az egyenlőtlenség formái 21.: megjöttek a vendégek

Közzétéve Szerző:

Ó, istenem, vendégek jönnek szombaton, baráti házaspár, egy gyerekkel. Előre rettegsz a hétvégétől. Ezek úgy tudják, ti egy pár vagytok. Sugárzó arccal mondta a nő a telefonba, hogy végre itt vannak Magyarországon, beugranának hozzátok. Persze, gyertek, felelted, és azonnal feltört benned a rémület. Finoman felvetetted a férjednek, és nem mondott semmit, tehát nem tilos vendéget fogadni.

Jó fejek amúgy, nem is az. De hát az egész látogatás stressz lesz. A férjed demonstrál majd: pokróc lesz velük, némaságba burkolózik, elvonul, tojáshéjon kell majd lépkedned, ha mondasz neki valamit, netán előttük olt majd le a szokásos módon. Kínos helyzeteket kell mosolyogva megmagyaráznod, befelé hull a könnyed. Mások előtt még csúnyábban fog viselkedni, nem hagyná ki a helyzetet a világért sem. Ki fog derülni, hogy mi van veletek. Butának és ügyetlennek fogsz tűnni. Vagy róla derül ki, mennyire semmibe vesz téged.

Ez a hétvége egy kínszenvedés lesz. És mégis meg kell lennie, nem mondhattál nemet, viselkedni kell.

Ami történik, minden várakozásodat felülmúlja.

A férjed ugyanis, amint meghallja a motorzúgást, átváltozik.

Barátságosan tessékeli őket befelé, a kutyát is csak derűsen korholja. Megváltozik a hangja is. Kedves, előzékeny, nevetős. Csendjét, harsány vidámságát váltogatja. Családos ember, karrierje van, szépen él, nyírja a kertvárost.

Nem hiszel a szemednek, ebédnél már feszengsz. Erre most hogy kell reagálni? Belép a konyhába, rezzensz a szokásos módon, hogy valami szemrehányás lesz, de nem szól hozzád, ellenben felméri, mi a helyzet, és kancsóba önti a gyümölcslevet.

A gyerekek elvannak, valami számítógépes játéknak örülnek. A vendégférj pedig nagy tálcán nyújtja át a süteményt, ami paleo, de azért finom. Édesanyám sütötte, mondja. Hűha, az ő anyja paleo? A sajátodra gondolsz.

Van ebben a délben meghittség, evőeszközcsörömpölés, ki mit kér, egy kis rábeszélés, hogy a gyerek, meg a másik is, egyen zöldségköretet. A másik eszik is.

Amikor még a levesnél tartotok (könnyű krémleves, kicsit fantáziadúsabb a fűszerezése, mint az alapanyag-zöldség), azt mondja a férjed, és rád néz becsülettel:

Légy szíves, add ide a sót.

Légy szíves?

Az oké, hogy neki minden sótlan, de nem mondott ő ilyet soha, felállt, körbement az asztal körül, és elvitte magának, ezzel is mutatva, hogy ő aztán nem kér tőled szívességet. És onnantól az ő tányérja mellett volt a só, nem középen. A légy szívest meg aztán tényleg nem hallottad tőle vagy öt éve. És a szemedbe se néz soha.

Megeszi a pulykamellet, de meg is dicséri. }•^`¨™ńćĻŅ, ez a keresztneved, mindig így fűszerezi. Ezt mondja. Sápadtan idézed föl magadban, hogy a legutóbb, amikor ilyet sütöttél, dühöngve pizzát rendelt. Az már az után volt, hogy minden kurva hétvégén hosszan és érzelmesen mesélte, miközben a te főztödben turkált a villával, hogy az ő Anyukája (tudja nagy a-val mondani) hogyan szaggat, süt, fűszerez, nyújt, teker, tartósít.

Most is fuldokolsz. Basszameg, ez kedves. Direkt csinálja, jó benyomást akar tenni. És neked erre reagálnod illenék, vagyis gyomorgörcsödet kitépve magadból eljátszanod a kedvest, a meghittet, a lazát. Megtagadnod mindent, ami napi valóság, ahogy eddig működtetek. Ragaszkodsz a játszmákhoz, szólal meg fejedben a közkeletű pszichológiai irodalom, de nem. Te csak nyugalmat szeretnél, meg hogy ne kelljen se félni, se alakoskodni.

Vagy ez most bocsánatkérés, új kezdet? Olyan nehezen fogalmazza meg az érzéseit.

Ez úgyis csak műsor, nem változik semmi, el ne hidd. Nem ismerte el a rengeteg bántást, nem tárgyal veled úgy, ahogy kéred, és műanyag a mosolya. Megjöttek a vendégek. Tonna hazugság. Innentől az a píárotok, hogy neked mennyire cuki a férjed. Hát miért mondod te, hogy hullámvölgyben vagytok? Magadnak miért mondod? Lehet, hogy te vagy a sárkány?

Néma vagy, csak bólogatsz, amikor az anyuka lendületesen mesél neked az iskolaváltásról, akternatív másik alapításáról. Közben a szemed sarkából figyeled, hogyan mutatja a férjed a férjnek a féltett, nagyapjától örökölt pipáját. Milyen kedves tud lenni.

Kimenekülsz a kertbe, megmutatod a veteményest és az idei terveidet a nőnek. Ha nem vagytok egy légtérben, sokkal könnyebb, magadra találsz. A kutya hangulatosan sündörög körülöttetek. Anyuka előveszi, amit neked hozott, két üveg kapucsínós pohár, és te örülsz neki.

Kenese_2013_jún

Még kávéztok a teraszon, és riadtan érzékeled, hogy ti tényleg egy normális család vagytok. Fél nap erejéig. Minden oké, nem rontottad el a kaját, van nemhogy tej, tejszín is, édeske és sztívia, nem tűnsz bénának, nem etted le magad, egész jó a Promod felsőd, megérdemled kicsinyke önbecsülésed. Talán. De hátha este, amikor elmennek, kiderül, hogy mégsem.

Egy kicsit lelazulsz mégis, leszeditek az asztalt, rájössz, hogy anyuka nem áll annyival feletted, mint évekkel ezelőtt hitted, nem is olyan eredeti, nem olyan szép, vagy te erősödtél meg azóta? És kedvel téged, egyszerűen, távolról, de őszintén. Azt mondja, van egy genfi ismerőse, neki mesélt rólad, hogy milyen profi horgolt játékokat csinálsz.

Lehet, hogy te mégis létezel? Mégis vagy valaki, van benned értékes? Valaki tud téged ilyennek látni, egyszerűen jónak?

Többet kéne új és régen látott emberek között lenned, erre jutsz, mert a férjed értelmezése bevon, mint valami hamar száradó olajfesték, alig látszol már ki alóla foltokban.

Búcsúznak lassan, jó nap volt, végül is. Megeteted a kutyát, bezárod a teraszajtót, lemosod az arcod tonikkal. Mész fektetni, mesélsz hosszan, ez mindig jó, nem kell kerülgetni ezt a még idegenebb idegent, akivel a házasságodba száradtál. Lassan elcsendesedik a ház. A gyerek, na, őérte megéri, ő jól sikerült. Mert amúgy néha világgá mentél volna már. Csak ne ezt jelentené az anyaság, hogy az apja feleségeként folyton lenyeled, ami kijönne.

Kiosonsz, aludnál már szívesen, akár a gyerek mellett, de pisilni kell.

A férjed még éber. Várod, hogy most majd előveszi az igazi énjét. De nem, fütyörészik tovább a szerepében, elpakol még a mosogatógépből is. Elmész a konyhaajtó előtt, zúgó fejjel lépsz a fürdőszobába.

De nem történik semmi.

Amikor kilépsz, eléd áll. Mosolyog. Nem érted.

Látod, milyen mísz picsa vagy, akárhogy is igyekszem én. Meg nem öleltél volna a világért sem.

129 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 21.: megjöttek a vendégek”

      • Igen, ebben ez a legijesztőbb. Hogy a faszinak eszébe se jut, hogy mit láthat belőle a csaj, és miért “mísz”, miért áll, mint faszent a helyett, hogy megölelné?
        Kaptá, örüjjé.
        Hát, mert fél, hogy ez az egész megint egy újabb kamu, és apuka gombnyomásra visszaváltozik jogosultságában dagonyázó atyaúrmajommá, aki a jó állása, kertvárosi pecója mellé vett egy családot is. Egy kiszámíthatatlan zsebdiktátor apukám, az vagy, az a baj.

        Kedvelés

      • “Hogy a faszinak eszébe se jut” nekem az a benyomasom pontosan tudja, erre utazik, ezert facsarja ki a szitut a vegen ugy, hogy megint csak a no lehessen a hibas.

        Kedvelik 1 személy

      • Persze. Eddig tart a (pszichés-szellemi) lánca, hogy kijátssza ezt a teljesen hülye meccset, és megint az övé legyen az utolsó szó.

        Kedvelés

      • Nem értem. Az hát, de pont az az egész sztori lényege, hogy felismerjük, hogy ennek neve van, és ez nem a természet egy törvénye, hanem emberek találják ki és “játsszák el” ezeket a történeteket. Illetve játszatják el a másikkal, ha annak nincs elég énereje vagy tapasztalata, hogy elejét vegye az ilyen hatalmi packázásoknak. Utóbbi esetben se ő a “hibás” – nincs hibás, vagy ha van, akkor az a magát előrébb helyező, erőszakos fél az, aki visszaél a másik bizalmával, naivitásával, önbizalomhiányával, akármijével.

        Kedvelés

  5. “mert a férjed értelmezése bevon, mint valami hamar száradó olajfesték, alig látszol már ki alóla foltokban.”

    hat na! igen. Tobb ilyen not ismerek, megha felismerik is, ezt nagyon nehez lehantani. Rettento szomoru. Foleg amikor egy erzekeny es hianybetegsegben szenvedo no epp oly erzeketlenne valik mint a ferje, akinek az iteletei, velemenyei ugy kotik guzsba mint legyet a pokhalo. Legrosszabb esetben a ferje noi valtozata lesz.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Szivfacsaritoan kegyetlen. Nagyon tudatosak es celzottak ezek a megvonasok, a szo-, az oleles-, a figyelemmegvonas vagy az is, ha csak morzsakat vetsz a masik ele.
    Emellett a vetitos ferj mellett, sokszor latni olyat is, hogy a ferj egyszeruen eltunik, felszivodik, le/be se jon, lelep, doga van, kihuzodik a muhelybe, ha a nonek fontos, erdekes vendeg jon, de nem csak. Vetiteni ekkorakat akkor fog, ha neki is erdeke valamiert.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Gondolod, hogy tudatosak? Én azt gondoltam volna, hogy a legtöbb ember ösztönösen működteti ezt a távoltartós, pórázon rángatós, csepegtetős manipulációt, nagyon kevés az, aki tényleg kimódoltan, szándékosan, eltervezetten tolja. Valahogy annyira egységes mintázatot ad az egész, és annyira tipikus és gyakori, én tartok tőle, hogy megy ez szándékosság nélkül is, sőt leginkább abból megy, reflexből, közönyből.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szörnyű nő vagyok bizonyára, de azt gondolom, hogy igen, tudatosak. Azzal egyetértek, hogy zsigerből jön, de a döntő többség pontosan tudja, hogy ezek az érzelmi alávetés válogatott eszközei és él is vele. Úgy is lehet tudatos, hogy kimódolt, ahogy írod. A többség viszont úgy tudatos, hogy tudatosan nem építi le ezeket, mert tudja ez ott éppen elfér, ahol a kényszerérdek dolgozik. Ezt látni legtöbb esetben, hogy igen jön zsigerből, de pontosan tudja, mit csinál és nem, juszt sem építi le. Minek tenné, ha a célt eléri?! A bejegyzésben meg szerintem abszolút kimódolt. A vége árulkodik erről. Egyébként az a legszebb, amikor maguk a feleségek, társak cifrázzák ezt meg azzal, hogy bizonyára azért ilyen, mert alacsony a delikvens érzelmi iq-ja vagy mi a kánya.

        Kedvelés

      • Igen, így inkább értem.
        A bejegyzésben tényleg riasztóan tudatos az egész, már vártam én is a végére, hogy jön valami szörnyű, hogy reggelre meg mint Édes Anna.

        Kedvelés

      • A gyerekek, igen, ők ettől szenvednek. Szomorúan mesélte egy lány, amit az öccse mondott: ” de velünk ez már megtörtént…”. A gyerekkorukról beszélgettek, hogyan lehetett volna jobb vagy hogyan kellett volna lennie az életüknek?

        Kedvelés

    • Nekem is. És mi sem hittük el gyerekként, hogy valódi a melegedés és este nem megint a jégverem vár ránk, az aznap elkövetett összes hibánkat kielemezve. A másik hasonló szituáció: vendégségben (rokonoknál), jó hangulat, lehettem vagy 5 éves (?), odarohantam ahol a “felnőttek beszélgettek” (= nekünk nem lehetett, hú de haragszom most már ezért!) elmondtam a rettentő fontos mondandómat és apám szemén láttam, hogy a hazaúton milyen let*szás vár rám. Onnantól gyomorgörcsöm és hányingerem volt indulásig. És ez így ment hosszú-hosszú éveken át.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Vagy nagyon is tudják, mert
        – ők is olyanok
        – az ő férjük is olyan.
        Csak épp maguknak is vetítenek.

        Kedvelés

      • hat nem tudom
        15 eve meselem, de meg mindig nem ertik
        nem ertik milyen gyilkos helyzet
        es nem ertik, milyen a menekules
        amikor az eleted mented
        amikor barmi, mindegy, mindegy, csak meg egyszer ne juss oda, hogy beulsz az autodba, hogy nekihajts egy fanak szazhusszal, es egy veletlen telefon mentsen meg

        Kedvelés

      • egyszer láttam egy ilyen jelenetet
        egy nő dúltan kirohant a házból, bepattant a kocsiba, csikorogva bekanyarodott és neki az első fának
        nem lett semmi baja, de amikor kiszállt úgy nézett, mint aki üres, nem létezik, nincs is

        Kedvelés

      • Érdekes, nálunk meg, mikor bármelyik ismerős megtudta, hogy elköltözöm, kivétel nélkül az volt a reakció, hogy a férjem nagyon kedves és szeretetreméltó ember, nagyon kedvelik, de azon azért csodálkoznak, hogy voltam képes mellette élni húsz évig.

        Kedvelés

  13. Hú,de fájt! Éles,pontos,találó,fájó.Azt hittem eddig csak a Mikulás kukucskál be a nappaliba,erre meg kiderül,hogy te is,mert hogyan másként tudnád ilyen miliméter pontossággal?Vagy csak mindenkinél ugyanaz és egyformán zárjuk a szekrénybe,hogy ne látszódjon?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. jajjj. én buta vagyok. agresszíven kommunikálok. elhanyagolom a gyerekeket. és persze a férjemet. lusta vagyok. rosszul választott feleseget. másodszor is. ezeket emésztem épp, de ez nem a teljes lista csak most rohanok épp.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Hűha. Vannak thrillerek, ahol kevésbé izgulok, mikor a magányos nő egyedül zuhanyzik az egyébként sötét lakásban. És nem bírtam kivárni a végét, muszáj volt az oldal aljára pillantsak, hogy lássam, mi a csavar.

    Vágom, egyébként, efölött, hogy micsoda borzalmat mutattál be és ez nem film vagy regény.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Szerintem is ijesztő volt. De minimum nyomasztó.
        Mondjuk, én most nem vagyok mérvadó, mert 3 órát aludtam, és másfél napja talpon vagyok. Ha tulipánhagymákról írnál, lehet, hogy azt is nyomasztónak találnám 🙂

        Kedvelés

      • Dehogy :). Ez inkább ilyen bók-szerűség volt az írás építkezése felé. Hogy összeszorult gyomorral olvastam. És ha beleengedem magam a realitásába, akkor nem is lazulok.

        Kedvelés

      • Örülök és köszönöm, ez régóta motoszkált bennem, ki akartam tenni húsvét előtt, és tipikus helyzet, de nem érzem nagyon mély vagy telitalálat írásnak.

        Kedvelés

      • Szerintem sem túlzás.
        Aki ismeri annak a görcsét, hogy még, csak még két percet maradjanak, mert ha elmennek, ugyanaz lesz… az tudja, hogy nem túlzás.
        És egyébként pont eléggé borzalmas a vége. Nekem mindig ott a gombóc a torkomban, az egész hangulat visszajön.

        Kedvelés

  16. Nálunk kétféle vendéglátás létezik (remélhetőleg hamarosan múlt idő lesz…)
    1. A fentebb leírtak, amit aztán később hatezerszer lehet emlegetni, nem csak egyszer, hogy “te ilyen és ilyen vagy, pedig mikor jöttek az unokatestvéredék, én mindent megtettem”;
    2. Leszarja, hogy vendégek jönnek, leissza magát a sárga földig, aztán alig forgó nyelvvel úgy gondolja, hogy jópofa és humoros a vendégekkel, nekem meg sül le a bőr a képemről.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. ezt meg egyszer el kell kajd olvasnom, hogy teljesen ertsem, de eszembe jutott az egyik legszemetebb emlekem (igen, van tobb is)
    az exfergem egyik vasarnap azzal jott, hogy nyugodtan maradjunk agyban a gyerekekkel, meseljunk, filmet nezzunk, majd o megfoz. igy is tortent. azt nem tudom, miert doltem be neki, bar ennyi sose cseszte at a fejem.
    ugyanis az tortent, hogy delutan mentunk az anyjahoz, ahol elmeselte,
    hogy en delig fetrengtem az agyban, es neki _kellett_ ebedet foznie, hogy legyen mit enni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Ez azért elég erős volt most… a helyzet még rosszabb, amikor tulajdonképpen a szüleid előtt játsza el azt, hogy ő szentebb még Jézus Krisztusnál is.
    Konkrétan emlékszem, amikor a legelső nagybetűs szerelmem pontosan azt játszotta el anyámnak, amit fentebb leirtal Éva (tudom, hogy az irtal hosszu i, de a virtual hungarian keyboardon nem latok ilyet).

    Emlékszem arra, hogy minden egyes alkalommal eljátszotta a romantikust, a hősszerelmest, a védő lovagot, megfogta a kezemet, teátrálisan átölelt, kedélyesen beszélgetett anyámékkal, közben simogatta a hátamat én meg tépkedtem a zsebkendőt a hátam mögött és gyomorgörcsöm volt, de azért mosolyogtam. Mire újra (ezredszerre is) elhitette magáról, hogy ő a Herceg Fehérlovon, bementünk a szobámba… és mindig rohadtul erőszakos volt velem, és a kapcsolatunk vége felé majdnem meg is erőszakolt, mire elkezdtem sirni, csak ezért állt meg. Következő alkalommal nem birtam magammal és elkezdtem ordibálni vele, már sirtam a dühtol, minden sérelem a felszinre jott akkor, utoljára.

    Nagyon rossz volt, kb. 1 év kellett hozzá, mire kihevertem és sosem bocsátom meg neki amit tett. Elsorvasztotta a lelkemet és belém rúgott százszor, de ez a töredéke sincs annak, mint amit akkor éreztem, amikor a veszekedésünk után anyám leültette és megebédeltette. Közben pedig simogatta a fejét, mikor én kisirt szemmel ott ültem az ágyon.
    Vagy amikor egyszer elsirtam magam anyámnak, hogy én ezt abba akarom hagyni, mire megfogta a karomat és belökött a szobába, üvöltött, nem kapcsolhattam be se a TV-t, se a számitogépet, úgy bánt velem, mint a ronggyal, egészen addig, amig “meg nem gondolom magam.”

    Sok fiúval voltam már, akik valamilyen szinten bántottak, barátom is volt már egy pár, aki elárult, de ez… ezt soha nem fogom tudni kiheverni… amikor a saját családod is a bántalmazó mellett van, akkor csak sirsz a fürdőszobában, és azt suttogod magad elé, hogy segitsen valaki…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • A másik, amiért nagyon csúnyán érzek, a ‘dehát ezért szeretjük őket’…!
        Szereti ám a xxxxx, az.

        Kedvelés

      • Koszi mindenkinek. 16 voltam korulbelul, anyam allapota azota is valtozatlan abbol a tekintetbol, hogy o hibatlan es mindent jol csinalt (eszembe se jusson kritizalni, stb… ezeket mindenki ismeri).
        Amugy bocsanat hogy lelki szemetesnek hasznalom legtobbszor a blogot, csak az ilyenek mindig eltalalnak..

        Kedvelés

    • Tudom milyen ez. az én családom is az ex pártját fogta végig. Most, hogy anyám már nem él, csak apum, és azóta lejátszottam vele is pár “meccset”, látja, vagy látni véli, hogy s mint vannak a dolgok, érzem, hogy talán arra már rájött, hogy nagyon rosszul gondolt régen valamit. Ennek ellenére ugyanolyan “kedves és szívélyes, udvariaskodó” az exemmel és az ex családjával, akik velem kibaszott bunkók és tiszteletlenek sokszor. Még mindig rosszul esik, nem vagyok biztos benne, hogy teljesen feldolgoztam, de úgy érzem, van egy helye a polcon valahol ennek az érzésnek, és amíg ott van, addig ok, lehet vele élni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • ami nagyon nehéz, az az , hogy ha van egy konfliktus, akkor senki nem áll mellettem, gyávaságból főként, nem azért, mert a “családom” nem ért velem egyet, vagy mert annyira szeretné az exemet és a családját. nagyon szeretnék rájönni, mitől félnek…

        Kedvelés

      • Pontosan. Ugyanaz van nálunk is és mellettem se áll senki a családomból, ha konfliktus van. Soha senki nem véd meg senkit hiába értenek egyet. Egyébként érdekes, hogy honnan jöhet ez. Vajon a rendszerváltó országok sajátsága vagy ugyanez van mindenhol?

        És ezt is megkaptam, hogy a konfliktus csúnya és én lehetetlenül viselkedem és ez nem normális dolog, hogy veszekszünk a pasimmal ha valami bajunk van ahelyett, hogy csendben lennénk. (Mostanában azért szerencsére már megértőbbek meg kevésbé szólnak bele a dolgaimba.)

        Kedvelés

      • Nem tudom, talan onnan johet, hogy regebben nagyon szamitott az, hogy “mit mondanak majd a szomszedok”, “jaaaj mit mondd majd a falu, a baratok, stb.”
        Ez undorito… gyakorlatilag azt mondja, hogy vadidegen embereknek fontosabb a velemenyuk, mint a sajat gyereked boldogsaga, es az, hogy szeretetteljes kapcsolatban noljon fel. Ezt extrem, tripla arulasnak ereztem mindig anyam reszerol.

        Azt is imadtam, hogy amikor kiderult, hogy megcsalt a baratom es en sirtam az agyon, a fiu csak ult mellettem es varta anyam monologjat, hogy elbujhasson moge. Ilyenkor anyuci mindig felvette az ultraintelligens, muvelt, objektiv mindentlato papno szerepet, es elkezdte, hogy:

        “- Hat tudjatok gyerekek… en ugy gondolom…. ez mar csak ugy van az eletben, hogy siman belefer a megcsalas, tudjatok, ez a FERFIAK vereben van…”
        ” (en sirva) – ANYA!!!! DE NEKEM NEM FER BELE A MEGCSALAS!!”
        ” – Hat pedig ez ellen nincs mit tenni, szeret am o teged tudod, ez nem jelent semmit, ez az elet rendje…

        16 eves voltam, csak ugy halkan megjegyzem. Es ekkor az akkori pasimnak felcsillant a szeme, bologatott, majd o is hozzatette, hogy:

        – Bizony, anyukad nagyon intelligens no.

        Azt a gusztustalan osszenezest meg osszajatszast amit levagott az OSSZES exemmel… edes istenem, velem ilyet soha, de soha nem csinalt…

        Kedvelés

      • Hű, de durva ez. És milyen jó, hogy nem hitted el, milyen erős vagy, hogy kimondtad: nekem nem fér bele. Amúgy mi köze egy szülőnek a majdnem felnőtt pár magánügyéhez? Ilyen visszaélősen, pláne? Intelligens…?

        Kedvelés

  19. Fiatalabb koromban az ilyen szituációkat úgy éltem meg, hogy de drága ez a jó ember, hát épp nem vagyunk jóban, de azért mások előtt mégis úgy tesz, milyen rendes. Most valószínűleg inkább lemondanám a vendégséget.
    (Másik szituáció, ami a mai napig fáj, pedig 24 éve volt: frissen összeismerkedve házibuliba mentünk, az ő barátaihoz. Senkit nem ismertem, kicsit szocfób is voltam. Három perc után otthagyott a nappali közepén, és elment beszélgetni a barátaival. Persze mosolyogtam, meg csevegtem, meg mindenkinek elmondtam, hogy én ki is vagyok, de szörnyű volt. Aztán hazafelé zokogtam a villamoson. Hülye hisztis liba. Nem mondta ki, de látszott az arcán.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Fiatalabb koromban én ezt úgy éltem meg, hogy bassza meg ez a rohadt köcsögbaromállatneandervölgyirohadék, hogy a vendégek előtt beszéljen úgy velem, ahogyan akkor, amikor senki más nem látja… Pontosan azért, mert végig azt hittem (mégis elhittem, pedig tudtam legbelül, hogy nem igaz) hogy ő tényleg jó, ő jól csinálja, mert így kell, hogy csak én vagyok ilyen hülyepicshisztis liba, hogy nem tudom “MÁSOK ELŐTT HOGY ILLIK VISELKEDNI”… de most már tudom… Tudom, mások előtt, hogy illik ordítani is, ha kell 🙂
      Engem elvitt az ex két hetes ismeretség után bemutatni a baráti körének. Szintén otthagyott három perc után, hozzám sem szólt, aztán olyan helyen voltunk, ahol nem volt valamiért wc és nem szerettem volna egy idegen társaság idegen kertjében idegen bokor alatt guggolni, (kurva gáz, de akkor még ilyen hülye szégyenlős picsa voltam 🙂 ) és ő nem kísért el engem egy idegen falu idegen kocsmájába két utcányira a pisildébe, és mikor közöltem vele, hogy rosszul esik, és vigyen haza (mert még jogsim sem volt és ő volt az egyetlen ember akit ismertem, sem busz sem, mert egy istenhátamögötti helyen voltunk, ahová két-háromóránkét járt valami, ami vagy megállt, vagy nem) na szóval ekkor összevesztünk, mert én elmentem egyedül, és mikor visszaértem láttam, hogy ő nagyon jókedvűen elvan a többiekkel, velem meg nem is foglalkozott, aztán egy kövérke “szerencsétlen, csicskaszerepben lévő” srácka megsajnált, vagy nem is tudom elkezdett velem beszélgetni szánalomból, de ő is lelépett hamar célbalőni valami új légpuskával… aztán fogtam magam es kimentem a kocsiba bőgni. Kb másfél órát bőgtem kinn, mire utánamjöttek, hogy jól vagyok-e, nem szívtam-e túl magam :D:D:D:D:D:D (ja tuti beszívtam azért volt vörös a szemem, nem a bőgéstől) Aztán kijött az ex és elkezdett nekem bőgni, hogy értsem meg őt, azért ilyen ma, mert a bátyjának vettek a szülei egy lakast, neki meg nem… Én meg megsajnáltam, és kibékültünk Jah… így volt, nem így volt, hála isten exem volt 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez se rossz történet.
        (Nálunk az volt a magyarázat utána, mikor látta, mennyire kiborultam., hogy direkt dobott be a mélyvízbe. Még az is lehet, hogy tényleg így volt, de nagyon rémes volt.)
        A mostani kedvest az első sokemberes bográcsozáson úgy kellett finoman kicsit messzebb rugdosnom, mikor csajos beszélgetés kezdett volna kialakulni 🙂 és előtte egyezményes jelet beszéltünk meg, ha netán haza szeretnék menni 🙂 ez meg a másik véglet.

        Kedvelés

      • Az én jelenlegi exem is cukimuki ám a vendégekkel, főleg vendégséget szeret szervezni, ez abból áll, hogy bejelenti: jönnek vasárnap Izécskéék. Itt alszanak szombat este. VAgy: megyünk Emide, úgy beszéltük meg, hogy mindenki visz valami kaját. Mire én: kivel beszélted meg? és mit főzöl? GGGRRHMMM persze nem szerez be, nem vásárol, nem készül. Ő csak ül és olvas, amíg én rohangálok, sütök főzök. Esetleg lemegy egy üveg borért, ha leküldöm. SZáz éves sztori ez már. Az ő születésnapján húsz vendég meghívva, bogrács parti mínusz húszban, de nincs fa vágva, nincs előkészítve semmi. Ha a pasim át nem jön, nem tudom, mit esznek. Az én születésnapom rendszerint elmarad, vagy jönnek a barátnőim esetleg, ha neki épp kedve van elutazni. Itthon nemjóember.

        Kedvelés

      • Pontosan ez az, ami nálam is kiveri a biztosítékot. És az, hogy lenyúlja a barátaimat, ő megy át hozzájuk, – most már gyakrabban, mint én – míg én gályázok, engem nem is hív. Ha józan sofőr kell, csak akkor. Na mindegy, én is voltam az erdőben, jó nekem.

        Kedvelés

      • Kinoban rohogok. Ennyi gorenyt, hogy bir el a fold!? Az a vicc, hogy a sok eddigi pasim 98.5%-ban meg volt a feregsegi faktor kisebb- de inkabb nagyobb aranyban. Szomoru ez…

        Kedvelés

      • Nálam az volt a magyarázat, hogy stresszes a munkája miatt meg egyébként is találjam fel magam és legyek talpraesett és szóljak vissza, ha beszólnak a hülye haverjai.

        Kedvelés

      • Ezzel nagyon egyetértek, hogy mások előtt illik ordítani is ha kell. 🙂 Gyűlölöm mikor ügyelni kell a látszatra. A mostani pasimmal mindig megbeszéljük ha valami van, ha épp a barátainkkal sörözünk, akkor annak a közepén. Én nem fogok fortyogva, rossz szájízzel hazamenni, hogy ott robbanjak és azt se szeretem, ha tudom hogy ő neheztel rám valami miatt de nem mondja. Jobb ha mindent akkor beszélünk meg vagy akkor veszekszünk, mikor a probléma felmerül.

        Kedvelés

    • Ez de ismerős történet. Nálam még az is volt, hogy a barátai egyáltalán nem kedveltek és ezt meg is mondták, aztán amikor ezen kiborultam megkaptam tőle hogy a volt csaja bezzeg meg tudta védeni magát én meg csak sírok ha sértegetnek. :S

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A volt csaja, hasonlítgatás – ajjaj. Akkor miért nem a volt csajával van, ha olyan nagyszerű az a lány?

        Kedvelés

  20. “Jó fejek amúgy, nem is az. De hát az egész látogatás stressz lesz. A férjed demonstrál majd: pokróc lesz velük, némaságba burkolózik, elvonul, tojáshéjon kell majd lépkedned, ha mondasz neki valamit, netán előttük olt majd le a szokásos módon. Kínos helyzeteket kell mosolyogva megmagyaráznod, befelé hull a könnyed. Mások előtt még csúnyábban fog viselkedni, nem hagyná ki a helyzetet a világért sem. Ki fog derülni, hogy mi van veletek. Butának és ügyetlennek fogsz tűnni. Vagy róla derül ki, mennyire semmibe vesz téged.”

    Nálunk ez volt nem a jófejkedés. Igaz ez akkor mikor mi mentünk házibuliba az én barátaimhoz. Szerintem az volt vele a célja, hogy ne legyen kedvem többé a saját barátaimmal találkozni, mert biztos hogy ő is jön és biztos, hogy bunkó lesz.

    A vendégségnél jófejkedés egy ismerős párnál tapasztaltam. Mikor ott voltunk náluk vendégségben akkor a pasas mindig nagyon jó fej volt velünk is meg a barátnőjével is. Később megtudtuk, hogy szegény lány azért is imádta ha átmentünk hozzájuk, mert csak ilyenkor volt kedves vele.
    Így utólag egyrészt bűntudatom van, hogy nem vettük észre, hogy csak színjáték, másrészt tudom, hogy ez igazságtalan, de kicsit neheztelek a lányra, hogy egyáltalán nem figyelmeztetett minket, hogy nem kéne megbíznunk a párjában. Gondolom ő örült, hogy jöttünk gyakran. :S

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • De mi nem kerültük volna el. Próbáltunk volna neki segíteni, ha tudjuk, de így nem tudtunk segíteni plusz megbíztunk egy emberben, akiben nem kellett volna.

        Mondjuk nagyon nehéz lehet szólni, én se szóltam csomó ideig mikor én voltam benne, de én egy darabig azt gondoltam, hogy ez így normális. Mondjuk lehet, hogy ő is. :S

        Kedvelés

      • Nem tudom, nálatok mennyire releváns,. de a bántalmazottak – amiatt a tapasztalat miatt, amit Éva is ír – bizalmatlanok is. Persze, olyan is van, hogy azt hiszik normális, de ha tudják is, hogy nem, akkor is félnek, túl sokan utasították már el, talán vissza is mondták a bántalmazónak – hogy bízhatnának bárkiben is?

        Kedvelés

      • Nálam ez a bizalom dolog több fázisú volt. Amikor véget értek az események, kitárult a világ. Túlzottan bíztam mindenkiben, szeretet és elismerés éhes voltam. Elhintett szeretet morzsáktól estem extázisba. Persze sorjáztak a pofonok. Megtanultam, hogy a többieknek az adott dolog messze nem jelent ennyit, sőt volt hogy semennyit. Aztán egyszer csak betelt a pohár, gyökeresen megfordul minden. Akkor jött a bizalmatlanság. Közeledve a 30 felé valamennyire normalizálódott a bizalom a külvilág irányában, mostanra már talán túl reálisan is látom a viszonyokat.

        Kedvelés

      • A bizalmatlanság mindig elveszett bizalomról szól. Meggyőződésem, hogy senki sem születik bizalmatlannak. Ha a csalódások elfogadható mértéken belül maradnak, akkor egy egészséges óvatosság fejlődik ki. Ha túlmennek azon a mértéken, akkor alakul ki az erőteljes bizalmatlanság. A legszarabb abban, hogy egy idő után egyszerűen kell bízni valakiben, és akkor gyakran túlságos lesz a bizalom, mert már óriási rá az igény – nagyon gyakran olyan emberben, akiben aztán megint lehet jól csalódni. A kihasználók, bántalmazók megismerik a sérült személyiséget, a szeretet- és bizalomvágyat.

        Kedvelés

      • Na ez teljesen így van. Persze, hogy rögtön el lehet veszíteni. Ez az ősbizalom, ami ha nincs meg, marha nehéz normális felnőtté válni 😦

        Kedvelés

      • És még amitől félnek: nem hisznek nekik, sajnálják őket, hibáztatják őket, biztos ők is hibásak, szerethetetlenek, elviselhetetlenek.
        A baántalmazójuk meg olyan megnyerő mások előtt, bántalmazás amúgy sem létezik (a mi köreinkben). Nagyon kemény.

        Kedvelés

      • Igen ez igaz. Én nagyon naiv voltam annak idején, és mindenkinek elmondtam, hogy mi a helyzet, illetve aztán szerencsére szakítottunk és akkor már múlt időben, hogy mi volt. Nagyon sokan nem hittek nekem vagy közölték, hogy az ex pasim biztos nem lehet ilyen, őt mindenki szereti. Sokan engem hibáztattak, mert miért voltam olyan amilyen, illetve miért tűrtem, vagy hogy miért vagyok meglepve, hiszen én mazochista vagyok. Volt aki támogatott, de csak titokban és még jóban volt az exemmel is, ez irtó fura volt, nem tudtam mit kezdeni a szituval. Vagy-vagy, nem? Olyanok is voltak akik teljesen támogattak és segítettek kilépni a kapcsolatból (bár végül nem én szakítottam), meg utána segítettek továbblépni.
        Összességében kicsit se bántam meg, hogy elmondtam másoknak, a sok bántás ellenére sem, legalább egyértelmű volt kivel érdemes továbbra is tartanom a kapcsolatot és kivel nem. Bár épp akkor elég rossz volt. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy mindezek után még engem támadnak.

        De persze nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek így kéne csinálnia, csak ebben a konkrét esetben a barátnőm megbízhatott volna bennünk. (De nem biztos, hogy ezt ő is tudta.)

        Kedvelés

      • Persze, ezek is a rossz tapasztalatok részei, pontosan. Általában ezek mind eljutnak egy-egy bántalmazotthoz, különböző arányban.

        Kedvelés

    • Az jutott eszembe, amikor a volt bántalmazó “kedvesem” elvitt vacsorázni, ő, egy idősebb barátja, meg én.
      Előtte jó nagy bunkó volt, szokása szerint, az étteremben meg bűbáj.
      Lesegítette a kabátom, oh, de szép, én meg elrántottam a kezemet, hogy “nem kell, megy egyedül is”, mivel nem mások előtt kell mutogatni, hogy úriember.
      Erre azt mondta a barát: “Látod, ez egy feminista csökevény reflex benned.”
      Kösz!
      Na, mi lett volna akkor, ha ott nekiállok, és szólok néhány szót?
      Összeveszünk, ordított volna, vagy megver ott helyben?
      Én nem szóltam akkor semmit, de mi lett volna, ha mondjuk visszaszólok, hogy “Ejnye, kedves, még félórával ezelőtt nem voltál ilyen gentleman. Hisztizve indultál, tán nem volt kedved jönni?”
      Mit szólt volna?
      Vagy ütött volna?
      Persze szigorúan csak otthon, úriember csak otthon verekszik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyszer tényleg ki kéne próbálni. Az ilyen ember addig tud színészkedni, míg van kinek. Miért nem szoktak ilyenkor szólni? A döbbenettől? A kíváncsiságtól?

        Kedvelés

      • 🙂
        Bejáratott játszmákat nyomunk le, azért nem szólunk.
        Vagyis én azért nem szóltam, mert “ez a dolgok rendje”, meg ilyenek.
        Egyébként minden nagy játszmás baromi agresszív lesz, ha nem végszavazol neki többé.
        Megváltozni nem nagyon fog, csak azt utálja meg, aki lelökte a kitaposott útról.
        Annyi ember van, akiről tudod, hogy mit fog mondani, én erre mit, ő arra mit, stb…, aztán a végkifejlet, és célnál vagyunk.
        Értelme nem volt semmi, csak lefutottuk a szokásos kört.
        Én nagyon utálom az ilyesmit, türelmetlen vagyok hozzá, az a helyzet.
        Vagy beszéljünk normálisan, vagy hagyjuk egymást az illetővel, én azt mondom.
        Praktikus okokból is, mert rövid az élet, van elég tennivaló, ez meg csak hiábavalóan veszi el az időt.
        Így lehet frankón lekoptatni egy csomó embert, nem leszel már jó, ha nem megy veled a kitaposott út, megharagszanak, elfordulnak.
        Ami azért nem jó érzés, senki se szereti, ha haragszanak rá, de nincs mit tenni.
        Az ilyen huzavonában nincs nyereség soha.

        Kedvelés

      • A francba, ezt csak most olvasom, szülinapom van, sirva pezsgöt durrantottam, mer az én uram ugye nem ünnepel szülinapot, de neki mindenben igaza van.
        Az irásod Èva, megnémitott. Igy zajlik le. Te ezt honnan tudod?????????????????????
        Rólam irsz? Vagy a barátnömröl? Vagy VFT567 röl???
        Az összes kommentet szinte irhattam volna én. Olyan szines.
        De már határidöt adtam, s isten engem ugy segéjjen, hogy megmentsem magam meg a gyerekem.
        Üresedünk ilyen kapcsolatokban, és mi nök tulontultul sokáig birjuk, a mércét mindig feljebb tesszük. Miért is?

        Kedvelik 1 személy

      • “Megváltozni nem nagyon fog, csak azt utálja meg, aki lelökte a kitaposott útról.”
        Egyrészt igaz (eredmény: válás). Másrészt meg, válás után változott. Igaz, csak felém – kénytelen volt együttműködni, zsarolni nem hagytam magam, nem maradt más, változott. Ha muszáj, képes a változásra.

        Kedvelés

      • Mindenkivel játszmázik továbbra is, akivel csak tud. Akivel nem, aki már kiismerte (vagy akinek rá volna épp szüksége), azt otthagyja, mint egy lerágott almacsutkát. Csak a gyerekek miatt ezt velem nem tudja megtenni. Csak annyit és ott változik, amennyit és ahol nagyon muszáj. A személyisége cseppet sem.

        Kedvelés

  21. ŰŰŰŰŰ. ez nagyon ott van. Náluk nem ez a helyzet, de annyi ilyet láttam már, hogy az borzasztó. A konyhakertben őszintén megnyílik a feleség, elmondja nekem, milyen f@szkalap az ura, aztán bemegyünk, és a kedves ember már főzi is a kávét, kérés nélkül. De mi a barátnőmmel egymásra nézünk, és tudjuk, mire megy ki a dolog. Ez kegyetlen, undorító játszma. Ennél még az is jobb, ha apa ilyenkor félrevonul a dolgozóba, és ott gubbaszt, amíg el nem takarodunk, az legalább őszinte.
    A vendégek nagyon izgalmas téma egyébként. Ha hozzánk jönnek, vagy ha mi megyünk, az mindig üde színfolt, mert mások előtt el tudjuk játszani, amit egymásnak nem. De mindig feldob, hogy ilyen is lehetne. És nem értjük a végén, hogy miért nem ilyen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. A vendégek engem is nyomasztottak a tegnap. Akarva,akaratlanul de előjön ilyenkor az egyenlőtlenség a férj-feleség között.
    A férjem hívta a vendégeket ,de végül rám hárult az egész “szükségállapot” levezetése, és kurvára elfáradtam, a fenébe !

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Visszajelzés: van egy ismerősöm | csak az olvassa — én szóltam

  24. Visszajelzés: rossz fej lettem | csak az olvassa — én szóltam

  26. El sem hiszem, hogy ehhez még nem szóltam hozzá. Bár lehet, hogy azért, mert akkorát ütött, és azóta is.
    Nagyon, nagyon közelről ismerem ezt a légkört, érzést, és nem hiszem el, hogy tudtad ennyire pontosan megfogalmazni, az apró részleteket is. Hogy kapucsínós üvegpoharakat hoz ajándékba, istenem. Meg a többi. Hogy kedvesen beszél, de az én gyomrom görcsöl, mert tudván tudom, hogy ez addig tart, amíg a vendégek el nem mennek, és azt akarom, hogy menjenek már el, és azt is, hogy ne, és amikor elmennek, akkor azt érzem, hogy de jó nekik, hogy ők elmehetnek innen. Szívfacsaró.
    Átéltem a szüleimmel lakva is, meg aztán a házasságom ideje alatt is.
    Nem is tudok többet írni erről, mert mindig agyoncsap az érzés ismerőssége, és elszorul a torkom az örömtől, hogy soha többé nem kell ezt átélnem.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  27. Visszajelzés: a klasszikusok | csak az olvassa — én szóltam

  29. Visszajelzés: a legjobb posztok – szerintetek, szerintem, a blogmotor szerint | csak az olvassa — én szóltam

  30. Hát nem hiszed el, de pont a napokban azon filóztam, hogy még sosem csináltam ilyet, de most talán javaslom majd, hogy ezt a bejegyzést így karácsony alkalmával emeld ki. Hát nem javasoltam, viszont kiemelted. Ennyit erről. 😀
    Nagyon erős, a számomra ez az a poszt, ami a legerősebben visszahozza “előző életem” hangulatát. Nagyon durva. A karácsony hangulata is ilyen volt. Elképesztő, mennyire más most.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .