mivé lettem

Közzétéve Szerző:

Kedves olvasók! Három napra lecsuktam a laptopom: mámorosan jöttem-mentem, futottam, bicikliztem, aztán szembejött a pesti éjszaka kétszer is: dupla húsos burgert ettem a szerelmemmel, megnéztem egy izlandi filmet, világmegváltó beszélgetéseket folytattam, de még unikum is lecsúszott, valamint fények úsztak a Dunán. Kaptam csodaszép virágot is. Flitteres.

ereklyeNem hiszek a szememnek, ha magamra nézek. Én azt hittem, vagyok valamilyen, és akkor már olyan vagyok, elvégre nem vagyok már annyira fiatal. Én nem fogok… és volt itt egy csomó főnévi igenév. Például farmert hordani vagy virágokat rendezgetni.
De igenis, mégis, fogok. De miért? Kész a konyha, ez oké, ez forradalom: lehet mosogatni, főzni (de sütni nem). És ott buzgón pakolok, törölgetek, mosogatok. Sőt, itt mások is szívesen mosogatnak. Impozáns a két medence, fehér és új, nem a régi, rút, homályos fém. Rendezgetek, ráküldöm a padlóra naponta kétszer Ufit (a robotporszívót). Mert… na, van ez a paradoxon. A fehér kőpadlón, az eredetin minden kosz meglátszott. Most végre sötét a padló. Mezítláb járok mámorító göröngyein. Egyébként nem szeretek arra gondolni, hogy a sötét padló koszos, de (haha!) nem látszik rajta — aki ettől megnyugszik, megérdemli (avagy: miért hordanak fehér köpenyt az orvosok és a konyhás nénik?), de akkor is, más élmény így. Viszont itt gletteltek, festettek, fúrtak, és az a helyzet, hogy ezek az új koszok (a 2014 nyári katalógusból), ezek fehérek. Kávézacc sem esik a földre, csak karfioldarabka. Esküszöm, ezt direkt csinálják valakik.

Közben további fejlesztések voltak. Amikor itt ujjongtam a baráti délután miatt, még ipari volt a tér. Azóta előkerültek az edények, felrakták a tálalószekrény felső részét, javítgatták a falat, a pult alja is tárolóhellyé alakult, meghosszabbították egy lehajtható elemmel a konyhaszigetet, lett a mosogatáshoz fénycső, falitábla, több apró kiegészítő, meg virágok.

A szombat reggelem úgy alakul, hogy lustán heverészve, ám erős lélekkel fordítok két oldalt, és utána “megyek futni!” felkiáltással lemegyek egy kávéra, mert az kell futás előtt (és semmi más). Friss vagyok, tettrekész. És ottragadok, mert a konyha, az én konyhám magába húz. A futócipőmben végigtörlöm a szegélyléceket, elrendezem a kávéscsészéket, beiktatok a lisztnek, gríznek, cukornak egy fehér kosarat, a kutyának adom a tegnapi sült hús zsírját, kimosom a serpenyőt, tiszta konyharuhákat helyezek el, de nekem illjenek ám egymáshoz! és ezért… nem, nem marad el a futás, csak majd háromkor megyek futni, amikor az erdőben is elviselhetetlen már a hőség (5920 lépés).

Én sose rendeztem be lak. Használtam a tereket, éltem bennük, és igyekeztem a nem szép, nem jellegzetes tárgyakat kerülni. Ha újakat vettünk, szépeket vettünk. De nem nagyon érdekelt, nem molyoltam magazinokkal, nem hasonlítgattam az otthonom másokéhoz, és egy-egy vicces apróságon kívül nem voltak vágyaim. Most meg… Úgy viselkedem, mint egy magazinháziasszony, mint egy nő, aki a BUTLERSben kapható. Fakanalakat rendezgetek dizájnos tartójukban, én? Két cserép margaréta fehér kaspóban? Alattuk tortapapír? Kidobom a féltve őrzött sportszeletcsomagolás-gyűjteményt? Nemfinom földimogyorót a komposztba szórok? Ad absurdum: kiviszem? Nem lesznek molyok? Rend lesz? Üres lesz a szekrény teteje? Hát mi van velem?

cropped-ablakomba.jpgHogy engem érdekel, ki milyennek látja az otthonom? Elképzelem, ahogy belép az, akit várok, és körülnéz. Mit lát?

Ez nem jellemző rám. Reverenda alól esik így ki a nudistastrand-bérlet. Már nemcsak egy tárgy szépsége és praktikuma számít, meg az, hogy nagy, szellős terek legyenek, hanem a kis tiny enteriőrök, fotózható részletek is. Felfúrattam a függeszthető kaspót. Veszek egy afrikai futónövényt, eleve porosnak hat, szürkés levelekkel, így senki nem tehet szemrehányást. De két nap múlva megtisztogatom levélfénnyel. Leszedem a pókhálókat, letörlöm a lámpáról a vésésből származó téglaport. Aztán mindent letörlök lent is, és palacsintát sütök. Már meg ilyen tüchtig leszek. Megbolondultam bizonyosan. A kreativitás rovására megy az ilyen.

A konyha a közösségi tér. Itt történik újabban minden, ami meleg szívű kedélyes, ízletes. Itt írok. Ez nagy változás: hónapokig csak a piros szobában léteztünk.

ragaszt őÉs akkor…

fehér cipőIlyen se volt még. Én olyan puritán voltam régen. Valahogy életre keltem most. Pótolom elmaradt huszonéveimet. Kólát iszom sörpadon.

210 thoughts on “mivé lettem”

  1. 🙂 új konyha, új élet. 🙂
    robotporszívót szeretnék én is, kutyaneve lenne, de jobban szeretném, mint a kutyát, mert az kikapart két bokornyi tököt, és lerágta a málna- és ribiszkehajtásokat.
    A konyha fontos, nekünk nincs is nappalink, viszont hatalmas az asztal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Piros!
        És az nekem hogyan maradhatott ki az életemből, hogy egy robotporszívó lehet ősöreg?! Én azt hittem, ez valami modern találmány, és még csak az iRobot találta fel. Ha ezt tudtam volna, hamarabb kezdtem volna vágyakozni, és már lenne…

        Kedvelés

  2. Hú de jó dolgokat írsz !
    Ez az életöröm és nagyon egészséges dolog. Nekem sem ártana
    egy jó adag belőle.
    Én akkor éreztem a leginkább ilyennek magam ,mikor szívesen forgolódtam lakásomban háziasszonyos munkákat végezve amikor vártam a kedvesemet. Akkor igen.
    Most utógyújtásom van. Bizony 😦

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Jó a nagy konyha, ebédlőasztallal. Én arra vágyom, hogy legyen egy ebédlőm, ahol le tudom ültetni a vendégeket egy kávéra, és tudunk órákig csevegni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Mikor anno meglett az új konyhám, az addig folyamatos robotnak érzett főzés egyszerre örömünneppé vált. Folyton ott tettem-vettem, akkor is ott voltam, ha mindenhol máshol hűvösebb volt, beszélgetni is ott ültünk le, mert csak. Elköltöztünk, most megint nem szép-nem jó a konyhám, és megint nem szeretek főzni, csak muszájból, néha-néha megyek be oda. Fejben már tervezgetem, mit lehetne kezdeni ezzel a csöppnyi térrel, hogyan lehetne úgy, hogy jó legyen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Indítsunk népszavazást: a konyha legyen nagy! Mindig abból csípnek le a tervezéskor, pedig a legelevenebb helyiség. Közlekedő, folyosó, minden előnyt élvez. Kamra! Omoljanak le a falak. Ja és legyen a fürdőszobáknak ablakuk!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Na, nekem nyitott konyhám van a nappalival egy térben.Ha a konyhában foglalatoskodom a nappaliban is fény kell legyen a férjem nagy szomorúságára. A konyha kb.14 m2
        Csak nincs Ikeas új bútorom. Jó lenne egy asztal nekem is.
        Egy fa kredencem van amit szeretek.Rusztikus padlócsempe.
        Egy asztal kellene,meg ülőhely.
        Az konyhaablakom a falusi szomszédokra néz akik állandóan kapálnak,meg egyebek.
        Jo hely, csak keveset élvezem…

        Kedvelés

      • Én is megszavazom, a konyha legyen nagy. Nagyobb akár, mint a szoba. Mindig is a legfontosabb közösségi tér volt a lakásban az egyszerű embereknél. Uraknál azért a szalonban jött össze a család vagy az ebédlőben. Egyébként szerintem logikus, hogy fontos lett neked a konyhád és annak szépsége. Ez már a tiéd. A te padlód, a te bútoraid, a te ízlésed. Az általad megkeresett pénzből, az általad fogadott mesterekkel… Ehhez úgy ahogy van, közöd lett. A régihez csak részben volt közöd. Polcz A. nagyon okosan írja, a rend elsősorban a szituációtól függ és nem a jellemtől, természettől.

        Kedvelés

      • A pasas, beköltözés után: édesem, a lakótelepen neked van a legnagyobb konyhád. (Egybenyitottunk, amit egybe lehetett. Gyűlölöm a lakótelepi konyhákat, de csak panelre futja.) Valamint a fürdő a lakás középén, ugye, de a mennyezet alá rakattunk két sor üvegtéglát, így, ha nagyon tűhegyre vesszük, van ablaka. Majd egyszer egy kis fényigényű növény is be fog lógni a kis fény útjába.

        Kedvelés

      • Amikor régebben vendégek jöttek hozzánk, mindig az volt az első, hogy elcsodálkoztak, nekünk milyen nagy konyhánk van (lakótelepi lakásban lakunk). Én meg nem igazán értettem, miért ilyen nagy szám ez, hát rendes konyha méretű, kábé akkora, mint a szobák, azokat mégsem dicséri senki 🙂 Aztán már láttam, hogy a legtöbb lakásba mekkora konyhát szánt a (valószínűleg férfi) tervező, és milyen ritka a nagy, vagy legalábbis élhető méretű helyiség.
        Később, albérletben lakva, már többnyire nekünk is “normál” konyhás lakásban kellett boldogulni, és megtapasztalhattam annak minden szépségét. Hát, teljesen fel voltam háborodva! Nemhogy kényelmesen leülni, beszélgetni, de még főzni sem lehetett rendesen. Mosogatni egymedencés mosogatóban, enni kizárólag csukott ablaknál, mert ha kinyitod, akkor lelökné az asztalról az odakészített kajákat és edényeket, amiket nem is tudsz máshová tenni, mert a húsz centis konyhapulton már nem fér el. Nem embernek való!
        Szóval azóta már jobban megbecsülöm a nagy konyhát, és igen: ilyet minden lakásba!

        Kedvelés

      • OFF: Mért rak a hozzászólásom alá reklámot? Nektek is ilyen, vagy már megint csak az én netem cseszett el valamit?

