Már az óvodában elkezdődik, aztán az iskolában alapvető lesz, és aztán egész életünkben ez megy.
Osztályzatok, rajzverseny, felvételi interjún a rangsor, bajnoki tabella, száz leggazdagabb magyar, Audi A8… Szabadversenyes kapitalizmus. Tender. Árbevétel. Példányszám. Grafikon. Árfolyam. Szépségverseny.
Átitatja teljesen az életünket a rivalizálás eszméje: kinek van több, jobb. A számok, a mérhető eredmények, a sorrend.
Hogy az ember közben csikorog, orra-gyomra vérzik, megszakad? Hogy csal, puskázik, anyja rajzolta, orrot műttet? Hogy az állam statisztikát hamisít, hogy a példányszámba belekreatívkodják az adomány-lapszámokat is? Kit érdekel?
Nézegetünk másokat, mi hol állunk hozzájuk képest. Kik a szülei, hol voltak nyaralni, hol végzett, mennyit keres, új kocsija van-e, hány gyereke van, fiatalosan néz-e ki, van-e szép barátnője…
Olyan jó lenne egy olyan világban élni, ahol lehetne csak úgy lenni.
Ahol nem lenne ennyi szám és mértékegység.
Ahol az emberek között való forgolódásunkban a kooperáció, az odafigyelés, az élni hagyás vezérelne minket, és nem a rivalizálás, tülekedés, mások megszólása.
Ahol segítünk egymásnak és nem rójuk fel.
Ahol nem számolgatunk zsugorian.
Ahol terepet kaphat, sőt, önérték és ekként tiszteletre méltó a másság, az egyediség.
Ahol nem kell folyton igazodni, kínlódva ráállni ugyanazon skála keskeny vonalára a többiek mellé.
Másrészt meg: az önvaló. Amikor nem emberek között vagyok, hanem mondjuk olvasok, futok, beszívom az őszi erdőt, lehunyom a szemem, akkor senki nem számít, csak élem, ami nekem jó, azonos vagyok, és nem másokhoz képest.
Ó, ha ez nem zavarna senkit, az remek lenne.
És ha belülről tudna jönni az erő. Ha nem lenne ennyi belül kiszikkadt ember, aki unalmában másokat nézeget.
Amikor én boldog vagyok, akkor nekem nem több van. Nem is tudom, másnak mije van. Nekem az van pontosan, amit szeretnék. Ami nekem lett szánva.
A cím tautológia.
csak az olvassa. én szóltam 
Nekem sem “sok” van (anyagi javakban), de mégis sok van – másból! Egy kiváló zenei tehetséggel megáldott gyermekem van, és nekem ez többet ér 10 Audinál is! Látni, ahogyan lépeget felfelé a “karrierlétrácskáján”, látni, ahogyan élvezi amit csinál és ebben őt támogatni, nekem sokkal többet jelent, mint bármi, ami tárgyi javakban mérhető. Számomra ez az öröm, nem a 3D-s tv…
KedvelésKedvelés
Egyszer a szememre vetették hogy olyan magamnak való vagyok. Visszakérdeztem, hogy mégis kinek való legyek?
KedvelésKedvelés
És mit feleltek?
KedvelésKedvelés
Hogy ez így nekem sem jó, kell nekem a társaság(uk), meg kíváncsiak rám. Azt elfelejtették hogy én nem rájuk.
KedvelésKedvelés
“kell nekem a társaság(uk)”
Jobban tudják, hogy mi kell neked, mint te. De ők kíváncsiak rád. Persze.
KedvelésKedvelés
“Magadnak való vagy, az a te bajod.” Hányszor hallottam ezt!
KedvelésKedvelés
Fú, ez a válasz nagyon üt! 🙂
KedvelésKedvelés
“Amikor én boldog vagyok, akkor nekem nem több van. Nem is tudom, másnak mije van. Nekem az van pontosan, amit szeretnék. Ami nekem lett szánva.” Én is így, pontosan.
Nem szeretek versengeni, mert nem látom értelmét, ki ebben jobb, ki abban. Az iskolában is azt képviselem, hogy inkább támogassuk és segítsük egymást.
KedvelésKedvelés
Nekem mondjuk nem pont az van, ami kellene (anyagilag sem), de nem máshoz képest van/nincs. Magamhoz képest lenne szükségem nem túl nagy dolgokra anyagilag, és egy nagy dologra nemanyagilag.
KedvelésKedvelés
Van olyan családtag, akinek fontos a rivalizálás. De ő másokat versenyeztetne, például minket. Bármennyire nem érdekel, mégis rossz hallgatni, mert ott bújkál a mélyén, hogy nem vagyunk elég jók. Pedig legtöbbször nem is vágyunk arra, amiről szó esik. Vagy eleve olyanokhoz hasonlítanak, akihez nem lehet, mert nem ugyanonnan indultunk. Én is azt mondanám, mint a felettem szóló, hogy persze, szeretnék többet, jobbat dolgokból, de nem olyat, és nem azért, mert másnak. Csak magam miatt.
KedvelésKedvelés
Csak részben értek egyet. Van a káros versengés, ami öl, butít és nyomorba dönt. Pl. családdal semmi időt nem tölteni, helyette egész nap dolgozni hogy meglegyen az A8-as Audi.
Ugyanakkor eszembe jut a világhírű tornaedzővel, Károlyi Bélával készített interjú. Arról faggatták, hogy nem mérgező-e a gyerelányokat a tornateremben egymás ellen versenyeztetni.Erre válaszolta, hogy “if there’s no competiton, there will be no progress.”
Nagyon bennem maradt ez a mondat. Igenis létezik egészséges versengés, ami szerintem önmagunk jellemfejlődésének is a záloga.
KedvelésKedvelés
Az a mondat a versenysport szempontjából értékelendő, nem pedig általános életbölcselet. A jellemfejlődéshez nem elsősorban a másokkal való versengés járul hozzá, hanem pont az önmagunkhoz (esetleg még a mindenséghez) való mérés. Aki másokhoz képest akar jobb lenni, az könnyen talál magánál gyengébbet, akihez képest már nem kell fejlődnie.
KedvelésKedvelés
Na de a világ nem légüres tér: naponta látod, hallod a környezeted reakcióit. Látod, hogy van, aki emberfeletti erőfeszítéssel emelkedik felül önmagán, de ez külső forrás nélkül szinte lehetetlen küldetés. Az irodalomban, művészetekben is átfolynak egymáson ezek. Amiről én írok, az a pozitív, csodáló összemérés és nem az a fajta oktondi rivalizálás, ami hamis fölényért tör előre.
KedvelésKedvelés
A külső megerősítés alatt nem tudom mit értesz. Az egyik megerősítés az, hogy dicsérnek, biztatnak – ennek a rivalizáláshoz nincs köze. A másik, ami megerősít, az nem az, akivel rivalizálni kell – rivalizálni CSAK fölényért lehet, nem is értem -, hanem az, akire mondjuk fel lehet nézni, vagy követni, stb. Azzal meg megint nem rivalizálok, mérhetem hozzá magam, de nm azért, hogy felülmúljam – hanem úgy, hogy ha ő meg tudta tenni, én is meg tudom.
KedvelésKedvelés
Én el tudok képzelni egészséges rivalizálást. Iskola versenyek keretében s később munkahelyért is. Ami nem egyenlő a csalással, könyökléssel, másik tönkretételével, hanem ami következtében még a vesztes fél is erősebb emberként megy tovább. Ezt nem mosnám össze pl. azzal az abúzussal, hogy a gyomorgörcsös gyereket versenysportra, szépségversenyre kényszerítik.
KedvelésKedvelés
Biztos van egészséges rivalizálás, de a versenysport már eleve túl van rajta.
KedvelésKedvelés
A leány gyermektornában történtek legfeljebb elrettentő példának jó.
KedvelésKedvelés
Nem is az összes tornászedző munkásságát hoztam példának, hanem ezt az egy mondatot, nem véletlenül.
KedvelésKedvelés
A mondat eléggé jól tükrözi a tornászedző mentalitást: MINDENT alárendelni a versenysikereknek.
KedvelésKedvelés
Messze nem értek egyet vele.Hosszan kellene gondolkodnom a miértek pontos megfogalmazásán, ez csak érzés. Nem akarom, hogy a gyerekeim másokat legyőzve gyalogoljanak a győzelembe. Győzzék le saját magukat, lépjék át a korlátaikat, tegyék ki a lelküket, de ne mások legyőzéséért. Én úgy gondolom, az a hegymászó, aki a többieket akarja lepipálni, sosem ér fel a csúcsra. Az ér fel, aki saját magának akarja megmutatni. ( A tornászokat pedig éheztetik és verik.Jelentkezzen, aki máshogy tudja. Ismerek vezető edzőket.)
KedvelésKedvelés
Jelzem, nővérem akrobatikus tornász volt, ma edző (és bíró). Az ő egyesületükben teljesen elképzelhetetlen, hogy gyereket verjenek vagy éheztessenek… persze, az edzés kemény, de nem “oroszosan” kínzó, hanem magasak az elvárások – amiket a gyerekek önként teljesítenek vagy lógnak el belőle valamennyit. És a versenyzés témyleg javítja a teljesítményt – nem csak a versenyen, hanem általában is. Célt ad, mert hiszen azért edzenek olyan keményen. Csak simán a maguk kedvéért nem hajtanának. Ja, és mellesleg a táplálkozásukba abszolút nincs beleszólás, aki számolgatja a kalóriákat, az magától teszi, az edző legfeljebb tanácsol – azt is általában akkor, ha a gyerek kéri… Mellesleg ez a sportág legsikeresebb hazai egyesülete. Nem kell az eredményért kínozni senkit – magunkat sem.
KedvelésKedvelés
Magunkat sem: na ezt ugye te sem hiszed el igazán?
KedvelésKedvelés
Több-kevesebb sikerrel igyekszem az életemben is alkalmazni a szabályt, és nem olyan célokat tűzni ki magamnak, amikhez kínzásnak érzem az oda vezető utat 🙂 Persze mindig vannak rosszabb időszakok, meg nyűglődés, meg nemszeretem részfeladat, de ha permanensen szarul vagyok és úgy érzem, hogy megerőszakolom magam, az elég jól jelzi, hogy elcsesztem az elvárásokat, nem?
KedvelésKedvelés
Nekem főleg az amerikai tornasportba van belátásom, rengeteget olvasok a témában. A gyerekek különbözőek. Van, aki szomjazik az ilyen versengésre és van, aki beletörik. Van, aki jó a sportban, de több faktor elválasztja az élvonalbeli versenyzéstől, pl. nem szereti a nyomást, versenyeket. A jó szülők és a jó edző feladata, hogy ezt észrevegyék.
KedvelésKedvelés
Ha a pozitív példát is Amerikából hoztad, akkor értem. Ha magyar egyesületről beszélsz, akkor tartom a véleményemet, hogy vakítás. Ami a női tornasportban történik, az gyakorlatilag gyereklányok kínzása.
KedvelésKedvelés
Anna, miről is van szó? Mert az, hogy “női tornasport”, elég tág fogalom… És mint fentebb jeleztem, akad(hat)nak kivételek… nem kötekedésből, csak mivel a nővérem érintett, ezért engem is érzékenyen érint a téma 🙂
KedvelésKedvelés
Csak éppen ő igen kétes módszereket vetett be.
“Az egyik leghírhedtebb tornászedző, a 14 évesen olimpiai bajnok Nadja Comenechi „nevelője”, Károlyi Béla például már évtizedekkel ezelőtt rájött, milyen hallatlan előnyei vannak a gyerekek versenyeztetésének. „Pár hét alatt észrevettem, hogy a gyerekek milyen macskaügyességgel sajátítják el azokat az elemeket, amiket hónapokig tanultunk a főiskolán. Nem volt bennük félelem, könnyedén mozogtak. Ekkor ismertem fel, amit addig nem fedeztek fel, hogy erre lehet építeni. Kilenc-tíz éves gyerekekkel indultam csatába meglett nők ellen.” Köztudottan dolgozott kegyetlen módszerekkel. Ott ugyanis hihetetlen erőre és lazaságra van szükség. De ezt rajta kívül mások, más sportágakban nem ritkán a legbrutálisabb eszközökkel próbálták, próbálhatják ma is elérni. A gyerekek pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy mérlegeljenek. Alárendelt, felnőttektől függő viszonyuk miatt védtelenek, nem tudják az érdekeiket érvényesíteni. Ehhez pedig nemegyszer a szülők is jó partnerek: csak az áhított siker lebeg a szemük előtt. Később persze nemigen fordul elő, hogy egy olimpikon panaszkodik, hogyan is jutott el idáig.”
https://www.vasarnapihirek.hu/sport/megkinzott_bajnokok
Döbbenet, na.
KedvelésKedvelés
Egyébként vállalom a Feketepéter szerepét (ismét), de az, hogy a nagy nyilvánosság elé kiírom, hogy Illy kávém elfogyasztása után feltoltam a homlokomra Prada napszemcsimet, az szöges ellentétben áll ennek a posztnak a mondanivalójával.
KedvelésKedvelés
Mi köze a minőségi holmiknak az embertelen versenyhez?! Ja, hogy szokás kívánatos célként beállítani a gyilkos versenyben a jó cuccokat jutalomfalatként? Engem hidegen hagy, hogy ki mit aggat magára, milyen kávéfőző dorombol a konyhapultján. Mardos az irigység? Más szemében a szálkát, sajátodban a gerendát se?
KedvelésKedvelés
Ami szokás, az az, hogy ilyenkor előkerül az irigység, mint motiváció. Isti-bizi, először bele is írtam, hogy az irigység és rosszindulat kártyát mellőzzük, de aztán kitöröltem, mert úgy gondoltam, hogy ez nem a rubintrékák közege, akik minden kritikára kapásból ezt tudják mondani, hogy hápersze, mer’ irigy vagy. No, akkor folytassuk a megszokott forgatókönyv szerint és bizonyítsam, miért nem vagyok irigy? Aztán úgysem ismersz és vagy igaz, vagy nem. De megnyugtatásodra leírom, hogy van három márkás szemüvegem is, mert kell olvasáshoz, vezetéshez és a napszemüveg. A speckó lencsémet noname kerettel nem is vállalták volna. Ugyanakkor ez nem jelent semmit, mert a biztosításunk állta a 75%-át. Most megnyugodtál? A szálkagerendás mondást meg nem értem, én nem villogok márkanevekkel ismeretlenek előtt. De tudod mit, ki ne fejtsd, nem érdekes.
KedvelésKedvelés
Tessék, magad fedezted fel, hogy semmi köze a jó minőségű cuccoknak a cikkben leírt versenyhez.
KedvelésKedvelés
Akkor átfogalmazom, mit akartam mondani. A jó cuccoknak valóban nincs. De annak a közléskényszernek, hogy itt-ott bedobok egy márkanevet, annál inkább. Ebben azért már nemcsak az van benne, hogy élvezem azt, ami nekem van, hanem az is, hogy más is tudjon róla. De miért is van erre szükség, ha ne méricskéljünk, ne versenyezzünk? Na, ezt a részt nem értem.
KedvelésKedvelés
Nekem úgy tűnik, hogy neked van közlés-(megmondás-)kényszered.
A következetességhez: nem te vagy az, aki egyszer már elköszönt?
A versenyhez: te kivel, miben versenyzel? Vagy versenyeztél? Hol?
KedvelésKedvelés
“A jó cuccoknak valóban nincs. De annak a közléskényszernek, hogy itt-ott bedobok egy márkanevet, annál inkább. Ebben azért már nemcsak az van benne, hogy élvezem azt, ami nekem van, hanem az is, hogy más is tudjon róla. De miért is van erre szükség, ha ne méricskéljünk, ne versenyezzünk? Na, ezt a részt nem értem.”
a Villőnek való tapsikolás mellett ez tényleg nyihi!
akinek SEMMI másról nem szól az önmegjelenítése, mint hogy drága (és leutánzott) cuccok ÖZÖNÉVEL dicsekszik, te meg készséggel elhiszed neki, hogy SZÉP és JÓ ÉLETE VAN
illetve odaír mellé valami áljóságos spiri maszlagot (természet, ajurvéda, kapitalista munkaerkölcs), hogy ne legyen annyira ciki
és a legnagyobb nyihi: 10-23 lájkokért veri magát így!
soha nem lesztek menők, libák
KedvelésKedvelik 1 személy
Mi köze az Armani napszemüvegemnek a vitához?! irigység?! Mire?! nem is szeretem az Illy kávét:D
KedvelésKedvelés
lorax, nem lehet, hogy az a gondod, hogy itt olyan márkákról van szó, amiket ugyan te is elérhetsz, de te nem a saját erődből?
KedvelésKedvelés
Nem. Engem a márka akkor sem érdekelne, ha nyakamba szakadna a lottó ötös. Újra az irigység-kártya került elő?
KedvelésKedvelés
De te tényleg irigy vagy. Sikerre, testre, erőre, egyediségre. Nem bírod elviselni. Mert te, mert TE…!
A poszt lényegét taposod ezzel:
“Nézegetünk másokat, mi hol állunk hozzájuk képest. Kik a szülei, hol voltak nyaralni, hol végzett, mennyit keres, új kocsija van-e, hány gyereke van, fiatalosan néz-e ki, van-e szép barátnője…
Olyan jó lenne egy olyan világban élni, ahol lehetne csak úgy lenni.”
Ez mindig megy, hogy dehogy, ez nem irigység, micsoda vád is ez. Mindenki letagadja.
De ugye, az irigység egy tömeges jellemhiba és ok, erényeket és erőfeszítéseket letagadni, kisebbíteni, puszta szerencsének vagy becstelenségnek titulálni. Az antiszemita törekvések hátterében is ez állt. Kérdem én, hol van az a sok irigy a világban, ha ez a kikezdegetés sem irigység?
És hány helyen tolta ezt lorax, úristen. Ő a poronty-bezzeganya hírhedett Cantaloupe-ja, már 2009-től. És blogok gyönyörű programokról és utazásokról… úristen.
Most állt össze (tegnapelőtt).
KedvelésKedvelés
és aztán Villő alatt nyalt és csodált szolgalelkűen:
KedvelésKedvelés
Aki jó minőségű termékekkel veszi körül magát, lehetősége szerint, az nem feltétlenül rivalizál. Nem azért vesz Pradát, mert a szomszéd Zsuzsikának is az van, nem azért, mert drága és elismerő pillantásokat söpörhet be a körúton, hanem mert jó minőségű, szép, és ő élvezi a használatát.
KedvelésKedvelés
Különben meg ha már előfordult veled, hogy a “nekem csak ez jut” szar helyett futotta valami minőségire, akkor tudhatod, hogy milyen érzés, hirtelen észrevenni a különbséget, a luxust, a kényelmet, ha csak rövid időre is. Ez csak arról szól, hogy jó nekem. Vannak ilyen profán örömök is. Nekem az írásokban ennyit jelent a márka említése, nem többet. De tévedhetek, persze, ez csak az én véleményem.
KedvelésKedvelés
Ezzel egyet is értek, én sem nyomorgok és szeretem a minőséget. Igen, előfordult olyan is, hogy rájöttem, inkább drágábbat egyszer, mint sokszor az olcsóbbat és akkor ismerősöknek, barátoknak tovább is adom ezt a tapasztalatot, hogy ők ne szívjanak vele. De öncélúan tudatni ország-világgal, hogy én luxustermékeket fogyasztok, nem ugyanaz.
KedvelésKedvelés
Köztünk az a különbség, hogy én hivatásos blogger vagyok, te meg nem.
Igen, volt egy pillanat, kételydús pillanat egyébként, március 5-én, amikor úgy éreztem, hogy tulajdonképpen ettől a nagyon szép szemüvegtől én nagyon boldog lennék, megérdemlem. Már nem lemondás és “nekem ez is jó lesz, gyerekek” az életem, és meg is engedhetem magamnak, és élvezem az életet, nem vagyok leharcolt, elkeseredett, topis.
Tavasz lett, bicikliztem sokat, és tele volt a szívem.
Soha nem írtam bejegyzésbe, de még a Prada nevet nem én írtam le, önironikusan és “ó, bammeg, én is ilyen lettem” módon utaltam rá egy kommentfolyam századik elemében.
Ezt csak az bogozza ki innen és így, aki ezt lesi. Te lested.
Az illy meg szimbólum lett, kb. a bloggal azonos, blogíráshoz, életérzésnek, meg a csészéi miatt. Az illés szimbólumai, hogy pont ez az, ami nekem a kávé.
Az életem bármely részletét megmutathatom, mentegetőzés nélkül. Mert blogger vagyok, és a személyes információk közé ágyazva nekem van komoly mondandóm, hivatásom, a facebookon és instagramon parádézókkal vagy például veled szemben, aki sem nem írsz építőt, sem vicces, sem szép nem vagy. Látszik a fotón is, ha jó a ruhám, ha utazom. Nem kérek jóváhagyást, helyeslést. Nem élhetek úgy, hogy minden gesztusom, döntésem, ruhadarabom előtt azon merengek, hogy ez majd kit zavar. Azt zavarja, aki kavar és rosszindulatú, kedves Lorax. De azt bármi, meg fogja találni, ahogy te is megtaláltad. (“Miből van ennek három gyerekre pénze?” – akár ez is.)
Nekem nem kell mindig új, hű vagyok. Szeretem ezeket, meg még Ráspit, meg a biciklimet, meg a Haus im See-t. Magamnak találtam mind, megláttam, tudtam, hogy ők azok. A magam útját járás jelképei, soha nem láttam senkinél. Hogy nem számít senki más, és hogy vannak néha illogikus döntéseink. Nekem nem nagyobb, csak más arányú a fogyasztói kosaram, mint annak, aki hitelt fizet meg kocsit szereltet, például.
Az én életemben nem a luxus a lényeg, hanem a nekem-valóság, egyrészt az indokolatlan puritánság, másrészt kajában, néha utazásban, ruhában a luxus. Nem az, hogy drága, hanem hogy nem érdekes, hogy mennyi. És közben leöntöm a fürdővízzel a vécét, és gyalogolok egy nap tíz kilométert, és egyedül tolok mindent, de mindent. És nem sírok.
Nem vagyok buta és vagizó, felszínes, mint Vájf, teljes, igényes, művelt ember vagyok. Gondolom, ez feltűnt.
Én sem értem, egy-egy ábrázoló jellegű vagy ízlésvilágomat tükröző márkanévnek mi köze pont a rivalizáláshoz, főleg, ha olyan ironikusan említtetik, mint a bemutatkozom című bejegyzés végén.
Nem feketepéter, hanem aljas és sunyi, a korábbi kommentjeid miatt meg végképp az. Lesed, hol kaphatsz rajta, mert nyomorú az életed, szar a házasságod, kell a célpont.
KedvelésKedvelés
Ha én “lesek”, akkor rólad meg elmondható, hogy szinte vadászod az ellenkritikát, hogy jól kikérhesd magadnak. Nem épp a mai posztban van, hogy igenis lóghassunk ki a sorból? Na, épp ez történt; nem álltam be a “milyenigazadisvan!”-táborba.
És tényleg én vagyok az aljas, mikor az a válasz jön erre, hogy olvasni és írni sem tudok? Ne haragudj, de ezen a kommentem mindenki nevet, akinek mákszemnél nagyobb az önbecsülése, mert annyira lerí róla, hogy a kritikát úgy próbálod visszaverni, hogy célozgatsz az Achilles-ínra. De hiába, ha az ellenfél Martens-bakancsban áll. 🙂
Ha megvan neked a kommentek archívuma, akkor láthatod, hogy volt rengeteg pozitív megnyilvánulásom is, arról nem tehetek, hogy a negatívakat jegyzed meg jobban.
A válaszodat egyébként köszönöm, érthető teljesen. Csak miért kellett ez a mogorva körítés, nem értem.
KedvelésKedvelés
“…szinte vadászod az ellenkritikát, hogy jól kikérhesd magadnak. Nem épp a mai posztban van, hogy igenis lóghassunk ki a sorból? Na, épp ez történt; nem álltam be a “milyenigazadisvan!”-táborba.”
Elképeszt a cinizmusod, mert az a célod, hogy hitelteleníts, mert már többször szóltunk, és a kommentszabályzatot is elolvashattad volna. Valamint itt is többen jelezték, mennyire melléfogtál ezzel.
KedvelésKedvelés
Azzal is egyetértettek, talán még többen is, amit én írtam, úh. kár a fejedelmi többes.
KedvelésKedvelés
Szerintem fejezzük be, akarom mondani, te azt csinálsz, amit akarsz (nehogy megint felfortyanj, hogy én megmondom neked, mire reagálhatsz), de szerintem a válaszok hoznak kellemtlen helyzetbe, nem az én egyszerű hipotézisem.
KedvelésKedvelés
“vadászod az ellenvéleményt” De hát itt ólálkodsz évek óta, és nyomod bele az arcomba, ide az én blogomra a rosszindulatú “ellenvéleményt”, mintha bátorság lenne, miközben te magad nem vagy egy matyóhímzés, sem sikeres, sem sportos, sem semmi, és öten rád szólnak, és soha nem revideálsz.
“az, hogy a nagy nyilvánosság elé kiírom, hogy Illy kávém elfogyasztása után feltoltam a homlokomra Prada napszemcsimet, az szöges ellentétben áll ennek a posztnak a mondanivalójával.” Soha nem írtam ilyet, de ilyesmit sem. Döntésekről, azok szuverenitásáról, kemény munkáról és annak eredményéről beszélek, a görcsösség hiányáról, az öledbe hulló szerencséről és az örömről, a megbecsüléséről. Arról, hogy nem vagyok unott. Arról, hogy eltartom magamat és a gyerekeimet egyedül, és élvezem a munkámat. Ha te ilyen interpretációval rendelkezel a blogról, és viszket, hogy le is írd, akkor rosszindulatú és buta vagy, és szándékosan csinálod. Az előzmények után meg különösen annak tartalak. Blogon a bloggert leckéztetni, jobban tudni, leszólni, célozgatni, ezt a szerepet élvezni bárdolatlanság. Te akarsz definiálni engem, nem hagyod, hogy én mondjam el, egyáltalán nem figyelsz arra, amit írok, csak illesztgeted mohón a darabkákat, hátha kijön az, hogy nem is jó a blog, és az írója következetlen, és akkor egy egész kicsit te is sikeresnek tűnsz.
KedvelésKedvelés
Azt interpretáltam, amit olvastam, nem téged definiáltalak. Két, általad leírt gondolatsort találtam paradoxonnak. Ebben nyomokban sincs benne, hogy én bármikor definiáltalak volna. Na, ezekről a logikailag hibás, kiferdített lóugrásokról beszélek, amikor a kritikák kezelésére gondoltam. Itt a példa, nem is kell jobb. Meg a végére a plusz egy vicc, a vaktában lövöldözés. Emiatt mentek el sokan, bármilyen jó is a blog. Juj, mit mondtam! Szóval, szerintem jó a blog, találtam itt értéket, erre köss csomót. Most jöhet a fejvakarás, mert ez nem illik össze azzal, amit írtál rólam.
Nézd, én kimondtam, hogy szerintem egyik posztod kicsit ütötte a másikat. Volt azért rajtam kívül, aki megértette. Te cserébe elkezdesz jelzőket aggatni rám. A való életben is így vitázol? Mert vita van azokkal is, akiket szeretünk, nemhogy a neten.
És attól, hogy leírod pl. hogy nem jól írok, ilyen meg olyan vagyok, nem lesz nagyobb igazad.
KedvelésKedvelés
“Emiatt mentek el sokan, bármilyen jó is a blog.” De jól tudod te ezt is, és meg is tanítasz rá… Nem baj, hogy én írtam ezt a blogot, amire jöttek, és azt is, amiről ők, akik valamit nem tudtak elfogadni, elmentek? És nem baj, hogy én egyáltalán nem akarom, hogy rajtakapós hevületű vagy élethiányos olvasók legyenek itt?
Nem lehetne megtudakolni, mi a blogger célja, tetteinek oka, kioktatás helyett?
Hogy nem veszed észre, mit művelsz itt?
KedvelésKedvelés
Tökre látszik rajtad most is, hogy sem a téma, sem az igazság, sem én nem érdekellek, csak az, hogy okosságnak öltöztetve jól odavághasd, helyretehess, kellemetlen helyzetbe hozz.
KedvelésKedvelés
Rosszul interpretáltad, a mentális nyomorod torzít. Az, hogy milyen márkájú a szemüvegem, vagyis hogy mit bányásztál elő a mélyből, nem gondolatsor.
Nem írtam olyat, amit nekem tulajdonítasz, ez egy irigy és kicsinyes elme terméke.
Amúgy sem a jóléttel van bajom, főleg ha azt valaki tudatosan, kvalitásokkal és kemény melóval teremti, hanem a törtetéssel és a mások lesésével.
A rivalizálók nem járnak jól ennek a blognak az olvasásával. Zavarni fogja őket, majmolni akarnak, vagy kiismerni, vagy gyűlölni.
KedvelésKedvelés
Lorax, van igazság abban, amit írsz, de én inkább egyfajta paródiának érzem a blog ezen részeit, vagy ha nem paródia, hát mindegy, akkor ez lesz az a rész, amit átugrok. De amikor én a blogot olvasom, nem érzem azt, hogy a Prada napszemüveg hiányozna az életemből. Amikor viszont olyasmiről olvasok itt, hogy “szabadság, méltóság, önállóság”, na, az megbirizgálja a lelkem (sajnos időnként irigység formájában, de már sokkal jobb, folyamatosan dolgozom rajta). A fenti három jelzőhöz társulhat akár Prada napszemüveg is, de nem feltétlenül kelléke.
(Most meg fogom nézni guglin mennyibe kerül egy Prada napszemüveg, mert amúgy fogalmam sincs 🙂
KedvelésKedvelés
🙂 Igazad van, lehet, hogy én olvasom rosszul. Nekem semmi bajom azzal, ha valaki megengedheti magának ezeket, nem ez a gond, hanem hogy ez az írás nem rímel arra, ami meg más posztokban kerül ki, mondhatnám úgy is, hogy következetlen.
KedvelésKedvelés
Ezt úgy érted, hogy harc nélkül nincs Prada?Hány éves vagyol, Ifjú Harcos?
KedvelésKedvelés
Harc nélkül van Prada, csakis, legalábbis nekem, ez a tanulság. Soha nem tülekedtem.
KedvelésKedvelés
Loraxtól kérdeztem:D
KedvelésKedvelés
Igen, te nagyon rosszul olvasol és még rosszabbul írsz.
Nekem nem több van, hanem az van, amit szeretnék. Ha ezt nem érted, nem tudom, mit kekeckedsz itt.
KedvelésKedvelés
Különösen azért, mert fogalmad sincs, hogy hányaknak segítek például. De én arról hallgatok, nem a költéseimről.
KedvelésKedvelés
Neked sincs fogalmad róla, hogy más hogyan segít vagy én mit csinálok másokért. Patt. Az ugye azért megvan, hogy nem kell hozzá mindenáron olvasott blog?
KedvelésKedvelés
Csak épp én nem elemeztem az életmódod, a hitelességed, nem róttam föl neked a szenteskedő “igazság szava” kommenteden kívül semmit.
Te viszont rivalizálni kezdtél ebben az adakozáskérdésben (is).
Azt érzem, hogy nagyon zavar a létezésem, de hogy miért vagy itt akkor, az nem világos. Gondolom, a feszkót szereted, azért.
KedvelésKedvelés
Nem a bloggal segítek, nem arra írtam.
KedvelésKedvelés
Nem értem, mit akarsz ezzel mondani. Mi köze a kritikának ahhoz, hogy más területen kinek segítesz? Erről az jutott eszembe, mikor egy ittas színésznő kikérte magának, hogy a rendőr igazoltatja, mert neki Kossuth-díja van.
KedvelésKedvelés
Úgy állítasz be, mintha az én jólétem másból sem állna, csak gyerekes dicsekvésből és csúfondáros márkabuziságból. Amit magadnak szedegettél össze innen, hogy jól alátámaszd a kész koncepciódat.
KedvelésKedvelés
szóval te vagy a rendőr, aki számon kérhet és szondáztat, én meg ittas közúti szabálysértő
a saját blogomon
amit nyilván a te ízlésed, kicsinyes, kimódolt ötleteid szerint kéne írnom
micsoda pszichopata:
neked jogod van közúti ellenőrzést tartani – az én blogomon
a valóság az, hogy minden apróságot kimazsoláztál, az illytől a sportcuccaimon át a prada szemüvegig (ami Villőnek akadt be, én nem írtam róla!), hogy hatalmaskodhass, rajtakaphass, rossz színben tüntess fel, lerontsd a ze gyedi teljesítményemet, és a saját testi, családi, lelki poklodat kevésbé érezd
majd nekem bizonygattad, nézzem meg, milyen példakép vagy Floridában a crossfiten és ha lezuhanyzol, mindjárt nincs lógó hasad
és hát úgy is élsz most
fujj
téged a máglyán nem sajnálnálak
KedvelésKedvelés
Úgy állítasz be, mintha az én jólétem másból sem állna, csak gyerekes dicsekvésből és csúfondáros márkabuziságból. Amit magadnak szedegettél össze innen, hogy jól alátámaszd a kész koncepciódat.
>>>Ilyet én nem írtam, sőt, nem is gondoltam. Ne add a számba, amit nem írtam. (S én nem tudok olvasni. Sic!)
KedvelésKedvelés
Nem hiszlek el. Feküdj már le, ne gyötörd itt magad.
KedvelésKedvelés
Hajnali háromnegyed háromkor írod nekem, hogy feküdjek le? 🙂 Ahol én lakom, ott hat órával korábban volt. 😀
KedvelésKedvelés
Egy minőségi holmi mitől mások legyűrése, vagy velük versengés? Azóta is hordom.
KedvelésKedvelés
Szerintem olvass még itt. Évus sohasem kérkedett ezekkel a dolgokkal. Számomra ezek, Sauska rozé, Benetton cipő, Prada, Illy inkább azt fejezi ki, hogy néha igenis megadjuk magunknak is azt a különlegességet amitől jobban leszünk a bőrünkben.
És ez szabadon választható, te döntöd el és nem más helyetted. Szerintem például a Barbera esperia a legjobb kávé, és ezen tuti nem fogunk összeveszni.:)
KedvelésKedvelés
Na, akkor azt kiprobalom. Kotyogosban is lehet?
KedvelésKedvelés
Igen, van belőle őrölt is. Bár én úgy nem próbáltam, nekem ristrettoban ez nyújtotta a legtöbbet.
KedvelésKedvelés
Egyébként pont a Sauska jó közepes, nem voltam elájulva, csak azon mulattam, hogy basszus, felvágom az ereimet mindjárt, hátha elegánsabb így, mint sütőrummal.
KedvelésKedvelés
Igen, szerintem is.
A Ráspi meg nem jutott eszembe pedig gondolkodtam. 😉
Viszont a ’13as sauska siller nagyon szép lett.
KedvelésKedvelés
Értem, mit írsz, de azért mielőtt ezeket kipróbáljuk, tudjuk, hogy ezek márkák és jók, sokszor életminőséget képviselnek. Stephen Kingnek van egy regénye, a Végítélet, amiben elpusztul az emberek nagy része egy vírusban. Abban van egy olyan rész, hogy a túlélők közt valaki eldobja a méregdrága karóráját, mert az új társadalomban az számít, hogy legyen áram és nem a divat.
Néha elgondolkodok rajta, főleg, ha megtetszik valami, hogy mekkora benne az akarom és mekkora a szükséges rész. Ha a fejemben megrajzolom a diagramot, gyakran sikerül jól dönteni.
KedvelésKedvelés
Hát mondjuk hogy nem öncélú a netes jelenlétem, “közléskényszerem”, hanem egy nagy csomag, tele értékkel, amiből te irigyen, mivel nincs elég saját jövedelmed, vannak viszont “csajos” vágyaid, kiszedegetted a menő(nek gondolt) márkaneveket, hogy engem felszínesnek és dicsekvőnek állíthass be.
Semmi baj veled, lorax, látod, itt kommentelhetsz, amíg meg nem pukkadsz, csak jelzem, hogy szerintem aljas vagy, és imádod, hogy fölényben érzed magad. Nem baj neked, ha ehhez teljesen ki kell csavarni, amit én írtam, meg sértegetni.
KedvelésKedvelés
Nem pukkadok meg és szerintem nem ismerjük egymást ahhoz eléggé, hogy bármelyikünk fölényt érezzen, mert nem látunk bele egymás életébe. (Pontosabban, te még kevésbé az enyémbe, mint fordítva.) Nem aljaskodni akartam, a választ végül is megkaptam, ennyi. Legközelebb pozitív kommenttel jövök vagy inkább nem írok, megígérem.
KedvelésKedvelés
Ezt már egyszer ígérted.
KedvelésKedvelés
Tök jó testőr vagy, mennyi az órabéred? 🙂
KedvelésKedvelés
Bármennyi, majd megfelezzük, mert én is csatlakozom. Fárasztó ezt olvasni és időrabló is. Annyi jó hely van a világban, menj oda, ahol értenek téged.
KedvelésKedvelés
🙂
Tiéd a kávé részem, ha szereted. A többin testvériesen, vagy igazságosan?
KedvelésKedvelés
Én Lacilovag vagyok, nem emlékszel? Van, akinek ingyen, van, aki sose tudna megfizetni.
Te meg a számomra az egyik ellenérv voltál a Bezzeganyával szemben.
KedvelésKedvelés
Nem kell szédíteni itt a népet, nem miattam léptél le, be is írtad oda, hogy miért: mert szerinted itt kedvedre valóbbak a témák. Ez az okmár csak azért sem hihető, mert ebben a posztban is te bombázol engem a válaszokkal, hozzád sem szóltam, mégis ott vagy mindehol, ahol hozzászólok. A mai napig egyébként semmi bajom nem volt veled, csak megállapítottam, hogy mi ketten IRL sem értnénk egymást, mert nagyon más emberek vagyunk. De ne démozinálj, mikor itt és most te próbálsz belefarolni minden kommentembe.
KedvelésKedvelés
Érts is, ne csak emlékezz! Mondom: egyik (ok).
KedvelésKedvelés
Hú, lorax, nekem eddig nem tűnt fel, hogy te ilyen vagy! Ez a nyitókommented iszonyúan rosszindulatú. Szándékos bántás és fölényeskedés van benne. Amit utána művelsz, az meg annyira sablonos, hogy le vagyok döbbenve. Ugyanazokkal az unásig ismételt dumákkal jössz, mint minden troll. Az előző kommentfolyamban tudtál normális hangvétellel vitázni. Mi történt közben, hogy felvetted a trollstílust?
KedvelésKedvelés
Hát, én meg úgy emlékszem, hogy egyszer már elköszönt, mert a pont ilyen viselkedése miatt annyian szóltak be neki, hogy azt hitte, minden hülye szembemegy a forgalommal.
KedvelésKedvelés
Na, akkor látszik, hogy már nem olvasok mindent…
KedvelésKedvelés
Te akkora paraszt vagy, és olyan irigy, ráadásul apuci pénzéből. Hüledezem, ahogy újra előkerültél, és folytatod. Soha ilyen sehol nem volt, te bogarásztad össze irigy rosszindulatodban. Mi van egy Prada napszemüvegben, mondd már meg. Mitől akkora cucc?
KedvelésKedvelés
Ez mekkora feladat nekem a gyereknevelesben. Hogy ne azt nézzem hogy más gyerek már tudja az ABCT, számokat, magától ül le olvasni, stb.. küzdök a demonokkal. Most azon gondolkozom hogy a kicsi egy évvel később menjen suliba mint kellene hogy ne ő legyen a legfiatalabb, mert úgy meg aztán végképp irreális elvarni amit a tobbiektol. Na de miért hozzájuk képest várom el? És miért nem elég nekem ha 3. Osztalytol nagyjából egy érettségi szintre kerül az összes gyerek. És hogy kell ezen az egészen tullepni. Nagy önismereti tréning a gyerek nevelés
KedvelésKedvelés
Nekem pont az a bajom most, hogy én nem hasonlí gattam a gyerekem más gyerekéhez soha. Négy hete ovis a kisfiam, és sokkoló nap mint nap az óvónők ezel ellentétes működésével szembesülnöm. Pláne, hogy nem is óvnak ők úgy alapvetően.
Köszönöm a posztot, nálunk időszerű.
KedvelésKedvelés
Bizony. Nekem nagy felismerés és megnyugvás volt, mikor az olvasni utáló fiam pont egy évvel a többiekhez képest kezdett egyedül könyveket olvasni. Nagy sikerélmény volt az első, azóta megszerette, és remélem, a többi dologgal is így lesz: belső motiváció, mert az az igazi. Ha egy évvel később, akkor legyen. Nem versenyzünk senkivel.
KedvelésKedvelés
Csak hogy lehet ellensúlyozni azt napi pár órában, ha napi sok órában sokan mások mást és másképp várnak el a gyerektől?
KedvelésKedvelés
Ha hiteles vagy előtte, akkor nincs az a makrokörnyezet, ami fölülírná az általad mondottakat. Hogy nagyon szereted és a szereteted nem függ az iskolai eredményeitől. Ezt egy gyereknek minden nap el kell mondani.
KedvelésKedvelés
A fiamnak volt egy nagyon korai neurológiai betegsége, ami a mozgásfejlődését nagyon vontatottá tette, ezért gyógytornáznia kellett. 10 hetes korában napi 3 tornával (kb. 30-40 perc) kezdte. Eléggé contoll freak típusú ember vagyok, enélkül az élmény nélkül valószínűleg állandóan hasonlítgattam volna a gyerekemet a többiekhez. Viszont így végignéztem, hogy micsoda hatalmas erőfeszítés van amögött, hogy pl. fél centivel magasabbra emeli a fejét hason fekve vagy végigmegy állva egy vízijárdán és bedob két labdát a vízbe és ennek a döbbenete nagyon belémégett.
KedvelésKedvelés
Csodás poszt, köszönöm ezt is.
Csináljunk egy ilyen világot! Hogyan kell kezdeni?
KedvelésKedvelés
Nahát, nekem is pont ez jutott eszembe. Aztán a Falu című film.
KedvelésKedvelés
Magunkon.
KedvelésKedvelés
Á, akkor én ezt már buktam. 🙂
😦
KedvelésKedvelés
A számokat nem hagyom, mert biztosan furcsa gusztusom van, de mindig szerettem őket, és annak az egyre szűkülő kis valóságnak a részei, amiben még hinni tudok, bízni tudok! Mennyivel többet értenénk a világból, ha használnánk őket, és mennyivel lenne minden igazságosabb, ha komolyan is vennénk őket. Egyetlen adat néha többet mond, mint a sűrűn teleírt papírlapok, egyetlen pillantás egy oszlopnyi statisztikára többet ér, mint az órákig tartó fullasztó magyarázkodás. És ahol számok vannak, ott bizony vannak relációk, és rangsor, és érthetően verseny, de ki tud annál jobb világot, ahol minden mérhető, és ezért érthető? Szóval le a káosszal, éljenek a számok, a statisztikák, a grafikonok és minden más tiszta, világos képlet!
KedvelésKedvelés
Szerintem azért nagyon sok minden nem mérhető.
Pl. a boldogság, az érzelmi nyitottság, az empátia. Csomó olyan dolog, ami számomra fontosabb az életben, mint a matematika.
KedvelésKedvelés
😀 éljen a Rend! Hosszú, tömött, rendezett sorokban! Aki pedig kilóg a statisztikából…nos, azt nem ajánljuk:D
KedvelésKedvelés
Nana! A statisztikából nem lehet kilógni. A statisztika mindenféle extrém értékkel is tud mit kezdeni. Legfeljebb lehet statisztikai eredményekből rossz következtetést levonni.
KedvelésKedvelés
Csatlakozom, imádom a matematikát.
KedvelésKedvelés
Én is, meg a számokat is, írok a derékbőségemet, számolom a lépteimet, de ha másoknak való gyomorgörcs-okozásra használják a számokat, az ellen szót emelek, vö. gyomorgörcsös gyermekeink c. bejegyzés.
KedvelésKedvelés
Nem vagyok tanár, hála az égnek. Itt elsősorban a gyerekekre gondolok, nem tudok magyarázni. Felnőttek esetében, pedig sokszor sértőnek érzem rá nézve, mert így úgy érezheti, hogy buta vagy netán számára kényelmetlen a szituáció. Pedig csak arról van szó, hogy más érdekel minket a világból. Engem pedig nem érdekel, ha kioktatnak vagy magyaráznak. Ignorálom.
KedvelésKedvelés
Azzal a statisztikával vigyázzunk azért! Ugye ott a mondás, hogy olyan, mint a bikini: mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Meg hogy megfelelő módszerrel statisztikával bármit és annak az ellenkezőjét is Nyilván ez is túlzás, de nagyon sok téves következtetést vontak már le statisztikai számítások alapján.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez a típusú taposós, szemsarkaiból körbepillantós verseny csak azoknak ilyen fontos, akinek jól megmondták, hogy bezzeg az Angéla milyen szépen kunkorítja a C betűt! Akinek izzadt a tenyere a tanári ajtó kopogtatása közben. Aki gyakran kapott közepest. Akire azt mondták:”szorgalmas, de…” Akinek nem jósoltak jövőt. Akiről lemondott a környezete. Na ez voltam én. Nekem a verseny azt jelenti, hogy indulhatok rajta. Már ez elégtétel.
KedvelésKedvelés
Jaj-jaj. Én rosszul vagyok a versenyzéstől. Már a terhesrendelésen elkezdődik és megy, zakatol. Aztán tovább igen, a bölcsödében, óvodában, farsangon és a tízóraiban. Nem az a lényeg, hogy a gyereket elérjük telefonon, hanem milyen az a nyomorult készülék. Mi ebből kiszálltunk már rég. És fordítsuk meg: a gyerekemet sem akarom versenyeztetni a többiekkel. Hogy ő legyen az első az osztályban. Én csak azt mondom: érezd jól magad, tudod a feladatot. Ezt a legnehezebb megtanítani: szeresse saját magát. Én is most tanulom, hogy ne sajnáljak magamtól sem időt, sem tárgyakat, sem a minőséget.
KedvelésKedvelés
„Az adásra nevelés helyett újult erőre kap az énközpontú szerzés vágya, a hívást meghalló hivatás értékét lesöpri a rövid távú érvényesülés érdeke. A kulturális, társadalmi hátrányhelyzetet növeli az erőltetett versenyeztetés. Ebből következik a szorongás, kisebbrendűség, amely alkatoktól függően depresszióban vagy agresszióban végződik” – írja Deme Tamás Karácsony Sándor pedagógiájáról, itt: http://www.korunk.org/?q=node/6152 Mindezt a negyvenes években. Amikor még nem volt képben a szorongó tömegek fogyasztóvá nevelése.
KedvelésKedvelés
“a hívást meghalló hivatás” – ez nagyon szép megfogalmazás!
Tulajdonképpen én mindig is ezt kerestem. Nem annyira az anyagi sikert, hanem inkább az olyan hivatást, ami tényleg az enyém, amiben kompetens és sikeres lehetek, amivel adhatok a világnak, és ami engem is teljessé tesz. És valahogy mindig úgy gondoltam,- bármennyire is romantikus spirituális izének tünik,- hogy ha ez meglesz, akkor automatikusan jönni fog vele a viszonylagos anyagi jólét akkor is, ha ez nem logikus, ha nem igazán piacorientált témát választok.
Eddig ez nem jött be sajnos…
KedvelésKedvelés
Ennek a posztnak a kapcsán olyan sok minden jutott eszembe, például egy szem barátnőm. Talán elolvassa ezt és megérti, hogy ne hasonlítsa másokhoz önmagát.
KedvelésKedvelés
Hogy jön a napszemüveg a lelki békéhez? Nekem eszembe jutott egy dolog, az írás és a kommentek kapcsán, és nem bírok magammal:)
Én azt látom itt, hogy végre egy hely, ahol egy nő meg mer fogalmazni
-elégedettséget
-vágyakat
-ambíciókat
-egzisztenciát
Aztán mindig jön valaki, akinek ez egyszerűen nem fér bele a világképébe. Pedig itt kezdődik a feminizmus maga. Nem azon kellene piszkálódni hogy a prada szemüveg boldogít e, és párhuzamban van- e a mostani nirvánájával, hanem mindenkinek aki ebben az országban él, és nő, le kellene írnia párat a maga fejéből ezek közül a fent említett dolgok közül egy kockás papírra, és ha ott bármelyiknél illy kávéfőző szerepel mert az az ismerősének is van, meg az abc verseny a gyerekével, akkor el kellene merengenie azon, hogy vajon reálisan nézve mekkora élettérrel és tudatállapottal rendelkezik, és hogyan tudna ezen változtatni. Például hogy tudna önállóbb- magasabb keresettel rendelkezni, úgy, hogy ha kedve támad akkor megvehesse a kávéfőzőt, vagy a napszemüveget, és ne csak a státuszt lássa, hanem a hozzá vezető utat is.
És minden nőtársamnak joga lenne megtudni milyen az, mikor jön a rengeteg pénz a rengeteg munkáért cserébe a saját bankszámlájára, és nem szégyenkeznie kellene érte, hanem büszkeséget kellene érezni. (Következő lépés nyilván az hogy ezt kellő alázattal hogy lehet méltósággal, és nem kivagyisággal viselni, de ott még sajnos nem tartunk.)
Mert sajnos a férfitársaink mindeközben versenyeznek, méghozzá például az országunk irányításáért, a nagyvállalatok vezetéséért, az ügyeletes közéleti megmondóemberstátuszért, a magasabb keresetekért, gyakorlatilag mindazért, ami nekünk olyan elérhetetlen távolságban van, mint malacnak a farzseb.mi még mindig ott tartunk hogy ha ki kellene mondani hogy én havi 150 ezerért gyakorlatilag annyira lennék hajlandó hogy a másik oldalamra forduljak az ágyban reggel kilenckor, inkább a legtöbbünk eltörné mindkét kezét szégyenében. Nekünk a lelki békénk és megelégedésünk az anyagi jóléttel nem szabad hogy összefüggjön, nekünk bizonygatni kell hogy kevéssel is beérjük, nem költjük el a kosztpénzt hülyeségekre, beosztósak vagyunk, takaros ki menyecskék, akiknek minden jó úgy ahogy van, és a verseny szó hallatán fel kell szisszenni, és kötelességtudóan idegenkedni tőle. Nekünk maradnak a kicsinyes cicaharcok minden létező női blogon és fórumon, a nevelésügyi megmondóemberkedés, az áldozathibáztatás, egymás legyűrése, egy folyamatos tét nélküli verseny. virtuális csűrökben folyó ostoba asszonybeszéd. Egy baj van, hogy kint meg zajlik az élet, és a társadalom versenyképesebb fele meg elégedetten csettint, hogy mennyi versenytársat kipipált, és lepipált egyszerre.
KedvelésKedvelés
Én nem tagadom, hogy amikor hozok egy jó pénzügyi döntést (mondjuk jókor veszek és jókor adok el fontot), és látom, hogy merre tart az életem, amikor sorra veszem, hogy az “elég” fogalma szerint élve mit úsztam meg (nem vettem fel hitelt, nincs hitelkártyám sem, amely egyébként az ember legaljasabb késztetéseire játszik rá), amikor bejön a sok és nívós munkából sok pénz, vagy amikor megveszem, felveszem, megeszem, befizetem, megélem, bejárom, amikor nem kell sírva rimánkodni, hanem kifizetem a bírságot (mert nem érvényesíttettem újra a bérletigazolványomat), akkor úgy tudok örülni, mint majom a farkának. Erőt érzek, hatalmat, de nem mások fölött. Inkább kompetenciát. Mégpedig azért, mert sose volt ilyen nekem. Küszködő értelmiségi családból származom, beosztással éltek, háborús reflexekkel, nem volt szabad vágyni, kérni, nem is tettem. Diák voltam, újságot árultam, tanár lettem. Sose látszott, sose hittem abban, hogy a képesség, a rutin, a végzettség lehet jól fizető munkává is. A nekem is elérhető, az szinte büntetés (a tanár amúgy is azért “fizet” kb. havi százötvenezer forintot, mert nem csavar a gépezetben, hanem szuverén, alkotó munkája lehet, ez az ő luxusa).
És a legjobban a nem rendhagyó történetemnek örülök. Hogy van, lehet ilyen, és én, aki nem ismertem magam kitartónak, ennyire az tudok lenni. És a magam erejéből, és így, és szabadon.
Méltóság van abban, hogy nincs nyomor, hogy el tudom tartani a gyerekeimet, szép ruhájuk lehet, velük lehetek eleget. És senkivel nem versenyzek, senki elől nem veszem el a helyet.
Csak sokakat eltávolít tőlem, ha tudják, hogy nekem jó. El is túlozzák ezt, annyira nem sok az annyi. És rögtön önigazolni, magyarázkodni, vádaskodni kezdenek.
KedvelésKedvelés
a saját erejébõl jól élõ nõ jelensége a többség számára feldolgozhatatlan. tartsanak ki vagy éhezz illedelmesen.
KedvelésKedvelés
Jol irod, egyetertek.
KedvelésKedvelés
Azt nemazalenyegnek szantam. Amugy hazaterven azt latom, hogy a rosszindulat es az irigyseg egbekialto e kies hazaban. leptennyomon ebbe botlok, nagyon lelomboz. (persze van mas is, mielott meg valaki azt mondana, hogy ne altalanositsak) De a fentebbi “diskurzus” is egy tokeletes pelda erre. Hervaszto tendencia.
KedvelésKedvelés
Az a szomorú, hogy a jó dolgokról, pláne ha még pénzbe is kerültek, pl. külföldi utazás, nagyobb lakás, stb. szinte már nem is szabad beszélni, tabu lett. A felettük érzett öröm is. Mert jönnek a gyanakvó pillantások, a spekuláció, hogy honnét van rá. Nem dicsekvésről beszélek, nem orr alá dörgölésről. És mégis. Panaszkodni kell, meg siránkozni, azt szeretik.
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Viszont letezik egy masik veglet is, az izlestelen dicsekvok. Akik villognak az ilyen olyan kocsikkal, orakkal, tatyokkal stb. Kidomboritva azt, hogy ok az erosebb kutya a tobbiek meg mind luzerek. Mondjuk en nagy iveben leszarom, de sokakat zavar, ahogy hallom.
KedvelésKedvelés
Milyen igaz. Ahogy egy lelkész asztala fölött olvastam: “A gazdag nem az, akinek sok van, hanem akinek nincs, ami hiányzik.”
KedvelésKedvelés
De jó ez! Én ugyan szeretek versengeni, de ha néha szorongok amiatt, hogy a gyerekeim szobájában nem lóg érem, előkapom az Egyszerűbb gyermekkort, és lenyugszom. A fiam boldog, hogy esténként römizek vele, és nem csináltunk belőle ügyet, hogy tavaly lemaradt a Diákolimpiáról. Hihetetlen a nyomás, rám is, pedig autonóm, nehezen befolyásolható embernek tartom magam. Azt hiszem, megzizzennék, ha nem lennének olyan barátaim, akik szarnak bele, kinek mije van és hogy csinálja, mert a saját életüket élik.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a sértődött kislány 1. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: “ha neki sikerült, neked is fog!” | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a blogger még mindig válaszol | csak az olvassa — én szóltam
Vagy az is lehet, hogy pontosan tudják ezt a Villő seggnyalói is, látják a megnyújtott képeit, megvetik és kiröhögik érte, de mégis nyaliznak neki tovább, hogy téged bosszantsanak.
KedvelésKedvelés
De hát mi itt G-vel szakadunk, főleg látva, hogy Tamásnak üzenget ezzel, neki vonaglik nyilvános posztokban. “öthetes liezon” :DDDDD
KedvelésKedvelés