milyen fejem volt, atyaég

Közzétéve Szerző:

Basszátok meg, hogy volt ez 1985-ben? 1992-ben? 2001-ben???

Mi mind ilyen gázosan néztünk ki? A csoportképek szerint igen. De hogy volt ez? Akkor még itt tartott a világ? Egyszerűen leszartuk, hogy hogy nézünk ki, hogy milyen a hajunk, ruhánk? Kockás ingben jártunk? Két szál hajunk nem állt párhuzamosan a frufrunkban? Eleve: frufru?

Nem néztünk tükörbe? Nem volt afféle ambíciónk, hogy tessünk magunknak? És mindenki más is leszarta? Miért nem szóltak? Vagy nem is léteztek normális ruhák, hajak, smink? Netán a szempont maga nem létezett? Még nem találták fel a kinézetet?

Vagy akkor ez számított normálisnak? De hiszen volt Claudia Schiffer meg Cindy Crawford, és az ő képeik ma is okésak, sőt.

Vagy csak nem készültek jó fotók a pre-digitális korszakban? Drága volt a fotópapír, és amúgy sem lehetett tudni, hogy sikerült a kép? Nem volt Photoshop?

Eszter már megírta a témát, derűsen. Én sírok itt a fotó fölött. Gyerekkor? Huszonéveim? Fekete? Mahagóni? Hatvanöt kiló? Nyolcvankettő? Boldogtalanság? Esetleg boldogtalanság?

Én életemben egy mémet osztottam meg, és azon a következő szerepelt:

Mindig, amikor szomorú vagy, gondolj arra, hogy legalább már nem nézel ki úgy, mint hatodikban.

Én egész felvidultam most.

Válogattam nektek. Nem rinyálok, vannak megkapóan szépek is köztük. Csak a kilencvenes évek miliője borít ki, az a tárgykultúra, meg az egész. És hogy nem és nem láttam magam soha annak, aki lehettem volna. Biztos más se. Nem voltam királynő. És ettől nem láttam szépnek magamat se, és nyomorult volt a szexualitásom.

régi fotók, írónőrégi fotók gyerekkorrégi fotók idétlenrégi fotók iskolarégi fotók diákrégi fotók templomszerelmeimrégi fotók anyaság 2002régi fotók anyaság 2003régi fotók tanári tablóMilyen szép lesz a lányom, akitől kiég a fotópapír?

a kicsik

52 thoughts on “milyen fejem volt, atyaég”

  1. A kilencvenes évek divatja, stílusa, tárgyai, főleg az első fele, na attól szerintem sem volt soha lejjebb. Nemrég láttam összeállítást a Szomszédok c. sorozatban látható női és férfi ruhákról, hát megrázó volt. 🙂 De főleg az, hogy akkor tényleg ez vett körül. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezt azért gondolom így mert én is éltem akkor és rólam is vannak képek amiket titkosítani kellene 30 évre, vagy az tényleg egy objektív mélypont ebből a szempontból.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A 80-as évek második fele gázabb volt szerintem. 🙂 Márványfarmer megvan? Brrrr.
      Az összeállítás a Szomszédokból, az zseniális volt, nagyon röhögtem rajta, de tényleg hordtunk olyan cuccokat. És hát mi volt, a szocialista ipar termékei. Normális dolgokat max. a “nyugatról” becsempészett BRAVO magazinban láttunk, meg a gyengén csordogáló videoklipekben, mondjuk azok között is volt azért jó sok vicces. Én sokáig örökölt holmiban jártam, praktikusan melegítőben, iskolába is, aztán fellázadtam. Nem volt könnyű dolga anyámnak, az átlagtól eltérő alkatú gyereknek pokol volt vásárolni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  2. Néha én is ledöbbenek, amikor régi fotókat látok magamról, de végül mégis azt gondolom, hogy szép voltam akkor (is?). Csak más volt a divat, szerintem húsz év múlva a mostani kinézetünkön fogunk nevetni.

    Én kamaszként nagyon jól néztem ki, anyukám tudott varrni, és minden héten divatos, egyedi darabokat gyártott nekem, amivel kitűntem a többiek közül. Korán kezdtem fodrászhoz járni, 14 évesen parfümöt kaptam a szüleimtől, egyedül vásárolhattam azt, amit én választottam, és lehetett magas sarkú cipőm is. A varrás nem takarékossági ügy volt, hanem így lehettek egyedi ruháim, ezért kértem anyámat, hogy varrjon nekem.

    Tiniként viszont kemény önértékelési zavaraim lettek, pattanásos lett a bőröm, amit a kozmetikusok nem javítottak, hanem csak jobban elbasztak. Ez nagyon zavart, sok évig tartott, mire szépnek kezdtem látni a fejemet, most is vannak vele kapcsolatban kérdéseim. Néha úgy érzem, nem elég lányos az arcom, és nem porcelán a bőröm, de hát, ez van, és legalább nincsenek ráncaim sem.

    Az egyetemi években eléggé extrémen öltöztem, a régi képek egy jelentős része vállalható, a többit meg betudom annak, hogy akkor más volt a divat, mást tartottunk szépnek.

    A nyolcvanas években még gyerek voltam, de az az öltözködési stílus tényleg eléggé előnytelen volt, lógó cuccok, idétlen szabású nadrágok, béna frizurák, viszont a hetvenes évek nadrágjai és zsabós blúzai nekem kifejezetten tetszenek.

    Annak örülök, hogy egy ideje elmentem az egyszerű, letisztult, minőségi irányába, most olyan ruháim vannak, amiket sok éve, sok évig tudok hordani, talán tényleg stílusosabb a mai világ. Rám öltözködés szempontjából nagy hatással volt az, hogy 23 évesen Olaszországban tanultam, éltem, svédekkel laktam együtt, akiktől megtanultam letisztultnak és minőséginek lenni, de Angliában is magamra szedtem ezt-azt.

    Biztosan nekem is vannak olyan képeim, amelyekről azt érezném, hogy te jó ég, mi ez?, viszont én tényleg azt gondolom, hogy akkor az teljesen rendben volt.

    Szerintem egyébként nagyon szép vagy a fenti képeken, a piros ruhás, 24 évesen irtó dögös, a 23 éves, első albérletes egy nagyon vidám és bohém lány benyomását kelti, és gimiben is nagyon csinos voltál. És micsoda tartásod volt, anyám!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Ilyen fejünk volt mindannyiunknak anno. XD A tanári tablóképeden meg egyszerűen gyönyörű vagy a férjem szerint is!

    Emlékszem, Eszter hasonló összeállítására a kiskamaszkori képeiről a kilencvenes évekből, tényleg bájosan döbbenetesek, de mindenkiről készültek hasonlók, sőt rosszabbak is. Szerintem több tényező brutális együttállása folytán jöhettek létre ezek a csodás összművészeti remeklések, amelyeken tökéletes harmóniában vannak a frizurák, a ruhák, a cipők, a kiegészítők, a lakásbelsők és a róluk készült fotók minősége, azaz mind egyformán pocsék és esetleges.

    Próbálok visszaemlékezni, hogy vajon tényleg magas ívben leszartuk-e, mi van rajtunk, de úgy rémlik, hogy nem – csak egyszerűen kevés volt a lehetőség, alig lehetett normális cuccokat kapni, és ami szépnek és divatosnak számított, az is förtelmesen néz ki mai szemmel. Emlékszem hogy örültem hatodikos kiskamaszként a karácsonyra ajándékba kapott joggingnak, ami türkiz, lila és a kihúzófilcekre jellemző neonsárga színekben pompázott, és mekkora örömmel viseltem. Igen, iskolába is, sőt, lázadó lelkemet kifejezendő, oly módon, hogy az iskolaköpenyt, ami akkor még kötelező volt, betűrtem a gatyába(!), rávettem a joggingfelsőt és behúztam a cipzárt, hogy elrejtse. Csodálatos lehetett. Volt egy másik melegítő együttesem is (farmerkék-rózsaszín színekben) amit szintén nagyon imádtam, sokat hordtam, aztán a múltkor láttam magamról egy fotót azokból az időkből és elkerekedtek a szemeim – nem értem, hogy engedhette anyám, hogy ebben kimenjek az utcára… Ugyanakkor a felnőtt cuccok is is eléggé ocsmányak voltak: mindenben akkora válltömés volt, hogy a nők testépítőknek tűntek, és akkor a színekről és az anyagokról még nem is beszéltünk – de mégsem volt gáz, mert mindenki ezt hordta.

    Azok a frufrus borzalmas frizurák is elenyészően kevés embernek álltak jól. A nagyobb lányok, amikor kimaradtak nyolcadikból, felnőttségük jeleként be is daueroltattak: lenyűgöző volt, ahogy elöl billegett a homlokukon a dauerolt frufru, a fölé fésültek egy búbot, és hogy megálljon, összefogták egy franciacsattal – és szerintem mindenki azt hitte, hogy ez jól néz ki, fésülték-lakkozták is a tükör előtt nagy buzgón.

    Mindezt azért, mert nem nagyon volt más referencia, nem volt net, a divatmagazinokban is hasonló dolgok voltak és az ember nem is nagyon költött ilyesmire, hanem azt hordta, amit a piacon meg itt-ott venni lehetett. Ha elnézem ezeket a képeket, nekem is lázad a jó ízlésem, de közben eszembe jut az is, hogy a mai világban meg mintha átestünk volna a ló túloldalára. Minden eszméletlenül meg van dizájnolva, a külső a legfontosabb, és akinek nincsenek menő, drága cuccai, azt kinézik. Ez sem annyira jó…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. “Csak más volt a divat, szerintem húsz év múlva a mostani kinézetünkön fogunk nevetni.” Pont így gondolom. A kilencvenes években a hetvenes-nyolcvanas éveken nevettünk, nem?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szoktam azon gondolkodni, elnézve a mai divatot, hogy vajon mi lesz majd később nevetséges belőle. Egyik tippem a skinny farmer, amit hord boldog- boldogtalan, holott csak keveseknek áll jól és kényelmetlen is, aztán a leggings, ami egy iszonyú praktikus dolog, én is szeretem, de ha rövid felsővel hordják, olyan, mintha tesicucc lenne az illetőn. Hasonló eset még a rövidgatya és a csőtop – ezeket megint tömegek viselik, holott valljuk be, a többségen elég hülyén néznek ki. Boltokban sokszor látok lehetetlen szabású ruhákat, kabátokat, amiket gondolom a tervezőjük nagyon menőnek tart, de nem élő emberekre vannak kitalálva, és tényleg csak addig szokás hordani őket, amíg épp divatosak, utána mennek a szemétbe.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A divatról: hát én meg menthetetlenül ódivatú vagyok, más szóval tökre nem érdekel a divat. Ha valami az új divatban kellemes viseletnek tűnik, felveszem, de egyébként nem is sokat tudok róla.

        Kedvelés

      • Akkor ide is leírom, a skinny farmer a nagy frusztrációm, épp ma is őrjöngtem egyet a témában. Kétbetűs ruhaüzlet, XXL kollekció, 54-es női farmer, skinny leg fazonban. Na ne már. És nem azért, mert ne húzzon tapadós gatyát egy 54-es méretű nő, hanem mert _nem tudja felhúzni_ a vádlijára. Még nagyobb őrjöngés: 10 éves fiúgyereknek (tökátlagos magassággal és súllyal) is szinte kizárólag skinny fazonú nadrág kapható. Az enyémnek van dereka, feneke, combja, nem is találtunk neki nadrágot. Halál a skinnyre. 😀

        Kedvelés

      • Az a vicc, hogy férfiaknak is skinny farmert akarják elsózni, és a múltkor a férjemre is alig kaptunk nadrágot. Pedig ő vékony testalkatú, kis fenékkel, de nem szereti, ha valami szűk és vág. A legtöbb gatya, ami a boltokban ki van rakva, tapadós anyagú és szabású, szegényem úgy nézett ki bennük, mint egy travi előadóművész – nincs semmi baj a travi előadóművészekkel, csak épp ez nem az ő stílusa. Miután kérdeztem az eladónőt, hogy nincsenek-e más fazonok, lenéző modorban közölte, hogy nem sok, mert azokat inkább a hatvanas korosztály keresi.

        Kedvelés

      • Én meg kizárólag bootcutot hordok. Eszi nem eszi, ha a fene megeszi, akkor se egyebet. Ha ez azzal jár, hogy kétévente veszek farmert, és sose Magyarországon, akkor úgy. Legfeljebb ha találok egy jót, azonnal kettőt veszek belőle.

        Kedvelés

      • Hehe, látom ez másnak is érzékeny pont.
        Nekem tök átlagos alkatom van (sőt, inkább soványabb vagyok, mint testesebb), de egyszerűen nem találok olyan fazont, ami jó lenne rám. Ha fejre állok sem tudom a legtöbbet combközépnél tovább felhúzni. Ezért ha szökőévben egyszer találok egy jót, akkor nem nézek se árat, se színt, azonnal lecsapok rá.

        Kedvelés

      • Hónapokig kerestem egyenes farmert, mert nekem nem tetszik a skinny, és nem is áll jól. Múltkor a Levisben is azt mondták, hogy csak egy fazon van most, ami nem skinny, az meg fekete volt.. Ezt tényleg nem értettem, mert ott ezer éve bizonyos fazon (szám, pl.501-es) ugyanolyan szabású.

        Kedvelés

      • Az meg jeans+leggings=jeggings, portmanteau word. Tanítom is, imádják ezeket (smog, webcam, sitcom, televangelist, brunch, hangry)

        Kedvelés

      • És még egy. Végre, az egyik csomagküldős társaságnál találtam a gyerekre valónak tűnő farmert, gumis derék, lezser szabás. Van sima 146-os, 152-es méret, meg van a 146 XXL és a 152 XXL (ez azt jelenti, hogy hosszra ugyanaz, bőségben van pár centi eltérés). 10 – 11 éves gyerekeknek már muszáj jelezni, hogy eltér a kitudjaki által meghatározott szabványtól, ő már XXL??? Ez pont olyan, mint a 40-es PlusSize modell. Hogy is írtad, Éva, a tarkamén fasza?? 😀

        Kedvelés

  5. Sziasztok! Köszönöm a jelszót Éva 🙂 nagy lelkesen írtam válaszként, hogy olvasom, erre rengeteg fotó fogad, Nekem is kerültek elő régi képek nem oly régen. Azaz pont gondolkodtam a sárkányrepülős időszakom fotóit de jó lenne látni és egy hónapja meghívtak egy repülős csoportba a fbookon és megtaláltam őket!
    A tablóképeid nagyon jók és hajad is klassz!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Megmosolyogtatott ez a poszt.
    90-ben érettségiztem,és most visszagondolva,hát atyaúristen.:)
    Általános iskolában még a két véglet: a lányoknak hosszú haj,frufruval, amit persze otthon nyírt anyánk, ferdén, időnként persze megszaladt az olló,és bőven a szemöldök fölé vágott,majd lenő alapon. A másik véglet a bilifrizura.
    Gimiben is volt kettősség. A hosszú hajakat daueroltattuk, azzal a jó kis dauervízzel,ami után a fél világnak széttöredezett sörénye lett.A bátrabbak vágattak, hátul felnyírva a haj,elöl tupírozva,még emlékszem a Gyöngyi nevű osztálytársamon mekkorát röhögtünk,mert a gondosan belőtt haját állandóan betonkeménységűre lakkozta,és egyszer a szemünk láttára ragasztott véletlenül a drei wetter taft-tal a feje tetejére egy legyet.
    Különben azt hiszem,akkor is tetszeni akartunk. Én például azt sem tudtam mi a melltartó, pólót hordtam,majd átfúrta a mellbimbóm. A nagy térdig lelógó pulcsi alá télen semmit nem vettem,és állati vagánynak éreztem magam a vastag frottírzoknimmal,amit ráhúztam a farmerem szárára.
    Máskor meg,ha bővebb szárú volt a nadrág,több rétegben felhajtottam alul,bokalengetősen, édes drága jóistenem,hát most kezdek égni,ha rágondolok.
    Persze a kockás ing is megvolt,életem egyetlen tasliját pedig 15 évesen kaptam a békéscsabai Universal áruházban,amikor télvíz idején üvöltve követeltem a 41-es pony magasszárú cipőt,aminek az eleje lyukacsos volt persze,a lábam viszont 39-es.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Nekem a 80-as években mázlim volt a sok külföldön élő rokonnal. Kár, hogy akkoriban ezt nem fogtam fel, nem érdekelt. Nálunk a húgom volt a szép én az okos. Pedig, ha most visszanézem a régi képeimet -leszámítva a nagyon gebe korszakot – kifejezetten szép voltam. 182 centi, 50 kg. Tudatosan törekszem arra, hogy most szépnek lássam magam és teszek is érte. Nem 50 évesen akarok azon keseregni, hogy ááá 40 évesen milyen szép voltam. Anyukámnak volt egy A vonalú combközépig érő ruhája. A bátyjától kapta Kanadából. Ma is simán hordható. Jó anyag, letisztult forma. Vannak persze vállalhatatlan darabok az elmúlt 20-30 évből, de ha nem itthonról kell válogatni én simán össze tudnék rakni egy olyan kollekciót ami most is hordható.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Mi a nagyobbik lányunk 18. szülinapjára készítettünk egy “tablót”, komoly 18 évének fényképeiből – ma is kint van az előszobában. Ha ott pakolászom, meg takarítok mindig nézegetem, hogy
    1. milyen hamar elrohant ennyi év
    2. mennyire változnak a gyerekek, milyen ártatlanok még 8 évesen is,
    3. aztán megtöri őket a felnőttek világa meg az iskola meg a sok elvárás (és vég nélkül tudom a hibáimat sorolni :()
    4. a divatról nem is beszélve!
    5. amikor kamaszodnak mindenük idétlenül nyúlik (tisztelet a kivételnek – pl. Éva kifejezetten szép volt, de magam is borzasztóan néztem ki)
    6. aztán minden valahogy a helyére kerül és az eredeti szépség lép elő (mint egy pillangó, nem?)
    7. Mostanában csak egy sellőhöz tudom hasonlítani a lányom, mert szerintem annyira szép 🙂

    A saját esküvői képünkön mindig vihognak a lányok: Apa te komolyan ezt a zakót vetted fel? És ilyen színben? – Mi meg: öööö hagyjuk. Akkor nagyon drága volt és divatos – de elmúlt!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Nem volt ilyen vizuális őrület, mint amiben ma élünk. Kezdve azon, hogy ma kattintok száz fotót, és a legjobbat teszem be az albumba, de ha nem jó, holnap megint százat.
    Nem volt ilyen választék. Nem volt tudatosság sem, ilyen mérvű. Nem volt piaca a réseknek.
    És nem voltak ennyire magas elvárásaink magunkkal. Hatodikos voltál, és nem kis Hannah Montana vagy mittudoménki.
    Én is borzalmasan nézek ki a régi képeimen. Szép dús haj, hülye firzurával, szép alak, hülye pólókban leplezve, hozzám nem illő színek, hülye szemüveg. Mindez egyes életszakaszokban tetézve azzal, hogy nekemnemadivatmondjameg, énlázadokkérem, mertegyéniségvagyok.
    Az érettségi tablóképem készítése előtt pedig úgy döntöttem, ez nem olyan horderejű esemény, ami előtt hajat kéne mosni. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Az érettségi tablóképem készítése előtt pedig úgy döntöttem, ez nem olyan horderejű esemény, ami előtt hajat kéne mosni.”
      Muhahhaa! Nálam is hasonló volt a helyzet, amennyiben akkor mar rendszeresen szedtem a szemöldököm, de a fotózás előtt asszem nem volt kedvem….háááát! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  12. Ez érdekes volt…. ha végignézzük a fényképeket, szerintem bárkiét közülünk, ugyanilyen átlagos és normálisnak mondható képeket fogunk látni, csak más helyszínekkel. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem látszik a képeken, hogy mi játszódik a fejekben. Nagyon nem látszik. De ha visszagondolunk egy-egy korszakra, nem ezek a képek jutnak eszünkbe, hanem a gondolatok, amik akkor foglalkoztattak. Lehet, hogy a “legideálosabb” kép idején volt a legnagyobb katyvasz a fejünkben. Egy kívülálló meg ledöbben, hogy mi a fene bajunk lehetett, amikor a képeken minden rendben van.
    Köszi a jelszót! 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. arra emlékszem, hogy valami építő vagy ilyesmi táborban voltunk, gimi időszak, nyolcvanas évek vége talán, ahova korunkbeli holland vagy német iskolások jöttek látogatóba és focimeccset játszottak a fiúk és ordított, hogy ki a külföldi. ők ápoltak voltak, a hajukat is láthatóan hozzáértő vágta. én akkor döbbentem ezen először, hogy ekkora különbség van, és hogy hogy néztünk ki. a magyar srácok nagyon torzonborzak voltak és tök béna volt a szemüvegük. csak most jutott eszembe, ahogy olvastam a posztot.
    azért a trapperfarmer-flaneling combo szerintem nagyon menő volt ;). és a pasik is buktak rá rettentően.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Trapperfarmerról jut eszembe. Szovjetunió (Ukrajna ma), nyolcadikosok voltunk. Valamilyen farmer már volt, kamaszméretben is (mert felnőtt már bőven). Trapper. Meg Lee (Csepelee). Komoly pénzeket adtak érte, az utcán, a rajtunk levő farmerre alkudoztak. Volt olyan a csoportban, aki kapualjban cserélt az ukrán kortárssal nadrágot. Nekik minden farmer (dzsinszi) Lee volt akkor.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  15. Sok minden kavarog a fejemben…
    1. Én mindig azt látom a tablóképenken (1990 óta tanítok), hogy ragyog róluk a fiatalság. Ha suta is a beállás, ha pocsék is a frizura, nekem mind azt kiáltja: Nézd, élek, fiatal vagyok!! Nekem a te képeid is ezt mondják, Éva.
    Sokkal jobban taszítanak a mai kimódolt, démonira sminkelt fotók…
    2. Ha a saját régi képeimet nézem, az riaszt, amit felidéznek. A saját testemhez való viszonyomat, a rémült, rejtőzködő leplezést. (Birkagöndörségű dauer, trapper farmer, térdig érő kockás ing, nem igazi, nem alföldi papucs. – Vajon hogy kell ezt írni??)
    A pocsék frizurák, a csiricsáré öltözetek, a fehér zoknik az ízlés teljes hiányát mutatják – anyunak sem volt ez fontos, meg talán a világnak sem. És kitűnni bűn volt egyébként is. A gondolataimat meg úgysem hallotta senki…
    Kerestem volna olyan képet, ahol boldogan vigyorgok a világra… De csak zárt szájjal mertem mosolyogni. “És hogy nem és nem láttam magam soha annak, aki lehettem volna.”
    Ezek itt, a végén, ezek fájnak igazából.
    Köszönöm a jelszót. És valójában a bejegyzést is.
    Nem is értem: jó tudni, hogy nem csupán nekem fáj?? 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Juhhú, én is az első terhességem alatt vettem meg életem első melltartóját! Mondjuk a mostani lányok szerintem átesnek a ló túlsó oldalára, a legkisebbemnek már tízévesen okvetlenül kellett melltartó, pedig még igazán nem volt mit hordani benne…
    Van egy képem, 19 éves vagyok rajta, életemben eddig akkor voltam a legkövérebb, közel 60 kiló. A hajam abban a bizonyos “toljuk fel a homlokunk felett és rögzítsük egy ciki franciacsattal” frizurában, rajtam egy csillogó műselyem, kábé nyolc számmal nagyobb hosszú zöld és pink kockás blúz, rögbijátékosokat megszégyenítő válltöméssel. Szerintem nagyon ciki. Mikor az új kedvesemmel ifjúkori képeket mutogattunk egymásnak, ezt elkérte, bekereteztette, és ott lóg az asztala fölött, annyira szépségesnek talál rajta. Én meg rosszul vagyok, ha látom 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Peeersze hogy volt! És én olyan öreg vagyok, bibibí, hogy olyan nagyon lazakötésű hálószerű mellényem is volt, ezüstlurexből horgolta a nagynéném, csak nekem! Vagy kötötte? Már nem emlékszem. (Bár hordani azért nem hordtam, voltak már akkor is határok. A barátnőim irigyelték nagyon.)

        Kedvelés

      • Volt nekem egy hasonló kicsit később, aminek a melltájékára felvarrtam két farmerzsebet, hogy hát mégse teljesen toplessben nyomassam a hetes buszon. Halászni tényleg lehetett vele. Ezt viselve történt meg az az édes történet, hogy egy fiú megkérdezte a zsúfolt négyeshatoson, hogy “Megfoghatom a melled?” mondtam neki: “Kaptál már nagy pofont villamoson?” mire ő: “Nem, de nem is szeretnék. Szálljunk le inkább.” Annyira kellett röhögnünk mindkettőnknek, hogy jó barátságban váltunk el 🙂

        Kedvelés

  18. Tök jó poszt meg minden, de figyu. Engem bosszant, amikor tipikus jónők rinyálnak, hogy nem jó nők. Na, ez nekem ilyen. Megértem, h többnyire nem élted át, h jó nő vagy…, de hát… jó nő voltál már akkor is, ember!!!!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Az érettségis és a hordozós (2002) annyira szép!

    Én szeretem a gyerekkori képeimet. Szép voltam, boldog, önbizalommal teli. Majdnem minden fotón vigyorgok vagy produkálom magam.
    Kamasz koromban ez megváltozott, gátlásosabb lettem, nem volt tartásom, nyűg volt a pózolás, és ez meg is látszik: alig van egy-két vállalható kép rólam. (A nyolcadikos ballagási videómat a mai napig nem merem megnézni. Szép voltam, csinos meg minden, de az a testtartás, a gesztusok, a bénázások! Szorongó kamasz voltam, főleg az iskolában, de sose hittem volna, hogy ez ENNYIRE látszott! Belülről sokkal másabbnak tűnt.)
    És ez még mindig így van, nem szeretem, ha fényképeznek, zavarban vagyok. Utálom a képeket, mert elárulnak: amikor már azt hinném, hogy rendben vagyok, rájövök, hogy kívülről nem ez látszik, és talán okkal. Valahol elveszett belőlem a magabiztosság, a tűz, a gyerekkori huncut tekintet, és sehogy sem tudom visszaszerezni! Ezt látom minden képen, és nagyon fájó ezzel szembesülni. Ezért is rühellem az egész fényképezősdit.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Mindig bájos voltál.
    Szerintem fiatal korodban nem volt szemed a külsőre.Belül építkeztél,és szerintem jól tetted.
    Nekem sokkal értékesebb például egy jól kicsiszolt gondolat mint egy esztétikus vonzó külső,és maradandóbb is.Kell a külső is.Rájöttem én is…

    25 éves koromban döbbentem rá,hogy mitől áll jól egy ruha a nőn, de akkor se nagyon alkalmaztam…
    Soha nem volt időm foglalkozni a külsőmmel.Fiatal koromban direkt nem akartam nárcisztikus lenni (ezt most röhögöm.hogy akartam volna valakit is vonzani?mert fájt ha nem néztek rám.a lelkemet bezzeg nem látták) azután szerettem volna jól nézni ki meg minden, de ez mindig csak akkor jut eszembe mikor látom a nőket,hogy milyen ápoltak,milyen gondosan design-osak…:(
    Még mindig női praktikáknak tartom a szépítkezést.
    Tetszik de nem feltétlenül szűkséges.Egyéniség kérdése.Még mindig nem vagyok biztos,hogy mivel lehet bevonzani a férfiakat.
    Persze a kellemes külső a nőknek is szól.
    És a külső lehet kommunikációs eszköz is,ami nem feltétlenül hagyományos kell legyen.De mondom ez nem az én területem,mert én befele élek többnyire.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Azt a mindenit, hetek óta ezen őrlődöm, hogy mennyire gáz outfittel dzsesszeltem végig a ’90-es éveket. (Azt azért tegyük hozzá, hogy ’90-ben 8 éves voltam – ízlés még a kanyarban sem). Megnyugtató, hogy sokan vagyunk így.
    Emlékezzünk meg a rettenetes 2000-es évekről is! A videoklippekből látszik, hogy nem csak nálunk gurult el a gyógyszer: köldök fölé érő naci haspólóval, patacipők (édesjóistenem, nekem is volt…), két copfba fogott haj 25-30 éves nőkön. De a férfiak se voltak kutyák: arcba lógó zselézett tincsek, Backstreet Boys cuccok, anyám….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .