Többször emlegettük mostanában kommentekben, a sportrovatban és “kint” is a gyerekeink táplálását, a társadalmi nyomást: a tortás szülinapokat, zsúrokat, a linzeres nagymamákat, az “éhes vagyok, bekapok valami péksütit” rutint, az iskolai menzát, az egészségessé nevelés kérdését.
Tudatos szülők, akik jót akarnak, informáltan döntenek, tudják, mi volna az egészséges — és a rengeteg inger, reklámok, táplálékbőség, kortársi nyomás, édesszájú, csipszfaló, válogatós gyerekek.
Az is felmerült kérdésként, hogy én, aki szénhidrátot már csak alig eszem, és az utóbbi fél évben megdöbbentő felfedezéseket tettem táplálkozás, makrotápanyagok és közérzet, egészség összefüggéseiről, hogyan csinálom ezt szülőként, átalakítottam-e a gyerekeim étrendjét is.
Nem, nincs reset. Csak egész kicsiket változtattam. Nem szeretnék mindenképp paleós/akármilyen gyereket, nem várok el nagy fordulatot, tisztelem a saját múltunkat, az eddigi életünket. Nem azért, mert nem hiszek a ketogénben, vagy a “gyerekváltozatot” veszélyesnek gondolnám. De az én változásom is lassú volt, fokozatos. Nem valami hirtelemn láz, átmeneti felbuzdulás. És a legfontosabb benne, hogy saját meggyőződésen, megértésen és utánajáráson alapul a sportolás is, az étkezés is. Ez az én sztorim. Tisztelem őket: biztosítom nekik a jólevés lehetőségeit, de ha nem az ízlik (mert elbasztuk már, én és a világ), akkor sztornó. Bármilyen tudatos étrend az ő döntésük legyen, és evésügyben nincs prédikáció, presszió, érv, elvárás, mert az evés öröm. Kínálat viszont van. És az önálló döntésükig kompromisszum van, addig hasonlóakat esznek, mint a közegükben a gyerekek, és persze hat rájuk az, amiket én veszek, de nincs semmi kizárva, a cukros üdítő sem. És para sincs, tehetetlenségérzés sincs, nem aggódom.
Most nem tudok, és nem is fogok általános állításokat tenni, se tanácsot adni, csak elmesélem, hogy mi hogy.
És hogy mi az, amit nem, nem, jaj, nagyon nem. (“Fikázás.”) (Számíts arra is, kedves nagyon érdeklődő, ide irritálódni járó olvasóm, hogy nemsokára egy komplett doboz szardínián lehet felháborodni. Száz gramm, nem kevesebb.)
Nem tervszerűen csináljuk az evést, nincs program, csak úgy alakul. Vannak viszont szempontok és preferenciák.
A kenyér, a tészta, a krumpli csak lehetséges, nem kötelező köret volt korábban sem, talán azért, mert untuk. Nem sütök napraforgóolajban már. Rákaptunk a zöldségcsipszre, megtaláltam az ideális eljárást: olaj nélkül (ez később spriccelhető, ha mégis), sütőben, rácson, 155 fokon olyan 55 perc, nagy mennyiség, de így is mindig csalódás, milyen pici és kevéske lesz a végére, és persze nagyon kell figyelni, hogy ne égjen meg. Sózni is csak utána jó. Ez valami egészen durva gasztroélmény, céklából, répákból, zellerből, édesburgonyából, fokhagymából, mondjuk krémsajttal vagy majonézzel, vagy akár joghurtba mártva (sajnos, nekem sok ezekben a jól grillezhető zöldségekben a szénhidrát, de ha mégis eszem szénhidrátot, akkor az ilyesmi).
És mindig szívesebben rágnak uborkát, répát, meg esznek gyümölcsként koktélparadicsomot vagy almát, mint amennyire sült krumplit vagy kenyeret igényelnének.
Nem akarom “megtéríteni” a gyerekeimet, soha nem magyarázok erről a témáról (a nagynak van némi ismeretterjesztés), csak kérdésekre válaszolok, és élem azt, ami nekik jó. Az életmódom nem dogma, tisztelem az ő ízlésüket (amelyet nagyrészt az én döntésem és szénhidrátügyi engedékenységem formált). Külön eszünk, ők szénhidráton vannak. A diétám speciális, egyénre szabott, önkísérletezős, szigorú laborvizsgálatok és vércukormérés mellett csinálom, és lényegileg sporttáplálkozás. Nincs elég információm arról, hogy hogyan hatna rájuk, ha mindig hasonlóakat ennének, mint én, de abban biztos vagyok, hogy a szénhidrát mennyisége csökkentendő, a minősége és általában az élelmiszerek tisztasága (feldolgozatlansága és minősége, minél kevésbé ipari jellege) pedig nagyon fontos.
Ennyi az elvem. És nem hagyom, hogy a kekszük, túró rudijuk mellett megegyék az én 90 százalékos csokimat is.
Egy hónap iskolába járás után az én aligevő, vékonyka lányom dezertált a menzáról, mert nem eszi meg a főzelékeket, se a húsokat, szenvedés neki ott.
Úgyhogy most két, különböző életkorú és aktivitású gyereknek pakolok reggelente új, narancssárga tetejű dobozkákba* egész napra elég, változatos kosztot. Ez szendvicsalapú, de nagyon megrakom, az arányokat javítandó, például sajtos omlettel, sonkával, sült szalonnával, ropogós salátákkal, bazsalikomlevéllel, zellercsíkokkal. Gyümölcs: banán, szőlő, áfonya, szilva. Tejtermék: joghurt, füstöltsajt-csíkok, Babybell, Cserpes vaníliás ricotta. Kapnak édességet is, boltit is, valami jobb kekszet, Manner teljes kiőrlésű, lényegesen cukortalanabb nápolyit, okés (nem túl cukros, transzzsírt nem tartalmazó) müzliszeletet, aszalványt, olajos magokat. Vagy sütök muffint, durumlisztből, csokidarabokkal, citromhéjjal vagy áfonyával. Már csinálok nagy adag csokimousse-t, és nekik sem tűnik fel, hogy ez nem olyan édes. (Tejszínben felfőtt tojássárgája, de csak 72 fokig, mert összeugrik. Kakaópor, vaj és 90 százalékos csoki, az édes rész ennyi, na meg vanília, esetleg plusz vaj, kókuszolaj, az egészet tojáshabba forgat, sokat kever, és tíz órán át hűt).
A minap tanúja voltam annak, hogyan él egy kétgyerekes anyatársam, mit vesz meg nagy hirtelen a rohanó hétköznapokban, ha éhesek a gyerekek. Ott volt előttem ama városi élet, amiről én mindig írok: palackos üdítők, élesztős péksütemények, bolti tejeskávék és dobozos ESL tej. Döbbenten láttam ezt, igen, van ilyen, mégpedig életvitelszerűen, sok cigi mellett — és élnek! Heves érzelmi reakcióm rólam is szól, persze. Én is sokat vétettem a testem ellen, és rajtam is meglátszott. (És hogy ez volna az a nyomor, amelyben milyen drága az élet, sajnos, és ő magyarázza nekem, természetesen kéretlenül, hogy a protein tönkreteszi az egészségemet.)
Ezek az instant vigaszok, a palackozott, ízesített italok, kimért péksütemények nem is olcsóbbak. És az ilyesmi merénylet a gyerekeink egészsége ellen.
Tegnapelőtt lamentáltam, hogy megint tücsök vagyok-e, ha megveszem a drágábbik szardíniát. Átböngésztem a feliratokat négy dobozon, felidéztem ama egyetlen alkalmat, amikor portugál, Atlanti-óceánbean halászott szardíniát ettem. Ezzel el is dőlt a dilemma. Majd egy norvég tőkehalmájat is levettem a polcról.
A fiamnak elmagyaráztam a gasztronómiai érdekességet: a szardínia akkor finom, ha portugál, és sárgába van csomagolva. Nem Balti-tengeri, és nem repce-, nem is szója-, hanem olívaolaj van bennük (előbbieknek szerencsétlen zsírsav-profilja van, és nem is túl jóízűek). Megkóstolod?
És hárman ettük meg, mert Julis egyik ritka rajongástárgya az olajos hal. És tettem a fiamnak mellé avokádós-jégsalátás-fokhagymás-lilakáposztás-zellerszáras-uborkás-majonézes keveréket, a legjobbikomból.
Azt mondja, ez most olyan volt, mint egy luxusétteremben. Megállapította, hogy a fokhagyma csíp. Szeretem, hogy nem finnyog.
Fel nem merült, hogy kér kenyeret. Bennem se, hogy most a fiamnak ketogént adok, nem ez volt a cél.
Én ehhez még egy kevés kecskesajtot és egy Babybellt, meg két pici virslit is grilleztem, és borzalmas mennyiségű zöldet faltam, az említett salátát. A (kemény)tojás megmaradt. És ez után nem vágytam édességre (ami ritka).
Jók ezek az esték, átrendeztük amúgy a konyhát, így szellősebb, mindenki kering, eszik valamit, társasjátékoznak, mosogatok, szeretem a tárgyainkat, az ételek kipárolgását.
Szeretném, ha azt látnák, hogy az anyjuk energikusan, kedvvel főz. Ha az lenne, ami van, egyszerűen, és azt megbecsülnék: nem nyavalygunk, nem követelőzünk, nem eszünk unalomból, nem kérünk folyton mást. Tányért mosogatóba, szemetet szelektívbe teszünk, és ezért nem kell szólni. Az evőeszközök elpakolása Julis dolga hagyományosan, Dávid szállítja a megfelelő maradványokat a kutyának.
Nincs körbeugrálás, ha minden előttük van, akkor az a vacsora, akkor már nem tornáztatjuk a mamát, ő is leül, eszik, ezt tiszteletben tartjuk. Szeretem, ha segítenek. Szeretem, ha tanúi a kreatív folyamatoknak, a sáfránynak, szívecskék kiszaggatásának, a majonéz kikeverésének, de a tűzhely letakarításának is. És szeretném, ha az ízlésük is formálódna, felismernék a műaromákat (vagyis, érzékeny maradnak az ízérzékelésük), ha szívesebben ennék a tömörebb, igényes pékárut, ha elég izgalmas lenne a cukortalan, szifonos tejszínhab. Mindig megfogják a dermesztő patront. Örülök, hogy nincs szörp, mindig vizet kérnek.
* Ez egész fantasztikus, ontológiai rejtély szinte: húsz darab műanyag doboz és tizenöt fedél van a háztartásunkban, ÉS EGYIK SEM ILLETT EGYIKRE SEM, beleértve a fagyisdobozokat is. Így aztán beruháztam három csinos-újra. A műanyag amúgy is elbüdösödős-homályosodó jószág.
Kapcsolódó bejegyzések:
Felnőtt, munkába járós étkezés:
https://csakazolvassa.hu/2015/04/08/mit-egyek-ma/
Kisebb gyerekek aggódó szüleinek:
https://csakazolvassa.hu/2012/08/16/nem-eszik-a-gyerek/
csak az olvassa. én szóltam 
Ezt a hozzáállást gyerekként szerintem korrektnek találnám!
Én világéletemben gyűlöltem a húst, anyám hamar felfogta, apám még 9-10 éves koromban is erőltette vna, h egyem. Egyszer rájött, hogy az étkezés alatt a pofazacskómban felhalmozott húsdarabok egy az egyben a wc-be kerülnek, ahogy az asztaltól felállok – onnantól nem erőltette – pár évig…
Fel lehet nőni így, nem lettem semmilyen-hiányos, sőt a terhességem alatt sem fogyasztottam húst (próbáltam, de nem esett jól…), a védőnő és a nőgyógyász is megnyugtatott, hogy semmi vész, kiválóan meg fog nőni az a gyerek odabent a napi 2 kiló gyümölcs, stb. mellett. Ő szereti a húst, egyébként szintén fény-és szinhidrátevő, és rengeteget ivó.
KedvelésKedvelés
* Kevés dologtól undorodom jobban mint a szagos műanyagdobozoktól. Mivel a gyereknek (és magamnak is) évek óta napi több étkezésnyi ételt kell magával hurcolnia, fokozatosan cseréltük le az ó igen, fedelevesztett, elszíneződött darabokat nekem üvegre, neki rozsdamentes acélra. Még nem teljes a szet (ez egy té?), mert az utóbbiak kimondottan drágák, de már csak pár darab hiányzik és bármit be tudok neki is csomagolni bármekkora mennyiségben. És ezeknek sosem tűnik el a fedele!
Étkezésileg nálunk a kortársi nyomás okozza a legtöbb vitát. Nagyon nehéz egyensúlyozni, hogy az egész jóakarásom a végén ne visszafelé süljön el. A két legjobb barátnője kimondottan szemétevő család sarja, a gyerek mindenből ehet náluk, de én nem vagyok hajlandó azokat megvenni.
KedvelésKedvelés
Nagyon erdekes tema ez a gyerekek taplalasa. Nalunk ugyanazt esszuk, nincs kulon dieta.Gyerek nem szereti a kenyeret, par eve meg eroltettem”megfajdul a hasad, ha nem eszel a tojas melle”:O alapon, ma mar csak orulok hogy ketpofara eszi a salatat, leveseket es az esetek 50 szazalekaban visszautasitja a tortat a szulinapokon.
Az iskolaban is egeszsegesen esznek, vegetarianus helybenfozott bioetelt es szigoru szabalyok vannak, hogy mit lehet csomagolni tizoraira es mit nem.( itt az edes peksuti-szeru dolgok eleve ki vannak tiltva, de meg a dobozos udito is. Van helyette almale amit a gyerekek maguk preselnek unnepekkor.)Nehez eldonteni, hogy a kiskori kovetkezetes taplalas alakitotta igy vagy egyszeruen ilyen az izlese(egyke, igy nincs osszehasonlitasi alap:)
KedvelésKedvelés
Mindegyik gyerekem én neveltem, magam főztem nekik kicsi koruktól, főzelékeket, amikben csak a zöldség volt, esetleg krumplival vagy édesburgonyával sűrítve. 2 éves korukig csak ezen éltek, Ún. “felnőtt” kaját nem ettek. Kenyeret minimálisat ettek, amit én sütök. Csokit, cukrot egyáltalán nem kaptak, általam sütött kalácsot, ilyesmit kaptak, de nem napi rendszerességgel. Joghurtot csak natúrt kaptak gyümölccsel keverve. Ennek ellenére óriási különbségek alakultak ki közöttük nagyobb korukra, van amelyik krumplin, répán és borsón kívül semmilyen zöldséget nem eszik meg, van amelyik mindet, van, amelyik kóstolgat azért, de nem sokat fogad el utána, és van, aki továbbra is mindent megeszik, nyáron gyakorlatilag csak nyers zöldséget és gyümölcsöt evett.
És ha lelőnek se tudom megmondani, hogy miért hogyan alakult így.
Aztán elég elkeserítő volt látnom, ahogy ovis-sulis alkalmakon “rárabolnak” a kirakott ropikra, kekszekre, sütikre. Nem tudom jó döntés volt-e, de az első sokk után elkezdtem többet itthon is “édességet” adni nekik, olyat, amit még elfogadhatónak ítélek, jobbára magam sütöm. Gyártottunk ropit is tk. lisztből, joghurtból és vajból, magokkal szórva.
Ha visszautasítanak is tortát az azért van, mert nem olyan, mint amit itthon megszoktak, ugyanis mindig én csinálom a születésnapi tortákat.:-)
Igyekeztem a vízre is rászoktatni őket, ebben volt némi nem egyetértésünk a férjemmel, aki otthon soha nem ivott vizet, de aztán ő is talált olyant, mi ízlik neki és könnyebb lett. Viszont azóta jóval kevesebbet isznak. Az iskolások közül kettő teát visz a kulacsában (nincs cukrozva, csak eritrites, biztos az sem tökéletes, de egyelőre nem tudok jobbat), egy meg vizet, mert ő semmilyen más fajtáját nem szereti a folyadéknak. Na a teások palackja mindig üres mire haza érnek, a vizesé néha meg sincs kezdve.
KedvelésKedvelés
Azok a kbsztt dobozok meg a soha semmire nem passzoló kbsztt fedelek, szétdől tőlük a szekrény, hova, mégis hova tűnnek el a dobozokra illő fedelek, és honnan kerülnek elő azok, amelyekhez nem tartozik doboz?! Mindenesetre örülök, hogy nem csak az én konyhámban van dimenziókapu ezek szerint.
KedvelésKedvelés
Ez lényegében a fél pár zokni effektus, nem?
KedvelésKedvelés
Egymás konyhájában vannak. Ezek mondjuk túléltek három költözést is. Némelyik a teraszon, kutyatál, mások szögeket, gemkapcsot tárolnak, tető nélkül, mert úgy vicces, vagy aprócska bugyiáztató lavórként végezték valami menstruációs roham idején, esetleg radiátorlesúroláskor.
KedvelésKedvelés
Egymás konyhájában vannak a dimenziókapuk! Hát persze! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Szegény Terry Pratchett biztosan szívesen fogadta volna témának a tető nélküli dobozok és a doboz nélküli tetők misztériumát, kár, hogy már nem írhatja meg.
KedvelésKedvelés
Kb mint az antikváriumok görbült terében?
KedvelésKedvelés
Kábé:-)
KedvelésKedvelés
És azok a kbsztt kiskanalak? 6db/év? Már tízesével veszem, így karácsonyra marad 2-3. Ki eszi meg a kiskanalat a joghurt mellé? Egyszer lássam meg..
KedvelésKedvelés
Én már tudom! Saját magamat kaptam rajta,hogy benne maradt a fagyis dobozban és mindenestül kidobtam 🙂
KedvelésKedvelés
Én tárolt kávéban, kakaóban, proteinben, lisztben találom meg őket, néha komposztban, néha a fiam ágya mögött, penészedő pudingos pohárkától fél méterre…
(Tíz perce jött illyszállítmány, és három hosszú Matteo Thun kiskanál…)
KedvelésKedvelés
eldobodnak, lefolynak a mosogatoban. Az oceanok melyen tonnanyit lehet talani. De ki a franc keresne pont ott a kiskanalat?
KedvelésKedvelik 1 személy
😀 “lefolynak a mosogatoban” ..Dali hogy örülne 😀
KedvelésKedvelés
Én szoktam ott is, de nincs. 😀
KedvelésKedvelés
A bejegyzés megerősített abban a hitemben, hogy mind a koktélparadicsom, mind az ételszállításra szánt üvegdoboz szenzációs találmány, legalábbis a mi gyerekeink is értékelik mind a kettőt.
KedvelésKedvelés
És aki a jégsalátát kitalálta, annak Nobel-díj jár!
KedvelésKedvelés
Az enyémek össze bírnak veszni a koktélparadicsomon. Nyáron napi egy kilót simán-kapásból befaltunk, fél kilót reggel, felet este öten. Hatalmas találmány. Kár, hogy későn kezd érni “simán”, tehát fólia nélkül.
KedvelésKedvelés
Akkor eszünk mikor éhesek vagyunk,aki szomjas vizet iszik_nálunk ez a két “szabály” van. Tizenéves korom óta nam eszem húst,az érintésétől,látványától is rosszul leszek,egyszer elájultam a birkapörkölt látványától. A lányom ha kívánja megkóstolhatja az apjánál,nagyanyjánál. Az édességeket is addig sunnyog míg megveteti,azzal kész már nem is kell,hányódik,vagy a kutya lopja el vagy a vendéggyerekek eszik. Oviba két évig kizárólag “magocskás” kenyeret vitt tízóraira_ötféle gabonából hajdina,köles,stb.házilag sütött kenyér. Volt úgy,hogy egy anyuka megkérdezte,hogy”(a lányom neve) tényleg csak kenyeret visz? Mondom igen,kenyéren_vízen tartom a gyerekem.
KedvelésKedvelés
Műanyagdoboz büdtelenítésre nekem a forrázás jött be. Mosogatóban egymás mellé pakol, vízforralóból közvetlenül beledönt. esetleg dobozonként egyetlenegy csöpp mosogatószerrel. 1-2 perc múlva öblöget és kész.
A Manners teljeskíőrlésű ezek szerint tényleg cukortalanabb? Én még ott tartok, hogy meghalok ha néha nem ehetek édességet, viszont civilizált desszertméret nem fér belém. Nekem az egy db Melbakocka vagy a Mannerből két kistégla a világom. Vendégeknek is tartok és az fér be szépen olyan kis szélesszájú fedeles üvegbe.
KedvelésKedvelés
Na, nekem pont ettől deformálódtak a dobozaim és repedt el a TRW shakerem… 😦 Meg kéne állni 85 foknál talán.
Lényegesen kevesebb, igen, a múltkor néztem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Tényleg? Nekem a kajásdobozaim bírják. A reciklált bolti csomagolódobozok, na azok felpöndörödnek.
Még zöldteamán koromban tanultam azt teaszakértőtől, hogy a zöldteához alkalmazandó 75 fokos vizet úgy lehet előállítani, hogy a lobogó vizet bögrébe kiöntve 1 percig állni hagyjuk. Valószínű, hogy a forralóban pihentetett víz is lecsillapszik 85-ig egy perc alatt.
KedvelésKedvelés
De az sem irreális ötlet, hogy előbb levesszük (öko…).
KedvelésKedvelés
Fel nem forrt vízzel teát???? Szentségtörés.
KedvelésKedvelés
Jaja 🙂
És nehéz eltalálni, hogy mikor tart közvetlenül a végkifejlet előtt. (Persze, összeszokott szerelmeseknél …)
KedvelésKedvelik 1 személy
Én hallom a zihálásán…
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Szállítmányozáshoz az Illik kicsik? ( Illy?)
KedvelésKedvelés
Nem, nagyok. A ketogén adag (ha nem nagy térfogatú nyers zöldség, saláta) ökölnyi. Maroknyi.
Be se fér a táskámba, annyira tele van mindig minden (és túl nagy a shakerem, hétdecis).
Az illys doboz arasznyi magas, 15 cm átmérőjű kör az alja.
Illybe semmi nedveset nem teszek, mert rozsdásodik.
Polcra való, nem táskába, mert a teteje sem teljesen stabil, a vákuumos fólia meg már nincs benne.
KedvelésKedvelés
Tegnap nézegettem egyet a boltban, gyönyörű dobozok. Alkalomadtán, a távoli jövőben párat szívesen fogadnék, ha nincs máshol helye. Fejlesztő foglalkozásokra jól használható.
KedvelésKedvelés
ó a dobozok nálunk is fedetlenek, egyszerűen elveszítik a tetejüket – számomra mondjuk a fontosságukat is egy egy számjegyet meghaladó létszám felett,d e az meg én vagyok, tárgyakhoz sosem ragaszkodtam 🙂
A kaja nálunk is amúgy hasonló, édeset nagyon keveset eszik (feltehetően genetikai okokból lyukad ezerrel a foga csórinak négyévesen, pedig kevesebb cukrosat és finomított lisztes ételt eszik, mint a kortársai, az édestől meg amúgy is kollektíve hány a család – most már én is egy jó pár éve, az Ő családja sose volt nagy barátja a cukornak hál’ Istennek, velem ellentétben 🙂
vegik vagyunk, húst, csak ő eszik (meg is kérdi folyamatosan a fiam, hogy biztosan nem kérünk halat? ), de így is az ő döntése. (Engem speciel meglepett, hogy az oviban van olyan gyerek, aki nem bír mit kezdeni a gyümölccsel, amikor gyermekünk még a nyers sárgarépát is élvezettel rágcsálja)
KedvelésKedvelik 1 személy
ó, gyerekek, én rossz példát fogok mutatni, elszomorító, tegnap elmentem egy ruhacserebuliba úgy,hogy nem ebédeltem előtte, és minden rossz szokásom egyszerre tért vissza: egy egész zacskó bake rollst, egy egész doboz nachost, és két zacskó ropit ettem el a gyerekek elől. bár ez utóbbi talán még jócselekedetnek is felfogható 🙂 na pont ez volt a régi tempóm, amit azt hittem,levetkőztem, de elég hozzá egy nap leszarás. hát mit fognak tanulni az én gyerekeim? bár talán még mindig ezt tanulják,mint a dohányzást, hát egyik jobb mint a másik.
egyébként szerintem azért főként azon múlik, hogy milyen példa van, nálunk otthon pl sose volt cukros üdítő, csak bulikban, és nem is igen érdekli felnőttként se engem, se a tesóimat, hogy kólát meg fantát igyunk, vizet iszunk ebédhez mindig.
KedvelésKedvelés
Hát akkor kész, vége, ennyi volt. Én az előbb megettem egy egész almát, na, az milyen?Keto génben kb. ugyanolyan. Habár, savanyú volt, és zsírral alapoztam, így lassabban szívódik fel. Habár, a negyedét kivágtam, mert ott elkezdett bomlani az elméje.
KedvelésKedvelés
Igen, ez ismerős. Én nagyjából “tisztán” eszem, rengeteg zöldségköret, susnya (saláta), némi durum tészták, sajtok, köztük (brr, nem szeretem ezt a kifejezést, de tényleg) kézműves sajtok, gyümölcs (számolva), hús (jobb részek, mert finnyás a családom), túró, tejföl, fehérjepor edzés után (tejjel), néha rendes étcsoki.
Viszont ha valahol kipakolós buli van, akkor odasunnyogok a sütikhez-édességekhez-sós rágcsálnivalókhoz, és veszek egyet. Aztán még egyet. Majd megint. Majd egy másfél deci 100%-os almalevet (kb. 20 g gyors felszívódású szénhidrát). Egy kis túrós sütit. Bevágok vagy 80 g szénhidrátot, mint egy visszaeső drogos. Ritkán van ilyen, és nem is értem. Ha otthon elvagyok a túró-szeder “édességgel”, meg a család többi tagja is remekül eléldegél a cukor nélkül párolt almás, durum lisztes pitén (nem kell sajnálni őket, élvezik) vagy a cukor nélkül főzött (tényleg nem kell az bele) szilvalekváron, ha néha-néha sütit sütök, akkor nekem mi a bánatnak kell felfalni a büféspultot egy buliban? Persze hagyok másnak is, de nagyjából 5-6 ilyen klasszikus cukros süti is hússzor annyi cukrot tartalmaz, mint a normál étrendem. Hiányzik a cukorhinta? Akkor otthon miért nem? Miért tartom most már szinte ehetetlenül émelygősnek a sima tejcsokit, de miért ízlik a túl-sok-cukros házi sütemény? Lehet, hogy olyan vagyok, mint a kocabagós, akinek társaságban kell a cigi, otthon viszont elvan nélküle? Nem értem.
Gyerekeim: a legnagyobb lányomon durván látszik, ha éhes. Agresszív lesz. Az apja is ilyen (nyilván ő nem ránk lesz mérges, hanem mondjuk a számítógépre, de akkor is…), nekem ez tök fura. Ha megetetem őket, kisimulnak. Kivéve, ha “cukros sz@rt” esznek. Ebbe a kategóriába nekem minden gyors és szolidan műanyag belefér: Fornetti, müzliszelet, cukros édesség, ne adj Isten cukros üdítő, miegymás. Ha valami rendes kaját esznek (zöldség, hús, durumtészta, sajt, magos kenyér, ilyesmi), akkor utána szép az élet. Nem hiszem, hogy a cukorhinta miatt lennének ilyenek, egészen babakorában is ilyen volt már Zsófi. Nem is kifejezetten édesszájú, viszont veszélyes mennyiséget meg bír enni. Zöldségből is. Egy fél zacskó saláta (ha lusta vagyok csinálni sk) úgy lecsúszik, mint a pinty. Sokat eszik, mindegy mit, csak finomat és sokat. A lába tömör izom, hastájon van rajta egy kicsi, de igen mozgékony. 36 fokos lázban ég. Kicsit aggódom, mi lesz, ha egyszer kevesebbet fog mozogni…
Középső lányom sajnos durván édesszájú. A kenyeret utálja. A zöldséget sajnos mérsékelten szereti, bár megeszi. A kedvence a bolognai, abból bármennyit. A kenyeret utálja. Paradicsomon, sajton és szalonnán eléldegélne, csak ne nagyon kelljen hozzá kenyeret ennie. Viszont szinte bármilyen édességet megeszik, ha hozzájuk. Ellenben neki az édes íz fontos, ahogy észrevettük, a cukor, az nem. Vidáman megeszi a párolt almás sütit, a cukormentes lekvárt, a szedres túrót is, mindegy, csak édes legyen. Gyümölcsöt eszeget, kb. feleannyit, mint Zsófi. (ez sem kevés) Zöldségből a répát, kukoricát, borsót szereti (na persze, ezek az édesek).
A legkisebb fiú, sokat eszik, sokat mozog, néha szeret kajákat (pl. a grillezett cukkinit), néha nem. Még nincs ennyire kialakult ízlése, de ő nem ennyire édességpárti, mint a nővére.
Na már most:
– egyrészt nem panaszkodom, mert van ismerős gyerek több is, akik a pizza-cukros joghurt- bolognai – Fornetti négyszögön kívül mást nem esznek meg. Semmit. Az epret sem, mert nincs olyan íze, mint a bolti epres joghurtnak. Az enyémek nyaranta, ha éhesek, bevetik magukat a málnásba, és addig esznek, amíg jól nem laknak. Elég kényelmes gyereketetés
– másrészt viszont az elég uncsi, de létező gyerekek-háztartás-munka háromszögben próbáljon így az ember nagyjából mindegyik családtagnak változatos és ízletes kaját prezentálni, még mielőtt totál megéheznének. Ha “már megint” zöldség van, Dórika húzza a száját. Ha nincs kb. háromóránként kaja, Zsófi éhezik el és kezd vicsorogni. Vagy az apjuk szökik le a hűtő elé, és eszik kenyeret kenyérrel. Ha már megint valami cseles édes van, avval egyrészt nem laknak jól, másrészt az nem “rendes kaja”. A bolognait kezdem nagyon unni (kerti paradicsom leturmixolva, besűrítve főzéssel, darált hús, sajt, durumtészta, tehát semmi bolti firlefranc). Krumpli, fehér rizs az én IR-em miatt kilőve, de amúgy is a menzán folyton ezeket nyomatják. Dóri utálja a kenyeret, nekem sem tesz jót, tehát a reggel-este szendvicsezünk szintén kilőve. Rántottát férjem nagyon szereti, mi többiek tök nem vagyunk oda érte. Főtt tojást Zsófi utálja, mindenki más szereti. Amit mindenki szeret: csirkehús, tonhal.
Tippeket-trükköket szívesen veszek:)
KedvelésKedvelés
Anna, tiszteld a saját múltadat is. A közeget, ami felnevelt, a túrós pitéivel, palacsintáival. Nem jó nekünk, főleg olyan mennyiségben, de ezekhez igazodott az ízlésünk. Vajas, ropogós, vanillines, porcukros dolgokhoz. Még a vaj is fura annak, aki margarinon nőtt fel, a vanília is annak, aki vanillinen, és a zöldségek íze is, akinek a vegeta az anyanyelve, vagy a nem teljesen puhára párolt zöldség annak, aki főzeléken.
Én nem szeretem, ha azt, amiben felnőttek, olyan nagyon tűzzel-vassal irtós módon megtagadják. Nem kell megtagadni, meghaladni tudni kell, éspedig azért, mert huszonévesen még gyakran tényleg mindegy, de negyven körül már arról van szó, szépen öregszünk-e, hogyan bírjuk a hétköznapokat, meszesedik-e az erünk, leszünk-e rákosak, akarunk-e napi marék gyógyszert szedni. (Tegnap, még mindig a kislakásban, egy hatalmas doboz bontatlan gyógyszert találtam. Mondhatni, abban állt a pénzük, 2007-2009-ben lejártak. Az ott eredetileg lakók láthatólag imádtálók ezt, gondosan, szeretettel dobozolták, keretet adott az életüknek a sok gyógyszer. Eltűnődtem ezen.)
A süti édes. A túrós pite finom. Az édes süti cukorral finom.
Az édesítő a reformsütikben kényszermegoldás (ráadásul valószínűleg maga az édes íz is csinál inzulinválaszt, arról nem is beszélve, hogy az édesítő is cukoralkohol vagy más szénhidrát).
KedvelésKedvelés
A saját múltamat kaja szempontjából nagyon nehéz tisztelni. Anyukám nem tudott főzni. Nagyon nem. Ha azt mondja, hogy “főztem finomat!”, akkor a férjemnek összeugrik a gyomra:) Ez van, ő tök ne ebben teljesedett ki, ő keresett több pénzt, ő fogta össze a családot hogy ki mikor hova induljon, ő pattogott, hogy pakoljuk össze a táskánkat, vigyünk pénzt a bármire, menjünk el zeneiskolába. Most már látom, mennyire hálátlan szerep volt ez. Apu volt a “jó zsaru”, az tényleg sokkal light-osabb. Mostanra kiskorúsítva van: anyu adja neki a “zsebpénzt”, ő mondja meg, mikor mit csináljon.
Szóval kiskoromban azt ettük, ami volt. Zöldséget, gyümölcsöt, kenyeret kilóra, az ebédet és a vacsorát meg valahogy túléltük. Nem volt nagy tukmálás, csak az, hogy “egy kanállal meg kell enned”. Sokszor annyi is volt, aztán éhesek maradtunk. Később ezt úgy oldottuk meg, hogy útba ejtettük a mamát. Ő teljesen más, mint anyu. Hatvan éves lehetett akkortájt, és egy hedonista háziasszony volt. Mindig volt nála rendes ebéd. Ehető, finom, leves, rántott valami, desszert, tehát olyan menüsor, amivel jól lehetett lakni. Leülve, kényelmesen. Mindezt amolyan terülj-terülj asztalkám módszerrel: ha jöttünk, lett. 5 perc alatt. Ráadásul mindezt összekötötte némi népműveléssel, Beethoven, Motzart, Liszt, Brahms és a rántott hús. Nagypolgár volt, elegáns turkálós ruhákkal, bizsuval, de mindent tudott hordani. Életében vagy 10 évet dolgozott munkahelyen, nem is érdekelte. Na, ő tudott ilyen finom, nem túl cukros, de igazi vanilliás cuccokat csinálni.
A lánya (anyu) pedig még most is dolgozik (vállalkozik), dekraláltan NEM érdekli túlzottan az öltözködés, otthonra zökni szandállal és szoknyával, és a kaja sem igazán. Valami lesz.
Én középiskolás koromra eljutottam oda, hogy részint zsebpénzből, részint nagyanyám konyhájáról túléltem a napot, este meg ettem vajas kenyeret, mert csak az volt. Fősulis koromban meg már én főztem az exemnek. Aztán elhíztam, a szokásosan durva cukorhintával, majd visszafogytam a terhességi cukorbetegség alatt megtanult diétával.
KedvelésKedvelés
A családi rész. Aki nyűgösen és háromóránként éhes, az cukorhintán ül. Aki kenyeret fal, az is. Babaként ülünk rá amúgy, az anyatej nagyon édes, 7 g/100 g, gyorsan felszívódó cukor van benne. Nagyon nehéz és szerintem visszás szerep, ha a család egyetlen tudatosan étkező tagja vállalja a felelősséget az élelmezésért egy személyben, ő aggódik, ő terel, ő kreatívkodik, ő figyelmeztet, ő néz utána. Ez is egy beágyazott egyenlőtlenség, tök nagy stressz, megfelelés. A beledet kiteszed, és akkor szájhúzás? Vicsorgás?
“a gyerekek-háztartás-munka háromszögben próbáljon így az ember nagyjából mindegyik családtagnak változatos és ízletes kaját prezentálni, még mielőtt totál megéheznének.”
Ha éles akarok lenni, azt mondom: egyen mindenki, amit akar, vegye meg magának, kap (reális) pénzt, ha nem önellátó, ne már olyat kelljen elvárásra venni, amivel tökre nem értesz egyet. Költse ice teára, az is oké, ő dönti el. Csak mondjuk van egy limit, mert nem feneketlen zsák a kajabüdzsé. Felelősséget kéne vállalni… ijesztően sok helyen öröm és táplálás helyett veszekedés- és feszkóforrás a kaja…
A cseles édes mit jelent? Csökkentet cukrot? Banánt beleturmixolva? Édesítőszereset?
Ők miért ne ehetnének krumplit, rizst? Tipikusan nem nagy melós köretek, a rizs elég jó fajta, ha már ch.
Tippek:
Olajos hal, saláta, avokádóval (az laktat). Majonézes tojás. Csőben sült zöldségek (brokkoli, karfiol, eller, kelkáposzta…) sok tejszínnel, kemény tojással, sajttal, jó fűszerekkel. Tejszínes-gombás penne vagy spagetti.
Volt egy ilyen is:
És egy ilyen, kisebb gyerekek aggódó szüleinek:
— be is írom ezeket a posztba.
KedvelésKedvelés
Az anyatej cukorosszetetele asszem kicsit mas es sajatosak is a funkcioi.
KedvelésKedvelés
Más, mint…? a tehéntej? szénhidrátos kaják…?
KedvelésKedvelés
Egyedi osszetevoi egyreszt pld. az un. hmo-k (human milk polysaccharides), belflorat etetnek, vedobevonatot kepeznek, mas, pld. a galaktoz myelinepitesben vesz reszt. Tehat ugy ertem nem egeszeben es elsosorban tapanyagkent ervenyesul, hanem pld. immunfunkcio, prebiotikum, agyfejlodes.
KedvelésKedvelés
Általában nem nagy stressz a kaja. Nekik. Leülnek, megeszik, közben cseverészve elmondják, hogy mi volt az oviban-suliban, “képzeld, a Zsombor már megint”, stb. Ha elkiabálom magam, hogy “kajaaa!”, akkor általában rohan az egész család. Ez jó. Mármint az, hogy nem stressz nekik.
Nekem viszont az. Tök uncsi minden nap kitalálni, hogy mit eszünk. Tényleg. Nekem ez másodrendű dolog, és még így is túl sokat kér az életemből. Reggel elviszem az oviba a legkisebbet (néha a férjem viszi el), aztán elkezdek dolgozni, aztán 11 körül meg kell akasztani az egészet, hogy összedobjak valamit. Kettőnknek. Délutánra kell prezentálni valami gyümölcsöt, mert mikor hazajönnek a suliból-oviból, általában hisztis-éhesek. Persze, mert a tízórai valami “cukros szar”. Csupacukor müzliszelet, fehérkenyér (amit nem szeretnek, mert itthon mást szoktak meg), pannika (tudnám, mi az…), csupaE bolti édesség, ilyesmi. Hazajönnek, nyűgösek, benyúlnak a hűtőbe, kiveszik a banánt/almát/répát/bármit, szép az élet, majd elhúznak a szomszéd utcába bandázni a többi gyerekkel. Mire hazaesnek, koszosan, fáradtan, addigra “farkaséhes vagyok!” van, és virítsam a terülj-terülj asztalkámat. Úgy, hogy közben esetleg az én fejemben az új országos tűzvédelmi szabályzat napelemekre vonatkozó változásai vannak, úgy meg nehéz. “Alt-Tab”-nak hívjuk, mikor egyik pillanatról a másikra át kell váltanom újságíróból meg mérnökből háziasszonnyá. Na, napi 3-4 ilyen alt-Tab már határozottan macerás.
Krumpli, sima rízs: nekem nagyon megdobja a cukromat, ahhoz meg semmi kedvem, hogy kétféle köretet csináljak. Tíz perc alatt, persze. Vidáman megeszik a zöldséget is (kivéve Dóri, de ő elvan a hússal:), akkor mindegy.
Miért csak az én felelősségem ez az egész? Ez jó kérdés. Talán mert a férjem 10 éve segít kuktaként, és nem tud megkülönböztetni egy búzadarát egy kuszkusztól?:) (bár én kényszeresen delegálok, tehát állítólag a féllábút is felküldöm a hegyre. Ő kuktaként féllábúnak érzi magát. Engem ez nem nagyon zavar, inkább “kérem a tojást”:) Eléggé antitalentum élelmezésügyben.
Vagy mert készletgazdálkodom vele is és magammal is, és nekem még mindig egyszerűbb, ha ő leül a számítógép elé, és tolja megállás nélkül, mintha nekem kéne magamra vennem többet a család anyagi ellátásából? Láttam gyerekkoromban, milyen az, ha a nő keres többet, ő takarít és ő neveli a gyerekeket is. Kösz, nem. Lehet, hogy az önbizalmam sem lenne meg hozzá. Ez már veszélyesebb. Bár totál nem lebeg a fejünk fölött sem egy válás, sem egy betegség, de azt hiszem, nem tudnám eltartani a három gyereket egyedül. A család menedzselése meg a férjem motiválása, miszerint neki viszont ez tök jól megy, az megy. Félek tőle, hogy ez egy olyan része az életemnek, amivel szembe kéne néznem. Hál Istennek mi nem anyagi okok miatt vagyunk együtt, de mindkettőnkben megvan az, hogy egymás nélkül feleennyit nem érnénk. Emberi és anyagi értelemben is. Szeretjük egymást, de nem vagyunk egymástól szabadok. Őt ez szerintem nem zavarja, befolyásolhatóbb, mint én. Engem igen. Úgy szeretném szeretni, hogy közben tudatában lennék annak, hogy a saját lábamon is megállok. Szóval emiatt lehet ez a családi munkamegosztás: ő megkeresi a kajára a pénz nagy részét, én elköltöm. (és még ez is mennyi családban okoz feszültséget, hogy az egyik többet keres, a másik többet költ!)
Férjem szorgalmasabb, több ambíciója van, nekem bőven elég annyi pénzkeresős munka, amennyit teszek. Ezért is megkapom a mindennapi elismerést, ami kell a túléléshez. Volt már párszor, hogy felszívtam magam, hogy márpedig megmutatom magamnak, hogy én is megállnák a saját lábamon. A próba jól sikerült, megnyugodtam, aztán közben más oldalról dőlt minden. Kupi, rendetlenség, gyerekek elkanászodtak, valaki beteg lett… (mindezt úgy, hogy nem vagyok az a született háziasszony sem, valamint ősanya sem, tehát nem volt túl magas a szint, amiből lejjebb adtam:) )
Másrészt amíg én főzök, addig ő gyerekezik. A gyerekek fárasztóbbak, mint a főzés. Harmadrészt meg mikor mindenkinek ízlik a kaja, akkor én bezsebelem az “anyu, ez igazán nagyon finom volt”, meg “ilyet csinálj máskor is” kifejezéseket (ilyen is van, dögivel). Férjem evvel szemben már eljutott odáig, hogy volt olyan rizottó, amit teljesen megevett, amit ő csinált, és nem esett annyira nehezére. Nem tud főzni. Ez van. Helyette nagyon profin tud felmosni:))
Hogyan szállítsam le a gyereket a cukorhintáról? Főleg úgy, hogy a suliba-oviba folyamatosan szállítják rá vissza… Férjem nem is akar leszállni róla, helyette nem dönthetek. Van itthon kenyér, felnőtt ember, kiszolgálja magát. Ha ő megy le a gyerekekért, akkor bemegy a boltba, vesz magának csokit, megeszi. Ez van, addiktív személyiség, kávé és csokifüggő. Neki szabad, se IR, se cukor, se vérnyomás, semmi. Szálkás alkat.
Cseles édes: alma megpárolva, cukor nélkül, ez bele a pitébe, aminek a tésztájában csak egy kanál xilit van. Finom. Ha jön hozzánk valaki, neki sem tűnik fel, hogy ez nem “gyári” cukros, “csak” magában édes. Túrós pite ugyanígy gyümölccsel. Ilyesmi a cseles édes. Igen, szénhidrát. De legalább lassabb. Ez után nem vicsorog a legnagyobb sem.
KedvelésKedvelés
Messzire ágazóakat, izgalmasakat írsz, nagyon lenne mondandóm mindenről, de írnom kell.
“Ő megkeresi, én elköltöm” — jézusisten, és ez a tiéteknél zsarolósabb családokban még gerjesztve is van, pedig ez egy hazug értelmezés.
Mire keresi? saját yachtra?
Mire költöd? gyémánt ékszerre? egyszemélyes wellnesskúrára? (az is érthető lenne amúgy)…
Naaaa… Hát családot vállaltatok, gyerekeket, együtt, munkamegosztotok. Te baromi sok szervezési, üzemeltetési melót teszel bele, felelősségvállalósat, agyalósat, aggódósat, ÉS EZEN FELÜL pénzt is keresel.
Az apukák nem szoktak aggódni, ötletelni, álmatlanul forgolódni, kaján tépelődni, azon filózni, hol rontották el…
(Üdítő film az Eszeveszett mesék, és a csodálatos epizódja a robbantós mérnökről, na, az ide kapcsolódóan is beszarás.)
Még egyet kiemelek: miért nyűgös, hisztis, vicsorgós az, aki éhes? Vagy miért ennyire?
Miért az éhséggel kapcsolatos ez? (szerintem tipikusan stressz, fáradtság, kiégettség lehet ennek a fajta nyűgösségnek az oka, és: cukorhinta, vagyis szénhidrát-visszaélős állapot)
Ekkora táplálékbőségben, amelyben élünk (gondolom, senkinek nem 13-as, és nem is 19-es a BMI-je) hogyan lett ilyen kétségbeesett ügy a kaja?
Hogy mit eszünk, mikor eszünk, jaj, hogy lesz, azonnal kell…?
Van ennek kedélyessége, persze, hogy a gyerek hazajön, jókedvű, éhes, vagy fáradt-éhes. Erről beszélnek az anyák, tök tipikus: gyerek jön, kaját kér, követel, nagyon éhes. Anya biztosítja. Gyerek eszik. Megnyugszik. Jó neki. Ez maga a gondoskodás. Pedig fura, hogy ennyire a kajától függ a megnyugvás. Az étel szimbólum valahogy, nem?
Anya átéli, hogy ez az élet értelme, megfelelt a szerepének. Hát ez így természetes.
Szerintem nem természetes. Ekkora elvárás, ennyire a megfelelés, és az ennyire központivá, családszimbólummá tett kaja (meg a sok elhízott ember… tudom, ti nem), az állandó mit együnk, mit szeretünk, mi ízlik, ez baromira nem természtes, itt valami súlyosan félre van értve.
A hűtőkizabálás (nem a banánra írom) és ez a nyűgösség is fura.
Vagy neked van már eleged, azért veszel egy sima éhséget hisztinek?
Sok erős szót használtál az éhségük jellemzésére (nyűgös, vicsorog, utál, farkaséhes).
A cukorhinta és chfüggés egy (nem, aki szálkás, az sem ehet büntetlenül kilószám egyszerű ch-t…), és egy másik, hogy miért is tiéd a felelősség mindenért?
Másra diétát, változást rátestálni nem lehet. Terelgetni, cseleseket főzni, kicselezni meg iszonyú melós.
KedvelésKedvelés
“Ő megkeresi, én elköltöm”: annyit kell tudni rólam, hogy túlkontollálok. Kényszer miatt is (szereptúltengés), családi minta miatt is (anyám is egyszerre túl sok szerepnek akart megfelelni, de nem tudott), és reflexből is. Ezt nem más mondja rám. Ezt én mondom magamra. Ha nem vigyázok, megtervezem más helyett a napirendjét, az időbeosztását, azt, hogy mivel foglalkozzon, azt, hogy ő mit tegyen és mit dolgozzon, mit egyen, mit mondjon, mindent. Mindezt úgy, hogy nagyobb önállóságot várok el. Csak úgy legyenek önállóak, ahogy nekem tetszik:) Vigyáznom kell, mert ez nem jó. Részint jók ezek a képességek, mert el lehet érni vele sok mindent, részint meg tényleg vigyázni kell, mert ne én mondjam már meg másnak, hogy neki mi legyen a fontos. Nem várhatom el mástól, hogy fontos legyen neki valami, ha simán kiosztom rá a feladatot és kész… Hál Istennek mióta az én felelősségem pár különszám megléte (újságírók összefogása, határidők, lektor, tördelés, miegymás) azóta sikerül leszállnom a családomról. Másrészt viszont plusz egy önként vállalt felelősség…
Miből eredhet a túlkontrolállás (a személyiségemen kívül)? Némi lelkifurdalásból. Én baromira tudom, hol van végem, mennyit bírok. És nagyon vigyázok, hogy ne használjam túl magam. Talán kicsit túlzottan is vigyázok:) Süt a Nap? Elmegyek bicajozni. Nincs kedvem dolgozni, és nem sürgős semmi? Nem dolgozom. Ehhez képest férjem tolja, mint a buldózer. Reggeltől délután 4-ig, aztán egy csomó nyafogás, beszélgetés, rábeszélés és “közösek a gyerekek, úgyhogy foglalkozz velük te is!” hatására este fél 9-ig nem, aztán utána fél9-től megint. Igen, van némi lelkifurdalásom, mert én megtehetem, hogy elhúzok bicajozni, lovagolni, sétálni az erdőbe, gyerekekkel kézművesvásárra sajtot venni, csónakázni meg Balatont nézni, ő meg mindezt elég ritkán engedi meg magának. Az “ő keresi a pénzt” nem csak közösen vállalt project, hanem az én lustaságom ára is, amit csak és kizárólag én vetek a saját szememre. Vagy ha őszinte akarok lenni: nem is én, csak a társadalom által rámerőltetett anya-, feleség-, és munkavállalószerep. Hm. Akarok én többet dolgozni, ha nincs kedvem? Nem. Érdekelnek a szerepek, amiket szerintem a társadalom rám akarna kényszeríteni? Nem. Akkor mégis, mi a bánatnak van lelkifurdalásom, mert kevesebbet dolgozom, mint a férjem? (a kevesebbet értsd szó szerint, mert ő is dolgozik, gyerekezik, felmos, porszívózik, reggelit csinál, kuktáskodik).
Ja, és akkor még ott van a nőszerep, amit hivatalosan lesz@rok, de egyszerűen hiába a tudatos lesz@rás, mégis hat rám. A nő megbocsájtó, befogadó, ő a “bent”, nem a kint, ő a végrehajtó (vagy mi. szóval nem a kezdeményező, meg a “teremtő”, hanem a másik, tudjátok), meg a bánat tudja, még mi. A nő a kemence. Az az én bajom, hogy nem élem meg a női oldalamat – mondta egy ismerősöm múlt héten. Szerintem az az én bajom, hogy túl sok hülyeséget hallgattam már erről, de ezt nem mertem kapásból a szemébe mondani. Mondta is, hogy most is milyen férfiasan tartom magam. (nem, csak szerintem a testtartásom leképezte a “k…ára nem értek én most veled egyet” választ, az meg lehet, hogy férfias:)) ) Na, most akkor mi a bánatot is kéne kezdenem magammal, ha én igazából azt szeretem, ha mennek a dolgok, ha szeretek leosztani feladatokat és szeretem, hogy átlátom, szeretem, hogy gyorsabban és jobban látom át, szeretem az egészet hagyni a francba és elhúzni bicajozni (jaj! A kint!:), és a női oldalamból kb. azt élvezem, hogy még mindig harminc évesnek néznek? NEM akarom megélni a női oldalamat jobban. Mert hülyeség. Én saját magam akarok lenni, és szerintem teljesen jó vagyok így is, pár apróságot leszámítva. Miért lenne elvárható, hogy virágos köténykébe kössek idebent és tyúkanyóként gyűjtsem magam köré számtalan gyermekemet, mikor szerintem elhúzni velük bicajjal a kötélpályához sokkal izgibb?
“miért nyűgös, hisztis, vicsorgós az, aki éhes? Vagy miért ennyire?” Fogalmam sincs. Ilyenek. Zsófi és Jenő, a férjem. Nagyon furcsa ez nekem. Közben nem ennyire fontos nekik a kaja, igazából nem is válogatósak, de ha éhesek, agresszívek. Persze csak szóban, de látom rajtuk, hisztisek, nyűgösek. Szó szerint, nem túlzás. Nem veszélyes, kezelhető, két répával is. (de ugye az a két csoffadt répa legyen ott, vegyem meg, és oldjam meg…) Zsófi kicsinek is ilyen volt, másfél-két évesnek. Eleve sokkal kötöttebb napirendet igényelt, mint én valaha. Furcsa volt megszokni, aztán elengedni, hogy ha neked ez fontos, akkor old meg te, de nekem ennél nagyobb szabadság kell. Most kap reggelente 150 Ft-ot, aztán oldja meg, hogy délután háromig ne legyen éhes. Tízórai, ebéd van a suliban (bár neki nem elég), ezen kívül vesz magának zsemlét meg répát, almát, banánt, valamit. Zsófi nehéz gyerek. Eleve beskatyulyázhatatlan, egy nagyon logikusan gondolkodó művészcsemete, egy maximalista, aki néha hagyja az egészet a francba… Soha nem fogom teljesen megérteni, pedig az én gyerekem. Mondjuk nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen meg kell fejtenünk egy gyereket:))
Férjem már érdekesebb eset, furcsa, hogy hogyan mutathatja egy alapvetően szálkás ember ennyire a cukorhinta jeleit úgy, hogy közben nem is eszik gyors szénhidrátot sokat?
Kis adalék még hozzá: férjemet kamasz kora óta a nagyanyja nevelte. A nagyanyjának az etetés nagyon fontos. A szeretet kifejezésének jele. Ha elmegyünk hozzájuk, mindenkit töm, kivéve engem. Jaj, egyetek még egy kis rántott húst, kisfiam, nem kéred még ezt a fél csirkét (már háromszor mert neki…), Ancsa, az a fajta hús a gyerekeké, azt ne edd meg! (igen, igen, mint látszik, nem vagyok a szíve csücske:) Már számtalanszor megbeszéltük a férjemmel, hogy nem, ez nem én vagyok, én nem fogom az etetés köré építeni az életem, nálunk nem lesz pontban délben ebéd, és nem, ha nincs kedvem rántott húst sütni, akkor rohadtul nem lesz rántott hús délben. Leves meg csak ha olyanom van. És mégis, szerintem valahol tudat alatt elvárhatja tőlem, hogy ugribugrizzam körül, és ültessem le szép abroszhoz az egész családot, és minden, ami ehhez kapcsolódik. Tudat fölött dehogy. De rosszul esik neki, ha karácsonykor nem sütünk-főzünk három napon át annyit, hogy a felét ki kelljen dobni. Nehéz a tudat alatti elvárásokkal megküzdeni, azt hiszem.
KedvelésKedvelés
Csak kettő, mert vár az edzés:
1. “Ilyenek. Zsófi és Jenő, a férjem. Nagyon furcsa ez nekem. Közben nem ennyire fontos nekik a kaja, igazából nem is válogatósak, de ha éhesek, agresszívek. Persze csak szóban, de látom rajtuk, hisztisek, nyűgösek. Szó szerint, nem túlzás. Nem veszélyes, kezelhető, két répával is. (de ugye az a két csoffadt répa legyen ott, vegyem meg, és oldjam meg…)” ez játszma, ez nem jó neked.
ők is gondoskodhatnának a saját répáról…
akkor is játszma, ha nem passzív áldozata vagy (a játszmaszereplő sosem az)
de:!!! neked van erőforrásod, “hatalmad”, infód! te változtathatsz ezen (sok nő nem)!
2. a kenyér gyors szénhidrát, a finomlisztes mindenképp, a csoki meg aztán…
Mindegy, kaját átállítani nem a te dolgod. Csak a kajatéma sok mindent megmutat a családi dinamikálkból, komolyan elgondolkodtatsz.
KedvelésKedvelés
Tehát akkor ha úgy vesszük: a saját magam által elkezdett játszma (kajakontroll) áldozata lennék? Szép kis baleset:) Hogyan jöhet ki az ember a maga által magára rovott játszma alól?
(igazából ha ez életem problémája, akkor irigylem életem problémáját. “nem mindig van kedvem kaját csinálni, nem mindig van kedvem félbehagyni a munkám csak a kaja miatt, nincs kedvem ennyire képben lenni avval kapcsolatban, hogy mikor ki mire éhes”. Azért valljuk be: voltak már a világtörténelemben ennél nagyobb gondok is)
Mit mutat meg a kaja a család dinamikájából? Ez egy érdekes kérdés, érdekelne a válasz:)
KedvelésKedvelés
A játszmából az tud kijönni, aki felismeri – és ki akar jönni. Ja, persze ehhez az is kell, hogy a játszma felrúgása ne járjon komoly veszélyekkel (bántalmazó kapcsolat), de ez nálad nem látszik problémának.
KedvelésKedvelés
A lefolyó-effektust. Ahogy minden az anyára tolódik. Ahogy a férj a keményen dolgozó, jó fej. Ahogy az anyát felemészti, hogy mindenkinek jó legyen, és konszenzus legyen. Ahogy a mai fiatalok elsősorban reklamálni tudnak. Ahogy nem számít, hogy az anyának mi (milyen kaja, mennyi konyhai munka, milyen visszajelzés) esne jól. Ahogy a kaja szimbóluma minden másnak.
Voltál már? Én most megyek. (Én futni.)
KedvelésKedvelés
“Hogy mit eszünk, mikor eszünk, jaj, hogy lesz, azonnal kell…?”
Nem tudom, de nekem úgy tűnik, hogy minden azonnal kell, nem?
KedvelésKedvelés
Igen, és itt az anya szerepéről van szó, akinek dolga is mindent azonnal.
Az ifjak türelmetlenek, stresszes az életük, és nekik minden jár.
Kösz a bizalmat, Anna, tényleg nagyon elgopndolkodtató az egész, amit írsz, és ahogy, az is.
KedvelésKedvelés
Igen, és nem csak az anyától. Persze, ott sűrűsödik, de gyorsan akarnak tanulni (pontosabban tudni), fogyni, erősödni, mindent, és lehetőleg ne kelljen strapálni se magukat érte. És nem is csak az ifjak.
KedvelésKedvelés
Nem tudok már a végére válaszolni, ide írom. A “jó fej” férj relatív. Egyrészt a gyerekek szemében sokszor én vagyok a jó fej, férjem pedig a rossz zsaru. Én vagyok türelmesebb, én állítom le őt, belőlem jön belülről az, hogy gyereket nem bántunk, mert ő a kisebb. Igen, türelmetlenek, igen, nem mindig értékelik eléggé, amit értük teszünk. Viszont még kicsik. Nem látják át, nem gondolnak bele, más dimenzióban élnek. A legnagyobb szokott segíteni, és ha az ő keze is benne van a dologban (rend, kaja, takarítás, bármi), akkor valóban sokkal jobban megbecsüli. A középső delegál, mint én. A legkisebb el van kényeztetve. Próbálom bevonni őket, de nem egyszerű.
A férj jófejsége pedig más módon is relatív. Sajnos annyira kevés a jó fej férj, aki nem várja el a feleségétől, hogy tiszta udvar, rendes ház legyen, délben jó ebédhez szóljon a nóta, pénzt az asszony ne kérjen, ne szóljon bele, hogy hányszor és hova tűnik el, akinek a hobbi jár, anyu meg oldja meg, ahogy akarja, hogy hozzájuk képest Jenő egy szent. Persze nem az, de akkor is. János is szent lehetett a legtöbb (nők által nevelt) férfihez képest. Az empátiáról mi neveljük le a fiúkat, aztán nyafogunk, hogy felnőtt korukban nem segítenek, nem értenek meg… Meg nyafogunk, ha beállunk középre, legalulra, ahogy egy lefolyó, és végül mi leszünk a lefolyók. Jéé. Na, már megint elkanyarodtam:)
Igen, már le is zuhanyoztam. Nyomtam egy HIIT-et, négyütemű fekvőtámasz, lunge lungs (vagy mi), star jumps, ilyesmi. Meg egy has-edzést. Lehet, hogy veszek egy olyan haskereket, ami a builderen is van, még megbeszélem magammal:)
KedvelésKedvelés
(azon filózom, én miből tartok el három gyereket… bocsánat, csak rémületesen nagy feladatnak tűnik, ahogy olvaslak: két dolgozó ember, és az egyik bele kiszakad a családszervezésben, elvárások teljesítésében… mi még élünk, vagy már nem? igen, kupi van, mégpedig orbitális, igen, ha itt nincs elég mézes kenyér, lejárkálnak a szomszédba. de a lényeg stimmel.
lehet, hogy feleannyi kaja, különóra, szoba, tárgy elég volna, sőt? lehet, hogy feleakkora lakás…?)
KedvelésKedvelés
Feleekkora lakás?:) 60 négyzetméteren élünk. 2000 négyzetméteren lakunk, mert a kert is része az életterünknek. Ennél kisebb helyen már bűvészet volna. Ekkorát építettünk hitel nélkül, fenntartani is mellékes, a rezsi az, amivel nem szoktam foglalkozni, mert a telefonszámla is drágább nála.
Túlóra: Zsófi zongorázik (és nagyon jót tesz neki. Később még jobbat fog majd, ez tuti. Én is zongorázom, de különtanár nélkül). Ez havi 8.000 Ft. A két csaj táncol, havi 2×2000 Ft. Lovagolunk, ez hetente nekem 1500 Ft, a csajoknak kb. havonta 3000 összesen, mert nem mindig tudnak kijönni velem. És ennyi. Tárgy: vaterán veszek és eladok játékokat, de nincs rengeteg. Úgysem tudnak rengeteggel egyszerre játszani.
És igen, nekem rémületesen nagy feladatnak tűnik eltartani három gyereket, de fogalmam sincs, miért. Úgy, hogy ha felhúzom magam és két hónapig dolgozom, mint a gép, akkor simán keresek 4-500.000 Ft-ot. Következő hónapban meg 40-et összesen, mert úgy érzem, ki kell pihennem magamat, meg egyébként is: süt a Nap.
KedvelésKedvelés
Oké, nem is a te életed konkrét részletei, én is nagy lakásból dumálok, csak ez a családfenntartás, meg ami miatt annyian nem válnak el, hogy kell-e ennyi minden… ilyen áron? Munkába beleszakadás…? Infarktus?
KedvelésKedvelés
Ha elkezdesz filózni rajta, nem ijedsz meg? Vagy már olyan régóta megy az eltartás, hogy már okafogyottá vált megijedni?
KedvelésKedvelés
Dehogy ijedek. Nem bírnék úgy nézni a világra.
Pici szorongás volt 2012-ben. Elmúlt.
Most csak az jut eszembe, mennyire relatív minden.
Én nagyon sokat dolgozom, csak nem egyenletesen. És tökre meghat az a kevés, amellyel a köz segíti a helyzetemet (és minden hasonló helyzetűét). És tök hálás vagyok mindenért, egy utazásért, egy mozipremier-meghívóért, egy jó ebédért, egy dm-es bevásárlásért… azért, hogy süt a nap, hogy nem vagyunk betegek, nem vagyok depressziós, nincs függőségem, vannak aranyat érő barátaim….
Jó döntéseket is hoztam, most kamatoznak. Emberileg. Amennyit a blogba tettem. Hogy nincs kocsim, hitelem. Hogy ilyenné váltak. Hogy nem 23 fokos szobában vagyunk jól. Hogy szépen leöntöm a fürdővízzel a vécét (és ezen röhögök). Hogy ideköltöztünk. Hogy nem a divatos iskolát választottuk. Hogy kiérleltem az írót magamban.
KedvelésKedvelés
Amúgy ha egyvalaki valamit nem szeret/nem ehet, az a teljes kaját vétózza, az egész családnak? Muszáj ilyen maradéktalan konszenzus? Az előbb említett tepsis, csőben sült zöldségeknél lehet egy sarok Zsófinak, ahova nem teszel főtt tojást, és ezt jelzed egy petrezselyemlevéllel.
KedvelésKedvelés
Volt a hűtőnkön egy papírlap öt rubrikával, és mindenki felírhatott rá három ételt, amit semmi körülmények között nem hajlandó megenni. Ha változott az ízlés, ki lehetett húzni, írni újat. Én főztem a családra, ha valami olyan volt, ami fenn volt a papíron, de csak egyvalaki nem szerette, akkor neki kitaláltam alternatívát az amúgy is vásárolt/félig elkészített alapanyagokból. (Pl. egyik lány sokáig nem ette a paprikás krumplit, a grenadírmarsot viszont igen.) Ha ketten-hárman se ették/ettük volna meg, akkor azt inkább kihagytam a repertoárból. Így leírva elég hülyén hangzik, de működött.
És persze ha valaki a három lehetősége fölött sem kérte az aznapi kaját, akkor ehetett vajas kenyeret.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó ötleteket szoktál írni fenchurch
KedvelésKedvelés
Szoktunk ilyet. De kétfélét nem főznék, mikor már az egyféle főzése sem mindig okoz örömet.:) Azért ötféle ízlésnek nem tudok és nem is akarok megfelelni. Enni viszont nem kötelező abból, amit nem szeret. Most elmegyek lovagolni (mert az viszont jó:), aztán visszajövök, összedobok valami ebédet (fogalmam sincs még, hogy mit…), aztán elolvasok minden tanácsot.
(mindezt úgy, hogy közben sokan csodálják, hogy zsonglőrködöm, és 15 perc alatt kaja van, és hogy csinálom. Hát, én ezt nem csodálom, szerintem ez nem csodálatra méltó, ez egy amolyan túlélős dolog. Nem szeretem, hogy túl sok az életemben a félkézzel megoldom dolog, mert néha úgy érzem, szétesem tőle agyilag)
KedvelésKedvelés
Az nem kétféle, hogy ők rizst/krumplit is kapnak az amúgy is elkészített hús és saláta mellé. De delegálható is a feladat: ha szeretnél rizst, ott a lábas.
Olyan szívszorító, hogy a kajaügyi nyafogásokat, békéltetést, gondolataik és vágyaik kitalálását, az elvárásokat, a kudarcélményt, az aggódást és persze az ÖSSZES melót (beszerzés-kitalálás-főzés-tálalás-tárolás-mosogatás) magukra vállalják az anyűk. És akkor milyen jó fej az, aki opdateszi a villát, megtölti a sótartót vagy kéthetente egyszer elmosogat, mert “segít”.
Ebben csak szétszakadni lehet. Nem te csinálod szarul. Én ezt látom ebben a helyzetben kiabálónak, nem azt, hogy mit hajlandóak ők megenni úgy, hogy egészséges is legyen.
Illúzió, hogy pont olyat lehet folyamatosan főzni, ami mindenkinek tökéletes. Ez egy sima játszma, mindig lesz valami bajuk, mindig unnak valamit, mindig nem ízlik, mindig más kéne. Használnak, ez a szitu. A lényeg, hogy te vagy a fürdőszobai lefolyó, a legmélyebb pont, ahobva minden ilyen lefolyik.
Az meg hamis dilemma,a hogy akkor ötfélét kell. Kompromisszumos konszenzus kell. És egészen mosolygósan tudni kell azt mondani: ez az ebéd/vacsora, drága szeretteim. Úgy értve, hogy kapjátok be. Ha egy családban férj mégolybékésen-passzívan, állva kenyerezget, miközben te tök finomat főztél, a gyerekek meg hangosan fejezik ki, hogy ez se jó, az se jó, és ez minden nap, vagy rendszeresen, és a te hibád, az nagyon durva.
Megerősödni kell, erre jutok megint: látni, mi kinek a problémája, hol a határ, mi bírható, mitől vagy szarul.
KedvelésKedvelés
Én is fél kézzel és rögtönözve és gyorsan csinálom az ilyen főzős dolgokat, élvezem, büszke vagyok rá, és a gyerekek is értékelik.
KedvelésKedvelés
A cukorhoz, meg az édes ízhez: fontos, nagyon, messziről-régről jelzés lehet ez, hogy valami kalóriadús/nem mérgező. A fő gond az, hogy folyton és mennyi és milyen édes ízű akármi elérhető, van kéznél. Ezért olyan nehéz ez.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az volt nálunk is, hogy otthon nincs ilyesmi, a nagyszülőknél szintén, mert (életveszélyesen meg lettek fenyegetve) megértettük velük, hogy mi ezt nem szeretnénk, ha meg vendégségben máshol van lónyál/gumicukor/bármi, hát istenem, minden évszakban egy alkalom belefér. A két nagy gyakorlatilag felnőtt, és még mindig vizet isznak, vagy natúr teát.
A pattogatott kukorica, csipsz és jégkrém az a mai napig nyaralásos kaja, egy évben egy hétig, de akkor, ha igény van rá, akár minden nap. (Nincs.)
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Kaja ügyben gondban vagyok a gyerekekkel.
Itthon nagyon odafigyelek mit kapnak, nincs se répacukor, se cukros üdítő, csak teljes kiörlésű magos zsemle, de azt is inkább csak ha nagyon kell nekik, rengeteg gyümölcs, zöldség, stb…
Na de az oviban… olyan rettenet rossz minőségű a kaja, hogy borzadnak kevésbbé kajatudatos szülők is, pár hete kitört a lázadás…meggyőztük az óvoda vezetőjét, hogy ezt tovább így nem. A gond csak az, hogy nem találunk olyan ételbeszállítót, aki minőségi kaját szállítana.
Tud esetleg valaki ajánlani szállítót, aki Budaörsre szállítana, és elégedett az étellel? Én már jópárat végighivogattam, de vagy túl messze van, vagy ugyan olyan szutyok kaját hozna, ami most is van…
Köszi, Zsófi
KedvelésKedvelés
Köszi, hogy leírtad részletesen a gyerekek táplálását.
Nekem a “mit adjak a gyereknek” az egyik központi agyviszketésem jelenleg. Alapjában nálunk viszonylag egészséges dolgok elérhetők, de az arányok nem jók. A kenyeret itthon készítem, hagyományos búzalisztet nem használok és többnyire teszek bele valamilyen más gabonát is (hajdina pl.), viszont még élesztővel sütöm, most tervezek átállni a kovászra. Vagyis az alapanyagok tekintetében nagyjából rendben van a kenyér, de a kölyökök egyfolytában kenyeret ennének. Vagyis valószínűleg napi ötször, ha engedném. Múlt héten két olyan ebéd is volt, ami helyett/előtt mézes kenyeret (!) követeltek visítva. Ez már önmagában is gyönyörű, de agyvérzést azért kapok, mert előtte általában órákat töltök a konyhában azért, hogy kitaláljak nekik valami olyat, ami vállalhatóan egészséges, de azért az ő ízlésükhöz mérten finom is. És akkor jön a mézes-nyígás. Ha veszekszem velük, hogy nem ezért álltam egész délelőtt a konyhában, akkor azért van bűntudatom, ha meg mézes, akkor meg azért. Valószínűleg túlpörgöm az egész kérdést, de valahogy nem tudom megtalálni az egészséges egyensúlyt a témában. Nagymamám vastagbélrákkal küzd és sztómával él, ez természetesen súlyosbította az agyviszketésemet.
És ez még csak az itthoni menet. Ha pedig elmegyünk valahová, ömlik rájuk a cukros mindenféle, ami szinte feltartóztathatatlan. Ők pedig nagyon örülnek és tolják be kétpofára.
Ja, és egyébként pedig nem tudom, mit adjak nekik reggelire, ha nem kenyeret. Van a kása-témakör és ennek változatai, a tojás (amit nem esznek meg, csak kéthavonta egyszer), csicserilepény. És ennyi.
Ha valaki főzne ránk….
KedvelésKedvelés
Én rendszeresen készítek vacsorára dupla adagot. Ennek megvan az a hátránya, hogy fennáll a veszély, hogy az egészet benyomják, de ha szólok, hogy csak a fele a vacsora, akkor azért nem. És simán megeszik reggelire is a(z előző esti) főtt/sült kaját (vagy salátát), vagy elviszik szendvics helyett a suliba. Itthon nincs szendvicsevés, csak a legkisebbnek (3 éves), ha azt kér, de ritkán kér.
KedvelésKedvelés
Ja és csak azt akartam mondani, hogy ha egyszerre készítesz dupla adagot bármiből is, az sokkal kevesebb idő- és energiaráfordítás, mint ha kétszer állsz neki.
KedvelésKedvelés
Ez jó tipp, én is rákaptam, de azért nem “bármiből”, sokféle kaja van, ami nem annyira gusztusos, ha állni hagyod, lehűtöd, tárolod. Lehet, hogy nem romlik a minősége, csak nem lesz kedve hozzá senkinek. Kása, tojásétel tipikusan ilyen.
KedvelésKedvelés
Jogos, pontatlanul fogalmaztam, én sem gondoltam komolyan a bármibőlt, csak ami a fejemben volt, mint nálunk gyakori, és picit is hosszadalmasabb készítésű vacsora kaja, azok nagyjából ilyenek. Cserébe a kása és a tojásételek viszont tényleg gyorsan elkészíthetőek, ezeket már a közepes gyerekekre is rá lehet bízni. Illetve hogy ne essek megint a pontatlanság csapdájába, gyakran van nálunk például saláta, ott mondjuk a hagymának direkt jót is tesz (vagyis a hagyma csípősségét nem olyan nagyon szeretőknek tesz jót), ha kicsit összeérik a paradicsommal, meg a napraforgómagnak is jót tesz, ha ázik egy kicsit, a jégsalátát viszont jobb nem sokáig áztatni, de pont tegnap a gyerekek másnapos salátát vittek ebédre a suliba, és szívesen ették. Rosszul vannak tartva, aztán kénytelenek azt szeretni, amit kapnak 🙂
KedvelésKedvelés
Az enyémek csak akkor eszik meg egymást követő két nap ugyanazt, ha az adott ételt nagyon szeretik (=édes vagy bolognai). Minden mást egyszer és vagy én eszem meg vagy mehet a kukába. Próbáltam már lefagyasztani is, hogy majd pár nap múlva akkor újra, de a felolvasztott kaja többnyire gusztustalan és fagyasztószagú.
KedvelésKedvelés
🙂 Ez jó, igen. Holmi saláták, túró rudi helyett…
KedvelésKedvelés
Arra vigyázzon a kommunikációs stábod :), hogy a minőségi, jó kajához ne tapadjon számukra bűntudat. Hogy “anyám felrótta, hogy sokat dolgozott vele, azért kell megenni”. Nem kell. Felróni meg nem szerencsés, játszma lesz belőle. Karikatúrává válik az egészséges “nemfinom” ételekbe rengeteg energiát ölő, és ezt fel is emlegető anya. Hát miért nem ad inkább egy finom müzliszeletet, túró rudit? Az ő szempontjukból érthető.
Jogos amúgy az érzésed, hogy “ezért álltam én egész délelőtt a konyhában…?”, de ne mondd el nekik. A finom kaja egy lehetőség, széles mosollyal tálaljuk, különben baszhatjuk. Őket az érdekli, “finom “-e. Az ízlésük csak lassan, közvetve, és korlátozottan formálható, nem lehet elmagyarázni nekik, hogy ez a valami itt ugyan nem annyira finom/hülyén néz ki, de egészséges. Nem érdekli őket, finomat akarnak, és abból jó sokat. Ami édes, az finom.
Hacsak nem “tiszta” (kizárólagosan vega, paleó, waldorfos) a környezet, az “egészséges” (alternatív) kaják furának számítanak. A gyerek ismeri az instant, csomagolt, ipari dolgokat (vagy akár a vajas/mézes kenyeret) is, és azok tényleg jobban néznek ki.
A sült hús, virsli, tojás, koktélparadicsom stb. szerintem kivétel, az az átjáró.
Tönkölyropi, kölesgolyó, ha már gabona? Szerintem nem ciki. És mondjuk gyümölcs. János letolt érte, az nem étel, mondom, fasza, hogy te fehér kenyeret adnál nekik rendes étkezésként…
Azt, hogy főétkezés előtt-helyett van-e mézes kenyér, és sok más ilyen visszatérő, nyafogós dolgot nem esetenként tanácsos eldönteni, hanem világos, tömör irányadó elvként. Amit fáradhatatlanul, egyszerű, változatlan formában ismételgetünk, és kételytelen következetességgel betartjuk.
Egyszerűen betartandó egymondatosak (nálunk):
mézes/lekváros kenyér NINCS. Soha. (Pékáru csak iskolába vive, esetleg Dávidnak, aki nem visz, itthon vajasan, de egyre ritkább; méz, lekvár nincs egy ideje a háztartásban) (le is járnak Szent Erzsébetékhez kenyeret, kiflit, édeset enni, erre nem tudok megoldást, de a lényeg, ami a posztban van: nem fogok rágörcsölni és magamra venni a tiltó, parás, az ún. egészséges ételek miatt agdó és a számukra fura, ismeretlen kajákat tukmáló anya szerepét, aki gyanús színű kásákat ad /sajnos, itt nálunk a hajdina is annak számít, nem tudnék ilyesmit meggyőződássel főzni, a hajdinának amúgy fura íze van/)
Vagy: bármilyen édeset csak főétezés után lehet enni.
Vegák vagytok?
Ha nem, a jó minőségű virsli, sült szalonna is jobb, mint a cukros vackok.
A zöldségcsipszet szokták szeretni. Én vegaként sem tenném gabonaalapúvá az étkezést. Sok jóízű zöldség van.
Nagyon finom fasírtszerűségeket is lehet sütni, a gyerekek szokták szeretni azt is, ami ropog, sós, zsiradékban sült (itt nem mindegy, melyik zsírt hevítjük, a vaj finom, ha nem ég meg, a kókusz nagyon stabil, hevíthető).
Zöldségcsíkok krémsajtba mártogatva? Rendszeres reggelim.
Aki se glutént, se tejterméket nem akar adni/nem adhat, viszont a gyerekei nem szeretik a nyers zöldséget, az meg van lőve ezzel az egészséges témával.
És a visítós édesség- és kenyérigényen is látszik, hogy a gyerekeink már szénhidrátfüggők. Nem csak érzelmi, szülőmanipulálós, akaratbirkózós játszma ez. Az is tünet, ami egyszer már felmerült itt: milyen önálló, “ken magának kenyeret”. Ha a kenyér alapélelmiszer, ha a kenyérkenés a kézenfekvő étkezés, az nagyon rossz irányba visz szerintem.
KedvelésKedvelés
Ha még nagyon szokatlan a hajdina íze, érdemes valamilyen fedőízt használni, cukrozatlan kakaópor, pürésített eper stb. A Greenkitchenstories-on (nem tudom szabad-e linket betenni) például több finom ötletet találsz, egészégesek és látványban is teljesen elfogadhatóak.
KedvelésKedvelés
Persze, nyugodtan! Sose volt tilos a link (csak a saját projekt erőszakos/érdekalapú nyomatása, pl. cassandra).
KedvelésKedvelés
Persze, a gyerekeimnél ez színtiszta szénhidrátfüggés. Én is ebben nőttem fel, a nagymamám a dinnyét és szőlőt is kenyérrel tolja, apukámnak mindegy, “csak kenyér legyen itthon”, ha nincs, nem érzi magát biztonságban. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a visítós deénmézeskenyeretkérek jelenet nem hiszti.
A kommunikációs stábom jelenleg meglehetősen leharcolt, így sokkal többet morog, mint amennyit kellene.
A hajdina szerintem finom, én nagyon szeretem a fura ízét, de ez pont nem probléma nálunk, mert meglepő módon a gyerekek is, szóval nem kell virslinek álcáznom. A tippeket köszönettel veszem.
KedvelésKedvelés
Nem hiszti… hanem? Mi volna hiszti?
Nagyon éhes, leesett a cukra, arra gondolsz?
Gázos vagyok, van ilyen a fejemben még mindig, überalter diétázóként, hogy vannak a hajdina- és kölesevők, akik átmentek azon a vonalon, amin még én nem (mert én “legalább” “normális / = ismert, bevett/ ételeket eszem”) (a para- és kesudió nekem normálisnak számít, újabban az avokádó is mint elkerülhetetlen ketogyümölcs, az amarant, chia mag, quinoa, hajdina nem). Illetve itt nem merült fel gluténprobléma. És megkérdezem: azért köles, hajdina, mert gluténmentes?
Itt most magamra reflektálok, remélem, világos, azt meg csak olvastam, hogyan maszkírozzuk a hajdinát, mert fura íze van.
KedvelésKedvelés
részben igen, szénhidrátfügg, másrészt meg aspoid génállományú gyerekeknél valami miatt a mi környezetünkben furán tud működni az agy vércukorellátása (szvsz valami olyasmi lehet, hogy nem annyira vagyunk növényevésre kitalálva és éppen félig vagyunk adaptálódva az egészhez, lehet egy ketogén világban könnyebb lenne a dolgunk) – és egy csomó aspoid gyerek ezt próbálja kompenzálni a szénhidrátzabálással (pl. a valakim elmesélte, hogy gyerekkorában sokkal gyorsabban és intenzívebben pörögtek a gondolatai, mint ahogyan a világra hatni tudott (mozgásban, beszédben etb), és ez akkor oldódott meg, amikor elkezdett masszívan cukrot zabálni – addig kívülről nézve mindig el volt késve a világhoz vagy egyáltalán nem tudott érdemben reagálni).
KedvelésKedvelés
Ez lehet erős hajtóerő, csak mondjuk baromi rosszat tesz a sejteknek, öregít, eltorzítja az ízlést, cukorbeteggé tehet és a többi. A finomított cukor ilyen tömege toxikus, egyénileg változó, kinek mennyire és milyen téren.
Azt meg kiemelném, hogy a szervezetben nem annyi glükóz van, mint amennyit szénhidrátként beviszel, hanem létezik glükoneogenezis is, fehérjéből is megy a dolog, egyes aminosavakat, például a glutamint glükózzá alakítani nem esik a máj nehezére.
A low carb amúgy azt jelenti, hogy a szervezet glükózigényénél (csak az agy 400 kalóriányit igényel, az enyém is, az 100 g, a test összesen kb. 600-700 kalóriányit, vagyis a jó öreg 150-160 g ez, amit a diabéteszeseknek is ajánlanak) kevesebbet visz be az illető, és a többit glükoneogenezisből állítja elő a szervezete.
Nem a ketózis az üdvös, hanem, ahogy sue írta bent, az emberi szervezet optimálisan tud glükóz- és ketonalapon működni, e két anyagcsere-útvonal között rugalmasan váltani, szezontól függően, pl. ha van gyümölcs, zöldség, akkor inkább glükózalapú, ha inkább hús, zsír van, akkor meg ketonalapú. (A keton a zsír lebontásának mellékteméke, háromféle ún. ketontest van.)
A civilizált világ a gabona- és cukordömpingben a ketózist és a rugalmasságot felejtette el, és ennek a következménye egy csomó civilizációs betegség. Mi (én) a zsírt, ketogént azért nyomatjuk infóként, mert az felejtődött el, arról nem is tudunk, azt kell újratanulnia a mi szervezetünknek is (meg a rugalmasságot), nem azért, mert az volna az üdvös.
KedvelésKedvelés
én ezeket tudom (tudod h tudom:)), csak ettől még pl. ha nincs rendes alternatívája a gyereknek, mert olyan a közeg, akkor logikus, hogy azt fogja próbálni enni, ami rövid távon jobban esik, és adott esetben megoldás a problémájára. ilyen szempontból nem biztos, hogy a szénhidrátfüggőség nem adaptív próbálkozás rövid távon, mint ahogy minden más függőség is (evés, szerhasználat) a szuboptimális helyzet orvoslására tett kísérlet.
KedvelésKedvelés
Biztosan javítja rövid távon, ja. Mint életmentéskor a glükózinfúzió.
Hú, ezt valahova magamra kell tetováltatni, hogy nekem nehogy, talán bele is halnék a hiperglikémiába.
Borzalmas, hogy mennyire elérhető, milyen dömpingszerű, olcsó, pénztár melletti ez a sok édes dolog, a szörp, a keksz, a torokcukorka, a kóla. A közeg ellenállhatatlan, tényleg.
Aztán mégis van, aki csak úgy, spontánul nem cukroz kávét, és eszébe nem jut ice teát inni, mert olyan műíze van. Se csokit, mert az meg tömény, inkább valami sajtot. Minden egészségmánia nélkül. Tulajdonképpen ez a csodás, egy kicsit érthetetlen is, hogy ebben a közegben léteznek egyáltalán ilyen emberek. nem egyformán toxikus a cukordömping :
http://eatingacademy.com/nutrition/sugar-101-how-harmful-is-sugar-part-i
http://eatingacademy.com/nutrition/is-sugar-toxic
Az “ősember” is szerette ám az édeset, csak nem jutott hozzá.
És hát azért a középtáv-hosszútáv is számít. Nyilván tudnak tájékozódni, mérlegelni a nagyobbacsaka aspoidok.
Ja és az ilyen életmód baromi drága és szennyező.
KedvelésKedvelés
szerintem ez érdekesebb kérdés, mint amit érdemes elintézni azzal, hogy dömping meg szocializáció, engem inkább a biokémiai része érdekel, hogy mi az a hiány (akár lelki, akár anyagcsere-), amire a cukor adott alkat mellett vagy alkatfüggetlenül rövidtávú választ ad. függőség nem igazán alakul ki úgy, hogy csak úgy hopp elfogyaszt valamit az ember és rászokik. rossz szokások igen, társas beidegződések igen, de ezek relatíve egyszerű döntéssel leküzdhetők.
amúgymeg de, „azősember” kontextuálisan hozzájutott, ezen az éghajlaton nem annyira, de délen maximálisan. valószínűleg a délebbi típusú embereknek sose volt értelme elveszteni a gyümölcstűrésüket és átállni húsosabb üzemmódra.
(Denise Minger cikke a gyümölcsrökről: http://rawfoodsos.com/2011/05/31/wild-and-ancient-fruit/)
KedvelésKedvelés
Maszájék ketogének pl., szóval messze nem csak az eszkimók. A hús majdnem mindenhol alapvető táplálék, nagyon megéri a megszerzése a növényekhez képest, belsőségekkel, zsíros és porcos részekkel eredetileg + zsírban oldódó vitaminok azért túlnyomórészt az állati eredetűekben vannak.
Az etióp éhező fotója orvosilag nem csak alultápláltságot, hanem fehérjehiányt jelent (izomvesztést).
Nem mindenhol terem úgy és annyi gyümölcs délen se, mint azt képzeljük, dús mangófák és banánbokrok, Gauguin él, és szól a zene… víz kell hozzá, mégpedig rengeteg, és öntözés, ha népélelmezési tényező és nem alkalmi desszert. Ja, és a gabona helyett fogyasztott tápióka meg főzőbanán meg ilyesmi, szóval sok minden van még a gyümölcsökön kívül.
Függőség úgy alakul ki, hogy
— a bélflóra a visszaélős/ipari/ch túlsúlyú étkezés miatt tartósan megváltozik, túlsúlyba kerülnek a cukorzabáló organizmusok, ők kérnek enni
— ízre, állagra és telítettségérzésre is rá lehet szokni, nem, nem könnyű legyőzni, a döntés képtelenség, mert mindenki racionalizál, illetve nem is gondolkodik ezen (értsd: a társadalom nem tudja, hogy főleg a stressztől és a szénhidráttól van ennyire szarul, azt hiszi, az élet ilyen, vagy az öregedés természetes velejárója ez)
— inzulintéma, cukorhinta, szintén függőség, nehéz róla leszállni, hiszen “éhes vagyok”,
— + további hormonok, kortizol, leptin
— tevékenységekre is pompásan rá lehet szokni, tanulás/tévézés közben édes (vagy épp sós) nass, vagy “mindig négy palacsintát eszem”
— a cukor ilyen mennyiségben úgy okoz függőséget, mint a nikotin, lásd a cukroskávézók seregét, akik inkább elpusztulnak, mint hogy cukor nélkül igyák (a tej, ami amúgy szintén édes, mondjuk kíméli a gyomrot, lúgosít egy kicsit, de a cukor mire való…?)
A másik kedvencem, ide illik, bár egy készülő posztban is benne van:
kérdezik tőlem, hogy a ketogénben/paleóban “tilos a gyümölcs”, először is, nekem nem tilt senki semmit, nem is írja elő a hideg vízben zuhanyzást, húsz perces szaunát, 55 kilós súlyt, akármit, ezek az én DÖNTÉSEIM, én találtam ki mind, és van erőm, épp ezen életmód következtében, helyreállt elég sok minden (pl. az alvás is, kiderült, mégse vagyok bagoly, pacsirta vagyok én is, és a nem-urbánus, nem hajnalig internetező, egészséges, aktív emberek mind pacsirták, nincs “nem bírok felkelni”).
Aztán visszakérdezek, gyümölcs miért is kéne? mert az egészséges, mondják erre, vitamin, rost… Akkor elmondom: ja, eszem én. Citromot, avokádót, diót, a múltkor egy deci grapefruitlevet is ittam…
Erre hőkölés, az nem olyan… Ja, barátom, mert te ÉDESET akarsz, nem rostot, vitamint. Hát mi a baj a citrommal?
Szerintem tiszta önátverés van gyümölcsügyben, hogy az egészséges (ezek a fajták és ilyen mennyiségben, cseresznye-barack kilóra). Cukoréhség az is, amúgy rosszabb, mint a szőlőcukortabletta, nem véletlen, hogy nem a vérbe kerül a fruktóz, hanem a májban tárolódik, csak ott tud vele valamit kezdeni a szervezet.
Persze én eszem savanyú almát is (vadalma, egyébként), bogyósokat is, ezeknek jobb ketoszempontból a cukortartalmuk/fajtájuk, mégpedig szinte naponta, de a helyzet érdekes és változatlanul ismétlődik.
KedvelésKedvelés
A mi éghajlatunkon? Szerintem itt májustól novemberig rendszeresen vannak vadgyümölcsök is. Jó, a másik kb. félévben alig, legfeljebb csipkebogyó meg kökény. Meg vadméh-méz. Nem tudom igazán, de nem lehet, hogy akad itt is annyi gyümölcs, mint a szavannán?
KedvelésKedvelés
Amit mi eszünk, azok édessé nemesített és tömegesen termesztett gyümölcsök, a déliek is vajon? A méz meg elég veszélyes üzem lehetett mindig is, bár ettől oly becses, nyilván. Szerintem édes levelek és gyökerek is vannak, ha már szénhidrát.
KedvelésKedvelés
Ja, persze, de én most nem a mai gyümölcsöket mondom, hanem a szamócát, vadalmát, -körtét, stb.
KedvelésKedvelés
Na, abból volt nagyságrendekkel kevesebb, meg aztán elég sok állattal kellett osztozni rajta, amíg nem volt “növényvédelem” és termesztés.
KedvelésKedvelés
Persze, de ez azért melegebb éghajlaton is sok helyen hasonló volt, ld. az általad is említett maszájok élőhelyét. Én csak azt kérdezem – és tényleg kérdés -, hogy melegebb területeken, a sivatagot természetesen eleve kivéve, biztos, hogy mindenhol több a gyümölcs?
KedvelésKedvelés
Erre csak annyit tudok, hogy gyanúsan édesebbek a déli/egzotikus fajták.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, tanakodom. De egyetlen vadon termő déligyümölcsöt nem kostoltam még. 😦
KedvelésKedvelés
Biztos vagyok benne, hogy Szendi írt erről, vagy inkább fordít(tat)ott valamit.
KedvelésKedvelés
igen, bár szvsz azon próbálni megélni nem érdemes, inkább csemegemennyiség, azért mondtam. délebbre viszont abszolút vannak a mostani gyümölcsökhöz mérhető összetételű cuccok szignifikáns mennyiségben, és nem cukorbeteg kultúrák azok sem, szóval szvsz nem érdemes nagyon abszolútumokat keresni gyümölcsügyben.
KedvelésKedvelés
Hát, engem elgondolkodtatott, hogy a fruktózt a májban tárolja a szervezet, mint a mérgeket.
KedvelésKedvelés
A máj a mérgeket nem elsősorban tárolja, hanem igyekszik elbontani. A glikogént ellenben tárolja a máj is.
KedvelésKedvelés
Csak annyit, amennyi már nem kell az izmoknak, nem?
KedvelésKedvelés
Asszem nem egészen, hanem van egy glikogénraktár a májban is, de eléggé véges, és ami nem kell izomnak, sok a májnak, az a glükóz átalakul zsírrá. De csak arra mondtam, hogy a máj nem kifejezetten méregraktár, vagy hogy ami ott raktározódik, az nem okvetlenül méreg. Pl. zsírban oldódó vitaminokat is raktároz, nem?
KedvelésKedvelés
Amit át kell alakítani, leginkább az kerül a májba, hogy ez konrkétan méregtelenítés, vagy a felhasználás útja, az változó.
KedvelésKedvelés
Na, akkor kérjük az adatot, mi lesz a fruktózzal. Mert az nem jó azonnali energiának, vérbe azért nem kerül, leginkább zsírba megy.
KedvelésKedvelés
Mármint hogy megy zsírba? Aszongya pár oldal, hogy átalakul glükózzá illetve a máj glikogénraktárába kerül (természetesen ez is glükózon keresztül). Jelentősebb mennyiségben fogyasztva emeli a trigliceridsznitet, de hát ez lényegében minden szénhidrátra igaz valamennyire.
KedvelésKedvelés
mminthogy nekem ez most érdekesebb, a mindenféle emberi diverzitások, annyira keveset tudunk erről, éppen csak a körvonalait sejtjük.
KedvelésKedvelés
Azért ha kajáról beszélünk, mindig érdekes, mi a cél.
Az említett aspoid a maga nem gördülékeny világában azonnali enyhülést.
Más valami táplálékallergiával vagy betegséggel, IR-rel küzd.
Megint más csak egy kicsit fogyna, mindegy, hogy.
Van, aki más, fantáziadús ételeket szeretne, főzni is, enni is, és kevesebb melót, mert unja ő is, a család is.
Én tökéletes egészséget, kirobbanó, újrainstallálós közérzetet, sportteljesítményt, rákmegelőzést és szép öregedést, kíméletes menopauzát — ez az, és ennek kevéssé ismert elemei, amit érdemes ilyen fajta blogon is hosszan és gyakran taglalni, mert ez sorsdöntő élmény és eléggé hiányzó információ. Szóval nem vagyunk senki ellen, csak én arról beszélek, amit nem szokás.
Kommentben persze jöhet minden más, ami nem geciskedés, csak én ezért írok erről és így.
KedvelésKedvelés
Csakazolvassa, a tema elismert kutatojatol glukoz es fruktoz metabolizmusrol (kb. 42:26tol), illetve, hogy mi tortenik a fruktozzal a majban (kb. 56:35tol):
KedvelésKedvelés
Fruktoz a majban egeszen kozelrol (szinten Dr. Robert Lustig /Fat Chance/):
‘The unique metabolism of fructose can induce each of the phenomena associated with metabolic syndrome:
1. Triple the dose means the liver needs triple the energy to metabolize this combo versus glucose alone, depleting the liver cell of adenosine triphosphate (or ATP,the vital chemical that conveys energy within cells). ATP depletion leads to the generation of the waste product uric acid. Uric acid causes gout and increases blood pressure.
2. THE FRUCTOSE DOES NOT GO TO GLYCOGEN. It goes straight to the mitochondria. Excess acetyl-CoA is formed, exceeding the mitochondria’s ability to metabolize it.
3. THE EXCESS acetyl-CoA leaves the mitochondria and GETS METABOLIZED INTO FAT (9) which can promote heart disease (see chapter 9).
4. Fructose activates a liver enzyme, which is the bridge between liver metabolism and inflammation. This inactivates a key messenger of insulin action, leading to liver insulin resistance.
5. The lack of insulin effect in the liver means that there is no method to keep the glucose down, so the blood glucose rises, which can eventually lead to diabetes.
6. The LIVER INSULIN RESISTANCE means the pancreas has to release extra insulin, which can force extra energy INTO FAT CELLS, leading to obesity (see chapter 4). And the fat cells that fill up most are in the visceral fat, the bad kind associated with metabolic disease.
7. The high insulin can also drive the growth of many cancers. (10)
8. The high insulin blocks leptin signaling (see chapters 4 and 5) giving the hypothalamus the false sense of “starvation,” and causing you to eat more.
9. Fructose may also contribute to breakdown of the intestinal barrier. Normally the intestine prevents bacteria from entering the bloodstream. This intestinal breakdown may lead to a breach in the walls of the intestine. The result is a “leaky gut, (11) which could increase the body’s exposure to inflammation and more
ROS. This worsens insulin resistance and drives the insulin levels even higher. (12)
10. Fructose undergoes the Maillard (browning) reaction 7 times faster than glucose, which can damage cells directly. Althoughthe experiments are in their infancy, preliminary results suggest that in a susceptible environment, fructose can accelerate aging and the development of cancer.
11. The data on fructose and dementia in humans are currently correlative and indirect. However, the data on insulin resistance and dementia show clear causation. African Americans and Latinos are the biggest fructose consumers and those with the highest waist circumference (a marker for insulin resistance). Coincidentally, they also have the highest risk for dementia.’
es a fuggoseg reszehez:
‘1. Consumption of fructose does not stimulate an insulin response, so leptin doesn’t rise and the animal KEEPS EATING (or drinking soda, as the case may be).
2. Long-term fructose consumption generates liver insulin resistance and causes chronic hyperinsulinemia (excessively high blood insulin), which interferes with leptin signaling and promotes FURTHER FOOD INTAKE by preventing dopamine clearance from the NA (see chapter 5).
3. Ghrelin, a peptide produced by cells in the stomach, is the “hunger” signal. In humans, ghrelin levels rise with increasing subjective hunger, peak at the time of voluntary food consumption (which is why your stomach grumbles at noon), and decrease after a meal. However, fructose intake does not decrease ghrelin, therefore, caloric intake is NOT SUPPRESSED. Indeed, fructose
consumption in the form of a Big Gulp does not reduce the volume of solid food needed to feel satiated, multiplying the calories consumed during the meal.’
KedvelésKedvelés
Ki az a Sue, és hol az a bent? Hol lehet ezt elolvasni?
KedvelésKedvelés
Sue kint is jár. Kommentelő. Sokat tud a progresszív kajálási irányzatokról, áteresztő bélről, bélflóráról, inzulinról, mellékevese-kifáradásról.
A bent, az a sportrovat:
Jelszót kérj privát, de adtam is már, vagy nem?
KedvelésKedvelés
Ez jó,a karikatúra a”nem finom,de egészséges” volt anyósom ilyen született konyhatündér,szeretett improvizálni,ha valamitől húztuk a szánkat akkor mondta. Még van egy anekdota a baráti körben:kiskölyök hősiesen nyeli a bűnrossz csokis pudingot(vagy mit?) Néni megkérdezi:_finom_e? Kölyök nagyot nyel:”nem finom,de megeszem”. Ez is durva,amikor rádtukmálnak valami,udvariasságból elfogadod és még dicsérd is meg. Szintén exanyósom volt,aki lénapon félóránként dugta a banánt az orrom alá,hogy”csak egy banánt,olyan sovány vagy!” Ő jót akart,én csak napozni szerettem volna békében.Végül én nyertem 🙂
KedvelésKedvelés
Az én anyósom vega korszakomban állandóan a húslevest nyomta, “csak a levét, abban nincsen hús” 🙂
KedvelésKedvelés
Schirilla: “dögtea”
KedvelésKedvelés
De olyan nehéz az, amikor az ember rákölti a pénzt, időt-erőt nem kímél, várja, hogy majd örülnek, és akkor nem ízlik a büdös kölykének, és mást kér (ami meg nincs). Én nem erőltetem, nem zsarolok, nem várok el, de attól még rossz. És levonom a következtetést (kotyvaszt nektek a hóhér).
Az a nehéz, amikor nagyi/anya direkt hobbija az ételköltemény és tukmálás, szóval nem valami áldozat, ellenben a gyerek csak ürügy mint “éhes fogyasztó”. Akkor manipulatív a sóhajtozás, hogy ez mennyi munka.
Sőt, amikor ők kérik azt a konkrét kaját, és aztán mégse… csináltam nekik zselés (vagy mi ez, tortazselé, burgonyakeményítős átlátszó altercucc) almakompótot, az elsőt nagyon ették, a másodikon finnyogtak, pedig ugyanaz az alma, összetételi arány volt, fahéj is, párolási idő is, még meg is vaníliáztam.
KedvelésKedvelés
Áááááááááááááááááááá!
Az én fiam valamelyik délben azt kérdezte, miK VANNAK ebédre? No, ettől picit leszakadt a vörös függöny.
Nem tudom, nekem nem ilyen egyszerű levonni a hóhéros következtetést. Én általában kevesebb konyhában töltött idővel megúszom, ha a kedvenceiket főzöm (bolognai például). De nem akarom azokat főzni, mert szeretném, ha több zöldséget ennének. Nyers zöldséget alig esznek (az egyik paradicsomot, a másik paprikát, némi uborkát, karalábét vagy karfiolt), de különféle ételekben főve igen. Így folyton azon igyekszem, hogy beleügyeskedjem nekik valamilyen formában az ebédbe. Azt a kompromisszumot már megkötöttem magammal, hogy jó, akkor legyen a köret tészta (a jobbik fajtából), de ami mondjuk rá-, vagy hozzákerül, abban legalább legyen valami értékes. De így valahogy mindig kétszer annyi ideig tart elkészíteni. És amikor a csel besül, akkor nem tudom eldobni az egész elvet, mert “nekem fontos, nem nekik”.
KedvelésKedvelés
Hihetetlen, ahogy agyalunk, sakkozunk. Ezen is, hogy mit esznek, teljes körű felelősséggel és munkával, ízlésük és éhségük időpontjai által sakkban tartva. Különórán is, életszervezésen, pénzen, közös költségen és lakógyűlésen, kinézetünkön, munkahelyünkön, mindenen.
Nekem örömelvű lett. sokféle, apró (sajnos, gyakran csomagolt és elég drága) dolgot veszek, szeretem az érzéset, bevásárolni általában. mondjuk füstöltsajt-fonatok, pici csomag keksz, kesudió, Jumbo arany mazsola, banán, ezek voltak ma. És akkor ezt a gusztusos dobozkába adagolni. Tegnap a konferencián leettem a nagyon puha (fehér) apró kenyérszeletekről a sonkát, kolbászt, halat, és amilyen vagyok, inkább hazahoztam szalvétában, mint hogy kidobjam. Tök puhák, változatos vajkrémmel, ránézésre nem rossz, azt is vitte ma a lányom, meg kapott hozzá sonkát.
KedvelésKedvelés
Waldorfban is vannak ám sokféle szülők 🙂 Az ovi még viszonylag homogén volt (persze, kisgyerekkel még mindenkinek vannak elvei, és be is tartja őket, később már inkább a túlélés a cél), az is jó volt, hogy az ottani étkezés segített az otthoni “kásázást” is normálissá tenni. Az iskola nehezebb ügy volt már, hiába beszéltünk róla szülői esten, hogy mit igen, mit ne, jó pár gyereknél előkerült már kisiskolásként rendszeresen a kakaós csiga, jeges tea, kóla, zacskónyi gumicukor tízóraira. Volt olyan osztálytanító, aki legyintett rá, volt olyan, aki nem hagyta.
KedvelésKedvelés
Én a közintézmények összehasonlításánál nem az ilyenolyanszakkört meg a felvételi arányokat nézném, ha tehetném, hanem a menzát és az ülőeszközöket. Csak sajnos ezek mindenhol borzalmasak.
A nagy imád enni itthon, viszont a menzát nem hajlandó megenni, inkább nem ebédel. Reggelire általában valamilyen sült húst kap majonézt, és kenyeret, mert nem kívánja a zöldséget éhgyomorra. (nem erőltetem, minek.) Tízóraira csomagot, igen ez nagyon bonyolult, nem az az előcsapom az uzsisdobozomat társaság van a suliban, alufólia, meg műanyagüveg, meg kólásdoboz, meg energiaital, meg műanyag kávéspohár. Nem tudom milyen eszközökkel harcoljak ellene, mi itthon nem így élünk, folyadékot ezek a gyerekek nem is isznak, csak veszik a büfében a litván péksüteményt, aminek a fele levegő.
Mivel kb délután négyig iskolában van, homályos dolgokat fogyaszt a nap további részében, közeli büfékben esznek hamburgert az ebédszünetben, vagy semmit. délután hazaesik, gyúr, és gyakorlatilag lefekvésig eszik. Amit talál plusz vacsora. Kb két felnőtt ember adagja, éhezők viadala. Viszont egykezes fekvőzik, meg sajátsúlyos edzéseket csinál, és nyáron felszedett 7 kg izmot.
Nem tudom jó e ez így, vagy hogy lehetne máshogy.
Kicsit meg rákapatták a szörpre és narancslére. Mióta intézményesült nem akar vizet inni. Égre emelt tekintet, harcoljak??
KedvelésKedvelés
Hű, komoly.
KedvelésKedvelés
Természetesen nem dicsekvésből :DDDD :
Nagy vívmány és a legjobb befektetés: a fiam, ha éhes, és épp nincs étkezés, megkérdezi, mit főzzön, megegyezünk, megcsinálja, és ízlik neki. Vagyis felelősséget vállal, és ehet akkor, amikor éhes, nem kell előbb/később/vajas kenyeret.
Alap: 1. nekem nem kontrollhelyzet a konyha és az étkeztetés, bár szeretem, de át tudom neki engedni.
2. általában vannak jó alapanyagok itthon. (Ha eljutok. Néha alig valami, mert nem, mert esett az eső, tele volt cuccal a biciklikormány, nincs már időm ovi előtt, vagy épp nincs pénzem.)
Szóval, tudja, hogy képes rá, és hogy ez felnőttség (elvárható) egyrészt, élvezet (önállóság, kompetenciamegélés) másrészt. Tudja és méltányolja, hogy én épp mást csinálok, nem használ, nem várja el, nem terhel. Ez olyan ötből egyszer van.
Egy kis noszogatásra el is mossa a serpenyőt, összesöpri a morzsákat, lepucolja a tűzhelyet, és a vonatkozó eszközöket is megtisztogatja/szennyesbe teszi. Alakul.
KedvelésKedvelés
A 155 fok hőlégkeveréssel vagy natúr értendő?
KedvelésKedvelés
Hőlégkeveréses, aláhúzott verzió, negyedóránként kinyitom a sütőajtót, mert a párának ki is kell jönnie.
KedvelésKedvelés
Nekem a gyerek étkezése hatalmas tükör: mennyi szart megeszünk mi, amiből természetesen a gyermek – hogy is írta itt egyszer valaki? “kizárólag anyatejen és bio kölesgolyón” nevelt – szervezete még így kétévesen se láthat egy grammot se! 😀 Magamra éppúgy kéne figyelni, mint rá… Legnagyobb sikerem volt, amikor kiköpte a reklám céllal osztogatott Oreót.
KedvelésKedvelik 1 személy
Bennem (vegaként) egy világ omlott össze,mikor a lányom egyévesként elfordult az általam elétett alma_banán pürétől,átnyúlt az asztalon,és kivette az apja kezéből a kolbászt és megcsócsálta 🙂
KedvelésKedvelés
Mindhárom édes nyuszikám eljátszotta vidéki rokonoknál másfél évesen az “egyik kezemben húsz centi házikolbász, másikban egy kanál bébiétel” menetet. Kínaias ízlésük van, én sose szerettem az édeset a sóshoz.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: egészséges menza | csak az olvassa — én szóltam