B. I-nek
Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.
Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.
Azt a faszt.
A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.
A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat.
De a barátnő ott tart az önalázásban, a megsemmisülésben, hogy mása sincs, mint a pasi. És én álljak mellette, értsem meg őt. Akkor, amikor hosszan sír, hogy milyen szemét, és ő ezt nem bírja, mennyire elhagyná már, meg is teszi, istenbizony. És segítsek neki ebben.
Nagyon egyetértek, ez egy fasz, segítek.
Megyek. Utánajárok a jognak, beszélek az ügyvéd nagybátyámmal. Hallgatom a barátnőmet órákig, fél egy van. A fórumon meg gyűjtést szervezek. Mindenki meg van hatva. Segítenek. Bántalmazótól elmenni, ez voltaképpen közérdek, bassza meg, az a fasz.
Össze is jön a pénz. Majd mi lesz abból? De kettő hónap múlva ám. Új hűtő a fasszal közös lakásban, amiben kétharmadrészt az Ági nagyanyai öröksége van, és amit azonnal a fasz nevére írattak, persze, mert így egyszerűbb, és, hogy mondta? Tisztább.
A fasz. Visz ez mindent.
Mi egy bántalmazott nőt segítettünk, erre a faszi már nyitogatja azt a hűtőt a kurva söréért.
Gondolom, nemsokára jegygyűrűhöz vagy terhességi teszthez kell tapsolnom.
Én segítek, de akkor elmész nekem, nem hiszel többet neki, hogy így-úgy. Hát látod, hogy milyen. Soha nem fog megváltozni. Nincs több dobásod, most még segítek. Van az az olcsó albérlet, el ne vigyék.
Abban is legyek vele, hogy ugye milyen jól áll a Gyurinak az a farmer, ő megőrül a seggéért. A Gyuri testépítő, ugyanis, kerek a segge, hasa matekfüzet. És a szex, az mindig jó volt. Elgyengül az ember lánya. Hát nem szexi?
Nem, bazmeg, Ági, a bántalmazó nem szexi. Hanem az erőfölényével visszaélő, szánalmas rongy, szívja a véred, bazmeg, és még nárcisztikus is, sérócsekkol, mellizomcsekkol naphosszat, arról beszél, hogy már a fűrészizma is látszik, és rádordít, hogy belelógsz a szelfibe.
De most megváltozott, megértette, megváltozik. Tényleg. Nagy beszélgetés volt, belátta, és már fel is hívta a pszichológust, a párterapeutát. Az Ági. Sorolja a bizonyítékokat. Az Áginak ragyog a szeme most. Hepiend lesz ez, csakazértis! Az ő története hepiend, nem ám tragoedia! Mégis, ki hitte volna! Vannak csodák. Az ő története csoda. Ő tesz a boldogságért, ő küzd, nem csak eldobja, lecseréli, ő megjavítja.
A bántalmazás ciklikus, ez a nászutas szakasz, jól tudjuk, és hogy két hét múlva megint szürke lesz az Ágiarc.
És akkor majd már jól nem mer szólni nekem. Ezt nem akarom.
A barátnőm azt várja, legyek vele ebben is. Amit tegnap még nem hitt, ami lehetetlen volt, hogy ez a fasz megérti, és megváltozik. Nem tette hússzor, most miért tenné. Tudjuk ezt, a Lilla is tudja, én is, és az Ági is tudja, egymás szavába vágva mondjuk neki, Ági, bazmeg, emlékezzél csak visszafele, a múltkor is, hidd már el…
Ági a szerelmét védi sértetten. Tőlem. De most tényleg. Értsem meg, szereti. Adnia kell még egy esélyt. Sorsszerű szerelem ez.
Ez reménytelen. Az a fasz. De már azt is gondolom: ez a picsa. Ó, de milyen balek vagyok én. A Gyuri meg engem utál, és engem fenyeget a telefonba. Hogy szét akarom őket választani.
Az Ági hallgat. Mert fél? Mert szereti? Az Ági is rám haragszik?
Én vagyok itt a zavaró tényező a nagy szerelemben.
A lényeg, hogy az Ági mindig a pasiról beszél, mozdulatlan szemmel csügg rajta. Csak néha könnyes az a szem. Soha magára nem néz. Soha tükörbe nem néz. Soha az ablakon ki nem néz, csak a szobortest, a Gyuri.
Bazmeg, lelkesednünk kell, mert neki az az identitása, hogy most a Gyuri már jó ember, de tényleg. Hozott neki marcipánt.
Ott a seb a kezén az Áginak még a múltkori “veszekedés” óta, azzal mutatja a marcipánt. Német marcipán, lübecki, Ági azt szereti, nem ám Szamos. Ragyog. Tele van reménnyel, örül, mégse kell elmennie a kéróból, nem kell azt a borzalmas feszültséget kibírnia, a segg kerek, a sör hideg, a szex jó, az end hepi.
Az Ági, az Ági, bazmeg, fut a pénze után. Már csak egy kicsit kell kibírni, gondolja, aztán jó lesz minden. Tudja pedig elméletben a dinamikákat, hogy a bántalmazó csak színlel, esze ágában sincs változni, nem érdeke neki, csak alakoskodik, közben csalja, alázza. De az Ági ott tart önbecsülésben, hogy bekajál bármit, törmelék az integritása rég.
A Gyuri megváltozik. Hisz a változásban az Ági. Kerek a segge. És azt várja az Ági, én ehhez asszisztáljak. Higgyek én is.
Én, én, a picsa. Mert a barátnője vagyok.
Berakja a marcipánt a hűtőbe.
Majd kieszi onnan.
Az a fasz, az.
csak az olvassa. én szóltam 
Nekem nem barátnőm volt, csak egy régi ismerős aki segítséget kért, mert el kellett menekülnie a bántalmazó, a kibírhatatlan, az őt és gyerekeit folyamatosan alázó, primitív, bunkó férj elől. Mutatta a karján a sérüléseket, nagyon sajnáltam, mert a férje gyakorlatilag mindent elkövetett vele szemben amit egy ilyen kapcsolatban el lehet. Ezért segítettem ahol tudtam, pénzzel, idővel, vittem az ország másik végébe, mert a kocsiját is hátra kellett hagynia nemcsak a lakást (a sztori a szokásos, mindkettő a férj nevén). Aztán egyszer megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá ha ő visszamenne a Bélához. Azt hittem dobok egy hátast. Később elszólta magát, hogy már megpróbálta magát visszakuncsorogni, de a Béla nem vette vissza (még). Továbbra is nagyon sajnálom, de már nem segítem, egyszerűen én ebben nem akarok részt venni. De hát mondom, ő nekem egy nagyon távoli ismerősöm, akivel egyébként semmi kapcsolatom nincs, ha barátnőm lenne nagy bajban lennék 😦
KedvelésKedvelés
Bocs mindenkitől, de én az “Ágikat” pont emiatt kicsit sem tudom sajnálni. Szánni igen. De az még rosszabb.
KedvelésKedvelés
Én nagyon sajnálom, ez független attól, hogy asszisztálok-e vagy sem a döntéseihez, meg hogy mit tennék én a helyében (de nem vagyok a helyében).
KedvelésKedvelés
Szakembernek kell ehhez lenni, hogy ezeket a dinamikákat is megértsük, és így is hatékonyan segítsük.
Átlagosan a hetedik elmenekülés sikerül.
A bejegyzés a látszattal ellentétben nem ítél, hanem ábrázol.
KedvelésKedvelés
igen, elfogadom, hogy ez sokkal komplexebb, mint az elsőre hangzik…de ha már ennyi segítséget kapott – anyagilag, mentálisan, stb. – Tőled/Tőletek – akkor is?!?!
én – témában tök laikus – arról szoktam hallani, hog “ha bárki segített volna”…akkor rögtön, azonnal kilép…
KedvelésKedvelés
Igen, sajnos akkor is, ennek a jelenségnek ilyen a természete. A tájékoztató kiadvány címe is Miért marad?:
http://www.nane.hu/kiadvanyok/kezikonyvek/miertmarad/miertmarad.html
KedvelésKedvelés
Itt írják azt is, hogy el kell fogadni, ha mégse akarja otthagyni a bántalmazót vagy, ha visszamegy. Nem mondhatjuk meg neki mit tegyen, hiszen pont az lenne a cél hogy képes legyen önálló döntéseket hozni. Senkit se lehet úgy megerősíteni, hogy dirigálunk neki mit csináljon.
Én négy nőn próbáltam eddig segíteni, ebből 3 nagyon jó barátnőm volt, ebből egy db hagyta ott tényleg a párját. Sztem 4-ből 1 az egész jó arány, nem annak tűnik, de ez van. És ennek az egy db-nak se túl szimpi nekem a jelenlegi pasija, viszont nem hiszem hogy bántalmazza és nem foghatom folyton a barátnőm kezét.
Nekem annak idején elég volt egy félmondat az egyik évfolyamtársamtól, hogy nem oké ahogy a párom bánik velem, de nekem könnyű volt én 20 éves voltam, és elvben a pasimnál laktam, de pl komolyabb zh-k előtt a szüleimnél voltam több napig és tanultam. És ő el tudott szigetelni a kevés kamaszkori barátomtól, de a rokonaimtól és évfolyamtársaimtól nyilván nem.
Egyébként utána hosszan szégyelltem magam, hogy bezzeg mások azért maradnak mert nincs hova menniük meg mert sakkban tartják őket a gyerekekekel én meg bármikor el tudtam volna jönni, mégis maradtam, de egyszerűen annyira elhitette velem, hogy nem érek semmit. Ebben egyébként könnyű dolga volt mert a szüleim és a gimi már előkészítették neki a terepet, és eleve úgy gondoltam, hogy senkinek se kellek, mert nem vagyok normális. (Asperger-szindrómás vagyok)
Az egyetlen mázlim valszeg az volt, hogy soha nem az adta az identitásom alapját, hogy van e pasim, hanem az, hogy én okos vagyok, bár éppen akkor ez sajnos kezdett megdőlni, mert kibukófélben voltam az egyetemről. (Nagyon nem volt nekem való az a szak ahova jelentkeztem, azóta szakot váltottam.)
KedvelésKedvelés
És ez igaz is. Ha bárki segít – megváltoztatni a gondolkodását. De azt csak ő változtatja meg, ez van, bár szakember (pszichológus) nyújthat hozzá segítséget, de megváltoznia akkor is neki kell(ene). Van, amikor valaki fenyegetettség (félelem) vagy egzisztenciális okok (szintén félelem) miatt nem lép le. Nagyon sokan érzelmi, szubjektív okokból – na ez függés, amin kívülálló nem tud érdemben változtatni, segíteni.
KedvelésKedvelés
“Nagyon sokan érzelmi, szubjektív okokból – na ez függés, amin kívülálló nem tud érdemben változtatni, segíteni.”
Nem létezik, hogy az ismerősöknek pontosan úgy kellene segíteni, ahogy mondjuk az alkohol vagy drogfüggőkön. A “leszokást” segítjük, de nem veszünk részt a függőség fenntartásában semmilyen módon.
KedvelésKedvelés
Ezt nem értem. Akár társ- akár alkohol- akár bármi más függésről van szó, minden esetben úgy segítünk, ha nem a függés fenntartásában segítünk, ez barát, ismerős vagy vadidegen esetén egyforma. Szerintem. A kapcsolati függés annyiban sokkal bonyolultabb, hogy itt nem olyan könnyű eldönteni, hogy lelki jellegű-e a függés, vagy még durvább bántalmazástól/egzisztenciális problémáktól való félelem tartja ott az egyik felet. Az egzisztenciális dolog (meg “a gyerek miatt”) egyébkén akár olyan kapcsolatok esetében is lehetséges, ahol nincs egyoldalú bántás, sőt esetleg kölcsönös sem, csak a nagy unalom.
KedvelésKedvelés
Szerintem itt elsősorban szakember tud segíteni, egy barátnő nem biztos, hogy elbír ennyit. De elsősorban az érintettnek kell meghozni a döntést, ez ennyiben az ő felelőssége.
KedvelésKedvelés
ok, döntsön az érintett. azt tudjátok, hogy mennyire van egyedül ebben? lehet, hogy nagyon szerencsés, és vannak barátai, akik meghallgatják. de kalkulálnia kell azzal, hogy pénz is kell majd, nem is kevés. albérlet? a másik fél meg marad a közös tulajdonban? albérlet n+1 gyerekkel? na ott, ahol eddig éltél, ott nem fér bele. akkor menni kell. A gyerekeket nem kiszakítani a megszokott környezetükből, iskolájukból, otthonukból, feladni a kertet, a külön szobát (még ha ketten osztoztak eddig is, de akkor is). hova kerül a kutya? ki viszi el a kicsiket oviba, miközben dolgozol, mert dolgozol, és nem, nem az önmegvalósításért, hanem mert valahonnan pénz is kell, az albérletre, a kajára, a buszra, a mindenre.
és hogy a jog mit tud? pereskedhetsz a gyerekek elhelyezéséért, fizetheted a szakértőt. perelhetsz a lakáshasználatért, és kijelölik a házban a csak általad használható részt. csak attól még ott kóvályog körülötted, rombol a kis beszólásokkal, az ötlettel, hogy akkor a gyerekek közül a fiúkat mégis inkább ő szeretné. szóval nem olyan egyszerű ez. és különösen nem annak, aki húsz éven át tűrt, arra szocializálták, hogy ez így van rendjén, hogy széles legyen az a kötény. és egyszer csak ráébred, hogy marhaság az egész, úgy, ahogy van. és nem könnyű a vajdlingot úgy felemelni, hogy benne állsz.
KedvelésKedvelés
“és egyszer csak ráébred, hogy marhaság az egész, úgy, ahogy van. és nem könnyű a vajdlingot úgy felemelni, hogy benne állsz.”
Jesszusom de találó ez a kép!
KedvelésKedvelés
Ez a mobbing nekem is nagy kérdést jelent.
Sokat gondolkoztam a kinevetettség, megnemértettség problémáján és kerestem az okát nem csak magam, hanem mások miatt is.
Mondjuk engem nem nevettek ki ,mert eleve falat építettem magam köré,és inkább vegetálltam mint éltem. De tudtam,hogy nem úgy látom a dolgokat mint mások,és féltem a leleplezéstől, mivel tudtam hogy értetlenséggel állok szemben.Az igazamat magamban őriztem, nem volt kivel megosszam.
Elemi iskolás koromban az egyik fiut nap mint nap kigúnyolták.Emlékszem, hogy minden reggelre készítettek neki valami kellemetlen meglepetést.Elakasztották kihúzott zsineggel meg nem tudom miket csináltak vele,de emlékszem hogy verekedes is lett belole pedig ez a fiu szelíd volt. Még mindig bennem van a félelem amit a falkavezérrel szemben éreztem.Farkasnak képzeltem.
Én nem volt mit tegyek,hallgattam.Ezek 2 évvel nagyobbak voltak mint én.
Egyszer verekedtem egy nálam egy -két évvel kisebb fiuval az öcsém védelmére de nagyon lecsapott a földre, azota nem verekszem 🙂
Ez a bántalmazott fiu szeretett olvasni,szerette a torténelmet.Az én szempontomból sokkal értékesebb volt mint társai.
Azt nem értem miért történt az,hogy ez a fiu nem lett boldog egyáltalán.Nem tudott alkalmazkodni az élethez. Egy nagyon ambiziózus család fekete báránya maradt.
A többiek vállalkoztak meg minden…
Ugy hallottam a falkavezér rendes ember lett,habár nehéz hinnem.Emez alkoholista…
Már a gyerekek kiszurják azt aki önállóan gondolkozik és támadják ezt kell hinnem…
Mondom, ezen mar reg gondolkozom.
En is olyan voltam gyerekkent akinek semmi nem volt jo ugy ahogy volt. Altalaban szinte minden zavart,fajt. Nem voltam szofogado.
Azért is lehettem olyan idétlen.Tajékozatlan voltam.Amit kellett tennem azt nem akartam,de nem tudtam mit kell tennem 😦
Nem tudtam igazan tisztelni.Arra ra kellett szolgalni nalam. Volt akit tiszteltem de keves. Altruista kamasz voltam 🙂
Depresszios fiatal.
Most kezdem elvezni az eletet 😀
5x
Képzeld Normabontó,hogy meghívtak kortárstalalkozora az egykori osztálytársaim a faluban.Most úgy érzem el kellene menjek.
Ugy erzem eljött az ideje.
KedvelésKedvelés
Arról a 4 évemről sokat írtam, de aztán jött az egyetem, a koli, és hirtelen Budán találtam magam, egy csomó varrotnadrágos, és kötöttsapkás között.
Megváltás volt azt érezni, hogy körülötted csomó hasonszőrű, és egyáltalán nem lógsz ki. Bármit teszel, nem lógsz ki. Egyszerűen tele voltunk művészpalánták ambíciójával, és együtt vibráltunk. Egyszerre volt felemelő, és egyben letaglózó. Mert hirtelen nem is voltam különleges. Olyan volt, mint az X-men film. Bekerülsz, és rád se hederítenek, mikor kiderül, hogy te át tudsz menni a falon. Megtapsolnak, ők meg megmutatják, hogy tárgyakat lebegtetnek. Ez vagy, oké. Akkor ülj le, és csináld velünk.
Egyben elkerültem otthonról. Végre magamért éltem, és úgy, ahogy én akartam. Felnőtté váltam, ifjú felnőtté. Megtanultam magamról gondoskodni, árvasági segélyt, és ösztöndíjat beosztani, rántottát ezerféleképpen készíteni, majd rájönni, mást is lehet főzni. Teljesen kárpótolt azért a 4 évért az egyetem.
Csak felejteni, és megbocsájtani nem tudok. Most dolgozom rajta, hogy azt a terhet ledobjam.
KedvelésKedvelés
A döntés mindenképp a bajban levőé, senki sem teheti meg helyette. Igazad van abban,amit írsz, de igazából nem a bántalmazás/egzisztenciális baj miatt nem lépókról van szó itt, a bejegyzésben és a kommentekben. Azokon úgy tudsz segíteni, ha pénzt(lakást, állást, stb.), erőt (jogászt, háromajtós pasast, stb.) tudsz nekik adni, ezzel segítheted a döntést. Már persze ha tudsz, te vagy egy csoport részeként. De leginkább persze alig. 😦
De itt elsősorban azokról van szó, akiket – még ha fizikai bántalmazást éltek is át – igazából egy elköltözés nem döntene nyomorba, sem fenyegetve nincsenek, ahol a pasi nem menne verekedni utánuk. Nekik az általad felsorolt objektív körülmények nem akadályozzák a döntésüket, hacsak úgy nem, hogy a “nélkülem semmit sem érsz” mantrát elhitték már, de ez akkor sem objektív körülmény. Ők azok, akiken albérlettel, állással, ügyvéddel, védő-verőlegénnyel sem segíthetsz.
Genetikai selejt: te jó ég, ez egy szülőtől?
KedvelésKedvelés
Annyira veled érzek, és annyira segítenék. Iszonyatos, és te még bírod, helytállsz, látod, mi lenne jó. Van, aki már azt sem.
KedvelésKedvelés
Olyannak látom a soraidból, mint a szenvedélybetegséget. És sajnálom azt is, akinek ilyen emberrel összefonódik az élete, akár rokoni, akár baráti kötelék miatt. Olyan lehet, mint megpróbálni megmenteni egy alkohol- vagy drogfüggőt: reménytelen.
KedvelésKedvelés
Nálunk a családban ez alap,hogy nincs bántalmazás.Nagyanyám,anyám rokonaim mind megúszták szerencsére.Az íratlan törvényünk azt mondja- bántalmazás esetén azonnali szakítás.
KedvelésKedvelés
Mit értelmeztek bántalmazásnak?
KedvelésKedvelés
A testi sértésre értem ,mert a bejegyzésben is az van.
Szerintem kisebb mértékű lelki bántalmazás minden kapcsolatban előfordul.Ez elkerülhetetlen.
KedvelésKedvelés
És ami közte van? A brutálisan nagy mértékű lelki bántalmazás? A verbális bántalmazás? Azzal ti hogy vagytok? A lassú gyilkos belefér? Tényleg ott a vonal, a pofonnál?
Te hogyan vélekedsz erről?
Az utolsó mondatod, az, hogy te is azt mondod, ez elkerülhetetlen, ez mondatja velem, hogy soha többet. Sem bántani sem bántalmazott lenni nem akarok többé.
KedvelésKedvelés
Adél.Én nem vagyok mártír.Nem erőszakolt senki semmire,és valahogy ugy alakult,hogy a családban se volt ilyen.Ez nem zárja ki,hogy nem hiszem ha másoknál van ilyen.
Írás közben jutott eszembe,hogy a család másik oldalán bizony volt ilyen.Egy nagynéném.És tragédia is volt.Nagy.Pedig nem verte…
Tudom miről beszéltek, és azért is olvasom a blogot mert értem.
Kíváncsi lennék a te blogodra is. Még meglehet találni?
KedvelésKedvelés
Nincsen 🙂
Én meg nem kötekszem, csak kíváncsi vagyok. Valamit felmutattál, én meg elkezdtem turkálni, mert érdekel. Így jobban értem, amit írsz.
KedvelésKedvelés
A családunk az a fele ahol nem tűrik a bántalmazást elég hangos.
Az emberek megmondják ha valami zavarja őket.Én is ilyen vagyok a családban és máshol is.Megszoktam mondani ha valamivel nem értek egyet. Egyesek szerint túlzásba is viszem.
Főleg huszonéves koromban az volt az elvem,hogy meg kell rögtön mondani az igazat.
Azóta felfedeztem a diplomáciát ami nagyon nehezemre esik.
A románoknál nem szokás az emberek szemébe mondani az igazat, ezt nehezen értettem meg és szenvedek is emiatt.A munkahelyen van részem lelki terrorban is. Itt is nehéz a kilépés bár évek óta próbálkozom.
A főnöknek úgyse lehet megmondani a tutit nálatok sem.
Azért vannak nekem is fájó pontjaim…
Keveset irok mert közben dolgozom a tulajnál 🙂
KedvelésKedvelés
Nem vagyok benne biztos, hogy ott van a piros vonal a pofonnál. De én úgy értelmeztem amit eső írt, a fizikai bántalmazás semmilyen körülmények között nem fér bele, egyszerűen alap hogy nincs. Ha van mégis, akkor nincs tovább. Ez szerintem “peremfeltétel”.
De ebből nem következik, hogy lelki bántalmazás meg korlátlanul mehet a kapcsolatban, hiszen nincs verés.
KedvelésKedvelés
Kicsit költői volt a kérdés. Sztem sem férnek mindezek bele. Sőt, néha akkor sem jó egy kapcsolat., ha bántalmazásmentes.
KedvelésKedvelés
Kösz a segítstéget 🙂
KedvelésKedvelés
“Szerintem kisebb mértékű lelki bántalmazás minden kapcsolatban előfordul.Ez elkerülhetetlen.”
Nagyon remélem, hogy ez nem igaz. Ha szarul esik amit csinál szólni kell, ha nem érti, otthagyni.
Huhh fura lesz amit írok, de amikor benne élem a pofonok nem voltak nagyon rosszak, az önbizalmam leépítése volt rossz a manipulálás, a fenyegetések és a gondoskodás alattomosan váltakozó rendszere.
KedvelésKedvelés
Ebben az esetben nagy szerepet játszanak az érzelmek. Az áldozat túlságosan a bántalmazó hatása alatt áll.
Nálunk megtörténik ,hogy megsértjük egymást akaratlanul, de nincs manipulálás.
Ilyenkor később tisztázzuk a sérelem okát.Meg tudjuk beszélni, hogy miért reagáltunk másképp mint ahogy a másik elvárta volna.
Ha fáradtak,betegek türelmetlenek vagyunk főként olyankor fordul elő.
KedvelésKedvelés
így már érthetőbb, de ez nem hiszem, hogy érzelmi bántalmazás.
KedvelésKedvelés
Az érzelmi bántalmazást a te esetedre írtam mikor benne voltál.Bocsi.
KedvelésKedvelés
Eső, nem csak simán “megbántást” akartál írni?! Majdhogy véletlenszerű az, amit magyarázol, amit utána megbeszéltetek… Az nem “lelki bántalmazás”…
KedvelésKedvelés
igen, “megbántás “nálam a “kisebb mértékű lelki bántalmazás”
🙂
nem vagyok író,na.
KedvelésKedvelés
Eső, ezt nem gondolhatod komolyan. A bántalmazás nem ugyanaz, mint az alkalmankénti bántás. A bántalmazás a nagyobb hatalmú fél módszeres, egyirányú, romboló, leépítő folyamata, nagyon pontosan leírható dinamikákkal, törvényszerűségekkel.
KedvelésKedvelés
Akkor nem volt részem bántalmazásban partnerkapcsolatban, csak a munkahelyen 🙂
Nem is volt partnerfüggő helyzetem az is igaz, mert nem engedtem még abban az esetben sem amikor esetleg alárendelt lehettem volna.
KedvelésKedvelés
Eső, eső, akkor te egy különleges hópihe vagy. A sok többi nő meg milyen butus! Hiszen ilyen egyszerű ez.
KedvelésKedvelés
A tegnap este mikor láttam,hogy rámpirítottál rájöttem,hogy tényleg nem tudom miről van szó.
Közvetlen élményem nem volt bántalmazással de eszembe jutott egy falusi szomszédasszony akit terrorizált a férje.Amikor kifőzték a pálinkát addig nem józanodott ki amig az egészet meg nem itta.Féltékeny volt az asszonyra, nagyon veszélyes volt.
Másképp csendes embernek látszott.
Mégis oda jutott a dolog,hogy mi szomszédok is rettegtünk miatta.Ez a nyári házunk volt.
Egyszer én is segítettem az asszonyon amikor nem bírta már tovább.El akart költözni otthonról, és én adtam helyet számára a garzonomban néhány napra.Aztán visszament.
Vége lett az egésznek ,mert a férje megbetegedett, és meghalt.
Rossz volt nekik.Igen.
Én azért nem szeretném tanulmányozni a bántalmazás anatómiáját, dinamikáját a megaláztatás vállfajait.
Inkább a miértekre keresem a választ.
Ha a szomszédasszonynak lett volna munkahelye a városban,és nem lett volna teljesen függő, alárendelt helyzetben talán nem fajulnak eddig a dolgok.
Szerintem nem objektiv jelenség a bántalmazott állapot kialakulása. Több előbbi döntés eredménye a jelenlegi helyzet.
A nőnek lépten nyomon van lehetősége, hogy más döntést hozzon ne azt amit.Miért mégis ?
Valamit odaadni valamiért.Mi a fontosabb ?Szerintem bármilyen fiatal a lány azért érzi,tudja hogy mit tesz.A számára fontosabb
dolog fele billen a mérleg.Mi a tét ?
Önmagam,szeretet,hódítás,siker,biztonság,pénz,szabadulás a szülőtől,más pasitól.Ki tudja mi az érték valakinek ?
De ha feladtad magad azt rögtön érzed és azt is hogy megérte-e..
Azért lehet begolyásolni a dolgok folyását .Ha nem mész akkor oda.Nem szülsz több gyereket ha látod hogy mi van…
Nem itélek de engem a miértek érdekelnrk mindkét fél részéről.
Az is érdekel mi van a bántalmazó fejében.
Ha segíteni kellene ezekre alapoznék.
Még mindig bízom az emberekben és nem akarom elkönyvelni hogy eleve létezik a rossz.Szerintem a rossz a nem megfelelő lépések következménye, és sokan felelősek ezekért.
KedvelésKedvelés
Senki se látja ennyire objektívan a dolgokat, mikor benne van. Ez nem olyan, hogy látod, hogy mit adtál fel és, hogy megérte.
aki benne van annak a bántalmazó a környezete, és mindenki megpróbál megfelelni a környezete elvárásainak. A gyerekeket úgy nevelik, a fiúkat is, de a lányokat különösen, hogyha negatív visszajelzéseket kapnak a környezetüktől, akkor sürgősen változtassanak a viselkedésükön, mert nem tartják be a közösség normáit, nem elfogadhatóak. Fel se szokott merülni a szocializáció során az a szempont, hogy lehet, hogy nem velük van a baj és másik közegben nem kapnának negatív visszajelzéseket.
Egy bántalmazó kapcsolatban a bántalmazott nő el van szigetelve, a bántalmazója a környezete, később esetleg a pasas hasonszőrű haverjai, esetleg találkozhat egyéb elnyomott nőkkel gondos ellenőrzés mellett, az a lényeg, hogy csak olyanokkal, akik visszanyomják a szarba, ha támad egy önálló gondolata. És mivel ilyenkor aki benne van csak negatív visszajelzéseket kap elviszi az összes energiáját és önbecsülését, hogy folyton változtasson a viselkedésén, hogy minimálisan elfogadható legyen. Illetve amikor megjelenik a fizikai bántalmazás, már úgy gondolja, hogy ezt érdemli és másnak nem kellene mert annyira sok szempontból hibás és nem megfelelő, tehát jobb tűrni, hiszen ez az ember még úgy ahogy elfogadja.
KedvelésKedvelés
Értem Nitta.Attól függ eleve,hogy milyen környezetbe születtél bele, és meghatározó a családi minta, meg a szűk környezet.
Egyetértek.
Én szerencsés környezetben éltem.
Bízom benne ,hogy egyre inkább kinyilik a nők szeme a jövőben.
Például itt van egy kolleganőm aki feminista bár nem sokat olvasott életében és túl sok iskolája sincs. De ott van előtte az anyja példája aki kiszakította magát az otthoni nyomorból , és mindent hátrahagyva megszökött a falujából a kislányával (a kolleganőm )és új életet kezdett. A lánya élete méltó lett, erős a személyisége .Persze az anyáé is.
KedvelésKedvelés
Mondjuk lehet, hogy csak az én esetemben volt ez a mechanizmus, de sztem nem.
Most, hogy ezt leírtam komoly összefüggést látok azzal, mikor iskolai mobbingnál mindig az áldozatot hibáztatják, hogy biztos nem véletlenül került ebbe a helyzetbe. Nekem ilyen szituációban nem hagyták a szüleim, hogy iskolát váltsak azzal, hogy ott is ugyanebbe a helyzetbe kerülnék és itt legalább megtanulok alkalmazkodni és akkor majd megszűnik a mobbing. Ja és ki kell bírni. Nekem innen ismerős ez a kifejezés.
De sok helyütt az is nevelési elv, hogyha elkezdesz egy új sportot nem hagyhatod abba két hónapig akkor sem ha az edző üvöltözik, megaláz, merthogy kicsiként úgyse tudod eldönteni, hogy tetszik e neked az edzés.Egy csomó barátnőm beszámolt ilyesmiről. Valszeg így próbálták őket állhatatosságra és kitartásra nevelni.
Sztem mindenkinek meg kéne tanítani egész kicsi kortól, hogy amelyik szituban rosszul érezzük magunkat, ahol bántanak, onnan lelépünk , ha tudunk.
KedvelésKedvelés
Én is ismerek anyát aki a gyerekeivel együtt otthagyta a szabolcsi kisfalut a sohaviszontnemlátásra. Döbbenetes bátorság kellhet hozzá, hogy az ember szembemenjen mindennel amire nevelték és örökre otthagyja a szülőföldjét.
KedvelésKedvelés
Nitta,
hogy mondjam neked.Nem tudom a dolgokat fehérnek vagy feketének látni.Ez azért van így mert olyan oldalról szemlélem őket,hogy az összkép jön át nekem.
Ne kelljen beálljak a bántalmazottak sorába amíg nem úgy érzem magam.
KedvelésKedvelés
Sehol se írtam, hogy odatartoznál.
KedvelésKedvelés
Eső, a bántalmazás nem az, amit te mondasz.
Megbántjuk egymást, viták vannak, nézetkülönbség is van.
Ez oké, normális.
A bántalmazás más, az egy szisztematikus, ciklikus folyamat.
A bántalmazásra a ciklikusságból lehet ráismerni.
Én semmit nem tudtam a bántalmazásról, amikor már abban éltem.
Az tűnt fel nekem, hogy ugyanaz a forgatókönyv.
Az exem puffog, feszült, mérges, úgy néz rám, mint a véres rongyra, akár napokig.
Kérdezem, mi baja, válasz (ordítva): semmi, ne provokálj!
Ez ismétlődik többször, végül kirobban a düh: “Te kurva, mit teszel te meg értem? Meg se próbálsz megfelelni, meg se próbálsz alkalmazkodni. Nem vagy nő, nem vagy vonzó, senki vagy…” Nem folytatom, a többi tetszőleges, minden, ami sértés…
Utána: “Ne haragudj, nagy a nyomás rajtam, nagy a stressz, nehéz gyerekkorom volt.” bla, bla…
Kis szünet, kezdődik elölről.
Később már nem csak ordítás van a dühjelenetben, hanem tárgyak összetörése, később lökdösés, rángatás, lábra lépés, aztán verés.
Így röviden.
Én ezért kezdtem gyanakodni, mert észrevettem a ciklikusságot, hogy “Úristen, megint ugyanaz a forgatókönyv, itt valami baj van.”
Baj volt.
Aki észreveszi ezt a ciklikus mintázatot, az nagyon figyeljen, mert bántalmazóval van dolga.
KedvelésKedvelés
Jaj. Köszönöm Ann.k ,hogy leírtad. Ez így tiszta.
Amellett, hogy borzalmas lehet velük élni ezek az emberek feltehetően idegbetegek.
Most ugrott be, hogy a velem szemben ülő kolleganőmnek is bántalmazó volt az apja…Igen.Most is kihat a lelkére a bizonytalan, félelemben eltelt gyermekkor..Amikor az anya dolgozni volt az apa kocsmába vitte a lányt. Igy teltek a napjai.Mesélt nekem sokat…Az anyját verte is.Nem tudom ha őt bántotta.De nagyon kötelességtudó személy lett belőle.
Fél, hogy ne hibázzon.Ha kritizálják váratlanul zokogni kezd,pedig amugy kiegyensúlyozott.
Jo a kapcsolata.
Ann.k, te most jól vagy?
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy érthetően írtam le.:)
Eső, te olyan aranyos vagy!!!!
A kolléganőd így elsőre hasonlít rám.
Én is ez vagyok: lelkiismeretes, mindent megtervező, és agyon rágom magam, ha úgy érzem, hibáztam.
Egyébként nem vagyok jól, nem akar múlni a rossz érzés, sajnos.
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
Nagyon megvilágosító ezeken a témákon lovagolni, mert kellett hozzá nekem is jó sok idő, amit itt, a blogon töltöttem, míg rájöttem, hogy én is bántalmazott gyerek voltam. Pedig senki se vert. Valahogy a köztudatban csak a fizikai bántalmazás számít annak, én meg hátradőltem sokáig, hogy azért nem is volt nekem olyan szar. De, igen. Az önbizalmam leépítése, az, hogy áldás, a személyem igenlése helyett folyton kritikát, megalázást, verbális sárba tiprást kaptam, úgy eltorzított, hogy még mindig nem hevertem ki. Fontos időről időre kimondani ezeket, belevésni az agyakba, hogy mi minden lehet bántalmazás, személyiség-torzító, életellenes viselkedés, nehogy felmentsük a bántalmazókat! Ma is olyat álmodtam, hogy zokogva ébredtem, és ma már tudom, hogy miért. A blogon kívül nem sok helyen olvastam erről, pedig beleástam magam ebbe-abba. Nagyon-nagyon kell, amit itt időről időre leírsz, leír mindenki.
KedvelésKedvelés
Itt is sokszor leírták: a fizikai bántalmazás nem elfogadható, nem mentegetni akarom, de tény: egy pofon vagy seggreverés nagyon-nagyon ritkán sokkal kevésbé árt, mint a rendszeres alázás. Nem, az sem helyénvaló, lehetőleg ne legyen egyik sem, de rendkívüli tévedés azt hinni, hogy a fizikai agresszió/bántalmazás csak a bántalmazás.
KedvelésKedvelés
Ma már megvan a kifejezés arra, amit velem müveltek gimiben: mobbing.
Azthiszem még mindig megvan a hatása, így 15 év után is. Ha a melóhelyen összenevetnek miután áthaladtam a szobán, mindig biztosra veszem, én vagyok a vicc tárgya. Pedig nem, de összeszorul a gyomrom, és nagyon rossz kedvem lesz.
Soha nem fogok elmenni érettségi találkozóra ezért, volt itt szó róla korábban. Azt a 4 évet nem lehet nem megtörténté tenni.
KedvelésKedvelés
“önbizalmam leépítése….. a személyem igenlése helyett folyton kritikát, megalázást, verbális sárba tiprást ”
ez mind bántalmazás de szerintem a bántalmazó nem mindig 100%-ig bántalmazó. Anyáméknak is volt részük bántalmazásban ha úgy vesszük, meg nekem is-a család életkörülményeiből adódóan is megtörtént néha az erőszakos bánásmód.De ugyanakkor én is bántalmazója vagyok néha a gyerekemnek,vagy férjemnek,anyámnak de nem szándékosan…
Nem beszélek most a herékről, élősködőkről.
Csak nem szeretek olyan sok ellenséget látni.Keresem a jót.
Amugy hajlamos vagyok veszélyesnek ismert emberekkel barátkozni, és eddig nem történt bajom.Igaz nem kötöttem velük függő kapcsolatot, de azért bizalmat kölcsönöztem nekik.
Ne haragudjatok rám ezért a beszédért.De a bántalmazókkal is kell legyen valami végül.
KedvelésKedvelés
Eső, szerintem megint kevered a fogalmakat, az hogy néha megbántasz valakit vagy megbántanak az nem azonos a bántalmazással.
KedvelésKedvelés
Amikor az én Ágim (akinek a története csak nagy vonalakban hasonlít a fentihez) azt mondta, de hát szeretem Gyurit!, arra nem tudtam és tudok mit mondani.
KedvelésKedvelés
Ez nem szeretet szerintem!
A Gyurik nem változnak. Mi, Ágik idővel rájöhetünk arra, hogy menni kell, mikor már nincs hova lealjasulni és már csak fel és el lehet és kell menni. Az Ágiknak ez átlag 7 év szokott lenni. Segítség nélkül nem megy. Még ha a segítség csak annyi is, hogy gyakran lepicsázzuk.
KedvelésKedvelés
Én is hajlok rá, hogy ez nem szeretet. Ha magamat nem szeretem (erre bizonyíték az, hogy hagyom, miket tegyenek velem), akkor mást sem szerethetek. Ez fogalmi képtelenség. Ez inkább egy függő állapot, a nyivánvaló függésen kívül ragaszkodhatok pl. ahhoz az identitáshoz, hogy én egy párkapcsolatban élő ember vagyok. Ez nagyon erős tud lenni. Vagy ahhoz, hogy velem mindig történik valami “érdekes”, az én életem egy felfordulás, mindenki értem aggódik, fontos vagyok a társamon kívül mindazoknak, akik segíteni próbálnak. Ezek legtöbbször a szocializáció mellett a gyerekkorból cipelt súlyos terhek. (Persze az illető ezt megélheti szeretetként/szerelemként, nem is ezzel vitatkozom.)
KedvelésKedvelés
Nem vagyok különösebben járatos a bántalmazásos témában, de bennem az vetődött fel, hogy a Gyurik nem vagy nem teljesen tudatosan manipulálnak, hanem valahonnan gyomorból. És mintha attól lennének az Ágik számára ilyen meggyőzőek, mert amíg kimondják, még maguk is hiszik.
(Ettől nem lehet megbeszéléses alapon elbírni velük???)
A lényegen nem változtat, nem akarok megérteni egyetlen Gyurit sem, aki bántalmaz, inkább az Ágikkal érzek.
KedvelésKedvelés
“amíg kimondják, még maguk is hiszik” Ebben biztos vagyok. Mármint nagyon sokan el is hiszik maguk.
KedvelésKedvelés
Gyanítható, hogy apa/nevelőapa is Gyuri volt, meg is fogadta százszor, hogy ő nem lesz, de automatikusan a naponta látott minták kerülnek elő. Utána lehet, hogy bánja, vesz is marcipánt meg jól megkeféli az Ágit, az mindenkinek jó.
KedvelésKedvelés
Ahol ilyet lattam, ott sok esetben az volt. Marcipan stimmel, kefeles eros, jol erzem, hogy igy kisse alpari? Nem lenne jo azt sugallni, attetelesen sem, hogy ez valami proletar-nyomorult kisember stilus. A legsulyosabb GyuriAgikat a budapesti hochertelmisegbol ismerem, akiknek a konyvei ott figyelnek a polcaitokon szemmagassagban. Barki lehet… Hm… Annal rosszabb es nehezebben ertelmezheto.
KedvelésKedvelés
Hiába értelmiségi meg sokdiplomás, ha az érzelmi intelligenciája, a végeredmény szempontjából mellékes, hogy milyen okból, de alulról pislog a béka csúnyábbik fele felé. Akkor nem fog tudni okosabbat adni a bántott nőnek, mint csecsebecsét vesz meg megdönti, elvégre az összes férfimagazin meg a haverok a sörözőben is azt mondják, a nőnek két dolog kell a boldogsághoz, pénz meg f*sz. És mivel ezt a kettőt tudja nyújtani, meg hát a csaj tényleg kivirul kicsit (és a szövegben is visszatérő motívum volt, hogy a szex az jó), többet/mást nem is próbál adni, nem is sejti, hogy kéne. Nekem csak Gyuri Light volt, az nem vert, de ha meghallottam a kulcszörgést a bejárati ajtónál, épp csak vigyázzba nem vágtam magam. Az is entellektüell volt, mégse értette, hogy nem megdugni kéne, hanem kicsit odafigyelni rám. Aztán egy nap közöltem, hogy nem kell nekem, mert idegennel nem dugok. Szerintem még ma se érti. Pedig 10+ éve volt.
KedvelésKedvelés
“Aztán egy nap közöltem, hogy nem kell nekem, mert idegennel nem dugok. Szerintem még ma se érti. ”
Hú, pedig mennyire jó megfogalmazás Foxi!
KedvelésKedvelés
Foxitroll, nekem már mondta férfi, hogy, ha a nőnek baja van, azt egy férfi “helyre tudja b*szni”.
KedvelésKedvelés
Bazzeg! Akkó az egy igazi férfi vót!
KedvelésKedvelés
Akkor ennél egy fokkal már az is jobb, hogy ha a nőnek konfliktusa van, kezeltesse magát. Az még meglepő eredménnyel zárulhat.
KedvelésKedvelés
De, tud sajnos, vannak az uveggyongy-szex kombonal sokkal kifinomultabb es megtevesztobb modszerek is.
KedvelésKedvelés
Nyilván vannak, én a saját tapasztalataimról tudok csak beszélni, azoknál ez a nagy átlag.
KedvelésKedvelés
😀 😀
KedvelésKedvelés
Beton Irén, ezen a kommenteden gondolkodtam egész nap.
Nagyon igaz, amit írsz.
A bántalmazás nagyon sokszor úgy van tálalva a társadalomban, hogy a “bunkóbb” réteg bántalmaz, és nem, nem!
Ó, nem!
KedvelésKedvelés
A blog egyik legfontosabb hozadekanak tartom, hogy csokkenti a tavolsagot, ahonnan az emberek a bantalmazast nezik, mint az autos moziban a vasznat. Ja, epp tamad a filmben a vampir, ossze is rezzenunk az autoban, vernyomas, pupilla, adrenalin stimmel, de a kovetkezo pillanatban mar nyulunk a popcornos tolcserbe es persze barmikor haza is mehetunk. Haza is fogunk, Megneztuk, borzongtunk egy jot es pa. Az emberek sokszor azt hiszik, hogy a bantalmazo az a falusi, kozepkoru, borviragos orru, atletas ferj vagy a bunko rakospalotai, dagad buszsofor, aki elvezi, ha bezarja az ajtokat a busz utan futok orra eloltt, vagy a nyolckerben a foldszinti szolgalati lakasban a hazmester Feri, azok alkeszek mind a ketten Icaval. Hogy ezek elso latasra kategorizalhato figurak, mint Hokuszpok.
– az elsportolo, lanyok kedvence. Eltorte az asszony arccsontjat a gyerekek szeme lattara. Nyolcnapontulgyogyulo, de nem lett nagy baja, kapott valami megrovast. Komoly kovetkezmenye nem lett. Hm?
– a tarsasag kedvence, a legjobb szervezo, vegtelen okos, de kozben bubaj, nagyon szorakoztato, karizmatikus. Tenyleg mindenki imadja. Budai lakas, rengeteg kony, mindet el is olvasta. Felnott gyerkei a mai napig rettegnek tole, egyik drogozik, masik kiprobalt mar ilyen-olyan terapiat, mig maga is bantalmazova valt. He?
– mernok, szogletes, komoly ember. Videki kisvaros, maga a mertekletesseg, na jo, szeret balozni, de soha nem iszik. Felesege a gyerekkel egyutt ablakon at, haloingben menekult a sajat anyjahoz egy novemberi esten.
– emberjogi aktivista, Strassbourg az o Parizsa, kifinomult, halk beszedu, polgari jelenseg. Az a tipus, aki mindig tudja, mi a helyes. Kamasz lanyat ket hetig sziszegve terrorizalta tarsasutazason, nagyon ugyelve, hogy ezt senki ne vegye eszre. Eszrevettuk, nem csak en. Ho?
– a szazhusz kilos ugyved, aki a sajat feleseget jelentette fel konnyu testi sertesert, amikor atkuldte azt a teraszajton es az o keze is megserult.
– a nagyvallalkozo, aki elhozta egy utra a pszichesen serult felnott gyereket azzal az indittatassal, hogy ha az orvosok nem tudnak segiteni, majd o tudja, mi a tuti… De persze rettegett, hogy kiderul, ezert a gyereket az orvos egyuttmukodesevel szertgyogyszereztek. Ugy ultek vegig egy azsiai tarsasutat, hogy a gyerek azt se tudta, hol van. Amikor kezdett magahoz terrni es tisztulni es valami olyat mondott, ami a faternak nem tetszett, akkor jott a jol ismert sziszeges, alkarba csipes es meg mittomenmi, amit nem lattunk. Dermeszto volt, mennyire probal megfelelni a tokeletes ferj es apa kepenek, majd eles fordulattal szerelmes uzenetekkel kezdett bombazni es ezek utan el akart jonni latogatoba a csaladomhoz csaladostol. A legdurvabban kellett elkuldeni a picsaba.
– a tudomanyos ember, aki egesz eletet az elso munkahelyen, tokeletes megbecsulesben toltotte. Teveben-radioban sokszor, konyvei nepszeruek. Kornyezetvedo meg aktivista meg mindig egy gondolattal elorebb… Csodas, nagy formatumu asszonyat allandoan arnyekaban sutkerezo gyakornokokkal meg a fonnyadt gepirokisasszonnyal csalta, ide-oda gyerekeket potyogtatva. Mikor az asszonynak elege lett es tisztesseggel veget akart vetni ennek, akkor jott az evekig tarto pokol, huzd meg-ereszd meg, a harom gyerek szeme lattara. Veres, fenyegetes. Hallani sem akart arrol, hogy elhagyjak vagy elmenjen az uj szeretojehez. Es valoban, aki ezeket nem tudta, annak szamara ok voltak a tokeletes csalad.
Ezek nem az alkesz Feri meg az atletas Poldi bacsi… Ezek nem azzal rendezik, hogy jol megdongetik Icat, aki maga is sorszagu. Ezek koztunk elnek, a mi koreimkben, a szentedrei helgyoldalon, ok irjak ala a szerzodesunket, nekik szurkolunk a meccseken es idezunk a konyveikbol. Veluk jarnak a ferjeink sorozni vagy epp ok neveltek a ferjeinket, kollegainkat es fonokeinket. Az eletunk reszei. Azoke is, akit nem vernek. Ha lenne hozza tehetsegem, irnek. Konyvet. Rendeznek filmet. Csinalnek oriasplakatot, hogy he, emberek, ez nem a horror movie az autos moziban, ez itt van, nem a tanyan meg a videki kocsmaban.
KedvelésKedvelés
x-edszerre próbálom, x+1-féleképp mentem már a falnak. Ismeretlenekkel az Újrakezdés csoportban, a legközelebbi barátnőim közül kettővel is; egymillió beletett, mástól elvett “munkaóra”, koncentrált figyelem, sírásig leszívott energiák… csökken a lendület és tulajdonképpen a saját lendületcsökkenésem konstatálása legalább annyira fáj, mint az ő kiszolgáltatottságuknak a tehetetlen végigasszisztálása, meg az, hogy fogalmam sincs, milyen új alapokról kellene indítani a következő futamot. Mióta írtad, hogy ha Kata barátnőd nem jön, hogy márpedig ez az a nap, azóta gondolkodom, hogy vajon mi kellett ahhoz, hogy azt ott akkor tényleg jó segítségnek érezd, és ne az egyik erőltetett akarat helyett egy másiknak. Nem tudom a tutit.
KedvelésKedvelés
Erzsébet, Erzsébet szentem, drága, hát szia, meghatott pillanat ez, a te első kommented,
tudom, érzem, hogy te akarsz, nagyon és jól, igazán segíteni nekik, és sejtem, milyen frusztráló — mennyire kényelmes ahhoz képest például népszerű bejegyzéseket írogatni irodalmi nyelven. Az szakembereknek is szupervíziót igénylő feldolgozandó, hogy segítenek, halad a dolog, meg összefogás, hogy legyen lakás, remény van, és akkor a páciens eltűnik, visszamegy, nem él a lehetőségekkel, sőt, segítője ellen fordul, rá teszi át a feszkóját, vele bunkó. Maga a történet is leszív, megvisel, és akkor visszamegy… itt elfordulnak sokan.
Ne forduljunk el akkor sem. Mi ne. Ne legyünk elváróak. Hallgassuk meg ezredszer is, a nyilvánvaló hülyeséget is. És higgyük el, amit mond, ha például attól fél, bántani fogják, életveszélyben van.
Minden változás csak belső kompetenciából, saját döntésből fakadhat, nem lehet valakit rábeszélni, kirángatni. Csak feltett kérdésekre lehet válaszolni.
Rád is gondoltam, amikor ezt megírtam, a te segítéseidre.
Nekem van sikersztorim, gyönyörűen újrakezdte, ő az albérlőnk, nagyon büszke vagyok rá, van ilyen is. A szerződésbe beleírtuk, hogy oda apuka nem léphet be. Írattam én már alá sok mindent, előrelátóan.
Sok minden köti a nőket az ilyen helyzetbe, a Rendet kéne ütvefúrni, hogy ne csússzanak az oly igen csúszós lejtőn mindig vissza a biztos szarba. Örömet, erőt hirdetni.
Katát ismertem, szerettem, végig velem volt, értett, soha egy rossz szava nem volt és nincs azóta sem, és segít azóta is. Én is húztam, halasztottam, kínlódtam, pedig gyűlöltem akkor már a bántalmazómat.
De én vágytam az új életet, nem voltam társfüggő (ha ez létezik egyáltalán), erősen hittem a jövőben, éreztem, nem lehet ennyi az élet, voltak erőforrásaim, nem volt reménytelen a helyzetem, volt szakképzettségem, munkatapasztalatom, baráti köröm, családom, megerősítő másik közösségem, meg nem roppant gerincem, hatalmas életvágyam. Engem csak meg kellett lökni, mint az ingát. Nekem nem volt szerelmem, csak titkos sóvárgásom akkor. Másnak a szerelem ilyen kilökő erő.
KedvelésKedvelés
Egyszer csináltam végig egy valakinél. Hajnalig beszélgetések kb. heti ötször egy éven át, leszívott energiák, stresszes voltam nem tudtam aludni, aggódtam érte. Aztán közölte, hogy hagyjam békén, hogy hülye feminista picsa vagyok és szegény pasimat is elnyomom és hogy ő él a Helyes Módon. Akkor haragudtam rá azóta már csak sajnálom. Rájöttem, hogy azon kell segíteni akin lehet. Hajlandó vagyok megpróbálni bárkin segíteni, távoli ismerősökön is, de azért nem egy éven keresztül.
KedvelésKedvelés
“azon kell segíteni akin lehet. ”
Aki használja (nem ki-) a segítséget.
KedvelésKedvelés
Hát igen. Van, akin nem lehet, hiába akar az ember.
KedvelésKedvelés
De akkor neki nem az a problémája, hogy lakás kell, fuvar kell, keresetírás kell, hanem az a még szomorúbb, tágasabb, szemléletbeli, hogy nem is képes felismerni a helyzetét, látni, mi lenne neki jó, önállóan ítélni, letenni a hiedelmeket, megszáradni az agymosásból.
KedvelésKedvelés
Az én Gyurim 1,5 év után ő maga hagyott ott. Nem tudok elég hálás lenni neki.
KedvelésKedvelés
Nálam is ugyanígy, utána évekig szégyelltem, hogy nem én hagytam ott. Pedig ott akartam hagyni, folyton mondtam az évfolyamtársaimnak, hogy most már tényleg és hiszek benne, hogy ott is hagytam volna, ha nem ő teszi meg előbb.
Volt a vége felé, hogy akartam venni duplalepedőt és összeillő ágyneműt, de a kasszánál kiderült, hogy le van járva a bankkártyám, és akkor mondták az évfolyamtársaim, hogy ez egy isteni jel, hogy semmi szükség ilyenekre és szakítanom kell, és én is úgy éreztem, hogy az, és mondtam hogy most már tényleg szakítok, de mégse tettem meg.
KedvelésKedvelés
Ági vagyok -van egy tepsid?
KedvelésKedvelés
En is, hello. Van, szolok Gyurinak, vigye at.
KedvelésKedvelés
Majd belefektetem – azt mondják egy ilyen Gyuri jó befektetés ….
KedvelésKedvelés
Betojok rajtatok! (NemGyuri)
KedvelésKedvelés
Mi, akiknek olyan a Gyurija, hogy nem üt, mert az méltóságán aluli, rendszeresen megkapjuk, hogy: miről beszélsz, hát téged nem is ütöttek/ütnek.
Életemben egyszer szeretnék úgy kiteregetni, hogy ne görcsöljön tőle a gyomrom. Mert én ugye nem szépen teregetek,
KedvelésKedvelés
jelen párkapcsolatomban mondjuk mindenki örül, ha egyáltalán valaki tereget, legyen az férfi avagy nő. A minőség – kihúzogatás – meg senkit sem érdekel. Nekem nincsenek gyűrődős ruháim, a kedvest meg nem érdekli, ha gyűrött. Vagy vasal. Ironizál.
KedvelésKedvelés
Úgy szégyellem magam olvasás közben. Hogy főiskolán A. barátnőnket mennyire hülyének néztünk, amikor kék zöld karral, lilára szívott, mit szívott, harapott nyakkal járt szemináriumra, festetlenül, lógó hajjal férfiruhában. Pedig láttunk róla régi képeket, és akkor sem lett gyanús semmi. És hogy Tián (rohadj meg Tián) minden nap ott várta minden nap végén a kapuban, de úgy, hogy ha elhúzódott az előadás A. inkább kisurrant, nehogy megvárassa. Ahogy a menzán minden nap csak 100 Ft-os savanyúságot ebédelt kiflivel, mert ezt szerette. Ahogy nem látta a szüleit már két éve. Ahogy lelkesen mesélt arról, hogy Tián milyen szenvedélyes, és hogy szereti, félti.
És bazdmeg, mi négyen barátnők A.-t néztük hülyének. Nincs mentségünk, csak annyi, hogy mi is húszévesek voltunk. A főiskola óta nem láttam A.-t, nem volt telefonja, nem volt email címe. Csak remélni tudom, hogy jól van.
KedvelésKedvelés
Nem vagy egyedül a nem felismeréssel (engem ez a téma hozott a blogra egyébként). Az itt olvasottak megemészteni ugyan nem, de megérteni, átlátni, másként megítélni nagyon sokat segítenek a kívülről látott, több generációt érintő borzalmat.
KedvelésKedvelés
Én nagyon viccesnek tartottam kis hülyeként az asszonyverős vicceket, illetve ez így nem igaz, rossz érzésem volt velük kapcsolatban de nevettem rajtuk, mert így tartottak jófejnek és így tudtam beilleszkedni. Még azon a ponton is nevettem, amikor én is egy hajszálra voltam attól, hogy ne csak érzelmileg hanem fizikailag is bántalmazzon. A végefelé jöttem rá, hogy mennyire nem oké amiben én élek és mennyire gázok és károsak ezek a viccek.
KedvelésKedvelés
Bennem az merült fel, hogy ha Tián minden nap várta óra végén, akkor az ő életét is eléggé kitöltötte ez a kontroll és megfigyelés. Normális embernek van munkája vagy iskolája, és nem ér rá azonnal lecsapni a barátnőjére, ha annak véget ér a tanítás.
KedvelésKedvelés
Naná. Eddig ebbe bele sem gondoltam.
Én nem értem a bántalmazók lélektanát, de úgy tűnt, hogy ugyanúgy kitölti az életüket a kontroll, mint függőét a drog.
KedvelésKedvelés
És ezt pont ma mondtam az apámról, hogy a húgom élete feletti kontroll neki drog, nem kell információval, azaz anyaggal szolgálni ehhez a függőséghez.
KedvelésKedvelés
Mostanában jöttem rá, hogy a nyakkiszívás, majd a lány bosszankodásán való röhögés a “férFIKÁk” közös jellemvonása. Ezt a kifejezést Varga Pétertől, a Spielhózni írójától kölcsönöztem. Ez a típus nem feltétlenül agresszív, viszont éretlen, követelőző és empátiára képtelen. Érdemes rövid úton lepattintani.
KedvelésKedvelés
Leszögezem a szövegemet és szándékaimat kevésbé ismerőknek, hogy a bejegyzés egy (nicsak, ismét:) jelenségről szól, nem az én véleményemet tükrözi, hanem egy nagyon is érthető reakciót, érzésgomolyt ábrázol, énje nem én vagyok, alapja pedig fikció. Nincs ilyen barátnőm, nincs Ági nevű barátnőm, nem voltam ilyen helyzetben, csak morzsáit tapasztaltam, meg meséltek nekem hasonlókat, azonban figyelek, összeszedem a motívumokat, jellemzek, sarkítok. A testépítők meg nem erőszakosak, szeretjük őket.
KedvelésKedvelés
Nem is bántalmazós kontextusban, de ismerős. Van a barátnőm, van a problémája, próbálok segíteni, meghallgatom, támogatom, és ő ugyanazokat a köröket futja… Mondjuk egy zsarnok anyával, vagy a munkahelykereséssel. Ezek nehéz helyzetek barátként, és bevallom, ha nem látok semmi jelet arra, hogy előrelépne, ha századszor is ugyanazt a sztorit hallgatom meg, akkor lazábbra szoktam venni a kapcsolatot.
Viszont nagyon büszke vagyok arra a barátnőmre, aki elvált végre a sokadik körben (nem bántalmazás miatt, “csak” boldogtalan volt).
KedvelésKedvelés
Először örültem, hogy nem is igazi a sztori. De második meggondolásra viszont így még rosszabb. Talán jobb lett volna az a tudat, hogy ez egy történet és nem ezer.
De most itt ülök az íróasztalomnál, eszem a PHO levesemet, és valamit nagyon nem értek. Hogyan lehet jó a sex egy bántalmazó kapcsolatban egyáltalán? És a bántalmazott, megalázott, kisemmizett nőnek hogyan lehet annyira jó, hogy még ki is emelje, ezért marad?
A konkrét történeted fiktív valóság, de ez nekem sántít benne különösen azok tükrében amiket már olvastam itt. Valaki segítene ezt megérteni?
KedvelésKedvelés
Békülősszex. Vagy akkor épp tényleg rá figyel a pasi, ami nagy élmény. A szexnek jót tud tenni, ha nagy érzelmek vannak, márpedig egy ilyen folytonos elhagyom-újrakezdem játék ezt biztosítja.
KedvelésKedvelés
A békülősszexet ismerem, de én úgy, hogy – tényleg! – kiprovokált veszekedések után végre nyugalom volt, én már csak aludtam volna, és ő akart szexet. Nem mondom, hogy rossz volt végül, de jobb lett volna két-három-öt órával előbb, veszekedés nélkül. Volt egy időszak, amikor szinte mindennapos volt. Ha megdicsért, ha nagyon szeretett, meg nagyon csodálatosnak tartott, már féltem, mert tudtam, hogy át fog fordulni – és át is fordult. Minél szebbeket mondott rólam, annál őrültebb vádakat kaptam fél-egy órán belül.
KedvelésKedvelés
Békülőszexet mindig úgy képzeltem, hogy haragosan, vehemensen kezdik, majdhogynem ütik vágják egymást, és valahol a közepe felé lecsillapodnak, majd teljesen békésen, csendesen befejezik.
Pont mint a normál szex, csak fordítva.
KedvelésKedvelés
Nemnem, én nem úgy tapasztaltam.
KedvelésKedvelés
Tudom, tudom, rossz vicc volt tőlem.
KedvelésKedvelés
Gondolom úgy, ahogy egy egészséges kapcsolatban az összezördülések után édes a kibékülés. Pedig ott csak kis feszültségek oldódnak fel. Gondoljunk bele, hogy milyen édes akkor, amikor tegnap meg akart ölni, ma pedig mégis csak engem szeret.
KedvelésKedvelés
Értem, mire gondoltok. De nem örülök a magyarázatnak.
Abban viszont biztos vagyok, hogy ha itthon elcsattanna egy pofon, annak nem kibékülés utáni vad szex lenne a következménye hanem néhány bőrönd az ajtó előtt benne kicserélt zárral. És ez szerintem így helyes.
KedvelésKedvelés
Hát persze. Én is ezt tenném, de könnyen mondjuk ezt úgy, hogy nem volt benne módszeres bántalmazásban részünk.
Az első pofon nem a derült égből jön, mire fizikai bántalmazás történik, addigra már nem biztos, hogy ennyi erő van az áldozatban. Addigra áldozat lett, megtörték, nem ilyen egyszerű.
KedvelésKedvelés
Nekem van ilyen barátnőm. Elvált évek múltán, de olyan óriási bajban volt, hogy a mai napig követi a mechanizmusait, igaz, lassan azért oszlik a köd.
KedvelésKedvelés
Én is azt érzem (bántalmazó apával és nem bántalmazó, a jelenséget nem nagyon értő férjjel is), hogy nehéz megszabadulni a mechanizmusoktól. Sőt, mára meg vagyok győződve, hogy egy része a bántalmazó működéseknek jól bele van kódolva a “hagyományos” házastársi viszonyba. Nekem ezért viszolyogtató olykor a feleség-családanya szerep, mert áldozat-elemek karcolják benne a lelkem, és nem kevés éberséget és erőfeszítést igényel elhárítani az automatizmusokat.
KedvelésKedvelés
Pontosan, ugyanigy azonositom sokszor en is a bantalmazott szerepet a csaladanya-feleseg szereppel.
Elozo kommentemhez meg annyit, hogy en voltam a bunbak, aki miatt valnak. Azota is engem hibaztat a ferj es a csaladja, olyan merteku a vaksag. Ez engem csak annyiban erint, hogy a keresztfiammal toltott idot rendre ellehetetlenitik, egy nyaralas elott kepesek voltak annyit szidni engem, hogy a gyerek vegul utalkozva jott es egyaltalan nem erezte jol magat. Mint utolag elmondta, csunya es kitarto piszkalodas, sertegetes es erzelmi zsarolas zajlott a nyaralas elott. Ot eves volt akkor.
Kicsit eltertem a targytol, de ez az eset nagyon ovatossa tett abban a tekintetben, hogy mennyire alljak oda. Ket evig csak hallgattam a baratnomet, rolam otszor ha szo volt ebben az idoszakban, es nem mondanam hogy jot tett a viszonyunknak.
KedvelésKedvelés
Egy barátságba nem hiszem, hogy belefér ilyen mértékű egyoldalúság, legalább is hosszú távon nem. Az csak pszichológusnál van, és sokat kell fizetni érte. Számomra még ott is nehéz elviselni, nekem hiteltelenné teszi a kapcsolatot, ha a másik nem oszt meg önmagából semmit.
KedvelésKedvelés
Egyetértek veled. Most abban a szakaszban vagyunk, amikor vagy visszatalálunk egymáshoz, vagy nem. Én egyszerűen eljutottam oda, a közel két év (ebből másfél volt az igazán sűrű, panaszos és másra nem fókuszáló) után, hogy nem tudtam neki mit mondani, de már hallani sem akartam. Egyszerűen nem bírtam. Nem tudom, lesz -e ebből még valaha valami, egyszerűen tönkrement.
KedvelésKedvelés
Semmilyen kapcsolatba nem fér bele ilyen egyoldalúság tartósan, csak “hivatásos” segítő kapcsolatba. Szóval ha a másiknak az a dolga. Barátságba, párkapcsolatba, de még rokoni kapcsolatba sem! Gyerek-szülő kapcsolatba, amíg a gyerek tényleg gyerek, nyilván igen, de már a felnőtté vált gyerekkel sem megy, a fordított (mikor a szülő támaszkodik ilyen módon a gyerekre) pedig végképp nagyon gáz.
KedvelésKedvelés
Köszönet.
KedvelésKedvelés
Benne voltam. Elején nem ismertem fel, nem volt tapasztalatom. Közben alig hittem a fülemnek… Amiket tudott mondani nekem, ahogyan! Reménykedtem, csak változik. Szültem egy gyereket. Utána sokkal keményebb lett az egész. Kifáradtam. Amit nehezen bocsátok meg, hogy a gyerekünkre maradhatott volna az az energia is, amit ő követelt ki tőlem a bizonytalanságban tartással, az alázással. Elszigetelt, elszigeteltem magam öntudatlanul. Másik város, nulla rokon. Anyám egy év múlva költözött a városba. Lett pár ismerős. Kicsit jobb. Főpróba – költözés az együttélés 4. évében. Fél év külön, albérletben (egyszobás – ő a háromszobás lakásban), majdnem belehalás a még nagyobb alázásba nőzéssel, egyébbel. Nem bírtam, visszamentem. Már nem tudtam bízni. Próbáltuk pszichológussal. Egyik sem ismerte fel a kifelé bűbáj fiút, aki befelé szadista. Egyik még bele is zúgott… Hiába panaszkodtam. Ja és senki nem hitt nekem úgy három emberen kívül. Én voltam a hisztérika, akinek semmi nem elég jó. Több barátságot megszüntettem azóta. Még a volt férjem festették szépre, nem látták otthon. És végre lett munkám az ötödik évben gyes után. Végre eljutottam pszichiáterhez, már idegösszeomlottam szerintem. És biztosan agyára mentem néhány embernek, de már megtanultam nem panaszkodni. Gyógyszert kaptam, antidepresszáns. Sosem szedtem gyógyszert, homeopátia párti vagyok. Nem olvastam el a papírt, elkezdtem szedni. ÉS: elkezdtem LÁTNI, hogy mi a picsában vagyok én. ERős, okos csaj, MIT CSINÁLOK, BASZKI? Hagyom, hogy ez a nulla itt manipuláljon? Provokáljon? Bántson???? Folyamatosan? Félelemben kell élnem? NEM. 40 lettem és beadtam a válópert. Minden takkra sikerült, munka, másik ovi, albérlet, autó. Barátok is lettek. Önálló lettem, nem hiányzik a napi szinten űzött játszmafolyama. Másodikra hát sikerült 🙂 Erős vagyok. Sosem megyek vissza, mert annál szarabb nincs, és ezt csak azt tudja, aki benne volt. Rémálom. De az benne a jó, hogy ki lehet lépni. Ő persze sértett… Nem folytathatja az uralkodási játékait. Próbálkozik még, de már csak kéthetente tud valamit alakítani. késik, na und?
És megvan a következő áldozata….szelávi…
Nem tudom, biztosan mindenkinek magában kell eljutnia az elhatározásra, de ezek a nők, akiket egy ilyen elnyom, már alig rendelkeznek önbizalommal. A minimálissal, hogy képesek lesznek egyedül csinálni! Mintha agymosáson mennének át, azt hiszik, minden ember ilyen. És nem. Közel sem. És ez tök jó :)))) és már én is másképp hallgatok embereket,… nem vonok le túl gyorsan egyszerű következtetést.
KedvelésKedvelés
Ölellek. Üdv a blogon. Köszönöm, hogy elmesélted.
KedvelésKedvelés
Gratulálok! Szuper vagy!
KedvelésKedvelés
De jó ezt olvasni! És milyen találóan nevezed meg, amitől mára én is iszonyodom: uralkodási játék.
KedvelésKedvelés
Ó, de jó, hogy hepiend a vége! szuper vagy! Egy dolgon azért megakadt a szemem, és már mások is írták más témáknál, hogy a pszichológus nem hiszi el, a szemének hisz, a kedves, ártatlan férfit védi, a nő panaszait meg se hallja. Nem ezen a ponton kellene valami szakmai fórumhoz fordulni, hogy a kedves szakember a diplomáját inkább adná vissza, vagy tanuljon még pár évig?
KedvelésKedvelés
Borzalmas ez az Ági történet.
És mennyi ilyen van!
Nagynéném élő példa.
Most utazik a férje tengerpartra nyaralni, asszonyt nem viszi, természetesen, a barátaival megy, persze mindenki tudja, hogy megint nője van.
Nagynénémmel beszéltem nemrég, mondta, hogy milyen gáz, hogy őt nem viszi a férje, stb…
Kérdeztem, hogy ugye a bőröndjét azért nem te pakolod be?
Zavart csönd: “Áh, nem, nem.”, ami azt jelenti, hogy de.
Sajnálom nagyon, nem lehet neki se segíteni.
Klasszisokkal jobb nő, mint a férje férfiban, minden szempontból, mégis vele van.
Azt nem tudom, hogy maradt épelméjű ennyi megaláztatás után.
Ebből látszik, hogy azért mekkora erő van bennünk emberekben.
Bár arra használná, hogy magát építse, nem pedig arra, hogy a férje mellett egyáltalán ember maradjon.
KedvelésKedvelés
olyan érthetetlen számomra az, hogy akkor, amikor valaki kap segítséget (és hála az Égnek, hogy kap, és remélem, hogy mindig, mindenkinek segítenek, amikor szüksége van/lesz rá), akkor miért megy vissza – ha visszamegy – a bántalmazójához?
én egyáltalán nem gondolom, hogy tudatosan akkora mágusok lennének ezek a faszik. nem hiszem el, hogy azt építik évekig, hogy lehetetlenség legyen elhagyni őket (persze, tudom, hogy van az a szituáció, amikor pl. az anyagiak miatt úgy össze vannak fonódva, hogy nagyon nehéz otthagyni a _mindent_, nem csak a bántalmazót). vagy addig mondják, hogy egyedül maradnak nélkülük, Gyurik nélkül, hogy Ágik el is hiszik? azt is mondják, hogy egyedül rossz és egyedül éhen hal és egyedül (mert ha nem vele, akkor csakis egyedül) minden lehetetlen? vagy mi a fenéért mennek vissza, vagy akarják visszakönyörögni magukat hozzájuk az Ágik?
akárhogy is van, nagyon sajnálom az Ágikat, elmegy mellettük az életük, bármit kezdenének is vele egy optimálisabb esetben.
KedvelésKedvelés
A bántalmazó alattomosan játszik.
Észrevétlenül, fokról-fokra építi le az önbizalmadat.
Mire oda eljut a kapcsolat, hogy megver, addigra már elhiszed, hogy nem érdemelsz jobbat.
A verés előtt már agyon alázott a szavaival, a verés ennek a fizikai dimenziója.
Bántalmazó kapcsolatban beszűkül a világod, ő lesz a közepén.
Beteges dolog, eltorzulsz benne.
KedvelésKedvelés
Én kívülről ismerem húszonéve a nagynénémék házasságát. Nem mentegetem a férjét, de tudatosságot nem feltételezek róla. Pontosabban tudatában van, hogy amit cselekszik, az rossz, de hogy előre évekre megtervezné, mikor hogyan építi pokollá a házasságát, azt kötve hiszem. Egyszerűen ennyire primitív.
Ezt leszámítva szóról szóra egyetértek!
KedvelésKedvelés
na meg a napi penzum, éveken át, hogy mi lenne veled, nélkülem???? és annyit, de annyit hallod, hogy még mosogatni sem tudsz rendesen, vagy főzni (ő kritizál, ő, akinek a maximális szakácstudomány a a tea meg a virsli), szóval hallod annyit, hogy elhiszed. hogy te jó nem lehetsz. és nem kellenél másnak, soha, ő is csak érted haragszik…
és dicsér is. épp csak annyit,. és épp csak akkor, hogy érezd neki, csak neki még talán, éppen hogy, esetleg jó lehetsz.
da capo al fine..
KedvelésKedvelés
Ez, amit itt leírsz, gyermekkorom egyik konstans szólama. Most kezdem érezni igazán, hol van még gyászolnivalóm. Bennem rekedt a fájdalom, amit az ilyen szavak okoztak, s néha a mai napig a megsemmisülés fenyegetését érzem.
KedvelésKedvelés
“szóval hallod annyit, hogy elhiszed. hogy te jó nem lehetsz. és nem kellenél másnak, soha, ő is csak érted haragszik…
és dicsér is. épp csak annyit,. és épp csak akkor, hogy érezd neki, csak neki még talán, éppen hogy, esetleg jó lehetsz.”
Pontosan 😦
Én ráadásul Asperger-szindrómás vagyok és egész addig azt hallottam a szüleimtől (Úgy, hogy volt diagnózis), hogy nem vagyok elég jó jobban kell igyekeznem, ha elég akaraterőm lenne, akkor tudnék normális lenni csak önző vagyok és lusta és minden az én hibám és így mindenki ki fog közösíteni és nem fogok kelleni senkinek. A gimiben ugyanezt hallottam a tanároktól és osztálytársaktól. Magukat pedagógusnak nevező emberek olyanokat mondtak nekem, hogy esélyem sincs az életben, mert mindig mindenki sunyinak fog tartani, mert nem tartok szemkontaktust.
KedvelésKedvelés
Érdekes, én sosem gondoltam arról, aki nem állja a nézésem, hogy sunyi.
Arra gondoltam, zavarba hoztam.
Állítólag nagyon mèlyen tudok nèzni, csak akkor tör meg nálam a szemkontaktus, ha sikerül zavarbahozni. Mintha ez meg egyre nehezebben menne. Úgyhogy mi nehezen beszélgetnénk, illetve az elején, mert meg szoktam kegyelmezni.
Vagy zavarba hoz a másik zavara.
KedvelésKedvelés
Hát sztem észre se venném, hogy mélyen nézel. 😀 csak annak szoktam a testbeszédét valamennyire észrevenni, értelmezni, akit már nagyon ismerek.
KedvelésKedvelés
Gondolkoztam ezen, csak hallottam erről a szindrómáról, nagyon nehéz lehet. Az első évben még nem ment a német, és a társalgás megértéséhez nagyon hozzásegített, ha láttam a másikat. Utáltam is telefonálni, órákat vártam néha, mire erőt gyűjtöttem egy-egy híváshoz.
KedvelésKedvelés
Régebben nem véletlenül chatelni szerettem a legjobban, ott senki se látja a másikat, tehát nem kerültem hátrányba. Szemtől szembe nagyon nehéz, hogy a kommunikáció egy része nonverbálisan zajlik és ott nekem csak minimálisan jönnek át információk. Mondjuk minél jobban ismerek valakit annál több segítséget jelent ha látom a testbeszédét, de ismeretleneknél nem ad hozzá egyáltalán. Néha emberek figyelmetlenek vagy bambának tartanak, mert pl nem megyek arrébb mikor intenek, hogy álljak kicsit arrébb. Ma már ez kevésbé érdekel, főleg mert sokan vannak akik elfogadnak sőt akik értéknek tartják, hogy különböző vagyok. 🙂
KedvelésKedvelés
Szia Nitta!
Tegnap reggel történt, és most ujra lepergettem magam előtt az egészet, s rád gondoltam.
Szitu: bölcsibe egyszerre érkeztünk egy anyukával, leadva a gyerkőcöket a kapu előtt beszélgetünk az ajándékokról. Kedves, aranyos, szót értünk, de valami nagyon zavar. Rájövök, hogy mi. Rendkívül kevés távolságot tartott tőlem, hátra is léptem, de ő meg követett. Kényelmetlen volt a helyzet, alig tudtam figyelni.
Te ilyen dolgokat érzékelsz? Már ha szabad kérdeznem.
KedvelésKedvelés
Szia!
Csak most olvastam a hozzászólásodat. Szóval más aspieknél (Asperger-szindrómásoknál) zavaró lehet, ha valaki túl közel jön hozzájuk és néha a normál közelséget is túl közelinek érzékelik, meg a normál beszédhangot is túl hangosnak. Nálam ez szerencsére kevésbé probléma (az aspiek is sokfélék), bár tény, hogy a nyomulós férfiaktól előbb kiborulok/elküldöm őket a búsba, mint mások mert érzékenyebben reagálok rá, ha ismeretlenek túl közel jönnek vagy hozzámérnek.
Mindennapi szituációkban azért nem ez szokott lenni a probléma, inkább az, hogy beszélgetek egy számomra ismeretlen emberrel akinek még nem ismerem a testbeszédét de előbb utóbb feltűnik, hogy mintha csodálkozna, értetlenkedne, és rájövök hogy hoppá, hiába figyeltem valami nem esett le, valamit nem szó szerint értett, iróniai volt vagy udvariassági fordulat én meg konkrétan vettem. (írásban viszont nagyon jól felismerem az iróniát, kénytelen vagyok, mivel élőben se segít a testbeszéd) Máskor meg az van hogy parázom, hogy elrontottam valamit, pedig a beszélgetőpartnerem felvont szemöldöke csak érdeklődő figyelmet akar sugározni és valójában minden a legnagyobb rendben lenne, ha el nem rontanám azzal, hogy keresem a hibámat. Azért most már jobb mindez, mint pár éve, meg ez tanulható, csak nekem az élet folyamatos rejtvényfejtés. (és akkor az arcvakságról még nem is beszéltem, főleg idősebbek és vagy férfiak arcát nem ismerem fel, a szakáll és a facebook nagy segítség :D)
KedvelésKedvelés
Pont azt írtam fentebb, hogy szerintem sem tudatos, hanem önkéntelenül átvett minta, valószínűleg apaszerű figurától. Legalábbis laikusként erre tudok tippelni. Ráadásul nem egyedül Gyuri keze van benne, bűntárs a teljes társadalom, ott van a Ki Kell Bírni elv, meg hogy ez már csak az Asszonysors, a sok hülye film meg regény a Zigazi Nő által megreformált RosszFiúról, akiből a neje sok-sok türelemmel és szeretettel Jó Férjet nevelt, de ott van a parlamentben nyugodtan körmöt reszelgető Vak Komondoros képviselő is, no meg azok a barátnők, akik nem hogy nem bátorítják Ágit, hanem sóhajtoznak, hogy igen, nem csak a Gyuri, hanem az én Bélám is, hát, Ágikám, ez van, a Férfiak ilyenek, de hát utána mindig bocsánatot kér, egy Angyal ő, amikor nem iszik, csak az az átkozott alkohol, a barátai viszik bele a rosszba, stb.
KedvelésKedvelés
igen, igen, ezt értem is. igazából sokkal jobban érdekel, hogy miért megy vissza a Gyurihoz az Ági, amikor kap (tételezzük fel, hogy) “jó” segítséget. lesz hova menni, nincs bántalmazás, nincs vigyázzállásban alvás, van támogató háttér.
a pasi lehet, hogy azt sem tudná, hol keresse – sőt, lehet, hogy nem is keresné.
azért kérdezem egyébként, mert elég sok bántalmazással, családon belüli erőszakkal foglalkozó cikket, interjút olvastam/néztem (én magam, hála az Égnek, ezt a problémakört belülről nem ismerem), ahol az áldozatok többnyire azt tartották a legnehezebbnek, hogy értő és érző segítséget kapjanak (no, meg anyagi segítséget, amit szintén teljes mértékben megértek). pl. egy anyuka azt mondta, hogy kb. a 8. rendőr/védőnő/gyámügyes volt az, aki értve, nem őt hibáztatva hallgatta meg a történetüket, komolyan vette, és tényleg segített; szakszerűen (vagy ahogy neki kellett a segítség). de onnantól már össze tudta szedni magát, elvált, neveli a gyerekeket a férje nélkül és tőle távol.
szóval ezt így értem, hogy le van gyalulva az Ági, megalázták, beleszuggerálták, már rég elhitt mindent, stb. aztán végül rájön, hogy nem fog ez menni, meg is halhat akár – sőt, a gyerekei is meghalhatnak. és egyszercsak, sok-sok idő után lesz támogatás, és összecsomagol, hátat fordít, megy, visszasenéz, aztán de. miért? ha már eljutott idáig, miért fordul vissza?
KedvelésKedvelés
Nem, nem tudatosan akkora mágusok, és közben látványosan szenvednek is, többek közt ezért olyan nagy a hatalmuk.
KedvelésKedvelés
úgy érted, a sajnálattól? mert a Zigazi Nő az Teréz anya is egyben – ha nem az, akkor 1. nem is nő, 2. jár a verés?
KedvelésKedvelés
Úgy értem, hogy mikor már benne van nyakig, de látja, hogy a másik is szenved a maga módján, még akkor is felébred benne az együttérzés, minden durvaság ellenére is látja az emberi vonásokat is. De azt hiszem, nagyon szövevényesek a motivációk, ezer ok van, s millió variáció.
KedvelésKedvelés
Bennem rengeteg megítélés volt ezzel kapcsolatban Ágikkal szemben. Gyengének és mazochistának bélyegeztem magamban őket, úgy kell nekik, felkiáltással.
Közelről nem ismertem ilyet, családban soha nem láttam nőkkel szembeni fizikai erőszakot, alkoholizálást (verbálist annál többet). Amikor egész fiatalon bántalmazó kapcsolatba kerültem, határozottan és elég gyorsan kisétáltam belőle, elviselhető veszteségekkel, sokszorosan kamatozó tapasztalatokkal.
A megítélés idővel sajnálatba, majd szomorúságba ment át, de még mindig nagyon távolinak tűnt számomra ennek az egésznek a dinamikája. Ez épp az, gondoltam, ami velem soha nem történhet meg.
Miközben mindez éppen folyamatosan történt velem.
Az én fejemben úgy élt, hogy a bántalmazó viszony kizárólag párkapcsolatra korlátozódik.
Keserű felismerés volt, hogy szervezeti szinten is működhet ezerrel. Gyurik ott vannak mindenhol. Nekem főnököm volt. Micsoda drámai felismerés! Micsoda hitetlenkedés, amikor összeállt a kép, elszállt a homály és megláttam énÁgit.
Istenem, megtörtént VELEM IS!!!
Fontosak a barátok, nekem ők segítettek. Amikor semmit nem láttam ebből, ők jöttek és egy szép erős fényű lámpával odavilágítottak. Nélkülük nem sikerült volna kívülről látnom, meglátnom énÁgit az én Gyurimmal.
Megmenteni nem tudtak helyettem, de nagyon sokat segítettek, hogy felismerjem, ha nem mentem meg magamat, meghalok (ezt így konkrétan).
Az end hepi, de ma már egyáltalán nem gondolom, hogy ez velem nem történhet meg ismét.
Gyurik mindenhol ott vannak, ahogy a marcipán is a hűtőben.
KedvelésKedvelés
De mi a péknek hűtőbe tenni. Mondd meg, miért teszi a hősnő a hűtőbe. Hogy összeérjen a hűtőszál és a marcipánszál? A szenvtelen író kedvéért?
— ezt nevezzük posztmodernnek —
KedvelésKedvelés
Szerintem azért, hogy meg ne romoljon. Olyan sokáig kell majd abból élni. Pedig eleve romlott, és nem is lesz a végén az övé. Nekem ez jött le olvasás közben. Vigyázni kell rá. Nem nekem szólt a kérdés, csak nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak. Valamikor nekem is volt marcipánom, azt is őrizgetni kellett, és még ellenőrizte is, hogy megvan-e még.A különbség csak annyi volt, hogy én sose szerettem, de ha az anyukájának az apja azt vitt, akkor szereti, tehát minden nő szereti, tehát nekem is szeretni kell. Sok éve elmúlt, ronda volt, sose beszélek róla. Köszönöm, hogy megírhattam. Elvitt belőle valamit.
KedvelésKedvelés
Mert 40 fok van, azért, és hősünk fehét atlétában ül a konyhaasztalnál (wifebeater).
KedvelésKedvelés
fehér, pörköltszaftos atlétában.
KedvelésKedvelés
Mert hidegen törik, melegen konyul. Fizika ez, nem posztmodern.
KedvelésKedvelés
Mit lehet tenni, ha a kornyezetedben ilyet tapasztalsz? Nem, nem megerteni kell. Se Agit, se Gyurit. Nem kell elemezni, megitelni, okoskodni. Egyebkent is, az ember melyen, legbelul, tudja, mi a helyes es mi nem, ehhez nem szuksegesek bonyolult magyarazatok.
Ha ugy dontesz, hogy segitesz, akkor legyel jelen es figyelj. Biztositsd arrol, hogy nem itelkezel. Ha szukseges, szamithat rad. Nem varod el, hogy okos es donteskepes legyen. Hibazni fog, logikatlan lesz, kimerit, eltunik vagy begubozik. A legrosszabb, ha terapeutanak kepzeled magad. Csak ujabb kudarcokkal szembesited. De nyilvan ugy is donthetsz, hogy neked ez sok es nem vallalod. Szerintem oke, ha ezt kimondod.
Stigmatizalni, minositeni viszont nagyon nem oke.
KedvelésKedvelés
Azért az a variáció milyen megoldást kívánhat, mikor a szarrá bántalmazott anyukád nyomna bele téged az övénél sokkal kevésbé bántalmazó kapcsolatodba és nem érti, hogy te miért nem bírod, mikor ő egy olyanban boldog ember lenne? Mikor “Ági”, akit te már mentettél egyébként életveszélyből, majd elmondja neked, hogy miért nem köll ugrálni. Azér nem, mert ami odakint van (mármin a sövényen -bántalmazáson- túl), az ismeretlen, zavaros és veszélyes. Amilyen ibolyát, olyat. Fogadd el. Van boldogság a börtönben is. Nem is nevezzük börtönnek. Házasságnak nevezzük. Szerlemnek.
Ilyenkor az ő nyomorát elfeledjük, hogy te menttted meg, azt is, arról beszélünk, neked hogyan kellene ugyanazt kibírni és a szart málnaszörppel ízesíteni.
Ezt azért nehéz tolerálni.
KedvelésKedvelés
az én anyámat is felkavarta, mikor (20 év után) egyszer végre szembe kellett néznie azzal, hogy gáz, ami körülöttem van. ugyanolyan gáz, mint körülötte. de én ki akarok lépni. és akkor egy pillanatra mellém állt. varázslatos pillanat volt, de annyira felkavarta a saját köreit, hogy úgy tűnik, végleg eltaszított. genetikai selejtnek nevezett. hát ez van. egyedül kell végigmennem a saját utamon, nem volt kérdés sohasem. csak olyan jó lett volna tudni, hogy vannak azért mögöttem, meg mellettem.. ill. remélem, hogy vannak, és majd kialakul, csak még nem ismerek mindenkit.
KedvelésKedvelés
“végleg eltaszított. genetikai selejtnek nevezett”
te jó ég, ez nagyon durva.
nekem azt szokták mondani, hogy ha az ember változik, vagy az életében nagyobb változás áll be, lesz, akik otthagyják, de mindig jön majd valaki, aki segít, aki ugyanolyan, mint mi, és mellénk áll. remélem, hasonlóan lesz veled!
KedvelésKedvelés
Velem pont így történt minden nagyobb változásnál az életemben. Több barátságnak vége szakadt de lettek újabbak és igazabbak, akikkel sokkal könnyebben megtalálom a közös hangot.
KedvelésKedvelés
Nagyon nehez lehet. Toleralni is, kimaradni meg lehetetlen belole, itt nincs valasztas. A barati-ismerosi viszonyokra gondoltam.
KedvelésKedvelés
Adél, letaglóz ahogy és amit írsz, bár ne lenne igaz.
szart márnaszörppel…ezt megjegyzem.
KedvelésKedvelés
Össze se tudom foglalni, mi kavarog bennem. Az elevenembe találtál, bazdmegolok, mióta ezt olvastam! Az én gyerekem is egy Ági. Valaha nagyszájú, önérzetes, szép és fiatal lányom lassacskán elhiszi saját értéktelenségét és alacsonyabb rendűségét.
Asszisztálni hozzá, ahogy igénytelenül öltözve megy dolgozni, nehogy Gyuri féltékeny legyen, meg különben is dögfáradtnak és kedvetlennek hallani minden reggel Gyuri éjszakai melója, folytonos éjszakai szívességkérései és egyéb igényei miatt, nem tapasztalni Gyuri részéről a megértés, vagy elismerés szikráját sem, akárhogy igyekszik is munka mellett házat tartani, ifjú kora ellenére, beszámolóit hallgatni a csupa olyan programról, ami mind egytől-egyig Gyuri hobbija, hogy már azt se tudni, mit szeretett régen. De, mi még tudjuk. Ő már nem nagyon emlékszik. Ha nem mesél, még azt is hajlamos vagyok hinni, hogy a dolgok jól alakulnak. Panaszkodása drog az agyamnak, elhiteti velem, hogy ha ennyire pocsék, közel már a vége. És persze – nem. Saját barátnőre besértődni, ha lehülyézi a lányomat, hogy nem lép ki egy megalázó és méltatlan kapcsolatból. Tudom, hogy az, de mélységesen sajnálom a választásáért. Már nem maradt sok mindenki körülötte, Gyuri elmarta a barátnőket. Fordítsak hátat neki én is? Helyette nem dönthetek és nem élhetem az ő életét. Csak a remény marad, hogy egyszer eljő a megvilágosodás, lassanként, vagy villamcsapásszerűen, tök mindegy nekem.
Na de hogy még szeressem is???? Nonszensz.
(Ez meg a másik, amitől meghasonulok. Hogy sose hittem volna, milyen erős negatív érzelmeket is ki lehet belőlem váltani és altruista énem minden porcikája tiltakozik, ha olyan gesztust teszek, amiből ő is részesül.)
KedvelésKedvelés
Nehéz ügy… kevés olyan példát ismerek, ahol a szülő tanácsát megfogadja a lány. Ha belegondolok, párkapcsolati téren én is szembe mentem mindennel, amit anyám tanácsolt, és csak 20 év után láttam be, hogy volt abban igazság, amit mondott. (Magamban bocsánatot kértem tőle…)
Ha a lányod mellett állsz és támogatod, az mindenképp segít neki szerintem. Ha legalább előtted nem kell falaznia, boldog életet hazudnia, mentegetőznie. Mert ha beszólsz neki, szembesíted, akkor teljesen be fog záródni és még jobban magára marad szegény.
KedvelésKedvelés
fú, nekem van egy barátnőm, aki 20 évesen összejött egy pasival, akit az anyja nem tartott a lányához valónak (tényleg nem volt az, pont ez a lényeg). addig sikerült anyukának nyomnia a lányát, hogy mennyire is nem illenek össze, hogy a lány és a nemGyuri összehoztak az együtt leélt 12 évben 3 gyereket is.
persze, mivel valóban nem passzoltak össze, elváltak útjaik (viszonylag korrekt, normális viszony van köztük), most anyuka mondogathatja, hogy “émmegmontam”, de közben azt nem látja be, hogy gyakorlatilag, ha nem abba tette volna a lánya az energiáit 20 évesen, hogy folyamatosan azt bizonyítsa (magának és a szüleinek), hogy az anyjának mennyire nincs igaza, hanem a saját kapcsolatára figyelt volna, akkor az első 2-3 év után (amikor már voltak problémáik párkapcsolatilag) el is váltak volna az útjaik: végleg és békésen.
maximálisan egyetértek veled abban, hogy egy szülőnek az a legfontosabb feladata, hogy támogassa a gyerekét: hogy ha így akarod, akkor ebben segítelek, de ha baj van, tudod, hogy kihez fordulhatsz (nem ítéletért és leba*ásért).
KedvelésKedvelés
Nagyon jó bejegyzés. Rengeteg gondolatot indított el bennem. Köszi!
KedvelésKedvelés
Én eltörtem egy rokont kínzó Gyuri kezét. Kicsit meg is hurcoltak miatta, de nem ezért volt butaság. Szegény vérző Gyurihoz azonnal visszatalált ápolni az Ágija.
KedvelésKedvelés
És mi van akkor, ha Gyuri nem volt mindig Gyuri, még Péterként ismertük meg, szerettünk bele? Ha évek múltán gyurisodott el, amikor már összekötött vele 4 gyerek, egy közös vállalkozás, nagy családi ház? És némely napokon még mindig Péter, amiért megbocsájtjuk a Gyuri napokat?
KedvelésKedvelés
Nem lehet, hogy mindig is Gyuri volt, csak eleinte Péternek hittük? Mert annak akartuk hinni, mert annak akart tűnni? Szerény tapasztalataim szerint felnőtt ember max halálközeli élmények hatására képes csak alapjaiban megváltozni, vagy még akkor sem, csak ezért kérdem.
KedvelésKedvelés
Szerintem létezik elgyurisodás, sokféle szerepkényszer, “hagyomány” abba az irányba tereli a férfiakat. Első gyermekünk születése után nagyon apró kis gyuriságok jelentek meg a férjen viselkedésében, mire én visítottam, hogy neeem, én az életben nem engedem magamhoz közel többé az erőszak legfinomabb, legáttételesebb formáit se, én tudatosan választottam párt, aki nem ilyen, akkor most mi van?
Nehéz volt megfogalmazni, nagyon nehezen jöttem rá, hogy mi bajom. És nem alkati adottság volt az oka a férjem esetében, egyértelműen, hanem önkéntelenül átvett minták, számonkérő szófordulatok. Eleinte csak a lázadás reflexét éreztem magamban, s szinte bemagyaráztam magamnak, hogy a műszeremben van a hiba. Csak azért vettem észre, hogy baj van, mert korábbi bántások túlságosan is eleven emlékét idézte, és kis dózisban is működésképtelenné tett.
Az apámmal való viszonyom kétarcúságát pont az adja, hogy hosszú gyurimentes időszakai vannak, sőt, ahogy megerősödtem, felém egészen elhagyta azt a viselkedést, s szinte elhittem, hogy örökre, míg legutóbbi látogatásunkkor váratlanul földhöz csapott (jelképesen), de úgy, hogy hosszú napokig rosszul voltam még itthon is. Azóta tudom, hogy reménytelen. Nem általánosságban reménytelen, hanem konkrétan, mert ő tagad, és a legkisebb mértékben sem hajlandó a szembenézésre.
Arra írtam, hogy igenis van elgyurisodás, meg kicsitgyuri meg közepesengyuri is. Az más kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy-egy ilyen esetben.
KedvelésKedvelés
Jajj de jó, hogy erről írsz! Első gyerek, totál más élethelyzetek, borul minden, akármilyen is volt a kapcsolat előtte, már nem lesz ugyanolyan.
De mit kövess? Nincs követendő példa, új ösvényt kell vágnotok, kettőtöknek.
És hogy ebbe a dzsungelharcba ne fáradj bele, magadért, a társadért, pedig letehetnéd a szablyát, észrevenni, lehetőleg magadtól, mikor gyurisodsz, mindegy miért, milyen okból, kifogásból.
Rájönni, hogy ez az alap (nekem jó ideje), de korántsem a biztosíték a boldogságra. Én erre jöttem nemrég rá.
De bozótvágó fel, vágni tovább a dzsungelt, és vágni a gyurikat is!
Na pusz mindenkinek, vágjátok a gyuritokat, minden gyurit!
KedvelésKedvelés
Egy gyurit belőlem pár éve a feleségem kivágott, jó alaposan.
Öleljük egymást a konyhában, szerelmesen, de én bennem már lángra is lobban a szenvedély, s indul a kezem, de ő csak ölelkezne.
Mondja zavarja, én a lila gőztöl nem értem, de kérdőn nézem, erre ő bemutatja, mit is jelent mindez fordítva.
Indul a keze,
Rámenőssen,
Tojás kolbász
Benn a spájzban,
Leltár megvan.
Lila gőz elillan,
Mert a másik oldalt
Megismerem.
Mennyire nem értettem én a nők nyelvén! Most sem, de legalább már tudok róla!
KedvelésKedvelés
Fantasztikus a feleséged technikája! Nem kell a duma, mutatom milyen érzés. Haha!
KedvelésKedvelés
Azért fantasztikus, mert azóta totál érzem. A hagyj, nekem nem jó azt jelenti, hagyj, nekem nem jó!
És semmi olyat, hogy így nem jó, de ha másképp, akkor talán, stb.
Van ez a maszlag, mit jelent, ha a nő nemet mond… Pedig a nem, az nem. Slussz.
Egyébként megrázó volt, és szégyeltem magam, nagyon átjött, mit érezhet.
KedvelésKedvelés
Hova írjam, ide írom?!
Hogy mindez mennyire csak az alap, és nem biztosíték a boldogságra, ezt azóta érzem, mióta rájöttem, hogy már egyre könnyebben beszélek a biszexualitásomról, de neki félek ezt a felfedezésem megosztani. Félek, mert rájöttem, csak az ő reakciója számít.
És hogy valahogyan olyan lett a házasságunk, hogy itt vannak az alapok, de mégsem beszélünk meg ilyeneket, sem olyanokat, mint ami itt téma. Ki kéne innen törni, miért nem megy ez nekem? Miféle fal van feleségem és köztem? Ez az a fal, ami boldogtalanná tesz. Vajon ő boldog? Úgy igazán boldog? A nyugalom nem boldogság. Vajon neki is vannak eltakart vágyai? Vagy olyanok, amiről nem is tud? Olyan, amit nélkülem fedezne fel, de velem megosztana? Merné megosztani? Merném megismerni?
Ha boldog lennék, nem lennék itt.
KedvelésKedvelés
Szerencse, hogy te így felvállalod, hogy hibáztál.
A legtöbb ember sosem tenné.
KedvelésKedvelés
Ááá, eszembe jutott egy másik, ugyancsak ebből az időböl, ugyancsak lila köd. Rávenném, hogy kegyünk együtt, mert végre kettesben vagyunk, mozgalmas hétvége után. Ő már aludna, én már rég a tettek mezején lennék. Belemegy végül, a következőt mondja: jó, de alhatok közben?
Mindketten nevetésben törünk ki, azóta szállóige lett nálunk. Mondanom sem kell, aludtunk végül, de mosolyogva.
KedvelésKedvelés
A feleséged okos és a humora is jó. Valószínűleg neked is. Mindig azt gondoltam, hogy ez a gondok felére megoldás. 🙂
KedvelésKedvelés
Egy pszichodráma vezető mondta mindig: ne mondd! Csináld!
KedvelésKedvelés
Igen ismerem én is, Yodának hívták a Jedi képzőben 😉
KedvelésKedvelés
Akkor mi más pszichodráma csoportba jártunk 🙂
Coming out: nem láttam a Csillagok háborúját, és nem is tervezem. Szégyelljem magam?
KedvelésKedvelés
Háát, az SW rajongók szerint minimum el kellene bujdosnod 🙂
KedvelésKedvelés
Hát elbujdostam. SW mentes vidékre.
KedvelésKedvelés
A múltkor mondta valaki, és nagyon tetszett, hogy meghal a kapcsolat, ha abbahagyjuk az ismerkedést.
KedvelésKedvelés
Nitta: Látod, én meg a nők nyelvén nem értek, már ami a vágyat illeti.
A feleségemnél mindig úgy értelmeztem, beleláttam a nem létező jeleket, hogy vágyik rám. Nemrég meg megtapasztaltam, hogy más nők is észrevesznek, de semmi jelét sosem fogom.
A feleségem jeleit lassan megtanultam olvasni, és helyesen reagálni. De ezzel együtt jöttem rá, mennyire nem menne nekem az ismerkedés, vagy az első együttlét mással, mert totál más nyelven üzenne, ami mind elsuhanna a fülem mellett.
Sára: Igen, szeretünk nevetni, mármint sokszor nevetünk magunkon, értjük egymás humorát, illetve a komikus helyzeteket.
Valahol ez volt a fordulópont, ez az alhatok közben, hogy sokkal fontosabbá vált, hogy jó legyen a szex, mint hogy legyen szex. Úgyhogy mi nem az együttléteink számával mérjük, hogy jó-e. Inkább legyen kevesebb, de az fergeteges. És amikor a ritkább együttléteink után fergeteges, akkor megállapítjuk, hogy ezt sűrűbben kellene csinálnunk, néha meg is próbáljuk, és átlagos lesz.
Mivel a férfiak számára nem találtak fel éjszakai betétet, nekem gondoskodnom kell arról, hogy ne keljen a lepedőt olyan sűrűn mosni… Na meg mintha elgyurisodnék, ha ezt az igénykülönbséget nem kezelném. No meg az önkielégítés másról is szól, fantáziákról, felfedezésről, nekem kell az is.
Az pedig egy elég friss felfedezésem, hogy a fantáziám mennyire mást jelent, és nem jelenti azt, hogy valamire ténylegesen vágyom, azt meg még kevésbé, hogy át is akarom élni.
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon megerősítő, amiket írsz. Mert lám, a felvállalt belső munka a férfi számára is gyümölcsöző. Miért ne lenne, persze, csak olyan kevés rá a példa! Azzal, hogy írsz, bizonyosságot adtál nekem, hogy nem női belső monológ a következtetéseim sorozata.
Emellett új a kapcsolódás a valós életben is, hogy egyre többen a hasonló élethelyzetben levő barátaim közül ugyanezt a harcot vívják. A férfiak egy része viszont ismételten nemértinemérti a bozótvágás jelentőségét. És a jelenséget értelmezni tudó szakember is kevés, de a párterapeuták között is van új generáció, friss pozitív élményem ez!
Én úgy érzem, hogy új korszak kezdete van ebből a szempontból (is, meg a gyermeknevelés szempontjából is, mert kevés a jó minta). “Miénk a jövő”, ahogy ez itt már megíratott.
KedvelésKedvelés
Megerősítelek? De jó!
Elszigetelten vagyunk ám egymástól, mi nem/kicsit gyurik, néha úgy érzem, a Bivalygyurik egyik legfontosabb dolguk ez, hogy a csordába a petigyurik ne nagyon tudjanak egymásról se, meg magukat petigyuriként szarul érezzék magukat. Aztán vannak, hogyne lennének a tehenek sokasága, akik már mindenhol Bivalygyurit látnak, érthető okokból.
Hát én egy ilyen peti(gyurci) bivaly vagyok, úgy döntöttem a csordába kiáltok, szarvammal Gyuribivalyokat kaszabolok. Különben egyedül maradok.
Én egyébként nagyon kakas tudok lenni, ha valami az elveimbe ütközik, gondolkodás nélkül nekimegyek alfakakasoknak. A feleségem szerint kívülről nagyon mulatságos, ahogyan én mint japán kakas felszívott beggyel nekimegyek, s látni a szememben, hogy komolyan hiszem, hogy nyerhetek, még akkor is, mikor velem szemben pulykakas áll. És ő kakasozott le, szó szerint.
A gyereknevelésben itt Bécsben vannak más családmodellek is, de persze elenyésző. Egyik ismerősünknél totál fordult a gyes, mert várandósan tették feleségét vezetővé, így 3hónap után ő maradt egy évig gyesen. Ritka példa, de van.
KedvelésKedvelés
A gyermeknevelést úgy értettem itt, hogy ebben is ugyanolyan rossz mintákat hozunk, pl. zsigerből megszégyenítenénk fegyelmezés címén, minősítenénk stb., mert velünk ezt tették. Nehéz váltani, tisztelni a gyermek méltóságát. Amelyik társadalom rosszul bánik a nőkkel, az a gyermekeket sem kecsegteti sok jóval, mert ők a legkiszolgáltatottabbak.
KedvelésKedvelés
Ja, kezdem érteni, mire gondolsz.
A hatalmi elvű nevelésre, hogy a gyerek azért csinálja azt, amit mondtam, mert én azt mondtam?
Igen, rohadt nehéz levetkőzni.
Erre csak a pelusos mintát tudom hozni. Még járni se tudott, mikor mindig magyaráztuk, kicseréljük, miért.
Dackorszak van, őszülök is rendesen, de a peluscsere beérett. Kakásan csak párszor kell mondanunk, hogy csípheti, meg milyen jó lesz a tisztában. Kis idő múlva jön, magától hemperedik el a földön, hogy cseréljük. Most, most megengedi. Ne hamarabb, ne később.
Ez egy hatalmas siker számunkra. Ez a jó példa. Egy csomó mást rosszul csinálunk szerintem. De ez van, azt a zsigerit figyelni kell, minden területen.
KedvelésKedvelés
szaguldocsiga 10:08-ra
“Szerintem létezik elgyurisodás, sokféle szerepkényszer, “hagyomány” abba az irányba tereli a férfiakat.”
Szerintem is létezik. Pont így gondolom, ahogy te. És többek között ezért is nem ítélem el az Ágikat, amiért kapaszkodnak a megszokottba, a régibe, mert volt az jó is. Lehetne még jó.
KedvelésKedvelés
Azért ezzel az elgyurisodással vigyáznék. Mi van, ha mindig is Gyuri volt ,csak az elején, a “hódítás” idején még kápráztatni akart – színt játszott -, aztán mikor már biztos a dolgában, akkor a valódi énjét adja?
KedvelésKedvelés
Na de színjátszani éveken át? Én inkább folyamatnak gondolom. Saját tapasztalatom van a témában, ez talán kitűnik abból, amiket írni szoktam.
KedvelésKedvelés
Jó, persze, sokféle forgatókönyv van! Szóval biztos, hogy van olyan, hogy az elején csak színjáték a kedvesség. És nem, az aligha tart évekig, bár néha az első gyerekig kitart.
KedvelésKedvelés
A gyuriságban valahogy benne van a férfiak számára fenntartott megtehetemség gravitációja. Én ezért úgy látom, hogy a tűrés, behódolás csak fokozza, erősíti a gyurisodás folyamatát. És az, hogy á, a nőt úgyis köti a lakás, gyerek, vállalkozás, na ennek a biztonsága az, ami szerintem egyféle garancia a végleges elgyurisodásra.
Ettől még nagyon súlyos kérdések a fentiek. Ezt a megbocsájtás szót én eltöröltetném egyszer a belügyminiszterrel. Ha hagyom, hogy bántson, aki szeret, akit szeretek, akkor azzal neki is rosszat teszek — ezt szoktam ismételgetni magamban. Ha már felismertem, mi zajlik, akkor a szembesítésben hiszek. És nem tudom, hol az a végső pont, ahonnan még van változásra esély, még ha a szembenézés meg is történik.
Én holtodiglan-holtomiglant esküdtem, komolyan is veszem. De amióta megfogalmazom, hogy a magam élete felett csak én rendelkezhetem, valami belső felszabadulást érzek. Még nem tudom, mi az, mire jó, de azt igen, hogy jobb így nekem. Nem, ne lehessen a feleségekkel, anyákkal automatikusan bármit. Velem ne. De valahogy a hétköznapok apró helyzeteiben dől el az egész, hogy áll vagy bukik a méltóságom.
Bennem azért harc ez, mert a körülmények, gyerekek, gyes, anyagi kiszolgáltatottság pont arrafelé taszítanának, mint amit feljebb leírsz. Plusz öntudatlan minta is működik bennem a behódoló viselkedésre, amit csak fokozottan tudok leépíteni.
KedvelésKedvelés
Ah, múlt héten veséztük mi is ezt a BA-n. Elképesztő reakciók voltak tényleg. Nem sok jóra és nem sok emberre számíthat ezek alapján a bántalmazott, más kérdés, hogy csendben feltettem én is a kérdést, mit tegyen egy barát ilyenkor? Meddig várjon, mit lépjen, mit ne lépjen, mit mondjon? Nincs az a barátság, amiért én egy bántalmazót szeretgessek a csaja kedvéért, a pénzzel tömést meg aztán….mert tényleg ez történik, vesz belőle a faszinak sört, ha épp olyan fordulat áll be, na neee.
Elég-e ha az ember közli, hogy ha mégis eldöntötted, itt a telefonszám, lesz ügyvéd meg minden, de én ezekbe a játszmákba nem folyok be és szemétség-e azt mondani, hogy EGYSZER lehet eljönni így, és hatodjára már nem lesz ott az a telefonszám, valamint nem veretem magam meg idiótákkal, és sose láttalak többé, ha visszamész ápolni, amikor a védelmedben nekimentem. Mit érdemes tenni? Nekem nem kenyerem az együttérző hümmögés javítható-cselekdhető helyzetekben, az a véglegesen eltört dolgok felett áll meg, vagy nem jól látom?
Nem ennyire durvát, de láttam a családban, értetlenül álltam dolgok előtt, és pár dologban (pont pl a pénz kölcsönkérése) bekeményedtem. Máshol ráhagytam, ha neked jó, én ne élem helyetted az életed, de nem éreztem magam jól tőle, viszont hol a határ, ameddig felnőtt ember életébe belemászhatunk, ha NEM tűnik tehetetlen depressziósnak, “csak” időszakosan bántalmazottnak és folyamatosan elnyomottnak.
A kölyköknél ha ezt látom, ott nem lesz tehetetlen nyünnyögés, gyűlöljön meg akár érte a gyerek, aki az én gyerekeimet mondjuk párkapcsolatban bántalmazza, ma úgy érzem, azt nagyon megfizettetem érte. Ha ott állnék a szituban, biztos nehezebb, de most úgy érzem, addig tartott az illető tyúkszaros élete.
KedvelésKedvelés
Elnézést, már máshol is láttam. Minek a rövidítése a BA?
KedvelésKedvelés
Bezzeganya
KedvelésKedvelés
Jaj. Most nekem is egy jó barátnőm jutott az eszembe. Az ő volt pasijára (sőt, te jó ég, vőlegény) is ráillik sok minden, amiről azóta tudom, hogy bántalmazás – anyagi függésben tartás és pénz miatti követelőzés, udvarlás alatt és jó periódusokban drága ajándékok, elszigetelés tőlünk, mindenféle uralkodási játszmák, ilyenek. Megütni mondjuk nem ütötte meg – remélem, mert így utólag visszagondolva nem is vagyok biztos benne, hogy elmondta volna.
Tényleg nem tudtam mit tenni. Mikor a kollégiumi szobából a rossz légkör elől menekülve költözött a hevesen udvarló pasihoz, hosszas töprengés után nagyon diplomatikusan elmondtam neki az aggodalmaimat. Vigyázz magadra. Ugye tudod, hogy így sok mindenben tőle fogsz függeni. Főleg anyagilag. Ne hagyd. Biztosított, hogy tudja, mit csinál. Jobban nem szólhattam, nem is akartam beleszólni. Meg hát hol voltam én a bántalmazás természetének megértésétől. A később kibontakozó játszmák láttán is csak azt tudtam, hogy nem jó neki, nem lehet így boldog igazán, akkor miért, miért? Emlékszem, a barátnői hármasunk másik tagjával mennyi együtt töltött időt kattogtunk végig, mondtuk-mondtuk egymásnak a közös aggodalmakat, hitetlenkedtünk, szidtuk a pasit egymásnak (neki nem akartuk)… és nem jutottunk semmire. Csak próbáltunk ott lenni. Bár utólag az is kiderült, hogy X. “nem szerette”, ha a barátnőnk velünk beszélget. Ezért mi szerinte egyoldalú képet láttunk, mert a sok-sok boldog pillanatot nem mesélte el, csak akkor jött hozzánk, amikor éppen nagyon kiborult valami miatt. Istenem! Meg volt még egy klasszik jelenet, aminek közelről lehettem tanúja, nem részletezem, mert azonosíthatóbb lenne, de arra is most nyílik a szemem, micsoda kontroll-játszma, komolyan hányinger. Akkor csak zsigerből utáltam a pasit, de nagyon. Asszem ezt akkor ő is megérezte, azután csak egyszer találkoztunk közös programon, nekem egy egyszavas köszönése jutott és fagyos légkör, na nem mintha többre vágytam volna tőle.
Ez a lány is egyszer majdnem eljött, a csomagolásig jutott… aztán egy nyárra szakítottak, aztán újra összejöttek, új lakás, új alapállás, új élet – és kicsit megkönnyebbültem, mert tényleg boldognak láttam a barátnőmet, bár akkor már ritkábban találkoztunk. Eljegyzés is volt, kb. az én esküvőmmel egyidőben, és azután végleg eltávolodtunk egymástól. Egyszer-kétszer találkoztunk, és olyan furcsa érzésem volt mindig, hogy már nincs közünk egymáshoz, úgyhogy az “ami nem megy, kár erőltetni” kategóriába helyeztem a hármasunk barátságát. Anyukámtól tudtam meg, mert ők összefutottak és váltottak pár szót, hogy már nincsenek együtt. Az utolsó, jobbnak tűnő periódusukban már nem ezt kívántam, de azért valószínűleg jobb, hogy nem lett házasság a dologból…
Még mindig zúg a fejem a felismerésektől egyébként. Jaj.
KedvelésKedvelés
Nálam egy volt pasi-próbálkozás (ma már mással alapított családot) volt, ahol eljött az a-ha és a Hál’istennek érzés. Valahogy szóba jött egy nyílt titokként kezelt bántalmazó kapcsolatban élő nő története, akinek a megaláztatásainak mindketten tanúi voltunk. Azonnal azzal trompfolt, hogy de miért nem lépett le a nő, biztosan nem is volt neki olyan rossz (de!). Itt volt az a pont, hogy ránéztem, és azt éreztem, de jó, hogy nem én állok mellette a babakocsi mögött!
Az elsődleges reakcióm nekem is az erre a bejegyzésre: hogy ha nem kell a segítség, akkor pukkadj meg!
Drogként hat ez a blog, mennyire segít máshogy – jobban – látni 🙂
KedvelésKedvelés
Hétvégén meglátogatott egy barátnőm, sajnos csak egy-két napot volt a városban, azért jött haza erre a kis időre, hogy gondolkodjon, szeretne-e Ági lenni. Azaz Ági maradni. Nem lepődtem meg a hívásán, tudtam, mi a helyzet: átlagosan másfél-kétévente zuhan meg eléggé ahhoz, hogy fontolóra vegye a kilépést. Ilyenkor nekem szokott nagyon hosszú, nagyon érzelmes és elkeserítően bizonytalan e-maileket írni, mivel én épp elég közel, és épp elég messze vagyok.
Most is így kezdődött. Az _a fasz_ őt nem üti, nem kimondottan erőszakos, de kitartó és módszeres munka árán sikerült csaknem maradéktalanul szétmorzsolnia azt a nagyon kevés önbizalmat is, amivel barátnőm talán még bírt akkor, amikor még évekkel ezelőtt óriási igaz egyetlen szerelem stb. szavakat kurjongatva faképnél hagyott egyetemet, melót, mindent, hogy Csak Vele lehessen. Csak hát CsakŐ egy elnyomó. Súlyosan elhanyagoló, előző nőjével nem szakító, közös kassza kulcsát gondosan megőrző, bármit megmagyarázó alja lény. Az első gyerek után nem sokkal már arról győzködjük barátnőt, szerzünk kocsit, pakoljon, megyünk érte, csak egy szava kell. Hallgatás, utána bűnbánó tónusú, hosszú e-mail, hogy marad, ott a helye, és amit érzett, az _hülyeség_, egyébként már megbeszélték, máshogy lesz. Én a falnak megyek, de nem mondom. Még egy-két ilyen kör, közben még két gyerek. Tavaszi e-mailjei már nem a megzuhanás, hanem egy beszakadás jelentései. Számára helyben elérhető szakemberek és szervezetek elérhetőségeit keresem a neten, akiket úgysem fog felkeresni.
Aztán beállít egy üveg borral. Azt mondja, hogy mégsem hülyeség, amit érez. És lehet, hogy őt tulajdonképpen most manipulálják, mert az a fasz nagyon rendes lett – amikor épp nem öngyilkosságra célozgat – amióta barátnőm gondolkodik, és a bőröndjeit meg a kiadó lakások hirdetéseit nézegeti. Megiszom vele a bort, közben dől belőlünk a faszozás meg a kurvamindenitmár, elég ocsmánynak tűnünk, de közben nagyon erősnek érezzük magunkat. Így kéne maradni.
Nekem ez most egy fontos történet, és örülök, hogy leírhattam.
KedvelésKedvelés
lehet, hogy majd megint visszalép. most azt gondolom, mégis, ez egy spirál, és amikor már felfedezi az ember, akkor ki-ki természetes, helyzete alapján egyre több apró kis pókfonalat enged meg kifelé. barátok (eleinte ugye nem lehet, még telefonálni is csak ha nincs jelen, mert nem lehet kapcsolatod, csak vele, mert ő a minden). aztán már egy-egy külön kaland, legyen az csak egy beszélgetés bor mellett. sok áldozatot követel otthon, sok bűnbánatot, térdeplést, hamuszórást. de már megéri, és már nincs vissza. csak külső szemmel nehéz lehet ezt a lassú érést elfogadni. mégis azt mondom, hidd el, nem megy egyszerre, meg hirtelen. illetve mindenki másképp csinálja. és mégis minden Áginak a legdrágább kincs e kívülről jövő elfogadó szeretet. az tartja fenn. pókfonálon. hihetetlen vékony, de erős.
KedvelésKedvelés
Azta! De szépen írtad.
KedvelésKedvelés
Az összes pókfonalam a tiéd 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm, Válaszút, ez igazán szép!
KedvelésKedvelés
Igaz én mobbingnak estem áldozatul, de most az élményeinek újrafelidézésén keresztül próbálom megérteni, miért is maradhat valaki bántalmazó kapcsolatban.
Én anno elhittem, mindenhol ugyanez várna rám, ha váltanék ráadásul a gimi közepén, tuti nem fogadnának már be, és azt az egy barátomat, aki beszél velem, az sem lenne velem. Maradtam, mert azt is tudtam, érettségiig kell “csak” kihúznom, és utána kalap. Az volt az én menekülési bankszámlám.
Kaptam anno mindenfélét, onnan ered, hogy nem tudok reggelizni, amíg el nem szalad pár óra a délelőttből, mert sosem tudtam, mi vár rám.
Vége, de korántsem hatások nélkül. Valahogy hajlamos vagyok ezeket a helyzeteket újrateremteni.
KedvelésKedvelés
A mobbingról én is írtam feljebb. Én nem hittem el, hogy máshol is ugyanez vár rám, pedig ezt mondták a szüleim és a tanáraim. Nagyon kétségbeesetten iskolát akartam váltani, de nem hagyták merthogy milyen hasznos ez nekem majd megtanulok alkalmazkodni, meg mit nyígok nem is vernek csak csúfolnak és ki kell bírni, és az ő idejükbe bezzeg nem lehetett csak úgy sulit váltani mégis fölnőttek. Mindezeket úgy a harmadik öngyilkossági kísérletem után mondta apám.
A tanárok is hogy az én hibám, meg nem kell aggódni az egy hetes osztálykirándulás végére már közéjük fogok tartozni ez kitűnő alkalom. Ez gimiben volt, áltsulis barátaim segítségével éltem túl, folyton át akartam menni olyan gimikbe amikbe ők jártak, de mindig megfeneklett a dolog, többnyire a felnőttek rosszindulatú közönyén.
De egyébként apámnak mániája, hogyha valamit elkezd az ember fejezze be. Több évig jártam egy bizonyos edzésre, aztán meguntam, nem ment valami fényesen még mindig a kezdők között voltam, akik több évvel fiatalabbak voltak nálam, de akkor is leszedte a fejemet mikor otthagytam, hogyha több éve csinálom akkor ezt folytatnom kell még több évig és nem vagyok elég állhatatos és gyenge jellem vagyok. (pedig nem voltam benne sikeres és semmi különösebben hasznos skillt nem adott az életre ez a tevékenység.)
KedvelésKedvelés
Én senkivel nem beszéltem erről, szimpla kiközosítésnek hittem egy ideig, de csapódtak hozzá idővel extrák. Cigányozás, akár óra alatt is (annak tudtam be, hogy parasztgyerekként lemostam őket a padlóról az órákon, a baszogatások miatt állandóan tanultam, erre strébernek neveztek) apám semmit nem látott ebből, a tanárok csak jókat mondtak rólam, hiszen én voltam az osztálymásodik… Nem is beszéltem vele róla, mint soha semmiről. Anyám, mint már mondtam, inkább felakasztotta magát, mint vele éljen, hát én inkább tanultam, addig sem basztatott.
Én magamtól döntöttem úgy, hogy maradok. Nem volt más. Ezt ma látom. Megteremtem a mai napig a lehetőséget, hogy kiközösítsenek. Másik suliban se lett volna másképp. Jellemzően nem teszek meg mindent, hogy befogadjanak. Én ezeket a kis közösségi normákat nem érzékelem, pontosabban azt az elvárást, hogy annak mindenképp meg kellene felelnem, különben… Buffallo cipő, scooter, trance, és a többi 90-es évek tibédzser elvárásai. Totál más úton jártam anno, látványosan, nagyon kilógtam az általam kötött sapkában, és varrt nadrágban, egy fiúgimiben. Kevésbé lógtam volna ki máshol? Talán többen lettek volna a peremvidéken.
Nekünk csapnivaló tanáraink voltak, papok. Mitsem érzékeltek/ érdekelték őket ilyen dolgok. Úgy kellett megtanulnom a gimi után a saját gondolataimnak hangot adni, rádöbbenni, valakit érdekel is.
Öngyilkossági kisérlet? Anyám után azt tudtam, meg a házasságot, hogy soha!
Azt a szivességet nem teszem meg senkinek! A házasságot idővel ártgondoltam…
Lesz itt osztálytalálkozó, fontolgatom hogy egy levetz küldök, az osztályfőnöknek. A taplója csak uszította az ellentéteket. A nyugdíjára jó lesz, asszem bekeretezem neki.
KedvelésKedvelés
Ó 😦 Igazából nekem egész normális családi körülményeim voltak/vannak be is fejezem a panaszkodást. Bár mondtak durva dolgokat (főleg apám) mikor segíteniük kellett volna, de máskor meg nagyon mellettem álltak. Bár nagyon örülök, hogy nem vagyok már kamasz, fiatal felnőttként sokkal könnyebb velük kijönni még úgyis, hogy az ösztöndíjamon kívül nincs más keresetem, most már tiszteletben tartják a véleményemet és elfogadják azt aki vagyok.
Egyébként én már a 21. században voltam gimis, öltözködésileg gazdag gyerekként hoztam amit kellett, azért szálltak rám mert magamnak való könyvmoly voltam, minden érzelem kiült az arcomra és hiába voltam nagyon csendes mindig a legrosszabb pillanatban fejtettem, ki hogy valamit nem úgy gondolok, mint mindenki más. A tanárok egy része is rám szállt, ők nem szerették, ha egy diáknak van véleménye, az legyen csendben és tanuljon ne akarjon vitázni se a verselemzésről se bioszon az egészségtanról vagy a szexuális felvilágosításról.
KedvelésKedvelés
Most visszaolvastam, miket írtam, hogy hirtelen befejezed a panaszkodást.
Véletlen sem szeretnék panaszkodni. Csak járok egy ideje a pszichológushoz a jelenlegi függőbetegségemmel, mert a korábbiakat egymagam ledobtam, de ezt egyedül nem tudtam. Ő meg elkezdett kutakodni, és leginkább a gyerekkoromról kérdezget, mert szerinte bár nagyon jó, hogy eldobtam más káros szokásaim, lényegében mindegyik ugyanabból ered. Úgyhogy nyitott rajtam szelepeket, ezért ömlik belőlem ennyi minden. Az utóbbi 15 évben összesen nem foglalkoztam ennyit ezekkel, mint most az elmúlt 3 hónapban. Szóval nem panaszkodok, hanem rakom össze a kockákat, sokszor itt a gép előtt pötyögve.
Apámmal kb ilyen egy párbeszéd:
– Hogy vagy, jó a munkahely? Holnap be kéne fizetni a csekket, meg hozz tejet!
– Jó. Elintézem.
– Na jó, akkor kimegyek az állatokhoz, enni adni nekik. (ajtó be)
– OK, akkor 3 hónap múlva újra jövök.
Tömören. Egyébként a húgom jól kijön vele, és tudnak is beszélgetni. Csak én voltam anyás. Amíg volt.
Gimi: Papok. Volt, aki szépen levezette, hogyha érkezésekor nyitva a füzeted, vagy könyved, akkor az azt jelenti, hogy nem készültél. Ha nem készültél, akkor jogosan írja be az egyest. Be is írta. Vitatkozni a szerzetesekkel? Önálló gondolatunk sem lehetett. Az irodalmat szerettem volna, de mindig azt éreztem, csak arra kíváncsiak, vissza tudod-e biflázni, mit mondott Karinthy.
Szexuális felvilágosítás? A csuhásoktól? Szerencsére meg se próbálták. Bár hittan órán pedzegették, micsoda szörnyű dolog az az önkielégítés. 18 évesen. Hát kicsit elkéstek, addigra én már visszafordíthatatlan gerincsorvadásban szenvedtem… Azért akkor már témaváltás is időszerű lett volna.
KedvelésKedvelés
Normabontonak: Nemrég találkoztam itt, a blogon egy svéd filmmel: Az osztálytalálkozó. Megnézhetnéd, ha nem láttad!
KedvelésKedvelés
Elolvastam a kritikát, megnéztem az előzetesét. Közben remegek a dühtől.
Éva osztálytalálkozós bejegyzése óta fontolgatom, a 15-re küldöm a keretezett oklevelet az oszifőnek, meg egy szép köszöntőt a többieknek, Cigány aláírással.
És ez 4 év. Nem párkapcsolatban. Nem szeretetkapcsolatban. Engem csak el kellett volna fogadni, olyannak amilyen vagyok.
Mit érezhet az, akit az lelkiterrorizál, akinek az lenne a dolga, hogy szeresse?
Mennyi idő után képes, ha valaha is képes felépülni? Tud-e egyáltalán másvalakiben megbízni? Mi mindent cipel magával évtizedekkel később is? Lejön-e a torkáról a fojtogatás nyoma valaha?
KedvelésKedvelés
És mit gondolsz, ha elküldted, jobban fogod érezni magad vagy rosszabbul?
KedvelésKedvelés
Jobban vagy rosszabbúl? Rosszabbúl biztosan nem.
Jobban-e? Fogalmam sincs. Talán lezárásnak venném. Máshogyan le tudnám zárni? Megoldás-e? Ér-e valamit?
Azthiszem legfeljebb úgy, ahogyan a filmben van. Hogy odaállsz, és a szemébe mondod, hogy lásd, a jóember identitása hogy küzd meg ezzel. Mert nem a bocsánatkérés kell, azt magasról leszarom, a szembenézés kell.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, én azt hiszem, rosszabbul éreztem volna magam, ha a szemükbe vágom, mit csináltak velem. Én csak saját magam miatt mentem el a 20. találkozóra. Mert 20 éven át féltem tőlük. Nem attól, hogy megismétlődik az a négy év, csak a látványuktól, hogy felidézne minden szörnyűséget, és újra beleroppannék. Húsz évig szörnyetegként gondoltam rájuk, aztán vettem egy nagy levegőt, rettegve elmentem a találkozóra, és egy csomó negyvenéves átlagember vett körül. Megnősültek, megapásultak, sokan pocakot eresztettek, kopaszodni kezdtek. Némelyik jobban retteg az élettől, mint én tőlük valaha, csillámló hajzselével, egy számmal kisebb bőrdzsekivel és modellbarátnővel próbálják kitámasztani azt a bizonyos záruló kaput, közben gyanítják, hogy nevetségesek, és lopva lesik, ki látja rajtuk. Mások kispályás karriert csináltak, mini vállalkozást döcögtetnek, kreatív számlázással tartják a felszínen. Volt, aki háromgyerekes apaként felváltva dicsekedett az egyéjszakás kalandjaival meg a gyerekei sporteredményeivel. De mind csak átlagember volt, nem mondanám, hogy megtörtek, de legalábbis aládúcoltak. Nekem ez felszabadító élmény volt. Visszamenőlegesen is elengedtem a félelmet, mert láttam, hogy sokkal erősebb vagyok bármelyiküknél. És végül nem emlékeztettem őket, mit tettek velem. Arra gondoltam, eléggé bünteti őket az élet, csuparemény életerős kölykökből mézgagézák lettek, minek tegyek rá még egy lapáttal? A bántalmazást nem teszem meg nem történtté, a saját fájdalmamat épp most fújta el a szél, többé nincs mit csillapítani rajta. Viszont megtanultam felszabadultan nevetni. Iszonytatos súly gördült le a teljes lényemről. Többé nem megyek osztálytalálkozóra. Nem azért, amiért eddig, mert már nem félek tőlük, viszont nem is érdekelnek, leszarom mi történik velük. Elvittem magammal az összes fotót, ami a négy év alatt készült és bármelyik osztálytársam rajta van. Szétosztogattam mindet és nem hiányzik. Elszakadtam az osztálytól és minden szartól, amivel bemázoltak. Megtisztultam. Nincs rájuk szükségem.
Ez nem tanács volt, csak egy szempont. Nyilván nem ugyanaz történt veled mint velem.
KedvelésKedvelés
De iszonyatos jól írsz, istenem, mennyire pontosan, szétvagyok tőled.
KedvelésKedvelés
Kíméletes vagy! Nem vettem tanácsnak, de megfontoltam.
Viszont arra semmi szükségem, hogy megnézzem őket, mennyire lettek Mézga Gézák, jobban-e, mint én. Ők már akkor is rettenetesen középszerűek voltak, full átlagos igényekkel. Valószínű azon igényeket el is érték hamar, legfeljebb a hiteleket nyögik utána. Esetleg páran rájöttek, hogy sosem voltak eredetiek.
A szembesítésen felül nem lenne mit mondanom számukra, az, amit meg ők magukról mondanának, végképp nem érdekelne. Ülnék ott, és csak ásítanék az unalomtól, miközben a felidézett emlékektől remegnék.
Ugyanolyan átlagember lettem én is, bőrdzsekivel, mert az maradt, igaz kalandok nélkül, de a középszerűségbe lassan én is belerogyok. Mit nézzem őket, elég ha a tükörbe nézek.
Viszont a még mindig jelenlévő hatásokkal kezdenem kell valamit, azokat kezelnem kell, csak fogalmam sincs, hogyan. Meg ezt a szürkeséget is meg kell törnöm, ami talán a legnehezebb gyerekkel a balomon, párommal a jobbomon.
A fotóosztogatás jó ötlet, azért engedtél számukra valamit sejteni. Én a végén nem kértem semmi közös fotót, sajnos a fotózásra elmentem, annyira még nem mertem akkor nemet mondani, de a bankettre már nem voltam hajlandó.
Nincs abból az időszakból semennyi fényképem, ami volt, azt mind elégettem.
És most befejezem, mert ez a bejegyzés a bántalmazott nőkről szól, nem rólam, és amúgy is eleget nyalogattam itt a sebeimet, megyek inkább a videotékába.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem baj, ha nem maradunk szorosan az alaptémánál, de ezt majd a blogtulaj megmondja.
Szerintem félreismersz engem. Nem vagyok túl rendes ember, és soha életemben nem bocsátottam meg semmit. Nem azért maradt el a szembesítés, mert kímélni akartam a bántalmazóimat, hanem mert eleve megvert, földön fetrengő lúzereknek láttam őket, akikbe ha belerúgok egyet, magamat alacsonyítom le, miközben az ő fájdalmuk, ha fokozódik is, csak eggyel több lesz a sok közül, és nem ért meg annyi energiát. Úgy gondoltam, a szembesítésre szánt erőt a felülemelkedésre és a kinevetésükre fordítom, és jó befektetés volt.
Kívülről szemlélve én is zsákutcában rekedt átlagember vagyok. Viszont én nem érzem annak magam. Ezért ha tükörbe nézek, nem középszert látok, hanem az Enterprise űrhajót a szerelőcsarnokban, amikor még csak egy rakat fém meg műanyag, és még javában csavarozzák bele a műszereket, de értő szem már tudja, hogy egy nap repülni fog, olyan galaxisokban, ahol ember még nem járt. A volt osztálytársaim meg +1 ősz hajszálat látnak a saját tükrükben. Ez a különbség. Nekem nem kell legyőznöm őket. Ők rég vesztettek, én meg már rég másik ligában versenyzem. Tömörebben:
Fodor Ákos – Egy ajándék elhárítása
Ne adj igazat.
Neked túl sokba kerül;
nekem meg épp van.
KedvelésKedvelés
Élvezem, ahogy írsz.
Nem, nemhogy nem kell a bejegyzésnél maradni, hanem ezerfelé ágazni KÖTELEZŐ, úgyszólván.
KedvelésKedvelés
Akkor nem vagy kíméletes. Elsőre úgy értelmeztem. Hogy félreismernélek, az akkor lehetne, ha azt gondolnám, hogy ismerlek. De én úgy gondolom, magamat is alig, méghogy mást.
És nagyon kösz a szerelőcsarnokot. Jó olvasni. Le kellene tennem ezt a 6 dioptriás Burn Out márkájú szemüveget, amit a Depression üzletben szereztem be. Akkor azt a szerelőcsarnokot látnám, mint te, nem pedig az űrhajóbontót.
Mindig elfelejtem, hogy egy állapot nem jelenti azt, hogy onnantól már csak az van a jövőben.
Az ősz hajszálaim jönnek, és kopaszodom is, ahogy illik. És ez egyre szexibb. A nemreggelizés pedig így ennyi idősen az éjszakánként 5-szöri ágyból felüléssel kockás hasat varázsolt… Jól érzem magam a testemben. Ebben a jelenlegiben. Nem volt ez mindig így.
Nem adok igazat,
mert nem is kérted.
Amúgy sem osztogatok.
(egyébként tetszik Fodor Ákos, mármint amit írtál tőle)
KedvelésKedvelés
Nekem anyukám volt ilyen ember mint Ági. Ott nyigott állandóan hogy apánk milyen hülye. 14 éves voltam mikor elmesélte hogy apám hogy szexel, és milyen béna az ágyban. Istenitettem anyámat akkoriban és gyülöltem apámat. Akkor még nem tudtam hogy ez egy jól kitalált szado-mazo játék amibe belebasztak engem is… szó szerint.
Aztán felnöttem és rájöttem anyám egy szánalmas lúzer, és apám nem is lett volna bántalmazó, ha nem ezt a lúzer hisztis picsát veszi el… aki az anyám. Közben eszembe jutott hányszor alázta meg apámat mások elött, hányszor szólt be neki csúnyán, hányszor játszotta el a diplomás pedagógus anyám, hogy ö milyen intelligens, értelmes ember, aki rangon alul ment férjhez a szakmunkásképzös férjéhez. Apám egyszerü ember volt és a felesége egy szimpla sárkány… Nem mentem fel apámat, mert nöt nem ütünk meg soha, nöt nem bántalmazunk soha, de felnöttként voltak pillanatok mikor megértettem apám miért volt agressziv. Dolgozott éjjel nappal. Volt hogy 300 órát, 3 müszakban lehúzott és egyszerüen csak aludni akart volna… ha a felesége nem azzal várja hogy milyen disznó szemét állat… Komolyan mondom egy kedves szava nem volt apámhoz.
Aztán anyu nagyon beteg lett. Innentöl kezdve nem cseszegette aput, mert nem volt rá ereje. Apám meg ápolta anyámat haláláig. Volt boldog 5 évük együtt. Ha lehet annak nevezni. De nem veszekedtek. Apám megsiratta anyámat. Mikor meghalt akkor vitt egy paplant a temetésre, hogy azt dobják rá a koporsóra. Kérdeztem töle ez minek? Azt mondta hogy anyád mindig olyan fázós volt. Télen mindig 2 paplannal és zokniban aludt. Kell az neki. – Aztán elhallgatot és azt is mondta. Meg azért, mert olyan rossz az a hang, amikor a koporsón koppan a föld. Mikor betemetik a sirt…
Gyerekként élni egy ilyen kapcsolatban iszonyat. Ági egy iszonyat.
KedvelésKedvelés
Zseniális írás!
KedvelésKedvelés
“Fodor Ákos – Egy ajándék elhárítása
Ne adj igazat.
Neked túl sokba kerül;
nekem meg épp van.”
Ezt nagyon köszönöm!
Eddig is tudtam, hogy itt a helyem, de hogy még a kedvenc haikum is felbukkan itt, az nagyon kellemes, szívmelengető most nekem 🙂 Köszönöm!
“KIMITTUD
Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.”
KedvelésKedvelés
Normabonto: ” Le kellene tennem ezt a 6 dioptriás Burn Out márkájú szemüveget, amit a Depression üzletben szereztem be. ”
Egyre jobbakat írsz. Jó látni, ahogy alakulnak át itt érzések, gondolatok.
Ahogy inspiráljuk egymást. Annyi mindent írnék most, de nem csak most, nem csak neked, sokatoknak.
Jó itt lenni, de most nincsenek szavak.
Ülepedés van. Belső harcok vannak, ráismerések.
Vannak ám pozitív hozadékok is,amik fájdalmas utakon születtek.
Egyszer tán be is számolok.
KedvelésKedvelés
Nekem is nagyon bejön Normabonto stílusa. 🙂
“Akkor azt a szerelőcsarnokot látnám, mint te, nem pedig az űrhajóbontót.
Mindig elfelejtem, hogy egy állapot nem jelenti azt, hogy onnantól már csak az van a jövőben.”
Csak mert lebontottak rólad csomó dolgot, még nem feltétlenül bontó. A kimustrált motor helyére kerülhet új, csendesebb, erősebb, energiatakarékosabb. Az űrhajóknak is kell a pihenés.
A haikut meg nem személyesen valakinek szántam, ez általánosságban az egyik pajzsom a nagyvilág felé, ami rendszeresen meg akarja mondani nekem, hogy ki vagyok és mit érzek, én meg tudom, hogy másképp van, és már nem akarom kiigazítani őket. Kapaszkodnak a szerepeikbe, a cimkéikbe, ki vagyok én, hogy kirántsam alóluk a jó kis biztonságos paradigmájukat? Csak hagyjanak békén tovarepülni.
KedvelésKedvelés
Az jó, ha tetszik. A dolog rákfenéje, hogy minél többet vagyok itt, és olvaslak, írlak benneteket, annál jobban érzem, hogy egyre kevesebbet kellene. Mert közben mindez idöt von el, és mellette nem marad hely csak a férj alapfunkcióknak. Az meg mint ti is írjátok, a szóra sem érdemes minimum.
Felráztatok, felkavartatok, és most ülepedni kellene.
A fenét!
Akkor ugyanaz a zavarodott víz marad, csak a mocsok az alján csöndben megpihen.
Itt az ideje megszürni azt a vizet, mert most zavaros, most tud a törmelék távozni.
Ezért sem olvasom most tovább a blogot, az új bejegyzéseket, mert ebben a szerelöhangárban sok munka vár rám, és azt csöndben kell végeznem. Ès köszönöm! A Gyuriaimat is!
Fodor Àkos meg
Bámulatos
Háromsoros.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a jót kell nézni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: miért ragadunk bele? | csak az olvassa — én szóltam
Ezt a bejegyzést az éjjel kitették a fÉrfihangra. Mondván, hogy a femináci, mérgező blogger nem érti, milyen a női természet. A fÉrfihangos kommentelő szerint a nő szereti, ha manipulálják, függésben tartják és átmossák az agyát. A linket azóta eltávolították, de én remekül szórakoztam.
KedvelésKedvelés
meg az apjuk fa..át, azt.
KedvelésKedvelés
Ehhez mindenképp hozzá szeretnék szólni megint..nálunk a családban is volt bántalmazás, nem is kevés, egészen apám 2 évvel ezelőtti öngyilkosságáig fajult a játszma, családban, szomszédoknál, iskolában, mindenki kussolt, szemét lehunyta. Úgyhogy egy 31 évnyi dinamikából már okos vagyok, és a végén még egész jól sikerült kijönnöm belőle, viszont ami az érdekes, hogy nálunk az anyám volt agresszív nemnormális.
értsd: engem folyton, az apámat meg ciklikusan verte, alázta, aljas eszközökkel manipulálta, de őt főként csak szavakkal, nálam nem volt még ilyen határ sem. 7 éves voltam, amikor elkezdte! Ennek aztán az lett a következménye, hogy hamarabb látom meg a “rosszat” egy nőben, mint egy férfiban. Őket szinte sajnáltam egy jó darabig!
Nem kívánok senkit sem mentegetni, minden eset egyedi és mára már nekem is kitisztult a kép, de hogy az is biztos, hogy erre értelmesnek látszó nők is képesek az hétszentség! Mindenesetre az agresszió egyik formáját sem szabad tűrni, sem pedig újra és újra “megbocsájtani”.
Az a nehéz ebben, hogy mások számára nem látható és utólag nem is bizonyítható módon, lelkileg mindkét fél kő keményen részt vesz benne, mert fenntartják a játszmát, ha van gyerek, akkor az meg biztosan elszenvedő, eszköztelen áldozata lesz ennek.
A nyilvánvaló határ már a fizikai bántalmazás, amit aki hamarabb lép át, én azt tartom “bűnösebbnek”, ha lehet egyáltalán ilyet kijelenteni. Nem tudom, nekem az biztosan nagyobb kárt okozott, amit az anyám művelt, mint amit az apám. Ő ugyanis sosem vert, vagy alázott meg, ugyanakkor sérelmeztem, hogy nem is védett meg tőle. Cinkos volt ő is benne? Melyikük a bűnösebb, kit sajnáljak, kire haragudjak? Anyámat is verték gyerekkorában.
Élem a saját életem, mert most már végre meg is tehetem. Anyámmal nem beszélek, nem akarok kapcsolatot vele, semmilyet, mert képtelen változni, még a húgommal is lefutotta ezt a kört, amikor az már 20 éves volt, bár fizikailag nem bántotta. Apámmal beszélnék, de már nem tudok. Őt szerettem egyébként, gyerekként halt meg nekem végül, nem felnőttként.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: aki a szélén táncol | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: de hát miért nem kér segítséget? | csak az olvassa. én szóltam
Visszajelzés: amikor a gazdag nők nem értették | csak az olvassa. én szóltam