melléknevek sorozat 28.
folyamatos melléknévi igenév, összetett szóból
Azt kérdezik, vállalok-e személyi edzést.
Nem.
Rögtön rávágom.
Az nem én lennék. Ellenállok annak, hogy így felcsillanjak, kapva kapjak: jé, hát ez is egy lehetőség volna. A blog, az blog, és úgy jó, ha blog marad. A többi meg az életem. Én nem új projekteket vagy megélhetést akarok, hanem írni. Fő tevékenységként, de nem minden áron profitért. Ahhoz értek, abban szereztem gyakorlatot, az a jó nekem, olyan fajta vagyok. Nincs kapcsolt áru, nincs marketing, akarás, és — még — könyv sincs.
Rengeteg előnyt ki tudnék ügyeskedni a blogból, munkát, javakat, nemzetközi terjeszkedést, sokan mondják is ezt nekem, de bennem az van: nem, nem, nem. Mert az félrevinné az egésznek a karakterét, és elvonna az írástól.
Ha bármi mást csinálnék, akkor egészen csomó olyan emberrel kellene kedvesnek, készségesnek lennem, akikkel nem biztos, hogy akarok. Rögtön jönne az üzleti szemlélet, a nyelvembe harapás. Nem volnék többé szabad, máshol lenne a figyelmem, mint ama egyszerű szekvencia, hogy élek-gondolkodom-írok.
További ok, hogy erre már nincs időm, figyelmem. Írás, gyerekek, az otthonunk, edzés, ennyi megy most. Ugyanakkor továbbra is szívesen edzek (együtt vagy egy helyen-időben) akárkivel, aki megkeres, és szívesen válaszolok konkrét kérdésekre is.
Például a “melyik a legjobb fajta zsiradék?” kérdésre linkkel:
http://ketodietapp.com/Blog/post/2014/01/29/Complete-Guide-to-Fats-Oils-on-Low-Carb-Ketogenic-Diet
Aztán, a kompetencia hiánya: nincs szakirányú végzettségem, nem is tervezek szerezni. Nem értek hozzá, és az ilyesmi felelősség. Látom én, meddig és mihez értek. Nem, nem lettem apostol, és tudom, hogy más mást gondol a táplálkozásról vagy a súlyzókról, mint én, és ez nem zavar.
De én eléggé azt gondolom, amit.
Hobbisportoló vagyok, intenzíven nem is régóta csinálom. A módszerem nagyon egyedi. Csak a saját testemhez, működésemhez értek, másnak nem is ígérhetek semmit. Körülményeim, adottságaim, lelkialkatom, igényeim mások, mint másokéi. Mindazt, amit megtudtam, magam kutattam ki ingyenes (többnyire angol nyelvű*) honlapokról és állhatatos önkísérletezéssel, hónapok alatt, információk és cikkek közül válogatva, minden részletnek utánamenve. Ez nehéz út, de szerintem ez az egyetlen út az igazi változáshoz.
És itt egy kis lábjegyzet, mi ez az egyedi alkat, amire néha célzok. Ezeket mostanában gondoltam át. Nekem három bátyám van, tudjátok, és én sose babáztam, szóval tudom, mitől döglik a légy 🙂 . Én egy ilyen csinálós alkat vagyok, vehemens és magamat nem kímélő, némileg önkárosító is, ami a traumatúlélők sajátja, és nagyon szomorú, másrészt meg én ezt elbírom, nincs sportsérülésem például, nem fázom meg a lenge öltözékben futástól, könnyen böjtölök, és nem lettem extrém sovány sem. Egyébként, ha a családomra és múltamra visszatekintek, örülök, és sok hasznát veszem az élet kibírásában annak, hogy nem neveltek pihe-puha lánykának, hogy volt sok helyzet, és nekem kellett megoldanom. Szabad volt estig csavarogni, sátrazni, mindenfélét kipróbálni, de télvíz idején azért előkerült már a térdzokni. Engem soha nem vitt senki kocsival iskolába, és közel volt a fociöltözők világa is. Anyám a minta, ő is tolta, hajnaltól, zimankóban gyalog a piacra, repedezett ujjak, mindent bírás, mások helyett. Nem aggódom, hogy itt most 17 fok van, jó az, elég az. Megyek rönköt fűrészelni. Felveszem a meg sem száradt nadrágot (mert az a kedvenc), jövök-megyek benne, rajtam szárad meg, érzem, ahogy bekapcsol a hőközpont — én ezt élvezem, és nem leszek náthás. Mezítláb futás, hősokk meg a többi, tudjátok. Én szenvedtem a kismamapuhaságtól, a nyűgös filmnézéstől, fűtött lakásban nassolástól, rendelt pizzától azokon az elkenődött napokon, és szerintem ennek az általánossá válása egy urbánus kórság, amely az életmódunk jellemzőire és mentális sémáinkra vezethető vissza. Lényegében arra, hogy eltávolodtunk attól, amire a testünk és embervoltunk szánva (tervezve) van. És rossz nekünk, betegítő és lehangoló, megrekeszti az életerőnket a legszebb éveinkben. Hát ha még a párkapcsolat se stimmel.
És én nem ismerem az sem, milyen az igazán ölelő család, a tradicionális vasárnapi ebéd, amelyben csak hátra kell dőlni. Minden olyan átmeneti, nekem mindig tudni kell, mi legyen, lépni, kibírni, dönteni és újítani, belemenni és felfedezni, nincs korlát, se védő, se gátló. Nincsenek tehát megtartó keretek, és nagyon keményen jelen kell lenni, nem delegálhatom a létezés és szülőség feladatát másnak, és pont mert erős lettem és néha kemény, nem fog senki sajnálni.
Ezek is benne vannak a sporthoz való viszonyomban, ezért sincs edzőm nekem sem, én vagyok az edzőm és bíróm. És ezt neveztem élsportolói attitűdnek, nem annyira a világklasszis nagyapám genetikáját, inkább ezt, hogy meg se kottyan, ne vicceljünk. Úgy, mint a halálraítélt, úgy, mint a drogos, ha nem teremben, hát itthon. Ez a belső motiváció: a magam terhelése, a kitettség. Nem a kinézet vagy a tetszés és elismerés vágya motivál.
Túl a spártain, az edzetten, van az önkárosító hajlamom: nem félek dolgoktól, vértől se, és hát mindenki jobban jár, ha ezt a hajlamot kemény edzésbe, abbahagyhatatlan ugrókötelezésbe vagy kétnapos böjtökbe transzponálom, mint…, tudjátok. A vércukormérés szúrása naponta ötször, az ugyanaz. Csak most van neki értelme, célja, nem elkeseredettségből fakad.
Én ezt fejlődésként értékelem: ez a továbbra is létező hajlamnak a jóféle kiélése. Így írom a blogot is, senkire se hallgatva, és hát megedzett az is. Így lett láncfűrészem. Így hordoztam háton a gyerekeimet, így harcoltam az anyatejért és az igazságomért is több helyzetben. Sosem az igazolta a törekvéseim helyességét, hogy a világ visszaigazolt, sőt. De a világ gáz.
Szóval, a lényeg: én ezt úgy csinálom, mint az állat, és abból nem lehet módszert, tanácsokat leszűrni. Valószínűleg sok hibám is van, de oly mindegy, csak csinálom — utánaolvasok esteleg, és magam korrigálok, nem kell, hogy ott álljon mellettem valaki, látom fotón is. Nem is érdekel, mit gondolhat egy profi edző erről az egészről (amellett, hogy kajálásügyben többnyire dogmatikusak, a böjtölésnek, ketogénnek hírét sem hallották). Valószínűleg a láncfűrészelő technikám sem tankönyvi, volna férfi, aki nagy okosan elmondaná, miért nem lehet így fűrészelni, ahogy én csinálom (mansplaining), de a fűrészt én vettem, a használatát én ismertem ki, a fám fel van vágva, mégpedig hamar, metszeteim simák, mozdulat nem billent, élveztem is, lábam kettő, ujjam tíz-tíz, meleg van, csókolok mindenkit.
akkus
És aki nem ilyen, akinek fáj valamije, aki óvatos, aki nem jól viseli a szembenézés fájdamát, aki nem tud konfrontálódni önmagával és a mikrokörnyezetével, amikor akar valamit, aki fontolva haladna, aki módszert és titkot remél, és nem taálja meg magának, azt én egyszerűen nem értem. Agyilag igen, meg tanult empátiával, de nem érzem őt.
Motiválni sem tudom igazán. Kérdezgetik, hogy csináltam, és ha elmondom, mindig az lesz belőle, hogy “ja, én ezt nem bírnám”, és a kézenfekvő következtetés: “akkor nekem ez nem is való, inkább nem csinálok semmit”. Ezt rossz hallani.
Általában ez a jellemző, ezt egy dietetikus írja:
Nagyon sok fogyókúrás módszer kezdi úgy, hogy radikálisan átszervezi az egyén étrendjét, életvitelét. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy nem célszerű „ajtóstól rontani a házba”. A fokozatos, követhető módosítások sokkal nagyobb arányban vezetnek eredményre, ráadásul a testsúlycsökkentés végén ez átvihető egy testsúly megtartását támogató étrendbe és életvitelbe.
http://alimento.blog.hu/2014/09/08/testsuly_mitol_fogyunk
És én ezt fel is fogom, ezt a lelki alkatot, a sok visszatartó tényezőt, a körülményeket, az óvatosságot, meg hogy nem jó erőltetni, csak hát mindenki ezt csinálja, egész életében, és ebből így nem lesz semmi. Aggályoskodik, a beleragadtságát magyarázza, latolgat, keresgél, kérdezget, ez nem jó, az nem jó. Ez van letargikus, “nekem ez úgye megy” verzióban, és hurráoptimista, egzaltált, ám könnyen kihunyó változatban is — készül egy paródia, egy napló egy lelkes életmódváltó nőről, aki addig kutatta a neten tökéletes edzéstervet, sporttáskát, zsírégető tablettát, kajatartó dobozt és a mind ugrókötelezés, mind fekvenyomás közben ideális hajviseletet youtube videókról, meg vásárolt be mindent lilában és sárgában, amíg aztán soha le nem ment a terembe.
Például a szénhidrát (úgy értem, a rossz minőségű, iparias szénhidrát dömpingszerű fogyasztása) vagy a “nincs kedvem edzeni” nem más, mint lánc. Fel kell tudni ismerni, hogy ez köt, meg azt is, hogy emnnyivel jobb szabadon, és lerázni a láncot. Igen, eleinte egy kicsit erőltetni, és az úgy megy, hogy az ember világosan látja a célt és önmagát. Szívem szerint ütemesen rázogatnám ezeket az embereket: csináld már, ne variálj, ne az agyalásra, kifogásokra menjen el az energiád. De egy személyi edző vagy tanácsadó ilyet nem tehet. (És ugyanezért nem vagyok tanár se: mértéktelenül bosszantott az önállóság hiánya, az értetlenség, amikor ötödszörre kérdezik, hogy “akkor ezt most jegyzetelni kell?” Nem kell, de érteni és tudni kell.)
És hát a tanácsadók, a módszerek forgalmazói ebből élnek, a te tanácstalanságodból. LifeTilt szexizmusa és realityje is ebből él, proteinestül, zsírégető tablettástul, feliratos pólóstul. Miközben minden információ, kellék elérhető az interneten, és a kamu nagyon hamar leleplezi önmagát (főleg angolul*).
Az életmódváltás pofonszerű felismerést jelent, és azt, hogy igenis nagyot változtatsz, egyszerre is nagyot, és azt kitartóan csinálod. Én úgy élem meg, szárnyalok. Könnyen megy a nehéz. Nem lemondás, hogy nem eszem pékárut, illetve persze, az, de lett hozzá erőm és kárpótlásom bőven, és az eredmény igazolja a döntés helyességét (március 23. óta vagyok ketogén étrenden).
Érdekes, mit ír erről, a változás hirtelenségéről egy látványos átalakuló, Angelocska:
Szeptemberben megláttam a versenyhirdetést és semmit sem tudva arról, mi történik egy fitnesz modell versenyen, miről szól egy ilyen verseny, úgy döntöttem, hogy én bizony formába hozom magam és részt fogok venni rajta! Egyik napról a másikra drasztikus változtatásokat vittem az életembe (nem vagyok a lassú átállás híve, azt csak időhúzásnak és önáltatásnak tartom), megváltoztattam az étrendemet, az edzéseimet, de a legnagyobb változás az elszántságom volt, ami a megelőző hónapokban hiányzott. A testem pedig hihetetlen gyorsasággal kezdett el reagálni.
http://www.metalozott-testek.hu/doc/Bombatest_mintaoldalak.pdf
Úgyis az a leghatékonyabb motiváció, mármint a visszajelzések alapján, ha
kommentár nélküli fotón megmutatom, mivé lettem, miket csinálok, esetleg előtte-utána fotók (ilyeneket itt találsz),
tényszerűen közlök információkat, például itt,
önkritikus vagyok, a nehézségekről írok, hogy ez nem csoda és nem hepinesz nekem sem, kell az erőfeszítés (csak épp élvezetes) — beszédmód-váltás, ez a legkomolyabb ambícióm ebben a témában is: az edzés nem szenvedés!
kielemzem a kifogáskeresést, a média hazugságait, megkeresem az önáltatás okait, például itt,
tehát a direkt rábeszélés, kecsegtetés, tanácsadás nem.
A harmadik okom, és ez a holnapi bejegyzés témája: hogy én ebben nem is hiszek. Hogy más megmondhatja, mit tegyél. A holnapi poszt címe: kívül, belül.
(lemaradt a lábjegyzet, bocsánat)
* Azért hangsúlyozom ezt, mert ugye az internetről származó információ közmondásosan megbízhatatlan, ugyanakkor az angol nyelvű net akkora, hogy ott frissebb, elevenebb az információáramlás, nem maradnak úgy öt évekre honlapok, főoldalukon 2013 februárjára beharangozott életmód-előadással meg legfrissebb, értsd: 2004-es kutatásra hivatkozással, mint minálunk. És ami a lényeg: a nagy számok miatt van sokkal több intelligens felhasználó is, valódi szólásszabadság és öntudat, és erősebb közösségi kontroll. Szóval az nem lehet, hogy Peter Attia mondjuk hülyeségeket beszél, és akkor ne legyen egy, öt, tíz komoly ellenoldal. (Ellenoldalam még nekem is van, ide is dörgölik folyton, csak azon se tény, se megfontolandó vélemény, csak gyűlölet.) Ha egyvalamit tanítasz meg a gyerekednek: angolul tudjon nehezebb szövegeket is olvasni, na jó, és internetezzen értelmes ember módjára.
csak az olvassa. én szóltam 
Annyiszor olvastam már nálad a túlfűtött szobát, és nemrég, sokadjára, bekattant egy régi emlék és összeállt a kép. Én fázós vagyok, olyan nyafogósan fázós, mármint, hogy akkor is, amikor nincs is hideg, és magamat idegesítem fel ezzel legelőször, de akkor is fázom. A pulóvereimmel szerelmi viszonyban vagyok. Na, és eszembe jutott egy gyerekkori szokásom. Panelban laktunk, és minden este elalváskor az ágyamhoz volt készítve egy cumisüvegben víz. Én alig vártam, hogy elköszönés után kimenjenek onnan, már fogtam is az üveget, csorgattam a párnámra a vizet, míg jó nedves nem lett, és úgy aludtam el, hogy azt simogattam. Minden egyes este. Ez egy ilyen érthetetlen, fura kis emlék, nem volt rá magyarázat, néha emlegetjük. Most meg azt mondom: mi van, ha azért csináltam, mert egész egyszerűen túl meleg volt a szobában? Hahá.
KedvelésKedvelés
Érdekes. A gyerekek sok mindenre ráéreznek, és megoldják.
Itt amúgy elég hideg van, csak én azt a nadrágot akarom felvenni, gyerekesen, és akkor meglepetten tapasztalom, ahogy felfűt a motor. Jó érzés.
KedvelésKedvelés
“A fogyni vágyók kb. 80-90%-a saját magán kísérletezik, kipróbál mindenféle csodabigyót, módszert, de nem kér szakszerű segítséget – többségükben bele is buknak. Aki segítséget kér, többnyire az sem szakember segítségét kéri – legalábbis én nem tekintem szakembernek a mindenféle csodás neveken tevékenykedő önjelölt étrendi-tanácsadókat. Jelenleg egy dietetikusnak 3-4 év képzésre és 3 év kórházi gyakorlatra van szüksége ahhoz, hogy tanácsadást tarthasson, ezzel szemben ma nagy hangon hirdetik magukat olyan „szakértők” és „tanácsadók”, akik 40-80 órás gyorstalpalókon képződtek, vagy egyszerűen úgy gondolják, hogy a saját magukon végzett kísérletezgetés eredménye feljogosítja őket arra, hogy mások életében is rendet tegyenek.”
http://alimento.blog.hu/2014/08/08/testsuly_i
Valami ilyesmit mond a hozzáértés… a tekintély önlobbija (ez egy dietetikus blogja). A gondolkodó, igényes ember ugyanis joggal és felkészülten mond nemet a mainstream “mértékletességekre” (kajaügyben borzalmas a mainstream, úgy értem, a test eredeti rendeltetéséhez képest, és ehhez igazodnak a “betartható”, könnyen adaptálható étrendi ajánlások is), és érthető az is, ha a júzer el is meséli a nyilvánosság demokratikus fórumain azt, amit felfedezett. Hogy nem úgy van az, és a hivatalos diabetológia, dietetika eléggé öhömm, például nekem egy harmincas endokrinológus magyarázza, hogy ő a BMI-t nézi, meg hogy hány kilót fogytam, mert azt tanulta, hogy ez a releváns, pedig nem épp újkeletű warning az, hogy egy átlagos testű ember esetében sem mond sokat a BMI, egy magas izomarányú sportoló esetében meg végképp nem.
Persze ebben a blogolásban, életmódi felfedezések közzétételében iszonyú nívókülönbségek vannak, és az is gyanús, ha pénzért árulja a laikus a módszerét, vagy nagyon hirdeti, hogy úgy és csak úgy, és mások milyen hülyék. Szerintem sok út beválik, én arról írok, amin én járok.
Várható, hogy lehurrogják a nagy okosak a szakképzettság nélküli bloggert, de a nagy okosak szerintem nem adnak kielégítő választ arra, hogy az emberek nem érzik jól magukat a testükben (vagy: olyanok képesek igazán nagyot változtatni, akik a nagy okosak nélkül/ellenében is tudják, mit csináljanak).
Például ez a dietetikus fenntarthatalannak mondja a ketogént, én meg nem. Minden fenntarthatatlan, macerás, ha a pizzamátrixban és anyu sütijei között rekedsz.
És egy kicsit butácskának nézi a tanácstalanokat ez a dietetikus. Jó a ködoszlatás, meg ha rámutat, milyen érdekek miatt van ennyi ellentmondás meg szer a fogyókúrabizniszben, de azért el lehet igazodni a neten szakember nélkül is, egy kis talpraesettséggel.
És ugye néha a racionális oldalon sem sikerül annyira a korrekt érvelés, ott is sok az indulat és a gőg, meg az önérdekvédelem (mi fehérköpenyesek), és nem arról van szó, hogy nem lehet mindenki igényének megfelelni (erről szól a tények tisztelői című poszt, és ezt bírta reagálni a bírált ködpiszkálós írás szerzője).
KedvelésKedvelés
És ugye van, aki veszélytelenül önkísérletezhet meredekebb dolgokkal is, például Peter Attia (eatingacademy.com).
A cél, hogy gondolkodóvá, igényessé, felkészültté és önállóvá váljunk. Én legalábbis szeretném azt a pénzt, amit egy edző, dietetikus tanácsadása kóstál, másra költeni. Viszont elmegyek háromhavonta nagylaborra, és évente két DEXA-t csonáltatok, hogy lássam, mi a helyzet. És megtanultam értelmezni az adatokat.
KedvelésKedvelés
amúgy szerintem pont ez lenne egy jó dietetikus-edző feladata [nem is tudom, hogy érdemes-e különválasztani a kettőt] (pszichológushoz is eljár az ember, pedig az is sokszor pont ilyen rendpárti a mostani gyakorlatban, meg nincs elég rugalmassága a furcsa dolgokhoz)
szerintem nem magát a szakmát kéne temetni, hanem az egész akadémiai hozzáállást az ilyen egészségcuccokhoz, hogy van „a diploma”, ami egy befejezett tudás, és a tudás megszerzéséhez diplomára van szükség.
egyáltalán, hogy a diploma a gyakorlatban, vagyis az akadémiai világon kívül jelent valamit.
mert most kb olyan az egész, mintha mondjuk nem attól lennél író, hogy olyan szívnvonalú dolgokat írsz, amire adott ízlésű olvasók kíváncsiak, hanem attól, hogy van-e írói diplomád, vagy hogy mit gondol rólad „a szakma” (oh wait, ez mondjuk az irodalomban is megvan).
KedvelésKedvelés
Nem temetem a szakmát. A megmondás kényszerét, a megmondás igényét bírálom, és a szakképzettséget mint önálló érvet. Sok mindent takarhat a dietetikusi vagy edzői végzettség.
Kis türelemmel, kritikai érzékkel és angoltudással jobb eséllyel találsz használható infót a neten bármiről, mint amilyen eséllyel egy valóban felkészült és elkötelezett szakembert kifogsz.
Minden héten lemegyek kétszer-ötször a terembe, és minden alkalommal végignézek személyi edzős edzéseket, tudom az árakat, vannak jobbak, rosszabbak, úgy mondom ezt.
Agyrém, hogy felnőtt embereknek egy másik mondja meg részletekbe menően, hogy mit egyenek. Vagy hogy akkor okés a gyakorlat, ha az edző bólogat (vagy nem basztat), és nem akkor, ha érzed, hogy az feszül, aminek kell, ez most gluteusból ment és jó volt a térdednek, mit tudom én.
Vagy hogy edző kell, az ő szigora, fölötted állása, hogy gyerünk, gyerünk, mert amúgy nyavalyognál, öttel kevesebbet csinálnál, elbliccelnéd. Komoly ember vagy? Tudod, miért csinálod és mi a célod.
Mindez irtózatos pénzért, ha személyi és nem csoportos az edzés.
A csoportos más, ott közösség van, fíling, egymás húzása, pici hibakorrekciók és nagy önállóság.
A követés, az igazodás kényszere a belső drive helyett, ez a bajom.
Aki megérti, megéli, mit tesz vele a sport, annak belső drive-ja lesz. Aki idáig nem jut el, baszhatja az egészet. A drága edzővel együtt.
Nekem az is izé, ha a befizetett klubtagság,a rendszeresség (meg van beszélve), az edzéstárs vagy a reality forgatása a motiváció — “így legalább végigcsinálom”… nőjetek fel, tanuljátok meg megharcolni az első nem jól eső hónapokat, negyedórát futni tüdőkiköpés nélkül.
Eltávolít önmagunktól a külső kontroll, az a bajom.
Amúgy nekem csak alter pszichóim voltak.
KedvelésKedvelés
ja, a „szakmát” kb így értem, mint „szaktekintélység” vagy hogy mondjam. szerintem amúgy nem érdemes lenézni azokat, akiknek jól jön egy edző, egyszerűen nem egyféle lelkialkat van, és vannak (lehetnének legalábbis) alteredzők is, stb.
amúgy nyilván a pszichológia-analógiára visszamenve, bizonyos emberek ugyanúgy meg tudják gyógyítani saját magukat mindenféle traumából kellő önismerettel meg műveltséggel, de mondjuk a legtöbb ember képtelen rá, meg sokkal gyorsabb is, ha van vezetőd. (vicces amúgy, hogy nálunk pl. még az alterpszichológus se működött igazán, pedig nem tűnt rossznak, csak annyira nem tudtak mit kezdeni a mi interszekcionalitásunkkal, hogy kb végül ilyen gumikacsa-terápia lett belőle (a kifejezést ennek a mintájára csináltam: https://en.wikipedia.org/wiki/Rubber_duck_debugging))
KedvelésKedvelés
Nem nézem le, csak nem tudom megérteni ezt a kifelé néző alkatot, és az a gond vele, szerintem így nem lesz igazi változás.
Ma türelmetlen vagy, tulajdonítasz.
KedvelésKedvelés
A szakma engem nem érdekel, nem vagyok benne, nem számítok, legfeljebb valami kósza újságírónak.
Viszont szakirányú végzettségem van, jórészt akkor, az egyetemen tanultam magyarul meg professzionálisan olvasni, meg a nyelvészetet. És egész életemben csak olyan melóm volt, amihez a magyar-angol szak volt a szakirányú végzettség.
És ez szerintem nem mindegy.
KedvelésKedvelés
azért az irodalomszak nem egészen szakirányú végzettség, mert az alapvetően elemzés meg filológia (kreatívírás képzés ma magyarorságon nem nagyon van, azért örült mindenki a Pázmányos cuccnak, mint majom a farkának) – attól, hogy elvégzed az irodalomszakot, nem tanulsz meg jól írni, legfeljebb ha (valahol máshol, gyakorlat közben, mondjuk újságírói, bloggeri stb munka közben) megtanulsz írni, akkor tudatosabb leszel.
KedvelésKedvelés
“azért az irodalomszak nem egészen szakirányú végzettség” Már miért ne volna az? Mi szakirányúbb? Az esztétika, az öh irodalomtudomány és egyes írói, fordítói kurzusok mind a magyar/nyelvszakok alszakai eredetileg. Iszonyú sok minden volt az egyetemen, háromszáznál több kurzus, és én még át is hallgattam finnre, elméleti nyelvészetre, angolra (még magyar egyszakosként), szociológiára.
Nem mondtam, hogy _attól_ tanultam meg, hanem hogy nem közömbös, és sokat tanultam ott, írni is, érzékenynek lenni. Írni az tud, aki tud jelentést tulajdonítani, és nagyon sokat olvasott, az meg nekem az egyetemen volt. Miért kötsz ebbe bele?
Figyelj oda arra, hogy mit írok, ha rám reagálsz. Én nem másokról beszéltem. De amúgy nézz meg írói életrajzokat, a négyötödük bölcsész.
Nem máshol tanultam, négyéves korom óta írok esztétikai céllal, a többi csak rutin, tempó, bővülés. Az alapokat én az egyetemi években (idején) szereztem. Minden félévben írtunk egy csomó kis beadandót, tanultunk nyelvtörténetet, stilisztikát, kortárs irodalmat, félévek végén 5-15m szemináriumi dolgozat született, előtte csak két OKTV dolgozatot írtam.
Meg nyilván olyan fajta ember is vagyok.
KedvelésKedvelés
amúgy lehet sorolni a nagyobbnál nagyobb írókat, akik sose jártak magyar szakra (nem egyen még bölcsészkarra sem).
vagy filológiai kísérletet is lehetne csinálni, hogy összehasonlítunk olyan írókat, akik végeztek irodalom szakot, meg akik nem és van-e szignifikáns különbség mindenféle dimenziók alapján vett szövegminőségben. 😀
KedvelésKedvelés
Magamról beszéltem, figyelted? Hogy én sokat köszönhetek a magyar szanak, én azt végeztem, én ott tanultam egy csomó mindent, irodalmi-betűvetői formálódásomban nagyon nem közömbös a jó öreg, begyöpösödött ELTE. És hogy amit írtál, hamis dilemma, mert nem az van, hogy vagy mindent meghatároz, avgy semmit se számít. Nekem számított, de tudom, divatos alterálláspont, hogy nem számít a diploma _semmit_. Nem a diploma amúgy, hanem az egyetemi évek, noha a szakdolgozatírásmnak, -védésnek és a gyakorlótanításnak kétségkívül van egy beavató, rituális jellege, nélküle nem olyan.
“akik sose jártak magyar szakra” Amúgy meg nem csak magyar szak és nem csak az egyetemi képzés számít olyan bölcsészségnek, amiből kinőhet egy komoly íróság is, de én épp magyar-angol szakos voltam.
Nem stimmel az érvelésed, nem arra reagálsz, amit írok, hanem amit továbbgondolsz belőle.
Ja, hát a szövegminőség, az aztán egy egységesen megítélhető, scoreable valami. 🙂
KedvelésKedvelés
ja, én meg nem rólad beszéltem, hanem általános második személyre vonatkoztatra kezdettől, szerintem itt lehet a probléma, hogy ezt nem jeleztem egyértelműen (eleve ez nem szerencsés nyelvileg, csak a kommentforma nagyon adja ezt a gondolati struktúrát, hogy E/2-t használok akkor is, amikor áttérek valami általános gondolatra).
nem hamis dilemma, én nem mondtam, hogy nem számít semmit (eleve én is a képzésről beszéltem, ha megfigyeled, nem a diplomáról), hanem hogy tudatos felkészítés nem történik az íróságra (akár szép- akár tudományos) _semelyik_ bölcsészszakon. az irodalmi tudatosságból meg olvasóságból-szerkesztőségből kifejlődHET, az sokatírásból kifejlődHET, de igazából nincs külön foglalkozva ezzel.
KedvelésKedvelés
De arra reagáltál, amit én magamról írtam. Eredetileg azt mondtad, a magyar szak nem szakirányú végzettség az íráshoz. Leginkább azt állítom, hogy annál szakirányúbb képzettség nincs, és hogy nekem nagyon sokat számított a betűvetésemben.
Nincs kifejezett íróképzés, ez igaz, illetve vannak írókurzusok, de az én esetem és sokaké azt mutatja, hogy a bölcsészség jó ágya a meleg írótestnek.
De persze legnagyobb költőnk is csak egy (ma már egyetemszámba menő) középiskolát végzett, egyetemet nem. Viszont ő proletárként, a Gát utcából nem lett volna ekkora költő, ahhoz Makay Ödön gyámsága és a polgári nevelés és műveltség kellett. Petőfi is képzett volt, autodidakta módon, életközelben, magányos olvasással és kora legjobb szellemi áramlataiba csatlakozva — ő sem a nép fia, az ösztönös zseni, mint ahogy hinni szokás, valahonnan franciául is megtanult, sok más mellett.
De tényleg nem a képzés a közepe, kurzus se, nem tanulható (illetve az isten óvjon az ilyen-olyan tehetségű, kurzusvégzett írók tömegétől), hanem az alkat, az anyanyelvi szenvedély, a kifejezéskényszer és a reflexió képessége a kulcs.
KedvelésKedvelik 1 személy
“de nem kér szakszerű segítséget – többségükben bele is buknak” mintha csak ki kellene nyujtanunk a kis kezunket erte vagy karlenditessel tucatnyi jo szakembert sodornank el hirtelen, csak mi valamiert megse, azertse. Ennyi es ilyen hosszu ideig kepzett szakemberek mellett miert fuldoklunk a felinformaciokban es miert nem kapunk kielegito valaszokat? Nem vagyok ennyire naiv persze, megvannak a sajat elmeleteim es tapasztalataim, hogy miert nem. (Most nem a fogyashoz, hanem altalaban veve az infohianyhoz irom, hogy meglepodtem, mikor szoba kerult az allergia es sue emlitett egy belgyogyaszt, akinek en veletlenul par nap mulva elvetodtem az oldalara es ott a hisztaminrol van egy rovid leiras, azon kivul angol es nemet nyelvu linkek. Ebbol kellene tajekozodnunk ezek szerint. Hany ember el allergiaval az orszagban? Hany ember gondolja, hogy bar allergias, neki barmi keresnivaloja lenne egy hisztamindieta kornyeken? ) Az rendben van, hogy a szaktekintelyek birtokaban vannak a naprakesz informacionak, csak ez igen gyeren csordogal le hozzank, a plebshez. Amugy ott a blogon a taratalom jo, eleg jozan, mondjuk a hetkoznapi ember teherbirasat tartja szem elott, ami hat nem annyira garancia a valtozasra, ritkasan fordul elo.
KedvelésKedvelés
““de nem kér szakszerű segítséget – többségükben bele is buknak” mintha csak ki kellene nyujtanunk a kis kezunket erte vagy karlenditessel tucatnyi jo szakembert sodornank el hirtelen, csak mi valamiert megse, azertse. Ennyi es ilyen hosszu ideig kepzett szakemberek mellett miert fuldoklunk a felinformaciokban es miert nem kapunk kielegito valaszokat?” Mert a sok netes gurunak és csodamódszernek bedőlnek, a kis buták.
KedvelésKedvelés
Egszeruen nincs mas ut, mint hogy kiizzadja az ember sajat magabol a sajat megoldasait a nyugere-nyomorara. Ha csak a futast nezem, akkor peldaul megszamlalhatatlanul sok tanacsot osztanak a futos forumokon, csak ugy dolnek az emberre a dietetikusok altal irt cikkek es mind ugyanaz, rebegnek valamit a glikogenraktarakrol es bevagnak hozza egy nutellas-bananos piritost fotonak. Vajon mi koze van ennek azokhoz a komplex folyamatokhoz, amik tortennek sport kozben mondjuk egy anyagcserezavaros embernel? Egy szemelyi edzo otezerert az rahangolodik az anyagcserezavaromra is? A dietetikus, aki erti a biokemiai reszet, az vajon fut, edz valamit, erzi amit erzek?
KedvelésKedvelés
Az egyre agresszívabban szex körül forgó LifeTilt is eszembe jut, akivel (és egy kedves régi kórustársammal, aki neki átformálandó alanya) a Flexben edzek.
“Teljesen életidegen kép, hogy ha valaki szebb testet akar magának, akkor megvesz egy edzésanatómia könyvet és elkezdi olvasgatni, miközben értékes információkat szív magába. Elképzelhetetlen, és ugyanez igaz a diétára is. Semmi alapok, csak beírom Googleba hogy „fogyókúra” aztán az algoritmusok isteneire bízzuk, hogy valami negyedig használhatót dob-e ki a rendszer, vagy valami elképesztően nagy faszságot.
De végül is igazatok, van. Miért is kéne ezzel tökölni, hiszen csak az egészségetekről van szó, az anyagcserétekről, a mindent befolyásoló hormonjaitokról, a szervezet helyes működéséről, az egész rohadt életetekről, a jövőtökről, miért ne bíznátok ezt a Google találati lista első három helyezettjére.
Nem sajnáltok – nagyon helyesen – 100 ezreket kifizetni nyelvtanfolyamokra hiszen tudjátok, erre van szükségetek, hogy megtanuljátok amit meg kell tanulnotok, de ha a test formálásáról van szó, akkor megy az egészséges életmód drága spúr bohóc szövegelés, meg úristen mi kerül egy személyi edzésben 5 ezer forintba. Röhejes.
Számomra a mai napig felfoghatatlan az egészségetekkel való totális orosz rulett, de ez a bejegyzés most nem a számomra megérthetetlen megértéséről szól, hanem a hatékony fenékformálás alapjairól.
Az edzésanatómia sorozat az alapokról szól, az edzések alapjairól. Ha egyszer megírják az internet nagykönyvét, ez a fenékformáló bejegyzés sorozat egész biztosan benne lesz.”
(Hehe.)
http://www.lifetilt.hu/blog/2015/09/fenekformalas-ii-resz-az-alapok/
Ugye tudjátok, hogy eközben ő, és sok enyhébben fogalmazó is, akik a fitneszből élnek, azt gondolják: na, most meggyőző voltam, lehúztam a sok buta libát.
És én nem bírom a manipulációt, és engem nem is fog senki libának tartani.
KedvelésKedvelés
Én nem keresek személyi edzőt, mert régóta megvan a magam edzése, de ha keresnék, akkor se mennék ehhez a Life Tilt-es fiúhoz!
Undorítóan fejezi ki magát, nem szeretném, ha velem bárki így beszélne, akkor se, ha 120 kilós lennék.
KedvelésKedvelés
“…amit a fenekeddel képes leszel elérni úgy mint egzisztencia, minőségi férfiak, és az általuk nyújtott biztonság…”
Ööö… én vagyok túlérzékeny, vagy ez a fiatalember itten tényleg középfinoman lekurvázta kedves leendő ügyfeleit?
KedvelésKedvelés
🙂 …a fiatalember középfinoman és PC kompatibilisen…
KedvelésKedvelés