203 thoughts on “belelóg az ex”

1. “Esetleges nehéz érzéseinket egyedül intézzük, mint a készpénzfelvételt.”
   “Az az én bajom, hogy másokról is feltételezem, hogy ilyenek.”

   Ezek ilyen hegyről tiszta időben szétnézős gondolatok, a többség ott lenn él a szmogban, tülkölésben… Szerintem ehhez nagyon nagy belső magabiztosság kell. Ha ez nincs meg, akkor a saját érzéseiben se bízik az ember, meg abban sem, hogy talál majd másikat, és jobbhíján, addigis, tartaléknak jó lesz.

   Az is nagyon bántó, ha az ex nem fizikailag van jelen, hanem a másik érzelmileg nem dolgozta még fel, új kapcsolata van, de látszik, hogy a szakítás a legnagyobb trauma eddig az életében, ha fel van háborodva, hogy bánt vele az ex, ha még nem gyászolta meg.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Igen, ismerek egy ilyet, akit rögtön az első szerelme elhagyott, és azóta sem dolgozta fel. És hozzá fixa ideája, hogy “a nők mind olyanok” (értsd: elhagyják a pasit).

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Én azóta is tartom az igazán fontos emberekkel, hogy nem nekik sírom el, hogy velük van bajom.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

2. de mi van akkor, na ott a közös gyerek, aki napi szintû együttmûködést kíván. Nem akarsz már jóban lenni az ex-szel, meg rosszban sem, csak lenni végre nélküle, de ugyanott kell lenni mindkettôtöknek. Kontrollra kell vinni a kicsit, kinôtte a tornacipõt, nevelés nélküli munkanap lesz pénteken. De ha ezek nem is lennének, az ex az egyetlen, akit érdekel, hogy mégsem kötéltáncosnô akar lenni a gyerek, hanem cicaállatorvos, hogy milyen vicceset mondott megint vagy hogy mi bántja mostanában, hogyan lehetne segíteni neki.

   Közben a problémák is tovább élnek, pedig azért szántad rá magad a szakításra, hogy megszabadulj tõlük, de pl anyós ugyanúgy ármánykodik a gyereken keresztül (én mondjuk letiltottam az enyémet, de kb egy vagyok a millióból ezzel). Mikor lesz valóban vége? Mondjuk ha 15 lesz a gyerek? Vagy 21?

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Ha 15, akkor még nem. Tapasztalat 😦 Én előre félek attól, hogy mi lesz, ha valamelyik gyerekem esküvőre szánja el magát. Mert hogy én nem akarok egy percig sem találkozni az apjukkal, pláne netán fizetni az ő szórakozását, az tuti. Na de a gyerekemmel sem szeretnék kiszúrni. Ezen jó pár hónapja gondolkozom, még nem jutottam megoldásra.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Az komoly, hogy a szülők fizetik az esküvőt? És csak az egyik?

       KedvelésKedvelés

     • Miért, ki más?

       KedvelésKedvelés

     • A fiatalok mondjuk? A násznép közösen?

       KedvelésKedvelés

     • Én sem értem, bár azt is a héten tudtam meg, hogy ráadásul az a szokás, hogy a menyasszony családja állja az egész bulit.
       Egy csomó kérdés merül fel bennem ezzel kapcsolatban (miért pont egy bulira kérjek pénzt, nem bármi másra? miért kell akkora cécó? és akkor ki hozza a döntéseket – helyszín, meghívottak, dekor, mittomén?) De leginkább az: mégis, kinek az ügye ez az egész, az enyém vagy az anyámé/apámé? Most akkor felnőttem-e, vagy csak férjhezmegyek? Elteszem a lóvét, de élem a saját életemet, vagy akkor ezzel feljogosítom őket arra, hogy beleszóljanak? És meddig lesz ez még így?

       KedvelésKedvelés

     • A násznép közösen? Ez csak elmélet, vagy van ember aki ilyet már látott is? Persze állati jól hangzik, tetszene is.
       Jóbarátomék maguk fizették maguknak. Aztán sógor arra hivatkozással nem fizeti meg azóta többszázezres tartozását nekik, hogy ha ekkora esküvőre tellett, nem hiányzik onnan az a pénz.

       KedvelésKedvelés

     • Én voltam ilyenen. A pár azt kérte, hogy ne vigyünk ajándékokat, hanem szálljunk be. Pénzzel vagy piával.

       KedvelésKedvelés

     • Egyszer voltam batyus lagzin, ahol a vendégek hordtak össze minden kaját és italt. Volt egy nagy online táblázat az előre megtervezett menüvel, amiben mindenki bejelölte, hogy mit és mennyit hoz.

       KedvelésKedvelés

     • Nekem ilyen “lagzim” volt, én pikniknek hívtam. Mindenki hozott valamit, én is, a férjem is főztünk. Szűkkörű volt és mindenki nagyon élvezte. Végig beszélgetés volt, este tábortűz. Csak olyanok jöttek, akiket érdekelt, hogy mi van velem.

       KedvelésKedvelés

     • Én is voltam ilyenen, többször is. Mondjuk, inkább abban a formában, hogy csak a lagzira hívnak nagy vendégséget (előtte van egy vacsora a szűk (tényleg szűk) családdal, a bulira meg mindenki hoz megbeszélés szerint sütit/salátát/innivalót. A mi esküvőnk után nem volt klasszikus buli, egy (amúgy elég egyszerű) ebéd volt sok emberrel, de pl a sütit mi is kaptuk a rokonságtól meg a barátoktól, anyósom vetette fel és ő szervezte meg, hogy ki mit készít (és lehetett nemet mondani, nem volt semmi kötelező). Nagyon jó hangulatú volt amúgy az egész. Mi is viszonylag fiatalon, egyetem alatt házasodtunk össze, igazán nem volt drága, ki tudtuk volna fizetni teljesen, de a szüleink beszálltak valamennyivel, úgyhogy nem panaszkodhatunk. Én akkor még olyan zöldfülű voltam, fogalmam sem volt, hogy lehetne csokiszökőkút, hintó meg köszönőajándék, fotósunk sem volt, vőfély/ceremóniamester sem, külön díszítés sem, semmi ilyesmi.
       A pezsgő az étterem ajándéka volt, ha ők nem ajánlják fel, nekem eszembe sem jut, hogy kéne pezsgő vagy egyéb alkoholos ital, mi ebédhez nem szoktunk ilyet inni. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Irigylem ezeket a családokat. Ahol lakásokat, autókat, esküvőket finanszíroznak. Mi mindent magunk fizettünk.
       A mindennapjaim az anyagiak beteremtése körül forognak. Igazi rabszolgalét. Unokát is csak későn “kap” majd a család 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Jó, a te férjed már bőven nem abban a korban volt, hogy a szülei bármivel is beszálltak volna, de aki fiatalabb korában házasodik?

       KedvelésKedvelés

     • Ez elég gáz megjegyzés volt.

       KedvelésKedvelés

     • Bocsánat. Mindazonáltal ha valaki egyetem alatt házasodik, akkor nem igazán várható el tőle, hogy kifizesse a bulit, vagyis maradnak a szülők, nem? Ez tényleg annyira elrugaszkodott hozzáállás?

       KedvelésKedvelés

     • Mi fiatalon házasodtunk és mivel a szüleink anyagilag nem engedhették meg maguknak, hogy fizessék az esküvőt, így mi magunk tettük, nagyrészt kölcsönből, számítva rá, hogy a befolyt pénzből vissza törlesztjük. Igyekeztünk spórolós, kis lagzit tartani, de így is százezrekbe került.

       KedvelésKedvelés

     • Egyetlen esküvőm ezért volt rendkívül költséghatékony. 1992-ben 600 forintba került. Mindenki nagyon jól érezte magát. Mai viszonyok közt lehet ez akár egy huszas is.

       KedvelésKedvelés

     • Én is viszonylag fiatalon, de legalábbis számottevő önálló jövedelem nélkül (egyetem alatt) házasodtam, ám az esküvőn semmilyen befolyó pénz nem volt. Ööö, bocsánat, mégis, annyi volt, hogy három rokontól kaptunk nászajándékba pénzt, de azt kifejezetten lakásvásárlásra, és arra is fordítottuk. De nem is tartottunk drága bulit, annyira volt low-cost, amennyit a szüleim ki tudtak fizetni.

       KedvelésKedvelés

     • “ha valaki egyetem alatt házasodik, akkor nem igazán várható el tőle, hogy kifizesse a bulit, vagyis maradnak a szülők, nem?”

       Nem igazán várható el??? Na ezt hogyan kell értelmezni?
       Ha nincs pénze, akkor ne házasodjon.

       KedvelésKedvelés

     • A jelenlegi családjogi törvény szerint nulla forintból meg lehet házasodni. Egyik eleme sem kerül pénzbe. Ha a gyereknek van egy ünneplős farmere, és tud valahonnan tépni három szál rózsát, az már a fényképeken is jól mutat.

       KedvelésKedvelés

     • Igen de fent a buliról volt szó. Egyébként klassz. Mondjuk én nem értek egyet a fiatalon kötött házassággal.

       KedvelésKedvelés

     • Bulit akkor tartsunk, ha futja rá, vagy összehordják a barátok/hangyák.

       KedvelésKedvelés

     • Egyről beszélünk, házasodni lehet jutányosan is, bulizni meg nem muszáj.

       KedvelésKedvelés

     • Sziasztok! Első kommentem itt, habár lelkes olvasó vagyok már egy ideje. Jó itt, megmozgatnak a témák, gondolkodom. Nem is tudom, hogy miért most veszem a bátorságot, talán még aktuális a téma. Szóval én is a fiatalon házasodók közé tartozom. Amit írtok, világos: gáz, ha csak a család várja el, az is gáz, ha a “fiatalok” várják el. Nekünk szerencsénk volt, azt mondta az apám, hogy szívesen beszáll az esküvőbe. Nem volt semmi felhajtás, (de) óriási szeretetben telt az este, szép volt és őszinte, de kellőképpen komolytalan is. Amennyi pénzünk volt, azt beletettük, a maradékot kiegészítette a család. Senki nem várta el, hogy kifizessék, sőt, megvolt a lelkiismeretfurdalásos szakasz is. Viszont, és nekem ebben ez lett az egyik fő lényeg, nagyon jó volt végül elfogadni az apámtól azt, amit tényleg szívesen adott. És nagyon jó volt leszarni végül azt, hogy majd mások azt gondolják, hogy persze így könnyű (és tényleg összesen két bogrács kiváló tokányról beszélünk). Ez csak a mi történetünk, és egyetértek azzal, hogy nem várható el. “Ha nincs pénze, akkor ne házasodjon.” – ezt viszont egyáltalán nem értem…

       KedvelésKedvelés

     • Szia, jó, hogy itt vagy, írj még!

       KedvelésKedvelés

     • Gondolom, arról van szó, hogy a házasságkötés felnőtt döntés, illik érte felnőttként vállalni a felelősséget anyagilag is.

       KedvelésKedvelés

     • Aki árva, megteheti, hogy egy szál virággal az anyakönyvelő előtt. Én kölcsönkért utcai ruhában, (mert ruhám nem volt, nadrágban jártam és kockás ingben) gyűrű nélkül, állampolgári szertartáson, egyetemistaként házasodtam. Kértem a lédit, hogy NE tartson beszédet, de tartott, botrányos volt, de nem szólhattam ott be, hogy bocsi, állítsd le magad. Anyósom meg akarta hívni a barátnőit az esketésre, meghívta. Apám meg akarta hívni legalább a szűk családot egy ebédre. Meghívta. Na akkor ettem bélszínt. Az ő kedvéért. Pedig ők is csak két tanúval, de legalább esküvői ruhában.

       KedvelésKedvelés

     • Ha fiatalon még nincs pénze, akkor halassza későbbre. Gyűjtsenek, egyeztessen a családdal, szülőkkel és ha van rá lehetőségük, akkor házasodjanak.
       De lehúzni a szülőket, leterhelni őket, a vérüket szívni, nem szép dolog.

       KedvelésKedvelés

     • Senki nem beszélt a szülők lehúzásáról és a vérük szívásáról. Miért baj az, hogy kifizettek a családnak egy ebédet? Amit mondjuk az egyik nagyszülőm valamelyik kerekebb születésnapja alkalmából is megtettek volna?

       KedvelésKedvelés

     • Ki beszélt rólad, a te házasságodról, nem értem. Az a kérdés, hogy elvárható-e, hogy természetes-e.

       KedvelésKedvelés

     • Laci, ha megnézed följebb, az én hozzászólásom váltotta ki az ellenvéleményeket.

       KedvelésKedvelés

     • Én nem azt olvasom ki azokból, hogy ciki, ha a szülők fedezik az esküvő költségeit, hanem az a ciki, ha ez a gyerek részéről elvárás.

       KedvelésKedvelés

     • De ezt viszont senki sehol nem írta.

       KedvelésKedvelés

     • Nekem az, hogy ki más, ha nem a szülő, eléggé elvárás-ízű volt.

       KedvelésKedvelés

     • Csakhogy ott pont arról volt szó, hogy én fizetném az én gyerekemnek, akkor most ki vár el kitől és mit? (Talán én? vagy a gyerekeim, akik nem is tudnak erről semmit?)

       KedvelésKedvelés

     • Az a kijelentés, hogy ki más, mint a szülő, általános. Az elvárás nem a te családodra, hanem a többi szülőre érthető. Mintha általában a szülők dolga lenne, holott a döntés nem az övék. Erre a kérdésre jöttek a válaszok, hogy nem okvetlenül a szülők dolga, és hogy milyen egyéb lehetőségek vannak.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem meg egy beszélgetés, vagy legalábbis mondatfolyam közepéről (végéről) kiragadni egy mondatot és önmagában reagálni rá pont hogy direkt félremagyarázás és belekötés.

       KedvelésKedvelés

     • A mi esküvőnket teljes mértékben mi fizettük, sokat kaptunk vissza ajándékként belőle. De mindkettőnk szülei elváltak, így azért volt némi fejtörés a kit hova ültessünk témakörben. Végül mindenki jól elvolt, apám az új családjával és anyu is, sőt anyósomék is képesek voltak szóba állni egymással normálisan. Viszont hallottam már nem egy olyat, hogy az ilyen szülők még az esküvőn is tépték egymást, baráti körben előfordult. Tényleg nem lehet egy napot kibírni és értelmesen viselkedni mondjuk a gyerek kedvéért?

       KedvelésKedvelés

     • Ha elmész a gyerek szülői értekezletére, az kevesebb, mint egy esküvő, ugye? Ha a szülői előtt az utcán ex pont akkor jön az autóval, amikor átmegyek az úttesten, és belelép a gázba, hátha sikerül elütnie, szülői után pedig bent az épületben mindenki orra előtt elgáncsol(t volna, ha nem lettem volna elég rugalmas lábú), akkor te szívesen mennél egy sokórás esküvőre? Ahol nem csak magamra kell vigyáznom, hanem a kisebb gyerekemre, sőt, az idősebb rokonaimra is? Én nem mondom azt, hogy senki ne menjen, de speciel én mostanában tuti nem vállalnám be, abban bízom csak, hogy még sok-kevés év eltelik addig, és csak változik valamennyit a helyzet.

       KedvelésKedvelés

     • Bocsáss meg, ez most komoly? Hogy elgázolt, meg elgáncsolt? Hány éves ez a koraérett fiúcska?

       KedvelésKedvelés

     • Igen, komoly, nem viccből írtam semmit, és nem is viccből váltam el tőle. Nem gázolt el, mert van életösztönöm és beugrottam az út szélén parkoló autók közé, majd tovább a járdára, és valószínűleg ha nem teszem, akkor csak belelépett volna a fékbe, talán annyi kontroll még volt benne, de a szándék, minimálisan fenyegetés szinten olyan egyértelmű volt, hogy arra jövő másik szülő fordult oda hozzám rögtön akkor megkérdezni, hogy ez most mi volt (vagyis nem én képzeltem a helyzetet). A gáncsolás is teljesen komoly volt. Nem hiszem, hogy az életkorának bármihez köze lenne, de egyébként akkor, amikor ezek történtek, 40 éves volt. Később olvastam Sophie Hannah-tól az Idegen arcocska c. regényt, abban szerepel egy pár, amelyik ugyan nem válik, de egyértelműen krízishelyzetben van, és a regényben alaposan kielemzik a férfi viselkedésének a mozgatórugóit – nekem sokat segített abban, hogy megértsem, hogy mi történt, mert a történések, és meglátásom szerint a mozgatórugók is a mi esetünkben nagyon hasonlóak voltak.

       KedvelésKedvelés

   • Ez a közös gyerek, ez mindenképp bonyolít. Egyszer, már régebben, nem tudom, hogyan, honnan jött, azt találtam mondani gyerekeim anyjának, hogy ha a gyerekek nem lennének, nem is tudnék már róla, hogy mi van vele. Ő meg meglepődött. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a viszony egyértelmű (a részéről is), visszarendeződésre gondolás, meg jelenlegi partnereknek emlegetés nincs.
     Másrészt van olyan exem, akivel évekig tartottuk a kapcsolatot – közös baráti kör volt, a barátokon, összejöveteleken, nem kifejezetten egymással. Még az esküvőjén is ott voltam. Most is tudunk egymásról valamelyest. Persze ez egész más, tényleg barátság lett belőle, tiszta volt a dolog, hogy a szerelemnek vége.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Az a baj azzal, amit írsz, hogy kontrollra elvinni általában (mondjuk három évtől fölfelé már biztosan) elég egy szülő. Egy tornacipő megvásárlásához is elég egy szülő. A nevelés nélküli munkanap megoldásához is elég egy szülő. Nem az a gond, ha a különélő szülő “pluszmunkát” vagy akár plusz költséget kap a szokásosakon felül, hanem amikor a nyolcéves gyereket _együtt_ viszik kontrollra, mert anya – aki a gondozó szülő – ott akar lenni, de apa nélkül nem képes egy totál szimpla félperces, várakozási idővel együtt mondjuk húsz perces vérvételt végigcsinálni a nyolcévessel. Ez teljesen konkrét példa volt a saját életünkből, nem hipotetikus. Ha pedig a gyerek cicaállatorvos akar épp lenni, azt beszélje meg ő a másik szülővel, ne az egyik szülő beszélgessen erről a másikkal.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Szerintem félreértetted, amit írtam. Mindenhez elég egy szülő, de egyeztetést kíván, hogy legyen egy pár új tornacipő és ne két pár legyen. Hogy melyikünk legyen a nevelés nélküli munkanapon vele.

       Ami pedig a gyerekről való beszélgetést illeti, az sem arról szól, hogy a gyerek helyett az apjával beszélgetek. Hanem arról, hogy rajtam kívül ő a másik nagy “rajongója” a gyereknek és ő az, akit hozzám hasonlóan érdekelnek a kis dolgai és örül, ha megosztom vele az infókat. Egy gyerek szerencsére nem úgy működik, hogy szó szerint ugyanazt a programot legyomja nálam is és a másik szülőnél is. Tegnap például írt egy verset. Mára már el is felejtette volna, de az apja megjegyezte és elmondta nekem, aminek én nagyon örülök. De ennél is tipikusabb példa, hogy nem fogunk mindketten beszélni az oviban a fejlődéséről, ha az egyikünk megtud valamit, az megosztja a másikkal is, ha dönteni kell, akkor együtt döntünk. És mindez folyamatos kapcsolatot kíván, akkor is, ha ugyan nem utálom a másikat de nem is bánnám, ha nem kellene összefutni vele pár évig.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem nem értettem félre, csak a kapcsolat és az infómegosztás mennyiségéről beszélek. Két tornacipő nem lesz, mert azt a gondozó szülőnek kell megvennie és punktum. (Ha meg a másik szülő olyan jófej, hogy megveszi a gondozó szülő helyett, akkor vegye meg időben, hogy időben kiderüljön a másik számára is.) Nagyon ritka lehet az, hogy pont ugyanakkor mennek el a boltba megvenni. Viszont ahhoz, hogy a másik tudjon róla, nem kell fél órát bájcsevegni vele, elég egy rövid email, sms, tízmásodperces telefon, kinek mi van az életében. A versikét is el lehet küldeni egy emailben vagy egy darab fecnin átadáskor. A szülői értekezlet, fogadóóra, vagy óvónővel való beszélgetés eredményei detto. És a nevelés nélküli munkanap sem háromheti beszédtéma, hanem egy “nekem ez ennyi meg ennyi plusz gondot okozna, tudod vállalni vagy nem?” és egy “igen/nem”. Ezzel nem lenne senkinek sem baja, de amik a gondot okozzák az az, hogy a legtöbb elvált szülő nem képes ilyen hatékony információátadásra, hanem hozzákever minden szart, amit nem kéne, és ami jogosan okoz problémát például az újabb társnak.
       És mi van, ha az anyakönyvben szereplő szülőkön kívül én is nagy rajongója vagyok a gyereknek, mert legalább annyi munkát fektettem bele, és például az iskolai koncertre én segítettem neki megtanulni a darabot (többek között azért, mert nekem van zenei képzettségem, a szüleinek meg nincs), de mégsem mehetek el a koncertre, mert anya nagyjelenetet rendez mindenki előtt? Meg mi van, amikor halál betegen ülök az autóban, elvileg megyünk haza, de nem lehet két perc alatt átadni a gyereket, mert anya épp a holnapi időjárást is meg óhajtja vitatni az apával (a gyerek öltözéke miatt nem mindegy, ugye), nem mintha a gyerekhez bármi köze lenne, csak hogy engem szívasson. Kiszálltam az autóból, otthagytam az utcán nyitva és elindultam haza gyalog, de a következő saroknál nem bírtam továbbmenni, le kellett üljek a földre. Ez a gáz.

       KedvelésKedvelés

     • milyen gondozó szülő? és ha közös felügyelet van? vagy az egyiknél lakik, de a másik nem annyival kíván részt venni a nevelésben hogy utalja a gyerektartást, hanem azzal a munkával is, ami például a gyerekcuccok beszerzése, adminisztráció, szülőiértekezlet, akármi?

       nagyon abból indulsz ki, hogy az egyik szülő mindenképpen vasárnapi akar lenni a továbbiakban.

       KedvelésKedvelés

     • Nem hiszem, hogy ebből indulnék ki, legalábbis a családi körön belül egyik szülő sem akar csak vasárnapi szülő lenni, vagyis nem ez az alapélményem. De egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg ketten induljanak neki egyszerre tornacipőt venni. Ha meg már megvette az egyik a tornacipőt, akkor az odakerül a gyerekhez és a másik is látja, nem? Továbbra is fenntartom azt, hogy ilyesmin nem kell hű-de-nagyon egyeztetni.

       KedvelésKedvelés

     • „Két tornacipő nem lesz, mert azt a gondozó szülőnek kell megvennie és punktum. (Ha meg a másik szülő olyan jófej, hogy megveszi a gondozó szülő helyett, akkor vegye meg időben, hogy időben kiderüljön a másik számára is.”

       ezt elég nehezen tudom máshogy értelmezni.
       –olyan JÓFEJ, hogy megveszi a gondozó szülő HELYETT – ez nekem nagyon olyannak tűnik, mint hogy a nő dolga a háztartás/gyereknevelés, a férfi meg besegít, nem gondoljátok?

       amúgy a tornacipő az pont olyan, hogy csak egy kell belőle és nem azt hordja a gyerek folyton, szóval pont előállhat az a helyzet, hogy mindkét szülő értesül a hiányáról, de arról nem feltételnül, ha a máisk már vett egyet.

       KedvelésKedvelés

     • Nem arról van szó, hogy kinek a dolga, hanem arról, hogy (tipikus esetben, bár valóban nem minden családban) az egyik szülő havi x összeget pontosan azért fizet a másiknak, hogy a másik vegye meg a cipőt. Ha pedig mégis az egyik veszi meg, mert úgy adódik, akkor a számlát benyújthatja a másik szülőnek, és lám-lám, máris értesül a másik szülő is a tornacipő megvételéről. És bocsánat de milyen gyerek az, aki nem szól a boltban a szülejének, hogy “már anyu/apu megvette, nem kell még egy”? Nálunk hasonló helyzetben ez történt (ja ráadásul akkor még a per közepén, szó nem volt tartásdíjról, senki nem adott és kapott egy fillért sem).

       KedvelésKedvelés

     • szerintem ez egy eléggé kétdimenziós helyzetkép.

       felelős szülő ha tud, akkor továbbra is részt vesz a gyerekei életében a tartásdíjon felül is. a tartásdíj azt a pénzt jelenti, amit a kivonuló szülő a családon belül a gyerekre költött volna.
       A tartásdíj nem helyettesíti azt a munkát, amit a gyerekfelügyelet, főzés, gyerekcuccbeszerzés, szülői értekezlet, szállítás, gyerekkel való beszélgetés jelent; ezeknek a megosztására ugyanúgy törekedni kellene, amennyire lehetséges.

       KedvelésKedvelés

     • Mau 13:26-os hozzászólásához:
       Az a baj, hogy a hozzászólásodból süt a rosszindulat és a szalmabáb érvelés. Ha az egészet nézed, nem csak egy-egy mondatom, akkor szerintem kiderül, hogy azt állítom, hogy anyagilag az egyik szülő felelőssége a tornacipő megvétele (igen, tudom, vannak családok, ahol nem így van, de általánosságban a magyar társadalomban az a jellemző, hogy az egyik (a másik) szülő tartásdíjat fizet), ezt továbbra is fenntartom, ehhez képest te belekevered azt is, hogy a másik szülőnek is dolga a gyerekkel beszélni (mintha pont nem írtam volna azt is, hogy talán legkésőbb a boltban, a cipő felpróbálásakor kiderülhet – ha a szülő beszél a gyerekkel – hogy a másik szülő már megvett egy tornacipőt). Egyszerűen teljesen másról beszélsz, vagyis írsz, mint én.

       KedvelésKedvelés

     • de itt te a magyar társadalomban ki tudja melyik szociokulturális közegben mennyire „általános” szokásból extrapoláltál meglehetősen kategorikus stílusban. ha odaírtad volna, hogy a szokásos csak tartásdíj/gondoskodás felállás esetén így van, akkor semmi bajom nem lett volna azzal amit mondasz.

       nem tetszenek az ilyen kategorikus „én így csinálnám, tehát ez az alap”-típusú kijelentések.

       én továbbra sem gondolom, hogy automatikus volna, hogy a beszerzés valamelyik szülőnek a kötelessége vagy privilégiuma. szerintem ez attól függ, hogy az adott pár hogyan egyezik meg, mi az ami mindkettőnek kényelmes.

       a beszélgetést csak példának hoztam arra (ha megnézed a többi példa mind-mind a gyerekkel járó gyakorlati teendő), hogy a gyerekkel járó „terhek” – energiabefektetés, amiben valamilyen formában részt kellene vállalni –, nem merülnek ki abban, amit a tartásdíj lefed, tehát az ellátásához szükséges pénzmennyiségben.

       KedvelésKedvelés

     • Tornacipős esettanulmány: szól a gyerek az apjának, hogy szorítja a lábát. Apa elgondolkozik, hogy mikor tudja megvenni, de rájön, hogy hétvége előtt nem, mert ma usziba viszi a gyereket, holnap és holnapután vendégek vannak a cégnél és őket kell pátyolgatni. Torna viszont van csütörtökön. Ezért felhívja a másig gondozó szülőt, jelen esetben engem, és megkérdi, hogy belefér-e nekem korábban a dolog vagy megvárjuk a szombatot és akkor intézi ő. Ezen a ponton meg kell beszélnünk, kinek hogy alakul a hete és hogy ki vegye meg végül a cuccot. Aztán a következő héten feltűnik, hogy a trikók is eléggé feszülnek már…

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem pedig nem _kell_ megbeszélni, hogy kinek hogy alakul a hete, elég annyit, hogy belefér vagy nem fér bele, ez pedig csak egy egybites információ. Más kérdés, hogy nem _tilos_ megbeszélni egymással, feltéve, hogy ezzel nem sérted a jelenlegi partner akármilyen érdekét, illetve akkor sem tilos, ellenben kiszúrás az új partnerrel.

       KedvelésKedvelés

     • Én szokok vakon is venni cipőt gyereknek, és nem egyeztetek a nagy cipőjéről, ki-ki saját szakállára, ízlése szerint vesz cipőt, és a cuccokat lehetőség szerint magánál tartja, ezt a gyerek is tudja. Igaz, nálunk nincs tartásdíj. A lényeg, hogy ha nekem egyeztetnem kéne minden ilyen praktikus vacakról, meg konszenzus kellene, hogy milyet, mennyiért, hol, meg is őrülnék, ez iszonyú rabság.

       KedvelésKedvelés

     • Na igen, ez nagyon gáz. Mi próbálunk odafigyelni, hogy csak a tényeket közöljük, de mivel a gyerekeinkről van szó, szerintem természetes, hogy néha kicsit elragadtatjuk magunkat. (Büszkélkedünk róluk vagy ilyesmi). De szerintem is fontos, hogy ne beszéljünk lehetőség szerint semmi másról, csak ami a gyerekek dolga.

       KedvelésKedvelés

     • Az a gáz, hogy a párod nem ment utánad azonnal. Ha jól értem, küzdesz az előző kapcsolattal. Ezt leghatékonyabban a férjeddel tudnád megbeszélni, nála van a labda.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem ez így korrekt viszony, Amanita, a közös gyerek fontos kapocs, de nincsen senki ebbe belerángatva, megszívatva.

       KedvelésKedvelés

   • Én együttműködöm, nagyon is, bár kiszámítható és önműködő rend szerint, és mégsincs semmi kapcsolat, nem hat az életemre, nem tudok róla semmi lényegest, nem is találkozunk, legfeljebb szeptemberi szülőin. Igaz, a fiam már elég nagy, önállóan ingázik, és bárkivel előbb osztom meg, mennyire jót mondott, írt megint, mint az apjával, aki úgyis valami rosszat és korlátozandót lát abban is, egyszerűen képtelen velem gyönyörködni a gyerekünkben, mindig kontroll kell, korholás, de persze a lelke mélyén odavan és nagyon jó apa meg minden, mások szerint.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • A második mondattól kezdve nálunk is kb. így van a két naggyal.

       KedvelésKedvelés

   • Ezt én is kérdezem, mert a párom exe a gyereken keresztül próbálja kontrollálni, amennyire csak lehet. Ezt kivédeni szerintem lehetetlen, de elég elkeserítő helyzet..

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

3. Nekem van olyan exem, akiből gyönyörű barátság lett.
   A férjem meg 20 éve nem beszél az exfeleségével.
   Két véglet.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

4. A ferjem exe kommentalja a csaladi fotoinkat es ferj nem erti, h ezzel nekem mi bajom. 😦

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Es ha te kommentalod vagy kritizalod az ex egyik kepet, eletet, vagy sajat magat, arra hogy reagal?
     (valamiert az az erzesem, hogy az lesz a valasz, hogy bevedi)

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

5. nekem is hiányzik az elvált szülős szál…

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

6. Mondjuk nekem az első kapcsolatom olyan meghatározó élmény volt, hogy nehéz volt elengedni. Sok év együtt, előtte néhány év barátság. Miért ne térhetnénk utána is vissza a barátságba? (Naivan hittem.)
   Nem lehet. A körülmények megváltoztak. Ez egy keserű lecke volt. (Pl. tavaly meghalt egy jó barátnője, egyetemi kollégiumi szobatársa, aki annak idején sokat segített nekünk.) Én fent voltam egy olyan levelezési listán, ahol közölték a hírt, ő meg nem. Továbbítottam neki, hogy tudjon róla. Olyan választ kaptam, hogy legközelebb akkor sem írok neki, ha épp a háza alatt fog megnyílni a föld. Saját életünk van, boldoguljunk a saját erőnkből.
   Még egy-kétszer megpróbáltam kedves, tisztességes, már-már baráti lenni más exeimmel,(lehet(ne) szépen is szétválni! Ezt is naivan hittem.) de azt meg félreértették.
   Azóta ezt tartom, ha vége, vége, szifon látásra. Jó volt,ameddig jó volt, most már nem az, később se lesz, hagyjuk egymást békibe. Még ha a másik ezt nem is tudja megérteni…
   Húzzunk ki egymás életéből, hagyjuk élni a másikat, oszt’ csá! Ne energiavámpírkodjunk már a volt kedves életéből!
   Úgyhogy egyet tudok érteni a bejegyzéssel.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Sokaig maradt barati viszony az exeimmel, kesobb rakerdeztem, minek is, kell ez nekem? Nem, nem kell. Regota nem akarok semmifele kapcsolatban lenni a regi szeretoimmel. Le is koptattam oket gyorsan.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Engem a panoptikum zavar, ahogy a jóbanmaradás, intelligens szakítás jegyében gyönyörködnek a sorozatban, hogy ez is volt, az is volt. És ezek férfiak inkább.

       KedvelésKedvelés

     • Nagyszerűen megfogalmaztad. Ez is mennyire férfi szokás. Én is a lezárásban hiszek, egy barátommal vagyunk jóban.
       Érdekes, hogy többen is kerestek sokáig, jelölgettek, soha nem értettem minek kell ez.
       Ha vége én lezárom mindenestül.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem pedig nem férfiszokás, nálunk inkább a nők nyomják.

       KedvelésKedvelés

     • en is inkabb pasikrol tudok, hogy joban vannak a regi csajukkal es buszkek erre, ami mutatja, hogy milyen jo fejek. Lehet, hogy mar a nok koreben is divik hasonlo megfontolasbol, bar el tudom kepzelni, hogy van aki oszinte baratsagot taplal….Szinte minden gyoker pasim belerangatta az exet a kapcsolatunkba es amilyen kis hulye voltam akkoriban, ez nagyon fajt.

       KedvelésKedvelés

     • Nem lehet , hogy ez is valamiféle önigazolás, önámítás. Nézd én azért kellettem ám másnak/másoknak is. Nem vagyok olcsó portéke. Jó pasi/nő vagyok.
       Én ezt kulturálatlan, tapintatlan viselkedésnek tartom.

       KedvelésKedvelés

     • Nekem okés a jóban maradás is, de itt szerintem néhányan azért érezték magukat találva, és az az igazi érzékeny pont, hogy jóbanmaradás-életemrészevolt-miértnebeszélnénk ürügyén megy a maguk illegetése, a kukkolás, kontrollálás, belelógás. Nem, nem igaz, hogy érzelmileg lezárták a történetet.

       KedvelésKedvelés

     • kár, hogy ezt nem tizenöt évvel ezelőtt olvastam, most már mindegy, együtt is karácsonyozunk, mert annyira intelligensek vagyunk mindannyian

       KedvelésKedvelik 1 személy

   • “….Még egy-kétszer megpróbáltam kedves, tisztességes, már-már baráti lenni más exeimmel,(lehet(ne) szépen is szétválni! ….” 😀

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Ezt a szöszinek szántad?

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

7. Elvált szülők: Erre mondjuk csak jó példát ismerek az életemből, anyámat és apámat. Válás előtt ölték egymást, de durván. Utána teljesen normalizálódott a viszony. Megbeszélték, ami ENGEM ÉRINTETT, az érdekemben. Semmi mást. Apám bizonyos alkalmakkor (születésnapom, Karácsony) eljött és ott volt egy darabig, amíg kisebb voltam. Utána már én mentem, legfeljebb egy köszönés, hogy vagy(tok) időtartamára találkoztak a szüleim.
   Nem volt szítás a másik szülő ellen, stb. Úgyhogy annyit tudok, hogy meg lehet ezt oldani szépen, értelmesen, csak akarni kell mindkét szülőnek.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Én több ilyet is látok magam körül. Egy kedves barátnőmnek négy gyereke van három férjtől, azoknak is új házasságai, gyerekei. Nekem kicsit nehéz követni néha náluk, hogy ki féltestvér, ki nem, mert pl. nyáron az ő nagy kertes házukban szokott nyaralni minden gyerek. Tehát pl. a második férje második feleségének az első házasságából született két gyerek is a csapat része. Mert ha a közös gyerek ott van, akkor a vele együtt élő mostohatestvérei se maradjanak ki a buliból 🙂 (Nem bohém művészek, csupa mérnök meg építész, egy-két matektanárral tarkítva.)

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • De ehhez kell az, hogy az éppen élő kapcsolatok tagjai világosan lássák, és nyugodtak tudjanak lenni afelől, hogy az előző kapcsolatok lezárultak. És – az én értelmezésemben – csak erről szól a bejegyzés, nem arról, hogy ténylegesen ne köszönhetnének utána egymásnak, vagy a gyerekek ne bulizhatnának együtt.

       KedvelésKedvelés

     • Ha jól értem,te nem vagy abban biztos, hogy nálatok le van zárva.

       KedvelésKedvelés

     • Abszolút biztos vagyok abban, hogy nincs köztük szexuális kapcsolat. De a manipulálás, a játszmázás megy ezerrel, és igazad van abban, és tudom is, hogy a társamnál (nem a férjem amúgy) van a labda, és én nem is haragszom az exére, hanem rá.

       KedvelésKedvelés

     • Erre lehet mondani azt, hogy funkcionális család. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Igen. Egyre több ilyen van körülöttem.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Ez örömteli és előremutató.

       KedvelésKedvelés

   • Ez lényegében nálunk is így van.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

8. Nagyon-nagy (érzelmi) intelligencia kell ahhoz, hogy ezt valaki így tudja végigcsinálni. Pedig így kell(ene), így (lenne) egyedül méltó. Kicsit sok lett az indokolatlan zárójel. Tetszett a mai poszt, ehhez érdemes tartani magam.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • szerintem indokolatlanul normatív az, hogy egyedül így méltó és így kell. persze úgy látom, hogy ez a többségi álláspont, de valahogy nem tudom, ne haragudj, csak ahogy láttam hogy kell meg egyedül így jó, ez valahogy nem tetszett. nem személyeskedés, félre ne érts, csak szerintem ezer módon lehet jó meg méltó, ha senki nem sérül meg.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Én csak annyit állítottam, hogy játszmázni, mások életét mérgezni, pletykálni az új partnerről, szart keverni nem jó, nem méltó. Fenntartom. Szóljon, aki ezzel nem ért egyet. De most komolyan.
       Gondolom, Chinadoll is erre gondolt.
       Hogy teljesen elengedni a másikat, nem maradni kapcsolatban, azt csak úgy mesélem, nekem így alakult, nem lényegi elem, inkább magamat kíméltem vele, de mondjuk ez garancia is arra, hogy nem fogom mérgezni az életüket.
       Következetesen úgy vitáznak itt többen, hogy azt támadják, amit nem is mondtam, hanem elferdítik a posztot, kreálnak egy mesterséges állítást, és azt jól megcáfolják.

       KedvelésKedvelés

9. A három közös gyerek napi dolgai tényleg felülírják azt, hogy az ember nem akarná látni a másik pofáját. Én mindig ilyen jóbanlevős voltam, épp most beszéltünk meg egy randit a húszéves korom körüli szerelmemmel, a gimis első szerelemmel is össze-összejárunk pár évente. Részei voltak az életemnek, vagy barátsággal váltunk szét, vagy ha nem, hát kit érdekel az már húsz év után. (Rám inkább az ilyen “nagyon jó barátok vagyunk régóta, és mindig ott lebegett a levegőben, hogy ha egyikünk se házas, akkor vajon mi lett volna” történetek veszélyesek.)
   A kedves még kora tavasszal nagy zavarban megkérdezte (még nem éltünk együtt, tehát sosem tudtam volna meg), felhívta az exfelesége, hogy súlyos depressziós, sokszor ki se tud kelni az ágyból, nem vinné-e el sétálni, kirándulni, mert egyedül vagy a gyerekével nincs motivációja kimozdulni. Aztán az lett belőle, hogy amíg kicsit rendbe nem jött, hétvégenként főztem rájuk is, jó kis comfort foodokat 🙂 , a kedves meg átvitte neki. Hetente cseszegetem, hogy hívja már föl a nőt, nincs-e esetleg megint rosszabbul. A kedvesen meg a fián kívül tényleg senkije sincs, átérzem, hogy ez milyen szar lehet, legalább rá számíthasson. (Akkor se lennék féltékeny, ha nem tudnám, hogy a csaj teljesen aszexuális volt már a tízéves házasságuk alatt is, mert tudom, hogy én vagyok az igazi 😀 )

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • A tiétek erős, sokat próbált szerelem, te meg egy különleges nő vagy, radiokatív. A szerelmed nem manipulál, játszmázik, kényelmeskedik, egyértelműek a viszonyok. És a férjed se azért érintkezik veled, hogy kontrolláljon és megkeserítse az új életedet, a gyerekek nem ürügyként vannak felhasználva.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nem vagyok különleges. És ha a kedves játszmázna, nyilván nem lenne a szerelmem. Azért köszönöm 🙂

       KedvelésKedvelés

   • Nálunk az a gond, hogy a társam exe nem csak a társam, hanem az összes ismerősét is évek óta ugráltatja és manipulálja beígért öngyilkosságokkal és minden hasonlóval, és egyrészt ő sem hajlandó kiszállni a kapcsolatból, de másrészt ebben a társam is abszolút ludas, mert hagyja, sőt néha tápot is ad neki. Éva, azt hiszem az általam olvasott bejegyzések közül ez az első, amellyel teljesen és mindenestül egyetértek, valószínűleg amiatt a sajnálatos tény miatt, hogy a társam az élő iskolapéldája annak, aki nem tud lezárni egy kapcsolatot. Emellett ráadásul az én exem is utánam nyúlkál, fényképre adott lájkkal és hasonlókkal (de hogy ez kinek szólt igazából (épp összeveszett valamin az élettársával és azt reagálta csak le így, vagy mi) és miért volt jó, a mai napig nem tudom).

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

10. de sok gondolatot hozott ez elő!
    1, az nálunk teljesen normális, hogy a gyerekeim apjaival (2 fő) és feleségekkel/új gyerekekkel közösen ünneplünk a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat. Néha No.2 és családja eljönnek hozzánk fesztiválozni és a kertben sátraznak – negyven másik emberrel. Az anyámhoz ki-be járnak pl. az ex új gyerekei, önállóan is, nem csak a közös unokával. DE: nincs egymás életében turkálás. Van normalitás, van egyfajta emberi hang, de az az összekacsintós, az a “tudod, mi egyszer, régen…” az teljesen hiányzik. Magyarul az intimitás. Sőt, a feleségekkel szorosabb és gyakorlatiasabb a kapcsolatom. Nem mondhatom, hogy csak és kizárólag a gyerek ügyeivel kapcsolatosan, de mondjuk 95 százalékban. A maradék öt százalék kimerül a receptcserében, praktikus valamik megbeszélésében és egyszer ruhákat is cseréltünk, mert sajna a legjobb darabokat kihíztam, a No.2. wife meg baromi jól tartja a formáját (és nagyon tetszett neki… ). A magánéletünkről és a régi dolgokról nem beszélgetünk egyáltalán.
    2. azok, akik jöttek és aztán mentek is, egyáltalán nem maradtak meg. Egy kivétellel nem keressük egymást. És amikor az az egy néha felhív, akkor tudom, hogy bajban van, elhagyták, stb. Beszélünk, elmondja, mi baja, aztán nem hív 3-4 évig. Ennyi. Nem szeretnék vele találkozni, kávézni és nem bírnám felhozni a régi, közös emlékeket. Újak meg nincsenek. Ő sem igényli ezt. Azt hiszem, nagyon el tud magányosodni és nehéz lehet, ha olyan emberhez fordul, akit húsz éve nem látott.
    3. férjjel volt egy beszélgetésünk, hogy szerinte milyen jó azoknak a barátoknak szerinte, akiknek az életében barátként maradtak az exek. Mégis erős kötelék volt köztük, mégis egy életszakaszban a legtöbbet tudták egymásról stb. Tőlem idegen ez, de nem bánom, ha neki fontos. Ami nagyon problémás viszont, hogy férj az exeivel a kapcsolatfelvételt kifejezetten akkor forszírozza, ha
    a, haragban vagyunk
    b. nem vagyok otthon
    Persze, titokban, ami időnként kiderül. Na ez a gáz. Most erre miért van szükség? Közös, kis nosztalgiák. “Eszembe jutottál, mert ez és ez közös, emlékszel, mikor együtt vettük?” Az igazi maszatolás. Képtelen lennék ilyesmire.

    Viszont a múlt héten pont ebben a témában 35 éve kimondatlan dolgokat beszélt meg a család. Most el kell mennem kukoricát törni a kecskéknek, de szeretnék visszajönni és azt is leírni, mert megrendítő volt. Arra is kíváncsi vagyok, hogy merre megy ez a téma.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Úgy örülök, hogy írsz, adj a kecskéknek fast foodot, és gyere, írd tovább!

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Kicsit sokáig tartott a kecskeetetés, 2о14-ben ekkor temettük apámat, valahogy odaragadtam egy hétre a házába, a második feleségével. Rengeteget beszélgettünk. Elmondta, hogy féltette apámat anyámtól, nem szerette, ha bejön hozzánk, ha látogat, ha találkoznak. Apám minden nap a házunk előtt járt haza a munkából, gyakran beugrott hozzám pár percre. Valóban volt 6 éves koromban egy nap, amikortől hiába álltam ki 2 óra 13 perckor a kapuba, soha többé nem jött be. Elbrümmögött a Verhovinán, nem értettem, miért nem fordítja oda sem a fejét. Fontos volt a békesség. Nagyon becsülöm a feleségét, hogy ki tudott nekem mondani negyven éve magában tartott dolgokat.

        Más: érdekes újraolvasni férj véleményét. Azóta nagyon eldurvult a hatalmi játszmája, volt, hogy kijelentette, azért nem hajlandó válni, mert tudja, hogy nem állnék vele többé szóba. Jól tudja. Többször a tudomásomra jutott, hogy pl. amikor egy alapos verés után magába fordult (itt lehetne azt gondolni, hogy őt verték, de nem…), és ilyenkor az exeit kereste közös nosztalgiákkal. Én mondjuk be voltam zárva a kisszobába ilyenkor, vagy igazi hülye módjára az elhagyott Vízműtelep mellett aludtam az autóban, mert nem mertem hazamenni. Ő meg elhaló hangon mártírkodott és keresett nosztalgiaalapú vígsztalást vagy igazolást, mittudomén. Szóval elképzelem, hogy a, a következő nőjével összebalhézik, és végigpörgeti a telefonját, majd ha mindenki lepattintja, maradok én a fátyolos-ködös dumát befogadni. Jó eséllyel nem történik meg gyakran, az ábécé végén vagyok, hátha talál előttem gazdatestet. b, épp jól van, és csak úgy felhív. És akkor mi van? Elmegyünk kávézni? Beszámol, hogy Andreának kiállítása nyílt, a sógorom szakállt növesztett és a zúzódott keze még mindig nem funkcionál rendesen (hogy mitől zúzódott, azt inkább hagyjuk most…). Vagy mi? Vagy receptet cserélünk? Sorozatokat ajánlunk egymásnak? Vigyek pendrájvot, hátha le is tölti nekem? Tegyek fel egy kis alapozót, de csak szolídan, gondolja azt, hogy még mindig jól nézek ki? Nincs kedvem ilyen játékokhoz. És erre az egészre vállalt kapcsolódásként gondol, vagy sunnyogva fog összevissza hazudozni a következőnek is, és még ettől is szarul kell majd magam érezni? (Válasz borítékolva, egy nagyobb összeget is hajlandó vagyok fogadás esetén rátenni…) Szürreális, és na nem, köszi. A hatalmi játszmával kevert csikicsuki maszatolást hagyja meg másnak, én nem szeretnék tudni róla semmit. Egyébként azt gondolja, hogy ha nem állok vele szóba, az dafke, az neki szól. Pedig csak ezt tartom normálisnak ebben a helyzetben.

        KedvelésKedvelés

      • Az egész történeted, az irodalmias, mégis valós vallomásaid megdöbbentőek.

        Én meg ott tartok, irányelvként, de azért már a gyakorlatban is, hogy ha megneszelem bárkivel, hogy valami nem stimmel, hogy frusztrált, hogy megaláz, hogy csak a sikerhez dörgölőzik és előnyt akar, onnantól nem beszélek vele többé. Véleményem is csak magamban van. Nehéz persze, mert ha volt érzelem, illúzió, vágy, akkor az illető megtagadásával magamat is megtagadom. Igyekszem látni az én részemet is a sztoriban…

        KedvelésKedvelés

      • Én ezt nem tudom, benne vagyok, talán az a távolságtartás tűnik irodalminak, amivel megengedem magamnak, hogy magamon röhögjek. Másképp nem lehetne leírni, nekem ez hétköznap.

        Ha valami nem stimmel, onnan én is zsigerből menekülök. Leginkább passzívan: nem járok arra többé, nem érdekel. Itt nagyon nem stimmel, mégis csehovi időfolyammá dagadt a magam hülyítése. Magyarázat persze van, de nem megyünk vele sokra, maximum lehet vele fokozni az intellektuális maszatolást, nagyjából értelmetlenül. A saját rész meglátása a legkeményebb. Más lehet gyökér, beteg, nárcisztikus, maipulatív, sötét triász és még lehetne sorolni, könnyű lenne ennyivel elintézni. De hol voltam én, a gyerekek, minden, ami még fontos, másfél évtizedig? Az élet ilyen fokú elpazarlásával, a rossz döntésekkel vagy épp a döntésképtelenséggel és egyéb hiányokkal pocsék szembenézni. Nagy a félelem, hogy ne legyen ebből keserű kényszerrealizmus. Teljes elromlottság. Mert ebből tagadás lesz, fej elfordítása, tudomásul nem vétel, egy ideig biztosan. Az egyetlen mód a menekülésre.

        KedvelésKedvelik 1 személy

11. Épp tegnap voltunk – nem először – mostani társam exanyósánál vendégségben. Én elég hülyén éreztem magam, viszont azért illett elmennünk, mert az én gyerekemnek vett épp pár ajándékot, miközben a saját unokáinak nem (nem kell őket sajnálni, kapnak eleget, csak most épp így alakult). A barátnő-féleségének, akivel együtt vásárolt, azt mondta, a harmadik unokája számára lesznek a játékok. Ez is milyen dolog már, illetve az, hogy ennek a fő indoka az, hogy a saját lányával kegyetlen nagy amplitudóval (és mindenképp negatív átlaggal) fluktuál a kapcsolata, de a jó életbe, miért kell ebbe engem belevonni? (azért, mert tőlem, és főleg az exvejétől több emberi szót kap, mint a lányától, és hát ő is öreg, meg egyedül van…)

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

12. Ez most fajt. Volt olyan kapcsolatom, ahol a kedves parom is leult elem, es eloadta a hattyuk halalat, hogy jajj, jajj, neki meg szuksege van az exere, hat ertsem meg, UGY SZERETTE (!!), neki szuksege van a szep lassu levalasra, muszaj ezt megerteni. Orakat vartam ra a suli elott, mialatt o az exevel randalirozott, levalas cimszo alatt. Elmondta, hogy az ex meg akar tepni, es ezen allati jol szorakozott. Az o oldalara allt, mindig mindenben, rola beszelt, milyen nehez neki is, legyek empatikus.
    Igazi idiota voltam. Meg akartam mutatni, hogy en mas vagyok, nem olyan, mint a tobbi no, en majd apolom, sotmitobb, kivarom es tamogatom, mosolygok hozza.
    Azt mar meg sem emlitem, hogyha en felhoztam a volt barataim barmelyiket, en egy budos kurva voltam.
    Szep is az egyenloseg.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

13. Ennek egy bántóan mérgező részlete az, amikor kimondott késforgatási szándékkal tudósít olyan az exről, akivel nem tuod kikerülni a tlaálkozást. És hiába várod, hogy gyógyítson az idő, fedje már a homály és tűnjön a messzi múltba, ott van a mindennapjaidban, mert más nem engedi hogy elengedd. Hogy új nője van, aki menniyvel csinosabb/jobb nálad, hogy ide-oda ment bulizni, hogy milyen fergeteges mókákat csaptak együtt. És szépen minden nap bele kell ebbe halni kicsit, mert nem hegesedhet semmi, ha naponta újaszakítják a sebet. Menekülni kell, futni el a saját életedből, mert felfalnak elevenen akik benne vannak.
    De jó hogy vége, de megbocsájtani szerintem sosem fogok tudni.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • bocs, hogy ilyen eccerű vagyok, de nem lehet az illetőt simán csak elküldeni a halál f.szára?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez lett volna a legegyszerűbb, de annyira padlóra tett a szakítás, hogy kritikátlanul fogadtam el, hogy én ezt megérdemlem. Olyan, hogy én akkoriban kiálljak magamért, szóba se jöhetett. Most is, ha megteszem, akkor az van, hogy miért bántom én őt?! Hahha! Erre nincsenek szavak.

        KedvelésKedvelés

      • Nekem pont ugyanez jutott az eszembe. Ez mekkora féregség már.

        KedvelésKedvelés

14. Nálunk a soha nem múló gyűlölet és indulat érkezik az ex felől. Már régóta kimegyek a szobából ha meghallom a hangját. Sajnos a férjem kénytelen meghallgatni, mert általában a gyerekekről vagy pénzről van szó.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

15. Nekem az a fura ha valaki élt a másikkal sok évig nagy szerelemben és szakítás után nem akar barát lenni. Bár nem gyakorlatból beszélek, 22 éves korom óta vagyok a férjemmel. De nehéz elképzelnem hogy egyszer csak nem érdekel majd hogy mi van vele.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én például nem lennék barát. Pláne, ha ő akarna válni. El sem tudom képzelni a helyzetet. Egyik pillanatban feleség vagyok, a másikban mosolyogva hallgatnám, mi újság az új életében. Kizárt. Ahhoz nagyon hosszú időnek kellene eltelnie, és még utána sem biztos, hogy képes lennék rá.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, ez csak akkor működik ha mindketten lezártuk a kapcsolatot, közös megegyezéssel

        KedvelésKedvelés

    • nekem is elképzelhetetlen lenne

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Hat, akkor en itt vagyok. Nem akarok barat lenni, foleg nem nagy szerelem utan. nagy szerelmemet szisztematikusan kerultem. Amikor megis talalkoztunk raebredtem, hogy mivel nincs az az erzelmi toltet, intimitas az egesz egyfajta melankolikus ize..es nem azert mert nem erdekelt a sorsa egyaltalan, hanem mert a szerelemnelkuliseg pont a lenyegetel fosztotta meg az egyuttletet. Rajottem, hogy igy nincs mit mondanom neki es nem is karok a klisek menten kapcsolodni pedig meltatlannak ereztem. Nehez ezt megfogalmazni. Egyszeruen nekem nem megy a cimbizes a szerelmi kapcsolatok utan, de ez enm jelenti azt, hogy negativan viszonyulok az exhez.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mi az exférjjel az első egy-két év után mindig inkább barátok voltunk, és ez nem változik meg jó esetben azáltal, hogy most bármelyikünk mással alszik.

        KedvelésKedvelés

      • Ezt én sem bírnám. El sem tudom képzelni, hogy ez hogy nézne ki. Egyik nap még puszipuszi, két héttel később pedig már bájmosollyal cseverészünk egy asztalnál, arról, hogy ki az aktuális kiszemeltje, kivel feküdt le, hány egyéjszakás kalandja volt, mennyire szerelmes most – ja de azért veled is jó volt ám, csak most annyira szerelmes, hogy nagyon, remélem nem baj, hogy ezt így elmondom, hát barátok vagyunk, nem?
        Nekem rosszul esne ezt látni, főleg, hogyha még azt is elmondaná csak úgy mellesleg, hogy mennyi mindent megtesz érte – mondjuk amit nekem többszöri könyörgés után sem, vagy csak szájelhúzva. Utálnám azt látni, hogy mennyire boldog nélkülem, és valószínűleg csak addig a másodpercig lennénk jóban, amíg az aktuális kapcsolata nem 100% tutibiztos. Utána nem kellenék, mert csak pótszer lennék az üres napjaiba.

        Minden aktuális partneremnek előre megmondtam, hogy én ezzel nem játszok. Vagy én kellek vagy ő, döntse el, nincs sutyimutyi, meg maszatolás. Barátnak sem tűröm el, semminek. Ha pedig ez neki így nem megfelelő, rendben, de akkor megmutatom merre lehet kimenni.

        KedvelésKedvelés

      • ezt én sem, de ez nem is barátság. Ez csak játszma. Barátokkal ezer más dologról is lehet beszélni, vagy valódi segítséget nyújtani. Munkát adni, gödröt ásni, ha kell a fenti behúzások nélkül.

        KedvelésKedvelés

      • De az igazi barátság? Mármint hogy oké, mindenféléről beszélgettek, meg segítetek egymásnak, meg minden, viszont ha véletlenül felmerül ez a téma, akkor… ? Kínos hallgatás? Erőltetett mosoly? Villámgyors témaváltás?
        Nemtudom, ha két igazi barát között van egy nagyon érzékeny tabutéma, az már nekem valahogy nem őszinte, olyan… művinek tűnik az egész. Nem kritizálni akarlak : ), csak nekem ebben a dologban ez a rész kicsit sántít.

        KedvelésKedvelés

      • Nem vettem annak. Nekem a nő-nő közti barátságban sem feltétlenül jelennek meg ennyire intim témák. Vagyis nem feltételenül rendszeres. Huhh ,nehéz ezt jól megfogalmazni. Érzelmileg nem hinném, hogy behúzom az exet a “romantikázásba”, ha őszintén ,tényszerűen válaszolok a kérdéseire, beszélek arról, mi hol romlott el, és mi van most. Ettől még semmiféle nemiség és tipikus párkapcsolati dolog nem keveredik bele. Hozzáteszem, nálam. Nekem ez kell a lezáráshoz.Több ex-szel találkozom, és persze nem mindenkivel van ez így. De 1-2 vel igen. Ehhez gondolom mindkét félnek éreznie kell, hogy miitől nemtelen egy viszony, és baráti. Még akár egymás mellett is alhatunk. Tudok valakit egy életen át önmagáért szeretni, valahogy nem az jut eszembe, hogy férfi. Annál nekem lehet,hogy még több is…

        KedvelésKedvelés

      • Hű, de zavaros ez az egész.

        Amúgy én nem arról írtam, amikor a középső ember (tehát akinek van az ex meg van az új) dönt úgy, hogy tartja a kapcsolatot, hanem arról, amikor az ex játszmázik, hogy ellehetetlenítse a kapcsolatot, és erre vak a középső szereplő, mert neki kényelmes így.

        KedvelésKedvelés

      • Egy baráttal nem bújunk ágyba, arra ott van a párja. Én meg arra, hogy legyen hol kiengedni a gőzt. Legyen kivel megbeszélni azokat a dolgait, amit mással nem tud. Legalábbis nálam.

        KedvelésKedvelés

      • Egyetértek, heather.
        Nyilván nem véletlenül ért véget a kapcsolat, utána már mi értelme van “barátkozni”?
        El se tudom képzelni, hogy fél éve még együtt éltünk, keltünk, feküdtünk, ettünk, egy lakásba mentünk haza, együtt ünnepeltünk, most meg egy kávézóban beszélgetünk mint jó ismerősök.
        Ha vége van, annak oka volt.
        Az “érdekel a sorsod” nagyon álságos, mert miért érdekli?
        Önigazolás, vagy micsoda?

        KedvelésKedvelés

      • Mert érdekel, értékes embernek tartom. Én ezért szoktam megkérdezni, ha nem így lenne tennék rá vastagon.

        KedvelésKedvelés

      • detto

        KedvelésKedvelik 1 személy

      • Az jó, ha így váltatok el, és őszintén kérdezed meg.
        Van ilyen, és ez jó.
        Nálam legutóbb nem ez volt.
        Nyilván a magam tapasztalatáról írok, egy valóban megromlott kapcsolatról.
        Az még a legenyhébb, hogy azt írtam “önigazolás”, hogy megkérdezi, demonstrálandó, hogy úriember.
        Rosszabb, hogy azt gondolom, akármilyen korrekt is a beszélgetés, az a célja, hogy mégis rajtam tartsa a szemét.
        A másik meg az, hogy kicsiben, de lejátsszuk a régi játszmát.
        Bevezetés, és tíz perc alatt megvan.
        Bumm, ott vagyok megint, “tudod, az volt a baj veled, hogy…”, “de most nekem van jobb”…
        Nem, nem vállalom!
        Se egy kávéra, se egy telefon erejéig, öt percre sem.
        Van még volt partnerem, velük nincs bajom, de velük nem is éltem így együtt.
        Ha vége, akkor nincs utánanyúlás, nincs játszma.
        Számomra, más lehet, hogy máshogy rendezi le.
        Nekem ez nem játszik, nincs ilyen, védem magam.

        KedvelésKedvelés

      • Nekem volt ilyen. Igaz, kettesben nem találkozgattunk – illetve még olyan is volt, de az alig -, inkább közös baráti társaságban. Mikor mindkettőnknek volt komoly kapcsolata, akkor már csak a baráti társaság, egyrészt nyilván az új társ miatt is, de leginkább azért, mert az új kapcsolat időben is lehetetlenné tette. Ennek ellenére egyértelmű volt a helyzet. És a volt feleségemmel is beszélgettünk sokáig a gyerekeken kívül másról is, filmről, táncról. Még lelki nyomorainkról is olykor.

        KedvelésKedvelés

      • Érdekes. .. nekem ezt nagyon nehéz elképzelni, talán azért mert nekem sosem sikerült anélkül, hogy ne menjen át bukásba. A legelső barátomnál nagyon elfajultak a dolgok a “barátságunk” alatt. Egy másiknál szintúgy megpróbáltuk, annak az lett a vége, hogy egyikünk sem tudott mit mondani és pontot tettünk a végére. A harmadiknál megbeszéltük, hogy igen, persze, barátok leszünk, aztán bebújt az exe mögé, és vele üzentetett, hogy akadjak le róla, pedig hozzá se szóltam. Aztán volt egy, aki bevallotta, hogy már nem szerelmes belém, de azért még dugni összejár hatunk. Hát ő se látott többet.
        Én erre nem vagyok alkalmas úgy látszik.

        KedvelésKedvelés

      • Vagy a volt “barátaid” közül nem akadt ilyen.

        KedvelésKedvelés

16. Nekem minden variáció létezik.
    A leghosszabb kapcsolatom teljes mértékben emlék, valódi ex, pont azért, mert egyetlen sok évvel későbbi telefonbeszélgetésből náluk balhé lett. Nem voltak felemlegetések, semmi sértő téma, de valóban, akkor inkább ne keressük egymást. Viszont valódi barátságaim is vannak, és nem a múlt a téma. Összefonódik az életünk közel 20 éve sokunknak, mivel létrehoztunk egy társadalmat a társadalomban. Mindenkinek van exe, mindenkinek kezelnie kell a kialakult új és régi helyzeteket nőknek, férfiaknak egyaránt.
    A mostani nagyon nehéz, nem megy az elszakadás, akármit csinálunk, mert közös az életterünk. Nincs hivogatás, nincs felesleges egymás “belehúzása”, mégis beledöglős minden találkozás.
    Én nem tudom elképzelni, ha valakiben az embert szerettem, akkor csak azért mert nem közös már az ágyunk, mindenestül eldobjam. Nekem a szeretet nem csak szerelem. Volt rá példa, hogy az akkori párom munkát adott az exemnek, mert alapvetően jól kijöttek egymással. És nem én voltam a téma meló közben, tudom. Persze nem csak szép történetek vannak, de arányaiban az a több. Nekem egy baráti beszélgetéstől még nem feltétlenül szakad fel a múlt. Sőt! Sok dolog inkább kerül a helyére, mintha “kalap-kabát” távozunk. Nagyon nehéz is lenne, mert minden barátomat, sőt még egyes rokonaimat is örökre el kéne hagynom. Pusztán azért mert szerelmek múltak el, nekem túl nagy ár lenne. Aki köztünk él és maradni is akar, megtanulja a maga módján kezelni ezeket a helyzeteket. Mind különbözően tesszük persze. Most döglődök, de majd megoldódik ez is valahogy. Szerintem baráti beszélgetésekkel, a volt kedvesem szerint, teljes kifarolással. De az nem megy úgy, hogy kb. havonta ott van ahol én is, előfordul, hogy akár egy asztalnál is ülünk. A szerelem a párkapcsolat az életemnek csak egy része a maga jó és rossz hozadékával együtt. De a többi része épp olyan fontos, azokat pedig együtt kell csinálnunk, lehetőleg jól.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • nagyon egyetértek veled, és most itt tényleg csak veled. majd kifejtem.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Kíváncsian várom. Elsősorban azért, mert sajátos élethelyzetben vagyok, nem is tudom valóban értelmezhető-e egy ilyen környezetben az ex szó. Csak bizonyos állapotok változnak, a szereplők ritkán. Sajnos ezáltal most gondom is van az elengedéssel, küzdök rendesen. De az sem volna normális, hogy mindenről én mondjak le, mert én vagyok a “szabad” ember, aki távozzon, ha fájdalmai vannak. A gonoszkodást, visszanyúlást, szándékos rosszat én sem bocsátom meg, kőkeményen meghúzom a határokat. De ez ennél gyakran árnyaltabb. Nálunk harag nincs, kölcsönös fájdalom az viszont bőven. Addig értelmezhetőek vagyunk egymás számára exként?

        KedvelésKedvelés

      • Csajok, most nem állom meg:
        a poszt állítása az, hogy “nekem az a véleményem, hogy…” (mi is? hogy nem korrekt a “jóban maradtunk” jegyében felemás helyzeteket hosszasan fenntartani, lavírozni, előnyöket csipegetni, ürügyeket keresni, új kapcsolatot létesíteni le nem zárt helyzetben, új szerelemmel kibaszni, és tök jogos annak az új partnernek a szava, aki ezt sérelmezi).
        Illetve: “én nem csináltam azt, hogy…”, ami meg tény.
        Mivel nem értetek egyet? Azzal, hogy nekem ez a véleményem?
        Szerintem azzal, hogy “így helyes csinálni, minden más rossz”.
        De én ilyet nem állítottam. Legalábbis érthetőnek tartom a többi verziót.
        Amire barátnő reagál, hogy mindenestül el kell dobni az embert, ha elmúlt a szerelem, azt én nem állítottam, ez ferdítés: a belelógással van gondom, a játszmával, az el nem engedéssel, meg hogy az új partner nem tudhatja, ezekkel a le nem zárt történetekkel csak később szembesül.
        Fárasztó és elkeserítő olyan olvasók kommentjeit olvasni naponta, hónapokon át, akik normának, előírásnak veszik a szavaimat, és nem a maguk más véleményét, tapasztalatait írják le egyszerűen, hanem levizsgáznak meg magyarázkodnak a bloggernél, hogy de értsd meg, így is helyes. Vagy meg is bántódnak, basztatásnak veszik.
        Ráadásul tök félremagyarázzák, amit állítok, és csak úgy lesz igazuk.
        Nem kell egyetérteni, senki se vár ilyet.
        Basszus, beszélgessünk inkább.
        Utoljára tegnapelőtt hüledeztem ugyanazen.

        KedvelésKedvelés

      • Ezt elolvastam, csodálkoztam, aztán kommunikáltam a huszonöt évvel ezelőtti fiúval, és nagyon áthallatszik, hogy mit is szeretne. Sosem voltam még ilyen helyzetben, ezért voltak az előző nagyon píszí kommentek. Szegény.

        KedvelésKedvelés

      • én meg mindig a csipőből jövő ellenszenven. Nem is írtam véleményt, leírtam, hogy élek. Nem írtam hogy egyetértek, vagy sem. Azt sem, hogy a kommentekhez, vagy abszolút a bejegyzéshez. Véleményt, egyetértést, vagy egyet nem értést én kaptam az egyik hozzászólótól.
        Utálok vitatkozni veled. Miért próbálsz ebbe folyton belehúzni? Nem elemeztelek, az érzéseimet írtam le. Nem példálóztam, de mindig megdöbbenek azon, hogy olvasok, van ami tetszik, de ne merjek már ide írni, mert mint valami dúvad nekem esel! Én is hüledezek. Eszemben sincs magyarázkodni.
        A kiváncsiságom nem neked szólt, hanem annak, hogy miért ért valaki velem egyet, mire gondol.
        Egyébként köszönöm, hogy megszólítasz, és nem kielemzel ismét. Miért jó neked ennyire szándékosan nekimenni olyannak, aki szintén gondolatokat érzéseket tár eléd v. elétek? Mitől ez a nagyfokú már már majdnem gyűlölet? Igen, én pl. beszélgetésnek szántam amit írtam.

        KedvelésKedvelés

      • “Én nem tudom elképzelni, ha valakiben az embert szerettem, akkor csak azért mert nem közös már az ágyunk, mindenestül eldobjam.”

        Ebben a mondatodban en is ereztem kategorizalast a valminek az elleneben allaspontot, nemi meltatlankodast. Azert volt furcsa nekem is, mert senki nem irta, hogy valakit is el kell dobni mindenestul. Mondjuk en ebben is kivetel vagyok, de nem is neveznem eldobasnak, attol, hogy nem haverkodik valaki a regi ferjevel, szerelmevel meg nem tagadja le/meg mint embert. Na mindegy, csak lehetett az idezett mondatot tenyleg ugy erzekelni.

        KedvelésKedvelés

      • Mer’ az hallgat, aki egyrészt egyetért, másrészt vannak neki másik igazságai, pláne, hogy elolvasta az előző kommenteket, ahol kis variálással kb. mindegyik megjelent.
        Most se írnék, ha nem fogadtam volna meg, hogy figyelek erre is – merthogy a jót csendben nyugtázni szoktuk, bezzeg ha valami nem pont tökéletes, azt rögtön szóvá tesszük, belekötünk, osztjuk a magunk eszét… És ha dicsérünk, mondjuk itt, azt is inkább csak azért, hogy ránk is vetüljön némi dicsfény :).

        KedvelésKedvelés

      • (A királyi többest magamra értettem csak, mielőtt bárki megbántódna…)

        KedvelésKedvelés

      • Ezt azért nem értem, mert ha úgy kezdem a mondatot, hogy én nem tudok valamit elképzelni magamról, akkor az miért kategorizálás, valamihez mérés? A saját érzésemet írtam le, hogy nem tudnám magamban elhelyezni, ha utána az embert eldobnám. Mert igen, én így gondolom. Mitől kell ebbe belelátni, hogy én másokról mit gondolok? Főleg úgy, hogy leírtam egy sajátos környezetet. Biztos vagyok benne, hogy a megfogalmazás pontatlan. Azért mert más nem írta nem írhatom, hogy nem tenném? Nem mértem magam máshoz, a témához írtam érzéseket, gondolatokat.

        KedvelésKedvelés

      • Renben. Ezert irtam azt, hogy “lehetett ugy erzekelni”, ami egyben azt is jelenti, hogy az en erzekelesem nem kizarolagos es automatikusan pontos.

        KedvelésKedvelés

      • de és mért baj, ha egyetértünk? vagy ha nem értünk egyet? nem kell egyetérteni, az egy dolog, de ha abban egyetértek, hogy így is lehet, akkor az már feszülés? nézd, általában itt rendkívül diverzek a vélemények, társalgások, most viszont egy-két kivétellel nagyon hasonló álláspontok jelentek meg. nincs is ezzel gond. egyébként volt olyan komment is, hogy így kell és egyedül így méltó. nem te írtad, más. na és? az is egy vélemény. de azzal meg lehet nem egyetérteni. én se értem, hogy miért kellett ezért az értetlen mittudoménmilyen idiótákhoz mérni. egyikünk sem feszült, szembeállt, szerintem megtaláltuk ebben a témában egymást, senki nem mondta, hogy akkor mindenki más hülye. az egyetértés szó arra vonatkozott inkább, hogy barátnőhöz hasonló érzéseim, hozzáállásom volt,van a témához, ami itt a kommentekben kevésbé jelent meg. nem azért mert mindenki hülye, hanem mert mindenki máshogy éli meg ezt, én mondjuk ezek szerint teljesen máshogy, mint normális. de amúgy én se értem, hogy mi a túrót magyarázkodok, tényleg hagyjuk a faszomba.

        KedvelésKedvelés

      • Nem beszéltem feszülésről. Szerintem elég világosan leírtam: az a bajom, hogy vizsgáznak nálam, rossz helyre pozicionálnak, és ez idegesít. Mindenki írja le a véleményét, ennyi. Nem kell igazságot tenni, nekem megfelelni, csak a rasszizmust stb. gyomlálom. Az sem igaz, amivel ez a szerencsétlen tűsarkú asszony vádolt, hogy “szó nélkül hagytad azt a véleményt, tehát nyilván egyetértesz vele”, én nem vagyok a beszélgetés ura, nem egy igazság van, itt minden úgy zajlik, hogy természetes, hogy különbözőek a vélemények. Annyi van, hogy én kezdeményezem a bejegyzésekkel a beszélgetést, de nem kell hozzám viszonyítani, magyarázkodni, védekezni, mert a poszt állítása az, hogy “nekem az a véleményem, hogy”, és ezzel, ti. hogy nekem az a véleményem, nem érdemes vitázni.

        A teás-kávés ügyön is hüledeztem, nyugodtan megfordíthatja, akinek úgy tetszik, vagy helyettesítheti a kávét málnaszörppel, ha azt szereti, játék, stiláris elem az egész.

        KedvelésKedvelés

      • szerintem az, hogy nem értünk egyet egy dologban, az nem vizsgázás meg magyarázkodás. elég világosan leírtad, hogy mi az ami szerinted gáz, és nagyjából a legtöbben hasonlóan is gondolják. ha szerintem nem ugyanaz a gáz, akkor az azt jelenti, hogy a véleményünk nem egyezik, tehát nem értünk egyet. ha azt mondod, hogy az a véleményed, hogy a spenót finom, és én nem értek egyet, akkor szerintem az totál nem jelenti azt, hogy akkor most hozzád mérem a nemtommit (?), meg megfelelés, meg mittudomén, hanem csak azt jelenti, hogy nem értünk ebben egyet, mert nekem viszont az a véleményem, hogy a spenót nem finom. én nem láttam ebben ennél több mögöttes tartalmat.

        KedvelésKedvelés

      • Tudom, hogy szavakon lovaglásnak meg szőrözésnek tűnik, de szerintem fontos:
        A spenót finom — ezzel megteheted, hogy nem értesz egyet.
        Én szeretem a spenótot/a véleményem az, hogy a spenót finom — ezt hülyeség vitatni.
        Ha ezt vitatja valaki, akkor a szavamat normának tekinti, és az szerintem zsákutca.
        Érted, amit írok? Hogy mindenképpen meg akarják mondani, védekezve, hogy nem úgy van, mert az ő életükben az volt és higgyem el, az is lehet jó, tehát önigazolnak, hazabeszélnek tapasztalatcsere és véleményütköztetés helyett, én ezt nagyon utálom, és sok bajt okoz az életemben.
        Az a kérdés itt, hogy hova helyez, milyen szerepet szén nekem az olvasó.

        KedvelésKedvelés

      • érteni értem.

        KedvelésKedvelés

17. Saját tapasztalatom nincsen ebben a témában, de a szüleim érdekes példa – miután elváltak, szerintem kb. 23 évig nem beszéltek egymással. Rólunk sem. Nagy ritkán adódott, hogy utcán, rendezvényen – ballagás – összefutottak, de csak köszöntek egymásnak. Ha apu telefonált és anyu vette fel, akkor is a köszönésre és a mindjárt adom a gyerekeket-re szorítkoztak. Apuval minden második hétvégén találkoztunk, meg karácsonykor és húsvétkor, illetve, ha későn ért véget a színház, akkor felmentem hozzájuk, míg jött a busz, de ez ritkán fordult elő. A velünk kapcsolatos információkat, dolgokat nem osztották meg egymással. Anyunak rengeteg problémája volt apámmal kapcsolatban – nagyon kevés gyerektartást fizetett, nem segített semmiben, nem jött el fát szedni, fűrészelni, trágyát hordani, kukoricát, krumplit szedni, mikor megkértük, ezért anyunak és nekünk, gyerekeknek kellett ezeket elvégezni – de soha nem tette szóvá neki. Apu azt mondta, azért kerülte anyut, mert ha a felesége megtudta, hogy összefutottak és váltottak két szót, hetekig tartó balhé lett előle. Velünk is azért töltött kevés időt, és azért nem nagyon vitt minket sehova, mert az az asszony utált bennünket, és nem szívesen látott minket a ház körül. Ha ott voltunk, mindig kritizált minket, a viselkedésünket, a ruhánkat, az anyánkat – ezért aztán nem is mentünk hozzájuk szívesen. Apu és anyu akkor találkoztak és ültek le egy asztalhoz beszélgetni, amikor apám második felesége lelépett és elintéztünk pár velünk kapcsolatos jogi ügyet – nagyon fura volt, ahogy négyen ott ültünk az ebédlőasztalnál a tesómmal meg a szüleimmel…

    Én nagyon nem szeretném, ha a kapcsolatom a férjemmel véget érne, és nehéz elképzelnem, hogy mi lenne, ha egyszer már nem szeretnénk egymást és nem érdekelne a másik sorsa. Mégis inkább azt tudom elképzelni, hogy utána nem tartanánk a kapcsolatot semmi módon sem – bár ott vannak a cicák, az felügyeletükkel, velük kapcsolatos dolgokkal nem tudom, mi lenne…

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

18. nekem az egész problémakör valahogy másként van a fejemben
    a saját fontos exeimmel baráti a viszony, kivel közelibb, kivel távolibb, időben mindig változó, élethelyzettől, földrajzi távolságtól, miegyébtől függ. Érdekel a sorsuk, fontos, hogy mi történik velük, mit gondolnak, értékes embernek tartom és szeretem is őket. De ha egyáltalán nem lennének jelen a valós életben, akkor is jelen lennének 🙂 És ezen, ha akarnék se tudnék változtatni. Hosszú évek vagy évtizedek nem tűnnek a semmibe, a másik bennünk marad és ez nagyon jó is így :).
    a partner exére haragudni viszont – számomra – áttétnek tűnik. Valójában ugye a partnerre kéne haragudni, mert nem zárta még le, nem tudja jól meghúzni a határokat vagy éppenséggel nem úgy akarja meghúzni, ahogy nekünk tetszik. De a partnerre nem akarunk haragudni, ezért inkább az exet vádoljuk. Én azt gondolom, hogy a férjem exéhez tényleg semmi közöm nincsen, a kapcsolatukat, a gyerekek közös nevelését, a közös ügyeiket nekik egymással kell rendezni, ami ebből engem is érint azt a férjemmel beszélem meg és az extől nem várom el, hogy rám is tekintettel legyen. Ez a férjem dóga ugyebár :). És működik is a dolog, exfeleséggel távoli, de baráti a viszonyom. És nem furkál közben semmi belülről, ami tönkretenné a kapcsolatot.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem ezt sem lehet dekontextualizálni: igenis sok helyzetben az ex manipulál, játszmázik, keres ürügyeket, nem ereszti el a partnert, a partner meg gyenge, vak a helyzetre, hagyja áldozattá válni az új szerelmét. Nem féltékenységről van szó, hanem arról a nagyon is gyakori helyzetről, hogy idétlen helyzet az, hogy kaján tekintetek között, belepofázásokat elviselve kell szerelemmé bontakozni, hülye pletykákat hallgatni. Nincs az a burok a két ember körül, aminek lennie kéne, hogy igazán szerethessék egymást, kettesben, kersztbe-kasul pókháló, és nem ám csak kedélyes viszonyok, néha összefutás, a tudat, hogy volt egy Judit is, hanem zsarolás, zavaros viszonyok, kötődések, szándékos tönkretétel, “gyere ide most, mert öngyilkos leszek” karácsony este. És amikor ezt szóvá teszi az új, akkor ő lesz a rossz fej, aki “tudta, kit választ”, miért nem alkalmazkodik.
      A gennyes típus részletezi a nemi életét, kivel milyen volt.
      Én se haragszom az exeimre, van, akit szeretek, becsülök, “hosszú évek vagy évtizedek nem tűnnek a semmibe, a másik bennünk marad és ez nagyon jó is így “, teljesen egyetértek, csak ezt elintézem magamban, finom, rebbenő, egyszemélyes ügy, nemigen emlegetem a következőknek, nem hívom esküvőmre, nem kell az újnak azt sem tudnia, ki szerette a jazzt és kinek volt botfüle, kivel és hogyan lettem az, aki ma vagyok, ki a legnagyobb történet, és ő mekkora ahhoz képest. Nem lóghat bele a régi az újba, mert az árulás.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • azért fejteném ki kicsit másképp is, mert szent meggyőződésem, hogy segít a – néha tényleg nehéz – helyzetekben:
        szóval a lényeg az, hogy a partner exe teljesen független tőled, egy adottság, olyan mint az időjárás, nem te választottad, nem neked kell vele dűlőre jutni. A saját meccsedet a partnereddel kell lejátszani, neki pedig az exével, közted és az ex között nincs közvetlen meccs. Világossá kell tenni a partnernek, hogy nálad hol van a határ (mint a fenti kommentekből jól látható, nagyon különböző, hogy kinél hol) az exekkel való kapcsolattartásban és ezen kívül lehet még segíteni a partnert abban tanáccsal, megértéssel, miegyéb, hogy hogyan kezelje az állapotokat. Ennyi a pálya és kész.
        a fenti szövegben az összes ‘kell’ helyett természetesen “szerintem úgy érdemes” értendő, csak így marha körülményes fogalmazni 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Hozzánk költözött a férjem 13 éves lánya. Amikor még akartam kérdezni az anyját hogy allergiás e a gyerek valamire akkor kozvetiteni kellett a kérdésemet mert velem nem beszel. KészítseKészítsem fel a magyar suli vizsgaira mert a férjem estig dolgozik, hát ki készítene fel ha velünk el. Sorolhatnam reggelig.

        KedvelésKedvelés

      • Az a baj, hogy ez pont egy egyenlőtlenségi technika, hogy “ráhagyom anyámra és feleségemre/ráhagyom exemre és jelenlegimre, hadd veszekedjenek”, én meg vagyok a jó fej. Igazad van, de az efféle konfliktusból következetesen kibújnak a békés férfiak, és nem is értik, mi a baj, hát ilyen civakodósak, féltékenyek ezek a nők, akkor ő biztos nagyon vonzó férfi, hogy körülötte megy a veszekedés. De neki nem kell konfliktust vállalni, határt húzni, leszólhatja a nőket. Tessék lezárni azt, aminek vége van, ezt elvárni nem sárkányság: az új pár magánélete szent, a réginek meg már nincs magánélete, azért lett vége, legfeljebb kötöttségei. Ha az új partner és az új kapcsolat nem méregetés, rosszindulat tárgya, akkor várható el csak az új partnertől, hogy korrekt legyen a gyerekekkel vagy anyagiakban pl. Egyéb esetekben védekezni kénytelen.

        KedvelésKedvelés

      • nem tudom, hogy amit írsz az egy adott kapcsolatra vonatkozik-e vagy több kapcsolat esszenciája. De az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy egy kapcsolat.
        Azt írod, hogy a partnered védekező pozícióba tol téged, miközben őt a következőkkel jellemzed: gyenge, vak a helyzetre, kibújik a konfliktusokból, nem tud határokat húzni, leszólja a nőket.
        Nekem ez inkább kemény támadásnak tűnne, ha én lennék itt a pasi. Ezért érdemes esetleg átgondolni, hogy ki kit tol hová. Ezzel értelemszerűen nem azt akarom mondani, hogy te vagy a hibás, hanem inkább arra világítanék rá, hogy ehhez a tologatáshoz-huzakodáshoz két félre van szükség.
        Mert ugyanis a fentieket olvasva én azon gondolkodtam el, hogy mi is lehet vonzó abban a párkapcsolatban, ahol a partnert ilyennek látod. Továbbá azon, hogy nem azért kell-e ilyennek látnod, mert nagyon más az elképzelésetek az exekkel való kapcsolattartás határairól (mint az a fenti kommentfolyamból látható különböző emberek egészen különböző dolgokat tartanak elképzelhetőnek vagy kívánatosnak)?
        Itt is kb. minden mondat elé betenném, hogy nekem úgy tűnik vagy olyan, mintha vagy valami hasonlót 🙂

        KedvelésKedvelés

      • És mit csinálsz, amikor az ex gyerekei kezdenek mesélgetni az exről? Őket nem küldheted el, nem tilthatod meg neki hogy az anyukájáról beszéljen, vagy hintsen el véletlen(?) apró de idegesítő dolgokat.

        KedvelésKedvelés

      • Ezt a helyzetet nem ismerem, én sosem voltam aktív kapcsolatban ex gyerekeivel: az élettársamnak egy gyereke van, a velem közös, a férjem gyerekei meg mindig is gyanakodva figyeltek és szart kevertek, de amúgy felnőttek voltak már, amikor mi egymást választottuk, meg külföldön is élnek.

        De képzeljük el: engem nem zavar az ex léte, nem a léte zavar, és ha a gyerekek nem direkt szívónak, akkor azt mesélnek, amit akarnak.

        Egyébként nem nevelném ilyen helyzetben (ha én vagyok a mumus, a “válóok”) más gyerekét, az tuti, nagyon szerencsétlen helyzet. Az én gyerekeim szeretik azt, akit én szeretek, nem volt soha feszkó, sőt.

        Te ilyenben vagy? Milyen érzés?

        KedvelésKedvelés

      • Nem én voltam a válóok, az ex pasija volt az. Aki most velük él. Rettenetes érzés, ha tudtam volna, nem megyek bele. Most pl. migrénem van, ma este megyünk valahová, de azt kértem hogy feküdjünk már le 9 körül pénteken meg szombaton, és megkaptam a visszakérdést hogy de miért pont akkor amikor ott vannak a gyerekek. Miközben csak annyi a motivációm hogy pihenni akarok.
        És zavar az ex léte, ha nem szólna bele a költségvetésünkbe, az időnkbe, ha nem tudna sokmindent a gyerekeken keresztül arról amit nem szeretnék megosztani a szűk családon kívül mással, talán engem sem zavarna.

        KedvelésKedvelés

      • Én is hasonlóban élek, szörnyen fájdalmas néha. Az ex pasija, a velük élés, a pihenéshiányosság mind ott van. És ez szó szerint: ” És zavar az ex léte, ha nem szólna bele a költségvetésünkbe, az időnkbe, ha nem tudna sokmindent a gyerekeken keresztül arról amit nem szeretnék megosztani a szűk családon kívül mással, talán engem sem zavarna.”

        KedvelésKedvelés

      • nekem az a személyes tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyon óvatosak és érzékenyen mérik fel, hogy hol vannak a határok. Az elején nagyon ritkán említették az édesanyjukat és láthatóan nagyon figyeltek, hogy hogyan reagálok rá. Mostmár mesélnek közös élményeket, sztorikat, mindenfélét, de soha semmi olyat, amit kínosnak éreznék. És én úgy gondolom, hogy ez a másik fél felé is így van. Roppantul el vagyok ragadtatva tőlük 🙂

        KedvelésKedvelés

      • Ugye nem régen vagy velük?

        KedvelésKedvelés

      • kicsit több mint egy éve

        KedvelésKedvelés

      • Minden ember más, remélem tényleg a jobbik fajtából fogtál ki párat.

        KedvelésKedvelés

      • Olyanokra gondolsz, mint hogy “anyu sokkal finomabbra főzi ezt a levest”? Vagy van más típusú is egy gyerektől? Én szerencsére ebben a helyzetben nem voltam soha, nálunk az ex tiltotta meg a gyerekeknek, hogy rólam mondjanak otthon bármit is (biztos nem a főzés miatt, inkább csak a létem maga a probléma), ezek után félve kérdezte tőlem egyszer a nagyobbik, hogy mesélhet-e valamit nekem, amiben az anyukája is szerepel. Nem tudom, engem mi zavarna, ha a gyerek mondaná, de biztos mindenkit más, ezért csak halkan kérdezem, hogy nem tudod elengedni a füled mellett a megjegyzést? (Mégis eszembe jutott egy 🙂 “nálunk sokkal nagyobb a karácsonyfa” – elég összetett, ami miatt ez zavart, és túl sok valós részletet kellene elmesélnem hozzá, ezért hadd ne fejtsem ki, és ne magyarázzatok bele semmit, jó?)

        KedvelésKedvelés

      • Nem, anyu betegségei, veszekedései a mostani párjával, és nem érti meg hogy nem fogom igazán sajnálni a anyukáját. Én meg azt nem értem meg soha, hogy nem képes észrevenni hogy az anyja is mélyen benne volt hogy ilyen élete legyen. Nem ilyen ártatlan leves-karácsonyfás megjegyzések, hanem belelátsz egy másik család intimebb életébe részben, amibe nem feltétlenül szeretnél. És nyilván ez visszafelé is igaz.
        Vagy csak látszatkapcsolat van a gyerekekkel, és pukedlizés meg formaságok, ami ugyan olyan idegesítő. Minek jönne valaki hozzád két hetente ha csak látszatkapcsolat van?
        Kivel lehet a gyerek teljesen őszinte?

        KedvelésKedvelés

      • Értem, ezekre valóban nem gondoltam délután. Szerintem ha mondjuk húsz évesnél fiatalabb (és kiindulva abból, hogy kéthetente megy hozzátok, nyilván az), akkor nem várhatsz el semmi belátást. Utána is csak lassacskán. Én is csak abban bízom, hogy talán úgy harminc év múlva lesz némi rálátása a mai helyzetre. Ha meg nem, hát nem.
        Néha nekiállok, vagy az apja vagy valamelyik nagyszülő nekiáll elmagyarázni neki a status quo egy részét, de az anyja iránti vakhit teljesen megakadályozza abban, hogy odafigyeljen és bármit is felfogjon. Most azt hiszem, hogy kizárólag a kellő élettapasztalat (ami persze elképzelhető, hogy bizonyos gyereknél már tízévesen meglegyen, de jellemzően csak jóval később) az, ami segítségével el tud majd utólag igazodni a felnőttek közötti viszonyrendszerben.

        Nálunk a “kivel lehet a gyerek teljesen őszinte” a legproblémásabb gyerek tekintetében, akiről amúgy is a legtöbbet szoktam ide is írni, a nagypapája. (Baromi kár, hogy a nagypapa kifejezetten rossz pszichológiából, kissé ósdi gyereknevelési elképzelései vannak, és ráadásként nem kicsit elfogult az unokájával szemben.)

        Ami meg a fordított irányt illeti, én egyedül azt kértem tőle, hogy a lakáson belül készített fényképeit ne vigye át az anyjához (és nem csak érzelmi okokból, hanem azért is, mert az anyja átküldené az én exemnek, aki meg bármilyen fényképen találna okot arra, hogy bepereljen), de még ezt is nehéz betartatni, nem is a gyerek miatt, hanem inkább a társam az, aki nagyon nem partner az én gondjaimban.

        KedvelésKedvelés

      • Szintén, csak nálunk nincs nagyszülő sehol. Ez a társam nem partner az én gondjaimban dolog nálunk is erősen megvan, de csak ezen a gyerekes területen. Az életem egy része így olyan, mintha aknamezőn sétálnék.

        KedvelésKedvelés

19. Ezt most láttam a napokban, szerintem nagyon ide való, különösen a vége:
    

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

20. “Én egy szögletesen egyszerű lány vagyok: amíg tart, mindent bele, nagyon komolyan veszem, nem nézek másfelé. Aztán, ha nem megy, akkor el kell szakadni. Nem írogatunk, nem beszélgetünk, nem sóhajtozunk, esetleges nehéz érzéseinket egyedül intézzük, mint a készpénzfelvételt. És onnantól csak az új irányba nézek. Az az én bajom, hogy másokról is feltételezem, hogy ilyenek.” Ez annyira szép, és annyira így kellene szerintem is.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

21. Tökéletesen egyetértek Évával és azokkal,akik nem tudják elképzelni,hogy válás után jó maradjon a kapcsolat.Hiszen ha jó lett volna, nem kellett volna elválni.
    Lassan már én is ott tartok,hogy sajnálom az utódomat.Boldogan élhetnének,míg meg nem halnak..ehelyett mi van? állandóan bennünket zaklat, velünk foglalkozik. Bírósági tárgyalás évente.Hol ezért,hol azért.Képtelen elszakadni? Pedig válásnál mindent megkapott úgy,ahogy ő akarta és azt,amit ő akart.
    Közös ismerős szerint sose lesz nyugtunk tőle.Én azért reménykedem.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én el tudom képzelni, hogy jó marad a kapcsolat, nem minden kihűlt, megszűnt érzelem után marad manipulatív, játszmázós ex.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

22. Nehéz erősnek lenni.
    Nagyon sok tényezőn múlik, hogy mire hogyan reagálunk.
    Szerintem egészséges önértékelés, pozitív énkép nélkül nem megy.
    Sok “egyértelmű” elnyomó/megnyomorító helyzetet – helyzetben levő embert – látunk magunk körül. És nem értjük.
    Mégis így működünk.
    Egyik pillanatban sziklaszilárdan, másikban meg…jajj

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

23. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

24. Felhívott egy ex.
    Mindig felhív ünnepeken, már vagy tíz éve.
    Semmi harag vagy nehéz érzés nem volt vele soha eddig, rég saját élete van, de valahogy egy kicsit, magam előtt is tisztázatlan okokból zavartak a hívásai.
    Elmondta, hogy olvassa a blogot.
    Először tudtam neki (a hívásának) tisztán örülni.
    Ő maga is tiszta ember, mindig is az volt.
    Még fejtegetem az okokat.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

25. Boldogságban élek valakivel fél éve. Minden klappol, kölcsönösség, egymásra figyelés, pulzálás.
    Bizonyos időközönként felhívja az exe, akivel több mint 25 éve átélték az első nagy szerelmet.
    Érdeklődik utána, utánunk, beszámol a munkájáról.
    Engem bánt, zavar. Érzelmi pórázt tart a kezében, ezt érzem.
    Kétszer már jeleztem a társamnak, hogy nekem ez rossz.
    Azt mondta semmi jelentősége, hiszen velem él, engem szeret. / mindig ő mondja meg, ha kereste a nő /
    Túllihegem? Ma megint hívta…..
    Valaki mondjon okosat nékem.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Lehet, hogy manipulatív. És te mégsem tehetsz semmit, ha hiszel a másikban és az ő szabadságában.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Hasonlót ismerek, én is utálnám, de tudom, hogy nem mindenki. Szerintem első körben azt próbálhatod meg elérni, hogy rólad és rólatok, kettőtökről ne meséljen semmit, mert ahhoz semmi köze a másiknak. Ha érdeklődik az ex, a társad mesélhet a munkájáról, de rólad semmit, és lehetőség szerint a kisebb-nagyobb család egyéb tagjairól se (ha rájuk kíváncsi, hívja őket direktben). Én ezt érezném kompromisszumnak, illetve ilyesmit sikerült egy nem ugyanilyen, de hasonló helyzetben elérnem.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Külföldre költözött a nő, férjhez ment. Talán megszabadultunk tőle. 🙂

        KedvelésKedvelés

      • 🙂 Remélhetőleg jól fog alakulni. (Ne fessem az ördögöt a falra, ugye? (Van telefon és VoIP külföldről is.))

        Közben eszembe jutott, hogy a társam első feleségének meg én magam szoktam beszámolni kisebb-nagyobb családunk több tagjáról (másik irányból is ismer néhány családtagot, nem csak a társam és az ő közvetlen rokonait), de ő egy “normális” nő, akivel lehet “normálisan” beszélni. Ugyanezt egy másik nőszemélyről, akire gondoltam, amikor a fentit írtam, nem tudnám elmondani, pedig ő nem volt soha senkinek nemhogy a felesége, de még a barátnője sem.

        KedvelésKedvelés

      • Azt hiszem feladta végre. 🙂
        Látja, hogy felesleges. És jó messze ment.

        KedvelésKedvelés

    • Neked ez miért rossz? Úgy érzed, van valami közöttük, amiből te kimaradsz, aminek nem vagy a részese?
      Úgy érzed, hogy nyomul a csaj? Ha a párod téged szeret, hát nyomuljon, nem? Szegény csaj.
      Rólatok is mesél? Úgy érzed esetleg, hogy a csaj szaftos részletekre vadászik, és azon csámcsogna? Engem okosat írt, ebben az esetben szerintem is beszéljétek meg, hogy a kapcsolatotokról ne nagyon mesélgessen neki.
      Mi lenne, ha tovább beszélnétek ezt a dolgot a pároddal? Hogy miért szorongsz emiatt? Ha te szorongsz, ő nem intézheti el annyival, hogy semmi jelentősége. De igenis van jelentősége, mert most mondtad, hogy zavar. Ajánlom a “biztos hülyeség, amit érzek” c. posztot, ami arról szól, hogy sosem hülyeség, amit érzel, mert érzed. Elemezd inkább.
      Attól félsz esetleg, hogy a párod rángatható ezen az érzelmi pórázon? Bízol benne eléggé? Vagy nagyon lelkendezik a csajról?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “lehet, hogy hülyeség, amit érzek”. ez a címe, na.

        KedvelésKedvelés

      • köszi.:)

        KedvelésKedvelés

      • lehet, hogy hülyeség, amit érzek

        
        és nem egysoros, görgess lejjebb!

        KedvelésKedvelés

26. Bízom benne, de úgy érzem ílyformán belelóg az életünkben. Arra megkértem, hogy rólunk ne beszéljen, de tudom korábbi elmondásaiból, hogy a gyerekeimről is beszélt vele.
    A nő már rég nem akar semmit tőle, csak időközönként fel akarja kavarni az állóvizet, ami köztük van.
    Fájdalmasan élem ezt meg.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tényszerűen el tudod mondani a partnerednek, mi az, ami ebben zavar, és hogy mi az aggodalmad, ha bízol benne. Ő is húzhat határokat, a nőnek is, meg abban is, hogy mit oszt meg, mennyire vegyül.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

27. Elmondtam. Köszönöm a válaszokat.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • És, reakció?
      Eddig hallgattál?

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

28. Jaj most láttam csak, hogy kérdeztél Éva.
    Elmondtam, hogy mit érzek, hogy milyen érzéseket vált ki ez belőlem.
    Végighallgatott, azt mondta érti.
    Semmi több.
    Nem mondta ő hogyan reagál majd, mit tesz vagy nem tesz.
    Egyhelyben topogunk továbbra is a kérdésben, adtunk a szarnak egy pofont.

    KedvelésKedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • Azt sem, hogy ő hogyan érez ezzel kapcsolatban? Ha neki annyira nagyon mindegy, akkor kérje meg az illetőt, hogy ne hívja fel többet. Ha nem, akkor beszélgessen veled partnerként, meséljen ő is a megéléseiről. Ez a hallgatás, “hát, értem”, ez szerintem nem tisztességes.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem hát. Ez a tipikus sunnyogás.

        KedvelésKedvelés

29. Visszajelzés: amit én az életről megtanultam | csak az olvassa — én szóltam

30. Visszajelzés: kívül, belül | csak az olvassa — én szóltam

31. Visszajelzés: örök második | csak az olvassa — én szóltam

32. Visszajelzés: féltékeny vagy? | csak az olvassa — én szóltam

33. Visszajelzés: miért haragszol? | csak az olvassa — én szóltam

34. Visszajelzés: keresztény bűntudat | csak az olvassa — én szóltam

35. Visszajelzés: nem műsorozni | csak az olvassa — én szóltam

36. Visszajelzés: a klasszikusok | csak az olvassa — én szóltam

37. Vannak pasik, akik teljesen eltűntek, akiket én koptattam, vágtam le magamról, de van olyan (első igazi szerelmem, nagy, hosszú kapcsolatom, ma 4 gyerekes apuka), akivel anno én szakítottam, és aki egy fél évre rá(m) találta meg élete párját és alapított családot, de akivel azóta is közös nagy társaságba járunk, mégis úgy intézi, hogy közös barátainkkal egyszerre ne találkozzunk. Pár hete az utcán egymásba botlottunk (évek óta ez megy, h fél évente vhol összefutunk 3 percre), akkor nagyon szívélyes volt, de nem keresi a közös érdeklődési kör, és a közös barátok ellenére sem velem a kapcsolatot. És ez nem rossz nekem sem, nem hiányzik, vagy ilyesmi, csak eltartott egy darabig, amíg megértettem, hogy ez szándékos a részéről – nem “közbejön” valami, amikor megtudja, h én már a barátaink házibuliján vagyok, hanem mégis úgy dönt, hogy akkor ő nem jön. De valóban ezt vele egészségesebbnek érzem, sőt azt hiszem, van a részéről ebben vmiféle – kissé esetlen – kíméletesség is felém – mert noha én hagytam el (legyünk pontosak: csaltam meg) őt, mégis ő lett családos, boldog (vajon az?) házasember azóta. Én azóta is keresgélő vagyok, nincs gyerekem sem. …….. Ugyanakkor: legutóbbi ex-szel tavaly szakítottunk 10 év után – egy szinte testvérivé szelídült, csodálatosan hosszú, kölcsönösen tanító és felemelő-jellegű kapcs után. Vele egész egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy megszűntessem a viszonyt. (mmint a beszélőt, beszélgetőst, sőt néha bulizóst – konkrétan partizóst, alámerülőst) Eddig ezt az én következő, azaz jelenlegi partnerem is megérti, tolerálja, akceptálja (nem is tudom, mikor melyik inkább), és az én komolyan esélyes utódaim (több is volt már azóta – hajlik a poliamóriára, hirdeti is, úgyhogy talán nem véletlen, h ezen a téren megértő nőket fog ki) is elfogadják a nem is annyira jelenlétnek mondanám, de körüllétemet. Szóval, hogy diszkréten (igyekszem nem tolakodó lenni, ahogy ő sem az szerintem) vagyok megkerülhetetlen, elfedhetetlen és tagadhatatlan, kiirthatatlan, felszámolhatatlan a számára, ahogy ő is az marad nekem, és igen, ehhez hozzá fog tartozni a személyes találkozás is alkalmanként, nem tudunk mindent telepátiával megoldani, amin egyébként rajta vagyunk, megkönnyítene sokmindent… 🙂 Sokan mondják, hogy jön ő még az én utcámba, vagy fordítva, – én ezt nem hiszem, bár el tudom képzelni 🙂 (csak nem hiszek benne!), lehetne ilyen ez a forgatókönyv. de azért nem lesz ilyen, mert tudatosan választottuk mindketten az élet habzsolását, és ez előbb-utóbb messzire sodor majd minket egymástól – tapasztalatban- ahhoz, hogy újra nekiveselkedjünk egy egyszer már megélt, átélt, és utána is végülis végigkísért barátság vissza- vagy újra átalakításának szerelemmé (testiséggé pl) – ennél mi sietősebbek, kíváncsibbak vagyunk a TÖBBIEKRE. 🙂 Úgy fogalmaztam ezt meg, hogy olyan értékes közös tudást szereztünk együtt, h kötelességünk osztódni, azaz átörökíteni, továbbvinni ezt a tapasztalatot (mémet?), kinek-kinek a saját ágán. Ez szinte felvállalt, de legalábbis kimondott pedagógiai küldetéstudat bennünk. Tehát időnként össze kell ülnünk a tanáriban értekezni, de nem szeretnénk a tanítványokat cserbenhagyva szülési szabadságot kivenni egyszerre. (nem szerencsés a hasonlat , legfeljebb ha hozzáteszem, h demokratikus iskolát képzeljünk el természetesen, nincs alá-fölé rendelt viszony sehol) – hát mi így. A kötés c könyvet ajánlom – nem karácsonyi minták, hanem kvantumfizika alapú tudományos-spirituális irodalom), – ha nem beszélsz, ha kitörlöd, ha kitéped – a lenyomat ott van, ott marad úgyis. nem tudom, érdemes-e úgy tenni, mintha nem maradna. Néha mégcsak nem is könnyebb vagy tisztességesebb szerintem. a beteg függést, játszmázáshoz alkalmazott marionetteket, a politikai értelemben tartott háremet, sem a trófeagyűjteményt nem tartom korrektnek, tudatosnak, fejlettnek, bár ezek a minták is rámutathatnak erre az általam ilyen szépen (szerencsésen) és egyértelműen megtapasztalt, kinyilvánított elválaszthatatlanságra.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

38. Visszajelzés: ne csináld vele, ne csináld magaddal | csak az olvassa — én szóltam

39. Visszajelzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém | csak az olvassa — én szóltam

40. Hmmmm. Érdekes írás, jó látni hogy mégsem vagyok én olyan hülye, mint amilyennek néha az exek tituláltak. Én több olyan kapcsolatba belefutottam ahogy “jelen” volt a kedves ex, de volt olyan is ahol éppen többesszámban beszélhetünk erről… És sosem értették mi bajom azzal hogy ők tartogatják a kapcsolatot velük, meg levelezgetnek, meg mi bajom azzal ha az ex ismerős facen pl. és lájkolgat, stb…..

    Én egyszer kezdtem gyerekes, feleségétől különélő de még el nem vált apukával, hát nagyon megbántam. Gondoltam 38 évesen ideje félretenni az az irányú vágyaim hogy én majd találok magamnak egyedülálló gyerek nélküli pasit, mert hát ebben a korban többségnek van csemetéje.
    A pasi mikor kapcsolatot kezdett velem, nem volt még elválva, el sem indították a válást, egy éve különéltek elmondása szerint, mert a nő lelépett. Volt egy kislányuk, aki körül a láthatás abszolút nem volt lekonkretizálva, ahogy esett úgy puffant alapon ment, nem volt egy szabad délután vagy szabad hétvége sem. Egy sem. Állandóan apukánál volt a gyerek, vagy ha nem apuka állandóan dolgozott. Hatványozott volt a probléma, mert egyszerűen képtelenség volt randizni, hetente egyszer tudtunk pár órácskára találkozni. Hát most azért nem kell szerintem mondani, hogy ez az égvilágon semmire sem elég, nemhogy arra hogy az ember ismerkedjen a másikkal, és hogy elmélyüljön a történet. Mindemellett apuka úgy akart új kapcsolatba kezdeni vagy ismerkedni, hogy a gyűrű még azért az ujján volt, a facebookja meg dudig az exel közös képekkel. Esküvő, kirándulások, gyerek, csodás család, kifelé mutogatjuk a világnak milyen faszák vagyunk együtt, aztán meg belül rohad az egész. Pár hét után miután azt láttam hogy akárhányszor kezdeményezek valami közös programot, egy együtt töltött vasárnap, vagy egy-két együtt töltött este nálam vagy nála, esélytelen volt. Nekem nem lett volna bajom a gyerekekkel sem, kicsi volt, amúgy nagyon édes a képekről, biztos jól kijöttem volna vele és én elfogadtam volna ezt a helyzetet, abban az esetben ha visszafelé is látom a törekvést. Aztán pár hét után beleuntam és inkább elküldtem, mondtam hogy ennek így semmi értelme, és először tegye rendbe az életét meg az exe és a gyereke körüli dolgokat, úgy hogy az alkalmas legyen arra, hogy beleférjen az újrakezdés valakivel. A gyereknek se jó ha nincs állandóság az életébe, főleg miután szétmentek a szülők, így se tudja a szegénykém hogy mi van, erre még őssze vissza van citálva, hol itt van hol ott van, beszéljék meg hogy egyik hétvége itt, másik hétvége ott, vagy akármi, de ha már úgy alakult hogy szétdobták a babaruhát, akkor mindkettőnek legyen már esélye újrakezdeni valaki mással. Meg hát mondtam hogy váljon el először is, de még el se kezdték. Sok sebből vérzett ez a sztori. Én kiszálltam a történetből aztán tengődtem újra inkább egyedül, de ilyen problémás szituációt nem akartam. Arról nem beszélve hogy az ex ismerőse volt facen, és állandóan lájkolgatott mindent, amit kedves akkori párom megosztott. Iszonyú idegesítő volt. 3 hónap elteltével felköszöntött a névnapomon, aztán beszélgettünk kicsit. Pár nap múlva újra megkeresett hogy lenne e kedvem találkozni vele. Én nem akartam annyira, az előzmények miatt. Azt mondta azóta rendezett mindent, és esetleg újra megpróbálhatnánk, mert én nagyon bejöttem neki, de valóban túl zűrös volt körülötte minden akkor. Találkoztunk. Elmondta hogy azóta beadták a válókeresetet és meg is kapták már az első tárgyalásról a papírt.Megbeszélte az exével a gyerek körüli láthatást, mert belátta hogy ezt rendezni kell, és ez így ahogy ment nem mehet tovább, hisz így a munka meg a gyerek mellett neki nem jut idő arra hogy ismerkedjen, és ha már egyszer faképnél hagyta akkor azért szeretne még kapcsolatot és esetleg kialakítani valamit mással. A randira pedig már úgy jött hogy a gyűrű nem volt a kezén, a facebook adatlapjáról pedig le volt takarítva minden. Csak ő volt rajta meg a gyerek. Ex sehol. Újra próbálkoztunk a dologgal, adtam neki még egy esélyt. Tudtunk találkozni, a szabad hétvégéket együtt töltöttük, ami gyerekes hétvége volt azt külön, de nem sokáig mert kb. két hónap múlva bemutatott a kicsinek. Azóta működik a dolog kettőnk között, elváltak, mi pedig együtt lakunk.
    Nekem is az véleményem hogy új kapcsolatot teljes gőzzel, tiszta lappal csak akkor kezdetünk ha tudatosan kizártuk az exet az életünkből. Azért ex, mert már nincs helye tovább az életemben. Ha lenne akkor nem lenne ex. Akkor vele kell lenni és kész. A gyerek az egy kapocs marad, de azt a kommunikációt is lelehet redukálni szigorúan kizárólag a gyerek körüli dolgok megbeszélésére, és nem többre. A párom gyerekéért néha én szoktam elmenni péntek délután munka után, mert a párom még dolgozik. Olyankor is mi az exel nem beszélünk csak odaadja a gyereket, elmondja ha van valami, aztán már ülünk is autóba és ott se vagyunk. Ha ő jön érte átveszi a gyereket az ajtóban és slussz. Ezt csak így lehet másképp nem.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

41. Visszajelzés: sebezhetetlen | csak az olvassa — én szóltam

42. Visszajelzés: lelki pedofilok | csak az olvassa — én szóltam

43. Visszajelzés: nem vagyok balek | csak az olvassa. én szóltam.

44. Visszajelzés: az állatokért, az ember ellen | csak az olvassa. én szóltam.

45. Visszajelzés: néhány mondat felnőtt embereknek | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő

46. Visszajelzés: nyilatkozat a csakazolvassa blogger ellen zajló jogi eljárásokról | csak az olvassa. én szóltam

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .