anya üzemmód

Közzétéve Szerző:

Nem az itt a lényeg, hogy az anya, két-három kicsi gyerekkel nem tudja megszervezni, hogy eljusson… mondjunk valami hobbit: bridzsezni egyet.

Nem arról van szó, hogy annyi mindent kér egy kisgyerek létezése, és annyira nincs segítség, hogy neki ott kell lenni, és alig lehetnek külön programjai, és ez elvárás is, milyen anya az ilyen, húzná a száját a férj is.

És nem is arról, bár azért arról inkább, hogy annyira áthatják a hormonok, annyira kitölti a tudatát a kicsi gyerek, hogy nem képes másban igazán jelen lenni, vagyis: ha elmenne, sem élvezné, és majd megszakad, de igazából mégsem tud segítséget elfogadni, “egy idegenre bízni a gyerekét”.

Én most arról beszélek, amiért a nyolcéves gyerek mellett is úgy marad sok nő. Amiért letiltja magának is, hogy külön, felnőtt dolgai legyenek, tervei, öröme, amely hasonlatosnak tartják meg ifjú, időnként újba kezdő önmagához.

Igaz, hogy rá van testálva a gyerek körüli ezer teendő, igaz, hogy elvárja tőle apa és nagymama és óvónő, hogy gondos legyen, alapos, pontos, a gyerek legyen a legfontosabb.

És a gyerekkel mindig van valami. A gyerek nő, és mindenek felett áll az ő jólléte, bebiztosítottsága. További turbófokozat az iskola, ott a többi szülőnek és a tanárok előtt is virítani kell, hogy mi aztán milyen gondosak vagyunk, már ahogy egy füzetre ráírjuk a nevét, borítékba készítjük a pénzt, amilyen a gyerek cipője, ahogy belépünk a szülői értekezletre. Az anyukaszerep, a gondos, az önfeláldozó, az aggályos megköt, mint a beton, mi meg közben elfogyunk ebből az egészből emberként, párkapcsolatilag.

Mikor léteztem utoljára én magam, önjogon, uramisten. Én vagyok Béluska anyukája, anyukának szólítanak, érte aggódom, neki kutatom a gyógytornászt, a laktózmentes pudingot, de mogyorósat, mert csak azt eszi meg, az SNI szakértőt, a sakk-szakkört, a karácsonyi ajándékot, őt szállítom biztonsági gyermekülésben, és Bélus, mert a vitamin és a rost fontos a növekedéséhez, kis dobozkában műgonddal felaprított biogyümölcsöt nyammog. Ne fuss, el ne ess, vigyázz, az ott csúszik, megfázol, nagyon fáj? Attól hánykolódom éjjel, hogy nem kéne-e mégis a sporttagozatra íratni. Ezen összeveszem Apával. Felhívnak a munkahelyemen, rosszul lépett a cooperen, beverte a fejét az ablakba, a zsiráfba, rohanok érte. Bűntudatom van, a hajam zilált, nem jutok el fodrászhoz. Elvesztette a tornacuccát is.

A gyerekeink eközben sokkal önállóbbak és problémátlanabbak volnának, és sokkal kevesebbet is nyavalyognának egy határokat húzó, életet egyszerűsítő, saját jogán is létező, jól levő szülő mellett. Sokkal jobban lehet bízni természetszerű, egyszerű jól működésükben, kifogyhatatlan vitalitásukban, amelyet csak rongálni lehet. Aggályosan túlöltöztetett, májusban is sapkában járatott gyerekek, és folyton folyik az orruk, egyik vírusból a másikba esnek, ki érti ezt?

Mindenféle van, persze, az én nagyon most egyeseket hoz, csokit zabál. Majd elmúlik. Eközben önállóan biciklizik, kistestvéreit a Paint rajzolgatásra okítja, és boldog, saját felfedezéseket tesz a szerves kémiáról az interneten. Ellenőrzőjét ritkán látom, meg is hökkenek, nem az érdekel belőle. Igazi lényét, a napjai történéseit és reflexióit sokkal jobban ismerem. Sokat beszélgetünk, ketten is elmegyünk moziba vagy étterembe ebédelni. Az iskola, a maga merev, stigmatizáló, előíró, hatalmaskodó lényegével meg bekaphatja, ezt mindketten tudjuk. Nem ágálunk különösebben, csak tudjuk, mi a lényeg az életben.

*

Anya teljesen természetesnek érzi, hogy ha mondjuk korábban ébred, és a konyhába oson, hogy végre elolvassa a napi blogposztot, és mégis megjelenik egy borzas pizsamás, akkor akarnak tőle valamit, azonnal, és akkor ő üzembe áll, minden eredeti tervét félreteszi.

Nem mondja azt, hogy ugyebár te még alszol, várj egy kicsit, most kávét főzök, aztán kapsz te is müzlit, vagy bicepszezem egy kicsit.

Mélységes, bár meg nem fogamazott belső instrukciója, hogy sem a kávéja, sem a bicepszezése nem lehet fontosabb, mint hogy a gyerek ötféle, ízletes, változatos táplálékhoz jusson, mégpedig azonnal, amelyet egyébként félig rágva ott fog hagyni, megjegyzéseket tesz rá (nincs kakaós?), és amelyet ha kiborít, ugrik és törli, semmi gond, kicsim.

Álmaim és valóságom reggelije úgy néz ki, hogy lejön a gyerek (nagyóvodás), mosolyogva köszön, én nem rezzenek össze, hogy a korábban ébredésével szabotálja a terveimet, minthogy nem is szabotálja, és nem is kell bűntudatot éreznem az összerezzenés miatt. A laptopot lecsukom (épp az Anderson-guggolásról olvastam, a lényeget már értem), kávét főzök, ő leemeli kicsiny müzlisdobozát, mellesleg, mert az az ő reszortja, elpakolja a kiskanalakat (csak a kicsiket, csak a kanalakat), leül, addigra én is, müzlije mellett oroszlános szalvéta, kávém mellett szeléntabletta, a tejszínből adok egy kicsit neki, nézzük egymást, örülünk egymásnak. Két demokratikus reggeliző, társadalmi csoportok, érdekek békés együttélése. Nem egy nyűgös, követelőző, infantilis középosztály és az őt kiszolgáló, sakkban tartott globális proletariátus, aki nélkül ugyan semmi nincs, de akivel akármit meg lehet csinálni.

Jól aludtál? Megyek ma is edzeni, olyan súlyt emelek a fejem fölé, aki kétszer olyan kövér, mint te.

A gyerekeim önállóak, és többnyire felszabadultan játszanak egymással meg a szomszéd gyerekekkel. Minden edzésemről hazahozok nekik valakit, aki boldogabb, mint edzés előtt volt.

Legyen saját életed, legyen örömed, oldd meg, ne kattogj, ne legyen bűntudatod. A gyereked igenis felnő úgy is, mint a dudva, csak a talaj legyen tápanyagdús.

Kapcsolódó bejegyzés: minimálanya

szaranya

helyettük élünk

183 thoughts on “anya üzemmód”

  1. Ez nagyon jó írás.
    Ennek az állapotnak egy rosszabb változata, az amikor valaki alapjáraton nem ilyen precíz, aggodalmas, de mivel nem elég erős, könnyen bűntudatot lehet kelteni benne. Ehhez elég egy fogadóóra, ahol azt látja, hogy a többi szülő, olyan jegyzetfüzettel megy, amibe be vannak ragasztva a szaktanárok fényképei, és sorban állás közben azt hallja ki mennyit gyakorolt a gyerekkel a témazáróra. Mert ő semmit.
    Osztálykirándulás vagy nyári tábor előtt azt látja, hogy listával ellátott precíz csomaggal lépnek fel a gyerekek a buszra.
    Ilyenkor úgy gondolja feltétlenül össze kell szednie magát, és hozni egy gondoskodóbb formát. A gyerek meg csak néz: De anya, te nem szoktál kikérdezni! De anya, ne intézkedj már!

    Persze ezek a próbálkozások hamar kifulladnak, és megy minden újra a takarék üzemmódon a következő fogadó óráig.
    ha a gyerek már elég nagy, akkor ironikusan megjegyzi: Ne menj fogadó órára, mindenki jobban jár!
    Most magamról írtam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “olyan jegyzetfüzettel megy, amibe be vannak ragasztva a szaktanárok fényképei” Ugye viccelsz?
      Hogy bírja ki röhögés nélkül a szülő?
      Esetleg átnyújt egy arany filctollat is, hogy azzal jegyzeteljen majd?
      Két-három évig vannak ezek a szaktanárok a gyerekünk közelében, némelyikük teljes közönnyel, a nevét nem tudja, vagy hogy milyen az a gyerek igazából…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem! Ez teljesen komoly. Az iskola honlapjáról letöltötte a tanárok képeit, a külön fogadóórák napjait, és ezek be voltak ragasztva egy noteszbe. Előttem állt az anyuka.
        Ahelyett, hogy röhögtem volna, nagyon rosszul éreztem magam.
        Sokat fejlődtem azóta. Már gimnáziumba jár a gyerek, és én kihagyom a fogadó órákat. Ha úgy érzem, menni kellene, akkor az apját küldöm.

        Kedvelés

      • Én még életemben nem voltam fogadóórán – uhh …
        Egyszer ugyan elmentem, az iskola honlapján talált időpontban, ami délelőtt(!) volt – kicsit csodálkoztam is, hogy ez hogy van, és természetesen a tanár a megadott időpontban órát tartott. Kérdeztem a tanáriban, hogy is van ez – kiderült, hogy elfelejtették frissíteni a honlapot, és ajánlkoztak, hogy kihívják a tanárt az óráról (!) – nem hagytam. A probléma nem volt nagy, csak inkább bosszantó, de fél év múlva már más dolgok miatt is távoztunk az iskolából.

        Kedvelés

      • Igazából ez a fogadóórásdi azért bosszantó valahol – nekem, mint tanárnak – mert mi megszervezzük, készülünk rá, kurvafáradtan ott dekkolunk estig, a szülők meg leszarják, alig lézeng pár ember.

        Kedvelés

    • Szaktanárok fényképeivel…. 🙂 Nekem 4 gyerekem van, amikor az elsőnél jöttek az iskolai problémák (így utólag nézve csupa csip-csup ügy), napokig rágódtam rajta: tejóégmileszagyerekkelhogyéliezttúllelkileg, aztán egy hónap múlva ő volt az, aki nem emlékezett az egészre. A tapasztalatom pedig az, hogy általában azoknak a szülőknek, akik a szülőin nagy mellénnyel virítanak, nagyon sokszor agyonszabályozott vagy érzelmileg tök elhanyagolt gyerekeik vannak – tisztelet a kivételnek. Ráadásul sokszor olyanok, mint a nagyot mondó legény…. Legjobb, ha az ember a saját tempójában, a saját gyerekéhez mérten “nevel”. Nem érdemes mindenfelé megfelelni. Ld. magyar népmesék: Az apa, a fia meg a szamár….

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, akkor jól érzi magát, amikor békén hagyják.
        De utólag visszagondolva, megszenvedhette a bűntudat, vagy mulasztásérzet miatti váltásaimat.

        Kedvelés

    • “szaktanárok fényképei”
      először elhűltem, de most NAGYON röhögök!!! 😀
      Persze nem rajtad, hogy te meg szarul érezted magad, de tényleg annyira bele lehet sodródni ilyen IDIÓTÁK miatt az aggodalomba sajnos, hogy ettől válik fetrengősen röhögőssé.

      “amikor valaki alapjáraton nem ilyen precíz, aggodalmas, de mivel nem elég erős, könnyen bűntudatot lehet kelteni benne.”
      Én is pont ezt éltem meg mindig. Én UFO-szindrómának hívom, mikor nem tudom eldönteni, hogy CSAK ÉN vagyok az, vagy mindenki más körülöttem. Ezért érzem egyre inkább úgy, hogy az oktatási rendszerünk beteg, és betegít.

      Én mostanában tudatosan igyekszem építgetni a hárító mechanizmusokat, amelyek nagyon szórakoztatnak. Egyik ilyen, hogy kihasználom a gyermekem ÜZENŐ füzetének ÜZENŐ jellegét, azaz, ha úgy érzem, hogy a tanerő a gyerek büntetésén keresztül NEKEM ÜZEN, hogy helyre tegyen, akkor én meg vissza ÜZENEK neki.
      Egyik konkrét példám: A 10 éves egyedem hozott egy 1-est MATEKBÓL(!), mert nem tudta hibátlanul és pontosan felsorolni az összes 30 napos hónapot. Erre én beírtam az ÜZENŐBE (ha már), hogy köszönöm a figyelmeztetést, és ÜZENEM, hogy MÁR tudja, mert olyan módszerrel (a bütykössel) tanítottam meg vele, amit soha a büdös életbe nem fog elfelejteni! Tisztelettel!

      Megérettünk egy iskolaváltásra mi is. Várjuk már mindannyian!
      Közben bízunk benne erősst, hogy egyre nagyobb rutint szerzünk a “bekaphatja az oktatási rsz” hozzáállásban, és hogy a gyermekek is kevéssé sínylik meg ezt a terror-horrort…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Bevallom, ma sem tudom, melyik hónap hány napos, egy-két kivétellel persze (pl. február). Kérek egy karót én is, hol kell beíratni? 🙂

        Kedvelik 1 személy

      • A karót megkapod, leülhetsz! De holnapra aláírasd! 🙂

        Akkor segítek neked is édes lyányom!
        A két kezedet ökölbe szorítva tartsad szépen magad elé egymás mellé összetéve. Kintről haladva minden bütyköd 31 napos hónap, a “völgy” kevesebb (25, 28, 29, 30).
        Pont így: http://wiki.startlap.hu/melyik-honap-31-napos/

        Kedvelés

      • Nekem — bölcsészkar és tíz év magyartanárság után — nagyon elemi, alapvető skill a matek és a többi, most is, két-háromjegyű számok összeadása és szorzása, százalékszámítás fejben, megoldóképlet másodfokú egyenlethez, bogár-rovar különbség, melyek a főemlősök, melyik a röghegység, nemesgázok, schengeni országok, fővárosok stb. (lehet, hogy ez újságíróagy?), de még az is, hogy hogy van ez az egész szám-természetes szám-racionális szám, melyik halmaz van kívül, meg mi a négyzet definíciója. Csak ebből se le nem vizsgáztatom a gyerekemet, se nem basztatom vele. Ahogy telnek az évek, egyre alaposabbnak érzem az alapműveltségemet. De minden, még a római számok meg a muhi csata is megvan 🙂

        Kedvelik 1 személy

      • Nem hiszem, hogy újságíróagy. Bár, ki mit ért alatta. Inkább csak amolyan “általános műveltség”. Építészmérnök vagyok, nekem is “megvan” sok minden. Egy csomó történelmi adat és összefüggés például, rengeteg biosz, matek, fizika, erős és jó gimnáziumba jártam, talán ez a titka. Meg a művelt családi háttér, széles ismeretséggel rendelkező szülők és rokonság, rengeteg könyv. Sokféle foglalkozást végző barátaimnak is “megvan”, orvos, tanár, informatikus, biológus, stb, ja, és persze további építészmérnök barátaimnak is ;-).

        Kedvelés

      • Valamint: ami kimaradt, annak utánanézünk, értelmezzük. Érdekesképp sokkal inkább mindenféle történelmi, termtud témában, mint a kevésbé jelentős Ottlik-, Karinthy-, Thomas Mann-műveknek.

        Kedvelés

      • Én ezeket mind tökéletesen elfelejtettem, a helyesírással együtt. Szörnyű, hogy igazából olyan, mintha soha nem tanultam volna róluk, csak távolról rémlik valami, mintha álmodtam volna. A számolással meg mindig gondom volt, több egyjegyű (!) számot is géppel adok csak össze, mert fejben mindig elszámolom magam. Kínlódás mindig a tízes-átlépés.

        Kedvelés

      • Egyetse busulj Ari! A jo hir az, hogy a fejszamolasba, szazlekszamitasba villamgyorsan bele lehet jonni.(komoly , egy nyariszunetben mozibufeben dolgoztam es ket nap utan 20 akar 30 tetelt fillere ugy adtam ossze fejben, hogy mire kimondta az utolsot en mar mondtam is az osszeget, pedig elotte sosem probaltam) A lexikalis tudast pedig barmikor lehet frissiteni es boviteni.

        Kedvelés

      • Dunno, duncare!
        Azaz leszarom. Alá nem írta, az biztos. Pedig nekünk minden szart alá kell.
        Volt olyan, hogy valami rémfontosat (vigyünk be szappant pl.) nem írtam alá, és tettek oda HIÁNYJELET!!! NA, az milyen? 😀

        Amúgy azóta már volt vele egy emelkedettebb hangú beszélgetésem, mikor kifejtette, hogy ő igazán nagyon türelmes és jó volt a fiamhoz 3 és fél évig, de ennek vége, és már nagyon szigorú lesz, rettegjen.
        (Persze azt azok után mikor megtudta, hogy el fogunk menni ebből a suliból…)
        Én pedig megkérdeztem erre tőle, hogy ezt ugyan pedagógiailag mi indokolja, és miért gondolja, hogy ez eredményre fog vezetni.
        Meglepődött, én meg megkértem, hogy ha van valami gondja, akkor ÜZENJEN az ÜZENŐBEN, hívasson be, de ne a fiamon töltse ki a mérgét (frusztrációját)! Köszöntem!

        A fiam pedig edződik addig is…

        Kedvelik 1 személy

      • Nekem is volt ilyen.

        Beírás az elsős gyereknek:
        “Sajnos bekiabálta az eredményt órán.”

        Válaszom:

        “Ezt nem tartom kardinális problémának.”

        Különben Ranschburg jenőnek volt egy sokat emlegetett saját sztorija, valahogy így történt:
        “A gyerek nem figyelt órán.”
        Válasz:
        “Itthon meg nem ette meg a spenótfőzeléket.”

        Kinek mi a dolga, ugye.

        Kedvelés

      • Ma a fiam bemutatta, mit válaszoltam egy “fáradjunk be a fogadóórára” ellenőrzőbeli értesítésre, volt ám nemköpés-nemnyelés, én meg gonoszul szórakoztam ezen.
        Az volt vége, hogy “…mert árt a szépségemnek.”

        Kedvelés

      • Hogy nem kívánom, hogy hatalmaskodó pozícióból beszéljenek velem, XY tanárnővel (akiről a fiam a nevezetes posztját írta) meg nem kívánok beszélni, mert…

        Kedvelés

      • Éva! 😀
        Én ennél diplomatikusabba szoktam ugyan, de megjegyzem magamnak, hogy ha felnyomják az agyvizemet, akkor legyen a tarsolyban valami… 😉

        Kedvelés

      • Az van oda írva, hogy “Az iskola és a szülő értesítései, kérései”, miközben jellemzően ebben a rovatban az iskola deklarál, hosszúakat fogalmaz, vagy befizetnivalót üzen, meg rövidített órákról, múzeumlátogatásról értesít. A szülő meg megszeppenten aláír, esetleg udvariasan engedélyt kér, ő sosem deklarál, fejez ki véleményt, nem gondol semmit másképp, csak elfogad. Csepp a tengerben, de pontosan mutatja az iskola mint a szülő fölötti hatalmaskodás működésmódját. Kedvem lenne ellenőrzőket fotózni komolyan. Alter iskolákban legalább némi egyenrangúság mutatkozik, az igazi párbeszédet és kölcsönösséget rontja el, hogy ott az ideológia és extra módszer felkentje az iskola, és erre a szülőt s meg akarják tanítani.

        Most biztos az van, hogy én az iskolával szembehelyezkedve a fiamat lázítom, devianciáját igazolom, rontom a tekintélyt. Csakhogy a fiam nem deviáns Aki egy ilyen családi hátterű, eszű, lelki alkatú gyerekkel (ismeritek többen) ennyire nem tud mit kezdeni, ellenben fenyegeti, stigmatizálja, bűnbakká teszi, az egyszerűen nem pedagógus. Természetesen a fiam, és még inkább az igazság mellé állok, nem az efemer és ostoba, visszaélő hatalom mellé.

        Továbbá, az önkényből származó “megsértette a házirendet” igazgatói-pecsétes figyelmeztető alá is odaírtam, hogy itt az iskola az önkényeskedő tanár mellé állt (a tanárok is önkényeskedőnek és túlkapásra hajlamosnak tartják a tanárnőt), és a fiam tényszerűen nem szegte meg a házirendet.

        Nem pattogok, nem megyek ombudsmanhoz, nem írom meg a Népszabadságnak A diák, aki nem adta oda a tanárnak a harminc forintnyi uzsonnapénzét (ez volna a házirend-szegés, ennyire nagystílű és jogszerű az említett pedagógus) című kis publicisztikát sem. Viszont kb. elkerülhetetlennek tartom, hogy a fiam, ha van benne önállóság, gerinc, énerő, ezekkel így viselkedjen, ellentartson (ne jelentkezzen, “passzív” legyen, mert ugye az a vád, hogy a fiam “jó képességű”, de “passzív” — szerintem ez esetben kapja meg a megérdemelt hármasát, egyesét, és ha nem zavarja az órát, akkor hagyják békén), és elsikkad, hogy a demagógus nem hoteles és nem tud motiválni.

        Itt van a pedagógusról a portré:

        drága magyartanárom

        Kedvelik 1 személy

      • Erről eszembe jut sokat emlegetett családi történetünk. A tesóm még alsós volt, amikor a tanárnője feltett nekik egy kérdést, járjanak utána egy történelemmel kapcsolatos valaminek. Tesóm a szüleimnél járt utána, apám meg előadott erről egy vicces – “szerintem” – történetet, amit a tesóm másnap elmesélt a suliban. A tanárnő írt egy hosszút arról, milyen szellemben kellene minket nevelni, meg hogy hol a poén és a vicc helye. Apám válaszként arról elmélkedett az ellenőrzőben, hogy a humor milyen fontos az életben. Szegény bátyám attól kezdve csak hármas lehetett a tanárnő által oktatott magyarból és töriből.

        Kedvelés

      • Na ez valami egészen felháborító, amikor a szülőket a gyerekkel együtt akarják átnevelni (nem mintha a gyerek szülei ellenében nevelése oké lenne) és még az otthoni(!) életüket is meg akarják rendszabályozni. És hány tanár tesz így, atyaég!

        Kedvelik 1 személy

      • Lila, van az a pont, ami után nemhogy lehet, de kötelező így kezelni a dolgokat, különben gyomorfekélyes lenne a család összes tagja…

        Kedvelés

    • “elég egy fogadóóra, ahol azt látja, hogy a többi szülő, olyan jegyzetfüzettel megy, amibe be vannak ragasztva a szaktanárok fényképei”
      Ezt a képet magam elé képzeltem, nagyon röhögök! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Alapvetően én nagyon szeretek rajzolni, főleg spontán, imádok szépen írni, fekete tollal és szeretem a saját fényképeinket papír alapon nézegetni.
        A határidőnaplót meg nem szerettem, a dátumokat nem szerettem, a bevásárló listám nem volt, a megjegyzendő feladatok kusza nyomorúsággá váltnak egy idő után, és mindig gyötörtem magam, hogy úristenúristen. Aztán szültem még bónuszban egy gyereket, és rájöttem, hogy vagy az idegosztályon kötök ki, vagy leírom a rohadt kis szemét folyton ciripelő feladataimat valahova.
        Fogtam egy határidőnaplót, és szépen telerajzoltam, meg tele tettem fényképpel, nem röhög, de arany filcet is használtam a fontos dátumokhoz, meg határidőkhöz, és nagybetűvel beleírtam némelyik helyre, ha ahhoz volt kedvem, hogy a K. te szemét kurva! meg ilyesmik.
        És mióta így, szabadon értelmezem a határidőnapló fogalmát, nem utálom kinyitni annyira, mert akármit írhatok bele. Kinyitom tárgyaláson, szülőin, vagy a boltban. Bőrből van, olyan mint egy tinilány naplója, de pont ezt szeretem benne.

        Kedvelés

      • Jó, de hát nem neked kell üzennie, hanem aki használja! 🙂 Neki meg úgy kényelmes, vagy az ad lelki biztonságot, vagy úgy érzi, legalább ebben jól teljesít, vagy egyszerűen szeret nyomtatni, meg képkivágni, kikapcsolja az agyát egy nem túl megerőltető feladat. Nem értem, hogy amíg másokat nem bánt vele, mi a baj ezzel.

        Kedvelés

      • Nekem a rajzolt szemöldökkel sincs bajom, és azzal sem árt senkinek a viselője, mindössze véleményem van róla 🙂

        Kedvelés

      • Egyébként gyerekem sincs (még), innen szerzek infókat a szülőségről. És ha lesz esetleg, így is jó sok hibát el fogok követni 😀

        Kedvelés

    • Hát alapvetően, én nem tudok-akarok kigúnyolni csak azért valakit, mert mások a megküzdései mint az enyémek. Én nem szeretnék ilyen precíz lenni, viszont, van, aki meg így érzi jól magát. A lényeg ebben a szituációban, az hogy te ettől miért érezted rosszul magadat? Bántott téged valamivel konkrétan a puszta létezésén kívül?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Valamiért két részre szakadt a kommentem, és mindkét része alapvetőennel kezdődött.Fura. Nem is szoktam használni ezt a szót.
        Alapvetően nem baj, csak szólok:)

        Kedvelés

      • Kigúnyolni én sem szeretek senkit. Igyekszem is mindenkit úgy elfogadni, amilyen. De én azt is szeretem látni, hogy aki ilyentől érzi jól magát, azzal valami gáz van, valamit kompenzál. Nem elítélően és lenyomóan megállapítani, de nem akarom elhazudni sem.
        Az én tapasztalatom az, hogy az ilyen “precíz-nyomtatós-fogadóórás” szülők… hogy is fogalmazzak… a megküzdési stratégiái által a gyermeke nyomasztásán keresztül olyan teljesítménykényszeres hajszába tolja bele a mások gyerekét is, a sajátját meg nem hagyja élni, kibontakozni, mert nem bízik igazán benne, hogy ezek tartják fenn ezt a szar terror-horror (oktatási) rendszert! Az ilyenek miatt nem lehet arról beszélni, mert lehurrognak, és így változást elérni sem, hogy agyatlanul sok a felesleges a tananyag, hogy nem életkori sajátságokhoz igazodik, ami megnyomorítja a gyerekeket, és hogy a folytonos nyomasztás és stressz szétszedi az ifjak idegrendszerét, önbecsülését már azelőtt, mielőtt leérettségiznének! Elképzelhető, hogy így hogyan vágnak neki a nagybetűsnek…

        És mielőtt azt gondolnád, hogy mekkora egy ítélkező seggfej vagyok jelentkezem, hogy magamról (is) írtam a fentieket! Fogadóórára járó, folyton aggódó, terelgetős anyuka voltam, de látom, hogy mennyire visszaüt ez a srácokon.
        Ezért éreztem azt, hogy váltani kell, és így láttam meg, hogy az az attitűd, mennyire gáz volt és mit eredményezett. Nem vagyok rá büszke, de jobb ezt meglátni és változtatni, mintsem sunnyogva nem beszélni róla, mondván “fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen”. Mert egy ideje tapasztalom azt is, hogy mennyire ártalmas tud ez lenni.

        Kedvelik 1 személy

      • Nyilván nem voltunk ott, ahol a kommentelő, nem ismerjük azt az anyatársat, aki kinyomtatta a tanárok képeit, nem ismerjük a motivációját. Annyit tudunk, hogy anyatárs kinyomtatta a képeket, és úgy jelent meg fogadóórán, amitől a másik kedves anyatárs kifejezetten rosszul érezte magát.
        Erre jött egy kommentfolyam, amire én reagáltam. Arra, hogy leidiótázták az ismeretlen embert egyetlen tette miatt, többen jelezték, hogy röhögnek rajta stb. Én erre kérdeztem rá, hogy bár számomra is nagyon idegen, mit árt ezzel másoknak, mire ez az indulat?
        Az oktatási rendszerért pedig egy szereplőt felelősségre vonni azért szintén meredek húzás. Én járok fogadóórákra. (erkölcsi kötelességem, mert az ofő sajnos csak .zip fájlban képes elénk tárni magvas gondolatait, és okos, figyelő kérdéseimmel segítenem kell többi szülőtársamat a megértésben.) Az osztályban majdnem 40-en vannak, kb a kétharmada jár, inkább dumálni, meg kicsit körbenézni kik ezek a gyerekek (ebben az iskolában úgy van fogadóóra, hogy a gyerek is jelen lehet) általában a folyosón lebzselnek közben. A szülők nagyon mérsékelten habzók, mindenki eléggé elfoglalt-elvont, és jól áll neki, persze azért van, aki komplett kérdéssorral érkezik, de ebből még soha nem volt dráma. Követelmény nem nagyon van, viszont mégis eléggé okosak a gyerekek, elit gimnáziumról beszélünk.
        Rengeteg féle iskola, és oktatási rendszer van, sajnos annál kevesebb működik. Az önállóságra nevelést maximálisan támogatom, és egyet is értek a cikkben szereplőkkel, bár a saját lelkemre gondolva, azért nagyon remélem hogy a gyerekeink jóóóó sokáig gyereknek érzik magukat majd mellettünk. Nekem ez sosem adatott meg, pedig kentek vajas zsömlét.

        Kedvelés

      • Ne haragudj, a röhögés és az elképedés a minimum, annyira vad és torz ez így első hallásra. Általában felirat jelzi, melyik tanár kicsoda és hol székel. Lehet, hogy egy extra szorongóról van szó, de nem tartom felületesnek vagy ítélkezőnek azt sem, aki ebben a képtelen helyzetben a túlbuzgóságot és külső kontrollos megfelelési vágyat látja, ami a gyereknek valószínűleg, az anyának meg biztosan romboló. Gondolj bele, ehhez kellett füzet, ragasztó, olló, nyomtató, internet és bő fél óra. Itt mindenki úgy definálta magát, a poszt szemléletével összhangban, hogy “na, én ilyet sose csinálnék”.

        De mindig hasznos a fék és az ellenvélemény, mert segít magunkra látni.

        Kedvelés

      • Én erre csak azt tudom felhozni példaként, hogy az egyik expasim, ha ideges volt, akkor nekiállt !!konyhát takarítani!! Nem tudom mi kéne ahhoz, hogy nekiálljak ilyennek, de őt jó érzéssel töltötte el, ha meglátta az eredményt. Kicsit maximalistának levés, salamon tökére vixelés.
        Lehet, hogy őt megnyugtatta ez a tudat, szeret papírral ollóval szarakodni, lehet hogy az egész sikertelen életében ez a fél óra siker jut, hogy ő aztán nagyon felkészült, lehet, hogy egy ostoba magazinban olvasta, ahol blazírt könnyedséggel osztogatják ezeket az “extra tippeket” házi feladatnak, mintha nem lenne elég dolgunk,és lehet, hogy próbál megfelelni magának, apának, anyának, magazinoknak, vagy farkam tudja.
        Egy valamiben viszont nagyban különbözik a kommentelőtől!
        Nem attól érzi magát perpillanat rosszul amit más csinál. Nem ő kap fejfájást a slendrián, odatévedt anyukáktól, hanem fordítva. Ő ETTŐL JOBBAN ÉRZI MAGÁT!
        És ha másokat nem bánt vele, akkor már miért ne lehetne mások számára fura módon boldog a saját bőrében? Azért, mert akinek fogalma sincs, hogy őt mi tenné boldoggá (meg se próbálja a szituációt a számára-és mindenki-más-számára- legjobban kimaxolni, hanem egyszerűen saját bevallása szerint megfutamodik (nem megy többet) annak ez nem tetszik?
        Nem kritizálni akartam, inkább tényleg meglepett ez a dolog, mert aztán megjelenik itt már a tetovált szemöldök is, és nem véletlenül. Külső jegyek alapján elítélni valakit alapvető zsigeri ösztönünk. Viszont tanulható magatartásformáink közül meg talán a legboldogítóbb megtanulni azt, hogy hogyan legyintsünk arra, ami nekünk nem árt, csak egyszerűen nem tetszik.

        Kedvelés

      • “Azért, mert akinek fogalma sincs, hogy őt mi tenné boldoggá (meg se próbálja a szituációt a számára-és mindenki-más-számára- legjobban kimaxolni, hanem egyszerűen saját bevallása szerint megfutamodik (nem megy többet) annak ez nem tetszik?”

        Lehet nagyon vidéki vagyok, de nem tudtam mit jelent az a szó: “Kimaxolni”. Rákerestem és meglepődtem. Valamiből a legjobbat hozza ki, kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket.
        Ezt konkrétan hogy érted? Ötletet meríteni, tovább fejleszteni a módszert? Nekem is noteszt kellett volna nyitnom?

        A viccet félretéve nekem a poszt arról szólt, hogy az anyukáknak egy bizonyos idő után, le kellene állni arról, hogy minden pillanatban együtt lélegezzen a gyerekével, és újra önmagáért (is) létezni. Ha ő olyan kreatív és szeret vágni, ragasztani, ezüstszínű filctollal szép betűket írni, akkor ez tegye egy olyan témában ami igazán érdekli. Különben megbolondul, vagy a gyereke bolondul meg.
        Ezt nem írom elő senkinek, csak ezek a gondolatok merültek fel bennem a bejegyzést és a hozzászólásokat újra elolvasva.
        Őszintén meglepett, hogy ilyen sokan reagáltak a történetre.

        Kedvelés

      • Nem, nem. A kaposvári egyetem például nagypénteken kimaxolta a szexizmust: női dolgozóinak szabadnapot adott. Vagyis tökélyre fejlesztette, túlzásba vitte, szélsőségesen produkálta, szóval nem csak pozitív lehet. Kimaxolja a hétfőt (444-es szleng). felderíti, feldobja esteleg: még hétfőbbé (unalmassá, nyomasztóvá) teszi.

        Kedvelés

      • Nálam egyszerűen az van, hogy bizonyos jelenségeken röhögök, nem feltétlenül elemzem vagy keresem a hátterét annak ellenére, hogy alapvetően sok mindennek keresem a hátterét.
        Nekem még nincs gyerekem, az a mintám, ahogyan a szüleim minket neveltek, az nem ilyen volt, idegen tőlem is ez a szemlélet (bár nem tudom, milyen szülő leszek).
        A szüleim szülőire jártak, de oda is csak apám, mert anyámat untatta az esemény, fogadóórákra nem mentek be, akkor sem, ha rossz jegyeket kaptunk. Azt mondták, tanuljunk, meg egyébként is ez a kitűnő tanulóság hülyeség meg nem elvárás velünk szemben.
        Én gimnazistaként azon is röhögtem, amikor a szóbeli érettségin ránéztem az ajtóra, és a felső üvegrészen megláttam a velem bent lévő osztálytársam anyjának a fejét. Ott kukucskált meg hallgatózott. Amikor az elnök meg ki akart menni és kinyitotta az ajtót, anyuka beesett a terembe. Meghökkentő és komikus volt, nekem ehhez hasonlít a fényképes notesz.

        Kedvelés

      • Jo az utolso kerdes!
        Igen,mas nezopont ez fontos.
        En se foglalkoztam azokkal a szulokkel akik pedagogust keresven, tablazatban irogattak.
        Ennyit lattam ill. A gyerekek lattak,mialatt az oran csoportban tanultak:( ill. Leskelodtek is)
        “Dicser,sokat kerdez, mosolyog.,tul komoly…”
        A kis kópék megjegyeztek es tolem kerdeztek
        “Ha szomorurol tanulunk,hogy birnal mosolyogni?
        Hulyeseg!”
        No,ennyit errol.
        Kinek mi jo,mire emlekszik?Ok ilyenek,el kell fogadni.
        Kulonosen ha sok helyen jartak.
        Azt gondolom amit a gyerekeknek mondtam.
        Nem a mi dolgunk,nem nezegetunk masok feljegyzeseibe es nem torodunk vele !Nem a mi dolgunk es kész!

        Kedvelés

    • Megjegyzem, bennem ez a témazáróra való együtt-tanulás azért sem bírna szorongást kelteni, mert reflexesen azt gondolom, hogy az a gyerek, aki így ér el négyest meg ötöst, buta, és olyasmit vesz igénybe nem sok választja el ezt attól, amikor a szülő “besegít” a rajzpályázatra készülő alkotásba. Szóval nem csak az egyértelmű, hogy én ezt soha nem csinálnám, mert idegesítő, aggályoskodó, fárasztó és a gyerek dolga, hanem irritál ez a kibélelt életű, szarrá aggódott gyerekfajta is (tanárként is így gondoltam). Csak szép lazán, félvállról, fejből az ötöst is, az egyest is, annak is több méltósága van, mint ennek a szolgalelkű lihegésnek. Kb. semmit nem értenek a gyerekek az amúgy is halott tananyagból, és nem is marad meg bennük. Beválásra nevelek, helyzetek vannak, és a gyerekeim beválnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Kulcsszavakat irtal.
        Sajnos sokan nem ertik..
        “Meltosag” ” bevalas”

        (Meg ugye a tanar otthon a legrosszabb tanar.
        De a szulo se tanarkodjon otthon.brr.segitsen,tamasszon,legyen humoros es ne haljon belevnehany rosszabb jegybe.)
        Szerintem

        Kedvelés

      • Köri témazáró volt a héten, és nem készültünk. a gyerek hazahozta a nem túl fényesre sikerült dogát. Volt egy feladat, ahol a magyar zászló színeiről kellett beírni, hogy mit jelentenek. Ő beírta, hogy szabadság, “tiszteltség” és öröm. A megoldás: erő, hűség, remény lett volna. Megkérdeztem, miért nem hagyta üresen a feladatot, akkor sem járt volna rosszabbul. Teljesen értetlenül nézett és azt mondta: “dehogy hagytam, tippeltem, hátha bejön”. Ezekért is érdemes békén hagyni a gyereket, sokkal több derül ki róla, hogy ő milyen valójában, mintha mi a fejébe erőltetjük a tantervet. És volt, aki este tízig tanult és neki is “csak” négyes lett.

        Kedvelés

  2. Ridegtartás volt mindig, 10 % koncepció, 90 % lustaság 🙂
    Ennek az óvodai/iskolai közeg is kedvezett, mert kifejezetten kérték mindig, hogy ne tanuljunk a gyerekkel, ne pakoljunk be helyette. Harmadikos három napos osztálykirándulásra már maguknak pakoltak, adtam hozzá tanácsokat persze, de nem volt kötelező betartani. Meg is tanulták, részben saját, részben mások tapasztalatai alapján, hogy erdőben vadkempingezéshez nem praktikus a gurulós bőrönd, hiába cipeli a hajvasalót, ha a tölgyfában nincs konnektor, és hülyén néz ki a hátizsákhoz az esernyő.
    Voltak itt is túlbuzgó anyukák, de le lehetett vezetni az energiáikat bazárszervezésben, érettségi büfében, lambériázásban.
    Kicsiként évekig joghurtba tört banánt reggeliztek. Megcsináltam este, kitettem a pultra vagy a hűtőbe, ha a nagyobbik előbb kelt, mint mi, megetette a kicsit is.

    Egyszer volt egy lelkifurdalásos eset, lehet, hogy már elmeséltem, akkor bocs.
    Beültünk a szaunába. Volt egy pancsolómedence a szaunák között, rá lehetett látni mindegyikből (ebből is látható, hogy nem Magyarországon történt), mondtam a gyermeknek, hogy húsz percig legyen el. Tíz perc után megjelent az ajtó ablakánál, és integetett, hogy jöjjek ki. Én meg integettem, hogy nem megyek. Aztán megint. Nagy sóhajtozva kimentem, hogy mi a francért nem bírja ki azt a tíz percet még, és kiderült, hogy már nagyon kellett kakilnia…

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • Ez a joghurtba tort banan jo😊
      Reg ettem,majd ujra.
      Nem untak meg?
      Nalink a muzli volt reggelente,varialtam.
      Aztan meguntak,de már nagyobbak lettek es elkezdtrék maguknak kresziteni a reggelit!
      Meg szombatonkent agyba kaptam a kavet,a fiam meg elment szombatonkent vasarolni.
      A lanyom ma 31 eves,eppen mostansag szuletett💝

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Köszi a tippeket!
      A reggelijüket mondjuk már évek óta elkészítik maguknak (8,10 éves fiuk). Na, jó csak tejben müzli, de akkor sem nekem kell! 🙂 És alap, hogy utána pakoljanak is el maguk után. Ágyazás, öltözés is saját meló mindig.
      Szennyes szétdobálása SOHA nem is volt, mert pici koruktól hangsúlyoztam, hogy ami nem a szennyesbe kerül, azt a párnájuk alá teszem be, és az nem lesz kimosva, ha elfogy a ruha onnantól pucéron fognak járni.
      Hétvégenként saját-szoba-takarítása, és főzésben-segítés is van. És épp készülök bevezetni őket a mosogatás rejtelmeibe, és mégtöbb teregetést szeretnék rájuk bízni.
      (Tudom, hogy szerencsém van, mert ők az apjuktól sem látnak mást. Nem is lenne a férjem különben, és akkor a kölkek sem lennének. 😀 )

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “ami nem a szennyesbe kerül, azt a párnájuk alá teszem be, és az nem lesz kimosva, ha elfogy a ruha onnantól pucéron fognak járni.” 😀 ez jó.
        Én azt figyeltem meg nálunk, hogy a segítő szándék az nagyon is megvan, csak tényleg úgy néz ki, hogy a férfiak nem tudnak több dologra egyforma intenzitással figyelni. A házimunka pedig javarészt ilyen. Ha beszél valamiről fürdőszobából jövet, a lámpa bizony égve marad. És a szennyes is ott, ahol éppen. Már ha egyáltalán leveti. Nagyon vicces helyzetek vannak időnként.

        Kedvelik 1 személy

      • Jó, a “nem tudnak” erős, de a hajlam csak megvan, nem? És arra az egy dologra viszont megint csak egészen másképp figyelnek mint a nők. Vagy ezek mind csak a rossz beidegződésektől van?

        Kedvelés

      • Meg a hülye sztereotípiák nyomatásától!
        A nők is hozzájárulnak ám az ilyen baromságok szajkózásával ennek a “beidegződésnek” a fenntartásához! (Mars, meg Vénusz, hogy mást ne mondjak…)
        Ha rajtam múlik, akkor az én fiaimban meg sem fog majd fogalmazódni, hogy valamit nekik “nem kellene tudni” amit egy lánynak TUDNI KELL (na jó, a menszi, vagy a szülés kivétel 😀 )!

        A férjem pl. néha jobban tud figyelni annak a logikájára időnként, hogy amíg a sütőben sül a hús, (amit ő készít ebédre), addig pont ki tud porszívózni, és még a teregetés is belefér, és még a srácokat is képes ezalatt instruálni, hogy terítsenek meg ebéhez!
        Lehet, hogy ő egy rejtett nő?

        De az is tény, hogy ha én fontos valamin dolgozom, akkor én nem tudok, mert nem is AKAROK másra figyelni! Tőlem aztán beszélhetnek hozzám! A család tudja, és megszokta, hogy ilyenkor felesleges minden próbálkozás.
        Lehet, hogy én egy rejtett férfi vagyok?
        😉

        Azt mondjuk végképp nem is tudom értelmezni, hogy mi lehet arra a magyarázat, hogy a FÉRFI a szennyest ne tudná a tartóba betenni. Miért természetes ez???
        És az miért lenne kevésbé természetellenes, hogy én szedjem össze???
        És én miért ne dobálhatnám szét a használt bugyijaimat a lakásban?
        Ez hogy a szarba függ össze a nemekkel???
        Ha ezt nekem valaki elmagyarázza egyszer…

        Kedvelés

      • Most fogtam fel a nicked… hahahahahahaaaaaa!!!
        Már a gyerekek is mondják, ja, meg Dávid úgy dobta ki ma az ökobio túrórudi műanyagját a sárga tetejűbe, hogy “lá szelekszión”, és hozzátette: mert nőnemű… (régi poén).

        Kedvelik 1 személy

      • 😀
        Jajj, hát mindent eltanulnak ezek…

        Ezzel a névvel meg csupa vidámság kommentelni! Mindig mosolygok, ha ránézek. 🙂

        Kedvelés

      • Mi mindketten szétdobáljuk a levetett cuccokat, aztán valamelyikünk összeszedi, ha jön valaki, vagy ha mosunk. (Ez mostanában én vagyok, de pusztán azért, mert ha a kedves lehajol, lehet, hogy úgy marad, és azt nem szeretném.)

        Kedvelés

      • Felmérések szerint a férfiak pont úgy képesek több dologra figyelni, mint a nők – csak kevésbé akarnak.

        Kedvelés

      • A testvérem még a hajszárítást is kikapcsolja, amikor mondani szeretne valamit (nem a hang miatt, mert amit mondok azt hallja). Utána nézek a felméréseknek.

        Kedvelés

      • Nő vagyok. Képtelen egyszerre két dologra figyelni. Ha elvárják tőlem, akkor már egy dologra sem tudok, annyira idegesít. A férjem képes rá, de ő sem szerett. Néha, ha a szükség úgy hozza, mindketten szoktunk. Ezt a képességet főként (optimális esetben kizárólag) a gyerekek kedvéért vagyunk hajlandóak gyakorolni bevetni.

        Kedvelik 1 személy

      • Én meg pasi vagyok, és már az egyetemen feltűnést keltettem, hogy békés amőbázás vagy pad alatt angolszó tanulás közben kijavítottam az oktató tévedését. Bocs, nem, gimiben volt az első alkalom. Azután TÉNYLEG hagyott minket csendben játszani a kémiatanár. 🙂
        Ettől még én sem szeretek többfelé figyelni.

        Kedvelés

      • “a férfiak nem tudnak több dologra egyforma intenzitással figyelni.”
        Azért a munkahelyükön ez nem szokott problémát okozni. Olyan ez mint a főzés, jó pénzért nagyon is a vérükben van, de otthon ingyen végezve, valahogy még a mesterszakácsnak se megy, át is testálja szinte mind a feleségére.

        Kedvelés

      • Igen, ebben van valami. Eddig csak férfi séfekkel találkoztam a 7 évnyi vendéglátós éveim alatt, mindenhol a világban.

        Kedvelés

      • Minden házimunkát elvégzek. Szennyes a szennyestartóba. Lámpa nem marad égve.
        A férfiak egy része megoldja 😉

        Kedvelés

      • Kicsit kuszán fogalmaztam. Feljebb a gyerekre gondoltam a lámpával kapcsolatban. A házimunkával nekem is van segítségem, csak mondani kell. Kivéve a mosogatást, az megy magától. Nagyon nagy változás történt a férjemnél ez ügyben a 11 év alatt, de még lenne hová fejlődnie. Viszont elsárkányosodni sem szeretnék. Ha ez itt megállt, ebből kell gazdálkodni. Inkább a gyereknél próbálom bizonyos mértékig erőltetni a dolgokat, hogy az ő feleségének és neki is majd jobb legyen 🙂 Ez valahol olyan mint az iskola a tantervekkel, nem szabadna mindenkire ugyanazt ráhúzni, ugyanazt elvárni. A fiam tudós és álmodozó is egyben, van hogy a villanyoszlopot sem veszi észre, mert annyira belemerül abba, amiről éppen beszél.
        Annyiféle férfi van. Mindig rácsodálkozom ilyen tip-top palikra, akiknek tökéletesen van összeválogatva a ruhájuk, patyolat tiszta szűk fehér pólókban, decemberben is lebarnulva, magazin címlapról való ápoltság a fejükön. Aztán vannak az ősemberek (a férjem), aki autót szerel, horgászik, fúr-farag, ólmot önt, bográcsban és grillen finomakat főz, az idő nagy részében koszos, kémiai labornak használja a garázst és a gyerekkel zöld lángokat keltenek életre. Nagy iskola az élet, mert én meg tisztaságmániás szűz jegyű vagyok, szűz aszcendenssel.

        Kedvelés

      • Sziasztok! Még Sosem kommenteltem, de kb. két éve olvasok itt. Kicsit a témához kapcsolódva elmesélnék egy valamit, ami a fiam ovijában megy és nálam kiverte a biztosítékot. Szóval itt minden étkezés után az a módi, hogy a fjúk mehetnek pisilni, kezet mosni, a lányok pedig leszedik az asztalt és rendet tesznek a csoportszobában. Az óvónéni szerint ez az élet rendje 😒

        Kedvelés

      • Tényleg sokféle pasi van, hála a MAGASSÁGOSNAK!! 🙂
        Omega. Az általad vázolt típusok egyike sem illik a férjemre szerencsére!
        Akiket te tip-topnak írsz le, szememben azok ugyanúgy illuzióéletet élnek csupán, mint a magazin-nők. Barbie párjai, ők a Ken-ek. Az ilyenektől én hányok, de ugye ízlések és pofonok…
        Az általad leírt ősemberek jellemzői önmagában nem jelentenének gondot. Csak az nem fér a fejembe, hogy ez hogyan zárná ki, hogy a levetett gatyáját a szennyesbe tegye FELSZÓLÍTÁS NÉLKÜL?

        És nem tudom hova sorolni sem a férjemet és velem is gond lehet…
        Mert a férjem nem szolizik, csak nyáron barna, de mindig ápolt, és még az ingeit is maga vasalja reggelente, mert ő kényes rá, én meg utálok vasalni, de neki ez nem jelent gondot.
        Szeret autót szerelni, horgászni, fúrfaragni, és nem csak kék lángokat csihol a srácokkal, de tudni sem akarom miket, sőt még a focit is szívesen nézi, és passzolgat is a fiúkkal, de nem kérdés, hogy szerszámokat nem hagy szét, elpakol maga után mindig mindent a helyére, és ha összekoszolódik is bármiért, akkor alap, hogy kimosakodás, átöltözés után fog bele csak másba, pl. a lakásban.
        Finomakat süt-főz, nem csak kint, de bent a sütőben is, viszont nem kérdés, hogy nem hagy mocskot maga után, amit más takarítson el.
        Nekem a házimunkában nemhogy nem kell BESEGÍTENIE, és nemhogy NEM KELL szólnom érte, de őt jobban zavarja, ha kupi van, vagy ragad a föld, és csak egyszer elég volt vele egyeztetnünk (12 évvel ezelőtt!), hogy akit jobban zavar az szünteti meg az okát.
        Ő ugyan nem szűz jegyű, de tisztaság és rendmániás. Ami engem kicsit zavar néha, de igyekszem neki tolerálni, amíg nem bosszant fel a mániáival! 🙂
        Hát így vagyunk mi.

        És ezeket nem dicsekvésből vagy bezzeg-mi írom, hanem, hogy legyen már itt az is, hogy ilyen is van.
        Mert persze nekünk sok más mindennel kell megküzdenünk, és nem minden móka kacagás, de hagyjuk a tipizálásokat, meg a felmentéseket, hogy a FÉRFIAK ilyenek, a NŐK meg olyanok, és ez az élet rendje…

        Kedvelés

      • Erika ez szörnyű, ez az óvodai dolog, amit írtál.
        Óvónéni hány éves? Én nem emlékszem, h ilyen lett volna nálunk.
        Nem hogy fejlődnénk, hanem visszamegyünk az időben.
        Nem, nem ez az élet rendje, óvónéni rosszul tudja!
        Ezt ő maga ill. az ottani óvónők alakították ki nagyon rosszul.

        Kedvelés

      • “Nem, nem ez az élet rendje, óvónéni rosszul tudja!”
        Annyiban jól tudja az óvónéni, hogy a patriarchális családmodellnek valóban ez a rendje. Ha ez a mi ovinkban fordult volna elő, én mindenképpen nyomatékosan megkértem volna, hogy az én fiamból senki meg ne próbáljon basáskodó parasztot, a lányomból meg férfiak ingyencselédjét nevelni. Eszem megáll, ezt még az én időmben sem csinálták, de a férjem sem emlékszik ilyesmire. Tényleg itt minden visszafejlődik!

        Kedvelés

      • Igen, de az hogy mi a rend, ki mondja meg. Nagy Piroska óvónéni, Kis Pista Jenőke? A rendet mi emberek alakítjuk. A természet semmi ilyen jelet nem küld, h a nők pakoljanak és ők takarítsanak.
        Vacskamati én is szólnék az tuti. Egy gyerek esetében ez iszonyú káros. Mit tanulnak így szegény kislányok.
        Sajnos azt látom, h generációról generációra nem hogy jobb lenne, rosszabb.
        Apám 68 éves, voltak beszólásai, dolgai, de kivette a részét otthon szó nélkül.
        Többet tett le az asztalra a fiatalabb korosztálynál.A 30-40-es, de még a 20-as férfiak, fiúk közül is sokan semmit! nem csinálnak otthon és mondják, h ez a lányok dolga. A lányok legalább kimerik már mondani, h ez igenis sértő.
        22 éves lányokat hallok panaszkodni, h a srác odaköltözik a lány! lakásába és semmit nem csinál.
        Feltéteztem, h az emberek gondolkodása fejlődik, de sajnos nem.
        És nem tudom, h igazán ennek mi az oka.

        Kedvelés

      • “A házimunkával nekem is van segítségem, csak mondani kell.”
        Már a segítség szó árulkodó. Miért segítség, neki nem DOLGA ugyanúgy?

        Kedvelés

      • Nem tudom, nekem ez magas. Ő is csinál sok olyasmit, pl. autószerelés, gipszkarton tető kicserélés, amiben én sem segítek. Viszont ha arra járok és látom, hogy nem bír kihajtani egy csavart, mert nem fér hozzá, akkor megkérdezem és ha tudok, segítek. Ha nagyobb erő kifejtésre van szükség, abban ő a jobb. Néhány ételt ő tud finomabban elkészíteni. Nekünk jó így, a képességeink szerint osszuk el a feladatokat. Valamit én nem szeretnék, hogy csináljon, mert az úgy nem lenne jó és újra kéne csinálnom. Az meg neki bántó. Mindkettőnk számára világos, hogy a portörlés az nem az ő erőssége. Az igaz, ha valami berögződött a közös tudatba, az hosszú idő múlva változik csak meg. A fiatalabbak sem jobbak ez ügyben, sőt. És igen, az íróasztalra hajított szennyes rosszul esik.

        Kedvelés

      • Hát a fiatalabbak nem jobbak, nem is mondom.
        Ha van rendes munkamegosztás, az jó. De ha autót és gipszkartont egy évben egyszer kell szerelni – házimunka meg naponta van -, az szerintem nem igazi munkamegosztás. És a házimunkában is lehet megosztás, port egyik töröl, teregetni a másik tereget. Az viszont biztos, hogy alapvető dolgok, pl. szennyest magam után kivinni – ez nekem sima lustaság kérdése, nem munkamegosztásé.

        Kedvelés

      • Igen, ez lustaság. És nem érti mi ezzel a gond, ha reggel úgyis kiviszi. Az, hogy nem viszi ki. Vagy csak nagyon véletlenszerűen.

        Kedvelés

      • És mi van,. ha otthagyod a francba, vagy max ledobod a földre? És amíg nem jut el a szennyestartóig, akkor nincs kimosva sem?

        Kedvelés

      • Szoktam ilyet csinálni, de rossz érzést okoz. Most épp áll a bál nálunk, ilyenkor megy a fürdő takarítás stb. A gond csak az, hogy ezért most hálásnak kéne lennem.

        Kedvelés

      • Laci igen a lustaság. Sajnos sok magyar férfi legfőbb tulajdonsága.
        Apósom basszus csak úgy tud enni, h nem csak az egész asztal, de a padló is tiszta morzsa. És ez neki vicces, mostoha anyósom meg felsöpri.

        Kedvelés

      • Ez az ovis rendszer nagyon gáz!
        20 éve nálunk (és tudomásom szerint az óvodák többségében) “napos felelősök” voltak. Kicsit úgy, mint a hetesek az iskolában. Minden nap más, egy-két gyerek (természetesen fiúk és lányok is), akik besegítettek a terítésben, kajaosztásban, ágyazásban…stb.

        Kedvelés

      • Naposok most is vannak az ovikban, az iskolában meg hetesek, fiúk – lányok egyaránt. Itt az óvónők gondolkodásával lehet a gond.

        Kedvelés

      • De jó Shangri La, hogy nem kell egyedüli UFO-nak éreznem a férjem! 😉

        Kedvelés

      • Ez csak idő kérdése. Aki hetente egyszer pakolja ki a mosogatógépet, az így van, igen.

        Kedvelés

      • A gyerekeid a gendertudatosságnak köszönhetik az életüket! Legközelebb lehet ezzel érvelni a konzervatív polgártársaknak.

        Kedvelik 1 személy

      • Ez nagyon jó Zöldfű! 😀
        Ígérem megjegyzem, és előveszem, ha kell!

        Bár bevallom, nem nagyon tudom mi az a gendertudatosság, de az igazságérzetem az nagy. Sose bírtam a kivételezéseket! 😉
        A férjem meg egyszerűen jófej, és leginkább azért szeretem, mert mindent meg tudok vele beszélni, nincs ciki, tabu, maszatolás. Vagy ha mégis, és észre vesszük, akkor helyrerakjuk.
        Remélem ez átmegy majd a srácainkba is!

        Kedvelés

      • Akkor tudod, mit jelent!
        Mindenesetre pont az ellenkezője annak, amit pl. Bagdy Emőke mond (Vacskamati itt linkelte feljebb), hogy a kislányok automatikusan kavaró mozdulatokat végeznek, ha bot kerül a kezükbe. Ebből szerintem csak az derül ki, hogy BE nem tud főzni, mert az jóval több a kavarásnál.

        Kedvelik 1 személy

      • Ok Luc, de kössed fel, mert azt is tudatosítjuk ám bennük, hogy a csajszinak is oda kell tennie magát! 🙂

        Kedvelés

      • En egyszer “szerelmes” lettem egy ot eves kisfiuba. Ez abban volt erezheto, hogy sajnaltam amiert nem most vagyok harom eves. 😉 Hozzafoghato, kulonos, csodas “kiccsavoval” azelott es azota sem talalkoztam.

        Kedvelik 1 személy

      • Megkaptam lila, mert jelzett a rendszer, csak hülyén sorolja be ez a felület!
        Szeretném, ha minél több nő és férfi látná hasonlóan a családi felállásokat!

        Mikor elkezdtem a blogot olvasni több, mint 2 éve, akkor nem is értettem, hogy miért siránkozik mindenki, hogy “minden férfi lusta dög, meg szexista”. Úgy éreztem, hogy ez a nőkön is múlik, miért hagyják magukat. Mert ha én így tudom látni, és ki tudok állni az elveimért, és én ilyen férjet “vonzottam be” (sic!), akkor ez bárkivel megtörténhet.
        Szerencsére nem kezdtem el rögtön kommentelni, annál többet igyekeztem értően olvasni, míg megláttam, hogy bebetonozott összefüggésekről, rendszerről, társadalmi jelenségekről van itt szó.
        Azt mondjuk ma is vallom, hogy tehetünk a változásért mindannyian, de azt is tudom, hogy leginkább azzal, ha mi jól vagyunk, félelmek, és szorongások nélkül, ha azzá leszünk, akik lennünk kell boldogan, ha sok örömmel élünk, és mindezt adjuk át a környezetünknek, beleszólós okoskodás és ítéletek nélkül.

        Kedvelés

      • Ugyanígy voltam én is, még vállon is veregettem magam, hogy hát igen férjet választani tudni kell, de én is inkább olvastam tovább. Az én férjem is ufo, nem vár el semmit, a gyereknevelésnek, házimunkának, egyebeknek csak olyan leosztása van, hogy kit éppen mi zavar, ki vette észre, kinek van rá ideje, ki mit szeret jobban, melyik kaját ki készíti finomabbra. Nincs költséges hobbija, a heti két sportjáról rohan haza a családhoz, társaságba együtt szeretünk járni, de gond nélkül megyünk külön is, ha úgy tetszik. A gyerekekkel az első naptól fogva ugyanúgy, mint én (én attól is hülyét kapok, amikor ilyeneket hallok, hogy hát egy férfinak csak akkortól számít a gyerek, ha már lehet vele focizni, meg haverkodni, meg hogy ugye egy férfi az első hónapokban még nem tud vele mit kezdeni – hát ezek a férfiak nem tudják miről maradnak le!!!), pelenkáz, altat, etet, hánytat, letöröl, megvígasztal, elmagyaráz, mesél, csupasz mellkasán ringat, lábujjakat puszilgat. Olyan meleg és szeretetteljes, bizalmas és gyengéd kapcsolata van a fiaival, imádom – megjegyzem neki is ilyen volt az édesapjával. Elgondolkodtató viszont, hogy bennem meg él a beidegződés és állandóan hálálkodom neki mindenért, amit megcsinál, meg el vagyok ájulva, hogy elmosogatott, meg kiteregetett kérés nélkül, meg kaját csinált a gyerekeknek. Ő szoktat le erről. És néha furdal a lelkiismeret, hogy nem vagyok elég jó feleség. Szóval van ilyen tényleg, ha ufo akkor ugyanarról a bolygóról 🙂
        .

        Kedvelik 1 személy

      • Az ovishoz már nem tudom írni, de ez nagyon DURVA! Én akkor nyugodtam meg végképp az óvónénikkel kapcsolatban, amikor láttam, hogy tök kedvesen, természetesen hagyják (és nem kommentálják, hanem benne vannak) ahogy egy kisfiú hercegnőset játszik.

        Kedvelés

  3. “beverte a fejét az ablakba, a zsiráfba” most nagyon röhögök!
    “Minden edzésemről hazahozok nekik valakit, aki boldogabb, mint edzés előtt volt.” – igen, igen, pont így!

    Hasonlóképpen gondolkodom és teszek/tettem a gyerekemmel mint te. Rám is nagyon furcsán szoktak nézni sokan. Példa: 3.-os korától nyári szünetben sokszor egyedül volt otthon. Jöttek a kérdések:
    Miért nem veszel ki szabadságot? – nincs 11 hét szabadságunk, azt meg nem akartuk, hogy csak azért vegyünk ki külön-külön szabadságot a férjemmel, hogy a gyerek ne legyen egyedül, de mi együtt hárman akkor nem tudtunk volna szabadságon lenni soha.
    Miért nem viszed a nagymamához? – mert nagymama és nagypapa már nem egészségesek, egy hét belefér, de nem ilyen sok.
    Nyári tábor? – volt olyan is, de nem lehet 1-2 hétnél többet, anyagilag sem.
    Nem fél egyedül? – nem fél, telefonon bármikor elér, közel dolgozom, ha baj van, futok (nem volt baj)
    Mit eszik? – kaját, megmelegíti, tudja, hogy hol van a hűtő és a mikró, azt is, hogy hogyan működik.
    Megbízol benne? – ez volt a legjobb mind közül … erre már nem is tudtam mit mondani.

    Edzésre visszatérve: ha nyüglődök, és nincs kedvem menni, akkor is elzavar a férjem, mert szerinte sokkal jobban vagyok, amikor onnan hazajövök.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • Ja es mi egesz nyarakat voltunk egyedul,mert akkor ez volt a termeszetes.
      Volt egy kafás eleg nagy szennyesladank.
      Valaki tudja mit irok?!?
      Arra bevackolodtam es atolvastam a nyarak nagy rreszet meg orult bicajozasok.
      A gyerekeim is megvoltak onalloan otthon.
      Igaz kertes haz.
      Megbitztak bennem.
      En is a sajatjaimban.
      Ja es sokaig nem volt telefonunk se,mint most.
      Ez a lenyeg a bizalom , nagyon jol irtad!

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • Ágica, én tudom, miről beszélsz, nekünk is volt olyan, nagyon szerettem! Ez a bútordarab hiányzik a legjobban!
        Egyébként mi is mindig egyedül voltunk otthon nyáron, tesómékkal, a falusi házban. Nem mondom, hogy nem voltak néha necces dolgok – egyszer várostromost játszottunk a szomszéd gyerekekkel, a házunk volt az egri vár, és a nyitott ablakokon át teledobáltunk minden szobát nagy földhantokkal – még jó, hogy nem voltak csukva az ablakok, mert akkor betörtek volna. Építettünk bunkert a szomszéd rozstáblájába, nagy kárt okozva a termésben, állandóan az utcán rohangáltunk, bicikliztünk, cigánykaravánt játszottunk, egy csomó cuccot felpakoltunk húzókocsira meg bakszekérre, és unokatesómék házától a mienkig vándoroltunk. Kitaláltuk, hogy vándorénekesek vagyunk és pénzért énekeltünk, táncoltunk és doboltunk a környéken lakóknak – ezen anyám kiakadt, mert még azt hiszik, koldulunk, máskor meg sárléből készült kakaóval házaltunk és próbáltuk elsózni az öregeknek – hálistennek senki nem vett belőle.
        Persze, ez más világ volt, hiszen a faluban mindenki ismerte egymást és minden felnőtt “ránk nézett”, ha arról volt szó, tehát abszolút biztonságban voltunk.

        Kedvelés

      • Hehe, ilyen ablakon bedobálást mi is csináltunk – csak mi érett meggyet dobáltunk – utána falat és ágyneműt próbáltunk mosni, eltüntetni a nyomokat, de így csak még feltűnőbb lett. Nem dícsértek meg érte 🙂

        Mi is egyedül voltunk nyáron a tesómékkal, de a nagymamám a szomszéd házban lakott – ránknézett néha, meg néha nem 🙂 – amit a meggy esete is mutatja.

        A nyáron egyedül sztorit csak azért hoztam fel, mert az én lányom egyedül volt, teljesen, nincs testvére, nincs nagyszülő a szomszédban – és én emiatt kaptam a súlyos hátmilyenszaranyaez tekinteteket és a fenti kérdéseket.

        Kedvelés

      • Nálunk is ugyanez volt a helyzet, nem rég vallottunk a tesómmal az ilyen időszakokban kivitelezett játékokról a szüleinknek. Mint pl. valami kosztümös film hatására kardoztunk a rablóhússütő nyárssal meg a kötőtűkkel. Megsérteni, megszúrni a másikat tilos volt, de nekem egyszer véletlenül sikerült megszúrni a tesómat.

        Kedvelés

      • Engem a tesom fejbedobott egy kovel, igen csunya volt, nagyon beduhodtem es minden teketoria nelkul en meg fejbe lottem nyillal (nagyapam keszitette) kicsit felrevitt, de meg igy is sikerult, szerencsere nem lottem ki a szmet o meg nem dobta ki az enymet. Szep idok voltak, na.

        Kedvelés

      • Igyekszem mindig egy kis nyelvi finomsággal. Az Ibolya-Viola is ilyen volt a rivalizálós posztban. Eredetileg Viktornak és Győzőnek indult, melynek bombasztikus erejétől az aktuálpolitika miatt eltekintettem. Jó, hogy észreveszitek.

        Kedvelés

  4. Aztán Béluska negyvenpluszosan a terapeutával próbál felnőni. Hogyan árulhatja ő el anyukát? Másik opció, hogy Béluska irtózatosat lázadt, kétes kimenetellel, esetleg család-gyerek mondjuk Ausztráliában. A harmadik, a sokadik, és egyik sem jó senkinek. Most látom a másik oldalt is, hogy az egykori ezobioökoszuperanyuk élete mivé vált, a 25 és 30 közti gyerekeikkel. Amikor kicsik voltak, elfelejtették, kik is ők, és azóta sem jutott eszükbe. Belefacsarodik a szívem, ha látom őket, vagy hallgatom, hogy mennyire idegenek nekik a gyerekeik, és mennyire a gyerekeik életét élik, vagy csak élnék, és sértődöttek, mert nem engedik nekik.
    A reggeled, amit leírtál, az én huszonöt évvel ezelőtti reggelem, persze laptop helyett újsággal. Talán azokban a beszélgetésekben alapozódott meg, hogy partnerek tudtunk maradni, tiszteljük egymást a felnőtt gyerekkel. A hülyeségei meg elmúltak, túlélte, tanult belőlük.
    Ez nekem most nagyon betalált, és nem csak most, akkor is igaz lett volna, amikor kicsi gyerekem volt. Pár hete került elő az egyik akkori naplófüzetem, elég hasonló dolgokon járt a fejem akkoriban.
    Köszönöm, hogy megírtad, hogy ilyen jól írtad meg!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Úgy látod, hogy az ezobioökoszuperanyuk már ilyen nagy múltra tekintenek vissza, 25-30 éves kifutással? Én azt gondoltam, ez ennél újabb trend (legalábbis nálunk), legfeljebb kamaszok most az első hullám gyerekei. Mostanában egyre jobban érdekel a hosszútávú hatása, eredménye ennek a kérdésnek, mert én még a legelején vagyok. Írj még róla!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Sőt, én már a második hullámba estem bele a nyolcvanas évek második felében, és úgy érzem, hogy sok pluszt is adott, de szerencsére időben kapcsoltam. Tömegesnek semmiképpen nem nevezném, egy elég zárt társadalmi csoportot érintett, jellemzően olyanokat, akik egyetemre jártak, de kevesen végeztek, lázadtak az akkori normák és szokások ellen, ugyanakkor viszont a korszak kedvezményezettjei is voltak, az akkori elit lányai, és nem nagyon tudtak mit kezdeni magukkal. Korán férjhez mentek, és mindenük megvolt. A rendszerváltásra belőlük lett az első nagyobb vállalkozó réteg felesége, vagy a férjük bekerült a politikába. (Aztán meg csődbe ment, vagy kikerült, persze, és politikán elsősorban a helyi politikát értsd.) Mi volt még közös? Talán a külföldön eltöltött idő, és már a nyolcvanas években. Egy részének nem magyar férje volt. Aztán volt, aki kapcsolt és elkezdett élni, de nem mindenki. Biztos voltak mások is, akiket én ismertem, ilyenek voltak. Szóval, a minta semmiképpen nem reprezentatív, kutatásra alkalmatlan. Akkoriban net híján minden ilyesmi a személyes kapcsolatokon keresztül terjedt, a csoportok személyesen találkozgattak, és egy-két hangadó személy köré tömörültek. Nagyon hamar kikerültem innen, és ma már hálás vagyok a sorsnak érte. Költözések, válás nagyon jót tett. Néha előkerül valaki a múltból, és elrémít, amit látok.
        Ami nekem pozitív volt: a kenguru ( az akkori egyetlen hordozóeszköz), a pólyázó kendő használata és a bio fogalma. A többi így visszatekintve nagyjából mindegy ekkora távlatból. Az hogy odakeveredtem, az a földrajzi tényezőn kívül néhány abszolút véletlen, külsőségbeli egyezésnek volt köszönhető, de nagyon nem passzoltam én oda se személyiségben, se semmiben. Pár hónap elteltével már kínlódtam az elvárásokkal, a gittrágással és hitbeli kérdésekké emelt dogmákkal.
        Hát, ez jó hosszú lett, de sok minden benne van. 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon érdekes, amit írsz. Ezek szerint az internet csak összerántotta az erre fogékony anyákat egy (több, de nem sok) nagy csoportba és láthatóságot adott nekik. Én nagyon nem ilyen családból jövök, ezért nem volt rálátásom erre a közegre.

        Kedvelés

      • Én sem ilyen családból jövök, sőt nagyon nem ilyenből. Akikkel akkor a sors összehozott, azok a kollégáim feleségei és lányai voltak, az enyémmel azonos korú vagy picit idősebb gyerekkel. Így visszagondolva, Évánál van az igazi kulcsszó: pótcselekvés. Ami odavitt, az a természetesség, a bio ha úgytetszik és némi ökotudatosság. Ami miatt nem illettem oda, de nagyon nem – és ezt most gondoltam végig – legfőképpen a saját egzisztenciám, a magam teremtette gazdasági lehetőségeim és a befejezett egyetem, a befejezett tanulmányok. Ami végképpen becsapta a kaput előttem, az az volt, hogy visszamentem dolgozni, terveim voltak és éltem tovább az életemet, ha úgy adódott változtattam, tettem pár kanyart és újat kezdtem. Éltem a saját életemet, aminek nagyon fontos része volt a gyerek, ha nem jött be az óvoda vagy az iskola, akkor váltottunk, a lány tanul, éli és élvezi az életét. Megterveztem a saját életemet, és mertem változtatni, de soha nem terveztem a gyerekét. Értsd ez alatt azt, hogy a három hónapos gyerekről nem tudtam melyik középiskolában melyik tagozatra fog járni, és melyik egyetemen miből fog doktorálni. Középiskolát 14 évesen már ő választott, és jól választott. Mindig tudtam a dolgairól, ha kellettem, ott voltam, de nem tanultam vele csak egyszer-egyszer, utoljára az első államvizsgája előtt mondta fel nekem a tételeit azzal, hogy kössek bele amibe csak tudok. Akikről tudok, azoknak inkább a férjeivel tartom a kapcsolatot, velük megmaradtak a régi barátságok. Amit pedig tudok, és nem hallomásból pletykaszinten, azok nem jó dolgok. Rengeteg iskolaváltás, volt gyerek, akinél évente többször, kínlódás az emberi kapcsolatokkal, kortárs barátok hiánya, érettségiig még úgy-ahogy eljutottak, de kínlódás a felsőoktatásban, sok-sok gond azzal, hogy megtalálják magukat. Az anyáknál sem tudok sem munkavállalásról, sem saját vállalkozásról, élnek a maguk zárt világában.Van, aki a gyerekétől kontinensnyi távolságban terápiába kezdett, próbálja megtalálni saját magát. Ez megint jó hosszúra sikerült, bocsánat érte. 🙂

        Kedvelés

      • Dehogy, köszi a kifejtést! Jól értem, hogy amikor a te gyereked nagyobbacska lett és visszamentél dolgozni, más szempontokat (is) bevenni az élet alakításába, akkor a többi anyatárs elkezdett kinézni maga körül, legalábbis furcsállották a döntéseidet? Mondhatni, nem ütötted meg a mércét náluk? Vagy inkább csak te magad érezted úgy, hogy ezzel végképp eltávolodtál tőlük, az ő életmódjuktól?

        Kedvelés

      • chinadoll: Is-is. Nem fértem már be közéjük előzőleg sem igazán, és amikor újra dolgozni kezdtem mintha a hályog ment volna le a szememről, újra az életet láttam. Ezenkívül nekem meglehetősen szoros volt a kapcsolatom a saját családommal, ott pedig nem volt téma a kapcsolat a nagyikkal, dédikkel, unokatestvérekkel. Lehet, hogy csak téma nem volt, de lehet, hogy nem is volt. Amikor elkezdtem dolgozni, egy darabig a lányom az én dédimmel volt bölcsi után egy-két órát, akkor ő már nagyon öreg volt és ezért együtt laktunk, de a bölcsiből ő hozta el. Ez volt a casus belli. 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem az ökobiot kár idekeverni, én ilyen buzgón alaposba’ csak danonejoghurtvásárló fajtát láttam. A rendszerkritika (bio), az már valami. De van, hogy az is csak pótcselekvés (waldorf, otthonoktatás stb.).

        Kedvelik 1 személy

      • Először én sem kimondottan az ökotudatos vonalra gondoltam, mikor a fentit olvastam és reagáltam rá, hanem úgy általában a túlbuzgásra, amint azt a poszt is szemléltette, de most elgondolkodtattál. Szerintem mostanában ez is egyre inkább terjed (mosódió, mosható pelus, hordozás, együttalvás BEVALLÁSA, egyéb “alterkedések”), és nyilván óhatatlanul köztük is vannak olyan anyák, akik a túlbuzgó kategóriába esnek.

        Kedvelés

      • Vagy kell valami külső tartószerkezet, és ebben találják meg, és túlaggódják, épp a BLW/ökotisztítószer/EC/mosható/hordozás könnyűsége vész el, lesz belőle agyonbonyolított, férjeket érthetően irritáló, túllihegett, monomán és iszonyat drága ügylet. Ez egy típus, aki elvész a részletekben, humortalan, gyomorgörcsös és fitogtatja, paranoid módon éli meg az alterségét (négy évig figyeltem csendben vagy ötezer anyát a fórumon, azért írok tendenciáról). Mi eközben két kicsivel is olyan lazák voltunk Jánossal, jaj, de mezítlábas egy boldogság volt, minden megvolt, otthonszülés, háti hordozás, EC, együttalvás, mosható pelenka, waldorf is.

        Kedvelés

      • Nem mondtam, hogy az, hanem hogy az is tud lenni, annak ellenére, hogy hoiénycikkszámba menő, helyeslendő rendszerkritika. A mamamin való végtelen értekezésekkor pillantottam bele ebbe az “identitást keresek, mert mást nem sikerült találnom eddig, semmi se jó, a szar sem elég büdös, mindenen fennakadok, az én gyerekem a világegyetem közepe” mentalitásba. A waldorfról meg első kézből szereztünk inherensen (a lényegéből következően) és nagy mértékben kiábrándító élményeket, a túlnyomó értékek és igaz emberek mellett.

        Kedvelés

  5. Egy tőlem idősebb barátnőm évekkel korábban szült nálam, én még éppen csak leérettségiztem akkor. Emlékszem, egyszer azt mondta (talán egy év körül lehetett a gyerek? vagy kevesebb?), “mikor elmegyek valahova, és valaki más van a gyerekkel, én úgy el tudom felejteni azt, hogy anya vagyok!”. Akkor nem értettem ezt és hihetetlenül csodálkoztam. Most már értem és örülök neki.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nahát, nekem egy osztálytársam mondta talán az ötéves osztálytalálkozón, két fiatalon szült gyerekkel, hogy “akárhova megyek, agyam zugában már mindig ott lesznek a gyerekek, soha nem tudok megfeledkezni róluk, mi lehet velük”. Ijesztő volt. Hogy lehet így wellnessezni, szexelni?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Alapvetés volt, hogy ha elmentünk kettesben exférjjel nyaralni, akkor nincs hazatelefonálgatás. Ha valami nagy baj van, úgyis szólnak a nagyszülők, ha meg nincs, akkor minek?
      (Kéthetes olasz körút, nagyon jól éreztük magunkat. Lányok a Balatonnál voltak anyukámmal. A két hét alatt mind a kettőn végigment a bárányhimlő, mi már a makkegészséges és teljesen pöttymentes gyerekekre értünk haza. Ja, és közben apósom eltörte a lábát, de mire hazajöttünk, már kiengedték a kórházból. Nem bántam, hogy kimaradtam ezekből az élményekből.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jaja, az én szüleimnek elvi kérdés volt, hogy soha nem telefonálnak a táborba, hogy csekkoljanak minket. Ezt már akkor nagyon bírtam, emlékszem, hogy jólesett a bizalom.

        Kedvelés

  7. “Legyen saját életed, legyen örömed, oldd meg, ne kattogj, ne legyen bűntudatod. A gyereked igenis felnő úgy is, mint a dudva, csak a talaj legyen tápanyagdús.”
    Ezt ma felírom krétafilccel az előszobában lévő tükörre!
    És elmegyek kardióra 🙂

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  9. Ez is egy olyan terület, amiből a férfiak nemcsak gusztustalan módon kivonulnak, hanem basztatják a nőt, ha nem ugrik minden másodpercben. Miközben ők semmit nem csinálnak és nem mozdulnak a gyerek ügyében, vagy csak keveset, nem hoznak áldozatot.
    Jaj mennyi ilyet láttam, apám rokonai, saját apám, akinek tálcán vitte be anyám a kaját. Pedig apám sok mindenbe belefolyt otthon. De a kaját azt természetesnek vette, h majd anyám elkészíti neki és el is pakol utána.

    És sokak részéről a megjegyzés, h hát nem egy anya típus, azt megszólva, aki amúgy sokat gürcöl, de nem ugrik minden pillanatban. De az, h ő milyen apa-típus, arról nem szól a fáma.

    Barátomnál is időközönként előjön a kényelmesség, mert ők rohadtul nagyon hamar hozzászoknak, h itthon minden jön az “automatából”. Nem is arról van szó, h nem csinál semmit, hanem a háztartás kellékei, a zsebkendőtől a tökmagolajon keresztül a ragtapaszig, neki nem tétel, annak beszerzése az ő számára nem létezik.
    Nekünk kell résen lenni megint sajnos, és nem beleragadni ebbe, nem hagyni magunkat.
    És a saját tudatos hozzáállásunkkal változtatni a szemléleten.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez totálisan így volt az exférjjel. Én is tehetek róla rendesen, hamarabb észbe kellett volna kapni. Viszont a kedves elég hosszú ideig élt egyedül ahhoz, hogy észrevegye, ha kifogy a vécépapír. Feszültségforrás, hogy mindketten nagyon szeretünk főzni, néha ecc-pecc-kimehecc kell, hogy eldöntsük 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  10. Engem a három kisgyerekkel otthon létet élveztem, a magunk ritmusában élni de kikészít ez az iskolás korszak, nem bírom a rendszert, ezért hagynám itt ezt az országot. Utálom, hogy belemászik az életünkbe reggel és délután, és úgy egyáltalán. Ezért ez tetszett a legjobban, kedvenc! ” Az iskola, a maga merev, stigmatizáló, előíró, hatalmaskodó lényegével meg bekaphatja”-ezt elteszem magamnak!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hasonlóan gondolkozom, bár nálunk ez még távoli jövő. Egyszerüen nem tudom elképzelni, hogy 10-12 évig intézmények szabják meg az életritmusunkat.
      Merre mennél?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én Angliába. Már elmentünk, és én buta visszairányítottam a családot. Akkor már voltak gyerekek, de még egy gyerekkel sem jártunk intézménybe, tehát nem tudtam, hogy ez ennyire ilyen.Nagyon kiborít, hogy kialakítottuk a hozzánk illő életritmusunkat, jó is, szeretjük is, de az iskolán keresztül erősen meghatározott, nem értek vele egyet, nem szeretem, de ha itt vagyunk, ez van.

        Kedvelés

      • Biztos volt oka annak is, hogy visszairányítottad…
        Az intézmény mindig alkalmazkodást jelent, ettől még nagyon nem mindegy milyen emberek vannak az intézmény élén, milyen a társadalom, mennyire folytogató a kényszer…
        Az unschooling is egy lehetőség (Egyesült Királyság).

        Kedvelés

    • Sztem nagy atlagban a gyerekeknek szant intezmenyek nyugatszerte is hasonloak, ugyanugy belemasznak. Talan ideologiai neveles nincs, vagyis nem olyan, de van masfele neveles, ami szinten bele tud maszni adott esetben. Amelyik intezmeny nem ilyen, az vagy boduletesen sok penzert van, vagy ritka nagy szerencse.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyetértek. Nem véletlen. Szerencsére még van jópár évünk, hogy átgondoljuk a hogyan továbbot, és az is egy megoldás, ahogy Éva kezeli a kérdést. Nagyon komplex a kérdés. A lazaság, rugalmasság “minden” időben/országban segíthet.

        Kedvelés

      • Ha nem kell vinni semmi cuccot, máris nincs ez a becsomagolósdi cipelősdi, az sem mindegy hogy 9-től 3-ig, vagy 8-4-ig és még házi feladat.
        Rugalmasan és lazán kezelem, csak rosszul viselem ha azt kell csinálom amit nem akarok, vagy amivel nem értek egyet. De valóban, rugalmasság és lazán kezelés az egyetlen fegyver ez ellen, és ez a gyerekeknek is segít.

        Kedvelés

      • Hát igen, nagyon nem mindegy. Mi még csak ovi és az is elég laza, nem nyomatnak semmiféle elvárást felénk, de mégis már érezni a szelét ennek a jövőnek. 8-4-ig, ez rémes. Nekünk is nagyon nehéz lesz átállni erre,

        Kedvelés

  11. ” az ablakba, a zsiráfba” Ez (IS) annyira, de annyira!!! 😀 (Remélem a tietek, az eltört nyakú pedig az előtt meggyógyul, hogy elvesznének a darabjai. Drukkolok!)

    “Az iskola, a maga merev, stigmatizáló, előíró, hatalmaskodó lényegével meg bekaphatja, ezt mindketten tudjuk. Nem ágálunk különösebben, csak tudjuk, mi a lényeg az életben.”
    Erre mostanában egyre TUDATOSABBAN törekszem! És arra is, hogy ezt az enyimek is tudják, érezzék így minél inkább!
    Egyre inkább tapasztalom, hökkenten, hogy ha önállóságot biztosítunk nekik, ha nem csak rajtuk kattogunk, ha békén hagyjuk őket a saját dolgaikkal, azért nagyon hálásak tudnak lenni, és annyira tudnak örülni a saját kompetenciájuknak, amennyire szenvedni is tudnak a hibáik következményeitől. Ezektől eddig meg akartuk őket óvni, de már nem! Fizikailag tapintható dimenziók nyílnak így meg. JÓ NEKÜNK!
    És azt hiszem, ezzel biztosíthatunk nekik leginkább tápanyagdús talajt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Eléggé élveztem az anya üzemmódot eleinte. Annyira, hogy teljesen beszippantott. A harmadik várva várt gyermek megszületése után lelkifurdalással megállapítottam, hogy én ebben elfáradtam, ez már így nem tesz jót nekem. Muszáj kicsit kilépnem, és egyetemre mentem egy mindig is vágyott szakra, a pici pedig bölcsibe. Mikor a felvételire battyogtam, fogalmaztam meg magamnak, hogy épp időben, mert már csak x anyukájaként gondolok magamra. És mentem egyre messzebb, barátnővel kávézni, zumbaórára, futni, és találtam meg, ha nem is a régi, de az újjászületett önmagam. Engem az iskola zavar csak az anyuka üzemmódban, egyébként imádom, élvezem, jó fejek a gyerekeim és megmaradok én is. (mégha így velük nem is léphetek meg olyanokat, amik csakúgy az eszembe jutnak, hogy mondjuk holnap külföldre költöznék, mert épp ahhoz van kedven)Az iskola..feladni a hátukra a 6 kilós táskát, dühítő lázadást megélni, hogy az elsősnek mindennap 3-ig egyfolytában órája van és akkor kezd házit írni, és akkor a hullafáradt gyereket még vegyem rá házi írásra 4 után???
    Sohasem dicsérnek, a jól teljesítő gyerekeket alig éri sikerélmény, de igen, az megy hogy gyorsabban kellene, meg otthon felejtette, és küldjönbe préselt virágot anyáknapjára…
    hagyjanak már békén, iskola után lehessen már az az ő idejük vagy a mi időnk

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A basztatás kultúrájában élünk. A jól teljesítés a norma. Vezetők mondják komoly arccal, hogy nem az a dolgom, hogy dícsérjem a beosztottaim. Azért kapják a fizetésüket, hogy dolgozzanak.
      Idióta, eltorzult kultúrális minták, ahol normálisnak tartja a szülő, hogy erőszakkal formálja a gyermekeit. A “keresztény” bűn, szenvedés, neheztelés, panaszkodás kultúrája.
      Csak tudd hol a helyed. Ne akard magad jól érezni, nem ez a dolgod.
      Nagyon sokan ébrednek ebből és még többen halnak bele.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. Sziasztok!
    Nagyon tetszett az írásod, én is hasonlóan gondolom. A “nevelés” hosszú távon önálló lényeket kell hogy eredményezzen, ez a célja, nem önmagáért való basztatás. Igyekszem bevonni a gyerekeimet (7 és 9 évesek) az otthoni munkálatokba. Egy ilyen alkalommal nagyobbam (fiú) mosdótakarítás közben angyalarcát rám emelve emígyen szólott: “Mami, ezt más családokban nem a mamák szokták csinálni?” Mire én: “Más családokban csak a mamák köpik össze fogkrémes szájjal a mosdót?” Ő: “Nem.” Én: “Na látod, akkor lehet tovább súrolni.” 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Örülök, h más nők is így reagálnak. 🙂 De ez annyira szomorú, h a gyerekeket is áthatotta ez a szemlélet és nekünk kell elmagyarázni. Nálunk is tette a megjegyzést a 16, 19 éves sok mindenre.
      Aztán apjuk mondta egyszer, ha éhes vagy vegyél ki felszeletelt, hasáb! krumplit a mélyhűtőből és húspogácsát, süsd ki és jéé lehet enni. Nagyon nem tetszett nekik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. Ez egy kicsit más, de eszembe jutott, hogy tudjátok, mit élvezek nagyon az “eggyé olvadunk a kisbabás létezésben”-dologban? Azt, hogy mióta az utcára kilépve folyton rám van kötve egy gyerek, láthatatlanná váltam mint nő az idegenek számára. Ez egyben persze szomorú jele hülyekonzervatív társadalmunk ostoba anyamítoszainak, de megmondom őszintén, nagyon élvezem, hogy mindegy, mi van rajtam, hova megyek, hogy nézek ki, tökre védve vagyok a kéretlen pillantásoktól és beszólogatásoktól.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

      • Meglepetésemre nem! Valahogy én csupa olyan emberrel találkozom (idősebbek, fiatalabbak egyaránt), akik nagyon pozitívan állnak hozzá, tetszik nekik, legfeljebb azt jegyzik meg, hogy milyen jó dolga is van ott a babának. Valószínűleg érthetetlen szerencsém van.

        Kedvelés

      • Én már bánom, hogy nem írtam össze a reakciók skáláját, utólag biztos jobbat szórakoznék rajta, mint akkor. Volt minden, a “nem fog ott megfulladni?!”-tól a “lááátoood, anyukád hátra rak téged, pedig elöl jó, ott hallod a szívdobogását, hát úgy kell azt, lááátood, még meg is akarja magyarázni, miért nem”-ig. (Ezt különösen bírom, amikor a gyereken keresztül beszél hozzám.)

        Aztán ez is mind-mind elmúlik, pont ma néztem a fotelbe dobott kétféle (apa- és anya-)méretű csatosunkat, hogy ki kéne mosni és szépen elcsomagolni. A másfél évesem amióta megy, nem nagyon értékeli a hordozós túrákat, most, hogy jön a nyári meleg, még annyira se fogja, pici korában se bírta, ha melege volt. Tegnap kipróbáltuk a csővázas hátizsákos cipelőt túrázni, még élvezte is. *sóhaj*

        Kedvelés

  15. Legszívesebben kivenném mindkét gyerekemet az iskolából, pedig mindkettő sikeres a tanulásban, közösségben egyaránt. És azért, mert nem ad élményt, nem kelti fel a kíváncsiságot, nem értékeli a gyerek saját magához képest mutatatott fejlődését, teljesítményét.

    A kisebbikem nem különösebben ügyes a rajzolásban, de magához képest hihetetlenül sokat fejlődött az utóbbi egy évben. Tanár reakciója a gyerek szerint jól sikerült rajzra: “Már megint összecsaptad.”

    Most tényleg én mondjam meg a tanárnak, hogy legközelebb még inkább össze fogja csapni?
    Tépném ki a karmai közül a gyereket, de imádja az osztálytársait, hihetetlenül jó kis közösség. Tanácstalan vagyok, mikor teszek jót…..

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Az csak egy része, hogy vannak hülye dolgai.
        Nekem azt is nehéz beemelni, hogy üzenőfüzetben kommunikálunk.

        A nagyobbik tanárai megadták a mobiljukat, e-mail címüket. Ha nagynéha beteg a gyerek, kérés nélkül írják a leckét.

        Ezek után nehezen veszem tudomásul, hogy ugyanezen iskolában 2 évvel később kőkorszaki módon kommunikálunk.

        És persze ott van az a tény is, hogy hol felváltva, hol együtt beteg vagy “beteg” (ne tudom) a két tanára. Nem volt egy összefüggő hónap, hogy minkettő végig lett volna.

        Jó kis iskolaindítás.

        De az én kis nyílt szívű lányom, elfogadja ezt a két banyát, az osztálytársait meg őszintén szereti.

        Azon tűnődtem, lehet, hogy összefüggés van a gyerekek magárahagyatottsága és összekapaszkodása között.

        Kedvelés

      • És itt kérdezem meg, mert a “helyére” nem tudtam már írni, hogy van bármi esély, hogy a tanár felfogta a visszaírásból, hogy mi a problémád?

        Kedvelés

      • És még valami: felmerülhet a kérdés, hogy akkor mért konfrontálódsz a tanárral, ha úgy sincs értelme. De én is úgy gondolom, hogy van. Mégpedig az, hogy a gyerek látja, tudja, érzi, hogy kiállsz mellette.

        Kedvelés

      • Én nem konfrontálódom, és a fiam sem, lapítunk, túlélünk, csak épp ezt (hogy mi nem verjük az asztalt) valahogy megszimmantották, és rászálltak, elég durva önkényeskedés történt.

        Kedvelés

  16. Na a mieink bizony megtanulták, hogy itt mindkettőnktől lehet kérni. Ki is használják. Mondjuk, néha pattognak közöttünk, de ez elősegíti, hogy önállóan megoldják.
    A házimunka szülők közötti megosztása a gyerekek számára pedig halál természetes. Amikor elromlott a vasaló, leányunk azzal köszöntött amikor megjöttek: “apa, hoztunk neked vasalót!” 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. “csak a talaj legyen tápanyagdús”
    Igen, milyen igaz. Mert lehet agyonajnározni, agyonorganizálni, miegyebet tenni a Gyermek jólétért, ha az igazán fontos dolgo(ka)t nem kapja meg. F. Várkonyi Zsuzsa az egyik könyvét – azt hiszem, a Tanulom magam volt az – az édesanyjának ajánlotta, aki, mint írja a szeretetével olyan erős hálót szőtt alá, hogy a többivel már maga is elboldogul. Én is így szövögetek a 2,5 Évesem hálóját. Egyedül önt magának rízstejet, akkurátusan figyel, hogy ne csorduljon túl a pohár; ma répát hámozott a tápörver hámozóval. Kicsi forgácsokban ugyan, de a répa héjának 0 %-át lehántotta. Nem, már nem akarom megcsinálni helyette…olyan jó látni, hogy büszke magára, hogy sikerült ez is egyedül 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Én sosem tudtam elképzelni azt, hogy az életem csak és kizárólag az anyaságról fog szólni.
    Valószínűleg ezért is félek irracionálisan a sérült gyerek lehetőségétől.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: anyák, akik beleőrültek | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) Vándorlány bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .