milyen boldogok most

Közzétéve Szerző:

Nézem az exeimet. Találkozom velük véletlenül, vagy eszembe jut: de hiszen ma valahány évesek. Fészbuk. Az egyik pont ma valahány. Hogy pont hány, nem tudom, de a hónap-napot mindig. Még mindig, és minden évben még mindig, így aztán már mindig.

Ezek azok az exeim, akik csak kicsivel idősebbek nálam, nem az apukám-típus. Ők közben nagypapák. Vagy legalábbis úgy néznek ki. Ezekkel meg egy generáció volnánk. Vagy, legyünk pontosak, másfél.

Egyébként meg nem is exeim, mert nem is volt semmi. Ha volt is, ügyetlenül, felemásan. Csak én. Én nagyon. Én kicsit. Inkább én. Meg ők. Egy kicsit. Aki nagyon, nem is érdekel. Kölcsönösség, na, az volt ritka. Az a nagy újdonság most is.

Ritka az életemben a kölcsönös, nagy egymásba csattanás. Most ettől vagyok mámoros.

Amúgy meg hülye szó az ex. Gyűlölöm, snassznak tartom, nem használom. Egy latin előtag, több jelentése van amúgy is, és önállósult mint kollokviális főnév, olyanok használják, akik … izék, na, én meg nem vagyok izé. Ugye hogy nem használom? Tömör, meg minden, de lefokoz. Emberekből kategória lesz, funkció szerint, ömlesztve. És van benne gyűlölet is, rátapadt valahogy a megbánt döntések, meggondolatlan választások keserűsége, meg véglegesség is van benne, meg az, hogy ennek az exnek szerepe van azért továbbra is az illető életében. Ti hogy vagytok ezzel a szóval?

Szóval, nézem a férfiakat, azokat a férfiakat, akikkel bénán keringtünk egymás körül, volt olyan is, akivel tíz évig, meg azokat, akikkel azért volt is valami szép.

Nagyon ritkán nézem őket, egyébként. De ha látom őket, akkor egységes a megjelenés: gyűrű a kezükön, gyerek az ölükben, tágas a lakás, fényes a padló, sok a könyv a polcon, saláták az asztalon. Boldogok. Feleségük egy nő, akit nem ismerek. Szép és boldog nő. Okvetlen mutogatandó a fészbukon. És egy gyerek. Vagy két gyerek. Nagyszülők is. Esztétikus kertek, kis pocakot fedő, elég jó ing, némi karrier, szülők és örömszülők (!) helyeslése, és sírnivalóan kiszámítható lét, már így ránézésre.

Én vagyok az, aki ránéz. És hát én milyen vagyok. Nem úgy élek, csakazértsem.

A hosszú keresgélős évek után, amelynek része, pici fejezete voltam én is, megérkeztek. Bele az életükbe. Megállapodtak, ahogy mondani szokás.

Egyik sem lett Ghánában önkéntes. Egyik sem vonult szerzetesnek. Egyik sem kámingáutolt mint homoszexuális. Mindegyik kövérebb egy kicsit.

Megváltoztak? Konszolidálódtak? Tisztes polgárok egytől egyig. Milyen megbízhatóan jó fiúk. Csak ámulok. Mennek bele az öregedésbe.

Én emlékszem, milyenek voltak, amikor még nem alakultak ilyen inges-tisztessé. Emlékszem arra, amiket magukról meséltek. Hogy milyen volt az ifjúság, milyen kétségbeesett és zavaros. És hogy hogy faltuk egymást. Ó, én emlékszem jól. Mosolygok. Én azóta száz évet éltem. Én akkor voltam kövér. Omlik rám a vakolat. Még ma velem leszek az új konyhámban. Én ifjú vagyok. Én ifjú maradok.

151 thoughts on “milyen boldogok most”

    • Barátnőm kérdezte, hogy X-ék házasságával minden rendben van vajon, mert mostanában annyi közös nyaralós, mosolygós képet posztolnak magukról. Szóval azért sokan leveszik mi van az idilli képek mögött.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én nem fészbukolok. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy ki hogy festi magát szépre-épre. Aki igazán fontos, azt úgyis ismerem személyesen.

        Kedvelés

      • Ahhoz, hogy valaki hazugságban éljen, nem kell fészbuk. A fészbuk csak egy felületet biztosít a hazugság terjesztésére. És még egyébre is jó: ellenséget, barátot, vásárlókat szerezhetsz anélkül, hogy kilépnél a házból és embereket ismernél meg. Eseményekről értesülsz, új zenéről, filmről szerzel tudomást.

        Kedvelés

      • “Eseményekről értesülsz, új zenéről, filmről szerzel tudomást.”
        NA ezért vagyok újra a vészbúkon. Rejtve, nem létező emailcímmel, nem létező névvel. Mert engem ne kukkoljanak, én sem kukkolok. Az iwiwben kiéltem magam, volt úgy 10 éve.
        Fotó sincs a nem létező alteregómhoz. Amolyan webkettes profil, mert lassan nem tudok nélküle egyes rádiók online adásában részt venni…
        Most olvasok éppen egy könyvet az Y generációról. Pont a határon vagyok, ha lehet születési év szerint behatárolni. De sokmindenben X-es vagyok. Vészbúkban totál X-es.

        Kedvelés

      • És kérdem, ha minden rendben van, akkor nem tehetnek ki magukról közös képet? Vajon hogy van ez? Nem a saját őszintétlenségünket vetítjük másokra? Biztos vannak, akik szép képet festenek magukról, de vannak olyanok, akik szépek is, szerintem 🙂

        Kedvelés

    • Ezt én ki is tettem facebookra, nem is csodálkoztam hogy nem lájkolta senki. 😉 Ám miután kitettem egy horkoló/szuszogós kolibris videót és azt se tetszikelte senki, rá kellett jönnöm hogy a facebook egyáltalán nem a megosztott tartalomról szól.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én el sem tudok képzelni szórakoztatóbbat egy horkoló kolibrinál. Na jó, talán két horkoló kolibrit. 😀

        Kedvelés

      • És azt tudátok, hogy a kolibrik nem is alszanak, hanem valamiféle kómába esnek, mert a sima alvás során egyszerűen éhen halnának, annyira pörög az anyagcseréjük? Kómában horkolni, na az tényleg valami.

        Kedvelés

  3. ‘Tömör, meg minden, de lefokoz. Emberekből kategória lesz, funkció szerint, ömlesztve.’

    Pont akkor használom, amikor ezt akarom kifejezni, vagy amikor lusta vagyok. Különben én sem szeretem, de egyszerű, egyszerűbb, mint néven emlegetni valaki olyan helyzetben, amiben senki nem ismeri név szerint. Vagy ‘volt barátom’ -at használni? ‘Előző kedvesem’ -et?
    Idétlen és pátoszos kifejezéseink vannak annyi fontos dologra!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Nekem nem rég házasodott meg egy régi nagy bénázásom főszereplője. Néztem a fotókat a facebookon és annyira durva volt, hogy ő így házasodik (másodjára). Volt minden, ami kell: ceremóniamester, templom, profi fotós, több száz vendég, fehér ruhás menyasszony (pocakban a gyermekkel). Nem tudtam és nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel azóta sem. Pont ő és pont így? Nem kongruens az emlékeimmel. Nem illik ez az egész ahhoz a férfihez, akibe anno annyira szerelmes voltam. Állok értetlenül és nézem, hogy ez tényleg ő lenne? Közben pedig elgondolkodom, hogy bizony az én fotóimról is egy átlagélet látszódik csupán: papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Vannak kategóriák, akik úgy maradnak. Úgy, ahogy mi akkor és ott láttuk őket. De lehet, hogy csak nekünk maradnak úgy, amúgy meg rajtuk is nyomot hagyott az a 10/15/20 év. Én tipikusan ilyennek látom az osztálytársaimat is. Mindenki kicsit más volt a találkozón, de én láttam, tudtam bennük a régit. Valami ilyesmi lehet a nálad 5-10 évvel fiatalabb kisöcséddel/húgoddal is. Nem és nem bír felnőni a szemedben, miközben a kortársait rég komoly felnőttként kezeled.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyik kedvenc humoristám mesélte az esküvői előkészületekről, hogy ő még életében nem vitatkozott ilyen sokat olyan dolgokról, amiket tulajdonképp le se szarik. Mert valójában tényleg tökmindegy, hogy barackszínű vagy púder lesz a meghívó szegélye, neki ugyanígy rózsaszín mindkettő, de ha rábök az egyikre, rögtön jön a kérdés, hogy na de miért nem a másik?

        Kedvelés

  5. Ex, ha felejteni szeretném, haj, de szeretném, de megtagadni nem merem, mert magam is tagadom, és akkor boncolgathat a pszichológus még sokáig. Így gondolom én. Jó szívvel nem gondolok az ex-re, ellenben az egyszer volt baráttal még tudok beszélgetni. Na, ebből csak egy van. Tanulnom kellene szépen búcsúzni.
    Sokáig bánatosan néztem az ex-ek (jól írom?) új, szép életét, hogy ez nekik ilyen gyorsan, ilyen szépen. Most már tudom/vélem, a szépen megkomponált képet nem kell értelmeznem, elemeznem, azt tegyék meg a képen szereplők.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igen, önbizalomhiány, önszeretet-hiány. A kontrollkényszer is ebből fakad. Bár, az is igaz, hogy nehéz vágyni arra, aki ajtóstul rontana a házba.

        Kedvelés

    • Én szerelem szempontjából egy kibaszott UFO vagyok. Soha nem szeretek bele pasikba, amíg nem feküdtem le velük háromszor, addigra viszont remélhetőleg már ők is nagyon érdeklődnek irántam. Régebben zavart a dolog, de azóta rájöttem, hogy mázlista vagyok, hogy nem lehetek reménytelenül szerelmes egy férfiba se. Lehet hogy igazából én leszbikus lennék, mert lányokba első látásra beleszeretek és képes vagyok utánuk epekedni másfél éven át. De ha mégis összejön a dolog lányokkal, akkor megunjuk egymást vagy egymás agyára megyünk vagy nagyon untat a leszbikus dugás és faszra vágyom és ő nem érti, hogy mit akarok.
      És hát az exek esete, férfiakkal úgy szakítok, hogy az dráma legyen és égzengés, nem is állunk egymással szóba, azzal se akire jó szívvel emlékezem. Nőkkel a szakítás langyos, a barátság megmarad és egyszerre jó és szomorú látni egymást olyan édesbús nosztalgia. Ja és bármikor újra összejöhetünk nem komolyan, csak nem biztos hogy érdemes.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ja és, hogy még furább legyen a dolog: képes vagyok egyszerre több emberbe is szerelmesnek lenni. De most már majdnem 4 éve azért senkit se szeretek annyira, mint a páromat, szal attól még hogy átmenetileg másba is szerelmes vagyok ő az igazi. Állítólag ezt úgy hívják, hogy hierarchikus poliamoria.

        Kedvelés

      • De ha az ilyen másodlagos szerelmeim férfiak akkor velük is csúnyán szakítok, max kevesebbet sírok utánuk, mert még ott van nekem enyémpasi 🙂

        Kedvelés

      • nahát, én is hasonló vagyok, csak annyiban pont a fordítottja h én inkább férfiakba szoktam szerelmes lenni, és nem untat a nőkkel való szex. 😀

        Kedvelés

    • Vagy mert mindenki abba “szeret bele”, azt akarja, akit magánál jobbnak tart és ez lehet, hogy téged öntudatlanul elijeszt attól , aki téged akar, mert ezzel elárulja, hogy bénább nálad.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Mennyire cikinek tartottam mindig is, most is a hétvégén nagybevásárlós, gyereket babakocsiban tolós, boldogan olaszba’ nyaralós, boldogcsaládos látványt. Egy olyan életet, ahol felkelsz, dolgozol, gyerekezel, nyaralásra gyűjtesz, jobb kocsira, nagyobb tv-re, következő gyerekre, közben törleszted a hitelt és ebből áll az egész életed. Nincs íve, nincs hivatás, nincsenek harsonák és világmegváltások. Mára pont ilyen vagyok, én is sokak exe vagyok és pont olyan cikinek tartom saját magamat. A fészbúkon igen, lehet, inges, kispocakos apuka, fényesre suvickolt padló vagyunk, jaj de cuki a gyerekem, ahogy mosolyog, belül meg vívom az ádáz harcaimat, hogy ki vagyok én, mi, ő és mit keresünk a saját életünkben. Hogy hol vannak az én harsonáim. Közben meg kendőben hordom a fiam, hogy legalább a babakocsi kínosságától szabaduljak. (Persze titokban babakocsizunk is, akkor igyekszem jól elbújni, mert nem akarok magammal sem találkozni, nehogy már snassz legyek a saját szememben…)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • te, az én fijam is cuki, meg rongyokba’ hordom, amibe’ nem látszik, milyen szépen nő (bezzeg a babakocsiba’ látszana!). félig véletlenül jött, mert én még nem akartam. de örültem (attól amelótól, amiben mások fasságait hallgatod álló nap, öröm kiszabadulni-ööö).
      mi inkább ilyen hippik vagyunk, nincs fényes cipő, hanem torna. és pocak sincs, hanem kockahas van.
      hivatást meg keresünk. igaz, ghánában nem jártam sosem, nem is fogok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • „Hogy hol vannak az én harsonáim.”

      amúgy semmi baj a babakocsival ha nem abuzívan vagy nagy rendszerességgel/kizárólagosan van használva. csak hát persze van egy ilyen szimbólumértéke, hogy „a babakocsi mint a rendszerszintű nemkötődés és az anyaság börtönjellegének szimbóluma.”:)

      (bár nekem nem volt, nem is lesz, egyrészt mert nekem ennek a jelenségnek a szimbóluma, meg mert én ilyen hülye nomád vagyok és még biciklim is azért nincs, mert nagy, nem fér fel a buszra, parkolni kell vele meg félteni hogy ellopják:D)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az én időmben, tudjátok, ezernyolcszázhuszonhárom nyarán, még nem volt kendő, úgyhogy én szaranya módon mindhármat snugliztam meg háti hordoztam csővázassal, babakocsink sosem volt. De néha jól jött volna. Szóval praktikum, anyatársak, arra hajtsatok! Meg a túlélésre. Három kamasszal is sokkal könnyebb, mint három öt év alattival.

        Kedvelés

      • Szerintem nem könnyebb.Bár a nagyfiam túlélhetőbb volt,a lányom nem az.A kicsi meg majd kiderül.Ja és nagyon igaz,hogy kis gyerek kis gond,nagy gyerek nagy gond-pedig nem vagyok egy gyerekeimen csüngő anya.

        Kedvelés

      • Hú, én hogy utálom ezt a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond dumát!
        Nem lehet, hogy ahogy mi is különbözünk, sőt saját gyerekeink sem egyformák, úgy a gondjaink is különböznek, és nem lehet a fenti recepttel leírni? (A gyakorlatból nem ismerem a választ, még mindkét gyerekem kicsi. De tippem van.)
        Milyen lenne, ha mondjuk ha borderlinet ezzel a szöveggel “vigasztalnánk”?

        Kedvelés

      • Olyan nincs, hogy a kicsit bárhogy meg lehet vezetni, a nagyot nem? Meg a kicsi kénytelen azt csinálni, amit mi akarunk, a nagy meg nem? Meg a kicsi egyszerűen túl “buta” még ahhoz, hogy átlásson rajtunk, a nagy meg már nem?

        Kedvelés

      • Én mennyire utálom ezt a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond dumát!
        Bár még nem saját tapasztalat (mindkét gyerek kicsi), szerintem ez nem lehet recept: ahogy mi is különbözünk, sőt az egy alomból való gyerekeink is mennyire!, ugyanúgy különböznek a problémáink is, és nem mindenkinek válik be a fenti jóslat, szóval fölösleges ijesztgetni.
        Gondoljunk bele abba, hogy milyen lenne ezzel a szöveggel borderline-t “vigasztalni”!

        Kedvelés

      • A babakocsi az én szememben státusszimbólum, mert az anyukák úgy néznek egymás babakocsijára, mint a pasik egymás autójára: milyen modell, hány éves, milyen márka, mennyibe került, mit tud, stb. A kendőben is vannak különbségek márkák és márkák között, de az nem látszik már 20 méterről, elég közel kell hajolni anyukához, hogy ki tudd olvasni, Hoppediz kendőben van-e a kölök, vagy csak Nanduban… 😀

        Kedvelés

      • ez közegtõl is függ, a Szent István parkban engem is megdöbbentett a stírölés, de pl a 8kerben nem tapasztaltam ezt soha.

        Kedvelés

      • Pedig én hogy imádtam a jó kis használtan vett babakocsit, toltam mint a meszes, hegynek fel, mert attól lesz megint jó seggem. Belefért a bevásárlás is az alsó kosárba, a műanyag motort meg szépen ráakasztottam a fogantyúra játszótérre menet. Bicepszem is nőtt tőle a metrólépcsőkön, de látványosan.

        Kedvelés

  8. Ex a neve. És azért, mert abban az értelemben használom, amit leírtál. Egész addig az lesz, amíg így érzek iránta, ahogy. Nem lett rögtön ex, csak pár hónappal a szakítás után. Próbáltam szépen beszélni róla és gondolni rá, csakhogy sorban derültek ki a rossz dolgok, ezért ex-szé vált (hogy kell írni?!)
    Hirtelen most ennyi, a többit még összeszedem

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Egyetlen exet sem nézek, soha. Nem is hívom így őket. Mindnek van érvényes miértje és miért nem-je, amivel békében élek az esztétikus kertemben. Nemcsak a fotóknak jól és elégedetten, hanem magamban belül is. Sok munka van benne. Nagyon régen hallottam bármelyikről is bármit, mert a közös baráti kör is velük együtt tűnt el az életemből nyomtalanul. Durva szűrés volt, megviselt erősen, de valami szemellenzős zsigeri makacsság vitt előre és valahogy nem fogyott el az erő a cél előtt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Nagyon bírom ezt az írást.Végig röhögtem 😀 😀

    Vakolatpotyogás ellen jó az esernyő.

    Az Ex jó kis szó.Amikor először kaptam vele kapcsolatos közlést nem is tudtam mit jelent. Expeditiv szó.Megkönnyití a komunikálást.
    Olyan mint egy kód.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Az ex pont olyan szó nekem, mint a porolóerkély, meghallom és csak úgy jönnek a képek, történetek és mindenek felett általánosítások.

    Azokat a szerelmeimet, akikben nem csalódtam emberként, nem is szoktam így hívni. Nekik még van nevük a szívemben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Én majdnem minden exemet meghívtam az esküvőmre. Hárman el is jöttek. Az egyik egyedül, de sokakat ismert, egyetemre jártunk együtt. Később én is ott voltam az esküvőjén, két gyerekkel, férjjel. Barátok vagyunk, örülünk egymásnak, ha találkozunk. Ugyanúgy hívják a fiainkat. A második új barátnővel jött, akit akkor láttam először, de pont aznap volt a névnapja. Ő segített a pakolásnál, cuccok őrzésénél, és rongyra itta magát, a barátnőim vitték haza. A harmadik az egyik gimis osztálytársam mellett ült, mert akkor már hónapok óta együtt voltak. Na, ő kegyetlenül meghízott, és két év múlva tett fel a netre esküvői képet, de nem az osztálytársamat vette el. A negyedik nem tudott eljönni, mert egy filmfesztivál szervezője volt. Ő akkor coming outolt, hogy homoszexuális, mikor meghívtam az esküvőre, és az albérlet konyhájában ültünk hármasban, a vőlegényemmel. Azóta is fiúkkal él, és vibrálóan boldog. A többiekről szót sem érdemes ejteni, mentek a lecsóba.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Irigyelek, ha meghívom az exeimet az esküvőmre, az rohadt ciki lesz. A legutolsótól (gyógyszerész a lelkem), megkaptam , hogy “több faszt fogtál mint kilincset”. Viszont mindegyikkel tartom a kapcsolatot, függetlenül attól, hogy miattam kellett nyelni vagy én nyeltem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Akkor ne hívd meg! Ez is milyen tipikus, ha egy nőnek több barátja volt az aktuális pasas előtt, az gáz, de azt vettem észre, hogy csak azok akadnak fenn rajta, akiknek kevés jutott, és ezt sajnálják.

        Kedvelés

  13. Visszajelzés: Átlagéletek | Czifra István Barnabás

  14. Jaj, én rákattantam a facebookra, mert kaptam az öcsémtől jelszót (nekem nincs profilom) és most kukkolom régi gyerekkorunk közös ismerőseit meg a sajátjaimat is és lám-lám, a legtöbbjük “révbe ér” lassan, ahogy elhaladják a harmincat, jönnek az esküvős meg a babás képek. Mondjuk fontos, hogy ők nem ex-ek, énbennem csak a közös gyerek- és kamaszkor hol bonyolult, hol kínos, hol kellemes emléke támaszt némi érzelmet és inkább csak fütyörészve nézelődök, cserebogár, sárga cserebogár.
    Aztán arra is rájöttem, hogy a facebook nem jó, mert a galád ismerősök egy része max fent van, de annyira nem él ott aktív életet, hogy igazából nem lehet tudni, mi van vele. Oké, élete fontosabb eseményeit igen, de van, aki még az esküvőjét sem frissítette be, pedig én két éve ott mulattam, szóval volt neki. Túl egyszerűek lesznek az életek, elkönyveljük, hogy ó, jó, hát ő ilyen, ez van vele, mert a spektrum egy szeletét látjuk és azt hisszük, hogy mindent tudunk. Á, nem megbízható forrás ez.
    Még azt akartam írni, hogy IRL is működik ez, én gyakran állok meg és nézek végig magamon és azokon, akikkel már nagyon régóta vagyunk egy család/barátok/közösség, egymással-egymás mellett nőttünk fel és most is egymás látóterében vagyunk és érdekes figyelni a változásokat. Próbálok következtetéseket levonni mindebből a jövőre: saját jövőnkre, de főleg a gyerekeim jövőjére nézve. Néha érdekes meglátásokra jutok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Exet így nem használom, sosem jött a számra, van benne valami hiányos, lenézô. Exem. Ex mi? Férjemmel beszélve használom úgy, hogy ex-wife, vagyis vagy kétszer ha említettem, de idegen nyelvben, így két szóval, nemérzem azt, amit a magyar exemben.
    A tisztesingesek pedig 10-20 év múlva sortra és hawai mintásra cserélik az outfitet a fészen. Vagy nem 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Nemrég tettem fel a FB-ra egy olyan fotót, amin a gyerekekkel vidámkodunk az ágyon. Csoportos szelfi, igazi boldog szosölmídia fíling. Az benne a vicces, hogy senki nem tudja, hogy utána azonnal el is zavartam őket, mert agyamra megy, hogy ha ledőlök pihenni, két percen belül nyakamon a banda. Szerintetek más is így csinálja? 😁
    Ex: nem foglalkoztatnak, nem is futok velük össze. Sőt, beszélni sem szoktam róluk, nem használom a szót igazán, hogy ex.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Mivel én már elég öreg vagyok hozzá, elég sok exem van… Az az érdekes, hogy még aki megcsalt ( 3 éves gyerekkel pakoltam el egy éjszaka alatt ama bizonyos rajtakapás után… ), vagy akivel veszekedve – bár ez nálam ritka – váltunk el, még azokkal is jó a kapcsolatom. És nem facebookon tartjuk, hanem akár telefonon, ha összefutunk – és nem kellemetlen. Most épp egyszerű, mert nincs párom, de amikor van, annak el kell mellettem fogadnia, hogy nem szűzlány vagyok, vannak volt pasik az életemben, és érdekes, még tudok velük jókat beszélgetni, soknak a feleségét, gyerekét is ismerem. Nem hívogatjuk egymást, de sokra még most is bármiben számíthatok, és fordítva is így van. Nem vagyok normális? Lehet. Most például egy olyan kicsit ex-el töltöm a szabadidőmet akit 20 éve nem láttam – és annyira jó vele beszélgetni, nagyokat röhögni a régi sztorikon…
    A legfrissebb exem-nél félek, hogy nem lesz ilyen rózsás a későbbi kapcsolat. Ő az a típus aki egyetlen volt barátnőjéről sem beszélt, mesélt soha, és mióta innen-onnan lelépett, nem is beszélt velük. Bár nekünk van közös gyerek, tehát az alapokat muszáj lesz, de tartok tőle, hogy ha rajta múlna itt meg is állnánk…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Az jó, ha neked sikerül. Ez a ritkább eset. Szívesen írnám, hogy sajnos, de inkább természetesnek mondanám. Minél intenzívebb volt egy kapcsolat, minél nagyobb tétje volt, annál kevésbé sikerül, szerintem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem azért elég intenzív kapcsolataim volta oroszlán vagyok, de mindig arra jötte rá a végén, hogy jobb is így, hogy x.y.-al szétmentünk, és az élet megy tovább, nem kell haragot, vagy sértődöttséget tartani. Az semmire sem vezet. Mondjuk én hangosan ordibálni, meg veszekedni sem tudok, lehet, hogy egy nagyon szelíd oroszlán vagyok…

        Kedvelés

  18. Soha nem használtam az exet. Ami viszont különös élmény, hogy a szüleim elváltak 6-7 éve és apukámnak lett egy csaja. Mindenki bírja egymást, jönnek hozzánk, kíváncsiak egymásra, anyu és apu intelligens felnőttként csevegnek, bár azért erős lenne ezt mély barátságnak nevezni. Apu egyes szám harmadikban exnek hívja anyut, ami azért is furcsa, mert általában a család többi tagja, vagy előttem mondja így, pedig mi mind ismerjük anyut név szerint, és másodpercekbe telik, mire leesik, kiről beszél. Töprengtem rajta, honnan jött neki az ötlet. 35 évig “anya, drágám, édesem” volt, aki a nagy nyomásból egyszer csak kiugrott és azt mondta, ezt soha többé nem, és bárhogy is, de biztosan nem veled. Anyunak kerek és felszabadult az élete nélküle, ő pedig megtalálta a foltját, és azért ezzel beigazolódott számára, hogy anyu nem normális, hogy lelépett és lám-lám nem is talál új párt, szóval az élet őt igazolta, és ehhez hozzátartozik egy kicsit lekicsinylő, minősítő “az exem”.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Most küldöm vissza az exem cuccait postán, höhö. Pontosabban az édesapjának küldöm, mert a tárgyszemély külföldön van. Ahogy a sárgabarack, ez is megérett.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Hogy a lényegi kérdésre válaszoljak: az összes exet úgy emlegetem, mint “egyik első szerelmem”.
    (Másrészt hosszú ellenállás után mégis regisztráltam a fészbukra, és sajnos ott tartok, hogy ide is enterrel küldeném be a hozzászólásaimat.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Nem használom, negatív kicsengése van és nem magyar, nem szeretem….
    helyette inkább régi ismerősöm, kamaszkori barátom, együtt gyerekeskedtünk kifejezéseket
    használom. Nem tartok kapcsolatot velük, nem keresem őket, facén sem nézegetek, lájkolok, elengedtem őket. Válás után sem tartok semmilyen kapcsolatot a férjemmel (nincs előtagja). Ha kérdezik tőlem férjed hol van? Nem ismerem ezt a fogalmat a válaszom és mindig békén hagynak utána. Ezzel nem kell minősítenem Őket, és így nem minősítem saját magamat sem beszélgetéseinkben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Úgy hívom, hogy a gyerekeim apukája, vagy akivel együtt szocializálódtunk, ott a keresztnevén. Ha nagyon “olyan” a szituáció, akkor a “volt partnerem, aki a három gyermekem édesapja”. De ezt csak akkor, ha magyarázni kell a jelenlegi helyzetet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Persze muszáj napi kapcsolatban lennünk, és akkor már jobb, ha mindenki jó arcot vág a dologhoz. (Miután vele laknak a kölykek, de azért én is része vagyok a közös életnek.)

        Kedvelés

  23. Nem nézegetem a régi szerelmeket, exet figyelem, egyre ritkábban (hónapokig eszembe se jut, teljesen elhanyagolható jelenség). 10 évet nem bírtam egyik napról a másikra hátravágni, még mindig piszkál, ezért is ex, ezért is veszekszem vele, ha itt van és ugyanolyan hülye, mint volt. Ez főleg azért esik rosszul, mert én érzem magam nagyon hülyének, hogy ennyi ideig hitegettem magam.
    Általában méla mosoly terül el a képemen, ha rajta kívül eszembe jutnak a régi szerelmek. Jó emlékek, mint egy jó film vagy könyv. Jól esik visszagondolni, még ha bénák is voltunk, mert felelevenednek az érzések, az ELSŐ DOLGOK érzései.
    Nem érzem, hogy jobban öregednének, mint én, bár ezt inkább volt osztálytársakon figyeltem meg. Még mindig a 25-30 évvel ezelőtti gyerekeket látom bennük. És jó érzés. És szerintem kölcsönös. Felnőttünk és a gyerekkorunk közös történései megszépültek, kellettek.
    Nekem nincs idilli fotósorozatom. Mert nincs látható idill. Ha lenne, akkor meg azért nem tenném közzé. Senkinek semmi köze hozzá. Intim dolog.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Nálunk én vagyok az ex, a fényes padlójú lakásban, helyes gyerekek fotói a Facebookon, sikeres férj, idegesítően rendben levő élet.

    Én “volt barátom” néven emlegetem őket, a hosszabbakat, a rövideknek nem jut titulus. És hogy kire hogy gondolok, az nem azon múlik, szépen vagy csúnyán váltunk-e el, megcsalt-e, ő hagyott-e el, hanem hogy milyen ember.

    Nekem a “szex” szóval voltak ugyanilyen bajaim 18 éves korom táján. Úgy éreztem, ez egy olyan fokú általánosítás, aminek már nincs értelme (futó kalandban? szerelmi kapcsolatban? sokévi házasságban? ki mit ért alatta? közösülést? pettinget? örömtelit? kényszerűt?). Maga a szó is olyan gumiszerű egynemű fröccsöntött valami volt nekem, mint a gyorséttermi kaják, és elképedtem, hogy a magazinok tudnak úgy általában “szexről” bármit állítani. Azóta megszoktam, sokat megszokik az ember.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Néha én is nézegetem őket, és némelyikük esetében komolyan felvetődik bennem az a kérdés, vajon tényleg lehetséges-e, hogy egy pszichopatából normális ember váljék?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Nem hasznalom az ex elotagot.
    Azt mondom a volt ferjem.

    Mas eset nincs is, hogy valaki ele mult idot kell tenni. Volt baratom, meg volt baratnom, volt rokonom -ilyenek nincsenek nekem.

    Meg meg van egy hasonlo szar osszetetel. A “jelenlegi ferjem”. Ez ki szokott csuszni veletlenul…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Megóhajtottam megnézni a régieket:) Egyet letiltottam, egy letiltott, egynek nincs FB, egy zenész, csak zenét oszt meg, egy nagy világutazó, tudom már családos, mert ír néha, de nem oszt meg soha családi képet, egy másik oldalán csak mások által bejelölt ô van és szülinapi gratulációk, tôle egy sor sem. Hm. Most ezen elgondolkozom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Az utolsó kísértetiesen hasonlít a férjem profiljára … El is meséltem neki vigyorogva, hogy mit olvastam itt. Másnap – tehát a rákövetkező napon ! – szóba hozta, és kérdezte, hogy ki lehet az … Eddig bármit meséltem a blogon olvasottakból, a legnagyobb teljesítmény az volt, hogy úgy tett, mintha figyelne.

        Kedvelés

  28. Én sem szeretem az “ex” kifejezést, szerintem épp olyan ledegradáló, mint amikor valakire azt mondjuk, hogy valakinek a “nője” vagy “faszija”. A saját életemre vonatkoztatva így nem is használom, már csak ezért sem, mert nekem nincsenek egyszer volt férfiak az életemben – jó egy ideje rájöttem, hogy ez baromi praktikus egy dolog – de mások egykori kapcsolataira sem utalok soha így. Ha ők így használják, nem zavar, de én nem mondom a barátnőmnek, hogy az “exed”, mert hátha neki nem tetszik így.

    A Facebookon néha megkeresem volt osztálytársaimat, és meglepődök, hogy megöregedtek – mert én nem, hahaha – amúgy viszont nagyon nagy szerencsém van az ismerőseimmel. Senki se posztol hülyeségeket, idegesítő dolgokat, nyálas idézeteket, ellenben érdekes cikkeket, jó zenéket annál inkább – az én Facebookom egy tök fasza hely, tele jobbnál-jobb tartalmakkal.

    Azzal azonban semmi bajom, ha valaki teljesen átlagos és középszerű életet él, negyven fele már nem olyan, mint újkorában és nem végez manapság különlegesnek tekintett, izgalmas munkát, vagy nincs valami ultramenő kattanása. Tény, hogy mindenki egyszeri és megismételhetetlen, de a legtöbb ember velem együtt menthetetlenül középszerű, nem fogja kitalálni magát, vagy véghez vinni valami óriási mutatványt, mert egyszerűen nem alkalmas rá, sőt eszébe sem jut. Valakitől annyi telik, hogy éli a maga csöppet sem extra, csendes kis életét esküvővel, lakáshitellel, házzal, gyerekkel és kutyával, szépen felsúrolt padlóval – vagy épp koszossal, amilyen most a miénk. A lényeg, hogy érezze jól magát, és ne bántson mást – innen simán lehet is büszke a maga életére, és nem bánom, hány babafotót posztol. Az a jelenség szomorú – bár zavarni nem zavar ez sem – amiről egy videót az első kommentben felrakott agymosó – amikor valaki egy tökéletes életet akar bemutatni FB-n, amilyen nincs neki. Azt a videót én is megosztottam, de nem tolongtak érte, pedig szerintem nagyon érdekes és tanulságos.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ezt olyan szépen írod: “Azzal azonban semmi bajom, ha valaki teljesen átlagos és középszerű életet él, negyven fele már nem olyan, mint újkorában és nem végez manapság különlegesnek tekintett, izgalmas munkát, vagy nincs valami ultramenő kattanása. Tény, hogy mindenki egyszeri és megismételhetetlen, de a legtöbb ember velem együtt menthetetlenül középszerű, nem fogja kitalálni magát, vagy véghez vinni valami óriási mutatványt, mert egyszerűen nem alkalmas rá, sőt eszébe sem jut. Valakitől annyi telik, hogy éli a maga csöppet sem extra, csendes kis életét esküvővel, lakáshitellel, házzal, gyerekkel és kutyával, szépen felsúrolt padlóval – vagy épp koszossal, amilyen most a miénk. A lényeg, hogy érezze jól magát, és ne bántson mást – innen simán lehet is büszke a maga életére, és nem bánom, hány babafotót posztol”.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • De ha mindenki nem-középszerű lenne, nem lenne középszer, illetve az egyediség lenne az 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem sem baj, ha büszke rá. Legyen is, ha ez neki jó és jól érzi magát így a bőrében – csak ne nézzen le mást, aki nem így él. Azon túl viszont teljesen szuper, ha elégedett és ezt kifele is kommunikálja, kell ez is az egészséges lelkülethez. Például nekem a tanítványaim most érettségiztek, középszerű, esetenként annál gyengébb eredményekkel, mégis büszke vagyok rájuk és arra, amit együtt értünk el. A világ szemében talán nem kiemelkedő, de sok-sok munka volt benne, és mindenki nagyon odatette magát, kihozta magából azt, amit ilyen körülmények közt lehetett – és ez már ok a dicséretre, és lehet neki örülni. Ugyanígy van ez a középszerű élettel, kis házzal, lakással egy-két gyerekkel is. Persze ilyen mindenkinek lehet – bár vannak olyan helyzetek, amelyből egy egyszerű, középszerű polgári élet is hatalmas dolognak, szinte elérhetetlennek tűnik. Amúgy meg fiatalon az ember sok mindenen röhög, de lehet hogy később már úgy látja, idővel sokat változunk, változnak a célok, az értékrend is. Természetes, hogy 22 évesen az ember még mást tart fontosnak, másban leli örömét, mint 32 vagy 42 évesen.

        Kedvelés

      • Most, hogy így belegondolok, ciki nem ciki, de én nagyon örülnék, ha lenne egy középszerű, saját tulajdonú családi házam itt a városban, egy középszerű kerttel, amiben középszerű paradicsomok és napraforgók nőnek, és középszerű gyümölcsfák vetnek árnyákot a középszerű hintaágyra, amiben én hűsölnék átlagos módon hideg limonádét kortyolgatva.

        Kedvelés

      • Keblemre Arita, a sarokból rajongok minden hozzászólásodért :).
        Nekem az sem lenne baj, ha egy középszerű házvezetőnő rendbe tartaná a középszerű házam és az átlagos fizetésemből középszerű helyekre járhatnék nyaralni.

        Kedvelés

      • Nem tudom, az ember változik, ahogy öregszik, csökken az amplitúdó. Régen öregnek láttam a negyvenéveseket, biggyesztett arccal néztem, hogy mit veri magát ebben a korban rövid szoknyában, melírozott hajjal, menjen felmosni inkább. Most negyven vagyok, asszimetrikus frizurával, sortban és sportcipőben megyek koncertre tombolni, és jót nevetek a rám biggyesztő huszonéves kislányokon. Nem zavar, hogy hülyék, mert én is nagyon hülye voltam, jó esetben elmúlik. Régen tengerparton akartam élni, mezítláb járni és kilovagolni, most nagyon örülök a pesti kis lakásnak és a békávé-bérletnek, és nem vágyom el, max kaland jelleggel, egy-egy hétre.

        Kedvelés

      • “Nem zavar, hogy hülyék, mert én is nagyon hülye voltam, jó esetben elmúlik.”
        Jaj, ez olyan vicces, én is így vagyok ezzel, bár én néha még a korombeliekkel is. :DD

        Kedvelés

  29. Nem használom ezt a szót, nem tetszik, ellenérzést vált ki belőlem, mindig a nevükön emlegetem a volt barátaimat, ha olyanokkal beszélgetek, akik ismerték őket, ha meg nem ismerték, akkor meg “gimis szerelmem”, “régi ismerősöm” a titulus. Nézni nem nézem őket, de az egyik nagy szerelmem anyukájával mai napig tartjuk a kapcsolatot, hetente telefonálunk, nagyon jóban vagyunk. A fiával is beszélek, ha úgy adódik, néha telefonon, vagy ha eljön a szüleimhez, mert van egy kis elintézni valójuk, nem kínos, pedig nagy szerelem volt. Meg van még egy érdekes szitu nálunk. A férjem főiskolás barátai a mai napig a legjobb barátai, úgy, hogy az egyikükkel együtt is járt, nagy szerelem volt meg minden, aztán jött a szakítás, mivel azonban nem akarták a baráti társaságot megosztani, jóban maradtak. Úgyhogy most együtt járunk nyaralni minden évben egyszer, férjestül, gyerekestül, rendszeresen beszélünk telefonon, imádom a csajt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Én “volt barátomnak” nevezem őket, és csak igen ritkán nézek rájuk a FB-n. És azt érzem, amiről Popper Péter írta valahol, hogy elment egy osztálytalálkozóra, és nem értette, ki az a sok vén trotty körülötte, és udvariasan próbált úgy viselkedni, hogy ne hozza őket zavarba sugárzó fiatalságával 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. nekem nincs exem, a ferjeme`t viszont exnek hivom. Ha lehetne meg degradalobb szot talalni, akkor azt hasznalnam ra. Egy komoly baratom volt csak a ferjem elott, vele osszefutottam 3 eve es annyira zavarba jottem, hogy mai napig nem ertem. Aramutes a kobon. O 2 gyerekkel, feleseggel volt, en meg egy gyerekkel es 7 honapos terhesen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Én azért hívom az exemet “ex”-nek, mert nem érdemel többet.
    Egy görény, gyűlölöm, haragszom rá, szét tudnám szaggatni.
    Nem azért, ami velem tett, hanem azért, hogy a szakítás után sem tudta befogni a száját, és végighaknizta az összes közös ismerősünket az ő sanyarú sorsával, modván, hogy ő mindent megtett értem, dehát egy ilyen hálátlan nő…
    Gyűlölöm, ennyit érdemel, egy e meg egy iksz.
    Szívem szerint máshogy hívnám!
    A többieket úgy hívom, hogy a “volt szerelmem”, mert azok is voltak.
    Ők nem változtak, nincs is bennem harag irántuk, mert nincs miért.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  33. Nekem sincsenek exjeim, elmúlt szerelmek és jó barátok vannak helyettük. Egy nagy középiskolás szerelem, az egyetlen, aki évekig nem beszélt velem, miután vége lett, pedig szépen és békében, de ő szerelmes volt, én meg nem, aztán munkatársak lettünk és bennem mai napig zsigeri szeretet él benne iránta, nagyon kedves a kapcsolatunk dinamikája. Két egyetemista nagy szerelem, az egyikükkel nagyon jó barátok vagyunk (pl. végigasszisztáltam a válását), a másikukkal messze kerültünk egymástól és a nagy szerelem is inkább nagy fellángolás volt, aztán jött egy érzelmeket is magába foglaló szeretői viszony, aminek a végén én megismerkedtem a férjemmel (bár a viszonynak ő vetett véget) és azóta a férjem az aktuális. Tíz éve vagyunk együtt, ezalatt három megkísértésem volt, egyik sem elég erős, én még nem találkoztam olyan pasival, aki a férjemmel szemben nyertesnek jönne ki, de lehet, hogy nem tartom eléggé nyitva a szemem :).
    Ezeknek a megőrzött jóbarátságoknak van azért ironikus vetülete is, például, hogy a férjem feldobta, hogy a volt szeretőt és a partnerét kérjük fel keresztszülőknek, de itt azért a sarkamra álltam: bármennyire is legyünk jóban (közös időtöltés, látogatások, ajándékozások stb.), szülők és szeretők fussanak külön szálakon. Főleg, hogy a pasi partnere nem tud a mi múltbéli viszonyunkról, a fickó pedig valami rosszul értelmezett lelkiismeretfurdallással viszonyul a férjemhez. Viszont furcsa, hogy ezt csak én látom akadálynak.
    Mivel nagyrészük jó barátom, ezért a facebookon is látom őket, de leginkább élő kapcsolat van közöttünk. Én meg őrült facebookozó vagyok, óriási hasznom származik belőle, és rendszeresen megosztok cukinak szánt képeket a cuki középszerű életünkből, amit nagy általánosságban szeretek és amikor nem, akkor tervezgetni kezdek a javítására.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • :). Elmúlt szerelmek tekintetében én egy meglehetősen egydimenziós világban élek, és ahogy a felsorolásból kitűnhet, elég gyér tapasztalatokkal rendelkezem. Ezekkel a fiúkkal soha nem bántottuk egymást, fiatal szerelmek voltak és az elválás oka minden alkalommal az volt, hogy valamelyik félben elmúlt az az érzés, ami egy ilyen típusú kapcsolat fenntartásához szükségeltetett. Azt akartam írni, hogy nehogy úgy képzeld, hogy egy nap szakítunk, majd másnap legjobb barátok vagyunk, de sajnos egyszer ez is előfordult, amikor a fiú reménytelenül szerelmes lett egy másik lányba és én a szakítás másodnapjától mondjuk tizednapjáig vigasztaltam és öntöttem bele a lelket. Aztán szerencsére előkapartam a perselyből némi maradék önértékelést és egy időre abbahagytam a jótékonykodást, néhány évvel később lettünk igazán jó barátok. Most épp egyik nagyon kedves barátnőmmel randizik.
        Ez a típusú tapasztalat, ami nekem van, nagyjából egy beszélgetést sem ér meg, főleg azon sztorik fényében, amiket itt olvasok, de legalább teret ad olyan élményeknek, hogy ülsz a füstös kocsmában nagy baráti társaságban, nevetgéltek és megváltjátok a világot, majd egyszer csak belédcsap a felismerés, hogy barátom, én innen három (tetszőleges számú, az esküvőnkön pont ennyi volt :D) fiúval is lefeküdtem.

        Kedvelés

      • Én egy jódarabig nem is próbálkoztam ilyen maradjunk barátok típusú dolgokkal, de mivel egyszer az életben mindent ki kell próbálni, nemrégiben egy kedves fiúval mégis megpróbáltam ezt, pár hónapig voltunk laza kapcsolatban, jó volt a szex, jóban is voltunk, gondoltam, akkor itt az alkalom, ha másnak megy, nekem miért ne menne? Meg ő is lelkesen beleegyezett, ilyen típus is szerintem, meg gondolom, enyhített valamit a bűntudatán azzal kapcsolatban, hogy a szakításkor nem volt velem teljesen őszinte, azt mondjuk nem tudhatta, hogy én erre rájöttem, mivel okosabb vagyok még annál is, mint amit amúgy rólam feltételeznek, szóval az a lényeg, hogy ezután kétszer kerestem, kedvesen elbeszélgettünk telefonon, ebből egyszer önfeltáró jelleggel, aztán többet nem, mert ez nekem így kicsit egyoldalúnak tűnt. Azóta semmi. Most ilyenkor mi van? Pedig esküszöm, egész jó fej vagyok.

        Kedvelés

      • A most ilyenkor mi van költői kérdés vagy komoly, mert eszembe jut néhány válasz lehetőség, de közülük egy sem az, hogy te ne lennél elég jó fej.

        Kedvelés

      • Tök komoly, úgy érzem, az emberi kapcsolatoknak ez olyan területe, ami számomra még mindig a misztikus titkok birodalma.

        Kedvelés

      • Ah, akkor most beleengedem magam a fantáziába és utólagos engedelmeddel magammal rángatlak. Mondjuk valami meleg nyári éjszaka van, terasz, alkohol, gyerekeim legalább 600 km-re, legyen inkább egy másik kontinens, mondjuk nem szoptatok (alkohol és cigaretta és távolság van betervezve), a férjem csak másnap délután érkezik meg (ha már elpateroltam a gyerekeket, vizionálok némi minőségi időt vele is) és akkor nyugodtan pletykálhatunk a pasikról :).

        Szóval, lehet a bűntudat is, úgy tűnik nekem, hogy bűntudatos emberek vagy messzire kerülnek, hogy ne emlékeztessem őket a rossz érzésre, vagy alázatosan alámjátszanak, bocsánatkérés helyett. Aztán lehet némi szűklátókörűség is, az olvasmányaim szerint (:D) a pasik valahogy nem tudják a barátság és a szex fogalmát összekapcsolni, pontosabban hajlamosak azt gondolni, hogy azzal a nővel nem lehet barátkozni utólag, akivel már szexeltek. Pedig szerintem nagyszerű barátságok születhetnek letisztázott viszonyok után, elmúlik a feszültség, ha volt egyáltalán és van valami plusz felszabadultság a dologban. Bár lehet, hogy én tulajdonítok túl sok fontosságot a szexnek.
        Aztán ott van még a sértett önérzet lehetősége is, szeretjük mind azt hinni, hogy különlegesek voltunk a másik életében, de hogy lehettünk azok, ha minden szomorúság nélkül barátkozna velünk, mintha valami aszexuális lények lennénk. Van még az éretlenség is, ellenkező nemű felnőtt emberek mintha már nem tudnának barátkozni olyan könnyen, mint fiatal felnőtt korunkban. S akkor van még az is, hogy nem annyira jófej fickó, aki nem volt elég tökös egy őszinte lezáráshoz és helyette egy kicsit maszatolt ezzel a barátság dumával, ez olyan gyerekes és felültetős.
        És végül ott van a legvalószínűbb: a fentiek közül egyik sem, de milyen jól esett itt a teraszon egy szál cigivel és egy jó pohár borral a kezemben elbeszélgetni veled. 🙂

        Kedvelés

      • 😀 Köszönöm. Talán egy kicsit mindegyik magyarázat megállja a helyét. Mondjuk a legyünk barátokat én javasoltam, éppen azért, mert tudtam, hogy kamuzik, de annyira nerm volt fontos, hogy igazat mondjon (neki fontosabb lett volna, mint a mellékelt ábra mutatja), végülis nem tök mindegy, miért lesz vége egy pár hónapos liezonnak? Nekem csak az volt fontos, hogy békében váljunk el. Szóval sajnos továbbra is misztérium ez. De nem baj, kísérletezem tovább!

        Kedvelés

      • A tegnap esti kellemes emlékekből felbuzdulva még egy kicsit feszegetem, de ezzel aztán abba is hagyom :).
        A kapcsolat lezárásának egyik legfélreérthetőbb módja a legyünk barátok formula, ami az amerikai filmek tanúsága szerint sosem vehető komolyan és mindig az udvarias lerázás eszköze. Mindeközben, szerintem, van amikor nagyon is komolyan gondolható, amennyiben hasonló mélységű érzések és intelligencia találkozik, de mi ennek a valószínűsége. Erre lehet válaszolni azt, hogy persze, és barátok maradtok, vagy azt, hogy nem, és elváltok, vagy lehet maszatolni, hogy persze, de aztán suttyomban eltűnök. Itt, úgy tűnik, a harmadik eset állna fenn, és a hiba nem a te készülékedben van. Mondom én.
        Az én csipkézett szélű rózsaszín világomban ahhoz, hogy valaki ex legyen, előbb szerelem kell legyen, ahhoz meg szükségeltetik a szeretet és a barátság is. De ha a szerelem nem is mindig, barátság kötelezően, én anélkül nem tudok kapcsolatot létesíteni (de ismétlem, nincs számottevő tapasztalatom és főként nem felnőtt nő korszakomból). Így aztán, ha a viszonynak méltó körülmények között vége szakad, akkor nagyon bánnám, ha elveszíteném a jóbarátom, ezért aztán, amikor lehet, akkor tartom továbbra is a kapcsolatot.

        Kedvelés

      • Én még mindig azt mondom, hogy aki teljesen rendben van saját magával annak nincsenek ilyen gondjai, hogy tartsuk-e a kapcsolatot utána (egy szakítás után), az kialakul milyen szinten. A face-el is azoknak van baja, akiknek valami nem rendezett az életében, lelkében. Mindent a helyén kell kezelni ott is, ha felteszi valaki a családi “sztárfotókat” nem kell rögtön azt hinni, hogy kérkedni akar… Szóval nekem nincs semmi bajom vele, sokkal kevesebbet tudnék a múltbeli emberekről, ha nem lenne face. És én nem “restellek” ha valaki érdekel ráírni. Vagy visszaír vagy nem, legtöbbször tökre örülünk aztán egymásnak. Az exekre visszatérve… Mondjuk ezt a jelzőt én sem használom, többféle kategóriába sorolom inkább a volt pasikat. Első szerelmem, első gyerekem apja, második gyerekem apja, gimis szerelmem, volt barátom, egyszer volt egy kis ez meg az, stb…
        Most, hogy egyedül vagyok két gyerekkel, és igazán nincs kedvem ismerkedni, biológiai megoldásként most is ( mint már az első “válásom” után is ) egy exet “választottam”. Kiszámítható teljesítmény, nincsenek meglepetések, felnőtt módon megbeszélt viszony. És nem vesz erőt rajtam így a kétségbeesés, hogy Jesszusom, nekem valami pasi kell! Jó mondjuk ez a két biológiai partner egy-egy ilyen kisebb kalandból maradt “ex”, de az a lényeg, hogy jókat tudunk beszélgetni, és nem kell a sötétben tapogatóznom…
        Nekem ez most így megfelel – egy ideig, és kifelé sem a magára maradt kétségbeesett nő látszik… És ez szerintem fontos.

        Kedvelés

      • “Szóval nekem nincs semmi bajom vele, sokkal kevesebbet tudnék a múltbeli emberekről, ha nem lenne face. És én nem “restellek” ha valaki érdekel ráírni. Vagy visszaír vagy nem”
        Ha ehhez mindenki így állna hozzá, akkor talán fenn lennék. Igaz, akkor is képek nélkül, egy arcképpel, rólam.
        De sokan nem erre használják, hanem kutakodnak. Felvételi elbeszélgetés előtti szűrés, egyebek, vagy akár ismerős elvárása, hogy akkor miért nem válaszolok, stb.
        Nálam nagyon túl megy a priváton, és tuti be lehet állítani mindenféle csoportokat, ki lássa rólunk a cuki cicás képet, ki ne, de itt kezdődik számomra az, hogy a ráfordított energia közel sem térül meg számomra. Mondom, x-es vagyok.

        Kedvelés

      • 🙂 èn magamról írok, hogy én hogy viszonyulok ehhez a dologhoz. (Vészbúk)
        Lehetsz te X-es is akár, vagy aminek csak érzed magad, mindenesetre a te viszonyod más a face-hez.
        Nekem az iwiw höskorából több volt a negatív élmény, mint a pozitív. Ez van.
        ès elhiszem neked, ha számodra egy csomó pozitív hozadéka van. Söt, örülök is neki.
        Èn kipróbáltam, nekem nem jött be, nagyon nem.
        Most újra fenn vagyok, egy hete, de csak a zene, és a koncertek miatt. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig tart a fellángolásom. Eddig kétszer mentem fel, nincs nekem erre energiám.
        Valami olyasmi számomra ez, mint a tamagocsi anno. Igazából egy nyüg, egy kolonc, nem egy valódi háziállat, mégis legalább annyi gondoskodást igényel.

        Kedvelés

      • “Pedig esküszöm, egész jó fej vagyok.”
        Ezen jót vigyorogtam. Én az összes exemmel szívesen barátkoztam volna (=időnként beülhettünk volna pár sörre, hogy ne veszítsük egymást szem elől teljesen), de egyik sem mutatott rá hajlandóságot. Pedig esküszöm, én is.:) És egyik sem volt hatalmas meglepetéssel járó, érfelvágós, egymást nyomorítós szakítás.

        Kedvelés

      • Régebben írtad, hogy laza kapcsolat volt, központban a szexxxel. Ergo, ha nem akarsz vele dugni, őt sem érdekli, mi újság a macskáddal. Faék.

        Kedvelés

      • Legyünk inkább csak barátok! Ezt a dumát ismerem.
        Valójában sosem tudtam meg, miért is szakított velem az akkori barátnőm, mindenesetre én belezúgtam, majd ezzel a padlóra küldött. Igaz tinédzserek voltunk, és még szex sem volt. Mi lett volna, ha lett volna? Vele, akkor el tudtam volna képzelni.
        Ez a legyünk barátok duma legfeljebb az elején működhet, vagy akkor, ha mindkét félnek igazából keveset jelentett a másik. (Most okoskodok)
        A sors pikantériája, hogy 4 évre rá a legjobb barátomnak a barátnője, majd felesége lett. Úgyhogy barátok lettünk, vagy valami afféle. Muszájból.
        De hogy arról az időről úgy beszél, mintha meg sem történt volna, több, mint megalázó.
        Vagy nem tudja kezelni, mint lezárt múlt. Főleg úgy, hogy már akkor a barátomat szemelte ki, mint már mondta. (akkor minek járt velem hónapokig? Kész vicc így utólag) Én nem törlöm az emlékeimből, számomra szerelem volt. Egy tinédzser szerelem. Nem több, sem kevesebb, életem fontos fejezete.
        Szóval valahol nincs ez lezárva, részéről, vagy nem tudja kezelni, vagy azt hiszi, én nem zártam le, vagy csak olyan komikus az egész. Ha felhoznám, akkor én lennék, aki még nincs ezen túl. Így 16 év elmúltával az azért vicces lenne.
        De mit okoskodok itt, miközben életem harmadik barátnője altatja életem első gyerekét?

        Kedvelés

      • Én sem tartom velük a kapcsolatot. De nem is voltak igazán jó viszonyok, és nem is igazán szépen váltunk el. Vannak barátaik, nekem is vannak barátaim, szóval nem gondolom, hogy egymás lelkét kellene ápolnunk. Az egyik volt barátom gyakorlatilag addikt mások jó véleményéhez/től (?), és borzasztó fontos neki, hogy mindenki csak szépet és jót gondoljon róla, hogy mást ne mondjak, az egyik volt barátnője esküvőjének megszervezése körül rengeteget szorgosokodott. Nekem ez az ufó-kategória, nem vágyom ilyesmire, nem is tartom vele a kapcsolatot.

        Kedvelés

  34. Egyetlen egy férfi van az életemben. A külső életem nyugodt, lassú, egy férfi is elég, de a belső életem, az aztán pótol tucatnyi másikat. Valahogy sosem vágytam férfiakat próbálgatni, nem cipők ők, és én sem vagyok elhagyott buksza. Jó nekem az az egy, aki volt olyan vakmerő, hogy szerelmes lett belém. A szerelmet nem ismerem. Megkérdeztem jóval többet tapasztalt ismerősömtől, hogy “jól gondolom, a szerelmi lángolás, azok a nagy szerelmek fölöslegesek?” Bólintott.
    A férfi legyen hasznos társ, szeressen és cserébe megkapja jósága ellenértékét. Ha nem így lenne, nem lennénk együtt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nagy arc vagy, Kuvik :).

      Mi a jósága ellenértéke? Az én esetemben az, hogy hasznos társa vagyok és szeretem, de van még egy plusz bizsergés, egy apró pici remegés, amielőtt találkoznánk, szexuális töltet és vágyakozás, ettől lesz nekem szerelem.
      Neked miért tűnik fölöslegesnek?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Némiképp egyetértek, bár “a jósága ellenértéke” nekem túlságosan haszonelvű.
      Én nyugalmat és derűt találtam a partnerem mellett és ez nem kevés.
      Facebook-bölcsességgel szólva szeretem azt, aki mellette vagyok, de legalábbis együtt tudok élni mellette – magammal.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  35. Sosem tudnék barátkozni az exemmel. Nem tudnék elviselni egy olyan szituációt, ami során őszinte vagyok vele, megosztom a kudarcaimat úgy, hogy közben ne tartanék attól, és azt ne érezném megalázónak, hogy arra gondol: aha, ezért nem kellettél nekem se. Nem tudnék bízni benne ilyen téren. Ahogy valószínűleg én ugyanannyira nem lennék jó az exeimhez, csak megállapítanám, hogy igen, még mindig nem látod a fától az erdőt. Nem szoktam haraggal elválni, talán eddig egy ilyen volt, mert nála úgy éreztem, nagyon sok mindent elvett tőlem, de azon is túlvagyok már régóta, csak közömbös számomra. A beszélő viszonyt, a néha találkozunk és cukiskodunk egy sort nem hívnám barátságnak.
    Facebookon nem nézegetem egyiket se, nem is ismerőseim, ahogy senki olyan sem, aki csak az életem része volt, de már nem az — ezért van csak kb. 40 ismerősöm ott. Csak azok, akikkel majdnem napi, de heti szinten minimum beszélek. A volt osztálytársak sem érdekelnek, annak idején próbáltam tartani a kapcsolatot, nem ment, valami mindig fontosabb volt, hát én se erőltettem, így meg miért is legyek rájuk kíváncsi. Nem szeretem az olyan kapcsolatokat, amiket egyoldalúnak érzek, de ahogy az lenni szokott, az emberek többsége csak akkor bukkan fel, ha akar valamit, csak úgy egy szia, hogy vagy, kíváncsi voltam, mi van veled-re nem. 🙂 A mosolygós emberekre nem vagyok féltékeny, nem hiszem, hogy minden esetben mű volna — a magukat művészeknek képzelő, átlagos instagram felhasználókra előbb forgatom a szemem. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  36. Nekem nem a büszkélkedéssel van bajom, hanem azzal és egyre többet, maikor mindez hiteltelen, mert innen onnan tudható, mi van mögötte. Meg aztán sok múlik az arányokon. Amikor nagyon sok, nagyon juppi, nagyon boldognak tűnő, fennen hirdető, az mindig túlkompenzálás szagú és ezért büdos nekem.
    Ex szót nem használom, nem szeretem, kisfiam apukája a “kisfiam apukája”. Első vőlegényt időnként megnézem, jól esik látni a boldogságát, szerintem nem is megcsinált, a láttán mindig megnyugszom, jót tettem vele, mikor elküldtem, mert én nem tudtam őt úgy szeretni, ahogy a mostani felesége. Ellenére haragszik rám még mindig, pedig már 16 éve. Kisfiam apukája detto; azóta házas, gyerek is született, mégis neheztel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. Azon gondolkodtam el, milyen lehetek én egykori pasijaim szemében. Mondjuk nincs fészbuk fotó, de ha rátalálnának a honlapunkra és fényképeinkre, mit látnának. Apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet. Talán egy kicsit normálisék villannának fel. És az sem látszana, hogy nincs három szoba, és négy kerék sem.
    Azt fantáziálom, hogy akinek az önértékelése a helyén volt, az örül annak, amit lát, a többiek pedig irigykednek. És ebben jócskán benne van az én (elő)ítéletem, mert aki “lúzer” volt, arról azt feltételezem, hogy nem is változott, és csak irigyelhet engem. Egyikük sincs fent az önkéntes népességadatbázisban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. Visszajelzés: hogy lehet ezt kibírni 1. | csak az olvassa — én szóltam

  39. Visszajelzés: a boldogtalanság tuti receptje | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) szreka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .