minden vackot megvesz neki

Közzétéve Szerző:

Hát, ez is egy típus.

Azt hiszem, én iszonyú puritán körülmények között nőttem fel ama sokat emlegetett és némelyek által irigyelt budai közegben. Mi handmade család voltunk, egy korlátlan munkabírású és kreativitású anyával. Mi soha sehova nem ültünk be, mi mindig vittünk teát és szalvétába csomagolt szendvicset, rajtunk soha vendégátóipar és bazársor nem keresett egy fillért sem, mert anyám reflexei háborúsak meg az ötvenes évek sötét nyomorából valók voltak. Igen, azt hiszem, elválasztott a kortársaim többségétől, hogy az én szüleim emlékeztek a háborúra, az övéik meg leginkább az ötvenes években születtek. Talán valami magas vendég érkezésekor volt étterem, amit az illető fizetett, meg az érettségim után is volt beülés, de az már rendszerváltás után volt. Soha semmi műanyag játék meg új ruha meg “nem baj, veszünk másikat”. Megörökölt tárgyak, anyám varrta ruhák, textilipari cég turkálója, padláson dobozban hányódó, fura könyvek.

Mi lett ebből, ebben a nagyon más világban, az én életemben és háztartásomban?

Puritán “nekem ez se kell, az se kell” attitűd, autótlan lét, géptelen háztartás, hisztérikus szelektív hulladékgyűjtés, nejlonzacskók szigorú másod-, harmad- és húszadfelhasználása, aligvalamikidobás, kötődés régi tárgyakhoz, megvarratott-beszűkíttetett tizenöt éves darabok, egyfelől.

Extrém minőségmánia, a létező legdrágább mosógép, bambuszpadló, Wolford fehérnemű, rituális legjobbétterembejárás, másfelől. Irtózás a pótléktól, a vanillintől és a citrompótlótól.

Na, ez vagyok én.

Amikor gyerekem lett, akkor ölelős puritánság lett. Babakocsi nem, járóka nem, kütyü nem, kiságy nem. Porsche kategóriás hordozókendőből több is, az igen, együtt szuszogás, meg még időtálló játék és könyv, amelyiket már a harmadik nyűvi. És márkás babaruha, amit három meg öt évig hordanak, és utána el tudom adni hétezerért, vagy épp megtartom az unokáknak.

Ezért van az, hogy én ezt nem értem.

A nagyon várt kicsi gyerek, a babaprojekt értelme és eredménye és végpontja és összege, aki leginkább egy szem (vagy első), és akkor apa, anya, nagynéni, nagyapa, nagyanya, másik szett nagyszülő és a barátok mind őt kényeztetik.

De nem csak úgy, hogy sokat beszélnek róla, nagyon édeskés hangon beszélnek számomra felfoghatatlan explicitséggel, nagyon sok érdekes márkanevű műanyag kütyü szolgálja őt ki (érintés, csendes együtt szuszogás valahogy kevesebb jut), szórakoztatják, elviszik az állatkertbe, vagy hogy sokat lökik azon a szuper magas hintán, vagy hogy hatan állnak kint az aszfalton, mert a kis Bendegúz első köreit teszi a 12-es átmérőjú, segédkerekes, mindennel felszerelt cangáján, bukósisakban, és ott szurkol mindenki, aki él és mozog, és minderről hosszas fotósorozat is beszámol a facebookon — nekem az ilyen típusú túlfigyelem is hökkenet, szerintem nagyon káros tud lenni az, ahogy a gyereken lecsapódik, hogy ő és csak ő ennyire fontos –, hanem úgy is, hogy HOZNAK NEKI valamit.

Hogy örüljön.

Folyton kap valamit, és az nem valami olyasmi, amivel jól játszik majd két hónap múlva, vagy ami addig hiányzott a környezetéből, és ami hasznos vagy örömteli.

Hanem ilyen instant, egy pillanatra szóló rítus. Megjön a valaki, és akkor az az élmény, hogy hoz “Valamit”, na, mi lehet az?, és átadja. A tárgy nem fontos.

Erre amúgy egész iparág települt. A vámmentes boltok, a Wizzair vackai, bűntudatos nagggyonfontosember apukák kedvéért.

Általában a sok kapás közöttgyorsan inflálódik is az adott tárgy értéke. Bármi is az, két hét múlva a msáfél méteres plüssgorilla sem számít. Mindig valami új kell, új tárgy, vagy inkább: új megélése annak, hogy a gyerek kap valamit, és örül.

Egy, azaz egy másodpercig örül.

Ma vásároltam egy valamivel nagyobb forgalmú, vidéki élelmiszerboltban. A bejáratnál az úgynevezett száz forintos plexigömbök, amelyeket mindenhol látni: remek és hasznos műanyag eres szemgolyók, színes gumilabdák és ékköves gyűrűk.

Anyuka kitolja a kétévest a boltból. A gyerek kétéves, cumival a szájában, ujjongva mutogat, majd nyög. Anya. jaj, (keresztnév), ne csináld már, most kaptál labdát, bemenet, azt is eldobtad.

Hát igen. nagyon egyetértek, szégyellje magát az ilyen kölök, indulás haza.

Anyuka a legnagyobb meglepetésemre hirtelen odalép a gömbhöz, és új százast dob be. Fáradt rutinnal, láthatólag ez van, mindig.

A labda kiesik. A gyerek kezébe adja.

Gyerek eldobja.

Labda pattan, messzire gurul, az aszfaltra.

Te, ha eldobod ezt is… (utánamegy, a gyerek kezébe adja)

Gyerek megint mefogja, eldobja.

Anya ezt már nem detektálja, elindulnak haza.

Mindez hó végén.

Esküszöm, nem akarom hazug nosztalgiával elmesélni azt, hogy mi egy három forintos gombóc fagyinak is hogy tudtunk örülni (egy nyár, egy gombóc!), sem azt, hogy gyerekek ezrei ma is náddarabokkal kotorásznak a porban, miközben szívből nevetnek, és maszatos ajkuk szélém megcsillana veszedelmes trópusi cecelény aranyló zöldje. Sem arról, hogy az együtt töltött idő és a meseolvasás, sőt: a fejből mesélés, vagy egy őszinte mosoly mennyivel nagyobb élmény, és mi minden mókára alkalmas az öblítőszer kupakja, ha szívószálra erősíted, meg ilyenek.

Ez annyira torz, így moralizálni, vagy csak olvastuk már elégszer az ÉVA magazinban (két játékbolt-reklám között).

egy gumilabda nem a világ, meg kettő sem. De vajon a gumilabda- és homokozószett és PEZcukorkaadagoló és hercegnős úszógumi és a legújabb rajzfilmfigurás matricák, uzsonnásdobozok és tolltartók és más, nagyon talmi, nagyon szar minőségű gyerekszórakoztató tárgyak életvitelszerű vásárlói, a “hadd örüljön” időnként belegondolnak abba, hogy ez a szokásuk mit üzen a gyereknek az örömről, a szülő feladatáról, a tárgyak és a pénz értékéről, az “elég” élményéről, vagy épp a világnak a fogyasztói magatartásból származó égető problémáiról hosszabb távon?

És hogy mitől, mégis mitől nőhetett a sokat szidott Kína ilyen kereskedelmi és termelői gigaállammá?

168 thoughts on “minden vackot megvesz neki”

  2. Eccer írtam egy posztot ezekről, a dömpingről, hogy a tárgyaktól már nem is férünk a gyerekhez, a döbbenés, amikor ráébredünk, megint úgy ment el egy nap, hogy a gyerekre szánt idő egy combos részét elfoglalta a gyerek által birtokolt vackok kényszerű rendezgetése.

    De még a könyvek is, basszus, már túlvagyunk azon a gyerekkönyv-mennyiségen ami ép ésszel feldolgozható, örökölt könyvek, kapott könyvek, recenziós könyvek, sajátgyerekkor-könyvek, deeztmégiselkéneolvasni könyvek, most is vettem Mach és Sebesztovát mert az előzőn könnyesre röhögtük magunkat, csak énistenem-jóistenem, hova rakjam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Ja és egyszer összeszámoltam: mikor a Nagy még Kicsi volt, és volt születésnap vagy karácsony, akkor voltunk mi, a nagymamák, a nagybácsi, a Nagytesók, az én unokatesómék meg a másik unokatesómék, néhány barát, és ha mindegyik csak egy db nyúlbogyót hozott volna, már az is egy kupac nyúlbogyó, amit rakni kell valahová, de persze nem nyúlbogyót hoztak. Egyszer volt névnapi bulija a Nagynak, mindenkinek megmondva, NE hozzon tárgyakat, buli végén kiderült, hogy lett 7 (!!!!!) darab barbibabája, azt hittem infarktust kapok, pedig nyilván mindenki hűdejót akart.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Az általad említett anya reakciója érthető, de nagyon káros a gyerekre (meg a pénztárcára és átvitt módon a környezetre is), ha ilyet látok, én is mindig felszisszenek. De szólni ugye nem szól az ember, mit is mondhatna, ez mindenkinek a maga dolga, csak olyan szomorú látni, ahogy kidobódik a pénz egy haszontalanságra, aminek az előállítása, szállítása jelentős környezeti terheléssel jár, és közben nagyon hamar a kukában fog landolni. Ráadásul erősít a gyereket abban, hogyha nyafog valamiért, legyen az bármilyen hülyeség is, akkor azt meg is kapja, holott épp erről lenne célszerű leszoktatni. A másik oldala ennek meg az, hogyha a szülő nem veszi meg a nyüsszögés tárgyát, akkor viszont sokan helytelenítően néznek rá, hogy milyen anya ez, sajnálja attól a szegény gyerektől, hogy bőg szerencsétlen, vegye már meg neki.

    A barátaink, keresztgyerekeink szülei, mikor az első megszületett, külön kérték, hogy ne vigyünk ajándékokat, játékokat, csokit, ezt-azt minden alkalommal, ha látogatóba megyünk, részben azért, hogy ne halmozódjon fel a lakásban a sok baromság, mert előbb utóbb mindig ez lesz, ha mindenki odahord mindenfélét, másrészt azért, hogy az ajándéknak örüljön a gyerek a látogatásunk kapcsán, hanem nekünk, a közös programnak vagy együttlétnek. Ezt be is tartjuk, általában szoktunk nekik vinni gyümölcsöt, mert azt nagyon szeretik, de az ajándékokat szülinapra, más ünnepekre előre megbeszéljük – mi az, ami kell, milyen játékot, könyvet adnak szívesen a kezükbe. Sajnos vannak rokonaik, akik ezt nem tartják be, sem ruha, sem kaja, sem játékfronton, mondanom sem kell, hogy az milyen bosszantó, főleg ha ez szándékos szúrás is a szülő felé.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Testvéremék is most már arra kérnek, hogy ne vegyünk olyan dolgot a gyerkőcöknek, ami tartós, hanem vigyünk inkább nekik zabpelyhes kekszet. Teljesen jogos kérés.

      Generációs különbség, hogy míg én ezt felfogom és értelmezem, édesanyámék nem, és kitartóan vásárolnak olyan dolgokat, amiket a büdös életben nem tudnak majd kihasználni a gyerekek.

      Egy darabig nekem is voltak illúzióim, hogy majd társasozni fognak, meg egymással játszani, ám csúfos kudarcnak bizonyultak a próbálkozásaim, például ujjbábokat adtam nekik hosszabb vonatútra, de nem jött be, nem tudta őket lekötni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem tudom, miért csinálják ezt az idősek – talán úgy gondolják, hogy nem illik odamenni üres kézzel, a kekszet meg nem tartják elég nagy ajándéknak… Régen, mikor valami alkalom volt, és kérdezték, hogy mit szeretnék, hiába mondtam, hogy semmit, mégis mindig hoztak valamit, amit vagy tudtam használni, vagy nem. Azóta mindig praktikus dolgokat kérek, zoknit, konyharuhát, terítőt, lepedőt, ami úgyis elhasználódik.

        Kedvelés

      • Ez valami generációs minta lehet, igen, biztos ezt tanulták meg, hogy ezt illik, meg vendégségben nem eszünk sokat, mert az illetlen.

        Mondjuk azért furcsa, mert ezek nálunk lazán vett szabályok.

        Egyébként nekünk inkább élményeket adtak, csak most már megfáradtak, és ezért akarnak tárggyal pótolni mindent. Talán.

        Én igyekszem inkább minőségit adni mindenből, még ha apróság is. Ezért szoktam ajándékba vinni macaront, vagy kézműves csokit.
        Cukorgyanúsaknak pedig magot.
        Ez meg olyan nagymamás sajátosság lenne, azt hiszem, az ő generációjukból jött. Nálunk egyik mama se adhatott gagyit, valahogy… méltóságukon alulinak tartották volna.

        Kedvelés

      • ugyanezt csinálják velünk, ha hazajönnek utazásból: a századik poháralátét-készlet után megkérdeztem, hogy ugyan nem tűnt még fel soha, hogy nem használok ilyet és ami a legjobb, ők sem, azóta nem hoznak. de hűtőmágnessel még mindig próbálkoznak, meg kendőkkel, meg kis kézműves vackokkal. hogy lássuk, hogy ott is gondolnak ránk. szerintem, azért, hogy bosszanthassanak.
        ők utaznak, miért kell nekünk onnan valami emléket hozni? amikor felvetettem, hogy ha már mindenképp, akkor valami jó bornak vagy finom helyi sajtnak örülnénk, akkor meg néztek, mi? menjenek be egy élelmiszerboltba ajándékért? ne már.

        Kedvelés

      • Ennél már csak az kínosabb, ha te állsz a másik oldalon: kiránduláson azon töröd a fejed, hogy miféle kis vackot vehetnél, hogy ne is legyen annyira vacak, és ne is kerüljön többe a sok kicsi apróság, mint amennyit az egész kirándulás alatt magadnak vettél. Aztán mikor hazahozod a sajtot, a helyi itókát, akármit, közlik, hogy az otthoni jobb. Hűtőmágnest és társait azért sem veszel, de ha semmit nem viszel, akkor érzed a levegőben a feszültséget, hogy azért várták. Még kínosabb, ha külföldön laksz, és évente kétszer-háromszor ugyanabból az országból kell meglepetéssel hazaállítanod.

        Kedvelés

      • Egy ismerősöm szerint utazásról ajándékokat vinni haza a kezdő utazó egyik legjobb imsertetőjele.

        Kedvelés

      • mi hozunk bort és kapnak igazi, kézzel írott képeslapot postán. annak tényleg örülnek, elteszik, megvannak évtizedekre visszamenőleg.

        Kedvelés

      • Ebben is van igazság. Mondjuk nálunk ennél mélyebb és szerteágazóbb gyökerei vannak a hazatérő ember ajándékozási szokásainak. Gyermekkoromban a nagyvárosról évente-kétévente hazatérő rokon érkezett a nagy necc ajándékkal (részben hasznos holmikkal, amit kommunizmus idején nálunk-fele nem lehetett megvásárolni). Ez úgy benn maradt, hogy amikor én költöztem el, de még kéthavonta jártam haza, anyukám megvette a csokit a rokon gyermekeknek, mert én voltam olyan szemét, hogy nem vettem semmit. A csokit széles mosoly kíséretében én kellett átadjam, azt nem úsztam meg. Kétszer zajlott le a jelenet, harmadszor már csak korholás volt amiatt, hogy semmit sem vittem, aztán hozzászoktak, de szerintem kicsit bogarasnak tart az egész család. (Nem csak emiatt persze, vannak még hasonló beakadásaim.)

        Kedvelés

  6. Még korábban, nagyon korábban volt, hogy egy üdülőhelyi bazárosnál ott lógott egy kisfiú a kirakatnál, s bőgött, hogy neki “pirosfityegő” kell. Azóta tudjuk, hogy egy gyereknek csak úgy kell néha egy pirosfityegű.
    Még amikor kisebbek voltak, mindhárom, s együtt jártunk vásárolni, tudtuk, hogy a gyereknek az a lényeg hogy kapjon valamit. Múltkor az egyik játékboltban egy nagymama, aki elvitte az unokát, hogy most akkor én leszek a trendi nagyi, minden, a gyerek által választott játék kapcsán szentbeszédet tartott. Hogy az most nem, mert és jött a süket duma. De vissza a mi plázaörültségünkhöz, mindig megbeszéltük, hogy mennyi az az összeg, amiért választhatnak maguknak, bármit. De őszintén, mi mennyi, haszontalan hülyeséget veszünk meg magunknak? Cigi, érdekes sör, luxuskaja (mert az jár) a gyereknek meg lidijoghurt?
    A sok-sok hülyeség előállítása meg, persze környezetterheléssel jár, de sok-sok pirosfityegő környezetterhelése semmi mondjuk ahhoz képest, amit most a számítógéppemmel okoztam, míg ezt a kommentet megírtam.
    Aztán meg sajnos, elég jelentős munkát is ad, ezen dolgok előállítása, majd a környezeti károk elhárítása is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem szőrcsuhát jelent, ha valaki nem fogyasztónak, pontosabban kevésbé fogyasztónak neveli a gyerekét. Mi se veszünk pirosfityegőt rendszeresen magunknak, nincs 120. kütyü és ezredik kommersz fülbevaló. A gyerek is kaphat luxusételt, értelmes minőségi játékot, . Azzal hogy nemet mondok a pirosfityegőre, akkor az impulzusvásárlás okozta pillanatnyi kielégülésre mondok nemet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyetértek. Ha értelmes játékot veszel, akkor nem csak öt percig rajong érte, mint a pirosfityegőért, meg a másfél méteres plüssgorilláért, hanem egy életen át.

        Komolyan – dobj be egy doboz LEGOt egy csapat felnőtt ember közé, és nézd, hogy kezdenek el játszani! Erre csak egy jó, minőségi, átgondolt, szórakoztató termék képes.

        Vagy ha még régebbre akarunk visszamenni – egy doboz anker-kockát, vagy egyszerű építőkockát, vagy egyszerűen építs homokozót, ugyanez az eredménye.

        Kedvelés

      • Erről már olyan sokszor írtam (mert az egyik tyúkszemem), hogy alig merek még egy újabbat. Ellent akarok most neked mondani egy részállításodra: az a gyerek, aki minden nap kap valamit, és sajnos túlságosan is az orrom előtt van kettő ilyen, egy (mondjuk harmincezer forintos) lego-készletnek is csak két napig örül, a harmadikon már nyafog az újabbért, közben a doboz fele már itt-ott szétszórva. Sajnos a minőség (mármint a Legoé) sem garancia semmire.

        Kedvelés

      • Ja és viszont saját gyerekeim kapcsán láttam olyat is, hogy általam minőségtelennek gondolt, de érte gyerek által hosszasan könyörgött majd végül általam megvett játék éveken keresztül nagy kedvenc volt. (Az egyik konkrét egy kizárólag műanyagból készült szelektív szemetes kukás autó volt.)

        Kedvelés

      • Egy nagyon nagy megdöbbenés volt, amikor lányunknak, ötletemre, barbipónit vagy mi a francot vettünk. Anna ellene volt. Nekem lett igazam.

        Kedvelés

      • A kukásautó nem haszontalan. Az egyik legjobb játék, ahogy az összes létező kisautó is, csak szabjunk gátat a mennyiségnek.
        Külön jópont, ha tudsz hozzá építeni utat, és benzinkutat, kórházat, etc.
        Amúgy ha kisautóból csak minőségit veszel, akkor inged-gatyád rámegy. De ez nem feltétlenül jelenti azt, h az olcsóbb szükségszerűen gagyi.

        A dömper az egyik legtutibb dolog, ami létezik, ha még nincs, akkor szerezz be, persze, feltétlenül ledönthetőnek kell lennie! (Örök élmény, ahogy a nagyobb gyerekek tolnak minket benne.)

        Nem tudom elképzelni azt a mennyiséget, ami nekünk elég lett volna LEGOból. Bár mi azért ott voltunk egymásnak, mint játszópartnerek.

        Kedvelés

      • Dömperünk nekünk is volt. Évekig tologattuk benne egymást a húgommal, amíg ki nem nőttük. Sőt, még egy kicsit azután is, mert elég masszív darabnak bizonyult, simán elbírt 30-40 kilót 🙂 Ha vendég gyerekek jöttek, ők is mindig rázizzentek, sokáig slágerjáték volt.

        Kedvelés

      • Hehe, a kukásautó stimmel. Mekkora sértődés volt belőle, amikor azzal játszott hetekig, nem a másfél méteres játék-toronnyal, vagy onnantól hogy kukásautó volt le se tojta a méregdrága tortát. És nem, nem dicsőség, hanem szomorúság, és nem ébreszti őket, de talán már nincs is hova. Megnőtt a gyerek, bedarálja a konzumidiotizmus.

        Kedvelés

      • 7 éve, egy mekdonaldszos gyerekmenü mellé kapott zenélő műanyag vacak a mai napig működik! és nagy kedvence mind a háromnak.

        Kedvelés

      • De ha az is jó a gyereknek, hogy mindig másért rajonghat? Én bevallom, gyermekes felnőttként egyes hobbimban pont azt szeretem, hogy néha lehet venni új “pirosfityegőt” .

        Kedvelés

      • Jaj, a LEGO! Szuper dolog, és én mégis akkor antitalentum vagyok! Gyerek csalódott is eléggé. “Gyere, építek neked lépcsőt! Összeomlott, basszus.” Gyerek boldogan: “Basszusz. Basszusz.” Nesze neked fejlesztő játék, anya azt is aláaknázza. 😀

        Kedvelés

      • Én is így gondolom. Nem egyenlő a ridegtartással, ha átgondoltan vásárolunk a gyereknek, hiszen a példánkkal nagy mértékben befolyásoljuk, hogy később ő milyen fogyasztóvá válik. Ami szerintem nagyon fontos a mai világban, amikor minden második sarkon, vagy weblapon el akarnak adni nekünk valamit, és akármelyik boltba lépsz be, mindenhol úgy lesz elhelyezve az áru, hogy megvételre csábítson, még akkor is, ha nincs is rá igazán szükséged. Minden azt sugallja, hogy ne érd be a régi laptoppal, telefonnal, hanem vegyél mindig újat, cseréld le a ruhatárad minimum 2 évente, és amúgy mellesleg minden nap vegyél valami apróságot magadnak, mert megérdemled. Nagyon könnyű ma belecsúszni a konzumidiotizmusba, és függővé válni a vásárlás, a megszerzés jelentett instant örömtől – szerintem szülői felelősség más mintát mutatni. Ami nem jelenti azt, hogy a gyerek nem kaphat játékokat, vagy hogy prédikációt kell tartani neki fogyasztói társadalomról.

        Kedvelés

      • de hát a minőségi játék miért nem okozna örömöt? Egy esztétikus, jó anyagból készült valami nem hiszem, hogy kevesebb örömöt okoz mint egy esztétikai merényletnek is beillő pink csillámos brekegő hercegbéka.

        Kedvelés

      • Rendben, de mi alapján döntöd el, mi a minőségi játék? Egy Barbie babának azt hiszem semmi gond nincs az anyagminőségével? Ha a játékvásárlást, mint anyagiasulás nézzük, akkor ha egy korábban felhozott Legot nézek, lehet, hogy annak egy kockája kétszer annyiba kerül mint egy “pirosfityegő”.

        Kedvelés

      • Szerintem azért nagyon nagy különbség van aközött, hogy a gyereket a hasznos tevékenységekkel és ajándékokkal terrorizáljuk, nyomasztjuk, ízlésrendőrséget játszva, és a között, hogy nem veszünk meg minden hülyeséget. Van egy értelmes, arany középút, amit én otthon is láttam, és barátoknál, külföldön is tapasztaltam, ami teret enged egy csomó örömelvű, vidám dolognak, belefér a spontaneitás, de mégis van egy józan kontroll, ami nem engedi túlburjánzani a költekezést.

        Kedvelés

      • A minőségről írtunk, nem a hasznosságról. 😉 A hasznos ajándékokat szerintem csak felnőtt fejjel értékeli az ember.

        Kedvelik 1 személy

      • Ha a gyerek “pirosfityegő” gyüjteményt szeretne, ami darabonként nem is drága de mi van akkor, ha azt mondja, ok legyen minden nap “highcultre” mesekönyv?

        Kedvelés

      • Pontosan. Meglep, hogy ezekben a beszélgetésekben mennyire elfelejtődik, hogy mindez, a sok “miért ne?” tárgy PÉNZbe kerül, drága, másra is költhető pénzbe, a gyerekeknek szánt holmikat ráadásul szégyentelen haszonkulccsal adják el. És ugyanezek az emberek sóhajtoznak, ha magukról van szó, hogy jó lesz az Omnia, nem telik nekem jobb kávéra, meg nekik nincs pénzük edzőteremre, normális fodrászra, meg a vakolatot rendbehozatni, meg még a gyereknél is, hogy magántanár, különangol, márkás sportcipő, óh, dehogy! De a kacat, a színes, azonnali feszültségcsillapító üveggyöngy, a “csak 470 forint volt”, a kereskedelem általi szemérmetlen kihasználásuk, a pénztárhoz tett szeméttömeg, az minden további nélkül, dömpingszerűen. És persze kit érdekel, hogy mit üzen ez a világról, a dolgok értékéről a gyerekeknek? A környékünkön, ha kidobom a kutyaszart egy-egy kint hagyott kukába, olyan újszerű tárgyakat találok, hogy csak nézek.

        Kedvelés

      • Nekem is van “pirosfityegős” hobbim játékpuskák formájában, de igyekszem gátat szabni neki. Egy idő után érzem, hogy elég. Persze sajnálom, de a felettes énem lenyomja az IDet. 😀

        Kedvelés

      • Lászlóm, a jó minőségű játék nem anyagminőséget, nem tervezői ötletességet vagy árat jelent, hanem annak az attitűdnek a korrekt voltét, ahogy a leképezett világhoz hozzááll, meg ahogy a gyerekről gaondolkodik (“kis hülye, elbabrál ezzel is”, avgy feltételezi, hogy vannak ötletei, kezdeményezőkészsége, fantáziája).

        Kedvelés

    • Nem mindegy azért, hogy ha már környezetterhelsz, akkor annak van-e értelme. És nyilván, nem az a gond, ha egy pirosfityegőt megvesznek, mert épp az kell a gyereknek, hanem ha konzumidiótává nevelik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Hajjaj!
    S minél inkább csillog meg zenél, annál érdekesebb! Aztán meg a másik kisgyerek (ő már 8 éves) kikapja az anyja kezéből a telefont, érintőképernyős, zenét csinál, csipog, pittyeg. Ha az anyja visszaveszi, szalad és bekapcsolja a nagy képernyős tévét, az is csillog, villódzik, hangos zenét játszik. Egyik kezében a távirányító, a másikban a kólásüveg, ilyen többliteres családi kiszerelés és úgy húzza meg, mint a kocsmában a harcedzett parasztbácsik a pálinkásbutykost.
    És el van bűvölve, üveges szemekkel mered, a szülei meg büszkék, hogy ennyi idősen már fel tudja hangolni a tévét, ért a mobiltelefonhoz, szerintem több kütyüt csak azért nem kapott még, mert idén a famaffia errefelé nem volt elég jövedelmező.
    Nem tudom, milyen felnőtt lesz. Azt hiszem, hogy olyasvalaki, akinek mindig sok tárgyra van szüksége maga körül ahhoz, hogy boldog legyen, sok hangra, fényekre, cukorra.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Nálunk nagy NEMmel indult a gyerekvállalás, nincs kiságy, babakocsi, légzésfigyelő, idióta fejlesztő játékok, egymillió rossz minőségű bababutikos rettenet ruha, mesterséges gyerekprogram, kiherélt gyerekvilág. Van együttalvás, hordozás, korlátlan mennyiségű anyatej, közös mászkálások, itthoni együttlét, amikor néha vele foglalkozom, néha meg nem, hanem csak úgy vagyunk.
    A rokonok jajj. Ha csak megmoccan a lányom, anyósom visongat és megállás nélkül kommentál, apám meg minden percben minket igazgat, hogy jól tudjon kamerázni.
    Amikor megkértük a nagyszülőket, hogy ne adjanak a kezébe minden vackot, azt anyósom, azt úgy értelmezte, hogy lehet, csak a hátunk mögött. Magánál gyűjtögeti a játékokat hogy ezzel játsszon nála a lányom (fél éves, neki egy papucs is fél órás extázis) és persze mindig hazahozza, így foglalják a helyet a béna FP játékok. 56-os ruhából 30 db méregdrága ronda, negyedét nem hordta.
    Csak hordozunk születése óta,mégis két babakocsi porosodik a kertben. Még kiságy is lett (jó, egy pisiszünet erejéig végül hasznos, bár sosem volt benne 5 percnél tovább) Ja, és halmozódnak a bébiételek, amiket sosem fog megenni, mert darabos kaját eszik (dobál). Semmit sem mi vettünk. Erre a sok minden nincs szükségünk, viszont gondot fog okozni, a külföldre menne egyetemre.
    Ha csak a felét egy bankszámlára tennék a sok ajándéknak, és ezt 18 évesen megkapná, szuper lenne. De nem szólhatunk bele hogy mire költenek a nagyszülők, csak a meló marad, hogy rakosgassuk a sok lomot, és próbáljuk helyrebillenteni a lány esztétikai érzékét.

    Csak bízni tudok a jövőben, hogy a mi hatásunk lesz a meghatározó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ne aggódj, ha elállnak addig, jól fognak jönni azok a bébiételek úgy hároméves kora körül. Vagy neked, ha egyszer épp úgy adódna, hogy rosszul vagy minden más kajától.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • szerintem nem baj, ha van egy külön játékkészlet a nagyszülőknél, főleg az olyanokból, amiket tőlük kaptak a gyerekek és a mi lakásunkba nem szívesen engedném be őket… 🙂 így maradt ott nagyiéknál a hatévesnek vett 1000 db-os világtérkép puzzle, a 10.000 db-os gagyi műanyag gyöngyös készlet, a ronda műanyag lovacskák. szedegessék össze ők, én lusta vagyok hozzá.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nekem élhető kompromisszumnak tűnik, bár így is átszivárgott hozzánk egy bizzar, műanyag konfettiket önnöm plexi hátába fújó lila víziló. Most mondjuk még könnyű, rövid a gyerek esze, ha visszaviszem, elfelejti.

        Kedvelés

      • köszi, mostanában nincs képem eladni a játékokat, inkább továbbadom családon belül. a sértődés nem zavar, inkább az, amikor a lányom rajtakapott egy kupac kicsiknek való játékkal és könyörögni kezdett, hogy anya, ne add el, légysziiiiii!!!!! -pedig évek óta nem játszottak már velük. így most titokban csinálom. 🙂

        Kedvelés

      • Köszönöm, de égiháború törne ki. Várnak még unokát testvérektől, így rakosgatunk. (Mi!)

        Kedvelés

    • Nekem nagyon tetszik ez a hozzáállás, Devorahlev. Nekem két nagyobb gyerekem van, én másként csináltam, mint te, de ha ma újra ott lennék, akkor már én sem úgy csinálnám, mint korábban. De ezen már túlvagyok. Viszont a nagyszülőkkel kapcsolatban nem értek egyet veled. Ők mások, mint mi és tapasztalatom szerint ezen már nem tudnak (vagy csak nagyon ritkán, mert persze mindere van ellenpélda) változtatni. A gyerkedet te neveled, az lesz a meghatározó a számára, de kuriózumként mást is megtapasztalhat a nagyszülőknél. Tudom, hogy bosszantó, hogy – mindegy milyen okból kifolyólag – másként képesek csak a gyerekkel kapcsolatba kerülni, mint, ahogy azt te szeretnéd, de szerintem csak végeláthatatlan konfliktusok forrása. Ráadásul lehet, hogy másként bánnak a gyerekkel, de a gyereknek az is hasznos lehet és segíti benne, hogy egy számára értékes kapcsolat épülhessen (jó esetben) a nagyszülőkkel.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ja, és persze nem kioktatásként írtam ezt, hanem személyes tapasztalatból. A gyerekeim minden nagyszülője teljesen más elveket vall, mint mi és nekem nagyon nehéz volt ezt elfogadnom, értem, amit leírtál.

        Kedvelés

  9. Tegnap erről is beszéltem a cimborámmal Tokajban, hogy a halak és a tengeri madarak is végre már modernül táplálkoznak, mert műkaját esznek a szeméttörmelék miatt az óceánokban…

    Gyerekkoromban elég jól le tudtam magam kötni egy kiskalapáccsal, egy marék szeggel, fogóval és a beépített szekrény tokjával…kishajót csinálni lécből, tutajt rőzséből, kisszekeret. Gesztenye-és makk állatkák, se füle, se farka jelleggel. Kisdömper, Lego, gazdalkodj okosan, kempingbicaj 10 évesen, apám mellett szeget egyengetni…papírsárkány – és játékkészítés örökösen. Nyaranta állatokra vigyázni, a szürkétől nagyon féltem meg a pulykától, de már elmúlt. Dagasztóteknőben csónakázni a fodros tollúak között, sárba beleragadni.
    Kinőtt ruhák továbbajándékozása unokatesóknak, kenyérhaj – gyűjtés…
    Ebből a gyerekkorból egyenesen következett a műszaki pálya és minőségi kisgépek, eszközök, építőanyagok használata. Ezekkel játszom ma is. Szívesen megmutatok fogásokat másoknak is, türelmem is van hozzá, csapcsere, mosogató-beszerelés, festés-mázolás, glettelés, lakatosmunka, fúrás-faragás örökösen. Akármi.

    Ma már nem divat az öreg autó, de legalább ki van fizetve – egyösszegben.

    Sok felesleges ès valós használati funkciót nem nyújtó kacatokkal vesszük körbe magunkat, melyek hova fognak kerülni vajon ? Az externália csak nő-nő, majd a most még még kicsinyek megoldják ezt is…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • olvastam varga domokos kutyafülüek c. könyvét, ami az ő (akkor még) öt gyerekéről szól, arról, hogy milyen volt az ötvenes-hatvanas években nagycsaládban felnőni. szóval a (fiú)gyerekeknek adott nagyítót, patkómágnest, iránytűt, csináltak napórát, papírsárkányt, ilyesmiket. nagyon szeretem, ajánlom, hogy olvassátok el.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ismerem, nekem is nagyon tetszik. Irigylem az ilyen értelmes, laza családokat. Mint Weaslyék is 🙂

        Kedvelés

      • Hátööö, én végigolvastam az életművet, úgy is, mint egykori gyülekezeti társa az írónak, és igen aggályosan nemlaza és önfényező és szexista és fekete pedagógiás mozzanatokat is találtam a szövegekben, persze ez a kor sajátossága is (sírni hagyás, elidegenítő nevelés, üres tekintélyelv, felháborító házastársi egyenlőtlenség és cserbenhagyás, gyerekverés). A szövegek ezzel együtt is nagyon tanulságosak, szeretetteliek és szuggesztíven vannak megírva, ez kétségtelen.

        Kedvelés

  10. Anyám sose ért rám, de lelkifurdalásból elhalmozott tárgyakkal. Persze automatikusan elvártam, hohy mindig hozzon valami apróságot. Aztán valahonnan hallotta, hogy a “mit hoztál” kérdésemre azt kell válaszolnia, hogy “magamat”… oda viszont már nem jutott el, hogy ennek az üzenete talán az lenne, hogy itt vagyok én, és most minőségi időt fogok tölteni veled…mert azt nem csinálta. Manapság küzdöm le a tárgyfüggésemet, de szerencsére botokkal és kupakokkal is el tudtam lenni, ha úgy adódott.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor szegények voltunk. És ezt onnét tudtam meg, hogy elmaradt a napi négercsók. Addig mindig volt. Aztán hónapokon át semmi.

    Tavasztól őszig vadvirágokkal virágboltost játszottam, labdáztam a szomszéd kölykökkel, és színes gyurmákkal naponta hosszú órákat elvoltam. Nosztalgikus érzés, mai gyerekek játékára nem látok rá, nincs környezetemben kiskorú.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Lehet, hogy a gyerekeim kacatokat, meg barbis pólót kapnak anyámtól, és ez nem jó nekik, mert az ízlés, meg a gagyi, meg ilyenek, viszont én nagyon szeretem az anyukámat, és örömmel hozza az ajándékokat, és a gyerekeim is örülnek neki, és én meg nem bánom, és hordhatják is, akkor is, ha én mondjuk nem ilyeneket veszek nekik, és szerintem még csak nem is árt nekik.

    És ettől ugyanúgy el tudnak játszani 3 kupakból összetákolt emberkével 2 napig, meg tündérházat építenek faágakból, és sorolhatnám még. Ma 10 plüssállatnak tartottak napközis tábort, nagyon kreatívan.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • “…mert az ízlés, meg a gagyi, meg ilyenek, viszont én nagyon szeretem az anyukámat, és örömmel hozza az ajándékokat, és a gyerekeim is örülnek neki, és én meg nem bánom, és hordhatják is, akkor is, ha én mondjuk nem ilyeneket veszek nekik, és szerintem még csak nem is árt nekik. ”

      big lájk. És igen, ha a kölyök nincs végletesen belefullasztva a dömpingbe és érez valamit az ajándékozó iránt, akkor ezt érzi valahol, én is őrizgettem-őrizgetek Rémületes Tárgyakat, amiket annyi és annyira őszinte szeretettel adtak valaha valamiért, hogy nagyjából tök mindegy, megfelelnek-e az esztétikumnak, a korszellemnek, a praktikumnak vagy bármi másnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • De szépen írod!
      Amikor én kicsi voltam, apám szinte soha nem vett ajándékot, mindig pénzt adott.
      Úgy utáltam, mindig vártam, hogy “Na, most biztos lesz ajándék!”, és nem volt, csak boríték.
      Rossz volt.
      Mivel annyit azért tudott rólam, hogy lány vagyok, amikor mégis vett ajándékot, akkor mindig vett egy Barbit.
      Mert hát ez volt a legegyszerűbb.
      Én úgy örültem azoknak a Barbiknak, hogy csak na!
      Mert valami volt, nem csak pénz.
      Azóta se tudom utálni a Barbit, akármilyen aránytalan, testképzavart okozó akármi is.
      Nagyon jó volt úgy lefeküdni este, hogy elalvás előtt arról ábrándoztam, hogy holnap milyen ruhát varrok majd a Barbimnak.
      Marha jó rá visszagondolni, ilyen tökéletes boldogság féle.
      Azóta is megtartok minden ajándékot, akkor is, ha fölösleges vagy kis biszbasz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nem arról van szó, hogy magasztos elveim vannak, és olvastam Vekerdynél, és azért választom a mértékletest meg az ízléseset, ez félremagyarázása a posztnak. Hanem arról, hogy nézz meg egy olyan gyereket, akinek a szülői, nagybácsi-nagynéni-nagyszülői-baráti kényeztető had mindig hozott valamit (nem okvetlen szükségeset, és nem is nagyon kifinomultat), éveken át. Nemhogy nem boldogabb, hanem egyenesen nyűglődősen boldogtalan és magas ingerküszöbű lesz, akit már semmi nem köt le, csak a tárgy, a villódzás, a harsányság. És nem az van, ahogy Laci írja, hogy a gyerek mindig új és új dolgokért “lelkesedik”, hanem pont arról, hogy semminek, de semminek nem tud már örülni, mindent elvár, és ha csak a vendég jön, és nagy doboz színes feliratos műanyag nemtudommi nincs nála, akkor a gyerek csalódott, meg folyton azt lesi, mit kapott a másik, a testvér, ugyanolyan-e, ki járt jobban, és reklamál (én például kínosan nem veszek kettőt, meg főleg egyformát mindenből, hanem arra terelgetem őket, hogy tudjanak egymás örömének örüli: a lányommal kettesben a kicsinek veszünk valamit, és izgatottan várjuk, hogy majd örül, és viszont).

      Az ilyen — sajnálom, de — elrontott gyereknek a figyelmét le kell kötni, szórakoztatni, mert elveszti az önálló, kreatív játékra való veleszületett képességét, és végighisztizi a boltbeli bevásárlást és a tengerparti nyaralást is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A keresztlányommal, a testvérem kislányával csináltam ezt. Valamiért úgy éreztem, hogy mindig vinnem kell neki valamit. A testvérem és a felesége hamar jelezte, hogy ezt fejezzem be.

        Kedvelés

      • Könnyű ám ebbe belecsúszni, mert annyi szép, cuki meg aranyos dolog van, és nézeget az ember, és belegondol, hogy jajj, ez is de jó, az is de jó, én ennek hogy örültem volna gyerekkoromban, miért is nem volt akkor ilyen, biztos neki is tetszik majd – én babatakarókat tudnék venni egy tucatot, mindig ha gyerekrészlegre tévedek.

        Kedvelés

      • Igen, anyukám is mindig azon sóhajtozott, ha valamit nem engedtem megvenni, hogy ő ennek mennyire örült volna gyerekkorában, az ötvenes években. Ez is érthető. Hálistennek ő is értette a mi szempontjainkat. Mindig mondtam neki, hogy “vedd meg magadnak!” Van is egy elég rendes babagyűjteménye 🙂

        Kedvelés

      • Velem előfordult régebben, hogy vettem magamnak olyan szép játéklovakat, amik úgy néznek ki, mint az igaziak, meg két nyuszit is. A másik dolog, amiért oda vagyok, azok a Sylvanian Families figurák és hozzájuk a kiegészítők – néha nagyon sajnálom, hogy már felnőtt vagyok és nem játszhatok ilyenekkel.

        Kedvelés

  13. A rosszullét kerülget már karácsony előtt egy hónappal, hogy hová fogom tenni a gigászi mennyiségű ajándékot, amit megint kapnak a gyerekek. Nagy a család, össze is járunk, ha csak egy-egy dolgot kapnak valahonnan, akkor is kamionnal hordjuk haza a cuccokat. Mindezt úgy, hogy én – szemétség vagy sem – évente kétszer titokban körbejárom a házat, és kihajítom vagy elajándékozom, amiről tudom, hogy nem játszanak vele többet a büdös életben. Még soha nem kerestek semmit, ami így eltűnt, szóval asszem, jól teszem. És anyámnak sajnos megvan az a rossz szokása, hogy tárgyakkal is kényezteti az unokáit, velük pótolja, hogy amikor mi voltunk kicsik, csórók voltak. Milyen program már, játékboltba menni kisgyerekkel, csak úgy, hogy választhatsz valamit? Minden egyes alkalommal, amikor hazajönnek tőlük, hoznak valamit. Vagy megvették nekik, vagy megtetszett, és nekik ajándékozták. De persze másnap már le van szarva a cucc, én meg pakolhatom és kerülgethetem. Ha szólok, sértődés van, mert nekünk nem lehet a kedvünkre tenni.
    Megjegyezném továbbá, hogy a képen látható könyv, a Hová tűnt a testvérem?, véletlenül került a kezembe a gyerekkönyvtárban, és amint kinyitottam, olyannyira berántott, hogy azonnal kivettem – magamnak. Lenyűgöző darab.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Azért álljunk már meg egy szóra, attól még lehetek tudatos szülő, hogy a szörnyűséges babakocsiban tolom haza a gyereket, és nem a hátamon meg a karomban cipelem haza a 12kiló gyerek +4 kiló dinnye, + 5 kiló egyéb zöldség+ gyümölcs kombót 40 fokban nyáron, homokozólapátostól kisvödröstől, marék kavicsostól ugye?
    Attól még lehetek jó szülő, hogy a gyerek egy nyekk nélkül átalussza az éjszakát 1 napos korától kezdve a saját kiságyában a saját szobájában, míg ha közénk veszem 77x felébred ő is, meg én is?
    Hogy nem töltöm a fél életemet a megfelelően időtálló babaruhák megtalálásával, és DIY módszerekkel készült babajátékok legyártásával, hanem kész termékeket veszek boltokban, átgondoltan és nem minden nap?

    Mert tudom, hogy minden 1,5éves gyerek el van a szomszédban talált 3 petpalack kupakjának tekergetésével órákig, míg a mami a fateknőben mossa a rezsón melegített vízben a mosható textilpelust, és köpüli a biovajat, meg süti a házi kenyeret, és nem kéretőzik fel 77x közben az ember kezébe egy vajas kenyér megkenése közben, csak az enyém biztos…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jó, álljunk meg egy szóra, mondjuk annyira, hogy türelmetesen, önviszonyítás és hamisdilemmaképzési-sarkítási kényszer nélkül elolvasod újra a posztot, és megpróbálod megérteni az érvelést. Abból, hogy mi nem használtunk babakocsit, nem következik semmi, de semmi, csak az, hogy mi nem használtunk babakocsit, mert én egy ilyen eszköztelen attitűdű szülő vagyok, az apjukkal együtt voltam az, és ebből az alapállásból írom, amit írok. Ezek nevelési és életmód-stílusok, jó szülőségről én egy mukkot nem írtam, nem is én húzom meg a vonalakat, ki az, ki nem, honnan veszed ezt? És ha arra számítasz, hogy téged elfogadjanak a nevelési stílusoddal, akkor miért gúnyolódsz a biovaj-köpülőkön?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egy szerencsi cimborám vajköpülőt szerkeszt. Vacsorára egy harapás igazi vaj, az igazi.

        Kedvelés

    • Az én időmben még nem volt kendő – vagy nem tudtam róla – kengurut használtam és babakocsit. Olyat, mint a kis Charlotte-é 🙂
      Mikor melyik volt célszerű.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  15. A hasznos és minőségi közt óriási jelentésbeli különbség van szerintem, míg azt veszem észre, hogy sokaknak ez a kettő egy és ugyanaz.

    A játék célja elsősorban az örömszerzés maga. Lehet az teljesen hiábavaló felnőtt szemmel is. Mellesleg órákig képes egy jó játék lekötni a gyerek figyelmét. (Ez a maximum hasznossága egy játéknak szerintem.) És a gyereknek pusztán a fantáziáját kell hozzáadnia ehhez.

    Mondok egy jó példát arra, hogy mit értünk gagyi alatt – aluljárókban árult mozgó-fénylőszemű (talán még ugat is!) – kutya/macska. Annyira rút! És minden egyes alkalommal, ha látják, észveszejtően nyafognak érte. Soha az életben nem venném meg, mert nem hiszem, h ne

    Míg egy jó minőségi játék – el fogja rakni a gyerek. Lehet, hogy nem most, és az is lehet, hogy soha nem játszik majd vele. De el fogja rakni, mert valahogy, sokkal később, rájön, hogy ez érték.

    Ezért rakták el nagymamáink a porcelánbabákat, nagypapáink az Anker-kockát, mi meg a LEGOt. Igen, ez mind drága dolog, ám elraktak emellé olyat is, ami nem volt nagy érték, viszont minőségi volt.

    Például nagymamám elrakta a papírból háztartástan-órán hajtogatott babáit, mert annyira szépen sikerültek.

    Nekem megvan a filléres fluoreszkáló dinoszauruszom is, és képzeljétek, az még a tengerimalacaimnak is tetszett. Az egyik konkrétan lelopta a polcról, és elszaladt vele. És ők aztán nem tárgygyűjtők, higgyétek el! 😀
    (És a kukásautó is – igaz, az bátyámnál – amibe csokipapírt dugtunk, hogy legyen mit szállítania.)

    Vagy a gyúródeszkám, amit apukám csinált, egy filléres előállítású darab, és igen, szeretettel csinálta, de a legnagyobb varázsa az volt, hogy olyan volt, mint az igazi. Ugyanúgy lehetett rajta nyújtani, csak az én méretemben létezett.

    Vagy az örök klasszikus – szintén filléres darab – a kivágható öltöztethető papírbaba. Múzeumban dolgoztam, ez volt az egyik legjobb eszköz, hogy lekösd a gyereket, ezt élvezték a legjobban. Minőségi? igen. Filléres? Igen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Megmondom, hogy miért csinálják a nagyszülők. Egó-fényezésből, meg lenyomásból.
    Hogy: “Látod, én mit meg nem vehetek neki?! Látod, hogy azzal hogy egy kisebb vagyont ráköltök attól ő engem mennyivel jobban szeret?! Látod hogy TE mennyire rosszabb vagy nálam azzal csak, hogy nem veszel neki ennyi sz*rt?!”
    Ezt szépen bele lehet kondicionálni a gyerekbe, aztán jön a megnyúlt baba-arc, amikor veled találkozik, oszt’ kérdi, mit hoztál, mondom semmit, miért? Erre csönd. Aztán önfeledt sikongatva kacagós játék van, aztán meg nem kérdés következő találkakor, hanem nyakambaugrás… egy büdös fillér nélkül. Aztán a megnyúlt arc a másik oldalon, hogy lehet ám ezt tonnányi pénz nélkül is és talán még többet is ér…
    De nem. Arra nevelni korán már a gyereket, hogy annak van értéka, aminek ára van, megvehető a szeretet, pénzzel lenyomható a másik.
    (Anyukában erős bűntudatkeltés, hogy bezzeg a nagyszülő mennyivel többre képes anyagilag nála – megint ledominálás – ha csak annyira vitted volna mint bezzeg én…
    Anyukától meg én viszolygok a másik oldalon, mert “lemegy kutyába” és mosolyog az ilyenhez, csak mert az a kényelmesebb út, úgy nyitottak a pénzcsapok, az ő önbecsülése megy a lefolyóba minden ilyen után.)
    Ehhe, csoda, hogy nem akarok gyereket?
    Eszköznek, hogy vele döfjön szíven?! No f*cking way!

    Ja, meg a gagyi-kulturát is bele lehet nevelni a gyerekbe.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • En a pirosfityegot teljesen ertem. Gyerekkent egyszer kaptam egy jatek mackot, nagysokara kovette egy rodolfo buvesztaska (de addigra kioregedtem belole) azt slussz. Viszont kedvenceim egy wc-lehuzolanc (egesz nyaron azt dobaltam egy fatetejen ulve,amikor epp nem mast csinaltam, tetszett az esese) es volt egy koromnyi muanyag fekete kutyam amitol sosem valtam meg es nehany miniatur allattal egy gyufasskatulyaban volt az o szallasuk, amig hosszu evek utan anyam tevedesbol tuzre hajitotta. Evekig betege voltam ennek. Kis vacak “pirosfityegoim” voltak ok, de nagyon fontosak. Szerintem egy felnott nem mindig erti miert szeretne a gyerek valami kis vacakot amihez ragaszkodik azutan…
      Pirosfityegok nelkul csak az elet praktikuma, abban meg annyi az eltervezettseg…. Kellenek a fityegok en vennek a koloknek korlatozott mennyisegben, de vennek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyszer meg elloptam (csaladi ismerostol) az aranyhalas, hajlekony kulcstartojat kulcsok nelkul (a fityegok kiralynoje volt). PAr napig a pinceben rejtegettem, le-le jartam hozza, gyonyorkodni benne, de lebuktam es szegyenszemre vissza kellett vinnem a tulajdonosanak.

        Kedvelés

      • Volt a BA-n egy kommentelőnk, a Farkasokkal Táncoló. Annyira része volt a blognak, hogy meghívtak a temetésére minket, és írtam róla nekrológot is. Volt benne egy sztori, a lánya mesélte, mikor sikeresen leérettségizett (irtózatos parák után), az anyja a kezébe nyomott ötezer forintot (akkortájt nagy pénznek számított), hogy most menjen, költse el az egészet, minél haszontalanabb baromságokra, de mindet ám. A csaj teljesítette a feladatot, az anyja még hozzátette, fiam, az életet az apró hülyeségek teszik igazán széppé. Na ez lett a címe a búcsúztatónak, szóval vannak pirosfityegők az életben, amik fontosak valahol.

        Kedvelés

      • Vakmacska, azt a nekrológot elolvasnám… FT kommentjeit mindig oylan szájtátó áhítattal olvastam, hogy “van még a világon” másik helikopter, aki ugyanígy gondolja, csak szebben fejezi ki…

        Legyen neki könnyű a föld!

        Kedvelés

      • Évekig játszottam egy régi rádióból kivett nyomógomb-sorral, tudod, benyomod, és gyönyörű hangon kattog 🙂 Általában az volt az űrhajó vezérlőpultja, kompakt verzió, bárhonnan kilőhettem magam.

        Kedvelés

  18. Nálunk is nagy szigorúság volt kiskorukban a rokonság irányában. Döbbenet volt az első karácsony, mikor csóri gyerek ült a fa alatt, akkora kupac játék között, amiből ki se látszott. Ebből tanultunk, és azóta karácsony meg szülinap úgy zajlik, hogy kitalálunk valami komolyabb meglepit, meghirdetjük a rokonságban, és mindenki ad bele annyit, amennyit egyébként ajándékra szánt volna. Kisebb korukban így lett korcsolya, babaház, roller meg ilyesmi, most, hogy nagyok, mp3 lejátszó, e-book-olvasó, laptopba dupla memória stb. Névnapi ajándékozást teljesen megszüntettük, virág van, torta, és az ünnepelt választ aznap menüt. Mikulásra magok meg aszalt gyümölcs, volt, hogy még húsvétra is abból sütöttem 🙂
    Olyan nálunk is volt, hogy anyám tudta, hogy nem szeretnék a gyerekeknek Barbit, de megkért, hogy nála hadd legyen.
    Nyaraláskor volt az a szokás, hogy ha bazáros helyen jártunk, kaptak a kölkök x forintot, amit arra költöttek, amire akartak, és nem ugattunk bele. (Az egyik sose vett semmit, összegyűjtötte a lóvét valami értékesebbre; a másik rögtön megtalált valami csillogó műanyagbiszbaszt, a harmadik meg többnyire a dédinek vett krumpli- és medvecukrot.)
    Ruhából 10-12 éves korukig szinte mindent örököltünk, olyan minőségű cuccokat, hogy a baráti körben sokszor 6-7 gyereket is kiszolgált. A legnagyobbik volt a csapatban az első lány, úgyhogy 3-4 éves koráig kizárólag sötétkék és sötétzöld, kisautós meg dínós ruhái voltak.

    Kirándulásra, strandra én is mindig csomagoltam, ezt a lányok annyira megszokták, hogy most, mikor itt voltak, elmentünk kirándulni, és a kedves be akart ülni valahova ebédelni, erre felháborodva közölték, hogy de hát van szendvics nálunk, otthon meg tele van a hűtő főtt étellel 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Hú, strandra meg külföldre csomagolt ételt, szendvicset azt soha, max. gyümölcsöt, vizet, megolvad, gusztustalan, rámegy a homok, meg mindig röhögök a teherautó méretű hűtőtáskákon, a csúcs mondjuk az a kb. 15-20 literes lábas volt, amit népes nagycsalád vitt a kőbányai strandra, és félig kihűlt pörköltet kanalaztak belőle, orsótésztával. Értem én, hogy strandkaja nem egészséges (hát nem, kivéve most Csongrádon a majd egykilós csukát, az finom is volt) meg drága, de akkor inkább hazamegyek enni, vagy kibírom hallal-krumplival-salátával, de nem, én nem viszek 7 kilós hűtőtáskát, nem főzöm éjjel, nem kenek kenyeret reggel ötkor. És külföldre sem, én Prágában knédlit eszem azzal a vadasfélével, és a Kettőbesült Királyságban steaket gurulóskrumplival, halat Horvátországban és toszkán anyjakínját Olaszországban, mert csak. Még a 90 pennys tonhalas-kukoricás szendvics is inkább, mint az otthonról hozott vagdalthús, amit amúgy otthon soha, de soha nem ennék meg.

    És néha becsúszik egy pirosfityegő is, felnőttnek is, nekem is vett a kedves fülbevalót életfamintával a Szigeten, pedig istenuccse van már néhány az ékszeres ládikámban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • életem első önálló utazásán olaszországban a barátommal azt ettük, amit itthonról vittünk. abonett és májkrémkonzerv kiporciózva, fejenként egy gombóc fagyi, pár szem gyümölcs egy szelet pizza, ha jutott a két hét alatt. 18 voltam, öt kilót fogytam a nyaralás végére. utólag imádom ezt az egészet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hű, 18 évesen négyen mentünk egy húszéves Wartburggal Görögországba, imádom a paradicsomos halat, de akkor pár évig rá se tudtam nézni 🙂
        (Vettünk jó sokat, mert az volt a legolcsóbb, és menet közben kiderült, hogy a többi három résztvevő utálja.)

        Kedvelés

    • Igen, ezeket a kedveseket nehéz néha lebeszélni különféle pirosfityegők vásárlásáról 🙂
      Kajacsomagolás: nyilván balatoni nyaraláskor eszünk hekket meg retró vegyesvágottas hamburgert a fíling miatt, de elég csórók voltunk általában, és azért ha öten eszünk strandbüfében naponta, plusz fagyika meg kukorica meg hasonlók, az egy apai örökség egy kéthetes nyaraláson. Hűtőtáskát sose vittünk sehova, többnyire kenyértésztába sütött sajtot, virslit, zöldséget, vagy ilyen pirogszerű cuccokat vittünk, mindenki a magáét 🙂
      (Azt abszolút megértem, hogy valaki azért nem jár el így, mert terhes neki, én szeretek sütni, kenyeret kenni stb., meg hát nem is okvetlenül egyedül csináltam.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hehe, nem is emlékszem, mikor voltunk kéthetes nyaraláson…..hát azt mi sem tudnánk bevállalni strandkaján, már csak az egyhangúság és egészségtelenség miatt sem. De kétéjszakás-háromnaposon simán, még ha négyen vagyunk is (se a kölkek, se én nem eszünk sokat amúgy).

        Én szeretek sütni-főzni. Otthon, szigorúan máshol nem, ha Balcsin mindennap főzni kéne, inkább oda se megyek (mondjuk 3 éve nem jártam a Balatonon). Szendót kenni nem is szeretek, meg látom, mennyire nem csípik a kölkek, kb. első nap eszik, utána nem. De majdnemhogy bármi mást is, ami dobozban van: maradt néhány hússzelet most, mikor indultunk, ki volt sütve, elvittük, egyet-egyet mi felnőttek megettünk, a maradéknak baromira örült a Körös-torok két arrajáró cirmos macskája:)

        Kedvelés

      • Jó, hát mi a Balcsira is hazajártunk, nagynénihez, tudod, benyúlsz a konyhafiókba és tudod, hol van a pizzavágó 🙂
        Nyuszika tőlünk hazaérkezés után felhívott, hogy a kétórás vonatút alatt nem ette meg a két szendvicset, viszont az udvarlónak, kistesójának és apukájának megcsinálta melegszendvicsnek. Kárba nem veszett.

        Kedvelés

    • Nemrég valami rádióban reggel, a hírekben(!) hallottam, hogy egy felmérés szerint a magyarok kedvenc külföldi úticélja a horvát tengerpart, ahol már messziről megismerik egymást, a legfontosabb ismertetőjel a hűtőtáska és a rántotthúsos szendvics.
      Esküszöm, ez így lement a hírblokkban valamelyik héten. Azóta is nagyon röhögök, ha eszembe jut.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A tengerpartra én is vágyom, hűtőtáskám is van, nem vinne el valaki? Esküszöm, csak ásványvizet innék, meg tengeri herkentyűket ennék. A rántott húst és a kovi ubit cserébe megehetitek!

        Kedvelés

      • Mer’ azt hiszed… 😀 egyedül Rovinjban ettünk jó és ehető helyi étket, mindenhol máshol megmaradtunk a gyümölcsnél, amit a piacon vettünk.

        Dalmáciában a konyha… furcsa. Amikor a sülthal szemezik velem, akkor kicsit ledöbbenek. A polip levesnek megfőzve meg borzalmas. (Megvallom őszintén, a görög sült polipra számítottam. Az finom volt.)

        Mondom ezt úgy, h sereg nép seregnyi ételét végigkóstoltam, és egyáltalán nem vagyok szűklátókörű gasztronómia terén.

        Meg lassan olcsóbb a tengerpart, mint a Balaton.

        Kedvelés

      • Trogirban jót ettünk anno, Medulinban meg volt egy nagyon tengerpard halsütöde, konkrétan kb. fél méterre a sörpadtól a tenger, az jó volt. A trogiri étterem, az nem volt olcsó viszont.

        Kedvelés

      • és a kis pocak a 40 éves férfiakon….annyira nem nagy, csak egy karonüllő éppen ráfér…

        Kedvelés

      • Láttam strandon egyszer valakit, Skálás nejlonszatyorból ette a paprikás krumplit. Értitek, csak úgy bele volt öntve a zacskóba, és ette ki kanállal.

        Kedvelés

      • Hadd ne mondjam, hogy nagypapám idejében a tervezőirodában mire használták az ócska pauszokat 😀
        Ki volt írva a vécében a falra: “Aki pauszpapírt használ, az az ellenséggel paktál. Én nem paktálok az ellenséggel: törlöm seggem Szabad Néppel!”

        Kedvelés

      • nyehehehhe:DDDD
        lehet ez még visszajön (lásd magyaridők és tsai, bár színessel asszem egészségtelenebb…meg kényelmetlenebb is)

        Kedvelés

  20. Szerintem a mérték a lényeg, és hogy az ember minőségi játékot vegyen. Én biza megveszem a kisautót, vagy a mine craft emberkét, mert annyira jó látni, amikor örülnek! Szeretem a strandkaját, utálok kenyeret kenni, és nem őrzökmeg régi dolgokat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Mondjuk ez minőség dolog, így belegondolva eléggé nem egyértelmű fogalom gyerekszemmel. Emlékszem, 8-9 éves lehettem, mikor kezdtek elterjedni a Barbie-k, és persze, hogy szerettünk volna mi is a húgommal. A városban járva bekönyörögtük anyut a játékboltba, de mikor mondták, hogy egy Barbie – minőségi, márkás, Mattel-emblémával ellátott – 1300 ft-ba kerül, anyu közölte, hogy ilyet nem kaphatunk, mert ez sok, pláne úgy, hogy mindkettőnknek kellett volna egy. Mivel tudtuk, mennyit keres, nem nyekegtünk mi se, mi is sokallottuk. De azért elszomorodtunk.

    Aztán egy hétre rá volt búcsú a faluban, jöttek az árusok, és lám, volt Barbie tizedannyiért is, igaz, nem márkás, de nekünk, gyerekeknek ez a szó, hogy márkás amúgy sem mondott semmit, mi babát szerettünk volna és kész. És kaptunk is, egyet-egyet, és iszonyúan örültünk neki. Elég sokáig, jó pár évig eltartott a Barbie korszakunk, és a babagyűjteményünk lassanként bővült – lehet hogy az összesnek az árából együtt már kijött volna egy drága Barbie, de sokkal nagyobb buli volt egy egész babacsaláddal játszani, mint egy vagy két babával.

    A másik kedvenc játékaink a műanyag fröccsöntött lovak voltak, imádtam őket, pedig azok aztán olcsó bóvlik tényleg. De nekünk szuper ajándék volt egy pár ló bármilyen alkalomra, mert mindig hihetetlenül örültünk nekik. A ménesünknen minden lónak megvolt a maga neve, élettörténete, családja, hosszú szappanoperákat játszottunk velük végig a tesómmal. Máig megvan az összes, szóval megérte őket megvenni. Ezért úgy gondolom hogy az, hogy mi JÓ JÁTÉK, az nagyon egyéni, gyerekfüggő, és nem biztos, hogy az a fontos, hogy márkás vagy drága legyen – ha a gyereknek ízlésébe vág, akkor imádni fogja az olcsó babát, lovacskát is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A lovat nagyon szerettem én is…aztán amikor nagyobb lettem, felrakhattam a zablát és a hámot. Nagy játék volt hajtani a lőcsöst egyik dűlőn fel, a másikon le.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Most nagyon irigyellek, mert én egész gyerekkoromban arról álmodtam, hogy egyszer lesz lovunk, de a szüleim már nem gazdálkodtak olyan intenzíven, hogy lehetett volna…

        Kedvelés

      • Most gépkicsi a divat…pedig ha tudnák, hogy egy szelíd kisló mennyit tud segíteni a hiperaktív vagy éppenséggel bezárkózott emberpalántáknak…
        aritareal, neked még lehet esélyed egy erdőszéli kisbirtokra akár…nagyszerű dolog az! Hallani az erdő susogását, hajnali madárkák énekét, harmatos füvet kaszálni…télen pedig a kályhatűznél elrévedni…

        Megint lesz kocsim…kislóhoz, jövő tavasszal.

        Élni jó. Nagyon jó ! Feléledni a legjobb. Hosszú mély altatásból, rácsodálkozni az Élet megannyi formájára vagy kis csigákra eső után…

        Ugye ? Nem ? De !

        Kedvelés

    • Még felnőtt fejjel is élmény volt bekapcsolódni a barbizásba. Nálunk a nővérem lánya volt az egyszem gyerek, és hol együtt laktunk, hol külön, sokszor volt otthon velem. Odáig fajult a dolog, hogy a baba csak egy kellék volt, olyan lakást gyártottunk hozzá, amit a gyerek megálmodott. Képesek voltunk fűrdőszoba szalonokban, bútoráruházakban rendszeresen csatangolni a mintákért, ötletekért. Szerencsére olyan kézügyességem van, ami mindkét szülőmtől jött, hogy bármit lemásoltam kicsiben. Ha kellett édesapám tudott extra trükkökkel segíteni. Így nála a mai napig az jelenti a minőséget, ami kézzel készül, munka van benne és valódi. Elrakott mindent, ha egyszer gyereke lesz, átadhassa. Az első foteltól, az utolsó festett függönyig mindenhez kapcsolódik egy saját történet. De azért kapott hozzá mondjuk lovat, autót, amit megvettünk. Utána jött a nagyon öltözködős időszak, és még akkor is visszaköszöntek ezek az évek. “Meg tudod varrni nekem nagyban, amit a Barbienak? ” Pedig nyilván nem Chanel minőség.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nagyon szép! 🙂 Nekem mindenhol van plüss egér, vagy inkább patkány, még a melóhelyemen az asztalon is volt egy időben. Ha már élő egyelőre nem lehet, mindenkitől évek óta azt kapok.

        Kedvelés

  22. Nálunk megvolt a kis gagyi gumilabdáknak is a rituáléja (igen, a plexigömbös százforintos fajta). Amikor a gyerekek még kisebbek voltak, és mentünk valamelyik zenés foglalkozásra vagy Ringatóra, útba esett egy ilyen plexigömb, és minden héten tekertünk labdát mindkettőjüknek. Ha a mamához mentünk, akkor is (mert ott meg a buszmegállóban volt plexigömb). Komoly gyűjtemény alakult ki gagyilabdából, mindegyiket számon tartották, hogy melyik kié volt és hol tekertük, sorbarendezgették őket különböző szempontok szerint, néha a fürdővízbe is bevihették őket, és nagyon sokáig elvoltak velük. (a fiam aspergeres, úgyhogy a sorbarakosgatási és gyűjtögető mániája nem volt újdonság, a lányom ehhez képest behozta a képletbe a bölcsis játékot, ahol a labdák voltak a bölcsisek, később ovisok, ők meg fáradhatatlanul ebédeltették és altatták a bandát). A legjobb buli az volt, amikor az összes gumilabdát szétöntötték a szobában, szanaszét gurult az egész, ezen nagyon jól szórakoztak, aztán összeszedték, és újra kiborították őket nagy röhögések közepette.

    Ezt most csak azért írom le, mert ha valaki meglátott minket a Ringatóról kijönni, ahol az anyuka automatikusan kotorja elő a százast a táskájából, és a gyerekek már állnak is sorba a plexigömb előtt, akkor biztos meglett volna a véleménye rólunk, a fogyasztásba belehajszolt, “követelőző” gyerekekről és a fogyasztói lázba beletörődött anyáról, aki inkább megveszi a gagyi vackot a kölköknek, csak ne legyen hiszti. Pedig nem is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ilyen nálunk is volt egy időben, és pont úgy, óvodások voltak a labdák 🙂 Most egy óriási ikeás üveghengerben dekkol a sok kis gumilabda, nagyon dekoratív, különösen, mikor felszínre gurulnak a szemgolyósok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A szemgolyós nálunk sötétben viágítós ráadásul, úgyhogy kísértetiesen dereng villanyoltás után a nagy közös pitliben. Egy élmény.

        Viszont ma pont felhasználtam őket, amikor táboroztattam, és azokkal kellett beletalálni a kölköknek valami dobozokba. A többi gyerek nem győzött lelkesedni, hogy az enyémeknek mennyi király labdája van. Mindenki megcsodálta őket, és kiválasztotta a kedvencét :)) Ez majdnem olyan, mint amikor az ember kavicsot gyűjtöget a tengerparton, csak abból nincs zsiráfmintás és helókittis (és szemgolyót is csak viszonylag ritkán talál ott az ember, és olyankor se igazán örül neki).

        Kedvelés

      • Ezen én is felröhögtem, meg is kérdezte Ember, hogy mi van.
        Hogy a témához is kapcsolódjak, tényleg, ez egy hatalmas különbség, ezt kell valahogy megragadni és megérteni, hogy ez miért oké, sőt, konstruktív (miközben biszbaszgyűjtés), a rezignált “csak, hogy ne legyen hiszti”, meg a mechanikus, szintén “lekenyerezős” fílingű valami-hozás meg miért nem működik hosszútávon.
        Vagy az, amikor a tárgyak helyettesítenek olyasmit, ami nem tárgy.
        Vagy a szülő elárulja magát, hogy az ajándékozással erőn felül “megvenné” a gyerek jótanulását, viselkedését és ideges, ha a gyerek nem hozza össze fejben a “viselkedést” meg az új akármit.
        Amúgy nekem volt gyerekkoromban felnőtt ismerősöm, aki csinálta a “melyik kezemet kéred”-szertartást. Mivel különösebben nem volt kikötve, hogy mit ehetek, általában valami csokiféle volt nála. Viszont tök nem emlékszem, hogy mi, mert ez kutyafüle volt ahhoz képest, hogy aztán egész este rajzoltunk, mandulát törtünk, ökörködtünk vele, amíg a felesége meg Anyukám megbeszélték a melót (varrtak, az asszony volt a varrónő, Anyum meg segített neki megcsinálni a ruhákat). Egyszer kiderült, hogy a pincében lévő műhely vécéjébe nem szeretek pisilni, mire Vili hozott egy rakás krétát és telerajzolta a vécét virágokkal, hogy bele merjek menni. Ez valahogy megragadt, olyan jellemző volt rá.

        Kedvelés

  23. Az én kedvencem az, amikor az egyik gyereknek születésnapja van és akkor a másiknak (harmadiknak) is kell ajándékot venni, hogy ne legyen mellőzve.
    Így aztán egyiknek se lesz kiemelt és saját nagy napja.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Ennek a párdarabja a “csak egy kis csoki”. Egy kis csoki nem árt, az igazán belefér, mondja a beugró nagynéni. Valóban, nem lenne tragédia, csakhogy lehet, hogy aznap a gyerek cukorral megtömött gabonapelyhet (egészséges!) reggelizett kakaóval, az oviban valamelyik gyereknek születésnapja volt és ettek egy tortát, edzésen jutalomból elvitték őket fagyizni, délután a szomszéd a kezébe nyomott egy (egészséges!) Túró Rudit, este meg pizza lesz a vacsora. És még ezen felül kapott egy kis csokit. Nem ám egy olyan napon, amikor brokkolin meg tőkehalon éldegélt.

    Én anyatigrisként harcolok mindkettő ellen, a rokonokat megfenyegettem, ünnepeken igyekszem előre gondolkodni és minőségi ajándékot kérni a vackok ellen. És selejtezek vadul, időnként mennek a cuccok jótékony célra. A kis bizbazokat (Kindertojás belseje, Sparban adott gyűjthető kis izék) összeszedem a lakásban, gyűjtöm egy helyen, és ma például (szünidő) kincskeresőset játszottak velük a kertben, ahol elrejtettem őket. Ha egy-kettő kinn marad és megrohad, az se baj.
    Ja, és ahhoz képest, hogy mi sose veszünk csokit, így is meglepően sok édességet esznek a gyerekek.

    Ami engem felbőszít, az az alattomos keresztmarketing. Hogy nem lehet egy pöttyös vagy sima bugyit venni, mert azon mindig egy rajzfilmfigurának kell lennie. Általában az akcióktól is rosszul vagyok, ha a mosóporral autót lehet nyerni, akkor elemi gyanakvás tör rám, hogy a mosópor árából biztos 5% az autónyerés leosztott költsége, én meg nem akarok autót nyerni, én csak a mosóport akarom, ergó feleslegesen fizetem meg. És ha az X láncnál vásárolok, azt se azzal a hátsó szándékkal teszem, hogy kapjak tíz matricát, amit a gyerek majd külön ötezerért megvehető albumba gyűjtsön. Trójai faló minden áru.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De, lehet, Marks&Spencer 🙂
      Ami a kis csokit illeti, én vagyok az agyhúgyköves vendég, aki előbb anyukával egyeztet, hogy odaadhatja-e a gyerekeknek, vagy inkább elrakja és odaadja egy megfelelőbb pillanatban ő.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ah! Nagyanyám jön hozzánk, mindig hoz valamit, kaját, virágot, hagyatékból műkincset (könyörgök, hogy ne cipeljen a hetven évével), legutóbb a gyereknek (1,5 éves) is hozott Kinder csokit, mondván, hogy ne érezze azt, hogy ő nem kap semmit. Mondtam, hogy benne még nem alakultak ki ezek az elképzelések. Nem baj, odaadja a kezébe, azokkal a szavakkal, hogy “Ez itt a te csokid, majd ehetsz belőle, HA ANYA MEGENGEDI.” Csak pislogni tudtam a döbbenettől. Nem vagyok ehhez szokva, mert a lány nagyszülei mind jófejek, a dédit meg ritkábban látjuk.

        Kedvelés

    • Nem neked, csak erről jutott eszembe, hogy a sógornőm mindig kitalálja, mit vegyek a gyerekeinek, sőt, többször már meg is vette, hiszen “úgyis pont rendel x oldalról”. Legutóbb már csomagolni sem adta oda, csak átutaltam a pénzt, és érkezéskor a kezembe nyomta.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  25. Gyerekjáték ügyben segítséget szabad kérni? Égre-földre keresem gyerekkorunk klasszikusát, a kerekeken guruló, húzogatható kisállatot. Tudjátok, kutya/cica/ló/tökmindegy, négy keréken, madzag ráerősítve, gyerek húzza, boldog. Nem saját leküzdhetetlen nosztalgiámból, hanem mert játszótéren találkozott vele a lány és annyira tetszett neki, hogy először megpróbálta kilopni a játszóról, aztán hazáig zokogott érte. És nagyon jópofa volt vele, tényleg. Használt, megrongált állapotban is érdekel, szóljon valaki, ha tud ilyet! 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Amit írsz, nagyon stimmel nálunk is, noha anya az ötvenes években született, de pont így volt. Jó volt, nekem nagyon jó volt gyereknek lenni. Nem ezekért, de most ezekre a részletekre is emlékezve, ezeket lepárolva hiszem azt, hogy majd neki is jó lehet. Vagyis próbálom.

    Aztán szépen elolvastam a kommenteket és itt ülök könnybelábadt szemmel, hogy jajj, istenem, de jó lenne, legalább egy nagypapa és a googlbe írom ‘nagynéni’.
    Hogy most éppen ez az a távolság, ahonnan nem nézném, mit hoz, csak jöjjön már, egy nagyszülô, egy unokatestvér, egy barát.
    Aztán elhessegetem, mert ez én vagyok, és arra gondolok, amit olvastam. Tavaly nyáron egy sátras buliban, amit szomszédok rendeznek minden évben, de mindig másnál, ültem a pici gyerekkel az ölemben egy pici piros pörgettyût akartam mozgásba hozni, de törött volt. Kettô volt belôle, a másik még mûködött, két gyereké volt, a cirkuszban kapták két órával ezelôtt. Sokáig bíbelôdtem a mûanyag vackokkal, hogy vajon mi lesz velük, minek vannak, hogy kerülnek ide, mennyit és miért gyártanak belôle, milyen dobozokban utaztak eddig, milyen kezek dobáltak stb. A két kisgyereknek nagyon sok dolga van, szemkápráztatóan sok cucc. Nem ismerem annyira ôket, nem tudom, h mi van a fejükben, mikor játszanak, nem tudom, hogyan játszanak, hogy vannak a játékaikkal.
    Eszembe jutott, hogy emlékszem a játékaimra, hogy mindre, hogy a színükre, a textúrájukra, az illatukra, hogy kitôl kaptam, mikor és miért és kapcsolatom volt velük. Minden játékkal más kapcsolatom. Emlékszem, hogy apa elrakta ezeket késôbb, nagy gonddal, ahogy dátumozva elrakta a rajzainkat is, a legó minden darabját és a vonatsineket. Most is megvannak.

    Nem tudom, hogy hova is akartam kilyukadni.
    Tán csak annyi, hogy az öcsém fia kotorászott a játékok közt anyánál, még az idén volt ez, és megakadt egy kisautónél. Megfordítottam és elolvastam a szöveget az alján, Vauxhall. Ezt a szót én vagy 25 éve nem mondtam ki, és mikor elôször képes voltam elolvasni, emlékeztem hirtelen vissza, olyan szép volt, nekem olyan szépen hangzott ez az idegen szó, egy Vauxhall! Akarmi is legyen az! 25 év múlva is ujjongtam, és emlékszem a szóra, pedig most sem tudom jobban, mi az:) És az öcsém is mosolygott 🙂 (És sosem volt autónk, ez az egész autóiparon felül áll 😀 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Az elmúlt évben a családban kialakult helyzet és szokások kapcsán nálam most a szülinap megünneplése a nagy kérdés. Mert egyrészt felköszöntöm én azon a bizonyos napon, feltétlenül. Aztán a nagycsalád anyai ágról megünnepli őt a húgommal együtt egy közös szülinapon. Aztán kell egy gyerekzsúr, legalább kettő, az idegeim miatt maximum hat gyerek meghívásával. Aztán egy apás hétvégén megünnepli az apja is meg az apai nagyobb család. És ez majdnem mind egy torta. És ajándékok. Ezt valahogy jó volna meghúzni, ritkítani vagy összevonni úgy, hogy közben senki nem sértődik halálra.
    Én nagyon azt gondoltam magamról, hogy én aztán nem veszek minden vackot, és mértéket tartok, és inkább legyen kisebb/kevesebb, de értelmes az ajándék, mégis azt látom, hogy telis-tele a gyerekszoba vackokkal. Amikkel nem játszik. De szeretne, csak egyedül nem jó. Azt, hogy én legyek a játszótársa, évekkel ezelőtt feladtam, nagyon más a természetünk, nem vagyunk e téren összhangban, amit ő játszana, attól én kiborulok, amit én játszanék, az unalmas. Mondjuk most már kiskamasz, más lett a helyzet. Kidobni vagy elajándékozni a legbölcsisebb játékot sem szabad, a lányom gyűjtögető fajta, minden kis aprósághoz erősen ragaszkodik, mert valami emléke fűződik hozzá. Az együtt játszás körül sokmindent elrontottam, azt hiszem, de nem tudtam akkor máshogy kivitelezni.
    És bár a lányom nincs arra szoktatva, hogy bárhol és bármikor bármit kikunyerálhat, mégis folyton próbálkozott. Mert hiába, hogy nem veszem meg. Általában nem veszem meg. De néha-néha, ha olyat látok, olyan a helyzet, kedveskedni akarok, előfordul, hogy mégis megveszek valami apróságot. De megveszem, vagy sem: mindig ott van az orra előtt. És érzi, hogy azért van ott, azért mindig, és azért ennyi, mert neki van szánva, a dolgok működéséről pedig mit sem tudva kéri, amit neki szántak. És okosabban, kiskamaszként is annyit mindenképpen elérnek, hogy vágyik rá.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. A gyerekem nem követelt minden vackot.Nagyon ritkán voltak kivánságai,azokat teljesitettük még ha drága is lett az áruk.
    Az első karácsonyok idején eszelősen rohangáltam ajándékot vásárolni,hogy örömet szerezzek a fiamnak. Nem volt sok pénzem,de kerestem az olcsó,és szép meglepetéseket. Gyönyörű idők voltak…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Milyen jól járna mindenki, ha azt a temérdek pénzt, amit vackokra (tényleg vackokra, műanyag kütyükre, első laptopomra, csillámpónira, miegymásra) költünk, könyvekre és élményekre adnánk ki. Nekünk is van múzeumban préselt forintunk, Barbie babánk (egy része az enyém volt), több ezer darab legónk, és utólag mindig sajnálom a rájuk fordított forintokat. Mert eszembe jut, hogy költöttem volna inkább élményekre és könyvekre. Én ebben a kettőben hiszek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. Visszajelzés: olvasd újra | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) fenchurch68 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .