98 thoughts on “csakazolvassa szabadságon”

1. Részvétem az anyósod miatt.

   Az jutott még eszembe az idézett pszichológus kapcsán, hogy én is kerékpározom sok éve (jó, időnként kihagyással, de a közlekedésen felül már két éve nyaralni is csak vagy kerékpárral vagy evezve voltam), de szerintem engem eléggé ellustít. Nem azért, mintha nem hajtanám meg elég gyakran elég alaposan, hanem mert lassan már a WC-re is kerékpárral járok (hogy nevettünk 30 éve egy haveron, aki tényleg), és néha az az érzésem, hogy gyalog egy kilométert sem lennék képes menni. (Jó, azért ez így szó szerint nyilván nem igaz, de az érzete megvan, és legalábbis a városban tényleg kerülöm a gyaloglást.) Szóval aki nekem azzal jön, hogy elhízás ellen majd kerékpározik, azt némi kétkedéssel fogadom. Persze tudom, hogy mindenki másképp működik, meg minden hasonló állítás, de akkor is magamból indulok ki. 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • El is hízott. Ráadásul cukorbeteg. Nemtom, de ez az egész így, hogy ő nem von meg, meg ezzel az önmarketinggel és az eladott tudásával nagyon gáz.

     Köszönöm.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Lehet, hogy rosszul gondolom, de aki azt allitja, hogy nem allitana a taplalkozasan ellenben kerulovel bringazna, azt en nem hiszem el. Lehet, hogy egyszer kerulne, de ilyen hozzaallasal aligha csinalna rendszert belole. Raadasul ahogy a fotoi mutatjak mar reg el kellett volna kezdenie a kerulos utakat, jo nagy kerulokkel.

       KedvelésKedvelés

     • Negyven éve bringázik, azt mondja. És cukorbeteg. De mások az ortorexiások…

       KedvelésKedvelés

2. ❤

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

3. Olyan jó, hogy újra írsz 🙂 gondoltam, hogy valami szabadságolás van 🙂 élvezd ki, nagyon tömötten lehet ilyenkor szellemileg sokszorozódni!

   Különben érdekes, amit írsz, én soha nem gondolnám az írásaidból, hogy bárki túlsúlyos embert basztatnál vele, épphogy inkább nem. Racionálisan, nem gúnyolódva, reálisan, meggyőzően írsz tényekről.
   Ez a basztatás-érzet is a differenciálni nemtudásból lehet nekik.

   Úgy látom, otthon sokan nem tudnak különbséget tenni árnyalat és árnyalat között, nekem ez nagyon furcsa.
   Erre mifelénk nem definiálnak embereket a külalakjuk után, ez itt annyira ismeretlen, ciki, sértés, nagyon kínos, hogy nem találkoztam vele ezalatt a sok év altt egyszer se.
   És ez a magyaroknál – főleg akik pár éve jöttek ide – állandó ütközési pont, amolyan “tanuld meg fiam, hogy itt nem fognak felnézni rád, ha azzal menőzöl, hogy külső alapján definiálsz” – azért írom le, mert, noha én is inkább kerülöm rossz tapasztalatok (pláne most már tizenévnyi ittlét után) a magyarokat, ám néha mégis kivételt teszek, kis ideillő sztori volna.
   Nemrég egy ilyen újabb ismerőssel, amolyan kezdődő barátságfélével mászkáltunk vízparton, amikor is azt mondta, hogy milyen jól elvagyunk, és mennyire keresett ilyen magyar jóbaráto, de ha nem baj, a másik két barátnőjével inkább ne találkozzunk, mert ők nem valami jófejek, és biztos azt mondanák rám, hogy “fújhogynézki”. Gondoltam pár dolgot ezután, de leginkább, hogy esküszöm nem értem, miért nem látják a különbséget EZ (ilyen ruhám van, nagyjából ilyen vagyok benne, csak kisebb mellekkel és nagyobb pocival)
   
   És EZ
   
   KÖZÖTT:
   (Ha már fúj, akkor a 2.kép fúj, de az ápolatlanság miatt inkabb (nem fúj, mert nem tudom, mitől ilyen…de hogy valakinek valaki fúj, mert nem vékony, ez ugyanolyan, mint a buzizás.)
   Mindig ledöbbenek, amikor magyarokkal találkozok, hogy ez ekkora központi téma náluk, ehhez képest határoznak meg mindenkit…nem képesek látni, hogy van ez és van az, és a kettő nem ugyanaz, 1ik sincs rendben, de azért sok különbség van. Sőt, a másik embernek személyi szinten nincs jogosultsága belemászni a másik terébe annyira, hogy ez legyen az alapdefiníciók alapja is.
   “Ne találkozzatok, mert azt fogja mondani, hogy dagadt vagy” – közel 30 éves felnőttekről beszélünk. Ha valami visszatart a hazamenéstől, pont ez az, hogy miért merik megengedni maguknak otthon ezt a legtöbben…nem a differenciálatlan dagadtozást, hanem hogy úgy általában gondolják, joguk van bekategorizálni bárkit bármi alapján, és a saját kategória alapján, mely nem objektív, rögtön ennek megfelelően kezelni is a bárkit.

   Azt akartam csak mondani, na, hogy épp ezért jó itt olvasgatni, mert itt nincs ez.
   Nagyon jó lenne, ha többen tudnának differenciálni otthon, sok téren.

   Nagyon szép nyári napokat Neked! 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Köszi, hogy ezt írod. És jó, hogy felétek ciki ítélni, de szerintem ők is gondolják, csak nem mondják. És ez a ciki ítélni gyakran megy át abba, hogy anything goes, nincs semmi probléma, és a sport az erőlködés meg szélsőség.

     Én pont nem a kövérekre neheztelek. Hanem az önigazolásra és rosszindulatra, amivel szélsőségesnek tartják azt, aki nem esett szét testileg. A megjegyzéseikre és a tudatlanságukra. Rengeteget bírálnak másokat, beszélnek a testről. És nem tartom szépnek a plus size modelleket sem, mert szétesett az anatómiájuk, bármilyen arányosak vagy megcsináltak vagy szép arcúak is. Úgyhogy szerintem hagyjuk a szépséget meg a csinosságot meg a divatos fotókat, mert ha a test nem szép, ez merő kompenzálás, látszatkeltés, önátverés, már amennyiben afféle politikai, “mi is nézhetünk ki jól” követelésként lépnek fel vele. Ne beszéljen testről “sokféle szépség van” módon az, aki nem tartja karban a testét, nem, nem lesz olyan az öntudattól, és nem, nem szép. Az lehet, hogy nem néz oda, és elvan, elvegetál benne. De legyen akkor lelki béke, jó közérzet, de ne, ne mindig a test legyen akkor a téma, hogy “mi is szépek vagyunk ám”, mert az csak úgy megy, mint a múltkor idézett hack videókon. Durván önmachináló, drága és bonyolult kellékekkel, úgy fotózva.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Magyarországról korábbi élmények alapján én is ezt gondoltam, hogy “gondolják csak nem mondják” – tizenpár itteni év után már belülről látva egész más. Az embereknek nincs a fejében az ítélkezés, mint otthon. Hasonló racionalitás van itt is, mint amit írtalm, hogy igen, a túlsúly nem túl szuper, de meghagyják az efelőli döntést a másiknak, nem pofáznak bele.
       Ott van talán az is, hogy itt egy olyan 2.képes asszonyság is kaphat magára emberien kinéző ruhát, a hozzám hasonló 1.képesekről nem is szólva, és ettől jobban működik sok minden.
       Még nagyon pozitív, hogy az egészségpénztár a fogyást nagyon komolyan támogatja, nem basztatva érzi magát az, akinek fogyni kell, hanem eljut oda, hogy igen, nekem jobb úgy, ha nem vagyok dagadt. 🙂
       Egyetértek, hogy a machináció & önátkurás végső soron sokkal nagyobb károkat okoz, mint hasznot hoz. De ez olyan Cyrano dolog…:D otthon jogosultnak érzik magukat, belepofázni, ítélkezni, nem kérdezni, csak gázkategóriába tenni.
       Oda kellene eljutni, hogy aki elégedetlen, akarjon magától változtatni, egy pozitíve támogató, nem hátatfordító, nem diszkrimináló környezetben, de asszem ez perpill különösen nehéz otthon.

       KedvelésKedvelés

     • Érdekes, ahogy elemzed ezt.

       Én azt gondolom, magunkkal kapcsolatban gyakran vagyunk vakfoltosak. Nem látjuk a valóságot. Sok kövér hiszi azt, hogy vele foglalkoznak, ő a téma mindenkinek, és hogy _mások_ akarják, hogy ő lefogyjon, basztatják ezzel, “kell”, nyomasztják, és azt is, hogy ez más dolga lenne. Miközben nem így van, ő nyomasztja magát, a teste állapota vagy a saját vágyai, megfosztottsága basztatja, és az ő dolga lenne. A saját gondolatait, nyugtalanságát vetíti ki és látja mások szemében, majd neheztel rájuk ezért. Nagyon nehéz az ilyen emberekkel. Nekem enyhén túlsúlyos, vagy csak kicsit nem feszes barátnőim is rohamszerűen magyarázkodnak, hogy ők miért nem sportolnak, vagy hogy ők is, meg majd. Mintha elvárnám, én lennék a tanár. Iszonyú idegesítő. Persze, hogy büszke vagyok a testemre, teljesítményemre, de nem ellenük, nem nekik van ez. Olyan, mintha egy ikres anyának mondanák, hogy jaj, nekik csak egy született, vagy nem tudom, de valahogy úgy kéne elfogadni bennem ezt. Vagy ahogy én azt, hogy neki van kocsija, vagy szemüveges vagy akármi.

       Tehát, projektálás, indulatáttétel. A másik, hogy mondjuk elvárná az elhízott valaki, hogy ő is egyenlő, tehát ő is ugyanúgy (kapjon ruhát, tetsszen a másik nemnek, felkérjék táncolni), és nem, és ezért neheztel arra is, akit felkérnek, meg kap ruhát stb., meg arra is, aki felkéri, vagy ruhát gyárt; az összes férfira, az egész világra. Még egy kis önsorsrontás, hogy pl. már maga generál olyan helyzeteket, ahol beleszalad abba, hogy szar neki, igaza van abban, hogy bántják, szar a ruha, és az egész krónikus játszma és önsorsrontás lesz, amelyben az a fontos, hogy a negatív elméleteit igazolja, igaza lehessen.

       Racionálisan, derűsen lenne jó megközelíteni: ez a problémám, tudom magamról, ezt és ezt teszem ellene. Vagy most nem. De nem magyarázkodom, nem kesergek, nem nyomom másokra.

       Az öltözködésről az jut eszembe még, hogy sajnos, a kövér test nem simán nagyobb. Változatos helyekre híznak emberek, van, aki magas is hozzá, van, akinek van dereka, de emberes a combja, máson meg hastájt nem jó, combban bő a nadrág stb. Tényleg egyszerűbb az anatómiai (atlaszban látható fajta) testre ruhát varrni. Ezért sem kapnak ruhát. Minél szabályosabb a test, annál könnyebb a készítő/tervező dolga. Ha mondjuk közelít a jó, nem 90-60-90-hez, de ilyesmi, 95-75-100. A követelőző fogyasztó talán nem látja a másik oldalt, azt, aki tervezi a ruhát, varrja, hanem inkább úgy éli meg, hogy ez ellene van. Neki legyen, ha nincs, az diszkrimináció. A thin privilege elmélet, a fat acceptance gondolatkörének egyik fogalma ezt állítja. Ha igazán meg akarná oldani a problémát, akkor látná az okokat. Varratna, bevetetne a konfekcióból, és nem keseregne.

       Egy csomó fajta ruhát kizár (vagy hordását megnehezíti) az elhízott test, vagy nem annyira néz ki jól, ez tény. És ezt nem mások csinálják az elhízottal.

       “Oda kellene eljutni, hogy aki elégedetlen, akarjon magától változtatni” – hát akarjon. Másnak ez nem érdeke, mindenki magával van elfoglalva. Jusson el ő oda. Másképp nem megy. Ne basztassák, de gyerekes várakozás a világtól várni, hogy más legyen, kedvező környezetet biztosítson.

       Nagyon tetszik az egészségbiztosítás hozzáállása a fogyáshoz. Más nyugati országokról tudsz, ahol ilyesmi a gyakorlat? Hogy néz ki az ösztönzés a gyakorlatban?

       KedvelésKedvelés

     • Érdekes, sokaknál látom ezt én is.
       Nekem ez ilyet öngyűlöletet mutat valahol.
       Ha a saját példámból indulok ki, akkor az van, hogy én tökre bírom magam, elégedett vagyok magammal, toleráns vagyok a hibáimmal és nem bántom magam a gyorsabb változásért, hanem tudom, idő, és minden nap megteszem érte, amit kell.
       De ha otthon az utcai vadidegen veszi magának a jogot, hogy ismeretlenül kérdéseket tegyen fel keresetlen stílusban az alakra vonatkozóan, vagy az én jó kis kreatív alaphhangulatomba belepofátlankodik a random akárkicsoda, hogy “hát sikeres és de jó ez és az és minden amit csinálsz” és átvált sopánkodóba, hogy “de jaaaaj de kááár hogy nem vagy véééékony” – mintha a tevékenységeim és a perpillanatnyi állapotom, amiről Te például tudod, de ő nem, hogy miért van, logikai összefüggésben állnának, na az fel bír kurni.
       Mert ez nem gondoskodás, mert nem vagyunk olyan viszonyban, mert ez határátlépés, ez nyomasztás, ez bántalmazás.
       Kényszert érez, hogy elbeszélgessen a “bűnössel” és megmondja neki, miben rossz, magával nem foglalkozva.
       Nem frusztrál, hanem bosszant. Kéretlenül zavar. Nincs ismerve a mérték. Megint.
       Belespamel a mindennapokba.

       “(…) akarjon magától változtatni” – hát akarjon. Másnak ez nem érdeke, mindenki magával van elfoglalva. Jusson el ő oda. Ne basztassák, de gyerekes várakozás a világtól várni, hogy más legyen, kedvező környezetet biztosítson.”

       Az a helyzet, hogy de.
       Ez itt megint a mentalitásbeli különbség.
       Ezt majd kifejtem hosszabban, mert ez egy jó téma, de röviden, nem működőképes, nem “gesällisch” (nincs magyar megfelelője, olyan másokra tekintettel levő, szomszédra, lakókörnyezetre tekintettel levő, mások igényeire tekintettel levő, alapból barátságos, jótékonyan kíváncsi, niyitott, pozitív társadalmi környezet) az a társadalom, ahol mindenki úgy áll hozzá, hogy “nekem nem érdekem, én magammal törődök” – minden oda és vissza is hat.
       Á, de hát éppen ez a fő baj otthon. Ez a bizonyos ” vedd tudomásul, az élet kemény, rossz, kínlódj, lesr mindenki, és ezt tessék tudomásul venni” szemlélet.
       Pedig annyival másabb lehetne, de ez már megint más lap.

       Még az egészségbiztosító, na az szupi! 🙂

       Van

       KedvelésKedvelés

     • “minden nap megteszem érte, amit kell” bocs, de tényleg? mióta? és miért van akkor még mindig a probléma? nem lehet, hogy valami rendszerszintű, nem hajszolós, de nagyobb változás vezetne célra?

       KedvelésKedvelés

     • Alább a válasz, ha átment a második fele is. A többiről inkább privátban, ha bővebb szükséges, mert nem tudom, milyen rendszerszintű változásra gondolsz. Az volt a probléma, hogy a baj több évre döntötte be A rendszeremet. Ennek most lett vége, és ez nem pár hetes meló, de ezt neked magyarázzam. A probléma ezért “van” de napról napra úrrá lehet lenni rajta. Fokozatossággal, nem bántva, hanem normális, racionális hozzáállással. Van akinek ostor kell, van akinél nem az a célravezető. Nem vagyunk egyformák.

       KedvelésKedvelés

     • Éles szembenézésre gondolok. Az önkímélet és az önáltatás közti különbségtételre. Nem más ostoroz, és amit magaddal csinálsz, az se feltétlen ostorozás. Inkább “szétnéz, okos fejével biccent”. Én sem ostoroztam magam, csak erősen akartam valami mást.

       KedvelésKedvelés

     • Nincs joga beszólni, basztatni. Nem dolga gondoskodni rólad. És nem is azt akar, ez igaz. De akkor nem az a másik opció, hogy leszar? Nagyon nehéz jól jót akarni másoknak. Csak magunknak tudunk jól jót akarni. Shriver Nagy testvére erről szól, ez a félelmetes végkövetkeztetés.

       Nem is várhatsz gondoskodást, ez az egész kemény, egyszemélyes meló.

       Nem csak játszma ezt várni? Mindig más a hibás? Miért basztatnak, ne basztassanak, milyen már, aki beszól, bezzeg Nyugaton nem. Te MIATTUK érzed magad szarul (amúgy nem?), de azért gondoskodjanak, segítsenek…? Hogyan? Talán mindenre azt mondanád, hogy basztatás. Vagy hogy nem jó segítség. Nem?

       Ezt a környezetedre értem, itt a blogon a távolság meg az újságírói jelleg talán segít.

       Egyedül vagyunk. Még a szeretteink se sokat tehetnek, ha mi nem értjük a lényeget.

       Szerintem az a legtisztább is, ha az ember egyedül van ebben. Ha felnőtt, és látja magát, a problémát, maga dönt, nem beszéli rá senki semmire, nem végez el helyette semmilyen melót, se a “diagnózist”, se a “terápiát”. Ne basztassák, de ez csak úgy nem vezet “hogy jutottam idáig?” állapotig, hogy ő sem keresi a mentségeket, hanem változtat. És: el se jut odáig, hogy nagy baj legyen.

       Az a trükkös, hogy beauty comes in all size and shape, de azért mégis tudni szoktuk, mi a feszes, esztétikus, bikiniben jól festő test. Egy kicsit mindegy, hogy ezt a kultúra írta-e az elménkbe, mert mindenképp köze van az ép, el nem mosódott anatómiához.

       Te mennyire nem vagy vékony amúgy? Mutattad a ruhát meg a testarányt, de hogy lehet, hogy ez ekkora topik? Vagy hogy, bár nincs jelen az életedben, ennyire bosszant a jelenség? Mikor, hogy van jelen az életedben a jelenség?

       Fú, most kommentben “terápiázok” itt veled.

       KedvelésKedvelés

     • Nagyon jólesett ez az utolsód 🙂 most nevetek 🙂 de nem akartam ám ezt, nem azért írtam, ez egy kis rész az egészből, talán így nagyobbnak látszik. Ha ez szakmai blog lenne, akkor biztos megint más és más jönne át hangsúlyosnak.
       Szóval ne érezd terápiázásnak, és ha soknak érzed, szólj nyugodtan. 🙂
       De válaszolok gyorsan, mert megyünk tóra fürdeni épp. 🙂
       Engem mindenkivel kapcsolatosan zavar a beszólogatás otthon.
       Zavar, ha a hajléktalannak, a cigányasszonykának, a dagadtnak, a punknak, a piercingesnek, a valamilyen formában másnak beletolakodnak ismeretlenek a terébe, és gúnyolják, kirekesztik. Ez nem az én egyéni bajom.
       Érdekes amúgy, hogy az itteni barátaim, akik Magyarországon minimum fél évet eltöltöttek, mind erre panaszkodtak, hogy milyen tolakodóak ottan, miért gondolják ottan nálunk ismeretlenek, hogy “haver” módjára (rendes/gonosz haver) ítélkeznek, megnéznek, beszólnak, túl közel jönnek – szerintem engem ezért is zavar, mert sokaktól hallottam.
       De ebből nem következett – bár talán nem is konkrétan értetted – hogy miért hibáztatni mindig mást. Van amikor más a hibás.
       Ebben az elhíz-dologban nyilván elsősorban a tettes mi vagyunk – de azért köré is történhetnek a dolgok az embernek.
       Az esetemben persze nem személy volt.
       És igaz, ezt a melót se pszichológus, se kineziológus, se más nem fogja helyettünk megoldani. Kinek-kinek meggyőződése szerint adhat mankókat, könnyítőket, de ettől még magunknak kell megoldani.
       Wihihi, nemáá, most akkó’ küggggyek kéépet priváátba’? 😀 😀 😀 😀
       Na jól van, inkább mára elköszönök, nem poénkodok itt! 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Kűggyé. Komolyan.
       A “köré történnek” nekem beriaszt. Mindenki köré történik mindenféle, és tényleg muszáj egyrészt látni az okokat, a teljes történetet, ki-ki a magáét, vagy segítő csoportban egymásét, másrészt beleállni és tenni ellene, mert a meg nem oldott problémák elrontják az embert.
       Jó fürdést.

       KedvelésKedvelés

     • Közben találtam Nálad valamit, ami a parahelyzetet némileg körbeírja, vagy inkább odateszi a megfogalmazhatatlant. Ebből levezetve, még emésztés alatt, összesítve: kor-para, itt kint nem kérdés, otthon viszont máris jóval “öregebbek” közé sorolnak, emiatt ki kellene maradjak egy rakás dologból. Itt kint van rám szükség de én azt szeretném, hogy otthon legyen, viszont az előítéletek miatt eleve másképp állnak hozzám (olyan sok mindenben más, külföldről jön, furán sokmindenes, mit csinál ennyi mindent, elmúlt 30 mit akar, mit járkál ilyen cuccokban, mérnem szül már inkább, mérnem áll be a sorba) és para, hogy ha otthon mellett döntök, akkor nagy határ fossá válik az eddigi jól működő rend. Közben állandó teherérzet, hogy otthon bizony nagyon is nagy szükség volna az én munkálkodásomra. Aztán. Tehetségteher. Mert alkotni kell, mert meg kell mutatni, miért nem megy ide-oda. Még, önhibáztatás, a betegség nagyon akkor jött, épp amikor villantani kellene, bezzeg csak nyomiskodtam, a vécére is fél óra alatt mentem ki hónapokig, amikor legaktívabbnak kellene lenni, kimaradáspara emiatt. És mindezek mellé a tágabb rokonság basztatása (amit a legújabb típusról írtál R. névre, na az mintha az én egyik legszemetebb rokonomról készült volna, még a betű is stimmel) és az állandó lelkiismeretfurdaláskeltés, érzékeltetés, hogy “mi megmondtuk, nem is olyan nagy szám”- szóval talán ezt mondanám, hogy mi a para.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • “A saját gondolatait, nyugtalanságát vetíti ki és látja mások szemében, majd neheztel rájuk ezért. Nagyon nehéz az ilyen emberekkel. Nekem enyhén túlsúlyos, vagy csak kicsit nem feszes barátnőim is rohamszerűen magyarázkodnak, hogy ők miért nem sportolnak, vagy hogy ők is, meg majd. Mintha elvárnám, én lennék a tanár. Iszonyú idegesítő. Persze, hogy büszke vagyok a testemre, teljesítményemre, de nem ellenük, nem nekik van ez. Olyan, mintha egy ikres anyának mondanák, hogy jaj, nekik csak egy született, vagy nem tudom, de valahogy úgy kéne elfogadni bennem ezt. Vagy ahogy én azt, hogy neki van kocsija, vagy szemüveges vagy akármi.”

       Tipikus példa, igen. Én azokat a sovány barátnőimet szoktam pofánröhögni, akik nekem magyarázkodnak, hogy miért nem esznek, vagy épp miért “bűnöznek” (volt már erről szó itt, hogy milyen gáz a kaját a bűnnel azonosítani) – régen beleestem ebbe a hibába én is, na jó, nagyon régen, kis tizenéveskeként. A hülye csoportnyomás miatt, de akkor kamaszok között ki nem. Nem másoknak eszünk, úszunk, alakulunk. Ezt egyébként a férfiak is ideje lenne, hogy felfogják.

       KedvelésKedvelés

     • Itt van az1/2 hozzászólásom, huhh, közben elment a netem, de már visszajött 🙂 hát viharban mindig ez van.

       Szóval egészségbiztosító:
       van egy rakás opció, a lényeg mindig a prevenció, a normál állapotba visszkerülés segítése.
       Van a Phsyioterapian belül gimnasztika, erősítés, vízben torna, gyógykardio (van még több is, de ezeket ismerem) és ami a legjobb, van egy úgynevezett Reha-Sport, külön korra, mozgásszervi panaszokra, túlsúlyra -betegség miatt felszedettre és életmód következményekénti obesitasra külön! – szakorvos által rendelve.
       Nekem ugye az előbbi volt, elsődlegesen sportbalesetesként, tehát amíg nem mozoghattam, addig ugye házhoz jött a mozgásterapeuta, de a lényeg igazán azon van, hogy amikor (ezév áprilistól végre hivatalosan) szabadon sportolhatok, volt egy rakás vizsgálat,megállapították, hogy a core-izmokban egy elég durva rövidülés lett az állandó kényszertartástól, ami fenntart valami gyulladást is (pontatlan vagyok, de nem ezen van most a lényeg) szóval nekem Rehasportom van plusz súlyredukció.
       90 alkalmat írtak, edzővel, konditeremben, vízben, egyénileg, kiscsoportban stb. – ez egy elég nagy komplexum ahova járok, rendes gym és rehabilitációs edzésközpont. Olyan helyek ezek, akiknek szerződése van pénztárakkal, de mindegyiknek van, mert korrektül fizetnek, másrészt ha a vendég megszeret náluk, akkor a rehabok után is marad – így nem érdekük csak a “sima” fitness/gym/builder arcokkal foglalkozni.
       Sok a tréner, most már kijelenthetem, hogy ezek a rehások jobban tudják a dolgukat a “normál” trénereknél, ha kell, sokadszorra is mutatják, elmondják, akinek kell, rugalmasak időpontokkal, kellemes a hely – szóval minden adott, inspiráló. Van akinek biztosítástól függően kevés önrészt kell fizetnie, de általában az is elviselhető, olcsóbb, mint egy bérlet.
       Én értem, hogy elvileg inspirációnak elégnek kellene lennie, hogy az ember magáért tesz, de ez így könnyebb, kedvesebb, emberbarátabb. 🙂

       Képzeld, már merészkedek piciket futni is 🙂 nagyon “laposan” nem magasakat lépve, és nagyon rövid távokat, de szeretnék oda visszajutni, hogy gond nélkül lefussak 6 kilométert egyben. Most ez az egyik cél. És hogy a hasizmom ne akarjon kiugrani a helyéről egy nagyobb széria után, nagyon hülye érzés 😀 csiklandoz, rándul, görcsöl, talán majd ha megerősödik, nem lesz ilyen, régen soha nem volt.

       És szeretném, ha nem képednének el azok az otthoni seggfejek, amikor sportról magyarázok nekik, áh, el se hinnéd, mennyire irritáló, amikor hitetlenkednek, nem hiszik el, hogy nem volt ez mindig így, és ez egy állapot, ők kérem tudják.
       A csúcs az volt, amikor “rövid idejű ismeretség” a Balatonon nem szólt, hogy menjek velük biciklizni, ugyanis ő alapból azt hitte, hogy nem tudok… 😀 😀 😀 😀 mer’kérem, ő úgy gondolta, hogy aki nem vékony, az soha életében nem mozgott, fogalma nincs a sportról, pláne biciklizni, aazt s tudeja, hogy kell egy ilyet használni – na ez már helyzetkomikum volt 😀 😀 bár annyira tragikus is volt, hogy ilyet feltételez bárkiről. 😀 😀 És hogy ha mondom, hogy sportoltam, akkor nem tételezi fel, hogy hazudok.

       A makrókról írj majd valamit, please, hogy hol érhető el. Köszi! 🙂

       KedvelésKedvelés

     • A “fogadd el magad” kampany azert is veszelyes lehet, met ha bevalik nagyon konnyen eljuthatunk az 1. fotok-tol a 2. fot-ig viszonylag rovid idon belul, ahonnan mar tenyleg nagyon nehez valtoztatni.

       KedvelésKedvelés

     • Értsük egymást jól: a fogadd el magad nem azt jelenti, hogy eltespedek és továbbhízok. Az nem elfogadás, az öntiszteletlenség.
       Az elfogadás az, hogy tudatában vagyok az értékeimnek, a hibáimnak, törekszem megváltoztatni ami nem okés, megteszek érte mindent, hogy még jobban menjen, elérjem a célomat, ÉS MINDEKÖZBEN nem bántom saját magamat, nem teszek szemrehányásokat, nem viaskodok, nem öngyűlölök, szeretem és segítem magam. Az önelfogadást belül feltételhez kötni, na az a káros.

       KedvelésKedvelés

     • Igen, pontosan.

       Kérdés, ki mit tart lényeglátásnak, tisztánlátásnak.

       KedvelésKedvelés

     • Nem a te velemenyedre reagaltam, hanem az altalanos “fogaddelmagad” kampanyra. Tokeletesen ertettem amit irtal.

       KedvelésKedvelés

     • Értem, picit akkor túlértelmeztem, bocsi. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szép ruhás lány meztelenül, póz nélkül vagy laborleletei szerint sokkal jobb állapotban van, mint a második. Talán pár évre van attól az állapottól. A csinos ruhás, elrejtett, mások szemének nem bántó kövérségből is diabétesz, depresszió stb. lehet. Szerintem a vidám, csinos kövérek mítosza is hamis. Ha jól lennél, jól lennél. Ha nem vagy jól, mindenképp kompenzálsz, hiába nem akarsz. Mindenképp a hiány, a lemaradtság irányít. Azt is, aki nem valósítja meg azt, amit akar, azt is, aki nyomorog, szóval más téren is. Nem elég jóindulatúnak lenni.

       Én amúgy benne vagyok (elismerem, nem kötnék bele) abban, hogy akkor ne számítson a kínézet, ne ítéljünk. De akkor ne beszéljenek szépségről, ruhákról plus size-ék, ne szelfizzenek, ne modellek képviseljék ezt, ne legyen ez egy pusztán másik fajta nőciskedés és iparág. Az iparágra kéne nemet mondani. Jöjjünk ki a nőciskedésből, a bjutizásból.

       Ha nőciskedés, akkor, sajnos, a korábbi normák az irányadók, nem lehet átverni az embereket. Arányos test stb. Nem bírom, amikor “a szépség nem fontos!” báránybőréből kibújik a figyeleméhes, tetszeni akaró, csücsörítős farkas. Hogy kompenzációképpen, szinte rivalizálva a valóban jó alakúakkal, egy másfajta “szépséget” próbálnak ráerőszakolni mindenkire. és aki ennek bedől, annak eladnak egy csomó mindent.

       Sajnálom, hogy csak lassan merem kimondani, hogy a fat acceptance kurva nagy hazugság. Féltem a képzett, elvszerű feministáktól. Nem biztos az sem, hogy a feminizmus kötelező gyakorlata a fat acceptance, és kirekesztő vagy önigazoló vagy privilegizált volnék, ha nem tetszik. Nyilván ne bántsunk másokat, de azért ezek a kampányok nagyon agresszívak, főleg Amerikában, és rendszeres elemük, hogy leszólják azt, aki karban tartja a testét, fogyózik, vagy másképp ápolja a kinézetét.

       KedvelésKedvelés

   • A ruha nagyon szép. És én keblemre ölelek bárkit amúgy, az alsó nőt is, igazán. Csak ne basztasson, ne viszonyítgasson. Ne rám öntse, ha frusztrált.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Igen, ez nagyon jó, hogy mondod! Sokan rám is öntik otthon, a “neked könnyű, mert Te ott kint” – bezzeg nekik…és akkor én mondom, hogy de egy félórás youtube tornát le tudsz nyomni Te is, az már első lépés lehet. És jönnek a kifogások,másrészt a környezet is (fentebb amit írtam) szóval sok rétege van ennek a problematikának is.

       KedvelésKedvelés

   • Sokat gondolkodtam rajtad, bevásároltam és közben. Szóval, téged bántanak, és téged ez nyomaszt. És közben érzékeny, sikeres, full tehetséges vagy. És egy kicsit visszabántasz valaki mást, hogy na, ő a fúj.
     Én is egy kicsit visszavágok, felbasz azért az a primitívség, amiről írtam. Le találtam írni, hogy én ugyan nagyon szarul nézek ki, az elmúlt években mégis pont ugyanannyi rangos versenyen indultam és főleg szereztem első helyet, vagy másodikat, mint ő. (0)
     Mennyire vagyunk képesek szuverének maradni, a kétségkívül létező kétségkívül szemeteket tudomásul venni, és szeretetre, elismerésre nem éhezni? Tudni az értékünket? Élvezni a teljesítményünket, az utunkat, a testünket?
     Vagy ehhez az kell, hogy mások viszont elismerjenek, visszajelezzék, hogy “jól tolod”?

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • De kedves 🙂 ez tökjó.
       Nem fogalmaztam azonban érthetően eléggé.
       Engem NEM bántanak. Engem CSAK Magyarországon bántottak RÉGEN, plusz a moslék rokonság ma is próbálkozik,de nem megyek hozzájuk, ha otthon vagyok, csak a közvetlen családdal vagyok, plusz a normális rokonokkal – tudod, akikről korábban írtam, összességében ez engem már régen nem nyomaszt.
       Tudod, miket csinálok, mikben működök, és ezzel olyan atombiztos alapom van, hogy ilyen szintre nem érnek fel azok a régi kis szurkálások,amik régen tőrdöfések voltak.
       Senkit nem bántok vissza, hey, az csak egy idézet volt, hogy “ha már – akkor – de nem -és nem is”.
       Azonban a jelenség, mint létező, bosszant.
       Nagyon bosszant.
       És azzal még nem vagyok tisztában – otthon a vidék ilyen szempontból különösen szörnyű – hogy 1 olyan konfliktusos, a másikat élni nem hagyó, irritatív környezetben hogy lehet hosszútávon létezni anélkül, hogy a maceráló/ka/t ne szeedném ízekre, ami persze újabb konfliktusokhoz vezet.
       Régebben én is sokkal inkább elismerésre vágytam, nem titok, aztán ahogy mentink előre, a biztosan felépített alapok már nem igényeltetik ezt.
       Itt nagyon jó lenni, létezni, és olyan kérdések nem jönnek fel, mint egy otthoni környezetben. De mondom, még nekem is van dolgom ezzel. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Mi az, hogy “a vidék ilyen szempontból különösen szörnyű”? Először a külföld és Magyarország, aztán Magyarországon belül még a vidék..Nagyon ellenszenves, ahogy magabiztosan kinyilatkoztatsz és magaddal meg vagy elégedve.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Kedves “Anna”.
       Talán ha elolvastad volna a teljes párbeszédet, akkor nem nézted volna be ennyire. Akkor talán nem pakoltál volna be ide egy ilyen hepciás-fölényeskedő, felülről-ítélkezést.
       Akkor szoktuk a másik szólásait „kinyilatkoztatásnak” látni, ha önmagunkban világít rá valami fontos, de megoldatlan konfliktusra.
       Nem volt ez kinyilatkoztatás, ez csakis 1 vélemény.
       Így tehát – csakúgy, mint a második mondat lényegénél – ezzel is neked van dolgod, ez a kritikának csúfolt lebunkózás nem nekem szólt, nekem nincs dolgom vele.
       Persze úgy is lehet nézni, hogy bizonyos szemszögből mindenki kinyilatkoztat.
       Vagy senki nem. A szándékunktól függ, minek akarjuk látni.
       Ha cimkézés helyett végigolvastad volna a teljeset – amit viszont inkább Évának szántam, vele beszélgettünk itt épp – akkor rájöhettél volna, hogy a “megvagyelégedvemagaddal” mennyire nem igaz. Hogy épp hogy nem. és hogy éppen mennyire érzékeny az a csupán viszonylagos elégedettség.
       Nincs elégedettség, épp ellenkezőleg.
       Viszont nincs önutálat.
       Nincs önharag, és ebből kifolyólagos rossz attitűdök magam felé.
       A kontrasztivitással kapcsolatban, ez teljesen természetes, a legtöbb kettős állampolgár (vagy akik már EU-csatlakozás után jöttek ide dolgozók, tőlük még gyakrabban hallom) összehasonlítja a kinti és az otthoni rendszert. A tipikus magyar Budapest vs. vidék, vagy fáros vs. falu pedig szintén létező. Nem értékeltem le egyiket sem, vidéki nagyvárosból származóként pontosan ismerem az előnyeit és a hátrányait, de egy hozzászólás kedvéért nem fogom a teljes kört itt részletezni. Itt erre vonatkozott, az én sztorimra, annak is egy epizódjára.
       Olvasd el még egyszer, ha akarod, és legközelebb, mikor ilyen belekötésekkel fontoskodnál, vagy mittudomén miért kellett ezt ilyen érthetetlen módon – akkor gondolj arra, hogy a vonal másik felén is érző emberi lények ülnek. THX.

       KedvelésKedvelés

     • Figyelem a beszélgetést. Ez: “viszont inkább Évának szántam, vele beszélgettünk itt épp” nem stimmel egy sokezres olvasottságú kommentfolyamban.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Hát igen, gondoltam. 🙂 Inkább Neked szántam. Inkább. Na persze mindenki másnak is, aki kíváncsi rá. Talán szerencsésebb lett volna úgy, hogy “elsősorban Neked, de persze mindenkinek”.
       Én nem olvasok el minden párbeszédet, feltételezem, más is így van vele.
       Ha hozzá akarok szólni, akkor viszont végigolvasom.
       Kívánatos, hogy ha valamihez hozzászólunk, legalább vegyük a fáradtságot elolvasni az egészet, különben belepofázós, bunkósbotozós, beszólogatós jelleget ölt a mondandó.

       KedvelésKedvelés

     • Azért hagy jegyezzem meg, hogy a hang amit sokszor megutsz itt, szokatlan. Ha olvasol, látod, hogy nem igy szoktuk. Es fura, hogy kioktatsz valakit a vonal másik vegen ülő érzékeny emberekről, amikor előtte öt sorral hepciaskodonak es folenyeskedonek titulalsz valakit, aki figyelmetlenül olvasott es jól benézett valamit..
       Fura ez igy, olyan mintha nem éreznéd, milyen élesnek es indulatosnak hat amit írsz, kissé kiosztosnak. Utólag pedig a legtöbb dolgot atmagyarazod. Te nem itelkeztel, nem minositettel, stb.
       En szeretnem érteni amit es ahogy írsz, es azt is, hogy miért ugy, mert ez egy közösség, de mintha nem erezned az itteni atmoszférát, ami miatt pedig szívesen jövök en is.

       KedvelésKedvelés

     • De olyan nincs egy blogtérben, hogy kettesben beszélgetek a bloggerrel, és más ne (nagyon) szóljon bele, ez illúzió is, meg elég gáz a többiekkel. Szoktam szólni a kettesben beszélgetésre igényt tartókra, hogy ne nézzék levegőnek a többieket, és ne akarják az 1:1 helyzetet, figyelmet.

       “különben belepofázós…” Nem értek egyet, attól függ, mit ír.

       Gyakran előfordul, hogy valaki éleset, provokatívat ír, és elvárja, hogy mások hallgassanak vagy ők viszont lágyak legyenek, vagy ugyanabban az irányban élesek. De erre nincs garancia. Kérlek, ne reagáld ezt túl.

       KedvelésKedvelés

     • Kedves Pikareszk, örülök ennek a visszajelzésnek, de tényleg nem látom, mikor és hol voltam éles és indulatos, vagy annak tűnő. Idézz akár valami más bejegyzést is, nem tudom tényleg. Erre az esetre csak annyit, hogy én nem bántottam itt senkit. Az Anna nevű hozzászóló belebeszélve erősen ítélkezett, leellenszenvesezett és leuralni próbált a megjegyzésével, ami nekem is szokatlan volt. Igaz, én csak pár hónapja írok Veletek itt, igyekszem normakonform lenni, de ez az alaptalan hepciáskodás rosszul esett, ezt írtam meg neki röviden. A figyelmetlen olvasás nem jogosít fel címkézésre. Azért írtam, hogy érzékeny emberek ülnek a túloldalon, mert ő sértett először, az élesebb tónussal én is jelezni kívántam neki, nem értem, ez miért baj. De tényleg érdekel, mi az, amit látsz, rendezzük ezt, örülnék, ha írnál (ha van kedved legalábbis).

       KedvelésKedvelés

     • légyszi…

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem is problematikus így szembeállítani a vidéket, és az is, hogy nem önreflektálsz, mndig más a hibás, más bánt téged, te jól tolod, illetve az rendben van, hogy kiraksz egy szerinted igénytelen kövért, aki megérdemli (?), de te nem, neked megvan a mentséged. Ez csúszós lejtő nagyon. És ezekre, amennyien itt vagyunk, ugrani fognak.

       KedvelésKedvelés

     • Éppen azért kérdezem, hogy alkalom legyen az önreflektálásra.. Hát hogy mondjam még, tényleg nem látom, hol voltam olyan.

       A kövéres képhez…én ezt írtam fentebb: (ha már igen – akkor – de nem)

       “Ha már fúj, akkor a 2.kép fúj, de az ápolatlanság miatt inkabb (nem fúj, mert nem tudom, mitől ilyen…”
       A “nem fújon” van a lényeg. Azon, hogy semmiképp a súlyfelesleg, hanem az ápolatlanság, de az senm fúj. Mert ki tudja,mitől van egyik vagy másik.
       Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyire félreérthető, és nem fújoztam.
       Azt akartam megvilágítani ezzel, hogy mivel nem tudjuk, mitől olyan a képen látható alak, amilyen, amitől, tehát nincs jog lefújozni, mint ahogy sokan tennék az utcán. Példa volt csupán, nem több. Ez nem értékítélet.

       Mindig más a hibás…nincs mindig, nekem nem volt itt soha senkivel konfliktusom, nem bántott senki és nem vagyok veszekedést kereső, ez az egyetlen beszólás volt (Anna) aki tényleg túlment a határon. Ha bárkit ellenszenvesnek találok, inkább előbb megkérdezem, mit akart mondani, sokszor tényleg félre képes menni az eredetileg akár jó szándékkal írt akármi. Bár a “nagyon ellenszenves” kitétel az minden, csak nem asszertív kommunikáció.

       Vagy, ha valaki állítja, hogy B, és a másik azt mondja, ez nem B, ez gáz és ilyen-olyan vagy, akkor a másik nem kaphat esélyt korrigálásra, esetleg kibontásra, ez nem jó irány, a félreértéseket tisztázni kell.
       Remélem, ezzel tisztáztuk legalább kicsinykét. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Nincs fúj. Ezen a blogon biztos nincs. Én majd megfeszülök, hogy vigyázzak a szavaimra, pontosan fogalmazzak, te meg kiteszel gúnytárgynak ide egy beteg nőt, miszerint te nem, de ő fúj. Ezen nincs mit szépíteni. Írhattad volna azt is, hogy “testes vagyok, de nem ápolatlan”. Szeretném, ha mentesek maradnánk a külsőségek alapján való ítélkezéstől, és ezen a blogon (ami az enyém, és egyedül én vagyok itt névvel, célpontnak is gyakran) nem lenne ilyen, de legalábbis nem konkrét személynek szólna. Te könnyen írsz álnév mögött éleseket, de ez rám száll vissza.

       Nem pécézünk ki és minősítünk itt beteg embereket. Nekik kéne mondani, amúgy is, akik bántottak, itt nem szólt be a kinézetedre senki. Azt látom, hogy nagyon erősen motivál az, hogy magadat jónak állítsd be másokkal szemben, a mulasztásaidat pedig bocsánatosnak.

       KedvelésKedvelés

   • nekem elég passzív-ahresszív szövegnek hamgzik ez, hogy “szerintük te fújhogynèzelki”…

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Igen! Nekem is 🙂 és erősen elbizonytalanított, hogy ilyen arccal akarok vajon barátkozni, aki ilyen mondatokat szór. Nem igazán.Mert vajon mit mondhat a hátunk mögött. És ha mögötte más van, mint amit mutat, akkor nincs értelme a barátkozásnak.

       KedvelésKedvelés

     • Igen, egyetlen megjegyzéssel sikerült közölnie veled, hogy “mások” hogy ítelnének meg téged, meg lejáratni előtted az állítólagos barátnőit. Megkérdezhetem, hogy mit mondtál neki erre? Az jutott eszembe ugyanis, hogy ez a beszólás tipikusan az a “derült égből villámcsapás”, amire én még ma is vsz csak annyival tudnék reagálni ott helyben, hogy elhallgatok

       KedvelésKedvelés

     • Mondtam neki annyit, hogy ez kicsit éles volt, és szerintem hagynia kellene, hogy ezt ők döntsék el, pláne ne akarjon már megvédeni ilyen módon, nekem megy ez egyedül is.
       Ráadásul őket sem ismeri annyi ideje, hogy ilyen súlyos megállapításokat tegyen.
       Ő pedig zavartan heherészett, hogy de hát ő nem is, és ment a közhelyes ” mert te milyen jó arc vagy, bezzeg ők”.
       Meg is kérdeztem hát tőle, ugyan már mi szüksége van akkor rájuk, ha ennyire nem jó arcok ők.
       Háát, ő redukálja őket, már igyekszik, csak valahogy nem sikerül.
       Nem foglalkozom ővele most már, mert így is elég jó és normális barát van körülöttem, de a magyarokkal való sorozatos rossz tapasztalataim ellenére mindig kíváncsian belemegyek az újonnan érkezett lehetőségekbe (hiszen a két itteni legjobb magyar barátnőmet is ilyennek köszönhetem,egyikükkel pl: úgy ismerkedtünk össze, hogy nem jött egy késő esti busz, erre mit tesz a magyar, aki bőszen hiszi, hogy úgyse érti senki, persze hogy bőszen káromkodik, 😀 😀 helyzetvicc volt, de nagyon jóízűen jött ki).

       KedvelésKedvelik 2 ember

     • Tetszik, ahogy kezelted a szitut 🙂 A káromkodós ismerkedés aranyos sztori, nekem is van pár hasonló. Én is elég régóta külföldön élek, vannak itt magyar meg külföldi barátaim is. De arra már az első hónapokban rájöttem, hogy nem kell úgy megörülni pusztán azért, mert valaki magyarul szólal meg. Otthon is csak akkor barátkozom random idegenekkel, ha szimpatikusak, külföldön se több alap a barátsághoz a közös nyelv, közös kultúra (pláne, ha kiderül, nem is olyan közös…).

       KedvelésKedvelés

     • “A közös nyelv, közös kultúra (pláne, ha kiderül, nem is olyan közös…)” – ezt de jól mondod! 😀
       Igen, így mondtam neki, mert hiszem, hogy higgadtan, objektív tónussal mindkettőnknek többet használ, mintha belemennénk felesleges konfliktusba.
       Persze, azért nagyon rosszul esett. Te is kint? Ha nem titok, Te merre, mióta?

       KedvelésKedvelés

     • Legalább kicsit zavarba hoztad őt te is azzal, hogy rávilágítottál, mit is közölt ezzel a kis megjegyzésével és talán elgondolkodik rajta. De ha nem is, neked még egyszer nem mer már ilyesmit mondani. Elég egyértelműen jelezted, hogy nem vagy vevő se a jóindulatú (le)sajnálására, se a mások kibeszélésére építő klikkesedésre. Abszolút megértem, hogy nagyon rosszul esett a váratlan beszólás, de nagyon tetszik, hogy meg tudtad őrizni a nyugalmad és egyértelműen megfogalmaztad, mit gondolsz. Én 10 éve élek itt, Benelux.

       KedvelésKedvelés

   • Szerintem a két fotón csak az ápolatlanság a különbség. Mi lenne, ha a lenti, (láthatólag idősebb /?/ és beteg, ezért ne pécézzük ki) nőt kisminkelnék, megfrizuráznák? Jobb lenne a helyzet? Csak még kiáltóbb lenne az ellentét a kinézet és a valódi állapot között.

     Vagy te azt állítod, “én nem vagyok ápolatlan, csinos vagyok, nem hanyagoltam el magam” és nagyobb bűnnek tartod a társadalmi szabályok ellen a béna ruhát, ápolatlanságot, mint a súlyfelesleget?

     Én nem. Pl. szőrös a lábam.

     Az elborzasztó fat hack videók pont azt mutatják, mennyi macera, látszatkeltés kövérként a csinos megjelenés, igen kétes eredménnyel, és hogy – szerintem – a nettó testre, a helyrerakott arányokra érdemes bízni a jó kinézetet. Egyszer úgyis lekerül a ruha. Vizsgálóasztalon vagy a randi után.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

4. Óó, azt hittem, csak a linkeket rakja, erre a képeket is, bocsi, ha nem okés, akkor vedd ki nugyodtan. 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Okés… csak ne legyen tele az oldal képpel.
     Beágyaz bizonyos linkeket.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

5. És még jobban haragszom az üres kinézethajszolókra, akiket úgy kell fotózni, lekenni, hogy az elbaszott ronda tetoválás meg a koksztól és rossz kajáktól szétcseszett bőr ne látsszon. Két hétig néznek ki úgy, drasztikus, veszélyes beavatkozások árán, aztán ráhíznak, full depressziósok, és gyorsétteremben falnak, meg oreót, milkát, függők maradnak, és ezt nem látják problémának, lehazudják (mert van olyan világszínvonalú, az előbbieknél klasszisokkal jobb versenyző, aki szintén ezt csinálja, csak ő ki tudja mondani, hogy táplálkozási zavaros, és nem, nem egészséges ez így, nem akar ezzel példakép lenni). Akik néptelen kategóriákban indulnak jelentéktelen versenyeken, és tele vannak sérüléssel.

   Mos az volt, hogy az egyik öntelt, arrogáns, guruszerepet vindikáló és sok ponton nem egészséges, nem példás versenyző, a terem bikája (mesternek szólíttatja magát, hosszas, sok cuccos japán teaszertartást rendez a büfében csúcsidőben, szétpakolva, az eldugott póztükör helyett a zsúfolt terem közepén pózol bugyiban, hadd lássák, illetve kiáll SZIVAROZNI a terem elé, túl nagy és technikátlan súlyhasználattól harmincas éveire többszörös porckorongsérve lett…), szóval, faszságokat írt a ketogénről. Amit észrevételeztem.

   Ő a ketogént afféle maga felfedezte, hű de izgi módszernek gondolja, amivel ő bezzeg megcsinálta a formát. De úgy ám, hogy heti hat nap súlyos kalóriadeficit és úgy-ahogy ketogén arányú makrók, és egy “csalónap”: habzsidőzsi, alkohol, édesség, chips, durva túlkalória. Ez nem pletyka, ezt ő megírja, és erre büszke, hogy ő milyen laza, és mi minden belefér, és mégis ledobta a zsírt. Ez így nem működik, mert aki nem adaptálódik (vagyis, tartja be a makrók arányát 4-5-7 hónapig), annak nem áll át a szervezete a ketogénre, illetve cukorfüggő marad. Ő a kalóriamegvonás miatt fogyott, melynek következménye persze szélsőséges kalóriatöbblet és gyorskaja-falás a verseny után. De azért ő zseniális és módszerként hirdeti.

   Na, bosszúból megkaptam, hogy de “ők” jól néznek ki. Ami hüledezés, mert pont nem, sem hétköznapi szemmel, sem versenyzőként, és főleg durván el van torzulva, 168 centi és 88 kiló. Viszont állt már színpadon, és lehet róla fotókat készíteni, meg élete legjobb formáját hozta össze sok kihagyott év után, ez igaz, így magyar szinten.

   Én kerültem a témát, hogy ki hogy néz ki, meg kinek hogy kéne, ha versenyző, vagy hétköznapi ember. Kerülöm is, fájna neki. De ez a célzás, hogy én nem nézek ki jól, és én nem fejlődöm (ezt is írta), ez azért nagy félreértése annak, amit én csinálok, és amit, ezek szerint, felületesen bár, de figyel.

   Jaj, gyerekek, huszonévesek összecuppantós spandexba rejtik a combjukat, úgy azért könnyű nem megítélve lenni. Én nem, és nem szépségvágy a rövidgatyóm, hanem hőleadás. És de, fejlődöm. Csak ő nem tud olyan szemmel nézni, azt hiszi, mindenki versenyző szeretne lenni, vagyis, olyan testet. És hogy “jól nézzen ki”, durva méretű, túl nagy, túl magas, elrontott mellimplantátum kell a “mi” másik tagjának. (A rejtély megoldása: miért nem nyomnak fekve, de még csak nem is fekvőtámaszoznak SOHA a fitneszversenyzők? Mert az ő implantátumukat az izom alá tették be. Át van vágva a mellizmuk alsó harmada, azért. Húsz kilót nem bírna el, és ez még a vállgyakorlataira is kihat.) És miért jár olyan furcsán a másik versenyző? Mert neki egy körbe hasplasztika kellett, idegek átvágásával, hogy úgy nézzen ki a fogyás után a hasa, mintha. Terhességi csíkok VÁLLON és bicepszen. Nyúzott huszonéves arcok. Károsodások mindenhol, és nagyon csúf öregedés. Ezt tudjuk, hallgatunk róla, van, hogy ilyen testűek fotóit lájkoljuk, nem basztatjuk vele őket. De ő basztat.

   Szóval, fejlődöm. Három éve nem tudtam volna félmaratont futni, tavaly meg lefutottam. Ötvenhat kilóval maxolok fekve nyomásban. Januárban még nem tudtam gerendán kézen állni… október óta víz alatt úszom… satöbbi. A bőrömön sem a vegyszerek, sem a glutánzabálás, édességfüggés nem hagyott nyomot (ami mázli is). És nincs porckorongsérvem se… asszem, ez a valódi testi jóllét. Fiatalabb nem leszek, de mondjuk ő sem.

   A lényeglátás hiánya zavar.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Itt a pont! 🙂

     Amúgy ez a vezérguru, aki színpadnak használja az edzőtermet, hát, innen nézve reménytelenül önös, öncélú, másokat leítélő, magát mindenki fölé helyező lehet.
     Innen nem jó tanulni, nem jó meghallani, amiket mond.

     Azt nem tudtam, hogy az ilyen műtéteknél ennyi mindent átvágnak, de valahogy nem vágynék ilyenre soha. Kihozom magamból a maximumot most már, de nem akarok művi,szét…s rásegítést, mennyire kínlódós lehet már az.

     Kérdezhetek egyet, erről a makró arányról hol találok többet? Érdekelne, de valamiért nem akar mutatkozni.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Hát… nekem nagyon fontos az anatómiám épsége, tehát ne legyen semmi invazív, mert csak ront a testen, ha nem életmentés. Nagyon bánom az egyetlen (elkerülhető) műtétemet, meg a két burokrepesztést. De igenis, nem minden szép, és igenis, az ilyen testrész problémát okoz, nem tudhatjuk, kinek mekkorát. Én egy megnyúlt mellet vagy kötényhasat nem tudnék meg-mentálistechnikázni. Van az az állapot, “jogos” öngyűlölet, amire a plasztika a megoldás.

       Nekem csak az a döbbenet, hogy fennen hangoztatják, és az IFBB képzés is ezt oktatja, hogy a nők ne nyomjanak fekve, legfeljebb szűken, kis súllyal, a dekoltázst formázandó, pozitív padon. Mert a “fiús” (bazmeg) fekvenyomás leviszi a mellet. Amiről mindenki tudja, hogy anatómiai képtelenség. Nem leviszi, hanem izmot növel, ami leviszi a mellről a zsírt, az a diéta (lezsírtalanodás), és kiemeli, ami van, illetve a mirigyszövet az, ami szép formájú, a zsír csak bevonat, és azt nem viszi le semmi, amíg valaki termékeny korban van.

       Szóval, nagyon mondják, a valóság meg az, hogy a megműtött edző nem tudná bemutatni a gyakorlatot. A fekvőtámaszt sem. És nálam sokkal gyakorlottabb, izmos, ám implantátumos csajok gyanúsan kis súlyokkal vállaznak és hátaznak, talán ugyanezért.

       KedvelésKedvelés

     • A makrókról, tehát hogy (definíció) az étrendedben milyen legyen a fehérjéből, szénhidrátból és zsírból származó kalória aránya, remek kalkulátor itt:
       http://ketodietapp.com/Blog/page/KetoDiet-Buddy

       Azért jó, mert megkérdi, mennyire intenzíven fogynál, milyen az életstílusod, mennyi szénhidrátot vállalsz (az a nehéz, annak a korlátozása), és ahhoz igazítja a többit. Az eredmény nem okvetlenül ketogén, de biztosan nem túl sok a fehérje benne, tehát nem gyúrós. Van egy fontos szabály: “Ch is a limit (vagyis, alulról súrold, ne menj túl, lehet kevesebb kicsit), protein is a goal (vagyis, érd el mindenképp, kicsit tőlmehetsz), fat is a filler (a maradék a kalóriakereten belül)”.

       KedvelésKedvelés

     • Már itt kezd ilyen pletykarovat lenni a dolog, de azért meg vagyok lőve, amikor ketogénben jártas edzőt keres az olvasó, és kérdi, hogy ők jók-e. Öööö, nem, ők nem jók.

       Ne legyünk igazságtalanok: ez egy egóműfaj mindenképp. A testépítés attól öszvére a sportnak és a szépségversenynek, hogy a látvány a cél, nem a teljesítmény. Maga a verseny a hónapok, évek alatt felépített fizikum optimális, erősen manipulált kinézetének bemutatása, sok látszatkeltő, színpadi elemmel (magassarkú, korrekciós csillogó bikini, pózok, szexi mozgás, optikai lábhosszabbítás, haj, implantátum). Ezt tudtuk eddig is. És nyilván a verseny előtt a pózokat kell gyakorolni sokat. Na de erre van diszkrét hely, póztükör és külön tér fent, hogy ne kelljen ezt néznie és főleg kerülgetnie annak, aki a súlyzókért menne. Súlyosan exhibicionista, gépet fél órákra lefoglaló, tíz órás fotózás is volt. És teljesen eltévedve a kész kajákban, lisztben, csokikban (ezt is megírja, onnan tudom), és döbbenetes kontrasztként az egészséges életmód hirdetése, mások ostorozása. Ők aztán nem szednek tápkieget, proteint, végeznek x gyakorlatot… valami nem akar összejönni. “Szponzorhiány” van. Sajnos. Közben tarolnak a terembeli társak, meg főleg a 2014-ben eltávozott legerősebb csapat (Berkesék) komoly világversenyeken, és náluk nem megy az igehirdetés.

       Én a csillogó bikinit meg a deszépvagyok szelfiket sem kedvelem, de a másik, durvább látszatkeltés: üdvözítőnek hirdetett, szakadár módszer. Amit látunk naponta: depressziós, savanyú arc, tönkrement bőr, nagy súlynak nevezett kis súlyok, nyomorodott gerinc és közben kemény ítéletek másokról. Aki ebből él, és huszonéves vagy kora harmincas, annak komoly oka kell legyen, hogy sorra kihagyja a versenyszezonokat. Egy komplett kínlódás az egész, nagy arccal, okoskodási kényszerrel.

       És én már tudom, mi az ok: cukorfüggők, fegyelmezetlenek, blöffölnek, attention whore-ként viselkednek. És ők edzők, és mindezt pénzért nyomják, és rájuk hallgatnak. Továbbá, versenyzők. Akik olyan ligában vállaltak szereplést és vetítik a nagy eredményeket, amihez kevesek.

       KedvelésKedvelés

6. Kénytelen voltam gyorsan letesztelni a 20 másodperc féllábat 😀 Az 5 km futásról és 8+ óra nemevésről már tudom, hogy megy, többnyire könnyedén. Szerencsére a félláb is. (Tudom, megfogtam a cikk lényegét…)

   Tanulságos nekem az, amit az úszásról írsz. Én tényleg nem szeretek strandra járni, nem élvezem se a napozás részét (szinte biztosan leégek, árnyékban is, fetrengeni meg sokkal kényelmesebben is lehet, mint a rücskös, gazcsomós földön), se a vízben levés részét (nem szeretem víz alá dugni a fejem, nem szeretek labdázni, nem szeretem, ha az arcomba fröcsköl a víz). És én úúúúgy szeretnék szeretni úszni. Jó tudni, hogy el lehet jutni legalább a “nem szeretek úszni, de mégis úszom és nem szenvedek tőle”-állapotba.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Sőt, áramvonalasnak, formába öltött funkciónak érzem magam. Vízben süti a nap a hátam. Meg persze érzem az izmaim munkáját, mindig, az jó.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Azt mondják egyébként, hogy a féllábas pózok kitartása, főleg csukott szemmel, jelzés. Ha nem megy, akkor lehet az előzményben néma, vagyis tünetmentes, kisebb stroke.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

7. Kèt èves a lányom. Strandolunk èppen pár napig,ès elkèpesztő testek vannak itt…A gyerekem pedig puszta tènykènt megállapít ilyeneket: A bácsi büdös! A nèni hatalmas! A fiúnak cicije van!
   Ez rèm ciki nekünk,akiken már ezer rèteg udvarias fèlrenèzès ès (ál)tapintat van,de közben meg ő tènyleg azt mondja,amit lát. Ítèlet nèlkül,nevèn nevezve a látottakat. Ès hatalmas ereje van.
   Kínos mosolygás,bocsánatkèrès. Pedig annak a srácnak tènyleg cicije van.

   KedvelésKedvelik 1 személy

   Hozzászólás ↓

   • A kisgyerek csak mondja, amit lát, de nem ítélkezik. Nála nincs gúnyos, leértékelő, karaktergyilkos, embertelen felhang, ő csak megállapít, szándék nélkül. Szerintem ez egész más azért.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Csak épp kiderül belőle az igazság. Ami nagyon zavaró lehet. Nem tudom, hogy lenne jó ezt kezelni. Rá kell nevelni a gyereket, hogy semmit ne mondjon? Hogy a kövérség vagy a hiányzó végtag olyasmi, amit nem teszünk szóvá? Vagy megtanulják maguktól?

       KedvelésKedvelés

     • Nincs vele tennivaló véleményem szerint. Ha az igazság értékelésmentes, abban miért lenne bármi bántó. Bár úgy látom, megtanulja sok kisgyerek magától is, hogy ha a másiknak fájhat, akkor inkább nem mondja. Annyira viszont akkor mát nem kicsi. Nem kell a sima tényközlésnek nagyobb feneket keríteni…az értékelésen, a hangsúlyozás esik inkább latbq.

       KedvelésKedvelés

     • Még egyébként: az az állandó igazságkeresős igazságkimondós mánia felnőtteknél eléggé kicsinyes, olyan kis csinovnyiki bénázás.
       A kis igazságkodásuk hevében sok, a lényegtelen kis nyiffnyaffigazságnál fontosabb dolgokra nem figyelnek oda.

       KedvelésKedvelés

     • Erre én is hajlamos vagyok. Minden részletet érzékelek, összefüggéseket találok, illetve átlátok a szitán, és morális ítéleteket teszek. Mert én blogger vagyok, illetve újságíróagyam van. Egyébként nekem ez az élesség sokat segített a saját fejlődésemben, pont arra tett alkalmassá, hogy ne mindenen baszódjak fel, vagy ne kompenzálásképp csináljam, hanem a magam világát építsem. Másrészt egynémely kellemes, tabusított homály megpiszkálása sok olvasónak is segített.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem teljesen más bloggereként megírni valamit, ítéletet tenni, mint a hétköznapi életben, személyes kapcsolatban megjegyzést tenni. Eleve én ide jövök olvasni, többek közt testről sportról, nem fogok megsértődni azon ha valami elevenembe talál. Viszont nem örülnék, ha személyesen találkoznánk és kontextus nélkül hallanám, hogy Devorah, kurva kövér lettél, ne zabálj annyit és ne használd kifogásnak a kölködet.

       KedvelésKedvelés

     • Milyen érdekes: ehelyett ezeket magadnak mondod.

       KedvelésKedvelés

     • Mert én vagyok felelős magamért, és a beszólás jogát fenntartom magamnak.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • A nyiffnyaffigazság jó szó, talán rokona annak, amit én fogyasztói elkényelmesedésnek, kényeskedésnek, “engem szolgáljanak ki, keressék a kedvem” attitűdnek nevezek. Aki bemegy a boltba, és ő OLYAN és CSAK OLYAN joghurtot/futónadrágot/turmixgépet akar, más nem jó, és fel van háborodva. Minden legyen, korlátlan kínálat, és segg kinyalva, mert ő a fogyasztó.

       És ugyanezt csinálja, amidőn azt hiszi, a világ akarja rávenni arra, hogy fogyjon le. A világ bünteti, így érzi, ezért a világ viselkedjen másképp, ne ítélje meg, viszont segítse. Őt szolgálják ki. Ezért írtam tegnap: nem így van, nem a világ akarja, a világ semmit nem akar, csak a következményeivel szembesít annak, ha nem tartod magad karban. De még jobban szembesít úgyis a saját test, közérzet, egészség. 40-ig istenes a helyzet.

       KedvelésKedvelés

     • Mindenképpen személyes támadásnak minősül, mindenképp értékelés. Nem légüres térben állnak az értékítéleteink. XY nem akar nagy, hatalmas, büdös lenni, jótékonyan nem tudja magáról, nem is piszkálják vele, kenegeti magának a valóságot, és akkor a kétéves kimondja ilyen egyszerűen. Meztelen a király…

       KedvelésKedvelés

     • Hát, fenetudja 😀 ha egy gyerek felhívná a figyelmemet (na jó, ilyen soha nem történne, de tételezzük fel elméleti szinten) hogy “büdös” akkor inkább örülnék, és gyorsan elmennék megmosakodni 😀 nem akar senki büdös lenni, de a tény kimondása önmagában nem értékítélet. Az hogy valaki rossz szagú, egy önmagában álló, jelzők nélküli dolog a gyerek szemében. Nem gyűlöli miatta, nem gondolja, hogy gonosz, a gyerek nem veszi el a pénzét, nem veri meg azért, mert büdös, mittudomén, csak mondja neki, hogy büdös. Akkora gyerekről van szó ugye, aki még nem romlott annyira, hogy agresszorkodjon. Hanem csak mondja, amit láthallérez.

       KedvelésKedvelés

     • De mondjuk egy négyéves már tud belenevelten vagy kompenzációképp szavakkal gonoszkodni.

       KedvelésKedvelés

     • Én, asszem, kevésbé hiszek abban, hogy “a gyerekek még tiszták”. Csak hatalmuk nincs az érdekeik érvényesítésére, de igenis nagyon kis gecik meg önösek, manipulátorok, kihasználósak tudnak lenni.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • 🙂

       KedvelésKedvelés

   • Én az ugyanekkora gyereket arra próbálom terelni, hogy ha lehet ne véleményezzen mindent mindig mindenhol, nem kell mindig mással elfoglalva lenni, főleg nem strandon ahol egymillió érdekesebb dolog van mint a néni nagy hasa, pl lehet helyette úszni, mászni, labdázni. És ha érdekes a téma, akkor lehet otthon beszélni a kövérségről, legyen róla véleményünk., de semmiképpen sem a ráncos hasú néni füle hallatára a testéről beszélni, amikor a néni nem bikiniversenyen indult, hanem épp csak áztatná magát tőlünk két méterre.
     Na persze ez nem egyszerű a gyakorlatban, de erre felé törekszünk, nem igazán bírom felnőttben sem azt az igazságbajnoka típust, aki a leplezetlen őszinteség nevében rohadt udvariatlan.

     KedvelésKedvelik 1 személy

     Hozzászólás ↓

8. Valahova írtam, de most nem tudom már, hova, hogy nagyon visszavet az úszásnál az, hogy nem látok semmit. Mínusz ötésfeles és hatos szemem van, plusz nem bírom a kontaktlencsét, ha meg leveszem a szemüveget, akkor összemosódik a világ, persze, az ember szerez benne gyakorlatot, de a medencében gyomorgörcs. Többször nekimentem a falnak, mert nem tudtam felmérni, mennyi van még. És a legnagyobb para, hogy ha más is csatlakozik a pályámon, akkor neki ne menjek… vagy egyáltalán MEGLÁSSAM, hogy csatlakozott valaki… Ráadásul a szemüveget törölközőbe bugyolálva a rajtkőre kell tenni, hogy legalább kifele ne essek hasra valamiben (megtörtént), aztán meg para, hogy mi van, ha leverik, bele a vízbe, hogy hozom fel… Ja, és füldugóval úszom, mert egyenesek a hallójárataim és könnyen belemegy a víz és begyullad, hát gondolhatjátok, Sehallselát Dömötör a vizet hasítja.
   Na, és képzeljétek, hogy megvan a megoldás. A D.cathlonban árulnak dioptriás úszószemüveget!! Kétféle keret van, S és L, nekem az átlagos női fejemre S kell. És mellé egész dioptriás lencséket, egyesével kell megvenni, és belepattintani a szemüvegbe, bazi jól zár, NULLA pára és beszivárgás, mondjuk belülről nem nagyon szabad piszkálni, nehogy szétcsesszük a páramentesítő réteget, de amúgy nem is nagyon kell ott piszkálni. Nekem 5 és 6 dioptriás van. Na, halljátok, EZ a life changer. Amikor először úsztam vele, azt mondtam, úristen, hát mi ebben a kihívás? 😀 Basszus, életemben először láttam a medencét víz alól, pedig én mindig is víz alatt úsztam. Ááá, MOST kéne elmenni a tengerhez, mindig rohadtul frusztrált, hogy nem tudok snorkelezni, mert tök értelmetlen, úgysem látok semmit. Hát most majd fogok!
   Bocs, hogy ilyen hosszan, de ez komolyan EUFÓRIA, és hátha másnak is van ilyen problémája.

   KedvelésKedvelik 1 személy

   Hozzászólás ↓

   • Én veled örülök!! 🙂

     KedvelésKedvelik 1 személy

     Hozzászólás ↓

   • ODAVAGYOK. Hogy nem csak rinya. Hanem fogtad magad, van probléma bőven, de megkerested a megoldást!

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Ezt jó olvasni 🙂 és örülök Neked én is!

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Köszönöm. Én ezért nem járok uszodába évek óta. Szóval a francia sportáruház a megoldás.

     KedvelésKedvelik 1 személy

     Hozzászólás ↓

     • Én amúgy kontaktlencsében és vagy a fiam régi, bepárásodó, nem jól záró úszószemüvegében, vagy a kicsi új, de gyereknyi szemüvegében nyomom, félvakon, homályosan, sokat szenvedek az elején a felrakással, és igen, nagy élmény a tiszta, éles kép. Nagyon ritkán sikerül. Ha egy kicsit vizes és “vízbe dagadt” a bőr, könnyebben illeszkedik a szilikon. Ami persze utálja a napot, a klóros vizet és az idő múlását.

       KedvelésKedvelés

     • 25 éve vagyok szemüveges, ebből 18-at kínlódtam a lencsével. Valami anatómiai deformitásom lehet, mert nem volt olyan lencse a magyar piacon, amit hordani tudtam volna. Égett, csípett, száradt, néhány óra hordás után olyan fáradt volt a szemem, hogy ha gyorsba’ nem szedtem ki, faszányos kis migrénes fejfájás volt kilátásban. Szemüveg nélkül meg vakegér vagyok, még lakáson belül se mozgok biztonsággal (ha éjjel kelni kell a gyerekekhez, akkor IS felteszem a szemüveget). Ha csak strandolni megyünk, szemüveggel megyek be a vízbe, közben meg rettegek, hogy bele ne essen, mert 3 évente elég a családi büdzsének egy új. Már voltam speckó optikában, ahol megnyugtattak, hogy mindent lehet, csak kérdés, megéri-e. Nem érte volna meg. Ezt a decásat tegnap lecsekkoltam az online katalógusban, és egyre lelkesebb vagyok.

       KedvelésKedvelés

     • A lencsenemilleszkedés lehet atl, hogy nem gömbölyű a szemgolyód, hanem geoid. Nekem hosszas, lassú kíérletezés után sima szaküzletben (Vision Express) tórikus (cilinderes) lencsét csináltak, így tökéletes.

       KedvelésKedvelés

     • Én sem bírtam a lencsét, kb ugyanez a történetem, csak kevesebb ideig szenvedtem vele. Szerintem egyébként nekem az is van, hogy szeretem a szemüveget mint tárgyat, meg valahogy jobban tetszik az arcom vele, valami ilyesmi van. Szóval lehet, hogy nem is akartam azt a lencsét igazán. Én is cilinderes vagyok.

       KedvelésKedvelés

9. Tegnap beszéltünk arról egy Sokat Fogyott Kitartóval, hogy hogy tekint vissza a három évvel ezelőtti helyzetre, önmagára, akit a 35 kiló túlsúllyal elfogadtak, nem basztattak. Segítette vagy gátolta ez? Mert volt olyan olvasó is, aki azt tette szóvá, hogy neki miért nem szóltak, hogy elhízott, ő akkor észbe kapott volna. Olyan nehéz észrevenni, annyi dolgunk van, szülünk, gyereknevelünk, építkezünk, sok a munka, anyós beteg, most nem ez a fontos…

   Régen én is fasisztoidnak, kirekesztőnek, sőt, szexualizálóan gusztálgatónak tartottam ama nőgyógyászokat, akikről tudni lehetett, hogy a kismamákat a súlyukkal szorongatják. Hogy max. 7-11 kilót “szabad” hízni. pedig nagyon el tud szaladni a ló, és minél jobban elnehezül hízástól a kismama, annál nehezebb már megmozdulni, nem heverni álló nap, a terhesség közben és utána. Annál öngyűlölősebbek az utána hónapok. És nem csak extrém kalóriatöbbletben fejlődik jól a magzat meg lesz elég tej (akkor már inkább tápkiegek).

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Terhesen én is nehezteltem az orvosomra (nő egyébként) hogy eléggé rámpirított hogy nem kellene 15 kilót hízni, mert 10 felett ami rámjön az ott is fog maradni. Nem hittem, vagyis nem akartam foglalkozni ezzel, plusz 15-tel mentem hízni, és valóban a szülőszobáról távozva maradt 5 kiló plusz, ami most, 30 hónap után is makacsul ragaszkodik. Nyilván van dolgom a kajálással és a sporttal is (mert amit most sportolok, az max a korai infarktustól óv meg, de egyelőre ez van), de teljesen igaza lett a doktornőnek, sajnálom hogy ott és akkor nem fogtam vissza magam, sokkal jobban érezném magam most fürdőruhában. És tényleg jót akart, nem basztatott, de akkor úgy éltem meg.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • “plusz 15-tel mentem hízni” 🙂 jaj, te, a parának ezt a fokát hagyjuk… annyit nem ér. És persze mindig a legfittebb, legszebb nők gyötrik magukat ezen, a többiek harsányan önigazolnak.

       KedvelésKedvelés

     • Jó, most jót nevettem a +15tel mentem hízni. Szülni az.
       De nem, nem parás vagyok, rég találkoztunk. Mondogathatnám magamnak, hogy nem, az igazi nő ilyen, párnás, meg szoptatás, meg nincs időm, de 32 éves vagyok, és nem vagyok alkatilag vékony. Minden női felmenőm hasas-melles pókasszony lett középkorúan. Ez jár az eszemben, meg hogy, hiába vagyok így is egyben, és szeretem magam így is, de ami most nehezen megy le, annál könnyebben jön fel, és negyvenötévesen még nehezebb lesz. És nem akarok szuszogó ötvenes lenni.

       KedvelésKedvelik 1 személy

   • A “szólás” azért nehéz, mert fejben én még mindig csinos testű nő vagyok, úgy is kezelem magam megszokásból, ezért ha apám megjegyzi hogy asszonyos lettem, akkor megsértődök reflexből. De hülye se vagyok, látok magamról fotókat, szóval tudom hogy messze nem vagyok a régi, és tudom hogy van dolgom, de a bennem élő fitt lány egyszerűen basztatásnak érzi a megjegyzéseket. (Amik egyáltalán nem tömegesek, és csak szűk családból jönnek, és egyébként teljes jóindulat vezérli őket)

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

10. Nem találom a tegnapi hozzászólásomat, áá, pedig olyan jól összeszedtem!
    Ha meg tudod oldani, nézz légyszi utána, egy része megvan wordben, mert alapból ott szoktam írni, nehogy az ugrálókurzor kisöpörje, ilyesmi volt, csak még írtam hozzá:
    “Találtam Nálad valamit, ami odateszi a megfogalmazhatatlant. Ebből levezetve, még szövegemésztés alatt összesítve: kor-para, itt kint nem kérdés, otthon viszont itteni korosztályos létnél jóval “öregebbek” közé sorolnak, emiatt ki kellene maradjak szerintük egy rakás dologból. Itt kint van rám szükség, de szeretném, hogy otthon legyen, viszont az előítéletek miatt eleve másképp állnak hozzám (sok mindenben más, külföldről jön, mit csinál ennyi mindent, elmúlt 30 mit akar, mit járkál ilyen cuccokban, mérnem szül már inkább, mérnem áll be a sorba) és para, hogy ha otthon mellett döntök, akkor nagy határ fossá válik az eddigi jól működő rend. Közben állandó teherérzet, hogy otthon bizony nagyon is nagy szükség volna az én munkálkodásomra. Aztán. Tehetségteher. Mert alkotni kell, mert meg kell mutatni, miért nem megy ide-oda. Még, önhibáztatás, a betegség nagyon akkor jött, amikor villantani kellene, bezzeg csak nyomiskodtam, a vécére is fél óra alatt mentem ki hónapokig, akkor amikor legaktívabbnak kellene lenni, kimaradáspara is van hozzá.”
    Valami ilyesmi, remlem a rendszer megtalálta.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Megvan, itt az oldalon.

      Mindenfélét mondanak az emberek, de amint világos, hogy a nagy része önigazolás vagy saját példa morális abszolútzmmá emelése, esetleg ügyetlen társalgás (nem is tudja, hogy nem úgy “kell”, hogy _lehet_ nem úgy beszélgetni!), akkor ami marad, az bizony magunknak generált para, a saját kudarcaink, szorongásaink. Nagyon sok ilyen van netszerte, hogy megkívánják az okos, szellemes bloggerséget/megmondást, magyarázatképzést, miközben az illetőnek csak nem jön be az élet, elmulaszt lehetőségeket, felelősségeket, és akkor kitalálja, hogy “ebben az országban nem lehet élni”, “rohad a rendszer, minden szar”, mindenféle magyarázatokat, vagy pl. megunta a saját gyerevállalását, és akkor mások miért vállalnak, és mérgező módon hinti ezt, magát valami hatalmas újító gondolkodó igazságkimondónak beállítva. Na, tőlük óvjon meg az isten. Állat meggyőző amúgy, csak kikandikál az egyéni kudarc. Pont írok is erről. Ezek nélkül igen kevés para van, ha tudod magad és jó a lelkismereted. Sokkal mindegyebb, ki mit mond, hogy néz rád, mit hisz, hova sorol, mint gondolnád. Mármint akkor mindegy, ha erős vagy.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Közben megtaláltam, a válaszrész keskenysége miatt talán nem tűnt fel tegnap, akárhogy néztem.

        Nagyon jólesik a biztatásod. 🙂 Annyira jó, hogy érted. Köszönöm!

        KedvelésKedvelés

11. Annyira szuper a blogod! Köszönet! Ne hagyd magad, sokat tanulok attól, ahogy kiállsz magadért!
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez egy átírt komment, az eredetije olyannyira személyeskedő mocsok, illetve tesz ki értelmetlen bántásnak legalább nágy személyt, hogy nem szeretném megosztani.

      Ám így indul:
      “Kanako még nem tudja, hogy “Anna” csakazolvassa egyik álnickje 🙂 és azt sem tudja, hogy szó nincs sokezres olvasottságról… Kanako azt sem tudja, nem is sejti, hogy akkor kapta meg a kilövési engedélyt, amikor a saját tehetségéről írt, amikor jelezte, hogy a tevékenysége fontos ott, ahol él. Következésképpen anyagiakban is bővelkedik – csakazolvassa ezt villámgyorsan kiszagolja a patológiás pénzéhségével, dühödt irigységével.”

      Anna?

      Szorgi! Az nem patológiás pénzéhség, hogy az ember pénzt keres, és annak örül. Megdolgozom érte, a szakmáman, abban, amit sok éve formálok magamban. Szabad a blogpiac, bárkki megpróbálhatja, csak saját legyen a tartalom.
      Látom: odáig már eljtottál a korábbi rágalmaid után, hogy sem az olvasottság, sem a főállású blogolás nem mesebeszéd. Ne sajnálja már a szegény jó özvegyasszonytól, hát ha utalnak, akkor mit csináljak? Küldjem vissza?
      Az izmot se sajnálja! Köszönet!
      A többieket, úgyszólván, leszarom, ezért nem lehetek irigy se. Elég, ha jó vagyok. Tökéletesnek lennem nem kell, gyarló is lehetek.
      Amit magadról ezekkel elárulsz, az azért nagyon durva.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szorgi!
      Évszakonként kétszer rádjön ez a roham. Az állításaid, a témáid, az összefüggések a te lelkivilágodról árulkodnak.
      Itt elősorolom, mi van benne:
      káröröm
      ártani akarás
      a tehetség és a kitartás megtámadása, ellenzése
      kompetitív szemlélet
      Szóval, megteszel engem ilyen szépség-gazdagság-árulás-szerelem vonalon brazilsorozat-szereplőnek. Minden mást figyelmen kívül hagysz, nem érdekel. Én nem ilyen alapokom működöm, semmi közöm ehhez. De úgy általában a “ki mit gondol, jaj, vajon népszerű maradok-e, kaptam-e engedélyt erre a viselkedésre” sem vezérel. Naponta olvasol, gyűjtögeted az anyagot.
      Miért csinálod ezt?
      “Srác”… :DDD Nyugodj bele, hogy erről a sztoriról nem tudsz semmi lényegeset. És nem is fogsz. Ami két ember között volt, ahhoz nincs közöd. Senkinek nincs. Csak mohó pletykáid vannak, olyanoktól, akik rettentően irigyelték ennek a szerelemnek az intenzitását.
      Ha nekem van egy történetem, akkor nem dolgom számomra ismeretlen ember érdekeit, érzékenységét szem előtt tartani. A tények makacs dolgok. Az ő felelőssége, olvas-e, én nem számolok vele.
      Egyébként felhatalmazást kaptam, hogy írjam meg, ennek ellenére nem írtam meg (nem biztos, hogy ugyanarra gondolsz egy-egy említésnél, mint akiről szól). Sok sikert az értő, érzékeny olvasáshoz! Használd jóra!
      Mi hajt ennyire? Kizárólag olyan valóságelemeket használsz fel és manipulálsz durván, amelyek alkalmasak feszkókeltésre, emberek egymáshoz hasonlítgatásra, összeugrasztására, de abból nem eszel. Illetve egy nagyon buta fajta “szépség-gazdagság-káröröm” logikába illeszkednek.
      Neked nem szar érzés ennyit kukkolni, kombináni, hazudni? Nekem elmagyarázni önmagamat?
      Azt látom, hogy nagyon okosnak képzeled magad, és arra áhítozol, hogy te szabhasd meg a dolgok menetét, hatalmad lehessen. De nincs. Nincs olyan nyilvánosságod és erőd, hogy bárkit befolyásolj, alapvetően pletykaéhes, rosszindulatú, ennek tetejébe antiintellektuális katasztrófaturista vagy, aki egy békés tengerparton van, és dühös, hogy nem talál semmit.
      Ki hallgatna rád, kit érdekel a mocskolódás?
      “Az ürülék, széklet vagy latinosan fécesz (faeces) az állati vagy emberi emésztés végbélen keresztül távozó végterméke.” Nincs ilyen a fejemen, esetleg te nézd meg a szádat és a szívedet, de szakemberrel.
      Az a sok ember biztos mind téved. A kiadó is tévedett, meg azok is, akik naponta jönnek oda, hogy “olvasom a blogod”. Mind-mind rosszul látják. Te tudod az igazságot egyedül.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Az újrabeleszeretős sztori meg olyan valószerű, szeretnéd, ha így lenne, ugye? Szerintem ezt a történetet hagyd két emberre, engem sem érdekel senki sztorija. Én soha nem cserélnék azzal, akibe “újra beleszeretnek”, “mégis mellette maradnak”. Csupa szabad döntés, semmi nyomasztás meg stockholmszindróma, teljes őszinteség és megértés, ugye? És micsoda életminőség! Előtte miért nem sikerült? Volt rá sok-sok évük, egészségben, sok-sok néma, rideg este, nem kellett bujkálni, közös élet és közös célok, és mégse… de most! Te aztán remek pszichológus vagy.
      Nekem nem dolgom ismeretlen emberek érdekeire tekintettel lennem, dolgokról lemondanom, csak rám akarod ezt is verni. Akik egy kanál vízben megfojtanának engem, amúgy.
      De én tudom, mit mondott nekem a végén és utána is, hajaj. Azt is tudom, hogy soha nem árulna el. Azt is, hogy mit vitt el és őriz tőlem, és azt is, miért maradt, minden apró részletet, ami nem tartozik másra, meg hogy ki mit akart és kit mi tartott vissza.
      És ezért én téged a szemét áskálódásoddal és legrosszabb vélekedéseket tényként kezelő undorító vénasszonyos koslatásoddal, amelynek csakis az volna a célja, hogy szenvedjek és szégyenkezzek, meg hogy mutasd: te többet tudsz erről,

      KIRÖHÖGLEK.

      Én egész életemben őszinte voltam, bátor, szabad, velem lehetett bárki őszinte, nem volt zsarolásként bevetett nyomor… csak öröm.
      De hát olvastad, azért károgsz itt.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Vércseként, azonnal, hátha ideerőltetheted a diadalmas mocskot, de azt én már nem látom… Rutinos vagyok.

        KedvelésKedvelés

      • még, sokat, csapassad, Szorgi! 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Fú, belelendültél, hajrá! Micsoda buzgalom! Csak legyen tiszta, hogy nem olvasom el.
        Örülj csak, én nem gondolom az örömöt zéró összegű játszmának. Te is, én is. Az enyém nem veled kapcsolatos, de ez nem fontos.

        KedvelésKedvelés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .