Istenem, hogy én már nem vagyok, nem lehetek magyartanár…! Hát milyen élvezetes, emlékezetes, érettségin is hasznos elemzést tudnék ebből tartani egy őszi pénteken, gesztenyék visszaverődő fényében, kezemben krétával, intellektuális lázban, azzal a csak tanárkoromban jellemző, felhevült testszaggal (igen)! Most csak abban bízhatom, hogy ti élvezitek, meg hogy a verselemzésre rákereső érettségizők is idetalálnak, és egy nanogrammal kevesebb lesz a mechanikusan buta, hiedelmektől nem szabaduló verselemzés a vizsgákon.Az előző verselemzésre utalok, amely meghökkentő, roppant ízléstelen, bosszúszagú és inszinuáló reakciókat váltott ki a facebookon. Ők sem gondolhatták komolyan, de azért megkérdezték: miért jutott többeknek is eszébe szerinted, hogy ez a poszt célzás? Hát mert ostobák, pletykásak és felhergeltek vagytok, azért. Ők = egykori legnagyobb rajongók, akik “csalódtak”, és rég nincsenek itt, de azért folyton itt vannak. Nekem, a sok ingerkereső kattintgatóval ellentétben, megvan a saját életem, a valós is és a netes is. NEM FOGLALKOZOM MÁSOKKAL, a lényemről lehullott szereplőkkel elvből sem, és nem nyomozgatok utánuk, nem figyelek. Nincsenek érzéseim sem. Ne legyetek itt, ne keressetek.
Közben jó barátságba keveredtem a költőfejedelemmel, Dantéval (Nádasdy Ádám fordításában), szoktunk kávézni, és üzeni, hogy aki ezekbe a nettó intellektuális tartalmakba bármit belemagyaráz, annak van egy külön kör az ő Poklában, beleírta utólag, úgyhogy jó lesz vigyázni.
Ezt a verset most, hogy szezonja van, özvegyként elemzem, és ezzel sem üzenek semmit, nem célzok semmire, mások életére biztosan nem. Ha érzékelem az egybeesést a saját életemmel, elmosolyodom. Mert tulajdonképpen minden vonatkozik valamire, minden idézet beszédes, ehhez elég csak tág lelkűnek és sokat éltnek lenni.
Eredetileg úgy tanultuk, vagy a rossz reflexeink miatt belegondolás nélkül úgy értettük, hogy ez a vers a költő őszinte bánata, szívszaggató szerelme és jogos kérése. Ti is? A nagy költő, a férj, a zseni és szabadságharcos, aki majdan a harc mezején elesend, joggal kér ilyen apróságot: légy hű hozzám a halálom után is. (És természetesen, ez az önző házasfelek vesszőparipája: én halok el előbb, te maradsz egyedül, és te majd tetemimre omolsz.)
Irodalomértőként sokkal fontosabb nekünk, hogy a szerző személyes élettörténete (illetve mindaz, amit róla tudni vélünk) nemigen esik egybe a líra valóságával, annak terével. Vagyis, a költők nem azt írják, ami szívükből felszakad. Nem őszinték és spontának: a nagy költők, az évszázadok után is érvényesek biztosan nem. Az ő munkaeszközük a tudatos megformálás, a mesteri hatáskeltés, és a termékeny párbeszéd azzal az irodalmi hagyománnyal, amelybe belelépnek. Nincsenek külön költők, irodalmi hagyomány van és dialógus.
Mai költő- és művészképünk, de még a szerelemképzetünk is eredendően és reflektálatlanul romantikus. Ezt nem úgy értem, hogy a Romana füzetsorozathoz hasonlatos, vagy hogy érzelmes, hanem kultúrtörténeti értelemben a romantika korszakának vonásai határozzák meg. Így elemzünk, értünk verseket is, sorsokat is, e keretben gondolkodunk hazáról, identitásról, mártírságról, zsenikről, társadalmi igazságosságról és szerelemről. Minél kevesebbet foglalkozott valaki értő módon az irodalommal, minél kevésbé ismeri fel a kor kontextusát, annál reflektálatlanabbul értelmezi romantikusban azt is, ami nem az, vagy ma már nem lehet az. Hogy mi volt a romantika előtt, azt el se tudjuk képzelni (nemigen volt zsenitudat, szerzői jog, individuumfétis, zabolátlanság, forradalmi hevület, egzotikum-kultusz, mai értelemben vett nemzettudat, például); hogy mi lett azóta (a premodern, a modern, a posztmodern), abba bele se gondolnak.
A kilencedikesekből ez a költészet- és költőkép már kiirthatatlan, és Petőfi, az ő művészi igazsága ennek a műromantikus beidegződöttségnek voltaképpen áldozata: túlhabzó imidzse leárnyékolja a megértésünket, a bizalmunkat, az olvasói várakozást. Másfelől áldozata a saját, forradalmár-szabadságharcos kultuszának is, amelyhez hasonló nem volt a magyar irodalomban: Ady kultusza jócskán lemaradva követi azt az őrületet, amely Petőfit halálában övezte, és amely hamar vált avíttá, ideologikussá és giccsessé.
Petőfit különösen szokás úgy számon tartani, mint ösztönös zsenit, a nép gyermekét, aki subáján ül a tilinkóval, s csak dalol: ami a szívén, az a száján, jól odamond az uraknak, kedveli a jó bort és a menyecskéket (ilyenkor kicsit összekeverik leghíresebb epikus hősével, János vitézzel, de Lúdas Matyi-effekt is van).
Nem is szokták szeretni. Nem menő.
“Az egyszerű nép gyermeke” egy költőszerep (szerep: pozíció, beszédmód, hangnem, önértelmezés), a romantikus poétika egyik verziója, amelyet Petőfi tudatosan vállalt és épített fel, korában pedig botrányt okozott vele. A költőszerepekről és azok újszerűségéről szól A természet vadvirága és a Dalaim című ars poeticája. Margócsy István Petőfi-kutató írt lenyűgöző, megvilágosító monográfiát Petőfi három fő költőszerepéről: a vátesz, a nép hangja, az individuális–romantikus hős.
Petőfi, minden hiedelemmel ellentétben, nem ösztönös zseni volt (és egyébként József Attila sem). Szegény sorból származtak mindketten, de rendkívül műveltek voltak, polgárias nevelést kaptak, nyelveket beszéltek. Petőfi szeszélyesen városias, különc megjelenésű, csavargó lélek volt, aki kora értelmiségének legjavával barátkozott, és feleségével együtt trendinek tartotta és majmolta George Sandet. Versei retorikai, formai, képi felépítését roppant tudatosság jellemzi – ez a zsenialitás és a hatásosság titka, nem az őstehetség. Ez a verse egyébként nem népies, csak annyira fő szerepként kapcsolódik a személyéhez a nép gyermeke, hogy már mindent úgy értünk.
Ez a vers mint retorikai alkotás mestermű, rendkívül hatásos, ugyanakkor attitűdje, nézetei elavultak, és ha tanárként nem akarjuk, hogy poros és átélhetetlen legyen, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne találkoztassuk a mai értékrendünkkel.
Műfaja: elégia. Három versszak, háromszor nyolc sor, három egész más világ.
Első versszak: természet, az idő múlása
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Kötelező gyakorlat (és már akkor is az volt, költészeti hagyományelem, toposz) virágokkal meg fákkal indítani, az évszakok változásán borongani. A természet mindenkinek ismerős, közös nevezőre hoz – az eredeti, éles mondandó utána jön majd. Természeti képpel indul Csokonai A tihanyi ekhóhoz című elégikus ódája, Berzsenyi A közelítő tél című elégiája, Kölcsey Husztja is (ez meg epigramma). De ne dőljünk be, ez csak az eleje: Petőfinek vannak tisztán tájversei is, nemzeti felhanggal (Az alföld) vagy csattanóval (A Tisza), a Szeptember végénben viszont nem a természet a fő téma (és egyébként az Itt van az ősz, itt van ujrában sem, az egy trükkös szerelmes vers).
Itt a természeti ábrázolást egyrészt személyessé teszi, a lírai énnel hozza kapcsolatba, másrészt feltűnő kontrasztokkal fejeli meg: közel–távol, fent–lent, még–már, nyár–tél, ami erős retorikai eszköz, hatáskeltő szerepét látni fogjuk majd a következő verselemzésben, a Himnusznál is. Persze az öregedésnél kötünk ki, ez is toposz. Eszünkbe is jut a Toldi estéjének első négy sora: Őszbe csavarodott a természet feje…
Keltezés: Koltó, 1847. szeptember. A költő a vers írásakor már huszonnégy és fél is elmúlt, no hiszen. De, mint azt már bizonyára tudjátok: a versben nem a költő szól, hanem a lírai én. A költő pedig a lírai én megalkotója.
A másik, ami feltűnő: hogy megszólít valakit: látod? Ki lehet az?
A második versszak: hitvesi líra
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
E szakasz második sorából kiderül. Az első sor Kosztolányi Dezső szerint a magyar líra legszebb sora, amivel vitáznék, mert szerintem az nem is egy, hanem kettő: A lenge hold halkal világosítja/ A szőke bikkfák oldalát az, Csokonaitól (A magánossághoz).
A hitvesi líra ritka vonulata a magyar irodalomnak: költőinknek vagy nem volt feleségük, vagy nem fűzte őket hozzá individuális szerelem, amely költői téma lehetett volna. Petőfi dúskál benne (Feleségek felesége, Beszél a fákkal a bús őszi szél…). A legnagyobbak közül Ady, majd Radnóti űzte, újabban pedig Varró Dániel, nemsokára olvashatjuk a javát az új felnőttkötetben.
Egészen könnyed az átkötés az első verszakból: még nyár, de már ősz, öregszem, talán meg is halok. Ismét a kontrasztok: ma-holnap, kebelemre-sirom fölibe, élet-halál. Egy kijelentő mondat, talányos pont-pont-ponttal, egy felszólítás (csüccs ide! milyen meghitt!), majd három költői kérdés.
És már biztosak is vagyunk benne: előbb hal el. Milyen jól tudta! Pont mint a Jövendölés vagy az Egy gondolat bánt engemet… című verseiben. (Azóta felmerült: talán a csatamezőn való eltűnés sem más, mint romantikus, megrendezett gesztus. A kultusz, amint felfalja főszereplőjét.)
A harmadik versszaknak nem tudok így nevet adni.
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Szerelmi líra, leginkább, de ha ez szerelem, akkor gáz van. Ez hökkenetes zsarolás és fenyegetőzés. Könnyedén? Feledéd! Hogy lehet egy halottat szeretni, hozzá ragaszkodni? Akkor is, ott is? Kísértesz, feljössz, nyomasztasz? Tán olyan jól kerestél, édes Sándorom, hogy garantálod, hogy – korunk viszonyainak megfelelően – én majd a jogdíjakból vagy a nemzet kegyéből megélek? Ifju szerelme? Miről beszélsz, Sándor? (Ezt, ha még emlékeztek Gálvölgyi legendás paródiájára, Spéter Erzsébet hangján kell mondani.)
13:10-től
Maradj az enyém, mert én majd szomorú leszek. Figyellek. Én majd sírok ott, gyere oda, szembesülj vele, tedd oda a fátylat (ne menjünk el a fátyol–szemfödél szimmetria mellett sem), és én majd azzal törlöm le könnyeim, továbbá kötözöm be megszakadt szívemet. Multifunkcionális textília!
Nem szégyelled magad, Sándor? Ez gondolatnak is ciki, párbeszédnek még cikibb, nyomtatásban meg… kész. Ez NEM szerelem és abszolút romantika, ez valami más.
Mondjuk ezt mai aggyal, természetesen. Ne dekontextualizáljunk: akkor, a romantika szenvedélyében és retorikus megalkotottságában, az akkori olvasói horizonton ez a manír szerves és átélhető volt. Csak leképezte a birtokló, kisajátító viszonyokat. (De legalább szép volt. A pornó ugyanez, viszont az nem is szép, és cseppet sem hitvesi.)
A költő előre is féltékeny, összegzett az én drága tizenegyedikesem, de ezek nem személyes érzelmek, habár azok is, de sokkal inkább egy magatartásmód és érvelés. Férficentrikus, áldozati érvelés, magától értetődő birtoklás, valamint az elvárás: aki lánglélek, annak mindent szabad.
Sokan mentünk rá erre kis híján. És az én férjem soha ilyet nem kért, sőt. Igaz, soha nem is beszélt a halálról.
Versben működik, jól hat, megindító. Kár, hogy aztán a való életben kérték számon Szendrey Júlián. És aztán az a dög persze újra férjhez ment, és meg is kapta, A honvéd özvegye című versben, a lesújtóan macsó, szexista és boszorkányüldözős Arany Jánostól.
A versforma
Keresztrím, szépen, és 12-es és 11-es sorokban. Híres elemzendő falat az elégia verstana. Ez egy időmértékes forma. Mi a szakszemináriumon úgy tanultuk, az anapesztikus verselés egy ritka példája: a sor két hosszú szótaggal, spondeussal indul, aztán jő három anapesztus, és a páratlan sorokban egy csonka versláb, egy darab hosszú szótag. Mutatom:
– – I ∪ ∪ – I ∪ ∪ – I ∪ ∪ – I –
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Logikus szépen behúzni az egész verslábak határát, de a daktilushoz szokott magyar vershallás nem fogadja be ezt a prozódiát: önkéntelenül úgy tagoljuk, hogy felütéssel indul (vagyis az elején van a csonka versláb), három daktilus, és a 12-es sorokat spondeus, a 11-eseket csonka versláb, egy hosszú szótag zárja. (A sor végén mindig hoszú szótag van, vagyis akként kezeljük, mert a sorvég és bármilyen prozódiai szünet hosszít.) (és az e mutató névmást is hosszúként kezeli a teljes 19. század)
Mutatom ezt is:
– I – ∪ ∪ I – ∪ ∪ I – ∪ ∪ I – –
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
*
Az egy mesebeli gondolkodás amúgy is, hogy egy nagy szerelem van, rajta beakadunk, és akkor azt rágjuk a sírig. Nemrég én is azt hittem, de döntések vannak, vonalak, világos végek. Nem összeveszés: nem kell az embernek se magát, se a másikat megtagadni ahhoz, hogy mindenki emlékké szelídüljön, és csak egyik legyen. Az nagyon nagy luxus, ha nem neheztelsz az exeidre, és el is tudod őket engedni.
Szendrey Júlia 1850-ben, ellehetetlenült helyzetében férjhez ment a történész Horvát Árpádhoz, aki sem nem ifju, sem nem szerelem, és aki mellett sokat szenvedett. Négy további gyereket is szült (Petőfitől volt hányatott életű Zoltán fia). A tanár úr vérmes és perverz férfi volt, korabeli pornófogyasztó: nem átallotta szobájába zárkózva rejtélyes aktképek gyűjteményét tanulmányozni. Ezt az albumot az OSZK őrzi, és nekem egyszer majdnem odaadták. Az özvegy 1867-ben elmenekült, ezzel újabb botrányt okozott. Méhrákban halt meg, megvetetten. Rehabilitálása égető, sokáig halogatott feladat volt. Hajdan a Nők Lapjának is írtam cikket róla, előtte meg részletes szemináriumi dolgozatot a Nőköltők, költőnők szemináriumra, 1995-ben (mert én már akkor is feminista voltam). Nyugtalanító, tanulságos sors, egy bátor, tehetséges nő, aki maga is írt, Andersen meséit fordította magyarra.
Meséljetek! Hogyan él bennetek Petőfi? Mit közvetített róla a tanárotok? Van-e kedvenc vers? Hát ez a vers hogyan él bennetek? Megy még kívülről…? Hallottátok valaha értő előadásban?
Van kérdésetek?
Petőfiről írtam még itt:
olvassuk újra 1.: sándor, te viccelsz velem
csak az olvassa. én szóltam 
Majd írok, lehet, hosszú lesz… Ha újraolvastam a posztot. Jó!
KedvelésKedvelés
Rettenetesen, iszonyatosan idegesített iskolás koromban. Mitugrász szerepjátszónak tartottam, és valószínűleg azért irritált annyira, mert magam is az voltam. Úgy képzeltem, hogy a valódi, nagy, és épp ezért nyugodt, megfontolt, higgadt költőfejedelmek mellett ott ugrabugrált, mint valami nikkelbolha: én is, én is!! Semmit nem hittem el, még az életrajzát sem (pláne). Amikor meg a Múzeum előtt elszavalja a talpramagyart, hát, az meg aztán tényleg a legalja, mit pattog itt? Nyilván a legidegesítőbb az volt, hogy neki bejött a szerepjátszás, tényleg népszerű lett, nekem meg nem.
Egyik kedvencem volt a csíkos Szendrey Júlia (Kertész Erzsébet, nyilván). Egyszer Petőfit tanultuk általánosban, untam, de aztán jött a kérdés, hogy hogyan ismerkedett meg Petőfi Szendrey Júliával. Aha, na, ez legalább érdekes, gondoltam. Felmondtam a regény vonatkozó részét, úgy, ahogy volt. A tanárnő alig bírta ki röhögés nélkül, a fejét ingatta, úgy mondta: hát, talán nem PONT így volt. Akkor tisztult ki végleg szépirodalom és valóság határa, abban a pillanatban. Ötödikes voltam. Érdekes, hogy erre milyen élesen emlékszem, pedig az emlékeim általában eléggé homályosak és bizonytalanok.
Szöget ütött a fejembe ez, hogy a költészetet mennyire a romantika szemüvegén át nézzük, mindig, és az összeset. Ezzel most jó sok gondolkodnivalót adtál, mert azt hiszem, igazad van, és sokszor én is így csinálom…
KedvelésKedvelik 1 személy
Ja, és maga a konkrét vers: elhittem, hogy ezt így kell, és komolyan féltem. Mert mi van, ha az ember valakihez hozzámegy, és az másnap meghal? Akkor már örökre úgy? Negyven további évig? Inkább megölöm magam. Érdekes, hogy mennyire nem vontam kétségbe, hogy ezt valóban így kell csinálni, hanem attól rettegtem, hogy mi lesz, ha majd nekem kell.
KedvelésKedvelés
“Petőfi, minden hiedelemmel ellentétben, nem ösztönös zseni volt (és egyébként József Attila sem). Szegény sorból származtak mindketten, de rendkívül műveltek voltak, polgárias nevelést kaptak, nyelveket beszéltek”
Tupac és Biggie kapcsán is mindig elhangzik, hogy az utcáról futottak be, (sőt Kanyenak és 50 centnek is volt ilyen píárja) és hogy írhattak ilyen körülmények között ekkora szövegeket, de ha elolvassuk az élettörténetüket, kiderül, hogy nem is. A teljesen mély testi és lelki szegénységből nem tudnak ilyen alkotók kijönni, csak szeretjük az ilyen mesékkel kábítani magunkat.
KedvelésKedvelés
Igen, ez olyan érdekes. Szegény Petrovics szülők, azért tudták iskolába járatni a fiaikat, igaz, István öcsém otthagyta később az alma matert, de mégis, nagy luxus volt ám az annak idején (mint Móra Ferencnél is később).
József Attilánál is csodálkoztam, a szegény mosónő mama, a lánya meg ügyvédhez megy férjhez. Utána kell olvasnom, mert annyira elképzelhetetlen egy cselédsorban élő lány és egy úriember ügyvéd házassága. Ráadásul az ügyvéd még kapott egy neveltetendő sógort is.
KedvelésKedvelés
Akkoriban is volt olyan, hogy pénzért dugunk/mentsük meg a világot.
KedvelésKedvelés
Rám nem volt nagy hatással. Előadni is nehezen tudtam a verseit, nem ment a figura. (Igazán Ady, Kosztolányi és néhány Remenyik verssel váltam eggyé, de szép is volt.) De teljesen jól írod, addig nyomták az ifjú forradalmár dobozba, hogy jól beleszorult. Nem tudjuk máshogy nézni.
Egykori magyartanárunk is mondott ilyesmiket, és megismertette a “Megy a juhász a szamáron,…” kezdetű alkotást is. 🙂
Nemrég láttam a Júlia asszony titkos éjszakái című filmet. Nem oscargyanús alkotás, de úgy éreztem, Júlia előttem most kapott elégtételt a zsarolásért ami már a gimiben is csípte a szemem.
KedvelésKedvelés
Én rögtön megfordítottam a dolgot: a sírig tartó hűség az elhalt kedveshez – férfihoz többnyire – kitűnő védekezési mód lehetett. Ha valaki nagyjából meg tudott élni – egy jól működő gazdaságban pl. – akkor nem kellett újra férjhez mennie. Van az a szegényég aminél nincs lejjebb férfi nélkül sem, sőt, gondoljunk csak a tiszazugi arzénes asszonyokra. Egyébként egy csomó nőíró volt, csak nem feltétlenül részei az irodalmi kánonnak, ami ugye utólag, zömében férfi tudósok által meghatározott mesterséges valami, szóval arra lennék kíváncsi, hogy el lehet-e szakadni ettől az irodalmi kánontól, ami megmondja, mi a jó és mi a rossz és úgy értékelni a kánonon kívüli szövegeket, hogy azok a maga idejükben zseniálisnak vagy inkább középszerűnek minősülnek-e. Egyetemistaként nem tudtam mit kezdeni Petrőczi Kata Szidóniával pl. Szendrey Júlia alakja pedig végképp felveti ezt a kérdést.
KedvelésKedvelés
Trendi vagy nem trendi, de nagyon szeretem Petőfit és Jókait is és Mikszáthot is. És Mórát és Gárdonyit. Elandalodom a meséiken, a szépségen, a jóságon, a becsületen amit közvetítenek.
A három testőr sokáig egyik kedvencem volt, a tollas kalapok, a lovaglás, vívás, egy mindenkiért… a pajzán dolgok csak később estek le. Petőfit is egyként kezeltem velük. Gimiben azért jobban kinyílt, de még mindig nem eléggé. A Szeptember végént fejből fújom, egyéb versei mellett. Az utolsó versszak szólhat arról, hogy valójában sejti, ha majd nem lesz, Júlia új társra talál. Igaz, kicsit megcsípi, de nem őt kísérteni jön fel, hanem inkább a fátyol levitelével jelzi, hogy elengedi őt, éljen tovább. Épp azért, mert szereti, nem akar bosszút állni rajta.
Petőfi: Mi haszna, hogy a csoroszlya…. kicsiként csak a vén csoroszlya kifejezést ismertem, és rengeteget tűnődtem, hogy a gonosz vasorrú bába hogyan hasogatja fel az ugart.
KedvelésKedvelik 1 személy
A vasorrával, tiszta sor:-)
KedvelésKedvelés
Igen, bennem is pont ez a lehetőség merült fel most újraolvasva a verset 🙂
KedvelésKedvelés
Miért volt Szendrey Júlia ellehetetlenült helyzetben? Miért nem ment haza apjához? Miért volt ennyire sürgős neki férjhez menni?
KedvelésKedvelés
Jaj, nem jó helyre szúrtam be a kérdésemet 🙂
KedvelésKedvelés
Én azt gondolom, büszkeségből. Neki nem a megélhetés volt a fő téma, hanem a férje fellelése és a szuverenitás. Horvát Árpádhoz is ezirányú támogatás reményében fordult.
KedvelésKedvelés
Kedves “Tiszazug”!
Itt nem lesz gyűlölködő, nőhibáztató, elfogult kommentelés.
Nem lesz olyan kommentelő, aki a többieket mem partnernek, hanem ellenségként kezeli, és ráerőszakolja a maga önigazoló ideológiáját, zaklató módon viselkedik.
A te problémád: hogy a nők nem szerettek eléggé. Most bosszút állsz.
Elég beszédes, ahogy itt lógsz, figyelhetsz évek óta. Te keresed a gyűlölködés ürügyeit.
KedvelésKedvelés
Az elvakult ideológia jellemzője, hogy ha meghall egy hívószót, elborultan ugrik, heves érzelmei vannak, de csak a saját csoportját sajnálja, védi, mindenki másról gyűlölettel szól. Nem képes árnyaltságra.
A tradicionális házasságokban a férjek a túlhatalmi helyzetükben egészen változatos módon tették pokollá asszonyaik, gyerekeik és anyjuk életét, és ahhoz képest nagyon ritka volt a férjgyilkosság és a nyílt lázadás.
Itt nem lesz teoretikus nőgyűlölet, nőhibáztatás, röhejesen autisztikus elméletek, ez a blog nem erre való. Ne is próbálkozzatok. Olvasni lehet.
Egyvalamit felejtesz el. A férfiak e házasságokban is és mindegyikben hatalmi helyzetben voltak. Élet-halál urai, amivel gyakran visszaéltek. Innentől az egész fejtegetésed borul.
Férjek nemigen szenvednek a házasságaikban, mert nekik kényelmes még az érzelemtelen változata is, hiszen az asszony teszi a dolgát. Lehet, hogy rosszkedvű, nem vágyja a szexet, nem is élvezi (miért is nem?), de a gyereket neveli, a konyhában helytáll, a lakást rendben tartja. És ugyanezért a férfiak nem is igen válnak. Nekik ez kényelmes, hazugságban is. Helyette eljárnak, kártyáznak, szeretőznek, és nagyon is kell nekik valaki, aki a családot tolja és a gatyát mossa. Ezért is hülyeség a felvetésed, hiszen nem nekik rossz a házasság. Ma már a nők el tudják tartani magukat, nem szorulnak rá úgy anyagilag a férfiakra, még gyerekkel sem. Nem is házasodnak olyan kedvvel, és nem is maradnak a pokollá vált együttélésekben. De ma is szégyen válni, a nő kudarcának számít, csak a nagyon bátor nők lépik meg, és csak ha pokol a házasság. A simán unalmasból nemigen válnak.
A házasság lehet praktikus gazdasági szövetség, nem romantikus, hanem kompromisszumos együttélés, de nem lehet fojtogató börtön, amit megérdemel, aki rosszul “választott”. Különösen azért nem, mert anno a legtöbb nőnek nem saját döntése volt, kivel adják össze.
KedvelésKedvelés
Nőgyűlölő vagyok, és minden kudarcomért másokat hibáztatok. Az ideológia a mankóm, ha a valóság talaja göröngyös. Nemsokára kezdem a terápiámat.
Nem átallottam aljas, lealacsonyító megjegyzést tenni egy áldott női testre, mert szétfertőzte az agyam a pornó, a frusztráció és a gyűlölet. A kép után magam keresgéltem mohón, majd még kikértem magamnak. Ennyire vagyok lealacsonyodva. Anyám sem volt. Csak azzal tudtam megalázni, hogy “egy patronra jó”. Látom, a blogger virul, nem érdeklem, nekem viszont soha nem volt csajom.
Nem fogok itt többet trollkodni, mert megértettem, hogy az elborult dolgaim csak terhet jelentenek a bloggernek. Elnézésedet kérem a trollkodásért!
KedvelésKedvelés
Oké, semmi gond, csak ne gyere többet! Halál unalmas tartalmilag, mint kommunikáció meg értelmetlen, nem vezet sehova. Nem nagyon érted, amit a kommentelő írt, mindenfélét belemagyaráztál, az agressziód meg ijesztő, beteges.
KedvelésKedvelés
Most rákattintottam az IP-dre. Hallod, te nagyon keményen tolod. Egyszerre nőgyűlölő, xenofób, kereszténykedő és gyűlölködő antiszemita, makacsul termékeny troll…
Nem tűnt fel, hiogy itt más a minőség? Intellektuálisan, emberileg is? A másodoosztályú, hazug, buta bizonykodás és ideologizálás soha nem fogja itt magát jól érezni.
Nem bocsátok meg, visszavonom.
KedvelésKedvelés
“körbement a link Csaó elvtársnő csöcséről. (Páran jöttek is darknetről elmondani a véleményüket. ) Durva, a terhes képen úgy néz ki, mint egy öreg leselejtezésre váró tehén csaffadt tőgye.”
Ilyeneket írtál. És vegyelek komolyan? Te beteg vagy.
KedvelésKedvelés
Nekem már kamaszként is egyértelmű volt, hogy ez zsarolás. De úgy voltam vele, hogy a költők már csak ilyenek, hisztisek, egoisták, és szeretik sajnáltatni magukat. Ettől függetlenül a vers tetszett, meg is tanultam kívülről, nem vártam meg, hogy odaérjünk a tananyagban.
Kedvenc versem sokáig nem volt tőle, de aztán meghallgattam a Dicsőséges nagyurakat Mácsai előadásában…
KedvelésKedvelik 1 személy
Elgondolkodtatott a kérdés meg az elemzés, többszöri nekifutásra sikerült csak megfogalmaznom a valaszaim.
A Szeptember végén végét hetedik-nyolcadikos koromban és gimnazistaként avíttnak éreztem és nem tudtam komolyan venni. Az “elhagyod érte az én nevemet” rész már akkor elidegenített az egyébként zsondítóan szép indítás után. Nálunk édesanyám orvosként nem vette fel apám nevét, ami nekem teljesen természetesnek tűnt, az meg abszurdnak, hogy valaki még a keresztnevèt is feladja vagy családi állapotát is azonnal demonstrálja (özv. Petőfi Sándorné legyen, mikor Szendrey Júliaként nevezzük ma mi is?). Na meg az, hogy a halálára gondolva pont ez, “az ő” neve ennyire lènyeges legyen. A záró versszakot meg csak parodisztikusan tudtam magamban olvasni, az első felét horrorfilmes ijesztgetésnek, a végét meg naiv szentimentális vágynak ès hamis romantikának. Katolikus hittanra járattak, de szüleim màr nem gyakorolták a megöröklött vallásukat, apám kifejezetten ateista volt – a halálról két képem volt, vagy van a testtől független lélek, tudat, ami valamilyen formában a túlvilágon továbbél, vagy a testtel együtt a tudat is megsemmisül. Ha megpróbáltam elképzelni, a tudat örökkévalósága legalább olyan szorongató gondolat volt, mint a megsemmisülése. Abban viszont biztos voltam, hogy az élők és a holtak világa között nincs átjárás, a romlásnak indult test nem kel életre, és a kísértetek a képzelet szüleményei. Hogy Petőfi esetleges halhatatlan lelkének lenne szíve, ami sebet kaphat, mikor már nem dobog, meg kísértetalakot öltve könnyezne és kendőket keresne a temetőben…? Hát ezt nem tudtam komolyan venni. Az utolsó sor meg az alsós emlèkkönyveink “két hajó úszik az élet tengerén” típusú bejegyzéseire emlèkeztetett, ” Akkor is, ott is, örökre szeret!” -ezt ékezetpontok helyett szívecskékkel kell elképzelni, egy Thriller-szerű videoklip végén.
Egyetemistaként újraolvasva meg nekem is leginkább az érzelmi zsarolás és a jogosultságérzés jött le.
Most újraolvasva viszont a Lola rennt egyik jelenete ugrott be. Lagy fények, nagyközelik, pillow talk. Matti azon kezd el töprengeni, hogy ha ő nem lenne, lenne valaki más, és el is képzeli, hogyan felejtené el lassan a barátnője, ha történne vele valami. A lány érzi, hogy nem az a lényeg, hogy mi lesz majd valójában, hanem az, hogy a barátja fél, hogy elveszítheti, és szorong, hogy minden elmúlik egyszer, és így is reagál. Nem kezd el vitatkozni -csak megrázza a vállát: “Matti!! De hát még élsz!”
Petőfit is kicsit így képzelem el most, ahogy belegondol, hogy nem tart örökké a boldogsága, az élet nélküle is tovább fog menni.
Talán nem is burkolt felszólítás és érzelmi zsarolás ez, hogy “ne hagyj el akkor se, ha màr nem leszek”, hanem annak az érzésnek a kifejezése, hogy bizony, menni fog tovább az élet nélkülem is. Ezzel a szorongató érzéssel Petőfi úgy tud megbirkózni, úgy tudja a feszültséget feloldani, hogy a tudatát és a saját érzéseit a halál után is megmaradónak tételezi.
Annyit kér, hogy vigye el neki az özvegyi fátylat – ezt úgy is lehet érteni, hog nem vár halál utáni hűséget vagy viszonzást, csak azt, hogy gondoljon rá és búcsúzzon el tőle szerelme, ha továbblép, és hogy ezt ő is el tudja még gyászolni, azaz valamilyen formában ő is meg az individuális érzései is túléljék a halált.
Hogy az utókor ebből milyen nyomasztást csinált, az más kérdés.
Az igazi romantikus hős nem félt a szenvedéstől és a gyásztól, hanem inkább tobzódott benne (mint pl. Novalis), az érzés valódiságának bizonyítéka volt az elvesztése miatti fájdalom.
KedvelésKedvelés
Igen, szentimentális és rém-romantikus. Nagy divatja volt akkor a temetői, kísértetes, delejezős, alvajárós témának, fílingnek. Poe már írja híres novelláit.
És: valóban boldog volt-e Petőfi? Sose tudjuk meg. Néhány nyugtalanító részlet előkerült azóta a frigyről (együttélésről). Noha Júlia így jellemzi:
“Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”
De hát a házasság két és fél év, ha volt. És semmi közünk hozzá, ők sem közpréda. A lírai én igazsága és a vers világa ettől még sértetlen.
KedvelésKedvelik 1 személy
…mert nem Petőfi az, aki belegondol, hanem egy szuverén, irodalmi alak (a lírai én). A vers igazsága több, mint az élet igazsága. Ez irodalomelmélet, nagyon nehéz jól megfogalmazni, de az értelmezéshez fontos. Ezek szövegek, nem életek.
KedvelésKedvelés
A tiszazugi asszonyok nem úszták meg a felelősségrevonást, és nem mentegette őket senki, sőt. A sajtó és a közhangulat is ellenük volt.
Itt se tette senki.
“28 gyanúsítottat állítottak bíróság elé (kettő kivételével mind nő volt), akikre mintegy 162 szándékos gyilkosságot tudtak rábizonyítani. Pontos adatok azonban nincsenek, mivel pl. más források kb. 300 áldozattal számolnak. Az ügy már akkoriban is nagy port kavart; annyi bizonyos, hogy az esetet részletesen kivizsgálták, 1929-1931 között 12 tárgyalást tartottak az ügyben. A hatóságok külön tárgyalták az ügyeket, hogy kerüljék a feltűnést, és ne legyen még nagyobb sajtóvisszhangja a dolognak, bár a perekről maga Móricz Zsigmond tudósított a Nyugatban. A tárgyalások végül hat halálos ítélettel zárultak (három elítéltet felakasztottak, a másik három büntetése pedig módosult: egyiküket felmentették, másik kettő büntetését életfogytiglanra változtatták), további nyolc személy kapott életfogytiglani elzárást, a többiek pedig 5-10 év közötti szabadságvesztést.”
“A faluban nem volt pap. Volt egy tehetetlen, aki huszonnyolc év alatt se beszélt senkivel. Ellenben rettenetes nagy volt a szegénység. Ebben a faluban, mint általában az alföld szegénységénél szokás: télen kétszer esznek egy nap. Ez azt jelenti, hogy a testek enerváltak, a lelkek gyávák. A szegénység gyötrelmesen destruál. Tíz órakor levest, délután hatkor tésztát, vagy krumplit. És sok a beteg, rettenetes sok a beteg. Minden háznál van egy, kettő. Jött a bába: „Mit kínlódsz vele”. És sok a rossz férfi. Részeges, goromba, rokkant, szoknyakergető. Jött a bába: „Mit kínlódsz vele”.”
Móricz Zsigmond
Ha nem ölik meg áldozataikat, mi lett volna? Férfiak miért nem mérgeztek?
“… a magatehetetlen, gondozásra szoruló vagy sérült gyerekeket, felnőtteket, időseket” ölték meg.
Hát mert az ő dolguk lett volna a gondozásuk, a többi munkában való helytállás mellett. A borzalmas szegénységben. A férfiak ebben nem vállaltak szerepet.
Ezen azért érdemes elgondolkodni.
KedvelésKedvelés
Nem, ezt nem tudhatjuk, hogy mi lett volna az ítélet, ha férfiak ölnek meg nőket. Ez a te ideológiád. A hangulat még ma is nőellenes, akkor meg pláne.
Te azért nem fogsz soha semmit megérteni, ami lényeges, mert bináris oppozíciókban, vagy-vagyokban, hamis dilemmákban gondolkodsz, és másokra fened a fogad. Gyűlölködő vagy.
KedvelésKedvelés
Hazudsz és manipulálsz, nem látod a másikat, akinek írsz.
Nem “figyelem csak”, tőled semmit, szánalmas vagy. Ne kínlódj itt.
A bíróság is nézi a motivációt, mert nem mindegy. Úgy ítél.
Én nem ítélek, nem dolgom. Te akarsz ítélni.
Ezek a nők NEM gonoszságból öltek. Sokféle motiváció van. A végső elkeseredés, az öngyilkos családirtás és az önvédelem sem gonoszság.
KedvelésKedvelés
Tévedsz, én nem vagyok férfigyűlölő, és nem állítottam semmt azokról a férfiakról, akik nőket ölnek meg. Ez a te fejedben van.
Nem állítottam, hogy ezek a gyilkosságok végső elkeseredésből történtek volna, mert nem tudom. Azt állítottam, hogy sokféle motiváció van.
Ne zavarjon, hogy halálos ítéletek tömegei születtek az ügyben. Nem értem, mit pattogsz, tudsz durvábbat?
Felhívom a figyelmedet, hogy két férfi vádlott is volt az ügyben, illetve hogy a nők sem csak férfiakat öltek meg.
Istennél az ítélet, és a bíróságnál. Nem igaz, amit állítasz, ellenben koncepciózus hazugság, hogy _ugyanazért_ a bűncselekményért a nők enyhébb ítéletet kapnak, csak mertnők. És az sem, hogy a női vádlottak meghatják a bíróságot, hüppögnek stb., és ezért volna enyhébb az ítélet. Móricka vagy. Az igazság az, hogy a férfiak nem ugyanolyan bűncselekményeket követnek el, mint a nők. Brutálisabban, nagyobb testi erővel ölnek férfiak (bárkit), mint nők (bárkit), és gyakrabban aljas indokból, csoportosan, és alkoholos befolyás alatt.
Az igazság az, hogy a szerelemféltés, a “nem bírta elviselni” a családi konfliktus (bántalmazás esetén) meg a szóváltás még mindig tartja magát, nem csak a sajtónyelvben, hanem a 2016-os tárgyalásokon is.
A büntetőjog szakterület, nem áll jól neked a kibicokoskodás.
Gyűlölködő te vagy, és még pancser is. Szétkommentelted ezer álnéven a blogot, minden új rohamodnál előugrik harminc másik, azonos szerverről írt régi.
Viszolyogtató vagy, megérdemled az életedet.
KedvelésKedvelés
Ezen beszarok. Te beteg vagy. Mit vallatsz engem?
“A tételmondat így hangzana pl. a férjedet megölni SZABAD, mivel a rendszer patriarchális, te pedig őt elnyomónak és tehernek érzed.” ???
Felhívom a figyelmedet, hogy te akarsz tőlem valamit, nem én tőled. Te akarsz beszélgetni, vitázni, győzni, kétségbeesetten emberi/nőtársaságot, fotók lesését, kielemzését stb. Get a life.
KedvelésKedvelés
Meglepően sok felszólító módú igét használsz (utasítgatósat), annak ellenére, hogy te akarsz/kérsz tőlem valamit (figyelmet, felületet, választ). Ez komikus és ijesztő, és pszichopata vonás.
KedvelésKedvelés
Az új Varró Dániel-kötet, és benne a hitvesi líra:
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Varro_Daniel_Mi_lett_hova_&id=288883&type=22
KedvelésKedvelés
Long before tudtam volna bármi is a feminizmusról, elemeztük ezt a verset általános iskola nyolcadik osztályában és amikor a tanárnő a véleményünket kérdezte én elmondtam, hogy szerintem Petőfi önző és ha szereti a feleségét, hogyan várhatja tőle, hogy viruló fiatalon felvegye azt az özvegyi fátyolt és öregedjen meg a bánatban, hogy ő meghalt? Erre az volt a válasz, hogy Petőfi nagy költő, neki szabad. Tudom, ez eleve művészet, nem fekete-fehér, de nem tudtam magam túltenni rajta, hogy Radnótira 1 órát szántunk, Petőfivel meg hetekig kínoztak. Kicsit azokra a rocksztárokra emlékeztet, akik túllőtték magukat 27 évesen és évtizedekkel később is az ő zenéiken növünk fel, mert korai haláluk garantálta a legendává válást. Mondom ezt úgy, hogy imádom Kurt Cobaint és Janis Joplint. De mi lenne most velük? 2 kiöregedett exnarkós. Petőfi sem lett volna ekkora költő, ha meg nem hal olyan fiatalon a magyar szabadságért küzdve. Radnóti könnyekig meg tud hatni, az a hitvesi líra, amit ő hagyott hátra az igazán gyönyörű. Petőfi magát akarta látni Szendrey Júliában is, narcisztikusan mindenben. Otthagyja a fiatal özvegyét a csecsemő gyerekével, pénz nélkül és dögöljenek éhen, mert az neki síron túl is megnyugvást fog nyújtani. Fúj.
KedvelésKedvelés
Egy nagy művész pályaképe (a főoldal Most olvasom rovatában is):
Tényleg nagy művész.
KedvelésKedvelés
És Radnóti macsó húzásairól is mesélhetnénk… komolyan, annyira szerették mindig az érettségizők azt a nosztalgikus, bukolikus világot az ódákban meg az Erőltetett menetben, hogy nem volt szívem elmondani.
KedvelésKedvelés
De mondd el…!
KedvelésKedvelés
Igen! Azt tudom például, hogy volt szeretője Fanni mellett és nem átallotta hazavinni és a felesége arcába parádézni vele, ő meg a naplójában szomorkodott miatta. De ahogy mondtad, Petőfi még 3 évig sem volt házas, Radnóti és Gyarmati meg tizenéves koruk óta együtt voltak. Nem felmentem, dehogyis. Ha ez most játszódó történet lenne, vlsz Fanninak is lenne legalább elviekben lehetősége rá. Az meg Fanniról mond el sokat, hogy Radnóti halála után sosem ment férjhez és egész életében gondozta a hgyatékot, abban a lakásban, ahol együtt éltek…egyenesen ijesztő.
Van egyébként nem soviniszta 19. vagy 20. századi költő? (nem ismerek sokat, prózát jobban szeretem)
KedvelésKedvelés
Nincs a fejemben ilyen lista. Azt hiszem, Jászi Oszkárék és baloldali körük híresen kiálltak a nők jogai mellett, oda tartozott Lesznai Anna is. Vajda, Reviczky, Arany súlyosan soviniszta volt. Mai szemmel Kosztolányi is, Karinthy meg pláne. Viszont a századfordulótól megszaporodtak a nem-csak-feleségek, az önjogon teljesítő nők: festők, zenészek, mozdulatművészek, sportolók, nem-csak-csinos-színésznők, autonóm özvegyek. Persze kevesen lettek híresek, de a Nyugatban sok nő is volt.
Balázs Béla viszont mentegeti a nemhogy bántalmazó, de sorozatgyilkos Czigány Dezsőt, aki több ilyen nőt is megölt.
KedvelésKedvelés
(ez hosszú, ki kell gyomlálni. ilyen sokféle jut eszembe egyszerre a bejegyzéseket olvasva.)
Petőfi-rajongó voltam, persze… Óh, lassan szállj és hosszan énekelj… más tájakon kalandoz a hold… a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója meg a szemérmetes Erzsók ötvenöt éves bájai! A hosszabb költemények tetszettek, a gothic Salgó is. Az általános iskola felső tagozatában kaptam rá és a tizenegy-két évesek abszolút memóriájával szinte kívülről megtanultam a verseket. Nagyon lelkes, jó magyartanárunk volt Győrben, Antal András, aki Küküllő megyéből jött át Magyarországra, talán a 30-as, 40-es években. Ő azt tartotta, minden magyar család könyvespolcán, ha csak egy könyv van is, az a Petőfi összes legyen. Az osztályban csak valami hárman tartottuk fel a kezünket, hogy nincs Petőfink. Bandi bácsi csak nézett, hogy Vissi, nektek nincs Petőfitek? Vas Gereben van? – Van – nyögtem ki, láttam, nem hiszi, azt gondolja, zavaromban mondtam. Pedig volt Vas Gereben-kötetünk. (Viszonylag sok könyvünk volt, egy kanonok nagybácsi egykori könyvtárának roncsai. A többkötetes művek mind hiányosak voltak. A nagybácsi a fényképei alapján úgy nézett ki, mint aki egyet se olvasott el a könyvei közül. Nyilván cím alapján rendelte meg őket, így kerülhetett hozzá Kuncz Aladár Fekete kolostor c. könyve.) A következő órára be kellett mutatni a Petőfit. Megvettem, elolvastam. Karácsonyra megkaptam Békés István Petőfi nyomában c. nagy, fényképes albumát, le is vagyok fényképezve vele, fönn van a FB-oldalamon. Később Illyés Gyula Petőfi-könyvét is olvastam, nagyon tetszett a prózája, a mondatfűzése.
Margócsy Pista könyvét el kéne már olvasni. Ő már az egyetemre nagy háttértudással jöhetett, emlékszem, az Eötvös kollégium (Collegium!) valami diákközgyűlésén fel akart szólalni, de leintették az akkori felsőbbéves nagyhangúak azzal, hogy ne szóljon bele, még csak elsőéves… Durcáskodó népiesek voltak többnyire, kérték és elfogadták az aczéli rendszer előnyeit, állást, lakást, aztán a ’89-es új kormányok idején is a minisztériumi, követségi állásokat. 2010 kora tavaszán az öregdiák-összejövetelen hallottam, ahogy csillogó szemmel mondták: „majd áprilisban!” (vagy májusban, szóval a választások után, hogy majd akkor lesz pénz kultúrára. Hogy aztán valóra váltak-e a reményeik a 2010-es kormányváltással? Egyeseknek igen.)
Erzsébet-díj. Erre a nevetséges cirkuszra (tényleg, hová lettek a Nemzeti Színház felépítésére befizetett tégla-jegyek?) már csak az idősek emlékezhetnek. Mikor meghallottam a tévében az Offenbach-zenére, a kánkánra írt dicsőitő éneket a gyermekkórussal, hogy: „Kétszá-zezer-dollár-évi-kamata […?] művészeink jutalma” – azt hittem, kabaréműsor. De nem az volt, hanem az Erzsébet-díj gálakiosztója. Spéter a nézőtéren az első sorban, mellette Köpeczi Béla kultuszminiszter és más promik. Erzsébet Asszony feláll, mielőtt fölmegy a színpadra, a kézitáskáját a miniszter kezébe nyomja. Ott áll a finom, tudós úriember, miniszter, az akadémia korábbi v. későbbi elnöke, és szófogadóan tartja a ridikült. Kicsit zavartan, mert ilyet ő nyilván nem szokott csinálni. Máthé Erzsi is alakította Spéter E-t egy későbbi kabaréműsorban: „…szegényréti jóemberek…” búgta. Ez már a gazdagréti lakótelep, a Szomszédok idején volt.
KedvelésKedvelik 1 személy
Visszajelzés: amerika nagy hazugsága | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: mire is vágyhatnék még? | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: érettségizőknek! | csak az olvassa. én szóltam.