Szembesítős poszt jön azoknak, akik már tervezik, hogy belekezdenek, de… Sorra veszem a majdnem-sportolok állapot tipikus felvetéseit.
Itt van mindjárt az örök sportágvita: hogy a funkcionális vagy termi edzés-e a jó. Saját testsúlyos, TRX-es, calisthenics-jellegű gyakorlatok, vagy a teljesen más szemléletű gyúrás: tömegépítés nehéz súlyzókkal és gépekkel. Eleve ez: hogy “jó”, amit úgy ért, hogy kizárólagosan üdvözítő, és hogy vagy-vagy. És pesze voksol: ő utálja a gyúrósokat.
(Nahát! Ti bedőltetek a promóvideóknak, a reprezentációt keveritek a valósággal.)
Engem persze gyúrósnak tart, és azzal vitázik az elvek mögé bújva. Ami kívül esik a horizontján, arra beszól (ez evolúciós törekvés is). Érvel szépen, látszólag okés, hogy neki ez a véleménye. De voltaképpen csak védekezik az imperatívusz ellen: hogy kéne valamit már csinálni.
Mindenki jobban szereti a parkban, eszközök nélkül edző, szerénynek tűnő, normál méretű fiúkat. Mert olyan szinte-intellektuálisak, cukik, és úgy “maguktól” csinálják, nem tárcsákkal, nem is szerekkel. Olyasmik végül is, mint a tornászok, akiknek jó a renoméja.
Nem az a kérdés, hogy ki tetszik. Ez egy teljesen lényegtelen részlet, és inkább a látszat. Hogy mi jut eszedbe egy félmeztelen, parkban húzódzkodó, inas srácról, annak nem sok köze van a jellemhez, habitushoz, inkább ahhhoz, mit szeretnél gondolni róluk. Mindez a mi szempontunkból nem lényeges. Nem identitást választunk ugyanis.
Hanem?
Nem vagy abban a helyzetben.
Azért sem szeretem ezeket a nagy véleményeket, mert aki rákezdi, általában nem sportol, csak ismer valakit, hallott valamit, látja a facebookon – nem ismeri se a gyúrósok, se a funkcionálisak céljait, szempontjait. Másra való a két edzésforma a maga több tucat változatával – és mindegyiküktől lehet tanulni.
Nem kell ezt a vitát eldönteni. Edzeni kell. Eléggé komikus, hogy rossz testtartású, három perc futástól kifulladó (“nem szeretek futni”), szalonnás hátú embereknek ilyen konkrét véleménye van a náluk sokkal jobb állapotúakról.
Amúgy meg ne nagyon akarj függőmérleget, egykezes kézenállást, semmilyen sikerélményt, komoly mozdulatot, amíg nincs megfelelő izomzatod és testtudatod. Hiába tetszik, kezdőként nem fog menni, nem lesz bejárat se ezekhez a mozdulatokhoz annak, aki nem bírja el magát például hídban.
Fekvőtámaszozhatsz persze a parkban, de annyi erővel már a teremben is.
Nincs izmod, mert ülőmunkát végzel évek óta. Nincs izmod, mert kényelmes, városi életed van. Mert este filmet nézel és nassolsz.
Van izmod, mert maradt, de nem tudod használni: nincs izom-tudatosságod, vezérlésed. Az is tanulás eredménye.
Vagy: volt izmod, csak, mint annyian, futni kezdtél, futottál tovább, és lefutottad, ami volt. A kizárólagos és hosszú futás megeszi az izmot.
Miért kell izom? Mert erőssé, formássá tesz, és magasan tartja az alapanyagcseréd. Mert izommal sikerélmény a sport. Mert nincs más választásod: miből áll a test? Van a csont, a bőr, a kötőszövet, a szervek, a zsír és az izom, tele erekkel, vérrel. Valamiből állnod kell, és az lehetőleg ne zsír legyen.
És mitől lesz nagy tömegű izmod viszonylag hamar? Nagy súlyos edzéstől – bárhol is csinálod –, tehát nyolc, húsz, huszonöt, negyven kilók emelésétől, húzásától, tolásától, természetesen pontos végrehajtással, testtudatosan. Ilyen eszközöket a teremben találsz.
Ennyi a lényeg. A többi nyafogás, mellébeszélés és intellektuális sznobizmus.
Keress igényes, jó hangulatú termet, mert nem mindehol baltaarcú mindenki. Jelen állapotodban szinte mindegy, mibe fogsz. Csak csinálj valamit. Komolyan. Mentsd a menthetőt.
Hallottam ezt az InSanityt meg Freeleticset, ezek jók szerintem…
A mindig új módszerekbe kapók, semmit végig nem csinálók lelkesedése. Ezek jók, mert megtetszettek. Módszerek, saját zsargonnal, profi marketinggel, színes-szagossal.
Amit te ezekben igazán szeretsz, az a gamifikáció.
Gamifikáció az, amikor az egész olyan, mint egy társasjáték. Egy Gazdálkodj okosan!, okos appal, közösséggel, kütyüvel vagy dévédékkel. Haladás, részcélok, látványos motivációs elemek. Kettőt dobhatsz. Vége a körnek, léphetsz egy szintet. Már a negyedik csomagnál tartok! A módszer atyja pedig nagyon híres ám, imádnivaló, ezt is mindig el kell mondani, hogy mitől hiteles. Közösség is van, drukkhangulat, csoporttudat.
Ne azt olvasd ki ebből, hogy a gamifikáció rossz. Tőlem így hangzik, mert remetealkat vagyok, aki belső tűzzel edz a világ ellen, úgy is, hogy cseppet sem férne bele az életébe. A gamifikáció hasznos eszköz, életünk számos területén jelen van: bevásárláskor pontokat gyűjtögetünk a jutalomért, táblázatban vezetjük, hogy melyik gyerekünk milyen házimunkát végzett, és matricát ragasztunk a neve alá. Segíthet tudatosnak, trendinek érezni magad, kontrollálni és dokumentálni a folyamatokat, látni a részletet, és nem elveszni a nagyban. Önmotivációként is gyakori: kihívásként, tíznapos erőpróbaként szokni le a cigiről, és a részcél elérésekor megjutalmazni magunkat. Még a plazmaadásnál is több juttatás jár minden negyedik alkalommal.
Csakhogy te azért lelkesülsz be így ezektől a rendszerektől, amelyek unásig ismert tesiórás és aerobikgyakorlatok variálásai és menő újracsomagolásai, jó sok pénzért, mert nem élvezed igazán a sportot. A színes-szagos mámorosít meg, és nem az erőfeszítés és a sikerélmény, a célkitűzésed, vagy épp a játék öröme.
Ráadásul valami opcionális hobbinak gondolod a sportot, nem látod világosan a szerepét, és hogy amennyire elemien szükséged van rá, az a rászorultság nem teszi lehetővé a nyavalygást, finnyogást. Erre mondtam azt, hogy nem vagy abban a helyzetben.
Nem szeretem ezt, nem szeretem azt (halat, húzódzkodást, úszást…), nem bírja a gyomrom, a hátam…
Aki folyton ezekkel jön, és történetesen semmit nem szeret, az nem fog semmilyen eredményt elérni. Nyilván azt várod, hogy azt tanácsolják neked: jaj, nehogy olyasmit csinálj, amihez nincs kedved! Csak ami lelkesít. Elvégre ez a szabadidőd!
Tudjátok, én nem szeretek úszni. Kata barátnőm is minden alkalommal kijelenti a rajtkövön: Mondtam már, hogy nem szeretek úszni? Minden szerdán.
És ugrik. És minden szerdán, én még gyakrabban, megállás nélkül úszunk negyven meg hetven percet.
Megszerettük ezt a nem szeretőst. Nem kényelmes. A sport meló. Szembesít a határainkkal, szaga van, mosni, pakolni kell, és időigényes.
Viszont, mint a jó munkára, büszkének lehet lenni az eredményére. Gúnyolhatnak engem a külsőm miatt, gyanakodhatnak, hogy rossz anya vagyok, ez róluk szól. Azt senki nem veszi el tőlem, amit ott érzek. A büszkeséget, hogy milyen egyszerűen megy öt perc plank, hogy mennyire nem esik nehezemre szabályosan gugolni, ötven kilóval százat.
Szóval ne, ne kezdd rá, hogy töri a lábad, hogy hangos a zene, hogy nem tetszik a berendezés, és, úristen, milyen műkörme van a recepciós csajnak! Ezeket, mármint ami ebből valós probléma, oldd meg: keress olyan termet, amelyik kevésbé baltaarcúak gyülekezete, készíttess talpbélést, vágd le a kezét stb., de ezért nem csinálni, abbahagyni gyermeteg viselkedés.
Mindegy, mit csinálsz: ha csinálod, megszokod. Mint akiről épp leszedték a gipszet, és túlzónak, meredeknek gondolja, hogy bot nélkül járjon. Aztán megtanulja, meg kell, és akkor már nem nehéz. Így tanultunk meg többen hátrafelé futni.
Ha azt nézed, mit szeretsz, még az fog kiderülni: semmit. És ez is csak kifogás. Vagy egy olyan sportágat fogsz pont szeretni, amelyiket sajnos, nem tudsz űzni, nagyon lenne kedved, de bezárt/megsérült/nincs pénzed épp…
Ne csináld ezt. Légy fegyelmezett, és kezdj el valamit.
nem akarok olyan lenni, mint ők
Milyen is? Edzésmániás. Dogmatikus. Túl inas, eres. Túl izmos…
Nem leszel, nyugodj meg. Csak a legjobbak lesznek olyanok, kemény munkával. Te, ha jól csinálod, egy egész kicsivel leszel vékonyabb, feszesebb, formásabb.
Nem tetszenek az arcok, a testek a teremben? Amikor Dagadt Köcsög, a futólegenda elkezdte a már említett, Freeletics nevű színes-szagost, és nagyon örült neki, mert ő is ilyen kütyüs-appos alkat, ezt kapta:
Látod milyen nagy marha vagy te. 3 éve már leírtam, hogy ezzel a bohóckodással messze nem jutsz. Elkúrtál azóta megint majd 3 évet az életedből, láthatjuk az eredményt, mint egy kimaxolt pubertáns 16 éves, úgy nézel ki (nem sértegetésből mondom mindezt). Most meg elkezded ez a freeletiksz nevű újabb baromságot, remélem jó sokba kerül egy ilyen edző órája, hülyék tipikus lehúzása, a speedfitness, meg a rumbazumba meg a tökömtudja mitől a kisgatyás játszótéren való bohóckodásig (na jó, az ingyen van, ingyen nem ér semmit). Jegyezzétek már meg egyszer és mindenkorra : konditermi, nehéz súlyokkal történő edzést nem helyettesíti semmi !!! Ha azt akarod, hogy férfias / sportos külsőd legyen, ahhoz nem elég az ugribugri meg az esztelen futkározás, meg a fegyenc, meg a mens buziq stb. lődörgés.
Azt írtad, a konditermi légkör messze áll tőled, nem tudsz vele azonosulni. Egy nagy lófszt. Egy, a sport irányába elhivatott ember ilyet nem mondhat. Konkrétan te magad állsz tőle messze, mikor felismered másokon, hogy néz ki egy férfi test. És itt újra a hiúsági kérdésnél vagyunk, persze hogy érdekel, minden embert érdekel, hogy néz ki. Megnyugtatlak, nálad sokkal satnyább embereket látok konditeremben, ők legalább kizárták ezt a mit szólnak hozzám kérdést, nagyon helyesen, és próbálnak elindulni a hosszú úton.
http://dagadtkocsog.hu/freeletics-gondolatok-a-masodik-hethez/
Ez nem egy píszí álláspont, de azért megvilágít fontos részleteket. És ezzel nem azt mondom, hogy kuss mindenkinek, akinek nincs fitneszmodell-teste (azért sem mondom, mert nekem sincs).
Azért ne mondd, hogy te milyen testet nem akarsz, mert fogalmad nincs, a mostani tested milyen. Hogy mennyire távol esik az igazán arányostól.
Előfordulhat, hogy nagy-nagy szarban vagy, csak nem akarod megtudni.
És ezt nem esztétikailag mondom.
Mert elmész DEXA-ra, mint ahogy mostanában egészen sokan elmentek, és mindenkié, de tényleg mindenkié szarabb lett, mint hitte volna. Vékony, nagyon csinos-formás lányé, fegyelmezett, hónapok óta edzőé és szexi fotómodellé. A láthatáron sem volt semmiféle élsportolói jelleg.
Nézz szembe azzal, ami van: végeztess állapotfelmérést. Aztán csináld. Ne véleményezz, ne okoskodj, és ne is viszonyíts. Ne másokat nézz. Figyelj a saját érzéseidre, élményeidre, és fejlődj.
ő is abbahagyta az öngyötrést végre
Ez a következő mémünk: a sportot öngyötrésként felfogni, abbahagyását pedig felszabadulásnak. Kitűnő önigazolás-muníció minden lustának egy ilyen szinte-rémtörténet: látjátok? Ő is rájött!
Ez a nő versenyző volt. Úgy hívják, Taryn Brumfitt, és ausztrál. Azt mondja, jobban érzi magát, amióta nem hajszolja a formát, és ezt a testpozitív üzenetet kampányként hirdeti:
Tetszik neked a sztori, mert igazolja a bele-nem-kezdést? Jaj, nehogy túlzás legyen? De hiszen el se kezdted. Ez a nő állíthatja ezt. Mert ő csinálta. Én nem látom azt a sok megszállott edzésfüggőt. Mint társadalmi problémát, nem érzékelem őket. Sopánkodót, eredménytelen ebbe-abba kapót annál többet. És látok néhányat, aki pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. És mind kivirultak, jobban lettek és felnőttek a feladathoz.
Nyilván nem old meg minden problémát a sport, de ugyan, ki ígért ilyet? Ez is gyerekes elvárás.
Szerintem ez egy gyenge, álságos sztori egyébként, a következők miatt:
Taryn ebből a másik lelkesedéséből, a visszavonulásból és visszahízásból is eszmét alkotott, annak viszont ez soványka. Mintha minden erről szólna: minden plakátra kívánkozik, termékké válik. A plus size is ezért aggályos: elkeseredett emberek kihasználása üzleti célokra. És az ilyen sztori igazolásul szolgál sokaknak, akik “elfogadják magukat”.
Taryn eleve külsődleges motivációból edzett és diétázott: versenyre, látszatért, mint annyian. Ennek nem sok köze van a fenntartható, örömteli sportos életmódhoz, sőt, a legingatagabb alapokat jelenti. Sem az egészséghez nincs köze, sem annak megértéséhez, hogy a testedet miért fontos okosan karban tartanod.
Amit ő csinált, az tényleg öngyötrő műfaj, tényleg egészségtelen. A versenyre készülős fitnesz nem a sport szinonimája. Csak annak való, akinek nagyon jók az adottságai, ÉS nagyon erős mentálisan. Taryn nem volt elég jó: ez nem tökéletes test, a bírák szerint sem volt az. Nem kicsit nem, hanem nagyon nem. Ki is égett benne, mert ahhoz viszont túl sokat tett bele, hogy könnyedén vonjon vállat. (Ugyanezt látom, amikor tizenkettő-egy-tucat modellek panaszkodnak arról, hogy kicsinálta őket az iparág. Hogy milyen szemét a szakma, az ügynökség, a tervező. Az menjen modellnek, aki ezt bírja. A szépreményű modell vállalja, hogy mondjuk megmarad 49 kiló – ez húszévesen, gyerek nélkül, olyan alkattal nem akkora feladat ám –, aztán ha nem bírja, nem sikeres, akkor hirtelen “rájön, hogy miről is szól valójában ez az egész”…?! Figyeljétek meg az érzékletes különbséget Hosszú Katinka érdekérvényesítése és eközött a noname puffogás mögött, amint “felhívják a figyelmet, hogy ez a rendszer milyen embertelen”. Ha sikeres volnál benne, mindjárt nem volna embertelen. Katinka pont azért tiltakozhat és írhat új szabályokat a sportágában, benne maradva is, mert elég jó. A kiugrott modelleknek és fitneszversenyzőknek viszont savanyú a szőlő.)
Az angolszász világban egyébként egyre-másra versenyeznek amatőrök, unatkozó kertvárosi anyukák tömegesen élik ki magukat ebben: színpadra állok! megmutatom! Csíkos hassal, nem szép tartással, fittyedő köldökkel, fedetten, épphogy-izmokkal. Ebből aligha lesz megigazulás. Nem, ez a test nem tökéletes, ez egy úgy-ahogy strandtest.
A versenyzés világa kegyetlen, de ettől még még elhízni, elhasasodni nem lesz sem örömteli, sem szép, sem egészséges, sem életkorral járó. Nagyon ravasz, hogy “nem akartam azt a szélsőséges önhajszolást, végre abbahagytam”, de nem a szélsőségeshez kéne viszonyítani, hanem az értelmesen sportos életmódhoz. Ha belső motivációból edz, ha nem a kinézete érdekli, akkor nem hagyta volna abba. Nagy szerencséje van, hogy egy valamennyire kidolgozott izomzatra, karban tartott testre hízott rá.
És én erre biztatok mindenkit: ne a rémtörténeteket, ne a nagyon csillogó sztorikat, ne a tökéletes hasizmokat tartsd szem előtt, hanem
- ismerd meg a saját testedet
- tűzz ki reális célokat
- figyelj befelé
- és ne magyarázz, ne véleményezz: csináld, csak csináld.
Csatlakozzatok közös edzéseinkhez!
Kapcsolódó posztok:
csak az olvassa. én szóltam 
50 kilóval százat 😀
KedvelésKedvelés
Négyszer huszonötök, vízszintes alá. Eddel pedig hatvannal, négyszer tizenhetet, de akkor kell, hogy mögöttem álljon, esetenként besegítsen pár dekát.
KedvelésKedvelés
Hát, nem könnyű erre reagálni.
Egyrészt látom a jó szándékot benne, és tudom, hogy a poszt írója motiválni akarja a tespedőket és az önbizalomhiányosokat, hogy tegyenek végre valamit magukért.
Másrészt viszont nekem ez olyan fitnessnáciságnak tűnik egy kicsit. ,,Ha nem sportolsz, akkor egy lusta dög vagy és lenézlek” bukéjú egy kicsit ez az írás, és ezt nem tartom szerencsésnek egy olyan embertől, aki ennél sok-sok klasszissal cizelláltabb módon is tud véleményt nyilvánítani. Csak azért nem hasonlítom ezt a posztot egy átlagos testguru (lsd. Nóbi&Réku) szövegéhez, mert a nyelvezet rájukver mondjuk 50 IQpontot. Ha gonosz akarnék lenni és csak a retorikát nézném, akkor azért lehetne…
Tényleg biztos, hogy aki nem edz, az nem megbecsülendő? Ha abból indulunk ki, hogy Heideggert, Dosztojevszkijt, vagy bármit nem olvasni nem vált ki instant ellenérzést, akkor fontosabb a test kultúrája, mint a szellemé? Itt tartanánk?
KedvelésKedvelés
“Hát, nem könnyű erre reagálni.” Viszont nem is kell. Mondom, hogy okoskodás helyett csinálni kéne…
KedvelésKedvelés
“nem tartom szerencsésnek egy olyan embertől, aki ennél sok-sok klasszissal cizelláltabb módon is tud véleményt nyilvánítani”
Vagy csak eltalált a poszt, nem? Szerintem igen cizellált amúgy. Mert például a “nem kell tökéletes test” szólamnak nagyon is árnyalt ismerőseim is beugrottak.
Kicsit manipulatív ez. Nem érvelsz, hanem minősítesz: “nem ezt vártuk tőled, Éva”. Viccesek ezek az elvárások, dobozba gyömöszölési kísérletek, merthogy a szitu az, hogy én azért írok ilyeneket, mert pont ezt gondolom. És nem zavar, ha csalódást okozok. Te attól még gondolhatsz mást.
Egy jó kis morális pánik (“tényleg itt tartanánk?”) és műveltségfitogtatás mindig segít, ha nem akaródzik megmozdulni… Lehetőleg egy két szakon végzett bölcsésznek add elő, aki napi szinten fogyaszt magas kultúrát.
KedvelésKedvelés
És az nem lehet, hogy azért írod mindezt, mert az önreflexió büdös, te tényleg egy lusta dög vagy, akit, ha le nem is nézek, mert annyira nem érdekel a személye, de semmiképpen nem tartok építő jelenségnek?
A poszt hajszálpontosan, intellektuálisan érvel az önátverésről és a hárításról. Emberekről ír, akik maguknak hazudnak és ebből clickbait trendeket építenek. Nem tartalma, hanem erkölcsi alapja ama tény, hogy én rendesen edzek.
Te is csak mellébeszélsz: most, hogy épp a testedzés a(z egyik) téma a blogon, jössz a műveltséggel. Nekem minden szövegem és érvelésem művelt, nem a téma teszi, hanem az agyam. Pont nekem jössz ezzel, aki egész életemben olyannyira be vagyok ágyazva a csúcsértelmiségbe az elit munkahelyeimmel, a Széchenyi-díjas meg Ybl-díjas, DLA férjeimmel, hogy belefáradtam.
Az a gáz, hogy NorbiRékának igaza van, és velük kapcsolatban az IQ-val jönni színtiszta sznobkodás. Ugyanis ők nem Dosztojevszkijről írnak, hanem arról, amihez értenek és amire az életüket feltették, utálni azért tálják őket, mert híresek és sokat kerestek vele. Réka pedig egyenesen elegáns jelenség, nemcsak bomba formájú: például amikor sarokba akarta szorítani a Friderikusz, simán öt körrel előzte emberi tartásban és lényeglátásban.
Szerintem te nem néztél körül a blogon. Nagyon vicces engem, a finnyás bölcsészt, magyartanárt, alterszínház stb. kedvelőt ezzel szembesíteni. A Dosztojevszkij-igényed sokkal inkább “classism” és lenézés, mint az, hogy sportolni kéne. Nem miattam, nem nekem kell sportolni, nem azért, mert én “lenézem”, ha nem csinálod. Hanem mert hárítani, kifogást keresni, valósággal szembe nem nézni GÁZ.
És azt hibáztatni is gáz, aki erre rámutat.
Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy mik a tipikus finnyogások, edzés helyett való okoskodások, “átlátok ám a szitán!”, illetve “ugye hogy nem jó túlzásba esni?”. Ez egy intellektuális, jelenségbíráló poszt. És, igen, mindenki felemelhetné a seggét az okoskodás meg a nekemeznemmegy-szerencsésakimegteheti-panaszkultúra helyett.
KedvelésKedvelés
„Te, ha jól csinálod, egy egész kicsivel leszel vékonyabb, feszesebb, formásabb.”
Ez történt. És pedig így utólag nézve milyen kevéstől is. Mondjuk nekem külső szemmel nézve, ugye a többi ember között, nincs súlyfeleslegem, az az átlagos ülve övre lógó, hájas hasú, fiatal nő vagyok, aki nem tud egyben 3percet futni. (ez már nem igaz, juhúú, de a háj az még mindig kitart) Én csak elkezdtem bicajjal járni, 8óra irodában ülés után futni, sprintelgetni, súlyzózni (alig bírtam párat először 3kg-val..), ugrókötél kifulladásig, aztán napi rutin lett és látszatra nem sok változott, nade amit érzek! mintha eddig élőhalottként léteztem volna. És ez semmi, elszomorít, hogy ezt is megtagadtam magamtól. Esélytelen, hogy erről újra lemondjak, de tény, hogy nagyon nehéz és sokáig tart egyedül fejlődni meg utánajárni, rájönni. Nem mintha sietnem kéne, mások nem látnak kövérnek, jól állnak a ruháim és az a gyanúm, hogy így könnyebb helyzetben vagyok, mintha 10, 20 meg még több felesleggel indultam volna. Hajlamos vagyok azt is hinni, hogy megérdemeltem volna, mert semmit nem tettem, hogy ne úgy legyen. Közben meg az is igaz, hogy időben észbe kaptam és már a puszta puhaságomat sem bírtam volna tovább tétlenül nézni, nem értem mások miért nem cselekszenek. De annyiféle történet van. Körülöttem jelenlegi élethelyzetemben rengeteg, de tényleg rengeteg (vagy valamiért őket veszem észre) 40-45év közötti nő fordul meg és rendesen megijeszt, hogy ilyen legyek nem is olyan sokára. Nem csak a külsejük egyébként. Ez is motivál, ami viszont megint kelt bennem egy rossz érzést, hogy mit tudhatom mi történik még ennyi év alatt, ami ilyen állapotokhoz vezet, gyereket se szültem még és a többi, törődhetnék a saját dolgommal. De különben én ezekről magamban merengek, ők viszont szeretnek beleszólni a fiatalságomba meg a szerintük jó alakomba, hogy ne örüljek neki sokáig, mert majd így meg úgy lesz. Nem akarom, hogy így meg úgy legyen majd és nem hiszem, hogy nincs befolyásom mivé lesz a testem és a lelkem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Hű. Nem gondoltam, hogy három választ is kapok, és mindegyik személyeskedő lesz.
Nem mellesleg én úgy vagyok vele, hogy ha valaki úgy áll a kérdéskörhöz, hogy: ,,Dagadt vagyok.És?” az kisebbet hibázik, mint aki azt mondja, hogy: ,,Végletekig műveletlen vagyok. És?”
Norbi meg Réka, lehet hogy elegáns, és szerinted (ha már tegeződünk) igazuk van, de mindkettő olyan hihetetlenül ostoba módon nyilvánul meg, hogy egy tisztességes társadalomban gyerekek nem olvashatnák.
Lehet engem lenézőnek meg kirekesztőnek hívni, meg lesznobozni persze (amúgy ez nem bélyegzés?), meg jönni azzal, hogy ,,eltalált a poszt” és utalni arra, hogy valószínüleg kövér vagyok, de a nap végén a kérdés ugyanaz marad. (Nem mellesleg, ha teszem azt nehezebb lennék 30 kilóval akkor már irreleváns lenne a véleményem? Az obezitásban szenvedőknek lehet egyáltalán véleményük?)
KedvelésKedvelés
“Az obezitásban szenvedőknek lehet egyáltalán véleményük?” Viccelsz? Aki nem edz keményen, vagy nem fizikai munkát végez, az az ételt nem érdemli meg…Mondjuk ez is érdekes, hogy pár éve még a blogger megszólta azokat akik kölest esznek köretnek, mert neki ne adjon senki feladatokat, és különben is élvezni kell az életet. Aztán a valóság lefejelte a rebbenő nagy szügyig belemenésbe és fölös energiát itt vezeti le.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, pár éve nem olvastam. Az egyik diákom mutatott néhány linket véleményezésre. Nem fizettem elő, vagy 10 posztot olvastam el, nekem nincs meg ez az élvezni kell az életet és ne adjon senki feladatokat dolog.
KedvelésKedvelés
Nehogy meg kelljen nevezni, kiről van szó, megszólítani netán, mert még leszáradna az a hatalmas farkad.
KedvelésKedvelés
A blogger úgy képzelte, hogy az olvassa, aki “csak”. Akit érdekel, aki konstruktívan kapcsolódik, nem csak egy-két gőgösen ostoba mondattal elintézi a gondosan kifejtett mondandót.
Nem, nem csak nyelvileg vagyok jobb. Hanem gondolkodom. Nem vagyok előítéletes, és nem pofázok olyasmiről, amiben nem mélyedtem el.
Ha nem lenne pont a “fitnesz” a vakfoltod, azt is gondolhatnád: “jé, egy ilyen cizellált blogger, ő is ezt mondja, amit Rubint Réka. Lehet, hogy igaza van?”
KedvelésKedvelés
Persze, hogy lehet véleményük. Csak az önigazolás attól még önigazolás marad. Nekem meg arról van véleményem, és megírom. A saját blogomon.
Szerintem ha 30 kilóval nehezebb lennél, akkor sportügyben tökéletesen irreleváns volna a véleményed, miszerint nem is olyan fontos edzeni, nem kell, attól te még jó fej vagy stb. De így is irreleváns.
Elmesélhetnéd, hogy neked miért kudarc a sport, vagy hogy élted meg, milyen az emberek reakciója. De te kikezdted a posztot. Nem számít a véleményed, sőt, az ilyen embert én kiröhögöm.
Pont most olvasom itteni posztokban elégedetten, hogy már 2012-3-ban mennyire keményen toltam a szaunát, futást, és nem magyaráztam akkor sem meg a tíz kilónyi túlsúlyomat (kétéves gyerekkel, szoptatva). Nem változtam én olyan nagyot, csak már nem tudsz arra használni, amire korábban, és ezért megorroltál.
Terembe nem jártam ennyit, de három dolog nem változott:
1. Önigazolást, maszatolást nem támogatok, a közhelyek ellenében arról beszélek, ami nem esik jól agyilag kényelmes olvasóimnak.
2. Senki ne mondja meg nekem kéretlenül, mit csináljak, ne akarjon “rávezetni”.
3. Biztos, hogy nem gabona lesz a megoldás, ezt akkor is tudtam; inkább állat, a vegánság tévút.
Nem olyan nagy meló egyébként eldönteni a “vitát”: ti szarul vagytok és dühöngtök, ti nézegettek engem, én meg nem vagyok szarul és nem nézegetlek. Ez dönt, nem a duma.
Gusztustalan, ahogy parodizálsz. Én mindig mindenbe szügyig belementem, fölös energiám nincs. Blogger vagyok, ez a szakmám (ennek révén vagy velem egyáltalán kapcsolatban).
Amit csinálok, halál ellen van, végignéztem a leépülést, és egy szülőként kell egészségesnek és elevennek maradnom, szóval ez a valóság, nem az, amire célzol.
Kb. hasonlóan kezdtek ki két hete egy vitában, gúnyosan, érvek nélkül, és azok a profilok mind 120-140 kilós, elkeseredett embereket takartak, úgyhogy nem veszem a szívemre.
KedvelésKedvelés
Nah, akkor ezzel le is zárhatjuk a vitát.
Szerinted annak nem tetszik a poszt, aki dagadt. Szerintem annak aki a világot nem egy nagy fitneszteremnek látja. Te nem érvelsz, hanem személyeskedsz. Nem szeretek, de tudok. Lássuk.
Miért feszít ilyen düh téged 40+ évesen? Arrogáns vagy és személyeskedő. Azt mondod az egészségedért gyúrsz. Szerintem inkább egy félrement élet okozta dühöt és elkeseredettséget próbálsz mozgással levezetni. Ezt jelenti a ,,csak az olvassa”? Csak olyan embereket vársz ide, akik ugyanolyan sérültek mint Te? Nem lepődnék meg, rengetegen vannak.
Biztos ezért írod amit írsz.
Miért zavar annyira, hogy a gyerekek (kisfiúk) bután és töketlenül közelítenek a kislányokhoz? Csak nem azért, mert ilyen imádatot, te sosem fogsz már tapasztalni? Legyünk őszinték, 40 évesen téged már nagy szerelem nem fog megtalálni. A húspiacnak erre a korra nagyjából az alja maradt.
Biztos ezért írod amit írsz.
Azt írtad valamelyik posztban, hogy szánalmasnak tartod, ha valaki szerelemben vagy szexben keres kiteljesedést. Van tartós szerelem az életedben? Nincs. Van szex az életedben? Nincs.
Biztos ezért írod amit írsz.
Látod milyen nevetségesen könnyű félresöpörni a nekünk nem tetsző érveket, álkövetkeztetéseket levonva, személyeskedve? Kábé annyi ész kell hozzá, mint a goebbelsi retorikádhoz.
Én nem írok ide többet, Neked mi a kifogásod?
KedvelésKedvelés
Egyáltalán nem kéne már ide visszajönnöd, ha így gondolod. Persze ha az hajt, hogy te vágd oda az utolsót, meg drámázz, akkor értem.
Csak annyi a “kifogásom”, hogy ez itt az én (öt éve működő, bejáratott) blogom. Ezért járok ide vissza. Ez itt nem kettőnk magánbeszélgetése, hanem több ezer ember előtt zajló kommentváltás. Te direkt akarsz helyzetbe hozni és csinálni a hangulatot ellenem, eleve gúnyosan, támadóan jöttél, é pedig azt se tudom, ki vagy.
Nem írsz ide, nem is nagyon kíváncsi rád az eddigiek alapján senki. De olvasol, ez a lényeg. 🙂
Tudom, hogy nagyon értékesnek és egyedinek gondolod a véleményed, de eléggé tipikus, amit nyomatsz, és én erre reagálok. Az okoskodásra, aminek a mélyén világos a frusztráció. Erről van mondandóm, a személyedből keveset látok, nem is érint, nem is érdekel igazán, legalábbis nem jobban, mint a többieké.
Mint azt a többiek is jelezték, elég vicces, hogy azokról szól a poszt, akik tudják, hogy fontos a sport, de magyarázzák, hogy így-úgy, és nem csinálják mégsem. Szerinted pedig az edzés/test karbantartása nem fontos, de ez sem ilye tisztán, hanem az is ember, aki nem edz stb. Nem hiszem, hogy ezt bárhogy meg tudod támogatni. Ennyire bornírt posztokat nem is írok, mert mindenkinek világos, hogy elpuhulni, elgyengülni, szétfolyni nem jó.
Ha nem edz és nem huszonéves, továbbá ha normálisnak gondolja, hogy nem mozog, akkor nagy valószínűleg dagadt, vagy aránytalan. De nem írtam ezt, még ezt sem. Kicsit leegyszerűsíted a dolgokat. Nem az a baj, ha/hogy dagadt vagy. Hanem hogy frusztrált.
KedvelésKedvelés
Annyira ordít belőled ez a visszavágási kényszer. A fölényeskedés vágya, amit csak az ellen vetsz be logikusan, aki fent van. Amitől erőszakos leszel, arrogáns és nevetséges. Nagyon megérintett?
Én nem éleményeztem a te életedet. Úgy kezdődött, hogy idejöttél, és belekötöttél a posztba, érvek nélkül. Majd ha erre válaszolok (ismerem jól a dinamikát), az személyeskedés. Akkor hirtelen szimmetrikus a viszony, és felvázolod a párhuzamot, amely sem nem világít meg semmit, sem igazad nincs benne. Nem vagy sportos, nem érted a sportot, és semmi okod rá, hogy itt fanyalogj, nem vagyok a környezeted tagja, nem kell velem semmit kezdened, csak hát okoskodási kényszered van, és frusztrált vagy. Egyszerűen téged irritál, hogy én komolyan veszem, eredményes vagyok, te meg nem.
Élsz valami unott, stabil kapcsolatban, és próbálsz engem azzal sarokba szorítani, hogy nincs senkim. És ettől jól érzed magad. Neked is meghalhat akár holnap a partnered, te. Mire ekkora a szád?
Én nem vagyok kapcsolatfüggő, és nem szánok az intim és emberi kapcsolataimnak olyan szerepet, amire nem alkalmasak. De még a gyerekeimnek sem. Nem használom őket pótlékként, érzelmi hiányok betültésére, önmegvalósítás-deficit behozására, unalom ellen.
“Van tartós szerelem az életedben? Nincs. Van szex az életedben? Nincs.
Biztos ezért írod amit írsz.”
Jaj, ez nagy botrány volt. 🙂 Összerezzent a sok társkereső-függő. Idézem a történelmi hitel kedvéért. Olvasd figyelmesen, mert rendkívül manipulatív így idézni, buta leegyszerűsítéssel:
“Szánalmasnak tartok mindenkit, aki a lelke űrjeit minden áron szerelmet, szexet kergetve akarja kitölteni. Aki örökké próbálkozik, akinek ez az izgalom. Annyi csoda van a világban, de ezt az eltompult birkák nem értik.”
Biztos vagyok benne, hogy az olvasóm nem értelmezi félre. Hogy minden áron. Hogy a lelke űrjeit. Hogy kerget.
Ebből rám nézve annyi következik, ami igaz is, hogy nem vadászom a partnereket, nem így nézek minden helyzetet, bulit, és nem társkeresőzöm. nem gondolom, hogy jár nekem valami. De azért elég sok minden történik így is.
Meghökkentő, hogy ki akarsz oktatni. Hogy egyáltalán eszedbe jut.
KedvelésKedvelés
Nem vagyok dühös. Blogger vagyok. Te vagy dühös. A műveletlen és/vagy kezdő olvasók éreznek dühösnek. Amúgy bőven van ok értelmes dühre. Szerinted nem?
Nem csak az egészségemért edzek, tévedsz, olvass többet. Az élményért edzek, a dögösségért, a társaságért, megszokásból, azért, mert ráérek. Hogy eközben az általad undorítóan húspiacnak nevezett arl te nem tudsz, engem meg nem érdekel, mert nekem ez nem nívó. Pont azt mondom, hogy nem vadászom társra, és ezt bírálom.
Hogy családi állapot szerint vagy életkor szerint mennyire gáz már ítélni! Ezeknek semmi köze az érdemhez. A másik, hogy te is járhatsz úgy. Leszel, ha épp nem voltál már rég, 41 éves. És elveszítheted a szerelmedet.
Kipipáltad, úgy érzed? És szerelemnek nevezed? Valami azt súgja, nem az. vagy nem érted, én mit nevezek annak. Düöbbenetes, hogy a “hehe, nincs pasid” vádat vágod oda annak, akiről mindenki tudja, hogy rákban halt meg a férje.
Biztos, hogy el tudom magunkat tartani, és a rezsifelezésre nem vagyok rászorulva, érzelmileg sem vagyok önállótlan. Márpedig ezek a legfőbb motivációk arra a műsorra, ami körülöttem megy, nem a romantikus szerelem. Ezért gondolják körülöttem az elváltak kötelező gyakorlatnak, ezért társkeresőznek oly bőszen, mármint azok, akik nem ragadtak benne valami biztonságos nem működőben.
A szerelemről lemaradni nem mulasztás, nem felelőtlenség és nem jellemkérdés. Nem sportolni viszont az. Én sose mondtam mást, egyik állapotomban sem: a társkeresőzés, randihajszoláés bírálata 2012-ben, 14-ben, 15-ben és 17-ben is előkerült a blogon, igen különböző helyzeteimben. És nem változott a véleményem. Minden állapotomban, mindig ezt mondtam: nem lehet pótlék, nem érdemes hajszolni. Te viszont, ha felemelnéd a seggedet, és volna miért büszkének lenned magadra, legyen az 5 km futás megállás nélkül, valószínűleg teljesen átállnál. Láttam már egypár ilyet. És vágta oda nekem nemrég durván elhízott, dupla tokás nő, hogy márpedig ő át szokta úszni a Balatont, ami nyilván szezonális és nyilván évi egy-két alkalom, nem is most volt, és másra már nem képes a teste. Furán eltorzul a valóság, ha frusztrált vagy. Ha engem fitnesznácinak tartasz, akkor nem tudod, mit jelent a sport, az, ahogy én értem. Ami meg is látszik, ami átformál jellemileg is. És majd megúrülsz, mert nem tudod rámfogni, hogy buta vagy felszínes volnék. Mert a fél kézzel írt mondataim is meghökkentőek, és semmi összefüggés nincs azzal, hogy mennyit sportolok, vagy mennyire érdekel a testem. Akinek se egyik, se másik nem megy, persze hogy nekem esik. Személyesen nekem. Na, ő tényleg nem jelenségről ír, típusokról, motivációfajtákról, hanem bosszút áll. Nehogy már én…!
Hogy én kik közül válogatok, az éppenséggel egy ideje, okulva a 2014-es szétszedetésemből, nem derül ki a blogból. Nagyon sokat kell ahhoz olvasni, plusz okosnak plusz még jóindulatúnak is lenni, hogy kirajzolódjon a sztorim, ezt te nem ugrottad meg. De akár kapcsolatban, akár nem, nincs bennem sivárság, unalom, és nem használok pótlékként se férfit, se gyereket.
KedvelésKedvelés
Az Éva igencsak kapósnak tűnik, de nem egyformák az ízlések. Szerintem talál minden ujjára öt hódolót. Nem egy szingliről van szó egyébként se, hanem egy háromgyerekes anyáról, aki megözvegyült, és mégis tartja a frontot.
Nem is ő kezdett értekezni a te blogodon, kapcsolódni egy poszthoz, amelyhez nem tud kapcsolódni.
Nehéz megértenem, minek hadakozol itt.
KedvelésKedvelés
Hiába hódol, ha nem vonzódom. Nem tudok vonzalmat hazudni. Aki vonzott szexuálisan, az meg untatott értzelmileg vagy intellektuálisan. Nagyon kevesen akarják a kapcsolatot annak, ami a lényege. Egy lakcímen élni pedig nem “tartós szerelem”. Sok mindennek kell stimmelnie, hogy a partner ne terhes feladat, korlát, külsődleges tényező, hanem az életemet gazdagító plusz legyen. De ezzel szerintem mindenki így van, aki becsüli magát.
KedvelésKedvelés
“Látod?” Annyira ízléstelen, aljas, és ráadásul szánalmasan gyáva is ez a leckéztetés. Én ismerem közelről. Jól odaszúrna, alaposan, de mindezt persze úgy, hogy ő biztosan nyertesen, erkölcsi fölényben kerüljön ki a helyzetből, ezért aztán a sértegetést becsomagolja abba, hogy de hát ő most csak példákat mond, most ezt nem _úgy_ mondja, hanem demonstrálja, hogy bizony így is lehetne ám mondani. De mégis leírta ide, mégiscsak itt van minden, méghozzá úgy, hogy fel se vállalja, milyen kéjjel fejtegeti hosszan, hogy mit kívánna a másiknak – hiszen ő csak _bemutatta_, milyen egyszerű is ilyesmit mondani. Fúj, annyira irritálóan gyerekes. Hozzáteszem, alacsony önértékelésű emberek úgy beleesnek ebbe a csapdába, hogy csak néznek, mint a lukinyúl: le lettek baszva, de közben kifogást nem emelhetnek, hiszen ez csak _demonstratív_ lebaszás volt! Nem is komoly!! Ó, hát persze.
Úristen, komolyan, olyan sunyi, gyáva eszköz ez. És akkor meg is mondja jó előre, hogy nem fog ám többet ide írni. Most aztán felsőbbsége teljes tudatában, felszegett fejjel elvonul! Azt már nem tudjuk meg, hogy az első saroknál megáll, és a falnál leselkedik vissza.
Ez egy kapcsolatban gusztustalan, sunyi bántalmazás, csak mondom.
KedvelésKedvelik 1 személy
Fensőbbsége.
KedvelésKedvelés
‘Szerintem annak aki a világot nem egy nagy fitneszteremnek látja.’
:DDD
Az lehet, de ez még nem jelenti azt, hogy Éva viszont annak látja.
Ez így nem ok-okozati összefüggés, hanem feltételezésre épített érvelés, és hát téves.
KedvelésKedvelés
A világ csupa lehetőség, játék, izgalom, és a konditerem is. Nem nagyon kedvelem mint helyet, hangulatotamúgy, de ott tudok úgy edzeni, hogy huszonévesek közé válogatnak fürdőruhás jelenetbe. Ez ma volt. “Ugye te táncos vagy?”
KedvelésKedvelés
“az az ételt nem érdemli meg” Ha én etetném, másképp merülne fel a kérdés, de nem, nem tesz jót a túlkalória és az elpuhulás neked sem.
KedvelésKedvelés
És ha fogynál, ne egyél kölest, semmiképp, én sem eszem, mert gluténmentes ugyan, meg alacsonyabb GI-jű, meg sprituális és minden, de szénhidrát az is.
KedvelésKedvelés
Tipikus és agresszív példái vagytok annak, amiről a poszt szól.
KedvelésKedvelés
Igen, agresszív trollok vagyunk, akik azért járunk különböző oldalakra, hogy embereket dühítsünk. Csak és kizárólag ez vezet minket. Túlsúlyosak vagyunk, kicsi a péniszünk és kielégítetlenek vagyunk.
Köszönjük a reakciódat, jó volt látni, hogy valaki a mondanivalóra válaszol és nem csak személyeskedik. Annyira elgondolkodtató volt a kommentje, hogy szeretnék elgondolkodni rajta. Szólok amikor befejeztem és folytatjuk, jó?
KedvelésKedvelés
Azta, de menő! Ettől biztos igazad lesz.
KedvelésKedvelés
…leszámítva, hogy ők elméletileg sem akarnak sportolni, egyedül a dühös önigazolásban, feszkókeltésben utaznak.
Ami LetMeTravelnél nem érdekes, ő nem nézett szét, nem érdekli, nem ügye a blog, de te, Tannhauser, régi olvasó vagy, évek óta figyelsz és érdemesnek tartasz arra, hogy visszanézz, úgy rúgsz belém. Gratulálok. A nyers valóság annyi, hogy szarul érzed magad a bőrödben. Én nem láttalak, nem ismerlek, de kivétel nélkül azok reagálnak így, azoknak vörös posztó a téma, akik elhagyták magukat. A többiek, ha nem fontos nekik a téma és nem is érdekes, olvasnak egyszerűen más posztot vagy más blogot…
KedvelésKedvelés
Összeszerkesszem egy kommentbe a hármat?
KedvelésKedvelés
(Mit számít a mondandóm szempontjából, hogy hány kommentben írom meg? Vagy büszke vagy a fontosságodra?)
KedvelésKedvelés
Igen, a neten hallgatólagosan, szokásjog szerint tegeződünk, de “a blogger szerint” meg “az a személy, aki” elidegenítő megszólítás-kikerülés is működhet annak, aki magázódni sem mer.
KedvelésKedvelés
Norbi nem elegáns, nem írtam ilyet. 🙂
KedvelésKedvelés
Írod ebben az idegesítően kollokviális okoskodó stílusodban:
“Nem mellesleg én úgy vagyok vele, hogy ha valaki úgy áll a kérdéskörhöz, hogy: ,,Dagadt vagyok.És?” az kisebbet hibázik, mint aki azt mondja, hogy: ,,Végletekig műveletlen vagyok. És?””
Ez pedig immár nem csak kirekesztő sznobizmus (amire nem annyira látok sok okot a kommentjeid, mondatalkotásod, érvelésed alapján, valamint tanárként sem, van egy nagyobb címletem, hogy nemigen olvasol Dosztojevszkijt…), hanem hamis dilemma is. Nem zárja ki a műveltség vagy annak a leszarása a sportolást vagy annak a leszarását, nem egymás ellentétei, nem merül fel ilyen választás soha, sehol. A mozgás pallérozza az elmét, gondolatokat szül, alkotó folyamatokat indít; az informált, tájékozott ember pedig ember tudatosabb, okosabban választ edzésfajtát, diétát, és nem lehet úgy megvezetni, mint a csodavárókat.
Elfelejtettél említést tenni a “végletekig dagadtakról”, mert ha már erőltetett párhuzam-ellentét, úgy volna az igazi.
Jó öreg lerágott csont: vagy a külsőddel, a testeddel foglalkozol (HÍGSÁG), vagy a szellemeddel-lelkeddel (MÉLYSÉG). Te tényleg ebben hiszel? “Nem nézek ki jól, de belül értékes vagyok.” Aha. Ezek, állítom, a legszemetebb, legkövetelőzőbb, legelszálltabb énképű és emellett frusztált emberek. Nem a csúnyácskák, hanem akik nagy büszkén ezt hangoztatják. Akik nem válogathatnak a partnerek közül, ezért beérik azal, aki jut, és ettől is frusztráltak.
Az a jó, ha _elég_ műveltek vagyunk általában és nagyon a területünkön, illetve _elég_ fittek, öngondoskodók, aktívak, élménykeresők vagyunk.
Mellesleg nem szokták tudni magukról. Nem leszarják, hanem nem is tudják magukról, hogy dagadtak/műveletlenek. Egyiket sem. A magas műveltség meg mindig is kiváltság volt, nem népsport. Ami igazán kell a beváláshoz, az a használható, gyakorlatias ismeret, a kritikus gondolkodás, az asszertivitás és az érzelmi intelligencia.
Pont én kitűnő példa vagyok arra, hogy nem kell választani, ki lehet maxolni mindkét területet, hogy a sport nem egyenlő a butasággal, és a műveltség, de még az értékelvűség, sőt, a kedvesség se jelenthet maszatolást.
KedvelésKedvelés
‘Az obezitásban szenvedőknek lehet egyáltalán véleményük?’
Lehet igaza sztem, de nem a sporttal, eletmoddal kapcsolatban. Legalabbis en nem hallgatnek ra. Gyanakodnek, hogy azert irja, mert neki budos a sport, es csak harit.
Itt is csak annyit irtal, hogy zavar a felvetes, es hogy az Eva fitnessnaci. De ez nem erv. Rengeteg reszletet nem latsz.
KedvelésKedvelés
Ennyi 🙂 Nagyon köszi, már két hete csak a kifogást keresem, holnap kelek és megyek. Milyen jó néha egy kis virtuális megrázás….köszönöm!
KedvelésKedvelés
Szeretném tisztázni, hogy nem végzek semmilyen missziót, nem célom, hogy segítsek. Ezt sokszor megkaptam már, hogy nem így kéne segíteni, mert ez kontraproduktív, mert szegények mit éreznek, és én sokadszor szögezem le: semmi dolgom velük, a “szegényekkel”. Már nem vagyok ilyen balek. Semmi dolgom azokkal, akik az önfelmentésben ennyire mélyre süllyednek, hogy engem basztatnak egy sima intellektuális véleményért, amelyben szó nem volt róluk. Amely tele van újságíróilag érdekes témákkal, amelyből, ha értelmes olvasó volna, kiszedhetné magának az ausztrál testpozitív sztorit, megfogalmazhatná, ő hogy látja, megnézhetné, ki is a Dagadt Köcsög, mert az ő sztorija is érdekes, vagy elgondolkodhatna a gamifikáción, az igazi motiváció természetén bármely területen… de nem. Ő támad és dühöng. Engem néz, a személyt, meg a sértett önmagát. Segítsen nektek az, akinek hét anyja van.
Felrázni önigazolókat, ilyeneket, mint a fentebb gúnyolódók, nekik segíteni? Úgy, hogy ő maga csakis ágál, egótuningol, félremagyaráz, meg háborog, hogy _én nem jól segítek_, mert ő szarul érzi magát?
Persze, hogy szarul érzi magát, de nem miattam. Viszont rám önti. Én leszek a hibás. Nem vagyok pszichológus, és nem is kért fel senki ilyen feladatra, főleg meg sem fizet. Én ennek a rámöntésnek nem akarok kitéve lenni, sem annak a vádnak, hogy nem csinálom jól, mivel nem is akarok semmi ilyet csinálni, hanem az igazságot keresem a posztjaimban. A saját elhatározásából olvassa a blogot, gondolom, tetszik neki vagy talál benne értéket.
Itt semmi más nem megy, mint hogy agresszíven kikezditek azt, akire haragszotok, mert erősebb és eredményesebb nálatok, és a példája és a sorai arra mutatnak rá, hogy elbasztad.
KedvelésKedvelés
“Tényleg biztos, hogy aki nem edz, az nem megbecsülendő?” Ez a kérdés pedig egy változata annak, hogy “micsoda előítélet, hogy aki kövér, az gyenge, lusta, halogató, ez nem igaz!”.
Nyilván aki kövér és/vagy nem tesz magáért, az magára veszi a soraimat, és úgy érzi, én őt _személyében_ minősítem. De ez nem igaz: én tipikus jelenségekről írok. Így olvasd – de értelmes ember biztosan így olvassa.
Erről nekem az álláspontom a következő. Vannak olyan emberek, akik tesznek magukért, egyáltalán: hajlandóak szembenézni a helyzetükkel, elmenni egy vizsgálatra, belenézni rendesen a tükörbe, jelnek felfogni, hogy kifulladnak lépcsőmászáskor (minden vád ellenére én ilyen voltam alapvetően, csak nem paráztam nagyon rá a fogyásra). Ezen kívül az ilyen ember képes és hajlandó látni a nagyobb összefüggéseket, tudatában lenni annak, hogy az életmódbeli szokásoknak milyen következményeik vannak, hogy huszonévesen talán vicces és nem is végzetes dohányozni, ülőmunkát végezni, éjszakázni, pizzát enni, de azért később már jót akar magának és a gyerekeinek, és nem szeretne nyomorultul tengődni. Ők nem hangoztatják, hogy “de az igazi értékek, a belső mennyivel fontosabb!”, nem állítják szembe mesterségesen a testet és a lelket. Mivel ez hamis dilemma.
Ha dolgozol magadon, ha ellensúlyozod az autós-gépesített-ülőmunkás életet, és főleg ha ezt nem trendnek engedve, hanem önállóan, okosan teszed, az igenis teljesítmény, erőfeszítés és lelkierő. (Ugyanúgy, ahogy művelődni, naprakésznek lenni, olvasni, tájékozódni is az.) Lehetne ez egy másfajta világban természetes folyamat: úgy vagy mozgékony, mint egy őz, de ezek civilizációs jelenségek, és mi, akik sportolunk és diétázunk, a természetellenes életmódot ellensúlyozzuk.
Aki pedig mindezt a melót és szembenézést elmulasztja, aki nagyon magyarázza, hogy “na, majd te is megbetegszel, nem tudod te se elkerülni az öregedést”, az ehhez képest igenis önáltató, gyenge, gyáva, lusta, hárító, paranoid, rosszakaratú, sokszor irigy, és mindenképpen tévedésben él, továbbá pesszimista és önsorsrontó – összességében azért hepciáskodik így, vagy – másik stratégiaként – süpped letargiába, mert szarul van. Soha nem lesz példakép.
Ezen nem változtat az, hogy vannak más erényei, erősségei, szerethető dolgai, mert mindenkinek vannak.
Őket sajnálni szokás. Nemigen szólnak be nekik, de attól még így van. Akarsz úgy élni, hogy sajnálnak? Én nem szeretnék. Nem mondják a szemedbe, de sajnálnak, éspedig nem valami sorscsapás miatt, hanem olyanért, aminek nem kéne így lennie, ami ellen tehettél volna, csak elmulasztottad.
Én is egészen rendben vagyok velük, amíg nem ugranak nikkelbolhaként a blogomra, nem akarnak elhallgattatni, gúnyolni és nem kezdenek basztatni engem, vagy manipulálni azzal, hogy csalódtak a blogban, csak mert nem vagyok hajlandó az ő érzékenységeikhez igazítani a blogomat és az életemet, amelyből a blogot írom.
Ez volt a százhúsz meg száznegyven kilósok lázadása is, állat tanulságos volt a facebookon. Ők csak azokkal vannak jóban és értenek egyet, akik a) sorstársaik (kövérek és betegek), b) hajlandóak sűrű tapintattal hallgatni arról, ami nekik kényelmetlen volna.
És onnan én fitnesznácinak tűnök, persze. De a lelket a testtel szembeállítani, értékrend-kérdéssé kiélezni és fitnesznácizni nem más, mint stigmatizáció és üres vádaskodás, bosszúból. Ami mögött lusta, halogató, gyenge, frusztrált lélek van.
Szeretném, LetMeTravel, ha megértenéd ezt az érvelést, mert ebben áll az én “fitnesznáciságom”. Ami így benne létezve egy tök élhető, magától értetődő élet. Csak neked meredek, mert te láthatólag jobban szeretsz netezni és okoskodni, mint cselekedni. Nem tudom, miért számít ennyire szélsőségesnek, amit csinálok, ha egyszer jól vagyok tőle, és őszintébb is lettem, felnőttem tőle.
KedvelésKedvelés
Sajnos van egy rossz hírem: ha Heideggerből meg Dosztojevszkijből is annyi és úgy jött le, mint ebből a posztból, akkor fölösleges volt a rászánt idő, javaslom inkább a Romana összest, ahhoz kevésbé szükséges értő olvasás.
(Elnézést, de 40 fokban éppen most főzöm be a harmadik tízkilós láda lekvárt, és ilyenkor nem tudok kifinomultan fogalmazni.)
Az ausztrál nőhöz: a magam részéről nagyon keveset mozgok, eleve nem szoktattak rá gyerekkoromtól, születetten lusta vagyok, plusz pánikrohamot kapok a gondolattól, hogy lemenjek a közeli, olcsó terembe, messzebbre meg drágábbra nem telik. Heti kétszer egy nettó óra úszás: ez a kedvesem gerince miatt kötelező program, egyedül meg nem megy, bár a szerzővel ellentétben én szeretek úszni 🙂 , ezen kívül kötelezően napi egy óra séta, megfelelő időjárás esetén heti három-négy alkalommal “terep-pingpong” (szóval ilyen repedt lakótelepi betonasztalokon, bár így a sportértéke is nagyobb, többet kell hajolgatni), hétvégenként 20-30 kilométeres túrák, de nyugdíjas tempóban. Meg mostanában rollerrel
És basszus, nézegetem a csaj versenyzős képét, és meg kell állapítanom, hogy pont így nézek ki, kivéve a combját, na, azt eléggé irigylem, de nekem ilyen genetikus okokból sose lesz. Az már demagógia, ha hozzáteszem, hogy 49 éves vagyok, és három gyerekem van? Az.
Tudom, hogy ha beletennék kétszer annyi energiát és időt, sokkal nagyobb eredményt érnék el, de csak akkor fogok változtatni a mértéken, ha valami egészségügyi probléma indikálja. Mondtam már, hogy lusta vagyok?
Bárki szerint egyébként Évának olcsóbban adják a (kenyeret) mascarponét a boltban, ha rávesz bárkit is arra, hogy fogyjon le és sportoljon? Mert nekem úgy tűnik, hogy neki senki nem fizet százalékot a leadott tömeg arányában, tehát, és most direkt kiáltozok: NEM NEKI LESZ JÓ ATTÓL, HOGY TE NEM HÍZOL EL/MARADSZ KÖVÉR, HANEM NEKED!
KedvelésKedvelés
“Mondjuk ez is érdekes, hogy pár éve még a blogger megszólta azokat akik kölest esznek köretnek, mert neki ne adjon senki feladatokat, és különben is élvezni kell az életet. Aztán a valóság lefejelte a rebbenő nagy szügyig belemenésbe és fölös energiát itt vezeti le.”
Erre csak azt a kliset tudom elohozni, hogy mindig minden es mindenki valtozik. Jo esetben. Aki ugy marad az meg is erdemli.
Raadasul amit irtal, abban nincs semmi ellentmondas, a ketto nem zarja ki egymast.
Ez a netto szemetkedes, na ez a gaz.
A koles szar, szerintem es puffaszt is.
KedvelésKedvelés
És mindig ambivalensen rajongó, okoskodni szerető, kontrolláló, munkaidőben netező férfiak csinálják ezt. Tényleg egész gyűjteményem van belőlük, húsz körüli létszámmal: általában némán olvasnak, folyamatosan, évek óta, néha beírnak valamit, amiben többéves dolgokat emlegetnek fel és helyeznek rosszmájú kontextusba merő frusztrációból. Titokban rajonganak, rám verik. Van az altípus, aki, ha nem szopjuk be, hogy ő milyen kritikusan okos, és hogy ő kivétel, ő nem bántalmazó, ő jó fiú, miközben kínosan manipulál és kontrollál, szóval ha átlátunk azon, hogy neki csak “más a véleménye”, akkor rohamszerű hisztiben, gyűlölködve sajnáltatja magát.
Vannak zaklatók is. Távoli fórumokon rendszeresen engem elemeznek és hazudoznak. Megszállottak.
Most már naiv sem vagyok: valószínűleg szar állapotban is vannak, és/vagy unják az életüket.
Nem változtam én akkorát. 🙂 Itt van az ominózus poszt, linkelem a komment végén. Egy vegán ételbárban ettünk akkor. Kulcsmondat:
“De hiszen nincsen problémám.”
Akkor is sokkal jobb állapotban voltam és többet sportoltam, mint azok, akik “csalódtak bennem a sportmániám miatt”. Minőségibbeket ettem, mint bírálóim, lényegileg ugyanazt eszem most is, csak már sütik és kenyér nélkül. Kilencvenhét fokban szaunáztam, hóba feküdtem utána. Gyalog és bringával jártam (és ez is idegesítette a kedves bírálót, aki autózik, és rám dühös). Elfutottam a Budakeszi útig és vissza, rendszeresen, ami terep, és 8,5 kilométer. Akkor se volt cukor a kávémban, és akkor is gyanús volt, hogy a gyümölcslé nem egészséges.
Nem változtam én akkorát.
Most meg végképp jobb állapotban vagyok, és eléggé kiérlelt álláspontom lett, meg is éltem, utána is jártam, ki is gyúrtam magam.
És nem lettem vegán, nagyon nem. És más ilyesmi sem, paleós sem. Egyéni megoldásom lett.
Csak hát az olvasó _tényleg_ nem érti, hogy a sport nem valami opcionális, extra hobbi, és hogy mennyire múlhatatlanul szükséges.
Olvasó lusta és dühös. És tetszett neki, amit abból a posztból (amelyet 2014 augusztusában, csak három héttel az életmódváltásom előtt tettem közzé) magának önigazolásul használhatott. Akkor semmit se kell csinálni!
Nem hallgattam másra, nem hallgatok azóta sem, hacsak nem én keresem meg magamnak. Viszont nem gondoltam, hogy nincs feladatom magammal, AMIKOR problémám van. És azóta sem vagyok semmilyen mozgalom része, nem esküdtem fel semmire. A magam megoldásait megkerestem, akkor is, azóta is. Még olyan részletekben is, hogy nagyon szépen lefogytam, jó rám a 36-os nadrág, csak nincs seggem, mert izmostul lefogytam. Nosza, építsünk segget!
KedvelésKedvelés
Nem valtoztal akkorat, tudom am, csak akkora hulyesegnek tartom amikor valaki azzal ervel, hogy amit egyszer kimondtunk/fontosnak tartottunk stb..azt nem lehet arnyalni, hovatovabb megvaltoztatni, felulirni. Semmi sem rombolobb mint a statikussag, legyen az barmifele termeszetu, mert nincs benne fejlodes. Legalabb is en igy latom.
KedvelésKedvelés
Igen, ez is fontos. Igen, változtam. De nem gyökereset.
KedvelésKedvelés
Annyira komikusak ezek a köleses kommentek.
Iszonyú bűnt követtél el Éva az olvasóiddal szemben, egészségesebb lettél, és elmondod hogy így jobban érzed magad. Skandalum! Borzasztó árulás!
KedvelésKedvelés
Én attól vagyok szomorú, hogy ők ennyire becsülik a saját valaha működő testüket, egészség-muníciójukat, családos emberként. Így herdálják el, és még másokba is belerúgnak, hogy ezt igazolják.
KedvelésKedvelés
Ez egy fontos cikk, a lényeg: ha negatív a testképed, az hajlamosít a rohamszerű túlevésre.
Én azt teszem hozzá, hogy a negatív testkép nem valami elhessegetendő tévedés, amit mentálisan megoldunk. Tehát előfordulhat, hogy okkal negatív a testképed, mert tényleg nem jó állapotú a tested, vagy mert régebben nem ilyen volt, és hogy beteg leszel, ha ilyen/már a betegség jele, hogy ilyen, és az is megeshet, hogy nem ilyen szeretnél lenni.
Ahogy az is előfordul, hogy attól pozitív vagy nem túl negatív a testképed, hogy nem nézel oda, vagy megmagyarázod, hogy jó lesz ez így, meg sokféle szépség van, illetve ennyi idősen ez normális.
A másik, ami fontos, hogy ezt a nemrég bírált terembikája dietetikusi jártasság, végzettség módszerként hirdeti: hat nap szigorú kalóriamegvonás, vasárnap habzsidőzsi sörrel, édességgel, gyorsétteremmel.
Egy versenyzőnek illene fegyelmezettnek lenni, ha már példaképként és szakértőként lép fel, és egészséges megoldásokat alkalmazni, ha már arról beszél folyton.
“Az „étkezési zavar” kifejezés hallatán sokaknak a táplálékmegtagadással járó anorexia és a bevitt ételektől való gyors megszabadulásra késztető bulimia jut eszébe. Az evésrohamok viszont ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak. A kortárs pszichológiában mérvadó diagnosztikai kézikönyvek szerint az számít kényszeres túlevésnek, amikor valaki legalább három hónapon keresztül minimum hetente egyszer sort kerít a mértéktelen táplálékbevitelre. A dolog azért veszélyes, mert a „heti hat napig jó vagyok” még az egészséges életmód híveinek is alibit jelenthet, így észre sem veszik saját magukon, hogy ez komoly gondot jelentene.
Hogyan kezdődik?
Általában nem tudatos túlevéssel, amire például a tévé előtt ülve bárki képes. A „hoppá, eltűnt az egész zacskó chips” esete valószínűleg ismerős mindenkinek. Csakhogy az észrevétlenül lecsúszó kalóriák utólag ugyanúgy szégyenérzethez vezethetnek a pluszkilók megjelenése mellett, így kialakul a negatív testkép, ami a kényszeres túlevés egyik legfőbb kockázati tényezője. Aki ugyanis nem szereti a testét, hajlamosabb eszközként bánni vele, és alárendelni a finom falatok nyújtotta pillanatnyi élménynek.”
http://www.fitness.hu/magazin/2016/10/05/miert-nem-tudod-abbahagyni-az-evest
KedvelésKedvelés
Ez a poszt a tervezgető majdnem-sportolóknak szól, az ő gyakori, tájékozatlanságból eredő kifogásaikról és azok megválaszolásáról – erre megjelent néhány direkt nem sportoló vagy a nemsportolók nemsportoláshoz való jogát védő kommentelő, mintha kényszerítette volna őket bárki is, hogy sportnépszerűsítő blogot olvassanak Heidegger és Dosztojevszkij helyett. És még a vészharangot is meg kellett kongatni: “Ha abból indulunk ki, hogy Heideggert, Dosztojevszkijt, vagy bármit nem olvasni nem vált ki instant ellenérzést, akkor fontosabb a test kultúrája, mint a szellemé? Itt tartanánk?” Hát, szerintem ott tartunk, hogy a test kultúrája éppenhogy botrányosan hiányzik az életünkből (és mint kultúra, ez is a szellem világába tartozik), ehelyett van testkultusz, a test kizsigerelése vagy a test elkényeztetése, meg mások testének méregetése – a saját test ismerete, szeretete és tudatos használata, gondozása helyett. Dosztojevszjkijt se olvasnak sokan, Heideggert meg még kevesebben, de legalább őket békén hagyják, könyvesblogra kevesebben járnak “irodalomnácizni”, meg nem lesz milliós lájk a Facebookon olyan posztokból, hogy “el akartam végezni a bölcsészkart/végig akartam olvasni a Karamazov-testvéreket és a Lét és időt, de rájöttem, többet ér, ha szeretem magam és nem fárasztom ezzel a szemem meg az agyam”.
KedvelésKedvelés
Valamit nem meséltem el még soha.
Nekem a szerelmem extrém szép, arányos, sportos volt.
És az enyémmel nem volt gondja, sőt. De én akkoriban felhívtam és azt mondtam neki: van egy parám a fogyással. Hogy szétmegy a mellem. De én most januárig megcsinálom az álomtestemet, megelégeltem, hogy csak ennyire nézek ki jól, vagyis, inkább sehogy, és ha megvan, elmegyek és saját zsírral feltöltetem a mellemet.
Ez volt a mondat, belekezdtem, elkapott a szele a folyamatnak (futásnak, úszásnak, kalóriamegszorításnak), és innen nem volt megállás: pajzsmirigylassító szer mellett is lefogytam 16-18 kilót, nem tudom pontosan.
A műtét végül elmaradt. Nekem így okésak az arányaim, sportos testhez ilyen és ekkora mell illik, másrészt el se tudok képzelni már semmilyen invazív beavatkozást, belepiszkálást, spirituálisan tiltakozik bennem valami, túl a racionalitáson. És jóval izmosabb lettem, mint terveztem. Amire nem számítottam: hogy nem a futást, nem a tornát, a jógát, hanem a súlyokat szeretem meg így.
Nagyon durva varázsuk van, és nagy önismeret, befelé figyelés, énélmény, függetlenség és sikerélmény a teremben edzeni. Hogy a picsába ne csinálnám, ha egyszer sikerélmény? Ha folyamatosan azt élem meg: koordinált vagyok, ügyes vagyok, jól megy, a múltkor még csak tízet bírtam, most meg harmincat, vagy huszonöt kiló helyett negyvenet?
Kicsit sokat beszéltem a gyászfeldolgozásról, az egészségről (akkor kaptam gyógyszert, ami hizlal, volt a fellángoló pajzsmirigy-túlműködésem), de ez is ott van az egész változásban.
KedvelésKedvelés
Ugyanígy vagyok én is a súlyokkal. Élmény velük dolgozni, többek között a koncentrációt, a pontos mozgást komálom benne én is, sosem hittem volna, hogy megszeretem az ilyesfajta mozgást. Most, hogy nyári szünet van, itthon lévő gyerekekkel, és nagy szervezést igényelne hetente három délelőtt konditerembe menni, a sarki street fitness pályára szaladok ki esténként, amikor lefeküdtek. És az is baromi jó. Hogy a saját testsúllyal miket lehet csinálni. És hogy tök egyszerűnek tűnő gyakorlatokhoz milyen erős izmok kellenek. És nem csak karban, de mindenhol. A gyerekeim is imádják, amióta van ez a felnőtt játszótér, szarnak a hintára meg a csúszdára, ezeken a cuccokon lógnak feszt. Sokszor elgondolkozom rajta, miközben nézem őket, ahogy fáradhatatlanul húzódzkodnak, másznak, lógnak, mekkora tragédia, hogy kiöljük magunkból, belőlük ezt az elemi mozgásigényt. Én most kezdek visszatalálni ehhez, hogy milyen jó fejjel lefelé lógni valahonnan, vagy átfordulni egy korláton, pedig régen olyan természetes volt számomra, mint a gyaloglás.
KedvelésKedvelés
Egészen sok olvasót SEMMI más nem érdekelt erről a blogról, mint az önigazolás vagy épp ugyanaz pepitában, a dacos nekifeszülés lehetősége. Unalomból, igénytelenségből. Esetleg egy kis jópofi. Nagy döbbenet ez nekem, viszont nem engem mindősít. Nem is értik az érveket, az egész mögöttest…
KedvelésKedvelés
LetMeTravel, ne ragozzuk: a támadó kommentjeidből, az ingerültségedből teljesen világos, hogy nem sportolsz, és mérges is vagy a felvetés miatt, hagyjanak téged ezzel, én fitnesznáci vagyok. Egyenrangúnak gondolod a sportolást a nemsportolással – nem az. Azokkal, akik nem sportolnak, a frusztráció és a kamu-intellektuáliskodás mellett (mindannyian butábbnak és árnyalatlanabbnak bizonyultak eddig nálam, minimum e hamis test–lélek dilemma felvetésével) az is gond, hogy ez a folyamat egy spirál: olyanná válik az évek alatt a testük, hogy már nem is megy jól a sport, sőt, inkább sehogy. Már nem valódi a döntés, mert tönkretették magukat, a mozgékonyságukat. Nem egyszerűen lassabbak és mentálisan is lusták lesznek, hanem kínkeserv nekik minden mozdulat, érthető, hogy semmi kedvük hozzá, sokan groteszkül túl is gépesítik az életüket. A sport csak annyi, hogy olyan állapotban tartom a testem, hogy ne legyen kínkeserv a mozdulat, hanem igény és öröm legyen. És akkor persze ennek vannak mindenféle szintjei, kinek a kocogás nem kínkeserv, kinek a triatlon.
Leszámítva persze az elkötelezett életmódváltókat, vagy azokat, akiket valami betegség figyelmeztet, hogy hogyan kellene bánniuk a testükkel, de ők nagyon ritkák, és ők is szenvednek minden edzésükön eleinte, és csak korlátozottan képesek mozgásra. Aki nem sportol jókedvéből, az sokat fog szenvedni. Ez tény, és erre nem én foglak figyelmeztetni, hanem a biológiád.
Bénácska a párhuzam a szerelem és a sport témájában, bár láthatólag találtál valamit, amivel, valami elvi párhuzam ürügyén jól odavághatsz. Viszont a sport teljesen egyszemélyes döntésed, csakis rajtad múlik, hogyan gazdálkodsz az egészség-munícióiddal, a fiatal állapotoddal, egészen addig, amíg tehetetlenné nem rongálod a tested. A szerelem pedig ezzel szemben sors, top-élmény, ritka ajándék még az olyasmi is. A többire én nem vagyok kíváncsi, és ezt bíráltam. Te persze nagyon elégedett vagy, mert történetesen van egy nő, aki veled azonos címre van bejelentve, kipipáltad a feladatot, meg is érdemled. De én nem kérek abból, hogy kontrollál valaki, cserébe eltart, meg abból sem, hogy ő is ott lézeng a lakásban, és vele kell karácsonyozni. Az illúziókergetésből sem kérek, amit a sivár lelkek űznek társkeresés címén. Ezért soha nem is csináltam.
Én mindvégig az igazi sportról, igazi szerelemről írtam, te egyiket sem érted, ha értenéd, nem volnál ilyen önelégült. A fél blogom erről szól, hogy a benneragadás és a pótlék-pasizás nem éri meg. A “csalódott olvasók” jelentős része pont azért próbált szétszedni, mert megéltem a szerelmet, és ezt nem titkoltam el. De a szerelem nem teljesítmény, nem csak rajtam áll, ha nem jön, akkor nem jön, ha viszont meg kell baszódni, akkor meg kell. (A meg nem alkuvás a teljesítmény, a vállalása annak a helyzetnek, amikor jön a szerelem, esetleg.)
KedvelésKedvelés
Az igazság pedig éles, emiatt kár haragudni.
KedvelésKedvelés
Szigorúság és ekézés/irigy figyelgetés/kioktatás között az a különbség, hogy ez előzőtől jól leszel, eredményes, tisztán látó, az igazságot elbíró, felszabadult, a második csak lehúz és feszkót kelt, és bebetonoz a neurózisba.
Márpedig ez fontos különbség.
Nem hiszitek el, ez tényleg blogtörténet: az egyik olvasó elküldte nekem a fizetési jegyzékét, amelyen nyolcórás, havi huszonkét napi becsületes munka (rá se ér netezni!) és egy magas összeg szerepel. Semmi adat, cégnév, saját név, a feladó is álnév, semmi aláríás, kommentár.
De hogy nekem mi közöm ehhez? Vagy miért érdekelne?
És odaírta, hogy ő szerencsés, mert neki a munkája a hobbija!
Valahol olvasta biztos ezt, és nem hagyta nyugodni. Mert ő is!
Á, ő nem irigy. Persze, elégedett. Mi más volna?
Uramisten.
KedvelésKedvelés
Hát, elkezdtem végre néhány hete és ezt neked is köszönhetem.
Sokáig húztam-halasztottam (jócskán túlsúlyos vagyok, közel 35-ös BMI indexszel), nem is feltétlenül ezekkel a kifogásokkal, azt hiszem, leginkább egyszerűen csak lusta vagyok.
A táplálkozásomban már sok éve elég komoly életmódváltást vezettem be, nem mondom, hogy mindig sikerül megtartani, bár abszolút igaz rá, hogy ha letérek a jó útról, a szervezetem már jelzi, és hosszabb távon nem is kívánom az effajta kilengéseket.
Szeretnék eljutni odáig, hogy öröm és létszükséglet legyen a mozgás is.
Jelenleg úgy vagyok vele, hogy még mindig nehezen, akaraterő segítségével indulok neki, aztán amikor már benne vagyok és csinálom, akkor megvan az öröm-boldogság, és utána is kitart.
Ám másnap reggel kezdődik elölről a nyűglődés. Szóval van még hova fejlődjek.
Azt nagyon jó megélni, hogy apránként egyre többet bírok és meglepően energikus is lettem.
Máris sokkal jobb a közérzetem.
A nyomdokaidba sosem fogok lépni, vagyis arra szintre nem fogok eljutni, mint te, de magamhoz képest óriási lépés, és szeretnék tovább is jutni – inspiráltál, és én ezért hálás vagyok, köszönöm neked.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon örülök neked. Pontosan ilyen érzéseim voltak eleinte.
Végeztettél valamilyen állapotfelmérést?
Nem verseny ez, hanem közösség, egymás eleven motivációja, információcsere.
Sok minden kiderülhet, bárkiről. Csak a kifogások miatt nem és nem nyitottuk ki azt a dobozt.
Nekem a nagy súly és a mozgáskoordinációt igénylő dolgok iránti tehetség, ezek élvezete volt benne.
A futás pl. nem. Azt csak csinálom, mert alapmozgás, és nagyon jót tesz a kardiovaszkuláris edzettségnek, fiatalon tartja a szívet.
Hány éves vagy?
Mi a célod?
Mit mozogsz?
KedvelésKedvelés
Célzott állapotfelmérést nem végeztettem, de mivel 2 éve ért egy baleset, egy bonyolult törés, aminek a következményeit most is viselem még (funkcionálisan szerencsére nem vészes, csak nagyon lassan forrt össze a csont), és ott a műtőasztalon derült ki a magas vérnyomásom meg a vashiányos vérszegénységem, ezért azóta valamelyest folyamatosan orvosi felügyelet alatt vagyok, most is kell egy nagylabort csináltatnom nemsokára.
Természetesen tudom, hogy nem verseny, nem is a versenyszellem jegyében gondoltam célozni a nyomdokaidba nemlépéssel, hanem a realitás talajáról nézve a saját megítélésem szerinti helyzetem, elképzeléseim néztem.
47 éves vagyok. Kövér kisgyerekként kezdtem, 17 évesen fogytam le először, nagy küzdelemmel ( szó szerint éhezés ill. aligevés + napi 1,5 km úszás, fél év alatt -27 kg, mai fejjel ijesztő, teljesen életveszélyes volt, amit csináltam, de az eredmény nagyon látványos volt). Aztán beindult a jojó, voltam nagyon karcsú, aztán hízásnak indultam, fogamzásgátló, tunyulás, röpködtek a 10-15-20 kilók, jellemzően fölfelé, néha, eleinte még könnyebben, a korral aztán egyre ritkábban és nehezebben, kemény diéták árán azért lefelé is. Csak a komolyabb akciókampányok alatt, ha összeszámolom, már legalább két-háromszorosát lefogytam a saját normál testsúlyomnak. (Voltam egyszer 140 kiló is, ez volt a max, BMI 45 fölött kevéssel.)
A cigit is letettem 5 éve, kicsit az is megtorpantotta a súlyomat, de akkor nem bántam, nagyobb élmény volt a szabadulás a rabságból, mert csak utólag jöttem rá, hogy az volt, és hogy mennyire az volt.
Szóval lassan rá kell vezessem magamat, hogy mozgás nélkül nem úszom meg a túlsúlyt és nem lehetek igazán egészséges, még ha látszólag nincs is semmi komoly egészségügyi problémám. Viszont ha nem szeretem meg és nem teszem létszükségletté, akkor előbb-utóbb megint a lustaság fog győzni, és ezt nem akarom már, ennél tudatosabb vagyok talán.
Az a helyzet, hogy a mozgás az nekem mindig is egy nagy nem-élmény volt. A tornaórákat utáltam, nem tudtam megcsinálni a feladatokat, testi értelemben véve sok mindenben ügyetlen is vagyok, nem jól koordinálok, a futást sohasem bírtam, most sem, az egyetlen, amit tornaórákon igazán élveztem, az az volt, amikor kosárlabdáztunk, abban nem éreztem magamat bénának sem a többiekhez képest. (Jó tanuló voltam, sőt, kiemelkedő, tanulmányi versenyek, elitgimnázium, csak a tesijegyem rontotta az összképet, még így is jobbat kaptam, mint amit a teljesítményem alapján érdemeltem volna.)
És persze ülőmunka, ezt talán nem is kell mondanom.
Nekem a legjobban mindig is az úszás jött be, illetve amikor 140 kilósan észbekaptam és körülnéztem, hogy mégis mit tudok kezdeni magammal, akkor még az aquafitness, azt jó pár évig keményen toltam heti háromszor, szerettem is és jó fej, viszonylag fix társaság is volt az edzéseken, és akkoriban elég jó kondiban voltam, és egy elég súlyos depressziós időszakot is segített átvészelni, aztán mégis úgy adódott, hogy abbahagytam, drága is volt, macera is volt, messze is kerültem, volt mire fogni bőven – jártam még valamikor régebben konditerembe súlyzós edzésekre is, de nem ragadtam ott, illetve a baleset előtt nem sokkal salsázni kezdtem, mint újabb kitörési lehetőség a nihilből, végülis táncolni szeretek, az effajta zenét is kedvelem, a társaság egy része azonban eléggé taszító volt, és mivel fix párom nem volt, felváltva kellett táncolnom mindenkivel, ezt már nem annyira élveztem, plusz volt egy olyan nemkívánatos nőmustrajellege is folyamatosan az egész közegnek. A baleset óta aztán csakis a gyógytorna.
Úszni kezdtem most is, a nem úszós napokon pedig a szobakerékpárral barátkozom. Próbálom elérni, hogy minden nap tegyek valamit.
A későbbiekben, ha már ez a rutinom kialakul, jobb állóképességre, kondira teszek szert és fogyok is valamennyit, tervezek majd súlyzós edzéseket is.
Célom talán az eddigiekből is kiderült, az egészséges, mértékletes élet, az ideális testsúly megközelítése és a jó közérzet. És hogyha ehhez az kell, hogy a mozgás magától értetődő legyen, akkor annak elérése is.
Örülök, hogy örülsz, szerettem volna visszajelzést adni, sok éve követem a blogodat, de erre nem nagyon volt még példa, mármint hogy konkrét visszajelzést akarjak adni, pedig más témákban is sokszor adott támaszt vagy segítséget, gondolkodtatott el és merítettem inspirációt, szeretek itt lenni, csak nem vagyok annyira “beszélgetős” alkat, inkább megfigyelő…. de ez most jól esett.
KedvelésKedvelés
Jaj, megint a megúszós, önmantrás változat.
Tipikus optimista, piacképes összegzés, pont olyan, mint plus size Zsuzskáé. El lehet jól adni, csak elmegy a lényeg mellett, és benne tart abban, amiben rossz lenni. Egy nő, aki nem is hiszi, hogy az ő testében is ott rejlik egy sokkal jobb verzió, hogy nem más, nem a világ a hibás a rossz érzései miatt, hogy micsoda öntudat és felnevelő élmény felelősséget vállalni. És abba bele sem gondol, milyen lehetne, ha nem hízik el.
A tavaszi edzéselsunnyogást is meg lehet magyarázni. Jól van ez így, csak legyünk vidámak. Arghhhhh….
Apuék pedig mehetnek sörözni, ők most is megússzák.
Szintén e-könyv, kövérboldogság, kisfaszom…
“A teltebb testalkatú nők is tudnak magabiztosak lenni. Nem a plusz kilók kérik, hogy szemlesütve a napernyő mögé bújva, óriási kendőbe csomagolva nyaraljanak. A korlátok fejben vannak csak.
A beach body sem dönti le a fejben lévő korlátokat.
Egyszer, és most élünk, kár lenne bárkinek is begubóznia, csak mert nem sikerült lefogynia, vagy izmokat növesztenie.
!!!!Félreértés ne essék, nem kívánok a testmozgás vagy az egészséges életmód ellen szólni, sőt! !!!! A mozgás az érzelmeket, gondolatokat is helyrepakolja, tehát mindenképpen érdemes beiktatni a rendszeres testmozgást a mindennapokba. Ugyanakkor észrevettem, hogy mennyire károsan befolyásolja a párkapcsolatot, a jelen megélését, ha testünk állapotát szégyellve kivonjuk magunkat a társasági életből, vagy kihagyjuk az életre szóló élményeinket amiatt, mert attól félünk, hogy mások megítélnek bennünket.”
“A testalkat pedig csak átmeneti állapot.”
Mert aztán ami jön, az sok-sok betegség, mozgáskorlátozottság, búbánat. És a sír férgei.
Szép lenne, ha a halogatók, a “belső szépség” propagálói egy kis lazaság után összekapnák magukat, de inkább az a jellemző, hogy megállíthatatlanul híznak.
http://boldognaklenni.hu/bikini-body-vs-anyatest-boldogan-a-vizparton/
KedvelésKedvelés
a hozzá tartozó fb oldal egyik csodaszép képe:
KedvelésKedvelés
Zsuzska:
“a szeretteiddel együtt eltöltött délután sokkal fontosabb a szülés utáni striáknál”
hogy egyáltalán eszébe jut összehasonlítani??
KedvelésKedvelés
“A SZÉPSÉG-et picit másképp értelmezem, mint a divatlapok szakértői vagy a szépségipar véleményformálói. Számomra nem egy csontos arcformától vagy egy homokóra testalkattól lesz szép egy nő.
SZÉPSÉG az,
akinek mindig akad némi kedves szava a másikhoz
aki nem külsőségek alapján ítél, tiszteletben tartja és elfogadja a sokszínűséget (ha pláne ünnepli is, akkor bónuszpont!)
aki jóindulattal áll a többiekhez, a jót akarja meglátni másokban
aki fáradhatatlanul küzd az álmaiért
aki bearanyozza családja mindennapjait és gondoskodik arról, hogy a legfontosabbat adja nekik: a boldogságot!
aki tudja, mennyit ér vagy legalábbis szárnyait bontogatja nap mint nap
aki nem másokat elnyomva érvényesül, hanem tisztában van azzal, hogy mások szépsége, sikerei és értékei semmit nem vonnak le sajátjából
aki számtalan olyan tulajdonsággal bír, melyek jóval fontosabbak a külcsínnél (legyen az a kreativitása vagy épp főzőtudománya)”
KedvelésKedvelés
hjajj…honnan terem ez a sok “instant bolcselo-feleseg” ? A sok lokott meg raharap.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: sokféle szépség van | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: lepaktálj-e a gyerekkel? | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb…
Hasonló sztori, mint Taryné:
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: már indul is a hűtő felé | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő
Taryn Brumfittéhez hasonló sztori: a kiábrándult, széthízott sportoló, aki egyik szélsőségből jön, TEHÁT elhízni okés. A szétmenést, önelhanyagolást akarja kontentté tenni.
https://www.instagram.com/colleenmwerner/?hl=hu
KedvelésKedvelés