a poszt, amiért meggyűlölt, “kifaggattam a titkairól”…
Meséli az Angéla, hogy a pasija (valami társkeresős, nős sutyerák) eltűnt. Mondjuk az Angéla se vált el, csak szidja itt a férjét. Megbeszéltek egy találkozót, hogy talán csütörtökön, és ő mindent ehhez igazított, várta nagyon, de nemhogy nem lett belőle semmi, egy sajnálkozó telefon se lett.
Vannak ezek az eltűnős fickók. Ghosting ennek a neve. Bonyolult az életük.
De most ő érzi rosszul, hogy ez így nem jó? Kérdi, pedig negyvennégy éves. Hogy ő így szív? Hogy csak az elején volt ő ennek a fickónak igazán érdekes? Hogy hiába nyílt ki neki, szerette nagyon?
Megnyugtatom: nem érzi rosszul. Ez gáz. Ez a pasi nem figyel, Angéla nem igazán fontos neki, belekényelmesedett, amióta megvan a nő (ezt már ő mondja így), fölényben érzi magát.
Eleve: így harminc fölött talánra nem beszélünk meg találkozót, mert az nincs. Az kitolás a másikkal. Az olyan talán ciki, ami az egyiknek csupa alkalmazkodás (de nem ám azért, mert ő jobban ráér, hanem mert neki fontosabb), a másiknak meg szabadság, és megvan benne az önzésének a játéka.
Aki szeret, az rohan hozzád. Vis maior esetén lemondja, értesít mielőbb. Vis maior kevés van. Ha sok van, akkor a kapcsolat nem fog működni, mert nem lehet mindig csak várni, váratni.
Aki nem bölényegójú, és akinek nem játszma, amit játszik, hanem szerelem, az komolyan veszi, hogy a másik legyen neki, és egy kicsit mindig fél attól, hogy elveszíti a másikat: jaj, ne, az én kincsem, el ne vigye más, és meg ne bántsam őt.
Nem hagy homályban afelől, hogy mikor találkozunk, megkérdezi, jó-e nekem, szól előre, van szavazati jogom, nem kényszerít választásra (harminckét vécépapírt venni együtt, az is élmény, igenis!).
Nagyon igyekszik, hogy ne várasson – én bohón kések néha, mert nagyon szép akarok lenni, meg ilyen kelekótya vagyok, meg kicsit szégyenlős is, félek a találkozás pillanatától. Ne haragudj!
És ha nem lehet találkozni, hív és ír, addig is. Mindig örül, ha hívom. Mindig ír, ha tud, és mindig válaszol, belőlem néha nem jön ki a válasz (miért, miért?).
Csak egyszer nem hívott fel. Az szar volt. Akkor volt a Nagy Szemkikaparós Dráma.
Borzalmasan velem akar lenni, de nem lesi, kivel találkozom, nem szól belém, biztos bennem. Le nem veszi a tekintetét. A szeme simogat. Örül nekem. Semmi szemrehányás, nagy bizalom, gyönyörű kölcsönösség. Love story.
És akkor efölött van még a lényeg, mert ezek csak az alapok.
—
2019-es update: a férrfiú szemét eredményesen kaparták, nem csak megtört, hanem el is árult végül, sőt, aljas módon, hatalmaskodva feljelentett, emrt nem bírja elviselni az igazságot. de addig, ezen a nyáron így szerettük egymást
csak az olvassa. én szóltam 
De jó, hogy írsz az alapokról, csak így érdemes! A sorok között ott a boldogságod. De jó!
KedvelésKedvelik 1 személy
“…megvan benne az önzésének a játéka”, hogy ez mennyire erős… Nem is beszélve a mardosó kételyekről: “Miért nem hív?Nem vagyok elég jó/szép/okos/vicces/kedves? Van másik?” És amikor az ember lánya, belátja-felfogja, hogy bizony itt vele játszanak, akkor a másik tesz egy olyan gesztust, ami miatt megbocsátunk, mosolygunk, jaj de jó,mégis kellek,mégis szeret! Aztán kezdődik az egész játszma – mert szerintem egy ilyen kapcsolat kőkeményen hatalmi játszma – újra, és nagyon nehéz kitörni belőle.
Régi sebeket piszkált meg ez a bejegyzés, picit keserűbb lett a kávém is…
KedvelésKedvelés
Én nemrég egy ilyen pasit dobtam ki. A barátnőm felhívta arra a figyelmem,hogy ezeknek van egy olyan kommunikációs technikájuk, hogy egyre kevesebbet dicsérnek,bókolnak,éreztetik a nő fontosságát; majd a sok nem reagálás és közömbösség után adnak egy irinyó-pirinyó pozitívat; ez pedig az előtte lévő sok semmivel akkora kontrasztot képez,hogy az ember lányának repes a szíve tőle…Amikor így rádöbbentem,hogy ezt csinálja velem a pasi,egy kicsit könnyebb lett kidobni, bár életem eddigi legjobb kapcsolata volt ezzel együtt is. Én valahogy úgy értem,hogy aki játszmázik,az a hatalmon keresztül kapcsolódik a nőjéhez,és nem a szereteten keresztül; és szerintem a két kategória nem átjárható; úgyhogy mennie kellett.
KedvelésKedvelés
Jó döntést hoztál, és biztos, hogy nagy erő kellett hozzá! Nekem az eddigi leghosszabb kapcsolatom (6 és fél év) volt ilyen, azóta cipelem a sebeket, amiket okozott az a viszony, főleg a bizalom szempontjából. A szakítás után sokáig mentegettem őt, hogy fiatalok voltunk mindketten, nem is volt annyira tisztában a tetteivel, de azóta beláttam (és láttam más kapcsolataiban is), hogy bizony nála ez a taktika. Nagyon nehéz kitörni az ilyen kapcsolatokból, emellett vannak olyan hozadékai is, hogy magad is megtanulsz játszmázni, illetve minden kedves gesztus mögött keresed a mögöttes szándékot, és ez nagyon mérgez minden emberi viszonyt.
Az utolsó mondatod meg nagyon szépen összegzi a hatalmi játszmákat férfi és nő között 🙂
KedvelésKedvelés
Minden kapcsolatban vannak játszmák, a szereteten alapulókban is. csak nem mindegy, hogy ezek építő vagy romboló, esetleg halálos játszmák.
KedvelésKedvelés
Építő játszma? Ezt elmagyaráznád?
KedvelésKedvelés
Nekem “barát”-ként van ilyen, egy darabig csak kifele vesz a barátságból, és amikor beelegelek, akkor kapok valamit vissza, és farkcsóválósan hálás vagyok érte. És hagyom tovább szívni a vérem.
KedvelésKedvelés
1. “Aki nem bölényegójú, és akinek nem játszma, amit játszik, hanem szerelem, az komolyan veszi, hogy a másik legyen neki, és egy kicsit mindig fél attól, hogy elveszíti a másikat, jaj, ne, az én kincsem, el ne vigye más, és meg ne bántsam.”
2. “Borzalmasan velem akar lenni, de nem lesi, kivel találkozom, nem szól belém, biztos bennem. Le nem veszi a tekintetét. A szeme simogat. Örül nekem. Semmi szemrehányás, nagy bizalom, gyönyörű kölcsönösség.”
Csodás kettősség.
KedvelésKedvelés
Van ilyen, egyszer láttam. Másnál, és szép volt. Én meg belül csúnya irigy.
KedvelésKedvelés
Én is irigy vagyok erre, mert úgy érzem az életem ennek a területére semmi befolyásom. Van akinek megadatik, valakinek nem. Nem tudom, hogy lehet-e hosszan boldognak lenni társ nélkül. Úgy igazán boldog. (Elégedett, az igen.)
KedvelésKedvelés
Én ugyanezen töprengek évek óta már, mivel azt látom, hogy az összes egyedülálló barátnőmet (barátomat…) mélyen nyomasztja a kérdés. Az ő válaszuk, és párkapcsolatban élő ismerőseim válasza is mindig az, hogy nem, bárhogy bántalmazzák is őket, együtt jobb. Öntudatosabb nők válasza az, hogy ő nem hajlandó megalkudni, csak azért hogy legyen valaki, inkább egyedül, mint egy szar kapcsolatban, de azért együtt mégiscsak jobb, meg könnyebb, meg miért nincsenek normális pasik, meg a béla múltkor megfogta a seggem, ez mit jelent?…
Én rosszul vagyok behuzalozva, mert sose értettem, miért olyan kurva fontos, hogy legyen az embernek párja, vagy hogy állandóan a pasik körül forogjon az agya. Engem az a kérdés aggaszt inkább, hogy miért nincs az életben más elfogadott (!) alternatíva (életút) a nő számára, mint a boldogtalan családanya, vagy boldogtalan, szingli karrierista? Aki ettől eltérőt választ, az is fogcsikorgat rendesen (a baszogatás miatt, mert mást akar, mint a többiek). Milyen életút kívánkozik egy olyan nő számára, aki annyira nem akar családot, tök jól elvan (netán boldog!) pár nélkül, annyira azért nem karrierista, hogy minden idejét ezzel töltse, van egy csomó hobbija és barátja, akivel el tudja tölteni az idejét? Egy ilyen élet például meddig tartható így, miért számít értéktelennek, értelmetlennek, és miért irritálja olyan nagyon a többi embert?
Az a büdös nagy harci helyzet a boldogsággal, hogy az nem egy ilyen statikus valami, hanem dinamikus, fluktuál, és nagyon gyorsan változhat, igen széles, emberfüggő skálán (tudományos szempontból első blikkre vizsgálhatatlan, kész káosz, de azért próbálják mérni). Az is baj, hogy a boldogságnak nincs mértékegysége, mert így a franc se tudja, hogy akkor most ki a boldogabb, és mi a boldogságra vivő út? Mert akkor azt lehetne mondani, hogy Béla két egységnyire boldog, Janka 3 egységgel egész jól elvan, én meg 4 egységgel boldogabb vagyok mindenkinél! Ja, és szerintem az endorfin, a boldogsághormon, és az oxitocin, a kötődést elősegítő hormon igen veszélyes drogok, függőséget és hallucinációt okoznak (pl. kell még az a falat csoki, bár nem is vagy éhes, meg muszáj állandóan beleszerelmesedni valakibe, anélkül nem is élet az élet, és közben azt hallucinálod, hogy béla, aki megfogta a seggedet, komoly kapcsolatot akar). Ha folyamatosan boldog vagy, és repkedsz összevissza, akkor bizony be vagy állva.
Visszatérve az alapkérdésre, szerintem IGEN, lehet boldognak lenni társ nélkül. Más kérdés, hogy te boldog vagy-e társ nélkül. Remélem mázlid lesz, és neked megy az utcán az ideális.
KedvelésKedvelés
“Milyen életút kívánkozik egy olyan nő számára, aki annyira nem akar családot, tök jól elvan (netán boldog!) pár nélkül, annyira azért nem karrierista, hogy minden idejét ezzel töltse, van egy csomó hobbija és barátja, akivel el tudja tölteni az idejét? Egy ilyen élet például meddig tartható így, miért számít értéktelennek, értelmetlennek, és miért irritálja olyan nagyon a többi embert?”
De jó ez a kérdés, Chiaki!
A választ én sem tudom, de már a jól megfogalmazott kérdésnek is tudok örülni, az milyen? 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm a választ!
Abszolút egyetértek és szerintem is van más alternatíva, mint mindenáron kötődni. Igenis van relatív életminőség, ami klasszul méri akár a boldogság-elégedettség felhőt is. Én azt hiszem mindig a méltó egyedüllétet választom az ilyen olyan középszar kapcsolatok helyett.
Ma reggel, a bejegyzés hatásárára azon gondolkodtam, hogy 22 éves vagyok és nem voltak belém igazán sosem szerelmesek. Tudom, fiatal vagyok blahblah, de azért sokszor érzem úgy magam,mint egy szép festmény, ami senkit nem érdekel igazán.
KedvelésKedvelés
Sára, veled még tényleg minden lehet. Én nagyon örültem volna, ha huszonévesen mindezeket a dolgokat (amiről a blog szól) elmondja nekem valaki, nem, inkább 30 évesen, mert akkor már volt kicsit több önismeretem, mert az információ súlyát meg is kell tudni tartani. Az információ hatalom: lehet mindenféle stratégiát alkotni, tudatosan és a valósággal szembenézve, örömelvűn berendezni az életünket, és nem azt csinálni, amit én sokáig, hogy vártam, hátha egyszer szerencsém lesz, mert a kudarcaimat nagyrészt annak tulajdonítottam, meg majd egyszer nekem is eljön a lovag, aki majd jól megment. (Vagy lehetett volna több “szerencsém”, és vergődhetnék most egy kudarcos házasságban, esetleg elváltan x db gyerekkel, a dühtől fuldokolva, esetleg önigazolva.) Ha akkor tudtam volna, amit most tudok, jaj, de sok értékes időt és szívfájdalmat megspórolhattam volna.
KedvelésKedvelés
Kösz a biztatást!
Engem nem kell megmenteni, talán ez baj 🙂
Rengeteg klassz, erős, öntudatos, önmegvalósító nőt ismerek, te is ilyennek tűnsz.
Mit csinálnak ezek a nők kora este? El tudnak egyedül moziba menni? Egyedül vacsoráznak? Vagy ezek magányos pillanatok a méltóság ára?
Ha azt mondod, hogy valamit valamiért, akkor ezt is elfogadnám. 😉
KedvelésKedvelés
En is igy latom mint te Kepviselone, barcsak lett volna egy ilyen blog rajata ilyen sok elettapasztalat es okos, tiszta gondoloat…
KedvelésKedvelés
Elméletben én is nagyon egyetértek, de közben van egy olyan érzésem, hogy ha elvetődtem volna ide 10 évvel ezelőtt, akkor nem értettem volna ezt az egészet és simán továbbállok. Nagyon jó, ha valaki őszintén tud tanulni másoktól, de szerintem az is egy adottság, ami nincs mindenkinek (pl nekem). El kellett jutnom ide magamtól.
KedvelésKedvelés
De eljutottál. Én csak megcsömörlöttem a közösségi média tartamaitól és a sminkblogoktól…:D
KedvelésKedvelés
Sára: “Mit csinálnak ezek a nők kora este?” Én pl. elég gyakran randizom, mint tegnap is és tegnapelőtt is 🙂 De nem mindig van ilyen “bőség”, olyankor azt csinálom, amit a (gyermektelen) emberek szoktak: otthon vagyok,teszek-veszek, belemerülök az elfoglaltságaimba (na jó, néha kissé kóros mértékben), telefonálok, barátkozom, átmegyek a barátnőmhöz pl. rakott káposztát enni mint szombaton, vagy koncertre, moziba, utazni, egyedül vagy másokkal. Van családom is, né. Velük is vagyok néha. De egy héten legalább egyszer megváltom a világot, ahhoz mindig akad partner 🙂 Természetesen néha a sarokban sírdogálásra is szakítok időt, de nem gyakrabban, mint bárki más. Ez ijesztő? 🙂
KedvelésKedvelés
Huh, nem, egyáltalán nem az. Sőt. Egész jól hangzik. 🙂
KedvelésKedvelés
Ide fér a mit lehet este csinálnira a válasz. Én a 30-es éveim majdnem derekáig éltem úgy, hogy minden estémen bármi lehetett. És kurvára jó volt. Ha ahhoz volt kedvem, minden este kocsmába mentem, vagy akárhová, ha nem, akár egész héten minden este otthon kuttyogtam. Ma már ezt azért sem tudnám megtenni, mert ha nekem nem is lett volna családom, sokaknak igen. De persze a baráti köröm is talán átalakult volna, nem tudom (így is átalakulóban van, de más okokból). Szóval, én alapvetően nagyon szerettem egyedül élni.
KedvelésKedvelés
Sára, egyedül élve pezseg csak igazán az élet! Amíg egyedül éltem, mindenre volt időm, sportoltam, rengeteget barátnőztem, olvastam, sokat jártam egyedül moziba, koncertre(ezt most is szívesen), vagy lusta napot csináltam, bedöglöttem a tévé elé valami sorozattal és borral, nyelvtanfolyamra vágytam, tervezgettem, randizgattam, ápolgattam a külsőmet ha rám jött.. Ja, főztem, takarítottam, mint minden ember. Én nagyon szerettem egyedül élni.
Most is mindezt megtehetném, de nem teszem. Elkényelmesedtem, mert nem kell messzire menni a beszélgetésekért, impulzusokért.
KedvelésKedvelés
Jól hangzik, valószínűleg nem is tudom milyen jó dolgom van egyetemistaként 😉
Nyilván az rólam árul el valamit, hogy nappali szakos majdnem színjeles tanulóként, önkéntesmunkával, hobbikkal, barátokkal stb. miért érzem magam a sok tevékenység és csak a cselekvés (Éva, ugye…) mellett is azért gyakran magányosnak. Miért van ez?
Biztos csak jön a nyár és kicsit tartok a párommal wellnessben típusú FB posztok tömegétől…
KedvelésKedvelés
divamacska: a baráti kör átalakul, és alakul folyamatosan, kevés dolog állandó, az emberek összejönnek, szétmennek, megházasodnak, elválnak, gyerekük lesz, vagy nem lesz, elköltöznek, szóval zajlik az élet. Mindig az kerül melléd, akinek épp akkor és ott jó ott. Nem érdemes másokhoz igazítani az életformát, legalábbis radikális döntésekben nem (pl. megházasodom, mert már az összes barátom házas), annak a vége nagy eséllyel pofáraesés. Vannak nehéz átmeneti időszakok, de az életben mindenhez akad partner.
KedvelésKedvelés
Képviselőnének: nincs nekem ezzel az átalakulással semmi bajom, csak figyelem, érdekesnek tartom, sőt, sokat tanulok belőle, sokszor van ki hitte volna típusú felismerésem. Amúgy nem tudom, nem voltam-e félreérthető, de nem azért családosodtam meg, mert körülöttem jaj már mindenki. Szerettem egyedül élni, de most más az életem. Majd ez is elmúlik. A mostan életem, bár sokkal nehezebb, mint korábban volt, nagyon sokat tanít nekem, pl. ezt a blogot feleennyire sem érteném, ha semmi sem változott volna az elmúlt években. Szóval, összességében nem siratom a régi életem, bármilyen klassz is volt, a piát már úgysem bírom:-)
KedvelésKedvelés
Chiaki, lenyűgöz a hozzászólásod, mennyi szempont, mennyi sziporka!
Szerintem egyedül is jó, igenis, de a nagyonszerelmet (nem az akármilyen pasit, a találkozgatást, a “van valakim” élményt, hanem az atomvillanást, hogy ő az, ő!), aztén nem adnám semmiért.
A szív kínjai azonban nehezek, mégis, a villanással arányosan, és igen, drog, és igen, elvonási tünetekkel.
KedvelésKedvelés
Én pl. a “van valakim” élményt a “szekrény” metaforával illettem 😀
(egy hozzám méltó bútordarab )
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen, bár meg kell mondjam, hogy a felét így is kihúztam, hogy ne legyen annyira cinikus, meg szarkasztikus (inkább az optimista hozzáállást választanám, csak ne lennék ilyen cinikus). Ezt az atomvillanás élményt nagyon szeretném átélni, remélem lesz egyszer hozzá szerencsém.
KedvelésKedvelés
Tudod, mi a durva, Chiaki? Hogy én csak olyan 6-7 éve jöttem rá, hogy nekem milyen jó, és hogy amiben én élek, az nem mindennapi – naiv fejjel azt gondoltam, hogy ez a normális és más se elégszik meg kevesebbel, ha komoly kapcsolatról van szó. Aztán kiderült, hogy igen… És azóta állandóan nyomaszt a tudat, hogy lesz, ha valami történik vele, ha egyszer csak nem lesz, ha elüti egy autó, ha lezuhan egy valahonnan, ha egyszer rám néz és rájön, hogy tényleg olyan ronda vagyok, mint amilyennek én látom magam – és akkor mi lesz velem? Mert ha valaki a jóhoz szokott, akkor kevesebbel már nem elégszik meg, és igen, úgy gondolom, hogy tényleg nem éri meg megalkudni, de együtt jobb.
KedvelésKedvelés
Kösz ezt. Aritareal, nagyon!
KedvelésKedvelés
Az a durva, hogy én is aggódok a férjedért, hogy mi lesz vele, meg főként veled mi lesz, ha valami történik vele. És főleg azért aggódom, mert még mindig nem szereztem meg a DNS-ét, hogy klónozni tudjam a jövő nőinek!
KedvelésKedvelés
Kicsit árnyalnám amit írtál, Magyarországon irritálja az embereket ez az életforma és szeretnek kéretlenül véleményt nyilvánítani. Egyre merevebb a magyar társadalom. Éltem pár országban, és ott nem hallgattam a kollégáktól, barátoktól az itthoni mantrát: van már valakid? ha van, mikor mész férjhez? mikor szülsz már?
Szerintem a boldogság minden esetben saját konstrukció, még ha külső mintákon is alapul. Ha jól emlékszem, itt a blogon mondta nekem valaki, hogy amiket írok, azok örömök és nem boldogság. De szerintem ezt nem lehet ennyire kettészedni, az öröm nekem a boldogság része és az, hogy mi a boldogság, az folyamatosan változik, rengeteg minden boldoggá tud tenni.
KedvelésKedvelés
Sára,én fiatalkoromban nagyon vágytam,hogy legyen valakim.
Hosszú ideig nem szerelmesedtek belém de én is közömbös voltam a körülöttem lévőkkel.
Nem úgy, abban a pillanatban amikor én szerettem bele valakibe.
Akkor ,már nem voltam magányos. Még az olyan szerelmem is ami csak barátságig fejlődött egy érték maradt számomra.
Majd amikor kölcsönös szerelemben volt részem azóta már soha nem voltam egyedül attól függetlenül hogy van partnerem a jelenben vagy nincs.
A napi program, életmód, cselekvések szerintem nem társ függőek.
Vannak olyan nők akiknek nagyon sok önálló programjuk van pedig van társuk.
Szerintem a lelki kötelék léte a fontos. nem az amit a törvény ír elő a társadalmunkban.
KedvelésKedvelés
Egyedül lenni jó. Évek óta gyakorlom, az elején vágytam és féltem és hiányoltam és azt hittem, csak én nem, csak nekem nem. Aztán rájöttem, hogy én mondok nemet öntudatlanul minden (pár)kapcsolatteremtési kísérletre, mert elegem lett, mert nincs már belőlem annyi, hogy minden jöttmentnek adjak belőle.
Mióta nem szingliséget vagy magányt jelent az egyedüllét, hanem azt a tudást, hogy értékes vagyok és korlátozott példányszámú, és ennek tudatában őrzöm magam, azóta nagyon jó. Azóta nem zavar, ha egyedül megyek színházba, ha egyedül alszom és ébredek, és az zavar a legkevésbé, hogy nem kell alkalmazkodnom.
A nagyon jóhoz persze hozzátartoznak a nagyonközeli barátaim és családtagjaim, nélkülük valóban magány lenne, sivár, fullasztó. Ők segítenek őrizni azt, ami jó bennem, akkor is, amikor nekem nincs erőm hozzá. Ahhoz képest, amit tőlük kapok – annak lehetőségét, hogy kompromisszumok nélkül legyek önmagam – az összes eddigi párkapcsolatom együttvéve egy hámozott léggömb. Általuk több leszek, a párkapcsolataim által kivétel nélkül kevesebb lettem.
(A lehetőség, hogy mindez párkapcsolatban is megtörténjen, persze, fennáll. Csak nem vagyok biztos benne, hogy érdekel. Most biztosan nem. Talán egyszer, később.)
KedvelésKedvelés
Van ilyen, és ez csodás, csak a sok “bölényegójú” okozta rossz tapasztalat miatt gyanakszol, hogy ez valódi-e, igaz-e, hol van a trükk a dologban, ilyen csak a könyvekben van,meg se érdemlem, blabla… Valódi huszonkettes csapdája ez.
KedvelésKedvelés
Csak így érdemes, ezek is szirmok a szerelem virágán. Nehéz határt szabni, mikor a kémia már odavonz a másikhoz, én is átéltem játszmákat, de aztán erre van legkevésbé időm és energiám. Mint ahogy rossz kávét sem iszunk. Ott a boldogság a soraid között! De jó!
KedvelésKedvelés
És miért olyan nehéz rátalálni? Miért jutnak csak a hitvány játszmák, ahol hozzákeseredsz és bebizonyítod, hogy tudsz te is játszani, még mocskosabbul is? Miért nem maradhatok én ÉN, és miért nem engedem Őnek lenni őt? Miért nem tudok méltósággal felállni, felismerve egy ilyen helyzetet? Miért csak valami homályos hit valahol bent hogy lehet ezt méltón is csinálni? Járni jár, csak nem jut.
Csak pocsékolom a napjaimat.
KedvelésKedvelés
Óóó de mennyire szó szerint ugyanezt gondoltam, hogy nem jut. De miért nem jut? Csak aztán, én hülye, ebből arra következtetek mindig, hogy nem is jár. Hülye vagyok? És tudok mindent az eszemmel, aztán belemegyek mégis, alább-, fel- és megadom, az igényeimet, a szükségleteimet, a harcot, magamat, amit akar, adok, adok, mindent, csak legyen, csak legyen valami, mert nem bírnám el, ha nem lenne. Pedig milyen jól bírtam előtte, valami rémlik még, csak azóta elvesztettem mindent és mindenkit. Legfőképp magamat. (Ő meg megtanulja, hogy mindent szabad, mindent lehet. És hiányolja a régi magamat.)
KedvelésKedvelés
Mennyi fiú erre sem volt képes. Kezdetben győzködtem magam: Áh, sok a dolga! Ilyen az élet, nem minden rózsaszín máz. Sokat reméltem olyanoktól, akik kényelmes léptekkel, vagy leginkább sehogy nem jöttek felém. Nagy tanulsága volt az elmúlt 1-2 évnek, hogy ezek a fiúk, ha jönnek, nem tudatos döntésből, szenvedélyből jönnek, hanem mert csak. Éppen felém tartott az útjuk és ehhez nekem nincs sok közöm.
Most voltam egy randin nemrég. Megfogta a kezem. Kedves volt. Aztán lemondta az újabb találkozót, amit ajánlott, nem hívott, nem keresett. Egyértelmű.
KedvelésKedvelés
Ó, hát hányszor etettem így magam korábban. 24 évesen kellett volna elhinnem végre, hogy ez nem és nem normális. A lebegtetés és lemondott randik, a sok mégsem és felszívódás. Volt egy, egyetlenegy aki profin űzte, majdnem 2 éven hát volt talán és mégse. És én bedőltem, akkor is amikor volt más, mert egyszerűen hatalma volt. Sokadik csalódott éjszaka után tudtam csak megmondani neki, hogy elég, elegem van, hogy fejben jobb vele mint valóban.
Én nem hittem, hogy lehet máshogy, amíg nem jött a férjem. Az első egy év maga a mámor, sosem éreztem magam ilyen szeretettnek, féltettnek és megbecsültek. Persze aztán lett más gond, mélypont, most kifelé mászunk a gödörből. Szóval a talán helyetti biztos, az tényleg csak az origó, semmi megváltás.
KedvelésKedvelés
Szerencsés vagy! 🙂 Jó, hogy ezt leírtad.
KedvelésKedvelés
“Éppen felém tartott az útjuk és ehhez nekem nincs sok közöm.” megfogalmaztad, amit én csak körbejárni tudtam magamban 🙂
KedvelésKedvelés
Azért az is tök jó érzés, amikor a második ilyen után azt mondod, ne haragudj, nem érdekelsz. És akkor általában nem érti.
KedvelésKedvelés
Beszéljük meg!
Félreértesz. Túldramatizálod-. Hát nem értem rá, tényleg, de két nap múlva éjjel küldtem smst, de te TE(!!!) nem reagáltál!
Szeretném, ha leülnénk és megbeszélnénk ezt (miközben tudja, hogy úgy cserhátisan ájulsz be, ha hozzád ér, és ez is a játszma része. Még akkor is a játszma része, ha ő is beájul tetőled, mondja is, hogy “mitteszeltevelemtenő?”. Mintha bármi befolyásod volna az egyszerű biológiai szükségleteire. No, hogy az itt a baj, hogy te eddigre kiadtad magad, nem játszmáztál, érzi, tudja, hogy neked fontos, akkor meg neki lehet lazítani).
Szóval találkozzunk személyesen.
Ilyenkor (nagyon ritkán) felteszem a kérdést: Most ezért? Ezért szórjam az érzelmeket, tegyem magam sebezhetővé? Ezért? Ugyan!
KedvelésKedvelés
Meg olyan is voltmár, hogyaszondja: most leckéztetni akarsz?
KedvelésKedvelés
Adél, ezt a nők is csinálták pl. velem. Bele lehet dögleni, igen. Utána meg pont abban nem bízom akiben lehetne és elbaszod.
KedvelésKedvelés
Lentebb írtam még ennek a pszichológiájáról.
Én amúgy már senkiben nem bízom és még így se én baszom el. A végén mindig fellélegzem, hogy jaj, de jó, hogy óvatos voltam!
KedvelésKedvelés
Elbaszod= elbaszom
KedvelésKedvelés
Igen, értettem ezt az etávolító E/2-őt. Sztem így is ezt akartam mondani 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon szeretek barkácsáruházba járni a kedvessel, az a jó fenyőléc-illat, a sok érdekes biszbasz a polcokon, meg az öröm, hogy nekem jó a szemem, és előbb megtalálom a megfelelő méretű kivetőpántot, mint ő.
Tegnap ültünk délután hullafáradtan a kisvonaton, és úúúúgy néztünk egymásra. Nekem ez, ami újdonság még, ez a kölcsönösség. Hogy nem csak én igyekszem terheket levenni a másik válláról, hanem ő is az enyémről.
Telefonálni nagyon nem szeret, ezt tiszteletben tartottam, míg nem voltunk együtt, csak hétvégeken. Viszont ő is tiszteletben tartotta, hogy én meg tudni akarom, hogy mi van vele, szóval azért mindennap felhívott 🙂
KedvelésKedvelés
Királynő vagy:)
KedvelésKedvelés
Ezt olyan jó olvasni!
KedvelésKedvelés
Van ilyen, igen:-)
Éva kedves…. “És ha nem lehet találkozni, hív és ír, addig is. Mindig örül, ha hívom. Mindig ír, ha tud, és mindig válaszol…” nekem is ilyen volt…reggel kikísért, ölelt, aztán mire az ötödikről leértem, pittyegett a telefonom. “Hiányzol”. A munkahelyemre beugrott, hozott kaját, de előtte kaptam olyan email-t, hogy “5 perc múlva végre elmerülhetek a szemedben”:-) Közel 9ezer email-t és sms-t őrzök Tőle:-). Kiválasztottnak érzem magam, hogy része voltam. Hogy részem volt.
KedvelésKedvelés
Ölellek.
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Jó nálad.
KedvelésKedvelés
Határozottan érdekel, hogy egy ilyen az milyen okból lesz azután múlt idő.
KedvelésKedvelés
Azért lett múlt idő, mert meghalt.
KedvelésKedvelés
Óóó 😦
KedvelésKedvelés
“A szeme simogat. Örül nekem. Semmi szemrehányás, nagy bizalom, gyönyörű kölcsönösség.”
fürödtünk a tekintetében. nekem az apukám volt ilyen 🙂 anyukám sem kevesebb 🙂 én sem érem be kevesebbel. de nagyon-nagyon kevés ffi tudja ezt 😦
KedvelésKedvelés
Nekem vannak ilyen barátaim (mindkét nemű). Meg anyukám. Csak mellettük tudok teljesen önmagam lenni, kompromisszumok nélkül, mindenki máshoz igazítanom kell magam. Nagyon jó, nem adnám őket semmiért.
KedvelésKedvelés
“Vis maior kevés van. Ha sok van, akkor a kapcsolat nem fog működni, mert nem lehet mindig csak várni, váratni.”
Nem, vis maior nincs sok. Ha sok van, az nem vis maior.
KedvelésKedvelés
Rámondja.
KedvelésKedvelés
Pontosan. Rámondani annyi mindent lehet.
KedvelésKedvelés
Vagy az illető ambuláns sebész:-)
KedvelésKedvelés
Vagy az egyetlen tűzoltó a városban.
KedvelésKedvelés
Ezek kb. azt jelentik szerintem, hogy az illető olyan nagyon nélkülözhetetlen(né teszi magát!) hogy mindig lehessen vis maior. Szóval ezek ilyen csinált vis maiorok. Jó, lehetnek ilyen periódusok az életben, de aki állandóan így él, az a nélkülözhetetlenséget páncélként magára veszi.
KedvelésKedvelés
Ez egy típus, aki az élet minden területén ezt csinálja. Mindig késik és mindig hamarabb feláll a tárgyalásról, vacsoráról, gyűlésről mert nagyon siet és nagyon fontos ember. Aztán miután megcsinálta előtted 5-8 alkalommal, iszonyatosan üres és szánalmas lesz.
KedvelésKedvelik 1 személy
Persze, az ilyen ember nem csak párkapcsolatban “nagyon fontos ember”. És persze a telefonja is folyton be van kapcsolva, és folyton fel is kell vennie. Mert ő fontos. Erről jut eszembe a mondás: aki folyton elérhető kell, hogy legyen, folyton készen kell állnia, az nem fontos ember, hanem csicska (bár asszem, írtam már).
KedvelésKedvelés
Nem, nem. Ezek az emberek nagyon megbízhatóak és rendben lévők tudnak lenni. A fontossági sorrend a lényeg és a megtehetemség. Nem késik az üzleti megbeszélésről és abszolut képes odakoncentrálni a dolgaira. A nő van valahol a sor végén, mert a pasi tudja, hogy az mindig kimagyarázható, megértő, elnéző (mert az igazi nők olyanok). Ezért abban a szituban olyan. A nő meg benyalja. Ha mégsem, ha szól, akkor tényleg ideges lesz a pasi, hát nem igazán akarja a kis játékszerét elveszíteni, mert a világ úgy kerek, hogy neki olyanja is legyen (erre mondja azt a dráma idején, hogy de én szeretlek).
Aztán ha nőként kerül olyan helyzetbe az ember, hogy nem olyan fontos neki az ügy, ha megtapasztalhatja, hogy ez is fontosabb, az is fontosabb, most nincs kedvem felvenni a telefont, jaj, már megint hív, le kellene rázni valahogy, de nem véglegesen, akkor az ember megvilágosodik. Hogy basszus, ezek ezt csinálják!!!
Más dolog, hogy nőként ezt csúnya dolognak gondoljuk, nem szívatjuk őket, mert jaj, hát az milyen már, nem vagyok én olyan szívtelen szuka és különben is, végre egy rendes csávó. Ha kell, akkor korrekt leszek, ha nem kell, akkor ki kell rakni. Ezt egy rendes nő így csinálja.
Ugyanez pl az a helyzet, mikor a nők nem értik, hogyan képes a pasi lazán szakítani, másnap már nevetni, flörtölni, miközben a nő beledöglik kétszer a hiányba. Na, az meg úgy van, hogy az a pasi, amelyik nem döglik bele, az mindig is nyitott szemmel járt, több vasat tartott a tűzbe és gyakorlatilag a zenebohóc mintájára a szakítás után pillanatokon belül előkap egy másik nőt: “Van másik” felkiáltással. És akkor meg se érzi, vagy csak alig, hogy itt valami véget ért, miközben a nő, aki érzelmileg benne volt ebben, az meghal. Ez megint olyan helyzet, amit a nőknek is ki kellene próbálni, hogy értsék, lássák és ne építkezzenek a szívükben akármilyen lúzer szép szavaira.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez nem függ össze a fontossággal, a megtehetemséggel meg végképp nem. Aki úgy él, hogy a nője az utolsó az életében, az nem érdemli meg, hogy legyen neki. Való igaz, hogy lehetnek egy adott pillanatban fontossági sorrendek oda-vissza, a következő pillanatban viszont a nő kerül előre, hiszen a nem fogadott hívás egyszerűen indítható a telóról. Ha vannak megállapodott jelek, pl kinyomlak, ha tudom, hogy mindjárt hívlak, vagy SMS , nem bonyolult csak meg kell beszélni előre. Izé, beszélgetni kell egymással, no meg bízni a másikban. ( bízva, hogy nem esünk pofára ).
KedvelésKedvelés
Ja, ez a típus szokott nyugdíjba vonulás (kergetés) után három nappal meghalni. mert nincs értelme már az életének.
KedvelésKedvelés
Jaja, felettébb hasonlít ahhoz a nőtípushoz, aki összeomlik, mikor a gyerekek kirepülnek, és unokákért noszogatja őket, majd másodvirágzásba kezd, ha jönnek az unokák. De ha kellően nyomasztó ahhoz, hogy a gyerekek kikerüljék, amint tehetik, akkor gyorsan elsorvad.
KedvelésKedvelés
Rendben elismerem, hogy ez nem okvetlenül jár együtt az élet minden területén. Saját tapasztalatom az, hogy aki az életben ilyen az a párjával is, de ez nem zárja ki ennek fordítottját.
KedvelésKedvelés
Na jó, aki mindenben ilyen, az nyilván a párkapcsolatban is. De fordítva nem biztos, hogy igaz.
KedvelésKedvelés
Egy helyes mentősfiú!:D
KedvelésKedvelés
A Szívdöglesztő?
KedvelésKedvelés
vagy az egyetlen forradalmár a városban.
KedvelésKedvelés
“Még nem biztos, hogy ott leszel.
Ez egy bizonytalan randevú” –
KedvelésKedvelés
rengeteget irtam, de toroltem, a lenyeg ennyi; sok boldogsagot Eva!
KedvelésKedvelés
Én azon gondolkodtam, hogy csináltam-e valaha is olyat, hogy nem mentem el randira és nem is szóltam. De egy alkalom sem jut eszembe. Az élet többi területén sem szeretem az ilyet, tiszteljük már egymást egy kicsit.
Talán egy eset volt, amikor megismerkedés után a szép lánynak elkértem a telefonszámát, és megbeszéltük, hogy hétvégén felhívom. De nem mertem. Aztán amikor ezt ő számon kérte rajtam, csak annyit bírtam kinyögni, hogy elfelejtettem. (de gáz…)
De ez már 13 éve volt és azóta feleségül jött hozzám. 🙂
KedvelésKedvelés
:))
KedvelésKedvelés
Viccből sokszor mondják, hogy olyan vagyok, mint egy férfi – én ennek annyira nem örülök. Ebben a posztban megint magamra ismertem, a férfi oldaláról – nem szándékosan csinálom, de azt hiszem, a barátom sokszor érezheti így magát (most maszatolok – többször mondta, hogy így érzi magát, és amikor nem mondja, is érzem, hogy ezt gondolja).
Mit csináljon az ilyen nő, aki szereti a másikat, de a gesztusai és a játszmái nem ezt mutatják?
KedvelésKedvelés
(mármint most nyilván nem azt akarom mondani, hogy minden férfi ilyen, hanem hogy a fent leírt férfi oldaláról, illetve azokéról, akik rendszeresen ezt csinálják)
KedvelésKedvelés
Ha szereti miért is játszmázik?
KedvelésKedvelés
Ezt én sem értem. Lehet nem direkt játszmázni egyáltalán?
KedvelésKedvelés
De még mennyire. Nagyon kevés ember manipulál teljesen tudatosan.
KedvelésKedvelés
Nehéz, mert a partnerek is játszmáznak sajnos. Megdöbbennek a játszma kerüléstől, kisiklik a kommunikáció, stb.
KedvelésKedvelés
Még olyan is van, hogy tényleg szereti, de nem akar megnyílni, elgyengülni, kiszolgáltatott lenni. Mert a férfiak nem sírnak. Inkább játszanak. Nekik se mindig jó.
KedvelésKedvelés
Meg azért, mert ha megmutatja magát, akkor majd kiderül, hogy ő valójában nem túl színvonalas, cigánygyűlölő, szélsőjobbos, homfób, alkoholista, bántalmazó, aki utálja az állatokat, ellenben élvezi a szőkenős vicceket. Te meg már eddigre elmondtad, hogy liberális vagy, mész a pridera önkénteskedni, van két kutyád és 8 vadászgörényed, és minden vágyad a nanenál dolgozni.
Ő meg szeret, hát hallgat. Úgy gondolja, mindezek apróságok, a világ nem erről szól, hanem a sima bőrödről, a jó illatodról, a közös hitelről, a finom ételről, amit megfőzöl. És igyekszik kerülni, elhallgatni, hogy ki ne derüljön, mennyire más világ vagytok.
Nekem ezt a férjem olyan ügyesen felépítette, hogy egy év múlva hozzámentem egy gyakorlatilag idegen emberhez.
A mai napig szeret, s ha megkérdem, mit szeretsz bennem, nem tud adekvát választ adni. Nagyjából annyi, amit fentebb írtam. Az emberről nem tud semmit és nem is érdekelte soha. Aki én vagyok, az számára érthetetlen, zavarba ejtő, idegen. Nincs rá semmi szükség.
KedvelésKedvelés
” Az emberről nem tud semmit és nem is érdekelte soha. Aki én vagyok, az számára érthetetlen, zavarba ejtő, idegen.”
Itt a kulcs. Manapság divatos szó az “önismeret”, és sajnos egyre inkább nem takar semmit, de tény, magunkat kell előbb megismerni, legalább az alapokat, kik is vagyunk valójában.
Az a baj, hogy a legtöbben nemhogy a párjuk, de saját maguk számára is idegenek. S így persze könnyű elfogadni azt a tükröt, amit a külvilág tart felénk.
KedvelésKedvelés
Mi a húgommal pár éve megkérdeztük apánkat, hogy mit szeretett anyuban, miért vette feleségül. Megkértük, hogy meséljen róla, milyen volt fiatalon – régen elváltak már egyébként. Apám mindössze annyit tudott mondani, hogy nagyon szép, kedves kislány volt, és hiába faggattuk, nem jött több. Akkor jöttünk rá, hogy neki valóban ennyi volt anyu, és ennyit jelent egy nő: hogy szép, hogy kedves, hogy lehet vele szexelni, esetleg jól főz, rendszerető – a belső tulajdonságok számára nem fontosak, sőt nem is léteznek. Amikor társat keresett a neten, és mesélt róla, hogy kikkel találkozott, akkor is csak külső tulajdonságokat említett, maximum annyit, hogy “rendes” és “tiszta, rendszerető” – neki ez kiemelt dolog, mert rend és tisztaságmániás. Elkeserítő volt szembesülni vele, hogy a saját apánk, aki nem egy buta ember, így gondolkodik, és még kevésbé volt meglepő, hogy a szüleink elváltak.
KedvelésKedvelés
Már a két éves kislányoknál az a legelső értékelési szempont: szép és bájos.
Azt kell mondjam, ez elég jól fémjelzi a tömegek sivárságát.
Borzalom ez, borzalom. Úgy elmegy a kedvem ilyenkor tőlük, komolyan mondom 😦
KedvelésKedvelés
Én már ugrok erre, amikor valaki a 3 éves lányomnál azt tartja fontosnak megjegyezni, hogy szép. Szép, és akkor mi van? Okos és ügyes és talpraesett, ezt miért nem dicséred a szemébe? Mert már elkezdik beleverni a lányokba, hogy a szépséged, az a legfontosabb, ha az nincs, egy senki vagy. És észre sem veszik, és nem értik, mi a bajom.
KedvelésKedvelés
Igen, ez érdekes, hogy az én apám is mindig ezt emelte ki, hogy mennyire szép volt anya. Persze említett más tulajdonságokat, de főleg a külső. Ők nem váltak el, de nem voltak boldogok egymással.
KedvelésKedvelés
Aúcs. Ez a két utolsó mondat annyira telibe, 100%-osan betalált.
KedvelésKedvelés
Huh, ez hátborzongató. Komolyan nem lehet sejteni, hogy valaki középszerű szarfej? Nem lehet sejteni, amikor nem húzza fel a szemöldökét és szól oda az antiszemitizmus, szexizmus és társai miatt? Hogy nagyon mást gondol a politikáról?
Szerintem ezek a dolgok elég hamar világosak, akár közvetetten is, ha az ember figyel a másik szavaira, gesztusaira, vagy annak hiányára…
KedvelésKedvelés
Huszonévesen nem, vagy csak akkor, ha már brutálisan bunkó. Nem tanítják meg a lányoknak, mit kell figyelni. Az alapszabály, amit elmondanék a lányomnak még azelőtt, hogy komolyan képezni kezdem, hogy minden, amire a nők 90%- a rálegyint, hogyaszongya “ilyenek a férfiak”, az mind veszélyes és kerülendő és azonnali menekülésre érdemes.
Mikor ezt már érzékeli a kiscsaj, akkor jöhet a többi.
Áh, ilyenkor sajnálom, hogy már nem vagyok tanár. Ajjj, de tudnám tolni a gyerekeknek 🙂
A választ folytatva azt kell mondjam, hogy elképesztő a berögződés, mi meg annyira azt tanuljuk, hogy kommunikáljunk hogy beszélünk helyettük is. Ha mégis feltűnik az információ hiány, akkor meg működésbe lép a királylány- királyfi mesealkotási kényszer és akkor a semminek mögé képzeljük a mi mesénket. Hogy azért hallgat, mert bölcs, hogy azért hallgat, mert egyet ért, mert ő is liberális, mert ő sem antiszemta, mert jééééé, hát mi olyan egyformán látjuk a világot, hogy szinte tökéletes pár vagunk.
KedvelésKedvelés
Tényleg nem tanítják, vagy ha igen, akkor mindig van egy de. Iszik, megcsal, rendetlen, kövér, de a férfiak már csak ilyenek kislányom.
Szerencsére nekem nem ezt tanították, de tudom, hogy nagyon is jelen van ez is.
A mesealkotási kényszer és a te akkor is az vagy, amilyennek én elképzellek effekt is befigyel.
Őszintén szólva az is felmerült bennem, hogy a nők többsége azért lepődik meg x év után, hogy hoppá, egy idegennel él, mert ő magának sincs egy igazán kialakult, én-azonos, magas erkölcsi fokot elérő identitása, csak valami kedves izé, amihez nagyjából bármi passzol.
Így lehetséges az, hogy színtelen, jóravaló Klári elnézően mosolyog, amikor Tibor, Józsi barátjával horkantva nevetgél a kémiai kasztráláson…
KedvelésKedvelés
Írtam egy kommentet, de valahogy elszállt az éterbe.
Egyetértek mindennel, amit mondasz, de van egy sejtésem.
Nem lehet, hogy a nők többségének, akik x év után rádöbbennek, hogy egy idegennel, vagy legalábbis egy rendkívül ellenszenves fickóval élnek, azoknak nincs stabil identitásuk?
Hiszen semleges és alkalmazkodó Klári elnézően mosolyoghat Tibi férjére, aki horkantva röhög a cigányok kémiai kasztrálásán…
Az a benyomásom, hogyha az ember régóta követ bizonyos eszméket, értékeket, azok egy idő után önjáróak lesznek és kizárják, hogy a szerelem illúziója elhomályosítsa őket.
KedvelésKedvelés
Nemigen engedélyezett az identitás a nőknek. A kedvesség, szelïdség, elfogadás engedélyezett. Már a lánygyerekek is durván nyesegetve és manipulálva vannak. Később, felnőttként az identitás erőszakosságnak minősül (kivéve, ha az identitásod az, hogy családanya és feleség vagy).
Úgyhogy igen, simán igazad lehet, ám ha ezt evidenciának vesszük, akkor mindenképp ott a felelősség arra nézve, hogy hol történik ez a nőkkel.
Hjaj, egy édes sztori. Van egy régi tanítványom, ma már barátom. Egy világutazó művész. Csodálatos, szabad, impulzív nő. Imádom (hjaj, ha olvasod, N. akkor puszillak). A modern nőt lehetne róla formázni. Azt hinnéd, hogy… Majd beszélgettek és kiderül, hogy van egy kapcsolata évek óta, meg mellé gyomortájon nyüszögés, de maga se tudja, mi nyüszög, mert amúgy mindenki szerint ez a Gyuri annyira jó, hogy miafaszér nyávog ő. Amúgy is meg kellene állapodni. Milyen már, hogy a világot járja, alkot, hogy minden percben hozzátesz az egészhez valamit… Mi ez a paprikáskrumpli- gyereksíráshoz képest. Pedig ő már a faszi kutyáitól is a falra… De ezt nem meri mondani. És mikor kimered a szemed, akkor elkezdi mesélni a sztorikat és kiderül, hogy ezt a madárszerű lányt egy primitív bántalmazó manipulálja, tartja fogva, s ehhez -rajtad kívül- mindenki asszisztál. A valaha bántalmazott anyukája, a társadalom, a mindenki. Mert ő önző (momdja ő, a lány), hogy nem akar szaporodni, szolgálni, gunnyasztani egy lakásban pelenkák között és lesni a rácson túli világot. Ő nem akarja ezt és ez a nemakarás tán nem is normális (mondja ő).
Mit lehet akkor várni-feltételezni azoktól a nőktől, akik még azt sem tapsztalták meg, hogy milyen a másik úton jáni? Akiknek a nulladik perctől egyetlen perspektíva van kijelölve? Milyen identitást követelünk rajtuk?
KedvelésKedvelés
Igen, ez egy nagy vakfoltom, hogy sűrűn várok határozott egyéniséget az emberektől. De hülyeség, mert ha lenne nekik, az egy csomó bajtól megóvná őket (nyilván nem mindentől).
Gyakorlatilag bezártad a kört mert a kislányt manipulálja a társadalom, belesétál a bántalmazó kezei közé, vagy egy középszerű Tiboréba, vagy egy idegenébe. Nyilván ez a három skicc-pasi is a társadalom miatt ilyen kisiklott.
Hol a nők szabad akarata? Úgy értem itthon, mondjuk a felső közép osztályban, mint a tanítványod…
Édesanyám kérdezi ezt mindig, amikor társadalomról beszélek neki.
Engem mindig a kivételek érdekelnek, azok a nők, akik beintenek és azt mondják: nem, szedd össze magad, én ezt várom el és hasonlók.
Ezeket a nőket is gyúrják valahol, valamilyen anyagból, tehát igenis van választása mindenkinek, hogy milyen életet akar élni. ( Sarkítás, nyilván nagyon függ a szociökonómia státusztól, de értetik a lényeget.)
KedvelésKedvelés
Adél, ez a megjegyzés hidegrázósan éles. Harmadszorra olvasom el.
KedvelésKedvelés
Én személy szerint azért játszmázom – nem direkt, lehet nem direkt játszmázni is, mint ahogy írják lentebb is -, mert nem tanultam meg soha igényt kifejezni és konfrontálódni, olyan dolog ez, amit most tanulok. Nem az érzelmeivel játszom, nem zsarolni akarom, de amit csinálok, annak játszmaszaga van, pl. még mindig sokszor vagyok passzív agresszív, mert nem merem megmondani, ha valamit máshogy szeretnék, viszont nem is tetszik az alternatíva, ezért tudat alatt, de duzzogok miatta. Szerencsére ennek tudatában vagyok már, és megmondom, ha nekem valahogy nem úgy jó, ahogy ő akarja.
Tehát itt nem ellene vagy a szerelme elleni játszmáról van szó, sokkal inkább olyasmiről, amilyenek bármilyen kapcsolatban előfordulhatnának (tehát nemcsak párkapcsolatban, hanem egyéb, nem ennyire szoros kötődésnél), viszont a párkapcsolat hangulatát (hm) is mérgezik. A konfliktuskerülésem és a képtelenségeim megnehezítik velem az életet, és előbb-utóbb a másik felet is játszmázásra kényszerítik (neki is megvannak a maga játszmái, ezek sem rosszindulatból, hanem mert nem tanult le róluk, illetve mellettem sokszor nem lehet nem játszmázni, sajnos), ami egy idő után magasabb szintű gondokhoz vezet. Nem arról van szó tehát, hogy ne szeretném, hanem hogy lassú a változás, és leginkább én ismerek magamra azokból, ami rendszerszinten a férfiakra szokott jellemző lenni, ami megrémiszt, és változtatni akarásra sarkall.
KedvelésKedvelés
Nagyon nehéz lehetne nekünk , már ha együtt élnénk, én olyan inkább konfliktust felvállaló vagyok és szeretem ha valakivel olaszosan meg lehet beszélni a dolgainkat. Nem üvöltözve, de olyan járjunk a végére vehemenciával.
KedvelésKedvelés
“Viccből sokszor mondják, hogy olyan vagyok, mint egy férfi ”
🙂
Én “játszmászós” voltam, ma is egy kicsit…általában gyávaságból, nem akarok konfrontálódni…Most tanulom a határokat, mikor KELL konfrontálódnom, “felvennem a kesztyűt” és honnantól értelmetlen a harc.
Mindenesetre azért, hogy ezt a játszmázást az élet számos területén abbahagyjam, egy férfibarátom tett nagyon sokat. Egyenes, szókimondó ember és sokban befolyásolt engem is.
KedvelésKedvelés
Rám ugyanez jellemző mind a játszmák, mind a határok megszabásának terén – és hasonlóan, csak nekem ténylegesen a barátom segít sokat ebben.
KedvelésKedvelés
“Hogy hiába nyílt ki neki, szerette nagyon?”
Ezt az érzést ismerem, és annyira fájdalmas.
Van ez a típusú férfi különben, aki a távolságtartásával manipulál.
Mindig ad egy kicsit magából, de alapvetően távolságtartó, rideg, a kis figyelmesség-alamizsnákkal rángatja a nőt kedve szerint.
Ez nem az a helyzet, hogy valaki nehezen oldódik, az más, ez manipuláció.
Azt hisszük, hogy majd mi megfejtjük a titkát, de nem fejtjük meg soha.
Egyrészt ő nem hagyja, mert odalenne a játszmája, másrészt nagyon sokszor nincs is titka.
Egy középszerű, unalmas fickó van a nagy távolságtartó máz mögött.
Ez a játszma eltarthat élethosszig.
A férfi nyer vele, a nő csak tönkremegy, mint nagyon sok esetben.
KedvelésKedvelés
Középszerű, unalmas fickó, hát mint a legtöbb magyar faszi.
Én akkor tudok elkezdeni egyáltalán vonzódni valaki iránt, ha beszélgetni is jó vele. ellenkező esetben nagyon hamar megunom.
KedvelésKedvelés
Ezt most nagyon jó volt olvasni. Elteszem depis időkre, hogy el ne felejtsem.
KedvelésKedvelés
Volt egy barátom, hallgatag kőszikla. Ő gyakran faggatott, meséltetett, alaposan kiismert, s idő kellett, hogy rájöjjek, vissza nem, vagy alig kapok valamit. Nyaggattam, hogy mondja ő is. Nem sztorikat, hanem a véleményét dolgokról, a világról. Nem nagyon jött semmi, ha mégis, akkor botszerűen egyszerű, rövid és leginkább a trendnek megfelelő közhely. Én azonban nem adtam föl és az őrületbe kergettem a nagy beszélgetési mániámmal. Pedig mondta is nekem, hogy ő igazán nem érti, mit akarok. Ő egy unalmas, középszerű fickó, higgyem el. Egyszerűen ennyire futja tőle. Adél nem hitte el. Hiszen olyan okos(nak tűnik) ezzel a bölcs hallgatással, biztos a mélyben van valami óriási kincs, amit majd én a felszínre hozok.
Sose jött felszínre. Mikor szakítottunk, akkor mondta is, hogy nagyon zavarba ejtő voltam sokszor és nem is értette, mit akarok.
Hm. Nekem ma is vannak kételyeim. Valaminek csak kell ott lenni. Olyan nincs, hogy egy ilyen hatalmas emberbe ilyen kevés férjen el 🙂
KedvelésKedvelés
Hahó,
én új vagyok itt, pár napja olvasgatom a blogot. Az Önálló nő c. poszt volt az első, azóta ittragadtam… Egészen meglep(ett), hogy még a kommetjeitek közt is mennyi gyöngyszem akad! :))
Adél, ismerős ez a helyzet, amit leírtál az exeddel kapcsolatban. És gondolom, nem csak nekem… Tény, hogy a férfiak nagy többsége nehezen kommunikál, vagy tényleg azt érzi, hogy nincs mit mondania. Az én férjem is hasonló. És én ugyancsak türelmesen várom mindig, hogy előjöjjön az a “plusz”, a mély gondolatok. Erre szokták a pasik mondani, hogy “ha jót akarsz beszélgetni, keríts egy barátnőt”.. 😀
Még elég fiatalka vagyok (korán is mentem férjhez – túl korán …), és néha azon tűnődöm, fog-e ez az egész változni? Változnak a férfiak? Változunk mi? Aki többnyire nehezen kommunikálja az érzéseit, az is fejlődhet ebben? Néha naivnak, néha csak nagyon optimistának érzem magam.
Ugyanígy van ez a szex-el, eddig csak erősen bizakodtam, hogy majd jobb lesz – most legutóbb kicsit a blog hatására is, őszintén elkezdtem beszélgetni a férjemmel arról, hogy sztem hogyan is kéne ezt … Úgy tűnt, hatott. 🙂 De még tesztelés alatt. 😀
Szóval egyrészről elképzelem, milyen szép is volna, ha olyan férfi oldalán lennék, akinek kapásból megy minden és nagyon egymásra vagyunk hangolódva és mély beszélgetéseink vannak és jó szex (nem jó, hanem szuper!!), másrészről lehet, hogy ezt csak a filmekben látja az ember… A valóság pedig a folyamatos párbeszéd és viták és vívódás és apránkénti változás, és néha meglátod a szivárványt.. Vagy a szivárvány egy csücskét. 🙂
Mikor tudja az ember, hogy van még remény? Hogy nem kell még feladni? Hogy nem szabad feladni ..
(Ha volt hasonló témában poszt / beszélgetés, nyugodtan belinkelhetitek! 🙂 )
Köszi, és jó itt lenni köztetek! ^^
KedvelésKedvelés
“Tény, hogy a férfiak nagy többsége nehezen kommunikál, vagy tényleg azt érzi, hogy nincs mit mondania”- Ne ragozzuk ezt túl. Buták üresek és/vagy gyávák.
Természetesen a férjed nem.
KedvelésKedvelés
Hát nem tudom. Úgy értem, néha én is így vagyok ezzel, de ha minden nő várna a tökéletesre, akkor valószínű pár férfira jutna a Föld összes nője. 😀 És mi lesz a többivel? Vajon nem azért vagyunk mi olyanok, amilyenek (kommunikatívak, segítőkészek, toleránsak, beleérzők), hogy a férfiak “tökéletesedését” szolgáljuk? Még ha a vicces az is ebben, hogy ők ezt nem feltétlenül látják tökéletesedésnek, mert ők úgy is jól ellenénnek, ha mi nem próbálnánk megváltani őket… Nem?
KedvelésKedvelik 1 személy
Ezt szívd vissza ok? Én nem gondolom, hogy az lenne a feladatom, hogy tróger, ostoba pasik életét aranyozzam be a szolgálatommal.
Abban meg ne reménykedj, hogy a brutális munka, amit a “felvilágosításukba” fektetsz, az hosszú távon a kinevetéseden kívül bármi lényegi eredményt hozna.
Egyébként részemről sem kommunikatív, sem segítőkész, sem toleráns, sem beleérző nem vagyok. Voltam, ráment az idegrendszerem, a karrierem, az egészségem, az érzelmi tartalékaim. Mióta kerülöm a “nőies” viselkedést, egészen elviselhetővé vált az életem.
KedvelésKedvelés
Sorry, nem tudtam, h itt kötelező utálni a férfiakat.
KedvelésKedvelés
Az, hogy a nők feladata a férfiak nevelése, tanítása, “megjavítása” egyáltalán nem a férfiak kedveléséről szól, semmivel sem férfigyűlölőbb az, amit Adél írt. Nekem. Az nem gyűlölet, hogy nem kér feladatot a nyakába.
Senki sem tökéletes, persze hogy nem. A nők sem, egy nő sem – akkor nem ember lenne, hanem isten. De a férfiak nem kellene hogy kevésbé legyenek tökéletesek, mint a nők – azért olyanok, amilyenek, mert a társadalom, a neveltetésük, a kivételezett helyzetük megengedi nekik. Ahhoz, hogy ez változzék, nem elsősorban arra van szükség, hogy a nők megneveljék a férfiakat, mert az ellenszélben nem is fog menni. Az, hogy önálló, kompetens emberként viselkedik egy nő a férfival szemben is, az nem nevelés.
KedvelésKedvelés
Köszi a hozzászólást, kicsit elragadtattam magam.
Ami engem igazán érdekelne, az az, hogy szerintetek akkor mi indítja el a férfiakat ezen az úton, hogy jobb, egyenlőbb társak legyenek? Ha a társadalom, a neveltetés rossz irányba visz, akkor what now? Intuíció, önismeret, tájékozódás, olvasás, csalódás / pozitív példa?
blaci, Te egyáltalán hogy tévedtél erre az oldalra, vagy mi késztetett arra, hogy elgondolkodj a mai nők helyzetén? Felteszem, nem ilyen hozzáállással találkoztál mindig életed során, mint ami a szavaidból megnyilvánul. 🙂 És kérlek, ne mondd, h “ez alap”, mert a többségnek nem alap. :)) Köszi!
KedvelésKedvelés
Mi is? Egyrészt az önismereti munka, önismereti csoportban, nőkkel, találkozások azokkal a szempontokkal, amik itt sokszorosan felerősödve megjelennek. Aztán eljutottam a BA-ra, amit itt sokat szidok, de nagyon sokat jelentett nekem ebben a tekintetben. És nem utolsó sorban az, hogy más vonatkozásban (alkoholizmus, szenvedélybetegségek, érintőlegesebben pszichiátriai betegségek) találkozom a társadalom előítéleteivel, szűklátókörűségével és szemforgatásával, a bántalmazó mentegetésével – ezek nyitottabbá tesznek a nemi sztereotípiák, a mindennapi nőgyűlölet felismerésére.
KedvelésKedvelés
Én csináltam ilyet. Egyszer olyasvalakivel, aki szerelmes volt belém. Ráadásul pszichésen beteg (skizofrén) is volt, és ezt akkor már tudtam (nem tőle). Azóta is nagyon szarul érzem magam miatta. Utoljára futólag láttam pár hónapja, még terhes voltam. Eszembe villant, hogy bocsánatot kéne kérni tőle, de nem mertem a szemébe nézni.
KedvelésKedvelés
Én egyszer sms-ben szakítottam. Nem éreztem túl jól magamat ettől, de egy nagyon egyszerű pasi volt, pár hetes ismeretség és nem volt kedvem baromira találkozni vele.
KedvelésKedvelés
Istenem, hányszor vártam hiába a Blaha aluljárójában, hányszor nézegettem hiába az érkező autókat, hányszor vártam hétvégén a telefonhívásra, hányszor lestem nap közben a telefonom kijelzőjét! Mindig, mindig gáz kapcsolat volt, én a türelmes, ő az átbaszó. Évekig nem hittem el, hogy jobbat érdemlek. A férjem mindig késik, sose szól.
KedvelésKedvelés
Ue, de én azért mindig hívom, hogy figyu, kések, ekkor-akkor érek. Mert úgy neveltek, hogy ezt így kell.
KedvelésKedvelés
Hát ez az. engem is, kényszeresen. Ezért is idegesít, ha késik valaki. Egyedül a barátaim képesek azt megcsinálni, hogy odaszólnak, ha késnek, és akkor is max, 15 percet, mert fontos vagyok nekik, és tudják, hogy az idő érték.
KedvelésKedvelés
Jó kérdés, hogy mit csinál, ha te késel? Párszor erőszakold meg magad, mikor indulni kellene, láss hozzá a hajmosásnak (dobj fel egy új beszédtémát, olvass el még egy fejezetet, stb., te tudod), és úgy libbenj be a találkozóra. Ha nehezményezi, akkor gond van. Ha nem, egyszerűen ilyen a viszonya az időhöz.
KedvelésKedvelés
Laci, ez nem ilyen könnyű. Nekem legalábbis biztosan nem menne, direkt késni. Kényszeresen pontos vagyok, kényszeresen tartom a napirendet. Mindenhol hamarabb ott vagyok. És ha nem, mert történik valami, ami miatt mégis kések (a jelentős tartalékidő ellenére is), akkor szorít a gyomrom, kiver a hideg veríték. Pedig az esetek 99%-ban még így is hamarabb érkezem, mint akivel találkozom, és a gyerek sem fog éhen pusztulni, ha evésidő után 10 perccel érünk haza. És mégis.
KedvelésKedvelés
Én ugyanez.
KedvelésKedvelés
Nálam max 15-20 perc a (szerintem nagyvonalú) türelmi idő, kivéve vis maior és különleges helyzet esetén (nyilván egy idő után azért lehet tudni, ki késős és ki nem), egyszerűen nem várok tovább, hanem megyek a dolgomra. Ez akkor is így van, ha telefonál/üzen, hogy “még 5 perc” (értsd: minimum 15). Ha akar, utánam jön. Az én részemről tökre nincs amúgy sértődés, csak nálam ennyi fér bele a váratás kategóriájába. Múltkor úgymond romantikus ebédre vártam valakit, késett egy órát, mire megjött, bekajáltam, annyira éhes voltam, nem vártam tovább. Megjön, mondom, ott a kaja, ülj csak le, még gyertyát is gyújtok neked, jó étvágyat. Talán már kitaláltátok, mennyire volt sikeres a randi 😀
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Sejtem ám, hogy nem ilyen könnyű. Igazából tényleg kíváncsi vagyok, illetve lennék. Vagy mondjuk úgy, hogy talán valamennyire kiderülne, hogy a leírt késegetés kapcsolati dinamikával, vagy a pasi valós természetével (az idővel való kapcsolatával) függ-e össze.
KedvelésKedvelés
detto. es a ferjem notorius keso. goze sincs az idorol.
KedvelésKedvelés
Mindig legalább öt perccel korábban érek oda mindenhova, és a húszévigférjem, meg a viszonylagújember is elveszti az időt. De legalább nála már toleráns vagyok, felébresztem félórával korábban, többször szólok neki. De tényleg van ilyen, egyszerűen nem fogja fel ezt a dimenziót. Biztos valami nagy tanítást akar velem közölni az Univerzum, hogy ezt nyertem meg most is. (Hehe.)
KedvelésKedvelés
Na most megint megmondom a tuttit. Én már nem ébresztgetem a palikat, egyszer szólok neki, ha elalszik, mosakodjon ki ő a munkahelyén vagy ahonnan épp elkésik. Pár ilyen, és érdekes, megtanul egyedül felkelni. Nem vagyok az anyja. (Volt ilyen esetem nekem is.)
KedvelésKedvelés
Erről én is leszoktam, és érdekes, felkel magától is.
Bár kurva idegesítő, hogy háromszor szundizik a mobilja, de végül felkel.
Én vagyok a legjobban meglepve.
KedvelésKedvelés
Én csak ezt a fajta kapcsolatot ismerem, amiről írtál, Éva. Legalábbis a magam bőrén csak ezt tapasztaltam meg, de barátnőket nagyon sokszor vigasztaltam ilyen férfiak miatt. Nem jött, nem hívott, nem szólt, pedig megígérte, azt mondta – ezt mondta, de vajon mit gondolt közben?
Valahogy úgy hozta az élet, hogy fiatal koromban mindig gyönyörű szép lányok alkották a baráti körömet – nem én választottam, így alakult – és a férfiak mindig őket szúrták ki, találták meg, akár a suliban, akár egy-egy szórakozóhelyen. Én mindig a néző voltam a háttérben, aki drukkolt, segített ruhát választani a randira, és aki vigasztalt, ha a barátnőimet átvágták vagy dobták. És ez sajnos gyakran előfordult. Nem igazán értettem, miért bánnak így a srácok például a legjobb barátnőmmel, akit annyira szépnek és különlegesnek láttam, hogy nincs is rá szó – mindig az jutott eszembe, hogy ha egy ilyen lánnyal így viselkednek, akkor mit várjak én, vagy bárki más? És az a döbbenet, hogyha egy hasonló fickó talált volna meg húsz évesen, lehet, hogy nem is lett volna fura, ha hazudozik, ha bunkó, hiszen addig csak azt láttam, hogy ez így működik, ilyenek a férfiak. Döbbenetes is volt, amikor a férjemet megismertem, és ő annyira más volt.
Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy mennyire fontos lenne átadni a fiataloknak, hogy nem kell így lennie, és nem kell elfogadniuk az ilyen hozzáállást egy férfitól sem. Szomorú, amikor azt látom, hogy nagyon nagy a nyomás a lányokon, hogy legyen pasijuk, de az senkit se érdekel milyen a pasi és mit kell elviselni tőle. Ha olyan a helyzet, hogy kötetlenül beszélgetünk a tanítványaimmal, mindig igyekszem csepegtetni nekik ezeket a dolgokat, nem amolyan vaskalapos állásfoglalásként, hanem csak úgy, ahogy az ember egy beszélgetésben megosztja a véleményét – és úgy érzem, az érettebbek fogékonyak is rá.
KedvelésKedvelés
Igen, jól csinálod. Szerintem is fontos, hogy halljanak ilyet, mert otthon keveset osztanak meg, legalábbis én ezt látom. Ha néha nekem mesélnek, mindig elmondom a véleményem, és már előre mondják: tudjuk, tancsi, lapát.
KedvelésKedvelés
“tudjuk, tancsi, lapát.”
Na, a lényeg már átjött nekik. 😀
KedvelésKedvelés
Jól teszed.
KedvelésKedvelés
Régi szép időkben ihletett ez a vers…
“Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullanak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tünő tünemény.
Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.
Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.”
🙂
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Nagyon ritkán kommentelek, de ez nekem is most betalált…nem ilyen szélsőséges az eset most nálam, de ismerem ezt jól…és az a sok szorongás, hogy amikor jönnek az érzések, hogy “nem kellek eléggé”, nem vagyok elég fontos, akkor elnyomom magamban, hogy á, dehogy, csak sokat akartam megint…megint én voltam a kezdeményező, megint “túl nyomultam”, túl hamar, esetleg túl áradóan fejeztem ki az érzéseimet, ő csak nem ilyen típus…és hiába azonosítom magamban, hogy ezek rossz sémák, hajlamos vagyok benne maradni a kevésbé jóban, ragaszkodni, ezer esélyt adni annak is, aminek az első randi/csók, akármi után se kellett volna. Hiába pörög le immár századszor a dinamika, nem nagyon megy még a változás, változtatás sajnos.
KedvelésKedvelés
szia 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem késni egyszerűen kifejezi, mennyire lesz..juk a másikat. ÉN fontosabb dolog miatt késtem el, mint amennyire fontosnak tartalak az életemben. Mindegy ki késik, nő,ffi üzleti partner. Nekem képviné álláspontja az amivel teljes mértékben azonosulni tudok. Legalább ízlett neki a kaja?
KedvelésKedvelés
Igen, jól főzök. De csak annak, aki megérdemli 😛
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Én azzal egészíteném ki, hogy nem kell szerelmesnek lenni, még csak szeretni sem kell, elég “csak” emberszámba venni a másikat ahhoz, hogy “ne várj rám, mert nem fogok tudni odaérni”. – Mondom ezt úgy, hogy velem is megcsinálták, ó hányszor. És igen, hatalmi játszma volt, amit én nem vettem észre.
KedvelésKedvelés
Éva, ritka az ilyen kapcsolat. Te a játszmázó férfiakat említetted, én mondhatnám a játszmázó nőket.Köszönöm, hogy említetted ezt a cikket, de…. pozitívként jelölted meg, s ez is mivel kezdődik: panasszal. Felénk, férfiak felé. Tényleg az az ember érzése, hogy nem szerettek minket. Értelmiségi, haladó, publikáló nők. A Nők Lapja újságíróit is idevehetném. Igazad van, a jó kapcsolat szerintem is olyan, amilyennek leírtad, de… megint a férfifika. Nem a tények kozmetikázására gondolok, (hogy akkor lenne jó) és bevallom, nem tudom, hogy oldható fel a dilemma pl az Isteni Igazságszolgáltatásba vetett hit nélkül. Mert ha nem hiszem, hogy pl. itt ez az egoista férfi egyszer szembesül szeretetlen játszmáival, az a nő pedig vigasztalást nyer kihasznált szívéért (hiszen általa nyújtott pl. önismeretre lehetőséget a férfinek az Isten) akkor kénytelen vagyok haragudni a férfiakra. De ha az egészet rábízhatom valahol Istenre, akkor sokkal könnyebb az életem. Azt hiszem, nagy belső terhektől szabadulhat így meg az ember. Bár az ezotéria tanítja a életfilm lepergetését, ahol mindenki tisztán szembenéz önmagával és hogy hol tart a belső fejlődésben. Aztán ennek függvényében születik később újjá. Bár a NL ezotéria párti, rólad nem tudom, mennyire érdekel a transzcendens. Tehát tanít az Igazságszolgáltatásról, mely tényleg a Valóságon alapszik.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: nem csak a szex | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a blogger válaszol | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: hatalom, hatalmas | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a majdnem, az majdnem semmi 1. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a csodálatosan önműködő vágy | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a halovány férfi | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: csak azt akarják | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: ha nem volnék blogger 2. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a gyengéd erőszak 2. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: vonzalmaink | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: szeretők és hazugságok | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: és ha te volnál a feleség? | az igazi
Visszajelzés: hullócsillagok – és te mit kívánsz? | az igazi. hamisítják!
Visszajelzés: a könnyes szemű nő | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: “az emberek nem hülyék” | csak az olvassa. én szóltam