Te is azok közé a nők közé tartozol, akiknek a férjük volt az életük nagy dobása? Az egyetlen, aki köré szinte minden szerveződik, amióta az eszedet tudod?
Ő az, aki olyan, amilyen, de így is ő volt az, aki valamennyire is komolyan gondolta veled?
Ő lehetett volna a nagy dobás.
Vele építetted föl azt, ami nekünk nőknek oly fontos, identitásképző: a családot. És nekünk az mindig is fontosabb, legalábbis jobban számon kérik rajtunk.
A család nélkül mi nők nem is igazán tudjuk, kik vagyunk, lehetnénk.
És nem sikerült a család. Így gondolod, pedig ami nem sikerült, az a párkapcsolat. Nem tudod, ki vagy a férjed nélkül. Most, elváltan is össze vagy bogozódva vele. Az a sok év, mondod. De nem nagyon voltatok ti együtt a sok év alatt.
Nem a férjed a hibás, nem ő vert át. Annak a Rendnek (le sem merem írni már, egyike a széthordott szavaknak) vagytok az áldozatai mindketten, amely elhitette veletek, hogy ez a helyes, ez a cél: a fő projektté tett monogám, élethosszig tartó házasság, melynek gyüMölcse a gyerMek.
Olyan ez a projekt, mint a LochNess-i szörny. Mindenki róla beszél, de még senki se látta. Persze, papíron megvan némelyik, csak azok a durva kompromisszumok, kettős életek, betegségek, játszmák és keserűségek ne volnának.
Most meg emészted magad. Keresed az okokat: a lecserélő, meg nem javító férjed. Az ő szülei. A te neveltetésed. Anyád, anyósod közreműködése. A krónikus önbizalomhiányod, naivitásod. A szexhez való traumatikus viszonyod, a hízásod. A szülés utáni depressziód. A barátai. A munkája, ami elvonta tőletek. Az életközépi válság. A gyerek, mint az Ernelláékban. Aki nem sikerült úgy, és akivel ő nem tud mit kezdeni. A felismerés: ő soha nem akart igazán családot, és ti nem illettetek össze. Rossz stratégiák. A te hibáid: túlzott önfeladásod, türelmed, és az, ahogy beleszürkültél a családanyaságba, és nem tudtál izgalmas maradni.
…És az a dög, aki elszedte…! Mindenekelőtt, ugye.
A férjed már nincs jelen. Lélekben biztosan nincs. Te is keserűen jellemzed már rég bárkinek, de azért hozzá vagy nőve, és ha az jön jól, ha az összezárás éri meg jobban, akkor ti egy pár vagytok. Nem tudsz egyértelmű nemet mondani rá.
Ott állsz harmincöt, negyven meg negyvenhat évesen, és nem tudod, hogy most mi van.
Vajon ki lennél te családanyaság nélkül?
Ki vagy most, ha azt nem nézed?
Te sem hiszel abban, hogy lehetne még, és főleg: lehetett volna egy teljesen más életed? Egy olyan, amelyiknek nem a párkapcsolat a tengelye, mert az a része, legfeljebb, és akkor sem ilyen, hanem egy jobb. Egy tudatosabb, egy kevésbé kétségbeesett.
Sok más mellett azért sem hiszel abban az életben, mert nem akarod megkérdőjelezni az együtt leélt fél életet, és főleg a vele vállalt gyerekeid létezését. (És ne is tedd. Ez ilyen: a megszületettekre csak igent lehet mondani.)
De azért rá tudsz erre nézni? Ki vagy? Mi kellett belőled? Most ki vagy?
Azt hiszed, önmagadért szeretett? Hogy a királynője voltál? Vagy lehettél volna, ha úgy viselkedsz? Ha érdemes vagy rá? Ha másképp csinálod?
Hát, csak úgy összeszoktatok, inkább. Csinálta a dolgát mindenki, vagyis, te igyekeztél, ő nem annyira. Ilyen az élet…
Mi van, ha soha nem önmagadért szeretett? Ha csak funkció voltál? Szerepkellék?
És neked ő?
Te komolyan vetted a hűséget, azt mondod. Ő meg nem. Felrúgta a bizalmat.
A micsodát…? Parancsolsz?
Milyen bizamat? Tele voltál titkokkal. Nem csávóval, nem, de ami igazán foglalkoztatott, annak a nyolcvan százalékát elhallgattad előle.
Mondok neked valamit. Hűségesnek lenni nagyon könnyű úgy, hogy befagyasztod magad, és úgynevezett családanyává szürkülsz, akinek a magányos déemvásárlás (kártyát ne feledd!) a legintenzívebb élménye. (Pompás vibrátorok is kaphatók mindjárt a menstruációs polc mellett.)
Hűségesnek lenni nagyon könnyű úgy, hogy eszedbe se jut már senkiről semmi, a szex sem. A hűség kaloda és rá is rótt kényszer, fegyver: te se merd élvezni, megélni. Legfeljebb velem. De az olyan is. Mint a Volánbusz-menetrend.
A házasságokat, kapcsolatokat nem a megcsalás, a félrelépés vagy más nők kezdik ki. A hűségnek nevezett elvárás a bulvárolvasó lelkület mániája.
Önzése.
A megcsalás (def.: szerelem, szenvedély, sodrás, újdonság megélése valaki mással – miért rettegünk ennyire tőle?) a legtöbbször kései szimptómája annak, hogy rég máshogy vagytok. A túlnyomó többség évekig halogatja, hogy a kósza gondolatot tettekre váltsa.
És egyvalamit nem feledj: aki képes rá, akinek eszébe jut, és akinek van kivel, az mindig jobb mentális, lelki és gyakran testi állapotban is van, mint akinek nem.
Neked jobb, ha a te férjed is befagy és eltompul, jóságos bácsivá szürkül, akinek maximum szégyen és elfojtás a szexusa? Te úgy gondolod, a sok gumiszobaolvasás után, hogy a szex, az valami külön rögeszméje a férfiaknak, akik valamiért rá vannak erre feszülve? És ezt éled meg valami óriási bátorságnak, hogy ezt be mered végre ismerni?
Relatíve az is, persze. De azért engedd meg, hogy gratuláljak…
Nem lehet, hogy te nem élsz meg valamit? Hogy nem is érted, mitől olyan jó, sosem értetted? Hogy te, amikor még történt veled ilyesmi, csak használtad eszközként (és aztán nyígtál, hogy átvertek és kihasználtak)?
Van olyan olvasóm, akitől azt kérdezem: és őneki jobb, ha te se éled meg se vele, se senkivel, te is befagysz, kötelességteljesítővé fagysz?
Veled tudna boldog lenni ebben?
És másban?
Ha nem, akkor mi a logikus következtetés? Mitől vagy most így ki- és elakadva?
Ha nem tudtad szeretni, amíg volt, ha nem volt kedved hozzá, ha már eleged volt, ha nem vártad haza, akkor most mit siratsz? Mihez ragaszkodsz annyira? Hogy ő olyan lenne? Hogy ti “megpróbáljátok”?
Annyi időtök volt, és nem tudtátok egymást szeretni.
Most jöttél rá, mennyi minden köt össze vele? Ne már. Bontottátok, aláástátok, erodáltátok mindketten, minden erővel. Ha mással nem, a nagyvonalúság, a lelkesedés hiányával.
Vagy a gyerekre hivatkozol most: neki rossz így? Te most őszinte vagy?
Te függsz érzelmileg, és ehhez kell neked a gyerek.
És most tele vagy sértettséggel, mint akinek elvették a tulajdonát, és figyeled őt.
A megcsalás, a hiretelen szerelem, a válási szándék, az elköltözés, az legalább valami. Ahhoz képest, hogy nem érzel semmit, csak teszed a dolgod, mint a gép, fagyottan, keserűen, ön-erősítő mantrákkal, izgatott nyüzsgéssel fedezve az ásító űrt. És közben eltelik az élet. Az egész élet, a legjobb évek, amikor átélhetnél alkotást, szenvedélyt, érzéseket, új felismeréseket, önismeretet is, ha volna merszed élni.
Mielőtt felháborodnál: vele, együtt is megélhettétek volna. Csak ti mindig azzal jöttök, hogy jaj, a munka, jaj, a gyerekek, jaj, a betegség, jaj, a szüleink, jaj, az építkezés – ez egy olyan lista, amin a ti páros boldogságotok nem is szerepel. Ti nem beszélgettetek. Ti köröket futottatok, és huzakodtatok.
Az a baj, hogy most, hogy vége, te most sem az érdemi, használható következtetéseket fogod levonni. Gyűlölöd magad, vádolod magad, csonkának hiszel magad, nem hiszel a valódi, teljes emberségedben, szabadságodban.
