Nem olyan vidám ám a blogger élete, mint azt hinni szokás, vagy éppen mint amilyennek én magam érzem derűsebb óráimban. Most nem a kötözködésre, rosszindulatú nézelődésre gondolok — amúgy ez nem annyira bonyolult, megtanultam mindenféle érdeklődést, idetapadást egyszerűen elismerésnek felfogni. Kérem szépen, vannak érdekes meg nem érdekes emberek, a nem érdekesek másokat basztatni járnak az internetre, egyébként meg menjen ki-ki pszichológushoz, ne itt töltse ki a nem tudom, mijeit.
Például, komoly válság 2013-as szövegeimet olvasnom. Az volt a hőskor, amikor minden kommentelő odavolt tőlük, és én is. Például ettől. Figyeljétek meg a kommentek ujjongását (hogy is ne hittem volna el?), és hogy mennyire lereccsentem a tumblis bírálattól. Azért raktam ki a posztot, mert gondoltam, ez jól sikerült. Nos, ez nem jó szöveg, sajnos. Hogy nem láttam akkor?
Meghaladjuk magunkat. A blogger kinövi a régi szövegeit, az olvasó meg az egész blogot, úgy, ahogy van.
Mennyivel jobb ez. (Mit fogok erről gondolni egy év múlva?)
Amikor benne vagyok egy témában, korszakban, szövegben, hangulatban, nem látok ki belőle. Tudatos vagyok, de csak azon keretek között. Később kívülről ránézek az egészre, és néha feszengek. Hogy jutott eszembe úgy poénkodni, miket állítottam itt magamról, de szar ez a jelző, nem értették-e amazt esetleg úgy…
Nem azért írok, hogy bántsak másokat. (Vagyis, nehezen elkerülhető a szándék, hogy megmutassam, hogy jól vagyok, és akik meg rosszat akartak nekem, esetleg dugják fel az egyik négy és fél kilós súlyzómat.)
A blog, illetve a személyes blog egóközpontú valami. Ott a figyelmem magamon mindig. Arra akarok kilyukadni, hogy nem tudhatom, csak néha jelzi vissza egy-egy olvasóm, hogy hogyan hat rá az, amit írok. Fáradhatatlanul keresem az életemben, ami érdekel, ami jó nekem, ami szép, ami ízlik. Erről írok, mindarról, ami nekem a minőséget jelenti, de nem azért, hogy előírjak, divatot teremtsek.
Újabban, ugye, mámoros vagyok attól, hogy a testemnek van még jövője, hogy mennyire nem reménytelen erősödni, feszesedni, és milyen más közérzet ez a könnyűség, állóképesség-javulás. Milyen jó megérteni — öreges bölcsesség –, hogy igazán csak az finom, ami jót tesz nekem, és ezt jelenti a felnőttség, hogy számolunk a következményekkel, nem verjük át magunkat, és nem engedünk a torzításoknak. Az ifjúság mélyhűtött pizza; negyven körül grillezett halszelet, aztán… krumplifőzelék?
Magamról beszélek, kinek fáj ez? A sporttéma eléggé ártalmatlan üzenet. Tényleg egészséges meg terjesztendő, s ha felcicomázom a narancssárga ugrókötéllel meg a futócipővel, csak átélhetőbb lesz tőle. Ugyanakkor magával a témával, mindenféle linkek meg sporteszközök emlegetésével én is, ugyebár, a fitneszőrület, a széptest-kultusz szekerét tolom. Ami egy elég jó szekér, érdemes tolni.
Valójában: amikor meglátják a háromszor szült testemet kézen átfordulva, kikaparnák a szememet. Nem mindenki, nem, de ők hangosak, és szembesülnek az elrontott, lusta életükkel. Legyen másnak is szar az élete, fájós a háta, ne legyen ideje edzeni!
Talán az olvasó, aki belefáradt a hájparába, azt érzi, hogy jaj, ne, már ez a blog is ezzel jön. Akárminek nézek utána én is, akár csak annak, hogy hol van olyan konditerem, ahol van denevérpad, lapos hasú, bikinis nők fotói bökik ki a szemem. Ezzel telik meg az agyam.
Én szeretnék ujjongva írni arról, ami épp foglalkoztat, ami belém döbben a cébéában a tejespult előtt. Napi bejegyzés aligha lehet máshogy. Ők meg esetleg agymosásként élik meg.
Mondogathatom, hogy de én magamért teszem, nem az elvárások meg a pasik miatt. Mondhatom, hogy én nem a kötelességet, hanem az örömöt hirdetem. Mivel átlátok némely életmódváltoztató honlap agresszív fölényén (emeld fel a segged, nincs kifogás), nem szólítok meg és nem szégyenítek meg senkit, nem állítom, hogy csak erre lehet menni, de ez nem lényegi különbség. Érzékelhetik úgy, hogy a poszt azt kérdi: te mit mereszted a segged a kanapén?
Egyébként érdekes, hogy hogyan képzel el engem egy új olvasó ezek alapján, fotó nélkül. Hogy valami igazi fitneszlady vagyok-e a képzeletében, pink fejpánttal. Annyit mondok, nem fenyeget a veszély, hogy a márciusi Shape címlapján leszek. És épp ez a lényeg, hogy valami picit mindig tehetsz, nincsen kudarc, minden mozdulattal és lüktetően jó étellel jobb lesz neked, akkor is, ha nem leszel soha fehérneműmodell. Csak ne mondj le arról, hogy tehetsz valamit.
Szóval arra gondolok, hogy esetleg néhány olvasó, aki e sportos korszakom előtt jól volt a testével, vagy már kezdett megbékélni a kinézetével, most újra frusztrálódik, és a téma felvetésétől nem életmódváltás, feszesedés, méregtelenítés kezdődik neki, hanem újabb stressz.
Én írom a posztot, benne az örömeim meg a cipőm, a norvég film, meg a nem tudom, mi, és borzasztóan örülnék, ha az, aki szeretne és tud, inspirálódna, de szarul senki nem érezné magát. A többiek is beszélgetnek, kiderül róluk, hogy sportolnak, soványak, és ők sem akarnak bántani senkit. Mégis, ezek megint kis nyilak: látod, mások mind sportolnak, szép dolog az önelfogadás, de ne viccelj, igazából csak rajtad múlik, nézhetnél ki jobban is.
Amikor erre bennem rávágja valami, hogy és tényleg, akkor a saját fejemmel gondolkodom. Nem tudom, nem tudhatom, másnak mi a jó, és nem is dolgom tudni. Engem nem bántottak a szeretteim a túlsúly miatt, én nem fogadtam meg minden szilveszterkor, hogy végre lefogyok, ez nem volt téma, ezért én nem fáradtam bele, nekem pezsdítő a lendület, és saját döntésem a változás. De van, akinek ez nem “végre törődöm magammal” élmény, hanem csupa para, folyamatos, meddő küzdelem, akár hashajtókkal és koplalással, meg az anyja, férje, csinos húga látványa nyomasztja a fogyással, és attól szabadulna fel, hogy végre abbahagyja a fogyókúrákat. És van olyan is, akinek nem számít ennyire a külső, jól elvan az akármilyen testében, amíg nem tolják az orra alá az eszményeket. A testünkhöz való viszony nem statikus, nagyon is bele lehet beszélni valakibe, hogy légy csak elégedetlen, ráadásul a folyamat öngerjesztő, a testképzavar nagyon durva formákat ölthet.
Testről itt kezdtünk beszélgetni egyszer:
Ha szeretnétek, élesszük újra!
Nem kell, hogy fontos legyen a kinézeted, és nem igaz, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha azt rendbe rakod. Nem ér meg mindent az ideális súly vagy a kerekebb segg, és mindenki el tudja dönteni, mennyit ér meg neki.
A sajátszobán nagyon árnyalt írás szól arról, hogy akármit is nevezünk szépnek, akárhogy is fogadjuk el magunkat a csíkjainkkal, azért végül is mindig a testünkről kell hogy szó legyen, ha nők vagyunk:
A testedről meg ne merj feledkezni!
El kellene utasítani ezt az elvárástömeget. Elég bátornak lenni ehhez, elviselni a szankciókat, vagy ha ez nem megy, akkor legalább becsülni azokat, akik tényleg elutasítják és meghaladták ezeket, és nem gondolni, hogy ők csak áltatják magukat, hogy jól vannak a testükben.
Nem vagyok következetes feministaként. Meg tudom magyarázni, hogy miért nem, mi ennek a személyes története, de tény, hogy nem vagyok.
A testről és a hozzá való viszonyomról sok szó esett a pszichológusommal. A gyerekeim általánosan csodált szépsége is elégedettséggel tölt el, mintha ez visszaigazolná a döntéseim, tetteim helyességét, hogy szoptattam, viszem őket sportolni, sokat gyaloglunk, sose erőltettem az evést, és figyelek arra, hogy akkor egyenek, ha éhesek. Bennem van a para, hogy ti aztán el ne hízzatok, mert az nagyon megnehezíti az életeteket, és közben az is, hogy vajon mit üzenek a lányomnak azzal, hogy csak a Barbie-k és a rózsaszín ellen lázadok, egyébiránt nagy helyeslés van bennem a klasszikus gyermekszépségnek megfelelő kinézete miatt, amelyet mindenféle menő gyerekcuccokba csomagolok. Időnként nézem, összeér a szemöldöke, átfut rajtam, kiszedem csipesszel. Hét éves sincs. Milyennek lát engem? Sokat baszakodom vajon az arckrémeimmel meg a tűsarkúmmal? Áldozatokat nevelünk?
Először Dézsánál olvastam a testszégyenítés jelenségéről: ahogy a hatalom — egyének képében, személyes preferenciának álcázva — megnézeget, és jogosnak érzi, hogy beleszóljon, rendszabályozzon, megítéljen, csoportokba soroljon a kinézeted alapján.
E férfihangos kommentrészlet pontosan megmutatja, milyen az, amikor valaki, szigorúan a racionalitás nevében definiálja olyan nők testét, akikhez semmi köze, azért, hogy rossz érzést keltsen bennük (tulajdonképpen: nem akarlak megdugni, ezért te undorító vagy):
Sok nőnél tapasztaltam, hogy kiépítettek maguknak egy fordított logikájú, fiktív univerzumot: a való élet túl rideg, ezért elrugaszkodva tőle valahol benn a fejemben/lelkemben megteremtek magamnak egy olyan nem létező világot, ahol én szép vagyok, okos, tehetséges, és természetesen mindenki engem csodál.
Mivel ez a kiindulási alap, amit igazságként, tényként kell kezelni, ezért minden más állítás, ami ettől eltérő eredményt mutat, értelemszerűen hamis.(És mindenki, aki ilyen állítást mond, az bánt engem, tehát ellenség, de ez most egy másik mellékszál.)
Ezzel egészen addig nincs gond, amíg ez a hamis rózsaszín világ nem kerül valamilyen fronton ütközésbe a valósággal. Általában az ilyen összeütközésekről megpróbálnak tudomást nem venni, viszont az összeütközés következményeit menthetetlenül megérzik, aminek következtében értetlenül és elkeseredve próbálják az eredmény miatt a világot – mi mást – hibáztatni.Amikor ilyen általad leírt értelmetlen chat-háborúcskába keveredek egy ilyennel, azt szoktam mondani, hogy:
“Nézd, vitatkozhatunk arról, hogy hol vagy. Te mondhatod, hogy egy virágos réten szaladgálsz rózsaszín pónik és szivárványos pillangók közt, én meg hiába mondom, hogy valójában egy robogó vonaton vagy, aminek épp az ablakán hajolsz ki. Mivel ezek csak szavak, puszta tagadással patthelyzetet csinálhatsz a vitából. És ez egészen addig meddő szócséplés marad, amíg fel nem tűnik a távolban a vonatsínek mellett közeledő villanyoszlop.”80 kilós nők definiálják át az emberi testalkatot leíró szavakat a saját javukra, és így lesz a normális nőből csontkollekció, a dagadtból nőiesen gömbölyded, a dagadt szó meg megy a kukába. Ebben a példában az álomviláguk arról szól, hogy dagadt nők a szépek, a normális nők szánalmasan néznek ki, a villanyoszlop pedig abban manifesztálódik, hogy ezek az érthetetlen férfiak juszt sem állnak szóba velük annak ellenére, hogy milyen gyönyörűen nőiesek az új nézeteik szerint.
Azt hiszitek, jóakaratú kommentelőnk szerint az a villanyoszlop, hogy elzsírosodik az artériád, cukorbeteg leszel, szívpanaszaid lesznek? Dehogy. Az, hogy nem tetszel nekünk (nekem, és akkor biztosan másnak sem), nem akarunk téged megdugni.
Itt is sokat beszélgettünk arról, hogy elő van írva, hogy hogyan kell kinéznünk, és a környezet durván bünteti, gúny tárgyává teszi, elfogadhatatlannak tartja a betegséget, a természetes állapotot, a különbözést. Akkor is, ha fáj vagy nagyon macerás az illő kinézet, például a hasplasztika vagy a sűrű szőr leszedése esetében.
Én nem akarok a nyomás része lenni. Elhiszem, hogy van, akinek nem különösebben fontos a kinézete. Sosem volt az, vagy egyszer csak belefáradt, és letette a parákat. És nem akarom megítélni.
Az én életemben úgy alakult, hogy a sebzett gyermeknek nem volt teste, kinézete, inkább oda se nézett. És ezt a gyógyulás löki a szavaimat, hogy nem kellett így leélni az egész életemet: hogy a tükör olyan, mint valami pókkal teli láda, nem merek belenézni. Hogy jó lett nekem, van kiút. Igen, a szépség, az a rohadt patriarchális szépség is számít, nem csak az egészség. Az elvárások ugyanazok most is, mint gyerekkoromban, csak most teljesítem őket, ezt hiszem erőnek. Nem görcsölök nagyon, de eléggé számít a rohadt, patriarchális szépség, és Amber Rose-nak iszonyat jó a segge. Hogy játsszam el azt, akit ez nem érdekel? Azt hiszem, korrektebb, ha elismerem, mi van bennem, mint szavakban ott tartani, ahol nem tartok. De talán nem is megyek arrafelé egyáltalán.
Sokszor gondoltam már erre. Hogy én nem vagyok olyan. Én feminista vagyok. Így néz ki egy feminista. Nem kövér, nem ápolatlan, még fiatal. Szeretek főzni és mosogatni. Heteroszexuális vagyok. Van három gyerekem. Hiszek a szerelemben. Sok örömöm van. Na?
És a patriarchátus logikájától várom, hogy akkor majd nem utálnak annyira, sőt, elcseppen a nyáluk is.
Ez azért elég vicces. Ez talán lemegy a torkotokon, fiúk? Látjátok, nem olyan ijesztő.
Igencsak elgondolkodtató összefoglaló erről a sajátszobán:
Feminista vagyok, de…, avagy elhatárolódás 2.0
Feministának és rendszerkritikusnak lenni azt is jelenti, hogy rálátunk a patriarchátus és a rendszer elvárásaira, megértjük, mit miért teszünk, és aztán meghaladjuk ezeket. Csakhogy az ember nem csak élvezi a rendszer előnyeit, hanem nincs is meg nélkülük. Én tisztelem, és minden, hogy ő szőrös, meg 46-os méretű, megígérem, hogy nem csúfolom, de jaj, én nem akarok olyan lenni.
Hol vannak a finom átmenetek ezek között?
Teszek az egészségemért/tónusos izmaimért.
Megírom, hogy mekkora öröm sportolni, talán másoknak is az lehet.
Milyen rövidlátó, önáltató az, aki kifogásokat keres, lám, én is csinálom, elemelem a seggem.
Beszól nekem, amiért sportolo, hogy ez túlzás, egészségtelen, miközben reng rajta a háj.
Nekem nem tetszik egy százhúsz kilós test.
Én nem akarok százhúsz kilós lenni.
Legyen mindenki 45-80 kiló, és kész. Csak fegyelem kérdése.
Aki százhúsz kilós, az undorító, nekem ne mondja, hogy jól érzi magát.
Tekintve azt is, hogy ez nem tisztán elméleti, érvelő blog, nem jutok konklúzióra most. Itt van mindenestül az én ellentmondásos énem, aki mindig rászólt azokra, akik külső alapján ítéltek, aki hitt az emberek sokféleségében, esélyegyenlőségi alapon vonzódik az alacsony férfiakhoz, nem bántotta magát örök fogyókúrákkal, de közben belefáradt a saját puritanizmusába, mámoros lesz színtől, formától, és ugyanazt látja szépnek, amit mindenki más. Összefossa magát a Wolfordtól, továbbá elhitte, hogy tényleg az a boldogság, hogy az embernek a normál tartomány alsó harmadában van a BMI-je. Attól fogják szeretni, és attól fogja magát is megszeretni. Esetleg, ha már kötelező valamit hozni feministaként, úgy teszek egy kicsit, mint ha nem érdekelne nagyon: kiegyezhetünk abban, hogy csak a hosszanti hasizmaim látsszanak, kockás nem lesz. Vagy hogy nem borotválom a — csak pihés — lábamat, no hiszen.
Frissítés: Kockás lett, nem én döntöttem el — az a fajta mozgás, amit élvezek, ilyenné tette. Úgy kockás, hogy még van rajta valamennyi zsír. Nem borotválom a lábamat, terveim szerint a következő években nem. Szőke és lágy szőreim vannak. Napoztatom. Ami sörte volt, borotválás-emlék, kiszedtem csipesszel. Április 18.
Tudom, hogy ők tiszták csak elvileg, akik tényleg tagadják az elvárásokat, és nem csak simán kövérek, ők a hősök, és általuk lehet csak új világ, de gyarló vagyok, az itt szerzett sebeimet kell gyógyítanom. Nem akarok megfosutottan létezni. Az evilág része akarok lenni, ezekkel a cikis örömökkel, nem az eljövendő nemlétezőé, elvileg tisztán.
*
További írások a testképről:
csak az olvassa. én szóltam 
a poszt azt kérdi: te mit mereszted a segged a kanapén?
😦
Nem meresztem. Már elkezdtem néhány gerincgyakorlatot. Majd aztán futok is.
KedvelésKedvelés
ha elfogadsz egy tanacsot: mielott futni kezdenel, gyalogolj, plane, ha jelentosebb sulytobbleted van (fogalmam nincs, hogy van-e). szelidebb mozgasforma, kevesbe veszi igenybe az izuleteket.
KedvelésKedvelés
Ugy öt kilót jó lenne lerakni, de nem is a súlytöbblet zavar hanem az izomrenyheség,izomleépülés,nehézkes mozgás.
Egy ideje túl merev a mozgásom,jó lenne egy kis tónus,rugalmasság,erő.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy az intenzív gyaloglás, nordic walking jó lenne, pláne bevezetésként. Az ízületeket kíméli, ami tényleg nem baj pont addig, amíg az izmok meg nem erősödnek.
KedvelésKedvelés
Tetszik ez a változat .Egy-egy kiadós túrát kell megejtenünk ha jó lesz az idő.
Nordic walkingoltam két faággal is botok helyett.Tényleg jó volt 🙂
KedvelésKedvelés
“nem szólítok meg és nem szégyenítek meg senkit, nem állítom, hogy csak erre lehet menni, de ez nem lényegi különbség. Érzékelhetik úgy, hogy a poszt azt kérdi: te mit mereszted a segged a kanapén?”
És hogy én pont ezt nem akarom, nem akarok nyomás lenni.
KedvelésKedvelés
Amúgy nekem bejönnek az idézett korábbi szövegek is, mint szövegek, úgy is.
KedvelésKedvelés
Nekem nem vagy nyomás. A humorom nehezen élvezhető 😀
KedvelésKedvelés
De azért sokan bírunk, ez a lényeg.
KedvelésKedvelés
Sose szerettem futni 😦 Pedig próbáltam, már régebben is, már 10 km is ment, de csak nem szerettem meg. Aztán most végre rá is jöttem miért. Kipróbáltam az edzőteremben (futópadon pulzus számlálóval) és nekem a sima lassú futásnál is, 10 km/h-nál, az egekben van rögtön a pulzusom. Azt mondta az edző, nem csodálja, hogy nem rajongok érte, mert hosszabb távon 180-as értéknél senki sem érezné jól magát. Akik edzettek és szeretnek futni, azoknál ez 120-140 alatt marad és az tényleg kellemes lehet (kár, hogy én nem tudom milyen az). Nekem is olyan kardió edzést kellene keresnem, amivel az állóképességemet tudnám növelni, és ami közben max. 130-on tudnám tartani a pulzusszámom. Most gyakorlással próbálom levinni, hát majd meglátjuk.
KedvelésKedvelés
Ez tök jó, évek után megérteni, hogy valami miért nem. És érdekes, hogy nem súly kérdése. Mondjuk nekem vicces, hogy neked a 10 a lassú, nekem az komoly teljesítmény. Mi van 8,5-nél? Én azokat a horribilis távokat 2012 őszén, amikről mindig esemeseztem Jánosnak, legfeljebb 9-cel futottam.
Aki nem jut el egyenletes pulzusszámmal a futók gyönyöréig, vagy hogy hívják, az endorfinlöketig, csak a teste korlátait érzi, az tényleg nem érti, mi a jó ebben.
KedvelésKedvelés
Ó a 10 km/h nekem is komoly teljesítmény :), én csak abból indultam ki, hogy ha 6-7 km/h óra a gyors gyaloglás (akinek elég hosszú a lába simán nyolccal is képes gyalogolni, láttam), akkor 8-10 a kocogás, 10-12 a lassú futás, 14-16 lehet a közepes és talán 18-tól felfelé számít a futás gyorsnak. Ami nekem felfoghatatlan,hogy képesek a maratoni futók hússzal végig futni 42 km-t? De a 43.9-es végsebesség amit Usain Boltnál mértek is az elképzelhetetlen kategória. Nekem ez biciklivel se menne asszem, max lejtőn 😀
KedvelésKedvelés
Az általam eddig használt futógépek mindegyikén 15 volt a maximum. Egyszer láttam a teremben egy sportolót, nagyon magas, nagyon izmos férfi, 12,5-tel és 4 százalékos emelkedőn futott több, mint egy órán át. Annyit mondok, szédültem bele.
A 18 legfeljebb középtávfutóknál reális itt az amatőr világban.
1.41.09 a 800 méteres férfi világcsúcs, ha azóta nincs új, vagyis kb. 2 perc alatt fut egy kilométert.
http://www.futanet.hu/cikk/tovabb-javulhatnak-a-futo-rekordok
Itt pedig az emberi test végső határait láthatjuk.
Egy 3.30-as maraton igen komoly teljesítmény, tudom, hogy ez extra hosszú táv, de akkor is. A világrekord 2 óra közelében…
Én egyszer mentem a Kútvölgyi úton 56-tal 🙂
KedvelésKedvelés
Gondolom a gyakorlás,fokozatosság lehet a kulcs.Remélem lesz olyan tapasztalatom ami ezt bizonyítja.
KedvelésKedvelés
Én is ebben reménykedem 🙂
KedvelésKedvelés
Basszus nekem is az egekben a pulzusom futaskor es ijesztoen ceklavoros a fejem, mint aki epp robbani keszul, de azert a szabadban sokkal jobb futni, en a treadmillen nem szeretek, pedig ott tovabb lehet birni, szerintem konnyebb. Viszont jo lenne tulelni a futast. En beiktatok setakat kozbe, cikinemciki. Amugy is hosszutavban soha nem voltam jo, viszont kiraly sprinter voltam, lehagytam mindenkit (szinte) es most is futok rovidebb sprinteket.
KedvelésKedvelés
Hehe, én meg fordítva: lassú vagyok, de kitartó. Egy km alatt bármilyen edzetlen ámde sprinter típus otthagy.
KedvelésKedvelés
Ja, lehet, hogy itt a baj. En eleve gyorsan futok. Akik rendszeresen futnak azt javasoltak, hogy vegyek vissza a tempobol. Megprobaltam es kb 20 mp-ig tudom tartani, de utana menthetetlenul begyorsulok. Nem tudom kontrollalni a sebesseget, viszont igy gyorsan ki is fulladok. Valoszinu a futashoz is kell erteni. Valaki szakember viztos tudna okosakat tanacsolni.
KedvelésKedvelés
Hát én nem értek – csak nem tudok gyorsan futni. Mire jó, ha egy képességnek híján vagy. 🙂
KedvelésKedvelés
setatempo 🙂 4-5 km per ora
ha egy setalo mellett futsz az segit, en is igy kezdtem.
a seta es a futas egy tempoban megy csak neked VAN olyan idopillanat amikor _egyik_labad_sincs_a_foldon_ neki (a setalonak) meg legalabb az egyik laba mindig hozzaer a foldhoz 🙂 😀
KedvelésKedvelés
Erre nagyszerű a futópad, ott nem te döntesz.
KedvelésKedvelés
Sprintben szégyenletesen gyenge voltam. Utógyújtásom volt.
Sose tudtam kötélre mászni. A 800 métert lefutottam , de köptem ki a tüdőmet. A spárgámra kaptam egyszer egy jó jegyet.
Az igazság, hogy nem voltam soha testtudatos. A szellem volt a lényeg.
Az első mély benyomást a testképpel kapcsolatosan egy cigányasszony tette rám :-a munka formálja a testet,az csináll embert belőlünk, értsd erős karok,vállak.
KedvelésKedvelés
800 m? Hova jartal te iskolaba?
KedvelésKedvelés
Székelyudvarhelyen.
KedvelésKedvelés
Like 🙂 A városom!
KedvelésKedvelés
🙂 gyanús volt, hogy ilyen 800 m suliban csak felénk volt.
Én vagy kétszer lefutottam, de úgy éreztem, nagyon kicsin múlt, hogy megúsztam a halált 🙂 szóval nyolcadikban kerek perec megtagadtam.
KedvelésKedvelés
Én sem szerettem soha, pedig régen sportoltam, és akkor sem. Nem jutok levegőhöz rendesen. Az egyik fiam asztmás, és volt róla szó, hogy a hajlam jöhet valahonnan – hát tessék.
KedvelésKedvelés
Tudom, hogy ezt a poént most ki kellene hagynom, és aligha fogja érteni bárki is, kivéve talán Rivert, de: You watch us run!
KedvelésKedvelik 1 személy
Akit mégis érdekel, itt van egy kis darabka mutatóba:
(kicsit hatásvadászra van összevágva)
KedvelésKedvelés
az elso szo, ami eszembe jutott, az volt, hogy: becsuletes:)
(es mar latom magam elott az idenezegeto ellendrukkerek karorvendo fejet: nna, csak kibujt a szog a zsakbol, megse olyan nagyfene elvhu feminista…:))))) )
engem nagyon piszkaltak a sportos bejegyzeseid, ambivalens erzesekkel olvastam. benne volt az is, hogy: na, mar te is kezded az orrom ala dorgolni, hogy sport meg karcsusag meg egeszseg. meg benne volt az is, hogy: afenebe, ha te egyedulallo anyakent harom gyerekkel meg tudod csinalni, akkor nehogy mar en ne tudjam, az egyszem gyerekemmel meg a hozzatartozo apaval. en mint vilageletemben sulyproblemaval kuzdo nonemu leny, nagyon be birok frusztralodni, ha valaki, aki szemmel lathatoan ilyen nagysagrendu sulytobblettel nem kuzdott, nekiall a mozgas es a karcsusag dicsoseget zengeni. az ebbol fakado zsigeri elutasitas elkeruleseben sokat segitett az, hogy a korabbi bejegyzeseidbol kiderultek a vivodasaid, a ketsegeid, hogy nem fekete-feherben latod a vilagot.
most megyek, es jol elbeszelgetek a tukorrel.
KedvelésKedvelés
Nekem ezek a kedvenc bejegyzéseim, amikor önkritikus vagyok, egészen közelről vizsgálom magam, ellentmondásostul, nem akarok egyértelmű választ, hanem maga a kogntív disszonancia a téma. Általában hisztérikusan, önigazolással, torzítással próbáljuk csökkenteni a feszülséget, amit a kognitív disszonancia okoz, nagy intellektuális kaland igazán szembenézni azzal, mi minden van bennünk, és fejlődési lehetőség.
Tükör előtt nem idegesítjük magunkat. 🙂 De mérlegen igen.
Figyelj, én 83-90 kiló (nem tudom pontosan, csak szeptember végén vettem mérleget) és 44-es méret voltam 2010 és 2013 között. Durván szénhidrátfüggő is. Minden nadrágom kikopott a belső combnál két hét alatt. Ahogy te engem láttál, az már a 38-as eredmény, szeptember óta tolom, éspedig eredetileg azért, mert rettegek, hogy a pajzsmirigycsökkentő gyógyszer miatt meghízok. Időm meg úgy van, hogy leszarom, amit a lelkiismeretes anyák nem (az intézményekbe, fogadóórára járkálást, leckekikérdezést, például). Mert megbolondulnék különben. Ez tart egyben. Amikor a túlélés a cél, néha betör a legminőségibb luxus.
KedvelésKedvelés
nekunk nincs merlegunk:D
a 44-38 valtas szep, en akkor voltam ilyen buszke, mikor az 52-54-rol eljutottam 48-ig
ugyhogy nekem a 44 az alomhatar:)
KedvelésKedvelés
A lyányoddal meg jobbat nem is tehetsz, mint a művészi torna, ott nagyon komoly dolgok zajlanak. Voltál már bent?
Egyébként kirándulhatunk is egyet, mert a cukrászda is ellentétes közös céljainkkal. 😀
KedvelésKedvelés
nna, ez mar dofi:) es mancinak se fog megartani egy kis maszkalas az erdon;)
KedvelésKedvelés
Ha már Amber Rose meg Kim Kardashian meg a többi, na, ha valami engem idegesít, hát ez idegesít, nagyon.
Miért tolják címlapon az arcomba egy idegen seggét? Vagy négy-öt idegen seggét, a “2014 a seggek éve volt” vagy hasonló címszóval, kikerülhetetlenül, óriásképen, közeli premier plánból? Nemhogy csodálom, hanem a szagát érzem, seggszagot, mint amikor a villamoson tolják az arcomba, idegesít, benyomul a belső körömbe, mért kell nekem ezt.
Ez idegesít. Hogy egy sima hírportálon nézegetnem kell vadidegen emberek szőrös vagy szőrtelen intim testrészeit, ha kérem ha nem, a valóvilágos véglényeket is, akkor is, ha csak időjárásjelentésre, euróárfolyamra, tudományos hírekre vagyok kíváncsi, és nem szexualizálok erre egyáltalán, de főleg nem kora reggel, amikor csak odanéznék hogy mi hír van. Nekem ez nem hír, az Amber Rose micsodája, mi közöm hozzá.
Az itteni posztok nem idegesítenek, én olvasom őket sajátakaratból, szeretném hinni hogy megértettem a motivációt is, és persze, tegnap én is vettem végre push-upot, újat, meg kidobtam ma reggel két melltartót, amiről észre se vettem, hogy kb. 6-7 éve hordom őket, és olyanok is.
De tök jó, hogy van egy rakás napi szerepem, ahol a testem nem kellék és nem kiállítási tárgy, és baromi jó, hogy nem kell az egész párválasztósdi húspiaci részét csinálnom, persze attól leszedem a szőrt a lábamról (pont tegnap este), meg nézegetem a dzsesszes körmeimet (magenta-fekete pöttyök átlátszóban, a gyerek kapta karácsonyra a nővérétől, hehe), meg úszni jó, de milyen jó volt hogy ott két gyerek anyját alakítva tükörbe se kellett néznem, mielőtt kiléptem volna a medencetérbe, mert mindegy. Felszabadító, komolyan.
KedvelésKedvelés
Lajk.
KedvelésKedvelés
Én annyira nem olvasok bulvárt, hogy olyan már nincs is. Amikor évekkel ezelőtt arra kerestem bizonyítékokat egy cikkemhez, hogy nem csak a hosszú haj szexi, ami az amerikai közegben különösen meredek állítás, akkor botlottam bele a kopasz Amber Rose-ba, elsősorban a művészi képei nyűgöztek le.
KedvelésKedvelés
Szinkronicitás. Tegnap mutatta meg ember Amber Rose-t, kitört belőlem, hogy mennyire szép segge van. A frizurájáról nem is beszélve.
KedvelésKedvelés
Most már csak rákeresek arra, hogy ki is az az Amber Rose;)
Szeretem a sporttal kapcsolatos bejegyzéseidet, engem is inspirál és nem nyomaszt. Pár hete elkezdtem a hasizom-gyakorlatokat, várom a jobb időt, hogy megint kint futhassak.
KedvelésKedvelés
Én nem érzek ellentmondást. Mert következetesen levezetted és teljesen érthető, hogy mi, miért és hogyan. A dolgok nem feketék vagy fehérek. Engem talán azért nem zavar most ez a téma, mert én is tornázom. Azt nem mondanám, hogy akkora örömet ad. Nem a fogyás miatt teszem, hanem szeretnék jobban kinézni, kicsit erősödni. Sosem voltam kövér, nem tudom elképzelni sem, hogy milyen.
Amber Rose feneke? Én is láttam. Az hogyan van? Implantátum? Vagy napi 8 óra izomerősítés? Ja, meg genetika, biztosan.
KedvelésKedvelés
En kifejezetten orulok az “eletmod” bejegyzeseidnek, az erdemenyeidnek meg annal is jobban. Inspiralo es egyben finoman de megis onvizsgalatra motival. Nekem kifejezetten tetszik, hogy ennyire szemelyes epp ezert sokkal hitelesebb. vannak barataim akik ugyanigy 40 fele elkezdtek sportolni, folyton posztolnak, irnak mindenfelet a fb-re is, de nem mozgat meg bennem semmit. Nem kapok kedvet, erdektelen maradok. Lehet, hogy pont azert mert az a cel, hogy mozgositsanak, nem tudom, de nem nyujtja nekem az a szemelyes elmenyt amit a te irasaid alapjan erzek.
KedvelésKedvelés
Egyszer elgondolkodtam azon, amit Hoppál Bori írt valahol magáról: elment valami böjtre egy csoporttal, ahol ő is komolyan lefogyott, aztán hazajött, és felszedett 2-3 kilót, mert úgy érezte, az jobban illik az állapotához, a gyerekes nő élethelyzetéhez, mint a soványság. (Mondjuk így se volt molett, sőt.) Nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan elvárásmentesség és függetlenség, hogy tényleg CSAK az számítson, amit én gondolok, és ami nekem jó. Abban a pillanatban, hogy a szerelmem számára vonzó akarok lenni, bejön a külső szemmel való nézegetés, nem?
Nekem jó tudni, hogy nem kell magam lehúzni, mert elmúltam 35, és még lehetek üde, friss és fitt, de most épp nem vagyok. Közben meg tudom, hogy meghálálná a testem, ha foglalkoznék vele, mert nagyon alakítható, és nagyon sok idő alatt lett olyan szétfolyós, mint most. Jó tudni, hogy ha akarom, én is belehúzhatok, mert szeretnék még az unokáimmal is bringázni.
KedvelésKedvelés
tudom, hogy jól nézek ki (bár lehetnék jobb is) mégis, nehéz elhinnem sokszor, hogy másnak is pont így tetszem. néhol van narancsbőröm is. a fenekem sem olyan feszes. jobb szeretek a lenyugvó nap fényében sétálgatni bikiniben, mint tűző napsütésben.
amikor bombaalakom volt, (pár évig) barna bőröm, “barbiearcom”, így utólag visszagondolva, sokkal inkább nem tetszettem magamnak, mint most, amikor nem foglalkozom a testemmel annyit. szerintem több pasinak bejöttem akkor, és több nő irigyelt.
voltam hájas disznó is. 20 évig. na arról inkább nem beszélnék. csoda, hogy túléltem és nem vágtak le véletlenül falun. irigyeim viszont nem voltak. csak gúnyolódók, bántók. még a német tanárnőm is…aki valószínűleg nem bírta feldolgozni, hogy egy dagadt hájpacni a saját lánya is, így rajtam vezette le.
tavasszal azért majd nekiállok sportolni újra, mert sokkal jobban érzem magam a bőrömben én is, jobb a közérzetem, kedvem. már nem azért csinálom, hogy bomba legyek.
KedvelésKedvelés
Azt soha nem tudhatjuk, hogy másnak mi a jó – hol van az érzékeny határ.
Ha viszont e-miatt nem merek leírni mondatokat, gondolatokat, akkor valami elveszik.
Akkor csak annyi változik, hogy a patriarchális elvárások helyett, nő bajtársaidnak kell megfelelned.
Nem megfelelésből létezni, ez nem egyszerű.
De soka a NEM.
KedvelésKedvelés
Igen, én itt azt tudom deklarálni, hogy én mit nem akarok, meg elmondhatom, hogy jogos a vád, hogy túl nagy szerepet tulajdonítok a testnek újabban. Mindegy, hogy az egészség miatt vagy az ifjú női életöröm vagy az elvárások miatt, akkor is a body policing nyomás része leszek.
Amúgy nem felelek azért, hogy miféle parái, korábbi éményei vannak az olvasónak, ami miatt ezek az írások nyomasztják, csak jelzem, hogy belegondoltam, hogyan hathatnak a szavaim. Viszont nem tudok nem így írni.
Megfelelhetnék éppen az igazságosságnak és a progresszív eszméknek is, és írhatnék csak érveket, gondolatokat, mint Dézsa vagy a Sajátszoba. Ha színtisztán feminista és elvi blog lennék, amelyen a szerzője privát léte nem téma. De nem vagyok az, nagyobb részben vagyok személyes, irodalmi.
KedvelésKedvelés
Ezért is kedvelem a blogod. Az objektivitást keresem. A törekvést az objektivitásra.
A kommentemben van a sok NEM 😀
Már látom, hogy nálad is. Tök mindegy, ez van, mindennek oka van.
Szerintem.
KedvelésKedvelés
en azt gondolom, hogy a mozgas addiktiv, es ez talan a legpozitivabb addiktiv dolog, teged most elkapott a mamor, sebaj:) tenyleg, ennel nagyobb bajunk sose legyen
nekem volt egy idoszakom, amikor minden aldott istenadta napon szobabicajoztam meg tornaztam, ha nem tudtam beiktatni, mar toporzekoltam, raplis voltam, apjuk meg csak nezett ram, mint ufora
na ezt szeretnem visszaallitani:) mert nagyon jo volt, onmagaban a mozgas ad oromot, hihetetlen jo komforterzetet a sajat testemben (amivel – nahat, micsoda meglepetes – egyebkent nem vagyok tulsagosan joban)
szerintem ne irj mashogy, igy vagy erdekes:)
KedvelésKedvelés
hova lettek a lájkolós gombok?
amúgy ez most nagyon-nagyon tetszik, és az egésszel én is nagyon hasonlóan vagyok, ez megragadott: “Én tisztelem, és minden, hogy ő szőrös, meg 46-os méretű, megígérem, hogy nem csúfolom, de jaj, én nem akarok olyan lenni.”
pont ugyanígy vagyok, és néha elég pocsék feministának tudom érezni magam, amikor az edzőterem öltözőjében körülnézegetek, hogy megállapítsam, hogy ki hogy néz ki, és ráadásul tudván tudom, hogy huszonhat évesen, úgy, hogy még nem szültem, kurvára nem kunszt jól kinézni, és fogalmam sincs, hogy az elvárások érdekelnek, vagy az öröm, de gyanítom, hogy az utóbbi, mert régen sokkal kevésbé voltam tudatos az egész patriarchátusosdit illetően, mégse sportoltam semmit. edzés után lenni óriási nagy öröm, egész testes élvezet. nekem nem frusztráló, amiket írsz, de engem is hasonlók foglalkoztatnak manapság, úgyhogy talán ez nem mérvadó. meg azért sem, mert nekem tényleg könnyű, még nem szültem, és sosem voltam különösebben kövér. nagyon más lehet ezeket olyan szemmel olvasni, és letenni az elvárásokat ebben a világban szerintem majdnem lehetetlen.
KedvelésKedvelés
Szerintem az, hogy megnézzük a másikat, az nem patriarchátus. Még az sem, hogy megállapítjuk róla, hogy tetszik-e a látvány, vagy hogy nagyon sporttalan-e. Pasikat is megnézek, és megállapítom, hogy elég hülyén néz ki tizen évvel fiatalabban rengő hájjal. Nem gondolom bodyshamingnek sem, nem bántom érte, csak megállapítom, hogy ráférne egy kicsivel több mozgás – nem is a pocakja miatt, hanem hogy ne fulladjon ki egy tánc végére.
KedvelésKedvelés
Azért ez eléggé hasonló tekintet, nem éles a határ az egészségügyi aggódás és az elég szép vagy-e, az aggódom érted és a de undorító vagy között. Nagyon nehéz nem méregetni az embereket, nemrég rámszólt egy barátnőm, észre se veszem, de tényleg folyton jár a szemem. Igazából annak a külsejét van “jogunk” így nézni, aki a szerelmünk, úgy értem, annál számít, hogy tetszik-e a látvány.
KedvelésKedvelés
Én MINDENT megnézek, és jó megfigyelő is vagyok. És véleményem is van mindenről. Szerintem ez nem baj. az sem, ha másoknak van rólam véleményük. Nem ítélkezem még ettől, nem képzelem, hogy tudom, mit kellene csinálnia, nem képzelem azt sem, hogy tudom, miért nem mozog többet (pl.) Azon sem ítélkezem, ha valaki naponta berúg, vagy drogot tol. Ez van, csinálja. Azt látom, hogy nekem jó, hogy nem iszom, hogy mozgok többet, stb. Ellenben nem érdekel a ruhám márkája, és nem ismerem a kocsikat, amikor volt, a sajátomat is csak rendszámról ismertem fel. Másnak más a fontos, és láthatja, látja is, hogy abban én vagyok “rosszabb”. No és?
KedvelésKedvelés
Na, tudtam, hogy ebben együtt vagyunk.
Sunyi, hangulatkeltő eszköznek használták többen is a (disz)lájkolást, a friss trollunk is. Szerettem én is.
KedvelésKedvelés
Engem nem különösebben zavartak az ilyen fitnesz meg szépség témák. Mostanában viszont én is éppen változtatok, mert a vérnyomásom jelezni kezdte, hogy jobb lenne. (A vérképem viszont szuper.) Engem ez jobban inspirál…
KedvelésKedvelés
Nagyon sokáig semmi motivációm nem volt arra, hogy rendszeresen mozogjak. Anélkül is vékony, hosszú kezű-lábú, széles vállú, keskeny csípőjű voltam. Szoptatás és stressz ráadásul mindig durván lefogyasztott. 45 után jöttem rá (év is, kiló is), hogy nemsokára nagyon szarul leszek a bőrömben. Több olyan ismerősöm van, aki sokkal fittebb nálam, pusztán azért, mert ha nem vigyázott arra már húszévesen is, hogy mit eszik és mennyit mozog, elhízott volna. Lehet, hogy ez egy jó kontroll. Most már nem az érdekel, hogy beleférjek a 34-es cuccokba is, hanem az, hogy fel tudjak menni a hegyre egy lendülettel.
KedvelésKedvelés
De érdekes ez, ahogy a hátrány tuajdoknéppen előny. Murakami Haruki is azt írja, hogy azért kezdett furni, mert hízékony, a felesége viszont szerencsés alkat.
KedvelésKedvelés
Egy be nem engedett kommentre reagálok. Törzskommentelő a lomtárban.
Kedves Wilmaa,
amit írsz, abból világos, hogy régóta itt vagy, szorosan olvasol, figyelsz minden részletet a facebookon is. Az is, hogy vadászod az ellentmondás, a rajtakapás lehetőségeit. Ezért nem veszlek komolyan, és nem is találgatom, ki vagy.
A véleményedhez jogod van, de amilyen látható kéjjel, “kár érted” aggódásba csomagolva századszor idedörgölöd, az beteges, én irtózom az ilyen emberektől. Nem véletlen, hogy az ő szemükben tűnök én ilyennek (van még néhány hasonló kommentelő). Az emberek általában nem törekednek ilyen megítélős hatalomszerzésre mások fölött. Vagy leszarnak, nem olvasnak, akkor nincs miről beszélni, vagy tárgyilagosan fogalmazzák meg a bírálatukat, vagy csak örülnek annak, amit innen kapnak, és elfogadnak hibástul, ellentmondásostul, tudván, hogy én is ember vagyok, és hogy a nyilvános jelenlét a mindenkiben jelenlevő gyarlóságot igen éles fényben exponálja, meg a folyamatos támadások is kiélezik a helyzetet.
Neked a szemed sem rebben: neked jogod van a bírálatodhoz, eljátszod, hogy mindent tudsz, mindent látsz, és hogy amúgy elismersz, csak kár értem. Az a helyzet, hogy beakadtál, ittragadtál, ami azért mindenképpen mosolyogtató.
Nem kell az elismerésed, nem tudsz mindent, sem azt, hogy privát levelekben, beszélgetésekben, a életemben mi történt annak előzményeként, amiért bírálsz, sem azt, hogy én mit érzek, mi a célom, mit miért teszek, ezért nincs jogod így elemezni engem, illetve eléggé ostobaság ez az egész. A káröröm nem jó tanácsadó.
Én nem gondolom, hogy a gyenge lelkek lennének itt és azok távoztak volna, akiknek igazuk van és erősek és korrektek és megismertek engem. És most igen diplomatikus voltam. Nagy viharral a hatodik cé távozott, az odagyűlésre, partylife-ra, rajongásra hajlamosak. Én nem vagyok diktátor, nem leselkedem és nem kellemetlenkedem, az eszközeimmel csak a saját felületeimen élek, és mindent megtettem, hogy ne látszódjon kifelé az olvasókkal való konfliktus, csak aztán én lettem a feketeseggű, mert nem mondtam el a verziómat.
Annyit szeretnék, hogy tudjak nyugodtan blogolni és élni, ne szidjanak a fiam szeme láttára a facebookon, ne kapjak bazmegező leveleket, ne célozgassanak kommentben, aki nyitott rá, azzal beszéljük meg az ellentéteket, az életemről és döntéseimről ne írjanak nekem hosszú és okos elemzéseket ténybeli tévedésekkel, és legyen szankciója az őrült gyűlöletkampánynak.
Tévedsz, én a normális, okos, egyenrangú beszélgetés híve vagyok szuverén emberekkel, és az erre képes embereket becsülöm, nem táplálok senkiben fanatizmust, problémásnak tartom a függést. A rajongás mindig zavarba hozott, gyakran idegesített is, nem akartam díva lenni, hanem akként kezdtek kezelni, és legfeljebb az róható fel nekem, hogy erre nem voltak rutinos válaszaim. A rajongás vadhajtásaiért mindig szóltam, amikor nem, akkor meg keservesen pofára estem, azóta a rajongás, a féloldalas viszony nagy felkiáltójel nekem. Főleg a pótcselekvés, élethiány, önmegvalósítási deficit, netenlógás az, ami nagyon könnyen vált gyűlöletbe, irigységbe, ezért veszélyes.
Nekem van bizonyos öntudatom, ez igaz, nem kenyerem az álszerénység. Nincs mire álszerénynek lennem, úgyszólván. Érzem az erőt írás közben, szeretem és bírom ezt a blogot a harmadik évében is, törekszem a minőségre szövegben és gondolatban. Azt gondolom, itt komoly értékek lettek, nem szokványos, nem véletlen és nem is múló jelenség, hogy rendszeresen 500+ megosztott posztok vannak évek óta.
Továbbá van egy szerepkonfliktus: sokan addig szerettek, amíg a “szegény, özvegy, kezdő blogger, nehéz neki” képnek megfeleltem, és sajnálhattak, könnybe lábadhattak, aggódhattak, tanácsot adhattak. Elnézést kérek, de magam döntök, megerősödtem és jól vagyok, minden támadás ellenére, valamint nem hagyom az aljaskodást.
Mindenkinek minden jogos panaszát méltányoltam, korrekt próbálok lenni, a zaklatás, manipuláció, rosszindulat viszont nem fér bele, aki ezzel él, azt röhejesnek tartom.
Kizárólag akkor vetek be éles eszközöket, ha valaki nem ért a kérésből, szabályzatól, és akkor is jelentős türelmi idő után. Szándékosan provokálnak, és mind úgy állítja be magát, hogy jobban tudja, hogy kell blogot írni, mint én. Hát pedig ez a blog az én személyiségemből következik, azért ilyen, minden hibájával együtt, ami maga is őszinteség: ez a sok minden mind én vagyok.
Hogy milyennek interpretálod, abban te is benne vagy. A te döntésed, hogy belemagyarázol-e mndenfélét, honnan nézed, elismered-e azt, hogy jé, én is változom, az én gondolataimban is vannak ellentmondások, nekem is vannak szomorú konfliktusaim fontos emberekkel.
Nem hiszem a sokat bizonygatott jóindulatodat, és nem fogadom el a “vesédbe látok ám, hiába leplezed” felettem állásodat.
Azt írod, kínos a velem való kommunikáció, nos, az a jó hírem, hogy nem kell velem kommunikálni, nem én kezdeményezem a kommunikciót.
KedvelésKedvelés
Úgy érted, az a lottóötös, hogy hosszút írtam? Miért ne írnék? Ennyit tudok róla mondani.
Elég nyugtalanító ám, amit művelsz, és nagyon jól tudod, hogy az, magadtól is meg a válaszaimból is. Azért csinálod. Erre mondom, hogy manipulátor vagy, beteg, és ezért torz és leszarom dobozba való, amiket írsz. Ami nem azt jelenti, hogy ne mutatnék rá, hol torz.
Például sokadszor célzol arra, hogy te valaki olyan vagy, akiről nem is hinném, nem sima olvasó. Azt feltételezve, hogy égek a vágytól, hogy kitaláljam, ki lehet ez a Nagyon Rejtélyes, Nagyon Fontos Kommentelő.
Én nem szeretem, ha így akarnak tőlem valamit, játszadoznak velem, ezt mindig fel is ismerem, és nem megyek bele mások utcáiba. Mondd meg, mit akarsz, vagy ne is célozz rá. Nem égek a vágytól. Általában nem akarok olyasmit tudni, amit nem nekem mondanak egyenesen, azzal a céllal, hogy én azt megtudjam. Nem vagyok kukkoló. Kb. meg is bolondulnék, ha nem fogadnám el, hogy az internet mocskával és névtelenségével szemben szinte teljesen tehetetlen vagyok. De azt tudom, hogy kedvvel lógtál a Kozma-petíción, legalábbis ismétlődnek az érvek.
Ez nem dühít. Ez van.
Nem reccsenek le attól, hogy valaki olvas, rengetegen olvasnak, naponta leszólítanak. Nem firtatom, ki miért olvas. (Amúgy: egy évig olvas_tál_? Most is olvasol.) Azt nem értem, miért írsz, miért elemzel ilyen csökönyösen, a nyakamba lihegve.
Vajon miért állítasz be olyannak, mint aki folyton harcol, ez a lényege? Én érdekes témákat hozok, jelzőkön és szórendeken gondolkodom, magamat boncolom, beszélgetek, olvasóknak segítek. Ezért működik a blog évek óta.
Akkor veszem elő az intellektuális fölényemet, ha elönt az undor a piszkálódóktól. Az se nekik szól, hanem a közösségnek. Mind torzak, és mind kussolhattak volna, nem én kerestem velük a kapcsolatot. Soha nem éltem vissza az eszközeimmel, nem toboroztam semelyik ügyben, nem harcolok. A jogot meg legvégső esetekben veszem elő.
KedvelésKedvelés
Fölényszerzés: nyomsz, erőlteted, elemezgetsz, jobban tudod, belelátod, imagyarázol, itt lihegsz folyton… váltogatod az elismerést, gyengédséget, és a legaljasabb minősítéseket, tudod, hogy zavar, mégis préseled tovább.
“A veszedelmes tüskék és a simogathatatlanság mögött azért egy szerethető lény van” — ez annyira buta dolog, az illúzió, hogy te ismersz engem, te megítélheted lekezelően, milyen vagyok, és érzelmeid lehetnek. Én itt szöveg vagyok, nem ember. Így is szeretnek, csak nem az erőszakosak, kíváncsiak, lelkibetegek, mint te. A többi meg a magánéletem, igen, szerethető vagyok, nem célom, hogy ne tűnjek annak. Hozzád semmi közöm, ne bizalmaskodj.
KedvelésKedvelés
Jaj, ez nagyon durva, teljesen tudok azonosulni a problémával, ősszel és télen 212 posztot töröltem. Ezek ilyen régi 2007 és 2011 közötti fasságok, egy csomó jellegtelen “ma is szartam”-cucc, de ami sokkal rosszabb, jó pár modoros okoskodás is. :DDD Már évek óta nem éreztem közösséget ezekkel a szövegekkel, de ősszel eljött az a pont, hogy már idegesített, feszélyezett a tudat, hogy bárki rájuk bukkanhat. Beleértve magamat is. Sőt, főként magamat. 😀
Nem tudom, hogy van ez. Normális, hogy 2, 3, 5, 7 és 10 évvel ezelőtti dolgaink vállalhatatlanok? Ezt szégyellni kellene (akkor azt hittük, előremutató kúl, egyedi, mittomén), vagy inkább büszkének lenni a változásra (mennyit csiszolódtunk, tisztultunk, értünk, satöbbi)? Fogós kérdések ezek, tényleg nem tudom.
KedvelésKedvelés
“Normális, hogy 2, 3, 5, 7 és 10 évvel ezelőtti dolgaink vállalhatatlanok?”
Nem ezt hívják érésnek? Nekem rengeteg régi dolgom vállalhatatlan mai fejjel. Nem írás, azt régen se tudtam, meg most se. Élet-módbeli dolgok.
KedvelésKedvelik 1 személy
Normális. Hacsak nem 180 fokos a fordulat. Én még négy éve meggyőződéses mamamis alteranya voltam. Most is hiszek a kötődésben, foglalkozom is ilyen témákkal, soha nem gondoznék csecsemőt nemkötődve, de akkor egyszerűen nem értettem, mi irritálja az embereket ennyire a fórumközösségbe szerveződő, hordozós kabátot csereberélő stb. anyákon. Aztán ezt meghaladtam, meg el is fajult a fórumozás, rengeteg pótcselekvés és nagyon buta kommentelők (ott lettem először célpont).
Az általam linkelt szövegnek nem a tartalma, tehát a bírálat nem stimmel nekem, hanem mint szöveg nem elég erős, nem elég találó, akarva van, két sziporka az egész.
Gondolj bele, ha valaki nem ír blogot, akkor a korábbi kis tévutainak, fura gondolatainak nincsen nyoma, elfújja a szél. A mi nagy hévvel kifejtett izéink meg ottmaradnak, számon kérhetőek, akárki rámutat, hogy de akkor meg azt írtad. Változik a gondolat, az érdeklődés, a mélység, az énkép, a stiláris eszköz, néha a műfaj is.
Feminizmusügyi, itt először linkelt írásod is áldozatul esett a takarításnak? Mert akkor kiszedem a linket.
Szoktam gondolni, hogy engem ugyan senki nem inspirált a blogvilágban, én mindent magam hoztam létre, az itteni nőtémájú gondolatok csíráját vettem pszichológusomtól, olvasmányaimból és a nekem — pont a mamamin, zárt körben — elmesélt történetekre adott reflexióimból. Te vagy az egyetlen, akit sokat olvastam és akitől sokat tanultam, blogmegoldásokat, beszédmódot. Főleg 2012-ben, és akkor többéves bejegyzéseket is olvastam, szóval valószínűleg ezek a “cikisek” is köztük voltak, és mi olvasók egyáltalán nem tartottuk őket cikisnek.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, ugyanerről a jelenséget élem át én is: nem az ideológiai, véleménybeli dolgok változtak, csupán szövegként értelmezhetetlen egy csomó anyag. De jobban belegondolva – jó, hogy erről beszélünk – három nagy csoport van/volt, amit kitakarítottam, de legalábbis háttérbe szorítottam, hogy ne nagyon lássák:
1. 70% – Gyenge szöveg – ilyen például egy, amit 2011 körül arról írtam, hogy miért nem oké a “cigánybűnözés” kifejezést használni. Egyetértek minden szavával ma is, de nagyon szarul van megírva. Aztán van egy a baloldal Trianon-tabujáról is, 2009-ből vagy 2010-ből, ugyanígy gondolom 2015-ben is, de nem értem, hogy mertem publikálni, vázlatnak is gyenge. Van/volt még több ilyen. Párat meghagytam, mementóul, de benne van a pakliban, hogy törlöm őket. És az az ijesztő, hogy akkor szent meggyőződéssel hittem, hogy jól megaszondtam a frankót! :DDDD
2. 15% – Indulaton túl nem látó szöveg – az indulattal nincs gond, nagyon jó katalizátor, remek ihletforrás, de van pár olyan anyag 2007-2009 között, ami szimplán csak dühös, cél és tartalom nélkül, és azt is hiányos stiláris készlettel sikerül csak… Ezek szinte mind mentek a levesbe, mert sehová sem vezettek, illetve ahová igen, oda nem mennék.
3. 10% – Jellegtelen marhaság, kár rá a tárhely – Egyszerűen csak olyan dolog, amit már nem értek, miért írtam meg, mert semmi értelme, célja nem volt már akkor sem (ellentétben az 1-es pont szövegeivel…).
4. 5% – Olyasmi, amivel kapcsolatban sokat tisztult, finomodott a látásmódom. Gyökeres változás ezeken a frontokon sincs, nem lettem mondjuk homofóbból melegjogi aktivista vagy fordítva, de pl. sokat árnyalódott a kép annak kapcsán is, hogy mi számít a patriarchális rendszer kódjának, és mi része észrevétlenül ennek a rendszernek. Ezt többek között ennek a blognak is köszönhetem: én azelőtt soha nem találkoztam hasonló tartalmakkal. (Apropó, említett írást hirtelen nem vágom melyik, de azt hiszem, feminizmusosokat nem töröltem, ahogy végül a cigánybűnözésest és a trianonosat sem. Látatlanban ez a 4-es kategória lehet, ha 2012-es.)
Azt jó érzés hallani, hogy 2012-ben – meg azelőtt – ezek a dolgok nem tűntek gáznak, és még inspirációt is adhattak a maguk módján, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Nem ertem az ellentmondast, igen egy ertelmes no is szerethet mozogni, nem csak konyvtarba es kavezoba jarni… Testunk is van, nem csak ertelmunk, meg erzelmeink, meg gyerekeink, meg ferjunk, meg munkank. Miert ne torodhetnenk a testunkkel, ha MI szeretnenk?! De ez nem jelenti azt, hogy bedolok a media altal nyomatott sekelyes szepsegidealnak. Amugy nekem nem jon be Amber Rose segge, ebben az egyben nem ertek veled egyet 🙂
KedvelésKedvelés
Na de az értelmes nőről csak a legszűkebb környezete tudja, hogy mivel tölti napjait és mit gondol testről, kinézetről. Én meg blogger vagyok, és nem csak mozgok, írok is róla, értékendet, üzenetet közvetítek, és sokan olvassák. Emellett meg rendszerkritikus vagyok, miközben élvezem a rendszer előnyeit. Elítélem a megnyomorító elvárásokat, szeretnék egy új világot, amelyben csupa méltó, egymást meg nem ítélő, boldogságosan különböző ember él a maga kedvére, és mégis meg akarok felelni ezeknek az elvárásoknak, sőt, ezeket hirdetem is. Azért olvasok sajátszobát, mert ott szembesülök ezekkel az ellentmondásaimmal.
Ki kivel rokon alkat, mi a reális, az jön be neki. Az öngyűlölet elég súlyos foka volna, ha Gisele Bündchen teste lenne az eszményem.
Tervezem amúgy, hogy megmutatom a lányomnak ezt az összeállítást:
http://www.thelmathinks.com/2014/04/which-one-of-these-is-yours-which-do.html
, és megkérdem, szerinted ki szép, ki kövér, szerinted milyen leszel, ha nagy leszel. Érdekes teszt.
Azonban nem tekinthetünk el attól, hogy mindegyik “normál” (“nembánnámhailyenlennék”) test szexualizáltan van bemutatva, és az szokott benne tetszeni, nem igazán az alkat.
KedvelésKedvelés
Nekem az arca jon be. Izgalmas, okos, szep.
KedvelésKedvelés
tetszik a poszt 🙂
a futasrol van egy velemenyem.
Szóval minden embernek van adott mennyiségű izomsejtje. Kinek több, kinek kevesebb. DE még akiknek ugyanannyi is van, abban se mindegy hogy slowtwitch vagy fasttwitch. Akiknek slow azok sokat futnak de lassabban. Akiknek fast azok rohatt gyorsan nyomják – de csak rövidtávon.
Például én inkább lassú vagyok. 2-3-(4) órákat gond nélkül futok – de lassan. Sokéve futok – a szívizmok már erősek, de sprintelni még mindig nem tudok. Soha nem is leszek jó benne, vszínű. Ezért én inkább futok 2 kört 2 óra alatt, ez az alap. Havi egyszer futok csak egy kört, de akkor mindent bele és 30-45 perc alatt megdobtam. Mások lehet épp fordítva.
két link, más sportról de érthető azéert.
ebben nézzétek a 20. oldalt (PDF letölti magát!) : kajakkenusport.hu/download/pagefilelists/…/elettani_hatter_komka.pdf
ebben meg a gyakorlati alkalmazás érdekes: http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_03_lkl834_mechanikai_terheles.php
és jótanács: izomműködéshez kalcium kell. edzés előtt fél-egy órával, folyadékban célszerü. VAGY ha biztos vagy benne hogy a kalciumszint rendben van lehet az aznapi kávét is edzés előttre időzíteni.
ezért plusz kávát nem javaslok és kávé és kalcium együtt se jó mert a kávé bezavarhatja a kalcium felszívódását.
a pulzus az edzések hatására lejjebb megy, de ha nagyon magasról indul a legjobb – szerintem – sétával kezdeni.
mégegy: az hogy hány órát aludtál az elmúlt 2-3 napban számít és érzékelhető lassulást vagy gyorsulást tud okozni.
na jó, most szétoffoltam, BOCS.
KedvelésKedvelés
a kajakkenus link nem mukodik, ezt lehet google keresni : Élettani és biokémiai háttér 200 és 1000 m-en Komka
KedvelésKedvelés
Hehe..John Sharkey, ha tudna…. Tok jo Ellie ez a kis osszekacsintas. 😉
KedvelésKedvelés
szia Lucerna, vakok kozt a felszemu is … erzesem van, komolyan.
(bocs lanyok, nem az hogy ti semmit se tudtok, csak neha nagyon elkap hogy en ezt szeretnem elmondani, hatha valakinek valamiben segit 🙂 )
igazabol szerintem az ilyesmiket kozepiskolakban tanitani kellene.
KedvelésKedvelés
De hat ez jo. En is folyton fujom a magamet, ha ugy hozza a szitu. Egy csomo ismerost tanitgatok a kint elsajatitott technikakra. Es amugy meg igen, tenyleg kicsi a vilag, na.
KedvelésKedvelés
Szerintem baromi érdekes, amit írsz, csak inkább a testi c. poszt alá illik. Átmenjünk oda?
Az ébredési pulzusról tudsz valamit? Azt hallottam, hogy az is számít a “menjek-e ma futni” döntéskor, de nem tudom a pontos számokat.
Azt írta a testépítő oldal egy maratonfutó fotója mellé, hogy ő több izmot vesztett, a kigyúrtakra jobban hasonlító sprinterhez képest (tehát az intenzitás nem mindegy, zsírégetéskor sem). Én meg ezt nem értem. Egyik se ilyen volt sportkarrierje kezdetén: az egyikre kitartó, alacsony intenzitású, hosszúkás, a másikra robbanékony mozgásra képes izom nőtt. Nem? Persze nyilván más alkatok is eredetileg. Én hosszúkás izmokat szeretnék, ha így rendelhető volna, és nem tudom, hogy a sok (sportértelemben) lassú biciklizéstől kialakult bringáscombom miért ilyen. De nincs vele bajom, ha lezsírtalanítom.
KedvelésKedvelés
A megemelkedett ébredési pulzus arra is figyelmeztethet, hogy bujkál benned valami betegség, pl kezdődő influenza.
KedvelésKedvelés
csak a nyugalmi pulzus es a testedzes kozotti tavlati osszefuggesekrol tudok igy keszsegszinten 😦 de azt szivesen megosztom 🙂
pilates nyujtja/szalkasitja az izmokat (azaz csokkent(het)i a combkorfogatot), de hogy ez mennyire lenne gyors ha kozben tovabbra is biciklizel az azert kerdes (hetek esetleg honapok).
viszont valamennyit idovel segit, mert ha eddig biciklizeshez csak ket izmot hasznaltal (mondjuk) combonkent akkor a pilates mas izmokat – meg 6-8 kisebbet – aktivizal es erosit (egyaltalan “bekapcsolja” oket), es ezaltal levesz a terhelesbol a ket nagyobbon (most a szamokat ne szo szerint vedd, anatomialiag inkabb izomcsoportokrol beszelunk).
plusz nyujtas is van benne, meg meg esetleg a mozgasterjedelmet is noveli, attol is hatekonyabb lesz a mozdulat => kevesebb teher harul arra a par izomra ami vastagodott eddig => nem vastagodnak tovabb (leall az izom hipertrofia).
angolul van muscle power es muscle endurance – nem ugyanaz, majd este megnezem hogy hivjak magyarul,
bocs az ekezet-hianyert.
KedvelésKedvelés
Kösz, van is a teremben pilates, meg body art (az hasonló szerinted is)? Csak ne utálnám annyira a csoportos órákat.
KedvelésKedvelés
en csak a pilates-t ismerem, ha teremben a jegy araban benne van mindenkeppen erdemes kiprobalni. a pilates-nel az a lenyeg, hogy nagyon pontosan kell a gyakrorlatokat csinalni (pl. szamit hogy merre nez a labfejed, vagy hogy hogy all a terded a csipodhoz kepest, stb…ezer ilyen apro dolog), nem csak ugy nagyjabol leutanozni a mozdulatot (ugy is lehet csak sokkal kevesbe hatekony), ezert vannak a kezdo orak, nem azert mert a resztvevok gyengebbek, hanem mert meg tanulnak (sieloket se kuldik eletukben eloszor fekete palyara, hiaba nagyon fittek mas sporttol).
ez viszont azt jelenti hogy a tanar egy kezdo csoportban igazibol ugy 6-10 embert tud szemmel tartani es korrigalni, ha tobb van akkor atmegy en mutatom ti meg utanozzatok nagyjabol pilates-szeru tesetedzesbe. az is lehet jo, mindenkeppen tobb mint a semmi, csak nem az igazi, es konnyebben meghuzza magat az ugyfel (ami nem jo) pl. etc, szerintem.
az edzotermekben neha a teremtulaj dont a letszamrol, nem az oktato.
http://pilates.about.com/od/gettingstarted/a/TeacherTips.htm
http://www.huffingtonpost.com/maria-leone/8-questions-to-help-you-choose-a-pilates-instructor_b_958685.html
KedvelésKedvelés
bringa: elindul, megall, elindul, felgyorsul, megall etc… extra sullyal, emelkedon, etc… = hiit?
en.wikipedia.org/wiki/High-intensity_interval_training
KedvelésKedvelés
Pulzusmérést tudom árnyalni.
Van a maximális pulzus, kimérhető mondjuk 5-10 km-es verseny hajrájában, vagy terheléses EKG-n.
Vannak életkor alapján képletek is erre (220-életkor és társai), de sokszor nem pontosan tükrözik a valóságot, ezért érdemes kimérni (nekem 195 körül van, pedig 40 éves nő vagyok – nőknek gyakran magasabb a pulzusuk).
Viszont számít az ébredési pulzus is, hosszútávfutóknál tipikusan elég alacsony. Reggel, amikor kinyitod a szemed, akkor érdemes mérni (nekem pl. 50 körül van, ami nem nagyon sok – évek óta futok néha hosszabbakat, de mindig amatőr voltam).
Számít az edzésnél az, hogy mekkora különbség van az ébredési és a maximális pulzus között, mert annál nagyobb a “mozgástartomány”.
Leegyszerűsítve, ennek a két számnak van egy különbsége és ennek az étéknek bizonyos %-án érdemes edzeni, bár itt is vannak olyan változó intenzitású zónák, amelybe feljebb lehet még menni, mondjuk az edzésen belül rövidebb szakaszokra.
Nagyon sokszor egyszeűen a maximális pulzus %-át veszik az edzészónák megállapításánál, de ez túl durva kalkuláció.
Ez egy elég jó kalkulátor: http://www.ottawarun.com/heartrate.htm
Jó így? Ilyesmire voltatok kíváncsiak :)?
KedvelésKedvelés
nekem tetszik, koszi 🙂
KedvelésKedvelés
Én igen, kösz.
A maximális az, ami fölött kiakad a műszer, meghalok? Honnan tudom, hogy maximális? Csak csuklópánttal mérhető, a mozgás közben, ugye? Utána már nem?
Nekem 52 a nyugalmi pulzusom, ami megdöbbent, mert nemrég még 76 volt, és örültem, ha nem 100 (pajzsmirigy).
KedvelésKedvelés
A maximális mellkaspánttal mérhető pl. magunknak, mozgás közben, igen – a műszer nem akad ki. (Csuklópántos órát is látni most már, de nem elterjedt.) Az már nagyon jó közelítés, ha úgy érzed, meghalsz, nem is kell azt nagyon kitartani. Biztosan emelhető lenne még picit, de ezt általánosan elfogadják, hogy az eredmény a max. Életkorral csökken: 30 évesen én még 204-t is tudtam. Nem függ össze az edzettséggel, hanem adottság – egy barátnőm már akkor is jóval kisebb, olyan 20 ütéssel kisebb értékekre bírta csak felvinni a pulzusát azonos futótempónál, így a max. is kevesebb volt neki, pedig ugyanannyit futottunk hetente és a maratoni időnk is egyforma volt.
Az 52 nyugalmi pulzus az szerintem nagyon is alacsony értéknek számít. Úgy értem, nem vagyunk élsportolók, vagy ilyesmi, ami miatt még alacsonyabb lehetne. Nem tudom, ez az 52 pajzsmirigyes témakör tükrében mit jelenthet. Azt látom a környezetemben, hogy akinek a túlműködést gyógyszeresen kezelik, az néha átcsap alulműködésbe, és akkor vissza kell csatolni, hogy mégis legyen már valami normál szintű aktivitás, szóval biztosan bonyolult és egyéni lehet a gyógyszeradagolás.
KedvelésKedvelés
Köszönöm! A szívre gondoltam, hogy kiakad. A maximum az, ami fölé soha nem is tud menni, vagy pedig az, ami fölött már rohamot kap az ember?
A pajzsmirigy-túlműködés, ami nekem van, szapora szívverést palpitációt okoz, én azért voltam évekig nyugodt, mert az éberségen, agyi gyorsaságon és magasabb fordulatszámon, gyors anyagcserén kívül (ami miatt nem kellett figyelnem a kajára, nagyon magas kalóriabevitel mellett sem híztam, csak épp rajtam maradt szülés óta cucc) nem volt tünetem, nem izzadtam, nem voltam álmatlan, lelassult a szívem. Ebből gondoltam, hogy oké vagyok. De a hormonok mást mutattak. Azóta normális a hormon, icipicit, nagyon óvatosan gyógyszerezi bölcs endokrinológusom, hogy ne legyen hirtelen a változás. Az étvágyam is csökkent, és híznék (csak annyira, mint a normális pajzsmirigyműködésűek), ha nem figyelnék nagyon oda. Ezért kezdtem szeptemberben sportolni.
KedvelésKedvelés
Nekem 51 az ébredés utáni pulzusszámom, hogy mennyi lenne a max. azt nem tudom, még nem mertem kipróbálni.
KedvelésKedvelés
Ja értem már a műszer szót :). Nem tudom, igazából, hogy mennyivel tud fölé menni, olyan nagyon már vszg. nem fokozható ezen felül.
A pajzsmirigy-túlműködést is érteni véltem, csak azt hittem, csak gyógyszerrel normalizáltak.
KedvelésKedvelés
Rendszerkritika másképpen.
“A kövérség, túlsúly egy érdekes gazdasági vetületet hordoz! Minél többet eszel, annál jobban fogyasztó vagy, mozgáshiányosan beszorítva a tv elé, reklámok tömegével bombázva, hogy többet, még többet akarj venni. Legyél ellustult, de tömd a fejed folyamatosan, és azért legyél képes dolgozni is egy keveset, de az ezt követő bevásárlás után irány a karosszék, ágy és zabálj! Amint eléred a kóros elhízás állapotát, olyan egészségügyi problémáid lesznek, amire csak a különböző (egymást erősítő!!) gyógyszerek lesznek támaszaid, így ismét egy igen jó iparágat. a gyógyszergyártást támogatod.
Persze a fentiek nem ennyire koordináltak (?), de a túlsúlya miatt nehezebben mozgó ember “nyugodtabb” is, nem lázad a hatalom ellen, inkább legyint, és a hűtőszekrény tartalmát elemzi gondolatban.
A tudatalatti befolyásolása a hízás! A reklámok elárasztanak (minden második) a különböző ételek fogyasztására buzdítással, de tudjuk, az emberek többsége nagyon szereti, ha megsúgják neki, hogy mire költse a pénzét.”
http://fogyaspar.hu/osszeeskuves-elmelet/
KedvelésKedvelés
Na, ezzel most szólásra bírtál! 🙂
Érdekes a szemszöged. Ismerem az érzést, amiből fakad, és az utolsó mondat… igen!
Én úgy összegeztem ezt magamnak, hogy van egy határa az elviselhető radikalizmusnak. Mindent egyszerre felvállalni nagyon kemény meló. Folyamatos öntrenírozást igényel, hogy észben tudjam tartani, hogy mindezt tudatos harcosként teszem, és igenis, azértis, ellenetekbenis én JÓ vagyok. Ezt nem lehet hosszan bírni, úgy hogy közben más területeken is helyt kell állni. Nem lehet folyamatosan csak ütközni a konvenciókkal. Kellenek helyzetek, mikor végre magunkénak tudhatjuk a közösség “jóllását” a rosszallás helyett. Mikor csak belesimulunk a társadalom szövetébe.
Hogy példával szemléltessem: mikor szülés után kövér maradtam, nem mertem felvállalni a szőrösséget is. Szépen lecsupaszítottam magam a strandra, ahogy illik. Most, hogy megint lefogytam, már nem okoz gondot, hogy kilóg a puli füle a hónom alól.
KedvelésKedvelés
Nem lehet úgy, hogy nem harc? Belső felszabadulásként, valóban letéve az elvárásokat? Én ismerek ilyen embereket.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hogy lehet-e nem harcnak tekinteni. Ha a külső normákat magunkra erőltettük, majd felismerve, hogy ezek nem a sajátjaink, ezeket levetkőzzük, akkor az valóban belső felszabadulás. Nekem nem a belső inkvizítorommal van bajom, hanem, hogy olyan sok fronton választ a belső iránytűm más irányt, mint az általánosan elfogadott, hogy szinte bárhol kerülök kapcsolatba a belső köreimen kívüli világgal, mindenhol minimum értetlenséggel, de általában inkább erőteljes kritikával szembesülök. Pedig én csak vagyok. Úgy érzem, lépten-nyomon védekezésre vagyok kényszerítve. Hiába tettem le az elvárásokat és vagyok belül szabad, ha a környezetem szerint hülye vagyok, az hatással van a közérzetemre. Ezt pedig én harcként élem meg. Szerencsémre sikerült egy nagyon pihe-puha mikrokörnyezetet kialakítanom. Értékes emberekkel vagyok körülvéve, így tűrhető mértékben kapom a minimumértetlenéget. Szerintem nagyban függ a közegtől is, ahol mozgunk. Én egy kicsi, naaaagyonfaluban lakom. Még a közeli város is csak egy bazi nagy falu. Biztos ezen is múlik. Mikor az óvodába, a boltba, az orvoshoz, a helyi strandra megyek, vagy beszélek az utcabeliekkel, akkor érzem ezt a bizonyos limitet, amekkora másságot még emelt fővel képes vagyok fölvállalni. És persze ez a limit is elég rugalmas annak függvényében, mennyire vagyok épp elégedett önmagammal. Mostanában eléggé, így látom is, hogy verem ki a biztosítékot, mert nem rejtőzködöm.
De mondom: lefogytam. Pedig nem voltam ám kövér sosem. Csak amolyan husi. Mégis, ezt a lépést már nem bírtam megtenni. Úgy gondoltam, meghaladtam ezeket az elvárásokat, de mikor szembesültem a helyzettel (nem gizdaság), kiderült, hogy egyáltalán nem.
Tulajdonképpen, most, hogy írom ezeket a sorokat lett világos számomra, hogy mennyire nem tudtam megbarátkozni a +15kg-os testképemmel annak ellenére, hogy az agyammal tisztán, világosan levezettem magamnak, hogy semmi baj ezzel az alakkal sem. Szóval valójában most jöttem rá, hogy itt mégis a belső inkvizítorommal gyűlt meg a bajom…
Köszi a gondolatébresztő visszakérdezést! 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon elgondolkodtat ez az egész, ahogy leírtad, én kösz. Én nem érzem a testsúlyt ilyen elvárásokra való nemet mondásnak, mert arról beszélünk, miért vagyunk elfogadhatatlanok természetes (szőrös, őszülő, kismellű, fakó szempillájú) állapotunkban, márpedig a túlsúly durva torzulás, civilizációs ártalom, és tényleg egészségtelen.
KedvelésKedvelés
Igen, amit írsz, a túlsúlyra igaz is. Az én esetemben azért tekintem megfelelési kényszernek, mert a 15kg magamhoz képesti többletsúlyom 178cm-en oszlott el, és a BMI-m még így is normális kategóriába esett. Most kifejezetten gizda vagyok, ahogy voltam is mindig. Szóval nem estem az egészségtelen kategóriába, mégsem tudtam megbarátkozni azzal a külsőmmel.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Papírkosárnak alkotni | Eszter's Offtopic
Sziasztok!
Engem nem zavar, ha vadidegenek a külsőmet minősítik, mert ezzel magukat minősítik akár pro, akár kontra. Nem tudom, miért hiszik az ilyenek, hogy mindenki nekik akarna tetszeni.
És ha tegyük fel, mindenkinek a kinézete megfelelne a kényes ízlésüknek, akkor mivel foglalnák el magukat? Valószínűleg akkor ráébrednének saját ürességükre. Szóval tulképpen azzal, hogy tökéletlenül nézünk ki, segítünk nekik, hogy ne omoljanak össze. 😀
Engem sose foglalkoztatott különösebben a külsőm, a munkám miatt ápolt vagyok, de nem ez az életem középponti témája.
KedvelésKedvelés
Szia, egy eredeti elsőkomment, írj még! (Szerintem ez önáltatás, se ápolt nem vagy, se olyan nincs, aki ízlésének megfelelnél.)
KedvelésKedvelés
Köszönöm! 🙂
Emlékszem, már egész kis koromban feltűnt, mikor a házbeli öregasszonyok összegyűltek az udvaron, és kibeszélték a lakókat, óvodás fejjel sem értettem, mire jó ez nekik. A szüleim mindig elfoglalták magukat értelmes dolgokkal.
Mások külsejét lesni és elemezni, puszta szórakozásból, hááát………
KedvelésKedvelés
Furcsa, de nekem úgy jött be az életembe ez az izmos az új szexi-dolog, hogy főleg a lelkemnek hiányzott a mozgás, találtam egy önvédelmi sportágat, egy szigorú, de melegszívű (és nagyon-nagyon jó külsejű) edzőt, és három évre beszippantott. Gerincproblémák miatt fél éve nem csináltam, de kéne, már csak azért is, mert az eredeti célom ugyan nem ez volt, de látványosan nőttek az izmaim (a hátam széles lett a koktélruhámhoz, újat kellett venni), és persze az endorfinfröccs is hiányzik. Enni szeretek, és highcarb-étrenden vagyok, így lapos hasam sosem lett. A pocakom akkor tűnt el átmenetileg, amikor két hétig csak feküdni tudtam a lerobbanásomat követően, és a mozgáshiány miatt alig ettem.
KedvelésKedvelés
Most elolvastam ezt a posztot, pedig először átugrottam rajta, -nyilván nem véletlenül.
“nem akarlak megdugni, ezért te undorító vagy”
Ebben éltem én le a fiatalkoromat (kisebb megszakításokkal). És most az van, hogy a tükörbe sem nézek. Persze tudom, igazad van. Mozogni kell. De nem megy, a diéta sem, a ruháim ócskák. Igénytelenség a köbön. Belülről jön ez. Nincs miért, nincs kinek.
Tegnap olyan horror volt a munkám, hogy azt éreztem, ennél mélyebb nincs, ennél jobban már nem alázhatnak meg (vagy én nem alázhatom meg magam). Rendszeresen bőgök a gyerekek előtt, mindig azt mondom, hogy “allergiás a szemem”. És a katolikus privát iskola előtt (ami szembe van a zsidó iskolával) két gépfegyveres katona állt. A hideg is kiráz attól, hogy fegyverrel kell őrizni a gyerekeket. Nem tudok ezen túllépni.
Ma pedig azt mondta a pszichológus (végre eljutottam hozzá), hogy szerinte itt súlyos depresszió van, vissza kéne mennem a pszichiáterhez és gyógyszert kéne szedni. Most mondjak le arról az egyetlen eredményről, amire az utóbbi időben büszke tudtam lenni? Tényleg nincs élet gyógyszer nélkül? Marad a zombulás?
Sokszor megtalálom a blogodon a kompromisszum nélküli élet örömeit, és bólogatok, de közben benne élek egy rossz párkapcsolatban, rossz munkával egy rossz országban (sajnálom, nem bírtam meg szeretni, pedig tényleg próbáltam). Komoly fájdalmaim vannak, hónapok óta várat magára a kivizsgálás (adminisztrációs, TB kártya problémák miatt). Persze most is mindenki azt mondja: pszichés a probléma. Én meg már azon drukkolok néha, hogy legyen inkább komoly, legalább nem kell meghoznom a döntéseimet. Utalálom a testem. És a lelkem is. Ezáltal az életemet is.
Bocsánat, megint idepakoltam ezt a szart…
KedvelésKedvelés
Van hova hazajönnöd? Fontold meg, hátha egy ekkora váltás segít.
Vagy ha túl nagy, ne végleg, csak egy időre. Lehet, hogy egyetlen stabil pont segítene kimozdítani a világot.
KedvelésKedvelés
elvileg lenne, gyakorlatilag nem merem meghozni ezt a döntést
KedvelésKedvelés
Ha segít, pakold ide, nagyon becsüllek, hogy nem tagadod le, nem szépíted meg, nem rejtőzöl el. Nagyon sokat gondolok rád, és nagyon szeretném, ha jó lenne neked. Annyira gazdag vagy, és nem fair, hogy ezt nem igazolják vissza a szeretteid.
Én tegnap kaptam egy közvetett bókot, ismerős ismerőse meg annak a haverja látott, nálam fiatalabb férfiak, és amelyik nem ismert, azt mondta: hogy ragyog ez a nő. Mint aki a legnagyobb szerelemben van, úgy. Nos, épp nem, már nem. Én is azon kapom magam, hogy megyek a spárban meg a postára, és mosolygok. És azt mondom: neked most szenvedni kéne, annyi szar volt az elmúlt bő fél évben, te mi a faszt mosolyogsz? Életem legnagyobb teljesítményének tartom, hogy nagyon kemény csalódások és fájdalmak után viszonylag harag nélkül élek, nem tagadtam meg azt a magam se, de megyek tovább, és maradt erő fejlődni, nem félek ha mások megtudják a gyengeségeimet, és nem kudarcnak élem meg, ha valami nem megy, vagy nem annyira. A jóra figyelek, nem bántom magam, büszke vagyok, ha legyőzöm magam, felszámolok egy rossz szokást vagy egy kupihalmot. Nagyon sokat kaptam a pszichológusomtól is.
Az igaz, hogy nem a másiknak, hanem magunknak erősödünk meg/sportolunk/élünk méltón, de ez is csak akkor megy, ha van egy alap, ha az ember megkapta, hogy szerethető, lehet neki szép cucca. Azt már nem veheti el senki.
Még várom a bókokat arról, hogy milyen iszonyú jó anya vagyok, de valami félreértés folytán ezek nem jutnak vissza hozzám.
KedvelésKedvelés
Erre szívesen tettem volna egy like-ot mindkettőtöknek .<3
KedvelésKedvelés
Szerintem a “ragyogás” ponbt olyasmi, ami belülről jön. Láttam már kissé túlsúlyos nőt is ragyogni, és papíron nagyon szép nőt ragyogás nélkül. Ez egy nagyon szép bók!
A jóanyaság a gyerekeid boldogságában nyilvánul meg szerintem.
KedvelésKedvelés
Fogamat szívom, de magyarázom a posztot.
A poszt lényege NEM az, hogy mentegetőzöm, hogy én, Gerle Éva magánszemély sportolok, és ez fontos nekem (jól is néznénk ki. Én érzem a nemsport közérzetbeli hatásait, én izzadok a futópadon, én tettem lehetővé, hogy ennyit és így eljussak magammal foglalkozni annyi nehéz év után, és engem meg a gyerekeimet érintik a fittség következményei).
Nem is az, hogy jaj, ne haragudjatok, hogy ezzel bosszantalak titeket, biztos érzékeny téma (de ez is benne van, itt deklarálom, hogy nem célom senkit nyomasztani, többet nem tehetek).
Hanem az üzeneten merengek, azon, hogy mindenképpen a külső hangsúlyozásának, a testkultusznak, sőt, a szexualizált test mint eszménynek a szerekért toljuk, ha erről sokat beszélünk, miközben nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok módja van a teljesség és az emberi értékek megélésének, és nem kéne leírni azt, aki nem egészséges, nem fitt, nem fiatal, nem érdekli a kinézet.
És még azon is eltűnődöm, hogy elvileg mennyire következetes ez: bírálni a rendszer elvárásait, másrészt önbecsülésért és (igen) buksisimiért (“de ragyogsz”) meg akarni nekik felelni.(Semennyire.)
Olvassatok gondolattisztító, elméleti írásokat, nagy fejlődési lehetőség, és okosít.
KedvelésKedvelés
Testhez kapcsolódva, ezen sikítottam épp az imént 🙂 https://www.facebook.com/purpleclvr/photos/a.375609882543951.1073741828.369508529820753/644267545678182/?type=1&theater
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó.
KedvelésKedvelés
Megragadom a poszt lényegét: milyen eredménnyel és módszerrel lázadozol a Barbie-k ellen? Itt is támadnak…
KedvelésKedvelés
Nincsen Barbie. Sem póni. Nem téma, nem veszünk, és szerencsére nem ismerünk olyan barátnőt, aki nagyon rákattant volna. A Barbie inkább szimbólum: ruhában, játékban, mindenféle tárgyban kerülöm a flitteres, rózsaszín csillogót, gófeliratosat, dizniset, ellenben tele vagyunk olyan holmikkal, amelyeket a lányom reszkető “de szép!” felkiáltással ölel magához hónapokkal a megkapása után (pl. egy egyszerű, sötétkék cipzáros, polár felső, amelyen lila csillagok vannak. A múltkor felöltözött csupa csillagosba, és elkérte a csillagos fülklipszemet is. Cuki, és jó ízlése lesz). Van viszont lovas színező. Fülrágásnak nem szoktam engedni, nem is vetik be, valamint nibncs kényeztető, ám rossz ízlésű nagyi, rokon a képben.
A LEGO Friendsnél sokáig tartottam magam ahhoz, hogy csak állatos, most már van nemileg kiegyensúlyozott emberes is, amelyikben Matthew is van. Filmben a kedvencük a Rózsaszín párduc, Törpikék, Menő manó, Aranyhaj (ami tök vagány), Lecsó. Olyan filmet nézhetnek csak, amelyik mindkettejüknek tetszik, mindig együtt, és Dávid nem hagyja berózsaszíníteni (?) magát.
KedvelésKedvelés
Hát itt van rossz ízlésű barátnő, nagyi is (ráadásul arról az oldalról, ahol nem tudok szólni).
Én meg a zord anya… nem engedem be ezeket az izéket.
KedvelésKedvelés
allandoan szőrösödök, evek ota oszulok es kis mellem van.
ha kiszokitem a szempillam befogadtok?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: már megint miről maradtál le | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: változatok szépségre | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: tiszta elviség | csak az olvassa — én szóltam