istenem, figyelj egy kicsit

Közzétéve Szerző:

de tényleg, tedd le a kezedből most a kávéspoharat,

jó, én is leteszem, de az enyém csésze, Francesco Clemente,

cropped-img_6877.jpgfigyelj, ezen rágódtam, amikor kivittem a kutyát, rohantam be, hogy megkérdezzelek:

van neked egy olyan nagy, kockás füzeted?

felírod te abba az egyes momentumokat?

ami mellettük szól? hát ami ellenem?

beszámítod a büntetésembe, hogy én azért mégiscsak inkább adtam nekik, és igyekeztem korrekt maradni?

tiszteletben tartani mások másságát, a döntésüket, a szabadságukat?

miért kell nekem szerintük-tökéletesnek lennem?

sőt, asszisztálok itt folyamatosan az engem is sújtó, szar döntésükhöz, mondván, hogy belülről kell jönnie a jó döntésnek?

nem panaszkodom. bölcs szeretettel létezem, én! érted? pedig látom én, tudom én élesen, mi az ábra. hát hitted volna, hogy képes vagyok erre?

beszámítod, hogy afféle áldozati állatnak szántál engem? ami néha szórakoztat, de azért nehéz is nekem. eleve onnan indulok, az plusz hány? de ha nem bírom ezt a szerepet, akkor mínusz? hogy kell azt bírni, amikor megint azt veszem észre, az én új, gyönyörű életemben is, hogy megtalálnak célpontnak, és hajlamosak a frusztrációjuk, elrendezetlenségük miatt engem ízekre szedni? olyanok, akiket alig ismerek, és akik maguk léptek elém, jöttek az életembe nagy lelkesen, akik a megnyílásomat provokációnak veszik?

hát tényleg adott a rossz, és a többi a változó? tényleg mindig az adott rosszhoz kell viszonyulni, azt kerülgetni? az emberek már csak ilyenek?

istenem, miért adott a rossz? én ehhez nem tudok alkalmazkodni. ne legyenek ilyenek. ne legyenek.

és mindig engem találnak meg és beszélnek ki? és keverik a szart? és én mindig hallgatok? pedig nekem elérne a szavam sokakhoz. és rám haragszanak a saját szarkeverésük miatt, és azért, de figyelj, ez is egy főbűn, hogy tudom: azért, mert kevesek? mert nem érnek fel – önmagukhoz?

ezért leszek nekik túl fontos? így van ez, mondd?

beszámítod, hogy nem bántom őket, és nem is érdekelnek nagyon? csak a már megint, az. attól sóhajtok.

nem bánod, hogy miután kibúslakodtam, elnevetem magam? hát hiszen mit marcangoltam én magam, ők meg hogy megítéltek közben, azt hitték nagy okosan, mindent tudnak rólam, élesen látnak! és hát majdnem semmit. magukról beszélnek folyamatosan. amit ők tennének, éreznének, meg amit nekem szánnak. el se hiszik, hogy én nem, én másképp. és tudod, mindent tudni vélnek, és soha meg nem kérdeznek. és csak hajtogatják a magukét.

mennyire egyszerű a valóság… nagy baj, hogy amikor meglátom a valóságot, ahogy ők élnek, amikben vannak, ahogy kinéznek, akkor már különbnek érzem magam náluk? de hát mit is tehetnék? hát én szorongjak mindig? hogy én… lenézem őket? de hova nézzek, ha ott vannak? miért nem jönnek föl?

hát a test bűnei? baj, hogy nekem ez annyira kell, és meg is ajándékozok vele másokat? ízek, csúszós zsírok, esőszag és feromon, szatén, oktáv, ötvenhat kilométer lefelé, gyöngyöző pórusok, fennakadt szem? hova írod ezt, plusz, mínusz?

mondd, én önző vagyok, hogy inkább önmagam érdekel, meg ez a tíz ember, akit nagyon szeretek, és nem ők?

mondd, az én bűnöm az, hogy nem tudnak mit kezdeni velem?

miért alkottad úgy őket, hogy ne értsenek?

beszámítod, hogy nincsen olyan emberi testnedv, amely ne fröccsent volna rám?

beszámítod, hogy nem sütőrumot, hanem sauska rozét iszom, amikor megint magamba vágok?

hát azt, hogy mindig én vártam a szombatokon?

baj, hogy nem gondolok úgy Jánosra, nem úgy gondolok rá, ahogy hittem Előtte, hogy fogok?

baj, hogy az egész nem olyan? baj, hogy ripityom a pátosz és vad a valóság?

baj, hogy az ő tenyerébe öntöttem a hamvait?

s hogy végül én is, aki másokat ostorozok, én is csak az önsajnálatig jutottam?

nem haragszol rám, amiért nem hiszek benned? és hogy nem szóltam hozzád így mióta már?

kérsz még egyet? etióp van és brazil, jókedvedben lettek.

te cukorral? édes istenem!

nekem írd be azt, hogy ezt sem értik.

A poszt a nagy rajongók: Adél/Angéla/Gumiszoba, Hirlando, bajuszcic, teeztnemtudhatodhajnalkám, Marypoppins, tavasztündér Villő, Naja (és még néhány) pletykás, sunyi, lejáratós szervezkedése és távozása után íródott, 2014 augusztusában, másrészt pedig szerelmi bánatban, mert már nagyon kellett volna szakítani, de ő nem volt rá képes. Még én akartam megértő lenni.

140 thoughts on “istenem, figyelj egy kicsit”

  1. “hát tényleg adott a rossz, és a többi a változó? tényleg mindig az adott rosszhoz kell viszonyulni, azt kerülgetni? az emberek már csak ilyenek?”
    (igen. igen. igen.)

    “nem haragszol rám, amiért nem hiszek benned?”
    (az én számomra kevés szebb van ennél a kérdésnél, illetve különféle de mind ugyanoda mutató szövegvariánsainál)

    (én online is csak olyannak írom hogy “ölelés” akivel már ismerkedünk annyi ideje hogy ez ne hangozzék csak frázisnak, legyen valami hitele. úgyhogy, most választok valami szövegvariánst: szemhunyorítás. hallgatva-bólintás. együtt-ülés és csönd.)

    (én cukor nélkül.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Felicitasz, csakazolvassa: ez a bejegyzés nekem így kommentestül úgy jó, ahogy van: a “jó” nem minõsítésként értendõ, hanem úgy, hogy ehhez a kávézóasztalhoz én is szívesen leülnék (és hívatlanul meghívnám magamat). Dolgozik bennem is egy kérdéshalmaz, gondolkodtam, hogy leírjam-e ide vagy a stigmához és hogyan és a felszíne nem lenne-e túl banális és meglátszana-e vajon a fecsegésen túl az alja, ti. hogy mi értelme az altruizmusnak es hasonlóknak, ha többnyire azt élem meg, hogy nekifutok falaknak, felkenõdök és/vagy visszapattanok. Persze megyek tovább, nem adom fel, de olykor mardosó a kétség, hogy van-e értelme, és mi az értelme, hogy rakom bele az energiát és idõt altruista ügyekbe és akkor utána ez van, ez a légüres leszívottságérzet … (két napja most fizikailag is kidõltem, ami miatt a tervezett tóparti szusszanásra sem tudtunk elindulni…) Nekifogjak-e leírni? Vagy úgyis fölösleges?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Rájöttem, hogy hogyan lett automatikus a nickváltoztatás: ezt az elõzõ kommentet séta közben pötyögtem be a nagyon okos telefonomba és az kért egy jelszót a wordpresshez (pár hete regisztráltam egy oldalt, ami még kiépülõben van és a neve sem végleges és még nincs rajta semmi, na!). Tehát ezért volt, és oda kell figyelnem, hogy rákattintsak legközelebb a kijelentkezés a válaszból-ra, vagy inkább a gépemen írni, amit jobban szeretek, csak ott a billentyūzet miatt rendszeresen ékezetek nélkül írok. Tehát mea culpa a nickváltás miatt. Le fogom írni, csak arra kellene egy nagyobb szusz, ma megfázásos/kidõlõs tünetekkel lézengtem és csak estére jutottam ki, hogy járjak pár kört a ház körül, plusz ma este még meg kell írnom egy holnapi határidõs álláspályázatot és nem vagyok agyamnál… Próbálok írni holnap. Addig tea- és/vagy kávészünetben jobbára passzív olvasásra vagyok képes, de az is nagyon sok aktív gondolkodásra indíthat, csak leírni nehéz, az még egy aktivitási fok(ozat) a mostani leszívottságomból kiindulva…

        Kedvelés

      • A nyelvművelők közt a mai napig járja Deme professzor régi mondása: igenis, csak hányjuk a borsót a falra. Igen, lepereg. Viszont, ha elég sokáig csináljuk, legalábbis ZÖLD LESZ A FAL.

        (Amikor hezitálok, hogy “itt és most” talán elég is ennyi, és be kéne fognom, de a belső küzdés végeredménye mégiscsak az, hogy én “itt és most” egyszerűen nem, végképp nem tudom befogni, akkor hasonló tépelődésekre az ok meg a cél szétválasztása felé indulok el válaszért. Kétértelmű a kérdés, hogy valamit “miért” csinálok. Nekem (!) az évek során alapvető fontosságúvá nőtte ki magát az axióma, hogy jobbító szándékkal cselekedni “okból” és nem “célból” ajánlott. Parafrázis: az ember azt tegye amit szívből meg akar tenni, de ne számítson érdemi eredményre, és főleg ne várjon megbecsülést vagy hálát. (Se.))

        Kedvelés

    • Az a fontos. Egyik címkéje az “irodalom”, az is erre utal: olyannak szántam. Köszönöm.

      Úgy van megírva, hogy ne lehessen pontosan érteni, mi az apropó (egyébként több minden, trükkösen, de van benne fikció is, mert megtetszett egy jelzős szerkezet). Egyvalaki érti igazán.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  5. VÁCI MIHÁLY:
    SZELÍDEN, MINT A SZÉL

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    feltámadtam a világ ellen,
    dúdolva szálltam, ténferegtem,
    nem álltam meg – nem is siettem,
    port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
    cirógatott minden levél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    minden levéllel paroláztam;
    utamba álltak annyi százan
    fák, erdők, velük nem vitáztam:
    – fölényesen, legyintve szálltam
    ágaik közt, szép suhanásban,
    merre idő vonzott s a tér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    nem erőszak, s akarat által,
    ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
    áradtam a világon által,
    ahogy a sas körözve szárnyal:
    fény, magasság sodort magával,
    szinte elébem jött a cél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    a dolgok nyáját terelgettem,
    erdőt, mezőt is siettettem,
    s a tüzet – égjen hevesebben,
    ostort ráztam a vetésekben:
    – így fordult minden vélem szemben,
    a fű, levél, kalász is engem
    tagad, belémköt, hogyha lebben,
    a létet magam ellen szítom én.

    Szőkén, szelíden, mint a szél;
    nem lehetett sebezni engem:
    ki bántott – azt vállon öleltem,
    értve-szánva úgy megszerettem,
    hogy állt ott megszégyenítetten
    és szálltam én sebezhetetlen:
    – fényt tükrözök csak, sár nem ér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    jöttömben csendes diadal van,
    sebet hűsít fényes nyugalmam,
    golyó, szurony, kín sűrű rajban
    süvített át, s nem fogott rajtam,
    s mibe naponkint belehaltam,
    attól leszek pusztíthatatlan,
    s szelíden győzök, mint a szél.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én csak 1 hónapja olvasom a blogot, külföldről. Nagyon megszerettem, sok archív írást elolvastam, kellett mar valaki, aki hallatja a hangját, értünk, nőkért. Aki gondolkodásra késztet. Csak azt tudom rólad, ami a saját bemutatkozásodban szerepel, így nem nagyon értem, mi történik, de remélem, halljuk még a szavad.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Persze, lesz blog, és örülök, hogy jöttél. Csak tele vagyok azzal az élménnyel, hogy leadom a jelzést, így-úgy, privát, bejegyzésben, nagyon komolyan, és nem értik, és keverik a szart. Akkor hangosabban kell.

        Kedvelés

  9. (Magos jókedvembe’ írok, ami talán nem is illik a bejegyzéshez, de úgy érzem, jó lesz ezt most mégis elmondani – főleg neked, magamnak, meg a jóindulattal olvasóknak, és azért olvassák csak azok is, akiknek ettől a feje fáj.)
    Én nagyon régóta nem kommenteltem, csendben olvastam. Többnyire örömmel, és rendszeresen. Így elkerültem a mocsarat is, amiben úgy tűnik, mások élvezettel dagonyáznak – lelkük rajta. Szóval ez afféle kalapemelés, akar lenni, és annak szól, hogy írsz. Rendületlenül.
    Köszönöm, és a Felicitász-féle halk bólintáshoz és együtt-üléshez csatlakoznék. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Imádom (ezt is)! Nem követem már részletesen, ami körülöttes folyik, általában akkor olvasom a bejegyzéseket, amikor jön az e-mail értesìtés (függöség 🙂 ), ezért a kommenteket már nem látom,visszatérni meg már nincs idöm. De a lényeget azt ismerem, drukkolok neked, teljes mértékben melletted állok, mert ez a lényeg az, amiért nap mint nap én is harcolok. Ölelés tölem is,és még sok ilyen irást, egyszerüen nem tudok betellni ezzel a stílussal).
    PS: elnézést a helyesirási hibákért, nincs még magyar billentyüzet a kisokoson.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Csatlakoznék ‘gyongyi77’-hez és ‘Hope’-hoz.

    Személyesen meg annyit tennék hozzá, hogy habár a szele se érint annak a viharnak, amiben állsz, mégis inkább nem osztom, nem terjesztem a bejegyzéseid, hiába van, amit rendszeresen újraolvasok, és naponta erőt ad és reményt és túlélést. Félek attól, hogy azok közül, akik általam jönnének ide, nem-e lesz olyan, aki bánt téged. Így hiába szeretném a világnak kikürtölni, hogy milyen egy remek hely ez, eldugom, rejtegetem, hogy csak az enyém legyen a fénye.

    Szóval én önző vagyok. És vajon mennyire önzőség egy mezei olvasónak azt kérnie, hogy maradjon a blogger, mert nektárt csepegtet, még akkor is, ha tudja (sejti), hogy ezzel milyen járulékos terhek vállalására is kéri? (Krucifixes a mondatszerkezet, de tőlem csak ennyi telik:).)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Te is benne voltál, persze sok más tényező mellett, hogy bátor legyek, és aztán ennek következtében most boldog. (Kezdve még anno a mamamival, aztán folytatva a bloggal.) Jó itt, nagyon, de nem érzem úgy, hogy bármivel is tartoznál nekünk. Köszönök mindent.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. én itt voltam végig és így sem értek mindent. Leginkább azt nem, hogy ha Éva többször jelezte, hogy nincs jól és segítséget nem kért, csak egy kis nyugalmat, akkor mi a f.-ért nem lehet ezt tiszteletben tartani? Minek kell most jól megmondani, piszkálgatni, itt fényezni az egót, elfogulatlanságot tettetve védeni a védhetetlent, kóstolgatni vagy a vérét szívni? Miért nem lehet ide olvasni és beszélgetni járni, miért kell odaszúrni aztán meg szemet forgatni, hogy de nem is szúrás volt? És a legszomorúbb az egészben, hogy ez a hangos, ez szól nagyot, miközben a többségnek még mindig arra lenne igénye, hogy jó írásokról jókat beszélgessünk, de nincs ehhez külön virtuális énünk, az igazi életünk része ez is.

    Komolyan, miért nem lehet leállni?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. csöndes olvasó vagyok itt főképp. most megdöbbent olvasó éppen.
    azt juttatta ez az egész eszembe, mikor Annie Lennox írta valahol, hogy mikor kiállt az ő külső-belső annielennoxságával a mindenki elé, azt próbálta üzenni, hogy mindenki bátran legyen aki és ami és bármi. maga. MAGA. és egyszercsak lenézett a színpadról és rádöbbent, hogy a közönség minden tagja az ő klónja próbál lenni.
    tudom, hogy távoli a párhuzam, csak azt akarom írni, hogy vannak, akiknek soha soha nem esik le. bárhogyan is van elmesélve, lerajzolva, megmutatva. mert itt azért a többség igenis klassz és értő.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Kedves Éva,

    Tapasztalatom csekély a tiedhez képest – többek közt azért is olvaslak rendszeresen pár hónapja, mert Tőled is tanulok. Sokunknak szüksége van a napi “betevőre” innen, és bár senkit se ismerek, és valószínűleg soha nem is fogok,mert külföldön élek, úgy érzem, hogy ez itt egy közösség.

    Lehet meg tudunk “tartani” téged, bár bajodat nem ismerjük. Folytatod?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Most kommnenteltem masodjara . Eloszor azt jelezted , hogy irjak meg . Semmi olyan celzas nem volt a mondanivalomban , ami teged erintett volna . Utana olvastam el a tobbi kommentet ., Mindenki a temahoz kapcsolodott nagyjabol . Nem azert jottem ide , hogy szetverjem valakinek a blogjat )Nem feszulok tovabb , ha az “ezek” ram is vonatkozik ,nem irok tobbet .
        Minden jot a tovabbiakban !

        Kedvelés

      • Írjál még, nem te vagy a gond, te csak nem szoktad még meg mindazt, ami nekünk ismerős. Az ártatlan másvélemény is lehet basztatás, ha olyan a kontextus, előzmény.

        Kedvelés

      • Az a szomorú tapasztalat, hogy több frusztrált ember van a világon, mint nem. Ha most el is tűnnek ezek a te jóakaróid, még jönnek mások, akik elé tükröt tart valamelyik bejegyzés, és akkor kezdődik elölről. Persze, bárcsak ne…
        Jól csinálod, ezért lesznek mindig irigyek. Amit én látok itt majdnem két éve: hogy mekkora nyereség lett ez a blog (nem pénzről beszélek). Hiányozna, ha nem lenne többé (ez önző volt, bocsánat). 🙂

        Kedvelés

      • Nekem nincs jelszavam és a csakazolvassa facebook oldalán se vagyok fent, pedig majdnem a kezdetek óta olvasom a blogot. Nagyjából 2 éve lehetett 2012 augusztusában, hogy találkoztam a volt bsc-s évfolyamtársaimmal. Mondtam nekik, hogy találtam egy nagyon jó blogot a csakazolvassát, erre közülük többen is: Te is megtaláltad, pont most akartam javasolni. És azt olvastad, hogy…? és nekem az a bejegyzés különösen tetszett amiben…
        És tök jó volt mert így csomó mindenről lehetett beszélgetni, amiről már amúgy is szerettem volna velük. (csak lányok voltunk ott) Azután közösen olvastuk a blogot és megbeszéltük a dolgokat, de sose kommenteltünk, úgy éreztük, hogy keveset tudunk a témákról, pl. mi még sose éltünk házasságba és gyerekünk sincs. Én sokkal később kezdtem el kommentelni nagyon ritkán, amikor ők már nem is olvasták, találtak helyette mást, ami nekem nem tetszett, mert nagyon könnyen ítélkezik a lány, aki írja.
        Azt hiszem azért nem kértem jelszót, ami miatt eleinte nem kommenteltünk: egy csomó témáról nagyon keveset tudok, de pont ezért érdekesek és hasznosak számomra.

        Kedvelés

      • Éva, hogy a beidézett kommentre (is) reagáljak: ezek az emberek máshol is így viselkednek, elő fognak jönni. 😦 Ő konkrétan ismerős máshonnan. A szünetet, mindent megértek! Nem azt akarom mondani, hogy dede, tarts csak ki, meg legyél erős – más farkával, ugye.

        Kedvelés

  19. Sokan nehezen értik meg, hogy a személyes hangvételű blogok is csak egy-egy töredékét mutatják meg a teljes embernek, és soha, de soha nem leszünk bennfentesek az életében és nem is látjuk át a mindennapjait, főleg nem az életútját. Egy embert a töredékei alapján megítélni, kiosztani, pátyolgatni vagy tanácsokat osztogatni neki, elég nagy otrombaság.
    Ha már túl sok az okoskodó/személyeskedő, jobb visszavonulni. Egyszerűen nem lehet mit kezdeni a téves benyomásaikkal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Agymosógép, egy ilyen bejegyzés alá, ezt? Megmondjam, miből van elegem? A te-típusú, érzéketlen, fölényes kommentelőből: mindent jobban tud, unatkozik, erre jár, keresi az ingert, ellentart, pluszmelót ad, rajta akar kapni, meg akarja mondani nekem, harcolni, gúnyolódni, megítélni, véleményezni, hogy aztán én legyek a hiú diktátor, aki csak a neki tapsolókat/vele egyetértőket tűri meg.
    Neki oly, de oly mindegy az én munkabírásom, az eddigi építményem, közérzetem, sorsom, ő csak kíváncsiskodik, írogat, reflexből mást mond, fölényt akar… megmondjam, milyen nemű emberektől kaptam ezt eddig?
    Neked mindegy, nekem nem. És még egy csomó olvasónak nem.
    Roppanok össze. Miért csináljátok ezt?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jézus ereje! Én csak nem értettem és megkérdeztem… Mintha valamiféle bizalmi válságról lenne szó, ebben végképp nem értem, hogy mi lenne az én szerepem, mint deklarált ellenzéknek. De inkább hagyjuk, mert meddő lenne ez a diskurzus is, valószínűleg. Mindenesetre sajnálom, akármi is történt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • agymosógép (már a nicked sokat elárul rólad), tudod, én azt nem értem, miért kell ellenzéknek lennie mindig, mindenhol. Ez egy magánblog, azok járnak ide, akiket ez a téma bevonz. Örülnek, hogy értelmes szövegeket olvashatnak egy témában, amiből mindenütt máshol értelmetlen viták, vádaskodások halmazát csinálnak olyanok, akik csakis abban lelik meg életük értelmét. Nem, itt ebből nem kérünk. És (igen, mondatot kezdek vele) Éva, egy igen olvasott, magas színvonalú magánblog tulajdonosaként megválaszthatja, hogy kit enged ide.
        Jó lenne, ha nem “szolgáltatásként” tekintenének erre a blogra egyesek, és nem vélnék úgy, hogy. “joguk” van itt trollkodni (ami gyűlöletbeszéd, visszaélés az ember törékenységével.)
        (Kedves Éva, bocsánat a kifakadásért, többnyire csak némán figyelek. De elkeserítő valóban, hogy egyesek a neten, a névtelenség mögé bújva, kajánul gázolnak át minden értéken.)

        Kedvelés

      • Én nem ellenzéknek/ellenzékként jöttem. Annak lettem kikiáltva. Éppen ezért már nem is írok ide.

        Kedvelés

  24. Na, ez jellemző – mármint rám.
    Megtalálok valamit, ami jó, aztán annak annyi is.
    Persze halvány fogalmam sincs, mi zajlik a mélyben (ami szintén jellemző), csak azt látom, hogy amíg rosszindulatú szarkeverők lesznek, addig szünetel a blog – hááát, nem afféle tízperces szünetnek ígérkezik ez akkor.
    Szerettem a szövegeket itt.
    Jó szövegek voltak. Szép szövegek.
    A posztok is, a kommentek is.
    Köszönöm.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Én nem vonódtam be annyira, hogy megérintsen érzelmileg a távozók, megmondók, értetlenkedők pálfordulása. Annyira viszont igen, hogy legalábbis sejtsem, mi zajlik a színfalak mögött, amire innen a nézőtérről nincs rálátás. Érdeklődve figyelem, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy csitul majd a hullám, és milyen lesz a következő. És hogyan kezeled a szituációt.
    Úgy sejtem, Éva, te már végignézted különféle résztvevőként több internetes közösség formálódását, fel- és leívelését, alakulását, szétesését.
    Nagyon várom, hogy ezek a tapasztalatok egyszer szöveggé formálódjanak benned, és megírd itt mint jelenséget. (akár több posztban 😉 )
    Nagyon bízom benne, hogy a jelmondatod: “minden érdekesebb mint amennyire elkeserítő” átsegít ezen a helyzeten is!
    Én nagyon sokat tanultam itt. Szemléletet, érveket, szövegformálást, önbizalmat, magamat! Habár kommentelni kevés időm jut mostanában, olvasni maradok!

    …Isten szerintem egy jointot is szív a kávé mellé, és időnként elrágcsál egy kis varázsgombát. Hát csoda, ha sokszor nem értjük? 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Nagyon sajnálom, hogy ez a helyzet veled és a blogon… Remélem, nem rontott a helyzeten, hogy az ez előtti bejegyzést, illetve a mögötte levő írói szándékot én is totál félreértelmeztem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Gyönyörű ez az írás. Életre keltő a szöveg. Köszönöm!
    Nem ismerem igazán jól a hátterét, sőt, valószínűleg azt is mondhatom, hogy egyáltalán nem ismerem a fájdalmakat okozó személyeskedéseket… jelszavam sincs… sajnálom a fájdalmat, amiből e szavak születtek. Mint ahogy néha eszembe jut sajnálni az írókat és költőket is, akik számomra kedvenc írásaikat fájdalomból és fájdalommal szülték e világra. És közben nagyon szeretek olvasni… és közben újra előveszek könyveket és újra belépek a blogra, bár pár hete nem jártam itt, egyéb élmények és számítógéptávoli helyszínek közepette teltek a napjaim.
    És köszönöm az apró és meglehetősen elég nagy katarzisélményeket, amik nélkül sokkal szegényesebb lenne a gondolatokból és érzésekből táplálkozó belső életem.

    “nem bánod, hogy miután kibúslakodtam, elnevetem magam, hát hiszen mit marcangoltam én magam, ők meg hogy megítéltek közben, azt hitték nagy okosan, mindent tudnak rólam, élesen látnak! és hát majdnem semmit. magukról beszélnek folyamatosan. amit ők tennének, éreznének. el se hiszik, hogy én nem, én másképp. és tudod, mindent tudni vélnek, és soha meg nem kérdeznek.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Huh, hat nem gondoltam, hogy ilyen szomoru apropo kapcsan fogom megirni az elso hozzaszolasomat. Nem nagyon ertem, mi tortenik, pedig regota olvaslak. Nagyon sajnalom, hogy elmesz; amit csinalsz, azt hiszem, sokunk szamara fontos, felemelo, es ertekes. Nekem mindenkepp. Kivanom, mielobb rendezodjon a helyzet, es lelekben megerosodve terj vissza. Hianyozni fogsz addig is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Nekem tetszik Csipike.Ő jutott eszembe ma.
    “Ekkor jött rá valamire Csipike.
    …
    És ez volt az a bizonyos valami, ami netovább óta hiányzott neki. Elhatározta, ha megindulnak a kitartó esőzések, helyenkint zivatarokkal, új mesét mond Madárnak és Nyúlnak. Arról, milyen szörnyű dolog az, ha valakire nem mosolyognak. És ezt a példátlanul vadonatúj mesét úgy kezdi el, ahogy senki, sehol a világon nem kezdett el mesét. Ezekkel a vadonatúj szavakkal:

    – Hol volt, hol nem volt… “

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Nem biztos, hogy tudok ezzel az egésszel kapcsolatosan most szépen nyilatkozni.
    Szomorú, hogy itt is sajnos felszínre jött/jön ez a társadalomban is jelenlévő szarkavarás, mások baszogatása, mások igényeinek, szempontjainak figyelmen kívül hagyása.
    Annyira távol áll ez tőlem és annyira nem tudom megérteni!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  33. Csakaz rengeteg benned a negatívum. Jó pillanataid vannak, meg nevetsz, de mond, mit mutatsz meg ebből? Düh, csalódottság, keserűség – ez árad a soraidból. Miért lep meg, hogy mások is így reagálnak rá? És tök olyan, mintha ragaszkodnál ezekhez. De miért? Mi olyan jó bennük? Nekem is szar házasságom volt, alázott a nejem, volt, hogy anyámhoz menekültem előle a két gyerekkel az esőben, majdnem bőgve; ezerszer hallgattam akár órákon át a “hülye, fasz apátok” kezdetű litániát, amit mindig mind a hárman végig kellett hallgassunk, volt (nem sűrűn) hogy fizikailag is bántalmazott, igen, szörnyű volt. De elmúlt. Elfogadtam, hogy az exem ilyen, erre képes. Emlékszem, hogy próbált ő megváltozni, de saját természete legyűrte, és végül feladta. Nálunk ő volt a családfő, én meg a gyerekek közé szorítva a gyerekszobába, ahogy ő mondta: “Van három gyerekem.” Nekem szavam nem volt. Mert úgy nem voltam gyerek, hogy ne dolgoztam volna a családomért, hogy házasságterápiát ne szerveztem volna nekünk, hogy ne igyekeztem volna örömet szerezni neki. Hogy milliószor ne toltam volna félre a férfibüszkeségem, miszerint nekem kéne lenni a családfőnek és nem neki. Aztán nem bírtam, a depresszió szélén úgy döntöttem, váltok. Valószínű, nekem könnyebb, mert férfi vagyok, a szélesebb vállak és mélyebb hang, nagyobb testmagasság eleve elgondolkodtatja a másikat, hogy jöjjön-e zrikálni. Gyanítom, hogy egy nőnek azért is nehezebb, mert eleve kiszolgáltatotabbnak látszik. Erről baszki ki tehet? Isten, meg a természet. Feladat, amit kulturálisan kellene kiegyenlíteni. Nem véletlen, hogy anno a lovagkorban néhány érzékenyebb férfi, elkezdte elterjeszteni a lovagiasság eszményét.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  34. Zoli, nem engedhetem be a kommentedet, a levelezésünk után biztosan nem, leszakadna az égbolt, de amellett azért sem, mert tagadja a blog lényegét és lábbal tiporja a kommentszabályzatot.

    Te azt hiszed, engem látsz. Pedig szövegeket látsz, amelyekkel nem tudsz mit kezdeni, mert nem tudsz irodalmi módon olvasni, és tolakodó vagy, viszket az okosságod, hát idedörgölöd. A bejegyzések kiváltják belőled a reflexes Tanítót, Megítélőt. Bölcs, megmondós, önigazoló, nőket karámba terelő fölényszerzés az egész, nem tudom, hogy van ehhez képed a történtek után. Senki nem kérdezte a véleményedet a személyes ügyeinkről.

    Én csak azt nem értem, hogy ha én vagyok a keserű, negatív és mások a józanok és megérkezettek és bölcsek és megbocsátók, akkor miért nem én keresek sírva segítséget, miért nem én lógok érdeklődve vagy tanácsot keresve az ő irományaikon, miért én vagyok az, aki elégedett és nem cserélne senkivel, és miért nekem nincsenek titkaim. Miért én száguldok ötvenöttel Zugligetben, lehagyva a parfümömet, miért miattam maradnak tátva a szájak, és ők miért olyan kis szabályosak, nagyon szemüvegesek, előnytelen öltözetűek és fékezett habzású orgazmusúak, sőt: szexuálisan frusztráltak.

    Semmit nem tudsz rólam, alig olvastál itt. De itt vagy, és érdekel az egész, mert valamit érzel ennek az erejéből.

    Én sokat tanultam és olvastam irodalmat, nagyon régóta írok, amikor írtam, az mindig figyelmet keltett. Sok mindenen átmentem, és tiszta maradtam, nem roppantam meg nemtelen alkukban. Ennek a párlata a bejegyzés. Ez is, más is.

    Nem baj az, ha valaki keserű, negatív, dühös. Szoktam az lenni, és bevallom. Egy abszurd világban, ahol visszaélnek és bántanak a hitványak, és nem értenek és nagy erő tisztának maradni, jó okunk van erre. Ez nem rontja a mondandómat, sőt. Ez a hitele, az aranyfedezete. Mert nem ragadtam bele, és nem azon munkálkodom az energiáimmal, hogy letagadjam, visszanyomjam, rózsaszínre fessem, hanem hogy megmutassam, az okait is, és csitítsam a bűntudatot másokban is.

    Hogy ki lehessen mondani, végre, egyszer, amit soha. Ez az a hely. És ezért azt, aki ebben visszahúz, felismeréseinket tagadja, ideológiával próbálja leönteni, hogy ki se látsszon, elhajtjuk innen. Előlük jöttünk ide. Ismerjük őket jól. Ők az anyánk, a fejcsóváló szomszédasszonyunk, a kettős életű lelkészünk, a tekintély, a rend, a paternalista hatalom, a tehetetlen, magát hibáztató. szárnyszegett, energiahiányos régi énünk.

    Vannak problémáim. Túléltem érzelmileg éhező gyerekkort, vallási terrort, bántalmazást, menekülést, kollégák aljas sugdosását, váratlan terhességet, a házasságban szerzett rokonság agresszív anyagiasságát, ott voltam a férjem mellett diagnózisban és leépülésben, beleírtam őt a halálba, és nevelek most a gyászban három gyereket, és el is tartom őket, helytállok, pókhálózok, futok, hagyatéki ügyeket intézek, rozét iszom. Erős vagyok, írok, és tudom, mi a jó nekem, illetve azt is, hogy mit tudok megváltoztatni és mit nem. Értelmes, boldogító, szabadságot adó munkám van, és rengeteg ember élete javul a blog olvasásától. Mindig idejönnek a nagy megmondhatnékjukkal, magabiztosan, de én innentől tényleg leszarom, ki mit gondol, tizenkétszeres és évtizedes szűrőn megy át az, akire én hallgatok. Aki ugyanazt mondja, mint ami ellen én ezt a blogot elindítottam, azt kiröhögöm egyszerűen.

    Tisztán látok, a saját életemet élem, saját döntéseket hozok, és mélyen megvetek mindenkit, aki idejön, mert érdekli, amit írok, ittragad, majd terelgetni és oktatni próbál. Én tartom a tükröt. A te kezed üres. A keresztényekben van ez a térítő hajlam, amit a hímsoviniszta, paternalista reflexek a tébolyig tudnak fokozni.

    Senki nem járt még jól, aki velem paternalista hangot próbált megütni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem. Jó érzés volt mindezt befogadni, pedig a koktél, amit kevertél nekem, nem a szám íze szerint való. De a te koktélod, és EZT akartad adni nekem. Azt hiszem, megérte idejönni. És erőt kell vennem magamon, hogy többet ne jöjjek. Nos, akkor erőt fogok. Csak így tovább! Ha mindez boldoggá tesz, akkor jó irányba mész, izzanak a rakéták! Én visszatérek az eredeti pályámra. Te is ezt akarod. Szia.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Zoli, emberek között mozogsz, lehet tapasztalatod.
      Miért kell erőt venned magadon? Úgyis olvasgatni fogsz.
      Arra vársz, hogy egy “csinos” nő simogassa meg a buksidat, és sajnáljon, hogy hogy elbántak veled a nők?
      Mire számítottál a cikklopás, az agresszív, tolakodó, legszemélyesebb ügyeimet taglaló e-mailjeid, a reakcióim után?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Lelki bunyóra. És bejött. Buli. Te is erős egyéniség vagy, én is annak tartom magam. Már órák óta tartottam vissza magam, hogy nyújtsam az élvezetet a válaszadással. Egyébként igazából nem bunyóra számítottam, simán kirúgsz a p…ba, arra. Meg vagyok lepve, hogy még kommunikálunk.

        Kedvelés

  36. Nem tudom, mi történt most és ritkán is szólok hozzá, de majdnem az elejétől rendszeresen olvasom a blogot és el akartam mondani, hogy rengeteget kaptam tőle.
    Hatalmas gödörből másztam és mászok ki milliméterenként, már látszik a fény és ehhez az írások jelentették a katalizátort, rányitották a szemem sok mindenre. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok!
    Ha nem is értem, mi zajlik, drukkolok nagyon, hogy jó irányba forduljanak a dolgok! ❤

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. Én figyelek. Nagyon. Mert hiány van. Bloghiány. Az az ötös ott fent még nem volt reggel. Akkor még ötöt kell aludni? Kérek szépen választ jóóó? Én jó vagyok, nem zaklatok, értem a dühöt és aki nem érti az menjen, értem a szabadságot meg a korlátot, látom a fáradtságot és a fásultságot, átérzem a túlterheltséget és a gondokat, mert én várok – de ugye akkor ötöt kell aludni???? – sóhaj, reménykedés. Addig olvasom a régieket – mert most már van időm : szabadságon vagyok, nincs napi 12 óra munka – boldog sóhaj.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Semmi érzelmi töltet nincs benne, tudatos döntés volt, ugyanazt gondolom, mint szombaton, nem csinálok semmit indulatból. Nem szomorkodom, élek, írok sokat, regényt, bejegyzést. Azt remélem a szünetből, hogy megérti és eltakarodik végre az, aki nem jó szándékkal jön, hanem szagolgatni, ellenem szervezkedni, kioktatni, fölém kerekedni, ellenem okosnak lenni, félremagyarázni. Én se teszek ilyet ellene. Köszönöm mindenesetre.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Èrtelek.
        Csak annyit jelzek, hogy mindettöl függetlenül rajtam is “tekersz” ezzel az egésszel, ahogy Esö fejezte ki magát találóan.

        Kedvelés

  41. “Semmit nem tudsz rólam, alig olvastál itt”

    Nagyon kevesen tudnak rólad bármit, akik olvasnak, hiszen írsz, és aki ír, az megír mindenfélét, magát is, mást is.
    Aki olvas, az megismer?

    Én nem tartozom ” körhöz” (érdekes módon életem nagyobbik részében mindig mentegetőztem, hogy nem tratozom “a klikkhez”, szorri, woody allen, blabla.), ott ragadtam le, hogy nem blogolsz, mert írod a regényt, dolgozol.
    Mindenestre örvendek, hogy más is jelezte, nem érti, hogysmint.

    “.Erős vagyok, írok, és tudom, mi a jó nekem, illetve azt is, hogy mit tudok megváltoztatni és mit nem. Értelmes, boldogító, szabadságot adó munkám van, és rengeteg ember élete javul a blog olvasásától.”
    ámen. Felszabadító érzés lehet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A személyes címkével ellátott írásokból és a jelszavasokból eléggé kirajzolódom, azt hiszem: élettörténet, értékrend, preferenciák, életmód, folyamatok, okok, következmények, motivációk — de lehet, hogy ez az én illúzióm. Az értékrendem meg, az, hogy nekem mi fontos, reményeim szerint minden bejegyzésből süt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  42. Életem egyik legszarabb időszakában találtam meg a blogot és lett a menedékem.
    Hónapokig a bejegyzéseken éltem, akkor ott a gödörben sűrűn bólogattam miközben olvastam, sírtam mert rá kellett jönnöm, hogy értékes vagyok igenis, és nem vagyok mindenért én a hibás, mint ahogy azt a környezetem próbálta elhitetni velem. Elég jó vagyok, igenis, tényleg, igazán.
    A hajamnál fogva rángattam ki magam abból a szarkupacból, és a posztok voltak a létrafokok.
    Megéltem ezt igen, hogy az a lényeg, amit én bejárok a szöveg és magam közt, ami ott történik na az a szavakban nehezen önthető. Az olvasó nem barát, ezt annyit mondtad és ehhez is annyi idő kellett, hogy megértsem, de már értem és elfogadom ezt is.
    Hálás vagyok mindenért, várom, hogy visszatérj, és hozd magaddal a napi betevő posztokat.
    Sokan vagyunk itt, remélem tudod.
    Ölelés

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  43. Szeretném elmondani, hogy a blog sokat jelentett nekem is, régóta olvasom, habár hozzászólni nem szoktam, jelszavam sincs. Nem vagyok kukkoló. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akinek jelszava van kukkol.)Nem vagyok bennfentes és ennek a jelen helyzetben még örülök is..:( Annyit akartam csak hogy sok bátorságot adtál, nekem nem gender vonalon, ott azt hiszem jól ki vagyok képezve, hanem valahogy emberként. Hogy ki lehet állni a sorból, ott lehet hagyni a malmot, taposson most már más, hogy nincs olyan hogy nappal pörgősen termelem a gdp-t a multinal, estére meg türelmes, bölcs és környezettudatos leszek, elkezdek törődni azzal, ami ellen tkp. élek. Megértettem itt, hogy választanom kell és van választásom. Van egy nő, egy blogger, ezekkel a gondolatokkal amikkel, itthon, akit az olvasók támogatnak, működik a közösségi finanszírozás, hát mekkora dolog ez, ehhez képest az én céljaim már-már reálisak.. És igen, “nem mindenben értünk egyet”, vagyis hogy én nem értek egyet mindenben mert ez a dolog nem szimmetrikus, az nem derul ki én mit gondolok. De kit érdekel, nem ez a lényeg, hanem a mutatvány, hogy lehet másképp is és nem kellene a szart kenegetni, se párkapcsolati, se egzisztenciális értelemben. Nem a rezsire gondolok hanem a létezésre.. És természetesen nem azt mondom hogy mindenki váljon el meg mondjon fel, de nekem jót tett hogy kiszálltam, ebben biztos vagyok, sokan mondják hogy kiszállni bátorság, de én nem vagyok bátor ( mint te ) csak maradni voltam gyáva. Köszönöm, hogy annyit segítettél a szövegeiddel jól dönteni, felvállalni a magam életét, szabad, alkotó emberként élni és azzal tölteni a napjaim, amit szeretek.

    És így is, hogy megvan aminek meg kellett lenni is jó olvasni, már nem terápia, csak együtt gondolkodás és a szöveg öröme, a saját vívódásaim nélkül.

    Minden jót, erőt kívánok Neked és köszönöm amit mutattál.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  45. “Hogy ki lehessen mondani, végre, egyszer, amit soha. Ez az a hely. És ezért azt, aki ebben visszahúz, felismeréseinket tagadja, ideológiával próbálja leönteni, hogy ki se látsszon, elhajtjuk innen. Előlük jöttünk ide. Ismerjük őket jól. Ők az anyánk, a fejcsóváló szomszédasszonyunk, a kettős életű lelkészünk, a tekintély, a rend, a paternalista hatalom, a tehetetlen, magát hibáztató. szárnyszegett, energiahiányos régi énünk.”
    Szerintem sokan vagyunk itt ezért. Sokan olyanok, akik sehol máshol nem kommentelnek. Nekem ezért tűnt annyira egyedinek ez a közösség, mert nem rutinos írogatók ( pl szövetszöcske a bezzegről) voltak többségben, hanem mint pl én olyanok, akik csak azért írtak, mert itt biztonságban érezték magukat. Nekem eddig nem nagyon volt ingerem máshol kommentelni, itt is főleg a fent említett okok miatt. Meg persze az irodalmisága sem mindegy. Meg amikor egyszer azt írtad, “Szabó Magda én vagyok” az szívenütött, mert addig azt hittem én vagyok. De belátom, te vagy.
    Kösz mindent, sokat bátorodtam, erősödtem, mióta ide járok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “pl szövetszöcske a bezzegről”
      A hozzá hasonló “rutinosak” voltak az okai, hogy a BA-t otthagytam. Nehogy már miattuk a most meg a blog hagyjon itt engem!
      Tudom, hogy önző szempont, de legalább az enyém.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Lesz blog. Tíz év múlva is. Te mész el előbb.
        És ha visszatérek, onnantól nincs pátyolgatás meg türelem: aki feszül, vagy ellenem kommentel, rajtakapós, megfigyelős játékot űz, azt szó nélkül rakom ki.

        Kedvelés

      • õszinte kíváncsisággal kérdezem, mit keresnek középkorú férfiak nõi blogokon? mármint mit adhat nekik értelemben, nem mi helyük ott.

        Kedvelés

      • Jó kérdés, a magam részéről nem tudom a pontos választ. A BA-ra véletlenül akadtam, számomra érdekes témák voltak (amik nem, azokkal nem foglalkoztam), aztán banyás ismerőseim ajánlották ezt a blogot. Érdekes, intellektuális, nekem nem is egyértelműen női. Izgalmasabb, mint a tipikusan férfiasnak tartott sportos, műszaki és hasonló blogok, fórumok.

        Kedvelés

      • Van egy álmom, egy olyan társadalom, ahol ez nem kérdés, mert a gyerekgondozás és -nevelés nem csak női téma. És a “női” illetve az “érdekes, intellektuális” együtt nem lesz meglepő kombináció — tudom, hogy nem úgy értetted, Laci, de sokan úgy értik. Akik aztán elsőznek, sunáznának és nem értik, amit olvasnak, csak írnak.

        Kedvelés

      • Az elsőzés lehet, hogy kiment már a divatból.

        Amúgy pl. a 444-en gyakran értelmes, józan kommentek vannak.

        Kedvelés

      • Zöldfűszál. De jó hogy ezt írod. Nekem is iszonyúan tele van a burám azzal, ha vegyes társaságban beszélgetünk, akkor természetesnek veszi minden férfi, hogy mi szabadidőnkben mosunk, takarítunk, főzünk. Én elmondom, hogy rohadtul elegem van ebből, és próbálok most kevesebbet foglalkozni ezzel. Pár dolgot átcsoportosítani barátomnak. És néznek nagy szemekkel hogy mi a baj, hiszen a nők ezzel foglalkoznak ( én meg mondom, hogy nem, csak ránk erőltették, kényszerítették) és egyikben sem merül fel, hogy minket is az érdekes, intellektuális dolgok érdekelnek. (Most éppen a szabadkőművesekről olvasok, és a két agyfélteke összehangolásáról.)

        Ahogy Éva írta:
        “nőket karámba terelő fölényszerzés”

        És remélem marad ez a hely:
        “Hogy ki lehessen mondani, végre, egyszer, amit soha. Ez az a hely.”

        Kedvelés

    • Igen, ez a jó itt, hogy nem az észosztás meg az izmozás megy. Máshol én sem kommentelek, kivéve mostanában az itt megismert blogokat (Eszter, TollamPapírom). És volt még egy régebbi kedves blogom, kedves bloggerrel, őt ma már csak facebookon követem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  49. Kedves Eva,
    regota olvasom az irasaid, rengeteget kaptam toled, koszonom.

    Egyszer, meg nagyon regen a “mondatok, amelyeket nem feledunk” cimu bejegyzesedhez hozzaszoltam, a magam mondataival, csak ugy belesirva egy altalam akkor meg anonim, legures ternek gondolt helyre azokat a bizonyos mondatokat, (ma mar tudom, hogy ez a hely minden, csak nem legures, nem erzem mar idegennek itt magam.), egyebkent csak csendben olvastalak es vartam a megfelelo pillanatot, amikor majd bemutatkozhatok es belefolyhatok a parbeszedbe. Lehet, errol lekestem. Az is lehet, hogy nem.

    Engem csak a szele csapott meg annak, amin te keresztulmehettel, de megertem, ha most egy idore eleg volt.

    Akarhogy is, koszonom meg egyszer, hogy vagy es hogy ilyen vagy. A leheto legjobbakat kivanom neked.
    Judit

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  51. Azt hiszem, a világ előbb megbocsátja még a gyilkosságot is, mint azt, ha valaki a saját útját járja.
    Nem tolerálja a “tömeg”, nem is fogja soha.
    Az a szerencse, hogy vannak emberek, akik igen, őket kell megkeresni.
    Velük jó lenni, szuverének, hagynak neked teret, hagynak lélegezni.
    A blogszünetet azt hiszem, értem, illetve amit láttam, jelszó nélkül is, szóval az alapján érthető.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  52. Szerettem volna valami találót és szellemeset írni, de mivel nem megy ez mostanában nekem, hát inkább vállalom, ami kitelik tőlem, még ha az pillanatnyilag csak annyi is, hogy hiányzik a blog, de remélem, már nem soká.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Karina, ezzel a mondattal az a gáz, mintha elhinnéd, hogy az vagy, Meggyőződésem, hogy kétféle értékessége van egy embernek. Az első, hogy létezik. Ha semmit sem tesz, akkor is jó, hogy van. Oka és értelme van a létezésének, a legjobb példa erre azok az emberileg felfoghatatlan esetek, mikor egy gyermek megszületik Afrikában csak azért, hogy éhen haljon pár hónap múlva az édesanyjával együtt. Mégsem tudom elhinni, hogy értelmetlen volt az élete.
      A másik értékessége, az, amit a közösségnek átad. Amit érte tesz. És a közösségbe őt is beleértem, nem bontom az egységet én és ti megkülönböztetésre. Maradok a “mi”-nél. Van aki ebben nem tud kiemelkedőt alkotni, mert nincsenek olyan képességei, vagy mert még nem jött rá miben jó, vagy mert azon görcsöl, hogy abban adjon, amiben nem igazán jó. De a nem kimagasló érték is érték, és néha egész életedben nem tudod meg, egy természetes és ártatlan gesztusoddal mennyit adtál egy pillanatban valakinek. De az illető soha nem feledi. Mint mikor kamasz koromban külön költöztem a szüleimtől lázadásból, de nem voltam képes önálló életre. És apám egy reggel kakaós csigával látogatott meg.Vagy amikor rájöttem, hogy mivel túl későn kezdtem karatézni, a lehetőségeim már elég behatároltak a sportsikereket illetően. És a kollégám, egyszerű barátsággal kimondta ezeket a szavakat. Olyan jól esett, hogy megért és vigasztal! Kérlek hidd el, ezek annyira erős emékek, hogy most, e sorokat írva is csorog arcomon a könny. Ne gondold teljes biztonsággal meg tudod ítélni, mennyit is érsz!
      És akkor olyan szóra sem érdemes apróságról nem írtam, hogy az Isten személyesen eljött a Földre, és minden hatalmát félretéve engedte, hogy vasakat verjenek belé, és lassan megfojtsák. És egyáltalán nem bánta meg. Meggyőződésem, ha kéne, érted és csak érted újra végigcsinálná.
      Ne gondold, hogy tudod, mennyit is érsz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  56. Visszajelzés: invokáció | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .