és akkor most van az

…hogy tiltakozhatunk.

Többen is írtak nekem, hogy ezt tennék. Szerintem igen, minden hang számít.

Ma a következő levelet írtam a Goldenblognak:

Feladó: Éva Gerle <geerleeva@gmail.com>
Dátum: 2014. november 7. 8:52
Tárgy: kérés
Címzett: goldenblog@goldenblog.hu

Tisztelt Goldenblog szervezők,

vajon korrekt-e, ha az egyik induló egy másik indulót (aki nem is akart részt venni a versenyen, tudta nélkül nevezték), így mocskol?

1.

Kérem, olvassák el ezt a néhány sorát, akármilyen nehéz kibetűzni.

2. “Ha hihetünk a számoknak, akkor a mai napon (2014. november 6-án ) majdnem annyi szavazatot kapott a Huffnágel Életmód magazin a HVG.HU Goldenblog versenyén, mint az eddig eltelt két hétben öszesen. A nap végére így hat helyezést javítva a kezdeti 10. helyről végül a 4. helyet szerezte meg blogunk. Büszkén jelentjük, hogy a szavazatok 5.5%-át birtokolva átléptük a “parlamenti küszöböt”!

Nem gondoljuk azt, hogy ebben a meglepő eredményben bármiképp is közrejátszhatott az, hogy a tavalyi negyedik helyezett Csakazolvassa blogon hétfőn megjelent egy bejegyzés, amit mi ihlettünk Ebből a hisztiből nagy mulatságunkra az derült ki, hogy a szerzőt annyira megviselte az, hogy a Huffnágel Életmód magazin nagyobb a rajongótáborral rendelekezik, mint az ö kis naftalin és macskahúgyszagú blogja, hogy elkeseredésében töröltette nevezését a versenyből. Mi ugyan Huffnágel vs Feminfo Deathmatch-et hirdettünk az indulásnál, de miután őket már az első kanyarban szem előtt vesztettük, kapóra jött egy másik ismert femináci hazugsággyár megalázása. Évá néninek további kellemes öregedést kívánunk, és reméljük, hogy sikerül majd további ráncok, szakralábak és ősz hajszálak nélkül túllendülni ezen az épp aktuális traumáján is. Írjon!!!”

 

Kérem a Goldenblog zsűrijét, hogy a nőgyűlölettől iszamós, agresszív, gyűlöletbeszédet, rágalmazást és uszítást megvalósító Huffnágelt zárja ki a versenyből. Ez nem blogháború, ugyanis én őt nem tekintem riválisnak, többen tiltakoztunk október elején a zavaros, ám igen kártékony Huffnágel ellen ezek miatt az írásai miatt:

 

hogyan_verjuk_el_csajunkat_felesegunket_es_usszuk_meg_feljelentes_nelkul
igy_gondozd_az_asszonyodat

(nem akarom, hogy innen kattintsatok át, másoljátok be a linket a címbe, ha érdekel)
Ez nem vicc, ez nem paródia, ez gyűlöletbeszéd, és Huffnágel igen vitatható módon gyűjtöget szavazatokat.
Várom szíves, érdemi válaszukat.
Helye van-e egy ilyen blognak a mezőnyben?
Üdvözlettel
Gerle Éva

A goldenblog címe: goldenblog@goldenblog.hu

Hétfőig várom, mit reagálnak, de már egyszer írtam ezt, a kéréssel együtt, hogy töröljenek, aztán elkezdem őket nyíltan fingatni itt:

https://www.facebook.com/Goldenblog

Ha egyetértetek, csatlakozzatok. Huffnágel primitív, zavaros, sérült, és még jelentéktelen is, igen, de rendszeresen szerepel az Index címlapján, és amit csinál, KÁRTÉKONY, inkorrekt, pofátlan és veszélyes.

szavazás11.13

45 thoughts on “és akkor most van az

  1. Rettentően le vagyok maradva, én nem olvastam bele még egyszer sem ebbe a blogba, nem gondoltam, hogy ennyire agresszív és kártékony. Hogy képes, és nemi erőszakra buzdít?!

    Éva, engem konkrétan sokkolt, hogy beleolvastam a második linkelt bejegyzésbe (így gondozd…), vagy fogalmazzak, úgy, hogy (újra)traumatizált? Nem tudom. Émelyeg és remeg a gyomrom, szarul vagyok, és visszhangoznak bennem a szavak. Nem idézek itt belőlük, biztos nem mindenki akarja látni még véletlenül sem.

    Remélem, elmúlik hamarosan ez, mert rosszul lettem ettől az egésztől. Mindjárt írok a goldenblognak, de az indexnek és a blog.hu-nak is szándékozom.

    Uramisten, erre nincsenek szavak, engem mindig meg lehet lepni, ebben az országban működhet ÉS versenyen nevezhet egy ilyen gyűlölködő, erőszakra buzdító szemétláda fos?!?!

    Kedvelés

    • Nekem is napok óta görcsben áll a gyomrom, amióta odakattintottam (innen kattintottam oda, elnézést, csak utólag olvastam el a kérést, hogy ne tegyem), egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ez így, ebben a formában létezik még a magyar neten, vagy bárhol a világon. Hogy ennek van keresete. Hogy vannak nők, lányok, akik ebben élnek benne, és a kedves párjuk még ideológiát is talál hozzá a neten.
      Én hajlamosabb vagyok azt gondolni időnként, hogy a feminista célkitűzések túlzóak, túlpörgetettek, nem gondolom magam feministának, de amikor ilyesmivel szembesülök, akkor látom csak, milyen bugyrai vannak még a valóságnak, amik szerencsémre eddig láthatatlanok voltak előttem. Pedig éreztem már én is magam megalázva, de hogy van az alázásak ilyen tudatosan megtervezett szintje (még ha poénkodás szintjén is, de azért riasztóan komolyan veszik szerintem magukat), arra azért nem gondoltam.

      És milyen szörnyű, ahogy élvezettel gúnyolódnak az idősödő nőkön, mintha minden személyes sérelmeiket, sikertelenségeiket rajtuk akarnák megbosszulni, pedig a kor az egy adott dolog, nem személyiségjegy. De most, hogy közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, egyre ijesztőbbé válik ez: nem, nem lehet, hogy nekik van igazuk, de akkoris, mi lesz velem? Ez is egyébként a feminizmus felé lök engem, mert az öregetéstől való páni félelem arra sarkall, hogy megerősítsem magam öntudatilag annyira, hogy mire végképp nem tudom majd megúszni az “öreg” jelzőt, már legyen annyi tartásom, hogy a Pisti félék maró gúnyolódása leperegjen rólam. Kemény meló lesz. 😦

      Írok én is emailt a Goldenblognak, előre büszke vagyok rá, hogy megteszem. (Mert azért nekem az ilyen protestálás sem mindig evidens, már önmagában egy győzelem, hogy merek ilyen levelet írni.)

      Kedvelés

      • Tök mindegy, milyen vagy. Ha anya vagy, azon poénodnak. Ha húszéves, azon. Ha van pasid, azon. Ha nincs, azon. Ha viruló 36 éves vagy, azon. Ha nem hallgatsz, ha nem szajkózod, amit ők, akkor bántani fognak-. Bántani akarnak. Ennyire kell erősnek lenni, hogy ne érdekeljenek. Mindegy, milyen vagy, bántani fognak, mert gyengék, és mert nő vagy. Kis marginális csoport, buta érvekkel, szar helyesírásssal, izzadó tenyérrel lesik, szóba áll-e velük valaki, és rútak, mint az éj. Inkább az az ijesztő, ahogy a fellépésük felnagyítva megmutatja a többi férfiban rejlő dinamikákat. Meg az, ahogy a nagy internet, a blog.hu, a Goldenblog, az Index ezt tolerálja.

        Kedvelés

    • Ezt a választ kaptam:
      Kedves Ilona!

      Az említett blogot a mai napon felszólítottuk a tisztességes versenyben való részvételre, abban az esetben kerül a blog kizárásra, ha a felszólítás ellenére továbbra sem tesz eleget ennek a feltételnek.

      Üdv,

      VARGA ZSÓFIA
      Gyakornok

      hm… a “tisztességes versenyben”, tisztességtelen tartalommal,
      nagyon gyenge válasz 😦

      Kedvelés

  2. Egyszer kattintottam rá, pont ezen a két említett címen akadt meg a szemem. Hogyan kell megverni a nőt ahhoz, hogy ne tudjon feljelentést tenni. Embergyűlölő szemét. Mi lehet annak a nőnek a fejében, aki ezt követi/kedveli/olvassa? Hogy ő a kivétel, őt befogadták, ő jól csinálja? Micsoda illúzió. A nőgyűlölő nő. Csúf ellentmondás.

    Kedvelés

    • Egyre többet olvasok Pistinél (én, mazochista hülye) és egyre ijesztőbbnek találom. Most vagy blöfföl, vagy tényleg ennyire beteg, hogy elhatározta, a szerinte rendkívüli erejű magyar feminista mozgalmat fogja pusztítani.
      De olyan mocskolódás megy ott ellened, ami már a Kozmáék szintjét üti, ez is nagyon nyomasztó. És ráadásul valaki olyan infókat oszt meg ott, ami arra utal, hogy valaha személyes barátságban volt veled, vagy legalábbis belső infókat ismer az életedről. Mi ez az egész? 😦
      Ráadásul abban igaza lehet sajnos (online reklámszakembernek tartja magát rendkívül nagy arccal), hogy ez a balhé neki kedvez, feltornázta magát a Goldenblogon, amióta írtál róla, és mintha egyre többen kommentelnének nála. Arra számított, hogy a hosszas ignorálás után addig provokál, amíg írnak, beszélnek majd róla, népszerű lesz. Kicsit ilyen volt anno a szélsőjobbos Tomcat is. Ő is nagyon értett a provokáláshoz. Bár szerencsére ő már sokkal kevesebbet szerepel a magyar neten. Rerméljül ez lesz Pisti sorsa is. Most engem ez a jelenség (az ő nyomulása) nagyon nyomaszt. Úgy globálisan is nyomaszt, hogy ezek a dolgok így működnek, szinvonal nem kell (egyszerűen nincs egy cikke elírás nélkül, ráadásul simán összeollóz mindenfélét a netről), jó érzés, erkölcs, emberi gondolatok nem kellenek, a mocsok kell.

      Irtam a Goldenblognak és remélem lesz eredménye. Persze lehet, hogy még ez is az ő malmára hajtja a vizet, mártírkodhat majd, hogy a “feminista nagyhatalom” kirakta őt a versenyből, népszerűbb lehet a blogja. Már így is sokkal népszerűbb a megérdemeltnél.
      A mocsok után, amit ott rádzúdítottak, nem csodálkoznék, ha most is a feljelentés mellett döntenél. Bár sajnos jogilag és marketingileg képzettebbnek tűnik Kozmáéknál. Miért kell ez? Komolyan miért kell ez nekünk megint? A világnak? A nőknek? Az emberiségnek?
      Miért van az, hogy ez a rakás izé nem bírja elviselni, hogy most már nem lehet (legalábbis a világ nem minden részén) rendelésre engedelmes, olcsó nőt találni, és ez annyira feldühíti őket, hogy bosszúhadjáratba kezdenek? (Mellesleg az azért szánalmas, hogy a bosszúhadjáratot úgy képzelik el, hogy megvonják tőlünk a csodállatos szerszámaikat…no comment). Szomorú vagyok most ettől, lehangolt és megijedt.
      (Mindezt persze csak azért merem leírni, mert jelszavas. Nem akarok Pistának sikerélményt szerezni…)

      Kedvelés

      • Nem csak a nők irritálják őket, hanem a saját jelentéktelenségük is. Más sikere. Jó érzése.
        Nem érdekel, miket írnak.
        Én nem félek, ellenben körültekintően döntök, és az úgy lesz.
        Ha van erőd, erőtök, a kifogas@blog.hu-n ezek ellen is lehet tiltakozni.
        Aki odakattint, annak írom, mert nem nagyon ment át az én nyári kiakadásom: íme: egy itteni aktív olvasó, aki elárult, és még ferdít is.
        Ugyanő mocskolt a Kozma-petíción is, hónapokig.

        Kedvelés

      • Nem, ez így ennyire nem jött át valóban, én peticiókat sosem olvastam.
        Megdöbbentő 😦

        Kedvelés

      • Az.
        Az ismeretleneké is az, de hogy egy itteni, aki hajdan rajongott, elárzlt, és gyűlölködő blogokon értekezik arról, mi van a lakásomban (!) (és tényleg, pl. a mosdókagylóban mosogattam, amíg nem volt konyha), vagy hogy büdös a szám, és mindenki majdnem elájult a blogtalálkozón, vagy hogy ki a szerelmem és mi van vele, és teszi mindezt Kozmáék gyűlölködő petícióján, meg antifeminista blogon, ahol ki akarnak nyírni, ez döbbenet, ez olyan, hogy hányok azoktól az emberektől, akik kibeszéltek, kutakodtak, kíváncsiskodtak. A többiek meg itt megítéltek, meg elmentek szép csendben, amikor nyáron pont ezekre reagáltam.

        Miért? Beteg? Torz? Ez a névtelenség kísértése?

        Kedvelés

      • Én barom , szintén olvastam. Hogy a fenébe lehet ilyet, és főleg, hogy indulhat versenyen?? Nem olvasták, amit ír? Küldtem tiltakozást, de vajon értik -e, ha eddig hagyták ezt a szörnyszülöttet pusztítani?
        Jogi lépést érdemes lenne tenni?
        És Éva, tudunk valahogy aktívan fellépni ez ellen?

        Kedvelés

      • Igen, a mártírszerep nagyon vonzóvá tenné a rohadékot. Kíváncsi vagyok, hányan szóltak miatta a goldenblognak. Mondjuk nincsenek illúzióim. Utálom a tehetetlenséget.

        Kedvelés

  3. Írtam a blog.hu-nak is.
    Sajnos szkeptikus vagyok az ügyben, meg tényleg félek attól, hogy a kelleténél népszerűbbé tesszük ezt a beteg fickót.
    Megfigyeltem több írásánál is, hogy a régebbi szövegeinél is csak októberi dátumozással vannak hozzászólások, tehát valóban felfigyelt rá most egy adag ember, aki eddig azt sem tudta, hogy létezik. És érezhetően most nagyon nyeregben érzi magát. 😦
    Többet nem kattintok oda, ez szent fogadalom, bízom a Goldenblogosok és a Blog.hu józan ítélőképességében. Meg abban, hogy ezek az izék nem lesznek a kelleténél népszerűbbek.
    Valami irracionális optimizmusból vezérelve (időnként még ilyenem is van 🙂 hiszek abban, hogy affelé megy a világ, hogy az ilyeneket izolálja.
    De azért ijesztő a jelenség.

    Most még inkább örülök, hogy van ez a blog itt, egy üdítő oázis a bűzös, mocskos netmocsárban. 🙂

    Kedvelés

    • Köszönöm, a kommentedet is, meg azt is, hogy írtál.

      Szerintem a közöny nő.

      Amikor szóvá tettem a facebookon, hogy kussolnak a férfiak, pedig egy férfi fenyeget férfijogok nevében, meg uszít férfiakat egy nő ellen, akkor ketten jöttek oda: az egyik magyarázkodni, az én viselkedésemet firtatni (férfi), egy nő meg tanácsot adni, hogy “szálljak ki”.

      Kedvelés

    • Köszönöm.
      Ilyen komment jött (a facebookra kiírtam, hogy még mindig a mezőnyben van):
      “Huffnágel Pista Azért van ez Éva, mert nem kampámyolsz rendesen. Nem végzel Férfimunkát, csak nő módjára maszatolsz,. Azt hiszed, hogy a te, meg a omeganőstény sorstársad facebook posztjára megindulnak a femináci tömegek? Hol van az a kibaszott petició, amife múlt hét óta várok? És nagyon legyezgetné a hiúságomat egy fain kis tüntetés is, most, hiogy ekkora divat lett, de hát mindent én sem kaphatok meg. Minden esetre köszönöm, hogy a tizedik helyről végül a negyedikig repitett minket a hangos picsogásod.”
      Bár blöfföl, mert nem tettünk linket, senki ne tegyen, tényleg fontos, hogy ne csapjunk neki reklámot. Ne legyen figyelem. Most akar berobbanni, azt állítja a tumblin, hogy rólam vette a példát, hogy mit lehet elérni egy bloggal és ő most megroggyantja a feminizmust.
      Olyan harminc tiltakozásról tudok.
      Ő egy híresen nőgyűlölő ügyvéd lótifutija. Vannak ilyenek, hogy felhasználók tartalmai rejtélyes módon eltűnnek a blog.hu-ról vagy az Indáról, ez a nagyon sérült ember meg valamiért védettnek hiszi magát.

      Kedvelés

  4. Nem kaptam választ a goldenblognak írt levelemre, még olyan gyengét se, mint Ilona.
    Történt valami, és csak én nem tudok róla, vagy ennyire nagy a közöny?30 tiltakozás csak??

    Kedvelés

  5. Ideértem, elolvastam, megdöbbentem ismét. Melyik az utána álló blog? Nálam elég bénán látszik, nem látom a sorrendet. A két bejegyzést csak most olvastam, főleg a második fájt nagyon: ezt a taktikát annyi férfi használja félig-meddig öntudatlanul. Az egész blog (mármint az övé) úgy gáz, ahogy van. Gondolkodtam, nem sért-e törvényt, szerintem határeset. Sajnos jól látja, max. annyit követ el, amiért egy-egy bocsánatkérésre felszólítással, törléssel szankcionálhatják. Legalábbis a blogján, a fb-on már néha eldurran az agya.

    Kedvelés

  6. Zsarnai Beáta az utána való blog. Csak akkor látsz sorrendet, ha szavazol, ahhoz be kell lépni facebookkal, és ha nem akarod, hogy megossza a szavazatodat, akkor azt a pipát kivenni. A Goldenblog kussol, jelenleg Huff 5,4, Zsarnai Beáta 5,3 százalékon, és pont ez a Huff nagy ambíciója, hogy negyedik legyen, mint én tavaly, vagy jobb.
    Kommentben bűncselekményt megvalósítva rágalmaz, uszít és fenyeget.
    Megkérdeztem az ügyvédemet, a polgáriban ez sérelemdíjként mennyi, különös tekintettel erre:
    “2:52. § [Sérelemdíj]

    (1) Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért.

    (2) A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára – a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.”
    Olyan számot mondott, hogy csak néztem. Ötszörösét annak, amit én gondoltam. Nem ma kezdte, kb. az egész celebvilágnak ő a személyiségi jogi ügyvédje. (És nem a szerelmem.)
    Szóval nekimegyünk, de nem lesz csinnadratta. Ti se mondjátok el senkinek, okosan kell.

    Kedvelés

  7. Goldenblog csinált valamit? Reagált valakinek? Nekem nem.
    A honlapukon még mindig 7-ei a legújabb poszt, ahol Pisti negyedik a kategórájában. (Őhozzá már nem akarok kattintani, nagyon megfeküdte a gyomromat)

    A Goldenblog közönbösségére nekem három magyarázatom van:
    – nem zavarja őket Pisti mondanivalója
    – a provokáció fontosabb, mint az erkölcsi tartalom
    – szarnak az egészre, el sem olvassák a blogokat, de az emaileket sem
    A harmadik megoldást tartom a legvalószínűbbnek, de ez sem vet túl jó fényt rájuk. Pedig valaha úgy tudom, presztizse volt ennek a versenynek.
    Ez így nagyon gáz, és komolyan csalódtam. 😦

    Kedvelés

  8. “Kedves Éva!

    A Goldenblog által felkért szakértői elemzések után megállapításra került, hogy az említett blog nem tartalmaz kirekesztő, rasszista, uszító írásokat.

    Mivel ebben az esetben a Goldenblog versenyén túlmutató, két, egymással szemben álló érdekeket, nézeteket képviselő csoport személyes vitája zajlik, ezért nem áll módunkban ebbe a vitába beavatkozni.

    A közönségi szavazáson folyó versenyen a szavazás nyilvános, az elért helyezésről a közönség fog dönteni. Az említett blogot felkértük az etikus kampány folytatására, aki ebben együttműködést vállalt.

    Köszönjük türelmedet!
    Üdv,
    (ugyanaz a)
    Gyakornok”

    Kedvelés

    • Ezt csak most olvastam, gáz.
      Azóra persze mégis kizárták. A saját blogján (megint megnéztem persze) megmutatta az emailt, miszerint uszítás nincs, de polgárjogi következményei lehetnek, ezért kizárták. Valamitől megijedt a HVG. De ez akkor is gáz, miért nem a saját erkölcsi érzékük müködik, miért a pertől való félelem?
      Na mindegy, azért a kizárás egy kicsit megnyugtató…

      Kedvelés

      • Nem őket lehet perelni, ellenük legfeljebb médiaetikai panaszt lehet tenni, hanem a Pistát. A levélben is ez áll: a blog tartalma miatt perelhető a blogger.

        Kedvelés

  9. És a válaszom (kissé azonnali):
    “Nem, Zsófia, és nem, Hvg.
    Nem két csoport van.
    Vannak emberek, akik komolyan veszik az emberi jogokat, és jogállamhoz illő eszközökkel fejezik ki álláspontjukat.
    És vannak a beteg lelkű, sunyi, agresszív csalók, akiknek sanyarú gyerekkora, előnytelen külseje és frusztrációja, tehát a személyes adottságai hatalmassá szorozzák a készen kapott rendszerszintű nőgyűlöletet és tisztességtelenséget. Ők elborult lelkű amerikai nőgyűlölőktől szereznek szavazatokat, majd ezt a posztjukat sietve törlik. Egyedül élő özvegy nőről hazudoznak, kegyeletsértenek, fenyegetőző trollokat szabadítanak az értékelvű, igényes és sikeres blogomra, épphogy vérdíjat nem tűznek ki.
    Ezek nem csak személyiségijogi és emberijogi sérelmek, hanem bűncselekmények, és mindezt Huffnágel a szavazathajsza során csinálta, valaki ellen, aki nem is indult, s aki az önök jól kivehető manipulációja (a tavalyi indulók automatikus átzúdítása — tavalyi linkkel!!!) miatt szerepelt egyáltalán a versenyben.
    Utóbbi csoport műveletlen, névtelen, lihegő, unatkozó és agresszív digitális bennszülötteket tartalmaz, akik éhesen lesik a konfliktust, a megalázás lehetőségeit, és régóta cyberbullyingot folytatnak ellenem.
    Melléjük állt most a Goldenblog és a Hvg azzal, hogy engedi a mennybe menni a provokatőrt.
    Úgyhogy az ügyvédjüket a klotyón lehúzhatják, az meg segget törölhet a diplomájával.
    Én fizikailag sem vagyok biztonságban: azok, akik célponttá tettek Huffnágel csatakiáltására, és akikhez soha életemben nem szóltam, előzmény nélkül, illetve bloggeri irigységből támadtak meg, a lakcímemet is közzétették.
    A Goldenblognak felelőssége van e tekintetben, hiszen Huffnágel eredetileg engem — a tavalyi negyedik helyemet — akarta megelőzni, és ezért próbált így figyelmet kelteni.
    Eddig azt hittük, a Móricka meg a Kurucinfó az, ami nem érti, mit jelent az emberi jog és a csoportok közötti békés kommunikáció. Ezek a szánalmas orgánumok azok, amelyek asszisztálnak ahhoz, hogy másokat megalázzanak, ellenük uszítsanak, értékeiket nevetségessé tegyék.
    Most látjuk, hogy nem.
    Gratulálunk, és persze megyünk tovább.
    Üdvözli önöket
    Gerle Éva”

    Kedvelés

      • A panaszhoz kellene egy kis jogi tudás, ugye? Hol lehetne utánanézni a szükséges információknak?

        Kedvelés

      • Nevezett hatósággal (Hírközl,) van folyamatban ügyem (szolgáltatóm felügyeleti szerve).
        Két hete írtam nekik elsőbbséggel, tértis-ajánlottan, a minap válasz jött, h nem mellékeltem az illetékről szóló csekket, ami jelen esetben 3000.-.
        Ha nem fizetem meg, az ügyemet felfüggesztik. Lehet kérni díjmentességet, rám nem vonatkozik sajnos. Számomra kedvező döntés születése esetén a szolgáltatómat kötelezik ezen összeg kifizetésére is (számomra 🙂 )
        Hátha nem tudtatok erről.
        Az igazság elbírálása pénzbe kerül.
        Nagyon drukkolok! Mélységesen felháborító, gyomorforgató a jelenség.
        Nagyon vigyázz magadra!

        Kedvelés

  10. Visszajelzés: mit jelent a… 3.: zaklatás | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .