pl. emiatt ideges: az ő személyiségi jogai. ???
Most hirtelen sok olvasó lett itt. Nagyon sokan lettünk. Pletyka, düh, indulat? Sértettfeleség-lobbi?
Amiatt a linkgyűjtemény miatt lettünk sokan, amelyet tavaly októberben szedtem össze (a saját, korábbi írásaimat), most került elő, és írtam az elejére még pár sort.
Erre megosztották huszonnégy óra alatt hatszáznegyvenen.
Mi van ebben az országban? Mi van ezekben a családokban, a műanyag ablaktokok és a fényfüzérek mögött?
Menjünk bele? Még? Ezt most majd nem fogják annyian megosztani.
Látom, a szeretős linkekre mentetek rá. A szerető sorsa a soha, és az azok a szemét kurvák, a blog első posztja. Amilyen vagyok, ebből mindenféle következtetéseket vonok le. Legyen.
Na, fogd meg a kávét, helyezkedj el kényelmesen, és akkor diskuráljunk most egy kicsit ifjúkori önmagunkkal, azzal, aki szerető volt. Van.
Ma is szembesülünk, ma is fájni fog.
Ne fészkelődj.
Emlékszel, hányszor mesélted el ezt a sztorit?
Hogy van felesége, igen, de már nincsenek jól?
Hogy el fog válni?
Te elegáns vagy, te nem ócsárolod azt a nőt. Azt a dagadt banyát, aki miatt a te Endréd… Hányszor emelted ki magadnak, magad előtt, hogy te miben vagy jobb, mint az asszony?
Ez valahogy az identitásunk nekünk: fiatalabbak vagyunk, szebbek és szabadabb szívűek. Minket nem rágtak még szét kisgyerekek, se kamaszok. A hajunk és a bőrünk, a fenekünk meg a mellünk, mindenünk jobb, és ez valahogy összecsúszik azzal, hogy mennyire tudunk szeretni. Vagy legalábbis hevesebben szexelünk.
Te tudsz főzni, szeretsz is. Nem nézel sorozatokat sem.
Van ízlésed.
Nálad nincs az a kupi. Vagy: nálad nincs az a kínos, lélektelen, praktikus rend, te szabad vagy és kaotikus.
Nem híztunk el, mi nem! Avagy, mert van, amikor a feleség számít jobb nőnek: nem vagyunk feszes ajakkal kardiózók, kétségbeesetten formában maradni akaró salátaevők, mi tejszínhabos krémest eszünk, meg gumibékát és kékcápát a búcsúban. Mi természetesen puhák vagyunk, felszabadultak. Kedvesek és lányszerűek.
Ez az, amit egy feleség, aki biztosan a sárkányság valahányadik stációjánál tart, nem tud. És ez a te nagy adud: a lányság. A kedves, a nyitott szívű, a nem érdekalapon egyezkedő. A nyakába ugró. Vagy épp a királynői. A titokzatos, akinek a lába elé bármit. Így aztán, a lábad elé terített brokát alól ki se látszik, mennyire hatalomfosztott ez a helyzet. (Az abortuszodon egyedül leszel, voltál.)
Te vagy az, aki repeső szívvel várja a kedvest. És az, akihez rohannak. Te vagy az, aki soha, soha nem ül háttal, képernyőre meredve, némán és oda se fordulva, amikor ő (Ő!) belép. És ezt jól tudod magadról. Rá is játszol.
Stratégiáink különbözőek a feleséggel kapcsolatosan. Amikor már nem az első szeretős történetet éljük, akkor védekezünk. Nem akarjuk a tudást, a szörnyű őrlődést, facebookos keresgélést. Nem veszünk róla tudomást, nem firtatjuk, csak a tejszínhabot kérjük.
Soha egy hajszínt, egy keresztnevet sem, és nem is érdekel. És komolyan azt bírjuk gondolni, hogy ezzel elegánsak voltunk. De egyrészt, nem bírjuk magunkat nem jobbnak érezni. Ez egy permanens igény, hol egy kolléganő, hol egy barátnő, hol egy ismeretlen feleség kell hozzá. Másrészt, a vákuum olyan, hogy behúz mindenfélét, képzeteket. És a derék férj viselkedéséből, reakcióiból is kiderül, mi az, amiben hiányt szenved. Akkor is, ha egy szót se szól arról, hogyan gyötri őt az aszony, szívja ki eleven leglényegét. Vagy épp annyira kedves, igyekszik, jó anya, szentéletű, főz is, de fogalma sincs a szexről neki. Az igaziról. Meg keresztény, az egész család, misére járnak meg minden, amikor a te abortuszod van, a kisebbik lánya bérmálkozik. A közeg, amelyben nincs válás, a válás nem felnőtt emberek korrekt, szembe nézős búcsúja, hanem bűn és árulás.
Ez a legborzalmasabb: a békés, stabil fajta pokol, mert ebből nem lehet elválni. A lelkiismeret: mi lenne az asszonyal. Csupa olyan nő, akik egyáltalán nem tudnának mit kezdeni magukkal, ha valaki kihúzná alóluk a férjüket. Akit nem szeretnek, egyébként, rég csak körülmény a számukra, de múlhatatlanul fontos körülmény, és ezt szeretetnek és családnak nevezik. Nélküle ők senkik.
Én nagyon haragszom emiatt a kereszténységnek nevezett képmutatásra, a család egybenmaradása, a hagyományos értékek nótára. Senki nem akarja ezt igazán, csak bizonyít a világnak, átveri magát a lagzin, nincs benne igazi vállalás. Ájultan hullanak a hagyomány, az “anyám is mirtuszkoszorúban esküdött” karjaiba. És öt év, és tíz év, és mindent lehet, egymás ellen és egymás nélkül, titokban. És minden van is, poklok, megaláztatások, titkos-röpke örömök, csak hivatalosan ne létezzen.
Maradjon együtt a család, darabra megvan, propagandafotónak jó lesz. Én történetesen tudom, miket rejtenek még a jó házasságok is, reflektált, intelligens, jóakaratú, értékes, egymást szerető, nem alkoholista stb. felek szövetségei is. Mert nekem a nők elmesélték, mégpedig ezres nagyságrendben, a mamami nevű fórumon és itt is, vagyis privát, de a blogra reagálva. Döbbenet, annyit mondok.
Nem, nem vagyok cinikus, és nem, amit én megtudtam, nem kiábrándító. Hanem az a valóság maga, a becsületes valóság, a lélek mezítelensége, az embermivolt — minden művészt, minden gondolkodó, alkotó embert az érdekel, más ugyanis nincs. A hazugság, a lózung, a látszatkeltés, az a kiábrándító.
A másik stratégia: a szerető, akinek a vállán sírnak, aki a szeretett férfival együtt nem akarja elhinni, hogy ezzel a rendes emberrel így bánnak otthon. Egy kivert kutya, voltaképp.
Aztán persze nagyon kényelmetlen felismerni az önző, tespedős, megúszós, cseppet sem szenvedélyes és felelősségvállalós húzásait a derék embernek, ha megnyered örökbe (vagy néhány hónapra).
Tudjad: ahhoz képest vagy te olyan nagy történet, akkora élmény, ami otthon van. Téged a hiány definiál. Ezért vagy megdugva a hátsó ülésen, nem ám szenvedélyből és nem is bohóságból.
De azért, persze, amit te tudsz, az nagyon erős. Majdnem ellenállhatatlan. De a majdnem, az majdnem semmi. A majdnem elhagyta értem a családját — frankón ez az identitásod évekkel később is?
Csak egyvalami van, ami erősebb nálad, és ez a stabilitás. Még ha inog is a házasság, ha rég halott is, még ha a feleség is kifelé nézegetett, amint te megjelensz, hirtelen tulajdonná válik a férj, legfőbb értékké a család, és elkezdik mesterségesen lélegeztetni a hullát. Most jöttek rá, mennyire szeretik egymást, milyen mélyen tartoznak össze. Megmentik a kapcsolatot.
Szóval, nem te vagy a lényeg, a te egyediséged, személyed, hanem az, hogy más vagy. Hogy nem vagy olyan, mint a feleség. Hogy végre. Hogy veled lehet… és ez határoz meg, és ez elvárás is lesz. Te megérted őt. Veled lehet beszélgetni.
Akármelyik stratégiát választod, nem tudsz bölcs és morális lenni, az a hajó elment rég. Amikor ott voltál az első randi–randin. Amikor visszacsókoltad.
(folytatom holnap, megírva, kettészedve)
csak az olvassa. én szóltam 
A M.O.N.D.A.T.:”Téged a hiány definiál.”
KedvelésKedvelés
Annyira nagyon igazad van kedves Blogíró! Sajnálom, hogy nem hamarabb tévedtem ide és mindent magamnak kellett megtapasztalnom és pont ugyanilyen következtetésekre és véleményre jutni.
Én az a szerető voltam, aki bejelentkezett a feleségnek. Azóta én vagyok a bűnbak: “ha nem ismerne téged a feleségem, akkor nem fájna neki annyira és minden másképp lenne” Nekem kell megértenem, hogy szegény feleség az egész életét a férjére és a Családra áldozta, és ezért meg kell őt becsülni és óvni az idegösszeomlástól. Mert milyen ember vagyok én, aki meg mertem neki mondani, hogy a férjébe beleszerettem és ezért elhagytam a férjem és “felrúgtam mindent”. (Mert én gonosz, aljas vagyok nekem a gyerekeim a kicsik nem számítottak…) Sőt azt is elmondtam, hogy nem az első szerető vagyok, és nem is pár hónapja, hanem sokkal régebbóta folyik-e kettős játék (csak akkor még nem velem). A feleség az emlékirataiban megmutatta, hogy ő még mennyire szerelmes és ezt el kellett a férjnek hinnie, hiszen ő leírta! Végső soron, azonban nekem jutottak azok a szavak “Te vagy az a nő, aki megmutatta, hogy mennyire lehet engem szeretni, aki felvállalt, aki odatette magát teljesen.” vagy ezek is “Te nem tudsz ugye semmit se kicsit csinálni csak 100%-osan?”.
Igen engem is a hiány szült. Az vagyok, akit “talonban kell tartani”, mert ha nem, akkor marad a híg fos. Amit én meglötyögtettem szégyenkezés nélkül.
KedvelésKedvelés
Szerinted elnézőbb egy feleség a szeretővel, ha ő is volt szerető?
KedvelésKedvelés
Hogyhogy elnézőbb? Milyen viszonyban kéne lennie a feleségnek a szeretővel? Szerintem semmilyenben. Én ezt sosem értettem, itt a szomszédban is volt egy eset, amikor a megcsalt asszony odament és megverte a szeretőt. Miért nem a férjét veri??? Haragudjon a férjére (vagy még magára), vagy mi.
KedvelésKedvelés
Igazad van, de abból indulok ki, hogy nagyrészt a nő nőt okol. Ezért a kérdésem.
KedvelésKedvelés
Vagy akár magába is nézhetne, de addig kevesen jutnak el.
KedvelésKedvelés
Egy dolog, hogy nem érted (nyilván nem racionális valóban), de látod, neked is van rá példád.
KedvelésKedvelés
Mert a férjét nem tudná megverni, a férj szeretőjét meg igen.
KedvelésKedvelés
De miért kell bárkire haragudni? Nem biztos, hogy elbaszták, az is lehet, hogy csak kifutott a dolog, vége lett, ennyi. Magára a helyzetre max. lehet haragudni, pláne, ha még szerelmes az illető.
KedvelésKedvelés
Úgy képzelem, hogy ha rájönnék, hárman vagyunk a házasságban, nem tudnám már tisztelni a férjemet, mert nem szembesített a nyomorával korábban, amire esetleg nem volt szemem.
Ha pedig azt mondaná, hogy szerelmes másba, és váljunk el, akkor azzal a helyzettel kellene megbirkózni. De már nem vele/velük.
Pár hete még azt gondoltam, egy ilyen helyzetből lehet visszaút. Most, hogy elolvastam/átgondoltam pár régi posztot és az életemet, azt mondanám, hogy feleségként vissza lehet jönni, de nőként, emberként nem.
KedvelésKedvelés
És mi lenne a helyzet az “egy féktelen éj egy megfelelő idegennel” szituval?
KedvelésKedvelés
Az a helyzet, hogy lehet mérlegelni. Ha pedig nem tud, akkor ott az esély, hogy bukta a kapcsolatot. Az már a másik döntése lesz. De akkor se hazudjon, ha esetleg benn van a pakliban, hogy kiteszik a szűrét.
KedvelésKedvelés
Egy féktelen éjért…? Még párhuzamos, negyven éves viszony miatt sem, még több bé ágon született gyerek miatt sem. Az elméleti öntudat persze szép. A többit holnap, izgalmas írás lesz.
KedvelésKedvelés
Nagyon nehéz elcsípni és megnevezni a lassan elfakulót-megkeseredőt. Mindenki mondja, ilyen az élet, nem lehet ezer fokon égni, öregszünk is, a szeretet többet ér, mint a szerelem (nem, amúgy, még az igazi szeretet sem, hát még amit annak csúfolnak: a tehetetlen megszokás). Meg hát a gyerekek, akkor is. Aztán egyszer csak az egyik rájön, hogy lehet izzani és ő fiatal, és mik vannak, nem is sejtette. Hiába igyekszik a másik.
Fontos írások:
arról, hogy nincs garancia, nem lehet elhatározni és jól csinálni, jutalom reményében változtatni:
https://csakazolvassa.hu/2012/11/09/nincs-garancia/ (rövidke)
(előzménye:
https://csakazolvassa.hu/2015/02/22/elegedett/ )
folytatása:
a lángolás elmúlik !!!
KedvelésKedvelés
Arra a mondatra fókuszáltam, hogy “nem szembesített a nyomorával”. Hogy a másik dönt, ha már tudja, mi a helyzet.
Nem vagyok naiv. De nem gondolom, hogy mindenki bennmaradna így. Pláne nem negyvenéves – vagy húsz, ötéves – párhuzamos viszony mellett. Van ilyen is. Van aki meg feláll és elmegy. Nem mindenki teszi fel az egész életét egy házasságra.
KedvelésKedvelés
Mindenkiből az aktuális szerepe, érdeke beszél. Lásd: http://oriblog.blog.hu/2014/01/08/az_embernek_irok_nem_a_szerepnek
KedvelésKedvelés
Elnéz: mit? A bűnt? Ez bűn? Elbasszák, mégpedig mindhárman. ez az egész kétségbeesett reménykedős szitu, ez a leggennyesebb szar, amiben lenni lehet, erkölcsileg, már ha ennek avn bármi tartalma, én még a leginkább a leghaszonélvezőbb férfit tudom megérteni. Ugyanis ha ő nem szeretőzne, hanem kilépne, borítana, akkor lenne csak igazi érdeksérelem. Még mindig így a legfájdalommentesebb. A feleségek többségét a férje farka, teste, lelke egy kicsit sem érdekli már évek óta. Nem csodálom, csak azt, hogy nem előbb lépik meg. A házasság kvázi börtön lett.
KedvelésKedvelés
tűpontos
KedvelésKedvelés
Igen,pont azt. Elnézi-e, félrenéz-e, átnéz-e felette azzal a gondolattal, hogy majd elmúlik ez a viszony, ha elég türelmes, mint ahogyan mellőle is elmúlt szerető korában. Marad-e valami foszlány azokból az érzésekből, amiket a régi szerepében élt meg, vagy “a jó asszony mindent megbocsát”.
Segít-e felismerni, mekkora szarban van a házassága Ki tud-e lépni belőle vagy épp ez a keserű tapasztalás vakítja el?
Nem azt vitatom, hogy mindenki elbassza. Ez tény.
KedvelésKedvelés
Holnap lesz ez! Nem, nem lehet mindent megjavítani. Igazából ez csak előzmény, a bölcs, belátó asszonyokról akartam íni, akik kivárják a végét, és megbocsátanak, aztán szépen megjavítják a házasságot… valójában: bízvást számíthatnak az intézmény betonerejére, a tehetetlenségre, a bűntudatra, az anyagiasságra, meg hát vannak aduik (a gyerek, főleg), és képtelenek magukkal férj nélkül mit kezdeni, rettegnek az egyedül helytállástól. ezért szépen együtt maradnak, keserűen, hatalmi játszmáikkal, moralizálással, és meg is érdemlik.
KedvelésKedvelés
Akkor mi érdekli? A férj pénztárcája? A férj pozíciója mert az jól hangzik hogy ő X.Y.-né? Vagy az hogy nehogy már az legyen hogy a férj éli a világát nélküle, ő meg egyedül marad a gyerekekkel?
KedvelésKedvelés
Doktornénak, jogásznénak lenni életforma, csak úgy mondom, eszembe jutott. (Te jó ég, akkor ha a szó mély mgh, a képző meg magas, akkor mi a rag? Na, ez így értelmezhetetlen. És még én jártam nyelvtan versenyre általánosban.)
KedvelésKedvelés
Hát egyedülálló anyának lenni kis magyar rögvalónkban azért nem a tuti teteje. Nem nagyon kapkodnak a munkavállalók sem, az új partnerek sem ostromolják általában az embert, és az önbizalom sem szokott a helyén lenni, ami nélkül elég nehéz elképzelni, hogy ezek majd jönnek maguktól, csak akarni kell. Skandináviában talán. Itt sajnos az akarat nagyon kevés lesz.
Az a fél, aki kiszolgáltatottabb, aki például egyedül marad a gyerekekkel, nem biztos, hogy elsőre, és azonnal kapva kap ezen a remek alkalmon.
Vagy legalábbis idő kell neki, mire el tudja fogadni a helyzetet. Nem éppen önbizalom építő helyzet, mikor az ajtón már ott kopogtat a versenytárs, aki, mint tudjuk szebb és jobb.
KedvelésKedvelés
Nem kéne ennyire a másiktól, egyáltalán: másoktól függeni, ahogy te függsz a férjedtől. Anyagilag és érzelmileg is függsz tőle, aki, ugye, akkora májer, hogy második Rolexet akar, és ezért nem mehetsz te wellnessbe 8 ezerért, pedig úgy szeretnél… (és nem az idióta, sznob férjre haragszol emiatt, hanem az özvegy bloggerre! Haláli!). Lásd az irigy őrjöngést A nagy teremteszt c. poszt alatt:
Jaj, te. Majd te, a Megalázott Feleségek egyik lobbistájaként előírod a szerelmeseknek, hogy kinek mikor hol van a helye? Érdekalapon, erkölcsösködve rázod a mutatóujjadat? Mondd, ilyenkor a nyakadon is kidagad egy ér? Nem érzed ezt méltatlannak? Te is ilyen “tíz véres körömmel” típus vagy akkor, csak te nem a férjeddel szemben fejezed ki, hanem egy tökidegen nővel szemben, aki téged (a szabadsághiányos, örömre irigykedő, szarul kereső feleséget) minden szempontból irritál. Kérdés, hogy akkor miért lógsz pont az ő blogján évek óta.
Neked nincs valódi igazságod, mert minden mondatodnak az az alapja, hogy neked, uncsi feleségként mi az érdeked, elsősorban anyagi, másodsorban hiúsági. Meg a “mit szólnak az ismerőseim” rettegés.
Nem az a definíció, hogy kellek valakinek, hanem az, hogy jól érzem magam. Hogy nincsenek játszmák, unalom. Az unalom az, ami mindig kölcsönös, és a gyengébb, önbizalomhiányosabb, kevésbé vonzó, hatalomfosztottabb félnek lesz elég a kapcsolat/a társ unalmasan is. Nem sima, megállapodottan kedélyes, még mindig összetartó ellaposodásról beszélek, hanem gyilkos némaságról, ürességről, szellemi és érzéki sivatagról, élethiányról és az ebből következő rosszakaratról, frusztrációról, kiégésről, pszichózisról.
Igaz, engem nem hagytak el a “férjeim”, nem tudom, az milyen.
KedvelésKedvelés
“aki, mint tudjuk szebb és jobb.”
Az a kérdés, hogy meddig?
Egyébként egyetértek veled.
KedvelésKedvelés
Mindig szebb és jobb – mármint a férfi szerint.
Ez fáj nektek.
KedvelésKedvelés
Legfeljebb mindig más a szebb és jobb.
KedvelésKedvelés
Moralizálsz, sosem fogsz semmit megérteni így.
KedvelésKedvelés
Te pedig elemzel engem, Éva. Mivel ismersz engem jobban, mint pl. én téged?
Nem morál, tény. Erre számíthat egy szerető, hogy majd dobják, és akkor a feleség mellett őt is kibeszéli a pasi. Nem csak a feleségnél lesz jobb az új szerető, hanem a réginél is. És az új majd csak akkor gondol arra, hogy vajon róla mit mondanak a még újabbnak, mikor már vége a szeretőségének.
KedvelésKedvelés
A kommented (amire válaszoltam) moralizál, más helyett ítél, von le nagy bölcs tanulságot, és tagadja azt az igen gyakori esetet, hogy a másik nő tényleg szebb és jobb (annak a férfinak, akkor, ott). Különben miért is kéne…?
Ezt megkérdőjelezni amúgy a sértett feleségek lobbija.
KedvelésKedvelés
Nem, egyáltalán nem úgy értettem, nincs abban morál, le is írtam. Lehet a másik tényleg jobb, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy aki kibeszéli a feleségét, az ki fogja beszélni a szeretőjét is, sőt, aki a férjét beszéli ki a szeretőnek, az is ugyanilyen. Nem ítélkezem ezzel kapcsolatban, tényt szögezek le.
KedvelésKedvelés
Ez olyan általánosítás,amit sosem értettem.Ha megcsalja a feleségét veled,majd téged is meg fog.Ja.Vagy nem.vagy minta után megy az örök elégedetele,vagy tényleg csak szarul érezte magát a házasságban,és így oldotta meg.De ha majd nem érzi magát szarul,akkor nem így oldja meg.Miattam váltak már el.Fiatal voltam,önbizalomhiányos,nyerni akartam.Hat évig voltunk együtt,sose csalt meg.Én hagytam el.Azóta megint házas.Szereti a feleségét,vegre boldog.Jó látni.Az elsővel nem volt az.Nem egy szar alak,sose volt az,csak megcsalta az első feleségét,mert már nem bírta tovább a szeretetlenséget.
KedvelésKedvelik 1 személy
Egyedülálló anyának lenni egy pillanatig sem rosszabb, megterhelőbb, mint vergődni a szarban. Az új partnerek ostromolnak, de ellenállok:) Az önbizalmam pedig egyre följebb.
KedvelésKedvelik 1 személy
Hehe,én meg nem állok ellen 🙂
KedvelésKedvelés
Kérdés kivel? A férje mellett vagy a férje előtt?
De embere válogatja.
KedvelésKedvelés
Így estére átgondoltam, válaszolok.
Nem elnézőbb, dehogy. Mert neki az lett az identitása, amikor feleség lett, hogy ő nem olyan feleség. Tanult a történetből: nem mást, mint azt, hogy milyen feleség nem lesz.
És tényleg nem is olyan. Később lett az, kevésbé automatizmusok mentén, kevésbé az első adandó alkalommal, “élt” előtte. Én sem olyan lettem, és nem is voltam rendeltetésszerű feleség, nem tudnék az lenni, mert önmagam maradtam. Mert őszinte voltam, asszertív, vicces, intellektuális, nem mártír, ellenben edzőterembe járó, meg szenvedélyes és aktív. Soha nem ültem háttal, soha. De azért engem is darált befele a szerep.
KedvelésKedvelés
Na öt év után még nem is szoktak háttal ülni.(kb. 7-8 év a szavatosság) S még öt év és be lettél volna darálva. (bár én felállok és puszit adok,csókot is)
Mindenki belefásul egy kapcsolatba. Egy hétköznapi kapcsolatba. Nem sztárok vagy világjárók kapcsolatárol beszélünk, akik mindig új szelet hoznak haza, talán hetekig sem látják egymást.
A mindennapok szara az, amibe bele lehet zöldülni. Brad Kitt is uncsi lenne igy. Vagy Angie. Ha ugyanolyan séma életet élnének.
Itt van a kutya elásva. A házasság haldoklik. De akkor miért házasodnak annyian még mindig? Èn értem. Mert még nem olvasnak ilyen blogokat.
A gyerekünkkel se akarunk már együtt élni, ha elmúlik 18. Pedig öket aztán szeretjük!
Véleményem szerint nem kell házasodni, se összeköltözni, mindenki maradjon meg a saját lyukában!!!
KedvelésKedvelés
“én felállok és puszit adok,csókot is”
Én, én bezzeg…
Engem ne elemezz, ízléstelen, amúgy is özvegy vagyok, ha olvastad.
Amit még nézni is rossz: a köszönés értékű, egyre hidegebb puszi. A szájrapuszi, a telefonba mondott, egyre közönyösebb puszi, drágám, szeretlek, jaj.
Tudom, te biztos nem így…
Ha az ember neheztel, akkor háttal ül, vagy erőlteti, hogy ne üljön háttal, mert ő nem olyan (identitás)! Az se jobb.
Mindenki neheztel, mindenki elégedetlen, mert ez a keret nem működik. Elgyengülnek, elváróak, elégedetlenek, sóvárgók leszenk benne az emberek. Miközben van mondjuk egy főnök vagy kolléga, őt is naponta látják, és őt nem unják meg. Mert nem ment túl a határon, nem mindent tőlük vár, tiszteli őket? Mert lehet vele beszélgetni? Viszont nem kell?
Mert az igazi vágyból fakadó szeretkezés vagy rövid ideig tart, vagy ciklikus, fel-fellobbanó, nagy szünetekkel.
Mert nem kell mindig szexuálisan aktívnak lenni, csak férfiakat módszeresen, sátánaian ingerli a sok manipulatív vizuális inger, a pornó.
KedvelésKedvelés
Ja, kérem senki nem mondta, hogy fenékig tejfel. Hogy lehet sóvárogni, nem elvárni, nem odavágni egy 15 éves házasságban. Lehet? Talán, igen, idöszakosan. Nem elemezlek. De mindenkit bedarál, mintahogy. Akármilyen nagy szerelem is volt. Akkor most mi legyen? Házasodjanak a lányaink vagy ne? Mit mondjunk? Vagy ugyis elbaszarintják ök is… mintahogy sokan-sokan mások. Fölösleges beszélni. Nagyon kevesen érik el azt a tudásszintet, hogy beérik önmagukkal- nem kell gyerek, férj, senki. Mert nekik már nö a pihetoll a pólójuk alatt, ott hátközépen, kétoldalasan.
KedvelésKedvelés
Vállalom, hogy nem értek hozzá, de: miért jó ez a szeretőnek?
Nem megalázó örökké másodiknak lenni, 23-án ünnepelni a karácsonyt, utcán nem kézenfogva menni, ebédszünetben dugni, hat házzal arrébb leparkolni, nehogy valaki észrevegye, titokban létezni?
KedvelésKedvelés
De. Értesz hozzá:)
KedvelésKedvelés
Ha a másik oldalról nézed, akkor a szerető megkapja a házastársból a kellemes oldalt, a kellemetlen oldal meg megmarad a megcsalt partnernek.
KedvelésKedvelés
Én is ezt gondoltam nagyon sokáig, amíg zokogva nem panaszkodtak a méltánytalan bánásmódról szeretők.
KedvelésKedvelés
valamiért mindig is úgy gondoltam, hogy ez baromira romantikus. a nyűgjével, a fájdalmával együtt is. olyan sírós, szép, reménytelen. annyival szerelmesebb tud így lenni az ember, mint otthon a gépnél ülve, együtt takarítva, az esetek többségében. (ez nem mijnd saját tapasztalat. de valamennyit azért tudok erről.) furcsa, ahogy a szeretők feleségek akarnak lenni, és valahogy frel sem merül, hogy nem is biztos, hogy az olyan jó buli. talán tudja is az ember, de mégis…de ne figyeljetek rám, amióta negyedannyi cigit szívok, sírok én mindenen.
“Akármelyik stratégiát választod, nem tudsz bölcs és morális lenni, az a hajó elment rég. Amikor ott voltál az első randi–randin. Amikor visszacsókoltad.”
morális? ugyan miért nem? te mint szerető, nem hazudsz senkinek(nem feltétlenül). azt hittem, abban egyetértünk, hogy ne a szerető legyen már a hibás az elbaszott párkapcsolatért, a másik ember úgynevezett hűségéért. mi dolga a feleséggel, miért lenne felelős érte? a saját elbaszott életéért, azért. már ha elbaszott (szeretjük azt gondolni, hogy mindenki elbaszott, aki ilyenbe belemegy. szerintem igenis egy darabig szép történet az ilyesmi…attól még nem elbaszott valaki. mármint, nem feltétlenül 🙂 )
ez olyan, mintha hazabeszélnék, pedig pont ilyen sztorim sose volt. csak szép volt ez a poszt, megérintett. és még ugye bőgök is mindenen.
de valahogy mégis olyan abszurd, hogy az egész hűség hogy van kitalálva, túllihegve, mi a hűség, miért az. mik a határok, hol *kell* úgy érezni, hogy most engem megaláztak, megcsaltak, ez is norma, automatizmus, hogy az ember nem gondol bele, hogy *tényleg fáj ez nekem*? tudjuk, hogy úgy illik. nekem ez egy ideje már elég abszurd.
KedvelésKedvelik 1 személy
na, rosszul fogalmaztam, nem pontosan. természetesen nem úgy értettem, hogy minden esetben hülyeség, ha fáj a megcsalás, én az automatizmust nem szeretem, az el nem gondolkodást, mert annyira van arra egy sémánk, hogy mikor mi baj, mikor mi megalázó, hogy nem nagyon alakítjuk ki a sajátjainkat igazi belegondolással, hogy nekünk személyesen valójában mi fér bele, mit értünk meg, mit nem, mi fáj igazából és mi csak azért, mert úgy szokás. remélem, értelems, ahogy mondom.
a másik, ami meglepett, rendszeresen meglep ezekbenn az írásokban, hogy én nem mozgok ilyen körökben, és nem tudom, tényleg ekkora a vallásos buzgalom? ez tényleg ilyen gyakori? az ennyire durva vallási jellegű képmutatás? még ateista és libsi-belpesti felvilágosuzlt körökben is ugyanez a menet, csak a vallás nincs hozzá, és nem tudom, máshol, más körben ez tényleg ennyire megy? húúú.
nagyon szeretem ezeket az írásaidat. belemenősek, erősek, szépek, sírósak, és nem azért,mert én mindenen sírok. jó olvasni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Te mindenen sírsz, tudod. Elvesztesz egy tárgyat… 🙂
KedvelésKedvelés
Nem öröm ebben részt venni sehogy sem.
De igazad van, nekem nem volt gyűrű a kezemen, én még gondolatban sem csaltam meg senkit, nem titkolóztam és hazudoztam senkinek. Csak van az elvárás, hogy legyen a nő az okosabb, vigyázzon ő mindenkinek az erkölcseire.
KedvelésKedvelés
nekem is
én erre egészen másképp tekintek, de férfit még nem találtam ahhoz, hogy a klassz elméletemből gyakorlat is lehessen, mindenki nagy örömére.
KedvelésKedvelés
Lényegesen jobb, mint évekig tökegyedül, sőt, mint egy bútorrá vált, nem túl izgi partnerrel, annál is. Extrák a pillanatok. Nem a nagy megállapodottságban rejlenek életünk intenzív érzései. Van költészete annak, hogy “pedig nem kéne”, “annak ellenére”. És nem mindig titok, csak mosndjuk másik műsorsáv. Lásd Czeizel.
KedvelésKedvelés
“Extrák a pillanatok. Nem a nagy megállapodottságban rejlenek életünk intenzív érzései. Van költészete annak, hogy “pedig nem kéne”, “annak ellenére”.” – na ez az, a költészet. fene tudja, miért vagyok most ilyen vevő a romantikus történetekre, de valahogy az vagyok. és ezt sokkal inkább annak érzem, mármint romantikusabb szenvedésnek, mint a langyos lábvízben ázást, pedig az is szenvedés valahol (csak kisebb intenzitású). igazán tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül szórakoztató. de mégis…hogy nem úgy kopik el az ember, tudod (máshogy meg de).
nem mintha a nagy megállapodottság ne lehetne kurvajó – ha a megállapodottság szó nem pejoratív, és akkor, ha a megállapodottságnak nem az az ára, hogy hazudunk magunknak, és olyanok leszünk, mint a nők a vágy csendjében, csak mivel ez a társadalmi elvárás vesz körbe, ezért nehéz nem úgy megállapodni.
KedvelésKedvelés
Pontígy… én abszolút romantikusan és tragikushősnősen mentem bele ebbe. Remélni, várni, napokat végigflörtölni, tekintetet egymásra villantani, titokban a másikhoz érni – “egyik utcán kikerüllek, a másikon megölellek” találkát szervezni délelőttre, délután háromra, magunkra zárni az ajtót, egy titkos, csakamiénk világban lenni pár óráig… az az érzés, hogy mindenki mondja a magáét, hogy nem szabad, fájni fog, de engem nem érdekel, megéri a fájdalom is – “elégni se kár, meghalni se fáj, egy mámoros pillanatért”. A részéről szikrányi költőiség nem volt ebben, bár most is úgy érzem, fontos voltam/vagyok neki.
Aztán ki tudtam lépni, egy év után, végérvényesen, vissza nem táncolva, mert már kezdett túl szar lenni, én meg inkább mégis azt szeretem, ha jó 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem bringásahegyen is, és nemazalényeg is olvasta az Anna Kareninát, a Nórát, a Bovarynét és a Ványa bácsit is. Mit kell ezen magyarázni?
KedvelésKedvelés
Csak az önbizalomhiányosak vagy a szenvedélyre képtelenek akarnak szenvedély helyett intézményt, megbecsültséget, kézen fogást. És hát azok a férfiak, akik ezt nekik megadják, olyanok is.
KedvelésKedvelés
Én egyébként egyáltalán nem értem ezt az aggályos, szigorú, racionális, a kimenetelt előre tudni akaró, biztonságos állapotot, én csak lelkeseni és kockázatvállalni tudok. Így szép az életem, úgy ugyanez az élet katasztrófának tűnne, egy komplett káosz és veszteséglista.
Se blogban, se “karrierben”, se sportban, se szerelemben, se gyereknevelésben, se barátkozásban nem kalkuláltam, tervezgettem soha, csak belementem belső sugallatok szerint, és minden erőmmel önmagam akartam maradni. Egyvalamivel küzdöttem, és az a hiúságom, csodálat iránti vágyam. De igyekeztem lehántani a szokást, az elvárásokat, és nincs biztonságigényem, nekem az unalom. A fogyasztói, elváró attitűd is olyan, hogy sírok, ha máson látom (“nekem ennyi befektetett erőfeszítésért aztán ennyi meg ennyi legyen, korrektül, és ha nem, akkor panaszt teszek”). Az élet egyszerűen nem így működik.
Az életem sikereit és legmélyebb örömeit pedig úgy élem meg, mint annak a jutalmát, aki mert nem tervezgetni, ellenben kockázatot vállalni. Az igazán érdekes dolgok mindig az irracionálisak, nem a protestáns hangyaszorgalom, meg a szerződésben foglaltak. És nem is a házasság.
A másik, hogy a házas állapot nem az emberek lényege, az nagyon gyakran külső, esetleges körülmény. Attól még, hogy házas, ugyanaz a személy, izgalmas, egyedi, vonzó, nem felcserélhető. Sokaknak nagyon jól áll a házas állapot, leköti őket a megállapodottságuk, olyan erkölcsösek, nyugisak meg gyanútlanok, csak titkos belső éhséggel. Nincsenek az ugrásra kész, idegesítő, többeknél próbálkozó párkereső állapitban, nem jár a szemük folyton, nem keresnek és igyekeznek (nekem csak hűséges férjek jutottak, örök csajozók nem). Nem is hinnék, és akkor jön az érzés. Érzés jön, igazi, emberi.
Mint amikor belelazulsz egy pillanatba, nem figyelsz, és elkapják — az lesz a legjobb portréfotód.
Nem arról beszélek, hogy a szingli nő a gyanútlan férjre ráveti magát és könnyen tudja provokálni. Velem amúgy is mindig a nős férfiak voltak kezdeményezőek, megdöbbentő gesztusokat tettek, sosem könnyű kaland voltam, nagyon akartak valamit, ami hiányzott, mégpedig hökkenetes kétségbeeséssel (mondjuk az alaptermészetemet, barátkozásomat bátorításnak érzékelték bizonyosan, de azért ez határos azzal, hogy “hosszú haja van, kimegy az utcára nyári ruhában, most mit csodálkozik”).
KedvelésKedvelés
Pont így.
KedvelésKedvelés
Nem tudom beleélni magam én se egyébként.
Mármint a szeretőségbe.
Hiába olvastam róla, hallottam már nem egy történetet a hétköznapi életben is, megérteni megértem, de igazán átélni nem tudom.
A szeretőnek szerintem sokkal rosszabb, mint a feleségnek.
KedvelésKedvelés
Ez a házasság idővel rabláncos börtönné váló mókuskerék részben gerjesztett médiafeszültség. A fogyasztói társadalomnak jót tesz a válás, két háztartás többet fogyaszt mint egy, állam profitál a válásból, az egyedülálló emberek és a friss randizók a legjobb fogyasztók, komplett iparágak épülnek arra az illúzióra, hogy egyedül lenni jó, jobb mint házasságban. A jó házasság egy nagyon értékes dolog, amiben a kölcsönös egymásra figyelő, adni és kapni tudó szeretet jelen van. Természetesen tele van nehéz időszakkal, ahogy mi magunk is folyamatosan változunk, krízisben vagyunk, vagy felívelünk, az emberi kapcsolatokra is ez jellemző. Egy tizenéves kapcsolat nem lehet mindig egyformán jó. Ha végképp elromlott, akkor az meg nem úgy megy, hogy egy derűs vasárnap felállok a fotelból, hogy akkor elválok drágám, fogadjad ezt el, kalap kabát, mert én már nem vagyok boldog.
Ha valahol 10 évig dolgozol, és felmondanak neked, kapsz egy csomó felmondási időt, követlehetsz magnak végkielégítést, meg kell téríteni a szabadságokat, stb. Az emberi kapcsolatoknak is jár felmondási idő.Teljesen mindegy, hogy munkáltatói vagy munkavállalói oldalról nézzük, és ezt nem anyagi kártérítésre értem. Ez mindenkinek jót tesz. És ott és akkor nincs helye harmadiknak. Nem morális alapon, hanem érzelmileg.
Kifejezetten károsító egy ilyen szerelmi háromszög, minden szereplő számára. És a szereplők pont egyel többen vannak, mint amennyien alapesetben a házasságban szenvednek.
KedvelésKedvelés
Az én exférjem gyakorlatilag pont ezt csinálta, felállt a fotelből egy derűs vasárnap. (Nem volt harmadik, és nem ment el, így utólag mindenkinek tisztább és jobb lett volna, ha van annyira tökös és elköltözik.)
Nekem így sokkal szarabb volt, mint ha lett volna valakije, mert akkor könnyebben el tudtam volna fogadni a helyzetet.
KedvelésKedvelik 1 személy
Erre a felvetésre aludtam egyet. Lehet valami ebben a gerjesztésben, amit írsz. De biztosan nem állami, mert annak a propagandája éppen a másik irányba mutat. És új gondolatrendszer nélkül sajnos azokat a sémákat erősíti amik elől menekülve jön válás. De ennek tényleg van hatása a fogyasztásra és így a gazdaságra is. A média sem egyértelműen ezt nyomja. A hogyan tedd rendbe a házasságodat praktikák és a miért jó szinglinek lenni cikkek ugyanúgy egymás mellett vannak mint a hogyan fogyjál 30 kilót és hogyan szeresd magad úgy ahogy vagy jótanácsok.
KedvelésKedvelés
Síelni és wellnesshétvégézni boldog nagycsaládok mennek szerintem.
KedvelésKedvelés
Nekem a szeretőség nem tetszett soha igazán. Próbáltam, de egy jó feleség mellett a szerető halványka, rossz feleséggel meg nem kell együtt lenni. A házasság messze sokrétűbb mint a szex, ha jó, akkor ezer szálon kapcsolódunk és mégis szabadok vagyunk.
Egy párkapcsolatban egy dolgot nem lehet megkapni, a vadászatot, az újat, az ismeretlen megismerését, de ahhoz a szerető sem jó, mert a legtöbb szeretőnél van egy “hidden agenda”, a vágyott feleségstátusz, és ez néhány alkalom után előtűnik…
A kurvák sem jók, talán kétszer teszteltem fiatalabb koromban.
Nekem leginkább a szvinger jött be, lehetőleg a feleségemmel közösen csinálva, még ha ott a hódítás nem is annyira munkás, de azért csak van valamennyi, viszont nincs benne sok felesleges időtöltés, célratörő, hatékony, mégis élvezetes.
KedvelésKedvelés
Hát ez egy eléggé gőgösen mi-kéne-a-katalógusból, élvalapú, férfiszempontú komment volt. Nem kalkulál azzal, amiről itt szó van: a kínzó, több éves hiánnyal és még inkább, a szerelemmel. A történéssel. Se az életközépi válsággal, ami nagyon durva tud lenni. “Nem kell együtt lenni”, a sok kis butus! Direkt együtt vannak. “Jó feleség”, úgy érted, neked kényelmes, előnyös? Egyszer megkérdezem már őt is erről, de azt írtad, ő csinálja a napos aprómunkát, helytállást a cégben, te meg “álmodsz, tervezel” (és kommentelgetsz idegen nők blogjára).
Utálom ezt az elkényeztetett, önös, csak a maga érdekén elgondolkodó, intellektuálisan nem kíváncsi attitűdöt.
KedvelésKedvelés
Hogy a feleség a szeretőre haragszik, extrémebb esetekben megveri, hát az sajnos valamennyire társadalmi jelenség, más helyzetekben is így van: a sorbanállók is egymásra haragszanak, ha valaki tolakszik, türelmetlen, ügyeskedni próbál; változás akkor lenne, ha nem egymást ütnék, hanem a bolt kirakatát törnék be kővel.
hmmm…. Nem vagyok egyébként forradalmi személy, de volt szerencsém néhányszor sorban állni “megalázottak és megnyomorítottak” között és hát szomorú volt, ahogy egymáson töltik ki a haragjukat.
Vagy az éppen csak megélő ellenőr és az, aki nem szórakozásból bliccel (személyes tapasztalat, lehet ám ítélni!), mert már éppen sem él meg.
Sorolni lehetne. Minden a kisebb ellenállás felé sodródik, ezért élnek jól az üzletláncok tulajdonosai, a hivatalok, a bkk meg az ilyen férfiak.
A Bkk jól él, írja a nagyon tájékozott olvasó – egy erdélyi faluból… Hahaha!
A sorbanállás-metaforád téves. A férj nem kívánatos áru. A férj az, akinek igénye van. És a szerető sem áru.
A férj a szeretőért nyakát törte, kockázatot vállalt, bármit feladna érte, pedig a szerető nem kért, nem is gondolt ilyet esetleges lehetőségként sem. A férjnek van szüksége teljes életre, neki nincsen. A szeretőnek teljes élete volt, abba ült volna bele a reménykedő férfi, társadalmilag szintet lépni, és még: szellemileg, szeretettségben, anyagilag, cipelve a nyakában a zűrös, konfliktusos, követelőző kamaszgyerekek, a család koloncát.
Én senkivel nem állok egy sorban, és senkivel soha nem verekedtem.
Ami a férfiakat a magabiztos, elváró, kiszáradt, szellemileg sem kaland, megcsúnyult feleségek mellől elvonja, az nem a szerető, hanem a saját élethiányuk, vágyuk. Társadalmi egyenlőség szempontjából tény, hogy könnyebben megtehetik.
KedvelésKedvelés
Volt alkalmam megtapasztalni a hirtelen felindulásból elkövetett és a tartós lángolást (engem megunt férj mellett) és soha nem akartam a szeretőmet “örökbe, mint egy jó bútordarab” – magamtól idézek – és tudtam, hogy a lángolás elmúlik, de addig is amíg tartott, élveztem minden percét. Azt hiszem, jobb ember lettem akkor. És a férjem szeretőjére sem azért haragudtam, mert szült egy gyereket, akire büszkék vagyunk mert lány (de egyébként senki sem tudja, hogy az övé) hanem mert valaha az én barátnőm volt és már nem az. Bonyolultabbak a viszonyok, mint szeretnénk, úgy látom.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 2. | csak az olvassa — én szóltam
Tinédzserként megfogadtam, hogy soha egy szavát sem fogom elhinni házas embernek. Családi mintán láttam, hogy milyen a megcsalás folyamata és a frusztrált anyánk keze rajtunk csattant… Elképzeltem fiatal nőként, hogy belemegyek egy szeretői viszonyba és otthon a nőnek kicsi gyerekei vannak, és a nő olyan jellem mint az anyám, aki képtelen helyesen kezelni indulatait és a gyerekeken vezeti le a feszültségét… Soha nem lennék kínzója közvetve gyermekeknek. Nem hatnak meg lázas ígéretek. Úgy élem le az életemet, hogy számomra tabu a házas ember.
KedvelésKedvelés
Az biztos vigasztaló, ha a sok rossz történet láttán te azt mondod: én ezt nem csinálnám úgyse, ha lenne se. De azért nem annyira van rendben, szóval önigazolásszaga van.
KedvelésKedvelés
Ismerem a tudat és tudattalan hatását az életemben. Egyértelmű, hogy lehetséges kemény elveimről megfeledkezni és szánalmas pincsivé silányodni, aki nyálcsorgatva futkos a kívánatos házas, hím után. Bár szánalmas lenne. Átkozott szarság, ami kerülendő.
KedvelésKedvelés
A szánalmas egy fontos szó az életemben. Ezért szerepel kétszer a válaszban. Az önostorozás szava. Persze senkit sem érdekel, hogy ki mit csinál magával. Nem lesz kifejtve a téma. Az önszeretet néha öngyűlöletként jelenik meg.
KedvelésKedvelés
Azt állítod, hogy azért nincs, nem volt férfi az életedben, mert kemény elveid voltak, és be is tartottad őket?
KedvelésKedvelés
Férfi van. Szerelem nem volt és nem is lesz.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 3. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: örök második | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: még gyorsan kattintsatok néhányat, mert akkor megelőzzük 2014-et | csak az olvassa — én szóltam
Hajaj, a hiányokról mennyit beszéltünk. Tudni akartuk mindketten, biztosan nem csak hiánykitöltés, szimbolikus figura vagyok. Nem csak éppen valaki aki kézre és másra esett. S mindig ugyanoda jutottunk vissza, ketten és egyesével is,hogy itt valami több más mélyebb van. Hogy egymást egymásért, csak úgy sallang nélkül, mindentől függetlenül. Talán ha más esik útjába abból is viszonya lesz, de csak egy újabb momentumként elásta volna magában mint “rosszfiúsága” bizonytiékát és vitte volna tovább az összes terhet és rápakoltságot. De köztünk lett valami,valóban szeretet, ami megrázta az egész világát és amitől fény lett és kellemetlen hunyorgás és kifordultak a dolgok a földből. Most épp elment hogy kilapátolja az összes fost,elvárást,szerepet,tévelygést mások magára húzott félrélt vágyát. Hogy lehessen az aki ő mellettem lehettet, önmaga. Visszajön-e ? Nem tudom. Ha futja erőből és mindenen átverekszi magát talán igen. Ha nem, akkor ez nem így volt megírva. Ettől még szeretem, visszajövetelestül vagy anélkül.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a legjobb posztok: októbertől április végéig | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: tamás, én segítek szívesen | csak az olvassa. én szóltam
Mennyi sértett, dühös feleség!
Azt hittem, jobban már nem kezdenek ki, mint az (elképzelt, felnagyított) anyagiak, a “budaiság” miatt, a blog népszerűsége és beszédtémává válása miatt, a sportolásom, a kövérségmentegetés hamisságának leleplezése miatt. Erre tessék: egyetlen tabutéma, és tízesével kezdenek sisteregni a bizonytalan énképű, kispolgári mentalitású, az életet csak érzelmi-anyagi függésben (“család”) elképzelni képes nők.
Én nem akartam úgy végezni. És nem is végeztem úgy.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: lefóliázás: mi a törvény célja? | csak az olvassa. én szóltam