a sötétszürke sáv

ribizlinek ezt most

Amikor ifjak voltunk, sőt, később is, sokáig, te, te szegény ott sárga micisapkában, te még most is?, azt hittük, a világ egy merő bináris oppozíció, vagy-vagy, komplementer antonima.*

Fémek, nemfémek. Igaz, hamis. Terézanya, harmadikrihárd. Hűséges, megcsal. Különböző szemszögek? Minden relatív? Nem is az volt a kérdés? Dőreség. Mennyi, sok vagy kevés? Éj vagy nappal? Tessék megmondani, de ízibe’. Derengő rózsaszín? Az már nappal. Beírjuk oda. Valahová be kell írni. Nálunk az ítélet, ki másnál?

Így középkorúként (hoppá) térdig járunk a fekete és fehér közti végeláthatatlan, szürkés, seszínű és főleg nyálkás sávban. Nézzük, sáv-e egyáltalán. Hol az átmenet. Minden ilyen színű. Merre a fehér? Ami igen, de nem. Ami világos, ám nem fontos, vagy egyrészt ez, de másrészt meg az, és másvalaki, aki értelmes meg jószándékú, másnak látja, és mi már képesek vagyunk méltányolni azt is. Vagy azt mondani: nem tudjuk. Ez van, nincs rá szó, minősítés. Erkölcsi relativizmus? Dehogy.

Az én mostohalányom (Szonya!) azt mondja például, az esküvői meghívónkra válaszul: a ti kapcsolatotok nem legitim. Én még őszinte ember voltam: a Ráspi menüjét te mondjuk ne zabáld akkor, de amúgy a faszom a nem legitim, a boldogság legitim, a boldogtalanság nem az. Ma már tudom, mire mondta és hogy honnan volt igaza. (Nem zabálta.) (És nekünk volt igazunk, hajaj. Innen nézve.) (Neki meg onnan.) (De azt nem csinálnám végig még egyszer.) (Vagy?)

Egyáltalán: hogyan alkotunk a világ dolgairól ítéletet? Hogyan alakulnak a fogalmaink és az értékeink? Honnan ítélünk? És minek? Neveltetésünk, torz reflexeink, esetleges tapasztalataink formáltak olyanná, hogy azt mondom: dohányozni gáz? Így gondolok én az abortuszra? Igen, így. Vélemény ez, érv, intuíció, megrögzöttség, makacs tévhit? Hát hogy jövünk mi ahhoz?

Vannak a dolgok, történnek. Úgy vannak. Tudja az életét mindenki. A tévhiteit is tudja. Annyira tudja, amennyire, és a végeredmény is olyan. Rá kell hagyni. Főleg, ha nem kérdezi. S főleg, ha kérdezi. Figyelni, az jó. Meghallgatni. Megölelni. Vagy persze, van, hogy szeretjük a saját hangunkat. Na.

* Cruse (1972) nyomán azt mondhatjuk, hogy a lexikai ellentét tipikusan két olyan lexikai egység közötti viszony, melyek jelentésük alapján egyértelműen egy egydimenziós virtuális skálán (vagy, ha úgy tetszik: egy fogalmi tengelyen) szimmetrikusan helyezkednek el. A lexikai ellentét altípusait (a komplementer antonimákat, például élő : halott, a fokozható antonimákat, például meleg : hideg, az irány-antonimákat, például domború : homorú vagy lemegy : felmegy, a viszony-antonimákat, például elöl : hátul vagy tulajdonos : bérlő) mind ez a fajta szimmetrikus, antipodális viszony jellemzi valamely fogalmi tengely men­tén.

www.mek.oszk.hu/03600/03619/03619.doc

83 thoughts on “a sötétszürke sáv

  1. “Tudja az életét mindenki. A tévhiteit is tudja.”

    Tudja?

    Tudjuk, mik a sémáink? Mikor irányítanak dogmák, fülünkbe suttogó démonok, berögződések? Egyáltalán ismerjük őket? Szembe merünk nézni velük? Ki merjük mondani: távozz tőlem? Amiről ma azt hisszük, hogy hiteles, és kellőképpen reflektált, mély igazság, vajon holnap nem derül ki, hogy az is árnyék, délibáb, és a dolgok még bár nem is úgy vannak? Tudom, hogy nincs olyan, hogy legitim… de ki vagy mi legitimál? Az egyének szabadsága? Miért? Azt nem szokások, berögződések, reflexek irányítják? Tényleg szabad? Isten legitimál? És akkor ő mindent? Vagy ő tudja, mit? Milyen széles a sötétszürke sáv? Csak én férek el rajta, vagy én is csak féllábon, egyensúlyozva, hogy jaj, bele ne csússzak a fehér moralizáló, vagy a fekete mélybehúzó poklába? Ketten elférünk rajta, ha jól szorítjuk egymás kezét? Sokan férünk rajta? Mi, a jó emberek, akik kis helyen is elférünk. Vagy olyan széles, hogy igazából nincs is fehér és fekete, csak vannak, akik áltatják magukat, hogy a másik hozzájuk képest feketébb vagy szürkébb?

    Egyébként gyönyörű írás, csak amikor visszagondolok ezekre a kérdésekre, akkor szomorú leszek. Iszonyatos fájdalom legitimálni valamit, amit nem és nem tartasz legitimnek. Aki nem élte, nem tudja, mit mondok. És iszonyatos rájönni, hogy amiért te nem tartod annak, attól még lehet az, és más annak tartja, sőt, a te lázadásod és haragod nem változtat semmit, és csak magad emészted. Hogy nincs bíró, aki megmondja, mi legitim és mi nem, és ha lenne is, végzését nem tartaná mindenki kötelezőnek. Hogy egyedül vagy ebben a mi a jó és mi a rossz küzdelemben, és néha jól döntesz, és néha nem, néha szeretsz, és akkor szeretnek, néha meg nem szeretsz, és akkor lófaszt sem érsz a moralitásoddal, mert egyszerűen nem érdekel senkit.

    Kedvelés

    • A poszt is megérintett, ez a hozzászólás is.

      Úgy gondolom, mindennek ellenére muszáj, hogy a saját döntéseinek legalább részben legitimnek érezzük. revideálni lehet, önkrikát gyakorolni lehet.

      Az pedig, hogy kételkedsz, mérlegelsz, nem feltétlenül kell, hogy bizonytalanságot jelentsen. Én úgy gondolom, hogy a sáv ugyan szürke, de a döntéseink – maguk a döntések feketék és fehérek. Az az árnyalt, ami megelőzi őket, meg a kontextus is árnyalt, de a döntés mozzanata nem az.

      Ezért nagyon veszélyes az ilyen kérdéseken való hosszas tökölődés. A bizonytalanság mindig ott van úgyis, és önreflexív ember látja az árnyalatokat. Legalábbis egy részüket.

      De én az ilyen kérdéseket mindig az autóvezetéshez hasonlítom. Abban pedig nem a rossz döntések a legveszélyesebbek, egy gyorsan és határozottan kivitelezett rossz döntés esetén többször menthető a végeredmény, mint ha valaki nem tud dönteni, és pánikba esik.

      Úgy gondolom, hogy az egyének szempontjából minden döntés legitim, és nem te magad árnyalod azt, ahogyan utólag vagy előre látod a dolgokat, hanem a környezeted és a többi érintett. Abba meg, ha nem tekinted legitimnek magad, bele lehet őrülni.

      Bocs, ha nem teljesen koherens, amit írok, de ezer dolog tolult fel bennem. Majd még gondolkodom.

      Kedvelés

      • nagyon szépen írtok, Éva, csineva, bajszcic, én is ilyesmiket gondolok.

        “Én úgy gondolom, hogy a sáv ugyan szürke, de a döntéseink – maguk a döntések feketék és fehérek. Az az árnyalt, ami megelőzi őket, meg a kontextus is árnyalt, de a döntés mozzanata nem az.”
        ezt meg nagyon, plusz még azt is, hogy maga a sáv is tök szivárványszínű, győzzön benne az ember evickélni és megtalálni, hogy mi az ami a sajátja, ha egyáltalán.

        Kedvelés

      • A tegnap hallottam Pál Feritől, hogy nem az számít az életben, hogy mások mit tesznek velünk, hanem, hogy mi mit teszünk másokkal.

        Kedvelés

      • igen, csak azt, hogy mi mit teszünk másokkal, erősen befolyásolja az, hogy mások mit tettek velünk korábban. úgyhogy szerintem azért az is számít, nagyon is.

        Kedvelés

      • Jung alomertelmezeseben az autovezetes az elet iranyitasanak a szimboluma.
        Aki vezet, annak az elete az auto.

        Igazad van, minden dontes feher, vagy fekete az adott pillanatban, es ha eleg tavolrol nezzuk a dontesek tomeget, ugy talan mat szurke savot ad a sok fekete-feher egyuttes.
        Az erzelmek kerdeseben is ugyanez a helyzet szerintem, akar a szerelemben de a szeretetben mindenkepp eljon a pillanat, amikor dontesz az erzesrol. Ily modon nem hiszek a kizarolag felulrol, vagy belulrol erkezo, elhivasban, de abban igen, hogy annak es a dontesnek a kevereke adja az eletunk fontos mozzanatait. Mint peldaul az erzelmekrol valo dontest is.

        bocsanat, hogy elkanyarodtam 🙂

        Kedvelés

      • “Az erzelmek kerdeseben is ugyanez a helyzet szerintem, akar a szerelemben de a szeretetben mindenkepp eljon a pillanat, amikor dontesz az erzesrol. Ily modon nem hiszek a kizarolag felulrol, vagy belulrol erkezo, elhivasban, de abban igen, hogy annak es a dontesnek a kevereke adja az eletunk fontos mozzanatait. Mint peldaul az erzelmekrol valo dontest is.”
        hogy én ezzel mennyire nagyon egyetértek. továbbá hogy a mély lelki tudatosság pont azt a fajta profizmust hozza, hogy az ember, az egész lényével, az utolsó sejtjének utolsó atomjával együtt, összhangban, és jól tudjon táncolni az élet tengerén. (tudom, bravúros képzavar :))

        van még az, amikor akárhogy járja körbe az ember, mindig az jön ki, hogy az adott érzés az KELL. bármi áron. ezek fontosak szerintem, arra van az ember útja előre. a path. és ott menni kell, bármit mond a nagyi, a pap vagy a szomszédnéni.
        bocs, tudom, hogy ez elég spiri lett.

        Kedvelés

      • “Jung alomertelmezeseben az autovezetes az elet iranyitasanak a szimboluma.
        Aki vezet, annak az elete az auto.”
        Pikaresz ez nagyon találó.
        Én imádok vezetni, akkor ez mit jelent? Hogy az életemet is én irányítom? 🙂

        Kedvelés

      • Ez az álmok értelmezésében az egyik szimbólum. Nem tudom, a való életre illik -e ez?
        Vagy álmodban imádsz vezeti?

        Kedvelés

      • én állati sokáig álmodtam, hogy autóban ülünk a tesóimmal, és vhogy nincs aki vezessen, és nekem kell, pedig nem tudom hogy működik. megtanultam vezetni, erre az álom módosult, hogy vezetek, de irányíthatatlanná válik az autó, de leginkább nem működik a fék. hogy én mennyit próbáltam a visszaváltogatással lassítani. de álmomban sosem sikerül. és nem is tudom, a valóságban lehet-e.

        Kedvelés

      • zs, lehet. Szoktak is, persze csak módjával, de ha gond van, akkor kit érdekel, hogy a kuplung utálja.

        Kedvelés

      • Ez érdekes, volt egy olyan álmom vagy tíz évvel ezelőtt (sehol sem volt még a jogsim, és nem is vezettem még), amelyikben vezetés közben még az indexet is pontosan használtam…

        Egyébként nagyon jókat írtok…

        Kedvelés

    • A saját dolgaidat legitimálod, csineva. Nem ám másnak megmondani az ex cathedra ítéleteket, meg a világ dolgairól általában. Ez persze keresztyénként, lelkészként nehéz, hiszen az volna a hivatás, a kinyilatkoztatás, a fekete-fehér. Én is idéztem Marcus Aureliust Kosztolányitól. Talán az fontosabb. De néha még a magunkét sem tudjuk. Nem világosak a fogalmaink, több nézőpont van, nincs mindig igaz meg hamis, hős és elnyomó. Csak azt mondtam: tudja, amennyire tudja, a végeredmény is olyan, mindenesetre ne más mondja már meg, főleg ne kéretlenül.

      Van olyan boldogság, igen, ami egyik oldalról hatalmas árulás, a másikról mg világos, egyértelmű ragyogás. Például a ti történetetek is ilyen. A sáv, az olyan, hogy nem rossz, nem jó. És, még egyszer: nem, ez nem anything goes, nem erkölcsi relativizmus.

      Kedvelés

      • Éva, én már rég nem vagyok megmondós. Nem mások legitimációjáról szólt… hogy jövök én ahhoz, hanem a saját életem, döntéseim betagolásáról. Egyébként gondolkodtam a legitim szón, azt hiszem a lex és a timor szóból származik, legis timor, azaz a törvény félelme, hát szerintem is kapja be, aki szerint az legitim, amit félelemből teszek… Istent sem az ítélet, hanem a bocsánat miatt féljük a zsoltáros szerint, szóval a kegyelem, az öröm, az egészség, az épség, a ragyogás, az a legitim, már ha lehet ezt a szót még használni.

        Kedvelés

      • és van az is, hogy ok, nekem legitim, de a közvetlen környezetemnek egyszerűen nem az. és az egyén szabadsága, ami elvileg addig tart, míg másét nem korlátozza. pl. a válás. ahol a gyerekek (akiknek nyilván nincs döntési jogkörük, de véleményük és érintettségük van, nem is kicsi), ahol nem csak az addig egyértelműen kerek világ dől össze (legalábbis egy időre), hanem pl. a család anyagilag is nyilván megzuhan, és nem lesz kertes ház, vagy autó, de lesz majd egy anya, aki adni tud… nehéz

        Kedvelés

    • csineva,
      nem az kérdés , hogy milyen széles a szürke sáv hanem észrevenni-elfogadni hogy benne vagyunk…
      Fiatalon még hittük ,hogy létezik fehér vagy fekete, de gyakorlatban ,döntéseink során nem tudtuk alkalmazni.
      Voltunk a fehérben feketében vagy egyszerre mindkettőben és végül annyira összekeveredtek hogy szürke lett .Végül középkorban rájöttunk hogy ez a reális zóna amit lehet élni.Nem érdemes túlságosan egyensúlyozni mert úgyis csak szürke…

      SZÁMVETÉS

      Ettem-ittam fekete, undok
      mocskot és csípős trágyalevet;
      ember vakmerőbb nem lehet.
      Ám eddig sohasem voltam boldog.

      Ebben a megváltott világban
      egy pillanatom nem volt nemes;
      sem langyos, édes, kellemes,
      mint disznónak a pocsolyában.

      Engem sunyiságra oktat
      az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.)
      Huszonnyolc éve éhezem.
      Rajtam már csak a fegyver foghat.

      Ezért ülnek oly sötét dolgok,
      oly hatalmak a szívemen,
      hogy szorong lágy arcú kedvesem,
      ha ránézek; pedig mosolygok.

      Komor ég alatt üldögélek,
      mint hajléktalan a híd alatt.
      Mindentől fölmentem magamat,
      mert nem lesz utolsó ítélet.
      (J.A.)

      Kedvelés

  2. Éppen tegnap beszélgettem egy 17 éves lánnyal, a szerelemről, és magamban akkor döbbent a felismerés: megöregedtem. Milyen csodálatos is volt a világot fekete-fehér alapon nézni, és mindenre volt igen-nem, és szélsőségek, és digitális ítélkezés. Most meg már árnyalatok vannak, és színek közben, és nincs jó és rossz, csak viszonylagos. Középkorú, tényleg. Így is szép, de az valahogy sokkal tisztább volt. Ez meg most inkább szinkronicitás :).

    Kedvelés

    • Mennyire igazad van. Én egyre inkább úgy érzem, a legegyszerűbb dolgokon is tojózok meg agyalok, forgatom minden oldalról, így se jó, de amúgy is igaznak érzem, nem találok válaszokat, mert – milyen rossz erre rádöbbenni – nincsenek, vagy túl sok van. Néha én is lennék megint tizenhat éves, a végletekig önző és egybites, mindent feketén és fehéren látó. De meg voltam győződve akkor mindig mindenről, csak én láttam helyesen a dolgokat! Minél többet tapasztal az ember, az agya egyre jobban hasonlít egy gyűjtögető lakására, amiben csak halmozódik a sok szar, aztán lófaszt se képes velük kezdeni.

      Kedvelés

      • Nalam pont forditva, az idovel tisztul a kod. Sosem lattam ennyire tisztan a valaszthato utakat es azok kovetkezmenyeit, tobb lepessel elore. Ez persze illuzorikus is, de hirtelen felbukkano utkertr utkerszte ukterez szoval donteshelyzetben ujra rendezodik a kep ami elott allok. Nalam ez a tisztanlatas donteshelyzetekben egyreszt fakad a sokkbol, ami racionalissa tesz, masreszt abbol, hogy elsore mindig elfogadom a valtozast, ertelmezhetonek es ertelmesnek is tartom a felbukkano ujdonsagot.
        Aztan van, hogy utolag dolgozom fel a dontest, de tobbnyire bebizonyosodik, hogy a hirtelen dontest sokkal tobb bolcsesseggel hoztam meg, mint hinnem. Egyre kevesebbet vacillalok, ez oriasi szabadsagot ad, es jol kondicional a rugalmassagra. Ami ehhez kell, az az, hogy sokkal jobban ismerem es elfogadom magam, mint valaha, joval kevesebb nyomast helyezek magamra azzal, hogy nem varom el hogy jol dontsek. Mert olyan nincs, csak dontes van.

        Kedvelés

    • Egyfelől bonyolultabbak lettek a dolgok, másfelől sokkal egyszerűbbek (nálam). Hogy a szerelem példánál maradjunk, nálam már nincs olyan, hogy “szeretlek, de….”, meg “szeretnék veled lenni, de….”, és nincs DE egyáltalán, ezt a szöveget nem veszem be. Én már nem vagyok megértő, és türelmes, és alkalmazkodó. Legalábbis úgy nem, ahogy huszonéves koromban birkultam és hagytam kihasználni magam, a “szerelem” nevében. Most jobb, az ilyen vérszívók elkerülnek. Másfelől persze jóval toleránsabb lettem, tudatosabb, taktikusabb, és már csak és kizárólag befelé figyelek, és hagyom, hogy a belső műszer jelezzen, mi a jó nekem és mi nem. Elég megbízható 🙂

      Kedvelés

      • Ezt nagyon jól megfogalmaztad, és én is valahogy így vagyok vele. Csak talán én alkatilag birkább vagyok, és mostanában farkasodom.

        Kedvelés

      • Csatlakozom. Epp azt akartam irni-bar azt nem tudom , hogy Kepviselone hany esztendos- de 40 felett nalam kezdenek kiegyenlitodni a dolgok vagyis inkabb egyszerusodnek mikozben nem veszitenek az arnyaltsagukbol, sot. A lenyegtelen dolgokat tojom mar le magasrol, megtanul az ember szelektalni a sok limlomban. En, ezt sokkal jobban szeretem, szamomra sokkal gyumolcsozobb, nem hianyzik az ifjonti naivitas, a vagy-vagy szemlelet a szukebb latokor. stb. ugyanakkor nem fasultam bele az eletbe, sot a szemem-szivem nyitottab mint valaha, megelni az elethelyzeteket eppoly odaadassal tudom mint korabban, csak most mar en valasztok. En tobb szabadsagot erzek most, mint akkor, sokkal tobbet.

        Kedvelés

      • Pont így, nekem is! Ezek szerint ez egy nagyon kellemes életkori sajátosság a 40 feletti nőknél. Nekem kifejezetten felszabadító.

        Kedvelés

      • Ja Melissa de jól írod! De jó ezeket olvasni! 🙂
        Így vagyok én is ezzel.
        Ez jutott most eszembe:

        Kedvelés

      • Szuper, akkor már csak két év, és nálam is tisztul a köd:-) De ez annyira nem rossz köd egyébként mindig, inkább olyasminek érzem, mint amikor hosszú ideig csak forog-forog a sok por az űrben, aztán egyszer csak kibontakozik belőle egy bolygó, és körülötte széles sávban minden tiszta.

        Kedvelés

      • Hohohohooo Divamacska 😉 azt en nem allitom am, hogy minden konyebb es vilagosabb, nem lesznek szomoru raebredesk, kiabrandulasok, tevelygesek, de egyszerubb es szabadabb. Ami fajdalmas az most is faj, de mar ez is mas. Fiatalon annyira ki voltam szolgalatatva a sajat tularado erzelmeimnek, (gyakran masok kenyenek-kedvenek) vagy a fekete-feher korlatok szoritottak sarokba pont (bar ezt a fekete-feherseget en annyira nem ereztem jellemzonek) . Vagy tulertekeltem a dolgokat vagy alabecsultem vagy…vagy…Nem mondom, hogy most ez nem tortenik meg soha, hogy annyira es csak fasza donteseket tudok hozni de az tuti, hogy a rossz donteseim kovetkezmenyeit is konnyedebben viselem. Mashova kerultek a sulypontok. Egyaltalan, ha eleg szerencsesek vagyunk es meg tudjuk orizni a konnyedsegunket, nyitottsagunkat akkor en azt mondom ez a kozepkor/sag tok jo. Egy dolog aggaszt, hogy azert innen mar fizikailag elkezdodik a lejtmenet es hiaba elveznem az eletet olyan lazan meg 20 ev mulva is, nem biztos, hogy a testem engedelmeskedni fog orokifju lelkemnek. Ez a lehetoseg olykor es kicsit megkapirgalja a nyugagalmamat, de csak olykor. Mert ha minden jol megy, majd akkor is is talalok olyat amit most nem es piszkosul fog tetszeni. Remelem. Tsok es oleles minden, ifjunak es meg ifjabbank. 🙂

        Kedvelés

      • azt mondta egyszer nekem egy 70 éves tanárom, hogy szerinte a buli 40 után kezdődik, amikor az embernek van már tapasztalata és van még ereje. és hogy milyen szívesen emlékszik vissza azokra az időkre.

        Kedvelés

      • Lucernának, csak ide fér: á, nem hiszem én egy percig se, hogy minden karikacsapásszerűen fog menni. csak reménykedem némi tisztulásban.

        Kedvelés

      • Lucerna az hogy fizikailag elkezdődik a lejtmenet vagy sem, ill hogy minél később, nagyban múlik rajtunk is. Már nem úgy kell az egészséghez viszonyulni, mint huszonévesen. Nagyon tudatos kell lenni, odafigyelni a táplálkozásra, megfelelő alvásra, pihenésre, rendszeresen szűrésekre járni. Ez most lehet kioktatóan hangzik, de én inkább figyelek oda erre, mint gyógyszereken éljek, vagy betegeskedjek.

        Kedvelés

      • Szerintem az is számít, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyunk.
        Mert ha problémák vannak, nincsenek mellettünk megértő barátok vagy társ, akkor nyilván keserűbbnek, szomorúbbnak látjuk az életet.
        Ha pedig nagyrészt kiegyensúlyozott körülmények között élünk, támogató emberek között, akkor könnyebb boldogabbnak, szebbnek látni.

        Nekem most kiegyensúlyozott, nyugodt és több megértő barát is van mellettem, és egy társ. Amiben van ugyan szerencse, de sok-sok munka is, valamint türelem, odafigyelés, megértés mindkettőnk részéről és nem utolsó sorban hasonló értékrend.
        És ebben a helyzetben én már nem igazán vágyom a fiatal évekre, amikor annyi minden bizonytalan volt.

        A korábbi döntéseink miatt pedig nem szabad ostorozni magunkat. Ott és akkor az volt a jó! Le kell zárni és előre nézni, nem pedig a múlton rágódni.

        Képviselőné, Lucerna. A szavaitokkal is mélységesen egyet értek.

        Kedvelés

      • Én is csatlakozom ehhez. Kamaszként a világ és benne minden ember totál fekete-fehér volt, pontosan tudtam, mi merre hány méter, helye volt mindenkinek a rendszeremben. Éppen csak saját magamat nem láttam egy kicsit sem. Hogy én mit (nem) akarok és hogyan (nem) akarom és mi mozgatja a döntéseimet, arról gőzöm nem volt. Ahogyan kezdek tisztába jönni magammal, sok dolog egyszerűsödött bennem-körülöttem. Csak a másik ember vált félelmetesen bonyolulttá és sajnos elérhetetlenné is.

        Kedvelés

      • “Csak a másik ember vált félelmetesen bonyolulttá és sajnos elérhetetlenné is.” Én azt vettem észre, hogy ha akarnám, már könnyedén tudnám manipulálni az embereket. Más kérdés, hogy nem nagyon akarom, mert az emberi kapcsolatokban az intimitást értékelem a legtöbbre. De létezik olyan helyzet, amikor ez jól jön.

        Kedvelés

      • Én szoktam manipulálni, nem mindig persze. Egyszerűbb, mint várni hogy a másik megértse az érveket, magyarázatokat.

        Kedvelés

      • En is akarom, en is en iiis!! Ez csak a korral jon? Es azzal akihez most hozza vagyok menve, es sokat tudunk egymasrol, es kiteszem neki magam, es o is ( tobbnyire), mukodhet vajon??

        Kedvelés

      • Szerintem igen.
        ” es kiteszem neki magam, es o is”
        Ezt hogy érted? Kicsit lassítsatok úgy mindennel.

        Kedvelés

      • Hat ugy, hogy elmondjuk a nyugunket, kipakolunk. En surubben, mint o. Nekem kozleskenyszerem van tobbnyire. Neki ez ritkabb. Lassitani kilenc ev meg egy gyerek utan? Hogyan? 😀

        Kedvelés

      • Mi is kilenc éve. Pl.-ul: Mi már nem hívunk vendégeket, nem tartunk nagy családi hepajokat. Ez is sok időt, munkát jelent. Húsvétkor se mentünk mi a rokonokhoz.
        Otthon, amit lehet egyszerűsíteni kell. Én pár hónapja akkorát szanáltam, rendszereztem. Ez megkönnyíti a hétköznapokat.
        De ez csak egy javaslat, le kell ülni és átgondolni a hetet, mik a feladatok, miből lehet leadni.
        Tegnap este kiültünk a teraszra kicsit borozni, néztük a szép kertet és röhögtünk a kutyákon. A nyüg után próbáljatok meg kellemes dolgokról is beszélni, mi az amit elértetek és jó dolog az életetekben.
        Kicsit morbid, de minap mi annak örültünk, hogy mindenki panaszkodik mekkora jelzáloghitelük van, a miénk vállalható.

        Kedvelés

      • Ez nagyon jó! Ha el tudnank jutni idaig… De most epp az van, hogy van kurva jo otletunk, vallalkozni kene, mert nekem egy ev mulva pl kb semmi jovedelmem nem lesz, szazezerbol nem tudunk megelni. De a valallkozashoz kellene penz, sok, ugyebar.
        Na hagyjuk is. De ezek telleg jo otletek!!

        Kedvelés

      • Ursa Te, Ez milyen egy tundergyerek kerdes.. 🙂 En azt mondom ha esetleg kiderul, hogy nem mukodne, akkor sem erdemes maskent csinalni. En jo sokszor pofara estem, mert velem ezzel szemben ment a jatszmazas nincs mit szepiteni ezen. de egyszer viszont egy ilyen kitesszuk “magunkat egymasnak” (oda-vissza) kapcsolatban megeltem az igazi szabadsagot. Az egyedullevos szabadsag az nem olyan, nem rossza az sem, de ahhoiz kepest rabiga. Nem csinalnam maskent es nem is fogom. (Mondjuk nekem mar azert sem menne, mert genetikailag a pofamra van irva mindig, hogy mit erzek vagy gondolok) En szeretem a jatekossagot de a jatszmazas nem vezet sehova, de ez csak az en elettapasztalatom, masnak maskepp es mas a jo.

        Kedvelés

      • “Az egyedullevos szabadsag az nem olyan, nem rossza az sem, de ahhoiz kepest rabiga.”

        rabiga?? nekem ez egy kicsit kemény

        Kedvelés

  3. Évekig vacilláltam és kínoztam magam a hasonló döntésekkel, amíg aztán – szintén sok éve – arra jutottam a döntéseimmel kapcsolatban, hogy abban a pillanatban, amikor meghoztam őket, azzal a kognitív és érzelmi tudással, amellyel akkor (!) rendelkeztem, azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket addig (!) megszereztem, és azon a lelki, személyiségbeli, stb. szinten, amelyen akkor (!) voltam, én ezt a döntést tudtam meghozni. Ezt, és nem mást.
    Ilyen értelemben pedig teljesen mindegy, hogy MA mit tudok, hogy látom, hová jutottam, és hogy ma másképp döntenék.
    Ez voltam, ezt tudtam csinálni. Nem önfelmentés, hanem kegyelem magam iránt.

    Kedvelés

    • Ezzel csontra így vagyok én is, ilyenkor kezdem megfilozofálni, hogy akkor most van-e sors vagy sem, mert a döntés szabadsága nekem megszűnt létezni. Minden döntésem olyan volt, hogy akkor, abban a helyzetben, abban a paradigmában egyetlen egy olyan választás volt, amivel együtt tudtam élni, egyből választás meg nem választás. Lehet körbeadni a bürökpoharat.

      Kedvelés

    • Ez így van, de én mégis sokat küzdök ezzel…. voltak olyan döntéseim, amiken már akkor is sokat tipródtam, valahogy éreztem, ebből sehogy se tudok jól kijönni, és tényleg! Némelyiknek a következményét mai napig nyögöm. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy eszembe jusson, hogy mi lett volna, ha mégis inkább a másik opciót választom. Létezik olyan szar döntés, amiről már a döntés pillanatában tudjuk, hogy szar? 😀 (Költői.)

      Kedvelés

      • Értem, és hát erre mondtam, hogy én megkegyelmezek magamnak. Meg másoknak is.
        Nekem kemény meló volt idáig eljutni, de igazából azt se bánom, annyi mindent sikerült lerakni az úton.
        Nagyon jó már egy ideje.

        Kedvelés

      • Naja, nekem ez nagyon megy…mondhatni csuklóból hálisten…:-) valahogy nekem mindig működött ez a fajta “önfelmentésem”, hogy abban a helyzetben, ott és akkor csak a boldogulásomat kerestem és véltem megtalálni. Aztán változtam, változtak a körülmények, és más döntéseket hoztam. Nekem nagyon segített, hogy a fájdalmon túl, amit sokszor éreztem sok helyzetben, legalább az önmarcangolás rész hiányzott…

        Kedvelés

      • “csak a boldogulásomat kerestem és véltem megtalálni”

        ezt részemről még annyiban egészíteném ki, hogy akkor is tudom már működtetni magamra ezt a mechanizmust, amikor azt látom visszanézve, hogy csúnyán a saját káromra döntöttem, és egyáltalán nem kerestem a boldogulásomat, hanem szinte kész voltam feladni valaki vagy valami kedvéért.
        És ma már erre sem verem a fejem a falba, hogy miért tettem, meg miért nem álltam ki magamért és az érdekeimért, hanem látom, hogy akkor annyit voltam képes tenni, ahhoz volt erőm. Látom a folyamatot is, kirajzolódik szépen: amikor olyan döntést hoztam, hogy térdre estem tőle, akkor egy ideig üldögéltem a földön, aztán úgy emeltem fel a fejem és úgy álltam fel, hogy abban már igazi erő volt.
        Nem ragozom. Je ne regrette rien.

        Kedvelés

  4. Minden relatív vagy vannak örök érvényű igazságok, vezérlő elvek? Én 16 évesen meg voltam róla győződve, hogy csak az utóbbi létezik és nincs az a koordináta rendszer amiben létezhet más igazság azon kívül amit én gondolok az egész világról vagy annak kicsi dolgáról. 16×2= minden differenciálódott. De én nem gondolok vissza jó érzéssel arra a “fiatalemberre” (sic!). Kirekesztő és szélsőséges volt. Ma már nem haragszom rá annyira, mert ez valahol a fiatalság része. De attól még nem jó érzés, nekem nem az.

    Kedvelés

  5. ez nekem is nagyon tetszett. és egyre kevésbé fekete-fehér, lehet hogy lélekben már középkorú vagyok, de én is nagyon így vagyok vele. mindenki tudja magának, és mit tudjuk mi azt kívülről…és ami egyszer így néz ki, az másszor úgy, lényeg hogy bonyolult az élet, és szinte minden ami emberi, elfér benne, nekem egyre inkább ez a zen-filozófiám 🙂

    Kedvelés

  6. Most eszembe jutott az elmúlt napok bejegyzései kapcsán, többen is felhoztátok a A vágy csendje című könyvet.
    Hogy lehet, hogy magasabb szinten, mentálhigiénés szakemberek nem foglalkoznak ezzel, nem beszélnek nyíltabban arról, hogy van egy ilyen probléma?
    Miért nem lehet ezt már nyíltan kimondani, hogy beteg ez a szerep, elváráshalmaz, amit a nőkre erőltetnek?
    Hogy más irányba kellene gondolkodni a férfiakkal együtt.

    http://feminfo.postr.hu/szexi-hazitunderek-mi-a-hazugsag-ara

    “Fehér középosztálybeli lányok tömegesen maradtak ki a főiskoláról, hogy feleségek, majd gyorsan családanyák legyenek. Ez volt az elvárás, és ők jókislányok voltak. Az eredménye az lett, hogy az ötvenes évek végére az USA-ban magasabb lett a termékenységi arányszám, mint Indiában. Aztán egy másik, nem várt következménye is lett a dolognak: néhány évvel később egy új betegség ütötte fel a fejét a kertvárosi háziasszonyok között: egy megnevezhetetlen és változatos tüneteket produkáló neurózis, amit az orvosok nem tudtak gyógyítani.
    Fél évszázada jelent meg a “Feminine Mystique” (A női misztikum) első kiadása, amelyben a szerző, Betty Friedan nevén nevezte a bajt:
    elsősorban az elfojtott ambíció betegítette meg tömegesen ezeket a nőket.”

    “Elméletben szabadon dönthetünk hogyan élünk, mégis rengeteg magyar nő szenved megfelelési kényszertől, bűntudattól, és attól, hogy a környezetük elítéli őket a döntéseik miatt.

    A viszonylagos jólétben élő nők ezreinek életét megkeserítő szorongások jórészt továbbra is megnevezetlenül, kibeszéletlenül maradnak. Nagy szükség lenne a Feminine Mystique-hez hasonló, felszabadító erejű alkotásra.”

    Kedvelés

    • nem tegnap jelent meg, nehezen beszerezhető, de létezik egy könyv, az a címe, hogy Női test, női bölcsesség (amerikai nőgyógyász nő írta), amiben a nők reproduktív képességét kreativitásnak jellemzik, és leírja, amikor ő és a húga úgy döntenek, nem akarnak több gyereket, a műtét előtt tartanak egy kis gyászszertartást, és megbeszélik, hogy mibe fogják ezeket a kreatív energiákat fektetni, hogy ne maradjanak parlagon, meg gondolom, hogy ne fuldokoljanak benne, mint az pl. velem is előfordult. abból született a könyv, amit írtak.

      Kedvelés

      • hát beszorult kreativitás. és van mikor nem lehet horgolásba fojtani, mert úgy érzem, hogy az egész a nyakam köré tekeredik. próbáltam. de ma már lelomboznak a húsvéti tojások is. sok hűhó, szinte művészet, aztán kuka. és marad a takarítás. valahogy elhidegültem a tárgyaktól.

        Kedvelés

  7. Visszajelzés: sakktáblán a figurákat | csak az olvassa — én szóltam

  8. Visszajelzés: igazságos világ | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .