Nézz rájuk, és gondolkodj előre, a saját eljövendő harminc-ötven évedre.
A minap, egész pontosan, karácsony előtt bementem a Délinél a kis papírboltba olyasmik megvásárlása céljából, amire így az ünnep előtt az énanyafajtának szüksége van. Na, volt egy kis zsúfoltság eleve, és akkor bejön az obligát kerekes szatyorral egy alacsony úr, öntudatos szemüvegben, és azt mondja a vásárlótérben lelkiismereteskedő eladónak, hogy ő színes rostirónokat (!) akar, több színben, de nem készletben, hanem darabra, és olcsóbb legyen ám, ne legyen drágább ötven forintnál. Mert ő majd azzal jelölgeti az ertévé részletesben, mert ő azt szereti, a kedvére való műsorokat. Találtak is neki negyvennyolc (!) forintos darabáron ICO típust a preferált színekben, bőséggel. Igen, egy piros, egy kék és egy zöld, jó lesz. A pirosból legyen kettő. Esküszöm, azért akart még egyet, mert négyszer negyvennyolc, az százkilencvenhat, fizetendő készpénzben összvissz százkilencvenöt forint, míg ellenben háromszor negyvennyolc, az száznegyvennégy, amelyet, hohó! fölfele kerekítenének, és akkor ő most jól járt.
Nekem az is hökkenet, hogy tévé, de aztán még: műsorújság és abban jelölgetés, színkódok használatával, és ezért egy öntudatos túra a papírboltba. Kész voltam.
És akkor nagyon elgondolkodtam.
Talán menthető még.
Talán lehetek ilyen is, mint Charley bácsi:
Nézz az öregekre, és okulj. Nézz rájuk, de a legrosszabb példákra ám.
Mert ezzel magadra nézel.
Azt hiszed, kivétel vagy?
Amikor sisteregsz a fogad között, hogy már megint ugyanazt mondja, és nem érti, és kicsinyes. Amikor csikland a paródiaérzéked. Amikor ismét beleszólnak az életedbe nagy mindentudóan, és legyintenek, hogy ami neked fontos, az hülyeség. Amikor mindent, amit rólad megtudtak, ellened használnak. Amikor eszed megáll, hogy kiket tartanak híres embernek, jelentős személyiségnek, aki milyen jól megmondta a tévében. Amikor szerintük régen még voltak jó műsorok, és az emberek tudtak ünnepelni.
Amikor gyűlölködve, ideologizálva szidnak valakit, és amikor erőpártiak. Amikor sasolnak a facebookon, és tanácsokat adnak kommentben. Amikor lomokat halmoznak és magyarázzák, hogy az mire lesz jó, és befőttesgumival rögzítik a lakógyűlések jegyzőkönyveinek kötegét, ezerkilencszáznyolcvannégyig visszamenőleg. Amikor magukat önhatalmúlag példaképnek tartják, és ebből a pozícióból intéznek szózatot hozzád. Amikor érzelmileg zsarolnak, olyasmit hánytorgatnak fel, ami neked járt, mert megszülettél (fölneveltek), vagy amit nem kértél, mégis adták. Amikor rád erőltetik az értékrendjüket, és amikor annyira kínos, hogy azt ők sem élik, csak ön-idealizálásból hiszik azt, hogy mert ők helyesen éltek és rájuk érdemes hallgatni.
Nézz rájuk, és tudd: ha nem figyelsz nagyon-nagyon, és ha nem kerülsz tőlük távol lelkileg, de lehetőleg fizikailag is, akkor meg fogod ismételni a sorsukat.
Talán okostelefonos öreg leszel, talán több országban jártál, mint ők, de a stratégiáikat ismételni fogod. Lassan megjelennek az arcodon a jelen vonásaik, a szájzugod, a szemed környéke, a hajvonalad már most őket idézi. Úgy fogsz eltorzulni, mint ők. Olyan stratégiáid lesznek, mint nekik, úgy leszel keserű is, naiv is, önsorsrontó is.
Az idő halad, ez az, amit nem cáfolt még senki. Masírozol a saját öregséged felé. A lelkeddel, a szerepeiddel, a rossz szokásaiddal és a testeddel. És egy nap azt mondják rád is: ő már nem fog változni. Rá kell hagyni, úgysem érti.
Szemét vagyok? Majd ha én is öreg leszek, én is ezt kapom? Lehet. De én nem leszek nekik kiszolgáltatva. Azoknak, akik majd ezt mondják. Sem érzelmileg, sem anyagilag. És főleg: ilyen öreg nem leszek.
Nekik, a jelen öregeinek is jobbat tenne ám, ha ehhez a mértékű játszmázáshoz nem asszisztálna béketűrően a környezetük.
Milyen öreg leszel? És mit teszel azért, hogy ne ilyen legyél?
Ne idézzen kedvező példákat most senki, ne vegye védelmébe az öregeket, mert nem arról van szó, hogy dolgozott egy életen át, most meg már haszontalan és nem kell, eltiporják a fiatalok.
Tudjátok, az én anyám se rossz fej, sőt. Sok tekintetben példa (csak ne akarjon kontrollálni, meg meleg holmit tukmálni). És van a világító, mindjárt százkét éves anyósom. (Azt mondja: felülvizsgálat, tanács és kötött kabát.)
De összességében ahogy a magyar nyugdíjas él, gondolkodik, az siralmas.
Nézd meg, mitől szenvednek, miért olyan szánalmasak, és annak mi az oka. Miért nem tudnak méltóságteljesen, bölcsen, alkotóan létezni.
Most mindenki a pénzzel jön. Hogy ennyiből, szegények, de bezzeg a svájci nyugdíjas. De az az igazság, hogy a mi szüleink közül sokan kapnak igen szép summát, a tisztes megélhetésre eleget, és nem fizetnek hitelt, nincs kisgyerek, kinőtt cipő, különóra. Van viszont sok gyógyszer.
Meg is dolgoztak érte, nem azért. Csak azért mondom, mert a rossz stratégiák nem vezethetők vissza kizárólag a pénzre.
Arra már jóval inkább, hogy véget értek a munkás évek, felnevelték a gyerekeket, és saját jogon meg nem léteznek. Nem is léteztek soha. Elvesztették a kötelességet, a napi rutint, amely strukturálta az időt. Elveszítették a szakmájuk sodrását. Amit tudnak, elavult. Megfáradtak, nem fogékonyak, nem fejlődnek, tele vannak negatív attitűddel, nyűgösek. Sokan pótcselekvésbe, alkoholba, életvitelszerű pletykába, betegeskedésbe menekülnek. Mások életét keserítik.
Van még az unoka mint fő projekt: manipulatív, elkényeztető és játszmázó módon. Miért nincs, mikor lesz, miért csak egy, miért így neveled. Kontroll, okosság. Remek program a fiatalok basztatása az unoka ürügyén. “Téged nem szeretlek, de a gyereket igen”, elhangzott ismerős családban.
Unalom és magány. Alkohol, édesség (konyakmeggy!!! a piacon hallottam: “tata már csak ezt eszi”, he means, semmi mást), gyógyszerek – ki tudja, mit módosítanak az agyban? Külön-külön és összesen? A betegség és a szerek együtt?
Van még a közszolgálati tévé, szól is. Hallgatom néha a szomszédét, hajnaltól. Dankó rádió. Önök kérték.
Van a társadalmi élet a körzetinél.
Van az ítélkező hajlam, moralizálás, fejcsóválás, a bezzegrégen. Kivel mi történt már megint. Hiszékenység és kicsinyesség.
Olcsósággal rángatják őket, penny és lidl, vödrös nápolyi a kisunokának. De a négyszázezres gőzporszívóra befizetnek.
Minden rendszer őket használja biztos szavazónak, és egy lakossági fórumos babgulyásért vagy háromezer forintnyi ajándékutalványért bárkit megválasztanak. Nincs olyan hithű emeszpés meg pofoszos, mint a magyar nyugdíjas. Mert az identitása, a “világnézete” nem folyamatos figyelem, hanem megkövültség. Apám Csurkát idézi ma is.
Nyomor és sántika, demencia, életmód-eredetű betegségek. Beszűkülés: helyszínek, programok és érzékszervek is, minden csökken.
Kiélesedik és rájuk borul az összes rossz stratégia. Hálátlanok a gyerekeik, a menyük. És ők persze átlátják mások életét, az egyigazság illúziójával, feljogosítottsággal.
A hangoztatott bölcsességek, amelyekre senki nem kíváncsi, és nem is kompatibilisek a mával vagy az adott helyzettel. Mégis mindig felteszik ugyanazt a lemezt.
Rugalmatlan, empátiátlan, kegyes valóságot kell nekik kommunikálni. G. nagyanyja Putyinba szerelmes, sőt, egy kicsit Sztálinba is. Ne poénkodj rajtuk a jelenlétében!
Nézz az öregekre, és döntsd el, milyen életet akarsz. Még mielőtt oly nagyon megértő és megbocsátó lennél, és megértenéd, hogy ők csak jót akartak.
És hogy nem vagy-e már most is olyan.
csak az olvassa. én szóltam 
Bődületes görbetükröt tartottál elém. Utálom és mégis köszönöm.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó lett. Próbálok folyamatosan reflektálni önmagamra, elemezni, más szemszögből látni dolgokat, mikor azt érzem, süllyedek bele én is. Méltósággal válok, barátilag és sérelmek nélkül. Ó, pedig micsoda tárháza lenne ez a rosszindulatnak, az ítélkezésnek, azoknál, akik máshogy néznek mindent. Néha mondják. Van a családban olyan, akiről írsz. Próbálok nagyvonalú lenni, mert nincs értelme, tényleg nem fog változni. A múltkor általad idézett cikk jut eszembe: a szamár nem szenved, a szamár hülyére vesz. Nem szándékosan persze, “ő ilyen”, de akkor is.
KedvelésKedvelés
Nálunk is elhangzott ez: “téged nem szeretlek, de a gyereket igen”. Nagyim mondta anyámnak. Anyámban akkor valami nagyon összetört.
És észreveszem, hogy anyám lépésről lépésre nagyizálódik. És hogy néha, pár beszólás erejéig anyuzálódom. Ilyenkor ledermedek, hogy ezt ne. Nem kéne. Ritkulnak az átvett stílusok, de ehhez észbe kell kapnom.
Legalább egy éve nem kerestem fel másik nagyimat az otthonban, nagyon ilyenné vált, nagyon taszít, a rokonok meg nem értik. Illene bemennem, mégis a nagyanyám… Illemből, kellből nem megyek.
Hazalátogatok, kapom a bulvárhíreket, rémisztgetést. Kérdem, hol halottad ezt, anya. Hát a tévéből. Hogyhogy én nem tudom ezt vagy azt? Nem nézek tévét, nem referencia, anya kiborul, hogy lehet így élni, nem odafigyelni arra, ami a dobozból jön. Jön az a netről is, és az ellenvélemény, cáfolat is, csak az a dobozig nem ér el, marad a tévés médiai áramlat. Velem még erről sem lehet beszélgetni, panaszolja. Néha olyan neveket említ, azt se tudom, kicsodák. Közszereplők. Szégyelljem a tájékozatlanságomat? Örüljek neki?
KedvelésKedvelés
Örülj :)! Én is azt teszem.
KedvelésKedvelés
Mostanában kaptam amúgy rajta magam, hogy sokat foglalkozom az öregekkel, nagyon érdekesek. Van egy, aki földig érő bundában minden reggel ugyanúgy várja a 7:02-es helyi járatot, mint én. Nejlonharisnya és félcipő és mínusz 12 fok. Piros rúzs, elém tolakszik, vagy én engedem, nem jöttem még rá. A múltkor fogorvos okán csak a fél9es helyi járatot vártam, így láthattam, hogy akkor jön visszafelé, szóval gondolom templomba megy ilyenkor, de követni fogom, már elhatároztam, mert ugyanott szállunk le és valamiért remélem, hogy egyedibb program derül ki róla. Rendesen gondolkozom róla, hogy szépnek látja e magát abban a bundában, hogy annak ellenére muszájnak érezheti-e a harisnyát, hogy fázik, vagy nem is fázik, és miért van minden áldott kora reggel télen ott. Sok öreg van a járaton reggelente, férfiak is, de a nők érdekelnek, pláne ő. De mindegyikükön harisnya van, ez a vékony, nejlon.
Pár hete ugyancsak a fogorvosnak köszönhetően, már onnan hazafelé tartottam, amikor az az igazi, kapálástól görbe, rongyos, mesékbe illő öregasszony megszólított, hogy elvinném-e a táskáját a vásárcsarnokba. Ehhez vissza kellett fordulnom negyed órányit plusz szorított a fogszabályzóm, de mivel még soha nem történt velem ilyen, így örültem, és elcipeltem neki, de tényleg, mert elképzelni nem tudom hogyan bírta el, nagyon nehéz volt. A megbeszélt helyen hagytam, mert nagyon lassan haladt, azt mondta, hogy mindig így csinálja, hogy megkér valakit, hogy vigye el egy darabig a cuccait, és a végén hazaér vele. Nagyon valószínű, hogy senkije nincs. Pont lekéstem miatta a járatomat, ami csak fél óránként jön, ezért hazasétáltam 40 perc alatt, sütött a nap és nem is értettem utólag, hogy miért nem akartam eleve sétálni, mert végre nem siettem sehová és a fogam sem fájt annyira, így utólag visszagondolva.
Nem meséltem róluk még senkinek, a posztról jutottak eszembe, nagyon más világnak tűnnek, mint az enyém és távolinak. A nagyszüleim is, pedig őket ismerem. És tényleg sokszor rájuk kell nézni és gondolkozni előre, mert közben meg ijesztő, hogy lehetek a bundás öreg is meg a görbehátú is, és röhejes leszek vagy szánalmas, vagy csak rám hagyják.
KedvelésKedvelés
Jó volt ezt olvasni, habár én általában nem tudok öregekkel így kapcsolódni. A cuccaikat sem szívesen cipelem, de nem is szoktak megkérni, gondolom, nem látszom olyan cucc-cipelős fajtának.
Nekem a bundásról az a néni jut eszembe a buszról, aki szintén rókabunda-rókasapka-rókasál (vagy nemtom, biztos van ennek valami neve) szerelésben áll mindig, és az arcáról azt olvasom le, hogy ordas módon meg van sértve, amiért ezzel a sok büdös prolival kell utaznia ezen a koszlott buszon, mert nem jön érte többé a sötétített üvegű Volga, és ez micsoda igazságtalanság.
A nejlonharisnyát nem tudom, de azt igen, hogy régen a tévében voltak ilyen műsorok, ahol szépen elmondták, hogy hogy öltözködik egy ízléses hölgy, és ha nem úgy, akkor az kihágás. Plusz a nejlonharisnya az ő fiatalságuk idején luxuscikk volt, az a legmenőbb, aki ilyenben van. Szerintem, vagyis én így tudom. És akkor ez úgy maradt a fejükben, hogy a csinosság fokmérője a nejlonharisnya. Talán.
KedvelésKedvelés
“hogy ordas módon meg van sértve, amiért ezzel a sok büdös prolival kell utaznia ezen a koszlott buszon, mert nem jön érte többé a sötétített üvegű Volga, és ez micsoda igazságtalanság.”
Zseniális, sírok a röhögéstől.
KedvelésKedvelés
Én is így figyelem őket. De a két kiemelt néni az izgalmasak közé tartozik, van személyiségük, tehát ők a felső 5%. Az én mamámat viszont tuti nem vennéd észre, max ha a kiválasztott helyére ülnél le (főleg ha pesten utazol, és ő is pont akkor kényszerülne felutazni a doktorÚrhoz. Alapból azzal a beálítottsággal közelíti meg a fővárost, hogy az egy mocskos és sznob hely, ahol őt mindenki lenézi, ez még jobban felszorzódik a kedvcsináló tömegközlekedés közben, mire felér, a gyűlölet és elkeseredettség olyan fokára jut, hogy egy vérszomjas predátor lesz belőle)
Szóval nekem az öregkoromra egy kívánságom van, legalább személyiségem maradjon. Nagy kevencem az itthon-otthon blog Avri bácsija amúgy, de nekem ez fiatalként se sikerül, nemhogy majd mamiként.
KedvelésKedvelés
Egyszerűen kitűnő, tényleg ilyenek vagyunk, ha még nem is egészen ott, de a kettő határán. Halálra nevettem magam, annyira találó. Megjegyzendő, tényleg csak a paritás (igénye) okán, hogy egy valami kimaradt: milyennek kéne lennünk? Úgy stratégiailag? Vagy az a folytatásban jön? Vagy Te sem tudod? Nem titkolom, provokálok. Mert hogy előre kell gondolkodni, meg régi bűnnek hosszú az árnyéka (pardon, közhely), stb.; de érdekelne, hogy a mostani 40-esek milyen majdani nyuggernek képzelik magukat (ha lesz ilyesmi)? Intelligens molekulájú, kettős hatású, önvezető bevásárló szatyorral…
KedvelésKedvelés
Én is ezt kérdezném a mai negyvenévesektől: milyennek látják a szüleik nemzedékét? Olyan sokfélék az öregek, de mégis, milyenek?
KedvelésKedvelés
De hiszen erről szól a poszt. Ezt most nem annyira értem.
KedvelésKedvelés
Megírom külön posztban. A “mit nem” kirajzolja az igeneket, de természetesen csak a saját igenemről írhatok, de az is ilyen dicsekvős lesz majd, mert még csak negyven vagyok, és soha nem dohányoztam, tespedtem, ittam, kötöttem felelőtlen kapcsolatot, egyelőre nincs kórságom, foggal-körömmel védtem meg a nyugdíjpánztári lét, meg sok minden megvolt már, ami hiányozna, ha enm vona, szóval nem most kezdek párkapcsolatot, önmegvalósítást, diplomát, hivatást meg gyereket akarni.
KedvelésKedvelés
Ez bizony igen-nagyon kitűnő látlelet! (y)
KedvelésKedvelés
HIÁBA A SOK OKOSKODÁS az öregség az öregség, s ezzel az állapottal csodát nem lehet teremteni. Senki nem kivétel. Aki azt gondolja vele másképp lesz nagyot téved.
KedvelésKedvelés
Köszönjük a blog nívójához méltó, tartalmas észrevételt! További jó sok életmódalapú betegséget, kicsinyességet és önsorsrontást kívánunk! (Vajon az életkorral a vesszők helyes használatát se lehet megtanulni?)
Ne haragudjatok, de a lusta, értetlen, direkt leszóló, ajtóstul berontó kommentelőtől hagyományosan ideges leszek. EZ IGÉNYTELENSÉG.
KedvelésKedvelés
Én is, és megértelek. Néha válaszolok is, mikor nem bírom ki. Vajon miért írja ezt ide, mi értelme egy ilyen kommentnek? Utána jobban érzi magát? Kiadta a frusztrált feszültséget, ide ereszti a gőzt? Értem, hogy nem akar kapcsolódni, de akkor miért ír, tényleg, mire jó ez? Nézi vajon utána, hogy van-e válasz, vagy jó, kész, gőz kieresztve, megy a következőhöz beszólni?
KedvelésKedvelés
Elszégyelltem magam. Ha jobb nekem, muszáj, hogy több irgalom legyen azok iránt, akik elszúrták, és önigazolnak.
Csak már fáradt vagyok a felületes, indulatos, hamisan érvelő, könnyen idevágott mondatoktól. Az aszimmetriától.
KedvelésKedvelés
Én nem találom az irgalmat magamban, de sajnos én tényleg nagyon könyörtelen tudok lenni, és azokkal a leginkább, akik olyasmilyenek, mint én voltam – akkor azonnal bekapcsol belül az úúúristen, nemááár, debéna. Hát, ez meg az én bénaságom. Küzdök vele, de rengeteg bennem az indulat múltbeli önmagam iránt.
Viszont itt speciel semmi ilyesmiről nincs szó, ez egy idehányt valami (nem komment), nem akar beszélgetni vagy kapcsolódni, és a szöveg írójaként tök jogos, ha szólsz neki. Szerintem. Ne engedhessen már meg magának ilyesmit, csak azért, mert frusztrált, ez ugyanaz, mint amikor XY bárkit sértegethet meg vagdalkozhat, őt mindig meg kell érteni meg eltűrni, csak mert “neki nehéz”. Miért kell másoknak cipelni az ő terhét? Vagyis inkább úgy mondom, hogy én nem akarom cipelni.
KedvelésKedvelés
Éva, ez a komment egy eldobott taknyos zsebkendő.
KedvelésKedvelés
Ugyanarról az IP-ről érkezett, mint S. Györgyé.
KedvelésKedvelés
Az évek múlását tekintve tényleg nincs kivétel, de az odaérkezéskori minőség talán nem sorsszerű. Lehetnek kedvező, vagy rendkívül kedvezőtlen alkati adottságok, de azon belül van mozgástér. Nos, ennek (mozgástének) kihasználása nem mindegy. Lehet a zenitre érkezni elpazarolva időt, adottságot úgy, hogy lefelé már csak esve-botorkálva haladunk. És lehet úgy beosztani, hogy méltósággal, erőnk teljében indulunk lefelé a hegyről. Szerencsés, aki ezt felismeri, és van ereje megvalósítani.
KedvelésKedvelés
Fú, köszi, tök jó példa a megkeseredett, rosszindulatú, dús szemöldökét mindig ráncban tartó, indulatosan frusztált, beszólási kényszeres öregek odavetett okosságaira, akik nem tudják használni a vesszőket, és folyton elrontják az állandósult szókapcsolatokat, de azért csupa nagybetű, mert ők most mennyire megmondják, hogy mi van.
Mert nyilván ezt most demonstrálásnak szántad, és nem a te saját véleményed.
KedvelésKedvelés
Amit én látok, az az, hogy az aktivitáson nagyon sok múlik.
A nagyszüleim, 80+, ötvenes éveikben lettek nyugdíjasok, azóta nem csinálnak semmit, főzésen, evésen, evésről való beszéden, (déd)unokák számolgatásán, tévénézésen, valamint egymás basztatásán kívül. Teljesen beszűkültek, és semennyire sem tudok már velük kapcsolódni, évente kb. kétszer látom őket, amikor valami miatt ugyanoda keveredünk, de nem érdekelnek, nem tudnak nekem már mit adni, és én sem nekik, mert őket csak az érdekli, hogy jó, de mikor lesz dédunokájuk (van nekik, de mindig új kell, mint színes pulcsiból, habár a kisgyerekekkel meg már nem tudnak mit kezdeni, csak számolgatják, meg nézegetik a fényképeket, de oda ne nagyon jöjjön, mert hangos).
Anyám a jó példa, bár kétségbeesett módban. Új és új programokat, utazásokat talál ki, nélküle apám fel se állna a kanapéról. Olyan cuccokat hord, és olyan sikkesen, hogy sárga vagyok az irigységtől, és nem papol, hanem meghallgat, és az érdekli, hogy hogyan akarok élni, nem a kis normái. De régebben ő is elindult a lejtőn, csak nálunk van valamiféle potenciál a családban a fejlődésre, a kitörésre. Nekem ő a példaképem ebből a szempontból. És ő aktív, nagyon, és dolgozik, olyasmit, amit szeret csinálni. Kicsire van a hatvantól. Szeretek vele lenni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon érzékletes a rostirónos történet. Sokmindent hordoz.
KedvelésKedvelés
Egész picit színeztem és ötvöztem (a felkerekítés nem ő volt, a többi igen, és az is lehet, hogy általa ápolt, jóval kevésbé mozgékony valakinek vitte a filctollat, továbbá az “ertévé részletes, mert én azt szeretem” húszéves haveri fordulat). Egy író műhelyéből, aki láttatni akar.
KedvelésKedvelés
“vödrös nápolyi a kisunokáknak”, még ezt hadd emeljem ki – egy szókapcsolatban annyi minden együtt, hogy azóta ez jár a fejemben.
KedvelésKedvelés
1. úgy olcsó, hogy kilóra, de eleve minek egy vödörrel, ha úgyis egyszer vesz csak per látogatás, és akkor venne fejenként egy szelet Mannert mondjuk, és az tényleg finom, csak hát 2. kilóra a Manner drágább, de amúgy 1 vásárlás/látogatás szinten olcsóbb lenne, viszont 3. mennyiség vonzása, minél több a nápolyi, annál jobban szeretem, mert 4. etetés=szeretet, és 5. ha nem eszi meg az egész vödörrel, akkor szomorú vagyok, mert nem viszonozza a szeretetemet (megeszi az összeset=szeret, nem=nem), azonban 6. rászoktattam őket, hogy nagyinál zaba van, úgyhogy úgyis betömik az összeset, hiszen 7. nem érdekes, mi tesz jót meg a vödrös nápolyi milyen szemétből van, a lényeg hogy egyenek és sokat, pedig 8. mi van, ha a kölkök amúgy nem is szeretik a nápolyi, vagy mondjuk ezt nem? az nem érdekes, ez olyan, mint az én nagyanyám a zserbóval, a családban senki nem szereti és meg sem eszi, de karácsonykor zserbót KELL sütni, úgyhogy zserbó van és kész, az mindegy, hogy aztán landol a kukában – mindegy, mit szeret a gyerek, az a lényeg, hogy a nagyi mit gondol – így aztán 9. az ember megszokja, hogy a nagyinál ugyanaz a tré cucc van mindig, nemszeretem süti meg büdös nápolyi, így a tréséggel azonosítja a nagyit, ami előbb-utóbb ki is derül, ez viszont 10. mennyire sértő már, és persze anyu a hibás, mert ellene neveli az unokáit, és különben is mi az, hogy nem ehet cukrosat, hát az a finom, azt szeretik a gyerekek, ilyen hülyeséget. Úgyhogy go to Penny, újra és újra, és akkor is azt fogja hinni, hogy az kell a gyerekeknek, ha még a gyerek is szól, hogy nem kell. Akkor majd vesz vödrös parányt. Mert az unokáknak vásárolni kell, trakta kell, és kész.
Ráadásul a vödröt meg lehet tartani. Jóleszaz. Hegyekben áll a vödör a spájzban.
KedvelésKedvelés
Vödrös nápolyi: apám vette folyton. Mivel nem fogyott el, ezért ő ette meg a nagy részét. Irdatlan mennyiségben.
Cukorbeteg lett.
KedvelésKedvelés
Te jó ég. Gyerek lettem megint, míg olvastalak.
KedvelésKedvelés
Van ilyen nyugdijas,aki a keveske penzeböl olyat vesz amit nem szeretnek,olyat süt amit kidobnak??Erthetetlen.
KedvelésKedvelés
Nekünk (nekem és 4 és fél évvel fiatalabb öcsémnek) az anyai nagypapánk minden hétvégén rituálisan hozott “valamit” – műanyag szart, nagyritkán olyasmit, aminek őszintén örültünk, minimum egy Kinder-tojást, valamit, amivel kifejezte a szeretetét (?), legalábbis utólag így értelmezem. Haláláig (10 éve), minden héten, gépiesen, hozta a valamit, mi meg mosolyogva megköszöntük, és míg kicsiként valószínűleg őszintén örültem neki (bár már nem tudom felidézni), később borzasztóan rosszul éreztem magam tőle. Szóval igen, ő a kevéske pénzéből olyasmit vett, amit utána jó eséllyel kidobtunk. Szegény. Bár beszélgetett volna többet velünk inkább.
KedvelésKedvelés
Ez a vödrös nápolyi valamiféle jelkép, meg a parány. A szájpadlásra tapadó hideg zsír. Kópos PET palackos gyümölcslével.
KedvelésKedvelés
Végig azt vártam, hogy mikor hangzik el, hogy a vödröt meg lehet tartani! Ez a lényeg, a vödör! Joghurtot is csak azért engedik meg maguknak, mert tavaszig össze kell gyűljön a palántákhoz szükséges mennyiség. 5 hónapos joghurt-betermelőszövetkezet. Tejfölöspohár tervezet. A kellő mennyiséget lefogyasztani nem tudó özvegyasszonyokat kalákában megsegítik.
Nekem meg annyi tojástartóm van, nem merem már kinyitni a sarokszekrényt, de ez ökotudatosság, jó?
KedvelésKedvelés
(Bevallom, mi is vettünk már a Spar-ban narancsot, kellett a vödör gletteléshez.)
KedvelésKedvelés
Én arról fantáziálok, a sok egymás tetejére még többet egyensúlyozó mohó narancsvásárlót látva, hogy bemegyek, veszek egy vödröt, belehelyezek EGY darab narancsot, de az szép legyen nekem, szára, levele!, fizetek és megyek. Mert nekem egy darab kell. Meg a vödör, a disznónak, abból eszik. 🙂
KedvelésKedvelés
Ha már kínos mennyiségben áll a tojástartó a hűtőszekrény tetején, akkor le szoktam adni a Gizi néninek, ő a zöldséges. Nagyon szokott örülni neki. Nanáhogy ökotudatosság. 🙂
A befőttesüveget sem dobjuk ki sose, idén mindenki abban kapta a handmade bonbont karácsonyra.
KedvelésKedvelés
Persze, persze, tudjuk, én is ezzel kábítom magam 😀
KedvelésKedvelés
Én is rendszeresen megyek, viszem a dobozokat, kapcsolatépítés az irtó jó fej zöldséges bácsival.
KedvelésKedvelés
Istenem, ezek a kommentek, hát elájulok, zseniálisak vagytok!
KedvelésKedvelés
Nagyon megragadt a fejemben ez a gondolatmenet. De szerintem a valóságban ez ennyire nem bonyolult, nincs ennyi szempont a nagymama fejében. A nagymama nem szülő. Nem ő döntött, hogy megszülessünk, vagy ne. A távoli nagymama nem szeret.
Neki egy kötelesség vagyunk, amit le kell tudni, az ő eszközkészlete ilyen:
látogató -> ajándék kell neki + gyerek = nasi,
ne legyünk szűkmarkúak + a pénzzel okosan kell gazdálkodni = olcsó legyen és sok,
ennyi, ja meg hát a vödör, a vödör hasznos dolog, mindig elkél a háznál, a pazalás bűntudata kiegyenlítve. Mi sem töltünk több energiát xy antipatikus effftuggyaki kuzinra. Sőt, nagymamára se. Miért várjuk akkor el tőle? (Zseniális ez a témáról: https://youtu.be/_L5Xkb78KxY)
A kivétel meg ritka, csak mind annyira vágyjuk, hogy bemeséljük magunknak.
KedvelésKedvelés
Ma az ALDIban B-vel és Babadáviddal rituálisan megtekintettük A Vödrös Nápolyit.
KedvelésKedvelés
Nagyon ütős ez a bejegyzés. Rengeteg dolog kavarog bennem. Jövőre leszek 50, és ha ezt a szüleim (már nem élnek) normái szerint nézném, már “öreg”. A saját normáim szerint meg most még jobban élek, mint mondjuk 30 évesen. Félig-meddig már kirepült a gyerek, mindenünk megvan, ami kell, rengeteg tervem van.
A szüleimen azt láttam, hogy a legszörnyűbb a tétlenség. Szerintem rettenetesen unatkoztak, már nyugdíjas koruk előtt, aztán jöttek a betegségek szépen sorjában, és olyan volt az egész, mint egy ördögi kör. Régen minden jobb volt, politizálás, régi dolgok ismételgetése, házból ki nem mozdulás, újdonságok pragmatikus elutasítása, kicsinyeskedés, megkeseredettség, nagyjából minden jellemző volt rájuk, amit a poszt ír. Próbáltuk kirángatni őket, színház, mozi, utazás, kis sikerek voltak csak. Nem tudom, hogy mi tette volna boldoggá őket.
A férjem anyja még él, neki az a hobbija, hogy egymásnak ugrasztja a családtagjait, mindenféle kitalált marhasággal. Egy ideje már kiderült, azóta csak röhögnek rajta a gyerekei, és menekülnek előle. Megintcsak ördögi kör, egyre rosszabb fizikai állapotban van, és cserébe jól egyedül is maradt.
Megkértem a lányomat, hogy figyelmeztessen, ha olyannak lát, mint anyám, vagy apám volt. Néha szól, akkor megrémülök, komoly önvizsgálatot tartok.
Más: ahová edzésre járok, egy másik teremben kéthetente nyugdíjas klub van. Nagyon cukik, kiöltözve táncolnak, bandáznak, mulatnak. De vajon miért van, hogy a nagy részük nő? Elvétve látok egy-egy bácsit köztük.
KedvelésKedvelés
Anyám is mindig azt mondta, figyelmeztessük, ha kezd olyan lenni, mint a mama volt. Megtettük, megsértődött rajta 😀
KedvelésKedvelés
A magyar férfinek nincs igénye többnek lenni öregkorára.
KedvelésKedvelés
Jaja, ez a baj. Erről írok.
Téged melyik téma érdekel a blogon, hogy ennyire ráfeszültél?
KedvelésKedvelés
Anyu idén lesz hetven, egész életében elhanyagolta ezt a táplálkozás-mozgás témát. Szerencsés a genetikája, ennek ellenére is fiatalos, karcsú, csak hát feltűnt neki, hogy az itt fáj-ott fáj-on belül is van, ami ellen már nem nagyon lehet tenni, de van, ami ellen lehet. Úgyhogy egy éve elkezdett intenzíven (mármint magához meg a korosztályához képest intenzíven) mozogni, sokkal jobb az erőnléte, jobban alszik, jobban vigyáz az étkezésére, sokkal jobb az életminősége. Néha mondogatja, hogy ha korábban kezdte volna, most még jobb lenne a helyzet, de alapvetően elégedett.
A férje tíz éve, mikor nyugdíjba ment, lefeküdt a kanapéra, és azóta is ott fekszik és nézi a tévét. Ha anyám megkérte eleinte, hogy menjenek el egy kicsit sétálni, ordított vele, hogy neki ne mondja meg senki, mit csináljon. Akármennyire is kedvelem, évek óta nincs semmi közös témánk. Ráadásul látványosan meg is tud bántódni, ha kihagyjuk a beszélgetésből vagy elmegyünk nélküle sétálni. Végül is lehetne együtt nézni a kanapén fekve a barátokköztöt.
KedvelésKedvelés
De jó, ennek úgy örülök!
Az én anyukám nagyon fiatal, csak 49 lesz idén ( 🙂 ), de már kábé tíz éve nyugdíjasnak képzeli magát. Van egy élettársa tizenöt éve, aki egy meglehetősen buta, lusta és igénytelen ember, sokkal jobban érdemelne anyu nála. De hát mégis együtt vannak régóta.
Szóval éldegélnek ők már csak kettecskén, és bár volt néhány próbálkozásom arra, hogy anyut kirángassam a négy fal közül, egyszerűen reménytelen. Pedig végre nem kell már gyereket nevelnie (egyedül nevelt kettőnket sokáig). Mivel nagyon régóta nem mozog egyáltalán semmit, szépen elkezdett leépülni, úgy értem, pár éve kijött rajta az örökletes magas vérnyomás meg egyéb gondok, és a korábbi épp csak molett testalkata már a múlté, elkezdett hízni, vizesedni (és tök úgy néz ki, mint a nagymamám, vagyis az anyukája, aki már nem él). Pedig nagyon csinos volt ő mindig… nála fiatalabb férfiak keresték a kegyeit.
Szóval én ezt nagyon sajnálom, és dühös is vagyok, mert rohadtul nem fér a fejembe, hogy negyvenéves emberek miért csinálják ezt magukkal. Más kérdés, hogy én hatvanévesen sem akarok beszürkülni, hála égnek időben kapcsoltam, és adtam le jelentős túlsúlyt, építettem be az életembe a rendszeres testmozgást, amivel soha nem akarok felhagyni.
Bocsi, a poszt a valódi nyugdíjasokról szól, én meg most azokról tettem említést, akik már negyvenéves korukban erre az időszakra készülnek….
KedvelésKedvelés
Hm.Valoszinüleg ök mar ilyenek voltak fiatal korukban is.Egyebkent en semmi kivetnivalot nem talalok a bacsiban aki szinest vasarol,hogy bejelölhesse a tv musort.Pl anyukam is ezt teszi(igaz nem vasarol hozza külön szinest) de eppen azert jelöli meg a müsörokat ami erdekli,mert annyi szemet van a tv-ben,a jo müsorokat vadaszni kell.
Egyebkent en addig velekedtem igy az öregekröl,amig nem dolgoztam sok sok idös emberrel,es akkor lattam micsoda különbsegek vannak közöttük felfogasban,eletstilusban,pont mint a 20,30 40 es 50 evesek között.Aki pl fiatalon is inkabb a tv-t nezte esnem ment sehova,vagy mindig a mas eletevel foglalkozott,pletykalt uszitott,az idös korara sem valtozik,es igy tovabb…
KedvelésKedvelés
Nagymamám mondta, mikor már ő sem volt fiatal, hogy édes fiam, attól még senki sem hülyül meg hirtelen, hogy megöregszik. És tényleg, aki öregnek kiállhatatlan, az fiatalnak is az volt, csak esetleg elfedte a szociális máz.
KedvelésKedvelés
Na pont ezért ostoba, uszító általánosítás ez a blogposzt.
KedvelésKedvelés
Nem tudsz olvasni.
Aki az éles, szemléletesen megírt, ébresztő hatású véleményt nem tudja élvezni, akinek ettől viszketése, magyarázkodása, vitakényszere lesz, az egyszerűen buta ehhez a bloghoz.
KedvelésKedvelés
Előttem jó példák vannak, ha nem is hepienddel. Egyik ágon parasztfelmenőkkel, a mama világéletében htb volt, azaz gyerekek, kert, állatok, a nyugdíjaskorral se változott semmi, gyerek helyett unoka, kisebb kert, nincsenek állatok. A papa ugyanez, bár ő dolgozott is a szakmájában, de ők parasztnak tartották magukat. A nyugdíj nem volt nekik változás, a malacot reggel hatkor etetjük, ha munkahely van, ha nyugdíj, ugyebár. Tőlük baromi messze állt az utazós, pihenő nyugati őszes halántékú polgár, merthogy se nyugatiak, se polgárok nem voltak soha. Boldogok voltak, élték az életüket, volt ugyan vödrös nápolyi, de hát ők maguknak se jobbat, nem is tudták hogy van jobb. Mi tudtuk ugyan, de nem vártuk el, fel se merült, nem volt opció, azt se vártam tőlük, hogy táncklubba járjanak. A nagypapa nem ért meg magas kort, a mama még él és virul, ugyanúgy él mint 40 éve. Szeretünk vele lenni, mindig szerettem, mert sose voltunk túl fontosak, jó értelemben véve.
A másik nagyszüleim az előző rendszer nyertesei voltak, évi két utazás, hol Moszkva, hol Bulgária, barátokkal összejárás, szép ruhák, heti fodrász, papa zsebében műanyag fésű, hogy mindig jó legyen séró. Velük is jó volt lenni, mert aktív nagyszülők voltak ugyan, de nem körülöttünk forgott a világ. Egész jó egészséggel húzták közel nyolcvanig, aztán puff jött a demencia, nincs jó befejezés.
Ahogy így végigvettem, azt hiszem én is olyan öreg szeretnék lenni, akinek van saját élete. Nem az a csak távolról látott, csinos-sportos-őszes német orvos típus, se a kertben kapirgáló kontyos őszanyó, mert olyanra hiába vágyom, hanem olyan öreg szeretnék lenni, akinek pont olyan élete van, mint amit fiatalon elkezdett és szeret.
KedvelésKedvelés
Hát azt hiszem, ennél tömörebben nem is lehetett volna összefoglalni. Úgy legyen!
KedvelésKedvelés
Hát ez is csodálatos volt.
És milyen érdekes, hogy ennyire különbözött a nagyszüleid élete, sokat lehet tanulni az útjukból. Élvezet volt olvasni! 🙂
“Műanyag fésű, hogy jó legyen a séró” – ezt látom magam előtt, tökre szeretetteli kép.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: de akkor hogyan öregedjünk meg? | csak az olvassa — én szóltam
Tisztelt Gerle Éva !
Azzal kezdeném, hogy nem vagyok sem blogger sem kommentelő, és csak véletlenül olvastam az Ön írását, ami alapján én nem az Ön oldalán állok, és ezért – hivatkozva az Ön bemutatkozásában említett megjegyzésére, miszerint „Nem tűröm a kritikát” és” Kommentelj úgy, hogy jó érzés legyen olvasni”- valószínűleg nem sok örömet fognak okozni az én mondataim.
Csak miután beleolvastam, tudtam meg, hogy miről szól az Ön írása, de addigra már úgy éreztem, hogy nem hagyhatom szó nélkül az Ön által leírtakat. Mert Ön nem a cserebogarak táplálkozási szokásairól ír, hanem megszólít, megsért, megaláz több millió idős embert. És ezt nem lehet azzal elintézni, hogy benne van a honlap nevében, hogy „csak az olvassa”, mert az Ön oldala nyilvános, bárki elolvashatja, és Ön egy hamis, torz, valótlan képet fest nagyon sok emberről, amit sok fiatal akár mintának is vehet. Ezt tehát nem lehet szó nélkül hagyni. Arra kérem ezért, hogy viselje el a másik oldal véleményét is, mert nem csak az olvassa…
Megjegyzem, hogy a bemutatkozása sokkal érettebb emberre vall, mint a „Nézz az öregekre…” c. írása, amiért én egyáltalán tollat ragadtam. Hozzátenném még, hogy a két idézet némiképp még ellentmondásban is van egymással, mert ha nem tűri a kritikát, akkor nem tudom, hogy hogyan lesz jó érzés elolvasni, azt amit írtam. Vagy esetleg Ön úgy gondolja, hogy csak olyanok írjanak kommenteket, akik egyetértenek Önnel ? Hol van itt az érdemi vita, a vélemények kicserélése, a konszenzus keresés ? Bizonyos mértékű konfliktust Önnek is fel kell vállalnia, ha korrekt véleményformáló akar lenni. Persze tudom, hogy a mai világunkban sajnos eltűnőben van a konfliktusok felvállalása, aminek rendkívül súlyos következményei vannak már most is, hiszen hogyan lehetne érdemi, tartalmas vitát folytatni pl. olyasvalakivel, aki „nem tűri a kritikát”. Igen sajátos és erőszakos módja ez a konfliktus kerülésnek. Sajnos a konfliktus kerülés ma már átszövi az életünket, és már a kisgyermekes anyukáknál megjelenik, amikor pl. (saját szemmel láttam és hallottam) az élelmiszerboltban inkább megengedte imádott 4-5 éves kislányának, hogy még a pultok között elkezdje enni a csokoládét, tehát még a pénztárhoz érkezés és értelemszerűen a fizetés előtt (!), csak azért, hogy addig legalább nyugta legyen, és szemmel láthatóan fel se merült benne, hogy „ezt márpedig most még nem kezdheted el enni, csak majd ha már kimentünk”. Még ezt a csekély konfliktust sem merte felvállalni, nehogy valami is tiltva legyen, vagy esetleg a hisztizés elkerülése érdekében. És ugyanez a konfliktus kerülés tapasztalható, amikor a munkahelyi főnök nem vállalja fel, hogy a szemébe mondja a beosztottjának, hogy megszünteti a munkaviszonyát, sőt sajnos még a parlamentben is az tapasztalható, hogy érdemi szakmai kérdésekre, válasz helyett személyeskedés, lealázás és még sok egyéb történik az érdemi viták helyett. Tehát az emberek egyre kevésbé bírják a kritikát elviselni, pedig az érdemi kritika nem sértés és az nem okvetlenül ellenség, aki kritizál, hanem egészen egyszerűen más a véleménye, és az emberi kapcsolatoknak az az egyik legalapvetőbb kérdése, hogy a másik ember véleményét mennyire vagyunk képesek akceptálni. Az nem vita, ha csak azok írogatnak egymásnak akik egyetértenek valamiben, mert úgy nem kunszt egyetérteni, hanem az a kunszt, ha eltérő véleményen lévő emberek is képesek kulturáltan érvelni, és képesek meghallani egymás szavát, netán kiderülhet, hogy valakinek igaza van-e vagy nincs. Arról nem is beszélve, hogy ha Ön úgy érzi, jogos elvárás az Ön részéről, hogy öröm legyen olvasni a kommenteket, akkor esetleg, netalántán nem tartja jogosnak az idősebb olvasói részéről, hogy az ő számukra is öröm legyen olvasni az Ön írásait ? Megnyugtathatom, hogy nekünk sem jó érzés olvasni az Ön elfogult, nagyhangú, tudatlanságról árulkodó írását. Látja, összesen két-három odavetett szót ragadtam ki („nem bírom a kritikát’) az Ön bemutatkozásából és mennyi gondolatot ébresztett bennem, és milyen jó lenne, ha ebből legalább néhány eljutna Önhöz. Különösen azok közül, amik ezután jönnek, és tulajdonképpen csak most kezdenék el reagálni a „Nézz az öregekre…” c. írására:
De sajnos előtte még egy rövid kitérőt kell tennem, azzal kapcsolatban, hogy – mint bizonyára Ön is tudja – az emberek nem csak kor szerint különbözőek, hanem pl. mentalitás, tudás, erkölcs, érzelmek, hiúság, becsvágy, őszinteség, tolerancia stb.- stb. szempontjából is. Amikor tehát emberekről vagy emberek egy csoportjáról írunk (pláne sokaknak), akkor sohasem szabad általánosítani, és ugyanez vonatkozik természetesen az idősebb generációról írottakra is. Öreg ember is van ilyen is meg olyan is, van köztük, aki hasonlít azokra, akikről Ön ír, és vannak sokan, nagyon sokan akik meg nem (és Ön bármennyire is azt hiszi, hogy ha megöregszik, majd nem abba a csoportba fog tartozni, amelyikről most rosszindulatúan tücsköt-békát összevissza beszél, könnyen lehet, hogy mégis oda fog tartozni, de ez nem fog Önnek gondot okozni, mert – feltéve, hogy a jelenlegi elvakultságát megtartja – észre sem fogja majd venni…). Éppen azért, hogy én ne essek az általánosítás hibájába, minden gondolatomat úgy fogom kezdeni, hogy TISZTELET A KIVÉTELNEK ! Mert amit írni fogok az reményeim szerint nem minden fiatalra vonatkozik, sőt szerintem a nagy többségre sem, hanem sokkal inkább egy hangos kisebbségre. Amit írni fogok, az nem csak Önre vonatkozik, hanem a kommentelők tömegének is szól, és hogy őszinte legyek, az, amit a bemutatkozásában ír, kicsit el is bizonytalanít, mert egy 35 éves, három gyerekes, tanári diplomával rendelkező anyukától többet vár az ember, mint amiről az írása árulkodik, de hát más forrásom nincs, erre tudok reagálni, némi képzavarral élve akár azt is mondhatnám, ezt kell „szeretni”. Nos tehát:
TISZTELET A KIVÉTELNEK 1.) : Amikor 20-30-40 éves fiatalok elítélően, lekicsinylően, tudatlanul (tudatlanul, mert ők még nem is ismerhetik az idős kort) írnak a 60-70-80 éves öregekről, a két generációközött lévő 30-40 év korkülönbség figyelembe vétele többnyire fel sem merül bennük. És itt nem arról van szó, hogy az öregség érdem, hanem arról, amit a legszemléletesebben úgy tudnék megfogalmazni, hogy példaként állítanám pl. a mai 35 éveseknek a náluk ugyanúgy 30 évvel fiatalabb generációt, mint amennyivel Önök fiatalabbak nálunk. Vajon Önök mit szólnának ahhoz, ha 5-6 éves gyerekek akarnák nekik megmondani a „tutit”, ha azok kritizálnák őket, és azok akarnák megmondani, hogy mi a helyes, és ha azok kérnék ki maguknak, hogy mit akarnak ezek tőlünk, ha azok akarnának irodalomról , zenéről, tudományról „osztani az észt”, akik még olvasni is alig tudnak ? Merthogy a korkülönbség a mostani idősekhez képest kb. ugyanannyi. Persze mint minden hasonlat ez is torzít, hiszen egy 35 éves felnőtt az már nem gyerek, de élettapasztalatban, az emberi jellemek megítélésében, a különböző életszituációkban, a tudásban, és az élet egyéb dolgaiban (még azokban is, amire ma nagyképűen azt mondják a fiatalok, hogy az öreg már „nem kompatibilis a mával”) igenis nagy a különbség az idősebb generáció javára és igenis kompatibilis, mert ez nem tárgyi eszközök, és a társadalmi berendezkedés függvénye, hanem az emberi természeté, és az alig változik az évszázadok folyamán. Ezzel kapcsolatban megemlítenék egy megtörtént esetet, ami az Interneten is olvasható volt, és ami egy pesti autóbuszon történt: Egy roskadásig tömött buszon egy feltételezhetően egyetemista srác nem sajnálta az időt, hogy megmagyarázza egy mellette ülő idős úrnak, miért nem képes megérteni az idősebb nemzedék a fiatalokat. – Maguk egy más, majdnem primitív világban születtek és nőttek fel – mondta elég hangosan, hogy mindenki jól hallhassa. – Mi, mai fiatalok az internet, a tévé, a a szuperszonikus repülők, az űrutazások, a Holdon járó ember korában nőttünk föl. Űrszondáink a Marson járnak, atom-tengeralattjáró hajóink, villanyárammal és hidrogénnel járó autóink, szinte fénysebességgel számoló számítógépeink vannak. Sőt. Egy kis csend után az idős ember így felelt : – Igazad van, fiatalember, nekünk mindez nem volt meg, amikor fiatalok voltunk, következésképpen mi kitaláltuk, megvalósítottuk, legyártottuk őket! A jövő generációja számára. És most mondd meg nekem, te kis …. tudatlan, nagyképű ifjonc, aki számára az Enter-gomb nyomogatása, meg a lájkolgatás jelenti a legmagasabb szintű agytevékenységet, hogy TE mit fogsz alkotni a következő nemzedéknek! Falrengető tapsot kapott a busz közönségétől. Ehhez a történethez csak annyit fűznék hozzá, hogy ma már kétségtelenül elég nehéz ilyen falrengető találmányokat létrehozni, de a nagy találmányok története az ötleteken kívül nem nélkülözi az elhivatottságot, a végtelen kitartást, a tudásszomjat, az elmélyülést, a gondolatokat serkentő csendet sem. És ezek ma már nem túlságosan szimpatikusak a lájkolásokban tobzódó fiatalok számára.
TISZTELET A KIVÉTELNEK 2.) : Sokaknak az fáj (mint pl. Önnek is) annyira, hogy az idős szülők sapkát, sálat vagy pulóvert akarnak felvetetni velük. Micsoda elképesztő hozzáállás ez is. Ezek a fiatalok nyilván nem tudják még, hogy idősebb korban az emberi szervezet sokkal esendőbb az időjárás szélsőségeivel szemben, számos későbbi betegségnek éppen a fiatalkori nem-törődés az okozója. Amikor pl. én voltam 16 éves imádtam a tűző napon a Balatonban gumimatracon ringatózni a vízben. Hiába mondták nekem, hogy a hideg víz a matracra is rámegy és hosszú idő alatt nem tesz jót, nem törődtem vele különösképpen, de mára már tudom, mert megtapasztaltam, hogy mit tettem akkor a derekammal, és a derék ízületeimmel (akkoriban ugyan szót én sem nagyon akartam nekik mindig fogadni, de nem ítéltem el őket, és nem degradáltam le őket a legmélyebb megvetés szintjére, mert akkor még működött valamiféle tisztelet az idősebbek iránt, amiért szeretetből, törődésből, vigyázni akartak rám). Ugyanúgy igaz ez a mai dübörgő fülhallgató őrületre, ami a fület tönkre teszi. A legtöbb fiatal nem hajlandó ezt felfogni. Most még nem tudják, de idős korukra mind hallássérültek, nagyothallók lesznek. Persze ezzel az elvakult szemlélettel akkor majd, amikor már félig süketek lesznek, akkor is majd azokat fogják leszólni, akik jól hallanak. De ugyanígy lehetne említeni a fiatal lányoknál a téli hidegben is a végletekig lerövidített szoknyákat, amik egyenes utat jelentenek a súlyos felfázáshoz, szövődményekhez. Nekik is aligha lehet megmagyarázni, hogy mivel játszanak, mert ők is minden öregnél okosabbnak hiszik magukat. A nőgyógyászok, az urológusok, és – utalva az előbbi példára – a fül-orr-gégészek, meg már most dörzsölhetik a tenyerüket, mert nekik aztán lesz elég betegük évtizedek múlva is – hála a fiatal generáció elvakultan öreg-ellenes mentalitásának.
TISZTELET A KIVÉTELNEK 3.) : Sok fiatal finoman szólva neheztel az öregekre (mint pl. Ön is) azért, mert sokat emlegetik a múltat, a régi időket, a régi zenéket, régi műsorokat, stb. Ez valóban egy nehéz kérdés, mert ez lehet akár tényleg egy időskori látásmód-beszűkülés is, de azért a dolog ennél sokkal cizelláltabb. Manapság ugyanis nem a fiatalok és az idősek generációjának a különbözősége okozza csak a problémát, hanem az is, hogy a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy egészen egyszerűen leradírozzanak szinte mindent, ami az ő életük előtt történt, értéktől, minőségtől, színvonaltól függetlenül. Így többségük nem is ismer semmit abból, amit elutasít. És persze a fejlődés azért nem mindig töretlen, vannak olyan korszakok, amikor az idő múlása nem előrehaladáshoz, hanem hanyatláshoz vezet. Ma ennek a korát is éljük úgy a művészetekben, mint az emberi tulajdonságokban. Nem tudom érthető-e, mire gondolok. Hosszasan, nagyon hosszan lehetne erről is sok mindent írni, ami nagyon fontos lenne és nagyon messzire vezetne, de nem akarom a témát túlragozni. Ehelyett leírok egy rövid történetet, ami nem olyan sok évvel ezelőtt történt, és aminek személyesen fültanúja voltam: Volt egy nagyon fiatal kolléganőnk, aki nagyon szeretett színházba járni, és egy alkalommal társaságban arról áradozott, hogy 8-szor (!) látta a Rock-színházban a Nyomorultak-at, és hogy az milyen jó volt, mert a Vikidál Gyula milyen remekül játszott. Anélkül, hogy az említett színész tudását kétségbe akartuk volna vonni, többen visszakérdeztünk, hogy olvasta-e az eredeti könyvet, amit a világhírű író, Victor Hugo írt. Mondta, hogy nem. Akkor megkérdeztük, hogy látta-e a világhírű Nyomorultak c. filmet, amiben olyan színész-óriások (mai nyelven gigasztárok) játszottak, mint Jean Gabin és Bourvil. Erre is azt mondta, hogy nem, de nem is érdekes, mert olyan jól, mint Vikidál Gyula, senki nem játszhatta el Jean Valjean.-t. Eddig tart a történet, és ez szerintem mindent elmond erről a témáról (persze csak azoknak akik nem tagadják meg és netán ismerik a világirodalom és a színészvilág legnagyobb alakjait). Mert ennél világosabban alig lehet megfogalmazni, hogy mit is jelent az, hogy a „múlt törölve”, méghozzá érdemtelenül, jelentőségét ledegradálva, a teljes tudatlanság bizonyosságával, amivel még vitatkozni sem lehet, mert mit is mondhattunk volna ennek a szerencsétlennek. És sajnos ma egyre inkább ilyen világban élünk, ez a szemlélet eluralkodott az élet szint minden területén (beleértve a művészetektől kezdve szinte mindent, a szülői tisztelettel együtt) a fiatalok úgy letaroltak mindent, mint az elefánt a porcelánboltban. Látva a fiatalok hozzáállását, valahogy olyan érzése van az embernek, mint amikor valaki nem akarja meglátni a körülötte lévő dolgokat és inkább felvesz egy fekete szemüveget. Csak – és ennél a kissé talán bugyuta példánál maradva – ma már nem csak hogy fekete szemüvegen keresztül nézik a múltat, hanem még tükrössé is tették a belsejét, így aztán saját magukon kívül végképp nem látnak semmit. Legfőképpen nem az idősebb generációt. Azt hiszik, hogy a világ velük kezdődik. Ezen a szemüveges példán keresztül könnyű átkötést találni a mai virtuális világba is, mert a mai fiatalok jelentős része a facebook, a lájkolás, a chatelés világában él és fogalma sincs arról, hogy ha azt a rengeteg időt, amit erre fordít, arra használná, hogy „csinál valamit”, valami hasznosat, igazi tudást szerezne, megtanulna dolgozni, fizikai munkát végezni, és megismerkedni a valóságos világgal, mennyivel többre jutna. Persze ehhez valakiktől tanulni kellene, aki lehet, hogy az idősebb korosztályhoz tartozik, meg kellene fogadni a tanácsaikat, be kellene tartani a szabályokat, és ez sokaknak már nagyon ciki, mert „nehogy már nekem az öregek magyarázzanak” – mondják, pedig egy régi mondás szerint „aki nem ismeri a történelmet, az újra csinálja”. Ma ebben az újracsinálós korban élünk (lásd háborúk), mert ez a mondás sem számít, hiszen a régi öregek mondták, és akkor nem érvényes.
TISZTELET A KIVÉTELNEK 4.) : Még sok mindenről lehetne írni, de most inkább az okokról írnék néhány szót. Arról, hogy ki a felelős mindezért, mindazért, hogy a világ ilyenné vált. Sajnos erre nagyon egyszerű a válasz: A fő felelősség a miénk, az öregeké. Mert rajtunk múlt, hogy a fiatalok a kisgyerek korukban nem kapták meg a megfelelő nevelést, és engedtük, hogy a tudomány fantasztikus eredményeit a globalizáció áldásaival együtt idő előtt megismerjék már abban a korban, amikor még az ítélőképességük nem volt kellőképpen kialakulva, de már a hatásuk alá kerülhettek. Az elsődleges felelősség persze a megfelelő nevelés hiánya, mert a fiatalok nem eleve ilyenek, hanem azért ilyenek, mert a világ engedte, hogy ilyenné váljanak. Egy mai példát választva: senki sem gondolhatja, hogy a 8-10 éves muszlim gyilkológépek azért ilyenek, mert már eleve ilyennek születtek. Nem, őket kicsi koruktól erre nevelték, már az előtt beléjük nevelték ezeket a szörnyűségeket, mielőtt kialakulhatott bennük a saját józan ítélőképességük. Ha ugyanezeket a gyerekeket kezdettől fogva civilizált európai körülmények között intelligens szülök nevelték volna fel, teljesen normális emberek lehettek volna belőlük. És ebből látszik, hogy ha az öregeket semmibe vevő, a múltat leradírozni akaró, erőszakos, arrogáns, önző, munkakerülő, ingyenélő stb. fiatalokat helyesen nevelték volna, akkor ugyanezek a fiatalok ma toleráns, empatikus, munkaszerető, a szülőket és az időseket tisztelő, tisztelettudó fiatalok lennének. Ehhez persze nemcsak a mainál, hanem a múltbelinél is nagyobb szigorúság kellett volna, hiszen régen nem voltak olyan, a helyes nevelés eredményességét szinte lehetetlenné tevő közösségi lehetőségek, mint ma (chatelés, okos telefon, kamerával kiegészítve, ellenőrizhetetlen felvételek, megosztások, kommunikáció), amik képesek aláásni mindenfajta nevelést, ha idő előtt a fiatalok rendelkezésére állnak. És itt nagyon nehézzé válik a helyzet, mert hiába vannak pl. egy osztályban túlsúlyban a normális családok gyermekei, elég néhány olyan gyerek, akinek otthon minden elérhető, máris megdől minden, mert attól kezdve az lesz nekik a példa, és csak a követelőzések, a szemrehányások körül zajlik az élet, aminek más vége nem lehet, mint a helyesen nevelni akaró szülők kapitulációja. Innen kezdve már véleményezés alá esnek a szülők a gyerekek részéről, megtanulják a filmekből a visszabeszélés, ellenszegülés, a szemtelenség, a hazudozás, a hisztizés, a kigúnyolás, később pedig akár a bűnözés minden formáját, és hiába minden. Ez így persze túlságosan sötét képet alkot a fiatalokról, és szerencsére ez az irány nem végzetszerűen így alakul. És elsősorban azért nem, mert a fiatalok sem egyformák (ahogy az öregek sem), és a többségük a nevelés hiányosságai ellenére is teljesen normális fiatalokká válnak. Azok az öregek elleni kirohanások, amikről az eddigiekben írtam, nem a többségre jellemzők, hanem a kisebbségükre, csak sajnos éppen ezek a hangadók és ezekkel kell nap mint nap szembesülnünk. És itt kanyarodnék vissza a levelem elején említett konfliktus kerülésre. Mert bizony a nevelés során óhatatlanul konfliktusok jelentkeznek, amiket a szülőknek fel kellene vállalni, még akkor is, ha ez által szemük fénye szomorkodni, sírni, esetleg hisztizni fog, de a legjobb, amit egy szülő tehet az az, ha minél korábban el tudja érni, hogy a gyermeke szófogadó, tisztelettudó legyen, mert ez segít abban, hogy a dackorszakban, és a későbbi kamaszkor mindent elutasító időszakában könnyebben át lehessen menteni a család békés hangulatát.
Hosszasan írhatnék még, de talán már ez is túl sok egy komment szokásos terjedelméhez képest, de kissé többet elárul az idős emberekről, mint az össze-vissza vagdalkozás.
KedvelésKedvelés
Kedves S. György!
Nem írtam sehol, hogy nem tűröm a kritikát, írtam viszont, hogy a frusztrált visszavágás nem kritika.
Nem szólítottam meg egyetlen öreget sem,
ön pedig nem érti, mit jelent a közírás (publicisztika), ezért nevezi vagdalkozásnak. Ady, Karinthy, Molnár Ferenc például fontos újságíró-példaképeim.
de örülök, hogy eltalálta a szöveg, az mindig hasznos.
Remélem, gyermekei, unokái nem látják önt hasonlóan, mint az én látleletem.
Szófogadó!!! Ó, jaj…
Üdvözli: Gerle Éva
KedvelésKedvelés
Kérlek, leplezd le magad, hogy te írtad S.Györgyöt!
A legfájdalmasabb – és persze ez engem minősít – a “tücsköt-békát”.
Ha ez tényleg valódi, akkor leéltem közel ötven évet szatyorban.
KedvelésKedvelés
Ami a siralmas: az e-mailje alapján egyidős Jánossal. Aki ilyesmit soha, soha, pedig igen okos ember volt, nagyobbra is tarthatta volna magát.
KedvelésKedvelés
Sajnos, ennyire pompás paródiát nem tudnék írni.
Nekem a gumimatracos rész tetszett a mű alsó harmadában. A hóban fetrengős fejléckép alá…!!! Kellett volna sálat vennem, legalább.
KedvelésKedvelés
Én sem hiszem el, hogy nem te irtad. 😛 Vagy valaki innen, poénból. Tényleg “Örkény is besírna” kategória, pedig én se vagyok mai csirke 🙂
KedvelésKedvelés
Egy valódi öreg tata le nem irna olyat, hogy “lájkolgatja”
KedvelésKedvelés
Amit alá írtál oda írnám, ha lehetne. Jó szemed van, volt jóakarói közül lehet az egyik.
KedvelésKedvelés
Eltaláltad, a feszülős hozzászólások nagy részét a blogger írja, másképp nem pörög a blog.
KedvelésKedvelés
Tényleg pörög 🙂 Én meg szeretem írni. Sikerült a tervem: blogger lettem.
A súlyos bírálatok mindig rágalmak voltak.
Fáj ez neked valamiért, azért sunyiskodsz itt a képtelen vádjaiddal?
Nem tudsz továbblépni? Évek óta el vagy akadva.
KedvelésKedvelés
Kedves Gerle Éva ! Tényleg nen írta Sehol ? Be akartam ide szúrni egy képet a bemutatkozásából, hogy szembesítsem a saját írásával, de a rendszer nem engedte. Esetleg olvassa el a saját bemutatkozását,Mielőtt azt állítja, hogy ilyet nem írt soha ! Azt írja, hogy nem szólított meg egyetlen öreget sem. Nen, ön az általánosításaival MINDEN öreget megszólított (pl. “összességében ahogy a magyar nyugdíjas él, gondolkodik, az siralmas”). Ön csak a kommentelőktől vár el színvonalas írásokat, saját magától viszont nem. Kritizálja a helyesírást, miközben az ön válaszai tele vannak helyesírási hibákkal, az írásai tele vannak be nem fejezett félmondatokkal, zavaros, magyartalan szófűzésekkel, a mondatrészek egyeztetési hibáival, és akkor még a tartalmi kérdésekkel nem is foglalkoztam. Wmlevet egy Jánost, akiről nyílvánvalóan csak Ön tudhatja, hogy ki az. Engem vádol frusztrált visszavágással, miközben az öregekről szóló egész írásából árad a saját.frusztrációja. És még Ön hivatkozik a blogos múltjára, kérkedik adiplomáhával, pedig ilyesmi estleg nem csak Önnek van, az enyém is van olyan értékes, mint az Öné. Inkábbazzal védje meg a blgját, hogy színvonalas, a saját frusztrációjától mentes írásokat közöl, amikben nem sért meg egész társadalmi rétegeket. Végezetül azt kívánom Önnek, hogy legyen sikeres az életben, ne akadjanak az útjába öregek (ezzel őket is megkíméli a sértegetéseitől), és ha majd egyszer Ön is megöregszik, ne akadjanak az útjába fiatalok, legalábbis olyanok ne, mint Ön.
KedvelésKedvelés
Kedves György, ön nem érti az “összességében” szó jelentését. Az, hogy róluk írok, nem jelenti azt, hogy megszólítom őket.
Nem szabad róluk írni, vagy hogyan gondolja? Nem sértettem meg senkit. A vélemény, a látlelet, a publicisztika nem sértés, hanem a közös gondolkodáshoz szükséges önkifejezés. Ön dönt, olvassa-e, komolyan veszi-e, reagál-e.
Amit a végén ír, hogy ne akadjanak az utamba fiatalok: három gyereket nevelek, ezért érint elemien a kérdés, hogy én milyen öreg leszek. Nem humortalan, tiszteletkövetelő és ön-nem-revideáló, ez biztos.
“Emleget egy Jánost” Ilyenkor olyan, mint a hallgatózó kíváncsiak. Zsuzsánna és a vének. Ön nem tud semmit rólam, mégis ítél. Legyen szíves utána járni az élethelyzetemnek. Jánost a blogomat évek óta olvasó közösségben említettem, válaszul valakinek, aki ismerte, de az itteniek mind tudják, ki ő. Önnel egyidős. Olvasson utána, ha érdekli. Miért zavarja ez?
“Kritizálja a helyesírást, miközben az ön válaszai tele vannak helyesírási hibákkal”, “magyartalan szófűzésekkel” – kérek szépen egy, csak egy helyesírási hibát, tehát nem elütést/betűkihagyást és nem szerkesztési hibát (félbehagyást vagy rosszul mentett verziót). Ön nem tud helyesen írni, de annyira, hogy ez a szint egy harmadikos gimnazistámnál kb. kettes lenne, miközben ön ellenőrizhette volna gépen is, ők meg nem. Ezért amire azt gondolja, hiba, az nagy valószínűséggel nem hiba. Ilyen tömegű szövegnél elkerülhetetlen, hogy legyen gubanc, de nem, nincs tele, és folyamatosan javítom. Ön viszont valóban leírta, és nem ironikusan, hogy “tücsköt-békát” (“tücsköt-bogarat összehord”, ezt keverte azzal, hogy “kígyót-békát kiabál valakire”), és többször azt, hogy “konfliktus kerülés”. Mégis ön kritizál engem. Én nem rovom fel önnek az “wmlevet” és hasonlókat, mert azok nyilvánvalóan elütések. És ha ön jelzi, hogy valahol én készséggel javítom, nem bizonygatom, hogy az nem is hiba, nem ebből derül ki, hogy én mennyire bírom az anyanyelvemet (igen, ezt így mondjuk), de nem véletlenül keltett figyelmet a bloig, kapott díjakat és készült belőle könyv. Miért ne hivatkozhatnék erre? Ezek tények, és én büszke vagyok rájuk. Olyankor mondom el, amikor a ki-tudja-kik betámadnak. Ne támadjon, ne maceráljon, nem kötelező itt lenni, reagálni – de ön akar. Nagyon… Ególobogtatás? Sértődésfüggés? A feszültség mint lelki alaptáplálék?
Ön meg úgy gondolja, megveregetheti a vállamat, az számít, lehajol és esetleg megdicsér, ha azt diktálja az érdeke, de én nem mondhatom el a tényeket, az nem ér. Szerintem ön téved, és merev, életidegen dolgokat vár el tőlem, melyeket teljesíteni nem dolgom.
Ön nem lehet bírám, ha nem ért a betűvetéshez, nyelvészethez, szépirodalomhoz. És nem ért. Sajnos, az elemi gondolkodáshoz sem. Köszönöm,
Ön frusztrált, csalódott, agresszív. Mit csináljak?
“árad a saját.frusztrációja” – hol, miért vagyok én frusztrált? Nem ettszik, ahogy az öregek itt minálunk élnek. Egyszerűen nem akarok olyan lenni, mint például ön: merev, okoskodó, kéretlenül oktató és zavaros, sértett. Ezért vállalom a konfliktust is, és nem bánom, ha megsértődik. Mert ezzel nem az öregek, hanem a butaság ellen állok ki.
Nem kérkedtem diplomával, tényszerűen írtam, hogy egy 5-6 éves gyerekhez képest komoly különbség a végzettség, és hogy a szakmámban jártas vagyok. De önön nem nagyon látszik a betűvetéshez szükséges műveltség.
Mit írhatok, megtenné, hogy irányt mutat?
És akkor majd én is olyan leszek, mint ön?
KedvelésKedvelés
Ön tényleg nem tudja értelmezni, amit olvas? A kurzívot? A kontextust?
Az áll előtte pár sorral: “azzal szoktak vádolni”. Így már érti? Épp azt írom, hogy nem arról van szó, hogy nem tűröm az ellenvéleményt, ez rágalom, és részletesen cáfolom.
Így nem tudunk beszélgetni, de ami a fontosabb: e deficitje volt az, ami miatt nem tudta értelmezni a szövegem részleteit és indíttatását sem.
Én nem magyarázom el, mert minek, de amit itt előadott, az roppant mulatságos volt.
Tényleg ne haragudjon, de ön nincs abban a morális, szellemi helyzetben, hogy nekem irányt mutasson, és nem csak a mulandó sértettsége miatt.
KedvelésKedvelés
Ön szerint nem baj, mégpedig nagy baj, ha ön magára ismert a szövegben? Biztos, hogy én vagyok a hibás?
KedvelésKedvelés
“ha Ön úgy érzi, jogos elvárás az Ön részéről, hogy öröm legyen olvasni a kommenteket, akkor esetleg, netalántán nem tartja jogosnak az idősebb olvasói részéről, hogy az ő számukra is öröm legyen olvasni az Ön írásait ? ” Hát úgy, hogy én vagyok a blogger. Ön nem érti, mit jelent a blog, mire jó a publicisztika. Én hoztam létre és működtetem ezt a felületet, közösséget és szövegvilágot, tettem bele évek alatt rengeteg kvalitást és munkát, ezért állíthatok erőseket. Ön meg csak erre járt, és kedve volt ingerültködni. Ön választott engem, ha úgy tetszik, én nem választottam (nem is választanám) önt beszélgetőpartnernek, látva, mennyire nem figyel, mennyire nem képes értelmezni azt, amit olvas. Ne haragudjon, de publicisztikán felháborodni, minősítgetni és terelgetni az íróját érvelés helyett egyszerűen műveletlenség. Azok az erkölcsi nomrák, amelyek ön fölé égboltként borulnak, nem abszolútak, nem az enyéim. Rám akarja erőszakolni őket, és el is homályosítják az ön tisztánlátását.
Ön elkattint, ha elege van, vagy ha nem tetszik a szöveg, senki nem vár öntől semmit, nyoma sincs annak, hogy itt járt. Én viszont nem menekülhetek: muszáj valamit csinálnom a kommenttel, amelyet nekem címez (én nem címeztem önnek a szöveget, csak magára ismert és magára vette. (Vajon miért?) Pedig nekem az írás a dolgom, nem az indulatos komment olvasása (ezért is kértem, amit kértem), az olvasó viszont ab ovo attól olvasó, hogy olvas.
Vajon ezt érti? Szeretném, nagyon. Gyakran felmerül ez: ha nekem szabad, nekik miért nem…? Legyél blogger, mutasd meg, mit tudsz, írj naponta egy szüveget, vállald a munkát, mégpedig a kezdeményező fajtát. De a saját, külön, magad fizette, magad működtette felületen, ne az enyémet használva a fölém-okoskodásra. Ezt szoktam nekik mondani. Okoskodni, reagálni, másokat leszóni könnyű.
Ez nem nagyképűség, bár lehet és van is némi öntudatom a blog visszhangjait, díjait, hatásait, a saját írásszenvedélyemet megélve, de ez egyszerűen a pozíciók különbsége.
KedvelésKedvelés
Egyébként meg nem kettesben beszélgetünk, több ezer ember olvassa a kommenteket is, és az ő örömükre is gondoljon, ne csak az enyémre. Ezért kértem, hogy ne rontson rám ingerült kommentekkel.
KedvelésKedvelés
“Hol van itt az érdemi vita, a vélemények kicserélése, a konszenzus keresés ?” Miért kellene vitáznunk? Konszenzust keresnünk? Ezek az ön igényei (pontosabban: hogy jól megmondhassa). Nekem ez nem feladatom. Én írom, amit gondolok, ötödik éve. Ez a foglalkozásom. Aztán elolvassa, akit érdekel, az már az ő dolga. Nem beszélgetni szeretnék, illetve igen, de nagyon megválogatom, kivel. Ne feledje: ez a blog a kispolgári normák, a hierarchikus felfogás, a hagyományra hivatkozó tiszteletkövetelés ellenében, azok elől menekülve jött létre, erre vonatkozik a blog címe.
KedvelésKedvelés
“többet vár az ember, mint amiről az írása árulkodik, de hát más forrásom nincs, erre tudok reagálni” – kedves György, önnek merev, életidegen elvárásai vannak, én viszont nem feleltem meg sosem ezeknek normáknak, ezért hiánypótlóak a szövegeim. A blogon közel öt év alatt ezernyolcszáz írás jelent meg, a legváltozatosabb témákban, és itt vannak a máshol megjelent cikkeim linkjei is.
Nagyon elvágólagos minden mondata, szellem nélkülien, sértetten és szögletesen az. Szerintem érthető, ha ebből nem kérnek a fiatalabbak. Ki kérdezte? Miért vennénk komolyan? Nem jár alanyi jogon a figyelem és a tisztelet, ha nem érdekes, jó fej, szeretetteli. Önre ki figyel, ki tiszteli a való életben? Talán udvariasan sem mosolyognak a fiatalabbak, csak elfordulnak. Aztán lehet panaszkodni, hogy rá se nyitják hétszám az ajtót, az öreg már nem kell… Erről szól a poszt. Hogy nem muszáj ilyennek lenni.
Hála Istennek, vannak kivételek, persze, hogy vannak, borzalmas lenne, ha nem lennének. De ez olyan nagy szó…? Kivételnek lenni (nem önsorsrontani, beszűkülni, papolni, tiszteletet követelni és irrelevánsan érvelni) a minimum volna.
KedvelésKedvelés
“Vajon Önök mit szólnának ahhoz, ha 5-6 éves gyerekek akarnák nekik megmondani a „tutit” (…)?” – meg is mondják. A fiam hat-, a lányom nyolcéves, és van egy tizenöt éves is. És sokszor igazuk van. Miért gondolja, hogy az életkor előny és többlet? Gyakran merevség és hanyatlás. De még ha igaza is lenne, mire megy az igazával, ha a fiatalok nem kérnek belőle? Hogyan kötelezi őket, hogy elfogadják, meghallgassák? Eszébe sem jut, hogy az ön igazával (gondolkodásmódjával) van a baj, azon kellene változtatni?
KedvelésKedvelés
“…ha azok kritizálnák őket, és azok akarnák megmondani, hogy mi a helyes, és ha azok kérnék ki maguknak, hogy mit akarnak ezek tőlünk, ha azok akarnának irodalomról , zenéről, tudományról „osztani az észt”, akik még olvasni is alig tudnak ? Merthogy a korkülönbség a mostani idősekhez képest kb. ugyanannyi.” Kedves György, nem csak az van, hogy két diplomát szereztem, az ötévesekkel ellentétben, meg hogy tíz évig dolgoztam tanárként, végigolvastam a világirodalmat és láttam ezerötszáz premiert, két csúcsértelmiségi férj mellett lettem az, aki vagyok. Ezen kívül ezt a jelen kort nyelvtudásostul, internetestül mi jobban értjük és birtokoljuk, mint az idősebbek. Ők a saját korukat értették jól.
De a lovaskocsi is nagyon szép, nem tagadom.
“Persze mint minden hasonlat ez is torzít” – erősen. 🙂 Én inkább azt rovom fel a modoros, önmagának érthetetlen pozíciót vindikáló kommentje olvasása után, hogy ön úgy védelmezi az érteékeket meg a kultúrát, hogy a kommentje hemzseg az egybeírás hiábától, a kontaminációtól és a vesszőhibáktól.
KedvelésKedvelés
A legszebb a “rövid kitérő előtte” volt, meg hogy “hosszan írhatnék még”. Ezekhez gratulálok.
De ez is ragyogó:
“erőszakos módja ez a konfliktus kerülésnek”
KedvelésKedvelés
És hát a gumimatrac…
Hogy én miért nem vettem sálat?
KedvelésKedvelés
Szociális média 101, nem válaszolunk MINDEN hozzászólásra. Próbálj meg ide eljutni, a vak is látja, hogy saját magaddal beszélgetsz és hát van cset amiben leírod, hogy a feszülős hozzászólások nagy részét te írod.
KedvelésKedvelés
Mivel ez az én világom, én hozom a szabályait. Semmi nincs fölöttem, az anyanyelvemet kivéve. Ez a sikerének a titka. Arra válaszolok, amire jólesik, nem mondja meg senki. A blog nem a szociális média része, egyébként, hanem önálló, nem elsősorban demokratikus önkifejezési felület. Te a fórumokra meg a fb-ra gondolsz, de eltévedtél.
És így is messzire lehet vele jutni. És így is sokan kommentelik. És ez az, ami neked annyira fáj, hogy hazudozol, és ezt az agressziót tolod húsz kommentben, amellyel ma éjjel elárasztottad a blogot.
KedvelésKedvelés
Az ÖSSZESET én írom. Százhetenkétezer-nyolcszázhetvenöt komment van a blogon (nyolcszázhúsz nick, ebből neked van 19). Mind én írtam!
KedvelésKedvelés
“kissé többet elárul az idős emberekről, mint…” – csakis önről, és amit elárul, az roppant sajnálatos.
KedvelésKedvelés
Én a tiszteljük a szülőket, az időseket folyamatos hangoztatásától fogok egyszer sikítófrászt kapni – vagyis attól, hogy valakinek alanyi jogon (kora, szülősége, stb. miatt) ez járna.
KedvelésKedvelés
Egyszer egy kocsmában azt mondta nekem egy elég öreg ember, hogy a kor nem érdem, mert előbb-utóbb minden hülye megöregszik.
KedvelésKedvelés
Urambátyám, méghogy ne lenne kommentelő? Hosszabb mint a poszt. 🙂
KedvelésKedvelés
‘ lájkolgatás jelenti a legmagasabb szintű agytevékenységet’
Ez mindent elárul arról, hogyan vélekednek egyes idős emberek, a fiatalokról.
Hagyjuk a mellébeszédet, amilyenek a fiatalok, olyanok az időse(bbe)k. Nem Darth Vadertől tanulnak ugyanis, hanem azoktól akik körülöttük vannak.
Üdv,
egy fiatal (abb)
KedvelésKedvelés
ui: elnézést a mozis példáért Gy. bácsi, igyekeztem valami kalandos sorsú, tapasztalt, régivágású úriembert keresni.
KedvelésKedvelés
Darth Vader = Krisztyán Tódor
KedvelésKedvelés
György meg maga az arany ember.
KedvelésKedvelés
aranyember
KedvelésKedvelés
Megtörtént eset, amit az interneten olvastam. Képzeljétek, múltkor posztolt valaki egy kutyáról, akivel valami hihetetlen dolog történt. Enter.
KedvelésKedvelik 1 személy
😀
KedvelésKedvelés
Válasz a “csak az olvassa – január 25, 2017 10:18″ válaszára, amiben ezt írta:
Nem írtam sehol, hogy nem tűröm a kritikát….
Az Ön levelére küldött válaszom valahogy elakadt, ezért elküldöm még egyszer:
Kedves Gerle Éva !
Tényleg nem írta sehol? Be akartam ide szúrni egy képet a bemutatkozásából, hogy szembesítsem a saját írásával, de a rendszer sajnos nem engedte. Esetleg olvassa el a saját bemutatkozását, mielőtt azt állítja, hogy ilyet nem írt soha !
Azt írja, hogy nem szólított meg egyetlen öreget sem. Nem, Ön az általánosításaival MINDEN öreget megszólított (pl.:” összességében ahogy a magyar nyugdíjas él, gondolkodik, az siralmas.”). És ezt még egy blogíró sem engedheti meg magának, ha ad magára egy kicsit. Ön csak a kommentelőktől vár el színvonalas írásokat, saját magától viszont nem. Kritizálja a helyesírást, miközben az Ön válaszai tele vannak hibákkal, az írásai tele vannak be nem fejezett félmondatokkal, zavaros, értelmetlen szófűzésekkel, a mondatrészek egyeztetési hibáival, és akkor még a tartalmi kérdésekkel nem is foglalkoztam. Azt írja olyan vagyok, mint “János”. Mégis ki az a János, netán nekem tudnom kellene ki az ? Azt írja, hogy az írásom “frusztrált visszavágás”, meg hogy én magamra ismertem az Ön írásából ? Ön nagyon téved !!! Én nem ismertem magamra ezekből a nevetséges befőttes gumis, meg bevásárló szatyros pitiáner példáiból, éppen hogy Ön akarja az összes idős embert ilyennek láttatni, és ezért reagáltam. Miközben az egész írása a saját frusztrációjáról szól, másokat vádol ezzel, amiért nem hagyják szó nélkül azokat a végtelenül gyenge, irodalmiatlan betűhalmazokat, amire annyira büszke, hogy öt percenként hivatkozik a blogos múltjára. A válaszaiban mást sem csinál mint vádaskodik, ítéletet alkot olyasmikről, amikről Önnek fogalma sem lehet (hogy a környezetemben lévő fiatalok hogy viszonyulnak hozzám, rám nyitják-e az ajtót, stb.). Azt írja, hogy “nem jár alanyi jogon a tisztelet”, de Önnek persze jár, bármilyen sértő írásokat is közöl. Nem tetszenek az indulatos kommentek, de az Ön írása az bezzeg tetszőlegesen indulatos lehet. Ön saját magának mindent megenged, felmenti magát minden felelősség alól, de másokkal szemben sokkal igényesebb. Számon kéri, hogy “érti ezt ?” vagy “érti azt ?”, miközben nem értett meg semmit abból, amit leírtam. Kérkedik a diplomájával, pedig esetleg lehet nekem is, talán lehet olyan értékes is, mint az Öné, a nyelvtudás sem az Ön egyedüli privilégiuma. Védi a blogját a jogos kritikáról… védje meg azzal, hogy színvonalas, közlésra méltó írásokat közöl, amikben nem sért meg egész társadalmi rétegeket az általánosításaival, aminek a jelentésével a jelek szerint nincs is teljesen tisztában (idézet Öntől:” azt hiszik, minden egyes férfiról állítom azt, ami tipikus”)
Még egyszer leírom, bár valószínűleg most is feleslegesen: öreg emberből is van okos is meg buta is, és fiatalból is van okos is meg buta is, és persze ezeknek az összes kombinációja létezik. Ezért nem ajánlatos általánosítgatni, még egy bloggernek sem, aki elbizakodottságától fel sem fogja, hogy mit művel.
* * *
Végezetül kívánom Önnek, hogy legyen sikeres az életben, ne akadjanak az útjába öregek (ezzel őket is megkíméli sok mindentől) és majd, ha esetleg egyszer Ön is megöregszik, ne akadjanak az útjába fiatalok, legalábbis olyanok ne, mint Ön !
KedvelésKedvelés
A klasszikusokat több változatban is kiadják.
A rendszer nyelte el, egyébként.
Köszönöm a sikerkívánást külön…
KedvelésKedvelés
Az volt benne, hogy többetdolgoztam-mintamaifiatalok-egészéletükbenfognak?
Valami mazochista mondja már meg, aki végigolvasta.
Enter
KedvelésKedvelés
Így direkte nem, ámde viszont áttételesen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Fu köszi. Akkor megnyugodtam. Valami nagyon ügyes stílus gyakorlat volt ez, jól helyezett klisekkel. Ámbár hozzátenném, hogy azért is ettük meg ezt olyan hirtelen, mert az idősekkel szembeni kritika tabu, generációk közti párbeszéd gyakorlatilag nem létezik, tehát meg minden megnyilvánulás ujszerunek hathat.
KedvelésKedvelés
Közelíteni a healthspan görbéjét a lifespanéhez nagyon szimpatikus törekvés, már csak a fiatalabb szeretteinkre való tekintettel is. Jó lenne, ha minél többen követnék ezt a stratégiát. (Akkor is, ha tudjuk, hogy végül mindannyiunkkal elsüllyed a hajó, bármilyen intenzíven merjük kifelé a vizet, és ebből a szemszögből a heves lapátolásban van valami megmosolyogtató.)
De azt is látni kell, hogy aki az égvilágon minden egészségmegőrző praktikát bevet, az sem kerülheti el az öregség összes szar velejáróját. Például hogy előbb-utóbb romlik az összes érzékszerve. Megéli, hogy egyre rosszabbul látja a részleteket (ezért bizonytalanabbul közlekedik), rosszabbul hallja és érti a beszédet (ezért vagy kirekesztődik a beszélgetésekből, vagy vissza-visszakérdez, ingerültséget keltve), kevésbé érzi az ízeket és a szagokat (ezért semmi nem ízlik úgy, mint régen, és nem érzi a saját testszagát, ami egyébként szintén rosszabb) és érzéketlenebb az érintésekre is (ezért nem veszi észre, hogy morzsa van az állán vagy csepeg az orra). A nemi hormonok nőket sújtó könyörtelen elfogyásáról, ami kb. minden életfunkcióra kedvezőtlen hatással van, nem is beszélve. És ha mindezt könnyen viseli valaki, várhatóan akkor is szarul fogja érinteni, hogy a régi ismerősei, emberek, akik végigkísérték az életét, szép sorban mind meghalnak körülötte (minél hosszabb életű, annál többen).
Nem embertelen elvárás, hogy mindennek dacára maradjon valaki laza, nagyvonalú, nyitott, jó fej? (Noch dazu, ne használja a saját szavajárását, legyen tudatában, hogy milyen hullaciki azt mondani, hogy rostírón!!!) Nem gondolod, hogy aki szereti az életet, a saját testét, a barátait, az joggal keserű, ha fokozatosan mindezt elveszti? Persze én is arról ábrándozom, hogy majd méltósággal és emelt fővel, vagy legalábbis a szeretteimet nem keserítve próbálom megélni az életem utolsó szakaszát. De már most, negyvenen innen is tisztában vagyok vele, hogy ez kurva nehéz feladat, és igyekszem empatikus lenni azzal, akinek nem megy. Sok írásodban, amit olvastam, fontos elem volt az empátia – őszintén nem értem, hogy itt most miért nem. Pont egy olyan csoporttal szemben, akik alighanem minden lényeges szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, mint te.
KedvelésKedvelés
“aki az égvilágon minden egészségmegőrző praktikát bevet, az sem kerülheti el az öregség összes szar velejáróját” Ez most megint az a relativizálás, amit nem kedvelek.
Mit állítok én?
Sok mindent tehetünk egészségünk, mentális állapotunk, lelkierőnk megóvása érdekében, és ennek a felelősségét nem tolhatjuk át másra.
Nem tehetünk meg mindent, természetesen, említem anyámat is pont ezért, őt baleset érte.
Én megteszem, amit fontosnak gondolok, és ami belefér az életembe.
Nem egy könnyű, elkényeztetett helyzetből írom ezt, hanem aktívan cselekszem és árral szemben is másképp döntök, mert a listám tetején van az életminőség és a következő évtizedeim. Egyébként már megéltem olyan veszteséget, amiről írsz, kortársaim zömével ellentétben. Ez nem a fiatalok hetykesége, hanem érett döntés. Vagyis, annak szánom, azt nem tudom, ki mit olvas ki belőle.
Meglepett, hogy olyan sokan akadnak meg, hábroodnak fel az én aktív, egészségmegőrző gyakorlatomon és eredményeimen, tekintik mázlinak vagy fitogtatott privilégiumnak (vö. “a zsákfalvakban nincs edzőterem”), és ennyi a rosszindulat, kétségbevonás, a “no, majd te is meglátod” kívánása – ha nekik nem sikerült, ne sikerüljön nekem se… (ez nem te vagy, csak most jött egy nagy dózis).
Bennem nincs gőg, én aztá tudom, milyen romlandó a test és milyen törékeny az előnyös helyzet. Az egész életvitelem és egészségmegőrzésem nem elvszerű, nem ideológiai, és nem mások ellen van. Hanem magamért és ez által a gyerekeimért. Hogy ne az legyen a programjuk aktív éveikben, hogy engem tologatnak, a hülyeségeimet hallgatják, meg nekem keresik és fizetik a gondozónőt vagy az öregek otthonát, miközben én mondjuk elittam/hülyeségekre elköltöttem a tisztes megélhetés árát.
De igen, joggal keserű az, aki ennyi mindent elveszít, viszont ennek nem kell így lennie, és ezért nem is nekik szól a szöveg, nem őket szólítom meg. Az a baj, hogy ők is élhettek volna másképp, és most manipulatívan mérgezik mások életét, kioktatnak, terelgetnek, és csak akkor vesznek vissza a fölényből, amikor már drasztikusan csökkent a hatalmuk a dinamikában. Akkor viszont kijátsszák az “én egy szegény nyomorult öregember vagyok, te pedig belém rúgsz?” kártyát. Háborús bűnösök és durva erőszakolók is, Eichmann, Biszku Béla és Kiss László is ezt tette.
És én ezt NEM szeretném a magam öregségében csinálni, semmi ilyet. Nyomorom ne legyen igazolás. Ne legyen nyomorom se, ha elkerülhető. Ez az üzenete a szövegnek érzékelhető azért?
Nem arról szól a poszt, hogy az öregek változzanak meg. Ők csak hagyjanak élni, ne zsaroljanak, ne lessenek a csipkefüggöny mögül (én teszek erről: nem hagyom magam, de attól még aggályos, ahogy folyton próbálkoznak), és ne emlegessék fel, hogy ők mi mindent adtak (kéretlenül) és mennyivel jobban tudják (ez meg nem igaz).
Én azért mutatom ezt be, hogy mi ne legyünk ilyenek, mint a játszmázó, dologias, hipochonder és/vagy önsorsrontása eredményeképpen beteg, beszűkült, kicsinyes öregek.
Miről írhatok, ha empatikus vagyok? Akkor melegkonyhát és használtruha-gyűjtőt létesítenék. Muszáj ábrázolnom, karikíroznom, és ha egy elavult szóval teszem, az talán nem bántás. Vagy igen?
Nem igaz, hogy minden lényeges szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, apám és még sokan alibimunkával lébecolta át több évtizedét, okoskodott, panaszkodott, minden melót és konfliktust anyám csinált. Védi őket az öregek köteles tisztelete (társadalmi ítélet), a jelenleg létező nyugdíj, a kormányok érdekalapú kegye, meg az olykor zavaros módszerekkel begyűjtött lakásaik és vagyonuk.
Az én helyzetemet ti, olvasók általában túlbcsülitek, kósza benyomások, edzőterem, ezüst bőrdzseki alapján. Én valójában krízishelyzetben élek, de nem nyavalygok, ezt nézik sokan előnyös helyzetnek. Nem lenne túlzás depressziósnak lenni, inni, eladósodni, hanem szomorú, ám érthető reakció. Én foggal-körömmel akartam, hogy ne ez legyen.
KedvelésKedvelés
“Mit állítok én?
Sok mindent tehetünk egészségünk, mentális állapotunk, lelkierőnk megóvása érdekében, és ennek a felelősségét nem tolhatjuk át másra.”
Értettem, hogy ezt állítod, és száz százalékig egyetértek.
De nemcsak ezt álíltod, hanem az is, hogy az öregek (vagy csak a magyar nyugdíjasok?) közt felül vannak reprezentálva a “játszmázó, dologias, hipochonder és/vagy önsorsrontása eredményeképpen beteg, beszűkült, kicsinyes” emberek. Jól értem, hogy ezt mondod? Hogy az öregek közt több ilyen van, mint a fiatalabbak közt? Ha tényleg ezt mondod, akkor talán ez az egyik legfontosabb pont, amiben nem értünk egyet. Írtad, hogy vannak kivételek, de szerintem nemcsak kivételek vannak, hanem rengeteg öreg nem ilyen, és rengeteg fiatal is ilyen.
KedvelésKedvelés
Hosszú válaszomat azzal kezdem, hogy nem kell egyetértenünk, és nem hiszem, hogy létezik egyféle érvényes álláspont. Az enyém ilyen, és ezért ezt írom a blogomon. Nem zavar, ha a tied más, sőt, mivel értelmesen érvelsz, fontosakat írsz, gazdagodom tőle.
Csak butaság ne legyen, zártság, olyankor reagálok úgy, hogy “harapós kutya” leszek.
Nekem nem dolgom a tekljes körű, kiegyensúlyozott képalkotás, nekem az élezés a dolgom, a jellemző, a kiáltó, a probléma megragadása. A harangkongatás. Ezt nevezzük publicisztikának, és szerintem lehet nívósan művelni. Nem attól jó egy szöveg, hogy nem bántó, hogy igazságos, hogy jól érzed magad tőle, hanem hogy jellemző, láttat.
Azt állítom, hogy ezek jellemző trendek. Nem dolgom számokat, arányokat mondani, és nem is hiszem, hogy ettől volnék igazabb, mert lehet, hogy mondjuk csak húsz százalék ilyen, de abban meg lehet nyugodni? (Ugyanez van a házasságokkal is: lehet, hogy csak egy kisebbik hányadé üvöltően hazug, de jól van az úgy? Több a nullánál, az a baj.) Lehet, hogy ezek az öregek pont körülöttünk élnek, vagy láthatóbbak, többet érintkezem velük, a jóságosak meg az otthonokban élnek, ki se járnak, mit tudom én. Most többet látok közülük, mint egy-két éve.
Azt állítom, hogy a mai nyugdíjasok tendenciaszerűen ilyenek, és erre a jellemző nyugdíjasra bazíroz a kormány is, amikor kiszórja közéjük Erzsébet-utalványait meg 1,6 százalékos emeléseit. Azt állítom, hogy nem jó fejek, és így a legtöbb, amire számíthatnak, az a békés rájuk hagyás és a szánalom, de a tisztelet nem. Igen, jellemzően Lokált olvasnak, közszolgálatit néznek, gyerekük helyett akarnak unokát, a fiatalok életére rátelepszenek, akár a szeretetükkel is, sokat panaszkodnak, betegeskednek, a betegség fétissé és életük központi, dédelgetett témájává válik. Nem mozognak. Elhibázottak a stratégiáik, nem gondolkodnak nyitottan és logikusan, megnő az apróságok jelentősége, nem építően használják az idejüket, elrontott, hazug évtizedek terhét cipelik. Másokban élik meg önmagukat, róluk beszélnek, önigazolnak, hiszékenyek és irracionálisak. Ráerőltetik a szövegeiket másokra, lemezeket tesznek fel, nem lehet velük érdemben beszélgetni. Hatalmas bajszuk van, kokárdát hordanak, hihetetlenül műveletlenek, ugyanakkor sértődötten állítják, hogy rájuk kellene hallgatnunk, mert ők tapasztaltabbak. Énképük hatalmas tévedés. Házasságnak nevezik egymás krónikus, gyűlölködő basztatását. És ez nem a legnyomorultabb réteg, hanem olyanok, akiknek tisztes nyugdíjuk van, itt élnek az ország legelőnyösebb régiójában, egyáltalán: van értelme őket gőzporszívóra rábeszélni, mert ki tudják fizetni. Én tudom, hogy ez tabutéma, és én pont ezért írok róla. És pont anyósom és anyám nem ilyen, egyébként.
KedvelésKedvelés
Számítsd bele, hogy viszonylag idős szülők gyermeke vagyok, ők már meglett emberek voltak, amikor kitört a prágai tavasz meg a Beatles, ezen kívül negyedik, legkisebb gyerek vagyok, és elemi reflexem a tiltakozás az erősorrend ellen, meg az ellen, amikor a nálam műveletlenebbek és a kicsit sem empatikusak kioktatnak.
A periférián, falvakban élő öregek feudális viszonyai és beszűkültsége még ennél is ijesztőbb, de aki mély nyomorban él, azt én nem fogom itt karikírozni. Nekik nem (nekik sem) volt módjuk úgy tájékozódni, tudatosnak lenni, öngondoskodni, “nyugatiassá” válni, mint az én generációmnak, illetve sokan váltak a rendszerváltás, de most már 1990-nek fogom hívni, veszteseivé. Viszont aktív éveikben óvta őket a teljes foglalkoztatottság, a szociális háló, a lakásépítések. Ők az öregek köteles tiszteletének parancsában éltek, ápolták rokonaikat erejükön felül, és hagyták magukat kifosztani. Most meg felemlegetik.
“rengeteg fiatal is ilyen” Az sincs jól. De azért mozgékonyan, fizetésből élve, egészségesen biztosan kevesebb a nyűgjük.
Amúgy az egész blog nagyrészt a belerohadásról is szól. Elvekbe, házasságba, életkorba…
A fiatalokról nem írtam, úgy gondoltam, de nem részleteztem, hogy mi még előtte vagyunk (nem “repültek ki a gyerekek”, illetve aktívak vgyunk, nem unatkozunk, és még éppen nem vagyunk életkori okokból, pontosabban: életmódunk évtizedes következményeiként betegek).
Nem hiszem, hogy minden esetben kiterjedten, szimmetrikusan kellene érvelni, bár gyakran várják el ezt tőlem (“írj a másik oldalról is, úgy igazságos”). Arról írok, amit fontosnak érzek, ez publicisztika, nem kutatás. A felül van reprezentálva meg hogy hány százalék öreg ilyen a kutatásokra, társadalomtudománytra jellemző megközelítés, az tőlem tévedés volna. Az biztos, hogy sokan gondolják, hogy ez jellemző kép.
Én nem tudom, hányan élnek így, és mi van akkor, ha csak mondjuk húsz százalék, de ők körülöttünk élnek pont. Mindenesetre aki ilyeneket mond, így érvel, mint S. György, aki unokát ajnároz, fiatalokra panaszkodik, ellenáll minden újításnak és meg is ideologizálja, körzetinél éli ki magát, felháborodik a buszon, azt senki nem szólja meg és ítéli el, ez biztos. Csak talán az ellenérdekelt fiatalok. De a társadalmi ítélet nem tiltja, sőt, helyesli az öregeknek ezt a narratíváját.
Legalább annyira van szó itt kismagyarságunkról, mint az életkorról, az elrontott életek torzító hatásáról.
Rajtam, mert én is jó magyar volnék, hiába vagyok fiatalabb, sokat lódított egyrészt az írás és életvitelszerű problémafelvetés és válaszkeresés, másrészt legalább ennyit az, amikor évekkel az angol szakos diplomám után elkezdtem igazán okos szövegeket angolul olvasni. Nagyon sok mindent megértettem.
KedvelésKedvelés
És én félek, igen. Akkor írok erőteljeseket, akkor vagyok “bántó”, amikor félek. Amikor basztatnak, tök gonoszul és irracionálisan. De most, ebben a témában attól is, hogy megyek a zsúfolt nyolcas buszon, vidám nyugdíjasok tartanak a Rudas felé, erről beszélgetnek. Jól öltözöttek, rendszeresen úsznak, életvidámak. És megcsap mégis a pisiszag. Megy úszni, és közben ereszt. És félek, igen. Mármint nem aző pisijétől a medencében, hanem a jövőtől. Hogy ennyire reménytelen. Hogy még ők is.
KedvelésKedvelés
“hullaciki azt mondani, hogy rostírón” ez tényleg így értelmezted? Miért? Csak jellemző. Szinte sneki nem használja már.
“…aki szereti az életet, a saját testét, a barátait, az joggal keserű, ha fokozatosan mindezt elveszti” Nem szereti, nem szerette. Rongálta. Az elrontott életről van szó.
KedvelésKedvelés
Én arra próbáltam rávilágítani, hogy akkor is rongálódsz, ha szereted, szeretted és nem rongáltad magad. Nem kerülhető el a nyomorod – mert szerintem amiket felsoroltam, az mind elkerülhetetlen, és mind nyomor. Én saját, nagyon szeretett, utolsó lehelletükig jó fej idős rokonaim mellett értettem ezt meg.
Nem azt tartom gőgnek, ahogy a saját életedről írsz, komolyan írtam, hogy követendő példának tartom az egészségmegőrző stratégiáidat. Azt éreztem gőgösnek, ahogy az öregekről írsz. Akik a te leírásod szerint is rosszabb testi-lelki-szellemi állapotban vannak, mint te – hát akkor hogyne lennének hátrányosabb helyzetűek? Egyáltalán nem becsülöm túl a helyzetedet, de szerintem nálad ugyanúgy nincs a prioritási lista tetején az előnyös anyagi helyzet meg a könnyű meló, mint nálam. Tehát ha ilyen téren előnyösebb az általad jellemző típusként bemutatott nyugdíjas, az nem lényeges előny.
Az empátia nyilván nem azt jelenti, hogy ne írj a témáról. De engem szíven ütött, hogy ennyi vitriollal teszed. Szerintem már rég nem létezik az öregek köteles tisztelete, épphogy az a mainstream, az a menő, hogy fikázzuk a “nyuggereket”. De elfogadom, hogy nem szántad annyira bántónak a hangot, mint amennyire én annak érzékeltem.
Egyébként ami engem leginkább foglalkoztat az öregséggel kapcsolatban, az az a jelenség, ami néhány idős művész vagy alkotó esetében tapasztalható. Hogy mi az a zsenialitás, amit az öreg Törőcsik Mari vagy Jordi Savall tud. Van valami titok, amit csak egy öreg művész tud – talán pont az a fájdalom kell hozzá, amit az öregedés legyőzhetetlensége okoz.
KedvelésKedvelés
“Nem kerülhető el a nyomorod” Nem, és én nem vagyok gőgös, de írtam is: tudom, sok mindent tehetek, hogy jobb legyen, méltóbb legyen. Aztán lesz, ami lesz. Magamra nem akarok haragudni.
Itt is írtak szép példákat a havan-hetven körüli ön-összeszedésre. Szerinted amit a posztban ábrázolok, az nem rettenetes?
Te most a Nirvána-érv egyik változatával jössz: nem lehet mindent megtenni, tehát ne is csináljunk semmit, nem érdemes. Remélem (tudom), nem ezt mondod.
Akit érdekel: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nirvána-érv
Nekem most ezt a témát illeti a vitriol, mert nem akarok ilyen lenni, meg olyan, mint S. György, aki tiszta példája ennek a lelki bántalmazásig fajuló játszmának és bemerevedésnek. Én a magam részét látom benne, az én öregedésemről és céljaimról van szó. Szerintem én nagyon árnyaltan fogalmazok, és sehol nem írtam, és nem is gondolom, hogy az életmódom garancia bármire.
Nézz körül: ebben az országban halálra eszik, dohányozzák, nemmozogják, butulják és gyógyszerezik magukat az emberek, értelmetlen játszmákat folytatnak, marják és kipletykálják egymást, és negyven meg harminc éveket élnek ilyen kínos, senkinek sem jó állapotban. Tudom, hogy szeretted a rokonaidat, és értem ezt, és én is szeretem az anyámat, de egyszeráen rettenetes ez az egész, és igenis lehetne másképp. Hogy nem akkor kezdünk kedvesek meg jó fejek lenni, amikor már rászorulunk a gyerekeinkre… Erről nem fogok tudni jól írni.
“előnyös anyagi helyzet meg a könnyű meló” de igen, a lista elején van, mert hármat nevelek, és korlátozottak az erőforrásaim, és még önjogon élni is szeretnék.
Igen, Törőcsik Marira sokat gondolok én is, fontos, amit írsz.
KedvelésKedvelés
“nem lehet mindent megtenni, tehát ne is csináljunk semmit, nem érdemes. Remélem (tudom), nem ezt mondod.”
Persze, hogy nem ezt mondom. Már kétszer is írtam, hogy követendő a stratégiád. De szerintem megfér egymás mellett, hogy mindent megteszek, hogy ne szívjam meg, ÉS hogy empátiával vagyok azok iránt, akik már megszívták. Egyrészt azért, mert ezer oka lehet annak, hogy így jártak – akiket én láttam öregen és rossz állapotban, azoknak egy része munkaszolgálatban, lágerben vagy fűtetlen-penészes házban nyomorogva szerezte a betegségét. Másrészt ha látok valakit, aki mondjuk alig bír mozogni és krónikus fájdalmai vannak, nem vinne rá a lélek, hogy vállat vonjak, hogy “sportoltál volna többet, baszkikám.” Én nem hiszek benne, hogy a sajnálat meg az együttérzés gyengeség, és azt se gondolom, hogy ha sajnálom, az azt jelenti, hogy helyeslem az illető stratégiáját.
Az jutott eszembe, hogy biztos mindannyiunkat befolyásol konkrét emberek képe, akik megjelennek előttünk, ha az öregekre gondolunk. Az én pozitív képem nyilván részben a saját közvetlen tapasztalataimból fakad. Meg még eszembe jutott egy orvostanhallgatóknak árult szimulátor, amit múltkor láttam: https://www.anatomywarehouse.com/koken-aged-simulation-set-large-a-105293
Ezen elsőre muszáj volt egy kicsit röhögni, amikor láttam, ugyanakkor szívszorító.
KedvelésKedvelés
“megfér egymás mellett, hogy mindent megteszek, hogy ne szívjam meg, ÉS hogy empátiával vagyok azok iránt, akik már megszívták” Én azt tapasztalom a blog ötödik évében, hogy ufó lettem azért, mert jól merek lenni. Sokan jártak ide önigazolásért, és sokan voltak addig kedvesek és tisztelettudók, sőt, addig szinte bármim belefért, amíg úgy tekinthettek rám, hogy szerencsétlen asszony. Akkor kaptak észbe, hogy hohó, amikor nekem jobb lett, és igyekeztek lehúzni és megharagudtak. Meg azok, akinek lett volna lehetőségük, kaptak segítséget, és nem éltek vele, és hazudnak maguknak, és másokat, a jobban levőket piszkálják, de olyanokat csinálnak, hogy azt te el se hinnéd. Nem azok az áldozatok, akiket hittem, rusnyán visszaélnek sokan a nyomorukkal, és megfojtják ezzel a viselkedéssel azt, aki nem panaszkodik, hanem cselekszik. És ezért ezt a pátyolgatást, nemtevagyahibás üzenetet én nem vagyok többet hajlandó szállítani. Sokkal hatásosabb az ébresztő, az éles üzenet, azoknak, akiknek még van visszaút, és akik becsületesek.
Ez a poszt nem az empátiáé és nem a megszomorodottaké, bár nyilván nagyon népszerű lennék, ha őket vigasztalgatnám, hogy szép az arcod, és nem, nem tehetsz róla.
KedvelésKedvelés
“Szerintem már rég nem létezik az öregek köteles tisztelete”
Dehogynem. Anyám mindig mindent jobban tud. Mert csak. Mert idősebb.
És miért nincs még gyerekem. Neki ilyenkor már kettő is… (egyikünket se ‘élvezte’ szinte semelyik életkorunkban, de ez nem lényeg) nekünk is legyen már, mert neki onoka KKEELL.
KedvelésKedvelés
Nehéz dió, ha valakinek vaj van a füle mögött, és emiatt összehord tücsköt-békát. Az ilyenekkel mindig összerúgom a port. (Nem, táncolni kizárólag olyanokkal vagyok hajlandó, akikben nyelvi téren is megbízom.)
A rostirón cuki, én is így szoktam kérni a kedvenc ápiszomban, olyankor tudják, hogy mit is szeretnék, rétegnyelv.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ápisz!
KedvelésKedvelés
Közért! (Ezt mi pestiek nem értjük, miért is vicces, de itt mindennapi tréfálkozás tárgya, csakazértse vagyok hajlandó másképp hívni,)
KedvelésKedvelés
Még egy dolog, amint rágódom: a legkedvesebb idős rokonom pontosan ezt akarta, mint te, hogy “ne az legyen a programjuk aktív éveikben, hogy engem tologatnak, a hülyeségeimet hallgatják”). És amikor beteg lett, tényleg azonnal feladta a küzdelmet, irtózván attól, hogy a terhünkre legyen, és gyorsan meghalt. És tudod, milyen szar volt ezt megélni? Úgy megráztuk volna, hogy hagyd már ezt az altruizmust, ne akarj akaratunk ellenére kímélni, boldogan tologatunk és hallgatjuk a hülyeségeidet.
KedvelésKedvelés
De miért ne dönthetne valaki arról, hogy nem akarja, hogy tologassák? Te írtad, hogy irtózott ettől, akkor miért az implikáció, hogy nem szabadott volna neki feladni? Az ittmaradók kedvéért? Fontosabb-e az, hogy te úgy tologattad volna, mint az, hogy ő nem akarta?
Az, hogy “tologatnak”, meg “hallgatják a hülyeségeimet”, az nem más, mint a másokra utaltság. Nem ismerem a történetet, de szinte kizártnak tartom, hogy csak azért adta volna fel, hogy ti nehogy kifejezhessétek iránta a szereteteteket gondoskodással. Hanem, mert nem akart másoktól függeni. Ez miért baj és tabu? Én sem szeretnék, soha. Éva erről ír, nem arról, hogy ne gondoskodjunk az öregekről.
KedvelésKedvelik 1 személy
Bizony nem ismered a történetet, és zavar, hogy el akarod nekem magyarázni. Dönthet így, szabad feladni, nem fontosabb, hogy én mit akarok, és nem tabu. De attól még nekem szar volt megélni. És amikor azon gondolkozom, hogy mi lesz a jó stratégia, ha én leszek ilyen helyzetben, szoktam erre is gondolni.
KedvelésKedvelés
Rendben, bocs. Igazából én azt szeretném megérteni, hogy milyen vonatkozása van az én leromlásomban annak, hogy mások szeretnének-e engem ápolni, vagy nem. Például most úgy gondolom, hogy én akkor sem szeretném, hogy ápoljanak, ha amúgy ők szeretnének. Van kedved elmondani, hogy te mire gondolsz? Az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha valaki csak azért adja fel, mert azt hiszi, teher lenne, de valójában nem is az, és ha ez kiderülne, akkor lenne kedve még maradni? Ezt vajon hogyan lehet megértetni/megérteni? És vajon lehet-e? És még az jutott eszembe, hogy ha mondjuk a fiatalok elmondják nekem, hogy de ők szeretnének ápolni, és én nem akarom, attól nem lesz-e nekem bűntudatom? És beleegyeznék-e, csak mert ők nagyon szeretnének még velem lenni, akárhogy is?
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó, de jó, értelmes beszélgetés, féltem, hogy S. Györgybe fulladunk. (Miért jár mindenki az én blogomra önlobogtatni, minősítgetni, szarul érvelni, rajtakapni, ürügyre vadászva feszkót kiadni???)
KedvelésKedvelés
Röstellem magam előtt, de egy vicc jutott eszembe erről: a szadista meg a mazochista párbeszéde, ismered? “Üss meg!” – könyörög a mazochista. “Nem ütlek!”- könyörtelenkedik a szadista. Ezzel azt akarom mondani, hogy valószínűleg akkor egyszerűbb az élet, ha az ápolt és az ápoló közül csak az egyik önzetlen.
A nehéz kérdésekre nekem sincs jó válaszom. Talán ha nagyon figyel az ember, megérzi, hogy tényleg nagyon akarják, hogy maradjon még, és azt is, ha már tényleg túl nagy teher? Nem hiszem, hogy képes lennék rá, hogy megbeszéljem a másik féllel, bármelyik fél lennék én.
KedvelésKedvelés
“ha nagyon figyel az ember” Szerintem nem kell annyira figyelni, elég világos szokott lenni, ki teher a környezetének, és az okok is. És ha nem teher, akkor sem kell okvetlenül maradni mások kedvéért. Szerintem az élet és az életminőség csak együtt értelmezhető. Másra utaltan élni nem jó. És én nem azt mondom, hogy majd én egyedül megoldom, hanem hogy az ápolásomra fizetett szaksegítség alkalmas, és legyen annyi erőforrásom, hogy azt ne mások intézzék, fizessék. Ha meg nincs, legalább ne tegyem tönkre az életüket. Egyébként én az egész öregségemet úgy képzelem, hogy ellenőrző laborok kivételével be se lépjek eü intézménybe, államiba meg egyáltalán, de ezt biztos nem fogom tudni tartani, csak mégis sokat teszek azért, hogy minél később és kevésbé kelljen. Szerintem ott terem a borzalom.
Igen, van, hogy kiszállni és magunktól megkímélni a világot a morálisabb döntés. Lásd Sánta Ferenc: Sokan voltunk.
KedvelésKedvelés
Ahogy írtad, annyit ismerünk a történetből, és az alapján nekem is hasonló kérdéseim lettek, mint Ritának.
KedvelésKedvelés
Attól még ez a felelős ambíció. Aztán majd lesz irgalom. Csak ne tegyek meg mindent azért, hogy velem kelljen foglalkozniuk…
Én nem hiszek abban, hogy amikor az embernek saját családja van, aktív évei, szerelme, karrierje, akkor olyan nagyon boldogan molyol egy idős, beteg rokonnal, egy olyannal, aki élhetett volna másképp, és akkor nem lenne ilyen fos állapotban.
Szerintem nem ugyanarról beszélünk.
És basszus, Juli, nekem rohadtul nem előnyös a helyzetem, ne haragudj, én meg ezen rágódom.
KedvelésKedvelés
Ha idegesít a megfogalmazás, akkor nem jól fogalmaztam. Arra gondoltam, hogy ha összehasonlítunk téged, aki jó egészségnek örvendesz, szellemileg friss vagy és a gyerekeiddel élsz, egy tetszőlegesen kiválaszott rossz egészségi állapotú, hanyatló szellemű és tök magányosan élő idős emberrel, akkor nem kérdés, hogy kinek jobb. Lehet, hogy nagyrészt magadnak köszönheted, hogy neked jobb, de attól még neked jobb. De távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem az életed nehézségeit. Már csak azért is, mert az én anyám is egyedül nevelt minket, és eléggé pontos képem van arról, hogy ez mivel jár.
KedvelésKedvelés
“…jó egészségnek örvendesz, szellemileg friss vagy és a gyerekeiddel élsz, egy tetszőlegesen kiválaszott rossz egészségi állapotú, hanyatló szellemű és tök magányosan élő idős emberrel, akkor nem kérdés, hogy kinek jobb. Lehet, hogy nagyrészt magadnak köszönheted, hogy neked jobb, de attól még neked jobb.”
Pontosan. És ez felkiáltójel, hogy mások is megtehetik a magukét az életminőségükért, az önigazolás helyett.
Az én előnyeim közül igen kevés az olyan, ami ne lenne elérhető erőfeszítéssel, költségek és időbeosztás átrendezésével, döntésekkel, tudatossággal, vagy ne jutott volna ki egyszer életében bárkinek (pl. hogy még csak 40 vagyok – én is csak egyszer vagyok annyi).
Az én történetemben feltűnő momentum, hogy jobban vagyok testileg és lelkileg is, mint 30 vagy 35 évesen. És ezért van tanulsága.
Élünk bele a vakvilágba, “nem szeretem a zöldséget”, “nem tudok lemondani az (egészségtelenszokás)ról”, “nem élvezem a sportot”. Ha baj van, akkor viszont legyen gyógymód, de azonnal és hatásos. A prevenció nem érdekel senkit, aki figyel magára, az gúny tárgya, egészségmániás. Ezért végzik így annyian.
KedvelésKedvelés
Most tényleg nem értelek. Honnan jön ez, hogy én milyen előnyösen élek? Szerintem összekevered a szövegek erejével. Attól, hogy nem panaszkodom, azok még nehézségek, olyan nehézségek, amelyekkel az öregek nem küzdenek.
Nem választottam ki tetszőleges rossz állapotú öreget, hanem karikírozott, ám jellemző képet festettem a jelen magyar öregjeiről. (Karikatúra csak jellemzőből készülhet). Nem önkényes az összehasonlítás, és főleg: nem is hasonlítottam össze az övéket én helyzetemmel. Ha valamit összehasonlítottam, az a jövőképem, terveim, és az ő tipikus jelenük. Miért fáj ennyi mindenük? Miért rohadnak bele a boltok akcióiba meg a tévé elé? Miért szidják, zsarolják érzelmileg és játsszák ki egymás ellen a szeretteiket? Miért híznak el? Te azt állítod, hogy nem ilyenek? Csak áldozatai az elkerülhetetlen öregedésnek?
Én is hanyatlok majd, lesznek panaszaim, nehézségeim. Nem biztos, hogy fényes lesz az anyagi helyzetem. De amennyi pénzem, egészségem, erőforrásom, szellemi frisseségem lesz, azért megtettem a magamét. Valószínűleg, amilyen egy természetem van, egyedül fogok élni, illetve nem kötöm meg a siralmas kompromisszumokat csak azért, hogy ne legyek egyedül. Viszont ezt megtanulom emelt fővel viselni. Az én döntésem, hogy elkeseredetten élem-e meg az egyedüllétet, vagy tartalmasan. Hogy akarok-e más emberek életébe, ügyeibe, erőforrásaiba csimpaszkodni. Az is az én döntésem, hogy a körzeti vérnyomáscsökkentőitől remélem-e, hogy jobban leszek, vagy máshogy viszonyulok az egészségemhez. És az is, hogy nem vállaltam soha ülőmunkát, háromszor annyi fizetésért sem, és feketén sem dolgoztam.
Én tisztában vagyok azzal, milyen a romlás. Láttam a halált, közelről. Nem a kórház végezte a javát.
Miért élek három gyerekkel? Azért, mert vállaltam őket, és nem adtam őket állami gondozásba. Ez miért akkora előny? Azért élek velük, mert gondoskodnom kell róluk, nem azért, hogy életem hiányait, érzelmi szükségleteimet betöltsék. Nyolcvan évesen nem szeretnék velük élni, és hatvan évesen se, ezt nem tartom egészségesnek jelen viszonyok között. Nem várom el, hogy “cserébe” gondozzanak, szerintem ez visszafele nem működik, és nem becsületes azért vállalni gyereket, hogy majd “ránk nyissák az ajtót”, ne legyünk egyedül, vagy legyen, aki eltart. Semmiképpen nem várom el, hogy a saját projektjeiktől sokat vegyen el az én ápolásom. De hogy ez miért ennyire fura…?
Az enyémnél sokkal kedvezőbb annak a velemkorúnak a helyzete, szabadságfok és életminőség szempontjából, aki nem vállalt gyereket, viszont él a partnere, és érzelmileg és anyagilag összefognak. Tudom, ez a másik nagy tabu, hogy nem akkora előny gyerekkel élni. Feladatot ad, az is szép, de mondjuk társaságnak nem ideális, és iszonyúan megköti az ember életét. Én mégse acsarkodok azokra a párokra, mert az én döntésem a három gyerekem, ha ki is vett a sors belőle egy fontos tényezőt. De nem sóhajtozom, hanem kihozom ebből a helyzetből a legtöbbet.
És én pont ezért nem az öregeknek írok, hogy változzanak meg, és de nevetségesek (attól még idetalál a sértett nyugdíjas, de én is mehetnék vegán blogokra megsértődni, hogy mit kapacitálnak engem, ha a sértődés volna a célom). És jobb szolgálatot teszek a jövő öregeinek ezzel, mint azok, akik a laissez faire irgalmat gyakorolják alanyi jogon, attól való – talán indokolt? – félelmükben, hogy majd ők is így romlanak le.
Amerikában most aktív korú az első olyan nemzedék, amelyik már nem fogja megérni a szülei élettartamát, és igen csúf halálokaik lesznek. Biztos, hogy nem felelősek?
Én ugyanazt írom, mint miről az Ivan Iljics halála szól: lehet és jó lenne szépen élni. Illetve: úgy kellett volna.
KedvelésKedvelés
“Miért élek három gyerekkel? Azért, mert vállaltam őket, és nem adtam őket állami gondozásba. Ez miért akkora előny?”
Mert szerintem a kiskorú gyerekeinkkel élni jelentős örömforrás (aminek önmagában konkrét egészségvédő hatása van). Én biztosan irigyelni fogom a mostani magamat, ha már nem velünk fognak lakni (nekem kettő van). Nem, nem azért, mert nincs más értelme az életemnek, hanem mert ami jó, annak a hiánya, elmúlása rossz.
KedvelésKedvelés
Én azt gyanítom, te ezt csak azért írod előnyként, mert a gyerekeik, illetve a megszokott társaság hiányára panaszkodnak azok, akik nem értették meg, hogy ez az élet rendje, hogy a gyerek nem magányenyhítésre van, és közülük nem kevesen rájuk is telepednének, mérgeznék őket. Nem hiszek ennek a panasznak az őszinteségében, az én szüleim is mondják, hogy jaj, miért nem jöttök többet, egy időben azt is, hogy nekik joguk van az unokákhoz, pedig egyáltalán nem tett bele melót, nem foglalkozott velük aktívan egyik sem, ellenem használták őket. Kisgyereket nagyon könnyű szeretni még, felnőttet nehéz, erről is többször volt szó itt.
KedvelésKedvelés
Ahogy az öregségről írsz, tényleg ijesztő… és én pont ezt nem szeretném.
KedvelésKedvelés
Nem lehet, Juli, hogy neked vannak kedvező tapasztalataid olyan öregekkel, akik nem játszmáztak, nem rohadtak bele, nem tehettek róla? Vagy csak nagyvonalú vagy, nem nézed meg az állapotuk okait, mert cseppet sem az idő elkerülhetetlen múlásáról van itt szó.
Én meg nem ilyeneket látok: kevés a szerethető, becsülendő öreg, és az, hogy valaki élt, tengette a napjait hét évtizedig, önmagában nem érdemel tiszteletet és nem jelent minőséget. Illetve: ha valaki ép és méltó, én azt tekintem normálisnak, mert leginkább a maga érdekében őrzi meg magát, nem szívesség. És mert arról nincs mit írni, aki jól van. Diagnózist, felrázó posztokat a bajról kell írni, ott kell hatni.
Nagyon problémásnak tartom lebecsülni a felelősséget, a mozgásteret, a döntéseket és azok hatásait. Imádunk másokat meg az elkerülhetetlent okolni. Könnyű a rossz hír hozójára haragudni, de nagyon sokan igenis felelősek jelen nyomorukért.
És nem csupa dizájnnadrág, mámor, lazacevés meg VIP meghívás az, amiből az én megkímélt egészségem lesz. Csak én számot vetettem azzal, mi mit ér meg, mire költök és mit nem mulasztok el, és ezt sokan nem tették meg.
KedvelésKedvelés
“Nem lehet, Juli, hogy neked vannak kedvező tapasztalataid olyan öregekkel, akik nem játszmáztak, nem rohadtak bele, nem tehettek róla?”
De lehet. Nyilván azért is gondolkozunk ennyire másként, mert elemien mások a közvetlen tapasztalataink. Nálunk hetedíziglen minden generáció segítette és valódi szeretettel vette, veszi körül a következőket. Nekem elemien jó élmény volt gyerekként és most szülőként is az “unoka-projekt”, nekem nincs olyan rokonom, akivel kapcsolatban a számra venném a “belerohadás” szót. A családi összetartás egyrészt azt eredményezte, hogy szoros, élő kapcsolatom volt idős emberekkel, másrészt azt, hogy egy nagyon biztonságos védőháló vesz körül. Nyilván ilyen privilegizált helyzetből könnyű (és kötelességem) nagyvonalúnak lenni, és elfogadom, hogy neked egy sokkal nehezebb helyzetben más reflexeid vannak.
“Vagy csak nagyvonalú vagy, nem nézed meg az állapotuk okait, mert cseppet sem az idő elkerülhetetlen múlásáról van itt szó.”
A sokféle öreg sokféle állapotromlásának okait nemcsak, hogy megnézem, de szakavatott szemmel, biológusként teszem.
KedvelésKedvelés
“Én nem hiszek abban, hogy amikor az embernek saját családja van, aktív évei, szerelme, karrierje, akkor olyan nagyon boldogan molyol egy idős, beteg rokonnal, egy olyannal, aki élhetett volna másképp, és akkor nem lenne ilyen fos állapotban.” – hát igen. én 28 éves vagyok, apám akkor halt meg, amikor 21 voltam, és először szembesültem a kórházba járással, és az ott tapasztalható szomorú emberi romlással. aztán az életem része lett, mivel az összes nagyszülőm túlélte apámat. mind a négyen magas kort értek meg, a nagyanyám 87 évesen tüdőrákban halt meg. na de negyven évig valóban dohányzott is, viszont ezenkívül a felsoroltakból semmi: főleg nem a szellemi beszűkülés. ép és érdeklődő szellemmel élte túl egyetlen, imádott gyereke halálát 83 évesen, ami mondjuk számomra elképzelhetetlen. amitől játszmás volt (mert egy csodálatos ember volt, de igazi zsarnok matriarcha is), az fiatalkorában is pont ugyanilyen volt állítólag. amikkel öregkorában engem gyilkolt, azzal negyvenévesen a titkárőjét, húszévesen az első férjét, és egész életében az apámat, természetesen. nekem nagyon sok dolgom van a családban az öregekkel, sokszor nem bánom, mert szívesen dumálok velük, persze sokszor az agyamra megy, hogy a húszas éveimben nem volt olyan három hónap egyhuzamban, hogy ne kellett volna hetente kórházba járnom valakihez. a nagyapám 93 éves, és igen, nem biztos, hogy jobban járt a feleségénél, mert régóta gyakorlatilag magatehetetlen (éppenhogy jár, de most már azt sem, és szegény totál szenilis), a nagyanyámat pedig két hét alatt vitte el a tüdőrák, előtte otthon remekül megvolt, önellátott. kardiológus főorvos volt, olyan penge aggyal, hogy az nem igaz. még két éve marhára zavarta, hogy leépül szellemileg, most már nem zavarja, mert alig van róla fogalma.
a másik nagyszüleim példás villamosmérnök házaspár, aranylakodalom, szeretet, bőség (de tényleg igazi szeretet, nem játszma), egész életükben mozogtak, egészségesen ettek, nem dohányoztak, dolgoztak, de nyaraltak is, olvastak, figyeltek, szóval ami csak kell. nyolcvannégy évesek. a nagyapám pont így is néz ki, egy tízest letagadhatna, még dolgozik (!), és majdnem fullon ellátja a háztartást is, ing, nyakkendő, szálfatermet, és annyi fekvőtámaszt nyom, mint a huszonhét éves öcsém. ő az igazi bemutatópéldánya annak, hogy ha így élsz, ilyen leszel. a nagyanyám ugyanígy élt, mégis elkapta csontritkulás, autoimmun betegség, gyenge szív, alacsony vérnyomás. most mégis túlélt egy hathetes kórházat, ahol totál leépült ő is, már nem is érdekelte semmi és senki, és most otthon járkál egy mankóval, és újra ebédet főz (kis segítséggel), a haja fodrászolva, és jövő hónapban már az utcán fog sétálni. nyilván elég sokat számít, hogy a nagyapám mellette van, és nyomja, nyomja előre. elképesztően megindító. ők is pont uyganilyen normakövető, tekintélytisztelő normálisék voltak harmincöt évesen is.
én igyekszem tényleg minden irányban odatenni magam, segíteni főzni, látogatni kórházban, mosolyogni és értelmeseket mondani a mi újság kérdésre hetente többször. tényleg szeretem az öregeimet, a nagyanyámat különösen, aki jórészt felnevelt. de azért kibírnám, ha volna egy hónap, amikor nem kell se kórházba mennem, se elnézően mosolyogva lenyelni és megválogatni a válaszaimat. pedig egyikük se ilyen rostirónos, tényleg.
KedvelésKedvelés
Miért nem a mániákus anyákról, párjukkal rosszindulató házasfelekről, vagy a megveszekedett PUA-król szóló írások váltották ki ezt a fajta jaj-ne-bántsd-már-őket reakciót? Azért, mert az “öregek köteles tisztelete” pont hogy még mindig itt van, és épp akkora szent tehén, mint a három éves gyes. Hiába írják a felháborodott kommentek, hogy nem is – ez itt most pont az ellenkezőjét igazolja.
És egyelőre kibírtam, hogy ne válaszoljak a bácsinak, de hű, Éva, komolyan, minden tiszteletem. Valamint: remekül demonstrálta a posztban foglaltakat, bravó, ez arra emlékeztet, amikor apád megjelent az alatt a karácsonyi poszt alatt.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az kemény volt, igen. Mindent bemutatott…
KedvelésKedvelés
Tudom, nem érti. Úgyse érti. Legyünk irgalmasak… De miért legyünk irgalmasak? Mindig? Miért nem érti?
KedvelésKedvelés
Mejegyzem, itt issza a turmixát mellettem Zsidró Tamás, állat jó háta lett, jól tolja.
KedvelésKedvelés
Nekem tetszik a rostirónos úr, így a távolból. A saját értékrendje szerint mérve maximálisan konzekvens, megvan a célja, azért tesz, a saját szemszögéből teljesen racionális. Kell neki a rostirón, elmegy a boltba, nem a gyerekét küldi, nem a gyerekét cseszteti. Oké, Hankiss Elemér valószínűleg tartalmasabban töltötte az időskorát, de a rostirónos sem árt senkinek.
KedvelésKedvelés
Azt nem mondtam, hogy árt. Egyszerűen kicsinyes, és a tévé köré szervezi az életét. Illetve húsz percen át lamentált egy ilyen döntésen.
KedvelésKedvelés
Akikben rossz érzések voltak a poszt olvastán, és még külön György:
1. szerintetek/önök szerint (a továbbiakban tegeződöm) nem igaz az, hogy sok öreg él így, ahogy ábrázolom? És ha ilyenek, az rendben van, követendő példa? Nem jogos a bírálat és az, hogy én ezt el akarom kerülni? Különösen az emberi játszmázós és agyi beszűkülős, pletyka-tévé-rosszindulat-önigazolás részt? Nem, ezek NEM azok a fájdalmak és veszteségek, amelyek miatt sajnálni kéne őket.
2. Miért hat olyan támadónak a papírboltos zsánerkép? Nem írtam, hogy ő gonosz, hogy fúj, hogy hű, de ciki – egyszerűen jellemző, kicsinyes a maga ártalmatlanságában. Ábrázolásom fricska volt, és gondoljatok bele, hogy nekem például az övéihez mérten milyen problémáim, ügyeim, döntéseim vannak naponta. Azt gyanítom, a szöveg erősen hatott, és ti is látjátok, hogy ez kicsinyes, nevetséges, és ettől a képtől mintha elrémültetek volna, és ezért projektáljátok rá, hogyén bántottam a szegény öreget. De ez nem indulat és nem bántás, ez jellemzés. És ez itt a jómódú Buda!
3. Miért háborodnak fel ennyien pusztán azon, hogy én ezt már most tudatosítom, és próbálom elkerülni? Miért az a két tipikus válasz, hogy a) nem tehetnek róla, ez elkerülhetetlen, b) majd én is úgy járok, pont a nagy gőgöm miatt, és majd meglátom, hogy nem tudom kicselezni a sorsot? Miért gőg az, hogy valaki tudatos, és vannak tervei?
Azt gondoljátok, hogy ők megtettek mindent? A sántikálók a tévé előtt ültek, már harmincöt évesen is, és én a tévé előtt nem ülök vagy tizenöt éve. Szerintetek ők egészségesen étkeztek? Szerintetek miért ilyen formátlan a testük? Az ízületek rugalmasságának megőrzése, a kopás lassítása, az érzékszervek élességének megőrzése nem lehetséges? Szerintetek ha valaki mértékletesen étkezik, figyel a testére, edzettségére, sokat van kinn, edzi magát a hideghez, sokoldalúan sportol, hajlékonyan tartja az izmait és ízületeit, akkor nem valószínű az, hogy húsz meg negyven év múlva kevésbé fog szenvedni? Miért kell nekiesni, rá haragudni, neki rosszat kívánni, hogy neki se sikerüljön? Ti, akik most edzhetnétek, de most sem vagytok már hajlékonyak, ti, akik nem vagytok jól a gluténtól meg a cigitől, nem gondoljátok, hogy tehetnétek valamit?
Miért nem próbáljátok meg olyan árnyaltsággal olvasni a szöveget, amilyennel én megírtam? Miért veszitek személyes bántásnak?
Ti mindent megtesztek, megtettetek azért, hogy méltóbb, aktívabb, egészségesebb nyugdíjas korotok legyen?
KedvelésKedvelés
Valami, valahogy nem, vagy nem az eredeti szándék szerint jött át. Mindennel egyetértek, bármilyen fájdalmas is, de a zsánerképet én is bántónak érzem. De inkább olvassuk ki belőle, ami előre vihet. Egy biztos: ezután az összes ápiszban ROSTIRÓNT fogok kérni, SZTK szemüvegben, és jól letolom az eladót, ha nem tudja, mi az! :-)))
KedvelésKedvelés
Szerintem pont ez nem logikus: egy zsánerkép nem lehet “bántó”, épp azért, mert zsánerkép. Egy alkotás, amely egy hétköznapi jelenetet, jelenséget ábrázol. Azaz, ha valakit bánt, akkor az magára ismert, vagyis: a zsánerkép jó, mert a jelenség valódi. Nem? Egy alkotást aszerint bírálnak a kritikusok, hogy “jó”-e vagy nem, nem aszerint, hogy bántó-e. Szerintem.
KedvelésKedvelés
A művészet általában bántó, néha mulatok, hogy Giacomettire, Brechtre, Adyra ugyanígy haragudtak…
KedvelésKedvelés
Nem korlátlan a hatósugaram atekintetben, hogy mi hogy megy át, nagyobb ebben az olvasó része. Ami érzékeny, azt mindenki zokon veszi, én pl. azt utálom, amikor beleprovokálnak egy vegán-nemvegán ideológiai vitába.
Nekem már az abszurd, hogy valaki szabadidejében tévét néz, nemhogy még tévéújság is és abban jelölgetés. Szerintem ez pompás nyugdíjas-szimbólum, pont a jólétibb fajtákból, tehát nem a csirkelábevőkön csattant az ostor, és olyat nem is csinálnék.
Szóval szerintem komikus és kicsinyes a rostirón. De nem, nem gondolom, hogy ilyesmikért tört ki a kubai válság.
KedvelésKedvelés
’emberi játszmázós és agyi beszűkülős, pletyka-tévé-rosszindulat-önigazolás’ ezeket azert is nagyon nehez kezelni, benyelni, nembenyelni, lepergetni, kikerulni mittomen, kulonosen a jatszmazos-basztatos-beszukolos reszet, mert egeszen konkretan az osszes tobbi csaladtagot, ismerost, apolot, novert, postast, barkit kicsitol nagyig ugy lehet ezzel kicsinalni, vilagga kergetni, lelkileg kerekbe torni, hogy latszolag, a felszinen mindossze arrol van szo, hogy a fiatalabb az haladatlan!, tiszteletlen, illemet nem tudo, turelmetlen ilyen-olyan ‘mai fiatal’ … mikozben ehhez hozzajon es neheziti a lenyeg, hogy ezek az elviselhetetlen magatartasformak es megnyilvanulasok mind-mind olyan agyi elvaltozasok, mentalis masmukodesek korai tunetei, eloszele, mint demencia, alzheimer, parkinson stb. … es igen, ezt kar tagadni, ezek nagyon is osszefuggnek az elet soran hozott eletmodbeli dontesekkel, szokasokkal (es tudom, hogy a masodik vilaghaboruban krumplihejat es cipopasztat enni nem valasztas kerdese), ugyanakkor utobbiakat, az ilyen, gyakran mar akar gyermekkorban rogzult szokasainkat (pld. couchpotato) megvaltoztatni, uj szokasokat kialakitani, azokat fenntartani, tudjuk milyen nehez es igen nagyfoku tudatossagot kivan. Amugy nem azert irom, hogy mentegessem vagy eppen karhoztassam, de en tenyleg kotom a nyulcipot, amikor ezekkel a magatartasformakkal talalkozom, mert meg a legnagyobb joindulattal is lehetetlen levalasztani a szemelyisegrol ezeket a tuneteket, megynyilvanulasokat es lehetetlen megerteni, meglatni, hogy oke ez itt mar a kor, meg a tunete, ez meg mar o, az ember itt, akivel igyekszel nyitott, tolerans, megerto lenni … szoval szerintem ez az egesz gyakorlatilag remenytelen, feloldhatatlan konfliktus, mert nagyon hamar identitassa valnak ezek az amugy komoly agyi es egyeb elvaltozasok es persze meg jo visszaelosen ra is rakodnak a beivodott kulturalis beidegzodesek (mint az idoseknek, a szuloknek, az idos szuloknek eleve es minden egyebre tekintet nelkul jar a tisztelet, a kor az megiscsak kor, a az evek szamaval egyenes aranyban hitelesnek tartott tapasztalat, a tobbet lattak, a tobbet megeltek stb.) es az a generaciorol generaciora ismetlodo helyzet, hogy idoskent szinte mindig vegig kell neznie az embernek, ahogyan az a vilag, amelyben o elt, hitt minimum kerdojelesse valik. En tenyleg nem tudom, mi a megoldas a tavolsagon kivul, vagy, hogyan lehet az orokos csattanasnak elejet venni, nekem ez az egesz annyira kikerulhetetlennek tunik. Most nem a kerdesre reagaltam, de a blog talan leghosszabb kommentjet olvasva erosen deja-vu erzesen tamadt.
KedvelésKedvelés
na jo, feladom, tulcifraztam vagy nemtom, elszallt az egesz, sorry: a lenyeg, hogy ez itt ’emberi játszmázós és agyi beszűkülős’ ez mindent megol, ellehetetlenit es amugy szerintem megoldhatatlan, mert nagyon gyorsan identitassa valo (olyan) agyi es mentalis elvaltozasok, maskent mukodesek allnak mogotte (amelyek igen szoros osszefuggest mutatnak eletmodbeli szokasokkal stb. ld. couchpotato-e vagyok, voltam)… mindez megfuszerezve a tiszteletet-az-idosnek-minden-egyebre-tekintet-nelkul beidegzodesekkel kesz recept az orokos csattanasra.
KedvelésKedvelés
Megkeresem a kommented!
KedvelésKedvelés
A lényeg röviden.
Hogy szeretnék élni idős koromban?
Kábé ugyanígy, mint most.
Mi kell ehhez?
Leginkább testi és szellemi egészség.
Teszek ezért?
Igen, minden nap.
KedvelésKedvelés
Miközben önbevallásos alapon is elég rosszul állunk.
KedvelésKedvelés
Én azt hiszem egyébként, hogy a kulcsa annak, hogy ne merevedjünk bele a szerepünkbe, és ne higgyük el hogy csak mi tudjuk, hogy mi az élet, abban áll, hogy érintkezünk a fiatalabbakkal.
Ebből tudom én is, hogy hiába robbantottunk házat a Smells like teen spirittel (és érzem ma is úgy, hogy ez felrobbantja), ez ma már legfeljebb mosolyt csal a tizen- és huszonévesek arcára. De ettől nem kevésbé robban, csak nem nekik, hanem nekem.
Ha olyan lennék, aki nem hajlandó velük érintkezni, elkerülné őket, nem beszélgetne velük, nem volna nyitott rájuk, akkor elhinném, hogy ezek a kis majmok csak mímelik a bulit, fogalmuk sincs mi a jó zene, és úgy általánosságban is, jól el vannak baszva. Nem azt mondom, hogy nem találom néha röhejesnek a mostani trendi dolgokat, csak azt, hogy ha az is, nem azért az, mert én annak találom az alapján, hogy én mást szerettem. Szóval mélyen kussolok ilyenkor, nehogy én váljak röhejessé.
Meg aztán, egyszer, tizenéves koromban megnéztem egy filmet, ami az ötvenes évekről szólt, amiben az apák körülbelül veszélyesnek és konkrétan szarnak találták a fiatalok által kedvelt muzsikát. Arról a zenéről szólt ez a vélemény, amit az én apám istenített, sokszor ellenpontozva az én kibírhatatlan rettenet tuctuc kedvenceimet. Akkor esett le, hogy ez nem egy igazság, hanem egy mintázat, mert az ő apjuknak meg attól hullt a haja, amit ők hallgattak, pl Bitlisz meg Sedóz (az a zene, nem ez a szar fijam).
KedvelésKedvelik 1 személy
Dorogi Veronika = Sigy György:
Két ismerőse van, az egyik Dorogi Veronika.
Dorogi Veronikának pedig egy ismerőse van.
Álprofilnak tűnik, és valószínűleg paródia a hozzászólás, amelynek mindannyian bedőltünk.
Bravó!
KedvelésKedvelés
“A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk.” 🙂
KedvelésKedvelés
“Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.”
KedvelésKedvelés
Na, megmondtam én ezt előre, édes kicsi lyányom, a “végletekig lerövidített szoknya” azért már túlzás volt.
Nem dőltem be, de azért gratulálok 😀
KedvelésKedvelés
Álprofil, egy személy a kettő, de nem álszöveg. Erre jutottam.
KedvelésKedvelés
Akárki akármit mond: https://www.youtube.com/watch?v=jaqZs8lP0c8
KedvelésKedvelés
like
KedvelésKedvelés
Állapotod romlott, paranoid kötözködési kényszered egészen elvadult, és nem bírod elviselni, ha nem kontrollálhatsz valakit.
Élethiány?
Gratulálok, ha okostelefonról, de továbbra sem értem, neked mi ér meg ennyit erőlködést. Miért jó nevetségessé válni? Más blogján lógni, gyűjtögetni a részleteket?
Ilyen cset neked nincs a birtokodban. Te is tudod, mi a valóság, ötödik éve. Ugye kibírhatatlan, hogy nekem összejött az, amit kitaláltam magamnak?
Irigy, kárörvendő, sunyi alkatodnak megfelelően blöffölöd ide a vágyálmaidat, de nem lesz változás.
A szokottnál is agresszívebb vagy, ezúttal rászálltál másokra is.
Nem vagyok attól különleges hópihe, hogy egy teremben edzünk ZsT-val. Ő is benne van a korban, mégse hagyta el magát.
KedvelésKedvelés
Bátorkodom észrevételezni, hogy te azért vagy ennyire ideges meg agresszív, mert
élvezed a könnyű protestkommentelést, a névtelen vagdalkozást, de az nem kunszt
élethiányod van, nincs értelmes célod, unatkozol, összeestél
nem érted, egyben irigyled és magadnak akarod, hogy ilyen magabiztosan írhass, és kíváncsiak legyenek rád, de ez a blog az enyém, és nem nagyon látok hasonlókat
mást gondolok világnézetileg, és szerinted az nem úgy van
nőgyűlölő vagy, és a fő ellenség a független, magát jól érző nő
remélted, hogy sikerül kicsinálni az aljaskodással, de nem
KedvelésKedvelés
A nyögvenyelős, erőszakos ideológiáitokra alapozott blogok meg hónapszám nulla kommenttel, olvasatlanul tengődnek, hiába szopjátok egymást.
Én meg itt beszólok mindenkinek, aki egy kicsit is idegesít, aztán tessék. Meg lehetne már szokni.
És kizárólag abból volt konfliktusom az elmúlt öt évben, hogy nem annyira irodalmi agyú, ellenben életükkel elakadt, pszichológusra szoruló olvasók birokra keltek velem, direkt félreolvastak, rám projektálták a kínjukat, megsértődtek metaforákon, mindent magukra vettek.
KedvelésKedvelés
Na, ez most egy olyan cikk, amivel egyetértek, mert a saját szemeimmel látom, hogy milyen siralmas állapotok között él a ma nyugdíjasgeneráció és mennyire nem szeretnék olyan öregkort, mint az övék. Öröm az ürömben, hogy van szerencsém aktív, jó kedélyű, boldog idős embereket is ismerni, akik nem épülnek le a 60. életévük körül. Szóval, van még remény.
Egy megjegyzés viszont: az 1990-es években történt infokommunikációs fejlődés miatt lesz egy hatalmas különbség a mostani és majdani nyugdíjasok között, ami az információterjedés sebességén és lehetőségein alapszik. A mai nyugdíjasokon azt látom – látjuk – hogy bizony kor után teljesen beszűkülnek, tulajdonképpen otthon ülnek a televízió előtt, nézik a Szulejmánt és ennyi. Az én nagyszüleim is ilyenek, az elmúlt tizenöt évben jóformán ki sem mozdultak a házból, de természetesen mindig mindent jobban tudnak és mindenhez jobban értenek, pedig semmiféle ismereteik nincsenek a világról az M1 híradón kívül.
A mai nyugdíjasok egyrészt – tisztelet a kivételnek – tudatlanok és műveletlenek, mert a maga idejükben elvégezték a nyolc osztály és ennyi, aki nem tanult magától, az leragadt egy bizonyos szinten, ezért nem is értenek sok mindent, ami manapság alapvető norma. Másrészt, mivel nem kezelik úgy a technológiai eszközöket, mint a fiatalok, kimaradnak a gyors információ-áramlásból és nem tudnak kilépni a tudatlanságuk határai közül.
Ebből lesz egy csomó konfliktus és sérelem a családon belül:
– beszólnak a fiatal anyukának, miért nem ad töltöttkáposztát a 3 hónaposnak, hiszen ők is úgy csinálták és lám, nem halt bele senki
– úgyis megmagyarázzák, hogy a mai fiatalok lusták és szerencsétlenek, bezzeg nekik 20 évesen családi házuk volt meg három gyereket neveltek, pedig akkor a politika…!
– minek az a csuda flancolás, hogy egyetemre megy a gyerek, ki kell rakni tizennyolc évesen, hadd tanulja meg, mi az élet
– azt sem tudják, hol van Bali, de nehogy oda menj, hülyeség az egész, robbantgatnak és egyébként is, miért nem bírsz megülni a fenekeden, ők se jártak nyaralni annak idején, csak a SZOT-üdülőkbe
– jelentkezzél igazgatónak a helyi multiba, hogy végzettséget kérnek meg 10 év tapasztalatot, ugyan már, nem igaz, csak kifogásokat keresel, nem igaz, hogy ennyi elvárás van, amikor ők fiatalok voltak, még nem így működött
– mi az, hogy nem adhat mogyorót a gyereknek, méghogy allergiája van, hülyeség az egész, hülye az orvos is, úgyis odaadja, ha nem látod, egy kevés biztos nem árt, nincs is ilyen betegség
Sorolni lehetne a végtelenig. A magyar átlagnyugdíjas egyszerűen él a maga kis világában, nem informálódik, nem akar többet tudni, nem akar haladni a korral, nincs rá szüksége, mert így is mindent jobban tud.
A mai fiatalok viszont abban a korban öregednek meg, ahol információt szerezni egyetlen pillanat, elöntenek bennünket az új elvek, életvezetési tanácsok, a rossz és jó példák, sokkal több inger éri őket, sokkal több oldalról tudják megvizsgálni a dolgokat, több helyzetet tudnak összehasonlítani, jobban átlátják, minek mi a következménye.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a majdani nyugdíjasnak nem lesznek rossz szokásai, mindig lesznek megkeseredett, rosszindulatú és gonosz öregek, de szerintem a mostani fiatalok öregként elfogadóbbak lesznek, rugalmasabbak és a lehetőségeknek hála nem is fognak annyira begyepesedni, mint a mostaniak, akiket semmi inger nem ér a köztévén kívül.
KedvelésKedvelés
“Na, ez most egy olyan cikk, amivel egyetértek” boldoggá teszel… :DDDD
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: best of kommentelők | csak az olvassa — én szóltam
Szia Èvi! Nagyimmal èlek. Ismerem a “kórtüneteket”… itt is tudnék mesèlni… ő mèg nagyjából a kompromisszumképes nenékhez tartozik… de amúgy nála is vannak gàzos dolgok…
Bocs, hogy mostanában hozzászólok így a bejegyzéseidhez, de nekem most erőt ad a témáid, írásaid olvasgatàsa.
Üdv:
Hen
KedvelésKedvelés
Szia, Hen! Örülök neked, írj nyugodtan!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legjobb posztok – szerintetek, szerintem, a blogmotor szerint | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: erőszak-e az okoskodás? | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: te mit vinnél a beteg néninek? | csak az olvassa — én szóltam
Nincs ennek második része? Vagy lesz esetleg?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: nyolcéves a csakazolvassa blog | csak az olvassa. én szóltam.