Tudjátok, eleinte félve írtam erről. Éreztem én, hogy ezzel valami gond lesz. “Maradtál volna csöndben”, azt írja a kommentelő. Meg van tiltva, hogy erről: az öregedésgátlásról, a kirobbanó formáról, az örömeimről beszéljek.
De nem az a gond vele, amit hittem.
Én is azt hittem, hogy a túlsúlyosak vannak megbélyegezve, és a szép testűek a mennybe mennek.
Meg még azt is hittem, hogy a kemény sport nem más, mint fogcsikorgatás és edzésmánia, konkrét cél kitűzése és annak mindent alárendelés, avagy felbuzdulás és mulandó hóbort.
Hogy aki életmódot vált, az csak bikini bodyt akar, hiú, valamint engedett a patriarchális nyomásnak. Mi komolyak vagyunk, ilyesmivel nem foglalkozunk.
Én is azt hittem, hogy a fitnesztest a norma, az a nyomasztás, és ez baj, mert mesterséges, médiatermék. Azt hittem, hogy azé a normális (mert az a reális), aki azt eszi, amit szokás, és legfeljebb ímmel-ámmal sportolgat. Kicsit felszaladt pár kiló a terhességekkel, istenem. Ilyenek vagyunk mi nők. Nem tetszett, ahogy a sógornőm görcsöl, bogy ő bezzeg csinos (most baszhatja, elsápad, ha meglát, lett viszont műcsöcs).
Én is azt hittem, hogy a fitnesztestűek gőgösen kikacagnak mindenkit, tökéletességük tudatában. Olyannak születtek, az az alkatuk, nekik könnyű. Övék a világ. Nem is mennek: vonulnak. Álló nap büszkén feszítenek, nem tudják, hol vegyenek még rövidebb és még testhezállóbb meg pinkebb cuccokat.
Már tudom: a legális, a normális az, amivel nem tűnsz ki. Az enyhén elhízott, nem túl formás, nem izmos test. Arra senki nem fog beszólni, elvégre neki is olyan van. A kifőzde, a tészta, az üdítő, a rendelt pizza, a túrós batyu.
Már tudom, hogy a kemény sportnak a teljességhez van köze: létélmény, az élet áradása, önmagunk meghaladása, mélységesen fájdalmas és építő önismeret. És még ifjonti kúlság is, a szerelemhez hasonlatos. Agyi és személyiségbeli változás is, segít megérteni összefüggéseket.
Már tudom, hogy a fitnesztest csak elméletileg norma, valahogy úgy, mint a modellek kinézete. Tudunk róluk, mindenki utálja őket, senkinek nincs olyan teste, ők nem érvényesek, menjünk fagyizni. A tökéletlen tested miatt soha nem fognak a munkahelyedről kigolyózni, semmilyen hátrány nem ér, ha átlagos a tested, ha nem látszik a tricepszed. (Annál inkább, ha végtaghiányod van, vagy mondjuk látványos tünetekkel járó bőrbetegséged.)
A kényszerítő norma: az átlagos kinézet. Az átlagos harmincas végi nő teste. Az átlagos életszínvonal. Az átlagos kisgyerekesanya-életmód.
Ne tűnj ki, mert megjárod. Ne nézz ki másnak, mint ami rád van róva. Ne provokálj.
Csakhogy én nem akartam olyat, se testet, se sorsot, se életmódot. Mert az nem fáklyásmenet.
Már tudom, mi a különbség, amikor megbocsátó szeretettel szép, szépnek is látható valamim, mert szeret a valakim – meg amikor igazán, kifényesedve, önmaga maximumán.
Ó, nem páváskodás. Életszag, vértől duzzadó szövetek, izzadt bőr. Az embernek szeme lesz. Épp az a lényeg, hogy nem vetít többé magának. Megismeri erősségeit, hátrányait. A sport, az iram, az ismétlés száma, a súlyzó, a lapsúly, a tárcsa, a százalék nagyon is nettó, ott kár hamukázni.
És már tudom: nincs diadal, nincs elégedettség. Alkat se nagyon van. Senki nem tartja magát tökéletesnek. Sokan vannak, akik huszonkilókat fogytak, vagy borzasztó vékonyak voltak előtte, és kemény melóval változtattak magukon. Elhajtotta őket a teremig a kínzó elégedetlenség. Az elégedettek nem sportolnak. Nagyon ritka a konditeremben is a tökéletesen atletikus test, szájtátva nézzük mindannyian.
Azt persze látja az edzeni járó izmos, hogy mások, öntudatlanul és akár boldogan is, de sokkal rosszabb testi állapotban vannak, de ez nem segít azon, hogy ő maga mindig elégedetlen, még jobbat szeretne, szorong, keresi a módszereket, és ez nem valami buta velejárója az amúgy üdvös sportnak, hanem maga a motiváció. És ezt bírni kell. Folyamatos disszonanciában, sok nehéz pillanattal és alkalmanként egy-egy mámoros testi élménnyel.
Hát igen. Mire valahogy, véletleneken, áldott sodrásokban, tudatossággal és kemény melóval olyan testünk lesz, amilyenről eredetileg nem is álmodtunk, már rég sokkal jobbat akarunk. Ó, nem arról van szó, hogy bár lennék magasabb, bár lenne olyan a testem, mint másvalakié. Nem, a saját legjobb testünket akarjuk, amelyet kiismertünk és megszerettünk. Egészen a saját legjobb anatómiánkat, a benne rejlő lehetőségeit, teljesítményét. A titkait.
Egészen jó testet akarunk, de olyan nem lesz (illetve józanul, gyerekeinkre, óránkra és pénztárcánkra is pillantunk: annyit nem ér).
Az nagyon vicces, hú, ez ciki, hogy én itt még februárban elkezdtem egy posztot, gyakran szerkesztgettem, bővítettem. Az a témája, hogy itt vagyok, kész vagyok, megérkeztem, ideális kiló vagyok, mostantól az a feladat, hogy ezt az állapotot megőrizzem. Ezek és ezek a tanulságok, itt állok a célnál. Így előre. Motivációként.
Kész vagyok? Megérkeztem? Kiló…??? Állok? Mostantól?
Sosincs vége, a poszt se lesz kész soha. De ami történt, jobb ennél, igazibb és sokarcú. Egyáltalán nem az a fontos már, ami akkor annak tűnt, változtak a módszereim is. (Azóta lett ketogén. Azóta csinálok a klasszikus testépítés helyett sokkal inkább a tornasportra meg a crossfitre jellemző dolgokat. Azóta futok kevesebbet. Azóta nem kínoz, hogy hogy nézek ki, csak megyek, edzek. Azóta nem fogytam egy dekát sem, viszont több kiló izmom lett.)
Ki hitte volna, hogy súlyemelés?
Ki hitte volna, hogy a mellem, amely ugye a fogyás első számú áldozata, ilyen lesz, és végül megszeretem és elfogadom ezt is? Igazán? (Ami nem jelenti azt, hogy ne akarnék még jobbat… de nem implantátummal. Nem írok róla, ezt is leutánozta valaki, nem járt utána egyedül.)
Én eredetileg nem tűztem ki semmilyen konkrét célt. Nem volt bennem, hogy most jól megmutatom. Mit is? Kinek? Én nem akartam pont valamilyen lenni. Nem tudtam, milyen leszek, csak azt, hogy valamivel jobb.
Erő és szomorúság volt bennem és az élet – a túlélés! – ereje. Mert ellenem fordultak, végigrángattak a mocsokban, és a szerelmem is elnémult. Hogy hogy nézegette a képeimet, az csak később drült ki.
És tudtam, hogy nehéz lesz. Mert pont akkor kezdtem el, amikor karámba terelték (gyógyszerrel fékezték) az addig száguldó pajzsmirigyemet. Amitől lelassult az anyagcserém. Ami tuti és rohamos hízás.
És most is úgy vagyok vele: azt csinálom, amit élvezek, ezek újabban már rendkívül intenzív edzések, hosszúak, sok gyakorlattal, nagy súllyal, és ritkás, de hosszú futások. Aztán ebből lesz valami.
Az lesz az én testem, azzal én nem vitázom.
Az a szép.
Az az enyém.
Nem tudtam én, mi felé tartok, csak csináltam, aztán lett valami, aztán abból is másvalami, megértettem sok mindent, fájt is néha. Kínlódtam a kajával. Nem értettem az embereket. Termet váltottam. Próbáltam megfogalmazni, mi zajlik bennem. Bántottak is, el is csüggedtem, kételyeim voltak, meg kellett kérdőjeleznem hiedelmeimet és elveimet. Csalódtam emberekben, megtorpantam, testképzavarom lett. Bírtam, akartam, aztán néha nem annyira.
Én annyi mindent nem tudtam az elején. Közben lett világos.
Hogy én ezt egyre jobban élvezem. Ezzel azonos vagyok. Az edzéseimmel, a magam feje után. Hogy bekiabálnak, elbizonytalanítanak, de én élvezem, én TUDTAM, igazam volt. Kasszandra! Le vannak szarva, meg akartak alázni, frusztrált szerencsétlenek.
Hogy bennem van egy élsportoló. Az a régi, aki kiskamaszként ottmaradt éjszakáig pluszedzeni az rsg versenyzőkkel (soha fel nem merült, hogy én is versenyezzek, nem vagyok alkalmas) (habár… most, 2020-0s átszerkesztéskor eltűnődtem. Senki nem születik úgy. És nagyon hajlákony voltam én kicsinek). Egy nagyon elszánt, egy csökönyös, akit nem lehet eltéríteni, aki akkor is fut, ha beleszakad, ha lassú, de másfél órát (teremben futottam 2010 őszétől, “amikor még én is csak kardióztam ott”), aki fölrakja a húszkilós rúdra a tizenöt-tizenötöt, és alááll, segítség nélkül, úgy guggol, és akinek nincs izomláza, nem fáj semmije. Na, ezt most majdnem elipszilonnal írtam én is.
Ez lettem.
Hogy én rendkívül jól izmosodom: nagyon hamar meglátszik, arányossá tesz, elfér rajtam, és szálkás, és nem leszek tőle férfias.
Hogy a protein és más kiegészítők mennyit számítanak, igenis. Az edzés előtti, a BCAA, a kreatin. A szénhidrátmentesség.
Én ezt nem tudtam. Én nem léptem fel azzal az igénnyel, hogy jól izmosodjam, vagy hasson a BCAA. Én csak megpróbáltam. Soha nem féltem, hogy átvernek, hogy pénzkidobás. És soha nem éltem semmivel, ami ne segített volna. Nem csodaszerek voltak, hanem edzés- és étrendkiegészítők.
A nagy akarás, másokhoz képest igazított cselekvés, a leutánzás, az álomtest-poszter a hűtő ajtaján, az edzésterv, a konkrét cél, minden, ami így kint van, nem saját, mindaz, amiről a motiváló fitneszoldalak szólnak, végül önmaga ellen fordul. A messzire, különös úton merészkedés, a saját kaland az, amin áldás van. Az eltökéltség – és ugyanakkor a szinte véletlen. A botorkálás. Az alázat. A “rosszabb biztos nem lesz, gyerünk”. A “mindenképpen megyek futni”. Nem csak akkor, ha cserébe rögtön és nagyon meglátszik.
Nem tudtam eleinte, hogy a legjobb az egészben: a kitettség, a meredek élmények. A jég, a mínusz százötven fok (jégszauna. Megemlítem: kommentelő lecsap, nyafog: drágaaaa! nem drága, hanem neked nem ér annyit). A mezítlábas erdő. A keringés sebessége. A böjt. A fejjel lefele lógás, huszonöt kilós súlyzót lengetve (hoooosszú hátizom).
hogyan nyújtsuk meg a gerincünket és nőjünk négy centit?
A fej fölé vitt ötven kiló.
Megváltoztam. Kinézetre, napirendemet tekintve, értékrendre is. Mélyen alszom. Nem éjszakázom. Nem Clinique az arckrémem. Nem eszem sütit a Szamosban. Találkozóimat az edzőterembe szervezem. Megismertem sok mindent a világból, amit korábban nem tudtam. Sok-sok időt, figyelmet, pénzt szánva rá csak mentem bele, a sűrűjébe.
Az emberek pedig reagáltak a változásra.
Már tudom, milyenek “az” emberek, mi mozgatja őket, mi kell nekik belőlem. Nagyon tanulságos volt.
Szerettek például tragikusnak látni, olyannak, akinek nehéz, sajnálni. Mert özvegy. Akinél nekik jobb. Aki nem nagyon ugrál, az ő helyzetében, ugye. Aki csak ír magányban. Aki kihasználható.
Nem szeretik, ha jó nekem. Nem értik. Főleg, mert tudják, honnan álltam talpra, mihez képest örülök ennyire. És mert nyilvánvaló, hogy sokkal szarabbul érzik magukat. És mert a sportteljesítményt, a test változását, a gyógyulást nehéz elvitatni. Azt nem adják, az nem lottóötös.
Nincsenek jól ők se, az csak a látszat. A munka, család mókuskereke elfedi, hogy szarul vannak. Okos, érző emberek. Tanácstalanok, keresnek valamit. Volna lehetőségük. És én, a blogger megoszthatom azt, ami összegyűlt. Inspirálhatok, meg tudom úgy írni. Ha akarják, belevághatnak. Van is, aki.
Ha nem, nem. Még egy projektemnél sem voltam ennyire hallgatag. Ennyire kevéssé normatív. Moshatópelus, bántalmazottnő-mentés, otthonszülés, hordozás, ökopolitika, bringa, segítsünk másokon, irodalom. Soha ennyire nem tudtam magam függetleníteni attól, mások mit csinálnak, mit gondolnak.
Reagáltak izomra, edzőteremre, kockahasra, fehérjére. Elmondták a sztereotípiáikat. Viccelődtek. Ne kelljen komolyan venni.
Gúnyolódtak.
A régi testemre, életemre nemigen szóltak be. Sose bántottak a túlsúly miatt, nagyjából békén hagytak ismeretlenek is, a szeretteim is, nem ilyen volt a közeg, mert intellektuális volt. Szerettek így is, úgy is. Nem tűntem klasszik elhízottnak, mindig volt derekam, egyenes hátam, és mindig aktívan éltem. Csak én éreztem túl nagynak, idomtalannak magam. Combosnak. Reménytelen seggűnek.
Ott gyűlt bennem ez az egész. Hogy jé. Én. A terem. A testem formái. Az állóképesség. Az étkezés. A bőr. Az emberek. A ruhák, ahogy megváltozott a bugyimhoz való viszony, a kedvenc nadrág típusa. A rituális varrónőhöz a bevetetni menések, átszabatni menések.
Nem mertem erről írni, csak szőrmentén. Egyszer olvastam egy cikket, amerikai volt eredetileg, amely azzal szembesített, hogy sokan, akik azt mondják, szeretik a gyerekeket, nem is igazán szeretik “a” gyerekeket. Csak bizonyos fajta, kedves, jól nevelt gyerekeket.
Emésztő szégyen volt. Én sem rajongok a visításért, a nyavalygós szülőnyüstölésért, a hangoskodásért, rongálásért, falánkságért. Elviselem, mert el kell, poénkodom rajta, de nem szeretem. Lám, akik igazán gyerekkedvelők, azok mindezt is szeretik. (Jézusom, dehogy, hát ezt ki szereti??? Mekkora álszentség.)
Így szégyelltem magamat edzésügyben. Nem vallhatom be, hogy nem látom szépnek a túlsúlyt, a gyűrődő combot. Nem tudhatják meg. Mert akkor Olyan Leszek, Aki. Akinek nem szabad lennem. Nem vallhatom be, hogy szabadulnék, hogy más vagyok. Versenyló, aki beszökik a tízezer hektáros vadonba. Nem írhatom le, hogy nem szerettem a combomat, mert biztos fájna nekik. Testszégyenítés. Felszínesség. Dicsekvésnek gondolnák, azt hinnék, őket bántom vele. Csak élezném a különbséget. Testünk, életvitelünk, lelkierőnk különbségét. És hát van, aki igazán szépnek érzi magát túlsúllyal, és sugárzik. Mit tudhatom. Talán csak az én parám az egész. Talán belsővé tettem, hogy kamaszként sokat bántottak. (Mégis?) Hogy épség- és szépségfetisiszta a családom. Normálisék. (Ez a blog legolvasottabb posztja.)
Hát… biztos van, aki jól érzi úgy magát, de azért feltűnőek ezek a szépítési, megmagyarázási manőverek. A hevességük. Ahogy normálisnak van mondva egy gépesített, autóval járós, inaktív élet, a három az egyben kávé, a csomagolt croissant-ból álló tízórai. Agyonmanipulált kaják, szűrős-pózos fotók, elidegenedett életmód.
Lelkierő: meg merni nevezni, ami van. Nem tagadásban élni. Szembenézni a farkasainkkal. A téves kajálás mögött eltorzult lélek van.
Szeretni őt. Felel.
Én nem szeretem a túlsúlyt, de dolgom a magaméval van. Nem ítélek és senkinek nem adok tanácsot, aki nem kér. De ettől még írok a saját alakulásomról, melómról. És írok a túlsúllyal kapcsolatos attitűdökről. És nem akarok olyan lenni. (És igenis hagyják abba a hisztit az elkényeztetett gyerekek.) Mit magyarázkodjam? Nem bonyolult.
Nem azzal van baj, hogy valaki kövér. Engem más kövérsége nem érint, és amúgy sem abszolútum az, hogy a Nemkövérség A Jó. Sem az, hogy nekem mi tetszik, vagy mitől lett könnyebb az én életem. Nem is az a baj, hogy valakinek elkenődött az élete, gyenge, és önigazol. Na de ha ők az én szépséges élményeimre, örömömre, megtalált erőmre mondják a mindig ugyanazt, a károgást, gyanakvást, lerontást… akkor ott a vége. Vagy a médiakritikámra: ez a cikk, beszédmód megvezet titeket! és: a szokásos életmód nem egészséges! rossz közérzethez, betegségekhez vezet! – ha nekem és ellenem nyomják ide az önigazolást, akkor megmondom, hogy
szerintem ti hazudtok magatoknak.
És én nem segítek benne maradni, hanem kijózanítok, információt adok és erőt a változáshoz. Ítélet nélkül. De nem fogom tagadni, hogy nem tetszik a tetemes zsírszövet. Ne vedd normatívnak a kijelentésemet, ha zavar.
Ami engem kiakaszt: hogy ezt szánják a nőknek, ezt a sorsot, és a nők ezt elfogadják. Ha anyák, ha egyedülállóak, ilyenek lesznek. Tanácstalanok, sóvárgók, kövérek, motiválatlanok. Kínjukban mamamik meg feministák is. Élethiányosak. Megbízhatóak, világ terheit elhordozók, gondoskodóak, magukra nem gondolók, üzemszerűek, muffinsütők, apró-cseprő dolgokon, egy bulvárhírt kommentelve, egy ovis étrend kapcsán, egy hordozókendő árán ölre menők, életre megsértődők.
És ahogy próbálják mindezt valóban megélni. Azonosulni vele. Örömet lelni benne. Hát hol a fiatal lány? Hol van az, aki autóstoppol, hol van az, aki úgy röhög, hogy kifolyik a szájából a Martini? Aki… füvet szív? Akinek három orgazmusa van hat testrészén? Aki lobogó hajjal fut a napfényben? Hol, hol? És én megőrültem? Vagy a szerelem élménye tette ezt velem, életem szerelme, vagy ez öregedéspara, hogy a fiatal, farmeres énemet akarom, a szabadot? A martenszeset, a tűsarkút, a koncertre járót? Azt akarom, egyedül is, három gyerekkel, érdemi segítség nélkül. Lehet azt?
Igen, azt akarom. És az lesz nekem.
Nem akarok olyan lenni, mint a többi. A mégoly jólétiek. A szemüvegesek, komolyak, előtaggal kezdődő nevűek, a koppanó léptűek, receptből sütit sütők, autóba ülők, jogtanácsosok. Nem akarom azt, hogy a déem legyen az ingerforrás, ott nézelődjek aggályos arccal. Ítéljek. Befejezettnek gondoljam magam. Az én koromban. Mióma és hőhullám, megbecsültség, mammográfia, hajhullás, sorozatnézés. És hülyének néz a gyerekem, szolgálatnak, aki maga nem számít. Nem akarom.
Nem akarok olyan lenni, aki végzi a dolgát öntudatlanul, és közben gyűlik benne az elégedetlenség, és nem ismeri fel, nem tud vele mit kezdeni, és másokon vezeti le. Másokat néz, mások zavarják, rossz érzései vannak, “véleménye”, amit megír a facebookon vagy amit a barátnőjének dohog, hogy “hogy kiakasztották” “már megint”. És nem tud magával mit kezdeni, és erodálódik, és nem ismeri fel, ami van. Amiben van. Az élethiány van, a nem valódi élet, amitől mindenki kicsit gonosz és nagyon unott lesz. Ó, hány ilyet látok.
Én szembe akartam nézni.
És a vágy csendje. Hogy nem lüktet a testem, lelkem, nem eleven. Azt sem akarom.
Ez pedig rendszerkérdés. Hogy ezt szánják a nőknek, a negyveneseknek, az anyáknak. Hogy ilyen fórumozók, mindenféle jó ügyhöz csatlakozók, ugyanakkor sodródók, tanácstalanok és mélységesen elégedetlenek lesznek. És én erre mondok nemet. Ezért vágok új dolgokba. Ezért tartom nem puszta szisztematikus, fegyelmezett erőfeszítésnek, instrumentumnak, hanem izgalmasnak és viccesnek, magának az életnek az edzésemet.
Akármi lehet még.
Ismerőseim a következőképpen reagálnak új életmódomra, szövegeimre és kinézetemre:
- de csinos vagy (az esztétikum körébe utalja a teljes életmódváltozást)
- de izmos vagy, túl izmos vagy, nekem nem tetszik a sok izom…
- kétségbe vonja a változás mértékét (főleg trollok), manipulálom a fotókat, túlzok
- kétségbe vonja a változás értelmét (“jó voltál úgy”), egyben félreérti a célját — a régi “poci” egyidejű dicsérete
- szélsőségesnek nevezi a változást, azt, ahogy sportolok vagy eszem (infóhiány)
- arra hegyezi ki, hogy hiúság, tetszés, pasizás, nahát, hogy kicsípted magad, újra a párválasztási piacon? nincs senkid épp?
- testi állapotáról panaszkodik, rajta kívül álló oknak tulajdonítja, hogy nem tesz magáért
- magyarázkodik, hogy valaha ő is sportolt, de most miért nem, fogadkozik, hogy majd ő is
- elmeséli, hogy ő hogy sportol/hogy testépít, jobban tudja, reflexes tanácsadás
- arról beszél, hogy van egy ismerőse, aki még inkább, aki ért hozzá, és javasolja, kérjek tőle tanácsot
- viccelődik, testépítős sztereotípiákat ont, rémtörténeteket mesél
- kifejezetten agresszív lesz, dühöng (kommentelők)
- aggódó arccal figyelmeztet arra, hogy a “túl sok zsír” vagy a fehérje milyen veszélyes, tönkreteszi a szervezetet. Démonizálja a fehérjét, merő tudatlanságból (a ketogént nem szokták ismerni, oké, inkább már nem is mondom. Na de a fehérje, értitek. A tejből kivont savófehérje-izolátum vagy tojásfehérjepor. Aminosavak. Abban az országban, ahol csecsemőink tápszert, öregjeink roboráló keveréket esznek. Abban az országban, amelyben nem telik húsra, halra, tojásra, ahol rossz minőségű szénhidráttal tömik a gyerekeiket is. A fehérje méreg, idegen anyag. Ezt magyarázza nekem valaki eü végzettséggel, egyik kezében Milka Wafelinivel, a másikban cigivel).
Nem tudják, basszus, mi a különbség dopping (teljesítményt etikátlanul fokozó és/vagy egészségügyileg veszélyes, kivétel nélkül illegális szer és töklegális, bevizsgált, számlás, felelősséggel használható sporttáplálék, vitamin, aminosavak) között! És nem is akarják érteni. Ha ez a test és kellékei gyanúsak, támadhatóak, akkor az egésszel nem kell nekik se foglalkozni, kerek a világ. Akkor ők a normálisak, én meg valami kockázatos dolgot űzök.
Milyen jó, hogy nekem semmi előítéletem nem volt. Hallottam, hogy valaki fehérjeporral él. Jól van, ezt mondtam. Tudok figyelni, megismerni viszonyulás, magamra vonatkoztatás nélkül. Ezt is jelenti az újságíróagy.
Mintha le akarnák rángatni ezt az egészet. Ne örüljek annyira, és ne lehessen olyan mámorosan ez az én saját utam. Hogy ne legyen akkora a különbség köztünk. Hogy ne tudjam már a saját testemet. Azért vonja kétségbe, azért aggódik, azért ajánl még nagyobb okosságot.
Ezek az ismerőseim, az olvasóim, akik a javamat akarják…? Na, ezen filóztam sokat. Mi bajuk van? Miért nem örülnek annak, ha nekem jó?
Bele kell kötni, vadidegenként is. Mesélem valahol, mit vacsoráztam, testvériesen elfeleztünk négy rákfarkat a fiammal. Ezt ő a sportrovat legvégéről elolvassa, aztán hetekig hordozza magában, végül komment jő:
rohejes amit tolsz. Ki a fene irigyelne a konyhasneni karodat? Ne altasd magad, szep nem lettel. A labad rettenetes, ijeszto. (Mondjuk a fejed is.) Vastag Margot… maradtal volna csondben. A bokam kb. olyan mint a te csuklod, most komolyan. Mit kene azon irigyelni, hogy halfarkakon elsz es szarra edzed magad es igy vagy akkora, mit egy domper? Amint abbahagyod, egy pillanat alatt a duplaja leszel, vehehe.
Így néztem ki ekkoriban.
2015. április
És ezek rendkívül naiv fotók. Tökéletes spontaneitás. Fogalmam sincs, hogy kell pózolni, mi előnyös.
Mi van emögött? Nem basztattak akkoriban, amikor a díjaimat kaptam, amikor mindenki itt pörgött, és amikor tizenvalahány kilóval több voltam. Mi ez? Mi tartja ezt az érdeklődést ébren bennük?
Az átalakulásom egészen meglepő, mert ennyit azért nem tettem bele. Na de varázslat, az nincs, csak kemény tények vannak. Persze: ha nem figyelek a kajára, sportra, én is meghízom. Ki nem? Gondolom, akkor a kitartásom, akaraterőm, a váltás komolysága van itt megtámadva. Manipulatív, gyűlöletalapú rosszkívánás: eljátssza, hogy ismer, átlát rajtam, kiröhög, én se legyek különb – pedig csak zavarja, amit elértem, ezért dühödten próbálja kisebbíteni azt, ami nekem fontos.
És: elmúlik, és akkor meghízom? Ezen amúgy is gondolkodtam. Egy ideig ragaszkodtam a régi testemhez, húzott vissza, nem tudtam mit kezdeni az újjal, amelyik más méretű, formájú. Csakhogy nem az edzés és a kaja a változás, hanem az élethez, testhez, önmagamhoz való viszony. Gyógyító, sok megértést hozó, alapvető folyamat volt (most is zajlik, de a nagyja már megtörtént). Én nem tudom, két év múlva hányszor megyek majd edzőterembe egy héten (már tudom? négyszer-hatszor), milyen lesz a testzsírom, vagy mit eszem akkor. És ez részletkérdés is. De többé nem leszek önfeledten azteszemamitszokás-nemakaródzikkikelniazágyból. Ez biztos. Mert már értem. Nem, nem kiabáltam el, nem voltam lelkes kezdő, aki még eredmények nélkül már magabiztos állításokat tesz. A keresgélés hónapjaiban alig írtam erről, csak csináltam. Nézem most, miket ettem, miket edzettem, hogyan változott a súlyom akkoriban. Minden fel van írva. Már nem írom. Már a vérképemet nézetem, érdekes áttekinteni a nagy folyamatokat. Ahogy azok a mutatók, amelyek metabolikusszindróma-rizikóra utalnak, következetesen csökkennek. Ahogy helyrejött a pajzsmirigyem.
Nagyon kevesen reagáltak objektíven, pusztán tudomásul véve, hogy ez van, a maguk számára sem felszólításként értve, csak úgy, zenesen: látom, ezt csinálod, látom, jó neked, mit is csinálsz?, de jó. És ennyi.
Néhányan beismerték, hogy irigyek: jó lenne a lelkierő, a siker. De nem tőlem sajnálják, csak hiányzik nekik. Az irigység érdekes: nem csak azt jelenti, hogy magadnak akarsz olyat, és azért vicsorogsz. Határos vele az, hogy a másét leszólod, lehúzod: nekem nem is kéne, ez nem is nagy dolog, eltúlzod, én 56 kiló vagyok, úgyis visszahízod… buta rivalizálás.
És azt utálom, hogy úgy fogalmaznak, mintha ők mindent tudnának. Olyan biztosak magukban. Ők nem szeretik, nem bírják ezt vagy azt, ők nem olyanok, nekik nem szabad, nincs kedvük, nem fér bele. Kész, vége.
Csak tudnám, miért akadnak fenn akkor ezen.
Hát mennyi mindent nem tudtam, kellett száznyolcvan fokkal fordítanom. Hát micsoda gőg ez. Pedig én nem is kérdeztem, javasoltam, nem várok el semmit tőlük. Ők kérdeznek folyton.
Iszonyú frusztráltak az emberek, elképesztő energiákkal építik a stratégiájukat, hogy ne kelljen változniuk, hogy mások legyenek a téma, ne ők, és megmagyarázzák, hogy ami nekik ismerős, az jó, és hogy a szenvedéseikről, a kellemetlenségekről sem ők tehetnek. Értelmes, érzékeny, jóakaratú emberek is.
Hogy a változás, amely meglátszik a kinézeten is, nem egyszerű, hogy az ismerősök megváltoznak, barátok eltűnnek, arról Jennifer is írt:
http://www.priorfatgirl.com/2009/01/the-ugly-truth-part-ii-2.html
Már deklaráltan elvi kritika is érkezett. Feminista. Hosszú, részletes. Én nem vagyok önreflexió híján, de ez után jöttem rá: kapjátok be, én azt fogom írni, ami nekem fontos, amiben hiszek. Én sokat gondolkodom, árnyalódom, és nem fogom eljátszani senki kedvéért, hogy így meg úgy. Ha egyszer máshogy. Én nem hiszem, hogy a máshogyom képes bántani bárkit, aki olvasmányaiért és életmódjáért minimális mértékben felelősséget vállal.
Már zárt blogrészben beszélgetünk testünk változásairól. Már csak poénkodom az egészen, önironikusan. Már csak elmondom annak, aki igazán szeret, hogy ej, de katartikus volt ez a hétfői edzés. Már hallgatok. Már örökké erről írom a posztokat.
És már nem érdekel, kit mi bánt, engem ki akar bántani, és az se, kinek tetszem így. Csak el szeretném mondani, hogy mit értettem meg az egész folyamatból, és milyen ez nekem.
csak az olvassa. én szóltam 
” Nem vallhatom be, hogy nem látom szépnek a túlsúlyt, a gyűrődő combot. Mert akkor Olyan Leszek, Aki. ”
Dehát már hónapok óta minden harmadik poszt erről szól, hogy csúnya, nem? Vagy most ez olyan gőzkiengedés, hogy évtizedekig nem, s most akkor csakazértis, hangosan?
KedvelésKedvelés
Hát, magamat is kiröhögtetem, ha olyasmiről írok, ami ellen nem és nem akaródzik semmit tenni. Ezért nem írtam róla régebben.
A másik: az elvárás, a Tekintet elvárása. Hogy ez a tekintet most nem a gonosz patriarchátus, hanem valami más, amit tekintélynek, kényszerítőnek gondolok, ami énné lett, az identitásom része, az mindegy, mert nem én vagyok, nem igazán ezt gondolom. Igazságosság, tolerancia, feminizmus, mindegy. Kényszerítő ne legyen. Hogy úgy kell tenni, mint ha. Ha egyszer szenvedek tőle és csúnyának látom. Látva, hogy mások, igazán hiteles feministák is bevallottan kínlódnak a túlsúlyukkal.
Megelégeltem, hogy átnézzek a saját megoldatlanságaimon, szégyeneimen, szaraimon.
Látom, téged is zavar a téma, és te sem érted, mert nem ismered, milyen intenzíven sportolni, tested-elméd ura lenni és megváltozni. És akkor ezt így idevágod. Mi nagyon más körülmények között, háttérrel, értékrenddel élünk.
De bennem, ha érzem, hogy jó úton járok, az én saját utamon, senki nem fog ilyen bújtatott módon sem rossz érzéseket kelteni. 🙂 Én sportolok, és így is intellektuálisan érzékeny és árnyalt maradok. Akit ez zavar, az majd olvas mást. Ha kritizál, úgyis csak magáról vall…
Nem, nem minden harmadik poszt szól erről, és főleg nem arról, hogy csúnya. Nagyon leegyszerűsítő ezt az egészet a felszínes esztétikum körébe utalni. Egyébként tényleg csúnya, ez onnan tudható, hogy ha eléd tennének egy képzeletbeli palettát, hogy akkor ilyen vagy olyan combot szeretnél-e, biztosan nem a jelenlegit választanád.
Minden huszadik szól arról, hogy én nagyon élvezem az intenzív, magam kialakította edzéseimet, esetleg arról, hogy nahát, ki hitte volna, hogy ennyire helyre is jöhet a narancsbőröm is. Az enyém.
KedvelésKedvelés
“esteleg arról, hogy nahát, ki hitte volna, hogy ennyire helyre is jöhet a narancsbőröm is. Az enyém.”
Mondjuk ez jó érzés lehet.
És az utolsó mondat is igaz hogy a tiéd. A blog – is.
Hogy konstruktív legyek, szerintem a visszajárók azok az emberek (fogalmam sincs róla amúgy, nem követtem a blog-perpatvarokat, bár az “ellenblogba” beleszaladtam egy megosztás során, borzasztóan színvonaltalan és ostoba), akik tényleg a barátjuknak tartottak. És mikor elvesztünk egy nagyon jó barátot, mert ők ezt hitték, akkor a gyászmunka néha magába szippantja az embert.
Tanulságos ezt látni, én most nem egy képzelt-baráttal viaskodom, egy valódi jó barátommal távolodunk (politika…vagyis ő elkezdett politizálni. És nem jó irányba) és néha bizony az én gondolataim is körülötte forognak, nem értem, fáj, haragszom, mi a fene történt…
Talán ilyesmi lehet.
KedvelésKedvelés
De jól felmented a nettó aljaskodást…
Na de az ő döntésük volt. Nem én változtam. Sőt, egyikük ide is kente nagy kárörvendően, hogy így megy ez, “gyenge lesz, mi erős volt és erős, mi gyenge”. A másik blogra célozva. És most újra itt. Hátborzongató. Nekem valami két hónapja eszembe se jutottak, nemhogy nézegessem, ki mit írt.
Ők akartak új blogot, új dudást, új feminizmust.
Ők tartottak árulónak, pusztán azért, mert a házasságok hazugsága, a szerelemélmény lett a témám.
Mert nem toltam alájuk az önigazolást többé.
Mert akiről tudtam, hogy rohadt pletykás, annak nem meséltem a dolgaimról.
Mert én nem támogatom a szexet és a férfiakat teljesen elutasítő deklarációkat.
Sem a rendszerkritikának álcázott, önmagunkból hőst faragó kényszeres bulvárhír-kommentelést.
Mert a szerelmem házasságban élt.
Mert kifulladt a túlgerjesztett bulijuk.
Mert csevegni, pezsegni és népszerűsködni jártak ide, és amikor engem már nem szerettek, akkor vitték volna és vitték is az itt megismert embereket.
KedvelésKedvelés
“nahát, ki hitte volna, hogy ennyire helyre is jöhet a narancsbőröm is. Az enyém.”
Az enyém is 🙂 és én sem hittem volna. Több tucat cikket olvastam arról, hogy ezt már csak ilyen, hozzátartozik a nők többségéhez (lám-lám Serena Williams-nek is van) meg kell szeretni, mivel nem lehet eltüntetni. Meg is lepődtem mikor kiderült, hogy de.
KedvelésKedvelik 1 személy
😮 hogyan? Ideje lenne jelszót kérnem a fitneszposztokhoz? 🙂
KedvelésKedvelés
“:o hogyan?”
Semmi különös praktika nem volt, csak fél év edzés a konditeremben, ami felvitte szépen az izomtömegemet és levitte a zsírt. Ezzel együtt eltűnt a narancsbőr is.
KedvelésKedvelés
Ó, köszönöm, ez remek hír! 🙂 A praktikákkal nem vagyok jó, de az edzés megy, csak eddig oda épp nem annyira kellett: új probléma, sosem volt még ilyenem, most kezdődik, de odacsapok neki. 😀 Köszi, Vacskamati!
KedvelésKedvelés
Nincs mit! Tényleg látványos a változás, pláne olyannál mint én, aki nem mozgott előtte sokat. Ráadásul a bőröm is valahogy teltebb, fénylőbb, feszesebb lett, pedig én nem kenegetem semmivel, mert mindentől ragyás leszek 😦
KedvelésKedvelés
köszi szépen ezt a posztot, visszahozta a lelkesedésemet 🙂
KedvelésKedvelés
A mindennapokban tapasztalom meg, hogy mennyire rossz a túlsúly. Ráadásnak szinte kizárólag felső testre hízok. Ez egy tarthatatlan állapot, aminek már érzem a negatív hatásait, pl.: elszállt a vérnyomásom. Ezért nem tudom védeni a kövéreket, hiába vagyok én is az, mert a túlsúlyba bele lehet dögleni. Oké, nem élünk örökké, de az életünk hossza és minősége igen is fontos. Tehát jobb választásnak tartom a sok mozgást, edzést, fehérjefogyasztást mint a bánatevést és a zsírba temetkezést.
KedvelésKedvelés
Na ja. Ezért gondolom azt, hogy nem mindegy, hogy egy “nagydarab” embert kiáltunk ki túlsúlyosnak, mert nem agár, vagy valaki tényleg meg van hízva, és tényleg “cipeli” saját magát. Előbbi létező jelenség, van ilyen (ahogy van 178 centihez 60 kiló is, én, és nem vagyok ványadt, ez a poén teteje, ehhez képest van, aki azonnal fikázna lefele, hogy karácsonyfadísz), utóbbinál meg valami nem jól van bekötve.
Amúgy engem sem a másik alakja, BMI-je stb érdekel, hanem amikor hallom, hogy magyarázkodik, kiröhögi a “fitneszlédiket” (kik azok? Miért olyan röhejesek szerinte? Mivan??), öt perc múlva mg csak fikázza magát is egy strófát, vagy panaszkodik, hogy ő fogyni akar. Vagy látványosan meglepődik a másik kajáján, hogy ezzel nem lehet jollllakni. Hát bammeg, tényleg, csak rágok, hogy menjen az idő, okostojás… Honnan tudod?
KedvelésKedvelés
Azt nem ertem az emberekben mar reg, hogy a lehuzas, a negativ velemeny, a destruktiv kritika ellenere neki OBJEKTIVE nem valtozik a helyzete, nem fogja jobban erezni magat, nem fogja kevesbe megfekudnia gyomrat a fusrolt csulok oroszkremtortaval. Max “lelkileg” (van az ilyennek:-) ) erezheti magat jobban.
Ugyanakkor engem pl. mar reg nem erint velemeny, kritika, csak nagyon keves embertol, olyanoktol, akik fontosak. Es nem is osztok meg elmenyt masokkal. Nincs igenyem ra, pont a multban tapasztalt altalanos reakciok miatt(akkor meg zavart). Most viszont, ha valaki leszol/beszol, hangulattol fuggoen vagy megrantom a vallam, kikacagom, es odebbmegyek, vagy ugy leosztom, hogy csak all tatott szajjal. De ez most mar ritka, mert az endorfinom a csucson van, es semmi nem zavar. Hogyugymondjam, be vagy tepve egesz nap :-). 🙂 🙂 .
KedvelésKedvelés
Vagyok. Tepve.
KedvelésKedvelés
Értelek, ez a reakció meg is véd. Csak én blogger lettem, abból dolgozom, hogy magamat fürkészem és reprezentálom.
KedvelésKedvelés
Annyira érzékletesen írod le ezt a folyamatot. Amikor valakinek az élete morzsaporszívóból, meg bögrés sütikből áll. Amikor minden gyanús neki, ami más. Önigazolni kell, elkenni a dolgokat. Hiszen ki mosogat el, ha nem ő?
Szörnyű, nem akarom ezt. Mitől csúsznak bele okos emberek ebbe? Alkat? Személyiség? Körülmények?
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerep. Társadalmi szerep. A szerep erősebb, mint a szándék, a jellem, az okosság, a lelki alkat, a körülmények.
Te nem fogsz ebbe belecsúszni, nagyon hamar érzékeled az első jeleket, hogy jaj, nem így.
KedvelésKedvelés
Ez de gáz. Amikor felzabál a szereped, tényleg. Jó’ van polgártárs, egyél bögrés sütit, tőlem – de ne valami _helyett_! Ha nem az kell, ne azt edd. És ne méricskélj másokat, mert attól csak nagyobb lufi leszel, okosabb nem.
KedvelésKedvelés
A bögrés süti elkészítése ilyen kertvárosi jóanya-szimólumként említtetett, nem evésről van szó. A csimoták eszik.
KedvelésKedvelés
Erre akartam kilukadni: hogy a süti az legyen süti. Nem szimbólum. Meg ez, hogy a gyerek egye, nekem nem szabad, ez külön egy orbitális butaság, mert így ültetem bele a purdét is ugyanabba a hintába, amiben én is ülök. Hogy t. i. bizonyos kajafélék nem választható (de minek) opciók lesznek, hanem kísértések.
KedvelésKedvelés
“Élethiányosak. [….] Hát hol a fiatal lány? Hol van az, aki autóstoppol, hol van az, aki úgy röhög, hogy kifolyik a szájából a Martini? Aki… füvet szív? Akinek három orgazmusa van hat testrészén egyszerre? Aki lobogó hajjal fut a napfényben?”
Itt majdnem elsírtam magam. : )
Mikor legutóbb futottam a Városmajorban, Rád gondoltam, képzeld. Most teszem meg az első lépéseket, s nem értem, mit csináltam, mire vártam eddig. Élvezem nagyon. A szabadságot, a felfedezéseket, a kihívásokat, az apró lépéseket.
Még mindig vannak belső korlátok, amiket le kell küzdenem, de örülök, h tudatosodtak / tudatosodnak bennem.
Mennyi minden pakolódik az ember lelkére (és testére) az évek alatt… S csak csodálkozunk a végén, ha magunkra tekintünk: “én nem így indultam, nem ezt akartam”….
Köszönet az újbóli inspirációkért. Én akarok lobogó hajjal futni a napfényben! Már növesztem vissza. :’)
KedvelésKedvelés
De jó!
Kedd este jársz? Akkor van össznépi futós dzsembori, szerintem megyek én is a jövő héten!
KedvelésKedvelés
Random járok, de ha egyszer szembejössz, rádköszönök. :)) Remélem, pozitív visszajelzésekből is kapsz legalább annyit (de inkább sokkal többet), mint negatívból….
KedvelésKedvelés
Köszönöm.
Mindegy, mennyi a pozitív, mennyi a negatív, úgyis azt írom, ami belőlem következik, és az úgyis mindig csak egy kisebbségnek fog tetszeni. Ha népszerű akarnék lenni, teljesen mást írnék. Nagyon kiismertem én ezeket a tetszéseket az elmúlt években, a kommenteket és a facebookot figyelve.
A pszichopatákkal meg nincs mit kezdeni, bennük van a pokol. Már azt sem gondolom, hogy jaj, nem engedem be a kommentet, jaj, ne látsszanak… Csak nyugodtan. Íme az ember.
KedvelésKedvelés
Hm. Wow. Igen, valószínűleg sokkal kevesebben lesznek azok, akiknek pozitív változásokat indít el az életében a Te példád vagy mondanivalód, felvetésed. És még azt is elhiszem, h alapvetően nem ez motivál, mert Te egyszerűen csak teszed, ami jön belőled, és amúgysem lehetsz mindenkire tekintettel, nem sejtheted, kiben milyen hatást vált majd ki, amit leírsz.
Azért mégis csodás a részese lenni ennek, mert kicsit olyan, mintha (majdnem) minden nap szépirodalmat olvasnék, egészen aktuális és sokrétű témákról. Elgondolkodtat, megmozgatnak a különös szókombinációk, képek, amiket használsz. Kedvencem még mindig az “Ott nincs kilátás kies tájakra” (halott kapcsolatokkal összefüggésben), de ez a “lobogó hajjal futás” is gyönyörű. Ezeket mind-mind elraktározom és néha felsejlenek. Futás közben is. Jó dolog ez nagyon.
KedvelésKedvelés
Ja, persze, az emberek nem szívesen mozdulnak, hát nem ilyen lenne az átlagos metrón utazó arca, vérképe, haláloka, ha jobb életet akarna.
Mindegy a téma, a lényeg az életigenlés, a pozitív üzenet. Szexpozitív, testpozitív, élménybarát, kultúraéhes, maga háza táján söprögető. Van szépsége, ereje annak, ha valaki a nemet mondás állapotában, nem aktívan, hanem reagálva él, de azért azok az utak nem vezetnek messzire.
Sokan hiszik, hogy pusztán attól, hogy közérdekű témákról írok, nekem világmegváltó céljaim vannak, én vállalok valamit, ami mindenkinek jó (az embereknek és egyesével mindnekinek), és akkor már van felelősségem meg feladatom is, és majd ők mondják meg, hogyan érdemes csinálni. Szerintem meg építsen ő blogot, vállalja mindazt, ami a kitettséggel meg ezzel a létezéssel jár (sose tudhatom, miért tekint valaki rám úgy, hogy ő nem egy dühödt férj-e, aki felismert, és akiknek a családjában én a játszma ürügye lettem, vagy egy beteg rajongó, vagy olyan nő, akinek a férje mutatja, hogy anyukám, te is elmehetnél sportolni), és ott valósítsa meg a nemes célokat.
Hát, azért a sebtében írt, sosem elég kiérlelt poszt magyar szakos ujjgyakorlat, még a jobban sikerült darabok is. Majd a könyv, a könyv… amitől úgy félek. 🙂
KedvelésKedvelés
Amikor a lányom szájából hallottam: á, nem veszek bérletet az uszodába, sajnálom rá a pénzt, akkor tudtam, hogy ezt a baromságot én tanítottam neki, és ez rettenetes. Próbálom jóvá tenni. Másfél éve kezdtem, sok segítséget kaptam a kezdéshez, agy alapos kifáradáson kívül, ami miatt már nem tudtam aludni, kaptam baráti szót, konkrét javaslatot. 5 gyerekes, nem pont edzőtermekben szocializálódott barátnőm személyi edzőt javasol-erre azért oda kellett figyelnem. Leszámoltam sok sztereotípiámmal, az edzőkről, az edzésekről, arról, hogy milyen fos vagyok, hogy segítség nelkül nem megy ez, hogy mi a drága, hogy ki mit gondol. És látom, hogy a gyerekeim integrálják az újdonságot. Anyánk edzeni jár. Mindig. És milyen jól kezd lenni. Anya, máshogy nézel ki. Óriási perspektíva van előttem. Most rajtam múlik. Támogatnak. Mindenki felfogta, aki fontos,hogy jó az neki, ha én jól vagyok. Mikor kezdtem, csak azt akartam, hogy ne fájjon a nyakam, tudjak aludni, bírjam, amit kell. Most már ki akarok jönni a háj alól. Tér vissza belém az élet.
KedvelésKedvelés
Ezt nagyon jó olvasni. Hajrá!
KedvelésKedvelés
Húúúú mi lesz ebből…. már a címe alapján is, de most elolvasom a posztot. 🙂
KedvelésKedvelés
Elolvastam, ebből pont az lesz. De nagyon jó lett.
KedvelésKedvelés
hogy miért?
megmondom én. mert szinte minden posztod a testedről szól.
gondolkodom is, hogy kiveszem a readerből. kedvellek, de én másról is szeretnék olvasni:)
másból meg a gyűlöletet váltja ki.
ki így, ki úgy.
KedvelésKedvelés
Ha ezek az írások neked az én testemről szólnak, és nem pl.
életmódról,
nemet mondani tudásról, reklámoknak be nem dőlő fogyasztói magatartásról,
életkedvről, örömökről,
tudatosságról,
egészségről, felelősségről, kifogáskeresésről,
gyerekkori tornaórák, szégyenek, bántások meghaladásáról,
komfortzónából való kilépésről, bátorságról, önmagunk meghaladásáról, talpraállásról,
új és izgi dolgok kipróbálásáról, változásra képességről,
az öregedés és a “túl”anyaság legyőzéséről,
motivációról, értelmes hobbi, saját idő, “saját szoba” kialakításáról
is, akkor baromi unalmas lehet, és akkor érted aggódva is írom, hogy légy szíves, vegyél ki a readeredből.
Vagy épp az emberi kapcsolatokról, arról, hogy hogyan reagál a világ arra, hogy én megváltoztam.
Ez egy személyes hangú blog, nekem mostanában ez az élmény, és nem két hete, nem felbuzdulásként, hanem teljes váltásként, és nem, nem csak a test, hanem a test felől egy csomó minden. Soha nem felszínesen, nem parádézva. viszont témám a jogos büszkeség. Megszenvedtem vele. Akiknek ez ellenszenves, azok szarul vannak az önbecsülésükkel és nem is jó állapotú a testük.
Tele van a blog képmutatásellenes, iskolakritikus, médiaelemző írásokkal, naponta-kétnaponta van új poszt. Tartalmas, hosszú posztok. Olvasd azokat.
Többen azt mondják, mindegy, miről írok, a gondolat és az irodalmi jelleg tartja itt őket. Ez a célom. hogy ne kívánságműsor legyen, hanem írhassak arról, ami jön, ami épp feldolgozandó, és azt, a megírás módját, mélységét lehessen élvezni. Olyasmi örömmel, ahogy én írom.
De hogy valami téged zavar itt, és az alakítja a reprezentációdat (“szinte minden posztod a testről szól”), azt szeretném megmutatni a számokon:
sport+test témájú posztok január 1. óta (https://csakazolvassa.hu/tag/sport+test/): 20 db
ezek között van vagy 5 médiakritika, népszerű üzenetekkel vitázom
saját testről, nagyrészt vagy teljes egészében ezek közül szól 10 vagy 11 db
összes poszt: 139 db
???
(+ a shop.builderes cikkeim, azok aligha szólhatnak másról, mint sportról és testképről)
Amikor a szexről vagy halálról vagy gyereknevelésről vagy rasszizmusról, áldozathibáztatásról, házastársi játszmákról, irodalomról, feminista alapelvekről írtam sűrűn, nem volt ellenállás a téma gyakorisága miatt. Csak ez zavaró.
Miért van az, hogy ilyen sokaknak a steril feminista kellett belőlem, vagy a sajnálható özvegy? Az életszagú sportoló nem?
Amúgy utálom, ha ebből: sport vagy nem sport, hitvita lesz. Ez olyan buta dolog. Értelmes ember mindent, ami jól van megírva, élvezettel olvas.
Légyszi, ne kedvelj, a szövegeimet kedveld.
KedvelésKedvelés
Valóban, mostanában, sok a testről szóló poszt. A miértekre is van válasz, talán azt nem olvastad. Szerintem meg nem csak a testről szól mindez, annak kapcsán szól valamiről, amihez persze a test is kell. Érdekes ezeket a dolgokat felfejteni. Igazán ritka csemege ez így.
KedvelésKedvelés
Két évvel később, még mindig és egyre inkább sportolva is meglep ez az irigy zsarolás.
KedvelésKedvelés
A vád pedig nem volt igaz, NEM erről szólt minden posztom. Csak a téma zavarta őket, a saját elakadtságuk. Szeretik az izgit, az ügyet, meg az önigazolást. Az asztalverést, a “jó ember vagyok”, “én már rájöttem, amire mások nem” érzést. A szembenézés melósabb…
KedvelésKedvelés
🙂
sajnos felnőhetnek a kölkek úgy tömegesen, hogy a saját testük működéséről rendszerben nem bírnak összeállítani használható tudástárat, eszköztárad. Nem a tiédről, a sajátjukról, mert a te utadat nem lehet lekopizni, mindenkinek egyéni kockázatai, előnyei és tennivalói vannak. Ehhez kéne tudástár, mankó, fogódzó, rendszerben gondolkodás.
Hasonló utat egy barátnőm járt be autoimmun betegséggel kapcsolatban, orvosok max. tüneti kezelés, rendszerben gondolkodás semmi, aztán iszonyú elismerés az egyik szakembertől, amikor a hónapok óta gyűjtögetett-megfigyelt dolgait csinos dossziéban rakta le az asztalra, felépített beszámolóval. “Mit mondhatnék még? Ilyet még sose láttam – itt a pontos diagnózisa, az okok és a tennivalók, maga az első páciens, aki egy ilyen pontos, rendszerezett dologgal áll elő, gratulálok” – mondta az orvos, de szegény csajnak az annyira nem volt jó, hogy mindent magának kellett mindenhonnan kikutatnia, viszont tény, most aztán képben van.
KedvelésKedvelés
De érdekes. Milyen betegség, ha szabad tudni?
KedvelésKedvelés
Glutén+psoriasis. Elsőt tudták, másodikat nem. Utána kiderült, van családi halmozódás is, csak nem bírták hova tenni a tüneteiket.
KedvelésKedvelés
bocsánat, szóval psoriasist tudták gyerekkorba diagnosztizálni, a glutént meg csak ő maga, hosszas, hónapokon át tartó kutatómunka, idegen nyelvű szakirodalom alapján.
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes. Gratulálok, nagy dolog. Csak az orvosok nem hisznek így a betegeknek. Az okos beteg ellenség. Az én magánendokrinológusom hallani sem akar se a ketogénről, se a lowcarbról, és tiltaná a sportot, a napfényt, a halakat… Tudom, miért, de én mégis meggógyultam.
KedvelésKedvelés
Úgy tudom, nem az itt idézett volt a legelső orvos, és a saját kutatómunka nagyjából azzal kezdődött, hogy elhajtották innen-onnan, vagy bagatellizálták, esetlegesnek nyilvánították a tüneteit. Sajnos tény, az okos beteg sok esetben ellenség, mondjuk szegény dokik tucatjával találkoznak okoskodó beteggel is, akik a fészen és néhány áltudományos vagy nettó hülyeségeket osztó oldalakon feltűnő elméletekkel érvelnek, és ha orvos lennék, azokba én is belefáradnék. Más kérdés, hogy a felvilágosult, gondolkodó betegnél aligha van nagyobb szövetségese egy orvosnak, kár hogy sokszor nem ismerik fel.
KedvelésKedvelik 1 személy
Most irjam, hogy en is…?
Hogy marcius 5-en elmentem az elso futasomra, es 5×60 mp ment? Hogy par napja futottam le egyben a 6 km-t? 43 perc alatt. Van hova javulni, de megis! Heti 5-szor futok, meglesz az is gyorsan.
Hogy 79 napja nem dohanyzom? 18 ev utan.
Hogy izom latszik a labikramon?
Hogy futok a lemeno nap fenyeben, es nekem is lobog a hajam?
Mondom akkor, hogy de jo, en is! Es orulok, hogy te is!
KedvelésKedvelik 1 személy
írjál csak szépen még ilyeneket, nagyon el kéne hinni, hogy megy ez nekünk is…
KedvelésKedvelés
Bárkinek megy, akinek lényegében egészséges a szervezete. 🙂 ÉS egy idő után kifejezetten hiányzik, ha kihagyod. Nekem most volt pár hét (nem annyira egészséges a szervezetem, a lábam konkrétan), de rosszul voltam tőle!
KedvelésKedvelés
Na, mi van, Laci, sérülés? Jaj. Na.
KedvelésKedvelés
Rosszabb, gerincsérv 😦 De mankó nem kell.
KedvelésKedvelés
Két éve élem a mindennapokban. Nagyon szar külsősként is. Mindig mondd a körülötted lévőknek, hogy mitől jobb, ez segít. Nekik is, ha ügyesen mondod, neked is.
KedvelésKedvelés
Mondom is. Pl: ne húzz erősen oldalra tánc közben. Meg ilyenek. 😉
KedvelésKedvelés
> és közben gyűlik benne az elégedettség
ez nem elírás?
KedvelésKedvelés
De, kösz. Így irodalmibb… 😀
KedvelésKedvelés
Nekem okés, ha valaki ebbe a témába nem jön velem, ha nem érdekli. Csak ne nyomja ide ellenségesen, hogy neki nem tetszik. Ne “csalódjon”.
Engem az érdekel, hogy nekem jólesik erről írni.
És az érdekel, hogy sokan erőt nyernek belőle, meggyógyulnak, frissebbek lesznek, örömtelibb az életük.
Ha másnak ez önmutogatás, hiúság, nem érdekes, az is oké.
Néha az az érzésem, hogy az olvasó, ahhoz szokva, hogy reklámokban hogyan próbálják megnyerni, úgy képzeli, hogy ez itt valami közös hely, ő itt jön-megy, nyomást gyakorol, megmondhatja, mit tegyek, leszólhat, ideöntheti a salakot.
Ezen a blogon nem csak reklám nincs, hanem semmi hasonló elváró meg szolgáltató magatartás sincs. Ez a blog plusz lehet az életedben, ha kell neked, ha olyannak tartod, hogy kell. Ha nem, akkor semmi dolgod vele, ne minősítgess, ne kukkolj, ne akarj véleménnyel lenni.
Itt posztok vannak, olyanok, amilyet én írni tudok, mindenkor. Emellett egymásra őszintén, nyomasztás nélkül kíváncsi emberek beszélgetőhelye.
Elképesztő, hogy az én utóbbi egy évem változásairól szóló posztok hatására mi minden jött ki (és mi minden lehet még?) az emberekből. Semmi mást nem támadtak így, soha.
A test a nagy tabu.
KedvelésKedvelés
nehogymá’ magyarázkodj vagy győzködd magad! húzzanak el a kis pöcsök, ha kipuffogták magukból az összes szelet. nem fognak hiányozni. minél többet foglalkozunk velük, annál jobban hizaljuk a (rossz)májukat.
KedvelésKedvelés
De figyelj, olyanok vannak, akikkel együtt toltunk komoly, fontos ügyeket, és mindenben egyetértettünk. Nem pöcsök, nem finganak. érvelnek. Az áll közénk, hogy ők nem törődnek úgy a testükkel. Na jó, sehogy. Már ilyeneken izélek, hogy én Bika vagyok, testi, materiális, és nem érthetjük meg egymást…(hehe)
Igaz, én azt hittem olvasókról is, hogy megbízhatok bennük, meg tényleg barátok, és tényleg engem szeretnek. Abból is mi lett. (És visszajárnak, nekem ez hideglelés.)
KedvelésKedvelés
ja, ez fájdalmasabb ügy, értem… a kispöcsökön túllép az ember… ez meg nem olyan. nem szeretnék állandóan überelni, de ez kificeredik belőlem, erre varrj gombot: én meg SZŰZ VAGYOK!!! SEGÍTSÉG!!!
KedvelésKedvelés
gondolom, ilyenkor mindenki röhög… én is… Gogol mingyá feltámad!
KedvelésKedvelés
Eredetileg annyira nem akartam exponálni magam, hogy a te sport- és testélményeidet akartam itt közzétenni. Féltem, nagyon. Szégyelltem magam, hogy ezzel foglalkozom, ez a fontos. Hogy nézem a gyakorlatok videóit meg angolul olvasok a ketózisról. Hogy ki veszi provokációnak. Visszavágásnak. Exnek szóló üzetnetnek. Fotó se, sehol. Úristen. Pedig akkor már nagyon erős léleknek hittem magam.
KedvelésKedvelés
azzal jól befürödtél volna, mert azóta is csak a valagamat növesztem. ehhez képest az én pepinbácsis próbálkozásaim azért nem lettek volna példa értékűek…max. jókat vihogunk. necsinájjad mán ezt velünk, Évike, tessék szépen posztolgatni a kézenállásos fotókat, amiben ötvözöd az early Ötvös-akrobaták mozdulatait egy kis kámaszútrával. qurvajók. inspirálod a magunkfajtát. én pl. imádom az ilyen-volt-ilyen-lett fotókat, ma is megnéztem egyet, bár felsejdült bennem, hogy mi van, ha egyszerűen összekeverték a kronológiát… jóvanna, a provokációt is imádom, ne hallgass rám, ha polgári az értékrended…
KedvelésKedvelés
De sokkal életszagúbb, reálisabb, motiválóbb lett volna. Meg ahogy meg tudod írni, annak az íze. És ha meg kell írnod, kénytelen vagy folytatni, hiszen az kötelez. Engem is ez tartott meg, annyian basztattak, annyian várták tőlem az infót, a példát, és olyan kíváncsi voltam én is, hogy ha kitartok, mi lesz ebből. Már nem vonz a sütizabálás, már nem kaland.
Na de a lényeg, hogy emberközelibb volt, ahogy te írtál róla. Bennem meg eszement, tankszerű eltökéltség van, nem csak fogadkozás. Ezt hozta a sorsom, ez a kanyar. Nekem tényleg kivételesek most a körülményeim. Én főzök, én döntök, senki nem izélget, engem nem kísért meg az ő palacsintájuk. És én keresem a pénzt, itt az erdő, futásra, bringa, minden, van egy csomó terem, és ha akarok, hajnalban írok, éjjel edzek, vagy fordítva.
Meg ilyen kíváncsi is klettem, hol vannak a hatrok. Én már úgy érzem, bármit megcsinálok. Hagynám pl. a ketogént, szednék monster masst vagy nemtom (megint semi illegál, aminosavak és szénhidrát), én is akkora lennék, mint az igazi testépítők? Vagy maraton. Milyen lehet? Aztán persze nem, csak úgy edzegetek. De karnyújtásnyira van az a motiváció.
KedvelésKedvelés
A fotózáson megértettem, mitől nehéz ilyen képet csinálni, elkapni a pillanatot.
KedvelésKedvelés
Anyam is bika. Napra pontosan, mint te. Mondjuk o nem edzett soha es a kulseje sem erdekelte, ennek ellenre szep volt. Akkor most mi van a bikakkal? Ilyen hulyeseget, tenyleg!
KedvelésKedvelés
Csak ironizáltam. Az asztro miatt. De én tényleg ilyen földi, testi, élvezetcentrikus lény vagyok alkatilag.
Enni szeret? Mezítláb a döngölt padlón? Tej csorog az állán? Ez Solohov, ha jól emlékszem, a Csendes Don.
KedvelésKedvelés
O is. foldi, meg testi is az a mindent kibiro fajta. (mostanaban kicsit el van gyenulve a szive miatt. ) De szerintem nem azert mert bika es valamennyire mindannyian azok vagyunk, ilye testiesek. Szerencsere. (mert ez masok szerint gaz? ez mar maga a hedonista torzulas, vagy mi?)
KedvelésKedvelés
Rossz a test, az érzéki öröm ázsiója.
Azon belül is rossz a konditermek ázsiója: ismerethiány, idegenkedés, elitista gőg.
Magyarázkodás, hogy ő miért nem. Hogy lesz abból, hogy én igen, az, hogy magyarázkodik?
A konditerem eszköz, amellett önálló világ, színes, izgalmas. Nem viszonyulok különösebben. Hitvita lesz mégis. Utálom. Primitív. A sarkítást is.
Olyan dolgok miatt tesznek megjegyzést, idegenkednek, neveznek engem hatalmaskodónak, lenyomónak, nagyképűnek stb., akár edzés, akár változás, akár öntudat, ami az ő életüket nem érinti, nem kellene a morális pánik, a megjegyzéstevés, a bírálat, a vélemény, az aggodalom sem. Lehetne örülni, ha valakinek jó, ítélet nélkül. És én sosem róluk írok. Csak pl. az önigazolásról. Az én erőm, amit ő fenyegetőnek él meg, az, hogy igazam van, és jól meg van írva az igazság. Ha nem így lenne, jobb érvei lennének.
Nagyon sokan reagálnak úgy, más posztoknál is pl. férjek, hogy személyesen megsértődnek, hogy ki vannak cikizve. Amikor egy valóban visszás magatartásról van szó.
KedvelésKedvelés
“Rossz a test, az érzéki öröm ázsiója.”
es ez micsoda orbitalis kepmutatast sugall.
Mintha itt csupa finom, mertekkel elo entelektuelle, (csak a szellem felkent papjai es noji) netan megvilagosodott, keleti filozofiaban elmelyult aszketak tengetnek, tiszta hegyikristaly eletuket, tavol a talmi-testi oromektol.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én meg Nyilas, levegős, de szerintem én se magasról idepottyantani járok be:)
Viccen kívül: ez tényleg elszomorító, amikor felnőtt, egymással eleddig értelmesen beszélgető emberek között szabályos hitvita, csalódás stb lesz ebből az amúgy töksemleges témából, hogy ki sportol, ki nem, és ha igen, mit és mennyit és minek. Mert ez nem semleges téma, csak jó lenne, ha az lenne.
Kibeszélés, fujj, bunkó dolog, de idevág: Emberem is elvet fabrikál abból, hogy ő max közlekedik biciklivel, és ezzel csá, nem edz semmit. Az a mákja, hogy nem egy gutaütős, hízékony típus, de hát akkor is, nem kellene megvárni, hogy átlagpapa legyen belőle (ha 40 fölött nem fáj, meghaltál stb).
KedvelésKedvelés
Én azért eléggé erős állításokat teszek, lélekbemászósan, szembesítősen írok erről, nem csak az van, hogy diszkréten kigyúrtam magam.
Már tudjuk, hogy a dad body kúlság. Olvastuk az interneten.
KedvelésKedvelés
Ez így van. És gondolom van, aki ezeket minősítgetésnek veszi, vagy azt hiszi, hogy offenzíven bele akarod magyarázni a vizibornyút. Ezt tudom elképzelni, érted, azt gondolja, hogy el akarod neki magyarázni, hogy neki voltaképp szar, és ő rosszul csinálja, mert te csinálod jól. Hülyeség, de simán ki lehet hozni, ha kellően felszínesen olvas valaki és kellő mennyiségű előítélettel kistaffírozva jön ide. Nyilván én is leállhatnék itt tolni a műbalhét félmondatokon úgy, hogy érezhetően csak megsértődni akartam valamin. Például megpróbálhatnám rádkenni, hogy azokat ekézed, akik nem úgy esznek, mint te, és eltorzult szibarita vázaknak beállítani őket… Holott ha valami gáz, akkor úgy az egész. Nem önmagában az, hogy ki mit eszik, hanem ahogy rákattan, junkfoodot eszik, nem mozog, panaszkodik, a másikat nézi hülyének, alakzatba rendeződik és béget. És ez a te szövegedből is kiderül, csak meg akar sértődni, az nem fogja úgy olvasni, hanem megörül, hogy “na tessék, mondtam én, hogy ez egy náci”.
Na tényleg, a dad bod, ez is pont a fenti alakzatba rendeződésnek tűnik nekem. Találjuk ki, hogy a potrohos test A Menő és mossuk le a hülye bádisokat. Hát kössz, tényleg, megvan a lényeg srácok. Vagy csajok, mert ugyanez megvan mamával is. És Magyarországon ez kap plusz egy gellert azzal, hogy az átlag mamapapa fazon okoskodik, hogy ő a normális, nm rohangál meg izmozik, lám-lám, _és_ közben nyavalyog, hogy akkora a feneke, mint egy honvédségi lavór. De ha előkerül töksemlegesen, hogy de tökjó a kettlebell/tökfőzelék, akkor pofákat vág, és püff, én lettem a humortalan, fogyizó, hungarocellrágó hülye:)
KedvelésKedvelés
Nekem amúgy nem elvárás sem a kigyúrtság, sem a soványság, szinte testfüggetlenül is tud tetszeni sokféle férfi. Van, akin átüt a személyiség, az erő. A frusztráció és a nőgyűlölet taszít, meg a nem elég pallérozott és nyílt elme. (Mostanában több férfi mondta, nem-kacsingatós viszonyban is, hogy kisebbségi érzésük van az izmaimtól, illetve attól, hogy ők leszoktak a sportról.)
KedvelésKedvelés
Ezért szimpatikus az, ahogy, és amiket írsz, mert nem az elvárásokról meg kizárólag a te háklijaidról és fóbiáidról szól. És sok főáállású testkultúros meg ezért beszél el a fülem mellett, hiába ezt tanulta a TF-en és ez a szakmája.
A komplexusos hapsik (de akár csajok is, csak ők szociálice másképp problémáznak ezen) azért nem vidám társaság, mert kicsit fordítva van ez náluk: valójában nem az a baj, hogy neked van muszklid, hanem, hogy ők nem bírnak egy ilyet kitalálni, hogy hopp, elmennek edzeni, és dől az oxigén. Hanem azon totóznak, hogy mégis mi a fenét, mikor, mennyiért, hol? És rosszabb esetben rávarrják arra, aki meg sportol, hogy miért ilyen izmos, húzza be:) Ahogy amúgy most én is többet gyantázok, mint amennyit hegedülök, mert az eddigi termem baromi messze van, be kell az árát kalkulálni – addig meg kitalálni valami egyebet. Na és itt jön be nálam a pöcsölés meg a kifogáskeresés a képbe. Hogy húúú de ki kell találni, nyilván nincs bicikli, meg Népsziget, meg a budai oldalon egy edzőpark…:)
KedvelésKedvelés
calea,
😀
“többet gyantázok, mint amennyit hegedülök”
ez jó !
KedvelésKedvelés
nem qvára mindegy, hogy ki mit szól be az interneten? tele van olyan emberek véleményével, akikkel az életben nem állnék le beszélgetni. nem felsőbbrendűségből, hanem esélyünk nem lenne, hogy egy társaságba keveredjünk. lehet mondani, hogy ettől szép mindez, de minek? a világainkban, értékrendünkben semmi közös, fényévekre vagyunk egymástól és egyszerűen nem értjük egymást. (az egy másik kérdés, hogy a meg nem értés vagy az egyet nem értés miért vált ki zsigeri, tahó reakciókat egyesekből, aminek haladéktalanul hangot is kell adnia….) pár napja belekeveredtem a székely mesemondó lány kommentfolyamába, és mielőtt észrevettem volna magam, goj motorosokat kezdtem győzködni valamiről. na az igazi időpocsákló hülyeség volt részemről. (kis riszörcs után mindenkiről kiderült a random társaságból, hogy minimum egy nagyamagyarország-zászló vagy árpádsávos valami vagy legalább egy rovásírásos kopjafa mindnek ott figyel a cuccai közt… a szelidebbek csak a Székely termékek webáruház iránti lelkesedésig jutottak (bocsánat, székelyek!), de feltétlen kombinációban valami nagyon látványos keresztény megnyilvánulással. ez olyan nekem, mint a víz meg a magnézium. külön-külön semmi rendkívüli, ám összeadva reakcióba lépnek egymással és valami meglepő válik belőlük.
a fater mindig azt mondta (mennyire szar ezt múlt időben leírni…), hogy a hülyékkel nem szabad foglalkozni. simán el kell kerülni őket. tisztán emlékszem, ötéves koromtól nyomatta ezt a szöveget rendszeresen, hogy jól megjegyezzem. (bocs, nem sikerült, fater!)
KedvelésKedvelés
Igaza volt atyadnak, de olykor nehez a hulyeket elkerulni. Nekem itt van kapasbola tesom. Menekult ugy es a baromsagait az en falamon nyomja. Filoztam mi legyen, vegul torltem az egeszet, majd otthon “helyreteszem” a hulyegyereket.
KedvelésKedvelik 1 személy
ja, ez a nehezebbik ügy, a fater olyankor nyomta ezt, mikor épp a világot akartam megváltani, a lovat tanítottam imádkozni stb… általában nem a családon belül (mi is szétnézhetnénk, nem vagy egyedül…) huh, ez azt jelenti, hogy ötévesen kezdhettem? nagyon rosszul hangzik…
KedvelésKedvelik 1 személy
Engem is letámadott az edzőteremben a menekülttémával valaki.
Odalépek, vizet veszek. Mosolyog, én is.
Én itt mindig jókedvű vagyok, mondom. Olyan lendület van bennem.
Erre: és a politikáról mi a véleményed?
Van ez a menekültügy (lemez fölrak, sztereotípiák, szerintem úgy kéne szabályozni okoskodás, eu-inkompatibilis elképzelések)
Én annyit mondtam: éhes voltam és befogadtatok, tudod, ki mondta?
Láthatta, hogy nem erről beszélnék, sőt, mennék, láthatta, hogy mást gondolok, kétszer próbáltam nagyon finoman lelépni a helyzetből, de csak nyomta, nyomta…
Azóta nem kedves. És én is csak úgy besurranok. Meg ne bántsam. Ne érezze, hogy én megvetem az uszuló nagyon okos gyűlölködőket. Meg ne bántson…
KedvelésKedvelés
És ez még nem a víz és nem az erőforrások háborúja…most még csak a belháborúk miatt jönnek.
Később egy lényegesen nagyobb hullám várható.
De végül a polgár jódolgában csak annyit fog fel a közép-európai geopolitikából, hogy a hazugságláda ügyesen összevágott képeket mutat…
…ha értesülne arról, hogy ott pl. nők és kislányok milyen sorban vannak…mi folyik azokban az országokban…miért nyitották ki gyakorlatilag mesterségesen Észak-Afrikát az arab tavaszokkal…a népek közötti konfliktust áthelyezték Európába…
…a halál torkából és a csonkítás elől menekülve jönnének ők csupán, kisgyerekek, lányok, nők…egy szál ruhában.
Éhes, elgyötört, lelkükben didergők ők…ne bántsátok, ne alkossatok véleményt róluk !
(…)
KedvelésKedvelés
huh, mielőtt félreérti valaki: nem a székelyeket meg a bunyevácokat meg a mittudoménkiket hülyéztem itt le, hanem – és ezt nem sikerült kellően kidomborítani – vannak olyan közös, egymást erősítő jegyek, amik felbukkanásakor a ridiklülöm is el kell hajítani messzire, hogy minél gyorsabban tudjak futni az ellenkező irányba… én meg mindeközben azt várom, hogy a bivalyb@sznádi goj motoros kálmán bácsi, akinek a feje bele van szorulva a seggébe, követni tudjon. mikor fel se fogja… naná, hogy azonnal harsányan be akar engem masíroztatni a gázkamrába, mert számára ez az egyetlen ismert megoldóképlet. nem kell csodálkozni.
fater, fater, milyen igazad volt!
KedvelésKedvelés
Na, a bunyevácokat ne is…:)
Igen, tapasztalat, hogy ez egységcsomagban, karakterben “üt”. Ahogy valaki, lehetőleg nemszékely, nagyban tolja a rovásírást meg a szentszöveget (de ha amúgy székely, akkor is, a vonalasság, jujujuj), vagy bármilyen más formában pápább a pápánál. Meg hát az általad is vázolt, lehetőleg vidéki, de mindenképp téglalap alapon menetelő okostalan, aki, ha még be is zavarjuk, kibaszott pipa tud lenni és gázzal, tűzzel-vassal egyebekkel üldözőbe venni, mint aktuális Ellenséget. Kollégám is van kicsit hasonló… Még csak nem is buta, tényleg nem akarok egyoldalúan rossz képet festeni róla/róluk, de egy-egy témától benyomódik a gomb, és onnantól cseszhetjük az értelmes beszélgetést. Tehát pl előállt a helyzet, hogy akinek munkahelyen kiszökken foga kerítésén, hogy Izrael, azt előbb vagy utóbb nyakon fogom vágni, mert ezzel a hangsorral valakinél szentség felteszi a lemezt, és akkor legalább fél óra érdemi kommunikáció kuka.
KedvelésKedvelés
Izrael nálam is bejön, főleg amikor valaki (egyéb véleményeimből) azt gondolja, hogy én jobber vagyok, árnyalatok nélkül, akkor meglepő a (relatíve pozitív) Izrael véleményem. Pl. nehéz elmagyarázni egy Nagy-Magyarország romantikusnak, hogy Izrael ugyanazok az elvek alapján lett újra létrehozva (történelmi múltra való hivatkozás), jó, tudom, összetettebb, de igazából logikátlan Nagy-Magyaroszág rajongóként Izrael ellenesnek lennie. Vagy az egyik is vagy a másik sem. Ilyenkor aztán hamar kiderül, hogy nem a “szegénypalesztinokról” van szó, hanem csak simán antiszemitizmusról.
Az itteni környezetemben kemény Izrael ellenesség van, találkoztam konkrétan palesztinnal is, velük mondjuk nem állok le vitatkozni, nem tudom miket élt át, hogyan került ide. És sajnos az ő jogaik is sérülnek, igen.
Bonyolult a világ.
KedvelésKedvelés
Azok gyulolnek a szegeny palesztinokat is, ha erre vetne oket a balsorsuk. Ki vagyok akadva azokon akik most gyulolkodnek es szitjak a gyuloletet a bevandorlok ellen. Olyan velemenybe is belebotlottam, nem is kevesbe, hogy golyot mindegyikbe. Amulok, hogy tenyleg ilyen sotet orszagban elek, marmint, hogy tenyleg ennyien vannak?
Ez a kerdes is komplex, vagy is most nem gerjeszteni akarok egy “ervek pro es kontra, mikent kezeljuk a bevandorlast” topikot es errol viatazni, csak ezen elegge ki vagyok most akadva.
KedvelésKedvelés
“Amulok, hogy tenyleg ilyen sotet orszagban elek”
Ne haragudj, de éltél más országban is vagy csak Magyarországon és levonod a következtetést, hogy ez egy sötét ország?
Hidd el, most mindenütt nagyon izzanak az indulatok, bár én pár éve külföldön (nem turistáskodtam) ugyanezt hallottam.
De van például ismerősöm, akinek a férje francia, olyan fröcsögéseket (igen, sortüzet is) megenged magának, amit elirigyelne a pesti Jobbik-tagozat is.
KedvelésKedvelés
Igen, eltem 10 evet es visszajarok. VAn kulonbseg. De a “sotet orszag” szimbolikusan ertendo, (nem azt, hogy mindegyszalig, sotet emberek elnek kies hazankabn, ennek ellentmond eleve, hogy sokan tenylegesen segitenek) azt jelzi, hogy iszonyu sokan vannak akik borzalmas dolgokat gondolnak es mondanak es attol tartok ha ugy adodna tennenek is. Az, hogy jon ide, hogy mas orszagban mi van, mennyire frocsognek? Nyilvan minden orszagbol nem tudok infokat prezentalni, de ahol epp most vagyok, hiresek a toleranciajukrol, segitokeszsegukrol. Itt is szo van a kvotakrol, de meg egy embert sem lattam a facebookon vagy a sajtoban hoborgni. Megoldani akrajak a helyzetet. De kivetelek itt is nyilvan vannak.
Pont ezt jeleztem, hogy nem akarok vitat, meg olyan osszehasonlitasokat az orszagok kozt amikt te indikalsz. Egy mert nincs megfelelo tajekoztatas, ketto, mert szerintem nem a tobbiekkel kell foglalkozni, hogy ok hogy…
KedvelésKedvelés
A francia ismeros szemlelete sem nyugtat meg, marmint az, hogy mashol is, nocsak.
KedvelésKedvelés
Ráadásul a szegénypalesztinozók közben idegengyűlölők, muzulmánellenesek. Nálunk jobber dolog Izrael-ellenesnek lenni, de úgy tduom, a nyugati szélsőjobberek pont muzulmán ellenesek, egyértelműen, inkább Izrael-pártiak, az USA-ban pedig egyértelműen a demokraták kritikusabbak az izraeli kormánnyal szemben, persze az állam létének jogosságát ők sem kérdőjelezik meg, kicsit sem.
KedvelésKedvelés
IUT pont nem. Itt inkabb palesztin partiak. De amugy tolerans nep az itteni, persze egy-ket szelsoseges gondolkodasu itt is akad, de nem jellemzo.
KedvelésKedvelés
A nagyon jebbosok palesztin pártiak ott?
KedvelésKedvelés
En azt nem tudom, hogy jobb oldaliak-e, csak azt, hogy ha tortenik valami durva, eroszakos cselekmeny a palesztinok ellen, akkor melletuk allnak ki nem pedig izrael mellett. Enegem annyira nem erdekelnek ezek, (jobb-bal oldal, elev a politika, koszonom nem kerek belole, ha lehet) csak tenyleg szar azzal szembesulni, hogy emberek, megha csak verbalisan is, de megsemmisitenenek masokat. Engem ez sokkolt, nem hittem volna, hogy ezeket csak ugy ki lehet okadni a vilaghalora…kovetkezmenyek nelkul, hogy meg csak nem is szegyellik, sot buszken hirdetik.
Onkentesek vittek elelmet, vizet stb..ket no volt lefotozva, hat a kommentek, egyszeruen borzalom. Persze ott is elokerult a “szemet, baszatlan, kover picsak” kategoria…
KedvelésKedvelés
Nálam senki nem jön be aki másokat öl, és próbál ideológiát gyártani abból a célból hogy épp ugyanazt tehesse másokkal amiért felszólal.
Rendkívül kritikus vagyok a témával, minden oldalról, épp azért mert ‘különb’ embert még nem láttam, valahogy mindenki kinyírja az ellenségét, hogy-hogy nem. Ez alól egy ország sem kivétel.
KedvelésKedvelés
A bevándorlótéma elég összetett, én egy kicsit középen állok ebben is, amit a saját környezetemben látok, az időnként nyomasztó. Konkrétan van ebben a városban egy zsidó iskola, ami előtt január óta gépfegyveres őrök állnak. Úgy hogy az a kérdés, hogy ki kit akar lelőni és miért, megincsak nem egyirányú.
Magyarországon nagyon rápörögtek most erre a témára, én ezt csak az internetről figyelem, mivel itt (Fr.o) már régi dolog ez, ezért nem is maga a bevándorlás sokkoló, hanem a mostani terrorhullám. De van aki szerint ez is túlpörgetett. Mindenesetre nehéz időszakot él meg Európa (is), ez mindenkit érint, szerintem Magyarországot még kevésbé, úgy hogy ott tényleg inkább generált ügyről van szó. Remélem, a lehető legideálisabban tudunk kijönni ebből az egészből, mi, emberek, bár néha nem vagyok optimista.
És a nagy igazságokat én sem tudom, igyekszem az épp sérülékenyebb mellé állni. (Miközben magam is szét vagyok csúszva, úgy hogy ez is inkább csak terelés…)
KedvelésKedvelés
En is valahol kozepen, ha lehet igy fogalmazni. Mert valoban osszetett ugy, ezt jeleztem is rogton, nem fekete vagy feher.
KedvelésKedvelés
Hát ez pont így van. Nem is bejövés kérdése, csak úgy egyáltalán, érezhető, ahogy felkerül a lemez, leereszkedik a tű és indul a műsor. Ami, igen, csak mutatóba szól a szegény palesztin gyermekekről (akiket sokszor a szüleik tolnak maguk előtt, tényleg borzasztó a dolog, de több rétegben). Meg egyáltalán, ha ebben az Izrael-dologban valami szar, akkor az maga a helyzet. Az, hogy az állam harcol a Hamasszal mindenki más feje fölött, minden más meg éghet-robbanhat, le van szarva. És igen, Izrael szinte tökugyanaz, mintha Nagy-Magyarorzág lenne: történelmi okokból, ugyanazzal a logikával. Állítólag felajánlottak az alapítóknak egy földet Afrikában, ahol nem sivatag volt, viszont tenger se volt, és nekik nem kellett, mert nekik az őshaza kell, és kész. Ahova már rég becuccoltak a palesztinok azóta. Szóval egy irredenta magyar tényleg nem értem, hova izraelezik, amikor a legpuskaporosabb őscionista bétárt (ők voltak a katonák, ugye?) is állva hagyja illogikában és puskaropogásban.
KedvelésKedvelés
Azért a székelyek meg a bevándorlótéma nem is áll olyan messze egymástól. 10-15 éve ők voltak a bevándorlók Magyarországon, és nem egyszer megkapták a magukét olyanoktól, akik szerint “vissza kéne menniük Romániába”, meg “olcsó munkaerőként” elveszik a “született magyarok” munkahelyét. A székely kopjafa is lehet komoly identitás-jelző, aminek gúnyolása fájdalmas az illetőnek, főleg ha azt nézzük, hogy eredetileg “sírkő” szerepet tölt be.
KedvelésKedvelés
Na de azt írja irén, hogy amúgy csak magnézium a kopjafa, a többivel együtt lett érdekes elegy. Bár szerintem nem való az ilyesmi facebookra, nekem nincs semmi legmélyebb vagy patetikus ott..
KedvelésKedvelés
Én a székely fanklubbot különválasztom egy kicsit a politikai vihartól, bár manapság nem könnyű, tudom. Kopjafa nincs a fotóim között, de székely webáruházat bevállalnék. Ha ez alapján valaki leszűri az én elég bonyolult politikai véleményem, az sajnos előítéletes lesz velem. Én vettem a fiamnak rovásírásos memóriajátékot, mondjuk ő félig francia, és itt élünk, úgy hogy neki a magyarsága egyenlőre egzotikum. Egyébént általában nagy sikert akart ittheni körökben (a játék), és ilyenkor nem mulasztok el egy kicsit beszélni a témáról. Nyilván nem a “szemét románok” lemezt teszem fel, értelme sem lenne, meg nem is értek vele feltétlenül egyet, de nekem a székelyek sztorija beilleszthető olyan európai történetek közé, mint a katalánok, baszkok, korzikaiak, stb.
KedvelésKedvelés
Igen,borderline,jól látod.
Egy empatikus,érzékeny ember aki még ismeri is valamennyire az illető közeget,és beleképzeli magát egy ottani ember bőrébe, nem tartja annyira viccesnek a székelyes sztorit.
Szeretnék megismerni igazi gondolatokat a témában.
Úgy ahogy tabuk dőlnek a férfi -nő kapcsolat témakörben MO-on,és erről elmélkedés folyik jó lenne az emberi lét más területére is kiterjedne ez a mély gondolkodás,elemzés, leirás.
Segitene a személyiségfejlődésben .
KedvelésKedvelés
Imádlak olvasni, olyan egyértelmű, szemléletes, annyi közös van bennünk… “legalább egy rovásírásos kopjafa mindnek ott figyel a cuccai közt… a szelidebbek csak a Székely termékek webáruház iránti lelkesedésig jutottak” :DDDDD
Hát, blogger vagyok, rám erősen hat, mit gondol az internet népe, hol oszt meg, hogyan zaklat… Ijesztő néha.
Főleg ha régi olvasóim állítják, hogy annyira egyetértettek, de most már, ez árulás és fordulat és csalódás! És én mondom: én ugyanaz vagyok, nem tűnt fel?
Meg aztán itt a valós ismerőseim reakcióiról is írok, ovistárs anyukája, régi barát, exkolléga, nem csak az olvasói panaszról, hogy ne ilyen legyen a blog.
KedvelésKedvelés
tsókjaimat küldöm!!!!
KedvelésKedvelés
Jaj, a magnéziumom, most fáj a seggem, a vádlim és a felsőhasam, elfelejtettem bevenni. 🙂
KedvelésKedvelés
na itt meg Irénke néni beszél: én a vérnymáscsökkentőm felejtettem el reggel… csak a kontraszt kedvéért.
az útjaimon MINDIG van borítékolhatóan 5% gyakorló idióta. minimum. most 39-en leszünk, kis fejszámolás: a statisztika szerint holnap regggel 4.30-tól 18 napig sülve-főve össze leszek zárva 4 olyan – egyelőre ismeretlen- emberrel, akiket szakorvosi javaslattal azonnal valahová máshová kellene zárni, nem emberek közé, egy turistabuszba.
ez a 4 a papírforma szerint kellemetlenkedni fog. másik 4-nek ez lesz élete útja, huszan azt kapják, amire számítottak, a többiek meg a haraggörbe két szárán eloszlanak.
namármost, MINDIG ennek a 4 hülyének a hangját hallani. kizárólag. vannak pillanatok, amikor azt is megbánom, hogy az anyám orvul erre a világra lökött, nemhogy azt, hogy még x napot kell velük szkanderozni. bizonygatni, hogy nem amiatt jöttem, hogy kifosszam-átverjem őket.
hozzáteszem, az 5% minimum fele állandó mintázatot követ, miszerint az út elején ők a legjobb fejek, aktívak, bizalomba férkőzőek, apró szívességeket kérők és tevők (hohó, nem hagyom ám már olyan könnyen, ahogy sziszike barátnőm mondja: nincs ingyen kúrás!). szóval leginkább ők azok, akik az elején emberből jönnek. aztán, mikor nyeregben érzik magukat, illetve kitapogatták a gyengém: püffneki!
még mindig vannak nem várt csalódások – legutóbb 11 napot szívtam valakivel közös szobában, mert a, nem akart fizetni egyágyas felárat b, akivel társítottuk, nem felelt meg. summa summárum, veregettem a saját vállamat, hogy milyen jó fej vagyok. idveznek külön szoba jár, más a ritmusom, éjjel még dolgozom, világítás, ruhában bealvás, hajnali kelés stb… szóval nekem nem nagyon hiányzik az alkalmazkodás abban az 5-8 privát órában, melyet a hotelszobában alvás, felkészülés, zuhanyzás és riportolás (néha szarlapátolás) közt megosztva töltök. kivérzett zombi lettem a végére, aki hajnal kettőkor pizsamában a lobbyban dolgozik, hogy a random szobatárs ki tudja magát pihenni (ilyenkor bejön ugye a small talk is, ahogy ránkzárul a szobaajtó: keresztgyerekek fotói, Karcsi kikezelt tumora, stb…)
na ilyenkor éberségem elalszik és váratlanul ér, ha kifigyel, nem kérdez, hanem magában szintetizál és a hátam mögött rossziindulatúskodik.
mielőtt sírva fakadnátok, hogy barátnétek mennyire tud szenvedni Kaliforniában, és teljes mélyelemzést adnék a társasutak szociometriájáról úgy, hogy jelenleg a szobában szanaszét vannak hányva a cuccaim, amiket viszek, és 4 óra 24 perce kellett volna elindulnom Budapestre, visszakanyorodom Norfolk-i terjengős gondolataimból a lényegre. hogy a rossz nagyon látszik, nagyon tud árnyékolni. és nagyon tud fájni is. (de Norfolkhoz visszatérve ilyenkor páncélos rinocéroszától kölcsönveszem a kültakarót.) A jó vagy az elég jó meg a legkevésbé harsány. Na csak kijött Márai Sándorné született Oravecz Nóra belőlem… vesztemet érzem, azért szövegelek ennyit, megyek csomagolni!
KedvelésKedvelés
vazz, szétröhögöm magam, mingyá befizetek egy társasútra, ha így vezeted, amúgy ideglelést kapok minden buszos-összezárt túrától, én vagyok, aki másfél napot szálegyedül mézeshetezett Firenzével, és tökboldog volt, hogy tökegyedül azt láthatta belőle, amit éppen akart.
KedvelésKedvelés
Én is! Komolyan, olyan elemi öröm téged olvasni, Irén! Ha lenne sok pénzem és nem utálnám én is a társasutakat (utasként is szörnyű hülye embereket hallgatni és szagolni, kettőnél többször nem is vállaltam be), azonnal fizetnék be hozzád.
KedvelésKedvelés
Ne feledd bőröndödre a szív alakú lakatot ráhelyezni, melyet postafordultával postáztam DHL-lel részedre. Hihetetlen egy világ. Miket várnak az embertől, nahát. De hát munka.
KedvelésKedvelés
egyszer zártam le a koffert, azonnal elhagytam a kulcsot és golyóstollal kellett szétbuherálni a zippzárt. azért köszi. főleg a szívalak miatt… hehe…
KedvelésKedvelés
Norfolkon irasain nem lehet ennyit nevetni, de jo lenne ha irnal egy konyvet a kalandjaidrol. Szerintem jo iro lennel hivatalosan is. 😉
KedvelésKedvelés
Haraggörbe 😀 mondd, hogy direkt volt! Lécci!
KedvelésKedvelés
ööööööö…….direktvolt*
(*=nem igaz)
KedvelésKedvelés
szeretlek
KedvelésKedvelés
“.. akiket szakorvosi javaslattal azonnal valahová máshová kellene zárni, nem emberek közé, egy turistabuszba.”
Na most megint ünneprontó vagy humortalan, vagy túlérzékeny leszek, DE: A bezárnivalók meg az idegesítő idióták (rossz személyiségű emberek) nem azonos kategória, még ha van is átfedés a kettő között időnként. Tudom, ez csak poén, a bolondokháza klasszikus viccalap, de aki látott már belülről ilyesmit, tudja jól, hogy messze nem vicces. Súlyos emberi tragédiákról beszélünk itt. Nekem konkrét opció, lehetséges rémkép a jövőre nézve. Minden alkalommal, amikor szabadon ki tudok jönni (most hetenként járok, ambuláns kezelésre), örülök, hogy meg van ez a szabadságom, nem úgy annak a remegő kezű nőnek, aki ott ült mellettem a folyosón. Persze lehet, hogy egyszer majd ő is kijön…
Nem önsajnáltatás, inkább csak tapintatosság kérése, mások miatt is. Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Vannak nemblogolvasók, ők a facebook alapján gondolják (mondják is), hogy milyen sokat pörgök ezen a sporttémán.
Én tényleg sokat pörgök a sporttémán, de magamban: kajálás, fehérjerendelés, kiegészítőszedés, sportmelltartó, vércukormérés, edzés, ha kérdés felmerül, utánaolvasás, edzőcuccok kimosása, cikkírás.
Na de a facebookomon egy csomó más témájú megosztás van, naponta több. Mégis abból raknak össze, hogy súlyemelés, egy db piros ruhás kép meg protein. Ezt említik meg, ha találkozunk.
KedvelésKedvelés
És csak azt nem értem, hogy miért megy ennyire félre. A fb-s meg itteni képekből, tehát hogy bő sortban, kidülledő szemekkel fölemelem a súlyt, vagy hogy kézenállok egy réten, miért az jön át, hogy engem a kinézet érdekel, és parádézom. Szerintem tök szépen és ízlésesen, életszagúan, gyakran magamon is röhögve prezentálom ezt a témát, de nekik nem jön át valahogy.
Én egy kicsit azt hittem, az ismerőseim örülni fognak, hogy túl a döbbeneten, a teljes összeomláson én még valaha így tudok létezni, életigenlően. De nem, pletyó van meg némaság. Meg mindig egyforma dicséret. Meg frusztráció.
Az utálkozó is úgy tesz ám, mintha valami világbotrány lenne, hogy én “halfarkakon élek”. És itt domborítja nekem, hogy ő bezzeg milyen vékony (“a megtámadott lány”, aki “az orromra koppintott”, az ő, aki idejött zavarogni, és egy másik énbe bújva dicsekszik amannak a kinézetével, aki szintén ő, és amely kinézetet persze sehol nem lehet megtekinteni, mindig csak említve van valami titokzatos fórum).
Nem bírnak nem viszonyítani. Engem meg tökre nem a vékonyság érdekel, akkor nem izmot építenék.
KedvelésKedvelés
azt én sem értem, ennél a dupla profilmál el is vesztettem a fonalat, de a fater erre meg azt mondta volna: “mert nem én csináltam mindenkit, kispofám.” meg hozzátette volna még a végén: “sajnos…”) nagy barátja volt a diverzitásnak.
KedvelésKedvelés
Az a beakadása, hogy ha csak ő ír egyedül, tehát nem több embernek tűnik, akik sorra csalódnak bennem (“Törzsolvasód vagyok. Először írok neked nem elismerőt”), akkor én nem érzem magam eléggé fenyegetve, nem tömeg utál, csak egy kósza elmebeteg, meg nevetségessé is válik, ahogy ennyire rámragad. Ezért folyamatosan arra utal, hogy ő többen van, ők egymással ezt megbeszélik, van egy ellenfórum, együtt röhögnek rajtam. Zsanett/xylan csinálta ezt még 2013-ban, a hét főbűn: bujaság c. poszt alatt, nagyon hasonlóan tolja ő is. “Már legalább tízen írtunk neked, csak akikről én tudok.”
A múlt héten írt valami tizenöt e-mailt, majd kijelentette, hogy ő un engem, és nem tölt velem időt. IP-ket is váltogat. Csak én felismerem a stílust, meg a pont ugyanolyan vádakat: fogcsikorgatva bizonygatott boldogság, nehogy azt hidd, hogy irigyellek, terápia kell, az összeomlás felé tartasz, Éva, vessző, megszólítás és borzalmas vég jóslata, mi csak röhögünk rajtad, jól megbeszélünk maguk közt, a testemen való rugózás, a blog régen jó volt, de már nem az, ő is bedőlt, “becsaptál minket, Éva”, kiismertelek, te vagy a leggonoszabb, borzadok tőled, tudom ám az igazságot. Minden olvasód el fog hagyni. Nem veszed észre, pedig ott van az orrod előtt (valaki áruló vagy valami árulás). Régi sztorik és petíciós szemétségek felemlegetése (évek óta figyel mindent). “Miért van az, hogy ilyeneket váltasz ki az emberekből” (saját kommentjeire utal), szánalmasan alaptalan gyalázkodások, mint a szájszag. Teátrális szavak és hasonlatok. Állandó éreztetése, hogyan, mit kellene írnom, őt mi zavarja. Néha elismerés. Aggódás. Ő nem utál, higgyem el. Unalmas vagyok, mindig ugyanazt mondom. Becézett szavak: poci, száncsi (= szánalmas). Kíváncsiság felpiszkálásának kétségbeesett kísérletei, homályos utalás rólam szóló honlapokra, összefüggésekre, “mindketten tudjuk, ki volt az”. Ja, és ő belelát a gépembe, fotógalériámba. Erős nyomasztás, űzöttségérzés-keltés, elbizonytalanodás, őrületbe kergetési machináció, csak átlátszóan nevetségesben.
És az ultimate érv:
“Továbbra is kommentelek és olvasom a blogodat, amíg van gyomrom, és ez ellen nem tehetsz SEMMIT.”
Ezt leírta.
Amit én tudok: a két hasfotóm a hogyan kezdjek bele c. posztból le van mentve, hogy hol használta fel, mire, minek, azt nem tudom.
Én amúgy nem kapálózom az ellen, ami fölött nincs befolyásom, és az emberi beteg aljasság tipikusan ilyen. Ahhoz túl sokat voltam olyan helyzetben, ahol nmeg kellett értenem, hogy nem én döntök.
Minden Áron is szürreálisan elképesztő sztori volt, Huffnágel is, KozmaJoó is, de ez, ez döbbenet.
KedvelésKedvelés
+ velem csak egyetérteni lehet
mindenkit üldözök, bántok, bosszúszomjas vagyok
megalázom a kommentelőket
öntömjénezek, igazából borzasztó az életem
aki nem “lát át” rajtam, az nyalonc
MINDIG ugyenezeket írja
KedvelésKedvelés
Jézus! Én frászt kapnék. Egyszer volt egy pszichopatám, igaz, az papír-leveleket írt, újságból kivágott betűkkel, meg patkányt szórt a kapumba, tudom mennyire nem vicces.
KedvelésKedvelés
ó, halfarkakon élni, íme: http://www.autofish.net/mirrors/images/animals/cats/fish_tail_cat.jpg
KedvelésKedvelés
Rák volt, egyszer, nem is nagyon szeretem. Kommentelőnknek nem megy a gerincesek és gerinctelenek közti különbségtétel…
KedvelésKedvelés
Mert mindenki magàból indul ki… 😀 (màrmint hogy gerinctelen)
KedvelésKedvelés
Vigyázzunk azért ezzel a gerinctelennel 🙂 Én ezt itt megkaptam azért, mert bevallottan tartom a kapcsolatot pár “csalódott” egykori kommenterrel. Nem Évától, akkor nyilván nem lennék itt. Csak azt mondom, hogy nem tudhatjuk, mi az oka a viselkedésének, ami más részről szerintem is gáz.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ki írta. Nem értek egyet. Semmi baj nincs a barátságokkal, az itt szerzettekkel sem, azzal sem, ha engem nem szeretnek. De az elmenők jelentős részének ittlevési, elmenési, izgatott kapcsolattartási motivációjáról lesújtó véleményem van. A bőrömre buliztak, leutánoztak, hergelték ellenem az új odagyűlő lelkesedőket, undorítóan célozgattak a magánéletemre. Ez az, ami miatt többeknek vagy-vagy kérdés lett, hogy velük vagy velem.
KedvelésKedvelés
De Laci, ez a nő nem annak a körnek a része. Legalábbis nagyon remélem. Ez egy rám ragadt, undorító kullancs, aki évek óta figyel, az itteni olvasókról meg azt állítja, hogy teszkópénztárosok, bolti eladók, akik megtévesztésével én könnyen vagyok népszerű. Ezt nyomta a petíción is, jóval a blogszakadás előtt. Nagyon remélem, hogy aki engem ismer, nem süllyed idáig (meg ő nem is ír olyanokat, amiből arra lehetne következtetni, hogy ismer, akkor tök mással tudna támadni, így nagyon mellémegy mindig).
KedvelésKedvelés
Ja, nem is azért írtam, én is meg vagyok győződve, hogy nem onnan való. Hanem a jelzőaggatás miatt. Hogy torz, az nyilvánvaló, hogy gerinctelen is, vagy más baja van, az más kérdés.
KedvelésKedvelés
És igen, ha elolvasod, miket ír és milyen indíttatásból: gerinctelen és súlyosan torz is.
KedvelésKedvelés
“Nagyon remélem, hogy aki engem ismer, nem süllyed idáig ”
Unnepeselyesen megigerem, hogy nem leszek teszko penztaros, bar sokan kapacitalnak.
😉
KedvelésKedvelés
De durva, én voltam teszkopénztáros.. 🙂
KedvelésKedvelés
CSak poennak szantam, nem sertesnek a teszko es egyeb penztarban dolgozoknak.
KedvelésKedvelés
Évának, Lucnak és Borderline-nak. Ez a teszkópénztáros egy, a neten általánosan használt szinonimája a buta, tudatlan, megvezethető embernek, lásd még ‘alsóbb népréteg, proli’. Én bazi sokszor szaladtam már bele, más női fórumokon is, jah, meg még a műkörmös is ide tartozik. 🙂
KedvelésKedvelés
Hé, nincs nekem teszkopénztáros öntudatom, csak egy szakasz volt az életemből, nem a karrierem csúcsa. Amúgy az én megfigyelésem alapján minden kolléga csak “ideiglenesen” volt teszkopénztáros, épp akkor, egy darabig.
Van a szónak valami furcsa mellékzöngéje, elismerem 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, azert is irtam, hogy viccnek szantam, de nem abban az ertelemben, hogy butak a teszkopenztarosok. (en ezt nem is tudtam, hogy van ilyen kategoria), hanem mert lassan ott tart a csaladom,(nem is lassan) hogy barmilyen munkat vallaljak el, akarmennyiert es hozongenek amikor azt mondom, hogy NEM. Amugy ha teszkopenztaros, akkor nem Mo.-on eleve. Ugy, hogy jobb lesz ha anyam is meggondolja miket akar velem elvallaltatni, mert akkor megint csak leleceles lesz a vege, de azt persze nem akarja.
KedvelésKedvelés
“soha nem fognak a munkahelyedről kigolyózni miatta”
Dehogynem; munkahelyen és máshol is valós probléma ez. http://blogs.findlaw.com/law_and_life/2013/01/are-jurors-biased-against-fat-women.html
Imádom az írásaidat, de erről eszembe jutott az utóbbi hasonló, és meg szeretném említeni. Mikor írtad a posztot a bikinis cikkről, bizonyos szempontból (a sajátomból) teljesen egyetértettem, mert én is tényleg azért kezdtem el komolyabban edzeni, mert előtte ellustultam, nem mozogtam eleget, nem éreztem magam jól, és, oh horror, kezdett a testem külsőre is megváltozni emiatt. Tutira igazad van, hogy sokan vagyunk még így ezzel. De ettől még eléggé rossz szájízzel értem a bejegyzés végére. Egyrészt “eltorzultnak” nevezni bárkit elég durva dolog, egyáltalán nem produktív (ha a kövér emberek megszégyenítése hatásos lenne, nem lennének kövér emberek.) Plusz ott van az, amit ebben a posztban is érintesz, hogy persze, a fitteknek könnyű, ők így születtek, ők fennhéjáznak – nem erről van szó, szerintem. Egyszerűen nagyon fura egy totálisan ~ripped~ illető szájából hallani az eltorzulós szöveget. Nehéz elhinni róla, hogy van benne együttérzés, miközben ott villog, hogy ő elérte, megcsinálta, a ruháján átsütnek a haskockák. Miközben pontosan tudom és látom, hogy igenis lehet tökéletesen fittnek lenni úgy is, hogy közben az ember tényleg nem hasonlít a médiában terjesztett ideálra (én még éppen hasonlítok is, de ez meg tényleg a véletlen/adottságok műve.) Senki ne mondja nekem, hogy nem fitt az, aki pl. a harmincas szintideje alatt simán hozza a negyven kilométeres teljesítménytúrát. Viszont sok embernek már bőven túlmegy egy határon az, hogy vasat emeljen egy edzőteremben (én pl. irtózom az edzőtermektől, csak a szabadban sportolok, akkor is, ha kockaházak között kell futni), vagy finom ételek helyett prémium fehérjével tömje magát meg leaning-heteket tartson, hogy ne csak fitt legyen, hanem annak is látsszon. Pedig utóbbinak nem kéne számítania, és tényleg mesterséges.
Én örülök, hogy neked ennyire bejön, és nyilvánvalóan nevetséges férgek, akik annyira rettegnek egy erős, izmos, magabiztos nőtől, hogy a lehető legelképesztőbb sértéseket képesek a fejéhez vágni. De ettől még jobb lenne élni és élni hagyni.
KedvelésKedvelés
Hát, én élek, és szerintem élni is hagyok. Vajon azért veszik előírásnak, mert erősen van megfogalmazva? Egy hülye, indulatteli politizálás-szöveg miért nem hat rájuk hasonlóan?
Ripped meg, ha vagyok, azért vagyok, mert az átlagosan elhanyagolt mom bodyt kemény munkával kigyúrtam. Nem adottság. Nemrég nekem sem olyan volt. A többire még visszatérek.
Én itt írok, meg a facebookomon, és az olvassa, aki odamegy. Van véleményem, igen, viszont nem normatív, csak kényelmetlenül eltalál sokakat, és igen gyakran magyarázzák félre okosak és érzékenyek is. Pedig baromira kidolgozom meg tudatosan választom a szavakat.
Én nem a kövérséget, hanem a hozzá kapcsolódó életmódbeli döntéseket, rossz köröket és gondolati csalásokat mutatom be és bírálom. Az életmódot neveztem eltorzultnak. De testi állapot is tud torzulás lenni, a lábbütyök, a narancsbőr, a szuvas fog is. Torz, mert rontott, mert egészséges, jól ápolt testen nem olyan. Noha nem mondtam ilyet senkinek soha, az a megállapítás, hogy “sok a zsír a combodon”, nem kéne, hogy érzékenyebben érintsen bárkit, mint az, hogy “csúnyán köhögsz” vagy “magas az éhgyomri vércukra, asszonyom”. Csak épp az alak, a kövérség identitás, ellentétben az influenzával vagy a cukorbetegséggel. És hát látszik is, szembeötlő. De valahogy kell nekik, jó nekik, ragaszkodnak hozzá. Szimbólum, az integritás része, nem valami múló állapot. Valahogy a szexualitás szimbóluma is. Mármint sokaknak. Mert úgysem tud mit tenni ellene, és ezerszer olvasta már önsegítő könyvekben, hogy szeresse, szokja meg, és mondták is neki (olykor azért, hogy ne legyen problémázás, könnyen jussanak szexhez), hogy te így vagy szép. Mindenkinek van egy ismerőse, aki annak ellenére, hogy túlsúlyos, ragyogóan nőies és csodaszép. És ezt mindig elmondják. Mintha ettől rájuk is érvényes lenne a kivétel. És így el tud sikkadni, hogy ők maguk nagyon messzire kerültek a legjobb formájuktól. És csakis az életmódjuk, a döntéseik miatt. És ha valakinek gyereke van, akkor nem fittnek lenni bűnös felelőtlenség.
Döbbenetes volt erre rájönni. Hogy ragaszkodnak a túlsúlyhoz, miközben szenvednek tőle.
Sajnálom a rossz érzéseket, szerintem annyi szart elviselünk, anyósunk beakadásait, a gyerekeink iskolarendszerét meg a gyatra minőségű élelmiszereket és elpuskázott boltfeliratokat, inkorrekt pont tőlem elvárni, csak mert itt a blogon van valami jó, hogy mézes tejszínnel simogassam mindenkinek mindenféle érzékenységét.
Biztos azért vagyok érzéketlen, mert engem harmincas éveimben egy “megasszonyosodtál” mondatot (egy testes férfi mondta, szeretettel) kivéve senki nem basztatott a testem miatt. Valahogy úgy érzem, ez a megszégyenítés dolog nem is létezik. Illetve hogy a kövér embereket nagyon kevés ilyen éri, ezt már rég nem illik, főleg, ha a basztató sem egy afrodité-adonisz, és a túlsúlyosaknak meg hatékony technikáik vannak, hogy kivédjék ezeket, bunkóságnak tartsák, az elhízást és egészségtelen kajálást meg emberi jognak. A pc is ennek eszköze tud lenni. Őket mindenki hagyja békén, nekik joguk van. Szerintem a szégyen igenis hatásos, lásd Jennifer Marnell esetét, aki nem fért be egy vidámparki ülésbe, és ez után dobott le valami hetven kilót. Csak még erősebbek az önvédő, passzív, cukorfüggő, statusquofenntartó erők, mint a (csakugyan létező) nyomasztás.
Ennek ellenére én nem nyomasztok, és nem szégyenítek, és nem is nagyon törődöm mások testével. Tévhit az, hogy én akarom, hogy ők változtassanak. Őket zavarja az én változásom és a jelenségekről írt véleményem.
Azért az, hogy ők nem mozdulnak semerre, csak nem a többiek hibája. Akiknek ugyan semmi köze hozzájuk, de szégyenítenek? Hogy van ez? Nekik nem érdekük, nem nekik érdekük, nem is felelősségük, hogy a kövér jobban legyen magával és a világgal. Olyan, mintha a kövérek odamennének a fitneszoldalakra a pofonért, hogy jól szembehelyezkedhessenek. Eközben a shop.builder valóban sértő cikkeire ketten tiltakozunk egy itteni olvasóval…
Az a nagy némaság, az a riasztó. Hogy nem bánt ugyan senki, azt hiheted, van, akinek így tetszel, de úgy átnéznek rajtad, nem kérnek fel táncolni. És akkor ledobsz húsz kilót, és hirtelen mindenki megváltozik. Akárhova megyek, mindenki odakapja a fejét. Semmi extra, csak nekem szokatlan, más formás nőkkel is ezt csinálják. Hirtelen számítok, észrevesznek, barátkoznak. Engem ettől levert a víz. Hát ennyire?
Én meg nem érzem már a szégyent, hogy futót látok, és akkor ő bezzeg, én meg nem. Mert én is. Épp biciklizem, de én is. Látszik is, hogy valamit én is. Nem magyarázkodom, magamnak sem. Mi sportolók.
Jaj, nem kell vasakat nyűni, és én is idegenkedtem a termektől, féltem attól a közegtől, ezt győztem le pont. És nem az edőtermeket terjesztem itt, nem is a fehérjét. Annyit mondok, hogy a nagy súlyos edzés plusz prémium fehérje igen látványos, szép formákat ad hamar, feszes bőrt, egészséges állapotot, és az már erős motiváció a folytatásra. Ezt, hogy látványos és hogy sokat számít a kaja, meg hogy nagy súllyal eddzünk, nem túl cizellált klasszik testépítő oldalakon olvastam eredetileg, és tényleg így van. A terem nem identitás, csak eszköz, én ezt az eleve idegenkedést nem nagyon értem. Azért sem, mert én például úszni nem szeretek, nem is tudok (a fejemet berakni), mégis csinálom, mert nem lehetek ilyen, aki pont úszni nem szeret. Minél többet mozog valaki, minél jobb a mozgáskultúrája, annál valószínűbben látja meg a szépséget bármilyen sportban. Jó néha meghaladni magunkat.
Egyébként tök sztereotip, amit írsz, a termekben nagy melegben és nagy hidegben is vagy tízféle sportot űznek az emberek, és ott van minden eszköz, kézi súlyzótól a diszkoszig. Jóga, boksz, crossfit, klasszik izmozás, trx, kettlebell, súlyemelés, futás, gyaloglás, evezés, tornasport, atlétikához illő erősítések, spinning.
Én elsősorban önelemzek és jó példát és életszagot akarok hozni a szokásos diskurába, sokan jelzik is, hogy ez üdítően más, mint amiket eddig olvastak. És nyilván bennem is gyűlik a frusztráció, amiért és ahogyan engem kritizálnak, és pont az állítólag divatos és normatív fitnesz vagy mi a bánat miatt, egyszerűen ez irritáló nekik. De igyekszem, soha nem neveztem kövéren sem gebének vagy nem igazi nőnek vagy piszkafának senkit, mint ahogy most sem mondom, hogy dagadék meg hájas, én vagyok, aki Tess Hollidayt szépnek tartja, és Lena Dunhamnek is csak az üzenetét elemzem, hogy nem annyira szerencsés.
Mindemellett this blog is not for the faint hearted.
KedvelésKedvelés
“Valahogy úgy érzem, ez a megszégyenítés dolog nem is létezik.”
Nagyon durva megszégyenítéseket kapnak kövérek, főleg nők. Alázzák őket szexualitásukban, beszólnak nekik étteremben (“inkább salátát egyél”), döbbenten, undorodva néznek rájuk buszon, utcán, strandon. Tinédzserek közösségi oldalakon megosztott képeit gyalázzák, esetleg le is szedik, és úgy mutogatják elrettentő példának. Ilyesmi egyébként a “szép lányokkal” is megtörténik, de ők csak simán kurvák, mert bikiniben fotózták magukat. A kövér vagy idősebb nők kellemes téma a Férfihangon és a társain is, a feminizmus összes vivmányát le lehet verni, meg lehet bosszulni rajtuk. A kövér nőknél talán csak a testi sérültek kapnak többet, igaz, ez erkölcsileg cikibb, ők nagyobb társadalmi védelem alatt állnak (?), mert nem tehetnek róla. A legújabb, nagyon durva találmányom a tunéziai strand támadása utáni cikk (az egyik fotón egy kövérebb, fürdőruhás nő feküdt véresen egy hordágyon) alatt írt komment: “kövér rasszista nő vs. barbár terrorista”. Mintha legalábbis két azonos, egyformán gáz kategória lenne, vagy valami boxmeccs. A kövér nőnek még a kegyelethez sincs joga, az élete sem ér annyit. (És nyilván, ha fehér bőrű és Tunéziába megy nyaralni, csak rasszista lehet.) Borzalom..
Rágódom egy ideje ezeken a sportos írásaidon, megfogadom, hogy átugrom őket, aztán mégsem, mintha magammal (is) csatáznék itt. Talán fárasztóan, monomániásan, néha úgy érzem befeszülök csakazértis. Magam is próbálom megérteni, miért? Amit írsz, az sok szempontból igaz, erőd példaértékű, a felelősség felvállalása a saját életünkért fontos, és nyilván az is fusztráló, hogy az én életemben ez nem stimmel (ez sem). De a “feminista-árulásos” véleményben benne lehet az is, ahogy konkrétan megkérdőjelezed a nyomasztást, a testszégyenítést. Néha azaz érzésem, hogy szerinted aki ilyesmiről beszél, ír, az csak önámít, vagy önámításhoz ad municiót (mint a bikinis cikk). A plussize model rajongók, a “fatpride-aktivisták” mind öncsalnak? Én nem gondolak feminista-árulónak vagy testszégyenítőnek, de a dolog létezésének egyre erősebb megkérdőjelezése ebbe az irányba is elviheti a témát.
Ez egy olyan feminista vélemény, ami szerintem nem veled vitatkozik, de nőjogi, aktivista oldalról közelíti meg a témát: http://nokert.hu/index.php/testkep-szepsegkultusz/testkep-szepsegkultusz/1286-fuj-hogy-mer-aktkephez-modellt-allni-ilyen-alakkal-
KedvelésKedvelés
A bocsánatkérő létezés… elnézést, hogy tág szívű, szinte-lány akarok lenni, igen, negyvenhez közel, átrobotoltam az életemet ugyanis, puritánnak kellett lennem, mindent kibírónak. Én soha nem buliztam, én egy szál cigit el nem szívtam, és most is lehetnék alkoholista vagy befordult, vagy gyerekeit érzelmileg zsaroló szörny, az bezzeg nem zavarna senkit. Nekem nem volt szabad magamra gondolnom. És mostanra megteremtettem a körülményeket, hogy gondolhassak magamra, és jól legyek. Hát nem építő és helyeslendő a sport meg a kajálás rendbe tevése? Én azt hittem, ez válllalható, nemes cél, ebbe nem lehet belekötni. Mi ez a gyanakvás, mintha orgiákra járnék vagy drogoznék…? Beszólnak. Azt élem át, hogy lehúzzák, elkívánják, kitalálnak mindenfélét, hogy elrontsák. Már nincs kedvem letagadni meg hazudni, meg eljátszani a komoly szellemi nőt, akinek szar a haja. Igen, érdekel, hogyan festek rövidgatyóban, érdekel a bőröm simasága, hogy mennyivel nyomok fekve, és a vérképem… ebből lesz az, hogy bután meg akarok felelni az eszménynek, benyalok a patriarchális médiának, és “nem vagyok szolidáris a túlsúlyosakkal”… ez élettagadás, örömtagadás. Ez nem az én világom, semmilyen eszme nem igazolja, nem éri ezt meg nekem. Döbbenetes, hogy milyen furmányos módokon tud megnyilvánulni, hogy sajnálják tőlem azt, hogy jól legyek és örömem legyen valamiben. Aggódás, okoskodás, kompetencia megkérdőjelezése, eredmények tagadása… csak mert nekik szar.
KedvelésKedvelés
Engem leginkább a testvéreim nyomasztottak, anyám tett megjegyzéseket, és kamaszként bántottak, de csak úgy tudtam meg, hogy más mesélte. Kövér osztálytárs, így is nagymenő, fiú, kiment Amerikába, levelet írt, na, mi van Évával, nem repedt még szét a bőre? Ezzel szembesítettem osztálytalálkozón, de nem emlékszik.
Egyszer egy fiú, akivel egy ágyban aludtam, és amúgy vonzódott hozzám, kérdezte, nem zavar-e az elhízottságom.
Nem tudom, honnan eredt, tevődött össze az öngyűlöletem, mert kevés esetre emlékszem. Én sose láttam az átlagos testűeket, mindig a legszebbekhez meg az eszményhez viszonyítottam. Bele sem gondoltam, hogy nekik is vannak paráik, ők is kínlódnak a testükkel. Olyan magabiztosnak tűntek. Csak nekem szégyen a testem…
És akkor van a most. A saját közegemben, a saját példámból döbbenten következtettem arra, hogy ha harmincas-negyvenes anyaként narancsbőrös vagy, űzöttnek tűnsz, túlsúlyos vagy, lenőtt a hajad, akkor senki se bánt, nem néznek rád görbén, ha negyed hatra esel be az oviba. Na de ha láthatólag jól mersz lenni, illik a cipőd a fülbevalódhoz, menő a gatyád, kilóg a futócipőd a táskából! Akkor úgy megbámulnak, és olyan megjegyzéseket tesznek, szörnyű. És most még az alakról nem is beszéltünk. Közeli barátnő szerint én ízlésesen bár, de szexualizáltan jelenek meg. Nyár van, ujjatlanban vagyok, cipőm sarka négy centis. Vagy bő nyári ruha. Vagy póló, futónadrág, így megyek oviba. Döbbenten meredek rá: az nem szexualizáltság, az a TESTEM!
Azt fogják mondani, na, basszus, erre van ideje, ez henyeség, szexizik itt, ez nem jár, ez nem helyes, “én mikor voltam utoljára fodrásznál”. Még hangsúlyosabb ez az én esetemben: én megváltoztam, teljes testkép-változás. Előtte kevésbé sugárzó voltam, és látványos a változás. Tavasszal, amikor lekerültek a ruhák, az én “bikini bodym” már kész volt. Így, ebben a kontextusban értem, hogy nem a jó test az elvárt, és nem bántanak az (enyhe) elhízottságért. “Kis, legális hasi hájaid lesznek.” Az a norma, az nem zavar senkit. Ha sokat sportolsz, és ez látszik a testeden, vagy ha van ezzel kapcsolatos büszkeséged, beszédtémád (miért ne lehetne? másnak más a hobbija, a cuki kutyájukról meg a gyerek furulyaversenyéről, sütireceptekről vagy filmekről beszélnek), akkor szinte stigmatizálnak. Izolálódsz, fura leszel. Tehát pont az eredményez bántást, amiről azt hittem, hogy norma és helyeselt. Addig nem tűntem fel, amíg csak annyira sportoltam, mint más.
A médianyomasztás létezik, de minden sampont megveszünk-e, amit annyira el akanak adni nekünk? Miért kellenek ezek az öntudatos cikkek ilyen sok nőnek, aki nem sportol semmit? A többit nem írom le újra, nagyon részletesen érveltem azokban a posztokban.
Ne nyomasztódj. Szeresd magad. Ne téveszd szem elől, hogy valamit kell kezdened ezzel a témával. Én biztos vagyok benne, hogy a mindenféle állapotodat csak javíthatja, ha alakítasz az evés- és mozgástémán. Biokémiailag is.
Mondjuk a bántalmazó partnerek rendre elszabotálják azt, ami a társuknak örömet szerez, önbecsülést ad. És épp ezért bántanak sokakat a családjukban, ha edzenek. Maradjon a seggén, nem ám itt megerősödni!
Link: Abszolút Réka mellé álltam ebben, emlékszem. Viszont épp akkoriban osztottam meg a face-en Iman és Bowie csodaszép, ikonikus aktját, és jött a feminista reakció: na, bezzeg ők megfelelnek a hivatalos szépségeszménynek, őket nem szedik le! Köpni-nyelni nem tudtam. Hogy mindenből Ügy lesz, hogy meg se szabad csodálni senkit, minden ilyen rosszízű harc és elmélet lassan… És aztán ezek az emberek el is mentek innen a blogról.
És én úgy élem meg, hogy végre nem kötelező a dogma. Igyekszem nem bántani, csak a kényelmetlen, ám szerintem szemet kibökő összefüggéseket megfogalmazni, hamisságokat leleplezni, és semmi oka nincs ettől félni annak, aki gondolkodik és nem retteg attól, hogy mit talál a saját lelke, élete mélyén. Nem kell ehhez sportolni sem. Az én ellenségem nem másnak az igazsága, véleménye, hanem a megrekedt frusztráció. És én nem kedvelem, ha rám nyomják, félremagyarázzák, amit írok. Így íratnak le olyanok, hogy “nem hinném, hogy nem fitt az, aki túrázik.” Hát ki vonta kétségbe? Ki állította, hogy csak gyúrni szabad? Hogy lesz norma a szavaimból?
KedvelésKedvelés
“…harmincas-negyvenes anyaként narancsbőrös vagy, űzöttnek tűnsz, túlsúlyos vagy, lenőtt a hajad, akkor senki se bánt, nem néznek rád görbén, ha negyed hatra esel be az oviba. Na de ha láthatólag jól mersz lenni…” – mondjuk ezt nem értem, meddig van nyitva az ovi? Ha negyed 6-nál tovább, akkor miért néznek görbén és miért függ a görbenézés az anyuka lepukkantságán? Miért mászik bele a magánéletedbe ennyire az óvónéni? Ezt a fajta megkülönböztetést itt, Franciaországban nehezen tudom elképzelni. (Ha viszont zárás után érünk oda, rögtön írásbeli figyelmeztetés van, és szólnak, hogy legközelebb a rendőrörsön köt ki a gyerek, mert nekik munkaidejük van és nincs túlóra.)
A túlszexualizáltságot sem értem. Van olyan, hogy valaki vulgáris, vagy mi annak látjuk, de ez is szubjektív, mellesleg nincs beleszólásunk bizonyos határokon belül. A patriarchális elvárás sem egyértelmű. Megint eszembe jutnak (mostanában talán kicsit túl sokszor) azok a fekete lepelbe öltözött nők, akikből sokat látok a környékünkön: ők is kemény patriarchális elvárások szerint élnek, sokszor önszántukból, mert ez vallási szabályként rögzült. Hozzájuk képest én is (a magam sajnos gyakran lepukkant, nőietlen külsejével) vulgárisnak számítok. Vagy csak akkor vulgáris valaki, ha jól néz ki? Különben meg csak simán szánalmas? És van egy barátnőm, magas beosztással egy szállodai cégnél, alacsony, filigrán, neki mondtak már olyat férfi beosztottjai, hogy ha miniszoknyába jön be dolgozni, akkor nem tudják komolyan venni. De ez kinek a hibája, ővé vagy a férfikollégáké? Ebből most sajnos megint az jön ki, hogy egy nő mindig ki van téve az ítéletnek (tulajdonképpen a te példád is ezt mutatja).
KedvelésKedvelés
Találtam most két videót, ezekkel elég jól el tudom érzékeltetni, mi is az, ami elbizonytalanít. (Remélem, nem ágyazza be…) Mindakettőben van “kövérezés”, de más a cél, a stílus is.
Az első a pozitív példa, Csernus Imre beszélget egy evészavaros pornófilmessel (nem tudom, ki hogy van Csernussal, tény hogy pszichiáter-celeb lett, és így néha többet árt, mint használ, de ez egy régebbi műsora, és szerintem jól rátapint a lényegre).
A másikon Sebestyén Balázs karrierje elején beszívva (?) random alázza a járókelőket. Aki nem akarja végignézni (amit megértek), 2,22-nél talán egy túlsúlyos tinédzserlányt. Oké, hogy ez egy vágatlan nyersanyag, amit már befutása után raktak fel a netre régi “jóakarói”, de nem hagyott különösebb nyomot Balázs médiasztár státuszán a videó.
Attól, hogy igaza van Csernusnak, még nyomasztóan gáz Balázs, és az is, hogy ez a fajta viselkedés elfogadható a magyar celebvilágban, esetleg csak “kicsit ciki fiatalkori botlás”. Valahogy egyensúlyozni kell a kettő között, és ez könnyen csapdába csalhat minket.
(A Csernus videót többször megnéztem most, nagyon betalál…)
KedvelésKedvelés
Basszus beágyazta! Hogy lehet ezt kivédeni? Ne linkeljek egyáltalán?
KedvelésKedvelés
Igen, ez eleg fontos. A Nok vannak kiteve a mustraknak, iteleteknek. Az mindegy is, hogy szep, mert akkor azert megy a savazas, hogy szep, de biztos buta, ezt is unja mar valaki, ha csunya akkor azert, ha vekony, akkor meg bot labai miatt, ha izmos, sportos, akkor meg olyan akar lenni mint a ferfiak vagy meg olyanabb. Ha van egy kis narancsbor, akkor az mar” fujj de gusztustalan”. HA valaki, szep, okos, narancsbore sincs, feszes es epp csak annyira izmos amennyire belefer a kozizlesbe, tehat a kulsejebe nem lehet belekotni, akkor tuti, hogy elojon az, hogy elkenyeztett kis liba, vagy manipulativ dog.
KedvelésKedvelés
Nem baj, hogy beágyazta, csak ne legyen sok egy oldalon.
KedvelésKedvelés
“de szexualizáltan jelenek meg.”
És akkor mi van, ha “szexualizáltan” jelenünk meg?
Ha ilyen a stílusod, és semmi célod nincs vele, akkor ezzel mi a gond?
Önkifejezés, nem férfit akarsz, hanem ilyen vagy, ez tetszik.
Akkor mi van?
Nem rólad írom, Éva, általánosságban, arról, akire vonatkozik.
Én pl. mindig így öltöztem, szűk felső, stb…, kivéve egy rövid periódust, de akkor nem voltam jól.
Nekem ez áll jól, ezt szeretem, így érzem magam jól, ez vagyok én.
Aki szerint ez “nem elég feminista”, az fordítva gondolkodik.
Nincs “dress code” ez pont feminista nézőpont.
KedvelésKedvelés
Akkor nem mondtunk nemet a patriarchális elvárásra.
Én nem akarok az a nő lenni, aki ifjúsága múltán eszköztárat vált, és bár addig nem tette, hirtelen nemet mond a patriarchális elvárásra.
Az is lehet, hogy a nő öltözéke, nagyon hangsúlyos másodlagos nemi jellegei éppen egyvalakinek szólnak. A kollégának, akibe szerelmes, a férfinak, akivel randizik. És meg van bélyegezve, és “ne csodálkozzon, ha így öltözik”, és akkor ez legitim molesztálás- vagy erőszakoskodás-ok. Köztulajdon lesz a teste, amiatt, hogy az urak nem jutnak olyan és annyi szexhez, amennyit szeretnének.
Mindig a hatalmi helyzetű, a késztetései által űzött, sajnálandó férfi dönti el, mi számít szexualizáltnak, mi felszólítás. Mi erőszak. Nem-e a nem.
Nem lehet már beszélgetni se, tényleg, félnek a nők, teljesen általános a zaklatás, beszólogatás.
Nincs megoldás, nagyon elkeserítő, nőgyűlölő szövegeket olvasok épp.
És olyan árnyalatlanok, sokszor csak azt veszik észre, ami direkt dekoltázs, vörös lakk, meztelen bőr. A rafinált színösszeillést, a szemnagyító technikákat, a derék-csípő kontraszt kiemelését nem.
KedvelésKedvelés
Ajjaj, ez nagyon csavaros, mert a patriarchális elvárás is ezerféle.
Vagy sokféle.
Mert van egy részről ez a zaklató típus, ez igaz, de van egy másik fajta férfi is, aki a, hogy mondjam ezt?, szexualizált?, szexin öltöző?, miniszoknyás, hosszú hajú?, szóval az “ilyen” nőket piszkosul utálja, és ki is mutatja.
Én ezt tapasztaltam, akkora bunkók beszéltek velem, olyan magas lóról, hogy csak néztem, de így elsőre, így indít, és ki se néznéd belőle, szemüveg, meg kinyúlt póló, persze, az volt a fejemben, hogy “Anyáddal beszélj így!”, de velük nem érdemes vitázni se, úgyhogy bele se mentem.
Szóval, mind a kettő nőgyűlölő.
És az, hogy nem lehet beszélgetni?
Hát persze, hogy nem, ilyen szöveget én pl. nem hallgatok meg, mert nincs miért
KedvelésKedvelés
“Akkor nem mondtunk nemet a patriarchális elvárásra.”
Nekem erről egy párhuzam jut eszembe. Erőteljes, a maguk normáját a gyerekeikre nyomó szülők esetén általában kétféle reakció van a gyerekektől. Az egyik, aki belemegy ebbe, követi a normát, a szülei “klónja” lesz. A másik lázad, és direkt az ellenkezőjét csinája. No szerintem (és pszichológusok szerint is 😉 ) az utóbbi is a szülei mintájától, normáitól függ, a zsigeri elutasítás is az. A független személyiség tesz magasról az elvárásokra, úgy él, ahogy neki jó, és nem törődik azzal, hogy ennek a szülei örülnek-e vagy nem. Borsot törni SEM akar az orruk alá.
KedvelésKedvelés
“A plussize model rajongók, a “fatpride-aktivisták” mind öncsalnak?” Nem, van értelme minden alter öntudatnak.
Update, 2024: igen. Öncsalnak.
Szerk., 2018. decembere 8kicsit utánamentem az elmúlt fél évben a témának): IGEN, MIND ÖNCSALNAK.
De több dolog van itt. A tesztkérdés: mit kívánnál a lányodnak. Egy ennyire beteg, nyűgös, passzív társadalomban bűn pártolni az elhízást. Nem a pride és az elfogadás javítja meg az életminőséget, meg persze nem is a megszégyenítés, hanem olyan keretek, feltételek, információk, amelyek segítségével nem lesz ennyi reménytelenül elhízott és az elhízottságát (edzetlenségét, félrekajálását) ilyen identitásszerűen és görcsösen védelmező ember. Hogy tud identitás lenni valami, ami nem a mások megítélése szerint (mint pl. a feketének születés), hanem az adott embernek is nehéz és rossz? Nekem nincs falcoló öntudatom, például, sose védeném, pedig a falcoló “közösség” részese vagyok tkp. Az a kérdés, van-e merszed problémának látni, akként azonosítani azt, ami valóban probléma.
Folyamatosan félremagyaráznak, igaztalan vádakkal illetnek, elferdítik, amit mondok. Fáradok ebbe már. Mintha hatalmam lenne, valami jogtalanul szerzett. Mintha visszaélnék valamivel. Holott ezt a blogot, helyet az írásaimmal én építettem fel, és szabad akaratból jönnek ide olvasni. Leegyszerűsítőknek nem való.
Mintha az, hogy valamiről azt mondom, hogy az nekem jó, kötelezővé válna. Mintha az, hogy valamire rámutatok: ez itt mellébeszélés, öncsalás, ellenük lenne támadás. Azért az, mert öncsalnak, és mert kényelmetlen az igazság.
KedvelésKedvelés
‘Nekem nincs falcoló öntudatom, például, sose védeném, pedig a “falcoló közösség” részese vagyok tkp.’
Ez nagyon – nagyon fontos! Az a benyomásom, hogy azok, akik valamilyen módon kisebbségben, szubkultúrában, szokások vagy testi/lelki hibák miatt alternatív közösségekben élnek, vagy oda tartoznak, egész egyszerűen összekeverik a felvállalást az átlényegüléssel. Talán annyira kirekesztettnek érzik magukat, hogy identitást kell kovácsoljanak egy problémából. Ez pedig nagyon veszélyes és ártalmas, mert gyakorlatilag az elfogadás és a liberális gondolkozás zászlója alatt bármit ki lehet követelni és el lehet fogadtatni, hiába nem szolgálja az egyén érdekét, hiába romboló az üzenet.
KedvelésKedvelés
Ezt most nem egészen értem. A testi/lelki hibás nem azonos a kövérrel (illetve nyilván lehet mindkettő vonzata az elhízás). Az ő felvállalásuk, érdekképviseletük létkérdés számukra. Mit követel a kerekes székes? Azt hogy legyenek rámpák, liftek mindenhol? Persze ez drága az államnak, de különben nem tud közlekedni. “liberális gondolkozás zászlója alatt bármit ki lehet követelni és el lehet fogadtatni” Mire gondolsz itt? Vagy milyen testi/lelki hibákra?
KedvelésKedvelés
Szerintem is a liberalizmus megcsúfolása az átlényegülős fat pride. Szabadság, felelősség nélkül. Nem én mondom, hogy szar neked, testedet elhanyagoló bármely olvasóm, hanem ezerszer elmondtad és látszik is rajtad, hogy szar neked. Meglepően gyakran nézel másokat, szorongsz, viszonytíasz és bántasz mást. Meglepően… vak tudsz lenni. Nincs hozzá közöm, nem azért.
Én teljes mértékben egyetértek ezzel:
http://dezsa.tumblr.com/post/36895336493/ez-a-te-tested-a-te-tested-a-tied-nem
Én nem testekről tettem állításokat, legfeljebb a sajátomról és a preferenciáimról. És azt gondolom, tényleg az olvasó veszi magára, amikor eü problémákról, önismereti, öncsalási mechanizmusokról írok.
Aki rendben van a testével, aki teste közel optimális állapota közelében jár, aki megküzd a problémával, az jól lesz. Lelkileg is. Ez együtt megy, nem valami felszínes fogyogatás, bizonyítás. Azt nem nyomasztja a patriarchális testelvárás, mert önmagához méri. Mélységes ön- és testismeret. Az csak megy, csinálja, egyre jobban megérti. Örül. Fejlődik. A futás is, a súlyzós edzés is határaink közele, nagy önmegértés. (Ezeket ismerem.)
A plusz súly felborult hormonok, relatív kalóriatöbblet, inaktivitás eredménye. Kockázat. Nem csak a külvilág nyomja rád a patriarchális szégyent. Jól teszed, ha elgondolkodsz, függetlenül a bikinimodellektől jól van-e a tested. És nem, sokan nem tudnak informáltan dönteni a testükről. Ettől én még nem bántom őket, de így van, és ez nagy probléma. Nem látnak rá az okokra, a rossz spirálokra. Nem bánnak jól magukkal. Nyavalyognak és másokat izélgetnek, a testük állapota a lelkükre is hat, az életérzés is más. Egy komplett magyarázkodás az életük. Meg öngyűlölet. Ez miért tabu? Nem egészséges elhízni, eltávolodás a jó allapottól. Visszaélés. És felelőtlenség. Nagyon sajnálom, nem akarok ebbe belefeszülni, de nem mondhatok mást.
TUDJUK. ÁTÉLTÜK. MI IS ELKÖVETTÜK A TESTÜNK ELLEN. NEM HOZHATÓ MARADÉKTALANUL HELYRE. BÁNJUK. Cipeltük, leszorítottuk, szégyelltük. Az a sok túlkaja, az iszonyat pénz is volt. És a fel sem ismert szorongás (most van már mihez képest) legszebb éveinket rombolta. Nem voltunk felszabadultak.
Olyan jelentéses: csíkos, puha felületek, ott vannak, de már sokkal kisebbek, és így együtt a feszesekkel, kisebben már szinte jók. De soha nem lesz olyan a testem, mint ha boldog lettem volna, és nem lett volna evés-visszaélésem, súlyos evészavarom.
KedvelésKedvelés
Az enyhe túlsúly miatt Magyarországon, hacsak nem kifejezetten dekoratív test kell a munkához, semmilyen hátrány nem fog érni.
KedvelésKedvelés
Úristen, te nem láttál engem. El van ez túlozva. A változásom nagyon látványos ahhoz képest, hogy fél éve se járok terembe, hogy 39 vagyok, és 3 gyerekem van, és amatőr vagyok, de iszonyúan nem vagyok “totálisan ripped”. Szerintem ez azért látszik a fotókon.
Most egy kicsit nem értem, a patkány irigy azzal basztat, hogy dömper vagyok, Vastag Margot, a felelősségemre figyelmeztető, árnyalt olvasó meg azt állítja, hogy könnyű nekem, mert ripped vagyok??? Miért nem lehet elfogadni, hogy az igazság középen van, és hogy az akármilyen mértékű rippedség nekem napi észnél levés és harc és elégedetlenség és nemet mondás? Hát ki tett bele annyi melót, hogy ripped legyen? És nincs vége, nincs megérkezés. Harminc fok van, világjó fagyizóban vagyunk, ott is tudni kell, mi a fontos, vagy elfogy minden hús és hal és tojás és tejtermék, nem jutok el vásárolni, akkor is, nincs zsömle meg spagetti. Esik az eső, mestruálok, edzeni megyek, olyankor is. Látom a teljesen tökéletes csajokat, akkor is. Na ne már, hogy nekem könnyű.
Mindenestre az élmény, hogy ezt valaha megcsináltam, elkísér. Tök megerősítő, nem mondhatom, hogy “nekem semmi sem sikerül”. ha másért nem, ezért megéri, még ha holnap tolószékbe kerülök is. Vagy most már akármi lesz, mint az idős színésznők, mondhatom: volt nekem egy olyan blogom, Harkovból küldtek csokrot a posztom után…
KedvelésKedvelés
“igenis lehet tökéletesen fittnek lenni úgy is, hogy közben az ember tényleg nem hasonlít a médiában terjesztett ideálra” Persze, hogy lehet, az én testem nem norma (és inkább olyan, mint a szálkásabb nehézatléta-nőké, se a mellem, se a combom méretei nem olyanok nekem sem). A testemet én se úgy választottam valami katalógusból, nem is ilyet akartam, nem akrtam semmilyet, nem tudtam, hogy ilyen lesz, hanem edzettem, és ilyen lett. Amiből visszakövetkeztettem, hogy akkor ez a sport nekem való. Egy kósza mondat kísért el, testépítő mondta: szerintem te jól izmosodnál.
Úgy teszel, mint ha én valaha támadtam volna a csak túrázókat. Én nem ismerem azt a világot, de soha nem mondtam és nem is gondolom azt, hogy ők nemfittek. Blaci sokat ír erről a világról.
De, igen, fitt az is, senki nem mondta, hogy nem fitt, nem csak olyan sport és test van, amilyen nekem van. Viszont szerintem a csak túrázás egyoldalúan terhel, ezért végzek én is többféle mozgásfajtát: egyrészt klasszikus testépítő elvekkel edzek teljes testet, férfias izmokat is (csuklyás, delta, hát, mell), másrészt nyújtok, akrobatikázom, futok, néha úszom. Egy sport is jó kezdetnek, de a haladóknak már nem elég.
Együttérzés meg azért van bennem, mert én is voltam 90+ kiló, és tudom, milyen az. Te nem ismertél akkor, de sokan igen, sőt, ezért tettem ki a 2008 tavaszi fotót is a fejlécbe. És nem volt jó. És nem a vigasztalgatás meg az elkenés meg a szeresd a tested, meg a plus size modellek kampányai segítettek, csak a fájdalmas szembenézés és a következetes meló. Szerintem komoly emberek vagyunk, joggal várnk magunktól igazi megoldásokat, a motiváció hasznos, és az nem megy, hogy valaki gondolkodik, vannak lehetőségei, és ennyire ne jusson ebben a témában semerre. És tíz év múlva késő lesz, addigra elromlott az, ami most még fejleszthető.
A nem különösebben látványos testet eredményező városi bringázásról hasonlóképpen írtam egyébként. Az meg az autósoknak volt tyúkszeme.
KedvelésKedvelés
“finom ételek helyett prémium fehérjével tömje magát” ez tök igazságtalan, egy mégoly friss pizzaszelet meg a proteinem közül én habozás nélkül, ízre is utóbbit választanám. És akkor ott van, hogy hogyan érzem magam az elfogyasztása után, és mondjuk a rendszeres fogyasztása többhetes távlatban mit csinál a testemmel, a jó közérzetemmel.
Épp az a felismerés lényege, hogy nem olyan finom az, ami nem tesz jót.
Szerintem a proteint sokan démonizálják, merő tudatlanságból. Ami baj van vele: adalékanyag, megoldás: adalékanyagmentes TPW, és a túlfogyasztás, de nem fogyasztjuk túl.
A TPW prémium, de ha mondjuk hasonló kalóriatartalmú tejtermékre, pékárura, zöldségre, pláne húsra vetíted az árát, nem drága.
Nem szeretem a diéta/edzés = fogcsikorgatás, lemondás narratívát, nem szeretem a gyúrós, edzőtermes, proteines előítéleteket, küzdök ellenük.
KedvelésKedvelés
Ha sok zsír fed egy testrészt, és nem néz ki fittnek, akkor jó eséllyel nem is az.
KedvelésKedvelés
Említetted ezt a kommentet, el is olvastam újra.
Ez a vádaskodás már itt sem volt oké, és eléggé zavar, ahogy teljesítményt ab ovo gyanúsnak, szerencsének, gőgnek, lenézésnek állítod be, nem érzékeled az önkritikát, és nem látod, honnan jöttem, és mi meló és mélyéig lemenés van benne.
És félreértelmezős: a feltételezés, hogy aki állít valamit, az azért teszi, mert ezzel akar is valamit. Pl. ha én eltorzultnak nevezem azt, aki elhízott (itt nem tettem, ezt te magyaráztad bele, pedig a nem-anatómiai test a saját legjobb állapotához képest, amire tervezve van, tényleg eltorzult), akkor azzal az a célja, hogy ne legyenek kövérek, tehát azért szégyenít. Ez hülyeség. Sem nem szégyenít, sem nem akarhat, és nem is vállalhat mások helyett megoldást. Probléma van, diagnózis van, a megoldás pedig a kedves érintetteké. A felelősség is.
Az is lehet, hogy a tök jó megoldási javaslatnál erősebb az, ami köti a lefogyni nem tudókat: függőség, tönkretett anyagcsere, felborult bélflóra, lelki alapú kajálás, rossz szokások, a környezet hatása, satöbbi. Érdeke olyannak maradni. Pl. mert nem akar szexelni, vonzó lenni.
És akkor mi van? Akkor a diagnózis sem igaz?
Az a félreértés, hogy ez bárki ellen szól. Ez érzékenykedés.
Hiába gyors valaki a teljesítménytúrán, az csak egyfajta rutin és sportteljesítmény, még vitálkapacitást se okvetlen jelent. Ha rossz a tartása, ha ott van a romboló hasi zsír, a megterhelt ízület, nem sokra megy vele. Ettől még bőven lehet, hogy aki fitten néz ki, az se egészséges.
És nem tömtem magam prémium fehérjével. Nem ettem nem finom ételeket finom ételek helyett, ez rosszindulat és vakság. De bántó ez a túlzó gúny! És nem tartottam leaning heteket, és nem csináltam olyasmit, ami a fitneszmodellek életvitele, se akkor, se most. Az ideális testemet kerestem, keresem azóta is. Nem könnyű.
KedvelésKedvelés
Én eztet nem bírom megérteni vénségemre se..Tegnapi beszélgetés egy ismerőssel, akivel véletlenül összefutottunk egy melóhelyen. Má nem tudtam elsunnyogni. Ő kezdte:
-Helóheló…hát te?
– Hát, én lehet, hogy jövök ide dolgozni.
-Atyaég, elment az eszed? Ez egy szar hely! Miért nem amoda mész?
-Hát, gondolkodtam azon is, hogy amoda.
-Atyaég, elment az eszed? Az egy szar hely! Miért nem emide jössz?
….
-Most meg mijé hallgattál úgy el?
-Te, figyelj, hát bármit mondok, csak ellenkezel.
-Most mijé mondod? Dehogy ellenkezem.
Mindegy az, hogy vékony/sovány/kövér/izmos vagy-e. Úgy ne legyél.
KedvelésKedvelés
Isteni sztori!
KedvelésKedvelés
Szeretem olvasni a testtel ,mint szervezet,foglalkozó irásaidat is. Lelkesülök tőlük.
Ma próbálok ki egy új erősitő edzést,mert nem , és nem hagyom magam!
KedvelésKedvelés
meg mindig csak ugyanazt tudom mondani. enjoy!
sajnalom hogy az internet – ugyanugy mint az elet – tele van ………-kel.
azert meg az edzesek jok. mi elvezzuk, nekunk jot tesz. ennyi.
KedvelésKedvelés
Na de életmód. Testkép. Egyenlőség. Média. Manipuláció. Lelkierő. Belső poklok. Mi a lényeg az életben? Kinek jobb?
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon tetszenek a testépítős írásaid (is). Nagyon motivál, mondhatni te vettél rá, hogy kezdjek edzeni.
Nagyon nehéz megértenem azt, aki ezért támad téged, főleg, ha régi olvasód (ahogy én is), mert akkor már ismernie kellene téged, ahogy és amiért írsz.
Az edzésről, fogyásról, táplálkozásról szóló írásaid ugyanolyan hitelesek és jól megírtak, mint a többi.
Szóval most kicsit le is vagyok döbbenve, ahogy olvastam a beszólásokat, nem feltételeztem ilyeneket az olvasókról….
KedvelésKedvelés
Annak van baja,
— aki nagyon elakadt az életével
— aki mindent feminista szemszögből néz, le akar vizsgáztatni ideológiából, ami nekem annyit jelent, hogy nem hagyná, hogy azt írjam, amit gondolok (cenzúra)
— és a rosszindulatú, beteg lelkű gyűlölködőknek.
KedvelésKedvelés
Én nagyon örülök neked, és tök igazad van: ez a te tested, a te életed, a te örömöd. Ebbe senkinek nincs joga beleszólni, belerondítani! Érezd jól magad, és csak így tovább!
Egyébként pedig engem is elgondolkodtattál a szénhidrát- és a zsírfogyasztás kapcsán, bár egyáltalán nem mélyedtem el abban, hogy tudatosítsam magamban a hogyanokat és a miérteket, de motoszkál bennem a téma.
KedvelésKedvelés
Éva, engem nagyon motiválnak a testedzésről szóló írásaid. Nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy képes vagyok rendszeresen edzeni. Nem sportolok annyira intenzíven, mint te és emiatt lassabban is alakul a testem, de ami a lényeg, hogy alakul. És ez az átalakulás szuper érzés. Ami pedig még ennél is jobb, az annak a megtapasztalása, hogy le tudom győzni önmagam. 😊
KedvelésKedvelés
Örülök nagyon.
KedvelésKedvelés
Akkor legyen ilyen folyamatábra:
érdeklődésből jársz ide? igen
nem: menj innen
Hiszel nekem, van min elgondolkodni? igen
nem: akkor csak olvass, és bírd ki beszólás nélkül
Ha igen, ha hallgatsz rám, és van gondod is, akkor annyit mondok: a nyakatekert magyarázatkeresésből, a “de én csak azért nem, mert” körökből, a kényszeres ellenkezésből, jobbantudásból soha semmi jó nem sült ki.
Ez nem a “csúfak” büntetése: mindenkinek van mit javítani a testén, észszerűen is, tehát normál életvitel mellett.
Minden teher könnyebb lesz, ha javítasz a tested állapotán. A lelkiek is.
És a birkulásból sem lett soha semmi jó.
Csak az inspirálódott, önálló, életigenlő cselekvésből.
Én erről mostanra sokat tudok. Ez nagyon nagy dolog, nem mánia, nem felszínes, nem mulandó. Teljes átalakulás, mentalitásban is. Zokogós gyógyulás, önmegértés. Olyan fura nekem, hogy lehúzzák. Hogy nem elég feminista. Pedig arra mond nemet, amilyen sors a nőknek szánva van.
A többi, a terem, a fehérje, a súlyzó, a ketogén részlet, az én utam. Magamról írok, igyekszem viccesen és élményszerűen. Aki nem bírja, hogy más másképp él, ebbe köt bele. Olcsó játék.
KedvelésKedvelés
Egy edzotol:
” Azok akiknek sikerül a testi átalakulás, lélekben is átalakulnak. Ennek a jelenségnek számtalanszor tanúja voltam: amikor a test átalakul, az énkép is meghökkentő metamorfózison esik át. Azok akik radikálisan megváltoztatják testüket, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is újjászületnek.”
KedvelésKedvelés
Ez azért nem ilyen egyszerű.
Nem ellentmondani akarok mindenképp, de a lelki gondokat is külön kezelni kell, nem igaz, hogy simán edzéssel ez megváltoztatható, főleg, ha súlyos esetről, vagy konkrét élethelyzetből adódó lelki fájdalomról van szó. Pl. egy bántalmazó kapcsolatból, rossz, lehúzó környezetből, munkahelyből nem ment ki az edzés, gyászt nem lehet vele feldolgozni, vagy ritkábban (nyilván személyiségfüggő), aki nemi erőszak utáni trauma miatt hízott el, nem is akar lefogyni, így “védi magát”, nem lesz, aki megkívánja, a súlyos depresszió esetén pedig semmi motiváció nincs a mozgásra sem. Egy olyan embert, aki hetente meg akar halni, nem riasztanak el az elhízás egészségügyi következményei. Lehet, hogy ilyet ritkábban látott az edző, de ez logikus, az ilyen emberek el sem jutnak az edzőteremig. De ha történetesen nem elhízik, hanem lefogy (a stressz miatti evéshiánytól, vagy a kokaintól), az sem az egészséges életére utal.
KedvelésKedvelés
Én nem akarok okos lenni, te sokkal többet tudsz erről, de a depresszió is biokémia nagyrészt. És önmegélés, erőmegélés hiánya is. Biztosan segíthet és hozzájárulhat a javuláshoz, főleg a táplálkozás része. Tudom, hgy tartani magad bármilyen elhatározáshoz, korláthoz nehéz, de tegyük fel, valaki biztosítja a kaját számodra, és csak azt eheted, és rendszeresen sportolsz is e felügyelet alatt, el vagy zavarva. Nem gyógyítana ez meg vajon?
KedvelésKedvelés
“gyászt nem lehet vele feldolgozni,”
Ha nem ebben a percben olvastam volna, nem tenném ide:
KedvelésKedvelés
Hát engem kicsinált. Én akkoriban épp mozogtam, de abba kellett hagynom. A maradék erőmet is elvitte, olyan rosszul voltam, ha megpróbáltam megcsinálni az edzéseimet, hogy szinte ki se láttam a fejemből. Szerintem is inkább kivétel az ilyesmi, ami erősíti a szabályt
KedvelésKedvelés
Ma is elcsíptem egy beszélgetést, szaunáztam, úgy:
— anyu haldoklik, én pelenkázom
— hogy lehet ezt kibírni?
— hát csakis az edzéssel
ezeket a fajta embereket ez a fajta edzés és attitűd megtartja
KedvelésKedvelés
Nem veletlenul, letezik pl. olyan, hogy tancterapia. Teny, hogy itt nem a test atalakitasa a lenyeg, hanem az onkifejezes, de ami kozos az a mozgas pozitiv hatasa a lelek gyogyulasaban.
KedvelésKedvelés
Jó, akkor módosítok egy kicsit:
A gyásznál személyiségfüggő valóban, kinek mi segít.
A bántalmazó kapcsolatnál ki kell lépni abból az élethelyzetből (a sport adhat erőt, hogy megtedd ez a lépést?)
A depresszió és egyéb súlyosabb pszichés probléma esetén: Ha mozdulni sem bírsz, akkor abból nem lesz sport, nincs meg a minimális motiváció sem. Bárki bármit is mond, a válasz: Minek? Ha be vagy gyógyszerezve, eleve kevesebb a fizikai teljesítőképességed, fáradékonyabb vagy.
És az elhízás, mint védekezés konkrétan egy fajta tünete a szexuális bántalmazás túlélésének. Van, aki ebbe menekül. Mint ahogy olyan is van, aki a promoszkuitásba (“nekem már úgyis mindegy, kivel fekszem össze”).
Tudom, hogy alapvetően jó sportolni, és lelkileg is javíthat az állapoton, de sajnos nem vált ki minden egyéb gyógyítási, életjavítási folyamatot.
KedvelésKedvelés
Jo, de Bordi’ nem is allitotta senki, hogy sulyosabb depresszioval kezdejenek sportolni, mert attol majd elmulik a depresszio. Nem a terapiakat helyettesitendo beszeltem en errol. Amirol itt szo van, az arra vonatkozik, hogy valaki elgedetlen onmagaval, dundi akarmi, aranytalan, gyenge….az elet mas teruleteire is kezd kihatni ez…egyre inkabb szarul erzi magat a boreben, negativ spiral. Egyszer csak erot vesz magan es sportolni kezd. Szep lassan atalakul (itt a pelda, a blogger) kiderul, hogy amit veglegesnek hitt az csak egy allapot amin valtoztatni lehet es o tudott. Ebbol a tudasbol es erobol jon szerintem a mentalis benefit, az ujjaszultes ha ugy tetszik, ami aztan pozitiv spiralkent kihat egy csomo mas eletteruletre.
PEladul most nekem is vannak nagyon rossz periodusaim es mult heten mozogtam ugy igazan jot utoljara. Mar most erzem mennyire hianyzik, hogy melyul az apatiam stb…A mozgas segit felszivni magam, ujra gondolni, meg egy kicsit kitartani, mas aspektusok keresesere sarkall. Biztos mert addig sem sajnalom magam, nem tudom, vagy egyszeruen mas lesz a fokusz, de sokat lendit igy is rajtam, hogy semmi kulonos valtozas nem tortent meg a testem allapotaban.Ha teszem azt meg jo kulsore is szert tennek, izmos, rugalmas, erosre, akkor biztos, hogy hatvanyozodna es (lehet, hogy csak addig mig megszokom) parosulna egy uj fajta belso deruvel es tartassal.
KedvelésKedvelik 1 személy
Iszonyú jó.
Minden edzés után megállapítom.
Olyan egyszerű, annyi minden van vele, sokrétű. És magától értetődő.
Jó nekem, jól vagyok tőle, sok a tanulság.
Egészség: okés a pajzsmirigyem, endokrinológustól jövök.
Életemben (1999 óta) először. Vérből, szemtünet, ultrahang. Ketogénestül.
És kapja be mindenki, aki nézegeti, elemezgeti, elrontaná, hasonlítgat, magyaráz arról, ami ilyen egyszerűen és egyértelműen jó. Valami magyarázkodásfélébe kergetett a kicsinyességük.
KedvelésKedvelés
Raadasul olyasmikkel jon(nek), amit en tenyleg keptelen vagyok felfogni.Pl. “konyhasneni kar, meg nagy darab..”. HA igaz lenne is gaz ilyesmivel gyalazni masokat, de a tetejebe ez egy ordas nagy hazugsag. HAt azt hiszi, ha leirja akkor mar igazza is valik es te ketsegbeesve elhiszed es ezzel elveszi a kedved, jo kozerzeted? Azert nem is reagaltam mar ra, mert annyira faraszto, el sem olvasom,annyira utalom ezeket, nem is tudom mit lehet mondani, hogy milyen szint alatt van ez. Mag a szajnak az illata, hogy jon ide, milyen ocska huzas ez ilyen szinten…mondta egy ismerosom, aki hallotta az o ismerosetol, aki szinten a baratnojetol tudja, hogy a z-nek olyan budos a szaja. Ha megiszunk egy kavet, mar attol megvaltozik a szaj szaga, ha mar itt tartunk es nem az ibolya illat iranyaba, plane ha tejes. Megrekedt valami harom eves szinten ez a troll. Na mindegy, ezzel tenyleg nem lehet mit kezdeni, talan csak keresztul lepni rajta, ugy is ott tekergozik a porban. Ennel lejjebb mar nincs.
KedvelésKedvelés
De érdekesebb, mint… Meglepett, hogy ennyire. Róla szól ez az egész, nem bírja elviselni, hogy olvasnak, forgalom van, vagy hogy jól vagyok. Itt szaglászik naphosszat. Elém tolja, amit én írtam: ÉLÁRULTAD MAGAD, TE BUTA!
KedvelésKedvelés
borderline,ahogy olvaslak látom,hogy nagyon érzékenyen,aprókékosan megvizsgálsz ,elemzel minden kijelentést 🙂
Ennek az az ára,hogy sok energiát beleadsz,előzékeny vagy másokkal,nem akarod a sérülékenyeket bántani, de közben szükségszerűen kimerited energiáidat.
Biztos vagyok benne,hogy az aki ir,nem elemzi olyan alaposan ,mint te ,a kijelentéseit.
Végülis nem lehet szisszenni minden kis szilánkhoz.
Én már a székelyes utalásokat leráztam,eszembe jutott,hogy szülőfalomban hallottam egy ott lakó tanitónőtől,hogy már elég legyen a himnusz éneklésből,inkább ,illene rendesen megtanulni magyarul 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm, amit írsz Eső!
Valószínűleg vannak olyan dolgok, amikre én érzékenyebben reagálok, máskor meg lehet, hogy én vagyok elefánt a porcelánboltban. Persze megpróbálok nem az lenni, de biztos nevettem már én is olyasmin, amin más szerint nem kéne.
Mondjuk ha valaki alapból nagyon viccesen nyomja, akkor könnyebben lehet elefánt is, kevésbé feltünő, vagy megbocsájthatóbb.
A székely téma az egyik, engem mondjuk közvetlenül nem érint, de tudom, hogy sokaknak fontos, és sajnos összekapcsolódott olyan mértékű poltikai mocsokkal (nem tudok szebb szót írni), hogy nehéz az alól kivakarni a lényeget. Én szolidaritok, de nem mindig könnyű, pont a politikai egyensúlyozás miatt. A másik, na az olyan, ami mellett bárki elmegy, nagyon vájfülűnek kell ahhoz, hogy sértse a füled. Vagy érintettnek.
KedvelésKedvelés
“sajnos nem vált ki minden egyéb gyógyítási, életjavítási folyamatot.” Hamis dilemma és “nem kell nekem akkor ezzel foglalkoznom”.
KedvelésKedvelés
O sem azt allitja, hogy a lelki gondokat, betegsegeket tunteti el, hanem azt, hogy ezek az emberek lelkilieg is atalakulnak (tobbnyire es nem irta, hogy mindenki). Szerintem itt nem ilyesmire gondol,hogy ez egy pszichiatriaval felero tevekenyseg, de el tudom kepzelni, hogy pl. a lelki fajdalmak tuneteit lehet tompitani es a testen keresztul lehet ujra epikezni. Nyilvan egy csomo mindent nem lehet altala, pl. megszuntetni a maganyt, de a maganyerzest enyhitheti, nem adja vissza a szerettunket, de kivonhat bennunket egy idore az orokso es fajdalmas tepelodesbol. O sem mondta, hogy ez mindenkinek gyogyir, hanem arrol beszelt, hogy akik belevagnak es dramai modon valtoztatjak meg a testuketr az hoz magaval mentalis benefitet is.
VAn az a regi elcsepelt mondas, hogy “ep testben ep lelek” ez sem azt jelenti, hogy mindenki tok jol van akinek ep a teste, hanem, hogy ez egy olyan feletetel ami nelkul nehezen teljesulhet az ep lelek jelenlete, de meg azt sem zarja ki.
KedvelésKedvelés
Nagyon egyetértek.
A sport új kapcsolatokat, inspirációkat, más világba való betekintést is hoz.
KedvelésKedvelés
Nem véletlen kezd egy csomó lelki, spirituális irányzat a testtel. Ld. jóga. Persze ez nem egyirányú (test -> lélek), hanem eleve belső változás kell ahhoz, hogy elkezdj mozogni, sportolni, szóval felfelé spirál lesz belőle, ahogy az elhagyásból meg lefelé.
KedvelésKedvelés
A szexualizált az negatív jelző? Nem gondolnám, de én lényegében csak itt a blogon csíptem fel. Azt hittem, a megjelenés azon formájára értjük, amely a világ számára azt akarja üzeni, hogy én adok magamra és arra is, mit vár a világ egy olyan szexuális orientációjú személytől, amilyen vagyok. Ezt az üzenetet szerintem lehet roppant ízlésesen és egyedien is közvetíteni, meg közhelyesen vagy tolakodóan. A szexualizáltság mértéke számomra abban rejlik, mennyire vezet engem az üzenet megalkotásakor az, amit mi elvárásnak gondolunk a kérdéskörben. Pl. ha az dönti el a látáskorrekcióm módját, hogy lehet.-e az engem érdeklő partner szerint egy szexuálisan vonzónak tekinthető lénynek szemüvege, Persze, ha a válasz erre nem, akkor már magamnak se tetszem szemüvegben. Ebben az értelemben a kontaktlencse is szexualizált megjelenés. Az is erőszak formája szerintem, ha külső tekintet fölülírja bennünk, amit látnánk, éreznénk magunkon. ( A kontaktlencse meg nyilván szuper dolog lehet egy csomó szempontból, nem csak a fenti érv szól mellette, tudom. Itt csak példa.)
Ugyanakkor osztom, hogy a külső kontroll bedarálhat amúgy is. Baj lehet abból is, ha pont olyan vagy, mint amire vágynak, vagy ha görcsösen akarsz olyan lenni. de nem díjazzák, ha nem tudsz vagy nem akarsz olyan lenni. A láthatatlanság még az enyhébb büntetés, kaphatsz megalázást és erőszakot a szexualizált kinézetedért éppúgy, mint a nonkonformitásért, mert ebben a mechanizmusban már az erőszak a lényeg.
Én is sokszor hiszem magamról, és nem is teljesen vissszhangtalanul, hogy szexualizált a külsőm a fenti értelemben. (Ez megélés, nem dicsekvés. Ami jut e téren, nekem elég tőbbnyire.) Az is tény, hogy a fogyásom óta ezek a visszhangok újra erősebbek. De megengedem magamnak mégis a piacilag előnytelen rövidebb, őszülő hajat, a szemüveget, a kényelmes cipőt, mert ezek az én jobban létemet szolgálják, nem érné meg a többletfigyelem, mely a magam megerőszakolásából születne esetleg. Én így érzem önazonosnak magam. Fiatalabb koromban nem volt szemüveg, meg a hajam is hosszabb volt (többnyire összefogva, kényűáll félrenézni annak, akinek nem tetszik valami rajtam.
KedvelésKedvelés
A szexualizált szó annak a hihetetlen bornírt és dicsekvő posztnak a kapcsán került elő itt, amikor Főgumi példaként kiállította a sminkelt hétéves kislányt az osztály elé, lemos(at)ta (vele) a sminkjét, és elhangzott a mondat: a szépség nem érték. Az egész sztorit meg példaként kiállította a facebookos rajongók elé, hogy ő milyen felelős meg feminista meg hátránycsökkentő egy pedagógus.
Ekkor bátorkodtam jelezni, hogy ő nem szépségről beszél, hanem szexualizált megjelenésről. Sietve átvették a szót.
Nagyon nem mindegy.
A szexualizált semmiképpen nem jelenti azt, hogy nemiségét kiemelő vagy szexi. Nem azt jelenti, hogy kihívó, ezek amúgy is realatív és általában a testi-lelki erőszaktevők vagy azt megkísérlők kategóriái. Nem jelenti azt, hogy manipulatív. Nem olyasmi, amit a nő csinál magával, hogy felhívja a figyelmet, vagy célpont legyen.
Azt jelenti, hogy a szexuális birtokbavehetőség képzetével átitatott, szexuális objektumként értelmezett, tárgyiasított.
Mivel a definíciót, hogy mi számít annak, férfiak és férfitekintet alkotja, és ugyanő akar szexet, tárgyiasított szexet, tehát nem kölcsönös-áramlót, hanem leigázót, nincs értelme nagyon megkülönböztetni, hogy a szexualizáltság mennyire a normákat elfogadó, elvárásoknak megfelelni akaró nő döntése és szándéka, a lényeg az, hogy őrá hogyan néznek. Nézhetnének másképp is.
Tehát én persze hogy értelmeződhetek szexualizáltan, ha a nagyon formásra gyúrt és napbarnított, ráadásul kókuszolajtól fényes vállamat spagettipántos ruhában közszemlére teszem, márpedig ezt teszem, és büszke vagyok a vállamra, amely a legszebb testrészem. Én mondhatom, hogy ez életszag és sportteljesítmény, meg hogy nyár van, meg hogy minden fiatal ujjatlanban van, ez mindegy: ami az én szexualizáltságomról dönt, az nem én vagyok.
Mindegy, én mit akarok.
De te is értelmeződhetsz a mégoly negyvenes nőhöz illő, kellően bő, kicsit dekoltált pólódban, egy decens gyöngysorral olyannak, aki azért csinálja, hogy őt felhúzza.
Nincsenek jó kislányok és megfelelően öltözők, nincsenek csak mérsékelten, kellő mértékben szexik.
Mindenki elfogadja többé-kevésbé a szexualizáltság kereteit és szimbolikus tárgyait, mivel nincs másik világ, itt élünk, és a gond nem a mi döntéseinkben, hanem a minket ellenünk értelmező tekintetben van. Nem azt kell kiismerni, hogy mi nem veszélyes, hogyan úszhatjuk meg, hogy fiatal, sugárzó nők is lehessünk, de ne is támadjanak le. Mert ennek sose lesz vége, mindig lesznek kihívóak, akikre rámondják, hogy ők váltották ki a közeledést.
És e tekintet jegyében nők is címkézik egymást, hogy kurvás meg kihívó. A nők is beszállnak a morális kontrollba és nőhibáztatásba.
Ha azt mondjuk, az erőszak elfogadhatatlan, akkor értelmetlenné válik azt vizslatni, ki mit hord, és azzal mit üzen.
Ha én mégoly kihívónak tűnök is ama kerthelyiségben, ha nem csak a meleg miatt látszanak bőrfelületeim, ha valóban az az üzenete a kinézetemnek, hogy “itt vagyok neked”, és a célszemély helyett egy másik, nem kívánt lény lép oda hozzám, és én azt mondom: nem, akkor onnantól teljesen mindegy, mi van rajtam, mennyire felszabadultan vonultam a kockaköveken, vagy ő mire gerjed, vagy mit remélt, milyen kódnak vette a kinézetemet, mindenért ő a felelős, az én részemről az a lényeg, hogy nem. Mindez akkor is igaz, ha ugyan a célszemély reagál, de én időközben rájövök, hogy jaj, mégsem, mert mondjuk bunkó. (Nagy érdekek mozognak itt, hogy azt higgyük, a beindult, bátorítást kapó férfi az valami okvetlen expresszvonat, amit nem tudunk megállítani kézzel. Vö. már beszélgetni sem lehet — hát ezért nem. Nehogy azt higgye…)
A legmeglepőbb, hogy nem történik ilyen. Pedig ezt éppen vártam, tartottam tőle. Nekem a legdurvább, amit mondtak, az volt, hogy “ez igen”, a Mammut szembemozgólépcsőjén. Pedig megnéznek hosszan, sokan. Az izom megvéd valahogy, más az üzenete, mint a sima formás testnek.
KedvelésKedvelés
És fontos még hozzáfűznöm, hogy mindezek mellett vágyom részese lenni annak a kooperatív és sokrétű társasjátéknak, amely a szexualitás ideális megélési formája számomra. Igyekszem nem megítélni senkit, akinek hasonlók a motivációi. Vagy épp mások…
KedvelésKedvelés
Hát most felbuzog bennem, hogy élne a férjem, én nem akarnék semmit mástól… de persze nem tudhatom, és nem is ítélek. Nekem azért mások a motivációim, mert egyedül vagyok, életvágyó vagyok. Én soha semmi könnyű, felszínes dolgot nem csináltam, mindig emberi közelség vagy annak illúziója volt, és most sem az van, hogy tetszeni vágyom a vakvilágba. (Felmerül bennem a rám célzó, “én már nem lennék szerető, magam miatt” témájú poszt a Gumiról, írta egy friss házasságban élő egész kis gyermekes anya, hát gratulálunk a vestaszűzies elhatározáshoz.)
KedvelésKedvelés
Közben olvastalak, kösz a magyarázatot. Ezek szerint rosszul használtam a szót. De az a furi, hogy az ismerős szexit még kínosabbnak, külső kontroll által uraltabbnak éreztem, A kihívó sem az igazi, pont azért, amit leírtál.
Azért biztos van köze a belső erő kisugárzásának ahhoz,, kit mennyire nyiltan mernek tárgyiasítani. Ez vonatkozik a negatív és a pozitív értékelésekre is. Legalábbis a hangosan kiimondottakra (ez magamnak figyelmeztetés elsősorban) Ugye nem vesz senki áldozathibáztatásnak egy ilyen állítást?
Hogy mi minden őrölheti fel a belső erőt, és hogy mi minden építheti újjá, arról sokat lehet itt tanulni. Szeretem ezt.
KedvelésKedvelés
Még Dézsa:
“a “megfelelő” öltözködés képzete: illúzió; valójában nem létezik az a viselet, amiben a nők nincsenek/nem lennének kitéve annak, hogy mások újra és újra kísérletet tegyenek arra, hogy a testüket, a szexualitásukat és a nemi szerepbetöltésüket megrendszabályozzák”
Ezért nem a kislány sminkje számít. És őt a közegében, ahol a lányok prostituáltnak mennek, nem védi meg a sminktelenség sem.
Nem tudom, kit mennyire, és az min múlik, de méltánytalanság a nőben keresni az okot. Engem egyébként nem szoktak, úgy értem, nagyon kevés jelét tapasztalom.
Ami nekem változás: mivel a testem anatómiailag jó állapotban van, felszámoltam a civilizáció romboló jeleit (dézsaolvasás után már csak így fogalmazom…), büszke vagyok egy-egy testrészemre, úgy érzem, megmutatható, nem válik cikivé akkor sem, ha megfeledkezem róla, pl. nem húzom be a hasam, és ennek van egy öntudata, másképp viselkedem, önfeledtebb vagyok, fürgébb, nem félek, hogy biztos csúnyának látnak, azt tanulom kezelni, hogy feltűnő a kinézetem. Meztelen is máshogy vagyok.
És:
Más dolog nem basztatni valakit a kinézetével, nem kelteni benne rossz érzést, és más úgy tenni, mintha nem is létezne túlsúly egyáltalán, vagy nem lenne probléma. De értem, azért kéne hallgatnom, nem terelnem senkit semerre, mert véletlenül se legyen senki számára rendszabályozó, szorongáskeltő. Mivel Dézsa nem akarta nekem előírni, neki elhiszem…
KedvelésKedvelés
Ha nem jó a szexualizált, a szexi, a kihívó, akkor nevezzük simán életszagúnak, boldognak, ne akarjuk minden áron kriminalizálni, fejtegetni. Nem olyan bonyolult: jól érzem magam a bőrömben, és erőteljesen testi lény is vagyok. Nem bántok vele senkit, ellenben sokkal fiatalabbakat is motiválok a sportra. Nem fogok magyarázkodni, moralizálni, elemezni, vagy amit pont az említett vendéglátóipari egységben adtam elő többször, kényszeresen, mintegy bocsánatkérően önironizálni rajta. Nem vagyok hajlandó gyanúsnak érezni azt, hogy szeretem, ha süti a nap a bőröm, ha húszévesszerűen feszül vagy lobog a ruhadarab, és átsejlik az edzések eredménye, sőt, azt is, ha megnéznek. Nem baj, ha nem tetszik másnak, vagy tetszik ugyan, de csak távolról nézi. A lényeg: fröccsözzünk sokat. Szívesen kiesem a ketózisból, ha ott vagy velem! 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes ezeket elolvasni, együtt, tényleg szánjatok rá időt:
http://dezsa.tumblr.com/post/67362513340/udvozlet-bevallom-meg-nem-sikerult-teljesen
http://boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/03/luvnyak.html
most nyomta ide egy kommentelő, legalja hibáztató, aljas fogalmakat bután összemosó nőgyűlölet, katolikusba’
És hát ez volna a színvonalkülönbség is a feminizmus legjava, értő, elméleti és radikális megközelítése és az átlagos, magát intelligensen előadó antifeminizmus között.
KedvelésKedvelés
+ dézsa Judit néni figyelmébe is
KedvelésKedvelés
Nem mondok már semmit ahhoz, hogy ez a Krasznai Zoltán katolikus…
A nemi erőszakhoz nem kell miniszoknya, se haskitevős felső, se semmi, nem tudsz úgy öltözni, hogy “védett” legyél.
Ez olyan, mint a verés, meg se kell szólalnod, a pasid, ha olyan, meg fog verni.
Mert meg akar verni.
Te lehetsz csöndben, neki fut a monológ a fejében, gyűlik a feszültség, kirobban, és megver, mert megteheti, ő nagyon jól tudja, hogy miért teheti meg.
Ez ilyen egyszerű, nincs indok, az ő fejében van az indok.
KedvelésKedvelés
Borzalmasan hibáztató, és ahogy a nemi erőszakot redukálja a bűnözőkre, nem látja a molesztálás-nyomasztás-kényszerítés skáláját, ahol nincs világos határ, és ami sokkal több férfi viselkedését hatja át, sőt, határozza meg, mint 1%, hát iszonyat.
KedvelésKedvelés
K. Z. blogposztja egy zagyvaság.
Kezdve azzal, hogy katolikus ÉS evolúció…
Még kellene bele egy “az ősmagyar hit szerint” és teljes lenne a zűrzavar.
“Most, hogy szép az idő, süt a nap, meleg van, röpködnek a meztelen combok és vállak, a mély dekoltázsok. Mindez evolúciós megszaladási jelenség.”
Most komolyan???
Evolúciósan tök normális, ha melegben kevés rajtunk a ruha.
Annál az oknál fogva, hogy melegünk van.
KedvelésKedvelés
Én is elképedtem ezen: ahogy a kétségbeesett “nőkéne” azt hiteti el velük, hogy az akármilyen öltözködéssel mi őket, az összeset provokáljuk. Hogy nekik szól, és mi tehetünk az ő szexuális viselkedésükről. Hát ne csodálkozzunk…
“Én szánakozva mosolygok azon a kis ribin, aki fekete lakkcsizmában, fekete harisnyában, lenge felsőben, mély dekoltázzsal, vörös rúzzsal és illatos parfümmel belibben kacéran a szórakozóhelyre, aztán felháborodik azon, ha nála erősebb fizikumú, pezsgő hormonrendszerű férfiú megkívánja, rámozdul és nem éppen úriember. Hallom a szánalmas nyávogást, hogy „nekem barátom van” (akit éppen otthon felejtett) és „csak szórakozni akarok” (ami tág fogalom). Közben meg kockáztat, és magas tétekben játszik. Az ilyen csajszika nem az ok megszűntetését kívánja, hanem hogy a férfi őrjöngjön, amin ő mosolyog és kacag, de ugyanakkor ne merjen cselekedni, félve a jogkövetkezményektől. Közel sem tisztességes játszma.”
Sz_ű_ntet, t_ű_ntet, következetesen.
KedvelésKedvelés
“a férfi őrjöngjön, amin ő mosolyog és kacag, de ugyanakkor ne merjen cselekedni, félve a jogkövetkezményektől.”
Ez a félelem a nőtől, attól, hogy a nő elutasítja, kontroll helyzetben van, vagy lehet, vagy csak simán nem a nő húzza a rövidebbet, ez vezérmotívum az antifeministáknál.
Az összes itt kommentelőnél megjelent, ez a “nehogy már egy nő…engem!”
Szóval alapvetően nem szeretik a nőket, de mégis kell a nő, kellene, használatra kellene.
KedvelésKedvelés
Meg a félelem, hogy a nő, ha épp nem a hatalmát fitogtatja az elutasítással, akkor kihasználja, csak barátnak kell, cinikus, közönyös. Létraelmélet: a nő megkapta az intimitást, a férfi nem kapott semmit (mert ő csak pinát akar). Sajnálatra utazna ilyen szöveggel. Szánalmas.
Az egyszerű igazság: a nálad valószínűleg klasszisokkal jobb nő nem azért tart a barát zónában, és nem is azért utasít el, hogy a hatalmát deklarálja, vagy előnyt szerezzen, hanem mert nem vagy vonzó. Ha vonzó lennél, már marcangolna a lepedőn.
KedvelésKedvelés
Vagy nem jobb klasszisokkal. Sőt, egyáltalán. És mégsem vagy vonzó, mert csak. Mert más az esete, mert idegesíti világszemléleted (tehát a testeddel épp elégedett is lenne), stb. Tehát még kisebbrendűségi érzésed sem kell hogy legyen, egyszerűen fogadd el. És lépj tovább.
KedvelésKedvelés
“Kezdve azzal, hogy katolikus ÉS evolúció”
Ezt nem értem, ez miért zagyvaság? Tudtommal a katolikus egyház tényként kezeli az evolúciót, és tökéletesen össze tudja egyeztetni a Bibliával. Mindössze azt állítja, hogy úgy történt, ahogy a tudósok mondják, MERT EZ VOLT ISTEN AKARATA, és persze az ő irányításával történt az egész.
KedvelésKedvelés
Laci, én itt nem teológiai kérdésekre gondoltam, hanem sokkal egyszerűbbre, arra, hogy hogy nézel a világra, a többiekre, meg magadra.
Hogy embernek tartod-e magad, vagy “intelligens állat”-nak.
Mind a kettőt nem lehet, vagy az egyiket, vagy a másikat gondolod.
Ha összekevered, abból lesz a zagyvaság.
KedvelésKedvelés
Ja!
Másrészt viszont: szerintem hamis dilemma. Nem vagy ember vagyok, vagy intelligens állat, hanem az ember nevű intelligens állatfajhoz tartozom. Az intelligenst pusztán idegélettani, stb. értelemben mondom, mert időnként eléggé kételkedem ebben az intelligenciában. József Attila, “Ezt az emberiséget, hisze ember vagy …” ide-oda.
Az a másik, hogy ha bebizonyosdna, amiben én nem is kételkedem, hogy nem az ember egyetlen, intelligensnek tekinthető faj a Földön (sem), attól még a mi intelligenciánk nem lenne kisebb.
KedvelésKedvelés
Egyet mondunk szerintem.
El lehetne ezen filozofálni, hogy az ember, mint olyan mennyire “intelligens”, de azt hiszem sokára jutnánk a végére.
Szóval az a lényeg, hogy a humánum, részvét, az, hogy próbálunk egyenlőségre törekedni, és egyáltalán nem csak a férfi-nő kapcsolatra értem, szóval ez nem fér meg sehogy az “erősebb kutya baszik”-kal, meg a többivel, amit az “evolúciós” világnézet mögé suvasztanak sokan.
KedvelésKedvelés
Hát nem, és mindig épp azt veszik elő a kettő közül, amelyik az ő felfogásukat alátámasztja.
KedvelésKedvelés
Ez az írás hányinger.
És ahhoz mit szól, hogy idősek otthonában élőt, kerekesszékes mozgássérültet is megerőszakolnak? Vagy apácát. Az ráadásul még pornó-fantázia is. És ilyenkor jön a hidegrázósan aljas szöveg: “az ilyen nő örüljön, hogy még valaki…”
Néhány példa:
11 éves kislányt megerőszakol a saját nagyapja, a lakásukban.
12 éves lányt megerőszakol a szomszéd fiú a liftben, akibe egyébként szerelmes volt lány, és állítólag mutogatta neki a cicijeit.
17 éves lányt a Balatonon diszkóból hazakisér egy külföldi fiú, útközben berángatja a bokorba. Így veszti el a szüzességét, keményen hibáztatja magát.
15 éves lányt egy buliban megerőszakolnak hárman, ré két évre öten. (Igen, ilyen szar környezetben, ilyen rossz bulikba járt, nehéz gyerekkor, alkesz proli szülők, “punkcsajszi”)
Felnőtt nő betér egy keresztény gyülekezetbe, az addigi kapcsolatát visszautasítja, a srác nem bírja elviselni a szakítást, megvárja a ház előtt, és a folyosón megerőszakolja.
Egy kocsmában nagyon berúg a srác (férfi áldozat!!), képszakadás, a következő jelenet amikor magához tér, hogy a kocsma hátsó kerthelyiségében valaki a nyakához szorít egy kést, és orális szexre kényszeríti.
Szintén férfi áldozat, homoszexuális, akkor még nem tudja, de már sokan mondják neki “milyen lányos”. egy este a nevelőapja részeg haverja bemegy a szobájába és szexuálisan zaklatja. Később a főnöke is zaklatja, fogdossa, mindig bent kell maradnia “túlórázni”, a főnök azzal zsarolja, hogy elmondja mindenkinek a szexuális orientációját (mármint az áldozatét!).
Ezek mind személyes ismerőseim (remélem senki nem ismeri fel magát, bocs…), nem gondolom, hogy kitalálták, hazudnának. Egy közös van ezekben a történetekben: EGYIKBŐL SEM LETT BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS, ÍTÉLET. Tehát nekem ezzel az 1%-kal elmennek a p..ába.
KedvelésKedvelés
A fotó az ellenem visszatérően és sötéten, plusz még bután gyűlölködő Pash Cutterhez tartozik a Férfihangon.
Most vagy hat linkjét idenyomta egy kommentelő.
KedvelésKedvelés
“Szomorúan nem kettesben a vibrátorával, meg a macskáival. Van egy kislánya is – időnként posztol is egy-két képet róla a blogjában. Egyedülálló anya. Kérdem én: miféle nevelést fog adni az ilyen anya a gyerekének? Átadja neki ugyanazt a világ- és öngyűlöletet, amivel már saját magát is sanyargatja? 😦
Bizonyos szinten ezek a dolgok nem olyan nevetségesek ám. Inkább szomorú. Mert ez nemcsak az ő életére van kihatással. Nem csak magának adagolja a mérget. :(” LOL
KedvelésKedvelés
“olvassák. De azok olyan emberek is. Hasonszőrűek. Van egy réteg, mely ezt az “irodalmat” igényli. Napi frusztráció-tabletta. Polgárháborús irodalom.” LOLOL
KedvelésKedvelés
“polgárháborús irodalom” :):)
KedvelésKedvelés
polgárháborús irodalom LOL 😀 olyan, amiben minden harmadik poszt fitnesz témájú 😀 micsoda kavalkád, fitneszforradalom, teszkópénztárosok, hullahopp karikára fel!
KedvelésKedvelés
És bocs, utolsó komment ma: a külsőnk önkifejezés is, az egész világnak szól, meg még önmagunknak is. Vagyis bőven nem csak párválasztási, tetszési jutalom reményében ékítjük, formáljuk, öltöztetjük, prezentáljuk magunkat. Ezt én, meg az izmosságomra, akár a fehérjémre tett sok izgatott kommentet igazságtalannak és a megjegyzés tevőjét jellemzőnek érzem. Az antifeministák és az erkölcscsőszök egyszerűsítik le így, hogy ha egy nő a testével valamit csinál, az csak azért lehet, hogy egy vagy több vagy minden férfinak tessék. Saját jó érzésért is, egészségért is csináljuk, pl. fogak, arc krémezése, látáskorrekció. Az én fehérneműmet mostanában nem látta senki, csak a gyerekeim, ha szennyesbe teszik a sajátjukat, aztán mégis csodaszépek. És én a testemet kíváncsian, kinézettől függetlenül is faggatom: mire vagy képes? Hát ezt tudod-e? Leszel-e amolyan? Tényleg nincs senki, akinek szólna, mégis megélem az erőt, az értelmes cselekvést benne. Nagy leegyszerűsítés a kinézetre redukálni a testalakításomat, a kinézetet meg csak az ellenkező nemnek szánva elgondolni.
KedvelésKedvelés
‘Nem akarom azt, hogy a déem legyen az ingerforrás, ott nézelődjek nagy aggályos arccal. ‘
😀 jaj, de nagyon nevetek. ez a drogériában aggályoskodó arc olyan mint pirosszőnyegen a jóságos. szerintem megtanulják hogy úgy kell nézni.
a gyerekeket én is így, vagyis nem igazán, csak majd a sajátomat. egyébként általában csípnek, pedig elég határozottan kommunikálom a határaimat velük szemben. mert én is csípem őket, mértékkel és néha.
KedvelésKedvelés
Nagyon tanulságos.
http://dezsa.tumblr.com/tagged/fogyókúra/chrono
KedvelésKedvelés
“Az, hogy valakinek hája van, nem jelenti azt, hogy az a valaki nem egészséges. Ugyanúgy, ahogy vékonynak lenni nem jelenti azt, hogy valaki egészséges. Az, hogy a teljes tested egészséges-e, ez valójában egy sokkal bonyolultabb dolog ennél. Úgyhogy, amikor azt látom, hogy valaki automatikusan azt feltételezi, hogy tisztában van valaki másnak az egészségi állapotával, csakis az alapján, hogy ránéz, olyankor tudom, hogy a dolog igazából ez nem az adott személy egészségéről szól. És, ha feltételezzük, hogy az a valaki egy idegen, vagy valaki, aki elmegy az illető mellett, akkor, legyünk őszinték egymással… Az emberek nem törődnek random idegenek egészségével. Törődnek viszont random idegenek hájával.”
KedvelésKedvelés
Ez a racionalizálás jelensége. Okosan megmagyarázzuk a szart, addig se kell szagolgatni. Szánalmas.
KedvelésKedvelés
Nem, ez a feminizmus legjava, teljesen tiszta és érthető üzenet.
Ezt lehet, hogy nehéz megérteni, de bennem nincs vagy-vagy: miközben áthat a saját valóságom, örömem, amiben tök biztos vagyok (meg abban is, hogy sok nő keres valamit, nem érzi jól magát, és nem feng shui, spirituális junk food, hanem ilyesmi /a lét legmélyével és valóággal való szembesülés/lobbantaná be az örömet bennük), ezen is elgondolkodom, ez is igaz lehet. Nincs közünk mások hájához. Nem dolgom nekem a tudomására hozni senkinek, hogy formátlannak, rossz állapotúnak tartom, illetve ha nekem lenne olyan a testem, akkor magamat. Nincs jogom benne rossz érzést kelteni. Csakhogy ez nagyon nehéz olyanokkal, akik tele vannak rossz érzéssel, és készek mindent magukra venni, megbántódni. Egy aknakerülgetés a blogolás, a sportról való írás. Azt mondják, ez csak dacot vált ki, annyira nyomom. Holott én nem akarok tőlük semmit, se egyesével, se csoportként.
Ha én konditeremről írok, elmesélem, nekem milyen ez, meg az előnyeit, akkor még a sportoló olvasó is ideges, hogy én miért _csak_ azt tartom üdvösnek, és miért csinálok belőle normát. Nekem ez wtf. Annyiféle valóság van, elfér egymás mellett. Aki ezeket baszogatásnak értelmezi, annak tényleg sok elrendezetlensége lehet. Talán nem hájügyben, hanem abban, hogy ő, az olvasó “el van nyomva” a blogger által.
Szóval én igyekszem e feminista szempontokat (nem most ismertem meg őket, nem igaz, hogy nem foglalkoztam a testszégyenítéssel, és nem értem a jelenséget) is szem előtt tartani. De közben személyes vagyok, és nekem ez az élményem. És beszélek a társadalomról is: vannak tendenciaszerű jelenségek, a harminc-negyvenes szar közérzet, szerepfogság, nincsidőmmagamra, nekemnemjár, mások nézegetése-irigylése. Én ezt győztem le. Igen, részben megvan rá a lehetőségem, de részben döntöttem.
És van a vitathatatlanul elkeserítő, általános nem-tudatosság: táplálkozás, életmód, élvezeti cikkkek, ülőmunka, rossz szokások, nasskényszer, nemmozgás, és ez további életminőség-romlás, ez már nőknek és féfiaknak is. Tök értelmes emberek nem tudják, mi az, hogy szénhidrát, vagy mitől van zsírlerakódás és mitől lesz egy kaja energiaforrás.
A hosszú idézet is beszél étkezésről, egészséges súlyról, BMI-ről. Én is arról beszélek. Fenntartva, hogy ha valakinek normális a BMI-je, attól még akarhat még fogyni vagy alakulni, mert a testsúly, az nagyon hozzávetőleges adat (nem gondolom értelmes feminista üzenetnek, hogy “a BMI-n túl te csak ne foglalkozz a testeddel”). Másrászt a fogyási, alakulási szándék nem okvetlen valami öngyötrés, kínzás, lehet nagyon élvezetes, tudatos a fegyelem is.
KedvelésKedvelés
Mondjuk ebből némi anyagcsere-táplálkozás-sportolvasgatás utá igen sok mindent máshogy látok már…
“A 25 és 45 év közötti amerikai nők 65%-a számolt be rendellenes étkezési magatartásról, a SELF Magazine és a University of North Carolina at Chapel Hill közös felmérése alapján. A nők további 10%-a számolt be olyan tünetekről, melyek étkezési zavarokra jellemzőek (anorexia, bulimia nervosa, túlevéses zavar), ami azt jelenti, hogy összességében az amerikai nők 75%-ának van valamilyen étkezéssel vagy saját testével kapcsolatos egészségtelen gondolata, érzése vagy magatartása. A felmérésünk alapján azt találtuk, hogy ezek a viselkedési formák nem csupán egy csoportra korlátozódnak, hanem keresztülhasítanak minden etnikai vonalon,” […] „A felmérésben részt vevő nők több mint 31%-a számolt be arról, hogy már előfordult vele, hogy a fogyás reményében akaratlagos hányással vagy hashajtó illetve vízhajtó tabletták bevételével próbálkozott. Ezeknek a nőknek több mint 50%-a vett már részt valamilyen tisztítási tevékenységekben legalább heti pár alkalommal, sokuk naponta.” […] És annak a sztereotípiának az ellenére, mely szerint az evészavarok leginkább fiatal nőket érintenek, a felmérés alapján úgy találták, hogy a 30-as és 40-es éveikben járók is beszámolnak rendellenes étkezési szokásokról, ráadásul jóformán ugyanolyan arányban.
A következőket állapították meg:
A nők 75%-a számolt be rendellenes étkezési magatartásformákról, vagy olyan tünetekről, amelyek étkezési zavarra utalnak; vagyis 4-ből 3-nak van egészségtelen viszonya az étellel vagy saját testével.
A nők 67%-a (a tényleges étkezési zavarokkal küzdőket nem ideszámítva) próbál fogyni.
A fogyókúrázók 53%-a még mindig fogyni próbál, pedig egészséges testsúlya van.
A nők 39%-a fejezi ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy az, hogy mit eszik, befolyásolja a boldogságát.
37% rendszeresen kihagy étkezéseket, azért, hogy fogyjon.
27%-uk „rendkívül zaklatott” lenne, ha hízna akárcsak 5 kilót is.
26%-uk teljes tápanyagcsoportokat hagy ki az étkezéseiből.
16%-uk fogyókúrázott már kevesebb, mint napi 1000 vagy még kevesebb kalória bevitelével.
13%-uk dohányzik, hogy fogyjon.
12%-uk gyakran; 49%-uk néha eszik olyankor is, amikor nem éhes.”
KedvelésKedvelés
link? lophatom?
KedvelésKedvelés
httw://dezsa.tumblr.com/post/13300636107/loszerafina-na-ezt-meg-ide-melle-mert-cuki
nem akarom, hogy beágyazza, mert hosszú és mert idéztem már, a w-t írd át p-re!
KedvelésKedvelés
Megvan, kicsit nehéz volt az angol nyelvűnek utánakotorni (direkt linkkel nem adja ki, csak keresőből), de megvan:), köszi
KedvelésKedvelés
Nem olvastam végig az összes kommentet, ezért elnézést kérek. Csak gyorsan írok, mielőtt felébred a Ded…Le kell írnom, mert én sem akartam úgy végezni. és nagyon hálás vagyok, Éva neked. Inspirálsz, elgondolkodtatsz, kimondod, amit én nem merek, legfeljebb csak magamban, és halkan. Hát, én összeszedtem magam, és a névnapomon egy újabb kacat vagy süti helyett elkerekeztem A Terembe. Nagyon-nagy lépés volt ez nekem. Reszkettem a félelemtől, hogy Úristen, mi lesz. Ezek majd biztos kicikiznek, hogy mit akar EZ ITT. ÉS akkor, ott beleszerettem girjába. Kettlebell edzésre mentem ugyanis, névnapilag. Félidőben majdnem sírtam a boldogságtól…annyira jól éreztem magam, hogy nem tudom leírni. Elfáradtam, mint a kutya, mégis úgy éreztem, hogy ki tudnám fordítani a világot a 4 sarkából. És másnap is. Csak pörgök, és jól vagyok, érzem, hogy élek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Napok óta pörgök ezen a poszton, és arra jutottam Éva bármit csinálhatsz, akkor is gyűlölködni fog aki akar. Persze ez nem csak Rád vonatkozik – hanem mindenkire aki bármiben eredményt ér el. Munkát fektet bele és pont. Fornettivel a kézben bírálni mások edzését oly könnyű és valljuk be: nagyon kényelmes.
Te meg én annyira különbözünk: van autónk (bár én nem vezetek – meg nem is tudok + nem is szeretnék), nem tudok bringázni (sem) , hiperekben vásárolok, most még edzésre sem járok de nem fogok Neked (sem) kioktató üzeneteket küldeni mert máshogy éled az életet és még meg is írod.
Tudom, hogy létezik az a helyzet amikor nem tudsz elmozdulni edzeni, magadért tenni: mert kicsi gyerek van, betegség van, pénztelenség van, helyzet van.
Nálam most annyi a helyzet, hogy napi 80 perc helyett 180 percet utazom munkába és vissza és ez pont elvette az edzésidőmet. De valahogy megoldom, ahogy nem 12 órát töltök munkával, elég lesz a 9 is. De ez az én életem, nem tudok független lenni – be kell látnom és kész. Rohadtul könnyű a saját lencsénken keresztül nézni más életét, döntéseit és úgy bírálgatni. Ezért írtam, hogy gerinctelen aki gyűlölködik névtelenül – legyen az pénztároson át felsővezetőig – kuk mindegy.
Egyébként meg most, hogy kész van a meggyes süti, és a mustáros hús bekészítve a sütőbe elhúzok evezni a Rómaira apukámmal :), / a férj és gyerek meg itthon hűsölnek mert ők ilyen melegben, meg ilyen korán aztán nem indulnak sehova/. Ezt csak azért írtam, mert mindenkinek arra van ideje amire szakít…
KedvelésKedvelés
Hát meg én nem egy sima ismerős vagyok, hanem blogger, aki nem csak sportol, hanem megírja, örül neki és érvel. Ide kiteszem magam, elég részletesen és önfeltáróan, és kezdem megszokni, hogy ez sokakban heves érdeklődést vált ki, na de akkor tőlem emiatt olykor 1. saját szája íze szerinti, 2. extrém tökéletes, erkölcsös, mindenben helyeselhető lépéseket vár el, ami nem korrekt, egyszerűen. Ha ő lenne itt kinn, őt nézegetné mindenki, őrá ragasztanának címkéket (feminista, káros, agresszív, harcol, testmániás), őt elemeznénk, mit tesz magáért, vetít-e, túloz-e, vállalja-e a felelősséget, hogyan kezeli a frusztrációját, mindjárt kevésbé akarna szigorú mércét.
Olyanok taglalnak, akik nem értik a szövegeimet, céljaimat, a poénokat, az öniróniát sem, de zavarja őket, ha valaki nagyon “valamilyen”. Ebből most sok volt.
Egyébként nekem ez a viszonyítási kényszer is furcsa. Ahogy te is elmondod, hogy te azért nem… Nyugodtan lehet érvényes a példám és az érvelésem, nem attól lesz az, hogy te is sportolsz. Nem szeretem, ha magyarázkodnak. Ráérsz, tényleg nem könnyű időhiány mellett, elkezdeni/újrakezdeni is lelkierő kérdése. Én tudom, hogy ha értelmes és jó szándékú olvasó vagy, akkor megértetted, amit mondani akarok.
KedvelésKedvelés
Az említett különbségek nem lényegiek, engem nem az autóhiány tesz… Az autóhiány nem öncél és nem elvárás. Nekem egyrészt kényszer, másrészt elv, annak a mentalitásnak a része, hogy valóságos, erős, mezítlábas, hideg vízben fürdős legyen az élet, közöm legyen a dolgok valóságához, megedződjek, elbírjam a nehezet is, ne ez az elidegenedett, kényelemelváró, panaszos, urbánus lét uralkodjon. És néha, az én életmódommal, tényleg hiány.
KedvelésKedvelés
És hogy én miért írok ilyen szenvedélyesen?
1. ok
Sok szorongásom, parám, öngyűlöletem jött helyre attól lassan, hogy arra mentem, aki én vagyok: blog, önkifejezés, visszajelzések, megtalált stílus, saját verziójú anyaság, nem kötött munka, pszichológus, testélmények, informált módon magam választotta étrend és sport. Hihetetlenül felszabadító így élni. Amikor segítek valakinek, nem érzem magam áldozatnak. Elbírom a nehézséget, az ocsmány reakciókat is, nem érint érdemben. Zavarba ejtő, hogy irigylendőnek tartanak, ennek oka az, hogy nekem derogál panaszkodni, nem tartom produktívnak, unom az élet maceráit, tárgyilagosan rendezem őket.
Felforgató élmény a változás. Szeretném elmondani, van remény, olyanoknak is, akik anyák, akiknek nehéz, akiknek felleg ült a vállán. Van esélyed a gyógyulásra, és meg tudod változtatni a tested állapotát is, és ez erőt és öntudatot ad.
2. ok
Társadalmi észrevétel: a média és a közbeszéd súlyosan hazudik, tömegigényt szolgál ki, amikor mentegeti, legitimálja, relativizálja azt az állapotot, ami egy oda nem figyelő, túlkajáló, bűnösen pazarló és nem-tudatos életmód, inaktivitás eredménye. Lehet azon dohogni, hogy a nők 78 százaléka folyamatosan fogyózik és elégedetlen, de hogyan s lehetnének elégedettek, ha mondjuk a kétharmaduk valóban egészségtelen mértékben túlsúlyos? Ráadásul ez az egész fat pride és soványságkultuszbírálat export, ami hamis: Naomi Wolf is export, a cikkek kutatási adatai is export. Itt soha olyan zsírosétel-hisztéria, reklámdömping, élemiszerlobbi, karcsúságparancs, életmódmánia nem volt és nem is lesz, mint náluk (egy még elhízttabb, arra sokkal erősebben reagáló, erőforrásokban jóval gazdagabb országban).
3. ok
A rádöbbenés. Én is azt hittem, jó öreg buta dichotómiával, hogy a fitnesznő a mennybe megy, övé a dicsőség, ő a divat, az elfogadott, a kövér meg folyamatosan és igazságtalanul van megszégyenítve, bujkál, bántják. Nos, a fitnesznő a mennybe ment — a maga mennyébe, közérzetileg, “ezt megharcoltam” élménnyel és immár csodaszép, életében először normál pajzsmirigyértékeket mutató nagylabor és pajzsmirigyultrahang birtokában, de eközben jó ismerősei is basztatják, túlzónak nevezik, értetlenül állnak hozzá, a tágabb kör meg idegenkedik, fehérjegyanakvás (doppingnak gondolás, ajjjaj…), a konditerem nem is jó, a diétád egészségtelen, téged csak a kinézet érdekel, te teljesen le vagy pucolva, neked könnyű (???) és a többi, és a nagyobb részét a véleményeknek nem is tudom (eleve csak magukban forgatják, vagy leállítottam őket). Tehát nem az van, hogy igénylem a rajongást, a dicséretet, mégmégmég, hanem engem basztatnak, nagyon is, és elvárnák, hogy magánügy legyen az életmódváltásom, ne írjak róla.
A közegem (erőforrásokban bővelkedő, középosztálybeli, dolgozó, kapcsolatban élő, fő/nagyvárosi, anya) eközben szarul van. A nemsportolókat, nemodafigyelőket, stresszel megküzdeni nem tudókat, reflexió nélkül öregedőket és romlókat, neheztelésekbe és játszmákba csúszókat rengeteg érv és kifogás védi a szembesüléstől és a döbbenettől. Ezt szolgálják az említett médiatartalmak is. Sütireklámok, pékségek, ülőmunka, fogadd el a tested kampány, éhes vagyok-bekapok egy péksütit, a saláta nem laktat, kanapén pihenés közepette fel sem tűnik, mennyire elszakadtak a testi-lelki jólléttől, ráadásul mások is így élnek körülöttük, ritka a sportoló, tudatosan táplálkozó vagy magát elemi-természeti hatásoknak kitevő ismerős, az ilyesmi hóbortnak számít (sziklamászás, maratonfutás). A média, a facebook meg a beszélgetések tetemes része ebből áll: arról beszélnek, számomra idegesítő negatív attitűddel, hogy hát sajnos, nem lehet ezt, nem lehet azt, nincs idő, anyaság, munka, jaj de vágynak egy jó jeges kávéra (ami, és ezt se tudtam korábban, leginkább cukorürügy), a “finomságok” mint jutalmak. Hát, ezek rossz körök, ebből így tényleg nem lesz semmi, és közben egymásra licitálva panaszkodnak, hogy nem kapnak jó nadrágot, jaj, de nagy a hasuk, és nem tetszik a tükörképük. Engem ez a mentalitás idegesít, mert közhelyes, sémaszerű, improduktív, én pont ezért sose panaszkodtam ilyenekről, szégyelltem volna, hogy tehetnék ellene, de nem teszek. Miért nem kezdenek magukkal valamit? Miért internet előtt telik a szabadidőnk? Mi ez a sok ragaszkodás, függőség, miközben egyre szarabbul vannak?
Az attitűd különösen szembeötlő, amikor valaki más utat választ. Igenis megnézegetik, viszonyítanak, és irigylik, kikezdik azt, akinek több az erőforrása, fegyelme, más a célja, sikerül neki, igenis elvitatják és lerángatják a teljesítményt, igenis felszínesnek tartanak engem olyanok, akik pedig jól ismernek, és akik egyáltalán nem intelligensebbek vagy mélyebb érzésűek vagy nagyobb kultúrafogyasztók, emberi jogilag sem érzékenyebbek, a helyzetük sem nehezebb. Egyszerűen örömtagadók és kifogáskeresők és boldogtalanok. Nem olyan nagy rejtély, hogy a harmincas-negyvenes nők, anyák, egyedülálló anyák körében mitől ilyen hökkenetesen magas a depresszió aránya. Olyan társadalomban élünk, ahol rossz állapotban vannak az emberek, sem okuk nincs a különösebb büszkeségre (mert ahogy élnek, az inkább illeszkedés, idomulás, nem beletett erő, meló, válallás, saját út), és nem is büszkék. Szarul vannak, nem tetszenek maguknak, negatívak. Részben a patriarchális nyomasztás, a női test köztulajdonként kezelése miatt, de legalább ennyire amiatt, hogy látják ők is, hogy nem jó az életük, a testük állapota, és tehetetlennek érzik magukat.
A médianyomasztásról és a kövérek megszégyenítéséről már annyit beszéltünk. Én azt mondom: azért is vannak szarul, mert tényleg nem fürgék, vígak, erősek, életkedvtől duzzadók. És igenis tehetnének valamit. Ebből a szempontból a test esztétikuma nem olyan fontos, bár aki nagyot változtat, és tetszik magának, az visszahat a közérzetére, motiválja, hogy ne hanyagolja el a kaját. Igen, a kaja és a sport fontos, és nem külsőség, hanem a közérzetet alapvetően meghatározó valami. Nem értem, miért “rontják”, démonizálják az ezzel való foglalkozást. (én is tettem, lásd egészséges életmód c. poszt, mondjuk idegesített, hogy bele akart vinni valaminek a megoldásába valaki, ami nekem akkor nem volt probléma.)
Összegzés
Én nem akarom igen-nemmé redukálni ezt az egészet. Hogy akkor vagy nekem van igazam, vagy a bírálóknak, vagy sport, vagy nemsport, vagy izom, vagy löttyedtség, vagy helyes, vagy helytelen, vagy boldog, vagy boldogtalan. Én szeretem látni, és el is bírom, hogy mondjuk alapvetően ez, amit én csinálok, írok, jó irány és üdvös, de sokakat zavar, és ők minden támadás nélkül is ezért meg ezért tartják problémásnak. Van olyan, általam tisztelt, nem rosszindulatú, gondolkodó ismerős, aki szerint a példám és történetem oké és örvendetes, az érvelésem viszont olykor problémás és fat shaming és nyomasztós és beavatkozós. Ez ellen nem tiltakozom, ezt vállalom, ezt belekalkulálom. Ellenszenves is leszek, leiratkoznak, jól van az is, nekem nem fenyegetés, nem is különösebb veszteség, nem függök az olvasószámtól (sem), meg sok új, másféle olvasó is jön, mert írok, és az megy nekem.
Különösen akkor leszek biztos magamban, ha látom (megírják), hogy ugyanez az érvelés néhányaknak az elkenő, magának is hazudó köreiket teszi rendbe, másoknak erőt ad, rádöbbenti őket, hogy tarthatatlan, hogy ennyire nincs idejük, jó testélményük, saját jogon létük, megint másokat az öröm és a kúlság vonz, azt érzik belőle, a károgás és lehúzás és aggályoskodás leszarását, a szabadságot, és van, aki igen durva beteg állapotból tudott visszafordulni az inspiráció hatására. És közben a sportrovatban, ami gyakorlatilag fórum, folyamatosan tapasztalatokat osztunk meg, igen speciális, ritka infókat, és haladunk valami felé, ami jó nekünk. Elbaszott jó, annyit mondok. Hajnalban, napfényben, frissen vállizmozni, haskerekezni, érezni magam, a testemet, bírni a hegymenetet, 46-os pulzussal élni, leszámolni a magyarázatokkal, nem agyalni, a kaja jólesése, az elég tudata, a DEXA-vérkép tudatossága, az alvásminőség — egészen felforgató élmény. Nem valami mellékes, ne várja senki. És azzal együtt is, ami tanulság, traumanyom, a testemen a korábbi nemodafigyelés mementói, ez az egész nagyon mély megértés.
A mérleg nekem jó, vállalható, és annyi magyarázkodás és kétely után lassan tisztába kerülök ezzel. Just do it. Edzek, írok, küzdök figyelek és büszke is vagyok. Akinek viszket az, ha valaki jól érzi magát és büszke, az, ha kifejti a saját álláspontját, az magában keresse az okot.
KedvelésKedvelés
Mennyire idegesítő szó a ‘finomság’, étel értelemben. Kiráz tőle a hideg, már gyerekkorom óta.
KedvelésKedvelés
Én azt szeretném tudni, miből tudhatom biztosan, hogy nem vagyok “olyan”. Élethiányos, unalmas, kispolgári, megalkuvó, jóléti. Vagyis részben biztos az vagyok. De honnan tudjam, hogy az újonnan jött sport, az evés, a jóga nem ugyanolyan pótcselekvés mint a horgolószakkör? Mikor valódi rádöbbenés és kinyílás, és mikor nevetséges hajszolás? Meddig bátorság mindig új dolgokba belevágni és mikortól kapkodás? Meddig lehet rövidnadrághoz tűsarkút venni, mikor lesz ez erőlködés? Meddig ugrálhatok egy koncerten? Lehet eleven a testem szexualitás, de még vágy nélkül is?
KedvelésKedvelés
“miből tudhatom biztosan, hogy nem vagyok “olyan”” Én ezt a kérdést támadónak érzem, mintha arra akarnál figyelmeztetni, hogy ne írjak “ilyeneket”, ne szabjak mércét. ne legyek normatív. Ha nem így van, tehát ha nem engem von felelősségre a kérdés, akkor viszont szerintem nem szerencsés az a megközelítés, ahogy a blogot olvasod.
Mivel ez fontos, néha, de rendszeresen felmerülő téma, borderline is jelzett hasonlót, és Nitta, egy feminista bíráló és nemazalényeg kritikája is hasonló volt, írok róla.
Az én szememben, vagy kiében, a sajátodéban? A világéban nem vagy “olyan”? Ez egy iszonyúan külső kontrollos kérdés. Nincs megfelelés, nincs vizsga, te tudod, te tudd. Épp az a tanulnivaló, hogy ne mások ítélete definiáljon. Én magamról írok, a saját preferenciákról, illetve olyan jelenségekről, amelyeket tipikusnak tartok, és amelyekről szerintem kevés szó esik, másféle értelmezések az uralkodóak, de amelyek szerintem kiáltanak. Valószínűleg magamról írok mindig, és én például (most már, hogy kontrasztos a térdem és a combom /azonban nem vékony a combom, sőt/) leszarom, ki tartja erőlködésnek vagy 39 éves nőtől túlzásnak a rövidgatyó-bringa-magassarkúmat, mert én jól érzem magam úgy, valamit kifejez a számomra, most, erősen megélem benne magam, az én életörömemet, úgy érzem, most ez következik az állapotomból. Én egyébként erősen hiszek a magam ízlésében, nem érzem nevetségesnek ezeket, és nem is akarok a hobbijaimmal, öltözködésemben senkit követni, nincs konkrét valakihez-hasonlítani vágyásom, sőt, van hajlamom, hogy én egyedül, divattal szemben hordjak pont olyat, amit (a trendteremtés, -indítás is ilyesmi lehet). A petíciók óta tudom, hogy aki utál, vagy rosszmájúan közönyös irántam, vagy valaha rajongott, de “csalódott”, az úgyis rá fogja fogni arra, amit hordok (és az lehetne kiskosztüm is, haute couture vagy akár farmer-póló), hogy nevetséges, szánalmas, mármint amíg így fotókkal, facebookkal látható vagyok, attól függően, hogy a figyelemreméltó feminista/irodalmi hang és a férjgyilkos budai luxusözvegy-manipulátor-mindenki megtámadója skálán hova van kedve engem elhelyezni. Én meg élem az életemet. És nekem a test megélése, a testemben lét (főleg a shiatsu kezeléses tapasztalat óta) nagyon erősen szexuális tartalmú is, és ehhez nem kell partner sem, akkor is így van, párkapcsolati állapottól függetlenül. Nem tudom, veled hogy van ez, és nem is ítélem meg, nekem mindenem kering, bizsereg, él, érez. Egyébként szerintem létezik testmegélés szexuális tartalom nélkül is, igen.
Szóval hogy mi micsoda, azt csak te tudhatod, és én egész biztosan nem foglak nézegetni, se megítélni. Az más kérdés, hogy rád egy következő poszt hogyan hat, milyen kételyeket ébreszt, de a posztok célja pont az összezavarás, magunkkal szembesülés: aki itt tartósan olvas, és komolyan elgondolkodik, annak el kell viselnie egy bizonyos mérvű kognitív disszonanciát, ezt én nagyon hasznosnak tartom intellektuális szempontból, és szándékosan csinálom.
Én nem nézlek. Te nézed magad. Ha mondjuk valaki nyilvánvalóan tőlem vesz át valamit, majd nyilvános helyen nagy elánnal hirdeti, hogy ő jött rá, maga találta, akkor azért vágok egy fintort.
A horgoláshoz képest akkor nem pótcselekvés a bármi, ha valódi válasz valamire, közérzetre, identitásra, jólesik, aktív valami, pont az jön a életedben, változtat olyasmin, ami fontos az adott személynek, és ez belső és megélt valami. A horgolás is lehet ilyen, én csak rémülten néztem a mamami fórumán, mivé növekszik a császár utáni szülés/hordozás/hordozókendő adásvétel és márkamánia/moshatópelus/homeo/waldorf téma, hogyan mennek ölre e beszélgetésekben, tiporják lábbal féltékenységből, frusztrációból akár mindazt, amit közösen hittünk, hogyan lesz az adott témából pazarlás, vagy épp a halogatott válás, a pszichoterápia, fogyás _helyetti_ Ügy, és hogy ennyi energiával a világot meg lehetne változtatni.
Nekem a jólinformálás és test felől megközelített lélek, testrendbehozás világot mgváltoztató téma, amit ennek ellenére inkább magamnak érzek kötelezőnek, nem másra, és nem akarom nagyon és vakhittel és térítve, viszont abszolút azt gondolom, hogy valódi, nem frusztrált, nem ugrálós, komoly ügy, ki ü-vel, és ezt több száz ember nekem írt tapasztalatai alapján mondom, merthogy a sporttémából kisebb mozgalom lett, azért írok róla továbbra is és így. Ezt, hogy valódi-e, neki, az egyes embernek kell tudnia, bár a test esztétikumának és teljesítményének a fokozása, a lehetőségek ki nem hagyása és a “méltó párkapcsolat vagy semmi” elv is olyasmi, ami hitem szerint nem tesz rosszat senkinek. És nekem az is fontos mint bloggernek, hogy amit csinálok, elmondok, képviselek, az hat, hasson másra is. És szomorú vagyok, hogy ilyen sokaknak nem jön se most, se később (és egyre kevésbé) olyasmi, hogy elgondolkodjanak, miért is érzik mégiscsak inkább biztonságnak azt a párkapcsolatot, ami fojtogatja és eszi őket, és miért is ragaszkodnak olyan nagyon ahhoz a rohadt péksüteményhez vagy akár a reggeli kávéhoz, vagy ahhoz, hogy ők aztán nem fogják magukat edzőteremben vagy futópályán strapálni.
KedvelésKedvelés
Hű, abszolút nem erre gondoltam. Most tökre zavarban vagyok, nem is tudom mit válaszoljak. Dehogy támadás. Meg hogy rosszul olvasom a blogot? Nem életmód-tanácsot vártam.
A bejegyzés középső része érintett meg, mert nagyon hasonló dolgok járnak a fejemben, és én sem akarom úgy végezni, én ebbe még bele szoktam érteni azt is, hogy testileg sem akarom úgy végezni, hatvan évesen csípőprotézist, meg hogy nem tudok felszaladni a lépcsőn. De elbizonytalanodom abban, hogy vajon mennyire mérem fel magam jól. És igen, a saját szememben mennyire vagyok “olyan”. Amit én kritizálok másban vagy nem tetszik mint jelenség, azt nem produkálom-e ugyanúgy, csak megmagyarázom, hogy az más. Alkalmazok-e kettős mércét. Aki a kismamafórumokon rápörög a használt ruhákra meg mosható pelusra, az is fontosnak érezheti amit csinál és valódi válasznak a problémáira. Arra vonatkozott a kérdésem, mennyire láthatom magam reálisan. És nem a társadalom elvárásainak megfelelve, hanem a sajátomnak, ami mondjuk nem teljesen elválasztható.
A kérdéseim magamnak szólnak, illetve érdekel, hogy másban is felmerül-e a bizonytalanság, vagy ha nem, akkor hogyan tud biztos lenni a döntéseiben.
KedvelésKedvelés
Gondolkodtam, és eszembe jutott a lényeg:
önismeret, a szó igazi értelmében.
Tényleg ez kell nekem, tényleg ez a jó nekem, és az igazán lényeges dolgok esetében: tudom-e vállalni akkor is, ha a környezetem tagjainak nem tetszik.
KedvelésKedvelés
Meg azt is, hogy nem ÉPP AZÉRT teszem-e, hogy bosszantsak valakit.
KedvelésKedvelés
Erről az jut eszembe, hogy engem mint látható, “megosztó” bloggert ugye minden miatt, a legártatlanabb, blogról leszedegetett részletek miatt (konyhapadló, magassarkú, farmer, sport, előnytelen képeim, csak 7 évesen megy iskolába a lányom, nyaralós fotó, bokám körfogata, tényleg bármi) basztattak és neveztek agresszornak és nevetségesnek névtelenek.
Tegnap fedeztem fel, hogy még ilyen is van (és ez nem Kozmáék ám):
https://csakazolvassah.wordpress.com
Februárban volt új roham, kommentek, hogy én csak vetítek, a “fogyásom” (valójában teljes testi, egészségi, lelki reset és öregedésgátló, felelősségvállaló, rákmegelőző újéletkezdés, szűrővizsgálatokkal) vetítés, túlzás, és csúnya is vagyok/lettem, miközben az életmódváltás részleteiről és mértékéről valami hat hónapig nem is írtam sehol, akkor én nagyon komolyan szembenéztem önmagammal. Mi ez az egész, mitől fontos, mennyire dogmatikus, mi idegesít mások reakciójában, kit akarok lenyomni, mennyire a “sorskönyvem” része, hogy egyedül küzdök makacs, különös célokért, meg hogy nekem fiatalon volt a gomolygó homály, és most süt a nap lelkemre, testemre, önmegvalósításomra. Miért csinálom, kit mi zavar ebben, mi a helyzet a céljaimmal, a testképzavarral, mit látok én szép testnek, értelmes célkitűzésnek, mennyire van ez mások ellen vagy mennyire bizonygatás vagy múltfeldolgozás, depresszióterápia, életpártiság. Ugye én nagyon komolyan xanaxon éltem Kozmáék, a szerelmem megoldhatatlansága meg az olvasók árulása miatt egy éve még, minden mellékhatással. Búcsúlevelet írtam, meg ilyenek.
Februárban viszont fontos és komoly eredményekre jutottam magammal, és elkezdtem tudni kezelni a testképzavaromat is.
Így lett 16,6-os zsírszázalékom és fitneszes testem, abszolút biztos tudatom arról, hogy mi ez és mire jó, így tanultam meg átlátni a középszerűek támadásainak vagy viszonyítgatásának, magyarázkodásának motivációján, így lettem képes motiválókat írni és tömegeket megmozgatni, és az egész folyamatot élvezettel csináltam.
És továbbra is azt mondom, az összes rosszakaró, az egykori, mára besandult rajongók, azok a nők, akik féltékenyek, mert a férj elismerő megjegyzést tett rám, meg azok az ismerősök is, akik a facebookra fintorogni járnak, és semmilyen módon nem voltak velem a pokoljárás szakaszában, és nem örültek annak, hogy végre levágtam sárkányom öt fejét, és nem értik, hogy az előzményeim, a szorongás, a gyász, az egyedülmaradás, az öngyűlölet után ez a változás milyen és miért fontos, csak páváskodásnak tartják, és viszonyítanak és okoskodnak, egyszerűen bekaphatják.
Szerintem tud lenni ez is motiváció. Sok olyan átalakulós történetet olvastam, amikor a túlsúlyos családból válik ki egyvalaki, és vívja meg a maga fitneszharcát, vagy egy lehúzó, zsíros kajálós közegből, szegényen, fillért fillérre rakva, hajnalban edzve csakazértis alapon akar kitörni, jobb lenni. Én elismerem őket, és még azt se gondolom gázos motivációnak (a semmit sem csináláshoz, letargiába és passzivitásba süllyedéshez, másokhoz visonyítva élt élethez képest), ha valaki feltűnésvágyból, figyelemfelkeltő, szeretetvágyó módon, gyenge önbizalmát orvoslandó vagy épp szerelmi alapon, akárkivel rivalizálva gyúrja ki magát vagy fut maratont, és mutatja meg, mire képes. Ezt gyakran vágják a bodysok fejéhez, tehát hogy ők nem csak sportolnak, és nem egészségesek akarnak lenni, hanem önbecsülési problémáik vannak, vagy valamit kompenzálnak. Ez mégis sokkal produktívabb, mint az, ahogy az emberek általában reagálnak a mindannyiunkra jellemző szeretetvágyra, szerelmi bánatra, önbizalomhiányra. A megértés meg az igazivá válás meg a frusztráció letevése, a megerősödés megjöhet közben is, akinek meg nem jön meg, annak legalább lett egy izmos teste.
KedvelésKedvelés
“Szerintem tud lenni ez is motiváció”
Nem is baj, ha motiváció, de ha ez a fő, pláne az egyetlen motiváció, akkor nem magadért csinálod, akkor ugyanúgy kívülről motivált. Akkor nem belül van a súlypont éppúgy, mint ha azért csinálod, hogy megfelelj msának. Egyébkén az sem baj, ha valakinek meg IS akarsz felelni, és az is motivál, hogy más örül neki, ott is csak az, ha ez a lényeg a számodra.
KedvelésKedvelés
Sok minden történik az ember életében, és semmi nem egészen belső elvárás. Mindenkinek vannak nehézségei, traumái, és mindenki reagál valahogy, meg kompenzál valamit. Egyáltalán nem ciki egy veszteség után mondjuk szenvedélybetegség helyett izomba “menekülni”, salsázni tanulni (tiszta Almodóvar!), vagy az énerőt a kajálás kordában tartásában, kontrollálásában megélni. Lehetne sokkal rosszabb is. Állhatna bosszút a veszteségért a csalódott szerelmes, begubózhatna, ihatna, gyanakvóvá válhatna, öncsonkíthatna… akkor már sokkal jobb az, ami tényleg jót tesz. Túlzás, belemagyarázás, mindegy: a jó kajálás az jó kajálás, a salsa az salsa, az izom meg izom, több kérdésünk nincs. Én csak azt nem szeretem, ha valaki úgy teszi normává és érzi nyomasztónak az énáltalam használt kategóriákat, hogy közben nem érti őket, nem éli meg őket úgy, ahogy én, nem hisz bennük.
KedvelésKedvelés
“és semmi nem egészen belső” Persze hogy nem, sőt, ami belső, az is – sokszor, gyanítom, hogy általában – külsőből vált belsővé.
KedvelésKedvelés
Miért az én szavaimat, kategóriáimat használod, kinek akarsz megfelelni? Szerintem az okés, ha magad definiálod magadnak, mi az, hogy kispolgári, túlzó, erőlködés, pótcselekvés, és úgy jársz el.
Én azért definiálok tágasabb körben, mert blogger vagyok, általános érvénnyel, irodalmi vénával és újságíróaggyal is igyekszem megfogalmazni dolgokat. Ez a pozíció téveszt meg sokakat, ezt tartják normatívnak, nyomasztónak, gőgösnek, ez vált ki belőlük ellenszenvet is.
KedvelésKedvelés
Most én érzem ezt támadónak. Vagy nem értem. De most erről akkor nem írok már mást.
KedvelésKedvelés
Már többször írtál ilyesmit, azt jelezted, hogy normatív a blog, meg dacot vált ki. Mások is írtak ilyet. Ezért itt is leszögezem, hogy én ugyan nem várok senkitől semmit, nem nekem kell megfelelni, szubjektyv az igazságom, szavam nem szentírás, kategóriáim nem örök érvényűek, és teher nekem, ha túlságosan bevonódnak a világomba.
KedvelésKedvelés
Szerintem onnan fogod tudni, hogy nem vagy “olyan”, amikor már nem ütnek meg ezek a jelzők, amikor magadban már érzed, hogy nem, és akkor mindegy is, mit mond a külvilág (vajon a külvilág mondja, vagy te érzed azt, hogy ők azt mondják, vagy csak te mondod?).
Minden lehet pótcselekvés: a szex, a sport vagy a komoly munka is, és semmi sem az feltétlenül. A horgolás is lehet kreatív munka, megélhetés http://www.tactilotics.com/expositions/ , vagy világjobbítást célül tűző street art is https://en.wikipedia.org/wiki/Yarn_bombing (jó, ez utóbbi kötés, nem horgolás, de a lényeg ugyanaz).
Koncerten ugrálni mindig jó! 🙂
(Megérintett a hozzászólásod, szerintem rokon lelkek vagyunk.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem tudom lesz-e olyan, hogy nem kell felülvizsgálnom magam mert biztos vagyok benne hogy jó úton járok. Nem a külvilág szerint, mert éppen az “olyant” támogatná, a belesimulást, a bólogatást.
Igen, a horgolószakkör inkább szimbólum volt, jók ezek a linkek. Itthon a fonalkommandó van. Nem az eszköz a lényeges, hanem a hozzáállás.
(Köszönöm.)
KedvelésKedvelés
“…férjgyilkos budai luxusözvegy…”
Szerintem gyilkosnak senki sem nevezett, azonban tény, hogy úgy élsz, mint a Csekovics Báró a férjedtől örökölt milliárdokból, ezen túl igenis jogos a felvetés, hogy esetleg hozzájárultál – ha nem is direkten akarva – a férjed betegségének kialakulásához. Ugyanis a vadfeminista elvek egy hihetetlenül szipirtyó, a férjet eltipró, kizsigerelő, mi több uralomba hajtó személyiséget formálnak ki, és azzal, hogy erre még egy mozgalmat is építesz, ezzel további férfiak százainak esetleges korai halálához járusz hozzá. A férfiak az irányítás elszenvedését csökkenő tesztoszteron szinttel reagálják le, az idegrendszer irányítása alatt álló hormonrendszer nagyon érzékeny, azonnal reagál a változásokra. Ha a férfi egy nő irányítása alatt áll, akkor szó szerint nem érzi magát elég férfinak, és ez rögtön megmutatkozik a tesztoszteronszint csökkenésében. Hacsak nem mazochizmusról vagy más, az alárendelt szerepet élvező elhajlásról van szó, a lehető leghamarabb véget kell vetni ennek valahogy, különben gyorsan egy ördögi körben találja magát a férfi: a csökkent tesztoszteron miatt valóban lesznek problémái, a kudarcok által még jobban csökken a hormonszint és így tovább. Ez annyira komoly dolog, hogy bele is lehet halni.
A főemlősökre és valószínűleg a legtöbb állat esetében is igaz ez. Az állatkerti gondozók nagyon figyelnek arra, hogy az alfa hím kapjon először enni (illetve mindig előnyben részesítsék), és csak utána, a rangsort betartva a többiek: a többi hím, a nőstények majd a kölykök. Egy orangutánokkal végzett állatkerti kísérletben a vezérhím utolsóként kapott enni. A következmény: nagyon hamar búskomorság, teljes érdektelenség, depresszió, végül halál. A hormonvizsgálat kimutatta, hogy drámaian lecsökkent az alfa hím tesztoszteronszintje. Borzalmas volt látni a fényképeken, amint fokozatosan épült le az állat. A korábban büszke, a magaslaton győztes pózban álló hatalmas példány a végén önmaga halvány árnyéka lett.
KedvelésKedvelés
CsekoNics. És báró. Egyébként gróf volt, de idiómaként báró. Nem a felesége az, aki a pénzt szórta, hanem ő, valamint nekik volt mit, ezért bénácska, műveletlenségre utaló hasonlatod sajnos több ponton sem stimmel.
Nagyon ízléses, ha egy vadidegen, aki sem engem, sem a férjemet nem ismeri, kielemzi a haláláak az okát.
A férjem azonban nem volt majom, az emberek másképp működnek, mint az állatok, és erre büszkék is.
Az hízelgő, ha süt a kommentből az irigység, vagyis ha úgy tűnök, mint akinek milliárdos módra minőségi az élete, bár ez tapasztalataim szerint mindig azt jelzi, hogy a kommentelő csóró, motiválatlan, nyafogó és lusta. Vajon mi tűnhet ekkora luxusnak, a blogírás, az önkormányzati lakás, az adalékanyagmentes protein? Komoly kockázatot vállaltam és naponta, hétvége nélkül keményen dolgozom évek óta azért, hogy arra költhessek, ami fontos nekem. Valamint három kiskorút nevelek belőle, és nagyon fontos, és csak én biztosíthatom, hogy ők se egyenek dömpingkaját, mindig teljen különórára, könyvre, hardverre.
KedvelésKedvelés
Hm, hm… Tóth Lajos, Pistike, Zsanett (egyik) IP címe. Gondolom, valami névtelenséget biztosító szerver, proxy. De zavarja őt ez a blog 2013 óta…
KedvelésKedvelés
Az szerinted mitől van, hogy a (Magyarországhoz képest) elviselhetetlenül durva feminizmussal bíró Svédország 12. helyen van a várható élettartam világranglistáján, míg Magyarország 94. helyen?
1. csak a nők élettartalmát számolják az ilyen statisztikákban
2. tudományosan SEM helytálló amit írsz (hogy erkölcsileg milyen, azt már nem is elemzem)
KedvelésKedvelés
Azért mert nekik több pénzük van, ezért módjukban áll mesterségesen minél tovább életben tartani az amúgy emberi roncsokat. Mert egy feminista társadalomban a férfiak életminősége pocsék, alacsony a tesztoszteronszintjük, ginekomasztiásak (manboobs), nem izmosak, vékony a karjuk, impotensek, és lelkük megtört a folyamatos megalázkodás alatt. A bátrabbak felkötik magukat, a kevésbé bátrak vállalják a lassú tönkremenést amit egy ilyen disztopikus világ hoz. Mégis miféle élet egy férfinak, ha behúzott nyakkal tapisckolhat a mocsokban, ami után még az enyhítő megkönnyebbülést adó punci se vigasztalhatja? Ez az élet egy átok, nem véletlen, hogy előbb-utóbb a férfi belebetegszik.
KedvelésKedvelik 1 személy
Csodás koment, tényleg rég voltak ilyenek.
KedvelésKedvelés
Biztos sokat éltél skandináv országban.
A paranoia egyébként elég jól kezelhető ma már, javaslom, hogy fordulj pszichiáterhez.
KedvelésKedvelés
Engem az döbbent meg, hogy ezek (mert ez egy típus) idejárnak jajveszékelni, magukat sajnáltatni, aztán eljátsszák, hogy én támadom őket.
Egyszerre támadnak engem a legaljasabb inszinuáló direkt fájdalomokozó szándékkal (ami csak azért bicsaklik ki, mert annyira átlátszó és buta), és közben várnak tőlem megértést, kulturáltságot, tárt karokat, méltányos bánásmódot. És a legenyhébben megfogalmazott ellenvéleményre, józanságra tombolnak, hogy én őket üldözöm.
Akinek ennyi EQ-ja nincs, hogy ilyet ír, és ha már ilyet ír, akkor számoljon azzal, hogy nyilván nem fogják szeretni, azzal mit lehet kezdeni?
KedvelésKedvelés
Hát ezért emlegetem már régóta a paranoiát. 😦
KedvelésKedvelés
Fantasztikus ahogyan a rögeszméd kiagyalásában egy cseppet sem zavarnak a tények. A skandináv országokban közelít a legjobban a férfiak várható élettartama a nőkéhez, sebaj ebből levezeted, hogy ezek a férfiak valójában betegek és haldokolnak. Ezekben az országokban a legelégedettebbek a férfiak a szexuális életükkel is és a nőket legjobban elnyomó társadalmakban a legkevésbé, de annyi legyen, te kikövetkezteted belőle, hogy azért az előbbiben sokkal rosszabb az életük a férfiaknak. Nem lenne egyszerűbb kihúzni a fejedet a seggedből és rácsodálkozni a valóságra?
KedvelésKedvelés
Elképesztő! Csak reménykedni merek, hogy nincs párod, így egy bántalmazottal kevesebb. Kérj segítséget!
KedvelésKedvelés
Jön haza délután a leuralt férjem, meg is mondom neki gyorsan, ha van egy kis vér ( még ) a pucájában, felköti magát ízibe. Örülni fog biztos, hogy nem kell vitorláznia hétvégén, szegény elnyomott.
KedvelésKedvelés
Jaja, mert a vitorlázástól nyamvadt, izomszegény és beteg lesz, enm úgy, mint a számítógép előtt ülve hülyeségek begépelésétől, amitől nagyon izmos az alfahím.
KedvelésKedvelés
Csak úgy dagadnak azok a kattintóizmok!
KedvelésKedvelés
> életminősége pocsék, alacsony a tesztoszteronszintjük, ginekomasztiásak (manboobs)
ezt valszeg inkább a szénhidrátzabálás meg a mozgáshiány okozza, tessék példát venni a feministákról és elmenni gyúrni wowozás helyett (mellett)
KedvelésKedvelés
“Mégis miféle élet egy férfinak, ha behúzott nyakkal tapisckolhat a mocsokban, ami után még az enyhítő megkönnyebbülést adó punci se vigasztalhatja?”
Áh, te nem vagy létező ember, ilyen nincs, nem létezik! 😀
bontok is gyorsan egy chipset, ez annyira szíven ütött, hogy valaki ilyen elképesztően modoros legyen.
KedvelésKedvelés
Csodaszép részlet, szerintem is.
Piacra kéne dobni a külön, nőfüggetlen puncit.
KedvelésKedvelés
Miért, nincs még? Valami műanyag cucc, nem? Sőt, egész guminő is van, az elől aztán el lehet enni az ebédet nygodtan. Csak el nem készíti. Még.
KedvelésKedvelés
“Sőt, egész guminő is van, az elől aztán el lehet enni az ebédet nygodtan.”
és le lehet nyomni is nyugodtan, akár bele az ágyneműtartóba nem bánja.
KedvelésKedvelés
Punci kell, a nőket gyűlöljük és ha normálisan akarnak élni, akkor legenderdominázzuk. Gyönyörű, komolyan. Csak van egy-két nem ennyire cikis antifeminista, vagy csak sima értetlen, jószándékú szexista, egy kicsit aggaszt, hogy rájuk is kiterjed az ítéletem, hogy ja, ez ilyen egyszerű. Árnyalt vagyok, ellenállok.
KedvelésKedvelés
Szia Zsanett! Teccesz nagyon, legyémá ötkor a szökőkútnál…
Csak nyomod a monológjaidat Zsanett. Sok főnöknőt kívánok neked a munkahelyeden…és meglásd, meglehetősen jó lesz neked!
KedvelésKedvelés
😀 😀 😀
Én nem tudok betelni ezzel a Zsanett-videóval!
Úgy mindenen túl annyira bájos.
Ez a férfi egy jelenség!
“Nagyon szeretlek, MÁR MOST!”
Megnézem megint.
Az majmos sztorihoz nincs mit hozzátenni, az ilyen ember egyen meg mindent egyedül, meg a többi, aztán kalap, kabát!
Mindig ez van, “Egy nő…nehogy má’!”
Ez is a jó a feminizmusban, felszabadítja a férfiakat is, nem kell nősülni annak, aki így utálja a nőket.
Nincs nő, aki visszapofázik, így idegeskedés meg panasz sincs.
Tiszta haszon!
KedvelésKedvelik 1 személy
“Egy orangutánokkal végzett állatkerti kísérletben a vezérhím utolsóként kapott enni.”
Azt ugye tudod, hogy az orángutánoknál a nőstény nincs a hím irányítása alatt, mivel magányosan élnek (a nőstények egyedül vagy egy másik nősténnyel, illetve kölykeikkel). Tehát szó nincs arról, hogy a hímek uralkodnak a nőstényeken meg enélkül depresszióba esnek és meghalnak, mivel azok a maguk urai és csak a párzás idején találkoznak.
Szóval rossz volt ez a példád is, mivel teljesen más az életmódjuk és a viselkedésük mint az embernek.
A másik, hogy az orangután az egyik leginkább veszélyeztetett állatfaj, tehát kizárt, hogy érdeklődve végig nézik ahogyan leépül és meghal egy ilyen ritka állat, ráadásul egy állatkertben, ahol nagyon komoly programokkal küzdenek a megmentésükért világszerte.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az állatkerti gondozók nagyon figyelnek arra, hogy az alfa hím kapjon először enni (illetve mindig előnyben részesítsék), és csak utána, a rangsort betartva a többiek: a többi hím, a nőstények majd a kölykök.
Ez halálosan ciki példa. Semmi köze a vadon élő orangutánok viselkedéséhez, inkább azt mondom hogy a gondozók kimaxolták a hímsovinizmust szakmailag 😀
KedvelésKedvelés
A gyűrűsfarkú makiknál a domináns egyed nőstény. Mi bizonyítja, hogy az állandó gorillázás és orangutánozás helyett nem-e inkább velük kéne példálózni?
KedvelésKedvelés
nem inkább velük
KedvelésKedvelés
…kéne-e.
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Meg az a sok, szegény, önmaga árnyéka méhfiú… jaj.
KedvelésKedvelés
de hát érted, ezek gyűrűs farkúak… az biztos csak a lúzer házasemberekre példa.
KedvelésKedvelés
Basszus, tényleg! Nem is egy gyűrű van a farkukon. Szegényeket jól bepalizták, aztán tiszta bunda és friss mangó sincs mindennap.
KedvelésKedvelik 1 személy
🙂 😀
KedvelésKedvelés
“Ez halálosan ciki példa.”
Szerintem is. Egyébként egyes etológusok szerint hozzánk talán a legközelebb a bonobók állnak a társas életüket tekintve. Na mármost náluk a nőstények a dominánsak, akik úgy kúrogatnak a hímekkel és egymással (!) ahogyan éppen kedvük szottyan 🙂 Nem is értem velük vajon miért nem szeretnek példálózni az antifeministák 😉
KedvelésKedvelés
És a hímek is egymással!
KedvelésKedvelik 1 személy
Pride!!!
KedvelésKedvelés
És van orgazmusuk.
KedvelésKedvelés
“És van orgazmusuk.”
Az antifeministáknak? Szerintem nincs! 😉
KedvelésKedvelés
“ahogyan éppen kedvük szottyan ”
Mint a bonchidai menyecskék?
KedvelésKedvelés
valahogy úgy ám 😉
KedvelésKedvelés
‘A korábban büszke, a magaslaton győztes pózban álló hatalmas példány a végén önmaga halvány árnyéka lett.’
Te most tényleg egy orangutánhoz hasonlítod a férfiakat, akik akkor büszkék ha először kapnak enni? Én mostan elmennék sírva vihogni a sarokba, ha nem bánod.
KedvelésKedvelik 1 személy
Lehet, hogy egyáltalán nem kapott enni az a szegény majom, azért pusztult el.
KedvelésKedvelés
Jaj, szegény hím orangután! De talán nincs veszve minden: ha a nyírfalepke tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, az ipari forradalom miatt egyre sötétedő nyírfakéreghez, és maga is egyre sötétebb lett, talán a hím orangutánnak is menni fog. Sok sikert!
KedvelésKedvelik 1 személy
Csak a teremtés koronái nem bírnak alkalmazkodni, minden alacsonyabb rendű igen. Micsoda logika!
KedvelésKedvelés
Éhes szegény, na. Ne bántsátok, inkább engedjétek előre.
KedvelésKedvelés
Van, aki már nem tud sötétebb lenni. Mondjuk nem az orángutánra gondolok.
KedvelésKedvelés
“Ez annyira komoly, hogy bele is lehet halni.” Én most például a röhögésbe. Provokációnak szánalmas, komolynak röhejes. Eztet te tanújjad meg úlyra fijjam, asztán malyd újra főszólítalak felelni. Ezígy salynos elégtelenke.
KedvelésKedvelés
Az orángutános példáddal egy baj van igazából: hogy hazugság. Hogy te deliráltad össze magad, vagy más lázálmát vetted be az orángutánok ismeretének teljes hiánya miatt, az lényegtelen is.
Ami igazán bosszant, az nem a tudatlanság büszkén vállalása, hanem a férfigyűlölet, illetve inkább a férfiak mélységes lenézése, ami ebből az egész példából árad. A pasik majmok. Hát, nagyszerű, köszönöm.
KedvelésKedvelés
” a vezérhím utolsóként kapott enni. A következmény: nagyon hamar búskomorság, teljes érdektelenség, depresszió, végül halál.”
Jobb is,mert a te vezérhimed egy őskövület , az emberréválas előtti időkből való.
Egy nő , aki kilát a fejéből ,őrizkedik kapcsolatot teremteni az ilyennel.
Csak üljön magába roskadtan,ha nem tud felébredni anakronisztikus álmából.
KedvelésKedvelés
Kedves orángutános kommentelő, szerintem is csúnyán megcsúszott ez a hasonlat…
Azt gondolom, ha már búskomorság meg depresszió, akkor egy férfi sem azért esne abba, mert nem először kap enni vagy -átvitt értelemben- az asszonyka nem simogatja folyamatosan az egóját, esetleg reggel felcsattan, hogy a morzsákat szedd már fel az asztalról! (mint ma én, szerintem nem okoztam traumát, felszedte)
Sőt, nem is férfiakról van itt szó, hanem emberekről; én is bizonyosan búskomorságba esnék, ha a párom nem adná meg a tiszteletet, a szeretet, amiért az emberek ideális esetben a másikkal vannak. Biztosan adott esetben egy férfi is magába zuhanna, ha az otthonában nem érezné jól magát, ha a felesége rendszeresen bántaná, gúnyolná, fölényeskedne, de miért gondolod, kedves orángutános, hogy egy nő nem érezne pontosan így?
Én nő vagyok, de ha folyamatosan lenyomnának, uralkodni akarnának fölöttem, ha megkérdőjeleznék azt a csekély kompetenciát, amivel rendelkezem, én is éhen halnék bánatomban.
Én a saját tapasztalatomból azt tudom leszűrni, egy férfinek nincsenek speciális “férfi-igényei”, emberi igényei vannak, szeretetre, simogatásra, tiszteletre, adott esetben igenis bókokra, dicséretre, elismerésre, dehát ez egy jól működő kapcsolatban elvileg természetes kell legyen.
KedvelésKedvelés
Jaj, ne vitázzunk vele ilyen értelmesen, hát ez az orángutánokat is aljas és kegyeletsértő módon csak ellenem veti be, és ezer néven próbálkozott már. Szánalom.
KedvelésKedvelés
Amikor egy genderharcos domina uralma alá hajtja a párját, az csökkenő tesztoszteron szinttel reagál, ami tudományos tény, olvassátok el: http://hormonzavarok.network.hu/blog/hormonzavarok-endokrinologia-hirei/a-tesztoszteron-hatasa-az-emberi-agy-fejlodesere
Mégis hogyne menne tönkre az olyan férfi, akivel egész nap rikácsolnak és úgy beszélnek, mint a kutyával? A valóság tényei fittyet hánynak a társadalmi nem hagymázas örültségére.
Az uralom és az irányítás társkörére vonatkozóan az alábbi vizsgálat ugrott be. Egymást nem ismerő táborozó kisgyerekeket figyeltek meg. A megfigyelés alapján a következő (szerintem mindenki által egyértelműnek ítélt és személyesen is tapasztalt) megállapításokat tették. A fiúk között, noha nem ismerték egymást, rendkívül hamar kialakult az alá- fölérendeltségi viszony, ahol mindenki ösztönösen tudta a helyét. Megállapították, hogy a fizikai erő a dominancia sorrendben elfoglalt helyet nagyban befolyásolta. Az is egyértelművé vált, hogy a sorrendi pozíción javított ha valaki a közösség számára hasznos erőforrással rendelkezett (pl. játék birtoklása) ill. hogy a csoport vezetőjének nem pusztán az erő, hanem egyfajta intelligencia is az ismérve volt. A lányokat megfigyelve teljesen más szociometriai hálózat rajzolódott ki. Ebben a hálózatban a mellérendelő viszonyok voltak a jellemzőek, a tagok közötti folyamatosan változó intenzitású kapcsolatokkal. Kimutatható volt, hogy a saját neme csoportjába be nem kerülő gyerekeket a másik nemi csoport a saját szabályai szerint volt hajlandó befogadni. Azaz a lányok a hozzá csapódó kisfiúkat lányként, mellérendelődő partnerként míg a fiúk az odakerülő lányt a csoport “kissé más”, de fiús rendbe beilleszkedő tagjaként kezelték.
Ami az érdekes, hogy a népesség egy kis hányada a fentiek tekintetében a másik nem ismérveit mutatja fel. Kíváncsi lennék, ennek evolúciós szempontból milyen okai vannak. Számomra elképzelhetetlen- illetve átélhetetlen módon vannak férfiak, akik örömüket lelik a női partnerük általi irányításban és ez egészen a szexuális alávetettség gyönyörtelinek megélt kihasználó alávetettségéig is terjed. Arra kíváncsi lennék, hogy az ilyen típusú férfiak (ha ez jó szó rájuk) tesztoszteron- és kortizol szintje hogyan alakul partnerkapcsolataik mindennapjaiban. Hasonlóképpen elképzelhetetlen és megérthetetlen módon női oldalról is létezik ez a fajta dominanciára törekvés, ahol az irányítás és a másik alávetettségének a ténye igen erőteljes gyönyörrel jár. Ami azt illeti itt is kíváncsi lennék a tesztoszteron- és kortizol szintekre.
Az mindenesetre ugyancsak igazolt tudományos tény, hogy a férfiak között arányában több a szadista, míg a nők között a mazochista alkatú személy. E tekintetben a nagy kérdőjel azon viszonylag kis csoport léte, amely mindkét jellemzőt felmutatják, mindkét “szerepben” örömüket lelik.
Ezzel talán azt is kijelenthetjük, hogy a női egyenjogúság nem más mint kollektív öngyilkosság.
KedvelésKedvelés
Én nem vagyok genderharcos domina. Hogy onnan annak tűnik, az a te problémád és téged jellemez. Itt a blogon mindig is egyenlőségről, méltóságról, elmélyültségről, igényességről és önfreflexióról volt szó, azok, akik a feminizmust főleg vagy alkalmankéntlenyomásra használták, eltűntek innen.
Biztosíthatlak, hogy szó nem volt sem szadizmusról, sem mazochizmusról, de még dominanciáról sem. Hanem közös felelősségvállalásról volt szó, intellektuális izzásról és intenzív érzelmi-érzéki létezésről. Teljesen mást jelentenek ezek a szavak, de tévedsz. Szexuális értelemben a férfiak gyakrabban szadók is, mazók is, mint a nők. A nők pedig nyomásra vagy pénzért szolgálják ki ezeket az igényeket. Az alávetett nő nem mazochista, nem neki igénye, hogy bántsák, ez is egy a nőgyűlölő butaságaid közül.
Továbbra is iszonyú ízléstelen, aljas és szánandó, ahogy egy ismeretlen férfi halálát, az én szépséges házasságomat ilyen sunyi tantörténet-kovácsolásra használod. Fogalmad nincs neked semmiről.
Ha neked az egyenjogúság veszélyes vagy gyanús, akkor te egy fosállagú tócsa vagy, aki fél a nőktől, és csak akkor érzi magát biztonságban, ha elnyomhatja őket. A megoldás: költözz olyan helyre, ahol az egyenjogúsáhgot nem deklarálja az alkotmány.
KedvelésKedvelés
Beidéztél egy érdekes tanulmányt – aztán abból olyan következtetéseket vontál le, amik nem következnek belőle. Kiderült,hogy nem csak a pasik számára fontos a tesztoszteron – de arról, hogy a pasi által irányított nőben akkor ez mit okoz, nem sokat beszélsz. Számodra érthetetlen a női dominancia törekvés – holott az, hogy nem kívánnak alárendelődni a nők, az pont következik a cikkből. Nem mellesleg, bármilyen közösségben, ha igaz, amit következtetsz, hogy muszáj legyen egy domináns – akkor az összes többi pasi IS alárendelt. Mi van a tesztoszteronjukkal?
Ide kapcsolódik a kissé(?) paranoid elképzelés, hogy ha nem a pasi irányít, akkor a nő. Képtelen vagy egyenrangú felekben gondolkodni ezek szerint?
“a férfiak között arányában több a szadista, míg a nők között a mazochista alkatú személy.”
Naná, hiszen ez a szocializáció alapja, a nő kussoljon, tűrjön. Most te is azt mondod, hogy ez a pasik alapvető érdeke (túrót).
“Az uralom és az irányítás társkörére vonatkozóan az alábbi vizsgálat ugrott be. ”
Ehhez is küldenél egy linket, mert az orángutános példa alapján hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez is kamu.
KedvelésKedvelés
Bizony. Bizony, úgy ám. Bár a CIA legújabb kutatásai szerint, ha hajnalban kakasvért iszol a tenyészmén vödréből, mindezek a bajok nem fognak a te nyakadba zúdulni.
KedvelésKedvelés
Az biztos. Legfeljebb a tenyészmén, és akkor több problémája nem lesz ebben az életben.
KedvelésKedvelés
Az a szegény férfi miért nem rikácsol vissza? Mert a vezérhímmajom is csak addig marad vezérhím, amíg megfelelően etetik? És a férfiak ilyenek szerinted? Tehetetlenség, csecsemőlét, kiszolgáltatottság, függés a nőktől/gondozóktól/bárkitől? Még én is kikérem magamnak, pedig nő vagyok, ez tényleg tömény férfigyűlölet.
KedvelésKedvelés
“Persze, kedves Éva, mindenki tudja a férfiszférában, hogy a te blogodra nem szabad írni, legfeljebb olyan darknetes titkosított hálózatról, amelyet még az amerikai nemzetibiztonság sem tör fel. Elég nyilvánvaló, miért jegyzetelsz IP-cím ügyében, nem lepődnék meg, ha valamelyik genderista terrorállam titkosszolgálatával is jó kapcsolatbna állnál. Eddig is ki tudja hány férfit juttattál börtönbe, amiért kritizálta az eszméidet.” lol
“férfiszféra” LOLOLOLOL
Ha egy rendes nicket választanál, vígan komentelhetnél. Még te is, pedig sunyi kis rohadék vagy. De azért ne feledd:
— ez nem közterület, ez egy magánblog, itt vannak szabályok és kérések a bloggazdától
— pont ilyened neked is lehet, szóval nem az én előjogom, hogy blogom van, én is csak úgy kezdtem, mint más — hajrá! kezdd el, írj jókat, moderálj vagy ne, érj el olvasottságot! szerkesztgesd, ne más felületét és olvasottságágát használd! ott aztán ami a csövön kifér! élvezni fogod!
— a blogom nem agresszió, nem harc. az olvassa, aki akarja, a saját döntése, és az is, hogy hogyan reagál és azt hogyan fogalmazza meg
— téveszmékért mindenki maga felel, sajnos, még jó orvost se tudok
— én felelek azért, és ezért én döntök arról, milyen színvonal jelenik meg a blogomon, ne sértődjél meg, de inkább viccesnek vagy kitéve.
Nagyon hízelgő, hogy ekkora tényezőnek, ennyire gazdagnak, erősnek, zavarónak, félemetesnek látnak, mármint ha ez nem egyfajta önbüntető, nőktől rettegő, szexuális természetű beállítódás a részedről.
KedvelésKedvelés
Ja, az IP címeket kiteszi a szerkesztőben minden hozzászólás mellé a wordpress, nem olyan nagy cucc. Amerikai tapasztalat, hogy nagyon sokan zaklatják a bloggereket, szemétkednek velük, az IP megjelenítése valamelyes visszatartó erő. Ha rákattintok, kidbja, ki mindenki próbálkozott még onnan. De gratulálok a gondos előkészületekhez, jó életminőséged lehet! Így BIZTOSAN nem kerülsz börtönbe. :DDD (Oda olyanok szoktak, akik bűncselekményt követnek el, és el is ítélik őket.)
KedvelésKedvelés
“nem lepődnék meg, ha valamelyik genderista terrorállam titkosszolgálatával is jó kapcsolatbna állnál.”
Ez most komoly?
Mármint ez a kommentelő ezt komolyan gondolja?
KedvelésKedvelés
Hát persze, te nem hallottál ezekről az államokról? Meg hogy ki pénzel engem?
KedvelésKedvelés
Megint csak az van a fejemben, hogy “Ez most komoly?”
Azt olvastam tavaly, hogy “Gerle Éva titkosügynök”, vagy mi a f., hát tele volt vele a net, mikor megkerestem, hogy mi is az a “csakazolvassa”, de ez már akkor is egy hatalmas WTF volt.
Most ezt tényleg van, aki elhiszi?
KedvelésKedvelés
Szerencsétlen északi férfinépek…kihasználják, lenyomják, pénzüket elszedik, ezek a forróvérű ultrafeminista skandináv nők…
Biztos így van bányászbéka perspektívából pislogva.
Csak az a büdös nagy helyzet, hogy a hazai polgári peres bírák ezen országokba utaznak az állambácsi pénzén, az ottani sajátos joggyakorlattal ismerkednek, férfi-nő szempontból is…ugyanez van a pszichomókusokkal…mennek tanulni. Hála a hazai szakembereknek…felismerték, hogy itthon ezek a semmilyen rendű-rangú kapcsolatoknak nevezett valamik, mekkora externáliákat okoznak a következő nemzedékben. A magyar államgépezet tele van halszem-optikával rendelkező szakemberekkel. Változni fog a szelek járása.
Egy olyan világban, ahol a számítógépek processzorai olyanok, mint a dinnye, mert tele vannak maggal, nem fog menni a régi tényállás…a hibás mintákhoz ragaszkodó nőknek sem…
A tesztoszteronszint ha lecsökken, rá se ránts – elég tág határok közt mozog az. Majd nő az ösztrogén, na és akkor mi van ?! Legfeljebb lecsendesik majd az öntöttvas radiátort is telibe – feszítő érzése.
Továbbá az is eljöhet majd, hogy némelyek a skandinávizmus miatt lecsökkent tesztoszterontól – kizárólag a nő királynői diszruhájától és érintésétől fognak megmoccanni.
Szép új világ
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: fogadd el magad | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: olvasd újra | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: érzelmek koldusa | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a konditerem csak feministáknak való | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: fogyókúrázik a kamasz gyerekem | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: de akkor hogyan öregedjünk meg? | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: mindenki utálja az eminenseket | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: mit beszéltek? 1. | csak az olvassa — én szóltam
Hali!
2018-ban olvaslak, hogy vagy azóta?
42 éves vagyok, kb 1 éve edzegetek, most 10 alkalomra edzőhöz megyek.
Nem tudom mi a célom, kezdetben csak jó volt a mókus kerék mellé egy kis kikapcsolódás.
Nagyon nehéz az étrendesdi. És sokat gondolkozom, hogy mennyire akarok és mit.
Néha azt mondom, hogy “normális kaját akarok” és értem ez alatt a pizzát, hamburget, palacsintát – mint az élet részét. De keresem az egészséges oldalt is, de úgy, hogy ne öklendezzek a csirke-rizs letolása közben, hanem valami élvezhetőt egyek. Ez a legnehezebb, ezen fogok vagy átjutni, vagy elbukni.
KedvelésKedvelés
Szia!
Milyen testalkatod van, hogy vagy egészségileg, közérzetben? Ha nincs semmi célod, az jó, mert akkor nem vagy bajban.
Viszont öregszünk és romlunk. Edzegetni sajnos nem elég, ha az életmódi károk helyreállítása és az esztétikum is cél, nem csak az úgy-ahogy kinézet.
Ugyanakkor a konditerem nyomasztó, külsőségvadász világ, eléggé elveszi az ember kedvét, sok üres, személyiségzavaros, jól sem kinéző erőlködő van.
Én bombatestet akartam, amikor elkapott a gépszíj és láttam, milyen rohamosan fejlődöm, és hogy bírják az ízületeim.
Én csináltam egy csomó nehéz dolgot is, nem éreztem durvának a paleót, tovább is léptem, a böjt és a ketogén felé
Ha a pizza kívánatosnak és normálisnak tűnik, akkor te kognitíve sem és tapasztalatok alapján sem érted, mit okoz.
A csirke-rizs nagyon könnyen meghaladható,m az a versenyzők diétája, amatőröknek nagyszerű a pisztráng, marha, olajos hal, tojás, kacsa, rák, lazac is, zöldbab, édesburgonya, brokkoli, kelkáposzta, karfiol… annyi minden van. Szerintem ezek a zsírtól finomak, a száraz kaja nagyon lehangoló.
És minél kevesebb édes íz, ez fontos. Hatalmas csapda.
Én is ettem fagyit, palacsintát. Meg is látszik.
A bukás mit jelent? Nincs konkrét célod.
Magadnak főzöl?
KedvelésKedvelés
Köszi a kérdésedet. Júniusban végigmentem egy maratonon, futva, de nagyon lassan.
Kevesebbet járok terembe, squasholok, futok, voltam csoportos órákon.
Itt írok az edzéseimről:
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: sajnos, nem tehetünk semmit, te meg ne légy önhitt | csak az olvassa — én szóltam
Sziasztok
Egyszer már hozzászóltam itt egy bejegyzéshez, úgy egy éve, az nem sikerült valami jól, azóta csendben vagyok. Akkor fedeztem fel a blogot, azóta rendszeres olvasó vagyok. Most eszembe jutott valami a bejegyzéssel kapcsolatban, megkísérelem leírni.
Szóval bemutatkozás: én fél éve kezdtem el sportolni, életemben először, közben kijelöltem magamnak, hogy le akarok fogyni húsz kilót. 77.5-ről. Azért pont huszat, mert az kerek szám, és mert fiatalon sportolás nélkül pont annyi voltam. Most járok úgy nagyjából a kétharmadánál. Háromnegyedénél. Kicsit most elakadtam: szeretem az erőedzést (nekem a konditerem inspiráló, egyáltalán nem lehangoló, még a zenét is szeretem, proli vagyok tudom), fejlődök is, de a fogyókúrát utálom, és az erősödés nem megy a fogyással együtt. Szeretnék előbb lefogyni, és utána komolyan venni az erősödést. De nem szeretem 😦 mármint a drasztikus fogyókúrával járó kvázi-éhezést. Beteg is lettem nemrég, megfázás-takonykór-torokgyuszi vonal, illetve majdnem, nem akartam, hogy súlyosabbá váljon, arra az időre feladtam a kalóriadeficitet. Emiatt is, meg amúgy is kifogytam az akaraterőből. A terv az, hogy most kicsi pihit tartok, súlytartós vagy enyhe kalóriadeficites diéta (ja amúgy az étrend hús és nagyon sok zöldség, sovány tejtermékek, a zsír is jöhetne, meg olajos magvak, sajtok, de fogyókúra mellett nehéz kigazdálkodni a napi kalóriából. Az enyhe kalóriadeficit mellett is. Bojkottálom a kenyérféléket, tésztákat, az édességet pedig teljesen elhagytam. Ez csak infó.), mellé sok erőedzés és közepes mennyiségű kardió a cél a karácsonyi szezonra. És megint elkezdek lábazni. A fogyós kardió mellett nem mertem lábazni, mert egy lábnap után a következő pár napban tuti nem fogok egy órát lépcsőgépezni, és akkor mi lesz a lefogyással. Nemrég kipróbáltam egy csoportos órát, mint kiderült, a felsőtestem egészen jó állapotban van (a nemsportolókhoz képest), a lábam viszont harmatgyenge. Tényleg vége lehetne már a fogyókúrának, de nem úgy,hogy feladom, hanem hogy elérem a vágyott alacsony zsírszázalékot . Januárban majd újrakezdem.
Szóval ez vagyok én most. Úgy jutottam ide, hogy előtte volt erős lelki mélypont, mellé pedig elkezdtem fizikailag mindenhol fájni, a hátam főleg, vagy öt különböző helyen. Először megpróbáltam elmenni kocogni, depresszió ellen, ötszáz méteren kétszer kellett szünetet tartanom, de imádtam. És teljesen lezúzta a térdemet. Gondoltam majd hozzászokik, ehhez képest a napi fél kilométeres futások két hét alatt olyan állapotba hoztak, hogy már ülve is fájt, és a kétszáz méterre lévő boltba is úgy mentem, hogy mindkét lábra sántítottam.
Most így vékonyabban újra próbálkozom vele időnként, mindig azzal az eredménnyel, hogy utána úgy egy hétig fáj a térdem. Vagy kettőig. Nem annyira, mint akkor régen, de van egy folyamatos tompa sajgás, és erősebb fájdalom ütődésekre, mondjuk ha leugranék valahonnan. Ilyen két kilométerekről beszélek, mondjuk 11 km/órával, futópadon, előtte fél óra bemelegítés emelkedőre gyaloglással. És még így is. Szerintem soha nem leszek képes futni. Ez nagy kár, mert így 36 évesen jöttem rá, hogy futni nagyon jó, de úgy tűnik, túl késő, az ízületeim nem szeretik, családi hajlam is, erről lemaradtam.
Amire kilukadni próbálok: gyerekként szerettem futni, nem sportként, csak úgy, játékból, versenyből, bármi. Aztán jött az iskola, a kötelező futással. Gyűlöltem a kötelezőket, megutáltam hát a futást is, főleg, hogy nem is ment jól. Utáltam a testnevelésórát, instant megalázás volt. (amúgy tényleg, plusz én kiközösített is voltam, meg ügyetlen is). Onnantól utáltam a sportot úgy általában. Nem is voltam bennük jó, szóval ez még rá is erősített. Egymást erősítették. Most kezdek rájönni, hogy sportolni mennyire jó tud lenni. És hogy depresszió ellen is jó, hátfájás ellen is, kb minden ellen. Futni külön jó, az egy ilyen extra örömélményt nyújtó valami. És erre kiderül, hogy nem lehet. Azért majd még próbálom, de szerintem ez már ígyjárás.
Van egy másik ilyen dolog, ami pont ugyanúgy működött: a szépirodalom. Kocka vagyok, kicsit aspis vonásokkal (ez nem népszerű itt, tudom), műszakis/természettudományos érdeklődéssel, de mindig nagyon szerettem olvasni. Gyerekként szépirodalom közelében voltam, tehát simán elvettem őket a polcról és olvastam. Így elolvastam néhány kötelező olvasmányt is, mielőtt még kiderült volna róluk, hogy kötelező. Aztán jött az iskola, a kötelezőkkel, a kötelező olvasónaplókkal és a kötelező elemzésekkel, ahol kötelezően azt kellett véleményként leírni, amit a tanár gondol (ehhez képest a tankönyvek véleményei is egészen okosak voltak, illetve legalább meghaladta a szókincsük a tanárok háromszáz szavas szókincsét, de azt sem volt szabad, már az is különcködésnek számított, hanem a tanár elmondta, a diák szó szerint lejegyzetelte, memorizálta és leírta a dolgozatba, ennyi). A tanárok pedig általában ostoba és sablonos dolgokat gondoltak. De ezeket lediktálták, és ha a dolgozatban valamit máshogy írtam, akkor jegylevonás, és engem nagyon nyomtak a szüleim, hogy csak az ötös lehet megfelelő jegy. Ilyen körülmények között megutáltam a szépirodalmat, és bojkottáltam is. És úgymaradtam. Tehát azóta csak szórakoztató irodalmat olvasok.
Namost, amit mondani szeretnék: gyanús a párhuzam. Szerintem jogosan utáltam meg a sportot is és a szépirodalmat is. Mármint jó okkal. A sporttal kapcsolatban tévedtem, sajnálatosan, és úgy tűnik, a sporton belül a futásról véglegesen le is maradtam. Namost, lehetséges, hogy a szépirodalommal kapcsolatban is ez a helyzet. Hogy ha elfelejtem az idióta magyarórákat, akkor esetleg mégiscsak tudnék valamit kezdeni a szépirodalommal. És olvasni még tudok, nem vagyok sem vak, sem demens. Szóval talán, egyszer veszek egy mély levegőt és nekiállok. Azért maradok kocka és műszakis, de adok a dolognak egy esélyt. (majd.)
…úgy általában érdemes az embernek felülvizsgálnia a berögződéseit. A traumákat is. Akkor is, ha jogosak, ha nem én voltam a hibás, meg akkor is, ha én is hibás voltam, és a szégyen miatt utáltam meg egy valamit. Úgy általában, a felülvizsgálat egy hasznos dolognak tűnik.
KedvelésKedvelés
Szia, örülök, hogy írsz, megtaláltam a régi kommentváltást. (Azóta sem szeretem, ha az olvasó tanácsokat ad, mit hogyan írjak, de már tudom, miért: ezzel, hogy “ő nem ért egyet”, lebecsüli az íróságomat, a szövegvilágot, a felépített metaforákat, igazságot követel, csak mert neki érzékeny valami, azt is kétségbe vonva ezzel, hogy alkotó ember vagyok.)
Nem hiszem, hogy lemaradtál bármiről! Már az nagy dolog, és ez nem ilyen vállon veregetés, hanem építő olvasni, hogy felismerted a párhuzamot a két téma között.
És nem rekedsz meg ott, hogy hülye volt a magyartanár, mint azt egy kínos és nagyhangú kommentelőnél láthattuk (“az irodalmat túlértékelték”, mondta ezt tévé elé, fotelba dermedve).
Jó látni, hogy, akárhogyan is, de sportolsz, és van benned szándék olvasásra, önfejlesztésre.
Szerintem jól nyomod, és az első tíz kiló meg fél év után nem megy együtt a tömegnövelés és a zsírfogyás.
Annyit megjegyzek, hogy a magas zsír csak akkor fér bele, ha a szénhidrát nagyon alacsony, a zöldségeket is beleértve, de ezt biztos tudod.
Úgy viszont nagyon sok előnye van, az alacsony inzulin, a zsírban oldódó vitaminok, a telítő hatás, a metabolikus tréning ésatöbbi.
Én magyartanárként most fedezem újra fel egyik-másik írót, bőven van mit megértenem Nádason, Thomas Mannon. Mindig van előre, tovább. A teljes szépirodalomtól, színháztól, komolyzenétől távol maradni biztosan botorság.
KedvelésKedvelés
Közben olvastam sok kommentváltást itt, értem a hozzáállást. Mármint felismerem a mintát. De nem érzem. Írtam én is blogot még régen, ahova sok komment érkezett (index címlapról megtalált az összes hülye is, nem a magamfajta vitatkozósak, hanem a durvák), de nekem nem kattan az érzés, ami neked igen. Felfogom, tiszteletben tartom a tiedet, nekem nincs, engem nyugodtan lehet kritizálni, oktatni, nem érint érzelmileg, illetve képes vagyok határozottan lereagálni anélkül, hogy zavartatnám magam.
A kommentváltásunk végét egyébként tényleg nem olvastam, nem tudom, mi volt az utolsó válaszod. Eleve félrement az egész, nem hiszem, hogy érdemes folytatni.
“Nem hiszem, hogy lemaradtál bármiről!” Ezt a futásra is érted? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy én már nem fogok futni. Majd még megpróbálom 58 kilósan, meg még több bemelegítéssel, de nem hiszem, hogy ezen az öt kilón múlna. Főleg, hogy ha sikerül izmosodni, akkor megint nem leszek annyira pehelysúlyú.
Van valami tipped, hogy minek kell változnia ahhoz, hogy ne fájjon a térdem a futástól? Nekem még a lábizom jut eszembe, tehát ha gyúrok a térd környéki dolgokra, tartóizmokra, combfeszítőre és combhajlítóra, akkor majd jobban felfogják az ütődést. Szerinted?
“Annyit megjegyzek, hogy a magas zsír csak akkor fér bele, ha a szénhidrát nagyon alacsony, a zöldségeket is beleértve, de ezt biztos tudod.”
Igen, sejtem, valószínűleg nem jön ki a matek, a kalória. (én számolgatós vagyok, anélkül hajlamos megcsúszni a mennyiség) Emiatt valószínűleg nem leszek ketogén, igénylem a zöldséget, szeretem, eteti magát, fizikailag kellemetlenül érzem magam, ha egy nap nincs elegendő zöldség. Nem tudom, mi van benne, de nem pótolja sem a kenyér, sem a multivitamin-tabletta, sem a joghurt (tehát nem a sav kell belőle, nem a szénhidrát és nem a vitamin, hanem valami egyéb.), próbáltam. A gyümölcs megfelel, csak az meg ugye édes, több kalória, és mivel az érzés kb ugyanaz, maradok a zöldségnél, abból kétszer annyit ehetek ugyanazért a kalóriáért.
…Egyszer valamiért nem volt itthon zöldség, aznap már nem jutottam bolt közelébe, a végén kínomban a chilis kechupot faltam fel magában, kanalazva. Na az már egészen zöldségszerű, csak túl édes. És a chilinek érdekes hatásai vannak nagy mennyiségben.
A pontos étrendet majd akkor találom ki, ha a fogyás megvolt és már súlytartás (zsírsúly-tartás), izomépítés lesz a cél. Egyelőre örülök, hogy képes vagyok a kontrollra, úgy egyáltalán. Az utóbbi egy hétben visszaestem, de ha fél éven át ment, akkor talán képes leszek visszatérni rá… amikor ment, akkor nem fájt egyáltalán, jól esett, csak azt a kevés plusz mennyiséget hiányoltam, ami kellett a kalóriadeficithez.
“És nem rekedsz meg ott, hogy hülye volt a magyartanár, mint azt egy kínos és nagyhangú kommentelőnél láthattuk (“az irodalmat túlértékelték”, mondta ezt tévé elé, fotelba dermedve).” Nem emlékszem a kommentelőre, de én tuti nem fogok a tévé előtt ülni, nehezemre esik a vizuális dolgok fogyasztása. Sorozatoké is. Kedvtelésből nem csinálok ilyesmit. Önfejlesztésből esetleg csinálhatok, de abból is jobb szeretnék olyat, ami nem esik már eleve nehezemre, tehát első körben olvasás.
Közben belegondoltam, és igazából nem mondhatom, hogy tényleg abszolút elkerültem a szépirodalmat.A huszadik századi, középiskolában említett írások (csak a próza) jelentős része megvolt. Meg némi tizenkilencedik század, például Zola. Talán azért, mert ez már a vége volt a giminek, elsiették, és a nagy része nem volt kötelező, hanem csak megemlítették, és csak a tankönyv. Azaz nem kellett a tanár saját szavait magolni. Csáth Gézát például elég jól ismerem azokból az időkből. Nemrég itt olvastam egy utalást rá, akkor újraolvastam sok novelláját.
Kérdés: Kertész Ákos szépirodalom? Szerinted?
A múltkor olvastam tőle (Makra), nyilvánvalóan nem egy kategória a vámpíros tiniregényekkel, de azon kívül még elég sok kategória létezik. Ha jól emlékszem, szerinted már Szabó Magda is lektűr.
KedvelésKedvelés
Kertész Ákos: persze. A Makra a főmű, én csak azt, de nem annyira időtálló, mint a legnagyobbak művei, évitizedéábe zárt szemlélet, probléma, témakör. (Én ezt onnan tudom, hogy ki számíthat olyasminek, hogy a legutolsó ELTE korszak tételsorában, előadásai között szerepel-e az illető. Történetesen ennek a közelében éltem, a fiam apja tanította, a könyvespolca is eligazít.)
Szabó Magdát szerintem nem csak én tartom lektűrnek és kurzusírónak, épp ezért sem ő, sem Jókai Anna nem volt benne a kurrens szakdolgozati témák között és az említett kurzus követelményeiben, csak épp emgemlítve, legalábbis az ELTE-n, de ebben van/lehet nőellenesség is (ugyanakkor Rakovszky Zsuzsa, Gergely Ágnes, Tóth Krisztina nagyon is).
De mégis az terjedt el, hogy ő szépirodalmi rangú, meg az Európa kiadó hitelesíti.
Nem merevek a kategóriák amúgy. Sokat olvasó embereket érdemes kérdezni, kritikusi listákat (Magyar Narancs), az ÉSt, profi értékeléseket, a Magvető, a Széprodalmi, az Európa, a Jelenkor szerzőit.
KedvelésKedvelés
Semmilyen tekintetben nem tanulság nekem, hogy más blogger más helyzetben mit és miért csinál. Én a hetedik évben, 2100 értékelhető tartalmú blogposzt szerzőjeként, kvázi szabadságharcosként, interakció-özönben ott tartok, hogy nekem többé senki ne ítélje, minősítse, hogy mit miért csinálok, ne is célozgasson erre. Semmilyen téren nem szeretnék terelgetve lenni, ezt gondolom, én tudom a hátteret, ez van. Lehet, hogy máshol buták az emberek, meg ilyen az internet, beszólogatnak, a trollok örökök, de itt ez ne legyen, én ezt nem kérem, és ez nem diktátorság. Ne legyen ilyen az internet, hiszen az adott kommentelő saját döntése, hogy van-e önreflexiója, figyel-e, ha visszajelzést kap, feszkózik-e itt. Vállaljon felelősséget. Nem simán baszakodnak, hanem bosszúból, rám szállva.
Tényleg szokatlan kitartással, indulatokkal ragadnak ide, piszkálgatnak többen, és én igazi naiv balek vagyok, nagyon lassan jöttem rá, hogy a pusztító unalomból, nyomorú életükből állnak így bosszút.
A hátteret, előzményeket nem tudom, mennyire ismered, már 2013 óta vannak igen meredek dolgok itt. Nem kritika és nem is vélemény (nem tényekről, összefüggésekről van szó), hanem eltalálja a poszt, áskálódik, kíváncsi, érzelmileg viszonyul, heveskedik vagy manipulál. Miköhben én azért alapítottam blogot, hogy VÉGRE ne egy legyek a sok közül, ne piszkáljanak olyanok, akik érzéketlenebbek, tájékozatlanabbak.
“Felfogom, tiszteletben tartom a tiedet, nekem nincs” Nem tudom, mit mondasz ezzel. Én úgy látom, nem csak más személyiséggel, de más méretekben és más témában is írunk. Író vagyok, ez az identitásom, szakmám is.
Nem szeretem ezt az összeméricskélést, mégiscsak azt sugallod, hogy nekem se kéne itt “érzékenykedni”. Belefáradtam, hogy mindneki méricskél, idelép, magyaráz, kioktat. Ne tudd meg, mi van a lomtárban. Attól, hogy rá se rántasz, nem lesz normális a feszülési kényszer, a tehetségetlen önigazolás, a zaklatás.
Téged személyedben, rád szállva, magánügyeidnek neten túl is utánamenve, fenyegetve zaklatva támadtak? Érkezett 200-400 komment posztjaidra éveken át? Szenvedélyes olvasók? Mert ide Index-forgalomgenerálás vagy bármilyen banner, tolás, optimalizálás nélkül, kizárólag a tartalom és személyes ajánlás jön ennyi, évek óta.
Aki író, és ez identitása, ráadásul személyes blogja van, megírja szoptatását, szexualitását, gyászát, éles ügyeit és traumáit, emellett interakcióban van az olvasóival irodalmi estek vagy edzések miatt, és ennek tetejébe magánblogtól szokatlan ismertséget ér el, az másfajta problémákat, feladatokat, felelősséget él át, mint az időszakosan blogolók vagy a hobbibloggerek.
Nem vagyok érzékenykedő, hanem nagyon világosan látom azt, hogy mi zajlik, és köszönöm, nem kérem. nekem erőt ad, ha deklarálom. Régen nem tudtam nemet modnani, belementem mindenbe, mára felépült az énem.
KedvelésKedvelés
Futás:
tempó (a 11 nagyon sok), cipő, technika, talaj, táv… meg szoktak erősödni az izmok, sok példa van, szakértők és netes okosok segíthetnek (én nem vagyok az).
KedvelésKedvelés
Úgy találtam rá a regényre, hogy valahol találtam egyszer egy idézetet, talán egy Index cikkben, az tetszett, rákerestem, és a Debreceni Egyetem magyartanároknak szánt anyagát találtam meg véletlenül. Itt: http://mnytud.arts.unideb.hu/tananyag/olvasni/makra.htm
Sajnos ha a linket visszatörlöm az “olvasni” -részig akkor forbiddent dob, pedig érdekes lenne látni, mi más van még itt feltöltve a leendő magyartanároknak olvasási célból. Ha valahogy hozzáférek, ez is egészen jó kezdőpont lehet, nem ELTE és nem tételsor vagy előadás (illetve nem tudom, az-e), de csak van egy oka annak, hogy odateszik őket, és annyira lényegileg csak nem különbözik a Debreceni Egyetem magyartanár-képzése az ELTE-étől.
“Szabó Magdát szerintem nem csak én tartom lektűrnek és kurzusírónak”
Igen, láttam már mástól is ezt a véleményt. Ha jól tudom, mostanában szerepel a diákoknak szánt kötelezők között az Abigél. Én olvastam tőle mást, és azokat eléggé erősnek éreztem (az Ajtó, meg két másik, a végén az Abigél is) és nincs annyi műveltségem, hogy érezzem a különbséget. Abban már eleve nem bízok, hogy az iskolai kötelező olvasmányok mind szépirodalmi szintűek (meg itt vannak a meglévő erős előítéleteim) tehát erre nem támaszkodhatok. Kicsit féltem, hogy rálegyintesz, hogy áhh, a Makra az csak lektűr, annak se nagy szám, mert akkor ez azt jelenthetné, hogy mindenképpen élvezhetetlennek kell lennie valaminek ahhoz, hogy megkapja a szépirodalmi rangot. Márpedig a Makra abszolút etette magát, harmadszor is elolvastam.
Én könnyített szinten kezdeném a művelődést, a huszadik század nekem még elegendően ismerős ahhoz, hogy megértsem és átérezzem a nagyon adott évtizedbe zárt témaköröket, az ismeretlen részletek meg kellemesen egzotikusak. Ugyanez sokkal nehezebb mutatvány egy háromszáz vagy háromezer éves történettel.
“Sokat olvasó embereket érdemes kérdezni” Ezt tettem most, köszi a választ 🙂 …Egyszer hallgattam egy Mancs ajánlásra, az nagyon nem jött be. Engem nagyon tud zavarni, ha valakiből hiányoznak (szerintem) alapvető természettudományos ismeretek, miközben ilyesmit fejteget nagyon részletesen. Tudom, nem ez a lényeg, tekintsek el tőle, engem akkor is idegesít (szándékosan nem írok címet, nem akarok megint balhét). Kertész Ákos legalább igaziból lakatos volt, és a Makrában sem a karosszérialakatosok munkájának konkrétumai a fontosak, de örülök, hogy hitelesnek érezhetem ezeket az apró részleteket.
KedvelésKedvelés
“annyira lényegileg csak nem különbözik a Debreceni Egyetem magyartanár-képzése az ELTE-étől” azért igen, mert Debrecenben helyi és személyes okokból nem volt ennyire mellőzve SzM, például. Pesten ezt a korszakot (1975-) majdnem harminc éven át egyetlen ember uralta, tanította, az ő ízlése és értékítélete formálta részben a doktorképzést is, sok remek kritikus, folyóirat, kiadó mellett, természetesen.
De nem csak ő, ha például Morcsányi Géza azt mondja egy regényre, hogy jó, akkor az jó, vagy legalábbis van benne érték.
KedvelésKedvelés
Én nem vagyok különösebben sokat olvasó ember, kritikus sem, irodalomtörténész vagy recenzor sem, sima, kicsit színházértőbb és kreatívabb, főleg nyelvtanos fejű magyartanár vagyok, a mondjuk 50 legnagyobb jelen kori alkotó közül mondjuk 20-at ismerek úgy-ahogy. Azokra gondoltam, akik például a Minimum 11-es listát pontozzák, ők profi irodalmárok, és a Forrásba, Jelenkorba, Tiszatájba, Alföldbe, ÉSbe se véletlenül kerülnek szerzők. Egy ajánlás után még ne temesd a MANcsot. A műnek nem tetszenie kell amúgy, hanem erős, csontig ható legyen a mondat, feladatot adjon, megakasszon, elemien érintsen, ez nem szórakoztatás, hanem meló (jó a sport párhuzama).
Írok néhány nevet, próza:
Esterházy Péter, Spiró György, Kertész Imre, Konrád György, Krasznahorkai László, Závada Pál, Borbély Szilárd, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Bódis Kriszta, Szvoren Edina, Bartis Attila, Kun Árpád, Gergely Ágnes, Székely János, Háy János, Térey János
vers:
Petri György, Orbán Ottó, Kiss Ottó, Rakovszky Zsuzsa, Varró Dániel, Térey János
És van ez a poszt (2012-es, ma már nem pont ezeket tenném rá):
KedvelésKedvelés
Tar Sándor, Bodor Ádám
Galgóczy Erzsébet, Örkény István, Fejes Endre az öregebbek közül
KedvelésKedvelés
“nem akarok megint balhét”
???
Itt, én vagy más balhézna veled?
Durván projektálsz, interiorizáltál egy elvárást, amely nem is létezik.
Metaforikus vagy mágikus realista világban számon kérni a természettudományt tényleg nem értelmes, de megértem, ha ennek ellenére zavar.
KedvelésKedvelés
Nem akarom, hogy balhé keletkezzen. Veled. Nem azért jöttem, hogy befolyásolni próbáljalak, terelgesselek. Mint ahogy egy másik hozzászólásomban is leírtam, nem nagyon érzem, hogy téged mi triggerel és mi nem, mivel máshogy működünk és ezért magamból nem indulhatok ki, ismerőseimből sem. Emiatt gyakran nem tudom eldönteni, hogy valamit befolyásolási kísérletnek veszel, annak, hogy megpróbállak megváltoztatni, vagy simán társalgásnak. Mint például az előző reakciód, azt sem láttam előre.
“Metaforikus vagy mágikus realista világban számon kérni a természettudományt tényleg nem értelmes, de megértem, ha ennek ellenére zavar.” Csak mert annyira feltűnően sokat írt a világ gyakorlati működéséről. A legtöbb történet nagyvonalúan elsiklik ilyen részletek felett, ez nem.
” A műnek nem tetszenie kell amúgy, hanem erős, csontig ható legyen a mondat, feladatot adjon, megakasszon, elemien érintsen, ez nem szórakoztatás, hanem meló (jó a sport párhuzama).”
Ha csontig hatott volna, akkor valószínűleg elnézem a természettudományos hibákat is. Nem érintett elemien. Ha a sport párhuzam jó, akkor végképp meg tudom magyarázni, tudom, hogy milyen, amikor a sport megakaszt, melót ad, meg esetleg katarzist, de bele kell tenni az energiát, illetve kiforgat magadból, nem úszod meg. Könyv is csinál ilyet velem, ez nem csinált. (a Makra igen, elég sokáig gondolkodtam rajta, mondott valamit amit én nem tudnék továbbadni, több embert próbáltam már meggyőzni, hogy olvassák el, mert nem tudom összefoglalni úgy hogy át is menjen, de ez itt egy *valami*, több lesz tőle az ember. utána). A másik könyvnél úgy éreztem, hogy ez egy hatásos írás, erős hangulata van, mondani is próbál mindenfélét, de nem stimmel, úgy érzem, eleve a kérdés rosszul van feltéve benne. Olyan melót nem akarok, hogy fejben próbáljak habosítani, elemiséggel, felruházni egy nem ilyen dolgot, csak azon az alapon, hogy valakik azt mondták, hogy van benne elemiség, meg különben is, filmet csináltak belőle, akkor biztos értékes. Talán csak én vagyok kevés hozzá, nem tudom, de akármi is az ok, több nem leszek, akárhogy habosítok. Ott van a polcon, még lehet, hogy előveszem, de nem mostanában.
Egyébként a sport az szórakoztató, szerintem. Nekem tetszik. Azért is csinálom, az egyéb jó hatásai mellett.(a fogyókúra nem tetszik, az csak munka, ezért is szeretnék már hamar a végére érni). A futást is azért szeretném csinálni, mert örömet okoz. Nem valami erőlködős-önbüntetős mazochizmusból, hogy akkor jó, ha rossz nekem. Hanem mert jó. A húzódzkodás is jó. A futópadon maxos emelkedőn gyaloglás égeti a kalóriát, nem fájdítja a térdemet, de nem annyira szórakoztató, mint a futás, jó lenne inkább futni. Akkor is poén volt futni, amikor tényleg nem bírtam elfutni az utca végéig pihenő nélkül.
..köszönöm a neveket és a listát, elteszem későbbre.
KedvelésKedvelés
Oké, kösz én is.
Persze hogy nem látjuk előre a másik reakcióját, de ez nem baj. Nem fog semmi különös történni. Én nem érzem, hogy oltanék vagy bántanék. Ahhoz nagyon durván rám kell szállni.
Nem trigger ez, mert nem trauma az, ami zavar, nem ennyire komoly a dolog – egyszerűen annyiszor volt már, hogy meg akarták nekem mondani, mi hogy van, terelni, miközben értelmezhető melót én tettem a témába, ő nem, és annyira nem vezetett sehova, annyira egyforma mindig, hogy unom.
Humánok, ember helyett szöveget keresők és engem ismerők jobban értik, mit nem kedvelek, de szerintem semmi extra nincs benne.
Tudom, furán hangzik, de nem azért írok, hogy megvitassuk, dűlőre jussunk. Volt most egy ilyen megkeresés privát: ő is okos, idegesítemn, elmondja, miket gondol. Nemet mondtam, erre nincs időm, írjon blogot ő is, a privát életemben nem nagyon beszélgetek a blogposztokról.
Van, hogy az olvasó projektál, azt hiszi, nekem akadt be valami, én vagyok dühös, miközben csak erős a mondat, betalált a téma, neki érzékeny pontja az, ő lett dühös. Sok minden van. (“én váltom ki”, “megosztó vagyok2, “megszállott”, “nem tudok mértéket tartani”, mondják ők. Tanuljatok meg irodalmi módon olvasni, legyetek jól magatokkal, ne legyen ekkora botrány, ha valaki máshogy él, szenvedélyesebben él, mondom én.)
A múltkoriban azt éreztem, haragszol a magyartanárodra és egy kicsit emiatt vágsz vissza nekem, hogy legyen a nyomi példám egy magyartanár. (amúgy szerinted relatíve nem fizetik túl a műszakiakat, IT-ket, mondjuk egy fordítóhoz vagy újságíróhoz képest?)
“Olyan melót nem akarok, hogy fejben próbáljak habosítani, elemiséggel, felruházni egy nem ilyen dolgot, csak azon az alapon, hogy valakik azt mondták, hogy van benne elemiség, meg különben is, filmet csináltak belőle, akkor biztos értékes.” Ja, nem is kell ilyet. De nem kizárt, hogy ha sok jó szöveget olvasol, egy idő után egyre több szöveget tartasz majd jónak (színházi fejlődésemben nekem ez történt). Amúgy meg ez egy ajánlás, egy könyv, nem jelent semmit az ajánlások/MaNcs értékére vonatkozóan. (Melyik ez, na? Nem valószínű, hogy olvastam.)
KedvelésKedvelés
Még valami.
Lehet, hogy amit írtál, hogy “amit ír, az lepereg”, az abból ered, hogy te is úgy értelmezed a netet, hogy arra jár valaki, és ír valamit, mindenkinek egyformán joga van. Én nem így értelmezem, nekem a blogom alkotás és személyes tér.
Amikor én egy kommentelővel beszélgetek, akkor egyidejűleg itt figyel csöndben 620 vagy 6200 másik ember, és később is elolvassák mások.
És egynémelyik (később meg is írja) fel van háborodva, hogy én hogy bántam azzal a jü szándékú kommentelővel, hogy kiosztottam.
Írja ezt arra, hogy leírom, amit gondolok, és ami a kommentelőnek esetleg nem esett jól vagy zavaró volt, amit én ugyanúgy nem tudhatok, ahogy ő sem tudja rólam (pedig én már sokszor leírtam), hogy mi zavar vagy irritál. Főleg ha a kommentelő sokkal vehemensebb, bántóbb volt, mint én… neki szabad, ő a plebs, aki reklamál!
Valójában elvitatja a jogot, hogy én olyan legyek, amilyen vagyok, hogy megengedhessem magamnak ezt, hogy szóljak, ha valami zavar. Azt akarja, hogy viselkedjem valahogy, beszoríthasson a tűrésbe.
A műfaj királynője az irritálóan rendezkedő, manipulatív, rosszindulatú Lorax, ő egyszer azt írta (amikor még enyhe és kedves, szó nélkül hagyó voltam), hogy ha így beszélne egy ügyfelével, lehúzhatná a rolót!
Nekem nincsenek ügyfeleim, semmit nem ígértem neki, nem vagyok vele semmilyen kötelemben, csak a szöveget olvassa, amelyet már megírtam. Nem vagyok pszichológus, tanítónő, társalkodónő.
Senki nem tudja, ismeri el magáról, hogy nem jóindulatú, nem építő, hogy piszkálgat, célozgat, de a dinamikák nagyon beszédesek. És rengetegen irigyek, fontoskodnak.
Ha ez így van, kérdem én, ha án kiosztom az embereket, miért vagyunk itt még ennyien, miért kapok ennyi pozitív visszajelzést, miért pörög még mindig a blog?
Nem lehet, hogy pont azok vannak, maradtak itt, akiknek könnyen megy az a fajta kommunikáció, kapcsolódás, ami nekem természetes?
Nem kell megfelelni a bloggernek, nem kell hozni az egyetértést, sportolást, érvet, semmit.
(Velem is van baj: kiskoromtól másféle az érzékenységem, közérzetem, mást látok, mást érzek fontosnak, mint mások. Ebből a legfőbb értékeim is fakadnak egyben, nem fogom feladni. De ha valakinek ez sok, ha nem tetszik, nem kell beszélgetnünk, nem kell itt lennie.)
KedvelésKedvelés
““Felfogom, tiszteletben tartom a tiedet, nekem nincs” Nem tudom, mit mondasz ezzel. Én úgy látom, nem csak más személyiséggel, de más méretekben és más témában is írunk. Író vagyok, ez az identitásom, szakmám is.
Nem szeretem ezt az összeméricskélést, mégiscsak azt sugallod, hogy nekem se kéne itt “érzékenykedni”.”
Jesszus, nemár megint…
Inkább a bejegyzéseket olvasom, nem a kommenteket, de alapszinten képben vagyok, hogy mióta, meg hogy volt feszkó. Időnként a bejegyzésekben is utalsz rá, nehéz nem tudni róla egyáltalán, a részletekkel ugyanakkor nem vagyok képben.
“Nem tudom, mit mondasz ezzel.”
Egészen konkrétan azt mondom, amit írtam. Tényleg. Nagyon igyekszem nem sugallni, igyekszem nem írni a sorok közé. Kifejtve: azt mondom, hogy én nem tudlak empátiából megfelelően kezelni, mert nekem nincs hasonló saját érzékenységem. Másmilyen érzékenységeim vannak, ilyen pont nincs, illetve sok mindent, amit te bántónak érzel egy kommentelőtől, azt én pont hogy pozitívnak érzékelnék, ha az illető nekem írná az én blogomon. Tehát kénytelen vagyok mindig ötször végiggondolni, hogy mit írhatok és mit nem, hogy ne legyen belőle feszkó, mert máshogy működünk, és az ösztönös, jóindulatú, magamat-a-helyedbe-képzelős hozzáállásom itt problémás lehet. Szándékomban áll nem feszkózni. Ezt akarom írni.
Amit nem akarok írni:
-nem mondom, hogy valamilyen viselkedés helyes vagy helytelen egy kommentelőtől. Nem akartam erről beszélni egyáltalán. Attól, hogy valami rólam lepereg, az illető dolog lehet undorító, vagy lehet tényleg teljesen oké.
-nem mondom, hogy legyél olyan, mint én. Nem gondolom magam követendő mintának. Viselkedésbeli részletekben sem. Ha esetleg annak gondolnám, akkor sem próbálnék ilyet írni, mert erről pl tudom, hogy sértő lehet, engem is sért, amikor jön egy béla, és magát állítja be követendő példának. Itt vagyok, nézd, nekem könnyű volt, neked miért nem könnyű? Csak. Máshonnan indultunk, én vagyok béna, traumáim vannak, tehetségtelen vagyok, tökmindegy. Ne hozd fel magadat, hogy dehát ez könnyű, mert neked esetleg az, nekem meg esetleg nem, és nem lesz könnyebb attól, hogy ezt mondod. Szóval ezt értem.
(Majd én követem magamtól a példáját, ha tényleg olyan. Vannak inspiráló emberek. A győzködést nem szeretem, ellenszenves, hiteltelenít.)
KedvelésKedvelés
A félelmed infantilis, fölösleges, önmagát beteljesítő, enyhén inszinuáló, és szerintem félre is értesz. Nem éri meg neked ez az egész kommentelés itt. Vagy igen?
Figyeld meg azokat az interakciókat, amelyekben nem “harapok” (nem jelzem vissza, hogy ez így nekem zavaros): az illető, legyen új vagy régi, NEM ad tanácsot, nem előlegzi meg, hogy én majd mit fogok reagálni, mi lesz, nem “fél” tőlem, nem is nagyon ír rólam. Semmiféle feszkó nincs. Nem bólogatnak, csak nem basztatnak, nem kérdőjeleznek meg. Kicsit se.
Mesélj magadról, és ennyi.
Az előző meccsünkben kioktató voltál, azt írtad, hogy én ne a kocka műszakiakat használjam mint bénaság-metaforát, mert téged zavar, hiszen te műszaki vagy, hanem pl. a magyartanárokat, miközben tudod, hogy én magyartanár vagyok, és nem vagyok bénácska vagy ügyetlen. Hiszen pont azt az érzékenységet, olvasói értést, rugalmasságot, kommunikációs nagyvonalúságot hiányoltam, és ezt a fajta tól-ig taxonómiát, formállogikát kárhoztattam, amiről ez a tanács is árulkodik.
Én nem érzek feszkót, és nem szeretném, ha engem okolnál azért, amiért vigyáznod kell a nyelvedre, vagy bármi.
Láthatólag teljesen mást tekintünk alapértelmezetten normának, elvárhatónak. Arra gondoltál, hogy nekem az a természetes, amit én kérek, mert abban érzem jól magam? Tömören annyi, hogy e sok év és fröcsögés után már NE PISZKÁLGASSANAK. Jelentékeny kommunikációs érzékenységet, határtiszteletet várok el, és nagyon nem bírom a manipulációt.
Nem kell annyi mindent megvitatni. Aki kérdez, annak válaszoljunk, és meséljen inkább mindenki magáról.
“sok mindent, amit te bántónak érzel egy kommentelőtől, azt én pont hogy pozitívnak érzékelnék, ha az illető nekem írná az én blogomon” Hát persze. A bloggerek 99,5 százaléka úgy üdvözli a kommentelőt, mint valami megmentőt, bármit is ír. Én fuldoklom benne, hogy okoskodnak, nem is ismert témákról magyaráznak, célozgatnak, önigazolnak és rengetegen vannak. Ti a kommenteknek csak egy (rohamtól függő arányú, sokszor kisebb) részét látjátok.
KedvelésKedvelés
“A félelmed infantilis, fölösleges, önmagát beteljesítő, enyhén inszinuáló, és szerintem félre is értesz. Nem éri meg neked ez az egész kommentelés itt. Vagy igen?”
Egész idő alatt nem akartam erről beszélni. Annyit akartam tenni, hogy szólok, hogy a jóindulat és az igyekvés megvan bennem, de érzésre nincsenek meg a határaid, max intellektuálisan, emiatt hibázásra vagyok hajlamos. Például félreérthetlek, igen. Valószínűleg némileg félreértelek.
Annyit vártam ettől, hogy leokézod, hogy átment, érted, hogy nem vágom, de jószándék. És ez egész végig rólam szólt, hogy én xyz okból valamilyen nem vagyok, tehát ügyetlen vagyok benne. Rólad nem szólt, például feleslegesen mondtad, hogy te nem vagy olyan, mint én, és nem akarsz olyan lenni, mint én, mivel ez triviális, eleve az volt. Nem próbáltam célozgatni.
Egészen sokat olvastam tőled, nem hiszem, hogy plusz magyarázattól okosabb leszek. Maradnék a kiindulási állításnál.
Sportról akartam beszélgetni, esetleg irodalomról, illetve arra gondoltam, hogy a párhuzamot eddig szerintem itt nem írták meg, és esetleg érdekes lehet. Ha ezekről a témákról beszélgetnénk, megérné kommentelni. Szeretnék ezekről a témákról beszélgetni.
Az “első meccsünk”ről meg végképp nem szeretnék beszélgetni. Nem, nem éreztem megmentőnek a kommentelőimet, de pont a sajátommal nem lett volna bajom. Neked meg van, volt, oké, értem az okát, nem is írtam most hasonlót. Ne kelljen már ezt rágni légyszi, már akkor sem akartam.
KedvelésKedvelés
Oké.
Minden oké.
Nekem sem volt bajom, leírtam válaszul, hogy miért a műszakiak a metaforikus, fricskázós nyomipélda, és miért nem a magyartanár.
KedvelésKedvelés
“valami rólam lepereg” Ez jól hangzik, erény, de lehet pl. közöny. Nem csak nagyvonalúság lehet. Nekem szívügyem a blog, és hogy értik-e kb., hogy mit írtam, mit akarok a szöveggel. A pozitív kapcsolódásaim is ilyenek, teljes lényemmel vagyok bennük.
Nem is szakmai a blogom.
Ha nem velem kapcsolatos (hogy rólam meg nem pereg le – kvázi kritika), nem értem, miért írtad ide. Hogy jön ide? Miért kell egyáltalán a kommentelésről beszélgetni? Írd ami eszedbe jut, magadról írj, és ennyi. Nem érzem benned a nagyon szar potenciálnak az előjelét, amit a később problémává váló manipulátorokra oly jellemző volt (akikre nem én voltam érzékeny: ők máshol is balhégépek, kitiltottak, cirkuszhősök voltak, és végigturnézták a netet, esetleg itt lettek rémek, rajongóból sértett vádaskodók).
KedvelésKedvelés
Erre írtam: “Attól, hogy rá se rántasz, nem lesz normális a feszülési kényszer, a tehetségtelen önigazolás, a zaklatás.” Én meg kb azt próbáltam válaszolni, hogy az akármilyen kommentelések morális megítéléséről nem beszéltem eredetileg. Te hoztad szóba, de úgy, mintha az én sugallt véleményemre reagálnál. Én nem próbáltam sugallni ilyen véleményt.
KedvelésKedvelés
Akkor tájékoztatlak az emlegetett, humán, nem vonaltól vonalig értelmező kommunikációs értés jegyében, hogy mondatszinten ugyan tettenérhetetlen az ítélkezés, tanácsadás, szembeállítás, hiszen te csak magadról írtál, mégis baromira inadekvát.
Mert miért is írsz itt magadról, a te kommentelőidről?
Ugyanezt érzem, amikor mondjuk a Meg kellene bocsátonod vagy hasonló, “szabad haragudni, nem vagy tőle szörny” posztok alatt rákezdi valaki, hogy ő nem hurcol sérelmeket, mert az őt mérgezi, és csak neki rosszabb. Ő csak magáról beszélt… Ez is szembeállítás, sugallt tanácsadás. Már a szóhasználat is ítél.
Aki ezeket a jelentéseket, szándékokat megérti, jobban tud irodalmi szöveget is megfejteni, nagyobb élvezet. Pont ez a lényeg: megfejteni az ilyen mögöttest.
De lehet, hogy ez tényleg az agy huzalozottságának kérdése, nem fejleszthető, vagy csak évtizedek alatt.
Eközben az én innovatív állításom az, hogy a harag nem teher, hanem normális érzület, elfojtani, letagadni nem éri meg, illetve megbocsátani nem lehet olyannak, aki nem ismeri el, mit tett/tesz, és aki ezt a megbocsátást is csak arra használná, hogy folytassa az erőszakot.
És baromi irritáló a sok békés Osho-felböfögő, aki valamiért pont az én posztom alá gondolta ideírni, hogy ő nem cipel haragokat.
Nagyon nehéz ezt nem úgy érteni, hogy velem szemben nem.
Nem haragszom, csak agyoncsapja a szöveget, és igenis rám céloz, és fél megérteni, amit mondok.
KedvelésKedvelés
futás: oké, köszi. A tempót azért próbáltam, mert azt játszottam, hogy az iskolai cooper-teszten produkálom magamat. Mert a régi időkben sosem tudtam végigfutni, se lassan, se gyorsan, sehogy, tehát most ez ilyen lokális, gyerekes cél, hogy képes legyek ötösre teljesíteni. Fiatal fiú ötösre, nem középkorú nő ötösre. (más gyerekes célok: fekvőtámasz és húzódzkodás, ezekre gyakorlok is, asszisztált húzódzkodógépen és fekvenyomással, még nem megy egyik sem, de sokat fejlődtem. Csak azért pont ezek, mert ezek látszanak a legmenőbbnek.) Cipőm volt, technikailag azt próbáltam, hogy minden lépésnél lábujjhegyre érkezzek. Futópadon. Gondolom most mindenképp az jön, hogy lábazok sokat, erősödni fogok. Arról már lemondtam, hogy a fogyás önmagában megoldja a problémát, de talán az erősödés. Vagy csak nem kellene erőltetnem, sok más jó dolog van, ami nem ilyen problémás, kicsit félek, hogy még az enyhe igénybevétel is véglegesen károsítja a térdemet. Anyámnak már nincs porc a térdében kb egyáltalán. Ő kövér volt és sosem sportolt, de akkor is, sok kövér ötvenes van, akinek van porc a térdében.
…Majd kitalálom, közben meg gyűjtöm a tippeket a nálam jobbaktól. (a teremben is igyekszem néha kíváncsiskodni, ha valaki nagyon jól nyomja… ezek az inspiráló emberek. Azok nem, akik odajönnek okoskodni hogy hogyan ne csináljam, pedig gyakran az ő teljesítményük is inspiráló, csak én meg utálom a cseszegetést) Egyelőre három hét erősítés, aztán bő öt kiló fogyás, aztán még több erősítés, onnantól már homályba veszik az út, nem tudom, meddig juthatok. Az egész arról szól, hogy meg akarom haladni a kamaszkori, vékony, de abszolút nem fitt önmagamat. (aki olvassa: légyszi drukkoljatok. Ez most fontos nekem. Ezért kezdtem ide írni: nagyon-nagyon nem akarom úgy végezni.)
KedvelésKedvelés
Szerintem a fogyás sok mindent megold, két-három kiló mínusz (nem is csak zsír, hanem mondjuk glikogén, víz, kevesebb ruha), és REPÜL az ember.
Én drukkolok, igazán!
KedvelésKedvelés
Csak a futáshoz egy tipp: ne akarj tudatosan “helyes futótechnikával” a láb első felére érkezni. Én egyszer próbáltam ezt direkt csinálni, sokkal vacakabbul ment és utána napokig fájt a lábszáram, ami egyébként sose fordult elő. Aztán utánaolvastam, hogy nem lehet egy ilyen ösztönös mozgásformába így megpróbálni belenyúlni egyetlen ponton, mert az ember nem véletlenül fut úgy, ahogy, testalkat, rugalmasság, hajlékonyság, erősebb és gyengébb pontok függvénye, hogy ki hogy képes futni. A gyenge pontokon lehet dolgozni, de hónapokig tart, hogy ez a technikán is javítson. Szóval fuss úgy, ahogy magától jön, amilyen tempóban kényelmes, és akkor talán nem fog fájni a térded. A terepfutás annyiból jobb, hogy ízületkímélőbb, na meg lassabb tempó mellett is intenzív..
KedvelésKedvelés
Amikor futni kezdtem, pár hónap alatt sorban az összes lábizületemen végigvonult a fájdalom, bal boka-térd-csípő, jobb csípő-térd-boka, ahogy fejlődtem, úgy múlt el ez is. Nem teljesen magától, a csípőm miatt jártam csontkovácsnál, illetve nagyon figyeltem a törzserősítésre. A jó cipő fontos, és ami még nekem segített: hideg levegőn futás, szauna, úszás. Tarts ki, bízz magadban! 🙂
KedvelésKedvelés
Alá már nem tudok, szóval akkor ide, Évának:
“A múltkoriban azt éreztem, haragszol a magyartanárodra és egy kicsit emiatt vágsz vissza nekem, hogy legyen a nyomi példám egy magyartanár.”
Neeem, ez sokkal egyszerűbb: régen, az emlegetett blogomon keresztül megtalált egy pasi, privát e-mailben, egy darabig beszélgettünk ott, de ilyen tapadós lett, pont mint a te zaklatóid, elkezdett elég nyomasztó lenni, mondtam, hogy hagyja abba, nem hagyta, letiltottam. Amikor a múltkor, bő egy éve írtam, épp friss volt az élmény. Most két év után megtalált egy másik elérhetőségemen és folytatná ugyanazt a vitát, amit rövidre zártam a tiltással. (így is baromi hosszú volt) . Megírtam neki, hogy tényleg nem akarok vele beszélgetni, letilthatom megint, de inkább csak ne írjon. Nem ír. Meg tud találni személyesen, én őt nem, kicsit tartok ettől.
Ő inkognitózott, nem tudom a valódi kilétét, de olyasmiket mondott, hogy magyartanár, illetve talán könyvtáros, de mindenképp iskolában dolgozik, irodalomoktatás közelében, kollégákkal, akikkel nem jön ki, stb, plusz sok személyes részlet. Szóval az én saját nyomim egy állítólagos magyartanár.
A valódi magyartanárjaim inkább ilyen félelmetes-rajongott figurák voltak, különc voltam azzal, hogy nem forogtam körülöttük, sok rajongójuk volt. Írtál egyszer a zsarnokok vonzerejéről egy bejegyzést, inkább ilyenek. Illetve volt egy nő a végén, aki “nyomi” kategória volt, de őt pont szerettem, mert legalább nem a saját szavait idéztette velem, hanem megfelelt neki a tankönyv is. Még oktatni is próbált, József Attilát elemzett nekünk a tankönyvi szövegen felül, de senkit nem érdekelt, illetve kb minden, amit mondott, csak még nevetségesebbé tette a diákjai szemében. Szerintem nem mondott butaságokat, de már nem emlékszem igazán. A stílusa miatt alázgatták a diákok, nem az órái tartalma miatt.
” (amúgy szerinted relatíve nem fizetik túl a műszakiakat, IT-ket, mondjuk egy fordítóhoz vagy újságíróhoz képest?)” Passzolom. Ráadásul nem tudom, mennyit fizetnek az újságíróknak, és sem újságírót, sem fordítót nem ismerek, nem tudom, milyen a munkájuk. (időnként nyilvánvaló fordítási hibák vannak az általam olvasott, angolról fordított ponyvában. Lassan eljutok addig, hogy könnyebb lesz eredetiben olvasnom őket (fejlődik az angolom is). Nem lelkesedem ezekért a hibákért. Persze az ember hibázik, de na….).
Engem még nem fizetnek műszaki dolgokért. A saját köreimben olyan néhány ember van, akik tényleg nagyon prók, és ők jogosan kapnak sok pénzt. És ők kreatívak, és beletesznek mindent, arról szól az életük, a napi nyolc mellé beletesznek még privátban egy másik nyolcat, azért is ennyire prók. Tehát nem pont az általad leírt tipikus ITsek. Szóval én elfogult vagyok és tájékozatlan. A véleményhez előbb infó kellene.
…Ugyanakkor kicsit reménykedem benne, hogy az én saját, perpill fizetetlen önfejlesztésem, mániám, időtöltésem egyszer egy jól fizetett tevékenységgé változik, és én sem leszek a napinyolcórás, beleszarós fajta IT-s. Esetleg kiábrándulhatok, kiéghetek, és akkor csak a hobbi fajtájú műszakiskodásban leszek szenvedélyes, de szerintem megérős lenne a munkaadóknak, ha hagynák, hogy kiéljem magam a munkámban.
Igazából nem kell magas fizetés. Éljek meg belőle, alapszinten, azzal már elvagyok, csak abból éljek, amit szeretek. Álom. Az a helyzet, hogy nem tudom, mennyit keres egy fordító, de ha szerinted túl keveset, lecserélem az egyikkel az én jövendő magas IT-s fizetésemet. Ezen ne múljék. Csak csinálhassam.
KedvelésKedvelés
Na, ezt nem tudtam. Azt írtad, műszaki területen dolgozol.
Én viszont anekdotikusan tudok egy-két számot (fizetés egyes területeken), és ahhoz képest, hogy mennyire eszesek, mennyire kemény a meló, mennyire kell nem csak betanított majomként ellátni a feladatot, hanem teljes aggyal, személyiséggel helyt állni, mennyi a hozzáadott érték, milyen sokaknak van idejük hivatali órákban kommentelgetni, mennyit tanultak, elképesztő és bőszítő a különbség az IT/műszaki és a humán területek között.
Sajnos, sok a szutyok fordítás, de az igényesek, igazán profik nem is lektűröket vállalnak.
KedvelésKedvelés
“kicsit reménykedem benne, hogy az én saját, perpill fizetetlen önfejlesztésem, mániám, időtöltésem egyszer egy jól fizetett tevékenységgé változik, és én sem leszek a napinyolcórás, beleszarós fajta IT-s.” Bocs, hogy megkérdem: mit csinálsz most munkaként?
“A véleményhez előbb infó kellene.” egyetértek…
És vedd bele azt is, hogy a deli kockás inges típus (ügyetlen csajozó eredetileg, azóta még: igénytelen férfi) eközben velem akar vegyülni, beszélgetni, elítéli az irodalmat vagy a “pazarlást” (illy, utazás, bármi, az én költéseim), és beleszárad a jó fizetésű tunyaságba.
KedvelésKedvelés
“Azt írtad, műszaki területen dolgozol.” Ha ezt írtam, nem írtam igazat. Most nem nézem vissza, de valószínűleg nem akartam az én személyes, elcseszett életem ecsetelésével kezdeni a bemutatkozást. Szeretném abbahagyni az elcseszését, folyamatban az ügy. A dolgozás annyiban igaz, hogy van a saját projektem, amin tényleg sokat dolgozom, és az műszakis is meg IT-s is. Majd elpasszolom szakdolgozatnak. (nem sok van már hátra a diplomáig)
“Bocs, hogy megkérdem: mit csinálsz most munkaként?” Nem szeretném részletezni, ne haragudj. Egy nemjó melót, amiben csak vagyok, de nagyon kiszállnék, egyre inkább.
“És vedd bele azt is” Beleveszem, nyilván idegesítenek az efféle népek, engem is idegesítenének.
KedvelésKedvelés
Elcseszettnek mondod az életedet?
Nem faggatlak, elég a válasz is, csak jelzem: semmilyen tekintetben nem tűntél eddig elcseszettnek. Meglepsz.
Olyannak tűntél, mint aki mostanában vált, újba kezd.
“A bejegyzéseidben ahányszor előjönnek az informatikusok és a műszakisok, negatív színben tűnnek fel, ők a nyomik, a srácok akik senkinek nem kellenek, akik magukban gyűlölködnek, az unalmasak, Ők azok, akik olyan taplók, hogy azt hiszik, szórakozóhelyen lehet ismerkedni, a bebújós cipősök. Nincs explicit kijelentve, de érzésre ők a lelkiekben szegények, kreativitást hírből sem ismerők is. (és csak srácok, sosem lányok)
Ez nekem azért tűnt fel, mert én magam is informatikus/műszakis vagyok, méghozzá nem a humán irányban eltolódott fajtából, még annyira sem, mint az átlag. Ja és nő vagyok. Nekem innen nézve úgy tűnik, a programozás és a mérnökség is nagyon kreatív dolog lehet, olyanokat hozzátesz a világ működésének, csodáinak megértéséhez, amiket humán foglalatosságok nem tudnak. Lenyűgöző dolgokat tanulmányozunk, lenyűgöző dolgokat készítünk. Nekem úgy tűnik, hogy a műszakis/iformatikus srácok kb olyanok, mint bármely más srácok, helyesek és nem helyesek, nekem sokkal vonzóbbak, mint a humán foglalkozásúak.”
KedvelésKedvelés
“Az a helyzet, hogy nem tudom, mennyit keres egy fordító, de ha szerinted túl keveset, lecserélem az egyikkel az én jövendő magas IT-s fizetésemet. Ezen ne múljék. Csak csinálhassam.” ezt nem értem, mire írod? Senki ne mondjon le a saját fizetéséről, de tény, hogy magasan képzett, csillogó eszű kultúremberek, újságírók, kritikusok, szervezők, színházi emberek, tanárok nyomorognak, miközben a műszaki típus ajakbiggyesztve lilának, fölöslegesnek nevez olyan kultúrteljesítményeket, amelyeket nem látott, és ha megnéz, nem fog fel, és úgy érvel, hogy nem hiszem el, hogy érettségije van. Rendszerszinten, értékrendben van a probléma.
KedvelésKedvelés
Nem szó szerint értettem, de akár úgy is érthetném. Arra írom, hogy nem állok be a rendszerszintű értékrendbe. A másik oldalra sem, mert azt nem ismerem. Személyesen én pl a természettudományos vagy matematikai területen mozgó egyetemi oktatók, tudósok nagyon alacsony fizetését sajnálom. Náluk értem, hogy mennyire magas a teljesítményük, és hogy mennyire kizsigerelik őket, és hogy mennyire keveset kapnak ezért. És hogy ha valakinek hivatása van, nem csak munkája, az nem olyan, amit könnyen eldob, hiába jó feje van és valami piacképessel is tudna érvényesülni. Valószínűleg ez a helyzet a kultúrával foglalkozókkal is.
KedvelésKedvelés
Szerintem az egyetemi oktatókat nem érdemes szakterület szerint megkülönböztetni. Ha a bértáblát megváltoztatják, azon a régi magyar irodalom azonos rangú kutatói is rajta lesznek, vagy a nyelvészek, vagy az informatikus-szótáras elméleti nyelvészek is.
A “fantasztikus, amit a műszakiak létrehoznak” jellegű mondatot nehéz úgy olvasni, mint ha nem azt akarnád mondani, hogy a humánokkal szemben (akiket nem ismersz). Vagy én becsültem túl a humán értelmiséget? inkább sajnálom a helyzetüket, sok a léhűtő.
Ez a műszakis vonzalom valami rajongásod, álmod neked? Ott is vannak egyszerű napszámosok.
Én sok olyan műszakit, IT-t, efféle munkakört ismerek (nem tudom pontosan, te miben mélyedtél el, nem is faggatlak), aki csak alkalmazza a tanultakat, mechanikusan, nem igazán okos, eredeti, csak érti a részterületét, de nem hoz létre semmi újat. Jól keres, válogathat az állások között, lusta lesz és rosszabb emberré vált az évek alatt. Ezt amúgy magukról is elismerik.
Amit nem ismersz, azt ismerd meg. Pl. mi a helyzet a színházak ellehetetlenítésével. Mennyit, hogyan keres, hogy él egy tanár, egy szerkesztő, egy filmes. Ehhez elég rangos lapokat olvasni.
KedvelésKedvelés
Durva a zaklatós sztori. Be is zártad a blogot? Emiatt?
Szakblog volt?
Szenvedéllyel, személyesen írtad?
KedvelésKedvelés
Nem volt durva. Hosszú ideig barátkozni próbált, én meg hagytam, beengedtem egy másik, meghívós, nagyon privát blogra is. Aztán kezdett idegesítő lenni, akkor igyekeztem leépíteni, most kaptam frászt, hogy megtalált, és a privát blogom miatt (ahonnan már kizártam rég) túl sokat tud, és megszállottabb, mint gondoltam. De szerintem nyugi lesz. A blog ettől függetlenül szűnt meg, kifogytam a témából, nem éreztem az elszántságot, hogy vitázzak a kommentelőkkel. A blogot direktben magam egyes tapasztalatairól írtam, de nem volt teljesen egyenes a személyemhez vezető út. Fontos volt nekem, igen. Szenvedély az elején volt, utána inkább ilyen kötelességtudat, aztán semmi.
KedvelésKedvelés
Hm, érdekes. Jókor elengedni, lezárni a mégoly építő projektet fontos.
Én azt érzem, hogy erre születtem: artikulálni a nyilvánosságban innovatív gondolatokat, a múltat, az élményeimet. Sokkal előbbről, mélyebbről jön, nagyon intenzív, mint hogy felületes harc, támadás, olvasószámcsökkenés miatt abbahagyjam. a lényeg, hogy ne kelljen semmilyen módon “viselkednem”, kompromisszumot kötni abban, amit írok.
A kommentelőkkel az is lehetséges eljárás, hogy csak ügyrendi kérdésre, felvetésre válaszol a blogger, a többiek beszélgessenek egymással, a legidegesítőbbeket, beszélgetésrombolókat magyarázkodás nélkül törli és tiltja. Pl. Lobster csinálja ezt, nagyon ritkán ír kommentet, és igaza van: az ő mondndója a poszt, nem áll be “fórumozni”. Illetve lehet, hogy nem tilt senkit, csak egyszer kilátásba helyezte. Nemazeblog Őze Bálint/Simonyi Balázs is mértékletes, néha vitázik vagy kiegészít, a kommentelők pl. adatot korrigálnak, azt megköszöni, javít. (Én is szoktam, csak nálam kevés az adat.)
KedvelésKedvelés
“Még valami.
Lehet, hogy amit írtál, hogy ”amit ír, az lepereg”, az abból ered, hogy te is úgy értelmezed a netet, hogy arra jár valaki, és ír valamit, mindenkinek egyformán joga van.”
…erre: nem, nem értelmezem így. A blogod a sajátod. Nem minden működéseddel értek egyet, pl én, ha az én blogom lenne, nem törölném a kommenteket úgy, hogy meghagyom a saját válaszaimat. Esetleg speciális esetekben. (mondjuk nem tudhatom, lehet, hogy amiket én látok, azok már a speciális esetek)
Viszont nagyon hiszek a saját térben, mint jogban, és abban, hogy ott te szabod meg a határokat. Én az enyémben, te a tiedben. Akármilyeneket, nem kell megmagyaráznod, nem kell, hogy elfogadják, nem kell érthetőnek lenni. Nem kell, hogy én elfogadjam, hogy egyetértsek, megértsem, megpaskoljam a fejedet érte. Kicsit olyan, mint a saját test, a saját otthon.
Nekem a nem-egyetértés joga van meg, meg a bármit gondolás joga, amit kifejthetek saját blogon, vagy kb bárhol, vagy megtarthatok magamnak. Vagy írhatok róla itt, csak nem sok értelme van, neked ez nem társalgási téma, balhézni meg minek.
KedvelésKedvelés
Nem töröltem, hanem eleve be sem engedtem, ők letiltott IP-vel/névvel írogatnak, ami önálló elmekórtan (vagy ízlésbeli ellentét). Mivel a blogon írta, nekem írta, itt kap választ.
Egy esetben kikerestem a csávót, és megírtam neki, hogy ha továbbra is itt liheg, írogat, jelezni fogom a feleségének, hogy zaklat.
Erre állt le.
Most megint tanácsot adsz, amúgy. Nem zavar, csak jelzem. És már nagyon sokan akarták így megmondani, hogy mit etgyek, mi lenne a helyes. Miközben egy métert nem jártak az én cipőmben, nem tudják, milyen lélek, agy, személyiség kell/van egy ilyen méretű, jellegű bloghoz.
A többivel egyetértek.
KedvelésKedvelés
“Most megint tanácsot adsz, amúgy. Nem zavar, csak jelzem.” Tudom, hogy annak érthető, de ezt már nem tudom megúszni, nem tudok enélkül fogalmazni. Én nem te vagyok, te csináld a magad módján.
KedvelésKedvelés
Évának: “Melyik ez, na? Nem valószínű, hogy olvastam.”
Cormac McCarthy, Az Út. Elég régen olvastam, nem biztos, hogy most is ugyanazt gondolnám róla, mint akkor, de esélyes.
KedvelésKedvelés
Megvettem, de még csak a Nem vénnek való vidéket olvastam, az lenyűgözött, és Bart István fordítása klasszikusan remek.
Semmi nem kötelező, olvasni sem, edzeni sem.
Sokáig érveltem, toboroztam, illetve így értelmeztek: meggyőztem őket, ez a norma, igényes embernek csinálni KELL, sürgősen keresték az Esterházykat, de nem gondolom, hogy mindannyian sokkal előrébb lennének. Aki edz, az úgyis edz, olvas, már rátalált az útjára külön rábeszélés nélkül, esetleg egy kis löket elég. Nem nekem kell ezekben megfelelni. Ezt azért írom, mert sok olyan zavaros helyzet volt, hogy a jó szándékú kommentelő úgy kezelt, mintha valami tanára lennék, “szót fogadott”, “megírta a leckét”, aztán meg ugyanúgy lett frusztrált, lázadt, bírált, mint a tanárokkal szemben szokás, mert neki nem jött be a színház/illy/bringa/protein/ketogén/fekve nyomás.
Ettől függetlenül én arról fogok írni, ami nekem fontos, élvezetes, de ez nem előírás másoknak, akármennyire is megtetszik.
KedvelésKedvelés
+ jégszana: tetszik neki, utánanéz, ja, ez ilyen drága? “normális ember erre nem költ ennyit erre”. Anyád.
Vagy kiszámolja, mennyibe került a spanyol utam, és azzal vitatkozik.
A kommentkezelés nem csak az embernek, konkrét helyzetnek szól. Metaszinten bírálata és tükre a megúszós, egymást leső, önállótlan, magával mit kezdeni nem tudó, unatkozó, kötözködő, mindent szó szerint vagy előírásnak értelmező jómagyar viselkedésnek.
Sikertörténet (építő, nyugis, többéves, nem feszülős viszony) azzal a kommentelővel lett, aki a maga útját járja, mégis képes kapcsolódni.
KedvelésKedvelés
Ha elolvasnád és írnál róla egy véleményt, azt szívesen olvasnám.
(azért, mert esetleg látsz benne valamit, amit én nem láttam, és akkor esetleg megnézem én is, és képes leszek rácsodálkozni, hogy jé, tényleg.)
“lletve így értelmeztek: meggyőztem őket, ez a norma, igényes embernek csinálni KELL” Tényleg lehet így értelmezni sok mindent, amit írsz, de ebbe nem állok bele, mindig utáltam az ilyen gurus-követős, alárendelt pozíciós, aztán meg lázadós helyzeteket. Mármint, inspiráló ember vagy. Sajnálom, ha bizonyos dolgok miatt engem (vagy az én ízlésemmel, hajlamaimmal bíró embereket, mivel engem kb nem ismersz) elítélsz, lenézel, mittomén. (utólag rájöttem, hogy én egy bebújós cipős ember vagyok, olyan, mint a te hülyeinformatikus illusztrációd, már nem tudom, hol. Az összes fűzős cipőmből bebújósat csinálok, gumira cserélem a fűzőket. Ez ilyen, ilyen is marad.). Ezzel összesen ennyit tudok kezdeni, hogy sajnálom. Kényelmetlenül érzem magam tőle. De zsigerileg nem tudok beállni gurus-követős helyzetekbe, túlságosan önjáró vagyok az ilyesmihez. A lázadás gyerekes dolog, ha nincs mi ellen lázadni. Eleve nem vagy fölémrendelt, mesterségesen ilyen helyzetet létrehozni, aztán meg lázadót játszani nevetséges dolog lenne. Azért kértem tőled ajánlást irodalomra, sportra, mert többet tudsz nálam, előrébb jársz, és mivel sok dologban hasonlít a véleményed az enyémre és emellett igényeseket gondolsz (akkor is, amikor mást, mint én), jó kiindulási alap lehet.
Jégszauna: Hehe… nem kötelező. Te szereted, megéri neked. Van a közelemben egy ilyen szolgáltatást nyújtó edzőterem, olvastam nálad a jégszaunáról, elgondolkodtam, hogy ki kellene próbálni, az árlistára, aztán a pénztárcámba néztem és nem tettem. Majd talán, egyszer. Vagy nem. Nem áll elöl azon a listán, hogy mire költenék, ha hirtelen sok pénz szakadna a nyakamba. “normális ember”, atyavilág :D:D, van egy béla, preferenciákkal, neki joga van erre (tényleg) erre normát csinál a preferenciájából.
KedvelésKedvelés
Elolvasom, ennek most van a szezonja. Írok is róla szívesen. De én a tudmányos hibákat nem fogom látni úgy, mint te. Esetleg nyugtázom, hogy ez stilizált tudomány, mint a scifikben, vagy Murakaminál.
KedvelésKedvelés
Én nem nézem a mennyit, ha fontos, amire költök, inkább éhezem, lemondok másról, megszorítom. Mivel több éves távon ez működik, mindenki jól van, megtakarítás is van, nem gondolom, hogy felelőtlen lennék, ha NUBU cuccot veszek impulzusból, vagy benevezek a berlini futóversenyre. És a jégszauna elemien fontos, megedzett. Van valamivel olcsóbban is, mint ahova járok, és van természetes hidegtűrési módszer is több. Mivel az ár miatt finnyogók azt se csinálják, nem a pénz a gond, hanem a változtatástól, másságtól való irtózás, a tehetetlenkedés.
KedvelésKedvelés
“És a jégszauna elemien fontos, megedzett”
Hm. Oké, szóval ennyire… megjegyzem.
Ami nekem hasonló élményem volt, lehetett: ebben az évben április közepén véletlenül eljutottam a Balaton partjára. Rólam tudni lehet, hogy vízmániás vagyok, ha vizet látok, bele akarok menni, szinte fizikai szenvedés, ha nem tehetem. (kezdek kiábrándulni belőle, mert a nagy vizek az nekem a szabadság érzése, de közben meg a Balatonban pl tilos rendesen beúszni, jönnek a vízirendőrök és kivisznek, és még meg is büntetnek. Akkor is, ha nem keresztezem motoros hajók forgalmát, és figyelek, hogy csak magamat “veszélyeztessem”.. Szóval a nagy vizek közepe egy rettentő vonzó hely, és rettentően kiábrándítóan túlszabályozott a használata, itt nálunk.)
Szóval lényeg, hogy én úsztam a 12 fokos Balatonban, nem csak megmerítkeztem, hanem háromszor úgy ötven méternyit. Iszonyúan jól esett, felpörgetett, akkoriban depressziós voltam és fájt mindenem, ez mind elmúlt több napra. A harmadik kör után már nagyon ki voltam hűlve, pörögtem, de a testhőmérsékletem le volt esve, jól esett a forró zuhany utána. Természetesen nem lettem beteg, pont hogy mindenem jobb lett.
Értelemszerűen a parton dekkoló pecások kimeredt szemekkel bámultak, egy hölgy amúgy olvasott, de amikor a vízben voltam, csak engem nézett. Út mentén volt a part, az elhaladó bicajosok, a motorosok, de még az autósok is utánam néztek. Nem ezért csináltam, de ez is vicces volt. Mármint én csak úsztam, mellúszással, szabályosan, tök normális bikiniben, egy eléggé nem vonzó, kövérkés testben, erre ilyen reakciókat kapok, mintha kb két fejem nőtt volna.
KedvelésKedvelés
A csaj nem bírta ki, hogy ne szóljon be erre is. Aki keres, az talál. Én se járok high life blogokra a menő étterem árait fikázni.
KedvelésKedvelés
“esetleg látsz benne valamit, amit én nem láttam, és akkor esetleg megnézem én is, és képes leszek rácsodálkozni, hogy jé, tényleg.” ez azért olyan, mintha a tanárod diktálná le az értelmezést…
Van sok irodalmi, elemző poszt, ahol vezetem az olvasót, kérdéseket teszek fel, megállok a vers vagy novella fontos pontjainál. Olvassuk újra sorozat pl. Szvoren Edina három novellája.
(Azért összevissza írok, mert a gyerekek most akarnak fát díszíteni, nyaggatnak, néha adok nekik egy részfeladatot, de amúgy megyek is most.)
KedvelésKedvelés
“Sajnálom, ha bizonyos dolgok miatt engem (vagy az én ízlésemmel, hajlamaimmal bíró embereket, mivel engem kb nem ismersz) elítélsz, lenézel, mittomén.”
????
nem ismerlek. Pont ezért nem is nézhetlek le. Írni, fogalmazni tudásról és 500+ komment esetén emberi alkatokról van véleményem.
Az pl. hogy sörpocak fölül fikáz nagyképűen, a sportolásomat is, következtetés: aki olyan szinten netfüggő, mint ő (ő írta), és 190 centi és 110+ kiló volt négy éve (ő írta), és még mindig ötösével kommentel, saját állítása szerint harminc helyen, az biztosan nem sportol.
Típusokról írok, magatartásokról. Tévút, ha nekem bárki imponálni akar, megfelelni, hiszen a blogolás lényege ez az egyoldalúság: én alkotok, én hozok létre valamit, én akarok imponálni nyilván, nem másokra vagyok kíváncsi, pléáne több száz emberre egyesével. Nem is tehetek mást: egy blogger van, sok kommentelő. (Ezért volt tévút, hogy lenyűgözzem, közönségemmé tegyem a művész urat. Ma, ha én vagyok a néző, képes vagyok csak elismerni, nem akarni imponálni, fontoskodni.)
KedvelésKedvelés
“normát csinál a preferenciájából” tudod, hányan írnak ilyeneket?
“Nekem van életem, normális embernek nem akkora dolog, hogy színházba jár, sportol”
“normális ember nem szorul arra, hogy a neten mutogassa”
“normális ember nem ér rá ennyit magával foglalkozni”
“nem a neten él/mutatja meg magát/barátkozik” teljesen elfelejtve, hogy blogger vagyok, ezvállalt feladat és az elmúlt hat évben minden jó ebből jött (pont ezt tagadja, ksiebbítoi, mert ez idegesíti)
“Nem magamat ölelgetem, mint te a képen”
stb.
Nekem ez egy nagy kórus, a tehetség, az egyéni út, a kiteljesedés tiprói, irigyei, hekkelői ők.
A cipőt konkrétan érted? A bebújós cipő kb. ugyanúgy csak metaforikus jellemzés, mint a zokniszandál vagy a makkos cipő.
KedvelésKedvelés
…a műszakis, fizetéses, irodai dolgozós témához eszembe jutott még néhány dolog. Tegnap túl óvatos voltam.
Szóval, a fizetésekről egyrészt döntsön a piac. Másrészt, az újságíróknál biztos vagyok benne, hogy ez egészet vastagon áthatja a politika, ami nem piac és nem tisztességes. Lehet, hogy más területeket is. És esetleg még más tényezők is vannak, amik megint csak a tisztességtelenség irányába hajtja a folyamatokat. Túl keveset tudok ezekről, hogy ítélni tudjak, és abban is kételkedem, hogy a fizetések olyasmik, amiknél az én ilyen-olyan igazságérzeteimnek számítaniuk kellene.
De attól még vannak érzéseim az igazságossággal kapcsolatban. Az érzéseim a következők:
Erősen elfogult vagyok azon emberek irányában, akik szenvedélyesen, megszállottan csinálnak valamit, emiatt nagyon értenek hozzá. Ezek az emberek úgy általában akkor is csinálják a valamit, ha nem kapnak érte pénzt, meg akkor is, ha sokat kapnak. Ilyen emberekkel igyekszem körülvenni magam. Az exférjem(aki amúgy ilyen) és az én saját érdeklődésem miatt elég sok köztük a műszakis és IT-s, de nem kizárólagosan. Nem mindegyik kap nagy pénzeket. Van pl egy mérnök, aki saját depressziója és lelki dolgai miatt fizetésért nem tud teljesíteni, egyszerűen blokkolja a motivációját a fizetés, viszont a saját maga kitalálta célokért (ha nem ajánlanak pénzt érte) csapágyasra hajtja magát. Ő épphogy megél. Van olyan mérnök, távoli ismerős, aki szintén nagybetűs Mérnök, ő szerintem piacképes lesz (fiatal még, nemrég végzett egyetemen), megérdemli. Aztán van az anyám, szerintem ő biológus kellene legyen, soha életében semmi más nem érdekelte (szerintem ez ilyen aspis jellegű megszállottság, öröklődik, az ő apja volt még ilyen). Valami önsorsrontó mechanizmus miatt félbehagyta az egyetemet, pénzkereső foglalkozásként mindig teljesen mást csinált (de azért én kvázi egy állatkert közepén nőttem fel, még páviánunk is volt, vadmalac is egy ideig, de én épp nyaraltam. Volt több ló, különböző haszonállatok, de sosem haszonért, mindig csak úgy, mert érdekesek), most is. Boldogtalan, úgy alakult az élete, hogy városban kénytelen élni, nem neki való. Én még várom az áttörést, szerintem most is képes lenne elvégezni az egyetemet, eleve kevés újat taníthatnának neki, ami meg újdonság lenne, azt szivacsként inná magába. Szerintem kevés esélye lenne megélni egy ilyen nem túl népszerű szakmában hatvanéves pályakezdőként. Ugyanakkor nagyon szeretném, ha ez valahogy megtörténhetne. Igenis, csinálja azt és keressen sok pénzt vele. Nekem úgy tűnik, te is ilyen vagy a blogolással. Szeretném, ha sok pénzt keresnél vele.
Én szeretnék ilyen ember lenni, vagy ilyen vagyok, vagy nem, nem tudom. Nekem valami borderline jellegű zavarom van, ami akadályoz, illetve valamiféle ADHD-jellegű (öröklött cucc, anyám irányából, tesóim is kaptak belőle) nem tudok passzívan ülve tanulni, hanem csak cselekvően, tehát nem tudok órán ülni és figyelni, de képes vagyok magam utánanézni dolgoknak és megoldani olyan feladatokat, amelyeknél eredetileg a kérdést sem értettem. Most új felfedezés, hogy ha a kinyomtatott anyagot a futópadon vagy a lépcsőgépen magam elé teszem, akkor nincs figyelemzavar, egészen unalmas dokumentációkat is elmélyülten végigtanulmányozok. Sajnos nem tudom a lépcsőgépet magammal vinni az egyetemre, pedig szerintem beválna.
Fenntartásokkal kezelem azokat az embereket, akik csak úgy elvannak a szakmájukban. Persze értem, hogy nem mindenből lehet megélni, ilyenkor az ember valami másból kénytelen megélni, nem abból, ami a szenvedélye. De vannak, akiknek nincs semmi, és jól elvannak így. Ilyen langyosféle. Eltöltik az időt. Nekem ez nem jön be. Időnként máskülönben rokonszenves emberek, de valahogy mégsem. A nagyon szubjektív érzéseim azt mondják, nekik ne legyenek magas fizetéseik. (nem akarom, hogy a szubjektív érzéseim szerint alakuljon a világ. A dolgok túl bonyolultak ehhez, nem elég kívánni. Ha én lennék az orbánviktor és a szubjektív érzéseim alapján belenyúlnék a folyamatokba, a végeredmény semmivel sem lenne működőképesebb, mint most, amikor ő nyúl bele.)
KedvelésKedvelés
“a fizetésekről egyrészt döntsön a piac” jaja, ezért szívnak és mennek tönkre emberileg, egészségileg a központi költségvetésből finanszírozott dolgozók, ápolók, tanárok. Nagyszerű. Végül mindenki megszívja, a jövő kis IT zsenije lehetett volna Gézuka, csak nem volt, aki megtanítsa százalékot számolni, olvasni.
KedvelésKedvelés
“az újságíróknál biztos vagyok benne, hogy ez egészet vastagon áthatja a politika, ami nem piac és nem tisztességes” ??? ez rettentő felületes állítás, kb. két éve kebelezte be a napi sajtót a Fidesz, de még mindig van független sajtó, vannak szakújságírók, ezzel nem lehet lesöpörni egy szakmát.
És az újságíró csak példa volt, hogy ne a történészekkel, színészekkel vagy a tanárokkal jöjjek.
Úgy tűnsz, mint aki nem nagyon ismeri ezeket a területeket, csak spekulál.
Minden boldog országra igaz, hogy nem engedik, hogy csak a piac döntsön (és ezért nem boldog ország Amerika).
KedvelésKedvelés
Igen, rettentő felületes a tudásom is, úgyhogy inkább nem meccselnék ezen.
KedvelésKedvelés
A szenvedély meg a szakértelem fontos, ugyanakkor mindig lesz a piramis alján egy nagyobb tömeg, akik csak ismereteket alkalmaznak, nem hoznak létre újat, és ekkor még csak az irodai, ülős munkáról beszéltünk tulajdonképpen, a fizikai meg szolgáltató munkákról nem. De ha rendsuzerszinte nzzük, nem az a lényeg, mi kit csodálunk, hanem egy egész társadalomra nézve az, hogy kiket hogyan kéne megfizetni, az érdekellentéteket, munkaerőhiányt kibékíteni.
Az igazságosságban a mi rajongásainkon túl (én pl.: “keressen jól a fiatal színészüstökös!”) szerepe lehet annak, hogy mennyire amortizál az adott meló, mennyit kellett hozzá tanulni, milyen ritka az igényelt képesség, és ezt szabályozással lehet megoldani, nem dönthet csak a piac. Diplomás vagy eüs minimálbérrel, ösztöndíjakkal, a pihenőnapok számával, munkarenddel, jogokkal, egyéb juttatásokkal (szakmai nyugdíjak balettosoknak, tűzoltóknak).
“Ezek az emberek úgy általában akkor is csinálják a valamit, ha nem kapnak érte pénzt, meg akkor is, ha sokat kapnak.” Nagyszerű, ha rajongsz, de ők miből élnek? Törpe kisebbség, ezrelék egy társadalomban az ilyen ember.
“Nekem úgy tűnik, te is ilyen vagy a blogolással. Szeretném, ha sok pénzt keresnél vele.” Köszi, kedves tőled. Megvagyok, kiépült félig spontánul az a kör, akinek tartósan fontos a blog.
Az állatos rész, a gyerekkorod nagyon érdekes.
Jó lenne olyan világban élni, ahol a megélhetés jobban összefügg a tehetséggel, lelkesedéssel.
Lobster fontos posztja:
https://oriblog.blog.hu/2017/03/12/felejtsd_el_az_onmegvalositast_elobb_tanuld_meg_helyen_kezelni_a_melodat
KedvelésKedvelés
Első bekezdésre: igen, jól hangzik, igaznak.
“Nagyszerű, ha rajongsz, de ők miből élnek?” Másból, és rossz nekik. Vagy másból, és elvannak vele.
Lobstert előbb olvastam, mint téged, őt tényleg elejétől végéig elolvastam akkoriban. Ezt a posztot is ismerem.
KedvelésKedvelés
Oké, de mi lenne, ha így néznél a munkára, ahogy ő írja?
Teszel konkrét lépéseket, hogy az legyen a foglalkozásod, ami a szenvedélyed?
KedvelésKedvelés
“Ha én lennék az orbánviktor és a szubjektív érzéseim alapján belenyúlnék a folyamatokba, a végeredmény semmivel sem lenne működőképesebb, mint most, amikor ő nyúl bele.” Ne viccelj, dehogynem. Ő nem működőképes, igazságos, hanem a hódolói kör számára előnyös, önérdekű, ellopható, a kritikusokat megfojtó világot szervez.
KedvelésKedvelés
“Elcseszettnek mondod az életedet?
Nem faggatlak, elég a válasz is, csak jelzem: semmilyen tekintetben nem tűntél eddig elcseszettnek. Meglepsz.
Olyannak tűntél, mint aki mostanában vált, újba kezd.”
Annak mondom, elcseszettnek. Van valami, egy téma, tevékenység, amiért rajongok (eredetileg azért is írtam ide tavaly, hogy ennek örömeit ecseteljem, mert én érteni vélem a te rajongásodat az irodalom iránt, hátha visszafelé is átmegy), még fizetnének is érte, és nem csinálom eléggé, hanem mást csinálok, amivel közben (már) nem értek egyet. 36 vagyok, még mindig nincs diplomám. Talán majd most, hogy megtaláltam ezt a futópados-olvasós trükköt, így tudok tanulni, ez sokat segíthet.
Igyekszem váltani és újba kezdeni. Ezt teszem. Úgy érzem, az utolsó pillanatban vagyok, vagy megcsinálom most, vagy szemen köphetem magam, aztán diszkréten lehúzom magam a klotyón és ott maradok. Nem játszhatom már a “még nem, de már majdnem, és van még idő” dolgot. Nincs más út, én nem leszek elégedett adminisztrátor sehol. (van egy Rammstein klip, régen sokat hallgattam őket, most megnéztem az Ohne Dich klipjét, mert elkezdtem németül tanulni és német háttérzenét hallgatok közben. Amikor a sztoriban hegymászók közül egy lezuhan út közben, halálosan megsérül, a többiek pedig magától értetődően nem visszaviszik a civilizációba, hátha túléli, hanem erőt nem kímélve magukkal vonszolják a hegyre, a csúcsra. Ahol meghal. Nagyon tudok azonosulni az érzéssel. Nincs más út.)
Az elcseszettség érzése még abból jött, hogy volt egy házasságom, amibe mindent beleadtam, véglegesnek tekintettem, a partneremet sem hibáztathatom, ő is beleadott mindent, de nem jött össze, és üres maradtam utána. Négy éve már, hogy vége, de úgy érzem, mintha kitépték volna a fél belsőmet, és csak a bőr nőtt vissza fölé. Felületes ránézésre úgy nézek ki, mint aki normális, oké, van egy sebhely, de az elfér, csak közben nincs meg a vesém meg a fél májam.
“Ez nekem azért tűnt fel, mert én magam is informatikus/műszakis vagyok,”
Ja akkor nem is hazudtam, műszakis és informatikus vagyok, identitásilag, tudásban, tevékenységgel. Fizetést, azt még sosem kaptam.
KedvelésKedvelés
“tudod, hányan írnak ilyeneket?” Szerintem k.va sokan. Nekem ez ilyen felvont szemöldök, értetlenség, “ez hülye vazeg” kategória. És hogy ennyien vannak. Durva. Nem értem. Nem látják, hogy ez gáz? (ez is egy olyan rólam szóló állítás, ami rád nem vonatkozik, te más háttérrel máshogy reagálsz)
“a jövő kis IT zsenije lehetett volna Gézuka, csak nem volt, aki megtanítsa százalékot számolni, olvasni.” Ez mondjuk stimmel.
“ez rettentő felületes állítás, kb. két éve kebelezte be a napi sajtót a Fidesz, de még mindig van független sajtó, vannak szakújságírók, ezzel nem lehet lesöpörni egy szakmát. És az újságíró csak példa volt, hogy ne a történészekkel, színészekkel vagy a tanárokkal jöjjek. Úgy tűnsz, mint aki nem nagyon ismeri ezeket a területeket, csak spekulál.”
Igen, egész pontosan ez van, ez történik. A témában eleve nem merek nagyon ugatni, maximum figyelek és okulok, mivel nem ismerem a területeket és csak spekulálok. Eleve azért beszélek csak róla, mert te felhoztad. Megkérdezted, mit gondolok. Nos, ezt. Felületesen, spekulálva.
KedvelésKedvelés
Igen, értem a cipőt. Ezt konkrétan viccesnek találom, főleg, hogy erre csak most jöttem rá. Bakker kocka vagyok ÉS még stimmel is, hogy bebújós az összes cipőm. Metaforikus jellemzés, ami közben még szó szerint is passzol.
KedvelésKedvelés
“Oké, de mi lenne, ha így néznél a munkára, ahogy ő írja?”
Igyekszem így nézni rá, közepes sikerrel.
“Teszel konkrét lépéseket, hogy az legyen a foglalkozásod, ami a szenvedélyed?”
Ó igen. :D:D (élő beszélgetésnél most két órán át be nem állna a szám, és ecsetelném, hogy miket tettem, mik vannak hátra, mikben fejlődtem, miket hoztam létre, többek között olyan dolgokban, dolgokat., amelyekről azt sem tudtam, hogy szükség van rájuk. Milyen témákban kell elmélyednem a jövőben a következő lépésekhez (online tananyagok, hogy ne én találjam fel újra a kereket, okos emberek már kitalálták a dolog matematikáját és vannak segédanyagok is hozzá. Az én egyetememen nem tanítják, illetve talán mesterszakon, meg másik szakokon, másik egyetemen, de nekem az egyetemesdi nem megy, az említett okokból, ADHD)). Van egy speciális terület, ami szép nagy, ami érdekel, ebben dolgozom egy saját kitalálású projekten, elneveztem szakdolgozatnak, mert egy része kompatibilis az egyetemi tanulmányaimmal is, és ezt a részét el tudom sózni szakdolinak. Kapni fogok rá egy ötöst, akkor is, ha nem jutok a végéig, a téma maga nem BSc szintű. (tudom, hogy képes vagyok rá, csináltam már ilyen túlvállalós-önképzős projektet egy OKJ képzéshez, az jól sikerült, csak utána nem mentem el állást keresni, hanem találtam egy csomó kifogást, hogy miért nem.). Az egyetemen egy tárgyam van hátra, meg a szakdolgozat, meg a záróvizsga, meg a kötelező gyakornokság. Most passzívon vagyok. Az a terv, hogy x határidőre (februárban) befejezem a dolog bizonyos részét (illetve akkor mindenképpen elkezdem egy másik, erre épülő részét, akkor is, ha az ez a rész nincs kész), y határidőre (április-május) eljutok egy bizonyos pontig, amikor már formálódik a dolog és nagyjából képben leszek azzal, hogy mit leszek képes elvégezni a maradék időben, nyáron, közben leadom a szakdolgozat-tervemet (ehhez az kell, hogy tudjam, hogy mit tudok elvégezni a határidőre, az ember nem írhat marhaságot a tervében, amit aztán nem képes megvalósítani), keresek hozzá egy konzulenst. Jelentkezem a szeptemberi aktív félévre, a téli záróvizsgára is, eddigre a szakdoli gyakorlati része nagyjából kész kell legyen. (műszaki cucc, tehát egy működő, kézzelfogható valamit kell elkészíteni, ami azt csinálja, amit csinálnia kell) A konzulens segítségével rászánok valamennyi időt arra, hogy megírjam róla a doksit is, ez lesz a tényleges szakdolgozat. Mondjuk október végéig. Közben keresek egy gyakornoki állást. Közben-utána készülök a maradék egy tárgyra, meg a záróvizsgára. Remélhetőleg a gyakornoki állásból lesz majd tényleges állás is. Ezzel meg is érkeztem a megvalósuláshoz.
Itt jön be a dolog para része, nagyon nagyon önbizalomhiányos vagyok, nagyon idős vagyok pályakezdőnek, és nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért nem csináltam eddig is értelmes dolgokat (nincs sikeres karriernek nevezhető valamim más területen sem), és miért nem voltam képes már jóval előbb egy nyomorult BSc diplomát megcsinálni. Erre való az elég fajsúlyos Nagy Projekt, ezt majd lobogtathatom, hogy oké, tényleg halogattam a dolgokat nagyon sokáig, problémáim voltak (fel nem ismert ADHD, magánéleti vackok), de összeszedtem magam, íme a bizonyíték, ha erre képes voltam, képes leszek jó munkát végezni. De ez a rész az, ami nagyon-nagyon para. Most az egyetemmel meg a szakdolgozattal közepesen jól meg tudom magyarázni, hogy miért nem keresek már most állást. Ha tényleg követem az itt vázolt tervet, akkor minden oké, Ha becsúszik az önsorsrontásos hülyeségem, bedepizek, nem haladok, a végén pedig és nem vagyok képes végigvinni a tervet, akkor szembeköp, klotyónlehúz, stb. A terv jó, a terv megcsinálható. De nem halogathatom tovább. Oké, nyilván ha valami gyakorlati probléma szembejön akkor változhat a terv, például előfordulhat, hogy nem indul a tárgyam őszi félévben, akkor alternatív terv, hogy már akkor keresek rendes állást, diploma nélkül. a kész projektet ugyanúgy lobogtathatom.
KedvelésKedvelik 1 személy
…ez most túl sok infó volt. Elnézést, nem akartam így rádzúdítani. Egy csomó részlet irreleváns.
KedvelésKedvelés
Nekem okés, nem ismerek ilyen történetet. Ne mentegetőzz. Lehet, hogy később jól jön majd, hogy ezt így ide (vagy akárhova) leírtad.
KedvelésKedvelés
Köszi, Igen, talán jó, hogy leírtam nyilvánosan. A történet pedig… ha nem sikerül, akkor egy nyomika álmodozása volt, hogy ő majd nagy dolgokat fog véghez vinni, miközben jól nem. Tele a világ ilyen nyomikákkal, akik nagy dolgokra hivatottak.
Ha sikerül, akkor talán az is segített benne, hogy nyilvánosan prezentáltam.
Most kiszállok egy időre, nektek boldog Karácsonyt kívánok, én meg most németezek pár órát, aztán elmegyek egy gymbe, ami délutánig nyitva tart, aztán igyekszem nem depizni, mondjuk olvasok, vagy tanulok, ilyesmi. Nálam nem lesz karácsony, egyedül nem poén, a tesóim apámnál lesznek ahova én nem megyek, anyám meg karácsonyiszonyos és melózik inkább. Szóval én meg igyekszem hasznosan tölteni az ünnepet, bérletem van a nagyon sokáig nyitvatartó gymbe.
Ezt is azért írom ide, hogy majd érezzem a nyomást, hogy leírtam, tehát meg kell csinálnom.
Boldog Karácsonyt mindenkinek 🙂
KedvelésKedvelés
Hidd el, sokan cserélnének veled egy ilyen karácsonyért.
KedvelésKedvelik 1 személy
Közben kiderült, hogy mégis megyek holnap, egy rövid időre karácsonyozni: tesók hívtak. Ha hívnak, az más. Nem érzem magam ott otthon, de ha egyszer külön, személyesen hívnak…. Ráadásul el lehet tűnni a tömegben, mindenki viszi az utánfutóját is, simán elkerülhetem apámat. Senki mással nincs ott bajom. És jövök-megyek, nem alszom ott.
Ha valaki cserélne velem, akkor esetleg ajánlom kipróbálásra a módszert 🙂 mármint csökkentett mennyiségű nemkívánatos rokonság, növelt mennyiségű edzés, hogy dőljön az endorfin.
(voltam edzeni, kicsit németeztem is, nem eleget. Tegnap valahogyan kificamítottam a kislábujjamat, most lila és dagadt, így a kardió kimaradt. Tartottam egy erős alsó hát, felső hát, mellizom napot. Sokkal pozitívabban érzem magam. Ilyenkor utólag úgy nem értem, hogy miért halogatom az edzést. Illetve értem én: a fejemben az van, hogy rosszul kell lennie a dolgoknak, ha valamiben sikert érnék el akkor beindul a korrekció, reflexesen, hogy minden visszaálljon a régi rosszba.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Lementem, nem volt jó. Talán egy fokkal jobb volt, mintha maradok, és egy évben egyszer (illetve pár évente) belefér, hogy megnézzem, hogy ott mi a helyzet. Írtam erről egy hosszút, de kitöröltem, nem akarom megtölteni a magánéletemmel a blogot. Ha valakit érdekel részletesebben, még leírhatom.
Összefoglalva: hasonlítok a szüleimre, mindkettőre. A régi, fiatal énjükre, mert korai gyerek voltam. Belém van ivódva az értékrendjük, olyankor is, ha épp tudatosan máshogy csinálom. Tiszteltem a régi értékrendjüket, noha amúgy boldogtalan gyerekkorom volt, nem szerettek. Most megnéztem apámat, és látom, hogy hogy néz ki valaki, aki teljesen kifordult magából, miközben őrzi a régi énje látszatát, másoktól is elvárja, hogy eljátsszák, hogy annak tekintik, de az csak üres héj. Az egy dolog, amikor valaki elcseszi, és nem sikerül, és boldogtalan. Ez más. Nem akarom elcseszni, az nagyon rossz lenne. De ez rosszabb. Nem vagyunk szoros, kötődős kapcsolatban, amikor ránézek, inkább azt látom, hogy mivé válhatok, és nem akarom. Ez talán elég lesz ahhoz, hogy tényleg ne is váljak ilyenné.
KedvelésKedvelés
Mi van, ha nem ADHD és nem halogatós és szétszórt és autista, hanem nem szerettek és megsebzett a válás?
A diagnózisokat lehúzhatjuk a klotyón. Végletesek, reménytelenné tesznek és stigmatizálnak.
A szituációkra reagálunk, ki-ki, ahogy tud.
Én ennyi “keménység” meg nemet mondás, dac árán tudok olyan lenni, hogy jó legyen nekem, ezt mind meg kell lépnem, képviselnem ahhoz, hogy ne piszkáljanak, hogy a lényem érzékeny, naiv, tehetséges, gyermeki legközepét ne érjék el a durva lelkűek, a kíváncsiak.
Ha engem (sokadszor, nyálas körítéssel) baszogatnak, akkor: jé, agresszív vagyok.
Ha valaki jó fej, elfoggadó, nem bán, nem lép át határt, akkor semmi konfliktusom nincs.
KedvelésKedvelés
Biztos vagyok benne, hogy nem vagy nyomika, és már értem azt is, miért zavart a műszaki-nyomi típusom.
Említetted, hogy a férjed ilyen műszaki csoda, őt csodáltad. Biztos, hogy ez te vagy, a te akaratod, valódi éned, vagy őt dolgozod fel, teremted újra, neki bizonyítasz ezzel?
KedvelésKedvelés
“és már értem azt is, miért zavart a műszaki-nyomi típusom.” …megkérdezhetem, hogy szerinted miért?
Köszi. Egy-két éven belül valóságosan kiderül, hogy nyomika vagyok-e, vagy nem. Nem vagyok az, ha
-beleteszek mindent, vagy legalább eleget, és sikerül
-beleteszek mindent, eleget, és nem sikerül, közbeszól a világ, vagy kiderül, hogy kevés vagyok az ambícióimhoz, és ezt tudomásul veszem. (IT-ben sok a nem kreatív munka. A kreatív munkákat a legjobbak legjobbjai kapják, meg a találékonyak találják meg maguknak, csak utóbbi esetben azt is ki kell találni, hogy hogy lehet belőle megélni, és én nem vagyok üzletember-fajta.). Ebben az esetben jó esetben lesz egy munkám, amivel elvagyok, meg egy hobbim, amivel jól elleszek munka után. Jó esetben lesz átfedés a kettő között. Illusztrálva: nem mindenki alkalmas arra, hogy a Forma1-es autókat tervezze, de vannak autószerelők, akik “versenyautót” barkácsolnak a szabadidejükben. Ez oké. (amíg nem a családtól veszik el, stb)
Nyomika akkor leszek, ha továbbra is halogatom, álmodozok,és kitalálom, hogy ez nekem járna, és hogy majd, már mindjárt. Ha meg nem, akkor más a hibás. Ilyen egy nyomi.
“Említetted, hogy a férjed ilyen műszaki csoda, őt csodáltad. Biztos, hogy ez te vagy, a te akaratod, valódi éned, vagy őt dolgozod fel, teremted újra, neki bizonyítasz ezzel?”
Nem… az én érdeklődésem, kattanásom (két évvel) előbb volt, hogy őt megismertem, és nekem megvan a saját külön kattanásom, érdeklődésem, ami különbözik az övétől. Már tőle függetlenül is munkaidő után alvás és szórakozás helyett önképeztem és csináltam a gyerekes, buta kis valamijeimet. Ha elég sokat csinálom őket, meg sok egyéb tudást is összegyűjtök, az már elég lesz. Kitartó voltam és lelkes, és beleszerettem a témába. Kivágtak az egyetemről, jogosan, ezért önképeztem, ez volt az akkori életem fénypontja. Nem, ez a kattanás teljesen az enyém. A férjem abban segített, hogy előtte ufó voltam, az egyetemen az emberek vagy megúszásra játszottak, vagy tanár…-i, eminenskék voltak, én egyszerre számítottam lógósnak és bolondnak. A férjem léte megerősített abban, hogy oké ez, ami vagyok.
Máshogy működünk, én meg az ex, én jobb vagyok bizonyos területeken, azok jobban is érdekelnek.
Itt most kitöröltem egy hosszú részt, a különbségekről. Sokban különbözünk, néhány dologban tanultam tőle, de alapvetően továbbra ís én magam vagyok. Volt azért néhány speciális dolog, amit muszáj volt eltanulnom: Muszáj lenne.
A kitartás és kudarctűrés, és a netes, híg, zajos információ értő befogadása, értelmezése, nagy mennyiségű fogyasztása, kritikus értelmezése. Nincs egyenes út, tananyag, amit ha megtanulsz akkor jó lesz, hanem minden tutorial kicsit másról szól, majdnem arról, de mégse. Triviális dolgokon esel pofára egymás után háromszor vagy négyszer, vagy negyvenszer. Aztán nem tudod, hogy miért, senki nem mondja meg (a kérdést sem tudod jól feltenni), kerülő úton próbálkozol, pár hónap múlva leesik, hogy ja akkor az volt a gond, már értem.
Elégettem három darab, egyenként harmincezres eszközt, szériában egymás után. Az ok az volt, hogy a kondikat (elektronika, nekem nem szakma, gimiben volt utoljára) egy okosnak tűnő tutorialnak megfelelően helyeztem el, de nem úgy kellett volna. Az eszköz érzékeny a feszültségtüskékre, meghal tőlük. Egy mérnök barátom végül megnézte, ő mondta meg a megfejtést. Még tizensok ilyenről tudnék mesélni. Ezek nem problémák, nem dráma, ez maga az élet, így néz ki, aki önképez.
Ehhez kell hozzászoknom, sztoikusan tűrnöm, szórakoztatónak találnom, tanulnom belőlük. Ebben például beállok az exem mögé, tanoncnak.
Ezen kívül sokat járni kardiózni, lépcsőgépen és futópadon, és mindig kitenni magam elé egy nagyon unalmas százoldalas kinyomtatott doksit, mert az unalomtól olyan nyitottá válok, hogy bármi hülyeséget képes vagyok befogadni, az ADHD meg elmegy aludni arra az időre.
KedvelésKedvelés
Hát mert magadra vetted, pedig a csajozásban követelőző, emberileg nem figyelmes férfitípusról írtam. Én nem mondom rád, hogy nyomi vagy. Boldog karácsonyt!
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: okostányér | csak az olvassa. én szóltam