diplomás analfabéták

ezzel a poszttal az a célom, hogy sokan találjanak érveket, elemző szavakat a saját életük helyzeteiben

Vajon hány olyan polgártársunk van, aki kijárta az iskoláit, jól tanult, egyetemet végzett… ma már hatékony munkaerő… négyévente választ… úgynevezett családja van… tudja, hol keresse a fehérjetartalmat a tehéntúró csomagolásán… le tud parkolni… jobb lábára jobb, bal lábára bal cipőt húz, haza is talál

– és mégsem ért a világból egy szót se?

Itt élnek velünk, mellettünk. Anyatárs, hivatalnok, kolléga, főnök, rokon. És magyaráz és beleszól, nem lehet elkerülni. Van neki okostelefonja, operettszínház-bérlete, tetovált szemöldöke, autója világos bőr ülésekkel, Tommy Hilfiger zoknija. Tud írni. Olvas. Pontosan érzékeli, ha rosszul jár.

Akkor?

Eredetileg én úgy kommunikálnék, hogy bízom a helyzetben és a másikban. Hogy érti, amit mondok, hasonló fogalomkincse, értékei, sémái vannak, legalábbis megosztható vele az, ami az én fejemben van. Velük, a diplomás analfabétákkal, akik hátradőlve hullottak a rendszer kibélelten puha karjaiba, viszont nem csak arra kényszerülök, hogy külön kódot használjak, hogy megértsék, amit muszáj a köteles interakciók során, hanem, mivel a gőg csúf jellemhiba, továbbá el is távolít, befeszített lélekkel törekszem arra: ne nézzem le őket. Ők is embertársaim, biztos nem elvetemültek…

De ez nagyon nehéz feladat.

Nem gondolkodik kritikusan, nem vesz észre összefüggéseket, csinálja, amit mondanak neki, kitölti vonalig a rubrikát; retteg és igazodik. És fenyeget. Ha helyzet van, képtelen önmérsékletre: kibeszél, pletykál, és sunyi és hazudik. Ha én beszélek hozzá, nem érti. És rá kell szólnom: nehogy már, te a saját gyerekedet elintézed annyival, hogy ő sem egy szent, meg huncut, nagy csibész, hát hiába: fiú (lefordítom: verekszik, dafke piszkálja a másikat és kakaskodik vele), miközben a másik (súlyos hátrányokkal küzdő, nagyon rossz szociális készségekkel működő, de pengeokos) gyereknek a kirúgatását szorgalmazod? Nem érzed, ez mennyire aljas, igazságtalan?

Vajon buta? Nem érdekli? Belefáradt? Sosem érték megfelelő ingerek? Nem fejlődött ki az agyában az a terület, funkció? Vagy én vagyok az elvont, meg a magam képére akarom formálni a másikat? Még minden konfliktus nélkül: neki nem ugrik be semmi, ha azt mondom: fejér gyöngyökké fordultanak az ő fején vagy a lódögnek a gödröt ásta. Vagy: fortélyos félelem. Semmi. Nem is érti, ez mire jó. Hogy azt mondom: összefoglalhatnók, és ő ezt az alakot nem ismeri?

Ez is elitizmus, tudom, jaj, nem szabad. Megdöbbenni szabad? De hiszen ezek az emberek ugyanonnan jöttek, rangos iskolákba jártak, kitűnők voltak, nyolc évet is seggeltek a felsőoktatásban. Nekem sem volt több erőforrásom. Arra jutok: ők inkább nem akarják érteni. Persze ez az ő döntésük. Nem kell rezonálni poénra, javaslatra, nyelvi leleményre. Nem kötelező önállóan ítélni, kreatívnak lenni, művészi vagy nyelvi fogékonyságokat ápolni. Viszont ha meglátnak egy önállóan gondolkodó embert, aki ki mer állni az igazáért, azt agresszívan kikezdik. Ez már baj.

Döbbenet ezzel szembesülni. De hiszen te is érettségiztél. Olvasnod kellett mindazt, amit én tanítottam is. Téged is bántottak, gyötörtek. Sőt: gyakran te is bátronak és ellenzékinek gondolod magad. Hova tetted a szemed? Az igazságérzeted? Hogy lettél ekkora csicska?

Mondogatjuk, hogy ami butasággal megmagyarázható, abban nem szükséges rosszindulatot keresni. Ez nagyon frappáns: poentíroz és bináris (vagy-vagy) érvelést használ, mint a bonmot-k általában, de az a gond vele, hogy a butaság maga is bűn. Mulasztás, továbbá aktív, cselekedet-bűn is. Aki buta, az értetlen, aki értetlen, az gyanakvó, középre húzó, ellenséges, kirekesztő, azonnal fenyegetőzik, fél az ismeretlentől és döühödten támadja, bosszantja a másság és a kiválóság – végső soron ugyanolyan rosszindulatú, mint az okos, csak ő nem is tud róla, mert nincsen neki önreflexiója.

Vajon mi ennek az oka? Hol csúszott ez félre?

Ő röhög ilyen egyszerűbbeken vajon… Bödőcs Tiboron? Olyankor ellenzéki? Vagy csak a klotyón meri olvasni?

Miért van az, hogy ezek mindig rendpártiak, konzervatívak is, a többséggel érzik jól magukat, oda húznak súlyos roncsolódás árán is, velük beszélnek ki engem, és nem merik egyedül képviselni magukat? Vagy ha igen, csakis magukért, az érdekeik szerint kéepsek rá. Nekik bajuk ne essék…

És miért van az, hogy szerintük én keserű és indulatos vagyok? Nem vagyok.

24 thoughts on “diplomás analfabéták

  1. ha rágondolok, sírni tudnék.
    közös kerek szülinapozás barátokkal, akikkel középiskola óta tartjuk a kapcsolatot, bár ritkán találkozunk, de fontosak vagyunk egymásnak, vagy valaha azok voltunk. kerüljük a politikát, egyrészt mert annyi minden másról lehet beszélni, másrészt mert emlékeztem egy 6 (8?) évvel ezelőtti hajnaligtartóra, ahol. másnap közös ebéd és nem én hozom fel a témát, de azonnal belesétálok a csapdába. és ahogyan mindenki rám mered és kiderül, hogy egyedül vagyok, még mindig… dacára annak, hogy mennyit durvult a legutóbbi óta a helyzet, hogy nincs, akinek ne léptek volna rá a tyúkszemére, hogy nem csak a magánpraxis van, hanem osztályvezető főorvosság is a kórházban, tehát betüremkedhet a valóság. és mégsem. a volt legjobb barátnőm, a szülinapos kezd el kiabálni, hogy el ne kezdjük, ne merjük folytatni, mert ő feláll és elmegy.
    a továbbiakban a kéthetes thaiföldi utazásukról volt szó.

    Kedvelés

  2. Parkolni nem tudok, mondjuk nincs világos bőrüléses autóm sem, továbbá nincs tetovált szemöldököm, operettszínház-bérletem, márkás zoknim. Lehet, hogy emiatt nem értem ezt a világot. Elkeserítő, ami veletek történik. Remélem, hogy hamarosan megoldódik minden, drukkolok Julinak és neked is.

    Kedvelik 1 személy

  3. Szia Éva!
    Az én fiam is magántanuló volt az első félévben (mondjuk nagyon jóindulatú osztályfőnökkel és igazgatónővel). Nem tudom volt-e már róla szó, de jogszabályilag, hivatalosan a szülő bent lehet a vizsgákon, bár én ezt nem kértem, mert nem volt ilyen rossz az “állapot”, mint Nektek. A másik fiam, nagycsoportos ovis lenne, de képtelenség őt beintézményesíteni, megtörni pedig nem hagytam, ezért választottunk egy távoktatási rendszerben működő unschooling iskolát… talán ismered is… ez nem reklám akar lenni, de lehet, hogy Julinak is tetszene. Clonlara a neve, és az ára havi lebontásban nem drágább, mint a Waldorf (csak összehasonlításképp) :)… bár a magántanuló csopit nem tudom, mennyibe kerülhetett, nekem nem járt ilyenbe a nagyobbik, itthon tanult, plusz bizonyos órákra be is járhatott szabadon választva. Azért írom mindezt, mert a kisebbikkel szintén benne őrlődtem ebben a malomban… már majdnem a gyámhivatalnál kötöttünk ki, rengeteg harc… akkor aztán léptem…

    Kedvelik 1 személy

  4. Sok irritálóan önhitt értelmiségit ismerek, én magam távol állok a dologtól (több sebből vérzik a dolog), úgyhogy nem biztos, hogy igazam van. A saját megfigyeléseim szerint egyetemet végezni azért nem nagy kunszt, hogy kitűnő voltál-e vagy éppen csak átmentél, te tudod csak meg a tanár. Beseggelni meg mindent lehet. És vannak családok, ahol ezt tolják, ahol ez alap, kötelező, kiátkozást kockáztatnál az asztalossággal. Akkor jár a diploma mellé intelligencia, ha az akarás a tiéd, ha vágysz a tudásra, ha amúgyis olvasol, tájékozódsz. Ha a világ mindig is érdekelt. De ez itt nem nagy titok 🙂

    Kedvelés

  5. Az én mondandóm csak félig-meddig kapcsolódik a poszthoz, nézzétek el nekem, de speciális helyzetből adódóan speciális tapasztalataim vannak. Nem elit, nagyon nem, csupán nem szokványos, nekem.
    Kisebbségi pozícióba kerültem, egy magyar fideszes átlagot hozó társaságban, bár más nemzet, közös történelmi múlttal és reflexekkel magyarázható a hasonlóság.

    Folyamatosan normatív optimizmust erőltetnek, a kisebbség kárára, értsd: Ha szólsz az igazságtalanságért, bajkeverő vagy. Mert ők, jártak már Amerikában IS (Hilfiger zokni), az itt megkeresett pénzből, és bizony a pozitív gondolkodás nagyon fontos, most mi bajod van?
    Semmi probléma azzal, hogy az ő saját kulturális normáik szerint van minden rendben, értsd: Ha nem akarsz a szobában kukulni, csatlakozz hozzájuk amint ők a saját nyelvükön karattyolnak és azon narrálva néznek filmeket is.
    Ha talán te is szeretnél egy estét eltölteni a nappaliban, egyedül vagy a kevés számú sajátjaid egyikével, barátságtalan vagy, kirekesztő, problémás.
    Ha nem akarsz részt venni a lumpen tempóban, ami heti átlag kétszeri berúgást jelent, esetleg minőségi munkát szeretnél végezni, ellenséges vagy, és nem akarsz alkalmazkodni.
    Ha elvárod, hogy a szobád mellett tartandó buliról, meghívott idegenekről megkérdezzenek, kötözködsz.
    Ha jelzed, hogy a munkanyelv angol, nagyképűsködsz.
    Ha mindezt te is elköveted, ám nélkülük, akkor veled nagyon sok gond van, erről bizony a menedzsmentnek tudnia kell!
    És mindezt csak azért, mert én máshonnan jövök, és igazán sokkal kevesebben vagyunk és inkább olvasok bulizás helyett, többnyire kimentem magam az ivászatból, ámbár az ünnepeltet mindig felköszöntöm, hol süteménnyel, hol egyéb ajándékkal. Én arrébb megyek, ha foglalt a nappali, és nem túrom ki a vacsorát készítőt a konyhából. Ellenben velük, akik viszont igen, akik képtelenek moderálni az igényeiket és tekintettel lenni felszólítás nélkül.
    Kimegyek, mikor szükséges, kérek helyet, időt, figyelmet, csendet – főnökösködő és konfliktuskereső, szól az ítélet.

    Ennek ellenére nem engedek a magam színvonalából. Van rá alapom, mert a munkám átlag fölötti színvonalon végzem, sokkal jobban beszélek angolul többjüknél, tapasztalatom van multikulturális környezetben, nem kevés, tudom, hogy működik jól, ahol. Jó kapcsolatot ápolok érdekes helyiekkel és általában is, sokkal professzionálisabb hozzáállást tanusítok. Hisz ez egy munkahely, extrém körülményekkel. Amiken néha nevetünk, és megengedik, hogy hógolyóval dobáljam a menedzserem, és kitömött helyimadarat dugjak a mártásos bura alá (jumpscare).

    Idővel persze beindultak a kisebbségi, elnyomott helyzetű reflexeink, sokkal kedvesebbek vagyunk, mint indokolt, sokkal többet nézünk el, és kevesebbszer állunk ki magunkért. Igyekszünk a pozitívumokra koncentrálni, nehogy problémásnak minősítsenek minket, és nehogy visszacsússzunk az otthoni, pesszimista attitűdbe. Aminek a réme fenyegető, és gyakorta sarkall szélsőséges mértékű tűrésre minket.
    Így vettük át a minőségi létezés kárára a joker mosolyt, az úgy nevezett optimista szemléletmódot.

    Feltűnően sokan vannak köztük diplomásak, a ‘külföldi’ mivoltuk ellenére is Orbán rajongók és világlátottak (világos bőrülés).

    Kedvelik 1 személy

    • Az Orban-rajongas mennyiben fugg ossze a “be positive” eroltetesevel? Nem kotozkodok, de mivel valamelyset kiemelted, erdekel. Ez a ne komorkodjuk, keep smiling eroltetse eleg manipulativ, egy ido utan kirekeszt es valoban arra osztonoz, hogy a turokepsseg kitaguljon vagy begubozz. Annyira utaltam, hogy meg vizsga elotti kerdesre “how r u?” azt mereszeltem valaszolni, hogy izgulok. Azonnal jott a helytelenito reakcio mikozben azt lattam az arcokon, hogy oket tenyleg bosszantja ha nem az a valasz,hogy minden fasza,olyan magabiztos vagyok mint meg soha, a vizsgat kirazom a kisujjambol.
      Nem a vegtelen panaszkodas erzekeny odafigyeleset hianyoltam, hanem azt, hogy egyszeru tenyeket, helyzetet sem lehetett a neven nevezni, mert jott a rosszallas.

      Kedvelés

      • Szerintem csak közvetve függ össze vagy semennyire.
        Az Orbán fanságot csak a posztra reagálva emeltem ki, mert ebben a közegben meglepően sokan tudják ki az és szimpatizálnak vele, hiába külföldiek.

        Kedvelés

      • Nem engem kérdeztél, de érdekes a kérdés. Szerintem van némi összefüggés az orbán rajongás és az optimizmus eröltetése között. Hiszen aki orb -fan, annak eröltetnie kell a pozitiv szemléletet, különben netalántán meglátná a valóságot. Azaz orbi fanok és a túlzottan optimisták is vakok a realitásra, ez lehet az összefüggés.

        Kedvelés

      • Magyarország jól teljesít, igen. És ha nincs Soros, meg ármánykodó liberálisok és migránsok, akkor ebben az országban minden oké.

        Amúgy én úgy értettem, Pika ezt két, egymás melletti, nem egymásból következő tulajdonságként írta: rajongók ÉS optimisták.

        Kedvelés

      • Mert az emberek jelentős része rendpárti európában is, amit egy egyszerű krízishelyzet elő is hoz. Ez a fajta retorika pedig arra már nem volt divat, rövid és egyszerűen érthető válaszokat ad, amit a saját, ilyenkor túl pc-nek tartott politikusaik már nem szoktak. Hát ezért ismerik szerintem.

        Kedvelés

      • Talán ugyanaz a sekélyesség, mélyebb gondolkodásra való képtelenség jellemzi mindkettőt.
        Ha ő már járt másik kontinensen, akkor jó élete van, jól is csinálja, következésképp igaza is van és hát miért ne örülne mindennek?
        Amaz halmazban ugyanez, rend a lelke mindennek, hát ő se nem terrorista se nem migráns (ez a legviccesebb érvek egyike egyébként, egy idegen országban dolgozva 😀 ) tudja mi a dörgés, jól csinálja, igaza van.

        Kedvelés

      • Meg úgy is, hogy ha az uralkodó rend támogatóival szemben lépsz fel, könnyen válsz problémás egyénné, akinek mindig mindennel baja van.
        Lásd, aki számonkéri például az egyenlőbb bánásmódot a rendpártisággal szemben, az zavaró elem.
        Na, mennyi összefüggés van 😀 😀

        Kedvelés

    • Erős a Fidesz-hatás, ez Pokorni kerülete és Áder, Orbán, a Skrabski család, Matolcsy lakhelyének választási körzete – más személyes részleteket nem írnék, de én nem vagyok úgy ellenzéki, hogy emiatt utáljak amúgy jó szándékú embereket. Nem gondolom, hogy akkor ők mind elvetemültek. Nekik benne kell lenniük egy rendszerben, és onnan jön az előny – az én gyerekemnek is.

      Tegnapelőtt találkoztam ugyanitt Medgyessyvel. Megdöbbentően fiatalos, nett és úriember. Nem tudom, ezt miért ide írom.

      Kedvelik 1 személy

  6. Van itt még egy jelenség: amikor a butaság ízléstelenség. A (fiktív) tanítónő kitalálja, hogy rendez egy musicalt a Bogyó és Babócából, mert az milyen aranyos. És rengeteg munka és igyekezet és krepp-papír megy pocsékba – ez is olyan, hogy nem akart senki rosszat, csak nem tanít semmire, nem ér semmit az eredmény, a pedagógia, az ép emberré nevelés kapott egy oldalba rúgást.

    Kedvelés

    • Mikor a fiam elkezdett zenei osztályba járni, az első koncerten a szülők vidoran hallgatták a musical-betéteket, pl a Mary Poppinsből, csak mi néztünk úgy, mint akik mindjárt a padlóra hánynak.

      Kedvelés

  7. Sajnos, én már megszoktam, hogy mi vagyunk kevesebben. Jön a fiam a suliból, és mesél. Már neki is mondom, hadd szokja időben: kisfiam, mindig mi leszünk kevesebben, akik értik. Olyan embereket gyűjtsünk magunk köré, akikkel nem kell feszengeni. Hála Istennek, vannak ilyen barátai. Az én barátnőim gyerekei…
    Nem próbálkozom egy idő után, ha sejtem, hogy nem lehet. Mert más csatornát nézünk. Négy-öt beszélgetésből kiderül, mert beáll tőlük a gyomrom. De van, hogy tíz perc után leesik. Nagyon megbecsülöm, akivel éjszakákon keresztül lehet diskurálni, hajnali kettőkor is tud újat mondani, izgalmas minden mondat, és új emberként megyek el tőle.

    Kedvelik 1 személy

  8. Visszajelzés: a legjobb posztok – szerintetek, szerintem, a blogmotor szerint | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .