Hol jelenik meg az én életemben az, hogy nőként elnyomott csoport tagja vagyok? Mikor, hogyan érzem én ezt a bőrömön?
Engem a többi dimenziómban meglévő előnyöm miatt sok minden megvéd, és én is abban az illúzióban vagyok hajlamos élni, hogy engem ez nem érint, én ezzel nem találkozom, nekem jó. Meg is bolondulnék, folyton ezzel a tudattal élni. Erős szeretek lenni, nem akarok félni.
Engem nem bántalmaznak az otthonomban, én nem élek anyagi függésben, nem használják a testemet, nem él a vérverítékes munkámból másik felnőtt, rám nem tesznek szemét megjegyzéseket, én nyugodtan végigmehetek lenge ruhában is az utcán, sötétedés után is. Általában, avagy eddig mindig.
Nekem nem kellett rokont ápolni és emiatt egyetemről lemaradni, én nem lettem lányanya, vagyis de, de mégsem, én méltó párkapcsolatban éltem és családban neveltem a gyerekeimet, amíg a sors engedte. Én tudom, hogyan írjak kérvényt, mi jár nekem, tudom, hol lehet kapni adalékanyagmentes mogyoróvajat, és azt is, mit mondjak a rendőrnek, aki megpróbál velem heherészve mint jó nővel, heteroszexuális gőggel összekacsintva beszélni (“van most ez a homokos felvonulás”). És ezért heves öncsalásban néha azt gondolom, hogy ez az egész, amiről pedig tudok, a nők elleni erőszak, ez nincs, már nincs, itt nincs, lehet azért valahogy élni, vagy nem annyira van, sőt, abba is hajlamos vagyok belecsúszni, hogy az, hogy másokat bántanak, engem meg nem, az valahol mégis rajtam is múlik.
No és valamennyire tényleg. Például, a helyzetem, az, ami félig adott, félig kivívtam, lehetővé teszi, hogy ne szoruljak rá mindenképp egy másik felnőttre. Mondjuk egy másik, pontosan ilyen helyzetű nő meg mondhatná azt, hogy a helyzetem kényszerít arra, hogy belemenjek egy kapcsolatba, vagy benne maradjak valakivel, akivel nem jó ugyan, de hát mivé lennék nélküle. Ugyanennek a függési-tartozási igénynek az érzelmi részét én önfejlesztve, sok belső munkával számoltam fel magamban, és ezért gerleéva olyan faj, aki alkalmanként intenzíven párzik, de nagyrészt magányosan, illetve kölykeit gondozva, elvonultan él. A mi országunkban a nők jelentős részének azért nyomorodik meg a lelke és az egész élete, mert belsővé teszik a rendszer üzenetét, a meggyőződést, hogy “valaki kell”, aki ott van nekik, hogy egyedül nem menne, egyedül lenni rossz, és védtelenséget, unalmat, szégyent jelent. És mivel a kínálat olyan, amilyen, és a társ vágya el is vakítja őket, ráadásul a patriarchális üzenetek illúziókkal vonják be a valóságot, méltatlan partnerekkel is belekezdenek, vagy a kiürült kapcsolatban is benne maradnak, és ez folyamatosan gyengíti, lehúzza őket, ront rajtuk, vagyis egyre messzebb kerülnek attól, hogy egyedül és boldogan is tudjanak élni.
A rendszerben kódolt egyenlőtlenség egyik látványos tünete, hogy bár meg tudnák állni a helyüket, el tudnák látni magukat, meg tudnának keresni annyi pénzt, amennyiből magukat és a gyerekeik felét (!) el tudnák tartani, a nők mégis úgy érzik, hogy nekik kell valaki, mégpedig együttélős valaki, és az egész életük abból áll, hogy ezt a partnert megtalálják, “megszerezzék”, és aztán, ha “megvan”, a partner — és ha vannak, a gyerekek — jóllétéről gondoskodjanak, és ezt az állapotot konzerválják.
Ez nagyon-nagyon szomorú mert függésalapú, áldozatalapú, és mert az élet ennél sokkal több, a párkapcsolat pedig méltóbb, teljesebb.
Ezért az egyik kiút ebből a helyzetből, amitől oly sokan szenvednek, hogy a nők megerősödnek, megtanulják látni magukat, a helyzetüket, érteni a folyamatokat, dönteni, vállalni. Igen, aki asszertív, aki nem hagyja magát, aki nem a mások által üresen hagyott hézagokban létezik bocsánatkérően, és aki ennek a tetejébe nő is, azt gyakran önzőnek tartják, erőszakosnak, és stigmatizálni és fenyegetni fogják. A vélemény, a kiállás, a nemet mondani tudás, az aktív szerep a reagáló létezés helyett gyanús, provokáció, “mit akar ez a nő”. Az engem ért netes erőszak elképesztő eseteinek jelentős része nem másnak szólt, csakis annak, hogy én nő vagyok, és nőként hogy képzelem, hogy így viselkedem (nem félek, nem bújok el, nem hallgatok el, nem engedek zsarolásnak, például).
Ez is azt mutatja, hogy nőként nem létezhetek csak úgy, a magam jogán, egy kicsit muszáj hagynom, hogy bántsanak, muszáj tűrnöm, illeszkednem, igazodnom, másokat szolgálnom, mert ha nem, gyanús leszek: kitalálják, hogy én vagyok az ellenség, a genderharcos domina. Hogy a blogom létezése őellenük van. Nekem fogják a kinézetemet szexualizáló szemüvegben, undorító megjegyzésekkel méregetni, és a szexualitásomról a legszemetebb dolgokat irkálni úgy, ahogy egy férfival soha, de soha nem tennék. Pedig a létezésemmel nem kérek és várok tőlük semmit, simán elférnénk ezen a golyóbison.
Én sokkal keményebb árat fizetek, ha külön, nyomasztás nélkül, a magam törvénye szerint élek, nem meglapulva, és amikor közel jön a próbálkozó, és hazudozik, akkor igazam és jogom tudatában visszaszólok. Akkor az én szavam számít bántásnak, mert mindenki más, főleg mindenki más nő lapítana és csendben sírdogálna. Ez az elvárás.
Na nem mintha nekem ez kedvem szegné, de hogy nem, az viszont nettóban az én érdemem és erőm.
De az is van, hogy elhatározom, hogy fölugrok Pestre — Pride-ra, valami langyos estében valami franciaintézeti valami utcabálra, meg edzeni egyet –, és igazán decens nadrágban és időjárásnak megfelelő, ám kifejezetten visszafogott felsőben és textilszatyorral állok a felhajtónál (stoppolok), és akkor elhajt mellettem egy fekete Seat, benne öt duhaj félmeztelen ifjú, és kiüvöltenek kórusban, hogy “kurvaaaaa”. És más ugyan nem üvölt ilyet, de annak néz mégis. Egyébként biztonságosan feljutok Pestre, valami ötven perc alatt összesen, és nem visel meg a fekete Seat, ingerült se leszek — “ilyen a világ” –, de mégis, ezt nekem üvölthetik, és én vagyok ennek kitéve, és ha férfi lennék, nem lennék.
Nem vagyok áldozat, nem is akarok áldozat lenni, áldozatnak lenni szar (emlékeztek, ki mondta ezt, melyik cikkben?), de akármikor megeshet, a temérdek külsődleges erőforrásom és személyes erőm ellenére, hogy ott állok egy helyzetben, minden nélkül, és csak az számít, hogy nő vagyok, és nőként fognak bántani. És ez bármelyikőtökkel előfordulhat, a legboldogabb párkapcsolatban és legnapfényesebb stájer jellegű utcán is. Mert a nők bánthatók, kényszeríthetők, ez a rendeltetésük. És ha nemet mondanak, ha nem hagyják magukat, ha szót emelnek, ha másképp döntenek, nem férfiakarat szerint, akkor agresszorok és bosszúállók, nyilván.
csak az olvassa. én szóltam 
pontos, fontos, szuper, köszi-köszi
KedvelésKedvelik 1 személy
” és ezért gerleéva olyan faj, aki alkalmanként intenzíven párzik…’ itt felröhögtem.
A textilszatyrosan decens stoppolóról jut eszembe (laza asszociáció). Van pár ember, aki egy hátizsákkal beutazta a világot, akár kevés pénzből is, akár évekig is. Egy részük szokott szerepelgetni is, és az üzenet egy része, hogy “akárki képes rá”. Ezek a világutazók szinte mind 20-as, 30-as fehér férfiak, család nélkül. És valamiért nem a fiatal nők, a terhes anyák vagy az idősek utazgatnak mindenféle veszélyes helyeken át egy szál autóstopban. Ha nő is involválva van, akkor a férjével közösen megy.
Egyébként pár helyen megfordultam fiatal nőként a világban, ahol a női egyenlőség még nem hágott olyan fokra sem, mint itthon. Rettenetes volt. Az egyik dél-amerikai országban nem tudtam nyugodtan végigolvasni egy katedrális leírását sem az útikönyvemben, ha egy pillanatra megálltam a városban, azonnal 5-6 zaklató férfi vett körül, állandóan. Ugyanez volt a helyzet akkor is, ha az ötvenes anyámmal kettesben nézelődtünk.
KedvelésKedvelés
Van pár ember, aki egy hátizsákkal beutazta a világot, akár kevés pénzből is, akár évekig is. Egy részük szokott szerepelgetni is, és az üzenet egy része, hogy “akárki képes rá”.
Szerintem nem képes rá mindenki. Minden 30as férfi sem, sőt olyan is van aki nem is akar, nincs rá igénye. De erről az jutott eszembe, hogy ez egy általános elvárásszerűség irányunkba. “A ti korosztályotok az, aki hátizsákkal beutazza Európát egy vas nélkül.” Mondta kissé számonkérőleg nekem egy 50es ügyvéd rokon.
Mi bejártuk a Bakonyt éveken át egy kulaccsal és egy bicskával. Biciklivel és 8 hónapos pocakkal is. Elrepülünk Európába és alszunk szállodában. De nem jártunk a soundon. Nem vagyunk egyformák. És ne uniformizáljon senki. Engem se, 30as fehér heteroszexuális férfiként se.
KedvelésKedvelés
Én sem gondolom, hogy mindenki képes rá, eme világutazók szoktak így szerénykedni.
KedvelésKedvelés
…és még annyit állított, hogy ők mind fehér, ifjú, erős férfiak. Nem azt, hogy minden erősifjúfehérférfi ezt teszi, teheti.
KedvelésKedvelés
Értettem én. Nem is bringásnak szólt a kritika, hanem annak a szemléletnek ami ezt áktalános elvárásként irányunkban megfogalmazza.
KedvelésKedvelés
Á, Európán kívülre se kellett menni, Görögország, kilencvenes évek, dettó. Voltam vagy huszonkét éves, félelmetes és röhejes volt az egész, tényleg nem akartam senkitől az égegyvilágon semmit. Csak jöttek és jöttek és idegesítő volt, inkább csapódtam fiatal párhoz néha, aranyosak voltak csak tök más kulturális háttér, és hát én szeretek templomokat meg ösvényeket meg akármiket egyedül felfedezni, ami Mainzben vagy Párizsban vagy Firenzében akadálytalan, de egy rakás máshol…hát nem.
KedvelésKedvelés
Nekem Jordániában volt ilyen élményem. Hiába jött mellettem a férjem, sőt még gyerek is volt velünk, én mindent takaró ruhában voltam, még kendőt is raktam a vállamra, hogy a karom se látszódjon ki, mégis folyamatosan dörgölőztek hozzám a férfiak, pedig a férjem próbált úgy helyezkedni, hogy ne érhessenek hozzám, mégis… 😦
KedvelésKedvelés
És a fentiek miatt egy egyedül utazgató nő pont az utazás egyik legkedvesebb részéből marad ki: mikor egy szimpatikus jemeni család meghív, hogy lakj náluk pár napot. Nőként nyilván hatszor jobban meg kell fontolni az efféle spontánságokat.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én mostanában kezdtem el olvasni utazó nők blogját, olyanét is, aki stoppal jár. Külön posztokat írnak róla, hogyan lehet nőként biztonságosan utazni – ruha, éjszaka ne mászkálj, stb.
KedvelésKedvelés
Hát éppen az a baj, hogy a nőknek ehhez extra óvintézkedéseket kell bevetniük.
KedvelésKedvelés
Igen, erre utaltam én is, csak nem fejetettem ki. A férfiaknak is kell azon a környéken, de a nőknek többet és másképp.
KedvelésKedvelés
Majdnem teljesen igazad van, épp csak én amikor legutóbb (talán tavasszal) hallottam a rádióban riportot ilyen utazós emberrel, akkor az nő volt. És amikor legutóbb, sőt, legutóbb és előtte is olvastam könyvet ilyen utazós emberről, azok is nők voltak. Amúgy nyilván és egészen biztosan jelentősen több a férfi az adott csoportban, hogy mást ne mondjak, a szüleim szívbaj nélkül elengedték a bátyám egyszál hátizsákkal külföldre, engem meg inkább csak egyszál autóval engedtek el nyugodtan, mert ne stoppoljak, ki tudja ki vesz fel. (És pedig a stoppolást nem csak azért nem szerették, és nem szeretem én sem (bár párszor életemben már előadtam), mert nőként bánthatnak, hanem azért sem, mert sok a rossz vezető, aki mellett akármi vagyok, nagyobb veszélyben van az életem, mint ha én vezetek, és valóban van ilyen irányú tapasztalatom is. Persze az is lehet, hogy a bátyámban az adott korszakban több bátorság volt, mint bennem, aztán mire elég bátor lettem volna, már gyerekeim voltak, ami eléggé megváltoztatta a többéves kirándulási terveim.)
KedvelésKedvelés
Én csak magamról beszélhetek, hogy miért gyűlöllek titeket, a „titeket” szó alatt természetes nem minden nőt általában, hanem csak az elvadult, nyugati, fiatal, túlemancipált, követelőző, arcátlan nőket értve. Nos, elmagyarázom. Ti pokollá tettétek a világot. Mégis hogy merészeltek rosszabb világot adni nekem, mint amilyen a nagyapámnak volt? Hát hiszen joga van minden generációnak jobban, boldogabb élni, mint az előzőnek. Rosszabb vagytok, mint minden valaha volt gonosz diktatúra. Nézhetem a politikai, akár a vallási diktatúrákat, egy se piszkált bele a család intézményébe. Akár koncentrációs táborba is zárhattak, de ha hazakerültek belőle, az embert otthon szerető asszony, finom vacsora és puha, befogadó öl várta. Jöhet akár katolikus, akár iszlamista, akár kommunista, akár fasiszta diktatúra, változtassák a külvilágot akármekkora élhetetlen pokollá, otthon a béke szigete lehetett. E helyett a mai világot olyanná tettétek, hogy férfiembernek itt többé öröm nem adódik. Az élet pocsék, az agyondolgozásért kapott cseppnyi fizetést elveszi az asszony, vagy a volt asszony, aki rikácsol, követelőzik, rikácsol, elégedetlenkedik, nyomaszt, csal, bűntudatot kelt, másoknak tetszeleg, flört jogát fenntartja magának, ribanckodik és persze megint rikácsol. A ti mozgalmatok romba dönti a világot, és személy szerint az én életemet. Ezért gyűlöllek titeket. És nagyon várom már, hogy forduljon a világ, dőljön meg ez a rendszer, és leszarom, hogy kommunista, fasiszta, iszlamista vagy akármilyenista diktatúra jön, elsőként fogom felhúzni a karszalagot, és az Isten irgalmazzon nektek, mert én nem fogok, mert annyi keservet és bánatot okoztatok nekem és a férfitársaimnak, hogy arra e világon bocsánatot ne reméljetek.
KedvelésKedvelés
Beengedtem, kurvajó. Szimptomatikus.
KedvelésKedvelés
nekem nem kellett külföldre menni: itthon, általános iskolában, 5-6. osztályban, folyamatosan zaklatott, fogdosott egy 4-5 fős fiúbanda. Fenyegettek, hogy hiába menekülök, megtalálnak. Ha nagy leszek, akkor is. Mindezt az iskolában, szünetekben, gyakran az osztályteremben. 25 éve. Női tanárokkal körülvéve, akik kizárt, hogy nem érzékeltek semmit.
KedvelésKedvelés
És elég a BKV-ra (ahol ha esetleg nincs is nagy tömeg, akkor sem tudsz elég messze állni minden gyanúsabb alaktól) is felszállni ahhoz, hogy megfogdossanak. 😦
KedvelésKedvelés
és mit mondtál a rendőrnek? …nem is tudom, én mit mondtam volna…
KedvelésKedvelés
A következő jelenet zajlott le:
Lánchíd, közeg:
Itt most van ez a homokos felvonulás, nem lehet átmenni.
Én (tényleg így és azonnal): Legyen szíves politikailag korrektül fogalmazni, ha már a közrend képviseletében jár el.
Ő: Homoszexuális felvonulás. Ugyanaz.
Én: Nem ugyanaz, a homokos gúnyos és sértő. Engem is sért.
(tovább nem kedves, mert nem lehet velem az ő rovásukra összekacsintani)
Messze van még Európa.
KedvelésKedvelés
Mit szólt volna, ha egy telefonhívásra mondjuk azt mondod: beszélek egy fakabáttal. Ugyanaz, mint a rendőr, nem?
KedvelésKedvelés
Nem, ez másképp sértő, a fakabát vicces. A homokos kirekesztő, a fakabát nem.
KedvelésKedvelés
Nem szólva arról, hogy a fakabát a helyben ácsorgó posztok esőtől védő, fából készült építménye volt eredetileg. Meg pl. laktanyánál őrt álló katonáké. De azért a rendőrök alighanem sértőnek veszik, másrészt miért ne lennél te mégis kulturáltabb, mint ez a konkrét rendőr.
KedvelésKedvelés
Mert akkor amit mondok, nem világítja meg azt, hogy ő mennyivel gázabb. Illetve a hetero fölényt érez a nemheteróval szemben, az állampolgár aligha érez fölényt a közhatalom képviselőjével szemben. Vagy persze de, a rendőrviccek, ugyanakkor a közröhej mellett a rendőrnek tényleges hatalma van, övé az erőszakmonopólium.
Tegnap tűnődve néztem a postán két pihenő TEKes fegyverarzenálját.
KedvelésKedvelés
Szerintem sosem fog rájönni, mennyivel gázabb 😦
KedvelésKedvelés
Határozottan van férfi szexuális agresszió. Akinek gyengébb az önuralma, semmiben sem különbözik egy kanos állattól.
Az utolsó bekezdés erős lett… Elgondolkodtat.
KedvelésKedvelés
A gólyatáboros lány mondta, ugye?
És igen, áldozatnak lenni szar.
KedvelésKedvelés
Igen.
KedvelésKedvelés
Margóra: a mi iskolánkban idén azért marad el a gólyatábor, mert nem engedik el a szülők a lányokat. A szervező férfikollégám szemébe mondták ezt anyukák, a beiratkozáskor.
KedvelésKedvelés
Ezt a mondatot én is megjegyeztem tőle; vannak ilyen mondatok, amik örökre bevésődnek.
KedvelésKedvelés
Húú, ez ismét erős lett. Félelmetes belegondolni ebbe az egészbe. 😦
KedvelésKedvelés
http://dailycaller.com/2015/07/03/professor-reason-itself-is-a-white-male-construct/
Az értelem mint a fehér férfi mesterségesen konstruált elnyomó eszköze…
Már csak ezért is maradok a minden oldalról támadott „philosophia perennis” elmélyült tanulmányozásánál. Nemcsak azért, mert objektíve a természetes megismerés legtökéletesebb, sőt egyetlen módszere, hanem azért is, mert a természetfeletti igazságok megismerésének természetes előkészítéséhez is az egyetlen autentikus módszer.
KedvelésKedvelés
A kiváltságos nők (mármint a nőkön belül kiváltságosak) esetéhez:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150715-tizszer-annyi-penzt-kapott-a-ferfi-mint-a-no-amanda-seyfried-eddie-redmayne-szexizmus.html
KedvelésKedvelés
Mikor olvasom, hogy mások mennyire jelen vannak, korrektül reagálnak, eszembe jut a saját lapításom. A hallgatás. Hallok olyat, ami rosszul cseng, amivel nem értek egyet, sőt olyat is, amit nem tartok helyesnek és csendben maradok. Nem javítom ki. Nem hívom fel a inkorrektségre a figyelmét. És elkap a cinkos aki hallgat érzés. A bűntudat. Aztán meg az: minek oktassam ki? Mi közöm ehhez?
Aha, engem nem érint. Kívül maradok, nem keverem a szart, nem generálok konfliktust. Csak hallgatok, mert az kényelmesebb. Mert különben meglódulna a pulzusom (így is lódul, a kussolás szégyene miatt), izzad a tenyerem, hebegek, a tónusom nem egy határozott embert tükröz, hanem olyat, aki maga is bizonytalan, meggyőzető, leszólható, és még én érzem magam kellemetlenül, minek nyitottam ki a szám, minek mentem bele, most téma a felfogásom, téma vagyok.
Ritkán vagyok téma, annyira megszoktam, hogy magamban tartom a világképem. A felfogásom. Vagy nincs is olyan, puhány némává váltam, aki azt hisz, van véleménye, és az különb, közben meg rég kiszikkadt, vagy sosem volt. Vagy kiderülne, rohadtul nem különleges vagy megalapozott, érett a felfogásom, sőt, kanyarban sincs azokéhoz, akiknek van és felvállalják bátran.
Frásznak hasonlítom magam, és ragasztom tele címkékkel, de érzem, valamit nem jól csinálok. Valamit nagyon nem. Ez a kétely a nyomomban settenkedik.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én is érzem ezt. De ezért olvasok, összerakok, megértek, utánanézek. Számomra ez egy folyamat, és van fejlődés. De tudom, h ez nagyon kevés még.
Viszont elkeserít, hogy éles helyzetekben mindig lefagyok. Annyira félek az agresszív és buta emberektől, hogy egyszerűen gyáva vagyok segíteni, féltem magam. És ezzel nem tudom, mit kezdjek. Egyszerűen félnék. Az én nyomomban meg ez a kétely settenkedik állandóan.
KedvelésKedvelés
Éles helyzetben én a hallgatást válsztom, mert kerülöm a konfliktust. Csak később meg sajnálom, miért nem álltam ki a magam világképével. Nem tüntetve, nem térítve, de azért mások tudtára adva, hogy én másként gondolom ezt vagy azt. Hányszor nem vállalom fel magam! Rejtőzködöm, csak tudnám, mi a frászért élek biztonsági üzemmódban. Ja, de tudom, így kényelmes, így nincs konfrontálódás. Habér mostanában egyre többször megyek bele ehlyzetekbe, ahová korában nem mertem. Mert nem olyan irányba haladok, ahová tartani szeretnék, ám ahhoz, hogy baba menjek, pont azt kell tennem, amitől eddig tartottam. Utólag elmondom, meglátom, megérte-e.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: én kivétel vagyok | csak az olvassa — én szóltam