mi történt a blogon

Közzétéve Szerző:

2014. szeptemberi bejegyzés

Sokan és sok mindent kérdeztek tőlem, jobb, ha elmondom, mi történt a blogon és körülötte. Ezért most a csakazolvassa írója meginterjúvolja Gerle Évát.

Hogy vagy most? Néha szárnyszegettnek, tragikusnak tűnsz, máskor nagyon szép érzésekről írsz, és boldognak látszol.

Van ez is, az is. Leginkább változás van. Az önmagába fulladó nyárvég után most dolgos ősz van. Most kell pörögni, ez el is tereli a figyelmet a téltől való szorongásról. Itt nagyon közvetlen a természet, nagyon hat rám a fény, a hő, a táj. Írok, fordítok, barátokkal találkozom, selejtezek a kaotikussá vált lakásban. Futok, biciklizek, főzök, polcot szerelek, szűrővizsgálatokra megyek. Az utcánkban csatornáznak. Sokat és jól vagyok a gyerekekkel, a tanév körül is vannak intéznivalók. Új terveim vannak.

Olyan jó hely volt ez. Valami véget ért.

Igen. Ez van, ez lett, ez jött ki a sokféle ember sokféle cselekedetéből. Én nem szoktam vitatkozni azzal, ami van. A nagy mámorban, egyetértésben egyébként sok torzság lappangott.

Láttad előre, hogy szétesik a közösség?

Nem. Egyrészt nem esett szét, ami meg szétesett, az szétesős, essen csak. Másrészt nincs tapasztalatom abban, hogy a sok különféle embert, szándékot, ami itt a blogon és körülötte megjelent, ezt az egész heves, sokszor rajongó, máskor agresszíven támadó érdeklődést hogyan lehet kezelni. Nem volt még ilyen az életemben. Én is alakulok, magamat sem mindig értem, folyamatosan újradefiniálom az énemet és a blogomat. Voltak megérzéseim, és azok nem csaltak meg. Hogy az olvasók közül és különösen a Kozma-ügyi kommentelők közül kivel és miből lesz bajom a nagy intenzitás lecsengése után. Hogy itt valami nagy szemrehányás lesz még az önkéntes lelkesedésből, egy nap benyújtják a számlát. Voltak aggodalmaim, de nem szóltam.

Amikor szóltam, nem örültek. Nem foglalkoztam ezzel eleget, talán hiba volt. Más kötött le akkor, felolvadtam a korábbi fagyottságból, éltem a mozgalmas és szépséges napjaimat. Nem is gondolom dolgomnak, hogy felnőtt emberek viselkedését irányítsam, vagy egyesével aggódjak értük, nem vagyok az osztályfőnökük. Szóljon rájuk a közösség, ha zavaróak, én nem vagyok semmi jónak elrontója.

A blogon aggasztó dinamikák indultak többek szerint.

Igen, és éreztetik velem, hogy ezért én felelek, én viselkedtem valahogy. Az aggasztó, de tanulságos dinamikáknak két forrása van: a széles körű barátkozás és a Kozma-ügyben szerveződött ellenállás.

Szerintem vannak olvasók, akik másra használták a blogot és a közösséget, mint amire érdemes. Közterületnek tekintették, mintha Isten adta volna mindenkinek alanyi jogon, és itt lehetne járkálni, aztán meg a szememre hányták, hogy miért így, miért úgy. Én ezt visszaélésnek érzem, mert nem voltam inkorrekt senkivel. A blogból kinőtt egy nagyon aktív, folyamatos, offtopik csevej, részben a kommentekben, ami többeket zavart, részben pedig a csokoládémisszió kapcsán a blogon kívül, és önálló életre kelt. Ez építő és kedves, életminőség-javító volt sokaknak, másoknak azonban afféle függőség. Van valami furcsa, sőt, veszélyes abban, ha valaki álló nap a blogról szerzett ismerősökkel pörög virtuálisan.

Én nagyon sokat köszönhetek nekik, és ők nagyon sokat köszönhetnek a blognak, ezt ki is akarták fejezni, önként és aktívan, és ebben Hajnalkám volt a fő szervező. És pont ők csalódtak bennem, írtak sértő búcsúkommenteket vagy e-maileket, és egyszerűen nem voltak képesek elmenni. Úgy akartak utálni engem, hogy közben azért megmarad nekik mindaz, ami a blog által jött az életükbe. A blogon kívüli közösségi élettel amúgy nincs baj addig, amíg nem kiáltanak ki engem ellenségnek. Onnantól már szarkeverés és pártoskodás, a sunyiban szervezett találkozókkal együtt.

Sokáig hallgattam, nem mondtam semmit, megértő voltam, nem válaszoltam a kérdésekre sem. Aztán tömegesen hallottam vissza, hogyan próbálnak diszkreditálni a nagyon aktív olvasók közül ketten-hárman, széles körben, és hogy mennyire nem látják, hogy ez káros, romboló, inkorrekt, valóságos árulás. Ezzel helyzetbe hoztak, hiszen nekem van több veszítenivalóm, én nem tűnhetek el innen, és az én megítélésemet rombolják ezek a pletykák. A széles körű áskálódás és egyes interpretációk tényként kezelése rákényszerített, hogy nyilvánosan mondjam el a véleményem.

Ez egyébként ismétlődik az életemben: jó, hát van ez a konfliktus, megdöbbentő, fájdalmas, elviselem, aztán már azt hiszem, vége, és akkor újabb hullámokat vet, és mégis kiborul, belőlem is, belőlük is, és akkor mutatkozik meg igazán, hogy kiben mi van.

Nekem bajom van az egyes olvasókhoz való viszonyulással, a rajongással általában. Nagyon hízelgő, és lett öt vagy hat komoly barátság is belőle, de nagyon nehéz kezelni. Hogy nagyon érdeklem őket, nagyon önfeláldozóak, mindenki megnézeget, elvárásaik vannak, segítséget kérnek, vagy hogy kölcsönös viszonyt várnak el az alapján, hogy ők érdeklődnek irántam és elképzeltek valamilyennek. Persze hogy csalódást okozok. Nekem az írás a fontos, mert anélkül semmi sincs. Zavarban vagyok, mert sok, mert odalépnek, és akkor reflexesen behúzom a hasam. Felfoghatatlan, hogy átszólnak a túlsó járdáról, hogy “olvasom ám a blogot”. Próbálom élvezni, de mindig zavart heherészésbe fullad.

Én nagyon sok stabil emberi viszonyulást, élményt, ajándékot, jó hangulatú kávézást, grillezést köszönhetek az olvasóimnak. Az történt, és ebből indultak el a rossz dinamikák, hogy e személyes kapcsolatok némelyikében nagyon megnézegettek, nem az írásaimat, hanem a személyemet. Téma voltam, volt, amit én szállítottam nekik készséggel, mert hát én nyílt vagyok, azzal a feltétellel és többször ismételt kéréssel, hogy nem szólnak belém. Amikor megtették, tanácsokat adtak, megítéltek, attól ideges lettem. Az egyszeri olvasó nem vette észre, de nagyon sunyin célozgattak itt is kommentben a magánéletemre. És amit megtudtak, azt most, hogy a rajongás átfordult utálatba, marcangolni van kedvük. Ketten ezt a petíción teszik, ott, ahol az engem védelmező kommenteket mind törlik, és ott, ahol korábban Kozmáék ellen kommenteltek a védelmemben. Ki van beszélve a lakásom, az életmódom, a szerelmem kinézete, és felróják nekem, hogy elfogadtam az általuk nagylelkűen szervezett háztartási segítséget.

Tudod, ki az?

Tudom. És nagyon sajnálom őt, mert ő nagyon beteg. Előbb lojális volt, mindenem tetszett neki, folyton a sarkamban volt, később elkezdett mindent jobban tudni, aztán jöttek a lenyomási technikák. Nem is konfrontálódtam vele, egyszerűen töröltem. És döbbenten konstatáltam, hogy mások ezt nem látják rajta, gyanútlanok. Nem Hajnalkám az, ez fontos, ő nem ilyen.

Mintha most a hiteled kérdőjeleződött volna meg. Van, aki csalódott, haragszik, félreismert, mások módszeresen és fáradhatatlanul le akarnak járatni. Hogy viseled ezt?

A hitelességemet akarják megkérdőjelezni, mert az az alapja az én jelenlétemnek, blogomnak, és vannak, akik nagyon nem örülnek, hogy van a blogom, amelynek írójaként ennyire jól érzem magam. A blogot és az én jóérzésemet is támadásnak, agressziónak érzékelik. Az ő kattintásaik is itt vannak a többi között, ők is napi olvasók, csak más az indíttatásuk.

Aki nem tudná: van egy hely, egy fórum, a bosszú helye, amelynek az a témája, hogy én milyen szörnyű vagyok, és ahol napi több száz hozzászólásban elemzik ki a facebookom tartalmát, a fotóimat, a múltamat, a bejegyzéseket, az életem eseményeit, a szóhasználatomat, az írói képességeimet, de még az itteni kommentelőket is. Aki engem szeret, aki jól érzi magát a blogon, aki elismerőt ír, az ott mind ellenség, nevetséges, elvakult csicska, akit én, az ördögi manipulátor, silány emberi minőség lehúzok és kihasználok. Egyébként meg én generálom a konfliktusokat, hogy idegyűljenek az olvasók, mert már csak a botránnyal tudok figyelmet kelteni, az én teremtményem Minden Áron, Tibi, Zoltán, én gyártom itt a kommenteket álnickeken tömegesen, mert olyan nincs, hogy valaki a blogot elismerje, őszintén szeresse. Aki meg ellenem fordult, azt a keblükre ölelik ott, azonnal a mennybe megy.

Nagyon fáj?

Az egész méltatlan, igazságtalan, fölöslegesen és rombolóan bántó. Ugyanakkor én tulajdonképpen szeretem és hívom, várom azokat a helyzeteket, amikor elválik a szar a májtól. Onnantól legalább lehet pontosan tudni, kiben mi van.

A pszichológusom a kognitív irányzatot viszi. Nekem ez sorsfordító volt. Ha ugyanis nem venném észre a saját kognitív torzításaimat, akkor siránkozhatnék és összeomolhatnék, amire van hajlamom egyébként, de most — talán először — nem teszem, hogy megint ugyanaz történt, egyedül maradtam, engem mindenki utál, pont mint hatodikban. De tudom, hogy mindazokban, akikhez közel kerültem és akiknek sokat köszönhetek, továbbra is megbízhatok, csak egy-két kivétel van. A kommentelők többsége is itt van, nem változott, nem támad, érti a blogot. Néhányan teljesen korrektül és érthető okokból mentek el, és ők is megbízhatóak, nincs harag. Ezek a nagyon hangosak nem is mind ismerős olvasók, van, aki az indexes agresszív antifeminista topikból szokott át Kozmáék petíciójára. Egyébként meg összesen csak néhányan vannak, viszont mániákusak, valami nagyon hiányozhat nekik. Néha elképzelem, milyen életük lehet, milyen emberek, de persze nem tudhatom, inkább ellenállok a tipizálás kísértésének. Nem is az egyéni jellegzetességek a fontosak, ez már vastag szociálpszichológia.

Ami új fejlemény, hogy olyanok, akik korábban szenvedélyesen hitelesnek tartottak, most azt sugalmazzák, hogy én tettem valamit ellenük, kiderült az igazi lényem, kihasználtam őket. Ők az egy-kettő.

Amúgy a hitelesség, az nagyon nehéz valami. A bírálóim hajlamosak engem mint magánembert kielemezni, a blogot nem érintő mozzanatokat sorolni, ez pedig az én írói szándékaimnak a teljes félreértése. Ha ez a központi kérdés: hiteles-e az ember, aki itt ír, az egy nagyon félrevezető és egyébként laikus, irodalom-értetlen kérdés, olyan baklövés, mint amikor a költőről beszél az érettségiző a versek helyett, és azt hiszi, a szövegek alapján kiismerte az embert. Én az írásaimmal vagyok jelen, erre szerződtem, mást nem vállaltam, olyan viszonyban nem vagyunk. A többit számon kérni, engem névtelenül kielemezni egyszerűen nem fair, de nevezhetném aljasságnak is. Hogy miért így élek, ki mit vél tudni a tanári éveimről vagy a blogon kívüli konfliktusaimról, miért nem jár iskolába a lányom, hogy néz ki a házunk és a többi, ez csak csámcsogás, rosszféle pletykás hajlam.

No de én abban bízom, hogy a jó, érdekes szöveg sokaknak hiteles, akik képesek irodalmi módon olvasni, ezért azon dolgozom, hogy virtuóz, erős atmoszférájú, érzelmileg telített, az élet teljességét hirdető vagy épp éles logikájú, fontos problémákat bátran felvető, gondolatindító szövegeket írjak. Ha ezek hitelesek, akkor mint szövegek hitelesek, és én ezzel akarok érvényesülni.

Írom, amit tudok, megfogalmazom az olvasónak is ismerős élethelyzeteket, érzéseket, problémákat, és igyekszem mindezt árnyaltan és szépen, érdekesen tenni, személyes elemekkel. És van a szembenézés, minden áron: ez az én belső munkám, a saját szövegeimen keresztül értem meg önmagam, írás közben. Beleteszem a szövegeimbe a gyarlóságaimmal együtt is magam, nem félek megmutatni a lényemet. Semmi más célom nincs, kezdjen ennyivel ki-ki, amit akar. Sokaknak soha nem voltam hiteles, nem tetszett a téma, a személyem vagy a stílus, vagy nem értették, mit akarok. Ez rendben van, tudok erről, kaptam már eleget, nem kötelező a blogot olvasni. Csak az idetapadás, az agresszió mértéke lep meg. Hogy olvasnak, naponta, kommentelnek, gyűlölködnek, egymásra kontráznak, és nem sajnálják erre az időt, energiát. Mint valami negatív vallás, a főpap: Kozma, ministrál: Minden Áron.

Meglep mindig, hogy ennyire érdekes vagyok nekik. Meglep, hogy én, csak mert nem voltam rest egyeseket feljelenteni, vagyok ezek után az agresszív, akitől ők félnek, miközben ők minden eszközzel — lakcímem, házunk fényképe közzétételével — félelmet akarnak kelteni. Én már írtam, hogy mindez, amit írnak, a becsületsértés-rágalmazás-zaklatás határáig jogszerű, a szólásszabadság körébe tartozik, és az erről alkotott véleményem kifejtése is jogszerű. Ami még fontos különbség, hogy ők lapítanak névtelenül, úgy lődöznek, ezért ha megfeszülök, sem tudnék ellenük becsületsértést sem elkövetni, én meg ugye teljes névvel, történettel, személyes adatokkal vagyok ott ízekre szedve. Tudják ők ezt, azért csinálják, a céljuk, hogy nekem rossz legyen. Nagyon várják és jövendölik már a bukásomat, akkor tapsikolnának igazán, addig is, az erőm is idegesíti őket.

Manipulatív technika 1.: már mindjárt elbukik a blog, látszanak az elmebetegség és az összeomlás jelei, alig olvassa valaki.

…megérdemelte. Jó látni, hogy elbukik és megy vissza oda, ahonnan jött, a jelentéktelen szürkeségbe. Megkapta az élettől a maga 15 perc hírnevét, nem tudott emberi tartással élni vele, most csak temessék maguk alá a romok.

De ezt persze morális felháborodásnak, leleplezésnek, igazságos harcnak álcázzák (–> kognitív disszonancia).

Szoktam ezen gondolkodni: ezek tényleg ilyennek érzékelnek engem, a szemükben van a szilánk? Nem látják az én harcaimat, kételyeimet? Vagy látják, és csakazértis hazudnak? És miért? Tényleg nem gondolják teljesítménynek ezt a blogot? Tényleg azt hiszik, hogy ilyet bárki tudna írni, és hogy a blogot finanszírozó olvasók át vannak verve? Tényleg nem hiszik el, hogy van, akinek fontos ez a blog? Tényleg hisznek az én sátáni manipulátor-szerepemben, kommenthamisításaimban, Kozma állításaiban vagy abban, hogy Bojár ártatlan? Tényleg nem látják, hányféle módon védhetném magam, kelthetnék látszatot, maximalizálhatnám a bevételemet, lehetnék nagyon-nagyon szimpatikus, ha ez volna a célom? Tényleg nem értik az öniróniát? Tényleg azt hiszik, hogy én kommentelek ott, amikor szülői értekezleten ülök, az ELMŰ-nél állok sorba, vagy kerthelyiségben sörözök? Tényleg nem látszik, hogy kurva sokat dolgozom, hogy három gyereket egyedül eltartani és ellátni nem olyan könnyű, vagy hogy a gyerekeim milyen híresen szépek, okosak és jólneveltek? Valóban létezik olyan fényszög, amelyből az én életem kudarcosnak, sivárnak, leszállóágnak tűnik, én magam meg elkeseredettnek, tehetségtelennek? Honnan veszik ezeket a “jeleket”? Tényleg úgy tűnik, hogy én kudarcos vagyok, és ezért az életem férfiszereplőit hibáztatom? Látták-e a szerelmemet, vagy blöffölnek? És ha látták, akkor vakok, azért nevezik rosszarcú fajvédőnek? Irigyek? Vakok? Gonoszok? Más a véleményük?

Mindig mosolygok ezeken a nagy leleplezéseken. A saját szavaimmal és önkényes interpretációikkal támadnak, ez döbbenet. Hiszen ha — például — szégyellném, hogy a nagyon cuki gyerekeim néha fárasztanak, hogy indulatos szoktam lenni, hogy vannak bűnös lustaságaim és megoldhatatlan nehézségeim, ha eltitkolni valóm volna a házasságom történetében, meg abban, hogy a lányom maradt az óvodában, vagy ha szégyenteljesnek tartanám az anális szexet, akkor eleve nem is mertem volna megírni, hanem mélyen hallgatnék ezekről, nem? Az én normáim szerint ezek a témák — ilyen arányban, ilyen súllyal, ilyen megfogalmazásban — nem kínosak, és a felnövő gyerekeimnek sem lesznek azok. Mi nagyon szabadon, tabumentesen, szégyenkezés nélkül élünk, ez a legtöbb, amit a gyerekeimnek adhatok. A fiamon látom ennek az oxigéndús közegnek az áldásos hatásait: alig tizenhárom évesen igazi gondolkodó és jogvédő alkat, belülről motivált, stabil értéktudatú, kritikus, őszinte és fejlett igazságérzetű, semmiben nem sunyi és soha nem opportunista. Ezek a témák a támadóknak kínosak, ők nem akarnak szembenézni a nehezebben vállalható érzésekkel és a tabukkal, és ezt a frusztrációt tolják rám, a megnyilvánulásaimat álságosan valamiféle tőlem teljesen idegen, ám konszenzusnak beállított normához viszonyítva. Ráadásul jól félre is értelmeznek, és úgy tesznek, mintha ők nyomozták volna ki nagy leleményesen rólam mindazt, amit pedig gondos és figyelmes kattintással innen bányásztak elő.

Volt, amit emiatt töröltél?

Nem, bejegyzést sem, kommentet sem törlök, senki nincs kitiltva, és nem is nagyon írok át posztokat. Lesz majd, amit átszerkesztek és le is szedek, amikor könyvbe kerül. Két posztot rejtettem el a főoldalról az utóbbi hetekben, a blogkonfliktusról szóló, feleslegesen túlhabzó és személyeskedő kommentfolyamok miatt. Mindenki olvashatta, akinek fontos volt, hacsak nem maradt le egy Maldív-szigeteki nyaralás miatt róluk.

Hogy bírod ezt a rengeteg mindent, amit rólad írnak?

Kozmáék petíciója, amely talán a második a nevemre kijövő google-találatok közül, tanulságos hely, mert megmutatja a szélsőségeket. Én jól bírom a strapát, rendkívül érdekes intellektuális gyakorlat megnézni magamat onnan is. Minden érdekesebb… tényleg. Csak nem mindenre érdemes sok időt szánni.

Mit érzel irántuk?

Érdekesnek találom, ezért megfigyelem a viselkedésüket, ettől nem tántorít el az, hogy engem próbálnak szétszedni — elég magas az ingerküszöböm. A képtelenségeik inkább mulatságosak. Nem is ismerem őket, ezért nem lehetnek irántuk személyes érzelmeim, csak ezt a vetületüket látom, hogy nem restellnek utánam nyomozni, rajtam pörögni. Nem tűnnek elégedett és egyenes embereknek, de biztosan nekik is van kiscicájuk, nagymamájuk, élményeik virágos rétekről, megrendülésük, könnyeik, félelmeik, náthájuk, rémálmuk, meg minden. Nem törekszem arra, hogy dehumanizáljak és így könnyen gyűlölhetővé tegyek embereket a magam lélektani előnye érdekében.

Amit írnak, az bánt?

Annyira nyilvánvalóan torz és rosszakaratú dolgok, hogy nem, nem bánt. Az írásaim, az íráskészségem, a hiteim, a céljaim, az anyaságom, az életmódom, a fehér cipőm (pláne a piros!), a szerelmem, a szexualitásom nem lerángatható, nem összekoszolható. Ismeretlen emberek vélekedése, a jó hírnevem koszolható össze legfeljebb, de az külsődleges az előbbiekhez képest. Engem csak az minősít, amit én írok, és ahogyan élek. Abban méltóság van, öröm, humán tartalom, egyediség. Mindez attól lett, hogy szeret az isten, pedig kicsivel írom már, és beletettem én is a jelenlegi életembe rengeteg munkát, jó döntést.

Amit ők írnak, az őket minősíti. Ahogy ott felvetik, hogy a fiamat nem is én nevelem, hogy prostitúcióból élek, hogy milyen szemét vagyok az apámmal, meg ahogy találgatják, hogy hogyan lehet engem átverni, milyen trükkel lehet jelszót szerezni, vagy azt taglalják, hogy ugyan utálnak engem, és csak a többiek miatt vannak a blogon vagy jöttek el a blogtalálkozóra. Itt bakiznak is, ezek gyenge blöffök, én pedig mosolygok, mert nyilvánvaló tévedéseket kezelnek tényként. Világos a cél: rossz érzéseket akarnak kelteni, gyanakodjak, ne bízzak senkiben. Márpedig én bízom. Megírom önmagam, kiadom a jelszavasakban a személyes dolgaimat, és továbbra is szervezek találkozókat. Nem bánom azt se, ha néha benézem. Nem engem károsít az sem.

Neked fontos a siker? Az olvasószám? Hogy “igazi” író legyél? Egyáltalán, mi a célod?

A petíción van egy visszatérő vád, hogy én a siker, a hírnév megszállottja vagyok, és ezt eltorzultan, megalomániásan, másokat leigázva, akár a hírhedtség és értelmetlen konfliktusok árán is hajtom. Eredetileg Minden Áron hasonlított engem előszeretettel és rosszmájúan össze sikeres női szerzőkkel, ami egyébként érdekes olvasói ízlést tükröz: E. L. James, A szürke ötven árnyalatának szerzője, Vass Virág, Oravecz Nóra, Fejős Éva, Vájf — mindannyian az enyémtől teljesen különböző műfajban és céllal írnak, tömegigényt kiszolgáló ponyvát vagy életstílus-blogot. Ugyanő latolgatta, hogy az én eredeti, Kozmáék ellen tiltakozó petíciómat hányan írták alá, és állította, hogy ez nekem felmérés volt, hogy hányan veszik meg majd a könyvemet. A lényeg, hogy semmi nem az, aminek látszik, nekem mindennel hátsó szándékom van. Minden Áron üzletember, folyton számol, emellett torz lélek, megdöbbentő manipulátor. A vád szerint én elkeseredetten figyelem mások sikerét, nem alszom amiatt, hogy őket sokkal többen lájkolják, dühösen számolgatok, be akarom kebelezni a világot, túlbecsülöm a teljesítményemet. Kozmáék sajátos logikájú vádja pedig az, hogy toporzékolok, hogy igazi írónak tartsanak, legyen könyvem, vegyenek fel az Írószövetségbe, mint Szilárdot, akinek nem bírom elviselni a sikereit, és őt akarom túlszárnyalni. De ahogy tanárnak nem váltam be, ez is kudarc, hiába erőlködöm…

Szerintem az író folyamatos melléknévi igenév, azt jelenti: aki ír, aki szokott írni, aki rendszeresen, esetleg foglalkozásként vagy központi hobbiként ír. Én blogbejegyzést írok, olyanokat, amelyek a hagyományos sajtóműfajok közül leginkább az esszével, publicisztikával, elemzéssel, néha tárcával vagy novellával rokoníthatók. Nem vagyok igazi szépíró, nincs ilyen ambícióm, hogy mikor tartanak már annak, és nem szeretnék semmilyen szervezet tagja lenni. Nem hagyományos a “pályám” sem, sőt, nem is pálya. Lett valami, amit sokan olvasnak. Kétezertizennégy van, ma már vannak olyanok, nem is kevesen, akik jó szövegeket hoznak létre, kizárólag az interneten. Megjegyzem, ez nagyon korrekt ökológiailag is, de azért mégis lesz könyvem, ha a napi bejegyzés megírása és a többi, szerkesztői, fordítói munkáim meg az elég mozgalmas életem lehetővé teszik. Előbb a munka, feladat, játszani azután szabad, idézte mindig János az elsős tanítónője kínrigmusát.

Az igazi sikerem az, hogy nem az indexes címlap vagy a botrányosan aktuális téma miatt kattintanak ide, hanem rendszeresen, itt letáborozva, napi szükségletből és mélyről fakadó érdeklődésből jönnek nagyon intelligens, árnyalt, példakép-szerű emberek. Nem mennyiség, hanem minőség. Ez meglepett, és büszke vagyok arra, hogy a bennem kószán keringő gondolatokból írt szövegeknek egyáltalán ilyen hatásuk lehet. Itt nem valami ideológia van, amivel én betörtem a piaci résre, inkább egyfajta szemléletmód, amire, úgy tűnik, sokakban erős igény van. A törzsolvasók nem annyira a feminizmusomért vagy terápiás, önsegítő céllal olvasnak, és én is egyre kevésbé írok ilyen szövegeket. Nem vagyok tudatos ebben, nem azt írom, amire igény van, hanem ami jön. A visszajelzések szerint az intellektuális nívó, az izgalmas témák, az önbecsülés, az élet teljessége iránti igény és a szövegek szépsége, ereje a fontos a számukra. Ez az, ami ébresztő hatású, ez az, ami megváltoztatja a látásmódjukat, néhányaknak az életét is, ha van lehetőségük és erejük hozzá. Szívmelengető és semmivel nem elrontható élmény, hogy van, akit megérint, behúz, elgyönyörködtet, amit írok. Aki másért jön — antifeministaként, pletykára éhesen, “ú, de gáz ez a nő”, csak a személyemre kíváncsian, vagy a blogot önigazolásnak, esetleg önfeledt közösségi helynek, terápiás csoportnak használja –, az mind csalódik.

Ha elölről kezdhetnéd…?

Azon filózom mostanában, hogy milyen dacosan megyek én szembe azzal, hogy népszerű és szerethető legyek. Hogy engem nem érdekel, milyennek látnak, nem az ő elvárásaik irányítanak, én ilyen vagyok, tessék. Milyen könnyű lett volna elhallgatni például a boldog házasságom konfliktusait, visszatartani a bénább fotókat, előadni a megtört özvegyet, aki milyen példásan helytállt, eltitkolni a bevételeimet, sírni, hogy nekem milyen nehéz, amúgy meg ugyanilyen szertelenül és szabadon élni, ahogy élek. Nem éltem a manipuláció e formáival, és ez nagyon fontos nekem.

Van azért, amit nem mondanék, van, akiben nem bíznék, jobban védeném magamat, az otthonomat, az életem szereplőit, és nem mutatnám meg azt sem, hogy szarul vagyok. De hát az ember, amikor lendületből él, nem számol visszaélésekkel.

Összességében jól vagyok ezzel, ennyivel, ami mára a blog lett. Kitölti az életemet, hogy naponta legyen egy bejegyzés és átfussam a kommenteket. Önelemzően figyelem a helyemet, a műfajomat, a célomat, meg azt is, hogy ezzel reálisan mekkora siker érhető el ebben a közegben. A sikert mellékhatásnak, eltervezhetetlen, akarhatatlan történésnek tartom. Senkitől nem várok semmit, csak annyit, hogy ne támadjon hátba. Ami lett, azzal nemhogy elégedett vagyok, hanem megdöbbent. Mégpedig azért, mert én nem sikert akartam, csak írni. Megszoktam, hogy az én finnyás intellektuáliskodásom, “hávégéstílusom”, érzelmes-szubjektív szövegeim, látványos egóm, tabutörő hajlamom általában csak elborzasztja az embereket. Nekem alapélményem a meg nem értettség, a népszerűtlenség, a kitaszítottság, csak most már öntudatosan vagyok ilyen.

De azért emlegeted mindig a statisztikát meg a kattintásvadász címet…

Tudom és figyelem, mennyi az olvasó, a kattintás, a lájk, érdekel, melyik írás lesz népszerű és miért, mert ezek is érdekes folyamatok. Viszont nem folytatok olvasó- és lájkhajszát. A blog címe: csak az olvassa. Én eredetileg csak úgy írogattam, magamnak, vagy szűk körben, ahogy mindig is, nyolcéves korom óta, és ahhoz képest döbbenet, hogy ekkora lett a blog. Nem akarok többet, nem erőltetek semmit, csak írok, hagyom történni a dolgokat, és megfigyelem őket. Nem akarok mindenki kedvence lenni, és nem érdekel mások olvasó- vagy lájkszáma, főleg azoké nem, akik teljesen más céllal, más műfajban blogolnak. Én a saját blogomra figyelek, nekem ez az univerzum, nem vagyok versenyben senkivel.

Senkit nem lesel? Hogy hogy csinálja?

Figyelek, mindig, mindenre, érdekel a világ. És van véleményem meg ízlésem, sokakat nagyra becsülök, meg feltűnnek a visszásságok is. De nem akarok lemásolni, sőt, kitalálni sem semmilyen receptet. Minden történet egyedülálló. Van, amit lehet ügyesen csinálni, van, amire rá lehet érezni, de meghatározóan a blogger lényéből-alkatából, munkabírásából, egyedi körülményeiből, a közeg sajátosságaiból és jórészt a vakvéletlenből következik, hogy mivé válik a blogja. Ezekkel szemben én alázatos vagyok, nem szegezek ellenük nagy akarásokat. Nincs okom félni attól, hogy kiderül, milyen vagyok valójában, mik a céljaim, mert az úgyis eltitkolhatatlan, én meg tudom, hogy nem kell semmit szégyellnem.

Aki nem talál ide magától, aki borzad tőlem vagy aki nem tud mit kezdeni az írásaimmal, azt én nem akarom idecsalogatni valamilyen népszerűsítő (optimalizáló, bannercserés, hirdetős) módszerrel. A dolgok történnek, nem lehet semmit erőltetni, akarni. Csak írni kell, dolgozni, önmagamat adni, szuverénül élni. És nem reagálni a provokációra, a sok anonim jóakaró elvadult hülyeségeire, álságos aggódására.

És milyen az olvasottság?

A korai exponenciális növekedés után most, mint a valutaárfolyam, cikkcakkos, és folyamatosan emelkedik. Tavaly júliusban és most februárban olvastak kiemelkedően sokan. Mit mondjak erről? A 2014-es napi kattintásszám-átlag a másfélszerese az előző évinek, az pedig bő háromszorosa a 2012-esnek. Ebben a növekedésben semmi különös nincsen, törvényszerű, hogy jönnek az új olvasók mindaddig, amíg jelen vagyok, naponta írom a blogot, az internet ilyen. Tehát nem függ az egyéb elismerésektől vagy az írásaim minőségétől, magától terjed, előre rangsorolja a google, bizonyos keresőszavakra én vagyok az első találat. De nem írok rosszakat mostanában, mások szerint sem.

A legolvasottabb bejegyzések:

normálisék
tudom, mit tettél tavaly nyáron
minimálanya
ha igazi Nő akarsz lenni
gyermektelen
bemutatkozom
mi a baj azokkal a szép képekkel?
felbomlasztják a családot
gyomorgörcsös gyermekeink
mielőtt kommentelnél
én nem akarok sárkány lenni

Az aktuális rovat is az élen van, csak az ugye afféle fórum, linkgyűjtemény, nem bejegyzés. Van ezek között minden, örülök, hogy sokszínű az élboly: nemiszerep- és nőiújságírás-paródia, egy fontos, mert tabutörő vendégposzt, egy híres abúzuseset dokumentumai, iskolakritika, a nők eltorzulásának elemzése, facebookgiccs elleni kirohanás, kommentelési szabályzat, a bemutatkozásom. Semmi olyasmi, amit fő témámnak mondanak: lelkibetegség, anális szex, férfigyűlölet, családrombolás, botrány.

Elégedett vagy magaddal és az életeddel?

Magammal sose leszek, de nem bántom már magam. Ahogy viszont végignézek az életemen, nagyon mély örömöt tudok érezni. Ha tizenhét éves kori önmagamnak megmutatták volna a harmincnyolc éves életem egy napját, sok aggodalmam elszállt volna, sőt, lelkesen bólogattam volna. Ezt tartom a magam életében teljesítménynek, hogy nem tagadtam meg a kamasz önmagamat. Nem lettem kispolgáribb, nincs komoly értékrendváltozásom, szabad vagyok, meg nem alkuvó, és nem is nyafogok, hogy jaj, engem mindenki bánt, hanem hajlandó vagyok megfizetni e szabadság árát, ami ebben a közegben elég magas, egyébként. Konfliktusban, bizonyos lehetőségektől való távol maradásban, adott esetben hírhedtté válásban. Ellenben elkoptak a szégyenek, a bűntudat, benne vagyok a testemben, találkozom a magam rétegeivel. Szeretem, hogy nincs főnököm, szeretem, hogy  minden nap kitalálhatom, mit csinálok. Szeretem, hogy ennyi gyerekem van és ilyenek, szeretem az otthoni hangulatot, szeretem, hogy kevés a kényszer, szeretem, hogy az maradt mellettem, aki el tud ekként fogadni. Én a magam mércéjéről beszélek, e tekintetben nem érdekel, hogy másnak mi az álma, vagy mi a társadalmi norma — nem ahhoz viszonyítok. Örülök, hogy nem birkaságból vannak az életemben a dolgok, hanem én találtam rájuk, én akartam így. Örülök annak, ami döntés: hogy nem vettem fel hitelt, nem élek autós életet, hogy soha nem dohányoztam, nem mentem bele méltatlan kapcsolatokba, nem kísérleteztem, nem is megy a szex szerelem nélkül nekem. De örülök a szerencsének is, mindannak, amit megúsztam, pedig lesújthatott volna rám is.

Azt mondják, nagyképű vagy és nárcisztikus.

Szerintem minden alkotó, szuverén ember magával foglalkozik a legtöbbet, és aki olyan alkat, hogy meg is mutatja a személyét, nem védi magát a köz ítéletétől, abban tagadhatatlanul vannak nárcisztikus vonások. Hiszen kiáll a világ elé, körbejárhatónak, érvényesnek gondolja magát, és aztán ezt a hitét természetszerűleg kezdik feszegetni, akármilyen is ő. Én úgy látom, ez a nárcisztikusnak mondott viselkedés sokkal építőbb, méltóbb és becsületesebb, mint öngyűlöletben rejtőzködni, vagy mások életét lesni, véleményezni, vagy birkulni. És azért abban a feladatban, hogy én nárcisztikusnak, hivalkodónak tűnjek, nekik is van dolguk: ide is kell kattintani, vagy a facebookra, jól megnézegetni, mit tettem ki már megint, és véleményezni.

Vagy van ez, hogy én azt hiszem, hogy engem mindenki szeret. Ez egy elég intim tér, és én eléggé személyes hangot ütök meg. Igen, aki szenvedélyesen olvassa a blogot, arról önkéntelenül azt hiszem, szeret valakit, aki itt az interneten szerethető, egy virtuális rokon lélek. Sőt: szeretjük, hiszen értjük egymást. Ennyiben kéne maradni, itt megállni. Nem kéne, hogy unalomműző, kapaszkodó, példakép, életpótlék vagy jelképes ellenség legyen a blog. Ez nem tiszta, ez nem fair. Nem emberként, hanem a szövegeimen és az azok körül kialakult beszélgetéseken keresztül vagyunk egymással kapcsolatban.

Miért van körülötted ennyi konfliktus?

Látszom, jelen vagyok, elmondom, amit nem szokás. Erős az igazságérzetem, nem védekezem életvitelszerűen. Másokról is, magamról is leszedem a keresztvizet. Érdekesnek tartanak, rám kattintanak. Ez, úgy tűnik, érthetetlen és provokatív.

A magánéletem szereplőivel egyébként nincs konfliktusom, nem változtam meg. Más foglalkoztat, mint mondjuk egy éve, írásban, beszélgetésben, kulturális érdeklődésben.

Haragszanak rád. A bringások, Bojár, Kozmáék…

Figyeled, mi a közös ezekben a konfliktusokban? Mind azzal kezdődött, hogy írtam, problémákat vetettem fel, elmondtam az álláspontomat, ők elolvasták, támadásnak vették, bedühödtek. Nem a válasz demokratikus módját választották, hanem erőszakosak lettek. Az egyik megütött, a másik feljelentéssel fenyegetőzik, a harmadik — még az ő munkásságát tekintve is — példátlan méretű, minden emberi nívót lábbal tipró, hónapok óta tartó gyűlöletkampányt és cyberbullyingot kezdett, megfenyegetett. És van Minden Áron, aki közel két éve nem tudja megemészteni a sérelmét, azóta olvasgat, menteget, írogat és van a sarkamban mindenütt, ahol rólam esik szó.

Van értelme belemenni ezekbe a harcokba?

Én nem harcoltam, én a véleményemet mondom el, és aztán ha reagálnak, akkor meg az van, hogy engem nem tudnak megfélemlíteni. Márpedig reagálnak. És igen, van értelme. A problémafelvetésnek és az utána következő helyzetekben való kiállásomnak is. Például itt van a downhillesek ügye. A Népszabadság Fórum rovatába írtam kétszer a fogaskerekűs-biciklis helyzetről még 2012-ben. Erre a bringások feldühödtek, 2013. augusztus 30-án megfenyegettek, majd február 24-én rám támadott és megütött ez a fenyegető. Amikor megvolt a támadás, annak híre ment, én igazságot akartam. Ebből az lett, hogy közvetítő útján megkeresett a polgármester, és megkérte, foglaljam össze a fogason való kerékpárszállítással kapcsolatos tapasztalataimat, mert a BKK-val tárgyal. Nem haszontalan dolog felvetni a problémákat, ráadásul ez a probléma az én személyes, napi életvitelemet is érinti. Sokan írják, hogy példát vesznek arról, ahogy nem csüggedek el, nem hagyom magam. Egyébként nem csinálok semmi különöset, csak stoptáblákat mutatok fel.

Csak ennyit teszel?

Csak ennyit.

Nem provokálsz szándékosan?

Szerintem nem. Viszont megértem, hogy ez, amit én csinálok, egyeseknek annak tűnik.

Nem veszel űzőbe embereket?

Nem. De van, akit viccesnek tartok.

Bántanak még a biciklisek?

Dani nem, ő nagyon sokat kapott, a cizelláltabbak elítélték, amit tett. Nem is jár arra többet, és látva a következményeket, valóban megértette és meg is bánta, amit tett. A bocsánatkérés jogi bravúr volt, vissza is vontam a feljelenéseket, viszont garázdaság miatt van ellene ügy. De azért megjegyzéseket tesznek, és volt egy nagyon kellemetlen délutánom.

Nem te működteted a “szennyblogokat”?

Nem.

Nem adtál senkinek utasítást, hogy ezt tegye?

Nem.

Nem te szervezted a petíciós ellenállást?

Nem. Önkéntesek szervezték, a maguk ötletéből, nekem nem is szóltak, a saját véleményüket írták, többször mondták, hogy vállalják érte a felelősséget, soha semmihez nem kértek jóváhagyást, csak az egyikük ahhoz, hogy kipucolja az én google-ömet.

Te írsz a petícióra?

Május közepéig nem írtam.

És aztán?

Fontosnak láttam, hogy elmondjam ott is az álláspontomat, és ne mások tegyék ezt helyettem.

Miért pont akkor?

Előtte nagyon lekötött az érzelmi életem. Akkor már olyanokat írtak a védelmezőim, amivel nem tudtam egyetérteni. Agresszív megnyilvánulásaik is voltak, beszóltak a gyerekeknek, öncélú lett az egész, afféle rögeszme.

Azzal vádolnak, hogy te fényezed ott magad névtelenül.

Én meg azon mulatok, hogy nagyon kevés kivétellel nem találják el, melyik kommentet írom én. Úgy nehéz is, ha el sem tudják képzelni, hogy sokan velem értenek egyet, vannak érveik, és nem állnak be abba a sodró erejű közhangulatba, hogy fúj-fúj, Gerle Éva, mi kiismertük őt, a nagy manipulátort, kapjuk rajta, mikor bukik már el, és tekintsük az egyes ügyeit összefüggésben, őrá jellemző agressziónak.

Ez teszt, próba, afféle játék is nekem. Érdekes látni — és egyébként súlyos stiláris tehetségtelenség — hogy valaki ide van tapadva hónapok óta, minden soromat, minden kommentemet elolvassa, és nem ismer fel a stílusomról.

Mi a tanulság?

Semminek nincs értelme, ha rosszindulatúan nézed. Minden eltorzul, lekonyul akkor, a saját belső indulatok vetülnek ki. Ez az ő tanulságuk kellene legyen.

Tudod, hogy ezt is azonnal szétszedik majd?

Hát persze. Leköti őket, mint a bölcsist a búgócsiga.

167 thoughts on “mi történt a blogon”

  1. “Ezt tartom a magam életében teljesítménynek, hogy nem tagadtam meg a kamasz önmagamat. Nem lettem kispolgáribb, nincs komoly értékrendváltozásom, szabad vagyok, meg nem alkuvó, és nem is nyafogok” – ez nagyon komoly. Én is így vagyok ezzel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. De jó a tavaly nyári fényképed! (Tavaly nyáron a Maldív-szigeteki nyaralás miatt kihagytam azt a bejegyzést, csak most láttam) Lécci-lécci ha lehet, ezt tedd ki a nem tudom hova, ahonnan az emailek mellé teszi a képet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. tudom, hogy nem vártad el, de nekem nagy dilemma volt, hogy menjek-e a petícióra és hasonló helyekre küzdeni. De nekem az már befogadhatatlan, olvasni sem bírnám. Ez a hely viszont nagyon fontos lett nekem. Olvasom, átgondolom, előrébb visz. Hozzáad az életemhez. Tudom, hogy sokan vagyunk így.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Amikor olvastam a címet azt mondtam : Már megint 😦 de aztán tetszett a szöveg. nagyon.
    Amugy kezdett világossá válni számomra, hogy mi a külömbség a lírai én, narrátor
    és szerző személye között. Egy olyan embernek aki nem irodalmi téren tanult tovább ez elég homályos, elvont dolog. A családom férjem ,fiam is meglepődött a felismerésen 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szóval mint irodalmi fogalmakat ismertem őket , de nem értettem igazán. Gondolom az iskolás gyerekek is így vannak ezzel.
      Pl. -Senki nem mondta nekem, hogy az őszimélyszántást csak ősszel lehet végezni ! Panaszkodott egy meglepett kertészkedő.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. “Én úgy látom, ez a nárcisztikusnak mondott viselkedés sokkal építőbb, méltóbb és becsületesebb, mint öngyűlöletben rejtőzködni, vagy mások életét lesni, véleményezni, vagy birkulni.”
    Jááj, pedig ez mennyire jellemző az emberekre (ránk) sokszor…

    Újra meg újra ledöbbenek, hogy tud valaki ennyire sokszínűen, ötletgazdagon írni…. Szinte irigylem a fantáziádat, az összeszedettségedet és a kifejezőképességedet… Én konkrétan ezért, meg a témák miatt ragadtam itt. Nem esik jól ilyen bejegyzéseket olvasni, amikben lehull a lepel és látni, mi is zajlik a háttérben – viszont még ez a poszt is egy esztétikai élmény volt.

    Köszönöm ezt, és kívánok sok derűt, joggal megérdemelt elismerést és – csodás hajnali eget.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Jó volt olvasni, egyrészt megnyugtat, hogy tényleg jól vagy, jól bírod, másrészt még ebből is, továbbra is, baromi sokat lehet tanulni a magamfajtának, és a mondataid pedig, bármilyen témában szülessenek, számomra mindig csodálatos alkotások 🙂

        Kedvelés

    • Eleve azt, hogy valaki kiáll, képviseli magát, azt nem is nevezném narcinak. Nálam ez egész mást jelent, én úgy tanultam, hogy a narcisztikus személyiség pont az, akinek _nincs_ önkritikája, ha ki is áll, a szerepszemélyisége uralja el az egész embert és egyáltalán nem érdekli az ilyen embert a többiek véleménye. Aki már képes értelmes vitára és kilát az arcából, az nálam nem narci, akkor se, ha amúgy rengeteget pöcsöl a személyiségén és sokat pszichologizál, vagy van valami monomániás dolga, hobbija, szakmai kattanása (erre is hallottam a narcit mondani, pedig ennek még kevesebb köze van hozzá). De ez csak annyi, hogy én inkább ebben az értelemben hallottam ezt a narcisztikust.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Igen, szép. Olvasás közben az volt az érzésem, hogy itt most jól el tudtad magadtól távolítani, meg tudtad nézni, forgatni, ki is elemzed, hiszen kikristályosodott, letisztult, és továbblépsz. Nagyon örülök ennek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. A bloggal kapcsolatban újra és újra meglepnek az értetlen fújolók azzal, hogy mennyire nem tudnak irodalmat olvasni. Azonosítják az írót az írások tartalmával és személyességet feltételeznek mindenhol (beszólt nekik a blogíró!). Az írásokat én éppolyan természeti jelenségnek érzem, mint a napsütést, esőt, forróságot, hideget, szelet, vihart. Tőlem független a létük , és tőlem függ hogy tapasztalom ezeket meg. (tudom,erősen sántít az összehasonlítás)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Az őszinteség konfliktust szül, de csak így érdemes. Én szeretek itt olvasni és sajnálom, hogy bántanak téged. Jobb lenne ez az ország, ha többen értenék a szavaid… Szóval hajrá!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Ez a rácuppanás mindig félelmetesen átfordul. Mindenfajta rajongástól irtózom, mert kölcsönös viszony illúziójába ringatja a rajongót, de igazából pokolian aszimmetrikus helyzet.
    Amikor erre rájönnek, első lépésként jön az önnyugtatás: “Ó, de hát én más vagyok, mint a többi olvasó! Különleges a viszonyunk.” Utána szorongás, pánik, düh, ebben a sorrendben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nehéz élethelyzet, olyan döntésekkel, amelyben a mi boldogságunk árát másoknak is kellett fizetnie. Ennek terhét, súlyát átérezni, vinni és feldolgozni akkor is nehéz, de látszólag lehetséges volt. Történt, hogy arra lettünk figyelmesek, folyton a szomszédokról beszélgetünk: már megint mit csináltak, mit mondtak. Akkor még csak feltűnt. Persze, lakótelep, egymás hegyén-hátán élünk, minden áthallatszik, kényszercselekvés. Szerencsés erdő szélére menekülésünket követően, láss csodát: folyton az új szomszédokról beszélgettünk, hüledeztünk, szörnyülködtünk, a kevés közös, ébren töltött idő erre ment el. Megint feltűnt, mi történik velünk, éreztük, nem jó ez így, nem is igazán értettük, mi ez, de elkezdtünk tenni ellene, vagyis figyelmünk fókuszát áthelyeztük máshová. Telt, múlt az idő. Jött a válság, óriás. Pokoljárás – ez is érdekes történet, bár képes lennék már olyan távol lenni tőle, hogy le is tudnám írni. Ami biztos, hogy a krízis mélyén bűntudat, szégyen, a meg nem élt élet, a ki nem mondott kétség és félelem lapult, a másoknak, másiknak megfelelni vágyás, az állandó bizonyítás terhe alatt megroppant gerinc fájdalma keresett kerülőutat – ne kelljen érezni.

    Innen, utólag látható már, hogy a szomszédok (blogok, pletykák) milyen könnyű lehetőséget teremtettek arra, ne kelljen átérezni,meglátni mindazt, ami itthon és bent túl nehéz. Majd újra, amikor már a másik kezdett szörnyeteggé válni, nehogy, nehogy éreznem kelljen: nincs tiszta élet, egyetlen igazság, s rajongó önmagam ugyan kimenekíthetem ügyek és elérhetetlen álmok szorgos robotosaként a valóságból, de a szembenézés elkerülése csak ideig-óráig lehetséges.
    Életem legnagyobb ajándéka, hogy segítséggel, és önerőből sikerült lejutnom, oda ahol sötétség van és fájdalom, majd felrúgni magam a felszínre és csodálkozva meglátni, hogy másképpen is lehet jó, van boldogság, mint ahogyan én azt korábban elképzeltem. A belső szabadság van, akinek megadatik, gyárilag, s van, akinek meg kell küzdenie érte. És vannak, akik számára elérhetetlen. Sőt félelmetes, olyannyira, hogy meg kell kövezni mindazokat, akikről úgy sejtik, van valami közük a belső szabadsághoz, hiszen veszélyezteti már csak a létével is törékeny biztonságukat, önbecsülésüket. S időtöltésnek sem akármilyen….
    Ma már tudom, mi elől menekültünk szomszédok életében éléshez. Ma már tudom, milyen érzés még a másikunkat is inkább szörnynek látni, mint találkozni önmagunkkal. Így értem, mi munkálhat a másokra ujjal mutogatókban, hogyan “könnyebb” így együtt élnünk önnönmagunkkal. Van ennek a folyamatnak tisztességes, ‘todományos’ neve is, de ez itt most nem lényeges .
    “Nem törekszem arra, hogy dehumanizáljak és így könnyen gyűlölhetővé tegyek embereket a magam lélektani előnye érdekében.”

    Ez a mondatod ezért okozott nagy örömöt számomra és most büszke vagyok arra, hogy az imígyen gondolkodók klubjának tagja lehetek.
    Örülök, hogy olvashattam az interjút – veled. A nyár végén kapcsolódtam a blog olvasóihoz, megéreztem, hogy valami változik itt, már-már rákerestem, miről is lehet szó, majd ellenálltam a kukkolásnak – hiszen nem ezért vagyok itt. Már-már jelszót kértem, majd letettem erről is, mert tartottam attól, hogy a kíváncsiság, ami hajt, valahogyan nincsen rendben. Mint amikor még átütő papíron, “szamizdatban” elolvastam József Attila pszichoanalitikus naplóját és utána kiüresedve szégyelltem magam. Nem azért, amit olvastam benne, hanem azért, mert megtettem.
    A mai írásod után értem, el tudom képzelni, mi van, mi történhetett itt a blogon. A részletek így már nem is érdekelnek. Tanulságos. Aki szelet vet, vihart arat – szól a mondás. Erről is van egy történetem, volt, hogy minden nap ezt mantráztam. De nem bánom, nem bántam meg sosem a vetést. Azt kívánom, te se bánd, akárhogy is toroz a setét. És jelentkezem a jelszóért is, mert van valami, amivel kapcsolatban bizonytalan vagyok és nagyon szívesen elolvasnám, mit gondolsz erről te, mert érdekel a véleményed, s látom, írtál a témáról.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. “…az intellektuális nívó, az izgalmas témák, az önbecsülés, az élet teljessége iránti igény és a szövegek szépsége, ereje a fontos a számukra. ” Igen, én ezért vagyok itt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • +1 (bár én körülbelül egy hónapja nem tudtam semmit olvasni – úgy értem, blogokat nem), és sokan nem hiszik el, hogy itt mást is szerethetnek az emberek, mint az egyébként tényleg csökkenő számú feminista posztokat (mondhatni, most már legitimalizálódik a blog olvasása a számomra is), ami nagy hiba.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • ez igaz – mindegy, amit mondani akartam, az, hogy annyi minden más is van itt, amiért érdemes olvasni, mint gondolnák (azok, akik például megkeseredett nők játszóterének gondolják ezt a helyet, pont a feminizmuson fennakadva).

        Kedvelés

      • Értem ám, hogy mi volt a lényege 🙂
        Ja, a feminizmus oka a megkeseredettség, nyilván. Logikus, nem? A feminista nők megkeseredettek. Miért is? Hát mert ha nem lennének megkeseredettek, akkor nem lennének feministák, nem nyilvánvaló?

        Kedvelés

      • oké 🙂 én mindenesetre mindig megpróbálom eloszlatni a félreértések lehetőségét.

        ajaj. akkor el sem merem képzelni, mi lehet a feminista férfiakkal…!

        Kedvelés

      • Nem is férfiak, de legalábbis buzik. Esetleg képmutatók, így akarnak csajozni. Ez még elfogadható verzió, sőt, irigyelni való.

        Kedvelés

  13. És igen! A fölényes mindentudók megint lesújtanak a tökéletességükkel, és megmondják nekünk, mert mi nem tudjuk, és mert hasztalan próbáltuk őket meggyőzni, lábuk elé hordva a bizonyítékainkat:

    “az a baj, hogy kevés szavad őszinte, szinte-szinte nulla.

    az az egyik legnagyobb bajod, Éva, hogy a manipulációs képességeid csúcsra vannak járatva.

    emiatt – is – vagy nagyon rossz emberi minőség.

    és nem, nincs katarzisod, úgy tűnik. Most persze nagyon is visszavettél, de ennek oka van.
    a kaméleontechnikád :), ahogy felveszel különféle álcákat, szííneket, amikor szorult helyzetbe kerülsz.

    engem nem győztél meg, pedig nyitott voltam rá.
    megint manipulálsz, tekeregsz, semmit, de semmit nem vállalsz fel a durva hibákból, amiket elkövettél, az embertelenségeidből, amit vigyázatlanul felfedtél.

    mosakszol, hárítasz, látszólag okosan elemzel, de az egész megint csak a saját tisztára mosásodról szól.

    nem lehet neked hinni, sajnos.”

    Vigyázatlanul… felfedtem… Hajaj. Ezt elbasztam megint.

    Ezeknek soha eszükbe nem jut, hogy létezik más szemszög is, lehet, hogy valaki másképp gondolja. Vagy hogy mondjuk itt olyasmik történtek, amit csak néhány ember tud, és van egy csomó minden, amit csak én, és ezért sem pofázhatnak?

    Nem, ők mindent tudnak. És nagyon érdeklem őket. Aggódnak értem. Adtak nekem több esélyt, de ezt is elrontottam. Hallgassunk rájuk. Áh, dehogy akarnak kontrollálni, ugyan!
    Rossz emberi minőség vagyok, ez van…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Bocsi, de iszonyú hosszú lett, nem bírtam végigolvasni. Pedig tetszett. Több témát újra elővettél, ez ventilláció szerűvé teszi, “kimondommagamból” féle írás. Ami nagyon egészséges, csak én már nem bírtam. Bocs, sok férfinél gond, 🙂
    Nem tudom mit írjak. Biztatnálak, de nem tűnik úgy, hogy rászorulsz. Énnekem nagy élmény, hogy egy feminista blogját olvasom, és nincs ötpercenként az az érzésem, hogy lelkileg jól tökön rúg.
    Jó, hogy mindezt elolvashattam. Tanulságos volt. Kösz.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Éva, ne izélj már, ki merte akkor bevallani? Beégni mindenki előtt? Azokat a srácokat ismertem, naponta találkoztunk. Itt égni nem akkora dolog, időnként nézek be, ritkán olvasom el, ha valaki kommentel, és én is bebújhatok a jól ismert szlogen mögé “nem ismertek igazán”. De lényegében szerintem már ismertek. Ha szorosabb és személyesebb kapcsolatom lenne veletek, az biztos változtatna a kommentjeim színvonalán, de ez vagy alakul, vagy nem.
        És Éva, nem azt írtam, hogy nem olvastam. Nem olvastam végig. Mi tetszett? A bepillantás egy közszereplő életébe. Aki tiszta akar lenni, ezért időként unos-untalan határt húz mások és maga közé. Aki jó forrásokból táplálkozott, mert tudja mit jelenet egy nagyobb ügyet szolgálni, és ez fontosabb, mint hogy szeretik-e őt vagy sem. Hogy megnyílsz, nagy vágyad van rá, hogy lelked várkastélyában másokat vendégül láss. Hát van aki sáros cipővel jön. Van aki búcsúzóul időzített bombát hagy. És vannak bunkók, akik bírnak némi szociális érzékenységgel. És büszkén vallom, hogy én nem a te műved vagyok. Magamtól sz-tam az asztal közepére. Egyszer jó poén volt. De többször nem szeretnék. Mégis – embernek tartom magam, még ha büdös troll szagom van is néha.
        Jó (hasznos, nem élvezetes) volt látni, milyen a sűrűjében lenni. Megmozgatni az embereket, EMBERNEK lenni, és akarni lenni, hogy baszki még mindig bízol kicsit istenben, (így, kis “i” – vel) változtatni a társadalmon, a közfelfogáson. Egyszer majd szeretnék elmenni egy blogtalálkozóra. De nem most. Még nincs itt az ideje. Lenyűgöz, hogy Isten szolgáit a legkülönbözőbb helyeken lelem fel – egy feministát, egy bhaktit, egy k anyázó munkásembert, a “Mennyország tourist” című számban, vagy Majka néhány dalában. Hihetetlenül kreatív és szabad az Isten. És közben mindig önmaga: mindig emberarcú, és mindig áldó. Még törvénykezésében is áldott.

        Kedvelés

      • Miért nem jött el az ideje ? Mi kell ahhoz hogy elmehess egy blogtalálkozóra ?
        Én három hónap blogolvasás után elmentem különösebb felkészülés nélkül. És jól tettem.

        Kedvelés

  15. Szomoru valosagnak tartom, hogy egyeseknek masok bantasa az egyeduli oromforras, vagy lelki kielegules. ‘Ha az en tehenem megdoglott, dogoljon meg a szomszede is.’ Ha pedig a szomszed esetleg vedeni probalja az ovet, netan erosebb, egeszsegesebb az ove, mint az enyem (volt), uszitsuk ra a farkasokat.
    En azert olvasom a blogot, mert lenyugozonek, megkaponak talalom a szovegeidet, sokszor pedig az elevenembe vagnak, es annyira kizokkentenek a komfortzonambol, hogy vissza sem talalok oda;)
    Olvasokent ugy gondolom, tok felesleges agyalni azon, hogy maganemberkent milyen lehetsz, hiszen csak annyira ismerhetunk meg, mint egy szakacsot a foztjerol, de ez jol is van igy…
    …hiszen ha valahol izlik a kaja, akkor oda ujra es ujra visszaterek vendegkent, nem pedig azon torom a fejem, hogy a szakacs vajon munka utan kivel es miert, es miert nem amazzal, meg amugy.
    Rendszeres kommentelo valoszinuleg nem leszek, a pc lerobbant, a tabletten meg irto soka tart barmit kipotyogtetni, na meg 3 gyerek … (nyavog, ordit, hisztizik – tetszes szerint behelyettesitheto) kozben…de olvasni foglak. Nekem a te blogod a napi nyugalom/feludules kicsi szigete (amit a tisztelt csalad neha megprobal elsullyeszteni, csak en nem hagyom).

    Bocsi a docogos mondatokert – 10 ev Anglia, na meg a nem eppen ertelmisegi hetkoznapok…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. „van egy hely, egy fórum, a bosszú helye, amelynek az a témája, hogy én milyen szörnyű vagyok”
    Ez valahol akár szórakoztató is lehet: vannak, akik veszik a fáradságot, hogy rólad irkáljanak a szabadiejükben. A negatív reklám is reklám, szokták mondani, és nekem valahol imponál, hogy ilyen reakciót váltasz ki emberekből – más kérdés, hogy én ezeket az embereket nem szeretném megismerni. Haters gonna hate, aki nem tud építeni, az rombol.
    Bár nem szoktam ide írogatni, csak olvasok (szakszóval: lurk-olok:)) Tetszik, ahogy kialakult itt egy közösség, ami nekem úgy tűnik innen kintről, hogy jó és támogató közösség, sokszor terápiás célú. Tetszik, hogy vannak szabályok, hogy következetesen felléptek a trollok ellen, hogy nem hagyjátok a színvonalat a sárba rángatni (ahogy az sok netes fórummal/bloggal megtörténik). Hogy nem lehet áldozathibáztatni, másokat kioktatni és gyűlölködni…Tetszik, hogy van színvonal és sokat lehet tanulni (az itt olvasottak hatására már vettem pár olyan könyvet, amit lehet, hogy magamtól nem vettem volna meg) Jók a témák, el lehet gondolkodni…és végre van egy fórum, ahol érzékeny témákról is lehet olvasni/beszélgetni. Hogy a dolgok nevükön neveződnek. Hogy lehet rázós témákról is beszélgetni. Hogy nincs ítélkezés és mindent-jobban-tudás.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Érdekes volt ezt olvasni, és sajnálom, hogy még mindig folyik a hecckampány ellened.

    Annak idején, mikor történt a Kozmáék-féle dolog, és sokan elkezdtek írni a petícióra és téged védelmezni különféle fórumokon, elgondolkodtam, hogy miért nem érzem azt, hogy nekem is részt kellene vennem ebben, és kiállni melletted, hiszen régi olvasód voltam. De anno a régi közösségünkben, amit szintén sok támadás ért, elég jól megszoktuk, hogy ha balhé van, akkor egy ember – a főadmin vagy valaki prominens – megy oda vitázni és érvelni, nem ugrál ott mindenki, írogatva össze-vissza mindent, mert abból csak shitstorm lesz, annak meg nincs értelme.

    Tegyük hozzá, nekem időm sem volt erre, valamint taszított az a fajta kommunikáció, és utólag sem bánom, hogy távol maradtam ettől az egésztől. Nekem sokat adott ez a blog, így aztán a válság idején sem volt kérdés, hogy maradok, pedig sok általam kedvelt kommentelő elment, bár senkivel sem voltam igazán közeli, baráti viszonyban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Megkerestem a peticiok oldalt, ahol megy ez az egesz cirkusz. Ez mar olyan mely es sotet szintet mutat, hogy felmerul bennem egy prozai kerdes: nem lehetne siman, elegans magassagokbol leszarni oket?
    Bennem meghul a ver, de tenyleg, hogy ilyen egyaltalan letezik. Nekem ez nem vicces, meg akkor sem ha mar olyan vegleteket surol ami groteszk. De, szanalmas igen es iszonyu ez a gonosz, sotet frocsoges.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ja, de csak a büntetlen, derűs, tömör feszültséglevezetésről nem bírok lemondani. Olyan kétszerkettővel olthatók ők… olcsó, instant, tuti szellemi-erkölcsi fölény.
      Ma: feudális bornírtság. Ti. itt a blogon.
      És állítja, ilyen van.
      És dühöngeni kezd, amikor megkapja, hogy ne haragudj, de ennek a kifejezésnek semmi értelme.
      A bornírtság szót nálam olvasta.
      Nézze meg más a szótárban… jaj.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Egy kicsit más azért úgy, hogy érintett vagy, és kiteszik a lakcímed, az arcképed, meg a gyerekeid vannak ott szétszedve, meg a szeretteid, akik semmiről nem tehetnek. Feljelentéseket írok, azért is. Van, hogy ártalmatlan, csak bénán poénkodnak, vagy Violettáék szokásos irigy, fejfogós hülyeségei mennek, de az ember valahogy mégis félni kezd, és tudni akarja, mi folyik épp. Negatívvisszajelzés-függő lesz, befészkeli magát a gondolat, minden nap meghányja veti, hogy nincs-e esetleg igazuk (nincs). És csak utána tudod lerázni ezt, miután tényleg biztos, hogy buták, hazudnak, nincs más céljuk, mint félelemet kelteni, fájdalmat okozni. Meg főleg a saját védelmezőid támadnak hátba, akik előtte ugyanott védelmeztek, és akikben megbíztál. Hogy lehet idáig süllyedni, névtelenül beszólogatni, az otthonod és privát ügyeidet kibelezni. Ez fájdalmas, de tanulságos. Aztán vannak napok, hetek, amikor el tudom ezt engedni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Persze, teljesen mas amikor erintettek vagyunk egy ugyben es ha oszinte akarok lenni fogalmam sincs, hogy en mit tennek ilyen helyzetben. De ennyi ostoba gonoszsag lattan, mas egyeb hirtelen nem jutott eszembe.
        Valoszinu, hogy sokaig foglalkoztatna, sot orlodnek egeszen addig a pontig mig at nem csap az ellenkezojebe. De hogy a konkret folyamatban mit tennek azt tenyleg nem tudom.
        Csak remelem, hogy ennek vege lesz hamarosan. A puszta teny, hogy ez van, ilyen lehet egyaltalan, merhetetlenul elkeserito. Ilyen tomeny gonoszsaggal, sotetseggel es vegtelenul primitiv megnyilvanulasokkal en meg sohasem talalkoztam. Egyszeruen nem terek magamhoz a dobbenettol.
        Mondjuk most kapogatom az izelitot, mert a szomszedom is egy ilyen gonosz, mindenkire frocsogo, szapulason kivul mast meg nem hallottam tole es egyszeruen alig birom elviselni az ilyesmit, pedig kozvetlenul azert itt sem vagyok erintve.
        Mindenesetre remelem kozel az a nap, amikor mar vegleg el tudod engedni.

        Kedvelés

      • most már engedtem a kísértésnek és belenéztem a petícióba először. tudom, hogy nem vicces, de közben azért az 🙂 mármint beszarás. annyira szerettem volna rákeresni,hogy nem vagyok-e benne én is, de a google nem ad találatot, aztán rákerestem másra, akit biztos boncolnak ott, és arra se, úgyhogy tuti kell legyen valami módszer, nem tudtok? 🙂

        Kedvelés

  21. Elolvastam.
    Írtam nagyon sokat, nagyon fájdalmas, fontos dolgokat. Az egész elszállt a wordpressben. Most mondjam azt, hogy ez égi jel? Nem biztos, hogy van energiám az egészet újból leírni, bár azért megpróbálom.
    Az akolmeleg megtévesztő, igen. Az is, ha valaki hangos és erős, tabudöntögetően ír, mi meg elhisszük (mi, gyengébbek és halkabbak), hogy aki írja, az egy próféta, amit ír, az meg a kinyilatkoztatott igazság, és ha mindehez öngyűlölet, magány és identitászavar is társul, a kirekesztetségtől való rettegés, akkor bizony nagyon fontosnak tud látszani egy “főpapi tisztség”, a tűzközelben levés, a blogon betöltött fontos pozíció (vagy magunk téves pozicionálása), eggyé válunk a nicknevünkkel, új identitást nyerünk, új életcélt. Mindezek után nagyon fájdalmas tud lenni egy kijózanító pofon, egy helyrerakás (hátrébbtolás), egy megkérdőjelezett (vagy sosem volt?) barátság. Mert mindez megsemmisítő.
    Nem, ezt nem felmentésként írom, de megértem, átérzem, kicsit azonosítom is vele magam (annak ellenére, hogy nem vagyok benne a csapatban csak jelszómegvonás szintjén).

    És a másik, amit írtam már többször, már engem is fáraszt az ismételgetése: a gyomorban szorító érzés, a nehezen leplezhető düh, ami elfog, ha szembe jönnek velem az ilyen szavak ciklikusan, hogy “szabad”, “méltóságteli”, “önálló” (főleg az ÉLET szó jelzőiként), és előveszem a nagyítót, számolgatni kezdem a bőrhibákat az arcodon, beleszagolok a levegőbe és megállapítom, hogy te is büdöset fingasz, vagy leleplezek, olvasok a sorok között, azt is, ami nincs odaírva, és minden szép mondat vetítéssé és öntömjénné válik a szememben. Ja, mert neked úgy. Mert neked ezt adta az élet. Neked ezeket a kártyákat osztották. Nekem meg emezeket, amik nem feltétlenül rosszabbak, de ha azok is, egy ügyes játékos még nyerő partit is ki hozhat belőle. De most versenyzünk? (Miközben az életemre is megoldást várok tőled időnként). Ha én nyerek, te vesztesz, nem? Ez a cél? Közben meg te nem is akarsz kártyázni, csak írod a blogodat. Sikeresen.
    Ilyenkor aztán hátrébblépek egy kicsit, pár napig nem olvasok, és igen, időnként azt is megfogadom, hogy sohatöbbé, mert ennek így nincs értelme, ez csak nyomaszt. És lehet, hogy ez egyszer így is lesz. És akkor az nyilván rólam fog szólni, nem rólad és a blogodról, mert az megy tovább a maga újtán. (Megnyugtat ez az önismeret, de sajnos előrébb nem visz, ez is csak az öngyűlöletet táplálja.)
    És az is lehet, hogy aztán majd később visszajövök. Méltósággal.
    (Már csak ezért sem látom értelmét magam mögé köpni.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Te, figyelj. Nincs jelszómegvonásod, szerintem ezt már megbeszéltük. Nekem borzasztó ez, hogy van, akiknek nem jó, nem építő a blog, hanem ilyen fájdalmak, másokhoz viszonyítás helye, miközben másoknak pont ezek a szép mondatok jelentik az erőt. Én erről nem tehetek, én nem ezzel a céllal írok, hadd örüljek már annak, ami jó, és ne kelljen attól félnem, hogy valaki ebbe beleroskad, rossz neki, viszonyít… Ha engem sújt a lelki tornádó, akkor tényleg ott állok, hogy de mit tehetek én erről? És azt képzeld el, nekem milyen fájdalmas, hogy ők, akikben ennyire megbíztam, támadnak hátba, és mindenki őket védi, félinformációk alapján. egyszer csak azt veszem észre, hogy emberek, akikkel nagyvonalú voltam és nagyon szerettük egymást, akik megnézegettek közelről, most bármit el tudnak rólam képzelni, elhiszik a ferdítéseket. holott én mindig őszinte voltam. Kibukik a frusztráció, pedig én nem voltam elvakult, nem néztem félre a dolgot, tisztán láttam, és mégis. Ők védve vannak, őket senki nem bántja, soha semmi magánügyükről nem írtam sehol, nem beszéltem ki őket.

      Hidd el, tudom, milyen a gyengeség, kirekesztettség, milyen a padlón lenni. És hidd el, nem hull az ölembe a blog, sem a főpapi szerep, utóbbi idegen, semmi közöm hozzá, ne pakolják rám. Tele vagyok félkész dolgokkal, örökké erről írok. Nincsenek bőrhibáim. Nagyon sokat harcoltam a kártyacsomagomért, és komoly árat fizettem érte. Nem erre vagyok való, amiről írsz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Tudom, hogy nincsenek bőrhibáid és nem erre vagy való, amiről írok.
        Elnézést, azt hiszem, most nem jött át, amit írni akartam.

        Részben magamról írtam, a felesleges fusztációimról, az irigységemről, mindazokról, amiről tudom, hogy nem jó, és igyekszem küzdeni ellene, másrészt pedig próbáltam megfejteni azok motivációját, akik hátbatámadtak. A “főpap szerep” is nekik szólt, vagy inkább a 12 apostol egyike, azaz a közeledben fontosnak éreztek valamit, ami talán sosem volt ott, de ők odaképzelték. És aztán számon kérték rajtad.
        Mindegy, lehet, hogy ezt a kommentet most kihagyhattam volna. Sajnos több ilyen is volt az utóbbi időben, talán egy kicsit távolabbról kéne szemlélnem az eseményeket egy ideig.

        Továbbra is úgy gondolom, hogy blogod jó, fontos, és megérdemelten sikeres.

        Kedvelés

      • Nincs semmi baj, és kösz, hogy korrigáltál, csak túl sokan piszkálnak. Baszhatom az egyenességemet, az őszinteséget, mások komolyan vételét, úgyis belém rúgnak végül. Nem ti, nem te.

        Kedvelés

      • Nekem átjött, nagyon át is érzem. Ennyire mélyen talán nem éltem át, de volt pár hátralépésem, pont abból a felismerésből adódóan, amit te is írsz: ezek az érzések rólam szólnak, nem az írásról. Ez így nagyon jó, sokat tanultam belőle magamról is, és megkaptam jutalmul az írások valódibb értelmét.

        Kedvelés

    • Ne érts félre: én tudom, hogy van, aki ilyesmi miatt ment el, és hogy ezek nehéz érzések. De az egészet az én nyakamba varrják? Én csak írom a blogomat. Ők jöttek ide, nekik kellett a blog, a vigasz, a közösség, nagy rajongás, kíváncsiság, szeretet, de a bálványt maguknak építették, és nem kérdeztek erről engem, bele se gondoltak, hogy nekem ez milyen, és telibe szarták a blog érdekeit is, sokszor a többieket is. Ez a fájdalmas, hogy milyen mértékben voltam kitéve a maximalista elvárásoknak, mennyire nem voltam emberként, megbocsátással kezelve. Minden szart én viszek el, és a vége mindig méricskélés, összehasonlítás, rosszindulat, ártani akarás, frusztráció, lenyomás, aljas pofátlanság, pedig azt ígérték, nem ez lesz, felajánlottak segítséget, összefogást, buliztak itt a kontómra (a petícióra, a feltűnősködő megnyilvánulásokra gondolok, a bloghasználatra /itt, ellenem, meg rivalizálva meg haverkodva, posztrombolóan barátkoztak, vagy ingyenterapeutának használtak/, de olyan is volt, aki zabálta a grillt, a szülinapon a tortát, nulla forinttal szállt be, aztán meg álnickről fikázta). És én megbíztam bennük, beengedtem őket az otthonomba, x-et, akit soha nem láttam még, meg y-t, x-nek a spontánul csatlakozott barátnőjét is, és járt a szeme a dolgaimon, mert nyomorban él. Majd lelopják a blogomat, és ellenem írogatnak, rám célozgatnak, énleszek a gonosz, hogy kijöjjön a lélektani matek: hogy nem ők a gyengék, gyávák, negyedtehetségűek…

      Na, szóval értem én, és szar lehet. De én mit tegyek? Nekem könnyű? A lófaszt könnyű, embertelen sok melót teszek bele, mindent félretéve, és akkor basztatnak és sunyiskodnak. És én nem mószeroltam őket. Miért nem lehetett hallgatni?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • És irigy vagyok, mert Hajnalkám népszerűbb… és mennyit dolgozott a blogért! Ezt is megkaptam. Basszus, a blog az enyém, semmi nem lenne, ha nem írnám, címek, emberek, kocka csoki, semmi.

        Kedvelés

      • Engem nagyon meglepett, amikor a blogtalálkozó előtt jött az email, hogy Hajnalkának gyűjtenek. Iszonyatosan visszás volt már akkor is. Nem akarok utólag belerúgni, nem ez a célom, csak jelezném (abban a reményben, hátha ez picit is megnyugtató neked), hogy sokaknak nem tetszett a tevékenysége (vagyis nem volt népszerűbb). Azt meg erősen vitatnám, hogy mennyit dolgozott a blogért, ebben két szó sem stimmel, a dolgozott és a blogért, A “mennyit”, azaz “sokat” az mondjuk igaz.

        Kedvelés

      • Annyi mindenről hallgattak olyan sokan, olyan sokáig, hogy ne legyen konfliktus, meg toleránsak vagyunk. Kár volt, meg kellett volna beszélni ezt, vagy akár szavazásra bocsátani.

        Ez nem rúgás, ez egy felvetés: vajon szerencsés-e a blogot ünneplő, a blogger által szervezett és finanszírozott találkozón, ahova az olvasók a blog miatt és persze a közösségért vagy akár egyes emberekért (mindenki másért) jönnek el, egyetlen olvasót exponálni, kiemelni, mintegy kötelező normává emelni, hogy őt szeretjük. Egyébként szerettük. És nem ahhoz képest, hogy a bloggert kéne megajándékozni, ilyen dilemma nincs, hogy vagy ő, vagy én, ki a népszerűbb, mert azt nyomatékosan kértem, hogy idén ne (és mégis, és köszönöm). Ja és a folyamat (ötlet, vásárlás, gyűjtés) vége felé engem megkérdezni, hogy oké-e, miközben nem tudjuk, mit gondol egy csomó olvasó.

        Kedvelés

      • Szerintem sem belerúgás leírni egy észrevételt. Én még nem kommenteltem, mikor divatba jött a “laccsolás”, de akkor én is elbizonytalanodtam kicsit. (Mármint abban, hogy írjak -e?) Nem tetszett, és elriasztott a bennfenteskedés. (Ami nyilván csak annak buli, aki benne van, vérmérséklettől függően. De szerintem néha annak sem.) Nekem az írások fontosak, a gondolatok, az a minőség, amit Éva képvisel. Jó látni, hogy így is lehet, megalkuvás nélkül. A közösség is fontos, de láttam más blogokon, hogy az bizony folyamatosan változik.

        Kedvelés

      • Belekötök? Olvastam több kommentedet, nem is szóltam hozzá jellemzően, de biztos akadt olyan is, hogy egyetértettem. Szerintem de, az utolsó két mondattal belerúgtál. Ez épp olyan vélemény, mint amit te írtál le. Vagy van különbség? Akkor kérlek, írd le, mi az.

        Kedvelés

      • Én nem népszerű akarok lenni, értelmetlen a felvetés. Nem vagyok népszerű, hanem maga a blog vagyok, és aki idejön, az ezt nem kerülheti meg. Nem jelennek meg itt az érzelmeim, szövegeket írok. Itt mindent, ami nem bejegyzésszöveg, az olvasó csinál. Beszélgetést, találkozókat, mítoszt, elvárást, habot, jó hangulatot, társadalmi munkát, finanszírozást, facebookos beszélgetéseket, pletykát, konfliktust. Ezért a következmények is őt illetik.

        Kedvelés

      • Igen.A szavazás a legjobb módszer, mert egy közösségben mindig előfordul több vélemény , igény és másképp lehetetlen ésszerűen dönteni a közösség nevében.

        Kedvelés

      • Önző vagyok, de én bloggerként azt mondom, hogy nem szavaztatnék, legalábbis csak nagyon indokolt esetben. Írom ezt úgy, hogy nem rég megkértem az olvasókat, hogy szavazzanak vmvel kapcsolatban, indokolt volt, de végül én döntöttem, mert dönteni nekem kell. A blog a bloggeré, ő viszi a hátán, egy szavazás eredményét is neki kell képviselnie, következményeket vállalnia, stb. A probléma akkor kezdődik, ha valaki úgy gondolja, hogy a blog az övé is. Blogot üzemeltetni, főleg olyan formában, mint a csakazolvassa, óriási meló. Napi bejegyzések, rengeteg komment, névvel vállalt, támadott, megosztó – ez munka, ezért a blog a bloggeré, ő dönt.

        Kedvelés

      • Eső 10:21-kor írt kommentjére, csak ott már nincs hely, de hátha itt is olvassa:
        Ugye tudod, hogy a szavazás/demokrácia egyáltalán nem igazságos döntési mód? Kizárólag a diktatúra az egyetlen (ezidáig kitalált) koherens rendszer. 🙂 Ennek elég nagy irodalma van, ha érdekel, tuti találsz róla többet a neten.

        Kedvelés

      • Egy barátom mondta egyszer, akkor kicsit megdöbbentem: az egyetlen ELVBEN igazságos társadalmi berendezkedés a diktatúra.

        Kedvelés

      • Nem. Valódi diktatúrára gondolok, ahol a diktátor egy (csak elvben létező) valódi kiválasztott, valóban a köz érdekében diktáló.

        Kedvelés

      • Nekem nem kétely ez. Nem azért, mert “jaj, én biztos népszerűbb vagyok, nem is kérdés”, és nem fáj, ha népszerű(bb) Hajnalkám vagy bárki, egyszerűen azért, mert én nem a népszerűséget tartom szem előtt. Nem népszerű vagyok, hanem blogot írok, a szövegekhez lehet viszonyulni. Ennyi a lényeg. És a bloggerekhez képest sem népszerű vagyok, nem versenyzek, én mindenképpen írok, aztán olvassa, aki akarja, csak az olvassa. Nem a népszerűség a célom. Annyi van, hogy ez az én blogom, megkerülhetetlenül én vagyok a közepén, ha nem írom, ha leszedem, akkor nincs, akkor közösség sincs. Sosem lesz másé, ezért is értelmetlen a verseny, nincs verseny snekivel, és nekem tulajdonképpen mindegy, mit gondol az olvasó, én mindenképpen írok, nekem ez a lényeg.

        Mindenki csináljon, amit akar, barátkozzon, ajándékozzon, én aztán nem sajnálom tőle, érezze jól magát, eddig is ez volt. Ne támasszon irántam abszurd elvárásokat, ne képzeljen el valamilyennek, hogy aztán jól csalódjon, ne terheljen meg a saját zavaros dolgaival, ne tolja rám a felelősséget, ez a kérésem. Én írni szeretnék, meg nem megtámadva lenni, ennyi.

        De ha népszerű lesz valaki, és ebből konfliktus lesz, akkor egész biztosan elő fog kerülni, hogy akármit csinál és én is akármit csinálok, nem állíthat engem félre, nem kerekedhet fölém. Saját blog, saját világ, saját tartalmak kellenek ahhoz, hogy őt is olyannak lássák, már ha erre vágyik. Elő fog kerülni, hogy az illető népszerűsége a blog iránti lelkesedéséből ered, azért került be a közösségbe egyáltalán és ez hitelesítette, és a blogot én írom, a népszerűsége ebben a körben nem tud független lenni tőlem. Az én farvizemen népszerű, az én munkám és kockázatvállalásom révén (és itt sem számít, hogy ez nekem élvezetes munka, meg Hajnalkám valóban rengeteg munkájánál sem, hogy élvezte, ez nem ront az értékén). Ezzel biztos fáj szembenézni, hogy én vagyok az alfa és az ómega, meg még az origo is, de ezen a blogon valóban az vagyok, máshol meg nem merül fel a kérdés, máshol nem vagyok.

        Abban van valami furcsa, ha valaki kizárólag a blogos emberek között pörög mámorosan, aztán meg megutál, és a körükben terjeszti a verzióját, ez nem megy, nem tisztességes, ezért haragszom. Meg abban is, ha lelkesen itt van, részese a történéseknek, aztán elindul egy másik blog, hasonló témában, felvetésekkel, stíluselemekkel, megoldásokkal, és aztán heves, indulatos levelekben tagadják: nekem nincs jogom megmondani, kivel barátkozzanak, én őket sosem érdekeltem, és semmi összefüggés a blogjuk meg a csakazolvassa között.

        Ez történt most is: népszerűségi verseny lett, és nem értették, hogy a blog nélkül nem létezik az, amitől ők népszerűek lettek. Ez fájdalmas lehet, hiába sima, száraz összefüggés csak, és ezért kellett ilyeneket ferdíteni, ellenem fordulni, önigazolni, és ezért szabadultak el ilyen végletes érzelmek.

        Nekem Hajnalkám személyisége vonzó, megkapó, és másoknak is az. Nagy lélek, rengeteget tett másokért, értem is. Nem manipulált, nem akart mást. Csak ha szólnak, hogy valami nem oké, akkor besértődik, lerántja a redőnyt.

        Kedvelés

      • Engem,
        olvasok én mindenütt.
        Teóriák vannak az igazságos döntésről. Én is olvastam róluk.A trogloditákról is olvastam például.
        Ha van jó érzés nincs is szükség szavazásra.
        Nem vall jó érzésre amit írtál….
        ” Iszonyatosan visszás volt már akkor is. Nem akarok utólag belerúgni, nem ez a célom, csak jelezném (abban a reményben, hátha ez picit is megnyugtató neked), hogy sokaknak nem tetszett a tevékenysége (vagyis nem volt népszerűbb). Azt meg erősen vitatnám, hogy mennyit dolgozott a blogért, ebben két szó sem stimmel, a dolgozott és a blogért, A “mennyit”, azaz “sokat” az mondjuk igaz.”

        Mert ugye nem is pótolt mindenki a Hajnalka ajándékába csak aki akart.
        De aki nem akart, vagy nem tetszett a tevékenysége miért kell ezt szóvá tegye, felrója .Főleg utólag.
        . Itt toleranciáról lett volna szó. Helyet adni a másságnak.

        Amugy a blogtali szerintem nem arra van,hogy Évát imádjuk,méltassuk. Illetve nem csak arra való. Buli. Találkozás .A bloggerrel, az olvasókkal, beszelgetes. Miért nem lehetne mást is megajándékozni mint a bloggert?

        Kedvelés

      • Lehet. Én se bántam. Csak amiket most utólag mondanak erről itt-ott… És nem volt konszenzus. Az ugye nem kérdés, ha már egy ilyen meghívást elfogadsz, hogy a blogger minimum érdekel, elismered. De egy-egy olvasót nem szerethet mindenki. Tényleg toleránsak voltak, de volt, aki elég hülyén viselkedett az ajándékozás alatt.

        Én is úgy szerveztem és úgy is voltam jelen, hogy enyém a feladat, ti meg beszélgessetek egymással. Egyszerűen nem tudok lelazulni, csak kettes-hármas-kislétszámú találkozókon.

        Kedvelés

      • Éva,
        amit írtam azt Engem hozzászólására írtam amit harmadik személyben írt nekem.
        Köszönöm a meghívást és a kedves ,baráti viszonyulást, fogadtatást.
        Én téged természetesen szeretlek, hanem nem olvasnám a blogodat , mert nem úgy olvasom mint egy szappanoperát :)”Es erezzek egy kezfogasrol rolad…” 🙂
        És látom, érzem hogy finom lelkű vagy. Persze nem mindig értek egyet veled de nem is kell, és nem is szükséges ezt megírjam.Sokfélék vagyunk,és állandóan változunk mindannyian.

        Ha sok ember összegyűl előfordulnak különböző nézetek, ez normális, és nem is zavar. De nem bírom az érzéketlenséget, rágalmazást egyes olvasók részéről.

        Kedvelés

    • Na, még erre:
      “fájdalmas tud lenni egy kijózanító pofon, egy helyrerakás (hátrébbtolás), egy megkérdőjelezett (vagy sosem volt?) barátság. Mert mindez megsemmisítő.
      Nem, ezt nem felmentésként írom, de megértem, átérzem”
      Mindamellett, hogy nem tehetek az élethiányukról, nem vagyok pszichológus, megjegyezném, hogy egyik sem volt. Semmilyen pofon, hátrébbtolás, megkérdőjelezés nem volt. Önként mentek el, nem is szépen, volt barátság, az se számított, fel volt rúgva, magyarázat nélkül. Ezek után nem siratom.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Eddig én sem tudtam, de a hozzászólásod hatására rákerestem. Én azt írtam be a google-ba, hogy teeztnemtudhatodhajnalkam és a negyedik találat szerintem az, amiről itt szó volt.

        Kedvelés

      • Figyelj… Ez azért így már kezd kínos lenni. Nem csinált ellenblogot, nem is akart hogy más csináljon, és nem is tudom, pont melyikre gondol, aki ezt írja. Éva írta talán?
        Máshol is megjelent itt már, hogy ment a toborzás H. részéről, más blogok számára, hát… őő felvállalom, hogy meg leszek szégyenítve, de ez tényleg a hülyeség kategória mostmár. Nem kívánok a témáról a másik oldal prókátorakétn megszólalni többet, de ez az utólagos fujjolás, meg akkor nem is tetszett annyira, sőőőt, totál ellenszenves volt izé.. hát kissé nevetséges. Akkor miért nem szólt senki? Illetve, volt aki szólt, és a szavazás eredménye miatt, vissza is vett a lendületből, ha jól emlékszem.
        Érted, nem arról van szó hogy ne legyen más vélemény, hanem arról, hogy most, hogy nincs itt, már egyre csúnyább és egyre valószínűtlenebb dolgok is megjelennek róla, aminek nem tudom, hogy mi értelme és haszna?
        Meg hogy leapfrogger, meg hogy nem először csinálta ezt meg, meg ilyenek.. Komolyan, kezdem nem érteni, hogy mi zajlik itt. Mert az biztos, hogy ezeknek egy része nem igaz, de állítólag senki nem mert akkor szólni.. Akkor most miért mer? Meg akkor miért nem mert?
        Mintha ő lett volna itt minden jó elrontója, és minden rossz okozója. Ennyire azért ne legyünk már iskolás osztály..
        A laptop meg.. Én hem tudom. Bárkinek gyűjtöttek volna itt laptopra, mert nincs neki, és nem tud netezni, adtam volna. Nem személyfüggő ez. Közösség volt, és úgy véltem, belefér, hoyg az egyik tagnak adjunk.

        Kedvelés

      • Félreértitek. Nem azért kerestem az ő nevére, mert azt gondolom, hogy ő a központi személy ebben a történetben, hanem azért, mert értek a kereséshez, és például látom azt, hogy neki van olyan neve, amire könnyű rákeresni. Ha azt írom be, hogy “Kozma” akkor szerinted hány millió találta jön föl?
        Nyilvánosan azért nem szóltam a röhögcsélés gyűjtőnevű mindenféle ellen akkor, amikor ment, mert azzal csak azt értem volna el, hogy mindenki nekem ugrik. Egyébként pedig jeleztem, hogy nem tartom idevalónak, de azzal is tisztában vagyok, hogy abszolúte nem az én tetszésemen vagy nemtetszésemen múlik, hogy mi jelenik itt meg.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy tevedek, de az a sejtesem, hogy egy olvaso blogjarol lehet szo. De az nem ellenblog Anna, mert nem a csakazolvassa ellen(eben) jott letre.

        Kedvelés

      • A csoportos kiváláskor indult,
        hasonló témájú, hevületű, hasonló identitást kovácsol magának, visszaköszönnek az én megoldásaim,
        írója többször deklarálta itt, hogy kivel ért egyet, eközben engem lejárató állításokat tett,
        nem szólt róla, hogy nézd, nekem is van blogom,
        korábban jóban voltunk, elismert engem.
        Más bajom nincs, virágozzék ezer virág.

        Kedvelés

      • Vilagos. En ugy ertettem az “ellenblogot”, hogy a te blogod elleneben letrejott.
        Az esetleges tamado jellegu kijelenteseirol nincs tudomasom egyet sem lattam meg vagy a lejarato allitasaibol egyet sem olvastam.

        Kedvelés

      • Mondjuk nem álltam le olvasni, mert nem érdekelt, de most ránéztem még egyszer, van még a csakazolvaska blog is, szintén elég elöl a keresőkben, név alapján az is elég esélyes.

        Kedvelés

      • Még egy gondolat ehhez:
        Volt évekkel ezelőtt egy blog, -mondjuk egész más témában,- ami szintén nagy hatást gyakorolt rám, ahol szintén sokat pörögtem, talán túl sokat is, nem egyszer “kommentelési-kényszert” éreztem, hosszú, önellemzős, talán kissé önsajnáltatós kommentekkel, ott is volt egy nagy hatású vendégposztom, és ott is úgy éreztem időnként, hogy a blog írói méterekkel felettem állnak, és nekik sokkal jobb. Ott is rámjött időnként az irigység-roham, valamint a bizonyítási kényszer, hogy azért én is jófej vagyok ám, legalábbis fejlődőképes!
        Aztán egyszer azt írtam magamnak a kis naplómba (igen jó mondat, ritkán érzem ennyire eltaláltnak egy-egy szövegemet, sajnos alkalmazni kevésbé tudom):
        “Nem azt kell bebizonyítanod, hogy nekik is rossz, hanem azt, hogy neked is jó. Nem nekik, magadnak.”

        Kedvelés

      • Borderline,
        “ott is úgy éreztem időnként, hogy a blog írói méterekkel felettem állnak, és nekik sokkal jobb. Ott is rámjött időnként az irigység-roham, valamint a bizonyítási kényszer, hogy azért én is jófej vagyok ám, legalábbis fejlődőképes!”
        ezt én is ugyanugy érzem, és tudom magamról, hogy ez az én bajom hogy nem vagyok olyan amilyen szeretnék es ez ez erzes mindig ismetlodik…

        Két dolgot mondok ezzel kapcsolatban :
        Nem látok semmit rajtad ami arra utalna, hogy mások feletted állnának.( Ez nem azt jelenti, hogy rám ez fennáll. Kezdő blogolvasó vagyok, és nem is tudom kifejezni magam, azért is olvasok itt buzgón.)
        A másik megállapítás, hogy a személyiséged, temperamentumod miatt érzed magad kevesebbnek, túl szigorú vagy magadhoz szerintem.Ezt saját tapasztalatból mondom szintén. Lazuljj ha tudsz !

        Kedvelés

      • Természetesen nem akarja senki felém helyezni magát itt, én akarom mindig “aláhelyezni” magam. Ez valószínűleg a gyerekkoromból jön, a versengő családomból. De dolgozom rajta, hogy ne így legyen.
        Köszönöm, amiket írsz! 🙂

        Kedvelés

    • Tiszteletet váltott ki belőlem amilyen őszintén, korrektül látod és leírtad ami zajlik benned. Szerintem jó, hogy megírtad. Segít megérteni, hogyan működünk.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  22. Ez vicces volt, köszönöm. A második mondatnál elkerekedett a szemem, úgy olvastam. A cicaharcról, chicken fight-ról, libacsatáról -ez Tereskováé, szerintem zse-ni-á-lis – nem tudok semmit, de ez nem is baj, szerintem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. én több mint egy éve olvasom a blogot, a kommenteket akkor kezdtem kevesebbet, amikor úgy éreztem, kialakult egy klikk, igen, és sok mindent nem értettem. engem nem zavart egyébként, csak onnantól kezdve gyorsabban tekertem lefelé a nyilacskát,kerestem olyasmit, ami érdekesebb, mert itt nagyon érdemes kommenteket is olvasni. aztán karácsony után vmikor láttam, hogy mi folyik, úgy értem, a Kozma-ügyet, rémesnek tartottam, persze, nem láttam még ilyet, de nem gondoltam, hogy odáig fajult, mint amiket most leírtál. (jelszót nem kértem újra, mert úgy éreztem, valahogy kimaradtam már a dolgokból, és a bajokról szóltak a jelszós bejegyzések, a régieket nagyon szerettem, igazán értékeltem, hogy elolvashattam őket.) a blogot viszont kezdettől nagyon érdemes olvasni, én most is igyekszem minden bejegyzést. vagy mert kristálytiszta, vagy mert tabudöntő. nekem ez a kettő. és szerintem ebben a kettőben nincs változás, bármi történt is közben, bárhogy.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nekem az a nagy tanulság, hogy az emberi természet bizony determinált. Őszinte hitetlenkedéssel néztem, ahogy kijelölted a blog szabályait, következetesen be is tartattad….tényleg csak néztem..Hogy nézd má, hát megcsinálja. És tényleg .Hát lehet tényleg ítélkezés, véleménymondás, okoskodás nélkül beszélgetni. Hitetlenkedve csóváltam a fejem, hogy tapasztalataimmal ellentétben ez létezhet. Kicsinek és alantasnak éreztem magam, hiszen a belső kör, az érezhető klikk, idegen szavakkal, olvasottan, néha követhetetlenül fennhéjazó módon társalgott. Ostobának és tanulatlannak éreztem magam és hónapokig hozzá sem mertem szólni semmihez. Aztán, mikor minőségi életről, pénzről, jómódról írtál..tuti volt, hogy robban a bomba. A sikeresség, sikertelen nők előtt, a pénz, anyagi gondokkal küzdők előtt, a minőségi élet, csekkekkel kínlódó emberek előtt…hát, ennyire bizony nem vagyunk nagyvonalúak. Fölmutattál valamit a semmiből és egy dologra nem számítottál, a féltékenységre. Elég nagy bajban vagyunk ebben az országban ahhoz, hogy eltűnjön a nagyvonalúság. De, ahogy több témában is látjuk, még a ragadozó madarak saját zsebből való megmentését is megirigyelték az ötletgazdától. A pénz pedig roppant kínos téma, mikor nincs. A siker is kurvára tud hiányozni.
      Remélem, érzed, hogy igyekszem korrekten fogalmazni. Remek írónak tartalak, amit és ahogy csinálsz, az nagyon jó , csak azzal nem számoltál, hogy az emberek és az emberi törvények nem változnak. Nekem igazán passzírozásnak tűnik már a dolog, életben tartod a tüzet, ami rég ellobbant volna, ha nem kap újabb gyújtóst. Ölellek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • ehhez még eszembe jut valami. valaki magyarázza meg nekem akkor azt, hogy a wifelifestyle blogon, amit szintén innen ismerek, miért nincs konfliktus. hogyan lehet ma, itt leírni olyan mondatokat, hogy a nők jobban teszik, ha nem mennek el dolgozni, mert a pénz, amit ezzel keresnek, még “egy hobbira sem elég”, és mit gondol a blog írója mégis, ki fogja tanítani, gyógyítani, gyógyszerrel ellátni az ő gyerekét, de ezt most hagyjuk is.amit mondani akartam: nyilván lehet úgy moderálni, hogy ne legyen konfliktus.hogy az, aki annyi ért el az életben, hogy egy másik emberrel tartatja el magát olyan életszínvonalon, ahonnan a “dolgozó”- tanító, fordító, pénzt számoló, akármit pakoló, embert meg állatot gyógyító, ápoló, masszírozó, arcot rendbe tevő, erobikot oktató, és még mennyi mindent csináló – nők szánalomra méltóak, mert nem maradnak otthon, hogy az urukat kiszolgálják,és nem tipegnek többtízezres cipőkben (mert mondjuk a bkk-n a sínek közé esnének, ahol esetleg maradna rá végre idejük, hogy átalérezzék tűnő életüket) ,szóval, hogy érdekes módon, az nem kerül konfliktusba senkivel. nyilván Éva is megtehetné, hogy kerülje ezeket a konfliktusokat, amik abból fakadnak, hogy a saját erejéből megteremt egy élhető, egyébként szerintem nem luxus, hanem normális munkával megalapozott normális beosztással rendben tartott életet, és erről ír is. csak nemigen lenne hiteles a blog szellemiségét tekintve, nem? vagy nem ezért vagyunk itt?

        Kedvelés

      • Én abban érzem a különbséget, hogy a wifelifestyle oldal teljesen egyértleműen asszimetrikus, nem fogok most rákeresni, de mikor kb fél évvel ezelőtt ott jártam, akkor a “de gyönyőrűűűűűű vagy” típusú hozzászólásokkal volt megtűzdelve, volt a királyné, körülötte a nép, lehet rajongani és csodálni. Remélem, átjön, amit ki akarok fejezni, de én itt olvasóként és hozzászólóként nem érzem ezt az asszimetrikus viszonyt. Ez nem azt jelenti, hogy a hozzászólások, mint szövegek egyenrangúak a bejegyzéssel. Én nem tudok olyan szépen írni, árnyaltan fogalmazni, az én hozzászólásom nem irodalmi. De az egyes témákról itt a blogon sokszor elindul egy nagyon érdekes párbeszéd, felvillannak más megközelítések, elgondolkodtatnak, ráébresztenek. Nem arról van szó, hogy papnő ír, a hívők bólogatnak. De a blog írója, tulajdonosa határozza meg a témákat, ami inkább közélet, irodalom, életkép, néha gyereknevelés és nem divat meg főzés, vagy ha az is, akkor másképp mint más blogon. Nincsenek receptek az életre sem, nem mondja meg senki a tutit, inkább feldob egy labdát, lehet nézni ahogy szépen száll. De nem vagyunk itt mi egy csapat, ez nem egy meccs, amit meg kell nyerni, még akkor sem, ha van ez az akolmeleg és jóérzés, hogy nem vagyok ufó, más is gondolja így. Nagyon fontos és hiánypótló a sok nőiújságos agymosáshoz képest az a megközelítés amit a blog képvisel, de Éva nem vállalta, hogy női pártot alapít, törvénymódosításokat kezdeményez.
        Tegnap rákerestem Éva teljes nevére a google-ban és ledöbbentem, lefagytam. Hogy ott vannak a gyerekei képei és Kozmáék gyűlölködő szövegei. Ehhez a hurrikánhoz hasonló szélvihart átéltem én is, de mivel az én tevékenységem nem az internet nyilvánossága előtt zajlik, a kereső nem dobja ki a magánéletem. De kis utánajárással sok adat begyűjthető, nemcsak szakmai siker, hanem ennek minden vetülete. De nincs kint a lányom képe, mellette a hányingert keltő írás. Én kirakat nélkül is majdnem belerokkantam, nagyon kellett az egyenes gerinc. Nem ismerjük egymást személyesen, tőlem idegen ilyenkor azt írni, hogy ölelés és hasonlók. De azt jó ha tudod, hogy biztosan vagyunk sokan, akik egyenes háttal állnak.

        Kedvelés

      • Nagyon köszönöm.

        Vájf nem teszi magát aktívan a blogjába, csak hébe-hóba ír, ott minden róla szól és az ő világáról. Itt vagyok, szép vagyok, szeretem a finom kaját, szép a cipőm, sportolok. Ezek kockázatmentes felvetések. Persze ezt is lehet szépen, profin csinálni, ebben is van érték. De nincs ott min elgondolkodni, ehhez nem kell bátorság, nagy lélek. Itt azért eléggé a mélyét kapirgáljuk mindannyian a világnak meg a lelkünknek. Ahogy a mosóporreklám, a blogja sem generál felismeréseket, sem érzelmeket, sem tettvágyat, sem meghasonlást, sem közösségalapítást, nem lesz belőle identitás, közösség, mentalitás, értékrend. Szemrágógumi. Ezért sem értem, miért hasonlítják össze az én blogomat az övével, ez csak az igénytelenségüket mutatja (meg persze állítják, hogy én megtámadtam a gyönyörű, hagyományos értékrendű és fiatalabb Vájfot, aki ezt le se szarta, mert én jelentéktelen vagyok — ez Violetta logikája). Arról nem is beszélve, hogy az olvasók tudatát is más tölti ki, mint az itteniekét, más élethelyzet valószínűleg, más igények, érdeklődés. Bloggerként sem feltűnő, van sok ilyen blog. Ebből nem lesz konfliktus.

        Kedvelés

      • Igen, ez a következetes minőség vonzó. A meg nem alkuvása. Az élet / gondolkodásmódja. Hogy ez a “valaki” kiáll a porondra és hangosan-egyenesen fogalmaz. Tabukat döntöget. Kiváltja bennünk a szorongást, ha fogalmazni kezdünk (vagy tükörbe nézünk). Hogy ráismerünk saját gyengeségeinkre. És arra, hogy van amiben jól állunk a többiekhez képest. Mert van az a tudatállapot, ahol ez határozza meg az önértékelésünket.
        Gondolkodtam a pénz és életminőség, na meg a hozzá kapcsolódó irigykedés “témán”.
        Szerintem egy tál főzelékért bárkit elárul az átlagpolgár. És ő az aki első az irigyek közöt. Ő keres mögöttes szándékot. Csak az a tükör elő ne kerüljön…
        Ez az ami fáj Évával kapcsolatban sokaknak. Hogy érzik, ez az ember nem ilyen. És más anyagi helyzetben sem lenne ilyen. Ez az a “felsőbbrendűség tudat” ami irritál.

        Kedvelés

  25. Mostanában csak olvastam, nem szóltam hozzá semmihez. Az ember vagy átmegy fejlődési folyamatokon, vagy nem. Aki átmegy, bekerül, az “én ilyen vagyok, és így elfogadom magam, ha nem tetszik, keress mást” – kategóriába, ha fáj a fejlődés, rémisztő, vagy emiatt másként néznek rád, és attól carsz be, akkor ott a másik oldal: Akik meg akarnak kövezni, mert az vagy, aki. Mert könnyebb a csordával együtt, mint felállni a gyöngének tartott lábaidra (hisz megmondták: kevés vagy te egymagad!), És szembemenni az elvárásokkal, nyomásokkal, mindennel. Nem mondom, hogy nem volt iszonyat rossz, mikor az utcán elfordították a fejüket, csak ne kelljen köszönni, mert én vagyok az, aki fölrúgta a boldog családot egy hapsi miatt!! Az senkit nem érdekel, hogy a “hapsi” jóval azután került a képbe, hogy ki tudtam mondani: elég volt, nem vagyok köteles beledögleni az életembe. Mindkettőnket támadnak. Már fel sem vesszük. Mi kiléptünk, kiálltunk. Jöttek a kövek. Volt, ami betrafált, de a java elől félre tudtunk hajolni. Nekem is könnyebb volt a csordában, de most boldog vagyok, és élőnek érzem magam. Mindig lesznek olyanok, akik szívesen dobálóznak. Ők konkréten csak erre éreznek erőt, és tehetséget. Sajnálom érte mindet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Éva, nekem az jutott ma eszembe, hogy a csakazolvassa olyan, mint a Bartók rádió. Amikor Kondor Katalint megkérdezték, hogy mi a létjogosultsága az adónak, hiszen alig 5% a hallgatottsága, akkor azt válaszolta, hogy, bizony, de az az 5% az, akiért érdemes rádiózni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ó, ez szép. Azonban durván magas az olvasottság, tízezrek olvasnak kommentelés nélkül, vannak több ezres és többszázas facebook-megosztott bejegyzések, és százasával kapom az e-maileket. Ez az, ami megdöbbent, ezért van ennyi ember között néhány rosszakaratú, kioktató leskelődő, pszichopata is, ez statisztika. És ez az a méret, amit talán én nem tudok kezelni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  27. nem a balhé miatt keveredtem ide, csak néha jöttek szembe a történések facebookon meg itt is.
    tegnap vettem a fáradságot, és utánaolvastam kicsit… nem volt bonyolult megtalálni a petíciót és még temérdek szennyet.
    mielőtt ezeket átolvastam volna, nekem is volt egy olyan érzésem, Éva, hogy nem értem, miért csinálod ezt. miért szóltál be anno annak a nyomorultnak (igen, volt benne felsőbbrendűség, amúgy joggal:-)), miért nem hagytad és hagyod a csudába az egészet már rég.
    (egyszer voltam hasonló szituban, szanaszéjjel szedtek, ráadásul nem is magam miatt, hanem egy pici lány miatt, akinek segítettem, így tudom, mire képes a nyilvánosság)
    de tegnap azt hiszem, megértettelek.
    igen, megírtad a véleményed valakiről, bár én úgy érzem, akkor is a jelenséget ítélted el, és nem a bizonyos hölgyet, de ez persze megítélés kérdése.
    ami viszont azóta történik, messze kimerít mindent, és valóban nem tolerálható. vicces lehetne az emberi sötétség mértéke, de inkább ijesztő.
    én anno azt a megoldást választottam, hogy egy idő után már nem is mertem olvasni a támadásokat, amire viszont a testvérem azt mondta, hogy nem lehet, és reagálni kell, mert az ügynek ártunk, ha nem tesszük, így amikor én egy csendes sarokban zokogtam a kíntól, ő csinálta.
    te viszont feljelentettél, bepereltél, végigviszed, és erősen úgy érzem, hogy te döntöttél jól.
    most azt érzem, hogy felülemelkedtél, elmúlt az első döbbeneted, hogy uramisten, tényleg ezt csinálják, már – remélhetőleg – nem fáj úgy, csak teszed a dolgod, és valamiért azt érzem, hogy ezt sem csak magadért, hanem mindazokért, akiket valaha igaztalanul mocskoltak a nyilvánosság előtt.:-)
    köszönöm, szívből.
    …és épp ettől vagy hiteles.
    meg jó emberi minőség.:-)
    ölellek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azért nem hallgattam, mert általában megmondom a véleményem. Ez is olyan német dolog…
      És azért, mert ezt nem lehetett előre látni.
      Én nem írtam nekik egyébként, én csak jeleztem, hogy nagyon megbánják, ha folytatják.
      Most már bánhatják, meg is bánták, belebuktak, gyűlölik őket.
      Nem miattam hergelődtek, mert én február végén teljesen elhallgattam. A gyesügy volt a vége.
      Volt tíz ismerős és több tucat ismeretlen kommentelő az ügyben. Nem lehet megtiltani felnőtt embereknek, hogy a Kozmáék által nyitott fórumokon leírják a véleményüket. Egyébként eleinte csak offtopik kommentet írtak, aztán kezdődött a vagdalkozás. Én itt a blogon írtam, illetve a témáról írott cikkek kommentjeiben, egyébként nem írtam, amikor újra írtam, magamról írtam, tényeket, nem róluk. Illetve itt a blogon a névtelen kommentelők ellen írtam mint jelenségről.
      Kozmáék eleinte félelmetesek és viccesek voltak, tavasztól már olyan nyomorultak voltak, hogy nekem már nem volt lelkem beléjük rúgni. Súlyos tévhit, sőt, rágalom az, hogy ezt az ellenállást én szerveztem ellenük. Sajnos sokan beszopták. Soha nem szerveztem, soha nem szólítottam fel senkit, hogy kommenteljen, hittem abban, hogy mindenki felel a saját szavaiért, büntetőjogilag értelmezhetetlen az a vád, hogy vagy én írok, vagy én íratok, és leállíthattam volna, amellett nem dolgom. Azért, mert körém van verve, nem dolgom eltakarítani a habot, a saját életemet élem.
      De ők mindenkiről azt hitték, én vagyok.
      Aztán meg mikor az olvasó, aki arra figyelmeztet, hogy nem kéne ezt, ez nem szép, és nem hiszi el, hogy nem én kommentelek, a fő petíciókommentelőt és -alapítót ölelgeti a facebookon tüntetőleg, összeborulnak a bennem való csalódásban… akkor hánytam egy nagyot. Sértődöttek klubja.
      Ő is azt hitte, én kommentelek.
      Én nem kommenteltem.
      És a te támogató kommentedet is áthatja a tévhit, hogy _ha én valahogy viselkedem, akkor abbahagyják_, és hogy addig megy, amíg mi _tápláljuk_. Nos, nem addig megy, és tök mindegy, mit csinálunk. Ez nem vita, nem konfliktus: ők gyűlölködni AKARNAK, nekik provokáció az, hogy létezem, a blogom, egy irodalmi bejegyzés, bármi (plusz most már utólag valahogy meg kell támogatni érvekkel, hogy mibe öltek tíz hónapnyi melót).
      Újra és újra, ugyanaz megy, keringenek: mit írt decemberben kicsoda, én milyen tanár voltam, anyám, apám, János, gyerekeim… csámcsognak, kérődznek. Csak a lenyomás, megalázás a cél, rég nincs itt semmi jogos sérelem.
      Annyit tehetnék, hogy soha többet nem nyitom fel a laptopot, és akkor nem lenne új muníció a blogról/facebookról, és nem látnám, mit művelnek.
      Leállíthatatlanok, teljesen mindegy, mit csinálok, és mindent rám kennek.
      Erős Zsolt sem írt vissza, mert meghalt, mégis hónapokig gyalázták.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nem, már nem hat át a tévhit, épp ezt próbáltam elmondani.
        hogy értem.
        hogy tényleg teljesen mindegy, mit csinálsz vagy mit nem csinálsz.
        hogy nincs más út, mint amit TÉNYLEG csinálsz.
        a sérelmük pedig soha nem volt jogos, amúgy meg nincs az a sérelem, ami minderre feljogosítaná őket…

        Kedvelés

      • Köszönöm, értem, csak sokan kérdezték ugyanezt, gondoltam, leírom. Értem, hogy egy ideig azt hitted, aztán megértetted.

        Inkább az az ok, hogy én ilyen vagyok, és így tudtam reagálni, nem valami abszolút igazság ez. És egyébként van más út, nem tökéletes semmi, csak így alakult, és én nem szoktam emészteni magam, sem mást, hogy miért nem pont valahogy viselkedett. Írtam én olyat, amit ma már nem írnék, nem mert nem igaz, hanem mert minek. Annyi változó van egy ilyen bonyolult történetben, véletlen, félreértés, emberi gyengeség, aktuális hangulat, rosszul választott stratégia… A lényeg, hogy rosszindulat nem volt, nekem tiszta a szívem, én nem lőttem gyenge pontra, én sosem gyaláztam a gyerekeket pl., és a “szarul dug” is arra reakció, hogy Szilárd teleordította az internetet azzal, hogy nekem nincs férfi az életemben, de bezzeg ők mekkora harmóniában kúrnak.

        Én tudom, mit tettem, az nem mindig példaszerű, de legalábbis érthető, és nincs benne vállalhatatlan indíttatás, annak ellenére, hogy volna okom gyűlölni őket és agresszíven reagálni. A patkány-faktor, ami nekik a sunyiság, hazudozás, letagadás, egyik nap ezt mondom, a másik nap azt, fenyegetőzöm, áhítozom a szenvedésüket — ez teljesen hiányzott a tetteimből, és ők projektáltak, amikor ilyennek láttak és a képtelen vádjaikat leírták. Ezért képeszt el, hogy miket költenek körém, hogy nagy manipulátor meg szándékos terv, cikkíratás, hadsereg, eus pénzek, kegyetlenség, rossz emberi minőség, mosakodás. Miért mosakodnék, ha tiszta vagyok? A rágalmakat cáfolom az igazsággal, és hogy mit tettem és mi mozgatott, azt csak én tudhatom. Magamról írok, nem minősítek, szidok mást, legfeljebb folyamatokat jellemzek.

        Én csak figyelmeztettem őket, hogy nem éri meg, ebbe belebuknak. És lőn. Erre mondják, hogy meghirdettem a szándékos gazdasági tönkretételüket…

        Jól szórakoztunk rajtuk egy ideig, provokatívan agresszívek voltak, mulatságosak, és hát az ember reagál, ha megtámadják és hülyeségeket írnak róla. Erőt mutat: engem ti nem fogtok megfélemlíteni, és tudja, hogy nem jogsértő és hogy a jog őt védi. És engem szórakoztatott, hogy pontosan tudom, hogy Violetta ide van tapadva, és akkor kiszólok neki.

        Ettől ők még ingerültebbek lettek, semmi sem számított, se a saját hírük, idejük, energiáik, megélhetésük, semmi.

        Aztán én bicikliztem, halat grilleztem, szaunában hevültem, tengerben áztam, ők meg “velem” vitáztak eközben… ez a megdöbbentő. Hogy mindegy, én mit csinálok, ha nem tudják rámerőszakolni az akaratukat, akkor mocskolnak és hamis látszatot keltenek. És milyen sok ember nem látja ezt, és hiszi azt, hogy én csatáztam velük. Pl. Naja. Nem akarta meghallani, hogy de nem én kommenteltem, így az egész kritikádnak semmi alapja.

        Kedvelés

      • jó, megírtad, hogy ártó hülyeségeket ír.
        és..?
        részéről nemhogy nem jó válasz, ami azóta történik, de nem is lehet ENNEK az okozata.

        Kedvelés

      • Hogy ő orvosi eset, súlyos személyiségtorzulás az a gyerekverős cikk, ezt írtam, és ez ezerszeresen bebizonyosodott azóta. Nem indulat, nem ártani akarás íratta elem az inkriminál mondatot, csak elhelyeztem az irományát ott, ahova való.

        Kedvelés

  29. Szép és jó, fontos a számadás és az önreflexió. De ne mondjuk senkire sem, hogy beteg. Mint ahogy azt, se, hogy retardált. A beszélő pozícióját magasabb rendűnek mutatja, pedig csak megfontoltabb és reflektívebb. Az sem kevés. De ne betegezzünk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Két részletben tudtam csak elolvasni a hossza miatt, most értem a végére. Sokat tanulok itt tartásból, meg nem alkuvásból és következetességből. Az öninterjút pedig mint szövegalkotási és önvizsgálati gyakorlatot ki fogom próbálni, mert izgalmasnak tűnik. Nekem persze nem lesz ennyire kiélezett és komoly téttel bíró, de majd igyekszem kíméletlenül szétszálazni magamban a kérdezőt és a válaszadót. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. Most majd nem válogatom meg a szavaimat.Én nem ismerem a Kozma ügyet, Kozmáékat, semmit nem tudok.Ebben a pillnatbn nem is akarok.Ide járok és azt falom ami tetszik, azt ami Én vagyok.A vitás dolgokban is megtalhatom magamat de most nem így van.Túlnőtt egy kicsit ez a kortárs irodalmon-amit nekem a blog jelent, túlnőtt és a régi jó magyar hangulat érezhető.De nem baj, ilyenek vagyunk, de nem érdekel.Én megszerettem Éva írásait de nem vagyok a fanatikus rajongója, látom hogy Ő is meglépi a saját szakadékait amikbe néha bele is esik.Persze saját véleményem is van(kigondolná), számomra is hatalmas feladat lenne a támadásokat jól megélni, sőt, nekem nem menne.Neki kell eldöntenie, mi pedig-szerintem -csak drukkolhatunk neki, mert ha nem jön össze, akkor nem foguk olvasni amit annyira szeretünk, semmi visszakacsintás a reggeli őrületből, nekem néha egy vérfrissítés.Itt mindenki csak magát adja , semmit nem várhatunk a méregető, írígy vagy tudálékos közönségtől, akik mondjuk nem azért jönnek ide amiért Én.Ingerült vagyok kicsit ilyenkor Én is, mert szeretek ide járni, ha bele sem avatkozok akkor is jó.Miért kéne bele nyúlni?De most hogy ezt elmondtam, megyek és sütök bundás kenyeret.Évát meg csókoltatom:)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. tudod, van akinek ez csak egy blog, fontos blog, de nem több. Nem itt zajlik az életünk, nem itt akarunk megdicsőülni meg fontosnak lenni. Ha a kommentekben más az irány, mint ami tetszene, akkor nem fogunk lecsapni meg rendőrt játszani. Te pedig mit kérsz itt számon? Az egyenességet, amikor a jelszavasban megjelent kommentemre célozgatsz? Ott és akkor miért nem szóltál? Vagy egy csúsztatással ok vagdalkózni (blognak toborzott)? És még annyi, hogy nekem akkor lett igazán ellenszenves H és csapata, amikor végignéztem, mennyi kárt okoznak a blognak. Nekem ez nem fér bele, és nem hiszem el neked, hogy ezt végig lehet csinálni tiszta szívvel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Értem én, hogy te hol vagy és miért.
        Az a zavaró, hogy spekuláltok és olyasmit állítotok, ami nem igaz, te is olykor. Fenti komment egy hasonló okoskodásra született, mellesleg.
        Én ezt a témát lezártam, Éva miatt.

        Kedvelés

      • Én is arra kérek mindenkit, ne kombináljon, ne írjon alaptalan infókat. Amit Engem előszedett, azt Kozmáék írták, és ott ugyanúgy gyalázzák Hajnalkámat, Villőt, engem, mindenkit.

        Kedvelés

      • Lájk. Épp azon mormogtam, hogy sok a kombináció, az ellenség gyártás. Ha valaki – akár aktív, akár távozott kommenter – ellenszenves, az egy dolog, miért lenne mindenki a barátunk egy blogon? De lényegében ismeretlenül nekiállni kombinálni, lényegében azért, mert ellenszenves, ez pont nem jó a blognak.

        Kedvelés

      • Ok, bocs, csak most olvastam idáig, és tény, hogy nagyon futó pillantáson kívül nem néztem bele egyik citált blogba se. Vagyis mindkettő alaptalan információ volt, csak tipp. Az első hozzászólásom lényege inkább az kellett volna legyen, hogy akit érdekel, rá tud keresni.

        Kedvelés

  33. “öngyűlöletben rejtőzködni”
    Ezen most még egy kicsit gondolkodom. Mit jelenthet ez?
    Az “öngyűlölet” szó, az oké, értem, de a “rejtőzködni”? Az öngyűlölet az valami olyasmi, amiről mi tehetünk? Egy kicsit nyilván igen. És mi tehetünk leginkább ellene. De hogyan? Annyira kéne a pozitív visszajelzés. Leglább az első lépésekhez….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem tudom, tehet-e róla. Nem ez a lényeg, és nem is következett abból, amit írtam, hogy tehetne róla. Az a lényeg, hogy elbújik, mert szar neki, szégyene van, és nem akarja, hogy bántsák, illetve ő sem akar látni másokat (pl. azt, hogy mások jól vannak).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  34. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

  36. Visszajelzés: gyerekpara | csak az olvassa — én szóltam

  37. Visszajelzés: a blogger még mindig válaszol | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .