“magyarázkodás”
Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.
De több minden, ami mostanában történt, arra szorít most, hogy leszögezzem:
ezen a blogon azt fogom írni, amit én gondolok, a lehető legtabutlanabbul, mélyre menősebben és néven nevezősebben. Ezt nem rendelem alá semmilyen értéknek, érdeknek, szempontnak, igénynek, kérésnek, ennek a blognak a kezdetektől ez a makacs önfejűség a fő értéke (“írói szuverenitás”). Lehányhatnám magam, ha azt nézném, ki mit vár, mi az elfogadott üzenet, kit mi nyugtalanít. A jó szöveg arra való, hogy nyugtalanítson, sose engedjen még az alter egyetértés pangó lábvizében sem tartósabban ellenni, mert abból dogmatizmus és önigazolás lesz. Ha úgy érzed, nincs igazam, érvelj, vagy hagyd a francba a blogomat, de ne mondd rá, vagy főleg a személyemre egyetlen ítélettel, hogy én ilyen vagy olyan vagyok. Nem önzés vagy “csak nekem lehet igazam” csökönyösség ez, hanem a blog eredendő célkitűzéséből fakad.
Én nem valami közös feminista felületen vagy 444-es cikkek alatt fejtegetem, amit a testről, sportról, társadalmi jelenségekről gondolok, hanem a magam létrehozta helyeken, a személyes facebook profilon és a blogomon, ahová saját döntésből jönnek olvasni az emberek. Átgondoltan, szavaimat mérlegelve, kontextusban írok. Ezért sem igaz, hogy üldözöm és megszégyenítem az olvasót.
Kétféle reakció érkezett a blogos és a hasonló facebookos, test- és médiakritika-témájú írásokra:
1. Őt mint (nem sportoló/túlsúlyos/nem érdeklődő) magánszemélyt bántja, zavarja, hogy sportról írok, ez nem az a régi jó nőtársi egyetértés, kirekesztőnek tartja, sőt, nyomasztásnak és üldözésnek éli meg. Javaslatom: olvasson figyelmesen, ne félremagyarázva.
És ha nem ért egyet, érveljen korrektül. Valahogy így:
Nincs felelősségünk a testünkkel kapcsolatban, mert…,
Nem érint senki mást az egészségi állapotunk, tökéletes magánügy, mert…,
Nem életminőség-javító, nem öröm az erős, tónusos test, mert…
Kártékony a sportról és a testünk állapotát javító táplálkozásról beszélni a nyilvános térben, mert…,
Ez a magazincikk nem manipulatív, mert…
Rendben van, hogy a modellekre és a médiára ennyire haragszunk, mert…
Nem baj, ha nem hozzuk rendbe az inzulinrezisztenciánkat, és naponta eszünk unalomból, vigaszul, stressz ellen, mert…
Menni fog?
Esetleg ne olvassa, és/vagy rakja rendbe magában azt, amiért ez a téma és irány zavarja.
2. Nekem mint ismert feministának felelősségem van, feministaként ez nem jó irány, nem vagyok empatikus, patriarchális igényeket szolgálok ki (sőt: benyalok a patriarchális médiának), amikor a testről beszélek; normákat szabok; a test állapota magánügy.
Nos, ama feminista szerepet és ismertséget én a semmiből hoztam létre, semmit nem követve és senkit nem utánozva, a saját munkám révén. Az én munkám, a vállalásom pedig nem más, mint annak pontos kifejezése, amit mindenkor (éppen) gondolok a világról. Nem vállaltam mozgalmi szerepet, nem feminista orgánum vagyok, nincs kötelező kódexem, nem állhat más fölém ítélni, egyébként azért sem, mert láthatólag nem is érti, mi a célom, ellenben vakfoltja a testtéma, “rosszul esik neki”. Nem az a fő küldetésem, hogy példásan szolidáris legyek “a” nőkkel. Ha én valamit “a” nők üdvéért valaha tettem, azt persze nagyon szívesen, lehet tudomásul venni vagy használni, de ha épp nem ez a célom, hanem írói vagy személyes a célom, akkor meg hagyjanak énnek lenni, és ne nyomjanak rám semmilyen elvárást.
Én nem népszerű és elfogadott akarok elsősorban lenni, nem igényeket szolgálok ki, a mégoly alter közösségekben sem, hanem közel menni ahhoz, ami szerintem a lényeg. Nem akarok igazodni és a nyelvembe harapni, amikor igenis másképp gondolom. Volt idő, amikor, kímélve némelyek lelkivilágát, meg hát virágozzék ezer virág, hallgattam arról, hogy visszásnak és hamisnak tartom, ami feminizmus címén a kommentekben megy (heves férfigyűlölet és hibáztatás, elrontott döntések agresszív igazolása, örömellenes keserűség ideológiába csomagolva, elhanyagolt test, keserű hang), és nem írtam oda, hogy én mást gondolok. A posztokban megtettem, kifejtettem.
Nem akarom kiszolgálni azokat, akik élvezik a nickek harcát. Akik a netre “ügyekért” és feszültségért, ingert keresni, másokat lesni járnak. Veszélyesnek tartom az átgondolatlan radikalizmus, a csapkodási és jófejkedési igény árát másokkal, az arccal-névvel látható, nyílt szereplőkkel megfizettetni. Nem tudok jó szívvel senkit arra sem biztatni, hogy legyen radikális, tépje le a láncait, hányjon fittyet bátran az elvárásokra, mert súlyos következményei lehetnek. (Kiegészítés bő egy évvel később: épp a nagyon radikálisak hajlamosak a neten levezetni a feszültséget, szidni a partnert, de még húsz évig élni a jövedelméből, esteleg mekiben dolgozni.)
Nincs külön másik világ ugyanis, csak ez a patriarchális. Olyasmi ez, mint totalitárius rendszer, és abban is embernek maradni és értéket teremteni. Csak annyit tudok javasolni, hogy mindenki gondolkodjon önállóan, lehetőleg ne váljon netfüggővé, figyeljen befelé, reflektáljon önmagára, a jelenlegi dühösre is, ne csak az elhibázott múltra, és igényesen válogassa meg olvasmányait, élményeit, barátait, partnereit, konfliktusait.
Én a jellemzőt próbálom megragadni, nem személyeket pécézek ki. Nem kímélem magamat sem, bőven van szó itt a saját ellentmondásaimról is. Jól jön, ha az, aki idekattint, irodalomértő, rutinos olvasó, és mivel nekem újságíróagyam van, vagyis tipikus tendenciákat láttatni akaró attitűdöm, az is jól jön, ha neki meg újságolvasó attitűdje van. Minden személyesség mellett itt az általánosról, az árnyalt igazság fürkészéséről van szó, már amit én annak tartok. Természetes, hogy ez nem eshet pontosan egybe senki más igazságaival. Olvasóm vállaljon felelősséget ama érzelmekért és reakciókért, amelyeket a szövegek keltenek benne, nem rám nyomni, nem végső érvnek felhozni saját esetlegességeit, élete alakulását, tapasztalatát. Elférünk a világban is, a blogon is.
Ez a blog olyan, mint egy érettségizős magyarfakt, a szenvedélyesebb típusnak, aki végül matek szakra megy, nem annak, akiből az anyja akar könyvtárost faragni. Sokat vár el az olvasótól, mert komolyan veszi őt. Így olvassátok. A véleményem, iróniám nem normatív, gyakran épp magamat taglalom roppant önkritikusan, a felszólító módú szövegeim sem előírások. Egy imperatívusz van: ne nyugodjon meg kényelmes, tovább nem vihető kijelentésekben a gondolkodásunk, emeljük mindig a tétet, lépjünk még kijjebb az ismerős körből. Így fejlődhetünk.
Nem kell mindenhez személyesen viszonyulni, és nem kell mindent polarizálni. Ne gondolkodj vagy-vagyban, nem az van, hogy
- vagy nekem van igazam, vagy neked
- vagy a férfiakat bántalmazzák, vagy a nőket
- vagy sportolsz és a mennybe mész, vagy tunya vagy és örökké boldogtalan
- én vagy feminista vagyok, vagy a patriarchátus haszonélvezője és a feminizmus elárulója
– ehelyett javaslom a nyitott, nyugis, tudomásul vevős, “ezerfélék vagyunk”, “Éva így van vele, én meg máshogy” attitűdöt. És meséld is el, veled mi van, de ne magyarázd félre a posztot. A vitakényszer, örök ellenkezés szerintem nem izgalmas, nem vezet sehova. Az pedig, ha úgy érzed, lenyomlak (hogy le tudlak nyomni) (miközben te idekattintasz, te kattintasz ide!, itt gyanakodva figyelsz és nem empatizálsz az én utammal), és főleg a dühös megmondhatnék azt jelzi, hogy valaki mással kellene sokat beszélgetned, nem velem.
A testemmel kapcsolatos élményeimről és felismeréseimről lelkesülten és személyesen írok, mert nem valami felszínes hóbort, kikent-kifent önmutogatás, hanem mélyen megélt, ezerarcú, ki-hitte-volna katarzis. Nem fogom hagyni, hogy ennek szépségét, megérkezését, általánosítható tanulságait zörgős, halott, hamis dolgok közé rángassák.
Nem, a test és az én testem sem magánügy. Büszke vagyok, igen. Már annyi szar volt, most afféle pride ez: nőként nem nagyon szokás sem önállóan kitalálni, hogyan lehetne jobb az életünk, sem izmot növeszteni, fiúk közé merészkedni, súlyt emelni, sem makacsul örömre és elevenségre koncentrálni, sem az életet élvezni. Mielőtt valaki felveti, hogy elfogadott, trendi alkattal könnyen vagyok büszke, rámutatok, hogy az alkatom nem trendi, a női izmokat általában vitatják, másrészt sokat piszkálják azokat, akik változtatnak, mert végső soron az a közös érdek, hogy a helyzet maradjon úgy, ahogy volt. A status quóhoz néha irracionálisan ragaszkodunk. A környezet visszahúzza azokat a nőket, akik mozdulnak és változtatnak az életükön, felelősséget vállalnak és cselekszenek. Egész pontosan azok, akik hajlamosak másokat hibáztatni, és azokat vádolják intoleranciával, akik “erősek”, mert “nekik könnyű”.
Írtam én már erről, miután nagyon csúnyán és nemtelenül tett porondra egy korábbi rajongó olvasó:
miről beszélek, amikor testről beszélek?
Abban a bejegyzésben van a lényeg. Most annyit, hogy ezek itt az én élményeim és az én tanulságaim. Ez nem az internet egyik közterülete, hanem az én világom, rám jellemző, belőlem fakad, ez a legfőbb értéke, és nem tartozik sehova igazodni és semmit teljesíteni, viszketni kezd a közhelyektől és konzervigazságoktól, és nem szempontja neki, hogy ellenszenves-e vajon. Aki újdonságot mond, úgyis mindig ellenszenves. Aki ezt nem érti és nem tiszteli, azzal nem tudok mit kezdeni.
Itt én azért írok ezekről a témákról és ilyeneket, mert a világot magammal botmixerelve, hosszú idő alatt, sok hatásból, még több munkával kifejlesztett írásmódommal ezeket a témákat látom fontosnak, és ezt gondolom róluk.
Szenvedéllyel arról tudok írni, ami fontos nekem, amiben hiszek. Nem erőltetek magamra más véleményeket, szerepeket, feladatokat, csak az áll itt, amit én igazán gondolok. Nem is tagadom le attól félve, hogy jaj, nehogy valaki, aki erre jár, megbántódjék. Egyedül az életem konkrét szereplőit kímélem.
Blogom, és ez változás, és fájdalmas is, egy ideje már nem szándékozik szolgálni a közös ügyet, csak az önkifejezést és az egyediben az általános keresését. A közös ügyre idegyűlő, lelkesedésre hajlamos emberek némelyike játszótérnek használta, kisajátította a blogot, ellenem fordította azt, amit a blog révén kapott, ireális elvárásokat támasztott irántam, szétbeszélt, elszámoltat, cenzúrázna, leszól, visszaél a bizalmammal, névtelenül zaklat, fenyeget és gyűlölködik (részletek ennek az elején).
Blogom nem terápia, nem lelkisegélyszolgálat. Szövegeket írok, és az olvasók a szövegekkel vannak kapcsolatban, nem a személyemmel, és a szöveg segít nekik, nem én. Nem dolgom mindent meghallgatni és tudni, nem akarok senkinek kifejezetten segíteni. Ha ennek ellenére sikerül, annak örülök.
Felnőtt, felelős, irodalomértő, határokat tisztelő és a szövegek között elmélyedni hajlamos olvasót tételezek fel, amikor írok. Aki nem ilyen, az jó eséllyel nem érti, irritálódni fog.
Gondosan vigyázok, hogy ne bántsak senkit, nem személyeskedem, tendenciákról írok, és gondosan kerülöm a gúnyos, támadó, pejoratív szavakat, erre rendszeresen figyelmeztetem a kommentelőket is.
Nem kell egyetérteni, nem kell olvasni sem, de betelefonálós műsor módjára panaszt tenni, tőlem idegen elvárásokat idenyomni nem lehet.
Eleinte félve írtam erről, tudom, mit szokás mondani némileg előítéletesen a fitnesztéma egészére vagy azokra, akiket érdekel a testzsírszázalékuk. Inkább ne is létezzenek ezek a témák, mert őket zavarja, beszéljük inkább “a lényegről”, és legyen a sporttéma valami nőellenes, hivalkodó haszontalanság, legyek szolidáris, vagyis ha érdekel a testem állapota, csináljam otthon, nehogy valaki erre járjon és ideges legyen. Aztán, a konditeremtelen zsákfalvakban élő, sokgyerekes nők, akiknek csak krumplira telik. Írják ezt nekem budapesti lakásaikból, teli hűtő mellől, kényszeres nassolóként és épp a túlsúly miatt is leromlott életminőségükből olyanok, akik ráérnek életvitelszerűen bulvárhíreken felháborodni és mások facebookján órákig olvasgatni.
Szóval eleinte óvatos voltam, mert tudtam, mit várnak tőlem. Én is, mégis, kicsit féltem, hogy akkor majd nem szeretnek és frusztrálódnak. Csakhogy amint elkezdtem megfogalmazni, hogy hogyan találtam meg az erőt, és hogy ez az egész nekem miféle belső út és vicces helyzetek sora és öröm és tanulás, többen szárnyakat kaptak. És aztán még többen. És igénylik a beszélgetéseket, infócserét, napi motivációt. És elmesélik egymásnak, mit élnek meg, és hogy jobban vannak, könnyebb az életük, a PMS-ük, a mozgásuk, erősnek érzik magukat. Egy anorexiás olvasó a halál torkából fordult vissza. Innentől tényleg nem érdekel, ki jön ide szándékosan megbántódni.
csak az olvassa. én szóltam 
Tegnap, ahogy mentem a gyerekeimmel a kisebbik évzárójára, elbicikliztél, elsuhantál mellettünk, lefelé az úton. A kék napszemüvegben. 🙂 Legszívesebben odakiáltottam volna egy nagy “Szia, Éva!”-t és küldtem volna egy nagy vigyort, de aztán eszembe jutott, nem is tudnád, ki vagyok.
Pont az jutott eszembe, én általában az érzelmeimmel, érzéseimmel gondolkodok és ebben ez a blog sokat ad nekem, hogy mindig figyelmeztetem magamat, ezek az írások nem Te vagy, Téged nem ismerlek, csupán az írásaidat, csak az írásra figyeljek magára, ne ragadjon el semmiben sem a hév.
Jó ez nekem, na. Szóval, mindennel nagyon egyetértek, de nem akarok semmit, se ráerőltetni, se elvenni. Jó hétvégét! 🙂
KedvelésKedvelés
Terülj, terülj asztalkám. Nagyon nehéz dolgot tettél le az asztalra…Intellektuális termékenység, gazdagság, kiapadhatatlan forrás! Részemről tiszteletadás jobbról és az ország másik végéből.
…Idejövünk a Te a országodba útlevél és vízum nélkül.
Szellemi és érzelmi sivatagban nagy szükség van az oázisra, hogy általa és vele termékennyé váljon a sívó homok. Egy porszem is lehet a termékeny oázis alkotórésze.
KedvelésKedvelés
Sok porszem van itt. Ők fogják beoltani a sivatagot, hogy nemzedékek múlva a családi mesék a tűzhely melegénél testet ölthessenek…
Örömmel kelünk útra, a Te igazán valóságos országodba…
KedvelésKedvelés
Kellemetlen lehet, hogy időről-időre ilyeneket ki kell írnod, mintegy deklarálnod, mi nem vagy, mit nem vállalsz, pedig evidenciaként kéne minden olvasónak kezelnie.
Ettől függetlenül szerintem mindig lesznek olyanok, akiknek egyfajta igazodási pont leszel, ez valahogy így működhet; ilyenkor sajnálom, hogy nem tanultam szociológiát, a csoportdinamika segítene nekem jobban megérteni. Bár arról itt is sokat tanulok! Más egyebek mellett persze…
KedvelésKedvelés
Azért nagyon tanulságos ez az egész.
Van egy szemétkedő zsebtroll, nem Minden Áron, de olyasmi alkat, aki elképesztő intenzitással túrja a netet, évek óta rám van ragadva, nézegeti a fotóimat, le is mentegeti, névtelenül írogat, és állítja, hogy én vagyok a kulcsa annak, amiért “az emberi kapcsolataim” idáig fajulnak (= megtagadnak, szemétkednek, haragszanak, elárulnak, bevágják az ajtót), én vagyok az, aki ezt provokálom ki az emberekből.
Ismerőseim, akiknek akkor lesz velem bajuk, amikor nekem sok szar után végre jó: épp nagyon erős, boldog, szerelmes leszek. Elnémulnak, elkezdenek kritizálni, kis gúnyos megjegyzéseket tesznek, pedig pl. csak egy gyakorlatot osztottam meg a fb-n. Mire utal ez? Kinek kéne pszichóhoz menni ezzel?
Olyanok, akik maguk jöttek a közelembe, csodáltak, és most haragszanak rám, úgy tesznek, mint ha én ígértem volna nekik valamit, amit nem tartottam be. Mert nem lettem a barátjuk eléggé, nem tartottam őket olyan jó fejnek, mimt ők engem, vagy mert ők egyívásúnak gondolták magukat velem, és innen leszedegetve maguknak egy csomó mindent, használva azt, amit én létrehoztam, csináltak egy másik blogot, ami a kutyát nem érdekel. Persze hogy engem fog utálni, eleve is, meg azért is, mert én tisztán átlátom, miért viselkedik így.
Netán dühében megpróbál rombolni, lejáratni, na, akkor pofáraesés csak igazán, hogy még mindig megvan a blog. A saját korábbi rajongását is válság feldolgozni, meg azt is, hogy akárhogy is jövendölte a bukásomat, én még mindig írok, megvagyok, valami témafüggetlen erő vagy sodrás mindig itt tart egy jelentős olvasószámot. Valami, ami az egésznek a magja, lényege, túl történeteken és ideológián.
A feminista közösség egyes figurái, akik azért (egy levlista jóvoltából, a Gumit, a facebookot is látva) végignézhették hónapok folyamatait, hogy hányan estek nekem különböző okokból (feminista nők), mennyi szemétséget írtak ellenem, hogyan utánozott le a gumicsapat, és most nem értik, mi ez a nagy fordulat, és túlsúlyosként személyükben sértve kérik rajtam számon a feminista eszméket. Akik csak azt szerették bennem, amíg és amennyire leigazolt feminista játékos tudok lenni. Pedig én nem ígértem sehol, hogy elsősorban feminista orgánum leszek, és néha a pc nyelvembe harapás, az érzékenységek tisztelete ellentétes azzal, amit mondanék, egyedileg és alkotói autonómiával. Hogy mondjuk persze, nem szólok be nekem, tisztelem a testeddel kapcsolatos autonómiádat, de rohadtul aggódom, hogy ennyi kiló vagy és ilyen az életminőséged, és én nem szeretnék ilyen lenni.
Én feminista vagyok, de a blogom nem feminista, hanem én vagyok. Viszont nem is ellentétes semmi a blogon a feminizmussal, szerintem ez a női erő, amiről én szoktam írni, hogy olcsó kifogások, önsajnálat, másokra való haragvás kísértéseinek ellenállunk, megerősödünk és lépéseket teszünk. Hogy a etstszégyeníítáés-vád helyett elmegyünk sportolni, hogy férjreharagvás helyett egyedül élünk, vagy hogy felülkerekedünk a kínzó szülhetnéken, vagy hogy mások hibáztatása helyett megvizsgáljuk a saját anyai teljesítményünket.
Én mondjuk azt mondom: ez a cikk önáltatásnak jó, és szépen, sok más hatással együtt benne fog tartani a nyűgös, túlsúlyos, depis állapotodban, amitől szenvedsz és amely kirekeszt a felszabadult testűek és változásra készek köréből (és amely szenvedés enyhítésére, legalábbis részben, feminista lettél, az jó kapaszkodó és erő és vigasz és közösség és beintés). Ő azt mondja: miért szabsz normákat a sportolásoddal, miért nézed le a túlsúlyos nőket, miért akarod megmondani, ki mehet strandra. Ilyen színvonalon beszélgetünk.
Nem igaz, hogy én már nem vagyok feminista: az az igazság, hogy nem engedem, hogy a feminizmusomat más diktálja. Azt hiszik, ha én feminista vagyok, akkor mi egyetértünk, nekem is az a feminizmus, ami nekik, pedig nem. Sőt, bőven volna mit bírálni, ha olyan volnék, hogy másokkal foglalkoznék, de igazából unom is ezt az egészet, és többekben nagyot csalódtam. Mert nem figyelnek oda arra, hogy én mit mondok, hanem ha nekik valami kényelmetlen, kőbunkókat használnak.
KedvelésKedvelés
Ja, és én sose tudhatom, ki olvas és hogyan értelmezi, mit gondol rólam, de aszerint haragszik esetleg, elég fura, na mindegy, “ezt vállaltam”, “a népszerűség átka”.
KedvelésKedvelés
“Olyanok, akik maguk jöttek a közelembe, csodáltak, és most haragszanak rám, úgy tesznek, mint ha én ígértem volna nekik valamit, amit nem tartottam be.”
Ennél sokkal kisebb, veszélytelenebb mértékben előfordult ilyen velem is: valaki, akivel munka kapcsán közel kerültünk egymáshoz, aztán ő épp nehéz helyzetben volt, én segítettem és pár hét múlva “legjobb barátnőnek” jelölt egy közösségi oldalon. És úgy is viselkedett.
Többször magyaráztam neki, hogy nálam a barátságok lassan alakulnak ki, utaltam egy közös ismerősre, akivel 3 év kellett, hogy mára tényleg malacot is lopjak vele, ha arról van szó, de a szokásos klisék, hogy easy come, easy go…
Nem értette meg és mikor nem viszonoztam a felkínált kebelbarátságot azonnal, megsértődött, hónapokig nem szólt hozzám, letiltott, bezárult.
Pedig igazából alig ismert még, sok idő kell az ilyesmihez. De úgy látszik van egy ilyen típus.
KedvelésKedvelés
…azért engem módfelett érdekelne a Harcosok Klubjáról szóló cikk is:) Ahogy az is, hogy miért nagyobb az emberek elvárása társkereséskor a társa teste, mint a saját teste irányába. Ezekről lesz valami, ha már így előkerült?:)
KedvelésKedvelés
Ó, 2 Anna van? Szia Anna, Anna vagyok.
KedvelésKedvelés
A fiam írt a filmről, nekem nehezebben megy!
Állítanék a nicken, nem figyeltem eléggé, bocsánat.
KedvelésKedvelés
Nem értem az ilyen gondolkodást. Egy egyenlőségi mozgalomnak végső soron az a célja, hogy jobb legyen azoknak az embereknek az élete, akikért kiáll. A feminizmus esetében például a nőknek. Ha mindent lecsupaszítunk, ez az egésznek az értelme, ezért jött létre, nem? A te blogod által pedig egy csomó nőnek jobb lett. Innentől kezdve szerintem nincs több kérdés.
KedvelésKedvelés
De, lehet személyes frusztrációból azt mondani, hogy a többiek csak meg vannak vezetve, mennek utánam, nekem meg csak azért jó, mert lepaktáltam a Renddel, és privilegizált vagyok, ráadásul általuk lettem sikeres, kihasználtam és lenézem őket. A Rend szót meg a többit, az érvelést is itt olvasták, ez külön viccessé teszi az egészet. Van, akinek érdeke beleragadni ugyanazokba a mondatokba, helyzetekbe, mást szidni, ettől érzi magát erősnek. Én meg nem asszisztálok többet öncsaláshoz meg féltehetségeknek.
KedvelésKedvelés
Olyan döbbenetes, hogy rendszeresen le kell írni (írnod) azt, amit egyértelműnek hinnék. Azt hiszem, soha sem fogom megérteni, miért van valakinek bármiféle elvárása egy bloggal vagy annak írójával szemben.
KedvelésKedvelés
Valami elvárás lehet, pl. ne legyek náci. Ne legyek testszégyenítő. De nem vagyok az, hanem nem akarja érteni, amit írok, és neki van baja önmagával, meg az én virulásommal, és akkor ráhúzza a feminizmust. A fotóim ugyanezt váltják ki belőlük, csak ott nem szól, mert mibe kössön bele.
És sok kapaszkodó ember is jár ide, bárki idejöhet, nem tudhatjuk, ki az és mivel él vissza. És úgy teszik át rám a haragjukat, ahogyan a terapeutára szokás. Tőlem várják a megoldást, viszonyítgatnak, aztán csalódnak és utálnak. Nekem nem árt, nem azért, de van egy, aki teljesen elmebeteg, álomvilágban él, mindenfélét elképzel, kitalál rólam, teleírja vele a netet. És engem már megfenyegettek, meg a többi, és időrabló is, ahogy nyomakszik. Eleve ha te mész valahova máshova, az a te döntésed, és minden felelősség a tied. ha meg nem tetszik, lehet menni máshova. De ő nem. Undorodik, borzad, gonosznak tart, de taglal, olvas, “nem tilthatod meg”, és a legundorítóbb: néha elismer, javaslatokat tesz, mit csináljak, mert őt zavarja. Ő röhögni jár ide, és ő többen van. Ő jósolta azt, hogy elmegy minden olvasó, én meg becsavarodom. Ő mondja mindig, hogy valami itt zajlik a szemem előtt, de én nem veszem észre, itt az olvasók között van az áruló, de én csak magamra figyelek. Egy ilyen buta, tizenévesekre jellemző, ellenséges, helyezkedős beszédmód, ki kit utál, pletyka, izzás. Ő vádolt azzal, hogy hamisítottam a fotókat. Most meg, látva, mennyire nem jött be a jóslata (rosszkívánása), arról ír, hogy hajdan jó volt a blog, de most már nem jó.
KedvelésKedvelés
A feminizmus és test téma ilyen összekapcsolása félelmetes, pont arról is szó lenne (úgy általánosságban), hogy ne gondolják már, hogy a feminista az valami pontosan körbehatárolt valaki. A feminizmus nekem azt jelenti, hogy hiszek abban, hogy mindenkit ugyanolyan jogok illetnek meg, ennek semmi köze nincs ahhoz, ki mit csinál a szabadidejében, sportol-e vagy hogy néz ki.
Elvárások meg egyszerűen csak ne legyenek az íróval szemben, félre van értve nagyon ez a blogolás téma.
Nem értem, miért nem tudnak rólad leszakadni, sajnálom, hogy ez történik veled.
KedvelésKedvelés
Hát, ez ilyen, nem tudom irányítani. Kívül van neki a középpontja. Konvex.
Olyan, mint ha bemondásra el kéne hinni mindent szolidárisan másoknak, rosszakaróknak, gúnyos értetleneknek is, közösséget vállalni velük, csak mert azt mondják, feministák.
Tudom, hogy itt nálam sokan nyugodtak meg, hogy a feminizmus lehet életszagú, jól kinéző, jó fej is, nem az a halott, haragos, kemény és életet ellehetetlenítő valami, aminek — tévesen — gondolták.
Szerintem nem magánügy és nem csak szabadidő a sport, nagyon is társadalmi üzenet és womanpower nekem, ahogy a magam feje után, guru nélkül edzek, és bemerészkedtem a fiúk közé, és tökre elismernek, és addig mentem, amíg nem lett olyan fehérjém is, amilyet én akarok. Nagy út és önismeret és megerősítő élmény ez.
KedvelésKedvelés
Én is itt kezdtem foglalkozni a feminizmussal mélyebben, és ennek nagyon örülök, ezt már többször megírtam ide.
KedvelésKedvelés
Az nem konkáv?
KedvelésKedvelés
De. 🙂
KedvelésKedvelés
Ausztriában Ironman volt a hétvégén. Nagyon komoly figurák.
Gondolkodtam mi hajtja ezeket az embereket?
Lenyűgöz és motivál a teljesítményük, pedig nagyon messze vagyok ettől a szinttől.
Picit off, de most ez jutott eszembe.
KedvelésKedvelés
“Szövegeket írok, és az olvasók a szövegekkel vannak kapcsolatban, nem a személyemmel”
De, amikor volt a Goldenblog, és ki akartad nyomatni azt a srácot a versenyből az olvasóiddal azért akkor eléggé a személyeddel voltak kapcsolatban :)))) A pillanatnyi érdekeiddel meg a szerintem beteges gyűlöleteddel. Nem? Ott liholtál mint egy veszett kutya hogy szavaztasd őket.
Közben a HVG szerkesztőségében megőrültek a telefonoktól annyian jelentették a sunnyogást, bizony, ment a jogászkodás. A HVG-sek meg ki voltak akadva mert “ilyen még nem volt” meg ” a hölgy példátlanul agresszív” “személyes bosszú” “épp a jogászunkkal konzultálunk” ilyeneket mondtak a telóba. jól bemutatkoztál…
KedvelésKedvelés
Te aztán nagyon jól tudod, mi ment a szerkesztőségben… Mennyi informátor és közös ismerős! 🙂
Nem akartam kinyomni a srácot a versenyből, hanem a srác egyrészt szabálysértően nevezett, aztán nemtelenül próbált szavazatokat szerezni magyarul nem todó MRA-któl, majd aljas rágalmakkal megtámadott. A HVG-nek én egyszer írtam, illetve a facebookon tiltakoztam, ellenben tőlem függetlenül több népes civil szervezet is tiltakozott hivatalos közleményben, jogi és szakmai érveléssel.
Bárki tiltakozhat. Bárki kiállhat Huff (vagy Kozma vagy Bojár vagy akárki) mellett is, csak ennyi nincs bennük, nem ez itt a lényeg, az esetek csak fel vannak használva. Inkább megnézik, más mit csinál, és finnyognak, unalomból és lelki zavaraik miatt. Gumiék egy kicsit harsányak voltak, de rég nem az én személyes biztonságomat féltve, hanem mert kellett nekik az Ügy meg a táborképzés.
Azt bírom, hogy nektek Bojár, Huffnágel, Kozma-Joó is jó lesz szövetségesnek meg együttérezni, melléjük álltok, ha azzal engem támadni lehet, mindenki nemes és ártatlan, csak én vagyok a világhatalmi szemét agresszor. Mi itt egy fricskát csináltunk, egy paródiaszöveg csinálta négy felkiáltójellel és nagy B-vel és nagyon meglepett a hatás és hogy ennyien vagyunk. Illetve a személyem elleni példátlan gyűlöletkampány miatt tiltakoztam, nem, ez nem személyes bosszú, és itt meg jeleztem, hogy én a magam részéről megvetem a Goldenblogot, amelyen nem indultam, és amely nyíltan jogsértő, nőgyűlölő, fenyegető, agresszív orgánumot versenyben tart. Persze hogy jelentették a sunnyogást, iszonyatosan agresszív és előzmény nélküli volt a szintén frusztrált Huffnágel akvciója, Amerikáig kinyomta. Én azonban nem telefonáltan, nem voltam három darab e-mailemben sem agresszív. Amint a főszerk értesült az egészről, ki is nyomták, két hét tökölés után. Megérdemelte. Nem érdekes?
Nekem egy olvasott blogom van és örömökkel élt életem, és ez az, amit egyszerűen nem bírtok elviselni, viszont a közelében akartok lenni, és folyamatosan projektáltok, saját szégyeneket, sunyiságot. Ebből látszik, hogy szó nincs itt igazságről, engem és a megnyilvánulásaim stílusát utáljátok és akartok kicsinyesen lejáratni. De nem fog menni, tényleg kár a gőzért. Folyton azt sugallod, hogy te itt leleplezel bizonyos dolgokat, pedig mindazt, amit ti támadási felületnek gondoltok, magam tettem közzé, vállalom, régi dolgok is mind megtalálhatók blogon és facebookon. Ha félremagyarázod, hazudsz róla, az a saját döntésed, de igazad nem lesz.
Szerintem te egyedül vagy, vagy legfeljebb valami belerángatott másik ember, ai már rég unja. Meglepő ez a megszállottság, ahogy így rátapadtál az életemre, saját döntésedből nem átallasz ennyi időt tölteni évek óta valakivel, akitől álításod szerint borzadsz, fejben tartani az egyes álneveket stb., és engem tituálálni betegnek.
KedvelésKedvelés
Mi va? Kivel keversz? Paranojád van?
Mit leplezek le évek óta? Huh, nagyobb a baj mint gondoltam.
Mi az hogy egyedül vagyok, na ezt aztán tényleg nem értem.
KedvelésKedvelés
Paranoja??? Na, menj innen.
KedvelésKedvelés
Egy csomó kommentet írtál már, hasonló vádakkal, nyelvi fordulatokkal, te.
Trükkös ez a névtelenség amúgy. Itt némelyek eljátsszák a morális bírót, és azt állítják, hogy azért névtelenül teszik, mert én bosszút állnék rajtuk. De ez is hazugság, az egész hazugság, a vádak is, ők konstruálták. Nem tudom, miért, valami kicsinyes bosszú vagy unalom, vagy súlyos lelki defekt, de elég ijesztő.
És hát mivel ő névtelen és nem elszámoltatható, a felelőssége elolszlik a semmibe. Csak egy nick.
Pedig ember, és tud ártani, és akar is.
Ilyen szempontból Kozma mondjuk sokkal egyenesebb, mert az aljasságaiért legalább, ha valakinek ez jutna eszébe, fel lehet keresni és jól orrba nyomni, illetve viseli a homlokán az egész világ előtt ezt, hogy “én hazudoztam másfél éven át aljas irigységből Gerle Éváról”. Én ezt becsülöm, már a sunyikhoz képest, mert ez mégis valamiféle felelősségvállalás.
Nem volt veszett kutya, poén volt a poszt (látszik, hogy nem értetted…), és kiállás az undorító aljadék Huffnágel ellen, névvel, arccal, alappal. Huff szerintem bőven megérdemel bármit. Az az ő sorsa ugyanis, tettei következményei. És én még jogszerű is maradtam, ezt neki sem sikerült megugrania, és neked se.
KedvelésKedvelés
Pl. ez:
“Jaj, te szegeny, hagynad mar abba ezt a csucshisztidet, hogy teged mindenki irigyel, te sportapostol… rohejes amit tolsz. Ki a fene irigyelne a konyhasneni karodat? Ne altasd magad, szep nem lettel. A labad rettenetes, ijeszto. (Mondjuk a fejed is.) Vastag Margot… maradtal volna csondben. A bokam kb. olyan mint a te csuklod, most komolyan. Mit kene azon irigyelni, hogy halfarkakon elsz es szarra edzed magad es igy vagy akkora, mit egy domper? Amint abbahagyod, egy pillanat alatt a duplaja leszel, vehehe. Szoval csak szerenyen… jol az orrodra koppintott a csaj akit kikezdtél, aztan milyen hasa van, na, olyan neked sose lesz 🙂 🙂 :)”
(Ezt hónapokkal ezelőtt írtad. Nem éltem halfarkon, egyszer ettem rákot, és nem hagytam abba, és nem lettem a duplája, sőt. Viszont igen, szarrá edzem magam, és élvezem. És nem dicsekedtem, de te itt szaglászol, és önmagában az is zavar téged, ha nekem jó, vagy ha másokat motiválok.)
és ez:
“Ide ritkán jövök, arról az oldalról származnak az információk, ahol a blogodat ill. a tevékenységedet “szemlézik”. Erős csodálkozás van bennem, hitetlenkedés, az igen. Hiszen összeszerkesztve kapjuk a lényed és viselt dolgaid legjavát.
Már belinkelték azt a lányt is akit a fenti posztban megtámadtál, és aki tényleg csodaszép. És egyáltalán nem túlsúlyos, sőt! A frissen kirakott hasfotója egészen döbbenetes. És nem manipulálta szét, szépen egyenesen belenéz a kamerába, a keze a csípőjén. Nem a tükör egyik sarkában talányosan felsejlő fejtörő 🙂 Amit eljátszottál már a Kozma.féle bírósági papírokkal is 🙂
Erről jut eszembe, annyit mutogatsz a “túlbuzgó” “túl lelkes” öt-tíz olvasódra, ők a hibásak ugye, hogy úgy elszabadult a petícós pokol, te ártatlan vagy. Aha. Csak még szeptember közepén is azt írtad valakinek, aki azon tamáskodott, menjen-e a petíciókra KÜZDENI (!):
“Tök jól levezeti a stresszt a Híres Egysoros Komment műfaja. Mármint ha ütős. Olyankor agresszívek lesznek, védekeznek. De nem kell, tényleg nem elvárás.”
Ezt te írtad. Fikarcnyi rejtett biztatás sincs benne, á…
(Ezeket kár törölni, valaki, aki eléggé előrelátó volt, megörökítette és archiválta az utókornak, imigyen letagadhatatlan.) Ja, és ez már a végén volt, kisvártatva téma lett a szájszagod — már bocsánat — és hirtelen töröltetted a petíciókat. Ezt már nem tudtad elviselni, főleg úgy, hogy többen is rákontráztak. A gyalázó oldalak is eltűntek, amiket a te “túl lelkes” olvasóid működtettek…
Beszédes, nem? Addig, amíg neked jólesett, hagytad őket játszani, sőt, hergelted őket. Amikor rád nézve súlyos dolgok is előkerültek, azonnal rájuk kentél mindent és kihátráltál mögülük.
Hülyének nézed te az embereket.”
Mindkettőt te írtad, ilyen szinten képzelt világban élni és gyűlölködni kevesen képesek.
KedvelésKedvelés
Basszus, Eva, ez hol volt? Mire irta? Ennyire zavarja a kinezeted? Most nem azert, mert ha nem ismer, akkor nem tudhatja, milyen vagy. De ilyen gyuloletet, elhanyom magam.
KedvelésKedvelés
Szia, itt:
KedvelésKedvelés
Nagyon sunyi, erősködik, nézeget, megint megjelent azonnal.
És nem lett igaza. Tónusosabb vagyok, mint valaha, pedig nem feszes a diétám. És sosem akartam vékony vagy kicsi lenni, hogy is akarhatnék? Nem az az alkat vagyok. Vékony csontúnak lenni mondjuk szerintem nem erény, hanem oszteoporózis-esély. Jó volt látni a DEXA mérésen, hogy a csontsűrűségem szinte kilóg a percentilistáblázatból.
Én sose keltettem igazán kövér benyomást, az arányaim miatt. De most már, öt mérettel lejjebb izmos akarok lenni, feltűnően izmos. Ez való nekem. Nem véletlen, hogy ennyire szeretek edzeni, és ilyen rohamosan izmosodom. Nem szeretek olyanokkal értekezni, akik a vékonyság, szexualizált karcsúság körül pörögnek, én tökre nem erről beszélek.
Ezt nem olvastam, az első sor fele után csak úgy döntöttem, nem engedem be. Most hat héttel később előkerült, elolvastam, és csak mosolygok: mennyire pitiáner, mitől féltem eddig? Mennyire érdeklem. Milyen hazug. Mennyi béna érv, hát mindenki attól izmos, ha edz, és mindenki összeesik, még Arnold bácsikám is, ha abbahagyja. Csakhogy én edzek, ha kevesebbet is. Szinten tartani, nem hízni sokkal könnyebb, mint felgyúrni magam, vagy épp fogyni. 16-os testzsírral nemigen akarok már fogyni, csak alakulni.
Az ilyen gyűlöletdeklarációk, lerángatási kísérletek segítettek tisztázni, minek hol a helye, mit akarok. A reakciójukból testképzavar idején tök jól vissza lehetett következtetni a valóságra. Amikor úgy kiakadtak a hasfotómon, akkor jöttem rá, hogy ezek szerint látványos, ahogy megváltozott. Onnantól tudtam rá büszke lenni. Basszus, mindjárt negyven vagyok, nincs edzőm, szültem három gyereket. Egyébként tökre nem olyan, mint amilyennek képzeltem, hogy “lapos”. Előreáll, csupa duzzadt izom.
KedvelésKedvelés
Ha van egy kis lordozis akkor attol is elore all a has. Arra annak jo rehab gyakorlatok.
KedvelésKedvelés
A lordózisomat az alsóhátam edzése helyrerakta. Néztem tükörben, más a tartásom. Az izom áll ki, egyenes, túlér a bordák vonalán, és kőkemény.
KedvelésKedvelés
Egy tömör, fejlett entitás, nem tartáshiba.
KedvelésKedvelés
Még pontosabban: akármilyen pózban is állok, képtelen vagyok benyúlni a bordaívem alá (mint régen), és az izom felső rész előbbre áll, mint a borda. Elég furcsa, mindig néztem a bátyámét, mitől olyan “pocakos”. Hát az színizom.
KedvelésKedvelés
Jo, csak emlekeztem, hogy korabban mar mintha lett volna errol szo. De ha mar rendben es a lordozis mult ido akkor jo.
KedvelésKedvelés
aijj, ennek a fele se tréfa hallod. ezt hogy hoztad össze? Jó leveleket kapsz amúgy. Látom hiába mondanám hogy nem én írtam ezeket. Nem vitázom, látom, csúszik a kuplung… (a paranoJA vicc volt te buta)
Konyhásnéni karok és szájszag, guszta. Valahogy elment a kedvem.
KedvelésKedvelés
Te bele fogsz bolondulni a blogomba.
De valószínűleg későn mondom ezt.
Rosszak a szófordulataid, képeid, erőltetettek, nem kifejezőek.
Ha nem jóindulattal, emberi közelség-igénnyel olvasod, akkor ez a blog érthetetlen és nevetséges. Ha meg ilyen elszánt rombolhatnékkal, aljas gyűlölettel, értelmetlen és indokolatlan fölényeskedéssel, akkor az őrületbe visz az, hogy kényszeresen visszajársz, túrsz, nézed a fotóimat, ez a téma a barátaiddal (vagy a másik éneddel…).
A kulcs a te attitűdödben van. A felelősség, hogy mit kezdesz vele, a tied. Ezért ez a címe is a blognak.
Senki, aki engem ismer vagy csak olvas, nem csinálja ezt, nem ezt gondolja a szövegeimről, edzéseimről, megnyilvánulásaimról. Ilyen patkány, rögeszmés, pitiáner rosszindulatot én még nem tapasztaltam. Még Kozma, Minden Áron is emberibb volt.
És ekkora mohó figyelmet sem. Hogy ennyire fontos vagyok. Hogy nem bírod ki.
Látom, egyre idegesebb vagy attól, hogy nem fog rajtam.
KedvelésKedvelés
Jól esik az elmúlt másfél évre visszatekintve azt érezni, hogy a blog hatására szépen lassan értő és empatikus olvasóvá érek. Élvezem a személyiségem formálódását és már csak ritkán kapom magam rajta, hogy a saját normáimat szeretném másra ráhúzni. Köszönöm, hogy értékes, érdekes és eredeti gondolatokat közvetítesz és ébresztesz minden írásoddal!
KedvelésKedvelés
galamb,
nyugtalankodunk, feszengünk, nem bírjuk elviselni?
Rengeteg fotó van a karomról, régi és mostani is, ha neked konyhásnéni, az is oké, nem volt nekem soha olyan ambícióm, hogy “jaj, csak tessek a primitív, unatkozó, aljas trollnak”.
De jelzem, hogy a szót a saját karjára először egy olvasóm használta. Nem ér lelopni, utánozni a szellemességet (és más öniróniáját bántásba fordítani).
KedvelésKedvelés
Egy csomó testrészem van, ami tényleg nem sikertörténet. De pont a híresen szálkás, tónusos karom…? Szájszag, ismeretlenül? Mikor tavaly kínomban már esztétikai tömeéscserét kértem, hogy történjen valami a fogorvosnál? Ejnye.
A jó bántásnak legyen valami igazságmagva, különben kiröhög az, akit bántanál! Látod, segítőkész vagyok. Mondjuk te annyira butában nyomod, annyira csak le akarod húzni azt, ami nekem jó, hogy mindegy.
KedvelésKedvelés
A konyhásnéni-felkar közszájon forgó kifejezés, keress rá. A szájszagodról két helyen is olvastam, állítólag brutális. Nem mindig a fogaktól van. Én nem éreztem de mások igen. Annyira bizonygatod hogy milyen “jó neked”, hogy senki se hiszi el. Nem is lehet. Az igazi jóllevés az nem ilyen. Tragikomikus már ez az egész és ahogy fényezed magad azon legalább jókat lehet röhögni. De már az is olyan lapos és szürke. Na, rádutam, pápá.
KedvelésKedvelés
Röhejes magyarázkodáááás… Itt olvastad. Az én karom sose volt olyan, ezért nem is találó.
Úgy bírom, amikor a kicsinyes, sunyi gyűlöletüket, béna unatkozó pótcselekvéseiket valahogy megpróbálják becsomagolni, megtámogatni, hogy ne annak tűnjön, ami. Meg hogy én milyen leveleket kapok… Hát arról ki tehet? Aki írta.
Nem, a paranoja nem poén, hanem ostobákra jellemző helyesírási hiba. Az egész tevékenységedben ez akaszt ki a legjobban.
Hogy te rámuntál? Hány hónapja nyomakszol, zaklatsz, új meg új e-mailek létesítésével, negyven soros levelekben? Én hat hét után olvasom el, te kettő órán belül reagálsz.
Nem bizonygatok semmit, ez az én blogom, a foglalkozásom, önmagam kifejezése a foglalkozásom évek óta, dalmayr-galamb-bisou.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: én nem akartam úgy végezni | csak az olvassa — én szóltam
te jó ég, ki ez a hülye?
KedvelésKedvelés
Nem tudjuk, de makacs, kitartó és nagyon-nagyon fontos neki a gerleéva.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem engem pont ez a “tabutlanság”, megfelelési kényszer nélküliség (ezért teljes őszinteség), ami vonz ebben a blogban. Csak így tovább, Éva!
KedvelésKedvelés
Enyém a megtiszeltetés, köszönöm.
KedvelésKedvelés