Profin hétfő reggelre időzített bejegyzés. Vasárnap van, tizenegy óra, itt pihegek, mert délután, sajnálom, de nincs más szó: SZARRÁFOSSÁROMMÁ izmoztam és nyújtottam magam, súlyemelés, akrobatika, ugrókötél, lengedezés, sprint, evezés, kézi súlyzós és gépes mindenfélék, és a gyerekek is boldogan és spontánul ugrabugráltak körülöttem. Közben meg lehetett figyelni a póztanulókat, ma extrém szép és feszes testek voltak, nők is, férfiak is, és nem egyfélék ám (nem is egy kategória, így ránézésre).
Nincs is ennél jobb érzés, mint így feküdni itt a testemben, olyan elégedett, áradó ilyenkor, és, milyen érdekes: megkapta a fehérjéjét, most nem kér enni. Mert amúgy folyton: a hajvitaminomban meg a BCAA tablettában, de még a sima multivitaminban is extra adag B6 vitamin van, és én ezt nem vettem észre, és az baromi nyugtalan ehetnéket csinál, és már megint, ez már egyszer megtörtént (a múltkor az Elite Woman Athlete vitamin szedését emiatt függesztettem fel, és tértem át a szerényebb Performance-ra. Kibírom én, fegyelmezett vagyok, csak azért mégsem mindegy, mennyire falkaparós a kajatéma). Ám azt megint nem tudtam kiokoskodni a hétvégéből, hogy maradjon reggelre egy illykapszula. Egyszerűen nem bírtam ellenállni ma a harmadiknak, edzés előtt, valahogy azt képzelve, majd csak lesz valami.
De nem lesz. Nincs itthon kávé. Az én hétfő reggelemnek ez a nagy gondja, de majd előveszem a filterpapírokat, és elbiciklizem egy csomag darált kávéért, ilyenkor Lavazza vagy Segafredo jöhet szóba, esetleg Davidoff. De az is lehet, hogy a pékségben iható illy pitymallatkor, az volna a legjobb, meg akkor hoznék az alvó puhaságoknak is harmatos roppanós nemtommit (elfelejtettem a péksütemények neveit gyakorlatilag), és akkor megfuttatnám a kutyát is, csak nem tudom, hánykor nyit.
Volt egy másik szeptemberi nap, most pénteken egyébként, amikor csendesen, második napja esett az eső, és mindenkinek olyan kedve volt, mint a három napos esős idő. Ekkor is, sugárzóan kékzöldlila metálkabátomat
magamra kapván hét előtt valamivel üdén lerobogok Szent Erzsébethez, akinek a harmadikja még beteg volt, a legkisebb meg intézménytelen, hogy aszongya, édes Erzsébetem, ma van az a nap, hogy ezt a ménkű sok gyereket taxi segítségével terítjük a környékbeli oktatási-nevelési intézményekbe, mert egyébiránt nekem a BKKB-n 9-kor még egy tárgyalásom is lesz. Én fogom teríteni, mégpedig. És lett taxi is, nem hittem volna (néha, esőben, errefelé nincs).
És lőn. És harmonikus volt, és mindenki, négy gyermek beért az intézményébe, és egy kivételesen kulturált és érző taxis volt ráadásul.
Második célpontunk, az óvoda felől tartunk a harmadik felé, a másik óvoda irányába, javaslatom szerint egy hosszú utcát választva átjárásnak a hegy följebbi része felé. És ott két kilométeres kocsisor. Dávid az ölemben fekve boldog, ez ritka nyugi és harmónia, és nekem nem gond, ráérek, messze még a kilenc óra. Ez csak egy reggel, egy kivételes taxis reggel. Na de ezek az emberek, ezek minden nap itt torlódnak, innen kívánván a főútvonalra rákanyarodni. Itt ülnek és várnak, a gyerek már az iskolában, és nekik menniük kell, beérni, odaérni. Én ugye nem autózom, viszont dereng bennem, hogy azért nekik valahol mégis könnyebb és kényelmesebb. S hogy a kocsi, az a bizonyos kiszámítható és biztonságos, amely hidegben, esőben is kiszámíthatóan elrepít A-ból B-be, és nem is olyan nagyon drága, ennyire felsül, azt nem hittem volna.
Azonban ma nem a kocsi a téma. Hanem az, hogy egy csomó embernek, apának és anyának is be kell érnie időre, és ezért megy a kelés, a készülődés, a sürgetés, a stressz, a lendületes kitörés a sávból és mások elé vágás, a kerülőút kitapasztalása és a parkolóhelykeresés. És ezek az emberek vagy rászánnak plusz húsz percet az éjszakai forgalomhoz képest, vagy elkésnek. Minden nap. De szerintem a húsz perccel együtt is elkésnek, mert a többiek is rászánták, és iszonyú sokan vannak, feltorlódnak, összegyűlnek, nincs lámpa, nincs körforgalom, nincs áteresztőképesség, aztán valamit bővítenek, és akkor egy-két hónap elég, és megint nincs, és hetven százalékban egy ember ül a kocsikban. És mennek, hogy — G. megfogalmazása szerint — építsék a munkaidő alapú társadalmat.
Megy a várakozás a buszmegállókban is, rohanás metrók lépcsőin, nem azért. De basszus, ez az egész reggeli meg délutáni hajcihő, ez micsoda éktelen emberi pazarlás. Erőforrásé, időé, életkedvé. És teljes csőd ebben a mi fővárosunkban. Micsoda stressz és költség és plusz — még csak megyünk, még nem is dolgoztunk semmit, még a fizetésünk egy jelentős részéből van nekünk egy eszközünk, amellyel beérünk a munkába, és amelynek fenntartása, karbantartása, parkoltatása további, napba iktatandó programpont. És mire föl ez az egész? A készülődés, a smink, a bemenés és az a sok épület, iroda, telephely? A munkák jelentős részét igenis lehetne pizsamában, neten át vagy legalábbis nem nyolc és négy között végezni, vagy nem naponta.
Én biztos nagyon elvadultam, hisztisnek és lustának tűnök. Évek óta szellemi szabadfoglalkozásúként, csak itthonról dolgozom, vagy ha olyan kedvem van, lebiciklizem valami kávézóba. Jó, hát nekem könnyű. (…) De ahogy az emberek rohannak, egyszerre, egymás útját keresztezve olyanok közé, akikhez semmi emberi közük nincsen, viszont tartanak tőlük és mégis a hogylétükről érdeklődnek, és ha megérkeztek, akkor csinálnak valamit, amiben nem hisznek, amit kell, amiért aztán pénz jár, és ahogy a sok részfeladatból maga a termelés, az értékteremtő munka ki sem dereng, és ahogy mindent felfalnak az eszközök, az ahhoz szükséges dolgok, hogy biztosítsuk azt, hogy egyáltalán dolgozni lehessen, a teremgarázstól a gemkapocstartóig — én ezen elrémültem és, ölemben kócos kis érzelemsóvár óvodásommal, már tíz perce a dugóban rekedve borúsan meredtem ki a tájra, és az borúsan meredt vissza rám. (Mígnem visszafordultunk az épp szabad szemközti sávban, és megmutattam a taxisnak a teljesen néptelen északnyugati átjárót.)
csak az olvassa. én szóltam 
Nem vadultál el szellemi szabadfoglalkozásúként, irodakukacként is ugyanerre a megállapításra jutottunk sokan.
Volt egy munkahelyem, ahol emailben jött minden munka, úgy is küldtem, főnököt nem láttam (a szomszéd irodából jött az email ofkorsz), jó nagy munkamentes szünetek voltak egy-egy nap mert igen hektikus volt minden, de ÜLJEK OTT PONTBAN NYOLCKOR, mert a belépőkártyákat ellenőrzik, mert ez FONTOS, két perc türelmi idő van, ha túlléped háromszor egy hónapban, bónuszmegvonás. A rugalmas munkaidő említésére keresztet vetnek.
Egy barátnőm fordít, ugyanebben a rendszerben. Három gyereke van, bölcsődés, óvodás, iskolás. A távmunka említésére főnökei szenteltvizet szórnak magukra.
Otthonról végzett munka mellől jöttem szülni, és inkább hordok fokhagymakoszorút (és keresek kevesebbet) mint hogy ebbe az értelem nélküli rohanásba még egyszer beszálljak.
KedvelésKedvelés
Teljesen igazad van. Ott kell ulni reggel percre pontosan, minden reggel stressz, bebiszittert kell hivnunk, ha nem akarom fel hetkor oviba vinni a gyereket, emiatt az ovonok persze leneznek es irigykednek (masra bizza szegeny gyereket, honnan van ra penze), ugyanakkor reggel es delutan fel ora vezetes, zenehallgatas, gyonyorkodes a Hosok tereben es a Varosligetben, olyan jo erzes, szinte feltolt. En nem huzom fel magam a bunko vezetokon es a dugo sem zavar, addig is a sajat gondolataimmal lehetek.
KedvelésKedvelés
“Ezek az emberek, akik ott ülnek a dugóban napi kétszer 40 percet, nem szeretnek otthon lenni”, mondta bölcs filozófusbarátom egyszer.
Eközben a kocsi kis személyes tere megvéd a világtól, ott tényleg nyugi van, kis külön világ, Wunderbaum (bőrülés illatú is kapható, nemcsak a taxis vaníliás!), lehet körmöt lakkozni, nyelvet tanulni, cseten flörtölni, regényt írni. Észre se veszi az ember, ahogy a pocsolyába hajtva hektoliter vizet hány a bizonytalan járdaszéli nyugdíjasra…
Ennél biciklizni is stresszesebb (nagy forgalomban), nem jövő buszra várni meg végképp.
Csak azt mondd meg, a dugó valamennyire kiszámítható, tervezhető? tehát rendes menetidő+x perc dugó”felár”, és akkor az tényleg annyi? Vagy elkésel? Vagy a kütyük segítenek a dugómentes útvonalak kiválasztásában?
KedvelésKedvelés
Kiszamithato percre pontosan, hogy mikor kell indulnom, ha ot percet varok, mar dugo van. Ismerek kb. harom utvonalat a munkabajarashoz, azokhoz par kerulot. A napi programot (bevasarlas, edzes, gyogyszertar, orvos, talalkozasok) az utvonal kore szervezem, h praktikus legyen. Es igazad van, nem szeretek itthon lenni, de ez valtotas alatt all. Sajnos a pocsolyakra sem figyelek fel mindig, olyankor viszont eg a kepem. Kutyuket vezetes kozben vefszukseg eseten nyomkodok, mert volt emiatt majdnem koccanasom. Zenet hallgatok es nezem az autostarsaimat, vagy neha hozok-viszek kollegat, vsgy egyszeruen csak csendben gondolkozom es tervezgetek.
KedvelésKedvelés
Dehogynem szeretnek, csak bevállalták mondjuk az aglós ingázást kb bármilyen irányba, mert nem gondolták végig, és még nem annyira rossz (mert mondjuk megfizetik, engem is megfizettek), és nem olyan karnyújtásnyira van a másféle, hogy csak úgy felrúgják. Az ingázós életforma kb. a llassú békafövesztés esete, csak egy kicsit rossz, csak lassan tűnnek el az emberi kapcsolataid a szabadidőddel párhuzamosan, mindennap csak 10 perc az alvásdeficited, ha még valamit meg akarsz csinálni, csak félórával vagy kevesebbet a gyerekkel mint kéne, és mikor a stroke-vagy a gyomorfekély-osztályon ébredsz, akkor már fújhatod.
KedvelésKedvelés
A kiköltözés oka a szegénység. Az ingázás oka az oktatási intézmények. Azt hogy oldod meg, ha három helyre járnak a gyerekek, de ugyanakkorra? Valaki mindig elkésik. Az iskolakezdés nem rugalmas, vagy nem lehet eszerint választani. Távoktatás még nincs. A nyáron nyugisabb volt a közlekedés, tanévkezdet után kész idegbaj. Nem hallgatok zenét vezetés közben, nem csetelek, nem sminkelek, nagyon figyelek, a túlélésért küzdök, és hogy el ne aludjak. Mindennapos az őrület, nagyon észnél kell lenni. Szívesen fordítanék távmunkában, de amint olvasom, még ez sem létezik.
KedvelésKedvelés
Kicsik még a gyerekek? Nem tudnak egyedül iskolába menni? Majd ha nagyobbak lesznek, és tudsz tömegközlekedéssel járni, akkor jobb lesz talán. Naponta vonatozom és jó kis baráti társaságban múlatom azt a fél órát, vagy ha nincsenek, akkor olvasok, nyelvet tanulok vagy kibambulok az ablakon (az is kell a szemnek, a távolra nézés). Okosan ki lehet használni azt az időt is.
KedvelésKedvelés
Én mind a hármat kipróbáltam:
1. napi legalább 2óra kocsival, legtöbbször dugóban
2. napi 3 óra utazás BKV + gyalog
3. Távmunka itthonról
Életkortól függő megoldások voltak, most a 3-at élvezem, de 30 évesen depis lettem volna ha itthonról kell dolgoznom.
KedvelésKedvelés
Na ez az én témám, jókat fogok rédzselni… az emberek egyéni tényezői maximálisan le vannak szarva, az, hogy korán reggel nem vagyok képes semmire, de ott kell nyáladzanom az irodában, az a cégnek se jó, de idáig nem jutnak el. Hogy az irodai zajban képtelen vagyok dolgozni, az is a cégnek rossz, Hogy naponta kétszer végig kell rángatni magam a tömegközlekedésen, az is nagyon jó az idegrendszeremnek, mert persze a munka 100%-ban otthonról elvégezhető. Egy időben még a főnök is külföldön volt, szóval azért kellett bemenni, hogy chateljünk és emailezzünk vele. A munka természetesen csak és kizárólag akkor van elvégezve, ha nyolc és fél órát ültem a zajos kényelmetlen személyetelen irodában idegenek közt. Nyilván.
KedvelésKedvelés
San Francisco, csütörtök délután. Utazunk a város felé, a kivezető úton hatalmas kocsisor. A sofőr szerint megkezdődött a hétvége. Csütörtökön? Nem, azt mondja, már szerdán. Egy csomó helyen pénteken egyáltalán nem szükséges bemenni, ahol megvannak az otthoni munkavégzés feltételei. A megbeszéléseket a hét elejére időzítik, aztán legközelebb csak az eredmény számít. Az viszont nagyon. Ha a munka jellege megengedi, a főnököket egyáltalán nem érdekli, hogy részidőn belül csekkolj (aztán óránként jár kévézi-cigizni, lecsípve minden egészből egy negyedet….) Senkit nem érdekelnek a látszatmegoldások, a kamu. Aki igazán hatékony, annak már szerda délután elkezdődhet a hétvége. Tetszett. Az időt arrafelé nagyon becsülik főleg, ha minőségi.
KedvelésKedvelés
Most megsúgom ide, de titok, hogy amikor volt lehetőségem pénteken home office-ban dolgozni, akkor NEM csináltam meg pénteken a munkát. Mert fáradt voltam, meg máshoz volt kedvem, meg mittomén. Viszont megcsináltam VASÁRNAP!!! És a munka valahogy ugyanúgy kész volt hétfőn, mintha pénteken csináltam volna. ÉRTITEK ti ezt???
KedvelésKedvelés
Értem, és ámulok, és pont ilyesmikre gondoltam, csak nekem nincs versenyszférás-irodai tapasztalatom.
KedvelésKedvelés
Erősen lobbizok érte, hogy legyen a mostani projektemen is home office, talán van esélyem, mert a többiek is igénylik (kisgyerekes anyák nagyrészt). Amúgy én is “el vagyok távolodva” a valóságtól, mert “sajnos” túl sokáig a magam ura lehettem (szabadúszás, részmunkaidő), de ezeknek nem volt kielégítő a megélhetésbiztonsági faktora 😦 És hát hozzászoktam, hogy senki nem vizslatja, hogy mikor csinálom meg a dolgomat és milyen beosztásban, csak a végeredményt. Hogy időre meglegyen és minőségben. Jól meg is szívtam néha, ha halogattam, éjszakázni kellett, de szerintem ez a felnőttség, nem a kiskorúsítás.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én értem, mert én az ugyanilyet többnyire hétfőn kora reggel csinálom meg 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Amerikai cég Európában: munkaidő 8.30-18.30, ebédszünet kötelezően 1 óra, plusz jár még napi 3×10 perc szünet, pénteken már 4-kor haza lehet menni, de aznap csak 2×10 perc szünet jár az ebédszünet mellé.
Engem ez nagyon sokkolt, mert olyasmi értelmeset vártam, amiről te is írsz.
KedvelésKedvelés
ÉÉÉÉs meg is érkeztünk egyik kedvenc témámhoz, a “tartózkodjon az a büdös pedagógus 32 órát az iskolában, ne otthon lébecoljon!” kezdetű oktatáspolitikai örökbecsűhöz. Nos: belvárosi, jó nevű iskola. A wifi nem működik. Se a tanáriban, se kívül. Mondjuk, a takarítószertárban nem próbáltam.
Nyomtatni az 1, azaz egy darab közös gépről lehet, erre van kb. 30 ember, meg egy olyan Windows, amit Cézár még használhatott. Nyomtatni saját kóddal, füzetbe bevezetve, szépen dokumentálva. Kicsit tovább tart, mint az a 3 oldal , de sebaj, belefér a 32-be.
A saját könyveimet nem tudom bevinni, mert nincs szekrényem. Se polcom. Egy fiókba nem fér bele a pedagógiai eszköztáram. Még átvitten se.
Az, hogy megkeseredett, boldogtalan kollégák tájékozatlan, értelmetlen, gyűlölködő napipolitikai vélemény nyilvánítását kell hallgatnom a saját káromra, de a munkaidőm terhére, az már csak az említésre sem méltó minimum.
KedvelésKedvelés
Édesanyám ugyanerről számol be. Kisvárosi iskola, rohadjon meg bent, igaz se asztala, se gépe, hiába van szuper laptopja, új programokkal, amiket használni is tud, mert wifi nincs. Őskori nyomtató, kriminális vécé, hideg vizes csap azért van. Úgyhogy szépen ücsörög (ácsorog, termet díszít stb bent négyig, aztán otthon hat után, vagy hétvégén megcsinálja saját eszközökkel amit kell.) Mondjuk a terme mindig szép, van ügyes évszakhoz illő dekoráció, remek.
Az idegei csak azért vannak rendben mert pedagógusnak született és szereti a gyerekeket.
KedvelésKedvelés
Nálunk a suliban : van helyed, van WIFI – de nem is muszáj benn lenni, mert nem ellenőriznek, bíznak benned. A helyi vezetés meglovagolhatja, de épeszűen mérsékelheti is a központi túlkapásokat.
Van kisstílű és van nagystílű vezető. Nálunk annak ellenére van így, hogy több vezető is van. Mind nagystílű, remek ember és kolléga. Így nekem már csak a gyerekek okoznak gondot 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Ja, és aki a nőknek köszönni sem volt képes, az szerencsésen elment nyugdíjba 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, ez valami olyan retrográd, hogy hihetetlen. Nálunk se lehet elférni, wifi ünnepnapokon van, amikor a szerver úgy gondolja, nyomtatni nem lehet, fénymásolni nem lehet. Nem is húzom le mindig a kártyámat, el szoktam felejteni. A valóságban sokkal többet vagyok ott, mint 32 óra, és erre jön rá az az idő, amikor itthon megírom a tesztlapokat, majd a nyomtatómon kinyomtatom…
KedvelésKedvelés
Rátapintok a poszt lényegére: sokáig azt hittem, hogy a B-vitamin csak nálam okoz orbitális zabálhatnékot, de nem. (és mire rájöttem, hogy mi az, ami okozza, a nem PMS-es napokon! A kis szemét el volt dugva a multivitamin-tablettában.)
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy az összes B, de ami extrém sok szokott lenni (mert az izommunkát drasztikusan javítja, és nem lehet túladagolni mint vízben oldódót), az a B6, néha nem is így nevezik, hanem piridoxin-hidrokloridnak. A magnézium felszívódását javítja. Én ilyen világító sárgákat pisiltem, amikor az Elite vitaminban az RDA 3636 (háromezer-hatszázharminchat) százalékát vittem be. És annyival azért nem toltam jobban a súlyokat, mint most.
KedvelésKedvelés
http://naturportal.hu/vitamin_kereso/b6-vitamin-piridoxin
KedvelésKedvelés
Hát igen, a munkaalapú társadalom. Örülök, hogy ez a téma is így, ebben a formában előkerült, mert ez szinte mindenki életben jelen van, és valóban elszívja az életerőt, a mindennapi kényszer, a reggel kelés, indulás, beérkezés, a körülvevő stress, az állandó nem lankadhatsz, mert valami nem úgy készül el, vagy nem vagy képben. Még, ha esetleg kicsit lazítasz, akkor is ott lebeg körülötted, az a métely, ami elszívja az életerőt. És érzed, hogy ezt lehetne máshogy is, és kizárt, hogy az élet valóban csak a folyamatos feladatokról, és az időkényszerről kell, hogy szóljon, de arról szól. És ez már nagyon nyomaszt. És nem látod a kiutat, mert mindenki (jó – majdnem mindenki) így él körülötted.
KedvelésKedvelés
munkaIDŐ alapú
KedvelésKedvelés
…és nem marad energiád, hogy odafigyelj a kicsit szepegő-motyogó gyereked történetére, hogy belegondolj, vele mi volt egész nap, pláne hogy a férjed, anyád mgértsd, hát még a Szegényembert meg a Menekültet. “Magának rág mind, aki rág, a fogacskák azért fogannak.”
KedvelésKedvelés
Ha már belejöttem a sztorizásba… tegnap határátkeltem Ukrajnából. Böszme kocsisor, előttem egy bécsi Mercedes, benne Az Osztrák Polgárral. Ügyeskedő-sortkicselező-pofátlankodó magyarok. Egy ukrán fazon RollsRoyce-szal, susogóban. Kisbuszok tele feketemunkással. Este tíz. Átjutunk az ukrán oldalon, aztán a magyar határ beáll. Két óra alatt szinte semmi nem történik. Nincs hová sietni, de toporgok, mint a szaros galamb. A többiek meg is jegyzik, hogy nem megy nekem a várakozás. Ezen elmélázom (szerencsére elmegy vele 3,5 perc…), hogy tényleg? Türelmesnek, sőt, birkának tartom magam, aki órákat tud (és kénytelen) bambulni reptereken úgy, hogy közben tökéletesen érzi magát. Nem mindig hasznosan, nem mindig szórakoztatóan, de elég jól. Sokszor kifejezetten a termékeny bambulásra fenntartva ezeket az időket. Semmi bajom a sorban állással, Moszkvában edződtem, ahol januárban órákat álltunk minusz tizennyolcban az üres bútorbolt (?? azóta sem értem, talán a faipari közös gyökerek miatt?) előtt, két karunkon térdig lógó madzagokkal WC-papírért: a bokánkat összeütögetve röhögtünk. Eszünkbe nem jutott morgolódni. (Tájékoztatásul: az üzletek üresek voltak, néha egyszerre jött nagy mennyiségű áru, egyféle, egy helyre. Pl. WC-papír a bútorboltba. Ilyenkor vettünk, amennyit bírtunk, felfűztük a hosszú madzagokra karikában, hazafelé ezzel botorkáltunk, mint vécépapírszárnyú angyalok, csak arra kellett vigyázni, hogy le ne csússzék és ne érjen bele a hóba… és imádtuk, hogy a villamos tele volt hasonló alakokkal… ) Szóval vissza Beregsurányba: ott állunk, nem történik semmi, és azon gondolkodom, hogy nyilvánvalóan szivatnak itt mindenkit. Vagy egyszerűen telibeszarják a fejünket és isszák a hatodik Karaván kávét. És azt hiszem, ettől vagyok feszült. Pedig nem ettől. Felvillan a mercis lámpája, indul a motor, araszol másfél métert. Mi is, mintha kötelező lenne tartani a nem létező ritmust, majd utánunk mindenki, abban a két órában vagy huszonháromszor. Picit elgondolkodom, hogy mitől vagyok toporgósan feszült, mikor várakozni én olyan szépen tudok. Hát egyrészt az értelmetlenségtől. Másrészt, hogy nem engedhetem magam bele egyetlen bamba gondolatba sem, mert a lényeg: figyelni, mikor fordíthatom el a kulcsot, haladhatok egy kicsikét. Nincs lazulás, csak értelmetlen, buta figyelés arra, hogy jó ütemben nyomjam a gázpedált. Ez a fajta teljesen értelmetlen, nem hatékony kihegyezettség feszít. És be vagyok szorítva a mercis meg a susosgós közé, innen nincs menekvés. Se fizikai, se gondolati. Hirtelen fontossá válik az idő – amit annyira szeretek elcseszni, de szabad akaratból. Demagóg gondolatok járnak a fejemben: egy éve beértem fél kilencre apámhoz a kórházba, fél tízkor elhajtott engem, majd fél tizenegykor meghalt. Ebből az évi 365 napból egy dátum majd az én távozásom napja lesz. Valamikor, x év y hó z napján. Ma meg 2015. szeptember 13. van. A kivonást szerencsére nem tudom elvégezni, de egy dolog biztos: ezt a két órát levághatom a centiből. Elszégyelltem ám magam – nem csak a házmesternés, szentimentális demagógia miatt, hanem azért is, mert két óra az egyenlő a semmivel. Egy pillanatra mélyen átéreztem a minden reggeli küzdelmet a fent említett utakon. Komolyan tisztelem azokat, akik ezeket az elvesztegetett időket tartalommal képesek megtölteni.
Biztosan van, aki a dugóban zenét hallgat, ellazul, nyelvlekcéket ismétel, mittudomén. Én csak előre ugró állú, feszült arcéleket látok leginkább, akik központi gondolta az araszolva haladás, a jajmegneelőzzönazabunkóakibetetteelémakocsijaorrát című, egyérteműen lúzer helyzet elkerülésével.
Aztán sorra került a mercis bécsi polgár. Tweedzakó, visszafogottság, bécsi fazonú frizura, ami már szanaszét áll, mert a kocsi lesötétített homályában ha jól saccolom, legalább ötször beletúrt. Még így is a teljes összeszedettség és európai jólét szobra. A határőr – ugyanaz, aki képtelen egy útlevél adatait 23 perc alatt begépelni (minek kell gépelni???) – totál szervilisen hajbókol előtte, gimnazista némettudását összeszedve. Ahogy telik az idő, egyre több a testbeszéd, nyilván ezen nagyon röhögünk mögöttük. Nem értem. Most jön az, hogy rokonszenvet kötelező kelteni a tisztelendőbb(???) felé? Igen, valami ilyesmi. Kivételes figyelemmel próbálja a sudri mucsajiság ízét elvenni a szerv, de sajnos csak a helyzetet súlyosbítja ezzel – az elkenésen átlát az osztrák, aki egyre kócosabb. Látszatellenőrzést kap, látszatajtókopogtatással és látszatkárpitvégigsimítással. Látjuk, hogy pontosan érti a helyzetet. Áthalad a sorompón, azt hiszem, kövér gázt ad, hogy pár óra múlva már a mittudoménmilyenstrasszén lehessen, de nem: félreáll és telefonál. “Igazad volt, Ilke, tényleg nem volt olyan sima az utam. Vacsorára biztosan nem leszek otthon, ne haragudj. És ezek a magyarok… hm… nos, nem hittem el, de tényleg OLYANOK.”
bocs, elkanyarodtam… át a Tisza-hídon, hazafelé, hajnaltájt…
KedvelésKedvelés
nem a szaros galamb toporog, hanem a szaró galamb 🙂 Bocs, hogy kötözködni látszom – de számomra így pont a lényeg vész el 🙂
KedvelésKedvelés
Tojó, nem szaró. Nem hím, hanem tojó. Mert a tojó rakja a fészket, de hát ugye, a galamb fészke, nem egy remekmű. Bocs, hogy kötözködni látszom 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
nagyon röhögök…
KedvelésKedvelés
És miért toporog ? Mer nem teccik neki a remekműve, szégyelli magát és zavarban van ? Egyáltalán, a galambok nem együtt rakják a fészket ?
KedvelésKedvelés
Amúgy meg nincs értelme vitatkozni, hiszen ott a google. Elég beütni csak annyit, hogy toporog mint a – és befejezi neked. (mindannyiszor szaró galambbal 😀
KedvelésKedvelés
Igen, elég kevés találatot kapsz, a témában nyilván igen járatos, autentikus google fordítóból és hsonlókból. Ha így írod: “mint a tojógalamb” ellenben olyan, felületes, a téma mélységeit nyilván nem igazán ismerő találatokat kapsz, mint a Magyar közmondások könyve, a Példabeszéd és szólásmód Herman Ottó könyvéből és hasonlók. 😀
KedvelésKedvelés
Ez a tojó -> szaró “átalakulás” egyébként a madarak (szokásainak) nem ismerete mellett a népi etimológia is bejátszott: a tojót eufémizmusnak értelmezték (ld. tojok a fejedre; tojt, de görbét).
KedvelésKedvelés
Én nemtom, de apám tojó galambbal mondta, csakis. Mástól pedig még nem hallottam :-).
KedvelésKedvelés
Ebből a google dologból is látszik egyébként, hogy a mai nagybüdös informatikai forradalomban a kritika és az ember saját gondolkodása milyen fontos. A google keres, talál, de nem gondolkodik, azt továbbra is neked kell.
KedvelésKedvelés
Hát pedig az értelmező szótári állományba is az a lexikai egység kerül be, amelynek bizonyos számú (talán 3000+) találata van.
KedvelésKedvelés
Ezt nem értem. Az értelmező szótár hogy jön ide? A google kiad nagyon kevés találatot is.
KedvelésKedvelés
Ma Magyarországon a nyelvtudományi intézet elektronikus adatállományába ezek kerülnek be mint létező külön szavak ( = elég beszélő használja/írta le). tehát mennyiségi határa van a “létezésnek”, a többi hiba is lehet, véletlen (pl. egy komplett család félrehall egy szót, és vurébnek ejti a verebet, attól az még nem lesz külön, új szó, csak ha sok más család is).
KedvelésKedvelés
Ja, értem.
KedvelésKedvelés
Szóval: a digitális értelmező szótári állomány kb. a nyelvtudományi értelemben létező magyar szavak mindenkori gyűjteménye.
KedvelésKedvelés
Jó, már értem, csak azt hittem, ennek van köze a google találatokhoz, de már leesett.
KedvelésKedvelés
Van, igen. 3000 találat fölött számt létező szónak. A google nagyon hasznos. (túlbeszéltem?)
KedvelésKedvelés
Én úgy mondtam először, hogy “szorult galamb”, vagyis nem csak én, hanem öcsém is, velem együtt.
Mármint olyan galamb, akinek szorulása van, és toporog, így értelmeztük.
Meg is beszéltük: “Mit mondott Lorna, “szorult”?” “Aha, szorult!”
A Halálos fegyver 3-ban hallottuk először a kifejezést.
Kicsik voltunk még, hiába, szóértelmesítettünk.
KedvelésKedvelés
Miért toporog? Nem tudom igazán. Talán a fészekben mozog így, esetleg épp a tojások közt. Nem, a hímek horják a hozzávalót, a tojók meg rakják a fészket. Költésben már egyformán résztvesznek.
KedvelésKedvelés
Igen, tehát, ha megtojt, akkor helyezkedik a tojásokon. Tehát toporog.
KedvelésKedvelés
…vagy éppen veszkődik, mint disznó a csalitban.
KedvelésKedvelés
Jaja, bár az már igen sűrű csalit, amiben egy disznó veszkődik, és nem szétdúlja 😀
KedvelésKedvelés
azt a szempontot kihagytátok, hogy ráadásul a madár ugyanazon a lyukon toj és szar. Ami még inkább összezavarhatja itt az interdiszciplinaritást.
KedvelésKedvelés
De, írtam is, nem?
Pl: Tojtak a tyúkok? Igen, de csak görbét.
KedvelésKedvelés
😀 toj és szar, szép ikes igéink…
KedvelésKedvelés
ez nagyon jó volt! 🙂
KedvelésKedvelés
(aki nagyon részeg, az disznó és úgy már elég ügyesen lehet veszkődni a csalitban, főleg, ha biciklivel takarózik…)
KedvelésKedvelés
“vécépapírszárnyú angyalok” – ez kész, szenzációs.
Amúgy énnekem is van egy ilyen nagy célom, hogy ahogy öregszem, egyre kevésbé kelljen irodában ülni, ami nekem teljesen értelmetlen, évekig csináltam Porontyot-Bezzeget otthonról, úgy hogy találkozni személyesen alig találkoztunk. Néha kell összejönni és megbeszélni, elmagyarázni és megérteni, de nem reggel 9 meg du 5 közt, de itt, ahol a főnök saját példán is látja hogy lehet másképp, mégis nagyon csipesszel áll hozzá, mert hogy ugye biztonság, meg hirtelen megbeszélés meg mivan ha mégse csinálja meg.
Ma kocsival jöttem, háromfelé kellett menni, egyszer fordulni is, meg harminc kiló papírt 4 kilométerre nem visz az ember gyalog a suliba, ebből látszik hogy környezetvédelemhez ennek sok köze nem nagyon van, inkább pénztarhálás kevésbé fájdalmasnak tűnő módszerrel, hiszen ma már van szelektív házhoz jövő, épp holnap vinnék el, én meg szépen gyaloggal dobhatnám be oda az egészet, ja asse bánnám ha a nagy része sose lenne kinyomtatva – reklámküldemények azok nagy részben.
Könyöktörés óta nem járok kocsival, csak ha mondjuk bazi nagy adományos dobozt kell eljuttatnom mondjuk Újlipóciába, mert onnan leviszi Berettyóújfaluba valaki ömlesztve a többivel. Pont a balesetem környékén bírták megvarrni a nyomorult, két évig hegesztett vonalakat, azóta egy átszállással viszonylag (viszonylag! a ménkű a 95-ösbe, meg a Hungária-Kerepesi lámpájába, előbbi csordában jár, másik nem gyalogosbarátan vált, de tény, bonyolult egy kereszteződés, inkább alul-vagy felüljáró kéne oda) szóval viszonylag kiszámíthatóan odaérek. Nem, nem lehet nyelvet tanulni, olvasni, beszélgetni effektíven se autóban, se villamoson ilyen távolságban, max. lehet időpontokat egyeztetni, bevásárlólistát tervezni fejben, ennél olyanabbra nem lehet koncentrálni. A Budapest-Törökbálint más volt, az már megfelelt nyelvleckékre meg posztok fejbenírására, ésatöbbi, de megfogadtam, én többé olyat nem, annyiért sem, megette az életem.
Viszont szabadúszás egyelőre félelmes számomra, ha az a folyamatos “önértékesítéssel” kell esetleg hogy járjon, dolgozni szeretek, saját szolgáltatásaimat reklámozni kevésbé, a hullámzó jövedelem ténye kevésbé ijesztő, mint az “értékesítés” meg a görcs, hogy méltóztatnak-e kifizetni, márpedig amihez értek, az gyakorta utófinanszírozású, ugye. De lehet muszáj lesz, nemcsak a “beérni a munkába” terhes, hanem a “munkahelyek” alá-fölérendeltségű hierachiája is egyre jobban, a Felnőtt Szerződéseket szeretem, te így ezt, én úgy azt, és betartani. Nem egymásnak. Na ez nehezen megy, “fent” meg “lent” is, talán ezért se terjed norvégosan a home office ott sem, ahol simán lehetne.
KedvelésKedvelés
Jaaaj.
Önértékesítés, az nekem sem megy.
Dolgozni én is szeretek.
A munkahelyi hierarchiákról is azonos a véleményünk.
Mi a megoldás :-)?
KedvelésKedvelés
Igen, ez jo kérdés.
En is jobban orulnék szabadabb (nem kotott ideju) munkànak, bàr én mondjuk csapatban is szeretek dolgozni, a magànyos munka furcsa nekem. De az onértékesitésnél elakadok, sajnos àllàsinterju szintjén is nem egyszer. Onbizalomhiàny lesz ez.
KedvelésKedvelés
Igen, ez jo kérdés.
En is jobban orulnék szabadabb (nem kotott ideju) munkànak, bàr mondjuk csapatban is szeretek dolgozni, a magànyos munka furcsa nekem. De az onértékesitésnél elakadok, sajnos àllàsinterju szintjén is nem egyszer. Onbizalomhiàny lesz ez.
KedvelésKedvelés
Jaj, rég nem írtam ide. De ez, amiről most írtál.. Ettől félek én is. Jövő héttől bölcsis a gyerek, én meg álláskereső leszek.. És nagyon félek a rohanástól, felkelni, készülni, lecserélni, leeszi, bekakál, nem akarja felvenni, sír, nyafog, álmos… De nekem be kell érnem, mennünk kell, korán.. És sír, mert otthagyom. Jaj.
KedvelésKedvelés
Ez a része nekem is nagyon nehéz, pedig kozel lakunk, gyalog megyunk oviba, dolgozni is. De valahogy mégis. Ha nem készulunk el idoben, és nem vagyunk pillre ott az oviban, amikor kell, màr nem kisérhetem be a terembe, és még le is csesznek. Itt rend van kérem! Ezért sokszor van reggeli feszko, kiabàlàs, gyereksiràs, gyomorgorcs.
Megoldàs talàn az, hogy ha koràbban kelunk, reggel még jàtszhat egy kicsit, feloltozik, reggelizik szépen. De ha nem fekudtunk le elég koràn, ez nem megy.
KedvelésKedvelés
Mit szólnátok, ha ötletelnénk, hogy milyen munkákat lehet reálisan, esetleg saját időbeosztásban Magyarországon végezni? Eddig amit láttam: ezt a blogot, a bezzeganyát, aki viszi; valamiféle kereskedelmi munka, ami nekem nagyon tetszett az a hurci reklámozás, összeállt egy varrónő, meg egy maminbaba oktató és pár hónap alatt felfuttatták a márkát (maminbabán ha nem hoztál hurcit ott kaptál, és kis szerencsével beleszerettél); de ezeken kívül van még valami?
KedvelésKedvelés
Bármilyen tevékenységbe vágsz, sose szabad ignorálni a “nem szakmai tevékenység” néven futó dolgokat: adminisztráció, adózás, értékesítés (lásd fent)-marketing, a pénzek hm, eloszlása (bevétel mikor és kiadás mikor), mit lépsz ha beteg vagy, gyereked beteg, te tudod csak csinálni vagy másokkal közösen, mi marad neked és mennyiből (és miből) élsz meg, amíg “felfuttatod”, és mi a B terved ha egyszercsak kiszáradnak a megrendelések valami miatt….egészen más a “hobbiból” végzett meló és egész más, amikor kőkeményen meg kell élned belőle hónapról hónapra, mázlisták a kettőt összerakva is élnek, de néha ott is vannak másfajta kompromisszumok. Nálunk rokon végül a táskakészítésben találta meg “az igazit” (nyelvtanítás, multizás, foltvarrás stb után), de ő már márka, akit ismernek, ezzel együtt nem könnyű, de jobb, mint irodában csücsülni és más álmain robotolni. Ismerek szabadúszó tolmács-fordítót, ő nemzetközi oldalakon találja a melót, sok a visszatérő ügyfél. Igen, vannak forgalmazó-kereskedők, intimkehely, spéci kozmetikumok, más hiánypótló ez-az. Vannak kicsi webshopok, ahol a tényleges logisztikát (szállítás stb) más csinálja, ő csak összefogja. Vannak rendezvényszervezők, egyéni utakat szervezők, designerek, tanácsadók…..egy sem könnyű és egyszerű annyira, mint ahogy kívülről esetleg látszik, de sok sikeres és eredményes. Más kérdés, hogy férfiakkal ellentétben a többség “kicsi” marad, tehát egy-két fős mikrovállalkozás, erős személyes jelenléttel.
KedvelésKedvelés
Pályázatírás, kis cégeknél projektmenedzsment (jó, ez nagyon általános lett )
KedvelésKedvelés
A múltkor kiértékeltem egy adatbázisból leszűrt csomagot. A hívószó üzleti tanácsadás volt szervezetfejlesztéssel, ezzel együtt volt egy csomó reszli és döbbenetemre annyi pályázatíró és projektmenedzselő cég, kicsik és nagyok, hogy volt egy olyan érzésem, a fél ország ebből igyekszik megélni. Sokkoló tapasztalat volt, mi épült erre, ma már nem ajánlanám mint önálló üzletágat, persze magát a tudást sokoldalúan lehet kamatoztatni, de most indulóként erre vállalkozást nem építenék már.
KedvelésKedvelés
Szerintem eléggé fontos kérdés, hogy mi az alapszakma. Mert szaktudás meg sok munka kell mindenhez és akkor még ott egy csomó kétség és őrlődés és lassú építkezés. Ami gyakran úgy történik, hogy egy ideig az ember két lovat ül meg egy fenékkel és aztán reménykedik benne, hogy végleg átnyergelhet a másodikra. Szerintem nagyon ritka és szerencsés az, aki ezt meg tudja spórolni és nem valami munkahely vagy gyes mellett kezdi beáldozni az éjszakáit azért, hogy apránként kiépítsen valami mást. Esetleg van annyi tartaléka vagy egy házastársa, aki az átmeneti időben viszi a kiadásokat. Esetleg egy kényszerű munkanélküliség löki bele az egyéni útba.
Másrészt, én sok olyan életutat látok, ahol ez megoldható, sokszor nem annyira kizárólagosan saját időbeosztásban, de rugalmasan, szabadabban. De nem elég hozzá egy jó ötlet, kell szaktudás is és tényleg rengeteget munka, de ez persze alap, mert nem az volt a kérdés, hogy kevés munkával, hanem hogy rugalmasabb munkaidőben, ugye. Pl, vannak az egyéni vállalkozásban utazó mérnökök, mikroirodákkal, akár sokszor bedolgozva nagyobb helyekre is, építészmérnök, épületgépész, statikus, elektromos, energetikai szakember, egyéb szakmérnökök. Fordítás, szerkesztés. Grafika, design. És ez sokszor nem a hűdekreatív logótervezés ám, hanem az, hogy szédületes iramban és lélektelenül sonkát photoshoppolsz a tesco-katalógusba. 🙂 Vannak, akik oktatnak, nyelvet, jógát, zenét, táncot vagy edzők – itt az órák kötöttek, sokszor nyomják szombaton is, de talán több rugalmasságuk van, mint egy irodistának. Lehet kevesebbet vállalni, félállásnyit csinálni, variálni, ilyenek. Varrónő. Ja, vannak zenész ismerőseim, akik ebből élnek, hát, ők is elég “szabadok”, de kábé állandóan dolgoznak.
Szerintem az a lényeg, hogy ez egy életforma, ami nagyon bejöhet, viszont kemény ára van és pl mi a férjemmel sokszorosát dolgozzuk munkamennyiségben annak, mintha napi 8-9 órát lehúznánk egy irodában, részben, mert jobb a beosztásunk és nagyon törjük magunkat a hatékonyságban (mert a “bőrünkre megy”), részben mert simán rászámoljuk az éjszakát, a hétvégét is, nyomtam a gyed-gyes alatt is, (sajgó gátsebbel a háromhetes gyerek mellől – ha nagyon dramatizálni akarnám a helyzetet (amúgy igaz)), betegen is, mert nem lehet másképpen, vagy legalábbis nekünk csak így megy. De igen, az látszik, hogy valamelyikünk el tudja hozni egykor a gyerekeket az oviból (akik egyébként meglepően jól belenőttek abba, hogy a szüleik itthonról dolgoznak és ezt tolerálni kell – jó, azért nem akarok eszményi képet festeni, nem mindig gördülékeny velük ez) és minden anyuka minket irigyel a játszóról. Sok hasonszőrű családos ismerősünk van, pont a gyerekek miatt választották ezt az életformát, de nekik is csak verejtékkel megy, sokan cserébe éjszakáznak keményen.
KedvelésKedvelés
Tavaly nyáron megpróbáltam felfuttatni fordítói karrieremet, de olyan gáz kiadóba futottam bele, aki három részletben, egy év múlva utalta a pénzt. A könyv már rég a boltban volt, mikor kifizettek. EL is ment tőle a kedvem.
KedvelésKedvelés
Nyáron hosszasan kellett magyaráznom az értetlenkedő sógornőmnek, miért akkora kúlság, hogy itthonról dogozhatok, pláne két kicsi gyerek (bölcsőde, óvoda) mellett. És csak szívózott, hogy a bejárás, a bejárás a munkahelyre, az kell. Közben azon tűnődtem, ez most tényleg ennyire hülye, vagy valami beakadt nála, és csak azért sem hallja meg a kristálytiszta érveimet, miközben egyetlen igazi érvet sem tudott arra felhozni, hogy nekem, mint fordító-szerkesztőnek, amire az otthoni munkavégzést konkrétan kitalálták, miért is kellene bejárnom egy Pest közeli kisvárosból minden nap a kies fővárosba. Azóta sem értem.
KedvelésKedvelés
Érdekes, én is több, sógornődhöz hasonló anyatárssal beszéltem és hasonlóképp gondolkodtak…Várták, hogy VÉGRE vissza térhessenek az ” emberek” közé, hogy felnőttek között legyenek és csinosan fel tudjanak öltözni…Én meg csak néztem bambán. Egyik legrosszabb döntésem volt, hogy H. 20 hónapos korától visszamenni dolgozni, ugyan csak 4 órában és vele Dadus volt…de valahogy nem értékeltem hogy emberek között vagyok:-)
A munkámmal kapcsolatban szerencsés vagyok, mert 4 órát kell bent lennem, vagy hajnalban megyek, többször viszem magammal H-t is.
A Főnököm korrekt 3 gyerekes apa, aki még soha sem szólt egy rossz szót sem, ha felálltam és azt mondtam ” bocsi, rohanok az oviba” ( 12.45-ig oda kell érni) Vagy ha délután dolgozunk, és a férjem nem ér haza, eljöhetek…
Biztosan nem bírnék, tudnék napi 8, utazással együtt 10 órát dolgozni. Minden tiszteletem azoké akik nem zakkanak bele. Estére kimerült lennék, így is az vagyok, és csak az érdekelne hogy mielőbb az ágyban legyek….ledarálna, felőrölne. Úgy gondolom ez is az egyik oka, hogy a családok mennek szét, élnek feszültségben, mert ezt a hajtást napi szinten nem lehet bírni.
KedvelésKedvelés
Ez az emberek között lenni dolog is önámítás. Nem mindegy azért, milyen emberek miatt ingázol meg szopsz a dugóban naponta több órát, élsz állandó rohanásban. Sógornőm is ezzel jött, ami azért is röhejes, mert egy darab barátja nincs, a családja az egyetlen emberi kapcsolata kábé, én viszont otthon dolgozva is akkor találkozom a barátaimmal, amikor akarok, szóval mi köze a munkahelyen/otthon dolgozásnak a valódi emberi kapcsolatokhoz, azt nem nagyon értem.
KedvelésKedvelés
De hát különböző embertípusok vannak. Vannak akik otthon nem tudják beosztani az idejüket. Nem mindenkinek való az otthoni dolgozás.
KedvelésKedvelés
Szerintem minden épeszű felnőtt ember képes ebbe belerázódni. Most komolyan akkora elvárás ennyi önuralom? Senki sem úgy születik, hogy na, ő az ideális alany az otthon dolgozásra. Bele kell tanulni az idő beosztásába, ezt mindenki a saját kárán tanulja meg. Ami inkább bosszantó, hogy valahogy mindenki azt hiszi, ha te otthonról dolgozol, mindenre van időd. Mert mi az neked, elugrani ezért-azért, megcsinálni ezt-azt, hiszen úgyis otthon vagy, nem? És hiába magyarázod, hogy attól, hogy az otthoni gép előtt csinálsz valamit, nem egy irodában, attól még ugyanannyi idő kell rá, és ugyanúgy nem tudod úgy csinálni, hogy két öt év alatti tombol körülötted, tehát téged is szorítanak azért a körülmények, hogy mikor nincsenek otthon a kölykök stb.
KedvelésKedvelik 1 személy
De igen, valaki úgy születik illetve úgy van nevelve, hogy az átlaghoz képest komolyabb az önfegyelme és tudatosabb, épületesebb a lehetőségei felhasználásában. Mások természetétől pedig idegen, sokkal több tanulással érhető csak el, nyögvenyelős, szenvedős. Ez egy alapvető személyiségvonás. Különbözőek vagyunk. Nekem jelenleg teljesen kilőve az otthoni munkavégzés, de jelenlegi életszakaszomban, a zilált egyetemista-kollégista élet után épp efféle keretre, rendszerre van szükségem. Üdítőnek és felszabadítónak érzem, hogy más helyre koncentrálódik a munkám, és a gyárból kilépve egy az egyben magam mögött hagyhatom. A korábban otthon is a fejemben suttogó “most akár dolgozhatnál is” kisördög pedig a múlté. Ettől még nagyon támogatom az otthoni munkavégzést, mint lehetőséget.
KedvelésKedvelés
“Szerintem minden épeszű felnőtt ember képes ebbe belerázódni.”
?
Egyszerűen van, aki nem ilyen típus. Ez ugyanúgy itélkezés, mint amikor valaki téged azzal csesztet, hogy menjél már “vissza dolgozni” (mert ha otthon vagy, az nyilván nem “igazi munka” neki).
Amit én szeretnék csinálni, azt nem is nagyon lehetne otthonról. Az más kérdés, hogy önállóan, vagy legalábbis nem feleslegesen kötött keretek között dolgozni valóban jobb.
KedvelésKedvelés
Nincs köze, neked teljesen igazad van. Attól még, hogy leültetnek egy szobába valakivel, vagy valakikkel, az nem emberi kapcsolat. A legtöbb ember a munkahelyen a házastársát szidja, otthon meg a munkatársait és/vagy a munkahelyét. És van miről beszélni. A tv műsoron kívül. Lehet, hogy én is ufó vagyok, de engem ez nem érdekel, enélkül baromi jól meglennék.
KedvelésKedvelés
Szeretem megválogatni, hogy kik azok az emberek akikkel az időmet töltöm. Dolgoztam kollektívában, ment a fúrás,áskálódás. Köszönöm, inkább nem.
Hajlamos vagyok elúszni,szöszmötölni, de aztán pikkpakk mindig minden megvan időre…
KedvelésKedvelés
Az introvertált embereknek meg totál nincs szükségük az egy-két közeli emberen kívül társaságra. Sőt, zavarja őket. És le is szívja az energiájukat a közösségben tartózkodás.
KedvelésKedvelés
ó, hát igen. elég borzasztó, hogy a legtöbb cég mennyire nem látja be, hogy micsoda egy fölösleges kör ez legtöbb esetben. én borzasztó hálás vagyok, amiért nemigen kellett sosem ilyesmiben részt vennem, vagyis mindig láttam értelmét, hogy időre megjelenjek a munkahelyemen, mert vagy pincér voltam, vagy a reptéren dolgoztam, és az meg ugye menetrendhez van kötve, és az utasok/dobozok akkor jönnek, amikor, nincs mese, és ez szerencsére könnyen belátható. egyébként engem se zavar a dugó, zenét vagy hangoskönyvet hallgatok, elmeditálgatok, nem idegeskedek, valahogy az az érzésem, mint amit éva szokott írni az időjárásról, hogy az élet része, mi a fenét vitatkozzak rajta. mondjuk most lesz először, hgy szentül megfogadtam, hogy ebben a hónapban nem tankolok, és ezen a héten majd járhatok ferihegyre biciklivel reggel hatra, méghozzá vonat segítsége nélkül, mert amennyi pénz elmenne egy hét alatt vonatjegyre, abból pont tankolhatnék is annyit, amennyiből bejárok egész héten, szóval minden reggel öttől hatig tekerés lesz, kíváncsi vagyok, hogy megtörök-e csütörtökre és tankolok-e mégis, de ha nem, akkor nagyon elégedett leszek magammal. bár van némi kétségem afelől, hogy ez úgy életminőségileg megéri-e, vagy az érné meg, ha abban a plusz fél órában inkább aludnék. az én munkaidőm egyébként a menetrendhez mérten is rendkívül racionális, délután négytől este fél tizenegyig, vagy reggel hattól déli fél egyig tart, ami épp csak másfél órával kevesebb, mint másoknak, inkább az időpontjában rejlik a dolog varázsa, valahogy az az érzésem, hogy annyival jobban el van osztva a napban, és annyival több mindenre jut időm, mint annak, aki ugyanezt nyolctól négyig tolja, hogy az egy varázslat. persze pici gyerekkel sajnos kurvára nem lenne az, csak akkor, ha mondjuk a gyerek másik szülője pont hazaérne négy előtt, és válthatnánk egymást.
KedvelésKedvelés
Személyi asszisztensként dolgoztam az Országgyűlés Irodaházában majdnem egy évet, A nálam alulképzettebb főnököm elvárta, hogy 70 km-ről bemenjek az irodába dolgozni, úgy, hogy ott még számítógép sem volt az első időben és kb malmoztam, mert, hogy majd ő jön be és megbeszélünk mindent, eltelt a nap, majd közölte ma mégsem ér be, majd jöjjek másnap… Mondtam neki, hogy a semmit legalább olyan jól csinálom otthon is, mint itt… Jah persze útiköltségtérítés nuku, mert a képviselői 1,5 millás fizetésből ne tartsuk már be a törvényt, ha van kiskapu…
KedvelésKedvelés
Közigazgatás. Az én fafejű élményeim is onnan vannak.
KedvelésKedvelés
Egy hónapig bírtam egy ilyen idióta államigazgatási helyen, szerencsére ingyégyakornoki hely volt, és csak a fiatalságomnak és tapasztalatlanságomnak köszönhetik a kedves feljebbvalóim, hogy nem ordítva mondtam fel.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó téma!
Amit én tapasztaltam: akik benn ülnek, azoknak fix állása van, ezért a korlátlan rendelkezésre állást várják el, és örüljenek, hogy van állásuk, a leépítettek munkáját is az egyre kevesebb belsős végzi el.
Akinek nem kell bejárnia, az külsős, szabadúszó, projektenként fizetik, késve, őt építik le elsőnek, ha megszorítás van, vagy csökkentik a gázsiját, szabad, de a szabadságért cserébe kidolgozza a belét száz helyen, hogy megéljen, és nem lesz nyugdíja.
“A bolhalét, amit a jövőben önként vagy kényszerből egyre többen fogunk megízlelni, a szabadság örömét adja, ugyanakkor fokozott bizonytalansággal jár. A bolhának – legyen pályázatíró, könyvelő, programozó vagy designer – folyamatosan képeznie kell magát, ápolnia kapcsolatait, kajtatnia megrendelések után. Ki van szolgáltatva a piaci hullámzásoknak, és még azon is izgulhat, lesz-e elég nyugdíja. Másfelől maga osztja be idejét, nem kell a legnagyobb dugóban beautóznia egy irodába.”
http://24.hu/elet-stilus/2010/09/23/bolha_patchwork/
És akkor tudsz távmunkában dolgozni, ha előbb évekig bizonyítottál.
KedvelésKedvelés
Ha a napi bejárás megspórolt költségeit szépen befizeti egy magánnyugdíjpénztárba, önkéntes pénztárba vagy bankszámlára, de tényleg, akkor busás nyugdíja lesz.
Míg ha alkalmazott, akkor a lelke a vállalatot illeti meg, szétstresszeli magát, jó eséllyel folyamatosan el kell viselnie mérgező emberek közelségét, és úgy is kirúgják.
KedvelésKedvelés
Viszont elmehet szabadságra, felmondhat (ha tiéd a cég, akkor kicsit nehezebb, hiába sokallsz be, és az alkalmazottaid léte is felelősség, vannak lelkiismeretes cégvezetők is), nagyobb cégeknél fizu van, akármilyen passzban van a dolgozó (amíg állásban van) és nem kell értenie a mellékesekhez annyira, mint pénzügy meg HR meg jogszabályok, csak ahhoz, amit csinálnia kell. Nem őt szívatják szét a hatóságok. Nem ő hoz sok esetben kínos és nem mindenkinek jó döntéseket. Nem kell kirúgnia senkit, felszámolnia semmit.
Embere válogatja, kinek mi a nagyobb ár, vagy az ő iparágában mivel lehet jobban vitorlázni.
KedvelésKedvelés
Ha tiéd a cég és besokallsz, plusz vannak jó embereid, akkor kiszervezed nekik a munkát, pl. igazgatónak kinevezed, aki a legtöbbet hozta eddig a közös munka során – emberileg, szakmailag stb. – és te visszavonulsz. Ugyanúgy függsz alkalmazottként is, hiszen pl. soha nem tudhatod mikor mondanak fel, szűnik meg a pozíciód.
KedvelésKedvelés
Én azt látom, hogy azoknak (is, hehe) nagyon jó a szabadúszás, meg a kötetlen munkaidő, esetleg kevesebb fizetésért több rugalmasság, akiknél egyrészt, ha van a családban egy másik, fix jövedelem (aminek amúgy nem kell magasnak lennie, sokszor a gyerekek után kapott juttatások ide számítanak – szóval valami minimális fix), másrészt – és/vagy- ha nagyon akarják – keményen le tudják szorítani a havi kiadásaikat. Mert pl (és ezen szoktam én pörögni) olcsón megoldott a lakhatásuk, nincs hitelük, nincs magas bérleti díjuk, ki tudják magukat hozni – akár családdal, kisgyerekekkel is – kevésből, ha úgy alakul. Ismerek sok ilyen családot, sokszor kifejezetten nagycsaládosak (annál is inkább, mert szívesebben vállal úgy több gyereket az ember, ha legalább az egyik, esetleg mindkét szülő kellően rugalmas), de általában megoldott a lakhatásuk, a család alap havi költsége (rezsi, kaja) alacsony és ez biztonságot ad.
KedvelésKedvelés
Mondjuk mi pont nem az “általában megoldott lakhatás”-ba tartozunk, aztán mégis egész jól megvagyunk, bár nagyon igyekszünk, hogy alacsonyan tartsuk a havi alapkiadásokat… amin néha elképednek ismerősök, ha véletlenül kiderül…
KedvelésKedvelés
A pösti bérlet havi 10 000, hát abból semmilyen nyugdíj nincs, nemhogy busás…
KedvelésKedvelés
Én öltözetre meg munkahelyi kajálásra is gondoltam, parkolásra, üzemanyagra… havi tíz, az amúgy elég szép nyugdíjnak arra a kevés időre, ha tényleg félreteszed, és a bérlet helyett bringázol.
KedvelésKedvelés
na jó, de mi lenne akkor velünk? nem tudnánk egy jót panaszkodni se, hogy szar a nyugdíj meg a zélet…
KedvelésKedvelés
az tiszta sor, hogy az autó sokkal nagyobb pénznyelde, mint a bkv, még ha havonta csak egyszer tankolsz, akkor éppenhogy, de van ott még egy csomó minden, amit szoktál emlegetni, biztosítás, súlyadó, szerviz, stb. eladni az autót és annak a költségeit befizetni havonta önkéntes nyugdíjpénztárba, na az busás nyugdíj, tényleg. de azért még bérletre sem költeni és _kizárólag_ bringázni elég spártai mondjuk annak, aki 10 km-nél messzebb dolgozik.
KedvelésKedvelés
Olyasmit olvastam, hogy most 40 körül kell félretenni az adózott nyugdíjadózott jövedelmünkből, hogy tisztességesen éljünk nyugíjasan. Kinek mennyi az a rövid idő. Ruhát ritkán veszek, kajálni nem kajálok a munkahelyen (pont, mert rühellem az egészet, a ruha se érdekel, felveszem mindennap ugyanazt a szart). Ráadásul a bérletet a cafeteria fizeti… lényeg a lényeg, nem spórolásból nem akarok én irodába járni, az idegrendszerem, az életritmusom, a munkamorálom, a szabadságérzetem, a napjaim teljes struktúrája sínyli meg ezt a kényszert. Lassan úgy érzem, 5 napig vegetálok azért, hogy aztán 2 napig feküdhessek az ágyban.
KedvelésKedvelés
Munkakörtől függ, meg kell-e jelenned, milyen öltözet kell. A cafeteria meg lehetne önkéntesnyugdíjpénztár-támogatás vagy sport vagy Erzsébet-utalvány is.
KedvelésKedvelés
Napi 8-9-10 óra, az nem amit kaja nélkül el lehetne viselni és egészségtelen is. Bringázni meg…tudom, ezen összevitatkoztunk már, de továbbra se gondolom, hogy a kétszer háromsávos Hungárián vagy a túlzsúfolt belvárosi főutakon egészséges. Ha nagyon rövid a táv, ha nagyon korán indulsz, talán, néha, de ha meg néha, akkor meg kell legalább bérlet. Aki ezt is megspórolná, az ööö, lakjon gyalogtávra a melóhelyről, vagy ne nagyvárosban, esetleg dolgozzon otthon vagy kötetlenül, ellenkező esetben valószínűleg torkos borzot fog alakítani. Ez van.
KedvelésKedvelés
Semmivel nem egészségtelenebb ott bringázni, mint dugóban kocsiban ülve araszolni vagy a Thölöly sarkán várni a huszt, nem fair az egészséges levegőt számon kérni a városi közlekedés bármely módozatán. És itt nem is arról van szó, hogy mennyire egészséges (ez az érv inkább kifogásszagú), hanem hogy milyen költséggel és mennyire hatékonyan jutsz el naponta az úti célodig, és az odajutást mennyire befolyásolja a dugó ( = túl sok és feltorlódott motoros jármű). Tudom, onnan úgy tűnik, mint ha szerintem csak bájos budai utcácskák és gyönyörűen kövezett kerékpársávok léteznének, de innen meg úgy, mint ha szerinted csak Hungária körút lenne. Kitűnő biciklis utcák vannak arra is, meg még járda is, eleget jártam arra. Nem a saját “nekem ezért nem lehet”-et kéne folyton idetolni, amikor társadalmi jelenségekről beszélgetünk. Egész csomóan nem engedhetik meg maguknak a bringát vagy az igényes technikai sportöltözetet vagy a kondibérletet, de az autót sem amúgy, azt meg mégis fizetik, mert “kell”. Majd belebetegszenek a stresszbe és a túlmunkába, meg a mozgásszegénységbe. Szeretnék felkiáltójel lenni és példa is az ellenkezőjére. Mert szerintem nem éri meg.
KedvelésKedvelés
Egyéni döntés kérdése, vagyunk egy páran, akik nem vagyunk a nagy-és belvárosi bringázás apostolai, nekem épp most jó egyes villamossal, mert arra általában másfél-2 percet kell várni, és dugógondja meg nincs neki, mivel zárt pálya, minden más általában nyűgösebb és hosszabb. Kár újrakezdeni, nem kifogás, őszintén, teljes szívemből nem akarom én mint egyén, nem akarok zuhanyozni és átöltözni, fülhallgatós gyalogost kerülgetni huppanós járdán, tisztelem a másféle döntést, értem az érveket, akkor sem, pont. Messze nem az egyetlen útja a mozgásos életmódnak a melóba járás kizárólag bringával, és ne fikázzuk most már a tömegközlekedést is. A fekete-fehér közhelyek (pl puhány autós a hitelre vett kocsijában vs bringás életreformer, azé’ ebbe nem mindenki illik, aki valaha bringára vagy kocsiba ült…) annyira nem illenek ide, az árnyalt megfigyelések és megfogalmazások helyére. Társadalmi motorizációval vannak persze társadalmi problémák, de a civil nép egyéni optimalizációs döntéseket hoz, amit néha módosít, nem masszaként döntünk valami statisztikai optimum mentén, hanem egyéni preferenciák mentén matekozva, jól vagy rosszul. Városban élünk, nem tanyán, ez is egy döntés, valami ezek szerint felülírja a “büdös van” problémáját sokaknál.
Aki keres, az meg talál utat, ha nagyon akarja vagy nagyon muszáj. Szabadúszó vagy kötetlenebb melót is lehet találni, mozgásra időt és infrastruktúrát is, de el lehet költözni Csongrádra vagy a Mátrába is, ha fontos. Van sokféle út, lehet dolgozni otthon, elmenni nagyon korán, nagyon későn, vagy találni munkát öt percre a lakóhelytől és lehet bringázni is, persze. Pusztán a munkába járás még önmagában nem mindenkinek elemi stressztényező: hogy sarkítsak, Polcz Alaine is bejárt dolgozni a kórházba, talán időre is, mégsem volt tőle boldogtalan meg szétstresszelt (pár hülye szabály meg pár hülye főnök akadt azért), pedig azt nem lehet se távmunkában, se naggyonkötetlenül, végigvitte az útját, felépített valami fontosat, túlélt háborút, erőszakot, betegséget, bántalmazó kapcsolatot. Nem kétlem, hogy akarta ezt az utat, ha pár részletet nem is, és tény, megfizette az árát, de ára, az mindennek van.
KedvelésKedvelés
A blog nem téged vádol vagy szólít fel biciklizésre, amikor a városi biciklizés előnyeiről értekezik. Így hát a komment se sajáthelyzet-elemzés(ből való meredek általánosítás) és önigazolás legyen, ezennel elismerem: NEM KELL BICIKLIZNED, sajnáljuk, ha neked nem jó, nem élhető, és nem kell apostolnak sem lenned (majd én, akinek bevált amúgy is), de ez nem jelentheti azt, hogy egy retorikai trükkel a saját nembiciklizésedből egy bicikliseket ekéző és hiteltelenítő állítást faragsz: nem _érdemes_ biciklizni.
A te levegődet, városiélet-minőségedet is védik azok a mások, akik vállalják, vállalhatják, jól bírják.
KedvelésKedvelés
Volt egy ilyen részmegfigyelés, hogy ha valaki nyugdíjra tenné el…neeem, nem az autós pénzét, hanem a békávésbérletének a havi költségét (9 az, ha nem cég fizeti), és biciklizne ehelyett. Erre felvetettem, hogy ma úgy műkszik a matek, hogy tényleg vagy 100% bringázol, vagy elveszted az ANYAGI előnyt, mert jeggyel mondjuk elég egy átszállás egy útvonalon, hogy mondjuk 7 nap/hó esetén kb. bérletnyit fizetsz ki jegyben. Mondjuk mert beteg vagy aznap, cipelsz vagy mocsoksár van, és nem apostolilag közlekedsz, csak úgy, izé, A-ból B-be hogy odajuss. Nincs ebben se érzelem, se retorikai kifogás, egyszerű matek, ha az az első prioritás, hogy tegyünk ebből el pénzt. Ha a lég minősége a prioritás, akkor a villamos pont olyan jó, mint egy bringa (oks, valahol van egy erőmű, de én ezeket az eszmefuttatásokat kicsikét izének látom már egyszerű, mindennapi döntések során, áram van villamos nélkül is, tehát erőmű is van), a pesti por-kipufogórészecskék napi intenzív letüdőzésének kérdésében meg egyszerűen másképp látjuk a helyzetet, ahogy az öltözködési, zuhanyzási, cipelős részét is, sose mondtam hogy nem megoldható, de van, akinek ez most nem prioritás, és ettől még nem biztos, hogy nem mozog és gyógyszereken él.
Ja és nem, nem kérem senkitől hogy javítsa bármivel az én városiélet-minőségemet, tegye a saját prioritásai mentén, ha neki úgy jön ki az optimalizálás, mártírarcú áldozatot énértem véletlenül se hozzon. Én se társadalmi buksisimiért szálltam fel a villamosra….
KedvelésKedvelés
A Hungária körút emlegetése volt az, amiért azt írtam, hogy megint magadra vonatkoztatod, aztán gyorsan általánosságot kreálsz belőle, és így “támadod” a biciklit, így lesz az egész magyarázkodás. Nem mindenki ott lakik. Nem mindenkinek 9 meg 10 a bérlet, nekem pl. 3950, és sokaknak annyi, még olyan ismerősöm is van, akinek ingyenes. Amikor közlekedési módokról érvelünk, mindig mindenkinek a sajátja lesz a legjobb, legracionálisabb, legolcsóbb, és minden mástól fél, de ez nem tiszta érvelés. Ilyenkor ratnak le olyanok, hogy “de a kocsi kényelmes”, “de én szeretem az autómat, olyan jó kis kuckó”. Én ezt nem vonom kétségbe, tök kényelmes tud lenni, ha nincs dugó, csak ott van a többi, amiért azt a kényelmet inkább egy esti buszon élem meg, és vállalom a nehézségeket, időjárást is azért a szabadságért és olcsóságért cserébe, amit a biciklim jelent.
A dolgok nem fekete-fehérek, és nekem grrr, ha valaki erre tolja.
És próbálom nem kifelejteni, hogy a múlt héten centíroztattam és féket cseréltettem 4980-ért, a lányomnak meg vettem egy lakatot 2900-ért. Na.
KedvelésKedvelés
Teleautózni is lehet, de még alkalmilag taxizni is jobban megéri szerintem, és mellette biciklizni. És ne feledjük, hogy még mindog potyázik a budapesti buszozók fele, úgyhogy nem annyi az annyi.
KedvelésKedvelés
Ja és én ha érvelek, akkor nem azért teszem, hogy másnak “prioritás legyen”. Ez annyiszor volt már, aki azt hiszi, én mindjárt behúzom a biciklizésbe, de ő ellenáll, az egyszerűen nem érti ezt az egészet, magyarázkodik, és ez olyan fölösleges. Nem akarom, hogy biciklizz, de ne ekézd a biciklizést saját helyzetből projektálva, mert tömegeknek (akár autó, bkv mellett is) kitűnően működik, és mindenképpen költségcsökkent.
KedvelésKedvelés
Ezt már egyszer írtam… és pont neked.
“Én nagyon kértem, úgy is, mint sorsüldözött kisebbség tagja, hogy ne legyen biciklisszidás, önigazolás és kifogáskeresés, mert értelmetlen. Ez a haj-dolog, ezt nem hiszem el. Mindenki dáma? Mindenki vezérigazgató? Lófarok nem jó?
HA AKAROD, HA AZ A BAJOD, MEGVÁLTOZTATOD. HA NEM, AKKOR MEG NEM. Senki sem kéri számon rajtad, senki nem figyel, nem akar rajtakapni, nem várja el, nem is tudjuk, ha mégis elmondod, elfogadjuk. Senki nem vet mókusok elé. De nem írsz valid érveket. Meglep, mennyire nem. Nagyon erősen olyan vagy, amilyen, és jónak érzed azt, és véded, és neheztelsz, ha belezavar valami.”
KedvelésKedvelés
tisztázzuk: egyetlen mostani hozzászólásom se ekézte kicsit se a biciklizést, se a biciklist, se azt nem vonta kétségbe, hogy másnak másképp jön ki az egyenlet, sőt az én egyenletem is változhat a körülményekkel. Valami tüske benned maradt régről, én ugyan nem bántottam egyetlen kerekezőt se itt, a felsőbbrendűség hangoztatása azonban villamosozás vagy gyaloglás esetében végkép tökéletesen érthetetlen számomra. Dáma se vagyok, bár lófarokban nem marad meg az én hajam, szétcsúszik, de nem ez a lényeg, hanem hogy nem akarom “megoldani”, mert részemről közlekedéstechnikailag egyszerűen nincs mit. Rövid táv a villamos-gyalogás-időnkénti home office, a hosszú táv pedig az irodába járást nagyrészt mellőző életforma kialakítása, na az tényleg dobna az életminőségemen, a melóba bringázás meg (nyilván jelenlegi csökött agykapacitásom alapján) nem.
Valamint kikérem magamnak a potyázással való példálózást – az elmúlt 5-6 évben egyszer “potyáztam”, hatan szálltunk 2 megállóra a kilencesre (4 külföldivel), sofőrtől vettem jegyeket, mire szétszedtem őket, egy kivételével nem volt időm lukasztani, leszálltunk ugyanis addigra. Tudatos, egyéni, rendszeres döntés igen keveseknek a potyázás, mióta egy rakás útvonalon fel kell mutatni vagy vásárolni jegyet-bérletet, a kilencvenötös legtöbb sofőrje úgy lerak bárkit különben, mint a pinty. Bérletben számolva az annyi az bizony annyi, kismamáknak ennyi, diákoknak annyi, dolgozónak megintmás, nyugdíjasnak meg megint. Ha egyszer megvetted, akkor az akkor is annyi, ha utána helikopterrel jársz harminc napig, és akkor is, ha a buszon alszol. Túl van tárgyalva, hiszen rég megegyeztünk abban, hogy alapvetően az van, amit elfogadsz és amit élsz, és ha nagyon akarod a másfélét, találsz rá utat. A döntések pedig részben racionális alapúak, részben pedig személyes prioritások, és utóbbin meg nincs mit érvelni, ha olyan típusú dologgal akadsz össze, mint hogy szeretjük-e a spenótot, a fűzöld színt vagy a harminc fokos meleget. El lehet mondani a spenót vitamintartalmát, a harminc fok előnyeit meg a fűzöld esztétikumát, a másik nem tagadja ezeket, amikor azt mondja, hogy ő ezeket inkább mégsem.
KedvelésKedvelés
Azt írtad: a Hungária körúton te kösz, inkább nem. Megint ugyanazért, hogy jelezd: neked a bringa nem oké, _tehát_ általában sem oké. Nagyon jól tudjuk, hogy nem mindenkinek oké. Nem kell biciklizni. De én hadd írjak már lelkesülten, hasonló leugatások-beszólogatások nélkül a magam választotta, szabad, gyönyörűséges dolgaimról. És kéretik akkor a jelen élet miatt, amelyet a nembiciklizésből eredő hátrányok is formálnak, nem itt panaszkodni. És a többiek kedvéért ismét rámutatnék, hogy a fővárost vagy akár csak Pestet is Hungária körútnak (avagy: mindig forgalmasnak, veszélyesnek) titulálni, és ezzel szegni kedvüket (jól ismert közhely: veszélyes, stresszes, fázós…), az sima érvelési hiba.
KedvelésKedvelés
Nem panaszkodtam, ha valami nem oké, én nem panaszkodni szoktam, hanem lépni, ha nincs hova lépni, akkor gondolkodni, hogy mivan, mit lépjek. Ha valakinek pont én és csak én szegem a kedvét, akkor vetít, és van ott más is. Ha én valamit akarok, egy idegen hozzászólása nem fordít másfelé, ha itt olvasok egy posztot, akkor elgondolkodom, de nem rohanok vakon utána vagy ellenirányba. Aki így csinál, mélyen sajnálom, mert az minden, csak nem autonómia, van az inspiráció és van a majmolás, az egyik soká tart, a másik meg szalmaláng. Ha _ennyire_ hatásos két sor, én erősen gyanakszom, hogy nem az volt ennyire hatásos.
KedvelésKedvelés
“Ha _ennyire_ hatásos két sor, én erősen gyanakszom, hogy nem az volt ennyire hatásos.”
És arról mire gyanakszol, ha egy posztban vagy hozzászólásban megjelenik az autó é a bicikli, akkor neked mindig el kell mondanod,hogy a bicikli miért nem jó?
KedvelésKedvelés
Eleve: kis, kezdő, rendszerellenes, bátor dolgokat NEM támadunk semmilyen módon, nem húzunk vissza senkit, aki belevágna az újba, az ugyanabba, inkább kussolunk… ez morális kérdés.
KedvelésKedvelés
Hogyan hárítsunk felelősséget és állítsuk be önigazolásunkat nem-önigazolásunknak.
Nem adunk mi itt egymásnak tanácsot. Figyeljünk inkább az érvelés tisztaságára, mennyire árnyékolja le azt, amit mondunk, az egónk meg az esetlegességeink.
Bőven nem két sor volt, előkerült ott biciklis balerinacipőben, hajviselet meg minden, csak ne kelljen elismerni, hogy a városban életvitelszerűen biciklizni poénos, élhető, jövőszagú, akkor is, ha te valamiért nem űzöd.
Asszem, engem ez nem érint, én elég stabil vagyok biciklisként, véleményalkotóként is, csak mégse szeretem, ha ilyesmi a tendencia a blogon. Jó volna értelmesebben, kevésbé bevonódva érvelni.
KedvelésKedvelés
“ha itt olvasok egy posztot, akkor elgondolkodom, de nem rohanok vakon utána vagy ellenirányba” — még jó. Ijesztő volna, ha ilyen szinten definiálnálak. (Neked vannak önálló gondolataid, hogy ez egyáltalán felmerült?)
Bocs, nem hittem volna, hogy ez teljesítmény. Sokan vagyunk, sok mindennel küzdünk, szuverének vagyunk, nem viszonyítunk. Senki nem beszél egy üdvözítő útról, én magamról írok, meg azt írom, amit a világról gondolok. Én nagyon becsülöm azokat, akik nem vakon ugyan, ellenben megérintve kiléptek a komfortzónából, felülvizsgálták tévhiteiket, előítéleteiket, és megvették és használják is a biciklit. Becsülöm azokat is, akik nem akadtak el a szép zacskós proteinnél és a csillogó edzőteremben tett négy látogatásnál vagy a lila-zöld új futócipőnél, hanem valóban meg tudták változtatni az életüket. Az örök ellenzék, a vitatkozási kényszeres fórumlakó, aki mindent, de mindent még kétszer megforgat, árnyal, szeirintem infantilis és időrabló. Nekem nem okés, hogy az, hogy te csak nem akarsz bringázni, sehogyse, csakazértse (noha nehezen cáfolható érvek állnak itt, hogy mik az előnyei, és a te érveid sorra meg vannak cáfolva), azt váltja ki, hogy őket meg (vagy a terembe járókat) kvázi levakozod. Ha valakinek a dafke különállás fontosabb a jóízű eszmecserénél, az is vállalható, de egy kicsit nevetséges, főleg ha nem korrektül érvel. Csak autó-bicikliügyben van ez nálad amúgy, érdekes, ez a vakfolt. Lehet, hogy a lelked mélyén te is vágysz arra a szabadságra, kúlságra…?
KedvelésKedvelés
Nem tudjuk, hogy hat másokra az, amit írunk, nincs mindig visszajelzés. De hat. Nem, nem pont te és nem csak te szeged a kedvét. De te _ne_ _Te_ ne. Te se szegd kedvét. Ne erősítsd meg a jól ismert bicikliellenes hőbörgést.
KedvelésKedvelés
Egy nyolchónapos sztori lett most hajánál előhúzva-előrángatva, MOST annyit mondtam, hogy a bérlet elsüllyedt költségként viselkedik ha egyszer kiadtad rá, függetlenül a használattól, tehát ha ki akarod használni, nem nagyon érdemes variálnod a közl. módokat, amennyiben az anyagi megtakarításra lövünk. Nem különösebben célravezető erre a szerény észrevételre a 8 hónapja írt balerinacipőt előrángatni, mert azon akkor nagyon meg volt sértődve, amúgy meglepett, hogy ezek szerint mennyire. Én otthon nagyon gyorsan befejezem a beszélgetést, ha valaki egy AKTUÁLIS vitában előrángat, egy “dete 4 éve aszontad” fordulatot, már anyám is leszokott erről, mert akkor nincs tovább eszmecsere,különben se arról beszélünk, amiről akartunk.
Nem kicsi, nem forradalmi már a biciklizés Budapesten, bubi is van (felénk nincs, de máshol sok), és tök jó hogy van, mutatja a dolog komolyságát. Én anno semmi lobogóhajú kúlságot nem éreztem a saját biciklis munkába menésemben (kíváncsi voltam, kipróbáltam, aztán felmondtam azon a munkahelyen más okból), amúgy a villamos se kúl, hanem célszerű és még nem is büdös, az autó se volt kúl, se státszim, csak kisgyerekesként minden másodperc számított, ma már nem vagyok kisgyerekes és nem járok aglóba dolgozni. Van biciklim és a kerületben képes vagyok célszerűen használni, sőt, vidéken is, Szigliget-Ederics, na az a kúl-élvezetes bringával nekem, nem az Élessarok.
Amihez hozzászóltam, az arról szólt, hogy mennyit lehetne _spórolni_, ha és amennyiben vált valaki, mivel épp a BKV bérlet ára is felmerült, nemcsak az autótartás költségei, mint megspórolandó, és azt normál életmóddal nehezen láttam már megspórolhatónak. A kúlságról nem akartam vitatkozni, tulképp az egészségességről sem.
Nem hinném hogy én lennék az egyetlen, akinek momentán megfelel a villamos, vagy a séta, bizonyos fajta tömegmozgalmak meg hidegen hagynak, pl. láttam a tömeget futni a rakparton meg a Hősök terénél vasárnap, és hazudnék, ha azt mondanám, bármit elindított volna bennem, egy másodpercig nem vágytam köztük futni, ezzel együtt értékelem a sportteljesítményt meg tudomásul veszem a lelkesedést, és nem fikázom. Ha nem fogadjuk el egymást tisztelettel ilyennek, és elfordulunk a más gondolataitól is emiatt, elég ramatyul állunk.Sajnálom ha megsértettelek 5-8 hónapja, de ezt most idekeverni szerintem kár volt, el is mentünk vele tök fölöslegesen az erdőbe, a posztod arról szólt, mennyire bírunk tudatosan felülkerekedni látszólag megkerülhetetlen kényszereken – hát, lehet az is segít ha kilátunk a kedvenc nünükéinkből is, pozitívból meg negatívból is.
KedvelésKedvelés
De nekünk nem baj, ha neked villamos a jó, nem érted? Nem érdekes, téged mi hagy hidegen, mert ahogy ezt leírod, azzal támadod a bringásokat, ami elég görény dolog. Közben sztereotip és ellenságes vagy. Valami merev, buta görcs van benned a boiciklizéssel szemben, hosszan-hosszan fejtegeted, és ez feltűnt.
Az is eszembe jutott, hogy talán azt hiszed, itt vagyok én, és vagy te, és ketten vitázunk, meg kell védened magad, neked szól a dolog. Nem. Van a blogger, felvet témát, mond valamit, belelő a levegőbe. Most ha aláállsz, azzal nem tudok mit csinálni. A többiek mondjuk tűzijátékként nézik.
Nem kell védekezni. Lehet kapcsolódni. Nem kizárólagos. Nem térítés. És nem gúnyolandó. Legalábbis bunkóság gúnyolni. Én jól vagyok vele, de nem csak azért, mert én ilyen vagyok, véletlenül, hanem elég komoly, racionális érveim vannak, hogy miért élhető a bringa a városban. Csak hát nehezen mozdul a magyar. Lusta is, kifogáskereső.
Aúgy igazad van, megy a majmolás is, belekapás, üdvözült rágörcsölés, én se szeretem, sőt, hálás blogtéma is tud lenni a szalmaláng-utánérzés. Szóltam miatta, csak nem nyilvánosan.
Nem lehet, hogy túl erősen hatnak rád a szavaim, vagy épp az zavar, ahogy látod, hogy másokra hatnak (őket is elég nagyívűen ítéled meg…), és ez a gond, azt akarod kikezdeni?
De igen, a bringa bőven kicsi, érdekérvény3sítésben és számszerűleg is, megint csak boldogabb országokhoz képest. És KIS, KEZDŐ MOZGALMAKAT, CSÍRÁZÓ GONDOLATOKAT, ÚJÍTÁSOKAT NEM SZÓLUNK LE, palántakorukban sem, ez önzés. Akkor se, ha erős a gúnyolódhatnékunk, baromi okosak vagyunk, és mi magunk maradunk a régi jól bevált megoldásoknál (vagy lusták vagyunk, és nincs kedvünk kilátni a saját életünkből). Mindig a kicsi, a prgresszív mellé állunk, ez erkölcsi kérdés. Aki a régi üzemet védi, a kövületeket propagálja, kifogást keres, aki változások gátja, gúnyolója, az itt sajnos kap ezt-azt, mert itt ilyen az értékrend. Nem a személyének szól.
És az is, aki képtelen a nem-elfogult érvelésre, magára vesz. Aki sértésnek tart személyfüggetlen állításokat. Sokat fejlődtünk érvelésben.
Nem nyolc hónapos a sztori, nem értem, mire gondolsz, csak azt látom, hogy megint (mindig?) azonnal ugrasz, frizurát, lényegtelen részletet, biciklisek öltözetét, egy-egy utat emlegetsz, csak mert te NEM, ha én felvetem a bringát, ami nekem az életem. Nem tudok mást felvetni, ne haragudj.
Nem sértettél meg, engem nemismerős emberek sem személyemben, sem ügyeimben nem tudnak sérteni, csak nem szeretem az ilyen érvelést. Feltűnik. Irritál.
KedvelésKedvelés
“Én otthon nagyon gyorsan befejezem a beszélgetést, ha valaki egy AKTUÁLIS vitában előrángat, egy “dete 4 éve aszontad” fordulatot” azért került elő, mert semmi fejlődés, megértés, megint ugyanazt csinálod — bátorkodom következtetni, hogy ez neked valami beakadás. Nem, nem sértődtem meg, csak nevetséges ez mint ellenérv. Hogy te nem bringázol ugyan, de nézed kész vagy leszólni azt, hogy aki igen, az meg milyen cipőben. Ez megmaradt.
Egyébként én inkább tűsarkúban szoktam.
KedvelésKedvelés
“normál életmód” — ez mi volna?
Nem lehet, hogy neked kéne kinézned a saját életedből?
KedvelésKedvelés
“láttam a tömeget futni a rakparton meg a Hősök terénél vasárnap, és hazudnék, ha azt mondanám, bármit elindított volna bennem, egy másodpercig nem vágytam köztük futni” hát ez remek, ezt megélni, hogy te NEM, és le is írni… tényleg nem értelek, ijesztő a nagyonokos deklarált különállási kényszered.
És megint sport és másnak érzelmi kérdés és flow… nagyon fura. Nem kell vágyni, de leírni, hogy “én aztán nem vágyom, a sok birka meg igen”…? Bocs, de ezek nem gondolatok, ez kötözködés, leszólás, finnyogás.
KedvelésKedvelés
Csak lesem itt ezt a vitát. Éva, milyen türelmesen érvelsz, és, Vakmacska, mennyire nem akarod érteni.
Vakmacska, itt senkit nem zavar, ha te nem tartod a bringázást megvalósíthatónak az életedben. Nem a választásaid ellen érvelt Éva, hanem az ellen, ahogy erről írsz.
“Napi 8-9-10 óra, az nem amit kaja nélkül el lehetne viselni és egészségtelen is. Bringázni meg…tudom, ezen összevitatkoztunk már, de továbbra se gondolom, hogy a kétszer háromsávos Hungárián vagy a túlzsúfolt belvárosi főutakon egészséges. … Aki ezt is megspórolná, az ööö, lakjon gyalogtávra a melóhelyről, vagy ne nagyvárosban, esetleg dolgozzon otthon vagy kötetlenül, ellenkező esetben valószínűleg torkos borzot fog alakítani. Ez van.”
Ez a kommented borzasztó elutasító, holott senki nem kért rajtad számon semmit, senki nem javasolt neked semmit, csak beszélgetés folyt. Te pedig látványosan szembehelyezkedve megkérdőjelezhetetlennek gondolt állításokat tettél. Ez kicsit ugyan árnyaltabb megfogalmazás, de gyakorlatilag ugyanaz a szint, mint ha azt mondanád: “Nem kajálni a munkahelyen, baromság. A bringázás szar. Aki spórol, hülye. És ez így van, merénmontam!”.
És eleve összemosódott a munkába be nem járás a bringával munkába menéssel.
Téged itt nem akar bántani senki, nem kell védekezned. És persze fontos, hogy próbálj meg te se bántani másokat.
KedvelésKedvelés
Jé, ezt valahogy átugrottam, nyaggattak a gyerekek talán…
“Napi 8-9-10 óra, az nem amit kaja nélkül el lehetne viselni és egészségtelen is”
…annak, aki cukorhintán ül, és a vércukra rángatja. Aki kiegyensúlyozottan, alacsony GI-s kajákat eszik, teljesen élhető a napi egy vagy két étkezés. De ahogy a cukros kávéhoz, pékáruhoz, kényelmes autóhoz, úgy a napi három-öt étkezéshez is valami érthetetlen makacssággal és álérvekkel ragaszkodnak sokan. Sőt, mi ketogének 12-16-20, akár 40 órás kajaszüneteket is tartunk, és nem, nem egészségtelen, sőt, nem is nehéz, ellenben meghosszabbítja az életet (olvassunk progresszív tartalmakat…).
KedvelésKedvelés
Azt hitted, azt írom, hogy ne egyen senki a munkában, mert az olcsóbb? Nem, csak összevetettem az otthoni vagy kötetlen munkavégzés költségeit a kötött munkaidővel. Kint, máshol enni mindig drágább. Csomagolni-vinni is, mert más természetű kaják a könnyen szállíthatók, eltarthatók, mint amilyeneket otthon ennénk.
KedvelésKedvelés
És hogy ki milyen távtól vagy terepviszonytól lesz torkos borz, az meg megszokás, edzettség, szemlélet kérdése. Épp azt állítom a primallal is, hogy nagyon el vagyunk kurvulva-városiasodva e téren. Évekig bringáztam, időre kellett beérnem tanárként, és Lágymányos déli része és a Rózsadomb felső harmada, illetve később a Víziváros között közlekedtem naponta, 6-8 km távokat, és fölfele is. Nem sírt a szám. Gyerekkel is. Sőt, gyerekkel ülésben ki Kelenföldre, és onnan vissza Rózsadomb.
Edzetlennek, nyűgösnek, betegesnek, gyengének lenni, hőségtől és fúvó szellőtől is kikészülni, az a legnagyobb szívás, ha már.
KedvelésKedvelés
Cukorhinta. Kövület.Szégyen ha nem flow. Szégyen, sőt egészségtelen ha egynél-kettőnél többször eszel (akkor is, ha azt viszed, amit otthon eszel, és nem ötször, akkor is -és már mindegy is, félreértettem is, valszeg igen). Az öreg, reménytelen őskövület feladja, ezek már ismeretlen vizek, ahol most nem vágyom hajózni, progresszív tartalmat majd olvas a fafejű tévúton járó ,ha nem felszólítják rá, változni jó, más változását figyelni is tanulságos, de ez most inkább arra volt tanulságos, hogy miben tilos belemenni, ahol úgy indul hogy te, te engemet letámadtál, ott annyit szabad mondani hogy ez nem állt szándékomban, elnézést, majd csendben becsukni az ajtót. Ez itt és most minden további érdekfeszítő és jól megírt tartalom ellenére most megtörtént, sose látott emberekkel én nem fogok hülye játszmákat játszani, és rég megbántam, hogy hülye vén fejjel még két napig képes voltam ilyesmire, már minden percet sajnálok utólag, hiszen értelmesre is fordíthattam volna. Sok sikert, az életmódváltás valóban alapos és lenyűgöző és átgondolt, de házhoz pitiáner dolgok miatt nem megyük pofonért.
KedvelésKedvelés
“szégyen, ha nem flow” ennek azért keményen irigységszaga van, én ilyet soha sehol nem állítottam. Nem, nem szégyen, de az látszik, hogy neked hiányzik a flow. Pontosan tudom, mégpedig mélységes alázattal, hogy micsoda szerencse, hogy a hétköznapom, akár a blog, akár az edzés tiszta flow, önrendelkezés. Az is, hogy atlétának születtem, az is, hogy módomban áll megfizetni a szabadság árát. Én ezt úgy fogom fel, hogy ezt kaptam, ha már akkora tragédia ért és ha ennyire nem bírok illeszkedni.
(Amúgy volt nekem is több sportos felbuzdulásom, 2010 őszén, aztán 2012-ben megint, és nagyon toltam, de sem igazi flow nem volt, sem spirtuális jellegű, sem ennyire látványos eredményű.)
KedvelésKedvelés
“házhoz pitiáner dolgok miatt nem megyük pofonért.” Ez nagyon szép, és szemléletes, ezért folytatom is. Ne vedd magadra, Vakmacska! Azért kaptál “pofont”, mert belerúgtál a házigazda kedvenc macskájába. Ha van rá energiád, van egy dinamikájában hasonló párbeszéd Éva egy másik posztja alatt itt:
A harmadik, azaza Pöttyöslabda kommentje alatt kezdődik. Érdemes végigolvasni. Nekem mondjuk nagyon tanulságos volt az a beszélgetés, pedig ott is csak belekotnyeleskedtem.
És persze, hogy maradjunk humorunknál:
KedvelésKedvelés
“És persze, hogy maradjunk humorunknál”
😀
“temittemittemitenmittemitparodizálsz?
temitparodizálsz? temitparodizálsz?
temittemittemitenmittemitparodizálsz?
temitparodizálsz? temitparodizálsz?”
KedvelésKedvelés
Általában a szabadúszó nem ugyanannyit keres, mint a vállalati alkalmazott.
KedvelésKedvelés
Én csak azon gondolkodom, hogy ha ott van az a nagy és drága irodaépület is, akkor ez hogy jön ki.
Egyébként területtől és munkamennyiségtől függ. Szellemi szabadfoglalkozásúként magánszemélyes adószámmal adózni, háromgyerekesként előnyöket élvezni, valamint tébét más jogon kapni (nem magadnak fitetni), könyvelőt nem tartani, be nem járni, főnökkel nem bírni a legnagyobb királyság (és többet keresek, mint valaha).
KedvelésKedvelés
Úgy, hogy általában ezek multik, azoknak meg megéri, hogy itt K-Euban fizetnek egy rakás csóró magyart irodával meg mindennel együtt, még így is nevetséges pénz ahhoz képest, mintha a saját országukban csináltatnák ugyanazt.
KedvelésKedvelés
Na de itthon is mindenki költségfarag, a ulti is, elbocsát és átszervez. Miért nem éri meg jobban megfizetni elkötelezettebb, önállóbb munkaerőt, amely majd ettől lojálisabb és nem stresszeli szét magát, továbbá nem foglal el napi sok órában gigaépületeket fűtéssel-hűtéssel, vécével, parkolóhelyekkel?
Azon szoktam elrémülni, hogy nehezen élő emberek méregdrágán lakást bérelnek, ami aztán felfűtve, járó hűtővel stb. ott áll egész nap üresen.
KedvelésKedvelés
Lehet többet keresni, csak ahhoz nem elég középszerűnek lenni. A nagyvállalatoknál a sok lógóst a pár lelkiismeretes tartja el. Na pont ezek a lelkiismeretesek szoktak besokallni a vállalati szívásból és sikeres szabadúszóvá válni.
A vállalati időszakból az ember kapcsolati tőkéje is megmarad. Ha jó voltál, akkor a partnerek arra emlékeznek, hogy jó volt veled dolgozni. Ez már egy jó alap a magad urává válni.
Persze ha főnök nincs, akkor meg van megrendelő. Minden választásban vannak szívások. A kérdés az, ki melyiket nyeli be könnyedébben.
KedvelésKedvelés
Igen, írtam is a Bezzegen a Handy-könyvből egy ilyen népszerű tudománytalant.
KedvelésKedvelés
Ma ilyenek jártak az eszemben, amikor kerek 120 perc alatt sikerült beérnem a belvárosba 20km távolságból. Holnap ebből bicikli lesz.
KedvelésKedvelés
Szeptembertől én is újra malmot taposok, előtte 2 évig úgy dolgoztam, hogy nagyjából magam osztottam be az időmet. Ég és föld a mostani és az akkori lelkiállapotom. Újra utálok reggelenként felkelni. Pedig nem kelek korábban, a gyerekekkel együtt indulok dolgozni, de mégis, maga a tudat, hogy nekem most x időre ott kell lennem, és nem áll módomban magam beosztani azt, ettől a hidegnyavalya kerülget. Pedig maga a munka nem olyan rossz, még keresni is lehet vele és mégis mégse.
Ja, és igen, kocsival. Busszal teljesen reménytelen errefelé. Én imádom a kis nyomorult autómat, enyém a tér, enyém a benne ordító zene, enyém a világ.
KedvelésKedvelés
Rám nagyon jellemző, hogy csűröm-csavarom a bolha-létet már a kezdetek óta és nem a kocsisor, hanem a lelki hatása miatt. Lassan elmondhatom, hogy mindenféle variációt kipróbáltam már és nincs az az isten, hogy visszamenjek a reggeltől estig 5 napon át változatba. Nem bírom elviselni a 8-5-ig létet, mindösszesen 2×9 hónapig bírtam csinálni, azt is különböző helyeken és ebből az egyik relatíve szabad volt, sokat dolgozhattam otthonról is. Nagy a munkabírásom, nagyon szeretek dolgozni, de ezzel együtt a fejlődési igényem, és a változatosságra, kreativitásra való igényem is óriási. Tudom mikor hogyan tudok és akarok produktív lenni és nem akarok ebből leadni, mert akkor nagyon szenvedek:(( Komoly alvászavar stb.
Jó ideje úgy csinálom, hogy van ugyan fixen bejelentett állásom ( hol 8, hol2, hol 4 órában), de nem klasszikus reggel-estig, hanem más felosztású munkákat vállalok tudatosan (Pl. délre jártam, vagy nem minden nap stb.) és mellette élem a magam világát, tanulok sokat, ingyen munkát is végzek, besegítek másoknak, építem a magam vállalkozását. Részt veszek projektekben, visszajárok a volt munkahelyemre helyettesíteni, 1-2 fix napot vállalni, tanfolyamokon tanítok, mellette eljárok vasalni is, honlapot építek stb. Hozzáteszem 5 éve lojális vagyok ugyanahhoz a céghez a szabadúszó munkáim mellett. A karrierem úgy építem, hogy van egy fő csapásirány (saját praxis épül), de 3 szakmai területen van gyakorlatom, tehát bármikor át tudok állni, ha úgy hozná az élet.
Szóval nem unatkozom:) Ugyan sok helyre kell figyelni, megfelelni és az időpontokat jól koordinálni, de mégis sokkal kötetlenebb, nyáron majdnem minden nap kint pancsiztam délben a kis kacsaúsztatónkban és ez számomra megfizethetetlen! Jelenleg egyedül a hétfőm és a péntekem fix munka, a többi időmmel abszolút szabadon rendelkezem.
Persze ezek mind sorozatos döntések eredményei, és nem is egyszerűek, meg hát elmondani könnyebb. Van ám ára ennek is közben! Ki-mit hajlandó megfizetni és miért. Én azt vallom, hogy mindenkinek a testhezálló formát lenne jó megtalálnia, csak hát erre nem nagyon alkalmas a jelenlegi magyar munkaközeg (sem).
KedvelésKedvelés
Jól hangzik, ügyes :-)!
KedvelésKedvelés
A mostani felállás az eddigi legjobb az tény(onnan tudom, hogy nyugodtan alszom és kevés dolog aggaszt), de sorolom a hátrányokat is:
– ingadozó bevétel (ezen még dolgoznom kell)
– általában nem nézik jó szemmel, amit csinálok, nagyon nem örülhetek neki, legalábbis nyilvánosan 🙂
– előzőből következik, hogy nem oszthatom meg másokkal, nagyon figyelnem kell kinek-mit mondok, mert rosszindulat érhet (biztos megbízhatatlan azért csinálja így – frászt! aki együtt dolgozott velem valaha, az tudja, hogy a legnagyobb szar közepette is lehet rám számítani, komplett csapatért is egy személyben felelősséget vállalok, ha kell és tutira én cserélem ki a WC papír gurigát)
– vannak benne nemszeretem munkák még, és többnyire ez hozza a legtöbb bevételt (ezen is dolgozom, hogy fordítva legyen)
– lassan pörögnek a nyugdíjas évek
– mindig minimálbérre vagyok bejelentve
– nincs előrelépési lehetőség, beragadok egy szerepkörbe (mondjuk ezt tapasztaltam akkor is amikor 8-5 voltam)
-lassú menet, kurva nagy kitartás kell hozzá, nem mindig vagyok boldog közben
– képletesen, de irigylem azokat, akiknek a családja biztosítani tud x forint kezdőtőkét és máris belecsaphatnak valami jóba. Nincs kezdőtőkém, ötletem viszont a legtöbb igényelne, ettől nagyon szomorú szoktam lenni, úgyhogy vasalás közben most már inkább Lánchíd rádiót hallgatok, mint hogy a saját fejem hülyeségeit:)
KedvelésKedvelés
Olvasom, emésztem :-).
Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Ha már a munkáról filozofálgatunk (kedvemre való a téma), A társadalom jól jár alá akartam, de ide is jó lesz.
Ki végezze a nemszeretem munkákat? Egy ideális, emberarcú társadalomban? Ez nem az, de tegyük fel, hogy létezik egy olyan. Mondjuk a hipermarketben a pénztáros, ül egy kis széken, görnyed, és hatezerszer lehúzza a trappistát meg a wc-papírt. Nem az a kreatív álom (még ha ma sokaknak ez is elérhetetlen egzisztencia.) De ide lehet képzelni bármilyen monoton, fárasztó, nem jól fizetett és nem magas presztízsű munkát, amire szükség van mégis. Nem okoz önmegvalósítást, nem lehet távmunkában elvégezni.
Hogy kéne ezt megoldani?
– Automatizáljuk, rendeljünk online és ne kelljen pénztáros?
– Legyen forgó rendszerben, mint a sorkatonaság, mindenki egy évig pénztáros érettségi után, aztán mehet a dolgára?
– Végezzék bevándorlók, akiknek ez jelenti a megkapaszkodást?
– Kapjon a pénztáros szuper juttatásokat, masszázst meg céges uszodát, legyen szakszervezet és jó hangulat a munkahelyén, védjék a jogait, legyen megbecsült foglalkozás?
Nem lehet mindenki dizájner meg grafikus meg kreatív. Mi lesz a pénztárosokkal?
KedvelésKedvelés
A valóság az automata pénztár, nézd meg, Londonban már a Bootsban a filléres tételeket is így, és persze kártyával, lehetőleg ilyen érintésessel.
De ha nem kell egész nap, egész életedben, akkor kb. bármi elviselhető, sírt ásni, pénztárban ülni, hóban vagont rakodni. Akkor kilátástalan, ha nincs más, ha ez van végtelen hosszú napokon át és más meg nincs.
KedvelésKedvelés
Nekem tetszik az ötlet, hogy végezzen mindenki egy évig mondjuk az egyetem előtt valami szar melót. Kicsit helyrebillentené a sok magától elszállt kis hülyét, aki az asztalra még semmit le nem tett, semmihez nem ért, de az igényei óriásiak, meg az arca is hozzá.
KedvelésKedvelés
Egyetértek. Angliában van egy általánosan elfogadott jelenség, a gap year, amikor a fiatal az egyetem előtt elmegy dolgozni és világot látni – általában az általa megkeresett pénzből. A legmenőbb és legcsóróbb (ez alatt az alsó középosztály csóróságát értem, de aki ez alatt van annak igénye is más de a jövedelme azért sok mindent lehetővé tenne, lásd chav réteg) családok kölkei is megcsinálják ezt ahogy én látom, és tényleg kuliznak a kávézóban, Tesco-ban, Sainsbury-ben, pub konyháján, garden centerekben. Tiszteletreméltó a brit társadalomban, hogy alkalmazzák is őket és bár az elvárás az elvárás, valahol mégis gondozzák is ezeket a fiatalokat, abszolút tettenérhető a foglalkoztatók attitűdjében a nevelési szándék.
KedvelésKedvelés
És ha a bevándorló lesz a pénztáros, akkor az eddigi pénztáros az mi lesz?
KedvelésKedvelés
Nőnek a cégek, egyre hatalmasabbak a multik, egyre több vezető pozíció születik (ebbe már a műszakvezetőt, supervisor-t, teamleader-t etc is beleértem) így jöhetnek az újabb pénztárosok. Persze ez egy véges folyamat, ami túl nagyra nő az előbb vagy utóbb darabokra hullik, lásd üzleteit bezáró Tesco.
Vagy a futball világában bekövetkező bomlás, Fifa botrányok, egyebek.
Mindezek a folyamatok szerintem különböző, változó szereplőkkel addig mehetnek, míg a Föld megálljt nem parancsol az erőforrások kimerültségével.
KedvelésKedvelés
“– Kapjon a pénztáros szuper juttatásokat, masszázst meg céges uszodát, legyen szakszervezet és jó hangulat a munkahelyén, védjék a jogait, legyen megbecsült foglalkozás?”
Szerintem ez a legjobb megoldás.
Gondolkodtam már ezen, és akkor is erre jutottam.
Dívamacska ötlete is jó, tudnék is valakit, aki mehetne most rögtön pénztárosnak, bár leérettségizett már vagy huszonöt éve.
Ráférne!
Kifejlődne legalább benne némi szociális érzékenység, ami sajnos eddig nem történt meg, és a legminimálisabban sem mutatkozik, valószínűleg nem is fog.
Na de mindenen túl, mivel marhára zavar engem emberekben, ha lenézők, és nem látnak ki az életükből, szóval szerintem a megbecsülés a megoldás.
Mindenképpen nagyobb megbecsülés, mint amiben most van részük.
KedvelésKedvelés
Kapjon! Szerintem is!
KedvelésKedvelés
Én dolgoztam sok alacsony státuszú munkakörben is. Szalag mellett zsákba pakolni ugyanazt a terméket napi nyolcban egyáltalán nem megerőltető. Nincs felelősség, nem kell gondolkodni, problémákat megoldani, csak csinálni, mint mondjuk a házimunkát, és ha letelt a műszak, azonnal el is felejtheted, hogy egyáltalán létezik a munkahelyed. Nem fog álmatlan éjszakákat okozni. Nem mindenki születik ambiciózusnak. Van aki boldog vele, ha békén hagyják, és megkapja a fizetését pontosan minden hó 10-én. Sokfélék vagyunk, és sokan vannak, akiknek fekszik az ilyen munka. Nem kell ezt túlgondolni!
KedvelésKedvelik 1 személy
Amikor én ilyesmit csináltam, annak örültem hogy szabad a fejem. Hogy akármin is gondolkozhattam épp és jó lett volna mondjuk ha már van hangoskönyv és meg is engedik a fülhallgatót. És egyszerű munkákkal egyszerűbb volt flow-ba kerülni.
Azzal is egyetértek, hogy van akinek ez fekszik, nem mindenki ambíciózus, vagy nem ugyanazon a területen. De túl sokan kényszerülnek ilyen munkára, mert a termelés az isten, és a rendszer azért működik, hogy önmagát fenntartsa. Abszurd.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy nem jók az arányok, tényleg. Csak arra gondoltam, hogy mindig többen vannak, akik szeretik, ha meg van mondva nekik, mit és miért kell csinálni, és kevesen, akik szeretik megérteni a miérteket, sőt akár új utakat is szívesen keresnek. És ugyanígy több az ész nélkül végezendő munka, és kevesebb a kreativitást, döntésképességet igénylő állás. És ez talán jól is van elosztva. Kicsit a munkáltatók oldaláról néztem, hogy ahol a főnök nagy szabadságot enged, de ehhez a munka elvégzését nem ellenőrzi kellően, ott a kanászodásra hajlamosak bizony kanászodnak. Ha egy főnök figyel rá, hogy megfelelő munkamorálú embereket gyűjtsön maga köré, és elég értelmes, hogy jól kezelje a rugalmas munkavégzést, távmunkát, akkor mindenképpen jobb a légkör egy munkahelyen. De kicsit kevésbé felkészült főnöknek nem nagyon van más módszere, mint a szigorú időszámonkérés. Volt alkalmam többször is látni ilyet, hogy számomra álomfőnök “lazaságát” tróger kollégák pofátlanul kihasználták, és persze mi ittuk a levét. Gondolom, ez is egy fajta tipikus munkahelyi dinamika.
KedvelésKedvelik 2 ember
Nagyon régi, nagyon szocialista sci-fi utópia volt a Kék sziget, ott ezt úgy oldották meg, hogy mindenkinek volt ún. “labormunkája”, ami kreatív meló volt és szívesen csinálta, tehetség, rátermettség és kedv szerint elvállalva, ez volt mondjuk heti 30 óra, és emellett heti 6 órában a “kvalifik munka”, takarítás, bolti eladás, pincér, gyári szalagmunkás, kukás stb. Ez nem hülyeség szerintem.
KedvelésKedvelés
Fekete Gyula, ugye? Bennem is megmaradt.
KedvelésKedvelés
Az biza. Akkor még normális volt, mint ahogy szegény Csurka is.
KedvelésKedvelés
Jaj, hányan. Újraolvastam koranyolcvanas vagy középnyolcvanas évekből pl Szentmihályi Szabó Péter-verseket, jééé, ez az ember valaha gondolkodott és szövegeket állított elő. Isztenkém.
KedvelésKedvelés
Nekem most csak arra van lehetosegem, hogy heti 3 hosszu muszakot csinaljak (nem vagyok szellemi munkas) es ez az abszolut szabadsag. Ha otthon kene dolgoznom elusznek, ez van, ilyen a termeszetem es oszinten szolva nem visel meg a bejaras (dokumentumfilmeket nezek a buszon), a kolleganoimmel jo beszelgetni, a munkamat szeretem (egy-ket szar napot leszamitva). Voltam Mar rabszolga, lelektelen robotgep es most Mar inkabb lennek munkanelkuli, mint olyan fasult.
KedvelésKedvelés
Egyébként közepesen jó fej emberek közé bejárni, egy-egy esős napon egy értekezlet, kirándulás, program, érettségiztetés… tud annak hangulata lenni, szóval nem arról van szó, hogy én egyedül vagy haverok között érzem jól magam, de én csak az egyik munkahelyemen (magániskola) éreztem ezt, ahol sok fiatal kolléga volt, köztük néhány jó fej is, és minden családias volt.
KedvelésKedvelés
Persze, nem minden munkahely ilyen, Plusz aki szellemi munkát végez, annak az alkotó magány is kell(het).
KedvelésKedvelés
Három év után jövő héten megyek vissza dolgozni. Egyelőre még el sem tudom képzelni milyen lesz újra. Vagyis nagyon is el tudom. Rohanás reggel (7-re, hogy délután előbb eljöhessek és ne az én két nyuszikám zárja az ovit), napközben enyhe gyomorgörcs és filozofálgatás, hogy mit csinálnak épp, mennyire hiányoznak, biztos várnak ebéd után, de nem megyek és persze közben főnök-feladat-kollégák. Délután rohanás értük, Apa majd vásárol, mi meg haza és csak reménykedem, hogy lesz még kedvük mesélni mi volt velük, nekem meg lesz erőm, türelmem hallgatni és játszani repcsiset, cica-apukásat, hajósat és zingot. És ez innentől már így lesz. Télen-nyáron. Bár, gondolom, tíz év múlva már nem annyira akarnak majd repcsiset játszani…
Ez már a “vég”: ma otthonról végezhető munkát kerestem a neten. Ez az ambiciózus diplomata karrierista csaj két gyerek után stay-at-home mom lenne. Ha nekem valaki pár évvel ezelőtt ezt mondja…
Ölelés minden sorstársnak.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jaj, nekem ugyanez, még két év haladékom van, a munkahelyem lassan szivárog ki Indiába, és fázom még a gondolattól is, hogy újra megkezdődjön a logisztikázás, ki viszi, ki hozzá az aprótalpúakat.
KedvelésKedvelés
A nyugdíj kérdése nagyon érdekes dolog lesz a mai 40 évesek számára. A megtakarításaik elinflálódhatnak, az önkéntes magánnyugdíj befizetéseket az állam elsíbolhatja…megteheti.
Hótbizonytalan ójrópa sorsa és végek országainak gazdasága.
Én arra apellálok, hogy mindvégig dolgozni szeretnék, szeretem a munkát.
Túl nagy már a főváros, területre is, sokan vagyunk már itt, a 20 % itt él. Várható, hogy még többen leszünk a nagyvárosokban. Az infrastruktúra az autós életet követi.
Biciklis, gyalogos, húzza meg magát. Nem való a modern embereknek a természetes izommunka, nem azért tanultak, nem azért élnek a hitelből kényelmesen, hogy edződjenek pl. a hasítófejsze csattogása mellett…inkább szépen megvárják a nyugdíjt. Várakoznak a semmire.
A gépkocsi még mindig szimbólum, pedig semmi az ! Elautókáztuk, feléltük már rég a jelent, a kicsinyeink jövőjét. A jövő mely voltaképp nincs is. (Amúgy sincs.)
Félelmetes belegondolni abba, hogy a belső-és külső égésű motorokon átáramló levegő, élő szervezetek anyagcseréjébe jut és ott is marad…
KedvelésKedvelés
Az se mindegy, milyen egészségi állapotban találja az embert az 50., 55., 70. születésnapja. Nyugdíjasaink életminősége a megnyomorodástól és a temérdek gyógyszerszedéstől is olyan elkeserítően rossz.
KedvelésKedvelés
Anyám tegnap volt először tornázni 🙂 végre hatott rá a folyamatos zaklatásom. (Jó, hát ott hozzá közel egy ilyen vicces Curves szalon van, de legalább végigmozgott fél órát, most izomláza és sikerélménye van.) Azzal revolverezem, hogy oké, az unokái már felnőttek, nem kell őket emelgetni meg szaladgálni utánuk, de lassan várhatjuk a dédunokákat.
KedvelésKedvelés
Nagyon igaz az utolsó bekezdés, én is ezt gondolom. Minek a gyereknek a vitamin, az egészséges étek egyfelől, ha másfelől meg tönkreteszem az életterét.
KedvelésKedvelés
Most olvastam a Guardianban a faszit, aki ráállt x éve a “pénzmentes” életre, csak azért tért kicsit vissza, hogy írjon egy könyvet….
KedvelésKedvelés
😀 És gondolom majd tele lesz a lap azzal is, kinek adja amit keres.
KedvelésKedvelés
Nekem van tapasztalatom a szabadúszó-részmunkaidős léttel és a rendszeres munkába járással is, megvan mindnek az előnye és a hátránya is.
Amikor szabadúszó voltam, akkor is dolgoztam melóhelyen félállásban délután és este, és e mellé otthonra vállaltam tanítást, fordítást, cikkírást, filmek feliratozását. Olyan időszakom is volt, hogy három helyre is jártam tanítani. Nem volt ez rossz, nagyon szerettem, megvolt a kellő szabadságom, magam osztottam be az időmet, hatékony voltam és változatos dolgokat csinálhattam, de igazából csak addig működött, míg a férjem viszonylag jól keresett. Az én pénzem se volt arányaiban kevesebb, de rendszertelenül érkezett – bár soha nem jártam úgy, mint azok az ismerőseim, akik soha nem kapták meg a járandóságukat egy-egy fordítás után – engem ha késve is, mindig kifizettek. Mindig volt némi bizonytalanság a rendszerben, de mivel a félállásom biztosan jövedelmezett és ott volt a férjem keresete is, oké volt a helyzet. Tény, hogy rengeteget dolgoztam, sokkal többet, mintha teljes állásom lett volna, és sok volt a stressz is, a szűk határidő, az éjszakázás, a látástól-mikulásig nyomjuk jellegű munka, és nem lehetett se betegnek lenni, se táppénzre menni. Volt, hogy egyszerre jött nagyon sok meló, máskor meg kevés, vagy épp semmi, így beosztással éltünk a jobb időszakokban is, hiszen nem lehetett tudni, mit hoz a jövő. Időről-időre felmerült a lehetőség, hogy csak otthonról dolgozzak, és ne legyen tanári félállásom, de végül sosem lett belőle semmi – és nem is biztos, hogy jó lett volna, mert mint rájöttem, nekem nem tesz jót a hosszas elszigeteltség, kell az emberi társaság.
Miután az férjem fizetése drasztikusan lecsökkent – annyit kap egész munkaidőben, mint én anno a félállásban – nehezebbé vált a megélhetés, ráadásul egyszerre két lehetőséget is kaptam arra, hogy főállásban dolgozzak. Anyagilag is az volt a logikus, hogy elvállaljam, hízelgett is, hogy engem akarnak mindkét helyen alkalmazni, és valahol már elegem is volt a rendszertelen életből, a több helyen dolgozásból, a rohangálásból.
Az iskolában, ahol dolgozom, elvárják, hogy nyolctól négyig bent legyünk – ez az egyetlen hátránya, ugyanakkor tényleg nagyon sok a meló – ha ott megcsinálom, legalább nem kell hazahoznom. Minden lehetőség adott, jó a net, kaptunk céges laptopot, így aztán egyszerűbb is ott adminisztrálni, órákra készülni, dogákat javítani, mint mindig mindent hazacipelni. Hatalmas élmény, hogy nem kell egy csomó könyvet hurcolnom magammal, nyugiban tudok reggel reggelizni a kollégákkal, és ebédet is rendelünk, ami finom, egészséges és nem is kerül sokba. Néha ennek ellenére nagyon érzem a megkötéseket, lázadnék a szabadságomért, és keveslem az itthon töltött időt – én mindig nagyon otthonülő voltam, megsínylem lelkileg, ha nem lehetek eleget a saját békés, védett kis környezetemben. Főleg az rossz, mikor reggel sötétben megyek és este sötétben érek haza. Ugyanakkor a társaságra is szükségem van és ez az, ami jó még a mostani helyemen – nagyon jófej kollégáim vannak, szeretem őket, az élet igazán fontos dolgairól mind hasonlóan gondolkodunk és jól tudunk együtt dolgozni.
Ami nehézkes így, az a sportolás: 6:25-kor kelek, a 6:56-os buszon már fent vagyok, és öt óra körül érek haza, általában hulla fáradtan. Nem mindig van kedvem utána már mozogni, de végül is tavaly április óta mindig sikerült megoldanom, hogy legalább heti 2-3 alkalommal tornázzak este. Otthon, mert hazaérkezés után én már utálok máshova elindulni. Az idei tanév újdonsága, hogy az hazaút nagy részét minden nap gyalog teszem meg – ez kb. 2,5 km – és heti egyszer vagy kétszer végig gyalogolok – ez 4,6 km, egy óra gyalog és a nap végén nagyon jólesik.
Szóval most ez van, de azért nem szeretnék örökre így maradni – remélem, lesz lehetőségem majd még szabadúszóként dolgozni és nem vagyok abban se biztos, hogy ebben a formában a nyugdíjig tanítani szeretnék, de nincsenek illúzióim, minden munka és életformának lesznek jó és rossz oldalai is.
KedvelésKedvelés
Lehet, jövőre már végig kocogod majd a hazautat? 🙂
KedvelésKedvelés
Már most is gondoltam rá, de ott vannak a ruhák, táska, egyéb, amit futva azért nehezen cipelnék el.
KedvelésKedvelés
itt hátizsákkal kocognak a nagyon elszántak 🙂
KedvelésKedvelés
Nincs lelkierőm most végigtúrni a kommenteket, de volt róla szó, hogy a munkahely milyen extra költségekkel jár: utazás, étkezés, ruházkodás. Annyira azért nem. Utazással nem vitatkozom, de étkezés kb. semmivel sem több, mert itthonról viszek. Ugyanazt a kaját máshol eszem meg. Persze nem mindig vidám dolog reggel komplett ebédet csomagolni, de nem bírnék teletál-jellegű kajákon tengődni. Más dolgozó nő (lány) hogy van ezzel? Inkább veszitek, hozatjátok? Gyomorilag is bírjátok?
Öltözködés: én baromira élvezem, hogy van hova kiöltöznöm. És nem, nem kell ennek drágának lennie, figyelni kell a jó lehetőségeket, leárazásokat. Nem is gondoltam volna, hogy az office outfit nekem való huncutság 🙂
KedvelésKedvelés
Neked nem (nagy) plusz, de másnak dress code van, feszes beérés, normális táska, köröm, frizura, meg komoly közlekedési költségek, és valahogy sokkal drágább minden (kávé, menza), ha nem csomagol. És nem csomagol. Szerintem csomagolni is tétel amúgy (dobozok, mosogatás).
KedvelésKedvelés
Na, azért doboz csak van otthon, 800 Ft ne legyen már tétel, mosogatni meg a saját tányérodat is el kell otthon. Ruha, táska, manikűr, fodrász, feszes beérés nekem is van. Olyan helyen dolgozom újabban. Kicsit úgy erőltetettnek érzem ezt olyan hatalmas költségnek beállítani, mert oké, pénzbe kerül, de nem havi szinten több tízezerbe, nem erre megy a fizetés jelentős része. Nekem ez pont nem reális érv a bejárós munka ellen, mert ezeket meg lehet valósítani jó ár-érték arány mellett.
Az otthoni munka MELLETT sokkal inkább szól számomra az egyéni szabadság. Hogy ha sok az energiám, sokat csinálok, gyorsan, hatékonyan, amikor és ahol épp jó. Hogy el tudok menni a gyerekekért a leglehetetlenebb időpontokban is. Hogy be tudok menni a könyvtárba, postára, mert nem ütközik a nyitva tartása az én munkaidőmmel. Hogy nem csak felszínesen veszek részt a gyerekek iskolai életében. Meg ilyenek. Hát persze, hogy jobb lenne otthonról.
KedvelésKedvelés
Az a nem mindegy, hogy főzőedény+doboz+tányér is mosogat… Vagy műanyag dobozból eszed? Bocsánat, nem basztatni akarlak, de szerintem az komoly életminőségromlás. Meg nemszépcsészéből inni a kávét, az is.
KedvelésKedvelés
Nemszépcsésze :-). Na végre, ez nem csak az én mániám :-).
KedvelésKedvelés
Irtó jó kis osztott rekeszes kajás dobozom van, abból eszek, életminőség romlásának a legtávolabbi gondolata nélkül is pont olyan jól esik belőle az étel, mintha porcelántányérból enném. És elmosogatom ott, helyben, csakazértis 😀
A héten egy nagyobb társfiókban dolgoztam, direkt figyeltem, ki mit ebédez. És mindenki, kivétel nélkül otthonról hozta a kaját, volt pörkölttől kezdve gazdag salátán át sült húsig minden. Most megnyugodtam.
KedvelésKedvelés
Oké, oké. Én nem tudnék műanyag dobozból enni, meg íróasztalnál sem, és parki padon sem, legfeljebb alkalmilag. És igaz, hogy nagyon zsírosakat mosogatok, de egyre gusztustalanabbak és rosszabb szagúak a dobozaim.
KedvelésKedvelés
En mindig csomagolom a kajat, vegankent ez amugyis eletforma 🙂 Megszoktam, termeszetes, nem zavar mar.
KedvelésKedvelés
Én rendelem, jó helyről, mert otthon főzni már egyikünknek sincs ideje, Több mint egy éve eszem ezt a kaját, nagyon finom, egészséges és nem is kerül sokba. Mindig időre érkezik, gusztusos, és nekem a fél adag bőven elég is. Kávézni nem kávézok, se a melóban se otthon – teázok, de azt úgy oldom meg, hogy veszek egy csomag teát a munkahelyre is, és azt iszom. A többiekkel lehet csereberélni a filtereket.
Igazából, ha bejárás költségeit vesszük, akkor azt is bele kell számolni, hogyha otthonról dolgozunk, akkor többet is fűtünk, többet használjuk otthon a vécét, folyatjuk a vizet, égetjük a villanyt.
KedvelésKedvelés
Na ja, ha már lúd, legyen kövér? Azaz hogy kell otthon a munkára hely, íróasztal, polc a könyveknek, iratoknak, katalógusoknak (ki mit dolgozik, ugye), számítógép, laptop. Esetleg szoba, aminek becsukható az ajtaja, ha nagyon eszkalálódna a helyzet a gyerekekkel (főleg ha van mellette folyamatosan otthon lévő kisgyerek). És pl én olyan programokkal dolgozom, amik erős gépen futnak csak. (És drágák ezek a programok, az eszközpark is költség, amit ki kell termelni, ráadásul megjavítani, felújítani, karbantartani, frissíteni is sok pénz és utánajárás, gond.) Ezt csak azért írom, mert nem minden otthoni dolgozás áll meg egy alap internet díjcsomagból és egy word-öt éppen csak futtatni tudó laptopból.
Anyósom pl otthonról dolgozik, varrónő. Két gépe is van (az egyik interező). Szabászpult, vasalóállvány – még ha ezek össze is csukhatóak, azért nem feltétlenül jó, ha a nappaliban kapja elő őket. Rengeteg doboz a különböző anyagoknak és szabásmintáknak. Nagyon sok helyre van szüksége.
KedvelésKedvelés
Én főzök, sok év itthonlét és normális kaják után már nem akarok szart enni. Hétvégéről marad, az 2-3 napra kitart, utána meg főzök valami egyszerűt, egymagamnak nem nagy cucc.
“Kiöltözés”. Nekem is jól esik, nem kell nagy dologra gondolni, de néha igen is jó lecserélni a melegítőt és pólót valami normális ruhára, Egyáltalán felnőtteket látni. Kilépni a házból. 9 év itthon a gyerekekkel (nem egyben), sokszor hetekig nem hagytam el a ház 1 km-es körzetét. Most, hogy újra távmunka érzem, hogy totál remete leszek, az ember egy idő után elszokik a “normál” emberekkel való élőben való társalgástól, kicsi “bezárkóztam”.
KedvelésKedvelés
Én sem érzem nehéznek ezt a dolgot. Főzök, vagy hideget viszek. Azt nem is bírom értelmezni, hogy ülő munka mellett minek annyit enni, amennyit látok magam körül, meg állandóan meleget. Nálunk erősen támogatott árú menza is van.
Kiöltözni néha kell. Bérletem melóhely nélkül is lenne. Most van autó is, ami nem az enyém, de vhogy nem érzem jól magam, hogy minden nap autózom, ezért van bérlet (és a közbringa éves bérlet) is.
A bejárkálás ideje, azt meg lehetne spórolni, én úgy érzem, leginkább időt takarítanék meg. A cég persze nem, lásd rezsi és effélék.
KedvelésKedvelés
A dress code mennyire általános? Én tényleg nem tudom. Azt értem, hogy a multik meg a bankok olykor megkövetelik, de amúgy?
Nekem csak egy-két nagyon távoli ismerősöm van, akiknél muszáj a drága ruha a munkahelyre. A legtöbb ismerősömnél (pedagógusok, orvosok, mérnökök, gyógyszerész, biológus meg egyetemi oktató – mind farmert hord) vagy nincs egyáltalán dress code, vagy halvány, nem túl szigorú irányelvek vannak, elsősorban a ruha rendezett és nem túl kivágott voltáról, meg hogy általánosan legyen egy normális megjelenés, de szóba sem jön, hogy pl haj-köröm-táska ügyekbe bármiféle követelményeket támasszanak, de mondom, még ruha szinten sem nagyon. Aki jobban kiöltözik, a maga kedvére teszi. A férjem is, ha tárgyalásra megy, próbál inget húzni, de semmi nem lenne, ha pólóban menne, semmi. Emiatt nem bukna el munkát.
Tudom, hogy van, ahol szigorúan veszik, de tényleg olyan gyakori ez?
KedvelésKedvelés
Ja, férjem is meg én is mindig vittük a kaját, ez nem extra költség, az utazás sem, mivel bérletet úgyis vennénk, autónk nincs. Mondjuk ha babyszittert kéne fizetni a munkaidő miatt – na, az drága lenne. Inkább a szabadon beosztható idő a nagy kincs, emiatt éri meg itthonról dolgozni, vállalva ennek az életformának a nehézségeit is.
KedvelésKedvelés
Bébiszitter úgyis kell, ha távmunka. Mert senkit nem érdekel, hogy beteg a gyerek, akkor is le kell adni a munkát időre. Én csináltam így a dolgot, anyagilag kész ráfizetés, csak hosszá távon éri meg (a gyerekek azért egyre kevesebbet betegek és megmarad a munka). Különösen az a jó, amikor már a bébiszitter is beteg, és a pót-bébiszitter is.:-) Hú, de jó, hogy már kinőttünk a minden gyerek nagyon kicsi korszakból. (Akkoriban volt olyan hónap, hogy 2 nap volt amikor minden gyerek egyszerre egészséges volt.)
KedvelésKedvelés
Hosszabb betegségnél igen, én most hirtelen arra gondoltam, hogy ha el kell hozni időben a gyereket, akkor el tudok menni, a többi meg estére tolódik. Amúgy valamennyit tudok dolgozni akkor is, ha itthon vannak, egész jól tolerálják, és akkor megy fektetés után a munka többi része, egy-két nap kihúzható így is, nincs pánik, hogy nem érek oda értük és azonnal kell valaki. Amúgy nagyon szerencsés vagyok, ezek nem beteges gyerekek, egy-két nap alatt megfordul rajtuk minden, az meg munka szempontjából átcsoportosítható és az éjszakázást is bírom egy ideig.
KedvelésKedvelés
Ugye nekem 1-2 gyerekem van, sok gyerek ha keveset is beteg az már nagyon sok nap tud lenni. A bölcsiből azért importáltunk pl. lepkehimlőt, minden hónapban kötőhártya gyulladást, ami aztán az összes gyereken végig ment. Ezek nem “komoly” betegségek, de fertőzőek és nem mehettek intézménybe. Egy kötőhártya 5 nap, annyi ideig kell napi 5-ször csepegtetni. Persze 2-3 nap után már mehetnének igazából de ki csepegtet be nekik? Senki.
Most már 3 iskolás, na ők spec a tavalyi évben hárman összesen hiányoztak 2 napot, azért mondom, hogy van remény, a kicsik már csecsemőkoruk óta edzőttek.:-) A legrosszabb akkor volt a helyzet, amikor az addig itthon lévő nagyok elkezdtek intézménybe járni.
Amíg csak 1 volt iskolás, addig pl. vele simán tudtam dolgozni, egész nyáron itthon volt, nem zavart semmiben, ha menni kellett jött velem. De egyszerre több már bajos. Akkor már az etetésük is problémás.:-)
KedvelésKedvelés
Én úgy látom, a városban lét, a jövés-menés maga eszkalálja a költségeket, a “csak iszom egy kávét”, a stresszűzés technikái nassal, cigivel, egészen a ruhák szmogos elkoszolódásáig. Én pl. nem hordok cipőt, ha itthon vagyok, se kabátot, egy kicsit mindegy, van-e folt a pólómon, és mivel sokszor nem jutok el készpénzért vagy kártyás fizetőhelyre vagy déembe, halasztódik egy csomó minden beszerzendő.
Ha lemegyek a városba, azonnal iszonyú sok pénzt költök. És sokan nem visznek kaját, mert erre végképp nem jut energia, meg szeretnének frisset (nem tároltat-melegítettet) enni, és másra bízni a mosogatást és melegítést, ami egyébként kétségtelen előnye a máshol evésnek, csak nagyon drága tud lenni.
KedvelésKedvelés
A városban lét drága, igen, ez így van szerintem is. A csak beülök egy kávéra nagy gyengém, korlátoznom kell magam.
KedvelésKedvelés
Meg a süti. Meg a papírbolt, a déem. Ha a bankkártya előkerül, előkerülhet, már baj van. Az őzek nem veszélyesek.
KedvelésKedvelés
Én nem ismerek senkit, akinél ilyen szigorú szabályok lennének, ahol meg mégis, ott a cég adja a ruhát. A férjeméknél is csak annyi van, hogy ékszer nem lehet és hosszú nadrág kell. De hogy az farmer, vagy öltönynadrág azt senki nem írja elő.
KedvelésKedvelés
Hát én ismerek, gyógyszermulti vonalon, a főnökeim naponta öltönyben vannak, de ez sem dress code. Volt már, hogy berángattak egy tárgyalásra és mivel nem tudtam, nem úgy voltam öltözve, ez fura érzés. Nekik meg minden nap van/lehet tárgyalás, emiatt járnak öltönyben. Úgyhogy van ilyen. Meg esetleg salesek. Ezt nem tudom.
Szerencsére nőknél a “tárgyalásruha” erősen fel van lazulva manapság, max. veszek egy blézert az amúgy is hordott hosszú nadrághoz vagy szoknyához. 1-2 “olyanabb” darabbal 5-10 évekig (kosztüm). Szóval szerintem nekem akkor sem lenne nagyon más a ruhám, ha a főnököm lennék :-).
KedvelésKedvelés
Cégtől és pozíciótól függ, amúgy: ügyvéd, bank, középvezető. Bármilyen tárgyalásra rendes ruha kell. Közigazgatásban van dress code, és inkább ápoltság meg nagy tisztaság kell minden szakmában, amelyik testtel foglalkozik/azt használja/emberekhez közel hajol (edző, színész, modell, kozmetikus, körmös, fogorvos, masszőr…). Biztos engem jellemez, hogy nekem ez meredek, aki egy korhadó falépcsőn laptopzva vagy hegynek fölfele biciklizve töltöm a napjaimat, nagyrészt egyszer már hordott edzőgatyóban, és úgy valahogy, hogy ha nem jutott időm kedden hajat mosni, majd jut csütörtökön (ám összeilló rúzsban-hullámcsatban!).
KedvelésKedvelés
Coming out: ha nem vagy nagyon izzadós, munkahelyen is sok minden lehetséges. Pl. nem fogok azonnal kimosni egy blúzt, amit 8 órán keresztül hordtam, ha nem izzadtam bele.
A jógaoktatói énem (ez amúgy is mellékszál) persze máshogy viselkedik.
Ma például 4 órányi megbeszélésem lesz telefonon, különböző országokkal. Ehhez igazán nem kellene 2*25 (autó) v. 2*35 (bringa) v. 2*45 percet (BKV+gyaloglás, ezeket váltogatom) utaznom :-).
KedvelésKedvelés
Én sem vagyok izzadós, még azokat sem értem, vagyis agyból kell megértenem őket, mert nekem könnyebb, akik szerint zuhanyozni és átöltözni kell, ha az ember bringával megy munkába. Bár nekem nincs közel hajolós dolgom emberekkel, amikor közéjük megyek.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez így teljesen értelmetlen összehasonlítás, részben munkahely, részben szakma, részben egyéni stílus függvénye. (Most mondhatnám, hogy az elmúlt három napban két főépítészi egyeztetésen is voltam (közigazgatás!) és minden résztvevő farmerben nyomta és valószínűleg (ránézésre) nem frissen mosva vették ki a szekrényből aznap reggel, én legalábbis az enyémet biztosan nem.)
Készséggel elismerem, hogy valakinek olcsóbb otthonról dolgozni, de ettől még ezt nem lehet általános ökölszabállyá tenni.
Összehasonlítani mondjuk saját magadat lehet, én pl ezt a munkát csinálhatnám irodában is, mint ahogy régen ott csináltam, nekem nincs anyagilag ebben szignifikáns különbség, nem költekezek a városban jártomban-keltemben (ha már itt tartunk, NEKEM nagyobb kísértés az itthoni karnyújtásra lévő hűtőszekrény) és viszem kis dobozban az ebédemet, nem kell kiöltözni és naponta frissen hajat mosni sem bérletet így is úgy is veszek. A legtöbb, hozzám hasonló, értelmiségi-középosztálybeli barátomnak a munkába járás (az autót leszámítva, ami vagy van, vagy nincs – az autó fenntartása tényleg sok pénzbe kerül) járulékos költségei (kaja, ruha) nem szignifikánsan nagyobbak, mint egy általános otthonlét költségei, főleg, ha kell venni komolyabb eszközparkot vagy kialakítani egy dolgozósarkot/szobát/műhelyt. Vagy ha nagyobbak is esetleg, nem azért, mert kell, hanem mert ez az ő igénye.
Nem ez a fő érv az otthonról való dolgozás mellett.
KedvelésKedvelés
Az eredeti állítás az volt: annak ellenére, hogy pénzt keresni járunk el időre, stresszben, összeszedetten, maga az odajutás-ottlét is költségekkel és feladatokkal jár. Szerintem e költségek tetemesek, akkor is, ha azokat (részben) a munkáltató fizeti, és szerintem ez sok esetben abszurd pazarlás, magának a cégnek sem éri meg a sok magáncélra használt céges autó, például.
Nem bonyolítanám tovább. Nem állítom, hogy mindenki formaruhában jár, sem azt, hogy elérhető mindenkinek az otthoni munkavégzés, és azt sem, hogy annak nincsenek költségei. (De ha már: ha BKV bérletünk “amúgy is van”, akkor laptopunk is “amúgy is van”.)
KedvelésKedvelés
Most írhatnám, hogy micsoda különbségek vannak egy munkára használt és egy hobbi-laptop között, de tulajdonképpen mindegy, már mindent leírtam, nincs több mondanivalóm a témával kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Ezt nem értem, lehetőleg jót veszünk privát használatra is, nem? Én mondjuk itthoni munkára vettem ezt, elég jót, könnyűt, szállíthatót.
KedvelésKedvelés
Nálunk is megfelelő az egyszerű, hétköznapi ruha (minisztérium). Köröm, haj? Tiszta legyen és kész. Hideget eszem többnyire, abból is minél kevesebbet az ülőmunka miatt. Otthon este jöhet a meleg étel.
KedvelésKedvelés
Tök jó, hogy mindenki elmondja a maga tapasztalatait, de nem lehetne, hogy kinézünk ezekből, és belegondolunk abba, hogy vannak más munkakörök, létezések is?
Ha tanár volnék, sima nemzetnapszámos, akkor mindjárt nem léphetnék osztályterembe a jelen 30 fokban sem ujjatlanban, rövidgatyóban, edzőcipőben, amiben vagyok. Izzadnék, minden, szar lenne.
KedvelésKedvelés
Szerintem abból ment erre a beszélgetés, hogy valaki rákérdezett a főzésre és a ruházatra. Én pl. erre is reflektáltam, szerintem többek is.
Az tényleg fura, hogy elkezdődött ez a mi mennyibe kerül vonal, szerintem ennek a posztnak nem ez a lényege, hanem inkább a prés, időnyomás.
Én 6 órás vagyok, ma 10-kor jöttem, mert sokáig itt leszek, most autóval, dugó egy szál se. Eszembe is jutott a poszt. A reggeli, a tülekedés, az tényleg más, lelkiállapotban, mindenben. Azt a részét nagyon nem szívesen csinálnám. Nem is csinálom, ilyenkor váltok más közlekedési eszközre.
Mondjuk nekem az álmom részmunkaidőben “laptopos meló”, ha már azt is élvezem (akár otthonról), részmunkaidőben jövős-menős (mondjuk jógaoktatás). Ez így épp, hogy elkezdődött, a végét még nem látom.
Amikor beteg vagyok, szoktam otthonról dolgozni. Ekkor van az, hogy megsejtem, milyen az otthoni melózós lét. Számomra teljesen oké, mint életforma. Belegondoltam már abba, hogy ez jó lenne többször nekem is, de nem látom, hogyan valósulna meg.
KedvelésKedvelés
Nálunk nincs dugó, egyedül decemberben szokott előfordulni, hogy kicsit araszolni kell. Én hamar beláttam, hogy kocsi nélkül nem fog menni az élet, lett kocsi, megkönnyebbülés, szabadság, nyugalom és felszabadult egy csomó időm! A korábbi 1,5 órás út helyett 15 percet töltünk csak közlekedéssel. Én nem szabadúszóként dolgozom itthonról, és habár nagyon jó, sok előnye van, éppen annyi hátránya is.
És bevallom néha titkolom, mert “átlag” emberek nem értik, hogy miért vannak intézményben a gyerekeim, ha én itthonról dolgozom. Ja, biztos jól lehet dolgozni 5 gyerekkel itthon.:-) Az óvó nénik különösen agyamra mentek.
KedvelésKedvelés
Átfutottam a kommenteket, és azt hittem, hogy ez egy korábbi cikk, mert derengett, hogy a biciklisügy már volt. Én senkinek sem vagyok senkije ezen a blogon—jó Szent Erzsébethez van némi közöm, de ez titok–mégis bírom, hogy progresszív. Nem, nem hordoztam a gyerekemet, bölcsibe jár, külön alszik, és a Tescoból rendelek házhoz. Viszont nagyon megválogatom, hogy milyen tartalmat olvasok, ha már sikerül kilátnom a melóból. És engem inspirál ami itt van, nem érzem magam fafejűnek, csak mert én egy klasszikus diétát követek, naponta ötször eszem, keveset, és jókat, saját súlyos edzésekkel FOGYOGATOK, van hónap, mikor csak egy kilót, van mikor 3-mat, van olyan hét, mikor egyszer sikerül a torna, van mikor minden nap, vagy, hogy ha csak egy évben 4-szer ülök biciklire, és akkor is megbánom, mert béna vagyok persze, és stresszelek. Nem érzem magam kevesebbnek, ha vita esetén becsukom az ajtót, hogy kössz, most ennyi tellett tőlem. Akkor érzem magam fafejűnek, ha utólag rájövök, hogy még ez is sok volt, elvesztegetett idő.
Én attól érzem magam rosszul, ha ide-oda hajladoznak az emberek a szemem láttára, ha azt hallom, hogy valaki előttem beszívott szájjal elhallgatja a rasszista, kirekesztő, gyomorforgató dumáját, amikor én könnyes szemmel arról mesélek, milyen volt velük lenni, miket mondtak, aztán egy sarokkal arrébb még az én őszinte szavaimat is hozzátoldja a bugyborékoló gyűlöletéhez, és röhögve meséli a hasonszőrű közös ismerősnek. de nekem nem mond semmit. Nem áll le vitázni, nem akar-tud ellenérvet, egyszerűbb neki mosolyogni.
Én attól érzem magam rosszul, hogy egy olyan társadalomban élek, ahol az idős generációnak mély és pokolbéli titkolnivalójuk van, soha nem tudhatod, ki mit gondol, ahol a középkorú emberek nem jutnak el a lelki érési folyamatokban még a 30 éves szintre sem, és a tehetősek tárgyak birtoklásában, a szegények pedig tetoválásokban mérettetnek meg. Engem igenis zavar a fejlődés akarásának a hiánya. Hogy a kamaszok kényszerpályára vannak állítva 17 évesen. Hogy nincs kiérlelve semmi. Zavarnak a bezárt üzletek, Az, hogy akármit akar valaki, akármit talál ki, arra mindig jön valaki, aki azzal kezdi, igen de…!
Zavar, hogy a gyerekem ugyan rohadt jó bölcsődébe jár, két nagyon aranyos nénivel, látom, hogy a szomszéd szobában akiknek nem ezt osztotta a gép, két szörnyeteget kaptak. Zavar, hogy ilyen esetben nem tudom mi a helyes, és zavar, hogy senkit sem érdekel rajtam kívül.
Az apátia, a deprimált kényszeresség zavar, az elértéktelenedő pénzem zavar, az elértéktelendő munkám, az elértéktelenedő jellemem, szellemem, társadalmi jelenlétem. nem pedig az, hogy más hord e nercbundát, vagy milyen fitneszterembe jár.
(Ki)bírom, hogy más máshogy él, mást csinál, mást szeret.
KedvelésKedvelik 1 személy
Összegzem a Vakmacskával történt fenti kommentváltás tanulságait.
Azt hiszem, te is azok közé tartozol, akik nagyon büszkék arra, ahogy ők kialakítottak maguknak egy jól működő, sokelemű létezést (munka, közhasznúság, kritikus lét, család, kaja, megélhetés, közelekedés stb.), és mivel te “normálisan” élsz, ezt demonstrálod itt nekünk és néha ellenemben. Hogy inkább úgy a jó, csak mert te nem tudsz elképzelni mást. És onnan ítélsz, vitatod az én alter kis FELVETÉSEIMET vagy megéléseimet, amelyek kommunikálása a blog fő célja, és nagyon fontos, megtermékenyítő hatása van. Ez a blog persze hogy provokatív, hát mi legyen, mitől tudna érdekes és inspiráló lenni? De nem kell személyesen érteni és ugrani, megtámadva gondolni magad érvektől.
Én látszom, neked lehet rólam véleményed, és személyeskedsz is, te nem látszol, csak nagyon töredékesen annyi, amennyit írtál magadról, és ez az aszimmetria is a félreértés oka.
Ez a fajta kommentelés, hiába mutat értelmes érv-részleteket és stílusremek mondatokat, néha hökkenetes, időrabló és bántó ítélkezésbe megy át. Ennek sosincs jó vége.
Valami nagyon zavar téged abban, ahogy én létezem vagy blogolok, állandó összehasonlítgatás meg a Bezzegre való hivatkozás megy. Nem tudom, nem látom, nem nagyon foglalkoztat, mi lehet ez, de olykor nagyokat szúrsz, ami meglep. Nem, nem sért. Elég rezignált vagyok, hozzászoktam a mindenféle reakciókhoz.
Nem tudom, hány éves vagy, és erről nem is tettem állításokat.
Nem gondolom, hogy progresszív volnál. Van néhány beakadásod, amin egyszerűen nem tudsz felülemelkedni, és szívesen szólod le azokat, akik valami újba kezdtek, ha neked nincs kedved ahhoz a valamihez. A bicikli, a sport, az én átalakulásom ilyen téma. Utóbbit elismered, de távolságtartással, és lemajmozod azokat, akik valamit újítottak a blog hatására, mert Te Büszkén Különállsz. Soha semmi jó nem származott abból, amikor valaki azt hangsúlyozta, hogy kommentelőtársaival ellentétben ő aztán nem birka. Ez mindig az illetőről szól. Hogy zavarja a másság, vagy hogy valamit nem akar észrevenni, ami amúgy kiabál az életében.
Igen, sok a felszínes, ebbe-abba belekapó, önállóan el nem igazodó, változásnyi lendületet magából kipréselni nem képes nő. Sok a reményvesztett, motiválatlan, csodára váró, nem elég kitartó ember. Néha mi magunk is ilyenek vagyunk, kár ítélni. Én mondjuk nagyon önfejű vagyok, az a lényegem, hogy minden eredeti és saját, csak az áll jól. Utálom, ha rám mint új kapura bámulnak bornyúk, nekem ez az egész, ahogy élek (láncfűrész, békénhagyós gyereknevelés, bringa, sport, erdő, ketogén és öko) megélt, napi valóságom: néha keserves gyötrődés, visszacsúszás, kompromisszum, és egyébként nagyon más a reprezentációja, mint amilyen a valóságban (egy sor ismerősön, olvasón látom, hogy nem igazán megy át a lényeg, dobozaik rabja, feltűnősködésnek tartják pl. a sportot, akárhogy is fogalmazok).
Én egyedül itt beszélek róla. Nekem ez a blog a védett helyem, utolsó (és paradox módon, az üzenet érvényessége és a szavak ereje következtében a legnyilvánosabb és tömegek által olvasott) menedékem. Én itt nem fogok óvatoskodni és lábujjhegyezni, hogy meg ne sértsem a villamossal járót vagy az elhízottat. Aki idejön, az viselje el ezt.
Tulajdonképpen: nálam van a bírálat joga, mert én vetem fel a témát, és én tényleg általános tendenciákról írok, nem egyes embereket basztatok. Aki idejön, az viszont már engem ítél és nézeget, a kitettségemet. És én nem szeretem, ha kigúnyolják, élcelődnek megszenvedett és eredményes dolgaimon, ha betámadják, tüntetőleg elhatárolódnak, vagy ha lerontják az innovatív üzeneteket, ha ennyire félremegy a mondandó, és ha visszavágás lesz abból, amit írok. Ezért szólok. Nem személyes. És ismét: akinek sok a mondandója, reagálnivalója, és nem megy neki itt a harmonikus kommentelés, az a maga létrehozta felületen és a maga által odavonzott olvasóközönség körében fejtse ki a véleményét, ne az enyémet használja, és ne engem túráztasson.
Te érvek fogytán elkezdesz visszalőni és mellébeszélni:
— “hajánál fogva előrángatott” (megkérdőjelezed, hogy eszembe jutott, mert téged zavar)
— “de ez milyen régen volt” (ha azóta nem revideáltad érveid-stílusod-állításaid, akkor mindegy, mikor történt, ugyanaz a gond: leszólod és ellenségnek kezeled a városi biciklist, önigazolsz, csak mert te nem)
— “nagyon megsértődtél” (nem igaz, rám tolod a felelősséget, nevetségessé akarsz tenni)
— “azt mondod, amit én csinálok, rossz/egészségtelen/retrográd” (nem, csak érvelj tisztességesen, és ne rontsd le azt, ami progresszív, elegen rontják így is…)
Nem, ritkásan enni nem egészségtelen, ha nem vagy éhes, nem kell enni (bár én nem ezt mondtam, hogy bírj ki 8-10 órát, hanem azt, hogy az elmenős, akár csomagolt vagy a városban vett kaja mindig drágább és macerásabb).
Igen, cukorhinta. Létező jelenség, a szakirodalom bőven elemzi, kb. minden test- és sporttémájú posztomban megemlítem, hogy van más út, és pont az a nem egészséges, szerintem, ha ki vagy szolgáltatva a vércukrodnak és az inzulinodnak, az IR meg népbetegség. Ezzel nem állítom, hogy baj van azzal, ha valaki rendszeresen eszik, bár szerintem azért is túlsúlyos a társadalom, mert a jóember azért eszik, mert ebédidő van, és nem azért, mert éhes.
Nem, nem szégyen rendszeresen enni, csak jelzem: létezik más út is, és az nem egészségtelen.
Léteznek biciklisek, létezik örömük, békében, büszkén. Létezik ketogén, edzőterem. Örülnek, joguk van. Blogjuk van. Melyen kommentelni nem jog, hanem lehetőség.
Nem támadtalak le, te kötöttél bele olyasmibe, amit nem is állítottam, és te kezdtél minősítgetni. És te vagy a vendég, neked kell viselkedni, nekem meg a teljes színvonalat és hangulatot óvni, okosan tartani azt, ami konszenzus.
Mindig a kényszeres kötözködők, kákán is csomót keresők, mindent jobban tudó humortalanok írják, hogy én megtámadok embereket, csak a saját igazam érdekel, csak a hízelgőket bírom elviselni, és mindenki ellenség nekem, aki nem száz százalékig ért egyet. No de ez mégis az én blogom, és most olyan értelemben, hogy innen én hova a picsába menjek már? Ki mondja meg nekem, írja elő nekem, hogy itt hogy viselkedjek? Csak magamra hallgathatok, nem lehet ez az egész kívánságműsor. Különben szétcincálnak, volt már, hogy majdnem.
Nem volt pofon, hepciáskodás volt, a részedről, és kemény gúnyolódás, viszonyítgatás. Ahhoz elég régi olvasó vagy/voltál, hogy lásd: annak a kommentje, aki itt régi rendszert óv, újításokat vitat, nem marad szó nélkül.
KedvelésKedvelés
Éva írta nyugdíjspórolás ügyben a munkábajárás egyéb megspórolható költségeit, írtam rá, hogy én aztán munkában nem eszek, meg nem is öltözködöm. Van dress code, de nem veszélyes. Nálam ez pont a poszt eredeti témájáról szól, engem olyan szinten kifordít önmagamból ez a kényszer, hogy időre, ideig, kényelmetlen-zajos-idegenekkel teli helyen (nem borzasztóak a kollégáim, de nem is a puszipajtásaim), muszáj ÜLVE, akkor is, ha épp nincs feladat, reggel-délután tülekedés, hogy se enni, se valahogy kinézni nincs kedvem. Mert minek? Kinek? Nincs motivációm, iskolába járni több kedvem volt csinosan felöltözni, hajat sütögetni, sminkelni. Hát most ha felkelek, ki a halált érdekel, hogy egy hete ugyanaz a gatya van rajtam, nagyjából megfésülködtem, szarom le menni kell a buszhoz. Hogy nem eszek, az még jó is amiatt, amit Éva írt, nem rossz néha 6-8-10 órát kifejezetten pihentetni az emésztést, intermittent fasting vagy mi (amúgy a paleo étkezés 😀 hát ha valami paleo, akkor ez az… az ősember aztán biztos nem evett napi 3-5x haha, hát akkor evett, amikor volt mit). Meg még ami, én is egy egyedi darab vagyok, és bár tudom, hogy az én munkahatékonyságom (a munka amúgy rendben van) ilyen körülmények között roppant alacsony, de ha én ezzel a főnököknek előhozakodnék…..
KedvelésKedvelés
Érdekes.
Én nem tudom, de ez talán önbecsülés, testi életkedv kérdése is. Van olyan nap, hogy kétszer is átöltözöm, és nem edzés vagy időjárásváltozás miatt, hanem mert abban a szettben (most éppen zsiráfos pólóban, kisebb méretben ugyanaz van a lányomon) vagyok önmagam, keresem, mi illik össze. Irtó sok ruhám is van. És olyankor is átöltözöm, ha csak az őzek meg a kutyám látják, vagy ha a cébéába megyek. Régen, egyetemre járva, meg tanítani, nem volt ilyen hajlamom. Most keresem az ideális rövidnadrágot, átfonom a hajam, ilyenek. Az is új fordulat, hogy szoktam tükörbe nézni.
KedvelésKedvelés
Nymphalis hozzászólásához. Nagyon egyetértek. A munka nem fáraszt, az fáraszt, hogy egynél többen vagyunk a szobában, hogy nincs levegő, hogy ülni kell, egy olyan kényelmetlen pózban, amitől este már nem mozog a lábam és még öltözködni is. Nálunk természetes, hogy mindenki más szerelésben jön minden nap. Még táskát is váltanak a legtöbben. Nincs dress code, mindenki önmaga lehet, én is színes vagyok, de néha bizony ez fárasztó. Minden vágyam, hogy vegyek egy kis fekete ruhát, meg egy farmer dzsekit és ebben töltsem el a munkahelyen hátralévő éveimet. Lélekben még mindig kockás inges, alföldi papucsos (Tisza tornacipős) lány vagyok.
KedvelésKedvelés
Jó poszt. Szerintem is van egy csomó olyan munka, amit lehetne otthonról végezni, de “be kell járni”. Miért is? Hogy megteljen az irodaház, ha már felépítették?
Én sosem jártam kocsival dolgozni, mondjuk nem is volt rá szükségem, meg saját kocsim sem volt soha. Tömegközlekedéssel, ritkábban biciklivel, most meg gyalog, persze ez adott lehetőség, közel vannak az iskolák, ahol dolgozom. És nem multi, bár értelme sincs sok, sajnos erre a megállapításra jutottam. Időre kell beérni, de ez iskolánál logikus, és menne is, ha odafigyelnék az órára. Jelenleg valamiféle “szociálpedagógiát” csinálok, amihez se végzettségem, se plusz lelki kapacitásom nincs jelenleg, amúgy sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs elismerve. A takarítónő után a következő fokozat az iskolai hierarchiában, és még a terhességemet is veszélyeztetem. Le-fel mászkálok a lépcsőn, alulszervezés miatt, az értekezlet a város másik felében van, egy csomót kell gyalogolni (és semmi érdemi infót nem kapunk, de kötelező). Tegnap a “nagyok” (az itt 8 év felettit jelent, ők már a “durva” kategória) focizás közben összeverekedtek, odamentem, el akartam venni a labdát, -ez az egyetlen módszer, hogy felhívjam magamra a figyelmet, különben szarnak rám,- ahogy lehajoltam, az egyik srác belerúgott a kezembe. Néztem rá, láttam azért ő is megvan egy kicsit döbbenve (nyilván a labdát akarta), mondtam neki, hogy akkor most te nem játszol, leülsz a padra. Mondott valamit, amit nem értettem, de jobb is, majd arrébbment. 5 perc múlva már megint ott focizott, tudtam, hogy így lesz, de legalább a tekintély látszatát fent tartottam. Azért belegondoltam, ha esetleg a kezem helyett a 6 hónapos hasamat rúgja meg, akkor mi van? Mindezt úgy, hogy közben kollégák nyugodtan ülnek a padon, beszélgetnek. Az egyikük, “állandó alkalmazottja” az önkormányzatnak, -azaz hozzám képest magasabb az órabére, teljes munkaidőben dolgozik, van szabadsága, stb.- szép szőke fiatal lány pár napja a földön húzta végig a ordító kis elsős fekete srácot az ebédlőben. Néztem ki a fejemből: ja, ez rendben van, ő alkalmas erre a munkára? Mert hogy én tavaly megkaptam (nem mondom, hogy teljesen alaptalanul), hogy “ilyen idegállapotban nem lehet gyerekekkel dolgozni”, és elvették a munkám 2/3-át, örülhettem, hogy nem rúgnak ki. Igazából felmerült már bennem, minek csinálom? De ha nem húzom ki novemberig, lehet, hogy nem lesz egyáltalán a szülési szabadságra semmi pénzem. Liberté, egalité, fraternité. Elképesztő.
Pedig nekem annyi ötletem lenne, ez a munka majdnem jobban érdekel már, mint maga a rajztanítás, olyan szocializációs programokat tudnék kitalálni, komoly, állami szervezésben, nem csak humánus, de prevenciós okokból is. Annyi pénzt költenek a a “terrorelhárításra”, és nem értik, hogy itt a gettóban kéne kezdeni, itt kéne körülnézni, és mondjuk más alapokkal indulna egy 6 éves “eltérő kultúrájú”, ha nem húzná a földön az ebédlőben az animátor. Ha nem ez lenne az alap, vagy legalábbis következmények nélküli. Ha nem élné már meg gyerekként a megalázottságot, ha nem alakulna ki benne már igen korán a többségi társadalommal és a hatalommal való szembenállás. Egyre jobban azt érzem, hogy ez sokkal inkább szociális, mint vallási, kulturális kérdés. De ez a kolléga jobban beszél franciául, mint én, és nem sírja el magát, ennyi. Persze nagy álmaim vannak, miközben esik szét a magánéletem. Meg az is igaz, hogy nem dolgozok a magam sikereiért, a nyelvet sem tanultam meg rendesen, ezért senkit sem hibáztathatok. Meg mintha pár évenként változna a nagy ötlet, hogy mit akarok csinálni. Az biztos, hogy olyasmit, ami kreatív, de szociális is, meg azért én is elismerést kapok. Művészetterápia? Bár azt mondják, aki maga is pszichésen zavart, nem lesz jó terapeuta. Most nem, de később? Versenyszéfában furcsán érezném magam (nem mintha tárt karokkal várnának).
KedvelésKedvelés
Miért nézel mindig másokat? Hogy nekik mennyi az annyi? Most nem azért, szegény kissrác meg minden, de engem megnyugtatna, hogy nem csak nálam szakad el a cérna.
KedvelésKedvelés
Miért nézek másokat? Talán mert igazságtalannak tartom, hogy pária vagyok itt. Még Magyarországon is több állami segítséget kapnék, itt meg megy a szöveg a “szociális egységről”, hatalmas kamu. Riasztóan önző társadalom.
Nyilván nem egy szörny ez a lány sem, elfogyott nála is a cérna, igen, bár szerintem nincs igazán affinitása és kiképzése ehhez a munkához (mondjuk ő, mivel 25 alatti, ingyen, állami támogatással végezte el azt a tanfolyamot, amiért nekem majd 900 eurot kell fizetnem – tudom, megint mást nézek), de ezt így nem lehetne. Egyikünknek se. Nem értem, hogy gondolhatja azt az állam, az önkormányzat, hogy ennyire magára hagyhatja ezzel a feladattal az alulképzett, alulfizetett, alulmotivált alkalmazottjait. Nagyon gáz, hogy a gyereket a földön húzzák és az is, hogy a vele foglalkozó felnőttnek nincs más eszköze. Most mondhatjuk azt, hogy én lelépek, elmegyek más munkába, elköltözök, majd csak kilépek valahogy ebből, ha máshogy nem, az erkélyről a nyolcadikon, de ezek a gyerekek akkor is itt maradnak, és az animátorok földön fogják őket húzni. Tényleg csak engem zavar? Én bevállaltam a “szar munkát” is (jelentem, még Tesco pénztáros is voltam otthon, tehát a fentebb tárgyalt kvótát teljesítettem), most is lementem a mélyére, tényleg, próbálok teljesíteni, belerakok mindent, amit tudok, én, a “rasszista”, és semmi pozitív visszajelzés. Tényleg ennyire használhatatlan lennék? Alkalmatlan a munkára? Oké, nem nekem való, de akkor kinek? Én meg ne dolgozzak ilyen pszichés állapotban? Szó volt arról is, hogy ki vállalja be a szar munkát? Mellesleg egy ilyen fontos szociális munkának elismertnek kéne lennie. Ha ez a “szar munka”, akkor mire való a társadalom? És ki beszéli le ezeket a srácokat arról, hogy 10 év múlva kalasnyikovval lövöldözzenek a bevásárlóközpontban?
Persze lehet az is, hogy én vagyok teljesen félrecsúszva, és azt hiszem, másokat kell megmentenem, míg magamat sem tudom.
KedvelésKedvelés
Szerintem a te teljesítményedet és közérzetedet húzza le az, ha nem tudsz kilépni abból, hogy de más mit csinál, neki mennyi az annyi, miért könnyebb, meg ha keresed az ő teljesítményükben a hibát, az árnyékot. A problémák, amelyekről annyit és oly árnyaltan írsz, valósak és komolyak, megkerülhetetlenek, és az igazságérzeted is fontos és értékes.
KedvelésKedvelés
Igen, azt hiszem tényleg el kéne jutnom odáig, hogy Ezt Itt Én Most Nem oldom meg, nem fogok xezer embert intergrálni a társadalomba, mint ahogy a migránshelyzetet sem oldom meg, ráadásul az nyomaszt is, amit kicsit szégyellek, mert jobb lenne csak a humánus részt látni belőle, mint ahogy tettem volna ezt pár éve.
Azóta inkább csak ülök a padon, nézem a túlzaklatott gyerekhadat, a maradék pár hetet ledolgozom így, aztán majd meglátjuk. Mármint hogy mit tudok tenni azért, hogy olyan munkám legyen, amivel hasznosíthatom a tudásomat, pozitív visszajelzést kapok anyagilag, erkölcsileg, és még hasznára is van a világnak. Ez így egyszerre sok? Akkor egyenként…
KedvelésKedvelés
Most egy kicsit visszaköszönt a tanári elakadásom, és ahogy elmentem szülni, és vissza azóta sem, és asszem, többet nem is. Már nagyon elegem volt, szégyelltem, de az élet ezt hozta, és utána lett boldogságos anyaásgom meg a blogom.
KedvelésKedvelés
Szó volt a biciklis életformáról itt, nekem meg eszembe jutott egy jó kis sztori, leírom, hogy néha valami “életigenlő” kommentem is legyen:
Egy itteni barátnőm életformaszerűen biciklivel közlekedik, pedig ez Párizsban nem egyértelmű, -egyébként 50+, egyedül él, két munkahelye is van, rendszeresen fut, táncol, koncertekre jár, rövid ruhában, piros hajjal jelenik meg, és időnként eltelekocsizik a tengerpartra (igen, ilyen barátnőm is van, többet kéne vele találkoznom),- egyik este hazafelé a kosarából kiesett a táskája, nem tudott hazamenni, mert a lakáskulcsa is benne volt, a telefonja, mindene. Elment a rendőrségre zuhogó esőben, a rendőrök nagyon segítőkészek voltak, mondták, hogy ott maradhat egy darabig, és elkezdték hívogatni a telefonját. Egyszercsak felvette valaki, aki megtalálta a táskát, és mindenestül elvitte neki a rendőrségre.
Na hát ilyen emberek is vannak errefelé! 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Akik most 1-2 évesek, azoknak elérhető lesz majd vajon a benzin és a gázolaj ?
A szülők vajon hagynak nekik…? Meg tudják majd fizetni ? Vagy nem ez lesz a fő gondjuk ?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: olvasd újra | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: irodai dolgozók | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: ugyanazokat a témákat rágod és folyton szidsz valakit, éva! | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő