109 thoughts on “és ebből meg lehet élni?”

1. Az, hogy ilyen hosszú ideje, ilyen olvasóközönséggel működik a blogod, már nem magyarázható a jókor, jó helyen, hiánypótló tartalommal való indulással.
   Mióta olvaslak, már többször jártam úgy, hogy el-eluntam egy éppen aktuális témát, és néhány napig (!) hanyagoltalak. Aztán mikor visszalátogattam, mindig megleptél valami különleges írással.
   Titok nincs, csak jó szövegek! Üdítő élmény a blogod.
   Az unalmas beszélgetéseket én unalmas közhelyekkel szoktam teletűzdelni. Ide ez illik:
   Jó bornak nem kell cégér…

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Nagyon köszönöm, fontos nekem, amit írsz, és te a kezdetektől itt vagy.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

2. Amit örömmel csinálunk, abból meg lehet élni. Az örömnek előbb ára van, majd később áradása.

   Nagyon jó lett ez a duma, má’ megint, a 44 betű alakzatba sorakozott egymás mellé.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • “Amit örömmel csinálunk, abból meg lehet élni.”
     Sajnos ez nem általános itthon, amennyire én látom. Úgy tapasztalom, hogy nagyon kevesen dolgoznak olyat, amit szeretnek, és meg is élnek belőle.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Na de az állítás az volt, hogy ha azt dolgozod, ha megtalálod, végül, akkor az repít. vagy ilyesmi. És azért sok magára talált ember tud olyat teremteni, hogy abból meg is él.

       KedvelésKedvelés

     • Értelek, csak én nagyon kevés ilyen emberrel találkoztam. A fordítottjával viszont…jaj. Aztán ha nem szeretjük amit csinálunk, csak megélünk belőle, az előbb-utóbb felőröl. Megöli a kreativitást, és a végén azt sem tudjuk igazán élvezni amit kapunk érte. A napfonat-csakrám nekem is be van már állva mint a szög. 😦

       KedvelésKedvelés

     • Azért mondtam, hogy ára (ez a múlt, a befektetés), áradása (ez a jelen, a kamat). Mindenki bárcsak maradna a kaptafánál…no de sebaj, rengetegen élnek kiváló minőségű társkapcsolatban, ami pótolja a kiégést és az elszürkülést. Nemdebár ?
       A napfonat-csakra olyan, mint az aratódísz ?
       Olyan jó, amikor lassacskán teljesülnek a vágyak és az álmok…és ez ösztönöz tovább.
       (furcsa az anyák nyelve, lehet csűrni-csavarni és a belső ragyogó képeket betűkké degradálni)

       KedvelésKedvelés

     • Nem egészen. Az egy energiaközpont, a 3. csakra. A kreativitás, önazonosság, önmegvalósítás góca.

       KedvelésKedvelés

     • gyere a flexbe 🙂

       KedvelésKedvelés

3. Affene, én is mindig azonnal megkérdezem az emberek foglalkozását, de sose gondolkodtam eddig a szándékomon, ami mögötte van… Apám csinálja folyton ezt (nyilván tőle “lestem el” a technikát én is – köszi apa!), aztán meg jól meg is magyarázza, hogy mivel ez meg ez az illető foglalkozása/nemzetisége/vallása/politikai meggyőződése, akkor természetszerűleg ilyen és ilyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Kívülről nézve teljesen hülye mechanizmus, de valahogy eddig nem tűnt fel, hogy én is ezt csinálom… hát pedig de.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Azért nagyon más ez hatalmi helyzetből, meg sztereotip “úri nép/magunkfajta rendes ember-e?” tesztként, mint az, hogy “és te mivel foglalkozol?”.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Az én megélhetésemet is gyakran firtatják. Ha megtudják, hogy tanítok, akkor még inkább…Ez annyira tolakodó, hogy vissza szoktam kérdezni: miért kérded?
       Ez bejött. Eddig mindenki zavarba jött tőle, erre nem lehet mit felelni. Gyorsan mást kérdeznek.

       KedvelésKedvelik 1 személy

4. Az egyetlen blog aminek majdnem minden bejegyzeset elolvasom mar ket eve es a hozzaszolasokat kevesbe. Mas blogokon (randomszeruen, nem jarok nagyon vissza, csak ha beleutkozom valami erdekesbe) kevesbe olvasom a cikket (csak ugy fuggolegesen) es inkabb a hozzaszolasokat (szorakoztato tud lenni). Ennyi 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Köszönöm, ez fontos visszajelzés, én vakon írok, nem tudom, kinek milyen. Volt időszak, hogy már sok volt a visszajelzés is, a rajongás is, most néha nem tudom, mi hogy megy át.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Ebbol ma nekem az jott at, hogy kar, hogy az orszag vegeben elek, mert pont most ertem meg (belul), hogy lenne kedvem normalis anya mellett rugalmas bebiszitter lenni:-) . Bar nem tudom a kiemelt oradij mit jelentene, maradhatnek-e ilyen szabad, mint most. Megint a lenyeget siekrult megragadbom :-). 🙂 . Most pedig visszamegyek, es elolvasom a heti termest. Joooooo lesz!!!

       KedvelésKedvelés

     • Sajnos, a pillanat elmúlt.

       KedvelésKedvelés

5. Éppen annak a bizonyos márkájú proteinnek a mug cake-jét kanalazgattam a bögrémből miközben olvastam 🙂

   Érdekes, hogy az emberek mindenre instant megoldásokat akarnak lehetőleg áldozatok nélkül de most azonnal és rád vannak megsértődve, ha nem mondod meg nekik a tutit.

   Szerintem azért is tud ilyen hosszú ideje ekkora olvasottsággal működni a blogod, mert őszinte, egyedi, olyan témákban is bátran ki mersz állni, ami tabu és nem utolsó sorban minden poszt mögött ott van a kemény munka és az elhivatottság.

   A foglalkozásokkal kapcsolatos prekoncepciók elkerülése miatt a legtöbb helyen már nem mondom/írom ki a nevem elé a két betűt, csak akkor, ha a személyimet is át kell adnom.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

6. Persze, felmerül a kérdés, hogy szövegen keresztül magát eladni az embernek miben különbözik, a proteintől? 🙂

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Hát mondjuk hogy a szövegírás alkotó munka, nem valami dolog eladása, önmagam megalkotása is munka, ott van egy megélt élet mögötte, haszonkulcs-árrés nincs, a támogatás meg teljesen önkéntes, nem feltétele semminek, nem presszió, tök diszkrét, ingyen is ugyanaz jár, egy vagy tíz kávémeghívásért se kap az olvasó többet.

     Köszönjük a jóindulatú kommentet, nincs az az isten, hogy egy ilyenben ne legyen vessszőhiba…

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Köszönöm a választ!

       KedvelésKedvelés

     • Számomra ez az önkéntesség szimpatikus dolog, olyan tisztává teszi az egészet.

       Én pl. azok közé tartozom, akik időnként “agyonhasználják” a blogot, meg elvárnak, besértődnek, aztán a jótékonykodást meg nem viszem túlzásba. És kócsingot is várok, igen, meg nagy ölelést. Nehéz egészségesen viszonyulni, főleg, ha az ember úgy érzi, nagyon szüksége van a külső támogatásra. Könnyű a neten “eltévedni”. félreértelmezni dolgokat.
       Én dühös vagyok időnként, máskor meg nagyon hálás. És csodálom, hogy így működtetni tudod a dolgokat.
       És köszönöm.

       KedvelésKedvelés

     • Hiányoztál. 🙂

       KedvelésKedvelés

   • Egyébként ha termék, dolog előállítója volnék, tehát nem eladója/forgalmazója, mondjuk varrnék háti babahordozót (azzal szemben, hogy behoznám Németországból), akkor is hasonlóképp gondolnám, szóval nem csak szellemi produktumra igaz, hogy előállítani értékesebb munka, mint eladni.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Köszönöm, így már jobban értem, mire gondoltál. További jó blogolást kívánok!

       KedvelésKedvelés

     • Ne haragudj, sokan támadnak, eléggé ugrok már.

       KedvelésKedvelés

     • Asszem, van egy ilyen hazai szemérmesség, hogy ingyenblog, az abszolút, hirdetések so-so, aki pénzt kap, az meg bassza meg, hogy képzeli… Hát, annyit mondok, jónak kell lenni, sok olvasó napi igényévé, hogy ezt egyáltalán felvethesse az ember. Anélkül tényleg ciki.

       KedvelésKedvelés

     • Igen, sajnos jellemző ez minden alkotómunkával kapcsolatban is.

       KedvelésKedvelés

     • Nincs gond, megértem. Minden alkotómunkával kapcsolatban tapasztalható ez a hozzáállás sajnos.

       KedvelésKedvelés

     • Na, azt hittem, nem küldte el a válaszomat. 🙂 Mindenesetre ezt a képet itt hagyom, hátha valaki nem ismeri:
       http://www.hypebot.com/.a/6a00d83451b36c69e2019b01426700970d-800wi

       KedvelésKedvelés

   • Szerintem egyébként az, hogy én nem ezt vagy azt csinálom, nem okvetlenül jelenti a másik tevékenység lebecsülését. Pl. a kerskedését. Hol a fenébe venném meg a lisztet a kenyeremhez,ha nem lenne kereskedő? Ettől még én képtelen lennék kereskedni, alkalmatlan vagyok rá, ettől nem érzem különbnek magam.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nekem (több nap múlva, átgondoltan) az volt a szar ebben a helyzetben, hogy gyanakodás övezett, meg a proteint, hgy biztos keresek rajta, ezért van az egész, meg a barátkozás is, holott én tettem szívességet, és senkit nem beszélek rá. Nincsenek is ilyen kapcsolataim, ahol az emberek számok és százalékok.

       KedvelésKedvelés

     • Teljesen tudom, amit mondasz, és értem, mi zavaró a találgatásokban, és azt is, mit utálsz az ilyen MLM ügynök stílusban. Egy barátom mondta egyszer (miután befulladt, mint Amway ügynök), hogy miért nem megy neki: mert ahhoz, hogy sikeres legyen, a baráti/emberi kapcsolatait kellene üzleti kapcsolatokká alakitania. Na a másik oldalról, mikor emberi(nek hitt) kapcsolato, ismerősöm egyszercsak üzletfélnek tekint, az baromi rossz érzés.

       KedvelésKedvelés

     • Nagyon sokan csinálják, hogy az ismeretségi körükben bizniszelnek, erre használják a kapcsolataikat, ilyen üzleti modellek terjednek, szerintem ez igenis alacsonyabbrendű, kiábrándító és nem őszinte. Én igenis különbnek érzem magam, nagyon utálom az ilyet.

       KedvelésKedvelés

     • Jó, persze, én általában a kereskedőkről beszéltem. Nem azokról, akik megmondják nekem, hoyg mire van szükségem, hanem akik megkérdezik tőlem, és aztán adák, amit kértem.

       KedvelésKedvelés

7. A bébiszitter-háztartási alkalmazott vonalon az Életrevalók (Intouchables) c. francia film jutott eszembe. Aki nem látta még, érdemes megnézni.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Jó film, igen. Ráadásul a srác csak azért ment el eredetileg az állásinterjúra, hogy aláírják a papírját a munkanélkülihez (igazolva a munkakeresést).

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

8. Hmm… én éltem “a boldogabbik félen”. Az a tapasztalatom, igenis téma az anyagiak, nagyon csúnya módon és ez a tapasztalata a Nyugaton élő ismerőseimnek is, többek között annak is, aki nem kulizni ment ki (mint mi), hanem kinti férje van és afféle “úrinői státuszban” él.
   Nekem kifejezetten megalázó volt, mikor a helyi native kendőzetlenül rákérdezett, mennyit keresek (EU-s minimálbér, átváltod lejre luxus) és mikor meghallotta, leereszkedően mosolygott, hogy ha hazamegyek, vegyek ajándékot a szüleimnek. Meg hogy jó az a pénz, jól fog majd otthon, ne szomorkodjak. Ezt havonta elmondta. De nem ő volt az egyetlen helyi, aki faggatott, mennyit keresek, miből élek, hogy csinálom. És a kintre férjhez ment személy szerint ez náluk is téma és ő is utálta, pedig az ő férje elég jól keres, de mindig faggatják miből mennek Spanyolországba meg ide-oda meg hogy osztja be a háztartást… Rendkívül zavaró lehet, annak, aki meg kint ugye kelet-európaiként minimálbérért dolgozik, megalázó is. De mielőtt kimentem volna, én is azt hittem, hogy ez egy afféle provinciális szokás a végeken.
   De tényleg nem azért írom, hogy kötözködjek, inkább kipanaszkodtam magam.

   Egyébként nekem egy ismerősöm van, aki rejtély számomra, hogy él, három éve a nyelvemen van, hogy megkérdezzem, de uralkodom magamon, mert tényleg nagyon csúnya így belekérdezni, miből telik neki erre meg arra munka nélkül.

   Egyébként azt látom, fordítva is “működik” a dolog, emberek, akikkel frissen találkoztam, kezdik el mondani, mit dolgoznak, ez mennyit hoz havonta, általában panaszkodnak, de van, aki bölcsködik, stb. Pedig nemhogy nem kérdeztem, de nem is érdekel.
   Meg asszonyok, hogy a férjük hol dolgozik, mit, mennyit, ebből mennyi megy el szivarra és hát jaj, de nehéz.
   Ez sem érdekel.
   Az emberek szeretnek beszélni és jobb nem jut az eszükbe.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Szerintem jövedelmet, pénzbeosztást, de azt is, hogy “ugye, nehéz neked?” firtatni a világ akármely pontján égő, intelligens ember nem kíváncsi, nem viszonyítgat, nem kalkulál. Hüvelygombára is lehet kérdezni ennyi erővel. Olyan nyíltan irigy, viszonyító, kutakodó, pletykás, undorító dolog. Nyíltan beszélni róla, önként, nem panaszkodva viszont nem ciki, hanem skandináv: társadalmi transzparencia. Panaszkodni megint csak ciki, társagási kötőanyagnak használni ezt a témát, pláne ügyeskedésről, seftelésről stb. mesélni. Lúzerré tesz. Talpraesett ember nem panaszkodik, hanem munkát keres és talál.

     Átszámolni teljesen más társadalmak jövedelmeit, juttatásait, az se valami szerencsés (nem neked írom, te el tudod helyezni, meg érted az okait), szóval ezen hüledezni, mint valami újszülött, akinek minden vicc új, hát, nem tudom, de ez is gyakori sport. Más azt mondani, hogy Írországban drága a lakbér meg a víz (ez tény, ottani fogyasztói kosárhoz képest is), mint átszámolni forintra. Nemtom, valami nulla pénzügyi meg közgazdasági műveltség kell az ilyesmihez.

     Nagyon erős igényem, hogy becsületes, diszkrét, intelligens legyen mindenki, akivel érintkezem, hányok az ellenkezőjétől.

     Idealista koromban, János halála évében idehívtam egy nehéz helyzetű, friss özvegy családapát, aki sok más mellett festő is volt, hogy fesse ki a kisszobát. Bőségesen megfizettem, előre, ő mondta meg, mikor jön, ebédet főztem, és nem spórolósat, három gyerekének tetemes ruhát küldtem. Épp jött a postás, hozott valami özvegyi nemtudommit, a férfi ennek tanúja volt, erre a jelenlétemben felhívta valami ismerősét, és panaszolta: hallod, EZ meg már megkapta, nekem csak tologatják az aktákat.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

9. Ez megint telitalálat.
   Hétvégén voltam társasutazáson. Akikkel összeverődtünk, a pár nőtagja azonnal: Mit dolgozol, hol, melyik cég, mi a beosztásod,,, Komolyan, mint a stazi. Hiába próbálsz kitérni, röntgenszemekkel vizslat. Ő márpedig akkor is beskatulyáz, ha a fene fenét eszik is. Aztán majd ennek relációjában lesz veled kedves/leereszkedő, nyájas, akármi. Nem mindig mondom meg mit csinálok 😀 . Viszont remekül szórakozom azon, hogy az elmondottak alapján hogy alakulnak át az ilyenek.
   Ritka az olyan, akivel napokat el lehet tölteni úgy, hogy csak úgy dumálunk… Hasznos infókat cserélünk ki, tapasztalatok, kalandok, sztorizás, mindenki épp csak addig nyílik, ameddig komfortos neki, és csak annyit mutat, amennyi nem terhes senkire. Véget ér a nyaralás, és szinte barátokként váltok el, pedig alig tudtok egymásról valamit.
   Amit még hasonlóan látok, az a szemlétet, ami engem is hajlamos lehúzni. Ez a “bezzeg neki”-dolog. Mindig viszonyítunk, utálom. Magamon is. Ha észreveszem, mostanában az az első, hogy 180fokos fordulattal visszakérdezek: Mert ÉN mindent megtettem az áhított állapotért? Hogy nem rinyálni (hehe, ez volt itt is), hanem csinálni. Beleállni és lenyesni a vadhajtásokat. Állati nehéz. Kényelmes belesüppedni a másra mutogatásba, viszont semmihez nem fogható boldogság, amikor magad érsz el valamit. Csak nehéz. Ettől még a hideg ráz a “neki könnyű”-mentalitástól, pedig én sem tudom rávenni magam sokszor arra, hogy azt csináljam, amit az eszem súg, ragadok a rossz sávokban, de ha kitartóan indexelek, egyszer csak kijutok 😀 (remélhetőleg még mielőtt elhagynám az én lehajtómat – ha már autós hasonlat).

   KedvelésKedvelik 1 személy

   Hozzászólás ↓

10. Én egy ideje egyszerűen nem mondom meg, hogy igazából mit csinálok. Az eredeti végzettségemet szoktam mondani. De az se jó, mert egyből kérdeznek tovább: hát de abból ma nagyon nehéz lehet megélni, és hol és mit… Innen 2 mondat után már a politikai, betanult dumáknál járunk, a ki és bevándorlásnál, idősebbeknél bezzeg a Kádár alatt még.
    Azt senki nem veszi észre, hogy erről én nem akarok beszélni. Elég gáz, hogy nem az az udvariatlanság, ha ezeket megkérdezik, hanem az ha én nem akarok válaszolni.
    Na volt olyan is, hogy egyből megmondtam mit, milyen beosztásban, mióta, mennyiért és milyen elköteleződés mellett. Ezzel is sikerült hamar lezárni, mert az irigység az mindenek felett dolgozik az emberekben. De nem volt jó, mert semmi köze hozzá.

    KedvelésKedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

11. Tíz éve rendszeresen lemegyünk a feleségemmel Tusványosra. Nem Tusnádfürdőn lakunk, reggel este ingázunk Csíszeredából. Ez hetetnte legalább tizennégy fuvar, tíz év alatt száznegyven. Ezt vontam én le: a székelyudvarhelyi sofőrök hét és fél másodperccel azt követően, hogy beültél, megkérdezi, hogy mennyit keresel, ha sokat, akkor mit csinálsz, ha keveset, akkor miért csinélod, és a tíz és feledik másodpercnél már ott tart a kérdezfelelek, hogy neki bezzeg milyen jól megy, így kell ezt csinálni, stb. Az út kb. 40 perc. Amikor megérkezünk Csíkba, némelyik megkérdezi, hogy hol tegyen ki. A válaszunk mindig az, hogy nem számít, kolozsváriakként nagy(obb) távolságokhoz vagyunk szokva, szóval bárhol letehet, majd elgyalogolunk a szállásunkra. Az udvarhelyi válasz mindig az: úgysem tudnálak bevinni a városba, ezeknek a csíkiaknak olyan gödrös utcáik vannak, de leteszlek itt valahol a külvárosban, biztos megoldjátok valahogy, mint ahogyan azt is, hogy olyan kevés pénzből lám még utazgattok is. Az esetek kilencven százalékában kell fizetni a fuvarért, általában a sofőr jelzi, hogy mennyit (van, hogy tiszta véletlenül az autónak a lízingje is szóba kerül, illetve az is, hogy ő mindenkit fel szokott venni mert megesik a jó szíve a szegény utazókon, akik általában ennyiazannyival szokták honorálni a kedvességét, amit neki nem is lenne szíve elvenni, de muszáj mert az autólízing ugye …
    Az udvarhelyieket soha nem érdekli, hogy mit végeztél, és az is, hogy mit csinálsz csak abban az esetben ha jól keresel.
    A gyergyóiak azzal szokták kezdeni, hogy honnan jöttél. Ez azért is lehet fontos, mert Gyergyószentmiklóst és környékét még az ott élők is,(vagy elsősorban ők) a világvégének tartják. Szeretnének eljátszadozni a gondolattal, hogy milyen jó is lehet ott ahnnan te jöttél? Nem tudom, de nagyon alázatosan, többnyire ez a kezdő mondat. Ezek nem sokat beszélnek a pénzről, igazából nem is tudom, hogy miről szoktunk velük dumálni. Mindenféléről, minden érdekli őket ami nem Gyergyó. A gyergyóiakkal a legrövidebb az út. Nem tudom hány esetben, de érzéseim szerint tízből nyolc autóban nem volt légkondi, lehúzitt ablakkal utaztunk. Aaz udvarhelyiek autójában mindig van légkondi. A gyergyóiak általában nem kérnek pénzt, sőt sértésnek veszik, hogy azt gondolod, hogy a pénzedért vettek fel.
    A sepsiszentgyörgyiek a másik teljesen más kategória, mint ahogyan a csíkszeredaiak is.
    Előbbit hangsúlyosan szokta érdekelni, hogy hol tanulsz, kik a tanáraid, hogy ő ismere-e azok közül valakit, ismered-e te azokat akiket felsorol, tanácsosok, tanárok, bokámtudja még kicsodékat. Elvenné a pénzt, de annál okosabb. Megkeresi a “legközelebbi” közös ismerőst és üzeni annak, hogy rég nem látta. A szángyörgyivel soha nem kerül szóba a pénz, különösen az nem, hogy ő mennyit keres. Szeretnek csevegni könyvekről, művészetekről, és meggyőződésem, hogy minden szentgyörgyi olvasott életében egy olyan szerzőtől, egy olyan könyvet amit max. egy példányban adhattak ki és ha utána érdeklődsz, rájössz, hogy egyébként sem hallott róla senki, több kötete nem is jelent meg és az az egy is csak halála után, de nem tudni mikor. Minden esetre a szentgyörgyi nagyon kultúrember, mert ő hallott róla és olvasta is és most rádpirít, hogy bezzeg Wass Albertet olvastad ugye…ma már az egyetem sem a régi…bezzeg amikor ő járt Kolozsvárra magyar-finnre, az akkor olyan értelmes osztály volt, hogy mind vezető politikusok, városi tanácsosok, múzeum igazgatók és agysebészek lettek.
    A csíkszeredaitól megkérdezed, hogy mennyit adj. A legtöbbször az a válasz, hogy amennyit akarsz. Ez lehet semmi is, de ő tudja, hogy csak nem szállsz ki úgy, hogy legalább valamennyit ne adj. Sokat szégyell kérni, bár milyen jó volna ha nem tudnád az árakat, vagy csak a jó beszélgetés miatt is…az is lehet, hogy luxus kocsid van otthon, csak épp ki akarsz próbálni valami újat, s hátizsákolsz egyet az asszonnyal a hegyekben. Ez így azt hiszem jellemző lehet a csíkiakra. Lehet Mercedese a szakadt cipőjű járdán ácsorgónak? Ejsze igen.
    A kézdivásárheyliek vagy nem szoktak felvenni, vagy távol esnek mindentől és ezért nem talékozhattunk velük ilyen helyzetben.
    Elnézést ha sértő sztereotípiákat szórtam szét, de ezek saját tapasztalataim. Ééletemben nem jártam ezen a blogon, nem is tudom minek szenteltem időt rá… Talán azért mert érdekesnek találtam, s nekem is megvan a mennyitkeresel ismerősi gárdám, de a stoppos élményeim érdekesebbek. s most egy nyári légcsőhurut kezelése közben itthon kuksolva időm is volt rá..Stoppolás közben minden megtörténik ami egyébként is, csak a helyzet kicsit más, és más végkifejleteket eredményezhetnek a stoppolás adta specifikus szituk. Kicsit olyan bármi megtörténhet, kicsit olyan anonim kommentelgetős egy blogon, ahol a rendszám ellenére a sofőr is lehet más és te is némely határokkal bár, de az lehetsz aki akarsz. Egyébként nagyon keveset keresek, de ennél sokkal kevesebből is meg lehet élni.

    KedvelésKedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • Egy élmény volt, köszönöm. Isten hozott. Van sok csíki meg kolozsvári és környéki olvasó, mondjuk régen, két éve nagyobb őrület volt itt a határon túlról, és jártam is felétek 2013-ban, blogger vendégként. Biztos van sok közös ismerős, amit persze mint társalgási témát szintén utálok és unok. 😀

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Köszi. Igen, van közös ismerős, de nem az Ő fészbuk oldalán találtam rá a blogodra. Ami ugye jó. Nem szoktam régi írásokat leporolni, úh. most felíratkozom a bejegyzésekről értesítő motornál és várom a következő szösszenetet.

        KedvelésKedvelés

    • Nem tartozik szorosan ide, de pontosan leírtad, hogy mit szeretek én arrafelé annyira: nincs minden uniformizálva. A kis különbségek, mennyire mások az emberek ha utazunk 80-100 kilométert. Gyakran eszembe jut, hogy valamikor az egész országunk ilyen lehetett.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Székelyudvarhelyiként megsértődtem…

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Óna, ne sértődj meg. Te biztosan kivétel vagy. Most azzal fogok jönni, hogy vannak nagyon kedves székelyudvarhelyi kollegáim, de tényleg vannak. Így pl. tapasztalatból tudom, hogy az udvarhelyi humor nagyon gyilkos. A legjobb vicceket tőlük hallom, a legepésebb odavágásokat dettó.
        Biztosan te is megfigyeltél már hasonló különbségeket. Pl ,hogy “kólozsvári” akcentussal ne mesélj vicceket mert előadóból könnyen a poén tárgya leszel.

        KedvelésKedvelés

    • Ha ezt Maros megyéből olvasnák, amit a szángyörgyiekről írsz, azt mondanák, valójában szángyörgyi vagy és csak bölcsködsz.
      És mivel szángyörgyi vagy, mondanák, nem számít a többi sem, amit mondasz, hiszen eleve hibás a perspektívád, mert nem “vássárhelyi”, esetleg környéki vagy.

      KedvelésKedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • Bölcsködnek, örvendenek a gyermekek.
        Már azonnal felismerem, melyik kommentelő honnan, mármint országpontossággal.

        KedvelésKedvelés

      • Marosvásárhelyt szándékosan kihagytam. Vállalhatatlan amit érzek a város iránt, és még magyarázatom sincs rá, hogy miért. :)))))
        Tényleg, találkozott-e már valaki közületek ilyennel megmagzarázhatatlan helyzettel?
        (Nézd, belépek a facebookommal, hogy ne legyenek kételyek azt illetően, hogy [szángyörgyi-e vagy]ok.:)) )

        KedvelésKedvelés

      • “ilyennel megmagzarázhatatlan helyzettel” érzem, hogy egyszer még idézni fognak tőlem. :))))))
        Most megnyomom a hozzászólás küldését, aztán észre fogom venni, hogy bekapcsolva maradt az angol billentyűzet, s minden z helyett y van és fordítva.

        KedvelésKedvelés

      • jó lesy úgy is

        KedvelésKedvelés

    • Ezt kiadhatnád könyvben, mondjuk ilyen címmel, hogy “Útikalauz erdélyi stopposoknak”. 🙂

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem is feltűnt ez a szöveg-szerűség.

        KedvelésKedvelés

    • Fú, másfél hónapja székelyek közt non-stop. Hát ők is magyarok, csak egy kicsit többek, és minden magyarországi hülye, tápos, és amúgy is, kapja be.
      Ennyi kritikát külföldön nem kapok, mint Erdélyben, pedig bazira alázatosan közelítek mindenhez, nem sajnálkozom és nem osztok észt.
      Olyan jó ez a komment, élmény volt olvasni 🙂

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hűha, én egyszer, amikor még fiatal voltam és fogyasztottam már némi alkoholt egy erdélyi településen, belém kötött egy székely pár, hogy a hülye pesti beállt eléjük és nem látják a zenekart, vagy ilyesmi. Kétségebe vonták nemzeti hovatartozásomat, és dühömben végül azt találtam mondani, hogy Magyarország fővárosában születtem, magyarabb vagyok, mint te, bazmeg. Majdnem verekedés lett, de három férfi sietett a segítségemre. Ezután a székely fiú mosolygott és békült, a lány viszont engesztelhetetlen maradt. Egyébként a kocsmai verekedés az utolsó tevékenység, amit végeznék, szóval nagyon vicces az egész.

        KedvelésKedvelik 1 személy

      • Igen, ismerős. Amúgy vicces ez Füszi 😀 😀 😀

        A másik, amit folyamatosan hallgatok, hogy Magyarországon mennyi minden szarabb, és mindenkinek van minimum egy története arról hogy őt magyarországiak lerománozták. Elnézést kértem sokszor, majd mikor sok lett a téma, azt mondtam dühömben, hogy engem hetente románoznak, lengyeleznek, ukránoznak le, megtanultam együttélni ezzel és az volt a megoldás, hogy megértettem, hogy ezek a népek semmivel sem rosszabbak nálunk. Mostmár fütyülök rá.
        Persze ez egészen más kérdés, tudom én. Csak hát na, azt hallgatni, hogy én mennyire nem vagyok magyar (én azt sem tudom hogy mennyire vagyok az..? és hogy ez mennyiségi kérdés tényleg?)
        Közben meg ott van egy hatalmas ismerősség – érzés, és a kapcsolódás lehetősége, információk érdekes tömege.

        KedvelésKedvelés

      • Fú, azért ez pszichózis.

        KedvelésKedvelés

      • Mulatságos, azt mondják, nagyjából ilyesmi a viszony a romániai románok és a moldáviaiak között; mármint hogy az utóbbiak tartják magukat “az igazi románnak” és a romániai meg a “tápos”. Ezen kacagtam, mikor hallottam.

        KedvelésKedvelik 1 személy

      • Nekem könnyű, eddig még csak kirándulni voltam a szigeten, és egy csak egy tősgyökeres taxisofőr hitt lengyelnek, ráadásul azt sem bunkón 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Engem nem zavar ha annak hisznek, tojok rá. Ha bunkók, akkor is, mert ostobaság akkor is ha téved az illető.

        KedvelésKedvelés

      • Engem sem. Néztek már románnak is, mondtam, hogy egy román népdalt el is tudok énekelni. Persze biztos rosszul viselném, ha külhoni magyarként néznének annak, ezt nem vitatom.

        A szélsőséges székely öntudatról annyit, hogy nem csak a himnusz műdal, ahogy Laci lent írja, de a zászló is elég friss:
        https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_z%C3%A1szl%C3%B3
        Sajnálatra méltó, hogy a saját csoportjukat más csoportok lenyomásával vélik felemelni. Ugyanez áll a minden sarkon Romulust és Remust szoptató farkasszobrokra és a vesszen Trianon-falvédőkre is.

        KedvelésKedvelés

      • Pszichózis, és nekem elszorul a szívem, ha az életszínvonalukat, beszorítottságaikat látom, ezért sose haragudtam. Páratlanul okos européerek mellett a legfrusztráltabbakból is kijutott nekem arról a vidékről. Szar nekik, hadd kompenzáljanak.

        KedvelésKedvelés

      • Szerintem Trianon azért más tészta. MAJDNEM olyan, mint a holokauszt emlegetése a zsidóknál (örményeknél, cigányoknál), valós, tényleges tragédia. Nem kell ahhoz mindjárt utálni a szlovákokat, románokat, szerbeket, hogy Trianont gyászold (egyébként nagyon sok vesszen Trianonos nem is a szoszédokat utálja, hanem a franciákat meg úgy általában a győzteseket). A magyarországi, asszimiláns zsidóság is pont ugyanúgy gyászolta. Amíg hagyták neki.

        KedvelésKedvelés

      • Nagyon más egy milliós nagyságrendű, hidegvérű genocídium, mint egy vesztes háborús határátrajzolás, már bocsánat. Nem öltek meg embereket, és akiknek az érdekei és identitása és életkörülményei sérültek, azokat nem etnikai alapon szívatták meg, sokkal inkább külpoltikai és gazdasági érdekek mentén. Csak a sérelmi alapú önkép és történelmi műveletlenség láttatja ezt etnikai alapú traumának. És ezt terjeszteni, tüzelni, életben tartani borzasztó káros, sose lesz így béke a Duna mentén.

        Mindezt egy nagyon alapos trianonos történelmi tanulmánykötet lektorálása után merem ilyen határozottan állítani, amelyet nem valami kósza okoskodó, hanem akadémikus írt. Eléggé lereccsentem tőle, mik voltak az én fejemben is Trianonról…

        Ami meglepő, hogy sokkal nagyobb a hab, az elfogultság mégis, még ma is Trianon miatt, pedig egy generációval korábban történt, mint a holokauszt.

        KedvelésKedvelés

      • Persze hogy nagyon más, de tragédiának ez is tragédia. És de, baromira megszívattak etnikai alapon is embereket, ahogy a II. világháború után is, ld. kitelepítések.Hogy valóban annyira széles körűen elterjedt volt-e, mint hisszük, azt nem tudom. Nyilván maga a döntés egyáltalán nem etnikai alapon történt, azzal a céllal, hogy a magyarokat jól megszivassák, hanem teljesen hideg-rideg hatalmi érdekek mentén. Ahogy – ha igaz – a kiugrási kísérlet támogatása – annak biztos bukásának tudatában -, sőt a német megszállás kiprovokálása (http://index.hu/tudomany/tortenelem/2015/08/20/amerika_provokalta_ki_a_nemet_megszallast/) sem a magyarokkal való kitolás céljából történt, hanem rideg, embertelen logika alapján.
        Ettől függetlenül, a trianon-tragédiából revizionizmust, szlovák- román- akármi ellenességet gyártani, az tényleg nagyon nagy baj, a békességben élés lehetne valóban a megoldás, a határok átértelmezése például, az egységes nemzetállam erőltetése helyett.
        Hogy miért nagyobb az elfogultság? A magyarok részéről nagyobb. A zsidók és cigányok részéről nyilván kisebb. Az örményeket meg nem is érdekli valószínűleg, vagy annyira sem, mint a magyarokat az örmény holokauszt. Az indiánok meg annyit sem tudnak róla, mint mi az indián-holokausztról. Szerintem ez teljesen természetes, emberi dolog.

        KedvelésKedvelés

      • Nem a Trianon-emlékezet, hanem néha a megemlékezés _módja_ az, ami lehet ízléstelen, kirekesztő, stb., és ez a gáz, erre gondoltam.

        KedvelésKedvelés

      • Szerintem jelen formában a műveletlenségen és érzelmek bizgetésén, xenofóbián alapuló Trianon-emlékezet is nagyon gáz. Jó lenne, ha az iskolákból, tankönyvekből, ünnepségekből és közművelődési intézményekből eltűnne legalább.

        KedvelésKedvelés

      • Ja, hát abban egyetértünk.

        KedvelésKedvelés

      • Rólam meg azt mondják hangosan, hogy biztosan zsidó vagyok…egy nagyon kicsit igazuk van….csak egy picike hiányzik…

        KedvelésKedvelés

      • “egyébként nagyon sok vesszen Trianonos nem is a szoszédokat utálja, hanem a franciákat meg úgy általában a győzteseket”
        Trianon a modernkori magyar történelem egyik legnagyobb traumája, hogy megelőzhető lett volna-e vagy sem, nem lehet tudni, több évszázados folyamat eredménye. A székelyek (és más határontúliak) sérelmeihez hozzátarozik a több évtizedes, tudatos, szervezett “magyartalanítás”, az identitás elnyomása, megkérdőjelezése (“elmagyarosított románok” elmélet), kigúnyolása, a nyelv használatának korlátozása, stb. Ez sajnos bizonyos formában ma is zajlik (romulus-rémus szobrok, mit valaki említette már, vagy a “hagymakupolás honfoglalás”), szerintem ugyanúgy megérdemelnék a védelmet, mint bármelyik európai kisebbség, a székelyek meg akár az autonómiát is, mint a katalánok, baszkok, korzikaiak.
        Viszont a franciákat felesleges utálni emiatt. Nem is nagyon tudják, hogy miről van szó, Trianon itt egy kastély és koncerthely. És nem azért nem tudják, mert buták, hanem mert egészen más hangsúllyal tanulják az első világháborút. Magyarországon biztos furcsa ez a francia nézőpont, de azt a háborút nem ők kezdeményezték, viszont ők nyerték meg, komoly vérveszteségekkel. És a románok, szerbek, többiek ugyanúgy elmennek Párizsba elmondani a saját verziójukat. Miért lenne (nekik) a magyar verzió a hitelesebb? Ez eleinte engem is sokkolt, de be kellett látnom, hogy logikus.

        KedvelésKedvelés

      • “Nem öltek meg embereket” – ez így ebben a formában nem pontos. Ott volt a Maniu gárda Romániában, vagy a “délvidéki vérengzések”, ahol igencsak etnikai alapon (magyarok, németek és horvátok ellen) történtek szörnyű tömeggyilkosságok. Falvak egész magyar lakosságát eltüntették, a mai napig sokan nem tudnak róla Magyarországon sem. Nekem élnek Vajdaságban rokonaim, iszonyú dolgok történtek arrafelé https://hu.wikipedia.org/wiki/Délvidéki_vérengzések
        És minderre nem mentség, hogy mindkét esetben a magyar fasizmusra, Horty féle bevonulásra (illetve az Újvidéki “Hideg napokra”) jött a válasz. A trianoni átgondolatlan (szerintem részben igazságtalan) döntésnek súlyos következményei lettek, kitelepítések, pusztitások és halál is, gyilkosságok minden irányból. Ennek beismerése Magyarországon is várat magára (Horty idealizálása), de a szomszédos országokban is.

        KedvelésKedvelés

      • Várj, azért Trianont és a II. világháború alatti és utáni dolgokat így ne hozzuk össze. Nyilván van kapcsolat, de nem a trianoni diktátum közetlen következményei.

        KedvelésKedvelés

      • Lehet, hogy Trianon nélkül is megtörténtek volna ezek a szörnyű események, de Trianon ráerősített, sőt indikálta a konfliktust.

        KedvelésKedvelés

      • Persze, de ezzel az erővel Mohácsra meg foghatjuk az első világháborúban való részvételünket, és ezzel Trianont, de Mohács nem Trianon miatt tragédia, és Trianon sem a II. világháború miatt – bár az I. világháborút lezáró békediktátumok egyértelműen vezettek a II. világháborúhoz. Akkor is: Trianon önmagában tragédia volt, ahogy Mohács is önmagában volt tragédia.

        KedvelésKedvelés

      • “engem hetente románoznak, lengyeleznek, ukránoznak le”

        Megint árnyaljuk egy kicsit. Mint a múltkor, most is azt sérelmezem, hogy azt nem értik sokan, itt nem külföldi-magyar viszonylat van, hanem magyar-magyar. Így más a dolog.
        Azért más az, mikor egy külföldi (angol? mindegy, nem számít), “idegen” hiszi azt, hogy te valami más náció tagja vagy és más az, mikor egy magyarországi, csak mert a határ túloldalán születtél, hidd el.
        Engem is bolgároztak már le Nyugaton, mert nem tudták, mi a különbség Magyarország meg Bulgária között, kacagtam. De más, mikor a villamoson Pesten dicsérnek meg, magyarok, hogy milyen jól beszélsz magyarul. Hidd el. Igenis van egy típus Magyarországon, amelyiknek valahogy varázsütésre mindenki román/szerb/ukrán lett, aki 1920-ban kívül rekedt. Nem gonosz, nem rosszindulatú, nem bántani akar, egyszerűen őszintén így hiszi.

        Egyébként ismerem ezt a típust, a mellverő erdélyit és ez is nagyon gáz.
        A legveszélyesebbnek azt látom, hogy bár olykor tényleg van egy nagyon jó, ízes nyelvjárás, de egyre többször tapasztalom, hogy nyelvtani HIBÁKAT, a magyar nyelv torzulásait teszi meg örök igazságnak és olykor a helyesen beszélő magyarországit kritizálja. Hogy azt nem úgy kell. Miért? Mert ő erdélyi! És ő jobban tudja!
        A fiatalság meg (falun élek, azt gondolom, egy egyetemi városban más a helyzet) már egyre inkább keveri a román szlenget a magyarországi valóság show-k kifejezéseivel, szóval szörnyű (mielőtt valaki belekötne, nem a román nyelvvel van bajom, de aki itt él, ismeri ezt a “mö”-kezdetű bődüléseket, no azzal igen.).

        KedvelésKedvelés

      • Határon túli magyar-anyaországi magyar viszonylat van, igen, és nagyon sok továbbörökített para és sérelem, onnantól, hogy ki szenvedett többet, odáig, hogy még 1989-ben is innen vitték az isteni Kajla nugátot, mert ott nem volt.

        Engem nemrégiben tett látogatásaimon nem bántottak, sőt, valahogy úri pestiként kezeltek, én meg igyekeztem a szavaikat használni. De azért felsejlett néha ez az “itt igazibbak a dolgok, Erdély szebb, mint bármi más, ti ezt sem tudjátok” viselkedés.

        Mondjuk ezek mind világlátott emberek voltak.

        Nincs helyes beszéd, mármint nyelvészeti értelemben, csak ízlés, illetve “amikor így beszélsz, kire akarsz hasonlítani” szociolingvisztikai szempont. Van standard, mediatizált (a közmédiában általánosan használatos) nyelvállapot, meg dialektusok és ezer helyi szín. Mindenki helyesen beszél, mindenkinek a beszéde rendszer és csodálatos képződmény. Azt lehet mondani, hogy ez vagy az román hatás, ekként nem “igazi” magyar, de a nyelvünk mindig is más nyelvekből való kölcsönzés, tükörfordítás, nyelvtani elemek révén alaklt. De az emberek túlnyomó többségének nincs ehhez nyelvészeti műveltsége, hogy tudja, mi mitől van, nem is várható el, csak akkor ne okoskodjanak.

        KedvelésKedvelés

      • Elfogadom, te jobban értesz hozzá. De azt gondolom, mindannyiunkkal van olyan, hogy -lehet, hogy igazságtalanul szubjektíven- felszisszenünk, hogy hogy beszél valaki. Lehet, hogy ez kicsit sznobul hangzik, de vállalom.
        Azért ez nem akkora hasfájásom, hogy emiatt nyafogjak, csak onnan jutott eszembe, hogy nagyon kiáltó ellentét ez azzal, hogy “csak mi beszélünk jól és szépen”.
        Egyébként tudomásom szerint néha fordítókat is kritizálnak azért, nem román-magyar viszonylatban, hanem általában, ha pl. túl sok a “germanizmus” vagy ilyesmi, ott is követelmény, de legalábbis illendő lenne a szakmai hiúság körébe vonni a “szép” (helyes?) magyar nyelvet. Például sokszor előfordult velem, hogy olyan fordítást olvastam, aminek az eredeti nyelvét ismertem és néha felismertem az anglicizmust vagy romanizmust, nem mindig volt jó, azt gondolom, elegánsabban is meg lehetett volna oldani. Nem vagyok benne biztos, hogy a beszélt nyelvben a tükörfordítások, a latinizmusok, amik a románban “hoch” stílus képviselnek, a magyart nem rontják.
        A helyesírási hibákat hagyjuk. Egyébként erről is olvastam pesti cikkeket, hogy helyesírás márpedig nem létezik, érdekes vélemény, irányzat, de nem kell nekem mindent a magamévá tennem elvégre. 🙂 Elég elfogadnom, hogy ilyen is van.

        KedvelésKedvelés

      • Minden van, még nyelvhelyesség is, csak annyi, hogy stiláris, ízlésbeli, szociokulturális ügy, nem nyelvészeti.

        KedvelésKedvelés

      • Mondjuk nyelvrontás nincs, csak változás van. (Nem annyira veszed észre, mennyire szubjektív az, hogy téged zavar valami. Én felszissztenek, hogy a megosztja helyett okosművelt ismerős fb-re kiírja, hogy megossza /ez suksükölés, egyébként/, az én szerkesztőim meg kihúzzák azt a szövegeimből, hogy “távozzék”, az ikes tagozásomat, merthogy ilyen nincs.)

        KedvelésKedvelés

      • ‘“engem hetente románoznak, lengyeleznek, ukránoznak le”
        Megint árnyaljuk egy kicsit. Mint a múltkor, most is azt sérelmezem, hogy azt nem értik sokan, itt nem külföldi-magyar viszonylat van, hanem magyar-magyar. Így más a dolog.
        Azért más az, mikor egy külföldi (angol? mindegy, nem számít), “idegen” hiszi azt, hogy te valami más náció tagja vagy és más az, mikor egy magyarországi, csak mert a határ túloldalán születtél, hidd el.’

        Én is tudom, sőt írtam is hogy tisztában vagyok azzal hogy ez más helyzet. Ez elég egyértelmű.
        Érzek ebben egy nagy megmutatom-én-nektek-kiamagyar-attitűdöt. Még azt is ellőtték egy pohár bor után hogy székely szarta a magyart. Na, hát ha ez valamiféle viccesség, akkor nem értékelem a humort.
        De nekem inkább kisebbrendűségi érzésnek tűnik.
        Meg az a magyar is gáz, aki megy sajnálkozni, meg buksisimizni az erdélyieket. Ez nem egy skanzen, hanem az ő életük.

        KedvelésKedvelik 1 személy

      • Éva, én is így.
        Igyekszem használni a szavaikat, és nem is bonyolult, mert rámragad. Vinetta, lapító, talál az illik helyett, kapok a találok helyett, etc. És van néhány román mondás, ami rendkívül elmés, kedvencem a következő: Kevés gondolata van, de az fix!
        Hát nem csodásan leírja a szimpla embert? 😀

        KedvelésKedvelés

      • “székely szarta a magyart”
        Én ilyenkor úgy megkérdezném, hogy akkor miért van az, hoy a “székely himnusz” egy 20. századi, pesti műdal.

        KedvelésKedvelés

      • Jó, de jár akkor a lifelong vécépapír! Igények nagymagyaréknál beadhatók.

        KedvelésKedvelés

      • Egyszer én is így jártam Szerbiában…elég nagy ribillió lett belőle. Csak annyit mondtunk, hogy kismagyarországiak vagyunk…

        KedvelésKedvelés

12. Kedves Mindenki!

    Eddig ez az első érdemi hozzászólásom. Régóta itt vagyok látatlanban, és minden írás elgondolkodtatott. Mivel érezhető, hogy itt egy nagyon összeszokott társaság beszélgetése zajlik, ezért csak néhány rövid gondolatot tennék hozzá. Ez a fajta dolog, amiről írsz, bennem erősen előhozta A kis herceg történetét, amiben is az író kifejti, hogy ha a felnőtteket érdekli valami, nem azt kérdezik, hogy milyen színű, hanem, hogy mennyibe kerül…

    A másik dolog, gyakran tapasztalom magam is, mikor megmondom, hogy bölcsészkaron PhD-zom, a szájhúzást, enyhe lenézést. hiszen mi az már, hogy…? Nem felemelő érzés, de megtanultam kezelni, visszavágni.

    Mindazonáltal, ha új emberekkel kerülök össze, én is meg szoktam kérdezni, hogy mivel foglalkoznak (ti. mi érdekli őket). Nyilván, az általad írtak másról szólnak. Néha én sem tudok mindig különbséget tenni az engem kérdezők szándékai között.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szia! Üdv a blogon. Mindig jönnek újak, néhányan régiek, van, aki ismeri egymást, de durvábbnak tűnik, mint amilyen.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Ne is törődj a szájhúzással. HA rólam tudják meg, miből PhD-ztam (illetve az még kandidátus kor volt), akkor még nevetni is szoktak. Az ő tudatlanságukat jelzi.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

13. Más zsebében turkáláshoz: szeptembertől egy bizonyos, nem tudom pontosan mennyi, egy főre eső jövedelem alatt ingyenes lesz az óvodásoknak az étkezés. Ezt ráadásul elég lesz bevallani a nyomtatványon, nem kell mellé igazolásokat csatolni. Mi ennél a bizonyosnál többet keresünk, és nem is fogok csalni azért, hogy ne kelljen fizetni. De előre utálom, hogy mostantól mindenki, aki látja majd az oviban, hogy megyek az irodába ebédet fizetni, látni fogja, hogy mi vagyunk a “gazdagok”.

    Nekem amúgy majd kifúrja az oldalam, hogy mások miből élnek és hogyan, de főleg azért, mert érzem, hogy jobban is beoszthatnánk a pénzt és olyan jó lenne látni, hogy mások hogy boldogulnak ugyanannyiból vagy kevesebből, mire költenek amire én nem, mire költök amire ők nem. De nem illik megkérdezni. Meg irigy is vagyok sokszor, ami gáz.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem ez egy tök jó téma, a fogyasztói kosár, tippek, szokások.

      Az a nem jó, amikor szakma, jövedelem, gazdasági stratégiák (van-e befektetése) alapján belövik az ember helyét. Érdemes-e vele tisztelettel beszélni. Egyszer egy királyfi… ez jut eszembe. Holott nagyon is gondolom, hogy szociokulturális javak teszik az embert, az formálja olyanná, amilyen, valamint én sokkal szívesebben beszélgetek eredendően vagy csiszolódottan (nem írtam ösztönöst és képzettet) értelmes emberekkel, elannyira, hogy a nagyon reflektálatlan nem okosok a halálba idegesítenek, csak nem vonok le olyan következtetéseket emberi kvalitásra nézve, és nem helyezkedem érdekből, nem ápolok ilyen előnyös kapcsolatot. Sőt, a nagyon finom, nagyon művelt, nagyon beágyazott, mindenkit ismerő, általánosan becsült, híres vagy félhíres emberekkel van egy averzióm.

      Van még ez a viselkedés, amikor olyan rajongva mondják, hogy nahát, nagyapja akadémikus, apja híres orvos, micsoda ember!

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Legjobb barátnőm dühítő szokása mind a 8 unokaöccsét és -húgát Einsteinnek hinni, mert diplomásak a szülők. Viselkedni már kevésbé tudnak a gyerekek, de hát ki vagyok én egy érettségivel, hogy erre felhívjam a figyelmet?
        (Alapból nem tenném, de sokszor rákérdez, hogy ugye milyen szuper az egyik kislány, én meg csak feszengek.)

        KedvelésKedvelés

14. Más egy pénzügyi blogon mondjuk mintaköltsévetéseket gyártani, meg más ténylegesen kutatni, mint régen a szomszédasszony, amikor fiatal anyósom fazekán felemelte a fedelet, hogy mi fő nálatok Ágikám (és ő csak akarta a fejére borítani az illetőnek….)

    A foglalkozást én is kérdezem, ha nem derül ki, egyszerűen mert az érdeklődési körét jobban lehet látni, meg annyi érdekes munkájú ember van, levéltáros, kertész, élelmiszeripari mérnök, mittomén, amiről én úgyse tudok eleget, és ha szereti, szívesen mesél róla, ha meg utálja, akkor úgyis hamar kiderül. Meg persze munkál a régi üzleti “ki tudja mikor lehet szükségünk egymásra” dolog is, ha mondjuk már barátkozunk más miatt az illetővel.

    De fizetésre rákérdezni, vagy hogy miből vette a kocsiját….17 évet dolgoztam angolszászoknak, hát nem.

    Meg hát itthon sok a fenn az ernyő nincsen kas, hó elején lapostévé Korfuval, aztán kölcsönkérünk a szemüvegre vagy a porcelánkoronára a mamától, ez is ő dolga, amíg nem _tőlem_ akar kölcsönkérni. Viszont rákérdezni és rávilágítani kínos.Mindenkinek.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

15. A Csernus Imrének volt 1 jópofa könyve a Felnőtt húsleves ahol ő a doki ivott valami borásztól saját bort nem ízlett neki és ezt ki is fejezte a maka finom modorában. Tetszett ahodj elmondták neki h ha tudná abban a bor készítésben mennyi de mennyi munka van. (aztán mektapasztaltatták vele) Azóta inkább csak finoman jelzi h esetlek neki más a szája ízének való. Mert persze nem tetszhet mindenkinek minden. És pocsolyába lökdösni bárkit a kurva 1szerű.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egy G billentyűre dobjunk már össze! :)))

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Beszállok! 😉

        KedvelésKedvelés

      • okés okés énnekem is zavaró bizony.

        KedvelésKedvelik 1 személy

16. Én szeretem az ilyen “ebből nem lehet megélni és mégis” történeteket, olyan egyediek, reménykeltők. Mint ez a blog, vagy ezek a vállalkozások: http://moments365.hu/csiki-karolina-karlalina-hu/, http://designisso.tumblr.com/post/127409713897/szeretek-minden-részletet
    Persze időnként az irígység is befigyel, meg a nagyítóval hibakeresés, de azért tudom kezelni, tisztába vagyok vele, hogy ez az én saram. Meg beindul a “nekem ez miért nem sikerül” nyavajgás. Nyilván azért, mert meg sem próbálom, nem teszek bele energiát. Meg még azt sem tudom, hogy igazából mit.
    Az önsajnáltatás az állásinterjú közben valóban rossz taktika, de szerintem nem annyira a “tövig benyalás” kell a munkaadónak, sőt, nem baj, ha feltételeket szabunk a munkánkhoz, de nagy önbizalommal arról kell meggyőzni a másik felet, hogy ő milyen jól jár azzal, hogy engem alkalmaz. Persze az elmélet megvan, hogy gyakorlatban is tudom-e? Ahhoz még edzeni kell egy kicsit..

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • borderline, jól beszélsz.
      72 gombos mellényben érdemes interjúra menni…
      Tövig benyalni…hát sose senkinek, hótfelesleges. Mindig azt adni, ami vagy. Különösen nincs értelme nyalni vagy elbeszélni borsodba-baranyába, mert a többfordulós kiválasztás ill. a félnapos pszichológiai vizsgálatokon úgyis minden kiderül.
      Elvárásaid is legyenek a leendő munkáltatóddal és a vezetőddel szemben. Ezeket hangoztatni szükséges, szokták kérdezni a konfliktus izét is…hát akkor…én nekimegyek bizony a konfliktusnak. Nyalás nélkül is lehet egy jól sikerült és örömteli pályát befutni. De majd, ha kiöregszem, akkor lehet, hogy nekem is nyalni kell.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én csak arra céloztam, hogy egy ilyen bizalmi állás és exkluzívan jó feltételek esetén hadd érezzem már azt, hogy mi is számítunk valamennyire, a gyerekeim, én, az otthonom, a jófejségem, nem csak az ő bajai, nyomora, előnye… na.

        KedvelésKedvelés

      • Semmi, de semmi baj nincs. Jól értettem a szavaidat csakazolvassa.

        Erzelmeiben is inteligensmunkavállaló nemcsak a kiválasztáskor, hanem hónapok múlva is ügyesen tudja a beszélgetéseket kedvező vizek felé kormányozni. (akkor mégiscsak mondhatjuk úgy) Kiemelt munkahelyen tényleg számítanak a kollégák, fontosak. Számít a véleményük, kedvük, kipihentségük, munkabírásuk, sőt, olyan jó volt a közelmúltban visszahallanom, hogy “erre a búval baszott folyosóra, már nagyon hiányzott az jókedélyű, színes beszédű denagyonfiatal kolléga…” Pedig néha napokig csendben vagyok, csendjátékot játszom magammal. Azt mondják, hogy az embert mindig egy másik ember kezdi gyógyítani, hogy aztán önmagát fejezze be.

        KedvelésKedvelés

17. Nekem, ha megmondom, mi a foglalkozásom, azt szokták mondani: “te szerencsétlen, nektek annyira rossz, az olyan nehéz munka és nem is fizetnek és, és és…”. Vagy azt, hogy “ha most kéne pályát választanom, én is tanár lennék, mert ti csak naponta 4×45 percet dolgoztok, és van őszi, téli és nyári szünet.” Az első típusú embernek azt válaszolom, hogy én választottam, szeretem, és majd ha már nem bírom, akkor elmegyek mást csinálni. A másik típusúnak régebben magyaráztam, de most már elküldöm melegebb éghajlatra.

    A hogy lehet megélni kérdés is érdekes: régebben, mikor még félig szabadúszó voltam, a barátaim – mert másnak nem meséltem róla, mennyiből élünk – azon szoktak meglepődni, hogy ennyiből tényleg meg lehet élni. Ki is vagyok kiáltva spórolózseninek és kiváló takarékoskodónak. Mostanában, hogy tanárként biztosabb és több a jövedelmem, vagy azt hiszik, hogy most nagyon sokat keresek “hiszen ti most kaptatok óriási emelést” vagy megint csak sajnálni kezdenek. Ezeknek azt szoktam mondani, hogy addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Sok jó, ízig – vérig tanárt akarunk, akik segítik a gyerekekben rejlő kreativitást fejleszteni, hogy másoktól független életük lehessen.
      Ti tanárok, nektek van arra szemetek, hogy melyik diákból lesz a jövő géniusza ! Ti adtok a kis nyulacskák kezeibe, távcsövet, tükröt és atlaszt a világra !
      Jó tanárokat akarunk ! Most, de iziben.
      A többit máglyára, jézusurunk neviben. Ámen.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

18. Áááá, gáz vagyok. Ha tartósan rossz passzban vagyok, akkor igen, viszonyítok, irigykedem, és elindul a fejemben a neki biztosan könnyebb, mert mantra.
    De nagyon dolgozom ezen, és hamar leállítom a belso monologot. Semmi értelme, sehová se vezet.
    Volt egy idoszak, amikor hirtelen tobbet kezdtem keresni, és lett céges kocsim is, azt hiszem, akkor tapasztaltam meg hogy irigykedunk egymasra, a pillantasokbol latom, ki mit gondol, és eljut hozzám a “ennek a kiscsajnak vajon hogy van ilyen nagy kocsija” nezes is…az elejen zavart, mostmar megtanultam leszarni.
    Es a kedvencem meg, amikor kozeli-tavoli ismerosok kalkulalgatnak a te javaiddal, hogy neked az ugyis belefer, ugyhogy leszel szíves, es úgyis telik rá, és természetesen fordítsd arra, hogy nekik segíts…brrrr. Sokszor segítek, ha tudok, de ezt a nyomasztast utalom.
    Dehát be is fogom, magamba szállok, ez tényleg egy olyan pont, ahol bőven van még fejlődni valóm, köszönöm a szembesítést!

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem nagy dolog, ha az ember felismeri magában: ez most viszonyítgatás, rosszindulat, azért van, mert nem vagyok jól.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

19. Olyan elkenődött voltam, most nem tudtam két éjszakát aludni, izomláz is, ami ritka. De olvaslak titeket, és felvidulok.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

20. A környékünkön nem szoktam megkérdezni senkit , hogy miből él, mennyit keres. Fölösleges, aki kell az tudja. Akinek meg nem, annak a válasz rám tartózik , arra aki fizet és az adóhivatalra.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

21. Nem tudom megállni komment nélkül 😀
    Angliában élek és ez itt nagyon téma. Megkérdezik mennyi a ház bérleti díja, az órabéred, a gym-membership…és aztán nem értik, hogyan engedhetsz magadnak meg egy Thaiföldi nyaralást bevándorló létedre (de utálom ezt a szót, én nem gazdasági okokból vagyok itt). Néha azon veszem észre magam, hogy mentegetőzöm, aztán hirtelen észbe kapok és abbahagyom. Sokszor idegesítő és dühítő is. Keményen megdolgoztam mindenért, amim van, nem az ölembe hullott, a család sem segített, vadidegenek meg ítélkeznek…
    Otthon sem jobb, mert gazdagnak vagyok elkönyvelve menthetetlenül. És kapom a megjegyzéseket, hasonlítgatásokat más kint élő ismerősökhöz.
    Ha már meló, én a karrierépítésekről szeretek beszélgetni, de olyan kevesekkel lehet 😦

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Franciaországban az ovis jelentkezési lapra, sőt a kórházi jelentkezésre szüléshez is be kell írni a szülők foglalkozását.
      Engem ez nyomaszt, mert én nem azt dolgozom jelenleg, amit szeretnék, illetve amire szerintem tudásom lenne.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez engem is zavart amíg catering assistant voltam, mert egyáltalán nem mondott rólam semmit a foglalkozásom 😦

        KedvelésKedvelés

22. Visszajelzés: társalgás | csak az olvassa — én szóltam

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .