Most meg ez van:
Jó, ugye?
Vagyis, illik lájkolni, ha az ember a neten feminizálódott.
Miért is jó ez?
Emlékszem korábbi önmagamra, tétován én is örvendeztem volna, és egyébként most is. De most az is érdekel (önreflexió): minek is örülök pontosan?
Két éve úgy gondoltam, hogy nem baj az, ha a karcsú combúak kirekesztő elitizmusát megbolygatják egy kicsit egy ilyen gesztussal.
Viszont azt már akkor is tudtam, hogy ha engem zavar a negyvenkettes méretem, akkor azzal kell kezdenem valamit, avagy megtanulni vele elégedettnek lenni, valóban, és mindentől függetlenül. Nem rájuk mutogtani, amiért nem tetszünk magunknak. Ehhez nem volt pofám valahogy.
És még azt, hogy a test nem adott, hanem fejleszthető, és bizony, nem csak az instagramos thigh gapes gyönyörűségekhez képest nem nézünk ki elég jól.
Nem voltam frusztrált, nem voltak kudarcos fogyós próbálkozásaim. Önfeledt túlkajáló voltam, amit meg is tehettem durva következmények nélkül az akkori turbópajzsmirigyemmel. Csendben voltam csak nem elég jól, híztam ki a nadrágjaimat, de tudtam nagyon boldog lenni abban a testben is, és nem volt folyton fogyókúrázó anyám, barátnőm sem. Nem álltam a tükör előtt, nem reménykedtem, hogy jó lesz rajtam muffinhájjal a csípőnadrág vagy a bikini – inkább nem hordtam olyat. Soha nem volt gusztusom a vékony nőkön élcelődni, még irigynek tűntem volna. De azért az voltam, vagyis: sóvárgó és idegenkedő.
Most meg, ebben a testben és tudattal úgy érzékelem, a fenti kommentekben tapintható a frusztráció. A magukat igazi nőknek tekintők felujjonganak: nyertünk! Mintha nem is annak örülnének, hogy egy őszintébb ország kirakata a valós testek átlagához közelítő (de még mindig bőven homokóra formájú, karcsú és narancsbőrtelen) babákon állítja ki a cuccokat, inkább szimbolikus a revans az igazi karcsúakon: most aztán igazolást nyert, hogy ők nem számítanak rusnyának, lehetnek divatosak, és nem is kell olyan vékonynak lenni. Basszák meg a vékonyak! Az új norma: a 38-40-es méret!
De ettől még ti nem lesztek szebbek. Szerintem ne norma legyen, legyen sokféleség. Egészség legyen, meg sok testi öröm, igazán, ne megmagyarázás.
Van, aki soha nem lesz vékony, akkor sem, ha nem hízik el. Popper Auschwitz-érve (ott aztán mindenki le tudott fogyni!), téves és gusztustalan. Akinek vastag a csontja, vagy alacsony, annak más az ideális formája, a saját legjobb alakja. És az a cél. Túl vékonynak lenni testi erőszak és lógó bőr annak, akinek más az alkata. (Én ezért álltam meg 69-nél.)
Annyira belefáradtak már a nők ebbe az egészbe. Az elérhetetlen arányok látványába, a túlértékelt Victoria’s Secret testekbe, a gömbölyű fenekekbe és karcsú combokba, a kudarcos diétákba, a hat alkalomnál pecsételetlenül maradt aerobikbérleteikbe. Ennek nincs értelme.
Ezek azok a nők, akiket még érdekel a dolog, akik ott kapaszkodnak a 38-40-es méret körül, és ki tudnának csikarni magukból egy harminchatost. Csak öt kiló!
Mert vannak, akik már elengedték, feladták: ők sosem lesznek olyanok, és akkor úgyis mindegy. És akkor ebből csinálnak mozgalmat és énerőt. Követelve, hogy őket is el kell fogadni, hozzájuk is lépjenek oda ismerkedni, mert ők ugyanolyan értékesek, valamint a kövér nők jókedvűek, segítőkészek, nem tudtátok?
A lobbi, mindkét irányból vicces. Nem is a saját testüket nézik, csak a többiekét. Ők a normálisak, ők esznek jókat és pont eleget, ők élvezik az életet, ők az igazán nőiesek, és ezért a többiekre címkéket aggatnak: műnő, csontkollekció, magokat eszik, koplal, vézna tyúk; tehén, nagydarab, dagadék.
A saját testüket gyötrik vagy sorsára hagyják, másokét lefitymálják, de maguknak tiszteletet követelnek.
A test pedig hallgat ebben a nagy zsivajban. Az egyedi, az igazi test.
Az átlagos méretűek – az épp nem elég vékonyak – és az elhízottak megutálták a vékonyakat, akik képét örökké az orruk alá tolják. Pedig a vékonyak ugyanúgy áldozatai a kinézetet előíró működésmódnak, mint a többiek.
Nem tudják hova rakni a kérdést. Talán övék lenne az áhított pasi (vagy visszatérne az ex), ha azt az öt kilót lefogynák? Az utolsó öt kiló lefogyhatatlan, vagy ha nem, akkor új feladat van: még öt kiló. Nézik, hogy szarul áll a térdig érő szoknya, és megpróbálják úgy nézni, hogy jól álljon. Kihez képest? A tét emelkedik. Most már úgy kéne extrém vékonynak lenni, hogy hatalmas, gömbölyű feneked van és kockás hasad, úgy bizony. Ráncolják a homlokukat, amikor viszontlátják magukat hátulról egy spontán bulifotón, aztán továbbgörgetnek, és elégedetten lájkolnak valami “fogadd el magad, így vagy szép” tartalmat.
De jó volna végre nem frusztrálódni! És valóban szeretni a testünket, ami azt jelenti, hogy csupa olyat adunk neki, ami jót tesz neki, jó formában tartja, vagy, ha arra van szükség, helyreállítja. Valóban le tudni szarni például, hogy mindenki szőrtelenít (a blogger megjegyzi, hogy most látja csak, micsoda macera az epilátor, valamint hogy a nyár elmúlt, és vele a napfényes lépcsőn csipeszezgetések is elmúlvák, a lába továbbra is szőrös, és már nem szőke, de nem és nem borotvál). Amit meg mi is csinálunk, az ellen nem berzenkedni. Hiszen akkor te is benne vagy a buliban, ne sírjál.
Mert a negyvenes méretűek is odaállnak ahhoz a rajtvonalhoz a nagy versenyben, hogy jól kell kinézni, csak ők nem érnek célba.
Őnekik sem új a tekintetük, ők sem írnak más szabályokat.
És ha belenéznének bugyiban-melltartóban a tükörbe, bizony nem ezt az L-es, formás próbababa-testet látnák, mert ez még mindig eszmény.
Csajok! Nem kell vékonynak lenni. De amúgy lehet, az is egy verzió. Ritka fajta, és divatos: egyfajta csontozat az alapja, magasság is, és nagyrészt izomtalanság (ektomorf). A keményen sportoló nők sosem vékonyak, kivéve a balerinákat, szinkronúszókat és a tornászokat.
Azok a “műanyag nők”, akik bármit fölvehetnek, még nem szültek, nagyon fiatalok, és vagy aggályos gondossággal vigyáznak a kilóikra egész életükben, vagy nagyon ritka alkatúak. Nem biztos, hogy egészségesek, viszont nem esznek sokat, és nagyon fontos nekik, hogy ők vékonyak.
Egy férfi kommentben üdvözli azokat a nőket, akik esznek rendesen, mert milyen üdítőek a csak csipegetők között. Honnan jön ez a képzet, hogy attól lehet vékonynak maradni, hogy nem eszünk, magokat meg salátát eszünk, “vézna tyúkok tornáira ugrabugrálunk”?
Tudd: ez megint civilizációs torzulás és lustaság. Ahogy ma élni szokás, abban harmincas éveidre jó eséllyel menthetetlenül elhízol, és akkor persze ugrálhatsz.
Szóval állj a tükör elé. A melled ott van, ahova az isten teremtette, és akkorának látszik, amekkora? Leszorítod vagy elrejted a hasad? Sztreccs-összecuppantós a nadrágod? Egyenesíted, fested, fénysprével fújod be a hajad? Nagyobb szemet rajzolsz? Hát a szemöldököd ott van-e, ahol eredetileg?
Te is látszatot keltesz? Te is “jól akarsz kinézni”? Az utált “szép nő” is ezt teszi, csak neki összejött.
Ne őt utáld. Szállj ki a versenyből.
Mindegy, a 90-60-90-es testről van-e szó, vagy másról. Minden fel van javítva, meg van alkotva, előnyös ruhákkal módosítva. Az olyannyira őszintén kövér Tess Holliday is szexisen és sima bőrrel van tálalva. Amíg másokat nézel, nem magadat, addig ugyanaz a verkli megy.
Akkor mondhatsz valóban nemet, és akkor jogos a bírálatod a nyomasztással kapcsolatban, ha tényleg függetlenedsz, és a saját legjobb testedet keresed, az egyéni verziódat, a legjobbat. Ha a saját valóságodat nézed.
Ha neked központi téma a kinézeted, meg hogy tetszel-e a férfiaknak, ha ezzel paráztattak, ha nyafogsz a tükör előtt, ha szenvedsz a hajadon, hasadon, szemed árkain, ha hosszú a le nem fogyásod története, ha maszkírozó és átformáló technikákat vetsz be, akkor te ne tiltakozzál annyira a szépségnyomasztás ellen, mert akkor te magad vagy az, aki szexualizálod magad. Elviszi a figyelmet a külsőd: nem hiszel embervoltod és egyedi személyiséged erejében, sem a nettó testi boldogságban, az ugrálós-szaladósban, és nem is ezeket fejleszted. Akkor se igazi, önnön gyönyörűnőséged felé tartasz, ha elvárod a bókokat, ha használod a szempilláidat, ha “élsz a varázsoddal”, és akkor se, ha nem tudsz párkapcsolat nélkül élni.
Valahol máshol létezik a szabadság és testi öröm, megtalálható, és akkor pont jó lesz a méreted, és ott már nem fontos, mi kapható a boltokban, és az sem, mekkorák a próbababák.
csak az olvassa. én szóltam 
amúgy nekem ez magánvélemény, meg Biztos Nem Én Vagyok A Releváns, de szerintem a „még nem szült”-ség mint „vízválasztó” is jó nagy mértékben civilizációs tényező. tökre nem hiszem, hogy kötelező lenne durván elhízni, mozdulatlanra vizesedni, háromnapig fagyikat zabálni, mert „más nem megy le”. nem tűnik ez életképesnek valahogy, nekem inkább az a gyanúm, hogy a hormonális határhelyzet az a meglevő szart erősíti, a rossz anyagcserétől a szokásokig mindent.
KedvelésKedvelés
Meg az odakötöttség, alváshiány, ki nem mozdulás, stressz is.
KedvelésKedvelés
az már nem utána van?
KedvelésKedvelés
Ja, de, hogy ez terhességi hízás, amiről írsz. Hát, van az a túlevő, akinél a szoptatás még drvább, vigaszevéssel kombinált eszmélyetlen (valódi) étvágy.
De vékonyan is megcsíkosodunk, meg szétmegy a hasfalunk, szeméremcsontunk, és össze is kaszabolnak bőszen. A mell is ritkán marad szép.
Én mostanában nem érzem testileg, hogy három gyerekem van, elhalványult a szoptatás emléke és nyoma, visszarózsaszínedett a mellbimbóm, kislányos lett a cicim, tónusos vagyok, nincs narancsbőröm, visszaállt az, ami kilazult. Azon filózom, testileg miben lennék más, ha egyáltalán nem szültem volna. Csíkok kevesebb. Meg azt érezném, bennem rekedt a testem kapacitása, rendeltetése. Elnézést, ha ezt pont tőlem nem várnátok — engem nagyon konzervatívan, puritánul, zokszó nélküli feladatbetöltőnek neveltek, és sok tekintetben az is maradtam, például a házimunka konyhai részét is imádom, és nem sírok a vasárnapi zárvatartás miatt.
KedvelésKedvelés
nekem ez most pont hogy nagyon tetszik. hogy a gyerekszülés a test rendeltetése (persze, már akié).
meg ez nem olyan, hogy tőled nem várja valaki vagy várja ezt – hát kinek mi köze hozzá? egyébként meg egyetértek.
KedvelésKedvelés
Itt jelent meg a gyermektelen című vendégposzt 2014 februárjában — a blog harmadik legolvasottabb írása. 2014 nyaráig erős, megkönnyebbült és aktívan kommentelő tudatosgyermektelen-szárny volt itt, nekik nagyon fontos élményük volt ez, hogy itt lehet, meg volt néhány “inkább nem szülnék, ha újrakezdeném” anya. Néha sértőnek éreztem, ahogy a gyerekvállalásról 8meg “a” férfiakról9 írnak, én nem így vagyok feminista. De azért sem ősanyaságommal, sem sokgyerekes identitásommal, házimunkarajongásommal nem nyomasztottam őket, nem írtam ilyeneket, hogy mi a “rendeltetés” — lám, mégis hat rám, formál, ki olvas, mit vár el. De ebbe belefáradtam, hát ez vagyok én, lehet, hogy nincs “igazam” (már a szót sem értem, hát igaz nincs, csak verziók, és egymásé érdekes). Döntöttem, nem fogok alakoskodni, folyton érzékenységeket kímélni. Lett belőle konfliktus bőven. Akkor kapcsoltam, amikor a mozgalmi feladatok (ingyen munkák, mások szája íze szerinti tartalmak, szerintem nem szerencsés megmozdulások, köztéri események, médiatiltakozások népszerűsítése) elvárás lett, a támadás, feminista vezérbloggernek megtevés és gyűlölethullám a férfihang tájékáról meg persze nekem jutott. Ja, meg amikor rákapcsolt “a tested a magánügyed” hang, a dogmatikus, mindenben testszégyenítést látó feminizmus, és — összezavarodván — igyekezett belém fojtani kirobbanó örömű testi élményeimet. Stigmatizáltak, félreolvastak, kibeszéltek rendesen.
KedvelésKedvelés
Nekem sosem tetszett ez a tendencia, most is van egy mozgalmár, aki amúgy értelmesen ír, de hogy csicskaság lenne a gyerek, nekem kicsit furcsa. Nyilván aki így érez, annak az, és nem is való mindnenkinek. De ha már megvan, nem tuszkolhatod vissza, legjobb tudásod szerint nevelned kell. Max nem szülsz másodikat, harmadikat. (Na ez az, ahol szerintem sokaknak el kellene inkább gondolkodnia.)
Ha valaki meg nem akar szülő lenni, hát ámen. Ez azért nem akkora truváj, hogy mozgalmat kelljen rá indítani. Azért az is megugorható egy éplelkű felnőtt ember életében, hogy nem biztos, hogy anyukámnak tetszeni fog ahogy élek. Ekkora mértékű önigazolásra csak annak van szüksége, aki valami óriási ordító hiányosságot próbál vele eltömködni.
Kajaügyben. Aki nem kezd a 46-os nadrágmérettel semmit, mondván, hogy lám lám a baba is végre 42, az nem látja be, hogy a 42 meg a 46 között 12 kiló különbség, és 15 centi van.
KedvelésKedvelés
Én akkor biztos rossz közegben mozgom, de az én környezetemben lévő kisgyerekes anyukák mind csinosak és vékonyak. Aki nem, az a gyerek előtt sem volt az. De aki korábban az volt, az most is az. Én is pont ugyan annyi kiló vagyok, mint 18 évesen voltam. A köldököm egyedül, ami másképpen néz ki, de a hasam is lapos, mellem sem lóg (mondjuk kicsi, annak elég nehéz lógni), csíkjaim nincsenek. Ja, még valami, sok anyajegyem lett, minden terhesség után több és több. Én mondjuk a stressztől fogyni szoktam és a gyerekek mellett rengeteget mozogtam (sokat voltunk kint, sokat gyalogoltunk).
KedvelésKedvelés
Aha, ettől anyajegy az anyajegy. Egész életemben azt hittem, hogy azért, mert az anyától örököljük.
Na jó, de akkor én miért vagyok tele anyajeggyel? 😮
KedvelésKedvelés
Nekem közel van terhesség, meg a kismamaközösségek, és úgy láttam és tapasztaltam hogy többliteres fagyizabálás meg csokievés, tespedés, meg most azonnal hozz nekem valami finomat szívem, az nagy részben műbalhé, figyelemhiány, a kényeztetés kicsikarása “apából”. Van fáradtság émelygés, meg leeső vércukor, meg az ember kíván mindenfélét, persze. Én is végigaludtam az első trimesztert, meg végighánytam munkába menet a platánsort az első trimeszterben, és zabáltam túrót magában negyedkilószámra, persze. De józan esze az embernek megmarad, és a teste érdekében, meg némi empátiából se zavarja el vasárnap éjjel a férjét egy kis pilótakekszért, mert “az kell a babának”. Aztán lehet, hogy csak savanyú a szőlő, mert félidőtől diétáztam, szénhidrátszámolásosan, meg a férjem sem ugrott volna a kívánságrohamaira.
De a szülés azért nyomot hagy, tíz hónapja szültem, két kilóval vagyok több mint a teherbeeséskor, és azért na, látszik hogy anya lettem, és nem tizenévesen. A csípőm széles maradt, a hasam fura állagú, hiába úsztam meg a csíkokat, a mellemen meg látszik, hogy szoptatok, na. Nem szexi. Ezzel együtt a testképemnek, önértékelésemnek nagyon jót tett a szülés, amióta úgy érzem, hogy kiszálltam a versenyből, sokkal lazábban kezelem, hogy hogy nézek ki, és ahogy a retusálatlan fotóimat elnézem, kifejezetten előnyömre vált. Nyilván karikák, meg kialvatlanság, de azt hiszem előnyömre válik, hogy nem különösebben izgat, hogy mit mond a férfitekintet.
KedvelésKedvelés
Még nagyon sokat alakulsz, csípőcsontilag, ciciben, bőrben is, a szoptatás még mindig ott van hormonálisan, teljesen más tudat- és testi állapot is nem szoptatni, ég és föld. És te eleve a fortissimós gyönyörűségből indultál (ha vagy még úgy blogolvasó, hogy “de szépet ír az Éva”, celluxozzad ki ezt a falra, jó lesz fevbruári reggeleken), ráadásul komoly testi tudatosságot szereztél már a terhesség előtt is táplálkozással, kettelbellel. Nem féltelek.
KedvelésKedvelés
Várom is meg nem is a szoptatás végét. Várom mert jó lenne visszakapni az uralmat a testem felett, és azért nem várom, mert jó ez érzelmileg. (ha nagyon rossz anyának érzem magam, ez legalább felszínen tart)
Kicelluxozom.
KedvelésKedvelés
🙂
Nem kell várni, az élet telik, és vége lesz. Most is jó, az is jó lesz.
Született optimistává váltam. 🙂
KedvelésKedvelés
Megmondós lett, paternalista, bocs.
KedvelésKedvelés
Nekem a környezetemben a terhesség a várva várt időszak, amikor végre a középpontban lehetsz. De milyen középpontban levés ez, mindenki törékeny tárgyként viselkedik veled, ne csinálj semmit, neked most minden szabad, szent tehén vagyok, és ha teljesítik a kívánságom akkor a mennybe jutnak majd? Meghatódnak a közelemben, meg is kell tapizni. De egyben el is hülyültél nyilván, beszélni csak E/3-ban lehet veled, normalis a kismama? Hogy képzeli hogy ezt azt csinál? És amíg kicsi a gyerek folytatódik, amikor két éves lesz megszűnik. És ez amit bebeszélnek rólam, közben idegesíti is őket, tegnap átadta a helyét, amit nem kértem, ma rámolvassa, hogy folyton az ülőhelyen hisztizek. Igen sok a fusztrációm 🙂 Na de mennyire el lehetett érzelmileg hanyagolva az, akinek ez élete legjobb időszaka?
Nekem egy év után még széles volt a csípőm, már azt hittem örökre olyan marad, aztán most nyáron újra megmértem (három éve szültem) és visszament. A gátsebem is, azt hittem, ennek már vége, ennyi, most nyoma sincs. A melleimről a striák (mellel együtt) eltűntek, igaz nem szoptattam. Most újra terhes vagyok, és amit a legjobban nem várok, az a szülés utáni felpuhulás, az rettenetes.
KedvelésKedvelik 1 személy
teljesen egyetértek a magánvéleményeddel 🙂
az anyukám olyan vékony volt 2 terhesség után, mint egy agár. talán a menopauza körül kezdtek csak felcsúszni rá a kilók. nekem csak egy terhességem volt, aminek a végét (szerintem túlaggódás miatt – mert ikreink vannak) fekve, a kórházban töltöttem. szóval napi 5-ször ettem, lehet, hogy inkább 6-szor és ebből 3-szor fekve. irdatlan mennyiségeket. utána szoptattam a 2 gyereket 9 hónapig (minden túlzás nélkül zabáltam), és visszafogytam (3-5 kg volt rajtam) közben a 16 éves kori súlyomra. ez 57 kg. 172 cm vagyok.
ha heti 4-et edzek és mellé húst eszek túróval, meg csokitortát muffinnal, akkor sikerül 59 kg-ig elmennem (de egyébként nem jó túl sokat ennem, nem szeretem, nem is érzem jól magam úgy). ha minden a szokásos rendben megy (mozgás és evés is), akkor ez az 57-58 kg állandó.
KedvelésKedvelés
Semmit sem híztam terhesség alatt, majd 3 hónap alatt 15 kilót utána. Jó abból öt a mellem volt, de akkor is.
Nincsenek csíkjaim, meg ilyesmi, de életem végéig nyomi lettem a szüléstől egy kicsit. Az egyik szobatársam 3 órával szülés után már csomagolni akart, hogy megy, nekem traumatikus sokkom volt, kétszeresére dagadt a bal felem, sürgősségi császárral még három hónap múlva sem voltam egészen ugyanaz. Sőt. most sem vagyok.
Nagyon szép kismama voltam, mivel van ismerős a kismama magazinnál, kapacitált egy fotózásra!!-ezen mondjuk röhögtem egyet:)
Utána is tartottam magam, első naptól fogva nagyon ápoltan (belső igény) nagyon fessen büszkén vittem a gyereket, vörös rúzs, meg ilyenek. Természetes sminkemben tették rám az altatógázos maszkot, mivel elrontották az epidurált és már nem volt idő másra.
Csak éppen hiába glancoltam magam, meg tartottam magam, pontosan éreztem, hogy bajok vannak, hormonálisan is, meg szervileg is, szoptatás miatt nagyon beavatkozni se lehetett. Nem stresszeltem ezen, állatira boldog voltam a gyerekemtől. Annyira szépnek és tökéletesnek láttam magamat is, hogy folyamatosan fotódokumentáltam, ahogy húzódik vissza a hasam meg ilyenek:) 9 hónapig szoptattam, a gyerekem Rómában úgy döntött neki elég volt, hát mellszívót meg nem vittem, mert nem is volt olyanom. Egyik éjszakáról a másikra annyira begyulladt a mellem, főleg az egyik, hogy azóta sem igazán vagyunk jóban.
Az alakom egyébként sokkal jobb lett, pár centire vagyok a 90-60-90-től (mindhárom számnál egyformán 5 cm) ha így maradok is, kurva jó nekem.
A szülés-terhesség nagy vízválasztó tud lenni, mer óriási lutri, hogy neked mit dob a gép.
KedvelésKedvelik 1 személy
na de te is itt élsz, jó eséllyel ezekkel a mozgási, étkezési szokásokkal, én már nagyon sokszor végighallgattam, hogy kinek mennyire lutri (ez anekdotikus bizonyíték, ami történetként érdekes, de nem válasz a kérdésre, a kérdésre nincs válasz), inkább az érdekel, nyilván költői kérdésként is meg mint szeretném-ha-lenne-kutatva, hogy a lutriságot mennyiben okozza az életmód, a mozgáshiány etcetc. (nem tudom, ez így mennyire érthető).
KedvelésKedvelés
Hát nem hinném, hogy ez egy objektíven kutatható téma lenne. A szülés maga egy nagyon szubjektív élményhalmaz, nagyon soktényezős, amiben van befolyásolható tényeztő (szülési mód, szülési technika, szüléshez kapcsolódó gondolatok, fizikai felkészülés stb.) de nagyon sok nem befolyásolható, és ezáltal nem is igazán mérhető dolog van még mellette. (akut helyzetek, testi adottságok, stb.) és nem is megismételhető:)
Szóval sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna a szülés, ha ezmegazmegamaz máshogy van.
Ráadásul a lutrikör Magyarországon még az orvosválasztással-aktuális személyzettel aztán még inkább fokozott.
A szülés minden nő életében egy óriási lutri volt egészen a 20. század közepéig, ennek csak egy részlete volt a higiéniás front. Mozgékony parasztasszonyoktól kezdve az ágyban pihegő úriasszonyokig, és a nőgyógyászat férfiuralma miatt ezen csak nagyon keveset sikerült fordítani.
Megy inkább a nyomasztás, hogy ha fél kilót hízik az ember. (én 9 kilót híztam, tankönyvi méretű volt a magzatom, vérképem, vércukrom és mégis végig kellett hallgatnom minden terhesgondozáson, hogy ha zabálok, akkor majd gigabébit szülök, és szétreped a vaginám.) Ha túl sokat pihen, akkor lusta, bezzeg a parasztok régen, ha bicajjal jár a hetedik hónapig, akkor meg nemnormális gyermekveszélyeztető, szülés után egyből irány a Gyivi. Mintha ezek a dolgok számítanának csak és kizárólag.
Természetesen nem vitatom, hogy az egyén tegyen meg mindent, és mondjuk a napestig zabálást én sem tartom üdvözítőnek, és jó lenne, ha csak ezen múlna.
KedvelésKedvelés
én most úgy érzem, hogy körben járunk, én speciel nem a szülés minőségéről beszéltem (bár amúgy azt is lehetne vizsgálni, hogy az általános erőnlét, terhessége alatti mozgás és a szülés minősége között van-e összefüggés, csak nehéz lenne, mert elválaszthatatlanok lennének az eredmények az oxitocintól meg a rettegéstől:D), hanem arról, hogy a terhesség mint olyan mennyire cseszi szét az ember szervezetét vagy mennyire képes hozzá alkalmazkodni, egészséges-e az, hogy tömegesen híznak el nők a terhesség (szoptatás etc) alatt, formátlanodik el a testük, stb, vagy pedig civilizációs betegség, ami életminőségjavulással megelőzhető lenne [statisztikailag].
KedvelésKedvelés
Szerintem egyértelműen civilizációs betegség. Szűk a merítésem, viszont mindenféle ember van benne (14 anyatárssal követjük egymás életét kb a teherbeeséstől) és teljesen egyértelműn látszik, hogy aki a teherbeesés előtt sem foglalkozott az egészségével, nem mozgott, nem volt tudatos a kajálásban, esetleg súlyosbító tényezőként túl komolyan vette a Kismama magazin szerinti nekem minden jár áldott állapotban dolgot, az totál szétcsúszott, elhízott, szoptatás alatt még jobban. Aki előtte figyelt magára, az közben is, maximum 5 plusz kilóval vannak így egy évvel a szülés után, ami nem a széthízás állapota.
Betegséggel súlyosbított terhességnél nem tudom mi lehet a helyzet, biztos más.
KedvelésKedvelés
A Kismama magazin az én időmben hardkór sportolós és egészségesen étkezős volt, a kifejezetten fitt, sőt, aktív sportolóvá vált W. Ungváry Renáta és Sződy Judit munkásságának köszönhetően, előbbi reformreceptgyűjtemény szerzője is babáknak, mamáknak.
Azért a hormonális ottmaradós-passzív-belassult állapot és a lelki kompenzáció is igen erős, de tényleg, az anyáknak meg van engedve a hízás, ez a jele, hogy végképp révbe értek…
Fitneszversenyzők is meghízbnak, lásd Németh Dorottyát, pedig ő aztán tudta, mitől lesz a zsír.
http://www.life.hu/ez-zsir/20140114-nemeth-dorottya-fitneszvilagbajnok-elarulta-fogyasanak-titkat.html
KedvelésKedvelés
Nekem kissé izzadtság szagúnak tűnik ez a próbaba dolog…. Baromira egyszerű lenne kikiáltani a médiát, a plakátokat, próbababákat meg a szépségipart a női lelkek megrontójának. Töröljük el a reklámokat, töröljük el a divatot? Mindenki járjon egyenruhában és akkor majd minden jó lesz??
Még ha az “egyenlőség” nevében be is szüntetnénk a fent említett tevékenységeket, nő és nő között akkor is fenn maradna az áthidalhatatlan különbség a vonzerő tekintetében. Merthogy magát a problémát nem a reklámcégek találták ki. Tényleg vannak szerencsésebb genetikájúak. A média csak ügyesen meglovagolta és felerősítette ezt a feszültséget. Évezredek alatt ivódott bele a férfiak génjeibe, hogy a fiatal, szimmetrikus arc, a keskeny derék, kerek csípő a vonzó egy nőben. Ez egy belénk kódolt tudás a szépségről, mely teljesen független a súlytól. Lehet valaki gömbölyűbb, ha megfelelő arányokkal rendelkezik, vonzónak látják majd. Ők a formás ducik.
A “versenyből” ki lehet szállni, de a versenyt magát nem lehet megszüntetni. Éppen ezért, szerintem rosszul közelítik meg a női önértékelés építést azok, akik azt próbálják meg elhitetni, hogy a “kevésbé vonzó” is “ugyanolyan vonzó”.
Viszont ha az egészséges önértékelés tényleg csak a szabályos, szép test függvénye lenne, a modellek lennének a legelégedettebb emberek a világon. Közben mindannyian tudjuk, mennyire nincs ez így. Az önértékelés maga nem megfogható, csak átélhető. Akár pozitív, akár negatív, kizárólag egy “hiedelemvilágon” alapul, amit a szüleink és a környezetünk által belénk kalibrált műszerünk gyárt nekünk. És ezen ilyen “olcsó” trükkökkel, mint ezek a babák, vagy a Dove korábbi kampánya, nem sokat lehet változtatni.
Ezek a babák kizárólag újabb markeing fogások, hogy még több fogyasztásra ösztökéljenek minket, nőket.
KedvelésKedvelés
Én nem tartom tisztán evolúciósnak ezt az ízlést, sokkal inkább azt gondolom, hogy a vékonyságkultusz kreálva van, hogy a pornón alapuló elvárás áthat mindent. Nagyon fura ilyen megdizájnolt testek között edzeni.
De szerintem a mi kezünkben van a kiút, a mi önállósodásunkban. Hogy a magunkét hozzuk rendbe, annak örülünk, nem mások testét figyelgetjük állandóan, vagy ha mégis, csodálkozva, szeretettel.
Nem mindegy az, kinek a tekintete. És mit néz.
Tegnap járt nálam egy férfi, egy nagyon szerencsétlen, nálam fiatalabb, ismerős. Dicsérgette a testemet, próbált megérinteni, nagyon egyértelműnek kellett lennem. Teljesen deklaráltan azt nézte, hogy én lejjebb adom-e már, hogy ő nyeregben van-e attól, hogy fiatalabb, nekem meg van három gyerekem. Hogy van-e szeretet, vonzalom, az nem érdekelte. Ez az a tekintet az a tekintet, a taksáló, rangsort képző, én ebből nem kérek. Nagyon kellemetlen volt, nem leszek többet jó fej, minden erőkülönbséget felülír az, hogy ő férfi, és ennek jogán tulajdonképpen olyan pofátlan lehet, amilyennek lenni nem szégyell. Kidobtam, meg volt alázva, nem értette. Hát ő csak vonzódik.
KedvelésKedvelés
Nem akarok túlságosan szentimentálisnak tűnni, de az én – testemről kialakított – képemet nagyon pozitívan befolyásolták a te írásaid. Pedig soha nem voltak súlyproblémáim. Mindig “megfeleltem” az XS-es elvárásoknak, de a fejemben marhára nem volt rend.
Majdnem 30 vagyok és csak fél éve jöttem rá, hogy ebben a színházasdiban én nem akarok játszani!
Továbbra sem hanyagolom el a külsőmet, csak az értékességem már baromira nem abban mérem, hogy hányan akarnak megdugni.
Nem híztam meg, nem lettem tarisznyás hippi, csak végre rend lett a fejemben és ennek köszönhetően végre vigyázok a testemre. Nem az XS-es méretemre, hanem a testemre, magára.
KedvelésKedvelés
Megnéztelek a blogon, példás, ahogy edzel, meg az egész, a kinézeted is.
A lényeg, hogy belül van a lényeg. Én is nagyon megerősödtem, az, ahogy elmesélem, megfogalmazom, nekem is segített magamat definiálni, értelmezni, minden támadás ellenére.
KedvelésKedvelés
Köszönöm!
Abban bízom, hogy a lelkesedésem lesz példás!:) 10 évig futottam “kényszerből” maratonokat. Nem mondom, hogy soha nem élveztem, mert voltak nagyon jó időszakok, csak egyáltalán nem vagyok sem testalkatra, sem temperamentumra maraton futó alkat. Ennek ellenére szép, de izzadtságszagú eredményeim voltak.
A férjem végig asszisztálta a küzdelmeimet. Ott volt a versenyeken, frissített, vagy épp támogatott, amikor a hőguta ellenére is futottam. Mert “kell”. És én meg csodálkoztam, hogy egy ilyen sportmániásnak, mint én vagyok, hogy lehetséges, hogy a férje semmit nem mozog??? Oké, hogy nagyon jó a genetikája, és nincs súlyfeleslege, de akkor is… Aztán rá kellett jönnöm, hogy ha én kívülről nézem magam, az erölködésem, nem csodálom, hogy ez az életmód senki számára nem vonzó! Főleg neki nem, aki a napszúrást követően ápolni kényszerült. Mert a felesége szimplán hülye….
Aztán sikerült levetkőznöm ezt az egészet. Rátaláltam másfél éve a súlyzós edzésekre egy véletlen baleset folytán (tényleg baleset volt, elütött egy autó), és rájöttem a teremben, milyen az, amikor az ember élvezetből mozog és nem kényszerből. Amikor a szabadidő eltöltése játszótérré válik, nem 3 napig tartó láz követi és ágyban fetrengés a kimerültség miatt…
És az egészben a leginkább “komikus”, hogy akkor lett igazán jó testem, amikor már baromira nem az volt a legfontosabb, hogy jó testem legyen! Jó testem lett, mert meghálálta, hogy végre nem koplalok, hogy 50 kiló alatt maradjon a súlyom, és kiegyensúlyozott vagyok.
És már csak hab a tortnán, hogy február óta a férjem is rendszeresen edz! 🙂 Csak nem a jó példa a ragadós?:)
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálam Is megosztotta valaki, beleolvastam. Sok molett nő részéről ahogy látom nem gond a soványakat minősítgetni. A sovány nők meg védekeznek: “tudjátok mennyire szeretnék felszedni pár kg-ot”, “minket is gúnyolnak a soványság miatt”. Nem azért írtam ezt ide, mert általánosítani szeretnék. Nem olvasok sok ilyen posztot. De érdekesnek és hamisnak tűnik ez a magyarázkodás.
KedvelésKedvelés
Ezek eltanult beszédmódok, ha reflektálunk rájuk, önmagunkra, és nem megyünk bele az automatizmusokba, akkor egy szuverénebb, igazságosabb, kevésbé bántós világ felé haladunk, ez biztos.
Én mindig is különösen szépnek láttam a nagyon vékonyakat, csak nem hangoztattam, mert nem akartam megbántani a telteket (big, mondja eufemisztikusan az angol). Köztük magamat.
Mostanra meg a zsírpárnák és a puha tapintás irritál, sportolói szemmel minden ilyesmi formát ront, nehezít.
KedvelésKedvelés
Az milyen különös, hogy nekem, az iskolában agyonszekált gyereknek, ezzel kapcsolatban nincsenek rossz érzéseim. Mert ez volt az egyik oka, a soványság. Elfújta ezeket a szél. Örülök neki, sosem küzdöttem ellene. Még az is lehet, hogy iskolásként alkalmaztam ezt a beszédmódot, de az sem volt őszinte. Csak hogy békén hagyjanak. Ez az én hibám, de nem tudom azonos szinten kezelni a két problémát, a soványságot – itt nem a súlyos anorexiára gondolok – és a túlsúlyt. Nem tudom úgy kezelni a kövérséget, ahogy abban a blogban, hogy ez is csak egy testalkat, mint a többi.
KedvelésKedvelés
Nekem a rokonaim mondogatták örökké, hogy mikor lesz már pocakom. Nem lesz, remélem. Ill. már van, de azért, na. Nem nagyon tudnák megfogni a hájat a hasamon. Ez ilyen mánia a család egy részében, hogy a pocak az kell.
KedvelésKedvelés
Tekintély. Ja, nem, metabolikus szindróma 🙂
KedvelésKedvelés
Tekintély ja 😉 Meg szuszogás. Meg cukorbetegség, érszűkület, levágott láb, korai (szív)halál. Szoktam is mondani, ha utánam csinál eztmegazt, ígérem, megnövesztem a pocakom. Ennyiben maradtunk.
KedvelésKedvelés
A húzódzkodás hasra tuti! Az olvasók KÁRTYAVÁRSZERŰEN, ez nem jó szó, szóval gombamód-futótűzként, dominóelvvel, virálisan, egyik a másik után rendelik az otthoni húzódzkodórudakat!
KedvelésKedvelés
És lehet, hogy gerincsérvre is? Amúgy a fgerinctorna egy része igen jó hasizomgyakorlat is, csak minimum 10× annyit kell csinálni, mint a gerinctornában egyébként.
KedvelésKedvelés
Jaj, nem tudom, nem tudtam.
KedvelésKedvelés
A húzódzkodás, a gerincet nyújtja, nem? Mert akkor alighanem jó
KedvelésKedvelés
Nem szakmám, nem mondanék semmi ilyet, nekem a gerincsérv laikusan afféle mumus, olyan, hogy akkor jaj, tessék feküdni, vagy biztos az se jó, akkor állni, vagy lebegni vagy nem tudom.
De ha kipróbálnád, milyen érzés kisebb súllyal, fejjel lefelé korláton lengeni, szerintem éreznéd, jó-e neked. Az nyújt igazán, izmot, csigolyát is.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, ezen elgondolkodom. Most a nyakam a fő mumus, de a derekammal is vannak gondok.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hova kerül. A kedves gerincsérves, nyaki és alsó szakaszon is, állandóan fáj tőle a karja és a lába is. Minden fordított testhelyzetű gyakorlat nagyon jó, azonnali fájdalomenyhüléssel jár (neki a tornász múlt miatt nem nagy kunszt még 100 kiló fölött sem kézen vagy fejen állni), és a húzódzkodás is ajánlott. Ezt mondta a fődoktor néni, mikor kijött a kórházból, meg a nagyon kompetensnek tűnő gyógytornász is. Úszni is, de vicces módon kizárólag azon a “messze kiemelem a fejem a vízből, nehogy ráfröccsenjen a virágos úszósapkámra” nénitechnikával, amin már háromévesen a Lukácsban is nagyon röhögtem. Mikor a kedves úszik így, igyekszem elfordulva vagy a víz alatt kiröhögni. De használ.
KedvelésKedvelés
Ezek a próbababák nagyon szépek. A kedves szépségideálja ilyen volt valamikor. Viszont ő is tudja, hogy ez irreális. Tény az is, hogy ezeken a babákon a fehérnemű sokkal jobban bemutatható/eladható, mint egy 34-es méretűn.
Csülökbőr: szerencsére az én édesem nem szereti, ezért az övét is én ehetem meg. Valamint a sült csirke bőrét is.
Egy ideje nem hordok melltartót, csak ha nagyon muszáj – szeretem a mell alatt szabott ruhákat, és annál elég kínos, ha az ember keble a derékvonal alá esik. Sok évig melltartóban is aludtam, szörnyű visszagondolni.
Szemfestés: mindig, a szemetet is szemceruzában és szájfénnyel viszem le. Anyai örökség, beégett. Röhögök magamon, de ha csönget a postás, elő a rúzst, és csak utána nyitok ajtót.
Hasleszorítós bugyi csak akkor, ha muszáj a business casual marxendengels 300-ért turkált szépnadrágomat felvenni, mert fél éve anélkül nehéz begombolni, a nadrág viszont csudaszép, vigyázok, hogy ne hajoljak le.
55 kilóval is megvan a tight gap, asszem nem tehetek róla, abból a szempontból praktikus, hogy a kedves gatyáit állandóan foltozgatom a lába között, ahol kilukad, én meg elvagyok a tíz éves farmereimmel.
KedvelésKedvelés
Nekem erről az egészről más jut az eszembe… Többször fogytam ugye már több kilót – erről írtam régebben. Nemrég találkoztam barátnőkkel, akikkel amúgy csak neten tartjuk a kapcsolatot, mert messze vannak. Ettől még szinte minden nap írunk, többet tudok az életükről, mint a szüleik (legalábbis van, akinek), néha összevitatkozunk, de általában jól elvagyunk. Kapcsolati háló, vagy mi a szösz. Ikeáztunk (onnan nem dobnak ki két óra után), aztán felvetette egyikük, hogy talált egy olyan klassz ruhát, hogy na. Jaj, menjünk át, nézzük meg! Átmentünk. Megnéztük. Süis (vagy mi a szösz), tényleg klassz. Rajta. Ő vékony. “Erősít, ugye, erősít?” kérdezte. Roppant furcsa pozitív kifejezésként hallani az erősít szót, mikor az azt jelentette eddig nekem, hogy “ebben kövérebb vagy, mint igazából”. De hát neki az erősít, a kövérebb vagy, mint igazából az egy pozitív dolog!
Én meg ott álltam egy csomó kötött cucc között, és nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ez jól állna? Fogalmam sincs. És az? Passz. Felpróbáljam? Drága. Ki tudnám fizetni, de ennyi pénzért már vízállós szélálló lélegző kabátot is kapni. Meg egy frankó bakancsot. Vagy egy A-vonalú szoknyát, amin nem kell gondolkodni. Aztán végiggondoltam: én nem tudok öltözködni. Sosem tudtam. Sminkelni sem. Anyám úgy leszúrt 16 évesen, amikor egyszer kihúztam a szemöldököm, hogy azóta se nagyon próbáltam. Smink meg öltözködés szempontjából egy kikent-kifent 16 évesnek érezném magam, ha rendesen “megcsinálnának”. Merthogy én, magamat nem tudom. Van vagy 15 kb. ugyanolyan fazonú felsőm: hosszú a dereka, hogy ne fázzon az enyém, szűk, mert melltartóban még mindig jó mellem van, kerek nyakkivágás, mert csak, és kész. Hozzá farmer (ritkán, mert nem elég kényelmes), szoknya (vastag harisnyával), vagy ha az erdőbe megyek, túracucc. Néha még mindig az egy mérettel nagyobb ruháim, mert azok jöttek szembe, meg mert el kéne menni valami passzentosabbat, de kell a pénz ide is, oda is, a biciklim téli átzsírozására, rendes kajára, félrerakni házra, fehérjére, súlyzóra, új serpenyőre, bármire. A francba, rongy, rongy, hiába látom, hogy az egyikben felcsillan a férjem szeme, a másikban kevésbé. Igen, én cipelem magammal a férjemet ruhát venni, mert látom a reakcióján, hogy jól áll-e nekem vagy nem. Nem azért, mert neki akarok tetszeni, hanem mert egyszerűen jobban lát engem, mint én magamat.
Szóval itt vagyok egy egyre jobb testben, eldugva semmi különös, kissé elnyűtt vagy egyenesen egy számmal nagyobb göncökbe. Ha nem találkozom barátnőkkel, még csak nem is érdekel a dolog. Ha találkozom… Akkor úgy érzem magam, mint aki nem tud öltözködni:) Nem, nem rondának, inkább inkompetensnek.
Fura, mert a gyerekeimet fel tudom öltöztetni rendesen. Csinosan. Kényelmesen és csinosan. Igaz, nekik nem a derekuk vékony, mint nekem volt valaha (60-as csípőszűkségem volt úgy, hogy nem is voltam vékony:), hanem a lábuk izmos, vékony, formás. Na, nekem olyanom sosem volt:)
Szóval próbababa ide vagy oda, nekem tökmindegy. Én vagyok a próbababa, de azt hiszem, nem jól végzem a feladatot:) Közben pedig kb. öt évvel nézek ki fiatalabbnak, mint amennyi vagyok, és hát izé… elég sok ember szerint az arcom kifejezetten szép. Hogy mondjam azt nem beképzelten, hogy szerintem sem csúnya?:) És semmit nem tudok vele kezdeni, én nem sminkelem, nem csinosítom, fényképeken szarul néz ki, a tükörben jobban, a reakciókból ítélve meg inkább a tükörnek hiszek. Igen, nekem is bátyám van, talált, süllyedt, de ezek már régi beidegződések, harmincsok évesen már meg kéne tanulni öltözködni meg sminkelni, nem?
KedvelésKedvelés
Ha szép az anyag, szép maga a ruha, és elfér az erősítés, akkor jól állhat. Ez ilyen büszkeség is tud lenni: én még ezt is fölvehetem. (mármint ő)
Jó ez a csajos közeg, amiről írsz, élmény lehet. nekem nincs, csak egy-egy és intellektuális barátnő.
Meg tavaly ilyenkor vettem a laptopom az egyik olvasó-barátnővel, de nem nagyon szoktam együtt vásárolni, pedig az inspiráló nagyon.
Kötött ruhák, néztem én is, nagyon szépek és tényleg mindenkin rontanak, aki nem nagyon vékony.
Nagyon érdekes, amit írsz.
“harmincsok évesen már meg kéne tanulni öltözködni meg sminkelni, nem?”
De igen, én is autodidakta vagyok.
Diszkrét, világos korrektor, enyhe szemöldökszedés és egy hisztérikusan jó minőségű szempillaspirál (vagy szempilladúsítás, adok kontaktot korrekt, szépen dolgozó olvasó-kozmetikushoz), szájfény, talán egy enyhe szemceruza, satírozás — nem leszel kikent-kifent.
És ettől például viszolygok, így nem akarok sminkelni, kinézni, elmerevedni:
http://girlpower.cafeblog.hu/2014/04/08/csodakat-muvel-az-orosz-sminkmester/
Vágyam egy GUESS farmer, a végleges méretemben. Leggingsek és színes pulcsi, Calezedonia, Benetton. És amiket régebben találtam, kedvenc márkák, MEXX pulcsi, egy-egy ESPRIT, azokat elviszem a varrónőhöz, bevetetem. A cipész meg lyukat fúr a fűzöld övembe, kettőt is. János, a 69 kilós János nadrágjai már bővek…
Kezd bő lenni rám a technikai kabátom is, pedig az nagyon csinos darab.
KedvelésKedvelés
Furcsa volt megszokni a csajos közeget. És furcsa azután visszaváltani a “fiúkra”. Rendszeresen vagyok mindkettőben, és ki kellett tapasztalni, mennyire kell visszahúzni vagy kiengedni a körmöket, hogy ne bántsak mást (csajok), de ne bántsanak engem akár véletlenül (férfiak).
Én régebben elég masszív előítélettel rendelkeztem a nők iránt. Nem tudom, mitől. Talán apám viccből hangoztatott “asszony beszéd nem beszéd”-jellegű beszólásai miatt? Vagy mert egyszerűbb volt nem belegondolni, a felnőtt nők miért elnyúzottabbak, használtabbak, nyűgösebbek, kevésbé lazák, mint a felnőtt férfiak? Gyerekfejjel az ember nem méri fel azt, hogy nehezen vicces, laza és bevállalós az ember, ha minden az ő felelőssége…
No de: egy babafórumból nőtte ki magát, előbb csak e-mailezgettünk, aztán már reflexszerű, ha valami történik, akkor ezt “elmondom a csajoknak”. Az elején bizony sokszor túl vaskosan szóltam be, én még bőven iróniának éreztem, ők már szóltak, hogy ez túl van a viccesség határán két méterrel. Mégsem lett sértődés. Azt hittem, a csajok hisztisek, csak a ruha meg a lakberendezés érdekli őket, meg az üngyülübüngyülü, de durva látni, hogy alapvetően érzékeny és intellektuális csajok mennyire keményen tudnak házat felújítani, gyereket ápolni, éjszaka ötször felébredni hónapokon keresztül, válni, kapcsolatot rendbe hozni, tétova pasi mellett/helyett döntéseket hozni, vagy nem tétova pasi döntéseinek következményét viselni. Masszív humorral. Máshogy nem megy:) Ez is egy jó kérdés: hogy nézheti le valaki szolidan a saját nemét, akit egyáltalán nem behódoló anya nevelt? Na mindegy, majd megbeszélem a csajokkal:))
Az együtt vásárolgatás élménye még mindig nincs meg. Látom, másoknak ez milyen frankó, de engem még jobban elbizonytalanít. Leggingsekhez még kéne formálódnom. Én felülre szinte bármit felvehetek, alulra viszont vigyáznom kell. Olyan alkat lehetek, mint te voltál:) Vagy mit te voltál félúton?
Kozmetikust köszi, kipróbálnám, ha megadod az elérhetőségét. Párszor ki lett igazítva a szemöldököm, hát, az roppant sokat dobott. Ilyen műanyag én se lennék, mint ezek a kifestett orosz csajok. Nekem olyan smink tetszene, ami nem is látszik, hogy smink, de jobban nézek ki tőle:) Nagyjából a korrektor és az alapozó az egyetlen, amit használok, azt is csak az államon. (IR mellékhatása, hogy ott nem szép a bőr) Szempillaspirált kéne. Régebben eszméletlen sokat hallgattam a “de szép kék szemed van!”-t, már untam is, most meg alig látszik.
Eleve, valahogy így (is) jöttünk össze a férjemmel. Nézett-nézett, elgondolkodva, gondoltam na, most jön a “de szép kék szemed van”, és akkor én majd nem fintorgok hősiesen. De nem. Elkezdte ecsetelni, hogy ezt a kéket pasztellel lehetne megrajzolni, pár vonást kéne bele húzni szénnel (?), azt viszont nehéz lenne visszaadni, ahogy a szempilláim árnyékot vetnek rá, azt egy másik színnel kéne árnyékolni. Tök nem udvarlási célzattal mondta, tényleg rajzolt előtte portrékat és nekem tényleg érdekesen kék a szemem, de úgy bekaptam a (ki se dobott) horgot, hogy én is csak lestem:)
(tényleg nagyon jól állt a barátnőmön az a bordó kötött ruci. Tényleg erősítette. Olyan nehéz ezt átállítani az agyamban, hogy az erősít az pozitív is lehet, mint egyszeri halandónak azt, hogy a zsír nem árt:)
KedvelésKedvelés
Ez, hogy a nők csak rucikról beszélgetnek, nem is értem honnan jön, olyan furcsa nők szájából hallani, hiszen az is nő aki mondja. Azt gondolják, hogy mindenki más fogyi, csak ők normálisak? A lesajnáló ruci szó ááh, szerintem hamarabb volt ez a lesajnálás, mint azok a nők akik rucikról beszélgetnek.
Anyámban is benne van a rettegés, mindentől ami nőies, suhogós melegítő bakanccsal volt az egyenruha gyerekkoromban, és sokszor elmondta, mi nem vagyunk olyanok, de nem ám, szerencsére megmentett a kamaszkorom. Aztán ő is elkezdett változni velünk, aranyos, amikor megdöbben, hogy nem kell se smink, se szoknya, se magassarkú, egy puha ingtől is lehet nőiesen kinézni. Ja és a nőies nem a kurvás. Ki mondta ezt anyám generációjának, hogy csak a végletek vannak? Örülök, hogy ilyen anyukám van, aki képes változni, és megért, és nem zár rögtön, amikor valami újat mondunk.
KedvelésKedvelés
Nekem tetszenek az új próbababák: formásak, csinosak, esztétikusak. (Ronda próbababákhoz vagyok hozzászokva.) Viszont az furcsa, hogy a teltebb nõk rögtön önmagukat látják a babákban, pedig ezek a babák feszes bõrūek, formás combúak, nem narancsbõrösek stb., ami azért – valljuk be – nem annyira valósághū. Szóval õk is csak abban különböznek az idealizált modellektõl, hogy egy kicsit szélesebbek náluk.
Egyébként nem a ruhaméret meg a kilók számítanak, hanem a az arányok meg a testzsírszázalék. Utálom azt a felfogást, hogy 60 kg és 170 felett nem nõ a nõ (aha, akkor én soha nem voltam nõ, maximum 13-14 éves koromig), és 80 kg fölött nem férfi a férfi (apukám és a párom akkor mik?). Általában nem túl elõnyös külsejū emberek hangoztatják ezeket a még közhelynek sem nevezhetõ hülyeségeket és érdekes módon több paramétert szabnak meg a nõk, mint a férfiak számára.
KedvelésKedvelés
Mikor megismertem a kedvest egy társkeresőn – teljesen más miatt figyeltem fel rá, de felvillant, hogy hű, ez még akár amúgy is bejöhet – elolvastam az általa kívánatosnak tűnő paramétereket: 60 kiló felett, 170 centi alatt, ne legyen gyereke, ne lakjon messzebb 50 kilométernél 🙂 Hát izé, hízhatok tizenöt kilót, de összemenni nemigen fogok tudni, a gyerekeimet meg csak nem tagadom le vagy irtom ki. Aztán mindről kiderült, hogy régi sérelmek kihangosítva, és ha jól érezzük magunkat együtt, mind le van szarva.
Érdekes, exférj pár centivel magasabb volt nálam, és ha néha felvettem magasabb sarkú cipőt, szóban nagyon megdicsért, de a testbeszéd azt mutatta, hogy nem szeretne közel állni hozzám 🙂
A kedves meztélláb is pont akkora, mint én, vagy tán picit alacsonyabb, nagyon szereti rajtam a magassarkút (én is szeretem, mert érdekes élmény, de járni nem tudok benne), és mikor az egyik gyerek megkérdezte tőle, nem zavarja-e, esküszöm, tök őszintén nem is értette, hogy miről van szó.
KedvelésKedvelés
Az én párom kb. öt centivel magasabb nálam, de mivel nem hordok magassarkút, egyértelmūen magasabbnak tūnik, mint én. Viszont olyan kultúrából jött, ahol még mindig megrökönyödnek azon, ha a nõ nem alacsonyabb legalább 10 centivel. Az egyik nõi ismerõse meg is jegyezte, hogy “miért vagy ezzel a hatalmas nagydarab lánnyal, ha összevesztek, úgy fejbevág, hogy összecsuklasz”. 🙂 Egyikünk se extrém magas (nem érjük el a 180 centit) és inkább vékonyabbnak számítunk, mint vastagnak, bár valamennyire izmosak vagyunk (még nem annyira, mint Éva).
Egyébként paramétereket fontosnak tartó férfihoz / nõhöz még nem volt szerencsém, legalábbis párkeresés szintjén. Bár az feltūnt, hogy 180 cm feletti férfiaknak enyhén szólva soha sem voltam az esete.
KedvelésKedvelés
Az ismerős kedélyesen primitív, nagyon utálom az ilyen embereket, logikát, másokba való érzéketlen beleugatást.
KedvelésKedvelés
Ajánlom ezt az írást, a paraméterekről:
KedvelésKedvelés
“egy biztos: ne hívják Krisztiánnak” 😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Csajos közeg? Az jó. “elmondom mert te nem vagy irigy. Telefonon persze. Veszünk házat Veresen, kapunk rá hitelt, kölcsönt jól raktuk a pénzt nagyon, aztán gyerek projekt, mert már kell tudod 35 leszek. Azért ez eredmény másfél év alatt.nemde?. Ti hol tartotok már? Nem itt? —(pitty pitty)
Értem. Hiányzol amúgy. ”
Elszontyolodtan hallgattam. Elnézést a nemvidám történetért.
Kinek a fényében, minek a tükrében, milyen lenni, ki milyennek lát. Lehet h szánalmas vagyok. pont.
KedvelésKedvelés
Kinek a szemében vagy szánalmas pont? És miért gondolod, hogy az a szem számít?
KedvelésKedvelés
Pont neki. Nyilván ez hiányzik neki, nem én. H mondhassa, tudhassa (jobban)
Viszont vágattam a hajam hosszából, felfrissült és olyan szép. Na ez a fontos! Az előbb mint jelenségről írtam, csak csajos csacsogásba csomagolták.
KedvelésKedvelés
Értem, de akkor mint jelenségre is igaz, hogy akinek a szeme arra jó, hogy engem kis pontnak láthasson (hogy ő meg elég nagy pont legyen), annak a szeme pont nem érdekel. Az illetővel együtt.
KedvelésKedvelés
Bizony!
KedvelésKedvelés
Nekem soha nem igazán volt tartós női barátságom. Voltak, vannak is szép emlékek, de jöttek s mentek is. Akik maradtak és akikre számíthatok, azok férfiak.
Lehet, hogy ennek az egyik oka, hogy nekem nem megy a small talk; megőrülök a “csajos csevegésektől”, eszem ágában sincs együtt vásárolni senkivel (egyedül is utálok) és nem cserélek sminkötleteket, recepteket (ez utóbbit igen, de az más, mindennap főzök, kell a változatosság. Nem utálom, de nem is tartom a napjaim meghatározó élményének, meg kell csinálni és kész.) Az új ruhát sem veszem észre senkin, a gyerekek meg nem érdekelnek.
Ahogy ezt így leírom magamról, egész ellenszenvesnek tűnök a saját szememben.
Gondolom a férfiaknak is megvannak a small talkjaik, az én barátaim alapvetően ún. “régimódi férfiak”, szóval biztosra veszem, hogy lefutják a szokásos köreiket a nők, a szerszámok, a főnökség körül, de nem velem (nőkről néha), úgyhogy mindenki jól jár.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, létezik-e az aneroxiának ellentéte, de én egész életemben ettől szenvedtem. Bármilyen is volt a testem, mindig betegesen soványnak láttam (sosem volt az). Vékony voltam, de szépen vékony, lapos, ahol kell, kerek, ahol kell. És gyűlöltem. Husira vágytam a derekamon, hasamon, combomon. De egyszerűen képtelen voltam hízni. Iszonyatos bűntudatom volt, ha éhes voltam vagy kimaradt egy étkezés. Viszont boldog és nyugodt voltam, amikor rosszullétig ettem magam, úgy, hogy néha órákig levegőt is alig kaptam. Rengeteget ettem, és egy időben az étkezéseken felül felnőtt (kórházi) tápszereket ittam. Anyám mindig azzal jött, hogy nem szégyellem magam! És tulajdonképpen igaza volt, de mit tehettem, ha nem voltam boldog abban a testben. Idegesített, hogy mindenhonnan csak a “hogyan fogyjunk” ömlött, arról senki nem beszélt, hogy hogyan hízzunk. Ma már tudom, hogy az örökölt alkatot nem lehet megerőszakolni. Így a harmincas éveim közepére beállt némi változás, és végre olyan a testem, amilyenre mindig is vágytam, és olyan boldogan cserélem le a ruháimat L-esre és 40-esre.
Most arra próbálok figyelni, hogy egészségesen tartsam fenn a súlyom, ne üres szénhidrátokkal. A cukrot és a fehér lisztet már évek óta minimalizálom, és amióta ide járok, azt is tudom, hogy a “köret mítosza meghaladandó”. 🙂
Néha még most is véznának látom magam, de tudom: az agyammal van a baj, nem a testemmel.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy leírtad a történetedet! Inverz anorexia van, a férfi testépítők amikpr olyan nagyok, még nagyobbak akarnak lenni, de ez is az, csak nem okvetlen izomban. és jó, hogy elégedett vagy a saját tested saját testképével, nem műsokra hallgatsz. Senki nem mondhatja, és ne is mondja, hogy ez nem normális, ha te így érzed jól magad, ilyenné akartál válni, nem csak megmagyarázod, hogy miért nem tudsz lefogyni.
Van egy evészavar rovat, ha oda átmásolnád a kommentet (meg itt is maradhat), örülnék.
KedvelésKedvelés
Persze, nagyon szívesen, átmásoltam.
Ezt a bejegyzést még nem is olvastam, most örömmel pótoltam.
KedvelésKedvelés
Köszönöm!
KedvelésKedvelés