Érkezett egy komment a hogy ne fájjon ennyire című bejegyzés alá tegnapelőtt. Ez az írásom — több józansággal, kevesebb illúzióval — megpróbált új, lüktetőbb, kevésbé korlátozó és fojtogató definíciót adni a házasságnak: lehet, hogy van neki egy szavatossága, addig működött, tovább nem, és felismerni volna jó a pillanatot, azt, hogy végleg elágaztak a felek, mert úgy kevesebb a kár és a fájdalom, mint így. E definíció síkos markából kicsúszik a képmutatás angolnateste (!!!).
Erre írja a kommentelő:
Az individualista ember új munkahelyet keres, hogy kiteljesedjen, új városba költözik, új emberbe szeret bele, ha valahol nem jó, szedi a sátorfáját. És ezzel egyre gyakrabban a helyes út helyett a könnyűt választja.
Mi van, ha az embert a beteg szülei akadályozzák a kiteljesedésben? Egy bajba került jóbarát? Ha egy testvér? Ha egy gyerek? Ha egy társadalmi probléma? Minden elől el lehet futni, mosolyogva hagyni ott a problémát, elhinni, elhitetni hogy ez a civilizált, az előremutató. De nem ez vezet a lelki-szellemi növekedéshez. Nem menekülni kell a problémák elől, hanem megoldani azokat.
Valószínűleg fogalmam sincs, miről beszélek, szerencsére a mi házasságunkat nem terhelik megélhetési gondok, hitelek, betegségek, két szellemileg, testileg és lelkileg ép gyermeket nevelünk. És valószínűleg a nehézségekben én is fontolgatnám a futást, ha azt látnám, hogy egyedül könnyebben boldogulnék, és én is meg tudnám indokolni, hogy miért az volt a jó döntés. De nem állítanám magam a társadalom elé példaként.
Ma az első mondatbeli individualizmus-kritikával foglalkozom.
Nem értek egyet az individualista szó pejoratív használatával, sőt, felháborít. Olyan korban élünk, hogy mindenki individualista, vagyis bő lehetőségei vannak az individualista döntésekre, és ennek előnyeit mindannyian élvezzük, ezért önmagunk szemen köpése volna bírálni az individualizmust. Vagyis, az egyéni döntéseknek, értékválasztásoknak, a mobilitásnak, a változások könnyített voltának minden korábbi korhoz képest sokkal nagyobb szerepe van az életünk alakulásában, éspedig (igen:) a hagyomány, a származás, az állandóság ellenében, a közösségi érdekek rovására.
Ez felgyorsít bizonyos változásokat, és új problémákat vet fel. Lehet bírálni a kapcsolódó jelenségeket, de az individualizmust alapjaiban vitatni, visszatérést áhítani a kollektív értékrendhez és berendezkedéshez 2014-ben hatalmas nonszensz, továbbá társadalomtudományi műveletlenség. Nem mondom, hogy ezt teszed, te csak bírálod, de sokan teszik ezt.
Az individualizmus félelmetes lehet, mint maga a szabadság is, mert az, hogy éljünk vele, felelős, tudatos embert kíván. Nem mondja meg többé más, se ember, se hatalom, se intézmény, mit tegyek, nem a kényszerek igazgatják a sorsomat, nem is tartanak vissza, ha a vesztembe rohanok. Tudnom kell magam, tudnom kell, mi a helyzet, mit válasszak, és viselnem a következményeket — nem mutogathatok másra. Lehet, hogy csapódom ide vagy oda a túl nagy tágasságban, lehet, hogy egész életemben keresek szakmát, identitást, szerelmet, hitet, lehet, hogy nem találok, lehet, hogy boldogtalan leszek. De a szabadság akkor is lehetőség, esély, és mindennél fontosabb. Akkor is kereshetek, és megvan a megtalálás lehetősége, és ez a lényeg, azzal a korral szemben, amikor dobozokba nyomorították a lelkeket.
Az individualizmus konkrétan azt jelenti például, hogy megválaszthatod, kialakíthatod és meg is változtathatod az identitásodat; ha apád géplakatos volt, te még lehetsz klasszikafilológus; átoperáltathatod magad nővé; nem kötelező folytatnod a szüleid hithű katolikus életmódját; revideálhatod a világnézetedet; kezdhetsz új korszakot életed során többször is; költözhetsz más városba, a jogi szabályozás és a társadalmi ítélet megengedi a válást, és mindez az életminőségedet és a szabadságfokodat emeli. Nem, ettől nem kell félni, mert ezek nem tárt kapuk a devianciák előtt, hanem szabadságjogok, amelyek elemi feltételei annak, hogy ne legyen kínlódás az élet. Értelmes ember nem kérdőjelezi meg a szabadságjogokat, máséit meg joga sincsen. Ez nem “divat” meg “eldobása annak, ami nem működik, ahelyett, hogy megjavítanák”: még mindig sok munka és befektetés egy házasság, egy szakma kitanulása, egy otthon megteremtése, egy felépített világnézet, és nem éri meg váltani, csak nyomós okkal. A nem éri meg és a csak nyomós ok olyasmi, amit nincs se okom, se jogom bírálni. Én a változtatni akarókat sújtó bűntudatkeltés, stigmatizálás ellen tiltakozom.
Természetesen akinek az a jó (vagy nem jó, de mégis úgy dönt), az maradhat géplakatos, lakhat holtáig a szülővárosában, kitarthat a házasságában és a többi, noha gyakran érvelnek úgy azok, akiktől fogom a fejem, hogy “ma már ez nem divat”. A mai kor gyermekeként, a nyilvánvalóan individualista lényemmel és progresszív hajlamommal úgy látom, a kollektivizmus gyermeklét, amely patriarchális apafigurát követel, az istenvesztett individualizmus pedig a szabad, emelt fejű felnőttség, amely egyedül méltó az emberhez. Ma is azok előtt hajtunk fejet, akik a kollektív kor gyermekeként szembefordultak, különböztek, újítottak: a vértanúknak, feltalálóknak, irányzatalapítóknak és hősöknek, Odüsszeusztól és Jézus Krisztustól Jeanne d’Arc-on és Dózsa Györgyön keresztül Gandhiig és Martin Luther Kingig.
Annak a közösségi létezésnek egyébként, amelynek erényeire, előnyeire oly sűrűn hivatkoznak ferde nyakkendőjű frakcióvezetők, és amelyet teljesen téves történelem- és társadalomszemlélettel visszasírnak a Révedők, a napja minimum ötven, de inkább kétszázhúsz éve leáldozott. Biztos, hogy tartósan, az is lehet, hogy végleg. Mindenestül individualista világban élünk. Az individualizmus nem lázadás, nem elidegenedés, nem rombolás, nem jelenti az önérdek feltétlen érvényesítését sem, ezek rosszhiszemű vádak. A gondolkodó individualista igenis beláthatja a közösségi értékek fontosságát, lemondhat individuális előnyeiről a közösség érdekében, csak épp ez nem kötelező. Választható a kompromisszum és a közösséghez tartozás is, az ökofalu és a remeteelvonulás, az áldozathozatal és a hagyománytisztelet, a kézi malomban őrölt saját termesztésű gabona és a laposföld-teória, épp ez a lényeg: bármi választható, korábban meg egyvalami volt kötelező.
Aki az individualizmust kárhoztatja, könnyűségnek tartja, megúszásnak, az erkölcsi pisztollyal akar szívást, szenvedést kizsarolni másokból, akiknek az életéhez semmi köze egyébként. Nem látom be, mi volna a cél. Az individualista és autentikus lét, hogy belőle boldogság is sarjadjon, nehéz, a létező legnehezebb.
Holnap arról fogok elmélkedni, mit jelent ez, hogy megoldani volna jó a problémákat, nem elfutni. Mit takar ez a mondat, miért nem működik az amúgy dicséretes szándék, miért van az, hogy sokan meg sem próbálják.
csak az olvassa. én szóltam 
Nicely put, amen. 🙂
KedvelésKedvelés
Valóban rosszul használtam a szót. Az individualists az egyén központba helyezését jelenti. Küzdelmet az emberi szabadságért, a személyes döntésekért. És az általad felsorolt pozitív példák tényleg nagyon jó fényben tüntetik fel az individualizmust.
Azonban napjainkban a liberalizmus és az individualzimus képviselõinek többsége, az egyén érdekeit a sajátjával azonosítja. De ha meg is tagadja a szomszédait, családját, nemzetét, akkor is másik 7.2 milliárd emberrel él együtt. Látom a logikát abban, hogy elöször mindenki gondoskodjon magáról, és ha sajátmaga boldog akkor a világ is egy job hely lesz. És tényleg igazad van abban is, hogy as individualista választhatja, hogy Dózsa György , Jean d’Arc vagy Odüsszeusz. De ezek az emberek azért a közösségért harcoltak, amit a modern ember megtagad, kötöttségnek tekint. Odüsszeusz élte volna boldog patriarcha életét, ha beint, amikor hadba hívják Helénát megmenteni. Jean d’Arc a nemzetért tette amit tett Dózsa pedig egy Keresztes hadsereget toborzott. Nem tanulnánk ezekröl az emberekröl, ha nem helyezték volna a közösség érdekeit a sajátjuk elé.
De ahogy a felsorolásból is látszik, az elmúlt években mintha már nem termelnénk ki ilyen hösöket. És nem azért mert elfogytak a problémák. Hanem mert az emberek a saját önmegvalósításukkal foglalkozva megfeledkeztek az öket körülvevökröl. Lehet az önzés útját választani de bizonyított tény hogy két önzö ember döntéseinek eredménye rosszabb, mint két együttmüködöé. Egy kis lemondás mindig elöbbre visz, mint a saját érdekek, vágyak követése. A kiindulási állitás mi szerint a közös érdek az egyéni érdekek összege, tévedés. A kooperáció, az önzetlenség vezet a jobb világhoz. Teljesen igazad van abban, hogy van választás. De abban tévedsz hogy nincs helyes út. Van helyes út. Nem egy helyes út, hanem mindenkinek a sajátja. De az az út nem befelé vezet és nem önmagad megtalálása, megismerése a cél. Hanem kifelé, a többi ember felé. Mert bár az ember a világ közepe, a teremtés koronája, ez nem egy emberre vonatkozik személyesen, hanem az összesre együtt.
KedvelésKedvelés
Ezt a polémiát már Luzsin és Raszkolnyikov rég lejátszották. Aztán kinek mi.
” Teszem azt eddig arra tanítottak, hogy “szeresd felebarátodat”, és ha szerettem, mi következett ebből? Hogy széthasítottam köntösömet, és megosztottam a felebarátommal, így aztán mind a ketten félmeztelenül maradtunk. Mint a közmondás tartja: “Aki két nyulat hajt, egyet sem fog.” Ma viszont a tudomány azt hirdeti: szeresd mindenekelőtt önmagadat, mivel a világon mindennek alapja a magánérdek, ha magadat szereted, dolgaidat is úgy intézed, ahogyan kell, és köntösöd ép marad. A gazdaságtudomány pedig még hozzáteszi, hogy mennél több a jól intézett magánügy, az ép köntös a közösségben, annál szilárdabb a társadalom alapja, és annál jobban fejlődhet benne a közügy. Egyszóval: ha kizárólag és csupáncsak magamnak szerzek, azzal szerzem a legtöbbet mindenki számára, elérem, hogy felebarátomnak is valamivel több jusson egy rongyos köntösnél, és azt ne egyes magánszemélyek nagylelkűségének köszönhesse, hanem a közös jólétnek…”
KedvelésKedvelés
Nekem a közlegelök problémáját tanították, és a gyakorlatban is azt látom hogy a rövidtávon érvényesített önérdek sosem vezet jóra. Még a cselekvö számára sem.
Sokan megpróbálják átugrani Maslow piramisának két fontos lépcsöjét. És miközben azt hiszik hogy a tetejére értek, csak a legalsón tobzódnak.
KedvelésKedvelés
Szerintem az ökológia és a közgazdaságtan nagyon más terület, mint a szabadságjogok, mivel a legelő olyan “jav”, ami elfogy, a jog meg nem fogy el attól, hogy más is él vele, sőt, ez a lényege, hogy legyen mindenkinek — a sok jog bőven elfér a nap alatt. Csak olyan van, hogy két vagy több jog ütközik, és olyankor a kevésbé fontosat korlátozzák is.
KedvelésKedvelés
1. A közlegelő kérdése nem az individulizmus-közösségi lét kérdése, hanem a figyelmetlen önzés-tudatosság kérdése. Az individualizmus inkább arról szól, hogy falanszter van-e, egyformaság – vagy színesség.
2. A Maslow piramist maga Maslow sem tekintette egy merev rendszernek vagy minek, ő is pontosan tudta, hogy bizony nem igaz, hogy nem lehet átlépni a lépcsőket.
KedvelésKedvelés
Ott a pont. Ezen gondolkodtam én is, hogy akkor mi az individualizmus ellentéte. Nem ismerek olyan embert, persze, lehet, hogy van, aki ízig-vérig közösségi, és a saját boldogulását és önmegvalósítását háttérbe szorítja, ha van egy közösségi érdek. Egyáltalán, milyen közösség? Családokban élünk, van, aki faluközösségben, vagy csapatoknak tagja, de ez a múltba révedős, mint a posztban is meg vagyon írva, már nagyon rég nincs.
KedvelésKedvelés
A napokban olvasom, hogy Abraham Maslow, a kitűnő pszichológus az érett személyiség 14 jellemzőjét is összegyűjtötte. Szerinte az egészséges személy nem mindig boldog és konfliktusmentes. Képes elfogadni a szenvedést és a halált is, és tud mit kezdeni vele.
A jellemzők:
1. A valóság hatékony észlelése: helyzeteket és egyéneket illetően
2. Elfogadás önmagunkkal, másokkal és a természettel szemben
3. Spontaneitás
4. Feladatközpontúság
5. A magánélet önállósága és sértetlensége
6. Függetlenség a kultúrától és környezettől
7. A befogadás állandó frissessége
8. A végtelen horizontok: „oceanikus” érzés, vallások
9. Szociális érzés: azonosulás, együttérzés, gyöngédség
10. Mély, de szelektív társas kapcsolatok
11. Demokratikus jellemszerkezet: mások tiszteletben tartása
12. Etikai (erkölcsi) szilárdság
13. Ellenségességtől mentes humorérzék
14. Alkotóképesség, kreativitás
KedvelésKedvelés
Ó, de messze még a cél… Milyen könnyen jön például az így negyven felé, hogy a tisztelet helyett egyszerűen csak ne foglalkozzunk másokkal (= leszarjuk, mit csinálnak, mit mondanak, mi a bánatuk). Sőt, homályos, ellenséges masszaként érzékeljük és megvessük őket.
KedvelésKedvelés
A “szeresd felebarátodat …” kezdetű mondat második felét valahogy állandóan elfelejtik idézni: “mint önmagadat”. Ha nincs ott az önmagad, mint alap, ugyan hogyan szereted a felebarátodat?
KedvelésKedvelés
Ugye!
KedvelésKedvelés
“De az az út nem befelé vezet és nem önmagad megtalálása, megismerése a cél. ”
Nem a fenét. Hogy a francba mehetne valaki a többi ember felé, ha azt sem tudja, ő maga kicsoda? Hogy képzeled, hogy szerethetsz másokat, hanem szereted önmagad? És hogy szerethetnéd, ha azt sem tudod, ki vagy? Mit adsz másoknak magadból, amíg azt sem tudod, mid van?
KedvelésKedvelik 1 személy
Pontosan! És kiegészíteném a materiális oldalával: Amíg az egyénnek a saját életét illetően nehézségei vannak, addig nem tud és nem is elvárható, hogy másokat segítsen, támogasson. Ha fűtetlen lakásban, folyóvíz nélkül, gyenge koszton kellene tengődnöd, megnézném mennyire foglalkoztatnának közösségi érdekek.
KedvelésKedvelés
Ja, tényleg, pont a Maslow piramis dogmatikus értelmezése (amit Balázs láthatólag követ) éppen azt mondaná ki, hogy amíg az én érdekeim, legalábbis egy szinten, nincsenek kielégítve, akkor pont teszek a közösségre. Már feltéve, ha következetesek vagyunk.
KedvelésKedvelés
Õszintén nem értelek.
A modern ember egyéni önzõségérõl beszélsz, miközben te a saját vágyaid képére faragva mindenki másból akarata ellenére kollektivista hõst akarsz csinálni. Hát mutass ennél nagyobb önzõséget!
Ahelyett hogy megszabnád hogy éljenek mások inkább jó lenne ha individualista módon megvalósítanád magad, és ha Dózsa György akarsz lenni hidd el senki nem fog megakadályozni benne.
KedvelésKedvelés
“Minden elől el lehet futni, mosolyogva hagyni ott a problémát, elhinni, elhitetni hogy ez a civilizált, az előremutató. De nem ez vezet a lelki-szellemi növekedéshez. ”
Éva soha sem a felelőtlen döntésekről ír, hogy csak és kizárólag magunkkal foglalkozzunk, hanem a másokra is odafigyelő, de ugyanakkor a saját testi-lelki egészségünket fontosnak tartó életről.
“Nem menekülni kell a problémák elől, hanem megoldani azokat.”
Ezt így leírva nekem okoskodásnak hangzik.
KedvelésKedvelés
“De ahogy a felsorolásból is látszik, az elmúlt években mintha már nem termelnénk ki ilyen hösöket.” Ööö. Felsorolásom (hat név) nem törekedett a kizárólagosságra, történelmi léptékben meg MLK, sőt, Gandhi is mának számít. Mondjak neked mai hősöket? Százával tudok.
KedvelésKedvelés
Engem az is érdekel, mit nevezel te önzésnek. Attól tartok, önzésnek tartod azt, ha valaki nem vállalja a szívást, nem látod, mennyire romboló a fedezet nélküli, önsorsrontó áldozathozatal, és szívesen tennéd mások homlokára a mártírok koszorúját.
KedvelésKedvelés
Az idézett bejegyzés első bekezdését én elég gyakran hallom, de még mindig el tud borzasztani, pedig igazán megszokhattam volna. Biztosan azért hallom én ennyiszer, mert falun élünk és akik meglátogatnak, azok közül elég sokban valami idillisztikus kép él a faluról és mindig megkapjuk a városiaktól a fejsimit, hogy mi milyen jól csináljuk. Meg mutogatnak az öregekre, hogy ők milyen szépen leéltek egymás mellett egy életet (nem), és amúgy is, manapság “ez már nem divat”.
Mindig megfogadom, hogy beszólok, de mi tanyasiak már csak ilyen vendégszerető népek vagyunk és nem akarjuk, hogy a vendég a beszólás rossz szájízével menjen el, szóval ráhagyom én is.
Szerintem a kommentelő simán csak fogalomzavaros, szerintem az individualizmus nem ezt jelenti (“ha valahol nem jó, szedi a sátorfáját.”). Én tudom azt hiszem, mert örök félbehagyó voltam, nyári tábor, edzés, tanfolyam, bármi, ahol az első napokban nem éreztem magam jól, a kukában végezte és csak most látom az elszalasztott lehetőségeket. Mert könnyebb volt otthagyni az egészet a francba, mint egy kis erőfeszítés árán jól érezni magam, tanulni, stb. De ez egyáltalán nem individualizmus, hanem lustaság, gyávaság, whatever. Ebben a sorrendben.
Egyébként most már nem szedem mindig a sátorfát, ha “valahol nem jó”. Egy kicsit kivárok. Ha tól gyorsan lépnék, könnyelműnek érezném magam, ha viszont egy idő múlva még mindig rossz és akkor sem, gyávának. Már ha a körülmények olyanok, természetesen, hogy tudok. Mert olyan sincs, hogy “mindig lehet”.
KedvelésKedvelés
Honnan veszik egyesek, hogy a régi faluközösségek valamiféle “mindenki egyért-egy mindenkiért” szépséges közösségek voltak?
KedvelésKedvelés
Hollywoodi filmekbõl 🙂
KedvelésKedvelés
Azért nyomokban tartalmaztak ilyesmit is. Pl. lakodalmak. Mostanában sokakat hallottam háborogni, hogy az esküvőn ki kell fizetniük a saját kajájukat. Nos, ők biztosan nem hallottak még arról, hogy egy faluban a közösség megünnepelte a házasulandókat egy lagzival, és minden meghívott beleadott valamit a közös kajába (1-2 tyúkot, lisztet, tojást), plusz a munkáját (főzés stb), ajándékba meg azt, amit éppen tudott (nagymamámék széket, asztalt kaptak, terítőt, lábost, ilyesmit), amivel el lehetett indítani egy háztartást. De a lényeg: szigorúan felírták, hogy ki mit hozott, hogy később vissza tudják adni, ha ők vagy a gyerekeik házasodnak. Adok-kapok. Nagyobb munkáknál meg ment a kaláka, mondjuk, szüretkor még most is. Disznóvágáskor is illett valamit beledobni a közösbe, mert este jöttek a maszkások, hülye rigmusokkal a ház népéről, és addig nem mentek el, amíg nem kaptak hurkát-kolbászt egyebet. Nagy buli volt, amúgy. Amennyit betettél, annyit ki is vehettél, ha éppen nagy volt a baj, akkor egy kicsit többet, ezt később törleszthetted. A potyautasokat viszont nem tűrték, rövid úton kipakolták őket a közösségből, de legalááb is, keményen szankcionálták. Hát, ez volt régen. 🙂 Nemtom, ez Hollywood?
KedvelésKedvelés
Pont így, pont így. És régen is voltak olyanok, akik szartak az egészbe, csak őket meg kiközösítették. Kis közösségekben keményen egymásra voltak utalva az emberek, és nem jószívűségből segítették egymást, hanem mert mindenki tudta, hogy egyszer ő is megszorulhat. Ez az egész falusi ethosz, meg az a romantika, ami mögötte van, gyomorforgató.
KedvelésKedvelés
Azért nem is úgy élnek itt, mintha Kodolányi egy vérfagyasztó novellájából léptek volna ki.
KedvelésKedvelés
Először nem gondoltam komolyan a hollywoodos megjegyzést, de ha már ragaszkodunk hozzá:
KedvelésKedvelés
Aki kíváncsi arra, hogy hogyan működtek régen a faluközösségek, az olvassa el ezt a könyvet, nagyon jó, résztvevő megfigyelésen alapuló, kitűnő tudományos munka: http://bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=hoJ3QyH0O5qI11SWgUwarQ**.Node4?_v=Fel_Edit_Hofer_Tamas_Mi_korrekt_parasztok_Hagyomanyos_elet_Atanyon&id=100117&type=22
KedvelésKedvelés
Na jó, persze hogy egy viszonylag kis közösségben, ahol mindenki ismert mindenkit, jobban működött, mint akár egy sokezres, pláne milliós városban, vagy épp egy egész országban, de azért a nosztalgiázók marhára túloznak akkor is.
KedvelésKedvelés
Mert nem olvastak Veres Pétert (A kelletlen leány), Tömörkényt, Illyést, Móriczot (pl. Barbárok, A boldog ember), Gárdonyit (A lámpás, Kék pille). Csak látják a gyönyörű, idealizált képeket, amelyeken nincs ott a kemény, látástól vakulásig végzett munka véres verejtéke, az istállók illatárja, a családi élet kevéssé idillikus részletei.
KedvelésKedvelés
Erre írtam a Kodolányit, de írhattam volna Móriczot is (bár őt különösen szeretem); hogy azért nem is olyan már az élet. Én azt is utálom -ez a másik véglet-, mikor elkezdenek sajnálkozni (“giccsesék” ellenpárja) és azt képzelik, hogy mi falun holmi elképesztően vad, kemény, életgyilkos közösség vagyunk, ahol összeszorított szájjal ülnek a misén és a kaláka mélyén gyilkos indulatok forronganak. Heh.
(amúgy mi nem járunk templomba, senkit nem érdekel, házszentelő sem volt, nincsenek már itt sem hagyományok, csak azoknak az árnyékai. És ez nem biztos, hogy jó.)
KedvelésKedvelés
Kodolányira én is gondoltam, de hirtelenjében csak a történelmi tárgyú könyvei jutottak eszembe 🙂 És ha már rémség, akkor ott van még Németh László is 😀
Persze, megvan a falusi életnek a maga varázsa, Én is szívesebben laknék falun, mint igazi nagyvárosban. Csak ne idealizálják. Mert az azért nem túl kellemes, ha a boltba külön kell elmenni tejért és kenyérért (mert az egyik elfogy, mire a másikat meghozza a szállító) a 2 km-re lévő faluvégről, ha húst csak heti 2* lehet kapni, orvos is heti 2-3 alkalommal rendel, egyébként meg egész napos program egy laborvizsgálatra eljutni a közelben lévő (10 km-en belüli) kisvárosokba a tömegközlekedés milyensége miatt.
Nem szándékoztam a ló túloldalára esni, speciel a Veres Péter írások nem is elborzasztóak, meg Tömörkény sem. Csak realisták, különösebb drámai hatások nélkül.
KedvelésKedvelés
Hát már csak ilyenek ezek a városi nípek…
De jó, hogy felhoztad Veres Pétert…anyai ágról van bennem belőle, egy kiscsuporral.
Anyai nagyanyám, nagyon sok történetet mondott el arról a régi, kegyetlen világról. Ő felnőttként mesélt, a kislánykoráról nekem…és közben én azt a kislányt úgy megszeretgettem volna.
KedvelésKedvelik 1 személy
Pontos ez a bejegyzes es en igyekszem is eszerint elni illetve eddig meg nem sikerult maskent. Lehet, hogy individulista vagyok, bar ezen meg nem gondolkoztam.
Azt latom, hogy az individualizmus rosszul ertelmezett nalunk, ami nem egyenlo az onzessel. Vannak nagyon is ind. tarsadalmak ahol megis jo a kozossegi egyuttmukodes.
De azt is erteni velem amit a kommentelo lat mert en is latok valami hasonlot, de meg is mast latok. Itthon az emberek kis hanyada individualista valojaban, de tenyleg van egy olyan jelenseg, hogy semmi sem szamit csak az en akaratom a fontos, akar masok rovasara is. Ez gyakran hihetetlenul pitianer helyzetekben is megnyilvanul. En ezt latom onzesnek, de semmi koze az individualizmushoz. A valodi individualista ember nem masok ellneben es rovasara el, teljesedik ki, mert ha ezt latjuk az mar nem ind.. Az mar tortetes, gatlastalansag stb….de ezek megvoltak a kollektivizmus ideje alatt, sot mindig is.
Sajat peldanal martadva, igyekszem ugy elni az eletem, hogy ne ragadjak bele meltatlan, oromtelen helyzetekbe, szoval ha tehetem gyorsan valtok. Lehet, hogy ez onzesnek tunik masnak, nekem ez a termeszetes, hogy mindent addig szeretnek csinalni, amig az jo, ha elszarodik en azt mar nem akarom javitgatni csak azert mert mondjuk a masik fel (barat, munkahely, varos) meg visszatartana vagy mert masok szzerint meg orvosolhato. Nem, nem az.
En orulok annak, hogy van valasztasi lehetosegem es donthetek a sajat belatasom szerint. Ugyanakkor ha a helyzet ugy hozza sokat teszek masokert is teljesen onzetlenul.
KedvelésKedvelés
Liberalizmus =/= szabadosság; individualizmus =/= önzés; nemzeti érzés =/= sovinizmus; feminizmus =/= férfigyűlölet; heteroszexualitás =/= homofóbia. Ezeket a nevezetes nem-azonosságokat jó lenne (ismét) megtanulni
KedvelésKedvelés
like 🙂
KedvelésKedvelés
Egyetértek!
KedvelésKedvelés
Így igaz 🙂
KedvelésKedvelés
Jó lenne. De csak keveseknek megy, sajna. Azért megnyugtató, hogy legalább igény, az lenne rá. 😉
KedvelésKedvelés
Pl Angliában láttam, ahol szinte hergelik individualistává az embert, hogy közben óriási bennük a társadalmi felelősségérzet, és alap-szó a charity. Amúgy is elég érdekesen fuzionálják az ultraliberális hagyományőrzést. És nem dőlnek össze.
KedvelésKedvelés
Nem szedem a sátorfámat, hanem nem engedek mást oda ahol a sátram van.
Mégis vallok egy közösségi értékrendet, annak ellenére, hogy a közösség tagjainak zömével nem értek egyet.
KedvelésKedvelés
Én önző és individualista vagyok, de már rájöttem, hogy nekem is akkor lesz a legjobb, ha a sajátjaim mellett szem előtt tartom a környezetem érdekeit is.
KedvelésKedvelés
Szintén zenész, önző vagyok és individualista, sőt néha bunkó is. És ahogy blaci fentebb írta… egy közösség nem létezhet indivídumok nélkül, aki nincs tisztában önmagával, az hogyan boldogul egy közösségen belül?
KedvelésKedvelés
Azt mondod, van helyes ut, mindenkinek a sajatja… aztan hozzateszed, hogy ez a “helyes” ut igazabol gyakorlatilag az, hogy felaldozod magad a kozossegert. Tehat ha jol ertem ez egy ellentmondas, mivel te akarod megszabni, hogy mindenki ugy eljen, ahogy TE tartod jonak… ja pardon, helyesnek. A tobbi szoveg hozza, amit kore tekertel, csak egy mezesmazos hanta, amivel megprobalod elhitetni, hogy te csak jot akarsz, mi meg igazabol rosszul latjuk, de te majd elmondod az egyetlen es igaz megoldast, amivel majd szebb lesz a vilag.
Es ez bullshit. Had talalja mar meg mindenki a maga utjat, ami eppen neki jo, es had elje meg mar azt, ahol aktualisan tart az eleteben. Lehet, hogy te miniszuperhosnek kepzeled magad, aki majd megvaltja a vilagot, de mas meg mar a sajat eletet akarja elni, ha mar annyit aldozott a kozossegnek, egy hazassagnak, meg nem erto csaladnak, es mindebbol mondjuk lofaszt se kapott vissza.
(Mindamellett azt vettem eszre, hogy aki “megszenved” a kozossegert, az elvarja, sot, kenyszeresen akarja, hogy a tobbi is szenvedjen vele egyutt. Merthat akkor igazolva van: ha a tobbi is csatlakozik, akkor jol csinalom, rajtam meg kevesebb a teher, kiraly.)
Apropo: barkin is ugy tudsz segiteni, ha te magad stabil vagy, az meg nem megy mashogy, csak ha megismered magad es idot szansz magadra. Kulonben vak vezet vilagtalant.
KedvelésKedvelés
Bocs, de ilyet hol olvastál?
“Azt mondod, van helyes ut, mindenkinek a sajatja… aztan hozzateszed, hogy ez a “helyes” ut igazabol gyakorlatilag az, hogy felaldozod magad a kozossegert. Tehat ha jol ertem ez egy ellentmondas, mivel te akarod megszabni, hogy mindenki ugy eljen, ahogy TE tartod jonak… ja pardon, helyesnek.”
Biztos, hogy érted a szöveg felépítését, hogy az elején van egy komment, dőlt betű, behúzás, utána a reakcióm, és ismered az is (dönthet úgy is) szó jelentését?
Meg úgy egyáltalán, kihez szólsz itt, ki vagy, mit szeretnél?
KedvelésKedvelés
A kommentelodhoz, aki az individualizmust tamadta. O irja ezeket fent asszem a masodik kommentben.
KedvelésKedvelés
De nem ír egyéni útról, meg hogy járja mindenki a magáét.
KedvelésKedvelés
Dede, ott van a kiragadott idezet a “van jo ut ami mindenkinek a sajatja…”. Igaz egy halom individualista-ostorozas utan es onmagabol kiforgatva, az utolso bekezdesben (lajthabalazs 2. komment) heather ra reagalt nem rad. Nem konnyu eszrevenni a teljesen ellentetes ertelmu mondanivalo kozt.
Egy szeljegyzet: engem a halalba irrital ez a “Jean D’Arc” tobbszor es kovetkezetesen igy leirva. Latnam ertelmet – bar nem magyar helyesiras – olyan tesztnek is, ahol idegen szavak es gyakran emlegetett nevek helyes irasmodja is bevesodik. Roppantul noveli bennem az agressziot pl az “anblock” is es nem szivesen hivok fel olyan hirdetot sem, aki “kauKciot” szeretne.
KedvelésKedvelés
Meg a Gordon Blue éttermekben.
KedvelésKedvelés
Bocsi, tudtam, hogy rossz helyre kerul. Nem neked irtam, Eva. 🙂
A kommentelonknek szantam, nem tudom miert ide tette be.
KedvelésKedvelés
Ezt a bezzeg régen megjavítottuk, ami elromlott dumát de rühellem. A kétszínűség netovábbja. Ha olyan jól sikerült anno megjavítani az elromlott házasságokat, akkor ugyan miért merült fel a válás lehetősége tömeges igényként a 20. század folyamán? Mert felmerült, annyira, hogy teret kellett neki engedni, ugye. Gyanítom, hogy az a nagy megjavítás annyiból állt, hogy ha az asszony már nagyon morgott, kapott kettőt, aztán kuss lett, még jobban összeszorította a száját, és tűrt tovább. A megjavított házasságában.
Ami pedig a közösségért élés ideáját illeti, nehezen tudom elképzelni, hogy boldogtalan, egy életen át színlelésre és nem kívánt életutakba kényszerített mártírok nagy csapatai majd remek társadalmat és közösséget fognak tudni építeni.
KedvelésKedvelés
Véleményem szerint a “közösségért élés ideáját” azok nyomták rá a közösségekre, akik abból valójában jól jártak. Most nem a sagarilion és gyöngyi által említett érdek-közösségért tevésre, hanem az idealizáltra gondolok.
Ja Dózsa György. Hát Dózsa azért marhára a saját érdekeiért (is) harcolt. Hogy nem kihasználta a parasztokat ehhez, hanem tényleg az ő érdekeiket is felismerte és fontosnak tartotta, azt elhiszem, de a saját érdekein keresztül jutott el hozzájuk.
KedvelésKedvelés
Dózsa Györgyről:
http://magyarnarancs.hu/tudomany/az-izzo-vastron-a-kepzelet-szulemenye-erdelyi-gabriella-tortenesz-az-1514-es-dozsa-parasztfelkelesrol-89728
KedvelésKedvelés
Bocs, hogy ide írom, de nem tudom, hova. Van valami hely kérdéseknek vagy témafelvetésnek? Ha van, lszi Éva, töröld ezt ki innen, nem akarok terelni csak kíváncsi lennék, hogy mit szólsz és szóltok ehhez?
http://mno.hu/tudomany/a-hetgyermekes-nobel-dijas-magyar-klimakutato-1254735
kiveri a szememet, annyian lájkolják, persze főleg férfiak kommentelik, főleg a 7 gyermekes teljesítményt.
KedvelésKedvelés
Nem szeretem a masok altal felallitott idealokat. Ebbol a cikkbol nem sok derul ki a korulmenyekrol. Azon kivul, hogy van 7 gyerek es mellette munka en ezzel nem tudok mit kezdeni. Ez is egy ut. Ha o elegedett ebben, akkor jo.
KedvelésKedvelés
Számomra az nem derült ki, hogy mikor alszik:-)
KedvelésKedvelés
Hat, az meg a masik.
KedvelésKedvelés
Nekem meg az, hogy a férje, a nagyon felelősségteljes kutatói állása mellett, azon kívül, hogy elkíséri egy darabig a gimnazista nagyokat (minek, mi az hogy egy darabig – csak nem az, hogy úgyis arra megy dolgozni?) még mit csinál a családban, mert a nő a főzéstől-takarítástól a csekkekig mindent felsorolt, mint saját feladat.
KedvelésKedvelés
És mikor szexel (bocsánat). De tényleg.
KedvelésKedvelés
Jó kérdés. Azt a 7 gyereket valahogyan össze is kellett hozni 😀
KedvelésKedvelés
Bírom ezt a csajt, de könyörgöm: hogy lehet példaként állítani egy nyilván kiemelkedő képességű kutatót, aki mellesleg egy világszínvonalú, genderérzékeny, liberális (most több szitokszó nem jut eszembe), egyetem intézetvezetője, szintén kiemelkedő fizetéssel, és viszonylag kötetlen munkaidővel. Továbbá nem említi a háztartásban és gyereknevelésben résztvevő segítségeit, talán csak az édesanyját, és gondolom a férje sem csak a reggeli gyerekszállításnál van jelen, lehet, hogy az ő munkaideje sem kötött. Ja, és nem egy leszakadó vidéki kisvárosban élnek. Mindemellett eszméletlenül fárasztó lehet ennyi gyerek, komoly szervezés és munka, én konkrétan belepusztulnék, de hát nem vagyunk egyformák.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy valahol a leszakadó magyar vidéken, három műszak mellett, vagy bármilyen más szar munkahelyen minimálbérért, vagy alig többért robotoló szülőknek a két-három gyerek is lehet akkora teher és feladat segítség nélkül, mint neki a hét. De hogy hasonló példát mondjak: két fiatal egyetemi oktató egy vidéki egyetemen dettó.
Szóval minden elismerésem és tiszteletem ellenére menjen a picsába, aki nekem Ürge-Vorsatz Dianával példálózik, hogy de hát neki is megy!
KedvelésKedvelés
Jó, ha ő ebben teljesedik ki, és szívből is ajánlja mindenkinek. Egy utazásbolond meg azt ajánlaná, hogy vigyázzon apu a gyerekekre, amíg a klímacsúcs után megmászom három vulkánt Új-Zélandon. És ez is teljesen oké lenne.
KedvelésKedvelés
Egy percig sem gondoltam, hogy nem oké, csak ne legyen már kötelező, meg követendő példa. Valamint nem a csaj tukmálja ránk a sok gyereket, hanem vele interpretálják a karrier+sok gyerek projektet, hogy lám-lám, neki is sikerül!
KedvelésKedvelés
Igen, értem. Nekem az a mondat szúrt szemet, hogy ajánlja mindenkinek ezt az életformát (a nemalvással együtt), de megnéztem még egyszer, és valószínűleg azoknak ajánlaná, akik szeretnének sok gyerek mellett dolgozni, csak az elhatározás hiányzik.
KedvelésKedvelés
Nem azt ajánlotta, hanem (néztem is, hogy milyen finoman csomagol), hogy: “aki érez magában kihívást, hogy a családon kívül is tegyen a világért – és szerintem Magyarországon sok ilyen van –, az ne féljen nekivágni”
KedvelésKedvelés
“nem említi a háztartásban és gyereknevelésben résztvevő segítségeit”
Azért más, (korábbi) interjúiban gyakran beszél róla, hogy a férje mindenben kiveszi a részét és teljesen természetes, hogy anyuka is dolgozik és elfoglaltságai vannak, valamint mindkettejük szülei és a tágabb család is nagyon szorosan mellettük állnak és nem egyedül csinálja a hét gyerek dolgait. (És ezt nem mondja, de azért az ő pozíciójukban nem elképzelhetetlen, hogy van fizetett segítsége is.)
Ezzel együtt ez egy interjú, ő elmondja benne hogy vele mi van és én úgy érzem, nagyon óvatosan fogalmaz, amikor a riporter a nők szülésre-bátorítására szólítja fel. Ő maga nem állítja magát példaként, nyilván a riporterben lehetett ilyen szándék, de azért ne kelljen már nekem kellemetlenül éreznem magamat sem neki szégyenkeznie, mert náluk valami jól működik az életben. És nyilván nem egy felszínes, párkérdéses interjúban fogja kiteregetni, ha valami olykor megdöccen.
Nekem nincs hét gyerekem, sem ilyen fájintos munkám, de gyakran érzem (éreztem) magamat hasonló helyzetben, példaként előrángatva mások (családtagok, unokatestvérek, ismerősök) számára és nagyon kellemetlen: én nem tehetek róla, hogy az, ahogyan én szeretnék élni egyezik azzal, amit néhányan elvileg gondolnak a helyes életről.
KedvelésKedvelés
Remélem az átment, hogy nem a nőt fikázom, hanem azt, hogy az arcunkba tolják, hogy bezzeg az XY hét gyereket nevel és még karriert is épít. És nem savanyú a szőlő.
KedvelésKedvelés
Nekem átment, ha ez nekem szól, nem azért írtam, amit. 🙂
Elhiszem, hogy nem savanyú, miért lenne az. Nem is ismerlek.
Meg aztán pl az én életemről lehet mesélni nagyon szépen, meg azért el lehet mesélni, hogy nem minden gömbölyű, nyúlfarknyi interjúban sok-sok ember tud nagyon vonzó lenni. (Jó, mondjuk a fent linkeltben azért vannak tényleg ütős tények, ezt nem vitatom.)
KedvelésKedvelés
Szent Erzsébet kiabált is egyszer: ezek minket, minket tűznek a zászlajukra, mi vagyunk az ő példa-családjuk, hogy ránk hivatkozva megvethessék a másokat és a kiszolgáltatottakat!
KedvelésKedvelés
Ez jó, ezt megjegyzem, majd máskor én is kiabálok, bár lehet, hogy nem lesz máskor, kezdek kiesni a pixisből. 🙂
KedvelésKedvelés
Hű, de felelősen gondolkozó klímakutató, hét gyerek, amikor neki aztán tudnia kellene, hogy mekkora szószban van az emberiség jelentős részben önhibájából. Persze majd minden szép és jó lesz, az európai ember tutira megússza a klímaváltozás negatív következményeit. Egy fenéket! Agyrém. Ez nekem elrettentő példája az emberi önhittségnek és őrültségnek.
KedvelésKedvelés
Inkabb csak optimista, nem? 🙂
KedvelésKedvelés
Matifa, van ilyen rovat, a fejlécben a ti írjátok: aktuális.
KedvelésKedvelés
Köszi!
De azért elég individualista a csaj, nem? 🙂 mégse lógok ki innen nagyon vele.
Nekem inkább az volt a meredek (a FB kommentekben), hogy egy halom pasi ott rajong, de mind a 7 gyereket emelik ki meg hogy “elsősorban édesanya”. Rendben, ha van ilyen Nobel-díjas bolondériája is, akkor isten neki, 7 gyereknél, meg ha csak éjszaka csinálja, már elnézzük.
Közben azért kíváncsi vagyok a sok szülésben kiteljesedésre bíztató pasi közt hányan vannak, akik pl szeretnének 7 gyerekre keresni pénzt. Ez a része a dolognak vajon miért nem folyik a csapból? 🙂 hogy lelkibeteg és társadalomellenes pasi az, aki nem ezt akarja szívvel-lélekkel?
KedvelésKedvelés
És hány férfi szeretne éjjelente nem aludni?
És hány nő?
Nem akartam itt piszkálódni, de egyből az ütötte meg a szememet, hogy éjjel dolgozik, hatkor pedig felkel.
Senki ne mondja nekem, hogy ez hosszú távon nem csinál ki valakit!
A volt főnöknőm szintén alig aludt, nappal kávé-kávé-energiaital, plusz Rivotril, és alig evett, hogy ne hízzon el.
Rettentő fura dolgai voltak.
Nem szeretném bántani ezt a nőt, de nem hiszem el, ami a cikkben van, bocs!
Vagy nem így van, ahogy írva vagyon, vagy rettenetesen ki lehet készülve.
Földhözragadt vagyok, tudom, de nem hiszem el.
Vagy valóban létezik superhuman, és ő is egy közülük.
KedvelésKedvelés
Igen, épp hogy csak elnézést nem kért szemlesütve, hogy az elsődleges családja mellett ilyen bolondériája van, hogy Nobel-díjas kutatási projektekben vesz részt, intézetet igazgat, de ne aggódjunk, mindezt szigorúan éjjel csinálja, amikor a gyerekek már alszanak, (és reméljük a férjét is kielégítette).
KedvelésKedvelés
Nagyon jó alvókája lehet a picinek (meg a többinek is), ha tud éjjel, ill. a napközbeni alvásidőben dolgozni, és a tanítványaival foglalkozni, néha még egy kis értekezlet is belefér. Az utóbbi vajon hogyan? Konferencia-beszélgetésként?
Vajon amikor magával viszi a kicsiket a kiküldetésekbe (repülővel vagy vonattal, a cikk szerint), hogyan oldja meg a szittelésüket? Nem hiszem, hogy a munkamegbeszéléseken ott szaladgálhatnának…
Na és a közlekedés az apróságokkal, több órás utak egyedül velük, ja persze.
Max. ha kantárt köt rájuk, hogy el ne vesszenek a tömegben (reptéren, pályaudvaron), amíg ő maga a tömérdek cuccot cipeli, amire egy babának még akkor is szüksége van, ha a szomszédba viszik át .D
KedvelésKedvelés
Igen, ma már szkájpolnak a népek. El tudom képzelni, hogy van segítsége utazáskor, és azt is, hogy ilyen komoly, nemzetközi helyeken megszervezik az anyáknak a szittelést. Ritka szimpatikus egyébként, én örülök neki, és leborulok előtte, csak nagyon ritka, aki ezt így bírja, kár a többieket ezzel a teljesítménnyel nyomasztani, meg szülésre biztatni (ez elől ki is tér). Abból, hogy szerény, az következik, hogy az olvasó hozzá méri magát, és szorongani kezd, hogy ő agyfaszt kap az egy gyerekétől is. Nekem igazán az újságírói szándék nem tetszik, hogy ha keresztény és ha családcentrikus, sokgyerekes, elkötelezett anya, akkor megbocsátják azt is, hogy nő létére neves klímakutató. “Tudós vagy, de első a család legyen!”
KedvelésKedvelés
Pontosan ez verte ki nálam is a biztosítékot, hogy de a CSALÁD AZ ELSŐ ÁM!
Amúgy szerintem ez a nő pontosan értené, hogy mit kifogásolunk a cikkben, és nem gondolja magáról, hogy ez bárkinek ugyanígy menne, vagy hogy ez milyen egyszerű.
KedvelésKedvelés
“ma már szkájpolnak a népek. ”
Ma MÉG szkájpolnak.
KedvelésKedvelés
Miért, mi jön?
KedvelésKedvelés
Hogy mi jön, azt még nem tudom, de az internetadó azért bevezetésnek elég erőteljes. Kilépés az EU-ból, barátkozás Putyinnal, Iránnal, Kínával. A fészbúk letiltja a netadó ellen szervezkedők profilját, a kegyeletsértés, tartalomlopás, az nem veri ki a biztosítékot. Mi jöhet? Bármi.
KedvelésKedvelés
Persze, szimpatikus a csaj, vele semmi bajom, tényleg, csak nem hiszem el, hogy valóban külső segítség nélkül csinálja és ennyire gömbölyű minden.
És vajon mikor van egy kis ideje magára, amikor csak úgy elvan, elolvas egy könyvet (nem szakirodalmat és nem is gyerekmesét), sétál, filmet néz, bambul?
Nem hiszem el, hogy ilyesmire abszolút semmi igénye ne legyen már 15 éve kb.
Az zavar, hogy a segítség nem jelenik meg a cikkben, meg persze, amiket ti is mondtok, hogy az újságíró példaképként tolja fel.
Egyébként én is ismertem ilyen családot, bár nem közelről, ahol az asszony 7 gyerek mellett kórházi orvos volt, a férje meg fűtő ugyanott. A gyerekek jól neveltek, jól tanulók, stb. De ez már régen volt, úgy 40 éve, amikor valamivel több gyermekintézmény létezett, mint mainapság, és a gyerekeket jobban szabadjára lehetett hagyni egy vidéki városban, nem kellett a gimnazistákat kísérgetni, pl.
KedvelésKedvelés
“A családi élet reggel hatkor indul, a gimnazisták hét előtt már úton is vannak. A férjem egy darabon elviszi őket, én a két középsőt az általános iskolába, aztán indulunk az ovisokkal. Elég hosszú a reggel, de cserébe minden gyerekre jut egy kis fókuszált figyelem. Utána két-három órám van, mire ismét megyek az óvodába a kicsikért. Ilyenkor a babával foglalkozom, bevásárolok, és míg a kicsi alszik, tudok foglalkozni a diákjaimmal, ritkábban egy-egy munkamegbeszélésre is van kapacitás. Délután vagy a gyerekeket visszük különórákra, vagy megyünk játszótérre, együtt tanulunk, este pedig közösen vacsorázunk. A főzés nem mindig egyszerű, most épp nem találok kilencliteresnél nagyobb fazekat, pedig töltött káposztából vagy húslevesből tizennyolc liter is elfogy.
– Hajnalban kel, éjjel dolgozik; ilyen feszített tempó mellett mi tölti fel, honnan merít energiát?
– A gyerekeim végtelen energiaforrások, az ő szeretetük tölt fel igazán. Ha van szabad félórám, biztos, hogy nekik mesélek vagy velük játszom. Mikor az idősebbeknél már látjuk megjelenni azokat az értékeket, amelyeket próbáltunk beléjük nevelni, az nagy élmény.”
Én nem tudom, biztosan máshogy szeretem a gyerekeimet, akik egyébként mindenki szerint feltűnően boldogok. Lehet, hogy nem mindenki gondolja azt, hogy hagyjanak már egy kicsit békén, szeretnék magamban lenni, elmélyedni, bambulni? Lehet, hogy gondolja, de nem ismeri be? Én, asszem, kiégtem, ha nincs más menekülőút, szarni megyek. 🙂 Akkor mondjuk bejön a lányom, és elmondja a nagy titkát, és én figyelek, mégis, pedig állandó élményem, hogy most ne szóljatok hozzám. Viszont cirkusz, neheztelés, játszma nincs, egyensúlyban vagyok, működik az élet, van kedvem sportolni meg körmöt lakkozni is.
Én egyébként kifejezetten szeretem a házimunkát, főleg a konyhaiakat, szeretem a társaságukat, ha nem jár épp máson az agyam, és főleg szeretem a jó lelkiismeretet. Csak a sok kelltől és igénytől borulok ki, meg az időpontoktól.
KedvelésKedvelés
Nekem a riporternő térítési szándéka nagyon irritál:
“Mivel bátorítaná a nőket arra, hogy vállaljanak több gyermeket, esetleg karriert a család mellett?”
Ne bátorítson a gyerekvállalásra senki, mert ez nem olyan fajsúlyú dolog, mint például hol vegyek divatos cipőket, hogyan tudom a sportot jobban beiktatni az életembe, vagy lefogyni, vagy egészségesebb ételeket fogyasztani. hanem egy nagyon komoly változással, felelősséggel járó döntés a gyerekvállalás, amit véleményem szerint nem külső kényszerre, hanem csakis kizárólag belső indíttatásból szabadna meghozni.
Hát azt soha sem fogom megérteni mit lehet kifejezetten szeretni a házimunkán. Én egyre jobban unom, fáraszt, idegesít. Mert az értékes időt veszi el a fontos, tartalmas dolgoktól.
KedvelésKedvelés
Én azt szeretem benne, hogy olyan valódi világ: valamiből, plusz munkából látványosan lesz valami. Van méltósága: magam alakította, választotta, minőségi dolgokkal veszem körbe magam, kis tervek, kis kreatív sikerek (főzés, eredeti/vicces tálalás, egy polc elrendezése), döntések, ötletek, meg egyedül is lehetek, és nagyon jó gondolataim születnek, valahogy biztonságban érzem magam. Van, hogy a fiammal, lányommal csináljuk, annak is nagyon speciális hangulata van, nagy harmónia tud lenni, Juli nagyon cuki, szeretettel jön, mesél, és vicceseket mond.
(Néha jelzik, hogy dicsekszem a gyerekeimmel, pedig engem áthat a megkönnyebbült csodálkozás, hogy milyenek lettek, és milyen jól vannak, annak ellenére, hogy milyen nehéz volt/van. Valami áldás van rajtunk.)
KedvelésKedvelés
Érdekes gondolatokat írsz. A lakás szépítgetése, rendezgetése, kellemes, praktikus környezet kialakítása engem is vonz. A lakberendezés már általános iskola óta a hobbim.
Én inkább a puritán, mondhatnám kuli munkákra gondoltam, konkrétan a kosz, por feltakarítása, zsíros edények mosogatása, wc pucolás, állandó pakolás, unalmas bevásárlás, amikbe már belefásultam.
Nem érzem, hogy dicsekednél a gyerekeiddel. Mások túlzásba vitt kérkedései miatt nem szabad, hogy ne legyen bennünk egészséges büszkeség a szeretteinkkel kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Ez a beszélgetés az individualizmusról nekem azt juttatja eszembe, mikor idős apósom simán lebunkózott ( má, hogy mennyire sötét vagyok a korosztályommal együtt), mert még azt se tudom pontosan, mi volt itt 56-ban. És nem tudom a történelmet. Meg máshogy tudom. És nem értem. És hülyeségeket tanultam. Hát a fenébe: TI tanítottátok! Én tanulni jártam a gimibe, TI meg tanítani. Én tanulni jártam a főiskolára, a docens úr meg tanítani. De nem mondta el, hogy is volt, amikor az oroszok nemBattonyánál…csak úgy célozgatott..hogy “maguk azt hiszik, pedig dehogy”. TI tanítottátok, ember!
Ugyanaz az individualizmussal…egész életemben azt tanultam ( bölcsitől egyetemig), hogy az a jó ember, aki a közösségért. A családért. A gyerekekért. Aki a férjének. A szomszédjának. A barátainak. Őket előre, magár háttérbe. Különben a pokolban fog főni, de már előtte, a földi létben is boldogtalan lesz. Önfeladás, önsajnálat nélkül, tisztelettel és örömmel. Ez az egyetlen üdvözítő út a boldog jövőbe, a kiteljesedett életbe. Szóljon, aki 50-es korosztály és máshogy hallotta.
Most meg individualizmus. A szó, ami ördögtől, kapitalistáktól, kulákoktól, osztályellenségektől való és üldözendő. El tudjátok ti képzelni, akik ostorozzátok a mi berögzült önfeladási mániánkat, micsoda kognitív disszonancián, vagyis miafaszvan?! érzésen kell nekünk átlépni vénségünkre? Hogy én is fontos vagyok, az én orgazmusom, boldogságom, munkám, vágyam is számít(hat) ? És aztán áttolni ezt a család agyán úgy, hogy 90 éves anyósom ne kapjon sikítófrászt és 90 éves apósom infarktust? Bele tudtok ti ebbe gondolni mit kértek számon a korosztályomtól, vagy már a kérdésfelvetés is furcsa?
KedvelésKedvelés
“Szóljon, aki 50-es korosztály és máshogy hallotta.”
Hát van benne valami, de azért tizenévesen hallottam már más hangokat is. Igaz, szinte csak koncerteken, zenében.
KedvelésKedvelés
Még nem teljesen ötvenes, de én is pontosan így hallottam, ahogy írod.
Teljesen igazad van – bazi nehéz ezt a fene nagy “individualizmust” átverekedni a felmenőkön, nekem nem is sikerült :-(, majdnem bele is rokkantam.
Akkor kezdtem el igazán élni, amikor rájöttem, hogy nem is érdekel a véleményük, és a saját életemet akarom élni, nem azt, amit mások határoznak meg nekem.
KedvelésKedvelés
Bagolynak, Annának teljesen igaza van.
Mint már említettem, apámnak is feltűnt, hogy 50 fölött végre el mertem mondani a véleményemet.Jé! Miből lesz a cserebogár! És történetesen nem értettem egyet vele.Hm. Azóta mi van? Ha nem tetszik a véleményem, 1-2 napig hűvös a hangulat, aztán megbékél.Ennyi.
Én is természetesnek vettem, hogy teljesen (igen,teljesen!) feladjam önmagamat.Munkába állásom után az első továbbképzésen szembesültem ezzel. A továbbképzések többnyire bemutatkozással kezdődnek.Én is beszéltem….a gyerekeimről. Sokat. Aztán rámszóltak: mesélj magadról! Na,ekkor gondolkodtam el…magamról? :O mit is?
Apropó,válás.Röviden: mindig elhesegettem a gondolatot azzal,hogy “szükségük van az apjukra is”, alkalmazkodom.
Aztán, sok-sok év múlva történt valami, valami visszafordíthatatlan( nem,nem csalt meg, akkor nem), amikor azt mondtam :eddig volt,most kimondom a boldogító nemet. Amikor bejelentettem a gyerekeknek, első reakciója az egyiknek: már réges-régen el kellett volna válnod.Na tessék…
Köszönöm,hogy elolvastatok.
Köszönöm,hogy itt lehetek.
KedvelésKedvelés
Én is örülök!
KedvelésKedvelés
Az az érdekes számomra, hogy mennyi hazugság tapad a szóhoz, “individualista”.
Testvérem mondta ezt mindig rám, épp csak nem köpött utána.
Utálja ezt a szót, lehet, hogy engem is, bár Isten tudja, miért, én nem ártottam neki soha.
Az individualista élete nem móka és kacagás, nem is könnyű út.
Nem tartozol igazán sehova.
Talán pár emberhez, akik tényleg szeretnek.
KedvelésKedvelés
“Az individualizmus konkrétan azt jelenti például, hogy megválaszthatod, kialakíthatod és meg is változtathatod az identitásodat; ha apád géplakatos volt, te még lehetsz klasszikafilológus; átoperáltathatod magad nővé;”
Ezt szeretném korrigálni. A legtöbb transznemü ember, aki nemi helyreállító mütétre adja a fejét, nem változtatja meg a nemi identitását. Mindig is nö volt, nem döntés kérdése a nemi identitás. Az, hogy hosszú hosszú éveket élt a másik biológiai nemben nem jelenti, hogy az volt elötte a nemi identitása is.
Egy cisznemü ember sem döntésböl lesz cisznemü (ügye nem? Rájöttem, nem tudom milyen cisznemünek lenni, erösitsetek meg benne, hogy ti nem döntöttétek el!). Egyszerüen passzol. Ettöl még a nemi szerepekkel viszont lehet, hogy nem ert egyet, illetve azok felosztasaval, illetve a biologiai nem által determinalt társadalmi lehetösegekkel. (Talán ez a feminizmus?)
De majd jön valaki, aki mindezt jobban el tudja magyarázni, mert bipoláris transznemü.
Persze csak ha ereje van rá.
KedvelésKedvelés
Csatlakozom Normabontó hozzászólásához, kiegészítve, hogy “az átoperálás X neművé” fordulat rohadtul bunkó. Khm, bocsánat, és akkor finoman fogalmaztam. A transzfóbiát kihagyhatnád, igazán. Mert egyébként szoktam és néha szeretem olvasni a csakazolvassát és volt olyan bejegyzés, ami nagyot lökött rajtam, hogy álljak lábra… Na de ez most kb. tripla pofánvágás.
KedvelésKedvelés
Oké, értem, megpróbálok még árnyaltabb lenni. Hogyan fogalmazzak? Közben én osztom gumiszobát, hogy ne nevezze buzinak a… kiket is?
KedvelésKedvelés
Tudom, én hoztam be a múltheti kirohanásommal ezt az egész témát, és nem vagytok tájékozottak, kellene fogalmakat tisztázni.
ìgy bedobom a közösbe ezt a blogot, nagyon jól elmagyarázza ciszeknek is, hogy is van ez a transz oldalról nézve.
http://szivarvanyon.blogspot.co.at/p/fogalmak-kifejezesek.html
“Szexus rekonstrukciós műtét”, máshol nemi helyreállító mütétnek is olvastam már. Nagyon fontos kifejezni azt a különbséget, hogy a mütét elött sem volt a testének megfelelö a nemi identitása. Az átoperálják növé ezért séertö, mert elötte is nö volt. Söt, ha a kétes kimenetelü mütétre nem vállakozik, akkor is nö.
A multkor itt viccesen beszélgettünk itt erröl, hogy nem a nemi szerv határozza meg a nemet. Hiszen ha baleset ér valakit, vagy súlyos betegség, akkor elvesztené a nemét, mikor operáción esik át. (Emlörák, méhnyakrák, és sorolhatnánk)
A nemi identitászavart tavaly kivették, mint fogalmat, nemi diszfóriának hívják, és nem tartozik többé a betegségek közé. Tudom, a köznyelvben még benn van, de nagyon sértö, stigmatizáló. A cisznormatív társadalom szemszögéböl vizsgálja az egészet. Ha valakinek nem sikerül a bilológiai nemével azonosulnia, kikáltják betegnek. Megpróbál azonban megfelelni, mint minden ember a nyomásnak nem tud ellenállni, így ideig óráig (vagy egy fél életig) megy a szerepjátszás. ès így kialakul egy belsö feszültség. Ez a zavar, nem pedig az azonosulás hiánya.
(Ez már nagyon az én szemléletem, történetem, így nem egyetemes)
Nekem elfogyott a szufla, mentálisan nagyon nem vagyok a toppon, kérlek, a link alatt tájékozódjatok, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Szerencsésebb lenne, ha a “rekonstrukciós műtét” szót használnád ilyen esetben.
(És elnézést a kemény szavakért, kb. hasonló rage jön belőlem, mint amikor füttyögnek valaki után az utcán stb.)
Az “átoperálják nővé/férfivá” is egy személy tárgyiasítása a teste megítélése alapján. Szerintem nagyon közel áll ahhoz, mint amikor egy (cisznemű) nőt csak és kizárólag (szexuális) objektumként, pl. “jó húsként” írnak le. Ha nem is ugyanaz, de nagyon hasonlít a kettő. A kifejezés nem csak egyszerűen testközpontú, hanem átesik a túloldalra.
Hab a tortán, hogy az átmenet (ld. ‘Szivárványon túl’ fogalomgyűjteménye) sokféle lehet. A folyamatnak nem feltétlenül része(i) a műtét(ek). sebészeti beavatkozások: van, aki megteheti, van, aki nem, van aki meg nem is igényli.
Az emberek, legyenek cisz- vagy transzneműek, számomra inkább azért individuumok, egyén(iség)ek, mert megvan a belső identitásuk. Az individualizmus, ahogy te is körbeírtad, a lehetőségről szól. Ugyanakkor az, hogy az embernek mi a nemi identitása, nem egyéni döntésről szól. A nemi identitás, a gender az egy tudati állapot, és előfordul, hogy a (társadalmi normarendszer által meghatározott) prezentáció ettől különbözik. Az, hogy megváltozzon a megjelenésem, úgy, hogy jól vagy rosszul érezzem magam benne, lehetőség, viszont személy szerint inkább tekintem ezt opcionálisnak és hozzáillesztés-jellegűnek tekintem, nem identitásképzőnek.
(Saját példa: jelenleg 10-ből 9 ember nőként “olvas le”, a hajam, hangom, mellkasom miatt. Egy időben rövid hajam volt, akkor bezzeg 10-ből 7-nak meg sem fordult a fejében, hogy nőnek nézzen. Viszont én akkoriban és most sem önazonosítok nőként. A testem formálható, változtatható, de a nemi identitásom a sajátom, állandó, és nem akkor leszek ‘férfi’, ha újból meglátogatom a fodrászt stb.)
KedvelésKedvelés
Értem, forgatom, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Nem értem, miért. Elhiszem, hogy az, de nem látom, nyilván azért, mert nem vagyok érintett. Viszont kíváncsi nagyon, szeretném megérteni. Mi a gond ezzel, illetve hogy lehetne kifejezni?
KedvelésKedvelés
Ott írta pr0xy, hogy nemi “rekonstrukciós műtét”. Vagy legyen magyar kifejezéssel helyreállító.
Én, mint annyira érintett, aki végigment szinte az összes ezzel kapcsolatos hercehurcán, (már úgyis nyíltan transz* vagyok minden fórumon, melóheyen, stb. úgyhogy ebből nem csinálok ügyet, hogy itt is kvázi ezzel indítok) beleértve a nagybetűs Műtétet is, elmondom,hogy én, belső nézetű képből hogy látom. Hogy az én példámon keresztül értelmezhető legyen.
Az identitásom, a női, adott volt. Akkor is, amikor kisfiúnak neveltek. Itt-ott kibukkant valami belőle, de senki -én magam sem- vett róla tudomást, vagy szépen szőnyeg alá söpörte. Én meg a tudatalattimba. Egészen addig, míg a késő húszas éveimben már nem nagyon volt kapacitása erre a tudatalattimnak, ha valamit besöpörtem az egyik oldalon, a másikon kijött ez-az. Még néhány év konformista nyűglődés után, a 30-on egy picit túl határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább, egy hamis képet fenntartani csak azért, hogy megfeleljek a külső elvárásoknak, miközben legbelső önmagamat tagadom meg.
És akkor vállalva minden kockázatot és esetleges nehézséget, ami ezzel járt, belevágtam, hogy végre önmagam legyek. Akkor persze sokakat megleptem, hogy “nővé válok”, egy számukra ismeretlen emberré. De ők vagy csak felszínesen ismertek, vagy csak a felszínt akarták mindig is látni. Én valójában csak a belsőmet fejeztem ki külsőleg is. Nem új identitást vettem fel, hanem végre az identitásomnak megfelelő külsőt, viselkedést, öltözködést stb. mutattam a külvilág felé.
És ennek része a lábközi tér átrendezése is, a valós identitásnak megfelelő urogenitális apparátussá. Már amennyire az orvostudomány képes ezt megtenni, mert ugye vannak bizonyos hiányosságok, de ezzel együtt kell tudni élni. És ezért helyreállító műtét. Mert helyreállítja a psziché és a test közötti összhangot.
Már akinek szüksége van rá, mert ahogy pr0xy is írta, nem mindenkinek igénye ez. Van aki valamiféle, egyik végletbe sem sorolható testi állapotban érzi otthon magát. Vagy pusztán a társadalmi megjelenésén akar változtatni, de semmiféle orvosi beavatkozásnak nem akarja alávetni magát. Stb, stb. A lehetőségek tárháza végtelen. Ez nem is egy spektrum, hanem egy sokdimenziós tér, ahol minden koordinátán állunk valahol. És ezek összességéből jövünk ki annak, akik vagyunk.
Ezt viszonylag egyszerűen a következő infografika rágja szájba: http://transvanilla.hu/letoltesek/a-sokoldalu-nem-figura
Remélem kielégítő volt a válaszom, de ha mégsem, állok rendelkezésre!
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez nagyon szép történet, sophiataylor.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm! De inkább csak igyekeztem szépen megfogalmazni, nem belevinni a sok fájdalmat, ami nélkülözhetetlen velejárója az ilyesminek. Persze volt/van sok szép része is, de nagyon sok kifejezetten ronda is.
De én itt vendég vagyok, nem kezdem rögtön azzal, hogy szétverem a családi örökség porcelán étkészletet. Sőt nem is folytatom azzal.
De a saját kis blogomban sokkal inkább alulnézeti ábrázolást alkalmazok, sokkal nyersebb, vulgárisabb nyelvezettel. Az transz-élet nem olyan szép vetületeit boncolgatom. Mert rengeteg genny gyűlt fel az évek alatt az én sebeimben is, amit nyilván nem fogok kéretlenül másra spriccelni, de valahogy csak ki kell fertőtlenítenem azokat.
KedvelésKedvelés
Igen.
El tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehetett.
Vagyis teljesen nem tudom elképzelni, mert nem voltam ilyen helyzetben, de megpróbálhatom elképzelni.
Szép történet, mert megcsináltad.
Becsüllek érte.
KedvelésKedvelik 1 személy
Még kiegészítem magam. A Műtét azért nagybetűs, (vigyázat, nyomokban iróniát tartalmaz!) mert a legtöbb cisznemű ember, de sok transznemű maga is azt tekinti az egész folyamat alfájának és ómegájának. “A Műtét”. Bakker, ennyi erővel a vakbélműtét is lehetne “A Műtét”, mert ha szükség van rá, életmentő… Ez is csak egy része, ráadásul opcionális része az egésznek. Nem minden transzneműnek ez az egyetlen igaz út.
Mindezt mondom én, aki átestem rajta és az életben nem fogom ezt megbánni. De akkor sem ez a meghatározó lépés. Hanem az, hogy az ember tisztába kerül önmagával és ezt nem fél a külvilágnak kifejezni az életével.
KedvelésKedvelés
De jo ahogy irsz!
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm! Értem, azt hiszem.
KedvelésKedvelik 1 személy