Definiál. Minősít. Ne tegye. És mivel nem tudja, milyen nekem, ne mondja meg, hogy nem úgy kéne reagálnom.
Általában úgy érzem, a kommentelés az olvasók bulija egymás között, illetve a szövegek írása és a technikai üzem után nekem kevesebb figyelmem marad a kommentekre. Ezért vagyok jóindulatú és közönyös: a sokféleség amúgy is önérték.
Sok értelmes, jóindulatú olvasóm elsősorban a poszt és az értelmes komment miatt van itt, ő maga is ilyeneket ír, de az is élmény neki, hogy ekkora faszok is vannak? Az antropológiai egzotikumok.
Profinak kéne lennem, rinocéroszbőrrel, de elárulom, hogy ember vagyok, és nem akarok úgy kattintani a blogomra, hogy kellemetlen, illetéktelen, nyomasztó, amit velem kapcsolatosan írnak ide olyan információk alapján, amelyeket innen tudtak meg és a maguk szakállára értelmeztek, elózva, ellenem.
Nem kell, hogy egyetérts. Egyáltalán nem várok ilyet. Nem is nagyon érdekel. Szeretetet se várok, következésképp nem tudsz ezzel zsarolni. Kommentet se várok.
Ha mégis: írd le a véleményed. Mesélj magadról. Érvelj. Kérdezz. Viccelj. Hozz be új szempontot. Linkelj akárkit. Csóváld a fejed a lúdtalpasok/szakállas férfiak//pirézek miatt. Bármi…
De ne használd – a blogom minősége és iránya által összehozott – olvasottságot arra, hogy engem lenyomj. Azaz: te tűnj okosnak velem szemben, rólam derüljön ki, mekkorát tévedtem/milyen sznob vagyok/mik a titkaim/te mekkora áldozat vagy, és főleg arra ne, hogy rámmondj mindenfélét, kellemetlenkedj, vádaskodj.
Csalódhatsz bennem, nyugodtan. Nem szavatolok azért, hogy minden tetszeni fog, mindennel egyetértesz – csak azt fogadd el, hogy én így látom. Nem csak odakenem, én a szöveget egész nap formálom, álmomban is. Negyven évem van abban, hogy így gondolkodjam és írjak. Nem felelek az elvárásaidért, a szövegeim benned születő értelmezéseiért. Igyekszem pontosan fogalmazni. Az értelmezés a te dolgod és felelősséged.
Azt szeretném írni, amit gondolok, következetesen és basztatások nélkül. A tévedéseimet magam szeretném belátni. A kommentszabályzat jegyében írókat tisztelettel kezelem. Sok apró szúrást elviselek, de általában arra kérek mindenkit, hogy a beszélgetés nyugodt és tiszteletteljes legyen. Ha te intenzíven reagálsz, és arra én válaszolok, akkor ne mondd, hogy jobban kéne tűrnöm a más véleményt, mert te kezdted. És nekem meg az a véleményem, deal with it. Gyávaság akkor kiabálni, amikor visszakapod. Te nem vagy a helyemben, nem tudod, milyen ezt a blogot írni, mennyit kapok mindenfelől miatta, talán más alkat is vagy. Ne minősíts!
Tűröm, sőt: a sokféleség érték. Egyik véleményt nem érzem a másik ellenségének, és nem szeretem, amikor odáig egyszerűsödik a kérdés, hogy két oldal van, és vagy-vagy. Tűröm, és válaszul leírom a magamét. A komment tartalma nem zavar, még rasszizmus is maradt a blogon, meg nemierőszakáldozat-hibáztatás. A stílus és a személyem minősítése, valamint az olvasó téves szerepértelmezése az, amiért szólok.
Ne taszigálj át engem a vállalhatatlan oldalra. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy meg vagy döbbenve, mert mást vártál, másnak hittél, a korábbi posztjaim – szerinted – mást állítanak. Ez nem tartalmi érv. Ez sima zsarolás, azért jössz ezzel, mert nincsen valós érved. Ez a te térfeleden történik, a te értelmezésed és a saját meggyőződésed mondatja veled. Neked kell elfogadnod, hogy én a jelen témát így gondolom (nem úgy, mint te, nem úgy, mint akiket még olvasol, nem úgy, mint a múltkor, egy hasonló, de lényegileg más témában). Legalábbis: efféle kérdéseim vannak. A fejlécben nemrég az a mondat szerepelt, miután szembesültem egy “következetes” blog visszásságaival, hogy “nincs eszme, nincs értékrend, csak jó mondatok”. Annak, hogy szerinted egy újabb írásom ellentmond egy régebbinek, vagy a blog – általad lepárolt – értékrendje, iránya, tartalma ellentétes az új poszttal, többféle oka lehet. Egyik sem ijesztő:
- változnak az idők és a gondolataim
- más témáról más a véleményem, nem egységes
- az eredeti irónia volt/vendégposzt
- nem az elvhűség és következetesség a lényeg, hanem a folyamatos intellektuális erőfeszítés
- te félreértetted a korábbit, vagy a mostanit, vagy mindkettőt (mármint azt, hogy én mit állítok bennük)
- a mozaikdarabokból csak a téged visszaigazolókat látod
- nincs is ellentmondás a kettő között
- ennyi mindent gondolok egyszerre, gondolatkísérlet, hangos brainstorming
- nem kell mindennek, főleg egy ilyen percműfajban született ezerkétszáz írásnak egymáshoz illeszkedőnek, tökéletesen egy irányba mutatónak lenni (nem is lehet).
Nagyon könnyen tudnék olyat írni, ami mindig és mindenkinek helyeselhető volna, amitől általánosan szimpatikus lennék, mert ha valamihez, ahhoz kivételes képességem van, hogy átlássam, mit szokás gondolni, mondani, milyen egy Liberális, egy Anya, egy Feminista, egy Özvegy, egy Jótét Lélek. Tudom, hogyan lehet meghatni az embereket, hogyan lehet könnyű szolidaritást építeni, szörnyülködni azon, amin szörnyülködni szokás, és eltitkolni azt, ami cikis. Ehhez bizonyos témákat kerülnöm kellene, be kellene építenem egy általam nem kedvelt szókincset, néhány nagy igazságot mondani, aztán ismételgetni, igazodni egy konszenzushoz (mások véleményéhez), és akkor lehetne háromszor ennyi olvasóm is. De nem ezt választottam, mert az nekem kevés és közhelyes volna, meg színjáték is.
Nem fogok például azon siránkozni, hogy középkorú, családos emberek “egyik napról a másikra elhagyják a családjukat, mert megunták a társukat, és sajnos, mindenki lecserélhető”, pedig néha éreztették velem ilyen helyzetek elszenvedői, hogy ezt várnák tőlem mint “nőpárti blogotól”. De mit csináljak, ha a fenti idézet szerintem nem igaz? Ha egyszer a “szépen élnek” házasságot, mely a társadalom sejtje, továbbá az utódok felnevelésének biztonságos burka, a jelen, kiüresedett, lélektelen formájában nagyjából mindenestül kudarcra ítélt vállalkozásnak tartom, definícióját hibásnak, résztvevőit pedig szembe nem nézőnek, önérdekeket patetikusan magyarázóknak, képmutató egoistáknak, és igazi szeretet és méltóság híján levőknek?
Szeretem azt írni, amit tényleg gondolok, ellentmondásostul is, akkor is, ha zavaros. Szeretem a sokféleséget, a nehéz kérdéseket, a saját kételyeimet. És szeretem, hogy neked más a véleményed – amíg nem játszol vele sarokbaszorítósdit, és nem itt akarsz hatalmaskodva a bloggernél nagyobbnak kinézni. A sokféleség amúgy önérték, egy plurális, hosszú kommentvita pedig a legjobb, ami a bejegyzés alatt történhet.
A je ne suis pas charlie című bejegyzés legelején elismerem, hogy nem tudok eleget a témáról, és é nem leszek hirtelen szakértő, csak mert most mindenki ezt a történetet véleményezi, ezért nem megyek hozzá közel. A szöveget a magyarországi reakciók felszínes és hamis volta, az a bizonyos gyomortáji nyüszögés ihelette (hogy lett hirtelen ennyi elkötelezett liberális, a szólásszabadság és a kritika jogának védelmezői, akik tegnap még egy ártatlan mondatért akarták felkoncolni kommentelőtársukat? és ma is ezt akarják!). Továbbá az iszlámról való általános, nagyképű és felületesen megmondós véleménynyilvánítást bíráltam benne, illetve arról a félelmemről is szól a poszt, hogy a megtámadott európai közösség (?) összezár, önigazoló, bizalmatlan és idegengyűlölő lesz. A többi mind kérdés, gondolatkísérlet volt, illő tisztelettel figyeltem a nagyobb tudásúakat, és korrektül válaszoltam.
Basztatás, minősítés, látszólagos jóindulat mögötti szúrás ne legyen ezen a blogon.
Nem akarok mentegetőzni, magyarázkodni, sarokba szorítva lenni. Nem akarok ideges lenni. Nem akarok eltompult lenni. Érzékeny akarok lenni, és szeretném merni kimondani, amit tényleg gondolok. Legyél ebben partner, és írd le a magadét. De legalábbis ne kösd e szekér kerekét. Kösz.
csak az olvassa. én szóltam 
miért éreztem, h valami ilyen előbb – utóbb jön….
KedvelésKedvelés
“pont nem én használtam fel most ezt a témát durván manipulatívan.” ez a legalja.
Arra céloz, hogy azért írtam a férjem haláláról (vagy a rokonok gonoszságáról? egy sort), hogy… nem tudom. hogy eltereljem a figyelmet arról, ami szerinte vállalhatatlan? Vagy mi lehet ez? Mi a manipulatív abbban, hogy jön egy következő bejegyzés, mert másnap lett, és épp a gyász miatt nem az eredetileg aznapra szánt, könnyed-vicces?
Kötelező úgy gondolni, ő rámutatott a tévedésemre. Mi itt a baj?
Hányok. Menjenek innen az ilyenek.
KedvelésKedvelés
a kommentelő logikája, szerintem, a következő volt:
ő úgy értelmezte az eredeti posztodat (most nagyon egyszerűen, ő cizelláltabban írta le), hogy szerinted a CH dolgozói maguk (is) tehetnek róla, hogy terrortámadás áldozatai lettek (én nem pont így értettem, de ez is egy lehetséges olvasat).
erre hozta fel az általad említett magánéleti gonoszságot, kb. a következőképpen: ha a CH dolgozói maguk váltották ki a gonoszságot, akkor a rokonok gonoszsága esetében miért nem saját magadat hibáztatod, hiszen nyilván a Te viselkedésed váltotta ki (merthogy ugye a CH esetében is automatice ezt gondoltad). Ha az egyik esetben ezt gondolod, akkor a másik esetben is ezt kell gondolnod.
nagyon szerencsétlen példa volt két okból: egyrészt mert Te nem úgy értelmezed a saját posztodat, mint a kommentelő, ezért nem volt esélye sem, hogy megértsd, hogy ő mit akar mondani. A másik pedig, hogy teljesen más síkon és más érzelmi töltettel gondolkodunk a legsajátabb tragédiáinkról, mint a közéleti eseményekről még akkor is, hogyha ezek is tragikusak. Úgyhogy, gondolom, ezért trafált el nagyon ez az egy rossz mondat.
innentől viszont már annyira nem voltatok egy vágányon, hogy a vitának nem lehetett termékeny kimenete.
a kommentelés egymásnak, azért nagyon nehéz műfaj, mert megjósolhatatlanok az érzelmi reakciók és az adott pillanatban nem láthatók. A kommentelő úgy érezte, hogy ő racionálisan érvel, amire Te túlérzékeny érzelmi választ adsz. Nem vette észre, hogy az az egy mondat egy váratlanul és érthetetlenül berontó elefánt volt a porcelánboltban és hogy ezzel ő maga hangolta át a vitát racionálisról érzelmi síkra. Ez ugye face to face helyzetben nem történt volna vélhetően meg, ott sokkal inkább azonnal érezzük, hogyha rossz helyre nyúltunk. (További probléma, hogy az érzelmi megnyilvánulásra nálunk nem szokás automatikusan empatikusan reagálni és megérteni, hogy akaratunk ellenére is kiválthatunk érzelmi reakciót és attól, hogy mi nem értjük miért van, attól még van.)
tovább már nem részletezem, innentől már nagyon az érzelmi-indulati jelleg dominált
szóval én így láttam
a dinamika elemzése szakmai ártalom, remélem segítettem vele, ha nem, akkor nézd el nekem 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm, ahogy értelmezed a helyzetet, érdekes.
Nem egy rossz mondata volt a komentelőnek, és nem is az van, hogy az (vagy a) többi betalált, és akkor én indulatosan vagy érzelmileg reagálok. Ez a poszt sem indulatból íródott.
Az van, hogy az olvasó rendszeresen tévesen értékeli a maga szerepét, elvárásai vannak, és fölényesen fogalmaz.
Esetleg hozzáteszi, hogy de amúgy ez nem a személyem ellen van, csak a mondandóm ellen.
Mindezt olyan nyilvánosság előtt teszi, amelyet valahogy mégiscsak az én szövegeim és munkám vonzott ide, és élvezi, hogy itt tipor és lehet kurva okos.
Azt jelzem, hogy ezt így itt ne.
Azt gondolja, hogy azért, mert őt érdekli a poszt, engem is annyira érdekel, hogy mit ír erre ő (a random kommentelő, akinek joga van akárhogy kommentelni, mert ha nincs, ha bármiért szólok, akkor ugye rögtön én diktátor vagyok meg cenzor, aki kinyírja a kommentelőket).
Bevallom, hogy nem nagyon érdekel. Azoké érdekel, akik kiérdemelték, mert jókat írnak, nem basztatnak, régóta vannak jelen értelmesen. De velük sem okvetlen vitázni akarok.
A kommentelésnek meg szabályai vannak. Aki kommentben túl sokat foglalkozik velem, az mindig zavar.
Azért, hogy itt jó legyen neki, hogy jóra használja a blogot, az olvasó felel.
Ez a kommentelő azt is hitte, hogy ha ő leírta a maga álláspontját, akkor az le van írva, quod erat demonstrandum, és abból tuti következik valami, a többieknek vagy nekem “haladnom” kéne valamerre.
Értettem, mit akar a gonoszsággal, mire írja, ha nem is elsőre. És manipulatívnak tartom ezt is, emellett butaságnak. Aztán jött ez, hogy “mindegy, hogy irodalmilag vagy filozófiailag használod a gonoszság fogalmát”. Nem írtam semmit a gonoszságról, egy irodalmi szövegben neveztem Gonoszaknak azokat, akik ártani próbáltak nekünk, visszaélve a rokoni közelséggel és jogokkal. Teljesen értelmezhetetlen ez társadalmi szinten, igazad van.
Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy “gonosz emberek”. Gonosz az, aki árt nekem? Gonosz az, akinek átléptem a maga gondolta határait. Violetta szerint én gonosz vagyok (mert fél tőlem, irigyel, mitizálja a sikeremet és a hatalmamat, és fél a tettei következményétől). Ez nekem nyelvileg olyan, mint Orbán mondata: “a gazdasági bevándorlás egy rossz dolog”.
Kik voltak gonoszak? A náci újságcikkek és karikatúrák szerint a zsidók, például. Az amerikai retorika is gonoszokról beszélt a terrortámadások idején.
Nem hiszek jó és rossz harcában. Az erőszak riasztó, elfogadhatatlan, és fel kell ellene lépni. Amikor a megoldásokon gondolkodunk, akkor azt látjuk, hogy más kultúrák másképp ítélik meg a fizikai erőszakot, mint a miénk, körükben fordul elő halálbüntetés, csonkítás, vérbosszú, öngyilkos merénylők is. És ha a fokozódó társadalmi feszültségek fokozódó erőszakkal járnak, akkor valamit kell a társadalmi feszültségekkel kezdenünk.
Attól tartok, a “csárliság” sokaknál azt eredményezi, hogy csak az elkövetőkkel, a konkrét erőszakkal meg az ijesztő politikai iszlámmal foglalkozzon, és a társadalmi feszültségekkel ne. Igenis van oka a társadalmi feszültségnek, igenis csökkenthető.
Szerintem sem a nívósabb véleményformálók, sem társadalomtudósok, sem a terrorelhárítás nem morálisan foglalkozik az erőszakkal, vagyis nem gonoszokról beszél, hanem szélsőségesekről, indulatokról, kulturális különbözőségről, gazdasági helyzetről, tévhitekről, jó gyakorlatokról.
Ráadásul ott a veszély, hogy azért nevezünk embereket gonosznak, hogy magunkat kontrasztosan jónak érezhessük. Erre is rámutattam, abből az lett, hogy szerintem a “csárlik” mind olyanok.
Nekem nincs kedvem ilyen nívón vitázni, és nem is dolgom az olvasóval vitázni. “Nem voltatok egy vágányon” én a diszpécserközpontban ülök. Nem vitázom ismeretlenekkel feladatszerűen, erre nincs kapacitásom, időm, ellenben védem a blogomat és a nyugalmamat, valamint visszautasítom a minősítgetést. Nem a kommentelő személyéről van szó, nem tudom, ki ő, csak a mondataiból lehet képem róla. Empátiát sem várok, csak minimális korrektséget a blog és az írója, meg a többiek iránt. Nem-túlterjedést, nem-túllépést várok, és azért írok ilyeneket, hogy világos legyen, mit tartok annak.
És ha megírja, hogy ő ezt befejezte, mert akkor nem olvas, nem kommentel, akkor menjen tényleg.
KedvelésKedvelés
Mélységesen felháborító, amit művelsz. Nem csak azért, mert konkrétan nem igaz, hogy a kommentjeimben a személyeddel foglalkoztam volna (te foglalkozol az enyémmel) hanem azért, mert valamilyen általad jogosnak vélt indok miatt azt gondolod, hogy mivel te vagy a blogger, a Teremtő, az Engedélyező, meg Szabálylefeketető, ezért a “véleményed” önmagáért beszél, elég ha többször leírod, hogy vélemény, vélemény, vélemény, így az kritikán felüli, érvelni sem kell mellette, A KOMMENTELŐK CSAK ÁRNYALHATNAK, és elég ha az ellenérvelőket módszeresen lejáratod, konkrétan elüldözöd. Egy egész bejegyzést szenteltél , egy egész kis baráti kört hoztál össze abból az apropóból, hogy egy bizonyos kommentelő személyét, lelkiállapotát, “nívóját” ecsetelgesd, 0 rálátással mindezekre, ugyanis alig pár komment adott támpontot neked erre, amikben ráadásul fél betű sem hangzik el személyekről.
Mélységesen felháborító amit művelsz, mert jelenleg éppen azt teszed, ami ellen az egész blog lázad.(bár kezdek kételkedni abban, hogy jól figyeltem korábban) Visszaélsz a blogodból származó hatalmi helyzeteddel. Tudva, hogy akkor tiltasz le a kommentelésről amikor akarsz, igy addig hergelsz, provokálsz,minősítesz,bélyegzel ameddig akarsz. Cserébe azt állítod, hogy én tettem ilyent, pedig nem.
Te meghatározod, hogy az olvasónak hogyan kell értemezni a pozicióját (!?) Meghatározod, hogy te, mint blogger, bárhogyan értelmezheted a saját pozíciódat.(!) Ilyen nonszensz hatalmaskodó érvredszerrel én még nem találkoztam, legfeljebb a mai közszolgálati médiában.
Nem gondoltam, hogy a kommentemnek az lesz a következménye, hogy megváltozik a véleményed (semmit nem gondoltam, csak leírtam) Nincs kedvem magyarázgatni amit már n+1 alkalommal megtettem, viszont rendkívül rossz hírem van, van egy hajszálnyi közöm a társadalomtudományokhoz, ezen belül a radikalizmusokhoz.Beszélhettem volna ezeknek a szociológiai, pszichológia, politológiai hátteréről is, pontosan azért nem tettem, mert az események mindezeket már meghaladták. (ahogy ezt is kifejtettem)
A gonoszsággal kapcsolatban ajánlom figyelmedbe Arendt A gonosz banalitása című irást. Beszélő a kontextus, és a korszak is, amiben született.
Nem mondtam hogy nem fogom olvasni a blogod, csak azt, hogy nem kommentelek. De égész egyszerúen ennyi gusztustalankodást nem lehet szó nélkül hagyni. Ahhoz képest, hogy nem vitatkozol kommentelővel, bőven túlmentél a korrekt vita határain.
Alább a hüppögő kommentársnak: tegnap a blogger iránt érzett tiszteletből vonultam vissza, amikor láttam, hogy félresiklani látszik a beszélgetés.Most nagyon úgy fest, szándékosan siklatta félre,.. Mára már ezt a tiszteletet úgy eljátszotta, hogy még én is meglepődtem . A tisztelet jár, ha kiérdemled a munkáddal, példának okáért a minőségi blogírással. (ahogy írta a blogger) De nem jár, ha mindenféle elvtelen indokkal KIKÖVETELED magadnak.(mint ahogy itt teszi most)
Szóval tegnap még hajlottam arra, hogy a hibát a saját készülékemben keressem, ma már biztos vagyok benne, hogy a hiba a bloggernél van
És ha megkérhetem a bloggert, ha lehet, fejezze be a módszeres szapulásomat, ugyanis akkor is sértő, ha nem társul a kommentjemhez polgári név. Ráadásul azokat az okot sem adtam rá, amiket itt felsorol. Az olvasó nem presszionálta a bloggert, ellenben a blogger durván presszionálja az olvasót. Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Oszd már meg, hol található az az alapmű, amiből naponta ötszázan kopipésztelik némi modifikációval ezt a szöveget, mert én ezt már kb. nyolcvanhatszor láttam a legkülönfélébb kontextusban, de még mindig rohadtul idegesítő látni, és az ember ujja viszket a delete gombra.
Aki az eredeti forrást készítette, az valószínűleg az Érzelmi Éretlenség Kézikönyvét óhajtotta elkészíteni.
Bocsánat, én itt kiszálltam, a saját felületemen is hökkenek hatvankétszer, miközben frankón ráismerek mindig.
KedvelésKedvelés
Micsoda egó, micsoda ostoba önteltség, sértettség, micsoda agresszió!
A legijesztőbben antidemokratikusak, a tiszteletet jobb állapotukban is legfeljebb színlelők, a kicsit dicsérők, nagyon fejcsóválók, tanácsot adók mindig idősebb, magukat nagyon okosnak hívő, saját hangjukba szerelmes, állandóan az én szavaimon rugózó férfiak voltak, őnekik megadatott, hogy itt lehettek okosak. Kár, hogy empátia és emberi korrektség kevesebb jutott, mint hideg ész, és/vagy süketek is, mert mindig jeleztem, kértem szépen, mi zavar, mit ne folytassanak. Ez is csak agresszió.
“a “véleményed” önmagáért beszél, elég ha többször leírod, hogy vélemény, vélemény, vélemény, így az kritikán felüli, érvelni sem kell mellette, A KOMMENTELŐK CSAK ÁRNYALHATNAK”
miért kéne érvelnem a véleményem mellett az után, jobban/máshogy, hogy már megírtam és kiraktam a posztot? Felfogtad egyáltalán? Honnan ez a nagyképű ítélkezés?
És: úgy van, ahogy írod. Te vagy az erőszakos, helyretevő. Te akarsz nemhogy egyenrangú pozíciót, hanem engem, aki a felületet biztosítja, és témát, szöveget írt neked, amit te ingyen olvasgatsz, lenyomni. Úgy, hogy te nem csinálsz semmit, csak ugatsz nagy öntudatosan. Neked semmi tétje nincs, te csak beleülsz.
Én választom a témát, én formálok szöveget, nekem lett ebből több év alatt hitelem, olbvasottságom, enyém a pozíció. Ez tényleg meglep?
A kommentelő hozzáfűz, reagál, neki nincs blogja, ő nem látszik, ez neki nem meló, leléphet, semmi dolgom vele, nincs felelőssége.
Mit akar vajon?
Engem lerugdosni innen? Most ő jön? Az én blogomon alkotó szerepet? Nehogy már egy nő? Az vagyok, aki ő sose lett? Rá figyeljen mindenki?
A pöcsméretét így növelni?
Rengeteg időt töltöttek velem/a blogommal, és rendszeresen megjegyezték, hogy jó (ebből tudtuk meg, hogy igazságosak és jóindulatúak), azonban mindenbe belekötöttek, és folyton megpróbáltak sarokba szorítani, véleményüket ténynek nevezték, említették a végzettségüket/bennfentes infókat teljesen irrelevánsan, a végén pedig kimutatták a foguk fehérjét: tudták ők, hogy én gáz vagyok, leszólták (lebirkázták, megtévesztettnek nevezték) a többi olvasót, majd azzal vádoltak, amit ők csináltak ellenem: kipécézés, hangulatkeltés, béna érvek, túlzás, üldözés, erőszak. Az isten se érti, mi tartotta őket itt. Többféle reakciót teszteltem e helyzetekben, és semmi se hatott, nagyon kitartóak voltak. Volt ignorálás, elviccelés, kitiltás, kommentszabályzat emlegetése és idézése, feljelentés, türelmes vita, picsába küldés. Minden Áron, Kozma Szilárd, holist, agymosógép. Nem szerették, hogy van ez a blogom, amelynek örülök, meg mások is, csak azzal a feltétellel szerették, ha ők még okosabbak lehetnek, itt, nekem feszülve. Akkor helyreáll a világrend (eleve: egy nő?). Helyzetemből adódóan nem én kerestem az ő társaságukat, viszont valamit kezdenem kellett velük.
Már nincsenek itt, nem írnak. Én maradtam, írom a blogomat. Igyekszem. Itt kell lennem, nekem nem mindegy a blog. Nekik nem kell itt lenniük, és nekik mindegy. Ezért is csinálták ezt. Nekik semmit se kell betartaniuk, mit jövök én kommentszabállyal.
KedvelésKedvelés
ez most nem tudom hová fog kerülni, de éppen itt tudok hozzászólni
most berakom ide egy várostörténettel foglalkozó fb csoport gazdájának vallomását, amit éppen tegnap tett fel
én abban reménykedem, hogy sok munkával kialakul valami illemszerűség egyszer, hogy hogyan lehet kommentelni és hogyan nem
a lenti szöveget nagyon meghatónak találtam és jól mutatja, hogy mit vált ki embertársainkból (jelen esetben egy kedves, jó fej, művelt postásból) a rengeteg bántás (és honnan lenne technikája arra, hogy ezeket sérülés nélkül kezelni tudja)
“Könnyek a szememben
Középen állok, amerre nézek arctalan fekete alakok
mocskos zsidó, mocskos náci, mocskos komcsi, mocskos cigány
fülemet befogom, de ordítanak, harsognak tátott szájakkal
mocskos arab, mocskos kínai, mocskos libsi, mocskos ……..
némán sikoltok, hagyjátok már abba, de nem tágítanak
egyre közelebb állnak, mozdulatlan mutatnak, vádolnak
fájdalom kínoz, könnyeim csorognak patakként az arcomon
majd folyóvá szélesedik a tehetetlenség patakja
szívemből egy nagy csónakot készítek, bele szállok, evezek
repít a szeretet járműve a végtelen végére, hol a csönd honol
siklik a csónak, menekül szüntelen, karjaimmal kapálózok
árnyak kísérnek, lármáznak, öklüket rázzák, szeműk villog
lassan elmaradnak, sikerült a menekülés, nyugalom honol
a messzeségben a béke szigete sejlik, kék égbolt alatt, zöld a csend
fáradt vándorként rogyok a partjára, megpihenni a parton
madarak dalolnak, fák susognak, szél táncoltatja a homokot
fejem tiszta, egyedül vagyok, nincs háború, nincs gyilkosság
nincs ember, csak virágok, nővények, és az élet, mely becses….
megnyugszom, körül nézek, gyönyörködöm, élek…
nézem a vizet, halak verdesnek benne, kék ég vet tükröt rá
de tompa morgást hallok, a látóhatáron fekete és vörös fellegek
jön a harag és a halál ordító serege, nem nyugszanak, engem akarnak
támadni kívánják békém, nem pihennek, korbácsos szavaik csapkodnak
mocskos……mocskos……mocskos……mocskos…..mocskos
a világ szélén ülök, erőm nincs, megfáradtam, már nem is hallom,
nem is tudnám hallani, előre nézek, csak ugrani a mélybe
világot hátra hagyván a semmi közepén lebegek nyugtalan
a teremtés kezdetének tisztasága mely még nem ismert embert,
embert aki nem átallott gyilkolni, embert és állatot…..
csak szeretni, azt nem lehet, csak gyűlölni akkor, miért lehet?”
KedvelésKedvelés
Én mondjuk nem érzem így magam, annyi ilyen sztori volt már, rezignált bosszúság csak, ahogy kivetkőznek magukból a korábban lelkes olvasók, és szerintem ő se így érzi magát.
A helyzet közben elfajult, nem állt le, kaptam e-mailt, facebook-üzenetet, és kommentfolyamot a nyilvános fb-oldalon.
Minden második szava az, hogy hazug, önigazolás, sértés, vád, üldözés, két napja enegm ócsárolsz stb.
Mindig elmentem edzeni, oviba, aludni stb. és mindig ott volt az újabb roham.
Hirtelen áldozat lett, mert kicsorbult itt az igazsága.
Nem való ezeknek az internet.
Olyan mély sérelmeket kapott a férfiegó, hogy egy vadidegen, aki saját döntéséből kommentelt itt és a facebookon, állítása szerint jogásszal is beszélt, pert emlegetett. Akkor azt hittem, attól fél, hogy én perelem… szegény. Később elismerte, hogy azért jött oda saját néven provokálni, hogy begyűjtsön valami jó izmos sértést, és pert indítson.
És ezeket megírja nekem.
Kissé btk-ptk zavar volt, mert a per nem egészen ugyanaz, mint a feljelentés.
Zavar is, ha hülyének néznek, a blog nulladik percétől feszes izmokkal meg elvből is vigyázok, hogy jogszerű legyek.
KedvelésKedvelés
most több dologról elgondolkodtam
az egyik, hogy miért is érdekel engem blogger és kommentelő konfliktusa (elég hülyén hangzik ez így, de inkább nem nevesíteném, mert nem a személyes vonalat szeretném erősíteni)
nekem az a tapasztalatom, hogy mi itt Magyarországon még csak most alakítjuk ki a kommentelés szabályait a legkülönbözőbb fórumokon (annak ellenére, hogy már viszonylag hosszú ideje használjuk őket) és ez a folyamat roppant érdekes és tanulságos. Különösen akkor, ha nem a tömegmédiáról és nem is az üzleti oldalakról van szó, ahol szakemberek moderálnak, felügyelnek és húzzák meg a határokat. Mit engedünk meg a saját fb-oldalunkon, mit egy olyan nyilvános csoportban, amit mi hoztunk létre, mit egy blogon, stb.? Emberek azon gondolkodnak nyilvánosan, hogy megsértik-e a szólásszabadságot azzal, ha a követőik közül kitiltanak egy-két nyilvánvaló trollt. Egy tízezer fős nyilvános csoport dilemmázik azon, hogy akkor most mit is kezdjenek azzal a néhány troll-lal, antiszemitával, nácival, akitől mindenkinek herótja van. És ha a nácikat kitiltjuk, akkor a komcsikat miért nem? És ezek csak a legegyszerűbb kérdések, arról még nincs is szó, hogy hogyan ne bántsuk egymást akarva-akaratlanul.
az alapprobléma (szerintem, de ez még gondolkodás tárgya 🙂 (ha ez így megy tovább még szakirodalmat is fogok olvasni 🙂 két összetevőből adódik:
ezeken a felületeken
nyilvános lett, ami korábban magán volt (még az fb oldalamhoz is lényegesen több ember fér jelenleg hozzá, mint amennyivel mondjuk korábban a nézeteimet a világról megtárgyaltam)
szóbeliségről írásbeliségre tevődött át a kommunikáció (amit most az fb-n osztunk, arról régebben jellemzően nem írtunk mondjuk leveleket az ismerőseinknek, hanem megtárgyaltuk szóban).
azt nyilván mindenki maga szabályozza, hogy magából mit tesz ki egy adott felületre, de minden megnyilatkozásban ott a veszély, hogy személyes konfliktus kerekedhet belőle, hogy rólam lesz ez vagy az vagy amaz a vélemény, nem pedig arról, amit osztottam. Merthogy ilyenkor magamat osztom. (Nem véletlen, hogy tömegével menekülnek vissza az emberek abba a pozícióba, hogy csak cukit, vicceset, meg szülinapi jókívánságot osztanak.) És nekem az az érzésem, hogy ez még így nem ment át. Ha egyetértő jelleggel megosztok egy újságcikket, amiben egy jó tollú publicista vitriolosan kifejti a véleményét egy általam fontosnak tartott témáról, akkor aki egy kommentben ezt baromi keményen lehúzza (ami persze szíve joga), az ugye mostmár rólam is beszél, s megtehetné, hogy ezt figyelembe is veszi. De ezt nem szoktuk megtenni, a cikkről írunk, de közben nem vesszük észre, hogy egyúttal most a másik emberről is szó van. (Nem térnék ki azok érzékenységére, akiknek hivatásuk az újságírás, nekik tényleg tűrniük kell. Bár nyilván nem könnyű.) Engem épp ez a mostani konfliktus döbbentett rá arra, hogy a blog nagyjából a legérzékenyebb műfaj lehet, hiszen itt a naplóját (agyát, szívét, lelkét, életét) osztja a blogger. Én (is) úgy olvastam ezt eddig, mint témájában változatos, lendületes publicisztikát és úgy érzékeltem, hogy a publicistánk némiképp túltengő érzelmekkel és indulatokkal szabályozza az olvasót. (Közben arra gondoltam, hogy ez meg a lendületes írás bizonnyal összefügg, úgyhogy valamit valamiért 🙂 De most rájöttem, hogy ez bizony egy másik műfaj és máshogy is lehet viszonyulni a bloggerhez. És ehhez eszembe jutott egy remekjó hasonlat is: attól, hogy valaki üvegfalú lakásban él, még joga van megmondani, hogy a vendég bejöhet-e cipőben (bármit is gondol a vendég a papucsokról).
a magán nyilvánossá válására még rátesz egy lapáttal, hogy az egész kommunikáció írásban történik, nincs metakommunikáció. Nem látjuk, hogy aki olvassa, érti-e, úgy érti-e, mit reagál a tartalomra és stílusra, bántja-e bármelyik is, stb. Írunk húsz sort, mert végezni akarunk egy gondolatmenettel, de élőszóban lehet, hogy már a második mondatnál abbahagytuk volna, más stílusra váltanánk, máshogy mondanánk.
amikor elkezdtem nézelődni ezen a blogon, egy adott ponton elolvastam a kommentelési szabályokat, aztán azt gondoltam, hogy na, hát ember nincs ebben az országban, aki az asszertív kommunikáció eme magasságait folyamatosan hozná. (Mert legkevésbé sem ilyen kommunikációra nevel ez a társadalom.) És hogy bizony én sem tudok ilyen tojástáncot járni. Aztán megnéztem a kommenteket és azt tapasztaltam, hogyha nagyon nekiállnék elemezgetni, akkor bizony túlnyomó többségükben találnék olyasmit, ami nem felel meg a szabályoknak. (Ugyanakkor azt is megdöbbenve tapasztaltam, hogy léteznek olyan emberek, akik az asszertív kommunikációt készségszinten űzik. Jó olvasni.)
úgyhogy a magam részéről végül két főszabályt alakítottam ki (értelemszerűen magamnak és nemcsak erre a blogra vonatkozóan)
hogy írok, ahogy tőlem telik (már ha éppen van valami mondanivalóm), aztán ha a bloggert vagy a többi kommentelőt ez bántja, akkor majd szól. És ebben az esetben én meg igyekszem a lehető legempatikusabban hozzáállni, nem kétségbe vonni, hogy joga van érezni, amit érez. (Viszont az könnyebbé teszi a dolgot, hogyha a megbántott fél nem rögtön egy péklapáttal töri be a fejem és nem feltételezi, hogy eleve bántani akartam.)
ha vita van, akkor a véleményemet csak addig fejtegetem, amíg úgy érzem, hogy a másik fél megértette, hogy mit is akarok mondani. (Néha ez kicsit hosszadalmas, mert rém gyakran fordul elő, hogy a másik fél csak be akar tolni abba a pozícióba, amivel neki leginkább fekszik a vita, de nem akarja érteni, amit mondok.) Utána viszont abbahagyom, teljesen felesleges azzal próbálkozni, hogy embertársainkat ott helyben, hirtelen és egyből pálfordulásra kényszerítsük. Pont elég, ha megvan egy gondolat, majd lesz vele valami a vitapartner fejében előbb vagy utóbb.
az igazság az, hogy még a gonoszság témájában is gondoltam mindenfélét. De ez a terjedelem már minden határon túlmegy, úgyhogy azt majd máskor. Vagy megy a feledésbe 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem jó, ha írsz, érdekes, hogy onnan milyen.
Innen frusztráló. Nagy tévedés az, hogy az internet közös terület, ott mindenki a saját ízlése szerint csinál, amit akar, és úgy van jól, neki ne mondják meg. Van, ami közös, pl. közmédium, vagy olyan szolgáltató felülete, ahová akárki regisztrálhat, és nincs moderálási joga fölötte senkinek.
Egyébként a wordpress ilyen, csak ugye saját blogon, nem kommentelőként. Azt írsz, amit akarsz, az isten se törölteti le veled, és ott meg te moderálsz, ha akarsz. Egy csapda van: hogy a kutya se olvassa. Amint K-ék nem tolták a saját, ellenem indított blogjukat, azonnal kihullott a kereső első oldaláról. Meg aztán nem lehet blogot arra alapítani, hogy valakit gyalázol, mert ellenszenvessé válsz, kit érdekel, és bűncselekmény is.
A blogom eléggé egyedülálló. Szenvedélyes és inkább pozitív érzelmeket kelt, itt maradnak az olvasók, némelyik nagyon rajong, aztán bevágja az ajtót. Nincs rajta reklám, mégis fő tevékenység. Magam is meglepődtem, hogy képes vagyok lankadatlanul és mindenféle témáról írni, és nem fáraszt, nincs elegem, hanem egyre egyértelműbb.
“még csak most alakítjuk ki a kommentelés szabályait a legkülönbözőbb fórumokon (annak ellenére, hogy már viszonylag hosszú ideje használjuk őket) és ez a folyamat roppant érdekes és tanulságos.”
De nincs általános szabály. Komoly oldalakon van ÁSZF. Mindenhol az adott hely kéréseit kell figyelembe venni, ha nem sikerült, akkor szólnak. Nekem minden troll, aki a nyakló nélküli pofázáshoz szokott, a szememre hányja, hogy amúgy ő máshol milyen szabadon pofázhat, és én belefojtom a szót, és nem adok neki esélyt a válaszra. Ami nagyon vicces, mert a robbanásközeli agressziójának és az én nyugalomigényemnek, illetve stressztűrő korlátaimnak az eredménye, hogy kikerült.
“ezeken a felületeken
nyilvános lett, ami korábban magán volt (még az fb oldalamhoz is lényegesen több ember fér jelenleg hozzá, mint amennyivel mondjuk korábban a nézeteimet a világról megtárgyaltam)
szóbeliségről írásbeliségre tevődött át a kommunikáció (amit most az fb-n osztunk, arról régebben jellemzően nem írtunk mondjuk leveleket az ismerőseinknek, hanem megtárgyaltuk szóban).”
Szerintem téma is sokkal több lett, az internet érdeke, hogy egyik témából kattintsunk a másikra, hogy pörögjön, érdekes legyen. Ezek részben irányított témák, valakik elindítják, tematizálják, mások ráharapnak. Régen nem beszéltünk ennyi mindenről, és nem volt ilyen éles minden.
Ugyanakkor az internetezőnek csak a (hangos) internetező látszik. Azt hiszi, az emberek olyanok általában. Pedig a többség a neten is néma, és rengetegen nem is interneteznek soha, vagy csak akkor, ha árakat néznek.
Ez a jelenlét, a beszélgetés, fórumozás, a mindennek utánaolvasás, filmnézés, társkeresés, a pornó is egy speciális hobbi, remekül űzhető magányos, kispénzű emberekenek, ami eléggé mai és urbánus jelenség. Köztük rengeteg szociálisan impotens, fura, fojtottan agresszív ember, aki végre kiélheti a frusztrációját. Nézegethet és véleményezhet következmény nélkül akárkit, név nélkül is, megélheti a biztonságos fölényt, ami oly ritka élmény. Valahogy minden kiéleződik azok által, akik láthatóak. Mintha csak ők lennének, mintha minden ember ilyen lenne.
Ez sokkal szélesebb, ismeretlen és névtelen kör, még a fb ismerősöké is, mint akikkel korábban beszéltek az emberek. És sokan még teljes névvel is abban a hitben vagy inkább vak illúzióban írnak le mindenfélét, hogy ez az internet, itt nem számít.
KedvelésKedvelés
ja és a manipulatív (szerintem) nem a két posztod egymásutániságára vonatkozott, hanem önmagában a je ne suis pas charlie posztra, csak nem volt kifejtve
előtte kétszer használtad a válaszaidban a manipulatív jelzőt a kommentelő megnyilvánulásaira és az ilyesmit muszáj visszadobni
KedvelésKedvelés
A minősítéseket és a két téma erőszakolt összevetését neveztem manipulatívnak. A megítélő fölényt, a blogom, érvelésem általános, elnagyolt és igen sértő megítélését, a kommentelőkkel való bánásmód bírálatát, amelyet akkor és ott nem kifogásolt (át se lát), de azért nagyon tudja. Azt, hogy neki kellett az, hogy sarokba szorítson vele. Pedig érvelésileg annyit mondott: “ha te leírtad a gonosz szót, akkor szerinted létezik gonoszság, és akkor nem gondolhatod, hogy nem a gonoszság mozgatta a gyilkosokat. A magad életében persze gonoszok vannak, de itt az áldozatokat hibáztatod?”
Az igazság ezzel szemben az, hogy nyugodtan használhatom a gonosz szót, ezzel nem állítok semmit a gonoszságról, a gyilkosok motivációjáról igen keveset tudok, és semmit nem állítottam, összevethetetlen az engem ért rokoni gonoszság (= érdekkülönbözés képmutató, ellenséges, ráadásul a végrendelettel ellentétes érvényre juttatása) és a terrortámadás, és a felvetés úgy hülyeség, ahogy van.
Ezeket sérelmezem, ezek egy része fogalmazási hiba, át nem gondolt fordulatok használata (ezért írja, hogy nem ez volt a célja, de innen nagyon mansplaininges):
“nem arról szól, amiről kellene”
“Szerinted álszentek azok az emberek, akik szolidárisak a lemészárolt szerkesztőséggel.”
“nem a racionalitás az a talaj, ahonnnan indulsz”
“rendkívül rosszul érvelsz”
“most majd azzal védekezel”
“szinte minden esetben elbukik itt a legtöbb blogbejegyzésed”
“mindezek mellett pedig csakis ilyen parttalanul lehet érvelni (értsd, relativizálva, csúsztatva, mismásolva”
“hogyha a két blogbejegyzésed logikai menetét egy kalap alá vesszük” (eleve logika? égy irodalmi szövegben, ahol a motivációmról, hangulatomról, emlékeimről mesélek?)
“pont _nem én használtam fel most ezt a témát durván manipulatívan_.”
KedvelésKedvelés
Karcos a stílusom, bunkó a modorom. Viszont szerettem, ahogy írsz. Remélem nem veszik el a kedved az írástól és a blogolástól. Ha tőlem ment ilyesmi, elnézést érte. Szólj érte, mert én magamtól elég nehezen veszem észre ezeket.
KedvelésKedvelés
“Nekem más a véleményem.” És? Írjál blogot.
“Nem értek mindenben egyet.” Nem kell. Nem gondoltam. Nem zavar. (Amúgy ki vagy?)
“De tényleg meg lehet élni ebből, hogy csináljam?” Én se tudom, hogy lett ez, de lemásolni nem érdekes. Írjál, aztán figyeld a hatást.
“Te másokat utánzol, olvastam egy amerikai blogot/nehogy azt hidd, olyan nagy dolog ez” (…)
“Nem is a blogból, az örzvegyi nyugdíjból/örökségből élsz ilyen jól” — nem. De kire tartozik, hogy én miből élek? A közösség tartja fenn a blogot, ez a deal, hogy a blog ilyen lehessen (napi tartalom, sok figyelem).
“Azért írsz a konyhádról/sportról/örömökről, hogy irigységet kelts és eltakard, milyen ciki vagy.” (…)
“Látszik rajtad, hogy boldogtalan vagy.” Az igazság az, hogy elegem van a névtelen, sunyi, kotnyeles, rosszakaratú emberekből.
“Nem is vagy író, mert az író az, aki…” Nem érdekel az íródefiníciód, ezerszer elmondtam, hogy én hogyan értem az íróságot, nem a nívó teszi, és ebben nem befolyásol, kit, mit tartasz írónak/jó írónak.
“Ez önterápia, nyavalygás, megkeseredett nők panaszkodása.” Nem, ezek szövegek, meg életek.
“Oravecz Nóra is sikeres, ne legyél nagyra az olvasottsággal.” Nem vagyok nagyra, csodálkozom, még most is. Nem tudom, ki mitől sikeres. Tök más a műfaj, a téma, az olvasói háttere és műveltsége is.
“Ez bulvár.” Ez nem bulvár, annyira nem, hogy komoly iq és (humán) műveltség nélkül, illetve kellően erős személyiség nélkül törvényszerűen idegenkedni kezdenek az olvasók, majd megbántódnak, mint ezt láttuk azokon is, akik pletykálni, a maguk társadalmi életét vagy szakmai hírét építeni, tőlem dolgokat ellesni, rajongani, csoportba tömörülni, életvezetési tippeket kapni, kényszeresen vitatkozni, magukat velem ellenben megfogalmazni jártak ide, vagy önmegvalósítás-deficitjük volt.
“Látszik rajtad, hogy megint ki akarsz fogni egy gazdag palit.” Tök jó, ahogy mindenkinek a vagyoni helyzetét és párválasztási motivációit átlátjátok.
És így tovább.
KedvelésKedvelés
Nem történt ilyen, szerintem senkivel sem voltál bunkó.
KedvelésKedvelés
Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Bocs, nem akarlak presszionálni 🙂 de néha annyira gyorsan, frappánsan lekevered a bunkókat, máskor meg mintha beleakadnál a madzagba, újra meg újra válaszolsz neki, amikor már hatszor nevetségessé tette magát azzal, hogy önmagáért könnyet hullatva közölte, hogy azt hiszi hüpp, ő már többet nem vitatkozik veled. Ha nem etetnéd, már éhenhalt volna, mielőtt rendes gyomorgörcsöt bírna okozni, De persze tényleg semmi közöm, nó presszió, csak azt gondoltam, hátha kívülről ezt könnyebb észrevenni, mint beleakadva.
KedvelésKedvelés
Különböző állapotaim vannak. Most ilyen. Eleinte tök távolságtartó voltam, nem értettem, mit akarnak, nem is olvastam mindent. Aztán elegem lett, hogy napok óta az megy, hogy én a gyilkosok oldalán állok.
Nekem nem mindig derül ki, hogy nem csak engem zavar, hanem a többiek előtt is nevetséges. Sőt, ha önlájkol, akkor végképp nem.
Nem baj, hogy ezt írtad.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, nekem nagyon ritkán jut időm kommenteket olvasni, főleg visszamenőleg, de nem állom meg ezt szó nélkül, szóval hogy “napok óta az megy, hogy én a gyilkosok oldalán állok.” Mimimimimi? Van, aki tényleg ezt vette le az eszmefuttatásodból? Abból a bejegyzésből, ami hosszan kifejtve, árnyaltan, időnként az én érzésem szerint kifejezetten óvatosan fogalmazva, az ambivalens helyzetekre és problémákra több fókuszú elemző szövegben reagált?
Naiv vagyok minden bizonnyal, mert újra meg újra meg újra megdöbbenek azon, hogy a színvonalas szövegeket olvassák és nem értik meg. Alapvető szinten sem. Én jóindulattal mindig mindenkiről elhiszem, hogy biztosan okosabb nálam. Hát kurvakeserű újabban a sok csalódás, már elnézést. És ez egy színvonalas, okos, érzékeny blogposzt volt az interneten két Facebook státuszápdét között, nem a Lét és idő!!!
Jó, megyek, nem pufogok itt tovább. 😦
KedvelésKedvelés
“Nekem nem mindig derül ki, hogy nem csak engem zavar, hanem a többiek előtt is nevetséges. ”
Eva, ha ez segit innen kezdve beirhatom amikor egy ilyen alak mar zavar. ha masok is megteszik latni fogod. en sokszor egyszeruen nem irok semmit ilyenkor, lehet mas is igy van vele.
KedvelésKedvelés
Ezért írtam. Ismerem az érzést, amikor azt hiszem, ha senki nem szól közbe, mind egyetértenek az ellenféllel. Holott csak nem küldhetik el helyettem a francba, és nem akarnak további muníciót adni folytatáshoz.
Amúgy is, nekem annyira meredek ez a kisiskolás egymásra sandítás egy-egy nagyobb horderejű esemény kapcsán, hogy ÉN kitettem a kitűzőt, ÉN jó kisfiú/kislány vagyok, ÉN elítélem/szolidarítok, ÉN nemes lélek vagyok, hát te hogyhogy nem, hogyhogy nem úgy, hogyhogy nem annyira, hogyhogy nem azonnal, hogyhogy kétségekkel, fújmifélevagyte, bemossak neked egyet?
Na ne. Sajna bizonyos IQ szint kötelez a gondolkodásra egyenként, egyedül és minden eseménynél külön.
KedvelésKedvelés
De én meg nem szeretném, ha ez mellettem lenne szimpátiatüntetés. Figyelem, az olvasóknak milyen, vagy csak én érzem így? Én nem akarok gyomorgörcsöt a fölényeskedéstől, hallgattam-olvastam már eleget, de másoknak is gyomorgörcs? Mekkora? Akkor szóljatok, ha titeket is zavar, hogy manipulatív, kellemetlen, hátráltat. És elég röviden.
KedvelésKedvelés
Én nagyon egyszerűen gondolkodom, ha azt gondolom, hogy az nem érti az írásokat, aki nem akarja?
Mert ez már nem az első, hogy ezt írod, nekem pedig halvány fogalmam sincs arról, hogy a háttérben mi megy.
Leírod a véleményed, valaki nem ért egyet, ideírja, hogy “Nem értek egyet, mert…”, te nyilván azt írod, hogy nem is kell, ennyi.
Innentől mi a kérdés, vagy a diskurzus tárgya?
Erőlteti a véleményét, vagy hogy van?
Nyilván azt gondolom, hogy ha valaki nem ért egyet, akkor ne értsen, szíve joga, de ne tukmálja ezredjére is az álláspontját.
Ez ennyi, vagy bonyolultabb?
KedvelésKedvelés
Nem feltetlenul velemenytukmalasrol van szo. Adva egy velemeny arra erkezik egy masik igy generalva egy “parbeszedet” idonkent vitat. Ebben az esetben ki donti el, hogy ki tukmal? ketten vannak a vitaban, ki donti el, hogy melyiknek kell kiszallnia, hogy ne tunjon tukmalasnak?
Szerintem ezzel nincs baj, ha a vita soran nem a masik felet akarjuk lenyomni vagy belemagyarazni olyasmit (serto elemeket pl.) ami nincs benne a partner erveleseben hanem csak ervelunk a magunke mellett.
Annak ellenere gondolom igy, hogy en nem nagyon gyozkodok senkit, hogy ismerje el az en velemenyemet iranyadonak. Foleg nem egy ilyen feluleten, ahol konnyen felreertheto a velemenykulonbsegbol fakado feszultseg.
KedvelésKedvelés
Nem, ez ennyi.
Annak, aki érti, mi meddig.
Ez egy nagyon összetett poszt volt a CH-ról, sok az érzelem, indulat, heves gondolat is. Folyton visszajárt, reagált, újabb érvek jutottak eszébe. A cél, már látom, közben megnéztem az első kommentjét: az ő okossága világítson. Kimondja, és akkor az deklarálva van, nekem is be kell látnom, győzött. Az ilyen ember nem tud tisztelettel lenni a más véleménye iránt, nem tudja azt a magáéval azonos súlyúnak elfogadni, vitakényszere van, álláspontja norma, minősít, ítél, a lényeg a hatalom. A középen levő, körbeszaglászható fölötti revans és a nő fölötti, gyakran szimbolikus bosszú. Nem mondom, hogy minden ilyen alak férfi, de majdnem mind az, és nőgyűlölők és/vagy nagyon durván elakadtak a maguk szakmai vagy magánéletében. A trollreflex: lám, van itt valami érdekes, idetapadok én is, lássuk, de én nem vagyok birka, én megfúrom valahogy. És provokál. És különáll. És a cirkuszban különös izgalmat érez, teljesen torzul azt hiszi, ő a lényeg itt, minden neki szól, minden őt illeti, és groteszk módon ezt a figyelmet is élvezi. Visszajár, kell neki a feszkó.
Unatkoznak, nem megy a való élet, szociopaták, nem tudom. Minden Áron tutira az volt.
Pedig csak eltávolítandó, illetve nem is ő, mindenki, aki így rombolja a beszélgetéseket.
KedvelésKedvelés
Persze, ezt en is latom, lattam mar egy csomo korabbi trollnal miota itt vagyok. Elofordul az is, hogy eleinte nem tunik fel, de tobbnyire gyorsan leleplezik magukat. Azt a fajta megkozeliteset az adott temanak, ahogy ok csinaljak nem is sorolnam a vita kategoriajaba. Az valami egeszen mas, szamomra erthetetlen. Mivel nem a sajat velemeny melleti erveles a fontos ugy, hogy kozben nagyon figyelunk a partner erveire, hanem egy celja van, hogy a masik felet barmiaron belodongolni, megszegyeniteni, szembesiteni(de mivel?) stb a fontos.
KedvelésKedvelés
Az a baj, hogy remek stratégiái vannak arra, hogy a manipulatív, magát a világegyetemet szaró észnek tartó énjét leplezze, becsomagolja a mondandóját. Én meg nem is lesem, nem is gyanakszom, annyi időt nem tudok szánni rá. Ő meg nagyon figyel, és kurvára elő tudja adni az okos, higgadt érvelőt.
Sunyi dög vagy, ez a lényeg. NYOLC E-MAILt ír az, aki le se szar? És még nekem panaszkodik, hogy “kénytelen velem foglalkozni”.
Rámszálltál, azt gondoltad, megijedek, vagy le tudsz kenyerezni egy kevés, kezdeti hízelgéssel.
De én felismertem, mit csinálsz (én ugyanis nem vagyok magányos lúzer), visszaszóltam (akkor még elég finoman), most meg hisztizel, mert azt hitted, majd megijedek és könnyen győzöl.
Te akartál harcolni, győzni.
Igen, abszolút számít a nemed. A manspalining miatt. Férfi az, akinek van pofája az agressziót így megfordítani, miközben ő az erőszakos, és nemi alapon erőszakos.
Azért csinálod, mert férfi vagy, én meg nő. Az nem lehet, hogy egy nőnek legyen blogja, öröme, elismertsége, és ne neked! Máskor mindig olyan könnyen győztél, ha valaki nő volt, vagy csak butábbnak tartottad.
Teljesen más mércével mérsz. És észre se veszed.
Dühítő lehet, hogy miközben te senkinek se kellesz, én virulok.
Ijesztő és mélyen perverz, amikor ilyen lúzerek kukkolnak egy nőt.
“Nem zavar meg az h az a bizonyos ember egyszer irt egyvalamit a nyilvanos hulyesegeid tarhazara, egyebkent meg magasrol szarik rad, de te napi szinten sertegeted, provokalod emiatt emailen /anno meg poszban, ugy h elotte gondosan kibaszod nehogy reagalni tudjon, de azert jelezzen 5 percenkent a telefonja, hogy 70 soros anyazasok jonneek a kommenjeire toled Konkretan rakenyszerited hogy veled legyen elfoglalva. Aztan ugy teszel, mintha forditva lenne. Ha viccesen akarok fogalmazni, akkor szimplan futobolond vagy. De szerintem ennel sokkal sulyosabb a helyzet. Bevalom eloszor sajnaltalak, mert azt gondoltam, a korabbi bantalmazasok miatt sérultel igy. De az a helyzet, hogy most mar azt is leszarom. Ezek utan mar baromira nem mentseg. Meg azt is gondolom, hogy az, ha vegul sikerul igy kihoznod valakit /ez esetben engem/ a sodrabol, akkor elegedett vagy, ‘lam, nicsak milyen agressziv’ persze az ok okozat nem szamit.”
RÁ VAN KÉNYSZERÍTVE
MAGASRÓL SZARIK RÁM
PITTYEG A TELEFONJA
AZT HISZEM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM SZENT
A SZEMÉLYÉVEL FOGLALKOZOM, Ő NEM FOGLALKOZIKM ASZ ENYÉMMEL, LE SE SZAR! LOL.
Nárcisztikus, sértődött, értékét a kompenzációs intellektussal túlbecsüli, pont mint Abszolút Igazság a fórumon. Kis pöcs anyatraumával, és persze csúf. Megpróbált erőszakoskodni, nem hagyták, a szokásos eszközei nem váltak be, rögtön előadta a hattyú halálát.
Itt kicsorbultak a megszokott fegyverei.Elképedt, hogy nekem a saját, női balogomon jogom van önkifejezni, visszaszólni. Nem ugyanazt lehet neki és nekem, aki vállalok melót, kockázatot. Még ilyet!
Valami bölcsészhallgató előzménnyel, nézeget unalmában, okoskodik, természetesnek vette, hogy itt is fölényeskedhet, kekeckedhet, majd ő lesz az okos, mindenki elámul, figyelmet, felületet, megértést kap. Hülyeségeket írt, direkt rosszindulatúan mazsolázgatva, félreértelmezve a posztokat, arrogáns és kioktató volt, hamar lelepleződött, aztán a saját tükörképétől döbbenten őrjöng.
(Vak’, te meg azért nem vagy azonos a bezzeggel, mert az inkább fórum és locsifecsi, illetve ezek révén némi közösségi hatalom. Nem az éned, legtehetséged java, többen szerkesztitek. Semmi köze a műfajnak az én blogomhoz).
KedvelésKedvelés
de hogy szoljunk, hol szoljunk?
KedvelésKedvelés
Ha zavar, neki lehet, tömören vagy tárgyilagosan vagy ahogy sikerül.
Amikor nem manipulálják a lájkokat, akkor az is eligazít, hogy valaki sok negatívat kap.
KedvelésKedvelés
leginkább csak olvasom a blogodat, ritkán kommentelek. de szeretem olvasni.
amikor ezt a bejegyzést most végigfutottam, tudtam, hogy a je ne suis pas charlie című miatt írod (úgy, hogy én azt a bejegyzést a 3/4-énél becsuktam és azóta sem nyitottam meg újból).
hát, nekem is vannak fenntartásaim, én nem úgy gondolom, ahogy te, de mondjuk én érvelni akartam volna, hogy miért nem értek egyet. aztán meg eltelt az idő, és már nem érdekel (mmint maga a téma igen, de visszaolvasni már nem akarok inkább).
közben egy másik platformon, másik témában vitáztam, és annyira átérzem most, amit írsz: hogy van olyan, hogy nem értetek egyet valakivel, és egyszercsak nagyon erőssé válik a kommunikáció, majd lesz belőle egy büdösnagy személyeskedés. ilyenkor én erre rámutatok – hogy ez már nem az, amiért jöttünk, a kocsmai stílus nem az enyém -, és szevasz.
de ez a te homokozód, te nem akarsz innen sarkon fordulni. és tök érdekes ezt átélni, hogy egy engem nem érintő téma miatti, nekem szánt bunkó személyeskedés 2. napja keni el az arcomat.
mert ezt miért kell? jobb lett ettől valami? hogy ő tapló volt velem? igaza lett a vitánkban? (nem, mert “vaknak hogy virrad”…) és még ha úgy is van: megért ez neki annyit, hogy nálam elvágja magát (nálam sajnos az ilyesmi egy életre szól – egy ideig dolgoztam azon, hogy ne legyek “haragtartó”, de nem felejtek, így nem evezek inkább árral szemben)?
na, bocsánat a terjengősségemért, csak annyit akartam írni, hogy együttérzek veled!
KedvelésKedvelés
Kösz. Igen, aki átéli, annak más, mint aki kívülről véleményezi. Micsoda luxus: nem a te helyed, elmehetsz onnan, nem téged néz mindenki.
Én nem bánom, hogy vannak fenntartásaid, és a te érveidet is érdeklődve olvastam volna.
Siralmas, mennyire nem tudnak vitázni sokan, és mégis fölényeskednek. Vendégségben. Ilyen fél-értelmes emberek.
Meg azt figyelem, hogy mely témák alatt lesz ez, hogy az olvasó nagyon bevonódik, már nem csak érvel, támad is. Próbálom megkeresni a közöset bennük.
KedvelésKedvelés
Hát ahol a jó érzést borzolod. Mikor kényelmetlenséget okoz a tisztes polgárban, amit írsz. Mikor kétségbe vonod a segítő szándékot, esetleg rámutatsz az önigazoló mivoltára. Ilyesmik…
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm, hogy vagy nekem minden nap (vagy másnap). Nem szoktam hozzászólni, de olvaslak, forgatom magamban a gondolataidat, a szempontjaidat. Nekem sokat adsz, és szerintem sok ilyen csendes olvasód van.
KedvelésKedvelés
Az olvasó idehozza a saját (he, leírtam, “sajt”) lelki alkatát, aznapi ballábbal kelését, a korábbi sérelmeit (a mamája, a főnöke, a zélet, a zöldséges, etc cetera, honnantudjuk) iránt, esetleg bizonyítani akar meg felháborodni, provokálni akar meg manipulálni mert mentálisan néha nem egészen ép szegény, vagy barizni akar, mert ő az a fajta, aki pénzt akar küldeni Isaurának vagy szemen köpni a gaz Leonciót.
Nehezen értettem én is meg, mennyire nincs ennek sok esetben köze hozzám, hiába tűnik a felszínen úgy, hogy velem vitatkozik meg bírálgat, miközben még esetleg a LinkedIn-es, sok éves másfél szer másfeles arcportrémat se látta soha, és egyetlen embert se ismer aki engem személyesen ismer, nemhogy találkozott volna velem valaha.
Ha adminjogú a zember, ez azért idegesítő, mert ekkor is el kell néha olvasni a hülyeségeit, mondjuk hogy akadályozza-e már a normális társalgásban a többit, meg nyomja-e a vállalhatatlan süketelést valamiről, ami már a blog általános célját, szellemiségét, stb feszegeti rossz irányba. Engem már csak ez idegesít, meg amikor látom hogy valaki szándékosan és mocsok módon manipulál másokat, és mondjuk engem is használni akar eszköznek. Na az ilyet, meg aki 3 posztban is egyszerre úgy folyik, mint a repedt vízvezetékcső a Nagykörúton, egyszerűen kivágni, mint macskát szarni. Nem kell rá haragudni, nem kell vele vitatkozni, más kérdés, hogy ne használjon téged olyanra, amire te nem akarod.
A lelki baján egy blog nem segít ugyanis a ilyennek, de a többit meg esetleg marhára zavarja, meg hát ugye ezek a helyek blogok és beszélgetőhelyek, nem pedig a pszichiátria belső kezelőszobája.
Én is sokáig voltam türelmes meg értsük meg a baját meg lássuk a jó oldalát, de basszus, én tényleg nem akarok tőle semmit, még azt se, hogy tudomisén szereljen nálam ablakot, nem kell barátnak, ismerősnek, munkatársnak, szolgáltatónak, semminek, különben se akarja hogy segítsek neki, én nagy nehezen de már vetem lefelé a Kockásfülű Nyúl jelmezét.
Aki pedig személyes adatokkal piszkoskodik, annak meg zárt ajtón kívül a helye. (az meg hatszor megfontolandó, mit adunk ki nyilvános felületre – például pont az ilyen reménytelen, szerencsétlen, másnak és magának kárt okozók miatt:((( )
KedvelésKedvelés
Szerintem ez, amit a végén írsz, nem védhető. A legaljasabb agresszorok jöttek azzal, hogy ha te a seggedről beszélsz, akkor én is beszélhetek róla, te dobtad fel, a citrom nyálelválasztást okoz, nem tudtad? Ő a saját seggéről írhat, és ha lehet, azt se itt. Mindegy, hogy lelkibeteg vagy nem.
“Te írtad meg, mit csodálkozol”, így a simlis névtelen. Megírom, mindent megírok, miről szóljon a blog, pizzareceptekről???, de ha az olvasó visszaél, azért nem én vagyok a felelős. Vesse meg a közösség azt, aki visszaél, és az tartsa vissza, ne az, hogy én nem írok őt nem érintő, tök ártatlan, csak épp személyes dolgokról. Meg kirakom én is, lehet hisztizni nyugodtan.
Amúgy meg szoktam gondolni, és ez az eredmény.
Azt is mondta nagyon okos és jóakaratú példakép, hogy a blogírás, közéleti jelenlét, hát istenem, ezzel jár. Kvázi indikátora annak, hogy fontos, figyelemkeltő a blog. Ez sem menti fel az aljaskodókat.
A többit kösz, érdekes ez admin oldalról.
KedvelésKedvelés
Öööö, rosszul fogalmaztam???Előfordul.
Nem azt gondolom én személyes adatnak, hogy milyen a seggünk és hogy értük el, hogy ilyen legyen, az személyiségtípus kérdése, hogy akarunk-e írni róla. Személyes adat nálam az, amit a cégeimben annak kezeltem, hollakom, otthon vagyok-e holnap hatkor, tartok-e otthonomban Mednyánszky festményt (kikerülhet mástól is az adat, de nagy forgalmú helyekre én magam ne tegyem fel. ), van-e otthon kápé, milyen útvonalon hánykor viszem a gyereket holnap óvodába. Ez nem arról szól hogy joga van-e visszaélni ezzel, hanem tudomásul vétele annak, hogy nem ártatlan báránykák legelésznek, a kapu nem azért van zárva, mert joguk van különben bejönni. És én is tudom, ha zárva, ha nem, ha nagyon akarják, bejönnek. ERRE és nem másra írtam hogy valamennyire muszáj pár dolgot belül tartani. Ahogy a kislánykámat se szabad megerőszakolni, semmikor, sehol, ettől még azt javaslom neki, hogy bugyis képet ne posztoljon a fészre “public” megjelöléssel, bugyitlant pláne ne, mert a többség később megbánja ezt, ezért vagy azért. Ha ő lesz a korszak következő performance-művésze, akkor nem bánja meg majd, de ennek kevés az esélye.
Szóval lehet, rosszul fogalmaztam. Viszont egyelőre elég rosszak a tapasztalataim arról, a közösség (az???) mit csinál a rosszindulatú manipulátorral. Tízből kilenc és félszer nem kidobják, hanem lesznek támogatók és hümhümözők, és nagyon trollnak kell lennie az ignoráláshoz is. Mindig van, aki bedől a kicsit is kifinomult (ááááá, dehogy) manipulálásnak, okosnak látszó okoskodásnak, mézzel bekent álságos rosszindulatnak. Csak nagyon kicsi és összetartó közösségek dobnak ki magukból efféléket.
Mindig, szánalmasan ugyanúgy megy ez. Ha vitatkozom vele, minek vitatkozom, különben is, nem elég logikusan, meg hát hisz tudom hogy ilyen. Ha ignorálom akkor a) minek hagyom b) biztos van valami igaza, azért. Ha kivágom a csába, akkor ugyan, csak megmondta az őszintét. Ha erre közlöm, hogy a kedves támogatónak annyi esze van, mint a marék molylepkének, ha ezen se lát át, akkor meg jön a durcika, hogy lebecsülöm az olvasót. Az olvasót úgyáltalában nem, és ő is nagyszerű sütirecepteket írhat a másik posztba, de itt és ő konkrétan valóban le lesz becsülve általam, akkor meg duzzog, persze értem én, nyilvános felületen megkapni, hogy buta vagy, az bizony fáj. Főleg ha tényleg buta, csak valahol ezt az úristennek el nem ösmerné. (van amiben én is buta vagyok, de ott nem vitatkozom ordítva, főleg nem szidom a hozzáértőbb anyját….)
Szóval vagy van egy kicsi és összetartó közösség, ami valamennyire tényleg olyan, hogy ne tűri ezt a fajta sértett-agresszív rosszindulatot, ami általában valami más bajon alapszik, vagy van egy nagyobb, ami sokkal védtelenebb, mert egyszerűen végig se olvassa, nem érti, azt se érti néha, miért jár ide olvasni, vagy azért jön, hogy valahova kiönthesse már a frusztrációját akkor ő is.
Ha kiírom lóbetűvel hogy manipulátor vagy troll, lécci ne etessétek, akkor is kb. a fele veszi az adást.
KedvelésKedvelés
Á, igen, értem.
Tök rossz így idejönni a saját blogomra, hogy látom, már megint próbálkozik, és hiába szólok, hogy ezt ne, mert szar. De tudja ő ezt, azért csinálja pont, kibicek semmi sem drága, most, gondolom, ő van megbántva. Vajon hányszor kattint naponta?
Az a vicces, amikor a troll elmondja, hogy neki amúgy tetszik a blogom. Azt hiszi, ez érdekel engem. És amikor bizonygatja, hogy meg se fordult a fejében, hogy manipuláljon, és semmi rosszindulat nem volt benne, én tűröm ám rosszul a más véleményt, továbbá erkölcsi hulla vagyok, ahogy vele bánok. A többi bizonyítás is hasonló. A lényeg, hogy legyen benne vesszőhiba, továbbá igaza van, nekem meg nincs.
Majd szóvá teszi, hogy én gúnyolódom rajta.
A Kozma-petíción mindenki mondta nekem, az akkor már féléves, durva, kurucot, képmásvisszaélést, lakcímkitevést, halálos fenyegetést is tartalmazó hadjárat célpontjának, hogy á, ugyan, ez semmi, a vélemény szabad, a képem kint volt a facebookon stb., meg ezzel jár a nyilvánosság, különben is, miket írtam én (nem én írtam, és nem helyeseltem, de leugattak, amikor szóltam), továbbá szegény székely család, akiket direkt bosszantok, hogy nekem mi mindenem van, és a gyest is elvettem tőlük, most jól megkaptam.
Majd megjelent egy amerikai (?) kommentelő, aki azzal heccelte a többieket, hogy látja az IP-ket, és néz hozzá utcát is. Ki is írt néhányat, sőt, nekem is küldött nevet, címet, IP-t e-mailben. Azt állította, hogy Gerle Éva bízta meg ezzel.
Na most ezek AKKORÁT ugrottak, sértetten olyan kurvaanyázásba kezdtek, pedig ők ugye csak a véleményüket mondták. Elkezdtek nagyhirtelen érzékenyek és jogszerűek lenni, miszerint az információs rendszerek feltörése tilos és bassza meg ez a szemét áruló. Teljes tehetetlenség, dühöngés, pofabefogás vette kezdetét.
Én meg csak néztem: ez ilyen egyszerű? Nektek ennyi elég? Ilyen szar emberek vagytok? Hát nekem, névvel, arccal mt kellett kiállnom, úgy, hogy nem bántottam snekit, de őket tutira nem? Sajnos, már egy Violetta által törölt, csonka verziót olvastam, de nagy pillanat volt így is meglátni egy villanásra, milyen is igazán az álbátrak, a mindent jobban tudók, más zaklatásán prímán szórakozók, erős igazságérzetűek, kreatív jurátorok jelleme, valósághoz való viszonya, félelme, énképe és lelkiismerete.
Aztán jött az ezt is megfejelő döbbenet: állítólagos olvasók értekeztek arról, hogy nekem élőben nincs is kisugárzásom, szar volt a blogszülinapi torta, továbbá egyes testrészeimet vették sorra és kritizálták. Azóta nincsen illúzióm, és a szövegeim érdekelnek, meg az ok, akikben nem csalódtam. Bár ebből is fogyott még négy, azóta is, nem éles konfliktussal, csak olyan sanda elhallgatással meg rossz érzésekkel.
Én úgy csinálom, hogy el se olvasom. Az jó? Tök szépen süt a nap. Huffnágelt se olvastam, elég, ha az ügyvéd kínlódik vele. (És ez a mondat tíz perc múlva fel fog bukkanni az index fórumán, én pedig erről este kapok kettő e-mailt.)
KedvelésKedvelés
Így van. És néha jobb el se olvasni.
Vagy fogni a bizonyítottan manipulátort (akik mind egyforma forgatókönyvet követnek és mind ugyanazt a szöveget variálják) és kitenni a hóra.
A véleményszabadsága megmarad, csinál szépen tárhelyet magának, aki meg bétéká, az sajnos jogi eljárás, na ez még a rohadt, amikor egy rakás ártatlan ember van belerángatva valaki személyes démonaiba (ne értsük el, nem a tiedébe).
Tanulságos nekem is, az a tanulság, amit sejtettünk többen már, hogy nem feltétlenül függ ez se a tartalomtól, se a jellemünktől, se a torta milyenségétől, még a blog milyenségétől se annyira, ez egy petárda, te jöttél szembe, rólad mondták a hangok a fejében, hozzád vágja ma, két hete hozzám vágta, két hét múlva meg valaki máshoz. Persze elvet és kalapácsot mindig lehet találni hozzá, aki ütni akar, talál hozzá botot.
KedvelésKedvelés
Ó, tényleg egyformák.
Kettőt kommentel, és lesi a hatást. Onnantól minden vele kapcsolatos. Figyelmet keres, lófaszt akar beszélgetni. Nagyívűen beszól, célozgat, elemez, kioktat, tanácsot ad, gúnyolódik, gőgösen különáll. Ha ignorálom, megy előre. Ha kérek, figyelmen kívül hagyja. Ha visszaszólok, ordibál, hogy nem tűröm a más véleményt, sértegetem, elüldözöm, neki ez hogy fáj. Tűvé teszi valami jó kis sérelemért a blogot, kimazsolázza mindenhonnan. Minden rá vonatkozik, neki üzen, ismétlődik az ismerős érzés: a nők elégedetlenek vele. De olvasótárstól nem igazi, a bloggertől csillog a legszebben a bántás.
Hányan, de hányan voltak, vannak férfiak, okosak, tartalmasak, akik nem így. Soha semmi ilyen.
KedvelésKedvelés
Figyelmeztetem magam időnként, hogy ti nem látjátok a blogot belülről. Annyit mondok, döbbenet, a legnagyobb emberi magaslatok és a pokol bugyrai, mindenféle emberi viselkedés van. Nagyon kevés látszik ebből, mert védem a nívót, illetve nem akarok rossz feszültséget, értelmes beszélgetéseket akarok.
Az olvasó néha ezerszer megcáfolt tévhiteket szajkóz, gyűlöletteli tartalmakat linkel vagy idéz, kekeckedik, néha röhögcsélve próbál fingatni engem (ez a valami azért van itt, hogy én, ÉN jól megpiszkáljam!), néha rámfog valamit, ami nem igaz, néha hangulatot kelt, és figyeli, van-e hatása. Legyen már ő is fontos. Van, hogy zavarja a blogom vagy a blogommal kapcsolatos örömöm, azt kapargatja. Ugyanakkor nem bír leszakadni róla, itt nézeget, keresi a rossz érzéseket, az elhatárolódás élményét, és írogat, itt vagy e-mailben. Ezt én nem tudom felfogni. Valahogy be akarja bizonyítani, hogy nem is olyan jó a blog, hogy ez blöff, ez tévedés. Ez a fajta tudni szokta, hogy mások (mindenki) miért olvas, mit akar, milyen ember, hányan van, illetve hogy én miért írok, mi a célom. És neki van igaza, ő a forrása a tudásnak, rávilágít a tévedéseimre.
Lehet, hogy az olvasó azt hiszi, hogy égek a vágytól, hogy megtudjam, mit gondol, és vele vitázzam. Hosszasan reagál, és várja a választ. Pedig van, hogy felületesen olvasok, csak hébe-hóba reagálok, amikor kedvem van, vagy ha valaki érdekeset ír. Ő meg valami diadalt érez, hogy nem tudtam mit írni. Én az álláspontomat a posztban fejtem ki, aztán hébe-hóba szólok hozzá. Annyi mindent kell szerkeszteni, bele se fér. Különösen nem szeretném, ha az olvasó előírná, hogy nekem miről kellene írnom, hova sorol engem az alapján, amit érteni vél a posztból, vagy feladatokat adna. A legundorítóbb, ha nemtetszését úgy fejezi ki, hogy beépíti a magánéletemről megtudott, igen érzékeny infomrációkat.
Nem arról van szó, hogy vagy bántasz, vagy imádsz, és döntsd el. Nem arról van szó, hogy van itt egy kommentelő, akivel nekem konfliktusom van, és akkor elsírom a bajom, és álljatok mellém. Arról van szó, hogy időről időre megírom az olvasóknak, hogy mit tekintek a feladatomnak, mert én tudom, és ennek jegyében írok, csak aztán rájöbök, hogy ő nem tudja, félreértelmezi, valami mást vár, és abból lesz a konfliktus.
Nem tudom, más blogger mit tekint elfogadható kommentelésnek, és azt sem, hogy mi van a fejében az olvasónak arról, hogy én miért írok, mit várok. Ezért elmondom, bár sokan érzik, nem szokott bajom lenni általában a kommentekkel. És ha elmondtam, onnantól tartsák tiszteletben. Semmi extra kérésem nincs. Nem kérem ide mások normáit.
Jöjjön ide, akinek jó itt, akinek ez hasznára van. De ne ítéljen meg, ne mondja meg, én (blogger, magánember) milyen vagyok. Nem tudok mit kezdeni azokkal, akik csendben vagy néha kommentelve figyelnek, és ha időnként megszólalnak, akkor meglobogtatják, hogy ők már régóta különállnak, másképp gondolják, és nem tetszik nekik, és én _mindig_ nemtommit csinálok.
Ha nem tetszik, és nem fogadod el az ÁSZF-et, akkor menjél innen, ne használd a felületemet se.
Ha az érvelésébe belekeveri az önkényesen értelmezett személyes történeteimet, akkor hányingerem is lesz, visszaélésnek gondolom, és ezt a kommentelőt többé nem tudom komolyan venni, akárhogy is igyekszik érvelni. Nem vitázom vele.
Ez is áll a kommentelőkkel való bánásmód hátterében.
KedvelésKedvelés
Ezt hívják paternalizmusnak. Minden olvasód felnőtt,. El tudják dönteni, milyen helyiértéken kezeljenek egy hozzászólást. Te nem ezt gondolod. Te azt gondolod az olvasóról, hogy még az ő pozicióját is neked kell meghatároznod, Semmi köze ehhez a nivóhoz. Ha lenne, nem születnének olyan bejegyzések, mint a fenti. Ami sértődött, indulatos, személyeskedő, cimkéző. A kommentekről alatta nem is beszélve.
Egyébként igen látom, az előző hozzászólásom sem ment át a rostán, Gondolom van még pár hasonló vélemény, ami elég “nívótlan” ahhoz, hogy elakadjon, vagy kiérdemelje a szemedben megszámolhatatlanul sok megbélyegző jelzőt.
KedvelésKedvelés
És neked tudom, hogy rosszabb, mert sokkal azonosabb vagy a bloggal, mint én a bezzeggel, ahol úri módon írhatok társasajánlót meg Guardian-fordítást meg pénzügyi összehasonlító anyám kínját, és úri módon kimaradhatok témákból, amik érdekesek, csak épp megírják helyettem mások személyes történeteket, kitettem én nagyon sokat magamból is oda, de mivel nem folyam, hanem mozaik, ezért másfél méterrel kijjebb vagyok.
KedvelésKedvelés
Ha meg irodalmi elődöt lop az ember a jelenségről (copyright Romhányi):
“Ha túl nagy a sár,
Felszállok a fár”
KedvelésKedvelés
Ez nem az első eset, hogy Éva példát statuál egy olvasóval, aki markáns ellenvéleményt fogalmaz meg, és véletlenül több lájkot kap, mint az aktuális bejegyzés.
Tessék megnézni, hogy ebben a posztban, és Éva alatta lévő kommentjeiben hányféle bélyeggel, stigmával illeti a jobb sorsra érdemes olvasót, aki mindössze 4-5 kommentet írt egy másik témában, az összes többiben pedig védekezésre kényszerült az eleinte passzív agresszív, majd nyiltan agresszív hozzáállás miatt. Mindenki kiválaszthatja magának a 15 cimke közül, a számára megnyugtatót. Az egyik legkomikusabb, és legálságosabb a “vannak ilyen férfiak”. Mintha számítana a neme bármelyik olvasónak.
Elég meglepő kondícionálási módszer egy online fórumon. Néhány olvasónál tökéletesen működik, fél szóval sem merik kritizálni az írásokat.
Ez a fellelhető legszélsőségesebb módja egy blog szerkesztésének. Sehol nem láttam erre példát. Bár a mintám sem túl nagy.
KedvelésKedvelés
22 kommentet írtál blablaxxx néven, plusz ezek a “tabufa” nevesek, ezeket átszerkesztettem, mert nyilvánvaló, hogy te próbálod magadat fényezni és engem befeketíteni.
Csakhogy, apukám, ez az én blogom.
Talán a lomtárban is van egy pár kommented ezeken kívül, azt nem is néztem.
2020 novembere van, a csávó, még mindig részegen még mindig nekem írogat.
Én meg válaszoltam.
KedvelésKedvelés
egy ilyen díszfasz már miért volna jobb sorsra érdemes??? Nőgyűlölő és kis kopasz gnóm, mégis erőszakoskodik.
(újra nyomja az aljaskodást a fb-on)
KedvelésKedvelés
Ja, és mindig előveszik, hogy ilyet ők még nem láttak. Mintha az ő (ismeretlen) tapasztalataikhoz, bármilyen szokásjoghoz kéne nekem igazodni.
mikor érv nem marad, ez jön.
Csicskák.
Engem nem érdekelt soha, mások hogyan szerkesztik a blogjukat. Ez az én blogom, és ez más. Ezer helyen elmondtam, miben más, és mit várok el, de csak gyengébbek kedvéért, mert világos lehet anélkül is.
KedvelésKedvelés
Ősi László nagyon értékes mondatokat adott a regénynek, most dolgoztam fel.
KedvelésKedvelés
Te igazán aljas vagy:) Te emlegetted értetlenül, hogy lehet hogy magukat lájkolják az ilyen emberek, ezért nem tudod hogy csapódik le más olvasóban egy egy ilyen komment. Ebból vontam le azt a nagyon egyszerű következtetést, hogy NEKED számít a lájk, emiatt gőzöltél be. Addig, amíg te jelenleg is aljas módon nyilvánosan provokálsz, sértegetsz, a reakció lehetőségét nem megadva, sőt, tettetett meglepődéssel konstatálva, hogy “jé, ez begözölt” tán nem azért, mert 2 napja szidom? Micsoda ember ez az “olvasó”?! 🙂
Kiemelsz egy olvasót, összehordasz róla minden ökörséget, nem adod meg a reakció lehetőségét, majd úgy teszel, mintha különös lenne az ominózus olvasó felháborodása.
Kedves Éva, ha nem lennél olyan aljas, amilyen, akkor ezt a hozzászólást a megadott emailemre küldöd, és nem teszed úgy ki, hogy amikre reagálsz, letitod.
Egyébként utólag sajnálom, hogy nem polgári névvel kommenteltem. Addig amíg a kommentjeim vállalhatók. Te a negyedét sem merted volna megtenni ennek a cirkusznak
KedvelésKedvelés
Kommentelőnk még mindig itt van, nem megy a búcsú. Most másik néven, magáról harmadik személyben szólva írja, hogy milyen inkorrekt vagyok (IP-ből és stílusból látszik). Emberi gyengeség.
Vérszemet kapott, mert az eldurranása után négy-öt (igazságtalan és önfényező) kommentig még nem raktam ki. Hiba volt.
Ez a fajta kommentelő mindig számolja a lájkokat. Eddig hárman emlegették, hogy őket hányan lájkolák, ketten nyilvánvalóan folyamatosan önlájkoltak, mindhárom utál.
Ha az ilyen kommentelőknek felületet biztosítok, az időrabló, stresszes, visszaélős, nem vezet sehova. A kommentelés nem lehet birkózás.
Nem öt komment volt, hanem tizenkettő. Az elsőt, a top 10 tahóság alatt nem számítom, se az utolsókat.
Ezek a kommentek több ponton ellentétesek a kommentszabályzattal és a külön is megfogalmazott kéréseimmel, kioktatóak, minősítőek, nem a tiszteletteli, konstruktív és egyenlő beszélgetést szolgálják, és ezen a blogon nem lesz ilyen.
Tudom, hogy az olvasó nem lát rá, hogy ő fölényes, kioktató, csak arra, hogy neki igaza van, én meg szemét vagyok. Ez azonban nem szerencsés kiindulópont. Ha rálátna, nem írna ilyeneket.
Nem tudom figyelembe venni a döntéseimben, a nyugodt blogírásban a minősítgetéseket, és nem akarom kétóránként ezen felidegesíteni magam, ezért döntöttem így.
Nem illettem stigmatizáló szavakkal senkit.
Innen indultunk ám, októberi komment:
“Kezdem azzal, hogy rendkívül tetszik a blog, rendszeresen olvasom egy ideje, okos, humoros, igényes, jó témákkal, jó érveléssel. Több ismerősömnek is ajánlottam már.”
Nem tudom, hogy lett ebből ez. Semmit nem várok senkitől, nem kell engem szeretni, olvasni, nem kell egyetérteni, lehet írni meg hallgatni, viszont kioktatás, felülről megmondás nem lesz, és mostantól ezt legfeljebb kétszer fogom jelezni.
Blablaxxx, óvom az időmet, az idegzetemet a látszólag jó fej, hamar dühöngeni kezdő ismeretlenektől. Téged sem érdekel az én valóságom, így engem sem, hogy számodra mi szürreális.
Én lezártam a témát, nem értem, miért kell még mindig itt lesni, mit írnak, meg hány a lájk. Ez nem népszavazás, négy-öt-tíz lájk nem igazít el ilyen olvasószám esetén. Egy ilyen nő sorai miért is bántanak ennyire?
KedvelésKedvelés
Ha kérdéssel fejezed be, válaszolni fog.
KedvelésKedvelés
És? Te is rám tolod, hogy ír? Miért?
Csak ovisok gondolják, hogy minden kérdése kötelező válaszolni. Valójában a kérdések többségére nem kell.
Nem fog, ki van baszva, nem is látom, erősködik-e még. És ezt simán nyertem, nyüszítve sunnyogott el.
Az ő döntése, mit csinál, ez pedig az én blogom. Munkám van benne, felelősségem, engem fejez ki. De neki…? Vagy neked…? Mit tolongtok itt?
Fizetek a blogért, ő nem fizet. És te se.
A nevem, arcom itt van. A tied, az övé nincs.
Hiába próbáljátok felnagyítani a szerepeteket, mindenbe beleszólni, nyomni engem, ugyanakkorát drámázni, a blogommal (az énemmel) azonosulni. Nem kaptok belőle.
Ez is csak irigység, és a későbbiek, a Villőhöz törleszkedés, a sértettség megmutatta, hogy teljes félreértésben vagy.
Itt én azt írom, amit csak akarok, amit az aktuális agyi, érzelmi világom enged, kér. Vagy amit a tisztelt erőszakos kommentelő kiprovokál. Ő ír, én válaszolok. Ő jött utánam, rám kíváncsian – az övé a felelősség.
És: amit gondolok, azt úgy fejezem ki, ahogy nekem előnyös. Vagy ahogy épp kedvem tartja.
Mit csodálkoztok?
Csak magát teszi nevetségessé.
Félreértés, hogy én azt akarom, legyen vége, ő kezdte, csak ő akarhatja. Én nem elsimítok meg békét akarok, ezt az ijedtek csinálják. Én rámutatok a lényegre, a mélyen emberi jellegestességre. mindenben. A butaságra. Nem menekülök, hanem felmutatok egy újabb fejet: íme a férfierőszak. Nem bírják, ha egy nő szuverén.
Nyilván ez is erőszak, direkt ellene van, már 2012-ben is ellene indult a blogom, amelyre ő idejött kommentelni. Az is erőszak, hogy hogy én szerkeszthetem.
Van nagy meglepetés meg diktatúra-kiabálás mindig. Pedig sokszor kértem, mit tartson be az olvasó (általában, konkrétan is), és bár rendkívül ritka, de nem példátlan az se, hogy kirakok valakit.
Mindegy nekem, válaszol-e, az után, hogy eljátszotta álnéven, hogy ő nem ő (a demokratikus többséget), most meg a facebookon van rohama. A zaklató “addig jó fej, amíg úgy megy minden, ahogy neki tetszik” típussal az első számú szabály, hogy semmi nem befolyásolja, hogy mit lép. Illúzió, hogy “ha én így, akkor ő meg úgy”, még a teljes igonrálás sem hat rájuk.
KedvelésKedvelés
hú, kemény ez a figura. az ilyen figurák általában. és még foglalkoztatják is az embert.
egyszer én is emlegettem, hányan lájkolnak, de azért remélem, ebben a csokorban nem vagyok benne 🙂
KedvelésKedvelés
Én is. 🙂
Az szar, ha ellenem (bizonyítéknak, diadalnak) van az, hogy az olvasót hányan lájkolják. A két oldal képzése, a vagy-vagy elszomorít és néha fel is dühít. Főleg ha a más vélemény alapja félreértés, rossz interpretáció. Sem két álláspont, sem az azokat képviselő két személy nem áll okvetlen ellentétben egymással. Van,. higy tizenegyféle lehetőség van. Van, hogy az ember ezt is, azt is gondolja. Én szoktam lájkolni egymást logokailag kizáró két véleményt is, mert mindkettővel egyetértek valahogy, vagy tetszik, ahogy meg van írva.
KedvelésKedvelés
Van amikor csak azert lajkol az ember lanya, mert a vitapartner bocsanatot kert az esetleges szemelyeskedo megnyilvanulasaert. En tobbszor is lajkoltam mar ezert itt. Magat a bocsanatkerest dijaztam igy. Szoval nem mindig a “partallast” mutatja az sem.
KedvelésKedvelés
Persze. Ezt lesni kis jellemek sportja. Meg van a hangzatos, ám nem túl árnyalt vélemény a népszerű kommentelőtől, és van a karcos, nehezen érthető, ksiebbségi. Én mindig a bátorságot, eredetiséget vagy extra kedvességet, örömteli mondatot díjazom.
KedvelésKedvelés
Ha egy-egy bántó okoskodót sokan diszlájkolnak, akkor megkérdezem a közt, hogy mi legyen az illetővel. Inkább ez igazít el. De biztos vagyok benne, hogy sokan felületesen olvasnak, vagy mindent próbálnak jóra magyarázni, esetleg nem értik, így lehetett itt igen sok vélemény közé rejtett rajzszög, vagy személyeskedő célzás még nyárom. Amit viszont csak én értek.
KedvelésKedvelés
Te minden hozzaszolasodra minmum 2 dislike-ot kapsz, szoval szerintem a faszi ranyomja mindegyikre geprol es mobilrol is. Ritkan jar az ilyesmi ilyen kovetkezetesen parban 🙂 lehet, hogy a nepi himzes megszallottja.
KedvelésKedvelés
Ez viszont főleg neked:
“Annak, hogy szerinted egy újabb írásom ellentmond egy régebbinek, vagy a blog — általad lepárolt — értékrendje, iránya, tartalma ellentétes az új poszttal, többféle oka lehet. Egyik sem ijesztő:
változnak az idők és a gondolataim
más témáról más a véleményem, nem egységes
az eredeti irónia volt/vendégposzt
nem az elvhűség és következetesség a lényeg, hanem a folyamatos intellektuális erőfeszítés
te félreértetted a korábbit, vagy a mostanit, vagy mindkettőt (mármint azt, hogy én mit állítok bennük)
a mozaikdarabokból csak a téged visszaigazolókat látod
nincs is ellentmondás a kettő között
ennyi mindent gondolok egyszerre, gondolatkísérlet, hangos brainstorming
nem kell mindennek, főleg egy ilyen percműfajban született ezerkétszáz írásnak egymáshoz illeszkedőnek, tökéletesen egy irányba mutatónak lenni (nem is lehet).”
Bocsánat, érthetetlen okból Lucerna alá tette, de neked van.
KedvelésKedvelés
Facebookon vagyok úgy néha, hogy egy adott állapotomban felrakok valamit, ami a meggyőződésemmel azonos, később meg, amikor újra módosul a tudatállapotom – felfokozott hangulat bye – bejelentkezéskor azon görcsölök, hogy úristen, erre most milyen reakció jön.
Ha jön egyáltalán, mert olyan is volt, a legcsekélyebb fodrot sem vetette a közösségi óceánon. Ilyenkor kicsit csalódom, és megkérdezem magamtól: mi az, tán kommentre vadásztam? Posztfarmot akartam alapítani mások bevonásával?
Amikor pedig jött válasz, vagy egyetértettek velem, vagy nem. Na, bumm. Nem dőlt össze a világ. Mégis, a gyomorgörcs, az aggodalom, hogy őszinte megnyilatkozásom vajon mit vált ki..? Mármint belőlem. Képes vagyok-e éretten fogadni, vagy begurulok és felmegy az agyvizem, és újra belátom, basszus, ennek kezelését még tanulnom kell. Addig vajon csendben illik maradni, vagy meg-megnyilvánulva edzeni? Kommentekkel is járok néha így. feszít a véleményezhetnék – kérdés az, ez is miért feszít, mi ez a kényszer -, és amikor megteszem, visszatartott levegővel várok. Főleg, ha kimozdulok abból a zónából, ahol addig a megszokott. bevett és elvárt válaszok teremtek. Mármint magamhoz képest.
A legcsúfabb az volt, amikor felvállaltam egy véleményt – nem vágyom gyerekre és nem is lesz nekem -, vitát generált, és amikor kikértem magamnak, hogy a véleményem alapján a személyemet minősítsék, azt a választ kaptam, csak magamnak kerestem a bajt. Minek hoztam elő a témát, ha tudtam, abból ez lehet. Aha, én moderáljam magam, ne azok, akik elvetették a sulykot. Hát szépen vagyunk.
KedvelésKedvelés
A véleményed igazából a legszemélyesebb, vagyis felülbírálhatatlan, de a világnak nyugodtan, egyenes tekintettel elmondható döntésed, amit ha más minősít, az a döbbenet.
Nagyon álságos ez a gyerekbarát-szülj csak, mert gyerekre, anyára is olyan szemét megjegyzéseket tesz a környezet, olyan aljasul hagyja egyedül kínlódni, hogy az elképesztő.
Az érdekes, amikor az ember a saját facebookján szorong, a saját oldalán fél, hogy ki mit szól. Asszem, ez a női megfelelési vágy is. Nem tudom, miket posztoltál, de ideális esetben az embernek olyanok az ismerősei, esetleg úgy állítja be, hogy be kelljen félnie. Én nemrég töröltem 200 ismerőst, jólesett.
KedvelésKedvelés
Én is szelektálok, mostanában csökkent felére az ismerőseim száma és még nem értem a végére.
Magára hagyott anyukák babával: ugyanezt látom. Gumiszoba blogján meg is jegyeztem, hogy jártam kismamáknak szént termékek kiállításán, ahol az egyik gyártó végtelenített videóval promotálta a termékét. Ahol mit láttam? Anyuci kisbabával, kisgyerekkel, többféle életszakaszban, de apa az sehol. Más segítség sem. Villanásnyi időre sem. A marketinges válasz az volt, az anyukák a fő célcsoport, azért az apahiány, de én sokkal többet beleláttam ebbe ennél a steril válasznál.
És az miért van, hogy okos, magabiztos (vagy annak tűnő) ismerőseim olyan ostobának tűnő, babafelhőben lélegző anyukákként kezdik aztán tagadásból épített várban kiégett asszonyokká válnak? Mi lesz velük, miért lesznek ilyenek? Már nem merek gratulálni se azoknak, akik megtudják, várandósok, vagy megszületett a gyerekük. 😦
KedvelésKedvelés
Felmentem a facere, megnezni milyen cirkusz volt ott. Elkepeszto, hogy emberek (konkret emberek persze) a legundoritobb modon belekapaszkodnak, kiforgatjak keretlenul a posztolo gondolatait, minositik, leterroristazzak. Ezek akar a “dogkeselyuk”. De ami meg elkepesztobb, hogy regenyeket irnak,( meghozza primitiv, cinikusnak szant ostobasagokat) nem ertenek a szep szobol sem es csak nyomjak, mintha barmi is igazolhatna a viselkedesuket. Na ez az a szint ami mar nem toleralhato szamomra.Legszivesebben elkuldenem oket a busba.
KedvelésKedvelés
A busba küldés valószínűleg hatékonyabb, mint érvelni.
Én is megkaptam, hogy értetlen ÉS kioktató vagyok, amikor türelmesen próbáltam egy (kirekesztő, önigazoló, jóembervagyok tudattól átitatott, bűnbakképző és némileg tájékozatlan – ezeket a minősítéseket megtartottam magamnak) személynek elmagyarázni, hogy a szempontjait csak egy bizonyos határig tudom figyelembe venni, ugyanis a jogaimról nem áll módomban lemondani.
KedvelésKedvelés
Nocsak! Az egyiknek nem tetszik. Meg ilyet! 🙂
KedvelésKedvelés