1. Te hogy vagy a focival?

Sok tényező van itt. Ízig-vérig focista családban nőttem fel, három bátyám közül kettő aktív (játék is) focifejű, és van egy sokszoros (33) válogatott apai nagyapám. Egész kamaszkoromban fociközelben voltam, jártunk meccsre is, én is játszottam egy női csapatban fél évet, de így sem kötött le igazán, vagy csak sok volt. Gyerekkoromban virtuóz dolgokat csináltam (akrobatika), de senkit nem érdekelt, ezért egy kicsit meg is utáltam a focit, mert az meg szent volt.

Ezen kívül nincs tévém, és nincs ingerem neten tévézni, ilyen multimédiás micsodákban a macbookomat leszámítva teljesen hatvanas évek vagyok. Meg befelé figyelek, minden nap elmolyolok a saját ügyeimmel, aztán már vége is az EB-nek.

De tegnap néztük a belga meccset, kivonultunk a gyerekekkel, és vicces, erős közösségi élmény volt.

És kivagyok azoktól, akik most a focin finnyognak a facebookon, kikövetni volna kedvem őket. Mert ők különállnak és értelmiségiek. Mert fújfidesz. Mert mi értelme, általában a versenysportnak, és ők sose szerették. Mert felébredt a barátnőjük csecsemője a körúton a gól miatt (!). Mert majd a Pride-on is legyenek toleránsak az emberek. Mert összekeverik a szurkolókat a futballhuligánokkal. Sírnivaló, kekeckedő, kontextust nem értő, szarrágó, önfitogtató, ünneprontó megnyilvánulások. Hogy lehet, hogy nem érzik, hogy most mások a szabályok, ennek az örömét? Hát mikor ölelgették egymást az utcán ismeretlen emberek? Mikor nem volt ciki nemzetiszínben megjelenni? Mikor volt ekkora egy akarat, világnézettől függetlenül, identitás-alapon? Mikor volt a buszok elején meg az autópályán kiírva, hogy Hajrá, magyarok!? Mikor tudott utoljára grandiózus közös rítus lenni bármi országszinten? Én ettől elsírom magam, érzelmekkel telít az őrület, a jelképek, a tömeg, a szurkolás. Szórakoztat és meghat még a plebejus jellege is.

Szurkolok. Nem kell attól még karlengetni, belgagyűlölni, Viktort éltetni vagy kukát borogatni.

2. Mit gondolsz a vegetáriánusokról és vegánokról?

Nagyon kerültem, hogy ebből elvi vita legyen, lehessen, soha nem mentem bele ilyenekbe, mert

1. nem tudok a témáról eleget, nem vagyok szakember, a saját testemet és a saját táplálkozási módomat ismerem, és ezek nem dogmák, nem hitkérdés,
2. a vegaság/vegánság leggyakoribb alternatív táplálkozási mód, sok tájékozott, értéktelített ismerősöm is vega/vegán, és senkit nem akarok megbántani, elhiszem, hogy ez az útjuk, és megvannak a szempontjaik,
3. anyám is vega, ebben nőttem fel (húsevőként),
4. semmiféle indulatom nincs velük, nem akarok semmit népszerűsíteni, senkit meggyőzni — amíg nem kezdenek egyigazság birtokában, szar (rég cáfolt) érvekkel nekem bizonykodni.

De ha rákérdezel, vagy ha elkezdik a vitát, akkor:

Nekem alkatilag nem való, simán elvagyok gabona, édesség és édes gyümölcsök nélkül, de el nem tudom képzelni az életemet tojás és hús, hal nélkül, szóval nem nagyon értem őket, de igyekszem megérteni (szétnézés, tudomásulvétel).

A vitatkozók érveit támadónak és dogmatikusnak tartom (mindenképpen igazolni kell őket). Egyszer egy feministaellenes helyről jött több vega a facebookra, és egységesen belém kötöttek, pedig nem fő téma volt a ketogén.

Aki vegán, az növényi eredetű ételeket eszik, amelyek szénhidráttúlsúlyosak, a hiedelemmel szemben a hüvelyesekben is főleg szénhidrát van. Szerintem a szervezet jobban elvan zsíron és fehérjén, ez a két makró az, ami kincset ér. Még a közepes szénhidrátbevitel is teher, van, hogy függőséget is okoz.

Aki vegá(n)t én ismerek, beleértve a waldorfosokat is, az nem elsősorban zöldséget eszik, hanem gabonaalapú az étrendjük, amiből könnyű átcsúszni a pudingvegetáriánus, édességevő állapotba. A gabona (mint olyan) szerintem nem okés. A szénhidráttúlsúly nem okés, a keményítő nem okés, a glutén rombol. Én úgy látom, sok köztük a kövér és az izomtalanul sovány, és hasra híznak.

Az igazán kiegyensúlyozott makróbevitel vegaként, pláne vegánként bonyolult: ritka vagy egzotikus alapanyagokat, nagy figyelmet, hozzáértést, változatosságot, különleges konyhatechnikát igényel, ha nem akar valaki szénhidráttúlsúlyúan táplálkozni. A rendszerből való kilépés, az alternatív étrend mindig nehéz, de például a ketogénnek vagy a paleónak van egyszerű, helyi alapanyagokon nyugvó, sok zöldséget használó, olcsó, élhető verziója (úgy, hogy közben nincs kompromisszum a tápanyagokkal, nincs se makróhiány, se vitamin-, nyomelemhiány).

Az olyan intenzitású sport, amelyikben én ekkora örömömet lelem, vegaként, pláne vegánként gyakorlatilag lehetetlen. Glükózalapon ez nem menne, jelentős állati fehérje nélkül pedig nem marad meg az izom. Nekem úgy tűnik, mindig az egy-két kivételre (a vegán élsportolókra) hivatkoznak, de ők extrém tudatosak, és kiegészítőkkel nyomják.

Én azért követek egy fajta táplálkozási módot, mert expert szinten szeretnék a testemben lenni, szépen akarok öregedni úgy, hogy közben jóleső az étel és nem iktattam ki magam a társadalomból, nem kell állandóan ütköznöm. Ha megvalósítható mindez egyszerűen, nem túl drágán, annak külön örülök, de a fő szempont az előző mondatban van. És mindez nem vakhit, nem csak közérzeten alapul: azért nézetek vérképet, testösszetételt, vércukrot, vérnyomást, és figyelem a testi történéseket, hogy tényleg tudjam, hogy nem lesz bajom abból, amit csinálok. Ezért viselem rosszul, amikor kioktatnak olyanok, akik nem is tudják, mit csinálok, miket eszem, ők nem nézetnek vérképet, nem tudják a testük összetételét, és főleg akkor, ha nem a vegaságot védik (ellenem nem kell), hanem a ketogénbe kötnek bele. Nem tudom, hány tudatos vega, vegán (vagy “vegyesen táplálkozó”) van, és mit mutatnának az ő vérképeik, testösszetétel-méréseik.

Az emberek emésztése, érzékenységei, anyagcserealkata nem egyforma, ez is biztos. Én nem tudom, kinek mi a jó, nem akarok tanácsot adni, ez nem feladatom és nem is szakmám, de attól még van véleményem és preferenciám. Azt hiszem, a tudatosság mindig jobb, mint az automatizmus, mert az automatizmus úgy működik, hogy a rendszer, a kontextus rávesz minket a túlfogyasztásra, gyenge minőségre, adalékanyagokra, silány kínálatra, függőségekre, és onnantól azt magyarázzuk, hogy miért nincs vele semmi baj, noha láthatjuk ezek nyomait a testünkön.

3. Ma mit ettél?

Pár napja alig főzök, csak a gyerekeknek, de ők mást esznek. Én ezt-azt magamhoz veszek, állva, sűrű dolgokat. Ma is ez volt, kávé tejszínnel, egy kanál Rawtella (fekete csoki és őrölt mogyoró natúr keveréke a TPW-től) (egyébként nem selymes és nem annyira finom), meg kókuszkrém, kávé, tejszín, egy falat sajt. Reggel ettem egy zöld banánt, mert abban van rezisztens keményítő, és mert a szénhidrátját még ma kifutom. Meg a szokásos aminosav és multivitamin, ízületvédő és Evelle kapszula.

Tegnap főztem erdei gombákból, meg egy kis csiperkéből egy nagy adag levest, összezúztam, bele sült csirke zsírja, dióolaj, tejszín, törött bors, petrezselyem, és nagyon finom volt. Ma ezt ebédeltem, a tetején reszelt füstölt sajttal, két szelet sonkával, ebből egy jó nagy adagot, desszertnek meg egy darab Protein Truffle-t, ami ilyen édesszájúaknak való gyúrós desszert, magas fehérjetartalommal, most epres sajttorta ízben. Most vizet iszom. Sok vizet iszom, és mezeizsurló-teát, ami vízhajtó hatású, mert a melegben romlik a keringésem, ödémásodik a bokám, és úgy tűnik, nem a túlsúly okozza.

Este egy kis pirított bacon, paradió, zöldségek (karalábé, uborka), majonéz, főzés közben.

De a hétvégén barátainknál volt az igazi ketogén gasztrokaland, és az volt a gyönyörű benne, hogy csak úgy rögtönzött a szakács. Vettek egy Hosszúkás Zöldségeket Spirálba Vágó Szerkezetet, és a férj nekiállt spagettivé formázni egy uborkát (cukkinit?) és egy jégcsapretket a tésztaillúzió érdekében, megrottyantotta a titániumserpenyőben, és ahhoz volt egy gombás-szalonnás-kaliforniai paprikás ragu, sok borssal, meg egy kis mediumra sütött vesepecsenye. Én azt hittem, ottmaradok a gyönyörűségtől. Amúgy nekem nem annyira hiányzik a tészta.

4. Miért engedsz meg magadnak ilyen hangot a kommentelőkkel?

Most azokról az olvasókról beszélsz, akik belém kötnek. Szerintem bármilyen tartalom esetén nagy különbség van a helyzettől függően: én megyek oda valakihez vele, a vakvilágba elmondom (a saját helyemen, önkifejezésként), vagy másnak a soraira reagálok úgy. Én nem mondanék ilyeneket, ha nem vakarnák mindig felszínre, hogy megdöbbent az emberi lihegésnek, értetlenségnek, kicsinyességnek, korlátoltságnak ez a foka. Nagyon komolyan gondolom, hogy vállalja a felelősséget az, aki a másiktól akart valamit, aki odament. És nincs meglepetés, engem már lehet ismerni, szabály is van, és elég következetes vagyok. Nem értem, ki ez a sok unatkozó ember, miért akarnak mindig valamit.

Persze el lehet vitatkozni azon, hogy mi belekötés, de a célszemély értelmezése a döntő. Igencsak kiismertem ezeket az álságos mintázatokat, amikor olyan, mintha ő is csak a véleményét mondaná, de nem. Mindig hamar lesznek agresszívak, hoznak oda minősítgetést, irreleváns témát, lovagolnak hülyeségeken, domborítják a saját egót.

Ők ezeket a reakcióimat teszik szóvá, mintha én mindenkivel ezt csinálnám. És nem csak a hangnem miatt szólnak vissza (nem nagyon kerülgetem a dolgokat), hanem mert eleve olyan szívvel érkeztek. Elfogadó figyelem, megértő intellektuális szándék helyett jól megmondani, rendezkedni és minősíteni jöttek, talán énhiányuk van, és az én erős énemen felbuzdulva szeretnék ők is megélni az élményt, és idezúzni a magukét. Átélni, hogy fontos a szavuk, számít. Ez pedig arrogáns, hogy ilyen demokratikusan képzelik: nekem azért ekkora az öntudatom, a szavaim ereje, mert én írónak születtem, és nagyon sokat műveltem magam nyelvileg, agyilag, életemben, élményekkel. Emellett négy éve blogolok, és úgy tűnik, az emberekre hat, ahogy írok. Ők meg így első kommentben vádaskodni kezdenek, mellém lépnének, hogy akkor ők is jól megmondják, az ő véleményük is olyan fontos, és nehogy azt higgyem. Fogom a fejemet mindig, ez baromi fölényesen hangzik, de: ki a bánat vagy, és miért gondolod, hogy érdekel a mondandód, ez az erősködésed? Tényleg vitának hiszed? És egyszerűen nem akarok a közelembe ilyen embereket, szerencsére nem is kell, ez nem az üdvhadsereg. Nem tudják szó nélkül hagyni, amit írok, hanem muszáj valamit odavágni, és persze nekik semmilyen ellenséges indulatuk nincs, és teljesen rendben vannak magukkal is, csak úgy elmondták a véleményüket.

Akik nem törődnek az írásaimmal, vagy csak más a véleményük, azok engem nem zavarnak. A mellém lépők, visszavágók zavarnak, azok, akik bizonygatják, hogy ők is blogolnak/sportolnak/adnak ki könyvet ám. Csak valamiért mégis az én dolgaimat firtatják, nekem magyaráznak kioktatólag.

Ami nekem nem okés, az nem lesz a blogon. Gondolj erről bármit, én erről másokkal nem egyeztetek, és nem félek attól, hogy milyennek tartanak, mert amikor lenyeltem ezeket, sokal szarabbul éreztem magam. Én is le szeretném írni a blogon a véleményemet, és ez nem agresszió. Pont én ne…? Tévedés az, hogy én ki vagyok szolgáltatva az olvasónak, ez az ő kis bosszúfantáziájuk, hogy majd jól visszavágnak, helyzetbe hoznak, megfosztanak önmaguktól, de nekem ilyen olvasókra nincs szükségem. Az a normális, a nem-erőszakos, hogy ha nem tetszik neki a tartalom vagy a hangnem, akkor nem itt kínlódik és rontja a légkört, hanem keres más olvasnivalót.

Néha betör az örkényistváni orbánbélánés nívó, aki hízeleg, nézeget, kapcsolódna, majd kitör belőle a nagyítóval is nehezen értelmezhető, kicsinyes irigység.

Egyébként az áskálódás, firtatás, undorító ideológiák ideerőltetése és viszonyítgatás kilencven százalékát figyelmen kívül hagyom, vannak — mentális és technikai — technikái annak, hogy el se olvassam, amit nem akarok.

Amikor dafke rosszindulattal, bizonygatással, ártani akarással, alterofóbiával, fontoskodással találkozom, amikor ezeket az arcomba nyomják, és állítják, hogy nekem el kéne viselnem a “más véleményt”, akkor amúgy tanárilag rá szeretnék mutatni, miért manipulatív és erőszakos a viselkedésük, másrészt én sem vagyok faszent, és, hogy őszinte legyek, olyan nagyon nem bánom, ha egy kicsit szarul érzi magát a kötekedő. Így szokott lenni, amit jól mutat a következő komment, ami mindig a hattyú halála, és mindig szerepel benne az is, hogy én felhúztam magam (pedig nem érzek ilyeneket, csak egyértelmű akarok lenni, és úgy tűnik, őrá hatnak a szavaim erősen). Amúgy nem igényel nagy figyelmet, energiát az ilyen válasz, az írás egyértelmű énvédelemre, meg nem felelésre, lényeglátásra tanított.

5. Minden nap edzel?

Nem, dehogy, az nagyon sok idő volna (nekem nem megy az ötven perces hatékony edzés, én mindig még többet akarok, otragadok, és van még a társadalmi élet is). És van nap, hogy másféle mozgás sincs, csak bringa és gyaloglás, kutyasétáltatás. De ha van, akkor nagyon van, hosszabb edzések, 10+ futás. Izolált (egy-egy izmot fejlesztő, gyúrós) Edzés egyszer van egy héten (újabban a fiammal, aki tök motivált), azt pihenjük ki hat napig. Újabban a gyerekek boldog ugrabugrálása közepette van a street workout (és lesz csütörtök délelőtt is — írj, ha jönnél!). Néha szoktam pár perces nyújtásokat, súlyzózást, ugrókötelezést csinálni itthon. Az a célom, hogy kiegyensúlyozottan fejlődjek, legyen erő, hajlékonyság, koordináció, élvezet, zsírégetés, fájdalomküszöbig menés, durva súly, szép mozdulat, látványelem.

(Azért írom naggyal, mert az edzőm itteni neve az, hogy Ed.)

6. Lesz új könyv?

Lesz, olyan írásokkal, amelyek nem jelentek meg még sehol. De nem mostanában.