de akkor legyél teljesen őszinte

Közzétéve Szerző:

Én ÚGY utálom a fat pride, a fat acceptance hamis öntudatát. Írtam már erről sokat, meg itt is. Most viszont szeretném kiemelni, mert lehet, hogy ez eddig nem domborodott ki, hogy én nem a kövérséget, a tökéletlenséget, a nem-sportolást utálom. Nincs is dolgom azzal, ki hogy él. De az ítéleteik elérnek.

Én nem a magam példáját, “portékáját” igazolandó beszélek anatómiáról meg az edzés öröméről, mert én nem árulok semmit. Egészségfasiszta se vagyok, kinézetnáci még kevésbé – de ha mégis, akkor magamon kezdem.

Én a hamisságot utálom, a feljavítást, a megszépítést. A tagadást. A kövér lét valódi el nem fogadását és kompenzációs promózását. A csúsztatást az érvelésben. A nagyszájúságot és mögötte a gyengeséget, a frusztrációt. És a női média boldogan asszisztál ehhez, sőt, progresszívnek gondolja.

Nem itt kéne tartanotok, csajok.

Értelmetlen ez a séma, hogy másokkal szemben, a “gebe” modellekkel, a “fitneszpicsákkal” szemben határozzátok magatokat. Gyakorlatilag bosszúból lenézitek azokat, akik jobban néznek ki nálatok, és ennyi. Dacból veszitek fel ezt a szerepet. Jól visszavágni, beszólni szerintem nem bátorság, hanem olcsó, közhelyes gesztus. Nem okés dekontextualizálni a jelenségeket, például a modellvilágot vagy a szépségideált sem. Direktívának vagy vádnak felfogni azt, hogy valaki más vékony, sportos, fiatal. Nem ismerni el a teljesítményt, csak mert nekünk nem jött össze. Mit akar ez a sok ember, akik nem képesek elviselni a valóságot?
Sok a csúsztatás: normális életnek titulálják a gépesített hétköznapokat, a telefonnyomkodós-légkondis-autós elidegenedettséget, amellyel szemben őrület a sport. Örömforrásnak nevezik a gyorséttermi menüt, a zabálást, az édességet, pedig ezek függőségek. “A párom így is elfogad”, jaj. Feszesre és fényesre, íves derekúvá retusálják a maximum 44-es plus size modelleket, és a 48-52-esek egy kicsit azt hiszik, ők is ennyire szépek, és ebben nem érzékelik a manipulációt.
A szépség nagyon is érdekli őket, ebből a vonatból nincs kiszállás.

Erre is gondolok, ez valami hihetetlenül felszínes, és persze sűrűn bólogat mindenki:

http://wmn.hu/elet/24653-kormos-anett-palvin-barbi-a-kover-lany

– Barbi huszonhárom éves, a legjobban kereső magyar modellünk, és hízott mostanában öt vagy hét kilót. És ő ugye a testéből él, nem nézhet ki akárhogy, az ő világában kell ezt értelmezni. Mi történhetett? Depressziós? Beteg? Tönkrement az anyagcseréje? Eszetekbe sem jut, hogy baj is lehet? Hogy segélykiáltás ez? Vagy gesztus, amellyel kiáll egy hétköznapibb jó alakért? Én nem tudom. (Azóta, 2018 őszén Barbara újra VS modell lett, ami nem kis szó.)

Vagy ez:

http://wmn.hu/elet/27775-kormos-anett-mit-kerestek-ti-a-cimlapokon

Celebeknek esni nem bátorság. Sarka Katát ekézni nem eredeti.

Sarka Katában meglátni az emberit, megérteni, az valami. Valamicske. És hát mindannyian a részei vagyunk annak a működésnek, aminek jegyében neki megéri így megjeleníteni magát. Mi vagyunk a piac. Te is, a protestvéleményeddel. Atért alkották meg neked, hogy utálhasd, lenézhesd.

Azt mondja a cikk:

Nem akarok belemenni abba, hogy kinek, mire mennyi ideje van. Hogy kinek van pénze, lehetősége a teste megformálására, és kinek nincs. Azt hiszem, akinek igazán fontos a kockás has, az tud rá időt szakítani, hogy finteszlédivé formálja magát, akkor is, ha nem áll egy teljes bébiszitterekből, takarítónőkből, személyi edzőkből és táplálkozási tanácsadókból álló rabszolgasereg a rendelkezésére. Tény, hogy ehhez jóval több áldozatot kell hoznia, mint mondjuk egy celebnek, de szembe kell nézni vele, hogy a testformálás az átlag ember számára is elérhető lehetőség, legfeljebb nem egy luxuskonditeremben kell emelgetnie a súlyzókat, hanem otthon a kétliteres petpalackokat.

De tegyük fel, csak az én kedvemért, tegyük fel, hogy az átlag nőnek nem ez a fő célkitűzése. Hogy többre tartja magát ennél. Hogy értékpiramisa csúcsán nem a feszes segg áll. Én megértem azt… bocsánat, nem, nem értem meg. Hanem eltűröm azt, hogy van, aki itt tart, aki tényleg bevette a cuclit, hogy ő az egy azzal, ahogy kinéz.

Jól hangzó mondatok. Pedig Kormos Anett egyszerűen nem akarja megérteni mások értékrendjét, választását, és így – a mások életmódja fölött mindig szívesen pálcát törő tömeggel a háta mögött – nem kevésbé korlátozó és hamis, mint az, ami ellen fellép. Nem tűnik érteni, hogy micsoda stigmákat tesz a gőgös megfogalmazásaival azokra, akik edzenek, és akik ugyanezeket a parlagias ítéleteket kapják a környezetüktől.

Persze miért vagyok meglepve: a stand up comedy profi termék, ahogy a magas olvasottság is. Művelője elsajátítja a kisemberi, dohogós, celebszidós, gazdagokra haragvó, igazi értékekről papoló, önmagát túlértékelő, frusztrált attitűdöt, és azt mondja fel újra és újra (“hitelesség”). A kisember, az egyszeri nő facebookon lógva figyelgeti mások életét, gyanúsnak találja a konditermet, neki erre nincs ideje, és gyűlöli a gazdagokat. Csinálják otthon, a négy fal között. Ő ne szembesüljön azzal, hogy más sportol és jó alakú. Ez kell neki, és meg is kapja.

A szomorú valóság az, hogy ezek az emberek lusták edzeni, nem szeretik, félnek a témától, és nem értik, miért fontos, mire való: azért hegyezik ki a bikinitestre meg a seggre, hogy elutasíthassák. Eközben nem csak egészségtelenül esznek és rosszul néznek ki, hanem betegek is. Arról persze nem tehetnek…

Anett, aki magadat oly bátornak és jópofának hiszed, és aki magad is celeb vagy: ez az igazi kurvaság, és ez intellektuális fajta, pont tőled, aki hű, de bezzeg milyen okos vagy. Esetleg a szerkesztők lehetnének igényesebbek. Nyilván azt fogod harsogni (itt is), akkora indulattal és olyan jópofán, amire Egyszeri Olvasó ráharap, ráadásul ezt támadhatatlanul csinálod, a csinos (nem kövér, szép arcú) ÉS intelligens nő pózából – és már működik is a showbusiness. Ez is showbusiness.

Azzal nem megyünk messzire, hogy a D. Tóth Kriszta-típus elhatárolódik a Zimány Linda-félétől, és magát sokkal tehetségesebbnek gondolja.

(Miért mindig csak a celebek…? Miért nem álltok ki a pornócézárok ellen? A pókhasú döntnökök ellen? Az önjelölt, butácska életmódtanácsadók ellen?)

Boldogabb országokban nem ciki a konditerem és a tudatos testformálás – itthon még mindig henye luxus. Minálunk a facebookon dohogás, a véleményezés, a belegörnyedés, a családi zabálássá züllött karácsony a legitim. Meg egy infarktus negyvenkét évesen. Elmegy a wellness, a telefonnyomkodás, a tévé, a műköröm, a tetkó, az autóra elköltött százezrek, a Horvátország, a síelés, az “imádom a divatot”, minden költséges vacak, kreatív hobbi, főzőcske – csak az edzés nem. Depressziós, kedvetlen is nyugodtan lehetsz, stresszes családanya, zugcsokievő, akinek semmire nincs ideje, megkívánt egy kis gumicukrot, és sajnos, az ízületei meg a gyerek miatt amúgy se tud.

De ha edzel: megkapod. Ha komolyan sportolsz, ha örülsz neki: elmagányosodsz. Ha meg is látszik a kinézeteden, nem állsz meg előttük. Az edzőtársaid afféle szektatagok. Magyarázkodhatsz, hogy jobban örülnél a téli, nedvességelvezetős futófelsőnek, mint a robotgépnek. Senki nem örül neked, lefelszíneseznek. És ez az írástudó, netező, igényes, sőt: feminista középosztály ítélete, nem valami archaikus falusi értékrend.

Pedig pont az edzés az, ami demokratikus. Ahol nincs látszatkeltés, helyezkedés, előny. ahol nem jár semmi, és csak te teszed bele a melót.

Hamis a dilemma, hogy valaki vagy “fontosabb dolgokkal foglalkozik”, vagy “semmi más nem érdekli, csak a feszes segg”. Ez buta és manipulatív élezés, szándékos ferdítés, és nem szolgálja a nők javát. A segg természetes, anatómiai állapota, hogy félgömb alakú és feszes. Ezt veszítjük el, pedig ez nem szükségszerű.

Én a teljesítményt, a felelősségvállalást és a tudatos munkát becsülöm. Kevés elhivatott, keményen küzdő embert ismerek, a többségük pedig sportoló. Méltatlan, amikor ezt leszólják, és divatmajmolásnak titulálják.

És, igen, kedves body positive-ek, fitnesztrendet leszarók, inszinuálók,

vádollak titeket:

ti nem fogadtátok el magatokat. Nem lettetek rendben az állapototokkal. Szerettek elvi embernek tűnni, aki fölötte áll a hiúaknak, de közben folyton másokat nézegettek és viszonyítotok, lenézitek róluk a tónust, a kedvet, a menő edzéscuccot. Szándékosan vagy tudatlanul összemossátok az én példámat is a durván egészségkárosító versenyzői világgal.

És nem csak azért nem változtattok, mert nem tudtok arról, hogy lehetséges átformálni, ó, nem is csak az alakot, hanem a test egész állapotát. S nem is csak azért beszéltek orrvérzésig szépségeszményről, celebvilágról, mert el se hiszitek, micsoda energikusság, feszesedés és öröm lehetne, ha szembenéznétek a problémával, és nekifognátok a változásnak.

Hanem azért, mert bekapcsolt a dac. Kövérnek lenni nem olyan, mint rendetlennek, vagy éppenséggel szemüvegesnek, ezeket valamiért sokkal kevésbé tekintik identitásnak.

A visszatérő érveket elnézve erős a gyanúm: a netes kampányokból vett, tömegessé lett body positive attitűd és fat acceptance nem valódi politikai, eszmei bátorság, és nem is mélységes önismeret eredménye. Felvett, import beszédmód inkább, és szerep. Hadállás, mások ellen. Gyanakvás, ellenségkeresés. Megúszás és önigazolás.

Beriaszt a hamisság-detektorom: nem hiszem el, hogy ez misszió, szemléletformálás és közérdek. És most nem írom azt, hogy azért nem, mert a túlsúly és az edzetlen test (!) ízlésfüggetlenül egészségtelen. A fogantatása zavar, az össznépi, érzéstelenítés-jellegű öncsalás. A valóség tagadása. A könnyen ráharapás. A csakazértis-fajta, konzerv önbizalom. A “ha ők úgy, akkor mi meg így” fajta viselkedés, a “jól beintünk”, “visszaszólunk” gesztusa.

(Ezt a feminizmusban is elhűlve nézem. Aki később jött, 2014 után, ennyit értsen meg a múltmorzsákból: a blogom leutánzásán és a közösség ellenem hergelésén kívül nekem az a bajom, hogy hiába érthető a düh. Akinek visszavágni van kedve, aki szenvedett és mégsem vált eszközt, aki ugyanúgy ütne vissza, ahogy férfiak ütötték, az olcsó puffogássá változtatja a kiérlelt, okos üzenetet, amely annyiakat megmozgatott és olyan sok új életet indított el.)

Szóval, a felszépített, feszes derekúvá javított, gyönyörűséges arcú modellek, akiket ugyanolyan üzleti megfontolásból, az adott fogyasztói csoport vigasztalgatása, önbizalomerősítése érdekében raknak eléd, hazudnak neked. Ha ezt identitássá tudják változtatni a fejedben, ha elhiszed, hogy úgy nézel ki, majd megveszed az általuk viselt fürdőruhát, körömlakkot.

Ő is ezt csinálja, világhírűben:

http://gabifresh.com

Ő magyar változatban:

http://beautywithplus.com

Negédesen:

Ciao Bella,

Szélsebesen közeledik a könyvem megjelenése és lassan tényleg elhiszem, hogy a polcokról köszön majd vissza a nevem. Ahogy eddig is, most is egy cél lebeg szemeim előtt: minél több nőhöz eljutni és segítséget nyújtani nekik abban a harcban, amit nap mint nap vívunk mindannyian. Az ellenség leginkább láthatatlan, viszont nem enged szorítása…

Antitézis: nem bírom a fitneszvilág feljavított fotóit, valóságtagadó reprezentációját sem, a kisajtolt, rosszullétig hajszolt formát, a száj mellett az árkokat, a pózt, retust, kemikáliát, műkörmöt, implantátumot, a dogmatikus táplálkozási szabályokat. Pláne ahogy ők motiválnak, nagy mosolyogva, és mindezt egészségnek és kemény munkának nevezik. És ez az, amit a világnak megmutatnak. Ők is tagadják a valóságot. Az örömük önelégültség és nárcizmus. Ez az életforma azon a szinten, ami az olyan fizikumhoz kell, nem élhető. Háromból két versenyző depressziós, egyszerűen nem bírják mentálisan ezt a terhelést. Sehol nincs öröm, megértés, szeretetteli gondoskodás a testről, csak görcsös látszatkeltés. Mit akar ez a sok ember, akik nem képesek elviselni a valóságot?
Engem rég csak a valóság érdekel. Ha nem vagyok jól, hiába 9-es a zsírszázalékom. Sokan hiszik azt, hogy ha lefogynak, nekik is tökéletes testük lesz. Nem, a lefogyottak teste, még a híres sikersztoriké sem olyan, és soha többet nem lesz olyan. Amikor ezt szóvá tettem LifeTiolt oldalán egy ízibe’ negyven kilót lefogyni vágyó anyuka posztja alatt, kizártak.

És akkor van ő, őt hoztam ma, ő ihlette a posztot, és nem azért, mert bezzeg sportol.

http://imperfectlife.com/ilovemyuglybody/

Hanem mert rámutat arra, ami már megváltoztathatatlan. A tetemes túlsúly okozta károkra, de arra is, hogy nem csak kinézet van.

A mégis-életörömre.

I was faced with a “Look Good Naked Challenge” at my gym

Hát, ez felemelő lehetett.

Én ezt a fájdalmasságában is könnyed, érett, fel nem szépített önreprezentációt kifejezetten csodálom, és persze a sportteljesítményt is. Ez a valami. Mert a duma, az csak duma, sőt, az önvállalás is lehet harsány, pusztán figyelemkövetelő gesztus, továbbá létezik (és hányszor, de hányszor találkozni vele) álőszinteség is: megkapó és üres. Na de amit ő megmutat, az az, hogy bejárta ezt az utat, és meg tudja csinálni a rendszeres edzéseket és ezeket a mozdulatokat is. A tökéletlenség és a teljesítmény párhuzamos bemutatásában erő rejlik.

További érdekes linkek:

http://www.strongcoffey.com/my-story-2/

http://www.strongcoffey.com/index.php/5-things-i-miss-about-weighing-more-than-300-pounds/

109 thoughts on “de akkor legyél teljesen őszinte”

  1. “hadd kattanjak be újra és újra, amikor ezek az üresfejű asszonyok, lányok azt találják írni a félpucér fotójuk mellé, hogy te is meg tudod csinálni. Hát, persze hogy meg. Minden hülye meg tudja csinálni. Ez a lényeg. Ezért megy nekik is. Csak van, aki mást, többet akar az élettől.

    Hadd ne azon háborodjak fel, hogy tud valaki együtt élni a hasi hurkáival. Hadd háborodjak fel inkább azon, hogy egyesek számára fontosabb a külsejük állandó polírozása, mint a szellemük pallérozása (lásd például az írás, olvasás alapjainak elsajátítása).”

    “Tessék nem példát mutatni a tinilányoknak, a háziasszonyoknak, és az anyáknak. Ugyanis nincs mivel! A ma is leugrottam az új fitneszruhámba edzeni, a megint lement fél kiló az agyamból…bocsánat… a ma is lement fél kiló a csípőmből posztok helyett, olyanokat akarok látni (ha már muszáj), ami azt bizonyítja, hogy belül is van valami… fejben a műszempillák mögött, vagy a mellkasban a szilikon mögött.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. Érdekes ez az Anett-Kata ellentét. Azért tetszik, mert (elnezést a kifejezésért) mindketten médiatermekek. Eladhatóra formáltak, ezért és ennek érdekeben olyanok, amilyenek. Anett sem az az eredeti amazon standupos lány már, ha volt valaha eredeti, úgy értem saját jogon. Igényt elégét ki ő is, azt mondja amit sokan hallani szeretnének.
    Kata meg így kell az embereknek, olyan is mindig, megosztó volt és marad is amíg az érdeklődés fenntartható iránta. A válásuk is ezért olyan érdekes. Sokan nem tudják képzelni a saját életüket úgy, hogy nincs többé Hajdú házaspár, vége a világnak. Mások örülnek, büdösribancoznak, szégényhajdúznak. (az ügy egyébként bizonyíték a médiadiktatúra bulvárig nyúló befolyására. Az igazi hátteret nem írja le senki, nem különös, hogy többen hallottuk szóbeszédben már, de leírni még senki sem merte? Nem jellemző a bulvárra.)
    Sportolni és edzöterembe járni egyáltalan nem ciki, nekem. De a ott a Katák nagyon cikik, nekem. Nem tudom látni benne az emberit, csak a fentebb írt jelenséget, a szemelyes erőfeszítést nem lebecsülve.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Megtaláltam, beengedlek!

      Hát szerintem a Sarka Kata-sztori majdhogynem feminista történet. Ahogy a jellegtelen háttér-feleség szerepből kilépett, és a maga lábára állt, férje nélkül is létezik. Önjogon is van tevékenysége, és erősebbnek bizonyult, mint a médiacézárnak gondolt férj. Nem tudom – a megnyilatkozásait is ismerve – csak bábnak látni. És Rubint Réka hasonlóképp lett erősebb és sikeresebb a férjénél.

      Nem tűnt fel senkinek, hogy a kereskedelmi tévék műsorvezetői (egy-két újságírónak mondható nagyágyút leszámítva) mind ilyenek? Jól néznek ki, van ismertségük, és valamenyire tudnak beszélni, rögtönözni. Az, hogy tehetségtelen, inszinuáció – ide ennyi elég. Jól kell kinézni és érdeklődést kell tudni kelteni. Nem klasszika-filológusoknak szánják ezeket a műsorokat.

      Az edzőteremben valóban nem csak könnyen tolerálható arcok vannak, igen vegyesek. Élőben SK kicsit sem irritáló, kétszer néztem meg, hogy egyszer észrevegyem: ő az. Semmi habverés, közepes edzés. És mindenki szelfizik. Szerintem én sokkal idegesítőbb vagyok felpörögve.

      Én inkább úgy kérdezem: mit kéne csinálnia egy ilyen médiaterméknek? Kussoljon az edzéseiről, ruháiról? Ma a facebookon az ismert ember felülete nagy kincs, akinek van 300 ezer követője, hetente két-négy címlapja, az jó, hogy termékmegjelenít és pénzt csinál belőle. Szerintem a kritikuso nem értik, hogy ez így működik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Furcsa, hogy te ebben a feminizmust látod, bár a válása valóban az, minden elvárás ellenére meglépte.(Bár erősebb és befolyásosabb hátteret talált, de ezt hagyjuk)
        Műsorvezetőnek kifejezetten tehetségtelen, leginkább nézhetetlen, de valamihez biztosan ért a médiában amiért vagyonokat fizetnek.
        Hogy mind így néznek ki és ezt nyújtják, azt látom, de attól még az a véleményem, hogy ez nem lehet sem feminista sem semmilyen érték. Azt az ostobaságot táplálja és szolgálja ki, amiről te is pl. az előző posztban írtál.

        Kedvelés

      • Az erős háttér még mindig csak szóbeszéd, nem olyasmi, amire mint érvre hivatkozhatunk. Nem szeretem a bennfenteskedést ebben sem. Nem azért nem írjuk le a nevet, mert nem merjük, és nem is csak azért, mert pletyka, hanem mert magánügy, ki kivel kavar. A magánélet védelme a közszereplőknek is kijár, nekem nincs gyomrom ebben vájkálni, ilyen lavinákat gerjeszteni.
        Még egy másik csávó is nagy lépés azoknak, akik olyanok árnyékában élnek, mint Hajdú. De én az önjogú (általában lebecsült) tevékenységeiről, életintézéséről beszélek.
        Azokat a háttérembereket Viktorék személye, hatásai és érája termelték ki, megjegyzem, náluk kéne reklamálni, nem SKra kihegyezni ezt is. Ilyen sztorik 2010 előtt nem voltak.

        Kedvelés

      • A maganélet vonatkozásában igazad van, elismerem.
        Bár nem erről volt szó, reklamálunk is. Sokkal többen mint azt kívülről gondolnád.
        Hogy mi volt 6 éve, azt egy olyan gyorsan változó rendszerben mint a média aligha lehet összemérni.
        Ha a politikai háttérnél tartunk, keveseknek lehet közös cégük Rogánnéval, SK-nak történetesen van. Nem kötelező részt venni benne, azt hiszem ezt nekem éppen ezért nem kellene odaszúrnod.

        Kedvelés

      • Nem szúrás volt, és igyekeztem sosem élezni. Csak hogy ne legyünk annyira megdöbbenve, az egész ország ilyen nexusok alapján működik évek óta, dohányboltostul, uszodástul, falufejlesztésestül, földbérletestül, közbeszerzésestül. Nyilván a helyekre betódulnak emberek, akik ettől még nem biztosan sátánok, kurvák, mindenestül aljasok, csak kihasználják a lehetőséget. Erről a sztoriról azt gondolom, hogy itt Rogánnak+-nének kellene nagyon vigyáznia az összeférhetetlenségekre.

        Kedvelés

  3. Érdekes ez az Anett-Kata ellentét. Azért tetszik, mert (elnezést a kifejezésért) mindketten médiatermekek. Eladhatóra formáltak, ezért és ennek érdekeben olyanok, amilyenek. Anett sem az az eredeti amazon standupos lány már, ha volt valaha eredeti, úgy értem saját jogon. Igényt elégét ki ő is, azt mondja amit sokan hallani szeretnének.
    Kata meg így kell az embereknek, olyan is mindig, megosztó volt és marad is amíg az érdeklődés fenntartható iránta. A válásuk is ezért olyan érdekes. Sokan nem tudják képzelni a saját életüket úgy, hogy nincs többé Hajdú házaspár, vége a világnak. Mások örülnek, büdösribancoznak, szégényhajdúznak. (az ügy egyébként bizonyíték a médiadiktatúra bulvárig nyúló befolyására. Az igazi hátteret nem írja le senki, nem különös, hogy többen hallottuk szóbeszédben már, de leírni még senki sem merte? Nem jellemző a bulvárra.)
    Sportolni és edzöterembe járni egyáltalan nem ciki, nekem. De a ott a Katák nagyon cikik, nekem. Nem tudom látni benne az emberit, csak a fentebb írt jelenséget, a szemelyes erőfeszítést nem lebecsülve

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Köszi, leszűrtem a magam számára a lényeget: a rendetlenség(em)et fogom identitássá emelni! Ezzel ugyan megint kilógok de naés :). Hálás vagyok. Ma sem keltünk fel hiába.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Az I Love My Ugly Body cikkben olvasott gondolatok egy Wendy Whelan interjúban hallottakra emlékeztettek. Arról beszélt, mit is jelent számára a teste, hogyan viszonyul hozzá. Érdekes, hogy amit ő, a saját maga fizikai tökéletességét 99,99%-ig megközelítő gyönyörű művész mond, ennyire rímel arra, amit ILMUB Andrea ír.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Éljen mindenki úgy ahogy akar és tud, valamint tegye amit jónak lát és helyesnek gondol. Ki-ki agyának fényessége, lelkének szépsége és testének formája nem ellenségei egymásnak. Aki pedig abban leli örömét, hogy másokat azért piszkál, mert nem olyan mint ő, annak sok további örömöket kívánok!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Nekem pont azért jön be ez a sarkakata-jelenség, mert (számomra) azt mutatja, hogy egy jó genetikával, de amúgy tök átlagos külsővel (én is ilyennek gondolom magam) rendelkező ember megfelelő idő-, energia- és pénzráfordítással igen jól tud kinézni, ha éppen ez a feladata. Jó motiváció.
    Ez az Andrea Matthes pedig nekem nagyon bejönne, ha a lányokat szeretném.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hát, szerintem Emily lengyel géneket hozott, és természetesen, műtétek nélkül is olyan arca, szája, melle van, amilyen Katának nincs.
        És Emilynek nincs hasra hízó alkata. Kata azonnal derékra szedett föl a fitneszverseny után, a lábai maradtak vékonyak.

        Kedvelés

      • Emily ha megfeszíti magát se tud olyan rossz minőségű ételeket enni, amiket mi itthon eszünk, meg amin Kata gondolom felnőtt. A melle és a szája meg van csinálva, és hozzánk még nem hallottam, hogy eljutott volna a hyaluronos arcformálás, amivel nagyon finoman tudják az arcot gyönyörűvé formálni. Én átlagosnak látom Emily-t, mert sok hasonló arcot látok otthon. (Testet persze nem)

        Kedvelés

      • Amerikában, hogyne tudna? Még rosszabbakat is.
        Most is épp Katával edzek, nagyon is rendesen tolja, és szinte hálásan mosolyog rám…
        Hyaluron rég van Magyarországon.Miért ne volna?

        Emily még nincs abban a korban, és szerintem arcra is ritka kivétel.

        Kedvelés

      • Magyarországon hiába van több pénzed sem fogsz annyival jobb minőségű termékeket találni. Emily pedig nem walmart tipus, hanem los angeles-i gazdag. Nem szőrszálhasogatásból kontrázok folyton, csak szerintem itt a minőség a kulcs. Ahogy a magyarországi kozmetikai iparban dolgozók felkészültsége és ügyessége sem olyan, mint a londoniaké

        Kedvelés

      • szeproza-nak

        ‘Ahogy a magyarországi kozmetikai iparban dolgozók felkészültsége és ügyessége sem olyan, mint a londoniaké’

        Ezt hogy érted?
        Hogy a londoniak jobbak?

        Kedvelés

      • Én azt tapasztaltam, hogy sokkal könnyebb egy szépségipari szakember élete kint. Van fizetőképes kereslet, elérhetők az átlagosnak tekinthető árakon a közép- és felső-középkategóriás alapanyagok, mindenre standard eljárás van, semmi nem kell egyénre szabott legyen, ami benne van a leírásban, azt köteles vagy adni, de azon túl semmit. Akármit kérnek, mondhatsz nemet, vagy felárat fizettetsz, ha van időd megcsinálni. Sokkal korrektebb viszonyt eredményez, ha van pénz a piacon, nem kell a szakembernek a szolgáltatás struktúrájában lévő lyukakat személyes varázzsal, túlvállalással, lelkigondozással kitömni, hogy pár év alatt kiégjen és belefáradjon a munkájába, valamint a pénzügyi bizonytalanságba.
        Ez természetesen azt is magával hozza, hogy kint sokkal kevésbé motiváltak kiemelkedően jónak lenni, de az igények sem olyanok a vendégek részéről. Én egy belvárosi, közepes kategóriájú szalonról beszélek, amiből van többszáz Londonban.
        Nem várnak csodát, amit otthon sokszor tapasztaltam, hogy a vendég az élete megváltozását várta egy-egy arckezeléstől, műkörömtől, ha már fizetett érte..! És igen, nagyon kellett igyekezni, hogy a személyem is megfogja a vendéget, mert elég sok elég jó szakember van a piacon.
        Angliában, mivel elérhető, gazdasági értelemben átlagos dolog egy manikűr vagy arctisztítás, sokkal inkább a helyén tudják kezelni a jelentőségét.
        Úgy vélem, hogy a kiegyensúlyozott gazdasági helyzet megteremt egy olyan szisztémát, amiben a dolgozó sokkal kisebb önfeláldozással tudja elvégezni a munkáját.
        De otthon, épp azért, mert más a morál és más az elvárás is, személyre szabottabb és sokrétűbb szolgáltatást kapok, nem ritkán olyan gyógyászati ismeretekkel kibővítve, amit Angliában csak az orvos nyújt.
        Szóval, ami kint az infrastruktúra és az alapanyag, az otthon a szakértelem és a személyes kitettség. Az utóbbi nagyobb szívás annak, aki benne dolgozik.

        Kedvelik 1 személy

      • Nem, plasztikai műtétet nem, de botoxot például igen, és azt a fogfehérítéssel együtt akár sima masszázsszalonban, pedikűr-manikűrszalonban is találsz. Nekem ez rémisztő, egyébként.
        Arra próbáltam reagálni, amit Szépróza felvetett, hogy ügyesebbek kint a szakemberek. Nem, mert a szolgáltatás rendszerében több a pénz, olajozottabb, és ezért sokkal inkább partneri a viszony, mint odahaza, kevesebb motivációval.

        Kedvelés

      • Amit a két ország szépségiparának összehasonlításában írsz, az tisztán ráhúzható az oktatásra is, Pika. Hogy a pénztelenséget hogyan kell személyes varázzsal pótolni és miért vezet ez nagyon hamar kiégéshez.

        Kedvelés

      • Ezt a képet nem láttam, amikor válaszoltam, ez nagyon jól sikerült! (Vágyom rá én is :D) Pikareszk a kozmetikusokkal én is így érzek, a magyar kozmetikusok nagyon jók, és amikor külföldre mennek, sajnos már nem olyanok. De a plasztikai sebészet más. Például három orvos van, akinél van értelme orrplasztikát csináltatni, technikailag jók, mert mindenféle kiinduló orrból ugyanazt tudják kihozni, csak ha én nem pont azt az orrot akarom? Ezek a lézeres, hyaluronos dolgok pedig, lehet, hogy az otthoni orvosnak van végzettsége, de a londoni kozmetikus már annyit csinálta, hogy lehet jobban megy neki. És nem az anyagon nyerészkedik

        Kedvelés

      • Azon gondolkozom, ha a magyar kozmetikusok is elvégeznék az iskolát hozzá, és nekiállnának töltögetni, lehet ugyanolyan jók lennének, csak mi jobban szeretjük Dr Nagy Okos Orvost, akinek végzettsége van, meg lekezelően beszél velünk, mert azzal ugye bizonyosságot tesz A Tudás birtoklásáról. Aztán ők is töltik félre a szájakat, meg félévente változtatják a véleményüket a szilikonról.

        Kedvelés

  8. A végén a linkek nagyon jók, köszönöm!

    Nagyon hálás vagyok (a sorsnak?), hogy sosem voltam olyan kövér, aki leszólja a vékonyakat. Mindig csodáltam, ami szép, ami teljesítmény. Másrészt azokat sem értem, akik undorodva, gyűlölködve beszélnek a kövérekről (nyilván nem te, Éva). Mi bajunk lehet egymással? Miért fájna nekem más teste? A kövérek részéről ott van az irigység, persze (bár ez nem túl szép), másik részről még ennyi sem.

    Szerintem a fat acceptance nem erről kéne, hogy szóljon, nem a vékonyak, sportosak leszólásáról, inkább arról, hogy a kövérség csak egy állapot, aminek oka van, de változtatható. Nem határozza meg az embert és nem leszel más, ha változtatsz. Persze egy kicsit igen, de nem annyira. És igen, mindenki értékes lehet kövéren is, de attól még jó lefogyni. Nem azért, hogy értékesebb legyen, hanem hogy jobban érezze magát a bőrében.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én, bevallom, a saját elhanyagoltságomat, túlevésemet, szembe nem nézésemet látom és nemkedvelem (nem gyűlölöm, de észtreveszem és elutasítom) bennük. A kifogáskeresést, mások lesését, viszonyítgatást, a frusztrációt. És ez tényleg az, onnan nem látszik, de az. Általában a haragok mögött ez van: érintettség, egyéni érzékenység.
      De itt épp nem erről beszélek. És azóta még olvastam a témában sokat, kommenteket angolul a “fat acceptance, body diversity, personal choice” és a “fat is unhealthy, overeating is morally wrong” tábor ütközését (üdítően tiszteletteli, okos, igényes kommentek voltak a magyar miliőhöz képest).
      Nem erről szól amúgy a fat acceptance, amit írsz, ezek a visszaélései. Van is néhány tündökletes, tiszta elvi hang, akik tényleg mindenkit tisztelnek, nem csak a saját csoportjuknak követelnek elfogadást. Nekem az nem tetszik, hogy aztán az elvekre olyanok csapnak le, akik csak önérdekűen használják, önigazolnak, eszük ágában nincs másokat tisztelni, és gyűlölködnek, gyanakszanak, másokkal szemben (fitneszezők, fiatal nők) gúnyosan, előíróan viselkednek, gondolván, hogy azoknak úgyis könnyű, náluk van a szerencse, hatalom, “pénz, paripa, fegyver”.
      És azt hiszik, a világnak kell garantálni azt (az elfogadás, jogok jegyében), hogy ők soha ne érezzék megbántva magukat. És tényleg úgy élik meg, hogy őket bántják, űzik. Ha én sportról írok, akkor frankón megkapom, hogy “mindenhonnan ez dől, már te is ezzel a nyomasztással jössz”.
      Meg hogy őket “nem vállalják a férfiak, félve mások ítéleteitől, pedig amúgy vágynának rájuk”.
      Hát, az élet nem óvoda, és ezzel nem erőpárti vagyok, de egyszerűen döbbenet, mennyire magukat helyezik a középpontba és másokból csikarnák ki azt, ami nekik kényelmes.
      Negyvennek kinéző, huszonéves lányok.
      Zsuzska (bodywithplus) az egyik videójában: egyél csak Milka csokit, ha megkívánod. Vagy egy szelet sütit. Nem bűn! PONTOSAN tudja, hogy a legritkább esetben egy szelet meg alkalmi desszert. Hogy nagyon ritka az, hogy az elhízottak egyébként egészségesen, mértéktartóan táplálkoznak.

      Hol a határ? Oké, ne tegyenek rájuk megjegyzést, ne szembesüljenek azzal, hogy rájuk nincs ruhamérat a boltban, és…? Ne nézzék őket levegőnek, legyen saját divatbemutatójuk, szépségversenyük, sok plus size modell. És…? Válasszák őket párnak a sulibulin, vágyjanak rájuk ugyanannyian…? Mert “nem fair, hogy csak a vékony, nagymellű, fiatal nők” számítanak?
      Vajon csak a pornó meg a modellek mindenhol-jelenvalósága az oka annak, hogy kevesen tartják az elhízottakat vonzónak?
      Ez tényleg politika: ha elég erős a képviselet, akkor sokan lesznek öntudatosak, az erős, öntudatos képviselet igenis ösztönzőleg hat, hogy jók ők így is, nem baj, ha meghíznak/nem fogynak le (sok más tényező mellett, természetesen), és akkor biztos lesz rájuk ruha is meg hízelgő marketing is.
      Nem vonzók, de ezt nem mondja senki az arcukba, és ennyi az elvárható maximum. Ahogy a nagyon alacsony férfiak vagy a heges bőrűek vagy a hetvenöt évesek sem annyira vonzók, sajnos. Hol lehet reklamálni?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Erre gondolok, amikor azt írom, hogy elvárják, hogy a világ garantálja, hogy nem fognak megbántódni, meg hogy az élet nem óvoda, fel kéne ébredni, és hogy a jól hangzó mondatok ritkán igazak:
        “Elég baj lenne ha mindenkinek tetszenénk,elég annak a pár embernek aki megérdemli hogy meg is kapjon.” (kövér nő kommentje)
        Főnyeremény vagyok, akié leszek, az becsülje meg magát! Vajon hányan gondolkodnak így? És hányaknak van nem facebookon mutogatott, hanem valóban kiteljesítő kapcsolatuk?
        Mit akar ez a sok ember, akik nem képesek elviselni a valóságot?
        Szerintem jól látszó tény az, hogy akinek valamilyen defektje van (betegség, túlsúly, önbizalomhiány), az valószínűleg szűkebb körből válogathat (ennek ellensúlyozására, reményt ébreszteni kellenek a média sztorijai, hogy “három végtagja hiányzik, mégis talált férjet”. “Volt az újságban is.”). Nagy szerencse kell, hogy méltó, neki való, kölcsönösen vonzódó partnere legyen, és az elveszítésétől se féljen olyan mértékben, hogy feladja önmagát. Nagy nehezen találni párt, nagyon akarni a kapcsolatot és (bármilyen módon) függeni veszélyes.

        Kedvelés

      • Nagyon sokmindent én is így látok, és egyet is értek veled. Azt is hozzátenném, hogy hosszú önismerteti út vezetett idáig, és saját felelősségem felismerése és elfogadása. Sokszor én az öngyűlölet túlkompenzálását látom ebben a “nem is adnám magam neked, még kövéren is jobb vagyok” mentalitásban, ill. persze savanyú a szőlő is. Viszont az öngyűlöletet nagyon értem. Ez nem ad az én szememben sem felmentést mások bántására (semmi sem ad).

        Nem értem, hogy lehet elvárni bárkitől, hogy szépnek lásson, vagy akár csak szimpatikusnak találjon. Még akkor sem, ha én esetleg annak tartom magam. Legyen udvarias, és kész. Szerintem ez a határ, bárkinél.

        Abszolút látom, amiket írsz, szembejönnek az “igazi nő” domborulatait dícsérő képek, látom, mit kapnak a sportos nők. Nagyon gáz, az irigységet illene magában intéznie az embernek.

        Kedvelés

      • Kosz, nagyon erdekes nekem ez a kis video. Miert hajtogatja annyira, hogy az etel nem mereg? Meg, hogy ne vard, hogy az etel megoldja a dolgot. Tenyleg ezt gondolja? Igy tudja, igy hiszi? Ezt szeretne, hogy igy legyen? Igy tudja eladni a konyvet? Megint olyan erzesem van, hogy tul van ez pszichezve mindenekelott es mindenekfelett. Most megyek gyorsan akkor elolvasom a Kormos Anettet is, bar asszem most hallom eloszor a nevet.

        Kedvelés

      • Ha nem azt mondaná el tízszer, ami a legolcsóbb és legkézenfekvőbb, hogy nem attól leszel jó ember, hogy nem eszel, nem attól leszel rossz ember, hogy eszel, stb. Még konkrétan ezt is meg tudnám cáfolni, hisz van olyan szempont, amiből nézve de, végtelenül nagy önzés másokkal szemben, túlsúlyosnak lenni.
        De szóval, ha nem ezt az egyet mondogatná, ami olyan olcsó horog, és könnyű önfelmentést kínál, hitelesebb volna. Miért nem mondja azt, hogy csak magamnak ártok? (ez nem feltétlen igaz, de mondjuk) Miért nem mondja, hogy megkeresem az extra ennivalóra, extra méretű és árú ruhára a pénzt? Miért nem érvel relevánsan, miért kínál ilyen olcsó megoldást azoknak, akikért kiáll?
        Engem ez a méltatlanul felszínes kommunikáció zavar, ami ezáltal egy réteg sajátjává is válik. És azért is hamis ez, mert ők, plus size aktivisták, elvileg kiállnak a korrekt kommunikáció mellett, felszólalnak a body shaming és egyebek ellen. Szóval testsúllyal csúfondároskodni rossz dolog, sekélyességet közvetíteni meg nem, mert attól jól érezzük magunkat, könnyen átsiklunk azon a húsz-harminc kilón, esetleg fájdalmakon, meg a magányon is, többek közt.

        Kedvelik 1 személy

      • Az ő célközönsége, akiket nem zavar, hogy a Tchibo, a Scholl, a nemtommilyen ruhamárka hirdetéseit olvassák motivációs lelki táplálékként, igen eltévedt, egyszerű, naplementésen romantikus nők.

        Kedvelés

      • egyszerű, naplementésen romantikus

        😀 csak úgy lebeg benne a fehér, XXL-es muszlinruha…

        Na jó, ez nem volt szép. De kevés dolog bosszant annyira mint az önátbaszás, amibe engem is belerángatnak.
        Eszembe jut róla a közeli ismerős, aki évtizedek óta hatalmas súlyfelesleget cipel, és sírós hangon emlegeti, hogy ő hónapokig zölccségeken élt, és mégse, egy deka se!
        Ami jó lesz másfél hétnek is, de abból egy hét már allandó hisztivel és rosszkedvvel telt, hogy ő már soha nem ehet semmi normálisat?! Mintha a környezete érdeke lett volna a fogyás, úgy szólt nekünk az előadás. Persze az ötödik ilyen nap után, meg a gondosan és mártír módon kimért maréknyi nyers zöldség madonna-arccal való lassú nyeldeklése után már mindenki mondta neki, hogy de, egyél, ne se búsulj, kit érdekel az a pár kiló plusz.
        Ami megalkuvás és kényelem volt a környezet részéről, de ki a franc akarta hallgatni a hisztit, és látni szenvedni a másikat úgy, hogy tényleg tehetetlenek voltunk. Lett is belőlünk, meg a reakcióinkból érv és fedősztori.

        Kedvelés

    • “Nem határozza meg az embert és nem leszel más, ha változtatsz.” Csak legalább nem szívatod magad elkerülhető nehézségekkel, betegségekkel. Mert a vékonyság nem boldogság, de a kövérség nagy valószínűséggel attól való megfosztottság, kirekesztettség és magány. Csúszós jég az érvelés, hogy változzon a társadalom, mert ő rekeszt ki, ugyanis senkit nem lehet kötelezni arra, hogy barátkozzon azzal, akit nem tart vonzónak. És, sajnos, az általam ismert kövérekre egy csomó sztereotípia igaz: magányosak, önigazolnak, nassolnak, “szeretnek enni”, meg vannak sértődve, dacosak, úgy érzik, a világ baszott ki velük, visszaélősen használják az elveket, másokat ócsárolnak és nézegetnek, más testre vágynak, nem tesznek magukért, instant megoldást várnak. Bocsánat mindenkitől.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez nagyon sokszor igaz, de én még nem nagyon láttam olyan túlsúlyost, aki nincs túl jópár sikertelen fogyókúrán. Ami vagy eredményes volt, de kúra, tehát abbahagyta és visszahízott, vagy eleve nem járt nagy eredménnyel. Az, hogy szeretek enni, sokkal jobban hangzik, mint hogy nem tudok uralkodni az étvágyamon, megadja a kontroll érzését. Senki nem szereti szarnak érezbi magát, ezért önigazol, tüskés, támad. Ez csúnya, igen, és nagyon igazságtalan.

        A fat pride a szememben inkább egy belenyugvás, vagy inkább reménytelenség: úgy érzik, nem tehetnek semmit, ezért próbálnak előnyt kovácsolni belőle. És innentől káros, mert semmiképp nem lesz előny, és tényleg önáltatás, hogy nem szívja meg a végén az ember a túlsúlyt. Én is megszívtam, és nem tudom még, visszafordítható-e minden károsodás, amit okoztam magamnak. Mindenesetre biztos jobban jártam a fogyással és edzéssel, mintha úgy maradtam volna. És nem, nem jó kövérnek lenni, mondjuk én soha nem is próbáltam bemesélni magamnak.

        Kedvelés

      • Annál rosszabb nincs, mint a lusta, tétlen, elkenődött, motiválatlan, fáradt, szénhidrátfüggő, puha, hájas közérzet, azé, aki a neten nézeget és szerez önbecsülést, és egyébként is csupa KELL és igazodás az élete, nem lehetnek saját döntései. Persze hogy frusztrált – mindenki az, aki anyunak, anyósnak, gyerekeinek, főnökeinek megfelel, és közben tanúja annak, hogy romlik-bomlik a teste. Míg ők vitáznak és hadakoznak, meg olvassák, hogy Ciao bella, mások, akik nem nyugodtak bele, szó nélkül emelik-futják-húzzák-főzik az egészségesebbet, és nem velük, hanem önmagukkal küzdenek. Úristen, milyen jó fürgének, feszesnek, energikusnak lenni! Az az éber, kompetens állapot, amikor könnyen megy az akármi, nem nyűg felgyalogolni dermesztő hidegben a hegyre, hanem jólesik, és nem a kaján agyalok!

        Engem nem érdekel az ő életük, egészségük. Nem is szoktam vitázni velük. Személyesen kikerülöm az ilyen konfliktust. Viszont a gúnyos megjegyzések magvak meg saláták evéséről, éhezésről rosszat tesznek annak az életmódnak, amely egyedül normális volna (mint meg nem betegítő). És nem nézem tétlenül, ahogy a népszerű, okos női médiát Jópofiék arra használják, hogy gyanússá tegyék a sportot, a kitartást, és normalizálják, hamis érvekkel és nőellenesen reprezentálják a függőségeket, lustaságot, relativizálást, összekacsintva. Ellentétesnek állítsák be a jó érzéseket és a tudatosságot. Nem személyesen sértő, de sehol nincs ilyen Skandináviában pl. Állítom, ha igazán jól vagy, önműködő a kajálásod, nem kell semmit számolgatni. Mondjuk én az a fajta vagyok, küzdő típus, aki mindenfajta nehézséget, hátrányt lebecsül, annyira lelkes az erő megélésétől, eredménytől és az út egyedi voltától.

        Kedvelés

      • “én még nem nagyon láttam olyan túlsúlyost, aki nincs túl jópár sikertelen fogyókúrán” eleve: miért híznak el…? És miért nincs valós infó a fogyásról, miért húz vissza a sütievésbe stb. ennyi minden? Ááá, ugyanazt rágom, csak most Kormos Anetten megdöbbenve. Sue mindjárt jön, és globális kontextusba helyezi. Szar kínálatból nehéz jót választani, és csak egy-két tiszta hang van.

        És akkor van az a típus, aki lelkesen olvasta, lájkolta az ilyen cikkeket, önáltatott évekig, majd jött a kemény “Tomi”, és “két nagy pofonként hatottak a szavai, és akkor elkezdtem a programot”, és megrendeli a csodaszert, és fétissé tesz a márkanevet, újonnan megtért apácaként hadakozik mindenkivel, aki furán nézi az átváltozást. Ezek ilyen pár hetes, kérészéletű, gyakran visszahízós sztorik, és közben előttük nem némi fogyás, hanem a tökéletesen feszes test lebeg. Ki jár jól? A magazin biztos, Kormos Anett és LifeTilt is. Külső kontrollból külső kontrollba, puncsszelettől Esterházy ízű proteinporig.

        Kedvelés

      • Milyen jellemző ez az út, tényleg 🙂

        Én pl. azért híztam el, mert eleve szar kajákon nőttem fel, és a szeretet kifejezése a családban az etetés volt (ami azt is jelenti, hogy ha nem eszel, “nem viszonzod). Ez volt a válasz stresszre, szomorúságra, így tudtam örömet szerezni a családnak. Szülő, nagyszülő elegedetten mosolyogva nézte, hogy fogy a főztje, sütije, és soha máskor nem néztek rám így, máskor zavartam. Később is az evés maradt a válasz mindenre. Megspékelve azzal, hogy nem érdemlek időt és erőforrást saját jóllétemre. Sok időbe telt ezzel szembenézni, nem annyira utálni magam és lépni. Nem csak sajnál (tat)ni magam, hanem elfogadni, hogy ez van, innen már az enyém az út. Van, aki sosem képes rá.

        És igen, iszonyú kevés a jó információ, nehéz kiválogatni a zajból. Egy-két-sik sikertelen próba után hajlamos lettem kudarckerülővé válni.

        A legnagyobb csapda, hogy most már sokan mondják, hogy minek diétázom, ez így már jó. Egyrészt nekem még nem jó, másrészt, ha abbahagyom, visszahízok. Ilyenkor kissé hülyének néznek, ha annyira megfelelni vágyó lennék, mint régen, simán visszacsúsznék.

        Kedvelik 1 személy

      • ‘Csak legalább nem szívatod magad elkerülhető nehézségekkel, betegségekkel. ‘

        Meg az egészségügyet és ezen keresztül a befizetőket. Nagyságrendekkel többe kerül egy elhízott ember gondozása az egészségügynek, mint azé, akit nem sújt a súlyfelesleg okozta betegségek sora.

        Kedvelés

      • Félve nyitottam meg, nehogy valami pornó ugorjon az arcomba, ekkorát már rég tévedtem. Szegények. Megnéztem azokat, akik visszavonultak, és sokkoló ahogy a képeken egyre nyúzottabb az arcuk, szemüvegesek lesznek, alig állnak. Amikor hobbiknál azt írja: szeretem a fiús dolgokat, az autókat, és mindent ami ezzel kapcsolatos, és kiderül, hogy ezeket csak a tvben nézi.Ők gondolom az a szélsőség, mint a kokszos testépítők. De a náluk (fogyás előtt) sokkal vékonyabb, korábban linkelt, lefogyott lányoknak is az úgymaradt bőrük, a fura befelé dőlő lábaik (így eldeformálodnak a csontok a súly alatt?). Azt hiszem idáig, mivel nem láttam közelről a problémát, sokkal jóhiszeműbben, nem is baj ez módon álltam a témához, de már nem tudom így gondolni.

        Kedvelés

      • De, ez pornó, csak nem nemiszerves. Mi más lenne? Egy fétis, a hájfétis oldala és kiszolgálója. Nőgyűlölő is, tömni a halálig, ezt a fajta kontrollt élvezni.

        Amerikában minden a szélsőségig tud jelen lenni, pozitívum, negatívum is. Irtó érdekes újságíróaggyal: az eszmék, a maffia, a szabadságjogok, a lobbi, a tehetség érvényesülése, az individualizmus, a nemzeti lekesedés, az elidegenedettség, a szórakoztatóipar. Ez a skála vége, ilyenné válnak emberek a “ne bántsuk egymást” eszme jegyében, “de ha nekem ez szerez örömet?”, persze mindez a már sokszor taglalt gazdasági és életmód-kontextusban. Ők fiatalon meghalnak, egyedül és bezártan élnek. És, igen, joguk van ilyennek lenni, ahogy joguk van szétdrogozni is magukat. De informált-e a döntésük?

        Kedvelés

      • Most bukkantam rá erre a linkre és akaratlanul is összeszorul a szívem. Nem igaz, hogy erröl (csak) ök tehetnek, hiszen eleve hogy jut ilyen mennyiségü kajához, aki már az ágyból is alig vagy egyáltalán nem tud kikelni? Oké, hogy a neten rendeli, de ugye az âltalában az emeleten lévö hâlószobâból azért le kell csattogni a szatyrokért, elszortírozni, azt mâr alig merem leírni: elkészíteni… Aztân: mennyit lehet egyszerre rendelni? Egy teherautóval?Miböl, úgy értem, ki finanszírozza (a többségük nem úgy néz ki, hogy képes lenne, neadjisten akarna dolgozni)? Ennyi követöjük lenne az instán, vagy bárhol másutt? Jó részük feltehetöleg nem egyedül él – logisztikailag ez valószínüleg nehezen lenne megoldható – úgyhogy az ún. szeretteiknek elég nagy szerepük lehet abban, hogy úgy nézzenek ki, ahogy… az ún. feeder- jelenség, vagyis hogy azt etetjük a halâlba, akit szeretünk… felmerült bennem, hogy azok, akik az ételkészítést (is) hasznâlják a szeretetük kifejezésére (pl. én) vajon ugyanazon a skâlân mozgunk-e, csak sokkal enyhébb fokozatban…

        Kedvelés

      • Igen, ezek az emberek segítővel (társ, feeder, családtag vagy szociális-önkormányzati-eü fajta) élnek, egyébként meghalnának. Ha kórház, akor falat kell bontani, tűzoltó stb. Nem tudnak járni. Évek óta rokkantnak számítanak, munkaképtelenek, juttatásból, örökségből vagy családi, partneri pénzből élnek. Nem tudnak autóba ülni. Csak készételt esznek, nem főznek. Horror összegek mennek el még az izokalóriára is. Az individualizmus miatt az van, hogy azt egyen, amit szeret, amit kér, ő ilyen, elfogadjuk. Biztos van, hogy segítséget kérnek, kicsit fogynak, utána gyomorműtét. Sok drogos és alkoholista is így van vele, a függőségében él, így létezik hosszan, ki is szolgálják, csak annak kicsit alacsonyabb az elfogadottsága, mint a kajáé (mert enni mindenki eszik).

        Kedvelés

      • Az jutott még eszembe, hogy ami tuti, megnehezíti a fogyást még az önreflektív önpusztítóknak is, az az identitás, amit az extrëm túlsúly nyújt. Hiszen egy házba/szobába bezárva ugyan mi másuk maradt… ott lehetne persze még a ‘kövér voltam, de lefogytam’ identitás is, de az ö testükböl nézve az kábé annyira tünhet elérhetönek, mint nekünk a Holdra jutás. Hát akkor már legalább szükségböl erényt… asszem, nem tudom öket nem sajnálni, bármennyire is önmagukat zárták be egy lefelé tartó ördögi spirálba.
        Tisztelet a kevés kivételnek, beszéltem egyszer valakivel, aki gyomorgyürüvel ël – babaadagnyi pépes ételen élete végéig – miközben mindenki csak egy súlyosan elhízott nöt lát benne. Mégis megérte neki, azt mondta, visszakapta az életét.

        Kedvelés

  9. Mostanában sokat gondolkodom ezen a kövérség-soványság-életmódváltás kombón. Így, hogy lefogytam – még azért hibádzik belőle – de sokkal jobban nézek ki és érzem is magam és láss csodát újra előjött a fokozott figyelem a férfiak részéről, ami számomra kellemetlen és nem is nagyon tudok mit kezdeni vele. Tiniket tanítok és olyan osztályokban is, ahol nem szokás betartani a társadalmi határokat és nehéz kivívni a tekintélyt. Most egyre rosszabb. Tekintve, hogy “szúrnálak” kategória lettem, mint nő számukra. Szóval a testzsírszázalék nemcsak egy adat, hanem hozzátartozó társadalmi viselkedésspirál, amibe beleesel és ha nem tudtál vele mit kezdeni annak idején, nem tudsz vele mit kezdeni most. Nekem ez a feladatom ezzel jelenleg, a fogyásom is megállt, mert félek jobban kinézni, mint ahogyan most. Nekem már ez is sok így. Emlékszem még 5-6 zaklatásos esetre is egyetemi éveimből, amikor nagyon súlyosan megsértették az intim szférámat és sokkal tovább merészkedtek konkrét nem jelzés ellenére is. Csoda, hogy meg nem erőszakoltak… Most meg sokkal ártatlanabb formában, de kendőzetlenül ugyanaz. És egyébként még jó nő se vagyok, csak elfogadható arányaim vannak és még 4-5 kg zsírfelesleg maradt rajtam. Plusz kedves, segítőkész személyiség. Ennyi elég is hozzá.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ezt nagyon érzem, Fagott: sok, többnyire nagy mértékű súlyingadozással a hátam mögött végre tartósan egészen vékony voltam a húszas éveim közepén és végén. Jött is hozzá a soha nem szűnő, kellemetlen “szúrnálak” (és nem nagyon veszlek komolyan)-attitűd mindenfelől, sokszor a munkámat nehezítve.
      Aztán jött egy komolyabb depresszió és vele 8-10 kiló, ami azóta is ragaszkodik, és láss csodát, azóta nem kell kéthetente visszavetni a rettentő kellemetlen, helyzetidegen és zavarbaejtő közeledések és/vagy megjegyzések hadát. Pedig a humorom, intelligenciaszintem nem kopott, ami pedig állítólag kiváltotta ezeket. Nem tudok nem arra gondolni, hogy mégsem annyira intellektuális természetűek voltak ezek a vonzalmak. Vagy ha azok, akkor is feltételük, hogy beleférj a “szúrnálak”-kategóriába.
      Egyébként akkor sem, sohasem voltam szép és klasszik “jónő”, és semmiképp sem voltam megelégedve a testemmel, nem volt elég feszes, nem volt elég vékony soha, akkor is hájasnak láttam, amikor 36-os ruhákat hordtam, ezt pedig vsz sugároztam is.
      Azon is elgondolkodtam, a hízás nem indulhatott-e eredetileg egy hárító mechanizmus eredményeként, miután annyira elegem volt a kellemetlen megjegyzésekből, nyomulásból. Mióta két-három mérettel nagyobb vagyok, valahogy békén hagynak. (De azért a fogyásod titkára kíváncsi lennék, csak hogy megmaradjak a témában megszokott kommunikációs fordulatoknál. A többit asszem kipipáltam. 😀 )

      A bejegyzést pedig köszönöm, nem tudtam megfogalmazni, mi zavar KA-ben, közelebb kerültem. Azt meg jól látható helyekre írnám óriási betűkkel, hogy boldogabb helyeken nem ciki konditerembe járni. Ha beszélek a sportjaimról, mindig az az érzésem, elnézést kellene kérnem, hogy szánok rájuk időt (heti 1-2-3 x 1-2 óráról beszélünk). Persze, mert nincs gyerekem, és ilyen úri huncutságokkal töltöm ki az értelmetlen üresjárataimat, mint a futás.
      Vagy azt tudják még megbocsájtani, ha láthatóan rengeteget dolgozok (mert nincs gyerekem és értelmetlen az életem, így a munkába temetkezem), és az idegeimet védendő bocsánatos bűn az ilyesmi. Érdekes módon az egészség, fittség nem elég elfogadható cél, arról nem is beszélve, hogy egyszerűen csak jólesik.

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • Amúgy kiknek, miért mesélsz a sportról? Ők tudják, hogy ez “csak” heti 1-2-3×1-2 óra?
        Azt vettem észre, el tudom sunnyogni a témát, láthatatlanná tenni, és akkor nincs konfliktus.
        De az milyen már, hogy van egy fontos élményem, és nem beszélhetek róla, nehogy kiakadjanak, megítéljenek. Mintha drog volna…
        A futás, úszás még istenes, utóbbi szintén kisgyerek mellől szabaduló barátnővel, ma is, kéthetente, ez bocsánatos. De az amúgy is stigmatizált testépítők, fitneszcsajok, célzott izomépítés, minek az?

        Kedvelés

    • Soha nem éreztem magam még megalázva az új, fényévekkel mutatósabb alakommal. A vízilabdás férfi próbálkozása inkább mulatságos vígjátékfejezet volt, nem éreztem áldozatnak magam. Vagy ahogy egy huszonéves szétgyúrt isten a szaunában kielemzi a testem részleteit nagy elismerően, aki nem tudja, én hány éves vagyok, és akkor még be is állít a három gyerekem… priceless moment!
      De lehet, hogy csak azért, mert abban nőttem fel, hogy tetszeni, észrevéve lenni rang.
      Viszont nem kapok olyan megjegyzéseket, amelyekről mások azt állítják, hogy megalázóak nekik.
      Nem tudom, hogy mi lenne a helyzet, ha tanítanék. Főleg ha ugyanígy öltöznék.
      Nem lehet, hogy tudsz úgy öltözni, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló az alakod?
      Vagy erőt, határozottságot mutatni?
      Áldozathibáztató vagyok most?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem lehet, hogy a jobb alakhoz vezető út, a folyamat jellege is fontos ebben? Ha például életmódot váltottál, magadra találtál, és a jobb külső ennek a hozadéka volt, még ha célja nem is, viszont mindenképp rengeteg munka, szembenézés, stb. eredménye (ha jól értem), az egyfajta teljesítmény, és annak az elismerése jóleső tud lenni?
        Én örültem annak, hogy csinosabb, vékonyabb vagyok, mint korábban, de nem munka vagy pozitív életmódváltás eredménye volt. Egy krízissel indult meg a fogyás, aztán csak úgy lement és úgy maradtam. Ennek biztosan köze van az önértékelési problémáimhoz is persze, de valószínűleg nem éreztem teljesítménynek, így nem éreztem enyémnek, esetleges volt, bármikor elveszíthető. Egyszer-kétszer volt szigorú diéta, de az meg nem tudott tartós lenni, mindig jött valami kontrollvesztés utána.
        Azt hiszem, alkatilag vékony lennék, 18 éves koromig az voltam, és a bánatevés rontott el legtöbbször. De így vékony időszakomban olyan érzés kicsit, hogy a francba is, ilyennek születtem, ti meg ezért nem hagytok békén, és ha nem vagyok éppen tartósan magam alatt (=túlsúlyos), azért mindig ezt az árat kell fizetnem, mindig figyelni, visszavágni, védeni a határokat.
        Nekem talán az is közrejátszott, hogy sok nagy súlyingadozásom volt, és valahogy mindegyiket úgy éltem meg, hogy sehogy sem vagyok jó. Ha kövér, akkor csúnya, ha vékony, akkor préda. Ha kövér, akkor okos, amit mondtam, arra figyeltek, de ha sovány, akkor hiába ugyanolyan okos, a külsőnek járt nagyobb figyelem, vagy talán csak változott a közönség, mások figyeltek rám, akiknél a figyelem feltétele volt a külső.
        Sosem öltöztem kihívóan, bár ez a jelző valószínűleg kissé szubjektív, de a konzervatívabb munkahelyemen fokozottan ügyeltem is erre. A munkához köthető kellemetlen helyzetek inkább a versenyszférában értek, tanárként ugyan, de más közegben. Én ezt nagyon ellentmondásosnak élem meg, tanárként fontos a megjelenés, de nehezen tud megfelelő lenni: elég szép, eléggé én, de eléggé biztonságos egyszerre.
        Fagott sztorija biztosan egészen más, és nagyon kíváncsi vagyok, mit mond erre, de azt hiszem, én sem vagyok egyedül ezzel a történettel. Én innen nem érzem áldozathibáztatónak, amit mondasz, dolgom nekem van vele elsősorban, hogy meglegyen az erő, határozottság, normális önértékelés, kevésbé függjek a visszajelzésektől, és nem utolsó sorban legyen olyan a testem, amiben boldog tudok lenni.
        Bocs, h túl sok a személyes történetből, épp ebben pörgök nagyon…

        Kedvelés

      • Azt hiszem, én nem csak (nem elsősorban) a lefogyásban és a személyiségérlelődésben éltem meg a kompetenciát, hanem magában a sportban, annak a szenvedélyében, a mozdulat örömében, a némi visszahízás ellenére is, mindig, úgy is, hogy a hízás egyébként rontja az üzemet.
        Továbbá: magában a biokémiai szinten rendbe tevő táplálkozásváltásban.
        És ezt az eufóriát nem lehet átadni annak, akivel csak megtörtént, vagy akinek gyötrelem a sport, aki gépiesen, kiszervezve műveli, feladatként, vagy aki mindig is vékony, sportos volt, vagy aki ugyanazt eszi, mint addig, csak kevesebbet.
        Olyan a ketózis, mint valami módosult zen-tudatállapot.
        Én arra jöttem rá, hogy nem azoknál van a hatalom, akik megcsinálják, akik látványos teljesítményt nyújtanak, pedig őket szokás figyelni, rájuk szokás irigykedni. Hanem a sorból ki nem lógóknál. Mindenki a különlegesekről beszél, de az útjukat kevesen járnák be, és irdatlanul sokkal szigorúbbak velük, mint a sorból ki nem lógókkal. Szóval nem csak a kövéreknek kell magyarázkodniuk és hallgatniuk, meg a határaikat védeniük. Ebből a szempontból a “semmi különös” emberek járnak jól, mondjuk lehet, hogy ők azt élik meg, hogy senki sem kíváncsi rájuk.
        A megérkezésem, megértésem olyan jellegű, hogy belülről jön az önbecsülés, az edzésélményből meg a közérzetemből, esetleg Ed dicséretéből, nem várok senkitől különösebb elismerést. Azt várom, hogy ne öntsék rám a frusztrációjukat, ne relativizáljanak, ne akarják elrontani az örömöt, ne inszinuálják az életmódomat (Kormos Anett stílusában: henye, önző, feszes segg).
        Magánemberként se, és bloggerként se viselem ezt jól. Önigazolás, támadás, irigység, elképzelhetetlen, meglepő mértékben.
        “Ne pánikolj” Rita is erről ír:

        Pontosan tudom, hogy ha belépőm van oda, ahova keveseknek: a belső motivációból fakadó, nem csodaszeren alapuló, nem kampányjellegű változásba, az euforikus edzésekbe, akkor nem sokan fognak velem tartani. Elmagányosodom. Nem leszek érthető. Kilógok, gyanús leszek. Meg is értem őket (amíg nem szemétkednek durván).
        De akkora élmény itt.

        “ilyennek születtem, ti meg ezért nem hagytok békén” Jól értem: akkor és azért bántanak, amikor/mert vékony vagy? Ők milyenek? Illene elhíznod?
        Nekem rendben van, amit írsz, nagyon pontos, árnyalt, érzékeny, és mindig boldog vagyok, ha látom a nicked, akár régi kommentjeidet is.

        Kedvelés

      • Amit a ketogénnel találtál, az olyan jó lehet, és úgy sajnálom, hogy nem való nekem (majdnem vega vagyok, és többnyire csak praktikus okokból nem teljesen) és hogy (még?) nem vagyok elég elszánt megtalálni azt, ami igen.

        A sport örömét viszont szerencsére megtaláltam még tizenéveim végén, és próbálom úgy intézni, hogy beleférjen az életembe. Az érdekes, hogy amint valamiféle kapcsolat jön létre a sport és az alakom között, rögtön elkezdem kevésbé élvezni, projektté válik, ami pedig egyszer lezárul. Mióta erre a defektusomra felfigyeltem, igyekszem vigyázni, nehogy célja legyen. Furcsa módon úgy tűnik, az emberek nagy rész erről másképp gondolkodik: sohasem azt kérdezik, hogy sikerült pár hónap alatt a nulláról 10 km fölé vinni a távot, amit futok, vagy hogy bírok többszáz km-t bringázni hegyen, hanem azt, mitől vagyok 54 kg, ha annyi vagyok. Olyanok, akik 2 km-t sem bírnak futni, és a napi távom tizedétől elfáradnak biciklin.

        Amikor vékony vagyok, akkor van egyrészt az, amit feljebb írtam, férfiak, akik elkezdenek rám úgy figyelni, mint megkörnyékezhető/-endő jónőre, és folyton résen kell lennem, hogy védjem a határaimat. Ez ment munkahelyen, bulikban, kollégáktól, kolléga férjétől, ügyféltől, mindenkitől. Nem explicit bántás ez, csak az a fajta nyűg, amit a friend zone bejegyzés alatt tárgyaltunk. Nem lehetek büntetlenül (extra feladatok és nyűgök nélkül) az igazi, legjobb önmagam. Félreértelmezik a vékonyságomat. Persze, szeretek én is jól kinézni, de amikor a külsőmmé zsugorodok, azt nagyon rosszul élem meg. Lehet, hogy azért, mert tudom, hogy nem mindig vagyok olyan, nem az identitásom része.

        A másikfajta békén nem hagyás pedig a család felől jövő állandó basztatás, erre szebb szót nem tudok: a klasszik “egyél már, elfogysz, minek diétázol” (nem diétázok, ennyire voltam éhes), “neked sütöttem”, “de nyúzott az arcod”, és társai. De mivel én akkor vagyok vékony, amikor viszonylag jól vagyok, nekem ez egyet jelent az ennek szóló szemrehányással. Pl. anyámtól, aki amúgy óriási túlsúllyal és a vele járó krónikus és egyre súlyosabb egészségügyi problémákkal kínlódik, és hozza a “dehátaligeszek”-figurát a zsíroskenyérrel a kezében. (De amúgy ő meg akkor vékonyabb, ha rosszul van lelkileg.)

        Ezekben pedig az az iszonyú bántó, hogy ha nincs ingerkeresős evés, nem falok és nem élek olyan rendszertelen életmódot, amiben este 9-kor jön el a főétkezés, ami egyben stresszlevezetés is, és belefér a sport is rendszeresen, azaz amikor nagyjából rendben van az életem és én is, akkor kapom ezeket a nyakamba. Tulajdonképpen a jóllétem, az, hogy önmagam vagyok, hozza ezt a sok szart magával, és ha a töménysége eléri az előbb említett szintet, és egybeesik egy lelkileg megterhelő időszakkal, amikor nincs erőm ezeket állni, aztán beindul az ördögi kör: az első három után borítékolva van az ételbe fojtott öngyűlölet és a tíz kiló plusz.

        Az biztos, hogy belül kéne rendet tennem először, nem függni a visszajelzésektől – ezt mostanában több téren is tapasztalom. Egyszer meglesz, előbb-utóbb össze is szedem magam hozzá, ebben a blog is nagy segítség. De most épp itt tartok, úgyhogy a végét külön köszönöm. 🙂 (Engem nagyon zavar, hogy nem tudok elég tömören fogalmazni, és mindig arra gondolok, tuti, hogy mindenki mást is ennyire.)

        Kedvelik 1 személy

      • Nem kell és nem is való mindenkinek a ketogén! Sokféle egészségesebbé tevő út van, de a finomított szénhidrát, adalékanyag, túl sok gyümölcs egyikben sem szerepel.

        Kedvelés

      • Csatlakozom. Fiatalon, nagyon csinos, nagyon mutatós nőként én soha nem éltem át a sokat emlegetett zaklatást, pedig volt körülöttem férfi épp elég. A füttyögő kőművesekre odanézve rögtön jött egy kezét csókolom. Talán a föllépésem védett meg ? Mostanában, vénasszonyként csak nézem ezeket a kommenteket, nők írják, hogy nincs egy perc nyugtuk az éhes pasik mellett. Hát, nem tudom. Amíg fiatal voltam és nyers, sokan elszaladtak a harmadik mondatom után, gyorsan feledve a formás hátsómat. Ahogy teltek az évek, a hátsóm hátrányomra, a stílusom előnyömre változott. Azt vettem észre, hogy a férfiak mosolyognak mellettem. Azt, amit meséltek, hogy “szúrnálak”, meg “csak azt akarják” sosem éltem át.
        Az viszont, ahogy a magyar emberek-felnőttek, gyerekek egyaránt- kinéznek, az nem magyarázható. Az gáz. Csak egyszer olvasnék már egy olyan nyilatkozatot, ahol arról beszél egy ember, mennyivel kiegyensúlyozottabb és elégedettebb lett az élete 20-30 kiló túlsúllyal.

        Kedvelik 1 személy

      • Személy szerint 30 kilót szedtem fel, az elmúlt 5 évben. Szarok a laboreredményeim, fájnak a térdeim, nem bírom a terhelést, meg kellett emelni a vérnyomáscsökkentőm adagját. Én így éreztem magam 30 kiló plusszal.Abból lement 4 kiló eddig. Ha a BMI-m 30 alatt lesz, jobb lesz a kondim, megyek küzdősportra.

        Kedvelés

      • Kitartást a küzdéshez. Mostanában egyre több helyen megjelenik, ahogy elhízott emberek bizonygatják, hogy az egészségük tökéletes. Rémisztő az az önáltatás.

        Kedvelés

      • Nem hordok kihívó ruhát. Annyi a bajom, hogy sokszor nem vagyok elég határozott és nem tartom a határokat, amire aztán utaznak. Kérdezek, érdekel mi van a tanulókkal – a magánéletben is, mivel vannak olyan helyzetek, ahol erről tudnom kell, különben kezelhetetlenek – és ettől rögtön valahová a tanár és a közeli jó ismerős kategória közé kerülök. Valahogy nincs bennem távolságtartás, noha nem beszélek magamról vagy csak keveset. Itt mostanában szó sincs zaklatásról – ami volt 20 éves korom környékén – inkább csak érzem a változást. Nyilván ez komplex dolog, csak ugye az életmódváltással jön minden és nemcsak a test hanem a lélek, kommunikáció hibáit is igyekszik kijavítani az ember. Nekem a közvetlenségemet és a kedvességemet kellene visszafogni, mert sokszor félreértik.

        Kedvelés

  10. Én nem tudtam, hogy ennyire gáz Kormos Anett. Nem olvastam őt korábban. Szinte csak hamis dilemmával dolgozik. Iszonyú demagóg.
    Én még a régi ÉVÁba írtam, ez talán nem véletlen.
    “Nem akarok álszent lenni. Szép akarok lenni? Persze. Karcsú akarok lenni? Persze. Örökké fiatal akarok maradni és narancsbőrtelen? Persze. Hajlandó vagyok ezek bármelyikéért lemondani a csipszről, a fehér kenyérről, az éjszakai mandulásjégkrém-zabálásról? Hajlandó vagyok könnybe lábadt szemmel magvakat rágcsálni, amikor ebédkor a gyerekeim sült kolbászt tunkolnak mustárba? Hajlandó vagyok a karcsúságért cserébe arcomon elviselni az éhezés gyötrelmeinek ráncait? Naná, hogy nem! És miért nem? Mert ez nem fontos.
    És félreértés ne essék! Nem azt próbálom mondani, hogy legyél dagadt, korpás hajú, szőrös lábú jószág, akit már a férje is csak sötétben és részegen áhít meg. Akarjunk csinosak és ápoltak lenni! De talán ne mindenáron.”
    Átlagos erőfeszítések, átlagos eredmények. Erre ennyit mondanék.
    Asszem, jó példája vagyok annak, hogy gyereket nevelve, aktív szellemi munkával, barátokkal, hobbikkal is micsoda élmény (legyen: központi téma) a testformálás. Tök sértőnek, de persze minek olvasom, inkább butának érzem a sztereotípiáit. Önigazolásra alkalmas.
    És ő is úgy tesz, mint ha az volna a normális élet, amit élni szokás, és ahhoz képest van az erőlködés meg az éhezés, a lemondás és a “magvak”. Pedig nem a normálisból jövünk. Az életmód betegít, a legjobban a gépesítettség és az ülőmunka. Akinek már megroggyant a bőre, szétment a térde, eltávolodott a hasizma, annak még több erőfeszítésbe kerül a jóhoz hasonló alakot visszaszerezni. És az se lesz olyan.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Közben pedig nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az átlagos olvasó normái szerint Kormos Anett vékony és szép (valószínűleg latte).

      Nem minden témában gázak a cikkei szerintem, de ami a külsőségek témakörében íródik, mind ilyen. Nekem, a WMN szerkesztőjeként ciki lenne egy ilyen írás, hisz olvasni is kínos, annyira feszínes és demagóg, közhelyekkel teli. Srófné Hadobás Ilonka viszont imádja, hát nem lehet mindenről lemondani!
      Értem a koncepciót, hogy trendi mázzal leöntve az értelmiségi nő egy kelendő árucikk, de innen nézve borzasztó kellemetlen végignézni a hatalommal szembemenést, mert csak látszólagos.
      A détéká jelenség összevetendő a Desigual sikersztorival.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ugyanő írja:
        “A mostani bejegyzés célja nem a megbàntàs. Csak a véleménynyilvànìtàs.

        Nem hiszem hogy mindenki szép. Jòl hangzik, de ezt csak a ronda emberek talàltàk ki. Sőt tovàbb megyek. Èn sem vagyok szép. Klassz csaj vagyok de nem szép. Jò nő vagyok, de nem szép. Mindig tetszettem a pasiknak, de nem azért mert szép vagyok. A szépség nem tanulhatò. De az hogy elhidd magadròl hogy kurva jò csaj/pasi vagy az igen. Pár éve vérre menő csatàt vìvtam volna azért hogy elfogadjàk a ducikat. Ma màr erre nincs szükség hiszem a csapbòl is a “fogadd el magad” téma folyik. Bevallom engem néha màr nagyon idegesìt a sok dagiközpontù oldal. A hìrfolyamom tele van meztelen dagi nőkkel. Nem gondolnàm hogy ez mindig a legcélravezetőbb.

        Amikor önbizalom hiànyom volt folyton szexeltem. Folyton màssal.”

        Én meg akarom érteni. mi van bennük, mit gondolnak.

        Azon az oldalon találkoztam a linkkel, ahonnan a már említett Fat Acceptance (itt írtam róla) lelépett, vagyis, kitiltották, és én mostanáig kerestem az ominózus posztot:

        válasz:

        Eni, az egyik (volt) oldalgazda nem tagadja, hogy kövérnek lenni szívás, stroke-ja is volt és fogyózik, de közben motivál és identitása, hogy kövér, és küzd a sztereotípiák ellen. Linkeli Szkiba Beautyplus Zsuzskát, duci szépségversenyeket, Kormos Anettet.

        Fat Acceptance politikai módon áll ki a testéért, vállalja, elfogadja és büszke rá.

        Újságíró vagyok, figyelek.
        Ne bántsunk senkit.

        Kedvelés

      • Örüljünk, hogy fényképet nem mellékelt? Miért, ha lenne fénykép, azzal bántana minket? Kiégne a szemünk? Nem hiszem.

        Ez egy nagyon gáz poszt, mert ez hiszti. De nem attól gáz, hogy ő kövér, és fájna a környezetének a látványa a kék ruhában.

        Vannak egyébként jó posztjai, most behúzott, és sokat elolvastam sorozatban, (vagy csak a nekem új téma miatt olvastatja magát?). Látom a jót a fat acceptance-ben, mert nekem nagy változást hozott az önmagam elfogadásában, amikor hozzám hasonlókról olvastam blogokat. Szerintem itt minden kommentelő intelligensebb nálam, és sokszor mégis olyan félrement birkulást látok a kommentek közt.

        (Azért még gyorsan leírom a saját sztorimat, itt pattog az egóm a sarokban, a cicis posztnál volt link egy cicis oldalra, ahol volt szó arról, amikor valakinek nem kis melle van, hanem nincs, nem nőtt ki. Na én így jártam, de a magyar interneteken csak ilyen farkasmell, tejmirigyek hiánya, egyéb hárdkór dolgok voltak. Na mindegy, mire elfogadtam magam, megtaláltam a magyarázatot: van ilyen, és kész. Nem betegség. És végre, a második terhességem után, kinőtt! Azért Most is úgy nézek ki felöltözve, mint akinek nincs, de ez már apróság. 😀 párhuzamosan pedig találtam hasonló alkatú bloggereket (magyar überkedvencem venkavision) és végül, amikor szülés után két napig magamhoz képest nagy melleim voltak, azt éreztem, hogy jobb nélkülük)

        Kedvelés

      • Na jó tegnap este még olvasgattam a blogot, és húbazz. Ennél a sok szorongásnál és dühnél és kissebbségi érzésnél még a fogyókúrás önsanyargatás is jobb.

        Kedvelés

      • Neki az a realitás. Csak akkor tudja, hogy az frusztráció, ha ki tud jönni belőle, vagy ha fel tudja idézni azt az állapotát, amikor még nem voltak ilyen érzései.
        Én is értelmesnek találom őt, és próbálom a szépséget, okosságot, emberi vonást megtalálni mindenben. Attól még nem kell az útját járnom.

        Kedvelés

      • A fénykép nem a testsúly miatt gáz. Arra gondoltam, ugyanolyan igénytelen lenne, mint a szöveg.

        Kedvelés

      • Neki, mint az a posztból kiderül, nem csak úgy áll rosszul épp egy ruhadarab, hanem a többség szarul áll. Nyilván ha benne van valaki egy párkapcsolatban, és a társa hízik/kövér marad, nem fogja naponta ezzel bosszantani, mert szereti, de egy ilyen kérdésre mit lehet mondani? Miben lehet megerősíteni azt, akinek förtelmesen áll az outfit? 30-as BMI-vel CICAnadrág? Ez egy mémtípus, férfiak osztják, hogy hazudj egy jó nagyot, mert nem lesz szex… minek ez? Én sose kérdezném, látom úgyis rajta, mit gondol, másképp néz, de amúgy is, nekem tessen az öltözék, vagy nekem legyen meleg, praktikus. Annyira álságos ez.

        Kedvelés

    • Ezt is elolvastam, olyan vagyok, mint egy szorgos kisdiák. Ha vicces posztnak olvassuk, vicces, és tetszett is, mert az nem új infó senkinek, hogy a netes ruhavásárlás ilyen. Mindenkinek, nem csak a dundiknak. Az mondjuk új volt, hogy ezek kitömött modellek, nem dundik. Aztán Sheridan utolsó kommentjén fennakadtam. Mi ez a divattervezők tervezzenek nekik való ruhákat szöveg? Sheridan azt mobdja, hogy ő akkora debil, hogy nem tűnt föl neki, hogy derékban szűkített ruhát nem tud felvenni a derékban legszélesebb testére? Vagy, hogy léteznek nem pont a deréknál szűkített ruhák, amik mégis azt a hatást keltik, hogy a dereka keskeny(ebb)? Dehogynem tudja, a legelső képen pont olyan fekete zakó van rajta. A boxy shirt-öt nem is kommentálom, mert az már nagyon kormos anett lenne. Műbalhé

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem van egy csomó ilyen ruhatervező, csak azok a darabok ugye “ortopédak”, nem elég divatosak.

        Tess Hollidayt kéne megkérdezni, vajon neki egyedileg készülnek a cuccai mind? Van saját ruhamárkája is talán.
        Egyszer látnék már egy ilyen büszke “telt nők vagyunk, jogunk van strandolni, vállaljuk a testünket” kampányt, de nem strandkendőkkel, méteres telibugyiban, gondos alábéleléssel, hanem egyszerű bugyikban, keskeny pántokkal. Mindjárt nem lenne olyan vonzó a fíling. Erre mondják ők, hogy de azok a pántok a vékonyságterror találmányai és normái, erre mondom én, hogy egy jól kezelt, megóvott testen nem vág be a vékony pánt sem.
        De nem csak a dundik járnak rosszul, ha a divatfotókból indulnak ki, hanem mindenki, aki nem a modell-alfajhoz tartozik:
        http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20150630/furdoruha-test-kiprobaltuk/
        – hozzátéve, hogy ez a nő nem túlsúlyos, de nem is sportos, az alakjának sporttal igen könnyen és látványosan javítható részletei vannak, ha már az a cél, hogy úgy álljon a bikini, ahogy reméli.

        Kedvelés

  15. (annyira durva, hogy ez alá is, sokszori kérésem ellenére, tökéletesen offtopik ideerőszakolod a férfijogi faszságaidat. én, ha újságíróaggyal érdeklődtem volna is, már fizikailag rosszul vagyok, amikor meglátom ezeket a kilométeres, kimásolt szövegeket. belegondoltál már valaha, hogy mit szeretnél, miben bízol? mentális értelemben egészségesnek számítasz amúgy?)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. A facebookon most ez megy:

    Szeretném mindenkinek jelezni, hogy nem mások teste érdekel, nem egyes embereké,a test csak a téma. Ami mindenben érdekel, az az igazság. Az át nem verés, a tisztán látás.
    Tudom, hogy neheztelnek rám és árulónak tartanak. Akinek ebben a témában heves érzései vannak, annak fontos, hogy foglalkozzon sokat magával, ezzel a területtel, beszélgessen róla, végezzen belső munkát, sportoljon, értse meg magát.
    Én már úgy lettem ezzel a testtémával, a mindenféle alkati, öregedés-betegség dolgokkal is, hogy ez van, minek letagadni. És ebben benne van a ráktapasztalat is.
    Ennek az egésznek a megértéséhez absztrahálni kell, nyilván sokkal könnyebb haragudni rám és kirekesztőnek nevezni.
    Amit valós testnek hisznek, feljavítás és trükk, ugyanúgy. És egy csomó minden, amiről én is azt hittem, hogy természetes verzió, a sokféleség része, anatómiai értelemben deformáció, hormonális, mozgásszervi.
    Semmi nem következik ebből, csak hogy mit akarnék a lányomnak, és azt akarnám, hogy lehetőleg legyen jó testtartása, nagy tüdőkapacitása, széles mellkasa, és ne lógjon ezek miatt a melle. Pl.
    Vagy hogy az ülőmunka mennyit ront a testtartáson.
    És ugye nem kell ideírni, hogy lelke, szelleme is pallérozódik, tehát a Kormos Anett-féle hamis dilemma _nagyon hamis_, hogy vagy egyik a fontos, és akkor más nem, vagy eszes és értékes igazi nő vagy, és akkor meg nem jársz konditerembe.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Visszajelzés: rövidek 1. | csak az olvassa — én szóltam

  19. A kivételesen feszes, formás plus size királynőre, Ashley Grahamre rárepültek, és leleplező videókat tesznek közzé. Nem, Ashley sem feszes. Anatómiailag. Akinek szétmegy a kötőszövete, túl sok az ösztrogénje, a bőr alatti zsírja, az nem feszes és nem formás. Okés, hogy más testalkatot képviselsz, meg elítéled az egészségkárosító vékonyságot, meg a photoshopot, a feljavítást – de akkor legyél őszinte. Én és egyébként ezt irtom a rengeteg mozgással és szénhidrát-limittel a saját combjaimon, és ugyanezt leplezi bőszen Tess Holliday is, meg a “szépsgeszményt leszaró” többi modell is.


    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. A kövér test valósága nem az, amit Ashley-n látsz, de még az sem, amit “Zsuzskán”. Hogy ne legyek igazságtalan: az izmos testnek sem az a valósága, amit Toldi Zsuzsi fotóiról elhinni szeretnénk. És az instagramnők se olyanok, és főleg nem boldogok… valamint a híres két-három, folyton linkelt hatvan fölötti sudár gyönyörűség valósága sem az, meg a nyolcvanéves tornász nénié sem egészen… Oké, ezt tudjuk, de mégis mindenki rájuk hivatkozik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Baromi érdekes ez: a diétaipar és a konvencionálisan vonzó nők kisajátították már a body positivity hashtaget és eszmét is:
    https://jezebel.com/this-is-body-positivitys-end-game-1832595634

    Amúgy igaz ez, tényleg vicces darázsderékkal kirakni a hashtaget, teljes félreértés. Csak az is felmerül, hogy a kövérmozgalom meg kisajátítja, féltékenyen akarja a fitneszt, a jógát, mármint nem egyéni gyakorlatként, hanem zászlóra tűzős módon, instagramon, hogy mi is csináljuk ám, mi is ügyesek vagyunk! Ami nem nekik van kitalálva, és ami egy vicc. A tánc, a balett, az állóképességi sportok, ez mind vicc kövéren, olyan “te is ügyes vagy, Sanyika, nem bántunk” módon méltatlan. Már öt kiló plusz is el lehetetleníti, sérülésveszélyes is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Lehet, hogy en latom rosszul, de nem a test karbantartasa lenne a bodypozitivsag? Amikor jol tonkreteszem es bodypozitivsagot kiabalok az nem tagadas? Szerintem az is visszas amikor (ez azt hiszem MO-on nem elterjedt, de Angliaban nagyon) a rocogos hajacskak, narancsbor, stb kipakolva, mert termeszetes, mert o elfogadja, o ilyen es kesz, de kozben fel meteres a muszempilla, feltoltott szaj, maszk szeru makeup, meteres hajpotlas. Akkor mit fogad el? Az arcat, szemet, hajat, orrat nem, pedig azon nem lehet valtoztatni. Nem tudom mennyi ido a karbantartas, napi sminkido, de lehet ha sporttal toltene nem rocognenek a hajacskak. Nem a makeup ellen vagyok, hanem amikor az extrem szintu mashogy kinezni akaras egyutt all az enelfogafomatestemugyahogyvan-nal meg a totaltermeszetesvagyok-kal, de csak a megvaltoztathato nincs megvaltoztatva a tobbire ott az igen eros kiserlet. Hazugsag az egesz. Nem igaz hogy elfogadja. Mindent megvaltoztat amihez csak ott kell ulni, a tobbit meg kimagyarazza.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem, a bodypozitívot a megszomorodottaknak találták ki, akik csak ezzel tudnak egy kis önbizalmat megélni. Aki thin privilege, menjen máshova, mint gazdag ember az ingyenkonyháról, ugye. Annak megvanb úgyis, minden, ő ezt a gumilabdát ne vegye el tőlük!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hat ja, aztan meg az van, hogy a megszomorodottsag, ahelyett hogy vallalna a sajat felelosseget, onigazolasbol inkabb becsapja es elbassza a kovetkezo generaciot. Persze amikor az onigazolo baromsagok mar nagyon tul vannak tolva akkor a fiatalok fellazadnak es hatraarcot hirdetnek de ebben az esetben nem csak az agymosassal hanem az egeszsegugyi kovetkezmenyekkel is szembe kell majd nezni. Jo mondjuk ez igaz volt a sovanysag tultolasara is, meg sokmindenre, de akkor is. Sokkal nagyobb gaz mintha csak otthon onigazolnanak es nem jatszananak nemes mozgalmat es terjesztenek ezt az agyremet mint kovetendo peldat.

        Kedvelés

      • Én nem érzem, hogy a soványságot túltolták volna, és hogy abból közeü-i katasztrófa lett volna, ez egy téves, felnagyított médiahír, kövérségigazolás: az anorexia veszélyes, nem kell edzeni, unjuk is, hát zabáljunk, nem árt az! Nourish our tummy.

        Kedvelés

  23. Azert porgok ezen folyton, mert nalunk ez csaladi problema, minden nyariszunet utan hordohassal kapom vissza a gyereket es en kell legyek a gonosz anya aki a haz korul kergeti meg salatalevellel kinozza amig ujra gyerekformaja lesz. Es nagyon nem segit, hogy az dol mindenhonnan, hogy az elhizas nem szamit, nem egeszsegtelen, sot direkt jo, az egeszseg a pozitiv vibebol fakad a boldogsag meg belulrol, stb. A gyerekekhez ugyanugy eljut ez. Tovabba a diverzitasra hivatkozva megjelenik mindenhol mintakent es viszonyitasi alap lesz. Az a kover, o nem, nezzem meg. Es tenyleg, ahhoz kepest nem, de amugy igen. Meg amikor a vegso mentsvaram, az eves iskolai testtsulyellenorzes ugy jott vissza, hogy nem tulsulyos, hordohasa teljeben. Pont mint akkor amikor normalis sulya volt. Azt hogy azota ketszer akkora, nem merte a teszt. Es akkor lobogtatja nekem, ime a bizonyitek, hogy rosszul latom. En meg tudom, hogy azert irtak ezt a papirra, mert feltek, hogy a sok felduhodott szulo rajuk zuzza az ajtot, mert az o kis bogarkajuk nem is, es kulonben is mi van ha igen, az a fontos hogy boldog es vidam. Vagy mar ezt is ugy merik mint a felveteli pontszamot, a tobbihez kepest egesz vekony. Csupa hazugsag ami osszezavarja a gyerekeket es kartekony. Mindez azert, mert felnott emberek onigazolnak, ahelyett hogy leszoknanak a fornettirol. Aaaaaaaa. De azert mindennek ellenere, mar latjuk az alagut veget, ahogy no, ugy erti meg szep lassan es valik onmotivaltta. Majd egyszer leulok es megtisztogatom a csakraimat, hogy ne nehezteljek az evekig tarto harcert e nemes es csupa pozitivsagot hirdeto mozgalomra.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A minap gondoltam rá, milyen jó, hogy anno édesanyám ügyelt arra, mit eszek kisgyerekként, továbbá kikötötte a nagyszülőknek, hogy ne zabáltassanak szeméttel / édességgel.

      Visszatekintve érzem, mennyit segített, hogy 21 évesen, amikor belevetettem magam az önálló életbe, nem tönkrement anyagcserével, 20-30 kg felesleggel, fájós izületekkel,kezdtem neki.

      33 fölött is tart a lendület és nem látom a végét. Jó célirányosan étkezni és sportolni.

      Előbb-utóbb nagyon hálás lesz a gyereked, a hízlalók véleménye pedig nem számít.
      Én neheztelek mind a HAES-re, mind a BP-re, mert mindkét mozgalom önpusztító, öncsonkító magatartásra sarkall.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  24. A tul sovany modellek idoszakara gondolok, de nem tudom tenyleg tultoltak-e, vagy felnagyitottak mert akkor meg nem figyeltem. Az, hogy anorexia a kovetkezmenye volt-e, nem tudom, nekem sem teljesen all ossze. A pszichologia szerint az anorexia a kontrollrol szol, nem a kinezetrol, de kozben egyidobe jelent meg az anorex kinezetu modellekkel(?). Az igaz, hogy ma mar felnagyitjak (sajat tapasztalat es masoktol is hallottam) normal testsullyal valaki rajtakap, hogy salatat majszolsz akkor egybol furan nez rad, vagy meg fintorogva meg is kerdezi anorexias vagy-e. Es amikor mar elore feszengek egy kicsit, vagy atfut rajtam a gondolat, hogy idozitem mikor mit eszek, ha latjak inkabb kiadosabbat, az mar total tarsadalmi meretu manipulacio, passziv agressziv, kettos merce, es nyilvan a mediabol veszi hozza a batorsagot, mert a media mondja meg kit lehet epp kovetkezmenyek nelkul baszogatni. A vicc, hogy nem is vagyok sovany, normal testsulyom van. Ha ezt megjegyzem, az ime egy ujabb bizonyitek, hogy testkep zavarom van. Ha viszautasitok egy utolso perces invitaciot mert gymbe megyek, ahhha, hat jo, de aggodnak kicsit. Biztos minden ok velem mentalisan? Ha haromevente elkapok valami takonykort, nem lehet, hogy tulsagosan legyengult a szervezetem? Tulhajtom magam? Ennyi idosen kell ez? Normalis ez? Ilyenkor mar az egeszseg a fontos nem a kinezet, meglesz ennek a bojtje, mondja csipoprotezisre varva, a valla kivan, levennem neki a felso polcrol a vaniliaskekszet? Az orvos szerint kicsit kevesbe egeszsegesen kene elnem. Amikor csak valaszolgatok a szokasos rutinkerdesekre az eves felulvizsgalaton, a nem aktiv autoimmun betegseggel, problemam nincs. Vegigmer. Nem vagyok kicsit sovany? Megmer. Csodalkozik, nem, pedig tenyleg azt hitte. Enyhe szanalom a szemeben. Most meg oke, de meddig? Lesz visszaut? Trilogiat tudnek irni arrol, hogy hogy szovik be az eletem. Tarsadalmi szabadkez van az biztos.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A túl sovány modellek úgy érintik az átlagnők kinézetét, ahogy a Forma 1 modelljei és sebességei a hétköznapi emberek autóvásárlását, vezetési szokásait, vagy épp az apácák létezése a nők termékenységét, szülési kedvét. Szerintem ez egy hamis állítás, és nagyon is jól jött sokaknak a modellekre, magazinokra mutogatás. Senki soha nem gondolta, hogy úgy kéne kinézni, hogy ez komolyan neki befolyásolja az életét. 5-15-20 kilóval vaskosabban is csinosak, kapósak, kapnak ruhát a nők. Élőben, profi smink és póz nélkül a modellek (divat, fitnesz) is ijesztőek, emaciated a jó szó, horpadtak, gebék.

      Szerintem az összefüggés úgy néz ki, hogy az anorexia a 20. század utolsó negyedében tömegesen (1-2 százalék nő talán nyugaton, de csak ott) megjelent, mert az anorexia nemet mond az elbaszott nevelésre, és mert nincs éhezés (éhezésben nem böjtöl és fogyózik senki, ez is egy összefüggés!), van mire nemet mondani tehát, és a modellek, színészek, táncosok körében nyilván fokozottabban, mert ott fontos a test, a versenysúly.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Az anorexia a jólét, a táplálékbőség, a lelki üresség (unalom), a magány, a rossz önértékelés, a neurózis és a szülői túlkontroll terméke, nem a divatiparé. Nincsenek szegény (igazi mélyszegény) anorexiások. Nincsenek déli, nem-jóléti, harmadik világbeli anorexiások. Nincsenek boldog, teljes életet élő, aztán-hirtelen-csontsovány anorexiások.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  25. Erdekes. Az unatkozason szoktam gondolkodni, ismerek olyat akit majd megol, tonkreteszi a kapcsolatait, nem tudja motivalni, elfoglalni magat, ezert szo szerint csimpaszkodik masokon, manipulativan viselkedik, lelkiismeretfurdalast vagy aggodalmat kelt, hogy valaki mindig ott legyen, ha akar ha nem. szegyelli magat a problemai miatt, hiszen a gyerekkora atlagos es normalis volt, igy erzi az o baja nyavogas a traumatizaltakhoz kepest. Gondolkodtam miert? Mindig szorakoztattak kiskoraban? Vannak olyan csaladok, ahol szokas folyton a gyerek fulen ulni, folyton entertainingelni, lesni minden kivansagat, nincs sajat strategiaja az unalomra. Ritkan en is unatkozom, szar, nyuglodes, semmi nem eleg erdekes, valaki csinaljon mar valamit. Borzaszto lehet folyton ezt erezni, nem cserelnem el a depomat.

    Kozben nemreg olvastam egy konyvet, Lighter than my shadow, Katie Green irta, o egy illusztrator, es a konyve egy bazinagy kepregeny ami az o anorexiaja torteneterol szol. Nem az anorexia miatt olvastam, hanem a koncepcio miatt. A konyv jo, de utana meg kevesbe ertettem az anorexiat. Megerto szulok, rendezett korulmenyek, probalnak segiteni, megtobb idot toltenek egyutt, csaladterapiara mennek, a gyerek valogatos, cukkoljak a suliban, de nem hardcore, aztan valaki beszol hogy sovany, de ez sem megy el total lelkolo maceralasig, egyetemre megy, nem szereti, masikra megy ami erdekli, osszeakad egy spiritulalis gyogyitoval aki megeroszakolja, de ekkor mar vagy 15 eve anorexias. Szoval nem all ossze, hogy mi volt az a nagy trauma amiert ilyen kegyetlen modon bunteti magat. Lehet, hogy pont az ellenkezoje, es itt jon be a kontroll, mert egy tulszeretett, tulpatyolgtott, tulfigyelt, tulnormalis csaladban felnott gyerek melyik reszet kontrollalja az eletenek? Feltunt olvasas kozben, hogy a kepeken minden felnott kedves, mosolyog, jolszitualt. De egy szulo sem tokeletes, ez tagadas. A masik, hogy bujtatottan hibaztatja magat. Kis koratol rajzol, biztosan tul jo volt a fantaziaja, nem mindig tudta kontrollalni mire gondol, szornyeket latott, remalmai voltak, errol a tulfejlett fantaziaja tehet, vagyis hat o egyedul. Es tobbszor elojon, hogy o csak egyedul akart lenni, rajzolgatni, de folyton zavartak. Na mindegy, ez mar nagyon off. De erdekes, azota gondolkodom ezen. Furcsa, mert a koverseget jobban aterzem, minden alkalommal amikor ramtor a hormonalis zabalhatnek (szerencsere ritkan). Tudom nem ugyanaz mint a lelki alapu zabalas, de az erzes gondolom hasonlo.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .