miért hallgatott mindenki

— a kék résszel frissítve, illetve a végén Papp Réka Kinga sorai —

Erről az ügyről bő másfél évig hallgatott a sajtó. Mi az ügy? Híresembert (közszereplő) volt élettársa, az anya feljelent óvodás kislányuk elleni szexuális visszaélésért. Most, a feljelentés után másfél, a kislány által elmondottak után két évvel jelent csak meg a történet az atv.hu-n és a nol.hu-n, a szereplők nevével. Utóbbi minden tekintetben példaértékű cikk.

Most mi a baj? Most az a baj, hogy ebből médiabotrány lett. A tragédia Mount Everestje mellett állnak, és csóválják a fejüket: szegény apa, az apa jó hírneve, apasága, remek kapcsolata a gyerekkel. A gyereknek mindkét szülőre szüksége van!

Boszorkányüldözést emlegetnek többen.

Miért is kellett a nyilvánosság elé kitenni az ügyet? Azért, mert ez a sajtó feladata. Látható, hogy amíg személyiségi jogokra és jó hírnévre tekintettel volt mindenki (vagy félt az apa reakciójától), tehát csendben és diszkréten nem derült, nem derülhetett ki az igazság. Látható, hogy a hallgatás, a híradások leállítása az apa érdeke. Vagyis ez nem más, mint eltussolás. Annak, hogy 1. nyomást lehessen gyakorolni a közvéleményen keresztül a tehetetlen, totojázó, szakértőket félresöprő, az apát ki sem hallgató hatóságokra, valamint hogy 2. a társadalom lássa a problémát (nem egyedi a történet), az az ára, hogy az apa, aki közszereplő és ekként a felelőssége is más, láthatóvá válik, és választ kell adnia a közvélemény kérdéseire.

A viszontvádak agresszívek, a történet logikája, tétje sajnos olyan, hogy mindent az anyára kell tolni, befeketíteni őt, éppen azért, mert nagyon kiélezett a helyzet. Akkora a reakció az apa védelmében, amennyire döbbenetes eseményekről van szó. Minél élesebben fogalmaznak a barátok, minél világosabb, hogy érte és nem a kislányért aggódnak (érte csak akként, mint aki elvesztette az apukáját), nekem annál gyanúsabb a nagy magyarázkodás.

Álljon ki az apa, és mondja a világ szemébe: azzal szemben, amit a kislányom állít, a testi tüneteivel és a szakemberek véleményével szemben nem tettem ezt meg azt (konkrétumok a szakértői vélemények alapján). És mondja el ezt hazugságvizsgálaton is, mégpedig önként. Mert nem az számít, hogy ki a haver, és kinek a szimpátiáját bírja az apa, vagy hogy mit gondol a szakértők jogosultságáról, szakértelméről.

A kommentelők meg hagyják abba az egymondatos, siralmas nívójú, tudatlan és nőgyűlölő ítélkezést. Ahhoz, hogy felelősséggel szólaljanak meg, elsősorban meg kéne ismerni a szakirodalmat, a jelenséget: hogyan működik az abúzus, mi történik az áldozatban és hogyan mosdatja magát és vádolja a feljelentőt az elkövető. Aztán meg kellene fontolni a kislány, a szakértők, a gyermekkel kapcsolatban lévő felnőttek és az anya szavait. És itt csak a pozitív jelzések számítanak: az, aki nem vett észre és nem jelzett semmit, nem ellenérv, ha egyszer világos tünetek és szakvélemények vannak.

A médiakampányt az apa kezdte, igen, név nélkül, de ezrek tudták már akkor is, kiről van szó. Erre más válasz, ha az anya meg akarta védeni magát a hazudozás, bosszúállás, elmebetegség vádja alól, és megvédje a kislányát, nem lehetett, mint hogy bemutassa a szakértői véleményeket.

*

Én az anyával kerültem egy civil szervezeten át kapcsolatba még tavaly tavasszal. Sokáig hallgattam, vártam, de nyáron megrázó események történtek, és amikor már ő se bánta, akkor amennyire tudtam, összeszedtem és név nélkül bemutattam az ügyet.

Tehát bizonyos értelemben én beszéltem először erről a nyilvánosság előtt úgy, hogy azt később is lehetett olvasni: a Bors májusi híradását és annak átvételeit sietve törölték. A bejegyzés megjelenése (2013. szeptember 18.) után nekem magyarázták okos, liberális sajtómunkások és más értelmiségiek, hogy milyen felelőtlen vagyok, amiért ezt megírtam. Nem értek a szakmához, ezt így nem lehet, hát mit tudhatom én, ők se tudják, de az anya hazudik, ez csak bulvár és feltűnéskeresés, valamint szegény gyerek, rá nem gondolok? Bizonyos szempontból ott lett végem ígéretes bloggerként, mert elküldtem őket a búsba.

Én olvastam a dokumentumokat, mégpedig az addig keletkezett összeset, ők nem.

De őnekik a haverjuk! Ők ismerik, már mióta. És el-sem-tud-ják-kép-zel-ni róla.

Ezt a szakértői vélemények sorát idéző, az események kronológiáját tartalmazó bejegyzésemre írták válaszul.

Közvetítették nekem az apa üzeneteit, fenyegetéseit is.

Nekem meg nem haverom. És én mérlegeltem és felkészültem és meg tudtam írni.

Azóta is mindenki mellébeszél.

És neki a haverja, és dehogy!

Az anyát nem ismerték annyira, de azért tele szájjal szidták.

Én ismerem, nem olyan, de ez nem érv, hogy ismerem. Maradjunk a tényeknél.

A sajtó másfél évig hallgatott. Tőlem 2013 őszén a privatkopo.hu-ra és a belvaros.blogspot.com-ra került az ügy, előbbiről később a kuruc.infóra is. Ezeket nem linkelem, mert például a másodiknál az aljas címet a kérésemre átjavították, de a linket nem, és én iszonyodom. Mindhárom megjelenésben szerepelt az apa neve, és érezhető volt, hogy inkább az ő ideológiai alapú kinyírása a cél, mint az áldozatok melletti kiállás, a közvélemény tájékoztatása és a kaotikus, érthetetlen viselkedésű, aktatologató hatóságokra való nyomásgyakorlás (az enyéim ezek voltak). (Ahogy a privatkopo.hu-nak célja Demcsák Zsuzsa és általában a liberális szereplők megszorongatása is, eléggé ízléstelenül, például a férj szavait tényként kezelve, pejoratív minősítésekkel, lejárató fotóval.)

Miért nem írt akkor senki az ügyről a mainstream médiából, annak ellenére, hogy olyan másfél éve beszélik a dolgot?

Kérdezi Szily a cinken.

Én nem vagyok mainstream média, és milyen szabadság és erő is ez! Nekem nem szól a főszerkesztő, hogy ezt inkább ne, nekem nem régi haverom egyik sem, én nem kötődöm egy újsághoz, baráti körhöz sem, nincs emlékem a szívességeikről és nem fordítható ellenem a sajtóetika. Éppen ezért írhattam róla.

Azért nem írt róla más, mert az apa hisztérikusan reagált arra, hogy kipattan az ügy. Szó nem volt itt szimmetriáról, két félről, akiknek a szava egymással szemben áll. Gyerekrablásról, hazug vádról, tönkretett férfiról és elvakult, bosszúszomjas nőről volt szó mindig is. Az apa volt képes hatékonyan elterjeszteni a maga verzióját. Mondatai gyakran önleleplezőek, erőszakosságra, bántalmazásra, lelki sanyargatásra utalnak, másrészt szakmainak tűnő, de könnyen cáfolható részleteket tartalmaznak, mint amilyen a nők általános bosszúszomja, az apa nélkül felnövő gyermekek szomorú kilátásai vagy a szülői elidegenítési szindróma. Ezen kívül jogi lépésekkel fenyegette azokat, akik az üggyel kapcsolatba kerültek.

A széles baráti kört nem zavarta az apa nyilvánvaló túlhatalma, érthetőnek találták a visszás megnyilvánulásait (szegény, milyen idegállapotba kerülhetett! érthető: a gyerekéért küzd!), és nem zavarta őket a rendőrség ifjúságvédelmi osztályának juttatott milliós adomány, sem a hivatali visszaélés, a hatóságok manipulálásának gyanúja.

Ezzel szemben: jó, jó, feljelentést tett az anya, de az megengedhetetlen, hogy a sajtóhoz eljuttatta a szakértői véleményeket, ebből is látszik, hogy csak bosszút akar állni, és ezért nem hiszünk neki… Esetében természetesen nem érthető, hogy szegény milyen idegállapotba került, és az sem, hogy ő is a gyerekéért küzd.

Mégpedig nem csak a felügyeleti jogért küzd, hanem azért, hogy megóvja a borzalmaktól.

Én értelek téged, nem tehettél mást — számomra morálisan értelmezhetetlen mindenki, aki ezt elvitatja tőled.

A szakértői vélemények mondatai, a kislány szavai borzalmasak. Irracionális reakciókat váltanak ki, és ezért nem lehet a tényekről beszélni. Bűnügyekkel naponta találkozó, meglett jogászok és újságírók is inkább viszolyogva hunyják be a szemüket, kétlik, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet, nem, ilyen nincs, ne legyen, el se tudják képzelni, és hát pont ez a derék ember, régi barát…?!?

Miket mondanak most az új cikkekre reagálók, a kommentelők? Félkövér dőlt betűvel a tipikus reakciók:

az ártatlanság vélelme — a kedves olvasó lesz szíves a pletykaszint helyett végigolvasni a cikkeket, amelyek az események (feljelentések, vizsgálatok) sorrendjét tartalmazták, hogy mit mondott a kislány, mit mond az anya és mit a szakértői vélemények.

Nem tudtam kideríteni tegnaptól máig, hogy közszereplőnél is ugyanúgy kezelendő-e a különleges, avagy bűnügyi személyes adat, mint a közönséges halandóknál, vagy esetükben a közérdek indokolja a nyilvánosságra hozatalt, mi a törvény és mi a bírói gyakorlat. Mindenesetre nyomozás alatt álló vagy gyanúsítotti státuszú közszereplők nevét leírni, a zárt tárgyalás iránti kérelmet elutasítani általános gyakorlatnak tűnik nekem, átlagos újságolvasónak.

A közhiedelemmel ellentétben a közszereplőt nem védi az, ami az egyszerű polgárt igen: a véleménynyilvánítás szabadsága róluk szólván fontosabb, mint a személyiségi jogaik. Vagyis egy közszereplőnek sokkal többet kell eltűrnie.

Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.

A közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.

(ABH 36/1994)

A MÚOSZ sajtóetikai állásfoglalásának részlete:

A Ptk. szerint amennyiben egy személy nevét egy büntetőeljárás során jogszerűen nyilvánossá tették, akkor az illető személy nevét nem illeti meg olyan védelem, hogy róla beazonosítást megakadályozandóan beszéljenek, írjanak a sajtóban. (Természetesen személyi adataik, pl. adószámuk, stb. nem közölhető.) Egy nyilvánosan folyó büntetőügy tárgyalásáról történő tudósítás esetében Magyarországon – amennyiben a bíróság adott esetben másképpen nem dönt – nemcsak a nevek, de a szereplőkről készült fényképek, tv-felvételek a médiában etikusan nyilvánosságra hozhatók.

Gyakran fordul elő, hogy újságírót perrel fenyegetnek meg, ha nyilvánosságra hozza a különben nyilvános adatokat.

A bűnösségét nem állítottuk, azt bíróság mondhatja ki.

ez nagyon kényes ügy, nem lehet semmit tudni, nem szabad elhamarkodottan ítélni — de igen, nagyon is sok mindent lehet tudni, de ti azt nem veszitek tudomásul, mert az apának falaztok. És azt szabad állítani, hogy itt csak kölcsönös, váláskor szokásos huzakodás van, és ebbe rejtve az anyáról szemét, lejárató állításokat tenni, a szexuális bántalmazás gyanúját semmibe venni, az apa alkalmatlanságáról tudomást sem venni, emellett pedig álságosan sajnálni a gyereket?

hogy az apa mit tett, nem tudjuk, de az anya sokat árt a gyereknek azzal, hogy kiszolgáltatja a médiának — hónapokig várt az anya, figyelte a hajmeresztő hivatali bakikat, időhúzást, élt fenyegetésben, rettegésben, és végül, az apa blogja után (Apaszív), Vig György nevet nem tartalmazó de bántalmazómentegető cikke után (mert az apa haver), a pletykák bőséges áradása után érezte, hogy meg kell védenie magát — ekkor fordult a nyilvánossághoz.

A finnyás ízlésűektől inkább én kérdeném: ti hogy vagytok a gyermek mindenek felett álló érdekével, a nyugodt, bántalmazásmentes gyerekkorral? Ha a ti gyereketekről lenne szó, mit gondolnátok a szexuális abúzusnak akár csak a gyanújáról? Mit gondoltok ti a nemi szerepekről, hatalomról, presztízsről, az emberi jogokról, mit gondoltok a gyereket egyedül nevelő, befolyásos apa által szorongatott anya érdekérvényesítési lehetőségeiről? Minden óvatosnak szánt szavatok, elfogulatlan érvetek azt sugallja, hogy az anya a sáros itt, hogy nem történt abúzus, nem számít az abúzus, és ezt egyszerűen nem állíthatjátok.

nagyon rosszat tesz a szereplőknek a nevesítés — hát a szexuális abúzus és annak emléke mit tesz? A veszély, hogy a gyereket örökké az apához akarják kényszeríteni? Hogy se gyereknek, se anyának nem hisz senki? Hogy ebben az országban az ilyen esetekre egyszerűen nincs válasz és hatékony, humános eljárásjog? Hogy az apa kvázi előkészít egy gyerekrablást, lesben áll, ráncigálja a gyereket, fenyegetően viselkedik, és mindenkit, aki nem a szája íze szerint viselkedik, feljelent és beperel?

Az elfogulatlan óvatosak, akik ugye “nem tudhatják, mi is történt”, ugyanakkor tényként állítják, hogy

az anya neurotikus, bosszúszomjas, tönkre akarja tenni az apát, ez a motivációja — Szily László is tényként kezeli ezt.

Egy pár drámája, ahonnan a nő lelépett, majd nem engedte, hogy a férfi láthassa a közös gyereküket, aztán a legdurvább vádakkal állt elő.

(A nő lelépett! Finom hibáztatása annak a félnek, aki bár sok pénzt tett bele, otthagyta a közös otthont. Majd bosszút áll, mintha elhagyták volna? Egyébként törött kézzel.)

Az ügy azért is taszított engem és több kollégámat, mert nyilvánvaló volt, hogy – bármi legyen is az igazság a zaklatásról – az anya nyílt, megsemmisítő szándékú hadjáratot folytat az apa ellen, ráadásul olyat, hogy egyáltalán nem nézi a saját kislánya érdekeit. Az eddig megjelent jegyzőkönyvrészleteket ugyanis senki más nem szivárogtathatta ki, csak az anya. Ő fordult a sajtóhoz, csak tippelni tudok, hogy azért, mert nem volt elégedett a nyomozással, és feltétlenül azért, hogy örökre befeketítse a volt pasija nevét. Ez persze nem jelenti azt, hogy az anyának ne lehetne igaza az alapügyben, de azt feltétlenül jelenti, hogy egy, a másik felet irracionálisan utáló, az ő rossz színben való feltüntetéséért konkrétan bármit megtevő szereplőről van szó. Mondhatod, hogy ezt a hozzáállást bőven megindokolja, ha az apa tényleg zaklatta a kislányukat. Ez igaz, de a kislány borzasztóan nyomasztó vallomásának kiszivárogtatása az anya részéről mindennél durvább merénylet a gyerek ellen. Aki ilyet csinál, azt egy becsületes riporternek illik fenntartással kezelnie.

Hogy Szilyt mi taszítja, az szerintem nem annyira profi szempont egy neves internetes tartalomgyárostól, magyarázkodik is, hogy ez az az egy eset a tízezerből, amit nem kell megírni. (Talán mert… haver?)

Bármi legyen is az igazság a zaklatásról? Ez bizony nem ilyen félretehető valami, mint az a mondatszerkesztés sugallja, hanem a témának a legközepe, ami mindent eldönt. Amit állítunk, amit az anya és a szakértők is állítanak: hogy itt komoly gyanú van. És erről a komoly gyanúról és az apa azóta tanúsított viselkedéséről is igenis beszélni kellett volna nyíltan, felelős sajtómunkásként, nem sugdosni a pletykákat. De tudom, ő haver, tőle vagy körétől veszi Szily is az anyáról írottakat.

Szét lehet simán is menni, vagy csúnyán is, nem kellenek ahhoz ilyen vádak. Gondoljatok bele: senki nem akar ilyen indíttatású és ilyen befolyású partnert holdudvarostul magára szabadítani, annak minden egzisztenciális és lelki következményével.

Aki ilyesmit csinál. Szily ránézésre mondja ezt, vagy felül a kíméletlenül nő- és áldozathibáztató közbeszédnek. Nem nézi a kislánya érdekeit. Nyilvánvaló volt. Mindennél durvább merénylet. Uramisten. Pöttyet elfogult a szerző.

Halkan kérdem: az nem tesz rosszat a gyereknek, hogy az anyjáról írnak ilyeneket? A nevesítés elleni tiltakozás miért csak az apát védi (noha sietve hozzáteszik, hogy egy gyereket nem kéne kitenni ennek, egy életre besározódik a neve)?

Nem egyszerű nőgyűlölet-e mindez, azaz: bizonyos tipikus helyzetekben akár minden alap nélkül is, reflexesen állítanak szemétségeket a nőkről? Szilynek milyen az általános nőképe, mire tartja képesnek a nőket?

Akikkel én beszéltem, az apa ismerősei, vagy akik ide kommenteltek az apa védelmében, és voltak vagy húszan, azok mind ugyanazokat a szavakat használták. Mind említették a bosszúfaktort, a szülői elidegenítési szindrómát és Vinterberg Vadászat című filmjét, amely egy elismerten hazug abúzusvádról szóló, megrendítő dráma a Bojárnál sokkalta jóképűbb Mads Mikkelsennel, és a miénknél sokkal figyelmesebb és felelősebb országban, ahol kizárólag a kislány szavai alapján ítélik meg a helyzetet.

Itt van egy szakmai összefoglaló arról, mi a helyzet a hamis vádakkal.

A hamis vád és a “szülői elidegenítés szindróma” mítosza

Én tudom, hogy velünk ilyesmi nem fordulhat elő, de mit tenne vajon Szily, ha az óvodás lánya fura és aggasztó tüneteit valószínű szexuális visszaélésnek tulajdonítaná több szakember? Az egyetlen felelős lépés az volna, hogy nem hunyja be a szemét, hanem további vizsgálatok után feljelentést tesz. Az anya pont ezt tette, és nem tehetett mást. És meghurcolják és tönkreteszik.

Ja, mondtam már, hogy az apát ismerik és haver és jó fej?

Őt sokan ismerik, kedves, joviális fickó, jól kommunikál, tipikusan az, akiről el sem lehetne képzelni ilyesmit.

ez férfigyűlölet, átestetek a ló túlsó oldalára, nem kéne elvtelenül védeni a nőket — mondják a tankönyvi nőgyűlölők, akik látatlanban gyomorforgató aljasságokat tulajdonítanak az anyának. Köztük neves feministák is. Körmük szakadtáig fognak ragaszkodni az álláspontjukhoz, soha nem ismerik be, hogy hibáztak.

nem tudhatjuk, a gyerek igazat mond-e: gyerekeket könnyű befolyásolni, a szakértők felelőtlenek, a gyerekek gyakran képzelődnek vagy a bosszúálló szülőnek megfelelve állítják a szörnyűségeket, Vinterberg — ha egy szakértő azt mondaná, hogy nem életszerű és koherens, amit a gyerek mond, akkor viszont hinnétek neki? Ha ennyi különböző jel utal az abúzusra, akkor nem egyértelmű, hogy feljelentést kell tenni?

Nézzék meg a Vadászat után Vinterberg másik kultikus filmjét, a Születésnapot is. Miért és meddig hallgatnak az áldozatok, és milyen az, amikor elmondják és nem hisznek nekik.

Legyen mindenki nyugodt, ha ennek az ügynek vége lesz, nem fognak a fanfárok szólni. Legfeljebb keveslik a bizonyítékot, négy új ránc lesz a bíró homlokán, de hogy mit nem tett az apa, az kétséget kizáróan soha nem fog kiderülni.

Ellenben csak Móricka képzeli azt, hogy egy ekkora gyerek így végig tudná csinálni ezt, ha nem az igazat mondaná, és hogy ennek kockázatát az őt “betanító” anya vállalná hazugságvizsgálatostul, simán bosszúból, ha nem a gyerek legelemibb érdekét nézné.

persze csak a liberálisokra szállnak rá ilyenek miatt, a jobbikosok ügyeit eltussolja a média, nácul az ország — na persze, az atv.hu meg Ónody-Molnár Dóra egész munkássága pont erről híres, és én is. Amúgy én hiszek abban, amire például a Magyar Narancs hajlamos: a bukott szereplőknek ne legyen sehol biztonságos akolmelegük, szedje csak szét őket elsősorban a saját közegük. Vesse ki őket magából, határolódjék el, mutasson álljt, a maga érdekében. Egyáltalán: kit érdekel ma már az SZDSZ, ma, amikor az MSZP sem tényező?

bulvárosodik a nol.hu is, jellemző — Murányi Marcell a Blikktől jött, augusztus 3. óta főszerkesztő, és pontosan úgy tudja, mit kíván a másféle orgánum műfaja, célcsoportja, szándékai, mint a séf, amikor sültet avagy desszertet készít. Akinek ez bulvárhír, az elég fontos dolgokat nem ért a világból.

Ha egy közszereplő évek óta áll ilyen ügyek miatt eljárás alatt, az sem nem magánügy, sem nem pletyka, sem nem bulvár.

Ebben a társadalomban liberális, emberi jogokra is érzékeny emberek is szöges bakanccsal taposnak nőket a sárba, ha érdekeik, kötődéseik úgy kívánják, vagy ha az apa haver (mondtam már, hogy én is ismerem, és mosolyogni szokott, egyáltalán nem gonosz?).

Gondolnak-e arra a kommentelők, hogy hány gyermekáldozat lehet, és hányan mernek feljelentést tenni az ilyen áldozathibáztató reakciók után?

Vagy szerintük egyáltalán nem létezik gyermekek elleni szexuális abúzus? Netán létezik ugyan, csak ha előttünk van a konkrét ügy, akkor az anyát hazugnak és bosszúszomjasnak nevezzük, stigmatizáljuk?

Riasztó látni a sok félreértést, mellébeszélést, az ügy polarizáló hatását. Nagy társadalmi tabuk ezek: igazi félelmeink, kényelmetlenségeink kíméletlenül mutatkoznak meg az ilyen történetekben. És persze a sajtó felelőssége.

Hallgattak sokáig a szembenézésre sokkal inkább hajlamos Németország polgárai, az egykori áldozatok is a molesztáló papokról, aztán megindult a lavina. És hallgattak az elrabolt gyerekek szülei Spanyol- és Írországban is évtizedekig. Aztán megszólaltak.

Ők, anya és gyerek kipottyantak a szerencsések piksziséből, már a diszfunkcionális család miatt is. A nevük besározódott, borzalmas, erőszakos emlékeik vannak, félnek a bosszútól. A bíróságra járkálás, az állandó stressz, a fenyegetettség, az örök átmenetiség, a százezreket emésztő perek miatt ellehetetlenült az életük. De ügyük és Sipos Pál ügye után talán elindul valami a társadalomban. Talán megnyílnak azok, akik eddig hallgattak, egyre többen, és akkor nem lesznek többé félresöpörhetők.

*

Papp Réka Kinga:

INCESZTUS — Szinte mindenkinek az az első gondolata, hogy ez nem lehet igaz, meg hogy nyilván az anya akarja lejárati a volt pasiját, kitalálta, fú de gonosz. No, ilyenkor kell nagyon gyorsan összeharapni a szátokat és elszámolni kétezertizennégyig! Ez iszonyú fontos!
Az áldozathibáztatás bennünk van, belénk nevelik, a nyelvünkben, az intézményeinkben, a hatalmi struktúráinkban megörököljük, nem is érzékeljük. Amikor valaki előáll a bántalmazása történetével (és a BojárIvánAndrás ügyben vannak látleletek az asszonyról is, aki meg volt verve) a tagadásunkkal és a kétségbe vonásunkkal újra traumatizáljuk azokat az embereket, akik éppen segítséget kérnek, és arra nagyon nagy szükségük is van. Az ártatlanság vélelmét a feltételezett bántalmazónak szánjuk, és megtagadjuk azt az áldozatoktól.
Amikor az ember nem tudja, mit gondoljon; amikor nem fér a fejébe, annyira felfoghatatlan, hogy egy tiszteletreméltó ember szexuálisan zaklatta a gyerekét, megverte az élettársát (ahogyan Woody Allenről se akartuk elhinni, mert hiszen ő olyan cuki meg hát miért is tenne ilyet, nincs ő erre rászorulva), vagy hogy megvert, megerőszakolt, munkahelyen zaklatott vagy bántalmazott valakit, akkor tessék venni egy nagy levegőt és nem elmondani azokat a reflexszerű mondatokat, hogy “te amúgy hajlamos vagy túldramatizálni a dolgokat, nem?” meg hogy “de hiszen te mentél fel hozzá”, illetve amit Szily László ír a cinken, hogy bosszúhadjáratról van szó. No, ezeket a fájdalmasan bántó és igaztalan kijelentéseket nem mondjuk el, hanem csendben maradunk és gondolkozunk egy ideig.

http://muszajmunkacsoport.hu/ha-on-szeretne-segiteni/higgyen-az-aldozatnak/aranyszabalyok

176 thoughts on “miért hallgatott mindenki

  1. Azért furcsa ez. Nagylányom apja is küzdött a gyerekért (hiába, a pénz az pénz, akkor is ha egy tízezres a tartásdíj), és a gyerekelhelyezésnél is volt igazságügyi pszichológus, de az én gyerekem soha nem említett olyat, amiből azt lehetett volna következtetni, hogy történt vele bármi. Szóval egy gyerek az esetek döntő többségében nem talál ki ilyet, ha pedig a szülő “beszéli tele a fejét” az is nagyon gyorsan kibukik. Nálunk az derült ki, hogy mivel minkét részre meg akar felelni, az épp vele lévő szülőnek azt mondja, a másikkal nem érzi ilyen jól magát.
    De okos emberek vannak, amint látom. Az anya a hibás, mert lelépett. Ő beszéli tele a gyerek fejét. A keze meg a saját ügyetlenkedése miatt tört el. Aha, az mindig úgy van…

    Én sosem féltem a paptól, ministrálni jártam, jó fej volt. Mert soha nem lépett túl egy határt. Most elgondolkoztam, hogy ha megtette volna, mertem szólni a szülőmnek? Biztosan nem. Mert a gyereknek nem hisznek, a pap (család barátja, HAVER) BIZTOS nem olyan. Csak egyszer törjön meg a jég. Csodás, biztonságos gyerekkorom volt (anyám a tizedik évtől jött rá, hogy UFO vagyok), és remélem, a gyerekeim nem kerülnek az áldozat helyzetébe. Mikor változik meg, hogy az a hibás, aki ellen vétettek? Miért a gyenge a hibás? Persze van olyan, hogy valóban bosszúról van szó, de másfél év alatt kiderült, hogy ez nem bosszúhadjárat. Szegény kicsi gyerek! Szegény anya, aki felőrlődik abban, hogy őt ostorozzák, miközben védeni próbálja a neki legfontosabbat.

    Volt olyan pillanatom, mikor belegondoltam: ha én akkor, 8 hetes terhesen nem az ajtóhoz rohanok, hanem nagykésért a konyhába, és leszúrom a lányom apját, hogy védjem az életem, éveken át tartó szenvedéstől kíméltem volna meg magam. Erre még látleletet se mertem vetetni, mert rettegtem, hogy utánam jön, és rám gyújtja a házat. Igen, ígért ilyet is. Kékre-zöldre verve, nyolc hetes terhesen fogadtam meg: engem többet nem üt meg senki! Szerintem az anyának is megfordul(t) ez majd a fejében. Éveken át őt hurcolják meg, miközben a valódi bűnös továbbra is mosolyog. 😦

    Kedvelés

  2. Az apám mindenki szerint maga volt az atyaúristen, ha én itt huszonvalahány év után elmondanám róla az igazat, engem hurcolnának meg, pontosan tudom. Ilyen ügyben nincs jó megoldás szerintem. Az anya helyesen cselekedett, de attól még ezzel élni ebben a társadalomban az áldozatra nézve is stigma. Ahhoz pedig nagyon tudatosnak és erősnek kellene lenni, hogy ezzel valaki szembeszálljon. Én nem vagyok. Elég volt átélni, meg az emlékeket, újra.
    De szurkolok a kicsi lánynak, neki legalább hisznek és segítenek.

    Kedvelés

  3. Nekem tegnap az jutott eszembe, hogy még az elenyésző mennyiségű hamis vádak esetében is jobb, ha feltétel nélkül hiszünk az áldozatnak, amíg ki nem derül, hogy esetleg nem is történt abúzus. Ennyi hibaszázalék van. Egy adott esetben ártatlan felnőttet lehet rehabilitálni, kaphat kártérítést, felelős felnőttként jóval egyszerűbben túlteszi magát egy ilyen ügyön, mint egy kiskorú, pláne gyermekkorú áldozat, akinek nem hittek, a traumán.
    Ezt nem merem mondani senkinek, de szentül hiszek ebben.

    Alapvetésnek kéne lennie, hogy hiszünk a gyereknek.

    A másik, hogy érdekes módon minden ilyen ügyben csípőből az a közösség (környezet, kommentelők, stb) reakciója, hogy ez egy súlyos vád. Nem az, hogy szegény gyerek, hanem hogy súlyos vád. Gondolkodás nélkül a feltételezett elkövető szempontjai lesznek fontosak. Gondolkodás nélkül őt féltik a meghurcolástól. Ez számomra nagyon ijesztő.

    Más fóruomon kapnék azért, amit most leírom, de inkább hurcoltasson meg két-három ártatlan felnőtt, mint hogy soktíz, sokszáz kisgyereknek ne higgyenek, ha igazat is mond.

    Kedvelés

      • Igen, akkor meg jon a hozzuk vissza a halalbuntetest. Szigoruan a nevtelen kommenteles arnyekos biztonsagabol.

        Kedvelés

      • A kommentelőkkel nem is érdemes foglalkozni, elég ha egy f.ha.ngos csóka odatalál, utána odasereglenek a többiek és mindenféle núgyűlölő szöveggel széttrollkodják az oldalt, hogy egy épeszű embernek se legyen kedve hozzászólni:(
        Viszont a cikkben feltűnt ez a mondat:
        “Ez első körben azt jelenti, hogy megakadályozza, hogy a gyermek további molesztálásnak legyen kitéve, azaz soha többé ne hagyja a gyermeket kettesben az elkövetővel.”
        Na mármost, ha jól tudom bevett bírói gyakorlat (ha az apa a gyanúsított mint a fenti ügyben), hogy még büntetik is az anyát, ha nem engedi át neki a gyereket a láthatásokon, hiába a szakértői vélemények sora. Tehát a szülőnek kötelessége megóvni a gyereket, viszont a bíróság az, ami megakadályozza ebben. Ez mégis, hogy lehet?

        Kedvelés

      • Mitnemérc? Ha engeded, veszélyezteted, azért lehet elítélni. Ha nem engeded, azért. Lényeg, hogy nő vagy, szívsz.

        Kedvelés

      • Ez így van. Vedd hozzá, hogy a gyerek felnőttkorában téged fog hibáztatni mindenért, és akkor jöhet a saját gyereke is utálja kezdetű szöveg.

        Kedvelés

      • Igen, a gyerek is akármit is tarthat majd rossznak: miért vetted el az apját vs miért hagytad hogy az apja tönkretegye. Persze azért ezt jó esetben az anya is tudja befolyásolni.

        Kedvelés

    • Pont azon tanakodom, hogy ez a derék Szily az anyát vegzálja, hogy a gyerekre nincs tekintettel. Hát ő tekintettel van, mikor kétségbe vonja a szavait? Az egyetlen embert, aki tényleg hisz neki, mindenféle súlyos vádakkal illeti.

      Kedvelés

      • Én is, mégpedig azért, mert ha az áldozatok nem mernek szólni, akkor az bátorítja az elkövetőket a visszaélések folytatására, és tönkretett életekben mérhető az óvatoskodás, a jajmivanhanemigaz ára.

        Kedvelés

      • Annyira szar, hogy általában az emberek nem “pöcsölnek” ilyen piszlicsár dolgokkal, mint pl. tények. Nekem régebb egy kollégámnak volt egy ilyen története. Az illető egy pasi, akinek állítólag paranoiás és neurotikus volt a felesége, _ezért_ gyanúsította a faszit azzal, hogy verte. A krapek persze nem 24/7 volt szararc, ezért máig nem tudom, mi a valóság, illetve min rágott be az asszony, ha netán nem verekedésen… Mert azzal nem lehet valakit élből leoltani, hogy “bolond”. _Valami_ biztos volt. Az én szememben ez a hiteltelenítés annyi, mint befogni a fülemet és háttal ülve énekelni… Inkább ne is mondjak semmit, ha csak ennyire fuSSa.
        Ugyanezen a munkahelyen a főncsinek volt legalább kettő barátnője. Annyit láttam legalábbis. Az egyik egy erdélyi nőci*, a másikról nem lehetett három mondat után megmondani, hova valósi, lentebb jön a poén, hogy ez miért lényeges. Na mint utóbb kiderült, előbbi volt A Banya, Aki Kihasználja Szegény P-t. Aha, persze… Nekem pont nem ez jött le róla: folyamatosan bent volt, beült a belső szobába és dolgozott. Ha varrni kellett valamit, varrt, ha ragasztani, ragasztott, és így tovább, néha ivott egy bögre kávét, viccelődött azon, hogy én mennyit iszom, aztán vissza a szobába, dolgozni. A Másik Csaj is szimpi lett volna úgy magában, de zavart, hogy ő viszont “vállalható” volt előttünk. Feleannyi munkája kétszer annyi mosolyt és beszélgetést ért, és ő már mindjárt nem volt bennszülött rabszolganőként kezelve. Nem hiszem el, hogy ez csak nekem szúrt szemet, csak gondolom a fél műhely nem ment bele a történetbe, a másik fele meg megkapta a hivatalos, kerekre fogalmazott magyarázatot.
        Ez az egész szappanopera a kutyát nem érdekelte volna, ha ezt az egészet P nem hozza be a munkahelyre, és nem ér körbe a sztori azzal, hogy Anyukám is az “erdélyi-banyás” változatot meséli vissza nekem. Sajnáljuk együtt szegény P-két, ő ugyan nem hibás semmiben! Azt hittem felrobbanok, mert a műhelyben én voltam ott, amikor a banyának leírt nő elsőnek érkezett és utolsónak ment haza (ettől még lehetett rémes partner, de basszameg, a “szegény áldozat” pasi meg felnőtt ember, annyira könnyű rögtön rátolni az egész szarkazlat a másikra!!). Meg amikor a másik csajszli szinte melegváltásban érkezett, mindig precízen úgy hogy ne essenek át egymáson…

        *ez a kitétel magyarázatot igényel: K kilógott közülünk, főleg mert tájszólással beszélt, mi meg nem. Engem ugyan nem zavart, mert és akkor mi van, de ééérted, tegye fel a kezét, aki nem tudja, milyenek tudnak lenni az emberek. Meg az előítéletek – csak, hogy ne legyünk féloldalasak: velem is ravaszkodott már erdélyi haverina anyukája pénzügyben. Ekkor esett le a tantusz, hogy a pestiekben az ilyen dolgok miatt van egy ilyen gyanakvás “az erdélyiekkel” szemben. Az előítéletek meg úgy működnek, hogy aztán az olyanra is gyanakodnak, aki soha nem vágná át őket, mert hát dehát ő is _izééé_… Én mondjuk meg se próbálom tipizálni a ravaszkodást, bárkinél látom, hogy “okosabb akar lenni nálam”, elgondolkozom, hogy akarok e tőle valamit. Nem szeretem az ilyen tipizálásokat, pláne mikor a rosszat akarják általánosítani. Amikor az említett ravaszkodós esetben több pesti barátom is “nemmegmondta”, azt hittem, ott üt meg a guta, mert NEM. Az, hogy egy bármilyen ravaszkodóval szemben naiv vagyok, egy dolog, de ettől még nem annak van igaza, aki ezt a naiv eszköztelenséget az előítéletek hiányával magyarázza.

        Kedvelés

    • Igazad van! Egy felnőtt be tudja bizonyítani, hogy ártatlan, és kártérítést követelhet, de mi van a megtört gyerekkel? Őt ki kártalanítja? Lehet egyáltalán? Szörnyű, hogy mindig a gyerekek jogaival vagdalkoznak, mikor meg oda kéne lépni, magasról sz@rják le ! 😦

      Kedvelés

    • A modern nyugati demokrácia viszont azt mondja, hogy inkább ússza meg 100 gyilkos, mint hogy egy ártatlant elítéljenek. Erről szól az ártatlanság vélelme.
      Nem mondom, hogy nagyszerű ez az elv, de a jog nem alkalmazható tetszőlegesen elvileg.
      Engem vádoltak meg csoportos nemi erőszakkal hamisan, “szerencsére” annyira extrém volt a történet, hogy különösebb pszichológiai vizsgálat sem kellett ahhoz, hogy egyértelmű legyen, ez egy skrizofén elme szüleménye. Hivatalos következménye nem lett a dolognak, a vádló részéről sem, pedig többünket komolyan megviselt ez (nyilván a vádlót is, mert szenttül hitte, hogy ez vele mind megtörtént, szerintem ezért is kellett volna őt rágalmazással visszavádolni, hogy legalább kényszer-gyógykezelésen valamennyire enyhítsenek a pszichés terhén). Azért néha eszünkbe jutott (az egész évfolyamot érintette a vád): Mi van, ha ezt egyszer egy rendőr komolyan veszi? És igazából miért is nem vette komolyan? Végülis néhány bevádolt embert kihallgattak, aztán ennyiben maradt a dolog, de többek között az én nevem is benne van a vallomásban egy horror történetben, elkövetőként. A rágalmazásos viszont-vádban nem volt egyetértés, kisebbségbe maradtam ezzel az ötlettel, ezért nem erőltettem tovább. Több oldalas levelet írtunk a egyetem vezetőségének, az is válasz nélkül maradt.
      A vádlónak ma általános iskolai tanári diplomája van, lehet, hogy tanít is.

      Bocsánat, lehet hogy ez a történet most nem kellett volna ide.
      Nem az volt a célom a leírásával, hogy a fenti történet áldozat-tettes viszonyát megkérdőjelezzem, de konkrétan azzal sajnos nem tudok egyet érteni, hogy “hibaszázaléknak” nevezzük a hamisan megrágalmazott emberek vesszőfutását. Alapvetően egyébként én is az áldozatoknak hiszek.

      Kedvelés

      • Hohó! Az, hogy a szakértői vélemények alapján igenis korlátozzák a láthatást a gyerek védelmében, nem jelenti, hogy bűnösnek bélyegezzük meg a vádlottat. Előzetesbe is raknak embereket jogerős bírósági ítélet nélkül, sokszor ki is derül, hogy nem ő a bűnös. Ez a láthatás korlátozás ennél sokkal enyhébb.

        Kedvelés

    • Sdgitsetek kerlek !!!!! A kislanyom 2 evesen 2 honaposan szolalt meg, apa bibi … Az akkor ugyved ova intett a feljelentestol, mondvan majd hivatalbol inditanak …
      Ugyvedcsere, pezichologushoz jaras, poligrafusi vizsgalat .:. Minden ellenere a rendorseg vissza dobta az ugyet, meg vadat sem emelnek !
      Mar a nyilvanossagra hozatalnal tartok …
      Az en kicsikem elmondta a csaladnak, elmondta a pszichologusnak, es videoim is vannak a beszelgeteseinkrol , mindez semmi a magyar jognak !?

      Kedvelés

      • Keresd a patent egyesületet, van jogsegélyszolgálatuk, remélem, tudnak nektek segíteni!!

        Kedvelés

  4. Azt értem, hogy cimbi, kolléga, satöbbi esetében baromi nehéz oknyomozóként és profi módon utánamenni. Kínos, mintha mi magunk is valahol benne lennénk a buliban, mert “jóembernek” ismertük a jóembert, és magunkat védjük valahol. Idáig értem. De akkor nem is védjük, hanem ki akarunk maradni a buliból, ráhagyni azokra, akik elfogulatlanok, és mikor bebizonyosodik a dolog, még mindig lehet gerincesen kiközösíteni az illetőt, hiszen most már tényszerűen megvan a tényálladék, a korábbi cimborák is elhihetik a tényeket, bármit mond a látszat.

    Ami tényleg ijesztő, hogy a felnőttek mennyire elsődlegesen a saját vagy a másik felnőtt seggét védik, a gyerek csak utána.

    Kedvelés

  5. Azért azt jó olvasni, hogy bőségesen kap az arcára Szily – pl. hogy ez az egész mentegetés a mi kutyánk kölyke effektus. De sajnos nagyon sok az áldozathibáztatás, valóban.

    Kedvelés

  6. A haverság, a híresemberség nagy ütőkártya, a legnagyobb.

    Lehet, hogy ez most nem illik ide, de ez a post valamit nagyon átszakított bennem. És szerintem nem vagyok egyedül.
    Leírhatatlanul félek, hogy leírtam. Hát ezért hallgat mindenki.

    Ez nálunk úgy nézett ki, hogy a rokon pici koromtól kezdve durván beletiport a határaimba, anyám pedig megtiltotta, hogy megvédjem azokat. A rokonnak az ülébe kellett ölni, meg kellett engedni, hogy addig szorítsa a karom amít már majdnem sírtam, de sírni sem volt szabad, mert hát a rokon ilyen furcsán mutatja ki, hogy szeret. Nekem pedig el kell fogadnom a szeretetet, ha nem teszem, gonosz vagyok és önző. Csípkedett, szorított, megalázó megjegyzéseket tett, ha megnyikkantam vagy panaszkodtam hogy fáj, akkor cikizett és kinevetett. A rokonok mindezt végignézték, és vele nevettek. Túl kényeskedő voltam, nem voltam eléggé kemény vidéki csaj. Próbáltam beilleszkedni, hogy ne csúfoljanak. Megtanultam elviselni a szorításokat, és mosolyogni hozzá. És csendben tűrni az utána napokig hallgatott szidásokat anyámtól, hogy nem vagyok elég kedves, hogy nem szabad a rokonnal undoknak lenni.

    A rokon egyik gyereke 5-10 évvel volt idősebb nálam, tizenévesen próbálkozott be először. Csak annyit éreztem, hogy ez nekem nem jó, de fogalmam se volt semmiről. Mindig kimentem valami ürüggyel a szobából és nem szóltam senkinek. Ennek vége lett, amikor elköltözött onnan.

    A rokon megvárta a nagykorúságom. Egyszer hozzájuk menekültem pár hétre, amikor otthon elviselhetetlenné vált anyám abúzusa. Egyedül maradtunk, én gyanútlanul dolgoztam a kertben, nem tudtam, hogy mire készül. Bementem a házba, és utána következett a pokol. Az volt az utolsó szerencsém, hogy a rokon felesége váratlanul előbb hazaérkezett, különben nem úszom meg a végét. Remegtem, rosszul voltam, ő pedig ordított velem a hazaérkezett rokonok előtt, hogy mennyire mimóza vagyok és hogy nem nevetek eléggé a viccein. Hazamenekültem, a másfajta pokolba.

    Az akkori barátom utána barátságosan megveregette a vállam, hogy ő nem haragszik rám ne aggódjak, de azt szomorúan vette tudomásul, hogy aznap inkább ne.

    Aztán anyám megszervezte, hogy mi most rokonéknál fogunk nyaralni.
    Félrehívtam és elmondtam neki, mi történt, mert soha többet nem akartam odamenni. Sejtettem, hogy nem fog megérteni, de azt nem, ami ezután következett.
    Közölte, hogy ja hát mit problémázok, ez vele is megesett ugyanezzel a rokonnal. A férfiak már csak ilyenek, vidéken főleg. És márpedig akkor is lemegyünk együtt hozzájuk, mert hogy néz már ki ha én nem vagyok ott, és majd ő nem fog egyedül hagyni vele. És hogy soha nem mondhatom el senkinek, hiszen ő a falu egyik főembere, a templomban elöl ül, és egyébként is szegény felesége, meg a gyerekek meg az unokák. Milyen szomorúak lennének, nem akarhatok családok életébe beletiporni és tönkretenni a boldogságukat. Mosolyogva elmentünk a rokonokhoz nyaralni, engem pedig egyedül hagyott vele. Azóta nem voltam ott.

    A rokonság a hátam mögött megjegyzéseket tesz rám, amiért annyi nincs bennem, hogy néha meglátogassam őket, bezzeg mennyit tettek értem én meg így fenn hordom az orrom hogy nekem már derogál a vidék. Bunkónak tartanak, undoknak, olyannak, aki nem viselkedik illedelmesen. Anyám pedig boldogan csatlakozik hozzájuk és velük együtt hord el mindennek, amiért nem megyek. Ha egyszer elmondanám nekik hogy miért, engem tennének tönkre, tudom.

    Tanulság nincs. Azóta is főember a faluban, azóta is elöl ül a templomban, a kiterjedt rokonság és az összes lakos szerint a legjobb ember a földön, gazdagság, hatalom, megbecsültség. Én pedig hallgatok és összeszorul bennem minden, ha eszembe jut. Most is.

    Kedvelés

    • Nem lehetne ott a templomban egyszer “magadhoz ragadni a szószéket”, és beszámolni a szemét fasz dolgairól, aztán isten ítéletére bízni a dolgot?
      Sajnálom ami veled történt. (történik!)

      Kedvelés

      • Creu, szerinted kit átkozna ki a pap? A nagyembert, vagy aki “alaptalanul vádaskodik” ellene.

        Kedvelés

      • Persze, én meg értem, csak … 😉
        Szerintem reálisabb azt tervezni, hogy naponta megrugdosod a kedves rokont acélbetétes bakanccsal – büntetlenül -, mint arra számítani, hogy a pap nem a derék rokonnak fog hinni.

        Kedvelés

      • Hát igen, ha a nyilvánosság nem megy, mert olyan középkori országban élünk amilyenben , marad a csendes megtorlás, mondjuk többször és legyen fájdalmas.

        Kedvelés

    • Hú, azért itt a nagyemberség mellett egy durva, primitív szülő is bejátszott, te jó ég! Anyáddal van egyáltalán kapcsolatod? A rokonok: hátizé, én bizony nem egyszerűen leszarnám a véleményüket, hanem minden kapcsolatot megszakítottam volna velük. Igen ez én vagyok, így működöm, nem gondolom, hogy másnak is így kell működnie, még mielőtt félreértés lenne.
      Épp ezért kellene minél több ilyen esetnek kiderülnie, az agyonhallgatás falát áttörni. Hogy ilyen ne történhessen meg, hogy a nagyemberek is kicsit elgondolkodjanak, legalább féljenek, ha már emberség nincs bennük.

      Kedvelés

      • Egyáltalán: mi a jó az abúzustúlélőnek az ilyen rokonságban? Borzalmas emlékek, hazugság, alakoskodni kell, teljesen más miliő, sok idő, energia. Ezzel szemben áll, hogy SZOKÁS meg ILLIK. A tarkaménnek a faszát az ilyen konvenciókba.

        Kedvelés

      • A közvélekedésre való hivatkozás egyébként is érvelési hiba. Narcisz, ha csak azért tartod a kapcsolatot, mert illik, hát egy frászt illik. Rántott gombához illik (szerintem) a jó párolt rizs. Vagy barna bőrhöz a fehér ruha. Az illik.

        Kedvelés

      • A rokonokkal egyáltalán nem tartom a kapcsolatot. A véleményüket anyám “véletlenül elejtett” megjegyzéseiből tudom.
        Anyámmal sajnos tartom még a felszínes kapcsolatot.

        Kedvelés

      • Nyilván arra se lehetne senkinek egy rossz szava sem, ha nem tartanád, de azért ez érthető. A rokonok véleményét nyilván azért mondogatja, hogy a saját véleményét alátámassza vele, nem?

        Kedvelés

      • Mint túlélő, nekem ez olyan (volt?), hogy rettenetes az erő, ami benne tart az ilyen családban és idő meg kemény munka, amíg az ember leküzdi. Még akkor is, ha vannak mellette, akik tényleg szeretik, meg szakmai segítség.

        Kedvelés

      • Kicsit nem tudom, leírjam-e, meg miért pont ide szóljak hozzá. De nincs ehhez különösebben legalkalmasabb hely. Volt nekem is egy nagypapakorú nem-vér-rokonom, aki egyszer kislánykoromban megfogdosott. Nem tudtam, hogy mi ez az egész, csak azt éreztem, hogy nem jó ez nekem. De szégyelltem üvöltve kiszaladni a szobából (egyedül voltam vele, üldögéltem mellette), vagy legalább ráütni a kezére… Mert különben egy jó embernek ismertem meg, és nem tudtam elképzelni róla, hogy valami rosszat tenne velem, ezért kicsit össze lehettem zavarodva… De valami ürüggyel pár perc múlva kimentem csendben mentegetőzve, gyorsan elköszöntem a feleségétől is, és siettem haza nagymamámhoz. Mikor hazaértem, sírdogni kezdtem, de nem akartam elmondani, mert szégyelltem magam. Bár azóta értem, hogy miért volt ilyen zavaros nekem akkor a dolog, és miért hittem, hogy én kell szégyelljem magam, azért utólag sajnálom ezért kislány-magamat. 🙂 A lényeg, hogy nagymamám kitalálta. Mert igen, a rokon nála is próbálkozott nagyobb lánykorában. És nagyon mérges volt, és nagyon megvigasztalt engem, és nagyon megértette velem, hogy nem voltam hibás! És ezért nagyon hálás vagyok neki érte. És azóta sem hiszem, hogy ilyesmiért az áldozat lenne a hibás, még akkor se, ha az elkövetőt ismerem. És csak az én erős kérlelésemre nem szidta meg a rokont, mert gyerekként meg akartam védeni a feleségét a fájdalomtól. És megyegyeztünk ebben, és azután is néha mentem hozzuk egyedül – mert a felesége az egyik kedvenc rokonom volt -, de mamával együtt “stratégiát” dolgoztunk ki arra, hogy hogyan védem magam. Pl. nem adok puszit, nem érdekelve, hogy ki mit gondol, nem maradva egyedül vele.

        Kedvelés

      • Jó, hogy a nagymamád így állt hozzá, nagyon sokat számít, hogy hitt neked, gondolom. Az ilyen alakok egyébként pont az áldozatok szégyenére játszanak rá, többek között.

        Kedvelés

      • Engem szerencsére nem ért ilyen “élmény”, csak arra emlékszem, hogy amikor olyan tizenkét éves lehettem, volt egy küttyent kertész, aki közmunkát végzett az utcánkat, és aki folyton azt mesélte, mennyire “szereti” a kislányait (már ha voltak egyáltalán, sosem lehetett tudni, mit talált ki, és mi volt a valóság, annyi mindent beszélt össze-vissza). Nagyapám féltett ettől a fickótól, és egyszer leültetett, és elmondta, ha bármi módon bánt ez a fószer, akkor AZONNAL szóljak, és egy percre ne maradjak vele egyedül, tök mindegy mit mond. Fel sem merült, hogy ne szólnék, ha bántalmazna a fickó, és az sem, hogy ne hinnének nekem, feltétel nélkül. Ijesztő, hogy hányan vannak, akik nem mernek szólni, akiket áldozatként hibáztatnak. Ha szexuális bántalmazásról olvasok, ez a jelenet mindig eszembe jut.

        Kedvelés

    • Ez nagyon durva. Mintha mindenki az ilyenek kezére játszaná a fiatal lányokat. Téged szó szerint odadobtak neki. Az még rosszabb, hogy anyukáddal is próbálkozott. Szüzek feláldozása a törzsfőnöknek?

      Kedvelés

      • Azt gyanítom így az évek távlatából, hogy mindenki teljesen természetesnek tartotta ezt az egészet, mintha ilyen lenne a világ rendje. A nagyembernek joga van a falu összes nőjéhez, joga van a kislány-korú szüzek abuzálásához, joga van a saját felesége szeme láttára csajozni (és ez nem megegyezéses poliamória volt, azt sem tudják mi az, hanem hatalomfitogtatás). A nagyemberi hatalom tartozéka az összes nő, mint kellék. Közben a felesége ötször annyit dolgozott, mint bárki más, ezért az volt a köszönet, hogy nyilvánosan szidta hogy mennyire értéktelen. Az összes nőrokonával “bizalmaskodva” viselkedett mindig is, és a nők akkor nézték egymást(!) “felnőttnek” vagy “belevalónak”, ha mosolyogva hagyták, hogy a nagyember taperolja őket. Esetleg ha a mosolyogva hagyás közben még tettek csipkelődő, kétértelmű megjegyzéseket, akkor még belevalóbbak voltak. Én voltam a nyámnyila elkényeztetett fruska, mert én néha elsírtam magam.
        Anyukámmal akkor kezdett ki, amikor még fiatal volt. Azóta meg csak folytatta, ugyanúgy, mint a hárem többi tagjával is. A férjeknek pedig látszólag szintén teljesen természetes, hogy tétlenül nézik, amíg a nagyember a nő akarata ellenére taperolja a feleségüket.

        Annyira természetes volt ez a légkör, mint a minden kertes házban jelen levő kutya, vagy a nyári napsütés. Szerintem ők még mindig nem kérdőjelezik ezt meg.

        Cserébe az elvált nőket, azokat, akiknek életükben egynél több barátjuk volt, és azokat, akik házasságon kívül szexelnek, megvetik és a perifériára kerülnek, összesúgnak a hátuk mögött.

        (és én is megvetettem őket, amíg ott éltem, és ezt a mai napig bánom)

        Kedvelés

  7. Mit lehet tenni , hogy megvédjük a gyerekeket? Az utcánkban évekig(!!!) úgy járt egy kislány 250 km-re láthatásra az apjához, hogy azt mindta mindig megveri. Beszéltem az anyjával, szerinte agresszív a pasas de á dehogy veri a gyereket, csak őt verte és különben is megbüntetik ha nem engedi a két lányt hozzá. Hova lehet menni ilyenkor?
    (És mi ez a közönyos cinkosság a felnőttek között? 5 percre hagytam a ház mögötti játszótéren a gyerekeimet, az egyikük kezét leszorította egy nő, mert szerinte túl közel homokozott az unokájához. Senki nem avatkozott közbe, a gyerekeim szóltak nekem, és a nő azt gondolta, neki fogok hinni, üvöltöttem és ellöktem a gyerektől.)

    Kedvelés

    • Van olyan családsegítő, ahol foglalkoznak ezzel, utána járnak, nem csak rokon szólhat. Sajnos nem biztos, hogy ilyen a családsegítős, rászorítani nemigen lehet őket. Lehet szólni szerintem a gyerek lakhelye szerinti segítőnél, ha az nem lép, még megpróbálhatod az apa lakhelye szerintinél is. ÉS megpróbálhatod az anyával megértetni, hogy ilyet nem találnak ki gyerekek. Pontosítok: de, kitalálnak. A lányom mindenkire, aki valami olyat csinált, ami neki nem tetszett (nem engedett valamit, büntette, nem durván és okkal, a bátyjának adott igazat egy vitában) azt mondta, hogy megverte. Egy időben. De nem rendszeresen, akármit mondott, utána megint örült annak az embernek, szóval lehetett tudni, hogy miről van szó. És hát három-négy éves volt.

      Kedvelés

      • Így van, nagyon sok múlik a családsegítőn, vagy a védőnőn. Elvileg diszkréten is kell kezelniük a jelzést.

        Kedvelés

      • Nekem ellenkezőek a tapasztalataim, elég közelről, ha nem is személyes érintettség miatt. De azt is nagyon látom, hogy nem általános, nagyon a konkrét dolgozó(k) hozzáállásán múlik. Én egy nagyon jó hivatal működésébe látok bele, nagyon rosszakat viszont hallottam más intézményekről, megbízható forrásokból.

        Kedvelés

      • Elég baj az, hogy ilyen vegyes a tapasztalat. Ennyire fontos rendszernek megbízhatóan jónak kellene lennie. Ez kb. olyan, mintha bemennél a kórházba, és jó esetben 50 % lenne az esélyed, hogy nem kezelnek félre.

        Kedvelés

  8. Beszálltam egy kommentfolyamba a Szily-cikk kapcsán, szakmabeliek körében. Médiás, újságíró. Vagy Szilyt védték, vagy hablatyolva/hőbörögve a saját dolgaikat emlegették. Egyetlen ember nem volt képes a valós problémánál maradni és mindenkinek saját maga meg a saját véleménye volt a legfontosabb. Dermesztő. Mikor azt írtam, talán lehetne a sok hablaty meg nyakatekert okoskodás helyett az igazságkeresésre fókuszálni, azt írták, hogy az igazságkeresés nem az ő dolguk. Szerintem meg mindenkinek a dolga. Kiábrándultam. Ennyi belső iránytűjét és fókuszát vesztett emberrel nincs kedvem vitatkozni.

    Kedvelés

    • Nekem dermesztő, hogy – ha jól olvastam – négy szakember állítja ugyanazt, egynek van ellenvéleménye, de a négy szakvélemény nem számít meggyőző bizonyítéknak. Hát akkor mennyi számítana? Ameddig van egy ellenvélemény, addig száz sem, ezer sem, csak hogy mentegetni lehessen a havert?

      Kedvelés

      • Megjegyzem az sem ellenvélemény, hanem azt írta Galambosné, hogy szerinte nem történt meg, ha pedig igen , -most tessék megkapaszkodni ! – a kislány nem tanúsított ellenállást. WTF ????

        Kedvelés

      • Nekem is ez ütötte ki a biztosítékot, hogy ha igen is, nem tanusított ellenállást… Ez nekem is dermesztő. Szóval nem is volt erőszakos cselekmény. Csakhogy egy kisgyerek igazából sokszor még nem tudja, hogy mi a normális, természetes… persze, érezheti valamiről, hogy ez nem jó neki, de nem mindig jön rá biztosra, inkább tanulja, szokja.
        Jó, tudom, ez most az, hogy olyasmibe szólok bele, amiről nem tudhatom az igazat… de ez a része nagyon elgondolkodtatott, hogy mi számítana – valós történés esetén – ” kellő” ellenállásnak… Ha az áldozat némán elfordítja a fejét, esetleg annyit mond, hogy nem szeretném, de aztán mégis “meggyőzhetővé válik” nem elég, vagy inkább fontos lenne egy látleletnek is megfefelő erőteljes harapás az elkövetőn? Akkor legalább lenne bizonyíték erre is.

        Kedvelés

      • Egy kisgyerek komolyabb ellenállást nemhogy az apjával, de bármilyen tekintélyszeméllyel szemben? Fejlődéslélektanról tetszett már olvasni Galambosénak? Nem egy könyvet, de legalább a címét? OMG.

        Kedvelés

      • Na, ez a “nem tanúsított ellenállást” nekem is megüttötte a fülem (szemem). egy pszichológus hogy írhat le ilyet, amikor egy kisgyerekről van szó??

        Kedvelés

      • És miért az a szakvélemény számít, ami ellentmond a négy másiknak, vagy ez tényleg úgy van, hogy addig lehet hívni az újabb és újabb szakértőket, amíg végre egy az apát igazolja?

        Kedvelés

      • Igen, így van, nálunk is volt hasonló, a terhelt hívott újabb szakértőt a kirendelt mellé. És ráadásképp a végén nekem kellett az összes szakértőt kifizetnem, mivel a bírónő felmentette a terheltet, pedig mindegyik szakértő azt mondta, hogy igazam lehet (a váddal). Elég rossz a szabályozás ezen a téren.

        Kedvelés

      • Jézusom, basszátokmeg, iszlám államban is kimondja a saríja, hogy NÉGY FELNŐTT FÉRFI egybehangzó véleménye alapján vádat lehet / kell emelni vagy ejteni.

        Ezeknél is lejjebb tartunk, úgy látszik…

        Kedvelés

    • Ha elismerik, hogy ilyesmi létezik és bárkivel megtörténhet, akkor felborul a kis világképük, amiben a szarral nem kell szembenézni, hanem el lehet maszatolni. A maszatoláshoz meg olyan kétségbeesetten ragaszkodnak, mintha az életük múlna rajta.

      Kedvelés

    • “Ennyi belső iránytűjét és fókuszát vesztett emberrel nincs kedvem vitatkozni.”
      Ó, ez mennyire találó kép azokról, akiknek nem az a legfontosabb, ami a legfontosabb kellene, hogy legyen! Elkeserítő. Mármint, hogy ezek az emberek hallgattak, most meg elmagyarázzák, hogy milyen ügyesek, hogy hallgattak, 10.000/1. De akkor sem. Ez így van jól. A gyerek nem ellenkezett. Rettenet! Nem tudom, hogy hol akarok élni a gyerekeimmel!
      Az újságírók kommunikációt is tanulnak, vagy nem?! Azt hittem, az tud jól kommunikálni, aki tud meghallgatni. Ez meg elhallgatni, meg elhallgattatni akar, még most is. Kétségbeejtő!

      Kedvelés

  9. Én most örülök, hogy kirobbant ez az ügy, meg a Sipos-ügy, meg megjelent Takács Hajnal könyve. Annak örülök, hogy szó esik róla, hogy talán egyre több ember fejébe bemegy, hogy ilyenek vannak, létezik abúzus, bántalmazás, az elkövetők köztünk élnek… Csak az össznépi tudatformálás felől lehet megfogni őket. Ha az áldozat (persze nem az ötéves, de mondjuk a kamasz, vagy a felnőtt) áldozatnak érzi magát, mer szólni, ha a környezet hisz neki… Még sok ilyen ügynek kell kirobbannia, de talán valami mozdul.

    Kedvelés

    • Igazat szólsz. Fura tapasztalat: hogy az áldozatokat szinte csak az képes megérteni, aki maga is áldozat (volt) vagy valamilyen módon érintett. Furcsa, hideg, zárt világ. Aki nem tapasztalta meg ezt semmilyen módon, az sokszor értetlenül áll.

      Kedvelés

      • Nem tudom, ez nem ilyen általános. Pl. egy rablótámadás áldozataival az is tud empatizálni, akit sose raboltak ki. Az abúzus, nemi erőszak viszont tabutéma, szerintem ezért nem is próbálják megérteni az ilyennek áldozatául esett embereket. Akkor már nem lehetne tagadni.

        Kedvelés

      • 1) Ez azért is van, mert a nemi erőszak-kultúra része, hogy az emberek egy része úgy képzelni, hogy a nők titokban vágynak arra, hogy megerőszakolják őket.

        2) Másrészt pedig a gyerekek ellen irányuló nemi erőszak, sőt incesztus annyira hatalmas tabu (annak ellenére, hogy mennyire ijesztően gyakori), hogy könnyebb azt hinni, hogy meg sem történt, mint átélni azt a kognitív disszonanciát, hogy megtörténik, sőt az ismerőseimmel is megtörténhet(ett). Tagadni fájdalommentesebb.

        3) A tabuság miatt nem tanuljuk meg, hogy egy ilyen helyzetben hogy kell adaptívan reagálni, hogy lehet úgy közeledni az áldozathoz, hogy ne sérüljön még inkább, stb. Ez nem általános kulturális tudás, erről nem szólnak a filmek, maximum nagyon torzan, és inkább károsan.

        A rabló a mesékben is rossz ember, őt lehet közösen utálni, a kirabolt embereket meg sajnálni.

        Kedvelés

      • Nemierőszak-kultúra: igen, ez is igaz, ez eszembe sem jutott. A második pont: igen, arra gondoltam én is. A harmadik ponton meg valóban csak úgy lehet változtatni, ha ki merjük mondani, beszélni a jelenségről.
        “A rabló a mesékben is rossz ember, őt lehet közösen utálni”
        Az incesztus elkövetőjét pedig inkább felmenteni szokás, ld. Lótot. Nyilván a lányai voltak az okai, nem a részeg gerjedelme. De legalábbis a felesége, kellett neki sóbálvánnyá válnia.

        Kedvelés

      • “De legalábbis a felesége, kellett neki sóbálvánnyá válnia.”
        No igen, mert addig nem szorult rájuk, de utána? Mint ahogy a tatabányai Szent Borbála Kórház gyermekosztályát vezető főorvos esetében is volt képe azt mondani a megkérdezett “pszichológus”-nak, hogy az okok között kell keresni a férj nagyobb szexuális étvágyára nem volt megfelelő a feleség “válasza”.

        Kedvelés

      • Hát szóval persze, lehet, hogy a pasasnak az végképp betett, hogy az asszony nem akart szexet (eleget), de ehhez a gyerekeknek mi köze? Kössön rá csomót, verje ki, váljon el, mit bánom én, de gyerekekhez ne nyúljon. Milyen baromi érdekes, ha éhes vagyok, de nagyon, és ezért nyakon vágok valakit, akinek pizzaszelet van a kezébe és elveszem tőle, a kutya nem ment fel engem.

        Kedvelés

    • Hát ezen nem tudok napirendre térni, ennél több bizonyítékot mint ami ebben az ügyben van, mégis hogy képzelik, hogy lehetne összeszedni? Fényképek kellenének, vagy videó, vagy mégis mi a… ? És mégis, és mégis boszorkányüldözésről van szó, meg szegény megvádolt apáról. Jézusom…

      Kedvelés

  10. “MNO: “Bojár Iván molesztálta a lányát?”
    lózoli: nincsen nap, hogy ne érne valami olyan “élmény” Orbanisztában, amitől kifordul a gyomrom. A Vezető (paprika-fasiszta) országában nyíltan folyik a náci hangulatkeltés. Jelen esetben (…) barátom (…) ellen. Az egész “ügy” amiről szó van, aljas hazugság. Valójában arról van szó, hogy az elváló feleség bosszút akar állni a volt párján. (…) remek ember, régóta ismerem, nála kedvesebb, szelídebb, gyermekét szerető embert nehéz találni. A Völkischer Beobachternek megér egy cikkecskét, persze “SZDSZ-es” volt… Nos hát: el a kezekkel (…)tól!!!”

    Kedvelés

    • “Ez itt egy jellemző dolog a fideszre. Minden bizonyíték nélkül közzétesznek olyasmit a kizárólagos sajtójukban, amivel nyakig beszennyezik az illetőt, aztán hiába derül ki ártatlansága, a bélyeget már nem moshatja le magáról.”

      Kedvelés

    • “Néha egyszerűen nem értem az “anyákat” ,hogy tehetik ki ilyen szörnyűségnek a gyermekeiket.Ezek nem is anyák. Sokszor csak a pénz és a lakás miatt teszik. Már nagyon sokszor bebizonyosodott,hogy csupán emberi rosszindulatról aljasságról van szó.Megdöbbentő még ebből is politikát csinálni!!!!”

      Kedvelés

    • “1. Ivánt hosszú évek óta ismerem személyesen és egy abszolút szelíd, kedves és normális embernek ismertem meg. Láttam együtt a gyerekével is, aki ahogy én láttam nagyon szereti az apját és a legkisebb mértékben sem tart tőle. A bántalmazott gyerek, valahogy nem ilyen.

      2. Nagyon sok esetben az az asszony, aki kilép a házasságból, mindent elkövet azért, hogy kibasszon a volt párjával. Hamis vádak tömege szól bántalmazásról és ennél is aljasabb dolgokról. Ne tagadjuk, hogy bizony egy nő ha ártani akar a férfinak, akkor nem fogja ebben vissza magát és nem ismer határokat.

      3. Azért csak érdekes, hogy ezt az ügyet hirtelen a választások előtt kapják elő és fújják fel. Bojár Iván liberális. A Liberálisok önállóan indulnak a választáson. Egy közismert liberálist a legmocskosabb színbe lehet most bírósági döntés nélkül hozni.

      4. Soha nem tudhatjuk, hogy az az ember, akit mi ilyennek vagy olyannak ismerünk, az a négy fal között otthon a családjával valójában milyen. Van olyan, akit kint a legkedvesebbnek látunk, otthon meg egy igazi állat, ahogy olyan is van, akit kint egy agresszív állatnak látunk, otthon meg a legkedvesebb figura. Hogy mi történt Bojárék között az otthonukban, arról se pro se kontra biztosat nem tudhatunk.”

      Kedvelés

      • Nekem kicsit ellentmond az 1. és 4. pont. Undorító hozzászólások, az emberek nincsenek maguknál, esküszöm. Le van itt szarva a gyerek. A lények, hogy tartsuk fenn a látszatot, el a csúnya, undi témával, védjük meg országunk büszkeségeit, a hatalommal rendelkező fehér férfiakat. Nincs is olyan, hogy incesztus. (Pintér is megmondta, hogy gyerekprostitúció sincs, ha mégis, akkor is kizárólag önkéntes alapon.)

        Kedvelés

      • Kiakadtam én is nagyon a hozzászólásokon. Jönnek a szokásos narratívák. Nézzük meg a Vadászat c. filmet, mennyi, de mennyi ártatlan apát ítélnek el? ! Jaj tényleg.
        Majd az új menyasszony is találkozik az igazi énjével , aztán akkor elhiszi talán.

        Kedvelés

      • Nem tudom, de mintha valami rémlene, hogy a kislány anyja is hallott rosszakat BIA korábbi nőjétől, nem? Meg Damunak is van már új menyasszonya (felesége?), nem?

        Kedvelés

      • Ezek még mindig azt hiszik, hogy ránézésre meg tudják mondani egy gyerekről, hogy ő bántalmazott gyerek? Rólam sem mondta meg soha senki, mintagyerek voltam, mintacsaládban, mindenki minket irigyelt.

        Mert az ő haverja az nem olyan. Mert ő csak jó emberekkkel barátkozik. A barátjáról pedig nem derülhet ki, hogy megerőszakolta a gyerekét, mert akkor neki azt is el kellene viselnie, hogy nem vette észre. És hogy adott esetben a környezetében levő többi gyereknél sem biztos, hogy észrevenné.

        Kedvelés

      • Hogy mennyire gyakori a gyerekek szexualis zaklatasa az egyszeruen hihetetlen. Nem magyrorszagon es nem magyar pszichologus ismerosommel beszelgetve kiderult, hogy ha egy lakopark 25 csaladjat tekintjuk abbol 8-ban molesztalja valaki (csaladtag) a gyerekeket. Ezt lehet ott atlagnak tekinteni. Ha kimesz az utcara, nyilvan fel sem merul benned, hogy az ott gyerekukkel setalgatok kozt akar 30%-a molesztalja a gyerekeit vagy a mas gyereket. Ez irtozatosan nagy szam. Az okokrol kerdezve egyik jelentos tenyezokent az alkoholizalast jelolte meg. En azota sem tertem ebbol magamhoz, de ha mar itt tartunk gyerekkorombol 4 olyan ismerosre emlekszem vissza (szomszed bacsi, unokabatty stb..) akik valamilyen modon engem is molesztaltak. A szomszedbacsit nagymamam idoben eszrevette (en 4 eves voltam, nem tudtam mit matat) unokabatyamat szinten o es akadt meg ilyen “soft” molesztalas kesobb is. Szoval, sokkal gyakoribb mint hinnenk es csak azert nem hisszuk mert nehez elhinni, hogy hat basszus de tenyleg, tele a vilag aljas gatlastalan gazemberekkel.

        Kedvelés

  11. Azért nagyon érdekes összevetni a két oldal érveit a mai fbtermést látva.

    Ők:
    – ismerik az apát, és nem olyan, kiállnak mellette
    – az anya biztos csak nemtommicsinál, a nők mindenre képesek, sok ilyen esetet hallottak már
    – nem szabad elhinni, nyilvánosságra hozni (a gyerek traumája, veszélyeztetettsége vagy pláne az anya hitele, sorsa kit érdekel?)

    EZ áll szemben
    – a gyerek és az anya állításaival
    – négy szakértő többhavi munkájával
    – a ténnyel, hogy rengeteg apa bosszúeszközként használja a láthatást
    – hogy az apa gyanúsított súlyos testi sértésben, zaklatásban és kk veszélyeztetésében (utóbbiról jegyzőkönyvbe beszélt és van videofelvétel is)
    – hogy jó oka van tagadni, könnyen belátható a motivációja
    – hogy heti tíz perc újságolvasással is tudható, hogy a gyermekvédelem és a jogrendszer ALKALMATLAN az ilyen esetek kezelésére, lásd a szigetszentmiklósi csótényevős borzalmat — felelős nincs

    Ők
    -arra járnak, írnak valami magabiztosat
    – agresszíven minősítik az anyát
    – agresszíven minősítik azokat, akik felvetették az ügyet
    – hiedelmeket szajkóznak, “ismertem valakit, aki” érvelés
    mi
    – hónapok óta részletesen ismerjük az ügyet dokumentumostul
    – tényeket írunk, érvelünk, tendenciákat elemzünk

    Kedvelés

  12. “Örülök” hogy végre szóba került. “Örülök” hogy foglalkozunk vele. Én is vidéken nőttem fel, és láttam hogy az alkoholista gonosz nagyapám hogy viselkedik az unokákkal. Én nem emlékszem hogy velem történt e valami, de ahogy az unokahugommal bánt amikor kicsi volt, most is eszembe jut. Olyan simogatások, olyan puszik, amik nem a szeretetről árulkodtak.
    És a szülők hogy reagálták le? Sehogy. Tudták, beszéltek is róla hogy hát enyje, milyen az öreg, de egyik sem kevert le neki egy isteneset, hogy kapjon már az eszéhez. Mintha ez lett volna a “természetes.” A napokban találtam rá egy blogra, rettenetes mennyien írják le a sorsukat. Mindegyik ugyanarra a sémára épül, nagypapa- apa, vagy apa haverjai az elkövetők, sokszor úgy, hogy a gyermek elmondja mi történt vele, de az anya nem hisz neki. A legutolsó ami elszomorító (és hányingerkeltő mellesleg): egy anya arról mesél hogy az ovódás korú kisfia arról mesélt neki, hogy az egyik csoporttársa mit játszott vele. Puszilgatni kellett a fenekét, és odadörzsölni a “cigizőjét”. Ezt egy ovódás korú kisgyerek nem találja ki magától! Közben anya elmenekült apa elől, akineka természetesmaz anális közösülés, és mivel már csak a kisfia maradt, ezért nem nehéz elképzelni, kin éli ki a szándékait. Az ovónők tudják. Mostmár más anyukák is, hiszen nem csak egy gyermekkel történt meg a csoporttárs- incidens. És nem tudnak (nem akarnak) mit tenni.

    Kedvelés

  13. Kíváncsi vagyok, ekkora médiavisszhang után mi lesz a folytatás. BIA, mint ahogy eddig is, mindenkit megvesz – erre tippelek. Aztán megkapja a kislányt. Információim szerint amúgy nősül. Remélem lesz még vagy öt gyereke. 😦

    Kedvelés

      • Gondolom megmozgat mindent újra és megkéri a barátokat, támogatókat, hogy álljanak ki mellette. Szegény nyomorult férfi, aki a bosszúszomjas felesége miatt szenved. Magas szinten manipulatív, mert sokan benyalják a környezetében még mindig a hazugságait.

        Kedvelés

  14. Nagyon sajnálom a kislányt, és az anyját is.
    Nagyon, nagyon.
    Rettenetes világban élünk.
    De azért mekkora erő van a nőkben, nem?
    Én sose szerettem nő lenni, szinte minden férfi úgy kezelt, mint egy babát, és az idősebb nők is.
    Mindig, mindenhol, bizalmaskodóan, tolakodva, komolyan nem véve.
    Meggyűlöltem, talán magamat is.
    És amikor itt olvasok, akkor látom a nőség másik arcát, az erőt, ami olyan büszkévé tesz.
    A nők erősek, abból is látszik, hogy mit elviselnek.
    Jó lenne, ha ez nem lenne, de akkor is, ehhez erő kell, és ez tiszteletre méltó.

    Kedvelés

    • Már A-dél is felvetette a legelején. Szerintem a hazugságra, a gyerek manipulálására a bántalmazó képes, vetemedik, mindegy, hogy férfi vagy nő. Nekem, mint bántalmazottnak, a legsötétebb házaséveimben sem jutott eszembe, hogy hazugságra tanítsam be a gyereke(i)met, hogy így álljak bosszút. DE az igenis megfordult a fejemben, hogy aki engem bántalmaz, az a gyereke(i)met is bántalmazhatja, akár szexuálisan is. Nagyon figyeltem minden mozdulatát, mondatát és sajnos egyáltalán nem volt nehéz elképzelnem, hogy megtenné, mert ahogy a gyerekek nőttek és kerültek ki a cuki korszakból és már önnálló gondolataik, akaratuk lett, úgy vettem észre a kezdődő verbális agressziót az apjuknál, feléjük (is).
      Nem tett velük ilyet, de a figyelmem nem lankadt azóta sem.
      Soha nem a bosszú volt a célom, hanem a menekülés, szabadulás, bármi áron ebből a házasságból és ebbe belefért az alakoskodás, a hazugság, a kétszínűség, a hízelgés, az ordítás, a sírás, a közömbösség, a harag és bármi amit el tudtok képzelni, de soha nem fért bele, hogy a gyerekeimet manipuláljam, hazugságra tanítsam be, eszközként használjam fel őket. Akkor olyan lettem volna, mint a volt férj: bántalmazó.

      Kedvelés

      • “mert ahogy a gyerekek nőttek és kerültek ki a cuki korszakból és már önálló gondolataik, akaratuk lett”
        Ez az a pont, amit sokan képtelenek elfogadni, kezelni, fejleszteni, élni vele, támogatni, figyelni ahogy kinyílik a gyerek.
        Bocs, ezt most nem pont a bántalmazás kapcsán emeltem ki, de nagyon jellemző tünet.
        Amúgy meg azt gondolom, nagyon nehéz, szinte lehetetlen alakoskodás, vagy színjáték nélkül elmenekülni egy bántalmazótól.
        Most már jól vagy?

        Kedvelés

      • Amíg az ember rászánja magát, hogy végre lépjen, azok az örlődések, azok nehezek. Utána már valahogy alakul. Kell egy nagy levegőt venni és zsupsz!

        Kedvelés

      • Igen, köszönöm.
        Egészen más minőségű életet élek ma már, még nem problémamentes, de már más. Ahogy erősödtem, úgy nyílt ki a világ, de ami volt mély nyomokat hagyott bennem, talán már kötelességemnek is érzem, hogy észrevegyem és szóljak, ha valahol bántalmazást, elnyomást, igazságtalanságot tapasztalok. Észrevenni már könnyebben megy, ez a blog is sokat segített benne, az, hogy szóljak érte még nehezebb, eléggé vissza tudok húzodni és a szavakat is keresem hozzá.
        Ebben az esetben nagyon felháborít, hogy semmibe veszik a kislány állítását, mintha nem is létezne, pedig pont róla van szó! Egy gyerek nem tud ilyet kitalálni és betatnítani is túl nehéz lenne!
        Én ha akartam se tudtam volna hazugságként a gyerekeim szájába adni, hiába látták, hogy viselkedik velem az apjuk, mert a maguk módján mégis szeretik őt. És a maguk módján “büntetik” is az apjukat, például a legnagyobb (11 éves) minimálisra korlátozza a vele való érintkezést, nem szemtelen, de alig beszél vele. A két kisebbik még rám hivatkozik, mondjuk: beszéld meg mamival, ha nem tudják, hogy mondják el a véleményüket az neki. De soha nem jutott még eszükbe, hogy az legyen az apjuk “büntetése” hogy alaptalanul megvádolják és nekem se.
        (pedig tudják mit mondhatnának, túl vagyunk már a szexuális felvilágosításon is és beszéltünk már arról is, hogy a testük az övék, és kinek mi a megengedhető, pl. orvos és mi nem. ezt például elég nehéz volt megértetni velük, mert elképzelni se tudták, mi a wtf?ról is beszélek. ezért is gondolom azt, hogy egy gyerek, ha szexuális bántalmazásról beszél, akkor hinni kell neki)

        bajuszciccel értek egyet:

        “Alapvetésnek kéne lennie, hogy hiszünk a gyereknek.
        ———-
        … inkább hurcoltasson meg két-három ártatlan felnőtt, mint hogy soktíz, sokszáz kisgyereknek ne higgyenek, ha igazat is mond.”

        Kedvelés

  15. Sziasztok,

    bocsánat, ha nem kapcsolódik kellőképp BIA ügyéhez a dolog, de felmerültek bennem kérdések, és itt talán tudtok adni tippeket, hová fordulhatok velük.

    Az alapállás az, hogy egyedül nevelem a kislányom (az apjával nincs semmi ilyen jellegű problémánk), valamint hogy magam is átéltem szexuális abúzust gyerekként, bár erre csak jóval később, felnőtt fejjel jöttem rá.

    A gyerekem apja maximálisan igyekszik kimaradni a lányom életéből, hiába próbálom elérni, hogy jöjjön, ismerje meg, foglalkozzon vele (=legyen a kislányomnak, ha csak heti pár órában is, de egy valódi apaképe, ami pedig – többek közt – pont ahhoz kellene, hogy tudja, milyen a “tiszta”, nem szexuális érintés egy férfitól, mit engedhet meg annak, akiben megbízik). Mivel ennek hiányában nincs (mmint apaképe), de úgy érzem, nagyon hiányzik neki, eleve féltem attól, hogy a későbbiekben nagyobb valószínűséggel eshet áldozatul olyan rossz szándékú embereknek, akik – mint azt pl a Sipos-cikkben is rámutatnak – nagyon jól megérzik az ilyen gyerekek hiányérzetét.

    Mivel én magam is éltem át gyerekként szexuális abúzust (6-8 éves lehettem, iskolából hazafelé egy vadidegen fickó szólított le, elcsalt egy bokros részre, a bugyimon matatott, de mivel négykézláb térdeltem, ő pedig a hátam mögött volt, csak feltételezem, hogy közben magával is el volt foglalva), tudom, mennyire gyanútlan tud lenni egy gyerek, ha kellőképp meggyőző az a felnőtt, aki rossz szándékkal közeledik felé (kísérletek mutatják, hogy még a relatíve nagynak mondható, 5-11 éves, kellőképp felkészített gyerekek is simán megközelíthetők és elcsalhatók, egy brit kísérlet leírása itt: http://divany.hu/poronty/2013/09/10/gyerekeket_probal_lopni_egy_no_a_fovarosban/)

    Szóval bocs a hosszas felvezetésért, de talán így értitek, miért féltem őt (talán az átlagnál jobban), és hogy miért vagyok teljesen tanácstalan, amikor azt kérdezem:
    – oké, igen, higgyek a gyereknek, de honnan tudjam, mikor mond igazat, amikor három és fél évesen pl olyan fantáziavilágban él, hogy ha látom a két szememmel, amint elesik a saját lábában, simán elmeséli nekem, hogy azért sír, mert egy nagy kék cápa jött oda és elgáncsolta?
    – hogyan tudom felkészíteni az ilyen rizikós helyzetekre úgy, hogy ne essünk át a ló másik oldalára, és ne féljen mindenkitől (főleg ha neadjisten úgy alakul, hogy a távollétemben szorulna segítségre)?

    Előre is megköszönöm, ha tudtok tippeket adni.

    Kedvelés

    • Az első kérdésre: a gyerek fantáziája csak olyan dolgokkal tud foglalkozni, amiről van valamilyen tapasztalata, ha rajzfilmből, akkor onnan. Remélhetőleg szexuális abúzusról nincs filmtapasztalata sem. Arról nem fog fantáziálni. Sőt, ha az anyja akarná betanítani (visszatérve az eredetihez), akkor sem tudja úgy elmondani, mintha megtörtént volna, csak visszamondani a leckét. Szóval ha hallja már tőled, hogy azt ne engedje, mondjuk, hogy fogdossák, és ezzel akar bemártani valakit, akkor hamar kiderül, ha a részleteket kérdezed – de ismételjük meg, hogy attól, hogy te elmondod, hogy az ő teste, senkinek nem kell, hogy megengedje, attól nem fog ezen fantáziálni, nem ezzel fog mást bemártani, hanem azzal, hogy megverte, ellökte, stb. Ahogy a kék cápa is elgáncsolta, és nem a bugyijába akart nyúlni mondjuk.
      A másik kérdés talán bonyolultabb, de szerintem az, hogy elmondod, hogy nem kell megengednie semmit, ami kellemetlen, hogy szóljon, kiabáljon, hogy te elhiszed, ha elmondja, az még nem teszi bizalmatlanná. Az, hogy megtudja, hogy mindenkiben nem lehet bízni, nem fogja azt jelenteni a számára, hogy mindenkitől félni kell. Pl. azt is érdemes lehet elmondani, hogy ha vaja van, elvész egy városban, stb. akkor nyugodtan menjen oda egy felnőtthöz, lehetőleg olyan helyen, ahol sok felnőtt van, és kérjen segítséget, de ne menjen vele kihalt helyre, ne szálljon be kocsiba, stb.

      Kedvelés

      • “Pl. azt is érdemes lehet elmondani, hogy ha vaja van, elvész egy városban, stb. akkor nyugodtan menjen oda egy felnőtthöz, lehetőleg olyan helyen, ahol sok felnőtt van, és kérjen segítséget, de ne menjen vele kihalt helyre, ne szálljon be kocsiba, stb.”
        Én mindig arra tanítottam a gyerekeimet, ha elkeverednek valahol a tömegben, akkor kizárólag nőtől kérjenek és fogadjanak el segítséget (vagy rendőrtől). És ne menjenek el a helyszínről, mert mi úgy is visszamegyünk oda ahol utoljára láttuk őket.

        Kedvelés

      • Hát, egy síró gyerek a tömegben eljött velem a szervező pultig (rendezvény a Millenáris parkban). Mivel senki más nem vette észre, hogy bajban volt, nem volt más választása nagyon. Egyébként mi ez a sztereotípia? Pasik lehet, hogy molesztálnak többet – de gyereket rabolni bizony nők is szoktak bőven.

        Kedvelés

      • “Mivel senki más nem vette észre, hogy bajban volt, ”
        Hát ez az, viszont egy pedofil azonnal kiszúrja a bajba jutott gyereket, mert tudja, hogy ott van a legkönnyebb dolga.
        “Egyébként mi ez a sztereotípia?”
        Öööö, ez most irónia? Vagy játsszuk el, hogy a nők is ugyanolyan arányban erőszakolnak gyerekeket mint a férfiak? Egyébként nem én találtam ki, ezt egy olyan műsorban hallottam, ahol szakértők beszéltek arról, mit tanítsunk a gyerekeinknek, hogy a legkisebbre csökkentsük a veszélyt. Ott volt szó arról is, hogy ha bárki azt mondja neki, hogy valami maradjon köztük és megtiltja, hogy a kicsi a szüleinek beszéljen a “titokról”, akkor rögtön szóljon. Ugyanis jószándékú felnőtt ilyet nem kér (max. ki fog derülni idő előtt egy szülinapi ajándék, na bumm).

        Kedvelés

      • Félig irónia. Igen, a férfiak több gyereket erőszakolnak meg. A nők meg több gyereket rabolnak, nem? Szóval azt akarom mondani, hogy vigyázzunk azzal, hogy a nőknél semmi veszély sincs, legyenek velük is óvatosak azért.

        Kedvelés

      • Ja, az a másik, hogy azért elég hamar rájön egy gyerek, hogy mondjuk egy szülinapi ajándék az különbözik egyéb titkoktól, meg egyáltalán, az, hogy MOST tartsuk titokban a meglepetés kedvéért,vagy általában titkolózunk. Ja, és ilyet sem kér, csak jó ismerős, az utcán nyilván nem. Pl. az, hogy találkoztunk, az nem lehet titok, az sem, hogy játszottunk, az sem, hogy együtt mondjuk kézműveskedtünk, az igen, hogy mit gyártottunk anyának. Szerintem ezt a különbséget egy óvodás gyerek is megérti szép lassan, nem?

        Kedvelés

      • Mi ratettunk korhazi (csak levaghato) karszalagot a telszamainkkal, es/vagy minden zsebebe papir ugyanezzel, es azt tanitottuk neki, h egyenruhashoz menjen, rendor, biztonsagi or, aruhazi alkalmazott vagy babakocsis/kisgyerekes nokhoz. Es ezt nem csak mi tanithattuk, mert egy kisfiu egyszer ugy jott oda hozzank, h ugye nekunk van gyerekunk mert akkor tolunk segitseget kerhet (es kapott persze).

        Egyszer a pasi alkoholos filccel irta a gyerek mindket alkarjara a telszamokat, nem volt napunk se papir, se zseb, na az kicsit lageres filinget adott a dolognak, de a celnak megfelelt vegulis. Otthon lemostuk.

        Kedvelés

      • Én is mindig ráírom a gyerek alkarjára a telefonszámomat, ha tömegrendezvényre megyünk. De rajtuk tartom a szemem. Nem bízom benne, hogy totál elveszettség-helyzetben tudnak gondolkodni.

        Kedvelés

      • Elveszettség, pánik: tó, strand. Fiammal kicsit mélyebb vízben hülyéskedünk, lányom hangja: apa, apa segíts! – Mi van? – Nem ér le a lábam! – Hát akkor ússz kijjebb! Kiúszott.
        Szerintem nagyon fontos ránevelni a gyerekeket, hogy pánik helyett igyekezzenek megoldást találni, nyilván a koruknak, képességeiknek megfelelő szinten, és úgy, hogy tudják, ha mégsem sikerül, akkor van segítség.

        Kedvelés

    • sajnálom ami veled történt gyerekkorodban, de kicsit meglepődtem azon, hogy felmerül benned, hogy akár hazudhat is egy esetleges szexuális bántalmazással kapcsolatban.
      teljesen tudatlanul és laikusként kérdezem, ugyan miért tenné? mert élénk a fantáziavilága? szerintem fantáziálni csak arról lehet amit már legalább egyszer láttunk, van róla fogalmunk, felzaklatott vagy felizgatott. szerintem egy szexuális bántalmazásra a gyerekeknek egyszerűen nincsennek szavaik, ha nem élték át, egyszerűen elképzelni sem tudnák, hogy miről fantáziáljanak.
      feltételezem jó a kapcsolatod vele, meghitt és bizalmas, miért hazudna?, mikor te vagy a mindenség közepe, akiben bízik, a biztos pont. bármi baja van, problémája, neked mondja el, tőled kér segítséget.
      a többire nem tudom a választ. én a jó kapcsolatot akarom ápolni, megőrizni velük. de garancia nincs semmire.

      Kedvelés

    • Kék cápa: egy három és félévessel már előfordulhatott, hogy akár Te, akár az óvónő, akár más rászólt egy elesés miatt “figyelj már jobban” stílusban. Vagyis esetleg nem akarja, hogy ő legyen a “hibás”, ezért a kék cápa.

      Kedvelés

      • Persze, de a lényeg az, hogy a kék cápa maga nem a fantázia terméke, látott már olyat, mármint cápát legalábbis, tv-ben. De nem repülő spagettiszörnyet mondott.

        Kedvelés

  16. Erről jut eszembe, a kék cápa nem hazugság abban az értelemben, ahogy egy felnőtt vagy akár egy nagyobb gyerek is hazudik. Az fantázia, amit maga is elhisz, többék-kevésbé.

    Kedvelés

  17. Egyébként Magyarországon a gyerekbarát igazságszolgáltatás úgy néz ki, hogy ha a szülő beviszi a rendőrségre az abúzust elszenvedett gyereket, akkor a gyereknek mintegy 38-szor kell megismételnie a vallomását újabb és újabb emberek előtt, ami folyamatosan újratraumatizálja, az eljárás évekig elhúzódik, ami szintén. És az 5 éves korban elszenvedett esemény miatt 9 évesen még mindig bíróságra jár. Pont ezek miatt nagyon sok szülő úgy dönt, hogy nem fordul az igazságszolgáltatáshoz az elszenvedett abúzus miatt, hogy kímélje a gyereket.

    Kedvelés

      • Mert nemtörődöm, dilettáns banda. Én konkrétan 8 alkalommal mondtam el. Amikor valamit esetleg picit másként mondtam, a vizsgáló nyalta a szája szélét, hogy 2 hete picit másként emlékeztem a majd másfél éves ügyre.

        Kedvelés

      • Azért egy öntudatos szülő ragaszkodhat a videós tanúvallomáshoz és a korrekt eljáráshoz gondolom. Nem kellll mindjártt telicsinálni a gatyánkat, ha egyenruhások elé kerülünk, bár ők épp erre a szokásunkra bazíroznak.

        Kedvelés

      • Szerintem nem lehet elvárni, hogy az “átlagember” úgymond túljárjon a hatóságok eszén, vagy hogy minden egyes eljárási módról tudjon. Persze fontos, hogy tájékozódjon, de nem úgy kellene inkább működnie az igazságszolgáltatásnak, hogy (ahogy az a nevében is benne van) az legyen a polgárért? Hogy a hatóságok informálják a lehetőségekről azt, aki hozzájuk fordul?

        Milyen világ az, ahol nekem kell kicseleznem a hatóságokat annak érdekében, hogy a jogaim és az igazság érvényesülhessen?

        Kedvelés

  18. Volt a velünk szemben lévő házban egy család, az anya egy kisboltot csinált a garázsban, nekem pedig az alkalmazott lánya volt akkoriban a legjobb barátnőm. 12 évesek voltunk kb.
    Az anyának is volt két kisebb gyereke, mi meg “a nagyok” néha “leereszkedtünk” hozzájuk, de inkább nem: a szülőknek -a barátnőm elpletykálta, aki ugye az apukájától hallotta, aki eladó volt ott- a végét járta a házassága, a gyerekeknek ezer baja volt, meg eléggé elkényeztetett, hisztis két gyerek volt.

    Egyszer ez a barátnőm mondta, hogy hallotta félfüllel, amikor a kislány, aki akkor volt nagyjából hat, valami olyasmit mondott, hogy “papa, simogasd még a puncimat!”.
    Akkoriban még nem volt se internet, se szakirodalom, de legalábbis én nem ismertem ilyesmit; azt persze tudtam, hogy ez valami nem jó dolog, hogy ezt nem kéne, de a kislány egy hisztikirálynő volt, utáltuk, hát nyilván kitalálta. Azért úgy egy hét múlva félig vigyorogva -hogy milyen hülye ez a kiscsaj, ugye?- elmondtam otthon, de a szüleim nem szerették ezt az én barátnőmet (megértem, 11 évesen ő adott nekem először cigit, azóta sem gyújtottam rá), és legyintettek, hogy “a Kati megint hülyeségeket beszél”.

    Hát ennyi.
    Azóta azért eszembe jut. Láttam az akkor 5 éves kislányt fent facebook-on egyszer. Átlagos, nyaralásos profilja volt.
    Csak eszembe jutott.

    Kedvelés

      • A különleges hópihe szindróma is bejátszik. Az előző nők bizonyára hisztisek és elviselhetetlen voltak, akik kiprovokálták a pofont (dehogy volt véresre verés, azt is eltúlozzák, mert hazudósak is) de ő annyira okos és őszinte, ő aztán nem fogja hergelni, meg hát őt nagyon szereti is a férfi, ellentétben ezekkel a kis ostobákkal. Továbbá az ő szerelmük az igazi, ahol ilyen nem fordulhat elő.

        Kedvelés

      • Ja. És egyébként sem pedofil, hiszen kiollózta a számára kedvező részeket a kedvező szakértőikből és még a grafológiai elemzését is kipakolta a blogra. Szerencse, hogy a tenyérjóslását nem tette ki. / sic / .
        SZIGORÚAN fürdőgatyábam fürdött a kislánnyal. Mi a f@szért szigorúan?
        De kitenném azt a képet ahol nem …..

        Kedvelés

  19. Ismdrtem a “ksibojárt”,pár évig együtt dolgoztam vele,Simán el tudom képzelni róla a történetet,annak ellenére,hogy valóban egy “kellemes társasági ember”.Lehet szidni a pszihológusokat,de átverni nem könnyű őket,egy gyereknek pedig képtelenség.Az első rajznál és az ötödik kérdésnél kiderül ha a gyerek nem mond igazat….

    Kedvelés

  20. Stumpf András, Válasz.hu:
    “A félelmetes az egészben, hogy a most robbantott ügy egyáltalán nem közérdekű. Egyetlen kolléga sem talált olyan fogást rajta, amely rendszerszintű hibákra mutatna, vagy akár a gyerek érdekét tartaná szem előtt.”

    De nem ám. Nincsenek volt partnerüket fenyegető, őket minden jogi és lelki módon kikészíteni igyekvő, a gyereket önigazolásként használó, zaklató férfiak, nincsenek, dehogy… Gyermekprostitúció sincs… Félek a kollégák. Aki megírta, azzal levetették. Szakemberek is kiszálltak az ügyből, érdekes körülmények között. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint az apa tárgyaláson is úgy beszél emberekkel, az ellenfél ügyvédjével, mint a ronggyal. Az apa mindenkit feljelent.

    “A gyereket ugyanis Bojár másfél éve nem látta négyszemközt – amint ez tegnapi írásából is kiviláglik.”

    Elég szomorú, hogy ezeket a láthatásokat le kellett bonyolítani merő színjátékból, miközben a gyerek komolyan fél. Az apa folyamatosan szorongatja, fenyegeti az anyát, és az a célja, hogy nála legyen a gyerek.

    “Arról tehát nincs szó, hogy egy gyerek veszélyben lenne és a nyilvánosság által kellene megvédeni.”

    Arról van szó, hogy a hatóság több ügyben totojázik, az apát tanúként nem hallgatta ki, nem vesz figyelembe fontos bizonyítékokat, nem vizsgálja rendesen a hivatali visszaéléseket (hogy pl. az apa a feljelentés tartalmáról honnan értesült, hogy tehetett fel kérdéseket a szakértőnek), és a korrupciót, állnak az ügyek, meghökkentő döntések születnek, és eközben az anyát példátlan agymosó kampánnyal besározta az apa. Arról van szó, hogy ketyeg az óra, anya és gyermeke folyamatos megfigyelésnek, zaklatásnak voltak kitéve, volt egy gyermekrablási kísérlet és az anya elleni maradandó károsodást okozó súlyos testi sértési gyanú, és elvileg láthatásra kéne engedni a gyereket és kellett volna eddig is, egy olyan apához, akiről nem mondta ki véglegesen a bíróság, hogy nem tette azt, amiről a kislány beszámolt.

    Nőhibáztató, ellenséges, gyerekre fittyet hányó, közömbös, önelégült, férfierőszakot normának tartó, képmutató, valóságról tudni nem akaró, szakmaiatlan tévhiteket nagy rössel bizonygató világ, társadalom, hatóság, barátok, értelmiség, inkompetens, de hatalmas pofájú, felkészületlen újságírók.

    Kedvelés

  21. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

  22. Visszajelzés: mi történt azóta? egy kislány kálváriája | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .