Igen, ez a kedvencem!
A tekintélyelvű nevelés utolsó bástyája!
Már nem hagy sírni, már nem üt, már nem szégyenít, már nem ijesztget zsákos emberrel, gerincsorvadással, nem mondja, hogy amíg az én házamban, nem “farag becsületes embert”, nem “tanítja meg a tisztességre”, nem az orvosdinasztia újabb tagjának szánja a szerencsétlen gyerekét, már nem zár spejzba, nem parancsolja azt sem, hogy meg kell enni a kapros tökfőzeléket, és nem tesz lexikont a hónuk alá.
Még köszönni sem kötelező.
De nyelvművel!
Viszonylag jól beszélő, ám nyelvészetileg képzetlen emberek, apák a vacsoraasztal fölött kijelentik:
Azt nem úgy kell mondani.
Állításokat tesznek a nyelvről, mégpedig normatívakat és előíróakat. Ilyenkor úgy tűnnek, maguk előtt főleg, ők milyen műveltek. Javítgatják a gyerek beszédét. Esetenként a feleségét. Magyarázzák, hogy ők mit “nem bírnak”, és hogy az úgy “helytelen”. Azokhoz akarnak tartozni, akik nem úgy mondják, és a gyerekük is tartozzon oda, még tán bunkónak nézik. Vagy csak azért, mert őket az a nyelvi (egyébként létező, széles körben használt) jelenség irritálja.
Ezek egy része létező szabály, tehát például nem suksükölünk és nem innák, hanem innék. Olyasmi ez, mint hogy nem túrjuk az orrunkat. Amúgy szerves lenne, az orrtúrás is, meg ezek is. Most egy kicsit szétszedem ezt: a -nák teljesen logikus, szabályszerű, mély hangrendű toldalék(csokor), a suksük szintén, az is analógiás: a gyerek a -t végű igéknél is úgy alkotja meg a harmadik személyű tárgyas alakot, ahogy a többinél, a felszólító móddal egyezően, pedig ott van egy alszabály, hogy -j-s személyragot használunk (*nem bántsuk az állatokat–nem bántjuk az állatokat).
A többi meg a már említett, tanítónős babona, miszerint éssel nem kezdünk mondatot, és vagy de, vagy viszont, és könyvet nem kiolvasunk, hanem el-.
Ha reflektálunk magunkra, hogy szülőként miért, hogyan irányítjuk, javítgatjuk a gyerekünk beszédét, még tán arra jutunk, hogy jólesik ez a tuti fölény, kis sziget a nagy gyerekuralom és körbeugrálás óceánjában. Egy kis legális ítélkezési lehetőség. Hát a gyerek még nem tudhatja, és ez hasznára válik…
Szerintem nem.
Mit csinálok én, ha a gyerekem azt mondja: innák?
Egy bizonyos kor alatt semmit, épp azért, mert tudom, hogy ez volna a logikus, tehát a gyerek szabályt alkalmaz, alszabályt pedig még nem ismeri, de majd megismeri azt is. Iskolásnak jelzem, ha épp nem nagy hévvel mesél valamit (olyankor kuss van):
Milyen érdekes, hogy tényleg úgy kéne mondani, innák, de valamiért mégis úgy mondjuk, hogy innék. Neked ez furcsa?
És békén hagyom, mert bízom benne. Nem azt mondom, hogy ez helytelen, és nem javítgatok. Ceruzafogást sem, logopédiai hibát sem (Babadávid: bersenyautó, még mindig, és ezen vitázik Julissal), és semmi ilyet. És nem gyakorlok, nem kérdezek ki, nem nyüstölök.
Miért ne lehetne bersenyautó, mitől félek, ha ezt kijavítom? Azt is mondja, hogy bers. Itt ugye egy fonetikai jegyben (a képzés helyében) van egy pici különbség, de más szókezdő b-v-t nem kever, tehát nem merül fel, hogy nem hall. Meg azt mondja, popagáj. Verdák helyett Gerdák, ez népetimológia, a Gerda nevet hallotta már, annak van értelme. Julis Mutellának hívja azt a ragacsot, a nagy lisztnek mondta a lisztet és a liftet is pár hónapig, és tetszett neki, hogy “kétféle van”. És mi lett? Semmi. Én is Mutellának hívom.
Amúgy létezik olyan, hogy helytelen, vagyis: nem szabályos, nem is “alszabályos” az adott nyelvváltozatban, szóval nincs anything goes. A szintaxis például nem mindegy, mondjuk egy vonzat, vagy lehet összetéveszteni két szót, és az nyelvészeti kérdés. Csak az nem mindegy, hogy ezt hogy kezeljük, javítgatunk-e, vagy máshogy.
Vagy az is van, hogy a választékos nyelvhasználatban preferálnak egy alakot, és ha te másikat választasz, az mondjuk stiláris hiba. Nem dől össze a világ. És édes fiam, tudod, hogy a bevállal szót a tévés showműsorok terjesztették el. Nem, Toldi nem bevállalja a cseh bajnokkal a mérkőzést, ilyen divatszó verselemzésbe?, ne már. De nem helytelen.
Csiszolódik az a gyerek, csak kapjon jó nyelvi inputokat, eleven, termékeny anyanyelvi közeget, jó szövegeket lételemnek, aztán, később, más nyelveket is. (És nem, nem szebb az input helyett a “magyar” szinonima, az idegenszó-fóbia is érdekes jelenség ám.)
És főleg: nem kötünk bele egyediségekbe, szóalkotásokba, egyedi szórendi-ragozási leleményekbe. Nem akarunk okosnak tűnni, nyelvészeti képzettséggel sem, mert pont azzal tudjuk, hogy nem kell ettől félni, nem fog ő helytelenül beszélni. Van nyelvi önbizalmunk, úgyszólván. Nem sújtunk le a normákkal. Úgy mondja, hát úgy mondja, úgy is lehet mondani, az ő leleménye, az ovisok zseniálisak ebben, ujjong a szívem: de szép! Nincs bennem para, hogy nem helyes. Sem az, hogy tanulni kell, fejleszteni, mindenáron.
Nem dumálunk a nyelvről és nincsenek tilalmak. Használjuk árnyaltan, sok stiláris leleménnyel, kifejezően, tehát a jó öreg példamutatás. Jókor, jól csúnya szót is: arra is megtanítjuk a gyereket, mikor van annak helye, és azt is, hol nem mondunk ilyet. (Jaj, egyszer elmondtam Lőrincnek, hogy van némi összefüggés a borosüveg puncijának mélysége és a bor minősége között. Na, ezt elővette a minap, baráti társaságban. Bár ez nem csúnya szó, csak inadekvát.)
És van még stilárisan gazdag beszédű ember a környezetükben sok, és van rengeteg könyv, ízléssel válogatva.
A többit elvégzi az idő és az ő szomjuk, meg persze az iskola.
Gyerekeim nyelvi humora és kiemelkedő nyelvi képességei mutatják, hogy ez elég, ez hatékony, nem lennének előrébb a javítgatással, és hogy nem lesz gondjuk a kompetenciaméréseken.
*
Nekem amúgy vannak önkéntelen (nem, nem ösztönös 🙂 ) reakcióim nyelvileg. Én nagyon budapesti vagyok például (icipici svábos beütéssel: dinszteljük a hagymát, például, és spejz van), és furcsa nekem, ha valaki nyelvjárásban beszél. Nem hat meg, nem tartom szépnek, feltűnnek a jellegzetességek. Helytelennek nem tartom, természetesen, csak az van bennem: ő (szegény) miért is beszél így? De tudok erről, és kezelem, tudom, hogy nyelvészetileg vagy épp nyelvhelyességileg a gyomortáji izém irreleváns.
Azt is nehezen fogom fel, hogy valaki monduk tíz éve él Pesten, és nem esik le neki, hogy mind lokálisan, mind az úgynevezett mediatizált (a média által közvetített sztenderd) nyelvváltozatban azt mondjuk: magasabb vagyok a bátyámnál, és nem azt, hogy bátyámtól. Írásban szerintem ez nem megy (azon műfajokban, amelyekben a sztenderd nyelvváltozat használtatik), én ki is szerkesztettem mindig, ha ez volt a dolgom. Pontosabban, azt érzem, hogy ennek az embernek (aki, ismétlem, nem tegnap jött) a nyelvi skilljei nem annyira fejlettek, mert akinek igen, az felismeri az ilyesmit, vagy önkéntelenül igazodik a helyi változathoz (a saját, szintén helyes lokális változata ellenében).
De ez ilyen agyas dolog, az én beakadásom. A nyelv nem agyas, az csak van, és mi vagyunk benne, magától értetődően. Mint az égbolt, olyan. Tudok ezekről az előítéleteimről, és ezért hétköznapi helyzetekben befogom a pofám, nem okoskodok. Azt se szeretem, ha bírónak kell lennem, tőlem kérdezik mint magyar szakostól, mi hogy helyes.
*
Búcsú a nyelvhelyességtől, Nádasdy Ádám cikke.
A nyelvhelyesség olyan, mint a rituális konyha. Bizonyos vallások, kultúrák bizonyos ételeket kerülendőnek, tilalmasnak minősítenek. Így tesznek például a muzulmánok és a vallásos zsidók a sertéshússal. Ha fölteszem a kérdést: „Helyes-e a sertéshúsfogyasztás?”, muzulmán olvasóim nyilván nemmel válaszolnak, s így tesznek a vallásos zsidók is. Többi olvasóim viszont, így a kínaiak vagy a keresztények, általában igennel fognak válaszolni, hiszen ők (mint magam is) gyakran és szívesen fogyasztanak sertéshúst, ideértve a szalámit és az édes-savanyú sertést. Ha a tudományt kérdezzük, hogy helyes-e a sertéshúsfogyasztás, ő azt fogja mondani: igen, a sertéshús emberi táplálkozásra alkalmas — neki csak ezt jelenti a „helyes”.
Ott van például Isztambul, ahol évszázadok óta élnek egymás mellett egyfelől muzulmánok és zsidók, másfelől keresztények. Ám nem tudunk arról, hogy népegészségügyi szempontból (élettartam, gyermekszám, megbetegedés stb.) a sertéshús különbséget okozott volna a csoportok között. Ha pedig nincs ilyen különbség, akkor az egész sertéshús-tilalom jelképes értékű. Bizonyos csoportok azért tartózkodnak a sertéshús fogyasztásától, mert ők azok, akik. Mert ezt hagyományozzák nemzedékről nemzedékre, ezt tartják tisztességes viselkedésnek, ezt tanítják szent irataik. A rituális konyha eszköz arra, hogy elkülönüljenek másoktól. Hogy az egyik ilyen eszköz éppen a sertés, az csak a hagyományon múlik, hiszen a sertéshús fogyasztásának Párizstól Pekingig nem látjuk olyan káros következményeit, amiért indokolt volna a tilalmat általánossá tenni. (Ahogy a forralatlan tej ivását a civilizált világban megszüntették, s a dohányzást is visszaszorítják, mert ezeknek egészségkárosító hatása kimutatható.)
Nálunk otthon nem volt szabad azt mondani: eszek, iszok. Én is így neveltem gyermekeimet, mondván, hogy ez így helyes. De ugye világos: ez rituális helyesség. Amikor azt mondtam a gyereknek: „Nem eszek, hanem eszem,” azzal valójában azt mondtam: „Így mondd, mert mi azok közé tartozunk, akik így mondják.” Ha valaki azt mondja: eszek, az nem a magyar nyelv ellen vét (ahogy a szalonnába harapó muzulmán se a sertéshús ellen vét), hanem a literátus hagyomány, a művelt norma, vagyis a kultúra egy szelete ellen. Mert a kultúra ilyen indokolhatatlan korlátozások hálójából áll. „Mi nem ehetünk sertést, mert muzulmánok vagyunk”: ez az étkezési helyesség. „Mi nem mondhatjuk, hogy eszek, mert művelt magyarok vagyunk”: ez a nyelvhelyesség. Racionális oka egyiknek sincs.
A múltkor odajött egy hallgató — értelmes, nyílt eszű vidéki fiú — s azt mondta: „Tanár úr, itt Pesten olyan furcsán beszélnek, összekeverik az alanyi és a tárgyas ragozást. Mi otthon azt mondjuk: eszek egy szendvicset, de eszem a szendvicset; itt meg a kettőt összemossák: eszem egy szendvicset, hát helyes ez?!” Látja, milyen érdekes, mondom, a norma vidékenként változik.
Megjegyzés: utóbbi csak az ikes igéknél van.
A nyelv nem tűri a tekintélyelvű, előírós dolgokat. A nyelv demokratikus.
Mit nem bír Nádasdy:
Egyébként itt tartunk, Balázs Géza blogjáról, kommentár nélkül:
Kedves Balázs Géza!
Volt szerencsém Önnel találkozni, mármint a Kossuth Rádió révén, egy nyelvművelő műsor kapcsán, ahol nyertem is egy könyvet az Ön dedikációjával. Írtam már a rádiónak is, facebook-on is próbáltam kiabálni, de nem hall engem senki. S attól félek, hogy mielőtt felébrednénk, elfogadják az “egyenlőre” szót úgy, ahogy manapság használják. Én erdélyi vagyok, Temesváron élek, és ahányszor hallom, leizzadok. Honnan a csudából lett egyelőre egyenlőre?? Egy országos kampány segítene talán, vagy “egyenlőre” túl el vagyunk foglalva a menekültekkel? Csak kérdeztem, mert kifogás mindig akad. (kiemelés tőlem)
Tisztelettel, Luzan Katalin
Kedves Luzan Katalin, hasonlít a két szó, nyilván ezért könnyű keverni. Az egyenlőre (egyenlő alakúra) jelentése is elhomályosodott. Én is úgy látom, egyértelműen az egyenlőre áll győztesre… Üdvözlettel, BG
csak az olvassa. én szóltam 
Nulla komment?
Engem a kiejtési, ragozási stb, hibáknál sokkal jobban zavarnak bizonyos modorosságok. Mikor valaki minden mondata elé odateszi, hogy “Én azt gondolom”, “Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem”, “Őszintén megmondom…”, “És tudod, az a legszörnyűbb az egészben, hogy”. Vagy egy hosszú, saját magára vonatkozó történetet végig E/2-ben és feltételes módban mesél el. “Amikor bemész a boltba, és leveszel a polcról egy tejet…” Ilyenkor lebénulok. Nem szólok, de nem tudok érdemben reagálni. Mintha minden mondatban már előre védekezne, falakat emelne.
És még:Ornella Mutella! (Mutti.)
KedvelésKedvelés
Most tettem ki, valami elromlott küldés közben a csatlakozásban négykor, amikor írtam.
KedvelésKedvelés
(jé, tegnapi a dátum, akkor ezért)
KedvelésKedvelés
Jáááj! 🙂 Őszintén megmondom, én rengetegszer beszélek így. És igen, amolyan erőgyűjtő szertartás a mondandóm előtt. Írj még erről! Kíváncsi vagyok, nem sértődékeny.
KedvelésKedvelés
De hiszen ízléskérdés, amiről ír, nem norma. Igaz, az én ízlésem hasonló, na de… 🙂
KedvelésKedvelés
Nem is vettem normáknak, csak kíváncsi lennék bővebben. Azért írtam, hogy sértődékeny nem vagyok, hogy merjen írni szabadon.
KedvelésKedvelés
Ezek különböző jelenségek, van, ami modorosság a felsoroltakból. És van, ami hatalom nélküli beszéd.Ez utóbbi a hátrányos helyzetűek, nők, elnyomott csoportok tagjai által gyakrabban használtak. És van, ami a kettő keveréke.
KedvelésKedvelés
(Muti)
engyerekemnel az ehenkorhaz volt:)
engem az eszekiszok kifejezetten idegesit, a szukszuk (fogyasszuk, hegesszuk kijelento mod) is zavar, de arrol mar tudom, hogy az nem olyan durvasag, mint a suksuk (nyelvesz baratno megnevelt:) ). gyermeknek azt szoktam mondani, hogy az eszemiszom szebb, valasztekosabb. ha bizonytalan, hogy melyiknel szebb, beletesszuk a sorba: eszemiszomalszomfazom stb. kazust nem csinalunk belole, majd a sok konyv meghozza gyumolcset.
KedvelésKedvelés
A szuk-szük ugyanaz, mint a suk-sük, -t végű (azon belül -szt) igéknél ugyanaz az analógiás ragozás, lásd fent.
KedvelésKedvelés
Az viszont érdekes, hogy sok értelmiségi szukszüköl, de kevés suksüköl. A szukszük kevésbé stigmatizált vagy kevésbé üti meg az emberek fülét?
KedvelésKedvelés
A szuk-szük ugyanaz a jelenség, mint a suk-sük vagy csuk-csük, a wikipédián is együtt szerepelnek. Más végződésű töveknél van egyik és másik.
KedvelésKedvelés
Tudom, én is Nádasdy tanítványa voltam. 🙂
De vannak emberek, akik csak szukszükölnek. Valamiért az kevésbé stigmatizált.
KedvelésKedvelés
A csuk-csük meg nem más, mint a hasonult suk-sük…
KedvelésKedvelés
“Mintha minden mondatban már előre védekezne, falakat emelne.”
Érdekes, amit mondasz. Én általában így beszélek, amit te leírsz.
KedvelésKedvelés
A párom rendszeresen, na jó, szinte minden mondatát 🙂 úgy kezdte -amikor a saját véleményét, gondolatát fejtette ki (kérdezésre is)-, hogy “őszintén szólva”. Mivel napjában kb. 45x hallottam ezt a mondatkezdést, és sokszor nem odaillőnek hatott, egy idő után nagyon idegesítővé vált ez a szokása. Fűrészelni kezdte a fülem, ugyanakkor miért ne kezdhetne így egy mondatot, ha így tudja magát jól kifejezni?
Aztán abban maradt magával, hogy megtanulja a többit is használni, pl. az azt gondolomot, vagy az úgy hiszemet, akármit csak ne mindig ezt. Ettől függetlenül én azt gondolom:), hogy inkább abban segíthet a használata, hogy ne általánosítsak mások nevében (nekem az bántóbb), azaz ne hasson úgy egy gondolatom, hogy azt aztán mindenki másra is érvényesnek tartom, függetlenül az ő meglátásaiktól. Egyáltalán nem biztos, hogy más ugyanúgy van a dologgal kapcsolatban, mint én és ezt igyekszem tiszteletben tartani. Lehet, hogy ez tűnhet falnak, védekezésnek? Persze a hangsúly, a hangszín, a testbeszéd is sokat számít közben, nem tudom külön értékelni ezeket a kifejezéseket. Bizonyos kísérő jelekkel tűnhet túlzott modorosságnak egy úgy hiszem, vagy egy az a meglátásom, vagy ehhez hasonló.
Van akinek kis plusz gondolkodási tizedmásodperceket jelenthet, bevezetést, könnyebb utána belelendülnie a szövegbe, szóval csak töltelék, nincs tartalmi jelentősége, üzenete, csak segít az elkezdésben.
Nyelvjárásról: nagymamámat imádom hallgatni, ahogyan használja a régi szavakat (pedig Pesten él ’56 óta) és mesél pl. mindég, leányom, által mentem a szomszédba..én nem tudom használni ezeket, nem is akarom, de szépnek, egyedinek, rá jellemzőnek találom. Ő ebben nőtt fel, ragaszkodik hozzá, érzelmek fűzik a tájhoz, meg tudom érteni. Néha előkerülnek szavak, amikre csak pislogok – mami, akkor most lefordítanád, hogy mit mondtál?:)
Nem szoktam rászólni a másik mamira sem, pedig ő tud vicceseket mondani és igazándiból csak figyelmetlenségből, mert van amikor meg jól használja: alamínium, pattentós, pöszméker, komputer, szekurité,
KedvelésKedvelés
“ne hasson úgy egy gondolatom, hogy azt aztán mindenki másra is érvényesnek tartom, függetlenül az ő meglátásaiktól”
Nekem ezzel bajom van, ezzel az állandó “szerintem”, “lehet, hogy más másképpen gondolja” lavírozással, nehogy “megmondósnak” tűnjünk — mindezeket egy olyan társadalomban használják az óvatos, jobb érzésű beszélők, amelyben tömegek tartják a saját álláspontjukat kizárólagosnak, és ordítva, ideologoziálva hurrognak le másokat azért, mert ők másképp gondolják.
Teljesen természetes, hogy aki épp mond valamit, az van a szólás, a saját vélemény kifejtésének pozíciójában, és ezért mondhatja nyugodtan, és utána is mondhatja más, és lehet bólintani, hogy te meg így, jól van, minden harag nélkül. Nem kell egyik álláspontnak se érvényre jutni, nem vetélkednek, hanem párhuzamosan léteznek.
És, hacsak nem nagyon nívós a beszélgetés, olyasvalakivel, kitől bőven van mit tanulni, vagy mondjuk egy osztályteremben, pedagógiai helyzetben, akkor nem okvetlenül kell befolyásolva lenni, módosítani sem mások álláspontjától, mert ők tök máshonnan nézik, amúgy meg sokan csak kész, átvett dolgokat ismételgetnek, nem általános szokás a valódi, vagys tisztán intellektuális gondolkodás. Inkább érdekérvényesítés szolgálatába állítják, vagy ön-ideologizálnak, vagy véleménykifejtés címén simán alterofóbok és basztatnak, feszültséglevezetnek, kekeckednek — én ezek ellen szoktam tltakozni.
KedvelésKedvelés
Én is használom, hogy “szerintem”, és gyakran is.
Pont azért, amit írsz, falat emelek: “Ez az én véleményem, nem abszolút igazság.”
Persze, igazából ez lenne a normális, hogy a beszélgetőpartner tudja, hogy a véleményemet mondom el, ami az enyém, de nem vonatkozik mindenkire, anélkül, hogy hozzátenném, hogy “szerintem”.
Csak sok ilyen van/volt, amikor mondtam valamit, aztán a beszélgetőpartner nekem esett, de mintha vérre menne, hogy “Ezt nem tudod bizonyítani!” meg “Akkor azt hogy magyarázod, hogy…?” “És az meg hogy van, amikor…?” meg a többi, sok ilyen van.
Ezt utálom, agresszív dolog, lenyomós, meg unalmas is, nincs kedvem elmagyarázni, hogy nem kell velem egyetérteni, még elfogadni se, mondja el ő is a maga véleményét, de normálisan, és kész.
Nincs kedvem ilyen vitákhoz, és ezért szoktam használni a ‘szerintem’-et, így egyszerűbb.
KedvelésKedvelés
Én is gyakran használom, még a magamnak lefirkantott gondolatokban is. Nyilván a legtöbb beszélgetésben saját(tá tett) vélemények hangoznak el, mégis, szerintem (:)) nagyban befolyásolja az arról kialakuló érzetet, hogy a beszélő milyennek véli a pozícióját, hatalmát, mennyire tartja megdönthetetlennek a véleményét. Másrészt az efféle lágyító kifejezések nélkül sokkal kevésbé lenne súlya a valóban megmondásra szánt, stabil igazságtartalmú, vitára nem bocsátható kijelentéseknek. Ugyanezt “szerintem” nélkül fogalmazzák meg azok, akik nálam sokkal tájékozottabbak a személyközi kommunikáció hatásmechanizmusaiban.
KedvelésKedvelés
Ujabban zeneszamokra asszocialok a bejegyzeseket/kommenteket olvasva. Most ez vag ide. (Ferjemek polgarpukkasztasra alapitott zenekara, korai zsenge:) https://youtu.be/ieUtvg_FUx4
KedvelésKedvelés
Én bírom, mikor a gyerek “helytelenül” beszél. Pélgául a telefont már az egész család tempolónak hívja 🙂 jókat mosolygok, mikor jönnek utánam a hugával (vagy húgával?!) és szól: anya, várj meg ENGÜNK!!! Olyan kreatív 😀 v-t a b-vel ő is keveri. Emiatt szegény Viri unokahúgom sokáig “bili” volt. Szerencsére nem vette zokon.
A nyelvjárások engem szórakoztatnak. Az erdélyi barátunkkal eleinte alig értettük meg egymást, pedig magyarul beszèltünk.
KedvelésKedvelés
Anyámnak mániája kijavítani: vagy de, vagy viszont. A legidegesítőbb, hogy ő gyakran mondja: de viszont, aztán hozzáteszi: vagy de, vagy viszont. Sosem ér a mondat végére…
KedvelésKedvelés
De ez legalább önirónia.
Én kerülöm a de viszontot, Varró Dániel meg, figyeljetek:
KedvelésKedvelés
Szívdesszert…
Itt, Párizsban kaptam, versmondó verseny második helyezettjeként 🙂
(szerintem nagyon profán okból választották ki nekem azt a könyvet, de jól tették)
Az volt az első Varró Dani könyvem.
A második egy gyerekkönyv: “Nem, nem hanem”, fiammal nagyon szerettük, aztán egyszer ott hagytam valamelyik párizsi kávézóban, mire vissza mentem, már nem volt meg. Amikor odatelefonáltam, a pincér még azt mondta, megvan, de amikor visszamentem, már nem találta abban a fiókban, ahova rakta. Valamelyik kollégája lenyúlta?? Majd alkalomadtán megveszem még egyszer.
KedvelésKedvelés
Elküldöm neked, te.
Jó, ha tőle tanul anyanyelvet.
KedvelésKedvelés
Miért te nyúltad le a kávézóból? :):)
A Gare de Nord mellett volt, már nem emlékszem a nevére.
Köszönöm, hogy gondolsz rám! Jó lenne néhány jó kis magyar gyerekkönyvet beszerezni, amik vannak, azok már kicsit izé, és elkezdtünk itt könyvtárba járni, tehát mostanában főleg franciául olvasok neki. Ami nem jó, mert annyira nem beszélem tisztán a nyelvet, és ha én nem olvasok neki magyarul, akkor ki fog?
Legközelebbi hazalátogatásomkor begyűjtök gyerekkönyveket.
KedvelésKedvelés
Nem, csak itt van bővséggel, meg jóban is vagyunk.
KedvelésKedvelés
Akkor megköszönöm nagyon szépen 🙂
KedvelésKedvelés
Az én fiam is szokott vicceseket mondani, de mondjuk ő kétnyelvű, és főleg francia környezetben mozog. Egyszer majd összeírom, milyen vegyes mondatokat tud produkálni, igen kreatív 🙂
KedvelésKedvelés
Engem a hivatalos szöveg, és a hivatalos szövegből “leszivárgó” szóhasználatok sokkal jobban zavarnak, mintha a gyerek valamit tök logikusan, de helytelenül mond. Mindegyik gyerekem egy ideig az “engem” helyett azt mondta, hogy “engemet”. Szerintem ez egy 2-3 éves szájából tök jól hangzik. És logikus is. (de, néha kezdünk “és”-sel mondatot…). Tárgyeset, tehát engemet. A tányért-tányérat is következetesen keverték, majd magukról megjavultak. Rengeteg ilyen van. Kikopnak a szóhasználatukból, mint sajnos az óvodás kor után a roppant változatos szókincs is. Valami miatt onnantól, hogy elkezdett iskolába járni a gyerek, a bravúrosan tág szókincsük beszűkült. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az iskola miatt – talán csak ciki a többiek előtt fura, ritkán használt vagy régies szavakat használni. Kár.
Viszont a felnőttek közt elterjedt “került kialakításra”, “elbontásra került” és hasonló nyelvi csonttörésektől kiráz a hideg. Hősiesen nem szólok a barátnőmnek, de olyan érzésem van, hogy te is fiam, Brutus? Hát mit vétettem én, hogy körülöttem kedves és normális emberek kezdenek el bikkfanyelven beszélni?
Az ilyenekbe úgy csúszik bele az ember, hogy észre sem veszi. Aztán egy idő után teljesen elfogadott lesz. Akkor már inkább a tizenévesek érthetetlen facebook-nyelve:)
KedvelésKedvelik 1 személy
“te is fiam, Brutus? Hát mit vétettem én, hogy körülöttem kedves és normális emberek kezdenek el bikkfanyelven beszélni?”
🙂
ó
KedvelésKedvelés
ÉN is inkább pozitív vagyok a nyelvjárásokkal, mint nem. Meghatódni nem hatódom meg, nem pisilem össze magam az egzotikumtól (mörr:///), de nekem a bosszankodás a felett, hogy “de hülyén beszél ez a másik”, csak egy korszak volt. Az mondjuk egy érdekes téma, hogy írásban mi megy és mi nem. Meg, hogy egy tipikus szófosós énblog beszélt nyelv-e. Engem annál nem zavarnak a beszéltnyelvi balfékségek, dialektusból megmaradt akármik, míg egy cikkben már igen.
KedvelésKedvelés
“Én” nem csupa nagybetű, csak nem engedtem el időben a shiftet és nem ellenőriztem vissza a kommentet elküldés előtt.
KedvelésKedvelés
Engem viszont kiráz a hideg a személyes névmások nagybetűzésétől. Tudom, a tisztelet jeleként(?!) magyarázzák.
A tájszólást kifejezetten szeretem hallgatni.
KedvelésKedvelés
A személyes névmások nagybetűzését én is rühellem, főleg amikor valaki minden ént nagy betűvel ír.
KedvelésKedvelés
És mondat elején azért szabad, csókolom? Csak mert még a tökmellékes javító kommentből is kisarjadt egy teljesen másik téma…:) Csak kijavítottam magamat, mert bennehagytam egy elütést az előzőben.
KedvelésKedvelés
Az annyira magától értetődik, hogy természetesen nem erre gondoltunk :-),
hanem pl. olvasd ezt:
” …… illetve megkérdezem Őket, hogy mit, .. tudjam Veletek osztani…levelet Tanár Úrtól…. háttérben maradni és Rájuk hagyni …..”
Érted már, ugye?
KedvelésKedvelés
Hú, ezeket a kamutiszteletteljes nagybetűzéseket én se szeretem. Pláne, hogy sokszor pont a tisztelet hiányát leplezik (nem névmás ugyan, de Hölgyek). De ha nem, ha tényleg őszinte, akkor is van benne egy olyan negédi, ami pont nem hiányzik bele.
KedvelésKedvelés
A gyerekünk bizonyos szavakat nagyon “szlenges kiejtéssel” mond, az apja ilyenkor ráordít(!), a múltkor szóltam neki, hogy nyilván ezt hallja az oviban, sejthettük ezt, amikor ideköltöztünk. Erre azt mondta, igazam van, nem kell ordítani, de elmagyarázta a gyereknek, hogy ez így csúnya, igy nem beszélünk, mert butának fognak nézni minket. Gondoltam magamban, szuper, majd ezt szépen visszamondja az oviban, a többi gyerek meg tudni fogja, hogy “ők a buták, az x papája szerint”. Viszont valamennyire sajnos igaza van, itt nagyon megy a francia “nyelvsznobizmus”, menő egyetem, munkahely függhet attól, ki hogy beszél. Rám csak akkor szól, ha nagyon rosszul mondok valamit, de erre külön megkértem, hogy fejlődjek nyelvileg.
A ceruzafogáson elgondolkodtam. Én rajztanárként azt az elvet vallom, hogy x éves korig nem szabad a gyereket irányítani (mondjuk eszközhasználatban valamennyire nyilván), de ha a hercegnő három fejű, akkor olyan. Amit a gyerek épp ki akart fejezni érzelmet, gondolatot, ahhoz a három fejű hercegnő passzol, felesleges azt mondani, hogy a “hercegnőknek csak egy feje van”. Viszont nemrég mondta az óvónő, hogy a helyes ceruzafogást otthon is gyakoroltassuk a gyerekkel, rajzolás közben is, mert akkor könnyebben megtanul majd írni, és nem fogja rosszul tartani a tollat, ami miatt később komoly izületi problémái lehetnek a kezében. Én sokat írok még mindig kézzel, és szokott fájni a kezem. Az itteni iskolákban is alap a kézírás még. Tehát ez valami olyasmi lenne, mint a “húzd ki magad”, egészségmegőrzési tanács?
KedvelésKedvelés
Itt minálunk az elsős szülői értekezleten elhangzott, hogy a ceruzafogás nagyon fontos, és hogy a saját lánya is sajnos, és egy leírhatatlan hangsúlyú “hogy fogod?”, ami aztán egy nap múlva a lányom szájából a fiam feje fölött hangzott el, változatlan intonációval, és én akkor úgy döntöttem, hogy bármely gyerekem jobban jár, ha most tőből lecsapják mindkét kezét, mint hogy ez a mondat ezzel a hangsúllyal az én otthonomban még egyszer elhangozzék.
És nem magyarázom sem a minálunk, sem a hangozzék alakokat, tegye el és örüljön mindenki, aki érti. 🙂
KedvelésKedvelés
Egyenlőre? Atyaisten!! Az egy nagyon rossz bor lehet … 😀
KedvelésKedvelés
🙂 Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Ha eszem-iszom, akkor dinokdánok? 😛
KedvelésKedvelés
Jaj, nem ide szántam, elnézést.
Ide: köszönöm szépen, érdekes blog. 🙂
KedvelésKedvelés
Enyém a megtiszteltetés.
KedvelésKedvelés
én is pont így tanultam a vidéki gimnáziumban az alanyi és tárgyas ragozást és használtam is haláli nyugalommal, amíg anyósom ki nem javított. megkérdezte: kérsz egy pohár sört? én: nem, köszönöm, nem iszok többet, mert este vezetek. mire ő el nem rejtett elnéző mosollyal, kicsit fejcsóválva mondta, hogy azt nem úgy mondjuk, MI nem úgy mondjuk.
azóta is felrobbanok, ha eszembe jut. és ez nem az olvasottság hiánya, már gyerekkoromban kiolvastam az egész benedek elek gyermekkönyvtárt a-tól z-ig, tudom, hogy írott (sőt irodalmi) nyelv meg beszélt nyelv között mi a különbség, de így tanultam basszus és nem is érzem taplóságnak. a kis sunyi piszkálódást viszont igen.
KedvelésKedvelés
Harmadnapja nem eszek
se sokat, se keveset…
Látszólag proletár, valójában a polgárias kamaszkor révén européer módon, hibátlanul képzett legnagyobb költőnk, amint betyárdalt imitál, nyelvhasználatilag is.
KedvelésKedvelés
Nem írtam bele, de titkon féltem, hogy elmegy a kommentelés abba az irányba, hogy ki mit nem bír (normaként).
Tegnap és -előtt egy kicsit: ki mit, mikor eszik, szintén normaként, “én így csinálom/az én életemben nem lehet másképp, TEHÁT nekem az jó/bevált”, esetleg: TEHÁT az mindenkinek jó…
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy kepzelodes, az nem lehet, hogy ezt a targyas es alanyi ragozast egyesek azert keverik, mert nagyon muveltnek szeretnenek tunni? Regen peldaul, mikor volt az iwiw, sokan a hobbihoz siman beirtak, hogy olvasoM. 🙂
Azert ez aranyos, plane, ha az ember tudta arrol a bizonyos szemelyrol, hogy dehogy olvasoD te…!
KedvelésKedvelés
Ááááh, a bevállal, az nekem feketelistás! :)))
Más: kiakadok, ha a széplelkű, finomkodó anyuka kijavítja a gyermekét, hogy “nem akarom, hanem szeretném”. Ez miért van? Már régen is a falra kúszam tőle.
Dialektusok…mindig átfut az agyamon, milyen parajelenség lehetek itt Tirolban a magyar akcentusommal és az időnként befigyelő innsbrucki tájszólásommal (kell nekem annyit sörözni a helyiekkel).
KedvelésKedvelés
Az én gyerekem kreatívan feloldotta az itthon használt szeretnék és a bölcsiben hallott akarok közti különbséget, sokáig azt mondta, hogy akarnék. Iszonyatosan jókat derülök különben én is a szabályalkalmazási technikáin, és előre sajnálom, amikor majd kinő ebből a korszakból.
KedvelésKedvelés
Sziasztok,hat ez megint zsenialis.Es annyira jo hogy valaki ezeket megfogalmazza es kimondja.Apropo,Eva,olvastad Mate Angi: Mamo c.konyvet?
Amugy mar reg olvaslak nagy orommel, csak nem erossegem a kommenteles.
Es minden jot kivanok neked egyenileg,blogilag es ugy egyaltalan !
(elnezest az ekezetek hianyaert.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Ó, a gyerekek! Az én hároméves fiam ma sokadszorra is kijelentette, hogy ő bizony nem szogad fót.
KedvelésKedvelés
A négyéves lányomnak megdicsértem a kabátján lévő 3 flamingót, mondván, hogy egyik szebb mint a másik. Mire ő kijavított: egyik szebb mint a másik, mint a másik, mert hárman vannak.
KedvelésKedvelés
Egyetlen dolgot nem értek vagy egyetlen dologgal nem értek egyet a bejegyzésből: miért kéne x év valahol lakás után átvenni a helyi normákat? Nem azt állítom, hogy nem zavar, amikor az exanyósom száz év, pontosabban a teljes élete Budapesten eltöltése után még mindig minkezik és tikezik (mert állítólag ott, ahonnan az anyukája jött, így mondják, nekem erről is vannak kételyeim, szerintem modorosságból mondja így), de nekem például született budapestiként eszem ágában sincs a helyi, falusi nyelvhez igazodni, amit itt beszélnek, ahol most lakom x éve.
KedvelésKedvelés
Hát jó, de ha a házban lakó nyolcvanas nénik nem értik, hogy én miért megyek le a “közértbe”, akkor másodszorra már azt ajánlom fel nekik, hogy a “boltból” hozok, amit kell.
KedvelésKedvelés
Falusi ábécé…azt vajon értenék ?
KedvelésKedvelés
Azt igen 🙂 mondta a kedves, hogy ha azt mondom, “közért”, rögtön lebuktam, hogy pesti vagyok.
KedvelésKedvelés
Oké, meggyőztél 🙂
KedvelésKedvelés
Van egy hiba, ami annyira megvisel, egyszerűen irtózatos. Amikor a magyarul anyanyelvi szinten beszélő külföldi emberem levelet ír, mindig kijavítom benne, mondom, ir-tóóó-za-tos.
Tavaly kiderült, hogy én mondom rosszul. Nem is rosszul, hanem inkább én vagyok a tájszóló. Még nem sikerült feldolgozni.
Itt ahol most lakunk az összes magyar akit ismerek erdélyi, kivéve kettő, de ők annyira nem haverkodnak velem. Van akivel két évig minden nap együtt voltunk, legalább négy órát. A kislányom székely nyelvjárásban beszél, az otthoni magyar korabelieknél jóval nagyobb a szókincse, és rengeteget olvasunk, beszélgetünk, de a babakonyhában akkoris megkészíti a tésztát, és tészta alatt a süteményt érti, ha pár hetet otthon vagyunk visszaáll, aztán az itteni barátnőkkel újra kezdődik a játszódás. Néha megpróbálom visszaszorítani, de már én is ilyeneket mondok, hogy miben egyeztetek, meg hadd el.
KedvelésKedvelés
Hát vénségemre bejött a pesti beszéd, az ezt dédnagymamai részről átszövő brassói szász tájszólás, és a gyerekbeszéd mellé a borsodi tájnyelv is, tegnap kijavítottam a kedvest a fatelepen: nem lécet, hanem lecet! Neked azt így kell mondani! Mikor azt mondom, lekvárat, azt azért mondom, mert szerelmes vagyok a lekváras emberbe, és szexi, hogy ő így mondja.
Gyerekeknél: pogácsa szóba valahogy a könnyebb kiejthetőség mián bekerült egy mássalhangzó: pogárcsa. Ez bekerült a családi nomenklaturába. Ebből lett a térdpogárcsa. (Kalácsot nem szoktam sütni, pogácsát meg de.)
Kerepestartja.
(Bandikol, bandikol a kis mezei pöcök = bandukolnak nincs értelme, Bandi nevű ismerős meg van. A mezei pocok Zuglóban a negyediken nem értelmezhető. Nagyon szép értelmesítés.)
KedvelésKedvelés
mezei pöcök! 😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon jók a Nádasdy linkek! Szóval a nyelvhelyesség nem más kváziokosok kvázimegegyezése, amivel a társadalmi hovatartozásukat kifejezhetik. Mert a tényleg okosok tehetnek a nyelvhelyességre, ha az indokolt. Ha a nyelvészek ezt tudják, és már 1931-Ben is kimondták, akkor ez miért lehet ilyen tabu? Honnan ez a tévhit, hogy a nyelvhelyesség fölötti szigorú őrködés majd megóvja a nyelvet? Kell egyáltalán óvni a nyelvet? Vagy akkor mást nem is lehet tenni, mint figyelni a jelenségeket?
KedvelésKedvelés
Lehet, de az nem nyelvészet, hanem illemszabály, szokásrend, ízléskérdés (elég stabilak ezek is, meg fontosak is, csak nincs közük a nyelvészethez és a “helyes” alakokhoz — ha egy beszélő tipikusan úgy mond valamit, ahogy, és ezt mások /sokan/ megértik, akkor az az alak helyes, egy létező változat), és erről jó tudni. Kell, lehet nyelvileg nevelni, választékos, kifejező beszédet tanítani, magyartanárként ezt tesszük. Nem kell viszont, nem érdemes tiltani, ítélni, okoskodni, és főleg a nem létező nyelvészeti alátámasztást bevetni, mert akik ezt teszik, nem értik, mit jelent a nyelvészet, tévesek az infóik, ellenben fölényeskednek, és ezzel mérgezik a beszélgetéseket.
KedvelésKedvelés
Igen, amit anyanyelvi beszélõk használnak, az nem helytelen. Legfeljebb nem megfelelõ bizonyos alkalmakkor, helyzetekben. Viszont érdekes, hogy én csak a nyelvtant tartom ilyennek, a kiejtést nem: pl. nem találnám furcsának, ha valaki az akadémiai székfoglalóját enyhe palóc akcentussal tartaná meg, azt viszont igen, ha suksükölve (ami inkább otthoni, családi, baráti körbe való – logikus magyarázat nincs rá, nem ez lett a sztenderd). A kiejtést megváltoztatni sokkal nehezebb felnõtt korban, mint egy-egy nem sztenderd nyelvtani szerkezet helyett a formálisabb, “mūveltebb” változatot használni.
KedvelésKedvelés
Rengeteg beszélő, mondjuk szegedi születésűek könnyedén váltanak a hangzóképzések között, környezettől függően, nem különösebben bonyolult képesség nem ö-zni, nem zárt e-zni, vagy előrébb képezni a d-t, t-t.
KedvelésKedvelés
De nem kell, persze. Csak azt mondom, hogy nem nehéz.
KedvelésKedvelés
Igen, az õ-zés egyszerūbb, a szegediek könnyen váltanak. Viszont ha például nincs az anyanyelvi változatodban labiális a, csak rövid á, akkor sokkal nehezebb anyanyelvi szinten megtanulni. A palóc nyelvjárást beszélõk tipikusan ezért váltanak nehezebben, még akkor is, ha egyébként szeretnék elsajátítani a sztenderd nyelvváltozatot.
KedvelésKedvelés
A nyílt-zárt e dolog is sokaknak nagyon nehezen megy. Könnyū kiszúrni, ha valakinek ez az anyanyelvi változata, akkor is, ha megtanulta a sztenderd egyforma e-zést.
KedvelésKedvelés
míg az ebédünket vártuk, a keresztfiam körbenézett az ócska lambériával borított falú helységen, lassan megfigyelt minden sárguló képet a falon és azt mondta: ez egy évterem
KedvelésKedvelés
Én vagyok az, aki mindig megfelelően ragozza az ikes igét, és akinél a megy ige E/2., jelen idejű alakja mindig mégy, és nem mész. Elég modoros vagyok. Ugyanakkor használok ifjúsági nyelvi kifejezéseket is, amik nem mindig update-elődnek, például nem tudom, használják-e még a mai tinik a nagyon helyett a tököt, én tök gyakran. Olyanokat is átvettem, mint például kimaxol, de a vág (vágod?) valamiért nem tetszik. Az igazábólt használom néha, de utálom, próbálok róla leszokni. Szeretek pár extrát néha elsütni, például tüstént, kisvártatva. Most azonban a legnagyobb nyelvi gondjaim egyike, hogy mit válaszoljak a köszönés helyett használt “how’re you?”-ra.
KedvelésKedvelik 1 személy
“például nem tudom, használják-e még a mai tinik a nagyon helyett a tököt, én tök gyakran”
Tök jó! Én is sokszor használom. Talán túl sokszor is. Pont nemrég vettem észre, hogy már annyira automatikus, hogy ha máshogy szeretném mondani, akkor szinte keresnem kell a szinonimákat (az olyan roppant bonyolult szavakat, mint a “nagyon” vagy az “eléggé”). Ez tök gáz.
Mint a viccben:
-Pista bácsi, nem gondolja, hogy mostanában nagyon beszűkült a szókincse?
-Faszt!
(Amúgy igen, a tökölés a tiniknél is megvan még.)
KedvelésKedvelés
A tökben az is jó, hogy rövid, az eléggé már rétestészta-hosszúságúnak tűnik mellette.
KedvelésKedvelés
Igen, de lehet őket közelíteni: “tökre jó” és “elég jó” formában már hasonló hosszúságúak. 😀
KedvelésKedvelés
Azért szeretném ha az eszek nem lenne használatos.Szúrja a fülemet.
Végülis helyes, az eszek?
Nem mintha én tudnék helyesen irni…
KedvelésKedvelés
Helyes, ami annyit jelent, hogy használatos, mégpedg jellemzően.
Az, hogy kit mi szúr, egyéni (lokális), nem lehet norma belőle.
Illeve lehet, de lesz szíves nyelvészetileg levezetni, mert ha nem ért hozzá, akkor meg végképp ne rendőrködjön senki fölött.
KedvelésKedvelés
Norma?
Nem vagyok a normák lesője.Szeretek saját érzéseim szerint élni.
De azt hiszem ha elmondom a véleményem, az nem kellene senkit zavarjon .
Nyelvészetileg annyi az ismeretem ,amit az ikes igékről tanultam az iskolában,amit be is tartottam .
Minket igy tanitottak,sajnálom.
Éppen ezért tettem fel a kérdést itt,hogy az intelligencia nyomában járjak.
KedvelésKedvelés
Nálam sincs norma. Az iskolában egy klasszikus, elavulóban levő szabályt tanítottak. Változatok vannak. Én magyar szakos vagyok, elég részletesen tanultuk a morfológuát, ennyivel tudok többet, de nem azért van úgy, mert nekem úgy tetszik jobban. Én is ikesen ragozok, de ettől mg ez kizárólag helyes nem lesz.
KedvelésKedvelés
Szimpatikus a tökölés,de nagyon meglepett amikor először hallottam (ami nem is volt régen) A bloggal kezdődött.
🙂
KedvelésKedvelés
De jó, hogy újra itt vagy! Csodás nyelvi jelenségek! Tök helyett az megy, hogy überállat.
KedvelésKedvelés
Nem mentem sehova, csak read-only üzemmódban működtem 🙂
KedvelésKedvelés
How’re you? -ra a válasz, a Thanks, fine. Bármi mást mondasz, az weird. Ne is próbálkozz, ha nem akarsz reménytelenül idegennek tűnni.
KedvelésKedvelés
Háromévesemnél még ő a saját világa közepe és ez gyönyörű nyelvi megoldásokat szül. Én csak rácsodálkozom, mert amúgy teljesen logikus, amiket mond. Tegnap például: “kövess engünk!” (Minket). A tiéd pedig “tiém”. Szerintem ez igazi nyelvi finomság mert abszolút megvan a ragozás logikája, csak minden az énből indul. És milyen kár, hogy elfelejti majd. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen 🙂
az én fiam is azt mondta kétéves korában,hogy vár engünket a tenger (ami folyó volt).
KedvelésKedvelés
De jó! Teljesen érthető nyelvi logika. A teljes ragozás: tiém, tégem, engünk, engünket. Ők még nem nagyon léteznek, csak én, te és mi. 😀
KedvelésKedvelés
A nagymamámat rengeteget piszkálták amiatt, hogy nyelvjárásban beszél. Már több, mint 60 éve él nagyvárosban, de tudatosan megõrizte az eredeti nyelvváltozatát – szerencsére. Mindig is rajongtunk a történeteiért, az üdén csengõ magánhangzóiért, a választékos szókincséért (rengeteget olvasott), a “furcsa” nyelvtani szerkezeteiért (igen, suksüköl, meg azt is mondja, hogy “elmentem nálatok” és “magasabb tõlem”). Néha eltanultunk tõle egy-két dolgot, amikor nála nyaraltunk, majd otthon a saját lakókörnyezetünkben próbáltuk alkalmazni gyerekként – hát, elég furcsán néztek ránk.
KedvelésKedvelés
Ez kedves, meg emlékezetes, piszkálni ciki, de azért az ember alapvető tulajdonsága, hogy igazodik a nyelvi környezethez, amelyben él. Én is szoktam, Erdélyben, gesztusként.
KedvelésKedvelés
Igen, ez benne van az embernek, de vannak ilyen személyes dolgok, mint például az akcentus. Angol anyanelvūek között is látom itt, ahol élek, hogy aki egy bizonyos területrõl származik és átmegy máshova, igyekszik megõrizni az eredeti akcentusát, viszont akarva-akaratlanul is igazodik egy kicsit, de inkább nyelvtanban és szókincsben. Egyébként a nagymamám akcentusa is kevésbé erõs, de azért még mindig jellegzetes.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: tanuljunk magyarul! 24 — szó, szó, szó | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: tanuljunk magyarul! 25. — van egy volt osztálytársam | csak az olvassa — én szóltam
(miért válaszolnék bármire? miért foglalkoznék bármivel, amivel nem akarok? nem dolgom. te akarod ezt, te erőszakolod.)
KedvelésKedvelés
A kovetkezok zavarnak: “erted?” minden egyes mondat utan megkerdezi. “bementem a rendelobe, erted? levetkoztem gyorsan, erted? a doki meg csak bamult ettol zavarba jottem, erted? Anyam borogass! Angol nyelvben ugyan ez a “you know” falat kaparom ezektol. Amitol meg vegkepp leme’k hidba az igy hangzik egy monolog soran: ..es tudod, akkor igy bemegy az ember es igy levetkozik es akkor utana igy nezi a doki argus szemekkel, te meg igy zavarba jossz” volt egy baratnem aki csak igy tudott beszelni es en falramasztam ilyenkor. Meg is lazult a baratsag. 😉
KedvelésKedvelés
“csak szólok” ugyanígy
KedvelésKedvelés