Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.

Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.

De miért?

Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?)

Vagy nem elegáns válaszolni, mert úgyis csak egyetlen válasz adható rá? A költői kérdés gyakran sugalmazza a válaszát: a kérdés jellege vagy megfogalmazása miatt a válasz triviális, ezért dacosan felszegjük a fejünket: nem engedünk manipulációnak, effélébe értelmes ember nem megy bele.

Vagy mert nem lehet megválaszolni? Ez is érdekes értelmezés, még visszatérek rá, és megtámogatom egy nagy költővel.

Ő ezt idézi:

Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?

Ami szerintem valódi, filozófiai kérdés, nem költői. Én legalábbis mindig így gondoltam rá. Hogy az is nagy, aki tűri, és néha fegyvert ragadni nagyobb gyengeség. Hát nem? Pedig Hamlet itt éppenséggel annyi halogatás után rábeszéli magát a tettre. Amely aztán annyira nem áll jól neki.

Ami biztos: a költői kérdés csak formailag kérdés, valójában állítás.

Megint a műfajok, szövegtípusok, regiszterek érzékeny beazonosítására és a nekik megfelelő értelmezési eszközök váltogatására biztatnám fogékony olvasóimat. Tudjuk, milyen típusú szövegekben van helye a költői kérdésnek, és azokat a fajta szövegeket tudomásul vesszük, nem állunk le velük beszélgetni.

Parlamenti interrpellációban, például (hehe).

Kossuth-díj-e a jutalma a nemzet- és vallásgyalázóknak?

A két említett magyar állampolgár kitüntetése azt jelenti-e, hogy a művelődési kormányzat a jövőben hivatalos rangra emeli és követendő példaként állítja a magyarság elé vallásának és nemzetének ocsmány, mosdatlan gyalázását?

Védőbeszédben is okés. Publicisztikában. Ünnepélyes szónoklatokban, kiállításmegnyitókban, nekrológokban, szóval, általában a retorikai teljesítményekben. Hazafias költeményekben, és, mint Hamleté, drámai monológokban is. Ám az újságírás tényműfajai jól teszik, ha kerülik. Regényekben is viszonylag ritka, úgy értem, a főszövegben: a Bovarynéban is csak a tenyészállatvásár-jelenet idézett megnyitóbeszédében szerepel, amely a regény szimmetriatengelye és csúcspontja, hallatlanul szórakoztató, korát messze meghaladóan láttató, kommentár nélküli valóságábrázolás, ahogy a szónoklat részletei váltakoznak Emma lobbanó szerelmével.

Vitákban a költői kérdéseknek nem sok értelmük van, bár gyakran használatosak, de rosszhiszeműek, nem állják ki a logika próbáját, a fent említett okok miatt. Baráti diskurában sem haszálunk költői kérdést, mert méltán rossz a híre: demagóg, nincs benne nyitottság, győzködős. Monológba való, megfojtja saját válaszát.

Hasonlítsd össze ezeket, az egyik egy fiktív hazafias tüntetés szónoklatából, a másik egy romkocsmában (!) kesergő barátnőtől:

Fig. 1.

Azért küzdöttünk-e annyit, hogy mindazt, amit elértünk, most senkiházi idegenszívűek hordják röhögve szét?

Neeeeem…!

Fig. 2.

De most én tényleg végignézzem, ahogy megcsal az orrom előtt?

(…)

Petri György az említett költő, és ő azt állítja, a lét végső kérdéseiről van szó. A Beszélőből való a glossza, gyönyörűen írta meg:

A költői kérdés megkérdőjelezi tudományos racionalitássá felstilizált rutinjainkat, olyan, mint egy komótcipőnkbe esett sliccgomb, feltöri logikai talpunkat. Megengedhetetlen-é a halálbüntetés? Van-e egyáltalán értelme a büntetésnek? Állatias bosszúvágyunkat elégítjük-e ki, vagy helyreállítjuk a megsértett erkölcsi világrendet? Nevelnek-e a nevelőtisztek, avagy csak sanyargatnak amúgy visszataszító nyomorultakat, akik mindazonáltal mégiscsak embertársaink?

(…)

Ezek a kérdések éppen megválaszolhatatlanságuk miatt termékenyek. Ezek és az ilyenfajta kérdések azok, amiket naponta fel kell tennünk magunknak. Úgy tűnhet, mintha kötelező mazochizmust, napi öngyötrést javasolnék terápia gyanánt. Nos, ezt vállalom. Az erkölcsi és szellemi épség és egészség nem állapot, amely egyeseknek megadatik, másoknak nem, hanem egy lehetőség, amiért naponta kinek-kinek meg kell küzdenie. Ezért szeretnék költői kérdéseket feltenni ezen az oldalon saját magamnak, barátaimnak és azoknak is, akikkel vitában állok.

http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-koltoi-kerdesrol

Kiemelés tőlem, a szerk. Szép-e? Ha jól számolom, ez 1986-os szöveg, ha a Beszélő 1981-es indulását vesszük.

Petri György egyébként a másik Kossuth-díjas “magyar állampolgár”, akinek “vallásgyalázása” ügyében az irodalmat ugató dr. Torgyán interpellált 1996-ban, de ez most csak véletlen egybeesés. Ennek a tanulmánynak a 149. jegyzetében olvashatsz további részleteket.

(Ha most meg vagy lepődve, hogy én ilyen szerzőket “propagálok”, vagy meglepődve nem vagy ugyan, de szívesen belekötnél, akkor visszakérdezek: milyen blogot olvastál eddg, mit hittél, és mit szeretnél itt? Magyar szakos vagyok, irodalomértő, igen jó tanáraim voltak, említett szerzőket elég alaposan ismerem, és esztétikai alapon, kiállásaik, politikai szerepük miatt is nagyra becsülöm. Kifejezetten nem vagyok ún. konzervatív, ami azt jelenti, hogy nem szeretek elfogultságokat keverni az identitásomba, de ennél közelebbit már nem tudok magamról mondani. Habár a Kossuth-díj hagyományosan politikai jellegű, a kormányzatot a /nép/köztársaság letéteményesének tartó politika díja, az nagyon szomorú, hogy ennyire aktuálpolitikai jellege lett.)

A tanuljunk magyarul! sorozat jobb-rosszabb darabjai:

https://csakazolvassa.hu/tag/nyelv+sorozat/