K. S. Zs.-nak
Tegnapelőtt (javítom “tegnap”-ról, elsüvített mellettem a szerda, most is rohanok) konferencián voltam. Ritkán megyek ilyenre, ezért is pezsdítő élmény. Szeretem ezt, rákészülni, megjelenni, emberek között lenni, figyelni, új megfogalmazásokkal és mentalitásokkal találkozni, és hát ebből bőven volt. Játszóhely is volt gyerekeknek, vittem a kisebbik kicsit. Nagy köszönet érte a szervezőknek.
Szerelem: Személyes? Politikai? volt a címe, egészen különböző szakmájú emberek tartottak előadásokat, izgalmas fókuszokból.
Persze nekem rögtön bajom van: Pető Andrea nagyon szellemesen nyitotta a konferenciát, és profin moderált, ám a love is in the air, ez az egész “mindenki tudja, ez mekkora hajtóerő/elmény” felvetés is normatív. Nem, sokan nem tudják, valami egész mást tudnak, és ők hallgatnak, épp nemrég volt erről szó itt is:
A szervezők pluralizmusát és nyitottságát jelzi, hogy ki tudtak lépni a saját, ismerős eszmei körükből, és előadóként meghívták a konzervatív, kifejezetten teoretikus, ifjú kutatót-publicistát, Szilvay Gergelyt is. Ő rendszerezetten, érdekesen és szemszögváltásra képesen (értsd: tudjuk, milyennek hat ez a “ti” szemetekben) mesélt ezt-azt a konzervatív gondolkodás elméleti hátteréből. Megtudtuk, hogy noha férfiasság és nőiesség szerintük esszencia, nem társadalmi konstrukció, a szerelemben (ezen a házasságot/tartós kapcsolatot kell ám érteni) a mai konzervatívok egyenrangúak, munkatársak helyett lelki társak, és nem csak a túlélés, hanem a kapcsolat maga is cél.
Pető Andra, aki megnyitotta az estét és moderált is, még az elején figyelmeztetett arra, hogy “nekünk”, akik hiszünk a társadalmi egyenlőségben, nem érdemes ugyanazokra a hívószavakra ugrani, minden meddő vitába belemenni és általában sem a mi-ők ideológiai dichotómiát élezni.
Én e figyelmeztetést megfontolva, annak ellenére megerősödtem abban, hogy aki konzervatív, az tényleg nem tud mit kezdeni azzal, hogy a világ változik. Elintézi a demokraták, egyenlőségpártiak, baloldaliak kérdéseit, az ezernyi fajta népbetegséget, szapora csecsemőhalált néhány megnyugtató mondattal, hogy de, persze, férfi és nő egyenrangú, és mi nem szólunk bele mások magánéletébe, meg hogy az igazi igazságosság nem egalitárius, hanem érdemalapú (azt hiszem, ezzel egyetértek), valamint nem tökéletes a régi rend, ez nem is lehet cél, na de az legalább működik, hibái ismertek, az új válaszkísérletek elterjedésével meg összességében még rosszabb lenne a helyzet (igen, jó a tipp, ha a melegházasságra gondoltok, mint ami sokak szerint gyengíti a heteroszexuális házasság erejét). Összességében az erő és a tekintély pártján áll a konzervatív ember, és az új, szokatlan jelenségekre, amelyeket az értékrendjén belül nem tud értelmezni, elkülönülve, moralizálva, esetenként kirekesztően fog reagálni, és ebben nagy egyetértésre számíthat a társadalom nem gondolkodó, csak a saját primer érdekeit néző, lassan mozduló többsége részéről. Ami mondjuk nekem az igazságérzetemet birizgálja, meg szerintem irritálóan képmutató erőpártinak lenni, a nagy rendszerek tövében lecövekelni, gyakran emberellenes, és ezen felül veszélyessé is válik, ha egy feszült társadalmi helyzetben a szokásos fejcsóváláson túlmegy a dolog, és akkor jön a tevőleges gyűlölet, mint azt láthatjuk. (Nagyjából a szélsőjobboldal térnyerését írtam le most, és persze nem vagyok túl eredeti.)
Nem szólnak bele mások magánéletébe, persze, de ha a buszon utazik egy szőke nő egy félvér kislánnyal, akit a gyerek anyának szólít (ez tegnapi élményem), vagy ha azt halljuk, hogy örökbefogadtak egy gyereket, vagy épp azt, hogy válik egy ismerősünk, én mást fogok gondolni, mint a konzervatív, mást mondok az öt meg a tizennégy éves gyerekemnek ezekről a helyzetekről, és amit én mondok és gondolok, az egy olyan világ csírája, amelyikben jobb élni, mint a régiben. Azért jobb, mert abban a világban az ezerféle valóság elmondható, nincsenek ennyire romboló szégyenek és titkok, szabad különbözni, nem helyes és helytelen mentén értelmeződnek legszemélyesebb dolgaink, és nem én számítok nem működőnek attól, hogy egy hazug és képmutató világban nem működöm.
A válás baj, ezt is megtudtuk az előadó egy későbbi hozzászólásából, tízéves gyerekek egy évente ismétlődő brit felmérés szerint (“ha király volnál, mit változtatnál a világon?”) régóta a top 3-ban tartják ama kívánságot, hogy ne legyen válás. Ej, de megható is ez, A két Lottiban is ez van, továbbá legyen árpacukorból a kerítés és lehessen egész nap X-boxozni, gondolom. A szülő szempontja, jólléte és életesélyei, a hosszú távú érdekek persze le vannak szarva (mármint nem a gyerek által, mert neki ezt szem előtt tartani nem dolga, hanem az efféle “kutatás” citálója által). Egy másik kutató (ELTE PPK) hozzászólásában szóvá is tette, hogy a kutatások is abban a keretben zajlanak, ahol ez a kötelező műsorszám, ilyen nyomás, ez az értékrend, hogy a csonka család, az aztán jaj, de borzasztó, és erről szólnak a filmek — épp ez a baj, hogy ennyi manipulált dolog van a fejekben.
A szexuálpszichológus előadó, Portik-Bakai Melinda alaposan átvette a kötődés kialakulásának fejezeteit, a vonatkozó vizsgálatokat (gondolom, azért, mert az anyához való kötődés a szerelmi érzés és intimitásra való képesség alapja — bár ez az állítás nem hangzott el, de ezért futhatott ki a szerelem témájára a mondandó, és biztos így is van, csak megint mindent az anyára tol ez a felfogás). Előadását “egy barátnőm mesélte” típusú anekdotákkal színesítette és “tette személyessé”, amit én, ahogy az évek telnek és mindenféle előadásokat hallgatok, egyre inkább szimpátiavadász és manipulatív technikának tartok, főleg, ha nem jó a sztori, és közhely a csattanó.
Szerinte az igazi szerelem a sírig tart, harminc-negyven évig — döbbenten értettem meg az előadás végére, hogy a házasságra gondol, nem valami kósza, huszonéve motoszkáló, “soha többet olyan nem lesz” emlékre, vagy éppen nyugdíjas újrakezdésre, hanem arra, hogy apu-anyu jól kijön, kizárólagosság van, minden oké, a gyerekeik boldogak, és nem válnak el. Jaj, hát mit kell mindig elválni. Mi a probléma?
Ott ült a székeken egy csomó elvált ember, félrelépő ember, újraházasodott, gyermektelen, vagy kötődni képtelen ember, meg leszbikus ember, poliamoriában élő, családonbelülitraumatúlélő — már így statisztikailag gondolom ezt, meg sokakat ismerek is. Én épp az özvegyek táborát erősítettem. Á, nincs semmi probléma, szeressük egymást. Csak a gyerek ne sérüljön, hát akkora boldogság van így, Család és Házasság. Ezek a liberálisok meg elválnának szíre-szóra, ki érti ezt.
Azért is fura volt ez, mert egy korábbi előadó, Máté-Tóth András vallásszociológus meg pont arról beszélt, hogyan próbálta a kultúránk Erósz hatalmas energiáit becsatornázni, tagadni, megszelídíteni, ám ezzel az egyház is, a házasság intézménye is csúnyán kudarcot vallott. A pajkos gyermek ellenáll a struktúráknak, sodró és illogikus, ez a lényege. És nem, nemhogy nem egyenlő a házassággal Erósz, de elpusztul benne (viszont Erósz virulása nem a házasság feladata, a házasságnak más, fontos feladatai is vannak).
Hát nem látjátok, hogy a fél Magyarország elvált, a másik fele el akar válni, és boldogtalan? Hát nem látjátok, hogy a fiatalok már nem akarnak házasodni és nem akarnak annyi gyereket, sokan egyáltalán nem, ellenben azoknak, akiket “megfertőztek ezek a mindenféle új hatások”, mérhetően jobb az életminősége? Ha ez jó volna, működne, akkor akarnának. Ha úgy volna jó, mint a konditerem, hogy egy kicsit persze, strapálnod kell magad, de aztán jó lesz, akkor is akarnának. De a jó konditermek tele vannak. A házasságkötő termek meg üresek.
A végén én is tettem egy felszólalást. Észrevételeztem, hogy a nők meg vannak zsarolva. Azzal, hogy a gyerekük majd sérül. Hogy széttörik a családot, ők törik szét, ha válni akarnak, vagy szerelembe esnek, de egyébként azzal is, ha merészelik magukat rosszul érezni. Hogy mindenki miattuk lesz majd boldogtalan, felborul a jó kis családi élet, mert ők ugrálnak itten, megbolondultak holmi blogoktól, és irreális elvárásaik vannak. Mintám több ezer fő, sok nő és néhány férfi, akik elmesélték a történetüket nekem a fórum- és blogévek alatt.
Én, és ez pedig az egyfős mintám, amúgy abszolút vétlen vagyok mindkét gyerekeimapja távollétében, bár az elsőért bőszen hibáztatnak, de azt még ezek az előadók is elismerik, hogy ja, a bántalmazó kapcsolat, az a néhány eset, az más.
Én nem vagyok hibás, és én is megkapom mindig vádként, hogy egyedül nevelem a gyerekeimet, és hogy csak így és ennyire megy. Pedig azt, amit három (kettő és kétharmad) gyerek és az otthonom ügyintézése jelent, és azt, hogy milyen nekem azt hallgatni, hogy a gyerekeim apa nélkül nőnek fel, TEHÁT sérülnek, szerintem el se tudják képzelni ezek a teoretikusok. Hát még azt, hogy mégsem sírás-rívás az élet, egyben vagyok ún. “párkapcsolat” nélkül is.
Én nem vagyok hibás, és szerintem baromi igazságtalan stigmatizálni azokat, akik nem tehetnek róla, meg azokat is, akik “hibásak” ugyan, de legalább meg merték lépni azt, amiről a többiek csak álmodoznak.
De hagyjuk ezt, hogy ki a hibás, ez nem vezet sehova.
Fontosabb, hogy a házasság, amelyet olyannyira védenek, nem valami boldogságcentrum és önérték. Csak akkor érték, ha nagyon jó, egyébként lehúz. Az intézménnyel van a gond. Nem, nem az van, hogy a lángolás elmúlik. És nincs mindig hibás, és nem is csak az van, hogy ketten rontják el. Egyszerűen nem működik. A sok, érdekkel megterhelt érzelmi és életmódbeli elvárás, a saját illúzióink, a szerepünk értelmezése sem működik, a biztos remény, hogy mi abban boldogak leszünk, hát hiszen mindig is ezt akartuk. Az emberek változnak az évekkel, és nem egyfelé. Nagyon ritka, hogy igen. Az egyfelé növekedés, a törzs erősítése és nem széttörése (ez itt fametafora) többnyire szerencse, fényviszony dolga, és valamennyi tudatos melóé meg őszinteségé, csak hát ez a keretekhez ragaszkodó, válást hibáztató szemlélet pont az őszinteség esélyét rontja. És ha nincs kényszer, akkor ki fogják mondani a másfelé változó felek, hogy nem jó, és meg fogják lépni, amit akarnak.
De ez már egy nagyon világos stádium, a megerősödötteké. Mi, többiek, hallgatunk, mert félünk. Félünk az ítéletektől. Hallgatunk, mert magunk sem tudjuk, mit akarunk, és mert nem tudjuk, nem mi rontottuk-e el valóban, nem mi vagyunk-e önzőek, vagy épp nem elég érzékiek, ahogy mindig mondják. Az önismeret hiánya a kulcs, az énélmény hiánya, a sakkban tartottság. Meg az, hogy állandóan másokat nézünk, igazodunk, félünk. Hogy nem merünk élni, nem merünk gondolkodni, dönteni. Hogy azt hisszük, valahogy, konkrét módon kell nekünk viselkednünk. Benne maradunk, életben tartjuk, és nem vagyunk boldogok, és lemaradunk az életünkről.
Megint ez rajzolódott ki a szavak mögül: mintha a házasság ab ovo a biztonság és boldogság volna, amit ELVESZÍTÜNK, mert HIBÁZTUNK, és KÖNNYEBB VOLT ELDOBNI, MINT MEGJAVÍTANI, na persze, EBBEN A MAI DOLOGIAS VILÁGBAN, persze régen nem ez volt, dédszüleink még megjavították. Vagy kibírták…
És emiatt forgolódnak álmatlanul a nők, akik tízszer annyi energiával, megerősödve élnének, ha végre a saját életüket élhetnék. Nem mulasztva el felelősségeiket, de azért nem zenebohócként, akinek emellett még azt is el kell játszania, hogy ő milyen boldog az ő szép kis mozgalmas családjától, mert szereti őket, mert hétvégén kirándulás van, és mert megeszik, amit főzött.
Poklokra és fagyott némaságra mondják azt, hogy meg kéne védeni, menteni.
Nők magyarázzák nőknek, hogy kompromisszumra kell törekedni, és hogy minden házasságban vannak hullámvölgyek. Nőknek, akiknek fogalmuk nincs, miről maradtak le, milyen élet és szabadságfok is létezik még: nem ám felelőtlenség, hanem játszmamentes élet, az az állapot, hogy nem kell szétszakadnia és életvitelszerűen elégtelennek éreznie magát pusztán attól, hogy ő feleség és anya, és nem is dilemma többé, hogy anya vagy nő, feleség vagy szerető (ez is milyen, ez a kontrasztos szerepekre osztás a magazinnyelvezetben?!). Hogy néha nem kell az órát nézni, nincs megítélve, véleményezve minden tette. Csak gyanítják ezek a nők, hogy létezik valami más is, mert annyira élhetetlen ez itt és most, annyira elhallgatott a testük, a fiatal lányság, és mert emlékeznek, hogy régen nem ilyenek voltak, hanem okosak és csillogók.
Nők magyaráznak nőnek, hivatalból vagy sok pénzért, irodákban, rendelőkben és könyvek lapjain adják a tanácsokat. Női szerepre, nőiességre, csendes befogadásra, yinre figyelmeztetik az agyonhajszolt nőket, és lényegében ők maguk se tudják, miről maradnak le, mi van még a saját sorsukon, a női sorsnak gondolt, fétissé tett gyerekabajgatáson, “gondoskodáson” (értsd: kizsákmányoltság) és férjkiszolgáláson, -elviselésen, anyósápoláson kívül, az örök önmarcangoláson kívül, hogy velük van a baj, nekik kéne jobban csinálniuk ezt a sok mindent valahogy. Mindenki a tevékeny, hatféle területen virtuózként helytálló nőket ünnepli, és nem azokat, akik mernek csak egy vagy két területre koncentrálni és a többit nem csinálni.
És ezek a nők, akikre hallgatnunk kellene, csúsznak szét, rosszul néznek ki, ki vannak égve, pókhálós az ajkuk és büntetős a logikájuk. Ők, a segítők se mernek élni, máshonnan ránézni, felülbírálni, és az anyjuk se mert élni…
Nem, nem a férjed a szemét. Az egész elgondolás nem működik, hát látjátok: az együtt maradók sokszor még boldogtalanabbak, az igazán értelmes statisztikát, az emberi jólműködését ők rontják. Az elválók és gyerekeik életét meg nem a válás, hanem az önérdekvédő, játszmázó partnerük és hazug, hibáztató környezet teszi pokollá.
A nők (és az őszintébb, önellátásra képes férfiak) felszabadulnak, amikor elválnak, magukra találnak, mégis, így is, nehezebb anyagi helyzetben is, hát még ha a válás legitim opció lenne, és nem azt hallgatnánk erkölcstan-tanároktól, hogy szegény tönkretett gyerekek. A gyereked nem a válás vesztese, hanem a boldog szülők, a működő kapcsolat hiányának vesztese.
Nők mondják anyáknak a nevelési tanácsadóban, hogy micsoda trauma a gyereknek a válás. Ezzel vannak sakkban tartva azok, akik már rájöttek, hogy nem fog működni, ha megfeszülnek se, de ez a társadalmi érdek: együtt kell maradni.
Ha épp apuka csomagol és okoz önérzeti sebet a feleségnek (erről is írok majd, a “más nő kellett neki” birtokló hazugságáról), akkor: persze, mert nem voltál kedves és szexi. Ha nem tudják ezzel sarokba szorítani a karcsú, ápolt szőke nőt, mert az új nő egy tízessel idősebb és ritkás a haja (csak mondjuk ő életvidám…), akkor is valahogy érezze magát szarul a feleség, akkor nem a kinézet számít, a lelkére kellett volna jobban figyelned. Persze, megkapja a férfi is, mert a farka után megy és felelőtlen (holott előtte sem volt valami nagy vasziszdasz se férjnek, se apának), de aki igazán megkapja a nép ítélőszéke előtt: az új nő.
(Apám új felesége. Mintha mindig szőke volna, férjem bűne bűne volna, évzárókon álldogál…)
Ha a feleség lépne, mert elég volt, kész, nem fér belé több, akkor mondják azt, hogy ezt, amit annyira szeretnének, de szerencsére félnek tőle, majd a gyerek szívja meg. Akkor majd maradnak, és nem rinyálnak többet.
Ecseteljük drámaian, hogy apa nélkül felnőni, férfikép, férfiminta nélkül, az micsoda trauma a gyereknek. Széttörik a kis világuk, sodródó öngyilkosjelöltek lesznek meg bűnözők, amerikai statisztikák alapján.
Hogy van az, hogy az én fiam emberi mintát keresett, és amit férfilétről az apjától elsajátíthatott volna, azzal — érthető módon — elég kritikus? És ezt képes volt felismerni egyedül: nálunk az ő apja nem téma, csak annyiban, hogy “ez az ő problémája, nem a tied és nem is az enyém, ne aggódj”. Neki meg kell alkotnia a tőlem tanult értékek nevében a saját férfiasságát, és meg is fogja. És más kamaszoknak is meg kell alkotniuk az új kor új férfiát önmagukban, mert eltelt több évtized, másik világ van, és ez az új férfiasság már nem egyféle, nem kényszerítő, erőalapú norma lesz, amely árnyékában a “béták” jelenleg szégyenkeznek és szexcsikaró, torz, agresszív kommentelőkké válnak a blogomon.
Az a férfiasság, ami mellől a nők elválnak, tipikusan romboló és önös, nincs azon mit átörökíteni.
*
De te nem válsz, értem én. Neked jó így. És mégis…
Jaj, hogy egyszer derűsen azt mondhassuk. Hát sőt, rendszeresen és alapvetően:
Rendetlenség van, igen.
Folyton szénhidrátot esztek, ami nem egészséges, mindig valami bajotok van a vacsorával, mindig mást akartok, teli hűtő mellett éhen haltok.
Nem tudom, felvesznek-e abba a jobbik gimnáziumba, édes gyerekem. Tanultál volna többet, én neked olvasónaplót többet nem írok, és nem fogom magam szégyellni helyetted. Majd leszel elektroműszerész, nem szégyen az.
Lehet, hogy mégis elválunk, én már érveltem és vártam eleget. Lehet, hogy nem veled megyek salsázni, életem párja, te. De hogy megyek, az tuti, mert mindig is salsázni akartam.
Én ennyit bírok, mi vagyok én? Akármit csinálok, akárhány fejet vágok le, tíz új nő a helyére. Alapértelmezés, hogy nekem kell levágni.
Mindeme problémákban és megoldandókban nektek is aktív részetek van, édes férjem és drága gyerekem. Nem fogok önkizsákmányolni, nem lesz bűntudatom meg átforgolódott éjszakám — a szeretet nem ezt jelenti, elannyira, hogy szervusztok, most megyek úszni. Lázadás leverve előre is, csak szólok. Oldjátok meg, most egy kicsit marcangoljátok magatokat ti. (Vagy menjetek úszni.)
Megtapsolták amúgy a hevült és személyes hozzászólásomat, jó volt.
csak az olvassa. én szóltam 
Zenebohóc. Ez jó, nagyon találó. Én mégis azt gondolom, hogy ötször ekkora zenebohóc lennék a férjem nélkül, és fele ennyire nem tudnék mosolyogni, mert fáradt volnék. Jó, hogy van, met megért, és jó, hogy leveszi a vállamról a terhet. Persze nem csak ezért jó, hogy van, de ha nem értene meg, és nem venné le a vállamról a terhet, akkor … akkor lehet, hogy nem is lenne jó, hogy van? Meg azt is gondolom, hogy egy csomó jó házasság van a környezetemben. Mind elég melós. A legtöbbe ki kell mondani a férjek helyett, amihez ők nem elég tudatosak. Mégis jók ezek a házasságok, és egészek. Nem olyan veszélyes a helyzet.
Meg azt is gondolom, hogy konzervatív családból származom, szavak szintjén. Persze mikor anyám kereste a több pénzt, meg ő aggódott a pénzügyekért, akkor már modern volt az a család, csak a “férfi munka – női munka”, férfi szerep – női szerep szempontból volt konzervatív. Meg abban, hogy aki elvált, azt megszólták. Elváltakkal barátkozni sem szabad, mert az egy olyan fertőző métely: az ember sokat beszélget velük és pikk-pakk elválik.
És ha ott vagyok, köztük, akkor mindig úgy érzem, hogy elnyom a sok “should”. Ezt kéne tennem, azt kéne tennem, így kéne tennünk, úgy kéne tennünk. És nyűgös leszek, és menekülhetnékem van. Férjem is konzervatív családból származik. Hogy lehet akkor, hogy viszketegséget kapok egy csomó konzervatív mintától? A napokban jelent meg ez a C. Molnár Emma-féle írás, gondolom megvan, mire gondolok. Ó, az is megérne egy misét…
KedvelésKedvelés
De akkor a te férjed zenebohóckodik. Nem általános dolog az sajnos.
KedvelésKedvelés
Ezt olvastad?
KedvelésKedvelés
Na, az ilyenek miatt olvasom és szeretem még mindig ezt a blogot. Mélységesen egyetértek az egésszel, egyetlen szót sem változtatnék benne, ha mondjuk kiáltványként alá kellene írnom.
KedvelésKedvelés
🙂 igen-igen jó.
KedvelésKedvelés
Pfuhhh….köszönöm Éva.
KedvelésKedvelés
“Hát nem látjátok, hogy a fél Magyarország elvált, a másik fele el akar válni, és boldogtalan?” Azaz minden házasság szar?
KedvelésKedvelés
Ha saját nem reprezentatív mintámat veszem alapul, akkor az elváltak, boldogtalan kapcsolatok mellett a jó házasságok aránya annyira kicsi, hogy statisztikailag láthatatlan.
KedvelésKedvelés
Én nagyon kevés embert ismerek olyan közelről, hogy ezt el tudjam dönteni. Van akikről messziről látszik, de soha nem beszéltem velük róla. Van akiknél az ellenkezője látszik, bár 3-4 év nem sok.
Mindenesetre azt is látom, nem kell ahhoz házasság, hogy valakik beleragadjanak egy szar, fejlődésképtelen kapcsolatba, mert ilyet is ismerek, járnak 10 éve de már 5 éve rossz.
Nem tippelek százalékot. F..gom sincs igazából mennyi az annyi.
KedvelésKedvelés
85 %, szerintem.
KedvelésKedvelés
Ezt honnan? A fél Magyarország legalább metafora.
Azért két fél egy egész, mert az elképzelés, az “egyszer megígértük, jól bebetonozzuk, lényeket is létrehozunk, végigcsináljuk, ha belepusztulunk is” nem működik. A hagyományos házasság nem működik, jobb esetben látszat, roskadozó ketret, rosszabb esetben pusztít és eltorzítja a személyiséget.
A hiedelmek uralmát úgy is értem, hogy mondjuk sokan tökre ellennének úgy, hogy a másiknak van más partnere (is), nem lenne bajuk ezzel, de ezt is sulykolja a társadalom, hogy az baj, az megalázó, a szerelem (értsd: házasság) kizálólagos, büszke nő nem tűr ilyet, és olyankor sunnyogás van (ami tényleg romboló). Noha a valóság az, hogy akiknek megmaradt a szexualitásuk (sokaknak kihal), azok krónikusan és törvényszerűen “csalnak”.
Egyébként azért tévedés a rég bevált, működő dolgokra hivatkozni, mert a mai embernek nem ugyanaz a célja és boldogsága, mint a száz meg ötszáz évvel ezelőttinek, sok más mellett pl. már tud mit kezdeni az egyedülléttel, függetlenséggel, kulturális élményekkel, és van neki technológia meg a globalizáció előnyei, hosszabb élettartam, valódi lehetőség arra, hogy megóvja az egészségét, ezeket most nem fejtem ki. Még Steiner is mond ilyet, hogy nagyon más kor van most,, msá emberrel, a szabadság kora.
KedvelésKedvelés
Ez a régen jól működött érvelés hazug, régen nem volt az az aranykor, amit egyesek piedesztálra emelnek, sőt a feminista vívmányok előtti kor emberének inkább rosszabb élete volt, akkor is megvoltak ugyanezek a hatalomgazdaságból eredő problémák. Csak a történelem kerekét visszaforgatni akarók, mint az antifeministák például propagálják és sztárolják ezt a hamis toposzt. Az egalitárius-emancipatorikus mozgalmak, mint például a feminizmus és sok baloldali mozgalom mindnyájunknak jobb világot hoztak, ellenben az antifeministák vágyott hatalomgazdasága a kevesek (kevés férfi) uralma a sokaság felett: https://petercs74.wordpress.com/2015/10/19/az-antifeminzmus-mint-a-hegemon-maszkulinitas-rendisege/ . Egyetértek veled.
KedvelésKedvelés
Vannak kivételek, de csak kivételek vannak.
KedvelésKedvelés
Én is biztosan megtapsoltalak volna. 🙂
KedvelésKedvelés
+1
KedvelésKedvelés
Ebben az a furcsa, hogy nekem felmegy a pulzusom, tök lámpalázas vagyok, aztán elsodor a helyzet.
KedvelésKedvelés
Idecsődültem a hívószóra.
Mi a baja a konzervatívoknak az örökbefogadással?
Én azt tapasztaltam, az örökbefogadást politikai oldalakon átívelően jónak tartják. Konzervatívok is, baloldaliak is, liberálisok is. A jelenlegi kormány is propagálja az örökbefogadást. A konzervatívok, mert így lehet legkisebb erőfeszítéssel hátrányos helyzetű gyerekből középosztálybeli gyereket csinálni, a liberálisok, mert éljen a sokszínű család.
Nagyon radikálisan konzervatívnak vagy forradalmárnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ellenezze az örökbefogadást.
KedvelésKedvelés
Szerintem az örökbefogadás nagyszerű dolog.
Én sajnos valószínűleg kiestem belőle (a pszichiátriai hátterem miatt), de vonzó alternatívának tünt, még a második gyerek témában is. És minden tiszteletem azoké, akik bevállalják.
(Egyébként milyen morbid már, hogy inkább szülök, mint örökbefogadok, mert jogilag az kevésbé bonyolult, és közben “bekattanok” a szülés-babázás biológiai kockázatától.)
KedvelésKedvelés
Nem biztos, hogy a konzervatívoknak baja van az örökbefogadással, a szemükben ez egy nemes cselekedet.
Lehet rosszul gondolom, de talán Éva arra utalt ezzel, hogy ő másként tekint erre a kérdésre. Egy igazságosabb (vágyott) világban csak az szül, aki akar gyereket, és nem kerül olyan helyzete, hogy nem tudja nevelni. Jobban működik az ellátórendszer, igazságosabb a jövedelemelosztás, ezért gyakorlatilag nincs kit örökbe fogadni. Vannak országok, ahol alig van hazai örökbe fogadás.
KedvelésKedvelés
Egész konkrétan még a félvér kislányra és a cigány gyerekek örökbefogadására gondoltam.
KedvelésKedvelés
Én nem mondtam, hogy ellenzi, csak azt, hogy mást gondol, más kapcsol be benne. Például a más színű gyerekekre könnyebben mondja, hogy ők mások, esszencialista abban is, hogy meghatározóbb a genetika. Keresztényként néha elhangzik az is, hogy ha az isten nem ad, akkor nem kell erőltetni. Szerintem sokkal több az előítélet meg a “természetes” útra voksolás.
KedvelésKedvelés
Egyéni idegenkedés, unszimpátia valóban előfordul, de azt a típusú intézményi-ideológiai ellenzést, mint például a melegházasságnál, kevésbé tapasztaltam. Hogy egy politikus “fentről” ellenezze, ahhoz már nagyon szélsőségesnek kell lenni.
KedvelésKedvelés
Csak egy történet, természetesen nem reprezentatív: konzervatív közeg, örökbefogadott, édes, átlagos, ragaszkodó, megfelelni vágyó gyerek, boldog, igyekvő, tökéletes anyaságra törekvő, kicsit agyramenős anyuka. Mindenki örül, milyen jó, és milyen jól kezelik. Eltelik pár év, kislánnyal kiskamasz kis gondok, semmivel sem több, nagyobb, mint másnál, és jön a pusmogás: vigyázz vele, cigány, csak rá kell nézni, és a vér nem válik vízzé. Mondtam én mindig, hogy bajok lesznek vele. És még az is, hogy szegény rendes, szerető szülők, milyen gáz, örökbe szeretnének fogadni, és csak ezek vannak.
Ez az örökbefogadósdi afféle szép humanitárius cselekedetként volt számon tartva, de azért sosem lehetett egy ilyen család egyenértékű egy “igazival”.
Fura ez az isten nem ad, nem kell erőltetni dolog is: sokszor az a benyomásom, ezt csak akkor sütik el, ha épp az ő álláspontjukat támasztja alá.
KedvelésKedvelés
Teljesen világos, de én nem egyéni unszimpátiákra, előítéletekre gondoltam. Ezek vannak, persze. De azt valószínűtlennek tartom, hogy ma egy politikus a parlamentben javasolja, vagy pártprogramba írják bele, hogy márpedig szerintük az örökbefogadást be kéne tiltani, mert alapjaiban veszélyezteti a társadalom értékeit. (Szemben mondjuk a melegházassággal.)
KedvelésKedvelés
Igen, értem, hogy mit mondasz, nem is ennek ellenében írom. Bár az egyéni unszimpátiánál sokkal közelebb állt a csoportos mintázathoz az, ami ezzel az esettel kapcsolatban abban az esetben felvillant, de ahogy írtam, a minta nem reprezentatív.
KedvelésKedvelés
Szerintem mentalitás, itt egyáltalán nincs szó politikáról, hatalomról, és a konferencián se volt. Csak csoportokról, értékrendekről.
KedvelésKedvelés
Erre a mentalitásra gondoltam, pont.
KedvelésKedvelés
Épp ma akadt a kezembe egy 80-as, 90-es évekbeli amerikai vulgárpszichológia könyv, valami olyan címmel magyarra fordítva, hogy hogyan élj együtt a passzív-agresszív társaddal. Mégis ki a fene akarna együtt élni egy passzív-agresszív emberrel?! Te jó ég….
KedvelésKedvelés
Senki sem “akar” – jellemzően elsőre (meg akár még évekig) nem mutatják ki a valós énjüket. Sajnos egy ilyennel szemben a válás (főként gyerekekkel) és a válás után sem egyszerű. Tapasztalat.
KedvelésKedvelés
Én valaha megingathatatlan liberális voltam, aztán már nem annyira, illetve bizonyos témákban nagyon nem. Csalódtam, belefáradtam sokmindenbe, “rossz környékre” kerültem. Agressziót érzek időnként az ellenvéleménnyel (vagy legalábbis csak megkérdőjelezéssel) szemben, a saját tapasztalataim letagadásának kényszerét, pedig papíron a liberalizmus az, amelyik nem agresszív, vagy legalábbis valaha én így gondoltam, ez volt benne vonzó. Ami társadalmi próbálkozás volt (kommunizmus, ’68-as lázadások), az nagyjából mind elbukott. Bár nem eredménytelenül létezett. A liberalizmus totális individualizmusa sokszor romboló tud lenni. De a konzervatívizmus megoldásai gyakran taszítanak. És az erőhöz, a szabályokhoz való ragaszkodás veszélyes, ahogy írod is. De sokan ezekben a keretekben találják meg az életüket és a boldogságukat. Meg lehet ezt mindig kérdőjelezni? (Mániákusan állítom magammal szembe a nálam boldogabbnak vagy legalábbis nyugodtabbnak tűnő, kérdőjelek nélkül élő fejkendős nőket a környezetemben. Az nem lehet, hogy mind a ketten jól gondolkodunk az életről. Valamelyikünk téved. És nekem most szar, tehát lehet, hogy mégiscsak nekik van igazuk? Aztán olvasom a blogodat, és látom, hogy neked jó, megint visszabillen a mérleg. Csak én vagyok mindig a rossz serpenyőben.)
Egyszer megalkodtam egy választ magamban a liberálizmus-konzervatívizmus ellentétjének értelmezésére, biztos nem eredeti, mondták már ezt: a liberalizmus (modernizmus) viszi előrébb a világot, amikor már nagyon elakadt, a konzervatívizmus pedig arra van, hogy időnként behúzza a féket. És ezzel valahogy olyan kerek lesz a világ, egymás kiegészítése, Jing-Jang, ésatöbbi. Kicsit közhelyes, de nekem ez az elmélet valahogy megnyugtató, amikor már nagyon nagy feszültséget érzek magamban az ellentmondás miatt.
Viszont amikor ilyet olvasok, amit most írsz, megint csak bólogatni tudok sűrűn. Teljesen igazad van a nők megzsarolásában. A “gyereknek rossz lesz”. Tehát mozdíthatatlan minden. És te áldozd fel magad. Néha azt érzem amúgy, hogy a párom is “belezsarolódott” ebbe a helyzetbe, ő nem csak azért nem lép, mert ő a férfi, neki így kényelmesebb, hanem mert fél, hogy akkor én teljesen összeomlok (és nem egyszer mutatom ezt a képet magamról). Tehát igazából csapdában vagyunk mindketten. Ez egy kicsit össze is hoz minket megint, tehát megint lesz “remény” a kapcsolat megjavítására. Ez a csikicsuki mindkettőnket kiborít már.
De a “gyerek szarul lesz” igazából már nem hat rám annyira, mert a gyerek attól is szarul van, hogy az anyja szarul van, én ezt is megkapom, hogy “szedjem össze magam”, elég a sírásból, a szétesettségből, még a terhességi depresszió (ami igazából csak folytatás) is egy vád, amit a születendő gyerekem ellen elkövetek, mert ez neki milyen szar, még sérülhet is tőle. Köszi, ettől a fenyegetéstől biztos rögtön jobban leszek.
KedvelésKedvelés
Ez baromi érdekes… konzervatívként kezdtem (neveltetés főleg), mára bezzeg alig tudok egyetérteni bármilyen konzervatív elvvel, azon kapom magam, hogy leginkább liberálisnak vagyok címkézhető, ami eléggé zavar; nem akarom, hogy bármilyen táborba soroljanak.
A jin-jang szép lenne, de ma nem így érzem… inkább valahogy úgy, hogy a gondolkodó emberek szinte automatikusan beállnak liberálisnak, a konzervativizmus látszólag ritkán vonultat fel nagy gondolkodókat.
Meg a konzervativizmus jóval többet moralizál, ők úgy talán úgy érzik, hogy magasztos eszmék, spiritualitás irányába motiválnák az embert, de innen úgy látom, hogy inkább megszégyenítésre, lelkifurdalásra hajtanak, nem felemelnek, inkább lehúznak.
Mondanám, hogy a liberális nagyokat álmodik, egy élhetőbb világról, a konzervatív meg fejcsóválva mutatja, hogy mindez miért nem fog működni. Viszont nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban ne működne… Sőt többnyire nem ezt látom.
És ilyenkor jön a konzervatívok végső érve: a liberálisok összeesküdtek, manipulálják az információkat, ezért nyernek meg látszólag minden vitát, valójában csalnak, hazudnak, rombolnak.
Azért csak nem.
Nem tudom… néha valóban hiányolom egyes liberális gondolatok mögött a realitást (pl. Európa kibírja, ha milliószám fogad be más kultúrákból érkező bevándorlókat? Az optimizmuson és a jószándékon kívül van okunk hinni benne, hogy ez sikerülni fog?), de a választ ezekre akkor sem a konzervativizmus háza táján keresném, hanem simán a józan ész mentén…
KedvelésKedvelés
“…a konzervativizmus látszólag ritkán vonultat fel nagy gondolkodókat”
Konfusius? Nietzsche? Kossuth, mint konzervatív politikus jelent meg a liberális Széchenyivel szemben (vajon ezt tudja a jelenlegi magyar kormány)? Úgy általában azok a gondolkodók, akik értéket látnak a tradicióban és a rendet szükségesnek tartják. Persze kérdés, hogy kit nevezünk konzervatívnak, de én azt túl kényelmesnek tartom, hogy minden nagy gondolkodót automatikusan liberálisnak tartunk. Egy érdekes cikk: http://arkadia.pte.hu/tortenelem/cikkek/hahner_konz
Én nem látom, hogy az idealista elképzelések bárhol is működnének. A mai kor azt igazolja, hogy a Szovjetúnió bukása után sajnos nem Fukuyamának, hanem Huntingtonnak volt igaza. Szerintem a szekuláris multikulti nem működik, valaki dominálni fog, vagy nagy káosz lesz, és abból az fog jól kikerülni, aki dominálni tud. De ne legyen igazam! Lehet, hogy a gettólétbe való belefáradás torzítja kicsit a jövőképem. De azért az is beszédes, hogyha csak távolabbról tudjuk “nem olyan vészesnek” ítélni a helyzetet…
KedvelésKedvelik 1 személy
“a konzervativizmus látszólag ritkán vonultat fel nagy gondolkodókat” – mondtam, ma érzem így (és hangsúlyozottan csak érzem); ritkán olvasok olyan cikkeket, amikben valaki konzervatív meggyőződéssel nagy és fontos igazságokra hívja fel a figyelmet, megalapozottan, érvekkel, kutatásokkal alátámasztva.
Amúgy baromi műveletlen vagyok, de a Széchenyi–Kossuth vitáról még csak az ellenkezőjét hallottam, most először olvasok olyat, hogy Kossuth lett volna a konzervatív…
“Én nem látom, hogy az idealista elképzelések bárhol is működnének.”
Hát nem tudom. Nők szavazati joga? Feketék egyenjogúsága Amerikában, sőt fekete elnök, akinek Hussein az egyik keresztneve, és nem teszi a szívére az öklét a himnuszt hallgatva? El nem tudtam képzelni, hogy meg fogják választani. Vagy hogy legalizálják a marihuánát ott, abban a konzervatív országban bárhol.
Vad ötlet, ami gyönyörűen bevált a gyakorlatban: a drogok dekriminalizálása Portugáliában. Rengetegen világvégét kiáltottak, de 14 év után mindenki belátja, hogy gyönyörűen bevált a dolog.
De mondjatok nagy mai konzervatív gondolkozókat, szeretném, ha lennének…! Hiába tartok meg a Facebookon jópár idegesítő ismerőst, akik jobbosok – magyarok, svédek, franciák, amerikaiak –, nem akarom, hogy beszűküljön a világom, és csak azokat olvassam, akikkel amúgy is egyetértek… de semmi, nem nagyon jönnek nagy gondolatok.
Elbeszélgettem egy értelmes amerikaival például, aki ragaszkodik a fegyvertartás jogához. Nem győzött meg: szerinte szimbolikus a dolog, Amerika ideológia szülte ország, fegyveres felkelés által jött létre, a fegyverek feletti kontroll a diktatúrák eszköze, plusz amúgy sem kellene az államnak mindent túlszabályoznia. Hát nem tudom… Ennyire tellik?
KedvelésKedvelés
“ritkán olvasok” stb. Persze, az ide feszülni járó kommentelőkön és a Mandineren könnyen kiakadunk, de megvan ennek is az okosabb, nyugisabb, nem hepciáskodó és nem gyűlölködő változata. Nekem ezért volt élmény a konferencia, és amit erről, tehát a gondolkodókról, elméletről mondott az, akivel nem számítok egy táborba tartozónak (Sz. G.).
Liberális oldalakon is megy az ellenségépzés és bősz leegyszerűsítés, csak ott mondjuk én jobban látom az értéket, humánum, jó gyakorlatok szem előtt tartása pl. migránstémában, megkülönböztetés elleni tiltakozás. Ott a hirtelenséget sokszor a gyakorlatias felháborodás indukálja az igazságtalanság ellen, a képmutatás ellen. A tiltakozás, az ellenzékiség, a progresszió és a forradalom ritkán nyugis, gondolkodós, kezdeményező műfaj itt minálunk, mindig valami ellenében kell, tiltakozva kell.
De azért az ikonikus liberálisok idővonala láttán szoktam fogni a fejem, na neee, gyerekek, annyira… hiúak vagytok, és annyira hazabeszélésnek meg kényszeres okoskodó szembenállásnak, agyfitogtatásnak és belterjesnek tűnik ez az egész (mondjuk Konok vagy Bojár).
KedvelésKedvelés
Ó, persze. Mindkét “oldalon” (mindig elszomorít, hogy ennyire oldalak vannak) rengeteg a hulladék, az önigazolás, a csordaszellem, az igazodás, az ötvenedszer is ki tudja, miért leírt közhelyek, a nulla új gondolatot tartalmazó, “hadd álljak be én is a sorba, és mondjam el halált megvető bátorsággal, kioktatóan mindazt, amit amúgy is mindenki mond” írások… De a konzervatív oldalon ritkábban, sokkal ritkábban találok olyat, ami nem ilyen. A másikon se gyakori.
KedvelésKedvelés
Nem akarlak én meggyőzni a konzervatívizmus nagyszerűségéről.. 🙂 (főleg azért, mert én sem tartom feltétlenül nagyszerűnek, csak azt mondom, hogy bizonyos dolgokat már nem utasítok el automatikusan, mint tettem x éve, tapasztalati úton változtam, talán nem is feltétlenül előnyömre)
Nők szavazati joga, stb. – Nem ilyesmire gondoltam, természetesen ezek pozitív változások. Amikor én az “idealizmus működésképtelenségéről” beszélek, főleg a túlromantizált multikultira gondolok, miszerint, “szépen él együtt mindenki különböző kulturákból, majd összecsiszolódnak”. Na ezt nem látom, egyedi történeteket látok nagyon sok feszültséggel, működő integrációs politikát sem látok (Franciaországban semmiképp), konkrét elképzelést sem, csak azt, hogy “jöjjön mindenki, majd megoldjuk”. Aztán meg “ne, inkább mégse jöjjön.” Az eu-s politika igencsak megmutatta a hiányosságait az utóbbi idők kriziseiben (görög pénzügyi válság, migrációs krízis). Mindegy, lehet, hogy én erre most ki vagyok hegyezve, sőt biztos, és talán torzult a szemüvegem.
Kossuth-Széchenyi vita: Ez érdekes. Mivel a jelenlegi kormányzat zászlajára tűzte Széchenyit, ezért ő automatikusan “nagy konzervatív politikus” lett, de a maga korában ő nem volt ennyire egyértelműen besorolható. Főleg nem Kossuth-tal szembeállítva. Széchenyi nem volt fegyveres forradalompárti, viszont híve volt a szabadpiacnak. Alapvetően azt vallotta, hogy a népnek előbb kell gazdaságilag felemelkednie (elhagyni a feudalizmust végleg), és csak utána jöhetne a nemzeti függetlenedés. Kossuth a nemzeti függetlenséget előbbre tette minden másnál, ő nacionalista politikus volt. De nem akarok úgy csinálni, mintha szakértője lennék a témának, én így raktam össze az kettőjük véleménykülönbségét. Az mondjuk megdöbbent, hogy most a Széchenyi rajongásban Kossuthot kicsit lekezelik, Eperjes Károly “kormányközeli színész” kifejezetten pejoratívan beszélt róla, mint egy olyan politikusról, aki többet ártott a magyar történelemnek, mint használt.
KedvelésKedvelés
Csak nyugodtan, szeretem, ha meggyőznek! Szüleim konzervatívok voltak amúgy, elég későn lázadtam fel tudatosan ez ellen. Azért Kossuth csak radikálisabb volt Széchenyinél, nem? De hogy akkoriban mi minek számított, mit jelentett a liberalizmus, hát annak alaposan utána kellene néznem.
A multikultival kapcsolatban egyetértünk, lassan el kellene mélyednem a témában, hátha van valami, amit csak mi nem látunk… Most épp a drogellenes háborúról olvasok, az például egy konzervatív rémálom (és potenciális liberális sikertörténet)… Amúgy ez volt az egyik első olyan téma, ahol sokáig szajkóztam, hogy fuj, drogosok, mintha a kábítószer már önmagában valami olyan objektíve erkölcstelen dolog lenne, mint a lopás vagy a gyilkosság, a liberalizáció híveit meg kvázi bűnözőknek láttam, akik valamiféle drogmámorban röpködve agitálják a hiszékeny népet, még több drogost akarnak toborozni, és meg akarják úszni a méltó büntetést… aztán egy fórumon egyszer csak elkezdtem odafigyelni az ellenérvekre, és egy konkrét vita végén azt mondtam: oké, meggyőztetek, mostantól nagyjából az ellenkezőjét gondolom, mint eddig.
KedvelésKedvelés
Nagyon értelmes nőnek tartalak, Border
KedvelésKedvelés
Egyetértek Bordi!
KedvelésKedvelés
“a konzervativizmus látszólag ritkán vonultat fel nagy gondolkodókat” Na, ezért volt érdekes a kutatótól, Scruton, John Kekes és mások, igen megfontolandóakat mondanak, Scruton örül, hogy van még táncház Magyarországon, mindig kérdezi.
Azt a konzervatív aranymondatot is idézte Szilvay, hogy konzervativizmus nincs, csak konzervatívok. Mentalitás és értékrend, leginkább, nem ideológia, és nagyon nem azonos a kereszténységgel, van mondandójuk pl. a baloldali-egaloitárius-szegénypárti keresztény gazdasági elképzelésekkel szemben.
KedvelésKedvelés
Jaj, Bordi, az én sztorim nagyon egyedi, egy fordított történet, egy nagy mégis, egy tehetségkivirágzás, egy erősebb vagyok a testemnél. Én ezt baromira élvezem, a formálható világot, a kontrollt, amely tud, alkot, nem árt. Másoknak kell a biztonság.
A fejlkendős nők belső világáról szerintem keveset tudsz, és az ő boldogságfogalmuk is más, ez ilyen európai nyaff, hogy szabadok, szuverének akarunk lenni. Bár nekik is vannak ilyen hőseik.
KedvelésKedvelés
Tudom, hogy egyedi a történeted, és tetszik is (ha nem is mindig arra mennék, amerre te, de az intenzitás, a lelkesedés, ahogy elhatározod, és mész, rengeteg energiát beleraksz, és az ajtók nyílnak előtted, az példaértékű).
Tudom, hogy vannak hőseik, több is, mint gondolnám, azt hiszem, tényleg elég szürke a szemüvegem.
KedvelésKedvelés
Boldogság márpedig létezik.
KedvelésKedvelés
“gyerek szarul lesz” “szedjem össze magam” Borderline, ez nagyon nyomasztó, és pont ilyesmit kaptam, mikor szaksegítséget kértem a gyerekeimnek. Egy anya soha nem lehet beteg, mint tudjuk..
KedvelésKedvelés
Ja, megmondták a reklámban is.
KedvelésKedvelés
Ahhoz képest, hogy “a fél Magyarország elvált”, elég kevés segítő szó esik arról, hogy is kéne ezt kulturáltan csinálni, valóban kb. ebben merül ki a propaganda, hogy ne váljatok el, sérül a gyerek.
Azért vannak kivételek, pl. ez a könyv.
http://gyereksorsok.hu/2015/08/20/nem-a-gyerektol-valunk-hanem-a-gyerekkel/
“Mert mi az érdeke a gyereknek a válás során?
Hogy mindkét szülőjével szerető kapcsolatban maradjon.
Ne vonódjon be a felnőttek érzelmi vitáiba.
Gyerek maradhasson, ne ő legyen a szülő támasza, bizalmasa.
Ne kényszerüljön „választani” a szülők között.
Kérdéseit a válásra vonatkozóan a szülők őszintén, de indulatok nélkül válaszolják meg.
A felnőttek figyeljenek oda a gyerek érzéseire a válás során.
A gyereknek is legyen beleszólása az elhelyezésébe, a kapcsolattartásba.
Ne kelljen végighallgatnia, ahogy az egyik szülő neki szidja a másikat.
Ne őt használják üzenetvivőnek.
Őszintén beszélhessen bármiről, arról is, mi történik a láthatásokon a másik félnél.
Mindkét szülője maradjon „képben” az életével kapcsolatban (iskola, szakkörök, egészségi állapot).
Mindkét szülőnél legyen helye (legalább egy ágya, polca).”
Ha ennek csak a 60%-át betartanák nemcsak az elválók, de a kapcsolatban maradók is, akkor itt lenne a kánaán.
KedvelésKedvelés
Van egy másik könyv is.
Bognár Gábor-Telkes József: A válás lélektana
Üdítő kivétel.
KedvelésKedvelés
Ha ezt a felnőttek be tudnák tartani, nem is kellene elválni.
KedvelésKedvelés
De, a párkapcsolat jólműködése ezektől független. Pl. ha már nagyon nem megy a szex, vagy intellektuálisan, szellemi érdeklődésben, hobbibab kibékíthetetlenül máshol vannak a felek, akkor hiába ilyen jó fejek és együttműködők, már látszatházasság lesz. Az is tartható, nem is becstelen, csak elsodorja sokszor egy új kapcsolat és az elköteleződés igénye oda.
KedvelésKedvelés
Hu, ez erdekel, mit lehet tudni arrol a jelensegrol, hogy az “elkotelezodes igenye”? Letezik ilyen egeszseges formaban, milyen mechanizmusok mukodtetik, es ugye, hogy ez sem kizarolagos? 🙂 Jo lenne onnan kezdeni, hogy mi is az, hogy elkotelezodes… jaj.
KedvelésKedvelés
Franciaországban a “közös felügyelet” az automatikus, a gyerek két hétig itt van, két hétig ott, ettől csak akkor térnek el, ha valamiért nem megoldható (külön városba költöznek a szülők), vagy ha komoly vita van a két fél között, illetve ha az egyik nem vállalja (vagy nem alkalmas rá). Szinte minden elvált szülő, akit én itt ismerek, így neveli a gyerekeit.
KedvelésKedvelés
Ha jól rémlik az új családjogi törvény szerint már Magyarországon is a közös felügyelet az automatikus.
De én ismerek ilyen módon felnőtt gyereket és utálták ezt a helyzetet. Megjegyzem én is utálnám. Így igazából az ember sehol sincs otthon.
KedvelésKedvelés
Akiket én ismerek, azok nem látszanak traumatizáltnak, de nyilván ezt kívülről nehéz megítélni. Szerintem Magyarországon erre is sokan rámondják túl gyorsan: nem jó a gyereknek, mert nincs állandósága.
Akkor mégiscsak az van, hogy ne váljunk egyáltalán? Vagy ne szüljünk? Vagy csak egyedül, spermabankból?
KedvelésKedvelés
Igen, szerintem is egy ismeretlentől félő hiedelem, sőt, babonaság, hogy kell EGY állandó hely. És a hétközben nagyi által, nagyinál nevelt tömegek? Szerintem gazdagodik a gyerek a kétféleségtől, még ha ezek konfliktusban is vannak néha (az a nem mindegy, hogyan kezelik a konfliktusokat), és ugye az együtt élő szülők értékrendje, világa is lehet konfliktusos, együtt élve e konfliktusok még élesebbek, meg a nevelési stílusa is lehet nagyon eltérő. Csak a tárgyi környezet állandó (meg a szagok), az meg miért is ennyire fontos? Amikor az ifjúsági ágyat leviszik a lomtalanításra, vagy átrendezik a szobát, vagy iskolát vált a gyerek, neadjisten elköltöznek, mégneadjabbisten külföldre, nem szoktak ennyire parázni a környezetváltozás miatt. De a mumus, a válás elcipeli ezt is.
KedvelésKedvelés
Hát én 14-szer költöztem életemben, és volt egy időszak, hogy 2 felé éltem. És nekem spec. nagyon ossz volt, sokszor ébredtem arra, hogy nem tudom most éppen hol vagyok. Nekimentem a falnak, mert a másik lakásban nem úgy volt az ágy. És viszed mindig a cuccaidat, ruhákat, könyveket, játékokat? Vagy egyik házban az egyik féle ruhákat hordod, a másik házban más ruháid vannak?
Ráadásul ehhez az kell, hogy egy városban, településen maradjatok, és fent kell tartani két nagyobb lakást. Ehhez kell az, hogy baromi jól együtt tudjatok működni, ne legyen vita abban, hogy ki vette a gyereknek a téli cipőt és ki fogja a táskát, mindketten jól keressetek. Hát ritkán látni olyat, hogy a felek ilyen békés együttműködésben válnának el.
Szerintem teljesen más az, hogy elköltözünk és onnantól kezdve ott lakunk, mint egyik héten itt, másik héten ott és ez így megy mondjuk addig, amíg már nem dönthet a gyerek maga, hogy ezt akarja-e.
Én mondjuk egy költözést is ezerszer meggondolnék a gyerekekkel, ezért is ragaszkodtam pl., hogy a környéken maradjunk, így a suli, ovi, barátok nem változtak, csak lett végre helyünk. A gyökértelenség borzalmas érzés, átéltem párszor. A külföld meg szóba se jött.
Én nem tudom a megoldást, csak azt látom, hogy ez sem annyira jó.
KedvelésKedvelés
Persze, költözni sem vidám, de olyankor nincs ez a nagy aggódás, hogy Összetörik A Lelke.
Olyankor érthető szempont, hogy jobb suli kell, változott apa munkahelye…
Csak az nem érthető, ha egy nő, egy anya nem akar boldogtalanságban pácolódni.
KedvelésKedvelés
“Szerintem teljesen más az, hogy elköltözünk és onnantól kezdve ott lakunk, mint egyik héten itt, másik héten ott és ez így megy mondjuk addig, amíg már nem dönthet a gyerek maga, hogy ezt akarja-e.” Bocs, de ez nem szabad döntés, engem megfenyegetve belekényszerítettek, a lényeg, hogy nehogy az legyen, hogy “elvették tőle a gyereket”, és persze a másik lényeg, hogy ne kelljen fizetnie. Ez volt a legkisebb rossz, az ítélet rohadtul nem hiányzik, főleg olyantól, aki csak spekulál, és nem tudja, milyen ez. Annyival rosszabb is lehetne.
Emberek laknak a lakásokban, azokhoz kötődik, azokkal van dolga, nem tárgyakkal. A tárgyak egy kicsit mindegyek, ha önmaga lehet, és ha jó a kapcsolat.
KedvelésKedvelés
Nekünk működik, így is, kompromisszumokkal, és nevtanos, okos és jó pszichó mondta, amikor valami nyolc vagy tíz volt a fiam, hogy ne bolygassuk ezt már, ő ebbe nőtt bele.
KedvelésKedvelés
Constanze,Magyarországon nem ez az automatikus.
KedvelésKedvelés
“A különváló szülők továbbra is megállapodhatnak abban, hogy közösen gyakorolják felügyeleti jogaikat, de nem kell többé kimondaniuk, hogy a gyermek – ennek ellenére – melyiküknél lesz elhelyezve. Ehelyett arról kell rendelkezniük, hol lesz a gyermek lakhelye, amit akár mindkét szülőnél is kijelölhetnek. A közös felügyeleti jog kikötése esetén részletezni kell, hogy mi módon fog megvalósulni a szülők közti együttműködés, viszont nem kell szabályozni a kapcsolattartást.
Sajátos új szabály, hogy ha a szülők nem tudnak megegyezni a közös felügyeleti jog kikötésében, kérelemre, a bíróság dönthet úgy, hogy a szülői felügyeleti jogokat az anya és az apa közt megosztja.
A fenti két módosítással a magyar jog – gyakorlatilag – bevezette a váltott gondoskodást, ami ezentúl nemcsak közös megegyezéssel, hanem bírói döntéssel is kimondható.”
Nem automatikus, mert azért ebbe jobbára bele kell egyezni, bár mint látható a bíró is elrendelheti már, ha úgy látja jónak.
KedvelésKedvelés
A közös felügyelet válás után nem jelenti azt, hogy a gyerek két helyen is lakik, váltva, automatikusan. A közös felügyelet automatikusan megmarad ugyan, de a gyereket ettől függetlenül a bíróság elhelyezi egyik vagy másik szülőnél, amennyiben a szülők nem döntenek másképp, tehát nincs megegyezés. A bírói gyakorlatban nincs olyan, legalábbis még- hogy a két szülőnél helyezik el a gyereket. Azért is,mert feltételezhető, hogy nem azért váltak el a szülők, mert olyan jól együtt tudnának működni. Nálunk úgy alakult, hogy apjuk is ragaszkodott, én is, ezért megegyeztünk, hogy heti váltásban lesznek, és ez már három éve így megy, és működni látszik. Igaz, a fiam pszichológusa szerint ez a felállás hátráltatja a gyereket abban, hogy feldolgozza a válás tényét (fiamnál egyértelműen igen, lányomnak semmi gondja vele). Utána jártam jól a témának, miután úgy néztek ránk, mint valami ufóra, kisvárosban élünk, nem létezik a környezetünkben még egy ilyen példa. Így sajnos arról sem nagyon van tapasztalat,mi lesz az ilyen módon felnövő gyerekekkel. Mi talán beletartozunk abba a nagyon kis százalékba, akik válás után a gyerekek érdekeit nézve próbáljuk alakítani az életüket. Mi sajnos költözni kényszerültünk, ez nagyon fájó pont nekem, főleg a fiam miatt, mert nehezen viseli, és már nem az első. Épp ma vetette fel exférj, hogy el kéne vinnünk a fiunkat pszichológushoz. Együtt, vagy váltva járunk szülőire, és mindent, ami a suliban szükséges váltva csinálunk, ez nekem is könnyebbség (van itthon egy két éves, és két hónap múlva egy újszülött is lesz). Lemondani róluk viszont nem lennék képes, mint ahogy a tesójuktól sem szeretném elszakítani őket, bízom benne, hogy a gyerekek többet fognak profitálni ebből, mint ha el kellett volna szakadnunk egyikünktől.
KedvelésKedvelik 1 személy
A fent idézett könyv szerint újabban Magyarországon is ez a gyakorlat, de főleg azért, hogy egyik félnek se kelljen tartásdíjat fizetni.
KedvelésKedvelés
Aztán mennyien mondták, hogy a gyereknek ez sem jó. Mert a pénz motiválta, ahogy írod. Valódi megegyezés nincs, és a gyereken keresztül b.sztatják egymást tovább.
KedvelésKedvelés
Viszont jelen maradnak az életében, van mindkét félnek felelőssége, a másiknak meg addig szusszanása. Mi nem basztatjuk egymást, illetve én nagyon asszertíven helyrerakom a próbálkozásokat, nem foglalkozom vele, kerülöm az interakciót, és jelen helyzetemben örülök, hogy legalább a nagy körül nem mindent nekem kell csinálnom, fizetnem, észben tartanom, mert nem bírnám.
KedvelésKedvelés
Bizonyosan ebben is vannak kivételek.
KedvelésKedvelés
A válásokat a legritkább esetben élik meg a felek win-win eseménynek. Fájdalmak, tüskék, harag, bosszúvágy, ezer féle ( hűha, ezerféle?! ) érzelem tombol az emberekben, hiszen a vőfélyes, csokordobálós, kék harisnyatartós őrületben egy percig sem gondoltak arra, hogy elsülhet ez rosszul is. Ha felnőtten, tudatosan, átgondoltan élnénk, válni sem kellene és osztozkodni sem, se pénzen, se gyereken. Az esküvői csinadrattában kódolva van a válás közelisége. Amikor a mit szólnak, mit gondolnak, úgy nézzen ki fontosabb, mint a miketten. Felelősen átgondolni, mit csesztem el, hol a saram a megromlott kapcsolatban, az olyan fokú felnőttséget feltételez, ami, ha jelen lett volna a házasságban, válóper sincs. A különféle megoldások pedig, amit az iskolában látunk , csak próbálkozások, lehetőségek, sok, sok buktatóval. A házasság is nehéz, a válás is nehéz, meg utána is nehéz. Találkoztam elsőssel, aki nem tudta megmondani, az udvarban lakó két férfi közül melyik az apukája. Nem volt vicces. Aztán a harmadikos tanító néni elmesélte, a tavalyi osztályában melyik kisgyerekek kivel él. 23-ból 18. Nagymamával, a volt nevelőapuka testvérével..sorolhatnám. És bárhova nézek, ez általános. Ez nyilván nem a te kultúrköröd, Éva, de nem a normális emberek normális különköltözése az általános.
KedvelésKedvelés
“Felelősen átgondolni, mit csesztem el, hol a saram a megromlott kapcsolatban, az olyan fokú felnőttséget feltételez, ami, ha jelen lett volna a házasságban, válóper sincs.” Nem csak ezek hiányában lehet válás, nem csak elcseszés van, se nem egyik, se nem másik, se nem mindketten. Az intézmény van félreértve, az, amit elvárunk tőle, rápakolunk. Hogy egyáltalán nem szempont, ha elvégzed a dolgod, és belőled élnek (férfiakból is szoktak), hogy boldog vagy-e. Jó lenne szakítani a hibáskereső attitűddel, semmi értelme. Van, hogy a felek nem éreznek vágyat a másik iránt, viszont belép valaki, aki iránt meg igen, és érthető módon vele szeretnének élni (olyan is van, hogy nem). Van, hogy az egyik megcsúnyul, megnyomorodik, beteg lesz, és a másik nem bírja el a terhet. Van, hogy összebékíthetetlenek az egyre élesebben kiütköző hozott dolgok. Van, hogy fiatalon az ember szuperanya és természetesnek veszi, mi a férfias, aztán rájön, hogy ez neki megfosztottság, és nem akar többet úgy élni. Van, hogy a másik szagát nem viseli már el az ember, elmúlt, miért is kéne együtt maradni? Van, hogy eltérő irányba változik a személyiség, az egyik intellektuálisabb, a másik nem, az egyik menős, a másik otthon ülő, az egyik spirituális, a másik elvadul anyagiasabb irányba, és amúgy semmi bajuk, nem hibáztak, de így nem megy az együtt. Igen, az már egy luxusszintje a piramisnak, ahol ilyesmi a válóok, de fejlettebb tudatú társadalmakban elválnak ilyenek miatt is, ez a sokat hibáztatott “eldobják”, “gondolt egyet, elvált”, “megunta”. Én nem érte, és ha meunta? Mi ez, börtön? Mi ez a sok szakrális, párás szemű sallang rajta? Ha nem a túlélés vagy nagy lelki nyomás kényszerít össze, akkor éretten, okosan el lehet búcsúzni ilyenek miatt, és érdemes is. Sok film szól erről, egyébként. És tök ciki, hogy nálunk belekérdeznek a bírók, hogy mi is az ok, és ők mérlegelik, hogy ez megfelelő ok-e. ez is paternalizmus, infantilizál. Elég sajnálatos, hogy előbb lesz szerető, aki aztán ürügynek jó (és őt fogják hibáztatni), mint hogy vállalni lehessen, hogy nem vagyunk boldogok már, romboló a kapcsolat, nem veled szeretnék élni, szerető nélkül se, pedig ez több év is lehet. Ami az első jelek és a hangos válás között történik, és amennyire nem tudatosítják, mi történik, hogy már nem szeretik, csak jó esetben elviselik egymást, amilyen hisztérikusan mindenki meg akarja menteni a házasságot, attól rosszabb ember lesz minkét fél, és megsínylik a gyerekek is.
KedvelésKedvelés
Nincs olyan kultúrköröm, amire mindig céloztok, a fővárosban élek, egy zöld, drága részen, de romos épületben, tanári diplomám van, nem tettek a seggem alá semmit, nincsenek híres barátaim, nem voltam semmilyen értelmiségi kör része, sem a szüleim, soha. És annyiszor elhangzik, fölösleges ellentétképzés, itt is vannak nehéz sorú családok, romos suzukival, vagy kifejezett rászorulók. Hagyjatok ezzel. Itt egy jobb világ lehetőségét festem fel, nem az én valóságomat.
KedvelésKedvelés
Persze, vannak a szélsőséges, egymegoldásos esetek, amikor nincs kérdés. Amikor berobban az új szerelem, amikor valamelyik fél bármilyen okból szélsőségesen megváltozik testileg, lelkileg. Én viszont azt látom magam körül, hogy nagyon sokszor ugyanabba a rosszul működő kapcsolatba ugranak bele emberek, csak másik partnerrel. Elvétve beszéltem emberrel, aki el tudta volna mondani, mi volt tarthatatlan a házasságában és mi az az új fajta kapcsolat, amit legközelebb ki akar építeni. Néha tagadásként megjelenik az elvárás, mert azt, úgy, még egyszer, ugyanúgy, biztos nem, akkora volt a szenvedés nyomás, de azt, hogy hogyan, miként másképp, hogy lesz elkerülhető az előző rossz, azt én még nem hallottam. Azt, hogy a másik miben hibázott, részletesen és hosszú időn keresztül szokták taglalni.Kevesen vesznek saját Hiltit 😀
KedvelésKedvelés
Én kivétel nélkül azt látom, hogy a megértett élet után kötött második jobb volt, mint az első. Az enyém is.
KedvelésKedvelés
Azért is értek egyet Annával, mert erről is ugyanaz jut az eszembe: értelem kell ehhez is. Tapasztalatom szerint az emberek elsöprő többsége a következő két tulajdonsággal rendelkezik: önzés, ostobaság. Lehet vele vitatkozni, de ebben a kérdésben elég nagy a merítésem. (sajnos) Ebből a kettőből meg sok jó nem jön ki. Ott meg intelligens megoldásokat ne várjunk már, ahol ekkora a butaság.
El tudom képzelni, hogy vannak jobb adottságú társadalmak, karcoltam is néhánynak a felszínét. De ahhoz ott is kellene élni, hogy igazolni is tudjam ezt megtapasztalással.
KedvelésKedvelés
” megértett élet” Ezt igyekeztem körbeírni, de én nem tudtam ilyen pontosan. Magas értelmi és érzelmi szinten állsz, ez nem általános.
KedvelésKedvelés
Csak szavakban vagyok erős.
KedvelésKedvelés
A kultúrkör kizárólag a szellemi nívódra vonatkozott, semmi másra. Amit olvasol, amit hallgatsz, amit írsz, amit gondolsz. Amit és ahogy mondod. Leszarom én, ki kit ismer:D
KedvelésKedvelés
Oké, kösz, csak már annyit voltam sznob budai blogger.
Most a mandinerről valaki meg is fenyegetett, nagyon szép bizonyítvány ez, hajrá, konzervatívok.
Ha másképp gondolnánk mások válására is, akkor tágulna a kultúrkör. Mindig, mindig hibást keresünk.
KedvelésKedvelés
Most direkt megnéztem, azt írják, hoyg Franciaországban is csak a válások kb. 10%-ánál kérik a váltott elhelyezést.
KedvelésKedvelés
Valami megváltozott. Régen is ritka volt, ma is ritka a jó házasság. Ami előrelépés, hogy ma van választás. Minden társadalmi nyomás ellenére, ma a többség választhat, válthat.
Szerintem a gondok ott kezdődnek, hogy ha mondjuk ridegtartásban, vagy érzelmi szirupos meggyszószban, vagy más beteges módon kondicionálnak húsz éven át, akkor rohadt sok idő kell ahhoz, hogy ebből kivakard magad. Ha nem vagy “self-aware” akkor úgy halsz meg, hogy nem tudod mi volt “veled” a baj. Sőt… arra sem jössz rá, hogy választhattál volna…
Közben fiúk – lányok görcsösen szeretnének bizonyítani, sikeresnek látszani, saját illúziójukat kielégíteni, apukáknak-anyukáknak-ismerősöknek tetszeni. Még mindig nem vagyok elég jó… Minden férfi/nő egy …(szabadon választott szitokszó). Nincs igazság, vagy Xanax, vagy alkohol függőség. De páran meggyógyulnak. Megérzik, hogy “kapja be a rend”, “kapja be a nagypapa is”. És onnan akár jó vége is lehet…
KedvelésKedvelik 1 személy
Kitették a Mandinerre is, három bekezdést. Gondolom, azért, mert én elküldtem Szilvay Gergelynek a linket.
Nézem, mi ez a sok olvasó…
KedvelésKedvelés
Es milyen finom emberek reagaltak ra, cizellalt, valtozatos, a tartalomra vonatkozo, konstruktiv velemenyekkel gazdagodhat, aki vegignezi, de erdekes… 😦
KedvelésKedvelés
Nem gyözök hálálkodni a neveltetesemert es ezert a blogert, ahol a nezeteimet valljak. Ez sem tartott vissza, hogy elkovessek hibakat, de szembe tudok nezni veluk. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszikösziköszi!
És igen. Nem érti a világ. Azt sem, ha válás van, meg azt sem, ha nincs, de mondjuk tökéletesen átdefiniáltuk a házasságunkat. Mert az úgy nem “normális”.
Annyira durva, hogy mennyien szenvednek, pedig lenne megoldás, ha nem tartanák valami homályos kulturális berögződések miatt nem normálisnak.
Olvassátok el a Vágy csendjét. Meg a Sex at dawn-t is. Jó könyvek.
KedvelésKedvelés
Ha egy téma megragadja a figyelmem, és feszít, szeretnék hozzászólni, szívdobogás, izzadó tenyér, és hadarással indul: lesz ami lesz belőle, de szólni, az jó.
Hallgatom anyámékat. Ők se értik, ha valaki válik, ehhez képest ingatják fejüket, ha ismerősök rosszul élnek, és néha kérdik: mért vannak még együtt? Tudom jó, ha hallanának a válásról, elfelejtenék a kérdésüket, és minősítenének. Úgy megszoktál, hogy ilyenkor firtatni kell, beszólni kell. Azaz nem kell, de szoktak.
Szüleim több mint negyven éve házasok. Évről vére úgy látom, egyre kevesebb köztük a megértés. Most lesz tele a hócipő, most un rá anyám sok mindenre, amire régen beadta a derekát és az arcán se olyan vastag már a bőr. Nem hagyja. de a játszma is élesebb, és igyekszem kimaradni. Ez az ő dolguk, nem moshatják bele a felnőtt gyerekeiket. Ugye, nem?
Gyerek ne sérüljön kártya: hogy ez milyen undok, mosom kezeim takarózó szöveg!
Válásról a munkahelyi válás, váltás is eszembe jut, lévén ebben több tapasztalatom van. Más, de van, amiben hasonló. Azt se szokták érteni, ott is mennek az előítéleteken alapuló feltevések, ki, miért jött el, kit miért küldtek el… Ritka a jóindulat. Mondta nekem anyám, olyan helyet sosem lelek, ahol minden rendben van, minden etikus. Egyezzek ki vele, viseljem el. Mondom neki, nem olyan ember vagyok. Nem látom hogy érdemes lenyelő, szemet lehunyó embernek lenni. És ha ennek az a jutalma, hogy sehol sem sikerül soká megtapadnom, akkor nem tapadok. Ha látom az alávalóságot, ha rám mászik a manipuláció, és nem, nem ismernek más utat, és nem értik, én miért nem viselem, elköszönök.
Hiába a menő cégprofil, a fizu mértéke, a biztonság, és a kifogás, de ezt így szokták, ezt csak így lehet.
Ezt most még ismétlem, hogy erősítsem magam, mert néha baromira magam alá tudok esni.
KedvelésKedvelés
Írj bátran! Érdekes dolgokat mondasz. (Egyébként fura ez, én is néha elkezdek egy hozzászólást, aztán mégis kitörlöm, meg fogalmazni is utálok, főleg hosszabb szövegeket, nehézkesen megy. De igazad van: feszít a téma, és szólni jó. Nemcsak a felszólalónak, hanem általában a többieknek is, feltéve persze, ha nem vagy troll.)
Azt hiszem, én nem tudnék évtizedekig ugyanott dolgozni. Többször váltottam már munkahelyet, ahol nem éreztem jól magam, onnan eljöttem. (Mondjuk nekem viszonylag könnyű, hogy ha pár hónapig nincs munkám, akkor sem megyek a híd alá, van, aki segít.) Lehet, hogy ez az “egy élet, egy munkahely” fétis még a szocializmusból maradt itt? A lojalitás, meg a “kibírás” számonkérését én itt még abszurdabbnak tartom, mint egy párkapcsolatban,. Már mért kéne mindent lenyelni? Ha van lehetőségem, váltok, nem tartozok semmivel a munkaadómnak, elég egyértelmű, hogy a saját érdekemet nézem. Mindenki azt nézi, ha megteheti (= nem hal éhen, ha felmond). Meg úgy is fel lehet fogni, hogy ha maradsz, akkor elszalasztod a lehetőséget, hogy lehessen jobb munkád (itt is alapjáraton kudarckerülés van sikerorientáltság helyett).
Nekem az is bevált, hogy több dologgal foglalkozok párhuzamosan, egyszer az egyik dominál, másszor a másik, és ha valamelyik nem tetszik, lehúz, azt könnyebben abbahagyom, mert van még bé és cé terv is.
KedvelésKedvelés
József (Tóth Lajos), olvasd el a kommentpolicyt, és járj el aszerint:
Köszönöm!
Férfihangot itt linkelni nem érdemes, mert többen annyira röhögni kezdünk, hogy akkor nem halljuk a zenét.
Ők amúgy nagyon durván rágalmaztak engem, taglalják, hogy egyedül nevelem a gyerekeimet, állandóan rajtam rugóznak, tudod. Ez nem színvonal.
Inkább olyan dafke feszülésnek tűnik ez, amit csinálsz, nem építő párbeszédnek. Ne itt nyomd a sunyi linkjeidet, ne használd az olvasottságomat. Teremtsétek meg a magatok nyilvánosságát. Én sem olvasom el.
KedvelésKedvelés
Rákerestem az oldalra, ahol a bejegyzést kirakták, nagyon elkeserítőek a kommentek.
Pedig én alapvetően konzervatívnak vagy nagyon mérsékelt liberálisnak tartom magam és sokszor beszélünk arról az emberemmel, hogy bizony látszik itt a falvakban, melyik kicsi gyereknek az apja dolgozik külföldön.Ezek a gyerekek sokkal kezelhetetlenebbek, nincs semmi kontroll, anya, nagymama, nagynéni valahogy nem pótolják az apát. És ezt láttam gyerekkoromban is, az óvodában már vadabbak voltak az elvált, apa nélkül élő gyerekek, főleg a fiúk. Alapvetően mi is hisszük, hogy ha lenne gyerekünk, annak rá is, rám is egyformán szüksége lenne, mégpedig a különböző minták megtanulása végett. Hát, így gondolkodom én.
De egyrészt érdeklődéssel olvasom azokat, akik nem, sokban igazat adok ennek a blogbejegyzésnek is; nem véletlenül írom, hogy csak azokat az “apátlan” gyerekeket ismerem, akiknek az apukája külföldön van, mert elvált itt nem nagyon akad, de elég baj az. Sok család van, akiknek az élete csak facebook-on van rendben, de a régebbi generáció asszonyai sokszor már tizenhét évesen férjhez mentek, hódít a funkcionális analfabetizmus, egy napot sem tudnának megélni a városban, egy lakást nem tudnának bérelni, hiába nagyszerű gazdaasszonyok, rátermettek, “életrevalóak” a gazdaságban.
Lassan ez is változik, de a válás még mindig “nem szokás”, pedig -ezzel egyetértek a bloggerrel- néha jobb megoldás.
Szóval bár én a magam módján régimódi vagyok, de szégyellnék egy platformra kerülni a másik oldalon kommentelők stílusával.
(Egyébként nem biztos, hogy a kicsi gyerekek, főleg a fiúk, akik nem élnek az apjukkal, a válás miatt ilyenek. Valószínűleg sok van még a háttérben, talán jobban el lettek kényeztetve, nem szólnak rájuk, stb. Szóval még ezt sem fognám a válásr egyértelműen)
KedvelésKedvelés
Ja, mandineren nem olvasunk kommenteket, és máshol se nagyon, az élet rövid. Őket minősíti, amiket írnak.
KedvelésKedvelés
Te figyelj (exogámia, néger fasz stb), az nem lehet, hogy a nőknek is meghagyjuk a jogot, hogy azzal szexeljenek, akivel szeretnének? Nem figyelgetjük, minősítjük őket, és szélsőséges pinahiányunkat nem használjuk xenofób rohamokra? Nem kell ide ideológia. Ha vonzó vagy, lesz nőd. A többi nőnek a saját ügye, kivel kavar.
KedvelésKedvelés
A telicipo! Hát én, én veszem a telicipot. Én vettem akkor is amikor házasok voltunk, csak akkor vettem meg sok mást is, amivel nem értettem egyet. Italt a haveroknak, pl. Két helyen laknak a gyerekeim és nem traumásak. Nekem nem pénz, hanem idő kell. Tartásdíjra nincs szükségem viszont 3,5 fel nap gyerekmentessegre igen. Hogy elmenjek jogazni, kitakaritsak, barátnőkkel találkozzak, bevasaroljak, a karrierem építsem és telicipot vegyek.
KedvelésKedvelés
Nagyon megérint, ahogy ezt írod.
KedvelésKedvelés
Nekem is eszembe jutott már, hogyha most szétmennénk “közös felügyelettel”, akkor több esti szabadidőm lenne, mert jelenleg állandóan én vagyok a gyerekkel, ő sokáig dolgozik, a “családért”, a “számlákért”, nehezen tudja megoldani, hogy előbb jöjjön haza. Folyton egyeztetni kell, ha én szeretnék valami programot. Jövőhéten tanfolyamra megyek, az itteni munkám miatt fontos, pont őszi szünet, a gyerek napi 11 órát lesz a napköziben! (szegény…)
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: olvasd újra | csak az olvassa — én szóltam
Sunyi, személyességét nem vállaló kommentelőktől lelopott, angol nyelvű, nőgyűlölő/feministagyalázó/feministafélreértelmező, ideologikus szövegeket nem engedek be és nem is olvasok, ne strapáljátok magatokat.
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/vilag/20150625_Ferenc_papa_Neha_igenis_a_valas_a_legjobb
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: zavarba ejtő | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: kívül, belül | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: ki kell bírni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: dilemmázóknak: lépni vagy maradni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: shit teszt | csak az olvassa — én szóltam