Nekem is teher. Nekem is reagálnom kell. Nekem is kínos.
Nem szabad teherré válni, soha, senkinek.
Voltál már teher?
Egy másik emberen?
Elragadott már a romantikus elképzelésed, a forgatókönyved úgy, hogy arról őneki nem volt tudomása?
Szőttél-e sztorit köré úgy, hogy neki fogalma sem volt erről (vagy épp már nemet mondott), vártad-e el és képzelted-e el, hogy ő is rád gondol, azt találgatja, mi lehet a foglalkozásod, hol laksz és mit csinálsz épp? Ki ez a rejtélyes, nagyszerű lány?
Gondoltad-e már valakiről, aki szimplán kedves volt veled, hogy fontos vagy neki? Minden jel ellenére, mégis? Voltál ennyire empátiátlan és önös?
Voltál-e a másik ember valóságára vak, az iránt közömbös, arról tudomást venni nem akaró, mert te mennyire szereted őt?
Annyira, hogy képtelen vagy békén hagyni, folyamatosan provokálod?
Ismered azt az érzést, hogy akad egy ürügy, muszáj beszélned vele (mert a tanárod, a gyereked fogorvosa), és ennek nagyon örülsz, és eltervezed az interakciót, rákészülsz, és csinálsz belőle egy mesterkélt, túlzó, kínos jelenetet, amelynek alapja az a tévhit, hogy a személyed különösen fontos a számára? És lehengerlő vagy, és dobálod a hajad, és úgy nézel, mert ez a nagy pillanat, vagy épp poénkodsz, és intellektuális vagy és feledhetetlennek hiszed magad? (Én csak utóbbit csináltam, nekem egy szál szempillám nincs.)
És közben azt gondolod: te csak beszélgetsz vele, azt szabad, sőt, épp muszáj, és a lényed majd átsüt a hétköznapi helyzeten, és majd nem bírja nem észrevenni, milyen vagy, és megakad szeme és lelke, és…? (Csók.)
Miközben simán röhejes és megjátszós voltál? És az egész szitu egy nagy akarás? És nem is engeded megtörténni, pedig úgy lehetne talán valami, lehetett volna, ellenben rafinált végzet asszonyának hitted magad…?!
Soha nem így születnek a szerelmek.
Pakoltál-e már ki tárgyakat a táskádból a jelenlétében, közte a nagyon kúl-trendi határidőnaplód a speciális töltőtollal, egy kicsit csapkodva? Vettél-e már fel értelmetlenül olyan ruhát, csak hogy ő lássa, nézze, mint aki törpetűsarkú pompomos plüsspapucsban viszi le a szemetet mintegy véletlenül, miután kikémlelte az ablakból, hogy épp hazaért a szívdöglesztő szomszéd? Írtál-e már nagyon átgondolt levelet és eljátszottál-e a gondolattal, hogy ő el-ké-ped, hogy milyen szép az írásod és választékos a stílusod? (Kinek mije van, ugye. Nekem szempillám alig. Egy-két szál.)
És akkor volt az a pillanat, amikor megértetted, hogy ő nem néz, nem gondol rád úgy? Mert mondjuk nem emlékezett arra, amit már mondtál?
De hiába, mert folytatod, egy kis megtorpanás csak ez, nem engeded te a kis kényelmes fantáziádat olyan könnyen, beletettél már egy csomót. Mert a rosszabbik éned nem enged méltón viselkedni, mert jó lesz a morzsa is.
Makacsok ezek a béna rajongások.
Én nagyon sokat voltam ebben, ilyesmiben, ellenben ritkán voltam imádva, és hát szegények, akik mégis imádtak, lelki szegények voltak, de nagyon. Pompás emberek pedig csak egyszer-egyszer imádtak, na, az emlékezetes volt, és kölcsönös, máig ható.
Aki nem rút kiskacsa többé, akinek nem teljesen üres az élete könyvének flört-oldala, és van valamelyes önbizalma, az talán még rosszabb. Ő elvárja, hogy a varázsereje hasson. El se tudja képzelni, hogy nem.
A másik leveszi ezt, és menekül. Egy kínban van. Nem akar megbántani. Nem akarja, hogy a közelében legyél és úgy nézz. Hogy reagálnia kelljen. Határt húzni. Senki sem szereti az ilyet. Hiába játszod, hogy te nem.
És a híres emberek. Tizenévesen fantáziáltunk Jáksó Lászlóról, és úgy éreztük, lelki kapocs van köztünk, mi igazán megértenénk őt, és ő olyan cuki (ez nem én vagyok, de megtörtént). Van barátnője, de az nem számít, már sokat veszekednek, nincsenek jóban, egy trampli amúgy is — az igazi te lennél.
Most pedig váltok egyes szám elsőre.
Olyannyira nem értettem én ezt, hogy miért nem ért meg engem, empatizál velem, hatódik meg rajtam a művész úr. A szerelem mint önszeretet — ő csak médiuma annak, hogy azt gondolom-remélem magamról: szerethető vagyok, jó vagyok.
Aztán “híres” leszek én is, vagyis: nem a személyemmel és közvetlen interakciókkal, hanem valamiféle produktumon keresztül kerül van velem kapcsolatban egészen csomó ember, akik az igazi énemet nem ismerik. És fel leszek illúziózva, írnak nekem, becsülnek (majd csalódnak bennem, természetesen), és benne vagyok az ugyanabban, és iszonyúan elszégyellem magam az egész művész úrért. Mert megértem, mi volt benne. Nekem is teher. Nekem is reagálnom kell. Nekem is kínos.
Nem szabad teherré válni, soha, senkinek, annak sem, akivel kicsi flört volt, akivel lefeküdtél, aki szeretett egy darabig. Az életed szerelmének sem. Neki főleg nem. Amint olyan szag van, amint nem maguktól pattannak bimbók, a szerelem csodálatosan egyértelmű virágaié, pucolás és teljes adásszünet. Ne kapcsolgasd, hogy hátha. Csak az ujjad törik bele. Nincs. Éreznéd, ha lenne.
Utoljára három napja írtam olyan e-mailt, amelyet nem kellett volna, mert nem és nem sikerül ez a csodás lélekjelenlét nekem sem. És ma másvalakinek nem írtam meg egyet, ürügy lett volna, szar lett volna, ellenálltam.
Az ember nem megy oda, ha nincs biztos érzete, hogy rácsillant a másik. És nem azért nem megy oda, mert kikutatta a facebookon, hogy a vágytárgynak barátnője van, hanem mert lehet azt érezni, hogy nincsen szikra, nem is lesz.
csak az olvassa. én szóltam 
Jaj, van is, volt is, lesz is.
Mondjuk én tisztában vagyok vele,hogy ez plátói, a folyosón meg nem szólítanám, rá se néznék, nemhogy zaklassam. Ha ÚGY mozdulna felém a belem kifordulna, de “KÉRLEK légy az apám!” Most iszonyatosan tanulok, csak hogy kollokviumon megsimogassa a fejecskémet.
Ki lehet ezt nőni? Huszonkevésévesen normális még ez?
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem ki lehet nőni 🙂
Én is “szerelmes” voltam ikszegy tanáromba, miközben pontosan tisztában voltam azzal, hogy az idősebbekkel ez több szempontból nagyon gázos kapcsolat lenne, és egyébként is teljesen esélytelen, de volt sok 2-3-5 évvel idősebb tanárom, az egyik egyszer fel is kért táncolni egy bulin, róluk azért elálmodoztam pár órát az életemből. Ja meg egy másik egyszer megkért órán, hogy csupa kréta a keze, és segítsek levenni a szép pulóverét, hogy ne kenje össze. Iszonyú hülyén éreztem magam, mert nagyon szívesen segítettem volna, sőt, még jól is esett volna tán, hogy ilyet tehetek, de húsz másik fiú előtt, aki mind az akciót bámulta volna, nem mertem. Meg gimisen voltam még ilyen kis plátói szerelmes olyan srácokba, akikkel két hetente egyszer találkoztam, és akkor odafigyeltem, hogy melyik ruhámat veszem fel és hogy fésülöm a hajam, és a helyzetből adódóan (versenyek és versenyfelkészítések) többször borzasztó intelligens is voltam, aztán a társaságból egy másik fiú kísért haza többször, nem az(ok), akiket szerettem volna, és őt meg alig bírtam levakarni. Az egyik ilyen “srác”, akit régen csak fényképről és hű-de-helyes-hű-de-okos-ő-kell-nekem, most a munkatársam, persze régesrég családos ő is, én is, és különben is a társammal szokott focizni járni, és időnként jót röhögök magamban magamon, amikor vele beszélek, hogy miket is gondolok én. De mindjárt 43 éves vagyok, és ilyen idős korára az ember lánya eljut odáig, hogy elvárja, hogy a férfiak legyenek őbele plátói szerelmesek, lehetőleg mindegyik, de csak úgy, hogy ne legyen terhes, és nem én nézek fel nagy rajongva mindenkire. Szóval fel a fejjel! 🙂
KedvelésKedvelés
Kicsit el kellett rajta gondolkodnom, hogy ha az ember lányába plátóian szerelmesek, akkor hogy is lehetne terhes, de aztán rájöttem 😀
KedvelésKedvelés
Dettó! 😀
KedvelésKedvelés
Jaj, bocsánat… 😀
KedvelésKedvelés
baszki, meddig gondolkoztam mire leesett 😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Én az ilyet azonnal felfogom, de ki ki javítottam életemben 34725 darab ügyetlen verselemzést, az jó tréning.
KedvelésKedvelés
Áá, most már ultracikin érzem magam egy nem szerencsés szóválasztásért. Abszolút eszembe nem jutott, amikor írtam, a másik értelmezés.
KedvelésKedvelés
Ez most…. nagyon kellett! Köszönöm. Most magamba néztem.
KedvelésKedvelés
Manipulatívan viselkedünk, ez a szitu. Kellenek a nagy sztorik. Imádjuk a szenvedést. És áldozatnak érezni magunkat. EZÉRT KELL LEJÁRNI EDZŐTEREMBE. Ötször buksz fekvenyomásban (ha egyedül csinálod), mindjárt elmúlik az önsorsrontás…
KedvelésKedvelik 1 személy
Azt hittem, hogy ezt az önsorsrontó viselkedést kinőttem. Nagyon jókor jött ez az írás, mert elemi erővel vágott most arcon a felismerés, hogy azért ott sunnyog ez a viselkedés bennem. Nekem a lábtolón 1XX kg, ami a teljes agytakarításban a legnagyobb segítség. Valóban,a fizikai fáradtság hatékony módja az önsorsrontás elkerülésének!
KedvelésKedvelés
Ó! Rengetegszer.
De ebben számomra nem maga a rajongás volt a legkínosabb, hanem az, hogy ilyenkor mindig éreztem azért, hogy ez nem tiszta, nem egy tiszta rajongás, valahogy nincs, ahogy az legyen, hisz nem neki szól, nem pontosan neki, mert tulajdonképpen nem tudom, ki ő, és mert nem engedte meg. Noha kedves és színes élmények ezek (na jó, őrületes, eget rengetők, zengők!), kíséri egy enyhe szégyenérzet az emlékezést, igen, mintha zavartam volna valakit, vagy kihasználtam, felhasználtam volna. Amikor nem tudtam beletörődni, h nem figyel senki, miközben megyek az úton.
Én irtó kínos, szellemeskedő szexpoénokkal próbáltam szemléltetni, milyen egy megismételhetetlen gyöngyszem vagyok. Jaaaj. 🙂 Vagy amikor öt hónapig várod az estét, amikor “ott lesz”, de tüntetően elnézel, amikor megjelenik, sőt, néha akkora a feszültség, hogy egyáltalán el sem mész, nehogy azt higgye, hogy.
De ezek csupán ilyen kezdetleges, el sem indult dolgok. Viszont amikor tudja, hogy létezel, reagál, válaszol, levelet írsz, isztok egy kávét, egyáltalán, van valami kölcsönösség benne, akkor talán az ő felelőssége, hogy mondjon egy világos “nem”-et. Ha ez nincs, akkor talán nincs ellenére, és noha egyenlőtlen, de lehet benne létezni nem teherként, lehet játszani kedvesen. Gondolom én.
KedvelésKedvelés
Persze, és nagyon árnyalt vagy, élmény olvasni. Nem mindegyik ilyen, én az egyértelmű nem-észrevevéseket írom, nekem az összes rajongástárgyammal ilyen sztori volt. Soha nem szereztem meg senkit, egyéjszakásra sem, azom nem is volt.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, örülök neki, ez kölcsönös. 🙂
Értem. Én néha a tettek mezejére léptem (ez a legkisebb provokációktól az egyéjszakásig széles skálán mozgott), hogy aztán rávethessem magam egy “igazi” sztori boncolgatására. Hú, ezzel most rossz szembenézni.
KedvelésKedvelés
Mi azt kérdeznénk: kávézni se lehet, az már mindjárt azt jelenti? nyáladzik a férfi? ez csak beszélgetés. miért én húzzak határt? azért, mert ő meredezik?
KedvelésKedvelés
És biztos, ami biztos, hátradobnánk még egyszer a hajunkat.
KedvelésKedvelés
És akkor csattanva esne a parókánk a parkettára.
KedvelésKedvelés
Disss.
🙂
KedvelésKedvelés
Mivel csúnya gyerek voltam, meg voltam győződve róla, hogy úgysem kellek senkinek. Később, kamaszként már el sem hittem, ha mégis, és nagyon féltem, hogy hülyét csinálok magamból. Máig zavarban vagyok, ha férfival beszélek. Nem tudok hosszan a szemébe nézni, félek, azt hiszi, hogy. A hajamat meg dobálom, mindig, akárkivel beszélek – vagy nem – ez az egyik kedvenc kényszerességem. Tudom, hogy másnak ez mit jelent(het). Nekem semmit amúgy. Ciki.
Volt ilyen plátói szerelem iskolásként, vicc amúgy, mert nemhogy azt nem veszi észre, hogy milyen csinos a karkötőd, vagy hogy milyen szép árnyalatú a szemed, vagy milyen kedves vagy, hanem lehet, azt sem, hogy vagy. Kb. mint a vaddisznó a porcelánboltban, annyira dominálnak a részletek. Remélem soha senki nem tudta meg, hogy mit gondolok.
KedvelésKedvelés
Ja, és még hozzátenném, hogy mivel ezer éve voltam abban a stádiumban, hogy ismerkedjek, el sem tudom képzelni ezeket a felnőtt játszmákat. Sosem szerettem, amúgy, nekem elképzelni is nettó szenvedés azt, hogy epekedek, visszahív, nem, ott lesz, rám néz stb. Plusz nem veszem a jeleket, nem tudom, eldönteni, hogy az már az, vagy még semmi. Az egyértelműt szeretem. Gondolom, ha valaki akar valamit valakitől, az odamegy, és szól.
KedvelésKedvelés
Én IMÁDOM ezt, szenvedés, napló, nálam maradt póló, szagok, várakozás, mégse úgy, mégis, e-mail, döbbenet, néz a tenorból, úgy megyek, hogy rá se nézek, de mindenem nézi, apró momentumok, autó fékez mellettem, köd és pékség, nyáréj, kerthelyiség, csókolózás, inspiráció, rejtélyes rózsaszál, sosem ismert gyönyör. Ezek a legszebbek az életben, sava-borsa, ez repít, ezért csalnak negyvenes apák is, nem a szexért. És utálom az együttlakást, a biztos keretet, a társ-jelleget.
KedvelésKedvelés
HÙU én is imádom ezt, miket megjátszottam!!! Èlveztem a saját találékonyságom, okosságom, humorom sziporkáját, vállról véletlenül leesö kendöt, lehajolni miniszoknyában, bugyi nélkül, csak ugy “véletlenül” ujjbeggyel a hátát megérinteni ésésés…de; “mintha zavartam volna valakit” ahogy Oláh Gyöngyvér mondja. S utána hösen szenvedni, hogy nem én vagyok neki az Igazi:(
KedvelésKedvelés
Ámen. Ezt bekeretezve kéne a szobám falára tenni.
KedvelésKedvelés
En is igy…Bar en a kozonyt nem reagalast leveszem gyorsan es mar engem sem erdekel onnantol, viszont a kezdeti stadiumban amikor meg semmi sem biztos, pont igy szeretem en is.
KedvelésKedvelés
Ez mennyire szép, egyperces-szerű (Leltár).
KedvelésKedvelés
Hát, nem. Nagyon kevesen ilyen egyértelműek, ez skandináv volna. Aki próbálkozik, az leginkább kérdezősködik a célszemélyről, nézi, facebookját nézi, surran.
KedvelésKedvelés
Azt a végén, hogy odajön, és szól, magamra vonatkoztatva írtam. Ez csak nekem lenne így jó, a többség élvezi a lepketáncot. Én félek és nincs önbizalmam. Ilyen is lehet, persze, de csak, ha mindkét fél egyedülálló. Én nem bírom a surranást, a titkot, nekem nem játék ez, hanem óriási teher.
KedvelésKedvelés
A hajdobálás csak jelkép a szövegben! Manipulatív nőiséget jelent.
KedvelésKedvelés
Nocsak, nocsak…
Óóóó, jajj…
Köszi az összefoglalót! 😉
KedvelésKedvelés
Nem te vagy, én vagyok, de persze mást is szembesít.
KedvelésKedvelés
Persze. Tudom, értem én. Nem is gondoltam, hogy…
Egyetemes ez. És tabu is.
Ezért is jó, hogy írtál róla. Ezt köszöntem meg.
KedvelésKedvelés
Szeretnék jelszót kérni a védett olvasmányokhoz.
Előre is köszönöm.
üdv,
Bárdi Zsuzsa
KedvelésKedvelés
Írtam!
KedvelésKedvelés
Csatlakozhatnék a kéréshez? Szeretnék jelszót kérni a védett bejegyzésekhez, ha szabad.
Köszönöm szépen!
KedvelésKedvelés
Ajaj … Eva, te a lelkembe latsz! Azt irod, amit nekem epp most olvasni kell. Kotelezoen!
Koszonom. Ez most nagyon jol jott.
KedvelésKedvelés
áááááá, nagyon.
volt egy, akiről sokáig képtelen voltam leállni, nem tudtam “kikapcsolni a szeretetet” (persze nem biztos, hogy szeretet volt, ki tudja.). a bántalmazó kapcsolat óta nem nagyon van, vagy ha van is ilyen, nem hatalmasodik el. s az az egy is tud már tényleg barát lenni. nem mondom, vele azért vannak kilengéseim, de most már csak órák és a fejemben, én ezt is előrelépésnek érzem, nyolc év után.
KedvelésKedvelés
Én minél inkább epedtem, annál inkább titkoltam. Most így visszagondolva elképzelhető, hogy amit én tökéletes jégkirálynősködésnek és közönynek gondoltam, az volt a legegyértelműbb kinyilatkoztatás, amit az illető kilométerekre levett. Nagyon rossz vagyok metakommunikáció-megjátszásból.
KedvelésKedvelés
Nem biztos az annyira, hogy tényleg levette. Legalábbis többször kiderült utólag, hogy amiröl azt hittem, hogy ordit rólam, akármilyen érzelmi témában, és már rég tudja, az a tudás csak az én fejemben létezett. És amikorutólag szóba került, és ezen hüledeztem hogy mennyire nem vette észre, vagy számonkértem, akkor ök maguk mondták, , hogy mennyire vakok és süketek a férfiak az ilyen jelzésekre, és nem várhatom el, hogy olyan antennájuk legyen, mint egy nöek. De persze lehet, hogy tényleg túl szubtilis jeleket adtam, hajdobáláshoz, szempilla-rezegtetéshez, évödéshez túl bamba voltam.
KedvelésKedvelés
Igen. A nagyon felszegett áll, a megjátszott rezzenéstelenség is az.
De lehet, hogy nem veszik észre annyira, nem figyelnek. Középiskolában van sokszor, hogy barátnő figyeli ki a viselkedést, ő jelent, pletykál, vagy fecsegi el a titkodat.
Én ilyen “nézd, de érdekeset olvastam, mesélek valamit” módon írok, ha tetszik valaki. Meg odalépek, beszélgetek. Meg elemi reakcióm, hogy veszek neki valamit. Nagyon sokszor fejeztem ki úgy a szerelmet, vonzódást, hogy vettem valamit, ami határátlépés, ha pl. személyes a tárgy, vagy kaja.
Viszont soha nem lájkolok emiatt, soha nem nézegetek profilt, nyomozok. Csak kapcsolódni akarok, azt akarom, hogy észrevegyen.
És nagyon ritka az, aki érdekel.
KedvelésKedvelés
Majdnem pontosan ugyanezt és ugyanígy csinálom. Ritka nálam is, a legutóbbi évekig tartott, de aztán elmúlt. Most nem is ugyanabban az országban lakunk. Érdekes, hogy az elutazás előtt írt nekem váratlanul egy üzenetet, hogy úgy érzi, nem búcsúztunk el rendesen, és minden jót, és majd találkozunk újra. A tanítványa voltam, majdnem egykorúak vagyunk.
KedvelésKedvelés
Voltam. Általános iskolában, 4 éven át, folyamatosan az egyik osztálytársamnál. Még a mi lesz x év múlva fogalmazásba is azt írtam, vele élek. Aztán nyolcadikban valami megváltozott. x év múlva egyedül élek a saját lábamon a dolgozatban, a ballagás utáni semmi sem maradt a plátói nézésekből. Már nem értettem, mire volt a rajongás, az álmodozás, az egész. És mikor kezdtem a gimit, egyazon vonattal mentünk mindig a megyeszékhelyre, és akkor meglepve vettem észre: most már szeretne ismerni engem, közelebbről, tetszem neki, járna velem… Addigra viszont az én belső vonatom már elment. jeleket várt, nem kapott. Két éven át sejtettem felőle vonzalmat, majd eltávolodtunk, nem mentünk többé egy vonattal. Gimi után más egyetem, más albérlet, más pár, más tervek, eltérő jelenek.
Facebookon ismerős, de minek, adatlapját nem nézem, történései nem érdekelnek. Idegenné vált, aki valaha az osztálytársam volt általános iskolában.
KedvelésKedvelés
“Egymás mellett elsikló vonatok”
KedvelésKedvelés
Mikor az exférjem első ízben közölte, hogy most innentől lakótársak vagyunk, gazdasági és gyereknevelő egység, de férfiként ne akarjak tőle semmit, fél évig nagyon keményen próbálkoztam. Direktben természetesen nem, persze, drágám, barátok maradunk, ez a te döntésed, tiszteletben tartom. Aha, viszont a csini hálóing meg a kedvenc ételek főzése, véletlenül hozzáérek a válladhoz meg hasonló metakommunikáció ott volt vastagon. Utólag nagyon szégyellem, meg is beszéltük. Ott és akkor kellett volna abbahagyni, de hát még a legkisebb kicsi volt, meg fontos volt a bezzegcsalád identitás. (Neki is egyébként, ebben ő is sáros. Akkor volt a még egy évig kitartó nagy összeborulás és kibékülés, mikor közölte, hogy ő elköltözik, és beszéljem meg a lányokkal. Mondtam neki, hogy miután nem én akarom, hogy elköltözzön, talán inkább neki kéne…)
KedvelésKedvelés
Hajajj! Hát én sokszor voltam már szerelmes, és mindig abszolúte plátóian, szóval soha nem történt semmi. Osztálytárs, tanár, távoli ismerős, híres ember, sőt, később, a változatosság kedvéért egy-egy diák. (Utóbbiak persze felnőttek voltak, mindenféle korosztályt tanítottam már, nálam idősebbeket is.) Volt néhány, amit tök komolyan gondoltam, és szenvedtem is, de a legtöbb csak olyan “Hm, milyen cuki, milyen jó fej! Mi lenne, ha…” – típusú eset volt.
Azt nem tudom, hogy belém volt-e már szerelmes valaki, szerintem nem, habár sose lehet tudni… Ha valami csoda folytán hirtelen fény derülne ezekre a plátói szerelmekre, szerintem nagyon sokan elképednének. (Az én választottjaim legalábbis tutira. 🙂 )
A nem-teher lét, azt hiszem, nekem elsősorban büszkeségi kérdés, és lehet, hogy néha túlgondolom. Mer’ ha én valakire időt, energiát áldozok, az igenis akarjon velem lenni (a legjobb, ha térden állva könyörög, de ettől adott esetben eltekinthetek) És örüljön a társaságomnak, de very much ám! Minden emberi kapcsolatnál egyébként, nemcsak szerelemnél. Persze egy munkahelyen például nem választhatod meg, kivel dolgozol, kivel vagy legtöbbször interakcióban, de egy olyan esetben, amikor valakivel szabad akaratomból töltök időt, elvárom, hogy értékelje a dolgot. Ha kicsit is tehernek érzem magam, akkor rögtön visszaveszek, plusz jól megsértődök. Ettől függetlenül volt néhány ismerős pont a bejegyzésben. Hát, ja, van olyan érzelmi állapot, ami sok mindent felülír 🙂
KedvelésKedvelés
“a legjobb, ha térden állva könyörög, de ettől adott esetben eltekinthetek” de drága vagy, szeretem az ilyenségedet.
Büszkeség… nekem nincs lánytestvérem, én ezt nem értem, én ilyen fiús vehemenciával megyek bele mindenbe…
KedvelésKedvelés
Hát, nekem van lánytesóm, de ő is fiús vehemenciával megy bele mindenbe.
Nem, ez nem ilyen női büszkeség, hanem inkább általános emberi. Talán kicsit önbizalomhiány is, meg megfelelési kényszer, hogy engem aztán mindenki kedveljen. Még azt is képes vagyok személyes sértésnek venni, ha a diákok unják az óráimat. 🙂 Akkor inkább csináljon mást (ha már kimenni nem tud), de ne tegyen úgy, mint aki figyel, mert az mindkettőnknek gáz.
Néha túlzásba viszem, és akkor ilyen “baszd meg nyuszika a fűnyíródat” dolog lesz belőle: feltételezem valakiről, hogy nem vagyok neki szimpatikus, és akkor inkább hagyom, aztán időnként kiderül, hogy mégis bír.
KedvelésKedvelés
Elanor, ezt én annyira értem 😀
KedvelésKedvelés
Az ilyenek miatt féltem mindig is közeledni. Hogy nehogy ilyennek tünjek. De akkor hogyan kezdeményezhet a nö? Nem teheti meg az elsö lépést, mindig csak várjon, nehogy leégesse magát? Ezt se szabad nekünk? A pasi meg ostromolhat akkor is, ha a hátam közepére se kell?
A kérdések már csak a múltra vonatkoznak, de érdekelne a véleményetek.
KedvelésKedvelés
Szerintem szabad, de alkati dolog, hogy ki képes rá és ki nem. Én pl. nem. És ha megtettem volna, és összejött volna, rosszul éreztem volna magam benn, mintha ráerőltettem volna magam. Ha meg nem jött volna össze, akkor egy életre elment volna a kedvem, iszonyúan szégyelltem volna magam és többet még a buszra sem szálltam volna fel, ha rajt ül.
KedvelésKedvelés
“Ezt se szabad nekünk?”
Dehogynem.
“A pasi meg ostromolhat akkor is, ha a hátam közepére se kell?”
Dehogyis.
Nem az a kérdés, hogy ki kezdeményezhet, hanem az, hogy hogyan.
KedvelésKedvelés
Pedig ez a helyzet azért is rossz, mert nem társadalmi, hanem alkati kérdés ez. Nem is megy minden pasinak, csak görcsölnek mert nem tudnak eleget tenni ennek a szerepnek.
KedvelésKedvelés
Jujj, volt ám, kétszer is! 🙂 Mindkét alkalom úgy végződött, hogy összejött az akkori legjobb barátnőmmel. Nem szívesen fizetnék be még egy körre. 🙂
KedvelésKedvelés
De durva. A barátnők megmaradtak?
KedvelésKedvelés
A felnőttkori esetnél igen, de sok önismereti munkába került ez mindkettőnknek. Hetek teltek el úgy, hogy az eleven húsomat vonszoltam magam után – sokan léleknek hívják – aztán elkezdett leülepedni bennem, hogy az én kudarcom nem az ő kapcsolatuk, hanem a visszautasítás, azzal pedig magamnak kell megküzdeni. Sokszor kellett emlékeztetnem magam arra , hogy mégis mekkora nagyképűség ezt a személyem elleni bántásként kezelni, hiszen ez már nem rólam szól. Nekik tavasz van, meg madárcsicsergés, mikor együtt vannak és nem arra gondolnak, hogy hol rúgjanak belém, még ha bennem így is csapódik le. Ja meg kellett hozzá az is, hogy szeretem a barátnőmet egy ekkora konfliktus felvállalása ellenére is. Vagy pont ezért.
Valahogy így volt. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó ezt olvasni!
KedvelésKedvelés
Jaj, nekem az ehhez hasonló szituk a rémálmaim. Egyszer egy dupla randin azt hittem, hogy a bejön a barátnőm az áltam oly vágyott férfinak. Aztán kiderült, hogy csak képzelgek, de az a pár perc amíg tényleg abba a hitben voltam, hogy köztük lett valami szikra az borzasztó volt. Egy pillanat alatt semmisültem meg, legszívesebben hazáig szaladtam volna. Nem tudom, hogy egy ilyen történetet, hogy rak el magában az ember, hogy lehet belőle kijönni.
KedvelésKedvelés
Mostanában érnek pofáraesések,hogy annak idején hányan,milyen sokáig,mennyire odáig voltak értem,de elérhetetlennek tartottak,közben én szenvedtem,magányos,gátlásos voltam,kerültem a kétértelmű helyzeteket. Mikor férjhez mentem biztonságban éreztem magam abból a szempontból,hogy nem gondolja senki rólam,hogy “el akarok kelni”,onnantól már nyugodtan flörtöltem,neveztük nevén a dolgokat,megkívánást,stb. Nyitott hàzasságban éltünk,sok minden belefért. Azóta is csak egyértelmű viszonyokba megyek bele,mindenki tudja a helyét,nálam együttélésről szó sem lehet,a kedvest sem akarom elvenni a családjától,rajta kívül pedig van egy pár “nem a barátom csak néha lefekszem vele”,lehet vágyakozni,ábrándozni,de nincs játszma,nincsenek elvárások,mindenki elmondja ami éppen van. Èrdekes,úgy érzem egyikőjükkel sem kellett egymàst becserkèsznünk,jöttek a dolgok maguktól. Aki nem bírta lemorzsolódott.
KedvelésKedvelés
Neked nagyon erős kisugárzásod. Azt hiszem, így neten át.
Az emberek félnek a visszautasítástól, és nem akarnak kiszolgáltatottá válni, a szexvágyat még inkább (és nem is mindig szépen) a tudomásodra hozzák, a megérintett rajongást, rezzenő érzéseket nem.
KedvelésKedvelés
Es mi a helyzet akkor, amikor a vagy targya valoban ketertelmü idönkent? Pl. megjegyzi, hogy szep a kontyod es a viragos felsö kisereteben klasszikusan szep az összkep. Vagy feltünsz a szinen es hirtelen nagy poenkodasba, jofejkedesbe, bohockodasba kezd. Rad mosolyog azzal a meleg ferfimosollyal, ami valahogy tartalmasabbnak hat, mint egy szimpla barati es meg bele is pirulsz. Ugyanakkor az ö keresere kiirt cd-t, szükös idejere hivatkozva nem hallgatja meg, de mindkettötök szamara kinos ez a szabadkozas. Viszont a szük folyoson egymas mellett elhaladni aramütessel feyeget (csak engem, vagy ö miert is süti le a szemet?).
Es az egy jel, ha a felesege eközben feltünöen baratsagtalan? Minek a jele? Annak, hogy levagta az erkezö szimpatiat? Vagy a ferje viselkedesenek szol?
Akarhogy is van, allati kinos ez nekem es szivesen tennek ugy, mintha semmi, de semmi nem törtent volna. Ettöl persze mü-termeszetes leszek es meg a mozdulatot is megallitom a levegöben, amikor veletlen igazitanek egyet a hajamon. Nehogy azt higgye, hogy en… pedig de. Megfogadtam: ilyet soha többet! 🙂
O, hogy mennyire szeretnem elhessegetni
KedvelésKedvelés
De szépen írod ezt, elképesztő. Ez azért más sztori. Itt van szimpátia, csak nem lehet.
KedvelésKedvelés
Az igaz, hogy a csaladnal (ertsd gyerekek) szamunkra nincs fontosabb. Ez nagyon erös közös pont bennünk. Ö a sajat felelösseget felvallalo apatipus, nem egy “este hattol nyolcig arnyekapuka”. Ez bizony meghatarozza a kereteket. Lehet, hogy pont ezert is nehez levakarni magamrol ezt a vonzalmat, mert nekem szemet szur, ha egy pasi vallalja a szerepeit teljes mellszelesseggel.
Bar azt nem tudom megmagyarazni (magamnak sem), hogy amikor elöször talalkoztunk az utcan (ö szolitott meg) es par mondatot beszelgettünk, mi a lopikulaert neztem utana percekig es gondoltam magamban: o Istenem, add, hogy ne legyen senkije, se kutyaja, se macskaja. Na jo, kutya jöhet…
KedvelésKedvelik 1 személy
Marmint akkor meg nem tudtam, hogy milyen szerepeket, milyen intenzitassal vallal. Szoval erted… 🙂
Egyebkent azon szoktam filozni, hogy mit tudnak azok a nök, akik ilyen pasit “akasztanak le”. Mivel tudnak, sejtenek, ereznek többet, mint en? Valoszinüleg az en kapufara sikerült valasztasaim nagyreszt a korombol is adodtak. De megis…
KedvelésKedvelés
Hiába ilyen egy pasi, ha nincs vonzalom. Vagy az is lehet, hogy feléd lelkiimeretes apuka, otthon meg egy nyavalygó görény. Kívülről szebbnek tűnnek.
És ha nem, pont ezek a fférfiak maradnak a Család és a Gyerekek miatt irtó rossz házasságok foglyai is, igen gyakran.
Értelek amúgy, és sokat jelent nekem, ahogy írod. Csak ez a leakaszt szó, és a meggyőződés mögötte, hogy az emberek egymás tulajodnai. Én ezt nem bírom a kapcsolódásban, a házasságban. kinek mije van… mintha szagos radír volna, amit kiérdemelsz. A dolgok történnek az emberrel inkább, sors van, nem versenyfutás és eredmény és összemérhető jellemzők nekik megfeleltehető kimenetellel.
KedvelésKedvelés
Valoban, eleg rossz kifejezes a leakaszt. Egyaltalan nem gondolom ugy, hogy egymas tulajdonai lennenek az emberek, persze. Biztosan csak az acsingozasom iratta velem ezt. Ilyenkor szeretem valamiert azt gondolni, hogy az illetö nö valamiben jobb, mint en, azert “jar” neki “jobb” pasi. Önertekeles hianya, sajat magam aldozatta tetele, passziv szerep a törtenetben. Teljesen tiszta, hogy csak irigy vagyok, amit egyebkent visszataszito es szegenyes erzesnek tartok. Hat igy leszek teher… magam szamara. Ultragaz. 🙂
Furcsa, amikor az ember kivülröl tekint a helyzetre es megveti magat a törtentekert.
KedvelésKedvelés
Jó lenne ezekkel a gondolati keretekkel szakítani már, nem?
Hogy valaki valakié lehet, és akkor az teljesítmény/érdemalapon van, illetve örökké tart. Hogy egy embernek egy párja van, azzal is.
KedvelésKedvelés
Van egy mesekönyv, ez:
http://bookline.hu/product/home.action?_v=Alex_Cousseau_A_kiraly_akinek_nem_volt_semmije&id=106689&type=22
Kedvenc részem:
“-Nem kell ám velem jönnöd! – szólalt meg a király. – Csak azért mondtam, hogy a macskám vagy, hogy megmentselek. De igazából nem vagy az enyém. Hogyan is lehetne bárki valakié?
– Tudom – dünnyögte a macska. – Ha követlek, csupán azért teszem, mert ehhez van kedvem. Talán zavar?
– Szó sincs róla.”
KedvelésKedvelés
Ó jaj, ez annyira szörnyű, annyira ismerős, és annyira igaz! Nagyon köszönöm, hogy megírtad ezt, kellenek az ilyen kis emlékeztető pofonok az ember lányának, nem mintha magamnak nem adnék időnként, de ahogy te is írtad, valahogy ezek törlődnek a memóriából, és az ember kezdi elölről a szánalmas kis teperését. Bár azért annyit hozzátennék, hogy sok pasi (vagy ne általánosítsunk, biztos mindkét nemben akad ilyen) nem képes egyértelmű nemet mondani, hanem kvázi lógva tartja a másikat, időnként (mikor már hagynád a francba) flörtöl, körüldong, kedvel, de ha egy icipicit közelítenél, azonnal hárít, sőt úgy csinál, mintha ő aztán soha semmit nem akart volna, nem emlékszik már arra, ahogy utánad nyúlt, és azt mondta, ne menj még stb. stb. Van, aki ezt sportként űzi, van, aki öntudatlanul, mindenesetre egyik sem segít a “leszokásban”. De ez az írás, a tudatos helyretétel igen. Ó, és igen, nagyon találó az is, hogy az ember annyira szeretné már, hogy szeretve legyen, meg körülrajongva, és nagy-nagy folyamatok árán jut el odáig, hogy ezt a szeretetet meg tudja adni saját magának.
KedvelésKedvelés
Ez amolyan narcisztikus kis játszma-sorozat. Akkor legyél kéznél, mikor neki épp tetszik.
KedvelésKedvelés
Biztos vagyok benne, hogy nök is csinálják ezt a lebegtetést, söt megkockáztatom, hogy ök tudatosabban, szándékosabban. (ki mennyire van ugye rászorulva a rajongásra, mert szeretethiányos, önbizalomhiányos, stb. )
KedvelésKedvelés
Igazad lehet. Én viszont próbálok tudatosan odafigyelni erre, és egyértelműen körülhatárolni, hogy kitől mit akarok, és mit nem. És persze jó lenne, ha ezt a másik oldalról is megkapnám, de sebaj, majd okosabban figyelek. 🙂
KedvelésKedvelés
Ha tudatos, akkor úgy hívják, hogy talon. “Sajnos nem járhatunk. Most még…” Évekig talonban lehet tartani valakit, mert nem bánja, tudja, hogy talonban van, de így még mindig van reménye.
KedvelésKedvelés
Gyenge jellemek sportja, ha belemennek. Ne már. Kifogásnak meg szar és becstelen.
KedvelésKedvelés
Ez egy mindent visz írás, úgyhogy ma inkább nem is olvasom el újra, mert előjönnek az emlékek, és fel le kell rohangálnom, és bokszolnom a levegőt, annyira elviselhetetlen. Szóval volt már ilyen, lásd: végetért kapcsolatok utáni ámokfutásaim.
KedvelésKedvelés
Van ide még történet: villamossal arra járni amerre lakott, hátha otthon van. Ég a villany,ott áll az autója? Látni 1 pillanatra. (20-ból 1-szer történt)
Abba a cora-ba menni, ahova ő jár (nem a szomszédban volt) majd ott meglátni 1 másik nővel, vásárolni hamar egy Simple Red cd-t, otthon sírni a romantikus számokra, a szőnyegen térdelve. (volt ez is)
Minden …. autó rendszámát nézni hátha az övé!
Ez a húszas éveimben volt, azóta szerettek, szerettem, szenvedtem, bőgtem sokat, tenger nőhetett volna belőle. 12 hó 12-én leszek 40éves. Most már jobb,kevésbé veszélyes.Kímélem a lelkem.
KedvelésKedvelés
Jaaj, hasonló autókat vizslatni, igen. Véletlen-folyton munkahelye környékén mászkálás. Mennyire kínos lehetett ez neki. És a rettenetes e-mail-jeim. Csak nem hagy békén a téma.
KedvelésKedvelés
Aki miatt sírva cd-t hall@attam ma hívott telefonon. 11 éve volt a sírás. Ma is életem része. Durva. Nem múlik. pontosan. se..
KedvelésKedvelik 1 személy
Két napja gondolkodom ezen a poszton. Amikor elolvastam rögtön felkiáltottam magamban, hogy nem, én soha. De túl hirtelennek éreztem ezt a nyilatkozatot, adtam időt magamnak, hogy teljes mélységében átgondolhassam.
És arra jutottam, hogy nem, én soha.
Ha rajongtam valakiért, vagy egyszerűen csak megtetszett, annyira titkoltam, hogy soha senki ne vegye észre.
És ha személyesen találkoztam a “célszeméllyel”, soha nem a pozitív megnyilvánulásaim voltak felé. Szó szerint baszogattam. Beleszúrtam, ahol csak lehetett, próbáltam lerántani a leplet (gyakran sikerült is). Míg a barátnőim áhítattal verdestek a szempillájukkal a pasi felé, én ökölharcot vívtam vele. Ennek ellenére számtalanszor én kerültem közelebb hozzá, nem a szerelmes pillantásúak. Valahogy nem hagyta nyugodni a nem hagyományos hozzáállás, az ellenkezés, hogy én nem esek hasra tőle. Meg akart törni. Ha eleget vívtunk, hagytam is. Nem bánom.
KedvelésKedvelés
Meg vagyok döbbenve. Én esküszöm, azt hittem, ilyen hülyeséget csak én csináltam zsenge lánykoromban! Hogy ha ott volt a Valaki, aki engem (és mindig csak engem, viszonzás nélkül) érdekelt, akkor az minden mozdulatomat meghatározta, mert hát BIZTOS, hogy engem néz!! Úgyhogy arcot kell mutatni, lehetőleg bájosat és kecseset. Beh, hányni kell.
(Jaj, de kár, hogy mindig egy hetes lemaradásban vagyok a kommentekkel…)
KedvelésKedvelés
Neked sikerül ez az arc csak úgy, mellesleg is. És szerintem téged tényleg nézett. 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon kisebbminthárom!
KedvelésKedvelés
na jó, fogalmam sincs, miért csak most olvastam ezt el, amikor a blogon kb minden mást már (sok posztot kétszer, háromszor), de talán most kellett (bevonzottam, univerzum, miegymás).
szóval az élete-szerelmés rész ütött be nagyon, hogy nem csak a szépszemű csoporttársára megy rá az ember így, hanem arra is, aki szereti, és akit viszontszeret. és az, talán mivel mélyebb az egész kapcsolat, hát mélyebb szégyenérzetet is kelt azonnal.
szóval a nálam tizenévvel idősebb emberrel éppen kényszerű távkapcsolatban vagyunk (a táv a kényszerű, nem a kapcsolat, nyilván), és hát nehéz, össze-összekarmolunk mindenféle hülyeségeken, aztán néha beletrafálunk, és olyankor kéne egy kis szünet. hagyni a másikat, gyógyuljon a félrement, de túl jó helyre félrement buta szurkálódásból. ez könnyebb sokkal, ha ott van az ember, és akkor legalább lehet neki főzni egy teát, hogy nesze, vagy úgyis együtt vacsorázunk (vagy ez se jó? nem vagyok benne túlságosan biztos), satöbbi.
de itt marad a némaság a skype vagy a bármilyen üzenetküldő app másik végén, megnyitom újra meg újra, vádlón pislog rám a kétnapos cuki macskás videó, akkor küldte, amikor még jóban voltunk. persze, a jó reggelt meg a jó éjt megvan minden nap, de nem meséli el, mi volt a munkahelyén, sportorvosnál, konferencián, nem hív fel este, csak ír, hogy lefekszik, és álmodjak szépeket. én meg szívesen írnék neki, de unom már, hogy hülyét csinálok magamból, előfordult párszor. és a legtöbbször, ha még nincs felkészülve, és még fáj neki a hülyeségem (vagy amit mondtam, az ő berögzült hülyeségei miatt), újból veszekszünk, és kezdődik elölről.
értem, hogy ez normális, és távkapcsolatban nehéz, és türelmesnek kell lenni, szerintem végigolvastam az internetet a témában. csak azt akarom mondani, hogy ez talán még rosszabb, amikor a szerelmének ugrabugrál az ember, meséli el a napját, küld cukiállatos videót vagy érdekes, szakmába vágó cikket, vagy kezdeményez beszélgetést, amire jön egy párszavas válasz és egy szmájli. és érti, hogy jogos, mert fáj a másiknak, de nem bírja ki, ücsörög a külföldi kollégiumi szobában, furaízű teába potyogtatja a könnyeit, és tényleg csak edzés közben képes nem sírni vagy még nagyobb hülyét csinálni magából.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az itteni szakirodalmat ois olvastad? Vendégposzt, jó lett.
KedvelésKedvelés
ó istenem… most már igen. köszönöm.
nem lett könnyebb, de talán egy kicsit tisztább. úgy értem, nem nyugodtam meg, vagy ilyesmi, de nem is erre van szükségem, a fals biztatástól feláll az összes szőr a hátamon. valahol egy polcon van a fals bölcselkedéssel (“a távolság a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja”) és a fals aggodalommal (“jaj, fél év? hogy fogjátok kibírni? mi még két napot sem voltunk távol…”). de ez a poszt tökéletes volt most.
(és közben küldött egy képet a vacsorájáról. visszaküldtem egy képet a szottyadt teafűről.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Ki tudja miert, hozzam most erkezett be ez az iras, de nagyon tetszik.
Mindenkinek van ilyenje, meg a legjobb csajoknak/pasiknak is,akikrol nem is hinnenk.
Nem tudom, mi a magyarazata annak, hogy hiaba erezzuk azt a tusket ott melyen, amikor van a “na most akkor, odamegyek, lazan beszelek, minimum haverok leszunk” – de kozben erezzuk hogy o krvra nem akar a haverunk se lenni hanem elmenekul – es MEGIS csinaljuk.:D
Nekem kozepiskolaba volt ilyenem, es keptelen voltam megerteni, miert nem hat a kis vonzerom a fiura 😀 a konzekvencia huszas eveim 2.feleben jott at: az ember nem volt elegge melyertelmu ahhoz, hogy a dolgokat teljes melysegeben ismerni akarja. Eleg volt neki a felszin, amit hall, amit lat, amit a felszinbol kikovetkeztet. Ez a laav ott akkor gimiben nem jott ossze, de amikor 8 evvel kesobb egy ugyben segitseget kertem tole, ennyi ev utan is ugyanazt a kelletlen, idegenkedo, kenyelmetlen, nyulos, ideges attitudot ereztem nala. Kapcsolatban eltem akkor mar 2. eve az akkori baratommal, o is tudta, valahogy megis akkora volt benne ez a szanalmas menekules, hogy kepes volt azt hinni, azert kerek tole segitseget, mert titokban majd’10 ev utan is ravaaaagyom. Mert oviskortol valo ismeretsegunkre tekintettel mereszeltem annyit kerdezni tole,hogy mi van vele, meseljen, ebbol kepes volt az levonni, hogy bizzztos meeg mindig o a nagy szerelem oooooooooo phffuuhhhhh…nem szeretem az ilyen embereket.
Ha valaki nem erdekel, nem kezdek el gyavan menekulni. Nem okoz problemat egyertelmuen beszelni.
Mindig, mar kamaszkent is, mindig belemondtam az arcaba, hogy “ne haragudj,de mas a preferenciam” – ezt igy. Pont. Egyertelmu. (Ha kerdezte, miert, megmondtam. Ha kulso, azt, ha belso, azt. Altalaban segitettem vele, nem haragudtak.)
Sokkal kevesbe fajdalmas, mint eveken at feszengni a masik jelenleteben, nem erteni, miert fagy a levego, ha ketten vagyunk egy teremben, gorcsosen falat huzni.
Igazabol az ilyen menekulos, nyavogos “jaajteheer jaaajnehogytalalkoznikelljenvele mert a szavaimbol kikovetkezteti a szerelmet es jjjaaaaaajmilesszakkkoooor” viselkedesbol soha nem az jon at, hogy az illeto erett szemelyiseg, joarc, akinek csak veletlenul nem jon be a masik..
Inkabb az jon at, hogy gyava, felelotlen, a masikra tekintettel nem levo. Nevetseges.
KedvelésKedvelés
Látom, az önismeret, a tanulság levonása azért nem lett száz százalékos. Próbálod rányomni. Te kértél segítséget annyi év után, amit nem értek, és te nevezed a reakcióját szánalmasnak. Szeretnéd, ha igazság lenne, ha ő nem volna mély, ez volna az ok, és ez meglehet, de szíve joga bárkitől idegenkedni, és senkinek nem dolga segíteni. Az is lehet, hogy olyasmi történt, “köréd” történt, amiről nem tudsz. Egészen csomó ember neheztel, idegenkedik másokra azért, mert mondtak neki az illetőről valamit.
KedvelésKedvelés
Te “Tükör”! 🙂 Nagyon fontos mozaikdarabkakra vilagitottal ra, koszonom.
Azert persze vannak olyan reszei a tortenetnek, amivel nem akartalak untatni Benneteket, pl: hogy muszaj volt tole segitseget kernem, mert csak o tudott es segitett is azonnal, sot, a szakmai reszet tul is tolta pozitiv ertelemben. Ott zarult be, de durvan, amikor a hogylet felol mertem erdeklodni.
Igen…”korem tortent”…errol van tudomasom…hogy talaltad ki? Az egyik szuloje mindenkit lenezett, aki nem olyan szszarmazasu volt, mint ok. A koszonesemet se fogadta. Engem altalanosban artatlanul cseszteto, utalo emberek voltak az osztalytarsai, akik diszkriminaltak, nem akarok errol irni, mert fajdalmas a kiskori mobbing, azotul egy kozepiskolaban mar alapvetoen nepszeru, mindenben benne levo, balhes kiscsaj voltam. Latszolag. Kis kemenygyerek haverokkal, kulsosegekben megnyilvanulo extremitassal. Mindehhez szavalo, szinjatszo,bulidiszletezo, iskolaradios, kituno. Nehez volt a kulsomet a belsovel osszerakni. Voltak reszerol jelek. O is szinjatszott. Amikor o, az amugy szerenyen meghuzodo, hangjat soha nem hallato kiallt mellettem az egesz csoport es a tanaraink ellen, hogy igenis szerinte is jobban allna nekem a feherruha mint a sarga. Boldog voltam nagyon! 🙂 Vagy amikor a terem masik vegebol odajott, hogy kilog a trikom pantja a jelmez alol, odajott, felemelte a hajamat, es visszatette a pantokat a ingvall ala. 🙂 Es meg voltak ilyenek, sok icipici ilyen.
De beszelni, azt mar nem. Es igen, minden iranybol ellenem sugtak neki.
KedvelésKedvelés
“muszaj volt tole segitseget kernem” ilyen nincs, ezt te is tudod, ezek kreált, akart sztorik, önhazugság. Magadat húzod le vele.
És gyűjtögetni a jeleket, amelyek melletted szólnak, hogy ő mégis, ő úgy nézett. Az is ilyen. Ha akar volna valamit, jelezte volna. Romeo is jelezte…
De mi lenne, ha megkeresnéd, és segítség meg hogylét meg mellébeszélés helyett megkérdeznéd, ő hogy élte meg?
Én például azt gondoltam elképesztő arroganciával, hogy a művész úr köteles rajtam meghatódni, engem csodálni, mert én olyan extra vagyok. A közönségemmé akartam tenni egy színészfejedelmet. Ma én váltom ki ezt az emberekből, hát, állati idegesítő. az élet öszesodort minket: a nagy drámai kezdet után ott kezdtem tanítani, ahol lakott, aztán elmentem onnan, és ő meg oda íratta a fiát, és frankón fellöktem befelé menet az évnyitóra. Arról fantáziálam, hogy elüt motorral, és sír a holttestem fölött… aztán meg, meredek történetvezetési ugrással, meglátogat a kórházban, ahol a fehér, ferde fény rengeteg virág vázáján csillan…
KedvelésKedvelés
Nagyra értékelem, hogy ilyen komolyan válaszolsz, amit most írtál, azért inkább amolyan ördögügyvédje dolog volt.
VAN olyan, amikor 1 db ismerősünk tud valamit, van kapcsolata valahová, és nem fogom ezt részletezni, de erre a szituációra egyszerűen nem igaz, amit írtál.
Nem kreált segítséget kérni akarás volt, és kész. Ő tudott, segített is sokat.
Pláne, hogy ennek a régi személyes sztorinak a jelentősége akkor már nem volt olyan mélysége.
Abban igazad van, hogy ilyen esetekre megoldás lehet, hogy megkeressük, elbeszélgetünk. Az úriember szerencsére már sokadig éve a világ másik felén Ausztráliában lakik, ritkán jön haza, és ennek akkor lenne értelme, ha még akarnék tőle valamit (ááááá, már nincs is hosszú haja, mint anno :D)
Talán valamiféle szimbólum volt ő nálam, valami szignifikáns mutató valamire, amit nem akartam észrevenni.
KedvelésKedvelés
Egyébként nem értem, miért beszélsz olyan megvetéssel akkori önmagadról, aki a művészurat rajongta. 🙂 Volt, most nem úgy van, nem kell önutálni, túl vastüskés.
KedvelésKedvelés
Semmi megvetés. De tényleg nagyon kellemetlen, makacs és önimádó voltam. Fiatal, sebzett és kétségbeesett. Szeretem és értem magam. Fura újra látni. Fürdőgatyában. És még mindig szereplek (szauna: “nekem ide szól a jegyem”). Nem fogom elérni, hogy ezeket úgy tartsa viccesnek, mint én.
Egyébként ő volt a casus belli, még ártatlan koromban a bántalmazóm azzal vádolt üvöltve, hogy vele csalom.
KedvelésKedvelés
All in all, nekem úgy tűnik, te a sebzett hiúságod miatt nem látod a helyzet lényegét, és rá tolod, hogy ő a nevetséges, “ő is tudta”… Ismerem ezt, amikor nagyon szeretnénk, ha tudná. Kvázi felmutatni neki, hogy mi már nem! Nem kellesz! Na, ez a röhejes. Valószínűleg kamaszként voltál sok. Több, mint amire szívesen emlékszel.
KedvelésKedvelés
Soha nem gondolkodtam el azon, csak most…hogy akkor lehet, hogy nekem meg dolgom van magamnal ezzel a tortenettel?
Igen, mindig nagyon vagytam arra, hogy megmutathassam neki, hogy mar nem.
De ez amugy miert “rohejes”???
KedvelésKedvelés
Hát, ha a posztból nem világos, miért gáz tehernek lenni, akkor most hogy mondjam el kommentben? Mert körülötte forogsz, előtte akarod tisztázni magad sok évvel később is, a saját egód a lényeg, őt nem látod, és őt nem érdekli a te forgatókönyved, őt az érdekli, hogy ez a kellemetlen emlék hagyja őt békén. A röhejes inkább az, hogy egy okos bevezető után elkezded azt taglalni, ő miért nevetséges és szemét. Azért tart távolságot, azért érezteti, hogy NE, mert így döntött. Itt nincsenek jogok meg igazság, nem lesz elégtétel, nem köteles sehogy se vislekedni veled. Te azt erőlteted, hogy úgy viselkedjen, ahogy te szeretnéd, ahogy szerinted, a filmes-regényes-anyegines-darcys logikád szerint kellene (szerintem ezekből a sztorikból jönnek ezek az elképzelések, nagy feloldozó fordulatokkal). Ő ahhoz megy közel és annak segít, akinek akar. Te is. Az ilyen sztorik elbaszottnak tekinthetők. Sohatöbbet, kuka, elfelejtés, ne legyen új forduló, soha nem fog rád úgy nézni, mint egy nem-zaklatóra, egy nem-gyengéderőszakolóra. Te basztad el, nem várhatsz semmit. Aki nagyon nyomul, nagyon mesterkedik, azt mindig áron alul fogják értékelni. Minden igazi megszeretés olyan, hogy “jé, ki hitte vilna”.
“Honnan fogja megtudni, hogy már nem érdekel?” Kédeztem ugye én az én célpontomról, 2006-ban, a terapeutámtól. De őt nem érdekli, nem találgatja, hogy még mindig-e. Ő nincs benne a sztorimban. iszonyú makacs voltam egyébként, sebzetten, csakazértis, mai eszemmel felfoghatatlan ez. Nem lehet fóggeni, nem lehet az illető válasza nélkül magunkat értéktelennek érezni, mert ez is olyan, aminek szaga van.
Nem ment engem, hogy az enyém sokaknak célpont, igazi mítosz. Én azokat, akiknek én lettem célpont, és akik nem és nem értették, megvetem, a hideg ráz tőlük, mert manipulálnak. És még egy évvel később is megírja, hogy ő újra találkozik a régi lánnyal… mit mondjak? Valami gyomortájt üzeni, hogy nem, nem, vele semmit, pedig én empatikus, komolyan vevős, terézanyás alkat vagyok (pont ezt ártette félre).
Szerintem amúgy nincs mindenkinek ilyen sztorija, van, aki soha nem ment közel olyanhoz, aki nem akarja őt, a belső tartása gátolta ebben, vagy mindig bőven volt kölcsönösség. Fontos megérteni, hogy nem a lényeddel, értékeiddel van baj, hanem az erősködő közelmenéssel és a manipulációval. Én is mondogattam, hogy de nem úgy, de ez intellektuális, meg apahiány, későb azt, hogy de nekem van férjem, fel is vonultattam szépen, de mindegy volt. Sok voltam, értenem kellett volna. A célpontok (hacsak nem nagyon tudatosak, segítő foglalkozásúak, érzékenyek), gyakran extrém módon nem tudnak mit kezdeni ezzel, még ha nem is rosszindulatúak, így sok sebet lehet szerezni.
Olvasd el a gyengéd erőszak című sorozatot! Magadra ismersz? Állati kellemetlen célpontnak lenni, és ha ehhez mondjuk kamaszos a dinamika, kiröhögés, csoporthatások, akkor egyetlen kehetőség elfelejteni, lezárni, nem menni a közelébe soha.
KedvelésKedvelés
“Szerintem amúgy nincs mindenkinek ilyen sztorija, van, aki soha nem ment közel olyanhoz, aki nem akarja őt, a belső tartása gátolta ebben, vagy mindig bőven volt kölcsönösség. ” És van még az, hogy annyira elfogadhatatlannak érzed magad, hogy ezért nem adsz semmiféle jelet,érthető, hogy nem akar, ki akarna egy ilyen nyomoroncot. Magamról ezt gondoltam, mindegy volt, mennyire volt távoli vagy közeli a vélt érzelem tárgya.
KedvelésKedvelés
Nagyon szomorú az ilyen, remléem, azért most már nem így van és pozití irányba változott. Igen? 🙂
KedvelésKedvelés
Olvastam ezeket, másik oldalon célpontként többször voltam, de ezeket tudtam kezelni. Engem az szokott ott bosszantani, de nagyon, ha valaki nem kommunikálja, amit érez…biztos azért, mert pl: ebben a helyzetben ő se kommunikált, csak ez a felnőtt-ietlen (milyen szó már 😀 ) húzzuk a nyakunkat tiszta beszéd helyett, ez olyan kellemetlen.
Lehet, hogy ő így élte neg anno, mármint célpontként.
Ám mivel ugye, elég messze van, kvázi, ha akarnám,és még érdekelne, se lehetne más mint kuka. Attól függetlenül ez a sztorinak nagyon kis része, belekapcsolódik még sok történet, ebből objektíven ítélni nehéz.
De amúgy értelek, miért írod, és a figyelmedet igazán köszönöm. 🙂
KedvelésKedvelés
Szántam rá még egy kis időt, mert jók voltak ezek a cikkeid, el is olvastam mindhármat, na de azért. Nem, nem ismerek magamra, én nem voltam és nem vagyok ilyen. Az én személyiségem dinamikája ennél jóval önmagafelé fordulóbb volt, és a gyengéderőszakos cikkekben leírt csúszómászó – mindigkedves- aztán lealázó emberek, bocs ez a történet, ez nem az volt. Inkább szegtem fel a fejemet gőgösen levegőnek nézve őt, ha nem köszönt az ebédlőben, mintsemhogy én kedveskedtem volna neki, Belegondolok 😀 nem is voltam vele túl sokszor kedves. Persze, idealizáltam, de csak magamban. Áhh végül milyen jó kis nosztalgia keveredett most ide nekem ebből a cikkből 😀 megyek, megnézem, mi van vele facebookon, azért ismerősöm ám. ;D 😀
És meghallgatom az akkori bulik számait.
Ah, jut eszembe 😀 épp a Rómeó és Júlia volt az egyik darabunk, én voltam a Capuletné, ő pedig a Mercutio.
KedvelésKedvelés
Nem elszámoltatás, nem rajtakapás. Csak meglepett a hevesség, hogy nem, te nem, de ő igen, milyen nevetséges… Az is lehet, hogy tényleg görény. Sok minden lehet.
Volt az a nagyon találó komment, Rita írta: a szemembe nézett! adott zsepit! hűha! Mindent úgy érteni.
Szóval hogy nem kéne-e beszélni, na.
KedvelésKedvelés
Nem ilyen, borzadok attól a régi önmagamtól, gyáva póz is volt azért az.
KedvelésKedvelés
Voltam én is “teher”, álmodoztam, fantáziáltam, hogy lehet, hogy ő is gondol rám. Aztán ez mindig csalódás volt. Most is kezdődik egy ilyen, és most elcsípem: csak azért sem fogok másképp viselkedni, nem fogok másképp fogalmazni, ha beszélünk, és semmilyen szinten nem alkalmazkodom, nem reménykedem (na ja…). Reménytelen…. mert persze úgy is a jobbik pólómat fogom felvenni, és úgy is mosolyogni fogok. De ez baj? Talán csak akkor baj, ha már az álmodozás olyan szintű, hogy a mindennapi életem egyéb ügyeit ennek rendelem alá.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem, ez motiváló. Megédesíti az életet. Teherré nem jó válni, a másikat nyomasztani. Egyébként meg vedd mindig a jobb pólódat.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legjobb posztok: októbertől április végéig | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a legjobb posztok – szerintetek, szerintem, a blogmotor szerint | csak az olvassa — én szóltam