Ezért most évekig a gyerek ürügyén maradsz beleakadva, vagy csak úgy, rajta lógsz, róla mesélsz, körülötte forogsz, kevéske tbalsikerű árskeresős randidon is róla fogsz beszélni.
És te leszel a kellemetlen ex egy nőtársad szemében, aki nem hagyja élni. Te azt mondod, a gyerek miatt, a fél leélt élet miatt. Én azt mondom, közös gyerekkel, leélt évekkel is el lehet engedni a másikat.
Don’t be that girl. És ne is hagyd magad manipulálni. Ez már így esett: ő az az ember, ő volt. Ezt tartsd tiszteletben, és szakadj el.
A következő posztban (talán holnap, kommentektől függ, már megírtam) erre vonatkozó konkrét tanácsaimat olvashatod, ha a mai posztban magadra ismertél (ami válási szándék, megcsalás és gyerek nélkül is előfordulhat).
csak az olvassa. én szóltam 
Most ahogy elolvastam ezt, kicsit a másfél évvel ezelőttre gondoltam – arra a tudatállapotra, és ránéztem a szövegre. Aztán 10 másodperc múlva vettem egy mély levegőt, kifújtam, és igen, érzem, ahogy megkönnyebbülök, ahogy nem nyom ennek az egésznek a terhe. Mondjuk én láttam, hogy vacak, és igen, kicsit menekülés is volt, de nekem nem volt karrier a családanyulás. Jó, hogy ilyen szépen sikerült elválni, és tényleg, senki nem hiszi el, de most nagyon könnyűnek érzem magam attól, hogy ez az egész párkapcsolatosdi, az, amit fenn leírtál, ez már nem, ez nem az én problémám. Ha lesz, az máshogy legyen.
KedvelésKedvelés
Verona, lehet, hogy rosszul emlekszem es keverlek, de nem is olyan regen szuletett e kislanyod, igaz?
KedvelésKedvelés
Nem, az enyém 7 éves.
KedvelésKedvelés
Én két évvel ezelőtt léptem ki a 16 évig tartó hazasagombol. Így éltem és éreztem ahogy Éva írja. Nem volt egyszerű szakítás, de én azóta találtam magamra, élvezem az életem, a szabadságom. Én szerelmet, szenvedélyt szeretnék, de a férfiak zöme megallapodni akar, összeköltozni és erre keresnek partnert. Én most már annyira tisztán látom, hogy milyen embert és kapcsolatot szeretnék és ha olyan nem lesz, hát nem lesz. Az amúgy is egy ajándék lenne. Mindenki csodálkozik azon hogy szeretek egyedül illetve a gyerekeimmel élni és a szüleim féltenek hogy egyedül/társ nélkül fogok megoregedni. Pedig nekem annyi tervem van. Az osszekoltozos kapcsolat már nem hiszem hogy szóba fog valaha jönni.
KedvelésKedvelés
Én pont így érzek. Amúgy is szeretek egyedül lenni. Nem tudom azt elképzelni, hogy ide, a házamba valaki beköltözzön, aki majd itt döntéseket hoz, akire tekintettel kell lenni. Mi nem mennénk a lányommal, hiszen ez az otthonunk, azért szépítem, igyekszem jobbá tenni. Furcsa ez nagyon, ellentmond minden hagyománynak.
KedvelésKedvelés
Ellentmond a szokásoknak tényleg, de nagyon jó.
KedvelésKedvelés
ó, pontosan így érzek én is… kiráz a hideg a birtoklós “szerelem” szelétől is. és sokkal, sokkal jobb… ugyan, így jó: függetlenül. csak a szex hiánya, azt viselem nehezen.
KedvelésKedvelés
Én úgyszólván még “a nagy dobás” előtt állok, de számomra egyre hihetetlenebb a környezetem tolakodó és asszertív igénye arra, hogy odamondják a tutit. Múltkor, mikor mondtam, hogy nem szeretnék házasodni, akkor szinte leordították a fejemet, hogy “egyszer meg kell komolyodnod végre(!), mert minden nőnek kijár egy szép nap és a végén meg amúgy is vénlány maradok”.
És ezért házasodjak basszus, mert hogy kijár a fehér ruha meg a felhajtás. Mindezt egy amúgy elvált nő szájából.
Nem hiszem el, hogy nem veszik észre magukat. És ez csak a jéghegy csúcsa.
KedvelésKedvelés
“minden nőnek kijár egy szép nap” beszédes jövőkép, valóban
KedvelésKedvelés
Épp ez jutott eszembe. Hogy aki ezt mondja, annak nem tűnik fel, hogy mit beszél? Ami sugall, és amit jelent, egyaránt rémisztő.
KedvelésKedvelés
pont erre gondoltam a végén, igen. elszakadni, de hogy? mondjuk, ez most pont nem az, amiben szokás szerint annyira magamra ismertem, de ismerem részleteit, nálunk-voltban, másoknál.
KedvelésKedvelés
Mindjárt jön a do/don’t lista!
KedvelésKedvelés
Szerencsém van, utoljára egyetemista koromban volt közöm ilyen lelkületű lányhoz, és akkor is menekülőre fogtam.
Az a boldogság ára, hogy az ismerősök többsége furának tart minket, pedig sok dolgunkról nem tudnak (szvingerklub pl), de ez csak egy aspektus. Inkább a közös és külön dolgaink megszokottól eltérősége a furcsa. Minden pénzünk közös, nem számoltatjuk el egymást, mert jól választottunk és hasonlóak az anyagi preferenciáink.
Sok feleséget és férjet látunk a környékünkön ilyen szakítós-belemerevedős állapotban, utoljára huszonévesen voltak boldogok, amikor megismerkedtek egymással. Azóta kijelölt pályán mennek, és ami izgalmas az emberkísérletekben, hogy hiába próbáltunk beszélni velük tízéveken át, minket tartottak fura szerzetnek az életmódunkkal és elveinkkel. Aztán a legtöbben vagy válnak, vagy szarul érzik magukat a kapcsolatukban.
Inkább fura vagyok.
KedvelésKedvelés
Nem gondolod, hogy az “ilyen lelkületű nő” az egy reakció valamire? Ahogy a vele élő “olyan lelkületű férfi” is?
Különben – tényleg nem kötekedésből – de azt írtad, próbáltatok volna beszélni ezekkel a párokkal. Mit mondtatok volna nekik? Mert ugye minden ember különböző, plusz mi tud segíteni azon, amikor mélységes és halálos a beleunás? Kell az, hogy segítsen valami egyáltalán?
KedvelésKedvelés
Folyamatosan panaszkodtak egymásra, a szüleik is morogtak, gondoltuk megkérdezzük őket, hogy mik a céljaik, merre akarnak tartani.
A legtöbben szerintem szerették ezt a kölcsönösen elnyomott szerepet, olyan is van, akik a válás után 8 évvel remek gyűlölködő hangvételű smseket küldözgetnek egymásnak.
Eleve SMS küldés, mekkora gáz már, pláne valami komplexebb témára.
Ja és huszonévesen teljesen jófej pár voltak, külön-külön még ma is azok néha.
KedvelésKedvelés
Milyen jó is mások magánéletéről okoskodni, abban a fölényben, hogy mi bezzeg nem vagyunk ilyenek. Aztán neten kibeszélni őket.
Mi dolgod velük? A panaszkodásuk nem válasz a kérdésemre.
Ha ez a sok nagyokos megtanulná kirakni a vesszőket a mondataiba, szebb hely lehetne ez a világ.
KedvelésKedvelés
Ezek nem lámyok, hanem a fél magyarország asszonyai.
azt az önbizalomhiányt, ami miatt ez a forgatókönyvük az elején, később meg durván játszmázni is konntrollálni kezdenek, a ti (férfiak) érdekeit szolgáló berendezkedés tanította meg neki.
Irritáló, ahogy idelibbensz férfiként, és bizonygatod, hogy te aztán nem. Te megteheted. Ennyi erővel azt is megtehetted volna, hogy a házasságodban, kapcsolatban legyél egyenlő és jó fej.
Másoknak hinteni az okosságot, az nagyon hálás szerep… “de sajnos” brrrr. Te nem érzed ezt álszentnek?
KedvelésKedvelés
Fura vagyok, ezzel kell éljek. Én aztán nem. De pl elvből nem takarítok. Ezt takarítónővel hidaljuk át. Nem akartam egy sárkányt nevelgetni, ezért amikor huszonévesen be akartak számoltatni mindenről, sőt “engedélyt” kellett volna kérnem, akkor a második ilyen után szakítottam. És jól tettem.
Van egy elvem a tevékenységekre, és ezt sikerült “eladnom” a családban.
Három szint van:
1, Amit azért csinálok, mert szeretek. (síelés pl)
2, Amit azért csinálok, mert pénzt kapok érte, vagy valami más előnyt. (munka)
3, Amit azért csinálok, mert elvárják tőlem.
A 3-ban tudunk nagyon normától eltérőek lenni, legyen az javaslat második gyerekre, máli néni meglátogatása nekeresden, vagy ajándékvásárlás a bővebb családnak – látogatással egybekötve. Itt konkrétan megkérdezzük, aki javasolja a projektet, hogy nekünk miért jó ez. És ha nem tudja érdemben elmagyarázni, akkor a projektet nem indítjuk el.
A férfiaknak sokkal kisebb igényei vannak, mint projektálják a feleségek, legalábbis a környezetemben levőkkel beszélve. Nem akarunk nagy vasárnapi ebédet, ha annak az az ára, hogy a feleség a konyhában él.
KedvelésKedvelés
Ja, jó, ha _neked_ nem igényed, akkor nem kell csinálni, de jó.
KedvelésKedvelés
Ó, Laci, bár így lenne. A harmadik típusú tevékenységek lazán kitöltik a kis szabadidőt, ami a 2. típusú után még marad. Ne legyek a konyhában lehetőleg soha, de legyen azért ennivaló, legyen hazahordva, megfőzve, meg az elfogyasztás utáni szemét eltüntetve. És lehetőleg láthatatlanul történjen mindez. Nem, nem igénylik a férfiak a takarítással járó felfordulást. Sem a szemét kivitelére való figyelmeztetést. Csak éppen nem csinálják. Sajnos, ha az ő igényszintjüknek felel meg a konyha, akkor én ott nem tudok leülni… Broáf!
KedvelésKedvelés
A harmadik típusúkat dobálom le magamról, amennyire csak lehetséges, akár családi konfliktusokat is vállalva. Máshogy nem megy. Ha nem akarsz a konyhában lenni, akkor ezt jelezd, és mondd meg otthon, hogy kis eséllyel lesz otthon főtt kaja.
Ez a konfliktus rész. Ha a férjed akar főtt kaját, az nem a te problémád, hanem az övé, neki kell megoldania. Minden kérés elhangzásakor tedd fel magadnak a kérdést, Cui prodest – kinek az érdeke. Ha nem a tied, akkor tetesd azzá valamivel, vagy ne teljesítsd. Meg fogsz lepődni, hogy mennyivel könnyebb lesz az életed.
Nemrég felhívott a sógornőm, hogy nem vinném-e el kocsival valami rokonaihoz vidékre. Mondtam neki, hogy útálom őt mint a szart, de ha gondolja, akkor szívesen elfuvarozom q taxis tarifa duplájáért. Így lehetett volna a 3. típusú tevékenységet 2. típusúvá alakítani, de nem vette igénybe a szolgáltatásomat.
Szerintem megéri kicsit tüskésnek lenni, és nem annak, akire mindenki mindig számíthat.
KedvelésKedvelés
“dobálom le magamról” Tök jó, hogy megteheted, de ez az előjogaidból származik. Én nem érzem ezt akkora teljesítménynek. Nem véletlenül nőket szólít meg a poszt. Nekik teljesen más a helyzetük, és a lázadásért nagyobb szankciókat kapnak.
Elég ellenszenves viszont a védett helyzetből másoknak tanácsot adni.
KedvelésKedvelés
Nem védett a helyzetem. A nőké sem védetlen. Csak azt nem lehet megtenni, hogy megmaradtok a mindenkinek megfelelni vágyás állapotában és közben kiálltok magatokért.
A döntés nálatok. Ismerek önálló, asszertív nőket, akik a saját preferenciáikat helyezik előtérbe. Nem főznek minden este meleg vacsorát, nem ápolnak beteg családtagon 24/7-ben.
Olyanokat is ismerek, akik mindent a családért tesznek, “feláldozzák” magukat, és ezért hálát várnak.
Olyanok vagytok, amilyenek akartok lenni, de ezt elhinni nagyon nehéz. Nekem sincsenek előjogaim, max prekoncepciókról beszélhetünk és rokoni rosszallásokról. De az mind 3. típusú feladat, rosszallja, ha az neki így jó.
KedvelésKedvelés
Itt a blogon hagyományosan imádjuk, ha erre libben egy magabiztos, határozott, előnyös heéyzetű férfi, és elmagyarázza nekünk szótagolva, hogy igazából csak rajtunk múlik. Igazából nem is másért hoztam létre ezt a blogot. De kis buták voltunk egész életünkben! Köszönjük, hogy leereszkedtél hozzánk, és elmesélted, te milyen jól csinálod.
KedvelésKedvelés
Ha nem érted, miért védett a helyzeted, akkor ebből a blogból se sokat értesz.
KedvelésKedvelés
Jó példa a sógornős… köszi. Legközelebb majd így. A főtt kaja sem alapvető már. Próbálkozom az asszertivitással, de senki nem érti.
KedvelésKedvelés
Ha nem érdeke, nem fogja érteni. És rajtad mindig nagyobbat csattan a dolog. Én irritált leszek ettől, hogy “ó, csak ki kell állnod magadért, mi itt a probléma”.
KedvelésKedvelés
A szvingerezést biztos a partnered is pont annyira élvezi, mit te. Sőt, az ő ötlete volt…
KedvelésKedvelés
Megismerkedésünk előtt kezdtem szvingerezni, az első napoktól tudott róla. Része az életemnek. Nem tervezek változni, így fogadott el, néha jön velem, néha nem.
De ennek is köszönhetően sosem leszek szerelmes senkibe. A szvinger az inkább testgyakorlás, mint érzelem, kb a bowlinggal mérhető össze. Jól szórakozol, és másnap reggel mindenféle szokatlan helyen van izomlázad 🙂
KedvelésKedvelés
Te milyen ügyes vagy!
KedvelésKedvelés
Lehet én leszek a kakukktojás, remélem ellenpélda – majd az idő eldönti, hogy kiléptem. Nem a kapcsolatból, hanem az élethelyzetből, amit méltatlannak éreztem. 2016 júniusában, amikor elkezdtem az életmódváltásomat, azzal a felkiáltással kezdtem el, hogyha jobban érzem magam és nem a gödör alján leszek, majd tisztábban fogom látni a kapcsolatunkat is. Ez volt az egyetlen dolog, ami miatt nem léptem ki. És láss csodát. Erősebb, határozottabb lettem, delegálok: feladatot, csinálok magamnak időt és nem utolsósorban rögtön szólok ha valami nem tetszik. Eddig nem mertem, mert akkor jajj mi lesz, kiderül, hogy nem vagyok olyan kedves, meg alkalmazkodó. És a párom veszi a lapot, szólok valamiért, kérek valamit és általában teljesül. Nem nagy dolgokra kell gondolni, hanem fél órára, amikor mondjuk kettlebellezek, vagy főz ha nekem nincs időm. Jelenleg úgy gondolom, hogy előfordulhat, hogy lehet változtatni rajta. Persze ehhez két ember kell, ha én változtatok, szólok, kérek – amit eddig nem igazán tettem – és ő erre rosszul reagál, akkor kiléptem volna. Ami maradt az a sasszem, a figyelem, hogyha vissza csúsznánk a régebbi helyzetbe, akkor lépjek, mivel nem hiszek a tündérmesékben.
KedvelésKedvelés
“Erősebb, határozottabb lettem, delegálok: feladatot, csinálok magamnak időt és nem utolsósorban rögtön szólok ha valami nem tetszik.” És még mindig mindent te szervezel, kezdeményezel és felügyelsz. A többiek meg jó fejek, és szót fogadnak…
KedvelésKedvelés
“szólok valamiért, kérek valamit” Ha érzik a vég közelét, vagy csak az erőt, akkor vissza szokott venni minden passzív, beleülős elnyomó (aki csak feléli az erőforrásokat, nem bánt direkt). A meggyőződés ettől nagyon messze van. És nem szánékosan csinálta korábban sem, a szerepek áldozata (aki megteheti azt is, szintén a szerepek szerint, hogy a nő jelzéseit sem fogja. Különösen ha a nő maga sem tudja, hogy mi a baja voltaképp).
KedvelésKedvelés
Most hogy így írod van benne valami, viszont elveszítette a munkáját és addig is elvégzi az otthoni feladatokat plusz vigyáz a gyerekre ha beteg vagy nekem tovább benn kell maradnom. Az igazi vízválasztó az lesz, ha majd újra megy dolgozni, meg nyilván, hogy mikor. Képes lesz-e áldozatot hozni ha nem akad olyan, amilyet szeretne akkor elvállalni valami mást vagy elmenni messzebb. Annyira bele van merülve ebbe a mindig mindent kitalálnak helyettem dologba, hogy most már én is kíváncsi leszek. 🙂
KedvelésKedvelés
Erről azt gondolom, hogy idővel eldől a dolog. Megjátszott, eröltetett viselkedést évekeig úgysem lehet fenntartani. Válsághelyzetekben tesztelődik, általában visszaáll az alapprogram.
De az is lehet, hogy közben jön a felismerés, éa meggyőződés lesz belőle. Az “micsoda különbség”!
És igen, sajnos nem ez a norma errefelé.
KedvelésKedvelés
Oyyyea, ez a Déembemenés, ez mekkora élmény még mindig 😀 a minap onlájn problémamegoldottam, random ismeretlen kérdezőnek segédkezve -szoktam ilyet, szociális vagyok, nem döngöl földbe, ha valaki segítséget kér, olyan, és időm is van 😉 – barátkozás felé vette a magányos lány/nő az irányt, kérdezte tőlem, “És te? Mit csinálsz külföldön? Szoktál menni Déemmbe?” – mondom, ja. Hát mindenki megy néha, igyekeztem értelmezni, miért ekkora szám 😀 erre, másnap is.
Mit szoktam venni.
Utána nap, ma voltam a déembe vagy mikor megyek, és mit vettem.
El is köszöntem tőle rövidrezárva a problémamegoldást. Déemm epic.
KedvelésKedvelés
Ilyen van? 😀
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy a déem is próbál házhoz járós ügynökök útján terjeszkedni:-)
KedvelésKedvelés
Jóóóóó 😀 ugye hogy gyanúsak? Milyen furfangos a Déemm. 🙂
KedvelésKedvelés
Az kimaradt, hogy nem ő volt az első eset, aki ilyetén a Déemről akart beszélgetni. 😀 Pedig számolgattam, szerintem már van vagy 15 éve otthon Déemm – még ha Müller lenne a csoda tárgya 😀 ha jól tudom, az nincs olyan régóta, pláne vidéken. Valahol szomorú persze, hogy – nem akarom szétoffolni a kommentpadot – élménytelen életekből annyira sok van otthon, hogy tényleg ilyenekről eszmecserélnek.
KedvelésKedvelés
Ilyen van? Hogy mit vett, vagy milyen akciók vannak?
KedvelésKedvelés
Amerikában meg a kuponozás az életforma. Gyűjtögetik, cserélgetik, kis füzetben vezetik, mennyit takarítottak meg általa. Fórumon megdumálják, klikkesednek, gyűlölködnek, habosítják a dögunalmas életüket. Ugyanaz a nihil pepitában.
KedvelésKedvelik 1 személy
couponfriends 😀
KedvelésKedvelés
“A délutáni csavargásnak már magában megvan a szépsége, hát még, ha feldobjuk egy akciós vásárlással hazafelé menet!”
Ez most jött szembe Facebookon. 😀
KedvelésKedvelés
“gyüMölcse a gyerMek” ez de gyöNYörű!!
KedvelésKedvelés
Hát, nem remek? Azonnal feltűnt. 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik, el kellene juttatni minden szurke parhoz es ki kellene tenni hazassagkoto termekbe, csatolva a hazassagi anyakonyvhoz.
Egy gondolatot hianyolok belole, ami a parok egyeni fejlodese, a parkapcsolatban eltoltott idoszak alatt. Ettol a szemelyiseg, szokasok, eletfelfogas is valtozik, ami ritkan zajlk egyszerre es egy iranyban. Ezt a novekvo szakadekot is fel kell tudni dolgozni, meg kell(ene) tudni beszelni es megerteni. Hogy lehet elvarni azt, hogy amig apa dolgozik, porog egesz nap, mondjuk elore is lep a munkajaban, addig anya otthon foz-mos-takarit-gyereket nevel, hurcolaszik, tehat monoton modon eli az eletet, adott esetben fasul, tompul, lassul es megis kepes legyen kovetni apa egyre inkabb porgo eletet, ambicioit?
Itt “gyüMölcse a gyerMek” a ket nagy M jelent valamit? Ugyanis nem ertem, ha igen.
KedvelésKedvelés
Jelent, igen, nekem is MéheM gyüMölcsei a gyerMekeiM, de igazából büdös kölykök, és nem áldott állapotban voltam várandós, hanem ha éppen nem hánytam, akkor vemhes, ha meg de, akkor terhes.
(Ugye nem szükséges hozzáfűznöm, hogy voltak közben szép pillanatok is? Különben nem lenne három.)
KedvelésKedvelés
Koszi a valaszt, de tovabbra sem vilagos, miert M a szo kozepen?
KedvelésKedvelés
Ha továbbra seM, akkor sajnáloM, neM tudoM ennél szofisztikáltabban MegMagyarázni.
KedvelésKedvelés
Talan erteM, koszonoM valaszod.
KedvelésKedvelés
Ezt sem, és sok mást sem, sajnos. (Valami ilyesmire volnatkozik a csakazolvassa cím: az, aki érti a tipográfiai poént, utalást, stílusárnyalatot, idézetet, gondolatpárhuzamot… ezek nem szándékoltan összezavaró, túlbonyolított, csinált eszközök, hanem többünknek anyanyelvünk.)
“fáraszt a stílusa”
“nekem ez túl magas”
“belezavarodom”
KedvelésKedvelés
veMhes 😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Az a durva, hogy ez akkor is pofán csap, akkor is sokat tudok belőle tanulni, ha közelében sem vagyok annak a bizonyos helyzetnek.
A kevéske jól működő kapcsolat (önreflektív, fejlődőképes felek, nagyvonalúság stb.) is tökéletesen el tud szürkülni, mert túl jól akarják csinálni a “felek”, megfelelni itt is, ott is és még amott, csak éppen – ahogyan a poszt is írja -, azon a rohadt feladatlistán éppen csak az nem szerepel, hogy a felnőttek (ha már gyerekek is vannak a családban) is jól érezzék magukat, kikapcsolódjanak (együtt és külön), átéljék a flow-t…… Ez a szülőket is mind megilleti, csak erről éppen nem szól a teszkó meg a lidli reklám (sem)…
KedvelésKedvelés
Nálunk még ez is megvolt, hála együttlakó anyóséknak és állandóan bevethető anyáméknak. Aztán egy idő után mégse működött, levontuk a konzekvenciákat, továbbléptünk.
VLaci hozzászólásához: talán egy hete meséltem el a helyzetünket egy új ismerősnek (gyerekek apukánál, én meg leléptem jó messzire, de mindenki civilizáltan viselkedik mindenkivel stb.), és mondta, hogy hát ez elég fura. Én meg mondtam, hogy inkább legyek fura, mint depressziós vagy halott.
Coming out: exférjjel kapcsolatos egyik legnagyobb, máig kibeszéletlen sérelmem az, hogy a tizenötödik házassági évfordulónkra kaptunk a családtól egy hosszú hétvégi welnesszezést, én pénteken reggel tízkor már felöltözve-csomaggal toporogtam a kapuban, hogy menjünkmár-hűdejólesz, aztán jött a klasszikus “mindjárt indulunk, még ezt a pár deszkát lelakkozom”, és végül este kilencre értünk oda. Iszonyú szar érzés volt, hogy neki fontosabb a kibaszott lakkozás (vagy mittudomén, nem az árvíz vitte el a holminkat, hogy azt kelljen hirtelen menteni), mint az én örömteli várakozásom, hogy a három kisgyerek mellől elmegyünk kettesben valahova. Tudom, first world problem, mást meg vernek.
KedvelésKedvelés
Tök igazad van/volt.
De ahogyan leírod a jelenetet! Olyan érzékletes, egyszerűen óriási!
KedvelésKedvelés
(Ráadásul a hétvégi csomagom hetven százaléka a legkisebb gyerMeknek megkötendő szülinapi jószág fonalait tartalmazta.)
KedvelésKedvelés
Bárcsak ezt elolvasná férjem exe is. Én megértem, de tényleg (már) nem nézem le emiatt. De tény, hogy mindenki tovább lépett már. Én is gyászoltam, nem volt könnyű, nem volt rövid időszak, de vége.. Talán nem rajtunk pörögne végre,négy év után, nem leskelődne folyamatosan utánunk, hanem élhetné végre a saját életét…de neki miért jó ez?? Ezt az egyet soha nem fogom megérteni, mert hogy tönkrement bele a gyereke, meg ő is, az biztos. Ez nem elég?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: ne csináld vele, ne csináld magaddal | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a blogger még mindig válaszol | csak az olvassa — én szóltam
közhelyes leszek. ezek mi vagyunk.
tényleg mások is pont így? ezek mentén? ennyire? ennyien???
Juj
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: reménykedve nézeget | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: add-e föl magad? | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: lehetett volna akárki | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet? | csak az olvassa. én szóltam