Ahha. Meg segít otthon. Nem is csal meg.
Persze, most mit nézel? Hát mondod, hogy nem. Most mondtad.
Meg reméled is, főleg. Én meg cinikus vagyok.
Valamint ő nem olyan. Kolléganői sincsenek. El se tudnád képzelni.
Vagy nem akarod.
Nekünk nincsenek ilyen problémáink. Nehogy azt higgye valaki. Én nem azért szólok hozzá vagy osztom meg a facebookon. Szerencsére mi nem vagyunk érintettek.
Ajjaj.
Továbbá nem nézi a nőket sem. És nem fog lelépni a pultoslánnyal. Mert én mindent megteszek, én olyan feleség vagyok. Nem lesz rá szüksége.
És ő értünk dolgozik, nagy a hajtás, azért van annyit távol. De tényleg.
Jaj, elmesélem, hogyan kezdődött a meglincseltetésem a mamamin. Az egy kismamafórum, alter anyáké, és nagyon hamar tömeges lett.
2012-ben vagyunk. Az egyik anya indított egy topikot azoknak a nőknek, akiknek külföldön vagy vidéken dolgozik a férjük. Ezzel kinyitotta a szelepet: ömlött a panasz, felpörgött a topik. De nem ám annyi, hogy nincs itthon, nehezek a hétköznapok. Amikor otthon van, akkor is a száját húzza, fáradt, alszik, beszól, nem kedves. És a nők (a mamamik) úgy trükközték ki a divatos alter cuccokat, mert pénz alig volt, viszont ezek a vágyak — amelyek a mamami közegében is, meg a saját közösségeikben is feltűnő státusszimbólumokra irányultak — mindennél erősebbek voltak. Teljes GYES ment el használt Didymosra. Igen, pótcselekvés volt, keményen. Nem is neveltünk már gyereket, nem érdekelt senkit a válaszkészség, az erőszakmentes kommunikáció, a jekánaság, mert egész nap fórumoztak, pletykálkodtak, egymást figyelték élőben és neten, és adták-vették az alteranya-holmikat, szédítő sebességgel.
Ezek persze azok a mamamik, akikkel nekem bajom lett, akik annyira nem értettek, de már nem árnyalok olyan gondosan — érti, aki érti.
Az anyáknak elegük volt, túl voltak (vannak) terhelve, csak nem vallották be. A hormonok tartottak minket egyben. A sorok közül pedig kiolvasható volt, hogy a férj melója inkább kifogás. Örültek, ha távol lehettek, utálták és unták a mosható pelenkákat, meg az ezzel fedett gyereküket és az ebbe borult feleséget is. Főleg olyan nőkről van szó, ne szépítsük, akiknek nem volt megélhetésnyi saját szakmájuk és munkatapasztalatuk, hanem a családalapítást gondolták életük projektjének, tehát anyagilag ki voltak szolgáltatva, a házasságuk pedig ebből következően szerepeken alapult, és, eddigre legalábbis, csőd volt. Abból állt az együttélés, hogy hogyan vegyék rá a férjet (aki pasiból van) arra, amit ők akarnak. Gyereket is, interneten rendelt mosható pelenkát (ez külön trend ám) és alter ovit is így akartak. Mindehhez vidéken éltek, két, három meg négy gyerekkel, akiket, vagy a kisebbeket már csak ők akarták. Kocsi nélkül, anyóssal lakva, állandó “nem kéne egy kis tápszer?”, “meg kéne tanítani járni”, “jobb a Pamper’s” csaták közepette, és egykori szerelmüket Apának nevezve. A kötődően nevelő, jó fej család alól kilátszott a sok pótcselekvés, félbehagyott horgolás, kupi, túlvállalás, férjnemakarás, anyósok félig jogos furcsálkodása is.
Ezt csak ma látom így, közülük való voltam én is, csak mondjuk az intellektuálisabb fajtából, saját énnel, részt vevő, sokat otthon levő férjjel, aki komolyan gondolta az apaságát. De elemeiben én is, persze, ilyen voltam.
Nagyon be lehetett pörögni a mamamin, és akinek külsődleges volt a motivációja, annak tárgyhalmozás lett az alterság, bele-belekapás valami új trendbe — épp mint itt: akinek nem belső az indíttatása, az használni fogja a blogot, férjet szidni, magát mennybe meneszteni. Ők (a férjek) nem értik ezt, ők nem tudják.
Rém idegesítő a kívülállóknak mindez, a mamamiság és a csakazolvassa is, valóságos lázadás, fegyver a halántékra. (Azok halántékára, akiket szeretünk és akikhez ragaszkodunk, egyébként. Következésképp érdekel minket, milyen nekik. Vagy nem…?)
Na, olvastam a panaszokat a topikban, egyre inkább egymásra licitáltak. Akkor már bloggeri szemmel néztem, és így — valóban erős szavakkal — összegeztem:
Özvegyek vagytok, ez az igazság. Édes Istenem. Írok majd erről is.
2012 májusában vagyunk, nem tudtam még, június közepén lett beteg a férjem. De azért érdekes így, utólag, ez a szó.
Erre előlibbent egy újabb tag (én alapító voltam), akivel én soha szót nem váltottam, de ő még a blogot is olvasgatta, és Megmondta A Tutit, imígyen:
Ahol Évuska Te feltűnsz,én ott nem,nem járok nem járok dühöngeni,keseregni Bartos Erika irói munkásságát földbe döngölni.De ez a mondatod kiverte a biztosítékot.
Özvegy az,aki eltemette a Férjét aki elvesztette a gyermekei édesapját,társát.szerelmét.
Az én Férjem is sokat van távol,de mert tudok mellette és érte Nő maradni és Anya,épp ezért nem választja majd a kolléganőt,vagy pultost a kvzóból.
De Te Évus,nem félsz attól hogy ettől a vérlázító stílustól a Férjed azt mondja majd,elég egy férfi is a háznál? Nem érzem át a női mivoltodat egy hszedben sem,csak azt hogy jössz látsz-vagy csak nézel és lázítasz,és kihasználod azt ha vki sérülékenyebb épp.
(…) igen,vannak akik szeretik,értékelik a szépet és épp ezért vesznek drágább kendőket azok aztán meg ne álljanak előtted.(jegyzem én biz szeretem,és biz büszkén hirdetem vele az igét) Engem a szüleim megtanítottak szeretni a szépet,hogy igenis vegyem észre,mindenben,ne sznobságból,hanem magáért,ezáltal tudok finomabb érzelmesebb,szenvedélyesebb lenni.Ezért vágyok színházba,vagy egy jó könyv,egy finom bor,egy különleges ékszer miatt ezért tudok megborzongani.De ezért is tudok nyitott lenni a másik ember felé,el tudom fogadni,és érdekel hogy Ő miért is akar mondjuk otthon szülni vagy külön ágyban altatni vagy alternatív nevelést adni a gyermekének,elfogadom,megkérdezem,nem pedig ócsárolom,és lázítok.
Sokan szeretnének nyitni akár a hordozás,akár a mosható,akár az alt,isk felé,de beleszaladnak a TE sarkos és csakis úgy lehet véleményedbe,és nem biztos,hogy megpróbálják.
Kérdem én tőled teljesen jó szándékkal: Mi a baj VELED? Rendben van a lelked?Egyensúlyban vagy önmagaddal? Nekem nem így tűnik.Ha majd így lesz,nem csak a dühöngősökben fogsz előfordulni,hanem épp lehet,hogy megdicsérsz majd egy trendi mamamit a miben hordoztál topikban is.akkor majd látom azt,hogy sikerült nyitnod a másik felé,most csak úgy látom vmi féle világuralomra szeretnél törni.
(kendő: hordozókendő. Bőven túlnőtt a hordozás jelentőségén, és méregdrága termékekről, márkabuziságról, fétisről és rivalizálásról volt szó, amit én bíráltam)
Értitek, nekem van bajom, nekem nincs rendben a szerepem és a lelkem. Pedig pont ezt írták ők: kvázi-özvegység, teljes magány és meg nem értettség, csalódottság. Azzal a különbséggel, hogy új partnerről nem is álmodhattak. Meg főleg amivé ebben a “még egy gyerek, még alterabb anyaság” öngyötrésben torzultak, ki se láttak… ki se láttunk belőle. Szarul néztünk ki, és rossz fejek voltunk. Hormonzavaros anyák. Lassan ébredtünk.
Ja, és nem lehet metaforikusan használni egy szót, mert az kiveri a biztosítékot.
Amúgy én soha nem dühöngtem sehol (ő a dühöngős topikra gondolt, az jellemzően annyira buta volt, hogy nagy ívben kerültem), nem is keseregtem, és nem vettem részt a “láttam egy hordozó kismamát” spottingban sem. Kritikus voltam, viszont tök pozitív, értékelvű, proaktív, és sokaknak segítettem. Bartos Erikának pedig NINCS irodalmi munkássága.
Szóval, vannak nők, akik pontosan látják, miben élnek, és egy kis ingerre — nem az én kérdésemre — el is mondják. Ömlik belőlük. Viszont ha én mondom ki, a Kimondó, akkor nekem esnek. Teljesen jó szándékkal, helyretevősen. Kussoljál. A színjátéknak mennie kell.
És néven nevezni valamit, az lázítás, továbbá nem nőies.
Tény, hogy nem voltam tapintatos. Megdöbbentett, amiket írtak. Félrement az együttérzés.
*
Hogy kezdjem. Hagyjuk a mamamikat.
Az, hogy valakinek kínzó hiánya van, az nem okvetlen azt jelzi, hogy amiben él, az ne volna, lehetne egyébként szeretetteli, működő konstrukció, és a partnere ne volna jó fej, jó szándékú, értékes. Ez a borzalmas, hogy mégis, akkor is, akkor se teljes. Nem hoz elégedettséget, azért is kell annyit bizonygatni, identitást faragni abból, hogy én anya vagyok, apa vagyok, családcentrikus vagyok.
Aztán ezekből az apákból, névtelen kommentben, mert vannak ám más kommentelési lehetőségek is, vagy valahol a Frankel Leó úton kibukik, hogy ők ezt nem akarják, őnekik semmi kedvük hozzá, de nem lehet kimondani, bűntudatuk is van. Nevelik valakinek a gyerekét, akit már nem éreznek magukhoz közel, akinek csak elvárásai vannak, aki boldogulni akar a család nevű projekt révén, és keményen hajtja a társát. És ők, az apák, azt a gyereket se igazán akarták már, az a gyerek más helyett született, a krízisbe, ők belementek, és most helyt kell állni és szeretni kell a gyereket. Család, gyerekvállalás, minden rendben, tiszta sor. Ez az élet, így élnek mások is. De nem bírják már, csupa megfelelés, elvárás minden napjuk. És amúgy rendes a partner, csinálja ő is, és nem is sejti, ők mire gondolnak. Nem is akarják bántani, csak összegyűlt.
Noha, természetesen, vannak sokan, akik azért vágynak olyan kétségbeesetten másra, mert egy eltorzult, rettentően önző partnerrel élnek, aki változatos módokon sanyargatja őket, a némaságtól a fejlett játszmákon át a durva erőszakig. Őket szoktuk sajnálni, az ő válásuk legitim.
A többiek olyan szépen élnek… kertváros, tudjátok. Hallgatni kell. Ők rendben vannak, kedélyes programokon vesznek részt, különóra, nyaralás, és még szex is “van”.
És sok bűntudat, amiért nem boldogok.
Azért kínlódik az, aki ebben van, mert minden szép és jó, de… DE. Akárhogy is kombináljuk, a család óriás puzzle-je nem stimmel. Mindig hiányzik belőle, vagy valami nem illik bele.
Önmagad hiányzik, a legjobb verziód, a nem-megfelelős.
Gazdasági érdekszövetségként még csak-csak eldöcög, ma is. Noha sokan a saját lábon állás energiáit teszik bele, ingyenmunkaként, fáradhatatlanul, jutalmat és megdicsőülést remélve, vagy épp befektetésként. És ebből semmi nem marad akkor, amikor a pénzt is kereső fél ki meri mondani: ne csináljuk tovább. És akkor rájön a nő, hogy ennyi erővel bé tervet is építhetett volna, mi minden lehetett volna az élete ehelyett a magából kivetkőzött, önző fasz helyett, miben élt ő, hány évet tett bele, aztán a végén a reménybe, a talánba, micsoda energiákat. Nem lehet megúszni, futnak a pénzük után. És azon filóznak, a gyerekekért megérte-e. (Én olyan családban nőttem fel, amelyben ez nem volt kérdés.)
A házasság további funkciója, hogy társadalmi súlyként, az ént mivé kiterjesztve sokan hatalmasabbnak élik meg önmagukat. És van, aki nem tud egyedül élni, kell, hogy legyen kihez szólni (ezt annyira szeretem, a rádió elromlott? Valójában azt szeretné, szolgálják ki, és legyen kit baszogatni. A másik kedvencem, erről írok is épp, a gyerekvállalás motivációjaként: legyen, aki majd rámnyitja az ajtót. Remek).
De emberileg kiteljesítő, a létezés alapkérdéseire felelő, életminőséget garantáló módon nem működik az az intézmény, amelyre az egész életüket feltették Családcentrikusék. Ahogy ők elképzelték, hogy együtt, erősen, és majd megoldják, az nincs sehol. És amikor a megoldást keresik, akkor hiába okosak, önfejlesztenek, akarnak jót. Amíg a házasságot magát nem merik megkérdőjelezni — hogy túl sokat várunk el tőle, és éppen ezzel rontjuk –, addig nem lesznek válaszok. A monogám és érzelemdús, ki nem üresedő emberi kapcsolat nem tud működni a jelek szerint. Hiányérzetük van, rágja őket belül, és lázadnak.
Ki nyíltan, ki rombolóan, ki látszatra azért adva, rejtetten. Ki meg magának sem vallja be, csak belebetegszik, improduktív lesz, tompa tekintetű. Ezt nevezzük életközépi válságnak.
Szóval, az, hogy vannak nagyon látványosan görényként viselkedő férfiak, akikről nemhogy el tudjuk képzelni, de tudván tudjuk, hogy mit művelnek, nem azt jelenti, hogy aki nem látványosan görény, az boldog, elégedett, és nem keresi meg a maga kis külön útjait. Nagyon sokan szerepet játszanak, hallgatnak. Színlelnek, nem akarnak konfliktust, sem a másikat bántani, de jól tudják, hogy ez az egész: család, házasság, anyóslátogatás hétvégén, ez nem az, amire vágytak. Ha újrakezdenék, nem csinálnák ezt még egyszer. Csalódtak, és neheztelnek a gyanútlannak tűnő másikra. Aki szintén nem elégedett, csak erősebben köti a szerepe.
Két haragvó, neheztelő, csalódott, túlterhelt ember.
Vagy maguk is elvesztették a kapcsolatot önmagukkal, és akkor jól vannak. Látok néha én is ilyen nagyon elégedett, a házasságról és a családról mint értékről papoló embereket. Az életük szólamok hangoztatásából áll.
De a többség valahogy lázad. És nekik, a férfiaknak szabad, jár hozzá igazolás. És ez nagy különbség.
Azt értsd meg, mindegy, mit csinál. Vadászik, pornót néz, vitorlázik, túrákra jár, csajozik, iszik, téged baszogat, elhízik, játékfüggő, néma, kedvetlen — menekül. Nem jó neki így.
Tudják, hogy egymilliárd sorstársuk van. És nekik csinálják ezresével a pornófilmeket. Őket nézi a képernyőről minden nő.
És az emberek már csak olyanok, hogy elmennek a falig.
Ó, nem a szexről van szó. Nem az emberi és nem is a férfitermészetről.
Hanem a lázadás különféle módozatairól. Hogy nem jó, ami van.
A nőknek sem jó, és a nők se azt kapják, amit vártak, még hű és rendesen hazajáró férj esetén sem. Mert az a férj is kedvetlen. Hiába jár haza, hiába lehet kipipálni és beblokkolni az otthoni munkaidőt is.
A nők befelé indulnak: neurózisba, öngyűlöletbe, elhízásba, aszexualitásba, sárkányságba és pótcselekvéssé növő anyaságba, birtoklásba és túlaggódásba, a férfiak kifelé, felelőtlen és éretlen viselkedésbe, kalandokba, játékszenvedélybe, pornófüggésbe. Az én apám a bigottságba és okoskodásba. Az is csak stratégia.
Van, aki kondicionálva van, hogy azt nem szabad, és akkor nem nézi/nem csal/nem függ. Ebből az lehet, hogy letagadja az igényt (és tényleg nem csinálja). Az igény, az nem az ő eredeti, eredendő emberi igénye, nem — például — a promiszkuitás. Hanem annak a kifejezése, hogy kifele néz, hogy nem elég neki, ami van. De hát kinek elég, ki ne kapcsolódna és bizseregne és lenne néha egészen máshol? Így jönnek rá negyvenkét éves férfiak, hogy őket mindig is az ázsiai, hegyes mellű tinédzserlányok látványa izgatta fel. És akkor nézi, rejtetten, bűntudatosan vagy bűntudatlan.
Vagy átteszi másba.
Mit? Azt, hogy mást akar, máshol lenne, unja.
Nem néz pornót, tényleg, nem nézi a kolléganőket, nem vesz részt három napos vadászatokon meg motoros találkozón meg nem tudom, de basztat, kontrollál.
Vagy azt se, csak néma és passzív. Ő így tüntet. És majd beleőrülsz: ezt a szép, zsongó családot, érdekes életet az adott szereplőkkel, a mozikat és a folyóparti sétákat csak te akarod? Ő meg, ha épp olyan a kedve, vagy nem akar megbántani, belemegy?
Te vele szeretnél. Mindent.
Ő kinéz a családi fotókról.
És talán valahol valaki sajnál téged, és tudja, amit te nem.
Hogy nem elég. Azt szokták hinni, a feleség nem elég. De maga a helyzet, az öröknek remélt harmónia megcsúfoltatása, az a nem elég.
Ha férfi vagy, kézenfekvő menekülési útvonal a szex, vagy amit annak gondolsz. Mindenki normálisnak tartja, hogy állandóan és több nővel is csinálnád, vagy hogy ezen jár az agyad, tehát a te esetedben a hosszú távú monogámia másként értelmeződik, mert te férfi vagy: a hűségből le kell vonni harminc-hetven százalékot. És kreatívan könyveled.
Mi nők pedig szépre magyarázzuk, meg elnézzük, fórumon vagy magunkban.
Értsd meg: mindegy, hogy a férjed pornót néz, vagy másban vezeti le, hogy nem elég neki, ami van. Huszadrangú kérdés, hogy pont mit csinál, és mit kell elfogadni, mert ő ilyen.
Ez van. Nem tudok megoldást, csak jelzem: a probléma ilyesmi. Eközben a nők szexualitása teljesen elsorvad. Freud erre építette a világhírét.
És akkor van öt százalék, aki ott van, és jól van, és tényleg nincs hiányérzete, és az a nő, az az élethelyzet, életmód, gyerekszám, munkamennyiség és minden a saját döntése volt, és hozzá még isteni szerencse, a másik ember, és rengeteg meló és humor, és nem csak úgy belefekszik tunyán.
Ez a bejegyzés vége.
Nem, nem ez a bejegyzés vége, még van valami, gyalogoltam a hóban, tömött hátizsákomban edzéscucc, szagos cipő, nyirkos törölköző és három százalékos macbook, és eszembe jutott. Lesznek megint, akik, bár egész nap a kütyüt nézik, de folyamatosan változó, felületes ingereket akarnak, kétpercenként kattintani, és ebben a posztban van valami, de túl hoooossssssszzzúúúúúúú…
A te férjed nem ilyen, nem öt százalék. A te férjed régóta kifele néz, és te magad is talán. Mondanád, meg mindenki mondja, főleg mások életéről, hogy akkor most mi van. Ez vagy az. Döntse el, mit akar… te, vagy a szerető? anyaság vagy önmegvalósítás?… Hát, ez nem ilyen. Mert ez is, az is. Örül, néha örül, mélyen. A szerepe örül, az, akinek hiszi magát (mégiscsak), a szerep végképp ő lett, mélyen… a fa is arra nő, ha ott a házfal, mit csináljon. De milyen fa lenne házfal nélkül?
Én, amilyen vagyok, kivagyok az úgynevezett jól működő házasságoktól is. Nagyon szokták mondani, hogy de ők tényleg. Összecsiszolódtak, ja. Megszokták egymást, olyanná váltak, úgy maradtak, kikerülik a konfliktushelyzetet, igazodnak, nyelnek és nem is vágynak olyanra, amire vágyni tilos. Egymást torzították olyanná. Akiket az vigasztal, hogy másoknál mi van, de bezzeg ők. Mindenki nagyon rendes, csak épp lemaradtak arról, akik lehettek volna, mert előtte, még a kapcsolódás előtt nem jöttek rá, kik is ők, mik volnának ők a másik, a Család nélkül. És aztán évtizedekig áldozatokat hoztak, letagadták türemkedő énjüket, rejtett módokon lázadtak, és erőltették ezt a melegotthon-monogámpárkapcsolat mutatványt, valamint élénken önigazoltak. És kivétel nélkül szarul néznek ki.
Ezért borulnak ki ők, ha kirepülnek a gyerekek, így lesznek zsarnok anyósok és ragadozó nagymamák, és ezért halnak utána a másiknak. (Milyen szép.)
csak az olvassa. én szóltam 
milyen szép…na igen, hogy sikerül mindig rátapintanod? Mintha belátnál a falaink közé. Ez a poszt most megint ütött.
“Az, hogy valakinek kínzó hiánya van, az nem okvetlen azt jelzi, hogy amiben él, az ne volna, lehetne egyébként szeretetteli, működő konstrukció, és a partnere ne volna jó fej, jó szándékú, értékes. Ez a borzalmas, hogy mégis, akkor is, akkor se teljes. ”
Emiatt eléggé ki is vagyok borulva.
KedvelésKedvelés
Nem a ti hibátok. Nem, nem _pasiból van_. Nem, nem _minden szerelem szeretetté szelídül_. És nem, nem fakul ki minden negyvenes. Aki önmga lehet, akinek azt szabad, az kivirul. Az elvárásaink nem stimmelnek, és a szerepmegfelelésen alapuló élet. Hogy nem mernek önmaguk lenni.
KedvelésKedvelés
De miért nem lehet ezeket egy házasságon belül megvalósitani? Önmagának lenni, önálló döntésket hozni, saját programozni, meg együtt is, jól kinézni és jól lenni? Beszélni róla, hogy ki mit akar. Basztatás, szemrehányás nélkül.
KedvelésKedvelés
Jó kérdések. Te tudod rájuk a választ? Talán az elvárások túl nagyok. Én sokáig hittem benne, hogy igen lehet. De akármennyire is emberek maradunk a házasságban, nálunk és a környzetemben is csak azt látom, hogy kifakul. Pedig nálunk aztán nincsen basztatás. Csak éppen változunk. Nem egy irányba. Optimális eset ha lehet ezt a másik felé kommunikálni. Azt hogy Te most éppen másfele mennél. Mert máshogy rezdül benned a világ. Igen ritka, ritkább mint a fehér holló, hogy a másik is veled egy irányba tart. Érdekszövetség szintjén igen, de igények, őszinte vágyak szintjén már nem. Persze lehet benne maradni, de marad veled a hiányérzet. Irigylem azokat a párokat akik évtizedekig társként tudnak minden szinten funkcionálni. Én belefulladtam a túl sok díszletbe.
KedvelésKedvelés
Szerintem is az elvárások a túl nagyok. Miért kellene, hogy két ember egy irányba változzon? Miért ne lehetne szétfelé fejlődni? Miért lenne az baj?
KedvelésKedvelés
Szerintem a legfontosabb pont az, h mindig társként tudjatok funkcionálni, így ha az egyik úgy érzi, hogy már inkább másfelé lelné meg jobban önmagát, akkor ezt is társakként tudnák megbeszélni. Nem pedig görcsösen ragaszkodni a should-okhoz.
KedvelésKedvelés
Mert eltávolodnak egymástól, más lesz az értékrend, nincs az a közösségérzet vállvetve-fíling, néha súlyos ideológiai, életmódbeli ellentét is lesz a külön fejlődésből.
KedvelésKedvelés
Igen, de azt meg lehet beszélni és el lehet válni, v más megoldást keresni. Az nem baj önmagában még. Nem?
KedvelésKedvelés
Nem szoktak se beszélni, se válni egymást gyötrik, birtokolnak, juszt se azt akarják, amit a másik, protest-működés van, ne legyen boldog a másik se… Otthagyta a családját, elhagyta/lelépett/szétesett a házasság kidobják, ahelyett, hogy megjavítanák, anyósok és párkapcsolati okosok szövegei, a házasság megmentendő, családbarát Magyarország… látod.
KedvelésKedvelés
Igen, ezzel egyetertek, csak ez mar nem az alapproblema (szetfele fejlodtunk), hanem egy teljesen masik (dogoljon meg a szomszed/ex tehene / kommunikacios hianyossagok / rosszindulat / birtoklasvagy).
KedvelésKedvelés
Sok olyat ismersz, aki nem így működik?
KedvelésKedvelés
Ó, nem, dehogy. Alig párat.
KedvelésKedvelés
Szóval érett embereknél nem baj. De még érett emberek sem képesek csak amiatt elvárni, mert nem elég izgalmas. A legjobb verziiójuk Inkább elhitetik magukkal, hogy ilyen az élet. Holott ha az élet akarása, az igazié erősebb lenne a házasság-férisnél, és hinnének maguknban, az értékeikben, ha nem lenne “én mindent feláldoztam érted, tönkrementem a szülésekben/robotban/házimunkában, ápoltam anyádat, felépítettük ezt a házat”, ha nem tettek volna bele ennyi melót, reményt, évet, akarást, ha nem hitték volna, hogy érdemalapon megy, jól kell viselkedni és “mi majd másképp csináljuk” (értsd: a nő szexis fehérneműt vesz, gondoskodik arról, hogy “legyen szex” és legyen mozi és nyaralás, a férj meg esetleg belemegy), akkor könnyebb lenne. Az van bennük, hogy szeretniük kell egymást. meg kell oldaniuk, hiszen házasok. És van, amikor a férj erőlteti a programot, pezsgést, és annyira azért nem szereti a másikat, hogy észrevegye, nem megy az igazi szeretet, férfi-nőség már, jobb lenne külön vagy mással. A másiknak meg bűntudata van. És szeretője vagy vágyai.
Meg úgy meg is szeretik egymást, egymáshoz torzulnak az évek alatt, ragaszkodnak egymáshoz, néha szinte nem is csak társfüggés, hanem Stockholm-szindróma ez, gyerektelen bántalmazottak sem lépnek le, jó szakmával, anyagilag is csőd.
KedvelésKedvelés
Akkor megse annyira erettek? Vagy lehet, h amugy jo nekik egyutt, baratilag? Vagy a gyerekek miatt sokszor, tenyleg…
KedvelésKedvelés
Nem, hanem szerepmegfelelésből, identitásból (“házasságban élek, és nem válok el úgy, mint a szüleim”, “az én gyerekeim nem apa nélkül fognak felnőni”), és gazdasági érdekből, meg a szép család látszatának fenntartása érdekében, elkeseredetten. Ekkorra a látszat már a lényegükké vált, és ők is elhiszik. Az önismeret, őszinteség tökéletes hiánya miatt. A fetisizált család és anyaság miatt.
Aki tizenöt meg húsz éven át játszik szerepet, annak szerinted milyen lesz a lelke?
Dehogy érettek, teljesen kínai is nekik, amiket írok, fel is háborodnak, én vagyok a keserű szingli…
KedvelésKedvelés
Szerintem az a baj,hogy nem tudjuk elengedni azt a tévhitet,hogy tőlünk függnek a dolgok. Kontrollálni akarjuk az életünket,és ha nem úgy alakul a helyzet mint terv szerint kellene veszteseknek érezzük magunkat. Kellene tudni alkalmazkodni a változásokhoz,nem elvárni semmi megvalósulást, csak élni,élvezni mindent,jelen lenni ott és akkor,figyelni a másikra és figyelmet kérni másoktól is.
KedvelésKedvelés
Azért, mert a házasság, ahogy érteni szokás, amivel jár, amit mi várunk tőle önkéntelenól, ahogy mások nézik, amit jogilag és életvitelileg jelent, működésképtelen annak, akinek az egyéni, lelki, belső kapcsolódás, az elevenség, önmagához való hűség és az intenzív szexuális élmények is fontosak.
Egyébként meg nem tudom, nem én döntök, én leírom, amiben biztos lettem. Csináljátok meg, ha tudjátok, de nem szokott sikerülni, pedig görcsösen akarják és szépítik sokan…
KedvelésKedvelés
Egyébként valami ilyesmi volna, igen. De mindig a nők akarják ezt melósan, a férfiaknak tök kényelmes a régi is, a melótól, énjük kitevésétóől ódzkodnak.
KedvelésKedvelés
Igen, mindig a nők…. mindig! Iszonyú sok a fotelban ücsörgő, betompult férj, és a tüzes, élni, és élménykedni vágyó, akaró feleség….
KedvelésKedvelés
én nem élménykedni akarok, csak végre levegőhöz jutni és élni aki vagyok
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk a nyitással valósultak ezek a dolgok meg. Együtt, boldog házasságban, de mégse egymás tulajdonosaiként. (Egy olyan beszélgetés után, hogy szeretnék nyitni, már amúgy se nagyon van tabu téma, ha ezen átrágta magát az ember, ketten, kézenfogva, akkor ott már nincs helye basztatásnak se.)
KedvelésKedvelés
Hogyan nyitottatok? Nyitott házasság, vagy monogámia de több szabadsággal?
KedvelésKedvelés
Poliamoria.
KedvelésKedvelés
Éva, ezt te mikor vetted észre?
Eltüntem egy éve, és emlékeim szerint akkor ezt még máshogy láttad.
Vagy akkor nem értettelek?
Vagy most sem?
Ez szàmomra gyöngyszem.
14 éve próbàlom jól csinàlni.
13. év végen beláttam, tarthatatlan.
A házasság társadalmi keretei tarthatatlanok.
Ó, és nem a szexről van szó, félrelépésről, vagy elfojtott vágyakról.
13 év alatt máshogy fejlődünk, más irányba nézünk. Minden klappol, s mégis hiányzik valami.
És ma megtudtam 80 euroért:
Átlag 5 év után történik ez.
KedvelésKedvelés
Sokáig azt hittem, ha a férfiak megértenék, hogy patriarchálisak, meg Azóta sok minden történt az életemben, meg-megdöbbentem, milye erősen köt az is, ami ordítóan nem működik, micsoda szerepjátszás és megfelelés megy, és hogy le van hazudva a lélek valósága, az, hogy máshol lenne a házasságban élő. És hát távolodom a saját házasságomtól is, olvasok régi írásokat is, vannak vázlatok is, elég őszintén elismertem, hogy a betegség ellenére, mellett én ezt így nem bírom, nem jó… szépít és felmagasztal az ember, utólag.
Összegezni meg akkor, az után voltam képes ezeket, miután 5-10 posztját elolvastam Lobsternek, aki nem cécózik, hanem kimondja, hogy az élet lényege máshol van, a párkeresést, összeköltözést, házasodást, hitelfelvételt is elvárásból csináljuk, a monogámia is akarva van, de nem megy, a szex (ami annak nevezhető) igenis elhal, erőltetni nagyon visszás (magunkra is: önelnyomás), és hogy a gyerekvállalás mint társadalmi szokásnak való megfelelés és főleg mint megélhetési stratégia nagyon nem működik, visszaüt, szar a gyereknek is.
KedvelésKedvelés
Lobster 5-10 posztja?
Küldenél valami linket?
Velem 1,5 éve jött szembe Szilágyi Vilmos pár könyve. Nemek viszonyának jövöje.
A nyitott házasságról szólót online megtaláltam.
Csodálatos olvasmány. Mindenkinek merem ajánlani.
Ès nem azért, mert a téma a nyitott házasság,
Hanem mert ekézi a hagyományos házasságot, és a hagyományos nemi szerepeket. Az erre épülö egyenlötlenséget.
A szerepéböl kilépni nem akaró férfiakat.
Számomra az egyik legszebb szexuálpszichológiai szakkönyv, válaszokkal, társadalomkritikával. Ès feminista. Ha jól értettem, az a könyv egy feminista könyv, és rendszerkritikus.
Na de Lobster igazán felkeltette az érdeklödésem.
KedvelésKedvelés
Kemeny tema. A szaki jol mondta az 5 evet: közeleg az 5. evfordulonk.
De mar kb. 3 eve agyalok, erzek, rezgek a teman, hogy megis mi a csoda betegsegem van, hiszen mostanra majdnem teljesen leepitettem a kapcsolatunkban azokat a falakat, amelyek köbe vestek a szereposztast. Sok harc aran, de mostanra kialakult egy szamomra is hosszu tavon elhetö, nem kizsigerelö letforma. (Tudom, mas az önkentes, valoban egyetertesen alapulo egyenlöseg, mint a kibokszolt verzio, ahol a masik, jelen esetben ugye pasi feladja a harcot, csak hogy vegre nyugi legyen, de nalunk ez volt a max, ami kihozhato volt a (fökent otthonrol) hozott anyagbol, mintabol.)
Na es akkor mostanra jutottam oda, hogy mi lenne, ha baratok lennenk… Ö a legbizalmasabb emberem, el sem tudom kepzelni, hogy megszünik a kapcsolat, de annyira masfele tartunk, hogy nem latom magunkat együtt a kötelezö körök lerovasa utan is, ertsd gyerekek felnevelese, otthonteremtes, nyugger evek stb.
Szoval mivel eppen hazepitesbe fogunk, saroktelket vasarolunk. Igy ket utcarol is be lehet jarni. Eleg nagy az alapterület egy nagyobb es egy kisebb haznak. Elöször csak a közös epül fel es majd meglatjuk, hogy mi lesz a masikkal. De siman lehet, hogy hazassagbol idövel szomszedsag lesz.
Szeretnek vele szalonnat sütögetni nyaron a közös kertünkben, a gyerekeknek szabad atjarast biztositani es meginni egy pohar sört/bort nyugiban enelkül a hazassag nyomaszto hatterzeneje nelkül.. Poligamia es egyebek nem jöhetnek nalam szoba, nem az en vilagom, hitem.
Annyira ket fele tartunk, hogy az mar ellentetes. Ideologiaink heti szinten csataroznak. Szarnyalnek nelküle, de lefog. En is lekötözöm az ö szarnyait.
Meglatjuk mi lesz belöle…
KedvelésKedvelés
Húha! Az építkezés kemény dolog! Kitartást hozzá.
Már második pszichoszaki állítja ugyanezt. (5-7 év)
Az elsöt otthagytam, mert titkolózásra bíztatott, a színpad tartására, és hogy tartsak titkos szeretöt. Mert szerinte minden kapcsolatban van ez a szakasz.
KedvelésKedvelés
Atyaég, de hülye…. 😡
KedvelésKedvelés
“egy gyereknek család kell! A gyerek érdekeit nézem elsösorban.”
Ekkor döntöttem úgy, hogy nem ö az én pszichoszakim.
KedvelésKedvelés
Nem lehet, hogy amit az elején írsz, az csak a te küzdelmed volt? Sok férfi van így: hagyja, hogy a felesége küzdjön a kapcsolatért, jó esetben helyesli, jó fej, nem szabotál, de nem aktív. Rohadt fárasztó, annyit mondok, ha folyamatosan azt érzed, ezt csak te akarod, neked fontos (mert te szabadulnál a szerepből, neked létkérdés). Csalódás a másikban: nem látja, hogy közös az érdek?
Tetszik a sarokházatok, és amit ez a lakóhely kifejez. Csak azt nem tudom, ekkora távolodásban végig lehet csinálni egy építkezést? Anyagilag is, beletenni azt a sok pénzt? Az építkezés nem ilyen örökszövetség-érzelmi kérdés? A szüleim erre is rámentek, szerény 30 évig épült a kicsike ház, mondjuk nálunk olyannyira nem agilis senki, ellenben mekkmester, hogy az paródia.
Poligámiát poliamoriával kéretik nem keverni, olvass utána. Erre ugranak amúgy, joggal. Én nem propagálom, nem mondok róla semmit, de illik tudni, hogy létezik, és sokaknak megkönnyebbülés. Lehet valamit elfogulatlanul, magunkra vonatkoztatás nélkül is tudomásul venni.
KedvelésKedvelés
Jaj, ide akartam a hsz-em küldeni. 🙂
KedvelésKedvelés
Oda küldted, csak a többiek válasza alá rakta.
KedvelésKedvelés
Nálunk a nyitást én hoztam, és mégis félek meglépni.
Poliámoria.
Ha addig eljutnék.
Ha kèpes lennék azt elfogadni, és megélni.
Azért nem nyitok, mert csak a mechanikus szexre làtok esélyt, pedig én màst keresek.
Olyan speciálist, amire semmi esélyem.
KedvelésKedvelés
Mit nem tudsz elfogadni vagy megelni a polibol? Mi az, ami elerhetetlennek tunik? Miert gondolod, h csak szex? (Amugy a csak szex is van, akinek eleg.)
KedvelésKedvelés
Egy házas férfit tudnék második kapcsolatnak elképzelni, barátságot, Egy kis szexualitással.
Sok házas férfi szeretne hasonlót, de anonymitást választva inkább csak szexxel beérik.
Illetve fizetnek egy transz nőnek egy óráert.
KedvelésKedvelés
Szintén… észérvekkel megtámogatva nem kellene, h problémám legyen, mégis úgy érzem, be vagyok szorítva. Mert ha meg akarok felelni az elvárásoknak, akkor maradok tompa, beszűkült, süteményreceptekett posztolgató, unalmas háziasszony… és ettől a hideg kiráz!
KedvelésKedvelés
Nem csak két út van. Szerintem túlzás, hogy “tompa, beszűkült, süteményrecepteket posztolgató, unalmas háziasszony” lehetek vagy független/egyedülálló nő, aki mindig állja a sarat vagy csak a kedve után megy.
A legtöbb félreértést szerintem az okozza, hogy sokszor úgy próbálunk más fejével gondolkodni, hogy nem is tudjuk mi van benne.
Van erre egy jó urban legend:
Bácsi a halálos ágyánál beszélget nénivel.
N., aki imádja zsömle tetejét: – Őszintén mondd meg nekem, jó feleséged voltam?
B., aki imádja zsömle alját: – Igen. De végre bevallom, az agyamra ment, hogy reggelente mindig a zsömle tetejét kaptam.
KedvelésKedvelés
Az mondjuk megdöbbentő, hogy a neten, játszótéren, ismerősi körben tapasztalható kisgyerekes anyák mennyire beszűkülnek, és milyen reménytelenü hitvány az életminőségük. Ha van is pénz, olyanokra költik… mondjuk én ufó vagyok, meg Szent Erzsébet üdítő kivétel még.
KedvelésKedvelés
Ó, a kenyérvég-probléma ütött már vaskos szöget egy korábbi kapcsolatom koporsójába! Sosem értené, minek a metaforájaként használom én a kenyérvéget azóta is, ha néha szóba kerül valakivel. Hogy is értené, mikor én nem vártam a halálos ágyamig, hanem szóltam már az elején, melyik részét szeretem, aztán mégse…
KedvelésKedvelés
Amúgy ha tegyük fel, tényleg jó minden, akkor is kételkedni kell örökké? Lesni, hogy hátha? Hogy, na, ő is?
KedvelésKedvelés
Nem, de nem lennének itt a blogon, ha “tényleg” minden jó lenne… Ahol rendszerszintű a probléma, ott kár egyéni kivételekkel bizonygatni, hogy de azért lehet “jól csinálni”.
KedvelésKedvelés
Igen, a probléma tényleg rendszerszintű… Vannak bizonygatók? Mert én nem láttam még sajnos, pedig de jó lenne, ha létezne és nem kellene bizonygatni…
KedvelésKedvelés
Nem kételkedni kell, ez nem kétely, hanem érzés, hogy nem jó. Pedig az elvárások, társadalom, koreográfia alapján működik és mégsem basszus nem kielégítő. Azt is tudom, hogy miért nem. Csak azt nem tudom, hogyan sikerült idáig eljutnunk. Mikor végülis minden kertvártosi díszlet stimmel.
KedvelésKedvelés
Ez kellett most épp! Köszönöm! Két apró gyerek mellett mellkasát verő hordozós moshatós anya vagyok és vidéken élek és egyedül és anyós és pánikroham és és és… áhh ebben nagyon magamra/magunkra ismertem! Köszönöm még egyszer!!!
KedvelésKedvelés
Komoly? Nem így szoktak reagálni, kemény lehet, és bocs.
KedvelésKedvelés
Ez komoly! 🙂 Lehet pszichopata vagyok, hogy nagy adag szarkazmussal és öniróniával röhögök magamon, ha beszűkül a tudatom, és üvegcsörömpölések közepette döbbenek rá saját elcseszettségemre. Könnyű kívülről látni magam olyankor és válogatni a személyiségeim közül. Tudom, hogy nem vagyok “normális”, de ha nem lennék ilyen, hanem ténylegesen beszűkült tudattal éldegélnék egy szürke személyiséget hozva, nem fogadnám el például, hogy a férjem egy Férfi, akinek adott esetben egy olcsó kurvára van szüksége vagy a kis koszos, üres nothing boxára. Nálunk is vannak nehéz időszakok, néha hosszú hónapok, miközben mindenki körülöttünk élteti a szépségünket. Olyankor a képükbe ordítanék. Mindketten tudjuk, hogy ez így nem jó. Ki is mondjuk! Tudjuk, hogy nincs örökké tartó tökéletes idill. Csak várunk a következő hullámra. Eddig mindig jött. Felkapott, feldobott, és visszavágott keményen. Ilyen az élet. Ciklikus. Aki meg azt meri mondani, hogy létezik holtodiglan-holtomiglan örök harmónia, szenvedély és szerelem az hazudik. Tudom, hogy hazudik, mert saját szememmel láttam az igazságot azoknál, akik orrbaszájbamédiába ezt hirdetik egymás kezét fogva.
KedvelésKedvelés
A néhány tapasztalatunk nem igazít el a nagy összképet illetően, csak esetleg valami tendenciát megsejtünk. Léteznek ellentendenciák, csak azokhoz nagy tudatosság kell. Nem tudunk mindent…
Nem annyira értem: olcsó kurva, ez férfiség, tényleg, vagy torz szocializáció? Mert nagyon dehumanizálóan hangzik. Ha férfi volnék, nem raknám akárkibe a farkam, és ez most nem a megszenteltség vagy ilyesmi, egyszerűen viszolyognék valaki olyan közelségétől, látványától, akit nem becsülök semmire. Ijesztő, ahogy használják egymást az emberek.
KedvelésKedvelés
Valóban nem igazít el, de lehet, hogy nekem ennyi tudás elég is. Az is lehet, hogy csak lusta vagyok, vagy a férfi agyam nem engedi, hogy túlgondoljak sok mindent. Most megint verem a mellkasom, hogy templomi eskü, házasság szentsége meg még mi minden van, amiben hiszek. Csak remélni tudom, hogy ez így, ahogy van működni fog még jó sokáig, és nem kell a tudatom ennél jobban tágítani. Csak remélem, nem vagyok biztos benne. Nem adom meg azt a luxust magamnak, mert akkor ellustulnék, és hagynék mindent a francba az első adandó alkalommal. Tudom, hogy akkor nagyon megbánnám.
Az olcsó kurvát magamra értettem. 🙂 Őszinte leszek: néha bevállalom a neccharisnyás gyorsmenetes ribanc szerepét is. Hogy megalázó lenne-e? Nem érzem annak soha, mert mindig van “nyereségem” belőle. Egy sokat tapasztalt prostituált barátnőm tanácsolta ezt nekem, amikor beköszöntött a császárom utáni testképzavaros, férjem pedig kikacsintós időszaka. És működik. Néha(nem mindig!) lehet, hogy csak ennyi kell? Honnan is tudhatnám…
KedvelésKedvelés
Néha, ha olyan időszakom van, nézek szexvideót a neten. Max pár perceset, az amatőrt, a mesterkélt színészekkel forgatott nem érdekel, csoportjelenet sem, elég ha ketten vannak, nő és férfi, egymással.
Tudom, hogy a párom is néz néha.
KedvelésKedvelés
az en parom is nez, neha. en meg nala is ritkabban. kabe ugyanazokat mint te. nincs bajom ezert se magammal se vele. meg viccelni is szoktunk rajta.
KedvelésKedvelés
Vagy közösen 🙂
KedvelésKedvelés
Én egy időben megkülönböztettem mainstream és nem mainstream pornót, de mára, igazán minden prüdéria nélkül, heves szexélményekkel a múltban ott tartok, hogy elidegenítő és dehumanizáló ismeretlen emberek intimitását/annak illúzióját és erre használt testét, meztelenségét, nemi szerveit nézni, főleg tömegesen és rendszeresen. Borzalmas látni, hogy az egyáltalán nem pornós instagramok, fitneszmodellek minden testrészét a pornó ihlette, nőellenes patriarchális, férfiönzésen alapuló, szexagyú, erőszakos elvárás. Senki nem lehet csak úgy sportoló, erős-boldog testű, mert ha gömbölyű a segge, azt fogják nézni, hogy…
KedvelésKedvelés
Bocs, ezt most nem hagyhatom ki. 🙂
Gym wildlife…
https://www.facebook.com/Keenancorneliusfans/?pnref=story#
KedvelésKedvelés
De amúgy a poszt tökre nem arról szól, ki néz, ki nem, jó-e az, hanem hogy mindegy, nem az a lényeg, hanem a boldogtalanság.
KedvelésKedvelés
Értettem, és sajnálom, ha a kommentemmel eltérítem a témát erről.
KedvelésKedvelés
Kicsit mindig elszomorodom,amikor olvaslak,mert nagyon sok dolog ismerös(nem csak az en eletemböl).Lehetseges,hogy nincs is jo,valodi kapcsolat???Nagyon nagyon sokan elnek ugy ahogy leirod…(elnezest nincs ekezetem)
KedvelésKedvelés
De, van jó, csak az nem tipikus. Erőfeszítésbe kerül, és “rendszerellenes”. Szia, üdv a kommentelők között! Nem gond az ekezethiany. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez rettenetes, amit írsz. Mármint az igazsága, úgy általában, és a rám vetített hatása különösen, hogy mennyire élesen és szinte ugrásra készen figyelek minden jelt, bármi jelt, hogy csúszunk-e épp bele ebbe a folyamatba, észre fogom-e venni, ha igen, mit teszek, ha nem, mit teszek később és így tovább. Persze, ez így abnormális, néha én is úgy érzem magam, szerencsére annyi minden történik egy nap bent és kint a világban egyaránt, hogy nem is tudok rendesen az árnyékokra koncentrálni. És mi – gondolkodom, hogy önámítás-e ez vajon, de nem annak tűnik – még az öt százalékba tartozunk, szóval, az állandó elemezni és megérteni és kitalálni vágyásomat leszámítva olyan sok okom nincs erre a paranoiára.
Figyelem ugyanakkor a többi házasságot körülöttem, különösen a gyerekeseket. Irtózatos, milyen törés következik be szülés után, és ha az első működik is, a másodiknál aztán felszínre jönnek a repedések. Illetve a pénz hiány vagy nagy betegség. És ismétlődnek a történetek, szinte kiábrándító, hogy már mindegyiket olvastam itt, emiatt viszont “undok” baráttá váltam, mert nem tudom elég megértéssel támogatni sem a panaszt, sem a cukrozást, sem a megmagyarázást, elnézést. Erről is volt már itt szó többször, mégis megdöbbent mindannyiszor, hogy okos, tanult, jó szakmával, önellátásra bőven képes nők mennyire megsértődnek és védekező állásba helyezkednek, ahogy a férjeik jelenségszintű hibáiról esne szó. Pontosabban, elviccelődünk azon, hogy kell nekik vasalni és szétdobálják a cuccaikat, és nem ismerik a konyhát, de ez olyan asszony beszéd, legyintős, ilyenek a pasik, különben is, ez a dolgunk. És amikor kiderül, hogy én ebben nem tudok igazán ütős személyes sztorival részt venni, akkor vagy az van, hogy irigykednek rám, vagy közlik, hogy nekem milyen könnyű. Én meg próbálkozom ilyenkor is, hogy nem könnyű, hanem ez a normális, az alap, az origó (innen használom), és ami ez alatt van, az nem szabadna legyintős, összehasonlítós legyen, de itt már zárkózás van. Ha arról beszélek, hogy vállaljon munkát, kezdjen már valamit a négy diplomájával és temérdek eszével, mert semmi garancia nincs, hogy a férje haláláig eltartja, hogy van válás is a világon (a halál és a nagybetegség belefér, az jövőkép), akkor megint fal van, válás nincs, az a gyengék játéka, ahol gyerek van és család, ott nem dobjuk ki az ablakon az első gondnál, meg a többi klisé. Megnyugvásomra szolgál, hogy néhány férfitől is hallom ezt.
És ami még meg szokott lepni és nehézzé teszi az őszinte beszélgetést részemről, hogy mennyire nem ismert a pszichológia zsenialitása. Ami azért is furcsa, mert most már gyakorlatilag a Hustlerben is lélekápoló idézetekkel fotózzák a modelleket, mégis mindenki átsiklik az elmúlt harmincvalahány évén (ez az én ismeretségi köröm átlag életkora), letagadják, áthazudják a gyerekkorukat, lenézik és megvetik az anyjukat, eltávolodnak az apjuktól, de nem látják, hogy tökéletesen újraélik azok életét, illetve, ha szóba jön az öregkor és a mit kezdjünk idős nagyszüleinkkel és szüleinkkel, akkor az öregek otthona blaszfémia, olyasmi, mint a válás, minden igaz érték nyílt megtagadása.
(ez így mind olyan, mintha én tökéletesen látnám a mások életét, miközben nem, pontosabban néhányukét elég mélyen, de azok sok éves barátságok és hasad meg értük néha a szívem, meg forrongok a tehetetlenségtől, mert ez a szöges bakancsos empátia nyilván bunkóság, ha meg visszaveszek – és mindig nagyon visszaveszek és figyelek, itt lelki társ fontosságú személyekről beszélünk – akkor meg vissza lehet süllyedni a tagadásba. inkább azt akartam elmondani, hogy milyen rettenetes ez a tehetetlenség, ami a viszonylagos látással jár együtt, amit részben innen is szereztem).
KedvelésKedvelés
Tudod mi a döbbenet? Hogyha meg van az a bizonyos minimum, vagy norma, vagy origó tök mindegy minek hívjuk a másik részéről, akkor sincs garancia arra, hogy a rendszer működik. Mert leginkább nem. Mármint mindkét fél számára kielégítően. Szerintem itt a vasalt gatyákon már rég túlmutató problémákról van szó.
KedvelésKedvelés
Garancia, nyilván, nincs. Pontosabban, én sem hiszem, ne fogalmazzak már ilyen szentencia-szerűen. Nekem ez egy különösen érdekes tanulság volt, vagy felismerés, vagy nem is tudom, mi lenne a jó szó. Amikor apránként megért bennem ez a gondolat, hogy a férjem, mint nagy szerelem, és a kapcsolatunk, mint a legjobb állapot egyáltalán nem adott és nem örök, és a történetnek része, hogy egyszer csak nem leszünk egymás nagy szerelmei, hogy a kapcsolatunk nem lesz a legjobb hely és hogy ez a lehetőség a mostani érzelmi jólléttel egyenértékű összetevő. És hogy még mennyi minden lehet. Persze, ne arcoskodjak itt névtelenül, ha holnap közölné, hogy benne elmúlt, kész, vége, akkor attól azért el lennék keseredve meg minden.
Na de, az érdekesség pont ebben rejlett, hogy milyen tömegesen tagadják le a lehetőségét is annak, hogy nincs garancia, hogy a házasság, a gyerek nem biztosíték semmire.
KedvelésKedvelés
Miért akarnak az emberek garanciát? Hogy képzelik? Micsoda vakság és önzés ez?
Nem egymás szerelmének lenni többé nem okvetlen porba sújtós fájdalom. Lehet az is méltó. Amikor kiált az igazság, ciki fület befogni, ennél többre becsüljük magunkat, és tudjuk, hogy van élet utána is.
KedvelésKedvelés
Nekem nagy fájdalom felismerni, hogy elmúlt. A szerelem, ami világraszóló volt, és most itt vagyunk x gyerekkel, 8 év házasság után, és a légy a falon is érdekesebb a férjemnek, mint én. És nekem is…:(
KedvelésKedvelés
Ó.
A látásnak, kimondásnak nincs szépsége?
KedvelésKedvelés
Pontosan. Vagyis, így gondolom én is, viszont figyelem magam, a reakcióimat, hogy egy-egy döntésem, halasztásom mögött mennyi a kényelem, a belesüppedés, az ellustulás. És bár mindezek is szempontok (én úgy általában egy lusta és kényelmes ember vagyok), most komolyan hiszem azt, hogy ha a kapcsolatunk nem okozná azt az örömet, amihez szokva vagyok (intenzitásra gondolok, érzetre, hogy mondjam pontosabban), akkor mindent megtennék, hogy emelt fővel, magamhoz méltóan, nyitott füllel és szemmel lépjek ki belőle. Ennek a megérése volt számomra egy fontos lépés, bár régi kapcsolataimra visszatekintve, nem teljesen zéróról kellett építkeznem.
KedvelésKedvelés
Ezt akartam kérdezni, hogy eleve is volt neked a látás, és akkor honnan szerezted, vagy innen…?
Én is naivnak tartok embereket, és onnan veszem, hogy ezrek írták le itt, fórumon és privát a történetüket, nem csak saját tapasztalat. Félelmetesen tipiusak ezek. És aki megérti, el tudja fogadni, az talán, és csak az, meg is tudja haladni a kötelező kifejletet. A társával együtt, mármint.
Csak te vagy ugrásra készen figyelős, vagy a férjed is.
KedvelésKedvelés
Volt eleve is látás, pontosabban eleve volt nyitottság és arra való hajlam, hogy kimondjam, amikor rossz nekem és keressek megoldásokat. Aztán jöttek az önismereti próbálkozások, majd a pszichodráma és a hozzárendelt további csoport- és egyéni munkák. A dráma utáni kevéssel kerültem a blogra, akkor volt fél éves az első gyermekem és elég ambivalens érzések közepette éltem. Egyrészt ott volt a dráma utáni lebegés, a tisztánlátás illúziója (mert ez csak a kezdet volt), a könnyedség, mintha tíz kilókat adtam volna le. Másrészt viszont ott volt a Gyes terhe, a kötöttség, az otthonülés kínja, vagyis ahogy én megéltem ezt valahol a hatodik és kilencedik hónap között :). És akkor itt élesedett tovább a látásom, a hajlamom, hogy megkérdőjelezzek illendő és általánosan elfogadott dolgokat, tabukat és szent teheneket, itt muníciót kapott és eszköztárat, figyelmesebb lettem egyéb dolgokra, más típusú cikkek, tanulmányok és írások estek a szemem elé (érted, bevonzottam őket 🙂 ), változott a magatartásom az emberekkel szemben. Szóval, valahogy így történt, és azt sejtem, hogy ez a folyamat mentett meg attól, hogy elkerüljem a végleteket a bloggal kapcsolatos viszonyulásomban, és valamiféle emberi kötődést is kialakítsak irányodba, ami némileg független a blogírói minőségedtől (email érik hetek óta).
Ami meg az ugrásra készen figyelést illeti, az inkább én vagyok, bár a férjem egy furcsa, atipikus ember, férfi. Olyan jó lenne néhány szóban összefoglalni őt, de nem tudom, pedig úgy szeretek mesélni róla. Lényeg, hogy ő jön velem, van neki valami rettentő erős és eleddig megbízhatónak tűnő belső iránytűje, ösztöne, zsigere, valamije, ami kiemelkedővé teszi a szakmájában, és segít neki felismerni helyzeteket és embereket. Azt hiszem, hogy ő valahol még a saját folyamataim, útjaim elején felismerte, hogy ha nem tart velem, akkor leszakad (ezt meg is beszéltük pl. még a dráma elején), illetve, ha velem tart, akkor gazdagodik, egy csomót nyer belőle. Úgyhogy egyelőre az van, hogy ő partner, viszont az én paranoiámat nem veszi komolyan, mert a gyermekek halálától kezdve a saját temetésemen át a válásunkig nagyjából minden “tragikus (szándékos félidézőjel) eseményt vizionálok és próbálok felkészülni rájuk. Ő meg azt gondolja, hogy egy helyzetre akkor kell reagálni, amikor megtörténik és hiába készülünk rá előre, úgyis kiszámíthatatlan.
Nem tudom, kintről olvasva ez milyennek tűnik, bent sok vicces beszélgetést és nagy röhögést, vitákat is generál ez a különböző látásmód. Az egyetlen elképzelt helyzet, aminek a megvitatásában partner az az, hogy milyen szituációkban halnánk meg, ha az életünk rajtam múlna, vagy ha rajta. (én ezt itt mosolyogva írom)
KedvelésKedvelés
Ugyanez van nálam is, most olyan jó a kapcsolatunk, de sokszor eszembe jut, hogy mi lesz, ha majd nem lesz ilyen jó. És olyankor szabályosan pánikolok, nem tudom ezt letenni – micsoda lúzerség ez tőlem!
KedvelésKedvelés
Mihez ragaszkodsz? Ha nem jó, akkor az ember a múltat bánja, sírja vissza, de a jelen nem olyan, tehát nem akkora veszteség. Csak a remény, hogy bennetek van a potenciál, hogy mégis, talán lehetne újra olyan…
KedvelésKedvelés
Ezt mondatja velem is a racionalitás. A lelkem meg hallani sem akar róla, hogy van olyan lehetőség, hogy egyszer majd nem szeretjük már egymást. Hajj, de sok dolgom van még magammal! 🙂
KedvelésKedvelés
Az is megoldás, hogy mindig csak a jelent nézed, a mindenkori jelenben élsz. Agyad zugában a tudattal, hogy a jövő lehet más. Jobban becsüli az ember így a jelent.
KedvelésKedvelés
“letagadják, áthazudják a gyerekkorukat, lenézik és megvetik az anyjukat, eltávolodnak az apjuktól, de nem látják, hogy tökéletesen újraélik azok életét, illetve, ha szóba jön az öregkor és a mit kezdjünk idős nagyszüleinkkel és szüleinkkel, akkor az öregek otthona blaszfémia, olyasmi, mint a válás, minden igaz érték nyílt megtagadása”
“Csak” annyi a feladat, hogy jómagunk ne így éljünk. Ha már felismertük…
KedvelésKedvelés
A második férjem pornófüggő volt…a válás után itt a blogon jöttem rá,hogy neve is van annak,amit én éreztem,hogy nem stimmel. Az orális szexet hárította,hogy az ő felesége,gyereke anyja ilyet ne tegyen,másfelől éjszakák hosszán nézte a pornót és velem nemigen tudott mihez kezdeni. Aztán mindenért én voltam a hibás,ráadásul betegesen féltékeny is volt. Ő szeretett volna kifele ábrázolni,hogy milyen szép család vagyunk,de én nem szálltam be a játékába. Durva helyzet na! Azóta is gondolkodom,hogy mifene hormonvihar sodort az útjába.
KedvelésKedvelés
Biztos, hogy hormonvihar volt, nem lehet, hogy ő volt egyszerűen félrevezető?
KedvelésKedvelés
Igen,félrevezető is volt,de teljesen nem szeretném ráhárítani az egészet,jócskán tévedtem én is abban,hogy azt hittem a szexuális problémáit szeretettel,türelemmel segíthetek megoldani (vááhhh),azonkívül amellett,hogy addig sosem akartam gyereket hirtelen mellette motoszkálni kezdett bennem a “mi lenne ha?” kapuzárási pánik vagy hormonvihar,vagy már teljesen mindegy levontam a következtetéseket.
KedvelésKedvelés
Aha, értem.
KedvelésKedvelés
Nekem csak egy megoldás jött be: közösen bevállalni, hogy egy házasságba forrot párkapcsolat potenciálisan véges. Hogy abba lehet hagyni, egymás szétroncsolása nélkül / helyett. A krízishelyzeteket nem kikerülni, hanem használni kell. Nekem nagy lecke volt egy erőszak uralta családi háttérrel, hogy az agressziót pozitív erőként használni kell, nem elszenvedni. Ez nem folyamatos küzdés, hanem bevállalás. Mi sokat veszekszünk ahhoz képest, mint amit korábban jónak kepzeltem, de most úgy látom, ez egy járhatóbb és gyümölcsözőbb út, mint egy új partnerrel ugyanott folytatni. Ha én nem vàltozom, semmi sem fog. Szerintem mindettől függetlenül sokkal több lehetőségünk van lépni, mint a szüleiknek volt. Vagy ez csak innen messziről látszik így? Üdv.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen!
Asszertivitás a nö részéröl, már a kapcsolat kezdetétöl? Illúziómentesség? Állandó, kölcsönösen öszinte kommunikáció? A felismerés, hogyha mindez nem kölcsönös, (“mindig a nö akar a folyóparton sétálni, a férfi meg a fotelba süllyedve érzi jól magát” :)akkor jobb a válás? Gyerekek nemi szerepekbe való kényszeritésének elkerülése?
KedvelésKedvelés
Az igen nem az utolsó mondatodra/kérdésedre vonatkozik, hanem az elözöekre! 🙂
KedvelésKedvelés
Hasonló “alter” anyakörökben forogva (azért az idézőjel mert egyre elterjedtebb, legalábbis a hardver része, a hordozás, mosható pelenka használat satöbbi, satöbbi. Pl a védőnőnél 4 véletlenszerűen összeverődött anya közül 3 hordoz, 2 együtt alszik a gyerekével. A
válaszkészség, kötődő személet inkább csak szavak szintjén. Na de nem erről akartam írni) azt látom, meg magamon is tapasztalom, hogy az anyagi függetlenség a kulcs, hogy a helyzethez képest normális maradjon az ember. A kisbabás lét, a készenlét, az elkerülhetetlen beszűkülés magában nehéz, a kapcsolat is maximum vegetál, ha ehhez még egy függő helyzet jön, az vége, agyhalál.
Tudom hogy ez rendkívül anyagias megközelítés, pedig engem nem is érdekel különösebben a pénz, de tudom, hogy nekem ez létfontosságú. Hogy abból költök, ami az enyém, arra amire tetszik, szabadon mozgok, és hogy ott a lehetőség, hogy ha megunom ezt az egészet, akkor a gyereket egyedül nevelve is normálisan tudok élni. Így a nagyon méltatlan megalkuvások elkerültek. Na nem mintha ettől annyira tökéletes család lennénk. Nálunk is sok szar van, derékig ér, de annyira másképpen élünk hogy a szar is másfajta, mondjuk ugyanannyira büdös, és tudjuk egymásról, hogy a másiknak is facsarja az orrát
KedvelésKedvelik 1 személy
engem tovabbra is foglalkoztat, hogyan tudnek anyagilag fuggetlen lenni ugy, hogy kozben erezhessem magam jo anyanak is. Es sokadszor is arra jovok ra, hogy sehogy. Vagy ez vagy az. Sok-sok even at. Ha reggel 9-kor kezdodik a suli es oda akarok erni a 4 es 6 evesert 3.15-re, az nagyon behatarolja a lehetosegeimet. Zsebpenzt tudok keresni, de eltartani nem tudom magunkat. Azt meg tul nagy arnak erzem, hogy 7-7ig ne lassam a gyerekeimet, akkor gyakorlatilag csak furdetnem, etetnem es altatnam oket heti 5 nap. Probalom kitalalni mi az a pont amikor mar jo szivvel be tudom vallalni a 7-7ig, gondolom (remelem) ahogy nonek, egyre kevesbe igenylik majd ok is, en is ezt a jelenletet tolem. Addig viszont..
KedvelésKedvelés
Én a lányom 4 éves korától csinálom a 7-től 7-ig munkát. Nem volt egyszerű, pl. a napközbeni anyák napja, stb, de én úgy látom, nem tett neki rosszat. Nekem nagyon fontos volt az anyagi függetlenségem és a saját identitásom, amihez pl. egzotikusabbacska külföldi út ( egyedül), ilyesmi is hozzá tartozik. Ő egy saját identitással rendelkező anyát tanul tőlem, aki kielégíti az igényeit de nem oldódik fel benne, és van saját élete, áldozatokat így is hozok persze de nem annyira sokat és nem kell rátolnom. Nem hiszem hogy rosszabb neki. Igaz, hogy 7-től, vagy 8-tól talákozunk általában csak ( mert munka után még gyakran sportolok vagy barátnőzök is), de akkor 1-2 órán át koncentrált rá a figyelem. Én azt láttam, és ez nem kritika, csak megfigyelés, hogy ahol az anya otthon van többet, ott sem biztos hogy azt az időt a gyerekeivel érdemben tölti- pl a gyerekek dvdznek, ő takarít. Vekerdy szerint napi 15 perc ami csak a gyereké, de csak az övé legyen, úgy hogy én közben semmi mást nem csinálok. Nálunk ez 1-1,5 óra. Nekem segítségem kevés, bébiszittert fizetek, anyám vidéken és dolgozik, más nincs, hozzá max a szünetekben tud néha menni a gyerek, ez is nagyon jó. Persze nem akarok rózsaszín képet festeni, ennek is bőven megvan a maga nehézsége, de ez az út is vállalható, ha valakinek ez a fontos. Megértem ha nehéz választani mert nagyon sok kritikát kaptam, már nem annyira, meg tényleg meg sem hallom.
KedvelésKedvelés
itt raadasul fizetos is az ovoda 4 eves korig, onnantol van ingyenes oktatas 9-3.15. Nem tudtam annyit keresni soha, amennyi az ovi koltsege lett volna
KedvelésKedvelés
8-8.40 gyerekvigyazas 2 gyerekre 10 font, 3.15-6 18 font, akkor is fizeted ha beteg a gyerek es nem dolgozol. ezek a napkozi arak a suliban. ez meg most sem eri meg.
KedvelésKedvelés
ja hát Anglia egész más hely, ez így van. hiába keresnék a szakmámmal kb 10-szer ennyit ( és el is tudnék helyezkedni) épp ezek miatt hatalmas életminőség-romlás lenne, és a 7-től 7-igből 7-től 10-ig. A fentieket nem is mint üdvözítő utat írtam, csak hogy nem biztos hogy a gyerek érdeke kell hogy diktáljon. vagy nem biztos hogy az a gyerek érdeke amit mi ( elvárások mentén) annak gondolunk. mármint én úgy gondolom hogy magamat teszem előre mert kiegyensúlyozott szülő—-> kiegyensúlyozott gyerek, valahogy így.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem a 7-7-ig munka és a totális anyagi függetlenség a lényeg, hanem az, hogy ha már nem működik, ne csússzon ki úgy a talaj az ember (lánya) alól, hogy csak az anyagiak miatt marad benne. Hogy tudd, mit érsz, ki vagy, miben vagy jó a fele-ségen és a fele-királyságon túl is. Úgy látom sikeres válóknál, akkor nem omlik össze a világ a váláskor, ha nem csak a Házasság jelenti a világot, és utána könnyebben lesz B terv is.
KedvelésKedvelés
Én sem feltétlenül a gyerek melletti munkából valósítom meg, gyerek mellett 8 órás alkalmazotti munkahely, utazás, óvoda kizárt, hogy ne menjen valaminek a rovására. Nem tudnék instant megoldást mondani senkinek. Nálam a gyerek előtti időből való kis külön vagyon, kis megtakarítás, kis befektetés, meg a jelenlegi aprópénzes megbízások adják a függetlenséget. Bár az is tény, hogy sokkal kevesebbet költök mint gyerek előtt.
Meg azért nekem még kicsi gyerekem van, ami most oké az nem biztos hogy 3 év múlva is működni fog, szóval nem bezzegelni akartam, csak a pillanatnyilag működő dologról írtam.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem bezzegeltél 🙂 Én egyre inkább úgy látom, hogy “kis gyerek kis gond, nagy gyerek még kisebb”, bár az enyémek sem túl nagyok még.
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Én a legfőbb problémát abban látom, hogy ez az egész gyerekesdi és családosdi anyura van szabva. Őt gondoljuk kompetensnek, az ő jövedelme beáldozhatóbb stb. Ez keletebbre hangsúlyosabban jelen van, nyugaton már vannak próbálkozások, de a fele-fele aránytól a legjobb példa is messze áll még. A részmunka királyságában, Hollandiában pl. a részmunkázók majdnem 80%-a nő. Az arány javuló tendenciát mutat (ötven éve a nők többsége itt nem is dolgozott), de itt is sok időnek kell még eltelni, hogy az adott, egyébként jó keretekkel, a társadalom is jól éljen és a valóságban is meglegyen a fele-fele.
Rendszerből kilépni egy párnak szinte alig van esélye jó keretek nélkül. Oda egy nagyon tudatos kapcsolat kell (eleve alig van), oda jó képességek kellenek, (kreativitás, megélhetés megteremtésére) és hogy a lelkesedés hosszú távon is kitartson, jól jön egy (inkább kettő) kelendő szakma, amit manapság jól is fizetnek.
KedvelésKedvelés
Na igen. Mi mindketten itthonról dolgozunk és sokkal kevesebbet mint 8 órát. A gyerek ettől függetlenül az én napi feladatom, még akkor is ha a szoptatással járó időt nem számolom a fele-fele felállástól messze vagyunk.
KedvelésKedvelés
en 3 orat dolgozom egyenlore, bar pont ma lengettek meg az orrom elott egy masik 3 oras munka lehetoseget is, remelem megkapom. el kell hozza vegeznem egy diplomat, mert a meglevok persze nem jok. Akkor dolgozhatnek napi 6 orat, ha a ferjem el tudja vinni a gyerekeket reggel suliba, es akkor mar lehet hogy megkeresem a minimalbert. Eljen.
KedvelésKedvelés
Idén fogunk 40 25 ről 35 30 munkaórára váltani.
Valójában két éve kellett volna.
Gyes végétől, azaz a 18. Hónaptól kellett volna.
És mi lett volna akkor?
Tök mind1.
Már legalább nem mentjük, ami menthető, hanem az újon dolgozunk.
Nevezzük házasságnak. De ez a miénk, a mi határainkkal.
KedvelésKedvelés
Ha az alaposszetevokben gond van, akar csak az egyikben is, ment az egesz a fenebe. Egyutt vagy kulon, de marad a tuleles kompromisszummal. A kompromissszumok hosszutavon felzabalnak. Van olyan amin tudsz valtoztatni, es van olyan is, amin nem. Nem vagyok tul optimista, nem lesz itt egyhamar tomeges joleles.
KedvelésKedvelés
Kompromisszum nélkül van párkapcsolat?
Van az a kompromisszum, ami nem öl meg.
Van az a kompromisszum, ami a másik határának a tisztelete, s egyben a sajátunk kitolása.
Ha valaki kompromisszum mentesen akar élni, akkor a szingliség lehet inkább neki megfelelő.
Jól gondolom?
KedvelésKedvelés
Miért nevezzük kompromisszumnak azt, ha valaki nem baszakodik a másikkal? Miért nem tisztelet vagy egy irányba ható, egymásét legalábbis nem kizáró szándék, cél? A kompromisszum nyelésízű, valami ott keserű. Pl. az egyik fél kedve, hajlama ellenére zajos programokon vesz részt, vagy ráveszi magát a szexre… pedig egy hozzá illőbb társsal, helyzetben nem ezt tenné. Nem kéne előre, esszencialista módon megmondani, ki való párkapcsolatra, ki nem, mert túl sok a változó, és e vonásunk sem statikus.
KedvelésKedvelés
Jól értem, a kompromisszum egy szitokszó?
Én az igények közös nevezőre juttatására gondoltam vele. Van benne lemondás mindkét félről, de nyereség is mindkét félnek.
Baszogatásra végképp nem gondoltam.
KedvelésKedvelés
A példák amiket hoztál, nekem a másik elnyomásának tűnik.
Lehet, sokan azt értik kompromisszumnak.
A szexben nincs kompromisszum.
Vagy mindkét fél akarja, akkor, és úgy, vagy nincs.
De utána fogok most olvasni, mi a kompromisszum a szótárban, lehet rosszul használom. Nekem a különböző érdekek egyeztetése, összhangba hozatala, szükséges lemondásokkal mindkét félről.
KedvelésKedvelés
Pont azert hasznaltam a kompromisszum szot, mert valami olyant fejez ki, ami nekem nem jo, es nem is lesz az, megis bevallalom, mert adott esetben nem tehetek mast vagy akar nincs jobb otletem. Pl. otthon maradok ket evig a gyermekkel, pedig minden porcikam tiltakozik ellene, dolgoznek en is, legalabb valamennyit kozben. De nincs bolcsi, nincs nagyi, nincs penz bebicsoszre, nincs reszmunkaido, ha lenne sem tudnank belole bebicsoszt fogadni, ferj munkaja az egyetlen, amire tamaszkodhatunk. Na mit tehet ebben az esetben az egyszeri no? Hat otthon marad. Ket ev utan sem lesz munkaja, tovabb marad, miutan megugysem lesz munkaja. Ferj sajnalja az egeszet, de ha o otthon marad felmunkara, attol meg a munkaadok nem fognak jobban kapkodni a ket (vagy tobb) eve otthonulo felesege utan. Sok a csapda, ez csak egy, es ez is kulso. Itt meg jo parkapcsolatrol is beszelhetunk, ahol apu nem vallal tulorat, hazaerkezese utan tenylegesen jelen van apakent es ferjkent is, a felesegnek idot biztosit, penzt nem osztja stb.
Egy kapcsolatot a kulso korulmenyek igenis kepesek bedaralni, legyen az akar a legtokeletesebb. Csopogos mese, hogy a szeretet mindent kibir. Nagyon sok kulso korulmeny belsove is vallhat. Pl a tarsadalom nokhoz valo viszonyulasa. Egyszeruen nem tudod megkerulni, foleg, ha gyermeket is szulsz erre a vilagra. Valamilyen szinten hatni fog, beszivarog, reszesulsz belole. Aztan egyik hozza a masikat. Es akkor a peldamnal egy tokeletes (barmit is ertsunk ezalatt) kapcsolatrol beszelek, ami eleve annyi az esely, mint az otos lotto fonyeremenyere. De nem baj, mert eleve ugy megyunk bele hazassagokba is, hogy alapvetonek vesszuk a kompromisszumok meghozasat. Naivan azt hisszuk, hogy ebben ugyis minden tenyezo egyenloen vesz majd reszt, tehat nekem is be kell vallalni. Ilyen csomagot fogadunk el, eleve ezt gondoljuk normalisnak. (Aztan a legkevesbe sem egyenloen vallaljuk a kompromisszumokat, de ketsegtelenul mind szivunk.)
Es megegyszer: kompromisszum az, amikor elvileg lehetnenek valasztasok, van elmeleti megoldas, de a gyakorlatban nincs, vagy nem elhetsz vele, ezert bevallalsz valami hasonlot vagy teljesen egyebet, hogy megis tulvigyed a projektet (hazassagot, kozos eletet).
KedvelésKedvelés
Valahogy nekem a kompromisszum sosem jelentette az egyoldalú lemondást.
Az a megalkuvás.
Talán a konszenzus lenne megfelelőbb szó arra, amit gondolok?
http://tulaszemelyesen.cafeblog.hu/2014/11/10/konszenzus-kompromisszum-vagy-megalkuvas-nem-mindegy/
KedvelésKedvelés
Nevezzuk akarminek, ha fajo lemondassal jar, akkor baj van a rendszerben, akkor ott valami megoldani valo van. Ha a megoldas az, hogy elhatarozom, en lemondok egy igenyemrol, de az folyamoatosan faj nekem, zavar, hogy arrol lemondtam, csak ezutan nem panaszkodok vele, akkor a feszultseg marad, es elobb/utobb valahol ki fog turemkedni. A gond talan az, hogy sokszor olyasmiket is lemondasnak, tobblettehernek, megfosztottsagnak gondolunk, amit kicsit sem neznenk annak, ha a parunkat tiszteletben tartanank, hajlandoak lennenk atgondolni es megerteni miert azok az igenyei amik, azokat el is tudjuk adott esetben fogadni. Ehhez alap egy nagyon nyitott, oszinte, jatszmamentes kommunikacio. A kapcsolatok ezen a teren borzaszto rosszul allnak. Onismeretbol is rosszul allnak.
KedvelésKedvelés
Nemszeretem helyzetek lesznek, a lenyeg talan annyi lenne, hogy a bevallalando nemszeretem dolog win-win helyzethez vezessen, ami mindket felet elore viszi es igy nem kell egyiknek sem a masik karara lenni. Mondjuk ott van a mosogatas, amit mindketten utalnak. Akkor nem az a megoldas, hogy az egyik mindig megcsinalja, hanem a megosztas vagy takariro megfizetese, vagy mosogatogep, vagy…
Az egyutt megyunk mindenhova, egyik unja, masik elvezi is rossz. Vegul ugyse lesz jo egyiknek sem. A megoldashoz sokszor megkovult hitekkel kell szembemenni, oszintenek es nagyon okosnak kellene lenni, es foleg nem kellene abban hinni, hogy biztosan van megoldas, hogy barmi aron kell egy megoldast keresni. Lehet, az a megoldas, hogy nem kell egyutt keresni tovabb a megoldast 🙂
KedvelésKedvelés
Èva reakciójából arra következtetek, a kompromisszumos megoldás Magyarországon pejoratív értelemmel bír.
Èn nem a fájó lemondásról beszéltem, ami ráadásul egyoldalú.
Hanem az érdekek egyeztetéséröl, amikböl valószínüleg mindkét félnek engednie kell, de azok nem feltétlen fájó lemondással járnak.
Mi ezt próbáljuk ösz óta. Ha már jöttek példák is, akkor elöjövök egyel én is:
Nekem nem fájó lemondás az, hogy nem lakkozom (már) a körmöm hétköznap, és a nöcis szupi szandim sem hordom (pedig mint Hamupipökére!), mert úgy a feleségem rám sem tud nézni. Kérését jogosnak is veszem, ahogy ö is azt, hogy de, igenis szeretném öket hordani.
Ìgy született meg a csütörtök esti csajos kimenöm. Ahova járok, ott addig tolom túl, ameddig csak akarom, védett helyen, rádásul tényleg értenek is, hasonszörüekkel tehetem, és nem kell készenlétben lennem, nem-e egy kopasz megüt. Nekünk win-win.
Talán konszenzus?
(Azt is hozzáteszem, hogy a feleségem is kap egy nap kimenöt cserébe, mert így ferr.)
KedvelésKedvelés
Hurryk4n, tegnap egy másik poszt alatt olvastam anyeznek írt kommented az emai-lehetőségről, ezen felbàtorodva írtam neked még az éjjel. Csak azèrt jelzem, h lásd, nem troll írt rád és meg merd nyitni a spamfolderben is 🙂
KedvelésKedvelés
Nem ijedtem meg, már válaszoltam is reggel.
A bizalmadat pedig köszönöm.
Megpróbálok segíteni, ahogy tudok.
A részleteket pedig emailben írd meg, mire is keresed a választ, segítséget.
Kicsit homályos még nekem.
És amennyiben kérdezni akarsz csak, arról is lehet szó, amennyiben ez segít.
KedvelésKedvelés
nagyon köszönöm a válaszokat ès a bizalmat, most nyitottam csak meg azt az emailemet. Este írok majd mailt, leírom a saját tapasztalataimat is.
KedvelésKedvelés
Ebben nagyon igazad van, nekem is fontos, hogy dolgozzak, ha nem is teljes munkaidőben. Ennek következtében többet kell vigyázni a férjnek a közösen vállalt gyerekekre. Nálunk ez jó így. A kezdeti, jajj mit adok nekik enni stb kérdéseket egy vállrándítással és félmosollyalintéztem el, így aztán nagyon kompetens gyereknevelő lett a férjem is 😀
KedvelésKedvelés
nekem olyan furcsa amikor azt mondjuk: a férjem vigyáz a gyerekre. az enyém is mondja hogy bébiszitteli ma a gyerek(ek)et. mindig kijavítom, mert a kifejezésben benne van, hogy átmeneti, egyszeri, kérés, szívesség. magamra sose mondtam: ma én vigyázok a gyerekemre. szerintem a kifejezések megváltoztatásával is sürgethető a hozzáállás változása.
KedvelésKedvelés
Az idézett szöveg zseniális, Sárbogárdi Jolán is megirigyelhetné. Istenem, ha én így tudnék írni!
KedvelésKedvelik 1 személy
a Férjem, Téged, Nő
pultoslány
KedvelésKedvelés
Elalvás előtt olvastam ezt, és a népszerű mesekönyvszerző mint vitaforrás miatt jót vigyorogtam, mivel nálunk már szállóige (a gyerekek is kórusban mondják, ha csúszik ki a számon), ha valami ‘mintaanyás’ ötlettel bárki előáll, és én tiltakozom, hogy “Nem vagyok Bartos Erika.”
Ahogy katja is írja, nem árt tudnunk, h nincs garancia. És deboralev “anyagias megközelítése” is fontos alapkő (nekem).
Harminc körül egy ideje már egyedül éltem (egy majdnemházasság, majd egy szeretőség után), és nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Olyan szellősen. Tiszta volt a fejem, nem volt érzelmi és anyagi függésem. Így utólag már viccesen hangzik, de csak annyit tudtam akkor sziklaszilárdan, h gyereket szeretnék. Úgy is alakítottam az anyagi körülményeimet, h ha nem jár mellé TÁRS, akkor egy évet kihúzzak egyedül, aztán tudjak újra dolgozni.
Ebben az állapotomban találkoztam Férjjel, akivel csak úgy elindult, aztán ment magától minden. Nem volt ‘beköltöző show’, egyszer csak együtt laktunk, és saját ötletből beszállt a törlesztőbe és a rezsibe, amíg nálam élünk. Nem nézett hülyének, hogy csak olyan programokban/utazásban vettem részt, amelyeknek a felét ki tudtam fizetni.
Azt viszont az első randijaink egyikén megkérdeztem tőle, h szeretne-e gyereket (nem feltétlenül tőlem, úgy általában). A válasza spontán volt és vicces, ezért ezen sem témáztunk utána sokat, bár egy év után azt megbeszéltük, h abbahagyom a fogamzásgátlót. Egy hónap múlva terhes is lettem.
Életrajzot nem írnék ide, de annyit még mindig állíthatok 4 terhesség és 3 szülés után, hogy változatlanul nincsenek Tervek. Mondjuk, nem is mintacsalád-felállásban toljuk a szekeret.
Vannak alapelveink, amelyekhez egyelőre kellő rugalmassággal tartani tudjuk magunkat. Hozzáteszem, sokaknak furcsa, h mi nem ülünk le legalább szo-vas. nagycsaládilag ebédelni, mert egyikünk akkor szokott elmenni edzeni, míg a másikunk ‘etet’. Felelőtlenségnek tartják, h úgy kerekedünk fel akár 3 gyerekkel nyaralni vagy síelni, hogy nem foglalunk előre szállást (Ha nincs meleg vagy hó, csak szállás, minek menni? 🙂 És épp azért nem veszünk egyelőre nagyobb lakást vagy házat, hogy ezek a hirtelen felindulásból elkövetett kiruccanások anyagilag beleférjenek. (És nekem még mindig fontos, hogy ne Férjtől kelljen pénzt kérni legalább a saját fizimiskám karbantartására.)
Biztos vagyok abban, hogy amíg így tudunk működni, észrevesszük, ha valamelyikünk nem kerek. Házasságkötésünkkor mi arra tettünk ígéretet, hogy ha nem így fog működni, külön folytatjuk.
KedvelésKedvelés
Mi is pont így :).
KedvelésKedvelés
“ez egy járhatóbb és gyümölcsözőbb út, mint egy új partnerrel ugyanott folytatni.” Bölcs gondolat
KedvelésKedvelés
Jól sejtem, hogy ez az anyafórum, amiről a bejegyzés eleje szól, olyan kifelé minden gyönyörű fórum, s a háttérben privát üzenetekben feslik fel az igazság?
KedvelésKedvelés
Szerintem minden netes fórum valahol ilyen. Ez a fentebb említett _szerintem_ még az egyik legjobb, legszínvonalasabb. Meg kell ott is találni a saját közeget. 🙂
KedvelésKedvelés
Isteni bejegyzes a maga szomorusagaban is. Valahogy igy gondolom en is. Es ez is kozelebb visz az orok kedesem megvalaszolasahoz: “miert megy sok no tonkre mentalisan egy bizonyos eletkor utan”. Ettol a tonkremeneteltol menekulok kitartoan evek ota. Kozben folyton bizonytalan vagyok, mert minden nap uj a terep. De tudjatok: “ha a halal arnyekanak volgyeben jarok is…..”.
Ezt a bejegyzesedet kernem a konyvbe….. 🙂
KedvelésKedvelés
Kösz.
KedvelésKedvelés
lehet, hogy írtam már korábban, de komolyan gondolom, hogy nem kellene engedni, hogy huszonéves emberek családot alapítsanak. persze nem így volt eltervezve, de én 38 évesen szültem az első gyerekemet. addig meg tanultam, éltem, dolgoztam, pénzt kerestem, utaztam, kapcsolatrendszert építettem, így három gyerek után sikerült visszaevickélni a szakmámba, el sem hiszem még ma sem.
most készül összeházasodni a 25 éves unokaöcsém és a barátnője, egy évvel korábban kitűzték a 150 fős, k. drága esküvő időpontját, hogy legyen idő mindent megszervezni, meg akkor ért csak rá a szupervőfély. (ez is milyen már…) gyerekkoruk óta ismerik egymást, nem volt más kapcsolatuk. nem vallásosak, csak így alakult, egy kisvárosban nőttek fel és együtt jöttek pestre, itt diplomáztak más-más területen, dolgoznak. van egy kis lakásuk, autójuk, amit a szülőktől kaptak. az unokaöcsém a második felsőfokú nyelvvizsgájára készül és a doktoriját írja. azt mondta, hogy felőle jöhetnek már a gyerekek. és itt a baj. a munkájában nagyon jó, szorgalmas, de semmi más nem érdekli és otthon semmit nem csinál, a lány mindent megold és elvégez helyette is. kedvesek és szeretetre méltóak, de aggaszt, hogy mi lesz velük. toljam oda a lány orra elé a blogodat? beszélgessek vele? félek, hogy ha beleavatkozom a most még jól működő rendszerükbe, csak megzavarom őket. ugyanakkor rengeteg esküvőn voltam már és sok nem működő kapcsolatot és válást láttam már.
KedvelésKedvelés
Ha ők most így látják, ez nekik ma fontos, hiába “tolod az orruk elé” a tapasztalataidat, úgyis csak azt fogják gondolni, önigazolsz, mert te későn kezdted. Legfeljebb szurkolhatsz nekik a lelátóról, hogy jól legyen a dramaturgia.
KedvelésKedvelés
Kik vagyunk mi, hogy azt hisszük, el tudjuk dönteni mások életében mi nekik a jó és mi a rossz?
Nem az a baj itt, hogy két 25 éves ember összeköltözik, összeházasodik, akár a szüleiktől kapott lakásba. (a lakás a szülőktől nem gáz, csak ha a szülők ezért várnak valamit cserébe)
Hát tegye mindenki! Legyen szerelmes, házasodjon, szüljenek, évezzék. Aztán menjenek tovább egymás tönkretétele nélkül ha már nem szeretik egymást. Az a baj, hogy a közeg ezt nem engedi.
Megtiltani, hogy házasságot kössenek? Semmivel sem jobb, mint tiltani a válást amit a társadalom tesz.
Szerintem nem ez a jó irány, nem a kor, hanem a külső-belső szabadság a lényeg. Láttuk Norvégiában, hogy babakocsit toló szülők között szinte mindenki huszonéves volt. Ja, hogy apukák és anyukák 50-50% ban tolták?
KedvelésKedvelés
hát pont ez az. az unokaöcsém a családban látott mintát hozza otthonról. a szülei racionális megfontolásból nem váltak el, de ez a házasság megnyomorította őket, nem véletlenül jött el abból a mérgező közegből, amint lehetett. nem ismer mást, gondolom azt hiszi, hogy ezeken a kereteken belül is lehet jobban vagy másképp élni, de itt a tévedés. annyira egyenlőtlen már most, ahogyan együtt élnek, és ez a gyerekek születésével borítékolhatóan fokozódni fog.
azt meg, hogy lakást kapott a szüleitől, nem elítélően említettem, csak mint tényt.
én szerencsésnek érzem magam amiatt, ahogyan alakultak a dolgaim. nyilván nem hiszem azt, hogy mindenkinek ennyire későn kellene családot alapítania, de sokszor láttam azoknál, akik egyetem után, nagyon fiatalon szültek, hogy milyen vergődés volt gyerekekkel pályakezdőnek lenni, ha egyáltalán sikerült, mennyi megalkuvással, lemondással jár a lányok részéről.
KedvelésKedvelés
A később szülés még önmagában nem recept. Van barátnőm, aki bár többszörösen elvált, először 21 évesen szült, és ragyogó karrierje (ez milyen gáz, de ha már leírtam…) indult be 25 éves kora után. Most a lánya, akivel nagyon jó a kapcsolata, 22 éves, és van még két kisebb (12 és 3 éves) gyereke 2 apától. Nagyon vicces csapat.
A hozott mintát pedig nem mindig követjük. Lehet, h nekik ez beválik. Egy ideig. Vagy nem. Vagy elválnak. Vagy nem.
KedvelésKedvelés
Elválni nem tragédia, nem az a kudarc. Csúnyán válni tragédia, meg neheztelni és úgy együtt maradni.
KedvelésKedvelés
Bocs, de a nagy lagzi 25 évesen szerepkövetés, és ekként tényleg veszélyes. meg aztán írt a nem túl biztató munkamegosztásról is habibi.
KedvelésKedvelés
Nem is méltattam a nagy lagzit. De sem azzal nem értek egyet, hogy házasodni/gyereket szülni csak 40 körül érdemes mert akkor tuti jó lesz minden, sem azzal, hogy ezt egyenesen tiltani kellene. Ez biztosan nem skandináv, egyik eleme sem.
A munkamegosztás sajnos részben ködös hazánkban kódoltan rossz, értelmes emberek maguk és egyenként azonban tudnak rajta változtatni ha van erre késztetésük. (jobb ha van, mert az tényleg torzít)
KedvelésKedvelés
Szerintem simán lehet valaki 40 évesen is pont olyan “fruska”… Nem lehet ezt életkorhoz kötni. Meg amúgy sem a mi dolgunk mások életéről dönteni.
KedvelésKedvelés
Lehet bizony.
KedvelésKedvelés
Jajuditnak, feljebb: nincsenek válaszaim sajnos. Egyelöre a pontos és kiméletlen kérdésfeltevés szintjét próbálom elérni. 🙂
Régebben imádtam Huxley Szép új világát és teljes mellszélességgel védtem a család szentségét a promiszkuitással szemben. Mai fejjel már teljesen másképp gondolom.
Vannak már velem egykorú, de föleg fiatalabb, huszonéves ismeröseim, akik nyilt kapcsolatban, vagy poliamóriában élnek, egészen skandináv módra. de mégsem találták meg azt, szerintem, amit tényleg kerestek. Meg erre már volt ugye egy kisérlet a hippikorszakban, ami akkor nem jött be. A kettö kombinációja lehetne a megoldás, vagyis, hogy legyenek egyenrangú alternativák: hoyg ne legyen társadalmi szintü elvárás a házasság, a gyerek. Hogy a mi generációnk már szokjon le a gyerekei, lányai nyomasztásáról.
Itt egy vers, sajnos csak angolul van meg: Eszerint szüleink elcseszödött generációja továbbadta nekünk, önkéntelenül is az elcseszettséget. Mi a megoldas a szerzö szerint? hogy ne tudd te is továbbadni, inkább ne vállaj gyereket. De ez nem lehet a válasz, nem lehet, hogy csak ez a megoldás.
Philip Larkin
This Be the Verse (1972)
http://allpoetry.com/This-Be-The-Verse
They fuck you up, your mum and dad.
They may not mean to, but they do.
They fill you with the faults they had
And add some extra, just for you.
But they were fucked up in their turn
By fools in old-style hats and coats,
Who half the time were soppy-stern
And half at one another’s throats.
Man hands on misery to man.
It deepens like a coastal shelf.
Get out as early as you can,
And don’t have any kids yourself.
KedvelésKedvelés
kedvenc versem, munkahelyen és otthon is kint van a falon
” it deepens like a coastal shelf” milyen szép
teljesen igaz, az emberek 80-90%-a így neveli a gyerekét, legalábbis kezdetben
lehet máshogy, a mi generációnkank több az elérhető segítség, az elérhető alternatív vélemények halmaza, akinek van némi önismerete, az tud hova nyúlni
KedvelésKedvelés
A napokban beszélgettem egy nagyon kedves régi barátommal, régen kollégák voltunk, aztán messzire sodort minket egymástól az élet, de ismeritek, az a típusú barátság, amit fél év kihagyás után is lehet folytatni. Mesélt az Ő életéről aztán én is az enyémről. Mondtam, hogy nagyon szeretnénk a párommal közös gyereket, nálunk most ez a “nagy projekt”, egyelőre nem egy sikertörténet. Kérdezte a kedves barát, hogy és most biztos vagyok, tényleg Ő a nagy Ő? Én meg elég szarkasztikusan azt mondtam, hogy ma igen, és remélem, hogy holnap is így fogom gondolni. Érdekes volt a reakciója, mert elkezdte pedzegetni, hogy ha nem vagyok 100 %-os, akkor miért akarok gyereket. Én visszakérdeztem: könyörgöm, mi az életben a 100%? Mi megbeszéltük a párommal, hogy mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy van a történetünknek egy olyan forgatókönyve, amiben benne van, hogy külön folytatjuk. Kemény beszélgetések sora volt, de megérte. Egyébként lehet, hogy statisztikailag én nagyobb kockázatot vállalok (10 évvel fiatalabb pasi, egy saját gyerek előző házasságból), mint azok, akik kb egyidősen, közös gyerekkel, közös hitellel együtt tolják, de ahogy elnézem a környezetem, a tartós boldogtalanságra ott még nagyobb az esély.
KedvelésKedvelés
Komment.
“Szóval aki házasságban él, és gyereket szül, az mindenki megnyomorítja szegény férje életét? Szegény pasik?? És akkor minden hosszabb kapcsolat szar, és értelmetlen, tényleg? Ne válassz párt, ne szülj gyereket, legyen mindenki szingli?? Vagy mi? Nyilván nem rózsaszín elejétől a végéig minden nap, de azért vagyunk emberek, egymás társai, azért vagyunk egy CSALÁD, hogy a problémákat megoldjuk, és kihozzuk mindenből a lehető legjobbat. Lehet, hogy gondolatébresztőnek szánta ez a nő, de szerintem túlságosan is sötéten festi le a dolgokat.”
KedvelésKedvelés
Anyukám is irhatta volna 🙂
KedvelésKedvelés
Ez most mi? Komoly?
KedvelésKedvelés
“azért vagyunk emberek, egymás társai, azért vagyunk egy CSALÁD, hogy a problémákat megoldjuk, és kihozzuk mindenből a lehető legjobbat” Mintha a kihivasok azert lennenek, hogy az embereket jobba, a csaladokat erosebbe tegyek. Mintha minden kihivasnak meglenne a szep megoldasa, csak a jo megoldas kellene hozza, ami persze az egyenben van, hol mashol. Es akarattal ugyebar, minden ket vagy tobb egyen osszehangolhato, mialtal majd kihozzak mindenbol a legjobbat. Mi a franctol nem mukodik ez a csodalatos vilag?
KedvelésKedvelés
A katolikus gimibe járva úgy havonta 2 szer hallhattam.
Teher alatt nő a pálma.
Szerintem meg a víztől, meg a napfénytől.
Annyira kiábrándító volt az a 4 év. Lélektelen. Nagggggyon katolikus.
KedvelésKedvelik 1 személy
“Teher alatt nő a pálma.
Szerintem meg a víztől, meg a napfénytől.”
Pontosan. Teher alatt a pálma görbül, nem nő.
KedvelésKedvelés
Olvaslak titeket. A blogot. Látom a mellettem élőket, ismerősöket. Általában csak sejthetően, kevesen nyílnak meg annyira, hogy elmeséljék, hogyan élnek a párjukkal, milyen változásokat okozott életükben a gyerek/ek érkezése. Hiszen maguk előtt se vallják be… Vagy csak előttem nem, nem dolguk, nem olyan a viszonyunk. De facebookon egyre több gimis osztálytársam, aki 5 évvel ezelőtt nekiderülve posztolgatta első babáját, majd a másodikat, mára visszaváltoztatta a nevét a lánykorira, apának se híre sem hamva, bár azelőtt se nagyon szerepeltek az apák a képen, most meg pláne nem. Most anyu van a kicsikkel, cseperedőkkel (kis hölgyekkel, amúgy csajosan), esetleg a barátnőkkel.
Kérdem én: akkor miért szülnek? Miért az elsőt, miért 3 éven belül a következőt, mintha futószalag lenne? Mit reméltek, mi munkált bennük? Hová tűnnek az emberek, mivé változnak át? Mi lesz azokkal a független érdekes lányokkal, akiket én férjhez menés, anyaság előtt ismertem?
Elkeseredtem. Kiábrándultam. Úgy fest, nem kell párkapcsolat. Mindenáron semmiképp. Nem kell házasság. Egyáltalán nem. Habár adott a lehetőség, nem látom úgy, érdemes lenne ezt választani, vállalni. És úgy fest gyereket sem, mert mindent elront egy kapcsolatban. Szétkúródik bárhogy erőlködnek. Eleve az erőlködés maga beszédes.
Én se csinálnám jobban, ha férjhez akarnék menni, ha belém állna, félre a tudatos gyerektelenséggel, ide egy kisdeddel, de azonnal, böngyörgethetnékem támadt. Ugyanúgy szétcseszném az egészet, akár felismerem romlott mintáimat, akár nem. Nem vagyok folyton 100% készültségben tudatos, odafigyelő, mindenre rezdülő, megelőző, rákészülő.
Az egész végetérésre van ítélve, zátonyra futnék valamin. Nincs garancia happy endingre, de arra igen, előbb, vagy utóbb jön a lejtőn robogás.
Jó példát nem láttam, nem olvastam. Létezik? Számít, hogy létezik-e? Kell léteznie?
KedvelésKedvelés
“Nem vagyok folyton 100% készültségben tudatos, odafigyelő, mindenre rezdülő, megelőző, rákészülő.”
Ez mindenképp jó hír a környezetednek :). Az olyan csajoktól lehet igazán falra mászni. (Csak ők nem szokták megengedni a gyerekeiknek :()
KedvelésKedvelés
Nem biztos, hogy ugyanarra gondoltunk. 100% tudatos alatt a másik határaira odafigyelő, korrekt, nem nyomuló, másikat tiszteletben tartó attitűdöt értem. Nem mindig jön össze. Vannak gyarlóságaim.
KedvelésKedvelés
Volt egy bejegyzés, a gyermektelen című, ott elég sok komment volt, köztük én is, aztán mégis lett gyerekünk. Rengeteg dolgot megváltoztat, más tulajdonságok jönnek előtérbe a személyiségemből, de nem mondanám, hogy teljesen megváltoztat. A párkapcsolaton sem a gyerek ront vagy változtat, hanem a szerep, ha nem vagyunk elég tudatosak.
És marha nehéz tudatosnak lenni, mert ha egyedülállóként nem szerep szerint viselkedünk azért is megkapjuk a magunkét, de pláne ha családosként.
Mondok egy példát. Sosem aludtam együtt a férjemmel, még a leglángolóbb kezdeti szerelem idején se, mert eltérő a bioritmusunk, kb 6 óra eltolódással élünk, és ő meg szívesen néz tévét lefekvés előtt. Nekem és neki is teljesen jó így. Ez mondjuk nem volt annyira téma csak párként, de hogy most mennyi aggályos intést kapunk a tönkremenő házasság veszélyeiről, mert én a gyerekkel alszom a férjem meg külön. Nyilván sokkal jobb lenne, ha megfelelő mennyiségű hisztivel rávenném a férjem, hogy feküdjön le velünk tízkor, ő meg összeszorított foggal nézné a plafont, a gyerek meg sírna a külön ágyban, de legalább lenne hitvesi ágy.
Ez most csak egy apró példa, 1001 ilyen van a pénzkeresettől a házimunkáig mindennel. Ha az élni és élni hagyni szerint élünk és az nekünk jó, azért mindig van aki megszurkál miatta, vagy csak sandán néz. Na nem mintha ez befolyásolna, de milyen gáz ez már.
KedvelésKedvelik 1 személy
Mennyit hallgatok én a sorsközösségről meg a ‘majd-meglátod-mi-lesz-ha-ilyen-hosszú-a-póráz’ (mintha Férj legalábbis egy helyesen idomítandó háziállat volna), és úgy, hogy fingjuk sincs az életünkről, csak azt tudják, h heti 3-4 napot külön töltünk a munkánk miatt.
KedvelésKedvelés
De facebookon egyre több gimis osztálytársam, aki 5 évvel ezelőtt nekiderülve posztolgatta első babáját, majd a másodikat, mára visszaváltoztatta a nevét a lánykorira, apának se híre sem hamva, bár azelőtt se nagyon szerepeltek az apák a képen, most meg pláne nem.
Kérdem én: akkor miért szülnek? Miért az elsőt, miért 3 éven belül a következőt, mintha futószalag lenne? Mit reméltek, mi munkált bennük? Hová tűnnek az emberek, mivé változnak át? Mi lesz azokkal a független érdekes lányokkal, akiket én férjhez menés, anyaság előtt ismertem?”
Van ilyen, hogy kiderül a kapcsolat közben, hogy nem működik. Akiknek nincs gyerekük is szoktak szakítani/válni. És ez rendben van. Akkor az miért nincs rendben, ha gyerekeink vannak és rájövünk, hogy ez így már nem működik? Ez ugyanaz. Vagy ha gyereked van akkor te már csak álszent anyagép lehetsz? Az, hogy a volt osztálytársaidnak volt lehetőségük válni, és megtették, szerintem pozitív. Válni, önálló életet kezdeni, akarni a jobb életet, kudarc? Csak mert van gyereked?
Ennyi erővel ha felbomlik egy kapcsolat a kezdeti szerelmet is számon kérhetnénk. Persze szokták is azok, akik sosem voltak szerelmesek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem kudarc. Rendben van. Jobb külön, kiegyensúlyozottan, mint muszájból együtt torzulva. Ott állok értetlenül, ahol érezni egy ideje szétfelé mennek, de mégis bevállalják a babát. Egyet, kettőt, sokat. Érjem be azzal, elhitték, egy gyerek majd minden megváltoztat jó irányba? Van ilyen, vagy urban legend?
KedvelésKedvelés
Urban legend!!! A békülős szex egy ideig megkönnyebbülést hoz (minden oké!), de egy gyerek jövőjét tekintve tragédia ez a fogamzási körülmény.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jókat rágjuk itt a csontot. Példákat látok én is magam körül, életeket. 40 leszek és hasonló korosztályból kerül ki többnyire az ismeretségi köröm. Szűk metszet de úgy 90% boldogtalan, legalábbis baromira nem elégedett. Akiknél azt látom, hogy valamennyire elviselik a darálót azoknál vagy egy nagyon stabil családi háttér (nagyszülők, jó rokoni viszonyok) vagy egy olyan tevékenység játszik akár munka akár hobby amiben kiteljesednek. Nagy nagy ritkán a pár akár közösen is, közös hobbiban találja újra meg újra meg a másikat. A többieknél megy a gittrágás, beszürkült arcok és a sok pótcselekvés (horgolás, süteménygyártás tonnaszám, gyerek túlpátyolgatás stb.)
Sajnos a magam nyomorából sem látok momentán kiutat, illetve igen úgy, hogy a szenvedést a másik bántását nem spórolhatom meg, egyre inkább afele tendálok, hogy nyitott házasság meg a poliamoria. Élni és élni hagyni. Csak ugye a belénk döngölt, mélyen gyökereztetett koreográfia igen erős ellenállás, mert ritka az olyan, hogy mindkét fél ezt tartja élhető megoldásnak.
KedvelésKedvelik 1 személy
Hú, de borsódzik a hátam!
Ezt posztolva máris újraolvasom!
KedvelésKedvelés
szerintem is menjen a konyvbe
KedvelésKedvelés
Ma is újraolvastam. Munkába menet. Már most tudom, holnap is újraolvasom.
Vagy ideírom, amit gondolok, de minek, csak téged ismételnélek?
Ez dolgozik bennem egy hete, és úgy érzem kapcsolódik:
Èpp a héten újságolták a nagy hírt, 20 éves unokatesóm megkérte a 19 éves baratnöje kezét.
Szörnyü hír. Számomra legalábbis.
Ès már most tudom a forgatókönyvet:
Jövöre lagzi, esetleg 2 év múlva, attól függ, a kocsi legyen elöbb, vagy az utána?
Mindenesetre lagzi után egy éven belül elsö gyerek a 25 év hitel mellé. Szülés nehézségei és minden más tényezötöl függöen, no meg a kedves család kedves kérdéseinek (“Mikor jön a második?”) eleget téve: maradék 22 év hitel mellé még egy gyerek.
Mondhatnák, na, kész a kis családunk, jól vagyunk. Páran mondják is.
A feleség 5 éve otthon, gyakorlatilag sosem dolgozott, fél is elhelyezkedni, végzettsége ha keresett is, munkatapasztalat és ráadásul két gyerekkel a hátán, avagy a szoknyája alatt nem igazán kelendö a munkaeröpiacon. Majd a kedves kérdések újra jönnek:
“Lesz harmadik?”
Ès lesz bakker!
Èn a másodikat sem értem. Biztosan megértem majd egyszer. A harmadik a szocpolitika miatt jön már, meg a kevesebb adó, meg már úgyis mindegy alapon. 3. után legalább elfogy a kedves kérdések halmaza. Várom a meghívót a lagzira, és szívböl kívánom nekik, ne így legyen.
A kedves kérdésekre térnék ki: (Mennyiszer kellett már válaszolnom!)
“Mikor jön a kistesó?”
A kérdés eleve inkább elvárás, és feltételezés. Hát akartok kistesót, ha egyet akartatok, miért ne akarnátok kettöt? Mega a kistesó az KELL!
Pedig lehetne így is: Terveztek kistesót?
NEM! Tudok jobbat!
Meg Se Kérdezd!
Mert ez a két szülöre tartozik, csakis rájuk. Ahogy az elsöt se kellett volna megkérdezned. Semmi közöd hozzá.
Hidd el, ha eldöntötték, és jön, tudatni fogják veled.
Vérmérséklettöl függöen akár az egész világgal, posztolva.
A válaszom az utóbbi idöben a következö szokott lenni, mert indokolnom kell a NEM!-et, mert a kistesó az KELL!
“Majd bérlünk egyet!”
Ès látom, nem értik. Eddig senki nem értette. Persze hogy nem, hiszen a kérdést is úgy gondolta, jogában áll feltenni, söt, “a kistesó kell” is teljesen jogos, és megkérdöjelezhetetlen dolog.
Köszönöm, hogy leírhattam.
KedvelésKedvelés
Mi is hasonlóan kezdtük ám, csak volt eszünk szerencsére észrevenni, h nem jó az irány, és volt hozzá merszünk változtatni. 19 évesen összejövés, 20 évesen eljegyzés, 22 évesen esküvő, feleség sok évet otthon, közben két tervezett és egy nemtervezett gyerek. És itt mondtam, h nah, akkor nekem ebből ennyi pont elég volt. Állati nehéz volt munkát találni (jó diplomám van, az első gyerek kb közvetlen azután született, h meglett, de ugye a sok kihagyott idő…). Állati nehéz volt átprogramozni magunkat az új helyzetre. De azért nem lehetetlen.
Ha újrakezdhetném, a mai eszemmel, másképp csinálnám teljesen (pl max 1 gyereket vállalnék, nem feltétlen lenne szükségem esküvőre – azt totál elvárásból csináltuk például, azt hittük, h ez van a nagykönyvben és kész), de most, hogy így alakult, már örülök, mint majom a farkának, hogy a hátam mögött tudhatom az egész családosdit, megcselekedtemamit. Valamint hogy mázlim van és egy szuper pasashoz mentem hozzá véletlenül, aki ugyanúgy képes változni és alkalmazkodni az új igényekhez, mint én, valamint nagyon erős kommunikációs képességekkel van megáldva.
De mint már többször írtam, ez kizárólag mázli kérdése volt.
KedvelésKedvelés
Háromszoregy, köszi mindkét hozzászólásod a poszthoz! Én korán házasodtam és jóval később szültem három akartat két menetben és hormonviharban, de a szemléletedet mégis rokonnak érzem az enyémmel.
Töprengek magam is a poszton tegnap óta, de igyekszem kerülni az önigazolás csapdáját, másokat megítélni vagy firtatni meg főleg nem szeretnék.
Ha a házasságban a szerepek uralkodnak el (nálunk is felbukkant a tendencia, de sikerült visszaszorítani), az szerintem sem vezet semmi jóra. Erről egy vendégposztban írtam itt: https://csakazolvassa.hu/2014/01/02/igy-is-lehet/.
Hatnak ránk az szerepelvárások és forgatókönyvek, mint mindenkire. De az én férjem is hajlamos az önreflexióra és kész a változásra, fejlődésre. Van benne életigenlés és igény a kiteljesedésre, ahogy bennem is, és van a vágyainknak, terveinknek, vállalásainknak egy közös metszete. És törekszünk hagyni a másikat megélni magát. A szex nálunk a metszetben van, ez könnyebbé teszi a dolgokat. Azt is tudom, bármikor kikerülhet onnan. És – bár lényegileg nem számolok vele – még a szexet nem tekintve is hagyhatjuk elcsúszni a dolgokat szép lassan, vagy jöhet földrengés is, mely átrajzolhatja a terepviszonyokat. Lesújtana-e, ha ő mozdulna? Biztosan porig, de fölállnék. Megszenvedném-e, ha én kerülnék ellenállhatatlan mágneses térbe? Kutyául. Nem tudom elképzelni, hogy ez megessen, de tudom, hogy megtörténhet.
Az, hogy egy efféle monogám kapcsolat mellett tudunk-e önmagunk legjobb verziója lenni, azt is boncolgatta a poszt. Arra jutottam, szerintem igen. Én testestül-lelkestül, minden hibájával együtt őszintén szeretem azt az a embert, aki 22 év alatt mellette lettem. És ez a legfontosabb mérce. Nem az, hogy mások milyennek látnak. Az öt százalékba sorom magunkat.
Nekem a házasság egyébként olyan, mint a magyarságom. Adottnak tekintem, ez a hazám. Szeretem. Bár volna módom lépni belőle, ha arra vágynék, föl sem merül. És nem azért, mert eszményi volna bármelyik is. Tudom, tűnhet ez a hozzáállás provincializmusnak, a kalandvágy hiányának. De nem nagyon érdekel a külső vélemény, kivéve ha olyasmiért dicsér, amire magam is büszke vagyok. Az jól tud esni. De a tény, hogy magyar vagyok illetve házas, az nem teljesítmény. Így tényként semmiképp, hogy mit hozok ki belőle, az esetleg.
Úgy érzem többnyire, az életem végül is nekem való, a kihívásaival és nehézségeivel együtt. Nem könnyű, de nekem való. A teljesség felé tartok, azt hiszem.
KedvelésKedvelés
A mi környezetünk azon rugózott az első gyerek után, hogy minek több. Az a lényeg, hogy jól beledumálhasson minden nagytudású…
KedvelésKedvelés
Vajon egy monogám kapcsolat nyitása valóban a kapcsolat kudarca?
Meg lehet élni egy ilyen döntést mindkét félröl egy közös útnak?
Azzal a bizalommal, hogy szeret a másik, és én vagyok számára a legfontosabb, így lesz ez akkor is, ha jön a kívülálló személy.
Azzal a beismeréssel, hogy nem vagyok képes minden igényét a másik félnek egyedül kielégíteni, mert az valójában lehetetlen.
Azzal az elfogadással, hogy ezért nem kényszerítem lemondásra.
Ez a nyitás szerintem két érett embernek a személyiségfejlödését tudja hozni, amennyiben elötte is meg volt az egyenlöség.
KedvelésKedvelés
Mi? Dehogy kudarc a nyitás, miért érzed így? Egy nemstabil kapcsolatot nem lehet kinyitni. Ahhoz, hogy nyitottan is jól működjön, brutálerősnek kell lennie, nagyon-nagyon jó szintű kommunikációval. Rossz, kudarcos kapcsolatot nyitni esélytelen és az esetek nagy többségében _ebből_ lesz a mégnagyobb kudarc.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ahogy kovetoe is írta, jó veled gondolkodni. A hsz-aid kapcsán már agyaltam azon, mit tennék, ha Férj ezzel előállna. Most tuti kiborulnék, de nemtom, mi lenne, ha pár év után ‘süppedni’ kezdenénk, és nekem sem lenne már a mostani elég. Nincs olyan téma, amiről ne tudnánk beszélgetni, igazából nagy dolgokban még egyeztetnünk sem kell, önműködő a kapcsolatunk. Néha átszalad rajtam, nem okozhatja-e a szex halálát egyszer a mi nagy szerelmi barátságunk. Azt hiszem, arról nehezen mondanék le, hogy “halljuk egymás gondolatait”. Na, meglátjuk, mit találunk ki, ha odajutunk. 🙂
KedvelésKedvelés
Te hisz4l magadban, érzed az értékeidet, nem lennél elveszve, sem durcás bosszúálló, bebizonyító sem nyitás, sem válás után.
Nem az a nagy dolog, hogy férjünket lehányva, ordítva kezdünk új életet. Hanem hogy szeretjük, becsüljük őt, együttműködünk, időben felismerjük, hogy más is kell, külön is van létezés, nem csúfoljuk meg a szerelmünket, és mégis van külön létezésünk, én- és világélményünk. Nem vagyunk összetapadva, nem csak ketten lehet mindent. Nem is igázzuk rabbá a másikat, nem keltünk bűntudatot, hagyunk neki teret létezni. Ez pl. poliamoria, de válás is lehet.
KedvelésKedvelés
Pontosan. 🙂 Pontosan így.
KedvelésKedvelés
Ti láttátok 220 éve a ‘Rózsák háborúja’ c. filmet? Asszem, akkor tettem magamban a válással kapcsolatban a második fogadalmamat. Az elsőt a szüleim házassága láttán, bár akkor még inkább a házasságot mint életformát kérdőjeleztem meg. 🙂
KedvelésKedvelés
Az önelfogadásnak valahol a közepén járhatok.
A kudarc érzésem van, nagyon erősen. Az eddigi öntagadás, a magam elöl futás miatt.
Egy szelet ebből a kapcsolat nyitása, ami a kudarcból levont lehetséges út.
Egyáltalán nem vagyok még kész.
Én sok fronton hazudtam magamnak, sokáig tart feldolgozni, magamnak megbocsájtani, és valóban magam ilyennek szeretni.
Elfogadnom, hogy a lehető legjobbat tettem eddig, az akkori képességeimnek megfelelőt.
Harag, és félelem van bennem. Óriási.
Olyasmi ez, mint a gyász. A régi életem temetem.
KedvelésKedvelés
Már korábban kérdeztem, és bocs, ha már válaszoltál, de nem tudom már visszakeresni, esetleg hol.
A feleséged hogyan éli meg, hogy te nyitottál?
KedvelésKedvelés
Másfél éve bújtam elő feleségemnél.
Biszexuális transgender vagyok. A férfi nő között valahol fél úton.
Azzal a szándékkal bújtam elő, hogy majd szeretném női oldalamat is megélni, és inkább egy férfi karjaiban.
Egy második kapcsolatot szerettem volna.
De először azzal foglalkoztam, hogy minél nagyobb terem legyen a hétköznapjaimban transgenderként. Végül már messzebbre mentem, mint amit el tudott viselni. Tetőtöl talpig megborotválkoztam.
Ez borította a bilit. Nem voltam számára vonzó, hiába szeretett. Elköltöztem, hogy a válásba belekóstoljunk.
Reggelire már otthon voltam mindig, s altatás után mentem a bérelt szobámba.
Nagyon hiányoztak. Abbahagytam a külsőségeken alapuló önmegvalósítást.
Megkapja tőlem a férfit, csütörtökönként lehetek a Freiräumchenben nő.
Kompromisszum, de nem nyom el.
Sajnos nem értik itt sem a köztes nemet. Meleg pasinak néztek. Így már inkább befelé élem meg. És a kapcsolataimban a barátainkkal.
Na de a válaszom:
Ez egy év volt, és a nemi identitás útkeresése alatt a feleségem állt ezzel elő, hogy nyissunk, nem én.
Mert ő heteró, és neki kell egy pasi.
Én még képtelen vagyok kimondani, hogy pontosan ez van nálam is, kell egy pasi IS.
KedvelésKedvelés
Huh.
És jól értem, hogy ő is nyitott? Más pasik felé?
Te tudsz osztozni rajta?
Vagy neked ‘hagyja’, hogy nyiss?
(Bocs, hogy ennyit kérdezek, úgysem válaszolsz, ha már sok… Nem paparazzizom, hanem tényleg érdekelnek, milyenek ezek a másságok lelkileg.)
És az zavaró lenne, ha lenne egy ffi szeretőd, aki nem érti a ‘bi-oldalt’, de téged tudna nőként kezelni?
KedvelésKedvelés
A kérdéseid nem tolakodók, csak túllépik azt a határt, amire itt választ adnék. A válaszaim a blog határait lépnék túl, úgy érzem.
Ìrj inkább emailt, egyszerü:
nicknevem után gmail.
KedvelésKedvelés
Az utolsó mondatodra válaszolok itt, s általánosságban, mert kívülállóként (legalábbis a kérdésed azt sugallja, nem sok lmbtq személlyel beszéltél) a kérdésed önellentmondásos. Valamint szeretném eloszlatni a tévhitet.
Egy meleg férfi nem keres magának transz nőt. Egy meleg férfit kifejezetten a pasik vonzzák, és nem akarnak nőcis cuccokat látni. Legfeljebb eltűrik, de megjegyzésekkel. De inkább taszítónak látják, semmiképp nem vonzónak.
Akkor már inkább elfogadják a biszexualitást. Manapság kezd oszlani a fejükben ezügyben a köd, de sokukban még mindig egy közbenső átmeneti állapotként él.
Egy férfi szerető, aki érti a bi oldalt, az maga bi.
Egy itteni volt szexmunkás transz nő beszámolója alapján a fő ügyfélköre biszexuális, párkapcsolatban élő férfi volt. (Maga az előadása hihetetlen izgalmas volt!)
A biszexuális férfiak vonzónak találják a transz nőket. Leginkább orientációjuk elfogadása elején nem is képesek rögtön meleg férfival kezdeni.
A 1,5 év alatt ezen tapasztalatcsokrot gyűjtöttem össze nagyon sok embertől, de akár még téves konzekvencia is lehet. És persze mindig vannak kivételek, no meg csoportleírás volt, nem szabad máshogy, egy-egy egyénre is jellemzőnek venni.
KedvelésKedvelés
🙂 azt hiszem, ismerjük egymast a felesegeddel. Van neki fotoja is rolunk.
KedvelésKedvelés
Ennek mindenképpen járjunk akkor utána, én legalábbis örülnék.
Annak is, ha kiderülne, tényleg.
Meg annak is, ha kiderülne, nem, mégsem.
Ennek a helyzetnek viszont egyáltalán nem örülök.
Nicknevem után @gmail.com emailcímen jó lenne számomra, ha tisztáznánk.
KedvelésKedvelés
Írtam mailt. Azt mondja az illető, hogy nem te vagy a férje szerinte, ezesetben van egy majdnem 100% azonos sorstársad.
KedvelésKedvelés
Majd meséljétek el, hogy mi lett.
Ja, sejtem, nem, nem ő az.
KedvelésKedvelés
Persze, hogy nem én vagyok az.
Már fel is vettük egymással a kapcsolatot.
Kisértetiesen hasonlít a kapcsolatuk.
A forgatókönyv is nagyvonalakban egyezik.
Elfogott a Nem vagyok UFO érzés.
KedvelésKedvelés
🙂 örülök!
KedvelésKedvelés
Sajnos, fogalmi zavaros címmel, de itt a történetük:
http://www.nlcafe.hu/baba/20150727/transzvesztita-ferj-csalad/
KedvelésKedvelés
Köszönöm!
A férj tegnap átküldte. Pontosan ők azok.
A történetük alapvonala pedig szinte mint a miénk.
Ugyanazok a fordulatok, problémák, megoldási kisérletek.
Nem csak a nem vagyok egyedül érzés fogott el, hanem a mennyien haladunk ugyanazon az úton, ugyanazon döntéseket meghozva. Jesszusom, ez az egész egy sakkjátszma.
KedvelésKedvelés
Nagyon sok igazság van a posztban, mi is megtapasztaltuk a menekülés és pótcselekvések különböző formáit. Szerintem minden házasságban vannak kisebb vagy nagyobb problémák, megoldandó dolgok. Viszont az ütött szöget a fejembe, hogy a boldogtalanság és hiányérzet, stb. nemcsak a házasság és gyerek után/közben jöhet. Ha valaki játékfüggő, vagy egyéb szenvedélyekkel bír, az bármikor bekövetkezhet. Nemcsak a gyerekvállalás miatt. Akkor is ha utálja a munkáját, vagy utálja az anyját, depressziós, stb. Nagyon összetettek a lelki problémák, sokszor ezeket persze a partnerre vetítjük, ez is igaz. Abban sajnos egyetértek, hogy gyerekszülés után ezek a gondok kiéleződnek, de vérmérséklet függvénye, ki mennyire bírja a “bezártságot”… Van aki bulizni vágyik vissza, van aki attól is boldog, ha eljut moziba vagy jogázni. Az 5 százalékot azert erős túlzásnak érzem, hogy ennyien élnek csak jól a házasságban…
KedvelésKedvelés
Szia, üdv a blogon, a kommentelők között! Nézz szét, a címkék alapján is tájékozódhatsz!!
Én a házasságról, családról írtam, nemsokára (napokban kiteendő posztban) tisztázom, miért.
Nem állítom, hogy csak a gyerekvállalás után, miatt történik meg ez az önelnyomás (ez Lobster blogger szava) és elidegenedés, de a házasság és gyerekvállalás az egyik kötelező mutatvány, társadalmi értékmérő, kívülről vezérelt szerep, a legátgondoltalanabb, “miért, lehet másképp is élni?” lépésünk, és eléggé megköt, sokkal jobban, mint a lakóhelyválasztás, hitelfelvétel, pályaválasztás. Az, hogy nem csak házasságban lehet valaki pótcselekvő, függő, nem utal arra, hogy ne lenne súlyos gond a házassággal mint olyannal. Hogy bezártság, jóga, buli, ez csak a felszín. Mindegy, néz-e pornót a konkrét férj. A házasság mint élethelyzet válság felé hajszol, és képmutatásban tart. Mindegy, miben vezetik le, a lényeg, hogy rendszerszerűen és rendszerokokból nem boldogok, kiégnek. El is nevezik öregedésnek, ez elég vicces.
És hát tessék, nagyszerű megoldási javaslatok készülnek a kevésbé individualistáktól. Egy ismerősöm facebokjáról idézem:
“Benda József könyvében a népességfogyás okainak felvázolása után konkrét megoldási lehetőségeket is javasol, a családok anyagi támogatásán túl pl., hogy
– az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez is
– támogassa a válságba került házasságok terápiás kezelését
– a média erejét felhasználva készüljenek népszerűsítő kampányok a családos lét szépségeinek hangsúlyozására
– 30 év felett vezessék be a szingli adót
– ne szerezhessen állami szférában vezető pozíciót az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke
– a fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával!”
KedvelésKedvelés
Akkor én tényleg nem értem, mi a gond a házassággal 🙂
KedvelésKedvelés
Értem h szerepvállalás, megfelelés, de ha nem működik azzal az emberrel a dolog, akkor ki lehet lepni. (En is léptem mar ki egyszer, oké, nem egyszeru) Szerepeket játszunk szerintem a munkahelyen, a szomszéddal, sokszor még a barátokkal is 😦 Sztem is önmagad felvállalása az egyik megoldási lehetőség. Nem könnyű, sem itt, sem ott… Mert jonnek a károgók meg az irigyek. Akik szar anyának titulálnak, amiért nincs kedved játszani a gyerekkel, inkabb elmész tanulni vagy dolgozni. Azt is furcsállja sok ember h miert nem megyek vissza 8 órába az irodába… Számomra az is egy szerep, egy kötöttség lenne, nem lennék boldog. A mostani ferjemmel sem vagyok mindig boldog, de a legtöbbször igen. Ezzel nincs bajom. A gyerekek által létrejött kötöttségeket nehezebben bírom. Dehát nem vagyunk egyformák, van aki ez-t bírja jobban, van aki meg azt.
KedvelésKedvelés
Amikor így írsz magadról, az az érzésem, önigazolsz. _Te_ kiléptél, tehát ki lehet lépni, _te_ nem akartál játszani, ellenben dolgoztál, és az biztos rendben volt, és mindenki csak irigy volt, a _te_ mostani házasságod működik így-úgy… (vagy nem, csak még nem látod). Lépj egyet hátra, és nézd meg a jelenséget, másokat is. Mert a te életedet nem fogja visszaigazolni egy poszt sem, és ha azt teszed ide válaszul, az nem valódi vita, nem elvi.
KedvelésKedvelés
Igazad van, nem túl jól fogalmaztam. Visszaolvasva, teljesen önigazolásnak tűnik, amit irtam. Nem is az a lényeg, hogy kiléptem, vagy sem, meg hogy tanultam -e, dolgoztam-e gyerek mellett, vagy sem. Azt próbáltam megírni, hogy teljesen egyetértek, hogy a házasság is társadalmi értékmérő, meg szerepvállalás, és jobban megköti a legtöbb embert, mint egy munkahely vagy lakóhely, de valamiert az ezzel járó kötöttségek kevésbé zavarnak ENGEM, mint amikor pl a főnököm megmondta, mit csináljak, és utáltam is a munkám. A gyerekeket is külön venném, mint kötöttség. Lehet, hogy csak MÉG nem érzem gáznak, 13 év után, de nekem nincs bajom azzal, hogy egyetlen emberrel éljek 20-30 evig, ha az az ember jofej, meg lehet beszelni vele mindent, stb. És körülöttem is vannak válások, meg problémák, de nem rengeteg, és nem érzem annyira rossznak a helyzetet, ezert irtam hogy az 5 százalékot erősnek tartom.
KedvelésKedvelés
Sosem lesz erről pontos adatunk, attól tartok. nem mérhető. Az 5 százalék metaforikus.
Teljesen más kötöttség egy szerződésért vállalt, otthagyható munkahely, ahol fizetést kapsz, mint egy betonerősen kötő család és visszacsinálhatatlan gyerek.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, olvasgatok egy ideje, de nem akartam eddig belekarogni. Jo ez a post es nagyon igaz amiket irsz. Ram is uu ervenyes… Csak.. nem a hazassag a gond, hanem mi magunk, emberek, biologiai adottsagaink. Ugy voltunk tervezve, igen, hogy tarssal eljunk, am valoszinuleg nem egy tarssal egesz eletunkben. Az ember ahogy az ido telik, sajat maga valtozik, onmagaval van harcban sokszor (mindig?), onmagat nem ismeri, nem tudja hogyan reagal elethelyzetekben. Ezert majdnem biztos, hogy a masikkal valo let is megfeneklik, hiaba a keszenletben leves, raerzes, odafigyeles. Sztem is egyetlen jarhato ut az ha mindkettonek megvannak a maga elfoglaltsagai, a letezesuk egymas nelkul, ne legyen raragadas a masikra, megfojtas, folyton es mindenhova egyutt, stb.
KedvelésKedvelés
Nem biológia az, hanem társadalom. De nagy erőkkel próbálják elhitetni, hogy biológia, az ember mint olyan sajátja, következésképp nem lehet rajta változtatni. Ezt nevezzük esszencializmusnak. Elég kártékony. Mert ezzel magyarázzák a poligám hajlamot, az erőszakot, mások leigázását is, meg a kötelező anyaságot, gondoskodást. Tiszta szívás. (Úgy mondom ezt, hogy három gyerek anyja vagyok.) Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
“Ugy voltunk tervezve, igen, hogy tarssal eljunk”
Biztos? Társsal – vagy társaságban?
KedvelésKedvelés
” Az ember ahogy az ido telik, sajat maga valtozik, onmagaval van harcban sokszor (mindig?)”-tetszik ez a gondolat,egyetértek.Nekem furcsa mikor mások elsősorban a többiek hibáit látják,rajtuk töprengenek,pedig mindig belölről indul el az ami okozza az ember lelkiállapotát.
KedvelésKedvelés
Azon gondolkoztam, hogy vajon mit válthat ki az emberekből ez az írás, az eredeti poszt. Akik nem rendelkeznek önismerettel, nyilván védekező állásba helyezkednek, és megmagyarázzák, hogy dehát nekik jó igy. Akik már felismerték a kisebb vagy nagyobb problémákat az életükben, házasságukban, azok hogy reagálnak? Nem lehet, hogy mélyebb depibe süllyednek? Hiszen a rendszer szar, 95 százalék szenved ettol. Van aki irta is, hogy fogalma sincs, mi lenne a megoldàs. Ez csak kerdes, nem ismerem őket, csak kivancsi vagyok…
KedvelésKedvelés
Szerintem a legtöbben körülnéznek, és nyugtázzák: nekem nem is olyan rossz, mit rinyálok én?, másoknak szarabb. És itt meg is feneklik az önreflexió, talán még igénye sincs rá, mert akkor meg kellene mozdulni.
Ha a szívünkre tesszük a kezünket, biztosan ismerünk olyanokat (vagy “lépjünk hátrébb”, akár magunkat), akik a függetlenedést azért vetik el már alapjaiban (bár nyakig ülnek a szarban), mert akkor esetleg elveszítenék azokat az anyagi alapon nyugvó státuszszimbólumokat, amik nélkül nem tudnak létezni. Aki nem tudja elképzelni, h a lelki üdvéért, például, első lépésként 2 gyerekkel a megszokott 100 m2-t 40-re cserélje, aztán “majd-lesz-valami-alapon” belevágjon, annak tényleg nem való a válás, azok inkább párterápián vagy magányos versenyzőként pszichológusnál kezeltetik a “mélyebb depijüket”.
Eszembe jutottak most a ‘facilitáló és debilizáló szorongás’ definíciói…
KedvelésKedvelés
Én azt látom magam körül, hogy akik tenyleg nyakig ülnek a szarban, azok felvállalják a 40 nm-t és a “majd lesz valahogyan”-t. Persze kivétel mindig van, simán olyan is van, aki anyagi okokból vagy egyéb félelmek miatt benne marad és boldogtalan. De sztem azzal semmi baj nincs, ha vki felismeri h boldogtalan, és utána akar járni terápián keresztül. Annak még mindig lehet a vége az, hogy elválik, és/vagy magára talál és megvalósítja máshol magát (munkában, hobbiban) és nem a családot hibáztatja a sanyarú sorsa miatt…
KedvelésKedvelés
Ez így van.
KedvelésKedvelés
Pont ezt akartam írni, mint irnijo. Sztem is legtöbbször magunkkal van bajunk, és rávetítjük a problémáinkat (félelmek, önbizalomhiány, gyerekkori sérülések, és még sorolhatnám) a társunkra, a gyerekre, rajtuk vezetjük le, stb. Megoldásra is hasonlót gondolok, mint amit irt irnijo.
KedvelésKedvelés
No comment.Nem akarok úgy látszani mintha igazolnám magam,állitani hogy kivélel lennék a posztban elmondottak alól.De mi baj ha ilyenek vagyunk?Ez az élet,ezekkel a kérdésekkel birkózunk,nem hiszem,hogy van akinek tökéletes az élete. Én nem voltam hivatásos feleség,későn házasodtam mikor már teljesen független voltam anyagilag,lelkileg is eléggé,és mégis volt részem meglepetésből,nehézségből.
Egyre megértővé vállok mindenkivel szemben.
Most ,láttam az Amerikai szépség-et. Hát ez van körülöttünk.Ilyenek vagyunk…
KedvelésKedvelés
Élhetnénk kevesebb megfelelés, hiedelem közepette, jobban önmagunkként.
KedvelésKedvelés
Igen,legyünk optimisták szerintem is meg kell próbálni szabadabban élni,de épp azt mondom hogy nem megy akadálymentesen ez,sokszor megtorpanunk.A lényeg,hogy mindig legyen kéznél egy új terv holnapra !
KedvelésKedvelés
…és hogy ne hozzunk nyomorítóan rossz döntéseket. Lássuk előre, mi illúzió, mi hiedelem.
KedvelésKedvelés
Illuzió,hiedelem felismerése,felszámolása…haladóknak való feladat,hosszútávra.
KedvelésKedvelés
…haladóknak…
Csak a nemhaladók meg azt kutatják, hol rontották el, és mitől olyan szörnyű boldogtalanok.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ilyen szép vagy?
😉
KedvelésKedvelés
Fényviszony és aktuális közérzet függvényében. 🙂
KedvelésKedvelés
Akkor fényt neked,és jó közérzetet !
KedvelésKedvelés
De drága vagy! ma gondoltam rád, amikor eleredtél…!
Kicsit szögletes a mozdulatom máma… de olyan cikinek érezném izomlázra panaszkodni.
KedvelésKedvelik 1 személy
pedig cool izomlázzal szögletelni, és röhögni rajta
KedvelésKedvelés
Szar ez a világ nevű kommentelő:
te vagy a szar. De nagyon. És ezért a világod is. Szakemberrhez menjél, ekkora tömegű, másokon levert frusztráció nagyon durva, bárki is írta ezt az érvelésnek látszó sűrű ostobaságot.
Aki emberi lényeket látszólagos jegyek alapján kategóriákba oszt, ez alapján értékeli őket, és “ami” vonatkozó névmással utal rájuk (emberekre), annak se agya, se szíve, se magyarul nem tud.
Továbbra sem fogjátok a felületemet használni kkora görénységek terjesztésére, sem a posztok tartalmához látszólag sem kapcsolódó idézetekkel elárasztani a blogot.
Ti megérdemlitek egymást a fütyizörejen…
KedvelésKedvelés
+ hökkenet görénység:
ordító szeretet- és kielégülés-deficittel, alacsony (“béta”) önértékeléssel harmincas nők elhasználtságán, “randipiaci” értékén finnyogni
— egy 39 és 2/3 éves nő blogján…
a nőgyűlölet természete: nem baszhattam meg egyiket sem, utálom mindegyiket
rájuk nyomom, hogy nem vagyok vonzó
KedvelésKedvelés
És figyelj, ez a “kösz, nem” válaszod, ez annyira sikerül a való életben, mint abbahagyni az én kommentben zaklatásomat?
KÉRLEK, NE ÍRJ ERRE A BLOGRA. Érted? Barátok SE legyünk. (Nagy kúlság ám nemet mondani, ez eszedbe jutott?)
KedvelésKedvelés
Sokat gondolkodtam ezen a cikken. Amiről itt szó van, az a párkapcsolatok válsága. Azt érzem belőle, hogy ez kényszerű és elkerülhetetlen, előbb-utóbb jön az életközepi válság és akkor tönkremegy a kapcsolat. Jól értem? Mit lehet azért tenni, hogy elkerülje az embert ez a válság? Nőt, férfit egyaránt? Lehet egyáltalán?
Egyébként az életközepi válság nagyon is valóságos. Megvan a ház, megvan a kocsi, a gyerekek már kezdenek önállósodni, az egykor ragyogó szem már látja, hogy ez az irány, ami eddig jó volt, kezd kifulladni, nincs benne több, kellene valami más. Ahogy a Polyák Lilla is énekli. Szintugrás kellene, új célok, új értelem.
Egyébként a cikk eredeti címére reagálva, a ma mindenütt egy kattintással hozzáférhető felnőtt tartalom eszméletlen káros a fiatalokra nézve, fiúkra lányokra egyaránt. A gyerekem olyan dolgokat hoz haza az iskolából, hogy az eszem megáll, 14 évesen ki kivel jár, melyik lépcsőházban dugták meg az Esztert, stb. Néhány évvel ezelőtt, kísértem iskolába és egy csapat tinilány jött velem szembe és nagy hangon olyan dolgokról beszéltek, amibe én belepirultam, pedig nem vagyok nagyon prűd. Ez így nem jól van, nagyon nem, viszont nagyon régóta velünk van, fiatalkoromban még újságok voltak, apám korában dugdosott fényképek, de akkor is ott volt és van. Tanultuk történelem órán, hogy a császárok milyen orgiákat csináltak. Szóval a pornót csak a férfiak akarják? A nők nem néznek pornót? Miért lesz valakiből pornószész, színésznő? Ha ennyire káros az egész és gondolom ezt nagyon sokan így látják, miért van ez még velünk így, ilyen formában, ingyenesen elérhetően, mindenhonnan ideömölve?
KedvelésKedvelés
Amíg a szex, szexualitás tabu, addig a pornónak lesz keletje. Amíg a női szexualitás bűn, addig nem nőhet ki belőle egészséges működés, vagyis marad a női test eszköz, mert ennyi a pornóban a szerepe.
Amíg a pornó az előbbiek miatt biznisz, addig oda lesz tolva és ömlesztve, mert ezt diktálja az érdek. A tetemes mennyiség meg legitimál a fejekben, ugye, hisz mindenhonnan ez ömlik, hát akkor normális is. Ja, meg ‘mindenki néz pornót’. Hát nem, kurvára nem mindenki néz pornót, sőt. Szerintem ez egy önigazoló állítás.
KedvelésKedvelés
De, de, mindenki néz, apróbetűs megjegyzéssel, hogy aki nem, az prűd/beteg/frigid/valami még ezeknél is nagyobb és szégyenletesebb baj van vele.
Ezzel mindenki rögtön kategóriákba is sorolódik szépen, nem lóg ki senki sehol. Csak a lóláb néha.
Személyes gyűjtés: van, aki annyira szentül hiszi ezt, hogy nem hajlandó elhinni az igazat, amikor mondod, mármint hogy te nem nézel. Mert azt tudja rólad, hogy nem vagy se prűd, se frigid, se semmi ilyesmi, tökjó veled a szex, és ezek után azt állítod, nem nézel pornót, plusz felvázolod, mi bajod vele. Ezt az ellentmondást csak úgy tudja feloldani, ha arra jut, hogy akkor titokban nézel pornót. Persze kicsit akkor így is prűdnek tűnsz, de ezt még elviseli az elmélete, még izgalmasabb is vagy ettől.
Legjobb: felekezettársai még meg is támogatják ebben, meg ne inogjon a világnézete.
KedvelésKedvelik 2 ember
detto
Én aztán minden vagyok csak prűd nem és ezt azért észre is szokták venni a férfiak. Meg azt is hogy nem nézek pornót és azt sem kultiválom ha ők meg igen. Elhinni is elszokták, azok akik közelről ismernek, de átlagember átlagtávolságból ugyanazt hallatja mint amit te is írtál.
KedvelésKedvelés
Mi lenne az ideális állapot, ahol a szex nem tabu? Van ilyen ország vagy nép mostanság?
KedvelésKedvelés
Azt el tudja valaki magyarázni, miért van, hogy öltönyös, elegáns férfiak simán kimondják a faszomat szót,bármikor, bárhol, de a csiklót ember szájából hangosan én még nem hallottam.
KedvelésKedvelés
Ezt én is mondom, indulatszóként használva. A csiklót nem mondom, annak a közbeszédben nincs meg az az átvitt értelme számomra, nem tudom miért van így ez tény.
KedvelésKedvelés
Ó, én már hallottam 10-en évvel ezelött.
Annyira kiragadta a mondatot a beszélgetésből, hogy még mindig bennem van, előttem a kép, amikor és ahogy hallottam.
Azóta soha, senki nem használta környezetemben. Máig tudom, ki volt.
KedvelésKedvelés
Mi a fasz van? Helyett hallottam a mi a pina van mondatot.
De makkot sem mondunk.
KedvelésKedvelés
Arra gondolok-pornó volt a téma- , hogy potencianövelők, meg elég merev-e, meg elég hosszú-e, meg G-pont, meg hüvelyfal, de mikor hallunk érdemi beszélgetést arról, tudja-e pontosan minden férfi, hogy a nőknek csiklója van és annak szerepe. Nem viccelek. Valahogy mellékvágányon vesztegel a téma szakirodalomban és hétköznapi beszédben.
KedvelésKedvelés
Értem. (Az öltönyös urakat sosem hallottam szexről és faszról beszélgetni, de ez nem bizonyít semmit. Így én a trágár beszédre tudtam csak értelmezni)
Sok helyen olvastam a szexualitásról, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a nők többsége nem jut el az orgazmusig.
Tehát sajnos igaznak kell vennem, a heteró férfiak tömegei gyalázatosan rosszak az ágyban, fogalmuk sincs, hogyan lehetne a másikat orgazmushoz juttatni.
Szexuális nevelés kellene, mindenkinek.
Felnőtteknek is.
Egyszer egy spektrum dokumentumfilm jött velem szembe. A téma a csikló volt.
Ott is megállapították, hogy a hímvesszőről már megannyi vizsgálat történt, de a csiklóról alig.
Talán a youtuebon fennt van a film.
KedvelésKedvelés
A szex antikézikönyve szerint az orgazmus magányos, egyéni élmény. Még a párhuzamos gyönyör sem közös, csak párhuzamos, nem adódik össze. A nőt nem eljuttatják a gyönyörhöz, hanem eljut. Aki nem tudja elengedni magát, az nem tapasztalja meg. A nőn múlik, nem a partnerén. Aki nem ismeri a testét, hogy mi szerez neki örömet, annak nehezebb a dolga.
KedvelésKedvelés
nincs szerintem
KedvelésKedvelés
Zizzzz, életközépi válságról olvasd el Lobstert:
http://oriblog.blog.hu/2015/12/01/40_vagyok_de_elni_akarok
és ha tudsz tipikus ellenpéldát, meséld el, én nem tudok.
KedvelésKedvelés
Nem tudok ellenpéldát, nem is az volt az kérdésem, hanem inkább az, hogy mit lehet ez ellen tenni. Huszonévesen tervekkel, célokkal telve soha nem gondotam volna, hogy ez engem is elér, most mégis itt vagyok. Van is csodálkozás otthon, hogy apa miért dohányzik újra. Elolvastam Lobstert, úgy látom nincs új a nap alatt, nem éppen vidám kilátások 🙂
De mi legyen a poresszel? Ebben nőjenek fel a gyerekeink? A fiaink és a lányaink ebből tanulják meg, mi kell egy sikeres párkapcsolathoz?
KedvelésKedvelés
Milyen megoldáscentrikus mindig mindenki, aki csak nemrég eszmélt arra hogy létezik probléma, és mi az. Azonnal legyen recept, gyógymód… Én azt gondolom, sok kis lassú önfreflexióból dereng csak fel valami, addig bizalmatlanok leszünk, keserűek és jobb híján önösek. Mert a kognitív disszonancia állapotában, és elhomályosodott, összedúlt énképpel általában nem szeretnek élni az emberek.
KedvelésKedvelés
Hihi, pont ezt akartam en is. Nem hiszek a valsagban. Ebredesben inkabb.
KedvelésKedvelik 1 személy
Írhatnál arról, mi az ébredés szerinted?
KedvelésKedvelés
Nekem az volt az ébredés egészen pontosan, hogy megértettem, hogy a helyzetet, amelyben vagyok, saját magam okoztam és senki más, saját döntéseim, a legapróbbak és a nagyobbak összeadódva, vezettek ide. Ebből következett, hogy ha én tehetek arról, hogy most itt vagyok, akkor én vagyok az, aki további döntésekkel ki is törhet innen. Ezt tartom szem előtt azóta is: hogy a saját életemet senki más nem irányítja, csak én. Nem tudom, neked ez mennyire segít, nekem ez volt a kulcs.
KedvelésKedvelés
Szívesen. Szerintem nincs olyan, h életközépi válság, csak olyan, hogy az ember annyi idősen már átlátja, hogy egy rakás szar az élete, pedig mennyi mindent szeretett volna még. Hát ennyi lenne az egész? Ez a verkli? Ha nem szar az élete valakinek, akkor válság sincs. Ha meg szar, akkor hajrá, lehet változtatni.
(Nőknél is ugyanúgy van ilyen “válság”, mint a férfiaknál, csak ugye nekik sokkal kevesebb lehetőségük van például félre- vagy lelépni, így náluk nem olyan látványos.)
KedvelésKedvelés
“Miért lesz valakiből pornószész, színésznő?” Mert másoknak ez az érdeke, neki meg ez a kiugrási lehetőség: szétműtött testtel, agyonmódosítva, összekenve, használva némi pénzért, néhány évig. Naiv a kérdésed. Mások (férfiak, cégek) rommá keresik magukat a nőkön. Ezek nem szabad döntések, a szexipar ipar (épp úgy, mint az élsport vagy a táncosok világa vagy a prostitúció, több-kevesebb visszaéléssel, de a lényeg az, hogy bedarál).
Elég beszédes az is, hogy belepirulsz, ők miért ne beszélhetnének a szexről? Azért, mert te nem szeretnél tudni arról, hogy nekik is van szexualitásuk, mégpedig e — hímsoviniszta, visszaélős — keretek között formálódott ilyenné?
Én mindig a humán jelleget hangsúlyozom, és KÉPTELEN vagyok másra, rövid, el nem köteleződő kapcsolatban se, de nem nagyon megy át.
KedvelésKedvelés
Nem pirulós volt, attól azért szabadabban gondolkodok, sokkal inkább megbotránkoztatott, hogy egy gyereklánynak nem kellene az utcán, nagyhangon arról beszélni, hogy kit hogyan sz*p le (bocs de így ecsetelte). Valami el van itt rontva, de nagyon. Én nem akarom pl, hogy az én gyerekeim így nőjenek fel, ez alapján alakítsák ki a másik nemről alkotott elképzelésüket és találjanak maguknak párt, vagy akarjanak ennek a képnek megfelelni.
A poresz kiugrási lehetőség, hmm. Hova lehet belőle kiugrani? Inkább egy könnyebb út, a könnyű(nek tűnő) pénzszerzésre. Elég sok negatív példa lehetne a gyerekek előtt, hogy ne erre akarjanak kiugrani, de az valamiért rejtve marad. Azt mondom, hiányzik a megfelelő nevelés az iskolából, esetleg otthonról.
KedvelésKedvelés
Azért nem akarod hallani, hogy a fiatal lány hangosan ecseteli, hogy kit szop le, mert úgy érzed, hogy ezzel nem a szexuális életéröl beszél, hanem inkább azt mutatja meg, hogy mennyi mindent bevállal annak érdekében, hogy némi szánalmas elismertséget, szeretetmorzsákat kolduljon össze (föleg fiuktól de lányoktól is)?
KedvelésKedvelés
“nem kellene az utcán nagyhangon arról beszélni…”
Mi a szégyenteli benne?
Ha ezt csináltatni vele nem volt az?
Kettős erkölcsöt alkkalmazol. Mert közben nézed a pornót, ahol pont ez megy… a te igényedre. Gyereklányokkal is.
Abba nyomják bele a lányokat, hogy ez legyen a menő. Nem a latin-ógörög szak.
KedvelésKedvelés
“hiányzik a megfelelő nevelés az iskolából, esetleg otthonról.”
Naggggyon okos vagy, és igazad van, és biztos megfogadjákmajd.
Te tényleg nem látod a férfiak, nézők, producerek, az iparág résztvevőinek feklelősségét ebben az egészben? Ahogy használnak és tönkretesznek embereket?
A pornót férfiak tömegeinek igénye működteti. Ne a lányokon verd el a port, ők áldozatok. Némi pénzt keresnek, és sok-sok helyen, a közelünkben is vannak ilyenek, nincs más megélhetésnek nevezhető szakma, mint a szexipar. Sokan a korán született gyerekükre keresnek vele. Tényleg nem érted? Tényleg csak moralizálni tudsz?
KedvelésKedvelés
Nem gondolom, hogy moralizalnék, nem erkölcstanár vagyok. Próbálom megérteni a világot, az enyémtől eltérő látásmódokat megismerve.
KedvelésKedvelés
Az volt a mondandód lényege, hogy szörnyű, hogy manapság mi megy, már az ilyen fiatalok is, hova fajul ez a világ. És persze te, ti mások vagytok, ti majd másra nevelitek a gyereket (szerinted ennek a lánynak a szülei mire nevelték őt? és a te gyereked ha hasonlót csinál, majd látni fogod? nem. ez is lázadás, amúgy).
És amilyen biztos vagy benne: te jó vagy, te nem vagy a probléma része. Ezt nevezem moralizálásnak. Nagyon hálás, önigazoló állapot, csak a világ megértését nem segíti.
KedvelésKedvelés
“hiányzik a megfelelő nevelés az iskolából, esetleg otthonról.”
Nem esetleg, biztosan. És nem elsősorban a lányoké, hanem a fiúké, hogy ne nézzék szextárgynak a lányokat.
KedvelésKedvelés
“Ha ennyire káros az egész és gondolom ezt nagyon sokan így látják, miért van ez még velünk így, ilyen formában, ingyenesen elérhetően, mindenhonnan ideömölve?”
Azért, mert üzlet.
És káros nagyon, egyetértek.
KedvelésKedvelés
“A férjem nem néz pornót, engem néz.”
KedvelésKedvelés
Mennyire aktuális nálunk ez a poszt.
Rémisztö. Látom a sakktáblát, a felkínált lépéslehetöségeket.
Bénulva nézem. Nincs jó lépés.
A hagyományos házasság elöbb utóbb egy sakk-matt. Ès még a miénk nem is hagyományos, csak a keretei. (vagy csak hiszem? Oly mindegy már) Ès mégis.
Kiábrándító a felismerés. Kiábrándult belölem a feleségem, mert nem játszom tovább a szerepem, képtelen vagyok. Mert helyette öszinte vagyok. Magammal is öszinte vagyok.
Valahol az egészben elvesztem az évek alatt. A felkínált szerepet, amiben csak élni kellene, és boldogságot szimulálni, hiszen teljesítettük a kritériumokat, képtelen vagyok játszani. Semmi közöm ahhoz a köntöshöz, nem való rám, itt bö, amott szorít.
Nem ért, nem értjük már egymást. “Hát mindenki más is így csinálja, és én mindezt eldobom, önzöségböl? Képtelen vagyok lemondani erröl?”
Ès tudom, képtelen. 20 éve elfolytom, 20 éve rohanok magam elöl. Nem tudok tovább magam elöl rohanni, önmagamat megtagadni. Megálltam. Àllok, és meredten bámulok.
Lejátszottuk fejben a játékot. Sakk matt. Csak végig kellene lépkedni.
Bénultan bámulok.
Nincs mit írnom, csak ennyit:
Bámulatos a poszt.
Hallgassátok meg ezt a számot:
Colorstar – Forog a világ.
Nem szeretnék kérdéseket kapni a házasságomat illetöen.
Köszönöm. Azt is, hogy mindezt leírhattam.
Sziasztok.
KedvelésKedvelés
Nem is kérdezek, csak elgondolkodtam a helyzeteden…
Hogy máshogy mérethibás-e a köntösöd egy ‘sima’ ellaposodott életűhöz képest, ha a “kritériumok nem teljesítését” az okozza, hogy férfiként más (is) vagy?
KedvelésKedvelés
Tök mind1. A lényegen semmit nem változtat, úgy érzem.
Variációk egy témára csak.
Csak megerösíteni akartam a bejegyzést. Rémisztöen totálisan igaz.
A köntösöm annyira másodlagos, hogy hagyjuk az elemzését. Azt megteszem a pszichológusomnál, és az önsegítökörben.
KedvelésKedvelés
Nem akartam elemezni. Csak segített másképp is látni.
KedvelésKedvelés
Akkor valamivel gazdagabb lettél.
Èn még egyszer köszönöm ezt a bejegyzést, minden szavát.
Eröt ad a játékot lejátszani.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: feltétel nélkül, de tényleg? | csak az olvassa. én szóltam.
KedvelésKedvelés
A pornó valszeg nem lenne olyan gáz (mármint itt most nem a benne dolgozókra, hanem a fogyasztókra gondolok), ha a szexualitás nem lenne ennyire stigmatizált. A lányomék most épp azt elemzik angolon, hogy Churchill milyen nyelvi eszközöket használt a hallgatósága befolyásolására… oké, biztos ez is fontos…bár hogy egy 13 éves számára mennyire releváns…közben ugyanezen évfolyam leányzói szexi fehérnemüs képeket küldözgetnek egymásnak WhatsApp-on. Internetes biztonság? Hangos sóhaj, szemforgatás: ‘Ne már, ezt hallgatjuk a suliban 5 éves korunk óta…! (Jó tudni, hogy átment az üzenet.) Szóval arra gondoltam – nehogy Churchill kárára persze – dye idönként egy-egy valószerütlen tanóra keretében ki lehetne pl. elemezni a pornót is. A kapcsolat közte és a szex között. Interjúk szexmunkásokkal. Videók, mint a fentebbi. LGBT. A tájékozott beleegyezés témája már egy ideje kötelezöen letudva persze, de ami igazán hiányzik, az a nyílt, átfogó, elöítéletektöl mentes kommunikáció. Mindez ugye nemcsak az iskola feladata lenne… vajon hány szülö beszélget ilyesmiröl a kamasz gyerekével? (én sem egyébként, pedig anno 4 évesen elmagyaráztam a gyereknek, hogy születik a kisbaba, de hogy ehhez hogy fogjak hozzá?)
KedvelésKedvelés
Rettentő gáz a pornó, igen. A mainstream hetero pornóra gondolok, amely egyre gyakrabban jár határátlépéssel: 18 év alattiak, függő helyzetű nők, incesztus, csoprotos erőszak. Erőszakos, visszaélős, addiktív és hamis a szexképe, ejakulációcentrikus, a nő gyönyörével nem törődik és szexuális nevelő funkciója van, de hamis elvárásokra nevel. Mindenki eltorzul, tönkreteszi a szexualitását és nőgyűlölővé válik, aki rágfügg. Téves benne a szex narratívája, de maga az üzem is nők kihasználásán és erőszakos, tárgyiasító fantáziák férfiakba ültetésén, a férfiak függővé tételén alapszik, ráadásul a férfiakban is szorongást kelt, hogy nem elég nagy a bré vagy nem elég izmosak.
Ami újabban tetszik nekem és esztétikus is, az a független gay porn. A nőket hagyjuk ki ebből…
KedvelésKedvelés
A pornóról szóló jellemzésed nagyon ott van. Sajnos 😦 De – ugye, mint a videóban is láthattuk, sok fiatal a pornónak ismeretterjesztö, felvilágosító szerepet is tulajdonít. Itt jön a képbe a tabuk nélküli kommunikáció – a már pornófüggökön nem tudom, hogy lehetne segíteni, de ha a kiváncsi, önmagukat keresö, kísérletezö kedvü kamaszokkal meg lehetne értetni, hogy a pornó NEM egyenlö a a valódi szexszel, valamint szenvedést, torzulást, kompexusokat és a jó ég tudja, még mit okoz, az már szerintem nem kis elörelépést jelentene.
KedvelésKedvelés