A rovat ismét a főoldalon, és folyamatosan frissül. Ez itt a blog tömör információs része, illetve bulvárrovata. 🙂 Kérdezzetek!

84. “nem érzem már a kényszert, hogy bárkihez viszonyítsam magam, vagy hogy normát szegjek erőltetetten”

Hopp, egy pici morális pánikocska. 🙂 Az tudod, hogy mindig a kockák, a kispolgárok, az életükbe beleragadtak, a megalkuvók jönnek azzal, hogy másvalakik erőltetetten normát szegnek? Polgárpukkasztanak?

Ennek a mélyén az van, hogy nem értik (nem akarják érteni) azok állításait, akik másképp élnek. De közben persze sóvárogják azt a szabadságot.

Nem, abban, hogy nem alkottál semmi jelentőset, nem lehet megnyugodni. A megalkuvás, a beletörődés nem siker és nem is lelki béke. Nem szúrogatnál, és nem is figyelnél így meg engem, ha ezzel kibékültél volna. Érthető, ha zavar a középszerűséged, de ne rajtam állj bosszút.

83. miért nem hagyod már? miért válaszolsz a zaklatónak?

Mert ezt diktálja az igazságérzetem. Nem vagyok dühös, nem dúl fel. Ez az igazság.

Szent Erzsébet idézte a minap Churchillt: nem állhatok meg folyton és dobálhatok meg minden kutyát, amelyik megugat. Csakhogy a kutyák összessége, a kutyatendencia, az már érdekes. A tipikus érdekel ebben is. Kihámozom, miért csinálja, és megmutatom neki önmagát. Fontos, hogy értsék a többiek is, miről van szó, amikor azt mondom, hogy engem zaklatnak.

Ő persze afelé nyom, arra próbál rávenni, hogy hallgassak, nyugiban kukkolhasson és nyomaszthasson. Ha félnék, akkor hallgatnék. Csak az agresszor érdeke, hogy a célpont hallgasson, hogy eltussolható legyen, amit csinál, ne maradjon nyoma.

Nem gondolom, hogy én váltom ki ezt. Nagyon csúszós érv az, hogy “vigyázni kell, az emberek rosszak” – én normális világot, ép és értő olvasókat feltételezek, amikor írok, csak így tudom kimondani, ami fontos. Nem gondolom, hogy ha máshogy viselkedem, akkor majd nem zaklat. Ez áttolás, a felelősség az övé. Nem, nem várom, hogy felsorakozzanak az olvasók mellém – emlékeztetnék rá mindenkit, hogy az ilyen táborokba rendeződő, kórusban hergelődők nagy terhet jelentettek a blognak. Pont ők voltak azok, akik előbb túlrajongtak és “kiálltak értem” (ez is nyomasztó volt, várható volt, hogy benyújtják majd a számlát), majd elmentek innen 2014 nyarán. Őket soha nem a szövegek, a gondolatok érdekelték, és a zaklató is csak a pletykát és játszmázási lehetőséget keresi itt. Nem, nem én csinálom a fesztivált – a fesztivált ő csinálja, ő habosítja és ő élvezi. Nem, nem tehetek semmit azért, hogy abbahagyja, minden alkalommal ő dönt úgy, hogy rákezdi. (Szokott amúgy trolloktól meg irigyektől is félteni, tanácsolva, hogy mit csináljak védekezésül, ami külön komikus.)

Csak erősebb lettem ettől. Egész életemben így reagáltam, és nem bántam meg. Nincs semmi olyasmi, amiről hallgatni kéne, ami rám nézve kínos. Rá, rájuk nézve kínos ez a megszállottság és hazudozás, egészen nyilvánvaló az irigykedés. A valóság, ami őt ennyire irritálja: én azt csinálom, amit jónak gondolok, egy olvasott blogot írok, nem félek, kiállok az igazamért, mindig is kiálltam, ha  masszív bűncselekmény esetén feljelentést is tettem. A kiállásomba pedig nem buktam bele, tiszta maradtam, nem lettem se magányos, se áldozat, nem is sajnáltattam magam, ellenben megnyertem a pereimet, és megerősödtem annyira, hogy más helyzetekben se hagyjam, hogy manipuláljanak, továbbá építő módon létezem, és élvezem az életemet. Ezért irritálom. Erre kell rápakolni azt a sok hazugságot meg szarkeverést, amivel megpróbál lejáratni.

Itt, itt, itt és itt olvashatsz a zaklatás részleteiről.

82. jó, hogy te független lehetsz, nem engeded, hogy manipuláljanak. de mit csinálsz a szeretetvágyaddal?

Azzal nincs mit tenni. De neked se. Mert szeretni nem fognak, annak az ígéretével csak sakkban tartanak. Szabad akkor leszel, ha nem tudnak már ezzel zsarolni. Baleknak használnak, és hatalmi alapon csinálják.

Pompás, igényes baráti, sporttársi, szexuális, családi kapcsolataim vannak, illetve jelentős mennyiségű érzelem zúdul az életembe az egyszemélyes tevékenységeimből, amikor eredményesek, de már a folyamat közben is. Transzformálok. Nem vagyok magányos, nem vagyok cinikus attól, hogy független vagyok. Csak azt látom tisztán, mi az, ami nem ér annyit.

81. én befejeztem, nem bírtam már, hogy egy alma miatt is bűntudatom volt, mert hogy szénhidrát

Hát pedig ez az egészségesség csimborasszója: annyira megfogni a szénhidrátot, hogy az alma a “bűn”. Ügyes vagy.

Mégis azt gondolom (ahogy a többit is olvasom), hogy az a gond, hogy te nem adaptálódtál. Aki adaptálódik, annak könnyű. Én nagyon örülök, hogy kitartottam 2015-ben. Aki nem járja végig az elejét, következetesen, sok hétig, engedmény nélkül, az nem adaptálódik. És aki nehéznek érzi, akinek hiányzik valami, az nincs jól a ketogén étrenden. Vannak tipikus okok, amiért nem működik, én nem tudom megmondani, nálad mi volt, nem vagyok szakember. De én nem érzek olyat, amit te írsz, pedig hasonlóan csináltuk. Én alkalmanként megeszem azt az almát inkább. Egy negyedet, vagy felet, az eperszezont sem hagytam ki, és nem érzem, hogy bűn. Van, hogy nem tudom megoldani a napi, jó minőségű, friss állati cuccokat. De mindig azokat érzem a legjobbnak. És ketogén vagyok, nem lett elegem, élhetőnek érzem.

Ez nem valami összeszorított fogú elhatározás, nem dogma, nem rituális étkezés, nem elv. A ketogén biokémia. Azért csináljuk, mert jobban vagyunk tőle, nem érdemes korlátozásként felfogni. Aki nincs tőle jobban, az ne csinálja.

Hogy akkor mit csináljon? Mit csináljanak a többiek? Amit alapelvként lehet mondani: szerencsés, ha nem túl magas és nem ugrik ki az inzulinszint. És ne féljenek a telített zsírtól se. Egyenek sok zöldséget. A többi részletkérdés.

És valami hatalmas szabadság, hogy, mivel adaptálódtam, lehetek ketózisban, és könnyen kerülök bele, de dönthetek úgy is, hogy most szociálisan megeszem a krumpliköretet vagy a hagyományos almás pitét. Soha nem fordul mértéktelenségbe, habzsolásba, szarul se leszek tőle, innen tudom, hogy nem baj. Az is csak egy élelmiszer, a zabpehely is élelmiszer. És másnap visszatérek, a fő élelmiszerekhez. Ha adaptálódtam, ha sokat sportolok, ha hidegtűrök is, akkor alkalmanként sok minden belefér, nem borul az egész életmód tőle, nem hízom meg, és elegem sincs.

Azt mondod, ez már nyomasztó volt, meg korlátozás, én ezt értem, ebből jó kiszabadulni. Csak nem örülök, amikor ebből az lesz, hogy a ketogén nem működik, mert, ahogy látom, azzal van baj, hogy leegyszerűsítik, okosba’ csinálják, gyors megoldást várnak tőle. És az nagy kérdés, mit eszel, hogyan élsz, mennyit mozogsz mostantól, és hogy attól jól leszel-e.

80. mindenki elpályázik innen, nem vetted észre?

Nem. 🙂

A grafikonok sem vették észre, és az értelmes blogos interakciók sem. Leépült viszont a kötözködés, a pletyka, a zaklatás, így sokkal könnyebb már blogolni, mint amikor mindenki engem talált meg a rosszindulatával meg a kíváncsiságával.

Én nem az emberi kapcsolatok létesítése reményében írok, nem vagyok magányos, nem szeretetre vágyom, ezért ezzel engem nem lehet zsarolni. Én azért írok, mert írni akarok, közlendőm van. Ha népszerű akarnék lenni, cuki, helyeselt, akkor olyat írnék, van érzékem hozzá, de inkább azt írom, ami fontos, ébresztő, tabu.

Természetes, hogy van fluktuáció, én is odahagytam egykori kedvenceimet. A blog nem holtig taró üdülési jog, amellett finnyás-agyas is: ha a szövegekért olvasod és nem unalomból meg kíváncsiskodásból, akkor feladja a leckét. Sokaknak válik zavaróvá hosszú távon. De a gyűlölködés, az álneves utólagos piszkálódás, sunyi árulkodás nem természetes. A lekoppintás sem. Nem én váltom ki, a ti rosszindulatotok és sokéves nyugtalanságotok a ti saratok és nektek van vele dolgotok. Engem persze hogy utál a megcsalt feleség, az irigy sarlatán, a visszautasított rajongó, az otthagyott férj, akinek a blogon ébredt rá a felesége, hogy ez bizony erőszak; az anyagias rokon, a jelentktelenségbe fúlt blogger, az anyjával szimbiózisban élő megfelelésmániás nő, a visszahízó okoska, a giccsgyártó, mert én ezeket a viselkedéseket mind megírtam. Logikus, hogy engem fognak utálni, elemezni, basztatni. Minél indulatosabban teszik, annál pontosabban látszik, hogy fontos, amit írok.

Én nem akarom, hogy bárki itt maradjon, szeressen, viszont jogom van zaklatás, rágalmak nélkül blogolni. Van, hogy tükröt tartok a zaklatónak, és akkor besértődik, és én leszek a rossz. Ennyi.

Az elmúlt években egyre csak írtam, gyerekneveltem és edzettem, és sok mindent megértettem. Hogy miért ugrik ekkorát A, amikor a kövérségről írok. Régebben az érvet akartam nézni, tisztán: “attól még lehet igaza, hogy túlsúlyos, biztos én mentem túl messzire”, de azóta annyian csinálták ezt, hogy már nem vagyok balek. Magukra nézve nem volt kötelező, hogy nem testszégyenítenek, például. Nincs bűntudatom amiatt, hogy látom az anatómiát, a szokásos életmód nyomait a testeken, és hogy én nem akarok olyan testet.

Az évek azt is megmutatták, hogyan bukik bele a harsányan hirdetett új közösségébe B, aki annyira elkívánta a sikert. Hogyan halmozza az egyre szomorúbb történeteket, és derül ki, hogy nagyon akarni nem elég. Persze, hogy utál. Az én szempontomból az az érdekes, hogy mégis idekattint minden nap.

Igazságos akartam lenni. Mérlegeltem, miért nevez engem C embertelenül agresszívnak, bántalmazónak, és jelenti be drámaian, hogy nem kommentel többé (ahelyett, hogy valóban nem ír…), amikor kimondom, hogy minden férfinak részfelelőssége van abban, és előnye van abból, hogy létezik a nők elnyomása. Nyomta vissza a nőkre, bizonygatta, hogy ő jó fiú és neki is mennyi trumája volt. De közben itt olvasott évekig, és más ilyen, ambivalens, ragaszkodó, de engem nem tisztelő sztorikból is sokat tanultam.

Tűnődtem, mi ez a nagy indulat, mitől tajtékzik és kezd el hazudozni D, amikor videón látja, hogy mire képes a testem. Miért akar ennyire leleplezni, vádol feljavítással, hamisítással. Semmiképpen nem akartam igazságtalan lenni, és ő csak nyomakodott ebbe a résbe tovább.

Ma már tudom, nem bonyolult.

79. “Guys Without Abs Should Basically Kill Themselves” felhívás

“We need to attack men at their Achilles heel – their weakest point – and that weak point is most certainly fat men.
This is a call to all women to stop dating men without abs. Let’s make them feel bad about themselves. For equality.”

Nem tudom, miért tolod ezt így elém, ebben a témában (férfiak gyenge pontja, viszonttámadás) ezt írtam, a blog egyik legolvasottabb posztja:

ugyanaz, nőbe’

Elhatárolódom minden olyan felvetéstől, amely a nők és férfiak viszonyát mint harcot, vetélkedőt, nyomásgyakorlást fogja fel. Mindenfajta megszégyenítést, kirekesztést, nyomasztást, haditervet, visszavágást elítélek. Mindig is ezt tettem, itt nem olvashatsz csúfondáros, pöcsméreten vagy kinézeten ironizáló mondatokat.

Ami nem fogja azt jelenteni, hogy elvből, morális megfontolásból majd vonzónak találom azt, aki számomra nem vonzó. Ha erre akarnál rávenni, akkor manipulálsz. Szerintem aki nem ad magára, az nem vonzó. A számítógép előtt zsíros-cukros kajákat toló, unatkozó trollokkal a legkisebb probléma a pocakjuk. Az igénytelenség, a kiüresedettség, a számító lélek, a követelőzés, a butaság, a frusztráció az igazi baj.

A tónusos, formás testnek számos előnye van az ismerkedésben és a szexben is, én mégis azt mondom, nagy tévedés azért lefogyni, megizmosodni, egészségesen élni, hogy majd így kelleni fogsz a nőknek. Ebből mindig csalódás van.

Senki nem fog olyasvalakivel randizni, aki nem tetszik neki. A tetszést, a vágyat nem fogod tudni kikövetelni. Randizni, tetszeni, kelleni nem jog ugyanis. És mindig az fog (lesz kénytelen) mozdulni, változtatni, aki akar a másiktól valamit. Én azt látom, hogy a nők nem esnek annyira kétségbe annyira attól, hogy nem akad partnerük (mivel hosszú távon nekik a normális, eredetileg szerelmi alapon létesített párkapcsolatban is több a szívás, mint az öröm, illetve a szex tendenciaszerűen azt jelenti a gyakorlatban, hogy a testüket átengedik használatra, és nekik nincs sok örömük benne).

Legyen béke, és inkább tartsunk távolságot. Akit nem helyeslek lelkesen, akinek a viselkedése zavar, annak nem megyek a közelébe. Nem kuncsorgok, nem vádaskodom, nem követelőzöm, nem őt okolom. Nem vagyok ráutalva. Azzal kapcsolódom, aki szeret. Ezt jelenti a méltó, emelt fejű létezés.

Ti viszont függtök. Követelőztök, miközben szeretni, lelazulni nem tudtok. Nektek úgy kell a nő, hogy közben gyűlölitek, és a nőket hibáztatjátok azért, hogy nem vagytok vonzóak. Ők változzanak meg…

Én megengedhetem magamnak, hogy vágyból kapcsolódjam, igazán akarjam, ne kelljen megfeszülnöm a megfelelésben, ne sérüljek és ne legyen ezekben a helyzetekben (szex) lelki teher, korlátozás, bánat, nyomasztás. Így volna normális, ez mégis hatalmas luxus – hiszen én nő vagyok. Nem sírok, hogy kevés, hogy miért nem akar többet, hogy “nem igazi férfi”. Ha nem igazi, nem kell. Ha igazi, akkor kell, igazán – annyira, amennyire magát adni akarja.

Ti képesek voltatok ez alatt a poszt alatt is a saját sebeiteket nyalogatni, és évek óta zaklattok a zavaros idézetekkel, vádakkal és ideologizálással, így nekem ne sajnáltasd magad, és tőlem ne várj megértést.

(A linkelt cikk görbe tükör, ha ezen nem gondolkodtok el, akkor semmin… hogy milyen a tárgyiasítás és a szégyenkeltés, a másik nem-embernek, hanem szexuális célnak nézése.  However, I do NOT like the revenge element…)

(és még howeverebb: én is egyre inkább a plakátfiúkat tartom vonzónak, nem akkora kunszt az izmos fizikum, sokan megcsinálják, és akkor még nem volt szó a lényegről, a kedvességről, az erotikus tehetségről, a maszkulin erőről. Na, ez vajon frusztráló? Ha kimondom, ki merem mondani, hogy szép testet érinteni milyen nagyon jó? De mi köze neki ehhez…? Nem is lengetem elé, nem hajt semmilyen bosszúvágy. Mielőtt ilyen gyúrós lettem, meg testmán, ővele/a típusával az volt a bajom, hogy buta, unalmas és nyomasztó…)

78. “saját témája már rég nincs”, “minket les, és arra reagál”, “harmadik éve van a seggemben”, “ahogy egykor a mamamin a fórumtársakat, a blogon minket kommentelőket használt fel a posztokhoz”

(vagy valami ilyesmi) Erre a szokatlanul agresszív márciusi vádaskodásra most részletesen reagálok. Ez nem igaz, ti átírjátok a valóságot, szégyentelenül. És döbbenetes, ahogy projektálsz, mert te figyelsz engem, minden, de minden áldott nap itt vagy azóta is, ötödik éve, pedig én vagyok az ellenség. Magyarázza meg nekem bárki, hogy miért van itt szenvedéllyel, naponta valaki, aki nem érti, nem érzi, ellenszenvvel van irántam. Mi a motivációja, mi a célja a megrögzött figyelgetésnek? (“De hát én kíváncsi vagyok”, védekezett Hajnalkám, amikor jeleztem neki, hogy tohadtul frusztráló, hogy a legapróbb, rá nem tartzó interakciómat is figyeli és véleményezi…)

Nem írtalak meg titeket, annyira érdekes történeteitek nincsenek. Mindenestül lekötöttek a sajátjaim. Amennyiben az össznépi, önsorsrontó mantrát adtátok elő (csak más lehet a hibás, de szemetek a férfiak, elnyomják a valódi tehetséget stb.), egy-egy ilyesmit bíráltam a posztokban.

Én úgy éltem meg 2013 végétől, hogy ti vagytok azok, akik egyéni dühöngésekre használjátok a blogot, a posztok valódi, intellektuális szintjéhez nem kapcsolódtok, megszűnt a közös gondolkodás, a szépség, a poén, csak puffogási és bulizási ürügyként használjátok az írásaimat és a felületet. A férfierőszakkal és a feminizmussal felöltöztetve ömlesztettétek ide az egyéni tévedéseiteket, lúzerségeteket. Egyre dühösebb, asztalverősebb lett a kommentelés, sokakat elijesztett, rettentő zavaró volt, miközben ti tényleg azt hittétek, ti vagytok a csakazolvassa, nélkületek a blog megszűnik, tudtok ezzel engem zsarolni. Nem láttátok a nagy önzésben, mi minden a blog, az aktuális kommentelőin kívül, és hetekig, hónapokig voltatok képesek még itt nyüzsögni, a felületemre írni úgy, hogy ellenérzéseitek voltak, és ment a célozgatás rám meg ellenbarátnősködés a saját blogomon.

Épp ez lett a konfliktus egyik oka, a nyilvánvaló elkívánáson, az “én is vagyok ilyen tehetséges, nekem is jár a siker” önképen kívül: hogy kritikám volt. A te viselkedésedben is elítéltem az önigazolást, az önszenttéavató puffogást, a kudarcok pasikon való leverését, és azt, hogy olcsón akarsz látványos-nagy-boldogító élményt, csak mert neked olyan varázslatos személyiséged van. Nos, túlbecsülted, arrogáns módon, mert a féltehetség alatt teljesítesz, és a lendületed nem más, mint gyűlölet. Nemhogy én nem használtalak, ti írtátok tele a személyes sérelmeitekkel a blogomat, és deriváltatok belőlük később egy borzalmas, önérdekű, agresszív, álvagány, antiintellektuális konstrukciót, amelyet FEMINIZMUSnak neveztetek (végre valódi!), ÜGGYÉ szerveztetek, és amelyet ellenem és uszulósan, többféle homályos ellenségképpel folytattatok, felhasználva hozzá az innen nyert szempontokat, érzékenységet, gondolatokat és megfogalmazásokat, miközben folyamatosan engem mószeroltatok, de eleinte azt se nyíltan, csak célozgatva meg hát mögött.

Nem én vesztettem ezen, mert én mentem és csináltam tovább a magam kitalálta projekteket, gonosz, névtelen zaklatás mellett is. Hanem az érzékenyített női közösség és a feminizmus hírneve.

Én voltam lejáratva, lelopva és szétcincálva, kibelezve, az én bizalmammal éltetek vissza, én voltam az egyetlen, aki arccal, névvel álltam a nyilvánosságban, a többi utánzat lapított. És én nem sunyultam: a konkrét konfliktust jelszavasban írtam meg, amikor már túlfeszítettétek a húrt, A-val, B-vel és C-vel jelölve a résztvevőket, a túlkapásaitokra pedig egyenesen, linkkel reagáltam, érvekkel, személyre ki nem hegyezve – ahogy a nyilvánosságban szokás értelmes emberek között. Vitázni szabad, sőt, kívánatos. Mószerolni és leutánozni, inszinuálni nem.

Egész életemben önállóan, szenvedéllyel dolgoztam, és elítéltem mindenkit, aki nem maga találja ki a témáit, megoldásait. Most már ti is tudjátok, mennyire nehéz hosszú távon alkotó módon saját tartalmat létrehozni, kezdeményező módon tenni állításokat. Csak reagálni, napihír- és bulvárlinkek alatt dohogni könnyű. Ezért nem sikerült a vállalkozásotok, amelyről olyan gőgös, önjelölt állításokat tettetek, az öntudatot a minőség helyett hangoztatva.

77. azért a te igazságérzeted szintjén egy kicsit izé, hogy a kis mell mellett kampányolsz, csak mert neked kicsi lett

Jaj, ez most megint az egyszerűsítés, a fekete-fehér gondolkodásmód… nekem az nem megy. Tudom, hogy érzékeny a téma, fáj az “ítélet”, de légyszi, ne magyarázd félre, amit írok.

Nem kampányolok, a mellforma és -méret a legkevésbé kampánytéma, mivel a viselkedésünk megváltoztatása nem változtatja meg a mellünket (de azt se nagyon, hogy mit látunk esztétikusnak).

Azért is lep meg, amit írsz, mert egyáltalán nem voltam diadalmas “nekem bezzeg” a posztban, ellenben önkínzó módon voltam őszinte.

Ha választhatnék egy katalógusból, akkor nagyobbat választanék, azzal a fenntartással, hogy engem az én méreteimmel kövérítene a nagy mell. Nem tartom tökéletes, húdeszupernek a jelen állapotot, de annak örülök, hogy nem viselte meg nagyon ez az átalakulás, és hogy a női homonjaim jól működnek.

Nem bánom, hogy ilyen lett, mert az én parám az elformátlanodás és a lógás, gyerekkoromtól ez volt a para. Sokkal-sokkal rosszabbra számítottam, azt hittem, a fogyás szétszed, egy örökké takargatandó, löttyedt valami lesz a helyén, hogy melltartót is nehezen kapok. Ehelyett megemelkedett, kisebb lett, de sokkal egyszerűbb az életem mellszempontból. Az említett méz-lefolyós parát ebből az állapotból tudom magamban lassan meggyógyítani.

A súlyzós edzés természetes, fényes, harmonikus formákat eredményez, és ezért is ajánlható. Én legalábbis mindent, ami változás a testemen a sporttól lett, szépnek látok, és ami nem szép, az veleszületett adottság, illetve életmód-károsodás.

A testtartás és az izmok elhelyezkedése, hossza fontos a mell kereksége szempontjából, továbbá a jól működő nőihormon-rendszer, ez egyébként egészség-indikátor is.

Ennyit mondtam. És ami tényleg bántó lehet: a fölös zsír egyik testrészen sem szép. A legtöbb nagymellű nő el van hízva, és ennek részeként a melle is. Lehet mondogatni, hogy “de legalább van mellem”, viszont az ilyen túlsúllyal járó méret nem túl formás. Lehet, hogy fogyás-sport után se lesz szép, én nem tudhatom. Kevesen mennek el a testátalakításban a széléig, a köztes állapotok nem annyira szépek, viszont mindenképpen egészségesebbek.

Amit igazán szépnek és erotikusnak tartunk, az tényleg genetikailottó-ötös: formás-kontrasztos idomok, gömbölyű mell, és az nagyon ritka, tehát és azt mondom, ne sirassa senki pusztán a méretet, ha lefogy.

76. Mióta ilyen sokat edzel, hogy alakul az alvásod? Hány órát alszol egy éjszaka? És ez több vagy kevesebb a korábbinál?

Csodálatos, önszabályozó, természetes funkció az alvás. Egy időben a leeső vércukrom felébresztett 2 és 3 között, ami egy fura, nyugtalanító érzés, de ezt kiküszöböltem azzal, hogy a szénhidrátadagomat este viszem be. Általában zöldséget, néha pár kanál főtt és hűtött rizst eszem.

Spontánul alszom el, időben. Bulik, izgi esték idején is éjfél előtt ágyban vagyok, talán háromszor ha fennmaradtam az elmúlt években. A durva regeneráció ellenére sokkal kevesebbet, 6-7 órát alszom, és minden esetben spontánul és pihenten ébredek, jól bírom a reggeli menetet. Van, amikor annyira durva az edzés, hogy már délután lefekszem.

Még egy változás: nincs bennem az a régebbi hajlam, hogy este is kávéznék. Szerintem az egészséges üzemmód a pacsirta, aki idősebb, az ezt már érti. Éjszakázni olyan, mint édességet, pékárut falni huszonévesen – akkor még bírjuk.

75. csakazolvassa számlaszám (keresőkifejezés)

Privátban szoktuk, de semmi okom, hogy ne itt: MagNetBank, 16200199-00152303 Gerle Éva Anita.

74. csakazolvassa étel étrend

(keresőkifejezés)

Sokat írtam itt a blogon róla, hogy hogyan találtam meg azt az utat, ami nekem ilyen közérzetet, testi átalakulást okoz. Pontos, betartott, átvehető étrendem nincs, nem követtem recepteket, nem mértem és nem számolgattam se a makrókat, se a kalóriát. Csak szempontjaim vannak: magas zsírarányú, alacsony szénhidrátú, sok zöldséget tartalmazó ételeket eszem, amelyeket vagy magam készítek, vagy minőségi helyen eszem.

Az irányzat neve low carb, azon belül ketogén, amely terápiás étrendként egyes betegségek kezelésére alkalmas, illetve annak, aki sokat akar fogyni. Alapételek: szalonna, disznóhús, húskészítmények, kemény sajtok, zsíros tejtermékek (lehetőleg házi, vagy nagyon “tiszta”, egy-két összetevős), hal, olajos hal (olíva, vagy saját levében), tojás, leveles és zöld színű zöldségek, olajos magvak (mandula, dió), bogyós gyümölcsök, kókuszzsír. Tejsavófehérje, sporthoz aminosavak.

Kenyeret, lisztet, cukrot, növényi zsírokat és adalékanyagokat nem eszem (vanillint se). Édes zöldségből (kaliforniai paprika, koktélparadicsom, sárgarépa, cékla), hüvelyesből és gyümölcsből is csak keveset.

Teljesen más volt a lefogyásom étrendje (“egészségesített” kalóriacsökkentés 2014 szeptembere és 2015 márciusa között), aztán a ketogén eleje (akkor nagyon szigorúan vettem, az átállás miatt), és most a beállt, adaptálódott, módosított, sok sport mellett űzött, nem fogyós étrendem.

Fontos, hogy mindent napi kemény sport mellett csinálok, és általában a nap első felében nem eszem (szakaszos böjt). Az életmódom további elemeiről itt a 66-os válaszban olvashatsz.

Itt is írtam róla: ketogén életmód: tévhitek

az én ketogén diétám 1.

az én ketogén diétám 2.

kezdőknek pedig Liv posztja: Mit együnk 2017-ben?

73. Valahol említetted a testmagasságnövelést, ez mit is jelent pontosan?

A súlyzós és különösen a nagy súlyos edzés látványos izomtömeg-növekedést okoz, ugyanakkor tömörít, összenyom. Az izomzat az edzésektől mindig egy kicsit sérülésben van (mikrosérülések), megkeményedik az izompólya, ezért nagyon sokat nyújtok. Amiről írtam, az a hátizmok és a csigolyák elszánt, rendszeres nyújtása, amellyel ellensúlyozható a hátizom és a karok rövidülése, továbbá széthúzza a csigolyákat is. Nagy súllyal végzem, vagy a medencémen, vagy a térdhajlatban lógok lefele.

2015 őszén mértem a magasságomat, és januárra négy centivel voltam magasabb. Az állapotot persze fent kell tartani. Ez amúgy jóleső, meditatív, edzés után csinálom mindig. Egy kis ügyességet igényel. Sokan, akik ügyesek, sportosak, félnek a fejjel lefele pózoktól, pedig nagyon előnyösek több szempontból is.

Itt olvashatod, miket csinálok az edzéseimen:

edzésnapló

új edzésnapló

72. ez mi volt a fejlécben???

A leérkezés pillanata. Ez a videó úgy készült, hogy fenn vagyok a nyújtón, és alattam van a MacBook. Érdekesek lettek a színek, szeretem. Persze mindenki a hasamat csekkolja, meg valamennyire én is. Elég kényes a póz, és hát szültem három gyereket, jó volt látni.

71. Szia, nagyon tetszik, amit a sportban, életmódban megjelentetsz. Én is kommentelnék, kérdeznék, de félek tőle, hogy letolsz, hogy nem jól tudom, vagy csacsiságot kérdezek. Vagy hogy nem dicsérsz eléggé. Tudom, ez nem dolgod, de mégis…

És tényleg nem… 🙂

Sokan mesélnek, kérdeznek, hoznak új infót az életmódtémában, és zökkenőmentes a kapcsolat, szóval működik ez, de csak olyankor, amikor nem testálnak rám nekem terhes, nem célszerű szerepet. Vannak, akik infantilisen viselkednek. Én nem akarok tekintélyszemély lenni. Csak annyit várok, hogy tartsanak tiszteletben, ne számoltassanak el, ne provokáljanak, ne vitassák el a teljesítményemet, ne erőszakolják rám, hogy de bezzeg ők milyen csodálatosak, egyszóval: ne viselkedjenek manipulatívan. De ez könnyen tartható, csak minimális kommunikációs intelligencia kell hozzá.

A tanáros-motiválós-buksisimogatós viszonyt problémásnak érzem, és inkább nem vállalom. Az életben van két-három nő, akiért így felelősséget vállaltam, de itt nem is ismerem, kit takar a nick. Nekem ebben nincs semmi jó, viszont rettentő időigényes, és van egy valószínű végkifejlet: hogy rám haragszik, mert nem bírja “betartani”, mert nem halad, vagy mert piszkálja a család a váltásért.

Én a magányos önmegalkotásban hiszek. Sokan motiválónak érzik, hogy dicsérik őket, “ugye jó vagyok, ugye ez nagy dolog?”. A folytonos visszajelzés-éhség viszont külsődleges jelenség, valójában visszavet. Ne az eredmény helyett ujjongj. Fuss le egy konkrét távot, gugolj negyven kilóval, javítsd a testkompozíciód és az inzulinérzékenységet, az a valami, és annak örülünk. Magadnak csinálod, nem másoknak. Túl sok az üres szó, az álteljesítmény és a félbehagyott út.

Volt, hogy pedagógiailag (udvariasan) megdicsértem valakit, aki ezt provokálta, de nagyon az út elején tart még, mire ő kielemezte kvázi cserébe, hogy milyen hibákat lát a testfelépítésemen. Ööö…

Sokan kölcsönösséget várnak, gondolván, hogy ha ők nagyra becsülik vagy szimpatikusnak találják a személyemet, akkor majd biztos én is őket. Pedig én nem látlak téged, én viszont kint vagyok minden részletemmel, felismerhetően, fotókkal, cicivel, kételyekkel. És nem én kerestelek meg, hogy kapcsolódjunk.

Van még egy szempont: nem maradhat itt nyílt poszt alatt tévhit cáfolat nélkül. Rengeteg baromságot meg egotuningot ideírnak az emberek. Felelősségemnek érzem, hogy ne az legyen, hogy “ezt a csakazolvassán olvastam”. Nem leszek partner üres önfényezésben sem, a sporttársakkal csendben becsüljük nagyra egymást. Nem bírom azokat, akik két hét után életmódtanácsadónak képzelik magukat… Just do it!

70. Most a melles post miatt is kérdezem, hogy tényleg ennyire fontos a külső?…

Igen, fontos. Ez a kommentekből is kiderül. Pontosabban a test a fontos, a testi közérzet. Nekem a bejárt út, a megértés, a bejárat a teljes emberség felé, a férjem és anyósom halálának ilyetén feldolgozása is. Én ezért megyek a legszéléig. Az otthonszüléssel kezdődött ez, hogy szeretném megérteni a testi valót.

És azért most fontos, mert a testünk már nagyon sok mindent kibírt és teljesített. Mert öregszünk, most kell szépen, megőrzősen.

Nekem nem gond, ha unod ezt a témát, ha valakit nem köt le, nem (most) tart itt, máshogy látja. De én szeretném a blogon jelen, friss felismeréseimet megírni. Azt írni, ami fontos, ami foglalkoztat. Még mindig megy a nyomás, hogy ne erről írjak, vagy ne így (“eddig tetszett a blog, de leiratkozom”). De én az önhazugságot nem fogom kiszolgálni. Nem írok könnyen emészthetőeket, és nem szolgálok kényelmes önigazolással. Magammal is roppnat szigorú vagyok. És nagyon nem szeretnék olyan testi állapotot, mint amilyenben azok vannak, akik szerint “nem olyan fontos a külső”.

69. mindenhonnan ez dől, és akkor te is…

Ha nem látod, mi a különbség az én-fajta “fitnesz” és a mainstream fitensztartalom között, akkor nem nagyon figyeltél. Nekem ebben van örömem és sikerem van, és ennek kapcsán születnek a felismeréseim. Nem vagyunk egyformák.

68. tényleg nyolcvan kiló vagy? és hogy lettél annyi, ha ilyen egészségesen élsz? 84-ről fogytál le.

Nem, ez önirónia volt. Nem értem, miért van néhányakban ez az elszámoltatós hév. A ti formátokkal mi van? A testem nem közügy, de amennyiben az, nincs okom magyarázkodni miatta. Ha nem kekeckedésből kérdezed, akkor:

Az egyik, hogy tömegelünk már másfél éve: jött izom, és vele valamennyi zsír is.

A másik, hogy ebben az állapotomban lett újra telt és kerek a mellem.

A harmadik, hogy némileg több szénhidrátot eszem (rizst), és ha nem vagyok leürítve (glikogén), akkor akár 4 kilóval is több vagyok, mint egyébként. A glikogénről, leürítésről itt olvashatsz. Minden gramm glikogén 5 gramm vizet köt meg!

Én azért mondom, hogy tartom a súlyom (pontosabban: az ideális testkompozíciót), és azért nem stresszelek, mert mérések mutatják, hogy nagyon magas az izomtömegem, és alacsony a zsírszázalékom. A ruhaméretem sem változott. A részletek nem érdekesek.

Amikor ezzel elkezdtek bántani próbálni, hogy nyolcvan kiló vagyok, akkor voltam 76-78, és úgy is kockás hasam volt. Ha elolvasod a testösszetétel-mérésről szóló részt, láthaod, miért butaság és nettó bullying ez az egész. Eddig mindig nálam rosszabb testi állapotúak írtak rólam ilyeneket.

2016. május, kevésbé drámai a fény, szemből

67. Azon a képen, amin a fehér horgolt topban vagy félig háttal, van rajtad melltartó?

Van. 🙂 Ilyen, csak testszínűben, és normálisan felrakva (és akkor még nem volt extrém méretű a mellizmom sem):

66. te sosem bűnözöl?

Mármint, hogy eszem-e olyat, ami nem illik a jól bevált étrendembe.

De, igen. Viszont nem hagyok fel az életmódommal, az alapelvek még mindig ugyanazok, a részletek pedig annyiban változtak, amennyiben a taplalkozasbeallitas.hu-s konzultáción Bartha Ákos javasolta tavaly ősszel, és amennyire egy ketoadaptálódott, jól működő szervezet igényli (vagy tűri) az apróbb módosításokat.

90 százalékban követem azt, amiről bebizonyosodott, hogy jót tesz nekem. Ez elsősorban a hosszú nemevős órákat jelenti (szakaszos vagy félnapos böjt, 8-16 órák), másodsorban a tojás, tejszín, vaj, 90 százalékos csoki, zsíros halak, szalonna, belsőség, olajos magvak, zöld színű zöldségek evését, és némi tudatosan fogyasztott szénhidrátot a nap végén (mert olyankor “kéri” a szervezetem, és így nem ébreszt fel éjjel a leeső vércukrom): hűtött rizs, néha zab vagy minőségi, kovászolt kenyér. Edzés előtt pedig banán is akár.

Nem lehet csak a táplálkozást nézni, és óva intenék mindenkit, hogy a csomagból csak ezt vegye át: amit én csinálok, az komplex, részeiben nem értelmezhető, nem jól tartható, és nem is működik. A csomag az, amitől ennyire jól lettem, lefogytam-megizmosodtam-súlyomat tartom, sportmozgalmat szervezek, mentálisan nagyon erős vagyok (tudok koncentrálni, otimista, céltudatos, nem csüggedő vagyok), amitől ilyen teljesítményekre képes a testem, amitől jól alszom…

De van az az aranygaluska, amit nem lehet kihagyni. A minősége, a helyzet, társasági okok miatt. Nem is hagyom ki, viszont egyet eszem. Sőt, a minap valami szutyok győri kekszből ettem négyet. Meg epres-kakukkfüves tart-ot. Mi van ilyenkor? Semmi nincs ilyenkor: a bele nem illő elem kevés, és a következő étkezésnél már a szokásosat eszem.

A bűnözés szót, meg általában ezeket az infantilizáló, fekete pedagógiából eredő kifejezéseket nem kedvelem. Ilyen az élet. Nem is büntetem magam az ilyen esetek után se lelkileg (bűntudat, önvád), se böjttel, se extra edzéssel. Ez gyengeség volna. Hiszen nem térít engem le pár szem keksz vagy két pohár bor, én már megszoktam, hogy a lényeg a jól bevált, kikísérletezett életmódom. Nem volt olyan, hogy napokra, hetekre újra kenyérevő, tésztaevő lettem volna. Nem változik, hogy nem vagyok éhes hosszú órákig, hogy tudok mértéket tartani, hogy szeretem és jól emésztem a telített zsírokat, hogy lázba hoz a szalonnás-tejfölös brokkoli, és hogy sokat, energikusan edzek és fejlődöm tőle.

Fontos még, hogy a kizökkenés valóban alkalmi. 1. Nem okoz panaszokat emésztésileg, közérzetben (talán egy kicsit narancsbőrös leszek), 2. nem indít el a lejtőn, hogy akkor holnap is és egyre többet.

Nem tudom itt abbahagyni a választ, születésnapom van ma, és összegzek.

Szokták kérdezni, hogy “bírom ki”,  hogy vagyok képes “betartani” a ketogént és az edzéseket, mi az elszántságom titka, ő “nem bírná”. Az én motivációm az, hogy annyival jobban vagyok így, hogy nem érné meg a másik út. Ezzel megint nem akarok bűntudatot kelteni azokban, akik nem tartottak ki: nekem optimálisak a körülményeim, ők erősebb hatások ellenében tudnák csak megcsinálni a saját optimális életmódjukat, ami igen fárasztó.

Ha egyvalamit mondhatok nekik, sok beszámoló elolvasása és a sportrovatbeli beszélgetések után: a sporttal ne állj le. Semmilyen körülmények között. Ne halogasd. Ha otthon, ha elfoglaltan, ha kevesebbet, akkor is csinálj valamit. Engem is elkedvetlenít, hogy egyre kötöttebb vagyok az izomtól, nem esik jól a híd, nemhogy nem spárgázom, de egyre szarabbul megy – de csinálom. Ha leállsz (hetekre gondolok, nem két meg öt napra), hirtelen megváltozhat a testi működésed, és elveszítheted a motivációt.

Az említett csomag:

• mindenből minőséget eszem, és inkább böjtölök, mint hogy rossz minőségű legyen az élelmiszer
• heti 5-6 alkalom intenzív edzés (van, hogy napi kettő), ízületvédelem, sok nyújtás, változatosság (futás, úszás, biciklizés, többféle kardiogép, súlyzós, saját testsúlyos, jógaszerű, akrobatika)
• mellette is intenzív testhasználat (nem autózom, hanem biciklizem, sokat gyaloglok, rengeteg saját erővel végzett teendőm van, beleértve a favágást is)
• hidegtűrés (szülinapi önmeglepetésem a jégszauna-bérlet), kintlét, bőr kitétele a hűvösnek
• valódi élmények (nem fertőtlenítek mindent, mezítláb is vagyok, nem félek a kosztól, apróbb sérülésektől, kényelmetlenségtől, lásd ezt a posztot a kitettségről)
• stresszcsökkentés, és ez nem két értekezlet közötti autogén tréninget jelent, hanem az életem teljes átalakítását: igyekszem nem rohanni, lelazulni, nem vagyok alkalmazott, független vagyok, nincs hitelem, és ami az emberi kapcsolataimat illeti, senkivel nem tartok kapcsolatot, aki nem érti a lényem és nem kedvel kifejezetten (már azon is túl vagyok, hogy őket el akarjam küldeni a picsába)
• csönd és egyedüllét, elmélyedés (rádió, zene se, nagyon csendes helyen lakunk)
• elég és spontán alvás (ha álmos vagyok, lefekszem, akár napközben is, nem éjszakázom, mindig magamtól ébredek)
• baráti kapcsolatok ápolása
• sok szellemi élmény (kiállítás, mozi, színház és olvasás)
• “befektetés”, vagyis a hosszú távú tudatosság, nemet mondani tudás, elvek tartása: nincs hitel, kocsi, nincs nem vállalható hosszú távú kiadás, és nem éjszakáztam-dohányoztam-fogamzásgátlóztam-ittam szét az egészségemet.

Ezek nem tanácsok, mert jelen társadalmi viszonyok közepette mindez nagy luxus, és nem megy pusztán akaraterőből. De szem előtt tarthatod, amikor döntési helyzetben vagy. Ha bárki azt kérdezi, nekem mitől megy így, és mitől olyan az életminőségem, amit nem cserélnék el semmiért, akkor ezek a tényezők vannak, és ezeket több évtized alatt alakítottam így, amennyiben én alakítottam. Van áruk is. Abban viszont biztos vagyok, hogy a megoldás egy sor tipikus problémára ebben irányban van.

És hát nekem is volt munkahelyem, van anyám, anyósom, szarkeverő rokonom, álbarátnőm, vérszívó ismerősöm, három gyerekem, és nekem is jönnek a számlák…

65. “Igen is, a hatalom TE magad vagy, amikor felhúzod az “egyenruhát” (azzal, hogy beállsz ebbe a kurzusba), egy félelmetes hadsereg részévé vállsz.

You’re just another brick in the wall…”

és

““neked” valóban nincs személy szerint hatalmad, mint ahogy az egyszeri SS-katonának sem volt.”

Nem, nem. Nem csak egyenruhám nincs, hanem nincs ilyen szándékom, érdekem, ellenségképem, ideológiám. Se felettesem, se parancs, se erőszakra való feljogosítottságom, és nem is esküdtem fel semmire. Valódi magánszemély vagyok. Téged csak zavar a blogom sikere, hatása, a kitartásom, ezeket irigyled, sajnálod tőlem, ezért mocskolod a tevékenységemet ilyen vádakkal. Könyvek, gondolatok, betűk – szerinted veszélyes. Egy kicsit könnyebb lélekkel kellene tűrnöd, hogy mások mást gondolnak a világról.

Ez az egész vádaskodás olyan, mintha angolból fordítottad volna, és direkt kerestél volna hozzá egy magyar célpontot. Megjegyzem, Amerikában is gyerekcipőben jár a nők valódi egyenlősége. Elég beszédes, hogy nektek ennyire sérelmesek az ehhez vezető lépések, és ennyire kontrollálni akartok mindent. Ennyire nem tudtok leakadni a nőkről, más emberekről… szerintem nem az a problémád, amiről folyton panaszkodsz, hanem az önreflexió és önismeret hiánya, illetve a nettó irigykedés arra, aki sikeres, főleg, ha nő.

Komikus, hogy neked, a súlyosan idegengyűlölő, kirekesztő, erőszakot legitimnek tartó, mások véleményét majmoló, fehér szupremációban és férfifölényben vakon hívő zseb-ideológusnak van képed a nácikhoz hasonlítani engem, az értelmiségi, elfogadást hirdető, árnyaltan érvelő, függetlenül gondolkodó, filoszemita stb. bloggert. Hadseregetek, militáns gondolkodásotok nektek volt és lenne. Mi a falat bontjuk, a falat, amelyet a te érdekeid építettek évezredeken át, és amelyek téged védenek (már ahogy te azt képzeled). Van, aki csak tud a fal létezéséről, és szenved tőle, más pedig már hozzá is nyúlt – én meglehetős rést tágítottam, és kimásztam, és elmondom, hogy a fal avítt, veszélyes, penészes, semmi szükség rá. Te bent vagy, onnan óbégatsz és zaklatsz engem, és szereted a falat. Nem jött be a férfiprivilégiumra alapozó, erőpárti, többségi, kényelmes kis életed terve, és most bosszút állsz a bátrakon.

Tudom, hogy magadat páncélos nőmentő lovagnak meg a király kiemelt szolgájának, estleg püspökének vizionálod a mesebeli elképzeléseidben, de jelzem: két- meg ötszáz éve is valószínűleg a vesztesekhez tartoztál volna (már csak statisztikailag is), csak az akkori rend tompította volna e hátrányokat, mert hogy férfi vagy. Férfiak nyomtak és előztek volna meg, a hierarchia, az el nem fogadás, a hatalmaskodás.

64. A nyugati világban nincs szabadsága azon véleményeknek, amelyeket évezredekig normálisnak tekintett az emberiség. Damnatio memoriae jár érte.

Az egyenlőtlenségre amely elképzelésedet ideológiába, szenteskedésbe, latin szavakba öltözteted, amelyekből húszat ismersz. Ezzel feszülsz egy képzett nő befutott blogján, közben egy hetvenezres nettójú kulimunkából is kirúgtak téged még a próbaidő alatt. Továbbá évezredekig normálisnak tekintette az emberiség a következőket:

• lóval, ekével, egyéni erővel való szántás
• rabszolgaság
• tömeges írástudatlanság
• emberek rejtélyes halála, eltűnése, kínzása
• járványok
• 20-250-400 ezrelékes csecsemőhalandóság
• 45-52 éves átlagos élettartam
• másként gondolkodók, újítók, tudósok üldözése, kínzása, kivégzése
• nyilvános kivégzáések és megszégyenítő rítusok
• kvázi teljhatalmú katolikus egyház, borzalmas bűnökkel, vele egylényegű világi hatalom
• szűk elit, akik a hatalmukkal visszaélnek, és önfeledten pazarolják a közpénzt (ez mondjuk nem sokat változott)

Ezt mind.

És arról, hogy ki hogy szankcionál informálisan a világnézetedért, elveidért:

Neked elveid nincsenek, pótcselekvés-agressziód van, amely lélektani érdeked (önigazolás, a “helyesség” tudata, a szembenállás ethosza). Ne avasd magad szentté.

Ha függsz azoktól, akiknek tudható a véleménye, és ők megítélnek, szankcionálnak (a jelenség létezik, bár szerintem ezt túlparázod, igazából alkalmatlan voltál a munkára, meg lusta is), akkor igazodnod kell, különben baj lesz. Én például meredeknek számító véleményt, életmódot képviselek, hovatovább amiatt is magyarázkodnom kell, hogy mire van időm és miért vagyok jobb állapotban, mint a korombeli anyák. Kapok is érte, viszont az évek alatt elértem, hogy ne függjek az ítélkezőktől semmilyen értelemben, érzelmileg se. És elég erős vagyok mentálisan, hogy értsem, mire megy ki a mószerolás, és ne zavarjon, sőt. Van egy-két arckifejezése az utálóknak, amiért megéri…

Neked amúgy többségi, erőpárti a véleményed, az egész esszencialista-múltba révedő-kirekesztő agressziód, csak hát eredetieskedsz, és ezt is eltolod olyan szélsőséges irányba, amit már a retrográd, képmuatató közerkölcs is elítél, miszerint a nők nem érbek annyit, mint a férfiak. Emellett valószínűleg nem tudsz más kvalitást felmutatni, ami ezt ellensúlyozza: nincs olyan végzettséged, szorgalmad, tehetséged, vonzerőd, kapcsolati tőkéd, tapasztalatod, kinézeted, mázlid. Ezért kapod a szankciókat. (Apám is azt hitte, hogy őt a hitéért üldözik, pedig fröcsögő nyállal térített munkaidőben, a 70-es, 80-as években, akkor szektának számító vallás nevében, és gyakorlatilag nem dolgozott.)

Mindenki figyel, és mindenki valamennyire diplomata, mert kénytelen. Nem akarja elveszíteni a munkáját, meg emberek jóindulatát. Ha te tudottan vállalhatatlan dolgokkal turnézol, vagy puffogsz a munkahelyeden, akkor számolj a következményekkel. Bátornak lenni, lehetni is olyan, amihez kell egy csomó feltétel, előkészület, munka. Ha elég tehetséges, erős vagy, elvégezheted ezeket, és akkor lehetsz te is blogger…

63. (folytatás) része vagy egy politikai kurzusnak, amely dühödten követeli minden ellenállás feladását

??? Nincs ilyen politikai kurzus, ezt te is tudod. Az agresszorok gyakori trükkje, hogy magukat állítják be áldozatnak, de neked nem vértanús meggyőződéseid vannak, csak érdekeid. Azt értem a kommentjeidből, hogy annyira önző, gondolatilag eltévedt, immorális és kudarcos vagy, hogy simán beleegyeznél egy olyan rend restaurálásába, ahol neked garanciák vannak, vagyis: a nők kényszerek között, szolgasorban élnek, önálló jövedelem nélkül, mások mondják meg, kivel házasodjanak, lehet ingyen használni a munkaerejüket, nem baj, hogy szar nekik, nem szólnak érte, mert kiszolgáltatottak, nem irritálnak holmi saját, esetleg a tiédnél jobb teljesítménnyel, nincs “nem” az ágyban, és persze tuti hűségesek (na, ez az, ami sose volt), továbbá téged csodálnak, továbbá nincsenek a közelben más színű, vallású emberek, ÉS te ebben a rendszerben férfiként a kicsike haszonélvezői, hatalmi rétegbe tartozol. Az ország, amelyben élsz, viszont deklarálja az alkotmányában (alaptörvényében), hogy a polgárok egyenlőek, nincsen megkülönböztetés, ráadásul körbe vagyunk véve ugyanilyen országokkal. Ezt azért tudhattad volna, ahelyett, hogy az emberi egyenlőséget komolyan gondolókat vádolod, és ha itt ennyire üldöznek, választhatnál megfelelőbb otthont, nem? Keresgélj a térképen, sokáig fog tartani, mert még mindig itt gyűlölködhetsz kvázi következmények nélkül a legnyugodtabban. Mindenesetre Európánál, a felvilágosodásnál, a huszadik századnál reklamálj, ne nálam.

62. Mindig azzal jössz, hogy “neked” személy szerint nincs semmi hatalmad, max erről a blogról kibaszkodni mindenkit, aki megcáfolhatná a varázsigéidet.

Miért, mit kéne tennem? Az én blogom, az én döntésem. Majd bolond leszek átengedni nektek (akik gyűlöltök, és főleg az állításaim erejét és igazságát gyűlölitek), a nyilvánosságnak ezt az értékes helyét, ahova pont azok jöttek, és azért ennyien, akik/mert arra kíváncsiak, amit én képviselek és írok meg. És én arccal, névvel, mögé tett élettel és tehetséggel teszem.

a) Van hatalmam: az írásaim, az elszántságom ereje. Az is, hogy jól iskolázott vagyok, volt módom csiszolni a gondolkodási és írási képességeimet, és nem kell megszakadnom a az alkalmazotti létben. Ezek erőforrások, illetve az eredményük hatóerő. De például nem pénzel Soros, függetlenként lettem ekkora üzem. Neked is van sok erőforrásod, de te nem erős akarsz lenni, jobbá tenni a világot, önkifejezni, vagy képviselni valami ügyet, hanem a szociális és párkapcsolati kudarcaid miatt bosszút állni valakin. Ti az én hatalmamat elnyomásnak gondoljátok, és úgy értelmezitek, hogy ellenetek van. Manipulatív, paranoid önsajnálattal jajgattok, amikor meggyengülnek az előjogaitok meg a kényelmes kis világotok.

b) Nem akarok vitázni, miért akarnék? Te azt hiszed, hogy ha valakinek erős mondandója van, éveken át kapja mindenhonnan, hogy amit ír, az fontos, aha-élményt jelent, beleteszi a melót, koncepciója van, ráadásul befut vele, akkor arra vár, hogy jöjjön valaki, aki majd gyűlölködve, csúsztatásokkal, hazugságokkal és személyeskedve kikezdi azt, amin annyit dolgozott, lehúzza, trollmocsárba süllyessze unalomból, vagy olyasmi okból, amellyel pszichiáterhez kellene fordulni? Hogy rabolja idejét, figyelmét, majd röhhintve továbbálljon?… Ezt NEM gondolhatod komolyan.

Ez a vitamánia (szólásszabadságra és kommentkezelési hagyományra/illemaszabályra való hivatkozás) azok fedőszövege, akik teljes jogon akarnak jelen lenni, figyelmet kapni, miközben agresszívek és sunyik, rombolni és alázni akarnak. Ennek semmi köze a jó szándékon alapuló, egyenlő felek intellektuális párbeszédét jelentő, valódi vitához. Nem én biztosítom számodra a szólsszabadságot, hanem az állam, és ő is csak annyiban, hogy ha ontod a hülyeségeket, akkor sem visz el bilincsben. De hogy én adjak neked publicitást? Miért is nem csináljátok meg magatoknak a sikeres blogokat, honlapokat? Miért másokéra jártok szarni?

Ahogy az évek telnek, kezdeti balek jóindulatom szertefoszlott, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy ti “bírálók” (akármilyen témában is szólogattok be) egyszerűen nem bírjátok elviselni, ha valami szép, jó, erős, működik, és nincs a kontrollotok alatt. Muszáj valahogy elrontani, belerúgni.

De ezt annyiszor elmondtam már. Gondold át: te miért is szeretnél itt lenni? Mi a célod? Mi vonz ide folyton?

c) Milyen varázsige, de főleg: miféle cáfolat…? Te csak gyűlölködtél, tolod az önérdeket nagy agresszívan, észérved soha nem volt. Én érveltem mindenhol.

d) Hogy hogy bánok a kommentelőkkel, mi alapján nem jelentetem meg/szólok vissza/kérem meg, hogy ezt ne, azt az öt év alatt sok-sok eset formálta, és az én döntésem lesz. Céljaim vannak a bloggal, és nem fogjátok ráncigálni a figyelmemet, elvenni az időmet, álvitákba belevinni.

e) Miért nem tartod tiszteletben, ha arra kérlek, ne írogass ide, mert nem akarok veled kapcsolatban lenni? Az életben is így rászállsz másokra?

Persze hogy “kibaszkodlak”, hiszen zaklatsz és erőlteted magad.Mit kéne tennem? Menne ez levegőnek nézve is, de nekem ambícióm az is, hogy az ilyen fajta szarul érezze magát.

61. nekem a vékonyabb nők tetszenek

Én viszont zsírtalan és izmos szeretek lenni, meg erős, és ez az én testem. Nem biztos, hogy vadidegenek vagy az általános tetszés kedvéért sportolok. Köszönöm szíves megértésedet! 🙂

Az még egy fontos kérdés, hogy te magadnak tetszel-e, vagy azért beszélsz inkább másvalaki testéről, hogy ne zavarjon a tükörképed.

60. “a világ leggazdagabb verebe”

volnék, egykori kommentelő írja rólam máshol. (Szia!)

Kösz a bókot. Tényleg sok a jó az életemben, de nem a másét eszem, és bezárva sem vagyok.

És magányos sem. Nevezzük inkább kiteljesedésnek.

59. az miért van, hogy amikor valaki a kockahasat forszírozza, akkor te levezeted, hogy nem az számít, ha meg azt írja, hogy nem is fontos, akkor meg mellette érvelsz? Szóval te mindig a másikat mondod…

Ez egy nagyon pontos észrevétel, köszönöm.

Igen, nekem ambícióm mindig az épp-ki-nem-mondottra, a nem-kézenfekvőre rámutatni. Ha közhelyszagot érzek, akkor sietve leírom, hogy nana, nem úgy van az. Olyasmi ez, mint a vitakényszer, azzal a különbséggel, hogy engem kérdezni szoktak, megszólítanak, tehát nem nyaggatok senkit a véleményemmel, nem feszülök ellen máshol. Ilyenek a dolgok: egyrészt-másrészt természetűek, ezen túl még nem is kontrasztosan pepiták, hanem akvarelles keverékek. A kockahas sem vagy “jó”, vagy “rossz”, tehát arra a kérdésre, hogy akkor “jó-e”, “fontos-e”, nemigen van válaszom. Nincs vele semmi baj, a zsírtalanság indikátora, szép és ritka látvány, főleg ha szabályos. Nem cél, nem státusszimbólum. Nem érdemes sokat nyuvasztani magad érte, ha csak ezért csinálod.

A barátaimmal is előfordul ilyesmi: ha G. már megint a vesszőparipáján kesereg, akkor erősködöm, hogy ő ilyen, fogadja el magát. Ha meg épp nem aggódik miatta, hanem cinikus identitásként tolja, hogy ő mennyire (nem írom le), akkor meg szólok, hogy azért gáz, tessék dolgozni rajta.

58. mi ebben a jó? nem túl sok már az izom?

Köszönöm a kérdést, nem szűnök meg a testem miatt magyarázkodni – de hogy miért pont én, és nem azok, akik egyre szarabbul vannak?!

De legyen. Most már bő két és fél év telt el, jobban rálátok arra, mi történt velem.

Amikor elkezdtem 2014 szeptemberében, nem volt konkrét célkitűzésem. Fogyni, formásodni akartam. Előtte nem volt ilyen kampányom, nem próbálkoztam (illetve Dávid fél éves korában kardióztam intenzíven, mellette body artra jártam, és fogytam valamennyit, de a többi hidegen hagyott). Akkor viszont nekiláttam, és megcsináltam. Nem harsánykodtam, nem facebookoztam róla. Mint egy szerzetes vagy hadifogoly: nem törődtem azzal, hogy mihez van kedvem, csak mentem előre. Megválogattam, mit eszem, és minden nap intenzíven mozogtam, változatosan. 18 kilót fogytam. Erre tök büszke vagyok, látva, mennyit vergődnek, mikbe kapaszkodnak, miken panaszkodnak mások. Azt mondtam csak, megcsinálom a saját ideális testemet, fél év alatt (nagyjából meg is lett), de nem tudtam, mi szerez majd örömet, milyen lesz a sportoló énem, mennyit változik majd a kezdetben kardióra és kis súlyokra épülő edzésmódszerem, mi minden hozható ki még egészségből és kinézetből. De abban biztos voltam: saját lesz az egész. Mert én nem hallgatok senkire.

A testem átalakulása, az ékezésem, életmódom, attitűdeim megváltozása nem sima fogyiprogram vagy karbantartás, nem is csak egészségvédő akció volt, és csak kisebb részben a – kétségtelenül erős – öregedéspara a mozgatórugója. Nem egészségmánia, nem fitneszláz, nem bizonyítás. Spontánul alakuló, de valamiféle tudatosság, szimat által vezetett, teljes lényemet átformáló önismereti út volt inkább.

Most, hogy tónusos vagyok, élvezem a látványos, nem köznapi izmosságot. Egyedinek érzem magam: ez vagyok én. Nem kellett erőltetni, hogy ilyen legyek, mert mindvégig élveztem, nekem valónak gondoltam a nagy súlyokkal való edzést, mindazt, amitől ilyen lettem, a ketogént is. Elkapott a súly szenvedélye, mint Lubics Szilvit az ultratáv. Ezt nem tudtam korábban: hogy súlyemelő potenciál van bennem, és csak annak kontrasztjaként akarok nőies (dús hajú, szép bőrű, természetes megjelenésű) lenni.

A saját szemem tükrében, csakis. Levettem magamról a világ tekintetét, nem törődöm a közhelyes, korlátolt, uniformizáló ítéletekkel. Ebben az értelemben az izmosságom beintés.

Ezért örülök ennyire a testemnek és a kinézetemnek. Saját, egyedi. És amit a teremben csinálok, annak nincs vége, nem unalmas, mindig van benne kihívás. Ráadásul másokat is motivál. Hobbiból ez is szinte-munka lett.

Az edzésem nem hirtelen fordulat: folytatom azt, amit tudatos választásként csináltam sok éven át (nem autózom, hanem biciklizem, gyaloglok, nem félek a testem intenzív használatától, sok nehéz házimunkát végzek, hidegtűrök, nem szaladok orvoshoz bagatell sérülésekkel, nem szedek gyógyszereket), emellett edzek, a táplálkozásom is tudatos, és ennek (mindennek) az eredménye ez a test. Következmény, velejáró, nem cél.

Kikerültem és el is utasítom a kötelező szexiség kritériumait. Nekem a szabályos jónőség nem állna jól, sosem érdekelt. Közhelyesnek érezném, ha úgy néznék ki, ahogy egy “csinos” nőnek kell. Azt szeretném, hogy aki engem szeret, az pont engem, ezt az egyedi valakit szeresse, a lényemet és a hozzá tartozó, egyedi testet. Igazából tüsihajam kéne legyen. Nem akartam tárggyá válni, nem akartam, hogy így nézzenek rám. Szeretem, hogy rám nem igazak a szabályok. Hogy velem kapcsolatban értelmetlen a BMI, a zsíros kaja tilalma, a pulzuskontroll. (Ed mindig hozzáteszi, amikor valami okosságot mond: kivéve Évát, mert ő a Marsról jött.)

Meg olyasmi is van, de ez már nagyon elvont, hogy alkotó módon élek. Koncepció van. Kitalálom a dolgaim, nem másokat követek, magam alkotom meg azt, hogy miben lelem örömömet, mindenféle téren – a testem, az életmódom, a gyerekeim, a munkám is ilyen “alkotás”.

Sokan bámulják meg a testemet, vagy tesznek rá megjegyzéseket. A test nem vonható ki a közösség véleményező kontrollja alól, és engem ez dühít. Mert olyanok véleményezik, akik nem tesznek a sajátjukért, és sokkal szarabb állapotban vannak. Nekik fedezéknek kell a kollektív ítélet. Úgy kezelnek, mint ha mondjuk excentrikusan öltözködnék, vagy tele volnék tetoválva, pedig ez a test egyáltalán nem ilyesmi. Gyakran feltételezik, hogy én a hatalmas izmokat hajszolom, pedig ez könnyen megy, történik, mert ez a potenciál van a testemben. Örülök neki egyébként, mert erőt kifejteni, ezt élvezni és izmot építeni is vitalitás, halál elleni akció. Szeretek sokat edzeni, szeretek nagy súllyal edzeni, mindenfélét, és annak ilyen test az eredménye. Nem állnék le az edzéseimmel akkor sem, ha még sokkal nagyobb lennék. Inkább a zsírt pucolnám le róla (pucolom is), talán többet futnék, akrobatikáznék.

Valószínűleg a megítélők feje van tele azzal, hogy milyen test kéne nekik. Hogy ők ilyenek meg olyanok lennének. És hogy ilyen, mint én, inkább nem, ergo: nem kell semmit csinálni, elhessegethető a felkiáltójel…

Ha valaki szerint a tónus, a látványos izom nem szép, az az ő gondja. (Ennek az oka az is, hogy én azzal sem törődöm, hogy rólam a fotók a legtökéletesebb állapotban, előnyösen készüljenek, ami kötelező hiszti egyébként.) De azt nehéz megérteni, miért nézi, elemzi ennyire az én testemet, mitől van ilyen erőteljes véleménye és megjegyzéstevési kényszere. Lát egy fotót, azon egy akrobatikus, erőt és testtudatosságot igénylő mozdulatot, és nekiáll a lábam formáját gusztálgatni (önlebeszélni?), vagy a hasamon keresni a hájat. Szerintem ezek az emberek ostobák, nincs saját koncepciójuk, és durván hiányzik nekik valami.

Néhányan kárörvendően hiszik, hogy én valami kurvajónő alakot akartam, de elrontottam a testem; nem vettem észre, és túltoltam. Nem sikerült a terv, és nem is látom magam. De igen, látom magam, sokkal jobban, mint a netes vélekedők. Tudom, milyen vagyok, tudom, milyennek látnak. A temérdek visszajelzésből, de a fotókról is.

Nem értem amúgy ezt a normatív álláspontot. Hogy milyennek kell lenni, és ezzel mennyire tele van értelmes emberek feje is. Kinek-kinek más tetszik, ez az egyik. A másik, hogy világos, hogy az illető csak basztatni akar, és akármilyen lennék, kitalálná, hogy az miért ronda. Sőt, azt érzem, hogy pont azért basztat, mert látja ő jól, hogy ez a test komoly teljesítmény. Nem a kinézete, hanem a teljesítménye.

57. ha az orvos nem tudja a szexet az első trimeszterben akkor az orgazmus nem okozhat gondot

Nem, ha az orvos nem tudja, akkor semmi nem okozhat gondot. Ha megtudja, lebasz érte.

Ez így vicces: nem tudjuk, honnan, miért kérdez ilyet bárki, és a keresőtől milyen választ vár. Na de megvettem én a májusi Diéta és Fitneszt, Béres Alexandra lapját (követem a sajtónak ezt a szegmensét), és abban a címlaplány Tatár Csilla, aki a TV2-től az MTVA-hoz igazolt. Szült egy gyereket, Milánt, aki már ovis. Igazi paramami volt, tele volt kételyekkel, problémákkal, most pedig segíteni akar a kismamáknak, mert a net tele van zavaros infókkal, EZÉRT Ő A LEGILLETÉKESEBBEKHEZ FORDULT: AZ ORVOSOKHOZ. Írt is egy könyvet, szeptemberben fog megjelenni, addig maradunk a tudatlanságban. Szabad-e bort inni, amíg nem tudsz erról, terhes vagy-e, vagyis árt-e, a hajfestés ugyanígy, meg aztán a kötelezőkön felül milyen védőoltásokat adjunk be a gyereknek (mert a kötelezőket bírálat nem érheti, punktum! egy közszereplőnek KŐKEMÉNYEN VÁLLALNIA KELL A VÉLEMÉNYÉT!). Kinek a zsebe dagad ettől, na…? Az ártatannak, sőt, lelkiismeretesnek gondolt, egykéző paramamisággal ki jár jól…? Ez van olyan, mint Messiás LifeTilttől várni a Titkot… szerencsétlen, fogalmatlan, kihasználható nők.

Nőjetek már fel, tanuljatok, igazodjatok el, legyetek képesek érvelni, lényeglátni, angolul olvasni…

56. többször belefutottam már az aspergeresekkel kapcsolatos ellenérzéseidbe. mi ez?

Nehéz ez. Talán nem is aspergeresek. Talán ez a fajta kockaság is csak metafora. Van ez a szó szerint értelmező, minden részletet számon kérő, formális érvekkel vitatkozó, rajtakapós olvasótípus, aki szociálisan gátlásos, de belekötni sosem rest. A falra mászom tőle. Nem való neki ez a blog, mert nem érti a metaforákat, könnyűséget. Kocka. Irritál. Én az olvasókkal nem emberi, hanem blogger–olvasói viszonyban vagyok, és nem szeretnék senkinek részletesen magyarázni, senkit felnevelni, megtanítani szöveget olvasni, rétegeket és árnyalatokat értelmezni, lelkét ápolni, gondoskodni. Nem vállaltam ilyet. Úgy jöjjön, hogy ezekkel kész van, vagy mással oldja meg. Előfordul az elszámoltató hang, és rám terhelik az indulataikat. Ezek a terhek túl nagyok, és ők semmit nem vállalnak, viszonoznak, illetve nem olyan emberek, akikkel én bármiyen interakcióban szeretnék lenni.

55. “nekiment azoknak is, akik pedig egyetértettek vele”

Mert én nem értettem velük egyet. Nem mentem nekik, hanem pontosabban is leírtam a véleményem, ha éreztem, hogy félreértettek. Tisztán intellektuális céllal. Amire nekik nem volt érvük, vagy lusták voltak. Inkább dühösek lettek… Nem vagyok köteles amúgy senki egyetértésének örülni, hálásnak lenni, őt szó nélkül hagyni, ha van mondandóm, vagy ha idegesít. És erről csak én dönthetek.

Ti tényleg azt hiszitek, hogy behódoltok az épp erősebbnek, bólogattok egy kicsit, és akkor ő hálás lesz? Tényleg azt hiszitek, hogy nekem az “egyetértésből” származik az erőm? A méltatlanok, a ferde szándékúak inkább ne értsenek egyet. Az itt járók 85 százaléka egy kukkot nem ért abból, amit olvas. Ha hízeleg, ha “egyetért”, attól még nincs rendben, hogy nem érti. A blogom nem mókusőrs, és nem szeretetvágyból írom, hanem hogy magamat minél pontosabban kifejezhessem.

kapcsolódó:

“Nálam egyébként GÉ akkor írta le magát végképp, amikor egy alapvetően őt pártoló cikk jelent meg sixx tollából a comment blogon, és olyan szintű ámokfutást rendezett alatta, és úgy idiótázott le csípőből mindenkit, aki nem értett egyet vele, hogy sixx – rá abszolút nem jellemző módon – végül miatta zárolta az egész kommentfolyamot.”

Hú, ez a gőg: “nálad.” “Leírtam magam.” De azért mennyire ott olvasgattál te is. 🙂 Utánam koslatott a fél net. Megvallom, lenézem az ilyen kíváncsi nagyokosokat, akik a kutyát nem érdeklik, álneveken óvatoskodnak, úgy elemezgetnek nyílt helyeken, varrnak minden szart a nyakamba, és persze annyira jól tudják, nekem mit kéne tennem. Egy szikra empátia nincs bennük, hogy milyen, amikor mindenki rád száll, csak mert tehetségesebb és bátrabb vagy, és tükröt tartasz.

Elképesztő ez a primitív, bináris logika: két oldal van, és ha valaki azt mondja, hogy Á, akkor én kushadjak hálásan. Mikor szerintem Cé, és tele volt pontatlansággal…

54. szerinted a fogyásban használhat az ördögnyelv-kivonat?

Nem tennék hatóanyagokról állításokat, ez nem tartozik a kompetenciám körébe. Láttam a terméket is, meg a végtelenül amatőr hirdetésről, amelyen olyan csajok hirdetik a deszép-dejót, akik nyolcvanas években sem számítottak jó alakúnak. De nem tudok róla konkrétat.

Annyit mondhatok: senki ne szervezze ki a jóllétét termékekbe, ne a varázsszertől várd a megoldást, mert nem hagy a lényegre figyelni. Most azt mondod: ez csak segít, de pár hét után csalódottan mondod majd, hogy ez se segít, visszatérsz a szokásaidhoz, amelyektől ilyen lett a tested, és hagyod a francba az egészet.

Ha most kezded az életmódváltást:

végeztess laborvizsgálatokat, hormonokat is nézess, hogy kiderüljön, mi a gond. Fél Magyarország kortizoltúlterhelt, prediabéteszes, lelassult anyagcseréjű…

élj néhány egyszerű elv szerint, és azokat következetesen tartsd. Semmi újat nem tudok mondani: szénhidrátcsökkentés, liszt, finomított szénhidrát és hozzáadott cukor elhagyása, elégséges fehérje, sok víz, zöldség. Semmi nass. Alvás. Stresszcsökkentés. Sok, sokoldalú és egyre intenzívebb mozgás.

Csak haladóknak, több hónap beállt életstílus mellett javasolható bármilyen, formában maradást vagy további zsírvesztést segítő termék.

Én, ha valamit: edzés előtti pörgető (alkalmanként, mert nagyot robban), célzott szénhidrátbevitel, ThermoPro a TPW-től, hyaluronsav-kollagén-kurkuma-bioflavonoid.

Minden mást a táplálkozásra, napfényre és a mozgásra bízok.

53. (személyes történetről, részletekről kérdezget, hiszen rokon lelkek vagyunk)

Senkivel, akit nem ismerek nagyon jól, nem osztok meg személyes történeteket, részleteket, nem is értem, hogy jut eszedbe. Másokról sem, olyat sem, hogy ki a csaja, vagy mi a polgári neve Lobsternek. A blog az, ami az olvasóké, a blogger nem. Arra is kérlek, hogy a posztjaimból se kombinálj, vonj le ellenőrizhetetlen következtetéseket, ne élj vissza az olvasottakkal. Olyasmit, ami két másik ember között zajlott, nem osztok meg olvasókkal (ez alól a névtelen zaklatóm, az ő rám kényszerített és “rólam szóló” levelei a kivételek). Amit pl. látleletként olvashatsz Gumiszobáról, az mind a neten van, könnyen összerakható, csak ők trükköznek a nevek váltogatásával. Neten netes jelenségeket bírálunk, ottaniakra reagálunk, valós emberi kapcsolatainkba lehetőleg nem keverünk netet, vagyis ezt a hörgő-megítélős-ki kiről kit mond részét.

Továbbá, senki először látott ismerőst soha többet nem engedek az otthonomba, életem fontos helyszíneire sem. Akiről az a benyomásom, hogy csak felméreget és használ, azzal nem szeretnék semmilyen kapcsolatot.

52. (beszámoló privát üzenetben, hogy téged is letiltott Gumi, és de borzasztó ő, rengeteg részlet)

Én senkivel nem fogok összeborulni senki utálatában, bólogatni, hozzátoldani a magamét. A te sérelmed a tiéd. Ha nekem panaszlod, ráadásul úgy, hogy nem ismerjük egymást, az ugyanaz a hatodik cés pletykás kavarás, amelyet a Gumiszoba közösségével kapcsolatban szoktam bírálni. Helyette abban a helyzetben, neki kellene jelezned, mi a gondod vele, de ha letilt, akkor azzal azt jelzi, hgy nem kíváncsi a “kritikádra”. Legyél őszinte magaddal: a kritika belekötés és fontoskodás, akkor is, ha Gumi tényleg kínosan nem vesz észre sok mindent. Nem várhatod el, hogy jól viselje, elbeszélgessen veled, revideáljon. A te döntésed: érdekel-e, szint-e neked az általa kirakott tartalom. Az unatkozó kíváncsiskodás, informálódás, jóltudás, mefigyelés emberi hitványság.

Azt, aki lájkol egy oldalt, az angol egyébként úgy hívja, FAN, vagyis rajongó. Egy csomóan nézegetnek a neten mindenfélét, ide-oda sodródnak, aztán panaszkodnak, hogy xy ilyen meg olyan. TE mentél oda. Voksolj a távolmaradásoddal! Vannak, akik azzal nyugtatják magukat, hogy ők “érdekesnek találják, denem állnak semelyik oldalra, megvan a saját véleményük”. Hát szerintem pont nem, ez afféle behízelgő, óvatoskodó “nem mondok semmit” magatartás, amely nem akarja észrevenni, mi zajlik. Egyszerűen kíváncsiak.

Engem leloptak és meghurcltak, és élvezik a szarkeverést. Jelentkezzen, aki szerint 1. nem ez történt, 2. ez nem ciki, és érveljen. Nem az a kérdés, ki szimpatikus.

Én azt nem értem, hogy ti miért olvassátok, mit akartok ott. Miért felszínes a lájkod, miért hat meg ennyire a sajtó által nyomatékosított tragédia, ha az ember, a gondolat, az írásmód, a kommentkezelés nem. Téged használnak, közönségnek, miközben nincs ott írói, emberi, életmódbeli teljesítmény, minimálisan művelt ember kínosan feszeng ezektől a szövegektől. Persze, zsongás és pletyka mindig lesz ott, hűha, ki mit ír, bombasztikus megfogalmazások – de téged tényleg ez köt le? Miért fér bele bárkinek ilyen mérvű és ennyire igazságtalan zaklatás, uszulás, egykori leghűbb itteni fegyverhordozóktól? vagy ha belefér, tőlem mit akar? Nekem logikus döntés volt, hogy nem olvasom őket. Ha Gumi irritáló, manipulatív, akkor nem engedem az agyamba, akkor sem, ha engem taglalnak. Ex után se nyomozunk.

Szerintem ha oda kritizálni jársz, akkor arra neki is érthető válasza, hogy nem akar védekezni, helyzetbe hozva lenni, vitatkozni. Tőlem is érthető, én se tehetek mást. Csak az olvassa, Gumiszobát is.

51. csakazolvassa lorax (keresőkifejezés)

Több rohamban próbált kavarni, jellegzetes beleokoskodó, sugalmazó, önjelölt, magát virító, más életét élő módján:

https://csakazolvassa.hu/2014/02/10/gyermektelen/

https://csakazolvassa.hu/2014/05/29/te-okosabb-vagy/ !!!

https://csakazolvassa.hu/2014/06/17/elmondhatom-a-velemenyem

https://csakazolvassa.hu/2014/09/29/rivalizalva-versenyez/ !!!

https://csakazolvassa.hu/2014/10/02/megmondhatja-e/

https://csakazolvassa.hu/2015/10/23/elfogadni-a-koverseget/ !!!

50. szerintem provokatívan mutatod meg magad, azért kapod ezt

Szerintem meg ez most megint rám van tolva. Kapom, és én váltom ki. Pedig ők nézik oly kíváncsian. Ők jönnek utánam, hogy gyűlölködhessenek, tehát ez az ő bulijuk.

Ma végigmentem a Nyugati aluljárón, olyan volt, mint valami panoptikum. Provokatív vagyok, mert nem vagyok görnyedt, de a ruhám miatt is. Aki kevés, aki szarul van, annak provokáció az, aki valamennyi, és jól van. Követeli: én miért nem? Hát mert te nem végezted el a melót, azért. Utánzol másokat, és annak szaga van. Vagy rosszul gazdálkodtál azzal, ami adatott.

Nyugodtan élhetnének békében emberek a videómtól, blogomtól, csak nem bírják ki. Áhítják az okoskodás, a fölény, a megítélés, az idegenkedés élményét, és rámerőszakolják. Aztán nekem sipákolnak, hogy én eltiprom az ő véleményüket. Nekik joguk van! Nem bírom a kritikát? És amikor erős szavakkal reagálok az undorító áskálódásra, hajtogatják, hogy de hát miért vagyok ilyen dühös. Pedig csak ők a dühösek.

Ő például azt hiszi, hogy bárkit is érdekel, kit tart ő jó nőnek (egyébként nő, tipikus felháborodásai alapján). És hogy én szeretném, nekem jó, hogy ő itt van, tehát ő is áttolja a felelősséget. Ezt az internet csinálja amúgy, annak a nagy és egyébként üdvös demokratizmusa. Újságírókba nem köt bele így a csőcselék, mert nem olvasnak újságot. Színészekbe se, mert nem járnak színházba. A magyar lúzerjúzer egyszerűen nem érti, mit jelent az, hogy blogger, viszont hozzáfér, és akkor ömlik belőle a szar, az, amit a saját jelentéktelensége ihletett.

Én azt hiszem, ha ezek a pompás személyiségek nem csak így barátilag értenének annyira egyet (egymást leszarják amúgy, csak a közös ellenség kovácsolja őket össze), ha elértek volna valamit, ha lenne bennük svung, kipattintották volna magukat, akármi, akkor ők is büszkén megmutatnák. A semmit én nem mutogatom. A szokásos, legitim fajta önmegmutatást pedig unom és hamisnak tartom, így lettem provokatív. Akkor nevetséges a megmutatás, ha nincs mögötte teljesítmény. Ahogy grafomániának is akkor mondjuk az írószenvedélyt, ha nincs érdemi közlendő. És én nem elsősorban a visszajelzések miatt gondolom, hogy van mit megmutatnom.

Egyébként:

…de nem ebből gondolom, hogy okés a dolog.

Az elmúlt napok meredek történései sokadszor és minden eddiginél jobban megerősítettek abban, hogy soha, semmilyen nyomasztásra, áskálódásra, rágalmakra, ellenakciókra nem fogom feladni azt, amiben hiszek, és amiről tudom, hogy jó. A vakító igazágot egyenesen, egyszerűen, énemet vállalva fogom képviselni a továbbiakban is.

Ilyenek:

más ötletét lelopni, többéves munkájába beleülni, azt sajátként előadni mohó önmegvalósítási vágyból megvetendő, és aki így jár el, nem lesz sikeres

aki nem komoly, kitartó, becsületes, az egész életében irigykedni fog, és rá se fog látni, mi minden komplexus a működésében

a jóga lényege nem a kéretlen fikázás és gyűlölködés

az izmos test kúlság, a mozgás öröm, és ezt jó megosztani másokkal

te sem rejtenéd véka alá, ha kirobbanóan jól lennél, vagy kipattintanád magad

a vagizás, önmegmutatás, szenvedélyes érvelés csak akkor ciki, ha nincs mögötte komoly teljesítmény és igazság

mindenki eldöntheti, ki tölti hasznosan a napjait a blogoszférában, nem nagyon kell magyarázni

érzelmileg manipulálni az olvasókat ciki

a rosszakaratod nem nekem árt és nem engem tesz tönkre (kurva jó érzés a sunyi, kicsinyes, érvelni nem tudó vergődésetekhez képes habtisztának érezni magam)

ti azért vicsorogtok, mert én nem érdeklődöm irántatok, de szeretnétek úgy fordítani a dolgot, hogy nekem volt jó az ittlétetek, és utánatok sírok, és nélkületek káosz van és pusztaság

igen, átlátom, kit mi hajt, rávilágítok arra, amivel nem szívesen néztek szembe, és meg is tudom írni

én soha életemben nem voltam ennyire produktív, lelkes, kiegyensúlyozott és stabil, mint mostanában

a sport és a kidolgozott test nem morális kérdés, és nem mások ellen van

senki nem akarja, hogy te sportolj, rendbehozd magad, jól nézz ki, csak te magad, ez nem verseny, senkinek nem kell megmutatnod, ne projektálj

aki jó, az nem téged bánt vele, nyugodj le, nem is foglalkozik veled

engem már semmi nem tud felbaszni, én erősödöm attól, ha látom: a sok látszatéletű nagyokos, akiktől korábban azért tartottam, milyen keservesen irigy, pitiáner és manipulatív

49. Ezt írtad az egyik bejegyzésben: “én nem azért törekszem 60-40-20-0 gramm szénhidrátbevitelre…” (a folytatás mindegy most, a szerk.)

Azt szeretném kérdezni, ez hogyan tevődik össze a te étrendedben.

Nagyon fontos minden ilyen kérdésnél: meggondolatlanul, gondos felkészülés, tisztázott célok, kérdezősködés/informálódás nélkül senki ne kezdjen ketogén diétába. A kérdező nem ilyen, csak a többeik kedvéért. Részletesen lásd itt.

Elég tömören írtam ezt, és nem is emlékszem a kontextusra. Annyi biztos, hogy ez nem sorrend, hogy előbb 60, aztán 40, tehát csökkenő, és le “kell” menni nulláig – nem kell.

A ketogén diéta célja nem a szénhidrát minimalizálása és nem is a számolgatós kontroll, a bizonyos gramm vallásos fenntartása, hanem a ketózis mint előnyös anyagcsereállapot elérése, megszokottá tétele, fenntartása. A szénhidrátra nem azért figyelünk, mert a szénhidrát rossz, káros volna, hanem mert ha a szénhidrátot bevisszük, a szervezet ahhoz fog nyúlni, az a könnyen elérhető, gyorsan használható energiaforrás.

A kérdésed vonatkozhat arra, hogy mit eszem, milyen forrásból viszem be a szénhidrátot, illetve arra is, hogy hogyan mérem, mennyit vittem be.

A 60-40-20-0-akármennyi azt jelenti, hogy nagyon kevés, bőven a minimálisan ajánlott 160 gramm alatti, vagyis low carb, illetve a többi tápanyaghoz viszonyítva kijön a ketogén arány:

A kalóriabevitel 5-10 százaléka szénhidrátból (sportolóknál több), 15-30 százaléka fehérjéből (sportolóknál több), a maradék zsírból származik.

Én nem grammozok, úgyhogy ez itt becslés, utánaszámolás és rutin. Fogalmam sincs, hogy napi 24 vagy 47, esetleg 63 gramm-e a bevitelem. Viszont mértékletes vagyok, és általában tisztában vagyok az élelmiszerek szénhidráttartalmával, beleszámolom a rágót, mustárt, mindent.

A nullás napok célja, hogy meginduljon az elakadt fogyás (februárban vettem elő ezt az eszközt), illetve valami extrém sportteljesítményt érjek el (a félmaraton előtt csináltam), vagy keto-eddzem a szervezetemet. Ilyenkor tojást eszem, tojássárgáját külön is, halat, olajos halat, makrélát füstölve, 0 vagy 1 gramm szénhidráttartalmú sajtot; kókuszzsírt vagy vajat kávéban, húst, kolbászt, szalonnát. Nullás napja annak legyen, aki ketoadaptálódott, és speciális célja van (lásd fent). Ha a fogyás a cél, akkor a nullás nap kalóriacsökkentést is jelent. Ilyen napokon nem fér bele sem gyümölcs, se magféle.

A többi napon mehet valamennyi gyökérzöldség, tejtermék, fél savanyú alma, kevés bogyós gyümölcs, pár szem mandula, egy-két kocka 85 vagy több százalékos csoki. Egy-két evőkanál hűtött rizs (a hűtött rizs keményítője másképp viselkedik, mint a frissé). Ami nem: gabona, cukor, édes gyümölcs, fruktóztartalmú zöldségek.

48. Te is azt csinálod ám, mint a dietetikus csaj…

Nem, nem azt csinálom. Tartalmat állítok elő 2012 óta, a már működő blogomba kapcsoltam be a sportolásom témáját. Nem okoskodom szakemberként, ilyen szolgáltatásom nincs. Nem dörgölődzöm olyanokhoz, akik lehúzzák a nőket. Nem sorolom, keresd meg te a képen a tizenhét különbséget!

47. Neked tetszett a Testről és lélekről?

Tegnap (pénteken) este néztem csak meg, és igen, nagyon. Nagyon sajátos a képi világa, film-film, nem bíz sokat a cselekményre, a párbeszédekre. Operatőrileg és vágói munkaként bravúros. Meg persze színészileg. Érdekes, izgalmas, hogy annyira steril. Sehol egy felirat, egy név, egy márkajelzés, csak a tévé. És a tévé fénye átvilágít a gumimacin. Ezer tárgy, textúra, hó, étel közelről, mozdulat, papucs, cseppek, morzsák. Ajtókivágás, ajtó mögüli látvány, ablakból figyelés.

Azt sajnálom, hogy nem mint a Filmhét megnyitóeseményét láttam, oda nem jutottam el. Nagy ováció lehetett.

46. …lelkileg vagy maszkulin, úgy értem…

Levezettem, miért nem maszkulin egy izmos, természetesen kiformált, hormonegyensúlyban levő női test. Akkor nem is, akkor lelkileg.

Mindegy, milyen nemű vagyok, és milyen címkét ragasztasz rám. Az a lényeg, hogy tiszta legyen: kinek mihez van joga, kinek a szavai logikusak, ki őszinte, és ki akar csak feszkót. Ki szállt rá a bloggerre, és ki az, aki az erőszakra reagál.

Egy: te nem ismersz engem, te a netes jelenlétemet elemzed, aki nem én vagyok, és ami torzít, főleg hogy elfogult vagy, gyűlöletkoncepciód van, szándékosan félremagyarázol mindent, és hazudozol is. Azt rovod fel nekem, amit te és a hozzád hasonló beteg lelkűek ötöltetek ki rólam, hogy lejárassatok.

Kettő: a zaklatásra adott reakciómból indulsz ki. Nem, akit fojtogatnak, az nem kiabálós fajta. Nem tanácsos abból a viselkedésemből megállapítani, hogy én milyen vagyok, ami válasz arra, hogy provokálnak, évek óta becsmérelnek és zaklatnak, új meg új profilok soráról. Az a viselkedés nem rám jellemző, hanem a helyzetre. Erőszakosnak fogok tűnni, mert a te viselkedésedet tükrözöm vissza, amikor azt mondom: NEM, és nevén nevezem a motivációidat. Viszont nem kötelező nekem irkálni, engem olvasni, ha ez zavar.

Három: ezt a valakit, aki maszkulin és erőszakos, te régóta heves érdeklődéssel olvasod. Miért?

Ez is csak irigy basztatás, szerintem ne erőlködj. Hagyd abba, szállj le rólam, és akkor vége lesz.

Én sem az utánam koslató, rám akaszkodó, figyelmemet egyoldalúan csikaró beteg lelkűek reakcióiból rakom össze az énképem. Nem az vagyok.

Egyébként minden nőt, aki nem kussol, nem tanácstalan, kezében tartja a sorsát, maszkulinnak neveznek, ezzel próbálják elhallgattatni. Ez manipuláció, hogy te gyere ki előnyösebben a helyzetből. Az a nőies, aki nem látszik. Aki hallgat, vagy selyemszavú. Aki nem mondja ki világosan az igazságot. Aki belül szenved, ha bántják, aki nem tudja, mi merre, meg kell neki mondani. Aki a külsejével foglalkozik, esetleg lakberendezéssel, ezotériával, és a párkapcsolatával, családjával, nem ám közéleti, intellektuális vagy társadalmi témákkal. Aki alá odatették a pozíciót, az a nőies, aki megcsinálta a maga erejéből, az meg maszkulin. Hát jó.

Az a nőies, aki nem kezdeményez, hanem csak reagál. Én nem vagyok ilyen, és nem is akartam soha ilyen lenni, mert ez egy jogfosztott állapot. Te azt szeretnéd, hogy ne legyen válaszom, ne legyenek szavaim, szenvedjek. Nem, nem leszek lágy. Nem, nem érdekel, mit gondol erről az, akit soha nem zaklattak megszállott irigyek. Nem, hadakozni nekem nem hobbim, ezer értelmes ügyem van, de neked szívesen tartok tükröt, mert mélyen pedagógus alkat vagyok.

Azt viszont nem tudom, te honnan veszed az ötletet, hogy elszámoltass, jobban tudd a dolgaimat. Mit mászol bele, jössz utánam, turkálsz, agyalsz rajtam, teszel állításokat, miközben egyáltalán nem érted, gyűlölködve félremagyarázod az életemet, a céljaimat? Hogy nem szégyelled ezt? Milyen szar állapot már az, mennyire külsődleges, alibis a te lelked, hogy azért mersz ilyen bősz lenni, mert nem lehet rólad tudni, ki vagy? Mindegy, ki vagy, undorító, amit csinálsz, sose leszel erkölcsi fölényben, és sose fogod elérni, hogy te legyél az érdekes, te kapj figyelmet. Nagyon úgy tűnik, hogy ezt szeretnéd.

45. Személyeskedsz… ez ad hominem!

Frankó, hogy rávilágítasz az érvelési hibámra, és ezzel rajtakapsz, nagyon hatásos, és egyébként mostanában divat is lett – de azt, hogy mi itt vitázunk, te találtad ki. A vitához kölcsönös szándék kell. Amit írok, és amire te felordítasz, hogy ad hominem!, azzal pont azt jelzem: nem kívánok vitázni, mert görény vagy, ezt korábbról is tudom. Tudom, hogy nem esik jól, tudom, hogy az a célod, hogy egyenlő, méltó partnerként figyeljek rád, de ha nem vagy az, és nem vagy az, mert nyomakodsz és erőszakosan fogalmazol, akkor az én állításom (hogy görény vagy) nem a vita része, hanem elhatárolódás. Szeretném, ha látnád: így hat az, amit csinálsz. Te önként helyezted magad azoknak a körén kívül, akikkel kedvem van vitázni. Nem azért írom a posztjaimat, hogy vitázzak, nem vagyok köteles senkivel vitázni, szóba állni, figyelni, és nem kell semmilyen álláspontomat az általad rám kényszerített módon megvédenem. Neked viszont lélektani érdeked bennem megtalálni a hibát és áldozatot faragni magadból.

44. “Semmivel sincsen több “képmutató”, “bigott” a keresztények között, mint a muszlimok, zsidók, Krisna-hitűek, buddhisták között, csak valahogy a libsik mindig csak a keresztényeken, azon belül is főleg a katolikusokon rugóznak. Ami ráadásul súlytalan, mintha az Egyháznak olyan befolyása lenne, mint a 18-19. században. Vagyis egy fantom ellenség ellen tomboltok.”

-Tok? Én írom ezt a blogot, kiről beszélsz? Én egy ember vagyok, és nem tomboltam. Önkényesen sorolsz az ideológiai ellenségeid közé, miközben nem figyelsz oda. Én NEM politikus cikket írtam, semmi tábor és ideológia itt nincs (nem is lesz), szinte szelíden, személyesen, köznapiasan szóltam erről a témáról. Lecsaptál, mint tyúk a takonyra, rám erőszakolod a “libsikről” való előítéleteidet, azokkal vitázol, ezért nem hozzám, nem a poszthoz kapcsolódsz. Nem csak a gyűlöleteddel van baj – és be sem vagy tiltva, senki nem akar eltüntetni, legfeljebb erről a blogról ezt a fajta gyűlöletet, úgyhogy ne játszd a megtámadottat –, hanem főleg azzal, hogy ontod a mantrákat az ürügynek tekintett poszt alá. Provokálsz, hogy irkálhass, hogy valaki figyeljen rád, de én nem vagyok az embered.

Rögeszméd a hitvédelem, és egy pici ürügy is elég, hogy rákezdd. A hitvédelem, aka retrográd és hatalmommegszállott, erőszaktól sem visszariadó és önigazoló, antiszemita, xenofób, múlthamisító katolikus lobbi általában is, tőled meg végképp gusztustalan, erőszakos, kirekesztő jelenség.

A posztban semmi Vatikán, harácsolás, boszorkányüldözés meg pedofília nem volt, még papok se. Próbáld felfogni a tartalmát, és ha sikerült, akkor visszakérdeznék: szerinted ezek az emberek rendben vannak? Ide kérnénk érveket, és ne állítsd, hogy nem is ilyenek, mert én azokról írtam, akik ilyenek, és szerintem sokan vannak. Ne beszélj mellé, ne kezdd rá, hogy én miről nem írtam, és hogy más vallások meg még gázabbak, se zsidózni. Azokról a köztünk járó emberekről írtam, akik visszaélnek a fogalmakkal, és támadhatatlannak hiszik, hogy ők keresztények, miközben nem azok. Megjegyzem, őket tolja a jelen kurzus, közpénzből dotálja a történelmi egyházakat, kiemelten a két nagy keresztény felekezetet. Egyre erősebb és visszásabb társadalmi hatalmuk van, nincs igazad.

Amit a bigott muszlimokról és zsidókról írsz, érdekes, ahogy ilyen groteszken követeled az egyenlőséget, és feladatot meg olvasmányokat adnál nekem. Témát itt én választok, mégpedig azt, ami foglalkoztat, a tartalomért a felelősség is az enyém, nem a feszülni járó nickeké, ezt el kell fogadnod, ha a Csakazolvassát szeretnéd olvasni.

De meg tudom indokolni. A németek se a japánok bűneiről értekeznek, hanem szembenéznek és sokat beszélnek a saját múltjukról, mert csak így van társadalmi  fejlődés. Én mint e kultúra része (tagja és részese), ugyanígy a sajátomról teszek önkritikus állításokat. Azért járok el így, mert nem vagyok xenofób, és nem adok semmilyen kapaszkodót ordas eszméknek. Te bizonyíthatnád azt is, hogy mennyi jót tesznek a keresztények, éltethetnéd a missziót vagy Schlachta Margitot, bemutathatnád, hogy te nem vagy erőszakos és gyűlölködő, de nem ez történik, épp a legkirekesztőbb, legagresszívabb hitszónokokat citálod, akiknek a kezéhez vér tapad, cinikusan vádolsz áldozatokat, és zaklatsz.

Ovis és felelősséghárító védekezés mások bűneire mutogatni, amikor a te közösségedről van szó. Vicces az is, hogy erényként hangsúlyozod, hogy ti – már – nem fejezitek le a bírálóitokat – hát bravó. Nem is olyan régen ez volt a szokásos eljárás, de nincs hatalmatok, ennyi történt. Attól még idegesítőek vagytok.

Nem támad titeket senki: leszarják, hogy benned milyen a hitélet, az erkölcsi döntés, van-e gondolatbűnöd, vered-e a cerkát, jársz-e áldozni, jóra rest vagy-e, szentségi hézasságban élsz-e, ezek magánügyek, a lelkiismereti szabadság részei, csak az agressziót utasítjuk el. Ha megnyugtat, Hegedüs Lorándtól, Tőkés Lászlótól és az apám-féle baptistáktól ugyanúgy viszolygok, mint a katolikus visszaélőktől.

A zsidóké meg nem is térítő vallás, nagyon kevesen vannak és voltak is, és ők se úgy bigottak, hogy rámerőltetnék, fegyverként és pozícióként használják mások ellen. Én egyetlen bigott muszlimot vagy zsidót sem ismerek, az ortodoxokat pedig intelligensnek tartom, hagyományuk szép és nem bánt engem – engem (de téged is) a saját hagyományom bánt. Közegem, Európa történelmét, de még a gyarmatokét is a véres kereszt, az egyház és a világiak borzalmas egyezkedése, háborúi, az inkvizíció, az immorális, búcsúcédulás, házasságot pénzért érvénytelenítő, elvadultan anyagias, zsíros ajkú, reverenda alatt matató Vatikán és a mindennél kegyetlenebb ellenreformáció írta. Ezért erről beszélek.

43. “…önként olvaslak és értékesnek tartom a mukád. Azonban szinte mindig az érzem olvasás közben, hogy kellemetlenül érzem tőled magam…. mégis úgy érzem valaki leültetett egy székre és passzív agresszíven tolja az arcomba az okosságot. Fura érzés.”

Ezt úgy hívják, hogy kognitív disszonancia. Ha nem az, akkor pedig nem szoktál hozzá a publicisztikai hangnemhez. Sokan vanak így vele. Én bölcész vagyok, agyalós-írós, és a bölcsészek, újságolvasók (nem Természetbúvár magazin) általában nem akadnak ki a blogos beszédmódon.

Elég erős, amit írsz. Mintha én erőszakolnám rád a szöveget, de írod is, hogy nem. Biztos az én szavaim is erősek. De ugye itt nem egy poszt van, nem is egy téma, és hogy egy tündérlányomos-verselemzős-kételyben edzős posztból hogy nyered ki ezt az érzést, arra kíváncsi volnék (és arra is, hogy akkor hol is a probléma) (vagy hogy azok a szövegek miért nem számítanak a blogélményedhez). (Lehet, hogy te keresed azokat az írásokat, ahol élesség van?)

Az elvek, az igazság éles, a jó szöveg is éles, és nem mindenkinek való. Ezért mondom mindig, hogy akkor legyél itt, ha jó neked. Hoztál egy döntést: törzsolvasó vagy, érdekel a blog. De te rám nyomod kritikaként, vádként, hogy hogy érzed magad a szövegeimtől. Vedd komolyan a blog címét!

Én nem akarok senkiben rossz érzéseket kelteni, nem azért írok. A gondolataimat közlöm, ahogy ehhez bárki másnak joga és tere van.

(másik megjegyzésre e poszttal /a nő, aki levpnja a tanulságot/ kapcsolatban, de annyira unom a kekeckedést, hogy ki se keresem) Szeretném a feszkót, a birokra kelést, a megjegyzéstevési kényszereseket, a háborút minimalizálni. Furcsák a Gumit most műmeghatottan védelmezők, érzelmileg manuipuláltak is. Én is felháborodtam, nekem ráadásul a bőrömre ment, leloptak, kihasználtak, mégis kussoltam hosszan. Mit lógnak itt vajon, mi kell nekik ennyire? És azt hogy nem látjátok, évek milyen lépései és mulasztásai, mocskai vezettek idáig? (Értsd: a saját elakadásaikig és tragédiájukig, de odáig is, hogy ennyire egyértelműen rühellem már őket.)

42. Más bloggerek nem vitatkoznak az olvasókkal, nem is kommentelnek a posztjuk alá, ez szabály…

Ők nem, én igen. Általában akkor reagálok, ha van kedvem, időm, mondandóm, és azt írom, amit gondolok. Remélem, nem zavar ez túlságosan, ha már idejárultál Gerle Évát olvasni, egy blogra, amelynek lényege, hogy leírom, amit gondolok.

Lefordítsam a bírálatodat? Következmények nélkül szeretnének erőszakoskodni és játszadozni velem némelyek. Ne mondjak semmit, érezhessék, hogy de jól megmondták. A legjobb esetben is  bősz és buta félreértelmezőkről van szó. Megszólítanak, minősítgetnek, használják a felületet, de én hallgassak.

Ez a blog pont attól erős, hogy nem érdekelnek a szabályok. A címét vedd komolyan. Nem sóvárgok olvasókra, visszajelzésekre, nem számlálgatom a lájkokat. Akkor legyél itt, ha jó neked. Én ide, ahogy már sokszor említettem, tulajdonképpen menekültem, hogy itt végre ne maceráljanak, ne kelljen viselkedni.

Gyakran nyomnak ezzel a rosszkívánók, hogy én miért nem így, miért nem úgy, miért nem vagyok kedves az olvasókkal, hát hiszen belőlük élek. Egy: nem belőlük – a kellemetlenkedőkből és idegesítőekből – élek, ők egy kanyit nem utalnak, csak használnának, amit nem hagyok. Kettő: az sem jogosít fel piszkálásra, figyelemcsikarásra, ha valaha utalt nekem az illető. Három: szerintem ezeket az elveiket a rosszkívánók a saját blogjukon valósítsák meg, amelyhez sok sikert kívánok. Négy: általában az olvasók túlságosan félnek a szavaimól, véleményemtől, ami érdekes, és voltaképpen bók, de nem kellene ennyire a szívükre venni, amit írok.

Valójában annyi történt, hogy nem tűrtem itt a firtatást, a tolakodást, a nyalást, a buta gúnyt, az offolást, az ordas eszméket és egyéni pszchózisokat, és a netes erőszakoskodók próbálják úgy beállítani, hogy ezzel én vagyok az agresszív, és nekem mindent el kéne viselnem.

41. maszkulin vagy

(ezek a sorok a mániákus, gyáván álneveskedő zaklatónak szólnak, akinek a testét valamiért még soha nem láttuk)

Jaaaaj, jaj, mi lesz énvelem, ha Lúzer Névtelen szerint, aki minden bizonnyal kitartóan és eredményesen edz, és fesztelenül flangál a strandon, én maszkulin vagyok? Akkor minden semmis, érvénytelen. Amiben naponta élek, amit mondanak, ahogy néznek…

Azért komikus ez mégis. Az elején, 2015 januárjában az ment: nem is fogytam, hamisítottam a fotókat, hazudok. Komoly állítások arról, hogy te értesz a fotózáshoz, belelátsz a gépembe, és én szűrőztem a fotót. Csak mert pofán csapott téged, hogy én nemhogy nem mentem tönkre, ahogy vágytátok, hanem tényleg megcsináltam. Nem szűrőztem, kidolgozott és (akkor) extrém zsírtalan hasam lett, bebuktál. Akkor kussoltál egy ideig. De bizony, amit kellett, azt lefogytam, egészen a kockahasig, és ezt sápadozva nézted, ahogy teltek a hónapok és új meg új fotók kerültek ki. Nemcsak ránézésre, hanem testösszetételmérés szerint is sportolói a testem, lásd lejjebb az eredményeim összehasonlítását Katus Attiláéval (18. kérdés). Aztán: majd abbahagyom. Hát, nem hagytam. Aztán: a diétám egy katyvasz. Minden módon belekötni abba, aki csinál valamit és el is éri vele a célját, ugye? Kétéves távon már világos, hogy amit én kitaláltam és összeraktam magamnak, az működik, te meg még mindig nem haladtál magaddal sehova. “Ez hülyeség, nem is lehet megcsinálni, nem is néz ki jól, átverés” – erre van szükséged, hogy el bírd viselni a disszonanciát. Aztán: csúnya az alkarom! Rossz a felépítésem – amikor már nem lehetett tagadni, hogy kipattintottam magam. Ezt bírtad leírni. És most már ezért kínlódsz ki ilyeneket, hogy én maszkulin vagyok, mert az összes többivel bebuktál. És szerinted a fitneszmodell nem maszkulin, eres hassal, leszárítva, ő a szép. Meg az implantátum, az a nőies, az kéne nekem. Amihez a mellizmot átvágják. Ahha…

Nevetségessé válsz. Mivel ezt te is tudod, álnéven erőlteted ide a gyűlöletedet.

A maszkulinnal csak azt állítod, hogy izmos vagyok. Ne zavarjon, hogy ez volt a célom, mert a testalkatom és a hajlamom is ez. Ha nem ez lett volna a célom, nem így edzenék. Mindezt naturálként, gyanús szerek nélkül értem el. Ha egy női test erre szerek nélkül képes, okés hormonokal, akkor az nőies.

Megértem, ha ez neked nem tetszik. Azt is megértem, hogy az erőhöz húzó, agyilag zárt, minden másság iránt gyanakvó agresszorok ezen fogást találnak, ők echte kispolgárok. Én nem akartam átlagosjónő-testet. Nem is állítom, hogy tökéletes, sehol, soha nem mondtam, de megcsináltam, annyi biztos. Na de hogy a hibáiról a te pornós-instagramos tekinteteddel fogalmad sincs, szemed nincs rá, az is biztos.

Szóval ha én jól vagyok ezzel a testtel, ha nem érzek kényszert, hogy motivációs butasággal meg pózos-feljavított fotókkal, csakis diéta után mutassam meg, akkor NEKED mi a gondod vele?

Az, hogy nekem öröm ez a test? Hogy másoknak inspiráció? Ez fáj neked ennyire, hogy álnevek soráról ontod mindig ugyanazt? Az fáj, hogy minden héten előkerül tíz-húsz új olvasó, aki tőlem kérdez, vagy a példám miatt kezdi el vagy újra a mozgást? Honnan veszed azt, hogy engem a társadalmi helyeslés (aka tömegízlés) kiszolgálása mozgatna, ezen a magyar ugaron ráadásul?

Nincs illúzióm: sokaknak nem tetszik ez a fajta izomzat, és csak egy részüknek azért nem, mert számukra irreális volna ez a test, és ezért megmagyarázzák, hogy nem is jó. A többieknek valóban nem tetszik. És akkor…? Nekem se tetszik az ő konyhabútoruk. Na de a maga műfajában egy elég jó példány. Nem átlagos. Te azt hiszed, mert egysíkú vagy, hogy mindenki egyforma. Hogy vannak Jók, Irigyeltek, és akkor ők mindenkinek tetszenek, igazak, szépek és remekek, lehet tapsolni, és ezt, pedig annyit olvastál tőlem, és pontosan tudhatnád, hogy én nem így gondolkodom, nekem idenyomod. Nem, én soha nem lehetek olyan, mert te megmondtad. Négyévesek bábszínházi, mágikus gondolkodásmódja ez, tagadni a nyilvánvalót. Mögötte a te szörnyen elszúrt életed, kudarcaid, fel nem vállalt felelősséged…

A világ ennél bonyolultabb, kedves. Kit érdekel a te ízlésed, miért állítod be abszolútumnak? Én érek el ennyi embert, ez már így alakult. És nekem ez a test és életmód tetszik. Te csak sunyiskodva használsz engem.

40. mi a különbség aközött, amit te kérsz, hogy ne mászkáljanak utánad, ne elemezzenek ki, meg aközött, ahogy te kommentelsz LifeTilt oldalán?

Na, szerintem nem tudják, miről van szó. Közben eltűnt, persze, de erre:

írtam ezt:

Én el tudom fogadni, ha van, aki szerint nincs különbség. Szerintem van. A tevékenységünk nagyon különböző, én nem ígérek és nem is árulok semmit; nem zaklatom, nem erőszakolom oda minden áron a kellemetlenkedést, értelmesek az érveim, nem személyes bosszú hajt, nem álnéven írok, értem, mit akar Tomi, nem gondolom, hogy ne kéne vagy lehetne az arányos anatómiáért dolgozni. Most se hőbörgök, hogy tiltott. persze, hogy tiltott, én is azt tenném, ha a helyében volnék, de pont ez a lényeg, hogy én nem lennék a helyében, nem csinálnék ilyen maniplációt senkivel.

Nézz bele a blogba, ítéld meg, mit gondolsz – én oda is írtam. Szerintem lehúzás és nagyon sértő a nőkre nézve.

Ez után tiltott amúgy:

Nekem okés a testen való munka, csak ne ujjongás meg termékre pénzköltés legyen, meg mások leszólása meg napi több óra facebookozás, hanem igazi eredmény.

39. aki ketogén, az hogy viszi be a rostot? mert írod is, hogy nem eszel elég zöldséget…

Ez baromi érdekes téma, köszönet. Kell-e rost, és mire?

Tömören: két irány van. Az egyik: a kalóriaparás szénhidrátevőé, belassult anyagcserével, renyhe bélműködéssel, emésztési zavarokkal, rossz felszívódással, aki elhízott vagy fél a hízástól. Azt mondják, a rost lassítja az emésztést és a felszívódás sebességét, tovább tart jóllakottan. De hogy lehet, hogy mindig többet akarunk enni az elégnél, és ezt így kell manipulálni? Miért nem lehet jóllakni, és mégis tartani a formát? Miért axióma, hogy mindig, mindenki többet enne, és hízna, és jajaj? Hol szúrtuk el ennyire, hogy nem ehetünk felszabadultan ÉS maradhatunk formásak?

Érdekes az is, hogy a javasolt rostok a legritkább esetben eleven, jó zöldségek, nem is vízoldékony rostok, amelyek valóban hasznosak (inulin, pektin). Korpa, cellulóz – emészthetetlenek. Ez kamu, ebből állnak Norbi agyonmanipulált, méregdrága és rettenetes ízű péksüteményei. Ennyi erővel ehetnénk papírt is, forgácsot, háborúban ettek is. Átverés és gyatra minőség olyat enni, ami puffer. Ha a széklet hordozójaként, tömegként, ingerként kell, akkor ott más problémák vannak. Fogyni is az akar a nagy térfogat-alig tápanyag kombinációval, aki már elszúrta. Ismeritek ezeket a tanácsokat, ugye? Egyél alacsony kalóriatartalmú ételeket (amelyek emiatt relatíve nagy térfogatúak), egyél teljes kiőrlésű gabonát, tegyél korpát, lenmagot a joghurtba, így becsapod az agyad, és jóllaksz. A fogyasztó enni akar, az evés rítusa megnyugtatja, és ennek nem sok köze van a szükségleteihez. Ezeknek az embereknek kitágult gyomruk, beleik vannak, és nagy hasuk, pedig pont laposabb hasat szeretnének. Ez nem csak esztétika, a testtartás szempontjából sem mindegy.

Szerintem az egészséges anyagcsere és testösszetétel útja a másik irány, és ezt mondja a progresszív életmód-alterság is, legalábbis angolul: kis térfogatú, tápanyagban sűrű étel, kevés étkezéssel, sok emésztőrendszer-pihenéssel, azaz a gyakori félnapos, egynapos böjttel. Soha semmilyen székletproblémám nem volt. Szerintem nincs szükség útifű-maghéjra, chiamagra sem. Nagyszerű, hogy megköti a súlya tizenötszörösét (víz), de hogy fér az el? Lapos hasad akkor lesz, ha főleg izom van ott, nem a belek és a tartalmuk.

Ne egyél olyat, ami nem táplál. Igen, egyél akár evőkanál vajat, kocka szalonnát, tojást, rajta vajat. Zsíros csontlevet, velőt. És használd intenzíven a tested, minden nap.

38. te most még ketogénezel?

A ketózis a legjobb nekem, a legalkotóbb, zen-nyugis, ellenállóvá és derűssé tevő biokémiai állapot. Ez biztos.

Sajnos, mostanában nem eszem elég zöldséget, a gyerekek meg maradtak a palacsinta-joghurt-keksz dimenzióban, van mit összeegyeztetni, megoldani meg kibékíteni magamban.

Több szénhidrátot eszem, mint az első évben, de ha nem a megfelelő forrásból, azt megérzem. Ez már haladó állapot, az első évben nem ehettem volna ennyit. Most is okosan csinálom. Őszi életmód-konzultációmon (taplalkozasbeallitas.hu), vérképeket is nézve kaptam a javaslatot, hogy emeljem valamennyire a szénhidrátot, 60-110 grammra (keményítőtartalmú zöldségekből, némi hűtött rizsből, zabpehelyből), és az anyagcserém rugalmassága révén így is tudok ketózisban lenni, illetve könnyen kerülök bele, nincsenek tüneteim a glükózalapú és a zsíralapú táplálkozás váltogatásától, csak jobban teljesít a testem és jobb a közérzetem is utóbbin. Az edzéseimhez igazítom a szénhidrátbevitelt, hosszú kardió vagy durvább súlyzós edzés előtt 85+ étcsoki, banán is jöhet, izomgyötrés után pedig rizs. Savanyú alma is gyakran, volt egy-egy narancs is, meg kihagyhatatlan luxus-paleósüti. Kenyér havonta egyszer, a Brót ardennije. Más glutén, élesztős dolgok, cukor, ipari édesség soha. Hetente háromszor-négyszer fél napokat böjtölök, délelőtt. A vacsorámat mindig nagyon átgondolom előre, mert fáradtan, nyűgösen, hazaesve könnyű összeenni mindenfélét.

Kiegészítem: a gyerekeknél befejeztük a napi kukoricapelyhet meg a pudingokat, ma reggel kígyóuborkát kaptak kolbásszal, főtt tojással.

37. ki ez?…

Igen: ki vajon ez a frappáns leskelődő, egy mondatban évek teljesítményét elintéző? Aki  a nyakamba liheg, aki oly megbocsátó másokkal, akik engem bántanak, és oly szigorú velem? Aki jól ismeri a múltat, a történeteimet, a blogügyeket, aki mindenről tud, amiről más nem, amit én “titkolok”, de legalábbis odakombinál valamit (hátha kibököm válaszul, amire oly kíváncsi…), és aki annyira szereti és lájkolja az engem kikezdőket, az összes irigy elakadtat, mert arénának fogja fel a netet, és dühödt gyűlöletében vérre menő viadalnak azt, hogy kit olvasnak, ki sikeres, ki “nyer”. Aki tagadja, hogy innen széthordtak és leutánoztak mindent azok, akiknek önállóan nem jut eszébe semmi. Akinek a nadrágom is fáj. Aki szerint én bosszúálló vagyok és irigy, pedig ő az. Aki valami igazságtalanságnak gondolja, hogy a soraim ennyi embert befolyásolhatnak – ő is köztük van, önszántából. Mindig én leszek az érdekes, ő meg így, rám akaszkodva tud némi figyelmet kicsikarni. Aki minden módon támadja a tényeket, figyel és kikutatja azt, amivel rajta tud kapni, de kussol, amikor nyilvánvaló, hogy ismét megvalósítottam a célomat, és megint van új tervem, ötletem, izmom. Aki lecsap, ha talál valami kicsi, úgy magyarázható mozzanatot. Aki ráér új meg új profilokat, e-maileket létesíteni, onnan írogatni.

Nem adom ki a személyét, de jó kis pszichiátriai szakdolgozat. Engem az dúl fel, hogy ő valaha közeledett, hízelgett, rajongott, és annak a túlzó ragaszkodásnak az ellenpontját látjuk most. Hogy valaki képes erre, idáig alacsonyodva, bosszúból, “csalódottságból”. Nagy fölényesen. És persze álnéven.

Ezek a profilok, gyönyörű modell lelopott képével, vagy tárgyfotóval, lájkolják az engem kikezdő kommenteket (most épp Radnay Beatrix néven), amelyeket az illető azonnal észrevesz akárhol. Ezen kívül egyetlen tevékenysége van: a Gumiszobát lájkolja. Gumira most semmit nem szabad mondani, ezt ő ki is maxolja, de engedtessék meg: az oly büszkén gyűjtögetett-számolgatott lájkok jelentős része (“betörtünk Európába”, “2700-as lélektani határ”) ilyen álprofilról való.

Az ellenem való agresszió egyenesen arányos azzal, amennyire nyilvánvaló, hogy én nem buktam el, csak nem, és nem ők, az “olvasók” voltak az erőm. Azzal, amennyire nyilvánvaló, hogy mindent, ami érték, hatásos, megkapó, tőlem loptak, és az én ellehetetlenítésemmel terjesztettek el. Én is csak sokára értettem meg, hogy az igazi, értő olvasó nem firtat, nem közeledik, nem érez jogot, nem használja a önös célra blogot…

Hogy ér rá mindent olvasni, iktatni, megjegyezni? Ül élete szeméthalmán, semmilyen projektje, ügye nincs, megfigyel. Beteg. Ha bármilyen fotót kitenne, amin 20 cm2-nél több bőrfelülete látható, akkor röhej tárgya lenne. “Kudarcos vagyok, csúnyának érzem magam, hát úgy döntöttem, gonosz leszek”??! Ki tudja. Az is lehet, hogy szép. Sokféle pokol van. De rajtam nagyon beakadt, az biztos. Azt sugallja: nekem ne legyen sikerem, nem jár, nem érdemlem meg.

Pedig ha megcsináltam, akkor jár.

36. Egy ilyet kaptam, nagy gúnyosan, és tényleg nem értem:

Nekem miért kéne olyannak lennem egy hétköznapi, manipulálatlan képen, mint egy leszárított és bebarnított, hetekig versenydiétázó és profi által fotózott WBPF bajnoknak? És hol, mivel állítottam, hogy olyan vagyok? És ha neki az olyan testek tetszenek, miért engem nézeget vajon?

mindig szomorú vagyok, hogy nem lettem olyan, amilyen soha nem is akartam, meg amit – nem szoktam taglalni, de – illúziókeltőnek és nem-becsületesnek tartok. üvegcipős, pillahosszabbított, ajaktöltött, erőszakosan beszárított, lefújt. érdekes azonban, hogy emberünket nem zavarja a műszempilla, implantátum, vakolatsmink, póz, csakis az én bő pólós, háromgyerekes, sportos testem a tulipánokkal. illetve az sem, hanem az, hogy ez hat, példa másoknak, átélhető. s hogy hat, azt irigyli, és úgy érti, hogy én dicsekszem.

Az emberi testek nem egyformák. Nekem tulipán van a kezemben, például. Soha nem pózolok, és soha nem szárítottam le magam (akit érdekel, ez mit jelent, elolvashatja egy amatőr beszámolóját itt – Az utolsó tíz nap, a végén, és különösen A fotózás napja). Nekem minden fotóm amatőr (két komoly sorozat kivételével, de akkor még nem volt ilyen a testem). Én nem csak fitneszversenyző nem vagyok (nem vagyok rá alkalmas, nem vagyok annyi idős, és nem kedvelem ezeket a kvázi szépségversenyeket a maguk külsőségeivel), hanem nehézatléta vagyok, ha már valami, és komoly mozdulatokra, sportteljesítményekre képes a leszólt testem. De ezt ő is látja, épp ezért dúl-fúl és köt belém. Kb. húsz kilóval több az izmom, mint az 54-62 kilós bikinimodelleké. A zsírom is több, egyébként, mert nem szeretem azt a mell-beroskadást, amivel a 15 alatti zsír jár. Itt jegyzem meg: a tied, ha jó formában vagy, 28 meg 30. A versenyzői zsírmennyiség olyan, hogy amellett már leáll a ciklus. Nézd meg az arcukat…

Én az ő dimenziójukban vagyok értelmezhető (és nekik nem is olyan az arcuk):

https://www.facebook.com/jung.beata?fref=ts

https://www.facebook.com/pg/megsquats/photos/?ref=page_internal

Ilyesmiket csinálok az edzéseiken, és ezért ilyen jellegű az izomzatom.

Ha mégis fitnesz, ez lenne a kategóriám (biometria alapján, nem ránézésre). Ő nagy példaképem, alacsonyabb és 9 évvel fiatalabb, illetve nem szült.

Ilyen versenyformában (lezsírtalanodva):

Ilyen leszárítva (drasztikus, rosszullétig zajló vízhajtás után, ekkor olyan a kar is, hogy kiáll a váll):

És ilyen szezonon kívül, és ő nem titkolja ezt a formáját sem (a legtöbb versenyző igen):

Szóval (már ha tudod mindezt értelmezni) nincs miért szégyenkeznem. Nagyon ritka az olyan amatőr, aki ennyire arányos és erős, úgy, hogy nem is a teste a fő projektje (nem edző, nem versenyző).

Ugyanebben az emberben vad vihart okozott az InBody eredményem, akkor azzal vádolt, hogy meghamisítottam a gép eredményét. A testmagasságom, a hasam kockái is fájtak neki, a félmaraton is, nem, nem lehet igaz – pedig ezek tények. Minden fáj neki, mert ő nem.

Csináld meg csak az egyiket, csak egynek a felét, aztán diskuráljunk.

Fura, hogy ennyit olvas, nézeget, ilyen kitartó, folyton kepeszt, lapít, ztán lecsap. Igazán ismerhetne már, és közben ennyire nem érti, én mit képviselek, mi a célom, és rámerőszakolja az olvasatát. Majd ő előírja, milyennek kéne lennem, mikor lennék jó – ha olyan volnék, amilyen nem vagyok. Kontrollál, megszégyenít, belém beszéli. Számolgat, derivál, összeméreget, bedobozolna, feltételez, új és új álprofilokon – nem bírja elviselni, hogy valaki így, pont így. Cáfol valamit, amit én soha nem állítottam, magabiztosan állít olyasmit, amihez nem ért.

35. Neked bevált a Daquïni? Nézegetem én is egy ideje. Milyen az ár-érték aránya?

Én nagyon megszerettem a márkát, ügyfélszolgálatostul, magyar tervezőstül. Engem a napi edzéseimen nem érdekel a kifogástalan, fotózható trendiség, mint az látszik is a változatos képeimen, nekem az a fontos, hogy ne kelljen naponta mosni, ezért elég sok sportcuccom van. Viszont ha veszek valamit, annak szeretek rituálisan örülni, és ilyenkor nem csak a használhatóságot nézem, inkább jelkép a cucc. Szeretem azt is, a fentiek ellenére, ha senki nem néz ki úgy, mint én, illetve utálom a nagy, látványos logót a ruhákon. Továbbá, rám nem érdemes hallgatni, mert én meglátok valamit, és azonnal döntök, nem szoktam se előtte mérlegelni, se utána megbánni. Amúgy bevált.

Van egy rövidgatyóm, ami nem áll annyira jól, de az előnyeit élvezem (nem bolyhosodó, vízelvezető, kényelmes, gyorsan száradó, esztétikus anyag). Van egy hosszú, ezt nevezném életem nadrágjának, meglepően előnyös, kényelmes, és hordtam már színházba is, nem csak edzéshez. Kifejezetten elegáns. Van még tőlük két melltartóm, szintén übertrendinek érzem hétköznapra, randira is.

ez nem én vagyok, de ő se néz ki rosszul :)))

A Daquïni egyébként csúcsmárka, túl a prémiumon, exkluzív. Egy ilyen esetében szerintem az ár–érték arány felvetésének nincs értelme. (Mint ahogy annyira egyetlen könyv sem lehet jó, mint a Harry Potter, aztán tessék). Hogyan kéne kiszámolni, egy hordásra a költségét, vagy…? Szóval akiben felmerül, hogy “nem tudom, láttam ilyesmit, csak olcsóbban”, az felejtse el, mert nem az a fajta lélek, akinek a lét eme ünneplése és a vállrántós egyszerresokatköltés való. Én amúgy elítélem, amikor az invenciózus dizájnt koppintják, és szeretem a hozzáadott értéket megfizetni, ez elvi kérdés. Megjegyzem, a NIKE vagy a LifeTilt esetében sem érdemes mérlegelni, hogy megéri-e. Azok is túl vannak árazva, viszont sokkal tucatabbak, és szerényebb minőségűek.

Valamiért a Daquïni (is) szúrja valakik szemét, számomra felfoghatatlan rosszindulattal taglalta itt az illető, akinek érezhetően csorgott a nyála, és nem vehetne fel semmi ilyesmit. Na de sokfélék vagyunk, kell olyannak is lenni, aki mást les, majmol, vért szív.

34. miért teszel ki ilyen fotókat?

33. akkor te most edzéseket tartasz?

Nem. Én örömből edzek, a fejlődés élményéért, és ehhez néha vannak társaim. Nincs se végzettségem, se engedélyem, se honlapom, nem dolgozom vendégkörön, nem lenne arcom ehhez. Nem gondolom, hogy hú, én már mindent tudok, akkor sem, ha nálam jóval szerényebb képességű, tudású emberek vidáman és persze végzettség és számla nélkül tartanak edzéseket. Tanár vagyok, blogger, szervező. Nem véletlenül Ed tartotta a képzés tartalmi részét. Együtt edzünk a csajokkal, mert be tudom őket vinni. Ha kérdés merül fel, tudok mit mondani, ahogy a tapasztaltabb jógázó, táncos edzéstárs is mond nekem ezt-azt nyújtáskor, de sem pénzforgalom, sem edzői felelősség, sem “szerződés” nincs.

Sokakon látom, főleg kisgyerekes anyákon, hogy mindenbe belekapnak, hátha bejön, félévente új projektbe vágnak, amiben nem nem elég jók, és az ötlet sem saját, inkább beállnak a trendbe. Hasonló jelenség: a végzettségek halmozója. Erről Lobster írt érdekeset. Riasztó, hogy az eredeti pályaválasztásuk “muszáj volt valahova jelentkezni” alapon történt, és 35 meg 40 évesen sem tudják, kik ők. Vajon az évek alatt miben tökéletesítették magukat?

Nem kell mindenből pénzt, reményt, lelkesültséget csinálni, ez amatőr. Ezért nincs hirdetés, bannercsere sem a blogon. Amit én tudok, és amit kiskorom óta vágytam, az kitölti az életemet. A többi hobbi.

32. (az életed nagy dobása című poszt egyik megosztására)

Mi bántja ennyire? (ti. a bloggert)

(a megosztó válasza: téged mi zavar?)

Nem az írás zavar. A megmondás. A jobbantudom attitűd. Fogalmunk sincs, hogy rajtunk kívül másnak a fejében mi történik, és ez így van jól.🙂 Amúgy rohadt unalmas lenne ez az egész 

31. Mit szólsz hozzá? (nlc link)

Én nagyon utáltam, amikor a legszemélyesebb dolgaimban olyan okosak voltak, de tényleg mindenki, fű, fa, virág “segíteni akart”, véleményezett. Ez ízléstelen, álszentség, ön-fontossá avatás (élethiányból származik), sőt, erőszak, én ebben nem veszek részt, és ezért soha nem is kommentáltam Angéla történetét. A magam életével, céljaival foglalkozom. A halál nem arra való, hogy használják, reakciókat csikarjanak ki, szerepeljenek, botrányt keverjenek az ürügyén. Furcsa, hogy sokaknak, akiknek az internetezés híréhes zsizsegés, mennyire nem egyértelmű a tapintat. A hazugság és hamisság elkerülésének egyetlen módja az, hogy csöndben kell lenni. Eléggé szégyellhetik magukat a katasztrófaturisták és az ügyhergelők. Kérlek, ne toljatok linkeket az orrom alá.

Én nem osztom az ő narratíváját az életéről, szerepéről. A nagy érdeklődés nem innen megy arrafelé.

Az elmúlt negyed év kattintásai

30. Mitől ilyen a bőröd?

Nagyon kedves vagy. Van olyan kép, amelyiken nem ilyen. Nekem azért fura, mert előtte két nappal tizenkét percet szoláriumoztam zselével, és az mégse látszik.

Ha szeret a fotós, szép vagyok, és B. szeret. Kollagént szedek, sokat alszom, kiiktattam a stresszt, magamhoz képest ideális a testsúlyom, és jól vagyok lelkileg.

Mindenféle kezdeti lengedezés, regresszió után hosszú távon látványos az életmódváltás hatása.

29. milyen lélek az, aki erre képes? (névtelen, hergelt, szándékosan megalázni akaró e-mail)

Bármit is fantáziálsz össze rólam, a válasz egyszerű: egy olyan lélek, akire te évek óta rendszeresen idekattintasz, mert baromi kíváncsi vagy rá. Én már megszoktam, hogy extrának tartanak, de te mivel magyarázod ezt?

Ne add elő az új erre járót…

A vádról annyit, hogy te szeretted volna, ha engem, akit annyian kezdtek hevesen firtatni, szét lehet szedni, tönkretenni következmények nélkül. De nem lehetett, én kiálltam magamért az undorítóak ellen. Így a reakciómat, amely logikus és hatékony válasz volt, mószerolod most, hogy az milyen erkölcstelen. De valójában csak azt kívánod, hogy engem, a gyűlöletest (mert irigyeltet) lehessen szabadon bántani, és én ne legyek erős, menjek tönkre tőle.

(Engem meglepett ennek az erőszaknak a mértéke. Más ömegvalósítókat, művészeket nem baszkurálnak ennyit, az ellenem való agresszió tipikusan internet-gerjesztett, és pszichopata jellegű.)

Irigység def.: aki valaki sikeres (objektíve sikeres, tehát: olvasott, díjazott, megnőtt izomszázalékú stb.) személy láttán annak bukását kívánja, kárörvend, rosszakaratú, apróságokba beleköt, róla hazudozik, valótlanságokat terejszt, EKÖZBEN olthatatlanul érdeklődik, körülötte sündörög, miközben neki nincs semmilyen teljesítménye, vagy nem láttuk, esetleg láttuk, és mélységes tapintattal inkább némán elkattintottunk onnan.

28. Lesz még képzés?

Igen, ha van rá igény, megszervezzük, akár a külföldről hazalátogatókhoz is szívesen igazodom. Ed is lelkes.

27. miért bántasz meg tudatosan embereket?

Író vagyok, nem magánemberként hőbörgök. Nem vagyok indulatos, nem akarok bosszút állni senkin, tudatosan írok éleseket, mert az élesség hasznos, felébresztő eszköz, továbbgondolkodásra serkent. Az igaz, hogy nem mindenkinek való, de nem én döntöm el, ki jár erre kíváncsian.

Meg kell tanulni elvekről olvasni, intellektuálisan, és nem mindent a saját életedre, helyzetedre, egódra vonatkoztatni. Nem szabad túl komolyan venni, amit én állítok, márpedig aki vitázni kezd vele, mintha az élete múlna rajta, az túl komolyan veszi. Te úgy, én így, én se ellened, te se ellenem – elfér ez bőven egymás mellett.

Általában gyenge énképű, titkon rajongó, mindent a véleményemhez mérő olvasók veszik túl komolyan, és pörögnek be, amikor a tyúkszemükre lépek véletlenül. Nem látják, mennyire elfogultak, megpróbálják elvnek meg közjónak előadni a sérelmüket, így érvelni – ez sajnos manipuláció –, és engem fumigálni (ezt a szót mindenképp le akartam írni).

*

26. ha nem nagyüzemi az élelmiszertermelés, akkor éhen hal a világ

Erről többször volt már szó a blogon, de nyilván nem olvasta mindenki, és sok az új olvasó is: nem hal éhen, csak másképp kéne csinálni, paradigmát váltani, visszatenni, amit kiveszünk, és akkor működik a nem-nagyipari állattartás is. Sue írt erről itt és itt, vannak benne továbbmenős linkek.

De ez csak annak való, akit tényleg a téma, az elv, a megoldás érdekel, nem fogja érdekelni azt, aki az elveket, érveket arra használja, hogy másokat hiteltelenítsen, földbe döngöljön velük.

Felhívom a figyelmet az érvelés manipulatív voltára. Nekem gyanús, amikor hirtelen mindenkit érdekelni kezd a világ meg a közösség az ilyen beszélgetésekben. Azért vetik be a szegény embereket és a globális szempontot, hogy nekünk se kelljen, lehessen sajnos semmit csinálni, maradhassunk a szokásainknál. Mi, akiknek középosztálybeli félnyugatiként pedig igenis van választásunk

A szegény tömeg igenis ehetne például halat, halászott és nem tenyésztett halat, de tenger gyümölcseit is, ha már népélelmezés. De amíg minden szarra és kütyüre és kényelmességre költünk, egzotikus import gyümölcsre és a kizárólag egészségkárosításra alkalmas élvezeti cikkekre, csak minőségi táplálékra nem, addig a szemlélettel van a baj. Nekünk telne emberséges módon tartott-vágott állat húsára, tojására, szezonális és lokális árura, és ezzel egy kellően kritikus tömeg tudna keresletet élénkíteni és árat is lenyomni.

25. A Kína tanulmányt olvastad? (+ mi a véleményem az ideológiákról, a felhasználókról és a szakemberekről, és a vegánságról)

A Kína-tanulmány a tudomány Kurtz-Mahlere, manipulatív bad science, populista érdeket szolgál, röviden: a tömeges népélelmezés “tudományos” alapja. Ezer helyen csúsztat, részletes cáfolatai számos helyen olvashatóak. Magyar változatáról ordít, hogy valamire rá akar beszélni, és terminológiai félrefordítást is tartalmaz.

I trust by now you have a better understanding of why the “science” of nutrition is so bankrupt.  It is based on almost a complete reliance on these observational studies. Virtually every piece of nutritional dogma we suffer from today stems from – you guessed it – an observational study.   Whether it’s Ancel Keys’ observations and correlations of saturated fat intake and heart disease in his famous Seven Countries Study, which “proved” saturated fat is harmful or Denis Burkitt’s observation that people in Africa ate more fiber than people in England and had less colon cancer “proving” that eating fiber is the key to preventing colon cancer, virtually all of the nutritional dogma we are exposed to has not actually been scientifically tested.   Perhaps the most influential current example of observational epidemiology is the work of T. Colin Campbell, lead author of The China Study, which claims, “the science is clear” and “the results are unmistakable.”  Really?  Not if you define science the way scientists do.  This doesn’t mean Colin Campbell is wrong (though I wholeheartedly believe he is wrong on about 75% of what he says based on current data).  It means he has not done any real science to advance the discussion and hypotheses he espouses.  If you want to read the most remarkable and detailed critiques of this work, please look no further than here (Denise Minger) and here (Michael Eades).

I can only imagine the contribution to mankind Dr. Campbell could have given had he spent the same amount of time and money doing actual scientific experiments to elucidate the impact of dietary intake and chronic disease. [For example, Campbell would have designed a prospective study following subjects randomized to one of two different types of diets for 10 years: plant-based and animal-based, but with all other factors controlled for.] This is one irony of enormous observational epidemiology studies.  Not only are they of little value, in a world of finite resources, they actually detracts from real science being done.

It’s time to start doing real science.

Ezt Peter Attia írta, és nagyon érdemes elolvasni a linkeket.

http://eatingacademy.com/nutrition/is-red-meat-killing-us

Ne lepődjünk meg olyan nagyon, hogy az egymilliárd lakosságú, nagy népsűrűségű és durván szennyezett levegőjű Kínában egy HATALMAS “tanulmány” igazolja, hogy kerüljék a húst, és egyenek csak monokultúrás, olcsó, ipari gabonát, jó lesz az, nehogy rákosak legyenek.

El lehet persze vitatkozni arról, mennyi és milyen forrású fehérje az ideális az átlagos és az aktív életvitel mellett, de nem ez az alapkérdés.

Az alapkérdés, szerintem: a túlfogyasztás (kalória, térfogat, szénhidrát, feldolgozott élelmiszer), a passzív életmód és ülőmunka, a környezeti ártalmak, adalékanyagok és hatásaik, a stressz, és mindenek felett a fenntarthatóság. A túlevés, a híg kalória, az agyonfeldolgozás, a globális import, a monokultúrás gabonatermesztés és állami szubvenciója bizonyosan nem fenntartható, és meg is betegít. Nem okés továbbá összemosni a növényi táplálékot, tehát a zöldségeket és gyömölcsöket a gabonával és takarmánynövényekkel, mert a gabona és általában az ember által létrehozott fajták nem emlegetetők egy lapon az igazi (eredeti) növényekkel, nemesítésük folyamatát pedig a hozam, ellenállóképesség, méret, külalak, szaporíthatóság vezérelte, az egészség volt a legutolsó szempont. Az állati eredetű élelmiszerek jelentős részével pont az a probléma, hogy a jószágokat ezekkel az olcsó takarmánnyal: szójával, kukoricával etetik, és nagyipari körülmények között, zsúfoltan tartják. (És ezek növényevő állatok. De már a kutyatáp legnagyobb összetevője is gabona.)

A Kína-tanulmányt egyébként gabonára berendezkedett, szójakolbászban érdekelt bioboltosok nyomatták egykor, akik sem szakemberek nem voltak, sem szakirodalmat értően olvasni nem tudtak, és turulban, szentkoronatanban inkább voltak otthon, mint bármilyen kutatásmódszertanban vagy világnyelvben. (Én pedig publicista vagyok, mint az látható.)

Ez fontos distinkció: van a felhasználó, és van a szakember. Viszont nem muszáj bambának és megvezethetőnek lenni felhasználóként, és nem sok mindent garantál a dr. cím sem. Az a különbség a két pozíció között, hogy mi a felelőssége, mit lehet elvárni tőle. Én felhasználóként keresem az utamat és összegzem az álláspontomat, ekként kritikus és alapos vagyok. Nem teszek hangzatos egyigazság-állításokat, és hangsúlyosan nem végzek olyan tevékenységet, amelyhez szakirányú végzettség kell. De a hazai belgyógyászok, diabetológusok és dietetikusok tudása hökkenetesen elavult és status quo-párti. Az inzulinrezisztencia vagy a pajzsmirigybetegségek táplálkozásalapú kezelésének, amely például Svédországban hivatalos gyakorlat, hírét sem hallották, és a ketogénnek sem. Ők gyógyszert fognak felírni, néha jobb meggyőződésük ellenére is, mert az a protokoll.

A gabona- és szénhidrátalapú étrend tehát a jóléti világban, a táplálékbőségben és elipariasított változatban finoman fogalmazva nem jött be. A Kína-tanulmányhoz hasonlóképp mutatták ki az ötvenes évek végén az Egyesült Államokban a legkomolyabb tudósok, hogy a zsír a felelős a járványszerű szívbetegségekért. Szerepet kapott a cukorgyártók és gabonatermesztők lobbija is: az élelmiszerek zsírmentesek lettek, következésképp magasabb szénhidráttartalmúak, mert valaminek mégis lennie kell bennük, a fehérje pedig drága. és eljött a gabonapelyhek, cukros üdítők és szirupok kora. Az eredményt látjuk: soha nem volt ilyen beteg az amerikai társadalom, soha nem volt még ennyi elhízott és ilyen mérvűek a degeneratív betegségek. Ma már tudjuk azt is, hogy indokolatlan a félelem az állati zsiradékoktól, a tojástól, a növényi olajok, a szója, a glutén és a szacharóz pedig igencsak problémásak.

Van az a fajta érvelés, amely hitkérdést csinál abból, hogy növényi vagy állati, szénhidrát vagy fehérje, mérsékelt vagy intenzív sport, vegán vagy húsevő (húsevő oldalon is, a vegánok leszólásával). Én ebbe a polarizálódó éleskedésbe nem szálltam be sose, nem is szeretem az ilyen vitákat, és nem is gondolom módszernek az életmódomat: vannak érveim, de én azért eszem olyat és sportolok annyit és úgy, mert nekem az felel meg. Nem kedvelem az ideologikus megközelítést, az erősködést, és a prekoncepció melletti érvgyűjtögetést. Nekem a zsíralapú étrend nem prekoncepció volt, hanem intuíció. Rengeteget árnyalódtam és tanultam az első óvatos kísérlet óta, jórészt az itteni kommentelőknek köszönhetően, nem hallgattam senkire, aki harsány volt vagy el akart adni valamit. Valamint – ezt sokan szem elől tévesztik – én a laborleletekkel bizonyítottan nekem való ketogént (és az alkalmankénti szénhidrátfogyasztást is) napi intenzív sport mellett, rendbehozott anyagcserével, hormonokkal, egészséges testösszetétellel csinálom. Aki helyreállítani akar, valóban gyógyulni, fogyni, akinek sok a károsodása, annak nagyon nem mindegy, kinek hisz.

A vegánság pedig etikusabb, de nem egészséges, és ezt a kettőt jól tesszük, ha megkülönböztetjük. Nagyon csikorgósan, nyögvenyelősen támasztják alá az egészség-érvet a vegánok. Ideális formájában nem biztos, hogy durván ártalmas, de a hétköznapokban, waldorfos körökben én inkább a grízevő, olcsóbbat választó, durván elhízott, puhácska vagy izomtalanul aszott testű követőit látom. Ez a korrumpálódás mondjuk az átlag sütiző, palacsintázó paleósra is jellemző, nem azért, tehát a hangoztatott elv fontosabb, mint a jó gyakorlat, és amit csinálnak, az tele van félmegoldással, kompromisszummal, mégis központi téma nekik. Ennyi erővel lehetne már jobban is csinálni, nem? A taplalkozasbeallitas.hu álláspontja szerint (én őket hitelesnek tartom) anyagcseretípustól és betegségfajtáktól, laboreredményektől függ, hogy kinek melyik táplálkozásfajta való, és az okos vegaságnak is van létjogosultsága.

Ha leírom, hogy a fruktóz problémás, azt alá is tudom támasztani. Nem lehet mindent relativizálni, nem úgy van az, ahogy a kérdés feltevője írta, hogy “annyi ellentmondás van, tehát semmi sem igaz”, hanem fáradhatatlanul, egy-két világnyelv magas szintű ismeretében, kritikusan kell utánajárni a dolgoknak, és lehetőleg félretenni a bevonódottságot, az érzelmi szempontokat, az önigazolást (“fáj, ahogy a gyümölcsökről írsz”).

Viszont nem kezdek részletes érvelésbe, amikor kommentben így bekérdez valaki, mert nem ez a dolgom, és erre nem is alkalmas a blog, csak időrabló thread lenne belőle, személyes huzivoni, miközben egyikünk sem szakember. Az biztos, hogy élem, amiről írok, és nekem meglepően látványos javulást hozott több téren.

Engem nem zavar, ha valakinek a Kína-tanulmány a tudomány, ezt használja érvnek, ezzel támasztja alá a szokásait. Magamtól nem olvasok ilyesmit, mert ez nekem kevés és árnyalatlan. Rég átolvastam és összegeztem az alapokat a magam számára. Igen kritikus vagyok azokkal is, akik hasonlót állítanak, mint amit én “követek”. Egyszerű gondolkodó emberként zavar a nem jól feltett kérdés, az üvöltő más-érdek (ideológia, demagógia vagy üzlet), az érvelési hiba és az irracionális megközelítés.

A feldolgozott ételek olcsók, viszont betegítenek. A vegán étrend vitathatatlanul morálisabb, és kisebb környezeti kárt okoz. A ketogéntől meg jól vagyok. Én tudom, a saját testemnek mi a jó, és van egy-két jelenség, amiről rengeteg a tévhit, amelyek rendre felmerülnek ezekben a beszélgetésekben. Ezekről írok a legjobb tudásom szerint azoknak, akiket ez a beszédmód és irány érdekel. Mindezt úgy, hogy nem csak olvasok releváns irodalmat, hanem mérem a saját vércukromat (éhgyomrit, edzés előtt-után, szánhidrűát fogyasztásakor, a ciklus különböző szakaszaiban), és méretem a testösszetételemet, laborértékeimet.

Évek óta beszélgetünk erről, ökológiai vonalon és itt a sportrovatban is, igen árnyaltan, jeles intellektusok körében.

Ajánlom még longevity-life span és health span témában Peter Attia friss posztját, nekem sokat adott ez a fajta gondolkodás:

How you move defines how you live

24. miért reagálsz (az engem kikezdőkre, illetve azokra, akik hajdan itt rajongtak, most meg az a nagy ellenérv, hogy én “nyolcvan kiló vagyok”, és ezzel próbálnak lejáratni)

Egyszer beszóltam a neten valakinek. Úgy, hogy én kezdeményeztem, nem reakció volt, nem a személyemről, blogomról volt szó, hanem az ő tevékenységéről. Egész addig gondoltam, hogy milyen igazam van, amíg nem szólt vissza. Hosszan hallgatott előtte. Aztán elmondta, mi hogy van, és akkor megértettem. És akkor már nem gondoltam, hogy igazam van.

Mondjuk nem vagyok velük összehasonlítható, mert én sose süllyedtem ilyen személyeskedésig, vájkálásig, kellemetlenkedésig senkivel, és ennyire csak ürügyekre vadászva, valódi ok nélkül sem ugattam senki körül – ezek pszichopaták, és igen, irigyek. Ha nem volnának irigyek, nem foglalkoznának velem, nem dörgölnék ide a véleményüket azért, hogy én szarul érezzem magam, és nem démonizálnának ilyen hökkenetesen irreális módon.

Az, hogy valakit nem kedvelsz, nem tartod hitelesnek, nem értesz egyet vele, tevékenységét humbugnak vagy kártékonynak tartod, nem ok hadjáratra, a nyilvános fesztiválcsinálásra. Arra, hogy a drámai sohatöbbé-távozás után két és fél évvel is beszólogass. De sose egyenesen. Ez felháborít, és ezt visszajelzem, egyben a netes zaklatás és bullying ellen is kiállok.

Hogy ti pofáztatok sisterhoodról, és akkor egykori lihegő hízelkedőként most azt az egyvalakit kell hitelteleníteni, lejáratni, akinek a saját kvalitásainak és kitartásának köszönhetően, de még a ti szarkeverő kisstílűségetek ellenében is összejött a főállású blogolás, és aki egy igen nehéz élethelyzetben nem panaszkodik, nem másokat hibáztat, ellenben egyedül keresi meg a családra valót, úgy, hogy közben egymaga hozza-viszi-tereli-eteti őket. Én azt mondom, telibe hányhatjátok a tükörképeteket.
Azért csinálják, hogy ők is számítsanak, hassanak a szavaik, okosak lehessenek, figyelmet kapjanak. Azt próbálgatják, vannak-e olyan erősek, hogy sunyiból lövöldözve tönkretegyenek. Mindenki, akinek az én szövegeim fontosak, átlát ezen, ilyenkor mindig jön egy nagy szimpátiahullám. Pénz is. Szóval ha már úgy döntöttek, rajtam csüngenek, kihozom belőle a legtöbbet.
És az irigység szánalmas, és megérdemlik, amit átélnek.

Röviden: mert megelégeltem, hogy az összes kalácsképű egykori hűdenagyfan az én testemet elemzi hazugul, rám erőltetve olyan normákat (alacsonytestsúly-norma), amelyeket én sosem éreztem a magaménak, és az én ízlésfüggetlenül is világos teljesítményemet próbálja dehonesztálni. El lehetne engedni már ezt, csajok. Sunyin, új neveken, egykori énjüket nem vállalva. Miközben ők vannak igencsak elakadva a testükkel. Nem nekem van problémám, nem én figyelgetem, hogy ők hogyan élnek.

Soha nem neveztem gebének, csontkollekciónak, vézna tyúknak, fitneszmániásnak senkit, nem önigazoltam így, sose voltam “szolidáris a kövérekkel” csak azért, hogy elringatózhasson bárki abban, hogy más a hibás, és jól van ő úgy, ha egyszer nem volt jól úgy. Soha nem éltem, előre sem, nemhogy vissza, a “női” vonzerőmmel, nem használtam előnyszerzésre, nem voltam démon. És akkor pont a pillarebegtető dívák szólnak be nekem. Mindig tisztában voltam, mi a különbség a birkaság és az egyéni út között, a szépség és a szexualizáltság között, a látszat és az igazi sugárzás között. Ők nem.

A válaszaim, érvelési módszereim, állításaim a visszajelzések szerint sokaknak tanulságosak.

23. te is testszégyenítesz (hosszabb levél részlete)

Lefordítom: rosszul érzed magad az írásaim, a lelkesültségem vagy a fotóim láttán, nem vagy jól a testedben vagy a testképeddel, és ezért rám fogod, hogy testszégyenítek.

Tény, hogy az elhízás döbbenetes méreteket ölt, és aki cinkosává lett, úgy védi, mint valami identitást, pedig csak sajnálatos torzulás, amelyet nem kellene ennyire tabusítani. Én a saját utamról beszélek, az életmódomról, és a kapcsolódó jelenségek médiabeli megjelenéséről, részletezően, intellektuálisan, újságírói érdeklődéssel és önkritikusan, és ez a beszédmód a jelek szerint sokaknak segít, erősen és építően hat. Mások viszont egyszerűen nem értik, ők mindent magukra vonatkoztatnak.

Alappal állítom, hogy jobb magas izom- és alacsony zsírszázalékkal élni, mint fordítva. Rád hat, amit írok, ellenérveid nincsenek, ezért azt mondod, hogy az a baj, hogy én előírok valamit, “nyomasztok”, “túl sok”. Nekem nem sok, nekem ennyi a normális (sport is, gondolkodás, érvelés, ismeretterjesztés is). Neked sok, de nem vagyunk versenyben. Te is a saját utadat járd.

Bizonytalan vagy, esetleg sóvárogsz. Mert ha magabiztos vagy azzal kapcsolatban, ahogy a saját testeddel bánsz, akkor nem zavarhatlak ennyire.

Ami az elveimet illeti, elutasítom azt a működésmódot, amely látvány-normákat ír elő, kinézeti alapon ítél, tárgyiasítja a női testet, és mesterkélt módosításokra ösztökél. Helyette a test eleven, természetes, örömet szerző használatát, egyediségét és a működésének lényegéből következő, mértékletes, tudatos étrendet promotálom, és bár hiszem, hogy ez általában tenne jót az embereknek, ez sem kötelező. Nem kell semmit csinálnod, ha nem akarsz.

Igen, van, ami tetszik ránézésre, és van, ami nem, de világosan meg tudom különböztetni a saját ízlésemet az általában üdvöstől.

A megmagyarázást, kifogáskeresést, mások hibáztatását nem kedvelem, szót is emelek ellene. Régi témám az, hogy hogyan kezeljük a kognitív disszonanciát. De nem akarok tőled semmit, nem vagyok érdekelt abban, hogy te is izmozz vagy lefogyj vagy bármi.

22. és te be is tudod mindezt tartani, amit a cukortalan életről írsz?

Nem betartandóként tekintek rá. Senki nem kötelez semmire, nem érdekel az úgynevezett példamutatás vagy hitelesség se. Mindent mérlegelek, és igyekszem jó döntéseket hozni. Egyáltalán nem kell mindig tökéletesnek lenni, legalábbis a ketogén/low carb haladó szintje  már megengedi, hogy hol így, hol úgy – rugalmas lett az anyagcserém, hamar kerülök újra ketózisba.

A gyógyulásom időszakában még (2015 elején, ami a fogyásom vége, az izmozásom eleje, illetve a ketogén első hónapjaiban) nem ettem lisztet, krumplit, rizst, cukrot, édességet, kivéve a 85, de inkább 90 százalékos csokit és minimális bogyós gyümölcsöt. Tehát egyáltalán, soha. Nem is volt kérdés.

Azóta úgy tekintek ezekre az ételekre, hogy “ez is csak egy élelmiszer”. Nem optimális, nem ettől leszek kirobbanó formában, nem jó rájuk kapni, és ha fogyni akarnék, nem ennék ilyeneket. De nem dől össze a világ. Én nem leszek újra spagettievő, mindig visszaállok a hús-zöldség-tojás-tejtermék-magok palettára.

Összességében, részben spontánul, részben a taplalkozasbeallitas.hu tanácsára ősszel emeltem a szénhidrátfogyasztásomon (keményítőtartalmú zöldségek és némi rizs fogyasztásával, és még így is ketózisban vagyok). Olyan is van, amikor nem vagyok elvszerű: nem elsősorban az egészség a szempontom.

Egyszer megettem négy szaloncukrot. Egyszer ittam pina colada likőrt. Egyszer megettem szintén négy M and M’s földimogyorós drazsét. Kétökölnyi tejszínes tejberizst, édesítővel. Egyszer két kocka tejcsokit. Két palacsintát. Két teáskanál limedzsemet. Kisujjnyi marcipánt. Három evőkanál kávés jégkrémet. Rendszeresen csinálok a sztíviás eritrittel, mascarponéval, vaníliával, pirított mandulával, pár szem málnával desszertet. Egyszer ráreszeltem egy szem Oreót sajtreszelővel, hogy jól nézzen ki, és hogy a két kicsi ne vitatkozzon, hogy kié legyen az utolsó darab. Tehát nem igaz, hogy soha nem eszem ilyeneket. Mindig keveset, és általában jó minőségűt, a gagyi csoki, kávé vagy fagyi nem érdekel. Az is lehet, hogy a kalóriaigényemet túllépem rendszeresen. Más napokon meg kevesebbet eszem. Nem tudom pontosan.

De nem esik nehezemre megállni. Annyi pont elég, sőt. És soha, soha nem volt az elmúlt bő két évben habzsolás, leállíthatatlan szénhidrát-roham, jelentős mennyiségű szacharóz. Ami régebben rendszeresen. És még egy fontos tanulság: az igazán jól sikerült, aktív, lelkileg jól levős-eleget mozgós-alkotó napjaimon nem szoktam édes íz után sóvárogni.

A laborjaim tökéletesek. Alacsony a testzsírom. Azt a formát látom szépnek és épnek, akivé az én adottságaimmal lenni tudtam, és nem érdekel, hogy a közízlés szerint ez nem szép. Erős vagyok, energikus és optimista, tudom a testem. Ez a testérzet a legjutalmazóbb: érzem az izomműködést, külön az izmokat, enyhe izomlázaimat is – jé, mennyire terheli a hasizmot a hegyre biciklizés! Tudom a lényeget, élhető az étrendem, nem vagyok ufó vendégségben sem, és nem papolok az életmódomról mint módszerről. Elvesztettem a rajtakapós-jobban tudós érdeklődésemet. Szeretek enni és szeretek mozogni – mostanában heti négyszer-ötször vannak igen kemény edzéseim, és folyamatosan fejlődöm. Low carb vagyok. Nem vagyok tanácstalan. Sok nyers zöldséget eszem, és értékes fehérjéket.

A többi részletkérdés.

21. xilit eritrit csakazolvassa

Keresőkifejezésként érkezett, és, gondolom, a cukor– és a gyümölcstémájú poszttal kapcsolatban. Persze nem tudom, mi a pontos kérdés, de az gyakran felmerül az egészségbeszélgetésekben, hogy ezek az édesítőszerek “jók-e”, “szabad-e” eritritet és xilitet fogyasztani.

Nos: jobbak, mint a cukor – a szakirodalmi álltások szerint az eritrit egyértelműen nem, a xilit pedig valószínűleg nem bolygatja a vércukorszintet, és nem számítják bele hardkór ketogének sem a nettó szénhidrátba. Tipikusan az amerikaiak ragaszkodnak valami édeshez, és keresnek cukor helyett alternatívát, illetve komoly kultusza van náluk az “egészséges desszerteknek”, de a progresszív egészség-honlapok egységesen állítják, hogy a cukorhelyettesítők sem szerencsések. Aki pedig megpróbál visszavenni az édes-fogyasztásból, bármilyen forrású is az, az döbbenten számol be arról, milyen édes a tejszín, a kókusz, a vanília vagy a mandula.

Az biztos, hogy a nem-édesített élet nem megy erőből, megfeszített akarattal, pláne úgy, hogy anyósod közben hozza az almás pitét, és a munkahelyi büfé kínálata is ugyanaz. De tudd: az édes íz mindenképpen okoz valamit, már a szájüregből mennek a jelek az agynak, bekapcsol és függésben tart a jutalmazó mechanizmus – nem véletlenül sóvárgunk rá. Többek között ez a kötődés okozta étkezési visszaéléseinket.

Igenis létezik optimum, sok-sok elégedett napon vagyok túl, amikor nem hiányzott az édes, és nem is éltem vele. Máskor meg igen, de pontosan tudom, hogy minél kevesebb az édes, annál jobban vagyok. És ha a “titkot” kérdezik tőlem, vagy eltökélem, hogy jobban akarok lenni, akkor nem eszem desszerteket. A testemnek ez a szava nem az a szó, amire hallgatnom kéne.

Aki nem kampányban, pár kiló fogyásban gondolkodik, hanem sejtszintű, tartós egészségben és energikus létezésben, az jól teszi, ha felszámolja az édes ízhez való makacs kötődést, és abban bizony a radikális megoldás az üdvözítő. A cukor hatását gyakran hasonlítják a heroinéhoz, de nem csak a cukorról van szó: amiről még beszélünk, az az édesíz-inger. Csakis lassú, szeretetteljes, kíváncsi ön-rászoktatással működik a dolog, nekem sikerült teljesen édes íz nélkül léteznem hónapokig, és teljes természetességgel fogalmaztam úgy: nem eszem cukrot, ahelyett, hogy “nem ehetek, nem szabad”. Szóval, ha úgy gondolsz rá, hogy “tilos”, akkor inkább csak csökkentsd a mennyiségét, és legyél tudatos a fogyasztásával kapcsolatban.

Biztosan nem jó alternatíva a fruktóz és a reformsütikhez használatos datolya, banán, agavé, a fruktóztartalmuk miatt, habár, rost társaságábanés kisebb mennyiségben ártalmatlanabb az ilyesmi, mint a túlcukros sütik. Szerényen megkockáztatom az észrevételt, hogy, adagtól függően, de még a (natúr) szacharóz is jobb, mint a (natúr) fruktóz. Egy biztos: az élelmiszeripar és a hétköznapi étkezési szokásaink elképesztően a túl cukros, durva szénhidrátlöketet jelentő ételek felé nyomnak minket, tele van az étrendünk olyan ételekkel, amihez jól jön a lekvár, a cukrozás, és ennek jó ellenállni, legalábbis csökkentei a cukrot. A gyerekekkel nekem se megy, megjegyzem. Az ő étrendjükben csak az arányokon állítok. A cukortalanságnak saját, érett döntésnek kell lennie, különben harc az élet.

Én ilyet használok (Canderel márkájú kupakos-tasakos sztíviás eritrit), de nagyon módjával:

Segíti a jó szokások kialakulását, hogy igen drágák. Vegyél egy kis tasakkal, és tartson ki három hónapig.

Amivel szinte mindneki bevisz cukrot vagy édesítőt, az a kávé és a tea. Ezeket elhagyni is értelmes cél, de ha valamiért mégsem, akkor legyen az italod nagyon jó minőségű, és meg kéne tanulni az igazi ízét élvezni. Valamiért nekem a kávéból a cukor elhagyása és a prémium kávé élvezete még jócskán cukorfüggő koromban is ment.

Angolul jól olvasóknak Peter Attia, teljes körűen:

http://eatingacademy.com/nutrition/what-are-the-side-effects-of-aspartame-stevia-and-other-sugar-substitutes

Különös tekintettel a két igazi kérdésre:

1. Are non-sugar sweeteners more or less chronically harmful than sugar?

2. What are the immediate metabolic impacts of consuming these products, relative to sugar?

és a két utolsó bekezdésre.

Sokat beszélgettünk cukorról, édes ízről a sportrovatban is – ha csatlakoznál, írj jelszóért!

20. Persze, majd pont a te blogodat irigyli barki. Most vettuk meg almaink hazat, otszobas, vizparti. Kepet kersz? Kuldok. Blogolasbol nyilvan hamarabb osszejott volna… de azert van par ertelmes, szeretheto munka. Maradnek a magamenal, ha nem banod.

Nem, nem bánom. Én semmit. Nem is nagyon érekel, ki mit csinál. De mit dörgölöd ezt így ide?

Meg aztán nem szeretem, ha sok a zsizsegő, tehetségtelen, rajtam felbuzdult blogger. Kopik tőlük az internet. A szavak élessége.

De ennek az utolsó mondatnak az indulata jól láttatja a te paráidat és indíttatásodat.

Nem, nem jött volna előbb össze. Még nekem se, aki pedig értelmes, szerethető és kiteljesítő munkának élem meg a blogolást, ötödik éve, és ez a fő bevételem. Teljesen függetlenül attól, hogy te erről mit gondolsz, és attól is, hogy ezt nehéz elmagyarázni egy-egy újonnan megismert emberemnek.

Ez egy érdekes jelenség amúgy, kösz a felvetést, és sokan nem is tudják, mi ment itt pár éve.

Te arra célzol, hogy az ilyen jövedelem könnyen szerzett, hamiskodós, csalós. Megtévesztésen alapul. Sokan mondják ezt. Remélik. Savanyú a szőlő. Ők mondták, hogy a lemezem lejárt, ők kívánták, hogy én bukjak el, tűnjek el, de ez az ő rosszindulatuk volt. Ők unták meg az elvtelen hízelgésüket, ideje golt, mert én mindig is untam. De nekem attól még, hogy ők nincsenek itt, megvannak az írásaim, és az íráskészségem, elmém, személyiségem is, amelyből jöttek.

De ráadásul itt vannak a biggyedő szájúak, azóta is. Te is, szorgosan.

Nem az olvasó, vagyis: nem az olvasók egy konkrét köre, kegye teszi a bloggert.

A blogomat önként és meggyőződésből tartja fönn néhány tucat olyan olvasó, akinek sokat segítettek az itt olvasottak, akik hisznek bennem, és akiknek ez belefér a büdzséjébe. Köztük sok a külföldi. Ők olyan emberek, akiknek az intellektusáig, kiegyensúlyozott ítéleteiig te fel se látsz onnan, ahol vagy.

2013-14-ben még sokan hihették azt roppant eredetien, látva a díjaimat, a sajtómegjelenéseket, a lelkes közösséget, hogy jaaaa, csak ennyi kell, akkor ők is. Pár hónapig megfigyeltek, barátkoztak, ötvenesével jelölgették ismerősnek az itt megismert embereket.

És belevágtak. Mindenki blogolni kezdett. A projekt része volt, hogy ellenem kell hangulatot hergelni: rólam kiderült valami, hiteltelen vagyok és nem is igaz az életmódváltás se. Ők is elhitték ezt, mert immorális, gyenge, önmegvalósításra sóvárgó, ennek hiányában frusztrált, elakadt emberek, akikkel én nem voltam elég óvatos. És dőlt a szar, vájkáltak és kibeszéltek, és nem szégyellték magukat – ők kifejezetten a szíveségkérő, kezemet nyaló, hosszan csetelő, lelküket nekem kiöntő, találkozókat kezdeményező, ezért számomra nehezen kezelhető, too much olvasók voltak. Kilétület nem árulom el, de a nickek az ekézők című poszt végén vannak.

Vagy úgy kell tenni, mintha én nem is léteznék. Én, akinek az ötletet, az inspirációt, de néhányan a felfutásukat is köszönhették, mivel kitettem őket az oldalsávba ajánlott olvasmányként, és az első pár ezer kattintás innen érkezett.

És minden erővel tagadni kellett a lelopásokat. És mantrázni, hogy én irigylem, én nem bírom elviselni őket.

Azóta kiderült, még a kitartóbbak  esetében is, hogy szó nincs mozgalomról, díjakról, érdemi bevételről. Meg lehet fejelni egy kis “minden pasi szemét” hőbörgéssel és szinglikesergéssel, jópofáskodással a dolgot, de lényegében azt ismételgetik, amit én megírtam 2012 és 14 között. Nem egyszer szó szerint.

Írni külön szakma, az nem megy úgy, hogy te magadat tehetségesnek gondolod. És időben kezdeni, mert a sokadik nőjogi blog már utánzat lesz. És még a szerencse. A személyiség ereje.

Egyszerűen nem tehetségesek. Amellett koppintottak is. Nincs áldás az ilyenen.

Mondogatják, hogy mert nekik más a véleményük. Ők nem hódolnak be. Mert én csak az egyetértőket, tapsolókat szeretem. Tévednek. nekem nem ígényem a hízelgés. Le kéne jönni erről a skáláról, aol az egyik végpont a hízelkedés-behódolás, a másik az agresszív lejáratás és sunyiskodás. Egyikből lesz a másik. Gyenge, kudarcos, fogalmatlan lélek az ilyen, és legfőképpen önmagát köpi szembe.

Az ön-megnemvalósítás, ebben a viszonyítgatós-versengő-lenyomó-inszinuáló változatban, amit te ennyire nevetségesen adsz elő az ezernél is több kommentedben, a legkeservesebb élmény. Durvább annál, mint ha beteg vagy, meghal valakid, vagy függőségben éltél. Rossz emberré tesz, azért.

Sokakban, akik nem patkányok, ott vannak a csírái ennek, és azért részletezem ennyire: ismerd fel magadban a beteg nézegetést! Ne legyél ilyen! Ne romolj el!

Csináld te is azt, amiben jó vagy, és ne másokat nézegess! Sok sikert!

19. ha a nő nemet mond, de igent gondol

Ez a téma már olyan sokszor felmerült itt, hogy nem írok róla külön posztot, de örülök, hogy idetalált ez a keresőkifejezés.

Ilyen nincs. Vagy ha mégis, abban az igenben nincs sok köszönet.

Először is: honnan veszed? Honnan tudod, mit gondol? Azt csak ő tudja, és a legtöbbször meg is tartja magának.

Ellentmondásos jelzéseket ad?

Ha egy nő téged akar, azt tudni fogod. Ha nem akar, akkor menj a közeléből, ne hizlald az ábrándjaidat, mert fájni fog.

A meghódítás nevű össznépi játék tévedésen alapul. Van néhány nő, akit meg lehet győzni arról, hogy ez a kapcsolat neki előnyös lesz. Lehet, hogy unatkozik, nincs más jelölt, és megunja a nyaggatást. De a szíve máshol lesz. Aranyárban fogja mérni a szexet, minden lagymatag lesz. És te akartad ezt a “kapcsolatot”, nem ő.

A másik lehetség, hogy túráztat, hatalmi játékot játszik: mennyire rágod rojtosra a küszöbét. Ezt a vonzerejükban nagyon biztos, csak azzal élő, tehát emberi kapcsolataikban szegényes nők csinálják, olykor szadisztikusan.

És te hajlandó vagy rágni a küszöbét.

Ez egy típus: fiatal, szép, letapogatta, mi tetszik a férfiaknak, és ő is hozza az egyenkinézetet és -viselkedést, és ettől menőnek érzi magát. Nem nagyon vannak önálló gondolatai, saját indíttatásai, a “jó csaj vagyok” forgatókönyv szerint él. Ha ti férfiak nem kajálnátok ennyire odaadóan meg nem figyelnétek facebookon ezt a típust, akkor nem lehetnének ilyen nagyra magukkal.

Mindig meg fog vetni. A nők megvetik azt, aki mindig ott van, akiben biztosak lehetnek, és az után sóvárognak, aki nem olyan mohó és készséges. Éspedig azért, mert azok a férfiak nem alázzák meg magukat a lábaiknál heverve, nem fojtogatóak. Akkor van tere a saját érzelmeik kialakulásának.

De csak akkor, ha vonzó vagy a számára. A legtöbb ilyen panaszos férfi egyszerűen föléválaszt: jellegtelen, önállótlan, csúnyácska létére sóvárog izgalmas és szexi nők után. Mondván, hogy majd meghódítja. Mondván, egy férfinál a külső nem olyan fontos. Hát dehogynem. Ahogy te nem tudsz mit kezdeni egy számodra nem vonzó nővel, a vágytárgyad sem tud mit kezdeni veled.

És a személyiség, az smafu? Dehogy. Viszont ne áltasd magad: abból, hogy nem vagy vonzó, nem következik, hogy a belső értékeid különlegesek. Az pedig, hogy elvárod a viszonzást, hogy nagyon akarod és etől remélsz “eredményt”, feljogosítottság, nem önbizalom. Az igazán vonzók el tudják fogadni, ha valakinek nem jönnek be, nem ragadnak évekig egy célpontra. Az izgalmas személyiség és a szexuális tehetség pedig nem születés dolga, hanem formálódik: tapasztalt, bátor, belemenős embereké, nem azoké, akik félnek az élettől, és otthon számítógépeznek.

Ne alázd meg magad. Ti teszitek ezzel a sóvárgással ilyen értékes jószággá a nőket, aztán meg haragszotok rájuk. A felmagasztalásnak semmi köze a nő tiszteletéhez. A lovagiasság, az “istennők” hamissá, hazuggá, fájdalmassá teszik az emberi viszonyokat.

Aki nem pattint le határozottan, aki barátságos veled, de nem lelkes, az reméli, hogy megértetted, hogy ő nem akar téged, de nem akar konfliktust. Inkább semlegesen barátságos mint hogy megbántson az érzelmeidben, vagy neheztelj rá, esetleg bosszút állj rajta, ami sajnos, szokásotok: gyengéd hódolóból agresszorrá válni.

Olvasd el ezeket:

a gyengéd erőszak 1.

a gyengéd erőszak 2.

a gyengéd erőszak 3.

Munkahelyen, suliban, olyan helyzetekben, amelyekből nem könnyű kilépni, gyakori az ilyesmi: nem akar konfliktust, jelenetet, ezért “lebegtet”.

Ha nem viszonozza az érzéseidet, mindenképpen neheztelni fogsz rá. A hónapok miatt, a sok erőfeszítés miatt. Amelyeket önként tettél ebbe az eleve reménytelen ügyletbe.

Nincs olyan, hogy nem akarja, hogy azt hidd, könnyen kapható. Ugyanis annak, aki érzékeibe hasít, vagy aki nagyon menőnek számít, gondolkodás nélkül mond igent, és ezt romantikusnak és sorsszerűnek fogja tartani. És az ilyeneknek sok mindent meg is bocsát, amin a te esetedben fennakad. Olyan van, hogy nem tudja még. Ne presszionáld.

A nő tisztelete azt jelenti, hogy aki nem akar téged egyértelműen, azt békén hagyod. Azt jelenti, hogy felfogod: ő is ember, nem lényegileg más, mint te. Neki is joga van préselés nélkül élni.

Van, aki csak flörtöl, van, aki téged használ, hogy mutassa a (szar) kapcsolatának, hogy őt mennyien akarják. Van, aki unatkozik. De aki nem néz rád úgy, aki halogatja a választ, az nem akar téged.

18. nem is annyi, miért annyi az InBody stb., avagy: mit jelent a sportos fizikum

Talán azt gondolod, jobban nézel ki nálam, és az is lehet, hogy sokan egyetértenek (vagy erről fantáziálsz). De ez nem népszavazás. Neked az érvelésed alapján fogalmad nincs, milyen a magas izmú, alacsony zsírú test, miért jó az, és hogyan érhető el.

Én azt állítom, gyere ki a vékonyságmátrixból. Sportos test az, amelyiken látszik a tónus.

Ínyenceknek: megtaláltam Katus Attila InBody adatait itt.

Okés, az egy másik gép, na de mégiscsak orvosdiagnosztikai eszköz mindkettő:

A zsírmentes tömeg overjei jelzik azt, hogy izmos vagyok. Mindez kétévnyi kondizás eredménye. Katus Attila, profi edző és fitneszmotivátor vázizma 40, az enyém 36 kiló, hat centivel alacsonyabb nő létemre. Zsírmentes testtömege 70,4 (teljes testtömeg 81,2), az enyém 63,7 (a 77,4-ből). A bal lábán van 10,46, az enyémen, a háromgyerekes bölcsészén pedig 9,6 kiló nemzsír.

Nem kommentálom, okosak vagytok ti, és rá is értek kombinálni. Olyan olvasó is van, akit veszettül érdekel az IGAZSÁG, már az, amivel a célpontot zsarolni, bántani, szorongatni lehet. A többi nem annyira. 🙂

S hogy miért jó az ilyen test? Mert esztétikus, cicababaság nélkül. Nem tesz szexuális célponttá, nem nézel ki tőle butának, olyannak, aki behódolt a magazinoknak. Nem tesz erkölcsileg gyanússá – feminista és életigenlő. Különleges, mert ritka. Zabálja a kalóriát, passzívan is. Munka van benne, büszkének lehet rá lenni. Feszes, fiatalít, természetes és életerőt sugároz. Erős, jó a sejtjei és a hormonjai állapota, mozgékony. Edzeni (fejleszteni) pedig élvezet.

Csak ezért.

17. nyolcvan kilós blogger, aki az életmódváltásról ír

Én vaskos vagyok. Jelen pillanatban 76 kiló. Nehézatléta, súlyemelő, mint azt már sokszor megírtam. De ha te az izmot zsírnak nézed, és ezzel próbálsz szúrni, akkor buta is, rosszindulatú is vagy. És ezért szégyelld magad, mert ez testszégyenítés. Hogy ezt egykori lelkes csakazolvassásként, hardkór kommentelőként írod, az meg külön szánalmas.

Nem kéne nekiesni másoknak. Nem elegáns, nincs értelme, megmagyarázhatatlan, mi bajotok velem. Titeket nem bántott senki, nem ellenetek edzek és virulok, nem létezik, hogy nem bírtok megnyugodni.

Én nem mondom, hogy mindenki irigy, de a rosszindulat, a hazugság és a kíváncsiság se valami derűs dolog. Egyáltalán: mit lógtok itt folyton?

Én nem hirdetem azt, hogy ez a test a jó, és legyen ilyen a tiéd is. Habár egy kicsit több izom és egy kicsivel kevesebb zsír nem tenne rosszat a népegészségügynek, annyi bizonyos.. De az én alkatomhoz ez illik, én ezeket az edzéseket élvezem.

Gondolom, az volna a vád, hogy az én változásom nem tartós, fel van javítva, visszahíztam, nem is jó a testem, és hogy én eltitkolok valamit.

Nos, akkor a tények.

Én annyi fotót teszek ki magamról, és annyiszor jelenek meg helyeken, edzek, úszom, szaunázom olvasókkal is, hogy nem tudok semmit eltitkolni. Egész életemben minden árnyalatomat vállaltam.

Vagy az a vád talán, hogy ha én is csak ennyire jutottam, akkor mit hirdetem itt az igét.

Azért írok életmódról, mert életmódot váltottam. Nem erre született a blog, előtte is blogger voltam, előtte is személyeseket írtam. Most bejött ez a téma is, de kár ferdíteni, hogy akkor én most csak erről írok. Az átalakulásom látványos és nem szalmaláng, a sport és a VLC (very low carb) is életforma lett, és sokakat motivál. Valamiért ez bosszant titeket, de mások visszajelzéseiből úgy látszik, revelatív, hiánypótló, amit erről mondani tudok, a ketogén is, az örömelv is.

(A súlyzós edzést és a ketogént sunyiban nagy kritikusaim is kipróbálták ám, de ők nem mentek vele sokra. Na, például ennyivel is érdekesebb az én változásom.)

Én azért kezdtem el ezt, mert nem akartam abban a testben maradni, amiben akkor voltam, amikor úgy elárultatok. Konstruktívnak, felelősnek és józannak mondanám ezt a változást, ahhoz képest, hogy mikre szokás rácsúszni krízisek idején. És mert ennek jött el az ideje: nem akartam úgy kinézni, élni, betegeskedni kezdeni, ahogy az én koromban és helyzetemben szokás, és szeretnék a lehető legjobb minőségű negyvenes éveket és hátralevő életet.

Tehát nem azért írhatok hitelesen és árnyaltan életmód-témákról, mert annyi kiló vagyok, amennyi te szeretnél lenni, vagy amilyennek a szép testet elképzeled.

Lássuk az anatómia tényeit.

Eredetileg, 2014-15 őszén-telén 84 kilóról fogytam 68-ra, egy villanásig voltam 67. Akkor voltam ilyen:

Ez egy kicsit erős volt. (Itt látható egyébként a gerincnyújtás eredménye.) Ekkor voltam egy-két kilónyira attól, hogy leálljon a ciklusom. 13-14-es zsírszázalékom lehetett. Mindössze 7-8 kiló zsír volt rajtam összesen.

A következő két kép 2015. október vége, hosszúkás-nőies izmok, még nem volt edzőm. 69 kiló vagyok, úgy, hogy előtte nyáron (gyümölcsevés, Balaton) voltam 76 is. Szégyelltem magam ebben a 69 kilós állapotomban, ami pedig életem legfitneszesebbje: tónus vállon, karon, combon, vékony térd, duzzadó quadriceps. Mindkét karomon látszott az ér. Úgy éreztem, magyarázkodnom kell, nem vagyok elég jó. Heves imposztorszindrómám volt.

És, igen, akkor az én arcomon és testszerte a bőrömön is látszott az, amit mindig szóvá tesznek a fitneszmodellek versenyfotói láttán. Jól néz ki (többek szerint, én közéjük tartozom), de ennyire zsírtalannak nem kell lenni.

2015. november, nagyon sok, hosszas edzés, 70 kiló. A csípőm keskenyebb, mint a combizmom felső része. Ez az egyik fitt-jegy.

Aztán kezdődött az enyhe kalóriatöbblet és az izomépítés. Ilyen vagyok 72 kilósan, 2016 januárjában, a folyamat elején, amikor a névtelen azzal vádaskodott, hogy hánytatom magam. Ebből az időszakból valók a hóban fetrengős képek is. Tehát ez a négy kép nagyjából egy időben készült. Ezzel jelzem azt is, hogy milyen sokat számít a fotó, fény, öltözet.

addig húzd be, amíg ilyen nem lesz!

Fura lenne, ha a céltudatos izomépítéstől nem nőtt volna a súlyom. Nőtt, és vaskosabb is letem, de a testkompozíció arányai nem változtak. Ezért értelmetlen kiragadni a “nyolcvan” kilót, és azzal próbálni engem lejáratni. Rosszindulatú és bosszantóan hozzá-nem-értő.

A következő három kép 2016 júliusából való, az első a hó elején, kb. 76 kilósan, nem kockás hassal, de látható izomtöbblettel. A két hóvégi képen leürítve vagyok 74,2 kiló, a félmaratonom előtti napokban. És ez a jelen formám is, csak nem vagyok mindig leürítve (glikogén).

Itt vagyok 77, és (póztól függően, de) a kockák még mindig látszanak. 2016. szeptember.

Teltek a hónapok, de a lényeg nem változott: izzasztó, izomlázat okozó edzések hetente 2-4-szer, úszás (víz alatt! ez nagy szó, soha nem mertem), és egyébként is aktív, gyalogos, fűrészelős élet. Low carb, kétharmad időben ketózis.

Ami most újdonság: még nagyobb súlyok, nagyobb váll-, hát-, farizom és combhajlító. Az elmúlt egy évben legalább 3 kiló nettó izom, a hozzá tartozó magasabb vízzel együtt.

Elmúlt az imposztorszindrómám! Ki tudom röhögni azokat, akik kevésbé fitt állapotukból piszkálgatnak nagy kíváncsian.

Hosszú távokat futok, egyre erősebb vagyok, pompásan érzem magam, relatíve telt a mellem (nem lappad le a bimbó fölött), továbbá minden tavaly-tavalyelőtt hordott ruhám jó rám. A 75-78 kiló között ingadozó testsúlyommal M-es méretet hordok, feszes vagyok, megvan a tónus karon, lábon és hason, a mellem 96, a derekam 69, a csípőm kerülete pedig 98 centi, mindez a 173 centis magassághoz. Hajszálpontos a ciklusom. A legutóbbi testösszetétel-mérés szerint a normál legalján van a testzsírszázalékom, 13,7 kiló. A zsírmentes testtömegem 63,7.

Ez az én nettó testem, avagy: a legjobb verzióm. Az optimum.

Szeretném tőletek megkérdezni: hova fogyjak, kinek a kedvéért? Mi az, amibe nem kötnétek bele?

Aki ilyesmit csinál egy éves távon és tovább, és ennek eredménye tónusos, erős test és pompás erőnlét, az szerintem nyugodtan blogolhat életmódtémáról.

De ti biztos jobban tudjátok, és csakis a hiteleseket olvassátok, ugye?

Együtt küzdöttünk az előítéletesség, az érvelésbe csomagolt bántás, irigység, a testszégyenítés, a kirekesztés, az ítélkezés, az álneves szemétkedés ellen, emlékeztek még? Mi van veletek, hogyan romlottatok el, rekedtetek meg ennyire?

Javaslom viszont, hogy te ne legyél se 74, se 76, se 78 kiló, mert te nem leszel/maradsz tónusos, nem fogod magad energikusnak érezni. Az én zsírmentes testtömegem, tehát minden, ami nem zsírszövet, tizenöt, de lehet, hogy húsz kilóval több, mint a tied.

Az a bajom veletek, hogy életetekben nem csináltatok semmi ilyet, de iszonyú nagy szájjal véleményezitek az én utamat.

“…hiába reménykedünk abban, hogy ha felszínesnek titulálunk más nőket és magatartásokat, akkor mi majd mélyek és vonzóak leszünk, és megúszhatjuk a testünk jó állapotban tartását vagy rendbehozását is.” innen

16. Miért védted meg Sarka Katát?

Nem a személyét védtem, hanem egy szituációban léptem fel egy konkrét, buta hergelődés ellen. Olyanok voltak okosak, akik nem értenek hozzá, de azért nagggyon okosak. Általában nem szoktam dühöngeni senkin, celebeken sem, próbálok kiegyensúlyozott maradni, nem elsodródni a hangulattal, tehát nem állok be a “szemét politikusok, tehetségtelen műsorvezetők” kórusba, és előfordult, hogy Life Tilt mellett érveltem, de Bochkor Gábort is relatíve megvédtem attól az egykori lelkes olvasótól, aki a saját frusztrációját öntötte rá agresszívan a csakazolvassás gondolatok morzsáinak felhasználásával, és ezért tapsviharra várt. Túl sokan óbégatnak, túl fekete a pikcsör, olyankor már nincs igazuk, és akkor kell egy ellenzéki hang. Az évek alatt kifejlődött bennem a tőlem különböző, ám nekem nem ártó emberek iránti tolerancia, amely képesség fejlesztését forrón javaslom minden blogolvasómnak.

Akkor szoktam szólni, amikor megszólal a csengőm, és az én csengőm olyan, hogy nem csak az én érdekemben szólal meg – próbálok emberileg és intellektuálisan igényes lenni.

Ebben az esetben egy fotó alá kommenteltem. Mikuláskedden együtt (egy szinten, és egy időben, de különböző edzővel) edzettünk, ahol is Kata készített a rajongói oldalára egy szelfit. Sohakonditerembennemjárt okoska, miután kijelentette, hogy ő bezzeg takarított és dolgozott, szóvá teszi, hogy milyen edzés ez, Kata nincs is megizzadva. Erre írtam, hogy közepes intenzitású anaerob edzés nem izzaszt, és nagyon jó kis edzés volt az újrakezdős műfajban. Ennyi a sztori. A jelekből ítélve Kata is rájött, így most minden kedden összenézünk.

Kata egyébként egyáltalán nem idegesítő, ezek a kommentelők egyszerűen unatkoznak.

Van néhány irritáló és szerintem kártékonyan hiú és rossz hangulatot csináló, önjelölt figura a teremben, akiknek valamiért sokan behódolnak. Érdekesképpen a kilétükben és a facepalmokban teljesen egyetértünk Eddel, és velük kapcsolatban is szoktam revideálni, hogy “most xy egészen emberi volt, nem is idegesítő”. Nem egyetemlegesen utálom őket, és nem is a személyt, hanem csak egy-egy megnyilvánulást, és ezek az emberek egyébként nagyon hasonlítanak rám. 🙂 Soha nem utálok olyat, aki igazán komoly teljesítményt tett le az asztalra.

Nem bírom, amikor zúdulva esnek valakinek, aki nem árott nekik, bárkiről legyen is szó. Nem igazolható ez azzal, hogy aki a nyilvánosság előtt él, kap hideget-meleget. Azért kap hideget, mert te, júzer, primitív és pletykás vagy, ugrasz, ha ugrasztanak, de akkor is ugrasz, ha valamit nem értesz vagy nem tudsz megugrani. Hogy háborognál, ha ezt az aljas rohamot veled vagy a híressé vált lányoddal csinálnák!

A celebeken és sikeres embereken való kérődzés nemtelen, primitív, hergelt tevékenység, a sokat emlegetett cirkusz a kenyér mellett, amelyben kiélik aljas késztetéseiket és elterelik lényegesebb témákról a figyelmet egészen igényes emberek is.

Senkit nem bántunk, próbálunk józanok maradni, ez az elv. Vissza pedig akkor szólunk, amikor minket személyünkben bántottak, kezdtek ki, vagy tőlünk vettek el valamit.

15. Tényleg lehet felnőttkorban testmagasságot növelni? Ez érdekelne.

A témát kiveséztük 2015 tavaszán az akkori sporttémájú bejegyzések kommentjeiben, csodálkozom ezen a cirkuszon. Nekem akkor, frissen lefogyva a hasam bőre nem tetszett, azért szerettem volna megnyújtani a törzsem. Elmentem dekompresszióra, ami a gerinc széthúzását jelenti. Ez hatékony, de nagyon-nagyon drága.

A testmagassság növekedése valamikor fiatal felnőttkorban lezárul, tehát új csontszövet nemigen keletkezik, csak a sűrűség javulhat. (Az én szárazcsont-tömegem valamivel több gramm lett az öregedés ellenére: 2015 áprilisában 2958 gramm, 2016 májusában 3017 /DEXA-adatok/).

Tehát ami reális: a gerinccsigolyák széthúzása és az izmok megnyújtása, főleg ülőmunkát végzők, rossz tartásúak esetén ebben van 2-4 centi.

Ezeken a linkeken tájékozódhatsz:

http://www.stylecraze.com/articles/best-exercises-to-increase-height/?ref=end
http://en.wikipedia.org/wiki/Spinal_decompression
http://www.naturalheightgrowth.com/2012/11/13/non-surgical-spinal-decompression-using-spinal-decompression-therapy/

Én durván tolom már két éve, mert a nagy súlyos guggolás és a súlyemelés összenyomja a csigolyákat és az izomzatot is. Ez a kettlebell harminckét kilós, és heti kétszer tíz perc ilyen lengedezés eredménye az én majdnem 174 centim:

Nem egy ördöngösség, csak ilyet soha senki nem csinál, pláne nem kitartóan. A testmagasságomat, a testmagasságnövelést és a testösszetétel-mérésem eredményét olyasvalaki vonta kétségbe egyszerre több álprofilról a facebookon, aki soha semmi hasonlót nem csinált, nem ért hozzá, saját magát nem mérette, testét-kinézetét-sportteljesítményét még soha nem láttuk, viszont egyértelmű, hogy hitelt akar rongálni, és nehezére esik befogadni azt, amit a blogon lát. Ennek nyomán érkezett a kérdés.

Az agresszív inkvizítornak még annyit, hogy a leskelődés és szarkeverés nem visz sehova. Zavar a sportolásom? Ha két és fél évig edzel keményen, és tudatos az étrended, nincs az az isten, hogy rajtad ne látsszon komoly változás, még átlagos adottságokkal is működik a dolog, úgyhogy hajrá!

14. (nagyon ingerült, álneves kommentelő) mindent feltupírozol, felcsalsz, te szélhámos picsa. de hogy gondoltad hogy megúszod és nem derül ki? semmi?

Komikus ez a vád, és nehéz is tisztának maradni – boldog, és főleg boldogtalan agyonszűrőzött szelfiken virít, push-upban domborodik, szénné alapozza az arcbőrét, ha épp nem többéves profilképet rak ki. Botoxoztat és hánytatja magát, érdekből szexel és társkeresés címén eltartót keres, prémium márkás kocsit lízingel. Széteső családok pózolnak tengerpartokon. Az én életem valóban nem átlagos, a kockázatvállalásom se, és az eredményeim se. Te is ezért akadtál fenn rajtam. Nem szokták elhinni, hogy a blogom a fő foglalkozásom, a grammra megmért izomtömeget sem, és hogy nincs jelentős konfliktusom a kamaszfiammal.

Amiért a kommented ennyire indulatos, az nem az én blogomban, nem az én életemben, hanem a te helyzetedben és lelkivilágodban rejlik. Sok minden nem tetszik nekem se az ismerőseim életében, de nem esem nekik.

nem mindenki él a látszatnak meg előadja magát

Mert nem bloggerek. Ötödik éve az a foglalkozásom, hogy előadjam magam, elvekről írjak, célokról, és felmutassak valamit. Kétségtelen, hogy ez az antiintellektuális netezőnek nem való, sőt, ellenjavallt. Vannak, akik abból tudnak érdekes tartalmat alkotni, hogy nem átlagos dolgokat csinálnak. Például meggyógyulnak a pánikbetegségől gyógyszer nélkül, körbeutazzák a földet, végigeszik a legjobb éttermeket, vagy luxusoutfitekben fotózzák magukat. Rájuk is mérges vagy? Mert én ehhez képest egy szerény bölcsész- meg alteréletmód-blog vagyok.

Szerintem az a bajod velem, leszámítva a nyilvánvaló irigységet, hogy nem tudsz dobozba gyömöszölni. Gyakran adsz tanácsokat, hogy hogyan legyek normális: dolgozzak alkalmazottként, ne mutassam meg magam, legyek szerény, kéne nekem egy autó meg egy pasi, nagyobbítsam meg a mellem. Siralmas normakövetés, de én nem vagyok Átlag Ági. Tudom, hogy nekem mi a fontos, mitől érzem jól magam.

Ha nem volnék blogger, nem tudnál rólam semmit, és akkor nem is okoskodnál meg zaklatnál. Csak azért láthatod az életem repezentációját (és nem a valóságát, de nem hinném, hogy érted a különbséget), mert blogot írok. A blogomra figyeltél fel. Viszont nem számoltathatsz el, nem vagyok köztulajdon, és te nem vagy senkim. Tudom én, hogy ment a mohó érdeklődés, amikor ránk szállt a gyámhatóság, és akkor is, amikor egy szóval jeleztem, hogy tárgyalás lesz, és hogyan kívántátok a vesztemet (majd rágalmaztatok azzal, hogy én kárörvendek Gumin).

Egyébként ha valóban érdemi infód lenne rólam, akkor most éppen kiakadhatna a kispolgári éned. De nem tudsz semmit, hiába blöffölsz, csak innen következtetsz.

Azért is fura, amit rámzúdítasz, mert én soha nem tagadtam a kételyeimet, önkritikámat, trumáimat, testem kevésbé szép részleteit. Pont az őszinteség, önvállalás ejt zavarba, nem?

Szerintem ő pl. súlyosan letagadja a valóságot, és kártékony a hatása. De eszembe nem jut neki írogatni meg leleplezni.

13. “Az emberek nem hülyék, észreveszik a turpisságokat”

Szerintem az a lényeg, hogy valamiért nagyon észre akarják venni, olyan esetekben is, amikor nincs, és amikor tőlük nem is akar senki semmit. Csak úgy, unalomból, erőfitogtatásból. Hogy viríthassanak azzal, hogy ők milyen eszesek, őket aztán nem lehet átverni!

Nem, az emberek nem hülyék, hanem gyanakvóak, kicsinyhitűek és félnek az új dolgoktól. De én nem akartam olyan életet. Ezért merészkedtem a nem-konvencionális tevékenységekbe és nézőpontokba.

Nekem aztán nem érdekem, hogy higgy nekem. Nem a hitedből élek, semmilyen hatással nincs rám, hogy te mit kezdesz magaddal, vagy hogy hányan “értenek egyet”. Engem pont úgy basztatnak, mint a kreatív, innovatív embereket szokták minden területen, minden korban, és pont ugyanazért. Így kezdték ki az ausztrál bloggert, Simone-t is, hogy fotót hamisított. Róla itt olvashatsz:

ne merj erős lenni 1.

12. Akkor az InBodyt vagy a DEXA-t javaslod?

Én nem terveztem InBodyt, csak pont kitelepültek a terembe. Szerintem a DEXA mint egyetlen képalkotó eljárás abszolút megbízható, én azt veszem komolyabban, de a nem-DEXA-k körében az InBodynak jó a híre, versenyzők és személyi edzők is használják. Továbbá lényegesen olcsóbb, és az értelmezés is használhatóbb a DEXA leírásánál.

A lényeg, hogy ezeket a testkompozíció, izom- és zsírmennyiség meghatározására alkalmas méréseket vagy diagnosztikai céllal, helyzetfelmérésként, vagy a fejlődés követésére érdemes használni, de csak az azonos típusú mérések hasonlíthatók össze. Az egyik szerint 36, a másik szerint 57 kiló izomszövetem van – nyilván más a definíció. Az InBody vázizomzatról és zsírszövetről beszél, külön kezeli az izmot és a test víztartalmát, a három mért érték összege nem egyenlő a testsúllyal, vagyis kihagyja a bőrt, a fület, a csontot, az agyat, a beleket. A DEXA mért értékei (szövet vizestül /bél is/, zsír, száraz csont /BMC/) összeadva pontosan a testsúlyt adják ki. Utóbbit használják a csontritkulás kockázatának felmérésére is. (A súlyzós edzés megfelelő táplálkozással az öregedés hatásait ellensúlyozva javítja a csontsűrűséget.)

További módszerek:

http://shop.builder.hu/a-test-zsirja-a3665#__sOTJjYjg2YmE4MTRmMzFiMQ

11. Nem is vagy 173 centi, meghamisítottad az InBodyt

Ennél idiótább vádat még nem írtak le velem kapcsolatban az Elviselni Nem Bírók. Talán a “pornószex” van holtversenyben.

A szex, a kapcsolat magánügy, amit erről írok, nem kíváncsiskodásra alkalmas, akármekkora ügye is lettem egyeseknek, hanem az olvasó saját önreflexiójára. A testmagasság pedig nem érdem, hanem tény. Annyiból számít, hogy  aki magasabb, azon elfér némi zsír és sok izom is, nem teszi tömzsivé.

A kommentelő láthatólag nem edz, túlsúlyos, alacsony és frusztrált, szeretne híres lenni és figyelmet kelteni, valamint életében nem kívánták hevesen és nem jutott túl a misszionárius pózon, legalábbis az agresszív kötözködéséből erre lehet következtetniÉn még növeltem is a testmagasságomat megfelelő gyakorlatokkaal. Ez 36 kilós kettlebell hosszas és rendszeres klengetését jelenti fejjel lefele pózban, napi 5-6 liter víz megivását, hyaluronsav és kollagén szedését, célzott gerinc- és gerincmerevítőizom-nyújtást vagy gépes gerinc-dekompressziót. Bárki kipróbálhatja ezt is, az edzést is, csak kitartás kell ehhez is.

10. (újabb keresőkifejezések, menő márkanevekkel)

Ne keresd. Kereshető módon nem írom le a márkanevet, önmagáért sosem, és provokációként sem. De van, aki buzgón kotorász, és a gondolkodós, ütős posztokból ezt mazsolázza ki. Egyszer említettem, azonnal rárepültek, megnézte a honlapot, jött az epehányás. Névtelenség, intolerancia, dögöljön meg a szomszéd tehene. Nem ismert márka, icipici, női életstílus-sportcuccokat varrat, nem tömegtermelés. Nem is feltűnő, csak az értő szem veszi észre, és Ed tud róla. Nem szoktam a teremben az új cuccban fotózni magam, akkor már inkább a fekve nyomást rögzíti az aedzéstárrs, ha eszébe jut. Nem járok márkás ruhákban, vagyis  nincs semmi extra. Kár viszonyítgatni egyébként is, tök máshogy élek, másra költök, mint az ismerőseim, és borzadok a filléreskedő, akciókihasználó jóljárni akarástól.

amin nem spórolunk

9. hogyan kezdjek edzeni 42 évesen?

Mi a célod? Mi a problémád? Mit szeretsz? Én a belülről motivált, változatos, intenzív, örömalapú edzésben hiszek, és ennek látványos az eredménye.

Lesz egy képzés, jól látható helyen fogom meghirdetni. “Ne félj az edzőteremtől!”

Addig infók:

hogyan kezdjek bele?

tíz javaslat a testről újév előtt

fotótár

top 10 – gyakorlat

, illetve a sportrovatban (életmódváltók, a kép alatt), kérj jelszót! csakazolvassablog@gmail.com

8. ne csodáld, hogy utálnak. irritáló, hogy te blogolgatsz és edzel, míg ők melóznak

Na de miért nem blogolnak ők is, ha ez ilyen egyszerű? Csak írogatni kell, és dől a lé!

Gondolom, nem vicsorogsz így egy hegedűművészre, egy üzletemberre, egy úszóra, hanem elismered, hogy az komoly tehetség és munka. Tartalmat, mégpedig érdekes, gondolatilag és nyelvileg is igényes tartalmat előállítani munka. Mint ahogy komolyan, látványos eredménnyel, natúr módon edzeni és motiválni is az. Csak nem beszorított kockamunka.

Ami igazán irritáló nekik, hogy az általános panaszkultúrában én nem rinyálok, hanem örülök annak, ami van, és megoldom négyünk életét.

7.

Beszarok rajtatok. Ez a fontos a blogból, a személyemből? Nekem milyen cipőm van, vagy honnan jött az ötlet?

Elmondom, ez hogy van, mert gyakran jönnek a pénzzel, és részletesen elemzik a cuccaimat.

Keresel valamennyi pénzt, és jó esetben felnőttként, rossz esetben a házastársaddal folytatott huzakodásban eldöntöd, mire költöd. És akkor arra elköltöd.

Ha szeretnél valami mást is, arra spórolsz, és akkor nem költesz annyit másra. Én mondjuk egy csomó mindenre soha nem költök, amivel a “normál” háztartás dugig van.

Ha kevés a pénz, igyekszel többet keresni vagy jobban beosztani.

Ha nem megy, mert rossz a széljárás, akkor kussolsz, de lehet panaszkodni is, de lehetőleg ne más pénzköltésén rugózz.

A szűk látókör felbosszant. Az anyagiasság, a kinézetmánia, a kutakodás. Emberek, akiket nem érdekel se vers, se gondolat, se súlyemelés, se kutyaszarszedés. Csak az, hogy “ez a csaj meg miből él”.

Én elhozom a kukára kirakott kajákat, visszaváltom az üvegeket, jégen biciklizem, és nem vezetek, viszont nem sopánkodom, hogy a magániskola emennyi, az álom-edzéscucc meg amannyi,  mert azt akarom, az a jó, más meg nem kell. És ha épp 1300 a tejeskávé, azon sem akadok ki, mert kiakadni kicsinyes.

6. ha valaki abból él, hogy a módszerét, felesemigaz életét, gondolatait forintosítja, akármennyire is manipulál és nyakatekerten próbálja kidumálni, hogy amúgy meg nem is, akkor definíció szerint nem hiszek neki.

Ezt egy írónak is mondanád? Egy publicistának? Egy előadónak? Hogy forintosítja a gondolatait?

Én is olyasmi vagyok, te meg irigy.

Azért gáz ez az egész, mert én téged sose győzködtelek, én nem akarom, hogy higgyél nekem. Te vagy kíváncsi, azért vagy itt.

A másik, hogy semmi nincs itt, ami ne lenne elérhető ingyen is.

Neked van problémád, amire választ keresel, nem nekem, és mégis te bántasz engem. Vigasztalod magad, hogy nem is úgy van, nem sikerült nekem se, ez csak vetítés. Ujj a fülbe, lálálá…

Általában azok kötözködnek a részleteken, akik nem ismerik azt, amit én csinálok, és mindenféle előítélet van a fejükben. A tetejébe rosszindulatúak is, olthatatlan érdeklődéssel követik a gyűlölt, egykor rajongott blogger sorsát.

Én nem csak általatok, az egykori rajongók révén lettem erős, hanem az életem, az újba merészkedésem és az írni tudásom révén.

Az állításaid az utálatodból jönnek, az utálatod pedig abból, hogy nem vagy jól, nézegetsz, viszonyítasz, és nem tudod elképzelni, hogy más másképp él, más neki a fontos.

Te mindezt onnan mondod, ahol régi vágy az önmegvalósítás, az igazi nagy dobás, amiről úgy képzelitek, hogy az jár. Ahol nagyrészt az ellenem hergeléssel, a lejáratásommal sikerült közösséget kovácsolni. És ahol szintén próbálkoztatok a közösségi finanszírozással, de nem jött össze.

5. (e-mail jött, valószínűleg nagy értekezés a testemről, nem tudom; szokásomhoz híven a tárgymezőben megjelelő sorra reagálok)

“Hékás” megszólítás, röhögős hangnem. Megérkezett a szakértő!

Az ízlésed neked sem lesz norma. De tényekben is tévedsz, és ennyire idióta te sem vagy, direkt csinálod, mert alázni akarsz. Csakhogy én nagyon fönt vagyok. A fehérről nekem biztosan nem fogod bebizonyítani, hogy fekete. Hát még a narancssárgáról!

Ha valaki 174 centi, annak nem tud rövid izma lenni sehol. A testépítés jellemzően gömbölyded, kiálló izmokat csinál, orbitális félgömbsegget, például, ezért értelmetlen a kurta izmok vádja, de az is, hogy akkora a segged, mint Brazília (amúgy pontos, mert az alkatomhoz illő trend neve éppen brazil butt, plasztikai megoldásáért dollártízezreket fizetnek).

Az már kiderült, hogy te engem a VS modellekhez mérsz valami érthetetlen okból, de rajtuk alig van izom. Én a sportos, fitt, feszes bőrű testről beszélek, illetve a személyes alakulásomról.

A tapadási pontok és az izom formája olyan fogalmak, amelyeket felvetni versenyzőknél van értelme, 3-10 százalékos zsírú testek esetében, ezért kösz, de az enyém 13-17 között van valahol.

Ne erőlködj, nem megy ez neked.

ez a csontozatom

A többit később, várlak vissza! 🙂 Addig ajánlom a fotótárat. ENNYI van, akármilyennek is látod te, és én ENNEK örülök.

Mit nem értesz ezen? Neked nem kell örülnöd. Neked ott van a saját tested…

Én nemigen látom a korosztályomban azt a sok szép arcú, dús hajú, jó genetikájú, ránctalan, arányos, formás, magas, jó tartású, tónusos, keményen edző, félmaratont futó, ruganyos mozdulatokra képes, önálló utat találó, nem nyavalygó nőt.

4. Hogy bírod amúgy ki, hogy olyan sokan vannak, akiknek az a legjobb szórakozásuk, hogy veled kötekednek, vagy rajtad élezik a nyelvüket? Nem csak ebben a témában. Alapból úgy állsz hozzájuk, vagy meg kellett tanulni őket is?

Kösz, hogy ebbe így belegondolsz, jólesik. Nem tudom, milyen képetek van arról, hogy nekem milyen a blognak e végén, és mi formálja a képeteket – valahogy nincs átjárás.

Nem volt egyszerű, többéves, most is zajló folyamat ez, tehát tanulás.

Szerintem sokan hiszik azt, hogy körülöttem azért van hab, ügy, botrány, mert én ilyen vagyok, bennem van az ok. De az egész blognak inkább a mérete és egy kicsit a jellege, a témaválasztás, a megnyílás foka az ok, szerintem. A visszajelzés nívója és stílusa nem a bloggert, hanem a kommentelőt jellemzi.

A reakciók megértése, elemzése intellektuális kihívás egyébként, mondjuk én mindent körbejárok, és ez a feldolgozást segíti. És, azt hiszem, megfejtettem, miért csinálják.

Nincsenek sokan egyébként, van tipikus reakció, amit többen előadnak, de egyvalaki sok néven tolja, nyughatatlanul, 2014 nyara óta, amikor is vérszemet kapott, hogy nem vagyok támadhatatlan, engem most mindenki utál, jósolta a tönkremenést, bukást, azóta meg a bevétel és a test a fő téma. Sugalamzás, blöff, nyomásgyakorlás, agresszió, álnevek.

Kicsit hosszabb leszek. Ha valaki bloggernek áll, vagyis nem csak történetesen blogformában osztja meg a gyereke fotóit vagy az ételreceptjeit, hanem a blogot önálló entitásnak tekinti, akkor olvasókat és visszajelzést akar. A legszomorúbb sors e típusnak, hogy bár koncepciója van, témát és szép sablont választ, nagyon megalkotja, és akkor sehol senki. Én megszoktam fórumokon meg tanár koromban, hogy érdekes, amit mondok, megjegyeznek, írói ambícióim kifejezetten voltak, de az olvasottságot és főleg a hosszú távú témagazdagságot, íráskedvet nem lehet előre eltervezni, elhatározni.

Visszajelzésből is, kattintásból is bőven több van, mint amennyit ambicionáltam, sőt, én szeretném, ha a zavaros, felszínes többség nem lenne itt, vagy én ne tudjak róluk. (Állat vicces, amikor jelzem egy olvasói viselkedésre, hogy gáz, és akkor az a válasz, hogy “ha nem bírod elviselni az ellenvéleményt, írj a fióknak/titkosítsd a blogot”. Mert sosem ellenvélemény, hanem ekézés, bántás, bosszú, alázás és fontoskodás, néha krónikus és mocskos zaklatás. És akkor én csináljak valamit, az a megoldás. Pedig nem nekem kell változtatnom meg elbújnom.)

De még cikkek, interjúk, díjak is lettek, arra tényleg nem számítottam. Sértetten és gúnyosan emlegették ezt is többen, mások meg kedvet kaptak, hogy akkor ez lehetséges, és ők is. Fullbéna, szar szövegű, kifulladt koppintástól izgalmas, innovatív blogig terjed a skála, a bénák irigyek és rosszakaratúak, sértődöttek és önigazolóak is.

És már az első posztok is robbantak 2012 májusában. És szerintem pont azért, mert nem volt tervem, csak csináltam, ahogy az edzést is, mert hajt valami, mert elmerülök abban, ami flow. Ha ambicionáltam volna a visszajelzést, érdeklődést, díjat, akkor meg nem lenne.

A fura, zavaros, bántó reakciókat pedig megszoktam. Ez a velejárója, a sok szívmelengető, identitást jelentő élmény és érzet ellenpontja, másik oldala.

Az “emberiség”, így az olvasói visszajelzésekből megtapasztalva, eszméletlen hegycsúcsokkal és mélytengeri árkokkal tagolt felszín. A sima “nem tetszik, nem érdekel, de hülyeség ez/de hülye ez a nő/mit írogat” vélemény rég meg sem érint, általában ők szó szerint olvasó, nem nyitott elméjű, nem intellektuális, publicisztikaolvasásban nem jártas, írói szólási pozíciómat áskálódva vitató, vagy nagyon mást gondoló és vitakényszeres emberek. Köztük azok, akik szerint a véleményeknek össze kell csapniuk, és egy nap valaki győz, és kiderül az egyetlen igazság. Nem jó a közelükben lenni, de nem sújt le az élmény.

Vannak a makacs pszichopaták, rasszisták, antiliberálisok, hobbigyűlölködők, nőzaklatók, antifeministák, illetve magányos, unatkozó, formátlan testű nők, ők se okoznak sok fejtörést, és a kommentjeik és azok megválaszolása jól használhatók bizonyos jelenségek bemutatására, érvelésre, sőt, megerősítő, mert a válaszaim tudatosítanak bennem, a magam számára sok fontosat (ezért írok annyi válaszkommentet).

A legdöbbenetesebb számomra az a fajta, aki idetapad, éveken át olvas ellenszenvvel. Köztük vannak a legnagyobb egykori rajongók, a túlzó, nyomasztó, hízelgő, nagyon lelkes, hálás, hevesen barátkozók, akik mindenről tudni akarnak, a hír, a zsizsegés élteti őket, szenvedéllyel vesznek részt minden blog körüli eseményben, interakcióban, baráti körük olykor ijesztő módon csak csakazolvassásokból áll, a neten élnek gyakorlatilag. Majd, ahogy a dogmatikus paleós vált vegánságba, éles váltással utálóm és lejáratóm lesz ez a típus, sugallva, hogy velem valami nagy gond van, amit ő, a jó szándékú, aki pedig “próbált rajtam segíteni” (!), nem vett észre. Mindig sunyin, mindig hát mögött, személyazonosságát soha nem vállalva keveri a szart. Mindenkinek kibeszéli a tényként tálalt vélekedéseit, hogy én valami nagyon szemét dolgot tettem, valami kiderült rólam, felnyílt a szeme, megelégelték a machinációimat, sőt: ellene követtem el valamit (ellenvéleményt, linkkel kifejtett világos, érdemi érveket is annak vesz).

Ezt közérdekű infóként teríti is, nehogy én kapjak valami lehetőséget, fogyjanak el az olvasóim, támogatásaim, mert “nem vagyok hiteles”, kicsinyes elfogultságból. Bosszúból a saját rajongásáért, és mert az ő személye megkerülhetetlen, ő volt a blog, nekik köszönhetek mindent (!), most majd mindenki jól elhagy, én csináltam. Ő nem képes méltósággal lelépni, de kussolni sem.

Visszanézek ilyen sztorikat, és ma is azt gondolom, tök igazam volt, még finom és naiv voltam. Akkor még nem és nem akartam elhinni, hogy ez irigység és rosszindulat. Látom azt is, hogy Izéke még 2016 decemberében se nyugszik, vadul célozgat, kicsiny lakóhelye kattintásai világosan, naponta ott vannak a statisztikában. Normálisan 4-6, ha fotótárat rakok ki, akkor 35… Ugye engem szemmel kell tartani, elővigyázatosnak lenni, mire készülök… Legalábbis ezzel magyarázta egyikük a legutóbbi nekemeséskor, a legundorítóbb hergelt rágalmazáskor, hogy miért olvas még mindig naponta, ha egyszer nem szereti, csalódott, ha érdektelen és hiteltelen a blogom.

Az ilyen olvasó a saját maga faragta ideált bontja le, mert az erős szövegek rá úgy hatottak, hogy gyerekesen felcsillámozta a személyemet, ez egyébként a nem önálló, irodalmilag műveletlen emberek szokása, és aztán ebben a képben csalódik. Nem csak az van, hogy én nehezen kezelem a rosszindulatukat, vagy nem bírom a nyomást. Ezek olyan irreális elvárások, senki nem tud olyan lenni. És az olvasó önmagától sem követel ilyesmit, amit rajtam, sőt, az őt érő morzsányi kritikától ingerült lesz, miközben rám vígan hajigál hegyeket. Szerinte nekem el kell viselnem, mert “kiraktam magam”, “énblogot írok”.

Vagy látja, hogy nem hétköznapi a sportolás eredménye az, amit lát a fotón, és ezt is áttolja rám: ha neki tetszetős, akkor én dicsekszem.

Szeretnek általában fogalmazni, a személyemet vagy a bloggerségemet tömören-rámondósan megítélni (manipulátor, vetít, felszépít), ködös fogalmakkal, és nem lehet tudni, milyen konkét állítást cáfol, mire reagál épp. Nem az van, hogy kitesz egy állítást (idézetet), és leírja, miért nem igaz szerinte, hanem nekiesik az egésznek, ami ugyanakkor olthatatlanul érdekli. Maszatol, ködösít, variál, ingerült, bántós. És mindig irigy: igazságtalannak érzi, hogy nekem bejött a blogolás, az edzés, és traumák után is erős maradtam. Én nem érdemlem meg szerinte. Elhúzza a száját, ahogy nézi a fotót, szeretné, ha nem lenne igaz, nem csináltam volna meg.

A legviccesebbek ezek az olthatatlanul kíváncsiak, akik eljátsszák, fel is róják, hogy én őket a véleményem kifejtésével üldözöm, nyomasztom, elnyomom, megyek utánuk (mert pl. válaszolok).

Sok a duma körülöttem, és nem viseltem mindig kifogástalan eleganciával a bántásokat, de nem is kell (nem lehet), ez is irreális elvárás. Mindenesetre én vagyok az, akinek a blogolás mint életprojekt működik, és nem fakul se az íráskedv, se a világ megfigyelésének és megfogalmazásának szenvedélye, meg a beszélgetések, emberi találkozások öröme sem. Alapélményem, hogy olyan szavakat, leveleket, vallomásokat, lehetőségeket, és ajándékokat, meghívásokat kapok az olvasóktól, amilyeneket soha nem is reméltem.

3. Haha, a Daquïni felsők csak vékony nőkön állnak jól, nézd meg a honlapot

Valamit félreértettél, nincs felsőm, két melltartóm és két nadrágom van. Alkatom nem zárja ki a melltartó és a nadrág viselését. 🙂 A melltartókat persze natúr mutatják be a modellek, de az edzőteremben nem szokás így megjelenni.

A honlapról rendeltem, és te itt találkoztál ezzel a márkával, nem értelek. Igen, nagyon elegáns a fotósorozat, és szép az a lány. A Daquïni körül minden szép.

De én nem nézegetek: felveszem, és usgyi edzeni. Rohadtul nem szokásom se nagyon tanakodni, hogy jaj, milyet vegyek, se az új edzőcuccban feszengve fotókat csinálni, viszont dögös érzés bennük izzadni, de az új kollekció utcai viseletnek is jó. Az európai gyártású, minőségi holmira szavazok a pénztárcámmal. Különlegesnek tartom a dizájnt, és örülök a magyar tervező sikerének.

“rajtad úgy néz ki, mint ha a körúton túrtad volna” azon kívül, hogy a tónusos test elegáns is, a minőségi holmira pont azért költünk, mert a kevésbé szerencsés testeken is javít.

(Miért is repültünk rá ezúttal a Daquïnire? Mi ez a felháborodás? Mert drága, mert extra, mert ezt se te találtad magadnak, és mert én edzek. Mert NEHOGYMÁR!)

2. Te is megsértődtél azon, hogy nem férsz bele a leggingsbe?

Stabil M-es méretem van, de most nem támadt kedvem hirtelen új edzőcuccokat venni. Viszont nem ez a téma. A címeim metaforikusak, nem engem, hanem a felvetett problémát fejezik ki.

1. Mi lett Juli iskolájával?

Juli magántanuló lett, megkapta a határozatot is, év végén fog vizsgázni. Délelőttjeit egy magántanulókat képző közösségben tölti az őszi szünet óta. Azt szerettem volna, hogy örömmel menjen reggelente, és úgy tanuljon, hogy sok élményt szerez. Sok kreatív tevékenység van, sokat mozognak, minimális a frontális forma, kevesen vannak, mindenki elfogadó és lényeglátó, nincs az az erőlködős piros tollas merevség és fegyelmezés. “A régi iskolában mindig csak a tanár beszélt, és nem értettem, itt annyira más minden.” Voltunk karácsonyi koncerten és az osztálykarácsonyon a “régiben”.