        Kedvelés

      • Fürdőszobán ablak a nagykonyhás parasztházban nem volt, itt, a kis konyhás házban viszont van :). Szóval mindig van mire vágyakozni. De tényleg szörnyű, amikor picike lyukakban, rosszul elhelyezhető pulttal, terekkel kell együtt létezni. De egyszer úgyis kitalálom, hogy legyen jobb :).
        Viszont kötelezővé tenném a tervezős mérnökök oktatásában azt, hogy legalább egy hónapig éljenek-főzzenek panelban. Na, aztán már tervezhetnek bármit :).

        Kedvelés

      • A parasztházakban, ha a népi építészet tantárgy irodalmát veszed alapul, volt a fürdőszobán ablak, ugyanis az maga volt a konyha! Utca felé tiszta szoba, befelé szoba, és véget is ért a tárlatvezetés.
        Éltem panelban, 5 évig, 13 nm-en, koliban, 6centis válaszfalakkal, nagyon intim… Onnan kellett világmegváltó ötleteket vinnünk hetente.

        Kedvelés

      • Óhh, akkor van egy “szaki” is köztünk:) Jelenleg cipősdobozban lakom, konyhám az gyakorlatilag az előszobám is. Hát ebből tágas konyhát varázsolni nagyon nehéz. Nekem pillanatnyilag jó lenne egy panelkonyha is a maga “tágasságával”. De nem baj, alakítani viszont lehetne csak jól kellene kitalálnom. Csak nekem nincs rutinom világ megváltó ötletekből….

        Kedvelés

      • Így,így! A konyha nagy és tágas,ablaka a kies kertre,távoli hegyoldalra vagy tóra,folyóra néz.A fürdőszobának az ablaka pedig keletre,hogy reggeli zuhanyozáskor friss fényben fürödjön.

        Kedvelés

      • Omoljanak le a falak:
        https://www.google.at/search?q=mies+van+der+rohe+farnsworth+house&espv=2&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=LY27U-C8MNHG7AbDy4D4CQ&ved=0CB0QsAQ&biw=1156&bih=881

        Mies Van Der Rohe. Ne legyenek falak. A WC-t fürdöt azért berakta kis dobozba.

        Nem találom sehol az emlékeimben, ki tervezte, de hasonlo építészetileg, mint a fransworth house, csak már az építész azt mondta, nem kell külön WC/fürdö, legyen az is benne a térben.

        Hasonlót Grazban Daniel hotelben éltem át. Zuhanyzó és WC egymás mellett, egy darab tolóajtó. Tehát ha ketten vagytok, akkor vagy WC-zesnel magadra húzod, és a zuhanyzó nyitva, vagy fordítva. De a zuhanyzó oly mindegy, mert a franciaágy felé egy padlótol mennyezetig üveg van, úgyhogy nincs bújócska.

        Kedvelés

      • Na ez igen! Engem az építész próbált lebeszélni a 120×120-as fürdőszoba ablakról, de nem hagytam. Mikor átmentem hozzá, kiderült, hogy az ő fürdőjében földig érő dupla tetőablakok vannak. Nooormális??

        Kedvelés

  5. Őszinte kíváncsiság: mosogatógép miért nem (ezt nagyjából tudjuk, írtál róla, ökolány vagy, nem akarsz elszakadni a valóságtól, és azt is tudni akarod, hogy mennyi munka egy aranygaluska, ezért nincs konyhai robotgéped), robotporszívó miért igen? Ez is a mivé lettél része?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igaz. Az én mosogatógépem 15 litert fogyaszt egy program alatt, hetente indítom be, áramot sem fal sokat. Próbálj meg ennyi vízzel alaposan elmosogatni annyi edényt, evőeszközt, amennyi belefér a 12 személyes gépbe.
        Előbb adnám oda a mosógépemet, ha választanom kellene 🙂

        Kedvelés

      • A mosogatógép durván addiktív. Annak idején a gyerekek apukája nem akart semmiképp (persze nem ő mosogatott), és nem engedte a kétmedencés mosogatót, mert az nem lett volna esztétikus, tizenöt évig mosogattam ötünkre egy 45 cm-es kerek mosogatóban. Most kettőnkre mosogatógép. Hetekig csak messziről nézegettem, csak kipakolni voltam hajlandó belőle. De most már tudok bepakolni is 🙂

        Kedvelés

      • épp a napokban említette 3 kisgyerekes apuka ismerősöm, hogy a felesége ‘kisírta’ magának a mosogatógépet. Azt hittem, megütöm.

        Kedvelés

      • Szemét. A kedvencem az a pondró, aki azt mondja a feleségének, ne legyen takarítónő, mert ő( Ő) , nem szereti, ha idegen turkál a ruhái között. Inkább csinálja a neje munka és 3 gyerek mellett szombatonként. Anyád. Ilyenkor mindig eszembe jut, mekkora a felelősségünk nekünk, anyáknak, hogy kiket nevelünk. Személyesen fogom pofán vágni a fiaimat, ha ilyen kijön a szájukon, de el is gondolkodnék, milyen szarházit neveltem.

        Kedvelés

      • Takarítónőt mi is kerestünk, mikor úgy tünt, felülkerekedik rajtunk aháztartás, majdnem sikerült is, de aztán lemondta a takarítónő. Én szeretnék, de tudom, a feleségem istenigazából nem tudná átengedni a feladatot. Annyit jelentene, hogy előző este mindent átsúrolna, rendet rakna, hogy a takarítónő nehogy megszólja…

        A fura érzéshez: A mai esőnap totál borította a napunkat. 8 helyett 9 re jött a babysitter, és nem is tudott már lemenni, sem elmenni az eső miatt a játszótérre, sem a játszóházba. Én be tudtam szerezni az olajat, hogy az ebédet összedobjam, de csak azzal a kitétellel a fiam részéről, ha hozok banánt. Majd mikor sütöttem volna a halat, hámoztam volna a krumplit, egyfolytában ott sündörgött a “szoknyám” körül, nem hagyott főzni, a babysitter meg tehetetlen volt. Így jött az ötlet, akkor ő süt, főz, mi meg játszunk.
        Jön a lényeg: nehezemre esett átengedni a sütést, főzést, nem tudtam miért, de az volt. A forró olaj, meg a helyzet viszont megkövetelte, átengedtem, cseréltünk. De 10 perc játék után jutottam el addig, hogy a feszültségem kifújjam. Nehezemre esett átadni, de erősen benne volt még az is, hogy egész délelőtt dolgoznom kellett volna, hogy én akartam gyorsan főzni, hogy nem vagyok ahhoz szokva, hogy más főzzön, vadidegen.
        20 perc elteltével viszont már nagyon jót játszottunk, és úgy voltam vele, a délelőttnek már lőttek, a babysitter mást úgysem tudna csinálni így, ha én is itthon vagyok, hát legyen.
        El tudnám képzelni, hogy vadidegen takarítson ránk, főzzön ránk, ha ez által több időnk van magunkra, egymásra. De az első lépés nehéz.

        Persze te arról írtál, hogy nem tudja elképzelni a vadidegent a lakásban, mint bejárónő, de a feleségét el tudja képzelni, mint bejárónő. Na az gáz.

        Kedvelés

      • Ó, én hallottam olyan kőgazdag budai, 3 szintes villában lakó vállalkozóról, ahol hasonló okokból (ide ne matasson idegen) a feleségnek 600 nm-t kell takarítani és rendben tartani, teljesen egyedül.

        Kedvelés

    • Ezek nem száraz döntések, ezek történnek az emberrel. Illy és robotporszívó, valamint a piros mosógép (Mása) is egyszerűen rámugrott hátulról. Hörögtek is. Illyt megláttam, és nem volt kérdés, és de jó is, egy életforma. Robot: meghirdetve, olcsón vihető. Viccesnek találtam, hogy elindítom, és elmegyek otthonról. Nincs ebben terv. Nekem semmi bajom a mosogatással, az ECOVER/Frosch nem szedi szét a kezet, nem sok, nem monoton, nézem a hegyek sörényét. Fiam apjánál volt gép, utáltam a szagát, meg hajolgatni is, azt a csörömpölést, illesztgetést, kipakolást.

      Nem csak ökoszempont. Szeretem a hagyományos, egyszerű dolgokat. Foxi, nem tudom, mit hasonlítunk össze mivel, kinek a mosogatását kinek a gépével, egy hagyományos bedugott medencés állóvizes lögybölést egy csúcsszuper, víz- és áramtakarékos géppel? Beleszámoljuk az externáliákat? Egy olyan konyhában vagyunk, ahol csupa mosogatógépben mosható edény a felszerelés, és könnyen elfér a nyíló ajtó? Beköthető a százhúsz éves vezetékbe valahogy az egész? Öblítek előtte? Ha igen, az mennyi meló, víz? Ha nem, milyen szag lesz egy júliusi napon, míg megtelik a gép? Nem kellene a helye pakolásra, edényeknek? De. Nincs, mert nem döntöttem úgy, hogy legyen. Egyedül vagyok ebben, egyedül döntök, és a pénzt is nekem kell előteremtenem rá. Következő vagyonomból sütőt veszek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyszer majd rád ugrik egy dizájnos példány, aztán rájössz 🙂 (Biztos ebből is van dizájnos.)
        Nálunk egyébként a mosogatógép egyértelműen a mindennel egybenyitott konyha következménye: se a mosatalan, se a száradó edény, se a duplamedencés brutális mosogató nem néz ki jól a nappaliban, és így ugye nem lehet rácsukni az ajtót. (Nem mintha nem gyűlne össze így is a mosatlan.)

        Kedvelés

      • Sütőt, de időkapcsoló legyen benne!!! Utálom lesni a kaját, rohangálni be, hogy mikor lesz kész. Süssön a robot, én meg megyek bicajozni, kaszálni, vakolni, tetőt fedni. Hiányoztatok, egy hónapig nem volt erőm netezni, de most örülök, hogy nem vagyok ufó. És az örömöknek még külön is. Ölelek mindenkit. Egy virtuális sellő.

        Kedvelés

  6. Én mindig csodálkoztam, amikor tanult, jómódú emberek ízléstelen, vagy csupán rendetlen környezetbe laknak. Talán kispolgáriság a részemről, de én annyira imádok a szépet és az ízlést, hogy nem is értem, valaki hogy nem vágyik arra az élvezetre amit egy menő környezet ad. Mondjuk én nem annyira lelkesedem pl. a jó borokért, talán mások ezen csodálkoznak.
    De valahogy ruhád és lakásod mindig van, bort inni meg nem kötelező.
    Kicsit olyan ez, mint amikor valaki azt mondja: nem érdekelnek a ruháim. Az ilyen emberek szerintem belül mélyen igenis vágynak klassz ruhákra, amikben rájuk figyelünk.
    Egy pecsétes, lógó, előnytelen ruhában nem látod az embert, csak az önbizalomhiányt, igénytelenséget, szegénységet, közönyt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Miért a szomorú fej? Sznob vagyok? 😀
        Félreértés elkerülése végett nem az anyagiakról beszélek, hanem az igényességről.

        Kedvelés

      • A szomorú fej én vagyok, mert bár nem vagyok igénytelen de gyakran mégsem vagyok motiválva,hogy elvégezzek egyes munkákat környezetemért, vagy magamért. Az okok különbözőek szoktak lenni. Leginkább túlterheltség mostanában.
        Régebben volt,hogy túl rossz körülmények miatt nem törültem le a port a TV-ről ami pedig egyetlen butordarab lett volna amin port kelett volna törülni. Ez egy munkásszállóban volt ahova kihelyeztek mint friss mérnököt. Akkor jött anyukám aki egy kicsi rendet rakott körülöttem.Nagyon jól fogott Nem volt kosz, csak összevisszaság.Szóval elég depis vagyok sokszor.Melankólikus temperamentum.

        Aztán még volt szerelmi bánat.Az is nagy.

        Ezért kellene nekem is egy kis hajtóerő .

        Kedvelés

      • Elnézést Sára,hogy pont neked panaszkodom.Tudom,hogy gondjaid voltak a mozgással.De látod más okból is lehet az ember korlátozott…Főleg az utóbbi években ténylegesen lelassultam.Most akarok beiktatni gyaloglast, szaladast .Hátha 🙂

        Kedvelés

      • Jaj ugyan! Nyugodtan mesélj.
        Ez egy tendencia: az emberek azt hiszik nem mondhatják el a gondjaikat, mert nekem szarabb. Nem szarabb. Jól mozgok, tudok port törölni (ha akarok).
        Nyomjad, csináld. Amit csak tudsz. Minden számít. Drukkolok!

        Kedvelés

    • En pl tanultnak meg igenyesnek is tartom magam, de a ruhamat meg pont leszarom, no csak atvitt ertelemben. En a gondolatvilagomra, lelkemre, eromre, szokincsemre vagyok igenyes, es huszadik a hatvanyon rangu, hogy milyen szinu rongy takarja a seggemet. A lakasom tiszta de kupis, mert engem a kaosz eltet, mozgat, inspiral. Ha ezert valaki lenez, nyugodtan, en tudom mi jo nekem es nem engedek belole, az en varam.
      Akinek meg koszumot kell huznom, hogy ram figyeljen, azt el szoktam konyvelni felszinesnek. Ram a sza aimert

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Pedig ilyen a világ. Bennem is jobb benyomást kelt egy jól öltözött ember.
        Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tarok minden embert egyformán értékesnek, csak egyszerűen több kompetenciát feltételezek a ízléses öltözék miatt.
        Így működik az ember. A saját bőrömön tapasztalom azt, hogy mozgáskorlátozottként mennyit számít az a jól szabott zakó. Figyelnek rám, feltételezik, hogy értek ahhoz, amit csinálok.
        Egyrészről fasiszta a rendszer, mert csak így kaphatod meg a figyelmet, másrészről egy jó adottság turbózási módszer.
        Szeretek öltözködni. Nem kín, pedig nem tökéletes a testem.

        Kedvelés

      • a világ olyan, amilyenné tesszük.
        te így működsz, más meg máshogy.

        szerintem nem túl szerencsés kijelenteni, hogy ez vagy az a szempont AZ igényesség. nekem ez mindig ízlésdiktatúraszagú. (elhiszem hogy nem így értetted, de szerintem elég izé kijelenteni erről vagy arról az életterületről, hogy az az igényesség kritériuma.)

        Kedvelés

      • Nem csak ez az igényesség. Nekem ez IS. Lentebb leírtam egyéb úri huncutságokat is, mint a szép ajándékcsomagolás. 🙂

        Nagyon vizuális típus vagyok, a barátnőm zokog a gyönyörűségtől az operán, én mellette ásítozom.

        Kedvelés

      • Jesszus, Foxi, te piszok jól kijönnél a párommal 😀

        Én mg Évával érzek együtt, tavasszal én is megvettem a 15 ezerre lefélárazott Tamaris csizmát, kiszórom az ócska, örömtelen rongyaim és újat, csinosat vesuek, hozzám illőt, amire mindig is vág zam, csak bebeszéltem magamnak hogy egy ilyen ronda tehénre nem illik semmi. Igaz, én turizok, imádom, zsákmányszerző énem elégül ki vele, de a lényeg ugyanaz.

        Kedvelés

      • Van akinek ez nem fontos, ezért is pedzettem meg, hogy talán ez tényleg szokás, ízlés kérdése, tényleg nincs mögötte több.
        Nekem a ruha a test része, egyfajta választott test, ezért szerintem érdekes, hogy valakit miért nem érdekel, mit visel magán. Szerintem ez is választás az életben, mint minden más és ez is jelzés a külvilágnak.
        Foxitroll, gyakran hallom, hogy én másra vagyok igényes és/vagy a belső tulajdonságaimra.
        Szerintem ez nem vagy, vagy kérdés, törődhetünk magunkkal minden téren.
        De ami a legfontosabb: nem akartam lenézően fogalmazni. Mindenkinek szíve joga annyi erőt és energiát fordítani a külsejére, ami neki komfortos.

        Kedvelés

      • Én értelek, Sára. Volt időszakom, amikor azt írtam volna, nem a ruha teszi az embert, foltos, kopott ruhában is lehet boldognak lenni. De ma már nem gondolom. Legyünk igényesek ennyire magunkkal szemben, az igénytelenség nem válasz. Ócska ruhába bújni valahol inkább álca és palást.

        Kedvelés

      • Meg nyilván akkor is álca, ha csak ez van. Ha más nem számít, ha páncélként hordja valaki a kifogástalan kazsmír pulóvereit. Minden véglet árulkodó.
        Heller Ágnes talán az egyetlen kivétel az elméletem alól, de őt is olyan szívesen átöltöztetném 😀

        Kedvelés

      • “Kicsit olyan ez, mint amikor valaki azt mondja: nem érdekelnek a ruháim. Az ilyen emberek szerintem belül mélyen igenis vágynak klassz ruhákra, amikben rájuk figyelünk.”
        Nekem ezzel van bajom. Ezek után a “van akinek ez nem fontos” az ellentmondás. Valamint vörös posztóként reagálok, ha úgy érzem, valaki el akarja magyarázni nekem, hogy mit gondolok. NEM vágyom ruhákra. NEM foglalkozom az imidzsemmel. NEM hiszem, hogy választanom kéne külcsín és belcsín között, csak az előbbi nem érdekel. SOSEM érdekelt, meg is kaptam kicsi koromtól rendszeresen, hogy “te biztosan lány vagy?” Akkor sem érdekelt, most sem érdekel. Használt ruhákat hordok, amik kényelmesek és nem rondák, de nem is különösebben szépek. És van pár drága dizájner holmim, amit reprezentálni vettem mondjuk színházba vagy állásinterjúra, vagy ajándékba kaptam stílusra nevelő szándékkal, és évi 362 napban a szekrényben rohad. És volt olyan párom akinek a ki nem mondott ám éreztetett igényére jártam havonta kozmetikushoz, fodrászhoz meg műkörmöshöz, és mindvégig az volt az érzésem, hogy iszonyú pénzkidobás és ami még rosszabb, időpocsékolás. Aztán eljutottam oda, hogy amelyik pasinak ez kell, az nekem nem kell. Ezért én első randira is farmerban és pólóban megyek, mert akinek ez nem jön be, annak én nem jövök be. És nem zavar, ha valakinek az az alap, hogy szolíd smink és színben harmonizáló öltözék, ha a fene fenét eszik is, de ha azt érzem, hogy megkérdőjelezi, hogy 1, igényes vagyok-e csak mert kinyúlt melegítőben, fésületlenül metróztam el a postára a csomagomért, vagy 2, megpróbál ismeretlenül a ruhám alapján analizálni, attól viszket a kommentelőujjam.

        Kedvelés

      • Én még ennél is rosszabb vagyok. Ha be kell menni egy ruhaboltba, már a szagtól rosszul vagyok. A ruhám nagy többségét a férjem és anyósom veszik, többnyire ők látják meg, hogy kellene már újat hordanom.
        Fodrászhoz menni nekem munka, utálom, ha piszkálják a fejemet. Kozmetikus kizárva, nekem pénz és idő pocséklás.
        Anyukám őrült meg attól gyerekkoromban, hogy mindig azt vettem fel, ami legfölül volt, és néha elég bizarr kombinációk jöttek ki belőle.
        A ruha nekem mindig arra szolgált, hogy ne fázzak, és eltakarja, amit el kell. Soha nem tudnám magam kifejezni egy ruhával.
        Bezzeg a cipők! Na azokat egyenesen imádom, és nem érzem pénz pocséklásnak, amit elköltök rájuk. Mégsem gondolom, hogy aki olcsóbb cipővel megelégszik, az igénytelen.

        Kedvelés

      • Már foxinak is akartam írni, de írom neked is.
        Nàlam meg az a helyzet, hogy férfi létemre ha kinyitom a szekrényt, akkor túrom, hogy a farmerhez melyik póló, ahhoz melyik öv. Csak is buzi lehetek, ha ilyenre figyelek!
        De mindeközben C&A, nem tomy hilfiger. Mert nem szórom rá a pénzt. Szeretem a színeket, meg ha valami jól áll rajtam.
        Ki érti?

        Kedvelés

      • A férjem is ilyen. Alig fér el a (szerintem) sok póló a szekrényében, de neki soha nincs mit felvennie. 🙂
        Ő nézegeti a tükörben, hogy mihez mit vegyen fel, szívesen jár fodrászhoz, szagolgatja a DM-ben a kozmetikumokat.
        Ha elküldöm, hogy vegyen nekem bugyikat, minimum Triumphot vesz, ha én megyek a kínai is megteszi.

        Kedvelés

      • Normabonto, volt ilyen pasim, eleinte én is melegnek hittem. Nagy meglepetés volt, amikor egyszer megölelt, és megéreztem, milyen keményen örül nekem. 😀 Aztán kezdtem leszokni a sztereotipizálásról, még nem mindig sikerül, de szoktatom rá magam.

        Kedvelés

      • Még akartam írni, hogy ez nálam nem állandó ám! Ha teszek veszek a kertben, vagy csak leszaladok olajért, rémesen/toprongyosan nézek ki. Tehát van egy polc, a hordható, de tökmindegy kategória, na onnan a legfelső poló a legfelső rövidgatyához. Hogy a fiam leöntse/homokozza/süssek/füvetnyírjak/piac tök mindegy.
        Ja, meg néha direkt toprongy, mikor árajánlatot kérek mestertől.
        Egyszerre tudok két véglet lenni.

        Kedvelés

      • Az gáz, ha elkezdtem dezsa.trumbl.com ot olvasni?
        Nitta, te dobtad be a közösbe, én meg azóta merülök!
        Imádom, amikor valaki nem férfi nő tengelyen gondolkodik.
        Próbálok én is letérni. Persze ezt levetkőzni!
        Kemény blog, de egyre jobban tetszik!

        Kedvelés

      • Zsuzsi, én is úgy öltöztem mindig, hogy ami felül van, a nővérem meg a színharmónia császárnője, mindig sírt, hogy színvak vagyok. Pár éve volt nagy trend a colour blocking, fel voltam háborodva, hogy vaze én ezt csináltam egész életemben és gúnyoltak érte! Legközelebb mondd te is azt, hogy csak ezt a divatot követed. 😀 Már ha érdekel annyira a kritika, hogy reagálj rá.

        Kedvelés

      • 🙂 Tényleg azt kellett volna mondanom. Aztán jött a férjem, és már a lányom is, akik megmondják, hogy jó-e az úgy.
        Megigazítják a kilógó alkatrészeket, eldöntik, hogy kellene nekem még egy ilyen-olyan nadrág, vagy felső, elcipelnek felpróbálni, amit muszáj.
        Anyósom meg beállít egy ruhával, ami biztosan jó rám, nem vacakol a próbálgatásokkal. Azt is megmondja, hogy melyik meglévő rongyhoz hozta. 🙂

        Kedvelés

      • Normabontónak.

        “Az gáz, ha elkezdtem dezsa.trumbl.com ot olvasni?”

        Dézsa nagyon jó. Rövid, velős és profi. Én is olvasom.

        Kedvelés

      • Na de én nem csak elkezdtem,
        Hanem férfiként szeretem
        Olvasni, a stílusát, a meglátásait.

        Az emma.de-t is köszönöm! Innen, tőletek kaptam.

        Ott pedig férfiak gyűjtöttek aláírást a prostitució ellen. Hát vannak mások is, akiknek férfi létükre probléma ez! Nem vagyok csodabogár!

        Kedvelés

      • És különben meg a pornónak, noha csak áttételesen, de köszönhetem a biszexualitásom.
        Vègre egyben vagyok.
        Pontosabban leszek, ha mindez számomra is világos, meg a feleségemnek, mit is jelent.
        Jelenleg egy virágzó mezőn érzem nagam, együtt nyílunk, én, mint kardviràg ontom nagamból az illatot, s a szomszéd liliomról rámszáll a méh, hogy engem is beporozzon.
        Hát porozz, te méh, ne kímélj, a mező összes virágporát akarom!

        Kedvelés

      • Igen, vannak más normabontók is. Még közel se elegen, de egyre többen. Szóval hajrá, tiétek (miénk) a jövő!

        Kedvelés

      • “Ott pedig férfiak gyűjtöttek aláírást a prostitució ellen. Hát vannak mások is, akiknek férfi létükre probléma ez! Nem vagyok csodabogár!”

        Erre írtam.

        Kedvelés

      • Foxihoz és mauhoz csatlakoznék.
        Nem izgat az oltozkodes kulonosebben, és sajnos vajmi keves erzekem is van hozza. ahogy a lakberendezeshez sincs.
        Szeretem a minosegi dolgokat, ezek dragak, keves van beloluk. Nyilvan, ha alkalom van, össze tudom kapni magam. De a mindennapokban nekem ez kín igen, és alszom tovább reggel, minthogy sminkeljek, vagy azon gondolkozzak mi mivel passzol a legjobban. Szerintem ez is kepesseg es erzek kerdese, és őszintén csodálom azt, akinek ez csuklóból megy.
        Én a farmer+ pólós lány vagyok, szerencsére a munkahelyemen is a munkám az érdekes, nem a ruhám.
        És felismerem a hasonszőrűeket, akik ugyanúgy csetlenek-botlanak ezen a területen mint én, légy egy kicsit elnézőbb velünk, Sára! 🙂

        Kedvelés

      • Elnéző vagyok, hát persze, mint ahogyan mindennel szemben, ami emberi! 🙂
        Nagyon igazad van, érzék kérdése és tanulható!
        Nem egy barátnőmet tanítottam meg már, hogy mit-mivel vegyem fel, nagyon hálásak érte.
        Divatszakmában dolgozott a nagymamám, előnyből indulok.
        Önigazolás azt mondani, hogy ez nem fontos, nem érdekel és teljesen más azt mondani, hogy figyelj, remek könyvelő vagyok,de fogalmam sincs, hogy milyen fazonú nadrágot vegyek.

        Kedvelés

      • Na de miért tanulja valaki, akit ez nem érdekel? Jó persze tudom, mert ez a társadalmi elvárás, de nem ugyanolyan kényszer ez, mint a teljes testszőrtelenítés, ami nélkül ma már simán ápolatlannak bélyegeznek egy nőt? Anyám nyomaszt folyton ilyenekkel, hogy öltözzek már csinosan, mert lunya vagyok, meg csináltassak frizurát, mert csak úgy lóg a hajam összevissza, milyen nő az ilyen? De ha egyszer nekem is nyűg ezekkel foglalkozni és totál nem érdekel, mi mivel harmonizál, az ékszerektől meg egyenesen rosszul vagyok. Máson nem, ott még ki is tudok szúrni egy-egy szebb darabot, csak magamon nem bírom elviselni. A ruhám meg a cipőm legyen kényelmes, ennyi az összes elvárásom.

        Kedvelés

      • Tényleg csak annyi, hogy abban legyél, amiben a legjobban érzed magad. Lunyán.
        A szőrtelenítés dolog engem is kikészít, szerintem az tök másról szól. Nem vagyok hajlandó szőrteleníteni, ha úgy tartja kedvem. Én nem normatívákról beszélek, nem arról, hogy a rendszer szerint milyennek kell lennie egy igazi (?!) nőnek.
        Hanem arról, hogy a legjobbat add magadnak, ha megteheted.

        Kedvelés

      • Sára, amit te írsz, az épp olyan általánosítás és egyfajta elvárás, mint a szőrtelenítés. Attól, hogy neked tetszik, még nem kell, hogy általános legyen. Nagymama a divatszakmában – nem csak előny, de még akár valamiféle családi elvárás, szocializáció is lehet.
        Nem csak önigazolás lehet, hogy nem fontos, nem érdekel. Ahogy az se önigazolás, hogy szeretek kertészkedni. Vagy hogy nem szeretek utazni (no ez nem az én mondatom), ismerek ilyen embert, akinek szenvedés elmenni otthonról.
        Ez az önigazolás dolog is veszélyes. Könnyű rásütni arra, aki máshogy AKAR élni, mert neki úgy jó, és igenis tudja magát – de a te életedtől különbözik. Egy csomó mindenre nemhogy nem vágyom, hanem a hátamon fut a hideg, ha rágondolok, hogy nekem kellene csinálni, amire más vágyik. Ilyenek az átlag álomnyaralások pl. Az én álomnyaralásomtól meg talán neked futkosna a hideg a hátadon, akkor melyikünk önigazol? Egyáltalán: egy kijelentésből, a másik személy ismerete nélkül ilyen kijelentést hogy lehet tenni? Ez olyan “majd én megmondom neked, hogy hogy is érzed magad, mert én jobban tudom, mint te” dolog, nem?
        “Tényleg csak annyi, hogy abban legyél, amiben a legjobban érzed magad. Lunyán.”
        Na most ez milyen viszonyban van a korábbi kijelentéseiddel?

        Kedvelés

      • Értelek. Én csak egy tendenciára igyekeztem rámutatni, talán általánosító módon tettem ezt.
        Lentebb igyekeztem finomítani az álláspontom.
        Biztos vagyok benne, hogy ez nálam erősen családi minta.

        Kedvelés

      • Ha arra akartál utalni, hogy vannak, akik tényleg azért járnak úgy,ahogy, mert nem értékelik magukat eléggé, nem érzik, hogy nekik járna, akkor azzal egyetértek, tényleg így van biztosan. De ebből nem következik, hogy mindenki azért jár kopott farmerben, mert nem enged meg magának jobb ruhát, lehet, hogy nem érdekli. Shaw mondása jutott eszembe: ne kívánd felebarátodnak, amit önmagadnak, hátha más az ízlése!

        Kedvelés

    • Milyen lenne az igényes környezet? Elég nehezen értelmezem az igényesség fogalmát a saját környezetemben. Én egy kicsi faluban élek, itt a szabadtartású baromfi és tojás, friss biozöldség, gyümölcs, tartósítószer mentes házi befőtt és lekvár, friss valódi tej, tiszta levegő stb úgymond alap. Ezért is költöztünk ide. Igénytelen lenne itt az, aki mackónadrágban teker el a boltba, és tyúkszaros az udvara? Miért éppen a ruha neked az igényesség mércéje – annyira, hogy az alapján akár ítélsz is?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem ítélek, csak nehezen értem miért éri be valaki kevesebbel, mint amiben igazán jól érezné magát.
        Ha melegítőben, akkor ne egy pecsétes, műszálas susogósban, hanem egy pihe-puha kényelmesben.
        Nálam ez inkább ilyen ne érd be kevesebbel, mint amit megengedhetsz magadnak.
        Az igényes környezet? Amit leírsz az maga a paradicsom annak, aki ilyen környezetben érzi jól magát.
        Talán férreérhetően fogalmazom, de ez részemről nem sznobság és elitizmus érdekes kombinációja, hanem egyfajta figyelem arra, hogy ki hogyan érzi magát a bőrében. Ha valaki megvonja magától az örömöt, a szépséget (ami neki az), annak mindig oka van.

        Kedvelés

      • Nekem csak újabban lett igényem ez: szép tárgyak, szép ruhák, kozmetikum, magammal foglalkozás. És most olyan egyszerű és “hát persze”. Öntudatot ad, szépnek és fiatalnak érzem magam, meg halálosan lazának. Noha nem tetszene ez a nálam idősebbeknek dolgosabbaknak, csak rajtam nincs most ilyen tekintet szerencsére. Meg nem is vérvörös rúzsban-ocelotmintában-hétszáz köbcentis implantátumban tolom ezt a női felszabadulásomat, szóval semmi túlzás, rajongok a letisztult dolgokért. Az a nagy élmény, hogy nekem is lehet, jut, nem bonyolult, magam döntök, kompetens vagyok, tehetek magamért, élvezem. És hogy azok a hajdan irigyelt nők se olyan szépek ám. Hogy mit számít egy gondosan festett, hidratált haj, a rendesen tisztított arc, a bőr minősége, a tisztességes szempillaspirál. A szép anyagú, jól választott színű ruhadarab, amelyet örömmel hordok, tudom, érzem rajta, hogy illik hozzám és a többihez, amit felvettem, és igen, drága volt, de én kerestem rá a pénzt. És látom a tekinteteken, mit számít ez, maguk a ruhák, az ápoltság és ennek a kisugárzó öntudata, meg az is, hogy eközben lefogytam. Így nem elkeseredett eleve-kudarc program sportolni, kevesebbet enni se. Sőt, nem kell akarni, csak történik. És három gyerek után, igen. Nincs már gyűlölet és “nekem már mindegy”. Nem vagyok kirekesztve amazok köréből. Mindig ki voltam. Az ápolatlanság és kövérség gyökere az öngyűlölet. Ha szeretem a testem, egyszerűen nem teszem meg vele azt, amit akkor, ha gyűlölöm. Nem hagyom a sorsára. És eltűntek a szégyenek, komplexusok, és nézhetik közelről is, nem bánom. …ennél nagyobb élmény sohasem kell nekem…

        Kedvelés

      • Szerintem ebbe a ‘nekem már mindegy, felszínes csacskaságok, ilyet csak egy olyan nő hord’ típusú reakciók mögött egy nagyon kemény nevelés áll, ami a középosztálybeli nők orrát a sosem vágyott muffin sütőjükbe veri.
        Te csak ne flancolj, kell új tornazsák. Te csak ne kényeztesd magad, hanem hozz áldozatokat másokért. Másra kell a pénzt. A ruha nem fontos, a belbecs a lényeg. Mindenben kövér vagyok. Mindenben csúnya vagyok. Mindegy vagyok.

        Kedvelés

      • erre az ötletre már a média is lecsapott. legalább tíz olyan makeover-műsort láttam, ahol ez volt a cél. hatalmas a nézettségük.

        Kedvelés

      • Pontosan. Benne van a fejemben – így, ezekkel a szavakkal. Szerintem ezt én genetikailag hordozom! Emlékszem 12 voltam, anyám 42 és szégyenkezve mutatta,hogy elment az esze mert vett magának egy piros (!) blézert. Eszméletlenül jól állt neki. De hogy mit szabadkozott… Én meg ma ugyan ilyen tudok lenni … De dolgozom rajta!

        Kedvelés

      • Az én nagymamám és anyám is mindig szabadkozott, mindig el mondták, hogy nézzem meg milyen szép, nem lehetett otthagyni.
        Én nem szabadkozom, hanem boldogan simogatom az anyagot.

        Kedvelés

      • Olyan érdekes, amit erről írsz, már a múltkor is felfigyeltem rá. Sok tekintetben én is ki voltam rekesztve “amazok” köréből, mert miután a szüleim elváltak, nekem sem jutott szép ruha, szép cipő, hanem mindenből az olcsó, a használt a rokonoktól lemaradt, ami úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya, az osztálytársaim mindig kiröhögtek. Anyukámnak szegénynek még olyan sem jutott, emlékszem, hogy kibukott a nagynéném, mikor nálunk nyaraltak, ő teregetett és meglátta, milyen bugyijai vannak anyunak… Ezeréves volt mindegyik. szürke, agyonmosott – utána a nagynéném mindig szép, jó anyagú, kényelmes bugyikat vett anyunak meg nekünk is ünnepekre, aminek be kell valljam, szégyentelenül örültünk. Tőle kaptam az első normális farmeromat is.

        Ennek ellenére soha nem volt az bennem, hogy mi nem érdemeljük meg a jobbat, vagy nem jár, csak tudtam, már gyerekfejjel is, hogy azért nincs, mert nem telik rá, mert anyu egyedül nevel minket és keveset keres, apám meg nem segít. De tudtam mi a szép és a jó, mert emlékeztem kisebb koromból, valamint anyu családjából örököltem némi természetes jó ízlést. Később, egyetemistaként is nagyon csóró voltam, kevésből gazdálkodtam, a nagypapám kabátját és a mamám kardigánját hordtam és turiból, kínaiból öltöztem, de kutattam még így is mindenből a lehető legjobbat, és igyekeztem, hogy a cuccaim a lehető legjobban álljanak. Amikor már diákként keresni kezdtem, az volt az első, hogy szerezzek szép, jól hordható ruhákat – nem nagyon drágán, mert a pénzre mindig vigyázni kellett – de olyat, ami tartós, tetszik és jól érzem benne magam. Mindig, amikor kicsit többet kerestem, vettem pár szép darabot – mindegy, hogy turiban vagy boltban, lényeg, hogy szeressem hordani. Nagyon jó érzés volt ez, és nagyon jó most is, hogy kicsit egyenesbe jöttünk.

        A testemhez való viszony is érdekes – bár én nem vagyok oda az enyémért, sőt, mint írtam már sokszor, eszméletlen gáznak tartom, mégsem bántottam soha. Annak ellenére, hogy gyűlöltem, és rútnak láttam, sosem volt mindegy, hanem annál fontosabb, hogy törődjek vele, jó dolgokat adjak neki – hogy sportoljak, hogy jó ruhákba öltöztessem, hogy normális étellel tápláljam. Ebben része volt annak is, amit egy idősebb lányismerős mondott, amikor 13-14 éves lehettem. Emlékszem, rám nézett, megcsóválta a fejét és azt mondta: ha csúnya vagy, és béna az alakod, sokkal jobban oda kell figyelned magadra. Másrészt meg úgy voltam magammal, hogy ha hendikepes is vagyok, akkor is megérdemlem.

        Kedvelés

      • rendes bugyik rulez. evekig lelkifurdival vettem oket magamnak, de a lelkifurdi mostanra elmult, a rendes bugyik meg maradtak.
        mas. igenytelenseg. kollega mindennap tommy hilfigerben jon, tetotol talpig (oltony es ing). mindennap tiszta ingenet is vesz. kar hogy furdeni nem szokott…

        Kedvelés

      • Én bevallottan ruhamániás vagyok.
        Gyerek és kamaszkoromban nekem sem jutottak szép ruhák, szép fehérneműk – kb. azért, amit Sára írt fentebb: “Te csak ne flancolj, kell új tornazsák. Te csak ne kényeztesd magad, hanem hozz áldozatokat másokért. Másra kell a pénz. A ruha nem fontos, a belbecs a lényeg. Mindenben kövér vagyok. Mindenben csúnya vagyok. Mindegy vagyok.” – a belsőm ez ellen ordítva tiltakozott.
        Majd apai nagymamámnak köszönhetően megtanultam horgolni és kötni, anyai nagyanyámnak köszönhetően varrni is. És jöttek az ötletek, a megvalósult álmok, kamaszként csak szárnypróbálgatások, volt ami nem lett igazán szép, vagy igazán OLYAN, de mégis színes volt, egyedi volt, az enyém volt.
        Aztán önállósodtam, saját keresettel már jutott szép dolgokra, sokáig nem is csináltam semmit sk. Aztán egyszer a hároméves lányommal anyámék padlásán LEGO és elfelejtett régi játékok keresése közben megtaláltuk a régi alapanyagokat. A lányom rácsodálkozott, hogy anya te tudsz kötni? Kössél nekem valamit! És ismét elkezdtem kötni-horgolni, most már minőségi alapanyagokból, soha nem a minták szerint – azokat max. inspirációnak használom. És ezek már OLYANok, egyediek, szeretem őket magamon. A családomtól (testvérek, unokahúgok, lányom, férjem) is kapok “megrendeléseket”.
        Jó időnként az Etsy-t bújni ötletekért, de jön rengeteg saját ötlet, kísérlet – ha nem sikerül akkor újrakezdem, ha beleszeretek egy színbe, egy textúrába, egy mintába, nem nyugszom, míg ki nem próbálom.
        Ma már ez az én részem, nekem akkor jó, ha a hajam, a cipőm, a sminkem, a ruhám rendben van. Én vagyok az, aki smink nélkül nagyon ritkán megyek ki az utcára.
        És maximálisan megértem, aki nem így van vele – hiszen az az Ő egyénisége.
        A baj akkor van, ha akaratunk ellenére kényszerülünk bele a másba (mint én kamaszkoromban) – az méltatlan, megnyomorít.

        Kedvelés

      • “Nem vagyok kirekesztve amazok köréből.”
        De furcsa, annyira furcsa, hogy milyen mást érzünk magunkról, és mások mit látnak.

        Kedvelés

      • Kihagytam: nem a ruha számomra az igényesség mércéje. Sok minden, akár együtt, akár egymás nélkül: műveltség, finom humor, tájékozottság, empátia ÉS szép csomagolású ajándék, jó színérzék, kellemes illat. De! ezek eltörpülnek ha nincs az illetőben emberség és melegség.

        Kedvelés

      • szerintem ez eléggé alkat kérdése is, én egyszerűen sajnálom az időt/energiát ilyesmire. mondjuk lehet is, hogy igénytelen vagyok :D. persze, elvileg valamennyire szeretném, hogy rend legyen, ha választani kéne én is ezt választanám, de annyira nem, hogy annyit szarozzak vele, mint ami kell hozzá.
        bár most pont az van, hogy elkezdtem kidobálni mindenféle feleslegeset, az lett a vágyam, hogy ha hazaérek majd, akkor ne legyen ekkora káosz mint ami lenni szokott.

        különben nekem tök érdekes látni, hogy másoknak mennyire fontosak azok amiket írsz, és régen azt gondoltam bevallom, hogy ezek az emberek merevek, unatkoznak és pótcselekszenek, de már látom egy ideje, hogy ez nem így van, most inkább úgy látom, hogy tök egyéni, alkati, hogy ki miben találja meg a lelki békéjét.
        viccesnek tartom ezt egyébként, vagy ilyen aranyosnak, hogy ennyire zsigerileg mélyen különbözőek vagyunk, legalábbis ilyen tekintetben. meg azt is, hogy mennyire nehéz átélni, megélni azt, hogy mikor nekem annyira zsigerileg sajátom/otthonos a kupi, másnak meg ugyanígy a rend. ugyanonnan ered, ugyanarról szól, és tök máshogy, totál ellenkező előjellel jelenik meg. legalábbis most így tűnik nekem.

        Kedvelés

      • de ez ám olyan szinten van, hogy ha valahol nagyon tiptop a rend, ott kifejezetten rosszul érzem magam. ez gáz?

        Kedvelés

      • Én is. Van egy ismerősöm. Szép Házak nappali, rózsák, mécsesek, füstölők, szárított gyümölcs kis tálban, damaszt függöny, mitomén.
        Szomorú mementója egy házasságnak, ahol sosem volt igazán romantika.

        Kedvelés

      • Ugye eljössz hozzám, és otthonosan érzed majd magad a félkupimban? 😀

        Most nanoszinten portalanítottam, amit értem (cirkó!), és áthelyeztem az étkezőasztalt.

        Kedvelés

      • A gyerekek apukájával húsz éven át éltem úgy együtt, hogy én egy koszos, igénytelen, rendetlen luvnya vagyok. Ő szegény már betegesen rend- és kontrollfüggő. Most iszonyúan élvezem, hogy a kedvesem is kreatív káoszban szeret élni, és ráadásul az ő széthagyott cuccait is én szoktam előbb megtalálni – vizuális memória rulez.

        Kedvelés

    • “Kicsit olyan ez, mint amikor valaki azt mondja: nem érdekelnek a ruháim. Az ilyen emberek szerintem belül mélyen igenis vágynak klassz ruhákra, amikben rájuk figyelünk.”

      Nem igaz. Engem például nem érdekelnek. És ettől még tiszta vagyok, bár “ízléses” barátnőim szerint (már nem a barátnőim) nekem “nincs stílusérzékem”,
      Nem pecsétes, de néha lóg.
      Állatokat etetni, stoppolni, hegyet mászni, álmodni, olvasni, csókolózni lehet bennük.

      Macskaszőrös pólóban, cicanadrágban írom ezt, mellettem Kertész Valaki más-a, mindjárt megyek csinálok bundáskenyeret a nem menő, ámde tiszta (ez fontos) amerikai konyhámban.

      Amúgy ez vicces, régi parasztházakban tulajdonképpen többnyire mindig “amerikai” konyha” volt 🙂 Milyen “menő” így mondani, nekem amerikai konyhám van.
      Pedig nem is. Csak egybenyílik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Inkább egy jelenségről beszélek. Ápolt vagy, annak ellenére, hogy hidegen hagynak a ruháid. Nagy különbség.
        Inkább azokra gondoltam,akik egy egész életet végig élnek úgy, hogy úgy gondolják nem érdemlik meg a szépet.
        Mindenkinek vannak leszarom napjai. Pl. nekem kifejezetten nehezemre esik összeszedni magam, ha egyedül vagyok itthon. Csak magamnak jól kinézni.

        Kedvelés

  7. “Reverenda alól esik így ki a nudistastrand-bérlet.” – ezen felröhögtem…)

    Amúgy milyen szépen szemlélteti, amit leírt valaha Polcz Alaine a kedvencemben, a Rend és rendetlenségben, ez az “átcsapás” ami vagy a környezet, vagy az illető életének jelentős megváltozása miatt következhet be (elköltözik vagy elválik, meghal valakije, gyereke születik, nagyon átrendez, mint te), nagyon tudott a Polcz Alaine valamit ezek szerint.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Jo ez, szep es emberi. Nagyon tetszik. En is kampanytakarito es -rendezgeto vagyok, az ugy szep, nem parancsra, nem minden szombat delelott. Akkor, amikor jon az ihlet. Futocipoben akar, vagy este tizkor lelkes megszallottan. Orome van tole a napi nyugnek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Semmi különös, csak kezdesz konformizálódni. Későn érő típus vagy. 🙂 Meglesz az a mosogatógép is, nyugi. Aztán jöhet az autó, mert tíz év múlva már nem lesz vicces hegynek fel tekerni… 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Probléma akkor lenne, ha a macskakínzásról térne át a kutyakínzásra. Úgy emléxem, Bródy mondta, hogy aki 20 évesen nem lázad, az megalkuvó. Aki meg 40 évesen lázad, az hülye.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nem tiltakozom: konformizálódom, kezdek olyan lenni, akiken röhögtem mindig, és közben — mert becsület is van a világon — mulatok magamon. Több folyamat zajlik itt. Mert közben húszéves módra is pörgök, ha nagyritkán tehetem, de nincs benne talmi, keresgélős, romboló, csak lazaság és biztonság. Minden erős, fontos, jó, semmi berúgás, semmi bénaság.

      Az autó viszont olyan kompromisszum lenne, amitől drasztikusan zuhanna az életminőségem. Nekem anyagilag sokkal jobban megéri életvitelszerűen biciklizni (főleg ha majd csak egyedül is tudok, mert megnőnek)+ fogasozni, gyalogolni, és ha szívás van, akkor taxizni, meg szomszéddal összefogva vásárolni, mint fenntartani és takarékosan használni egy kocsit. Nincs is pofám újabb kocsit szabadítani az erdőre. Valószínűbb, hogy a fiamnak előbb lesz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Egyre viccesebb. Megizmosodtam. Nem vezetek továbbra sem, okoska.
      Milyen kis nyalós voltál itt még. És az a jellegzetes, normatív kispolgárság: ha neked van autód, ha te megközépkorúsodtál, ha te irodában dolgozol, akkor majd én is. Mint fejlődési fok. Az elhízással együtt.

      Hát, én nem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  11. Robotporszívó. Na újra elöjött, gondoltam kikeresem, ki, hova írta úgy pár napja, exe ezt az egyet végezte, ezt is adta ajándékba.
    De most itt, újra, így én is:
    Szombat délelött, mint már írottam, összeállítottunk 5 féle napi tervet, abban megegyeztünk, délelött anyázik, délután apázik fiunk, s mindenkinek lesz pár órája. Persze ök a lakásban maradtak, ami hogyhogynem szalad, mi meg utána.
    Elökapom a porszívót, mert a porcicák lassan hiúzok, és azzal idomítom öket. Egyedül akarok lenni, kicsit egyedül. Ezt máshogy zuhogó esöben nem tudom megoldani, a zúgó gépünk húz egy jótékony falat, félóráig megszólíthatatlan vagyok, magam vagyok. OMMMMM, Brummmm.

    Közben beugrik, hogy mindezt megspórolhatnám, ha idomított gépünk lenne, aki lesné, mikor hagyjuk kártyavárunkat magára, hogy serénykedhessen, hogy az ne omoljon a “por” alatt össze.
    Hát eliszkolna visítva izibe, ha ezzel kellene megbirkóznia. Legodarabok között kellene szlalomoznia, vérszomjas plussmacik lesnék minden sarokból, dömperek gázolnák halálra.
    Nem, ide régivágású kell, aki nem mérlegel temérdek szenzorával, bebújjon, vagy ne a szekrény alá, vajon milyen vadállat les rá az ágy alatt.
    Talán ha közben rendet is tudna rakni, bal kézzel, na akkor vennék egyet.
    Ha csak a por lenne!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Bevallom, én ugyanilyen felindulásból mosogatok el esténként, (azon felül, hogy nekem nem lesz hólyagos a kezem, nemúgy mint páromnak) hogy fejem a felsöszekrénynek nekidölve fél órára magamban lehetek.
        Volt már, hogy hazaértem, full stressz, türelmem még nem érkezett meg, majdnem robbantam, és kértem fél órát, hogy mosogatva bevárjam.
        Utäna indult a játék.
        Van mosogatónk, még nem szokott hozzánk, ismerkedünk. Mindent nem tud, föleg nem egyszerre.
        Nem, az elpakolást feladtam. Esténként a baromi sok kacatot, hogy reggel 7-töl 10 perc alatt semmisitse a fiunk a rendet? Nem is várom el a páromtól sem.
        Nem lesz ez mindig így, lassan napirendé kell tenni, hogy vacsi elött játékelpakolás, de nehogy már még ezt is naponta a kölök után!
        Sarokba söpörjük, kanapén 2 hely szabaddä, este 10, egy órára kettönknek elegendö hely, annyit is ritkán ülünk esténként egy helyben. A játékok áradatától legalább muszáj szorosan összebujnunk.

        Kedvelés

      • Már a porszívózáshoz akartam írni, de most vagyok itt.
        Egy-egy példát hoztam fel arra, hogy van, amikor nem megy.
        Szombaton nem ment, kellett az egyedüllét, délelőtt, mert egyszerűen 2 napig én voltam a fiunkkal, a pénteket is leírtam, hogy lépcsőn zúzott, tudom, van aki 3 évig van egyhuzamban gyesen, sőt(!), mit sírok 2 nap után, stb.
        Azért szeretem a blogodat, mert lehet sírni, nem lesz számon kérve, és nem lesz mondva: nincs okod, mert bezzeg.
        Ne vonj le a porszívózásból következtetést, hogy azért porszívózok Mindig, mert addig is egyedül vagyok, és azért mosogatok, mert akkor magamba fordulhatok.
        Két példát hoztam fel. (A mosogatást rosszul írtam, most olvasom, sajnos napközben okostelefonon nincs időm/terem szépen, helyesen írni (kopik ám, a fene megegye), de még ellenőrizni sem). Egy eset volt, mikor tudtam, nem vagyok jelen, az ideget hazahoztam, és el kell vonulnom. A mosogatást választottam. Ha nem teszem, idő kérdése, és üvöltök, hogy mit hova ne hajítson a gyerek.
        95%-ban akkor mosogatok, ha már fiunk alszik, és 95 %-ban rögtön játszunk, ha hazaérek, vagy fel a sisak, és még körözünk a ház körül a bicóval.
        De van az az 5%, amikor nem megy.
        És azt szeretem itt a legjobban, hogy lehet arról írni, amikor nem megy.
        (a magyarázkodást abba is hagytam)

        Kedvelés

      • Most hiszed, vagy nem, de mosogattam, most. (15perc, kell a főzéshez, na ezt semmilyen mosogatógép nem übereli!)
        Közben gondolkodtam, azon amit írtál.
        Már azon, hogy feladat, hogy lehet, hogy te nem csak a mai hsz-eimből, hanem egyébként össz így látod, és mivan ha így látszik? Mi van, ha csak én nem látom?
        Na ezt fogom majd rágcsálni.
        Azért kíváncsi vagyok, ha már így írtál, hogy ezt most ebből a porszívóból, és a mosogatásból szűrted le, vagy úgy össz!
        És közben még azon töprengtem, hogy még ezt kihagytam az előbb, pedig hogy passzolt volna:
        A mosogatásnál azért vonultam el, mert én lettem volna a feladat.
        Van, amikor észreveszem, és szólok, hogy mindjárt robbanok, hagy tűnjek el.
        Eltűnök, de rögtön jön is a furdalás, a lelki, és mosogatok/kádat súrolok/stb.)
        (egyébként nekem jó, tényleg magamba szállok, töprengek, agyalok, vagy lehiggadok. Vagy csak lekörözöm a mosogatógépünket.)

        A gyerekünkre minden pedagógus azt mondja, hogy Pflegelight (=könnyű eset, fékezett habzású) de igazából Színész Úr, a bölcsi neki drámaszakkör, este pedig előadás! A publikum sokszor unja.
        A nemet két nyelven tudja, az igent csak egy nyelven, és az a német.

        Kedvelés

      • Az, hogy kell neked félóra. Mintha hazaérve új műszak kezdődne: a család. Az oké, hogy a (kis)gyerek, az meló, de a Társ, az felüdülés, ahhoz repül az ember, nem?
        Eltűnni meg könnyű, azért szerelgetnek a kert végében, én is a konyhában buzgólkodom, csak legyen már csönd körülöttem…
        Te is folyton gondolkodsz? Ahhoz is jobb az egyedüllét.
        Én fejben írok.

        Kedvelés

      • Most ezen gondolkodtam egy sort este, elalvás helyett, de csakazért sem nyúltam a telefonhoz. Majd most.
        Még egy kis adalék: Együtt nyomtuk le az egyetemet, ami annyit jelent, 13nm-es koliszobában próbálkoztunk, összeillünk-e, majd mivel egy szakon végeztünk, és a kalitkában is megmaradt mindkettönk ékes tolla, hát 4 munkahelyen is együtt dolgoztunk. Az utóbbi 4 évben vagyok napközben a feleségemtöl távol, 9 évet 0-24 órás együttlétben nyomtunk, talán mondhatnánk azt is, hogy 30 éve vagyunk házasok…
        Mindezt a meneküléshez írtam le, mert nem elöle menekülök, hanem magam elöl, mikor hazaérve a türelmemet várom, hogy megérkezzen. Neked nem szokott olyan lenni, hogy ott vagy, de mégse jelen? ìrhatnám azt is, hogy megérkezel egy buliba, akkor is kell egy kis idö, amíg elkezdesz táncolni, nem rohansz be rögtön a színpadra. Van, amikor nekem ez a feloldódás kell, hogy letegyem az aznapot, és megérkezzek.
        Ès nem a kert végébe vonulok, hogy mondvacsinált feladatot végezzek, mindenkitöl távol, hanem a konyhában mosogatok, és megszólítható vagyok, fel is kérhetnek táncolni, van, mikor el is dobok mindent, mert a party elragad.

        “de a Társ, az felüdülés, ahhoz repül az ember, nem?”
        Na ez már az, amit nem tudok, másoknál ez van? ùgy értem, nincs olyan, hogy nem? De az a nem is inkább olyan kevésbé igen, mint igen? Nálam van, hogy kevésbé felüdülés, de te is írod, vágysz néha a magányra. A feleségem vágyik néha arra, hogy pár órát egyedül legyen, tök egyedül. Akkor nem lennék felüdülés? Szerintem ez természetes igény néha.

        Folyton gondolkodok, ez megint olyan, amit úgy veszek, mindenki így él, pedig honnan veszem. Néha nehéz lejjebb tekernem az agyam, és valóban a másikra koncentrálnom. Ma már szólok/észreveszem, ha hallottam, amit mond a párom, de nem jutott el. Megkérem, mondja el mégegyszer, és feszülten figyelek.

        Kedvelés

      • Erre nem tudok mit mondani, én így müködök.
        Ahogy a gyereknevelésben is, a párkapcsolatban is vannak mélypontok (nálunk vannak, de lassan elbizonytalanodom, másnál?), én a mélypontjainkon kevésbé rohanok, akkor csak szedem a lábam, és útközben morfondírozom, mit kellene tennem, innen hogy mászunk ki.
        Valahogy útközben érzelmi nagytakarítást végzek.

        Kedvelés

      • Normabontó, azt hiszem értelek.A napot nem azzal töltöd amit az elméd szeretne, ezért kell egy idő amíg megérkezel,amíg leteszed a napod. Nálam is így van.Nem érzelmi okokból nem tudok egyből ráhangolódni a családomra. A lelkemnek,elmémnek lenne szűksége hogy azt csináljon amit szeretne.Nekem ezért kell a csend.
        Te nem tervezni szeretnél hanem zenélni amint mondtad előbb.
        Én is mást szeretnék mint amit csinálok.
        Sokszor elgondolkozom,hogy talán nem kellene örlődnöm a munkahelyem miatt, egyszerűen kellene alkalmazkodnom .panasz nélkül. De nem sikerül.Az eszem mindig máshol jár.

        Kedvelés

      • Olyan ez a szakma, mintha a hegedümüvésznek a fellépés elött azt mondanák, sajnáljuk, a negyedik húrra nem jutott pénz, a vonót ügye le lehet spórolni, mert az drága, de ügye akkor már a többi húrra se lesz szükség, ha nincs vonó, de minek egyáltalán a húrok nélküli hegedü a szinpadra, menjen, el tudja maga azt a müvet fütyülni is, elég lesz az a publikumnak! Na, rajta!
        A publikum meg: mit keres itt ez a bolond? Fütyülni bakker én is tudok, söt még jobban! Ezt nézd! Fùjjjjjjjj!

        Kedvelés

      • Én nem is találok munkát a saját szakmámban amit szerettem.Vegyészet.Az irodai munka konfekció gyárban nem boldogít.
        Jó lenne pályát válltsak.Próbálkoztam webprogramozással de öregeket sehol nem alkalmaznak.Valami kézműves mesterséget kellene kitanuljak csak sajnos nem vagyok szapora.Hamarabb forog az eszem mint a kezem…

        Kedvelés

      • “de a Társ, az felüdülés, ahhoz repül az ember, nem?”
        Ez nagyon ideális lenne, és most nekem bűntudatkeltő is. Nem, nem mindig, ez van. Nem kell, hogy rossz legyen a kapcsolat, lehet ezer oka.
        Sőt, szerintem törvényszerű, hogy legyen olyan időszak, amikor nem, ilyen egy párkapcsolat dinamikája. Van ez a “neurotikus allergia”, már nem tudom melyik pszichológus nevéhez fűződik. Szerinte minden szoros kapcsolatban előjön, és akkor kell tudni rendszerszemléletben gondolkodni. Nem a kapcsolatban lévő emberek tehetnek róla, hanem az, hogy egy kapcsolat soha nem tisztán a két emberről szól, hanem nagyon bonyolult viszonyokról – apám, anyám, társadalom, gyerekek stb.
        Szóval ha idő kell, amíg haza tudok érkezni, és a társam cseppet sem tölt fel… szerintem nem gáz, ezer oka lehet. Ha csak ez van, az élhetetlen persze. Az viszont szerintem lehetetlen, hogy mindig pozitív energiákkal töltsön fel egy kapcsolat.

        Amúgy meg üdvözlök mindenkit, új vagyok itt.

        Kedvelés

      • Köszönöm! Már kezdtem ufónak érezni magam.
        De betudtam annak, hogy a 13 év alatt 30-at éltünk le a párommal.
        Meg sosem volt klasszikus párkapcsolat ez, hát miért pont a hazarohanásban lenne az?!

        Kedvelés

      • Nyitogatom a kis fiókjaimat, bele lehet lesni. Kotorászni, feszegetni viszont nem.
        Lassan majdcsak összeáll a kép.
        Hát már leírtam, de elsikkadhat könnyen. 4 éve vagyunk külön, mármint napközben. 9 év 24 órázás után. Ki akartuk/akartam próbálni, én azt sosem ismertem, nap közben más emberek,más ingerek, és azt este megosztani. Inkább én akartam. Nyerő páros voltunk minden munkahelyen, de a munka valahol másodlagos kell, hogy legyen. És inkább az jött haza, mint az otthon a munkahelyre.
        Na és a feleségem meg olyan munkaerő, akit nehéz túlszárnyalni. Ha profi sportoló lenne, tuti a ironwoman-en indulna. Amikor pislant a monitor előtt, akkor azt nem számolja a munkaidejéhez.
        És rém gyors. Szerintem robot, most tölti épp az akksijait. Na bebújok mellé. Állítólag a horkolásom frekvenciája jótékony hatással van a celláira.

        Kedvelés

      • Esö:
        Kábé így, de van, mikor a mteróban leteszem, az ülésen hagyom, majd a reggeli járattal felveszem. Ez van többször.
        Az elmém fura, (kié nem) a zene ott zeng benne, van amikor arra ébredek, hogy valahol szinfonikusokat hallgat valaki, aztán rájövök, az csak odabenn szól, és ráeszmélek, hogy én vagyok a karmester, söt, én írom a zenét. Volt, hogy egy órán át hömpölygött bennem, fúvósok jöttek, hegedüsök mentek, éreztem, csak le kellene írnom. Nem vettek fel a Kodályba, gyerekként nem volt jó hangom. Most sincs.
        Helyette építész lettem, olyan, aki szeretne a derbin dübörögni, de csak igavonásra vitte.
        Ezeket le tudom a metróülésre rakni.
        A hétföit nem, mikor a nap végén a kolléganö odajön hozzán a szobába, és közli, ma van utoljára, mert múlt héten bizonyossá vßalt, az a csomó a mellében bizony rosszindulatú, jövöhéten kezdödik is a terápia, szeptemberre hosszú fürtökben lógó göndör haja weg.
        Na ezt nem tudom letenni a metróban.

        A rohanni haza a másikhoz, értem, de ha belenézünk, akkor elöjönnek fokozatok.
        Teleportgép se lenne elég ùtközben megnézem még az emailjeimet + a kamrát fel kell tölteni. Nekem nincs teleportgépem, és a kamra többnyire üres, de azért rohanok, söt, szinte mindig mindenhova csak rohanok.
        Kicsit nekem idilli, ez a párkapcsolatom van, és így hazarohanok. Nekem. De én símán lehetek félresikeredett.

        Kedvelés

      • Normabontó,
        a napi nyűgök miatt sokszor nincs elég időnk egymásra. Én úgy látom, hogy te nagyon lelkiismeretes férj vagy akárcsak az én apám volt.
        Nálunk a kamra feltöltése például rám hárul.Csak a nagyobb bevásárlásokat végezzük együtt. A többi a férjemet nem érdekli…Egyéb dolgokra amik technikai természetűek figyel,és meg is csinálja. De nem egy neurotikus típus aki aggódik értem meg a gyerekért. Nem is várom el, mert nem olyan a személyisége. Mikor reklamálok érzelmi okokból kapok szerelmes versesköteteket, virágot. A fő ,hogy igyekszik a maga módján 🙂

        Kedvelés

      • a napi nyűgök miatt sokszor nincs elég időnk egymásra. Én úgy látom, hogy te nagyon lelkiismeretes férj vagy akárcsak az én apám volt.
        Nálunk a kamra feltöltése például rám hárul.Csak a nagyobb bevásárlásokat végezzük együtt. A többi a férjemet nem érdekli…Egyéb dolgokra amik technikai természetűek figyel,és meg is csinálja. De nem egy neurotikus típus aki aggódik értem meg a gyerekért. Nem is várom el, mert nem olyan a személyisége. Mikor reklamálok érzelmi okokból kapok szerelmes versesköteteket, virágot. A fő ,hogy igyekszik a maga módján 🙂

        Lelkiismeretes, de ettől még nem mindig jó. Az Artic Monkeys koncert szuperül sikeredett, feleségem jól szórakozott, megállapította, hogy akárhogyis, de más korosztály már, akik most buliznak. A metroszexuális ifjoncokon kicsit fennakadt, ő totál besorolta őket melegnek, aztán mikor következő pillanatban barátnőjük nyelvével vívtak csatát, már nem tudta hova tenni. 🙂
        Na meg mintha kifutón lett volna. Mi még 10 éve a szigetre esőnap a legrongyosabb ruháinkba mentünk dagonyászni, és poénból aznapra vittünk magunkkal pár nejlonzsákot, abból vágtunk magunkra ruhát.
        Itt a “kamra” gyorsan ürül, és nincs madaras teszkó, cserébe minden sarkon billa/spar/stb, kicsik, így mindennap bevásárlás, minden nap kicsi.

        Kezdek én is aggódni, hogy még pár év, és lassan nem kellek, mint beosztott. Legalábbis rajzolni nem. Túl drága lennék, tehát alkalmazottként tuti soha, sehova, meg túl tapasztalt.
        Egyébként az építészetet én nem utálom, mindig arra készültem, csak éppen háttérmunkás vagyok, miközben szeretem a színpadot.

        A virágot alkalmakra rajzolom, az nem szárad el. Hétköznapra jó a vágott, de azt rendszertelenül, hogy meglepetés legyen.

        Kedvelés

  12. pont ezt csinalom. megy a kaves csesze a kistanyerhoz. es van hozza talca is tejkionto meg cukortarto. ilyeeet. utana bekapcsolom a mosogatogepet. puszilgatnam reggelig. es rendeltem egopiros uveg, kihuzhatos etkezo asztalt fem labakkal. es piros szekekkel. a kremszinu bor garnitura melle. elsodort a lakas. szerelem ez, nem mas.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Így van. Az ilyen cipőorr pedig az aktuális gyengém.
      Egyébként engem a tiny enteriőr, vagy éppen az apró, de valamiért fontos, igényes részlet olyan életszakaszban tud megfogni, amikor egy hibátlanul elkészített steak egyetlen falatja, vagy éppen egy kiadós megázás is öröm, jó érzés forrása.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. A cipő jól néz ki és illik a farmerhez. Lakást szépíteni meg alapvetően szép és rendes lakásban van kedve az embernek (vö evés közben jön meg az étvágy). Magamon azt látom, hogy lakásfelújítás során van egy módosult tudatállapot, mikor mindent megváltoztatok, módosítok, kreatív vagyok, nagy energiák szabadulnak fel. Aztán utána ez “visszafagy”, és lakva már nem változtatok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. a mi generációnkból (37 vagyok) még sokaknak gyerekkori alapélmény a hiány. Amikor örültünk, hogy volt valami és nem jutottunk el oda, hogy milyen is az a valami. Az olcsó ronda ellentéte többnyire nem a szép volt, hanem a drága giccs. Egyes termékkategóriák nem is léteztek szinte, vagy adott valaki valaha pénzt pl egy neszeszerért? Amikor elkezdtem jól keresni, kinyílt a világ, nagyon mohó voltam egy ideig, bepótoltam mindent, édességet, márkás cuccot, ékszert… de aztán telítõdtem, elmúlt az éhség, takarékon is jól megvagyok, sem a gagyi, sem a prémiumnak mondott kategóriához nem húz semmi. Kíváncsi vagyok én is, hogy mi a következõ állapot.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Nagyon jó volt ezt olvasni, ismerős érzés. Igaz, én eddig csak koliszobákban, albérletekben laktam, sőt egyszer lakókonténerben is, de mindenhol igényem az otthonosság, amit akármilyen körülmények között is megteremtek magamnak – még korlátozott lehetőségek között is kell, hogy legalább kicsit olyan legyen a hely, ahol jól tudom érezni magam. Ami meg teljesen olyan, az maga lehet a mennyország… 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • nekem is volt sok verzió, munkásszállót is beleértve… és az otthon érzését mindenhol a könyveim adták, nemcsak a tartalmuk miatt, hanem szerintem semmi nem lehet olyan szép egy lakásban, mint a sok-sok könyv.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Mert ez a szakmám, és mint küldetéstudat, “vizuális nevelés”, hogy a szép házak helyett/mellett is van más.
        Persze engem átmostak az egyetemen,
        nekem már csak ez a szép.
        Vagy Mies Van Der Rohe, és a lebegő födémei.
        Volt itt szídva a minap az építész, hogy mit tervez, én meg gondoltam megmutatom, mit szeretne tervezni, van hogy meg is valósul. Csak pénz kérdése, amiből sok van, csak kevés kézben…

        Kedvelés

      • Daniel Liebeskind:

        “Az első és legfontosabb, amit minden esetben jól meg kell vizsgálnunk, az maga az élet. Az építészet nem elsősorban a betonról, a tégláról vagy az üvegről szól. Hanem azokról az emberekről, akik az építendő házakban élnek. Az építésznek, amikor tervezni kezd, épp ezért nincs fontosabb dolga, mint hogy azt vizsgálja, kik hogyan élnek vagy akarnak élni azon a helyen, addig hogyan éltek, milyen életstílus határozza meg azt a környezetet, amely számára az új épület vagy épületegyüttes elkészül. Minden egyes épületnek lelke kell hogy legyen, értelmezhető tartalma.”

        “Mostanában például egyre inkább megszűnőben van az a korábbi építészeti és városfejlesztési koncepció, amely a mennyiségre koncentrált, azt vallva, hogy az embereknek csakis az a fontos, hogy legyen hol lakniuk, mindegy, hogy milyen külső formával és belső tartalommal rendelkező épületben” (a szocializmus mennyire ez volt!)

        – Jól tudom, hogy eredetileg zongoraművésznek készült?
        – Igen, egy ideig úgy nézett ki, hogy az is leszek, de aztán egy másik ösvényre tért az életem. Most hosszú és bonyolult lenne belemenni, hogy miért és hogyan. Talán a sorsom hozta, hogy ez az út éppen az építészet felé vezetett, de az biztos, hogy az építészet és a zene között nagyon sok kapcsolatot érzek. Számtalanszor élem át tervezés közben ugyanazt, mint amit annak idején zenészként éreztem.

        Kedvelés

      • Akkor most a kedvenc projektem:
        http://lakbermagazin.hu/modern-hazak/730-alomotthon-leselejtezett-kontenerekbol.html

        Minden egyben, élvezzétek:
        Minőségi építészet, minőségi terek, amihez párosul az újrahasznosítás, és a minimálisra vett bekerülési költség.

        Élvezzétek a konyhát, a fürdőt! És a színeket! Na meg a kilátást. Talán ilyesmiről beszéltetek?

        (Most eszembejutott erről Quimby, miért?:
        “nekem mindegy, csak a színe legyen vörös!”)

        Kedvelés

  18. Tegnap hazafelé volt negyedórám, villamosra várva, beugrottam rövidnadrágot nézni, mert itt annyit beszéltetek a ruhákról, és leértékelés van, na meg a kék csíkos pólómhoz kellene egy kék nadrág, na meg egy sárga öv, hogy feldobja…
    Leértékelés, ami azt jelenti, hogy 50 euroért az enyém lehet! Hú, az igen! Keresem is a cimkét, mely szorgos kezek varrták: Made in India.
    Biztos sokkal többet keresnek azok az indiai varrónők, akik ezt a márkát varrják, mint a C&A varrónői. Kétszer jobban!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. A sportcipőért és a rövidnadrágért ( együtt, vagy külön) lőnék az utcán.Egyébként is sokszor megállapítom, hogy tök igaza van Epres Panninak: ha kevés pénze van egy nőnek ruhára, akkor egy jó minőségű ( nem bazári) farmer, néhány fehér póló, bőrőv, bőrtáska, bőrszandál…és hosszú időre megvan az igényes ruhatár. Akár egész nyárra. Sírok a sok kacattól, amit a nők magukra aggatnak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A sportcipő bármihez, ha nem sportoláshoz veszik fel, 90-es évek eleje.
      És most jut eszembe: szűk fekete farmergatya, farmerdzseki, és fehér magasszárú puma cipő. Na megvan? Igen, a rockerek, a zigaziak ezt hordták 25 éve.

      Rövidnadrág nőn, vagy úgy szimplán tabu nálad? Nekem nőkön is bejön, sőt, hamarabb, mint egy miniszoknya.
      Egy fehér kalappal!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Tök jó, hogy nincs fegyvered, én szinte mindig sportcipőben (és bokazokniban) járok, nagy melegben sortot húzok hozzá, és narancsbőröm is van. Farmerem turis. Övem meg egy se. Keletnémet-e vagyok?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Exem drapp zoknival, de így nyomja. Tudja, hogy ciki, de érzékeny a bőre, kidörzsöli a legprofibb szandál is, és nem hajlandó hülyeségekért szenvedni.

        Kedvelés

      • Hát, én simán hordok papucsot is zoknival. Papucs szép, zokni szép, színben is passzolnak, nem értem mi vele a gond. Csak azért, mert pár ember kitalálta, hogy ciki… Nyáron mezítláb hamarabb beleizzad a lábam a papucsba, és azt utálom. Nem mindenhová megyek így persze, de boltba, piacra, fagyizni simán.

        Kedvelés

      • A turis farmer tuti, sokkal jobb minőségűek a használt nyugati cuccok, mint a piaci bazár. A narancsbőr tuti. Én ráncokkal együtt hordom. A sportcipő utcai viseletre nem ér. Estélyiben sem járunk piacra. Egyébként pasikról írtam…pasi-e vagy?

        Kedvelés

      • A nőségemet rendszeresen kétségbe vonják és amúgy se tartok rá igényt. Ember vagyok. És elképednél, miben mentem már piacra.

        Kedvelés

      • Leszoktam róla. Pláne mert értelmezni se tudom a problémáit. Nő vagyok, szemantikailag bármi, amit csinálok, nőies mert nő csinálja. Akik a sztereotip nőket tartják csak nőknek, azokat egyrészt sajnálom, másrészt nem veszem figyelembe a véleményüket, felőlem mind annak tart engem, aminek akar. A nőség számomra nem érték, ahogy a testmagasság sem. Az csak van. Aki elvitatja a nőségemet, ugyanannyira értelmes ember a szememben, mint aki kételli a centijeimet. Most már. Kamaszként még fájt, most max bosszant, de csak ha épp nincs más dolgom.

        Kedvelés

      • Hát még az én centijeim! De Prince is akkora, mint én, aztàn mégis milyen nagy ember! Vagy Jamiroquai, ha már funk.

        Kedvelés

      • Sportcipő: nem vagyok hajlandó hétköznap nem sportcipőben járni. Kivéve most, mikor szandálban. Bőrcipő megmarad hivatalos alkalmakra.

        Kedvelés

      • De miért nem ér a sportcipő? Az egyik legkényelmesebb viselet, és egy szép, utcai sportcipő – nem fehér teniszcipő – nem is néz ki hülyén legalábbis szerintem. A férjem is hordja munkába meg úgy egyébként is, tavasszal-ősszel. Nekem is van két kis sportcipő jellegű szaladgálósom, városnézni, utazni a legjobb viselet, nyáron is, ha épp esősebb, borongósabb az időjárás, és nem elég a szandál. Igazából el se tudom képelni, mit hordanék, ha nem ezeket… A bőrcipő marad hidegebb időre, meg ünnepi alkalmakra.

        Kedvelés

      • A nekem szóba sem jöhet nem jelenti, hogy szóba sem jöget.
        Én nem érzem mafam jól benne, ha nem futok. Bezzeg egy teniszcipő!
        Szóval különbözők vagyunk.

        Kedvelés

      • Arról nem is szólva, hogy ma már minden sporthoz megvan a hozzávaló cipő, amit szigorúan csak edzésre szoktak felvenni. Az átlag “sportcipők” többségénél az áll a használati utasításban, hogy utcai viseletre ajánlott, szép is lenne, ha pont ott nem lenne illendő viselni, ahová tervezték.

        Kedvelés

  20. Visszajelzés: takaros uzsonnásdoboz | csak az olvassa — én szóltam

  21. A konyha (amelyet akkoriban agresszíven fikáztak, mocskoltak, a cipővel együtt), áll.
    Olyan, amilyen, viseltes, kupis újra, ez vagyok én – türelmetlen vagyok a minimalizmushoz is, a lakberendezéshez is, a tüchtigséghez is.

    Azért jó benne lenni, sok emléket őriz, barátokét, szerelemét, Jánost. Ma korán keltem, sütiket sütöttem a tündérleányak a karácsonyi vásárba, kétfélét.

    Elmosogattam, felmostam, kiválogattam a koszos konyharuhákat. Kávéztam is. Most kotyogós van, Illyt javítani kell.

    Szeretem nagyon. Szeretek a dolgokhoz nyúlni. A vaníliát. A tányérjaimat. A sütőt. A kiszámítható folyamatokat. A vajat. Azt, hogy tudom, ismerem, én alakítottam ilyenné. Az egész, magam teremtette életet. Nem tudnék már szeretni olyat, amit más tett alám.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .