Hát akkor most már írok erről is. Mostanában, már egy pár éve, sokat beszélgettem szülőkkel a gyerekeik testéről, meg persze látom a sajátjaimat is. Az én testem változása, de nem is, hanem a testemmel kapcsolatos attitűdöm változása miatt látok és gondolok sok mindent, amit régen nem.
Régebben például azt hittem, ha én nem látom, mert nemigen nézem, hogy túlsúlyom van, akkor más se látja, nem is nézi, akkor nem létezik. Minek öngyötörni, ilyen vagyok és kész. Mondtam ezt egy olyan állapotban, amelyben volt ugyan túlkaja és szénhidrátfüggés, meg lustaság is, de kifejezetten aktívnak és mozgékonynak, teherbírónak számított az a test, relatíve. Jó alapnak bizonyult.
Nem tudhatjuk, mi van mások fejében, hogy mit néznek, milyennek látnak, de ha nézik, akkor látják. Azt, hogy nagyon meghíztál, biztosan látják. Én egyébként teljesen máshogy nézek a testekre újabban, mást látok bennük, és már nem látom szépnek a puszta vékonyságot, sőt.
Mit látok újabban? Azt, hogy a testtel jól bánnak-e vagy kisajtolják belőle a kinézetet. Ezt mindig. A kínlódást, az éhezés nyomait, és azt, ha öröme van az életmódjában. A gyerekkori sport nyomait és a kampányfogyókúrát. Az ülőmunka hatásait. A járásban a fájást, ferdülést. Az anatómiát. És elutasítom azt, hogy vagy belefeledkezve kajálsz (és kövér vagy), vagy holmi sporttal, diétával gyötröd magad. Ez hamis dilemma.
A másik, hogy engem régebben nagyon érdekeltek például a színes cipők, szellemes ruhadarabok, fülbevalók. Mindenféle ilyen rárakott dolgot kedveltem, amivel a testet eltakarni lehet, módosítani, voltaképp, de ezt nem gondoltam úgy, csak most gondolom, hogy azt gondoltam. Most már a puszta test érdekel, minél egyszerűbben, takarás, dekor nélkül. A pórusok, a veríték is, mindene. Kiismertem a titkait: a nagyon izzadást, a hidegtűrést, a durva izommunkát, a fájdalmat, a hosszú távot. Érzem, ha zsírból megy az edzés, érzem a pulzusomat, az egyes izmokat külön. Ez nagy élmény, okos, építő valami.
De nem ez a lényeg, ezt csak magamról mondom. Az sem érdekes, nekem milyen test tetszik. Az én ízlésem se határoz meg ám semmit.
Az a fontos, hogy a lehető legjobban legyen ki-ki a testében, amely állapot nem csak a bajok, fájdalmak hiányát jelenti, hanem sugárzó jóllétet, esetleg olyan állapotot, amit el sem tudsz képzelni, mert megszoktad, hogy nehézkes/viszket/nem esik jól.
Ez a jó állapot a cél, ezen érdemes dolgozni, viszont ez magánügy. Mindenki maga tudja, magának kell megkeresnie, ekörül nem jó a beleavatkozás, okoskodás, segítőleg sem, mert abból csak játszmázás lesz.
Valahogy így néznek ki ezek: van a testeddel parád, a tested érzékeny téma. Azt hiszed, úgy érzékeled, beléd szólnak (ismerős, média, elvárás, orvos), ezt hallod ki mindenből. Nem kéne beléd szólniuk. Ideges leszel, önigazolsz és hülyeségeket beszélsz. Amúgy is lusta vagy, és szereted azt, amit megszoktál. És aztán rájuk fogod, hogy nem változtatsz. Minek mondják? Mit nyomasztanak? És semerre nem mész.
Hagyd most, hogy ki mit mond, gondol, nem érdekes. Figyelj arra: te jól vagy? A gyereked jól van?
Most azt mondod, én is beleszólok az írásaimmal. Nem, én nem szólok bele, a személyes életedbe biztosan nem, ne is tegyél meg engem kontrollszemélynek. Én újságíróként teszek megállapításokat jelenségekről. Pont annyira vonatkozik rád ez a szöveg, mint amennyire az, ami kijön, ha fejfájósként rákeresel: migrénes fejfájás.
Én nem adok direkt tanácsot, nem vállalok “lefogyasztást”, motiválást se, ha nincs kiérlelt döntés és önállóság. Ha van, akkor viszont nem is kellek nagyon. Külön képzésen részletezzük a speciális edzőtermi tudást, arra viszont ők jönnek, jelentkeznek.
Információt szerezni fontos. És mivel a gyerekeink nem önállóak, nem ők döntenek, illetve az értékrendjük, a szokásaik és a preferenciájuk is formálódik, és mi gondoskodunk a szükségleteikről, ezért nekünk, a szüleiknek helyettük és velük, segítőleg és beavatkozólag kell viselkednünk.
Mindenki szépnek, normálisnak látja a maga gyerekét, valahogy rááll a szeme. Van ebben vérség-hasonlóság is, továbbá a hasonló életmód, annak a megszokása és megszokottsága, “mi ilyenek vagyunk”. És, zűrös esetekben, önigazolás is: mi helyesen élünk, tehát a mi gyerekünk a pont jó, ne merje senki se bántani.
Persze ez az önnorma mindenféle területeken is működik: ahogy ő a karácsonyt üli, az a pont jó, meg amennyire egy nyaralást megszervez vagy elspontánkodik, és persze az a jóleső, ám nem túl feszes rend-tisztaság, ami az ő lakásában van. A többiek szélsőségesek.
Nekem nincs igényem normává definiálni magunkat. Hanem a gyerekeim, azok igen gyönyörűen mozgékonyak. És e téren történetesen világosan látom, hogy mit tehetek anyaként.
Eközben a gyerekeimet gyakran nevezik nagyon vékonynak, és akarják őket felhizlalni. De hát nálunk mindenki két pofára zabál, folyamatosan, zsírosat is, meg sütit-müzlit-joghurtot is, tehát lefölözik az én ketogénemet is a kekszkultúra tetejébe. Egyvalami nincs, és az a gyorsétterem. Meg a halrudacska, meg a szénsavas. Meg a Haribo.
Szóval, sok minden nincs.
Baromi érdekes amúgy: nekem ugye megnőtt az érkapacitásom a súlyemeléstől, a zsírom lement, főleg a végtagokon, és megjelent a jobb karomon a brachiális ér. Aztán sorra megjelent ugyanez az ér ugyanott a gyerekeimen – anélkül, hogy bármit konkrétan szorgalmaztam vagy változtattam volna, vagy különösen sokat sportoltak volna. Mint valami fertőzés, végigterjedt a családon. Mint egy divatos tetkó. A Julis meg különösen hajlamos arra, hogy amit én az edzőteremben próbálgatok, tehát ő nem látja, azt a mozdulatot napokon belül a maga kedvére végrehajtja. Honnan veszi? Döbbenet.
Mindenesetre, azt csak a magazinokban olvassuk, hogy egyre több az elhízott gyerek, a korai cukorbetegség, és ez olyan távoli, újságbeli fenyegetés, ez is csak mások élete, nem a mi valóságunk, mert ott minden működik, ami meg mégsem, hát akkor ilyen az élet. A saját gyerekét ritkán látja az ember kövérnek. Kell a külső szem. Nagyon szomorú, amikor a külső szem nem a védőnő, az óvónő, hanem már az, hogy a gyerek szenved, mert piszkálják és megszégyenítik a kortársai, vagy piszkálás nélkül is kirekesztve érzi magát.
Mit teszek én, hogy a gyerekeim ne hízzanak el, ne legyen tartáshibájuk?
Nemet mondok sok mindenre. Ez a legfontosabb. Nem kell, elkerüljük, sok, fölösleges. Lényeglátó vagyok, apróságokon nem kötözködöm, nem csapok hűhót se az ételek, se az öltözködés köré. Julis dönt, és a Julis minimalista lett ruházatilag. Ami az ételeket illeti: az van, ami épp van, de abban igazi a vanília, és lehet művészien szeletelni az uborkát. Minőségi az alapanyag, viszont ne legyen semmi se bonyolult. Az evés nem szent és nem bonyolult, nem szertartásos, nem tékozló.
Biztosítom, engedem és bátorítom őket, hogy fedezzék fel a világot, használják a testüket. Van terük, idejük a mozgékonysághoz, nem aggódom, nem féltem őket.
És: vagyok. Látnak edzésről jövet, néha edzeni is, és látják a választásaimat, az életmódot, és abban élnek ők is. Nem kell eltitkolnom semmit.
Nincs olyan feszkó, trauma az életükben, amit ők épp túlevéssel dolgoznának fel, és, remélem, nem is lesz, de ez nem csak rajtam múlik.
De miért híznak el a gyerekek?
Sok családban hagyományosan az étel, az étel adása, elkészítése, a nagyi sütije a szeretet kifejezése. Ha szétnézek, a szüleik minden percét lefoglaló gyerekeket látok, akiknek a beszédtémája hetvenöt százalékban az, hogy mi kényelmetlen, mi fáj, hogy mit ennének, mit nem szeretnek, mi fárasztó, és hogy fáznak, illetve fúj, ott egy bogár/maradék étel/nem tetsző valami. Ez a kommunikáció, ez a kód: gondoskodj rólam, hárítsd el a bajt! Nem lehet örülni, belefeledkezni a tevékenységbe, mert folyton van valami panasz.
Ez egy felvett, tanult beszédmód és tudatállapot, nincs nekik ennyi bajuk, csak kötőanyagként ontják a problémákat. Ezek a gyerekek folyton akarnak valamit, amitől nekik könnyebb/édesebb/kényelmesebb lesz, és erre utal Vekerdy, amikor azt mondja: a gyerekek lerágják a húsunkat. Ezt a túlóvó, aggályos, bűntudatos viselkedést írja elő a norma az én közegemben a szülőknek. Mindez a jóléti, középosztály+ szülőkre igaz, de az épphogy megélők is ezt kergetik: hogy ők a gyereknek mindent megadjanak, megkíméljék, védelmezzék. És hát a vágyott állapot nagyon torz, semmi köze a jólléthez. Sajnálatra méltó, akit nem kocsival visznek, akinek nincs okostelefonja, divatos cucca, tévéje, sok játéka. Ennek mértéke abszurddá vált a városias életmódunkban és high tech korunkban. Ráadásul, és ez egy durva ellentmondás: a szülő nem tudja, hogyan tehet jót a gyerekének. Rámegy az aggodalomra, tönkremegy, de nem tudja. A kiáltó problémára sem tud választ.
Ezen az sem változtat, hogy a gyerekek bántalmazása és elhanyagolása is egy súlyos, ám másik probléma.
Én nem gondolom ám, hogy a gyerekeket spártaian kéne nevelni, internátusba küldeni, vagy módszeresen fizikai próbatételeknek kitenni. Kötődően neveltem őket kiskorukban, ősemberes természetességgel, meggyőződésem, hogy így a legjobb, de amit a fenti, városias elvárás ró az anyára, pláne az egyedülálló anyára, a gondoskodást, kényelembiztosítást, seggük alá tolást, azt nem lehet bírni.
És nem tesz jót nekik sem.
A saját életünket sem kéne ennyire iPhone-osan, heverésze, másrészt szolgálva élni. Hanem a valóságban kellene élni, abban lenni, megóvni őket a sok elkényelmesítő, mesterséges ingertől. Meglelni és megmutatni a domboldalra felszaladás élményét, a mozgékonyság örömét.
Mit tehetsz, ha vastagodik a gyereked?
NE TAGADD A TÉNYEKET. Ne mondogasd a feminista klisét, hogy minden test szép, és a szépségideál milyen kártékony. Nem erről van szó, hanem arról, hogy a gyerekednek ne kelljen átélnie egy sor olyan hátrányt, amelyet simán elkerülhetne. Ha kételyed van, mérjetek súlyt, magasságot, körfogatokat. Figyeld meg, hogyan néznek ki azok a gyerekek a közösségben, akik mozgékonyak és ügyesek. Ők nem a “ló túlsó oldala”, ahogy az egészség sem szélsőség, hanem a normális állapot.
LEGYÉL TISZTÁBAN AZZAl, MI VÁLIK A JAVÁRA. Rövid távon nem ugyanaz a java, mint többéves távlatban.
GONDOLKODJ AZ OKOKON. A kövérség lehet szeretetkövetelés. Lehet érzelmi éhezés, de a túlgondoskodás-beavatkozás elleni védekezés. A ti terhelt párkapcsolatotok lenyomata. Magány, kiközösítettség. A nyomasztó iskola hatása. Amikor a gyerek feladja, hogy ő jól teljesítsen. És, nagyon gyakran, szexuális abúzus. Szakember dolga, hogy megfejtse és segítsen. És mindezek mellett, mögött: hormonális zavar, inzulinrezisztencia. Édesízfüggő a gyereked? Folyton enne? Farkaséhes? Ingerült, nyűgös, ha nincs azonnal “valami”?…
SZERESD. Legyél vele, figyelj rá, legyenek örömei, ne nyomaszd. Beszélj vele. Engedd megnyílni. Hallgasd meg.
NE PRÉDIKÁLJ. Ne magyarázz neki, ne tematizáld túl, hogy mit kell csinálnia, ne oktasd. Mindent a nevén lehet nevezni, de a túl sok szöveg, előírás, aggály kontraproduktív.
VEDD KÖRÜL. Az a környezet legyen körülötte, amelyikben jól tud működni. Te magad is környezet vagy, és te LÉGY PÉLDA. Te se tespedj. Meglepően sokan gondolják úgy, hgy a gyerekért mindent, neki a legjobbat, őt megóvni, és közben tunya, kerülőutakon járó, hamiskodó, önpusztító életet élnek. Szeresd és becsüld magad, légy mértékletes, ne félj te sem a kényelmetlenségektől, és sportolj. Nagyon nehéz a szitu, ha te példa vagy, közben a másik szülő elhagyja magát, és nassoltatja a gyereket, ezzel ellened hergeli. Csakazértis rendelt pizza, gluténérzékeny gyereknek, ilyen is van.
TÁRD FEL SZAKEMBERREL, mit üzen a teste, a problémája. Ne emészd magad, de foglalkozz a problémával. A gyereked táplálása, sportolása, testsúlya ne lehessen huzakodási ürügy a megromlott kapcsolatban.
csak az olvassa. én szóltam 
Rettenet, amit ma a világ a gyerekekkel művel, különösen az édességek terén. Kapnak az óvodában, megkínálja a másik szülő, folyamatosan szülinapja van valakinek, a Mikulás hoz öt csomagot (mert egy az oviban, egy nagyitól, egy Belzebub nénitől, egy a szülőtől, egy a munkahelytől), rendezvényeken, zsúrokon is tele van minden sütivel, az adventi kalendárium belelóg a fogtündérbe, és akkor jön a nagyi, hogy “egy kis csoki nem árt”. Szerintem ma egy felelős szülő szinte már nem is adhat otthon édességet a gyereknek, máshol kimerítik a kvótájukat. Az iskolában minden gyerek minden nap bevisz uzsonnára valami csokit vagy sütit, és nehéz elhinnem, hogy a nap többi részében nem kapnak már. A rosszul evő vagy sovány(nak tartott) gyerekeket még külön kényeztetik a szülők sütikével, hogy legalább valamit egyen.
KedvelésKedvelés
Az még külön csavar, hogy a gyerekeknek szánt “egészséges” ételek is tele vannak cukorral meg egyebekkel (pelyhek, joghurt, tejszelet).
KedvelésKedvelés
Belzebub néni! 😀
KedvelésKedvelés
Az a furcsa, hogy a gyerekek amúgy mindent lemozognának, pörögnek egész nap, az agyuk, az anyagcseréjük is, szóval én a szénhidrátot önmagában nem tartanám bajnak, de beültetik őket a frontális oktatásba napi 5-7-10 órákra, illetve cukor- és keményítőfüggőkké teszik őket.
KedvelésKedvelés
Igen, köztük még kevesebb az elhízott, mint a felnőttek között. De az aggódós szülő nem engedi le egyedül a kertbe, parkba a gyereket, az nem közlekedhet egyedül, autóval viszik, otthon is inkább a kezébe nyomnak egy tabletet, mint hogy mindenféle veszélyes kalandokba bocsátkozzon a szabadban.
Az édességet, pontosabban a mindent elöntő édességdömpinget a szokások kialakítása miatt is bajnak látom.
KedvelésKedvelés
Tök nagy baj a várossal szerintem (azokban, amelyeket én láttam), hogy nem úgy épült meg, hogy figyelembe vette volna, hogy léteznek gyerekek. Mondjuk én eleve rosszul vagyok a közlekedési tempótól, autó soha, és nekem sajnos még a bicikli sem “embersebességű”, tudom, ez a korlátom, sajnálom, és ezért a véleményem sem biztos, hogy releváns. Én gyalogember vagyok. Egy felnőtt gyalogosnak is kb halálverem egy forgalmasabb kereszteződésen átvergődni, vajon megáll? nem áll meg? nekem dudál? lassít? vagy ez nem az…? ki nem szarja le a zebrát, még gyorsítok is, nekem aztán ne totyogjanak itt ezek. Na. Szóval még én is félek a városi utcán a forgalomban, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy viszonylag magas vagyok, de mit mondjon egy alacsonyabb felnőtt? És akkor jön az, hogy hogy vehetek mérget arra, hogy a gyerekem egyáltalán életben marad a hazaúton?
Annyira jó lenne emberléptékű, gyerekbarát/emberbarát városban. De itt is lehet máshogy. Például Éváék választása a lakókörnyezet szempontjából nekem nagyon tetszik, mert város is, de emberi is, és természetközeli. Ház kerttel, a kert az jó, mert ott nem hörögnek idegenek harlidévidzonnal az életemre törve. Vannak alternatívák. De én meg olyan vagyok, hogy imádok a város kellős közepébe’, a halálfélelem ellenére is. És egy csomószor elképzeltem már, hogy mit csinálnánk a gyerekkel, úgy a hétköznapokon, és az a baj, hogy ő egyedül nem tud semmit a városban, illetve együtt, de egymástól függetlenül nem tudunk ott létezni, mert nem rá van méretezve, nem éri fel a nyomógombot, gyors, hangos, rendezetlen, nem lát ki, nem lát el…. nem egy zöldellő mező. A játszótér meg olyan izé, üres idő a szülőnek, persze, vihet könyvet vagy laptopot, de akkor is azt érzem, hogy ilyen kényszeredett izé, hogy egy elkerített helyre kell menni, hogy a gyerek biztonságban játszhasson. Tényleg dzsungel, na. Szóval én nem tudom, mit csinálnék, hogy kéne nemaggódni ilyen környezetben.
KedvelésKedvelés
nemtom, én a kilencvenes évek elején a belvárosban simán egyedül mentem iskolába elsőtől kezdve. tény, hogy közel volt, kb négy kereszteződésen kellett átmenni összesen. de nem volt annyival kevesebb az autó. meg nyolcévesen simán elmentem egyedül moziba pestről budára.
tény, hogy én extrém önállónak és fegyelmezettnek szocializálódtam, de akkor is ez a hiszti a közlekedés körül szerintem inkább generált mint nem, a gyerek önmagában véve ahhoz is hozzászocializálódik, ha szakadékokon kell egyedül átkelni meg nem megetetni magad a tigrissel. egy egészen picike egy-két évest is meg lehet rá tanítani, hogy ne szaladjon át véletlenül az úttesten, egy már önálló intellektusú gyerek meg főleg.
az más kérdés, hogy az átlag túlféltő nevelés mellett (iskolás gyereket kézen fogva rángatni bakker…) milyen veszély és felelősségérzet alakul ki a gyerekekben…
KedvelésKedvelés
Igen, hát, nekem ezen még dolgozni kell, nem mindjárt beparáztatni még egy szerencsétlen kölköt is.
KedvelésKedvelés
Sokak szerint én nagyon kemény vagyok. Én megmutatom a lányaimnak, ha egy másik gyerek kövér/rossz a foga, hogy látod, én ezért nem veszek neked cukros dolgokat, mert a mi családunk könnyen hízik, és nem szeretném, ha tizenévesen olyan dolgokon kelljen átmenned, mint nekem.
Nálunk mindig van otthon gyümölcs és sárgarépa, ebből néha túl sokat is esznek.
Én is úgy gondolom, hogy a gyerekek alapból örökmozgók, és mi rontjuk el őket, ill. az iskolai ülés. A nagyobbik lányom – ha tehetné – meg se mozdulna, csak olvasna reggeltől estig és közben almát rágcsálna. Egyre nehezebb őt elrángatni a mozgásos hétvégi programokra, de én nem hagyom.
Egy évig szigorúan paleóztattam őket, mikor a kicsinek minden baja volt. El is múlt neki. Azóta kegyetlen hírem van a családban: az én gyerekeim nem ehetnek semmit. Pedig ez nem igaz. Mindent ehetnek, amiben nincs adalékanyag, és nem liszt meg cukor. Igazi ételeket adok nekik nassnak is és ebédre is. Édességet csak házon kívülről kapnak, ill. nyáron néha veszek nekik fagyit, de többször inkább csinálok, vagy fagyasztott gyümölcsöt szopogatnak.
Ennek ellenére a nagyobbik lányom (hiába sportol hetente min. 3szor) elég husi típus, bár nem kövér. Egyszerűen “formás”, ill. szerintem kissé plötyi, ill. érzékeny a szénhidrátra, amit persze imád. A másik lányom meg csupa izom.
De mindig azt mondom nekik: lehet enni bármikor, amikor az ember éhes, csak nem mindegy, mit. Az evésnek legyen értelme, legyen tartalma, adjon valamit a testnek. Nagyon nehéz az elveimhez ragaszkodni, és utálom, amikor mások azzal a felkiáltással, hogy “anyát most szabadságra küldjük” olyat vesznek nekik, amit én nem vennék. Ilyenkor azt mondom a lányaimnak: “Persze, mert nem neki fog megnőni a feneke, nem ő fizeti a fogorvosodat, és őt nem érdeklik a következmények, mert nem ő viseli őket. Én viszont szeretlek, és érdekel az, mi lesz veled.” És persze ezt a lányaim nem veszik tőlem jó néven…
KedvelésKedvelés
Játszótéren mindig van valami jó arc szülő / nagyszülő, aki menetrend szerint előkapja a csipszet, kukit, drazsét, és persze körbekínálja az összes gyereknek, akik már a zacskócsörgés hangjára nyilván eldobnak mindent, és úgy gravitálnak oda, mint fotonok az eseményhorizonthoz.
És aztán általában még kinn is hagyják, hadd vegyen mindenki kedvére, amennyit csak akar.
Te meg magyarázd meg a gyereknek, hogy ne vegyen belőle.
A múltkor az egyik ilyen esetnél, a második kör előtt mondtam a gyereknek, hogy okés, még egyet vehet, de ez lesz az utolsó, nincs több ( nem esszük meg a másét, illetve nemsokára ebédelünk ).
Mire a nagymama, aki osztogatta: “Ó, dehogynem, van itt még, vegyen, amennyit csak akar!”
Há’ b+. >:-((
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem a világ műveli velük, hanem az emberek, szülők, rokonok, ismerősök..
KedvelésKedvelés
Az a baj, hogy egy kislánynak, ha sportol, izmai vannak. Hozzá szegényke megörökölte az én széles vállú, szögletes testalkatomat. Ezért lehet, hogy megkaptam anyukatárstól, hogy hiába erőlködöm a sporttal, meg figyelek a kajájára (ami pedig nagyon nagyon nehéz dolog, meg kell küzdeni minden nap a családdal, nagymamával, a napi csokit evő osztálytársakkal és szüleikkel és magával a gyerekkel) sose fog úgy kinézni az én gyerekem, mint az övé. Mert az övé vékony.
KedvelésKedvelés
Az miért baj, hogy izmai vannak? Nem nőies?
Én úgy szeretném már ezt lebontani. Hatni arra, hogy lebomoljon.
Hogy ne vékony akarjál lenni, mert az lehet erőtlen és formátlan és éhezésalapú és gyakran hiánybetegséghez is vezet.
Hanem mozgékony, erős előnyös izom-zsír arányú, pörgős anyagcseréjű legyél. Ha jót akarsz magadnak.
Írok egy másikat a testről (az idei bikini body bejegyzés), és abban részletezem, hogy a testnyomasztásra, a szexualizáltságra nem az elhízás vagy a “minden test szép”, hanem a felelősségvállalós izmozás az igazi válasz.
Mert leszarja a hagyományos vékony és a mesterségesen gömbölyded, pornós, szexualizált eszményt is.
Mert nem kell hozzá beavatkozás, műtét, aggályos kenegetés-szúrás-tükör előtt állás.
Mert nem a ruhára bízza a jó formát, hanem a testre.
Mert nem tárgyiasít, hanem alannyá, sőt: állítmánnyá tesz.
Mert erőmegélés, fiatalít.
Mert az izom intenzív és egészséget is szolgáló tevékenységből származik.
És hallom a kórust, hogy de ez túlerőltetés, szélsőség, edzésfüggés, nem egészséges. Városbéli puhányok, nyavalyások…! Nem normális, ahogy éltek.
KedvelésKedvelés
A gyereknek ráadásul még egészségesebb a lelke is, mert gyerek. Vagy mert, ahogy írtad: pont a sporttól. Nem hagyja magát nyomasztani. Én hagyom. Sok konfliktusunk van ebből a gyerekkel, mert ő leszarná. Nincs nála szó elhízásról, tényleg. A testzsírszázalékát megmérték, tíz és feles. Nem zsíros, erős. Nagyobb, magasabb, mint a másik, ami a sportban előny, de amúgy szuper nyomasztási felület: magasabb. Arról mit tehet? Mit tehetek én? Milyen ember az, aki belemondja a másik arcába, hogy a te gyereked sose fog úgy kinézni, mint az enyém?
A dzsungelben élünk, mindenki igyekszik bebizonyítani, hogy jobban megérdemli a világot, mint a másik. Ha gyereked van, csak a támadási felületed nagyobb.
Megvan a kitűnő? – Oké, hányból kapott dicséretet? Miért csak tízből?
Kitehető róla bikinis fogó? (sose tettem ki, de amúgy kötelező elem) – Túl magas, nagydarab, hehe.
Okos? – Hogy viselkedik már? (itt a lehetőségek végtelenek, bármibe bele lehet kötni, amit egy gyerek csinál)
Sportol? – Miért nem zenél?
Zenél? – Miért nem sakkozik?
És tovább a végtelenig.
Tőlem egészen komolyan megkérdezte családtag, hogy a gyermekem fejt-e esténként keresztrejtvényt és miért nem. Ha gyereked van, bármi és annak az ellenkezője is számonkérhető rajtad.
A tököm tele van az egész világgal.
KedvelésKedvelés
Egy másik szülői beszólás pár héttel ezelőttről a gyereknek: Sült zöldség van nálad? Fúj. Mondd meg anyukádnak, hogy a Tescóban lehet kapni édeskrumplit, az sokkal finomabb és jobb is.
KedvelésKedvelés
Most látom csak, milyen szerencsés helyen élek. Itt senki nem basztat azért, hogy a lányom csupa izom (tényleg baromi erős, pedig vékony, de mondjuk megállás nélkül mindenre mászik, lóg, húzódzkodik, tornázik), mindenki tök jónak tartja ezt. Még olyat senkitől nem hallottam, hogy egy lány ne legyen izmos, bár ennek talán ahhoz is lehet köze, hogy itt gyakorlatilag az egész város összes gyereke jár evezni egy bizonyos kor után.
KedvelésKedvelés
Istenem, ma mi is csak játszótereztünk (felnőtt nők), lógtunk, kísérleteztünk, és hogy ez mennyire felszabadító és mentálisan is rendbe tevő!
KedvelésKedvelés
én szoktam játszótéren dolgozni. még néha produktívabb is vagyok odakint, mert nem állok fel kávézni meg mosogatni, ha éppen szenvedős a munka.
ha nem olyan a munka, hogy 100% bent kell lenni a munkahelyen (vagy van valami írós, netezős, kevés cuccot igénylő hobbiprojekted), egy jó laptopal meg mobilnettel (havi párezer forintért olyat kapsz, hogy rendes internet már nem is kell mellé, de a kicsi adatforgalom is elég, csak 4Gs legyen a modem, mert a 3Gnak techológiailag nem jó a lefedettsége) simán leülsz és dolgozol, neked is jobb, mint ha a négy fal között mesterséges fényben csinálod ugyanezt.
KedvelésKedvelés
ja várj, ez nem ide, hanem pikarszknek 😀
KedvelésKedvelés
Köszi, megfogadom. 💕
KedvelésKedvelés
Nekem se azt mondták, hogy egy lány ne legyen izmos, hanem kijelentették, hogy az enyém nem szép és nem is lesz. Izmosnak lenni, azért az egy pozitív dolog az emberek fejében, nem? Az átlagember nem jut el idáig, hogy ő azért nem látja szépnek a gyereket, mert izmos, hanem csak odáig, hogy egy kislány legyen kicsi és törékeny.
KedvelésKedvelés
Én nem vagyok egy verekedős fajta, de könnyen lehet, hogy pofán basznám, aki ilyet beugatna, hogy az én gyerekem nem szép és soha nem is lesz az.
KedvelésKedvelés
Szó szerint azt mondta, sose fog úgy kinézni, az én gyerekem mint az övé. Nekem azért mondják, mert rólam ordít az, amilyen én vagyok. Rám van írva, hogy velem lehet. Az első reakcióm belül nekem az, hogy kihajtom belőle a kitűnőt csakazértis, vagy ha túl magas, vágnék le tíz centit a lábából. És ez, ezek szerint van, aki számára szórakoztató. Szegény gyereknek nem annyira, mert hiába próbálja az ember normálisan kezelni az ilyen nem normális kihívásokat, és hiába látja magában az irracionalitást, a kivetített öngyűlöletet a gyerek érzi, és hát nem egy öröm, rengeteg feszültséget okoz.
Ez annyiban kapcsolódik a poszthoz, hogy az ezzel kapcsolatos piszkálásnak az égvilágon semmi köze az egészségez, vagy jóindulathoz, a világból való kikergetéshez van köze. Ha valaki jót akar egy elhízott gyereknek, akkor nem mondogatja neki, hogy nahát, szegényke, lehet-e rád ruhát kapni, hanem pl. elhívja kirándulni, amikor viszi a sajátját. Vagy megkínálja a játszótéren a sárgarépával, hátha az is ízlik neki. Ha meg nem akarja megváltani, akkor békén hagyja.
KedvelésKedvelés
Misty Copeland óta már a balettban is az izmosabb, atlétikusabb alkat a menő, nem a “simán” vékony (persze simán vékony valaki nem bírna balettozni, ki is akadtak azon, amikor egy pálcika modell parádézott valami reklámban tütüben meg spicc-cipőben)
KedvelésKedvelés
Nyűha… Telt mellel. De hiszen a mellnél számít 5-10 deka is, nem tudják úgy emelni, máshol kell fogni. Táncos olvasó mesélte.
És az orosz–európai–amerikai balett különbsége? Azt gyanítom, az orosz irány a még mindig rettentő vékonyaké, az RG-ben is.
KedvelésKedvelés
szerintem ez csak egy-két hülyének a becsípődése, a valóságban egy átlagos izmos, sportoló nő (hacsak nem kokszos testépítő, vagy nagyon, nagyon úszóbajnok) simán belefér a konvencionális szépségideálba IS, max egy két komplexusos alfahím akar mindenáron gyengécske nőt maga mellé. (kb még a pornószínészek se vékonyak [bár nem zsírtalanok], az inkább a modell-ideál (tehát a középosztálybeli polgári nők énképe))
meg eleve ezt csak azért mondta, hogy bezzeggyerekezzen.
KedvelésKedvelés
Szerintem az izmos (de nehogy túl! és ne is zsírtalanítson le nagyon!) nő akkor okés, ha emellé hajat hosszabbíttat, íves a dereka, ránctalan babaarca van és megműtteti a mellét, feltölteti a száját. Nekem, még nem-ilyen-izmos, viszont kifejezetten vékony, 10 százalék alatti zsírú koromban nekemestek, hogy milyen a mellem (kicsi). Persze, aki patkány meg figyelgető, az bármivel megtalál, és pont a fonákját fogja írni a valóságnak, de ebben társadalmi helyeslésre támaszkodott, mint az összes ítélkező.
Ja, az alkarom is csúnya, és neki soha nem tetszettem. :DDDDDD
Egyébként a legexportképesebb modellünk Palvin Barbi mellett ő. És az ilyen nők nem fogják megműttetni a mellüket. Vajon ezt mi tiltja, mi szabályozza? A modelleknek nincs műtött mellük. Hétköznapi ember őt élőben szépnek látja, vagy “laposnak”? És ha laposnak, akkor önigazol elhájasodott mellel, vagy tényleg aránytalannak látja? (A. V. nem izmos, viszont aki izmos, az nem lapos, ez már csak így van)
Persze ezt a méretet lehet formázni, polcolni, meg minden, neki kell is mindenhogy prezentálni a testét.
Szerintem gyönyörű. Mondjuk én nagyon szépnek látom az istenadta vékonyakat.
(a válogatás igen vicces, innen:
https://444.hu/2017/05/29/furcsa-virus-fertozte-meg-magyarorszag-legszebb-asszonyait )
KedvelésKedvelés
szerintem vmi olyasmi lehet, h a szilikonmell „pornós”, kevésbé eladható középosztálybeli nőknek, a (klasszikus) fitneszmodellek meg a fitnesz(versenyek) ideálijának kell megfeleljenek, amiben valszeg olyan mértékű a zsírtalanságigény, amiben kb nem fenntartható a mell egyáltalán, _viszont_ a klasszikus fitnesz/bodybuilding egy relatíve partiachális szubkultúra, és ezért alakult ki az, hogy de mégis azért legyenek „nők”, tehát ha nincs mell, akkor csinálni kell.
KedvelésKedvelés
Most minden viccen kívül, lehet, hogy testképzavarom van, de én teljesen ilyennek látom magam nyaktól lefelé, és sose tűntem senkinek se szépnek. Inkább ez ment, hogy “át lehet köpni a két combod között” meg “a hasadat szappanozod, a hátad habzik”, ja, és az, ha az embernek a bordái akár elöl, akár hátul kilógnak, az meg milyen undi már.
KedvelésKedvelés
Fú, és ne szólj vissza. Én nem akarok úgy kinézni, mint azok, akik finnyognak a vékonyságon.
KedvelésKedvelés
Vagy az izmon. Szaunajelenet: “fú, nem bírom a konditermet, szerintem ő már túl izmos (nálam kevésbé izmos közös ismerős)”. Nekem viszont a narancsbőr nem tetszik, meg a pocak, de kussolok, hogy ne bántsam. Pedig abban nincs erőfeszítés.
KedvelésKedvelés
Nyilván ha egyszer is visszaszóltam volna, minden lettem volna, csak úrinő nem. Még azt kaptam meg sokszor a hátam mögött (persze visszakerült), hogy szegény, biztos súlyos beteg, azért néz ki így, három gyerek után ez nem lehet normális. Ennyi idősen már asszonyosnak kell lenni. Hát legyél asszonyos, bazmeg, én meg köszi, nem vagyok beteg, és föl tudok menni a nyolcadikra. (Mondjuk ez utóbbit most hetente többször azért, mert a házban, ahova a kollégához járok, rosszul van beállítva a súlyérzékelő, és nem visz föl a lift, hehe.)
KedvelésKedvelés
Szóval a modellideálnak nem íves a csípője és nem nagy a melle.
KedvelésKedvelés
Történetileg-elméletileg amúgy “a modell” biztosan a polgári nők eszménye, de én úgy látom, az én jóléti ismerőseim körében a decens mum body arat, előnyös öltözékben, és a késő tizenévesek hájpolják az Axente Vanessa-típust. És ami az ilyen hájpokat illeti, előnyösnek mondható fordulat a többféle eszmény, az alternatívák kialakulása, és közte a kifejezetten gömbölyű Kendall Jenner, Kim Kardashian típusú test. Nem mintha ők ne lennének agyonmanipulálva, IRL és szűrőkkel is.
KedvelésKedvelés
> az én jóléti ismerőseim körében a decens mum body arat, előnyös öltözékben
igen, az is. bár ott nem annyira szépségideál, mint inkább egy általánosabb ideál, mert a nettó szépségideál, amivel a férj majd lelép és amihez képest fellélegzés a „teislehetnélilyen”-decensmumbody, az a fiataljónő.
KedvelésKedvelés
Nőknél a zsírtalanság, a definiált izom és a naturál, ám “túl nagy”, bulky, súlyemelős izom, a széles váll, a bicepsz, az erőt sugárzó megjelenés nem fér bele. Mondjuk az átlagos sportolónak nem definiált az izomzata. Én filóztam ezen, nem mintha ez döntene, hogy ha kevesebb zsírom lenne az ugyanekkora izmon, mondjuk 2-3 kióval, ami már a végső határ, akkor nőiesebbnek számítanék-e tőle mint kisebb méretű, vagy már pont abszurdnak mint fullszálkás. Na de ha megvan a jó közérzet, és feszes vagyok, akkor a többi engem nem érdekel.
Minél provinciálisabb meg nőket helyükön tartó valaki (akár a mélyben), másrészt minél több instagramos nőt meg pornót nézett, annál kevésbé fogja elfogadható női testverziónak látni az izmosságot. Ha izmos a nő, legyen nagyon kecses, vékony ízületű, vékony derekú, és persze legyen melle, szóval az itt említett Misty Copeland teste persze bejövős, speciális fotókon, jól öltöztetve.
A segg is olyan, hogy gusztálgató emberünknek mindegy, izom-e, vagy zsír, ha kerek és nagy, akkor nőies.
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm ezt az írást! Jól esett!
KedvelésKedvelés
szerintem sokkal előbb az ipari szénhidrát, a cukor, liszt, mint a trauma meg a túlféltés.
nyilván a frusztráció/trauma+drognak kitettség kombó a legjobb módja a függőség kialaukulásának, de ha nincs függőség, akkor sem jó szart enni, ovis margarinos kenyeret meg cukros löttyöt.
persze vannak gyerekek, akik rugalmasabbak gyerekkorukban anyagcsereszempontból és nem híznak el, vagy csak azon belül, amit még normálisnak meg szépnek látunk (nagy mell, poci, ún. „átlagos testalkat”).
de pl. hiába van egészséges viszonyod az evéssel gyerekként, ha pont olyan típus vagy, hogy a levegő szénhidráttartalma is árt, és minden azt sulykolja a gyerekbe, hogy te vagy a korlátozó, rossz szülő, ha nincs cukorka meg kürtőskalács.
nekem személyesen pont borzasztó nehéz nem belecsúszni abba, hogy én vagyok a „rossz zsaru”, főleg úgy, hogy az amúgy tök jófej (nálam sok szempontból lazább) másik szülő meg leszarja a táplálkozást, és érzem a gyereken, hogy kb próbára tesz amikor mondja hogy ilyen cukrot kapott az oviban meg olyan fagyit ettek apával, hogy hogyan reagálok, én meg borzasztóan félek a következményektől, mert tudom, hogy a mi típusunk (mindkét oldalról látom, láttam) nagyon hamar és nagyon gyilkos módon szétbaszódik a rossz táplálkozástól. és borzasztóan félek attól is, hogy ha nem sikerül ezt jól, akkor az édességevés (egészséggel nem törődés stb) lesz az ellenem való lázadás (meg eleve én leszek az, aki ellen lázadni kell), amit nagyon nem szeretnék.
most úgy tűnik, hogy nagyjából sikerül ezzel balanszírozni, nem merül fel, hogy én ilyeneket vegyek neki, megcsodáljuk őket a boltban, hogy biztos finomak de sajnos tömény cukor meg liszt, meg elmondom, hogy természetes, hogy nagyon finomak a cukros dolgok, mert a cukor egy olyan drog, amitől mindent nagyon finomnak érzünk, de sajnos nem tesz jót. kísérletezünk (közel-)nullszénhidrát finomságokkal.
meg elmondtam, hogy gondolkodhat rajta, hogy kire érdemes inkább hasonlítani (értsd: kinek a véleménye releváns ebben a kérdésben), rám, akivel lehet ugrálni korlátlanul meg lefutja a lépcsőn felfelé (a testalkatot nyilván nem mondtam, mert az erő meg izmosság az komplex, az elhízástól (csúnyaságtól) való szociális félelem szerencsére nem szempont még nála), vagy az apjáékra, akik minden hónapban beszopnak valami vírust és ha tehetik, egész nap alszanak (persze ez nem egydimenziós, de látványosan nincsenek jól testileg, az utóbbi időben elhízni is elkezdtek stb).
(mondtam hozzá, hogy nem kell velem egyetérteni, hogy ne azt érezze, hogy lenyomom rajta a véleményemet [felnőttszerűen határozott elképzelései vannak, amiről vannak, ezt erősítjük benne]).
KedvelésKedvelés
Teljesen egyetértek.
A gyerekek azt tartják jó fejnek, aki fagyit, csokit, nyalókát vesz nekik. Valamennyi bele is férne, de a többiek már lemerítik ezt a kvótát, és akkor én, a felelős anyuka maradok a rossz zsaru a brokkolival.
KedvelésKedvelés
én a brokkolival hálistennek nem vagyok rossz zsaru, mert tudja, hogy mi miket eszünk és tudja, hogy nem veszek neki olyasmit, nincs játszmázás ebből, de nem retjem véka alá, hogy mennyire nem örülök, hogy szarokkal etetik mások, amikor meséli (azt nem kérdőjelezem meg hogy ő szereti, meg hogy finom meg hogy jó móka együtt fagyizni, szal igyekszem nem ártani vele, de nem hazudom azt, hogy jajdejó hogy palacsintatortát kaptál a szülinapodra, hanem valami olyasmit, hogy „örülök, hogy jól éreztétek magatokat XYnal, de annak nem, h ilyen cukros/lisztes szarokkal etet” – persze nem mondom mindig, mert tudja, hogy ez a véleményem és nem szeretem magamat ismételni :D).
és direkt minden ilyet elmond egyébként, nem tudom, hogy azért-e hogy demonstrálja a függetlenségét vagy hogy tudjak róla, mert tudja, hogy ez számít (vagy mindkettő, ki tudja).
KedvelésKedvelés
Fú, ez érdekes. Kösz.
KedvelésKedvelés
És hát az önelfogadást is el lehet kezdeni egész kis korban, megtanítani a pöttöm szépséget, hogy ő jó úgy, a világ a hibás. Valamint ebből anyagi hasznot húzni. Ha olyan szépen önelfogadsz, mint én, egy nap lehetsz te is ilyen.
KedvelésKedvelés
Nekem van egy vékony makkegeszséges, kismadár mennyiségeken élő gyerekem. Sosem beteg, erős, ügyes, mozgékony. Mégis mindenhonnan, de mindenhonnan folyamatos sápítozás hogy milyen sovány, fel kell hízlalni.
Nagyon fel tud bőszíteni amikor a május eleji tavaszban füles sapkában rohasztott, késő délutan a padon ücsörögve pudingos kismackót majszolo láthatóan elhízott gyerek anyja aggodalmaskodik az enyém karvastagsága miatt. ( Ami azért megtartja a mászókák tetején) Én nem vagyok túl aggályos az evésben, tekintve hogy a lány keveset és kevés félét eszik meg már amióta eszik egyáltalán, de a napi sok órás intenzív ugráláshoz a szabadban hóban, fagyban, hőségben, esőben is ragaszkodom. Meg ahhoz hogy nem autózunk, gyalogolunk.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ex-kövérgyerek jelentkezik. Én a húgom születése után indultam rohamos hízásnak három-négy évesen, valószínűleg ezzel próbáltam visszaszerezni az elvesztett szülői figyelmet, persze sikertelenül, közben megszületett az öcsém is. Mivel a rezgő hájjal csak még jobban beillettem a családi átlagba, senkinek sem jutott eszébe, hogy kezdeni kellene velem valamit, olyannyira, hogy amikor már kamaszként próbálkoztam a fogyással, csak piszkálást és megjegyzéseket kaptam (“minek az, hülye hóbort, veszélyes, úgyis visszahízol, hogy nézel ki, egyél már…”). Nyilván vissza is híztam pár év alatt. Nem tolom át a felelősséget, hiszen ekkor már nagykorú voltam, de azért sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha érkezik némi pozitív megerősítés is útközben, vagy lettek volna eszközeim.
A jelenlegi testem és életmódom is teljességgel értelmezhetetlen számukra, kívül esik minden ismerős dolgon. A megjegyzések most is jönnek, bár ritkábban (kevesebbet is érintkezünk), és inkább “ez meg itt egy csodabogár”-ízük van. Meg most már kevésbé is érdekel mindez: a magam jogán vagyok rendkívül büszke az eredményeimre.
Borzasztóan sajnálom azokat a gyerekeket, akiken röcög a háj, iszonyú hátrányból indulnak az élet legtöbb területén. Látom a babakocsiba szíjazott, kiflit majszoló négyéves üres tekintetét, már meg sem próbál kiszabadulni, beletörődött a sorsába: visszakötik úgyis, PetikémZsófikám maradjnyugton, egyélinkábbkicsikincsem. És a legrombolóbb: anyánakígyisszépvagy. 😦
KedvelésKedvelés
Rohamot kapok a nyugietetett kölköktől. Szerintem ez konkrétan gyerekveszélyeztetés.
KedvelésKedvelés
Istenem… de jó, hogy megírtad. Rosszul vagyok a kis puhány hájhurkás gyerekektől főleg a kiskamaszoktól. Amikor látom, hogy nem, bakker, nem “alkatilag” (amúgy ilyen sincs, max hormonprobléma) duci hanem mert agyonetetik szarokkal és nem mozog. Az alig kétéves fiamon is esz a penész, hogy miért ilyen kis hurka, holott nem kap édességet (mondjuk gyümölcsöt rengeteget), és erre megkapom mindenkitől, hogy a saját testképzavaromat vetítem ki rá. Persze, basszus, hiszen IR vagyok, és ehhez is 30 év kellett, mire kiderült… nem akarom, hoyg cukros legyen, nem akarom, hogy beleessen a nehézkes vagyok, nincs sikerélményem, inkább nem mozgok és még dagadtabb leszek ördögi körébe, mint én anno…
Kösz, hogy leírhattam.
KedvelésKedvelés
Szoptatod még esetleg? Mert nekem a két kisebbik addig volt édi hurkás puttó, míg (akár csak naponta egyszer) szopott. Az elválasztás után, ami egyiknél két éves, másiknál majdnem négy éves korban történt, hirtelen elmúlt a bébitest, és gyerekszerűek kezdtek lenni.
KedvelésKedvelés
Nem, már 3 hónapja nem szopik…
KedvelésKedvelés
Viszont még nagyon pici. Nekem egy gyerekem sem volt az a tipikus babakövér-hurkás, de négyéves kor alatt azért elég tömzsik a gyerekek és tök mások az arányaik is. Aztán hirtelen megnyúlnak – én egy kicsit sajnáltam is, hogy eltűntek a jó kis ölelgetnivaló (persze így is ölelgetem őket) kerek pockok.
KedvelésKedvelés
na ez tök érdekes amit a fc mond, mert összecseng azzal, hogy nagyon úgy tűnik, hogy a szopós babák kb saját zsírból tolják a ketózist.
„Baby fat is different in character from the kind of fat you’d see in obese adults. It’s subcutaneous, not visceral [29], and it’s very low in polyunsaturated fatty acids even if their mother is eating a lot of polyunsaturated fatty acids, whereas obese adults tend to have a kind of roughly corresponding level and quality of fatty acids to what they’re eating. So there’s obviously a lot of filtering going on. And what polyunsaturated fatty acids are there are almost all DHA and arachidonic acid, which is another important brain fat, so it seems that this extreme body fat in babies is there to provide a continuous supply of fat that can be used by the brain both for energy and for materials via the ketogenic metabolism that we are relying on [30].”
http://www.ketotic.org/2016/09/optimal-weaning-from-evolutionary.html
(A másik két cikk a témában: http://www.ketotic.org/search?q=babies)
KedvelésKedvelés
Köszi! Ez nagyon érdekes, elolvasom. Tök logikus amúgy, csak anno mikor szoptattam őket, a franc se tudta, mi az a ketózis 😀
KedvelésKedvelés
nafene 😮 ez érdekes volt, kösz
KedvelésKedvelés
A város, a négy fal, az ember közelében még a háziállatok is kövérek és cukorbetegek lesznek, csípőprotézisre szorulnak. Amúgy nem. Ez se tűnik fel a sok “jogom van ilyennek lenni”nek…
KedvelésKedvelés
(gabonatartalmú kutyakaja)
KedvelésKedvelés
Igen, az összes közforgalmú kutyakaja gabonaalapú. Ijesztő.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: mi motivál? | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: mit egyen a gyerek? | csak az olvassa — én szóltam
https://index.hu/techtud/2019/04/29/gyerekek_tulsuly_elhizas_szulo_elfogulsag/
KedvelésKedvelés