A tegnapi poszt folytatása.
Eleve a szavaink, jaj, istenem: megcsalás, hűtlenség, visszatérés, a házasság megmentése, bizalom, kitartás. Lefordítom: villanásnyi öröm, a lemez bé oldala, új esély és visszatáncolás, élni gyávaság, elkopás, bigottság, beletörődés. Minden egészséges, élő lélek az öröm felé törekszik, ahogy az organizmusok a fény felé. Ezen nem változtat az, hogy a háromnegyed társadalomnak, harmincöt fölött a kilencven százaléknak halott a lelke.
A szóhasználatból kiderül, hogy valaki itt késznek és elvégeztetettnek gondolt hullámzó, örökké változó állapotokat, lelkeket, helyzeteket. Negyven-ötven éveket, amelyekben az nem baj, ha befagy valakibe eleven lényege, a vitalitás és a szexualitás, ha rossz fej lesz, alkesz, játszmázó, ha másokat basztat, csak megcsalás ne legyen… vagy nagyon diszkréten, az rendben van, ugye?
És még egy, az eredeti gondolatom: a bölcs asszony, aki tudott a szeretőről, de nem balhézott.
Nem vette tudomásul, vagy csak a férjével voltak fájdalmas pillanatai, vagy nem tette szóvá neki sem, magába fojtotta, kivárta, míg elmúlik. Persze, van, aki éktelen cirkuszt csinál, nyomoz, áskálódik, megszégyeníti az emberét, fel is hív téged, elmagyarázza neked a becsületet és a szép életet, elég csúnya stíluseszközökkel, vagy, ahogy tegnap írtátok, felkeres és retikülpárbajt kezdeményez (te annyit nyugtázhatsz, hogy jobb a táskád is).
De van ez a másik, aki kivárja a végét.
Nos, van neki más választása? Ez színtisztán hatalmi kérdés, meddig mehet el, mit kockáztat. A nő is stratégiákat követ, nem a szívét (akkor már elvált volna) vagy az igazságérzetét.
Mi lenne, ha, ahogy mi képzeljük, hogy a helyében tennénk, mert nem értjük, hogy bírja ezt a megaláztatást, mit könyörög, követel, veszekszik, hát az ilyen férfinek egy ennyire világos helyzetben szó nélkül tesszük a cuccát a lábtörlőre, nem? Erre itt trükközik, húzza, érvel, sír, ahelyett, hogy kihúzná a derekát, megmondaná, milyennek tartja az ilyen férfit, elzavarná a retekbe, de legalábbis soha többet nem szexelne vele? (Nekik fontos a monogámia, ugye.)
Akkor az lenne, hogy megkönnyítené a férj dolgát. Aki így igazolva látná a nem elég biztos döntését: kirakott az asszony, mit is tehetnék. (Általában nők intézik az ilyeneket, éspedig erős kézzel, de legalábbis női elvárások: esküvőt is, gyereket is, otthonkeresést és elköltözést is.)
De a feleség persze nem megkönnyíteni akarja a férj dolgát, hanem megtartani a státuszt és az előnyöket, és elkerülni a szégyent, a nyilvános kudarcot, bármi áron, és ezért ilyenkor minden feleség visszavesz, szóval nem a sértett, de emelt fejű méltóság korszaka szokott beköszönteni.
Egyrészt taktikus és óvatos, másrészt hatalomra tör. Ezeknek a nőknek nem telik méltóságra a konyhapénzből. Bűntudatot keltenek, morálisan érvelnek, sajnáltatják magukat (meg vannak bántva a női önérzetükben! sérült a bizalom! az ő bizalmuk, akiket rohadtul nem érdekelt még fél évvel korábban, mitől szenved és merre jár a másik!). Vagy pedig hirtelen lágy lesz a feleség, szépséges, lányszerű és szenvedélyes. Vagy könnyes és megigazult.
Sémákat követ, akárhogy is, stratégiákat.
De nem küldi el. Ahhoz erő kéne, és erősnek lenni nem kifizetődő, a mi ismerős világunkban gyengének lenni, ugyanakkor bűntudatot kelteni a kifizetődő. Pedig akkor sokkal döbbentebbek lennének ám a férjek. Akkor maradni akarnának, vagy visszamennének, így meg nem. A lényeg, hogy ugyanazt sosem akarják ezek az éretlen lelkek. Ha te fekete, én fehér.
Megalázottan is akarja a feleség a férjet, ezt a leszerepelt, hitvány férjet, mert ő lőtte magának a búcsúban.
Hát mert szeretik. Ennyire szeretik! Mégis szeretik… És erre most, pont most döbbentek rá…
Ó, dehogy. Hát annyi este volt, amikor háttal ültek, és belépett a férj, és meg se fordultak. Annyiszor elmehettek volna együtt akárhová, és ők nem ám bujkálva, hanem szabadon. Annyi nyaralás volt és álmos hétvége, és annyiszor lehettek volna vad ötleteik, de a gyerek, a kert, a szomszédasszony, a süti, a munka mindig fontosabb volt. Mert már rég nem kíváncsiak egymásra, nekik nem élmény az a férfi. És a férfi se néz oda, amikor az asszony kikapcsolja a melltartót.
Ezek a férfiak öt meg tizenöt éve nem csókolóztak ám.
Meztelen érdekeik vannak a feleségeknek, azokat hiszik érzelemnek. Most jöttek rá, mit bukhatnak. És hogy elszámították magukat.
Mi a tét? Hát az érdekek súlyos sérelme. A feleség-identitás. A ház. A beleölt évek. Az, hogy a gyerekeknek, az anyósnak, a kolléganőnek és a szomszédnak meg kell mondani az igazat. A kudarc. Az, hogy a nőt fogják hibáztatni a házasság “széteséséért”.
A rég unt, utált férjet is visszatartják, és pont azért, bosszúból: nehogy már ő boldog lehessen. Ne legyen boldog senki, elviselhetetlen az, ha valakinek jó. Bölcs, családösszetartó nők! A mennybe mennek maguk előtt, hogy ők mi mindent kibírnak, mert a családnak egyben kell maradnia. Kapzsi, képmutató önzés. És amit közben a szeretőről, a másik nőről mondanak és gondolnak…! Tetszett volna öt meg tíz éve ilyen nagyon szeretni, nem most. Nem beleborulni a gyerekbe, waldorfba, makraméba, gasztroblogba. Nem panaszládának használni a férjet, nem a pénzen baszakodni. Tudom, nincs mit rajta szeretni. De akkor miért vagy vele? Hogy beletedd a zsebedbe, mint a szagos radírt harmadikban?
És aztán a bűnhődés évei: fel lehet emlegetni a “megcsalást”, ezzel lehet elhallgattatni a férjet holtig. Aki akkor már csak egy új szerszámkészletet szeretne, vagy egy sörözést. Nem kap. Onnantól a feleségé az erkölcsi hatalom.
Vagy épp megkapja, ennyit enged a nő, mert “megértette, mi hiányzik”, újra felosztják a hatalmat, még szex is lesz hirtelen.
A kicsit őszintébbek a gyerekre hivatkoznak, hogy miatta kell együtt maradni és lemondani a méltóságról avagy a boldogságról, de az is csak kifogás. Mert mindenkinek rossz lesz, átmeneti megkönnyebbülés után, két év múlva ugyanolyan rossz lesz, csak még keserűbben, mint a szerető előtt, immár a kínos történet tudatával.
És azok az újra-szeretkezések, hímtagjában az annyival jobb emlékével, jaj, istenem. Meg a feleség, aki kifaggat minden részletről, gyóntat, és akkor a férfi vall, és megtagadja a szerelmét.
Annyi változás lesz, hogy a férj a következőt majd ügyesebben, diszkrétebben intézi. Talál majd egy új valakit, aki még nem csalódott benne. Vagy megesküszik: ő megütötte a bokáját, ő soha többet. Talán ezek a végképp legyőzöttek még rosszabbak, és persze ők sem szeretik meg hirtelen hivatalos asszonyukat, csak szeretőstül az egész élet mérlege mégsem olyan rossz: kissé pállott káposzta, három lábú kecske.
Bodó Zalán: Öröklődés
*
Emlékszem, már rég nem ott élt, már rég ment a válóper, és kettő perccel az iwiwes fénykép kitétele után jött a könyörgő e-mail. Hogy vegye le, mert a munkatársak mit szólnak. Hát ez számít. A kotnyeles kolléganő számít, a sok néma, pótcselekvésekben, nyílt vagy fojtott konfliktusban leélt év, az nem számít. Hogy a másik mennyire szenvedett, az se. Élni, bátornak lenni, saját életet élni, az se számít, arról ezek a nők nem is hallottak még.
Ezt teszi a nőkkel a házasság, a klasszikus házasság, ahogyan juditnénik által, erkölcstan könyvekben és szószékekről értve vagyon: gyámkodnak felettük, eltartják őket, lyukakat fúrnak a falba helyettük, megoldják az erkély szigetelését, ők meg rossz fejek lesznek, frigidek, elvárók és egyszersmind irtó lelkiismeretesek. Mindent megcsinálnak nekik, helyettük, a férj, a nagycsalád, amennyiben ők is teljesítik az előírtat, és bírják a monoton anyaságot és háziasszonyságot. És bírják. Azt bírják. Az életet, süvöltő szélben, azt nem.
Én nagyon haragszom a feleségekre. Főleg ezekre a családanyákra, akik két összefüggő évet nem dolgoztak életükben, nem tudják, kik ők és mi érdekli őket, de nagyon megvan a véleményük más nőkről. Akik alá kérót vett vagy házat épített férj, az anyjuk, após. Akik nem érzik, mit jeléent a másikat önmagáért szeretni, mert függenek tőle. A jó hírnevük és az egzisztenciájuk is. A békülős gyerekeikkel. Feleségkoromban amúgy, igazságtalan ne legyek, meg-megcsapott a szerep szörnyűsége. Hogy én is majdnem. Hogy rossz fej vagyok, elromlottam. Hogy hiába akarok őszinte lenni és szenvedélyes maradni, nem megy, akarás van. És hogy már nem tudom, mi az, egyedül bírni, vállalni, megfogni a nehezét, nem elvárni, nem áttolni. Én akkoriban nem vettem volna láncfűrészt, és nem vágtam volna tüzelőt. Érdekesek néha a kényszerek.
Bírtam, persze, akkor is, amit akkor kellett, éjszakákat átszoptatva, de a kenyeret, tejet ő hozta, és befizette mind a csekkeket. Bírtam két napokat, míg ő hajnaltól másnap estig vidéki egyetemen tanított. És én elégedetlen voltam. Hogy ha hazaér, miért nem lelkesebb. Miért nem megyünk grúz étterembe. Miért ül a gép elé.
De hogy mit jelent benne állni, igazán, a felelősségben, és nagyon szeretni, azt a betegség mutatta meg újra. És aztán a halála. Döbbenet volt. Felnőttem. Mert a házasság mint olyan, még az én igaz, gyönyörű, őszinte házasságom is, infantilizál.
*
Szóval, a férj marad. Élnek tovább az elárult, megtagadott, elkeseredett házasságban, de nem látszik rajtuk. Ún. rendbehozták. Biztos volt két katartikus beszélgetés és egy hát-mégis nyaralás. Elmentek kétszer vacsorázni, és újra fogták egymás kezét. Volt valamivel jobb szex, egyszer vagy tízszer, és csak utána lett ugyanaz, amit nem tudtak megoldani korábban sem (hogy már nem izgalom a másik, se testi, se lelki, azt). De mindenki szája keserű, ez a legbiztosabb.
És valahol üveglombikban végezte egy embrió, ez szokott még biztos lenni.
Legyen biztos benne mindenki, aki oly stabilnak hiszi a házasságot, aki háttérnek veszi, nem önálló építménynek, és gyerekbe, munkába, hobbiba feledkezett: az érdekek, melyek összetartanak, masszívak ugyan, “felrúgni” a megállapodást nagy áldozattal járna, meg hát az énkép és az öntudat se piskóta, az, hogy “én házasságban élek és nekem fontos a családom”, de hogy mi van fejekben, szívekben, moccanásokban, ottragadó tekintetekben, ficcenő gondolatokban, annak ehhez semmi köze. Nem építetted, nem becsülted a párkapcsolatodat, vagy csak te akartad építeni, ő beleközönyösödött, mert tudta, és jól tudta, hogy ott leszel neki — most mit csodálkoztok?
Amikor te elkezded érezni, hogy valami már nem olyan, amikorra krónikus kicsikből akut nagyobb, majd artikulált bajaid lesznek, akkor a társad már két éve nem találja a helyét veled, melletted. Ajkába harap, visszagyűri az indulatos megjegyzést, éjjel nézi a plafont. És ha nem is mondja ki, hogy ez így nem jó, az igazira, élményszerűre, sodróra vágyó vegyértékeit már régóta érzékeli a magányos nő, azok egyike, akiknek nem volt módjuk senkiben biztos lenni, senkibe bele nem kényelmesedni.
csak az olvassa. én szóltam 
Nemcsak a házasság ilyen, hanem a sima együttélés, élettársi kapcsolat is. Ha a házasságot mint jogi procedúrát, papírt lefejtjük, akkor is vegytisztán megmarad, amit leírtál. A legrosszabb pedig az egészben, hogy sokszor egyik fél sem tehet róla. Engem pl. az anyaság változtatott meg nagyon, érzem én is, és már nem jó az, amiben vagyok, neki sem. Mégis fenntartjuk az életközösségünket, mert neki így kényelmes, nekem meg újra meg kell ismernem magamat, amivé az anyaság tett, addig nem tudok lépni, sem vissza a kapcsolatba úgy igazán, sem ki belőle valami új felé. És nincs szerető, nincs házasság, csak egy állapot van. Rosszabb pillanataimban próbálom elinflálni (ezt is itt tanultam, mármint a szót) az ő értékét, hogy még ezt se, még azt se, bezzeg helyette mást azt igen, aztán megrettenek az egyetlen lehetőségtől, ami ezek után marad a végén. Közben ott motoszkál, hogy valamit nem látok, nem veszek észre, nem a teljes kép van előttem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Pont az jutott olvasás közben eszembe, hogy van, aki na milyen okos vagyok, hogy mi nem vagyunk házasok, a papír az oka mindennek önigazolást lát az ilyenekben, amikor ugyanabban a szarban ül. Tíz év együttélés után szétválni ugyanolyan válás, vagy nem (nem tudom)?
Engem is nagyon megváltoztatott az anyaság, és nem akarom letagadni, a blog is, mást láttam otthon, és nem találkoztam máshol se ezzel a szemlélettel. Miután megszületett a gyerek, szerintem csak a vonzalom és a szex vitte el a mi kapcsolatunkat, egyik nap iskolába jártam, másnap teljesen egyedül kellett megoldanom rengeteg új szituációt, ráadásul külföldön, nyelvtudás nélkül, csecsemő, legyőzhetetlen távok tömegközlekedés nélkül, egész nap egyedül, sokszor még este is, nem akarom sorolni, igazából belereccsentem.
És gondolkodás nélkül előjöttek ilyen furcsa cselekvések, vettem magamnak valamit, rejtegettem a párom elől, haragudtam rá, és büntettem, én se tudtam miért. Aztán szép lassan helyrejöttem lelkileg, de azt láttam, hogy csak az én életem változott meg, a páromnak nem kell belerokkanni a gyerekbe, de hogy ezt elmondjam, ilyent elképzelni sem tudtam, erről nem lehet beszélni, és amikor ő megpróbált beszélni róla, még rosszabb volt, olyan érzésem volt, hogy azt akarja bebizonyítani, hogy nem vagyok jó, és még agresszívebb lettem. Bébiszittert hívott, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy már erre sem vagyok jó, és ki akar túrni. (Igen, azt gondoltam, hogy ki akar t.ú.r.n.i., mondom, hogy problémáim voltak, pedig ez már a gyógyulás volt)
És aztán azt olvasom, hogy miért kell játszmázni, és rágom rágom magamban ezeket. Hétvégén barátok voltak nálunk, és előjött az undorító, a másikba gyereket belebeszélő téma, és megszólaltam. Ne gondoljatok semmi, és akkor mindenki megdöbben, és új életet kezd dologra, sőt :D, de akkor is. Közben bennem jeges rémület, hogy most nyilvánosan nagyon ellent mondtam a páromnak, és ilyet nem szabad, és erre, elkezdtünk beszélgetni. Én és a párom. (A párom teljesen más kultúrából jön, mondjuk legyen muszlim, nem az, de így képzeljétek. Ezt a védelmében mondom, hogy tőle miért jön a klasszikus agresszor vélemény, és mégis érti mit szeretnék mondani, és akar beszélni róla.) Az értelmiségi szabad magyar vendégeink csak néznek ránk a gödörből, nem is akarják megérteni. Kicsit elkezdem félteni a nőt, aki idősebb és tapasztaltabb nálam, és mégis úgy beszélnek róla, mintha neki a véleménye nem létezne.
Azt érzem, hogy felnőttem az utóbbi évben. Máshogy gondolkozom. És azt igazából csak a véletlennek köszönhetem, hogy a párom mindig is igényelte, hogy beszéljünk, el tudja fogadni, ha nem ugyanazt gondolom, hogy olyan a gondolkodása, amit én most felnőttnek hívok, de lehet inkább érzékeny? Most igazi a kapcsolatunk, ez az igazi kapcsolat.
KedvelésKedvelés
Mindig a témához nem kapcsolódó saját sztorik, tudom, de mentségemre legyen, hogy… Hát, nincs mentség 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon jó, hogy leírtad.
KedvelésKedvelés
Azon tűnődöm, ha még van vagy lenne ilyen együtt olvasás, akkor Beauvoir Megtört asszonya nagyon ideillene. Erről ír. És hogy!
KedvelésKedvelik 1 személy
Kösz a tippet!
KedvelésKedvelés
Szeret a férjem,de…
Reggelig olvastam az írásaidat,hol megnyugodtam,hol kétségbeestem.Mert engem tényleg szeret a férjem.De semmi mást nem szeret.Nem szereti az anyukáját,a naplementét,a nyaralást,a telelést,a jó ételt,a szép tárgyakat,a jó kocsikat,a szexet,a zenét,összebújni a kanapén,megnézni egy darabot,elmenni kiöltözve vacsorázni,elmenni nem kiöltözve pizzázni,a karácsonyt,a szilvesztert,a születésnapokat,a családi összejöveteleket,a kutyát,talán a gyereket sem..
Olyan,mintha befásult volna,de nem,mert mindig ilyen volt.Eljön,megnéz,meghallgat,megeszi,ha megcsinálom,megszervezem…de nem élvezi,nem lelkesedik.
Azt hittem,elég,ha engem szeret,a többi meg úgyis pozőrködés,makd én megmutatom neki az élet szépségeit.Hát,ha pozőrködés,kurva jól csinálja 8 éve..Engem szeret,én vagyok talán az egész világon az egyetlen.De nekem ez nem elég,nem a világa akarok lenni,hanem megosztani vele az életet.De kezdek kurvára elfáradni abban,hogy nm érdekli,mit főzök,a narancsos kacsa helyett is szalámis kenyeret zabál,hogy nem érdekli,hazaérünk-e karácsonyra,hogy nem érdekli mit vesz fel,hogy milyen ajándékot kap,hogy hova megyünk nyaralni,hogy megyünk-e egyáltalán,hogy kinnt esik a hó,vagy ragyog a nap…mintha egy halottal élnék..
KedvelésKedvelik 1 személy
Szia, üdv a blogon! Hihetetlen élmény a kommented, ha lehet ilyet mondani, a pontossága. Írj még.
KedvelésKedvelés
Köszönöm.Duplán,mert segítettél megfogalmazni dolgokat.Bár nem tudom, mire jutok vele..:)
Es a másik oldal, hogy ne legyen egszerű..
Úgy szeret a férjem, hogy az nekem szól, nem a világnak.Hisz bennem és támogat.Büszke rám,és tisztel .Nem hazudik, nem jászmázik, ilyesmi egyáltalán nem érdekli.Egyetlen elvárása van, hogy egyfelé haladjunk, ne áruljuk el egymást.Nem érdekli, van e főtt kaja, vasalva ing, ki van-e takarítva, de ha megvan, megköszöni.Nem a világnak él,mutat.Mellette én én vagyok,és ez elég.Fogja a fejemet, ha hullarészegen okádok.Elindítja a gyereket reggel, hogy én tudjak még aludni.Részegen hazavezet éjjel egy ottalvós buliból, hogy elmondja, mennyire szeret.Örül, mikor szerda hajnalban tántorgok haza egy barátnőtől, hogy jól éreztem magam.Meg tudom mondani neki, ha éppen sejtszinten idegesít,és sértődés nélkül egyedül hagy, mert tudja, hogy van ilyen.Megveszi nekem az őrült drága táskát, bár a legnagyobb faszságnak tart ilyesmire pénzt kiadni.Nem mondja ezt el senkinek.Azért szexelünk, mert kívánjuk egymást.Beszélgetünk.Jó az illata, és jó hozzábújni.
Mi ez akkor? Ez az élet? Vagy csak kompromisszum? Lehetne jobb? Vagy rosszabb?
Hogy szeret, és jól szeret, de nem tudom vele megosztani az életet.Mert nem érdekli.Semmi.csak én.jó ez így? Elég?…
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm,hogy leírtad milyen az én férjem:-)Nagyjából,mert a narancsos kacsa nem stimmel:D Elolvasta ő is,és magára ismert!!!A kérdések bennem is ugyan ezek…
Kérek egy pszichológust:-)
KedvelésKedvelés
Erről az a vicc jutott az eszembe, hogy bemegy a nő a férfiáruházba, ami hatemeletes…
KedvelésKedvelés
Nem ismerem azt a viccet
KedvelésKedvelés
Szóval bemegy, és az a szabály, hogy csak felfele mehet, lefele nem. Elindul, első emeleten felirat:
1. emelet: ezek a férfiak jóképűek
2. emelet: ezek a férfiak jóképűek és gazdagok
3. emelet: ezek a férfiak jóképűek, gazdagok és kedvesek
4. emelet: ezek a férfiak jóképűek, gazdagok, kedvesek és háziasak
5. emelet: ezek a férfiak jóképűek, gazdagok, kedvesek, háziasak és okosak
6. emelet: ott csak egy tábla van, amire az van felírva, hogyha te az alsó 5 emeleten nem találtál megfelelőt, akkor neked semmi se jó.
KedvelésKedvelés
Szerintem van egy tűzlétra, egy tető, onnan igen szép kilátás, madárcsicser, és a tetőn egy nagyon kedves karbantartó(nő).
KedvelésKedvelés
Lényeg a lényeg: ha már azon agyalsz hogy menj vagy maradj, akkor már eldöntötted. Esetleg vársz valakit, akire a halottat le tudod cserélni, mert ugrani a biztosból a bizonytalanba kockázatos és félelmetes.
KedvelésKedvelés
Légyszi, nagyon figyelj arra, hogy (új kommentelőként) ne elemezd ki reflexesen az új kommentelőt! Mesélj inkább magadról! Könnyű férfiként nők körében sürgölődni és okosnak lenni fölöttük.
KedvelésKedvelés
Nagyon régen kommenteltem, de emellett nem tudok elmenni. Bizonyos szempontból teljesen olyan ez, mint amiben én, mi voltunk. Semmi más nem érdekelte, csak én. Engem igazán, mélyen, árkon-bokron át, darabjaimból rakott össze egésszé ez a kétely nélküli nagy igen, amit rám mondott, minden porcikájával. But that’s all. Mindegy mit, mikor, hova, jóazúgy, ahogy én szeretném.
Mai fejemmel asszem bökdösném igen erősen, h menjen terápiába. Akkor úgy voltam ezekkel, hogy ez van, ez temperamentum talán, vagy az a három trauma az életében, amiből egy is padlóra küldött volna bárkit. Ma úgy látom, depresszió is volt ott. Magába menekülés. Megoldatlan megoldható problémák. Megtett engem a világa tengelyének, mert… ehh, nem tudom. Töröm a fejem. Kb kétszázhetvenöt válaszom van.
Nem azt mondom, hogy nálatok is ez. Hogy van valami baj. Hogy nem lehet oké ez így. De az fontos, hogy te hogy érzed magad ebben. Mert vívódsz. (Én a vége felé majd megpusztultam. Nem akartam senki életének a középpontja lenni akkor.) Akár lehet oké is. Tudtok/szoktatok beszélni erről? Bármi ilyesmiről?
KedvelésKedvelés
Nem tudom Aztapasztánál mi van,de ez teljesen más nálunk mint nálatok.Itt nincs menekülés,másikra támaszkodás(most a férjemre gondolok) nincs bálványozás, szeretés van.Nincs depresszió sem.
Egyszerűen, két teljesen különböző temperamentumú ember él együtt.Én is sokkal de sokkal szenvedélyesebb vagyok mint a férjem,nálunk ami a fő probléma ,hogy ha megszervezem akkor van valami(karácsony,születésnap,bármi)ha nem,akkor nincs,de jó úgy is.Neki.Most jutottam el oda,hogy lassan nekem is,mert elfáradtam.25év rengeteg idő…
Pedig azt vallja ő is,hogy az ünnepek,apróságok azok amitől nem minden nap tökegyforma.De mégis,inkább elvan a szürke hétköznapokban…Otthon így éltek,semmi más nem volt örömforrásnak csak az evés…de az állandóan.
De ugyanakkor amikor ünneplés van akkor jól érzi magát,tetszik minden,szóval érthetetlen(számomra)
Köszönöm hogy elolvastátok,csak “hangosan” gondolkodtam.
KedvelésKedvelés
Uhh, nem bálványozás. Az 1500 fasságommal együtt bírt, nyitott szemmel. Nagyon nem ez a lényeg most, csak felkaptam a fejem, honnantudszteminket.
Volt benne szenvedély, mert irántam volt. Csak semmi más iránt nem lelkesedett. És de, főleg temperamentumnak tudtam be akkor, ahogy mondtam. Nem írtam, hogy tudom az okát, találgattam. (Hogy miért nem fogok a kérdésre választ kapni, az nem ide tartozik.) Párszor megfordult velem a világ azóta, és sokkal óvatosabban mondom rá valamire, hogy ez az ember ilyen, személyiségjegy, slusszpassz. Annyi kőbe vésettnek hitt dologról derült ki, hogy lópikulát az. Ráadásul pantha rei, meg ilyenek.
És nehogy félreérts, eszem ágában sincs beléd magyarázni semmit. Meg másba sem. Még magamba sem. 😀 csak arra reagáltam, amit rólam írtál.
KedvelésKedvelés
Nos.Nálunk két egész ember találkozott,ezt ki merem jelenteni.A ferjem nem depressziós,van önértékelése,nem használjuk a másikat semmire lelkileg( sem).Nem egymástól várjuk az élet megoldását,hanem együtt.Pont ahogy Njúl írja.De szerintem ez több,mint temperamentumbeli kérdés.Ismerek embereket ,visszafogottakat,nyugodtakat,mégis meg tudnak hatódni attól,hogy a karácsonyfa alatt kézenfogva énekelnek a gyerekkel,ha látnak egy szép festményt,elmennek egy különleges helyre,tudnak szívből táncolni,boldogan strandolni,koncerten zenét hallgatni,mittomén.Jól érzi magát a férjem ,igen egy ünnepi vacsorán,de nem jobban,mint ülni a fotelben és gépezni..Szóval,valahogy semmi nem ad neki plusszt.De,mondjuk időnként rákap számítógépes játékokra,igen azt élvezi..De hát ezzel túl sok mindent ugye nem tudok kezdeni.
KedvelésKedvelés
Nem igazán tudok vele erről beszélni.Nem érti egyszerűen,mi a problémám.Arra is gondoltam,hogy esetleg autisztikus,bár nem akarom diagnosztizálni,mert én is gyűlölném,ha velem tennék.Benne valahogy ez úgy van elrakva,hogy én ilyen vagyok,ő meg olyan.Mi ezzel a baj?
KedvelésKedvelés
Aztapaszta, nekem segített, amikor “diagnosztizálódott” a család…
Úgy indult, hogy a fiunknál kimondták, hogy aspergeres jegyeket produkál, és elmentünk szülői beszélgetésre a dr.nőhöz, aki ismertette a tünetegyüttest, és a férjem rákérdezett tök spontán, hogy most a fiunkról vagy róla beszél. 🙂
Én sem szeretem a skatulyákat, meg címkéket, de nekem nagyon sokat segít, hogy tudom, hogy bizonyos dolgokra mit, miért reagál(nak) és nem bunkóságból. Azóta sokkal kevesebb a feszkó közöttünk is és itthon családilag is. Azóta már egyre bátrabban tervezek magamnak olyan programokat, amiket csak én élvezek, vagy egyedül akarok menni barátnőzni, és azóta a férjemmel is sokkal felszabadultabban megyek csendes, punnyadós, hosszú hétvégés programra, ami tudom, hogy neki tökre fontos és elég, és én is tudok lazulni.
A gyerekeink is nagyon különböznek, és amióta nem erőltetjük a “csak együtt boldog a család és mindenkinek örülnie kell ettől” programokat, hanem külön is szívesen hobbizunk (horgászás, kirándulás, színházazás, stb.), azóta sokkal jobb minden itthon is. Hiszen különbözőek vagyunk.
Írtál lentebb az amerikai útról. Én a fentiek tudatában BIZTOIS, hogy a barátnőmmel mennék. Mert az az én ajándékom, és az én örömömről szól, amit ha a barátnőmmel szuperebb lenne, akkor nem puskáznám el csak azért, mert “hátha átéli”. Ahhoz az USA túl messze van! 😉
És miért is élni éppen ott át, ha tudom, hogy ő nem olyan?
KedvelésKedvelés
Vagy félreérthetően fogalmaztam,vagy csak te nem akarsz megérteni.Nem agyalok rajta,szeretem a férjemet.De mellette kurvára kikészít ez a tehetetlenség,hogy semmi,de semmi nem érdekli,és nincs rá befolyásom.Hogy 7 karácsonyt csináltunk már végig,és szép volt,meghitt,bennsőséges,de őt a 8. sem érdekli,semmit nem ad neki.Hogy hiába főzök minden nap,nem mert muszáj,hanem mert szeretek,de ez sem érdekli.Mert ha nem főzök egy hétig,az is tök jó,mert szalámis kenyeret tud enni.Hogy nincs benne szenvedély…szeretem,de kurva nehéz,mert én meg szenvedélyes vagyok,és vele szeretném megosztani ezt a lelkesedést bármi iránt is..Szóval,ez nem fekete vagy fehér.Vele vagyok,mert vele akarok lenni,és igen,lehetne azt mondani,nekem semmi nem elég jó,hiszen,intelligens,jólelkű,kedves,gazdag,szeret engem..de valami hiányzik,és ez most kijött belőlem,olvasva a blogot.
KedvelésKedvelés
Bocs, nem kötözködni akartam. De kérdés. Nincs benne lelkesedés semmi iránt egyáltalán, vagy semmi iránt, amiért te lelkesedsz?
Nem néz meccset, Forma-1-et, nem horgászik, kertészkedik, nem tuningol autót, egyáltalán semmi, csak hazajön munka után és együtt vagytok? Nincs semmi hobbija egyáltalán?
KedvelésKedvelés
Neten baszakszik,bitcoinnal,meg néha játékokkal.Ennyi.tényleg.Nem érdekli a foci,a Forma1,a barkácsolás…semmi,ahol kapcsolódási pontot találnék.De nem hinném,ha lenne egy valami,azzal olyan nagyon ki lennék segítve.Mert a napok,az órák mennek,és nem lehet mindig barkácsolni sem..:)
KedvelésKedvelés
Úgy kezdeném reflexesen: mit szólna a férjed ahhoz… De ezen a blogon inkább azt kérdezem: te el tudnád képzelni, hogy legyen valakid, akivel az élet megosztható, aki veled lüktet? És mindketten fontosak az életedben? Mit gondolsz erről?
KedvelésKedvelés
Hát a férjem eléggé konzervatív,szóval nézne nagyot. 🙂 de nem,nincs igényem másra,én tényleg vele akarok lenni.És működik a szex köztünk.Azért nem tartok szeretőt,mert megeszi a narancsos kacsát. 🙂 vicceltem,nyilván,de ez tényleg fel sem merül bennem.
KedvelésKedvelés
Nem csak szerető lehet, hanem moziba menős meg közös hobbis is.
KedvelésKedvelés
Vannak barátok.Igaziak.Akik lelkesednek,mint én.Tehát meg tudom élni az életnek ezt az oldalát.Csak nem vele.Mondok egy példát.Születésnapomra egy amerikai utat kaptam tőle.Azt mondta, azzal megyek,akivel akarok,ha vele,vele,ha barátnővel,akkor azzal.És én vele szeretnék,vele akarok ott lenni,vele akarom átélni.És vele is fogok menni.De tudod,mi a szar? Hogy már most tudom,hogy a barátnőmmem jobban érezném magam ott.De megint hiszek,várok valami csodára,hogy majd mi,ott együtt,kettesben,talán akkor ő is átéli majd…
KedvelésKedvelés
De jó ez! Mármint a megfogalmazás:)
KedvelésKedvelés
Nagyon rég kommenteltem már, de maga a poszt is, és a te kommented is, Aztapaszta nagyon eltalált most engem!
Az én sztorim az exemmel is kísértetiesen hasonló a tiédhez. 3 év a langyos vízben, utólag már csak így hívom 🙂 Ugyanis ilyen az ember: langyos víz. Nem lelkesíti semmi, nem tud rajongani semmiért, ha szeret valamit, azt se tudja kimutatni. Én meg egy bohó hippi vagyok, akkor kitörő örömmel fogadja azt,ha kinyílik a karácsonyi kaktusza,és százötvenkettedszer is tud bőgni a Gyűrűk ura érzelmesebb részein, meg órákat ülni a tóparton,és naplementét nézni. És elkezdtem érezni, ahogy engem is lehúz a posványba,ahol nincs semmi lelkesedés,lángolás, csak a létezés,egymás mellett levés állapota. Ha én nem szerveztem,akkor nem mentünk sehova,és nem csináltunk semmit, ezen a blogon nem kell magyaráznom, hogy ehhez bizony egy idő után elfogy az ember ereje… Aztán egy füredi nyaraláson döbbentem, amikor azt mondta nekem, az irodalombolond barátnőnek, hogy ne menjünk már a felújított Jókai-villába, mert drága a jegy, hogy ez vár rám egész életemben??A kicsinyeskedés,a napsugártalan létezés,a hétköznapok monoton rendje? Tudtam,hogy nem akarom ezt, tudtam,hogy képtelen lennék végigcsinálni, de közben tépelődtem, mert tudtam,hogy a maga módján szeret,és lehet rá számítani,és bármit megtesz,amit kérek, és hát olyan rendes ember…Aha,az,és elhervadok mellette. És őrlődtem akkor is,amikor jött valaki, és rám nézett,és úgy nézett rám,hogy attól királynő lettem, és ott aztán lett nagy egymásba csattanás, de olyan,hogy tudtam: csak így érdemes és sehogy máshogy. És léptem, és rossz lettem, mert hát “olyan jól megvoltunk!Nem is veszekedtünk!” Nem hát, mert ahhoz is kényelmes voltál… Persze a család,a barátok se értették,mintha nem tudnák elfogadni azt, hogy nincs konkrét oka egy szakításnak. Ha ilyen helyzetben szakítasz, akkor csak te, a nő lehet a rossz, az önző,aki képtelen felnőni, és megtanulni, hogy egy kapcsolat áldozatokkal jár (elhangzott ez a konkrét mondat). Érdekes módon azóta olyan kapcsolatban vagyok,ahol nem kell feladnom magam,és ugyanakkora a lángolás,mint az elején,és nincs szürke hétköznap,és nincs megszokás,hanem öröm,szerelem,és a másik maximális megbecsülése és elfogadása, úgyhogy nagyon megérte önzőnek lenni 🙂
A döbbenet az, hogy mennyi,mennyi nőn látom ugyanazokat a jeleket, amiket én vettem észre saját magamon: boldogtalanul,lassan elszáradva ragadtak egy olyan férfi mellett,akiről tudják (legfeljebb nem ismerik be), hogy nem az ő igazi társuk,de nem hagyják el,mert olyan rendes ember… ! (mintha akkor lenne legitim csak a nő részéről a szakítás, ha a férfi egy részeges csalfa disznó,aki még veri is… de inkább akkor se hagyja el,mert ez belépő a mártíromsághoz: micsoda asszony!ezt is kibírta!) És hozzámennek feleségül,szülnek neki gyereket,sütnek a céges bulijára pogácsát,közben pedig a tükörből egy egyre szomorúbb szemű nő néz vissza rájuk, akinek eltelt az élete élet nélkül.
KedvelésKedvelés
Annyira igen!
Nekem is ugyanez volt a mostanit megelőző kapcsolatomban… kedves-rendes gyerek, mennyit dolgozik, hát a mai fiatalok manapság a semmit is alig, bezzeg ő! Hajnalban járt haza a munkából (mégse fordult meg a fejemben, hogy félrekúr, mert tényleg nem. Munkamániás volt, tényleg dolgozott.) Soha egy színház, elvétve 1-2 mozi vagy vacsora, ajándék semmi, ünnepre sem, “csak úgy” sem. Tele voltunk “majd”-okkal (majd elköltözünk nagyobb lakásba, majd beszél a nővérével, hogy pakoljon ki a kisszobából és ne bukkanjon fel a semmiből hetekre ottlakni etc.) És aztán két és fél év “napsugártalan” (ez de szép!) várakozás és hervadozás után belegabalyodtam a nős exemmel egy nyálas-nyúlós-ragacsos sehová nem vezető, de valahogy mégis parázspattogós nosztalgialevelezésbe, amit megtalált a gépen (bele se megyek, megtalálta, kész.) és kitette a szűröm. Megszenvedtem, de aztán levontam a tanulságokat. És bár volt némi zúgolódás, végül a családom is megértette, hogy bár “igazán rendes gyerek volt ez a Pisti”, teljesen más fordulatszámon éltünk. Nem haragszom érte, van ilyen. Elengedtem őt is, az exet is, léptem egy szintet.
És hogy, hogy nem összecsattantam én is valakivel, akivel ugyanez, mint neked…:) pezsgés, együttrezgés, újra kiscsikó vagyok, királylány vagyok, teli szájjal nevetek, csillog a szemem, van színház, van koncert, van együtt-élmény és van buborék a fröccsben.
KedvelésKedvelés
Még annyit csak, hogy nem tudom, hogy mennyire ment volna egyszerűen a váltás, ha házasság, közösen összerakott vagyon, egzisztencia, gyerek, egyéb van. Csak annyiban releváns s sztorim, hogy magamtól még talán évek múlva sem álltam volna fel, mondván, hogy “milyen rendes ez a gyerek.”
KedvelésKedvelés
Akkor biztos nehezebb… én mondjuk éreztem, hogy mennem KELL, mert bármikor megkérheti a kezem. Persze könnyített, hogy volt valaki, aki adott egy kezdő lökést, aki megmutatta azt, hogy máshogy is lehet. Ez persze generált több hónapnyi bűntudatot, mert csaltam (csók csattant… jé alliterál! nem tudatos volt 🙂 ), ez külön egy stresszfaktor volt, hogy én a cemende, ezt a rendes embert még meg is csaltam.
KedvelésKedvelés
Örülök neked! 🙂 Jó ilyet olvasni 🙂
Mindig azt hallom másoktól, hogy az ilyen kapcsolat ad 1.: kezdeti fellángolás (igen,biztos az,két éve,nyilván) ; ad 2.:hosszú távon nem tartható, az ilyen létezés konfliktusokat szül.
Éva már rengeteget írt erről, nem találok épp egy ideillő posztot se, de egyszerűen nem hiszik el az emberek, hogy az olyan kapcsolatok, mint amiről te írsz, vagy én, nem a non plus ultrái egy nő és egy férfi kapcsolatának, nem csak keveseknek megadatott földön túli élmény és szerencse kérdése, hanem a conditio sine qua non, az origó, a kiindulási alap, mert másképp nincs értelme játszani ezt a páros játékot.
KedvelésKedvelés
Ugye! Tudtam, hogy nem vagyok helikopter! :))
És az első pillanattól kezdve működik, nem volt érkezésem végig se gondolni, hogy milyennek kéne lennem, hogy tetsszek (tessek?) neki, mint ahogy korábban mindig… lábujjhegyen jártam a saját életemben, felvettem a saját lelkemre a hasleszorítós bugyit, nehogy olyan tűnjön elő, ami talán sok vagy nemkívánatos. Aztán a francot, ilyen vagyok, ha idomulni kell, megette a fene, nem alkuszom. És lőn! Működik 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem is volt olyan kapcsolatom, amiben tudtam, hogy ez nem életre szól, mert egész más dolgok érdekeltek minket, de én ezt megpróbáltam megbeszélni. Én is mondtam hasonlókat, hogy ebbe belegondolni, hogy most ez lesz életem végéig, nagyon rossz volt és ezt én így nem akarom, ezen változtatni kell. Jó, jó, megpróbáljuk, de a megpróbálás csak szavakban történt meg, én meg léptem. Nem egyből egy másik kapcsolatba, úgyhogy az ex reménykedett hogy visszamegyek hozzá meg utánanyúlok, de nekem az az elvem, hogy az újra és újra felmelegítés a töltöttkáposztán és a bablevesen tud csak javítani, máson nem, így hát lett más, utána az ex egy darabig megpróbálta pokollá tenni az életem, utána talált ő is mást, aztán azóta úgy adja elő, hogy valójában ő rúgott ki. Engem meg nem zavar, ha neki ez kell a büszkeségének, én ettől nem leszek kevesebb.
KedvelésKedvelés
Nálunk alapvetően az volt a gond, hogy egyszerűen nem értette,miről beszélek,mi nem jó,mi az,ami engem zavar. Miért akarok én ide meg oda menni,mikor egész héten dolgozunk,rohangálunk ide-oda,itt a hétvége,lehetne pihenni,milyen jó,hogy csak feküdni kell és nem csinálni semmit. Én meg úgy éreztem,hogy 26-27 évesen nekem ez baromira nem elég, ha meg mentem egyedül,akkor jött az érzelmi zsarolás. És változás nem volt, nem is vártam, mert nem fogta fel a probléma lényegét. Úgy éreztem magam,mint aki a falhoz beszél,ő meg csak meredt rám, hogy most tényleg az a bajom,hogy miért nem megyünk el kávézni valahova,hát otthon is van kávé! Egy idő után eluntam,hogy szóljak.
KedvelésKedvelés
Tanulság. Ha az ember elhatározta hogy ez így nem jó és vált, akkor azt tegye meg minél hamarabb, amíg még fiatal.
KedvelésKedvelés
Igazi társ lehet egy “ilyen” ember is.Én szeretek a férjemmel lenni .Na ez a nagy különbség.Csak amikor én lelkesedek valamiért 100%-ban akkor ő 50%-ban.De nem lehúz,neeem egy percig sem!!!
KedvelésKedvelés
“És én elégedetlen voltam. Hogy ha hazaér, miért nem lelkesebb. Miért nem megyünk grúz étterembe. Miért ül a gép elé.”
Na, ez az én kapcsolatomra is igaz, pedig az nem is házasság, nincs papír, csak csúnya szóval élettársi kapcsolat.
A “barátnőm” csókoltat téged, én is folyton ezzel vagyok baszogatva, ő otthon van, nem dolgozik, csak alkalmilag valamicskét, én meg ledolgozom a napi X órámat, marhára nem vagyok lelkes a “második műszakhoz”, főleg, hogy az ő általa elvárt “programok” megvalósításához Bill Gates pénzét is el lehetne verni elég hamar. És én ezért megkapom, hogy unalmas vagyok, hideg vagyok, introvertált vagyok, halvérű vagyok, nem vagyok gáláns, bezzeg ő izgalmas, melegszívű, latinos, pörgő…
Játszma ez is, avagy kényszeres programcsinálás.
Mért nem találom ki, hogy mire gondol… hát mert nekem azt kell kitalálni, hogy milyen adókat kell jövőre fizetnem, elintéznem a közüzemi szolgáltatókat, meg egyáltalán lerobotolni a napi rutint, amiről ő még azt se tudja, hogy mi fán terem.
Pedig miért nem lehet miután hazaértem leülnöm? Mondtam, hogy csináltasson jogsit, aztán menjen el ruhaboltba, bevásárlóközpontba egyedül, ha akar. Nem, nem bírja letenni a jogsit, negyedszer is megbukik a kreszen, pedig diplomája van, hülye nem lehet. Ezért taxizhatom én a kozmetikushoz is, addig várok kint a kocsiban, okostelefonon elolvasom addig a híreket.
Így menekül az ember túlórába, mert akkor legalább addig is csak egyféle feladatot kell megoldani, 13 óra meló után elfogadhatóbb a kifogás, hogy bocsi, fáradt vagyok, nem akarok a bershkába menni, de még a lidlbe se… akkor én másra se vágyok, csak arra, hogy elolvassam a híreket, gyúrjak egy órácskát és majd ha 8-9 után lezuhanyozva megvacsorázva vagyok, akkor tudok újra haptákba állni.
KedvelésKedvelés
Hűha. Őszinte vagy. Kösz.
KedvelésKedvelés
De miért? Miért vagy akkor benne? Valamit kiveszel ebből a kapcsolatból,ami nagyon kell neked,ha még azt is eltűröd érte,hogy taxinak használjanak,mert baszik lerakni egy jogsit.Hogy belmész ilyen parttalan és primitív játszmákba,hogy nem mondja meg,mit akar,mert sok nő szerint ez aztán a titokzatosság csimborasszója,de te adod alá a lovat,és nem küldöd el a picsába,hogy vagy nőjön fel végre és kommunikáljon,vagy keressen mást,de te a büdös életbe többet nem barchobázol arról,mi a kicsi szíve titkos vágya.Ketten csináljátok ezt,és rá hárítod.Pedig egy oka van,hogy ilyen.Az,hogy veled ezt meg lehet tenni.
KedvelésKedvelés
Ezt miért csinálod? Mi tart mellette?
KedvelésKedvelés
Olyan mintha közhelyes feleségre vágynál, ő pedig közhelyes szeretőként viselkedik.
KedvelésKedvelés
Valahogy a barátnő egy ilyen infantilis állapotban van, mert megteheti. Ha neki (is) kellene gondoskodnia magáról, a családról, biztosan megértőbb lenne. Így csak annyit lát, hogy nem törődsz vele, rá már nem jut időd. És akármilyen pozícióból mondja is ő ezt, azért van benn igazság az alapján, amit leírtál. Te azt látod, hogy kidolgozod a beled, míg ő szórakozik, aztán este még parádés kocsis is legyél. Ez valahol érthető. De amúgy hol van az ő helye a történetben? Van neki? Bocsánat, hogy itt okoskodom, de itt van előttem egy kísértetiesen hasonló példa, szinte betűre ugyanez.
KedvelésKedvelés
“Ezért taxizhatom én a kozmetikushoz is”
Ezt nem értem, ti merre laktok? Ha városban, akkor van villamos, busz, pláne Budapesten, már ha onnan írsz.
KedvelésKedvelés
Ugyanerre gondoltam, gombotz.
Meg el is tud sétálni a barátnő, napközben is, persze csak akkor, ha nem rokkant.
Ez nekem nagyon furcsa.
Miért kell egyáltalán kocsival vinni bárhova?
Annyi önállósága nincs, hogy maga menjen?
Na mindegy, mindenki maga tudja a kapcsolatát.
Ezért szeretek én egyedül bevásárolni, meg mindent egyedül intézni, mert így nincs ott senki, aki ellenőrizgetne, vagy beosztaná az időmet.
KedvelésKedvelés
Mondjuk a nagybátyám anno majdnem ugyanígy taxizta a nagynéném, de egyrészt nem a városban laktak, hanem az isten háta mögött, másrészt annyi racionalitás volt bennük, hogy amikor a nagybátyámnak be kellett menni a megyeközpontba hivatalos ügyeket intézni (a fizetett munkájából kifolyólag), akkor ment vele a nagynéném és akkor a nap másik felét az ő céljai tették ki.
KedvelésKedvelés
Ez meg a másik, Engem, hogy távol laknak mindentől.
Bár nem tudom, hol laknak, de lehet, hogy nehéz eljutni a Lidl-be is.
A lánynak nincs jogsija, gondolom, autója sincs, úgyis meg kellene várni a férfit, amíg hazajön, és elkérheti a kocsiját.
Szóval lehet, hogy ez nem ilyen egyszerű, hogy a nő lusta, és viteti magát mindenhova.
Vagy agorafóbiás, vagy pánikbeteg, ki tudja?
Meg még sok minden lehet.
KedvelésKedvelés
Igaza van a lányoknak, valamiért biztos jó neked ez a kapcsolat, mert egy normális férfi az ilyennek 30 útilaput köt a talpára, sőt még meg is gyújtja hogy gyorsabban menjen.
Én is voltam ilyen helyzetbe egy lánnyal, aki sokkal fiatalabb nálam. Ő se dolgozott, én kerestem kettőnk közül egyedül. Az egyetemet félbehagyta, de nem tanult, otthon a házimunkát ha volt kedve megcsinálta, ha nem volt kedve, akkor nem. Pénzt persze én se tudtam eleget hazavinni. Egyszercsak mondta hogy befejezi a sulit, mondom jó, segítek, megcsinálok otthon mindent hogy azzal se kelljen foglalkoznod. Két hét múlva közölte hogy már túl késő elkezdeni, inkább otthon lesz még egy évet. Na akkor álltam a sarkamra, és elmondtam neki, hogy egy kapcsolat az az hogy van két oszlop, amelyik közösen tart egy terhet, de jelen állapotban én vagyok az oszlop, ő meg egy inda, amelyik rácsavarodik a teherre is meg az oszlopra is, úgyhogy ha a félév végére nem diplomázik le, akkor fel is út, le is út. Lediplomázott, kis idő múlva munkája is lett, és azóta is boldogan élünk együtt, remélhetőleg amíg meg nem halunk.
KedvelésKedvelés
Az oké, hogy mennyire süt belőle az igazságod, ezt szinte már megszoktuk itt. Nade ez: “…a kenyeret, tejet ő hozta, és befizette mind a csekkeket.”
Vagány vagy, na, le a kalappal.
KedvelésKedvelés
Ha jól értem, ez ironikus komment. De nem értem, se jól, se sehogy.
Nem azért süt az igazságom, mert utólag hozzápasszítom a történtekhez, hanem mert az elveimről írok, és az elveim szerint éltem.
NEM MARADTAM SZAR KAPCSOLATBAN.
Nem zsíros tartásdíjjal jöttem el, hanem üres kézzel.
Megharcoltam a magzatomért, és egyedül is megszültem volna.
Szerelemből köttettek a kapcsolataim.
Nem hazudtam senkinek, nem próbálgattam karmot, nem néztem soha másfelé.
Nem nézegetem az exet, nem tudakozódom, nem nyomozok.
Az idézett rész nyelvileg szép, jó a ritmusa, de így volt, csak nem úgy, hogy én ne kerestem volna pénzt. Gyakorlatilag mindig dolgoztam, mindenfélét, szóval nem csak gyes. De ő pesrze többet, és ő ment, intézte. Én meg szoptattam. És most nem szoptatok, de én keresem meg a csekkekre valót, és én megyek a postára is.
És ez tabu, de boldogabb vagyok, mint bármikor, és ez a boldogság nem függ másoktól, másvalaki viselkedésétől. Csak haloványan van benne, hogy ugye nem lesz bajuk, ugye túléljük a mindennapjainkat.
Ma mondtam a fiamnak (kérdésre), hogy menjetek, éljétek majd a saját életeteket, és akkor gyertek agg anyátokhoz, vagy együtt karácsonyozni, ha velem akartok lenni. Nekem is lesz saját életem.
És hozz saját döntést, én nem abban vagyok biztos, hogy te nem fogsz drogozni, hanem hogy megalapozott döntést fogsz hozni arról, hogy fogsz-e drogozni, nem sodródás lesz.
És hogy gyereket akarsz-e, abban is…
Nagyon hosszan, jól voltunk kettesben, beszélgettünk.
Nem tudom, miért írom le ezeket, vette újra kávékapszulát, éjfélkor ittam, furcsa állapotban vagyok, nyolc óta mosolygok.
KedvelésKedvelés
Ezt csak most láttam, bocsánat, semmi (semmi) irónia nem volt benne. Kiszakadt belőlem, hogy ez mennyire vagány nyelvileg-irodalmilag. Mikor megnyomtam a gombot, akkor jutott eszembe, hogy ez talán üres ajnárnak fog tűnni, és nem passzol a blog levegőjéhez. Aztán meg azt gondoltam, hogy ha egyszer engem tényleg szíven üt, hogy az önismereti bátorság meg a átütő erő mellett ott ez a nyelvi finesz, akkor ezt írom le, te meg majd kezdesz vele, amit akarsz.
KedvelésKedvelés
Nem üres, el vagyok lágyulva, köszönöm! Ellensúlyozza a sok értetlenséget és agresszív firtatást, nekem meg mederbe tereli és kielégíti a csodálatigényemet. És a legjobban a nyelvi fineszre gyúrok, nem az élet értelme mondandóra. de még a tricepsznél is jobban!
KedvelésKedvelés
Elolvastam ezt is, a tegnapit is. Betalált. Sokszorosan. Előre elnézést, saját élmény jön, nem tudok elvonatkoztatni, csak megerősíteni, amit leírtatok. (Bár célszerűbb lenne a tegnapihoz, de hátha elfér itt is.)
Szétmenő (majd ismét összejövő) szülők gyereke vagyok, de voltam “hiányból definiált” (EZ!! áh, hibátlan!) szerető, az a bizonyos harmadik („Hármaska”, ahogy a Nej hívott otthon. Mert kibeszéltek engem is, igen, ezt is tudom.)
((Most szoktatom magam a gondolathoz, hogy milyen feleség leszek, nincs egy hete, hogy megkérték a kezem, de ez másik témához tartozik.))
Elképzelésem sincs, mit tudnék gondolni, ha ezeket az írásokat nem a mostani fejemmel olvasom… Az apám (előbb titkos, később vállalt) új barátnőjének habzó szájú lekurvázásában nagyszerű partnere voltam anyámnak, így akkori fejjel olvasva most bizonyára hőbörögnék egy sort és mindenkit utálnék, aki „elárulja” „a” „hagyományos” „értékeket”, mert a család és a hűség és a többi. 19 éves voltam akkor.
Aztán – rá kb. 3 évre – jött a pofáncsapás, amikor is kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy „abüdöskurvának” lenni ám baromira nem választás kérdése. Illetve persze, dehogynem, mondhattam volna már a nulladik pillanatban, hogy hát én soha, és nem visszacsókolni, szemlesütni, hazudni magamnak, hazudni neki, hogy nem érintett meg, hogy nem vájt a húsomba. Mi jutott volna? Emelt fejjel melldöngetés, hogy bezzeg? Hazug magaslat, folyton motoszkáló „mi lett volna, ha?” kisördöggel. (mert az motoszkál, ismerem magam.)
Ehelyett volt lányregényesen-gyönyörűen fájdalmas nem-hiszem-el-hogy-mindez-velem-történik, egy magával ragadó, perzselő, felforgató, kiscsikós, szenvedélyes, titokban találkozós, lopva egymáshoz érős, hotelszobát magunkra zárós, cinkosan egymásra kacsintós, összeolvadós egységélmény, tizenegyszer szakítós és tizenkettedjére is összejövős, ígérgetős, játszmázós, hazudozós, megbocsátós, végül tönkremenős, belereccsenős két és fél év. (épp ilyen: https://www.youtube.com/watch?v=Nzlj2-5GmI4) Vége is lett, nem lehetett másképp, beleuntam, hogy nem tisztelem magam annyira, hogy véget vessek a kínlódásnak.
Most jön az, hogy nem vagyok rá büszke, mert tényleg nem. De kit érdekel, amikor annyira kellett?!!! Kevesebb lennék, ha nem élem át. Kellett, hogy lássam, ilyen élményekből, ilyen érzések, gyötrődések ihletik a bömbölős szerelmes számokat, filmeket, verseket, mindent, amit ugye amúgy mindenki vágyik, hogy bárcsak! Hazudtam volna el magam elől? Érzéketlen kurva voltam? Önző? Még az is lehet, de a magam javára hadd mán! Nem akartam én bántani senkit, csak keresztülmostam magamon. Ösztönből. Ha én nem engedem magamhoz az élményt közel, ki teszi az ablakomba a ****-t (tetszőleges szerelmesfilm címe behelyettesíthető)
Kellett továbbá, hogy időnként picit megálljak, hogy megtanuljak árnyalni, megfontolni, nem csípőből tüzelve, hörögve ítélni, nem rettegni attól, hogy vajon mit szólnak majd… Hallgatni a belső hangra és vállalni a felelősséget, ha kiderül, hogy a belső hang faszságot sugallt. Megélni a tetejét, megélni az alját, tényleg a poklot, a legalját. És tudni, hogy ahogy abból a lehetetlennek tűnőből is, immár bármiből felállok. Megtanultam egy csomó mindent, hogy szeretni amúgy elvárások nélkül, l’art pour l’art módra is lehet. Hogy játszmázni lehet, csak nem érdemes. Hogy tényleg “máshogy száll a gőz” 🙂 És így, vagy úgy, de ezeknek is vége van egyszer.
És egy csomó mindent nem értenék, amiről itt szó van. Vagy legalábbis nem jól.
KedvelésKedvelés
Nekem ez a szöveg most zavarbaejtően nőhibáztatónak tűnik. A feleséggé dermedt nők motivációja valóban nem tiszta sokszor, és nem önzetlen és nem is méltó, de ezeknek a történeteknek nagyon nem ők a haszonélvezői. Azt is érteni és megérteni vélem, hogy akinek a lányos öröm, szerelem elveszett, ezer ok miatt kilátása sincs rá elváltan, elgyengültek, életük identitás és anyagiak szintjén is összeépült a férjükkel, azok menteni akarják azt, ami még van, hogy legalább a látszatot is. Tehetnének másként is, de ezer és ezer faktor tolja őket ebbe az irányba – az évek folyamán közösen létrehozott gyengeségük, a vágyaik elapadása, az társadalmi ítélet, a saját megkonstruált történetük stb. És aztán megtörténhet ez azokkal is, akik nem fagytak be és őket is hibáztatni fogják. Szóval alapvetően egyetértek mindennel, csak a haragot nem értem, vagy nem jól értem.
KedvelésKedvelés
Én nem érzek itt haragot, bár a szó szerepel a szövegben. Arról az önként vállalt tehetetlenségről szól, ami inkább benn tartana mindenkit a szerepében akár egy életen át, így elfecsérelve azt.
Amiről te írsz, arról elég sokat lehet olvasni sablonos női magazinokban. Lehet fintorogni rajtuk vagy bólogatni hozzájuk, de az igazságot ritkán keresi az ember a maga életében, ha azokat elolvassa.
KedvelésKedvelés
Én haragszom, igenis. Ordas nagy képmutatás, hazudozás, szeretőhibáztatás megy. Borzasztóan meg vannak sértődve, és mindent, a magukét, a férj részét is próbálják a szeretőre tolni.
KedvelésKedvelés
A szeretők ezek szerint meg viszont.
Egyébként a párterápia azért jó, mert általában könnyebben ráállnak a párok, mintha egyénként be kellene ismerni, hogy elkelne a segítség. mindkét fél a másikkal kapcsolatos negatív érzelmeire keres önigazolást, de általában már az első alkalom után le szokott esni, hogy alapesetben mindkét fél vastagon benne van.
A házasságban ugyanis nem létezik egyén. Ezért is nem való mindenkinek. Akinek ez sok, aki még 35-40-45 évesen is szügyig szeretne gázolni az önmegvalósítás, a kreatív káosz vagy sokszor csak szimplán a nettó önzés mélységeibe, annak valóban zsákutca egy olyan felállás, ahol önként és dalolva adják fel magukat a felek. Minden egyénnél máshol húzódik az a határ amit még örömmel áldoz fel magából a legelelejétől fogva. Vannak párok akik egész életükben játszmákat játszanak ahelyett, hogy ilyesmin gondolkodnának, esetleg az elején túllövik magukat, szépítenek, vakítanak aztán meg elindul a szerepkényszer, majd 10 év után rájuk tör az ólmos fáradtság, és a másikat hibáztatják, mert ELVETT 10 évet, mert mellette nem is tudom ki vagyok.
A férfi hát szegény, ő általában felmentést kap. A nőknek kell megharcolni nőkkel a saját vélt és valós igazukért, addig is megy az idő, és nem az a téma, hogy
1, szerető súlyosan frusztrált ödipálisan, ésvagy önbizalmában sérült, ezért nem mer belemenni egy egy-egy felállásba, ahol nem valamihez, vagy valakihez képest jó, fél a férfiaktól, a visszautasítástól, mert attól tart, hogy az egészséges önbizalmú férfiak nagy egókkal vele is kibaszhatnak, elhanyagoló szülők gyereke volt, aki kénytelen volt saját szabályrendszert alkotva önmaga gátjává válni, melyet szeretet hiányában önmaga büntető mechanizmusának kifejlesztésére tökéletesített, szubmisszív, mazochisztikus önbüntető reflexekkel. (ezek egyénenként változnak, de valahol itt szokták keresni, és megtalálni a forrást)
2, férj súlyosan önbizalomvesztett, melyet legtöbbször a feleségére projektál, holott az önbizalomvesztést az okozza, hogy a feleségével létrejött problémát nem tudja megoldani. (ide tetszőlegesen beilleszthető a financiális, karrierbeli, drága jó anyával való probléma és a többi is) A megoldás hiányából fakadó tehetetlenség elől egy másik nőhöz folyamodó férfi a lángolás elmúlásával (kb 3-6 hónap) bűntudattal, kulmináló problémákkal (lebukás stb.) találja szembe magát, miközben az alap problémát nem oldotta meg. Önbizalma nemhogy nőne az új nőtől, hanem egyenesen romokban hever, itt szokott kihátrálni. A nők meg meccseljék le, vagy öljék meg, vagy történjen valami, de neki kelljen megmondani, hogy mi.
3, a feleség, na hát a feleség meg fejét kapkodva próbál eligazodni az éva magazinos meg a hajkitépős megoldások között. Állandó szerepkényszerben él, mert mikor magára vállalta a nagybetűs családanya szerepet, akkor nyakába vette a nagynéni, a szomszéd, a jobboldal, az anyós és az osztályfőnök ítéletét, végül is ebbe a majomházszerű kívülről belekukukcsálós felállásba egy szerető véleménye nem oszt nem szoroz. elfér az a pálca a sok törött mellett…Általában hülyén viselkedik, bár ha esetleg valaki tudna írni egy “helyes viselkedés arra az esetre, ha a férjünk megcsal minket” című könyvet biztos lennének akik megvennék karácsonyra. Az úrinő mint az kiderült nem jó, sírni meg hát csak a gyöngék szoktak, lemenni kutyába meg már egyenesen a szórakoztató kategória, melyen jót kacag a világ.
Terápiát mindenkinek! Lényeges dolgokról beszélést! Arról. hogy kibe mi van, és ne azt, hogy ki mit gondol a másikról!
(( És még mielőtt.Én nem éltem hosszú házasságban, nem hagyott el senki, és nem is csaltak meg. Éltem nyitott házasságban, és jobban szeretem a férjemet mint 5 éve.))
KedvelésKedvelés
De bizony, az önbizalma nő a nőtől, istennek érzi magát, hálás, akar és tud jobb és szebb lenni, mint otthonkában és mamuszban, igaz lenni, intelligens, eleven, nem szerep és szcenárió, és azt éli meg, hogy ifjú, 17 éves. Te azt hiszed, elsősorban ő a feleség férje, ott akar bizonyítani, azt kell megoldania, ahhoz viszonyít, de nem. Ő egy szuverén ember, adott esetben nem a feleség illik jól hozzá, akitől elidegenedett és neheztel rá, hanem valaki más.
Sok a duma meg a szakszó. Milyen problémák, milyen megoldás, milyen tehetetlenség? Azért vagyunk együtt, mert jó. Ha nem jó, ha végképp nem jó, akkor meg nem mérgezzük egymást. Már ha erős, el nem infantilizálódott, érett emberek vagyunk, akik el tudnak képzelni mást is, mint a Családot, és akik nem ilyen búcsúban lőtt tárgyként tekinetnek a házastársra, illetve nem akarják direkt elrontani az ő további éveit is.
Micsoda pazarlás, hogy kompromisszummal, unalommal és kínlódással, kimondhatatlan dolgokkal telnek az évek, azzal, akivel ágy, asztal, gyerek közös?
Azért legyünk együtt, mert jó, és csak addig. Erre szokták mondani, hogy feladta, önző, lecseréli a másikat, használati tárgy, de ez fennkölt moralizálás, bűntudatkeltés. Sokkal korrektebb, aki elköszön. Elköszönni viszont csak felnőtt, érett, nem játszmázó lénytől lehet.
Aki engem nem akar deklaráltan, nagyon, azzal én nem vagyok. Nem nyomasztom, nem akarok semmit, elhiszem neki, hogy ez van, és nem haragszom. Azért nem haragszom és azért nem tagadom meg, soha, sőt, azért nem akarok arról tudni, aki azóta lett, hogy engem annyira akart, mert szerettem, mert azt az önmagamat nem tagadom meg, aki szerette őt.
Miért kéne együtt maradni? Nem jó, nem megy, kész. Sok mindent megpróbálnak az emberek, mire ezt kimondják.
Csak onnan nézve igaz, amit írsz, hogy AZ A FELADAT, hogy együtt KELL maradni. De ez nem igaz. Rá van alapozva egy csomó minden az együttlétre, el van várva, de nem az a feladat. Hanem a mindenkori valóság, mert abból lélektani törvényszerűségek következnek. És nem, az nem rossz és nem önző, csak nem egyeztethető össze egy fiatalon és többnyire nyomás, elvárás (partber, hagyomány) hatására tett, élethosszra szóló ígérettel. te onnan nézed a dolgot, hogy a házasság (tartós párkapcsolat) fontos adott, jó, őrzendő. Szerintem meg a szabad, boldog emberi kapcsolódás az érték.
Káosz? Önzés? Nem, a változó leglényegünk, aminek tagadása tuti bűnhődést hoz.
Feladni magunkat, önként, dalolva, miért, minek?
Nem, a feleség ne a blogger kedvéért legyen úrinő, ne azért ne menjen le kutyába, mert mit szólnak. Hanem csak ne hazudjunk már, ne legyen ebből is hatalmi játék. Ne tegyen úgy, mint ha hű, de nagy hirtelen és mély érzelem volna, meg a közös évek, mert érdek van, kényelem, látszatfenntartás, énkép. És ezért fúj a szeretőre. nem azért, mert annyira szereti a férfit.
Vannak visszavonhatatlan szavak.
Nekem azokból a szavakból nem az derült ki, hogy minden férfi egyforma, nem is az, hogy ha fasz feláll, ész megáll, nem is az, hogy én micsoda egyedi személyiség meg csodálatos királynő vagyok, sem az, hogy mi meg vagyunk írva a csillagokban. Hanem megszédültem attól, hogy miket tart normálisnak és miből jön ő, mik miatt van megkönnyebbülve, mennyire el lehet baszni. Na és ezek a szavak visszavonhatatlanok.
Holott én nem kérdeztem és nem akartam tudni semmit. És nem is mondott szinte semmit.
És ez az, ami nem javul meg. Le lehet tagadni, meg hát ilyenkor kötelező elem, ha vissza van erőszakolva az elmenő, hogy ő is akarja, ezt akarja, érzelem, és persze. Közben csak enyhül a stressz. Ha biztos lehetne benne, hogy nem tudja meg senki, mind visszamenne nemhogy egy, de heti öt randira, gondolkodás nélkül, és nem a fasza miatt. ha erőszakkal tépték szét, ha nem kihűlés volt, vagy valódi döntés, hanem nyomás alatt kellett megtenni, akkor a szerelem nem szűnik meg, ott kiabál az örök hiány, és felmagasztosul a szerető (a szerelemmel szeretett szerető), érdemén felül, egyébként, mint hiány, mint tilos, aki lehetett volna. Csak hát meg ne lássák, mert akkora cirkusz volt. Ezt jelenti a visszatalálás. Meg bűntudatot, szánalmat, énképet: korrekt és becsületes vagyok, nem hazudok. Az ember megkedveli a rácsait, ha nincs más, olyan otthonosak, és ha a jó levegőért akkora büntetés és nyomasztás járt.
Én a képmutatást meg mások hibáztatását utálom a feleségekben, nem konkrét feleséget.
De a feleséglobbi nagyon erős, meg az önigazolás, meg az élni gyávaság, meg hogy nem becsülik meg, hogy van egy eleven, meleg test, és élhetnek együtt, és lehetne jó, de mindenki elégedetlen, követelőzik, majd enged, és titkos gondolatai vannak.
Ilyen borzasztó kívülről vezérelt emberek.
KedvelésKedvelés
“Az úrinő mint az kiderült nem jó, sírni meg hát csak a gyöngék szoktak, lemenni kutyába meg már egyenesen a szórakoztató kategória, melyen jót kacag a világ.” Nem mások véleménye miatt nem csinálunk ilyeneket. Hanem az énképünk miatt. Meg mert felnőtt, autonóm emberek vagyunk, nem a másik ember tartozékai vagy a házasság szereplői. Meg az igazságérzet miatt. Meg mert olyan férfi, aki erre képes, nem kell, nem lehet benne bízni, illetve másrészt meg lehet érteni: nem szerettem, nem vettem észre, mi baja, csak az előnyök érdekeltek belőle, elszámítottam magam, ez lett belőle. Vagy el lehet válni, esteleg nyitni még a szerető megjelenése előtt, nem áltatni magunkat, hogy vannak hullámvölgyek, meg hogy a lángolás elmúlik.
KedvelésKedvelés
Az 1.) pontban jól leírtad azt a szerintem általános tévhitet, hogy szeretővé csak az válhat, akinek komoly lélekfejlődési problémája, önértékelési zavara van, és emiatt, ugyebár, szingli is. Meg, hogy a férfi, akire a szerető bukik, idősebb vagy minimum gazdagabb.
Nagyon régen feldolgoztam és eltemettem már a saját történetemet, de az itteni cikkek és kommentek olvasása sok régi homályos képet kiélesített az elmúlt hetekben.
Nem voltam szingli, amikor szerelmi viszonyba keveredtem egy házasságban élővel. Jó, de fékezett habzású kapcsolatban voltam akkor valakivel, akinek már jó ideje halogattam a válaszomat arra, hogy hozzámegyek-e. És akkor beütött a szerelem mással. Most a részletek nem fontosak, de annyi igen, hogy mielőtt még fizikailag is kiteljesedett volna ez a “viszony”, fogtam a cókmókomat és elköltöztem albérletbe. Nem azért, mert példát akartam mutatni a szerelmemnek, tegye ezt ő is. Magam miatt. Mert tisztán akartam búcsúzni a régitől és tisztán érkezni az újba. Nem voltak önértékelési problémáim, csak szerelmes lettem.
KedvelésKedvelés
Igazából nekem nincs akut sztorim. És abortuszom sem volt.
Ami volt, nem most és itt dolgozódott fel, inkább a sok lobsterolvasás látszik ezen a szövegen, pontosabban a kifejezés élességén. Egy kicsit a homlokomra csaptam most, de már a játszma és a karácsony ügyében is: mitől félek, mit magyarázkodom, miért nem merem megírni, amit valójában gondolok?
Felszabadító.
Szóval nincs esemény, tavaly október óta van egy szeretők és hazugságok című poszt vázlatban, hétezer szó, inkább nem tettem ki akkor, tapintatból, de most nem is olvastam el, annyira máshogy látom már a témát.
Nagyon rég nem volt esemény, semmilyen, olyan ez, mint egy pókkal teli szoba, nem nézek bele, én nem akarom őt olyannak látni, mert ő nem olyan. A borítékot sem bontottam ki azóta sem, amitől kiesett a látómezőmből egy darab, pedig én kértem a küldeményt. Jobb, hogy nem tudom, mi történt azóta, nem firtattam, nem is agyalok rajta.
De azért, teszi hozzá a blogger, nagyjából mindenhol ugyanaz történik, ahol elszúrták az életüket az emberek.
Az viszont érdekes, ahogy valaki, aki valamit tudni vél, olvasgat, figyelget, az utolsó betűig, fotóig, és ennyire dühös.
KedvelésKedvelés
Ezt az utolsó mondatot nem értem, hogy kire vonatkozik.
KedvelésKedvelés
Van valaki, aki itt önszántából és mohón olvas, ő viszont bő egy éve erőszakolja magát az orrom alá. Ha nem olvasom a leveleit, akkor az első sorba szuszakol olyat, amiről azt gondolja, hogy fájni fog. Most is írt, ugrott erre a posztra. Zaklat, szemétkedik, tudni vél mindenfélét, egy ellenem gyűlölködő oldalon aktív. De hogy két ember között mi történt, azt ő nem tudja, innen nem fog kiderülni, és azt a két ember nem mondja el soha, senkinek.
KedvelésKedvelés
” inkább a sok lobsterolvasás látszik ezen a szövegen” – hát az tényleg meglátszik 😀 de áá, komolyan, tedd ki azt a posztot, nagyon érdekel 🙂 komolyan kurva jók ezek. én a hűtlenségblog hűséges olvasója voltam, és most eszembe jutott, olvasok most ott is egy kicsit, így megy el az éjszaka, attól tartok 🙂 tudom, benne lenni nem feltétlenül nagy feeling (azért de, néha), de olvasni róla töményen, őszintén, az az.
feltéve, hogy az ilyen meg is érdemli-kitételeid most nem vonatkoznak a bántalmazó kapcsolatokra, és remélem, hogy nem, mert az tényleg másik téma, és más megközelítés, de amíg nem arról van szó, addig kurvára egyetértek.
csak tényleg, arra nem vlaszoltál,/tatok, hogy ennyire megy a vallásos buzgalom? ez gyakori ma magyarországon, hogy a gyülekezet miatt kell együttmaradni?
amint mondtam máshol is, én a hűség, öhömm, másfajta megfogalmazásának pártján állok és élek, mélységesen furcsa innen nézve már az olyasmi, hogy az a hűség, hogy kire nézünk, és nem pedig az, hogy igazi szeretettel támogatjuk egymást egészségben, betegségben, őszintén egymásra figyelve és egymással ki nem baszva (nekem az). de megérteném ám azt is, ha mindkettő lenne, csak általában az van, hogy az első fele tartozik oda, ai fontos, a második fele meg nem, és ezt párkapcsolatban gondolkodva nehéz megérteni, de főleg helyeselni és védendőnek ítélni.
meg hogy önmagunk végleges feladása? miért, ezt muszáj? tíz éves párkapcsolatban élek, de nem vettem észre, hogy ilyesmi történt, vagy hogy baj, hogy nm történt. sőt.
KedvelésKedvelés
Az önsorsrontásnak tudnak lenni mindenféle kísérői-hatásai, benne maradni egy szar kapcsolatban, bántalmazva lenni és ehhez ragaszkodni is. Ezért nem jönnek ki sokkal kevésbé hibáztató közegekben, több segítséggel se nők, ellenben ragaszkodbak hozzá.
Amúgy nem éles a határ nem bántalmazó, csak hatalomtöbbletes és bántalmazó kapcsolat között. Ha bántalmazzák, ha nem, nincs más esélye a nőnek, mint hogy kiverekedje magát a Stockholm-szindrómából, társfüggésből, megerősödjön, és ne legyen kifizetődő a szerencsétlenség. Senki nem tudja ezt helyette megtenni.
Újabb érzékeny téma: a szomorú szemű, segítendő nő, akinek megéri a szerencsétlenség, mert mindenki sajnálja és segíti. És ettől csúnyán elromlik, elváró lesz, frusztrált, és abba harap, aki segíti.
De, benne lenni is nagy élmény, mert pont azért mentem bele, mert akkora, mert olyan tiszta, annyira nem az van, hogy szépen, nyugisan, racionálisan, érdekalapon, adok-kapok, hanem történik, sodor.
KedvelésKedvelés
Én nem bírom, hogy figyelmeztetsz arra, meddig mehetek. Mert ha nem, akkor majd nem értesz egyet. Ne értsél. De a nők játszmáznak, tehetetlenkednek, automatizmusok irányítják őket, és rossz fejjé lettek jelen viszonyok között. Néha hihetetlen gonoszság, tyúkudvar-logika hajtja őket. Így néz ki egy patriarchátus-áldozat. Nekem, az ő feminista idoluknak kikaparták a szemem a nagy rajongóim, mert szerelmes lettem és szerettek, mert sportolok és látszik is, mert a blogom sikeres.
Tudod, mit gondolok, tudod, hogy készségszinten van bennem, hogy bántalmazás, áldozathibáztatás, rendszer. Mindannak, ami erről a neten olvasható magyarul, a felét én írtam.
Az önsorsrontásnak tudnak lenni mindenféle kísérői-hatásai, benne maradni egy szar kapcsolatban, bántalmazva lenni és ehhez ragaszkodni is. Ezért nem jönnek ki sokkal kevésbé hibáztató közegekben, több segítséggel se nők, ellenben ragaszkodnak hozzá.
Amúgy nem éles a határ nem bántalmazó, csak hatalomtöbbletes és bántalmazó kapcsolat között. Ha bántalmazzák, ha nem, nincs más esélye a nőnek, mint hogy kiverekedje magát a Stockholm-szindrómából, társfüggésből, megerősödjön, és ne legyen kifizetődő a szerencsétlenség. Senki nem tudja ezt helyette megtenni.
Újabb érzékeny téma: a szomorú szemű, segítendő nő, akinek megéri a szerencsétlenség, mert mindenki sajnálja és segíti. És ettől csúnyán elromlik, elváró lesz, frusztrált, és abba harap, aki segíti.
De, benne lenni is nagy élmény, mert pont azért mentem bele, mert akkora, mert olyan tiszta, annyira nem az van, hogy szépen, nyugisan, racionálisan, érdekalapon, adok-kapok, hanem történik, sodor.
KedvelésKedvelés
Én itt csak nőket tudok arra biztatni, hogy erősödjenek meg, és legyenek méltók. A szöveg, először a blog történetében nem áll egyik lobbiba sem, történésnek, folyamatnak fogja fel az ilyen sztorikat, tipikus mechanizmusokat, szépítéseket, megmagyarázásokat lát.
Ehhez ennyi idő kellett.
KedvelésKedvelés
Ettol annyira jo mind a ket bejegyzes.
KedvelésKedvelés
Johannale: nem tudom onnan nézni, nem tudok kiállni a nők, minden nő mellett, pusztán azért, mert nők (ezt várták volna el sokan, ebben csalódtak). Nem bírom a mártírkodást, képmutatást, manipulációt, másra mutogatást, önsorsrontást, elrosszfejesedést, érdekek érzelemmé hazudását.
Én nem voltam soha olyan feleség, én a férjek szempontjait jobban értem, szerettem őket. Ha olyanban lennék, én is csalnék, de nem voltam (talán nem véletlen). És nagyon durva a boszorkányüldözés, ami a szeretők ellen zajlik.
KedvelésKedvelés
Ó, nem is az értük kiállást hiányoltam én, csak mondjuk a szempontjaik értését, kevesebb hibáztatást. Úgy tűnik, hogy úgy tolja a felelősséget a feleségekre, hogy inkább egyéni mizériaként értelmez olyan jelenségeket, amelyek nagyon erősen társadalmi hatalmi struktúra által meghatározottak.
KedvelésKedvelés
Én nem szeretem, ha előírjátok, milyennek kell lennem, mit gondoljak, mi legyen a posztban. Pont ezt gondolom, ami a posztban van, és igen, van változás: a tapasztalat, hogy mire próbáltak használni (mások hibáztatására, beleragadásra, sóhajtozásra), meg a saját életem eseményei miatt nincs kedvem már ahhoz asszisztálni, hogy jaj, milyen rossz minden, nem tehetünk róla. Egyszerűen kényelmes benne maradni, ez a nagy helyzet. Azoknak is, akik áldozatnak érzik magukat, holott nem azok. nekem se az tett jót, ha a rendszerre mutogattam, hanem ha szembenéztem magammal, és megtettem a magamét. Más dimenzió, onnan, a kötöttségek, titkos elégedetlenségek közül nem is érzékelhető a létezése.
Nincs helyes megoldás, nagyon alapos, sok munkával írt szövegek vannak. Aki kíváncsi a szerető részére, olvassa el az első részt újra, alaposan, a férfiakat ezúttal csak a gyávaságuk, sodródásuk és nem az önzésük, hatalmuk miatt bíráltam. Motivációik teljesen érthetőek és emberiek, a nők is ezt tennék szívük szerint, vagy ha hatalmi helyzetük lehetővé tenné, és ha nem fagyott volna meg bennük az élet: valaki mást szorítanának nagyon erősen, aki örül nekik.
KedvelésKedvelés
Harapós, sértett, dühös reakciók is vannak. Pedig ez egy jó szöveg.
A zaklató is ír, e-mailt, újra. Nagyon nem érti, miről szól ez a poszt.
Nem olvasom, ne kínlódj.
KedvelésKedvelés
ezt a kepi abrazolast meg lobster is elirigyelne. ezek a kecskek fel pillanatra talan ki tudnak szoritani a macskakat. 🙂 rohogok a szagos radiron.
KedvelésKedvelés
Hát, örülök, de szó nincsen irigységről, ebben biztos vagyok.
A kép már volt, az az hányszor volt című posztban (elkértem akkor), és a Szilvia, a k. című Albee-darabra utalok ott.
KedvelésKedvelés
“Még jó, hogy nem egy kecske volt.”
http://oriblog.blog.hu/2015/12/01/40_vagyok_de_elni_akarok
KedvelésKedvelés
Önmagukat gyűlölik ezek a feleségek szerintem,de ezt kimondani,megélni,hogy elbasztam,erre átlagos érzelmi intelligenciájú ember nem képes.Még felismerni sem nagyon.Persze,a férjet is gyűlöli,de őt gyilkolni nem lehet,mert őt vissza kell szerezni.Hát marad a szerető,akin el lehet verni a port,de ahogy fröcsögnek,rohadtgecikurváznak ilyenkor igazából önmaguknak szól.De ki képes ezt beismerni?Nagyon kevesen,ha meg már képes,akkor nem is igényli ezt az egész méltatlan hadjáratot .
KedvelésKedvelés
Nehéz ez… én félig elvált szülők gyerekeként mindig is válás és újrakezdés párti voltam. Az életemet is igyekeztem úgy felépíteni, hogy egymagam is megálljak a lábamon, akár gyerekekkel is.
Ennek ellenére, ha most bejelentené a férjem, hogy ő mást, akkor az – az érzelmi vonalon túl is – rendesen földhöz vágna. A házasságunk akárhogyan is nézem az érzelmi vonalon túl, gazdasági közösség és szövetség a gyerekeink felnevelésére is. A gazdasági részét még megoldanám, de a gyerekeket nehezen. Amikor eldöntjük, hogy magániskolába járjanak, messzebb az otthonunktól, abban bizony benne van, hogy napi szinten ketten vagyunk rájuk, hozni-vinni őket ketten tudjuk. Amennyiben egyedül lennék, valószínűleg nem vállalnám ennek a terhét.
Nyilván ezért nem éri meg együtt maradni, ha szar lenne én is kilépnék. De most, amikor nem érzem rossznak, én jól érzem magam benne, akkor derült égből csapna le. Ugyanakkor benne van a pakliban, 10 éve vagyunk együtt, három gyereken nevelünk… azért ez messze nem az, ami az elején volt…
KedvelésKedvelés
Még annyi, hogy azt sem feltétlenül hiszem, hogy a harmadik azért lép be, mert a házasságot valamelyik fél, vagy mindkettő elcseszi. Van az egésznek egy dinamikája és nehezen hiszem, hogy a kezdeti lángolás fenntartható. A szeretetté alakul nyilván posvány, de a szerelem sem feltétlenül annyira izzó, mint az elején. Ha most jönne valaki az életembe, aki elhitetné, hogy olyan szép, fiatal és izgalmas vagyok, mint 25 évesen voltam, hát nem tudom, hogy képes lennék-e nem a karjaiba omlani. Pedig a férjem is azt mondja, csak neki már nem hiszem el (hiszen ő sem az a szenvedélyes fiatal srác már).
KedvelésKedvelés
Úgy örülök mindig, amikor kommentelsz.
KedvelésKedvelés
Hat évig éltünk közös megegyezéssel nyitott házasságban. 30 éves szülinapjára “megleptem”a szép szomszédasszonnyal. Egyetlen szeretöjét dobtam ki a lakásból. És elbasztam_elbasztuk,én vállalkozásba kezdtem,ő élte a bohém életét és lecserélt egy nálam sokkal előnytelenebb külsejű nőre,aki viszont társa is tudott lenni. Csak addig kapaszkodtam belé,amíg erre rájöttem,aztán eldöntöttem,hogy márpedig a kutya velem marad és léptem. Második házasságomban nem tudtam eldönteni,hogy melyik a rosszabb az ő pornófüggősége,vagy ha én sorozatosan csalom,így hát kiraktam azt az “áldott jó embert”.Jelenleg (többszörösen) szerető vagyok és így jó. Senkit nem akarok megkaparintani,élvezzük az együttléteket,de tudom azt,hogy bármikor bármelyikőjüket el tudom engedni. Azt hiszem,teljesen képtelen vagyok a kötődésre.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 3. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: örök második | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: csak azt akarják | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a legjobb posztok: októbertől április végéig | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam