ne szűlj rabot, te szűz

Közzétéve Szerző:

Itt a blogon nem volt nőnap. Nekem a nőnap: félmosoly. Tisztelet azok iránt, akik idejében ez még nem virágot és a tündérarcú, sütisütő nőknek való álságos hízelkedést jelentette. (Ezeket a nyúlós köszöntéseket a leginkább megint úgy kell érteni, hogy jó lenne már valakit megdugni, hogy a csendes ingyenmunka és a reprodukciós szolgálat jól jön a társadalomnak, és még van egy kis múló bűntudat is a sok bántásért, erőforrás-felélésért, sunnyogásért. És vn még a kötelező programmá tett munkahelyi, iskolai köszöntés.)

A nőnap nekem nem ünnep. Mert egész évben nőnap van, ha kiállsz az életedért. Viszont március 8. apropó arra, hogy mások, akiket szívesen olvasok (vagy nem), elővegyék a nőtémát.

Nőnapon a virágládáimban kapirgáltam, felfűrészeltem egy köbméter tüzelőt, összesöpörtem egy tonna fűrészport, mezítláb és sortban ugróköteleztem felfrissült teraszomon, és szarvasgombás metéltet ettem. Nem írtam posztot se.

Nem volt a blogon One Billion Rising felhívás se, és nem is mentem el idén.

Elismerem a szervezők munkáját. Minden szó és tett fontos, jó látni, ha érzékenyedik a közbeszéd, ha egyre több a reakció az erőszakra vagy a(z egyre gyomorforgatóbb) szexista médiatartalmakra, például.

De miért, miért van az, hogy engem régesrég jobban érdekel a mozgalmi nőiségnél, hogy le tudok-e menni hídba. Egy éve meg a hunyt szemű mámor érdekelt. A saját életem.

Elfáradtam? Nem járok tüntetésekre sem. Ilyenkor mindenki időhiányra hivatkozik, én nem. Azt vettem észre, ha részt veszek a feminista közélet akcióiban, akkor engem definiálnak. Mozgalmi kötelességeim lesznek. Toleránsnak kell lennem, izomból, mindenkinek örülnöm, képződik egy “mi” akaratlanul is. Nőtársam talán megvitatás, megismerés nélkül biztos abban, hogy amit ő gondol, azt én is osztom, tudni fogja, hogy nekem mi lenne a dolgom, felszólít, hogy mit osszak meg a blogomon, olyasmit is, amiben nem hiszek, feladatot ad (ingyenmelót). Legyek csak hangyaszorgalmú mozgalmár, ne boldog és sikeres. Valahogy mindig én leszek a rossz fej. Mert én ezt így nem akarom, én író vagyok, ez érdekel, nem az Ügy és nem az Ügy kapcsán az önigazolás, és voltam már önkéntes is, meg célpont is eleget.

Hát miért jó ez nekem? Én nem akarok elvárásokat, letolást. Közben bébiszittert fizetek, mert a gyerekekkel már megőrülök ilyen programokon, tiszta stressz.

Én nem vagyok ideológus, és sosem voltam az. Nekem nem a nőtéma van középen, hanem a szöveg, amelyet nőként írok. Nekem az a dolgom, hogy nagy csöndben figyeljek, élményeimre folyamatosan reflektáljak, hogy nagyon pontosan megfogamazzak jelenségeket, önmagamat, a saját keresésemet és örömeimet, és az oxigéndús élethez legyek inspiráció. Kezdeményező, saját, csak rám jellemző módon, és minél kevésbé másokra reagálva. Nem, nem kínálok megoldást, meg lehet viszont erősödni, ha az olvasó is ott tart. Önzőnek tűnik az örömelv és a saját életemre való koncentrálás, viszont mások életét is javítja, ha képes vagyok jól megírni.

Ez az én feladatom. Közben, gyász után, gyerekekkel egyedül, háztartást működtetve, agyam csücskében a legyengült anyámmal élni és örülni szeretnék: jó és erős emberek között lenni, építően beszélgetni, megismerni kultúrát, természetet, önmagamat.

És bevallom, én dühös sem vagyok. Tudom, amit tudok, leírtam, milyen manőverek zajlanak a párkapcsolatokban tendenciaszerűen, miért nehéz az egyenlőség, és mi a boldogtalanság oka. Józanság, realitásérzék: ez van, és a legtöbbször nincs kiút. Nem követelek magamnak se jobbat, mint ami lehet (miért ilyenek a pasik, miért nem jár nekem ez vagy az), és főleg nem akarok elégtételt. Ilyen a világ. Én aztán tudom, mire mondok nemet, és nem alkuszom, de nem tudok folyton panasszal élni. És leginkább megteszem a magamét.

Közben végignéztem, hogyan áltatják magukat nők, játszanak hibáztatósdit, akadnak ki életformaszerűen, ragadnak játszmáikba, állnak a kátyúban érzelmileg, szakmailag. Hogyan áldozatai a fogyasztói társadalomnak, az elkényelmesedett életmódjuknak, a magukra rótt szerepüknek és a manipulatív kis játékaiknak, függőségeiknek, virtuális gonoszkodásuknak, önmagukkal való jogos elégedetlenségüknek épp annyira, mint a patriarchátusnak. Hogyan nem vállalnak igazi felelősséget az életükért azok sem, akik megtehetnék, hogyan csüngenek érzelmileg vagy ragaszkodnak érdekalapon a férjükhöz, hogyan boszorkányüldöznek más nőket, hogyan hangoskodnak a női jogokról és írják le ezredszer, hogy “persze, azok a szemét férfiak”, és mennyire improduktív ez az egész. Ha te a saját személyes életedről két éve ugyanazt mondod, két éve vagy dühös, két éve hajtogatod a felismeréseidet, és huszonnégy hónapja nem lettél semmilyen téren boldogabb, ha folyton a társadalomról beszélsz, mert te szarul vagy, akkor valamit rosszul csinálsz, és ez az egész női tudatosodás nem sokat ér.

Az örökös véleményezés lehúz. Én arra vágytam, hogy önfejlesszek, ujjongjak novellákon, sokat beszélgessek és viccelődjek jó emberekkel, belemenjek az életbe, ugrálva örüljek, hogy nahát!, és hirtelen felindulásból elmenjek Grazba. Hogy rendbe szedjem az életem. Ne legyek kialvatlan, nyűgös, panaszos. Legyek jól, hogy könnyűvé váljék a nehéz, hatalmas energiák révén.

Kiábrándulásom egyik fő oka volt, hogy megtapasztaltam: nők, okos és jó nők nem örülnek, ha jó nekem, csak akkor, ha sajnálhatnak és idealizálhatnak. Vagy épp gyanús lettem nekik a blog miatt, pengeszájjal hallgatnak, megvan a véleményük, és cseppet sincs sisterhood, ellenben van kibeszélés. Egy női közösség — egy levlista, semmi köze a bloghoz –, csupa aktív, női területen dolgozó, képzett és elkötelezett nő közül néhány tag kárörvendően, személyeskedően reagált arra, hogy megírtam a Bojár-ügyet, és agyament, aljas dolgokkal vádol az agresszor szócsöveként és érdekében. A többiek meg leginkább hallgatnak. Mit érzékenykedem, ez ezzel jár. Én toleráns voltam, meg hoodoltam a sistereket, ők hátba támadtak. Amit közös értéknek hittem, nem létezik, illetve akármikor odadobódik más érdeknek.

Definiálnak, használnak. Utálom, amikor a blogomat belóbálják indifferens vagy ellenséges közegben, mert tökéletesen fölösleges ezzel hergelni az értetleneket, rám hivatkozni azok előtt, akik ellenérdekeltek a változásban. Ráadásul ezzel engem tesznek célponttá. Névtelenül ordibálni persze könnyű.

Én sosem gondoltam, hogy van értelme vitázni az antifeministákkal (valójában: nőgyűlölőkkel). Viccesnek találtam őket, volt mit kimazsolázni és megvizsgálni az írásaikból: lám, így gondolkodnak az emberek titkon, ilyen a nőellenesség logikája. Sose tudtam volna meg különben, az életükben ezek az emberek is működnek és igazodnak valahogy, csak kommentben oly elvhűek. De nem véletlen, hogy az ő bőrük viszket, ők szaglásznak itt, nekem eszembe nem jut utánuk olvasni. Az sem véletlen, hogy ők a névtelenek.

Szeretnének ők engem ideológiai ellenségnek, de abból nem esznek. Én nem vagyok ideologikus. Értékrendem van, meg gondolataim, de nem bizonygatok semmilyen eszme ellenében vagy tövében semmit. Ezért kell a személyes dolgaimon, a kinézetemen vagy a nekem tulajdonított Kozma-őrületen rugózni. Mit kezdenek ők a Fertő-tavammal, a dán filmekkel? Teljesen torz és értelmetlen ez az egész. Én senkit nem akarok meggyőzni.

*

Most meg szóltak nekem, nekem is, hogy csatlakozzam a Női passzív ellenállás nevű kezdeményezéshez. Miszerint ha ti így, akkor mi meg úgy, beintünk, mi aztán nem. (Ugyanaz, nőbe’.)

Keserűen kaccantottam. Ezek a nők nagyrészt itt ébredtek öntudatukra, itt ismerték meg egymást, itt lettek erősek. Most egy ideje önjelölten, harsányan, beintősen, feszültségek közepette, az én gesztusaimat lemásolva, csak épp igazi énjük hitelesítő pecsétje nélkül azt gondolják magukról, hogy megcsinálták a forradalmat.

Nincsen forradalom.

Én nem akarok évekig ugyanott tartani gondolatilag, sem az életemben. Én nem akarom komoly társadalmi tényezőnek gondolni azt, ami néhányunk ügye, öröme. Nem akarok senkinek megmagyarázni semmit, senkinek, aki nem kérdezett. Olyat mondani, amiről tudom, hogy nem fogja érteni, mert nem tart ott, vagy mert különbözik tőlem.

Én nem akarom, hogy az emberek egyformán viselkedjenek. Nem akarok semminek az élére állni. Én gondolkodni szeretnék.

És nem gondolom, hogy felrobbant az internet. Valami van, de forradalom nincs. Van jelenleg 394 facebook-ismerősöm, őket látom, néhányan értik, osztják a nőügyi híradásokat, ugyanazon szisszennek, és én velük. De hogy ezt tennénk a nőkért? Én leginkább improduktív, önigazoló dühöngést, feszültséglevezetést látok, amiből vissza lehet menni kis alkuinkba. Joggal mondják, hogy volt már a saját MLM vállalkozás, Antalvali és a paleó, most épp feminista korszakodat éled, drágám.

Majd akkor gondolom, hogy elindult valami, ha megerősödött, önmagukat sem átverő nők tömegeit látom. Olyan nőket, akik örülnek. Akik elégedettek a szakmai életükkel, a párkapcsolatukkal, a szépen megélt anyaságukkal. Akik tényleg beintenek, és tényleg nem élnek függésben. És akik egyeztetnek más nőkkel, mielőtt összefogást hirdetnek, nem képzelik magukat mindenkinek.

És nem gondolom, hogy bárkinek is jól áll a “mi ezt elsőként megcsináljuk” szerep, az önkikiáltás. Ha a “csinálni kéne valamit” átcsúszik harsány “én, én csinálom”-ba. És ha “leszarjuk” a fanyalgókat. Nem szarhatod le, mert harmincan maradsz.

És nem, a passzív ellenállás nem jött be. Egészen idióta dolog állandóan a tizenkilencedik századi, ráadásul pontatlan történelmi mítoszokkal jönni. A passzív ellenállás gyászreakció volt, ismerünk ikonikus neveket, de tömegek nem állhattak ellen. És hát alig tíz év múlva Sissi képe lógott a falakon. Aztán meg mi lett? Kiegyezés lett, polgárosodás, fejlődés, aktív együttműködés, és megépült, létrejött a kétharmada annak, ami szép és jó és modern.

*

Szóval, van a szövegben egy pont: nem szülünk (ezt mondjuk 45+ évesen, több gyerekes anyaként kijelenteni nem tűnik bátornak), és arra biztatjuk a fiatal nőket, hogy jelen körülmények között ők se szüljenek. Addig nem, amíg. Továbbá nem megyünk bele kicsikart szexbe, és nem veszünk egészségkárosító szépségipari termékeket.

Nekem nincs szívem, pofám fiatal nőket semmire sem biztatni. Tudom, hogy károgás lenne. Mindamellett nem csak döntés kérdése a szülés. Sose volt és ne is legyen olyan, hogy valaki feminizmusból, valójában: nyomásgyakorlásból nem szül, nem szexel, nem botoxoztat. Valahol máshol, máshogy történnek ezek. A személyes életünk így nem válhat politikává.

Nagyon nehéz néha az anyaság, a magam gyarlósága, az egyedül tolt hétköznapok, az időprés, az idióta iskolai dolgok. Mit csináljak a sugárban hányó gyerekkel, miközben a másikat oviba kell vinni. De ezt én írtam, ugye: Gyermek érkezésére készülve. Ma is így gondolom, csak közben én lett a mi-ből. Ez az én nagy, kereszténydemokrata tabum talán. És fő örömem. Minden kizsigereltség mellett az a tapasztalat, amit anyaként szereztem — a két kisebbet paradicsomi boldog kapcsolatba szültem –, tett ilyen emberré, amilyen ma vagyok. A sírni nem hagyós, hátára kötött három hónapossal hét órát gyaloglós, két évig szoptató, bébiipart bojkottáló, hagyományos parákat leszaró, magától értetődő anyaság. Semmiből világokat. És elkeseredem, amikor feministák érvelnek a szülés, szoptatás, a kötődő nevelés ellen.

Azt szeretném, ha a nők megerősödnének. Nem jelszavak kellenek nekik. Ha örömeik lennének, kompetensebbnek éreznék magukat az életükben. Ha így, akkor így, ahogy itt és most lehet. Akkor tudni fogják.

Ha a nők megerősödnek, tudni fogják. Ez a válasz a blog minden kérdésére: miért maradunk, maradjunk-e, mi lesz velünk, ha válunk, hogyan válasszunk párt, mit mondjunk a lányunknak. Ha a nők megerősödnek, akkor nem állnak le az elsővel, aki házasságot ígér nekik. Nem fognak egymás alá ígérni készségességben, alkalmazkodásban és rendelkezésre állásban, nem lesz kitüntetés számukra az esküvő. Akkor vállalnak gyereket, ha valóban és mindketten gyereket akarnak. Benne maradnak a házasságban, ha érdemes, építik, ha van mit, és akkor újrakezdik huszadszor is, és nem azért, mert mit szól az anyós. És külön élnek, ha úgy jobb, meglátják a boldogságot, ha máshol van, nem tesz páriává, ha a nő talál új partnert, mert van esélyük másik kapcsolatra, még mielőtt teljesen kivonulnának a boldogságos nemi forgalomból. Nem lesz játszmázás, érzelmi zsarolás, nyomásgyakorlás, nem szankció lesz, hogy a férj nem jár haza, szegény jó feleségem az árváimnak főzi a gerslit, amíg én cicázok ezzel a két helyes barnával, na, vedd csak a szádba gyorsan. Ez mind nem lesz, mert tétjük lesz a dolgoknak.

Az az igazi forradalom: egyesével, mindenki a magáét belül élve, és nem a facebookon. Én nem hiszek a grandiózus célokban, sem abban, hogy a nőknek egyformán kellene tiltakozniuk. Az összefogásnak nevezett önjelölt élére állásban, a finom “így kell gondolkodnod” nyomásban. Szerintem szüljön, aki tudja, ez mivel jár, és segítsük őt.

Harmincfős tömegekhez amúgy sem csatlakozunk, nem szeretjük a jelentéktelenség érzését, stratégiailag jól tudjuk, hogy nem szerencsés nagyívűnek szánt, harsány, hamar elhaló kezdeményezésekben részt venni, mert az stigma. A legrosszabb, hogy észre se veszik, nem jut el senkihez az üzenet. És aki elolvassa, az meg szelídebb esetben értetlen lesz, de talán borzadni is fog.

És nem azért, mert ne lenne amúgy igaz, amit írnak. Inkább azért, mert belátható, hogy a nők, a fiatal nők nem így gondolkodnak, és nincsen nekünk olyan hitelünk, eszközünk, hogy radikális igazságainkról meggyőzzük őket, “szemeket nyitogassunk”. Ez nem így megy. A mi befulladt életünk nem lesz nekik tanulság, és nem fognak akarni ránk hasonlítani. Nem látják a szabad, vagány jófejséget a férfiak nélküli térben és létezésben, mert belőlük elég volt, ugye, ezt kell gondolni.

A társadalom és a közbeszéd ciki, de mi mégis ebben a társadalomban létezünk, hozzájuk szólunk.

Én is utálom, amikor kioktatnak az ellenérdekeltek, hogy nem jól harcoltok. De én nem vagyok ellenérdekelt. Ellenben kezdeményező vagyok. Ja, és főleg nem harcolok.

Kérdezték többen, mi ez a konfliktus. Túl a személyes döbbeneten, hogy azok, akiknek valaha oly fontos voltam, barátkoztak, kötődtünk egymáshoz, most szóba sem állnak velem, máshova gyűltek, és csak a szavaim köszönnek vissza, de leginkább hőbörgés van meg önmutogatás, ez a nagy elvi különbség.

És a társadalommal mi legyen? Noha három év alatt a Csakazolvassa tényező lett, mindenhol mondják, hogy ja, te írod azt a blogot, én nem gondolom, hogy tüzeket gyújtok, és akkor ezek majd elterjednek, és megváltozik a világ. Én sem gondolom, három év után sem. Rétegblog ez most is. Nem válunk politikai tényezővé.

Mi a megoldás? Kormányt kell váltani, addig meg kibírni ezt. És nem magunkhoz ragadni a pozíciót, hogy mi bezzeg jól tudnánk, mi majd utat mutatunk. A szakpolitika nálam okosabb emberek dolga, képzett nőké is, olvasom őket, gondolkodom. Nagy hatása lehet annak, amit csinálunk, de érthető, ha a kiabálástól, leegyszerűsítéstől elhúzódik mindenki.

Mi itt és most közösségeket szervezhetünk, információt és inspirációt adhatunk, és élhetünk úgy, hogy az másoknak is vonzó legyen.

Mondhatjuk a magunkét, félelem és zavar nélkül, az erőszakoskodók ellenében, meg beszélhetünk a saját élményeinkről, írhatunk jó mondatokat, lehetünk viccesek, és vállalhatjuk magunkat ehhez névvel. Hatni fog. Javulni fog a nők életminősége, ha erő, okosság és öröm gyűlik egy helyre. De mások helyett akarni, érvelni…?

Amíg kommentelnek, petícióznak, elmegyek egy félmaratonra.

373 thoughts on “ne szűlj rabot, te szűz”

  3. Idén végre elszabotáltam a nőnapi köszöntést a cégemnél. 🙂 Miért kellene nekem olyat csinálni amivel nem értek egyet? Azért mert szokás? Páran biztosan megsértődtek. Nem baj. Hátha többen látják, hogy egész évben csak a munka minőségét és a rátermettséget értékelem, nem köszönök csókolommal, egyféle fizetés van és nem tűröm, hogy bárki molesztálja a beosztottjait. Verbálisan sem.
    Na amúgy az a tény, hogy a “kiáltvány” éppen nőnapon került közzétételre, akaratlanul (vagy készakarva) jelentőséget ad ennek az üres dátumnak, és éppen nem a rendszerfüggetlenséget erősíti.
    A passzív rezisztencia pedig nem vezetett sehova. Ez történelmi félreértés, torzítás. A kiegyezésre Bécsnek volt szüksége, mert meggyengült a hatalmi pozíciója Európában, amit egyre inkább a gazdasági potenciál határozott meg. A Königgrätz-i vereség után nem is volt más választásuk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. a saját személyes életemről másfél éve már mást gondolok, már nem dühös vagyok, már nem hajtogatom a felismeréseimet, és sok téren boldogabb lettem, úgyhogy remélem jó az irány. 😉

    És ez is. Igen:
    “egyesével, mindenki a magáét belül élve, és nem a facebookon”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Több körös volt a történetünk, mert nekem már nagycsoportban rányomták a gyerek lapjára, hogy iskolaérett, hiszen iszonyú gazdag szókinccsel, magas IQ-val megcsinálta a feladatokat. A baj ott kezdődött, hogy a személyiségére, alkatára senki nem volt kíváncsi. Én ezért elvittem egy barátnőmhöz a nev.tanácsadóba, hogy nem korai-e még neki a suli.
        Megkaptam, hogy “jajj anyuka túl tetszik aggódni. Remek kissrác ez.” Elment suliba, és úgy bedepizett a helyzettől (szar tanárok, szar o.társak), hogy arról beszélt, hogy kár, hogy megszületett.
        Sok utánajárásomba és aggodalomba került, hogy rátaláljunk a legjobbra.
        Mivel nagyon jó szakembert, egy olyan pszichiáter doktornőt találtam, aki mélyen vérprofi a szakmájában, de nem fényezi túl magát, és mivel levágta, hogy min mentünk keresztül és én miről beszélek, így nagyon jól tudtunk együttműködni.
        Együtt beszéltük meg folyamatosan, hogy mi van a gyerekkel, miben tudunk neki otthon segíteni, és elmondta, hogy ő milyen “technikákkal” vizsgálta, hogyan segíti a csoport. Megbeszéltük a suliváltást is, ezért nagyon jó eredményt értünk el. Mivel jól beilleszkedett, teljesen magára talált, helyrebillent a kölök, ezért el is köszönt a (folyton változó) csoporttól nemrég.
        A gyógyszer szóba sem jött, mert azonnal javult a helyzet, amint megvolt az alap (“enyhe” aspergeresség) bibi.

        Én azt tapasztaltam, hogy a JÓ szakember rengeteget tud segíteni az emberen, akár gyerek, akár felnőtt. (A rossz, pedig sokat árthat!) Akkor is, ha “csak elakadásaink” vannak és nem betegség. Nálunk (férjem és én) szerencsére nem tabu ez. Én is jártam, ő is járt már és a srácainknak is azt adjuk át, hogy ez nem ciki, nem “a bolondok járnak dilidokihoz”. Sőt, ha nem akarunk bedilizni, akkor jobb megelőzésképp menni, ha kell.

        Ráadásul mindez SZTK alapon ment, úgyhogy egy fillérünkbe se került. És nem azért mert ismerősünkismerőse.
        Szerencsénk van, mert ahol lakunk, ott nagyon elhivatott, magas tudású szakembercsapat állt össze, hogy tegyenek a rászorulókért. Hálásak is vagyunk ezért!

        Kedvelés

      • Bocsi, de több részletben írtam, de a lényeg az lenne eső, hogy ha te tanácstalannak, tehetetlennek érzed magad, akkor nem árthat, ha segítséget kérsz szakembertől. Neked is sokat segíthet, ha beszélhetsz valakivel a gondjaidról, kérdéseidről.
        Kérdezz körbe, hogy vannak-e JÓ GYEREK pszichológusok/pszichiáterek a környéketeken. Először kérjél időpontot te, és ha jónak érzed a gyerek szempontjából, akkor kérj feltáró alkalmakat tőle.

        Kedvelés

      • Köszönöm Pillanat ,a részletes megosztást
        Én is már iskola előll elvittem a fiamat pszihológushoz,mert nagyon szorongott, főleg iskolakezdéskor nagy félelmei voltak,nehezen viselte az iskolai programot pedig értelmileg kitűnő.
        Akkor megállapították,hogy kognitív, és ha hiányosságai vannak
        pszihikai téren,hát ez van. Azt mondta a pszihológus,hogy a paralizált embertől nem fogják kérni,hogy úgy teljesítsen mint egy egészséges.
        Adott akkor valami növényi táplálékkiegészítőt (Mentat )ami segíti az alkalmazkodásban,stresszhelyzetekben.

        Az iskolában a helyi pszihológushoz is elvittem,de ő azt mondta,hogy más gyerekekhez viszonyítva nincs baj vele,velem van a baj mert nem tudtam meghúzni a határt amíg tolerálom a hibáit,kötelességek nemteljesítését.

        A gyerek a szorult helyzetekre,terhelésekre,házifeladatokra 🙂 a kibújást ,elutasítást választotta már zsenge elsőosztályos korától. Most nyolcadikos,és ugyanez van.Megggyőződésből elutasítja a tanulást,időpocsékolást.
        Ezért akarom megvizsgáltatni ismét pszihológussal,hogy lássuk
        nincs-e valami dis-problémája,amiatt nem tud leülni dolgozni,koncentrálni.

        Amúgy a tanárok szerint tudása jó, főleg a többiekhez képest-a színvonal alacsony,a gyerekek nem tanulnak.
        Matekből eddig nagyon jól ment,most már kezdett hibázni,igaz bonyolodott az anyag is. Ami engem kiborít, ha elrontott valamit nem hajlandó utánanézni.

        És egyáltalán miért probléma a tanulás ?
        Mert kellene tudatosodjon benne a kötelességtudat,felelősségvállalás már ebben a korban.
        Ő azt mondja matek-infóra akar menni. De ha nincs tanulás,hogy képzeli ?

        Már időpontot kértem egy másik gyerekpszihológusnál,elmegyünk az egész család,hogy megvizsgáltassuk magunkat. Egy kicsit Kevines a helyzet…

        Kedvelés

      • eső, ha szeretnél erről beszélgetni, akkor én is szívesen, de ha nem bánod én inkább privátban folytatnám, mert nem írnék ide több személyes részletet, meg szétoffolni sem akarom a bejegyzés témáját.
        Ha gondolod, akkor írj: pillanat8 kukac gmail pont com

        Kedvelés

  5. Én is azt gondolom, hogy ha magamért teszek, akkor egyrészt teszek a gyerekeimért is, aztán a kapcsolatomért is, és ha a környezetem ezt leveszi, akkor ők is látják, hogy ezzel kezdődik minden. Nagyon rövid ideig voltam mozgalmár, de utólag viccesnek tűnik. Pláne, hogy mi lett belőle. Meg hogy nincs egyéni vélemény. Kell a közösség, de csak akkor, ha nem kötelező mindenre bólogatni, arra is, amivel nem értesz egyet, aztán utólag magadnak kimagyarázni. Én ma olyan kövér anyanapot vettem ki, hogy csak na. Most ezt tettem magamért.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  6. ‘Kiábrándulásom egyik fő oka volt, hogy megtapasztaltam: nők, okos és jó nők nem örülnek, ha jó nekem, csak akkor, ha sajnálhatnak és idealizálhatnak’
    Ez milyen gyakori es milyen szomoru. En pont azokat a baratnoimet epitettem le, akik csak amikor szarban voltam tudtak sajnalkozni, de amikor jol ment valami megkemenyedett az arckifejezesuk. Hat kosz, de nem.
    Masreszt ez az irasod is abszolut pontosan ravilagit bizonyos ellentmondasokra, egyetertek az egesz gondolatmenettel es az emlitett peticiot mar el sem olvastam, mert herotom van a stilustol es a tartalomtol is, pedig eleinte meg en is olvastam azt a blogot is, de pont azt gondolom, hogy igy ez csak art a feminizmusnak.Egyre inkabb azt erzem, hogy pont azt kepviseli ami ellen nyomul csak a masik oldalon.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Aki több, mint egy éve olvas itt, annak szerintem hamar összeáll a kép.
        Nekem pár kattintásból az oldalon, és a fb-on meglett, elég jól beazonosíthatóan. 😉

        Kedvelés

      • A stilusbol rogton ki lehet talalni, de szerintem nem is ez a lenyeg, hogy pontosan tudjuk ki a szemely aki mogotte van. Nalam a szelsosegek mindig az ellenkezo hatast erik el. A blogger jo szandekat ennek ellenere nem vitatom, de nem nekem valo es erre gyorsan rajottem.

        Kedvelés

      • A stílust a Nem vagyok MILF! blog ihlette, ahogy ez első posztokból kiderült. Tetszetős, vagány, erős, intelligens és főleg eredeti.

        Majd őt is koppintotta a “transznemű” Szabó A. Zsófia.

        Gratuláltak többen NEKEM, milyen szuper az én új blogom, mert a libus persze nem vállalja magát, hiszen alkalmazott. Csak addig bátor, amíg le nem bukik az uszításaival, ostobaságaival.

        Kedvelés

      • Igazad van Luc, nem a személye a lényeg.
        És egyetértek azzal is, hogy nekem sem való.
        Csak nekem tűnik túl trágárnak?
        Tudom azt vallják, hogy ezzel nyomatékosítanak, de… Pedig nem vagyok prűd, és szoktam én is csúnyán beszélni, de…

        Kedvelés

      • Tragar, de nekem nem is ez a legnagyobb bajom vele. Valami egyszeruen nem stimmel. valami olyasmit sugall amitol egyszeruen irtozom. Egyreszet nincsenek arnyalatok, tobbnyire kozhelyes es van valami hideg, kiegett koszivuseg jellege. De ezek benyomasok es az enyemek, nem igazan akarom ot elemezni, majd a nep es az ido eldonti jo e az az irany, nekem nem fog tetszeni sosem azt mar tudom.

        Kedvelés

      • Te Eva, mi az a MILF? Mar elegem vala ezekbol a rovitesekbol,barmennyire is “korepa” lennek. lassan nem fogok erteni semmit, orjito. 🙂

        Kedvelés

      • Elvileg igen, de multkor mar rakerestem es nem jott be egyetlen ertelmezheto info se. Nem tudtam mi a nagyobb ciki, rakerdezni vagy ugy tenni mintha.. 😉
        Persze, koszi. 🙂

        Kedvelés

    • Ilyenem nekem is lett az elmult masfel evben egy szep kis csokor. Eleinte csak neztem, huledeztem, nem hittem, probalkoztam, hogy dehat ez vagy az megsem olyan, de de. Nem vicc az a joban-rosszban, es nem annyira a “rosszban”-ra kihegyezett, mint gondolnank. Meglepo es csoppet sem mulatsagos, hogy van olyan, aki a lelket kiteszi erted ha szarban vagy, de abban a pillanatban ahogy felborul a status quo mely szerint o csak sajnalhat teged, kifejezetten gyulolkodni kezd. Neked csak ne legyen jo, az a vilag szetesese. Amugy is minden napsugarat, ami rad esik, tole veszel el.
      Mostanra kb megemesztettem ezt is, gyomlalas kovetkezik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Hasomlítani? Mint Julia a szerelemhez? 🙂
    Igen, szerintem is csak az egyesevel, sajat elet mukodik. Bar a “passziv” szo kb erre utal, es a leiras is tartalmaz ilyet. De ezt a peticiodolog nem tudom, mire kell.
    Es erdekesmod van egy halom ertelmes pasi is, aki egyetert a valtoz(tat)assal, oket sem kene elvaditani. A Stumpf-fele cikk, minden felhaborito mivolta mellett azert tetszett, mert meglattam a kommenteket. Az elso ket oldal csupa ferfi, es 80%-uk undoritonak tartja a Stumpf cikket. Ferfi-ismeroseim is tesznek kozze ertelmes dolgokat a temaban. Neha vitatkoznak olyan noismeroseimmel, akik szerint a feministak “baszatlan fapinak”. Szoval valami pozitiv tenyleg van, szerintem most egesz jo a helyzet a parbeszedre utes-vagas helyett. Emellett egyesevel a sajat eletekben is sokmindent meg lehet lepni, a most felnovo lanyokat es foleg fiukat maskepp nevelni. Az osszeszedett blog- es olvasmanylistat jo otletnek tartom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Én csak magamért – és ha lesz, a gyerekemért bizonyos mértékig – vagyok felelős változás kérdésében, de ez a legtöbb és legnagyobb amit tehetek.
    Nem kétlem, hogy a tüntetés, a demonstráció segít, ha törvényt akarunk módosíttatni például.
    De ha otthon másképp cselekszem, az a hosszútávú és visszafordíthatatlan változás egyetlen módja.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Nagyon jó volt ezt olvasni most. Már motoszkált egy ideje valami az agyam hátsó kis zugában, és hopp, megint előállt az élmény, amit kb. csak itt élek meg: az eddig sötétben sunnyogó gondolatok most a képernyőn fényeskednek, világosan, és tisztán. Annyira kevés örömről lehet olvasni a “női terekben”, ellenben annyi szar ömlik az emberre, meg nyomor, kilátástalanság, borzalom, hogy én egészen elhittem, hogy mindenkinek szar, nekem is. A hangulatom ennek megfelelően hónapok óta nyomott (elképesztő, mennyire befolyásol az, amivel naponta érintkezel az interneten keresztül, elfelejtesz tőle reflektálni a saját életedre). Ettől a lelki nyomortól én elvesztem önmagam, a tudatot, hogy mi jó nekem, és más kínjait magaménak élem meg.

    Pedig nekem nem is szar, basszameg. Sőt, a környezetemnek sem szar, a legtöbb nő itt kompetens, élvezi az életét, és vagy talált méltó férfit, vagy egyedül van (méltón), mert kilépett már a pokolból (saját erőből, nem is mindig a mi nyújtott kezünket elkapva), vagy be sem lépett, mert idejében megtalálta a “szakirodalmat” (pl. a csakazolvassát). Fejben már tudjuk, mi a jó nekünk, és igyekszünk meg is valósítani. Akár jól is érezhetném magam. Ehelyett szégyellem, hogy már nem vagyok dühös, és hogy saját magam érdekel a többiek nyomora helyett, de egész egyszerűen nem tudok funkcionálni a való életben, ha lapátolják rám a szart, és a hőbörgés is fáraszt. Mi a frászt csináljak így? Mentálisan kidobom az egészet a francba, dolgozok egy kicsit, aztán elmegyek faágból és celluxból virágzó cseresznyefát csinálni. Abban legalább van egy kis öröm.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Ezért olvasom a blogodat,ezt keresem pontosan, amit célként kitűztél:

    “…nagyon pontosan megfogamazzak jelenségeket, önmagamat, a saját keresésemet és örömeimet, és az oxigéndús élethez legyek inspiráció. ”

    Petőfi sorai jutottak eszembe a mai bejegyzés olvasásakor :
    “Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. ‘

    A nőkre is érvényes,örök értékű szavak 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem is a magánélet legyen magánélet ,ne közösségi téma,főleg,hogy a az alkotmány törvényei nem szólnak bele abba,hogy szüljünk vagy ne szüljünk,és mennyit. Nem látok okot,kifogást hogy elégedetlenkedjek a gyerekvállalás kérdésben.
      Azzal egyetértek,hogy a nők kell tanuljanak,okosodjanak,erősödjenek ugyanúgy mint a férfiak akikkel partnerek kell legyenek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Persze, hogy maganeleti dontes a szules kerdese, de az sajnos tok igaz, hogy a politika nagyon igyekszik beleartani magat ebbe es befolyasolni amennyire csak tole telik. Nyilvan nem szolnak le senkinek, hogy szulj, mert ha nem, hat nem kapsz nyugdijat, de azert nagyon gaz amit muvelnek es teljesen ertem az ilyen jellegu kiakadast. Engem is kiakaszt, de nem csak ez, lehetne sorolni szepen hosszan.

        Kedvelés

      • “nagyon gaz amit muvelnek es teljesen ertem az ilyen jellegu kiakadast”
        Lucerna,itt segít a belső megerősödés,amikor le tudom szarni a külső befolyásokat és saját döntéseimhez ragaszkodom.

        Kedvelés

      • Reszemrol en eddig is leszartam, de ezzel nem lehet elintezni olynn helyzetet es befolyasolasi szandekot ami az egesz tarsadalmat celozza meg es probalja “kenyszeriteni” Ezzel nyilvan nem az a baj, hogy a nok ennek hatasara szulnek 2 gyerek helyett harmat vagy nem szulnek egyaltalan, ez egy moralisan igencsak megkerdojelezheto torekves es semmi koze az en egyeni eletemhez vagy dontesemhez. Szamomra lesulyto akkor is, ha nem vagyok erintett kozvetlenul, mert rossz irany.

        Kedvelés

  13. Hasonló gondolataim vannak a téma kapcsán, és úgy érzem, ez a poszt összekapcsolódik a Mozdulnál cíművel, legalábbis az én olvasatomban.

    Nekem a te blogod volt az első, amivel kapcsolatban úgy éreztem, tanulok, előtte nem nagyon volt ilyen internetes tartalom. Nem is tanulok, inkább fejlődök, de lehet, nem is fejlődök, csak változok. Mozdultam sok területen, és ezt nagyon fontosnak tartom abból a szempontból, hogy egyre kiegyensúlyozottabb lettem. Persze, ez sok forrásból jött össze, ezek közül az egyik a blogod, annak is az a része, amivel azonosulni tudtam. Tudatosodott bennem sok minden és lett bringám is, összeérnek a dolgok, a szellemi (figyelem, jelenségek, valamiféle plusz tudás) és a materiális (életöröm); amit korábban is csináltam és választottam, élesebb és tudatosabb lett, ez jó.

    A harccal nem nagyon tudok mit kezdeni, és azt hiszem, nem is akarok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. “Ha te a saját személyes életedről két éve ugyanazt mondod, két éve vagy dühös, két éve hajtogatod a felismeréseidet, és huszonnégy hónapja nem lettél semmilyen téren boldogabb, ha folyton a társadalomról beszélsz, mert te szarul vagy, akkor valamit rosszul csinálsz, és ez az egész női tudatosodás nem sokat ér.”
    Nyáron lesz öt éve, hogy felizzott bennem a düh és azóta is lángol, lassan felperzsel. Pedig flow a kutyával játszani, flow előadást tartani, flow a természetben lenni, és mégis nap nap után elborul az agyam, és őrjöngeni tudnék, rugdosva bárkit, akit érek, magamat is. Tombol a nyomorult gyermeki én rész, aki sosem bocsájtja meg, hogy elárulták, akarata ellenére életre kárhoztatták, aztán egyedül hagyták a démonaival. Se dühöngés, se sírás nem segít rajta. Őrület így élni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Az én mozgalmi szerepem kimerül abban, hogy elmondom – aki nem egyenlőségre törekszik (jogi értelemben, ugye, hagyjuk már a fizikai adottságokat) az nem feminista, hanem soviniszta. Mindegy, hogy címkézi magát, nem lesz attól még feminista.

    Ha már megértetem egy emberrel, aki egyébként semlegesen tekint ezekre a dolgokra, hogy nem, nem szőrös lábú amazonok vagyunk, akkor nyertem.

    Ennyi.

    Nem tudom elképzelni azt a mentálisan ép embert, aki más embereket gyűlöl pusztán hovatartozásuk alapján. Mindegy, hogy ez bőrszín, nem, vagy vallási alapon történik.

    Mert biztos én vagyok nagyon elszállt, de a gyűlölet nem konstruktív dolog. Nem oldott meg még soha semmit. Nem a gyűlölet építette a Tadzs Mahalt.

    (Illetőleg aki másokat akar elnyomni, az mindig egy frusztrált ember. Nemtől és életkortól függetlenül. Nem vezetni, elnyomni.)

    A gyűlölet egyik alapköve pedig az általánosítás. Pedig sokan és sokfélék vagyunk. Az uniformizálás pedig pont az egyik legelemibb dolgot irtja ki – a változatosságot, ami az életet előre viszi, minden téren.

    Bevallom, néha a ti problémáitokat se értem. Egyszerűen nem jön át. Én már más paradigmában nőttem föl, vagy talán a másik generáció, más családi háttér az oka. Vagy egyszerűen másképp gondolok magamra, nem tudom.

    Mások szemében viszont csak egy vagyok a többi közül. Ha közel jönnek, látják, hogy nem felelek meg az ő előzetes elvárásaiknak, szóvá teszik, vagy örülnek neki, vagy nem. Most már nem tud érdekelni a véleményük.

    Megmaradok olyannak, aki, ha kell, felviszi a hűtőt, mosógépet szerel, és programoz is. (Az utóbbit imádom. Tényleg. Nagyon.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tetszik a hozzászólásod nagyon, egyedül a szőrőslábú amazonos félmondatot nem értem. Nekem néha szőrös a lábam, sok barátnőmnek pedig egyfolytában az. Mondjuk amazon tuti hogy nem vagyok, mert bármennyiszer próbáltam íjjal lőni, még a táblát se találtam el.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jaj, ezt csak most látom – nem, nincs olyan, h “rossz feminista, jó feminista”. Pont erről szól a posztom.

        Logikus – aki férfiak (és nagyjából bárki) kárára helyezne előtérbe nőket, az nem feminista. Hiszen a feminizmus a jogi egyenlőségről szól.

        Játszottak olyat is, hogy egyenlőbb az egyenlőbbnél, annak se lett jó vége.

        Kedvelés

      • …miközben az elnyomottak dühe lényegileg más természetű, mint az elnyomók erőszakja. Amit ki kell vívni, az hangosabb, kuszább, aligha lesz simogatós. Csakhogy a hatásvadász, koppintott, belső elégedetlenségből fakadó írás-kommentelés semmit nem mozdít a világon. Bezár, szűkkeblűvé, önigazolóvá tesz. És nagyon sajnálom, ha bárkinek az én blogom is asztalverősnek és keserűnek tűnt. Évek óta nem vagyok keserű, gyászban, csalódásban sem, jósolták rosszindulatúan, hogy vége a blognak, innen mindenki elment, én üldözök embereket és agresszív vagyok, tönkrementem, meghíztam, múló siker volt, boldogtalan vagyok, csak vetítek. Nem jött be egyik se, gyönyörűséggel írom azt és csak azt, amit gondolok, nem kímélek senkit, továbbra is foglalkozásom lehet, nem érdekel a konfliktus, kéjjel pöckölöm le a sunyi, bosszúszomjas trollokat, magánemberként meg hol kicsit vagyok boldog, hol nagyon.

        Kedvelés

      • No hát, én se arra gondoltam, hogy van olyan feminista, aki mondjuk levágja a jobb mellét, hogy ne zavarja a kardforgatásban. 😀 (De belegondolva, biztos van ilyen mentálisan sérült ember.)

        De az átlagember még mindig azt hiszi, hogy ez azt jelenti, hogy likvidáljuk és elnyomjuk a férfiakat. Ezt kell helyretenni, egyébként úgy látom, hogy lassan helyrekerül ez a fejekben.

        Nincs annál viccesebb dolog, mint amikor hirtelen ráébred egy férfiismerős, hogy ő tulajdonképpen feminista. 😉

        Kedvelés

      • Persze, a privilegizáltaknak az elnyomás felszámolása relatív sérelem, mert fel kell adniuk előjogaikat, nincs többet az, hogy bármit lehet, mert náluk a hatalom, ettől meg vannak sértődve, összezavarodva, félnek, meg nyilván nem könnyű feladat ránézniük a viselkedésükre. Nagyon sokan élnek tagadásban, és szorongatják görcsösen az énképüket, hogy ők jó és igazságos emberek.

        Kedvelés

      • Az egész ” Trágársággal a Szent és Nagy Ügyért” projekt pont ezen a szőrös lábon bukott le előttem. Gondolkodtam egy csomót, mi zavar. Dehogy a káromkodás, dehogy, baszki. Az zavar, hogy olvasom a Vezérnőt.
        ” a mocskosállatpfújdeundorító pasik miatt NEM szőrtelenítünk, dögöljenek meg.” Néhány nappal később: Nincs csávóm, most szőrös a lábam, nem muszáj szőrteleníteni.
        hopphopphopp. Aki egy ilyen egyszerű dologban hazudik, az miben még?

        Kedvelés

    • Én a férjem szüleit kifejezetten szeretem, önmagukért, nem a “férjem valakijei” relációban tekintem őket, hanem emberként, meg ahogy ők hozzám viszonyulnak (szeretettel).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. A saját közvetlen környezetemben szeretnék változást elérni, ha ez már jól megy, akkor majd próbálkozhatok nagyobb körben is. Még nem tudom, hogy fogom ez utóbbit csinálni, de gondolom majd rájövök, ha odaértem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Gumiszoba: Régebben tetszett, azt hittem a túlzás az egy stíluseszköz, illetve figyelemfelkeltési stratégia. Aztán kezdett olyan kellemetlen érzem lenni, hogy legalább egy részét komolyan gondolják. Egy ideje már nem olvasom, amíg még olvastam akkor voltak olyan írások amik nagyon tetszettek, olyanok ahol szerintem jó volt a problémafelvetés és rossz a konklúzió és olyanok, amiket nem tudtam értelmezni, illetve reménykedtem, hogy nem szó szerint kell.

    Egyébként nem nagyon hiszek abban, hogy a feminizmust lehet jól és rosszul is csinálni, de valami már nekem is sok.

    Meg aztán van itt egy tátongó generációs szakadék is. Sokan írnak arról, hogy miért rossz a házasság, vessük el, javítsuk meg, definiáljuk újra viszont én és a barátaim egy jelentős része már a monogám kapcsolatokban se hiszünk. Szóval néha az egész problémafelvetés feleslegesnek tűnik, hogy mit csináljunk a házasságunkkal, hetero és monogám párkapcsolatunkkal, kertvárosi anyaságunkkal és megfelelési kényszerünkkel, mivel nekem nincs egyik se, illetve nem úgy van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Szerintem én már ekkor nem olvastam a blogot. Csak arra emlékszem, hogy az orális szexet a szexipar találta fel és egyébként is természetellenes. Ez is fura volt, de azon biztos kiakadtam volna, hogy a nők nem poly-k maguktól.

        Kedvelés

      • Meg nekem is ez volt az érzésem, hogy mintha az lenne itt a mondanivaló, hogy a nő magától nem szexel vagy csak misszionárius pózban heti kétszer.

        Kedvelés

      • ez engem is zavart, mert ugyebár érintve vagyok ezügyben nyakig, és kifejezetten poli vagyok és két kifejezetten toleráns és nagyszerű férjemcsávóm van, de speciel nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy túlontúl sok egyszerű félrekúró fickó örült meg ennek a polidolognak, mikor ez nagyobb nyilvánosságot kapott, és ennek örvén leerőltette az egészet a felesége torkán, aki kényszerűségből nemigen tud mit tenni. azért szerintem ebből valószínűleg jóval több van, tehát ha az általánosítás nem is tetszik, azért nem haragudtam meg erre különösebben, mert jó eséllyel mi vagyunk kivételek, és ezek az esetek a gyakoribbak sajnos.

        Kedvelés

      • “túlontúl sok egyszerű félrekúró fickó örült meg ennek a polidolognak, mikor ez nagyobb nyilvánosságot kapott, és ennek örvén leerőltette az egészet a felesége torkán, aki kényszerűségből nemigen tud mit tenni” eddig meg hazudoztak, sunnyogtak, nem volt ideológia hozzá, de a hatalom és az önzés éppúgy megvolt.
        Miért, miért kell olyan embereknek egymással lenni szexuálisan, egymással élni egyáltalán, akiknek régesrég nem jó együtt, akik nem vonzódnak egymáshoz, nem kívánják egymást, nem becsülik a másikat? Mi ott a kapcsolat tartalma? Miért ragaszkodnak egymáshoz? Egyszerű kérdésemet hetente felteszem.

        Kedvelés

      • figyelj, én nem tudom, csak azt mondom, hogy létezik ilyen tendencia.. lásd még többnejűség. azért ez a dolog könnyedén alkalmas arra, hogy az ember ne arra használja, amire való, hanem ideológiát gyártson belőle, és mindenféle lelki zsarolással rávegye a másikat, hogy elnézze neki a szeretőket. és ezt nagy általánosságban inkább férfiak csinálják, olyan nővel, aki vagy anyagi és egyéb kényszerek miatt nem tud lépni, vagy szereti a férjét és ragaszkodik hozzá, még ha az ezzel meg is bántja, és bebeszéli magának, hogy neki ez oké. biztosan létezik fordítva is, de szerintem ritkább. mindenesetre, szerintem gumiszoba erre gondolt, és ez létezik, még ha van is sok kivétel.

        Kedvelés

      • Aki szeretőzni akar, szeretőzni fog. Akinek a párkapcsolata hatalmi játszma, és nem őszinte, individuális szerelmen alapul, azon nincs mit számon kérni. Ahhoz miért is ragaszkodunk ennyire, miért tukmáljuk rá magunkat, a hűséget? Tök megalázó. Más kérdés, hogy ha a nő is vidáman hűtlenkedik, akkor sokkal nagyobbat kap a környezettől, és nem lesz ideológiai támasz, csak lekurvázás, valamint valószínűbb, hogy akkor már válni is akar (amint a házasság nem neki volt kényelmes helyzet előtte sem).

        Kedvelés

      • de ettől még hülyeséget beszél, ráadásul reflexből stigmatizáló hülyeséget.

        ez olyan, mintha azt mondaná, hogy a szexet a férfiak találták fel, mert a jelenlegi elbaszott berendezkedésben nekik van nagyobb arányban kielégítő szexualitásuk (néha egyébként eléggé olyan volt, hogy éppen csak szó szerint nem ezt mondja…).

        Kedvelés

      • Egyre többször kerül elő érvként, hogy “érintve vagyok”. Vagyis: védekezem és promózom az utamat. Lehet valami úgy szuverén és működő, hogy nincs közben magyarázkodási kényszer, és nem torzítja a véleményt a személyes (és esetleges) élet.

        Nem tudom sokra becsülni azt, aki nyilvánosan henceg a poliamóriával.

        “a szexet a férfiak találták fel, mert a jelenlegi elbaszott berendezkedésben nekik van nagyobb arányban kielégítő szexualitásuk” Pontosan. Ritka privilégium a nőknél, aki kívánatos személlyel, maga döntéséből, szabadon, felfedezheti. Kb. mint a biokaja, olyan.

        Kedvelés

      • már elnézést, de ez nem érv volt. sőt. nem és nem értem, hogy mi ezzel a baj. erről nem lehet beszélni, hogy az ember bizonyos dolgokban érintve van? akkor sem, ha nem önigazolásként használja? akkor torzítottam volna a képet a személyes példával szerintem, ha érvként használtam volna, például erre a polidologra azt mondtam volna, hogy a jelenség nem létezik, mert nálunk nem úgy van, és az akkor nettó ugyanaz lenne, mint az olyasmik, hogy nem is létezik egyenlőtlenség, csak a feministák kárognak, MERT az én férjem mosogat, vagy az autó nem is környezetszennyező, MERT én szeretek vezetni, de nem mondtam semmi ilyesmit, és hol volt itt magyarázkodási kényszer. de mindegy, ez szerintem is többedszer kerül elő, csak nem értem, hogy miért van ez mindig, amikor ez ráadásul pont arról szól, hogy BÁR nálunk éppen nincs ilyesmi, de mégis úgy sejtem, hogy rendszerszinten létezik. de most komolyan.

        Kedvelés

      • Én hirtelen nem is tudok felidézni egyetlen olyan beszélgetést sem, amiben a személyes érintettség ne jött volna elő. És csapdás is a helyzet, mert ha a saját életemből egyetlen példát sem hozok, akkor mennyire hiteles a véleményem, viszont ha saját történetekkel példálózok, akkor meg érvként érthető az “érintve vagyok” (3 x ér).
        Számomra az a nehezebben viselhető inkább, amikor minden adat és mutató ellenére, amelyek pont nem az én élményemet támasztják alá, továbbra is állítom, hogy az általános az amit én megéltem, mert velem történt.

        Kedvelés

      • Eastern: de, lehet beszélni bármiről, de nem válik valami morálisan helyessé vagy követendővé vagy generalizálhatóvá, csak mert valaki kommentelő épp abban van vagy átélte valaha. Nem válik helyessé pl., hogy ne mások példáival jöjjek, a szeretői lét sem, legfeljebb árnyalódik.

        Itt megint az énképről, önmeghatározásról van szó, nem a témáról. Én meg szeretek elvileg, témára koncentrálva beszélgetni, közjót és jó gyakorlatokat, meg okot-okozatot szem előtt tartva, mert torzító az egyéni érzékenység.

        Akiknek az énképük nagyon fontos és sérülékeny, azokkal sajnos nem lehet igazán jól és élesen beszélgetni, mert folyton megbántódnak. Kapcsolatom ért véget emiatt.

        Van egy típusú kommentelő, akiről lehet tudni, hogy ha csak messziről súrolom azt, amiben él, azonnal előáll és igazol és érveket sorakoztat fel azért, hogy ne kelljen átélnie, hogy ő “rossz”. Mert eközben engem valami zsinórmértéknek tart, hatalmat tulajdonít nekem, jó és rossz megítélésének hatalmát, fontos neki, hogy én hogy látom őt, zavarják az erős szavak, és védekezik. Tehát nekem úgy kellene fogalmaznom, már előre, hogy jaj, neki ne legyen bántó. Ez nagy teher, mert semmiről nem írhatok úgy, ahogy szeretek és tudok. A margarinon meg a kávén is megsértődnek, de úgy, mintha az egész blog lenne ellenük. Miközben szó nincs jóról és rosszról, én nem ítélek. Egy ember vagyok, kiérlelt, erősre megírt, de néha esetleges és alakuló véleménnyel, gondolatkísérletekkel. Nem kell bedőlni az erős mondatoknak, nem nyomnak agyon, ha erős vagy.

        Sokféleségről, működésekről van szó. Mondjuk azt nehéz kikerülnöm, hogy (sokat) dohányozni kurva gáz pl., lehetőleg ne csússzon bele senki, ne legyen menő, de inkább nem mondom.

        Kedvelés

      • értem, amit mondasz, de basszus, nem magyarázkodtam, egyrészt, és értem hogy fárasztó, mert szerintem is az, az az érzésem, hogy speciel ezt most tényleg rám érted, holott kurvára nem magyarázkodtam, de most meg ezt magyarázom, és ez beszarás, na de mindegy.
        és mondom, többször, hogy azért nem értem, hogy miért kellett ez alá beírni, hogy torzít a személyes példa, mert pont ennek az ellenkezőjét írtam le! ráadásul nyomatékosításul! hogy láttam, hogy gumi így írt a poliságról, és szerintem MÉG ANNAK ELLENÉRE is van benne rendszerszinten igazság, hogy például nálunk nem így van, de épp ezért nem akarom az egészre rásütni, hogy hülyeség, MERT nálunk nem így van, hanem az pont egy kivétel, és azt gondoltam, hogy releváns lehet ebben a viszonylag törpe kisebbségi témában olyan embernek a véleménye, aki valamennyire belülről ismeri, nem csak dobálózik vele, mint szerintem a gumis arcok nagy része. ezt egyáltalán nem úgy mondom, hogy tudnám, mi megy ott, hanem statisztikai alapon sejtem, hogy csak elméletben beszélnek erről, mert ez az életforma nagyon ritka.
        teljesen érthető, mikor azt mondod, hogy idegesítő úgy írni, hogy valaki majd azt a saját életére nézve fájlalja, és neked jön, és értem, hogy ilyesmi történhetett itt feljebb ebben a kommentfolyamban a szoptatás-hordozás ügy kapcsán, de én meg rohadtul semmi ilyesmit nem mondtam vagy érzékeltettem, ellenben pont hogy azt, hogy általánosságban ez a dolog nem mindig jól működik, és sokszor az önigazolás kelléke. egyébként azért is nehéz megkerülni, hogy elmeséljem, hogy érintve vagyok, mert így több ilyen viszonyt van szerencsém látni, amiből következtetni lehet, mintha fingom nem volna az egészről.
        én se a legszebb úton jutottam ide, az is igaz, de mondjuk nem is álltam neki arcoskodni, hogy a hazudozás az mennyire rendben van. akkor sincs rendben, ha én is csináltam, és azért mikor már valaki ilyeneket mond, az inkább szomorú, mint bosszantó szerintem, mert az nyilvánvaló, hogy nagyon próbálkozik az illető magának bizonyítani, hogy ez oké.
        szerintem ép ember azt se gondolja tizennégy éven felül, hogy dohányozni nagyon menő vagy direkt hasznos. nyilván a dohányzók is tudják, hogy ez egy csúnya és ártalmas függőség. nyilván én sem szívesen olvasok egy hosszú posztot arról, hogy fujj, dohányzók, mert én is tudom, de ettől még nem kezdeném el bizonygatni, hogy de direkt jót tesz (árnyalatokkal lehetne maximum vitatkozni, hogy kinek mennyire árt, meg a környezet meg stb, de az alapokkal nem.)

        Kedvelés

      • Oké, ez így rendben van. Elméletileg fenntartom viszont, hogy az érintettség nem mindig arra használatos, hogy közel vigyen, infót adjon, hanem sokszor torzít. Asszem, megértettem, hogy annak ellenére. De azért nagyon megy ott a tapasztaalt generalizálása, a vegytiszta gyűlölködés, egy kalap alá vevés, erkölcsi fölény, sértő szavak, az “ugyanaz, nőbe'”.

        Már meg antifeminista idézet lettem a Mandineren kommentben, a petícióra való reakcióként idézett innen valaki. De legalább terjed valahogy a petíció, amit direkt kommentmágnes provokációként dobtak oda, nem ám egyetértésből.

        Kedvelés

      • Annyira felbuzdultam ezen a személyes érintettség témán, hogy most out-comingolok, de félek, hogy ez egy hirtelen felindulásból elkövetett hozzászólás lesz.

        Én autózom (egy jó kis teszt az ikes igékről, mit szólsz?), dohányzom és nem sportolok rendszeresen. Nem eszem egészségtelenül, de semmit sem tudok a szénhidrátról és a BMI-ről. Még nem vonzódom a lényegesen idősebb férfiakhoz, nem voltam bántalmazó kapcsolatban, nem volt részem kicsikart szexben. Nagyjából támogató családból származom, anyám rendkívüli pedagógiai érzékkel és zsigerekből származó gyerek-szeretettel van megáldva, ez ellensúlyozott minden egyebet, ami még ért. A szerelmi életem unalmasabb, mint egy amerikai kertvárosi film: egyetem, nagy szerelem, összeköltözés, hatalmas, épp csak egy hangyányit rendhagyó esküvő, teherbeesés és kihordás gondok nélkül, szülés és gyerekágy problémásabb, szoptatás 15 hónapig, közben újabb terhesség, még egy szülés, egyelőre 12 hónapnál tartunk, de itt sem kívánok hosszabb szoptatást, de hát nem csak rajtam múlik. Mindkét gyerekkel egy év GYES, a kettő között munka.
        Főként turkálóból öltözködöm és öltöztetem a családot, szerencsére a barátaink igényesebbek, így a gyerekeknek jut magasabb minőség is. Nem ismerem jól a márkákat, de amennyit igen, abból sem a Benettont választanám, én inkább Orsay, Bershka, Mango, Vero Moda vonalon mozognék.

        Folytathatnám reggelig, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy ha én az itteni írásokat, mint valami mércét fognám fel, amikhez képest én állandóan rosszul jövök ki, akkor már réges-rég eltűntem volna innen, legfeljebb utálkozni és sértődni jöttem volna vissza.
        Nem ment mindig ilyen könnyen. Volt, amikor védeni akartam magam, az életvitelemet, a döntéseimet, még ha tudtam is, hogy helytelenek. Aztán úgy döntöttem, hogy nem fontos. A sorok mögötti elv, a tisztesség, a nyelv, az írásmód, a dolgok megközelítése, az árnyalás, a téma körüljárása, a nívó a fontos, ha ezekben érzem az összhangot, akkor a többi csak ráadás. Lehet, hogy eladjuk az autót és veszünk egy másikat két családdal együtt, ahogy Északon csinálják. Lehet, hogy keresek valami szerethető sportot, vagy csak sétálok többet és lecserélem a finomlisztet zabra. Lehet, hogy leszokom a cigarettáról és a megspórolt pénzből veszek kevesebb, de új cuccokat.
        Biztos, ugyanakkor, hogy nőtt a szociális érzékenységem, az empátiám, bővült a lexikális tudásom, a szókincsem.
        Mit akarjak még innen?

        Kedvelés

      • Én nagyon örülök a más alkatú olvasónak, a szuverénnek, annak, akinek van saját élete, nem a hiányait tolja folyton ide inkorrektül. Elismer, becsül, mesél magáról, de nem hízeleg és nem is akar olyat, ami nekem van (ezek szoktak aztán frusztráltan hátba támadni). Soha eszembe nem jutna programot hirdetni, modell lenni. Meg is rémít, hogy az egyéni, sokszor esetleges döntéseimet (pl. illym azért lett, mert megláttam a gépet és lenyűgözött a szépsége) esetleg követik mások. Kiürülne a Benetton, én meg kapnék jutalékot.

        Nem kell egyetértenünk, egyeznünk, még elvekben sem, pláne ilyen ízlés- meg életmóddolgokban. Én nem dogmatikusan érvelek a nekem fontos dolgokban, csak mesélek. Az egyedi történetünkről, a döntéseimről, a kínjaimról, küzdelmekről és az elégedettségeimről. Igyekszem szépen árnyaltan megírni, nem leegyszerűsíteni. Ez nem paleodiéta, nem felekezet, nem egyetlen üdvös út, hanem egy sok tényező alakította élet. És nem is olyan torta, amiből csak korlátozottan jut kinek-kinek, nem megy egymás rovására a Bershka és a Benetton, vagy az, hogy nekem van gyerekem, az olvasónak meg nincs.

        Csak az kéri ezt számon, akinek valamiért (belső önállóság híján, igazodni akarván) nagyon fontos, hogy én mit írok. Ő ad az én kezembe hatalmat ezzel, nekem nincs olyanom, és az ő felelőssége, hogy zavarja-e — és én zavarom-e, vagy a saját nem tudatos, nem boldogító dolgai? Miért kéne kiegyenlítődni, hol konfliktus az, hogy nekem az egyszínű, letisztult dolgok tetszenek, vagy akár a Wolford minősége, vagy a súlyemelés vagy a bringa? (“Olvasnál ma is valami Gerle Évát, de ne arról írjon, ami őt foglalkoztatja? Belátod, hogy ez így faszság?”) Az, hogy a bringázás társadalmi hasznosságáról és élményszerűségéről írok, meg a saját tapasztalataimról, nem jelenti azt, hogy mindenki kövesse, és aki nem, az helytelen. Ha megkérdezel, és érdekel, amit mondok: sok szempont szól az autózás mellett, de szerintem a napi és uralkodó autóhasználat iszonyúan torzítja az elmét, testet, és én ezért nem akartam soha. Érdekel a véleményem, olvasod? Akkor fogadd el, legyél olyan bátor, hogy megfontolod, akkor is, ha nem igazolja vissza, hogy milyen remek vagy.

        Ha vita, akkor tudok érveket hozni, akkor ne bántódj meg, és várom a tieidet is. Amúgy is, kit ítélek meg én? Senkit, csak magára veszi, aki ide kattint. Megtehetné, hogy 1. nem kattint ide, 2. nem veszi magára.

        Viszonyunk egyirányú, akármilyen jóban lettünk, nem nekem kell az egyes, konkrét olvasó, hanem neki a blog, ez a blog. Én mindenképpen elmondom, amit gondolok, nem törődöm azzal, hogy ez most kit irritál, akit irritál, az nyilván nem fog ittragadni. Néha belengetik nekem dühösen, hogy én ki vagyok szolgáltatva az olvasó kegyének, úgy viselkedjek ám — nos, nem vagyok. Nem is írnék akkor. Épp ezért maradtam független, hogy senkinek ne legyek kiszolgáltatva.

        A színvonal a fontos, nem a konkrétumok, ahogy Katja is írja. Meg a jóindulat, hogy ne megfigyelni, méricskélni, fölényeskedni, belém mászni, személyemet elemezni jöjjön ide az olvasó, mert akkor bizony leoltom, és akkor még én leszek a rút despota.

        Kedvelés

      • arita,
        csatlakozom hozzátok,igaz én a fejlődés jóval alacsonyabb fokán állok mint ti,de ugyanabba az irányba igyekszem.

        Kedvelés

      • Köszönöm 🙂
        Az,hogy elismerem mások magasabb szintű felkészültségét bizonyos téren,tájékozottságát,tehetségét,megvalósításait nem azt jelenti,hogy kisebbségi érzésem van. Ez valóság.
        Örvendek,hogy lehetőségem van most olyan emberek gondolatait olvasni akik felfogásomnak megfelelően írnak. Én még a rendszerváltás előtt voltam egyetemista,nem is magyarul tanultam.Nekünk semmi infónk nem volt a világról,(csak 2 óra TV műsor volt nem magyar-azt se néztük mert a bentlakás folyósóján volt a készülék csak egymásnak örültünk,sokat beszélgettünk,de a zárt világunkból hiányzott a valódi kultúra,
        zenei,szociális,politikai infóink szegényesek voltak.Volt néhány társunk aki hozzájutott külföldi zenéhez,vagy volt aki jobb anyagi körülmények között nőtt fel,többet utazott a szüleivel, jobban tudott angolul. Én nem voltam előnyös helyzetben. Ezért írom hogy nem vagyok egy szinten aritával 🙂
        Annyira semmirekelő vagyok,hogy mostanság is mind csak a blogot olvasom, képtelen vagyok befejezni egy-egy könyvet, semmit semmi fejlődés idegennyelv téren.

        Kedvelés

      • Én szintetizálok nekd sokféle, magas kultúrát, és akkor ez a blog olyasmi lehet, mint a proteinturmix (vitaminozott).

        A verseket te tudod itt a legjobban mindig.

        Kedvelés

      • fotoszintézis 😀
        hasznos lény vagy nekem,szimbiózis alakul ki

        Hát, jó szavaló voltam,még a nem anyanyelvi verseket is imádtam rossz hangsúllyal is 🙂

        Kedvelés

      • Nem az idegen nyelv ismerete teszi az embert es a magas kultura (az is persze sokat szamit, ha jo kezekben van es mint ember sem toprongy az illeto)…szoval mar hogy lennel semmirekello… Gondolom kihopztad a helyzetbol a maximumot, de ha meg nem akkor is meg kihozhatod.

        Kedvelés

  19. A fiatal nőket mindig biztatják valamire, többnyire arra, hogy szüljenek meg természetesen szexeljenek is, de tartsák a férfi érdekeit szem előtt. Gondolom a Gumiszoba a hatás-ellenhatás elve alapján biztatja őket ehelyett arra, hogy ne szüljenek és ne szexeljenek. De az a baj, hogy a kettő nem kioltja egymást, hanem mind a két jelenség bosszantó. Ráadásul a férfiközpontú szexualitásnak szerintem nem a nem szexelés az ellenpontja, ráadásul nem is kéne hogy legyen ellenpont, kölcsönös öröm kellene.
    Én mint fiatal nő úgy érzem magam mikor valamire biztatnak például szülés/nem szülésre vagy akár az orális szex elvetésére, mintha megint osztályfőnöki órán lennék. Néha még a kopott zöld linóleumot is látom magam előtt és érzem a krétaport a levegőben, meg hallom az osztályfőnök hangját amint felolvas nekünk egy mormon anya által írt könyvet arról, hogy ne drogozzunk és ne szexeljünk házasság előtt.:D

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igen. Az lenne a legjobb, ha azt mondaná, hogy tedd, amit te szeretnél! Amit te látsz jónak!

        Kedvelés

      • Hat ez az. Gondolom a nok nagyobb aranyban szeretik a szexet mint sem. Akkor meg magunkkal is jol kibaszunk. Mert a vibrator mindent megolda. Ja, hat marakinek, ha nincs masra igenye.
        A szules nem szules kerdese, meg azert gaz, mert ez annyira szemlyes kerdes. Ez pont olyan mint amikor folyton azzal nyosztetnek, hogy miert nem szulsz mar. Nem igazan ertem, hogy merulhet fel egyaltalan es ilyen formaban ez a tema.

        Kedvelés

    • Szerintem nem mondhatjuk meg más nők helyett, hogy szeretnek-e szopni, vagy szeretik-e, ha meztelenül lefotózzák őket. Hogy van-e értelme a szerelemnek, hogy az anyaság mint olyan csőd-e. Hány nő van, akinek tényleg nem lenne semmi öröme, ha gyereke nem volna?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. A Gumin találtam pár kifejezetten jó írást,jól eltalálva a túlzás-vagy tipizálási arányokat, fontos témákban. A kipécézettet nem feltétlen sorolom közéjük, nekem a mozgalmakkal amúgy is bajom van, mert olyan, de olyan könnyen fordulnak ellenkezőjükbe, saját magukba, túlzásba, és ha sikeresek az elején, és elromlanak a végén,akkor direkte kár, hogy a végével azonosítják a kezdeti, amúgy szép és jó eszmét.

    Láthattam a bezzegen, hány anyás téma fordult ki magából, amikor magára csavarodott mozgalom lett valahol. Mi lett például az Egyesült Királyságban a természetes szülés mozgalmáról (hazaküldött nők, későn felismert sürgősségi császárok, goromba vagy nemtörődöm bábák), itthon itt még nem tartunk, de ott igen, hogy ártatlan elsőszülő csajok zokogva írják hogy “nem teljes értékű anyák” (wtf?????) mert császáral szültek vagy elapadt a tejük két hónap után. Láthatták sokan, mi lett a kedves, emberi, eredetileg egyszerű és olcsó babahordozásból, méregdrága dizájnkendőtől a “te nem szereted, hogy babakocsiban tolod” borzalmáig, vagy nyíltan felvállalt üzleti nyomulásig. Amikor öncél lesz valakik életében, vagy bunkó valakik kezében, akkor ette meg a fene, pedig az alap jó célokkal önmagukban azonosulnak csendesen, lassan egyre többen – pont ha nem akad meg azon, hogy erőszakosan nyomják valahol.

    persze azt is értem, hogy az “ellenoldal” erősödött – a paternalizmus nőtt, a nők helyzete rosszabb lett itthon, a bunkó közbeszéd és viselkedés meg trendi. Ezért az ez ellen küzdők is kénytelenek valahol felcsavarni a hangerőt, a Gumi egyértelműen ezt is tükrözi. Értem, mert mondjuk az oktatással kapcsolatban én is úgy beszélek már, ahogy sose hittem volna, és pár embernek kívántam már olyat, amit eddig leginkább rablógyilkosoknak tartogattam csak.

    Ha a hímsovinizmus vagy a tahóság a kipécézett “ellenség”, abban benne vagyok, a férfiak úgy általában viszont nem ellenségeim, különben se tudok rájuk a legtöbb üggyel kapcsolatban homogén csoportként gondolni. Azt is látom, jószándékú embereket hogy fordít fel egy nem jól felkészült helyzet, hogy veszik át a helyet a szülőtől látott, korábban elutasított automatizmusok, őket nem kupán vágni kell, hanem tudatosítani, mibe kerültek éppen. Más kérdés, hogy néha nehéz eldönteni, az illető mennyire tudatosan csinál úgy, és mennyire reagál öntudatlanul-zsigerből, mennyire kell kiabálni, hogy a füléig eljusson valami.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nos igen. Jókat írtál.
      Nekem a kötődő neveléstől és a szoptassunk ameddig lehet dologtól konkrétan égnek áll a hajam. Nem szeretném a hátamon cipelni a gyereket, mint egy afrikai és 2 évesen sem szeretném szoptatni.
      Ha valaki igen, lelkem rajta. De amikor erőltetnek valamit, az nekem nagyon ellenszenves.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • „mint egy afrikai” – nem akarom nagyon kinyitni a vitát, de nem gondolod, hogy ez egy kicsit xenofób így? (egyébként nem „mint egy afrikai”, hanem mint bármelyik természeti nép vagy épp magyar paraszt. gyakorlatilag a történelem során mindenhol, ahol a nők nem dísztárgyak voltak, kialakult a hordozás vmilyen formája)

        Kedvelés

      • Nagyvárosban és mai igényű, tempójú, belebolondulni nem akaró ember sincs meg hordozás nélkül. Szemgyönyörködtető biopamut kendővel. Nagyon örülök, hogy akkor beruháztam ilyenekbe, és most néhány hónapos ciklusban köcsönadhatom azoknak, akiket szeretek, esetleg meg is taníthatom őket háton hordozni.

        Ha valaki nem volt csecsemővel sokat, meg nem ismeri azt a világot, érthető, ha gyanakszik, de nekünk, akik végignyomtuk, és életet mentett a hordozás, az ő véleménye nem játszik.

        Kedvelés

      • Az én időmben még csak szemgyönyörködtető biopamut kendő sem volt, csak egészségtelen kenguru meg háti hordozó, de én valószínűleg megtébolyodtam volna, ha nem tudtam volna velük bármikor, bárhova kimozdulni. Negyedik emeletről, tömegközlekedve. (És ennek bizony az igény szerinti szoptatás is nagy előremozdítója.)

        Kedvelés

      • “Az én időmben még csak szemgyönyörködtető biopamut kendő sem volt, csak egészségtelen kenguru meg háti hordozó”
        Igen, ez nekem is nagy fájdalmam így utólag, és nagyon sajnálom, hogy nem terjedt el a hordozókendő előbb. Emlékszem, én folyton a csípőmre ültetve hordoztam őket, ami hosszú távon baromi fárasztó (pláne ha a gyerek alszik) és a kezem sem szabad közben.

        Kedvelés

      • Xenofób jaj. Írhattam volna azt is, h magyar parasztasszonyok. de nem a természeti csoportokkal van a bajom!
        Írtam, h semmi bajom azzal, ha más így hordozza a gyerekét és az afrikaiakkal sincsen semmi bajom.
        Hanem a kinyilatkoztatás szerinti dolgokkal van a problémám.
        Amikor ezt tolják az arcunkba, h csak így lehet. Egy időben ennek nagy “divatja” volt.
        Anyám is hordozott engem, de az félvállas volt. Szegény sokat panaszkodott, h nagyon kényelmetlen volt. Nyilván a háti hordozó nem húzza el a gerincet.
        Biztos vannak szituációk, amikor a hordozás praktikus.
        De az is más, amikor mint opcióról beszélnek erről, vagy kizárólagosan követendő mintáról.

        Kedvelés

      • Azért, mert nem testközelben tartani a csecsemőt az elhanyagoláshoz hasonlatos. Modern elidegenedés, katasztrofális következményekkel. Szerintem te csak nem tudsz a témáról eleget.

        Kedvelés

      • amikor fiatal voltam, ha lett volna gyerekem hordoztam volna, vagy legalabbis megprobaltam volna valamennyit (nem vagyok erintkezos fajta, lehet nem birtam volna napi sok-sok orat heteken-honapokon keresztul).
        en kengururol almodoztam, kendot akkoriban csak rajzon lattam a sehany eves kislany-ban.

        Kedvelés

      • Amanita, ez abszolút alátámasztott, én hármat gondoztam kötődve, ismertem 200+ családot, akik így csinálták, nagyon elmélyedtem a témában. Nem divat, nem erőltetés, hanem olyasmi, mint hogy nem tesz jót a finomított szénhidrát, vagy hogy kell a vitamin. Mint mondjuk a C-vitamin.

        És akkor ráteszek egy lapáttal: a kétéves szoptatás sem hóbort, ugyan nem mindig élmény, de önmagából következik, ha már ott vagy, végigcsinálod, én 25, 18 és 30 hónapig szoptattam az enyéimet, és megrendítő a különbség az egészségi állapotukban pici koruktól: allergia semmi, fertőzésekre való fogékonyság alig, vírusok egynaposak, fogak, állkapocs, beszédhibahiány, általános jóllét, intellektus.

        Amiért a hordozás, testközelség, szoptatás jelenségét így bagatellizálhatja, elutasíthatja valaki, mint ha egyenértékű lenne a tápszerrel, sírni hagyással, külön szobával, annak a neve kulturális vakság, előítélet. Anyáknak magyarázni, hogy hülyeség, amit végigcsináltak, nekem ez eléggé érthetetlen.

        Kedvelés

      • Én sokat olvastam a témában, próbáltam saját igényem szerint szülni, kötődtem, hordoztam, szoptattam (6 hónapig csak anyatej, még akkor is, sírva is, mikor övsömört kaptam, és ez öntudat volt, nem összeszorított száj), nagyon tudatos voltam, bárkivel szemben is akár (pl. anyós, védőnő). A gyerekeim magukat választották el, nem ismerték a cukrot, csokit, annál jobban szerették a saját kertben termelt zöldséget, gyümölcsöt, nasijuk bio kölesgolyó volt.
        A nagyobbikam mégis asztmás,allergiás lett. Meggyőződésem volt sokáig, hogy a sok szar oltást nem bírja a szervezete, mert belázasodott tőle (az MMR-től alig bírtuk lehúzni a 40 fokos lázát), pedig amúgy nem lázasodós típus ma sem. Azt mondták, ez az oltással jár, persze…
        A kisebbem pedig szorongós lett (kötődés, hordozás ellenére is). Az oltásokat viszont jól bírta, és nem is beteges. Viszont pszichodrámára jártunk vele 1,5 évig, hogy bírja kezelni az iskolai stresszt.
        Ezek után maradt az önnmarcangolós mea culpázás, hogy én/mi mit rontottam/-tunk el, bennem/-ünk van a hiba, mert ezek biztos pszichés tudatalattis okozatok a kölkekben. Akkor kezdtem elnémulni, elmaradni a mamamiról, hiszen nem illek/-ünk a bezzegek közé már.

        Azóta úgy érzem, hogy ezek összetett folyamatok, minden hozzájárulhat, személyiségfüggő is, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy figyeljek, legyek nyitott, érzékeny a valódira, ismerjem magam, a körülményeket, legyen szemem/szívem az igazságra, és bízzak magamban, hogy el tudom dönteni mi a jó. És szabad hibázni, amit szabad kijavítani, és könnyedén továbblendülni. És ezt kellene tudni a srácoknak is tovább adni.

        Kedvelés

      • Ezzel együtt persze ma is kötődnék, szoptatnék, hordoznék, mert nekik is és nekem is így volt jó! 😉

        Kedvelés

      • Egyáltalán nem vonóm kétségbe a tapasztalataidat. Tápszer híve sem vagyok.
        Nekem konkrétan az volt a kellemetlen,amikor hordozó-szoptató anyukák nekem nyomták ezt. Ha elmondja nyugodtan, h esetleg kipróbálhatom, ugyanakkor nem prédikál, akkor elfogadom.
        Van keresztgyerekem és születésétől kezdve természetes volt a testi érintkezés, puszi, ölelés.
        Ismétlem nekem nem a nézettel és annak alapjaival, bizonyítottan kedvező hatásaival van a problémám, hanem az erőszakos anyukákkal.
        Mikor valaki nyomja, h például csak xilitet adhatsz a gyereknek.
        Viszont azt is meg kell érteni, h nem mindenki ilyen beállítottságú. nekem az állandó emberi közelség egy idő után terhes. Nem tudom, h mennyi ideig tudnám hordozni vagy szoptatni.

        Kedvelés

      • de a testközelség egy csecsemőnél nem opció, hanem szükséglet. dunát lehet rekeszteni a tanulmányokkal (kezdve a szőranyás majmokkal), hogy a testközelség mennyiségi hiánya stresszfaktor, a megadott közelség meg benefícium.
        ez úgy tény, mint hogy az autizmust nem az oltás okozza, akkor is ha az orvostudomány valóban tekintélyelvű és profitorientált sokszor, és a magyar átlagorvos sem a legáptudétebb.

        az már egy technikai kérdés, hogy ezt ki hogyan oldja meg, kézben, kendőben, babakocsiból kikapkodva, meg hogy egyénileg mennyi közelség a bírható – itt vannak opciók, meg szuboptimális körülményekkel sakkozás valóban, de ettől még sztem nem célszerű úgy tenni, mintha jólléti szempontból egyenértékű lenne a kettő.

        Kedvelés

      • Senki nem erőltet semmit. Ha nem voltál csecsemővel, persze, hogy idegen az egész. Ni9ncs gyereked, azért idegenkedsz. De olvass utána, mert nem ilyen egyszerű. A legjobb irodalom magyarul:
        hordozo.hu
        Az afrikaiak meg tudnak valamit szerintem.

        Kedvelés

      • Több kutató szerint ez az oka a modern elidegenedésnek és boldogtalanságnak, depressziónak, ezernyi bajnak. Hogy nem öleltek, hajtották a pénzt, sírni hagytak, bölcsibe adtak. Nekem meggyőző volt. Nem, nem egyenértékű választás a külön szoba (újszülöttnek) és az együttalvás.

        Kedvelés

      • Nem hiszem, hogy el vannak cseszve, de pl. ősbizalom terén nagy hátránnyal indulnak kötődően nevelt társaikhoz képest. Egészen döbbenetes egyébként, hogy terápiás csoportban milyen sokszor dolgozunk fel traumát preverbális korszakból, illetve milyen sokszor megyünk vissza a szülés-születés élményére, illetve az ezt követő hangulatra és érzésre a családon belül.
        Valahol még azt is olvastam (lehet pont a Tehetséges gyermekben), hogy az a gyerek, aki élete első évét az anyjával töltötte viszonylagos törődés közepette, és csak utána került be a rendszerbe, az sokkal kisebb eséllyel lesz kicsúszott fiatal, mint azok a társai, akiket születésüktől fogva elhanyagoltak. Szóval, ilyen sokat számít.
        Én azt hiszem, vagy pontosabban szólva, számomra a vita nem a kötődő – nem kötődő nevelés között zajlik, hanem a módszert propagálók stílusa és életvitele között. És aki nem élte át ezt a helyzetet, annak akár visszatetsző is lehet, hogy a szülésig mondjuk vagány, jófej barátnője hirtelen hordozó-szekta taggá (szándékosan használok ilyen kifejezéseket) vált és semmi egyébről nem képes beszélni, mint a gyerekgondozás aktuális trendjeiről. Én átéltem ezt is, nyilván soha nem jeleztem, nem szidtam, csak simán annyi volt bennem, hogy én már nem tudok ezekhez az emberekhez csatlakozni, mert nincs miről beszélgessünk. Aztán átéltem azt is, amikor a 3 kilós élőlény hirtelen ott volt és tenni kellett vele valamit. Lehetőleg jót. Minden nap, minden órában. Nehéz ezt szemléletváltás nélkül megúszni, de annyira emlékeztem a gyerek-előtti életemből (döbbenet, hogy el lehet felejteni, milyen voltál azelőtt), hogy én sem bírtam, ha a gyerekek körül forgott minden társalgás, így én sem nagyon nevelek másokat, nem hozom be a gyerekeimet és a hozzájuk kötődő gondolataimat olyan társaságban, ahol idegen az egész gyerekvállalás.
        Most figyelem épp a családban, hogy nekem lettek előszőr gyermekeim, aztán a fiúknak és a két férfi többször kért tőlem ötletet vagy tanácsot, mint a feleségeik. És azt hiszem, részben a dac miatt is. A pasikat senki semmilyen útravalóval nem látja el, amikor kiderül, hogy a nőjük terhes. A nők viszont kb. 7-ik héttől a halálukig hallgatják, hogy mit hogyan kéne csinálni és tud ez fárasztó lenni. Én redukáltam a megállás nélkül ömlő jótanácsaimat annyira, hogy a csecsemő, a gyerek a testével érez, kapcsolódik a világhoz, minél több a testi közelség, annál jobban érti a körülötte lévő idegenséget. De hogy ezt ki milyen formában valósítja meg …

        Kedvelés

      • Van olyan társaságod, ahol idegen téma a gyerekvállalás? Ez ritka. Sok anyának vagy csak kismama barátnői, közege van, terhestornás ismerős, játszótéri anyuka, szintén babás sógornő, vagy senkije. A felnőtt, értelmes, intellektuális beszélgetés a legritkább. A gyerek pótcselekvés és belebuzulás.
        Holott a kötődő nevelés pont arra jó, hogy aggályok, táblázatok, macera nélkül, ősemberi egyszerűséggel lehessünk szülők. Mintegy mellesleg vannak gyerekeink, az élet az első, vagyis a nagyobb, az a keret, és abban vannak gyerekek is. Haragudtam a gyerekfétis miatt, a kendőviták, a hordozási iskolák acsarkodása, a missziós fennsőbbségtudat miatt én is, pedig hordozási tanácsadó vagyok, és a létező legjobb képzést végeztem.

        Nem voltak nekünk soha csodatárgyaink, fejlesztő játékaink, bébiangol, extra foglalkozás. Ahogy most nincs koszpara, nincs jajmegfázol, bevettedeacévitamint, ahogy a hegyre mászunk, biciklizünk, kertben szaladgálnak, csak úgy, és nem aggódom, olyan volt az anyaság János mellett.

        Én is erősen megfogadtam még Lőrincet várva, hogy nem leszek egzaltált, nem mutogatok képeket, nem beszélek boldog-boldogtalannak kakiról és büfiről, mozgásfejlődésről és hogy “olyan okos, nagyon különleges gyerek” (aztán tessék…), szóval nem mindig ő lesz a téma, nem lelkendezem. Tartottam. Később is.

        A kötődő nevelés pont arra jó, hogy az ember mellesleg lehessen szülő. A kötődő nevelés annyi, hogy csak öleljük, és minden, de minden rendben van. Rossz volt látni, ahogy dogmává, kicsinyességé, gyűlöletté nő (engem névtelen, irigy, buta nők kimobbingoltak ám a mamamiról). De még 2008-ban az infókeresés és egymásra csodálkozás után: jé, te is hordozol, de jó! már a fejemet fogtam az értelmetlen horgolt nemtudommiken, buta-giccses babás zsargonon meg állandó aggódásokon. És főleg az üzleties adok-továbbadok-veszek-jól járok-összeveszek üzemen, meg a kendő- és pelenkasznobizmuson. Az nagyon durva és hitelrontó volt. A kivagyiság, a teljesen értelmetlen, időigényes külsőségmánia. Már a hordozás is alig érdekelte őket, meg a saját gyerekük, csak a kendő, a limitált szériás.

        Kedvelés

      • “Van olyan társaságod, ahol idegen téma a gyerekvállalás?” Nagyjából ilyen van. Azok az emberek, akikkel régi jó barátság köt össze, alig-alig vállaltak gyermeket, vannak köztük egyedülállók és együtt élők is, elváltak is. Vannak szülő-barátaink is, velük azért ismerkedtünk meg, mert gyermekeink vannak és azért lettünk jó barátok, mert a gyerekeken túl is élünk.
        Nekem ez nagyon fontos volt, az első gyereknél is, tudatlanul is, végig, hogy az életem minősége ne romoljon, hanem szélesedjen a gyerekkel. És ennek feltétele az izgalmas munka, az intelligens felnőtt társaság. Persze, terápián rögtön előjött, hogy vajon jól vagyok-e én ezzel az anyaság dologgal, szóval nem ilyen egyszerű, ahogy leírom, de azt biztosan látom, hogy sok, fórumon (akár itt is) bemutatott élethez képest a mienk a laza, sodródó fajta.

        Kedvelés

      • Igen, erőforrásokban gazdag, kiegyensúlyozott, inspiráló.
        A legtöbb anya éhezik szocálisan, a Ringató, a játszótér meg a hordozós klub csak ürügy, hogy ne őrüljön bele.

        Kedvelés

      • Igen Katja,jó hangot ütöttél meg a vitában 🙂
        Nekem sem aktuális már a kötődő nevelés téma, de valósággal megcsömöröltem a tegnap a sok erőltetett vitától . Úgy éreztem,hogy nem is lennék képes követni a módszert annyira zavart a ráeröltető hozzáállás.
        1. Aki nem anya azzal nem vitázunk a témában,emlékezzünk magunkra anyaságunk előtt.
        2. Az Éva gyerekei bizonyítják a kötődő nevelés hasznát ha láttuk őket ahogy viselkednek,és beszéltünk velük,valamint ahogy az anyuka viselkedik velük .

        Kedvelés

      • …nana, a kötődő (nem torz) nevelés hasznát ezer meg ezer, nálam figyelmesebb/könnyebb életű anya gyereke bizonyítja. Éva nem anyapéldakép, leginkább elege van, hogy mindent egyedül kell bírni, kitalálni, nem bírja a nyafogást, az első pillanatban leállítja a nyígást, gyakran leszarja őket, kiküldi, hogy induljanak el a sarokig, amíg ő induláskor utolsókat simít, és előre szól, hogy nincs hiszti, vagy hogy “én most kávézni fogok, oldjátok meg a cipőlevevést”, valamint nem hajlandó nonstop szórakoztatni őket, így aztán mindenki (elég) boldogan és kreatívan azt csinálja, amit ő szeret, mámorító kupi van, este meg összebújunk, mesélek, együtt alszunk, és hetente 2-3X beszélgetünk mélyen, meg érzelmes és lelazult pillanataink is vannak.

        Ez kényszer, mert érzelmileg folyton rendelkezésre állni, reagálni, rezdülni, ezt nem bírtam, néha azt sem, ha a sarkamban vannak, ha utánam jönnek a konyhába és beállnak az útba, vagy taszigálják a pultot vagy hangoskodnak. Ez van. Ezek ellen az ingerültségek ellen is kell a kemény sport. És meglepően jól sikerült a kényszer: elvannak, mindenki nyugodt és elégedett, nem rág fület, önálló, érti, hogy ezt együtt kell végigcsinálnunk, és az anyjuknak is vannak határai. De ez már nem kötődés, sajnos, az 3 éves korig volt, leginkább csecsemővel. Csak az együttalvás, a derű, az önállóságban hivés, bizalom a kötődő elem.

        Tényleg álomgyerekek, tényleg jól vannak, de lesz mit felróniuk nekem, az tuti. Viszont én nem fogom magam áldozatnak érezni ötven évesen, sem túlaggódni magam. Juli kezd most ilyen Lőrinc-szerűen kompetens és erős lenni, ezt jó látni.

        Ma mondjuk az Éva rábízta a félgyógyult, 13,3 évesre az oviba vitelt, lebiciklizett vérvételre, útközben a Margit körúton kurva nagyot esett száguldván, elcsúszván, villamossínbe akadván (öt éve nem estem), a vérvételtől rosszul lett, a sarat a rendelőben lemosta úgy-ahogy, kabátja (Lőrincé amúgy) kiszakadt, tiszta horzsolás és zöld folt az egész blogger, most szárad a Sarki Fűszeresben.

        (Ahol kávést/pultost keresnek épp.)

        Kedvelik 1 személy

      • Két kép van előttem a kisebbik fiaddal, ahogy a jelenlétedet közelségedet igényelte. Harmóniát láttam.Nagyon tetszett,megható emlékként maradtak bennem.

        Kedvelés

      • bocs,hogy elhogy előbb nem fejeztem ki sajnálatomat a kellemetlen események miatt .
        Rohantam,nem volt időm
        Persze a kötődő nevelés hároméves korig volt, de megadta a gyermekek lelki stabilitását,biztonságérzetét,a szeretettség tudatát.
        Az ,hogy vannak határok nem baj,sőt.Lásd az én fiam esetét aki nem ismeri a határokat.A pszihiáter diagnózusa ,alkalmazkodási rendellenesség ,és a tanácsa egy fegyelmezett,munkás program kialakítása. Másszóval a gyerek nem tud alkalmazkodni ahhoz a helyzethez amikor nem az van amit ő akar.

        Kedvelés

      • Semmi gond, okés minden.
        Nem pont három éves korig, persze, csak egy kicsit elfogyott belőlem a… a válaszkészség, ami a kötődő nevelés másik neve. Inkább az van, hogy legyél ügyes, oldd meg, én egész nap szervezek, rohanok, egy kicsit hagyjatok, kávézom, megiszom a turmixomat.

        (Valami van a kajámmal vagy a pajzsmirigyemmel, vagy túl fárasztó a sport, mert robbanósan ideges lettem a gyerekekkel, estére, és nem először. Ugyanakkor itt /uszoda előtér/ hisztizik egy másik gyerek, három felnőtt lesi a kívánságát, kérlelik, alkudoznak vele, “megígérted”, mondja, olyasmiről van szó, ami pénz, idő, energia, és vinnyog. Iszonyú megkönnyebbülés, hogy az enyémek ezt meg se próbálják, és tizedennyire nem erőszakoskodnak. Pedig őket nem teszik be előfűtött kocsiba úszás után, hanem gyalogolnak a buszozás után, amire negyedórát várunk, még másfél kilométert. Ha alapértelmezett, hogy a gyerek mindenért vinnyog és manipulál, akkor köszönöm, inkább felmondok.)

        Kedvelés

      • A fiammal sem volt baj a buszozás miatt. Általában nem volt követelőző,nyűgös gyerek.
        A gond vele a közösségi alkalmazkodással,feladatok teljesítésével van. A prés ,ami gondot okoz.
        Ami azt illeti én sem vagyok az aki minden külső helyzetnek előzékenyen alávetem magam,meglehetősen leredukálom a kifejtett energiát amit mások nemkorrekt elvárásaira fordítok.
        Mégis aggodalmaskodom a gyerekkel, próbálom rávenni,hogy betanuljon a rendszerbe a szükséges és elégséges mértékig,mert ebben a közegben kell boldogulnia .

        Robbanó idegességem nekem is volt és van,de én ezt hormonális okra vezetem vissza.
        Sokat szedtem, és még most is szedek egy homepatikus szert ami segít,nem csak az idegességre,más tüneteimre is.

        Kedvelés

      • Kérdezni is akartam eső, hogy mi volt a pszichonál. Adott támpontokat is, hogy mit hogyan alakítsatok ki? Mentek még?

        Nemrég egy továbbképzésen azt mondta egy szakember, hogy az embernek fontos elmennie a saját határaiig, és sokszor túl is kell lépnie azokat, hogy saját maga állítsa be az egyéni kereteit. Akkor lesz önazonos, és hiteles. Aki mindig csak a mások adta kereteken belül mozog (ami lehet túl szűk, de túl tág is), az mindig csak a külső körülményekre reagálva lesz képes sodródni.

        Kedvelik 1 személy

      • Pontosan azt állapította meg a pszihiáter,hogy a gyerek túl elégedett magával,nem kívánja tágítani a határait,ezért nem motivált egyáltalán.
        A kérdésre,hogy hány órát tanul naponta,lévén felvételi előtt, az volt a válasz,hogy, hát ha van házi akkor leírom,és ha nincs teszt holnapra akkor ennyi.
        Diagnózis alkalmazkodási zavar, nála minden olyan helyzetre érvényes kikor valamit KELL csinálni.
        Gyógyszert nem ajánlott,esetleg szedjen Mentat-ot,amit elsős korában is ajánlott a pszihológus.
        Utasítások
        hétközben 4órát tölteni tanulással, hétvégén de-du 3-3 órát.
        A gyerek ufo ehhez a programhoz

        Három hét múlva vissza kell menjen,hogy beszámoljon, mennyit sikerült megvalósítani az új programból.
        A hóhér akasztása, a pszihiáter nőnek is van két fia,az egyik épp most felvételizik, és ugyancsak mellette kell állni a tanulásnál. Ő megtiltotta a komputert és a TV-ét. Nekik két tantárgyból lesz vizsga,nekünk háromból ,mert anyanyelvből is.
        Megbeszéltük a matek tételek megoldását anyukák között,ő is együtt tanul a fiávala fiam jegye matekbol magasabb lett a próbavizsgán 🙂
        Legalább szolidarizál velünk. Mondta,hogy a fiuk gyerekesen gondolkoznak,a lányok már önállóbbak ebben a korban.
        Direkt érdeklődik a fiam iránt,kíváncsi ő is a fejleményekre.
        Most megpróbáljuk megvalósítani a programot,valamit megértett a fiam ugyanis, hogy emelnie kell a saját maga mércéjét ,és hogy alább kell hagynia a makacsságából.
        Persze mi szülők ,ellenőrizzük. Őszintén 10 százalék előrelépésnek is örülnék kezdetnek.

        Kedvelés

      • robinahood 🙂
        eszembe juttattad a régi módszereinket.
        Mi is alkalmaztunk hasonlókat,rendes munkára még pénzt is gyűjtött össze a fiam.
        Nálunk ma már más a helyzet, a kornak megfelelő megoldást kell találnunk. Nem beszéltünk mostanában jutalmazásról.
        Apropó beszélni fogok róla a fiamnak,legalább eszébe juttatom 🙂

        Kedvelés

      • Én el vagyok cseszve.

        “ősbizalom terén nagy hátránnyal indulnak kötődően nevelt társaikhoz képest”
        Ez, amit Katja írt, úgy igaz rám, hogy semmi sem igazabb.

        Nézem itt is, IRL is a kötődni tudó nőket, és irigylem.
        Ez az egyik, amit irigylek más nőkben, bízni tudnak, felszabadultak, én meg nem.
        Mindenben kételkedem, és borzalmas, sokszor gondolom, hogy élni se lehet így.

        Most, hogy olvastam itt, rögtön az volt az első gondolatom, hogy “Én ezt nem tudnám megcsinálni!”
        Hogy hordozzam majd a gyerekemet, szoptassak.
        Hogy én erre nem vagyok képes, alkalmas se.
        Magamban se bízom, nemhogy másban!
        Senki nem szoptatott a családomban, anyám se, senki.
        És, hogy én se fogok tudni.
        Irigylem azt, aki bízik, nagyon, nagyon, nagyon!

        Kedvelés

      • statisztikailag nagyobb valószínűséggel vannak elcseszve, illetve ez is az eleme az elcsesződésnek (elcsesződés alatt azt értem, hogy pl. terápiára van szükséged nem egy konkrét trauma feldolgozásához, hanem ahhoz hogy egyáltalán ne állandóan egy szardarabnak érezd magad/elhidd h szerethető vagy, stb).

        a kötődés elég rugalmas rendszer amúgy, tehát a gyerekek tudnak kompeználni, ha csak egy-két eleme hiányzik, viszont csak az elmúlt (néhány) században az összes faktor (szoptatás- és ölelésellenesség, munkahelyfetistizmus -> kéthónaposan bölcsi/megkereserdett nagymama etc, fekete pedagógia), tehát a gyereknevelés egész kontextusa, eszköztára, hiedelemrendszere (kultúrája) abba az irányba mutatott, hogy el legyünk csesződve.

        kicsit káoszos komment lett, de remélem vmennyire érthető azért.

        Kedvelés

      • Érthető nekem is, és egyet is értek.
        Én szeretném majd a gyerekemet több melegséggel nevelni, mint ahogy minket neveltek.
        Tudom, hogy anyáink túlterheltek voltak, most se jobb a helyzet.
        Azt se gondolom, hogy 25-től 40-ig most mindenki neurotikus lenne, de azért elég sokan vannak.
        Mi másért pöccennének be emberek kis piti dolgokon is.
        De ezt már nem akarom belemagyarázni a “szoptatott-e anyád, vagy bölcsibe jártál, amint lehetett” témába.
        Másrészt lehet, hogy én is egy távolságtartó anya leszek.
        Mindegy, a gyerekem tudni fogja, hogy én szeretem, hordozva, vagy nem hordozva is.

        Kedvelés

      • A csecsemő csak a testből, anyaszagból ért. és ezt súgják a nő öszönei, intuíciói is, sőt, a férfié is. Fizikailag fáj, ha nincs veled az újszülött, kibírhatatlan. Ez nem véletlen. Persze el lehet nyomni, kiirtani ezeket a hangokat. De én mindenben ilyen egyértelmű vagyok, szülés, menstruáció, szex, szagok, szoptatás, testi dolgok, ételek.

        Kedvelés

      • Ajj, de nehéz ez, beszélni is nehéz róla.
        “a nő öszönei, intuíciói is”
        Meg lehet bízni az intuícióban?
        Ez nekem nagy kérdés, komolyan.
        Mikor nagyon belezavarodok valamibe, gondolkodom, megnézem innen-onnan, aztán sehova nem jutok, akkor szoktam intuitív módon dönteni.
        Mondjuk általában jól, de ez lehet szerencse is.
        Ösztönből azt gondolom, hogy a hordozás jó.
        A szoptatást tényleg nem tudom, mert soha senki nem szoptatott nálunk, félek, hogy én sem fogok tudni, ez már egy nagyon mély félelem.
        Viszont ösztönből azt gondolom, hogy a gyerekhez nem kell mindig beszélni, csak, ha mondanivalónk van, nem ez a “szórakoztatás non-stop”, ráadásul én nem is vagyok egy nagy beszélő.
        Unatkozni fog?
        Normális-e így gondolkodni?
        Azt is gondolom, hogy a gyerek el tudja foglalni magát, úgy, hogy én is ott vagyok, de nem én játszom vele, csak együtt vagyunk, egyébként békén hagynám.
        Legyünk majd együtt, ő meg én, és kész.
        Ösztönből én ilyet képzelek el.
        De normális-e, amit érzek?
        És visszajutottam az elejére.
        Nehéz.
        És még nincs is gyerekem, milyen nehéz lesz, ha lesz!

        Kedvelés

      • Annyira elemi ez, hogy adják ide a csecsemőmet, rátör az emberre. Nem érzelem, annál erősebb, hormonális is talán.
        Én nem szeretem amúgy, ha pontatlanul használják az ösztön szót, van, hogy az önkéntelen csak. Szóval ösztönből nem hiszem, hogy gondolsz valamit, az spekuláció, hiedelem, simán felülbírálhatod.
        Viszont rengeteg anya tapasztalatait olvastam kismamafórumozós koromban, és akkor is rájuk tört, ha tök mást terveztek, vagy ha más viselkedést vártak el tőlük. És ez szerintem ösztön.
        Nem kell előre eltervezni semmit, majd megtörténik. Nem, nem fog unatkozni. leköti a világ. A létezés. Az anyai test nem szavakkal kommunikál, hanem hővel, szaggal, taktilis ingerrel, a légzés hangjával.
        Mindannyian kismajmok vagyunk, ezt feledi el a gőgös ember. olvassátok el Liedloffot (Az elveszett boldogság nyomában), abszolút slágerkönyv, és reveláció, ha nem érthető, miről vartyogok.
        Ő az élet áramáról beszél. Lüktető zenéről, mozgásról, szélfúvásról, kitettségről, mindig testközelben. Nem arról, hogy folyton foglalkozzunk direkten a gyerekkel 8ez tűnik ijesztőnek, de ez modern, jóléti faszság, fölösleges és kimerítő). Csak az együttlét, igen, de testközelben.
        Nemhogy egész nap nem lehet beszélni egy gyerekhez, de (rendszeresen) egy-két órát sem, beleőrülsz. Tök érthető, hpgy mindenféle lemondás mellett valamennyire szeretnéd a saját életedet élni. A kötődő nevelés laza, életszerű valami, csak nem téveszti szem elől, hogy kismajmok vagyunk.

        Kedvelés

      • “csak az elmúlt (néhány) században az összes faktor (szoptatás- és ölelésellenesség, munkahelyfetistizmus -> kéthónaposan bölcsi/megkereserdett nagymama etc, fekete pedagógia), tehát a gyereknevelés egész kontextusa, eszköztára, hiedelemrendszere (kultúrája) abba az irányba mutatott, hogy el legyünk csesződve”

        Nagyon egyetértek Mau. És sajnos azt látom, hogy ez ma még sok helyen ugyanúgy virágzik. Főleg az idősebb pedagógusoknál. És sajnos a jelenlegi centralizálásra törekvő politikai irányok nem sok jót ígérnek. Nem abba az irányba mutatnak, hogy jobb lesz a gyerekeinknek. 😦

        Kedvelés

      • “Nem arról, hogy folyton foglalkozzunk direkten a gyerekkel 8ez tűnik ijesztőnek, de ez modern, jóléti faszság, fölösleges és kimerítő). Csak az együttlét, igen, de testközelben.
        Nemhogy egész nap nem lehet beszélni egy gyerekhez, de (rendszeresen) egy-két órát sem, beleőrülsz.”

        Ez nagyon-nagyon megnyugtató.
        Sokat gondolkodtam ezen, hogy én ebbe megbolondulnék, ha mindig beszélnem kellene, hogy lekössem.
        De abba is, hogy én is autózzak, legózzak, akármizzek egész nap vele együtt.
        Volt ismerős kisgyerek, akire vigyáztam, “Játsszunk!” “Jó, persze.” játszottunk, én abbahagytam, nekem már nem öröm, erre: “Ha te nem játszol, akkor én se!” és nem is játszott, majdnem sírt.

        Ilyenekre gondoltam, non-stop beszéd, állandó foglalkoztatás, hogy én ettől biztosan idegösszeroppanást kapnék.
        És persze, mondhatom én azt, hogy engem se foglalkoztattak gyerekkoromban, elfoglaltam magam, pláne, ha más vigyázott rám, nem családtag, de azóta nagyot változott a világ, és a gyerekekkel foglalkozás is.
        De, hogy ezt nem kell csinálni, az nagy megnyugvás.
        Mert, persze, mindenki jó szülő szeretne lenni.
        Azért van ez a sok kétség.

        Kedvelés

      • Nadja csatlakozom. És az volt a legviccesebb, hogy partizánoknak érezték magukat az eszme hírnökei, holott már totál ez a mainstream, a 60 éves védőnőtől is ezt hallgattam, meg a zöldségestől a csarnokban.

        Kedvelés

      • És mégis beszólnak a hordozás miatt ma is, meg a szoptatás miatt is megszólnak. Igenis partizánok voltunk, én már 2001-ben, aztán 2008-tól. Az ifjú, látszatra szoptatáspárti gyerekorvosnak egy kérdést teszel fel, és azonnal tápszert ír. Nem olyan egyszerű ez. Olyan, mint a pc, egy kicsit mindenki tiszteletben tartja, de nem hisz benne, gyanús. Még ma is.

        Kedvelés

      • Nálam ez úgy nézett ki, hogy kértem tápszer receptet vészhelyzet esetére, és nem kaptam. Az első 3 hónapban minden szoptatásnál sírtam a fájdalomtól, de nem mertem nem szoptatni, akkora volt a nyomás. Bárhova mentem mindenki, még a BKV ellenőr is simán bekérdezett, hogy van-e elég tej pedig hidd el, nem vagyok az a típus ránézésre sem, aki azt várná, hogy bizalmaskodjanak vele. A tápszeres ismerőseimet agyonbaszogatták, hogy milyen rosszat tesz a gyereknek és tudja, hogy a tápszertől meg is halhat a baba? Ki az, aki beszól a szoptatás miatt, hol van?? Azt elhiszem, hogy 1 – 1.5 éves kor után változik a megítélés, de csecsemőkorban?

        És egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy akkora előnye lenne a szoptatásnak a gyerek egészségére és képességeire, íme egy példa, amit 5 mp befektetéssel találtam: http://time.com/9917/sibling-study-shows-little-difference-between-breast-and-bottle-feeding/

        Ja és azért is feketeseggű voltam, mert 2-3 óránként etettem a babámat, mert igyekeztem nézni, hogy mikor kér enni valójában. Kivétel csak a fejlődési ugrás volt, akkor kb 15 percenként kért és kapott tejet. Nem tudom, miért és kinek rossz ez így, nézni magadat és nézni a gyereket és tenni közben amit a legjobbnak látsz. Miért kell lenézni aki nem bólogat az ideológiádra, esetleg mást is figyelembe vesz, ja meg elhanyagolást lebegtetni? Komolyan? Hát szerintem meg az az elhanyagolás, amikor időd sincs már a saját igényeiteket figyelni, mert az anyaságod nettó önigazolássá formálódik, havonta többezer hozzászólást beversz a fórumokba miközben lóg a melled a gyerek szájába, de ott a plecsnid, hogy te igény szerint szoptatsz és hordozol, ezzel kurvára mindent megettél, jobban mint mások… hát hajrá.

        Kedvelés

      • Én nagyon szerettem volna szoptatni de két és fél hónapos korára egyszerre elállt a tejem,addig sem volt elegendő. Irigylem azokat a nőket akik hosszú ideig tudtak szoptatni, persze a gyerekik miatt.

        Kedvelés

      • Az elhanyagolást én sem értem. Babusgathatod, simogathatod a gyereket szoptatás nélkül is.
        Nagyon utálom, amikor valakit elítélnek, amiért nem tud szoptatni.
        BKV ellenőr atyaég.
        Az első 3 hónapod kemény lehetett.

        Kedvelés

      • A gyereknek úgy kell a szinte állandó testközelség, szemkontaktus, mint a táplálék. Légyszi, olvass utána, vagy beszélgessünk úgy, hogy van tapasztalatod, mert ez így basztatás.

        Kedvelés

      • Megint átbillent ez szélsőségbe. Mert nem a 2 hónapos és a 3 éves szoptatást állítjuk szembe egymással. mert van átmenet. És azt sem, hogy otthagyom a gyereket külön szobában, vagy mondjuk a nappaliban alszik, hogy közben tudjak mást is csinálni. Esetleg babakocsiban el tudok rohanni vele a pékhez, de a belvárosba hordozóban viszem.

        Kedvelés

      • A WHO szerint az akár két éves korig folytatott, igény szerinti szoptatás szignifikánsan jobb egészségi állapottal jár. Én nem állítottam szembe semmit, csak töténetesen átlag két évig szoptattam mindhármat, és megemlítettem a szövegben, ezért eltalál, ha ezt szélsőségnek nevezed, csak mert valami valahol idegesít. Kérlek, fogalmazz körültekintőbben. Nem tetszik ez az elégedetlen, keserű hang a blogon. Elég sokan basztattak a hosszú és igény szerinti szoptatás miatt, a gyerekorvos anyám is, de az idő engem igazol. Nem egészen tervezhető a kisgyerek, nem csak az anya döntése, hogy meddig szoptat, inkább finom páros tánchoz hasonlítanám. Az anya általában örül, ha van teje és működik az összhang, ráadásul tízezreket meg egy csomó mosogatást, áramot takarít meg élő, immunizáló anyagokat tartalmazó táplálással, ami közben az ő rákesélyét is csökkenti. Nem értem azok borzadását, akik nem is csinálták. Sokan gondolták előtte, hogy ők aztán nem szoptatnak két évig, aztán felülbírálták a meggyőződéseiket, mert telt az élet, és érezték, hogy ez a jó a gyereknek. Egyébként mi a baj a szoptatással, miért tabu, miért akkora rémület? A legegyszerűbb, legtisztább üzem. Valami elakadást jelez ez a taszulás (test, nőiség, anatómia).

        Kedvelés

      • Nem ideológia szerintem, nem kell bólogatni, és én nem nézek le senkit. Tények vannak, szemlélet, formálódás. Annyival meghittebb a kötődés, nem értem, miért támadják itt.

        Kedvelés

      • A helyzet az, hogy az anyákat, tök mindegy, mit csinálnak, basztatják folyamatosan mindenért, mindenhol. Mi lenne, ha legalább egymást nem basztatnánk? Mindenki annyit tesz bele, amennyit tud, úgy, ahogy azt a leghasznosabbnak látja. Miért nem lehet elfogadni mások döntését? Miért kell a másképp nevelő anyát kikiáltani ellenségnek azért, mert bekérdez a tahó BKV ellenőr?

        Kedvelés

      • na jó, nemtom minek írok ha ennyire nehezen érthető, de nekifutok mégegyszer. Leszarom ki hogy neveli a gyerekét, amíg nem bántja. Nekem nem ellenségem a kötődve nevelő, igény szerint szoptató anya, csak azt jeleztem, hogy a szoptatás az alapértelmezett a rendszerben, nem számít ellenállásnak. Lehet, hogy a hordozós anyukák szempontjából a nemhordozósok elhamyagolják a gyereküket, de aki ilyet hangoztat, az ne lepődjön meg, ha másoknak nem fog tetszeni. És ez a szembeállítás is hamis, mert az, hogy nem kötöm magamra a gyereket, az még nem azt jeletni, hogy ridegtartás van.
        és hogy olvassak… hát olvastam és hallgattam eleget a témát, engem egyszerűen nem győzött meg. Tanulmány van mindenre és mindennek az ellenkezőjére is, szerintem csinálja mindenki úgy, ahogy neki a legjobb.
        Ha ez basztatás volt, és nem az elhanyagolós duma volt a basztatás, akkor egy bunkó vagyok aki basztat másokat, ez van.

        Kedvelés

      • Én meg jelzem, hogy nem az az alapértelmezett. A gyerekorvosok többsége ötven múlt, de nem ritka a hetvenes sem. Kicsit meg tessék-lássék nyomják, hogy igen, jaj, de egészséges, de valódi információkkal, elkötelezetten, nehézséget is vállalva már nem, illetve ha valaki tényleg igény szerint szoptat, netán nagyobb csecsemőt, annak erőltetni fogják, hogy “eszik-e már”. A másfél éves szoptatását meg jobb, ha letagadod, mert ha megtudják, hát, akkor sem néznek rád hülyébben, ha meztelenül üvöltözöl az utcán.

        (Hasonlít a dohányzás és alkohol elleni kampányokra. Ott is látszatra igen, jelszavak szintjén, prospektusokban, de a reflexek mást mutatnak. Úgy maradtak, hogy nem baj az.)

        Tök jó játék ám, hogy mindenki gyanakszik, mindenkit a másik oldal bántott…

        Kedvelés

      • “Tanulmány van mindenre és mindennek az ellenkezőjére is, szerintem csinálja mindenki úgy, ahogy neki a legjobb.” Ez eléggé felelőtlen relativizálás, a fórumok engedékeny, bármire jó közhelye, ennyi erővel etessük virslivel az újszülöttet, mert úgy érezzük helyesnek. Informált döntések kellenének, és mindenkinek a saját életében, nem másokat lesve, frusztrációkat levezetve. És tudni revideálni. Miért hitviták ezek?

        Ridegtartásról sem beszéltem. Tanulmányról sem. De aki irányt mutat, akármilyen szakkérdésben, az mégis kénytelen lesz jól értett és komoly, többféle tanulmányt használni. Én egyébként testközelségről beszéltem, annak a hiánya az elhanyagoláshoz HASONLÓ, abban az együtt alvás, szoptatás, bármilyen válaszkészség és hordozás is benne van. Ki akad ki ezen? Akit elidegenítettek a gyerektől. Nem fogom letagadni, hogy ez traumaállapot, messze nem ideális.

        Ó, az ellenzők, amikor mondták nekem, hogy de fura a hordozás, meg így nem lesz jó… aztán elsírták magukat: Tudod, nekem ezt nem lehetett. Nem engedték. Akkor még más volt. Én sírni hagytam…

        Kedvelés

      • “nem testközelben tartani a csecsemőt az elhanyagoláshoz hasonlatos” — ennyit írtam. Mivel vitázol? Mi nem igaz ezen? Miért akadtatok fenn rajta?

        Amit írtál, abból kiderül a kín, a trauma. Értem én, hogy fáj, de én egy szót sem szóltam se a babakocsira, se a tápszerre, csak jeleztem, hogy mi nagyon alaposan utánajártunk, és a kötődő nevelés mellett döntöttünk (és az életmódunknak, a gyerekeinknek, a lazaságunknak csodájára járt a világ). Ti kezdtetek ebből hitvitát.

        Kedvelés

      • Igen, vannak a kötődő nevelés hívei között is szociálisan érzéketlen emberek, akik “erőltetik” a nézeteiket másokra, mint bármely más elv képviselői között. Ezek szerint, Nadja, te ilyennel találkoztál. Ez szomorú és sajnálatos, de nem általánosíthatsz ez alapján. A kötődő nevelés fontosságának lassan évszázadnyi dokumentált, tudományos háttere van, ami bizonyítja, hogy az elkülönítő nevelés tévút, ami rontja a gyerekek testi, lelki egészségét, és agresszóra hajlamosít. Mégis, akik a hordozást, együtt alvást, hosszan tartó, igény szerinti szoptatást választják, az esetek döntő többségében rosszallással, kioktatással, és rosszindulattal találkoznak. Egyáltalán nem méjnszrím. Még mindig nem fogadják el érvényes választásként. Én elfogadom, és megértem, ha egy anya úgy dönt, ő nem képes, és nem akar ilyen módon nevelni. Hiszen képtelenség tökéletesnek lenni az anyaságban. De ugyanezt az elfogadást és megértést várnám az én választásommal kapcsolatban is, amit szinte sehol nem tapasztalok. Nem tudom, lehet, hogy Budapesten már kicsit jobb a helyzet, de én vidéki vagyok. Itt engem mindenhol meg- és elítélnek azért a döntésemért, amit rengeteg tanulás, utánaolvasás, gondolkodás és mérlegelés után, felelősségteljesen hoztam meg.
        Én elhiszem, Nadja, hogy kellemetlen lehetett, mikor nyomatták az alteranyukák neked a nézeteiket, de lásd a másik oldalt is! Nekünk, kötődően nevelőknek iszonyatos falakat kell ledöntenünk csupán azért, hogy elfogadjanak minket.

        Kedvelés

      • “Én elhiszem, Nadja, hogy kellemetlen lehetett, mikor nyomatták az alteranyukák neked a nézeteiket, de lásd a másik oldalt is! ”
        Igen kellemetlen volt.
        Szikra látom a másik oldalt is. Soha sem szoktam beszólogatni, kioktatni másokat miért csinálják ezt vagy azt. Testvéremnél is gond volt, h szóljak neki, amikor többször megütötte a gyereket, mert türelmetlen volt vele.

        Párszor buszon kerültem olyan helyzetbe, amikor anyuka elkezdte szoptatni a gyereket. Eléggé látható volt a dolog.
        Máskor egy barátnőmnél voltunk 3-an. Anyuka szintén a beszélgetés közepette kezdett szoptatni. Igen természetes dolog a szoptatás. csak hol a határ? Át lehet menni a másik szobába is, és akkor a vendég nem érzi magát kellemetlenül.

        Ez megint olyan téma amivel a nőket, anyákat jól össze lehet ugrasztani a rengeteg elvárással.

        Kedvelés

      • Nadja,
        már régen megfigyeltem,hogy ingerült vagy a babatémában.Emlékszem ,egyszer régen írtad,hogy útban van a gyerekkocsi az utcán. Szórakoztam a reakciódon akkor 🙂
        Szerintem minden embernek más a tűrőképessége,és a te érzékenységed jogos.
        Én is nehezen viselem az ingereket ami egy gyerek gondozásával jár,tudom nem lennék megfelelő pedagógusnak sem mert nincs türelmem,nem bírom idegileg.
        Nem tudom.Neked van gyereked?

        Kedvelés

      • 🙂 Nem vagyok általánosságban ingerült, csak általában azzal kapcsolatban írok, ami megfog itt a blogon és gondolatot ébreszt bennem. Akkor ragálok. Irodalmi kifejtésre nincs időm. Inkább cinizmus a részemről. Az emberek bosszantó dolgairól írtam inkább.
        Egyébként udvarias vagyok. Vezetés közben is átengedem a gyalogost, beengedem a másik autóst, mert tudom milyen várni.
        De eső azt vettem észre, hogy az emberek visszaélnek a másik előzékenységével. Az anyukákon is azt tapasztalom ( nem mindenkin, de sokaknál), hogy “kiváltságosnak” kezelik magukat. Ő babakocsival van, engedjük át, előre. Átengedem, előre engedem, de akkor ne úgy menjen át mint egy csiga, hanem normális tempóban.
        Az utcán nincs útban a babakocsi, csak van hogy úgy tolják el mellettem, h nem törődnek azzal, h én is ott közlekedem és szeretnék haladni.
        Vagy étteremben úgy helyezik el, h a másik nem tudja kikerülni.

        Múltkor megyek a buszon, anyuka 3 gyerekkel, kettő közülük ugrál le-föl, 3. rohangál előre-hátulra, busz befékez, gyereket én kapom el. Anyuka nem szól semmit. Nekem ez elég fura.

        A kölcsönös alkalmazkodás, előzékenység hiányát látom az emberekben.
        Saját gyerekem nincsen, de sok gyerek van a családunkban. kettő hiperaktív. 🙂

        Kedvelés

      • “A kölcsönös alkalmazkodás, előzékenység hiányát látom az emberekben.”
        igazad van,ezt látomén is.Hiányzik az empátia.

        Kedvelés

      • Egyszer kb 1 órás ultrahang felvételt néztünk végig egyik barátoméknál. Udvariasan végignéztem, de legközelebb az ilyenből udvariasan ki fogok bújni.
        🙂

        Kedvelés

      • Igen. 🙂 Vannak kutyáink és amikor hozzánk jönnek vendégségbe akkor is felporszívózok, felmosok, ha esetleg előző nap takarítottam, mert tudom, hogy mást zavarhat a kutyaszőr. És nem erőltetem rá az én életformámat.

        Kedvelik 1 személy

      • Nem értem, miért nem a barátoknak, ismerősöknek jelzed, ami zavar, miért itt kell ezt és így, a kutyaszőrt, a szoptatást és a babakocsit toló anyukát egyféle idegesítő jelenségnek kezelve véleményezni őket. Aggaszt, hogy megjelent a blogon a nagyon öntudatos, kicsit rosszhiszemű, ítélkező hang. Több szeretet kéne, hogy a harag azokat illesse, akik tényleg bántanak, ne azokat, akik csak léteznek és pl. balerinacipőben bicikliznek, vagy megszoptatják az éhes, nyűgös gyereket. Autóban ülve majdnem mindenki idegesítő, idegen, zavaró, ez a tanulság, ezért sem autózom, és szerintem nem érdemes rászokni. Neked az a bajod, hogy nincs gyereked, ezért fáj az egész téma és keresed a kákán is a csomót.

        Kedvelés

      • A KRESZ a zebrán írja elő az elsőbbségadást!
        De rengeteg olyan szituáció van, amikor a gyalogosok nem a zebrán akarnak átmenni, vagy átrohannak, főleg fiatalok. Engem ez nem érdekel és nem azzal foglalkozom, h nekem vagy neki van elsőbbsége, hanem próbálok úgy közlekedni, h segítsem a másikat.
        És igen valamikor kegy, amikor a gyalogos figyelmetlenül megy át a forgalmas úton vagy piros lámpán én meg vészfékezek.
        Eléggé ki lettek csavarva a mondataim.

        Kedvelés

      • Nem, nem csak a zebrán, hanem még négy vagy öt másik helyzetben is elsőbbsége van. És ha meggyőződött róla, hogy nem zavarja a forgalmat, és már halad, akkor is. Erkölcsileg meg mindenhol, az autópályát, többsávos hidat és hatsávos fűútvonalat kivéve. A járda folytatásaként haladva BÁRHOL elsőbbsége van. Bírom, amikor az autós akarja megítélni, hogy mennyire van közel a gyalogosnak a zebra, mennyit kerüljön. Gyerekutálat plusz autós fölény plusz ciciiszony plusz férfiak elleni, személyes indíttatású, rideg pampogás… ütős kombó a csakazolvassán!

        Segíted a másikat, “udvarias vagy”, miközben a “segítségedet” (amelyre neki nem is lenne szüksége, ha te nem autóznál kényelemből/nem autóznának ilyen iszonyatosan sokan és gőgösen) felemlegeted, és véleményezed és leszólod a gyalogost. Akinek MINDIG sokkal szarabb. Én tudom, hogy nem vagy rosszindulatú. De autóból minden macera, mindenki ellenség, menjen már, mindenki lassú, te vagy a felelős mint veszélyes üzem kezelője (!), ez nyomasztó természetesen, ő meg minek van ott — így torzít el emberileg, teszi teljesen egyenlőtlenné a viszonyokat maga az autózás.

        Kedvelés

      • Nadja,
        nem gond.Most egy kicsit jobban megismertem a gondolkozásmódodat. Nekem nem annyira az igazság a lényeg hanem az emberek egyenként.
        Nem tudok feloldódni ha minduntalan az orromra koppintnak.Még ha hülyeséget beszélek is ,biztos van valami igazam.
        Én ha furcsának látom egy ember viselkedését, mondandóját,elszoktam gondolkozni az illető motivációin.
        Örülök neked 🙂

        Kedvelés

      • Ha gyalogos és biciklis közlekedik, ott is vannak szabályok. Akkor sem mehet mindenki tetszése szerint bármilyen irányba.
        Autózni pedig nem kényelemből autózom és nem vagyok gőgös.
        És macerának sem érzem, sem azt hogy mások az utcán vannak.
        A gyalogosnak sincsen joga másokat veszélyeztetni.

        eső: mit éreztél orrodra koppintásnak? Vagy lehet vmit félreértettem.

        Kedvelés

      • bocsánat, megint mellék- és résztéma, de arról akarok mondani valamit, hogy autóból minden idegesítő és hátráltat. egészen friss élmény, múlt pénteken vettem egy biciklit, és most felváltva használom mindkét járgányt. egyébként tényleg nagyon jó biciklizni, és nem is különösebben félelmetes (kivéve persze a hírhedett gyömrői út), viszont azon röhögtem pont délelőtt, hogy eszembe jutott ez, amit írtál, hogy autóból mindenki idegesítő, mert hátráltat, és közben velem meg az történt, hogy eddigi türelmes, békés és előzékeny vezető énem, akit különösebben semmi nem idegesített, hallgattam a zenét és békésen hajózgattam az úton, biciklire ülve úgy eltűnt, mintha nem is lett volna, és egy magában folyamatosan káromkodó büdös tirpák vette át a helyét, hogy a kurva gyalogos takarodjon, hát nem látja, hogy ez bicikliút, mi a faszt kell itt kutyát sétáltatni, uram, kérem húzzon arrébb, nagy kérés volna-e, ha elvontatnád innen magad, mi a kurva anyádért csapod fel a sarat, minek fordulsz ide balra te szemétláda, mi a fasznak kell nekem leszállni és megállni a pirosnál, mikor milyen kellemetlen újra elindulni úgy, hogy a seggemben pöfög a kilences busz, miért nem lehetett feltakarítani innen a kutyaszart, nekem tízszer olyan szar átmenni a kátyún, mint neked, te toyotás faszkalap, így aztán húzz az utamból, miért foglaljátok el az egész járdát az andalgásotokkal, mi a picsáért nem lehetett megcsinálni az összetört aszfaltot, mi a szart képzelnek, hogy lerakták ide ezt a kibaszott díszburkolatot, stb stb stb 🙂 utólag mindig jól elszórakozom ezeken, de azért ez eddig nem vallott rám, bár nyilván, jobban féltem az életemet, mint autóban. viszont az igaz, hogy az élet egyéb dolgai kevésbé basznak fel, mint amikor autózom, mert nincs időm gondolni rájuk 🙂 még ezzel együtt is nagy élmény, és nem annyira megerőltető, mint képzeltem, csak a bukósisak áll baromi szarul.

        Kedvelés

      • Ez az eleje. Majd elmúlik, akkor leszel nagyvonalú. Én már csak kikerülöm, aki a bringaúton csodálkozik a piktogrammal a talpa alatt. Tudom (látom), jön szembe valaki, akit jobban idegesít, majd rászól ő.

        Kedvelés

      • Hat eastern,a bicajos megtapasztalasodon azota is nevetek. Amugy most visszagondolva a bicajjal munkaba idoszakomra en is duhsebb voltam, leginkabb az autosokra.

        Kedvelés

      • “Párszor buszon kerültem olyan helyzetbe, amikor anyuka elkezdte szoptatni a gyereket. Eléggé látható volt a dolog.” És? Tényleg zavart? Ez a te sérelmed? Neki sokkal fontosabb ott megnyugtatni a gyereket, mint amilyen bonyolult volt neked nem odanézni. Te a parkban pisilő nőkhöz, férfiakhoz is odamész? Nem úgy tervezzük, de nyűgös vagy szomjas a gyerek. Én kampányoltam a nyilvános szoptatás elfogadottságáért. Ahol simán mászkálnak férfiak fedetlen felsőtesttel… ugyebár.

        Kedvelés

      • Nem lehet, hogy neked kéne megértened, hogy ő szoptat, miért teszi, és szemléletet váltanod, ahelyett, hogy minősítgeted és a saját kéynelmedet és komfortzónádat félted? Egy csecsemő, cicivel a szájában, komolyan olyan riasztó? A strandöltözőben zavarnak a cicik? A szexualizált képek zavarnak úton-útfélen?

        Akkor most értesülj róla: babakocsival, zebrán, hangoskodva, szoptatva, áradozva, kifogást keresve, hibákkal együtt, túlterhelve is, akárhogy, egy anya, aki azt vállalja, amit ne nem, a társadalomtól bármit és mindent megérdemel, éspedig örömmel és ragyogva adják neki. Aki az anyákat basztatja (nő létére!), az emberileg szar minőség.

        Kedvelés

      • “A strandöltözőben zavarnak a cicik? A szexualizált képek zavarnak úton-útfélen?” igen es igen.
        a csecsemoben nem a mell zavar (foleg) – esszel megertem hogy muszaj es praktikus akkor es ott – hanem az hogy cuppog (kabe ugyanazert amiert egy asztalnal ulve barki masnak a levesszurcsolese is zavarna) – de belatom hogy ebben az eletkorban meg nem lehet neki mondani hogy csendesebben egyen mar lecci…

        Kedvelés

      • Ellie,
        ilyenkor mondta az öcsém,hogy- ne add olyan mohón !
        Már nem tudom szoptattam,vagy cumiból etettem,de nagyon nekilátott a gyerek 🙂

        Kedvelés

      • Ellie,nem értem mire mondod a tesót,és saját gyereket.Irónia ?

        Igazából nem volt tesóm, mert a csaladtól negyszáz kilométerre voltam mikor gyerekem született, anyám ,apám éppen súlyos betegek voltak otthon, senkire sem számíthattam ,sem tanácsot nem kérhettem mert akkor nem volt internet.
        Az első három hónapban meglátogatott az idősebb testvérem,amikor hazament akkor apadt el a tejem.
        Ez akit említettem csak sokkal később jutott el hozzám,mert a szüleimet ápolta. Aha,akkor üvegből etettem,mert nem volt már tejem.
        Mikor hét hónapos lett a fiam vonatra száltunk,hogy a szüleimhez eljussunk,nem direkt vonattal jutottunk haza.

        Kedvelés

      • De o valahogy olyan szaraz mostansag. En egyszer kezeltem egy anorexias es gyonyoru arcu lanyt. Ruhaban nem lehetett latni, sot a vastag trolkozo alatt sem, de amikor megerintettem egyszeruen rosszul lettem (ne nevessetek ki, tenyleg igy volt) ugy vert a szivem es meglodult velem a szoba, hogy azt hittem elajulok, de nem ertettem miert. Miutan a torolkozot elmozditottam lattam, hogy egek!!! egy csontvaz borbe burkolva. Eletem legnyomasztobb kezelese volt. Sokat beszelgettem vele, semmit nem evett csak napi 7-8 liter vizet ivott, csoda, hogy el tudott jonni egyaltalan. Kimeletlen oszintesegemnek meg lett az eredmenye egy eros ev utan visszajott megkoszonni 8 kiloval nehezebben (alig volt erzekelheto) amit csak nagyon lassan tudott visszahizni, nagyon boldog voltam. Remelem azota meg jobban van.

        Kedvelés

      • de miért érzi magát a vendég kellementlenül? nem-e azért, mert sose látott még szoptató nőt (tudtok-e mondani EGYETLEN filmet pl. amiben szoptatnak?), a mell szénné van szexualizálva és tabusítva. 22-es csapdája.

        plusz a gyerek simán húsz percig szopik adott esetben, egy újszülött igen gyakran is, addig a nő üljön egyedül a másik szobában, amikor vendégei vannak? ez tök irreális.

        Kedvelés

      • Hát nem tudom. Én nem érzem irreálisnak. Ha vegyes tárasaság van, akkor a férfiak is üljenek addig körben és úgy beszélgessünk?
        Nálunk volt barátnő, aki bement a másik szobába és ott szoptatott. Nem panaszkodott utána.

        Kedvelés

      • Én Jelenits István mellett ülve kaptam elő a féléves gyereknek a csöcsöm, mert nem akartam lemaradni a beszélgetésről. Gondolom, szoptató madonnát látott már ő is. Tele van van vele a művészettörténet.

        Kedvelés

      • Nadja, mi történik ha a férfiak látnak egy szoptató nőt, úristen? Szerintem sokkal gázabb, hogy kiküldenéd, mintha valami szégyentelen dolgot csinálna. Mondjuk a nők egy része pont az ilyen fanyalgók miatt szigetelődik el kisgyerekkel… Egyébként meg, ki nem szarja le, van akinek meg a kézenfogva sétáló melegek, vagy a csókolózó párok nem felelnek meg az ízlésének…

        Kedvelés

      • Nem azért érezhetjük esetleg kellemetlenül magunkat szoptatás esetén, mert egyéb más esetben nem mutogatjuk a mellünket?

        Kedvelés

      • Dehogynem mutogatjuk. Mindenki push up, a légkondireklámon a bimbó átlyukasztja a trikót, feszülős felsőkben járunk, és csak azért nem veszik le a melltartót, hogy annál izgibb legyen. Valamint nudista strandok, toplessbárok.

        Kedvelés

      • Semmi nem történik, de nem tudhatod, h ő hogy vélekedik erről.
        Kiküldeni meg természetesen nem fogom.
        Emiatt pedig nem kell elszigetelődni, ez túlzás!

        Kedvelés

      • és ha a vendégemnek nem tetszik, hogy nincs rajtam csador, mert az olyan kihívó, akkor vegyek azt is? vagy hogy van ez?

        pont ez az elszigetelődés lényege: nem szoptatni iszonyú macera a szoptatáshoz képest. életvitelszerűen bevonulni a „másik szobába” (és ha étteremben vagyok? a vécében üljek fél órán keresztül?) szintén, mert egy valószágos csecsemő nem félnaponta fog megéhezni.

        ha iszonyú macerákra kényszerülsz a nyilvánosság használatához (babakocsival szenvedés, üvegből etetés), az az elszigetelődés melegágya.

        Kedvelés

      • Az összes kérdésedre leírták már feljebb, hogy miért érzed zavarónak a mell látványát, hogy miért probléma, ha el kell rejtőzni, de nem akarod érteni. Vannak dolgok, amik az emberek jó részének bizonyos térben és időben nem tetszik, most tabu a női mell, de attól még a nőknek joguk van a gyereküket táplálni akár a buszon is, és nem kell tekintettel lenniük senki érzékenységére. Ez különben is lehetetlen, a melegek nem foghatnák meg egymás kezét az utcán, ha körbe kérdezősködnének, hogy nem sértik-e valaki érzékenységét. öreg néniknek meg az utcai csókolózás nem tetszik, nekem meg az atlétás sörhasúak, és?

        Kedvelés

      • Hát pont jó példát mondtál, mert az egyik ismerősünk gyereke kb 3 éves volt és a gyerek szopizni akart, anyuka már nem akarta annyira.
        És mesélte, hogy a gyerek állandóan fogdossa a mellét társaságban is és neki ez már nagyon kellemetlen volt.

        Ami neked természetes, az borzasztóan zavarba hozhat egy kiskamaszt, egy kisebb gyereket lehet nem.

        Kedvelés

      • ne a gyerek előtt mi? haha!

        és nem az hozza az embert zavarba, amit nem tud hova tenni, vagy amiről úgy érzi, hogy mások előtt szégyellnie kell?

        a kiskamasz egy normális, nem szoptatásellenes társadalomban már rengeteg szoptató nőt látott volna, és nem akadna fenn ezen.
        és amúgy meg ott a remek alkalom, hogy most látott egyet, felteheti a kérdéseit, hogy mi ez.

        Kedvelés

      • “Az összes kérdésedre leírták már feljebb, hogy miért érzed zavarónak a mell látványát, hogy miért probléma, ha el kell rejtőzni, de nem akarod érteni. ”

        Ez nem akarás vagy nem akarás kérdése. Szerintem Ti nem értitek meg , h ez valakit zavarhat!
        Felsorakoztathatsz ezer érvet, akkor is fog zavarni!
        Szoptasd bárhol, de akkor ne sértődj meg ha másnak ez nem tetszik vagy csúnyán néz rád. Mert ha neked nem kell tekintettel lenni másokra, úgy másnak sem rád.
        Amúgy meg nyilvános helyen is lehet diszkréten szoptatni. Ezzel a bárhol, bármikor, bárkielőtt, mert hát természetes dologgal van a bajom.
        Ha mutogatni akarod a cicidet a férfiaknak mutogasd. No comment kategória.

        Kedvelés

      • Ez nagyon meredek, amit írsz, ez már masszív nőgyűlölet. Jól értem, hogy a szexi, tökéletes testű, beállított, retusált modellek okésak, de ha valaki nem hozza az ízlésedet, akkor nem? Vagy a modellek se tetszenek?
        Nagyon kellemetlen a második kép ide rakása, elég jól ismerem az anyát, sokat köszönhetek neki. A leszbikusok kinek mutogassák a cicijüket? Miért gondolod, hogy aki szoptat, az mutogat?
        A te zavarod, rossz érzésed miért írná felül az éhes/nyűgös gyerek elemi érdekét vagy az agyonterhelt anya szusszanási vágyát (úgy értem, hogy ne neki kelljen felállnia, máshova mennie, mint egy kellemetlenné vált valakinek)?
        Tudod, milyen megterhelő testileg és mentálisan ez az egész? Ellátni teljes értékű tápanyaggal akár egész nap egy másik emberi lényt, cipelni, pelenkázni, hallgatni a sírását, pakolni utána, éjszakázni vele, aggódni, ha beteg, dönteni? Ő termeli ki a nyugdíjadat és ő törli majd a segged az elfekvőben! De ő legyen tekintettel rád, mert te unalmadban fanyalogsz…
        Tudod, milyen megalázó ez a luxusfinnyogás? Ez tetszik, ezt szeretem, ez helyes, azt utálom, az ne legyen… Társadalomban élsz, nem királyságban vagy király.
        Nem vagy te valahol nagyon elakadva az anyaság témájával?

        Kedvelés

      • szerintem te nem értesz valamit.
        az, hogy ki mit érez zavarónak, az a társadalmi + mikroközösségi normák összessége.

        vagyis az, hogy kinek mit szabad mutogatni, az egy szokás. az, hogy a nők csak a férfiaknak mutogathatják a cicijüket az egy szokás.

        semmilyen logikus oka nincsen.
        a férfiak például nyugodtan mutogathatják a cicijüket, egy csomó kontextusban (sportolás, átöltözés vagy csak nagy meleg), mégse megy az össztársadalmi hiszti, hogy mindenkit mennyire zavarnak a férfi cicik, meg miért nem a barátnőjüknek mutogatják.

        itt ebben a kérdésben gyakorlatilag azt várod el, hogy a saját, objektív érvek alapján össztársadalmilag káros elvárásaidhoz igazodjanak.

        Kedvelés

      • Ha lett volna gyerekem valoszinuleg szoptattam volna, ha ugy hozza a helyzet, de diszkreten ahogy Nadja sem kifogasolja. Engem zavarna ha egy egesz villamos latna a kitakart mellemet. Viszont mas kitakart melle cseppet sem zavar, ha meg is, zavarna valami csoda folytan, hat elfordulok, de neki es a babanak fontosabb, hogy legyen szoptatas mint az en esetleges fanyalgasom.
        Az azert zavar, ha valaki a varos utcain pisil rendszeresen, bizonyos reszei pestnek mar olyan buzosek, hogy oxigen palackot kellene viselni amikor keresztul setal az emberlanya ott. Viszont egyszer lattam egy cigany asszonyt a koruti csatorna fole allt, felhuzta a haromreteg szines szoknyajat es pisilt, annyira autentikus volt, sot szinte ecsetre illet a pillanat.

        Kedvelés

      • Az idegenkedésed értem (még hogy mainstream a szoptatás, lám a hugyozós hasonlathoz is eljutottunk), azt nem, hogy semmit nem vettél fontolóra, amit írtak neked. Most ezeket a képeket nem tudom miért raktad be, ők megfelelnek az ízlésednek? Az meg, hogy nem érdekelnek az érvek, hát, nem ezen a színvonalon szokott itt folyni a beszélgetés. Téged zavar és kész, vegye figyelembe a világ. A túl lassú babakocsis is zavar, hát mit lehet ezzel kezdeni?

        Kedvelés

      • Többször leírtam, h a diszkrét szoptatás nem zavar. De csak megy a rágózás a gumicsonton.

        A képeken amit belinkeltem, nem a kifestett modellek a lényeg, nem az ő testük, hanem az, hogy lehet diszkréten is szoptatni!
        Hétköznapi nők nem teszik fel magukat, így azt nem tudtam belinkelni.
        A diszkrét szoptatásban mi a káros?

        Az interneten elég sok érv és ellenérv van a nyilvános szoptatás mellett és ellene. Nem egyedül vagyok, akit ez zavar. Olvassatok utána. DE pontosan ezért nem merik sokan elmondani, mert rögtön ítélkeznek felette, ahogy itt ti.
        És olyan kritikákat fogalmaztok meg, amiből látszik, h el sem gondolkodtok azon amit írok.
        Ha valaki máshogy lát valamit, máshogy érez, az biztos valamiben hibázik.

        Nudista strandra sem jár mindenki, éppen azért mert van aki nem érzi jól magát mások előtt pucéran!

        A különböző definíciók meg egyenesen nevetségesek, hogy mi zavar, és mi nem, mert társadalmi + mikroközösségi normák összessége. Push-up melltartó,egyéb hülyeségek. Rengeteg jelenség van, amit még fel lehet sorolni.
        Az ember egyéni érzései pedig nem számítanak?

        Nem az én objektív véleményemhez kell igazodni, hanem a társadalom egy részéhez.
        El lehet olvasni az ellenvéleményeket a neten, akiket hasonlóan zavar.
        És vannak vélemények, amelyek közel sem annyira finomak, mint az enyémek.

        “Tudod, milyen megterhelő testileg ez az egész? Ellátni teljes értékű tápanyaggal akár egész nap egy másik emberi lényt, cipelni, pelenkázni, hallgatni a sírását, pakolni utána, éjszakázni vele, aggódni, ha beteg?”
        Igen tudom, nem mindenben, de sok dologban volt részem, és nem a saját, hanem más gyereke mellett éjszakáztam.

        Egyébként ha az utcán egy beteg ember rád tüsszent, vagy a gyerekeidre, téged nem zavar? Nem fogod esetleg megjegyezni, hogy figyeljen oda?
        Vagy nem számít?
        Luxusfinnyogás? Ne alkalmazkodjunk egymáshoz ok.
        Vagy csak abban alkalmazkodjunk, amit te látsz fontosnak?

        Akit hasonlóan zavar a nyilvános szoptatás, vagy csak egyszerűen máshogy oldja meg, azok mind el vannak akadva az anyaságban?

        “Tudod, milyen megalázó ez a luxusfinnyogás? Ez tetszik, ezt szeretem, ez helyes, azt utálom, az ne legyen… Társadalomban élsz, nem királyságban vagy király.”
        Nem, nem vagyok király, ahogy más sem.

        Nem éppen te is ezekről a dolgokról írsz folyamatosan?
        Te mivel nem értesz egyet, ki milyen döntéseket hoz, autóval jár, hogyan él, kivel, hol, mennyit költ, hogyan étkezik, sportol e, hol dolgozik, stb?
        Neked/nektek nem kellene egy kicsivel jobban megérteni a másikat?
        Ha te írsz erről az korrekt, ha én mondom az luxusfinnyogás, csak azért mert másképpen látom és másképpen oldanám meg.

        Nem lehet, hogy túlérzékenyek vagytok ebben a témában?
        Vagy szélsőségesek?
        Tök mindegy férfi van ott, hát látott már csecset.
        Tök mindegy, hogy buszon, nem baj, hogy kamasz gyerek látja.
        Étteremben sem gond, vegyük elő a cicit.
        És ha a másik asztalnál éppen egy céges rendezvény van? A céges csoport forduljon el.
        Persze hát a szoptatás természetes és mindenkinek legyen az minden körülmények között, mert nektek kényelmetlen alkalmazkodni.

        Mások is ugyanitt élnek. Minden ember szeretné intézni a dolgait, nem csak a babakocsival közlekedő, vagy többgyerekesek, és ne kelljen mea culpa-zni ha szeretné más is elintézni a vásárlást, közlekedni az utcán, bankban, postán, elmenni étterembe, stb.
        Lehet szoptatni, biciklizni, bármit lehet, egymáshoz igazodva, alkalmazkodva, felmérve az adott helyzetet.

        Kedvelés

      • Bocs, de ez kezd eldurvulni:
        “Te mivel nem értesz egyet, ki milyen döntéseket hoz, autóval jár, hogyan él, kivel, hol, mennyit költ, hogyan étkezik, sportol e, hol dolgozik, stb?
        Neked/nektek nem kellene egy kicsivel jobban megérteni a másikat?”
        Kit nem értek én meg? Van egy blogom. Nem tolom senki arcába, az olvasó jön ide, ha tetszik neki. Ha nem, elmegy. A címe: csak az olvassa. Engem nem érdekel, más mit csinál, és nem is kell lasszóval fognom az olvasót. Viszont kirajzolódott egy igény, két év alatt már megértettük magunkat, hogy nem a mi hibánk, már tudjuk, mit tett a rendszer és kik a haszonélvezők. És most lépünk, felszabadítjuk az energiát, nem öncsalunk, hanem ami megy saját erőből (jóléti, normálisan kereső, nem bántalmazott, nem ötgyerekes nőknek azért elég sok minden megy), azt megtesszük. Magunkért. És ettől vagyunk öntudatosak, nem a dühöngéstől.
        (Itt jegyzem meg, hogy én nem szerelmes, aktív szexelős koromban fogytam le és jártam szoláriumba. Tónusaimat, bársonybőrömet nem látja férfiszem. És mégis sokkal boldogabb vagyok most.)
        Értem, ha valakit eltalál, amit írok, mert a lelke mélyén ő is tudja, hogy (ezek észérvek, nem az én személyes kihegyezettségem!): a társadalmat nagyon is megterheli az ő autózása, ami még drága is, meg önzővé torzít (jó, ez utóbbi személyes vélemény), vagy tudja ő, hogy igenis fel kéne emelni a seggét és mozogni valamit, talán nem ilyen őrült keményen, de mondjuk néha gyalogolni munkába vagy elmenni kirándulni vagy tornázni otthon egy fél órát, és egy kicsit figyelmesebben étkezni. Mert jobban érzené magát, jobban nézne ki a tükörben. Ezek nem az én egyéni érzékenységeim.
        A saját sportolásomról írok. A saját biciklizésemről. Akkor olvasod, ha érdekel, mint ahogy a totalcart vagy a beszamolok.com kurvaminősítőt is az olvassa, akit az érdekel.
        Itt lett igény arra, hogy mit hogyan, meg a motivációra is, azért volt szavazás, és kapok egy csomó visszajelzést, hogy segít, és nem életidegen vagy eltávolító. Anyáknak is, túlsúlyosaknak is segít.
        Eltalál, amit írok? Akkor nem én vagyok nemtoleráns, hanem neked kéne elgondolkodnod, hogy elégedett vagy-e az életeddel, a döntéseiddel, a kinézeteddel, a gyerekszülési terveiddel/annak hiányával.
        Erős a szövegem hatása, ezért haragszol rám. Ismerem ezt, de nem az én problémám.
        Kelj fel, Nadja, rázd meg magad, állj fel! Kezdj valami újba, ne hibáztass és dühöngj és önartikulálj folyton. Ennek nincs értelme, ez csak lehúz. Mozdulj valamerre!

        Kedvelés

      • “a diszkrét szoptatás nem zavar”
        Ez a mondatod minimum két dolgot implikál:
        1. te döntöd el, mi diszkrét
        2. a világot nagyon kell, hogy érdekelje, hogy téged mi zavar
        Egyik sem igaz.
        Téged nem zavar, hanem ISZONYODSZ.
        Étteremben sem gond, úgy van. Miért pont ott volna gond? Eszik a gyerek is. Fontosabb össztársadalmi érdek, hogy az anya ki tudjon mozdulni a gyerekkel, mint az, hogy ki min finnyog önző unalmában és prüdériájában.

        Kedvelés

      • “És ha a másik asztalnál éppen egy céges rendezvény van? A céges csoport forduljon el.”
        Sima vacsorázók még csak-csak, de egy CÉG, hát az aztán úristen, az naggyon komoly. Te viccelsz!
        Az megvan, hogy a svéd képviselőnő a parlamenti ülésteremben szoptatott, félig a felszólalása közben?

        Kedvelés

      • de miért is nem tudod elintézni a vásárlást attól, hogy valaki szoptat?
        a hasonlatod is sántít eleve: a rátüsszentéstől megbetegedhetsz (bár kicsi az esélye hogy csak ennyitől megbetegszel, de mondjuk, és az emberek többnyire nem direkt csinálják amúgy), tehát ennek a szokásnak van valamennyi értelme, a szoptató nőtől, csókolózó fiúktól, „ízléstelenül” öltözött embertől (mer ezekre is ugyanígy szokás hőbörögni) nem.
        semmi bajod nem történik, nem vagy köteles nézni, ellenben nekik meg az emberi joguk, hogy ne basztassák őket azért, mert szeretik egymást, vagy mert képesek és hajlandóak biológiailag optimális módon etetni a gyereküket, a gyereknek meg emberi joga az, hogy ne kelljen éheznie csak azért, mert valami frusztrált nyanyajelöltet zavar a szoptatás látványa (és nem, nem mindenki tud kendőben szoptatni, a gyerek meg olyan műfaj, hogy ha nagyobb, akkor már mocorog, utálja ha betakarják stb).

        Kedvelés

      • Az az érv még nem hangzott el, hogy ha nem szoptatja meg az a bizonyos anya a gyerekét, akkor az a gyerek majd ordítani fog a buszon/villamoson, ami már tényleg mindenkit zavarni fog, nem csak a pár embert, aki látótávolságban van. Én azért nem értem a dühödet, Nadja, mert olyan hevesen írsz, mintha 10 méterenként kitakart mellű szoptató nőket és babakocsikat kéne kerülgetned a városban. A nyilvánosan szoptató nők nagy százaléka diszkréten csinálja, elég kevés az, aki az arcodba tolja a szopó gyereket csöccsel együtt. Tényleg ez a legmegterhelőbb a társadalmi létben? Milyen gyakran látsz ilyet? Csodálkoznék, ha heti 1-nél többel találkoznál. Ennél sokkal gyakoribb, sokkal idegesítőbb dolgok is vannak a világon. Tényleg nagyon beakadt nálad ez a téma. Oké, téged zavar. Tiszta sor. De valójában elég kevéssé befolyásolja az életed, nem?

        Mielőtt anya lettem, soha nem gondoltam volna, hogy három és fél évig fogok szoptatni. Az a típus voltam én is, aki szörnyen zavarba jött a szoptatás látványától. Mégis tudtam magamban, hogy ez valójában természetes, és inkább magamon gondolkodtam el, hogy vajon mitől hat rám ilyen erősen ez a dolog. És rá kellett jönnöm, hogy valóban a prűd társadalmi hozzáállás, ami bennem is kicsírázott, és magamon kezdtem el inkább dolgozni, nem a szoptató anyát fikáztam magamban, hogy micsoda dolog, hogy nincs tekintettel rám.

        MIndig, mindenhol az anyáknak írják elő, mit és hogyan kéne csinálniuk. És még ha neked nem is tűnik úgy, hidd el hogy a legtöbb anya, kezét-lábát töri, hogy minél kevésbé “akadályozza” a társadalom olajozottan működő gépezetét, ahol nyilvánvalóan nem szívesen látott vendég a kisgyerek és anyja. Az anyáktól azt várják lépten-nyomon, hogy észrevétlenek legyenek, csak hát ez képtelenség.

        Azt írod, nincsenek tekintettel másokra. Hát föl sem merült benned, hogy folyamatosan tekintettel vannak, és ezért van, hogy nem 10 méterenként botlasz beléjük, csak 100 méterenként? Azért szoptat, hogy a bömbölő gyerek ne legyen terhére szegény, dolgozó társadalomnak. Szerintem egyáltalán nem vagy kíváncsi a másik oldalra, és inkább te vagy az, aki nincs tekintettel másokra.

        Kedvelés

      • Celebnők nyilvánosságnak készült fotói, mint a diszkrét szoptatás példája? Ok, szóval Pittné mcsöcse ok neked a Timesban, pedig FÉRFIAK, neadjisten KAMASZOK is láthatják?? Pittné a buszon is szoptathat? Vagy a barátai között, vagy ott azért neki is le kell szállni, meg elvonulni? Vagy csak meg kell várni a tökéletes pózt és megvilágítást és akkor odanézhetünk? Tök zavaros vagy. Én még nem nagyon láttam nőt, akinek jobban ki kellett vetkőznie, mint a linkelt képeken, mi lehetett, ami traumatizált téged, levette a pólóját a buszon?
        Az meg, hogy a net tele van szoptatásfóbiásokkal, és miért nem veszik ezt figyelembe…hát homofóbok is vannak elegen, most akkor hozzájuk is alkalmazkodni kell? Nemtom, élj együtt a fóbiáddal, és utálkozz, ha ez neked ennyire fontos, vagy nézz szembe vele, hogy mi lehet az oka, a te dolgod.

        Kedvelés

      • Nagyon egyetértek, elég döbbent vagyok, hogy pont itt megy ez. Én szülői értekezleten szoptattam újszülöttet, meg évzárón, tök kussban volt, hátul ültem, de másfél évvel később egy másik konfliktusban előrángatták, hogy hogyan traumatizáltam én akkor a másodikosokat… Ép lelkű emberek. Behízott, velejükig korrupt, önelégült, hazugul katolikus emberek. Tragédia, hogy pont a teljesen magától értetődő szoptatás ekkora tabu, és minden belefér amúgy, quadozás, agresszió a kereszteződésben, bazmegezés, romboló kommentelés, adócsalás, akármi. A szoptatás miatt dobták le a bombát Hirosimára, én mondom. Á, nincsen remény.

        Kedvelés

      • Nekem revelációértékű ez a beszélgetés. Egyetértek, hogy eldurvult, de csak pislogok, hogy ezen eddig még soha nem gondolkodtam. Úristen, tényleg, hogy mindenki a mellet nézi, és nem a táplálkozó csecsemőt, vagy akár az embert, aki nem szeretne elszigetelődni. Anyák, szüljetek, de aztán bújjatok is el vele, és csak akkor hozzátok elő megint, amikor már végig tud ülni egy ünnepi beszédet kussban és csokornyakkendőben. Kösz.

        Kedvelés

      • Éva te azért, hogy igazold magadat pszichológust játszol.
        De úgy látom mások is.
        Biztos, hogy sokat tudsz az emberekről, de nem mindent.

        A sok nevetséges, buta írogatásokat meg nem véleményezem
        Hogy milyenek a képek, hogyan jön a fény stb. Tényleg ez jött le?
        Ilyen apró elemezgetésre van energiátok?

        Okos nők itt ostoba következtetéseket vonnak le?
        Akik állandóan a másikat analizálják és azt gondolják, hogy nagyon okosak.
        Rengeteg önjelölt pszichológus.

        “de miért is nem tudod elintézni a vásárlást attól, hogy valaki szoptat?”
        Nem írtam sehol ilyen butaságot Mau Palantír. Látom, te szereted a saját gondolatvilágodat beleszőni a mások mondataiba. Olyanokat állítasz, amiket nem is írtam.Éhezik a gyerek? Túlzásokba esel!

        szikra: sehol sem írtam, hogy el kell bújni az anyának, diszkréciót írtam!
        De itt sokak számára diszkréció elfogadhatatlan.

        Mindenkinek joga van elmondania a véleményét és neked/nektek ez nem tetszik.
        Azért mert emberek másképpen látnak dolgokat, te megbélyegzed őket, véleményezed és azt gondolod, hogy nincsen rendben az élete.
        Köszönöm szépen, nincsen ilyen problémám.

        Kedvelés

      • Azért ellenszenves, mert azt sugallja, hogy, ha máshogy csinálod, rosszul csinálod. Ha lett volna lehetőségem rá, a gerincproblémáim miatt akkor sem tudtam volna senkit magamra kötni. A gyerekeim ettől függetlenül kiegyensúlyozott, ép eszű, szeretettel teli emberek. Nem vagyok rosszabb a művelődési ház előterében szoptatónál, nem allergiások, nem betegesek és nem asztmások. A fogsora annak szorul a leginkább szabályozásra, akinek se cumija, se cumisüvege, se szopogatásra használt hüvelykujja nem volt. Amelyikük tápszeren nőtt fel, csak a védőoltások alkalmából látta a gyerekorvosunkat. Legyen mindenki nyugodtan bio-len és kendőfüggő, de ne szóljon le engem, mert máshogy csináltam. Csatlakozom Nadjához.

        Kedvelés

      • Ja, és Nadja: a hiperaktivitás újabb fogalom, ami felmentést ad a szülőknek az alkalmatlanságuk miatt. ( mint a pedagógusoknál a diszlexia:D ) Ha valódi állapot, akkor nagyon súlyos probléma. Tapasztalataim alapján azonban 80%-ban a pontos diagnózis így hangzana:
        ” elbasztuk a nevelést, de gőzünk sincs, hogy kellett volna”. Rengeteg gyerek szív amiatt, hogy rosszul értelmezett liberalizmusból nem tanítják meg tisztességre.

        Kedvelés

      • Help Anna,
        régebb buzdítottál engem,hogy szeressem,és kialakul a fiam.
        Most nehéz nagyon,mert aggódom a jövője miatt, meg sem akartam törni a személyiségét,hogy erőltessem valamire amit nem akar,és felelős is vagyok érte.

        Kedvelés

      • Anna igen a hiperaktivitás. Keresztgyerekemmel van sajnos a gond.
        Testvérem gyereke, és ahogy írod igen elbaszták, pontosabban nem törődtek, tőrödnek eléggé a gyerekkel. Próbálom megadni, pótolni, amit a saját anyjától nem kapott meg, de ez természetesen nehéz.

        Kedvelés

      • Engem mindig őszintén megdöbbent, amikor az ilyen típusú tömeges ellenállásokról beszéltek, bár egyre biztosabb vagyok benne, hogy minden nyitottságom és figyelmem ellenére mégiscsak egy szappanbuborékban, megkockáztatom, rózsaszín szappanbuborékban élek.
        Én Romániában élek, azon belül is Székelyföldön, amiről mi úgy tudjuk, hogy legalább 100 év választja el Magyarországtól és mondjuk 200 Budapesttől. Mégis, itt ha eldobsz az utcán egy rongylabdát, szinte biztos, hogy eltalálsz vele egy gyerekét hordozó anyukát, harmadik labdával pedig egy szoptatót. Tízesével vannak kismamalisták és Facebook csoportok (amelyekről itt szűk körben elmondhatom, hogy időnként halálra rémisztenek, hogy ezeknek az embereknek a gyerekei lesznek az enyéim játszó-, osztály-, elvtársai), ahol legalább hetente megjelenik egy .hu cikk a szoptatásról, kötődő nevelésről, hordozásról stb. És általában azokat oltják, akik nem így akarják.
        S hogy ne járuljak és is hozzá az egyébként lényegesen tágabb horizontokat megcélzó poszt kismama kibeszélővé redukáláshoz, mondom is a kapcsolatot: afele hajlok, hogy az anyaság szabad, önfeledt, boldog megélése is nagyjából hasonló feltételekhez van kötve, mint bármi egyéb az életben, pl. a feminizmus, a nőként való létezés. Én is azt hiszem, hogy a nők tömeges öntudatra ébredése, öngyűlöletének és megfelelési vágyának megszűnése, a magunkba vetett hit megerősödése lehet a kulcs a méltóbb életre. Hogy ennek vannak rendszerszintű okozói és akadályai, az teljesen biztos és minél gyakoribb és okosabb a tematizálás, annál jobban lehet milliméteres réseket ütni a pajzson, de ha ezzel párhuzamosan nem történik egyéni fejlődés, egyéni szembenézés, egyéni történetek megértése és helyükre illesztése, akkor a rendszer önmagában hiába fog megváltozni. Ha ezután tízen megdicsérnek és buksisimogatnak, mert hordozol és együtt alszol, majd egy vadidegen beszól, és te csak erre az utolsóra emlékszel, akkor minden külső körülmény szinte lényegtelen, a te szempontodból hiábavalóan javul.
        Az én emlékezetemben él egy időszak ennek a blognak az életéből is, amikor hangulatilag a minden férfi disznó és mert megteheti tengelyen mozogtunk (de ha bejegyzésekkel és hozzászólásokkal kell igazoljam, akkor inkább nem emlékszem), emiatt különösen örvendek, hogy ez máshova költözött, de ezt nem a kívánságkosár részeként mondom, akkor is olvastam, azután is, most is, és soha nem gondoltam, hogy szólnom kéne, hogy én mit szeretek és mit nem, inkább csak van bennem egy plusz örömérzet, hogy ez a típusú megközelítés fokozatosan elmaradt egy olyan közösségből, ahova én is szívesen tartozom (jól tisztára mostam magam? 🙂 ).

        Kedvelés

      • Katja, hányan követik a szívük szavát és vívják ki a hordozást, együttalvást az értetlen, felesége testét birtoktárgynak tekintő, mosható pelenka és minőségi kendő ügyében spúr, okostelefonra és horgászcuccra százezreket is elköltő apukával szemben? Nem dicsérnek meg ma sem a kötődő nevelésért, egyik eleméért sem.

        A hittérítés, bűntudatkeltés nagyon gáz, de a szülővé váló emberek többsége abszolút nincs tisztában a csecsemővel kapcsolatos biológiai, lélektani és egészségügyi tényekkel, csak anyukája, a védőnő meg a leegyszerűsítő honlapok ásatag tanácsaival és elvárásaival és a babaáruházak agresszív reklámkampányával. Még mindig furcsálkodnak, még mindig szélsőségnek tartják. Pedig a kötődő nevelés leegyszerűsíti az életet, és stabil egészségű-lelkű gyerek az eredménye.

        Kedvelés

      • Nincs gyerekem, és itt hallottam a kötődő nevelésről először, én szeretném majd így csinálni, ha egyszer lesz gyerekem.
        Azt egyáltalán nem gondoltam, hogy ezt kritizálják, beszólnak, leafrikaizzák (nincs baj az afrikaiakkal, csak fenti szövegkörnyezetben nem hatott pozitív jelzőnek). Azt sem értem, miért baj, ha valaki nyilvánosan szoptat. Eteti a gyerekét, aki ebben szexuális izét lát, az gondolkodjon el magán szerintem. Ha újságárushoz megyek, egyből minimum 3 női mellbe botlok, az nem zavar senkit, a gyerek etetésekor meg igen? Érdekes egy szemlélet.

        Kedvelés

      • Teljesen egyetértek, én se értem, hogy miért zavar valakit a szoptatás látványa. Szerintem mindenki látott már női mellet, ha más nem fényképen, egyébként meg ilyenkor amúgy se látszik túl jól, mert rajta van egy baba.

        Mondjuk azt se értem, miért kell azt piszkálni aki nem szoptat, mert nincs ideje, kedve, teje. Az ismeretségi körömben többen vannak akik a gyerek 3 vagy 6 hónapos korában visszamentek dolgozni, és utána nyilván nem szoptattak vagy csak ritkán. Szerencsére nem hallottam, hogy megszólták volna őket emiatt, mondjuk valószínűleg én is burokban élek.

        Kedvelés

      • “miért kell azt piszkálni aki nem szoptat, mert nincs ideje, kedve, teje”
        Nem piszkálta senki. Visszautasítom a vádat. Az, hogy a saját betámadott, kigúnyolt, szésőségesnek titulált szoptatásomat érvekkel megvédem, nem a nemszoptatók piszkálása. Egy szót nem írtam a nemszoptatókról, nagyon kifacsart logika kell ahhoz, hogy az, aki akart, de nem tudott szoptatni, zavarónak tartsa azokat a tényeket és szempontokat, amelyek engem arra a döntésre vittek, hogy igény szerint szoptassak két évig.

        Persze ezek mások voltak. Akik elítéltek valamikor, akik szélsőségesek és nyomulósak. Ez ellenségképzés és ködszurkálás. Itt ez a vita volt, erre reagáljatok. Én nem tudhatom, annak, akinek ez probléma volt, mi minden tűnik bántásnak, én nem bántottam senkit.

        Aki nem tudott szoptatni, az valószínűleg nem kapott elég információt, támogatást, vagy a gyerekét már a kórházban megtömték titokban tápszerrel, és onnantól borult minden. Aki nem akar szoptatni, mert “nincs kedve”, az szerintem nem hozott informált döntést. Nem egyenértékű a tápszer és a szoptatás. És levezetem nektek nagyon egyszerűen, mitől szabadabb és feministább szoptatni.

        Mint ahogy az sem egyenértékű választás, hogy kiviszed-e a gyereket a levegőre, vagy nem. Akkor sem, ha sokan kényszerülnek négy fal közé valamiért.

        Én tudom, miről beszélek, nekem sem ment csettintésre, a lányom egy hónapig a születési súlyán állt, olyan volt, mint egy béka, anyám folyamatosan lengette a tápszerrecepteket és a tápszeres dobozt is a fejem fölött, de mivel tudtam fejni, és fecskendőből etetni, tudtam, hogy nem az a gond, hogy nincs tejem, és nem hagytam magam. Pedig vádaskodtak és hibáztattak keményen, mindenki okoskodott. Egy frissen szült anyát, két gyerek anyját. Nekem ott tört el valami velük. Nulla infójuk volt. Anyám, aki gyerekorvos, később burkoltan elismerte ezt, amikor megkért, ajánlak valakit, aki ért a szoptatáshoz, mert náluk a védőnőké a feladat, de ők elavultak.

        Négy hónaposan már normálisan nézett ki a csaj. Örülök, hogy nem engedtem az erőszaknak, pedig volt kórház is, de ott se. Hanem megharcoltam a nem jó technikájú és valószínűleg vírusfertőzött lányom szoptatásáért.

        Kedvelés

      • Anyukam mar 69-ben megszoptatott engem a buszon ha ugy jott ki a lepes. Persze szemermesen, es senki nem rotta ezt fel neki. Ugy sejtem ez regebben joval termeszetesebb volt, mint mostansag. Nem lehet, hogy a modern kor vivmanya ez az alszemerem vagy sterilitas mania ? Biztos, hogy ebben is resze van az elidegenedesnek, minden ami termeszetes szamuzve, csak ne zavarja semmi a kenyelmunket, ne borzolja semmi bensoseges az idegeinket nyilvanosan, ezek szoruljanak a negy fal koze. Erdekes, nekem mindig inkabb az volt fura amikor a valamelyik baratnom elvonult szoptatni, de megertettem azt is, csak termeszetesebbnek tunt volna ha nem. O azt mondta, hogy azert mert ez az idoszak csakis a babae es az ove, nem vonhato bele kivulallo. Ok volt igy is.

        Kedvelés

      • “Katja, hányan követik a szívük szavát és vívják ki a hordozást, együttalvást az értetlen, felesége testét bortoktárgynak tekintő, mosható pelenka és minőségi kendő ügyében spúr, okostelefonra és horgászcuccra százezreket is elköltő apukával szemben?”
        Gyanítom, elég kevesen, vagy hát, igazából nem is tudom, de abból, amit olvasok, azt érzékelem, hogy valóban rettenetes mértékű, sokkal jobban is hasznosítható energiákat emészt fel, hogy ezért harcolni kell. Én főként ennek a blognak köszönhetően értettem meg, hogy micsoda felbecsülhetetlen, áldott nagy szerencsém van az életben általában, mennyire nem kellett senkivel semmit megvívnom (elenyésző esetet leszámítva), és mekkora mértékben vagyok képes a beszólásokat lepörgetni magamról. Nagyjából nem jövök rá, ha nekem valami megjegyzést tesznek, mert fel sem merül, hogy megszólhatnak olyasmiért, ami nekem természetes. És valami ilyesmire gondoltam az önbecsülés-öntudat-önbizalom témában, hogy irtózatosan nehéz megértetni és megváltoztatni az összes anyát, anyóst, apát, férjet, védőnőt, orvost, BKV sofőrt stb., de ugyanennek az energiának töredékéből lehet magunkkal is foglalkozni és arra törekedni, hogy az ingerküszöbünket el se érjék a megjegyzések nagy része. Olyan ez most, igaz?, mintha itt mondanám csuklóból a boldogság receptjét, pedig nem, inkább csak itt lovagolok a személyes vesszőparipámon, hogy kell legyen egy határ, egy pont az életben, amikor egyszerűen nem engedsz be több véleményt, minősítést, beszólást, ítélkezést és a legjobb lenne, ha minél hamarabb érkezne ez a pont mindannyiunk életébe. És a nők mintha jobban ki lennének ennek a helyzetnek szolgáltatva, mintha mindenki jogosítva érezné magát, hogy haláláig nevelje a nőt.
        A másik oldalról, viszont, átéltem én is azt, hogy micsoda nehézség hinni magadban akkor is, ha sokan megkérdőjeleznek és akkortájt bennem is volt egy erős ellenérzés azokkal szemben, akik vallás-szintűre emelték az anyaság egyes /vagy összes részeit. Az első császárom akkora döbbenetként ért, hogy pánikrohamom lett a műtőasztalon, kifeszítve és a testem érzékelése nélkül feküdtem és arra nem voltam képes, hogy megkülönböztessem a szörcsögő vér hangját a babasírásétól. Majd amikor mozgásképtelenül, felszabdaltan, homokzsákkal a hasamon, kábultan és kimerülten, a zsibbasztó hatástalanodásától fokozatosan fájdalommal tele kezdtek visszatérni az adrenalin-mentes gondolataim, akkor azon méláztam a plafont bámulva, hogy én már mindenhol elolvastam, hogy csak a lusta és gyenge nők nem képesek hüvelyi úton szülni, és vajon én akkor most mivé lettem, ez a fájdalom, a gyerekem nem látása, a húgyvezetékemből kilógó slagocska, az életre szóló heg a gyenge és lusta, megkérdőjelezhető nőségem bizonyítéka, vagy ennél esetleg komplexebb vagyok, ember is talán, aki nem leírható ezzel az egy aktussal? Viszonylag hamar megbeszéltem magammal ezt a dolgot, de visszautalok az elejére, én a nagy átlaghoz képest egy ritka privilegizált helyzetből származom, nekem sokkal könnyebb önbizalom tartalékokhoz nyúlni, és a második, hüvelyi szülésre való készülés közben számtalan csoportba, felkészítőre, feldolgozóra jártam, és ott szembesültem azzal, hogy mennyi nő azonosítja magát a szülésével és/vagy a szoptatási élményével. Keresem ezen a téren (is) az egyensúlyt, mert azt érzékelem, hogy a nagy átlagok kommunikációjában (szándékosan nem gondolok a kifinomult, empatikus árnyalásokra vagy a tahó bunkóságokra) irtó vékony a határ a természetes, egészséges módszerek propagálása és a bűntudatkeltés között.

        Kedvelés

      • “bennem is volt egy erős ellenérzés azokkal szemben, akik vallás-szintűre emelték az anyaság egyes /vagy összes részeit” Ezeket az infókat úgy kellett terjeszteni, akkora hiány volt, olyan hátrányból indultak az első hordozók, igény szerinti szoptatók, tanácsadók, mint ha tényleg forradalmárok volnának. Álltak a heves ellenszélben. Hálásak lehetnek nekik anyák és csecsemők, általuk lett, ami most lett, és ezek a gyerekek igenis boldogabbak, hogy végre meghaladhatták a hülye dogmákat az anyák.

        És hát elmesélik itt is, hogy szoptattak volna szívesen, csak nem ment.

        Ebből persze ki lehet erőszakolni kellő gyanakvással és rosszindulattal, hogy én azt állítom, hogy aki nem így, az nem szereti a gyerekét, meg nem érinti meg soha. Csak ezen a gyalázatos fórumszínvonalon, szalmabáb-érvelésen és hamis dilemmán szerintem túlvagyunk itt.

        Kedvelés

      • Vajon hova teszi?

        Nekem kimaradt a kötődő nevelés meghonosítása (hogy lehetne ezt pontosabban mondani?). Anyám szinte egy éves korunkig szoptatott minket, a húgomnak tejtestvére is volt, első gyerekét császárral, másodikat halva, harmadikat hüvelyi úton szülte, mind 90 előtt. Én tudtam ezekről, aztán 30 évvel később néhányan szültek a tágabb baráti körben, de a szűkben, az igaziban talán én voltam az első. Meg is lepődtem, amikor kiderült, hogy a császár utáni hüvelyi szülés olyan, mintha élve boncolást szeretnék. De annak fényében, amit mondasz, hálás vagyok azoknak, akik szembementek mindennel, értem a fontosságát. Elmúlt belőlem is minden harag, még akkor, sokat olvastam, tanultam azóta, beszélgetek a témáról emberekkel, előadásokra járok, értőbb vagyok. A vékony határról szóló véleményemet azonban tartom, sok hiteltelen példát is látok magam körül, miközben persze tudom, hogy amitől valaki rosszul él egy elvvel, attól az elv maga nem lesz hibás, csak könnyű így kiterjeszteni.

        “Ebből persze ki lehet erőszakolni kellő gyanakvással és rosszindulattal, hogy én azt állítom, hogy aki nem így, az nem szereti a gyerekét, meg nem érinti meg soha. Csak ezen a gyalázatos fórumszínvonalon, szalmabáb-érvelésen és hamis dilemmán szerintem túlvagyunk itt.” – ez igaz-e, nem nekem szólt? Úgy értem, hogy nem kell magyarázkodjak, hogy én el sem indultam ezen a gondolatsoron?

        Kedvelés

      • Érdekes, hogy mennyire el lett túlozva és indulatokat váltott ki a felvetésem, hogy sokan erőltetik a kötődő nevelést és szoptatást, és ez zavar!
        Nem pedig az, hogy valaki e szerint neveli e gyerekét! Ezt többször leírtam, mégis félre ment.

        Jeleztem, hogy sokszor voltam olyan helyzetben, amikor erről prédikáltak.
        És ezt tapintatlanságnak tartom. Mert nem kell másoknak megmondani mit hogyan csináljanak, mert ha valaki anyuka lesz, akkor utána fog nézni és eldönti, hogy neki mi a jó. Ennyi volt az észrevételem és nem azok felett ítélkeztem, akik kötődően nevelnek!

        Továbbá olyan példákat hoztam fel, hogy igen van, amikor az emberek idegesítően viselkednek, de nem érzékelik. Jogom van ezt szóvá tenni.
        Miből gondolod, h a barátaimnak nem teszem szóvá, ha zavarnak?
        Nekik is szólok, másoknak is ha már tapintatlanok.

        Miért baj, ha elmesélek eseteket, amiből talán mások is okulnak. Ha nem tartom elfogadhatónak, h anyuka például ordibál a buszsofőrrel, mert rámegy a légkondi a gyerekre. Lehet szólni normálisan a sofőrnek, de nem kellemetlen helyzetbe hozni az összes többi utast, akik már nem tudnak kínjukban hova nézni.
        Megértem, ha az anyák túlterheltek, fáradtak, de akkor ezt minden ember a környezetükben nyelje le?

        Miért mennék oda az utcán pisilő emberhez, Ez már nevetséges!

        “Eteti a gyerekét, aki ebben szexuális izét lát, az gondolkodjon el magán szerintem. ”
        Miért kellene elgondolkodnom magamon?? Hol írtam, hogy szexuális izét látok benne?

        Nekem is elég érthetetlen, hogy itt a blogon sem tolerálhatóak a különbségek.

        Valakit zavar a nyilvános szoptatás, valakit nem. Nem vagyunk egyformák! Nekem az egy intim dolog. Tolerálom, de attól még kellemetlenül érzem magamat és ezzel nem vagyok egyedül. Egy férfinak valószínű még kellemetlenebb lehet, vagy van akit szintén nem zavar.

        Nem zavaró a mell látványa nyilvánosan? Jaj hát akkor miért is hordunk melltartót? Akkor járjunk átlátszó pólókban, blúzban nyáron, mert hát a mell látványa természetes.
        El lehet vinni mindent a szélsőséges irányba.

        Szeretném leszögezni, hogyha valaki így tesz, mert éhes a gyereke, tegye, szíve-joga. De lehet ezt diszkréten, és nem minden esetben látszik és ezzel semmi problémám sincsen.
        De ha ez látható, a másik embernek, főleg idegennek ez kellemetlen lehet!

        “A szexualizált képek zavarnak úton-útfélen?” Igen zavarnak, valakit meg nem.
        Miért baj ez is? Nem értem?

        Nem igazán értem, ha férfiakról van szó, akkor beszélhetünk róluk szigorúbban, éles szavakkal, ha nőkről, szoptatásról, babakocsis anyukákról, akkor én nem vagyok elég toleráns, meg féltem a komfortzónámat, a kényelmemet stb., nem lehet itt erről beszélni, csak rózsaszirmokkal körül szórt szövegkörnyezetben és dialógusokkal?
        Ha én is alkalmazkodom másokhoz, akkor jogom van elvárni, hogy hozzám is alkalmazkodjanak.
        És nem is szeretnék erre több szót pazarolni.
        Lehet, hogy nem volt túl pontos több helyen a megfogalmazásom, de ennyire nem érzem sértőnek, hogy így félre lett magyarázva és basztatásnak minősítve.

        Kedvelés

      • Itt tudok válaszolni.

        Nem azt akartam írni, hogy te piszkálod aki nem tud szoptatni.Ez meg se fordult a fejemben, bocsánat ha félreérthető voltam. Én ezt csak arra írtam, hogy fentebbi hozzászólásokban sokan panaszkodnak, hogy piszkálták őket amiatt, mert csak pár hónapig volt tejük. Én meg újból és újból kiakadok az emberi hülyeség mértékén, hogy miért szól bele mindenki folyton a másik életébe.

        Kedvelés

      • Egyetértek! Csak ha itt is hitvita kezdődik, akkor én is annak számítok. Nehéz úgy fogalmazni, hogy senki ne bántódjon meg, ha visszacsinálhatatlan, szenzitív és traumatikus témákról van szó. Én azt éltem meg, hogy az én szoptatásom van itt megtámadva, pedig rutinos fórumozó vagyok, itt mindenféle jogosultságaim is vannak, és eléggé rendben vagyok a döntéseimmel.

        Kedvelés

      • Most is az a legjobb ötletem, hogy szeresd, akkor elég ereje lesz ahhoz, hogy a saját harcait megvívja. Én azt mondtam az enyémeknek, hogy nem érdekel, ki mit és mikor tanul, aki elakad szóljon, azonnal segítünk, de nem fogok bőgő gyereket kínozni szombat délutánonként. Megtanulták, hogy az ő bulijuk az iskola. Naponta elmondtam nekik, hogy akkor is imádom őket, ha megbuknak, de nagyon szar egész nap éhbérért kapálni 200-as IQ-val. 2 már egyetemen van.
        Minden szülőnek azt mondom, szeresse, védje meg az iskolától, ahogy csak tudja ( igen, fiam, szerintem is régen dugott a tanár néni, de ne veszítsük el a jóindulatát beszólásokkal), SPORT( mindegy mi, csak rendszeres legyen) és szabályok. ( van-e este tévé és meddig, mikor kell szobát takarítani). És mindenképpen meg kell keresni azt a tevékenységet, amiben sikeres, amiből önbizalma épül. ( sakk, bukfencezés, rajz..az a lényeg, hogy valamiben ő is nagyon jó legyen)
        Az e-mailem Évánál van, kérd el bátran!

        Kedvelés

      • Anna, ezek a mondatok nekem is jól jönnek most, köszi. A szeretettel és annak kinyilatkoztatásával nincs is gond, és azt is tudom, hogy életkori sajátosság egy 16 évesnél a lustaság azon a területen, ami nem érdekli, hogy ez az oktatási rendszer hibája vagy az enyém, már nem is tudom. Van életcélja (rockzenész), de képtelen összekötni az ehhez vezető utat a fizikadolgozat sikerességével.
        Egyik nap hegyi beszéd, másik nap azt mondom, nem érdekel, a te dolgod, harmadik nap kiakadok az újabb kettesen. Tudom, hogy nem ez a témája ennek a bejegyzésnek, de az én életemben ez a probléma dübörög mostanság.

        Kedvelés

      • Az Omega tagjairól tudom, hogy a Műegyetemen, mérnökhallgatóként ismerkedtek meg, de rajtuk kívül szerintem nem sok fizikaprofesszor tépi a húrokat. Majd, ha fontos lesz a fizika, megtanulja. A tapasztalatok szerint a középiskola 11. évfolyamától kezdve már nem sikkes hülyének lenni, elkezdenek tanulni. A 16 éves még nagyon fáradt. Ne stresszeld magad. Ami fontos neki, azt majd megcsinálja. Ami neked fontos, azt ő máshogy látja.

        Kedvelés

      • ” igen, fiam, szerintem is régen dugott a tanár néni, de ne veszítsük el a jóindulatát beszólásokkal”

        Azért szomorú pont itt olvasni egy ennyire nőgyűlölő beszólást. 😦 Lehet, hogy poén akart lenni, de nekem az nem poénos, hogy a fiad dugatlannak nevezi a tanárnőt, te meg lelkesen bólogatsz hozzá.

        Kedvelés

      • 😀 én nevezem dugatlannak, a gyerek nem. Tudom, mit beszélek. Hagyjuk már ezt a nőgyűlöletet. Naponta átélem, hogy mire képesek a gyerekekkel szemben. Mint anya és mint kolléga. Ne legyenek illúzióid.

        Kedvelés

      • Á, nem tudom, hová kellett volna kattintani, hogy a kérdésem jó helyre kerüljön, Anna “szeresd, akkor elég ereje lesz ahhoz, hogy a saját harcait megvívja” kijelentéséről jutott eszembe. Nagyon érdekel, hogy ez hogy van szerintetek. Nekem nincs gyerekem, talán nem is lesz, de valakinek meg a gyereke vagyok. Szóval, hogy megy ez a szeretés? Köszönöm előre is.

        Kedvelés

      • Én csak azt tudom, nálam hogy van. Vagy még azt se. Épp ma volt egy érdekes beszélgetésem egy alsós kollégával ( azért érdekes, hogy harmadikosokat tanít, mert ott még a tyúkanyó szemlélet lenne az elvárható). Nevetve meséltem neki, hogy az egyik másodikos anyukája szépen megírta a kisgyerek írásbeli feladatát, amire napi ( lemértem!), 2 percet kellene fordítani, de nyilván a gyerek elfelejtette és este szorgalmas édesanya gyorsan megcsinálta egy hétre visszamenőleg, nehogy Pistike bajba kerüljön. Adtam rá egy szívecskét és mondtam Pistikének, szeretettel üdvözlöm anyukáját, szépen dolgozott, de holnaptól inkább Pistike írja a lecót, hogy ő is fejlődjön.
        Kolléganő elképedt és azt mondta, botrányt kellett volna csinálnom,ez elfogadhatatlan, hova jut ez a világ…és ő bezzeg sosem tenne meg ilyet a saját gyerekének. Hát, én meg igen.

        Kedvelés

      • Anna, örülök neki, hogy te ennyire öntudatosan, és jól neveled a gyerekeidet, az idő is téged igazol, hiszen már egyetemen vannak.
        De nekem a megfogalmazásaid úgy hatnak, mintha aki nem így csinálja az lúzer, és el fogja szabni.
        Szerintem meg nagyon gyerektípusfüggő.
        Az én nagyobbam (10 év) pl. nem nagyon látja rendszerben a dolgokat. Nem csak a tantárgyakat, az életben sem. Pedig okos, értelmes, szivacsagyú. És hiába mondom neki, hogy magadnaktanulsz, hamegbukszígyjártál, ettől nem fogja jobban érdekelni a tanulás. Kipróbáltuk, rontott, és azt mondta “ilyen az élet” és ment játszani.
        Úgy látom most, hogy segíteni kell neki irányítani a figyelmét, koncentrációját, kitartását. Magától ezt ő nem fogja megtanulni, viszont, ha beskatulyázzák, hogy hülyegyerek akkor később sem lesz motiváltabb. Én sajnálnám, ha ezen bukná el a későbbi lehetőségeit. (Hangsúlyoznám, hogy nem nyúzásról beszélek, és nem is cirkuszok árán való tanulásról!)

        “szeresd, akkor elég ereje lesz ahhoz, hogy a saját harcait megvívja.”
        Az én anyám is szeretett, az életét is odaadná értem, mondja eleget, de úgy elcseszett egy csomó mindent, hogy alig bírjuk kiheverni a tesóimmal.
        És olyan osztálytársam is volt, akit az apja szíjjal vert a 4-esért, hogy ember legyen belőle. És az apa hitte, hogy mindezt szeretetből teszi.
        Amúgy érteni vélem mire gondolsz, de ez így nagyon értelmezhetetlen mondat számomra.

        “édesanya gyorsan megcsinálta egy hétre visszamenőleg, nehogy Pistike bajba kerüljön.”
        Az én anyám is folyton ezt csinálta. Mindig megcsinálta helyettem a házikat, miután leordította a fejemet, hogy lusta dög vagyok. Még a magyar dolgozataimat is ő írta meg 16 évesen, hogy biztos ötös legyen. Azaz még gimiben is rendszeresen ezt csinálta, ha elakadtam pl. matekból és szóltam neki. Mert ugye egyszerűbb és gyorsabb volt ez neki, mint leülni mellém, rávezetni, és kivárni, míg nekem is leesik. Mindenki engem irigyelt az osztályban, de inkább nem részletezem, hogy milyen önértékelési zavaraim lettek ebből. És most triplán kell mindenért megdolgoznom, mert akkor anyám nem hagyta.

        Lehet, hogy most ez így sarkításnak hat tőlem, és te nem erre gondoltál, de bennem ezek a mondatok ilyen emlékeket idéznek. És ez szar érzéssel tölt el… Ezért nem szeretem az ennyire tutit-tudó stílust.

        Kedvelés

      • Én mindenkit irigylek, akit szeret az anyja.
        Nekik jó, jobb, mint nekem.
        Ez olyan egyértelmű, hogy belefájdul a szívem.

        Kedvelés

      • Pillanat-nak, csak nem tudok már alád írni: szerintem egy ilyen gyerek esetén (nekem is hasonló van, mint a tiéd, 11, fiú, ADHD, ami a fentebb igen bántóan leírtakkal ellentétben egy nagyon is valós állapot, kiemelkedő IQ-val), szóval én ezt úgy élem meg, hogy az a kötelességem, hogy segítsek koncentrálni, megmutassam, hogy viszonylag kis energiabefektetéssel milyen teljesítményre képes. Nem írok helyette leckét, de segítettem az olvasónaplóban, rávezetéssel, közös képkereséssel, stb. Nem dolgozom helyette, de dolgozom vele.

        Kedvelés

      • Nagyon köszi a soraidat robina! Jókor jön most nekem.
        Írnál arról, hogy mivel tudod növelni a fiad koncentrációját, edzeni a figyelemösszpontosítását?
        Hogyan tudod rávezetni, hogy viszonylag kis energiabefektetéssel milyen teljesítményre képes?
        Sokat segíthetne a véleményed!

        Kedvelés

      • Pillanat, a nehezebb időszakokban mi egyfajta jutalmazási rendszert alkalmazunk (a fiamnál hullámzik ez a dolog, van, amikor semmi gond, szó nélkül leül és csinálja, máskor pedig határozottan ellenkezik). Néhány egyszerű szabályt kijelölünk, amit ha teljesít, akkor kap matricát / vigyorgó fejet / piros pontot. Bizonyos számú matrica beváltható egy fokozattal nagyobb dologra. A tanulással kapcsolatos szabály az szokott lenni, hogy “Első szóra, ellenkezés nélkül, elfogadható külalakkal elkészítem a házi feladatot”. Ha tényleg szó nélkül és elfogadható külalakkal dolgozik, akkor két matrica, ha valamelyik nem teljesül, akkor egy… És azt nem fogadom el, hogy odacsapja azzal, hogy “én ezt nem tudom, nem értem, hülyeség…”, kérdezni lehet, segítek, de próbálkozzon.

        Kedvelés

      • Anna,
        köszönöm
        Majd elkérem Évától a címedet,hogy ne offoljak tovább ennél a bejegyzésnél.
        Sajnálom ha miattam megjegyzéseket kaptál .
        Én úgy vagyok a kommenteléssel,hogy nemigen érvelek,mert rengeteg kérdőjel merül fel bennem a pro és kontra változattal kapcsolatban egy állítás esetén. Ilyenkor a legkorrektebbnek és legőszintébbnek tartom azt leírni amit az illető állítás (írás) kiváltott belőlem. Ez persze szubjektív,de az én állapotomat tükrözi,ezzel nem tagadom,vagy elismerem az írás igazságát.
        Amúgy trágárabb kifejezésmódot mint dugás,itt a blogon sokat olvastam ezidáig 🙂

        Kedvelés

      • Pillanat, remélem, olvasod.
        Amit mondok, azt azért mondom határozottan, mert ez a véleményem.Az enyém. Senkitől nem várom el, hogy így járjon az agya. Arról írtam, hogy az anyukája kimentett egy 8 évest egy helyzetből és ezzel mélyen egyetértek. A gimisnek leckét, főiskolásnak tételt író szülőt nem az én tisztem minősíteni, az eredményét mindannyian látjuk. Szeretetnek semmiképp nem nevezném, ostobaságnak inkább.Se a szíjjal verés, se a mártírság nem fedi a szeretet fogalmát.
        Bármit csinálsz a nyolcadikossal, ami nem az ő belső indíttatásából jön, az csak addig tart, amíg a külső hatás. Ha addig lesz ötös magyarból, amíg te kikérdezed a verset, kár az elfecsérelt időért. Akármilyen jó gimibe juttatod be a jövője érdekében, ott sem fog tanulni, csak amíg ostort pattogtatsz a háta mögött.
        Megkeresném, mi az a tevékenység, ami őt érdekli és abban segíteném. Inkább egy boldog lovász, mint egy boldogtalan filozófus.

        Kedvelés

      • Anna. Alapjaiban egyetértünk, a stílusban és a hozzáállásban nem.

        “Amit mondok, azt azért mondom határozottan, mert ez a véleményem. Az enyém. ”
        Ez az érv nekem ugyan úgy viszket, mint az, ha valaki hozzáteszi a sarkosan leszóló mondandójához, hogy “szerintem”.
        Én is írhatnám azt, hogy “Anna, szerintem te egy agresszív, arrogáns, bunkó vagy.”
        De nem mondom, sőt nem is gondolom így.
        Úgy gondolom, hogy a véleményünk melletti határozott kiállás nem kell hogy együtt járjon mások megbántásával. És nem sunnyogásról vagy maszatolásról beszélek!

        “Ha addig lesz ötös magyarból, amíg te kikérdezed a verset, kár az elfecsérelt időért.”
        Értelek. De pl. nálunk ez úgy működik, hogy azért segítek neki verset tanulni, ha sok a házi, és már fáradt, hogy kitartásra buzdítsam. Ilyenkor elismerem, hogy jogos a fáradtsága, és próbálok viccet belevinni, elpoénkodni, a lényeg, hogy ne adja fel. Jó amikor másnap büszke MAGÁRA, mert jó jegyet kap, megérzi, hogy jó, hogy nem adta fel, és megköszöni, hogy segítettünk neki. Úgy gondolom, hogy ez az öröm beleépül, később már (felsőben) egyedül is menni fog neki.
        Én nem érzem, hogy elfecsérelt idő lenne, ha utat mutatunk neki, hogy hogyan küzdjön meg a problémáival, és hogyan legyen kitartó!

        Kedvelés

      • Pillanat,én is ugyanazt teszem amit mondasz,kitartásra buzdítom,gyarapítom a tudását,legalábbis eddig tettem ezt.
        Most,hogy nyolcadikos a gyerek egyszerűen elutasítja a segítségemet,ami nem érdekli nem csinálja kényszerítve sem.
        Nem érdeklik a háziolvasmányok,valamennyit elolvasott de megígérte,hogy többet nem olvas. Hiába erőltetem a gyakorlást a felvételi tárgyakból,ő nem akarja.
        Anna szavai nagyon igazak az én fiamra.
        Informatika liceumba akar menni,ugyanabban a suliban folytatja, nincs veszély a helyek száma miatt. Azt mondja inkább érdekli az info mint a matek.Remélem jó vége lesz…
        Holnap megyünk psziho vizsgálatra azért…

        Kedvelés

      • eső, de én nem az iskolai tanulást, leckéket erőltetem, hanem szeretném, ha megérezné azt, hogy ő miben kompetens. Szeretném abban erősíteni, amiben jó. A szar szövegű, nem neki való kötelezőket, akár fel is olvasom neki, de adok a kezébe olyan könyvet, ami tuti érdekli, és jókat beszélgetünk róla.
        Nincsenek illúzióim, sose lesz eminens, de szeretném, ha tudná, hogy mi az erőssége, és mi nem. És azt is szeretném, ha sok öröme lenne az életben. De látom, hogy ehhez szüksége van segítségre. Tudom azt is, hogy már csak 1-2 év, hogy figyel még ránk, és utána csak az lesz neki, amit addig a tarisznyájába teszünk hamuba sütve.
        Tudom, hogy el fogom tudni engedni őt is, és nem lesz baj!

        Drukkolok nektek, hogy jó kezekbe kerüljön. Neked sok erőt! ❤

        Kedvelik 1 személy

      • Én nem vagyok nagy rutinnal rendelkező pedagógus, de azt látom, hogy vannak diákok, akik nagyon önállótlanok, még középiskolában is. Sőt, a felnőttoktatáson és magántanárként is akadt dolgom olyan felnőtt emberrel, akinek ha elétettek egy feladatot, hogy önállóan dolgozzon rajta, akkor lefagyott, és nem tudott nekilátni. Volt, aki a tételt is csak úgy tudta felmondani, hogy közben a kezemet fogta. Ennek sokszor az önbizalomhiány az oka, meg egy csomó görcs, ami az évek alatt felhalmozódott ezekben a fiatalokban és felnőttekben, de őket azt hiszem, nem lehet magukra hagyni.
        Most is vannak az osztályomban olyan gyerekek, akikről tudom, hogy nem fognak tudni leérettségizni és nem fogják tudni letenni a szakmai vizsgát, ha nem kapnak segítséget. És hiába 16 évesek, velük bizony tanul otthon a szülő, és kapnak segítséget a fejlesztőpedagógustól is – muszáj, mert másképp nem megy. Pedig céljuk a szakma, ők választották, ezt szeretnék csinálni, és abszolút tudom, mert a gyakorlaton már kiderült, hogy nagyon is alkalmasak lesznek a választott hivatásra, ahhoz viszont le kell érettségizniük nyelvből is, töriből is, meg matekból is – és igen, néha kínzásnak tűnik az egész, mert nagyon nehezen megy nekik, de azért csak ott ülnek mindig a korrepetáláson…

        Kedvelés

      • Ugyanezt mondom, Arita. Hogy a tanító néni , a tanár néni, a fejlesztő, a napközis nevelő..csak ne otthon a szülő 5 óra után.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy én nem értem aritát, de szerintem nem ugyanarról beszéltek.
        Mintha arita azt mondaná, hogy személyiségfüggő, hogy kinek van szüksége segítségre, te pedig azt mondod Anna, hogy a szülő NE segítsen. Szerintem ez nem ugyan az. De majd arita megírja mire gondolt…

        Amúgy pedig nálunk a pedagógusok pont leszarják, hogy mi van a gyerekkel. Én meg nem szeretném, hogy beleragadjon abba, hogy ő csak ennyi, mert én tudom, hogy nem! Az igazi művészet az, hogy kicsaljam belőle a rádöbbenést, hogy pl. olvasni, gondolkodni, tudni öröm. Nem úgy, mint a suliban, leszarom a jegyeket, de ne higgye el, hogy ő “lusta, béna, legutolsó”.
        És nem elfogultságból írom. Váltani fogunk amúgy.

        A kisebbem meg szorongó. Utált elsőben iskolába járni, szenvedett. Figyeltem rá, utána jártam, kerestem a jobbat. Sulit váltottunk, sokat pótoltunk, megerősödött, beilleszkedett, szeret az új osztályba járni, élvezi, hogy mindig kicsivel túlszárnyalja magát, már szerelmes is, kölcsönösen. Jó neki, elengedtem, vele örülök. Ennyi. De ha nem lépem meg, akkor még mindig szenvedne…

        De nem zárom ki, hogy én csinálom szarul…

        Kedvelés

      • “Ugyanezt mondom, Arita. Hogy a tanító néni , a tanár néni, a fejlesztő, a napközis nevelő..csak ne otthon a szülő 5 óra után.”

        igen,mert ha előhozom,hogy gakorolni ,olvasni,tanulni kéne,már robban ,rám már nem hallgat.
        Megjegyzem,eddig sokat dolgoztam vele.

        Kedvelés

      • Van sajnos olyan is, akivel a szülő tanul. Mert muszáj és mert arra is szükség van.
        Egyébként néha tök tanácstalan vagyok: van egy olyan tanítványom, aki egyszerűen annyira motiválatlan, hogy semmit se csinál. Se az órán, se otthon, csak van, mint akit odatettek. Tanulni akkor tanul, ha az anyukája leül vele – 16 éves a gyerek – akkor négyes-ötöst is kap, ha viszont nem, akkor karó… Tudja ő is, hogy le kéne érettségiznie, meg szakmát is akar, de egyszerűen nem bírja rávenni magát a tanulásra – meg másra se nagyon. Oké, van kamaszfáradtság, meg egyéb, de ez már extrém, és állítólag kiskorában is ilyen volt. Lehetne persze hagyni, de azért előbb-utóbb a saját lábára kéne állnia, a végtelenségig nem tudják a szülei se eltartani, és ilyen hozzáállással sehova se veszik fel… Ha lenne valami nagy és érdekes és pozitív környezetváltozás az életében, az lehet, hogy feldobná, de az ilyesmi elég ritka az ormánsági zsákfalvakban, ott még kemény melóval is nehéz boldogulni, hát még kitörni… Aggódom az ilyen gyerekekért.

        Kedvelés

      • Vekerdy Tamás:
        ” Vigyázat! Tudnunk kell, hogy minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora!
        Az első három perc: “úristen, ez a gyerek tényleg butább, mint gondoltam!” A második három perc: “a gyerekem nemcsak buta, jellemtelen is!” „– Zsófikám! Mit csinálsz, mialatt én a matematikáddal a lelkemet teszem ki? – Semmit apa, figyelek! – Figyelsz? Még hazudsz is? Hát nem a kenyérgalacsint gyurbikálod az asztal alatt, hogy majd megveszek belé?” – stb. A harmadik három perc: “ez a gyerek engem nem szeret! Ezt eddig nem vettem észre…” A tizedik percben üvöltök, a gyerek sír. Ez a normális szülői korrepetálás lefutási görbéje jó gyerek, jó szülő és jó kapcsolat esetén.”

        Kedvelés

      • Pillanat: Bátran gondolj engem “agresszív, arrogáns bunkónak” , olyan esetet azonban senki nem ismer, amikor ne a gyerek mellett álltam volna ki és nem őt igyekeztem volna megvédeni.
        Fönntartom, hogy nem egy fáradt, nyűgös 10 éves gyereknek tanítjuk, hogy dolgozzon még magát megerőltetve is. Ha segíteni akarsz neki, figyelmeztesd, hogy időben tanulja meg a verset. Nem egyik napról a másikra szokták feladni, mindig van legalább egy hétvége. Az ötös, amit hozott, a te ötösöd volt, nem az övé. Vekerdy Tamás sok bölcs és jó szándékú mondatot leírt a témában, én tőle tanultam.

        Kedvelés

    • Én nem vagyok biztos benne, hogy az ellenoldal erősödött. Gyerekkoromból (90-es évek és 2000 évek eleje) olyan emlékeim vannak, hogy régebben sokkal kevésbé tűntek fel az embereknek a nyíltan szexista kijelentések. Simán mindenki nevetett a nőgyűlölő vicceken, ma azért ez már jobb társaságban elég ciki. Gyakran elhangzottak olyan kijelentések a médiában vagy a politikusok szájából, ami ma azért már elég nagy felhördülést vált ki (nyilván nem mindenkiből de nagyon sokakból igen), míg régebben max kicsi és elszeparált csoportok tiltakoztak ellene.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • …és dolgunk-e más élete fölött kiabálni, segíteni, ítélni, véleménnyel lenni? Vakmacska, ezt most harmadszor jelzem neked, az olyan kommentjeidre, amelyekben magabiztosan ítélsz másokról, míg te jó vagy legalábbis érthető ember maradsz. Szerintem ez nagy szereptévesztés, akár csak a “szemeket nyitogatni” vagy az ismerősi körben provokált, sehova sem vezető, önigazoló elvi viták. Tessék kereső, bukdácsoló embernek maradni elvhirdetés helyett, és tisztán látni a hatóköröket, jogokat, tisztelni másokat.

      Nekem tök más az, ha Fenchurch feláll és kimegy, amikor zsidózni kezd valaki az asztalnál, mint az, hogy oda van dörgölve a facebookon a nem is jól megírt dühösködés mások orra alá, folyton, naponta, amiről tudjuk, hogy csak ellenérzést, feszkót vált ki, és nem vezet sehova. Hamis ez a fölény, hogy mi jobban tudjuk, mi majd megcsináljuk. Lassan, tapogatózva jó gondolkodni és önmegérteni, árnyaltan. És közben élni, örülni, szeretni. És becsületesnek lenni: a távozott nagyonhangosak egy része ijesztően manipulatív, használt engem, csak megnézegetett, elszedte, amit én találtam ki, és bele akart pofázni pletykaéhesen és kontollvággyal abba, ami nem az ő dolga. Nem volt szeretet.

      Mindamellett jogi értelemben is pofátlanul lelopták a szerzői joggal védett tartalmaimat, gyakran szó szerint, előadva, hogy ők találták ki, meg hatalmas öntudattal.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem kiabáltam, csak tűnődtem, miért félek én a harsány mozgalmaktól, és megírtam azt is, miért van sokakban szerintem már annyi nyuszikalétrája, sehova se vezető indulat, lehet nem azért, én így gondoltam, passz. Annyi pozitív, kedves, jó célért indult dolgot láttam önfarkába harapni és nem is értem sokszor, miért, nem vagyok pszichológus, de van látható dinamikája a csoportoknak.

        Nem hiszem, sok közöm hozzá, mi történt közted és a gumisok egy része közül, nekem egy olyan barátnő linkelt egyszer nekem egyébként érdekes témának tűnő cikket ott, akit IRL ismerek és elég nagyra tartok, úgy tudom, írni nem írja, bár mondhatná ő is, hogy ellopták pár fordulatát, stíluselemét, amit használt, amikor még kommentelt valahol, ma már nagyjából nem teszi sehol sem. Írtam hogy nálunk is volt hasonló, belőlünk nőtt ki az azóta bezárt nőstények, a 444-en most már rendszeresen publikáló feminfo, a balhékat sajnáltam, a létük nem bosszant. Ide néha azért kommenteltem, mert kisebb volt a veszélye hogy buták elkezdenek faék stílben nyomni valamit, volt lehetőség értelmes beszélgetésre, érdekes gondolatokra vagy tapasztalatokra érdekes posztok alatt, de értettem a szóból, úgyis megjött a tavasz, közeleg a projektleadás, a borsót is ilyenkor vetjük, lesz inkább más dolgom.

        És most undok leszek, tudom: “magabiztosan ítélsz másokról, míg te jó vagy legalábbis érthető ember maradsz” hát hogy én jó ember maradtam-e, azt talán nem néhány bekezdésnyi szöveg alapján kéne eldönteni, én se szeretem ám a hatodik cés dolgokat. Magabiztosan általában annyit állítok valamiről, hogy “tetszik” vagy “nem tetszik” (vagy a brit eufemizmussal élve “hm, érdekes”), de se ellene nem feltétlenül teszek bármit, se meg nem mondom, mi a fenét csináljon, különben se feltétlenül vágyik az adott jelenség arra, hogy én szeressem, ahogy nekem se kiemelt életcélom, hogy mindent és mindenkit megértsek és megszeressek. Ha meg valaki személyes támadásnak veszi azt az egyszerű szókapcsolatot, hogy “nem tetszik”, annak igen-igen nehéz az élete, és istenuccse, leginkább nem miattam.

        Kedvelés

      • Nem köztem és köztük történt, ami, hanem itt a blogon, közösségi ügyként, meg ilyen-olyan facebookokon, elvlistán, ment a rosszhírköltés, félremagyarázás, vádaskodás, leskelődés, pletyka. Visszaélve azzal, hogy rengeteg embernek lett kiléte a csokoládémisszió révén, illetve hogy én beszámoltam a magánéletemről néhányaknak, meg jártak a bulimon, ettek a kontómra, meg jöttek az “otthonomba” segíteni (valójában: szaglászni). Bárcsak soha ne ismertem volna meg őket.

        Kedvelés

    • “hogy ártatlan elsőszülő csajok zokogva írják hogy “nem teljes értékű anyák” (wtf?????) mert császáral szültek vagy elapadt a tejük két hónap után”

      ez azért van, mert ő még a gyász fázisában ott tart, hogy magát hibáztatja. Nem sikerült valami, ő most így érzi magát, teljesen jogosan nem elégedett. Még azt is megértem, ha valaki azért csalódott, mert programcsászárja volt, egyszerűen szükség volt rá, és nem belehajszolták; mint a legtöbb császárost. Ezek mind valós és jogos érzések. Én is átestem ezen, tudom, miről beszélek.
      A szülészeti erőszakról nem a gonosz ősanyák tehetnek, a szülés utáni trauma pedig valós dolog, és már jóval az ősanya-mozgalom előtt is létezett.

      http://nokert.hu/index.php/szueles-szuelseg/szueles-szuelseg/350-a-szueles-mint-trauma-sheila-kitzinger-koenyvenek-ismertetje

      Sheila Kitzinger egyébként sokat írt a kulturális hatásokról is, hogy mekkora nyomás alatt vannak az anyák, a könyv címe “Miért sír a baba?”, nagyon jó, mindenkinek tudom ajánlani.

      A szoptatásnál pedig gyakran a környezet az, aki nyomást gyakorol, ott meg lehet, hgoy hatalmi harc húzódik a háttérben (szoptass/ne szoptass).
      Nekem nagyon szemet szúr, ne haragudj, amikor anyák egymást szidják, táborokra oszlanak stb., és fórumokon írók nyakába varrnak olyat, amiről alapvetően nem tehetnek, most függetlenül attól, hogy tényleg vannak (nem tömegében), akik apostolként viselkednek. Arról nem is beszélve, hogy mivel érzékeny téma, sokan nem dolgozták fel, nem néztek szembe a fájdalmukkal, és sértően érinti még a tények felsorolása is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • jah, elfelejtettem: az első szülésem előtt nekem sem volt sok fogalmam arról, hogy mi a kötődő nevelés, meg hogy a szülésemnek nem feltétlen így kellett volna zajlania. A hordozásról azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák (egy kengurut kaptam kölcsön, de azt gyorsan kinőtte a gyerek.)

        Kedvelés

      • Abban igazad van, hogy aki eltervezte a hüvelyi szülést, és nem sikerül neki, jogosan érez dühöt, csalódottságot. De ezen nyilván sokat segítene, ha a környezete, vagy a fórumokon jelenlevő más anyák nem tennének megjegyzéseket: “nem is szülés”, “nem vagy igazi anya”. Azért, mert valaki nem sziklaszilárd és magabiztos, nem kellene a döntéseit minősíteni. Én programcsászárral szültem, és elégedett vagyok vele. Ilyen is van. De azt nagyon unom, mikor lesajnálnak, vagy azt mondják, majd akarnék én hüvelyi úton szülni, ha tudnám, milyen nagyszerű. Közeli ismerősök, olyanok, akik más ismerhetnének annyira, hogy tudják: nem.

        Kedvelés

      • Jaj de miért ne lenne igazi anya? Nem attól függ, h szereted a gyereket. Nekem a keresztgyerekemmel nagyon szoros a kapcsolatunk, pedig sehogyan sem szültem.
        Mi a nagyszerű a hüvelyi úton történő szülésben?

        Kedvelés

  21. Most nem tudok sokat írni. Bennem nagyon sok gondolatot felvetett ez az írás. Szerintem se jó a szélsőségesség.
    De Gumiszobától függetlenül igenis a férfiakkal is baj van.
    Egoisták, arrogánsak, követelőzőek. Adni nem akarnak, de kapni annál inkább.
    És a változás nem indulhat csak egyéni kezdeményezésre, csupán az otthon falai között.
    Erről már itt is volt szó.
    Hiába vagyok erős, boldog a saját életemben, amikor belebotlok a férfiak szűklátókörűségébe. Érzem, h mennyire nem látják a nőket emberként, csak az ostoba hagyományos szerepeikkel azonosítják őket.
    Szeretnék úgy beszélgetni férfiakkal, hogy ne a tudsz főzni, a mit főztél és a egy anyának a gyereke mellett a helye lózungokhoz lyukadjunk ki, amikor én éppen szakmai vagy kulturális témákról beszélgetek az illetővel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “És a változás nem indulhat csak egyéni kezdeményezésre, csupán az otthon falai között.
      Erről már itt is volt szó.
      Hiába vagyok erős, boldog a saját életemben, amikor belebotlok a férfiak szűklátókörűségébe. Érzem, h mennyire nem látják a nőket emberként, csak az ostoba hagyományos szerepeikkel azonosítják őket.”

      Nagyon egyetértek. Szerintem nyugatabbra ahol már jobb a helyzet se úgy értek el változást hogy mindenki csak a saját egyéni dolgaival foglakozott. Biztos vagyok benne, hogy sok konfrontáción és tüntetésen keresztül vezetett az út. Mi itthon ebben is le vagyunk maradva, de közben láthatunk egy csomó példát, hogy hogy lehet ezt véghez vinni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem igaz, kéretik nem eltorzítani: én sem írtam ilyet, hogy csak a saját egyéni dolgainkkal foglalkozzunk. Társadalmi az én szemléletmódom is, és ha nem is tömeges, de társadalmi jellegű a blog, a jó üzenetek hatása is (nem csak az ismerőseim körében hat, és nem esetlegesen, hanem tendenciaszerűen). De az biztos, hogy rendet rakni először ott belül kell, mert csodálatos energiákat szabadít fel, ha jól vagy, és ha ezt a saját erődből csináltad meg, ahelyett, hogy egy mesterkélt, szított “mi aztán nagyon feministák vagyunk, mindenkit leszarunk” közösségben pötyögnéd be naponta a rengeteg felrovó, konfliktusvadász, panaszos, felelősséghárító, mások életébe belepofázó mondatot, ahol tuti helyeslést kapsz érte. Lojalitás, bólogatás, igazodás van, önállóság meg alig. (Nem furcsa, hogy amikor ők olyannyira elégedetlenek voltak velem mint feministával, akkor én épp életem legteljesebb boldogságát éltem át?) A belső elégedetlenség, a céltalanság, a szabadsághiány, a romboló párkapcsolat, a pénztelenség igenis torzít, keserűvé tesz, és ha ezekről írunk unásig, az másokat is lehúz és megijeszt. Nem ér célba, nem működik, nem akarnak rá hasonlítani. Hiteles, pozitív példát adni, ráadásul nem ölembehullott-vájfosat, na, az kemény feladat, de kevesebbel kár beérni.

        Konfrontálódni hasznos, igen. Engem mégis inkább a jó példák érdekelnek, nem a “már megint a férfiak”, “ne engedd soha, hogy meztelenül fotózzon, mert ez már megint a férfiak játéka, na persze” típusú rutinos dühösködés. Én nem akarok évekre ennek a szócsöve lenni, ebbe ragadni, ez romboló és önfelmentő is.

        Illúzió, hogy a düh mint olyan épít. Nagyon stabilnak, okosnak, elkötelezettnek kell lenni ahhoz, hogy a düh építsen. Illúzió, hogy majd addig verjük az asztalt, amíg nem lesz eredmény, nem törődve azzal, hogy önjelöltnek tűnünk, nem elég jó a munkánk (pl. elvi dolgok nincsenek tisztázva, nem jók a mondatok, koppintva vannak a gesztusok, közhelyekre és könnyen pendíthető húrokra alapoz a szöveg a hatás érdekésben), és ettől nevetségessé válunk.

        Kedvelés

      • Azt nem tudom, hogy van-e értelme erről beszélni, mert ha az van, hogy “nekem tetszik az a blog is, ezért megvédem”, akkor a lojalitásról van szó, nem az üzenet minőségéről.

        Kedvelés

      • “Nem ér célba, nem működik, nem akarnak rá hasonlítani. ”
        Szerintem nem ettől rossz a Gsz.
        Nagyon szeretem a blogodat, köszönöm az irodalmi ajánlásokat, Alice Munro az egyik kedvencem lett. Élvezem a különböző beszámolóidat, ugyanúgy gondolkodom a városi kerékpáros közlekedésről, de nem akarok rád hasonlítani.

        Elnézést, hogy kiragadtam ezt a mondatot, mert egyébként nagyon jó a bejegyzés.

        Kedvelés

    • “igenis a férfiakkal is baj van.”
      Ezt most komolyan nekem mondod?
      Te olvastad ennek a blognak az írásait?
      csakazolvassa.hu/tag/egyenlotlenseg, 95 post
      csakazolvassa.hu/tag/szeretaferjemde 82 post
      Ennyire nem jön át, amit írtam?
      Engem az zavar, amikor valakinek van egy üres hely a radikalizmusnak, és keresi az apropót, mit tuszkolhat be oda, hogyan élheti meg. Kevéssé építő beállítódás.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Éppen ezért írtam fent, amit írtam. Hogy többször beszélgettünk itt, h mennyire terelik a nőket, és mennyire nehéz kimaradni, ellökni ennek a hatását. De nincs mindig lehetőségem kifejteni és nem a kötekedés, a kritika a célom.
        Ebben a bejegyzésben ez háttérbe került. Én ezt éreztem.

        De lehet, hogy ennek az az oka, h kialakult ez a másik csoport, amit páran olvastunk. Te írói szemmel nézed.
        És nem annak teljes szellemiségével értünk egyet, hanem pár írással.
        Az igaz, h én sem szeretem, ha ki vannak sarkítva dolgok.

        Viszont itt úgy érzem kicsit keveredtek a személyes dolgokkal az általános tapasztalataink. A személyes ügyekbe nem szeretnék beleszólni, megértem a te érveidet is, amit többször leírtál.
        Én inkább objektíve olvasom, nézem a dolgokat. Mint magánember, mint nő jó olyanokkal beszélni, akik nem csontosodtak bele a hétköznapi életbe annyira, hogy ne merjenek gondolkodni. Megosztani azt, hogy akármennyire asszertív vagyok, a pasik próbálják lenyomni a nő beszélgető partnert, próbálnak fölényeskedni.

        Nekem az egyik legjobb barátnőm mondta az ex-emmel való szakításkor, h nem sajnálom a házat. Ráförmedtem, hogy ez a szempont, amikor az ember valakivel szarul érzi magát. A hozzánk legközelebb embereket sem ismerhetjük igazán.
        A szarkavarásról pedig meg van a véleményem. Az irigyekről, akik nem bírják elviselni mások boldogságát.
        A klikk-esedés pedig egy társadalmi jelenség minden csoporton belül.

        Kedvelés

      • “Ebben a bejegyzésben ez háttérbe került. Én ezt éreztem.” Akkor rosszul érezted, de nagyon. Nem fogom minden egyes posztban elmondani, melyek a tipikus férfiviselkedések. És nem most, túl egy szeretői kapcsolaton gondolom azt, hogy a nőkkel is van komoly gond. 2012 novemberi írás: https://csakazolvassa.hu/2012/11/11/paradoxon/ A hárításra, önigazolásra, szereplésvágyra használt radikalizmust bírálom itt. Az önjelölt “én is tudok ám ilyen blogot” gesztus, a kipenderülés, agresszív jópofáskodás, gettósodás, önlepetőfizés az, ami megdöbbent. Amelynek a mélyén nem elkötelezettség, nem elvi tisztánlátás van, nem sisterhood és nem segíteni vágyás, nem őszinte, megélt folyamatok, hanem személyes harag, kiúttalanság, nyomor és önmegvalósítási deficit.

        Nem igaz, hogy te elgondolkodva nézed a dolgokat. Azért vagy dühös, mert pár ex meg némi netes öntudatosodás után eléggé utálod a férfiakat, személyükben a saját életed férfiait, tehát nem a patriarchátust, nem is tudsz elvonatkoztatni. És mert nincs gyereked, erre keresed az igazolást, itt meg olyat nem találsz – azért nem értelek, egy háromgyerekes nő blogját olvasod évek óta, aki otthon szült, 72 hónapot szoptatott bárhol, jeleníti István mellett ülve is, és meggyőződéssel hordozott. (ezt utólag írtam bele)

        Kedvelés

      • Nem tudnak nem keveredni. Nekem nagyon magasak az elvitisztaság-, árnyaltság-, szívbőljövés- és jómondat-standardjaim. Ez a bajom velük, hogy ki van herélve, dühösködésbe és gyűlöletbe fullasztva, ami itt olyan erős és tiszta tudott lenni, közösségileg is.

        Kedvelés

    • Ha beszélgetsz valakivel, akkor a beszélgetést te is irányítod. Fifty-fifty. Tudod. Soha senkivel nem beszélgettem még ilyenekről, és nem is fogok, mert aki megpróbálja, azt otthagyom, ha nem tudom otthagyni, mert véletlenül el kell néznem a fejét egy darabig, akkor ezt a mondatot mondom ” Ne haragudj Péter, látom nagyon sok rossz tapasztalatod van nőkkel kapcsolatban, de nekem ez a téma nagyon személyes, és nem hiszem, hogy erre most fel vagyok készülve. Annyi minden foglalkoztat engem is, például…
      Nem, nem beszélek úton útfélen mindenkivel mindent meg. Férfiakat (is) irányítottam, nem éreztem ingerenciát a lelki virágoskertem kigyomlálására minden egyes tahóval.
      ÉN VÁLASZTOM MEG, hogy kivel mit, hogy. Első körben, minden rohadt feminista portálnak ezt kellene nyomnia, nem a BTK-s uszításokat. Mert ennyit, minden nőnek joga és lehetősége van megtenni. Nem utólag okoskodni, hanem a választás szabadságát hangsúlyozni. Én vagyok az, aki dönt a testéről, a lelkéről nem is beszélve. És ebből a rohadt egyszerű kis dologból szerteágazik a szuverén személyiség maga, amivel szemben nincs apelláta. Ami akkor lehet a végén másnak nem tetsző, nem követendő. Csak tessék nyugodtan utálni. Én attól még egy önálló boldog entitás maradok a szabad döntéseimmel együtt, aminek minden következményét vállalok. én szoptattam a gyerekemet, én vettem neki 300 ezres babakocsit, (használtan) hogy esztétikai élményt szerezzek magamnak vele, én alszom vele egyszobában, én viszem magammal mindenhova, én nem járattam hozzá babyszittert másfél évig, én mondom azt, hogy nem ehet túrórudit, én tanulok, sportolok, veszek-nem veszek dolgokat, én vagyok az, akiben annyira feltolul néha a szeretet, hogy elsírja magát a 21-es szandál látványától is, és én vagyok az, aki soha egyetlen gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet sem olvasott. (én és a férjem, akit persze nem zárójelben jegyzek, csak a hatás kedvéért írtam mindent egyes számban.)
      És ez különbözteti meg a feministát az elnyomottól. Nem a vastag kurvaanyádozás, meg a szőrös láb. Hanem a választás szabadsága, ami nem abban merül ki, hogy milyen színű fürdőszobaszőnyeget vegyünk az IKEÁBA. És az rázza a legjobban az öklét minden témában, akinek fogalma sincs, hogy milyen üdítő és felszabadító érzés mások faszágait egy feszes vállrándítással elintézni, akinek egyszerűen nem szabad a lelke. Aki nem tud úrrá lenni a saját sérelmein, akinek olyan gátló mechanizmusai vannak, ami szakemberért, és nem egy destruktív közösségért kiált. Akit nem szerettek, és nem szeretett viszont, akinek az egész élete csak egy másokra adott reakció. Jézusom… annyira szuper vagyok!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  22. Visszajelzés: Passzív ellenállás? Csak azt tudom, én mit vállalok… | Eszter's Offtopic

  23. Gyakran írsz olyat, amiről azt gondolom, na ez most nagyon pontos lett. Aztán jön a következő, amire azt mondom ez kiba….. jó! Hirtelen felindulásból szombaton elugrottam síelni Graz mellé.
    Olyan pontosan, olyan fontos dolgokat fogalmazol meg. Ez igen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Higgadt és kiegyensúlyozott írás, bár talán kissé pesszimisztikus. Igaz, messze vagyunk az emancipációtól, de jó hír, hogy a mostani hímsovén mélypontról szinte csak felfelé lehet elmozdulni. A petíciót én sem tartom konstruktív ötletnek, az aktív férfierőszakot női passzív agresszióval nem lehet megszüntetni, csak fokozni. Szerintem kapkodás és harci propaganda helyett inkább a sikeres modelleket lenne érdemes követni, pl. a skandináv országokét. Az oktatás és nevelés megreformálása, az érzelmi intelligencia és empátia fejlesztése, a civil önszerveződés, a női aktivitás felpörgetése a gazdaságtól a politikáig, önbizalomerősítő tréningek lányoknak, egyenlősítő kvóták alkalmazása stb. – ezek lehetnek egy egalitárius jövő alapjai. Amihez persze nemcsak aktív nők, de együttműködő, felvilágosult férfiak is kellenek, akik megértik, hogy mindenki profitál az egyenlőségből.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ugy tudom Svedorszagban nem csak a kiscsajokat hanem a kiscsavokat is tanitjak a haztartasi ismeretkre. (csak egy pelda) Kivancsi vagyok nalunk ez bekovetkezike valaha is? Eleg pesszimista vagyok es addig meg plane amig a politika nem csak semleges a himsovinizmus iranyaba, hanem maga a himsovinizmus amit ilyen forman egyre inkabb tamogat.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Itt a körzetes iskolában, meg is jegyezte az igazgatónő, hogy a tankonyhában a fiúk lelkesen sütik a muffint. Nincs megkülönböztetés, ahogy nekünk technikaórán sem volt.

        Életem első civil akciója: 12 évesen levelet írtunk az akkor még művelődési minisztériumnak, hogy elegünk van a fúrás-faragásból technikaórán, miért nem főzünk, horgolunk mi lányok, nem lesz ez jó így, változtassanak a tanterven. Valamiért nem küldtem el a levelet végül, pedig sokan aláírták. A petíció elődje. 🙂

        Kedvelés

      • A hatvanas-hetvenes években volt az áltisiben technikaórán főzés, de fúrás-faragás, villanyszerelés is. Mindenkinek, mert koedukált iskolába jártam. A főzésnek csak a technikáját tanították, hol volt még akkor kreatív főzés! Szóval nem ott tanultam főzni (szakácskönyvből 20 évesen, később már kreatívan, világkonyha alapon, most meg takarékosan, kiadósan, soká ne tartson, és azért meg is egyék – alkalmaazkodva a változó élethez), viszont konnektort szerelni igen.
        Később rémálmom volt a gimnáziumi technika óra (szabás-varrás, szabásminta szerkesztés) boldog voltam, amikor eltörölték végre.

        Kedvelés

      • A technikaóra nálunk, asszem, úgy volt, hogy fiúknak fúrás-faragás meg számítástechnika (féléves váltásban), lányoknak fúrás-faragás, számtech. és háztartástan (varrás, főzés, hímzés…stb.). A dupla óra szünetében vittünk a fiúknak kóstolót a kész kajákból.

        Kedvelés

      • Megint a waldi: a középső lányomnak karácsonyra kötött az udvarlója egy nagyon szép copfmintás sapkát 🙂
        Németországban is kötnek-horgolnak-hímeznek fiúk-lányok a sima állami iskolában is, nem okvetlenül azért, hogy ezentúl apuka horgolja a réklit a kisdednek, hanem mert felismerték, hogy milyen fejlesztőek ezek a tevékenységek az olvasás- és írástanuláshoz, számoláshoz, térlátáshoz, különböző disz-ek elkerüléséhez.

        Kedvelés

  26. Mondjuk ha egyszerű dolgok is folyton befeszülnek, ha mindenért küzdeni kell otthon is meg máshol is, akkor könnyen jön a “nyuszika létrája effektus”, nálam is. Akkor már akkor is ordítunk és petíciózunk, ha esetleg normális hangon, úgymondfehérasztal mellett is intézhető valami. Ismerem az érzést: mondjuk egészségügyben sokszor már az ajtón belépve azt érzem, nagy a valószínűsége, hogy ordítanom, asztalra csapnom, balhét belengetnem kell, ami alapjáraton automatikusan intéződik vagy két mondat+mosoly+szimpla jóindulat elég. Zsigerileg mintha a levegőben lenne, hogy egy rakás konfliktus még ki se tört, de már ott a szaga a levegőben, nem is szólva azokról a helyzetekről, ahol tényleg előre és borítékolható, hogy ordítás, asztalracsapás, petíció, zászlólengetés, tömegmozgalom, bojkott, efféle nélkül fityfiritty se lesz belőle.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Csatlakoztam én is, és szénné osztottam a rendőrségi videók elleni petíciót. Lett eredménye. Nem a petícióval mint műfajjal van baj, hanem ezzel. Ami összefogást hirdet, miközben nem egyeztet és élére áll a harminc embernek, és ellenségnek tartja, leszarja, aki nem ért egyet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  27. Én örülök a gumiszobának, mivel a nőknek szánt irománypaletta szélesedését látom benne. Örülök, hogy már van ilyen radikális hang is a magyar online térben.
    És a düh. Igen. Ez a hang dühös. Szerintem érthető a düh, és van is létjogosultsága. Az én ébredésemnek is volt dühös szakasza. Rengeteget segített ez a dühös energia a szarságok fölszámolásában. És mindenkinek más mennyiségű és minőségű szarkupacból kell kimásznia, ha jól akarja magát érezni a bőrében. Az sem mindegy, hogy van-e lapát a kezében, vagy nincs, vagy, hogy folyamatosan öntik rá az újabb adagot, vagy pusztán azzal kell megbirkóznia, ami eddig összegyűlt. Szóval szerintem a Gumi hangja is sokaknak segít. Nem is megy régóta, és nyilvánvalóan terápiás jellegű sokszor az írójának. Én úgy gondoltam, hogy idővel finomodni fog, és eddig tényleg finomodott is már kicsit. Sokkal kevesebbet káromkodik például, mint az első posztokban.
    Persze, én csak egy átlagolvasó vagyok. Nem regisztráltam a belső dühöngőbe, így nem tudom, ott mi zajlik. Éva, neked nyilvánvalóan sokkal nagyobb rálátásod van a folyamatokra, mint nekem. Azok, amiket felróttál “nekik”, vagy a közösségnek, akik ott “tevékenykednek”, külső szemlélőként nem látszanak ilyen egyértelműen, illetve csak egy töredék látszik.

    Gumiszoba védelmében (mer elhangzottak itten sokféle vádak a kommentekben):
    – Nem állították, hogy az orális szex a pornóipar találmánya. Azt állították, hogy a mélytorok technikát egy bántalmazó pornófilmes mozija tette népszerűvé.
    – Nem propagálják, hogy ne szexelj. Azt propagálják, hogy mondj nemet a kicsikart szexre. Az, hogy Gumi – állítása szerint – tök jól elvan dugás nélkül, az egy egyéni döntés. Joga van hozzá.

    Én már nem vagyok dühös. Szeretem a férjem, de nem dugok vele, a gatyáját viszont mosom. Szőrös a lábam és még ahol az isten adta, és már nem is szégyellem. A köbméter fa nekem is megvolt ma. Jól érzem magam a bőrömben és az életemben!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ha nem tudnám, hogy milyenek az előzményei: neten pörgő, egymást figyelő, rajongó-gyűlölködő, manipulatív izélés, kétéves intenzív itteni kommentelés, és ha nem köszönnének vissza folyton a mondataim, meg nem lenne ez a melldöngető önjelöltség, valamint egy kicsit jobban meg lennének írva a szövegek (nem, a radikalizmus sem viszi el a hátán a rossz, kioktató mondatot), én is örülnék neki. Örülök a lánylétedre, a wmn, a saját szoba blogoknak is, egyikről sem érzem, hogy belőlem, de ellenem lettek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • A szex témához: Teljesen meg tudom érteni, ha valaki például 20 év házasság után nem kívánja a szexet. Mert túlterhelt, sérelmei vannak, krízisek, emberileg csalódott a másikban.
      Elég kis esélyt látok arra, h ilyenkor a másik fél újra fel tudná villanyozni a nőt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  28. Még nem olvastam végig a hozzászólásokat, de megkerestem a petíció szövegét, amiben nem lebeszél a szülésről és a szexről, csak ezek kikényszerített formájáról:

    2.,Nem megyünk bele kicsikart szexbe.
    3. Nem szülünk azért, mert anyánknak unoka kell, mert a társadalom azt várja el, mert a kapcsolatunk haldoklik, mert nem támogat a munkaerő piac. Csak annyi gyereket szülünk, amennyit akár függetlenül is el tudunk emberhez méltón látni és amennyit valóban szeretnénk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nagyon kevés nő van, aki így gondolja. Akár függetlenül… ismerek ilyet, aki így gondolta, így is csinálta, és mindenütt hátrányba került a “rendes” családokkal szemben. Apuka miért nem fizet tartásdíjat című mondatok, lakáshitel ügyintéző szájából, és mindenütt csak akadályok. A kétszereplős családoknak, de még az elvált anyáknak is nagyobb volt a respektje. Őrá meg a négy gyerekével (azonos apától) úgy néztek, mint egy ufóra.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  29. Sziasztok!
    Már kommenteltem pár éve itt a blogon, “katafox” néven, csak akkor még nem volt WordPress-fiókom. Aztán inkább csak figyeltem, olvastam, mivel nem éreztem úgy, hogy hozzá tudnék tenni bármi jelentőset. Ez a poszt azonban most nagyon megfogott, és egy sor olyan dolgot megfogalmazott, amit nekem nem sikerült, vagy amire nem gondoltam.
    Nem ismerem a Gumiszobát, és most csak a petíció szövegéből indulok ki, de nekem erről rögtön az jutott eszembe, amit valamelyik történelemtanárom hozott föl még jó pár évvel ezelőtt Lengyelországról, ahol a baloldali anarchista mozgalom is erős. A tanárom észrevételei szerint a két szélsőség, tehát a szélsőjobb és a szélsőbal, egyaránt kitermel annyi csőcseléket, hogy kordában tudják tartani a másikat, a mérsékeltebb álláspontot képviselők így békében tudnak foglalkozni az egyéb ügyekkel.
    A lengyelországi ügyek állását se ismerem, így nem tudom, mennyire volt igaza. Szerintem azonban talán valami hasonló lehet itt is: a szimplifikált, lebutított, agresszív akcióra szimplifikált, lebutított, agresszív reakció jön – nem azért, mert ez a helyes válasz, hanem azért, mert ez az, ami sokakat meg tud mozgatni, legalább a szavak szintjén. És igen, nagyon sokakban benne van a “ha ők így, akkor mi úgy!” magatartás.
    Bennem mindig az a kérdés merül fel, hogy meddig tartozom felelősséggel, vagy hogy egyáltalán dolgom-e, ha nem is a másikat megváltoztatni, de a saját másságomat, akár konfliktus árán is, felvállalni, vagy mikor érdemes belemenni egy vitába. Én alapvetően – sajnos vagy szerencsére, nem tudom – nem vagyok egy közösségi érzelmű valaki, így nem igazán érzek késztetést arra, hogy kifejtsem a nézeteimet valakinek, aki a) nem közeli ismerősöm, b) nem kéri azt kifejezetten. A hallgatás viszont frusztrál, mert úgy érzem, hogy amiben hiszek, láthatatlan marad. És így huszonévesen még az a kárörömhöz hasonló szadisztikus öröm is munkál bennem, hogy lássam a reakciót valakinek az arcán, aki egy pillanatra kizökkent a saját kényelmes minivalóságából.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem a párhuzam nem jó.
      1. Magasan kvalifikált értelmiségiek szemlélete és sorai vannak a petíción. Ők nem gondolják, hogy szítanak, ellenben igaznak, jogosnak és keménynek, valamint vagánynak hiszik ezt, és dicsfényt remélnek érte. Ezt jelzi az ujjongó ide nézzetek! hangnem és a bloglinkek erőltetett tolása mindenhol. De az agresszió nem bátorság, és hamar kifullad.
      2. Tömeges reakció nincs és nem is lesz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Valóban nem tökéletes a párhuzam, de nem arra gondoltam, hogy a petíciót szerzők, illetve aláírók holmi utcai hőzöngők lennének, hanem hogy alighanem úgy gondolták, hogy az egyre szélsőségesebbé váló nyomásra úgy tudnak megfelelően válaszolni, ha szélsőségesek és kemények. “Szülésre akartok bennünket kényszeríteni? Politikai csatatérré teszitek a testünket? Oké! Legyen politikai terep a nők teste, de akkor mi is beleszólhatunk, és mi azt mondjuk, hogy juszt se.”
        Az sajnos szinte biztos, hogy tömeges reakció nem lesz, bár persze kérdés, hogy egyáltalán milyen tömegreakciónak lenne értelme. Én az eddigi tapasztalataim alapján nem bízom abban, hogy tüntetéssel bármit is el lehetne érni. Petíciókkal se nagyon. Persze lehet, hogy csak a tanult tehetetlenség beszél belőlem.

        Kedvelés

      • Tökre nem reális még gondolatnak se a “ha ti így, mi is így”, és nem is jóféle elvileg, lelkületileg. Keserűségben és feltűnésvágyban fogant. Néhány ember, aki le nem szakad az internetről, tömegnek nézi önmagát.

        És főleg nem alapul női konszenzuson. Mintha meg akarnák menteni a kis butákat, akik még nem tudják, még nem elég aktívak, lazák, bátrak. Ezt nevezem önjelöltségnek. Sokakat irritál a fölény. A nagy szavaknak nincs meg az aranyfedezete az életükben.

        Kedvelés

      • miért bántod őket? és így? elég hely van mindenkinek, van, aki téged olvas, van, aki őket és van, aki mindkét blogot. guminál összességében több a csibészség, valahogy egyre vidámabb a radikalizmusuk ellenére. a te blogod más, természetesen, de ez így van jól. mindenki talál magának itt is, ott is gondolkodni valót. szintetizál, összegez stb.

        Kedvelés

      • Hogy miért “bántom őket”? Mert ez az igazság. Az igazság fontos. Ők kenik el a nyomokat.
        És mert ártottak nekem, kicsinyességből.
        Tapsolj nekik, ha “van hozzá gyomrod”.

        A gumiszoba nem valami független párhuzamos kezdeményezés. Az én blogom, a gesztusaim, mondataim, szerepem és az itt nyert kapcsolati tőke van felhasználva abban a mámorító sikerben és radikalizmusban. Szét van hordva az árnyalt mondanivaló, dühbe van fullasztva. Névtelenül, persze.

        Sőt, kifejezetten azt lovagolta meg az ottani kör, hogy én “hiteltelen” lettem. Miután mocskoltak, szétbeszéltek, meghamisítottak.

        Ez a véleményem. Nem pletykálok, nem nézegetem őket, de amit az orrom alá tolnak mint világmegváltást, és amit fontosnak tartok, például mert tévút, azt megírom. Akit érdekel, az meg elolvassa. Tudom, hogy őket nagyon, hátha hat is rájuk.

        Kedvelés

      • A csibészség mérhetetlen, primitív ostobaságot, gonoszságot jelent. Valami poénkodás talán bent megy, kommentekben, azt mi nem látjuk. A posztokban leginkább dühös, önigazoló nagyképűség és spanyolviaszfeltalálás van. De persze jó is az, ha jól érzitek magatokat.

        Kedvelés

      • lehet, hogy rosszul gondolod. nincs szó rólad, nem kerülsz elő semmilyen kontextusban, emiatt meglep, amit írsz. a hiteltelenségedről sem olvasni ott. fura, nem lehet, hogy carkavarás van? valaki vagy valakik szándékosan bosszantanak téged? ilyen ember szinte mindig akad. aki az orrod alá tolja a “világmegváltást” pl. (senki ne vegye magára, akit nem érint, nehogy félreértés legyen már 🙂

        Kedvelés

      • Persze hogy nem kerülök elő semmilyen kontextusban, úgy hallgatnak rólam, mint Rákosi Horthyról.

        Azért ők is érzik, hogy ilyen szó nélkül hátat fordítani meg megszakítani a kapcsolatot, kurvaanyázó leveleket írni elég ciki az után, hogy itt kommenteltek és rajongtak másfél-két-három évig napi több órában.

        Én nem mondtam, hogy erről írnak, de ez történt. Sok minden történt, amiről ti nem tudtok, nem fogom itt részletezni. Gyakran hiszi azt a netező, hogy ő mindent átlát, de ez nem így van. Hidd el, hogy többet tudok arról, hogy mi történt, mint te.

        Kedvelés

      • igen, te ismered a történetet, mi nyilván csak a csücskét látjuk. megdumálni, kibeszélni nem lehet? össze is lehet persze ilyenkor veszni kicsit, de utána annyival könnyebb és jobb. most persze semmi újat nem mondtam, tudom, fogalmi közhely, de tényleg működik, na.

        Kedvelés

      • Nem huzivoni van, nem konfliktus, hanem visszaélés, mások hátán felkapaszkodás, lenyúlás. Ők ezt persze tagadják, így megbeszélni se lehet.
        Ha én velük ezt megbeszélem (egyesével többekkel próbáltam), akkor elismerem, hogy rendben van a Gumi. de a Gumi nincs rendben. Keletkezése körülményeiben és jelen irányában nagyon nincs. Kontraproduktív, cikis a feminizmusra nézve. Nagyon meg vagyok döbbenve. Kommentben még el-elment az örök dohogás, vártuk, majd kijön belőle, majd erőre kap, érthető stb., de ez posztnak, iránynak, alaphangnak iszonyú.

        Sőt, sorsszintű árulás, szétbeszélésem, elég szomorú következményei lettek, és nem az én életemben. Én nem vagyok hatodik cés, és ez nem osztálykarácsony. És akkor voltak a legközönyösebben szemetek, amikor tudták, hogy napi több xanax és egy friss, magam okozta vágott seb épp a helyzet. Elég visszás kíváncsiskodva, itt is, ott is olvasva próbálni megmondani a tutit annak, aki átélte.

        A nagyját nem is láttam. Egy facebook-aljaskodást láttam, többen elhúzódtak innen, hogy hozzájuk legyenek lojálisak, és hallottam még két igen kínos történetet. Nem tudom, mi történt, de sejtem a dinamikát.

        Kedvelés

      • “Elég visszás kíváncsiskodva, itt is, ott is olvasva próbálni megmondani a tutit annak, aki átélte.”

        jaj, ne már. legalább 10 blogot olvasok. itt is, ott is, igen. a tuti megmondásában nem hiszek, de az emberek beszélgetnek, írnak, kicserélik a gondolataikat, jó esetben valami kiforr belőle.

        a saját életemben működött a megbeszélés, a felszínre hozás. nem biztos, hogy mindenkinek ez az üdvös. nekem megkönnyebbülés volt nem magamhoz ölelni a haragot. elfárasztott, mint valami belső vérzés. elvitte az energiámat.

        de simán el tudom képzelni azt is, hogy van, aki nem így működik, aki pl. a feszültségből teremt valamit. sokfélék vagyunk.

        Kedvelés

      • Bő kétéves és engem, a közéleti szerepemet és magánéletemet súlyosan érintő történet, amelybe most kíváncsi jóindulattal megpróbálsz beleszólni. Haha, beszéljétek meg, milyen egyszerű. Úgy, hogy rólad semmit sem tudok. De ha tőled szeretnék tanácsot, ígérem, szólok. =hajtép=

        Kedvelés

      • huh, jó goromba vagy…
        🙂
        én pedig megígérem, hogy szólok, ha valóban kíváncsi leszek a történetre… a mások konfliktusai módjával érdekelnek csak.
        (a jól élt élet, hogy ki hogyan jut el oda és honnan, mit kristályosít ki, ezek jobban érdekelnek, mint a balhék.)

        Kedvelés

      • Szerintem világosan jeleztem, hogy irritál a névtelen fontoskodás. A kíváncsi szaglászás, átjárkálás is. Meg az is, aki szerint csakazolvassa–gumi két egyenrangú, független, nagyszerű feminista hely, legyen béke, most mit vitáznak. Nem. Ez áljóakarat, meg nem értés van mögötte.
        Ők innen vettek mindent, és elárultak, felhasználták a kapcsolati tőkét, durván manipuláltak embereket, hazudoztak, hát mögött ment a szarkavar, rámkentek dolgokat. (és azóta is, te úristen, miket találtak ki rólam)
        És nem vállaják magukat. Úgy könnyű.
        Ez nem az én szintem.
        Ez a véleményem, én ismerem az előzményeket, és senki más nincs a helyemben. Ha ezt nem tudod elfogadni, mit akarsz itt?

        Nem vagyok goromba, elég fontos határt léptél át, és toltad, toltad, sunyiskodsz, miközben fel nem merül benned, hogy fogalmad sincs az előzményekről. Módjával érdekelnek csak…? A tanácsadás jobban, mint a konfliktus, amelyben tanácsot adsz? Ezért írtad az eddigi kommenteket?

        Kedvelés

      • A szélsőséges reakció szükségképpen leegyszerűsítés, és valóban nem megoldás – szerintem sokan azért mennek bele olyasminek az aláírásába, amivel nem feltétlenül értenek egyet (én el nem tudom képzelni, hogy valaki kizárólag politikai okokból szüljön/ne szüljön), mert úgy érzik, inkább a radikális hülyeség, mint a kivárhatatlanul lassúnak tűnő, személyről személyre haladó változás. És ezt az is szítja, hogy az emberek – legalábbis a környezetemből sokan – úgy érzik, hogy mindig, mindenhol basztatják őket felülről. Bennem is az van néha, hogy olyan jól meglennék, mint majom a farkával, és akkor jön megint kívülről valami baromság, ami engem is érint (most nem feltétlenül a nőpolitikára gondolok, van itt minden – jelenleg pl. a munkahelyemmel kapcsolatos, ami ilyen csúnya, köldöknézős, kocsmázós bölcsészmunka), és hiába próbálom kizárni a külvilágot, ha egyszer folyamatosan verik az ajtót.

        Kedvelés

    • Ha bárd lennék azt énekelném el a lányoknak,hogy ne szűljenek
      amíg nem tudják eltartani magukat,nincs önismeretük,nem ismerik az embereket ,nincs önbizalmuk,nincs talaj a lábuk alatt,
      ha nem kapnak tiszteletet a szerelmüktől ,akkor nem ő az igazi.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hű eső…
        Egyetértek veled, de a víziómban az jelent meg, hogy jelen rendszerben elég hamar lecsökkenne a népesség… Nem?

        Kedvelés

      • Már le is csökkent sajnos.Épp a tegnap hallottam egy 98 éves történész véleményét miszerint a jelen “fejlett “társadalom, már tulajdonképpen haldoklik,nagy a pszihológiai fáradtság.
        Sokkal nagyobb az életerő a fiatalabb ,fejletlenebb társadalmakban.
        Az iszlám vallást hozta fel ami a kereszténység után 600 évvel jelent meg,a keresztény vallás mintájára alakult,és most éppen bekebelezi azt….
        Hát,akkor mit segít a fejlődés ?

        Kedvelik 1 személy

  31. Elképesztő mélységű mondanivaló Évától és Évából. Látom a mögöttes szókapcsolatait, kihallom szelíd hangját a tenger morajlásából.
    Miért osztja meg, miért adja át a szivárvány teljes spektrumával átszűrt gondolatait és tapasztalatait ? (“talán mert minden ember, mégis-mégis szépségtenger” ?)
    Áll egy szikla a tengerben, messze a parttól, a biztonságosnak mondott parttól…de mégis oly közel, közel hozzánk emberekhez…
    Mikor…mikor szedi össze mesélni valóját nekünk ? Ezzel fekszik, ezzel ébred ? Elefántos radír, töltőceruza, éjjeliszekrény kislámpával ? Láttat velünk egy új világot, egy emberibb világot…
    Oly jó, egyik-másik blogbejegyzés “mély tavában megfürödni…és mélyen – mélyen, ezt a rút világot elfeledni…”
    A szó bennszakad, a hang fennakad…gyorsan – gyorsan megyek hallgatni Ludovico Einaudi-t, hogy bírjam tovább a ho(l)n(l)apot.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Nekem nem baj Anna, hogy nem érted, attól még más értheti és érti… van még életidőm – a kerékpárjaim egyikén szabálytalanul közlekedve – gondolkoznom a saját és hűséges barátaim életútján, valamint a szüleimén. Azért, hogy én nemrég fedeztem fel ezeket a “beszélő képeket” az internet pöcegödrében és igyekszem nem árnyékolni a lámpa fényét, attól én még több alkalommal is szeretnék hozzászólni, ha szabad. Szabad ?
    Ja igen, egyessel kezdődik a személyi számom, de ez itt – ezen a blogon – teljesen mellékes, mert itt emberek lehetünk…

    (húha. értfogy és más gondokkal is küzdő kommentelő, a legdurvább, hátránnyal, elesettséggel manipuláló, lekötekezősdit játszó, cégtől apró tárgyak százait nekem lopó, levakarhatatlan zaklató lett)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  33. Évának:
    nem adtam tanácsot, de ha akarod, vedd annak 🙂

    de, goromba vagy, éles és úgy látom, erős benned a vágy a másik lebírására, magad alá hajlítására, megalázására. nem kíméled az olvasóidat sem, pedig többet érdemelnének. szomorú látni azt az óvatosságot, ahogy kommentelnek (bár nyilván vannak kivételek). ez a hozadéka a büntető-fegyelmező attitűdnek, ugrásra kész verbális agressziódnak. amivel élsz is rendesen, ha valaki épp nem a szád íze szerint szól. élsz vele, mert megteheted, mert az emberekben megvan a “tartozni valahová” egészséges törekvése, ehhez jön még a hatalom íze, ami mámorító. s ha a hoppmester despotikus személyiség, kész is a dinamika.

    mégis, inkább sajnálni kell téged. ezt nem akarom elhallgatni. a blogodból, annak ellenére, amit hirdetsz, árad a tehetlen gyűlölet. ami mögé tipikusan gyengeségek, öngyűlölet, esetleg pszichiátria szereti magát befészkelni.

    ez is oka, hogy elveszítettem az érdeklődésemet. annyi ilyen szomorú, megoldhatatlan, rossz érzést keltő zuga van a világnak, ahonnan jobb gyorsan elstartolni.

    (ezért nem foglalkoznak veled a gumin, egészséges módon lapoztak, és előre néznek.)

    a printscreeneken, amiket egy másik blogon látok, viszont nem tudom, sírjak vagy nevessek… valaki nem volt rest és elmentett egy egész petíciós felületet, amit azóta töröltek. döbbenet, ahogy előhívódik a kép névtelenül tett hozzászólásokból. amik egész jól azonosíthatóak 🙂

    na, már ez is sok volt az időmből.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Te jöttél ide, édes Natty, én nem mentem sehova. Általában is ez a helyzet: én ezektől az emberektől (beleértve az összes olvasót, ez ilyen, mert én vagyok a blogger) soha semmit nem akartam. Mindig ők jöttek, kértek, kaptak, követeltek, vitáztak, feszkóztak, raboltak. Te nem veszetted el az érdeklődésed, dehogy. El sem startoltál innen, és hevesen érdekel a történet, és tanácsot is adtál: beszéljem meg velük, mert a te lelked annyira csipkés, és mert ez csak veszekedés, ami téged nem érdekel, de azért kibiceskedsz itt lihegve és szemforgatva, meg szállítod a híreket. Nem ám árulás és összebékíthetetlen lelopás, illetve végletes nívókülönbség… nem, neked cicaharc, emlegeted a nagyszerű megbeszélős békülékenységed (ki kért tőled tanácsot?), és KÉPES VAGY leírni, hogy nem érdekel, meg hogy én vagyok a goromba. Szánalmas vagy.

      Te lázban vagy a “despotikus”, “tehetetlen gyűlöletű”, “lehúzó” Gerle Éva és a Csakazolvassa miatt, figyeled, elemzed, nézegeted, pártoskodsz, új meg új álneveken. Senki más nem tartja ilyennek a blogot, csak az ellenérdekű libák. Mit akarsz itt? Hogy tudok én bárkit magam alá hajlítani, miféle hatalmam van nekem, ha ő nem jön ide? Provokálsz, aztán meg csodálkozol, ha tükröt kapsz?

      Egy ilyen despota gyűlölködőnek írod sorra a kommenteket? Miért? Minek jön ide az, akinek nem jó itt? Miért van az, hogy életek javulnak meg tömegesen? Azok a kommentelők viszont nem az első sorban ugrálnak és feltűnősködnek meg járkálnak a neten keresztbe-kasul.

      Miért jöttél, mit akarsz? Te az agressziót jópofának tartod attól, akire felesküdtél, de engem ugye utálni kell központilag és elvártan, ezért én despota vagyok a magam sokkal megértőbb, nyitottabb, átgondoltabb kommentkezelésével is, és ami a legkínosabb: idejössz, hogy ezt megírd nekem. Ennyire nem érdeklem az ottaniakat. Tudom, hogy téma vagyok. Tudom, hogy sokan reszketnek, hogy úgy tudjanak írni, célokért küzdeni, traumákból felállni, szerelmet megélni és pénzt keresni, mint én. Nem friss élmény, hogy sokan a fejük tetejére állhatnak, de valahogy érdekes és emlékezetes mindig én leszek, akkor is, ha nem csinálok semmi látványosat, és akkor is, ha nem célom ez egyáltalán. A fél karjukat odaadnák sokan, hogy témák legyenek, számítsanak, gombamód szaporodnak és halnak el a blogok.

      Neked rendben vannak az ottani írások, kommenthangulat, a blogom leutánzása és agresszív butaságba fordítása, a “másik blog” a képernyőfelvételekkel (mi közöm hozzá? mit pletykálsz?), majd idejössz rajtam finnyogni, engem minősítgetni és kioktatni, mindezt névtelenül? És én vagyok a despota meg a gonosz? Menj már a picsába.

      Most megmondom, hogy ez nem pár hónapig fog tartani. Ezek a gyenge tehetségű és jellemtelen emberek akkora sebet kaptak attól, hogy találkoztak valakivel, aki tud írni és tiszta, hogy évekig és a legaljasabb módon fognak engem nyomasztani.

      Nekem mindenki meg akarja mondani, milyen legyek, de senki nem csinálta még meg, amit én. A nagy különbség, hogy én személyes dolgaimban és a blogomon is egyre erősebb vagyok, és ez nem egy-két hónapja tart.

      Abszolút nincs bennem gyűlölet, nem én írtam kurvaanyázós leveleket meg kommentelek névtelenül magánéleti (kibelezett) titkokat. Én csak tudom, amit tudok, és nem félek attól, hogy majd nem leszek szimpatikus, mert ez nem érdekel. Aminek a foglyai sokan: a szimpátia érdekében látszatot kelteni. Nem igaz, hogy nem foglalkoznak velem a Gumin. Nagyobb ellenség vagyok, mint az antifeministák. Úgy viselkednek, hogy na, a
      ők már igazi feminista hely, végre. Mert ugye én “elébuktam” és ők voltak a blog, tehát ha lépnek, vége mindennek. Haha. Soha nem volt ennyi olvasóm és ennyi értelmes komment.

      Kiömlött ott a sok “sérelem” most. A szerelmem, a gyenge pillanataim, amelyekben megfigyeltek, az apró örömtárgyak iránti rajongásom, pénzköltés, a gyerekeim, a kupi, a férjeim, sok ilyesmi. Pontosan tudom.

      Persze miután kirámolta meg szétdúlta, a tolvaj könnyen nem foglalkozik azzal, mit hagy ott.

      Te az előbb itt felvázoltál egy roppant kedvező énképet magadról, hogy te nem foglalkozol mások konfliktusaival, de ez nem igaz. Hatókört túllépve, tapintatlanul, leegyszerűsítően kotnyeleskedni jöttél, kárörvendően nyomozol utánam, és tulajdonítasz nekem dolgokat hazugul, abban az illúzióban, hogy te jólértesült vagy és átlátod a dolgokat, morálisan fönt vagy, most meg belelendültél, sugalmazol, célzol, és élvezed a feszkókeltést. Nem tartalak semmire, és minden ilyen olvasó menjen innen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • A torz interpretációdat egyébként nem csak a kárörvendő kicsinyességed okozza, hanem az is, hogy én nem játszom meg magam a világ előtt, nem sunnyogok a véleményemmel, ugyanazt mondom privát, mint nyilvánosan, és nem nyomozok. Ettől tűnök én agresszívnak, a sunyi majmolók meg milyen békések.

      És látod, én nem félek tőled. Ha te engem nevezel despotának azok után, ahogy ott elbánnak velem azok, akik nemrég még mennyire akartak velem találkozni, vegyülni, hasonlítani, az ottani agresszív csoportképzés tanújaként, akkor a rosszindulatú kommentjeid egyedül téged jellemeznek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • No, hát csak kibújt a szög a zsákból.

      Az olvasó, akit csak módjával érdekelnek mások konfliktusai. Inkább a maga dolgaival foglalkozik.

      Az olvasó, aki nem ad tanácsot. Aki elstartolt innen, mert ez lehúzó hely. Azért jön ide és írja már az ötödik kommentet…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Egyébként szerinted miről hallgatnak az én óvatos kommentelőim?
      Igazából ezekben a vitákban védhető maradt a kényelmes kifogáskeresés, az autós gőg, a biciklisek leszólása, vagy a szoptatáson való tudatlan élcelődés, amit direkt kértem, hogy ne?
      Igazából nem értenek egyet, jól idevágnák az ellenvéleményüket, elküldenének a francba, csak nem merik leírni?
      Vajon miért járnak naponta egy ilyen despota blogger idegesítő blogjára?
      Te járnál ilyenre? Ja, te igen.
      Még a te sunyi, erőszakos kommented is itt lehet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  34. Az a baj, hogy hazugság, hogy odabenn jópofa csibészkedés van. Ezt is csak kifelé játsszák el, hogy nem foglalkoznak velem, meg ők elfogadnak mindenkit, és a nőség összetart. Iszonyú gonoszság van, ez a Natty-féle irigy piszkálódás. Közben itt lógnak és izgatottan tárgyalnak ki naphosszat, olyanok is, akik azt az egész ébredést, tudatosodást, nőiközösség-élményt eredetileg a csakazolvassának köszönhetik. A dolog dinamikájából — zártság, a hangadók jelleme, előzmények, düh, önigazolás, hatodik cé, realitásérzék hiánya — adódóan egyre jobban elszakadnak a valóságtól és a minimális emberi normáktól. Szítva vannak, nyomás alatt tartva, örülnek, ha van ellenség, a hangadók jó érzékkel pendítik a deficites lelkűek húrjait, jutalmul egy kis jópofa, erősek-vagyunk közösségélmény van, közös — egyre szaporodó — ellenségekkel. Megy a verseny, ki a jólértesültebb, ki a gonoszabbul “szókimondó”, és ki bír többet gép előtt, Gumira tapadva ülni. Nem annyira életminőség meg erő lesz ebből, most jelzem,

    BELE FOGTOK BOLONDULNI, KI FOGTOK ÉGNI,

    egypár hónapig fog ez tartani, és nem lesztek jobban a végén, mint amikor belementetek.

    Ciki. Ciki a név, a logó, a hangnem, a megmondás, a leegyszerűsítés. Ciki, hogy “beépül a köztudatba” meg “sokan lettünk”. Huff pont ezt csinálja, ezt a nagyhangú “mi már tényező vagyunk” beszédmódot, ami csak nem akar önbeteljesítő jóslat lenni. Az erősködés, a nahát, mi végre megcsináltuk, mi vagyunk az elsők, Ügy, petíció, a mi közösségünk és közben a gonoszkodás. Ciki. Évek múlva, esetleg. Ha jobban érzik magukat azok, akik ott vannak. És ha jók (jól megírtak, nem közhelyesek) és igazságban fogantak a szövegek. Ha nem jópofának gondoljátok a dühöt. Nem, az, hogy Gumiszoba, nem vicces. És ha nem mástól szeditek a know-howt, gondolatot, gesztust, hogy aztán magatokra legyetek mámorosan büszkék. És ha a gumisok nem járnak majd át ide lehúzni a kommenteket meg trollkodni meg másokat zaklatni. Ez az egész sokkal keményebb meló, és nem lehet így akarni, elhatározni, muszáj figyelni a világra, érzékenynek maradni. Én ettől elhatárolódom.

    Cikik vagytok.

    És köztük vannak azok, akik nemrég még annyira akartak úgy élni, mint én, úgy lenni jelen a nyilvános térben, annyira tetszett nekik minden, a bloggeri függetlenség, a rendszerkritikusság, az erő, és annyit hízelegtek itt. Undorodom. Hitelrontás, hangulatkeltés, keverik a szart, és aki azt gondolja, hogy hát azért nem egészen így van, vagy nem ért egyet, meg hogy a lekoppintott, bennük egykor bízó és nagyvonalú Gerle Éva esetleg mégse a sátán, az nem mer szólni. Ha szól, megjárja. Emberhez méltatlanul, gyűlölködő, manipulatív, agresszív módon kommentelnek. A legrémületesebb szekták világa ez, sokan fognak még onnan döbbent csalódottsággal távozni. Sokaknak lesz elegük rosszindulat nélkül is az örök netes pörgésből, az önmagába forduló témákból, amelyek nem javítják az életüket. Én szóltam. Soha nem tévedtem ilyen dinamikákban még.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  35. “A legjobb, s egyben legeredetibb nőkritikákat mind nőktől hallottam. Ez esetben Gerle Évához nyúlok, – no nem úgy – mert egész jól meglátta a lényeget, ezzel a Passzív??? Ellenállással kapcsolatban: “Szóval, van a szövegben egy pont: nem szülünk (ezt mondjuk 45+ évesen, több gyerekes anyaként kijelenteni nem tűnik bátornak),és arra biztatjuk a fiatal nőket, hogy jelen körülmények között ők se szüljenek….Nekem nincs szívem, pofám fiatal nőket semmire sem biztatni. Tudom, hogy károgás lenne. Mindamellett nem csak döntés kérdése a szülés. Sose volt és ne is legyen olyan, hogy valaki feminizmusból, valójában: nyomásgyakorlásból nem szül, nem szexel…” – Csakazolvassa. (kiemelés tőlem)”

    “Más szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát sem… – Egyébként nem Gerle Éva egyik személyisége vitatkozik a másikkal? Nekem mindig volt egy olyan megérzésem, hogy a Gumiszoba is az ő műve… A köztük lévő kapcsolatot mindenesetre sosem tagadták…”

    Fütyizörej. Itt tartunk.

    Bátor gesztus ám a névtelenség, mindig rám nyomja a trollokat, engem tesz ki célpontnak, és ti ezt nagyon jól tudjátok. Mert “nem énblog”. Hát ennek semmi köze a műfajhoz. Csak névtelenül hangoskodtok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tényleg, elhangzott már, hogy valójában miért nem vállalják a nevüket? Az Ügy szent és tiszta. Jót akarnak, nemesen harcolnak..Káromkodni csúnya dolog, baszki, de ha azt kihagyják, semmi vállalhatatlan nincs a dologban. Akkor miért?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem a személye számít, azt mondja, hanem amit mond. Ezért furcsa a petíció, ahol mégiscsak nevek vannak, mert ebből lehet tudni, hogy kik ők. Ebben a mai térben szókimondó nőként durva következményekre számíthatsz, és erre, ha más nem, az én példám is figyelmezteti őket, bár nekem végül nem esett bajom, és független tudtam maradni. Kis adalék, hogy a hisztériának pont két olyan, azóta ott boldog törzsolvasó tett ki, akik névvel vállalták az elég agreszív kommentelést, és aztán az a szar is rám zúdult. Van, akinek a munkahelyén volna roppant kínos a Gumin vállalt szerepe, vagy feltárja szexuális élete és gyereknevelése, családi élete részleteit, és ezt nem vállalja nyíltan. Ezért furcsa nekem, amit tavasztündér ír Barok Eszternél, hogy azért névtelen a blogger, mert a Gumi nem énblog. De, részben az, legalábbis nagyon személyes, szeretők, óvszer, ondó, szexuális szokások szintjéig, és a névtelenség torzít, biztonságossá teszi a nem olyan korrekt emlegetését felismerhető személyeknek, életbeli szereplőknek (férfiaknak).

        A névtelenség nem műfaji kérdés, hanem gesztusé. Ki vagyok, és honnan, milyen pozícióból beszélek. Nem lehetsz úgy szimbolikus (hiteles) személy, vezér, iránymutató gondolkodó, díva, hogy nem állsz ki igazán, és nem is önmagad vagy, hanem másoktól vett gesztusok, az Ügy, a “mi vagyunk az elsők”, a “beépülünk a köztudatba” és a gerjesztett, ellenségeket lelő-kreáló, netes-pletykás egész napos bizsergő közösségi élet alkot meg téged a valódi személyed helyett.

        Bár a legendából is lehet érdekes dolgokat építeni, lásd a modorosblog és Modor Tibi esetét, de ott nem volt Ügy.

        Amúgy többeket zaklatak régebben, híroldalas/facebook-kommentelő korukban is, azóta gondos álnévhasználat van.

        Tollampapírom:
        https://tollampapirom.wordpress.com/2015/03/14/ne-trollkodj-te/

        Itt többeknek nekiestek gumis névtelenek, leárulóztak, nagyon egyetértek:
        “a névtelenség addig oké, amíg magamat védem vele, de akkor már nincs rendben, ha arra használom, hogy másokat bántsak, lejárassak és ártsak nekik.

        Ehhez kapcsolódik, hogy egy-egy szöveg kapcsán ne a szerzőre, hanem a szövegre reagáljak, azzal kommunikáljak.

        A magam védelmére, a szabadabb írás és véleményalkotás miatt támogatom a névtelen kommentelést és írást, viszont ha ez a szabadság azt jelenti, hogy másokat szidalmazok olyan formában, amit névvel és szemtől szemben nem vállalnék, akkor elítélem.

        Egyszer kaptam olyan kommentet egy másik felületen, hogy: szívd ki apádból a gecit, mindezt egy teljesen semleges, hétköznapi témával kapcsolatban tett véleményemmel kapcsolatban. Ez nincs rendben, agresszív, dühöngő tartalom, ami mögött nincsenek érvek. Érveljen, mondja el, ő mit lát másképp, miért nem tiszta az én érvelésem.

        A névtelen jelenlét sok mindenre ad lehetőséget, és érzelmi intelligencia kell ahhoz, hogy ezzel ne éljünk vissza.

        Én azt gondolom, hogy irtó könnyű talicska77-ként a névvel publikáló szerzőnek anyázó, baszdmegelő e-maileket írni, és elvárom, hogyha valaki ilyet akar közölni, akkor igenis vállalja hozzá a teljes nevét. Vállalja akkor is, ha ki akarja oktatni, ha számon kéri, ha tanácsot osztogat neki. Akkor nem kell vállalnia, ha magáról ír, ha arról szól egy téma kapcsán, neki mik a megélései, milyen tapasztalatai vannak, ha önálló, mindenkitől, de legfőképp a szerzőtől független véleményt ír. Ha nem a szerzőhöz viszonyítva nyilatkozik, ha nem róla beszél, hanem a felvetett témáról, akkor maradjon az álnév, mert ez esetben magát védi, nem másokat támad. A negatív vélemény egy témáról nem minősül támadásnak, ha az valóban a témáról szól. Vékony a határ a témáról szóló vélemény és egy ember vagy több ember köré épített gyűlölködés között, könnyen bele lehet csúszni az egyikből a másikba. Vagy nem vékony, csak sok a köcsög és frusztrált ember.

        Ami még fontos, az a felelősségvállalás, hogy ne használjam az internet adta névtelenséget arra, amiért nem vállalnám szemtől szemben a felelősséget az esetleges kárért, amit okozok.”

        Tényleg megkerülhetetlen, hogy bátrak-e a saját életükben, környezetükben is, vagy ez kettős élet: netes bátorság, személyes alkucskák.

        Ja és kínos, ha kiderül, az ottaniak közül itt ki kicsoda (volt), így most tudja 30 ember, de a nyilvánosság előtt nem vállalható, hogy mi lett a nagy csakazolvassa-kultuszból, hogy ők ugyanazok, akik nemrég oly ájultan és kíváncsian imádtak, ezért kellett nicket is váltani (meg Natty néven aljaskodni).

        Kedvelés

      • “Én teljesen el tudom fogadni a nickeket, amikkel a használóik azonosulni tudnak, és amit nem arra használnak, hogy visszaéljenek velük.

        Viszont nem hiszek abban, hogy az internet egy jó lehetőség arra, A Lehetőség arra, hogy olyan dolgokat csináljunk, amelyeket meg sem közelítünk a való életünkben, mert szerintem az internet is a való élet része. Nem használhatom eszközként arra, hogy teljesen más legyek, ez nem korrekt, nem erre találták ki.”
        tollampapírom

        Kedvelés

      • Na, hat ez igy. ha valaki egy ugy melle all es vezeralak azt tenyleg minimum fura nev nelkul tenni, plane peticiot inditani az ugy erdekeben, bar nem ez lenne az elso.

        Kedvelés

      • “Iszonyatosan örülök, hogy a NPE gondolatokat indít el, beszélnek róla az emberek. Nem számít, hányan írják alá, az számít, hogy arra sarkallja a nőket, hogy átgondolják saját viszonyulásaikat, kapcsolataikat.”
        “elindítottunk egy folyamatot, egy hólabdát.”
        “Mivel tudomásunk szerint még ilyen kezdeményezés nem volt, mi magunk is kíváncsian vártuk, hogy mik lesznek a reakciók.”
        “Mert van most ez az Ügy. Nekünk a gumiban Ügy. Ügy a változás, annak akarása. Ügy, hogy törődjünk magunkkal és egymással, védjük magunkat az erőszak ellen és kialakítsuk a férfiaktól független világunkat, a saját nézeteinket, világképünket. Ügy, hogy támogassuk egymást. Ügy ez a javából.”
        “Ezennel Dianát elindítjuk Európa felé!”
        “Az NPE nem kötelező. Nem gondoljuk rossz nőnek, aki idegenkedik tőle. Ez egy állásfoglalás, amit én, vagy más nők tesznek azok alapján, amit a világban látunk. Nem is akarunk senkit meggyőzni a magunk igazságáról. Nem vadászunk olvasók és hívek után.” Hívek!!!
        “Tudod, gyakran eszembe jut, hogy micsoda szerencse, hogy a Gumi lassan úgy épül be a köztudatba, mint valamiféle tabupiszkáló fórum, ilyenformán nem kell attól tartani, hogy a törzsolvasók szívükhöz kapnak az új téma fölötti felháborodásukban. Akik meg máshonnét tévednek ide, azok úgyis megtalálják, miképpen forgassák ki a szavaim és fordítsák azokat a maguk javára.”
        Önlelelplező beszédmód, erre mondtam, hogy önlepetőfizés, mások szerint főpapnőség, és hozzáteszem még, hogy bájoss, hálás naivitás, a realitásérzék teljes hiánya. Abszolút érthető az ellenoldal és a nem feministák gúnyos röhögése. Én hüledezem.

        Ez meg szemét célozgatás és irigység is.
        “Arra is számítottunk, hogy lesznek támadások.
        Lettek is. Az a feltételezésünk is bejött, hogy majd okos nők fognak a legjobban kirohanni ellenünk (lásd az eredeti posztban a kápókról, haszonélvezőkről írtakat).”
        “Az egész ügy kapcsán a legfontosabb negatív jelenségnek azt látjuk, mikor pl. alapvetően jó anyagi helyzetben, vagy bántalmazó partnertől mentesen, vagy máshogyan privilegizált helyzetben élő nők kezdik el a kezdeményezést ócsárolni, próbálni a fennálló rendet konzerválni, amire nyilván joguk van. És lehetőségük is.”
        Avagy: hogyan lettem féltehetségű nagyon indulatos, önjelölt neobloggerek szemében én a kerékkötő, az Ügy árulója. Amely ügy itt született meg, és akinek a köpönyegéből mindannyian kibújtatok, ugye. Akit annyira csodáltatok és kerestetek nemrég.

        Hol a picsába tettétek ti bele az energiát, hogy kigyertek a szarból, a bántalmazásból, kiszálljatok az önsorsrontó, dühösködő, improduktív, fél évente új projektbe vágó, majd belebukó, megalkuvó létből? Hogy megcsináljátok az igazi tehetségből az igazi, saját teljesítményt, az egész napos netes pörgésre fordított idő-energia akár csak feléből? Hogy akár csak normális kajákat egyetek, vagy leszokjatok a dohányzásról, miközben zokogtok, hogy nincs pénz? Hogy keressetek egy terapeutát, hogy ne hirdessétek, hogy a szex szar, csak mert nem élvezitek, és ezért is csak hibáztatni tudtok másokat, a férfiakat en bloc, meg a nőket, akik élvezik? Hol voltatok ti bátrak? Hol az erő, az életöröm, a megvívott harc? Ti csak hálás, könnyű szerepet akartok, nem belső fejlődést, megharcolt harcokat. A rajongóitok meg aljasul fenyegetnek és zaklatnak másokat. Nekem ti nehéz életről ne magyarázzatok. A siker nem jelenti azt se nálam, se másnál, hogy akkor neki könnyű.
        Hol vagytok ti elsők, egyediek, női tér? Hol csináltátok ti ezt meg, igazán? De nem ám mást lesve, nem a gesztusait majmolva, majd hirdetve, hogy ti vagytok az igazi bátrak, a valódi feministák? — és azt, akitől lenyúltátok az ihletet, pofátlanul kápónak nevezve!
        De ha tudni akarjátok: igen, ezt itt a fiúk is jobban szeretik.

        “Kezdeményezésünk önkéntes, benne részt venni egyáltalán nem kötelező, sőt, fontosnak is tartjuk, hogy csak akkor szálljon be valaki, ha az a saját döntése és saját maga fejlődésének lehetőségét látja benne. Azokhoz a nőkhöz beszélünk, akik értik és akarják hallani, amiket mondani tudunk, továbbá olyan tereket kívánunk fenntartani, ahol lehetőségeinkhez mérten biztosítani tudjuk, hogy trollok és férfiak ne bombázzák azt szét. Olyanokat, amikben a nők saját igényeik szerint tudnak kommunikálni, fejlődni. Ezért is csináltuk meg a belső blogot egyebek között. A nyilvánosan ekéző nőket, a rendszer haszonélvezőit nem kívánjuk minősíteni. Mindenkinek csak a saját tükrével és lelkiismeretével kell elszámolnia, melyhez ezúton kívánunk nekik jó egészséget és nyugodt alvást :).”

        Kedvelés

      • De akkor egy jó kávét is, ha már.

        Meg sok mindent, ami pl. nekünk, gyermektelen, párkapcsolattalan, belvárosi, vidám és gondtalan lyányoknak megadatik alanyi jogon, csak úgy, meló és küzdelem nélkül. Bár mi éppen ezért nem is kritizálhatunk senkit, mert nem tudjuk, mi az élet.

        (Amúgy meg nem is vagyok belvárosi, egy szabolcsi faluban nőttem fel, sokak szerinte kevés sötétebb hely van, mint az – na, innen szép győzni.)

        Kedvelés

      • Úgy látom, a “Csapat” nevük aláírására buzdítja a követőket. Rohamra , drágáim, addig én majd meghúzódom itt hátul. Csak ügyesen!

        Kedvelés

  36. Visszajelzés: a feminizmus nem nyomorlicit | csak az olvassa — én szóltam

  37. Ann,
    nem haragszom, nincs miért, nem ismerjük egymást. Tényleg ! Elefántos radír… azt szoktam használni, amikor áramlanak a gondolatok…azt le szoktam körmölni. Van amikor felkelek hajnalban, azért a két – három árva kis mondatért is … mert akkor még olyan érintetlen vagyok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. Visszajelzés: még gyorsan kattintsatok néhányat, mert akkor megelőzzük 2014-et | csak az olvassa — én szóltam

  39. Fú, de verte itt magát a “Natty”, keserves, agresszív, bizonygató módon. De ugye “az idő igaz, s eldönti, ami nem az”. Tabuk védelmében, “szegénynek úgyis annyira szar” módon megemlíteni sem illik, ki bukott bele az ügybe, a saját életstratégiáiba, pompásan eredeti honlapjába, és mennyire…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  40. Visszajelzés: szültem, de visszaszívom | csak az olvassa — én szóltam

  41. Visszajelzés: amiről nem szoktam írni | csak az olvassa — én szóltam

  42. Visszajelzés: az élet értelmei | csak az olvassa — én szóltam

  43. Visszajelzés: akik ellopták a feminizmusomat | csak az olvassa — én szóltam

  44. Visszajelzés: radikálisak | csak az olvassa. én szóltam.

  45. Visszajelzés: a benned rekedt gyerek | csak az olvassa. én szóltam

  46. Visszajelzés: huffnágel kigolyózása a goldenblogról | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .