visszhangtalan

Közzétéve Szerző:

melléknevek sorozat 23.

fosztóképzős összetett szó

Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom.

Nem függünk, nem akarunk olyan elkeseredetten már helyeselhető (monogám, hetero, nyolctól négyig, neurotipikus, szénhidrátevő) identitást. Se kapcsolatot, barátokat, családot, gyereket, társaságot, visszajelzést, semmit, mert ezekre várni, ezért lépkedni a koreográfiában, az rombol és rabol. Harmatos fűben gázolunk mezítláb meditatívan, és még csak szelfi se készül róla, meg se írjuk a blogon, mert tényleg. Valamint tudjuk, hol a határ, és mire megy ki a játék. Felismerjük és nem tűrjük többé, hogy manipulálnak, hogy viszonzást várnak ingyenes és maguk ajánlotta dolgokért, kontrollálnak, ítélnek, nyomakodnak, bizalmunkkal visszaélnek. Hogy magától értetődő volna, hogy feláldozzuk az életünket. Meg is mondjuk. Szavaink: igen, igen, nem, nem, ahogy írva vagyon, bár, gyanítom, ott kötőjellel.

El is veszítünk sokakat.

És jó egyedül. Igen. Nekünk nem hiányzik az, ami olyan szépnek van beállítva, de mindenki tökéletlenül és megalkuvásokkal űzi a halovány másolatát, és szenved benne. Ha nem jó, akkor ne legyen semmi, igen, nem, igen, igen, nem-nem. Teljesen áthat minket ennek öntudata. Tudjuk, hogy a jó, az szerencse is, ritka kincs. Nem jár, és nem is érdem dolga. És tudjuk: azt hiszik, szőrös a lábunk és macskát tartunk, és úgy törik rá majd héthetes hullánkra az ajtót, mert nem és nem akartuk ezt a megalkuvást.

De mi élünk, és jól vagyunk.

És telnek az évek, és belefáradunk a nagy önazonosságba. Lengedező fűfélék közben is csak félboldogságra telik, lassan és zavartan nézdegélünk körbe: lesz még valami? Lesz jutalom, a szuverenitásért, azért, hogy mi nem akartuk, nem űztük oly elkeseredetten? Kiderül, mégis az emberektől várjuk, mi is. Szeretnénk, ha valaki egyrészt észrevenné, másrészt még fontos is lenne neki, hogy szitakötő van a hajunkban csatként, és ehhez vízmintás a pólónk. Ráébredünk, hogy az öröm, a megélés, az egészség mellett nagyon is azt vártuk titkon a testünk átalakításától, hogy akkor majd elfogadhatóak leszünk, nem csak kockás inges gyülekezeti tagoknak. Majd könnyebb lesz, közvetlenebb, áradóbb, a szégyen meg kevesebb. És a szégyen több lett, mert a magunkkal szemben támasztott elvárásaink is magasabbak lettek, és mire a testünk olyan lett, amiről álmodni sem mertünk volna, már rég sokkal jobbat akarunk.

Nem lehet ellenni azzal a tudattal évekig, ún. önismeret meg -bizalom, hogy szép vagyok, értékes vagyok, jól éneklek. Hogy állunk a tükör előtt és ezeket mondogatjuk magunknak sugárzó mosollyal. Mezőségi népdalaink is hallásra vannak, nem a falaknak. Az ember társas lény, valamint hiába fürösztöd önmagadban, igen, végül mégis erre jutunk, amit tizenöt évesen még értettünk, aztán hosszan és öntudatosan nem, és most újra kell. Ennek a csávónak mindig, mindenben igaza van, annyira, hogy arra nekünk, tökéletleneknek, szavaink sincsenek, végig se írjuk ezt a mon Boldogtalan is volt. És még elviselhetetlen is.

Mégis várjuk, mindig várjuk, tőlük várjuk. Legyen valaki. Az először látottnak azonnal elmesélünk intim részleteket az életünkből, mert mi nem felszínesen beszélgetünk ám, őszinték vagyunk, ő meg majd megrendül és szeretni fog, és mélyen hisszük, hogy ért minket, és érdekli. Hőköl vissza, szegény. Később jövünk rá, mert ilyen egyenesek meg szókimondóak vagyunk magunkkal is, mondhatni: kényszeresen és örökké, hogy őrá nem voltunk tekintettel a nagy őszinteségben, hogy személyiségére, életére, titkaira nem is vagyunk kíváncsiak, és vannak jelek, hogy talán nem is olyan jó fej, és ennek elfedéséül is mindenképpen mi akarjuk beletenni az izgalmat, aktivitást. Meg azért is, mert kezdeményezni, aktívnak, sőt, proaktívnak lenni kockázatos ugyan, de mindenképpen hatalom. Csodálatra, elismerésre számítunk, ami nem fair deal. Benne is csak önmagunk érdekel, a visszajelzés esélye, pont azzal a mohósággal, ahogy a “de szép a szemed” férfiak a szexet hajtják.

Vajon átírhatom-e a szabályokat? Azt mondom, én ezt nem csinálom, amit mindenki, én kiszállok. Én nem leszek sem hálás gyermek, sem nyolctól négyig munkaerő, megteremtem, hogy megtehessem, hogy ne legyek, mert vannak olyan ötleteim és képességeim és szerencsém, és le tudok mondani ama előnyökről, amit a munkahelyi közösség és havi fix jelent. És nagyon szeretem ezt a létezést, és szabad és sikeres satöbbi, de már nem mindig tudom, ki vagyok, mi vagyok, és hogyan telnek az én óráim tulajdonképpen, már az írás elől is edzeni menekülök.

27-es

Vagy, én nem kérem ezt az undorító, nyál- és izzadságszagú, színlelős, hazug koreográfiát, ami a nemiség: se a netes társkeresést, se a “nem tudod, hol lehet ismerkedni?” bizonytalanságot, se az egyéjszakás lélektelenséget, se az újonnan megismert férfiú facebookcsekkolását, hogy van-e barátnője (mit számít, ha nincs, ha szikra sincs?). Én, ugye, csak létezem, nagyon sok örömmel, szépen, szabadon, és amikor látok valakit, egy véletlen találkozás, és ottmarad a szemem, akkor vállalom a kockázatot. Nem variálok meg megyek véletlenül arrafelé, ahol találkozni szoktunk, hanem írok neki, és egyenesen és skandinávul, kiszedetlen szemöldökkel és natúr szájfénnyel rákérdezek, mint abban a gyerekkönyvben, amit a Laci nem ért, hogy van-e kedve beszélgetni, meg még mellé teszek egynegyed poént. Mert ő olyan, hogy ezt, ennek játszmamentes egyenességét és egyszerűségét értékelni fogja, hát hiszen ez az én lényegem, ehhez lehet vonzódni. És nem manipulálom és nem várok sokat, nem is izgatottan nyitom meg a gmailt reggel. Én csak megkérdeztem, ahogy egy boldogabb világban lehetne. És azonnal ír, és nem tesz vesszőt a szia után, és nem, nem ér rá. És persze, csak az a valódi kérdés, amire többféle választ is el tudsz fogadni (ahogy a fagyizó előtt hangoztatom a gyerekeimnek), bele is kalkuláltam ezt, de valamiképpen én is úgy vagyok szomorú és frusztrált a visszautasítástól, mint azok, akik maradtak abban a másik létezésben, a koreográfiásban, és én is ebből nyerem az ön-nem-becsülésemet most vagy két hétig, hogy nem számítanak a szavaim, méltóságom, kókuszzsírtól illatos, fényesen izmos vállam, mert hiába minden, boldogabb világ nem létezik, Skandinávia messze van, vagy nekem nincs oda bejárat, vagy ez az egész nem működik sehogy sem, vagy nem is tudom, már beszélgetni se lehet.

mindenkit igyekszem kímélni a blogon, kivételek, mert velük egyszerűen nem megy: macskatartók, önigazoló túlsúlyosak, keresztények, teázók és akik cukorral isszák a kávét

163 thoughts on “visszhangtalan”

    • Szia, üdv a blogon. Igyekeztem szépen, nyelvi játékokkal visszaadni azt, ami most foglalkoztat, és február óta kb. harmadszor érzem, hogy ez jó lett, jó volt írni is. Nagyon ritka, általában unom a szövegeimet, vagy ellobbannak hat órán belül bennem. Egy melankolikus blogger műhelytitkaiból.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  2. “mert mi nem felszínesen beszélgetünk ám, őszinték vagyunk, ő meg majd megrendül és szeretni fog, és mélyen hisszük, hogy ért minket, és érdekli. Hőköl vissza, szegény. Később jövünk rá, mert ilyen egyenesek meg szókimondóak vagyunk magunkkal is, mondhatni: kényszeresen és örökké, hogy őrá nem voltunk tekintettel a nagy őszinteségben”
    Jó írás nagyon, köszi. Én mostanában épp ilyen kérdések körül (is) keringek, próbálom megérteni a kapcsolataimat és azok hiányát. És bizony sokszor látom, hogy önzőbb vagyok az önzőnél, de annyira nehéz elengedni a hitet, hogy majd egyszer valaki meglát, megismer, és megrendül és szeretni fog, érteni. Válogatom szét a dolgokat. Amúgy azt hiszem, jól megy.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Negyven felé araszolva egyre jobban érdekel a meditáció. Értelmes célnak tűnik a derűs-semleges állapot megteremtése önmagamban. Egyszerűen délibábok után futok, ha bedőlök a társadalomnak/rendszernek. Az újabb csalódás után csak még szomjasabban kúszhatok az újabb csodás oázist ígérő délibáb felé. Rettenetesen sok hazugság vesz körül minket, hamis ígéretek. Ezért igyekszem vissza az alapokhoz, és azzal foglalkozni, ami kezemmel elérhető. Eleve az hazugság, hogy lenne lelkünk, amit annak hiszünk, az a fecsegő hang a fejünkben, egy “mesterséges intelligencia”, egy illúzió, amit az agy állít elő, hogy megkönnyítse a társadalomban való éléshez szükséges készségek működtetését. Az ember is egy hazugság. Amikor a tükörben szemlélem önmagamat, egymás után hántom le a hazugságok rétegeit és a végén csak a föld szagát és a lebomlott test után maradt szagot érzem, semmi többet. Ennek köszönhetem az életszenvedélyemet, amit bolondságnak vélnek sokan, hogy miként képes ez a lökött csaj még mindig csillogó szemmel örülni ennek vagy annak?
    Hiedelmek rendszereit találtuk ki, és ez már alapból lehetetlenné teszi az igazság megismerését. Még szerencse, hogy a tapintásom, orrom nem hazudik, amikor belemarkolok a földbe és érzem a rokonságot. Csak egy megjelenési formája vagyok a földi bioszférának, anyagait tőle kaptam/vettem, és nemsokára az élő, lüktető húsból más élőlények lesznek. Mindig kétkedve fogadtam a célszerű természetet megfigyelve a másvilág elképzelését. Senki se menti le elménk tartalmát, ami még nálam is egy szemétdombnak felel meg. Mókás hit, hogy van egy nagy égi szemetes kuka, amibe csak gyűlik a sok zagyva, emberi gondolat és vágykép. Célszerűtlen. Különben is erre már van valós megoldás, a könyvtár és az internet.
    Sóhaj. Átkozottul unalmas látni az emberállat őrjöngését, még a sajátomét is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. “Mert ő olyan, hogy ezt, ennek játszmamentes egyenességét és egyszerűségét értékelni fogja, hát hiszen ez az én lényegem, ehhez lehet vonzódni. ”

    Jaj, ilyen nekem is volt! Egy. Életem legjobb, legfrappánsabb “pasizós” (felszedős?) kérdését tettem fel neki, fantasztikus volt, szellemes, biztos, hogy a karjaimba omlottam volna.
    Szuperlatívusz, na.
    Aztán semmi, még válasz se. Biztos félreismertem. Életem legjobb kérdése volt pedig.

    Kedvelik 2 ember

    Hozzászólás ↓

    • Nincs baj, de a szinte ideológiai jellegűen szenvedélyes, lázasan kitárgyalt macskázás egy kicsit csiklandozza a paródiaérzékemet, pont mint a muffinsütés vagy a kreatív-nőies hobbik, aztán a Bagoly horgolta sálat mégis áhítattal hordom.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Csak, hogy megragadjam a lényeget: örülök, hogy tetszik a sál 🙂
        A szitakötős hajbavalód isteni volt 🙂

        A macskákra allergiás vagyok, pedig szeretném őket, de tüsszögök tőlük. Teát is iszom (kávét is), még túlsúlyom is van, áhhhh 🙂

        Mindjárt próbálok valami értelmeset is írni, bocsi – de jót mosolyogtam a poszt utolsó mondatán.

        Kedvelés

      • hehe…akkor irj belolunk parodiat. ha tudnad, hogy az en macsakam (lany termeszetesen es vad feminista) milyen lelkesen olvassa az irasaidat, aztan megbeszeli velem. Parszor mar osszevesztunk emiatt. 😉

        Kedvelés

      • Ha lenne a cicceknek társadalmi állásfoglalása, tuti biztos, hogy feministák lennének – legalábbis a nőstény macskák tuti. Hogy politikailag hova sorolhatók be, azon már sokszor elgondolkodtam, és nem tudtam dönteni az anarchia és az autokrácia közt.

        Kedvelés

      • szerintem amúgy a macskagyűlölet szimplán nőgyűlölet. mminthogy kulturálisan kb azokat a dolgokat társítjuk a macskához, amit a független nőkhöz, ezért van egy ilyen kulturális kód, hogy a macskákat le kell nézni/utálni őket, ha eléggé férfinak/különleges hópihének akarjuk érezni magunkat.

        Kedvelés

      • Az még érdekesebb ebből a szempontból, hogy én rengeteg macskaimádó férfit ismerek, itt van például rögtön a saját férjem, aki annyira rajong a macskájáért, aki egyébként az én macskám gyereke, hogy néha frankón féltékeny vagyok, mint egy óvodás.

        Kedvelés

      • Én is féltékeny vagyok a macskákra. Amennyiben épp simogatja valaki, akibe szerelmes vagyok. Fújtatok magamban. Na bevallottam.
        Ha nem ez az eset áll fenn, akkor tüntetően átnézek rajtuk. Hát mondjuk ezt tudom is vállalni: gyűlölet nincs, de saját hópiheség féltés bizony van.
        Most, hogy így belegondolok.
        🙂

        Kedvelés

      • Én nem a férjemre vagyok féltékeny, hanem a macskára. Az egyik cicám nagyon imádja a férjemet, naponta többször megdagasztja, bújik hozzá, rajongó tekintettel néz rá, és a hasán alszik. Olyan cukik együtt és örülök, hogy ennyire szeretik egymást, csak néha azt szeretném, hogy a cica hozzám is így bújjon.

        Kedvelés

      • igen, ez párszor nekem is eszembejutott. Meg általában függetlenség-gyűlölet. A kutyás-macskás ellenét meg kb arról szól, hogy képes vagyok-e valaki olyat is szeretni, aki független és nem értem liheg óránként tizenhat pirospontért és fültővakargatásért teperve, vagy csak ez utóbbit. Baromira nem magasabbrendű, hogy egész nap idomítasz-e valakit, ahelyett hogy tudsz vele csak úgy egy helyen élni és lni hagyni.
        Én is utálom, ha választásra akarnak kényszeríteni, vagy bekategorizálnak. Szeretem én a macskát, kutyát, egeret de őszintén, főleg a malacot. Esetleg a lajhárt. Vagy egy vombat, na az tényleg jöhetne, és tengeritehén is, csak nincs hova tennem.

        Kedvelés

      • én épp azt tapasztaltam, hogy a különleges hópiheség az a macskatartók privilégiuma, mert a macskák micsoda jellemek, nem úgy mint az unalmas, talpnyaló kutyák..!
        mellesleg, nem csípem a macskákat, különböző tulajdonságaik miatt, aztán mégsem vagyok nőgyűlölő.

        Kedvelés

      • Ugye,a kedvenc és a gazdi sokszor külsőre is hasonlitanak,legalábbis a megfigyelés ezt állitja. A sok macskás gondolat azt hozta ki belőlem,hogy a macskatartók maguk is független,nem alárendelődő.önös lények.
        Persze ez a többieket zavarja 😉

        Kedvelés

      • eső, hát ez van. én embereket figyelek meg, de lehet érdemes lenne összevetni őket néha az állatokkal, és okosabak lennénk 😀

        Kedvelés

      • Szerintem meg ez nem (kéne) elvi kérdés (legyen). A háziállat-preferenciának ötezer oka van, legegyszerűbb az lenne, ha nem kategorizálnánk, minősítgetnénk, cseszegtetnénk a másikat miatta. A minősítgetések mögött általában valami azonosítás szokott lenni, erre írta Mau a független nő×macska utálatot. Van ilyen is – nem csak ez lehet az ok, öregapám pl nem értette, hogy miért tartunk egy lakásban egy macskát csak úgy. Vidéken nőtt fel, egyszerűen hülyeségnek tűnt neki elsőre, hogy csak úgy van egy állat a lakásban, láb alatt, hogy legyen, mer’ miccóó.
        Ember is, meg én is szeretjük a macskákat – nem gondolom, hogy rideg, inhumán, finomkodó, műelitista, elefántcsonttoronyban áriázó pöcsfejek lennénk:) Mondjuk én is inkább olyasmi vagyok, mint Matifa, hogy kutyát, macskát, egeret – nem vagyok se kutyáS, se macskáS, így alakult. Nem azon az áron szeretem a macskákat, hogy rühellem a kutyákat, vagy mert mekkora “jellemek” (belemagyarázás, egy kutyának, macskának, egérnek egész mások a prioritásai, mint egy embernek, más kulcsra jár az agya, még a memóriája is más).

        Kedvelés

      • ‘A minősítgetések mögött általában valami azonosítás szokott lenni, erre írta Mau a független nő×macska utálatot. ‘

        Nem ismerem a jelenséget. Ez lehet a gond, ezért nem tudtam sosem értelmezni a bizonygatást.

        Kedvelés

      • Én találkoztam már ezzel is, különféle mutációival is, ezért unom végtelenül a kutyás-macskás ellentéten való rugózást, illetve az állatos-nemállatos ellentétet is. Nyilván megvan mindegyik csoportban az a réteg, aki miatt még megvan ez a sztereotípia (gügyögő, belterj agyú macskás, mindent összeszarató, könyékig nyálas kutyás stbstbstb), de ezen így, ennyire téglalap alapon leakadni tényleg unalmas és paródiára érett. A sztereotip csoportok és a fikázók is.
        Az meg a másik, hogy a macska mint állat tetszik, a körülötte vert hab nem. Csoró macskák önmagukban nem gázak, de ahogy elindul az asszociációs lánc sok embernél, na az már tud büntetni. Én legalábbis így értelmeztem Éva gondolatmenetét.

        Kedvelés

      • Nem nagyobb ügy, mint bármi más, hacsak nem csinálunk belőle nagyobb ügyet. Mondjuk az ágyban fekvéshez annyit, hogy a sajátjában, mert a mienkbe elegen vagyunk ketten emberszabásúak. Szóval azt nem tudnám elképzelni, hogy egy kutya, vagy akár egy cica (éjszakai állat!) bent zsezsegjen velünk. A terrárium más tészta, ott max a zajokra lehet felébredni, de az ilyen termetesebb “lelkes állatok” inkább éjszakázzanak külön az embertől. Pláne, hogy a kutyának jósansszal kutyaszaga is van, amit úgy a jószág nélkül, magában nagyon rosszul viselek. Ugyanígy: ha lenne kutyám, nem lenne külön (ember)fotelje, nem alkalmazkodnánk hozzá jobban, mint egy bármilyen más élőlényhez. A macskánál is úgy vagyok, hogy a királynőzős, hajbókolós gazdi az nem én vagyok – tisztelem benne a másik lényt, de hát ugyanazon a földön járunk, ne vicceljünk már.

        Kedvelés

      • Hát nem tudom. Biztos nincs. Engem sosem érdekelt ez a rivalizálás, meg kategorizálás, ahol én nevelkedtem ott a kutya és a macska egyenértékű volt, egyik házat őrzött másik megfogta a nádtetőben meg diószsákban partizánkodó egeret. Aztán meg, nekem sosem volt szimpi a macsekok attitűdje, de sosem gondoltam hogy ettől ők rosszabbak vagy jobbak, inkább megdöbbentett az a vak rajongás amivel a macskatartó ismerőseim meséltek a királynőről, aki aztán nem olyan mint egy kutya, ha nem akar nem áll szóba veled akárhogy kéred..! Hát.. gondoltam ha nektek ez jó 🙂
        Nekünk mondjuk épp kutyánk van, az se az enyém hanem nevelt jószág, előző házasságból jött. Macskánk meg minden lakhelyen új akad, mert a Zember állatbolond, legyen az ebihal vagy szitakötő, kóbormacska esetleg elefánt, ugyanúgy leguggol mindhez és átlényegül valami megfoghatatlanul gyermekivé, elérzékenyül, és úgy néz rájuk ahogy emberekre sosem. Szerintem jobban is szereti őket.
        Itt most van egy kis masszív fekete foltos, aki állandóan megjelenik a kertben amikor a Zember kimegy, két méteres közelségben meg már hanyatt fetreng és nyekereg. Ez valami cuki dolog lehet, mert a pasim azonnal átvált, párás tekintettel menetel a macsek felé, komposztáló hordó, leszakadt ciroen jobbajtó, a kutya, méteres gaz sem állíthatja meg, és onnan kezdve húsz perc gyurmázás, kölcsönös dorombolás meg berregés. És tök jó, mert nyugi van, meg béke meg ilyenek, de néha szeretnék én is így tudni rajongani egyéb lényekért.

        Kedvelés

      • “Szerintem jobban is szereti őket.”
        Én is ezt szoktam gondolni magamról 🙂 De mindenestre jobban érdekelnek, bár az utóbbi évtizedben kicsit kisebb különbség már.

        Kedvelés

      • pika,én se tudok belefeledkezni az állatozásba, pedig sokszor annyira szeretném,hogy az már fáj. Rácsodálkozom mindig ha valaki beszél az állatok nyelvén,szeretem nézni őket.
        Az én emberem is simogat kutyát,macskát pedig allergiás a macskákra.
        Jó látni ahogy mosolyog nekik, kényezteti őket.Ismer minden fácánt,baglyot,gólyát a környéken,van azonositatlan faju kedvence is.
        A kis teknőst lefilmezték a fiammal,az óriási élmény volt nekem is 🙂

        Kedvelés

      • Nahat ez az, a macskanak nem atittudje van,(csak szerintunk) a macska az macska a rajellemzo oszton -keszlettel es az ebbol fakado reakciokkal ami eleg szeles palettan mozog amugy es macskankent lehet eleg nagy kulonbseg is.
        En az embereket is szeretem, de nincs roluk olyan jo velemenyem mint az allatokrol. 😉 Azt sem ertem sokszor, az allat es ember viszonyitast, mindig szomoruan latom, ha valaki csak az allatokkal tud kozos nevezore jutni (az az erzesem, hogy ilyenkor reszben a kockazatok meguszasara torekves lehet a hatterben), mert megfosztja onmagat a komplexebb kotodesektol. Az unokahugom ilyen, csak az allatokkal erzi jol magat, nincs egyetlen baratja sem es meg a csaldjaval sem tud mit kezdeni, de a legszomorubb, hogy onmagaval a sajat eletevel sem. (mondjuk szerintem a legtobb ehhez hasonlo szelsoseges esetben valami trauma huzodhat a hatterben). Annyira maganyos es csak az allatokkal tudja ezt enyhiteni. Itt az esos, borongos zoldesszurke szigeten,nekem sokat segitett a macsek az atveszelesben, amikor elment az osszes baratom es utalatam itt lenni, ezert mi nagyon osszenottunk es nagyon ertjuk egymast es ilyen kategoriaban a macska sem csak egy egereszo hazkoruli joaszag a tobbi kozt, hanem valamilyen ertelemben tars, cimbora csak negy laba van es szoros, de maskepp kapcsolodunk hozza is es akarmilyen masik allathoz, mint az emberekhez, baratainkhoz, ismerosokhoz.
        De en megertem a parodat, en is rogtogton leggugolok ha szimpi allatot latok. Mostanaban egyre inkabb megvalogatom ezt is, de nagyon aterzem.

        Kedvelés

      • Sajnos lattam mar olyat aki ertett az allatok nyelven, (elvileg es erre buszke volt) tenyleg minden kutya kezesbaranykent viselkedett a kozeleben, viszont egy utolso goreny volt az emberekkel, kulonosen a nokkel. Egydeul a macskakat utalta. (innetol kezdve eleve dol “az en szeretem az allatokat es ertek hozzajuk” imidzs.)
        Szoval onmagaban az allatszeretet es ha valaki “ert” az alltok nyelven, nem jelenti azt, hogy jofej az illeto es lattam olyat is aki tartott az allatoktol, nem tudott veluk mit kezdeni (de nem is bantotta oket) es megis a legjobb emberek egyike akivel talalkoztam.
        Sok a sztereoptipia mind az allatok es mind gazdaik, mind pedig szimplan az emberek vonatkozasaban. Asszem nagyjabol ide akrtam kilyukadni.

        Kedvelés

      • ‘Azt sem ertem sokszor, az allat es ember viszonyitast, mindig szomoruan latom, ha valaki csak az allatokkal tud kozos nevezore jutni (az az erzesem, hogy ilyenkor reszben a kockazatok meguszasara torekves lehet a hatterben), mert megfosztja onmagat a komplexebb kotodesektol. ‘

        Igen, én is valami ilyesmit gondolok. Nagyon sok állatos, menhelyes kerületi anyagot írtam régen, és ott találkoztam az állatvédő embergyűlölővel – az órarugó gerincű felpattanó után szabadon – elég rossz arcok tudtak lenni, mindenki egy szemét állatkínzó aki nem úgy ahogy ők. A Fehér Isten sintértelepi asszonysága remekül mintázza azt a viselkedést, amikor a kutyáját kereső Lilivel beszélget a kapuban.
        A macsek attitűd meg azt akarta jelenteni, hogy valahogy elkerült engem és nem jött oda meg ilyenek, másoknak meg ott tekergett dorombolt, és gondoltam én akkor, kábé öt éves fejjel hogy kabbemacska. Azóta is így vagyok vele 😀 Na, nem teljesen csak nem vonzódunk egymáshoz.
        A kutya nekem könnyebben megfigyelhető, értelmezhető, és ez az egyértelműség vonz benne, emberekkel is jobban kijövök ha tudom, hányadán állunk.

        Legutóbb egy ebihalról hallgattam cukkerkedő értekezés, a milliméteres növendéklábak édes mozgásáról. Én nagyon szeretem a pasimat nézni olyankor, melengeti a szívem a jósága, csak ne volna utána olyan hideg, ahogy az élőlény eltűnt a láthatárról. Lottikutya meg, aki gyerekstátuszban van, épp olyan hű társ a magányban itt, mint a te cicád volt neked ott smaragdéknál. Szóval értem, nagyon is. És még azért is, mert Zsófimalac (tengeri) három évig volt harcostársam, prozacom, ébresztőórám és rendszertelenségem tükre a konyhában, a hűtő mellett.

        Kedvelés

      • A szenvedelyesen kitargyalt macskazas lehet parodisztikus, de ooooooolyan jolesik az embernek rajonni, hogy nem egyedul lezeng a vilagban, mint zakkant leny, hanem sokan vagyunk:-) 🙂 🙂 Frissito, na.

        Kedvelés

    • Hát a teaivók? Hát a keresztények? Értük ki áll ki?

      Nincs baj a macskával, ha otthon a négy fal között csinálja. A poszt lényegi része érdekesebb, a többi vicceskedő csípés csak, önirónia is. Makacsul mindig figyelmeztetni fogok arra mindenkit, hogy nem érthetünk mindenben egyet, ami szerintem egy rendkívül veszélyes, közösségileg szuprém állapot is.

      Nem kell nekem macskaügyileg megfelelni, én nagyon nem szeretem a témát, de ez egyéni beakadás, nem norma.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hát nálam kimehet a kertbe, szóval a négy fal nem játszik.
        Biztos nincs toxoplazmád 🙂
        Tulképp teázom is és meg is vagyok keresztelve, de nem állhatok ki mindenkiért én. Most amúgy is a fedelesszárnyúak vannak soron.

        Kedvelés

      • Olyan szép és okos ez a poszt. Önzés pont a macskákon leragadni.
        És annyian basztattak már antifeminista módra, hogy biztos van macskám, hét is.
        A macskatartó nő sztereotípia.
        Kutyám van, de ő se téma, pedig ma egész nap vele nyomultam.
        De a pasik így se hajlandók!

        Kedvelés

      • Engem nem zavarnak a macskatartós izék, nagyon sok ember nem bírja őket, és hülyének nézi a gazdáikat, én meg már rengeteget kaptam az évek során az állatszeretetem és az állataim miatt, szóval fel se tűnik, ha valaki beszól miattuk. Teljesen megértem, ha valaki nem érti, mit lehet imádva szeretni egy kiskakasban vagy egy tarka galambocskában, a ciccek meg aztán pláne abszolút megosztó lények.

        A macskatartó nő pedig valóban vaskos sztereotípia a társadalmunkban. Már azért is, mert a közgondolkodás szerint a macska- és a férfitartás két egymással ellentétes és egymást kizáró dolog. A férfiak mint csoport és mint közös tudattal rendelkező egységes entitás utálják a macskákat, maximum beléjük rúgni hajlandók, vagy kocsival elgázolni őket. Tisztességes férfi nem tűri a macskát, hiszen ez az állat a nő sötét oldalának szimbóluma: önző, önfejű, hízelgő, sunyi, alattomos, elbolondít, majd otthagy a szarban, csak a saját érdekét nézi, és soha nem fog engedelmeskedni vagy az életét adni érted, mint a hűséges kutya. Létezik is ilyen tipizálás, hogy kutya-nő vagy macska-nő: előbbi egy hasznos és önfeláldozó rabszolga, aki mindent megtesz a férfiért és annak családjáért, az utóbbi meg egy lusta luxusdög, aki kizsigereli és alattvalójaként kezeli a férfit, ráadásul csak akkor engedi simogatni magát, ha épp neki is jólesne.

        Emiatt a kibékíthetetlen ellentét miatt a macskatartó nők általában nem rendelkeznek férfival, azaz mondjuk ki, baszatlanok, rondák, kövérek, slamposak, magányosak és esténként csokit zabálnak a kanapén fetrengve a macskák között. A lakásukban minden csupa macskaszőr, a ruhájuk is mindig tele van vele, erről lehet már messziről felismerni őket. Nem is kellenek senkinek, már csak azért sem, mert azokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, amikkel a háziállataik, és minden férfi menekül előlük. A macskatartó nő ezért aztán frusztrált, gonosz, megkeseredett, elfojtott érzéseit és anyai ösztöneit azokon a büdös dögökön éli ki, fejhangon beszél velük, babáimnak, drágáimnak hívja őket. Hülye beceneveket aggat rájuk, a környezetét a róluk szóló sztorikkal szórakoztatja, és észre se veszi, hogy mindenki kurvára unja. Az ismerősei letiltják Facebookról, mert állandóan macskás képeket posztol, olyan aláírásokkal, hogy “itt épp játszunk” vagy “milyen édesen alszunk”. Az ilyesmit akkor sem bocsátják meg, ha a gyerekedről posztolsz, de akkor legalább szaporodtál, így viszont csak egy nyomorult, beteg macskaimádó szingli vagy, a társadalom kitaszított söpredéke, és ráadásul még bűzlesz is a macskahúgytól. A macskás nőnek egy csomó gáz macskás tárgya van, pólók, bögrék, képek, kitűzők, egy csomó pénzt elkölt macskajátékokra, állatorvosra, macskabútorokra, ahelyett, hogy gyereket nevelne a nemzetvesztő ribanc. Azaz nem is ribanc, mert nem dugja meg senki és nem is szereti senki, még a macskái sem, azok is csak kihasználják. Ha felfordul nagy magányában, a rendőrség fogja egy hónap múlva rátörni az ajtót – azt is csak a szag miatt, mert úgysem hiányzik senkinek – és a jámbor hivatalos közegek a kíváncsi szomszédok kíséretében megdöbbenve fedezik fel, hogy az arcát lerágták a macskái – nekik is csak ennyire volt jó.

        Kedvelés

      • A macskaknak kurva jo a humorerzekuk. En pl. ezert (is) elvezem tobbek kozt a tarsasagat, az enyemnek hatarozottan, tokre kisimul a lelkem tole.
        Viszont miota o van kezdtem el szingli lenni…fokozatosan.

        Kedvelés

      • Aztán ott van még a kutyatartó – macskatartó ellentét. Sokszor észreveszem, hogy ha szóba kerül, hogy macskám van, a másik önérzetesen kijelenti – egy kis jellegzetesen arisztokratikus fintorgó orr-ráncolás kíséretében, hogy “a macska az jujj nem, ne is beszélj róla, én mindig kutyás voltam.” Tisztára mint a homofóbok, ha melegeket említek – “jajj, ne, erről én nem akarok tudni.”

        Nem tudom, mi lehet emögött, de valszeg az, hogy a kutyát nevelni kell, útmutatás kell neki, a kutya gazdája az állat szemében isten, aki szabályokat hoz, és azokat betartatja, nevel, uralkodik, büntet, és jutalmaz. Aki kutyát tart és kiképez, rendszabályoz, sétáltat, agilityztet, az sportos, mozgékony, felelősségteljes, aktív életet embernek érezheti magát.

        Sokak szemében macska viszont más, és a macskát tartó ember nyilván szubmisszív alkat – vállalja, hogy az alattvalója lesz egy bundás, hosszú farkú lénynek, azért, hogy néha megsimogassa. A macskának nem vagy isten, a számára szolgaszemélyzet vagy, aki csak azért létezhet, hogy legyen, aki kaját ad és almot takarít – sokak szemében a macskatartók ezzel elárulják a saját emberi mivoltukat, ami méltatlan és tűrhetetlen.

        Kedvelés

      • Hat en kutyat is macskat is csipem. Altalaban az allatokat igy nem is ertem mire a versenges. Nem gyartok hozza ideologiat. A kutyakat is nagyon. De valoban, valamiert sokan fensobbrendunek tartjak a kutyazast, mert a macska “alattomos, meg ravasz, es sunyi..blabla..Az a halalom amikor emberi tulajdonsagokat aggatnak az allatokra es nem a puszta allati lenye felol kozelitik meg a temat. En a kutyamat sem neveltem, eltem vele, sokat jatszottunk es baromi intelligens volt, de nem adott pacsit. 😉

        Kedvelés

      • Igen, én is így vagyok, kutyám is volt, macskám is, meg a kettő együtt is. Imádtam őket. És akkor a galambokról, törpetyúkokról, nyulakról még nem is beszéltünk.

        Kedvelés

      • Van egy hatvanas éveiben járó megrögzött agglegény, politikailag leginkább anarchista ismerősöm, aki világ életében macskát tartott.

        Kedvelés

      • Sziasztok! Már nagyon régen kommenteltem a blogra, de ez a macskás téma nagyon ott van. Én egy cicafiúval élek együtt férfi létemre, ami általában kiakasztja a többséget. Egy tavaly ősszel történt eset (FB oldalamról másoltam ki):
        “Ma lakógyűlésen jártam -bár inkább belecsöppentem- ami önmagában nem túl izgalmas dolog tudom. Bár én szeretem, mert ilyenkor a lépcsőház “krémje” szokott összegyűlni ugyebár és tudok jókat kacarászni magamban. Szerintem sokan tudják, hogy miről beszélek.
        Ma sem volt ez másképpen, hihi, bár szokás szerint én kerültem a céltábla közepére, bár csak egy pár másodperc erejéig sütkérezhettem a ragyogásban, mint az új lakó. Ugyanis terítékre került a “hűdesokkutyavanmánebbenaházbanhe” témakör (semmi köze nem volt egyik napirendi ponthoz sem…) és a szörnyülködés újabb bugyraiban mártózhatott meg, aki részese volt eme fényes és ünnepélyes eseménynek, amit lakógyűlésnek hívnak. Erre egy amúgy aranyos és kedves néni megkérdezte a friss hústól azaz tőlem, hogy ugye nekem nincs, nem vót és nem is lösz kutyám ugye? UGYE? Erre én nemes egyszerűséggel azt válaszoltam: nekem macskám van. Nem maradhatott el az aduász válasz sem a nénitől, melyet csípőből tolt, miszerint ez nagyon fura dolog, mert a macska az olyan lányos dolog. Érted lányos. Nem baj én már ilyen cicásfiú maradok az életem végéig, ez az egy biztos. Fő a tolerancia.”

        Kedvelés

      • Imádlak-e? 🙂 EZ isteni volt!
        Amúgy nem tudom, megfigyeltétek-e, mostanában egyre több férfi tart macskát, posztol róluk, ölelgeti, sztárolja, százezres jutalmat tűz ki a becsületes megtalálónak, ha elveszne, és még a legendás Simon’s cat is Simoné és nem Simonettáé.

        Kedvelés

      • A szingliügy nem igaz, az én első macskámat a volt férjem hozta haza, és amikor külföldre kellett mennem, ő is vállalta át.

        Kedvelés

      • én kiállok a teaivók becsületéért 🙂
        egy idő után az ember ízlése kifinomodik a jó teára (vö. acquired taste), onnantól nehéz igazán jó teához jutni (megoldás az E-bay, egyenesen Kínából)

        Kedvelik 1 személy

      • 🙂 na remek, akkor mindenre jut valaki.
        Bár szerintem nagyon klafa kis teákat lehet kapni az “Első Pesti Teaház”-ban a Katona József utcában is, amit egy idős házaspár visz még a rendszerváltás előtt-körüli idők óta. Állítólag tényleg ők voltak az elsők. És akár 3 dekát is adnak, ha kóstolgatni akarsz. Engem ők szoktattak rá jó pár évvel ezelőtt, előtte én se értettem, mi a jó azon a szénafőzeten.

        Kedvelés

      • NA végre, éljen a tea és a macskák (ez egyben typistinek is megy, bár én kutyás is vagyok, de leginkább lovas lennék, ha lenne hol tartanom).

        Kedvelés

      • Nem azért, de a lovak szeretik a macskákat. 🙂 Jópár versenylóról lehet tudni, hogy volt kedvenc macskája. Wodehouse regények tömegeiben ismétlődik az a motívum, hogy cselt szőnek a macska ellopására, mert a hiányában nem nyeri meg a versenyt a ló.

        Kedvelés

      • Sőt, egy rakás kutya is szereti a macskákat, legalábbis az én kutyáim általában szerették.

        Kedvelés

      • Az en kutyam szoptatott kiscicat es nevelte es forditva is megtortent, hogy gyerekkori macskank az Inci, szoptatta a kutyank kolyket.
        Engem egyszer amikor iszonyuan fajt a fogam es bomboltem, de senki nem volt otthon, mindeketten vigasztalatk kirobbant beloluk az anya es ami a plane benne, hogy tudtak mi a bajom es nyalogattak az arcomat ott ahol fajt a fogam. Azt a delutant soha sem felejtem el olyan szurrealis volt az egesz mintha olvastunk volna egymas gondolataiban es erzeseiben.

        Kedvelés

      • Igen, de azt valamiért az én kis ferde fejemben már természetesnek tartom 🙂 van egy rakat kutyás ÉS macskás ismerősöm szerencsére.
        Lónál azért fura nekem, mert akkora a méretkülönbség, hogy azt hinnéd, nehéz kommunikálni meg gyöngédkedni egymással. De megoldják 🙂

        Kedvelés

      • Az előző kutyánk egy óriási túltenyésztett dobermann volt – a házzal együtt “vettük” – a ház előző tulajdonosa otthagyta nekünk. Egy nagyon békés jószág volt, annak ellenére, hogy igen morc kinézetű. Gondolom a kinézetének köszönhető, hogy bedobtak hozzá két majdnem újszülött kiscicát, nyilván azzal a céllal, hogy pusztítsa el őket.
        Furcsa volt nekem, hogy amikor megérkeztem haza aznap, elmaradt a szokásos örömködős üdvözlése, majd hangokat hallottam a kutyaházból, és ott találtam a két cicát – bevitte magához, hogy megmentse őket. Éjjel összebújva aludtak, próbálta őket melegen tartani, sajnos az állatmentők csak reggel tudtak jönni a cicákért, de addigra az egyik már nem élt, mondjuk szegényke már este is rossz bőrben volt. Az állatmentők szerint a másik kiscica valószínűleg életben maradt – a kutyának köszönhetően (kan kutya volt amúgy).

        Kedvelés

      • Bagolynak.. Nesze neked, a férfijak evolucijonálisan nem képesek az utód gondozásra három év alatt, meg a bonobómajmok is már így csinálják, megfigyelhető a páviánoknál.

        Kedvelés

      • Pikareszknek – asszem én vagyok itt a főbűnös, mert nálunk még a kankutya is a cicabébikkel foglalkozott, a férjem is gyesen volt a gyerek 3 éves koráig 🙂
        Sőt, én keresek többet – ha úgy tetszik még a mammutot és én viszem haza, hát milyen példát mutatok én a lyányomnak, hová fajult ez a világ!

        Kedvelik 1 személy

      • Nekem nincs bajom azokkal a keresztényekkel, akik nem akarnak megerőszakolni az elvárásaikkal. Azokért kiállok. Magam is keresztény volnék, csak felekezet nélkül, mostanában némi buddhista beütéssel, ez van, bennem összefér. (ha valaki a hasonlóságokat keresi benne, ítélkezés nélkül, az sokat találhat)
        De amúgy ki nem állhatom az állandó ítélkezésüket. Így a templom is csak arra jó, hogy legyen még egy hely, ahol meg kell felelni valaminek, valakinek és kritikával szemlélni másokat. Pedig a hit lehetne megnyugvás, meggyőződés, belső önazonosság keresése, és ehhez nincs szükség más emberre akihez képest a saját gondolataimat igazítani, hasonlítani kellene.

        Kedvelik 1 személy

      • ‘Nincs baj a macskával, ha otthon a négy fal között csinálja.’ 😀 😀 😀 lol
        a macskapride margójára

        Kedvelés

  9. A bejegyzzéshez: lehet hogy egyszerűen csak sokkal tisztább és nyugodtabb lesz minden, amikor majd kioltódik belőlünk a libidó.
    Bár kicsit tartok tőle, hogy ameddig kedvenc könyvekből felolvasni bírok, a megosztás vágya nem igazán fog kioltódni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. 1szer voltam másfél évet edjedül. és olyan jó volt. Szabad voltam. És ha ezt BÁRHOL kijelentettem údj néztek rám h már nincs kedvem bárkinek ezt elmondani.
    Most van valakim. Nehéz.. jerek jön 2 hetente, animátorkodáshoz van szokva, apu rákos, és mék kurva jól is kell keresnem mek mék kurva jól is nézzek ki. És ténylek.
    Nemrék mekkaptam h-változnom kell! Oké de hova?? mondja má mek valaki az irányt.
    Néha rakok mézek a kávémba. Mert szeretem és mert jó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. itt van az agyamban egy hete kábé a van-e előrelépés, fejlődés, gyógyulás vagy csak körbeforgás van. (szombat este óta még hangosabban.) pedig egy hete még volt gyógyulás, volt fejlődés és volt előrelépés is. tudtam, hogy most jobban tudom (!), képesebb vagyok rá, többet látok belőle, kedvesebb vagyok, empatikusabb, magammal is, nem kontrollálok, figyelek, jelen vagyok, nem játszmázom annyit és nem bántok másokat, sőt megértek és elfogadok.
    aztán ez néha rámfagy és észre sem veszem, hogy az elengedés, a szelídség pózzá vált és alatta sérülök és fáj a vicces beszólás is, és passzívan ugyan, de gyilkolok. és akkor szeretnék biztos pontokat, vágyom az istenhit vagy a materialista világszemlélet kiszámíthatóságára, és szeretném, ha büszke lenne rám az apám a maga négytőlnyolcig szemléletével, és szeretnék a hideg, udvarias, elfogadó, minimalista északon élni.
    legalább keddig. mert akkor végre újhold lesz és akkor ismét mozdul bennem egyet a kaleidoszkóp. és szebb lesz, mint valaha.
    a szitakötő… láttam. nagyon tetszett.
    még hogy visszhangtalan…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • a szombat este – talán évfordulós gyász vagy inkább nemtudom. talán a lazaság és a feszülés, a hamisság és a valódiság megélt kettőssége, talán a jelenlét és a cikázás párhuzamossága miatt. igenigen, szeretem a pozitivista életszemléletet, már csak praktikus, kényelmi okokból is. de valahogy időről időre itt találom magam: nincsen spanyolviasz, nincsen gyarapodó tudás, csak az a régi ruha került elő a húgom szekrényéből és lett belőle a ruhatáram legújabb darabja – egy darabig.
        legyen inkább a hold. (ha már nem lehetek hithű whatever)
        a lime jellyvel meg kell várnom az újjászülető bizonyosságot. bár – most, hogy írod – nem kizárt, hogy megtermékenyítő lenne…

        Kedvelés

  12. Én gyógyfüveket szárítok teának és követnek a macskák. Nagy álmom a boszorkánnyá válás, hosszú szoknyám lesz és holdfényes éjfelen bagzó macskák körében fogok lebegő ősz hajjal maszlagos nadragulyát szedni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Ennek a posztnak gyönyörű íve van, és olyan szépen körbeér a végére.
    Próbálok valami okosat mondani, de nem megy … csak annyi, hogy a szabályok átírhatóak, nincsenek kőbe vésve.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Keresztény vagyok, cukorral iszom a kávét, és nagyon nem bírom a macskákat. Most felemelem a szavamat! Zseniális a poszt!
    Minden lejön belőle, ami már bennem is olyan sokszor megfogalmazódott.
    A magára talált, öntudatos, érzékeny ember magánya. Meg is írták már ezt sokan, főleg férfiak. Nők ritkábban, de ők is. Meg néha meg is ölték magukat.
    Sokszor morfondíroztam, hogy ha nem lenne férjem, vajon hol keresném? Igaz, hogy nem figyelem tizenkét éve “úgy” a férfiakat, de se közel, se távol nem láttam azóta se olyan embert, akivel szívesen eltöltenék pár évet.
    Esetleg egy-egy réges-régi kamaszkori vagy középiskolás barátommal, de ők már évtizedek óta barátok, az pedig más.
    Viszont!!!!!!!!!! A magára talált, öntudatos, érzékeny nő bennem egyre több barátnőt talál: rokonlelkeket, érzékeny, negyvenes nőket, akik már tudják, mit akarnak, és azt is tudják, milyen kompromisszumokat kötnek meg, és milyeneket nem.
    Kincset ér a barátságuk, fél szavakból is, és most sokkal jobban pezsgek ezektől az energiáktól, mintha szerelmes lennék.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Az első gondolatom nem ez volt, nem is értem, miért nem azt írtam meg. Én a napokban jöttem rá hogy szar alak vagyok, és amilyennek képzeltem magam az nem létezik. A király meztelen.
        Vagy hogy sosem fogok Finnországban élni, kár 18 éves kori testem visszaálmodni, nem dolgozom üvegfalú irodaházban, nem leszek egyedi és különleges meg izgalmas, hogy még sincs kevés hajam, hogy nem tudom, milyen egyedül élni de néha csábít a kipróbálása, és hogy amikor azt hiszem, megpihenhetek az önismerettel, akkor követek el mulasztást.

        Kedvelik 1 személy

      • A macskák csak egy biztonságot nyújtó híd a mélység fölött. Ha félelmetesnek tűnik az ereszkedés, remek menekülőút.
        Hányszor jártam úgy, hogy hozzá akartam szólni, de a téma túl mélyen érintett. nem mertem kitárni magam, ezért valami lényegtelenre reflektáltam inkább.
        Szerintem többen értik, mint a hszekből gyanítható.
        Most is, én is, kis híjján a macskákhoz szóltam hozzá, csak hogy ne kelljen túl mélyre merülni. Pedig én is így, mostanában sokszor. Marcino írta meg, amit én is gondolok a saját kétkedő időszakaimról mostanában: összefügg a holdállással. A természet lüktetésével. Akármilyen ezobuzin hangzik is ez… 🙂

        Kedvelés

      • Jaja, en is a macskakhoz szoltam, hogy a lenyeghez ne kelljen. A lenyeg forog odabent, es egy szinttel feljebb-jobb lesz, mire kiforogja magat. Minden poszttal ilyen, ami melyebben erint. Ez a blog rengeteget dobott rajtam, miota olvasom. Vagyis, ami odabent forog utoizkent.

        Kedvelés

      • A szándékom viszont nem ez volt. Kaptam választ Évától, aztán jött a Catnado… 😛

        Kedvelés

  20. es most jon egy nagy bok. Olvasom a blogot majdnem a kezdetektol es nem unom. mert valtozatosak a temak es a stilusok es a szinvonal is toretlen. nem ertem honnan szedsz napi szinten erdekes temakat, szerintem elkepeszto hogy meg mindig talalsz temat, de szerencsere talalsz. remelem ertekelted a dupla szoismetlest. szoval aki eddig ezt veghez tudta vinni, hogy hosszu ido utan sem unom az irasait, az Stephen King es Terry Pratchett, slussz passz. Remelem megtisztelve erzed magad, ennel nagyobb bokot nem tudtam volna mondani.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Nagyon tetszik ez a poszt, az utóbbi fél év egyik legjobbja nekem. A sok apró kis utalás, fricska és nyelvi játék! Annyi gondolatot elindított most bennem, amik most csak úgy kavarognak a fejemben, pedig már rég aludnom kéne.

        Visszhangtalan?! Az attól függ, hogy honnan nézzük. És honnan nézzük?!

        Kedvelés

      • Bocs semese, nem akarom lekicsinyelni a kitartásodat. Nálam egyszerű.
        Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.

        Kedvelés

      • nalam voltak ilyen meglatni es megszeretni fellangolasok pl Vonneguttal vagy Vivian Fable-lel, Woodhousesal de azok hamvukba holtak. Hosszu tavon fenntartani az erdeklodesemet nagyon nagyon nagyon keveseknek sikerul es azok nagyon tudnak valamit. Leginkabb zsenialisan irni hosszu tavon, tobb konyvon ativelon.

        Kedvelés

  23. jaj, de jó ez a bejegyzés, még délután olvastam és valósággal szikrázott. és azóta is itt zizeg bennem, pedig már elhatároztam, hogy lefekszem aludni.

    nem tudok érdemben hozzászólni, mert annyi gondolatot hozott elő belőlem, hogy végeredményben kioltják egymást.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • de valahogy az jut eszembe, hogy olvastam egy jelenetet még az esőemberben (igen, én valamiért olvastam és nem láttam a filmet), hogy a főhős átöleli a másik főhőst és annyi érzelmes könyvvel, filmmel és prekoncepcióval a fejében arra gondol, hogy majd meggyógyítja a szeretet erejével. persze ez nem lehetséges. és ez nekem egy ilyen megvilágosodás volt, évekig visszhangzott bennem, hogy a legvalószínűbb szcenárió szerint a .csoda.nem.történik.meg. és akkor mi következik? és ha mégis megtörténik? akkor mi következik?

      ma már azt gondolom, többnyire földhözragadt dolgok amúgy.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  25. Háhh 😀 Egy éve olvaslak (Titeket) kb., de még sose éreztem szükségét hozzászólásnak. De most! Be kell vallanom. Keresztény vagyok, túlsúlyos (épp az előbb ettem meg a mézes vajas kiflimet de hát senki se várhatja el, h ennyi óra munka után…), van két macskám, teamániás vagyok, és cukorral iszom a kávét. Kettővel.

    És annak elviselhetetlen, örök boldogtalan csávónak annyira igaza van, amennyire másnak nem is lehet (lebeg a hosszú szél lebontva).

    Köszi, hogy írsz.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Oppsz, most olvasom a kommenteket, látom mindenki macskázik, bocs. Nem akartam ennyire várhatóan reagálni a legelső megszólalásommal, de úgy el lettem találva, h csak úgy csattant. Felnevettem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Nem kellene írni birkákról is? csak kérdem. van különben pár eladó bárány is. Múltkor felraktam a tesz-veszre, mondta is apu h kéne fotó is..Mondtam rakok fel fürdőruhásat..

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Volt nekem is a napokban visszhangtalan élményem. Találkoztam a Sportáruházban:) Életem Nagy Szerelmével. 15 éves történet, kb 8 éve nem is találkoztunk, de néha el szoktam játszani a gondolattal, hogy összefutunk. Fantáziáimban mindig gyönyörű voltam, és persze Ő mindig elalélt. A valóság szánalmas volt: hülyeségeket beszéltem abban a 2 percben, a hajam feltekerve, nulla smink és szemüveg volt rajtam. (Mindig kontaktlencsét hordok). A találkozás után 2 perccel már tudtam, hogy mit kellett volna mondanom (pl hogy olvastam a Hankissról is nekrológot és szép volt). Hát nem volt visszhang, még egy facebookos bejelölés sem. Fájó érzés volt. Leginkább szégyen, és Feldmár óta tudjuk, hogy a szégyen nagyon rossz… Ez persze más szitu, mint amiről Éva írt, de a visszhangtalanról eszembe jutott. A blogot ezért is szeretem, mert olyan dolgokat oszthatok meg, melyeket sokszor csak magammal beszélnék meg…És Semesével vagyok: respect az újabb és újabb megunhatatlan
    témákért, és ez a mai tényleg top 10-es bejegyzés

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Emelgetem a fejemet, nyomják vissza a víz alá folyton.
    Feltettem én is a kérdést, és jó lett volna az egyértelmű nem. Mennyivel könnyebb mint a bizonytalan semmi, bizonytalan valami!
    Vagy legalább lehetnék igazán egyedül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. Ma jöttem rá a visszhangtalanság egyik csúnya hátulütőjére: az a 15×15 cm-es, pecsenyevörös folt az ember háta közepén, amit semelyik irányból nem ért el jól a fényvédő faktoros kencés kezével.
    Amúgy meg olvastam nemrég valahol olyat, hogy a szerelem váratlanul támad, hátulról, torokra.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “az a 15×15 cm-es, pecsenyevörös folt az ember háta közepén”
      Vegyél egy légycsapót, kend be a faktorral, aztán azzal a foltot. De azt a csapót ne használd légycsapásra!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Vagy fokozd a hajlékonyságodat.

        Én amióta ennyit sportolok és vérkeringetek (hideg zuhany, szauna, dörzsölések is), nem égek le. Teljesen megváltozott a bőröm, meg aztán kora tavasz óta meztelenkedem.

        Kedvelés

  32. Én is azzal akartam kezdeni, hogy mennyire tetszik ez a bejegyzés, de így, hogy sokan írták, már nem az igazi 🙂 Már az első bekezdésnél volt egy olyan érzésem, hogy “ahhh, de jó ez a szöveg!”, aztán a kéthetes hulla környékén mar biztos voltam benne.

    .Nadeazért:

    A szia utáni vesszőhasználat helyesírásunk olyan kiábrándító és ferthelmes rákfenéje, amit soha nem fogok megérteni. Ej, be kár, pedig már kezdtem azt hinni, hogy jó fej vagy! Ezek után nem csodálkoznék, ha a muszályt is j-vel írnád. (Szerintem elipszilonnal sokkal szebb, ahol csak merem, úgy írom. 🙂 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Élmény téged olvasni. Ám ha a szia vagy bármilyen köszönés vesszőtlen, akkor nagyon nehéz dolgunk van mondattanilag. Rögtön eltűnik a valóság (= helyesírásilag nincs jelezve), tudniillik hogy a Szia, Éva egy szervetlen összetett mondat. És abból nagy bajok lehetnek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Néha fel kell áldoznunk a tudományt a jó ízlés oltárárán. Hősiesen kitartok döntésem mellett, vállalva annak minden következményét!

        Kedvelés

  33. A posztban megragadott annak félelme, hogy hiába a tudatosodás, fejlődés, mégsem vagyok a helyemen… és valahogy ez kicsúcsosodik és megjelenik a fizikai térben… éjjel 3-4 körüli ébredés, szorító mellkas, evészavarok. Volt egy ideig ilyen is. Csak másfél hónap, viszont mindent beárnyékolt azalatt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .