nem a párkapcsolat minősége határozza meg az életet

Közzétéve Szerző:

2014 augusztusában írtam

Ez itt a blogon merült fel, ketten is írták. Úgy van. A Gulágon meg sok szép virág nő. A párkapcsolatot elviseled, nem nyígsz. Belül kell rendben lenni, nem a társunkra mutogatni… Van ilyen könyv is, hogy te legyél jobban, és akkor mindegy, kivel élsz. (Kitűnő bántalmazómentegetés ez is.) (Ha jobban leszel, már nem akarsz majd vele élni.)

Hát én azt mondom: rohadtul nem mindegy, ki kering veled egy lakásban, kinek a közönyös arcát és telefonnyomkodását kell nézned, ki fog belekötni abba, ha vásárolsz valamit, kinek a játszmáit végigasszisztálnod, kivel van az ímmel-ámmal szex, és kivel kell kiegyezned, hogy hozza el az iskolából a közös gyereketeket.

Én ugyan nem állítottam soha, sem a blogon, sem direkt, sem sugalmazva, hogy a teljes emberi személyiség állapota és közérzete a párkapcsolata minőségétől függ. Esetleg azok vontak le ilyesmit a szavaimból, akiknek a teljes személyiségét és közérzetét erodálta már az, amiben élnek. Akiknek már nagyon szar, és meghasonlást okoz az együttélés egy idegennel.

Nem, a párkapcsolat nem minden. Én sok társ nélkül élő, teljes életű embert ismerek. Jobban jár, aki nem forszírozza a társtalálást, nem törik bele a nem elég jóba, hanem vár és válogat, hagyja megtörténni majd azt az eljövendőt – lelkét, várakozásait méltatlan próbálkozásokban el nem rongyolja.

Olyanokat is ismerek, akik a nem kielégítő kapcsolatukban megmaradtak elég jó állapotban, színesnek, izgalmasnak, szabadnak. Igaz, ők kettős életet élnek: vagy valami nagy projekttel, hobbival, belső, eltitkolt világukkal, vagy másik partnerrel vonulnak ki abból, ami élhetetlen, idegen. Mindez, tehát az ő sikeres kivonulásuk nem ad választ arra, hogy akkor miért van összeláncolva két ember – ahogy ők megélik a teljességet, az nem más, mint ártalomcsökkentés, vagyis: a párkapcsolatuk nem tölti be a szerepét, csak úgy maradtak. Van ilyen. Néha el kell fogadni, lenyelni a békát. De attól még béka. Most arról beszélek, aki azt magyarázza, hogy az nem is béka. (Királyfit nem kell lenyelni, bajos is.)

Sokan nem is tudják, hogy minden pillanatban önazonosnak lenni, az mekkora repítő erőforrás. Azt látom, hogy aki benne van, tehát van kapcsolata, annak a személyiségét, létezését, jövőképét, fejlődési esélyét nagyon is meghatározza, milyen az a kapcsolat.

A rossz vagy nem elég jó párkapcsolat, a nem illeszkedés, a nem őszinte viszony, a terhekkel telipakolt, egyenlőtlen létezés lehúz, altat, befed. Onnan nincs kilátás kies tájakra. Bár a másik messze van benne, mégsincs tér, hely mellette fejlődni. A matematika kíméletlen: nincsen elég energia, erőforrás, életkedv, és minél reménytelenebb a szabadulás (mert erősen megfogadtuk valaha, vagy a másik állítja, hogy jó ez nekünk így, vagy mert nincs lakás, vagy mert jogi patthelyzet van, vagy mert szentségi a házasság, vagy mert mi lesz a gyerekekkel), annál nagyobb mínusz ez. Főleg ha a reménykedő fél (akinek baja van) még mindig nem vonult belső emigrációba, hanem kognitív disszonanciáját csökkentendő újra és újra próbálkozik, magyarázza magának, hogy ez miért jó így. De hát a lélek kiált, a lélek, az olyan. A matematika nem valami kreatív terület: mínuszban vagyunk, fogyunk. Nincs benne elég, nem is lesz. Vannak más területek, lehet megélni az örömöt másban, lehet katartikusakat beszélgetni barátnőkkel, zseniális filmeknek örülni, de sokszor annyira felőrli az embert, hogy az elsődleges Társa nem társ, hogy azok is olyan szürkék valahogy.

Aki ilyenben él – és most nem a minden kapcsolatban jelen lévő, megoldható, a megoldás szándékával kezelt problémákról beszélek, hanem a megoldhatatlanról és az elmondhatatlanról –, azt lehúzza a kapcsolat, és nem csak a bántalmazó, ízekre törő kapcsolat, hanem a közöny, a hiány is. Aki ilyenben él, az naponta éli meg a kudarcot és a diszfunkcionális dolgok mélységes szomorúságát: hogy valami, ami arra van, nem akként működik. Elégtelennek érzi magát, nincsen eleven interakció, bizalom, kompromisszumos a szex, vissza kell nyelni a mondatokat, alakoskodni kell a gyerekek előtt, időzített bombák vannak egy szupermarketben töltött negyedórában is. Lelkierő kell a hétköznapokhoz, örökké gondolataink és feladataink fedezékébe kell vonulnunk. Aki ilyenben él, azt átitatja a párkapcsolatbeli énjének megítélése, a társa véleménye. Definiálja az, ahogy a társa szemében visszatükröződik. És rossz fejnek, inadekvátnak érzi magát, akkor is, ha nem bántják, csak sóhajtoznak vagy szomorúak mellette.

Ti ismertek olyat, aki problémás kapcsolatban él, és vonzónak, jónak érzi magát?

Önáltatásnak tartom a címbeli állítást. Trükkös, mert bölcsnek és szuverénnek hangzik. Azok mondják ezt, akiknek nem elég jó a kapcsolatuk, és nem is hiszik, hogy jobb lehet. Tépik néha a szájukat a feleségek, amikor túlcsordul a pohár, eltűnődnek a blog éles mondatain. Próbálnak reformokat bevezetni, épnek maradni, jógázni, örömöket lelni, saját időt, jobb alakot, de ez nem segít a kapcsolaton, amelyben ellenséges a csönd. Amelyben a másik készpénznek veszi a társát, elvárásokat kommunikál, elzárkózik, tévhiteket és tulajdonításokat mantráz, a másikra tolja a nehezebbet.

Ha egy nő egymaga cipeli a kettőre méretezett, kétszemélyes döntésből következő terheket, vagy téves elképzelései voltak a saját teherbírásáról, és folyton azt hallgatja, hogy de ezt vállaltad, tudod, hogy…, a másik kifogásait, kedvetlensége, távolléte, fáradtsága megideologizálását, vagy ha a másik nem válaszol, akkor a napi létezés annyi energiát elvon, hogy nem lehet kiteljesedni máshol sem.

Akinek nagy reményei voltak, s azok csalattak meg, mindaz, amit a maga szerepéről, igényeiről, az együttműködésről, közös feladatokról, az érzelmi kapcsolódásról, szexről hitt; akinek a párkapcsolata, az elsődleges, mindennapos hazaérkezése, valakihez szólása, lepedőre bújása már nem stimmel, az mindenestül rosszul szokta érezni magát, és nem tud még rálátni se a párkapcsolattól független önmagára, nemhogy azt erősíteni, építeni tudná. Mindez bénítja más örömeiben is – ha vannak is ilyenek, legfeljebb menekülésnek tűnnek. Az önépítése magány, protestakció, mert az igazi baj az, hogy megoszthatatlan a lélek.

A lüktető párkapcsolatban nem helytállni kell. Sokan azt hiszik, a párkapcsolat nem is több, lényegében közös meló, kenyérkereset, gyereknevelés, ház körüli teendők, valamit párként való fellépés a környezet tekintete előtt. Ez azért van, mert elképzelni sem tudják, milyen az az igazi. Mert elrontották, nem figyeltek, beleszürkültek, nincsenek már ilyen igényeik. Attól még szeretik egymást és sok szép emlék van, meg mégse olyan rossz ez, meg persze máshol még nagyobb a szar… így nyugtatgatják magukat.

A lüktető párkapcsolatban megosztod önmagad a másikkal, és egymást építitek. Közösek az örömök, nem lep el mindent a neheztelés, a kimondatlan és a kimondhatatlan. Abban a kapcsolatban, amelyben megéri vállalni a monogámiát és a problémákat, tudsz a másikról, tudsz önmagadról, és nem kell félned, hogy lát téged, hanem örömmel és természetszerűleg mutatod meg magad, és a másik örül neked.

A lüktető párkapcsolatban elemien, mindenestül jónak érzed magad, mert ilyennek látod magad az ő szeme tükrében, és örülsz, hogy az lehetsz, aki mellette lettél. Nem azért visel el a másik, mert áldozatkész, és nem is azért, mert hálás neked, hogy segítettél neki, kitartottál mellette, valamint szép gyerekeket szültél neki. Hanem azért, mert jó vagy, jó lehetsz neki naponta, úgy, ahogy vagy, és aszerint is, akivé még mellette válsz. És ezt a jóságot, igenis, jelentős részben a másik tekintete, simogatása, a belőle csöpögő lelki tápoldat biztosítja. Az is építő, hogy békén hagy, nem véleményez, nem rosszallja (kontrollálja a szavaival) minden tettedet.

S ha nincs ilyen tekintet, talán jobban járunk, ha nem is nézünk senkire. Ha meg ott áll merőn, akkor inkább behunyjuk a szemünket.

A házasság olyannyira egymás basztatása lett e jelen, torz kontextusban, hogy sokaknak elképzelhetetlen, milyen lehet basztatás nélkül az élet. Milyen az, amikor szeret és örül neked, nem elvár és nem vesz magától értetődőnek. A klíma, amelyen a ritka növény, a boldogság nő, ilyen: lehetsz, aki vagy, aki lennél, nőhetsz benne, és nem kell titkos pótcselekvéssel gyógyítgatnod a kapcsolatban szerzett sebeidet. Ez a boldogság előfeltétele annak, hogy kiteljesedj, innen lehet még jobbá fejlődni, bűntudat nélkül, lendülettel. Ez a párkapcsolat értelme. Azért írok ilyeneket ilyen svunggal, mert én ezt megéltem.

Igen, a párkapcsolat nem szanatórium, és mégis meggyógyulnak benne az emberek.

Honnan tudom mindezt? Onnan, hogy elmesélik. Onnan, hogy toporognak, szarul néznek ki, nem hisznek magukban. Onnan, hogy félnek az élettől.

Onnan, hogy azt is elmesélik, hogy meglépték – törpe kisebbség –, és mennyire megkönnyebbültek, milyen egyszerű már minden, és hogy olyan életük lett, amilyet korábban el sem tudtak volna képzelni. Csodálatos, szárnyas új élet.

A többiek meg rágódnak, utálják magukat, és nem látják fényesnek a jövőjüket. És viselik. Mállik, morzsálódik a minőség, folyik el a semmibe a rengeteg jóakarat és remény, telik el az élet. És mivel ez társadalmi méretekben megy (nem lecserélni kell, hanem megjavítani, valamint a lángolás elmúlik!), rendszerszinten is simán beoson a visszaélés farkasa.

Néha azt mondják, azért nyomasztó a blog, mert olyan erősek a szavak, annyira eltalálja őket, hogy azt érzik: nekem meg kell felelni, családot robbantani. Hogy ez volna itt a vizsgatárgy. Pedig mi itt nem az egyes életekről, hanem a dolgok működésmódjáról beszélünk. Én aztán nem várok tőletek semmit, sem egyesével, sem személytelenül. Ti kattintottatok ide, és ti mondtátok, hogy nektek szar. Én boldog szerettem volna lenni, az is lettem, és az eközben szerzett élményeimet mondom el a blogon. Eredetileg nem volt bírálat, tényleg magamról meséltem, de most már reagálok, azokra, akik az eredeti mondataimat támadják, engem tartanak túlzónak, miközben világos nekik is, hogy nem jó, amiben élnek. Gyanítom, az gondol engem túlzónak, aki itt a blogon előbb megdöbbent: milyen pontos! milyen igaz!, aztán töprengett, aztán megpróbált változtatni, beszélgetni, aztán kiderült, hogy reménytelen, mert óriási a labirintus, és ennyire van már benne sötét. Mert makacsok az érdekek, beidegződések, függések, és az emberek önmaguk ellenségeivé válnak. És akkor azt bizonygatja, hogy nem is olyan szar, és nincs mit tenni. Néha tényleg nincs mit tenni. De az önáltatás nem oké, hogy akkor nincs is ezzel baj. De, van. És a kognitív disszonanciát (“amiben élek, az szar”) el kell tudni viselni a gondolkodó embernek, akiben valahol mégis ködlik a jó. Az sem mindegy, mi van a gyerekeink előtt elsődleges példaként.

Nekik jobb lett volna, ha nem is kezdenek ilyesmin gondolkodni? Nem tudom. Gondolkodtak ők előtte is. És fognak, úgyis, mostantól mindig, újra meg újra, egész életükben. Mert mennek az évek, és mert a lélek kiált.

(megjegyzés: az akadémiai helyesírás szerint a mégsincs külön írandó, de én azt nem bírom elviselni, pedig az Osiris szerzője levezette nekem az okát)

277 thoughts on “nem a párkapcsolat minősége határozza meg az életet”

      • Igen, érzem. Meg azt is, hogy örülök annak, hogy jó, akinek jó.
        És annak is örülök, hogy ezek le lettek írva, még ha keményen is. Nagyon tetszik, és erőt ad ez az írás.

        Engem lelkesít. Tudom, hogy sokaknak viszont húsba vág.

        Remélem, nem sértettem meg senkit.

        Kedvelés

      • Bocsánat, elgondolkodtam, talán a lelkesedésem bántó mások számára. Ha úgy érzed, nem idevaló a komment, kérlek, töröld. Köszi.

        Kedvelés

      • úgy négy hete még gyomorszorítással olvastam az ilyeneket, és fel is tűnt, hogy ó, basszameg, mennyi ilyen írás van itt manapság. most boldog elégedettséggel, hogy na, éva, írj még ilyeneket, hmm, igen. egy ideje utáltam már ezeket a mondataidat, mert húsbavágtak, hogy aszongya, ugye
        “Onnan, hogy azt is elmesélik, hogy meglépték — törpe kisebbség –, és mennyire megkönnyebbültek, milyen egyszerű már minden, és hogy olyan életük lett, amilyet korábban el sem tudtak volna képzelni.”
        most meg, ahogy írja itt más is, lelkesítenek. most ugye arra következtetnénk, hogy volt egy rossz kapcsolatom, és kiléptem belőle. na, hát egyáltalán nem ez történt. egy napon majd comingoutolok itt (nem, nem jöttem rá arra sem, hogy meleg vagyok.). most még nem azért nem tudok, mert ilyen kis titokzatos vagyok, hanem azért, mert nézek fel az égre, és sírok, hogy istenem, hogy adhattál nekem ilyen boldogságot, hogy érdemelnék ilyet éppen én…(nem, nem volt vallási megtérés sem, bár ha ez így megy tovább, a végén még, ugye.) és akkor még nem lehet elmondani, mert úgy feszít, hogy hogy történhet velem csoda, hogy igazából nem tudja az ember ép mondatokban leírni, mert akkor mindig annyival ócskább lesz, mint ami összevissza kalapál az agyamban.
        hát, legalább ennyit le kellett írnom, amúgy elnézést érte.
        de azt tudom mondani, hogy ezek az írások kibaszottul validak, és baromira tudnak fájni akkor, amikor éppen húsbavágnak. nagyon megértem, amikor valaki felemeli a kezét, hogy kösz, de á nem, hülyeség, hagyjatok ezekkel. örökre meg is fogom érteni, mert ismerem.

        Kedvelés

      • megtettem. és megjött a csoda is. csak hát nem egészen azt, amiről itt szó van, jelesül, ez itt arról szól, hogy szar a kapcsolat, és te kilépsz belőle. de elágazhat az ember élete egy kicsit más irányba is, és más az az egy nagy lépés. baszott hülyén hangzik, hogy nem írom le, de egyszerűen nem tehetem, még nem. de gyanúsan itt fogom először.

        Kedvelés

      • Nem értem, de nem is találgatom. Majd mesélj. Örülök mindenesetre.

        Az én történetem sem rajzolódik ki innen, azt ne higgye bárki. Hogy mi van velem, azt A Nagy Blogpofáraeséstől kezdve többet nem mesélem el, sőt, szándékosan ködösítek, ellenben megírom a tipikusat mindenből.

        Én nagyon mély belső meggyőződésekkel írom ezeket, de nem most kezdtem a témát. Én is ismerem ezt, kilépő oldalról. Nagyon nehéz volt, de az irány nem volt kétséges. Nem lehet valami mások számára is legitim, külső okra várni, bőven elég az, hogy “ez nekem szar”, és “én komolyan veszem magam az egyetlen életem”. Persze meg is büntettek érte azok, akinek minimum húsz monokli meg látványos alkoholizmus kellett volna, hogy ne engem ítéljenek el, amiért elmenekültem.

        Ugyanakkor mélyen megértem a maradókat, mert olyan sorsok és tényezők vannak, amilyeneket a kis unatkozó agyunkkal el se tudunk képzelni, úgyhogy ne is ítéljünk reflexesen.

        Én az elmúlt hetekben sokakra haragudtam, akik az ilyen helyzeteket az én szókimondásomon, élességemen felbuzdulva, azt mintegy viszonozva egy-két mondatban elintézték nagy könnyedén-magabiztosan, és úgy csinálták, hogy én érezzem magam minősítve, elvárásokkal bombázva, miközben a poklok poklát éltem át. A kommentekben is volt erre hajlam, nagy óvatosan, általánosan, de azért célozgatva, és ezt nem tudom megbocsátani.

        Igen, azt gondolom, nekem szabad, nekik nem, mert én árnyaltan látom a dolgokat, sokat érlelem, figyelem, és mert tényleg nem egyes emberekről írok, hanem tendenciákról, tipikus történetekről, érzésekről, közös élményekről, hát rólam se mondjanak ítéletet.

        Szokott kételyem lenni amúgy, hogy nekem igazam van-e, vagy csak kényelmes ez nekem a megmondó póz, és elsodornak a saját szavaim, és túlzok mások rovására, Ez ciklikusan van, és olyankor mindig jönnek új élmények és felismerések, és mindig pofán csap, hogy úristen, persze, mennyire, hát hogy is hihettem, hogy nem, hát hazudnak és félnek az emberek, pedig ezek egyszerű dolgok, hogy én pl. nem akarok beletörni a szarba, nem kibírni akarom az életet, és nem akarok hazudni, és nem javasolnám ezt másoknak sem, ha engem kérdeznek, és nem, nem én vagyok a torz.

        Kedvelés

      • “Persze meg is büntettek érte azok, akinek minimum húsz monokli meg látványos alkoholizmus kellett volna, hogy ne engem ítéljenek el, amiért elmenekültem.
        Ebben nem vagyok olyan biztos azok után, hogy olvastam, van akinek a törött karral menekülés is, amolyan az “asszony lelépett”-nek minősül 😦

        Kedvelés

      • “A lüktető párkapcsolatban megosztod önmagad a másikkal, és egymást építitek, közösek az örömök, nem lep el mindent a neheztelés, a kimondatlan és a kimondhatatlan.” – Én innen kezdtem sírva olvasni. Nem is tudtam, hogy ezt gondolom. Köszönöm, nagyon.

        Kedvelés

      • Álmodik a nyomor!!Nincs tökéletes megoldás,s tökéletes kapcsolat sem.Mindegyik elromlik előbb-utóbb,ne áltassuk magunkat.Az élet nem is arról szól,hogy mindég mindennek tökéletesnek kell lenni,s csak úgy élhetünk!Nagyon nem birom azt az un.útkeresést,meg önmegvalósitást.Hülye maszlag mind!Éld az életed,aztán jön ez is,meg az is,csupán élni kell az adott lehetőséggel.Elvégre én már lehetek “bölcs”is több,mint hét X-el a hátam mögött.

        Kedvelés

      • Szervusz, Izabella, köszönöm a tanácsaidat, megfontolom őket. Tudod, én jelenségekről írok. A házasságom csodálatos, lüktető, eleven volt, de megözvegyültem. Az a gyanúm, hogy aki ilyeneket mond, el sem tudja képzelni sem azt, hogy milyen gazdag és csodálatos a szuverén élet, sem azt, hogy eben neki része lehet, ez neki is “jár”, tehet érte.
        Ajánlom ezt a bejegyzést:

        a lángolás elmúlik


        Kérlek, fogalmazz egy kicsit nyugodtabban és árnyaltabban, ha szeretnél itt kommentelni! Köszönöm. Az életkor nem valid érv, sajnos, ez kellemetlen. Sokszor a hatéves lányomnak is igaza van velem szemben.

        Kedvelés

      • “én pl. nem akarok beletörni a szarba, nem kibírni akarom az életet, és nem akarok hazudni, és nem javasolnám ezt másoknak sem, ha engem kérdeznek, és nem, nem én vagyok a torz.”

        Kedvelés

      • Tisztelettel: a kor nem érv. El lehet lébecolni 70 évet és lehet élni 20 évben is.
        Az útkeresés és az önmegvalósítás mindenkinek joga.. sőt.. kötelessége.
        Igenis létezik tökéletes kapcsolat.

        Kedvelés

  2. Szeretném tudni, hogy most, amikor ebben a beteg párkapcsolatban benne vagyok ezerrel és (de?) közben elkezdtem építeni az életem, határidőkkel, hogy mikor lépek ki, most hazudok-e magamnak…
    Minden úgy lett szervezve, tervezve, hogy én a mosogató, ő a pénzkereső és nekem nincs hova és nincs miből. Akkor én most tisztességtelen vagyok, ha felismervén a dolgokat, a háttérben építeni kezdem a hovát és mibőlt és közben hazudom amit hallani akar? És mikor meglesz a hova és miből akkor borítok? Vagy gyáva vagyok és megszoktam már ezt a rosszat? (béka és langyos víz) Tényleg nem tudom.. ti se.. de a remény nélkül, hogy képes leszek rá, nem elviselhető az életem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szia.
      Magadnak nem, neki. Azt teszed, amivel a legkevesebb szar zúdul a nyakadba. Szarmentességedre nagy szükséged lesz a jövőben. Ilyen értelmű tisztességet kár várni maguktól, mert önmagunk ellenségei leszünk. Azt tudod csinálni, amihez erőt érzel most magadban, tudod te jól, mit és miért nem mondasz el. Én is titokban szerveztem az életem, amikor tíz éve ebben a helyzetben voltam, de amikor megtudta, mert kinyomozta, nagyon dühös lett.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Két évet adtam ennek.. remélem kevesebb lesz. Könnyebb lenne, ha valahogy belátná a férj, hogy nem működünk.. és ha többet keres, tisztálkodik, partner lesz beszélgetésekben akkor se fog. Könnyebb lenne, ha egy picit “okosabb” lenne..
        Kurvának érzem magam.. régen is így éreztem, jobb azért kicsit.. most épül a gerincem, mert az első és legfontosabb elhatározásom volt, hogy nem áltatom sem magam sem őt. “Nem, nem volt jó. Nem megyek anyádékhoz mert rosszindulatúak, Nem eszem húst. Nem érdekel ezügyben a véleményed, Én döntöm el, hogy tanulok-e tovább” Viszont “hagyom magam” hogy ne legyen cirkusz. Meghallgatom a hülyeségét pedig legszivesebben szájba vágnám. Úgy teszek mintha beletörődtem volna a holtomiglanholtodiglanba.. pedig nem.
        Nem emelem föl a hangom, nem cirkuszolok, át lépek rajta és szánalmat érzek iránta, mikor hagyom magam. Nézem az arcát és az jár a fejemben, hogy tulajdonképp mindegy mikor lépek, ő beledöglik, mert ő erre van berendezkedve, ilyennek képzeli az életet.. ostoba.. szánalmas..
        Szinte előre tudom a szavait, előre látom a próbálkozésait, s ha céltalan akkor majd mocskolódását is.. és mosolygok.. most is ahogy ezt írom. Minden nappal, minden lépéssel közelebb a célomhoz, egyszerre bosszú, elégtétel és új kezdet. 18 év apámnak, 18 a férjemnek és most jön az én legalább 36 boldog, aktív, termékeny évem amikor igenis megállok az Andrássy úton és bámulni fogom a házak homlokzatát ameddig kedvem tartja 🙂

        Kedvelés

      • “mindegy mikor lépek, ő beledöglik”
        De ehhez neked mi közöd? Nem a dajkája vagy, sem a pszichiátere. A te életed a te dolgod, az ő élete meg az övé.
        “Kurvának érzem magam.. régen is így éreztem, jobb azért kicsit” Miért? Fenét. Úgy van, ahogy Éva mondja: kinek legyél fontos, ha nem magadnak? (Mert neki láthatólag nem te vagy fontos, hanem az, amit ő kap tőled.)

        Kedvelés

      • igazad van. Mégis, úgy érzem tartozom.. tudom, hogy nem, hisz én mindig többet tettem bele a kapcsolatba.. magamat.. ő meg a pénzt (nem gazdagság,, egyszerűen csak anyagilag normális szinten ellátja a családot.. csak anyagilag) Mindig, mindenhonnan, még nőktől is azt hallom, hogy “dehát életedben nem kellett dolgoznod”.. ááá egy szekérderék gyerek kihordása, megszülése, ellétása nem munka.. az kizárólag öröm-boldogság.. illatos pelenka…

        Kedvelés

      • Szorítok neked. Tudom, hogy milyen nehéz ez és mi az, amit érzel. Lassan el fog ez is múlni. Még az is lehet, hogy nem kell két év, hamarabb is léphetsz. Bár úgy lenne! 🙂

        Kedvelés

      • “dehát életedben nem kellett dolgoznod”
        Nem csak az az elkeserítő, hogy csak a fizetett munka számít a MUNKÁNAK, hanem, hogy ez annyira elfogadott lett a mai társadalomban (abban, amelyik azonnal összezuhanna, ha mostantól senki nem lenne hajlandó ingyen dolgozni), hanem, hogy képesek ezt szemrebbenés nélkül, a reggeltől-estig otthon güriző nők képébe is mondani.

        Kedvelés

      • Ja. Apám is ezt csinálja az élettársával, aki két kisgyerekkel (egyik már iskolás) van otthon már nyolc éve, és aki őt is kiszolgálja minden téren.

        Kedvelés

      • Az apró nemekkel kezdődik, abból kinőnek a nagyok és végül a világfelforgatók. Úgyhogy ez már biztató 🙂

        Kedvelés

      • jajj ezen a “zizén” sose tudom, hova szóljak hozzá, hogy jó helyre kerüljön. 🙂 Blaci: TUDOM. 🙂
        Alexa, nekem már az első NEM is világfelforgató volt.. emlékszem a képére.. “NEEEM???!!!” 😀

        Kedvelés

      • Úristen, nekem apám volt ilyen, nem lehetett neki ellentmondani, egyből vérben forgott a szeme. Húszéves lehettem, amikor először egy fiúval közöltem, engem egyetlen férfi fenyegethetett és üthetett meg életemben, az apám. Most már ő se persze. Nagyon ki vagyok hegyezve az ilyen férfiviselkedésre, csírájában fojtom el és/vagy lépek.

        Kedvelés

      • azt hiszem, mikor legbelül elkezdünk elhatárolódni, az az első lépés. nekem kicsit sokkoló is, meg az is, hogy úgy érzem, onnan se visszaút, se megállás, de mégis lassú, és nehéz. egy a cipőnk… de jó volt olvasni, hogy nem csak én.. és igen, nem volt jó, és hiába zuhanyzik egy éve minden nap, húsz év mocskát nem lehet levakarni.

        Kedvelés

    • Ha vigasz, én ugyanígy vagyok. Szemre nem változtam, minden megy a napi rutin szerint, bár szerintem jóval ingerültebb vagyok, és talán azt is érzi hogy távolodom, így annyira piszkálni nem mer. Nekem egy komplett gazdaságot, tucat macskát, 10 lovat, rakás miegyebet kell költöztetnem, szervezem az új életet fű alatt, ezerrel. És ha tiszta a menekülőút, akkor hadd szóljon. Elég volt, tényleg. És egy pillanatra nem érzem magam szemétnek emiatt. Pedig az én (mit írjak? párom? rég nem az.) szóval együttélősöm ráadásul a bunkósága, félrekefélése, élősködése mellett még beteg is. SM. Vajon mit kapok majd a rokonságától? Borítékolható.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem nem csak a rokonság esik majd..
        Muszáj egyszerűen muszáj ezt befejezni.. beteg dolog így élni.

        Minden jót kívánok és drukkolok neked Alexa.

        Kedvelés

      • Ó én is neked, és jó hogy itt vagy, én is itt jöttem rá hogy nem vagyok magányos zombi a sötétben, tök jogosan szeretnék úgy élni, hogy ne utáljam majd’ minden percét. Ez alapjog.
        Ölelés neked, gondolok rád 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon nagy dolog, hogy egymásra találnak a sorstársak, és talán erőt merítenek egymásból.
        Az döbbenet, hogy az vágyálom, hogy valaki, aki szexuálisan közeledik az ember felé, tisztálkodjon… és nem először írja kommentelő.

        Kedvelés

      • Ezt én is ismerem, a fogmosás kb. 6 éve maradt el. És úgy éljek, azt hittem, hogy ez ha nem is normális, de mégis elfogadható. Nekem cápa fogsorom van, fehéren, hiánytalanul, hisztérikusan ápolva, és mégis elnéztem. Igaz, pont ennyi ideje szoktam le a csókról.

        Kedvelés

      • Alexa: szerinted mi kell ahhoz, hogy egy ember 6 évig nem nagyon mossa a fogát? Ennyire gyűlöli magát?
        Általánosságban: Rengetek ember írja itt, hogy a párja a szörnyeteg, vagy csak bunkó, érzelmi analfabéta, önző és még sorolhatnám. Ezek a panaszok értelmes, őszinte, okos emberektől jönnek.
        Nem értem, hogy miért megy hozzá valaki ezekhez a férfiakhoz. Megváltoznak a házasság alatt ezek a pasik? A nők nem láttak a szerelemtől? Elvárások? Nem értem, tényleg nem.

        Kedvelés

      • Csak a saját tapasztalatomat tudom mondani: Eleinte mosott fogat, de sose mert ő akarta, hanem meg akart felelni nekem. Aztán természetes lett hogy vagyok, meg jó az úgy, magyarul igénytelenség. Minek tekerjen?

        Az én sorsom nagyjából azért fordul(hatott) így, mert egyrészt fogalmam se volt arról, hogy milyen egy normális kapcsolat, én azt hittem hogy a mindennapok valahogyani ledarálása a cél, meg hát ez így szokás. Másrészt nem volt annyira szar, csak módjával, azt hittem, én vagyok hárpia, nekem kell változni, toleránsabbnak lenni. Elég lassan is romlott, nem pikk-pakk, de ha a mostani helyzetbe kéne belépnem, hát tudod mikor. De közben kiépült egy rutin, egy kerete az életnek, a tanya, a minden, egyre nehezebb lett volna váltani, bíztam benne valami homályos módon, hogy valami történik, valahogy jobb lesz. Nem lett.

        Kedvelés

      • Mennyire furcsa ez.. lentebb írja Sára (oda nem tudok válaszolni) “Nem értem, hogy miért megy hozzá valaki ezekhez a férfiakhoz.”
        a saját példámat tudom mondani.. én otthonról menekültem, érzelmileg zsaroló apától.. sok évig fel se tünt hogy pl nem mos fogat.. vagy hogy csak és kizárólag reggel zuhanyzik.. igen.. minden este mosdatlanul fekszik le…

        engem ennél sokkal jobban zavar az, hogy hogyan képes valaki kihisztizni a szexet.. kizsarolni.. én, ha azt érezném, hogy nem kívánnak, soha nem aláznám meg magam azzal, hogy szexért hisztizek.. nem értem..

        Kedvelés

      • Csak este nem? Én már átéltem heti egy mosdást is 🙂 Szerintem fel se tűnik nekik. A hiszti meg azért van, mert jár neki. Szerinte. Kapcsolatban él, ergó jár a vacsi, szex, minden.

        Kedvelés

      • “Nem értem, hogy miért megy hozzá valaki ezekhez a férfiakhoz. Megváltoznak a házasság alatt ezek a pasik? A nők nem láttak a szerelemtől? Elvárások?”

        Én a magam részéről (mert ezeket a kérdéseket utólag én is feltettem magamnak) úgy gondoltam, ennyit érek. Nekem több nem jár, vagy mi.
        Nem sok sikerélményem volt addig az életben, s ebből azt szűrtem le, hogy nem vagyok sem különösebben szép, sem különösebben okos, “hasonló a hasonlót” vonz alapon találtam meg “a foltomat”.
        Azért felvillanások akkor is voltak; sejtések, hogy talán mégsem egészen így van, de nagyon legyengültem már akkorra.

        Kedvelés

      • Alexa, Amarant, Válaszút! Üdv a klubban, drukkolok! És szívesen hallanék a részletekről, kinek hogy. Én is próbálom a magamnak tetsző életet élni, – majd két év múlva, de most is, amikor lehet, mert nem szeretem a hosszú távú terveket. A jelenidőben kell élni. A zuhanyozás nem elég, a kádat is ki kell mosni!
        Ölelés

        Kedvelés

      • Sőt, a WC-t is (akkor még az is lehet, hogy rájön: nem buzi, aki férfi létére ülve pisil, csak szokott takarítani).

        Kedvelés

      • Hú, akkor én beleválasztottam a jóba, mert az anyukám férjén kívül nem ismerek olyan férfit, aki ne ülve pisilne. Mármint otthon. Idegenben én se ülve, hanem “pisíelek”.

        Kedvelés

      • Igen, az. A doki szerint ez (is) magyarázhatja a személyiségváltozást, készüljek fel gyengébb-erősebb pszichózisra. Alig várom. Jézus.
        A családom, barátaim mindenben mellettem vannak, és itt pár sorsot olvasva azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok velük 🙂

        Kedvelés

      • Hú, hát remélem, a rohamok fellépte előtt le tudsz lépni! ÉS hogy sok segítséget is kapsz hozzá.

        Kedvelés

      • A fenti kommentedre: tökéletesen értem, béka a forró vízből kiugrik, de ha fokozatosan melegítjük a vizet, akkor megfő.
        Az zavar, hogy nem tanuljuk meg, hogy mire kell figyelni. Milyen dolgokra mondasz azonnal nemet. Mikor menekülsz. Kellenének lámpák a fejekben, amik kigyúlnak és riasztják az embert.
        Tehát, fuss, rohanj, hátra se nézz! Drukkolok!

        Kedvelés

      • Baszki, tegnap éjjel kaptam az arcomba egy kedves baráti párról, három gyerekkel, hogy a férfi sm-es lett, és a büdös ribanc nőstény, aki szült “neki” három gyereket, mocskos módon otthagyta. Én meg elkezdtem kérdezgetni, hogy akkor hogy is volt ez? Ja, kiderült, hogy késsel ment a gyerekeknek. Úgyhogy kösz a referenciát.

        Kedvelés

  3. Hát, talán ostobaság, de szerintem kell az a pofon, amitől felébred az ember, hogy ezt így nem. Fizikai, vagy lelki, de ébresztő. Mint írtam régebben, nekem most az volt a pofon, mikor a fejem felett lebegett: nem lesz harmincharmadik szülinapom. Az életem hirtelen túl rövid lett, és tudtam: ha fél év, van időm elbúcsúzni. Ha mégis csak egy fordított működés érdekes tünete, fél év alatt lezárom a házasságomat, lesz ami lesz. Szerencsére csak a szervezetem van rosszul bekapcsolva, így egy negatív gyomor és bélrák szűréssel a kezemben újra sütni kezdett rám a nap. Az első (akkor igazából a sokadik verés) ébresztő pofon az fizikai volt: kamasz lányom apjától kaptam, 8 hetes terhes voltam akkor. Harmadszor mentem vissza, akkor azért, mert a gyerekét vártam. Többet nem emelhetett rám kezet, mert végleg eljöttem. Remélem, nem kell több pofon, és jó úton vagyok most már!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. van az úgy, itt a blogon, hogy csak áll az ember lánya, és meredten bámul a tükörbe. aztán kiabál, sír, elfordul, összetöri a tükröt. de a kép, az a pillanat, a megvilágosodásé örökre a retinára ég, és lehet időlegesen szemet hunyni, elfordulni… de … valami megváltozik.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • csak úgy mondom, jövő héttől ismét sárkány leszek. nem, nem a válás még húzódik, de már nem érdekel. visszaveszem a nevem. mert az vagyok én

        Kedvelés

      • Én szeptemberben beadom a névváltoztatási kérelmet. A nagymamám nevét veszem föl. Egyetlen példaképem. Apám nevét nem akarom viselni a férjemét mégkevésbé..

        Kedvelés

    • Nekem az első ilyen élmény Csernus egy mondata volt az egyik könyvében.. falhoz vágtam és vonyítva sírtam.. igaza volt.. onnan kezdődött el az az időszak az életemben, amikor már tudtam, hogy hazudok magamnak, de még nem tudtam, hogy an kell nemhazudni.. és ennek már hány éve.. és még mindig azon kapom magam, hogy kenem a kakit csokival…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. Évekig kiabált a lélek, de léptem, mit léptem, ugrottam… és most, hogy is meséljem el, hogy a kezdeti sokk után úgy kelni, úgy élni… hogy nincs szorongás, nem sikongatnak ott már bent, hogy ez nagyon nem jó, és ez már mindig így lesz..és, hogy soha nem lehetek már az aki lehettem volna…pedig van három gyerek, meg nyűg, meg baj is…de annyira más ez, van ÉLETEM már lassan 10 hónapja.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. “Mert mennek az évek, és mert a lélek kiált.”
    Annyi minden van ebben, nem is tudom, hol lenne jo kezdeni. Napok ota szomorkodok, nem tudom, hogy pontosan az-e az oka, amit gondolok… es hogy ezt hova irjam? A tegnapit a tegnapihoz kellene.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Engem csak az tudott kilendíteni a nyomorúságos társas magányból, hogy teljesen tudatosan elkezdtem pasit keresni. (Azt akkor nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, ilyen igazi szikrázó, gyönyörűséges szerelem.) Ha nem érkezett volna meg az életembe a kedvesem, egyedül sose lett volna erőm és motivációm, hogy kilépjek.
    A napokban találkoztam régi ismerősökkel, akik a gyerekek apukájával közösen tudtak csak engem elképzelni, és tudom, hogy sokan értetlenül és neheztelve fogadták, hogy “leléptem”. Úgyhogy most elmondhattam az én verziómat, és láttam, hogy ez többeknek nagyon fájdalmas volt – szembesülni azzal, hogy márpedig ezt meg lehet tenni, és lehet még boldognak és sugárzónak lenni. Akik rendben vannak a társukkal, azok értően és támogatóan viszonyultak a helyzetemhez.
    Mélyinterjú, némi bőgés és óriási csöndek a tábortűz körül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Júj, de jól hangzik ez! Szépen írod: szikrázó.

      Ha jól tippelem, hogy a 68 a születésed éve – nekem anyám jut eszembe róla, aki szintén ebben az évben született, társas magányban él, de sajnos semmi motivációja nincsen nem hogy pasit keresni, de legalább eljárni valamerre.. Éli a kis nyugdíjas életét alig több, mint negyvenévesen…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én pl 77es vagyok.. még két éve is azt hittem, hogy ennyi az élet.. felnövünk, férjhöz megyünk, mosogatunk, gyerekeket szülünk és nevelünk és magányosak vagyunk de varrunk táskát, pesztráljuk a gyerekeket, dolgozunk valamit.. mondjuk állunk a cba pénztárában 65éves korunkig aztén meghalunk..
        (miért azt mondták a szüleim, hogy tanulj valami szakmát amiből megélsz? miért nem azt mondték, hogy olyasmit csinálj amitől boldog leszel.. miért azt mondta apám, hogy “azt se bánom, ha a ballagásra már nagy pocakkal mész” miért nem azt, hogy akkor vállalj gyereket, ha érzelmileg érett vagy erre…) Azt hiszem a szüleim rengeteg hibát követtek el.. de a legnagyobb hiba amit elkövettek mégis az volt, hogy azt éreztették velem, hogy sietnem kell, hogy gyorsan kell élnem..

        Kedvelés

      • hát basszus, 70es vagyok, és azt hittem, hogy az erotika véget ér a harisnyatartóval a menyasszonyi ruha alatt. 22! aztán házastársi kötelesség.. szülés, szoptatás.. és úgy tűnik, tévedtem

        Kedvelés

      • Én is 77-es vagyok. Anyám 6 évvel idősebb a férjemnél. Mikor hozzámentem, anyám élete egyetlen aranyköpését nyögte ki, pezsgővel a kezében: most már hívhatsz anyukának!

        Kedvelés

      • 🙂 Korban közel állsz az exemhez, én meg alighanem a férjedhez. Anyósomnak volt nálam fiatalabb pasija – ez nem kunszt, exemnél fiatalabb is volt.

        Kedvelés

      • Teljesen jól tippeled a koromat 🙂
        A saját életem fölött állok, kicsit csodálkozva, hogy is sikerülhetett nekem ilyen bátornak lenni? Mert én nem vagyok különösebben merész meg önérvényesítő, sőt, de valahogy a nagy válaszutakon mindig jó felé indultam. Akkor, mikor rohadt önző ribancként azt választottam, hogy nekem mi a jó. Utólag mindig kiderült, hogy ez a körülöttem élőknek is jó volt.

        Kedvelés


  11. a szövege angolul:
    Give me a suite at the Ritz hotel, I don’t want that
    Chanel’s jewellery, I don’t want that
    Give me a limo, what would I do with it?
    Offer me staff, what would I do with it?
    A mansion in Neufchatel, it’s not for me
    Offer me the Eiffel tower, what would I do with it?

    I want love, joy, good spirit
    It’s not your money that will make me happy
    I want to die with a hand on my heart
    Let’s go together, let’s discover my freedom,
    Forget all your prejudice, welcome to my reality

    I’m fed up with your good manners, it’s too much for me
    I eat with my hands, I’m like that
    I speak loud and I’m direct, sorry
    Let’s end the hypocrisy, I’m out of it
    I’m tired of double-talks
    Look at me, I’m not even mad at you, I’m just like that

    I want love, joy, good spirit
    It’s not your money that will make me happy
    I want to die with a hand on my heart
    Let’s go together, let’s discover my freedom,
    Forget all your prejudice, welcome to my reality

    Taken from http://lyricstranslate.com/en/je-veux-i-want.html#ixzz3AMJ5FhcP

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Sziasztok, régóta olvasgatok, írni még nem volt bátorságom (elég időm, kész szavaim, stb.), de ez most nagyon betalált.
    Zaz nagy kedvenc, különösen ez a dala, és igen, a szövege miatt is…
    Ha egy szóban válaszolhatok a bejegyzés címére – nem a párkapcsolat minősége határozza meg az életet -:
    DE.:-)
    Éltem behunyt szemmel tíz évig rossz házasságban, amit csak én próbáltam élhetővé tenni, aztán majdnem szó szerint elvesztettem a szemem világát egy autóbalesetben, ettől ébredtem fel.
    Akkor azt mondtam: vagy jól vagy sehogy….
    És mivel fogalmam sem volt, hogyan lehet és kell JÓL, hát éltem inkább egyedül tíz évig.:-) És már az is jobb volt, ezerszer… egyedül, két kicsi gyerekkel persze nehéz volt, de nem tudom leírni, milyen hihetetlenül felszabadító volt megszabadulni a súlytól, ami egészen addig nem engedett fejlődni. Mert így van, rossz kapcsolatban nem marad energiád másra, mint a minimális kárenyhítésre.
    Végre volt időm és energiám azzal foglalkozni, hogy ki vagyok én és mire van szükségem, nem pedig azzal, hogy a férjemnek mire van szüksége.:-)
    Volt időm és energiám átrágni magam a gyerekkori traumákon, megérteni, feldolgozni őket, elringatni, megvigasztalni magam. Fejlődni. Tapasztalni. Értékelni.
    Tudom, hogy mindannyian mások vagyunk, és mélységesen megértem a félelmeket, mindent, de én is azt gondolom, hogy akiben már felmerült, hogy valami nem stimmel, aki megpróbált változtatni a kapcsolatán, de lepattant, annak valóban nem marad túl sok lehetősége.
    Kínlódás vagy önáltatás – sokszor felváltva, avagy gyökeres változtatás.
    Még nem találkoztam olyannal, aki megtette és megbánta. Olyannal meg nagyon sokkal, aki nem tette meg és megbánta…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szia, jó, hogy írni kezdtél!
      A blogbejegyzések jelentős részének trükkös, önleleplező a címe:
      normálisék
      nekik szerelem nélkül is megy
      eldobják őket
      a lángolás elmúlik
      ki kell bírni
      természetüknél fogva poligámok
      annyira rendes ember
      — vagyis a cím a tévhitet, közhelyet, primitív közvélekedés szerinti állítást emeli ki, így kelti fel a figyelmet, majd ezt leplezi le és zúzza porrá a szöveg.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • igen, megfigyeltem már:-)
        régóta “kukkolok”…
        és szeretem, hogy ugyanolyan “kegyetlen” vagy olykor, mint én szoktam, amikor aztán néznek rám értetlenül, hogy “na de ez nem ilyen egyszerű”.
        pedig de.
        egyszerűnek kellene lennie.

        Kedvelés

    • érdekes, ahogy írod, hogy észrevetted, mire van szükséged… basszus, megkérdezte tőlem egy hete valaki, hogy miteszem szívesen, és rájöttem: NEM EMLÉKSZEM. csak azt néztem, a férjem mit enne, a gyerekeknek mi kell, mi az amit egyáltalán megesznek, ha magamra gondoltam, akkor kb. annyi, hogy jajj, de ne ártson nagyon. és egy teljes hete minden falatnál átrágom, hogy akkor most ezt én vajon szeretem-e. és lassan már tudok válaszolni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • 🙂
        …és még az erőfeszítések voltak érdekesek… mennyi sok erőfeszítést teszünk nap mint nap, milyen sok olyasmit, amihez nincsen kedvünk, de nem is a kedv a lényeg, hanem hogy miért tesszük.
        és ugyanilyen döbbenetes élmény volt, amikor egyszer végiggondoltam, hogy uramisten, mennyi mindent véghezvittem már életemben másokért.
        és mikor esett meg utoljára, hogy valami nehéz dolgot egyáltalán megpróbáltam ÖNMAGAMÉRT..? mikor álltam fel és indultam el valamiért utoljára, amit ÉN szeretnék, ami nekem jó? évtizedekkel ezelőtt.
        pedig ha másokért ment, magamért is biztosan menne, akkor miért nem csinálom?
        és akkor megpróbáltam. és nyertem. és határozottan jobban éreztem magam.
        (és például ennyiben is más egy igazi kapcsolat, mert ott ez már nem kérdés, ott direkt biztatják ám az embert ilyesmire, nem pedig elveszik az önbizalmát és leszívják az energiáit….:-))

        Kedvelés

      • nálam úgy kezdődött. egy tévés vetélkedő.. amit ÉN akartam, aztán fogyás, aztán műtét.. futás, futás, futás, de látod, odafigyelni még csak most tanulok 🙂

        Kedvelés

  13. Maximális respect! Ez nem egyszerűen egy velős összefoglalója rengeteg korábbi gondolatnak, hanem választ ad olyan kérdésekre is amelyek éppen a korábbi írások kapcsán merültek fel. Nagyon kemény, nem csodálom én hogy ezen tanakodtál mielőtt feltetted.
    Amúgy szerintem sem szomorú írás ez csak szigorú. De akkor is így kell elképzelnünk egy működő kapcsolatot ha nem így van minden benne, mert a többi önbecsapás. Az pedig szomorú.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Nagyon ütős, de fontos ez a bejegyzés.

    “A házasság olyannyira egymás basztatása lett e jelen, torz kontextusban,”
    Igen erről lehetne beszélni, hogy miért ennyire ilyen a társadalmunk és a párkapcsolatok.
    Miért ennyire frusztráltak az emberek, főleg férfiak, kizárólag a pénzkeresettől (sok más teher nincsen rajtuk), és miért csak az egyenlőtlen párkapcsolatot tudják elképzelni.

    Én az a típus vagyok, aki nem tud szar kapcsolatban élni. Kiléptem mindig és jelenleg bár dolgozok rajta sokszor, de szerencsére jól működik az életünk. Időközönként kell csak a pasit csiszolgatni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egy barátnőm jár a fejemben, aki éppen állapotos, és egy olyan pasitól, akiről tudván tudja, hogy nem vele kellene élnie, és tegnap egész nap orvostól orvosig rohangált (mert ha valaki terhes akkor 9 hónapot fertőtlenítőszagban tölt) és este hazafelé menet felhívott és azt mondja, a pasija otthon van és majd biztos lebassza, hogy nem teregetett ki, mire én, miért, ő nem tud teregetni? de hát értsem meg, napi 10 órát dolgozik, mondom basszameg, ha basztatni tud, akkor teregetni is tud, azt a leborult…. hááát igen. Az ő szemében én vagyok a Kemény Nő.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mit lehet tenni értük? Vagy hagyjuk, hiszen senki helyett nem lehet döntéseket hoznunk. Szintén ilyen helyzetben vagyok egy barátnőmmel.

        Kedvelés

      • Beszélgetni, ott lenni, amikor kell. Nekem ez menni szokott, és amúgy már volt arra is példa, hogy rosszul ítéltem meg egy helyzetet vagy embert (mondjuk ebben az esetben a barátnőm önmaga fogalmazta meg a problémákat), szóval nemigen szólok bele. Viszont ami nagyon zavar, sőt dühít, amikor ugyanazek az emberek tartanak nekem kiselőadást arról, hogy az én életmódom és gondolkodásom miért hibás. Már ezzel a barátnőmmel is előfordult ez, de tágabb kontextusban is pl. amikor a bántalmazott/elhanyagolt/besavanyodott, ám férjezett nők sajnálják le a szingliket (így is csak ők nevezik az egyedülállókat). Olyankor azért kicsit nehezemre esik empatikusnak lenni.

        Kedvelés

      • Két éve beszélgetünk. Meghallgatom, amikor sír. Megvigasztalom. Javasoltam neki csoportot, amit Kuszing Gábor vezet.
        Néha azonban olyan dühös vagyok, mert semmi nem változik. Mindig azt mondja, hogy még vár, és ha ő jó, akkor majd a jóságával meggyőzi a rosszat.
        Reménytelen….

        Kedvelés

      • Nekem erről a függőségi játszma jut eszembe, amelynek fő szereplői: a Függő, az Üldöző, az Elosztó és a Megmentő. Te melyiknek érzed magad inkább? 🙂

        Kedvelés

      • Képviselőne ! Remélem megkapod így is, hogy nem tudok “alád” írni. Minek érzem magam? Megmentőnek már rég nem. Inkább már fáraszt a dolog, őszintén megmondom. Mintha szeretne szenvedni. Olykor már finoman meg is mondtam ezt neki…..Mártír, amit ő maga néha meg is fogalmaz.

        Kedvelés

      • El is hiszem, hogy fáraszt. Az ilyen barátságok hajlamosak leépülni. Egyébként úgy tudsz alám írni, hogy a felettem lévő első válaszlehetőségre nyomsz rá.

        Kedvelés

      • Basszameg én is dolgoztam napi 10-12 órát “nő létemre” és MELLETTE láttam el a háztartást és még főiskolára is jártam. Rohadtul elegem van ez az Ők dolgoznak alibi szövegből. Hogy mindig e mögé bújnak és mi meg szakadhatunk meg állandóan munka mellet is, otthon is.
        Ismerős ez a barátnős történet.

        Kedvelés

  15. Állásinterjúra mentem ma épp és előtte ezt olvastam az úton. Imádom ezt az írásodat is, de vérzik a szívem, hogy egy kedves barátnőm így él. Elfojtva, megcsalva, szétdolgozva magát, lesoványodva a bánattól, nembeszélve a férjével, aki csúcsszupernagyvezető és elnézi, hogy az asszonya rendezze a dolgokat otthon, ápolja az Ő beteg anyját és éhbérért dolgozzon, miközben ő külföldre jár a babájával.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Ennek most sikerült meghatnia. Itt-ott az elevenembe talált. Amikor kislány voltam, nagy szeretettel tekintettem az emberekre és reméltem, hogy mindenkinek jut élete során egy igaz szó, egy szívből jövő ölelés és egy tábla csoki. A jó kívánság megmaradt, csak már jobban átlátom, hogy mire is van szüksége egy embernek a teljes élethez.
    Nem teljes az életem. A párkapcsolatom ingatag. Nem tudom kezelni a társam őrlődését, nem tudom eloszlatni a gondok sötét fellegét a feje felett, miközben a saját bajaim is nagyokat marnak belém. Nincs meg a játékosság, a könnyedség, amit még a kapcsolatunk elején átvett tőlem és értette, hogy ez jó. Mostanra eldobta, haszontalan. Haszontalannak tart engemet is, mert csak élem a bohém művészéletemet, csacsogok a kedvenc témámról és vagyok. Neki is. Létezik egyáltalán a szeretet, vagy ez is csak egy illúzió mint az isten?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ez is de fontos! Hogy az, hogy éppen nem csesztet napi szinten és néha még kedvesen is szól az nem szeretet.. ” néhány szép pillanat az évekre nem vigasz”
        Mamám de tudta mondani “nem iszik, nem ver meg, mi bajod van???!!!”

        Kedvelés

      • Egy kapcsolatot tudok, ami innen fordult, nagyon, őszinte, szép, boldog kapcsolattá. Nem pont innen: a pasi ivott, de legalább nem itta el a kajára meg csekkekre valót is.

        Kedvelés

      • Ezt nekem is mondták sokan, de magyarázd a vaknak a naplementét. Aztán az egyik legjobb barátom talált egy olyan lányt, akivel ilyen. Csak nézni őket felemelő. Valahogy minőségileg többek lettek együtt mint 2 ember. Mintha egy másik dimenzió lenne. Csodálom és irigylem.

        Kedvelés

      • Nem hiszem, hogy jó a hasonlatod, miért lennél vak? Naplementét még nem láttál, OK, de látni látsz – hogy kilépjek a hasonlatból, vannak érzéseid, érzelmeid, képes vagy a szeretetre, vannak barátaid. Hogy szerelmet nem éreztél, azt nem tudom, hogy beléd igazán szerelmes nem volt pasi, csak ilyen önző egoista idióták, azt olvasom ki a szavaidból, de ettől még sejtheted, milyen az, hiszen azt, hogy a barátaid szeretnek, nyilván átélted már. Persze, sejthető, ahogy egy látó is csak sejtheti leírásból, milyen a naplemente, ha eddig egy ablaktalan házban lakott.

        Kedvelés

      • Igazad van, az esély megvan. És jó látni egy ilyen valódi kapcsolatot, lett hitem, hogy van ilyen, nem csak nyomorú. Ez sokat javított a jövőképemen, az biztos.

        Kedvelés

      • Ömm, a jövőképeden? Merthogy akkor majd sikerül egy jó kapcsolat neked is? De most ugye inkább az a cél, hogy sikerüljön kikerülni egy másikból, nem?

        Kedvelés

      • igen, csak jobb ezt látni, mint azt hallgatni, amit a munkatársam mantráz, hogy mindegy, minden kapcsolat szar, mindenki félredug, Nem tervezek melegváltást, de jó látni, hogy van szép kapcsolat is.

        Kedvelés

  17. Megmondom, mi volt az én nagy dilemmám, hogy ezt a többhetes bejegyzést feltegyem-e (és még mennyi van megírva, dilemmázva).

    Mondjuk lehet írni azt, meg hosszan beszélgetni a JELENSÉGRŐL, hogy elég szomorú, hogy a házasság intézményileg és folklórban is azt jelenti, hogy örökre és mindenképpen és garancia, és ez tévhit és illúzió és öncsalás, és ebbe milyen sokan belekényelmesednek és játszmáznak és beteg függéseket alakítanak ki, érdekeiket csomagolják patetikus szavakba, és porrá zúzzák a maguk és a másik szuverenitását, és eltorzul és eltűnik nemhogy a boldogság, de a boldogságra való képesség is, és ha kilépsz belőle, akkor nagyon megszívatsz sokakat (tényleg), és ez nem jó így, minthogy nem az. Nagyon igaz, minden szavaddal egyetértek, Éva.

    De ez a felismerés értelmezhetetlen és nem segít azokon az egyedi helyzeteken, amelyekben a tartós, monogám kapcsolat már ekként van értelmezve, erre van berendezve az élet, hiszen ők benne vannak, már elbaszták, már elhitték, és onnan már nincs visszaút, vagy csak borzalmas áron.

    És a legfájdalmasabb azt kimondani, hogy igen, elbasztam, egy életem van, és nem tudok mit csinálni (kognitív disszonancia). Én ettől az élménytől féltem az olvasót, mert ez mély belső válság. Nem attól félek, hogy utálni fog az “igazságért”, vagy hogy rábeszélem valamire akaratomon kívül.

    Akkor is kell tudnunk beszélni a jelenségekről, mert gondolkodó, kereső emberek volnánk, ha az egyéni életünkben nincsenek válaszok, kiutak. De sokan inkább letagadják a nyilvánvalót, hogy nem is úgy van, nem is olyan szar nekik, vannak keményebb helyzetek is, ők meg beletettek már egy csomó energiát és reményt, futnak a pénzük után, és inkább visszacsomagolják és nem kérik a vadiúj, bontakozó szuverenitást, és királyfinak nézik a békát, és haragszanak rám.

    Ezért vált ki ilyen erős reakciókat, néha gyűlöletet is a blog. Nekik nincs módjuk szembenézni sem, nem bírnák el, inkább lejjebb adnak az élet iránt támasztott igényeikből, akár a nulláig, hiszen az élet nem habostorta (de igen, bizony hogy az, csak be kell menni a cukrászatba, nem a tűzfal tövében álldogálni!), és beleroskadnak. És főleg nincs módjuk megbontani a rendszert, amelynek szintjén, néhány generáció múlva kell megmutatkozniuk az igazi változás jeleinek, hogy akkor már ne is így értelmezze senki az elköteleződést, és ne is alakuljanak ki ilyen helyzetek, amelyekben ezeket a bejegyzéseket olvasni olyannyira fájdalmas.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Furcsa például, hogy egyes kifejezésekhez különböző élethelyzetben lévő, más tapasztalatokkal rendelkező emberek milyen jelentést társítanak – és sok félreértésre adhat okot.
      Egy időben sokat vitatkoztunk például azon, hogy lehet-e valódi szerelem elköteleződés nélkül. Én állítottam, hogy nem, ő meg azt, hogy igen, sőt, az elköteleződéstől leveri a víz.
      Aztán kiderült, hogy számára az elköteleződés a holtomiglan-holtodiglan, mindenáron, fogcsikorgatva, ha beledöglünk is.
      Szívből nevettem, alig tudtam abbahagyni, és lefordítottam, hogy szerintem meg az, hogy “boldog vagyok veled, és látom, hogy te is boldog vagy velem, és szeretném ezt az állapotot fenntartani, és dolgozom érte és kommunikálok és törődöm magammal és veled és a kapcsolatunkkal – tehát elkötelezem magam ennek az állapotnak, mert jó, de csak akkor működhet, ha te is megteszed érte ugyanezt”
      Ja, hát az más, azt persze – mondta erre.
      🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Ez ilyen, de hát mindenki a saját életéért felelős. Ez egy blog, ami szemeket nyitogat. Most nagyon tetszik nekem ez az összegző, nagyon komplex látásmód. Hasonló lehet az, amiről írsz, mint mikor valaki a terapeutájára dühös. Lehet rá haragudni, el is lehet neki mondani, de akkor is ugyanaz lesz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  18. Nagyon egyetértek a posztban leírtakkal, bár én hat éve nem éltem párkapcsolatban . Nincs erről tudásom , tapasztalatom. Ami volt ,az nagyon rég kilúgozódott. Egyet viszont tudok, ami a poszt kapcsán jutott eszembe, kicsit közhelyes de számomra igaz. Mindegy mi legyen az állapotunk , az életben mindennek ára van ( néha nagyon magas) . A kérdés mindig csak az, meg tudjuk , vagy meg akarjuk -e adni ezt az árat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Hadd reagáljak én is arra, mi a csudáért mennek hozzá a nők ezekhez a pasikhoz, bár csak a saját példámat tudom elmondani.
    Én is többször megkérdeztem utólag magam, h miért….
    Először is, nagyon fiatal voltam (23), vajmi kevés élettapasztalattal és önismerettel a hátam mögött. Első komoly kapcsolat (nincs összehasonlítási alap), meg hát szerelmesek vagyunk, jó lesz ez (majd megdolgozunk érte!), plusz nagyon komolyan némítgattam magamban az aggódó hangokat… Legyünk lazák, nem kell ezt túlkomplikálni, biztos ott rontják el az emberek, h túl sokat filóznak rajta (hát nem). Másik: ha megkérik egy ilyen fiatal nő kezét, ESZÉBE SEM JUT adott edetben, h hoppá, várjál, mondhatom azt, h még nem állok készen egy ekkora döntésre, mekkora ÉGÉS lenne már ez egy lánykérésen… A filmekben sem ezt láttuk. Meg hát a CSALÁD is ezt preferálná… (én vallásos közegből jöttem). Meg hát milyen szép és romantikus egy esküvő (én a sajátomat nem éreztem annak, bukta).
    Na most ez így mind együtt ahhoz vezet, kérem szépen, h pikk-pakk házas lesz az ember lánya, és csak utána mondjuk fél évvel kezd leesni neki, h hmmm…. Én már pl sztem rég kiléptem volna, ha nem lennék házas. Most állok ugrás előtt, a deszka szélén. Nem lesz könnyű…
    De én is sok erőt merítek az oldalból, és tudom, h a szeretteim fognak támogatni.
    Egy-két-há, nem nézünk a mélybe….. Csak előre.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Éreztem, hogy meg fogod kérdezni. 😀 Egyáltalán nem érdekes annyira , szimpla kíváncsiságból kérdeztem. Különösebben nem releváns, hacsak nem annyiban, hogy ha valaki sok éve házas, akkor általában nehezebben dönt. Nem mindig persze.

        Kedvelés

      • Hát nem tudom… Ahogy a Suttogó c. filmben mondják: “Tudni mindig könnyebb, de kimondani, az a nehéz.”
        Én tudom, mit kéne tennem, mert már megérett bennem az elhatározás, mégis baromi nehéz, amikor oda jutok…. Nem kevésbé fájdalmas azért, mert csak ennyi ideje élünk együtt. Tudom, úgy tűnik, semmiség az egész, pedig én is hónapok óta halogatom, és legbelül rettegek. Mert a saját tapasztalatlanságom és felelőtlenségem következménye, h szenvedni fog az, aki szeret engem máig. Baromi nagy lelkiismeretfurdalás és őrlődés…

        Kedvelés

      • Találkoztam már hasonló esettel, és arra a következtetésre jutottam, hogy szerintem egyáltalán nem jó hosszútávon annak az illetőnek, akivel annak ellenére, hogy nem szereti már, mégis vele van a másik. Most komolyan, mennyire lehet boldog így bármelyikük is?
        És miért nem jobb, ha elválnak útjaitok, hogy ő is és te is esélyt kapj a boldog és kölcsönös érzelmeken alapuló párkapcsolatra?

        Kedvelés

      • Pedig mit tudhatjuk mi, kinek mi jó? Sokan sokféleképp értelmezhetik a biztonságot. Minden ítélet nélkül mondom ezt. Nem akar mindenki teljességet meg őszinteséget. Talán nem is tud ezekről, félne tőlük.

        Kedvelés

      • Igazad van. Én csak a saját logikám szerint beszélek. _Én_ biztosan nem szeretném, hogy annak ellenére legyen velem valaki, hogy már nem szeret.
        Tapasztaltam már egyébként, és nagyon megalázó volt, mikor (nem is valami gyengéd módon) ez kiderült a számomra.

        Kedvelés

    • Amikor először megkérték a kezemet 20 vagy 21 éves voltam, és akkor egyből azt vizionáltam, amint elhízva, lenőtt hajjal vonszolok magam után három üvöltő gyereket, és esténként depressziósan és hulla fáradtan (lenőtt hajjal) várom haza a férjemet, aki későn jön… ez csőppet sem tűnt vonzónak. Nem tudom egyébként, miért ez a kép élt bennem erről, mert nálunk nem ez volt (na jó, a három veszekedő gyerek stimmel), talán a fiú miatt, aki megkért? Lényeg, hogy eszem ágában nem volt ilyet tenni. Amennyire tudom, a kortársaimnak sem 😮 Hozzátartozik, hogy egyetemre jártam és határozottan úgy képzeltem, hogy nekem most a tanulás a dolgom. Pedig komoly kapcsolat volt, majdnem 6 évig voltunk együtt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Annak idején – jó, ennek már huszonsok éve – az első komoly udvarlómmal akkor szakítottam pánikszerűen öt év együttjárás után, mikor komolyan felmerült, hogy akkor nosza, házasodjunk össze. Nagyon kedveltem, aranyos, helyes, értelmes fiú volt, a szüleit is nagyon szerettem, de belegondoltam abba, hogy én most ezt szeretném tényleg az elkövetkezendő negyven-ötven évre? Szeretném, hogy ezek az egyébként nagyon kedves emberek legyenek a gyerekeim nagyszülei? Aztán jött a gyerekeim apukája, aki három hónap után kérte meg a kezem, és persze az együtt töltött 22 év alatt volt sok szívás, de nem bántam meg, még így sem, hogy másba vagyok szerelmes már, és látom, hogy ez más minőség.

        Kedvelés

    • Köszönöm a választ, tőlem származott a naiv ‘miért mennek hozzá?’ kérdés.
      Református egyetemre járok, ahol a facebook tanulsága szerint mindennap férjhez megy egy lány, aki pár éve még babázott. A hideg futkos a hátamon.
      Fehér ruhában, asszonyosan, mintha valóban ez lenne az egyetlen célja a létüknek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. Az egyik legjobb barátnőm jut eszembe, aki három éve, kisgyerekkel lépett ki a házasságából, ahol időrabszolga volt, nem tudom másnak nevezni. A férje azzal tartotta sakkban, hogy semmit nem vállalt, ellenben a barátnőm látta el az előző házasságból született kisfiút is, amikor az az apjánál volt. Sport, fodrász, mozi? Félórát sétálni sem engedte le a férj, mondván, hogy ha nem tetszik a GYES, lehet visszahúzni dolgozni. Bántalmazás volt a javából.
    Meglépte, segítettünk neki, amiben tudtunk, és mellette állnak a szülei és a testvére is. Bár sokkal rosszabb anyagi körülmények között élnek, így talált vissza önmagához. A szürke arcú, tompa tekintetű, hullafáradt nő helyett egy fáradt nőt látok, aki újra hasonlít ahhoz a lányhoz, akit 12 éve megismertem benne. És láthatólag nem bánta meg. A férj egy ideig fenyegetőzött, hogy elveszi a gyereket, most ott tartanak, hogy hónapokig el sem viszi magához…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. @Cris: azt hiszem, igazad van. Igazából tele vagyok észérvekkel, tele vagyok bizonyossággal, de nő révén tele vagyok érzelmekkel, féltéssel is, amik olykor könnyen eltérítenek. Nehéz nőként ezt keresztülvinni, azt mondom. Nem mentegetőzésképp.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nemcsak azért, mert nő vagy, hanem mondjuk mert te vagy benne a helyzetben, azért is nehéz. Senki nem mondta, hogy könnyű, én sem akartam ilyesmit sugallni egyáltalán… És nem is tűnik “semmiségnek”, ahogy írtad.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ok. Lehet, úgy tűnt, tök lazán kezelem ezt az egészet, pedig a neheze még előttem van. Tudni tényleg könnyebb…. 😦

        Kedvelés

    • Na, mi az, hogy nőként? Miért a pasik érzelemmentesek, vagy hogy?
      Csatlakozom crishez, nem nőként nehéz ezt végigvinni, hanem helyzetben, döntésben vagy közelében levő emberként.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ajjaj, ok, vmi olyasmire gondoltam, h a nő még ilyen helyzetben is sokszor a másikat óvná ahelyett, h magával foglalkozzon – nyilván, ez nem feltétlenül csak a nőknél lehet így, de mégis, lássuk be, tipikus női tulajdonság. 🙂 Mindegy, senkinek nem könnyű ezt megélni, nemtől függetlenül.

        Kedvelés

      • Szerintem pont nevelés kérdése: nő vagy, legyél ilyen-olyan, többek között gondoskodó, a saját vágyaidat nyomd el, stb. Ld. Madár kommentjét.
        Jó lenne az az utópia, ez a blog hátha segít építeni.

        Kedvelés

      • Ezt a marhaságot, hogy minket az érzelmeink vezérelnek, felejtsétek már el, ez egy blabla, hogy könnyebben hajtsd igába a fejed. Ennyi. Mindenki másmilyen, általánosítani ezt pedig gyalázat.

        És igen, a férfiaknak se könnyű, nekik aztán pláne nem, mert vannak érzéseik, de valami gyökér pszichopata az őskorban kitalálta, hogy nem kell megmutatniuk őket, sőt, leplezzék el, mert az a kemény. Hát kérem, nem.

        Meztelenül állni mindig a legnehezebb. 😉

        Kedvelés

      • Ez a másik baromság hogy az a kemény meg bátor, aki nem mutatja ki az érzelmeit. Érdekes, Odüsszeusz meg Akhilleusz sírhattak még, nyilván baromi nyámnyilák voltak. Fenét, az érzelmek megéléséhez és kimutatásához kell a bátorság, nem az elnyomásukhoz.

        Kedvelés

  22. Lehet, hogy én születtem ilyennek, nem tudom, de amint éreztem, hogy rossz nekem, léptem.

    Tudjátok, úgy voltam az élettel, hogy sok mindenben elviselem, sőt, elősegítem a kompromisszumot, de párkapcsolatban maga az eleven pokol. Amikor ilyenné vált, én léptem, mit léptem, rúgtam föl mindent.

    Nem bántam meg. Nincs szétzilált házasságom, se gyerkőcöm, és persze úgy tűnik, mintha sose kerültem volna közel a tűzhöz, pedig de, csak időben léptem, és nem égettem meg magam.

    Volt egy pillanat, amikor számot vetettem – egymagam leszek. Akkor úgy tűnt, ez az egyetlen járható út, de inkább vállaltam, semmint hogy megtörjek. Hogy törjön a gerincem. És nyertem.

    (Most nagyon boldog vagyok egy olyan társsal, akit mindig is szerettem volna, de az már egy másik történet.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Ez nagyon jó, összefoglaló, minden benne van. MINDEN. Nekem mostanában sokat változott az életem, egyre jobb, egyre őszintébb. Akkor kezdett változni, mikor megszűntem parázni attól, hogy ha kimondom a csúnya, kemény igazságokat, akkor a férjem összeomlik. Hát pont fordítva. Egyre jobban van ő is magával, és a kenegetés helyett meg a “persze, megértelek, de…” helyett egyre többször mondom neki egyre több témában, hogy NEM, sőt, hogy “lófaszt”. Igen, mert vége a maszatolásnak, és ez így most repül előre. De kellett hozzá sok idő, hogy idáig elérjünk. Nem ment volna ugyanez mondjuk három évvel ezelőtt. Sajna önismeret, sok-sok fájdalom és betegség (én beteg lettem, mikor megpróbáltam hazudni magamnak és összeszorított foggal nem mondani véleményt) kellett hozzá. De már nincs vissza, hála Istennek. Egy ideje jónak, szépnek, szerethetőnek érzem magam, és ebben nagy része van neki is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • amikor én kimondok dolgokat, azt ő úgy interpretálja, hogy kiabálok, és agresszív vagyok, és vigyázzak, mert engem hízlal az agresszió. hm. nem kiabálok, sőt fogyok… elég egyértelműen más vágányokon haladunk

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • eleinte én is megkaptam, hogy agresszív vagyok. az is voltam. nade volt oka! aztán szépen, halkan mondtam, akkor ezt nem tudta rámsütni. akkor simán csak sárkány voltam. De aztán rájött. Nem mindenki jön rá.

        Kedvelés

      • nos, én sárkány vagyok, ab ovo. nem kell hozzá erőlködnöm, lehetek hangos, vagy halk, sárkány vagyok. és hiába adtam a nevem a házasságnál, kérem, az csak mimikri. úgyhogy épp bejelentkeztem a hivatalhoz, és a jövő héttől immár minden esetben sárkány leszek. az ellenséget meg meggyógyítom 🙂

        Kedvelés

    • Én is produkáltam végül egy P3-as nőgyógy. labort, ismételve is, mindenre negatív lettem, de mégse egészséges. Már a doktor bácsi is hümmög, hogy tessen mondani, van valami, amit ennyire nem szeret az életében?

      Hajrá, sárkánylányok 🙂 ÉN tigris vagyok, kínai horoszkóp szerint, és mostanában én is élesítem-görbítgetem a karmaimat 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  24. Szeretem a blogod, a hugom barátnője osztott meg a facebookon és azóta itt ragadtam.. érdeklődve olvasom nap, mint nap a gondolataid és a rá érkező kommenteket. Gondolkoztam mi az, ami megfogott és rájöttem: jó tudni, érezni, hogy vannak mások is, akik lépni mernek, akik ki merik mondani a véleményeküket és nemcsak azért, mert döngetik a mellüket, hanem mert kapaszkódót, segítséget nyújtanak, azoknak, akik kérik, akik meg akarják hallani… Tisztellek ezért. Én is tudom milyen a társas magány, de sok örlődés után végre léptem, mert szépen lassan eltüntem a kapcsolatban és tudtam, ennél minnél jobb lehet, ennél egyedül is több vagyok, leszek. És most még több lettem, mert szeretnek és szeretek, most már biztosan tudom, hogy az, amit állandóan szajkóztak nekem, hogy “minden kapcsolat ilyen” az nem igaz, és azóta én is ezt hirdetem…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Miért megy hozzá valaki ilyen emberhez? Ezt a kérdést sokan feltettük már önmagunknak. Az én válaszom, hogy azért mert azt kaptam tőle, amit ott és akkor szeretetként definiáltam. Az elnyomó, a személyiségemet, alapvető szükségleteimet lábbal tipró, porig alázó közeg volt ismerős, otthonos. Hírből sem ismertem az elfogadó, kiteljesítő szeretetet.
    De aztán telnek az évek, megy az élet és kiált a lélek. Fülsiketítően ordít, és akkor szembe kell nézni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Itt a pont: “azért mert azt kaptam tőle, amit ott és akkor szeretetként definiáltam” A családi közegem nekem puha volt, meleg és támogató; de rutintalan voltam férfi-nő dolgokban, és azt hittem, így szeretnek a férfiak. Köszönet a pontos megfogalmazásért.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  28. Az emberek nem ugyanazok szerelmes egyetemistaként, mint nagycsaládos, hullafáradt szülőként, bizonyos helyzeteket nem lehet előre megélni, kitalálni. Aztán a fárasztó, kétségbeejtő, elviselhetetlen helyzetekben a segítés helyett jön a basztatás. “Oldjuk meg” helyett “oldd meg”. Hát itt a vízválasztó. De nem mindenkinek jön el 2-3 év múlva. A felismerés, mármint. Mi sem így indultunk. De a 35. évfordulón nem volt mit ünnepelni. Szerencsére, más nevezetes nappal esik egybe és azt jó háziasszony módra meg is ünnepeltük. 25 vendég etetésével, tortával, bográácsozásaal, ahelyett, hogy termálfürdőben lazultam volna a barátnőmmel. Na és vajon ő viszonozta-e hasonlóval? Találjátok ki.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hát, ha a “párod” kezébe kerül a kereset, akkor nagyon elkezd pezsegni. Ahhoz sok erőt! Utána (sőt, közben is!) meg jó bulikat!

        Kedvelés

      • ez egy nagyon komoly dolog, kérlek, mi járunk mediátorhoz is.. és dolgozunk a közös megegyezésen. kicsit rezeg azért a léc, mert egyelőre úgy tűnik, ő továbbra is azt vallja, hogy jajjmilennevelemnélküle. de őszintén remélek egyre több mély és szabad lélegzetet.

        és a bulira majd gyere Te is, sokszor kaptam simogatást, erőt. és tudom, lesz is még, mikor jól esik. köszönöm

        Kedvelés

      • válaszútnak: na ez az a szöveg, amitől ledobja az agyam a láncot, a “milennevelednélkülem”. Jó barátja az “ugyankimásnakkellenél”. (Igen, én is benyaltam, sokáig. Aztán csak lett velem valami.) Nagy drukkok!!!

        Kedvelés

  29. Ne haragudjatok, de annyira sokkolt ez a szöveg, meg kell osztanom veletek, és ide illik a párkapcsolat témához. Egy ismerősöm osztotta meg, aki pasi, egy nőnek a “felhívását” a többi nőhöz. Mondjuk ezek ilyen jurtás izék, de attól még nem kéne ennyire….

    “Nagyon figyelve olvassátok nötársak….minden szava arany- Katinka ………..
    én ezen az uton járok….Gyertek velem!
    edina

    Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, akkor szeress egy férfit igazán. Szeresd őt igazán.
    Válaszd ki azt, akinek a Lelke a tiédhez szól.
    Aki lát téged.
    Aki elég bátor ahhoz, hogy féljen.
    Fogadd el a kezét és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez…Ahol érezheti a melegedet saját magán…hagyd ott megpihenni…és égesd el a tüzedben a terheit…

    Nézz bele a szemébe…Nézz bele lénye mélyébe…és lásd azt, ami ott alszik, vagy ébred…
    Nézz bele a szemébe…lásd ott az apáit és nagyapáit…az összes háborút és őrültséget, amit a szellemük távoli helyek, távoli időkben harcolt…
    Lásd ott az őrületet és fájdalmat, amit a mások-fölötti-hatalom világa hozott nekik és a hozzájuk tartozóknak..

    .Lásd a fájdalmukat, a harcaikat, a gyötrődést és a bűntudatot…lásd ítéletek nélkül…majd engedd el…érezz bele az őseitől örökölt terhekbe.

    És tudd, hogy menedéket keres nálad…engedd, hogy beleolvadjon a megtartó pillantásodba…és tudd, hogy nem kell visszatükröznöd a benne dúló viharokat…mert méhed van…édes és mélységes kapu van benned…amely elmossa a régi sebeket…

    Ha meg akarod változtatni a világot, akkor szeress egy férfit…szeresd őt igazán…Ülj előtte…női erőd teljes szépségében…sebezhetőséged lélegzetében…a benned élő kislány ártatlan játékosságában…és a halál mélységeiben…

    Küldj neki meghívót a virágzásodba…engedd, hogy feléd lépjen…és ússz vele együtt a Föld méhében, csendes tudásban, együtt…

    És amikor visszahúzódik…mert vissza fog…félelmében elrejtőzik a barlangjában…akkor gyűjtsd magad köré a nagymamáidat…engedd, hogy a bölcsességük körbeöleljen…halld a suttogásuk…és engedd, hogy a benned lévő rémült kislány megnyugodjon…maradj nyugodt…és várd türelmesen a visszatértét…

    ülj az ajtajánál és énekelj…az emlékezés dalát…hogy újra meglágyuljék

    Ne provokáld benne a kisfiút, praktikákkal, játszmákkal, csábítással…csak azért, hogy a pusztítás hálójába húzd, a gyűlölet és káosz helyére. Amely szörnyűbb, mint az összes háború, melyet valaha harcolt…

    Ez nem női energia, csak bosszú, méreg, a világunk megerőszakolása, amelyben elvérzik a nő miközben a férfit kiheréli…ez mindannyiunkat megöl…

    És mindegy, hogy az anyja ölelte-e vagy nem, legyél te most valódi anya. Tartsd meg a kegyelmedben, vezesd a Föld méhébe saját mélységeiden keresztül…

    Ne büntesd a sebeiért és azért, mert nem tud megfelelni a szükségleteidnek…sírj érte édes folyókat…és engedd, hogy a véred haza vezesse…

    Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit…szeresd őt igazán…Szeresd őt mezítelenül és szabadon…Szeresd őt annyira, hogy megnyitod a tested és a lelked a születés és halál ciklusaira…És köszönd meg neki a lehetőséget…ahogy végigtáncoltok a zúgó szeleken…és a csendes erdőkön…Legyél bátor törékenynek lenni…és engedd, hogy magába igya lágy szirmaidat…

    Engedd, hogy megtartson…hogy felálljon és védelmezzen…dőlj bele a karjaiba és bízz abban, hogy megtart…akkor is, ha előtte már ezerszer elejtettek…

    Tanítsd arra, hogy megadja magát…azzal, hogy megadod magadat…váljatok eggyé az édes semmivel, a világok szívével…

    Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit…szeresd őt igazán…bátorítsd…tápláld…halld meg…tartsd meg…gyógyítsd meg…és cserébe ő támogat és védelmez…erős karokkal, tiszta gondolatokkal és célba találó nyilakkal…mert képes rá…ha engeded…az lesz, akiről álmodsz…

    Ha szeretni akarsz egy férfit…szeresd magadat…az apádat…a fiadat…a volt szerelmeidet…az első fiút, akit megcsókoltál…és az utolsót, akit elsirattál…

    Köszönd meg az összes ajándékot, amely ezen találkozáshoz vezetett…ahhoz, aki most előtted áll…és keresd meg benne a magot…az új magját…a magot, amit táplálhatsz…és amiből új világot növeszthettek együtt”

    😦

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem ez egy beteges világkép.
      Ahol a nő csak ad, csak tűr és elnyom magában minden saját igényt és szükségletet.
      És én nem akarok egy párkapcsolatban egy férfi “anyja” lenni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szerintem aki ezt írta, az túl sok történelmi romantikus regényt olvasott, főleg erős, termetes kelta-skót-viking harcosok és hosszú hajú, szépséges nők szerelméről. Azokban szoktak lenni ilyenek. 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Azt hiszem, szegény boldogszeres Rékának nagy káosz van a fejében.
        Sajnálom őt, nehéz lesz neki.
        Egyébként ezek a “hagyomány-szerep-jin-jang-vissza a gyökerekhez” filozófiák mikor erősödtek meg így?
        Vagy én nem figyeltem eddig?

        Kedvelés

      • Mennyire rossz lehet azért, hogy Réka felépített egy világképet, és az így, vagy úgy, de összeomlott.
        Remélem, az új szerelme nem kényszeríti bele ilyen sablonokba, amikről ír.
        Szerintem ő nagyon próbált megfelelni, ó, vérzik a szívem!
        Mivel most olvastam a blogját tüzetesen.

        Kedvelés

      • Nem mondod? Na szerintem ennél jobb hírt azzal a házassággal kapcsolatban nemigen lehet. Mi van a nővel? Jobban van?

        Kedvelés

      • Hoppá micsoda forradalmi dolgok. Meg Soma előadás (aki amúgy elég gáz szerintem, de a korábbi életéhez képest nagyon modern). Remélem, az új szerelem nem löki vissza oda, ahonnan kiszabadult.
        Húha, micsoda szöveg: “Lejárt a bűntudat, a szégyen, a megfélemlítés ideje. A nő nem szolga, nem cseléd” sőt!!! “A nők tehát vágynak a tudásra, a szabadságra, az önmegvalósításra, és a minőségi szexre ”
        Még a végén tényleg boldog lesz.

        Kedvelés

      • “Bevallom őszintén, hihetetlen felszabadultság-érzet tört rám, ami azóta is folyamatosan tart. Szárnyalok, mint egy kalitkából kiengedett madár. Tévedés ne essék: ezt a kalitkát nem kell kizárólag a volt páromra fogni, én is jócskán tehetek róla, szinte saját magamnak építgettem a falakat.”

        Kedvelés

      • Mondom én, ébredezik. Nem látszott eddig sem buta embernek, de nagyon kemény agymosásban volt része nonstop.

        Kedvelés

      • Egy-két posztját olvastam, meg most ezt, és folyton ott motoszkál a fejemben: hihetetlen, hogy van egy ember, összeirkál hülyeségeket, szül sok szép gyereket, fel is neveli őket, úgy sejtem, elég sok odafigyeléssel és szeretettel, de közben mást nem nagyon csinál. Talál valami törzsfőnököt mindig, aki eltartja, meg tetőt tesz a feje fölé? nem értem én ezt. így kiszolgáltatva lenni férfiaknak, és még hirdeti is, könyvet ír róla, követendő példának tartja. Ez meredek. Ódákat ír a férfi meg női szerepekről, a család működéséről, majd a végén csodálkozik, hogy “ja, nem úgy történik ám, ahogy két pofára szórom a világba, hirdetem ugyan, de élni én se tudom, ja, hogy meglepődtetek? kis buták, hát én se vagyok tökéletes.”

        Kedvelés

      • Hát törzsfőnöknek törzsfőnök volt, de nem annyira tartotta el egyértelműen, ha jól emlékszem. Nem tudja még bevallani magának sem, hogy nem csak a kapcsolatban volt fogoly, hanem hülyeség az egész “filozófia”, ami alapján élt.

        Kedvelés

      • Gondolom arra is rájött, hogy jurtában lakni ovisokkal még vicces (fejfogós szmájli) lehet, de nagyobb gyerekekkel, hát izé…engem kurvára idegesítene, ha soha nem lehetnék egyedül. Mikor dugtak ezek egy jót? Vagy mittudomén bármit? Brrrrrrrrrr

        Kedvelés

      • creausa: mert? ezzel az erővel egy kétszobás panelban ugyanúgy nem lehetsz egyedül. a jurta (kis hobbitház, akámi)-típusú felfogás arra épít, hogy nagy tér van körülötte, és ha egyedül vagy ketten akarsz lenni, akkor kimégy.

        szerintem nem a jurtával van a baj, hanem hogy a bármilyen tradicionális életformát nem egy apa+anya+gyerekek felállásra találták ki, hanem együttműködő közösségekre/nagycsaládra, és anélkül, modern szociális feltételekkel (hogy a barátaid, többirokonod bizony a városban vannak, akikkel max. neten tartod a kapcsolatot, ha messze laksz) viszont embertelen munka a háztartás+gyereknevelés+stb. kombó.

        ilyen szempontból bármilyen természetközelebbi életmódváltás csak úgy működik, ha egész közösség teszi, vagy a kivonulók nem építik le az egész civilizációt, hanem hibrid megoldásokat alkalmaznak, és még ehhez is nagy tudatosság kell.

        ha jól veszem ki a bejegyzésekből, akkor nála az volt a probléma, hogy a párja össze-vissza rángatta a saját elképzelései alapján, folyton költöztek, nem igazán csinálhatta azt, amiben örömét lelte (pl. írja valahol, hogy nagyon keveset tud írni, mert nincs saját áramuk és csak pár órát bír a laptop), ő meg gondolom a félreértemezett női spiritualitás meg szerep miatt nem állt ki a saját érdekeiért.

        Kedvelés

      • Meg is válaszoltad:
        “szerintem nem a jurtával van a baj, hanem hogy a bármilyen tradicionális életformát nem egy apa+anya+gyerekek felállásra találták ki, hanem együttműködő közösségekre/nagycsaládra, és anélkül, modern szociális feltételekkel (hogy a barátaid, többirokonod bizony a városban vannak, akikkel max. neten tartod a kapcsolatot, ha messze laksz) viszont embertelen munka a háztartás+gyereknevelés+stb. kombó.”
        Ma, Magyrországon vidéken, (nem Bp-től 20 km-re), infrastruktúra nélkül, egy kibaszott viskóban, legfeljebb nyáron egy hétig lehet “boldogszerezni”, anélkül, hogy bediliznél.
        A nagycsaládot, meg az együttműködő közösséget meg hagyjuk.
        Amúgy minden tiszteletem a hagyományörzőknek.

        Kedvelés

      • Na, csak hogy tudjátok mi a csízió:

        “Egész eddigi életemben arra vártam, hogy eljöjjön a herceg fehér lovon… s mérgelődtem, nincsenek igazi férfiak…. aztán rájöttem:
        MI NŐK is felelősek vagyunk ezért,
        mert elvesztettük ANYA SZENT EGY HÁZI minőségünket a nagy emancipációban, férfiként éltünk, átvettük szerepüket, helyettük akartunk tevékenykedni, s miénket a NŐIT eldobtuk, úgy megmagyaráztuk, mi már nem érünk rá főzni, nincs időnk a munkánk, karrierünk miatt a gyerekeinkre sem. Hisztiztünk, hogy nem segítenek a háztartásban a férfiak, azt akartuk vegyék át tőlünk a NŐI részt… s nem lehetünk szabadok. Már nem akartunk családot, nem akartunk anyák lenni, már nem volt tűzhely, mit táplálhattunk volna, s közben belül csak arra vágytunk hogy egy erős férfi karjaiban megnyugodjunk, szeretve legyünk.
        De amíg elvesztek, s elveszették általunk a férfi létüket, hogyan várhatjuk ezt el tőlük…
        Hát rájöttem: nem várni kell, a fényfit, hanem segíteni, hogy megtalálja önnönmagát.
        Meglátni benne értékeit, bíztatni, megemelni, dícsérni, feltölteni, beavatni a GRÁLBA, hagyni, hogy tehesse a férfi dolgát, visszavonulni a férfi feladatoktól, átadni mindent mi bennünk van.”

        Kedvelés

      • Na tényleg befejezem, de ezt muszáj:
        “Az új kor szerelmes teremtő társi viszony gyakorlati tapasztalatai
        2014.07.29. Aranyok: Judit

        Egymásnak az emberi lét minden elemét megadjuk, pl. párunk lehessen mellettünk bátor harcos, kicsiny fiú gyermek, kit ringatunk, simogatunk, dajkálunk, igazi fényfi, erős férfi, békés harcos, ősi erőkkel bíró eredendő ember.
        Mi legyünk kicsiny kislányok erős karjaiban, de ha kell legyünk vad szeretők, gondoskodó családanyák, a háziasszonyok gyöngyei, és a családi tűzhely őrzői.
        Hol egyikünk emel, hol másikunk emel SZER-ELEMBE
        Elfogadjuk, hogy kapcsolatunknak magasabb Égi célja van, addig marad fent, amíg erre az Égi akarat szerint szükség van.
        Amíg ez fennáll, a fizikai lét párkapcsolati síkja csak kettőnké, viszont többi fizikai sík, a szellemi és lelki síkokon a többi társunkkal meg kell élnünk a legteljesebb szerelmetességi állapotot.
        Társunkat segítenünk kell abban, feladatát elláthassa a többi léleknél, a legmagasabb szerelmetesség beavatásával is, egyedül is.”

        Szerintem ezek össze-vissza kufircolnak:

        ” Amíg ez fennáll, a fizikai lét párkapcsolati síkja csak kettőnké, viszont többi fizikai sík, a szellemi és lelki síkokon a többi társunkkal meg kell élnünk a legteljesebb szerelmetességi állapotot.”

        Kedvelés

      • “embertelen munka a háztartás+gyereknevelés+stb. kombó”
        És ez a nőre hárul, mert a férfinak más a dolga. Nem mondom, hogy a hagyományos, premodern társadalmakban ezh okvetlenül így volt (sőt, meggyőződésem, hogy nem, ezt a mai fütyizörejesek próbálják elhinteni), hanem ezekben a nosztalgiás körökben gondolják és hirdetik így. Régen minden jobb és szebb volt, mindenki tudta mi a dolga, stb. Ez egyben a hátulütője a közösségek életmódváltásának is, hogy nem ismerik valójában azt, amire váltani akarnak, csak elméleteik vannak róla. Ideologikus, nem gyakorlatias a váltás. Épp ők mutatnak erre nagyon erős példát, szélsőségeset. Nem mondom, hogy az ilyen visszatérés mondjuk a jurtához nem működhet elvben, de a megvalósítóik általában elbuknak a gyakorlatban. Nem csak jurtás, de faluba költözős változat sem működik nagyon gyakran.

        Kedvelés

      • Mau, és mindehhez még más nőkkel volt kapcsolata a fickónak, és mikor a felesége ezt a kanyart nem vette olyan simán, akkor komoly agymosást tartott neki abból, hogy milyen is az igazi NŐ, vagy boldogasszony, vagy mi a frász, a hajam hullott attól a bejegyzéstől. Ehhez adódtak a primitív körülmények, a hiányos étrend, és a rengeteg meló.

        Kedvelés

      • Durvákat ír ez a Judit.
        Egyszer mondta nekem egy férfi, aki masszőr volt, és hagyományőrző is, de reikis is, szóval minden, hogy ő olyan magas szinten áll spirituálisan, hogy mindegy neki, hogy kivel szexel, mert a szeretetenergiát mindenki felé tudja áramoltatni, és az is mindegy, hogy a felesége kivel, mert mind a ketten magas spirituális szinten vannak, és az összes embert szeretik.
        Ilyesmi volt a lényege, csak hosszabban mondta el.
        Ők is össze-vissza csalták egymást.

        Kedvelés

      • NA az utolsó mondattal nem értek egyet. Ha közös megegyezéssel, egymásnak nem hazudva, mindkét fél, pláne a saját megelégedésére és nem a másiknak való megfelelésből tette, akkor miért is megcsalás? Hogy nekem hiányozna-e egy ilyen kapcsolat (nem), az más kérdés.

        Kedvelés

      • Igaz.
        Tényleg nem megcsalás így, szóval: voltak külső kapcsolataik.
        De ez a “szeretetenergia” akkor is hülyeség, számomra biztos az, hallani is utálom.
        Ezt a cukimuki, rózsaszín “mindenkit szeretek” blabla úgy hazugság, ahogy van, és káros is.
        Ugyanolyan, mint a “mindegy, kivel élsz, ha szereted önmagad” és “a boldogságot te alkotod, és nem a körülményeid”.
        Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy a tanácsoló éljen csak egy bunkóval, és költözzön ki egy ólba, ha mindegy, hogy mi van kívül.

        Kedvelés

      • Ez a boldogszeres csaj szatyorban él, és azt hiszi mindenki ott él.
        Szerinte a mai nők átestek a ló túlsó oldalára, hiszen aki ennél “egyenjogúbb” akar lenni, az már csak egy gátlástalan, uralkodni vágyó perszóna lehet. WTF???

        Kedvelés

      • Igen, és az új bejegyzései már fényévekre vannak a régiektől, azokból dőlt a kognitív disszonancia.

        Kedvelés

      • De még csak fel sem hevítik, a piritet az is leleplezné. Háziasszonyok, ott a sütő, bele kell tenni, begyújtani. Ha nem változik/elolvad: arany, legfeljebb nem tiszta. Ha elbomlik, akkor meg a bolondok aranya.

        Kedvelés

  31. Éva, írtad, hogy az élet habos torta, de mi van, ha a környékemen nincs cukrászda, és én magam hiába sütögetem a süteményeimet?
    Előttem sivatag, hátam mögött tűzvész. Sehol se biztonságos. A habos torta megszerzése a legkisebb gondom. A cukrászda is tutira leégett.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Kuvik, van, hogy ott a cukrászda, csak nem látja az ember. Nekem volt ilyen, ott álltam az ajtóban. Megfordultam, otthagytam. Volt, hogy megtaláltam újra, volt, hogy csak később jöttem rá. Utóbbit nem sajnálom nagyon, van még cukrászda.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  32. Sziasztok!
    Nem baj, ha sok, nem baj, ha tömény, ha felháborító, le kell írni ezeket a gondolatokat valahol. Örülök, hogy van ez a blog. A melegfelvonulás is azért kell, hogy eltúlzott legyen, mert ha valami semennyire/alig/szájhúzva kap nyilvánosságot, el kell túlozni a megjelenést időnként, hogy hallható legyen alapszinten. Ezekre a megkötözött női sorsokra ugyanúgy érvényes ez… Legalább valaki mondja. Nehéz lehet nagyon, Éva, mint a frontvonalban…
    Mindezt írom úgy, hogy sosem voltam férjnél, nincs gyerekem és most már nem is prioritás (40 éves vagyok, lehetne mesélnem az egyedülállók tapasztalatairól pl. örökbefogadás vonalon… de nem, nem volt senki, akivel együtt, és sem örökbe fogadni, sem magamnak szülni nem akartam, de tájékozódtam, végigjártam az utat, ami ehhez a döntéshez vezetett), viszont magashegyet mászom, eldugott tájakon túrázom, néha jógát oktatok (bocs… azért nem vagyok teljesen lila), melóváltás küszöbén állok, hol van valakim, hol nincs. És eléggé hosszú ideig rosszul éreztem magam emiatt a “nem szabályos családos” élet miatt, de most már nem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azért az se igaz, hogy gyerekkel nem lehet már hegyet mászni, meg túrázni. Egy csomó embert ismerek, aki (általában a párjával együtt) gyerek mellett is csinálja, nyilván kisebb iramban. Az egyik páros bejárta fél Nyugat-Afrikát egy teherautóval, a másik épp Kirgizisztánban van, a harmadik “csak” az Alpok és hasonló helyek szikláit mássza együtt. Az első kettő a gyerekekkel (minimum kettő/pár) együtt. Szó se róla, nem is szabályos családok, főleg az első kettő: bár évtizedek óta együtt vannak, nem házasok, például. Az is vicces: az apának az anyakönyvezéshez apasági nyilatkozatot kellett tennie, az a tény, hogy évek óta együtt élnek, nem volt elég. Ellenben mondjuk fél (!) évvel az esküvő utáni szülésnél már a házastárs az apa minden nyilatkozat nélkül, nem jól tudom?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem azt mondtam, hogy nem lehet összeegyeztetni ezt. Ha lenne gyerekem, én is ezt tenném (bár lehet, a hegyek mérete/nehézsége csökkenne). Pusztán árnyalni akartam, kiféle vagyok :). Lényeg, hogy eddig nem találtam azt, akivel szívesen neveltem volna gyereket, így élem azt, ami fontos és jó nekem.

        Kedvelés

      • Ja, értem. 🙂 Jó, csak tudod, van egy ilyen sztereotípia, hogy a gyerek azt jelenti, hogy vége az életnek, illetve, ha nincs vége, akkor önző szaralak meg szarszülő vagy (ha anya vagy, akkor hatványozottan, de azért pasiktól is elvárás, hogy felejtsék el mondjuk a hosszú utazásokat), pedig ha jól csinálják, a gyerekek is imádják az utazást. Is. Kérdezték már tőlem, hogy tényleg, gyerekekkel mész sátrazni? Hát kérdeztem a gyerekeimet: sátorban, vagy házban szunyáljunk? Sátorban!! Hogy élvezték, hogy szakadt az eső, és nem ázott be a sátor. Nyilván teljesítménytúrára nem viszem őket.

        Kedvelés

      • Nyolc hónapos volt a legnagyobb lányom, mikor először sátraztunk vele. Akik hasonló helyzetben szállodában aludtak, azok szívtak – le ne essen a gyerek az ágyról – nekünk nem volt ilyen problémánk. Novemberben a Bükk-fennsíkon mínuszban a közös hálózsák mindent megold, a házban meg fel kell kelni a tűzre rakni.
        Megvolt a teljesítménytúra is, előtte komoly eligazítás.
        Amúgy én ezeket az élményeket a lányok apukájától kaptam, ezért örökre hálás leszek neki.

        Kedvelés

      • Ugye!
        Teljesítménytúrára még nem vittem őket, nem is nagyon akarnak jönni. Nem baj, talán kedvet kapnak rá, ha nem, akkor is elég, hogy pl. a pataktúra kedvenc volt. Közben meg a Csontváry múzeumot a fiammal konkrétan az ő kérésére “kellett” megnézni, és nagyon élvezte. Előtte még berángatott egy kortárs bronzplasztika kiállításra. Minden érdekli őket, és mozogni is imádnak. Mármint szerintem a gyerekek általában.

        Kedvelés

      • A gyerekek még természetesek.
        Mászás: hát velem nem fognak, sajnos, csak hegyet, de sziklát már nem: tériszonyom van. De van ilyen ismerősöm bőven, ha kedvük lesz hozzá, lesz hol, kivel.

        Kedvelés

      • Akár két héttel előtte is. (Válásnál, ha a kimondástól számított 300 napon belül születik a gyerek, akkor automatikusan az exférj lesz az apa, kivéve, ha közben az anya összeházasodik a “ténylegapával”. Akkor nem kell egy őrült hosszadalmas jogi procedúrával az exférjnek lemondani, ténylegapának meg a nevére venni a gyereket.)

        Kedvelés

      • Ez döbbenetes. Még ha váltapa be akar tartani, és magáénak mondja a gyereket mondjuk sima rosszindulatból, akkor értem, hogy húzódik az ügy, de ha mindhárom ember ugyanazt állítja, akkor mit kell szórakozni ezzel?

        Kedvelés

      • Bizony, nálunk is volt ilyen eset, marhavicces: exnej ikreket vár az afrikai faszijától, és embernek meg nyilatkoznia kellett (novemberben mondták ki a válást), hogy nem az övéi a magzatok…. Nemtom, sírjak-e vagy röhögjek.
        Magyarország…

        Kedvelés

      • Én is több olyan párt ismerek, akik inkább összeházasodtak még a szülés előtt, minthogy végigcsinálják ezt a lemondós-nyilatkozós procedúrát, az esküvő egyszerűbb volt. :-/

        Kedvelés

  35. Hozzám ez szólt leginkább. Vagyis, ezt ismerem nagyon:

    “A rossz vagy nem elég jó párkapcsolat, a nem illeszkedés, a nem őszinte viszony, a terhekkel telipakolt, egyenlőtlen létezés lehúz, altat, befed. Onnan nincs kilátás kies tájakra. Bár a másik messze van benne, mégsincs tér, hely mellette fejlődni.”

    Onnan nincs kilátás kies tájakra…. Ezt magammalviszem az “új életembe”.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  36. Vissza-visszatérek ehhez az íráshoz, hihetetlen, mennyit ad. Égető igazságok vannak benne. Van, amin már túlvan az ember és örömmel kiált fel: “juhú!”, mint az első kommentelő, valami pedig még csak most kristályosodik ki, és néha nagyon fáj. De jó, hogy fáj!!! Jó, hogy van megértés, fejlődés, és főleg jó, hogy van, aki ezeket a dolgokat ilyen szépen szavakba tudja önteni…. Nem istenítés akar ez lenni, dehogy. De a gondolataidat mélyen őrzöm, tán idézni is fogom egy szép napon. Kezdem látni, amit számtalan irodalomóra sem tanított meg: hogy mekkora ereje van a szavaknak. Köszönöm ezt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. Amarant és Alexa, ma olvastam, gondolok rátok.
    Én kiléptem és nekem megérte, beletelt pár hónapba, de eljött az az érzés amikor még a kislábujjammal is örültem, hogy végre egyedül, végre nélküle.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. Oly nagy ritkaság, amikor két mélyen érző és megérző ember összetalálkozik. Már az is csoda, ha két ilyen ember útja – egy rövid szakaszon – szorosan egymás mellett futhat. Aztán szétválnak épp oly hirtelen, mint ahogy egymásra találtak. Mennek tovább a sors útján. De, ezalatt a rövidke idő alatt, míg egymás titkos és kedves kis lakásában kölcsönösen kulcsot cseréltek – feltöltődtek…
    De mindez elmúlt, ismét a zötyögős vonaton ülünk. Az emlék megmaradt. Itt maradt velünk annak a másik, kedves kis lakásnak a kulcsa…Valami örökre megváltozott, kitörölhetetlenül, elfelejthetetlenül.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azon tűnődöm mostanában, vajon meg lehet-e ezt szokni, az állandó elengedést? Elfogadni, hogy nem örökre szól, hogy nem birtokolhatok, hogy Velük együtt belőlem is távozik, kiszakad valami? Fel vagyunk, fel leszünk készülve erre valaha is? Nőket jobban megviseli, vagy nem feltétlenül?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem minta, szocializáció ez, téves modell (senki nem csinálja jól, legfeljebb titkolja a kudarcot, a modell a rossz), és az igazi autonómia hiánya.

        Kedvelés

      • És ha valóban csak ilyen kevés, miért jó mégis elengedni…? Vagy ami szorongat az ember, úgyis köddé lesz a tenyerünkben? Illúzió csupán a birtoklás, az “örökkön-örökké”?

        Kedvelés

      • Ez az egesz munka, mar ami itt irodik jelenidoben, az az elengedesekrol szol. Elengedni, magunk mogott hagyni, felnoni magunkhoz, felnoni ahhoz az 1-2 alkalomhoz…mert a tobbi csak semmi. Kutakodas, veszkodes, onmagunk tengelye korul.

        Kedvelés

  39. Visszajelzés: dilemmázóknak: lépni vagy maradni | csak az olvassa — én szóltam

  40. Kedves Éva!

    Boldog vagyok. Van egy párom. Ő szó szerint a párom. (Tudod, az a mitikus “androgünosz”, amiről az ideák szólhatnak. Tehát ilyen a mi létünk. Ilyen a mi közös “lényünk”.)
    Hogy milyen az életünk? Nos, neki felesége van.
    Nem mondom, hogy könnyű…
    De tudom, egy olyan párkapcsolatért/-ban is egy csomót kell küzdeni, ahol nincs feleség.

    S jól érzem magam anélkül is, hogy lennének szüleim vagy testvéreim. (Van egy írásod ezzel kapcsolatban, egyszer elolvastam, de már nem találom és el szeretném olvasni még…lehetséges ez? :))

    Lassan kezdek egy új munkát. Persze félek tőle.

    Szóval a blogbejegyzés miatt írtam. Meg a boldogság miatt is.

    Légy jól! 🙂

    Amúgy az írás, mint olyan: magányos tevékenység…valahogy olyan hivatás, ahol el akarunk mondani egy történetet, csak közben nem szeretnénk feltétlenül szemkontaktust létesíteni.

    Üdv:

    Kriszti

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  41. Visszajelzés: a csodálatosan önműködő vágy | csak az olvassa — én szóltam

  42. Szia, Sziasztok! Első hozzászólásom.
    Megrendített ez az írás. Régóta tudom, hogy a kapcsolatom működésképtelen, ártó és lépni kell. Minél reménytelenebb a szabadulás, annál nagyobb mínusz ez. sóhaj, igen.
    Bántalmazó férj, nem egészséges gyerek, akinek kell még 5-6 év fejlesztés, segítés,rengeteg ráfordított idő és pénz ahhoz, hogy később önálló életet élhessen. Ez az én érdekem is, addig bírni kell. Nagyon nehezek a mindennapok, és az állandó kudarc: nem sikerül magam összeszedni. Pont most írtad egy másik posztban, hogy nem vagy motivátor, nem is motiváció kell, mert az megvan. Kedv, energia hiányzik. Mások tapasztalata jönne jól, hogy sikerült kilépni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  43. Még nem tudok lépni, ezt biztos, ahogy az is, hogy ki szeretnék lépni.
    Családom nincs. örökség lehet lesz, de arra nem várhatok. Szakma: van, de tanulni is kell, hogy eleget tudjak vele keresni. Nagyon rég nem dolgoztam, jaj ez így ebben a formában. Olyan munkát nem végeztem, amiért fizetés jár.
    Jelenleg a gyerek ellátása miatt nem tudok dolgozni, leginkább amiatt, h teljesen egyedül vagyok rá. 1-2 év és részmunka idős állás összejöhet.
    Évekig vergődtem a szeret, csak nem tudja kimutatni kérdésen. De már semmi kétségem, bántalmazó, és nem érdekel, miért. Éveim mentek arra, hogy neki segítsek, de nem az én dolgom, és hiábavaló, részéről csak időnyerés volt.
    Ha holnaptól ő lenne a világ legrendesebb embere, akkor se szeretnék vele párkapcsolatot, de együtt tudnék vele működni a gyerek miatt. Amióta felvettem bántalmazással foglalkozó szervezettel a kapcsolatot az erőszak mértéke csökkent. Tud róla. A bántalmazók felmérik, hogy mit tehetnek, meddig mehetnek el.
    Szeretnék egy jobban működő testet, amiben több erő van és egészséges. BMI 28. Tudom, hogy a bmi elnagyolt, de nem az izom miatt ekkora, jól mutatja, hogy baj van. De mégsem megy, elkeserítő. Több célommal vagyok így, mert felemésztenek a hétköznapok, a gyűlölet a másik szemében.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  44. Nálam az elköteleződés (házasság) húzódik évek óta. Nem tudom már én sem, mi az, amire érdemes bólitani. Szeretet, kötődés, egymásnak és egymásért örülés van. Szeretetben és nem csak idézőjelesen vagyunk szépen együtt. Mégis mindig találok valamit, ami miatt kételyek gyötörnek. Kérdések, hogy vajon mi az, ami még “belefér”. Kompromisszumok is vannak, igen. De vajon meddig oké?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Mire gondolsz? Te halogatod az igent? Mi az, ami “belefér”, mire utalsz? Nem hangzik túl jól, és szerintem egyértelmű NEM, ha ilyen kételyeid vannak.
      Miért fontos aházasság neked?
      Nem érdemes a magazinoknak hinni, hogy “elköteleződéstől valófélelem”. Nem kell elköteleződni, mert az élet nem ilyen, a házasság és az el nem válás jelen formában a férfiakat szolgálja ki, és nagy a nyomás, hogy minden nekik kedvezzen, ezért kell így felromantizálni is. A lánykérés sokszor egy látványos gesztus, amiért hálásnak és alázatosnak illik lenni, egy ön-bebiztosítása a fickónak,azt gondolja, ő aztán mekkora ajándékot adott, az esküvő után, már birtokon belül sokan rohamosan elkényelmesednek, elváróak lesznek és rossz fejek, és aztán nagyon nehéz felszámolni a közös életet, vagyont.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .