67 thoughts on “a forgatókönyv”

1. A csaknem 40 éve párom kérdezte, miért rejtem el a szívemet. Mondom: ezer szerepet kényszerít ránk a világ, boldogok akiket mindez magasról nem érdekel, stb, stb. Na de otthon?! Megfogott. Pedig kívülről fújjuk egymás szerepeit, jelmezeit, forgatókönyveit (jókat derülünk rajta néha). Elképzelhető, hogy ennyi idő alatt nem derült ki, hogy mit? És hogyan? El tudom képzelni, hogy a posztban vázolt ideális-kölcsönös jelmeztelenség talán nem is létezik. Helyesebben – csak elképzelni tudom. Fikció. Esetleg két forgatókönyv képes asszimptotikusan egymáshoz illeszkedni. Feltéve, hogy mindkét forgatókönyv egymástól függetlenül ugyanakkor, ugyanúgy íródott. Spontán. És nagyon jól. Az egyik poszt idézett (nem emlékszem, honnan, miből) pár mondatot egy özvegy ácsmester(?) és szintén özvegy molnárné beszélgetéséből, melyben az ácsmester azt tudakolta, hogy van-é esélye a molnárnénál, az életüket összekötni? Miből lehetünk biztosak (kirívó és ízléstelen esetektől eltekintve), hogy a másik szerepel, vagy magát adja? És milyen mértékben szerepel, és mennyire adja önmagát? Tetszik-e neki (a szerep), vagy utálja? Mi mindig tudjuk magunkról? Bocsánat, hogy ennyit kérdezek.

   Pipás

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Molnár Ferenc: Liliom. Julika cselédlány, és teljesen bizonytalan a helyzete, a társa, Liliom (aki egyébként bántalmazó is, kétes egzisztencia is), gyilkosságot követ el, aztán szíven szúrja magát, miközben ő terhes. Egy olyan korban zajlik mindez, ahol nem volt kérdés, hogy nem lehet senki önmaga, mert a kettős erjkölcs és az egzisztenciális kényszer is olyan erős. Ja, és fogamzásgátlás sincs. Ma már van esélyünk önmagunknak lenni. És néha, pillanatokramegtörténik. Én sokra becsülöm a pillanatot, csak éppen olyanok ezek a pillanatok, hetek, mint ha ki volnának szakítva az “igazi” életből, és mindig, mindig vissza kell menni a szerepek közé.

     “Esztergályos Asszonyság, nem haragszom meg érte, de érett ember vagyok, két gyerekem van, ne jöjjek hiába… ha
     valaha jönnék, hiába jönnék?

     Juli Hiába jönne, esztergályos.

     Esztergályos Áldja meg az Isten.”
     Itt:

     összetörted a szívemet

     
     és itt is idézem:

     anyám új pasija

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Miből lehetünk biztosak? Amiről a haveri tanácsok szólnak, a csajozós technikák, a Férfiak és a Nők, a szék kihúzása, a virágcsokor, a tervezés, hogy akkor irány az ágy, kettesben kell lenni, hogy is kéne hozzáérni, másrészt a belemanipulálás a tartós kapcsolatba, a családmánia, az összeköltözés szükségszerűnek gondolása, a gyerekvágyhoz keresett apa/anya, az én kelletése, a promó, a smink, a titokzatoskodás, a megközelíthetetlen álarc, a “nem veszem fel a telefont, ne legyek magától értetődő” és hasonlók, az tuti szerep. Sorozatban csinálják a koreográfiát, társkeresőznek például, és valahogy úgy igyekszenek, nem bízzák az életre. Aztán persze megtörténhet úgy is, társkeresőn avgy szórakozóhelyen, ilyen akartan, de addig sok rongyolódás van. Szerep nélkül létezni csak érett, magukban is teljes, kialakult, traumákat feldolgozó em,berek tudnak. Egyszerűen nem úgy viselkedik, képes csak úgy, érdek és előrehaladás nélkül diskurálni, nem káderezi és lövu be a másikat (“mit szólnának a barátnőim”). Nem fél nem fényezni magát.

     Szerep: állandó barátnő, barátnő státusz, anya, Nő. Testet nézni, lemenni szórakozni, csajozni, felszedni valakit, elbűvölni akarni, szexre hajtani, ez mind szerep. Jó külsejű/előnyös helyzetű partnerrel villogni.
     nem szerep: csak úgy beszélgetünk, érdek nélkül segíteni, nem Nőciként, nem Pasiként jelen lenni, le tudni szarni, ki mit gondol, intellektuálisan együtt csodálkozni, nem félni megélni/kimutatni a vágyat akkor se, ha nem biztos, hogy jó lesz a vége vagy tartós vagy akármi (ez kockázatos).
     Aheéyetz, hogy végigjátszanánk a koreográfiát, és hagynám magam meghódítani, én tök szívesen megmondanám az aktuálisnak, hogy ne legyen talány, igen, én is, nem kell a rizsa és nem kell erőlködnie, de ez ne is riassza el, most fordítsuk energiáinkat arra, hogy minden, amit csinálunk, szép, tartalmas, exkluzív legyen. És engem nem kell másnap hívni, én nem bánom, ha elalszik eksön után, vagy ha “csak azt akarja”, mert van, hogy én is (ez is egy szerep, hogy a nők biztonságot meg érzelmeket akarnak, és CSERÉBE ezért vagy ennek látszatáért, elpantomimezéséért szexet ADNAK), én nem félek és nem nyomozok, és nem hajtok tartós kapcsolatra se, és ő se tegye… és nem azért, mert nagyvilági vagyok, vagy ötösével akad jelölt, hanem mert olyan romboló minden, amikor két, egymáshoz vonzódó ember egymás ellen van valahogy, trükközik, birtokol, akar. A vonzalom, az önműködő, és akként fergeteges. Azért lenni a másikkal, mert jó, és csak addig… és be tudni ismerni, ha ép nem jó, és nem megbántódni, és lehet, hogy másnap megint jó.

     Én is szerepet játszom ám a feszes cuccaimban meg a fesztelen egyszállepedős szaunázásban, a sportolóét, meg azt, aki nem ijed meg a fiúktól, poénkodik és mindent tud, mert újságíró, de ez androgünebb, kevesebb a lélektani nyeresége, és sorstárssá tesz. Nagyon is tudatosan poénkodom és vagyok néha drasztikus, ez egyszerűen védekezési mechanizmus, mert engem ne nézzenek nőnek, olyan nőnek. Akit ez taszít, nem tud vele mit kezdeni, az Nőcit akar. Mármint nem gondolom, hogy mindenképp tetszem neki, de mondjuk ha amúgy igen, és ez elriasztja, akkor van ez.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Egyébként Molnár Ferenc szövege lehetőséget ad, hogy komoly szerelemként is, puszta érdekalapú együttélésként is lehessen értelmezni az esztergályos szándékát. Ugye Julika híresen erős a cselédségben, jól bírja a gyűrődést. A színdarab szövege csak nyersanyag. A színészre és a rendzőre/dramaturgra van bízva, meg arra, aki — olvasóként — értelmez. Nekem nincsen már egy értelmezésem, rég nem akarok semmit megfejteni, plurális letem az évek alatt. Mindig arra gondolok: ebből ki lehet hozni ezt is, azt is. Ahogy a Sirályban (Csehov) is lehet Trigorin komolyan tehetséges, vagy egy ripacs, vagy Trepljov vagy Nyina vagy Arkagyina is, és izgalmas ezeket kombinálni, csak a nők, csak a fiatalok az igazi művészek vagy egyik se… és eszerint húzni, szerkeszteni az alapanyagot, meg persze a színészi játékra bízni, némajelenetekre. Mása is lehet gonosz és lehet neki nagyon igaza, targikus igaz hősnő. Ettől zseniálisak ezek. Még azt is el lehet játszani, hogy Mása gyereke Trepljovtól van.

     A Krétakör feledhetetlen Sirájában (sic) a már halott, fényben dermedten ülő Liliomot (Nagy Zsolt) Julika (Láng Annamária) egy vizes lepedővel iszonyatosan megveri. Teljes erőből, dühödten, rettenetesen. Azt hisszük, vért mos fel vele, de megveri. A fél híres nagymonológot (te csak most aludjál, Liliom) kihúzták, és azt helyettesíti ez a jelenet. Szuggesztív. És vörös hurkák lettek Nagy Zsolt hátán. Aki csak ült, meg se rezzent.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Na. Most akkor siráj/liliom?

       KedvelésKedvelés

     • ?

       Ugrottam egy nagyot a gondolatmenetben. És összekevertem a kettőt? Krétakörnek volt Sirája is, Lilioma is. Liliomról írom a nagyzsoltos verőset, egyébként ő volt Trepljov is., a Sirály szövegéről meg, hogy sokféle értelmezést enged meg. Ahogy a Liliom is.

       KedvelésKedvelés

     • Felette röstellem a dolgot, legalább utána nézhettem volna, mielőtt ezt az emeletes marhaságot leírom, ország-világ előtt… kiszíneztem az egyik emléket egy másik, hasonló novellával, de abból sem pontosan. A nagy művek nyilván hosszú időn keresztül képesek megpendíteni valamit az emberek többségében – még ha nem is feltétlenül ugyanazokat a húrokat. Sok évtizeddel ezelőtti Liliom élmény az alábbi, nem feltétlenül a bántalmazó kétes egzisztencia védelmében – de azért mégis:

       “LUJZA: (Rémülten, egyre Liliomot nézve) Anyám… ez az ember… én mutattam neki az ajtót… és ő ráütött a kezemre, hogy csak úgy csattant… és anyám… én nem is éreztem az ütést… pedig nagyot csattant… és én… mintha megcsókolta volna valaki a kezemet… anyám… (Az anyja mögé bújik)”

       *

       Néhány évtizede egy vidám társaságban (mérnök, tanár, pszichológus, orvos, etc., szóval szerep szerep hátán) azzal próbáltam emelni az adrenalint, hogy képzeljék el, és boncolgassák, hogy az emberek egyszer csak látják, hallják a másik minden gondolatát – ha akarják, ha nem (oda a szerep!). Egy pillanat alatt olyan páni rémület lett úrrá rajtuk, mintha máris bekövetkezett volna a dolog. Döbbenetes volt. Aztán némi dadogás, szabadkozás után, kissé zavartan, de mindenki visszatalált a biztonságosabbnak tartott, betanult sémákhoz… De az a pár másodperc: felejthetetlen volt. Egy szakajtónyi, a puszta gondolattól berezelt értelmiségi – szerep nélkül.

       KedvelésKedvelik 1 személy

2. Erroll most az jut eszembe amikor nem sokkal a válasom után jó ötletnek tunt felszedni a céges bulin az új szepfiut. Azt mondja, hallotta van két gyerekem, nem baj. Hát nem az első froccsom volt, így oszinte voltam. Mégis mihez nem baj? Ahhoz, hogy smaroljunk vagy hogy tancoljunk? Azért még megkerdezte, felmegyek-e hozzá. Jajj, az en kedvem is elment.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

3. Ha követi a forgatókönyvet, elbukik téged. Ha nem követi, akkor sok más lehetőséget. Persze lehet úgy is dönteni, hogy nem játszmázik, önmagát adja. Csak ez nem célravezető, ha az a cél, hogy párt találjon. Akkor mondjuk tök hatásos, ha nem akarja ezt. 😀

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Nem bukja el, nehé ellenállnom, csak kiábrándító lesz, asszem. Elég volna, ha velem nem követné (meg ha egy-egy embert nem lehetőségként fogna fel). Ő nem fogja akarni, attól tartok, mert nem tudja hova tenni, ahogy én viselkedem.

     Nem akarunk párt, nekem teljes az életem, őt nem tudom, de sokkal lazább a dolog (az is egy koreográfia ám, hogy “legyen kapcsolat” — olyan félelmetes, hogy talán egy találkozás csak, vagy kettő? vagy öt? és nem kell erőltetni? és nem ciki, ha nem megy?). Persze lehet, hogy lesz párom, de az történni fog.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Azt hiszem értem amit mondasz, egyet is értek veled, én is hasonlóképp gondolkozom az egész párkérdésről, csak megpróbáltam elképzelni más szemszögből.

       KedvelésKedvelés

4. “Nem keresek és nem tervezek és nem várok el, nem akarok történetet, mert történést akarok. És pont az van, és én pont az vagyok, aki akkor, ott vele vagyok, lenni tudok. Jó embert keresek. Mindegy, korábban mi volt. Semmi mögöttes, semmi femutatandó és semmi csereügylet-jelleg. Húsvásár meg főleg nem.”
   Olyan pontos ez most nekem, fantasztikus szavakat adtál at érzéshez, csak oda kéne dugni az orra alá. Nem hiszik el, ha nem mondjuk ki. Addig a forgatókönyvet akarják ők is hozni. Arról halottak, erről még lehet, hogy soha.Ha nem hozza a forgatókönyvet azt hiszi nem jó, nem kellhet.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Ja, ők nem fogják érteni, nem tudnak kiszállni. Ezek a saját felismeréseim, másnak nem való. Általában szerencsétlen, ha a szavaim arra jók, hogy más orra alá dugjuk. Én nem is hiszem, hogy erről meg lehet győzni valakit, aki nem érzi, esetleg egy-egy helyzetben lehet jelezni, kérni, hogy épp mi van, de elméletként, útmuttóként, felpanaszolva nem átadható. Bennem is erős a koreográfiák szava, csak reflektálok rájuk. Én tavaly hónapokig csináltam, hogy jelzem, mondom, hogy rám figyelj, nem értette, azt hitte, azt várom, amit nem vártam, az esik szarul, az van bennem, és nem az volt, és nem értette, de ő ahhoz viszonyult, ami a fejében volt, nem hozzám. Gyanakodott is, a nők nem ilyenek, ez nem lehet.

     Magunkon volna jó dolgozni, aztán az odavonz talán valaki hasonlót. De kevesen vannak önazonosak, nem elvárások és illemszabályok által összetákolt, igazán biztos lelkek. És akkor tényleg semmi játszma ezen az oldalon se, semmi kavarás, manipuláció, és tényleg el kell viselni a nagy kudarcszázalékot. Nem értik, ragaszkodnak a koreográfiákhoz, az ad biztonságot annak, aki nem tudja, nem is gyanítja, ő kicsoda és mit akar.

     Ha kemény volnék, a gyerekeim a keresztnevemen szólítanának, hogy ott se funkció legyek.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nem szeretem, ha a gyerekem a nevemen szólít, pedig anyaként sem szeretek magamra gondolni, de akkor tudat alatt mégis ez a szerepem. Eddig a legborzalmasabb az volt, amikor valaki azt mondta milf vagyok. Ennek kéne örülnöm? Nagyon elvontan kell hozzá gondolkodnom

       KedvelésKedvelés

5. Értem, miről beszélsz. Én is imádom, amikor még felhőtlenül tudok örülni a finom részleteknek, és a forgatókönyv még nem írja elő, hogy a részletek hova tartoznak. Még bármi lehet. Épp ezen gondolkodom most, miközben egy új sportot tanulok a hozzátartozó közeggel együtt. Egy egészen más kultúrkör, más emberek. Mi lenne, ha nem is kérdeznénk semmit egymástól játék közben, csak azt figyelném, hogy milyen finomat üti a labdát, mennyire pontos, hogy mozog a csuklója és csak együtt örülnék a pillanatnak? Nem fog menni.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

6. Erről az a szex utáni elmélkedős -az a légy hogy nem esik le a plafonról- vicc jut eszembe. 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

7. Hát nálunk én követem a forgatókönyvet. 😦 Ez még talán rosszabb is, és szenvedek tőle. És még csak nem is tudtam vagy nem akartam tudni.Tegnap szembesített vele a Kedves. Most megadtad hozzá a szavakat. Hogyan kell ebből kiszállni?? A kérdés költői volt 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Szia. Ha olyasmi, ami erről eszembe jut 🙂 , akkor magadat figyeld, hogy mire vágysz, mi esik jól. Különítsd el, mi illem, mi stokás, mi társadalmi elvárás, és mi lenne jó, mi az, ami belőled következik. Tedd le a külsőségeket, szabadulj fel, azt nézd, mi van a pillanatban. Olvass Lobstert 8oriblog.blog.hu). Kérdezd és figyeld meg a másikat, mit szeretne, hogy reagál. Ne rontsd el a jövőn való agyalással, problémagyártással, ha valami épp jó. Legyél többet egyedül, teremtsd meg a saját világdat, kedvteléseidet, társaságodat, pihenésedet. Néha csinálj valami mást.

     Mivel szembesített a Kedves? Mit csinálsz egész pontosan? Ha nem ilyesmi, jelezd, árnyald.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Annyira durva ez a szerepben valo eles, forgatokönyv szerinti iranybaallas… Engem pl. teljesen bedaralt es nagyon komoly következmenyeket produkalt az eletem folyasaban. Visszacsinalhatatlanokat. Egy reszet a ezeknek a következmenyeknek nem forditanam vissza, de nagyon kis reszet: a gyerekeket. Az összes többit igen. Az elmult 8 evemet igen. De nem lehet es ez baromi nyomaszto.
       Pontosan ezeket a kerdeseket tettem fel magamnak az elmult 2-3 evben, amiket most felsorakoztattal es nemelyikre nem is tudtam a valaszt, csak nagysokara.
       Es bevallom, haragszom a szüleimre, kifejezetten az anyamra, amiert ugy nevelt, hogy a szokasos szerepjatszas mellett meg a sajat elvarasait is sikerült jo melyen belemplantalnia. Ugyanakkor hatartalanul felszabadito erzes ketelyek nelkül letenni ezeket, konfliktusok aran is. Pontosan erre az alarc nelküli önazonossagra probalom ravezetni a gyerekeimet is.

       KedvelésKedvelés

8. “…egy film megy a fejében (ezek volnának az ő vágyai), és ahhoz castingolt.”

   Ezt csinálom. Sok mindenben. 😦

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

9. Magammal jókat beszélgetek, röhögünk magamon koreográfia nélkül. Jó mikor tojnak rám én meg tojhatok mások fejére. Legjobb társaságom úgyis nekem saját magam lennék. Ja én már túl vagyok azon, hogy családi karácsonyfa előtt aranyszínű nyakkendőben pózoló tisztes családapa menne az úgymond….hmmmm hát igen igényei vagy vágyai után…úgy üres járatban éppen mikor belefér egy igénykielégítés. De szép is a szerelem. Meg az illúziók, csak utána az ébredés éppen k.o. Na köszönöm nekem nem kell több forgatókönyv.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Én hiszek az igaz kapcsolódásban. De az történik, nem akarva van. Semmiben nem szeretem az akarást.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

10. hú, nagyon sok gondolkodnivalót adott ez (volt is rá időm, mert két és fél óra alatt jutottam be a munkahelyemre az apokaliptikus közlekedési viszonyok között), mert – részben az elmúlt pár hétben posztolt írásaidnak hála – én is egyre-másra fedezem fel a saját viselkedésemben, de még inkább gondolkodásomban az olyan elemeket, amik tulajdonképpen forgatókönyvszerűek, tehát, hogy azon sértődöm meg, mert tudom, hogy ez amazt jelenti, ha nem jön el a mutteromhoz gulyáslevesre, vagy húsz órán keresztül nem válaszol az üzenetemre, akkor nem vagyok fontos neki, meg ilyenek, és közben komolyan el kellett gondolkoznom, hogy ez most igazán nekem fontos-e, vagy csak tudom, hogy ez kell, meg ez amazt jelenti. nagyon király, hogy írsz ilyeneket, és így eszembe jut, különben lehet, hogy most is puffognék olyanokon, amik nem is igazából nekem fájnak személy szerint, hanem a szerepemnek.
    de így, hogy elgondolkozom ezeken, így sokkal őszintébben lehet mindenezkről beszélgetni is, mert megnyit egy olyan utat, ami egyébként lehet, hogy nem is jutna eszembe.
    az is érdekes tulajdonképpen, hogy ha az ember ilyen poli kapcsolatban él, akkor tulajdonképpen egész sok erőfeszítés odáig is eljutni, hogy ne próbáld ugyanazokat a szabályoakt ráhúzni, mint ahogy egy monogám kapcsolattal tennél, vagy legalábbis nekem az volt. pedig ez egyáltalán nem csak abból a szempontból igényel újfajta megközelítést, hogy a féltékenység hagyományos formáját, ami egyébként színtiszta birtoklás és önbizonytalanság az esetek jó többségében, azt el kell hagyni a kanyarban, és mindent újra átgondolni, de a mutternál elköltött vasárnap esti ebéd és más hasonló hétköznapi témák kapcsán is kénytelen az ember átgondolni, hogy mik az igazi igények, ami roppant melós dolog, de az biztos, hogy kényszerít némi önismereti utazásra. és neeeeem akarok olyat mondani, hogy mindenki éljen poli kapcsolatban, mert az mekkora önismerettúra, mert anélkül is önismerettúrázhat az ember, de remélem, nem érti úgy senki 🙂 (nagyon félek, hogy ha elmondok erről ilyeneket, akkor az véletlenül úgy hangzik, mintha azt mondanám, hogy ez valami egyetlen üdvözítő út, pedig véletlenül sem akarok ilyet, csak az, hogy nekem ilyeneket is ad a dolog)

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én úgy képzelem, hogy a poli erős, szuverén embereknek való. De lehet-e egy monogámból polira váltást ép lélekkel megélni, ha az ember közben szerelmes és mély, áradó intimitást él meg a párjával? Aki bár őszinte és korrekt, de ebben az áradásban csak mérsékelten képes osztozni, és ezért egyszer csak bejelenti, hogy ő nyitna?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • alapvetően azt hiszem, hogy ha mérsékelten képes osztozni az áradásban, akkor ott nem annyira a polisággal van baj, mint a konkrét két személy közötti áradással. úgy értem, és lehet, hogy ezt most nem tudom elég jól megfogalmazni, de én is csak úgy tudom elképzelni az egészet, hogy történés, szóval nem az van előbb megbeszélve, hogy most nyitunk, hanem jön az áradás valami másik konkrét személlyel, és akkor át lehet élni mindkettővel az áradást, hogy az nem feltétlenül befolyásolja egymást. de igen, sokan csinálják úgy is, hogy megbeszélik, hogy nyitnak, vagy az egyiknek ez igénye és a másiknak szar, az ilyet nem annyira ismerem, de nekem ez sokkal racionálisabbnak, kvázi kiszámoltabbnak tűnik, olyannak, hogy az ember elébe megy a történésnek. olyat is ismerek ilyen poli körökben, hogy az embernek van párja, de társkeresőzik, szóval ezer módozata van a dolognak biztos. én csak azt tudom, hogy lehetséges átélni ilyen szerelmes áradást több emberrel, és azt hiszem, hogy ahhoz valamennyire hagyni kell történni a dolgokat, és igen, nagyon szuverénnek kell hozzá lenni, és ezer dolgot átgondolni, beszélgetni, mert egy csomó dolgot kell lebontani, nagyrészben ilyen szerepeket, forgatókönyveket, amik tök be vannak épülve az emberbe, és szerintem nem könnyű levetkőzni, egyenként kell (nekem legalábbis biztos) átgondolni, hogy ez vagy az az érzés most én vagyok-e tényleg, vagy a szerepem. most pont a napokban volt egy borzasztó jó cikk valahol erről, sajnos angolul, ami nem erősségem annyira, de úgy tetszett, hogy lehet, hogy még le is fordítanám, arról szólt, hogy nem annyira az a poli, legalábbis a cikkírónak, csak én mélyen együttéreztem vele, hogy az embernek mindenképpen igénye van egynél több partnerre, hanem sokkal inkább az, hogy a kapcsolatokat engedhetjük kibontakozni olyannak, amilyenek a maguk természetes alakulásával lennének, és nem korlátoznánk rögtön minden új ismeretséget a szokásos forgatókönyvekre azért, mert egy baráttal ezt szokás, egy szeretővel azt, stb. remélem, szabad linkelni, úgyhogy ez az: https://medium.com/@JasnaTod/the-bigger-picture-of-polyamory-680a573f3d5f#.oaole84vr

        KedvelésKedvelés

      • ja, utóirat: szerintem ha mondjuk nem történés lenne, hanem nekem a csávóm mellettem elkezdene társkeresőzni, az például száz százalék, hogy nekem is nagyon rosszulesne, mert akkor tudnám azt érezni, hogy valami hiányzik neki mellettem, ha az igény merül fel, nem az, hogy nagyon tetszik nekem xy, mert azt, hogy úgy történt, és arra jött, és rám nézett, és bennem ettől elindult valami, az életnek érzem, és sodrásnak, és nem érzem, hogy ez velem összefüggésben állna, hiszen én tudom legjobbn, a saját tapasztalatomból, hogy akkor is kialakulhat ilyen, egyszerűen, mert arra kanyarodik az élet, ha amúgy semmi baj nincs a meglévő kapcsolatommal. de ha csak úgy magától felmerül, és nem az, hogy bontsuk le a szokásos szabályokat, és hagyjuk a dolgainkat alakulni, hanem konkrétan a társkeresőzés vagy célzott randizás, de egyelőre konkrét személy nélkül, akkor én is úgy érezném, hogy velem van a baj, vagy a kapcsolatunkkal, hogy ennyire kurvára szükséges _keresni_ bele még valakit. nem tudom, értelmesen hangzott-e ez….de remélem 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Annyira érzékletesen leírtad ezt, tök jó volt értve olvasni 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Vagy értőn?

        KedvelésKedvelés

      • Ezt én teljesen így gondolom, de már nagyon rég, pedig nemrég találkoztam csak a poliamoria kifejezéssel, a jelenséggel meg csak a ‘nyitott házasság’ szemlesütős, megvetett formájában, ami az újépítésű házak sorában szomszédokkal nézett szexfilmek ellenére maga volt a lázadás és a különös perverziók csúcsa.

        KedvelésKedvelik 1 személy

      • Köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat, az őszinteséget külön is. A cikket elolvastam, tényleg szép írás a hiteles, szabad, szerepjátszás nélküli kapcsolódásról.

        KedvelésKedvelés

      • Azt nem polinak hívjuk… asszem.

        http://oriblog.blog.hu/2015/05/23/poliamoria

        KedvelésKedvelés

    • De hát ezeket az ebédeket te sem viseled jól, most nem azért. Én nemhogy a szüleimtől, a gyerekeimtől is megkímélném a szerelmemet, teljesen elválasztanám, jobb az úgy. Hiba is volt…

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • szerintem egészen nyugodtan hívhatjuk polinak, mert az ilyen hagyjuk történni a történéseket, és hadd bontakozzon ki akármi, abból ha éppebséggel valami szerelem vagy akár szexuális akármi bontakozik ki a maga természetességében, akkor máris poli…és lehet, hogy ha több ember hagyná az ilyesmit csak úgy történni, akkor több lenne szerelmes jól működő kapcsolat mellett még másba is, mert egyszerűen lehet, mert lehet kapcsolódni máshoz, és nincs annak előre megírt forgatókönyve. úgyhogy igenis lehet, de.

        másrészt: nem minden ebédeet viselek rosszul, csak azt, ahol anyám és a nagyanyámék egyszerre osztanak észt, de ha csak az anyámék meg a tesóim vannak, azzal nincs baj. és én igenis szeretném, ha akit szeretek, az része legyen az életem egyéb részeinek, ami nem jelenti azt, hogy mindenhova kísérgetni kell, nyilvánvalóan, de annak örülök, ha jól kijön a barátaimmal, vagy a családtagjaimmal, akik nekem fontosak. időnként. nagyon szeretem érezni, hogy ez valamiféle szociális háló, és mindenkit össze lehet ereszteni mindenkivel. remélem, hogy hosszútávon is így marad, ahogy van, és ezért nem igazán szeretnék kímélni senkit senkitől. csak ha nem jönnek ki, vagy valami, akkor nem erőltetem, nyilván. de nekem inkább rossz érzés lenne ez a nagy szeparáció, megvolt már elég sokáig, és inkább nyomasztó volt, mint romantikus, mert muszáj volt.

        KedvelésKedvelés

11. Ez a szerepkötés jaj csak ez ne lenne, de van. Mert most mi eljátszuk hogy Te engem úgy akarsz, de ha én mégsem úgy egészen, vagy máshogy, vagy aztán kiderül, hogy ez neki túl sok, mert nem passzol a jól megkoreografált életéhez akkor mi a szössz van? Ja, hogy túl sok, mert legyen ám valami amit ő úgy gondolt de ehhez túl feslett vagy, túl sok is, mert jóban vagy a testeddel és mész erdőbe félakt fotózni akkor húú ne már ez nem fér bele az ő tisztes kicsit félrekacsintós, de karácsonyi misén családdal egymásba borulós világképébe vagy mibe. Ez a szerep már nem tetszik neki. Én úgyhiszem, de lehet már túl kiábrándult vagyok vagy tapasztalt, hogy a betonozott szerepek nagyon félrevisznek. Nem várom el, hogy ő milyen legyen, de akkor mikor éppen együtt jó lenne akkor ő csak úgy legyen, mi legyünk. Castingolás nélkül. Én nem várok el, tőlem miért várnak el?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Volt egyvalaki,aki elsőre kiborult azon,hogy kèpzőművész ismerős(knek modellt állok,nem tudta elképzelni,hogy egyszerre 5-6 férfi nézi a meztelen testemet. Egy napig emésztette,aztán azzal jött,hogy ő tulajdonképpen büszke arra,hogy “ilyen nője van” . A válaszom az volt,hogy tulajdonképpen semmi közöd,és dobtam.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “akkor mi a szösz van?” Mindenkor odafigyelés és egyeztetés van. És erre meg lehet kérni a másikat. És jelezni, hogy nem baj, mit érez, gondol, akar, csak fejezze ki. És kimondani, amit meg mi érzünk, szeretnénk. Megnyugtatni, hogy belefér. Pl. nekem a szexben nem ilyen must have, hogy álljon a cerka mindig, pedig sokan ezen görcsölnek.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Értem én amit írsz azt hiszem. Eljutottam odáig, hogy látom végre nem csak azt, hogy mit nem akarok, hanem, hogy mit is akarok. Vagyis inkább, hogy mitől vagyok jól. Van egy házasságom benne egy férjjel akit mint embert szeretek, de másfele fejlődünk, mások az igényeink. Ő próbálja de nem tudja megadni azt nekem amire szükségem lenne, én meg nem tudom azt nyújtani neki amitől ő igazán jól lenne. Nincs bántalmazás semmilyen szinten, tisztelet van, odafigyelés, szabadság elég nagy, csak éppen lassan elmegyünk egymás mellett illetve én megyek el az igényeimmel túl messzire, kifele lassan. Élvezem, hogy amit vele nem tudok megélni, a kultúrára, mély beszélgetésekre való igényemet mással megtudom. A csattanás is megvolt mással és tényleg történés volt. Valahogy nekem nem megy ez a dolog, hogy csak egy emberrel meglátni a szivárvány minden színét. Nem hiszem, hogy ez poliamoria, nem tudom halmazba rakni. Ugrani is ugranék én már, de közben visszatart az, hogy a férjemet szeretem. Ez most röhejesen hangzik de tényleg. Nálam a szeretet egy nagy folyam, van belőle rengeteg és osztható.
        Csak hiány van bennem elég nagy, egyre nagyobb. Folyton elemzem magamban ezeket a dolgokat. Nem azért toporgok mert félek lépni, hanem azért mert ha lépnék akkor feladnám azt ami fontos. De mégsem teljesít ki. Miért ragaszkodom hozzá? Mert bennem van iránta a szeretet, tisztelet. Erre mondja az ember, hogy kognitív disszonancia, meg nem vagyok magammal önazonos? Tudom merre visz az utam, csak jó lenne vele együtt, viszont az az út neki nem járható. Nem akarom zsákutcába vinni magunkat, fogalmam sincs hogyan tovább. De lemondani sem tudok magamról, igenis jó a csattanás, jó sejtjeim legmélyéig élvezni a másikat, jó nagyokat dumálni és felfedezni új dolgokat. Itt nem a lepedőgyűrésre gondolok. Vagyis nem csak arra, mert az egyszeri volt és megismételhetetlen. Nem kerestük csak jött mint egy gömbvillám. Nagyon úgy tűnik nálam nem működik egy emberrel. Hiába kommunikálom, próbál ő megérteni, de nem tud azonosulni azzal amiben én hiszek, amit én megtapasztaltam, hogy milyen felszabadító érzés elvárások nélkül adni és kapni. Mert nála elég erősen játszik a koreográfia. Áááá zűrzavar. Meg most, hogy így visszaolvastam, lehet jó nagy önbecsapás is. Van még mit dolgozni magamon. Mindegy elküldöm, már az jót tett, hogy leírtam.

        KedvelésKedvelés

      • Ez igazán szívemből szólt. Csaknem száz százalékig képes vagyok azonosulni vele.

        KedvelésKedvelés

      • tehát megint csak szembesülök, hogy nem vagyok egyedül. De hogyan tovább? Nem sikerült még saját receptet gyártanom

        KedvelésKedvelés

      • Nem tudom. Nem tudhatom; félek ötletelni, példát hozni. Másrészt elég elfogult vagyok a tartós kapcsolat, család irányában, talán ezért is volt nagyon rokonszenves a komment. Majdnem kizárt, hogy egy életen keresztül mindent megkapjon az ember egytől. És itt az érzékek világa az egésznek csak egy (fontos) szelete. Van egy csomó dolog, amit az ember csak másnak tud adni, mástól tud kapni. A dolog természetétől függ, hogy az teljesen nyilvános, hétköznapi, vagy egy kellemesen borzongató örök titok, vagy valahol a kettő között. Szerintem nincs recept arra, hogy ezt hogyan éljük meg. A szeretet viszont egy nagyon komoly valami (ezt láttam felvillanni a kommentben). A szeretet közösség, felelősség vállalás egy másik iránt, közös célok iránt, minden örömben, minden bajban – viszonylag hosszú távon. Talán kicsit régimódi, de jobbat nem tudok.

        KedvelésKedvelés

      • És nagyon építő is, de azt látom, a párok megutálják, lenézik egymást, haragszanak a másikra, “ha te nem lennél” játszmában vannak. Az alapprobléma pedig: fogalmuk sincs, kik lennének ők, és mit akarnának, minek örülnének, ha nem férjek, apák, gondoskodó háziasszonyok, szüleik hálás gyermekei, munkaerők. Így annak örülnek, aminek örülni szokás abban a szerpben, a fejük is amiatt fáj, és a szex is olyan, amilyennek lenni illik. Könnyű nőcskékkel, swingerező férfiakkal tele van a világ. Szuverén emberek nincsenek sehol.

        KedvelésKedvelés

      • Ha kesz a recept, irjatok meg. Nekem is kene. Eleg hasonlo cipö itt is. Bar lehet, hogy nalunk megoldas lesz, ha egymas szomszedai leszünk tenylegesen. 🙂

        KedvelésKedvelés

    • A szerepek, mint általában a panelekben gondolkozás, egyszerűbbé teszi az életet. Mindenki játsza a maga szerepét és részt vesz a nagy koreográfiában, akkor különösebb fáradság nélkül is tisztában lehet lenni a másikkal.
      Persze ezek a panelek pont az egyszerűsítés okán egy csomó részletet eltakarnak, illetve korlátoznak.
      Panelek nélkül meg elég nehéz táncba lendülni. Amikor nem tudod, nem tudhatod, hogy mit akar a másik. Nem érted, vagy félreérted amit tesz.
      És végül hagyod a fenébe az egészet, kinek hiányzik még egy plusz probléma az életéből? 🙂
      (most ennek lehet, nincs is semmi köze a fentiekhez? Késő van, aludni kéne…)

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyszerűbbek a szerepek és panelek, és mindenki boldogtalanabb általuk. Ötvenes emberek nem tudják, kik ők, ha nem párkapcsolatban élők/mérnökök/sofőrök/golfjátékosok/családapák. És valamelyik sérül, vagy az összes, mondjuk egy autóbaleset, és senki nem marad ezek nélkül. Ebben az országban rombolóan és iszonyúan igaz ez. Szerepeink nagyobb része pedig elavult, lélektanilag téves elképzeléseken alapul, és stratégiaként sem eredményes. Ha az volna, nem lennének ennyire boldogtalanok, nem volna kapuzárási pánik és a többi.

        Ha odafigyelsz, az emberre, és ha félreteszed az akarást, ha mersz őszinte lenni, akkor nincs gond abból, hogy nem paneleket mutogatunk.

        KedvelésKedvelés

      • Szinte olyan világos és egyszerű, mint egy matematikai képlet. És az eredménye is mindig ugyanaz, kérlelhetetlenül. A szerepeket a világ(?) körülmények(?) formálják, legalábbis olyan erők, melyekre nem nagyon van befolyásunk. És hol szűk, hol bő, hol a lábunkat töri; mégis, napról napra kénytelenek vagyunk belebújni még akkor is, ha már hányunk tőle. Nem kizárva, hogy van, aki jól érzi magát ezen szerepek némelyikében. Engem legjobban a dolog stratégiai alkalmatlansága “ütött” meg, mert ezt viszont – sajnos – masszívan alátámasztják az elmúlt évtizedek tendenciái.

        KedvelésKedvelés

      • Ez nem okvetlenül igaz. Belső erők is formálják a szerepeket, bőségesen.

        KedvelésKedvelés

      • Én egy ideje dobtam a paneleket – vagy igazából sose szerettem? Passz. És ezzel nincs is gond, amíg nem kell másokkal, panelfüggőkkel, panelre várókkal kommunikálni. Mert sokszor nem értenek, gondolom az “inkompatibilitás” miatt.
        Azt tartja a vitz, a skizofréniában az a jó, hogy az ember sosincs egyedül. Szerintem gondolkodónak lenni meg azért jó, mert gond, ha az ember egyedül van.
        Jelenleg két utat látok:
        – dobod a szerepeket, a paneleket, önmagad adod és egyedül maradsz
        – játszod a szerepeket, kitaposott úton jársz, társkapcsolatban, ami értéktelen

        Kell lennie valami jó megoldásnak is.

        KedvelésKedvelés

      • Van: szuverén emberek kapcsolódása, akik önfejlődtek és megjárták a mélyét. Nem csak én ébredtem ezekre rá. És “egyedülségemben” sokkal több a tartalom, mint annak a párkapcsolatában, akinél minden kulcsnesz, zármotoszkálás gyomorgörcs.

        KedvelésKedvelés

      • A szerp nem okvetlenül annyira merev, nem okvetlenül erősen paneles. Minden viselkedésünkben van szerep.

        KedvelésKedvelés

12. easternsugar01 ha gondolod és írnál én szívesen olvasnék a poli tapasztalataidról. Hasonló gondolatok vannak bennem is, jelenleg nem látok más üdvözítő kiutat a langyos fosból. Én engedném, hogy éljen, nem kötök magamhoz senkit, csak mégis zavar ha ez nem kölcsönös. És itt nem házasságról beszélek. Nem nagyok az igényeim csak élni és élni hagyni és mikor összecsattanunk akkor elvárások nélkül élvezni. Hát olyan nagyon álmodok?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Bocsi,nem az én véleményemet kérted,de ideírom,nekem is vannak tapasztalataim a poli kapcsolatokról. Első fèrjemmel évekig nyitott hàzasságban éltünk,motoros bulik stb alkalmával sokszor megtörténtek,csak úgy dolgok,sokan csak néztek,hogy most mi van,sokszor a szerető nem értette a saját szerepét,hogy egy-egy nyilvánvalò félredugás után mi ketten természetesej mosolyogva,kézenfogva stb mentünk tovább,és nem értették,hogy òk csak úgy megtörténtek,nem volt becserkészés,elvárás. Volt aki fel tudott nőni a szerephez,más megsértődøtt. Ezekből a kapcsolatokból maradt nekem kettò,akivel kisebb-nagyobb kihagyásokkal 17-18 éve tart,anélkül,hogy teher lennénk egymás szâmára. Közben váltunk,házasodtunk(újra) szültem,stb.anélkül,hogy belemásztunk volna egymás életébe. Alap mindig,hogy csak úgy és akkor vagyunk együtt,ha mindkettònek jó,nincs birtoklás,teljes szabadság van,nem is firtatjuk egymás másik életét. Erre jött most a kedves,aki nòs,ès tényleg csak úgy megtörtént. Évek óta megvolt a vonzalom,a nyáron én napoztam,ő szó szerint belémbotlott. Nem volt semmi megbeszélve,ő a vállamra tette a kezét,és az a mozdulat eldönt(tte,hogy igen,ott és akkor…utána eldönt(ttük,hogy akár tegeződhetünk is. Ő most szokja a helyzetet,furcsa neki,hogy nincs elvárás,ígéret,csak jó együtt lenni egymásak. Jó,èn vagyok az első félrelépése a hosszú monogám házasságában. Azt vettem észre az idòk során,hogy az a férfi,aki el tudja fogadni,hogy én egyedül vagyok egy egész,nem támaszt,érzelmeket,egzisztenciát keresek nagyon tudja értékelni. Ők is biztonságban érzik magukat,hogy nincs játszma,csimpaszkodás,mindenki magát adja,és ebbòl csak a legjobb jöhet ki. Az első kettő tud egymásról,a kedvesssel megállapodtunk,hogy nincsenek kérdések,firtatás.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

13. És ha az megtörténik, az amiről írsz, csakazolvassa, arról a minőségről, hogy csak úgy vagyunk a jelenben: figyelünk és élvezzük. És történetesen sikerül levedleni a “szerepet”, felszabadulni a “koreográfia” alól, s csak lenni, hagyni, hogy a történet magát szülje meg. Tart egy óráig, egy napig, talán tovább is. De aztán elválunk, és hiányzik. És vágynál még rá, mert olyan jó volt. Olyan jó, hogy másként nem is akarsz már élni. S mert először történt ilyen az életedben. De nincsen, vagy lesz még talán, ki tudja mikor. És nem bírsz nem álmodozni róla, míg végül fantáziákba torkollik a vágy, amivel egyedül maradtál.
    Na, akkor mi van?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Akkor felemeljük a fejünket, így is értékeljük, hogy valami volt legalább, hogy a dolog létezik, és elviseljük, hogy annyi volt (ha nem annyi, ha a másik is akarja, akkor lezs még, és jelezni fogja: AZ IGAZI, KÖLCSÖNÖS VONZALOM ÖNMŰKÖDŐ, nem kell akarni). És nem nyavalygunk és nem öntjük másra és nem pusztulunk bele, mert több az élet ennél. Pl. nekem a sport vagy a kultúraélvezete a szex helyett is ilyen intenzív.

      Aki úgy vágyik a szerelemélményre, vagy egy konkrét személyre, hogy jaj, mi lesz velem enélkül, az nem volt egész előtte, és nem a másikat látja. Ún. a szerelembe szerelmes, vagy a saját sztorijába (forgatókönyvébe). Ebből mindig csak a szenvedés lesz, szerintem. Minél inkább lesújtja az, hogy nem lehet, mert mondjuk elutazott az illető, vagy nem ugyanazt akarja, mint ő, és minél jobban beleragad ebbe, annál valószínűbb, hogy pótcselekvés volt/volna a dolog. Szex, szerelem, emberi kapcsolódás nem való pótcselekvésnek. Az igazi, érett kapcsolódás látja a másikat.

      Esetemben egy, a korábbi világomtól eléggé eltérő emberről van szó, és nem történt semmi, csak beszélgettünk, én meg elgondolkodtam, mit akarnék és hogyan. Hogy megússzak mindent, amit ebből az egészből nem kedvelek, lehessek korrekt, önmagam, és ne is sérüljek.

      Filmekkel és fekvepadokkal sokkal könnyebb nekem, mint emberekkel…

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

14. Móka,
    köszönöm, hogy leírtad. Bennem is hasonló érzetek vannak, én nekem ez így élhetőnek tűnik, kipróbáltam, belementem és tényleg a tapasztalat hasonló mint amiről írtál. Nem értik, fel sem fogják, hogy te nem tartozni akarsz valakihez, nem elkötelezettséget akarsz, egyszerűen akkor és ott azt adod amit lelked tested kíván. Nálam ez egy működő dolog, sajnos nagyon sok esetben a másik félben visszásságot, meg nem értést vált ki. A birtokolni nem akarás. Jó tudni, hogy vannak még hasonló emberek, és nem csak elméletben hanem a gyakorlatban is működhet a polikapcsolat. Remélem, hogy egyszer az életben megadatik, hogy kölcsönönesen valakivel aki érti miről is szól ez megtapasztaljuk ennek a szépségét. Nagyon sokat jelentenek most a szavaid. Erőt, hogy tovább menjek ezen az úton. Elvárások és birtoklás nélkül. Miért olyan érthetetlen ez?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Örülök,ha segíthettem,bizonyára megadatik,mondjuk,nálam is hosszú folyamat volt,és bár voltak kísérletek a “normális életre” (második házasságom -jól belezakkantam) most már bizonyos,hogy ez vagyok én,így vagyok ömagam. Ha jó sokáig ismételgeted,vagy nem is,inkább hitelesen csinálod előbb-utóbb megértik,bár sok férfi hiúságának nem kedvez a dolog.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ja,és simán felvállalom,csak úgy beszélgetések közben is erre írtam egyszer egy kommentben,hogy nem baj,ha jelezzük,hogy most éppen megkívánás van,vagy igen,most én is pont azt szeretném amire a másik gondol. Ha valaki megismer,érzi a lazaságot nem érti félre,nem magyarázza feslettségnek,látja,hogy más területen is önálló vagy,előbb-utóbb megértik.

        KedvelésKedvelés

      • feslettség! cuki szó

        KedvelésKedvelés

      • A múltkor a vásott szót használtam,én itt vás(l)ok,feslek 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Nagyon sokan keresnek megmentendő nőt, akivel szemben dominánsak lehetnek, aki csodálattal hallgatja őket… biodíszlet, én nem bírom, egy mondat után kiszúrom az ilyet.

        KedvelésKedvelés

      • (spontaneitás? vitalitás? vágy?)

        KedvelésKedvelés

15. Összetartozás:van,de csak ott és akkor. Első férjemmel egy évre rá,hogy kül9nvàltunk,én voltam a “másik nő ” az életében,lemotoroztunk a tengerpartra. Napokig ott nudiztunk,elvoltunk egymás mellett,hatalmas békében,mintha testvérek lettünk volna. Utolsó éjszaka hatalmas vihar tört ránk,a szél rázta a sátrat,a hullámok becsaptak a ponyván,egy pillanatig azt hittem,hogy nem élj-k túl. Mindketten egy darabig dermedten feküdtünk a hálózsákban,egy villàm fényénél összenéztünk ès egyszerre mozdultunk egymàs felé. Hatalmasat szeretkeztünk,na azt az összetartozást sem azelőtt a 13 év házasság alatt,sem azután senkivel nem éreztem. Másnap szó nélkül összeszedtük a sátor romjait és hazajöttünk,ott lett vége. Most kedvessel vagyok úgy hogy egy ölelés és a csend,együtthallgatás adja meg az összetartozást,azt az érzést,hogy ez a miénk és ezt senki nem veheti el tőlünk. Volt úgy,hogy simán az ölelésétől orgazmusom volt,és ő értette. Nagy kincs az ilyen szerintem.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

16. “a nő azt nézi, lehet-e komoly a kapcsolat, sőt, hogy akarna-e ettől a fickótól gyereket.” Jelen!
    Életem második 15 évét az Igazit keresve, vaskos forgatókönyvvel a hónom alatt éltem. Vagy inkább elváráslistával. Kerestem azt a férfit, akivel családot tudok alapítani, szigorú tenderen. Azt tudom csak mentségemre felhozni, hogy akkor még nem volt ez a blog. De nemcsak az életmód számított, az is, hogy én jól érezzem magam vele. Meglett. A gyerek is meglett. (fűnyírónk nincs 🙂

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • jó a mentség ! 🙂

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • :DDDD
      De akkor a blognak mi a tanulsága?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

17. Amiről írsz, az egyetemen megtörtént velem (konkrét ágyjelenet nélkül). Nagyon szép emlék. Azon törtem a fejemet, megtörténhet-e ez még így egyáltalán egy ‘mai csirkével’ az állandó okostelefon- és fb-kontroll-kényszer mellett. Pedig ők még nem agyalnak gyerekvállaláson, házasságon. 17 éves keresztlányom állandó ‘szimatolásban’ van, ha már 2 szót is váltott vkivel. Sosem ott van jelen, ahol fizikailag van. Sosem tudja meg, milyen jó tud lenni egy-egy titok.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

18. Én úgy érzem már nem tudnék szerelmes lenni,nem a forgatókönyv miatt,csak úgy magától.
    Ellenben azt álmodtam,hogy arról beszéltem a barátaimmal, előfordulhat,hogy a férjem beleszeressen valakibe,milyen is lenne az ?
    Kapuzárási pánik? Szerintem a dolgok átalakulnak. Nem ugyanazokat gondoljuk,érezzük különböző életszakaszainkban,meg aztán a forgatókönyvet a meglévő kötelékeink,partner,gyerek képezik le,ha nem is vesszük figyelembe, az árnyéka csak rajtunk van.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

19. Na és akkor minden vágyakozás ellenére úgy létezni és kommunikálni, hogy
    látom azért világosan, hogy teljes világom nem megosztható,
    nem akarni beszippantani, mindent közösen átélni, nem elvárni, el sem hinni, hogy majd érti, értékeli, de azért így is magamat adni,
    felfogni, hogy van saját élete, szempontjai, és nem engem kisebbít az, ha épp nem ér rá/nem akar valamit,
    hagyni, hogy legyen lehetősége nemet mondani, skippelni (és magamnak is ezt a jogot fenntartani, persze), kivárni ezt, és biztos, kölcsönös akarás esetén belezuhanni csak,
    addig se hagyni, hogy a valóságot eltakarják az ábrándok és tervezgetések, mert az tuti csalódás mindig.
    De azért van, hogy az ember elképzel valamit, és akkor pont úgy van, csak még egy kis szervessé tevő spontaneitás.
    Csodák csak így történnek, én azt mondom.
    A csikarók, elvárók, a nők “egyenetlen eloszlását” szóvá tevők értik-e ezt? Egy kukkot…?

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .