a majdnem, az majdnem semmi 3.

Közzétéve december 12, 2015 Szerző: csak az olvassa

Hogy a másik eshetőséggel mi van? A nem csak majdnemmel?

Az odacuccolás (és a visszacuccolás)? A válás és az új élet? Hogy ő az igazi, és vállaljátok ezt, gyerekeiteket hátrahagyva, vagy őket a forgatagba beleállítva?

Van, aki megharcolja, van, akinek sikerül. A szerelem nem szokta kibírni, de amelyik kibírja ezt is, az megéri. Az mindent.

Létezik megértés, új esély, csak általában a régi élet mindent megtesz, hogy megbüntesse az új élet szereplőit. Csecsemőt is. Bőven mesélhetnék. De van az a szerelem. Szabad, méltó, az életüket igazán megváltoztatni akaró emberek között.

Én nem nyugtatgatom magam, hogy á, nem is lett volna jó. Nem tudom, milyen lett volna. Én nem tudom, mennyire volt ez igazi, sem azt, hogy mi van azóta, nem is firtattam soha.

Ha még nem ment tönkre a férfi abban, ami elől menekül, akkor van esélye egy igazibbra. És ha a nő nem lesz ugyanolyan feleség a darálóban, akkor.

De ezt ketten kell akarni, egyformán, erősen, és ketten is vagytok rá. Nem fog senki bólogatni, egyetérteni, segíteni. És nem csak a zárványszerű közösségekben nem, hanem sehol. Nyomorban sem jó élni, anyádtól újra függeni. A gyerekeit megszeretni se könnyű, költözni, iskolát váltani, főnök firtató tekintete, pénzen huzakodni, bíróságra járni, közös barátok elfordulása, pletykákat visszahallani…

És van olyan is, hogy jól indul, aztán meg kell oldani a hétköznapokat, elvégre az egész élet mégsem lehet egy folytatólagos randi. Néhány hónap alatt az lesz belőle, hogy a férfiú, aki korábban “A” nőhöz volt lojális, most már “B” nő akaratát követi, az elfeleségesedett szeretőhöz igazodik, aki nagyon jól akarja csinálni, mármint magát bebiztosítani. És az már megint nem szerelem, az már önzés. És akkor a férfi így sem önmaga, nem is tudja, az kicsoda. Azt szeretné csak, hogy hagyják végre békén, ne mondjanak neki mindig valamit. Egyedül élni, mondjuk. Azt a valakit, önmagát elhagyta rég a kanyarban, annyi volt az elvárás és megfelelés. Most egy másik nő sír neki, egy másik nő elégedetlen vele, és egy másik nőnek hazudik, ez a változás lényege.

Én ettől borzasztóan féltem. Hogy a szerep foglyai leszünk, lennénk. Én nem akarok okvetlen együtt élni, apró részletekben alkalmazkodni, feloldódni a másikban koszos zoknik szintjén. Javítom (másnap): együtt élni egyáltalán nem akarok, és főleg nem várom el, hogy engem ezekben a napi nyűgeimben meg a gyerekeimmel bárki elviseljen. A szerk.

És, mint azt már említettem, nem gondolom, hogy egy érzelem, emberi találkozás méretét, jelentőségét az igazolja, hogy aztán becsületes polgár módjára gyerekeket nemzünk, szekrénysort szerelünk össze, teszkóban vásárolunk meg nagyit látogatunk háromszázhúsz évig. Ez az élet, persze (sajnos), ezt is lehet derűsen és jó fej módra csinálni, de hogy ebben kéne boldognak lenni, hogy mindenben boldognak kéne lenni, az igencsak átgondolatlan és egyben kispolgári elvárás. Árnyas fák alatt lehet boldognak lenni, megszökve, exkluzív emeletek szaténlepedőin, meg a spanyol tengerparton.

Nem tudtam volna vele együtt élni, csak illúzió volt, mondta a barátnőm nemrég. Mégis ő a te nagy szerelmed, nem, az nem illúzió, mondtam erre. Nem a megállapodottság igazolja, hanem az intenzitása. Illúzióstul. Az illúzió szerves része neki.

Szóval, itt az értelmezésekben van egy tévedés, a fekete-fehér gondolkodásé: vagy feleség, vagy szerető, melyik az igazi. Holott van, hogy nem a feleséggel van a probléma, hanem a házasságból mint olyanból fakadnak a problémák. És nem a szerető az igazi, hanem az az állapot, hogy az ember nem él házasságban, semmilyen unt, nem lelkesítő, elégedetlen partnerrel, és nem akar semmit megoldani. Egyedül él, és randizik, szép, közeli emberi viszonyokban.

Nekem amúgy nem a házassággal van bajom, hanem azzal, ahogy fétis lett. Ahogy kötelező, ahogy bedarál, ahogy önértékként beszélnek róla, ahogy a résztvevők hogylététől függetlenül, azzal ellentétesen is őrzendő, fontos.

Nem foglaltam állást a szeretők mellett, azt 2012 áprilisában, a blog első tartalmas írásában tettem, feleség koromban. Nagyon önkritikus volt a tegnapelőtti poszt, az 1-es. Én aztán nem sugallom, hogy a szerelmet kellene választani, és “mindent felrúgni”, és nem is forszíroztam soha ilyet.

Mindent felrúgni. Hú, de utálom még a szavaitokat is.

Egyszer, amikor terhes lettem, odaálltam és feltettem egy kérdést. Mert én tudtam, mit teszek. A gyermek neve Júlia. És az úgy volt jól, a szerelem szempontjából és a Júlia szempontjából is, így is, Dávidról nem is beszélve. Nem idealizálom a házasságomat. Nem tudom, ha élne, milyen lenne most. Megpróbáltuk máshogy, ez biztos, és a sokéves átlagnál jóval igazabbul tudtunk együtt lenni. De a szerep nagyon keményen darál.

A másodiknál nem tettem fel semmilyen kérdést, a válaszom pedig óvatos volt.

Nem lett belőle semmi. Eltűnt, nincs már, emlék a szépsége, és tudom, ha nézném, ha elemezném, csúnya lenne, és fájna. Inkább nem nézem. Csak annyit szerettem volna a tudomására hozni, hogy én szépnek őrzöm őt, és tisztán látom mindazt, amit láthatok. Nincs okom ezt se eszményíteni, de nincs bennem harag. A fájás nem harag.

Úgy volt, hogy akkor nekem rossz lesz, összetörök, elerőtlenedem, mert nagyon szerettem, nagyon nem erről volt szó, és buktam végül. Nekem identitásom az, hogy engem nagyon szerettek, ragaszkodom hozzá — de így is volt. (És lehet utálni, hogy én megmondós vagyok, meg magabiztos, de az a bibi ezzel is, hogy igazam van.)

De nem voltam még soha boldogabb, mint most, ez a helyzet. Értek, látok dolgokat, nincs hiányérzetem, én vagyok én, nem félek, nem függök.

Az a helyzet, hogy ha nem saját döntésből van a szakítás, hanem nyomásra, és nem is azért, mert elfakult a szerelem, ha marad hiányérzet, akkor nincs vége. Akkor halványodik, nosztalgia lesz belőle, de örök. Vagy persze, meg lehet utálni izomból a másikat, dekonstruálni, ha nem megy másképp. Az, hogy ő is azt akarta: visszatérni és rendbehozni, hogy ez az ő döntése, ő is úgy boldog, része a bűnhődésének. Próbálná nem úgy. Meg is van ígérve, szentül, gondolom. Nem az tartja vissza, hogy nem érdekli már, hanem hogy megnyomta a tiltás gombot. Sajnáljuk, hogy ezt kellett tenned, Béla.

Az milyen, megtagadni az egészet? Hogy az csak őrület, múló láz, de már észhez tért? Hát a szív, azzal mi lesz? Gyíkká változtatott, de már elmúlt?

Nem tudom, mi történt, nem beszéltük át.

De én tudom és őrzöm a szavait, a visszaszívhatatlanokat. Nem kell ezekkel a szavakkal igazolni semmit, nem arra kellenek. Én nem engedem ezt megcsúfolni, neki sem engedem. És, ó, ama szavakból nem az derül ki, hogy mekkora szenvedély volt ez, ha röpke is. Nem is az, hogy mi a csillagokban vagyunk megírva. Nem is az, hogy én micsoda egyedi személyiség és királynő vagyok, bár a kísértés erős (egyedül a hiúságommal küzdök én, mindig, ez az én gyengeségem).

Hanem hogy ekkora a hiány. Ennyire nem működik a “szépen élnek”. Sehol se. Normálisék.

Ami két ember között történt, azt lehet találgatni, nyomozgatni, kombinálni, kitalálni mindenféle narratívákat, de úgysem fogja megtudni más, és nem is tartozik másra.

Nagyon érdekes, ahogy a két posztra reagáltak az olvasók.

a majdnem, az majdnem semmi 1.

a majdnem, az majdnem semmi 2.

Az őszinteség, mindenekelőtt, ahogy fel merték vetni a kételyeket, és ragyogó, éles, önreflektív kommenteket írtak régiek és újak.

A bizonygatás, hogy ők aztán nem, rájuk ez nem érvényes, vagy volt valami, de már megoldották, és érdemes, és akkor is.

A sértettség, a düh, a feleséglobbi, a megcsaltak önigazolása — én lettem a bokszzsák.

Nyugodtan, ha ettől jobb neked, én akkor is a tendenciákról fogok írni. Mondjuk az áskálódás, az itt olvasgatás, nyomozgatás, a szánalmas kombinációk orrom alá erőltetése meglep. Hogy ennyi idő nem volt elég. És hogy engem kell hibáztatni, és ha írok erről, az persze üzengetés és sértettség.

Nekem nem fáj semmi. Nem vagyok felindulva. Mondenféléről írni fogok, ami foglalkoztat, hallgattam és vártam eleget. Bosszúból, elégtételből, bizonygatásból soha nem írtam, nem is fogok.

Az önmagában is szomorú, ahogy az örök halogatásban, szerepekbe merevedve, a kis alkuitokkal, élni nem merésetekkel, gyerekvállalásnak nevezett önbebiztosítással elrontjátok az életeteket. De hogy minden kiáltozó jel ellenére ezt ennyire nem akaródzik elismerni, és helyette egy ismeretlen bloggert basztattok, az még szomorúbb. Én nem vallom a ti értékeiteket, és sosem vallottam. Én nem írom naggyal, hogy család, és nem hivatkozom rá örökké, sem szent anya, sem szent feleség nem voltam és nem vagyok. Én abban hiszek, amiről ti tudni sem akartok, és hogy ezek, a tiétek és az enyém nem egyenrangú alternatívák, azt az is bizonyítja, hogy ti sok éve szarul vagytok, dühösek és improduktívak. Jobb pillanaitokban feltörnek a “de azért” mondatok (a gyerekek szépen nőnek, puha lett a mézeskalács, visszafizettük a hitelt, leburkoltuk a kocsibeállót). Elég ez?

A másik, hogy ti (néhányan, sokan) féltek az igazságtól. Nagyon mondjátok, hogy minek hogyan kéne lennie a házasságban, túlkiabálva a valót, ez néha (néhol) feminizmusnak meg női valóságnak tűnik, de nem úgy van.

Hogy te szenvedélyesebb vagy, inkább “élnél”, mint a férjed? Hát, neki az az élet. Van benned igény, hogy legyen több minden, kultúra, kirándulás és ételköltemény, talán szatén harisnyatartó is, de amit ő érzékel, az a végtelen igyekezet és a nyomás. Ő mindent megtesz, de otthon is újabb feladatok vannak, nem hagyják békén, meló után pihenni. Ne feledd: neki a hátradőlés és a lelazulás, a rekreáció színtere az otthonotok, ami neked a fő tevékenységed és sürgési helyszíned. Élvezni kell az Alma együttes koncertjét is, vaníliás parfümöt szagolgatni a standnál összebújva, meg ilyenek.

Nem akar részt venni ebben az embered. Nem akar fantáziadús sem lenni. Tudja, hogy nem kell annak lennie, működik úgy is az élet. Ő csak halad az útján: voltak a fiatal évek, árnyas fák alatt csók, karcsú az esküvői fotón, behúzta a hasát, még táncolt is. De a násztáncnak vége, megállapodtunk, most már nyugi kell és internet. El is lehet hízni, mint az apja. Olyanná válik a személyisége, ne várj mást. Te meg sürögsz (mint az anyád? vagy az anyádat tagadva?) és kapacitálod, ravaszkodsz egy romantikus sétáért. Szívszorító. Nem akarja, értsd meg. Szeret. Akkor sem akarja.

Én is sürögtem, sőt, én egy nagyon intellektuális, érzelemgazdag, sok mindennek örülni tudó, engem rettenetesen szerető, de nálam huszonkilenc évvel idősebb férfi mellett.

Amúgy ha ő jár el, ő él, neked milyen a motorostalálkozó? A vasútmodell-kiállítás? Te igazán élvezed ezeket?

Aztán. Neked van egy elképzelésed a szexről, a saját igényeidről, szóval lehet, hogy nem vagy traumától nyomorított, kihűlt valaki, mint az anyád, hanem eggyel korszerűbb verzióban nyomod. Létezik a szexnek egy udvarias, szemérmes házassági műfaja, és ezen belül néha bohók vagyunk és vadak. De meglehet, a te férjed nem pont arra a fajtára izgul, vagy nem csak, vagy már nem. Arról nem is beszélve, hogy ő a szexet úgy képzeli, hogy az az ő igényit teljesíti, és erre képes. A kölcsönös játékra, a magas intellektusú, humánus változatra nem.

Tejútrendszer-lövellőre meg egyikőtök sem. Vagy nem veled. Az csak a szerelemben megy.

Aztán, el tudod képzelni, hogy neki igazából nem a monogámia az identitása és igénye? Tudom, ez egyenlőtlen, talán tőlem tudod te is, meg hatalmi kérdés, meg pornó, meg attól van, hogy minden kollégája csajozik, és őt is piszkálja a dolog, na de előrébb vagy, ha az egyenlőség-igényed kedvéért ezt nem vallja be?

A monogámia tök máshogy néz ki, ha önkéntes és kölcsönös vállalás, mint ha alapértelmezett elvárás, “mi sem természetesebb” tudat. “Az én férjem hűséges!” Ez válsághelyzetben nagy sírás lesz, meg bűntudatos, lefojtós, számon kérős, zsarolós csikarás.

Én nem a szeretőkért lobbizok. Azt teszem szóvá, hogy ebben a témában felnőtt, gondolkodó, felelős emberek hisztérikusan és önösen reagálnak. Nem akarják a valóságot látni. A magukra erőltetett szerepekben gondolkodnak, nem látnak ki belőle. Nem tudnak gondolatilag sem elszakadni attól, hogy házasságban kell élni, házasságban jó élni, monogám házasságban, amelyben inkább nincs vagy lapos a szex, mozdulatlan az érzés, nincs áramlás, az nem baj, de harmadik ne legyen, mert akkor ég s föld leszakad.

Nem való mindenkinek a házasság, írod, ezzel szemben mindenkin ott a kényszer, hogy meg kéne állapodni, családot alapítani, és nyomják őket, hogy ők is, ahogy mindenki.

És hogy a problémákat minden áron meg kell oldani. Szerintem nem ez a lényeg, hanem az, hogy a változó lélek igazából, a szerepeit lehántva hogyan tudna, szeretne élni, miben működne jól, mitől nem lenne korpás vállú és frusztrált és rosszul alvó.

A legtöbben nem tudják, milyen az igazi énjük. Mások gyanítják, csak — a társadalmi ítélettel összhangban — az érvényre jutását önzésnek tartják. Ha már van több gyereked, akkor önzés is, főleg ha már nagyobbak, és sikerült beléjük nevelni a képmutató, valóságról hallani nem akaró morált. Akiknek kell az apu, de apu maga, meg azok a hónapok, amikor minden békés volt, de apu kis híján megőrült, nem nagyon érdeklik őket.

És ugye elsősorban az érzelmi “hűtlenségről” beszélek, nem arról, hogy jó lenne egy izgalmas, röpke félóra. Az tényleg nem érdekes, de a szerelmeket persze gyakran rángatják le ide a feleségi értelmezések (kaland, félrelépés, ribanc). Azt sem tudom, hol a határ a szerep által felfalt férj nagyon is emberi, kétségbeesett kiugrási kísérlete és a kalandvágy, a “megtehetem, meg is teszem” között. Nincs kedvem ítélni.

Roppant szánalmasnak és dehumanizálónak tartom, ha valaki a kaland, a változatosság kedvéért ismerkedik. Vagy belemegy egy ilyen kapcsolatba, és aztán nem érti, a másiknak miért nincs benne a teljes személyisége. Én nem azt mondom, hogy ne írj vissza a társkeresőn nős embernek, hanem azt, hogy ne állj le olyan férjjel, aki társkeresőzik, de legalábbis ne csodálkozz oly nagyon, mert ez igazi hígság és romlottság. A szervezett-tervezett megcsalás, azé, akivel nem megtörténik, megbosszulja magát: klasszikusból szakadt fedelű ponyvaregénnyé válik az életed könyve.

Nekem is itt bizonygatjátok, hogy de igen, lüktet a házasság és nem feltétlenül közönyösödnek bele, vagy hogy nem az a fontos, hogy mindig tűzijáték legyen. Én nem leszek partner abban, hogy megnyugodhassatok, mert én hallottam a történeteket, de még a sorok közét is, és arról van szó, hogy a hétköznapok forgatagában, a szerepmegfeleléssel megutálják egymást a felek, és sajnálják a másiktól is a jót. Szívjon ő is, az a szép élet.

Hazug, átgondolatlan létezésünk csődjeit gondosan elnevezzük, hogy természetesnek tarhassuk. Sírós, hasfájós babának nevezzük azt, akit ölelni, hordozni kéne, és tápszer helyett szoptatni. Dackorszaknak nevezzük, amikor kicsorbul a gyerek a tekintélyelvűségen, az értelmetlen szabályokon és a gyerekellenes tárgyi környezeten. Lázadó kamaszkornak, a határok próbálgatásának, hogy a gyerekeink nem bírják már a jelenlétünket elviselni, mélyen megvetnek minket, csak a tele hűtő, az iPhone érdekli őket belőlünk, mert rájöttek, hogy alakoskodunk, és mi sem olvastuk végig az Édes Annát. Öregedésnek, hormonális változásnak nevezzük azt, amikor beérik a sok év tunya péksüteményfalása és görbe hátú ülőmunkája, mit van mit tenni. És szeretetté szelídülésnek vagy hullámvölgynek, meg hogy meg kell érte küzdeni azt, hogy borítékoltnak hittük a párkapcsolatunkat. Az érdekek huzakodása és megállapodása, mily meglepő, nem azonos azzal, hogy jó együtt lenni és akarunk együtt lenni.

Mindezt már írtam ebben a népszerű posztban. Ha úgy élsz, úgy döntesz, mint mások, akkor úgy is végzed, mint mások. Állítom, hogy ez nem szükségszerű. Ahhoz, hogy elkerüld, azonosítani kell a problémát, tudatosnak lenni, és szembemenni a szokásokkal. Meghaladni önmagad, és fájdalmas kérdéseket feltenni, folyamatosan. És nem félni az élettől, a kitettségtől.

További érdekes bejegyzések:

nem azért neheztelünk-e a férjünkre

azért nagyon röh öghetnek rajtunk

mert az nekik is jó lenne

a férjem olyan türelmes

ledarál

133 thoughts on “a majdnem, az majdnem semmi 3.”

haromszoregy - december 12, 2015 23:55 szerint:

Mindenki olvassa el az Ethical Slut c. művet, receptre!

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- easternsugar01 - december 13, 2015 00:48 szerint:
  
  ó, de mennyire. és a vágy csendjét is! (azt én innen tanultam. repülőgépnél olvastam, kocsiban, pont belefért a melósgatyám zsebébe 🙂 )
  az ethical slutban még az lenne marhajó, ha normális magyar fordítása lenne, mert akkor az angolból gyengék (én) nem kényszerülnének hülyeséget olvasni egy nagyon fontos könyv helyén.
  majd még fogok értelmeset is kommentelni amúgy. de előbb jön egy ashtanga jóga, hogy ne olyan legyen az öregedés 🙂 ezt az írást szeretném kitenni a kirakatba, de most.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - haromszoregy - december 13, 2015 08:43 szerint:
    
    Azt is en irtam sztem. 🙂
    Nekem elegge jot tett atprogramozni magam ilyen teren. Az eletem ezerszer teljesebb lett. 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 13, 2015 10:01 szerint:
    
    nem, nem te írtad, kb. ezzel kezdődött a blog
    
    KedvelésKedvelés
  - haromszoregy - december 13, 2015 10:28 szerint:
    
    Oh akkor bocs, figyelmetlen voltam.
    
    KedvelésKedvelés
Verebecske - december 13, 2015 02:15 szerint:

“Ahogy önértékként beszélnek róla” – azt hiszem ez a kulcsmondat, nagyon szeretem. 🙂 Hogy a házasság önmagában érték, és ezzel takarózik mindenki, vagy – ezt hajhássza a legtöbb ember.
(Egy barátnőmet juttatja eszembe, aki épp csak elvált, és már bele is ugrott a következő “komoly” kapcsolatába. Valósággal belemenekült az újba a régi elől, és időt se hagyott magának, hogy az előzőt kiheverje.)

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
csak az olvassa - december 13, 2015 08:33 szerint:

Ti nem értékeltétek, hogy milyen diszkrét és elegáns voltam.
Két e-mail, dühös első sor. Nevek, részletek, önigazolás. Nem olvasom el, nem nyitom meg, akármit csinálsz. Te engem nyomasztani, nyugtalanítani akarsz, én meg hozok egy döntést (júniusban hoztam meg): nem fogsz bekerülni az agyamba, bárki is vagy.
Lehet itt engem hibáztatni, azt gondolni, hogy itt én nem tudok feldolgozni valamit, én vagyok a szánalomra méltó, és az igazság odaát van.
Ott, amire én soha nem voltam kíváncsi (mert tudom, kiábrándító).
Lehet azt hinni (többiek is, mert nem tudom, ki írta ezeket, és nem is járok utána, rossz sejtésemet elhessegetem, a gyűlölködés nem érdekes), hogy most már minden rendben, és ti újrainstalláltátok és már nem számít, és az érzelmek erősebbek és te kellesz, az a másik meg tévedés.
Lehet élvezetet lelni a másik engedelmességében és kanosszájában, az újfajta hatalmadban, abban, hogy ezzel már örökre sakkban tudod tartani a másikat. Lehet elérni, hogy lojális legyen, sajnáljon téged, megbánja, letagadja, hogy milyen felforgatóan volt jó az a pár hónap, drágállja a belülről vezérelt élet árát, és lehet jól felverni ezt az árat.
Mindent lehet.
De a férjed agyára, igazi belső valóságának zugaira rátelepedni, mindent ellenőrizni, őt bekebelezni nem lehet.
Engem meg végképp nem. Szabad vagyok, mondhatom a saját igazságomat a saját blogokon.
És attól, hogy rám dobálod vissza azt, ami fáj, te még nem leszel szép és izgalmas, legszebb villanások főszereplője, mint ahogy előtte sem voltál soha az.
A megbecsült feleségek rossz fejek lettek a házasságban, elvárók, elégedetlenek, közönyösek, kicsinyesek. Máshol, másnak lennétek ti újra virágok, egy másik életben. Virág, amit reszkető kézzel van kedve megérinteni valakinek.
Azt értsétek meg, hogy amire az egész életeteket feltettétek, az tévedés, és nem működik. Mindenki szétmegy, üvöltözik vagy elnémul, megkeseredik, elfonnyad benne.
És amíg másokat hibáztattok, moralizáltok, amíg a látszat fenntartása a célotok, a másikat zsaroljátok, abból nem lesz se boldogság, seregértés, se önismeret.
Kellesz neki, persze. A funkcióid révén.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- ritalll - december 13, 2015 15:29 szerint:
  
  Összeborzongok és gombóc lesz a torkomban a gondolattól, hogy milyen lehet visszamenni. Nem elég erősnek lenni, és akkor mégse. Mennyi energiába kerül utána a tagadás, a hazugság, ha már előtte is a szerep fenntartására ment el az összes energia, és estére már csak az maradt, hogy menj arrébb? Nyilván dühösen, kétségbeesetten magyaráznak és hazudnak és magyaráznak.
  És bárkinek nekimegyek, aki a visszamenésért lobbizik, csak azért, mert ő maga retteg, hogy a szerepe nélkül egy marék néma, csupasz hús lenne csak.
  Nagyon mélyen érint minden, ami itt a blogon olvasható, fontos, és nem azért, mert hú, de egyetértek (amúgy de), hanem, mert olyan, mintha a saját fejlődésemmel lenne párhuzamos minden.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - dívamacska - december 13, 2015 21:45 szerint:
    
    25 évvel ezelőtt, még gyerekek voltunk, a nagynéném megcsalta a férjét, ami kiderült. Mi öten unokák éppen a nagyszülőknél nyaraltunk, amikor éjnek idején beállított az uncsitesóim apja, fentről hallgattuk, ahogy sírva mondja, hogy a felesége összeszűrte a levet valami faszival, és ő most elviszi a gyerekeket. Annyira él bennem, ahogy dermedten gubbasztottunk a sötétben, az unokanővérem bőgni kezdett, aztán sebtiben összepakolták a cuccaikat, és elmentek. Volt talán elköltözés is, nem tudom, de végül győzött a mi családunkban sosem volt válás hozzáállás, a nagynéném visszament a férjéhez, és úgy tettek, mintha az egész sosem történt volna meg. Most is együtt vannak, de. A középső fia most pszichológushoz jár, súlyos alkoholproblémái vannak, és a szemére vetette pár ülés után az anyjának a családjuknak ezt a mindenki számára traumatikus, de agyonhallgatott és soha ki nem beszélt epizódját, mint a problémái egyik forrását. Ki nem találjátok, hogy anyám szerint ki itt a faszfej? Hát a pszichológus. No komment.
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 13, 2015 22:01 szerint:
    
    Na igen. Dráma, aztán néma csend. Vagy sunyulás, aztán néma csend. A szülők meg pislognak, ha a gyerek ezután egész életében csak üvölteni szeretne (ha tudna).
    
    KedvelésKedvelés
  - dívamacska - december 13, 2015 22:23 szerint:
    
    Az a szörnyű az egészben, hogy míg anyám beszámolt a jelenkori fejleményekről a telefonban, nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek, mikor azon háborognak nagynénémmel (akit egyébként mindig is nagyon kedveltem) közösen, hogy az unokanővéremet meg ugye elhagyta a férje, pedig az anyja hányszor mondta neki, hogy főzzön meg takarítson, mert a férje így nem szeret hazamenni, ha kupi van. A gyerekeik akkor még kicsik voltak akkor, jelzem. Rémisztő, hogy milyen szinten van a generációjuk minden tagjának minden porcikája átitatva ezzel az együtt kell maradni és a nő dolga az otthon, és ha meleg kaja meg rend van, akkor minden oké, meg a többi hasonló faszsággal. És diplomás emberekről beszélünk, istenem.
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 14, 2015 09:17 szerint:
    
    Sokan váltak el mostanság körülöttem, bár csak két történetet ismerek ‘háttéranyaggal’ együtt.
    Az egyik nő úgy ment bele a kapcsolatba, hogy magát adta (ő olyan, hogy hamarabb megy el moziba, mint pakolja el a szétszórt ruhákat), és ez valakinek nagyon bejött, mert “olyan laza ez a csaj, ezt imádom benne”. Majd épp ez a karakterjegy kezdte idővel a másikat rohadtul zavarni, amikor már változtak a körülmények (pl. gyerek is volt). Attól kezdve a csaj már csak szimplán kupis volt, lehetett basztatni. A csaj lazán elvált, ‘gyógypasi’ nincs.
    A másik nő indult a ‘jófeleség’-castingon, minden elvárást teljesített, aztán 2 gyerek után elismerte, hogy előbb moziba akar menni, csak aztán összeszedni a szétszórt ruhákat. Ehhez persze megtalálta az új partnert is.
    Ritka az olyan kapcsolat, amelyben egyik fél sem csapja be önmagát.
    
    Az elmúlt napokban vki említette a nyitott házasságot. Mi visz rá valakit, hogy így házasodjion? Őszintén érdekel a motiváció, mert számomra már a kifejezés két tagja önmagában is ellentmondásos.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 09:23 szerint:
    
    Hű, ezek jó történetek.
    
    KedvelésKedvelés
  - ritalll - december 14, 2015 09:25 szerint:
    
    A nagyanyám nemrég verte ki nálam a biztosítékot egy kisebb monológgal, amelynek az volt a lényege, hogy hogy merészelnek az emberek gyerek mellől kilépni a házasságból, “a gyereknek anya és apa IS kell”. A nagynénémmel példálózott, hogy az ő legkisebb gyereke is “abba nyomorodott bele”, hogy elváltak a szülei. Háttérinfó, hogy “a legkisebb gyerek” TIZENHAT éves volt, amikor a nagynéném végre elérte az a kétségbeesési szintet, hogy eljött a csecsemő-mentalitású férjéről. Ha valamibe az unokatestvérem belenyomorodott, az az első tizenhat éve, basszus. Beleugrott huszonkevés évesen egy házasságba egy fura, arrogáns nővel, és most váltak el, egy gyerek van. Nagyanyám szerint ez a megnyomorodás. Szerintem ez az erő, hogy felismeri, ha szar, és lép. Rohadtul nincs ő megnyomorodva.
    A slusszpoén, hogy nagyapámnak a nagyanyám által félistenként tisztelt orvos öccse, aki a család nagy erkölcsi megmondója és mindenki mindenkori lecseszője, ha őszerinte veszőben a morál, mert ilyenek a mai fiatalok és hova lesz így a világ, na, ő volt az, aki mindig vett a feleségének egy aranymedált, amikor megcsalta. A néninek nagyon, NAGYON sok aranymedálja volt…
    De ez így persze rohadt jó és rendben van, hiszen együtt maradtak. A feleség mondjuk meghalt petefészekrákban húsz évvel ezelőtt, de hát együtt maradtak, nem?
    
    KedvelésKedvelik 1 személy
  - haromszoregy - december 14, 2015 10:11 szerint:
    
    Anyez: “Ritka az olyan kapcsolat, amelyben egyik fél sem csapja be önmagát.
    
    Az elmúlt napokban vki említette a nyitott házasságot. Mi visz rá valakit, hogy így házasodjion? Őszintén érdekel a motiváció, mert számomra már a kifejezés két tagja önmagában is ellentmondásos.”
    Idéztem a kérdés előtti utolsó mondatodat, mert abban van benne a válasz.
    Az emberek nagy többsége nem monogám. Amit monogámiának hívnak, az leginkább a sorozat-monogámia, egyik a másik után, némi átfedésekkel olykor, valamint azon erős igyekezet, hogy ne kelljen kényelmetlen érzésekkel (féltékenység) megkűzdeni. A másiktól elvárják, de önmaguktól már kevésbé szigorúan. Alsó becslések szerint a hosszú távú kapcsolatok 60 %-ban van megcsalás. Kinek jó ez? Miért jó átverni valakit? Hogy tud az ember bensőséges kapcsolatot vezetni valakivel, akivel ilyen alapvető érzelmekkel kapcsolatban sem képes őszinte lenni?
    Mindenkinél másképp van, én csak azt tudom elmesélni, nálunk hogy volt. Mi 14 év monogámiából nyitottunk, mert nem akartunk hazudni egymásnak. Nagyon szeretjük egymást, szuper csapat vagyunk, a gyerekeket együtt szeretnénk nevelni, és megöregedni is együtt szeretnénk még mindig (sőt, a szex is remek). Viszont ettől még nincs lezárva az életünk, ettől még simán beleszeretünk másba is. Ha egyszer sikerül elfogadni azt a tényt, hogy attól, hogy másvalakit is szeretek, őt nem szeretem kevésbé vagy másképp, mint addig, innen már csak egy kis lépés odáig, hogy ne akarjam megfogsztani a másikat valamitől, ami neki rengeteg örömet és energiát ad. Hiszen ki vagyok én, tulajdonosa? Kié az ő teste? És ha beleszeret másba, azért rúgjunk fel mindent, tegyük ki a gyerekeket és egymást egy rakás stressznek, vegyük semmibe a jól működő kapcsolatunkat, mert a hülye társadalmunk ezt elvárná?
    Emellett hihetetlen sokat lehet növekedni egy poliamor kapcsolatban. Elengedni tanulni. Tényleg őszintén, erőszakmentesen kommunikálni. Önbizalmat fejleszteni. Abbahagyni azt az idiotizmust, hogy valakit, aki szereti a társam, ellenségnek akarjak tekinteni, miközben ő is ember, ő is jó eséllyel jót akar.
    Jelenleg nekem van egy másodkapcsolatom, férjnek nincs. Férj épp azon gondolkozik, h mit vegyen a barátomnak karácsonyra. Hát így.
    Ha bővebben érdekel a téma, akkor olvasd el a fentebb említett Ethical slut-ot, vagy a More than two-t. Mindkettő szuper könyv, az előbbi inkább a szexuális oldalról, utóbbi az érzelmiről közelíti ugyanazt a témát.
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 14, 2015 10:29 szerint:
    
    haromszoregy: Köszi az intrót. Beszarás, hogy ennek is saját terminus technicus-a van! Nehéz elvonatkoztatnom attól, hogy az emberek nem csak egymásnak házasodnak. Vagyis egymásnak, de… Hú, basszus! Ezt még át kell gondolnom. Újabb izgalmas agyalnivaló munka közben.:))
    
    KedvelésKedvelés
  - haromszoregy - december 14, 2015 10:40 szerint:
    
    Hát, izgalmasnak nagyon az :). Vissza nem csinálnánk, egyik résztvevő sem. Akkor sem, ha épp nem lesz egyikünknek sem külső kapcsolata. Szabad, önazonos, őszinte létezési forma ez.
    A More than two-nak van amúgy weboldala is, ha tudsz angolul, ott sokminden le van írva. http://www.morethantwo.com. Magyarul Lobster írt a témában jókat: oriblog.blog.hu.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 14, 2015 17:57 szerint:
    
    Bármi, bármi könnyebb mint belátni és felvállalni, hogy büdös az akol. Mert meleg.
    Szomorú ez na.
    
    KedvelésKedvelés
- tökéletestök - december 14, 2015 10:14 szerint:
  
  Tökéletesen egyetértek veled. A házasság béklyó. Két egymást folyamatosan nyesegetö ember nyereséglesö megállapodása.
  Ezt nevezzük összeszokásnak, egybeolvadásnak amikor mindkettö szépen folyamatosan elhullajta tüleveleit. Kopasz ágak maradnak majd.
  Jajj de szép..:(( Mégis akarja ezt valahogy mindenki – a MINTA miatt ami bennünk kavar. Na.pont ezt a mintát kéne elküdeniapicsába.
  Minta nélkül, kik lennénk? Ezt kellenne folyamatosan önmagunktòl kérdezni. Ès keresni.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - easternsugar01 - december 14, 2015 22:02 szerint:
    
    pikareszkre reagálnék, csak szerintem ez most az aljára fog kerülni, bocsi.
    “Bármi, bármi könnyebb mint belátni és felvállalni, hogy büdös az akol. Mert meleg.
    Szomorú ez na.”
    
    ezt a nyitott házasságra/poliamoriára érted?
    
    KedvelésKedvelés
  - easternsugar01 - december 14, 2015 22:02 szerint:
    
    hú, nem került az aljára, király 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 15, 2015 09:17 szerint:
    
    Nem, hanem Dívamacska történetére, amiben a ‘nemválás’ a szent cél.
    
    KedvelésKedvelés
- Zitta - december 14, 2015 12:24 szerint:
  
  Ez minden volt, csak nem diszkrét és elegáns. Ki tesz ilyet, ki képes erre…? Ez nagyon ciki. És a legnagyobb csapda is, mert az effajta düh és sejtszintű gonoszság érdeklődést generál. V.ö.: krabi miért keresett rád, ha rádkeresett.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - csak az olvassa - december 14, 2015 12:35 szerint:
    
    Ki tesz ilyet? A blogger, akinek ez a véleménye.
    
    Sokan rámkeresnek, tudható a nevem, és érdeklik őket a részletek. Kidob a face is érdeklődési körként, nem csak személyes profilként.
    
    Ha engem bírálsz, akkor úgy értettem, hogy korábban, bő másfél évig voltam diszkrét és elegáns, vagyis nem írtam a szeretős témáról, se kertvárosi férjekről, se a feleségek önhazugságairól és arról, hogy nem szeretik egymást, csak birtokolják és büntetik a másikat.
    
    De zaklatott(sz) és kíváncsiskodott(sz), itt lógott(sz) úgy is. Most meg megírom, amit gondolok. Valamiért nagyon zavarja (-) ez. Senkit ki nem adva írok, minimális konkrét részletettel. Te viszont egy szánalmas, önérdekféltő kispolgárnak tűnsz. Biztos a neveltetésed miatt.
    
    Az az elvárásod, hogy diszkrét legyek és elegáns? Azért olvasol itt? Dehogy. Kotnyeles vagy, sunyi és bosszúszomjas.
    Tessék feldolgozni a saját életedet, nem én basztam el. Akárki is vagy.
    
    Tudod, ahogy nem és nem akarom elhinni, hogy a kutya ette meg azt a sok csokit a csizmákból, pedig a pokróca tele van sztaniollal, azt se akarom elhinni, hogy te vagy az. Nem lehet.
    
    Sejtszintű gonoszság? Meddig moralizálsz még fölöttem? Ez a véleményem és ez az értékrendem. Írd meg te is a magadét, és legyen sok olvasód. De ne itt.
    
    Kurvára nem a “sejtszintű gonoszság” vonz ide tízezreket, és teszi lehetővé, hogy bloggerként meg is éljek, hanem az igaz, erős szövegek. Aki hazug, aki látszatban él, annak fáj. Így megy ez.
    
    És tényleg féltesz? Dehogy féltesz. Csak belém akarsz beszélni valamit, tippeket adni. Kb. mintha átkozódnál. Soha nem fogadtam meg tanácsokat. Blogger vagyok, ezer dolog jön felém, pezsgésben élek. Ti nem látjátok át ezt.
    
    Én nem félek és nem a ti logikátok szerint működöm.
    
    Engem nem zavar, ha valaki rám keres, nem azért tettem szóvá. Krabi SZERELMES belém, és neked is rögeszméd vagyok. Imádsz összefüggést teremteni, de sose sikerül, sajnos. Borzalmasan egysíkú vagy.
    
    Nem olvasom el az e-mailjeidet, semmit.
    
    KedvelésKedvelés
  - Elanor - december 14, 2015 23:33 szerint:
    
    “De zaklatott(sz) és kíváncsiskodott(sz), itt lógott(sz) úgy is. Most meg megírom, amit gondolok. Valamiért nagyon zavarja (-) ez.”
    
    Lehet, hogy ez most nem a legfontosabb vagy a legideillőbb hozzászólás lesz, de muszáj megjegyeznem: annyira bírom, ahogy írsz! És azt, hogy még sokadik kommentben is, csesztetések közt is, mindörökké! Lehet akármilyen komoly vagy mellbevágó a téma, ha ilyenekbe belefutok, akaratlanul is felröhögök mindig. És ez olyan jó.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 15, 2015 07:43 szerint:
    
    Én mostanában, lassan eszméltem rá, hogy ő milyen iszonyú kicsinyes, mennyire nem érti, mit és miért írok, hogyan próbál terelgetni, rendszabályozni (lásd a legújabb kommentet), mi hajtja (az nagyon durva) és miféle rendpárti “az emberek szerint” értékrendet próbál itt erőltetni, miközben 2012. április 16. óta megy itt annak a tagadása.
    
    Nyelvileg nagyon kevesen értik, amit írok, pl. a zárójeleket.
    
    KedvelésKedvelés
  - Elanor - december 16, 2015 03:38 szerint:
    
    Én itt most csak tisztán a formai dolgokra gondoltam: érdekes megoldások (mint fent a ragozás), nyelvi játékosság, ilyenek. Az “író volnék elsősorban” mentalitásra.
    De amúgy igen, néhányan annyira nem értik, amiről itt szó van (se formailag, se tartalmilag, se sehogy), hogy az hihetetlen. Néha elgondolkozok, hogy az ilyenek csak szórakoznak meg provokálnak, vagy TÉNYLEG így gondolkodnak, ez van a fejükben?!
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 16, 2015 05:57 szerint:
    
    És ha olvasni ennyire nem, akkor hogy tudnak átmenni a zebrán, meg beíratni a gyereket az iskolába? Én ezt nem értem.
    
    Zavar. És akkor most úgy oldjam fel, hogy “nem érted, nem vagy elég okos”? Nem szeretem ezt, tanárként is mindig hittem, hogy elmondom világosan, és akkor megérti.
    
    Olyan okosan, kérdésekkel, szempontokkal, árnyalással, saját történettel indult a bőséges kommentfolyam, ez, ha három éve vagy akár tavaly ősszel írok erről, nem így lett volna. De most is, mégis megjelentek a kispolgárok. Mi van a fejekben, döbbenet. És olvassák ezt a blogot, és úgy is. Nem az a bajom, hogy másképp látják. Nem az a bajom, hogy ők nem lennének szeretők. Az a bajom, hogy tagadják a valóságot, should-ban gondolkodnak, kihasználják az alkalmat a jóleső moralizálásra, pedig ez nem morális kérdés, ebből a szemszögből legalábbis. Nagy okosan meg akarják mondani, mi a helyes, kinek mit kellett volna tennie, elemezgetik itt azt, amiről nagyon keveset tudnak, mások fájdalmas és bonyolult, konkrét dolgait, és hiába írom, hogy a nagy szerelem nem szavatol ikeába járást százhúsz évig, nem jelent tulajdonosváltást, és nem is biztos, hogy sokáig tart, és nem úgy van, mint a filmekben. Ők csakazértis elmondják, forog a lemez: ez nem szép dolog, ha szeret, akkor dönt és lép. És hozzá az elvárás, hogy nekem két másik ember házassága szempontjából kell néznem a saját érzelmi és sorstörténéseimet, mert a házasság szent. Nem olvasták végig? És nem is a megszállott gyűlölködő dühödt kombinálására értem ezt, ő külön sztori. Amilyen pitiáner logikával, indulatból rontaná le a nagy, megélt dolgaimat…
    
    Önigazolás…? Én nem utólag igazolok egy rossz döntést, hanem eleve is így gondoltam, mindig, és tök világosan meg is mondtam a kapcsolat elején: nincs közöm hozzá, nem akarok semmit tudni, ne meséljen a feleségéről, és nehogy feldúlja az életét miattam.
    
    Két felnőtt érzelmi ügyéhez semmi köze egy harmadiknak. Ha a férj képes szerelmes lenni, mást akarni (más értékrendet, életmódot, szellemi színvonalat), akkor az a házasság már ott tart.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 16, 2015 06:19 szerint:
    
    Ja, azért szórakoztat ez téged, mert te is nyelvtanár vagy. Meghitt kis kasztunk.
    
    Egyébként nem játékosságból írtam, hanem nem vagyok benne biztos, hogy ez egy vagy két ember. Aki az IP-kkel lebukott, az ugyanaz az ember, és felismerhető a stílusáról és a támadásai mintázatáról, egy komplett kórkép. Most bejött egy új elem az áskálódásba, ami nagyon meglepett: a család azóta-történéseinek orrom alá dörgölése nagy kárörvendően, tudni vélés, részletek, tiszta brazil sorozat.
    Az illető amúgy mindig megírja, hogy ők egyszerre és többen röhög rajtam, azért járnak ide, és működtetnek egy oldalt is ebből a célból, és nem akarom észrevenni, ami a szemem előtt zajlik. Nem, nem akarom, a pitiánerség nem érdekes.
    Volt egy jóindulatú, állítólagos ismerős, aki ott érvelt, hogy ennyire mégse kéne, aztán átjött az én oldalamra (fb), álnéven, és elkezdte elemezni, hogy én mit nem csinálok jól, hiba van a kommunikációmban, ezt váltom ki belőlük.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 16, 2015 06:22 szerint:
    
    Az IP-trükközés, amikor férfiként írt, Tibériusz Grakkhusz néven:
    
    Itt látszik az egyforma IP (galamb meg a későbbi nick) és az érvek hasonlósága is.
    “te buta”, “te hülye”, ez is jellemző
    + kreált, zavaros sztorik
    + visszakérdezés mindig ugyanúgy: kivel keversz?
    + az ízlésalapú geciskedés (“ha nekem nem tetszik, akkor lejáratom és megalázom”, “ha nincs más érvem, akkor keresek egy előnytelen képet, és diadalmasan felordítok, hogy ronda”)
    + viszonyítgatás
    Itt pedig az első, ezen az IP-n írt kommentje látható, amelyikben még nő:
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 12:53 szerint:
    
    Próbáld meg feldolgozni, hogy két ember szerelmes lett egymásba. Nagyon-nagyon. Nem olyan ritka ez.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 13:04 szerint:
    
    Ez a nick azért meglepett. Eddig rejtőzködtél.
    
    Az egész nem lenne, nem érintene, ha nem lógnál itt. Nem érted? A te döntésed, hogy másfél évvel később is itt olvasgatsz, és kvázi kibelezel virtuálisan, és odaerőszakolod az e-mailek első sorába azt, amiről azt hiszed, hogy nekem fáj. Én hallgassak el, mert ha nem, akkor gonosz vagyok? Másfél évig hallgattam és hét hónapig nem tettem ki képet, hogy lenyugodjatok. Csak te gyűlöletteli vagy és hibást keresel, mert fáj az igazság. Ha olyan stabil a visszatérés, mi hajt? Tényleg kell az az olvasat, hogy én akartam elszedni és én nem bírom feldolgozni? Ti nem bírjátok.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 18:24 szerint:
    
    Ez itt a szeretők igazsága. Mármint nem a taktikázóké, elszedési céllal belemenőké, hanem az őszintéké. Isten hozott az őszinte felnőttek világában! Most össze vagy zavarodva, ugye?
    
    Tényleg nem írhatok a blogomon saját véleményt, mert leckéztet egy sunyi, játszmázó szerencsétlen? Hogy lehet, hogy rám akadsz, ócsárolsz, ennyire nem tudsz megnyugodni most sem?
    
    Úgy, hogy nem bírod elviselni az igazságot. Ez évtizedes távon nem megy nektek valahogy.
    
    Hogy volt előadva ez a sztori? Na, emiatt nem firtatok, még tán hánynék is.
    
    KedvelésKedvelés
gombotz - december 13, 2015 09:34 szerint:

Tudom, volt már egy könyves ötletem, de erről meg Woody Allen Férjek és Felesége juttott a eszembe, azt is ajánlanám mindenkinek. Van a végső jelenet
(spoiler!)
te itt főnök akartál lenni. legalább tíz kísérleted volt, hogy irányítsd, miről szóljon egy poszt, beszélgetés, mit olvassanak el a többiek (azt, amit te már olvastál), akik viszont a blogger ajánlóját várták. közben folyton bántottál, helyzetbe hoztál, aláztál engem. miért? én miattad és KAti miatt utáltam meg az erdélyieket úgy általában
…
amikor kint szakad az eső, vihar, ilyesmi és ők ketten összebújnak, hogy azért ez így jó. Annak ellenére, hogy más már semmi, de amikor kint szakad az eső, akkor jó, hogy van valaki és hogy pont az a valaki van (akiért, SPOILER, a nő még Liam Neesont is képes volt, Liam Neesont, hát sírsz…), aki.

Egyébként szerintem nincs megoldás, dehát az intellektus már csak olyan, hogy ezerszer végigzongorázza mind a lehetséges egymillió alternatívát, mi lenne ha ilyen meg olyan és így meg úgy, ez élesíti az elmét és, ahogy látjuk, jó alkotások, együttgondolkodások születnek belőle, amikért érdemes már élni.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- FlamingJune - december 13, 2015 11:36 szerint:
  
  Nekem az Amerikai szépség jutott eszembe, nagyon szeretem. (“Figyeljék csak, hogy illik a cipöje szine a metszöollójához”)
  
  Nagyon jók az utóbbi posztok, úgy is mondhatnám kegyetlenül jók.
  
  Amúgy szerintem manapság már nem akarnak mindenáron házasodni a lányok se, legalábbis remélem, hogy nem csak én beszélem ezt be magamnak. Nem egy esküvön voltam, ahol kitértek a koszorúslányok a hátradobott csokor elöl – sajnos nem láttam, milyen képet vágott ehhez a menyasszony…
  
  Egy kolleganöm tartott most egy 2 hónapnyi téma-sorozatot az osztályában, “modern, feminista mesék” cimmel, amikben már nincs megvédendö királylány, meg hasonlók. Meg egyáltalán, azt vizsgálták, mennyi hamis üzenettel bombázzák a mesék már kisgyerekkortól a lányokat.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - dívamacska - december 13, 2015 21:54 szerint:
    
    Amióta gyerekeim vannak, árgus szemmel figyelek és azonnal ugrok, ha valaki bármelyiket is megpróbálja valamilyen barom nemi sztereotípia felé nyomni. Hányszor kellett öreg néniknek beszólnom, hogy ne basztassa a másfél éves fiamat, amiért egy rózsaszín ruhás baba a kedvenc “plüssállata”, meg leállítani a lányomat “jószándékúan” kioktatókat, hogy a verdák meg a chuggington nem lányoknak való, te jó ég. Legszívesebben minden alkalommal egy kussolj, a k. anyádattal nyitottam volna, de úgy talán kevésbé gondolkoztak volna el a mondandómon. Bár illúzióim így sincsenek.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - december 14, 2015 09:32 szerint:
    
    Anyám szerencsére csak nekem nyomja, hogy milyen fura, hogy a lányom nem babázik, viszont imádja a matchboxokat. Igyekszem felhomályosítani, hogy nincs ebben semmi fura,
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 14, 2015 09:53 szerint:
    
    A kedvenc gyerekkori játékom egy lenkerekes Trabant volt vöröskereszttel az orrán és az összes zsebpénzemen Parány Petit (a Playmobil csehszlovák fröccsöntött elődje) vettem.
    A fiam dührohamot kapott háromévesen, amikor távoli rokonok autót hoztak ajándékba, és számon kérték rajta, miért nem bontja ki.
    Mivé lett a világ???
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 14, 2015 10:50 szerint:
    
    lenDkerekes 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 14, 2015 11:52 szerint:
    
    Képzeld el, ezt még sosem írtam le életemben. Köszi. Logikus (és még én tartom magam nagy szóeredet-kutatónak!) Már bőven nagylány voltam, mikor leesett, h a farost-lemez, nem faros-lemez! Ahhoz egy asztalosnak kellett kiröhögnie.:)
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 11:54 szerint:
    
    Mindenkinek van vakfoltja!!! Még a korrektornak is. Gúvad, írtam én. És: ezer sebTől vérzik. Erre javítottam korrektorként. És: preciz. Így is tanítottam. Majd megnéztem a szótárban. Vagy szóltak.
    
    KedvelésKedvelés
  - dívamacska - december 14, 2015 12:43 szerint:
    
    Nem is beszélve a szolgalmi útról, ami a népesség mintegy fele szerint szorgalmi út.
    
    KedvelésKedvelés
  - dívamacska - december 14, 2015 12:46 szerint:
    
    Amióta pár hónapja a lányomnál lecsengett a verdák és társai életszakasz, és belebuzult a Jégvarázsba meg a hercegnőkbe, mindenki szinte ujjong, és kimondatlanul is ott lebeg, hogy végre talált valami lányosat. Olyan szomorú ez, kisgyerekek játékainak irányultságába is belepofázni meg minősíteni.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 14, 2015 13:22 szerint:
    
    anyeznek: igen, inkább aranyos ez mint bármi. ezt éppen tudtam, és rendkívül büszke vagyok magamra.
    olyan érzés ezeket a dolgokat kijavítani mint egy oda nem illő szőrt kihúzni, vagy a ragacsot kimosni az ujjaim közül 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 13:25 szerint:
    
    száraz fika kiszedése végre
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 14, 2015 14:16 szerint:
    
    kósza mitesszer
    
    KedvelésKedvelés
krabi-krabong - december 13, 2015 08:51 szerint:

“Ne feledd: neki a hátradőlés és a lelazulás, a rekreáció színtere az otthonotok, ami neked a fő tevékenységed és sürgési helyszíned. ”

Na ezt mintha arról az időszakomról írtad volna, amikor a párom otthon volt, én meg reggel fél hétkor biciklire fel, elmegy melózni, 16-kor vissza a biciklire, 17-re hazaértem, aztán még le se ültem, már jött az hogy menjünk ide, menjünk oda, ezt kéne megcsinálni, azt kéne megcsinálni. Jó, meglesz, fújhatok kicsit? Éhes is vagyok mint a dög, mi a kaja? Amit főzöl. Szóval te most azt várod hogy megjöttem, egész nap nem ettem semmit, éhes vagyok, fáradt és most pattanni fogok azért mert neked eszedbe jutott valami? Ráadásul semmi kaja sincs itthon, de még a hűtőbe se tettél be egy kis vizet se, hogy legalább le tudjam hűteni magam/meleg tea sincs, amivel egy óra tekerés után a mínuszokban kicsit fel tudok melegedni? Ráadásul nem is főztél, a ház tiszta dzsuva, mit csináltál egész nap, ültél a gép előtt és cseteltél? Nem csak, lelabdáztam a kutyákat is. Akkor tudod mit? Nem megyünk sehova, ha menni akarsz akkor ott a kocsi, jogsid van, de én most kurvára éhes vagyok és kurvára fáradt, és addig nem fogok semmit se csinálni amíg nem kajáltam és nem pihentem legalább egy órát. És ilyenek miatt sokat veszekedtünk. Aztán amikor neki is lett munkája, akkor ő is rájött hogy ebben az időszakban nagyon önző volt és bocsánatot is kért emiatt (mondjuk a munkanélküli időszaka vége felé azért egész szépen megtanulta, ha akar valamit, akkor először ad kaját, hagy egy kicsit punnyadni és utána vezeti elő a problémáját, és akkor igent fogok mondani).

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- pikareszk - december 13, 2015 09:43 szerint:
  
  ‘mondjuk a munkanélküli időszaka vége felé azért egész szépen megtanulta, ha akar valamit, akkor először ad kaját, hagy egy kicsit punnyadni és utána vezeti elő a problémáját, és akkor igent fogok mondani’
  
  Beidomítottad?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - krabi-krabong - december 13, 2015 09:53 szerint:
    
    Én ezt úgy mondanám, hogy rájött, hogy sokkal könnyebb neki rávenni engem dolgokra akkor, ha miután megjöttem a munkából, jóllaktam és kipihentem magam.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 13, 2015 09:56 szerint:
    
    Furcsa a szóhasználatod, meg ez az egész szituáció is amit felvázolsz. Rávenni, könnyebb, jóllaktál.. Ez ilyen bedobom a zsetont felül, kijön a kedv alul?
    
    KedvelésKedvelés
  - krabi-krabong - december 13, 2015 10:26 szerint:
    
    Szerintem meg nem furcsa, hogy egy kapcsolatban mindkét félnek vannak vágyai, szükségletei, igényei. Ha csak az egyik félé nyernek kielégülést, a másik félé meg nem, akkor az a kapcsolat egyenlőtlen.
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 13, 2015 10:28 szerint:
    
    Félreértesz.
    A kaja adást én nem nevezném vágynak, meg szükségletnek, meg igénynek, hanem egy szülő-gyerek viszonyba illő jelenetnek.
    Tudsz enni egyedül is, nem?
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 13, 2015 10:00 szerint:
    
    “ad kaját” jézusom.
    Hány éves vagy?
    
    KedvelésKedvelés
- csak az olvassa - december 13, 2015 10:02 szerint:
  
  “mi a kaja”
  értelen, játszmázó, elváró emberek.
  És önmagukat eltartani/hozzájárulni alig bíró, kvázi kitartott nők. Vagy ez gyes?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - krabi-krabong - december 13, 2015 10:34 szerint:
    
    Nem gyes, valamelyik előző bejegyzésed alatt írtam erről a helyzetről kommentben, most röviden. Amikor összejöttünk, 33 voltam, ő 24. Én már dolgoztam akkor 11 éve, ő még az iskoláit járta, akkor épp passzív féléven volt. Összeköltöztünk, három évig éltünk úgy hogy csak én dolgoztam, ő meg otthon volt, az iskolát csak húzta mint a rétest, amíg a sarkamra nem álltam és nem mondtam neki, hogy tán el kéne végezni, amihez megadom neki a maximális segítséget, átveszem a házimunka egészét, neki csak tanulnia kell, vállalja vagy nem. Persze vállalja, ez így ment két hétig, akkor szólt hogy halasztana még egy évet, mert ez így neki sok. Én meg mondtam hogy nem halasztasz, hanem elvégzed, de legalábbis megpróbálod, vagy itt és most vége. Elvégezte, azóta munkát talált és élünk boldogan.
    Ja, hogy hány éves vagyok? Mint te, pár nap korkülönbség van köztünk.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 08:01 szerint:
    
    “Én meg mondtam hogy nem halasztasz” csodálatos, szimmetrikus viszony, időzített bomba ketyeg, csak szólok (sarkára állás, vagy permanens boldogtalanság)
    “pár nap korkülönbség” ez is, te így keresgélsz utánam, wiki vagy face? miért?
    
    KedvelésKedvelés
  - krabi-krabong - december 14, 2015 17:22 szerint:
    
    Nem talált, te írtad pár bejegyzéssel ezelőtt hogy májusban töltöd a 40-et. Ahogy én is.
    
    A kapcsolatomról meg annyit, hogy az az időszak amiről beszéltem, már rég nincs, mindketten megerősödve kerültünk ki abból az időszakból, jól vagyunk és jól megvagyunk, köszönjük szépen.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 11:21 szerint:
    
    És akivel most boldog vagy és minden rendben (mert végre dolgozik), arról írod, hogy a segge alá volt tolva minden és kiette a hűtőből az utolsó adagot?
    Nem érzed ezt rohadt cikinek?
    Csak érdekekről van szó itt, érzésekről, emberi összetartozásról, vállalásról aligha. Aki ilyen kicsinyes szintnél tart, hogy ki mit evett, meg mit miért nem csinál, meg kieszi az utolsó adagot, meg hol nyomja a fogkrémet, meg széthagyja a ruháit, az rég nem szereti a másikat, és ezek ürügyek a basztatásra, hatalmaskodásra, fölényszerzésre.
    Akit szeretünk, annak a szarát is, annyit mondok.
    Fel nem fogom, miért kell együtt lenni, ha nem jó, nem izgalmas, áradó az egész. Ja, de, megyek Lobstert olvasni, akkor mindig tudom: a megírt szerep kiabál és követelőzik bennetek. Meg hogy mások is így élnek. Gratulálok.
    
    KedvelésKedvelés
  - krabi-krabong - december 14, 2015 17:26 szerint:
    
    A hangsúly itt azon volt, hogy amikor megjöttem a munkából, akkor nekem pattannom kellett volna éhesen, fáradtan, mert ő akkor éppen el akart menni vagy épp eszébe jutott valami, amit meg kell csinálni hama-hama és nem ér rá addig, amíg eszek egyet meg fújok egy kicsit.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 18:18 szerint:
    
    Miért kellett volna? Felnőtt ember nemet mond, ha valamit nem akar. Mi volt a kezében, amivel rá tudott venni?
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 18:25 szerint:
    
    Légyszi, ne használd lusta, nőkitartó férfi nőszidó helyeként blogot.
    
    KedvelésKedvelés
4n4l3mm4 - december 13, 2015 10:30 szerint:

“Ha úgy élsz, úgy döntesz, mint mások, akkor úgy is végzed, mint mások. Állítom, hogy ez nem szükségszerű. Ahhoz, hogy elkerüld, azonosítani kell a problémát, tudatosnak lenni, és szembemenni a szokásokkal. Meghaladni önmagad, és fájdalmas kérdéseket feltenni, folyamatosan. És nem félni az élettől, a kitettségtől.”

Kőbe lehetne vésni.

Kérdezik, mikor megyek férjhez. Mondtam, soha. Hát nem szeretném a fehér ruhát, az élményt? Sose képzeltem el kislányként? Nem szeretném, nem képzeltem. Nem értik. Kérdezik, mikor lesz legalább gyerekem. Mondom soha, tudatos gyermektelenséget választottam. Azt csak magamban forgatom, hogyha tudnátok, mit kéne ahhoz csinálnom, gyerek legyen, és én azt nem csinálom, minden babavárós kérdést értelmetlenné tesz.
És a régi frázis, meggondolod, kell az, ne légy egyedül, a nők vágynak erre, mindig, mindegyik! Ritka, aki ért, és olyan is akad, aki azt hiszi, érti (biztos szervi oka van, hogy nem lehet babád, stb.), de tévúton járkál. Néha ránézek emberekre és elképzelem: mik lennének házasság, gyerek nélkül, önmagukban? Mit tudnának felmutatni maguknak?

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
krabi-krabong - december 13, 2015 10:40 szerint:

“Félreértesz.
A kaja adást én nem nevezném vágynak, meg szükségletnek, meg igénynek, hanem egy szülő-gyerek viszonyba illő jelenetnek.
Tudsz enni egyedül is, nem?”

Szerintem te értesz félre, itt arról volt szó, hogy amikor hazaérek, akkor legyen otthon meleg étel. Persze tudok én is főzni, nem arról van szó hogy leesik az ujjamról az aranygyűrű, hanem arról hogy tegyünk meg ennyit a másikért, ne csak követelőzzünk önző módon, az ő igényeit totál leszarva, ha már a seggünk alá van tolva minden.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- gombotz - december 13, 2015 10:52 szerint:
  
  Én ezzel egyetértek… Nálunk az emberem heti hat napot dolgozik, nem éppen irodában, kényelmes széken, viszont szerencsére rendesen megfizetik, bírja is. Nekem természetes, hogy rendet rakok itthon, főzök neki ebédet, kimosom a ruháit. A rendrakás naponta kb. 20 perc, ha mindennap megcsinálom (és megcsinálom, mert szeretem a rendet), ebéd kell, és sajnos annyit azért nem keres, hogy szofisztikált ételkölteményekkel bajlódjak, mosógép van, úgyhogy berakom, kiveszem, teregetek. A nap többi részében olvasok vagy sétálok a kutyával a természetben. Igazából kifejezetten rosszul érezném magam, ha ennyit sem tennék meg, ha már napi 9-10 órát dolgozik a másik.
  Vasárnap ünnepnap, akkor ágyba kapom a kávét, együtt főzünk vagy elmegyünk valamerre.
  Mikor nekem akadt munkám (sajnos ez a ritkábbik eset), online végezhető, akkor szó nélkül nekiállt teregetni, főzött nekem kávét és elém rakta az asztalra. Természetes lenne, hogy ha én is napi sok órát dolgoznék, akkor minden itthoni munkát fele-fele csinálnánk, de így… örülök, ha levehetek némi terhet a válláról.
  
  És mivel tudom, hogy itt a környéken erősen sok fiatal szép lány van, aki sokkal ügyesebben főz, takarít, stb., azt is tudom, hogy nem erőst ezek miatt a dolgok miatt van éppen velem.
  Gondolkozom, de nem érzem ezt nyomasztásnak… Ha annak érezném, akkor szerintem előbb-utóbb “váltanék”, beköltöznék a városba, próbálnék elhelyezkedni a szakmámban (vagy máshol), és valószínűleg találnék egy olyan embert, akivel este rendelünk pizzát vagy hazafelé veszünk valami kész ételt.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - krabi-krabong - december 13, 2015 10:59 szerint:
    
    Végre valaki megérti és nem kötözködik…én se vártam el szofisztikált ételkölteményeket, jó volt nekem a fagyóból kivett és újramelegített kaja is, arra viszont felhúztam az orrom, amikor megette az utolsó adagot, nekem meg már nem maradt és nem főzött helyette újat. A kávéval mi úgy voltunk, hogy mivel én keltem korábban, ezért hétköznaponta én vittem neki ágyba, hétvégente én kaptam ágyba.
    A jelen helyzet úgy áll, hogy mindkettőnknek van munkahelye, a házimunkát megosztjuk, a hobbi közös – kutyatenyésztés, kutyás sportok – támogatjuk egymást, és örülünk a másik sikereinek.
    Jó csapat vagyunk, csak ehhez úgy tűnik kellettek a veszekedések, illetve az, hogy a 24 éves, első együttélős kapcsolatába csöppent lány felnőjön ahhoz a feladathoz és felelősséghez, amit egy kapcsolat jelent.
    
    KedvelésKedvelés
  - Njúl - december 13, 2015 13:25 szerint:
    
    Az nem kapcsolat, hogy én pénzt keresek,te meg főzzél ebédet:-(
    
    KedvelésKedvelés
  - gombotz - december 13, 2015 14:59 szerint:
    
    hát…AZ nem. Vagyis ha erről szól a dolog, az valószínűleg egy idő után inkább egy üzleti megállapodásra hajaz, de erről Engels már elmondott mindent.
    Viszont ha mindkét félnek megfelel így, akkor miért ne? Vannak párok, akiket az tesz boldoggá, ha munka után bőrruhába öltözve jól elfenekelik egymást, vannak, akiket az, ha a férfi dolgozik, a nő meg háromnegyed óra alatt főz neki valamit (mondom, nem vagyok egy nagy szakács).
    Igazából minden kapcsolat, amit a két fél annak definiál, csak senki ne állítsa be az életmódját egyedül üdvözítőnek…
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 13, 2015 15:32 szerint:
    
    Ez a “szado-mazo”-kép kellett már ide!!!:)) Még mindig könnyes a szemem a röhögéstől… (Kezdett már a dolog ovis civakodásba átmenni.)
    
    KedvelésKedvelés
  - Njúl - december 13, 2015 15:48 szerint:
    
    Valahol egyszer olvastam(nem itt) hogy én azt tudom neki(k) adni,hogy szépen vasalt ruhában járnak.Jajjjjjj.
    Én úgy gondolom ez nem elég,nem lehet elég.És pont az a baj(nekem) hogy ha mindig ugyanaz aki pénzt keres,és mindig ugyanaz aki főz.
    Egyébként lehet munka mellett is majdnem minden nap meleget enni,de itt is az a gond ha mindig egyvalaki aki csinálja,a többi élvezi.
    
    KedvelésKedvelés
  - krabi-krabong - december 13, 2015 15:24 szerint:
    
    Ahogy az se, ha mindent az egyik fél csinál. Mert azt lehet egyedül is.
    
    KedvelésKedvelés
  - dívamacska - december 13, 2015 22:26 szerint:
    
    Tök igazad van. És is kurva zabos lennék, ha mindent én vinnék a vállamon, a másik meg annyira se venne tekintetbe, hogy hagyjon nekem két morzsányi kaját a frigóban.
    
    KedvelésKedvelés
  - fenchurch68 - december 13, 2015 13:16 szerint:
    
    Ezt teljesen át tudom érezni, én szeretek főzni, és élvezem, mikor a másik fél örül neki, plusz még vannak olyan tevékenységek, amit persze meg tud csinálni, mikor egyedül élt, nyilván akkor is megcsinálta, de amióta vele vagyok, “nem engedem” neki, a gerincbaja miatt: porszívózás, teregetés, mosogatógép ki-be pakolása.
    A húsz évig tartó házasságomban is én csináltam ezeket, és elképesztően más, ha nem a nyomasztás, a “már megint nem szépen teregettél”, az én rendrakásom után mártírfejjel látványosan újra rendrakás a napi rutin, hanem az, hogy három év után is mindennap érezteti, hogy nem magától értetődő, hogy én csinálom, örül neki és hálás érte. Emiatt persze még szívesebben csinálom 🙂
    
    KedvelésKedvelés
  - Elaine - december 13, 2015 21:32 szerint:
    
    Teljesen rendben van ez, hogy ha ő 10-12 órát dolgozik, akkor te végzed a házimunkát. A trükk ott van, amikor hirtelen te is 6-8-10 órákat kezdesz dolgozni, viszont a házimunka valahogy rajtad ragad, mert hát a te dolgod, eddig is te csináltad, hovatovább te értesz hozzá.
    Kétszer is találtam magam ilyen helyzetben, és csak pislogtunk egymásra. hogy hogyan is kerültünk ide.
    
    KedvelésKedvelés
  - fenchurch68 - december 13, 2015 22:09 szerint:
    
    Ilyen nekem is volt, kellett három-négy hónap, mire rájöttem, hogy itt valami nem stimmel. Aztán még vagy kettő, mire arra is rájöttem, hogy akkor talán szólni kéne.
    
    KedvelésKedvelés
- pikareszk - december 13, 2015 14:12 szerint:
  
  Nem értelek félre. Hanem nem értelek.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - krabi-krabong - december 13, 2015 15:32 szerint:
    
    gombotz 10:53-as hozzászólását ajánlom figyelmedbe
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 13, 2015 18:47 szerint:
    
    Óh, de jó fej vagy hogy ajánlod!
    
    Nem a munkamegosztás fogalmát nem értem, hanem a stílusodat, a megfogalmazást, és mindazt ami ez valójában sugall. Elárulnak a szavak, amiket használsz, mindössze ennyi. Elvárások, dogmatikus szabályok, mérlegre tett adok-kapok ez. Ezt nem értem, mert nekem ez üzletszerű.
    
    KedvelésKedvelés
  - krabi-krabong - december 13, 2015 20:13 szerint:
    
    Mindenkinek vannak elvárásai egy kapcsolatban és szerintem nem ördögtől való az az elvárás, hogy mindkét fél érdekei legyenek figyelembe véve. Mint írtam korábban, az a kapcsolat egyenlőtlen, amiben az egyik fél megköveteli, hogy a másik adja fel magát érte, ő meg nem csinál semmit, vagy te nem így gondolod?
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 14, 2015 09:35 szerint:
    
    Nem ugyanarról beszélünk.
    
    KedvelésKedvelés
  - Anna - december 13, 2015 20:34 szerint:
    
    Nem értelek. Elment munkahelyre, a csaj meg nem dolgozott, nem tanult. Mi abban a baj, ha este vacsit vár a hazatérő?
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 14, 2015 09:41 szerint:
    
    A várás, az elvárás, az ‘adjon enni’, ‘ha ad eléri amit akar’, stb.
    Nem fogom magyarázni, mi ezzel a gond, a szóhasználat elárulja az elvárásokat, a lenyomó, nevelő, idomító szándékot.
    Nem kívánok erről vitatkozni, aki akarja érti.
    
    ‘vacsit vár a hazatérő’ – eufemisztikus, szépítő, cukiság mázzal bekenő megfogalmazás. Érteni szeretném, miért van erre szükség, ha ez az egész eleve annyira korrekt felállás?
    Szerintem korrekt, hogy aki otthon van, tegyen a közösbe mást, ha már pénzt nem tud keresni.
    De itt kilóg a lóláb, és ez pont az a fajta stílus, amiről Éva annyit beszélt, a szavak, a fogalmazás, a hol durván fölényeskedő, hol cukiskodóan elfedő megnyilvánulásai a rendszernek.
    Lehet, hogy kötözködésnek hat, ám egyáltalán nem az.
    
    KedvelésKedvelés
  - blaci200 - december 14, 2015 09:58 szerint:
    
    Az egész sztoriban, legalábbis a leírásában látszik, hogy itt egy nagy, okos felnőtt a maga képére próbált formálni valakit, egy lélekben gyereket, és sikerült is. Amolyan My fair lady történet. Akkor is lóg a lóláb, ha a 24 lány alighanem tényelg egy elkényeztetett, önállótlan, felelőtlen kapasz lehetett, ez hihetőnek tűnik.
    Hogy miért tűnik fel nekem is? Mert 33 évesen egy hasonló, 24 éves lánnyal költöztem össze, aki egyetemre járt. Pont a pótapja lettem, mérgezte is a kapcsolatunkat. Későn ismertem fel én is, ő is, bár utána még sokáig együtt voltunk.
    
    KedvelésKedvelik 1 személy
- csak az olvassa - december 14, 2015 07:59 szerint:
  
  Te belementél egy (valószínűleg) csinos, jó testű, ifjú nő eltartásába. ( = a segge alá van tolva minden) Ő jobb, kapósabb, fiatalabb volt, mint te. Ezért tehette ezt meg veled.
  Aztán meg vagy döbbenve, hogy nem háziasszony, nem lehetsz mellette “keményen dolgozó, hullafátadtan hazaeső, csak egy kis nyugalomra és vacsorára vágyó” valaki és “nem ad kaját”. És ő sem olyan, mint amilyen majd kénytelen lesz lenni húsz év múlva. Ne várd el tőle. Mert az ilyen színvonalú kapcsolódásban, az “előnyök előnyökért” párkapcsolatban az eltartásért vagy szép test és szex jár, vagy otthonkás gondoskodás lecsóval, de az még lekvárt is befőz. Ilyen csomagok vannak. Vagy ezeket reméli az eltartó, aztán nem kapja meg egyiket sem. Én nem hiszem, hogy te most boldogan élsz.
  Ha megtanulsz emberként becsülni valakit, a személyét, egyediségét, és nem a funkcióit (szex, főzés) keresni és kedvelni, nem követelőzni, nem elvárni, meg bizonygatni, hogy te mindent megtettél, röviden: nem szerep szerint, hanem a valóság szerint létezni, akkor új dimenziókba léphetsz, és az estéid sem itteni kommenteléssel fognak telni.
  És addig legyél vele, amíg sodró és önműködően, lelkesen jó. Utána nem kell. Utána jön a harag, elvárás, kiégettség.
  Irritáló ez az egész. A stílusod is, ahogyan az itteni kommentelőkre reagálsz (végre valaki megérti, és nem kötözködik — tudod, hova jöttél, nem? egy kialakult világba-közösségbe. vagy nem olvastál eleget?). Lehet, hogy csak magyarul/írni nem tudsz elég jól, de nagyon taszítónak érezlek ennyi alapján.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
anyez - december 13, 2015 20:51 szerint:

Az 5. bekezdés bepancsolt. Nem nyugtattam magamat, hanem egyenesen meggyőztem. Bizonyára önvédelemből. Mert éreztem, hogy az otthona csendjének néma zsarolása erősebb lesz nálam. Nagy volt a nyomás; ha akartam volna, küzdött volna értem. És most itt az újabb felismerés, hogy ez volt itt a “bibi”. Neki kellett volna ezt akarni.
Tényleg nagyon hálás vagyok ezekért a posztokért, olyan események dolgozódnak fel bennem, amikre már rég nem is gondoltam, nem rágtak belülről, de mégiscsak emésztetlenek maradtak. Most pedig beindult az emésztésem:) A múltamra már nincs hatással, de a jövőmre biztosan.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
zoldfuszal - december 13, 2015 23:31 szerint:

Huszonhat éves voltam, ő negyven, egy nyári táborban töltöttünk együtt egy hetet. A legerotikusabb, ami történt közöttünk, hogy bekentük egymás hátát naptejjel a standon, ahova nem is kettesben mentünk. Viszont minden nap sokat beszélgettünk és táncoltunk, hozott nekem sört a boltból, szép volt a haja és a szakálla, okos volt és kedves. Úgy volt, hogy találkozunk még, de aztán írt egy e-mailt, hogy inkább ne, mert elvarázsoltam, de ő még gondolatban sem csalta meg soha a gyerekei anyját, most sem akarja, és nem is gondolt még csak bele sem, hogy milyen lenne velem, hogy ne fájjon. Sajnos már nincs meg ez az e-mail.

A másik történet teljesen más volt: egy kulturált szórakozóhelyen megismerkedtem egy örökifjú, laza férfivel, pár nap múlva randevúztunk, ahol két óra beszélgetés után mondta el, hogy felesége van és gyerekei, de már csak úgy élnek együtt, mint két barát. És hogy az egyik haverjának (vagy neki magának?) van egy kis legénylakása, ami üres. Az is maradt. Utána írta még, hogy kár, mert milyen jó lett volna. Könnyű dolgom volt, mert ő közel sem érintett meg annyira, mint az első történet férfija.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- Anna - december 14, 2015 09:20 szerint:
  
  Ezek a legnagyobb történetek. A nemhozzáérősek, amik megsimogatják a lelkünket.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - csak az olvassa - december 14, 2015 09:23 szerint:
    
    Hát és akkor a hozzáérős, az meg olyan, hogy ég s föld leszakad. nem csak elképzeljük, milyen lenne
    
    mit szemérmeskedünk?
    
    Ezek a kiéhezettek oly hálásak, hogy azt láthatják a másik szemében, hogy élvezi velük a szexet. Nem arról van szó, hogy milyen kunsztokat tud.
    
    KedvelésKedvelés
  - veriférje - december 14, 2015 14:51 szerint:
    
    Mondjuk mert ha belekezdenek akkor jönnek azok a dolgok, amiről ez a három poszt szól?
    Bár szerintem Francesca át kellett volna üljön Kincaid autójába.
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - december 14, 2015 16:38 szerint:
    
    Szerintem is.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 18:36 szerint:
    
    De ezek a játszmázó emberek, ezekhez nem szabad igazodni.
    
    Semmi köze egy harmadik személynek ahhoz, hogy két felnőtt között mi történik, gusztustalanul szánalmas a cirkuszolás, bűntudatkeltés, kanosszajáratás, a vallatás, nyomozgatás. Nincs ilyen védettség meg felkent állapot a házasságból következően, ahogy el szokták képzelni. Közgazdasági értelemben vett verseny sincs, tehát hogy aki jobb minőséget hoz meg aláígér, az nyer. Emberi történet van. Néha úthenger.
    
    KedvelésKedvelés
  - veriférje - december 14, 2015 19:52 szerint:
    
    Nem igazán értem, hogy ezeket most miért írtad nekem. Arra gondoltam, hogy van egy határ amit felnőtt emberek eldönthetnek, hogy átlépik-e. Amiről lentebb Zöldfűszál is írt. Döntés. Jók, vagy rosszak de vannak. Sokszor utólag sem eldönthető.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 20:12 szerint:
    
    Kinek a kedvéért nem lépik át? A szerep kedvéért, amit felelősségnek neveznek, vagy tényleg meggyőződésből?
    
    KedvelésKedvelés
  - veriférje - december 14, 2015 21:22 szerint:
    
    Ja hát az ilyen fogcsikorgatós szerep miatt nem meglépőkhöz nem tudok hozzászólni. Akik aztán keseregnek a haveroknak hogy pedig milyen jó csaj volt és egy kis ajtócsapkodást megért volna. De ha tényleg meggyőződésből, az legalább őszinte. És bizonyosan ritka is.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 21:50 szerint:
    
    Ja, nem kötelező másik kapcsolatot kezdeni, csak tartson a régi.
    
    KedvelésKedvelés
  - tökéletestök - december 14, 2015 18:56 szerint:
    
    Hát miröl?
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 19:50 szerint:
    
    Arról, hogy élvezi a szexet, igazán. Hogy jó neki a férfi.
    
    KedvelésKedvelés
  - fenchurch68 - december 14, 2015 19:42 szerint:
    
    Neked legyen sok ilyen nemhozzáérős, én jobban szeretem, ha hozzám érnek, és nem csak a lelkemet simogatják.
    
    KedvelésKedvelés
  - Anna - december 14, 2015 19:57 szerint:
    
    Ez sima kötözködés.
    
    KedvelésKedvelés
  - fenchurch68 - december 14, 2015 20:04 szerint:
    
    Ismerjük egymást valahonnan személyesen? Mert ha nem, akkor nehogy már ne nekem legyen igazam saját magamhoz képest.
    
    KedvelésKedvelés
- anyez - december 14, 2015 09:26 szerint:
  
  A “másik történet”-ben szereplők tudnak nagyon beleszeretni újra a nejükbe, ha az kiteszi a bőröndjüket a lábtőrlőre.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - zoldfuszal - december 14, 2015 16:38 szerint:
    
    Az “enyém” nem szeretett belém, azt írta, tudatosan megállította magát a beleszeretés előtti utolsó pillanatban.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 14, 2015 18:48 szerint:
    
    Ja, ott van egy vonal, igen.
    
    KedvelésKedvelés
  - zoldfuszal - december 15, 2015 00:02 szerint:
    
    Azt mondta, neki volt egy vonal, nem akarta átlépni, én pedig elfogadtam ezt. Nyári románc volt csupán, tovasodródott a Balaton hullámain. Szenes Iván szép dalt írt volna róla.
    
    KedvelésKedvelés
- csak az olvassa - december 14, 2015 18:52 szerint:
  
  Milyen őszinte és igazi mindkettő. Sok ilyet kívánok a feleségeknek, akkor nem tűnik fel, hogy így sem kíváncsi már egyik a másikra és másik az egyikre, csak “korrekt”. Aki tele van a másikkal, nincs szabad vegyértéke. Mondjuk én elemien monogám vagyok, de érdeklődve, ítélkezés nélkül olvasom a poliamoria-írásokat. Meg a gyermektelenségről szólóakat is. Nincs vitakényszerem.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - haromszoregy - december 15, 2015 07:35 szerint:
    
    Erdekes kerdes ez a vegyertek dolog. Nekem majdnem mindig van szabad. Maximum a rozsaszin kod elso 1-2 honapjaban nem, de utana rogton. Ferjnek kevesbe. Sztem ez egy skala, kinel mikor es hogyan kapcsol ez be meg ki. Es sztem fuggetlen ez attol, h milyen minosegu kapcsolodasra kepes vki.
    
    KedvelésKedvelés
  - csak az olvassa - december 15, 2015 08:00 szerint:
    
    Én meg azon gondolkodom, hogy mi az a pont, amikor már biztosan a szerep visz és nem az, hogy az egyén mit akarna. A szabad vegyérték, a megszokás-unalom vagy amikor már pokol a másikkal? Az egyén saját vágya, akarata a konzervatív állítással szemben nem önzést jelent, és ha mindenki felismerné, bevallaná magának és a világnak, és képviselné is, sokkal korrektebbek lennének az emberi kapcsolatok, és kevesebb a frusztráció, dühös kitörés, árulás, felelőtlen gyerekvállalás, érzelmi játszma, kétségbeesés.
    
    KedvelésKedvelés
  - haromszoregy - december 15, 2015 08:19 szerint:
    
    “Én meg azon gondolkodom, hogy mi az a pont, amikor már biztosan a szerep visz és nem az, hogy az egyén mit akarna. A szabad vegyérték, a megszokás-unalom vagy amikor már pokol a másikkal? ”
    Nehéz azt a pontot megtalálni, könnyen átcsúszik az ember, az biztos. Nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy észrevegye az ember.
    A szabad vegyérték alatt nem a megszokást értem. Hanem azt a belső hajtóerőt, ami megengedi, hogy újra meg újra szerelmes legyen az ember. Hogy egyáltalán észrevegyen másokban olyat, ami miatt érdemes kapcsolódni, elvárások nélkül, de ajtókat nyitva hagyva. Nálam ez nem a megszokáson és az unalmon múlik, hanem hogy van-e köd a fejemben, ami rászűkít egy valakire, vagy nincs. A házasságom szerencsére soha nem volt unalmas, pláne nem pokol – szerep volt, az biztos, és nem volt jó pár éven át (amíg a gyerekek annyira kicsik voltak, hogy én nem lehettem önmagam mellettük, nem volt választásom, legalábbis azt hittem). Ez először akkor javult, amikor beálltam újra dolgozni és újra éreztem némi döntési lehetőséget a kezemben. Másodszor pedig igazán azóta jó, amióta nyitottunk, és már semmi nincs előírva, mindenről egyeztetni kell, a szerep is megszűnt, az elvárások is. Már képesek vagyunk ajándéknak tekinteni a másikat és amit tőle kapunk, újra. Valószínűleg azért, mert amíg a felek a kapcsolatban nem lehetnek teljesen őszinték (és nem lehetnek, mert ha nem mondhatod el a másiknak, hogy fú, te, XY nagyon tetszik, és mennyire fáj, hogy nem lesz abból soha semmi), addig kényszerűségből jön valamiféle szerep, ami miatt tudat alatt a másikat hibáztatjuk (pedig nem az ő hibája, hanem a kultúránk által ránkerőltetett kereteké).
    
    KedvelésKedvelik 1 személy
  - anyez - december 15, 2015 09:32 szerint:
    
    Érdekes számomra ‘belelátni’ a világodba. Engem a nyitott házasság darálna be érzelmileg, de nem a rám erőltetett konvenciók miatt. Mindenesetre nagyon szerencsés dolognak tartom, hogy Te és a Férjed hasonlóan látjátok ezt, és nagyon érett megoldásnak, ahogyan kezelitek.
    
    KedvelésKedvelés
  - haromszoregy - december 15, 2015 09:39 szerint:
    
    Anyez, sztem ezt mindenki így gondolja, h bedarálna, egészen addig, amíg benne nincs. Mert azt nevelték belénk, hogy a szerelem = tulajdonlás, hogy a féltékenység szükségszerű és feljogosít egy rakás rossz dologra, hogy egyszerre csak egyet lehet szeretni. Nagyon nehéz átprogramozni magát az embernek. Csak valóban, partner kell hozzá, aki szintén bele tud és akar vágni. Bármelyik fél is hozakodik elő ezzel, benne van a pakliban, hogy a másik köszöni, akkor inkább kiszáll. (Olvasd el a fentebb írt könyveket, utána is kíváncsi lennék a véleményedre :). Mi ezeket férjjel együtt olvastuk, fejezetenként megbeszélve.)
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 15, 2015 10:34 szerint:
    
    3×1, 9:39:
    Mások vagyunk, ne akarj meggyőzni, de mint írtam, lenyűgöz a másságotok. Ismerek olyanokat, akiknek való lenne az, ahogyan ti éltek, csak nem jutottak még el a coming out-ig. (A könyvet egyébként el fogom olvasni.)
    A férjem nem a tulajdonom, van is egy mondásunk: “Én az enyém, te a tiéd”, amit gyakran emlegetünk, ha egyikünk olyan döntés előtt áll, amit csak ő tud meghozni, még akkor is, ha az az egész család életére kihat. Ha nálam kihűl a szerelem, az a szexszel együtt hűl ki és fordítva. És én azután csak barátkozni tudok az exszel, barátságból pedig én nem szexelek. Sorozatos monogámiára ítéltettem.:) Ha majd belefásulok ebbe, lehet, hogy megfontolom a ti utatokat is.
    Mondjuk a mi életvitelünket sem értik sokan, nem mondanám, hogy konvencionálisan toljuk ezt a házasságosdit, de egyelőre közös elégedettséggel.
    
    KedvelésKedvelés
  - haromszoregy - december 15, 2015 11:01 szerint:
    
    Eszem agaban nincs meggyozni senkit. Melyik mondatbol erezted ezt? Igyekszem vagy csak magamrol irni, v olyat, ami altalanos (pl tarsadalmi behatas). Bocs, ha mashogy jott le.
    
    KedvelésKedvelés
  - anyez - december 15, 2015 11:22 szerint:
    
    Ne kérj bocsánatot, nem vettem erőltetésnek.:) Amúgy nem vagyok durcás típus, elég jól viselem/ha kell leszarom a kritikát, épp ezt érzem rajtad is, ezért örülök, hogy ilyen nyitottan kezelted az érdeklődésemet. Csak arra reagáltam, hogy “ezt mindenki így gondolja, h bedarálna, egészen addig, amíg benne nincs”.
    
    KedvelésKedvelés
  - haromszoregy - december 15, 2015 11:23 szerint:
    
    🙂 Akkor jó. Azt arra írtam, hogy még én is így reagáltam elsőre, hogy pfú, meg meredek, meg nem nekem való, mert nem menne.
    
    KedvelésKedvelés
János - december 14, 2015 18:43 szerint:

Jajj, ne mondj már ilyeneket 4n4l3mm4.

Nem vagyunk egyformák. Ezek mind lehetőségek, ahhoz, hogy felnőjjünk önmagunkhoz és az arra érdemes másokhoz.
Nincsenek az életben, az életre szabályok, valójában az érzelmek mögött nincsen nemiség. Megtanított szerepek, begyakorolt szterotípiák vannak és végül ott állunk, önmagunkkal szemben.
Azt hiszem, hogy a nemiség talán csak egy eszköz a másik felé, irányába. Sokan csak a nemiségükkel tudnak kapcsolódni mások felé, az édeskevesek meg másképp is, máshogyan is. Érzések, érzelmek, megosztott gondolatok, együtt rezdülések, intelligencia, közösen kimondott vágyak, egymásnak szentelt órák. Végül is a fej a meghatározó.
Tisztában lenni önmagunkkal, betekinteni a belső világba, arról felismeréseket szerezni, a belső örömömet átadni, elosztani.
Elengedni magunkat és a másikat vagy másokat.
A nemiség az a játékos vonzata a történetnek. Szoktak gyerekek is születni belőle.
Repülni, szárnyalni mindig érdemes, ha ez nem megy, akkor tovább kell lépni, új, ágas-bogas utakra térni, mindig úton lenni és közben figyelni az erdő neszezését, néha megállni és bevárni, tovább menni.

Ki lehet lépni a mátrixból, a bemerevedett szokásokból és meg lehet érkezni a bennünk élő valóságba. A saját valóságunkba, ami úgy várja már a születést, a világba érkezést !

…megszentült órák, oly jó most és oly jó lesz visszaemlékezni rá, majd…és ezekkel a képemlékekkel gálánsan távozni.

KedvelésKedvelik 1 személy

Hozzászólás ↓
- 4n4l3mm4 - december 14, 2015 21:14 szerint:
  
  De mondok. A többit nem értem, sem a szándékot, amivel írtad.
  
  Nem lehet érteni. Neki mindez üres szócséplés, soha nem volt semmilyen felnőtt kapcsolata egy testi rendellenessége miatt, amelyet kétéves utánam koslatással rajtam torolt meg. itt játszotta a skandinávot, lelkes egyenlőt, példás férfit. Teljesen eltorzult, végül kijött belőle a bosszúéhes, nőgyűlölő incel. Nem csak az én életemet élte (ijesztő fb profil lemásolt képekkel, pózokkal, kajákkal), hanem erőltette a közeledést, találkozást, bement a lányom iskolájába, és az igazgatón keresett engem. Senki iránt ilyen viszolygást nem éreztem. Pedig az elején megírtam neki: nem, biztosan nem. Ő minden elutasítást, határhúzást csak biztatásnak vett, végül én lettem a céda, aki megölte a férjét is, “vigyázz ránk, sérülékeny jánosokra”. Gyengeséget és gyengédséget mutató, folyton magáról panaszkodó-ömlengő agresszor, ő az egyik, akit nem tudok sajnálni, mert a frusztrációját durva nőgyűlöletbe fordította.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
anyez - december 14, 2015 20:59 szerint:

Na, én, a blogolvasás 3 hete felkent papnője, szerény 5 perce rájöttem, mi az, hogy ‘lobsterezés’. Épp meg akartam kérdezni, mert eddig azt hittem, hogy vmi speckó blogos művelet… bevallom…szem lesüt:))))))))))))

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
He? - december 15, 2015 00:13 szerint:

Ja, és még: a “szerelmes” már a markában érezte a komolyabb jövedelmet, elképzelte az utazásokat, stb. De nem jött össze. Már a hajhagymái is keserűek. Azért biztos szar lehet, nem gondolom, hogy nem…

A nagy szerelem nem igazán szószátyár, harcias és kiabálós, inkább csendes, kényes jószág. Arról nem is beszélve, hogy a nagy Ő nem biztos, hogy örül ennek a szappanoperának.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - december 15, 2015 07:40 szerint:
  
  Persze, hogy nem örül. Elárult. Ugrik mindenre, itt liheg. Bűntudata van, tagad, agresszív. Szerinte gyalázom a feleségét, a Villőék meg kifotózgatják, elküldik, hogy összeugrasszanak. Stréber gyökerek.
  
  A feleséget. Akinek a nevét nem tudom.
  
  Ez, amit írsz, elhallgattatási technika, sima manipuláció. Kellemetlen a téma neked?
  
  A nagy Ő nem örül, de álláspontomat nem innen tudja, hanem tőlem. A nagy Ő-vel embargó van, önmagát kicsivé fokozta (nyomás hatására és önként is), én meg egy blogger vagyok: az igazságot keresem és írom meg, és ez minden fölött áll.
  
  Nem, a szerelmes nem érezte markában a másik jövedelmét. Már csak azért sem, mert 2014 első félévében a sokszorosát kereste az ő (nagyon szar. kb 170 nettó) fixének, épp ezért soha, sehol nem engedte fizetni, és még ő szorongott, hogy a férfi ne érezze magát zsebre téve. A szerelmes nem anyagias.
  
  Azt mondta a nagy Ő, hogy ideköltözés esetén neki egy igen szerény összege maradna. Százezer, talán, mivel a feleség jövedelme nulla, illetve kamu diagnózissal (fater intézte) kap az egyik gyerek után emelt-hosszabbított csp-t, ennyi.
  
  Mondta erre a nagy Ő szerelme, hogy gondolja meg ezt jól, ne hamarkodja el. Ugyanis teljesen egyedül tartott el két és háromnegyed gyereket…
  
  Ez a ti kicsinyes logikátok. Ti viselkednétek így, ti akarnátok csak hatalmat, előnyt a béna, társkeresőn összeszedett kapcsolataitoktól. Az én életem részleteiről pedig fogalmatok sincs. Nektek minden pénz, érdek, és mindig a szerető akarja az odaköltözést, elszedést. Épp az idegesít bennem titeket, hogy én nem ilyen vagyok.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - december 15, 2015 08:47 szerint:
  
  ha ilyesmire hajtanék, nem háromgyerekes, csóró, szüleiből élő apával esnék szerelembe
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - december 15, 2015 08:16 szerint:
  
  Tényleg döbbenet, mik vannak a fejetekben. Értékrend (viszolygok), gyűlölet, minden rosszat el tudtok képzelni… megérdemlitek az életeteket.
  
  Én nem akartam se meg-, se vissza”szerezni” őt soha, én komolyan gondolom az önkéntességet, hogy addig legyünk együtt bárkivel, amíg jó, és ne lánc legyen. Ezért is kérdezi az ember hónapokig, türelmesen: legyen vége? Mondd ki. Nem mondja.
  
  Nincs itt semmi harcosság, kiabálás, értsd meg, hogy blogger vagyok, mindenekelőtt. Én nem a szerelmem méretét vagy a saját igazamat bizonygatom itt. Biztos kellemetlenül érintené, de ennél sokkal kellemetlenebbül érinti a történet összes szereplőjét a valóság, azzal nehéz mit kezdeni, nem az én posztocskámmal.
  
  És nem annyira személyes a dolog, mint hiszed, ez itt egy jelenség, amiben magára ismer egy csomó olvasó, a háromnegyed bejegyzés szól a férjemről, egyébként, csak te nem tudod a részleteket (nem is fogod).
  
  Te pletykaforrásnak meg kavarásnak, sérelmi írogatásnak gondolod a blogot, és a kíváncsi kibickedés miatt meg az erkölcsi ítélkezés kényelmes póza miatt vagy oly szorgos. Nem sok szépirodalmat meg publicisztikát olvastál te életedben, az biztos.
  
  Privátban meg neveket és részleteket írsz, amelyekről én nem akarok tudni, mert nem rám tartozik. Én nem vagyok kíváncsi, nincsenek kérdéseim, és semmiről nem akarok tudni, amit nem én kérdeztem, illetve nem mondja el nekem saját akaratából az, akire tartozik, ezért nem olvasom a szarkeveréseteket, de az első sor is undorító, így belemenni más magánügyeibe.
  
  Korábban azt állítottad egy ugyanilyen erőszakos, zaklató e-mail első ( = megnyitás nélkül is látszó) sorába préselve, hogy az általatok működtetett gyűlölködő oldalon (konkrét név) szerelmem csúnyákat ír rólam, ami azt jelenti, hogy valaki nevet hamisított. Ez aztán az emberi tartás és elegancia csúcsteljesítménye. Ennyire vagytok ti erkölcsösek meg diszkrétek, holott a konkrét sztorihoz semmi közötök.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
- csak az olvassa - december 15, 2015 08:51 szerint:
  
  Az nem baj, hogy én utaztam, addig is, épp 2014 tavaszán a spanyol tengerpartra, és ő nem? Évek óta nem. Ki akart itt mit szerinted?
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
anyez - december 15, 2015 08:57 szerint:

“mondta erre a nagy Ő szerelme, hogy gondolja meg ezt jól, ne hamarkodja el.” Aki még nem volt ilyen helyzetben vagy nem hallgatta még meg figyelmesen más történetét, nem is gondolná, hányszor mondanak ilyet a nagy Ő-k szerelmei, nem csak anyagi, hanem lelki megfontolásból…
“mindig a szerető akarja az odaköltözést, elszedést” És ha így lenne, és a nagy Ő ezért költözne? Attól jobb az elhagyottnak? A tudat, hogy nagy Ő csak játékszer?
Annak idején én nem akartam ilyet, azt mondtam, ha mégis költözik, ne hozzám, keressen egy külön zugot, mert a sajátom is még új volt nekem.
Nem új feleséggé akartam válni, hanem újra megtalált önmagamat adni. Ezzel nagyjából ki is ugrattam a nyulat a bokorból, megzavartam nagy Őt, ez valahogy nem illett bele a szerelemről alkotott elképzeléseibe.
És ha már az anyagiak szóba jöttek, én magam alatt vágtam a fát azzal, hogy ‘majdnemfeleség’-státuszból egy kifejezetten combos keresettel és működő vállalkozással operáló ‘majdnemférj’-től költöztem el a kényelmes, panorámás, közösen rezsifizetett lakásából, mert beleszerettem másba. Szóval nem mecénást kerestem az életvitelemhez.
Ezt nagyon nehéz lehet annak belátni (ha megérteni nem is!), aki főleg ilyen függések mentén tud nőként kiteljesedni.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
- pikareszk - december 15, 2015 09:34 szerint:
  
  Erről jut eszembe:
  
  ‘Ha egyenlő jog kéne, de csúnyafeminista nem akarsz lenni, mert félsz, hogy a hímek akkor nem tartanának el – akkor hülyébb vagy, mint a fiúhangos kicsi hímek, akik szerint a feminizmussal az a baj, hogy ha a nőstényeknek lehetősége lenne választani és nem lenne házasság, akkor mind az alfákkal szaporodna, oszt szegény bétáknak háborúznia kéne szomorúságukban, mint egyszeri dzsentrinek, akinek nem jutott hét szilvafa.’
  
  Lobster 😀
  
  Szerintem ez egy érdekes poszt, pro és kontra.
  
  KedvelésKedvelés
  
  Hozzászólás ↓
  - anyez - december 15, 2015 09:37 szerint:
    
    Igazán az! Innen a tegnapi eget rengető ‘lobsteres’ felismerésem:))
    
    KedvelésKedvelés
  - pikareszk - december 15, 2015 16:18 szerint:
    
    Egyéb a bérezési különbségek és munkaerőpiaci lehetőségek nincsenek a posztban számításba véve. De talán, arról szól a dolog hogy egyszer ennek ellenére is el kell kezdeni.
    
    KedvelésKedvelés
Visszajelzés: örök második | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém | csak az olvassa — én szóltam
csak az olvassa - március 23, 2018 23:04 szerint:

Hogy mi?
Szép emlékké válni? És ezért is én tegyek?
Az nem nekem dolgom.
Nem nekem felelősségem.
Nem nekem érdekem.
Nekem az igazság kimondása a dolgom.
És csinálhatok is bármit, ha ő eldöntötte, hogy én nem, és megtagad, mert különben nem bírja el a valóságot, csak úgy, ha magában (vagy akár mások előtt) mocskol engem, dekonstruál, megbán, akkor úgyis be leszek mocskolva.
És akkor sem engem, hanem magát, a saját választását, múltját mocskolja.
Ha méltón akar megőrizni, azt, akit ő szeretett úgy, az is önmagáért teszi, és akkor elrontani sem tudom, akármit is csinálok.
És akkor nem figyelget, mert csak azért figyelne, mert belém akadt, nem tud lezárni.

Nem, ez a történet semmilyen tekintetben nem emlékeztet a művész úrra. Ez kölcsönös, nagy, életet teljesen átformáló szerelem volt, és nem én akartam jobban.
Én ebben nagyon szépen voltam, teljesen tiszta a lekiismeretem, mindig az volt az első, hogy neki jó legyen, hogy ki lehessen mondani dolgokat, hogy az legyen, ami jó, és ha nincs jó, ne legyen. Hogy ne egózzak, ne bántsak.
Én nem voltam manipulatív.
Azt látom, hogy többeknek fáj az igazság. Márpedig én azt kimondom.
“én szépnek őrzöm őt, és tisztán látom mindazt, amit láthatok. Nincs okom ezt se eszményíteni, de nincs bennem harag.”

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
csak az olvassa - március 26, 2018 17:30 szerint:

Nekem, bazmeg, semmim.
Sok más mellett nincs Hashimotóm, más kórságom, hétszáz anyajegyem, hazug szelfijeim, frusztrációm, szar helyesírásom, ciki pasim.
Hogy mim van, azt látod te pontosan. Azért gyűlölsz.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
Visszajelzés: a legjobb posztok: októbertől április végéig | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam
csak az olvassa - december 18, 2020 13:10 szerint:

Hogy bekussoltattak volna! Itt rúgkapáltak harminc kommentben, írták a gyalázkodó, álneves e-maileket, nehogy én elmondhassam az igazságot a saját blogomon. Micsoda sunyi nyomásgyakorlás!
Biztos mind boldogok vagytok azóta is. Egyenesek. Pletykagyár. Mi van a ti életetekkel?

Az miért van, hogy ezek az emberek összevissza harsánykodnak, ítélkeznek, tolonganak, és SEMMIT nem képesek elkötelezetten több éven át csinálni, mindig valami más kéne nekik, és ide-oda csapódnak?

Ez a bajuk velem, hogy komolyan gondolom a dolgaimat.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓
csak az olvassa - december 19, 2020 16:14 szerint:

Nem arról volt szó, mit tett T., kinek van igaza, vagy én hogyan interpretálom a történetünket. Ők, a jellegzetes hatalmaskodással, az álszent erkölcseikkel (csupa ürügy, a saját életükben nem ilyen jellemesek ám) azt akarták előírni, hogy én miről, hogyan beszélhetek, vagyis a blogom szuverenitását elvenni, és nem válogattak az eszközökben. Nekik ez a kielégülés, úgy, hogy őket egyébként nem bántotta senki.

KedvelésKedvelés

Hozzászólás ↓