Ha már eleget mondogattuk, hogy a rántott sajtot kétszer kell panírozni, meg hogy ha nem lett volna az a szörnyű házasság, akkor nem lett volna az a három szép gyerek sem, meg hogy azért az éremnek két oldala van, és kell árnyalni a történteket, és már fuldoklunk a saját átírásainktól, cinkos-társult kussolástól és a gyáva titkolózástól, netán komoly belső késztetésünk van, hogy valami érdemit, innovatívat mondjunk, akkor előfordul, hogy szembe találjuk magunkat valódi, súlyos történetekkel, netán a sajátunkkal, vagy olyannal, ami a szeretteinket elemien érinti, vagy ha elvibb, gondolkodóbb, ügyek iránt elkötelezett népek volnánk, akkor az igazságérzetünket.
És olyankor azt javasolják nekünk, hogy ezt ne most, erről inkább hallgassunk, ez nem ilyen egyszerű, nem szabad hangoztatni, “nem kell sulykolni”, az nem tesz jót, nem így kell, ne neveljük bele a gyerekbe.
Miért szisszennek fel azon, ha valaki kimondja az igazat? Már mi a bánatért hallgatnánk?
Csak a tiszta beszéd van a hatalom, a zavaros ügyek, az elnyomás ellen. A hallgatás hallgatást szül, azt a nehezen megfogható érzetet, hogy erről nem beszélünk, ez pedig hallgatást önmagunk előtt is, és az ilyen hallgatás már krónikus szégyent – igen, még a traumatúlélő szégyelli és okolja magát! És ez lélekrombolást és holtig kínzó érzéseket. Az elkövető, a felelős vagy a néma-gyáva cinkos pedig éli világát. Nem szembesül semmivel, nincs elégtétel, nincs oldódás, nincs tanulság, és ők maguk is vagy jótékonyan felednek, tagadnak, hallgatnak, ott se voltak, vagy átírják a sztorit, hogy énkép-kompatibilis legyen: ők is az áldozatot vagy jobb esetben a kor viszonyait, az elfogadott szokásokat okolják azért a helyzetért, sőt, a tetteikért is, amelyekből nekik előnyük származott.
Erről szólt az ötvenes évek, erről szól a holokauszt emlékezete, ez hatja át a születési és szerzett családjaimat, és erről hallgatunk abban az országban, amelyben minden második 40+ évesnek az apja, nagyapja besúgó volt.
Ezt haladták meg Németországban és Skandináviában, ahol egy kicsit másfajta a társadalmi tudatosság, és nekem úgy tűnik, jobban is vannak.
A kollektív titok, és azon belül különösen a családi titok pedig olyan jellegű, hogy ha nem hozzuk napvilágra, és nem nevezzük meg az okokat, akkor megismétli önmagát. Valami rejtélyes örökség révén az utódok újrateremtik szüleik elrontottságait.
Ibsen A vadkacsában felteszi a kérdést, szükség van-e megtisztító igazságra ahhoz, hogy élni tudjunk. Érvényesítsük-e a nyílt beszéd kíméletlenségét, ha mindennapjainkat szándékosan rendeztük be az öncsalás és az önámítás kényelmes kellékeivel.
Ezzel a mondattal ajánlotta A vadkacsát, Marton László új rendezését a nézők figyelmébe a Vígszínház. A próbákkal leálltak azóta.
Hallgatunk és tagadunk.
Mert az igazság tabut sért, és azt a tabut együtt hoztuk létre.
Mert érdekeket sért, és mert nekünk is sok éven át előnyünk volt a hallgatásból, és amikor sokkal később, már értőn, félelem nélkül kimondjuk, visszakérdeznek: miért most, miért nem akkor mondtad? Nem tűnt úgy, hogy ez téged zavar! Elmúlt, rég volt, mit lehet már tenni? Most akarod ezt elkezdeni? Tudod, mit zúdítasz ezzel magadra?* Ne hurcold a sérelmeket!
Mert a világ, a családunk, a szeretteink viselkedése, a jó barátunk tettei ennyire nem lehetnek szörnyűek. Mert mi marad akkor?
Mert nem illik. De az illemszabályok, ezt ne feledd, mindig az erőt, a status quót védik, és a status quo mindig hatalmaskodó és elhomályosítja a jövőt, az újrakezdés esélyét.
Mert az erőt védjük meg vele.
Van értelmes, tapintatos hallgatás, és erre hivatkoznak mindig, pedig valójában a sötét titkokról van szó, a hatalmasok érdekeiről, a megúszásról, meg a lojalitásról.
Az igazi diszkrét hallgatás nem feszít, nem rombol: bőven van miből nagyvonalúnak lenni, a történteket nem bolygatni, nem áldozata vagy annak, amiről hallgatni kell. Nem másvalaki kér meg rá, nem vagy nyomás alatt, nem félemlítenek meg, hogy ne beszélj: a hallgatásod önkéntes.
Ne hallgass.
Tisztán kell beszélni, nyíltan, felszépítetlen szavakkal. Ha traumatizált vagy, nem szégyen az indulat, hanem jogos. Senkinek nincs joga a te szavadban kétkedni, megmagyarázni, hogy másként kéne érezned, az érem másik oldalát emlegetni, “árnyalni”, hallgatásra kérni, téged okolni a történtekért, vagy benned, a kimondóban kelteni a rossz érzéseket. Aki ezt teszi, az vagy reflektálatlan, vagy súlyos érdeke fűződik hozzá. Ha a gyerek nem volt túl kicsi ahhoz, hogy bántsák, akkor biztosan nem túl kicsi ahhoz, hogy megértse, mit tettek vele, hogy hallja, mi történt, és levegyék róla azt a terhet, hogy itt ő tett valami rosszat.
A kimondás élménye gyógyító, mert ezek a titkok a legelemibb közelünkben teremnek, marják és rágják a jövőt, és mert a múlt bűnei nem ismétlődhetnek meg. Felelős szülő mindenféle faggatás és sugalmazás nélkül kimondásra bátorítja a gyerekét is, elsősorban a tabumentes, nyílt közeggel, amelyben neki magának sincsenek titkai.
Nincs más választás, ha ép embereket akarunk felnevelni. Csak a kimondás után történhet meg az elégtétel és a feldolgozás. Az áldozatok szimbolikusan a közösségbe fogadandók, rehabilitálandók, az elkövetők pedig onnan kirekesztendők.
Neked van titkod? Előző házasságod, olyan történeted, amiről nem beszélsz jelenlegi szeretteidtől? Terhelt múlt, öngyilkosság, szerető, függőség? Megalkuvás? Szégyellt defekt, perverzió?
Köszönöm, hogy olvastok, rám köszöntök, támogattok, sokat jelent.
* Az áldozat aggódó intése, hogy neki lesz rosszabb, ha beszél, erőszakpártolás, annak egy sunyi, megúszós, fel nem vállalt, kódolt formája, és nem az áldozat védelme vagy okos előrelátás. Legalábbis egy nem-fundamentalista országban nem tud az lenni. A mi társadalmunknak nemzeti ünnepe március 15., október 6., október 23., csupa tovább nem tűrő, igazáért kiálló, bátor, sokszor erőszakos megmozdulás, és nálunk közterület van elnevezve Ady Endréről, Dózsa Györgyről és Salkházi Sáráról.
Előadta ezt Stohl és Verebes is, hogy hát mit zúdított ezzel magára Sárosdi Lilla, szegény. Érdekes, hogy ennek az igének is ő az alanya, és nem a zúdítók: a rosszakarók vagy a buta, álneves kommentelők.
Megmondom én, mit “zúdított”: hős lett, és nagyon könnyen. Ez nem egy darab ügy és egy fő elkövető. Sárosdi Lillának egyetlen, őt is felszabadító facebookposztjából forradalom lett, a nők rájöttek, hogy nincsenek egyedül a szégyennel, hogy ez a viselkedés hiába tömeges, nem normális, és hogy vannak sorstársaik. Könnyebben mondanak nemet, látják át a szándékokat és vetik le az illúziókat; tudatosabbak lesznek, nagyobb eséllyel jelzik a visszaélést, az erőszakolók pedig óvatosabbá válnak, mert nem akarnak lebukni. Ez hatalmas fordulat. Kiderült egy sor gaztett, társadalmi beszélgetés indult, a nagy rendező bálványa ledőlt, és a kanadai színháznak, annak aztán! az eddig kétkedők is hisznek. A többi pedig, ami zúdult, az prüszkölés, erőszakpártolás, művészetnemértés, boszorkányüldözés, kenegetés és tömény butaság, akként is kell kezelni. Extra bónusz: sok-sok nő láthatta, ismerőseik miket gondolnak, mitől félnek, hogyan érvelnek, és ennek megfelelően fognak bennük bízni ezek után, amin az illetők majd meg fognak lepődni.
csak az olvassa. én szóltam 
Ez ragadott meg így hajnalban: “mindenki visszakérdez: miért most, miért nem akkor mondtad?” A titkolt tettek nem a korból, vagy a helyzetből származnak, hanem az emberből. A hajlam mindenkiben megvan. Hasonlat: a villamos sínt, ha pár napig nem jár rajta semmi, finom rozsdaréteg lepi be. Pár év, évtized – megszokjuk hogy rozsdás. Néha egy-egy szerelvény üggyel-bajjal átvergődik, ám egyszer csak végleg tönkremegy. Gyógyító és örökíthető a minél gyorsabb kibeszélés. És nem csak gyógyító és örökíthető, hanem karbantartó is, megóv a mindennapi, leheletnyi rozsdától. Önkéntelenül is visszakérdezünk: “miért most, miért nem akkor?”. Ezer válasz lehet – nem akarom tudni. De aki tegnap (na jó, múlt héten) szenvedett el hasonlót (vagy jóhiszeműen – de pórul járt), az megint várni fog? Mire? Alkalomra? Vagy arra, hogy összegyűljön egy újabb sárlavinára való mennyiség? Ami aztán válogatás nélkül sodor el mindent? És a sajtó vezényletével újabb katasztrófa turisták lephetik el bárki magánéletét? Hát ne várjon!
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, de ez nagyon részvétlen, hogy “hát ne várjon”. Meg hogy “mire vár, alkalomra?”. Ne a traumát elszenvedetteknek adjunk megint feladatot. Nem tudhatod, miért nem mondja, de az tuti, hogy nem direkt azért, hogy majd jól összevárja a többiekét, és nagy kárörvendve újabb “sárlavinát” indítsanak. Igen, nagyon jó lenne, ha mindenki azonnal szólna, ha bántalmazzák, de ebben nem az ingerült “hát ne várjon” fog segíteni, hanem az őszinte, nyílt közeg megteremtése, és erről szól a poszt.
KedvelésKedvelik 2 ember
Ez nem részvétlenség, hanem buzdítás. Ha gyermeket ért az erőszak, akkor nyilván nem tud ő “nem várni”, valami figyelő segítség kell – fogalmam sincs mi, nincs ismeretem a lehetőségekről (ez esetben kevésbé elnéző a közvélemény és a jog). De a felnőttnek azt az első lépést magának kell megtennie, amivel kilép a sunyi erőszak homályából oda, ahol segítő kezet találhat. Azt is tudom (közelben történt), hogy van, ahol folyamatos zsarolással, életmód szerűen, éveken keresztül történt (történik) mindez. Nem vagyok részvétlen. Bátorítok mindenkit, hogy pillanatnyi lehetőségéhez mérten lázadjon minden ilyen ellen, vonszolja ki a tettest minél előbb a napfényre.
KedvelésKedvelés
Nem, ez nem buzdítás, ez kontrollálás, megmondani akarás, beleszólás. És az van mögötte: ha nem szól akkor, amikor te helyesnek látod, akkor nem jár neki elégtétel, együttérzés, igazság. Tartsd tiszteletben az áldozatokat, és te magad ne helyezz nyomás alá nőket. Ennyi.
Többen fognak szólni mostantól, és rohadt nagy düh, tagadás, bosszú, viszontvád lesz az elkövetők részéről.
“a felnőttnek azt az első lépést magának kell megtennie, amivel kilép a sunyi erőszak homályából oda, ahol segítő kezet találhat” Te is adottnak, változtathatatlannak tekinted az erőszakoskodást. Mindig is volt, mit van tenni, ugyebár. Az elkövetőnek kéne megváltoznia és nem csinálni ilyet. A potenciális elkövetőnek kéne felfognia, hogy ha világos, hogy a nő nem vágyik rá, akkor hagyja békén.
“válogatás nélkül sodor el mindent” kit, mit sodort el Sárosdi Lilla vallomása? ki túlzott, ki hazudott, kit vetett ki a társadalmi ítélet? mesélj… mitől félsz???
KedvelésKedvelés
Hogy mit írtam – azt látja, aki olvassa. Hogy te minek tartod – az a te dolgod. Az összes többi (már félreértés ne essék) csak a te képzeletedben létezik – mert én ilyet nem írtam. De köszi figyelmet, ennyi elég is volt.
KedvelésKedvelés
“Hogy mit írtam – azt látja, aki olvassa. Hogy te minek tartod – az a te dolgod.” Az én dolgom az összes olvasóm dolga, mert enyém a blog, ez itt az én önkifejezésem helye. Sokan, sok indíttatásból kezdik ki ezt a pozíciót, sótlanok, elvi ellenségek, ötlettelenek. Már nem vagyok meglepve. Az igazán viszolyogtatóak számomra nem az egyet nem értők: ők se nem viszolyogtatnak, se nem zavarnak, nem is érdekelnek. Hanem az ambivalens rajongók, akik folyton itt vannak, de arra használnak, hogy ellenkezzenek, önigazoljanak, _bármi a téma_.
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
nem most kezdtük a témát, hogy beszéljünk az erőszakolókról, és ne az áldozatnak adjunk feladatot…
KedvelésKedvelés
“…beszélni sem szabad róla, még a blogomon sem, mert “vélemény”, “a másik oldal” címén itt dühösködnek nekem, akik épp a problémában foglalt fölénnyel mondanák meg nekem, mit kellene gondolom, mi lenne a helyes, mi válna a világ javára, és mit tegyen az áldozat. Hogy ők mit tesznek az áldozatokért, az néma csend, sőt, a problémát is hajlamosak tagadni.”
KedvelésKedvelés
“Bátorítok mindenkit, hogy pillanatnyi lehetőségéhez mérten lázadjon minden ilyen ellen, vonszolja ki a tettest minél előbb a napfényre.” fúj, ne haragudj, ezt az álszentséget… én megtettem, rohadt ideges lettél.
KedvelésKedvelés
#1. ha ideges lettem, biztos okom volt rá #2. ha ilyen biztos vagy benne – vsz le is írtam #3. erre a vonatra többet nem ülök föl #4. neked viszont jó utazást, köszönöm a türelmet.
KedvelésKedvelés
Biztos. Mindenre van okotok, magyarázatotok, mentségetek. Mindig készek vagytok másvalaki felségterületén ellene dühöngeni, helyzetbe hozni, őt kétségbe vonni, álokosan elkenni a lényeget.
Csak a lelkiismeretetek nem jó.
Csak az élet lényegi kérdéseire nincs válaszotok.
Nekem jól megy az utam, köszönöm, magáért beszél, nem igénylek jóváhagyást, engedélyt, helyeslést senkitől.
KedvelésKedvelés
Tiszteletben tartom a véleményedet. És még csak el sem várom ugyanezt – viszonossági alapon.
KedvelésKedvelés
manipulatív vagy, és önsajnáltató, váltogatod a durva megmondást, a sértődést és a szubmisszív viselkedést
KedvelésKedvelés
Ez buzdítás, nem érted? Hajrá, áldozatok, ezt csináljátok, mi meg a páholyból megfigyelünk titeket! Elkövető balra, vigyorogva el.
KedvelésKedvelés
És kvázi az áldozat felelőssége. Hát miért nem szólt? Ha időben szól, leállíthatta volna, de így bűnrészes! Ilyen komment is volt.
KedvelésKedvelés
Egy csomó tekintélyes, magát embernek érző, ősz úr helyezkedik most arra az álláspontra, hogy azért álljunk meg, nem úgy van az.
Én meg csak nézek: mit nem értetek?
Most van az, hogy csöndben kéne maradni, figyelni, nem okoskodni, hanem meghallgatni az áldozatokat, megérteni azt, amkit oly sok éven át nem sikerült.
Nem ti fogjátok megmondani, ki mikor beszéljen, mikor hallgasson, mit mondjon, miért legyen felelős, hogy nézzen ki, hogy viselkedjen, mit érezzen, hogyan dolgozza fel.
Nem, a hajlam nincs meg mindenkiben, és ha megvan, akkor is problematikus.
Miért nem akarod tudni? Talán jobban értenéd.
Miért sárlavina az igazság kimondása?
Te kinek a pártján állsz?
Mi ez az egyrészt–másrészt, és ha ez a mérlegelő gyávaság ennyire erős benned, akkor mi érdekeset találsz ezen a blogon?
Egy csomóan ellenkezési kényszerben szenvednek, okosabbak akarnak lenni, én kellek nekik ahhoz, hogy meg tudják fogalmazni, hogy nem is úgy van. Valóságfüggetlenül.
Miért Sárosdi Lilla a felelős a kommentek olykor döbbenetes agressziójáért, ostobaságáért, a lavináért? Miért nem a kommentelők, a bulvársajtó? És miért nem Marton? Ha akkor nem csinálja, vagy akkor, utána odaáll az áldozatok elé, és elmondja, hogy nem kellett volna, bocsánat, Lilla, bocsánat, mindenki, akkor ez most nem lenne.
Kommenteljen a nép saját profilról, mértékletesen, tájékozottan, és akkor nem lesz sárlavina. Rengeteg fontos, építő komment és vélemény is van, amelyek szintén nem azzal foglalkoznak elsősorban, hogy a rendező úrnak és cinkosan gondolkodó, igazságtól rettegő férfitársainak ez most mennyire kényelmetlen.
Nem besározás történt, hanem az embereket ez a fajta visszaélés ennyire háborítja fel, és ennyi kibeszéletlen fájdalom és eset van.
Amit nagy termetű, meglett, megbecsült, jómódban élő férfiként irtó könnyű ám lebecsülni.
KedvelésKedvelés
Mit sodort el válogatás nélkül a “sárlavina”? Írj már valami konkrétumot.
KedvelésKedvelés
Kinek a magánéletét lepik el katasztrófaturiasták? Nem értelek. Ez hol magánélet? Ezek bűncselekmények. A családja magánélet, a lakása magánélet, a kölcsönös szexuális izgalom bárkivel (növény, állat, épület), meg az, hogy miről fantáziál, az magánélet. Viszont amit Marton hatalmával visszaélve, a Vígszínházat csalinak használva, közterületen és intézményekben, tanárként, őt nem kívánó fiatal lányokkal tett, az közügy. És főleg az a kontextus a közügy, amelyben ezt ennyi éven át lehetett következmények nélkül, megbecsült személyként csinálni. És ez a kontextus sürgős változtatásra szorul.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy 13:49-től 13:54-ig ennyi kérdés került felszínre. Ezért szeretem ezt a blogot.
KedvelésKedvelés
Most akkor drámaian elköszöntél, vagy maradsz egy kicsit még?
Maradj, örülök, csak ne legyen ilyen sunyi jóemberkedő, “sárlavinát” emlegető bántalmazómentegetés és erőszakpártolás, mert… nem mert tilos, hanem mert átlátunk rajta, és esetleg meg tetszenek sértődni a válaszon.
Nem kéne nőkre erőltetni a kívánkozást, rájuk nyomulni, és ha elmesélik, hogy ez nekik trauma, akkor jó tanácsokkal kiszúrni a szemüket meg elhallgattatni próbálni azt a néhány bátrat.
Hála a jó égnek, hogy ma már bele lehet bukni egy ilyenbe, ez a társadalmi tudat fejlődése.
KedvelésKedvelés
Nem távozom, amíg a blog erre nem kér. De élesen elválasztom, hogy én mit írtam, és hogy másoknak erről mi jut eszébe. És tiltakozom minden olyan kísérlet ellen, mely olyasmit tulajdonít nekem, amit soha nem írtam, soha nem mondtam, soha nem gondoltam. Ennyi.
KedvelésKedvelés
A blog én vagyok, nincs külön blog. Nem kérlek semmire, hiszek a szabad döntésekben. Arra kérlek, hogy ne pártold az erőszakot ezen a felületen.
Kizárólag azok alatt a posztok alatt kezdesz végeláthatatlan, gőgös önérzeteskedésbe, nyárspolgári moralizálásba, olykor újságírógyalázásba, amelyek arról szólnak, hogy egy férfi rámozdul egy nőre, és nincs önreflexiója, áldozatnak érzi magát, ha rászólnak, nem ismeri fel, hogy ez az egész nem korrekt, hogy az ő helyzete stabil és ő ezen nem bukhat, ráadásul a nő nem vonzódik hozzá.
Neked rossz a lelkiismereted.
KedvelésKedvelés
Most gyorsan csak annyit, hogy az, hogy A vadkacsát behoztad és a történtek kontextusába helyezted – nos, pontosan ezért olvasok én itt rendületlenül. Ez igen, ez gyönyörű.
KedvelésKedvelés
Sajnos, nem én, ezt Kricsfalusi Betarix emelte ki a szinhaz.neten.
http://szinhaz.net/2017/10/25/kricsfalusi-beatrix-a-szinhaz-mint-moralis-intezmeny/
De én is igyekszem: tegnap megnéztem egy dán dokumentum- és egy izlandi horrorfilmet, jártam lakásszínházban és hagyományos vígjátékon, a héten vettem mozambiki és brit kortárs regényt (mindkét fordító Tamáshoz kötődik szorosan, érdekes véletlen), ettem Szent Jakab kagylót, és felszedtem vagy 30 sörös- és cigisdobozt.
KedvelésKedvelés
Ó, akkor is. Sőt.
Szent Jakab beszél! (Még mindig a kedvencek között…)
Illusztris hét! Én a Szutyokot láttam itt Fehérváron ezen a héten, csupa lisztesek lettünk, Egyed Attila alatt meg beszakadt a díszlet, el is estek, de úgy vitte a lendület, hogy beépült a jelenetbe. Téged idéztelek utána, hogy ma nem sár fröccsent ránk, hanem liszt és vér, de a többi stimmel. Másodjára láttam. Aki teheti, ne hagyja ki. Pintér Béla írta.
Off vége.
KedvelésKedvelik 1 személy
szent jakab egy kagyló
KedvelésKedvelés
Igen. Meg egy szent. 😀
KedvelésKedvelés
Meglett, apámnyi, anyámnyi emberek szinte rettegnek a szavaimtól, a blogomtól, a kimondás gesztusától, vagy csak nem értik, miért, mire jó (generáció, másképp neveltetés), démonizálnak, engem tesznek felelőssé, a kimondót, ha kínos a helyzet.
Pedig én magamról írtam, a saját életem engem érintő eseményeiről, meg jelenségekről.
Én meg elhiszem, hogy az embert látják bennem, igyekszem, normális vagyok. Vádaskodnak, gúnyolódnak, korholnak: a rossz lelkiismeretük közénk áll.
KedvelésKedvelés
origo.hu
“Az üggyel, ami a rendszerváltás utáni magyar kulturális élet leggyalázatosabb botránya, még fogunk foglalkozni. Ami biztos: Marton László bukása a Kádár-korból származó balliberális kulturális-politikai világ és a véleményterror bukását is jelentheti.”
Ööö… szerintem a Marton-botrány az ötvenes listán van legfeljebb. Volt itt minden, és szerintem sokkal fontosabbak: Fenyő-ügy, Petri és EP politikai bemocskolása, emigráló írók, méghozzá a legnagyobbak, Kertész Imre, Kertész Ákos, Szabó István ügynökmúltja, több halottról derültek ki a viselt dolgai, a Nemzeti meg nem építése, a Nemzeti szétverése, Sipos Pál, Krétakör ellehetetlenítése, Bojár…
Kicsit kilóg a lóláb, hogy mire kell ez nekik.
Marton nem volt olyan balliberális, aki ekként képviselt értéket, elvhűen. Inkább helyezkedett, hatalmi okokból és némi személyes ízlésből olyan emberekkel volt jóban, akik nem jobbosak, és ő maga sem hangoztatott jobbos elveket, de másmilyeneket sem, nem állt ki, nem volt olyasfajta, mint monsjuk most Schilling vagy Konok, és nem volt szabadságkedvelő sem. Sima européernek és kellemes embernek tűnt a premiereken.
De mondjuk ép ízlésű, művelt ember nem nagyon van jóban konzervatívnak mondott fideszszolgákkal, “keresztény”demokratákkal, revizionistákkal, idegengyűlölőkkel, nem is áll át rangért, stallumért, mint oly sokan, és nem Bayer Zsoltot kéri meg önvédő véleménye közzétételére.
KedvelésKedvelés
“A legbravúrosabb fejlemény persze az, amikor a sunyi relativizálók az áldozat jelentéktelenítési kísérletét, illetve bemocskolását egyfajta ideológia magasságba repítve a liberális métely ellen vívott stratégiai küzdelem részéve avatják: mondván az egész ügy alapját adó ártalmatlan dominancia-játékot csak a feminácik (sic!) nagyítják fel, hogy veszett csatakiáltások kíséretében kíséreljék meg kasztrálni a szegény ártatlan férfi társadalmat az élesre fent genderükkel. Be szép is az, amikor a politikailag motivált tudatlanság a maga szintjére zülleszti a teóriát!
Nem is nagyon érdemes taglalni a további verziókat, éppen elég ijesztő, hogy hányan hányféleképpen próbálják kétségbe vonni a szavahihetőségét, az erkölcsi integritását, sőt még a legbensőbb traumája megvallásának őszinteségét is annak az embernek, aki személyes kockázatot vállalva kiáll a jogaiért és próbálja megvédeni a méltóságát. S aki ezáltal – pótolhatatlan szolgálatot téve a társadalomnak – ráirányítja a figyelmet a zaklatás, illetve a hatalommal való visszaélés gyűjtőnéven ismert tűrhetetlen jelenségre. Mindez azért elég elszomorítóan jelzi, hogy a magyar társadalom szociálpszichológiailag, kulturálisan mennyire labilis, sérült, s hogy követve a bevett mintákat – tudva-tudatlanul – mennyire hathatósan segédkezik a hatalmi visszaélések, az egyenlőtlenségek kihasználására épülő struktúra fenntartásában. Amelyik nem nyújt védelmet az igazságtalanságok ellen, az emberi méltóságot ért támadással szemben, mert hát mit kell itt rinyálni azon, hogy egy pozícióban lévő hím tag kicsit behimbálja a hímtagot? Így volt ez mindig, így lesz mindig, hülye picsogás ez ellen sivalkodni.”
Mátyás Győző, 168 Óra
http://168ora.hu/velemeny/matyas-gyozo-ha-batornak-lenni-muszaj-11922
KedvelésKedvelés
komment ugyaninnen
“A nők úgymond emancipációjával kiszabadult a szellem a palackból és a férfi-nő viszony egy
politikai hatalmi harccá degradálódott, ami végül is, akár az emberiség
kihalásához is vezethet. Az egyensúly megőrzése érdekében viszont, mindenkinek
meg kellene már végre érteni, hogy a nemeknek eltérő, de alapvető funkcióik és
küldetésük van az emberi társadalom működtetésben.
Ez, a lassan már világméretűvé dagadó vita sem arról szól, hogy a nők és a
férfiak a nemiségből fakadó viszonyokat és kapcsolatokat nem tudnák kezelni és
rendezni, hanem a férfi társadalom erkölcsi és politikai legyengítéséről,
valamint a nők uralmi aspirációinak az erősítéséről.”
KedvelésKedvelés