Mondja a kommentelő.
Szombat van, meg vasárnap, Pride van és utcabál a Francia Intézetnél, és nekem csoportokról, jogok kivívásáról és társadalomról van mondandóm ma és holnap.
A kommentelő szerint vannak olyan férfiak, akik manipul- és molesztálnak, de ő érti és átlátja ezt az egészet, ő nem molesztál, ezért ő kivétel. Vagyunk néhányan normálisak, mondja.
Blogger sóhajt.
(Kommentelő azóta talált ürügyet, hogy szarul érezhesse magát, és távozott.)
Bloggert az is zavarja, hogy a “mi, normálisak bezzeg”, az bizony gáz. De ezen túl is, ez az egész hamis. És elmondja sokadszor: nem, te sem vagy kivétel.
Én mindig úgy írok, hogy feltételezem, hogy van egy közös alap, egy konszenzus: az olvasók értik, mit, honnan és miért mondok, mert ez már annyiszor volt, hátha nem kell megint… de akkor most újra.
Valamiért az én blogomon néhányan, férfiak igencsak megakadnak, vádlónak érzékelik a leíró jellegű posztokat, megüti őket, és nagy elánnal bizonygatják, hogy ők nem olyanok.
A kommentelő azt is mondja, és ezzel sincs egyedül, hogy ez nem nemfüggő: játszmázóból, elnyomóból, erőszakos hajlamúból van férfi és nő is, nincs különbség.
Én tipikus viselkedésformákat írtam le. Nem látok bele a hálószobádba, nappalidba, laptopodba, nem vádollak, és nem állítottam, hogy te mint egyes ember és férfi ezt vagy azt tettél, vagy forgatod a fejedben, sem azt, hogy önzésből, gonoszságból és tudatosan teszed
De azt állítom, hogy nem eléggé látsz rá arra, hogy mit teszel és miért.
Ennél eggyel elvontabb gondolkodásra van szükség, és/vagy némi emberi jogi, társadalmi horizontra. Ez a fajta szisszenő érzékenykedés, sértettség nem vezet sehová. Melós, gyerekes, konfliktuskereső – nem kedvelem.
Megpróbálom összefoglalni újra, mi a különbség hatalmi szempontból férfiak és nők mint társadalmi csoportok között. Mert igenis van különbség. Ezek ilyen nagyon alapvető demokrata gondolatok, bloggeri konyhanyelven.
Társadalmi csoportokról beszélünk, nem egyénekről és nem is szándékokról. Helyzetekről és determináltságokról: szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát.
Az van, hogy egy csoport tagja vagy. Az az előjog és hatalmi többlet, amiről én írok, a csoportodé, és pusztán az által vagy elnyomó, hogy annak a csoportnak a tagja vagy. Ez nem vád, ez tény, ezzel minden demokrata tisztában van.
Az ember csoport-szempontból többféle identitással bír, és eszerint tartozhat több szempontból a többséghez, az erősekhez, és más szempontokból meg kisebbségekhez.
Például, én mint nő egy elnyomott csoport tagja vagyok, ezért – jelen társadalmi helyzetben legalábbis – elvileg és mindenestül, nőlétemnél fogva vagyok hatalomfosztott és gyakran megalázott személy is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy potenciálisan, csak azért, mert nő vagyok, és mert mint nőnek nincs annyi hatalmam és mozgásterem, rosszul járhatok. (Erről, hogy hogyan nyilvánul meg a nők elleni erőszak az én életemben, a holnapi posztban írok.) (Végül későbbi lett.)
Azonban nem csak nő vagyok, több szempontból és inkább tartozom a kedvezményezettekhez: például mint fehér, ép testű, 45 alatti, középosztálybeli, diplomás, európai, mint olyasvalaki, aki abban az államban él, ahol született, olyan csoportokhoz tartozom, amelyek tagjaként más csoportok, a nem-fehérek, a nem-épek, a gyermekek és az idősek, a kilátástalan helyzetűek, a végzettséggel nem rendelkezők, a harmadik világbeliek és a bevándorlók csoportjának rovására élek ezekkel a jogosultságokkal. Ez utóbbiak, tehát az előnyt jelentő csoporthoz tartozásaim bőven és gyakran ellensúlyozzák az én kisebbségi hátrányomat – ezért van az, hogy nem érzem mindig a bőrömön a nővoltomat.
De a hátrány attól még létezik.
Mindaz, amit írni szoktam nőről, férfiról, privilégiumról, visszaélésről, e keretben értendő, ilyen elvi és elvont módon, amely ugyanakkor a bőrünkbe hasít, és nem értem, hogy ez miért nem világos az olvasóknak. (És ha nem világos, miért támadnak azonnal, nem kérdeznek.)
Ezek a helyzetek és előnyök, hátrányok nem egyéni szinten értelmezhetők, nem is úgy értelmezendők. A csoportom helyzete meghatároz engem is. Én eszem az ő banánjukat, például, amit ők fillérekért és kizsigerelve szednek le, és az ő esőerdőiket égetik fel banántermesztő terület nyerése érdekében. (A banán itt a kifosztáson alapuló tőzsdei áru metaforája.( Ezt jelenti például, hogy a rovásukra. Vagy, rám gyanakvás nélkül néznek egy boltban az öltözékem, a bőrszínem, a viselkedésem miatt, ahhoz képest, hogy mondjuk egy mentálisan zavart, kevésbé rendezett kinézetű vagy más bőrszínű személyt árnyékként követ a biztonsági őr, noha egyik jellemzője sem jelenti azt, hogy ő lop. Még azt sem, hogy valószínűbben lop, mint én. (Mondhatnám úgy is: én kockázatmentesebben lophatnék, ha arra vetemednék.) Ez, ami mindenkinek kijárna, tehát hogy nem néznek rá gyanakodva, olyasmi, amit én megkapok akkor is, ha történetesen mégis lopok. Én azért lophatnék nyugodtabban, mert az őr nem engem macerál, sőt, talán egy ilyen helyzetben rákennék arra a hátrányosabb helyzetűre az én lopásomat is.
Lemondhatok egyéni döntésből a véres verítékkel szedett banánról (vagy épp spanyol paradicsomról), ehetem vagy termelhetem a hazai árut, de ettől még annak a csoportnak vagyok, maradok a tagja, amely egész nyugodtan ehet, vehet naponta akár öt kiló olyan banánt is, amelyhez vérveríték tapad. Én pedig a boltban élvezem a bizalmat, nem kell magyarázkodnom, és úgy gondolom, ez a jó kis személyemnek jár, annak jár, hogy nem lopok, pedig a státuszomnak és a bőrszínemnek jár, majdhogynem függetlenül attól, lopok-e. Én vagyok, aki megteheti, én vagyok az, akire nem úgy néznek, és ez szinte levethetetlen bőr.
Így vagy te is elnyomó. Nem azért, mert megteszed, hanem mert megteheted, és gyakran meg is szoktad tenni, vagy elmulasztod: megteheted, hogy elmulaszd, amiért nincs a nyakadon a kés, éppenséggel, és a kivételezett helyzeted lényege, hogy nincs a nyakadon a kés, hogy időben hazaérj és foglalkozz a gyerekeiddel, mert te, ugye, “dolgozol”. Ráadásul nem is vagy tudatában, hogy megteszed, megteheted, vagy elmulasztod, csak melldöngetsz itt, hogy te rendes vagy.
Tehát: nem minden férfi nyom el valakit ténylegesen, de bármelyik megteheti, neki ez “jár” (és sokuk, a rendesek csak válsághelyzetben vetik be a nőnyomorító, -szégyenítő eszközöket, például ha “megcsalják” őket). (Az idézőjel annak szól, hogy én utálom és hamisnak találom ezeket a klasszik kifejezéseket.)
Te férfi vagy, és ez nem csak az aktív tetteidben, hajlamaidban, viselkedésedben nyilvánul meg, gyakran inkább abban, hogy eszerint téged minek néznek, mit várnak tőled, és mi az, amit megbocsátanak, amire mentséged lesz. Anélkül hogy akarnád, neked sok mindent elnéznek, tőled érthetőnek vagy bocsánatosnak vesznek sok mindent, amit egy nőtől nem, rólad feltételeznek olyasmit (például hogy kompetens vagy, meg tudod szerelni a vízcsapot, jól vezetsz), amit egy nőről nem. Feltételezik (és mivel ez normatív, elő is írják), hogy neked erős a szexuális késztetésed, kalkulálnak ezzel, és sok mindennel támogatják, sőt, kiszolgálják ezt az elképzelést. Amitől neked könnyebb lesz az életed, mert dönthetsz úgy, hogy nem veszed igénybe ezeket a lehetőségeket, de a privilégium lényege, hogy igénybe veheted, ha akarod. És persze, nyomasztó is lehet, ha az elvárás ellenére mégsem értesz a szereléshez, de az érdekes az, hogy ha összeráncolt orrgyökkel bármit babrálsz a csapon, az baromi meggyőző lesz, és ha neadjisten a menet irányában le is csavarod, majd újra vissza, és ezek után véletlenül nem csöpög, akkor bezsebelheted, hogy egy ezermester vagy, akire mindig lehet számítani, és kell a férfi.
Azzal, hogy privilegizáltakhoz tartozol, nincs mit kezdeni: ez nem megváltoztatható, nem a te egyéni viselkedésedből fakad az, hogy az elnyomó csoport tagja vagy. Nem fog rajta az, hogy progresszíven gondolkodsz. Nem radírozza ki az sem, ha van a csoportban, aki nem olyan. Csoportként kellene változni, a csoport helyzetének, azt meg úgy hívjuk, történelem, a távlata is ennek megfelelő. Ezért értelmetlen kivételeket emlegetni, meg állítani, hogy mindenki más igen (kurvázik, pornót néz, elblicceli a házimunkát), de te nem. Ezért értelmetlen azt emlegetni, hogy milyenek azok a nők, akik erőszakosak, vagy nem vesznek részt a házimunkában, mert ettől még a társadalmi értelemben jellemezhető, túlhatalmú csoport státusza nem változik, és a férfiaknak világszerte mindenhol több hatalmuk van, mint a nőknek. Az se nagyon okos érv, ha olyan férfiakat hozol fel, akik nyomorult helyzetűek, akik más szempontból, más úthengereknek lettek az áldozatai (például férfi hajléktalanok), mert a rendszerben kódolt elnyomás lényege az, hogy attól ő még férfi, és mint férfinek több hatalma marad (egy hasonló helyzetű nővel szemben), meg még az is, hogy a nők még gyakrabban lesznek még nagyobb úthengerek áldozatai, és ők még kiszolgáltatottabbak – ilyenek a gyermekkel koldultatottak vagy a prostitúcó széles, alsó rétege.
Azzal se gyertek, amivel szoktatok, hogy a férfi hajléktalanság okai, amelyet ma már nem átallotok amerikai szélsőségeseket majmolva holokausztnak nevezni, a nők. Annak oka, hogy társként csapnivalóak, deviánsak, alkoholisták, felélték a társuk pénzét, agresszívak voltak, vagy közönyösek, és ezért kirakták őket, ők meg nem harcoltak azért sem, ami jár. De ha szeretnétek még valamit: az, hogy nem kötöttek vagyonszerződést. Sőt, legyen: már az is, hogy megnősültek, és azt hitték, az garancia, onnantól majd nem kell semmit csinálni.
Ezeket az egyensúlytalanságokat, mások rovására létezéseket, erőforrás-feléléseket, amíg teljesen meg nem változik a világ, és újra nem definiáljuk a hatalmat, csak kiegyensúlyozni lehet, és szükséges is.
Mit lehet akkor tenni? Mit kezdjünk az elnyomással, levetkőzhetetlen előny-élvezésünkkel, elnyomó voltunkkal? Tudni lehet róla, reflektálni rá és egy kicsit ellentartani. Nem elkenni, nem vádként felfogni és hisztérikusan magyarázkodni, elnyomó csoport tagjaként áldozatot faragni magadból. Ne döngess mell. Ezt jelenti a szembenézés és a felnőttség, ezt a folyamatos kognitív disszonanciát, ennek az elviselését. Amíg ezt nem érted, nem lesz semmi, csak duma.
csak az olvassa. én szóltam 
Szia! Egy ideje követem a blogodat és nagyon értékesnek és tanulságosnak találom férfi szemmel is. Csak azért írok, mert tegnap láttalak a Pride-on (mögöttetek vonultunk, #keresztenyekamelegekert), és nagyon megörültem. Gondoltam is rá, hogy megszólítsalak, hogy az olvasód vagyok, de így ismeretlenként egy kicsit fura lett volna, így inkább nem tettem.
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök, hogy írtál, és legközelbb nyugodtan! Szerintem a transzneműeké meg a tieteké volt a legbátrabb deklarált részvétel (de lehet, hogy van, akinek erre felszalad a szemöldökük), nagyon tetszettek a feliratok, szlogenek is, és a tiétek azért nagy gesztus, mert önkritikus és nem maszatol. Nem azt állítottátok, hogy “mi nem vagyunk olyanok”, pedig ti tényleg nem vagytok…
KedvelésKedvelés
A minap, gyakorló ateistaként elfilozofáltam rajta, hogy ha lenne Isten (s mint ilyen, végtelen bölcsességű, tudású és jóságú lény) mi alapján döntené el, ki mehessen be a mennyországba. Mennyi esélyem lenne rá privilegizált, jómódban élő, fehér, nyugati polgárként, aki tudatában van a világ rettenetes egyenlőtlenségeinek? Ha nem verem a melegeket, ha szelektíven gyűjtöm a szemetet, ha odaadom a használható cuccokat a hajléktalanoknak, az elég? Vagy osztogassam szét mindenemet? Könnyebb átmenni a tevének a tű fokán, mint a privilegizáltnak bejutni a mennyországba?
KedvelésKedvelés
Te sem tehetsz a helyzetedről, én sem, azért nem bírom, ha a fejemhez vágják, hogy milyen privilegizált vagyok. Szerintem Isten nem így “pontoz”. Nem véletlenül rakott pont ide, nem az én döntésem volt. nem lehet mindenki féllábú proletár. Akkor mulasztok Isten szemében, ha a rengeteg lehetőségemet, örömforrás-potenciálomat, mások gazdagítását kihagyom, nem élek velük, és a világ leggazdagabb verebeként nyafizok az erőforráshalom tetején, hogy de nekem milyen szar, miért nem jobb, másnak miért jobb.
KedvelésKedvelés
Hogy mi alapján megyünk a mennyországba, az sokak szerint attól függ, hogy melyik vallás, felekezet melyik értelmezését tesszük magunkévá.
Isten szerintem nem így működik (azért is vagyok egyenlőre felekezeten kívüli). Feladatokat kapunk, amelyeket jól-rosszul teljesítünk. A “jól teljesítés” attól függ, hogy a magunk erejéből mennyit tettünk bele, mennyire volt meg a jószándék. Ez alapján kerülhetünk a mennyországba, illetve a buddhisták szerint ez alapján koszolódik vagy tisztitódik a karmánk, és születünk újjá rossz vagy jobb körülmények közé.
A privilégizált helyzet önmagában nem szégyen (különben is relatív, kikhez képest?), mint ahogy a szegénység, a fogyatékosság, a súlyos testi-lelki betegség sem lehet az. Nekik más a feladatuk. Nyilván más az teljesítési elvárás is számukra.
Ami miatt én félek időnként, az a “paráznaságom” (ami röhej, mert messze van a boldog szexualitástól), a “bálványimádatom” (a felekezeten kívüliség és a folyton változó ideológiák, spirituális látásmód) és az irigységem, meg az ebből (és a lelkibetegségből) eredő gonoszkodás, mások utálata, bizalmatlanság. Mondjuk szerintem pokol nincs (a zsidók és a jehovisták is így gondolják), azt az emberek azért találták ki, hogy ijesztgesség egymást, meg hatalmi célokból (“ha nem azt csinálod, amit mondok, a pokolra kerülsz”), de amikor Isten áldását kérem, mert félek valamitől, mindig eszembe jut, hogy vajon megérdemlem-e azt az áldást?
A privilégizált helyzet egy időben nekem is lelkifurdalást okozott, illetve úgy voltam vele, hogy több feladatom van a világ, a szenvedők felé, mint amennyit teszek, de aztán olyan mélységekbe kerültem, ahonnan nem látszott a többiek szenvedése. Persze kényelmes ez is. Emiatt nagy kérdés, hogy mit kezdjek a “pszichiátriai betegésgemmel”, ha rábólintok, akkor rögtön kiesek a privilégizáltak közül a “megmentendők” kategóriába, és akkor szenvedhetek és várhatom a segítséget, ha nem bólintok rá, akkor felelősségem lesz megint a saját életemért, sőt egy kicsit a világért is. És akkor minden nyavajgásom csak önsajnáltatás, meg mérhetetlen önzőség.
Mégis azt hiszem, arra szavaznék, hogy nem bólintok rá. Szerintem Istennek ez jobban tetszene. De nagyon nehéz lesz, félek tőle. Legyengültem.
KedvelésKedvelik 1 személy
(kicsit OFF már, tudom)
Szerintem sincs. Számomra összeegyeztethetetlen a Pokol és egy szerető Isten fogalma. Valamilyen büntetési formának kell lennie, akár kicsit kellemetlenebb újjászületésben, akár egy idegesítőbb túlvilági helyben, de az örökké tartó, üstben való főzetés nekem is csak perverz, szadista hajlamú emberek vágyálmának tűnik.
KedvelésKedvelés
Nem egészen ilyen egyszerű, hogy a zsidóknál nincs, meg a jehovistáknál és a pokolt kitaláló, riogató keresztény egyházak. A Sheol, Gehenna se egy bulis hely az Ószövetség szerint, még ha nem is pontosan azt jelentik, amit a keresztény pokol fogalom alatt értünk. Maga a zsidóság is sokfélébb ebben a vonatkozásban is és a katolicizmus pokolfogalma se csak a népijesztgető “beestek a tüzes kemencébe” verziót jelenti.
Az áldásnak, legalábbis a (protestáns) keresztény felfogásban az egyik ismérve az, hogy alapvetően nem érdemalapú, ettől kegyelem.
Érdekes kérdés ez, hogy van-e olyan szintű “megmentendőség”, ami már elveszi a felelősséget – megértem, hogy szinte vonz és ijesztő is egyben. Én depressziós voltam, kb. egy évig, gyógyszerrel, masszív nem alvással, kb. akkor kezdtem kijönni belőle, amikor a saját felelősségemet, választási lehetőségemet felismertem, hogy ugyan nem 50-50% a helyzet, de nem is vagyok 100% tehetetlen sem,
KedvelésKedvelés
🙂 Mindig olyan jól jön a magyarázatot hites kérdésekben Johann!
KedvelésKedvelés
Üdv Borderline!
Van egy jó linkem a keresztény-katolikus pokol tanításról, amit egy pápa is jóváhagyott: http://www.katolikus-honlap.hu/0701/bucsu.htm
Pár bibliaidézet:
Mt 8,12 – „az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”
Mt 25,41 – „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.”
Mt 25,46 – „Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
Mt 3,12; Lk 3,16-17 – A pelyva olthatatlan tűzzel fog égni.
Mk 9,43-49 – „Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre.”
Lk 13,28 – „Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve.”
Róm 2,6-9 – „Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem”
2Tessz 1,6-9 – „lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”
Jel 14,11 – „Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.”
Jel 14,10 – „Kénköves tűzben fog gyötrődni”
Jel 20,10.15 – „A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették – itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké… Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.”
Jel 21,8 – „A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek.”
KedvelésKedvelés
Úristen, hát ez aztán eléggé ráerősít a rosszabb előítéletekre és pont az, amit így, ebben a formájában még a mai katolikus dogmatika se vall. Ezt nagyon nem kellene nyomatni, szerintem.
KedvelésKedvelés
Nagyszerű, köszönöm ezt az szép kis gyűjteményt. Tehát most legyek azonnal katolikus, gyónjak és tartsam be az egyház törvényeit mindenben, és akkor megúszhatom ezt a horrort.
Keressek neked Korán idézeteket arról, hogy aki a szentháromságban hisz és Jézus isteni mivoltját emlegeti, az a pokolba kerül? Szerintem inkább hagyjuk ki.
Pontosan ez az a fenyegetés, zsarolás, félelemkeltés, amiről beszéltem.
KedvelésKedvelés
Én hitetlen vagyok hites kérdésekben, ha a bizonyíték csak az egyik nem képviselőinek keze munkája. Bármelyiké.
KedvelésKedvelés
A privilegizált helyzet miatti lelkifurdalást nagyszerűen feloldja a buddhizmus: azért vagy most ilyen helyzetben, mert előző életeidben megdolgoztál érte.
És hogy élsz-e vele, az sem nyomasztó teher: ha élsz vele, feljebb (magasabb tudatállapotba, boldogabb létbe) kerülsz, ha nem, stagnálsz vagy lejjebb, ennyi.
KedvelésKedvelés
Nem akarok belemenni egy vulgárprotestantizmusra, mert vannak, akik jobban ismerik nálam, de tudomásom szerint bizonyos irányzatoknál ott is így van: a jólét, a privilegizált helyzet kvázi jutalom, arra megy az áldás, aki megérdemli.
Ebben az esetben sem szégyen már a vagyon (egyesek szerint a Középkor nemhivatalos végét körülbelül az jelentette, mikor a Katolicizmus önostorozó hedonizmusa után átléptek a megelégedett protestáns bürger világába)
KedvelésKedvelés
“pusztán azáltal vagy elnyomó, hogy annak a csoportnak a tagja vagy”
Így van. Harriet Beecher Stowe is elnyomó volt, száz Tamás bátya kunyhója ellenére is az maradt volna, az abolicionisták is azok voltak. Amíg a csoport privilegizáltsága nem változik, addig az is maradok, ha szeretném is, hogy változzon, ha teszek is érte, amit tudok.
KedvelésKedvelés
Mindenki elnyomó akinél van rosszabb sorsú.
KedvelésKedvelés
Nem, csoportok vannak… nem rangsor vagy ilyesmi. Nem az által válsz elnyomóvá, hogy jó neked, hanem hogy mások rovására, másokhoz képest, mások erőforrásait felélve és csoporttagságodnál fogva garantáltan jó neked, és ez rendszerszintű. Nem minden ellentét csoportellentét, csak a hatalommal kapcsolatosak. Egy fantáziadús ember például nem elnyomója egy földhözragadtnak, mert a fantázia korlátlan. Az se, aki boldog szerelemben él, ahhoz képest, aki sose talál társra, mert nem tőle veszi el. De ahol erőforrás van, élettér, természeti kincs, jog, diszkriminatív intézmény, ott mások sérelme az, ami nekünk többségieknek garantált.
KedvelésKedvelés
Oké, de valamilyen szempontból mindenki egy csoport tagja… nem?
KedvelésKedvelés
Társadalmi értelemben vett, közös érdekű csoportból azért nincs valami sok.
Mondjuk, van egy leszbikus nő meg egy meleg férfi. Valójában mi dolguk egymással, mi a közös bennük? Pedig politikai értelemben ők egy csoportba tartoznak: ha egyenlőséget deklarál az új törvény, az mindkettejük helyzetén javít, akkor is, ha nem akarnak pl. senkivel házasodni.
Vannak a gyermektelenek, a tudatosan gyereket nem vállalók. Ők is érdekcsoport, Amerikában erős hanggal, és őket is szankciók érik.
De mondjuk a palacsintakedvelőké nem csoport ilyen értelemben, sem a boldog embereké. Sem a könyvkedvelőké, mert nincs (vagy nagyon erőltetni kéne, hogy legyen) másik csoport, ami az ő rovásukra bír többlethatalommal.
Rassz, nem, szociális helyzet, eü állapot, életkor, vallások, világnézetek, bennszülöttség (migráns/nemmingráns) — nagyjából ennyi. Álláspontom szerint, de vitassa, aki ilyen téren jártas, sem az alkoholisták, sem a falcolók, sem a drogosok (annál inkább a drog dekriminalizálásáért küzdő liberálisok), sem az animerajongók, sem a kövérek nem politikai csoport a fenti értelemben. Részben azért, mert nincs ellenérdekű csoport, részben azért, mert az adott magatartás nem lényegi, levethetetlen identitás, meggyőződés, adott esetben romboló, kártékony, semmi esetre sem zászlóra tűzhető (A Felhorzsolt Térdűek Egyenlőségéért!!!), és biztos még másért is. Ami csoport, az ügy is, legalábbis Amerikában. Ügy pl. az aspergereseké, a neurotipikus-nem neurotipikus tengelyen, ami a “megszokott-ép/nem megszokott-nem ép” skálán értelmeződik. Ha viszont ügyet csinálunk a legpitiánerebb, netán valóban egyéni felelősséggel kapcsolatos sérelmünkből, akkor lejáratjuk a többiek ügyét is (ismét a gumiszobánál, a bulvárhíreken való dühöngéstől a saját ügyetlen húzások miatti áldozati létig terjedő horizontnál tartunk).
KedvelésKedvelés
Van aki a Mennyek Országába szeretne jutni, van aki a Pokolban szeretne még egy nagyot alkotni (ha már itt nem tudott – elsősorban a saját életébe örömet, értelmet és maradandó gondolatokat csiholni)…én csak szeretnék visszakerülni az ökoszisztéma örök körforgásába – oda vissza az anyaföldbe egyszer – és mindörökre, hogy majd belőlem kicsiny magok százai táplálkozzanak és növekedjenek és így teljesedjen be az Ige, az örök élet. Hiszen a következő nemzedéktől maguk a nemzők születnek majd újjá…
KedvelésKedvelés
Ó, hát ez a bejegyzés felért nekem egy félév bevezetésaszociológiábaval. merugye tudod, tudod, de igazából mégse. kérdezni meg nem kérdezünk, mert az a hülyék privilégiuma…
Isten tartsa meg a bloggerkonyhanyelvet és az azt mesteri módon forgató bloggereket! 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy